A letárgyalt hadieseményekből kitűnik, hogy László király a maga és országa tekintélyét összes szomszédaival szemben oly magas fokra emelte, hogy e tekintetben aránylag oly rövid idő alatt többet produkálni valóban alig lehetett. Különösen áll ez, ha a hadi események tárgyalása közben mondottakhoz még hozzátesszük, hogy utóbb Lászlónak viszonya IV. Henrikhez is határozottan barátságossá kezdett válni és mindenesetre az általa a külföld előtt is élvezett igen nagy tekintélyről és tiszteletről tesz tanúságot az a körülmény, hogy a krónika arról is tesz említést, hogy a német hercegek, bárók és főurak – akik alatt alighanem IV. Henrik elleneseit kell értenünk – egy értelemmel Lászlót kérték fel, vállalná el a császárságot, de ő meg lévén elégedve saját országa határaival, nem akarta jog ellenére idegen és ismeretlen népek kormányát elvállalni.[1]

A bizanci udvar és a római szentszék szintén oly nagy respektussal viseltettek iránta, hogy nyíltan, avagy pláne erőszakosan egyetlen kérdésben sem mertek vele szembeszállni.

Ugyancsak a Bécsi Képes Krónika említi, hogy amidőn László király 1095. március vége felé a husvéti ünnepeket Bodrogon töltötte, Franciaországból, Spanyolországból, Angliából és Brittanniából követek jöttek hozzá és felkérték, vállalná el az akkor készülő első keresztes hadjárat vezetését és László állítólag nem is vonakodott ezt elfogadni.[2] Valószínűbb, hogy László tényleg készült a Szentföldre, de nem mint az első keresztes háború fővezére, hanem talán csak mint egyszerű zarándok, mert nincs semmi nyoma annak, hogy az első keresztes háborúra nézve hazánkban nagyobbarányú előkészületek folytak volna.

Mindent összevéve, kétségtelen, hogy a később, 1192-ben szentté is avatott László királyunk, aki amellett, hogy seregének legbátrabb és legvitézebb katonája volt, egyben legkiválóbb és legrokonszenvesebb királyaink egyikének is mondható, aki egyformán nagy volt mint egyházfi, mint államférfi és mint hadvezér.

Már azért is biztosra kell vennünk, hogy az ő uralkodása alatt katonai téren is számos oly intézkedés történt, amely a hadsereg kiegészítését, kiképzését és vezetését igen magas fokra emelte. Sajnos, ép úgy, mint Szent Istvánnak reánk maradt törvénytöredéke, Szent Lászlóé sem tartalmaz olyasmit, amiből az akkori hadügy állapotára és fejlődésére legalább nagyjából pontosabb következtetéseket vonhatnánk.

Szent László úgynevezett harmadik törvényének 1. pontja megemlékezik ugyan, de csak úgy mellesleg holmi katonai funkcionáriusokról, akik a tolvajok kézrekerítésénél közreműködni hivatvák. Ennek a pontnak idevonatkozó része következőleg hangzik: „1. A megyék századosairól és tizedeseiről. Elrendelték, azt a törvényt hozták, hogy a király küldöttje az összes lakóhelyeket bejárja és összegyűjtse azoknak századosait és tizedeseit, kiket közönségesen őröknek neveznek, a reájuk bízott emberekkel együtt, és parancsolja meg nekik, hogy mutassák meg neki azt, akiről tudják, hogy tolvaj. És ha az ilyenek nem akarják, hogy bűnösöknek tartsák őket és ha alá akarják magukat vetni a tüzesvas istenítéletnek, hajtsák végre rajtuk az istenítéletet“.[3]

Ezek a századosok, tizedesek, vulgo őrök, tehát inkább holmi inkvizitorok, rendőr- és csendőr-féle egyének, mint igazi katonák, valódi harcosok lehettek. Ugyanez áll az ennek a törvénynek 2. pontjában említett uzbégekről, akikről a törvény a várnépek, őrök vagy szolgák s más alsóbb rendű néposztály társaságában tesz említést, mondván, hogy emezekhez hasonlóan, azokat is, „akiket közönségesen uzbegnek neveznek, bárkitől függjenek is, be kell mutatni a királynak Boldogasszony napján“.[4]

Világos, hogy ezek a félig-meddig szolgaszámba menő üzbégek vagy özbégek alatt nem lehet és nem szabad Szent László vitéz hadseregének harcosait értenünk.

Minden kétségen felül állónak kell tartanunk hogy, mikép Szent Istvánnak, úgy Szent Lászlónak is voltak külön a katonaság ügyeit szabályozó törvényei és rendeletei, csakhogy azok egyike sem maradt ránk.

[1] Bécsi Képes Krónika c. 64.

[2] Bécsi Képes Krónika c. 64. – Thuróczy II. 59. – Legeneda S. Ladislai c. 7. – Colet, Collect. conciliorum XII. 826.

[3] „De centurionibus comitatuum et decorionibus. Hoc. decreverunt, hanc legem constituerunt: Ut nuncius regis per omnes civitates dirigatur, qui congreget centuriones et decuriones corum qui vulgo Ewri vonantur, cum omnibus sibi comissis, et precipiat eis, ut si quem furti culpabilem sciant, ostendant, et qui pro culpabilibus ostensi fuerint, si quod non sint culpabiles iudidicium portare voluerint, iudicium detur illis“.

[4] „Illi qui dicuntur vulgo Wzbech, cuicunque persone adheserint, representent eos regi assumpcione s. Marie virginis “-