A dalmáciai uralom megszilárdítása és Boszniának és Rámának vértelen megszerzése felette fontos és a késő utókorra is kiható eseménynek mondható. Az ország határainak eme újólagos kiterjesztése folytán most már a Balkán félszigetnek egész északnyugati része a magyar királyt uralta, akinek eszerint most már nemcsak elég nagy kiterjedésű tengerpartja, hanem az ennek kellő támaszául szolgáló elég tekintélyes hátországa, Hinterlandja is meg volt hozzá.

A viszonyok ily szerencsés kialakulásáért a dicsőség névleg ugyan Béla királyt illeti, de a siker elsősorban kormánya agilitásának köszönhető, ennek lelke és vezetője pedig Ilona, a király neje és testvére, Belus herceg voltak. Magának a királynak legfőbb érdeme, hogy a már kihalóban volt Árpád nemzetséget 4 fiúval ajándékozta meg.

Béla utolsó éveit boldog családi körben szép nyugodtan tölté el; a krónika szükségesnek tartotta feljegyezni róla, hogy túlságosan „a borivásnak adta magát s udvarnokai ahhoz valának szokva, hogy részeg álalpotában a király mindent megadott nekik, amit tőle kértek és azt kijózanodva többé vissza nem kérhette.[1] Meghalt 1141. évi február 13-án, nem egészen 10 évi, elég nyugodt és csendes uralkodás után, 11 éves fiára biztos trónt és nyugodt, meggyarapodott országot hagyván.

[1] Bécsi Képes Krónika 69.: „Postquam autem regnum confirmatum esset in manu Regis Belae, utebatur ex vino multum. Cuius aulici consueti erant, ut quicquid in ebrietate Regis petebant, habebant, et post ebrietatem Rex recipere non poterat“.