Gáll Bernardinus
Földön lévő emberek! Értsétek és tanuljátok meg: a levegő égben repdeső angyalok, örömöknek helyét nem találván, dicsérik, áldják, magasztalják az Istent, hogy az elesett embereknek ma született Üdvözítőjök; tehát mi is megvidult szívvel dicsérjük, áldjuk, magasztaljuk a nagy Istent, ki minket, és nem az elkárhozott angyalokat, nagy irgalmassága szerént gyámolított. Szebbek, ékesebbek az angyalok, mint az emberek, mégis nem az angyalok természetét, hanem a mi alacson sorsú természetünket, az emberi testet vette magára; vétkeztek az elpártult angyalok Luciferrel az égben, vétkezett az emberi nemzet Ádámmal a paradicsom kertben, mégis nem az angyaloknak, hanem nékünk, gyámoltalan embereknek lett és született az Isten Fia üdvösségünkre.
A példákhoz szokott népet a született kisded Jézus nem szóval, hanem maga tulajdon példájával legottan, mihelest születtetett, kezdé tanítani; nyissuk fel tehát szemeinket az ő isteni oktató példáira, és tanuljunk tőle. Ennek az isteni tanító mesternek iskolája nem egyéb, hanem az istálló, melyben inkább a példát látni, mint a cikornyás szavakat hallani kelletik. Mire tanít tehát minket az istállóban, az igazság tanítószékében? Nem egyébre, hanem oly dolgokra, melyek a világ értelmével meg nem egyeznek. Ugyanis e világ örömest látta volna a megígértetett Messiást, a világ Megváltóját, ha a testté lött Ige a cifraságnak, dicsőségnek, gazdagságnak, mulatságoknak, szerencse javainak tetézett teljességével s manérjával jött volna e világra; mert a mennyei paradicsomban vezető ilyen út tetszett volna nékie. De Krisztus legnagyobb megvettetésben, városon kívül lévő istállóban, télnek idejében, barmok között, szegény módra, ezernyi ezer alkalmatlanságok között születtetett. E világ örömest látta volna, ha olyan üdvözítő jött volna e földre, ki a mi hajlandóságinknak, helytelen vágyódásainknak, feslett indulatainknak kedvezett volna, s azoknak határ nélkül való szabad utat engedett volna. De Krisztus éppen azért jött e világra, hogy az emberek szívében lévő ocsmány, lappangó vétkeket megrontsa, a bűnöknek legkisebb szikráit is eloltsa.
Tehát látá Isten, hogy az emberek négyezer esztendőknek elfolyása alatt a bűnre való magok rossz vágyódásaik által az üdvösség útjátúl elvonattatnak, a megvesztegetésnek útjára pedig tartalék nélkül ragadtatnak; látá, hogy a pénz után való esdődés, a tiszteltetésnek szomjúhozása, a testnek kényeztetése legveszedelmesebb ellenségei az üdvösségnek; látá, hogy a testté vált emberek a vétkek ellen éppen nem viaskodnak, hanem inkább a vétkekkel nagy barátságot tartanak, és egyedül csak azokon kapkodnak; azért az isteni ember a világ megjobbítására maga példás cselekedeteivel más ellenkező utat mutatott. Ugyanis, gondoljátok-é, mi oka annak, hogy Krisztus éppen végső szegénységben születtetett? Nem egyéb oka ennek, hanem az, hogy mi, az ő példás szegénységét tekintvén, a hamisan gyűjtött kincseket, gazdagságokat magunknál meg ne tartsuk. Egy keskeny jászolyban feküdt, hogy mi a mi felfuvalkodott büszkeségünket tanuljuk lelohasztani; télnek mostoha idején, csikorgó hidegben születtetett, hogy mi is a mi testünket sanyargassuk, csiklandozásival megfeszítsük, és a pipesség ellen, mint annyi véteknek kútfeje ellen, diadalmasan harcoljunk.
Mégis meg nem tekintjük, hogy Istennek örök Igéje egészlen a barmok jászoljáig magát megalázta, pedig ezt nemcsak azért cselekedte, hogy azoknak meleg leheletekkel a hideg miatt remegő gyenge testecskéje melegíttetnék, hanem azért leginkább, amint Hugo kardinális tanítja, hogy az oktalant oktatná, a tunyát felindítaná, a lelki vakokat megvilágosítaná, a resteket gyorsakká tenné, a megrögzött bűnösöket felébresztené, azaz hogy az istentelenséget az emberek szívébűl kiirtaná. Mégis hányan vannak, nem mondom, a zsidók, törökök vagy más vad pogány nemzetek között, de a keresztények között, kik Szent Pál apostol bizonsága szerént szóval vallják, hogy esmérik és szeretik a betlehemi istállóban született mennyei kisdedet, de cselekedeteikkel tagadják, mivel a tékozló fiúval, az ő mennyei mesterektűl elidegenedvén, csak az eszem-iszom, álom, cincogás, dobzódás, hejjehujja életnek módját forgatják; sokan a részegségnek adván magokat, csak akkor józanok, mikor a pénzek elfogyott; sokan az irgalmatlan dús gazdával vigadnak ugyan társaikkal, de a szűkölködőnek kiáltására még csak fülök hegyét sem billentik; hol vannak a haragtartók, bosszúállók, rágalmazók, fajtalan, buja, parázna, vásott erkölcsűek? Ah! pokolra vetendő gonoszság! Szent Ágoston doktorral mondom: Ugyan miért lett az Isten emberré, ha az ember nem lesz jobb emberré?
1818