Arnulf bajor herceg 937-ben elhalálozván, Ottó német király elérkezettnek látta az időt, hogy most már Bajorországot is, eddig élvezett kiváltságainak és önállóságának megszorítása mellett, szorosabban Németországhoz csatolja. Ezért az elhalt Arnulf herceg hasonnevű fiát csak hosszú tárgyalás után és megfelelő engedmények árán nevezte ki bajor nádor-grófnak. Ottó eljárása Arnulf bajor herceget és terstvéreit nagyon elkedvetlenítette, aminek következménye lőn, hogy a bajor nép, függetlenségét biztosítandó, fellázadt Ottó ellen. De nemcsak Arnulf, hanem a frank herceg és Ottó saját testvére, Henrik is újból lázongani kezdett. Azonban Ottó 938 elején mindhármukat legyőzte s így Németországban ideig-óráig újból rendet teremtett.

Ottó ellenségei szorultságukban a magyarokhoz fordultak segítségért s így a magyarok egy jó erős csapata hirtelen beront Szászországba és a Harz-ban eredő Bode vize mellett Halberstadt tájékán tábort ütve, onnan minden irányba portyázó és fosztogató különítményeket küld ki. Ezek egyike, amidőn Wolfenbüttel tájékán Stederburg vára mellett szakadó esőben, fáradtan elhaladt, a vár őrsége hirtelenül kirohat, óriási lármával nekirontott a magyaroknak s közülük sokat levágott és sok lovat és néhány zászlót zsákmányul ejtett. Amint a közelfekvő megerősített helységek védőrsége a magyarokat menekülni látta, a felriasztott szász nép mindenfelől rájuk tört s a menekülők legnagyobb részét agyonveri, magát a parancsnokot pedig egy pocsolyába fojtja. Egy másik különítményt, amely észak felé vett irányt, egy áruló szláv kalauz a Braunschweigtól északkeletre fekvő Drömmling helység mocsaras vidékére vezette, ahol az a szászok által körülfogva, úgyszólván teljesen odaveszett. Ennek parancsnokát elfogták és Ottó király elé vezették, aki azt csak nagy váltságdíj fejében eresztette szabadon.[1]

Ez a kettős kudarc annyira elvette a még mindig a Bode mellett táborozó főcsapat kedvét a portyázások folytatásától, hogy felszedve sátorfáját, sietve odahagyta Szászországot.

Ez volt a magyarok utolsó betörése Szászországba[2]

[1] Widukind id. m. 14.p.

[2] Annales Quedlinburgenses: „In eadem tempestate venientes Ungari, vastaverunt Thuringiam; deinde in Saxoniam, ibique in paludibus, caeterisque difficultatibus perierunt. Alia autem pars nefandi exercitus fugiendo, in terram saum reversi sunt”. – Továbbá Widukind, Res gestae Saxonicae, II. 14. p. – Annales August. a 938. évhez: „Interim magna pars Ungarorum a Saxonibus occisa est”. – Reginonis Continuator a 938. évhez: „Ungarii iterum a Saxonibus multa caede vastati”.