Aba Sámuel mint a keresztény hitnek határozott híve lépett a trónra s elég hamar sikerült is neki a Szent István alatti törvényes állapotot helyreállítani. Miután Péter nagy adókivetéseit mindjárt uralkodása kezdetén megszüntette, az alsóbb néposztály hamarosan annyira megszerette az új fejedelmet, hogy azt az „apa“ melléknévvel illette.

Az országban ilyenformán elég gyorsan helyreállt a rend és nyugalom s a legfontosabb kérdés az volt, hogy mit fog tenni III. Henrik, aki Pétert oly szívesen látta magánál. E kérdés tisztázása végett Aba Sámuel még az év végén követséget küldött a német császárhoz, megkérdezvén tőle, hogy mit várhat Magyarország a német birodalomtól: háborút-e, avagy békét? Henriket bántotta a fenhéjázónak tartott kérdés és azt válaszolta az általa küldött követek útján, hogy neki nincs szándékában háborút kezdeni, de ha Aba őt vagy övéit megtámadná, azt nem fogja megtorlás nélkül hagyni.[2]

Aba nagy haragra lobbant a császár bizonytalan és amellett fenyegető hangon tartott válaszán és a minden tettét jellemző gyorsasággal titokban nagy sereget vont össze a német határ mentén és hogy ennek semmi neszét ne vehessék, az idegen kereskedőket, jövevényeket letartóztatta, sőt még a császár követeit is fogva tartotta.

A magyar hadsereg 1042. február elején három részre oszolva támadta meg a német birodalmat. Aba a fősereggel a Dunától délre nyomult előre, egy másik 10 zászlóaljnyi (légiónyi) oszlop attól északra intézett támadást, a harmadik pedig a karinthiai határőrgrófságra tört, amely a mai Stajerországot is magába foglalta. A fősereg a „Wiener Waldon“ farkasok ravaszságával titokban kelt át, hogy aztán a kijelölt ponton, Tulln tájékán gyülekezve, február 15.-én reggel a rablást, dúlást, fosztogatást megkezdje egészen a Traisen folyóig terjedőleg. Az embereket házukban, ágyban lepték meg s aki ellenállani mert, azt levágták. Este az egész had megint Tulln-nál gyülekezett s ott meghálván, másnap ujjongva tért vissza Magyarországba, mert „a magyarok még sohasem szereztek ekkora zsákmányt Bajorországban mint most.“[3]

Kevesebb szerencsével operált az északi oszlop. Ez is nagyszámú foglyot ejtett, de midőn azokkal visszafelé igyekezett, Adalbert, az Ostmark grófja, és fia Luitpold hamarjában összeszedtek mintegy 300 főnyi csapatot s azzal a Morvamezőn neki mentek a magyaroknak. Ezek vezére 3 részre osztotta csapatát. Az egyik a zsákmányt őrizte, a másik parancsot kapott, hogy a németeket megkerülje és hátba fogja és csak a harmadik rész szállt szembe a támadókkal. Ezt a németek dühös elszántsággal megtámadván, szétugrasztották. Majd a foglyok őrzésével megbizott csoportra vetették magukat s ekkor a foglyok is, ki késsel, nyíllal, dárdával hátulról támadták meg őrzőiket s így azok is majdnem mind megsemmisültek.[4] Mikor már mind a két magyar csoport meg volt verve, akkor bukkant ki elkésve a harmadik, de ez sem volt szerencsésebb. A diadalittas németek, bár eleinte megdöbbentek, „Isten fiát segítségül híva“, ezt is megtámadták, győztek s akit le nem vágtak, azt a Morvába szorították, amelynek rohanó árjában a legtöbben megfulladtak. A parancsnokot is csak lova vitte át a folyamon, de keservesen meg kellett lakolnia ügyetlenségéért: Aba büntetésül kitolatta a szemeit.

A Karinthiába benyomult és szintén számos foglyot és zsákmányt ejtett magyar csoportot a karinthiai őrgróf, Gottfied támadta meg Pettau[5] tájékán s miután a magyarok legnagyobb részét lekaszabolta, a foglyokat mind kiszabadította.[6]

[1] Endre és III. Henriknek Magyarország ellen intézett támadásaira nézve lásd: Kiss Lajos, Nemzeti függetlenségünk védelmezése III. Henrik ellen (1891. évi Hadtört. Közlemények), valamint az 5. sz. mellékletet.

[2] Annales Altahenses majores az 1042. évhez: „Si quidem ille me et meos cavet iniuriis lacessare, ego nolo inimicicias incipere, sin vero ipse inciperit, quid possim, Deo auxiliante sensurus erit.“

[3] Annales Altahenses majores az 1042. évhez: „Nunquam enim de Boiaria tantam praedam accepit Ungaria“.

[4] „Omnes quoque captivi, feminae simul et viri… lanceis, cultris atque sagitis in captivatores sunt grassati, donec omnes jacebant trucidati“. (Annales Altahenses majores az 1042. évhez.)

[5] Pauler itt Pettau helyett tévesen Püttent ír, mely helység a Semmering alján fekszik.

[6] Hermannus Contr. és Annales Wirziburgenses az 1042. évhez.