Landovics István
Környülmetéltetett a gyermek, hogy amely neven neveztetett az angyaltúl, előbb hogysem fogantatott volna, azon neven Jézusnak neveztessék.
Oh édes nevű Jézusom! Ontsad, ontsad véredet, hogy festhessed nevedet, s mi véredben olvashassuk azt az édes nevet, amelynél semmi kedvesebb nem énekeltetik, semmi gyönyörűségesebb nem hallatik, semmi édesebb nem gondoltatik; ez a név a nyelven édes, a fülben gyönyörű, a szívben vigasztaló. Csak hallom azt a nevet: Jézus. Ah! mindjárt jut eszemben, amivel biztatott az angyal: E' lészen az, aki az ő népét bűneibűl kimenti. Csak tekéntem vére ontásakor ezt a nevet: Jézus. Ah! mindjárt azt olvasom benne, amit az apostol mondott: Nincsen, nincsen az ég alatt mása ennek a névnek, amelyben minékünk, embereknek üdvözülnünk kellene. Csak elgondolom ezt a nagy nevet: Jézus. Ah! mindjárt valami jót kigondolhatok, benne feltalálom. Ebben a szemek világossága, ebben a betegségnek orvossága, ebben az erőtlenségnek segítsége. Minnyájunk jovára siető üdvösségünk.
Senki édesebben errűl a szentséges névrűl amint nem emlékezett, úgy világosabban sem adta okát annak, mint Szent Bernárd, miért mondja a mennyei vőlegénynek jegyese, hogy az ő neve kiöntetett olaj. „Kiöntetett olaj a te neved.” Micsoda hasonlatossága vagyon a Jézus nevének az olajjal? Ő hármat talál fel benne: Az – úgymond – a hasonlatosság, hogy valamint három haszna vagyon az olajnak, és azzal minden haszna az embernek, úgy ez a szentséges név mindenre leghasznosabb. Az olaj világoskodik, és vezeti az embert a sötétségben; az olaj kenésre jó, úgy hogy a megsérült vagy sebesíttetett testet azzal leghasznosabb kenni; az olaj tápláló és az étkeknek ízi, egyszóval a szemnek világosság, a testnek orvosság, étel az éhezőnek. Szintén így, ez az édes név világosítja a sötét elmét, gyógyítja a megsérült lelkiisméretet, táplálja az őtet éhező és szomjúzó lelket. Ami a világoskodást illeti, Szent Bernárd így szól felőle: Valamint az olaj gyújtva ég, szintén úgy ez a dicsőséges név, ha hirdettetik, világoskodik, és azt veti utána: Honnan véled, hogy az egész világon olyan hamar kiterjedett az igaz hitnek világossága, ha nem a hirdetett Jézus nevébűl? Kivel egyetértvén Szent Chrysostomus azt mondja: Ez által, a Jézus neve által megtért a világ, a kegyetlenség meggyőzettetett, az ördeg megtapodtatott, az egek felnyíltak, és mi újonnan születtünk.
1689