A 950. év a magyarokra nézve erkölcsi tekintetben majdnem katasztrofálisnak mondható. Az anyagi veszteség és kár nem lehetett valami túl nagy és a német feljegyzések e tekintetben bizonyára túloznak.

Hogy miképpen eshetett meg ez a csúfság a magyar nemzeten, azt írásbeli adatok híján, csak következtetések útján állapíthatjuk meg. Nagyon valószínű, hogy maguk a magyarok még csak nem is gondoltak annak a lehetőségére, hogy az ellenség saját földjükön merészelné őket megtámadni. Ezért ez a támadás nemcsak a katonaságot, hanem magát a népet is teljesen készületlenül találta.

Henrik bizonyára a legnagyobb titokban készült erre a támadásra, amelyet aztán nemcsak meglepően, hanem a legnagyobb gyorsasággal és energiával hajtott végre. Vagyis íme az ellenség a magyar fölényes hadakozásnak ezt az évtizedeken át megnyilvánult bűbájos varázsát is eltanulta már. Ennek az lett a következménye, hogy a bőszült irammal a határon átszáguldó bajorok ellenállásra alig találtak, mert a magyar katonaság az egész országban arányosan elosztva, nyugodtan végezte mindennapi békepenzumát. Ha a határmenti alakulások gyorsan össze is szedelőzködtek, a bajorok jóval nagyobb tömegének elszánt és ügyes fellépésével szemben eredményes ellenállást kifejteni nem voltak képesek. Ebből viszont az is következik, hogy vereség csak ezeket a minimális határmenti magyar osztagokat érhette, míg a sereg túlnyomó többsége érintetlen maradt. Ez adja meg magyarázatát annak is, hogy a következő évben oly tekintélyes magyar sereg dúlt és pusztított ismét idegen országokban, mintha 950-ben mi sem történt volna.