Csúzy Zsigmond
Érdemlett ostorul az örök kárhazatságnak terhes igájára köteleztetett és a pokolbéli sátán fortélyos kelepcéjében majd ötezer esztendőkig rabul nyavalygó sérült emberi nemzet! Feledékenségben vévén őstűl maradt boldogtalan sorsodat s sérelmes hajdani igyedet, zokogó fohászkodásodtól, sűrű könnyhullatásidtól és keserűséggel teljes panaszidtúl szűnjél meg! Szűnjél meg, és békességes jóakaratodban tüntetett vígassággal szívesen örvendj! Örvendj, mert a kedvetlen tél zúrzavar záporával és unalmas mostoha keménységével elmúlt. Akarom mondani: a bosszúálló harag kegyelemre és irgalmas könyörületességre fordult, holott amaz szerelmes és az szent atyáktól régtől fogva óhajtott mennyei gerlicének búgdogáló szova a mi földünkön gyönyörűséges dúdolással hallatott, mely minden édes íznek és ízes édességnek kívánva kívánt jele, úgymond bölcs Coelius Pannonius. Mert ám azontól, hogy a mi boldog Szűz Gerlicénknek, azaz nagyasszonyunknak imez szovai hallattanak: Ímé, az Úr szolgálója – megegyezett az Ige az emberi testtel. Mely szövetséges egyezségből származott üdvösséges váltságunk, következendőképpen szerencsénk, boldogságunk és mindennémű gyönyörűségünk.
Örvendj azért illendő hálaadással, buzgó keresztény lélek, mert elrontatott amaz elébb emlétett súlyos iga és a nyűgös kötelek s labirintusos ördögi kelepcék (minéműekről mondja vala Dávid: Elszakasztottad, Uram, az köteleimet), s ezek elszaggattatván, régi boldog szabadságodra jutottál. És aki elébb az eredendő bűnnek temérdek setétségében és a halálnak árnyékában számkivetve tévelyegtél, s bűneidnek fekélyes bélpoklosságiban mintegy megsenyvedtél, teljességgel helyrehozattatott sérelmes igyed. Undokságod megorvosoltatott, és a parancsolatok ösvényin igaz világosságra vezettetvén, Istennek örökösévé, Krisztusnak pedig örökös társává löttél, örvendj!
Ez az oka, hogy a világ lepalástolt képmutatásit és álnok hízelkedésit oly-oly könnyen tapasztalod, és tündéres gyönyörűségit megveted, megutállod, hogy a sátán fortélyos ostromit s megláncozott incselkedésit és agyarkodó dühösségét kineveted, és a kacéros testnek délceg ösztönét, törvénytelen hajlandóságival és viszketeges csiklandoztatásival törvényesen megzabolázod, sőt még a halállal is hogy semmit vagy igen keveset gondolsz. Ez az oka (mondám), mert romlott íjjal s kiürült tegezzel leseskedik utánad, és Szent Ágoston doktor bizonsága szerént az eredendő bűnnek ostora jószágos cselekedetek hathatós fegyverévé vált, és általa mint bizonyos eszköz által részesülsz az örök életben.
Oh emberi nemzetnek szerencsés sorsa! Reménlhette volna-e valaha valaki vakmerőség nélkül magától az első vétek által megférgeséttetett természetnek ily módos és emberi elmétől megfoghatatlan helyrehozását? Hogy tudniillik a Szent Háromságnak második személye isteni fölségéből, méltóságából kiüresétvén magát, az egy eltévelyedett juhért elhagyja a kilencvenkilencet, és azt fáradságos munkálkodással keresse mindaddig, míg fel nem találja; feltalálván vállaira vészi, és az akolhoz, az igaz nyájhoz szorgalmatosan visszaviszi? Ki? ki ígérte volna magának, hogy a királyoknak királya és uraknak ura érette szolgai formában és alacson ábrázotban öltözik? büdös istállóban, szalmás jászolban, barmok és pásztorok között születik? hogy mindenhatóbúl csekély és erőtlen, s hogy szenvedhetetlenből sok kínokat szenvedő lészen? Egyszóval, hogy (amint Szent Pál apostol szól) Isten lévén, érette bűnnek, vagyis bűnösnek tettetheti magát, s magára vállalván terhét, végre keserves kínokat és gyalázatos szörnyű halált szenved?
Mindezeket pedig egyedöl ingyen való kegyelméből, véghetetlen szeretetitől viseltetvén, csodálatosan bételjesétette, ma kezdvén foganatosban szerelmes munkálkodásához, melyet mélyebben fontolván az ő szerelmes jegyese, a vitézlő Anyaszentegyház, ilyen álmélkodó szókra fakad: Ó, ó isteni szeretetnek megböcsülhetetlen kegyessége! Melyet se angyali, se pedig emberi nyelv ki nem magyarázhat, annál is inkább érdemessen meg nem hálálhat. Ahová célozott még az evangélista is, mondván: Úgy szerette az Isten a világot, hogy az ő egyetlen egyszülött fiát adta légyen érette.
1723