Jelenünk sivársága és jövőnk bizonytalansága szinte ösztönszerűleg a dicsőséges mult felé tereli figyelmünket, hogy annak remekebbnél remekebb eseményein eltűnődve és egyszersmind elődeink hatalmas életerőtől duzzadó államalkotó és államfentartó képességéből és remek hadratermettségéből biztatást és serkentést merítve, ellenállhatatlan erővel verjen gyökeret mindnyájunk szívében a hazánk és nemzetünk szebb és jobb jövőjébe és a hajdani, Nagy Lajos és Hollós Mátyás korabeli boldog Nagy-Magyarországunk feltámadásába vetett hitünk és reményünk.

Kivált mostani lesujtott állapotunkban minden magyarnak elengedhetetlen kötelessége, hogy ezeréves hazánk történelmének és hadtörténelmének alapos áttanulmányozása révén megismerje őseink bámulatra méltó, gyakran majdnem emberfelettinek látszó és a világhistóriában is párját ritkító haditeljesítményeit, hogy azok által inspirálva, ha majd a haza szent ügye ismét úgy kívánja, saját maga is hasonló vitézi tettek végrehajtására képessé váljék.

Felette különös, sőt majdnem megfoghatatlan jelenségnek minősíthetjük, hogy bár a magyar nemzet élete java részét a harcmezőkön töltötte el, nekünk még most sincsen arra hivatott tollból eredő, a modern igényeknek megfelelő, rendszeresen megírt hadtörténelmünk. Évtizedes tanárkodásom alatt magam is sokszor éreztem e hiány nyomasztó hatását s a bajon segíteni akarván, már jóval az utolsó nagy világégés kitörése előtt érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy leszállok a páratlan színváltozatokban pompázó ezeréves magyar históriának és haditörténelemnek gyakran még a napnál is fényesebben tündöklő, de azért néha elég komor és sötét árnyalatokat is felmutató, elejétől végig egyformán érdekes és tanulságos eseményeket tartalmazó labirintusába s végigtaposva annak még elég sok járatlan és felderítetlen ösvényét is, összegyüjtöm az őseink hadtörténelmére vonatkozó, a régi hazai és idegen annalesekben és krónikákban elszórtan feltalálható, nem ritkán valódi drágagyöngyszámba menő adatokat, hogy az ekként nyert értékes építőkövek segítségével hadtörténelmünknek lehetőleg hű, minden szépítgetéstől, túlzástól és tendenciózus kiszínezéstől ment képét rekonstruálva, amennyire emberileg egyáltalában lehetséges, úgy írjam le még a legrégibb idők magyar vonatkozású hadieseményeit is, ahogyan azok a legnagyobb valószínűség szerint tényleg lejátszódtak.

Emellett rég bevált módszeremet követve, nemcsak az események kronológikus felsorolására szorítkozom, hanem azok indító okait és következményeit fürkészve és mérlegelve, minden fejezet végén megjegyzések és elmélkedések formájában legjobb meggyőződésem szerint, tartózkodás nélkül fejtettem ki nézetemet és véleményemet, nemcsak az események, hanem az azok élén álló személyek helyesnek vagy helytelennek vélt elhatározásai és cselekedetei felett is, nem téve különbséget barát és ellenség, saját és idegen csapatok között, mert nézetem szerint csakis így, oknyomozó, boncolgató és igazságosan bírálgató eljárás mellett válik az általános történelemhez hasonlóan a hadtörténelem is az életnek s utóbbi emellett elsősorban a katonáknak, igazi mesterévé, oktatójává.

A mi históriánk és hadtörténelmünk pedig különösen alkalmas arra, hogy a nemzet apraja-nagyja okuljon és nagyon sokat tanuljon belőle. Alkalmas pedig elsősorban azért, mert ezerszámra tartalmaz becsesebbnél becsesebb adatokat és tanulságos, okulásra kiválóan alkalmas példákat arra nézve, hogy miért, minő külső és belső körülmények behatása folytán jutott olykor hazánk és nemzetünk hatalmának, jólétének és dicsőségének szinte szédületesen magas fokára és hogy viszont melyek azok az okok és tényezők, amelyek e sokat szenvedett, oly sok megpróbáltatáson keresztülment, Európa kellős közepén barátok nélkül elszigetelten álló népnek oly gyakran vesztét, sőt kevés híján teljes elpusztulását vonták maguk után. E példákból mi mindnyájan, katonák és nem katonák egyaránt sokat tanulhatunk és kell is tanulnunk, ha azt akarjuk, hogy valamikor ismét a földkerekség legideálisabb stratégiai egységét képező és egyébként is tündériesen szépnek elismert Nagy-Magyarország birtokába jussunk és annak további évszázadokon át újból feltétlen és elvitázhatatlan birtokosai és urai maradjunk.

