Némelyek úgy vélik, többek között Pauler és Lüttich is,[1] hogy a francia-németországi hadjáratról visszatérő magyar had egy része volt az, amely ugyanabban az évben Olaszország déli részeit pusztította. Valószínűbb, hogy ezt a pusztítást egy, az anyagországból külön e célra kirendelt csoport végezte.

Közép- és Felső-Olaszországban ekkor Hugó, Alsó-Burgundia grófja, uralkodott mint király, aki I. Berengár halála után Felső-Itáliát Irmingard tusciai őrgrófné, Rómát és Közép-Itáliát pedig Maróza kegyéből nyerte meg.[2]

Nagyon valószínű, hogy Berengár példáját követve, Hugó is változatlanul jó viszonyban igyekezett megmaradni a magyarokkal, akik ennek fejében a szabad átvonulás beneficiumát élvezték Felső- és Közép-Itálián át Felső-Burgundia és Franciaország, illetve Dél-Olaszország felé.

Az ez évi magyar portyázó had mindaddig szintén békésen és barátságosan viselkedett, amíg Beneventum, Capua és Nápoly tájékára meg nem érkezett. Capua mellett, a Garigliano síkságán 12 napig tanyáztak;[3] innen indultak ki kisebb portyázó különítményeik rablásra és fosztogatásra. Erről a monte-casinoi bencés apátság krónikája[4] ezeket írja: „Számtalan magyar jött Capua felé és köröskörül mindent elpusztított. Épígy tettek Benventummal, Sarnoban és Nolában, valamint az egész Terra di Lavoroban és aztán Capuához visszatérve, ott táboroztak 12 napon át a galli mezőn. Abban az időben klastromunk sok embere fogságukba esett, akiknek megváltására sok kincset fordítottunk; még pedig: 1 nagy ezüst körgyertyatartót ezüst láncokkal, 4 ezüst serleget, egy aranyozott ezüst tömjénezőt, 3 ezüst kanalat egy fontnyi súlyban, 20 tarentumi aranypénzt, 1 rózsaszínű palástot 15 bizanci arany értékben, 1 mást ezüsttel szegélyezve 16 arany értékben, még 1 mást oroszlánokkal, 1 palliumnak 4 lépés hosszú és 3 maroknyi széles szalagjait, 1 rózsaszín oltárszőnyeget 16 arany, 1 gyönyörű szőnyeget 67, 1 vég posztót 8, számos ostyatartót 13, 2 övet 8, 3 selyemvánkost 10 arany értékben”.

Ilyenformán gazdag zsákmánnyal megrakva, a magyar had nem azon az úton, amerre jött, hanem észak-keleti irányban indult hazafelé. Spoletóban a harcias marsusok és pelignusok hegyes országába érve, a lakosok az egyik szűk hegyszorosban váratlanul rávetették magukat a magyarokra, közülük sokakat megöltek, úgyhogy csak kevesen látták viszont hazájukat.[5] A foglyok egy szálig kiszabadultak, a zsákmány pedig állítólag teljes egészében odaveszett. Más feljegyzések szerint egy részük mégis még mindig tömérdek kincsekkel érkezett vissza az országba.[6]

[1] Pauler id. m. 72. old. és Lüttich id. m. 136. old.

[2] Leo, Geschichte Italiens, I. 304. old.

[3] Chronicon Comitum Capuae. – Lupus Protospatarius: „Venerunt Hungari in Capuam”. – Leo Ostiensis: „Quarto abbatis huius anno venientes innumerabiles Ungari super Capuam”. – Annales Beneventani a 937. évhez: „Ungari iam tertio Italiam intraverunt”.

[4] Chronicon Comitum Capuae. Chronica monasterii Cassinensis auctore Leone. - Szilágyi-Marczali, id. m. 164. old.

[5] Chronicon Comitum Capue: „et valde ditati per Marczis regressi sunt qui illos ecsinde nempe ad desolationem perduxerunt et agressos statim perimerunt quasi omnes, ita ut pauci ex iis ad propria repedati sunt”. – Leo Ostiensis: „Marsi et Peligni simul convenientes, positis insidiis in locis artissimis irruerunt viriliter super eos, et universos fere interficientes, ingentem praedam . . . de illorum manibus extorserunt”.

[6] Szalay László id. m. 32. old.