I. Henrik, Németország királya 936 július 2-án elhalálozván, utána fia, a 24 éves I. Ottó került a német trónra. Ezt a trónváltozást elsősorban a csehek Boleszláv hercegük alatt arra akarták felhasználni, hogy a német igát lerázzák magukról. Épígy pártot ütött az új király ellen Eberhard frank herceg és magának a német királynak tulajdon testvére, Henrik is.

Természetes, hogy a magyarok sem akarták elmulasztani a kedvező alkalmat a 933. évi csorba kiköszörülésére, miért is, talán bajor és frank invitálásra, 937. év elején tekintélyes sereget indítottak el Németországba.[1]

A magyar sereg a bajor, sváb és frank földet megkímélve, március közepe táján a Rajna vidékére, Worms tájékára ért. Nincs kizárva, hogy ekkorára Ottó már kiegyezett riválisaival, vagy hogy más oknál fogva nem jött létre a frank és a magyar hadak együttes fellépése Ottó hadserege ellen, csak az az egy bizonyos, hogy Worms mellől a magyar hadnak csak egy kisebb része indult el Thüringián át Szászország felé, amelynek határán azonban Ottó útját állotta és azt visszavonulásra bírván, egészen Metzig követte, illetve üldözte.[2]

A rajnamenti sereg zöme a fenti csoport kiválása után március 24-én Wormsnál a Rajnán átkelvén, Elsasst, Lotharingiát, Franciaországot, Aquitániát és a Rhone jobbpartján fekvő francia Burgundiát árasztotta el.[3] Egy részük az Atlanti-óceánig (akkor Aquitániai-tengernek nevezve) jutott[4] el s így ezzel a magyarok oly rekordot értek el, amely messzeség tekintetében még a hunok pusztítását is felülmulta, mert azok 451. évi előnyomulása Orleánsnál véget ért. IV. Lajosnak, a fiatal francia királynak tétlenül kellett néznie országa pusztulását és az erősen megerődített Laonban keresett előlük menedéket.[5]

A magyarok egyik főportyázó oszlopa Rheims, majd Sens vidékét pusztította el.[6] Ezután a Loire-on átkelve, Bourges vidékére jutottak, ahol azonban Berrynél De Ebbo, Chateauroux várának ura, útjukat állotta és megverte őket.[7] Dacára annak, hogy az ütközetben a franciák vezére elesett, a magyarok mégis kénytelenek voltak Orleáns-nál ismét a Loire-on átkelni, minek megtörténte után kelet felé vették útjukat. Július havában Dijon tájékán pusztítanak,[8] majd onnan észak felé húzódva, a Saône-menti Tournus-t[9] majd Langres környékét, az Oignon mentén egészen a Vogesek aljáig dúlják és fosztogatják. „A nép mindenfelé szétszaladt, elrejtőzött. A mező pusztán maradt; a felvert kolostorokat felverte a gaz s a pusztítás nyomait még 40 év mulva is lehetett látni.[10]

A Vogesek alján úgy látszik az egész magyar had újból egyesült, hogy aztán nekivágva az Alpeseknek, Felső-Olaszországon át térjen vissza hazájába.[11]

[1] Widukind, id. m. II. 5. p.: „Post haec antiqui hostes Ungarii venerunt virtutem probare novi regis. Intrantes autem Franciam statuerunt, si possent, ab occidentali plaga invadere Saxoniam. Rex autem audiens, nichil moratus cum exercitu valido occurrit illis fugavitque et a terminis suis abigit”. Lásd még Köpke-Dümmler, Kaiser Otto der Grosse 58. old.

[2] Annales S. Maximini Trevirensis a 937. évhez: „Rex Otto Hungros usque Mettis civitatem persequitur”.

[3] Flodoard, id. m. a 937. évhez: „Caeli pars ardere visa et Hungarorum persecutio ab eadem parte per Francim insecuta est”. – Annales Sanctae Columbae Senonensis a 937. évhez: „6 Kal. Marc. circa gallicinium usque illuscescente die sanguineae acies per totam coeli faciem apparuerunt, ac 9 kalendarium Aprilium effara Ungarorum barbaries cum ingenita, sibi ferocitate fines Francorum, Burgundiorum, simulque Aquitaniorum ferro metere atque igne depopulari late pervagando coepit”. (Lásd Duru, Bibl. historique de l'Yonne, I. 205. old.)

[4] Lauer, Louis IV., 22. old.

[5] Richer II., 7. old.: „Rex enim copias non habens ignominiam pertulit, et utpote a suis desertus, sevientibus cessit”.

[6] Recueil, IX., 34. old. Historia Translationis Sancti Saviniani et Potentiani in Senonense S. Petri Coenobium. Továbbá Sacramentarium Senonense (Mémoires de l'Institut XXXII., 164. old.): „937. IX. kal. Aprilis, Hungari Sennis venerunt”.

[7] Recueil, IX., 23. old. Chronicon Richardi Pictavensis: „Cuius (Ludovici IV.) anno secundo Ungri Franciam Burgundiam Aquitaniam populari coeperunt. Quos Ebbo nobilis Bituricus, fundator Dolensis Coenobii, Ligerim Aurelianis transire coegit: et ibi vulneratus ad mortem obiit, in Ecclesia S. Aniani sepultus, sicut in translatione S. Gildasii reperitur”. (Lásd még Dussieux, Invasions des Hongrois, 49. old. Köpke-Dümmler id. m. 59. old. és Lauer id. m. 24. old.)

[8] Chronicon Besuense és Annales Besuenses: „Ungri venerunt per Franciam et Burgundiam et vastaverunt omnia, inter alia et hunc locum Besuensum”.

[9] Chronique de Tournus: „Huius temporibus effera gens Ungri Franciam, Burgundiam simul et Aquitaniam ferro et igne vehementer depopulati sunt. Inter que Trenorchium cum monasterio multaque suppellectili incendio concremaverunt”.

[10] Pauler id. m. 72. old. Richer, Hist. II. c. 7: „Qua etiam mox prosequitur et Hungarorum per Gallias repentina persecutio. Qui nimium saevientes, municipia aliquot, villasque et agros depopulati sunt; basilicas quoque quamplures combusserunt”. – Recueil, VIII., 299. old. Fragmentum historiae Francorum: „Huius temporibus (937) gens Ungariorum vaginam suae habitationis egressa, totam Galliam pervagata est, caedibus, rapinis, incendiis omnia devastans. Qui cum nemo contraire auderet, tandem, miseratione omnipotentis propitia, ad sua rediit, abducens secum greges captivorum.”

[11] Hermann von Reichenau: „Anno 937 Ungarii per Baioariam Alamanniamque et orientalem Franciam praedis galdio igneque furendo vagantes, transitu Wormatiae Rheno, Alsatiam regnum Lotharii, adiacentes usque ad Oceanum Gallias vastantes, per Burgundiam Italiamque tandem in Pannoniam redierunt”. – Ez alapon áll Riezler is, Geschichte Bayerns, I. 338. old. – Annales Augustenses a 937. évhez: „Ungari, per orientales Francos et Alemanniam multis civitatibus igne et gladio comsumptis, juxta Wormatiam Rheno transito usque ad mare Oceanum regnum Galliae devastaverunt et per Italiam redierunt”.