Péter és Aba Sámuel esetei világosan mutatják, hogy egy önállóságára és szabadságára féltékeny nemzetet, aminőnek a magyart par excellence tekintenünk kell, zsarnoksággal kormányozni nem lehet. Ezt tanítja napnál világosabban ennek a nemzetnek nemcsak régi, hanem mai napig terjedő történelme, minden kétséget kizárólag. Szigorú, majdnem mondhatnók vaskezű bánásmód kellett mindenkoron ennek a szilaj, fiatalos életerőtől duzzadó népnek, de az őt kezelő vasmaroknak egyúttal igazságosnak is kellett lennie. Viszont egy kemény, de igazságos és méltányos uralkodó kezében a jussát nem hagyó, vastagnyakú magyar a viaszhoz hasonlóan olyan hajlékony, puha és még a legnagyobb áldozatokra is hajlandóvá vált, ha meg volt róla győződve, hogy az urakodó is elsősorban a haza és a közjónak érdekében fáradozik. Legjobb példája ennek Endre, aki szinte boszorkánymesteri gyorsasággal tudta népét a legrosszabb útról ismét a jóra visszaterelni. Hogy az abaujvári fogadtatást követő első napokban a rombolásnak és pusztításnak ő is szabad kezet és utat engedett, ezt kizárólag az ő akkori kényszerhelyzetének kell tulajdonítanunk. Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy valóban igaz az a régi példabeszéd, hogy ha az ember farkasok közé kerül, úgy legjobb, mert csak az által tud megmenekülni, ha legalább egyideig ő is velük együtt üvölt. Ily taktika mellett ez alkalommal aztán csakhamar kiderült, hogy míg Endre továbbra is elég fenhangon, keményen és szigorúan folytathatta a megkezdett koncertet, addig a tulajdonképeni farkasok hova-tovább a legszelídebb, legkezesebb bárányokká váltak. Ily meglepő eredmények produkálásához azonban egyéb jeles emberi tulajdonságokon kívül elsősorban emberismeret szükséges. Nagy szerencse volt hazánkra nézve, hogy Endre az akkori súlyos viszonyok között szükséges mindama tulajdonságok felett rendelkezett, amelyek a nép és uralkodója között tátongó űrt szinte bámulatos gyorsasággal kitölteni és eliminálni képesek voltak.

Ilyen körülmények között a sok mártírhalált halt pap, püspök és egyéb derék becsületes magyar és külföldi keresztény vére nem hullott hiába és haszontalanúl, mert a bár csak rövid ideig tartó, de irtózatos erővel végigszáguldó vihar elmúlása után csakhamar annál tisztábban, annál ragyogóbban sütött ki a nap, mert a nép belátván, hogy rettenetes haragja és dühöngése mily sok, tulajdonképen az ő javát akaró ártatlant is sújtott, szinte bűnbánólag megfeszített igyekezettel törekedett arra, hogy az elkövetett hibát minél előbb jóvátegye.

Hogy az akkori viszonyokhoz képest határozottan szelíd-lelkűnek mondható Endre kegyetlenséget nem kegyetlenséggel torolt meg, annak legbiztosabb jele, hogy még Vatha, a lázongás feje sem lakolt életével az általa megindított kegyetlenkedésekért.