Ennek azonban egyik elengedhetetlen főfeltétele, hogy mi is, mint tisztán magunkra hagyott és magunkra utalt nemzet, ezeréves históriánkból leszűrt legfontosabb tanulság gyanánt megszívleljük ama aranyigazságot tartalmazó latin közmondásnak ekképpen hangzó bölcs intelmét: concordia parvae res crescunt, discordia maximae dilabuntur, ami magyarul körülbelül annyit jelent, hogy egyetértés mellett a kis dolgok is (értsd alatta mostani parányi Magyarországunkat) nagyokká, hatalmasokká válhatnak, míg az egyenetlenség még a legnagyobbakat is tönkre teszi.

Emellett még arról is tanuságot tesz a mi ezeréves hazánk felette érdekes és változatos történelme és hadtörténelme, hogy valahányszor a nemzet nagy többségének akarata egybeforrt és egy úton haladt királyainak, vezetőinek és vezéreinek – kivált ha ezek maguk is nagyok, bölcsek és hatalmasok voltak – akaratával és jól megfontolt, szilárdan megalapozott törekvéseivel, akkor rövidesen a siker is a mi zászlóinkhoz szegődött. Összhang és egyetértés legyen tehát most is, e felette súlyos viszonyok között minden magyarnak jelszava és vezérlő csillaga. Származásra, rangra, pártállásra és foglalkozásra való tekintet nélkül fogjunk tehát össze a haza szent nevében! Talán soha se volt erre nagyobb szükség, mint porig alázott mostani szomorú helyzetünkben, de másrészt legyünk azzal is tisztában és váljék meggyőződéssé mindnyájunkban az a tudat, hogy ha megértjük és követjük legjobbjainknak az összetartásra, a helyes gondolkozásra és cselekvésre vonatkozó bölcs intelmeit, akkor nincs erő, nincs hatalom, mely szebb és jobb jövőnkbe vetett reményeink és hitünk valóraválását megakadályozhatná.

Az eszme, és a nekem már évek hosszú sora óta nyugtot nem hagyó benső sugallat, hogy hazánk hadtörténelmét a részletes tanulmányozást is lehetővé tevő terjedelemben és a hadászatilag és harcászatilag érdekes és fontos elhatározásokat és eseményeket analizáló és megfelelően értékelő módon írjam meg, már jó régen fogamzott meg agyamban. E szándékom előkészítéseként már több mint másfél évtizeddel ezelőtt hozzáfogtam az anyaggyűjtéshez, de ép amidőn tervem a komoly megvalósulás stádiumába lépett, kitört a világháború és így természetesen derékon ketté kellett törnie az én fenti szándékomnak és tervemnek is. A nagy világháború befejezése után, amelyből én is az elsőtől az utolsó pillanatig kivettem a magam részét, újult erővel fogtam hozzá félbemaradt munkám folytatásához, de a nehéz gazdasági viszonyok és egyéb gátló körülmények hatása alatt eleinte csak egyes érdekesebb és fontosabb fejezetek megírására és kiadására gondoltam; utóbb azonban, illetékes helyről vett felszólításra és biztatásra, mégis eredeti szándékom megvalósítását, az összes korszakok hadtörténelmének folytatólagos megírását határoztam el és feltéve, hogy munkámnak a nyilvánosságnak most átadott I. és II. része a nagyközönség körében is kellő pártolásra talál, úgyhogy kilátás nyílik arra, miszerint a nyomdai költségeknek legalább java része megtérül, úgy mi sem állja útját, hogy a mohácsi vészig terjedő, kinyomtatásra majdnem teljesen készen álló tizenegy rész gyors egymásutánban kerüljön a könyvpiacra.

Tudom, érzem, hogy ily nagyszabású, sok százesztendős hadi események hadtörténelmét felölelő munka megírásának első kísérlete, már a dolog természeténél fogva is, nagyon sok hézagot mutat fel és talán számtalan hibát, tévedést is rejt magában. Ezért a munka folytatásánál leendő figyelembevétel végett örömmel fogadnék el bárkitől a tárgyra vonatkozó felvilágosításokat, útmutatásokat, helyreigazításokat és különösen szívesen venném újabban hozzáférhetővé vált forrásanyagok, adatok, figyelmemet esetleg kikerülő történelmi és egyéb művek megjelölését, esetleg rendelkezésemre bocsátását.

Végül hálatelt szívvel mondok köszönetet hazánk nagy fiának, JÓZSEF főherceg, tábornagy úr Ő. kir. Fenségének, azért a kiváló jóindulatért, amellyel szerény munkámat a legszebb elismerés hangján megírt bevezető soraival kitüntetni kegyeskedett, és egyúttal itt rovom le hálámat a magy. kir. honvédelmi minisztérium, a honvéd-főparancsnokság és a hadtörténelmi levéltár vezető férfiainak, nemkülönben mindama bajtársaimnak és barátaimnak, akik nagybecsű, szíves támogatásukkal és bármely irányban megnyilvánult jóakaró közreműködésükkel a mű megírását és megjelenését elősegíteni kegyesek voltak.

Budapest, 1928 szeptember havában.