A forradalom és szabadságharc alatt

1846 után az ellenzék két csoportjának közeledése, az Ellenzéki Nyilatkozat ismét a politikai bizakodás légkörét teremtette meg, s a költőt kiszabadította válságából. Politikai aktivitása megnőtt, s az Ellenzéki Körrel együtt Kossuth {473.} nyomában haladt a forradalom és szabadságharc felé vezető úton. A negyvenes évek elejének ódai lelkesedéséhez mégsem térhetett vissza; 1847-ben keletkezett politikai versei a válságon átesett ember óvatos, aggodalomtól nem ment, de egyre bizakodóbb érzéseiről tanúskodnak. A nefelejtshez című verse a nemesi politikai erkölcs ingatagságának, megbízhatatlanságának elégikus kritikája. A keserűség most nem oly nyomasztó, mint régebben, de a bizakodás sem olyan erős, hogy ódát teremthessen. Az Ellenőrben megjelent Jóslat arról vall, hogy a költő lelkében szüntelenül lappang a veszély és gyengeség tudata, lelkesedése nem szárnyalhat szabadon, mert minduntalan az aggodalom, a lelkiismeretfurdalás gátjaiba ütközik. A költemény a lelkesítés formái helyett a meggyőzését ölti fel: ön- és közösségmeggyőző magyarázat, amelynek buzdító heve érvelésbe, kérdésbe, figyelmeztetésbe fordul. Az Ellenőrben jelent meg Thomas Moore ír költő, Forget not the field című versének fordítása is, melyben a zsarnokság iránti gyűlölet, a szabadságért életüket áldozó hősök emlékének tisztelete és az áldozatkész szabadságvágy kap hangot. E költeményt 1848 januárjában Petőfi, később pedig Arany is megszólaltatta magyarul.

1848. március 14-én az Ellenzéki Kör Elnöke, Teleki László, Pozsonyból arra kérte levelében Vörösmartyt, hogy "hatalmas befolyását" latba vetve akadályozza meg a "demonstrációt". Ha a levél idejében érkezik, Vörösmarty alkalmasint eleget tett volna a felszólításnak. Március 17-ről kelt válasza azonban arról az átalakulásról tanúskodik, amely a forradalom hatására végbement benne. "Még negyed napja én is oly véleményben voltam, mint te, midőn utolsó leveledet írtad, másnap megcáfolt az élet, mert Stancsics kiszabadíttatott, a sajtószabadság kivívatott, nemzetőrség jött határozatba, mely már működik." A forradalmi 12 pont első követelésének, a sajtószabadságnak kivívását versben is ünnepelte: a Szabad sajtó az Ellenzéki Kör kivilágított ablakában hirdette nagy betűkkel a pesti nép örömét. Mint Gyulai írta, Vörösmartyt "a márciusi napokban majdnem egész nap a Körben lehetett látni". Elnöke lett a nemzetőrség egyik sorozóbizottságának, majd tagja a "sajtó útján elkövethető visszaélések és kihágások megbírálása végett rendelt ideiglenes bizottmánynak" és beválasztották a közcsendre ügyelő bizottmányba is, mely a forradalom vezetőszerve volt. Táncsiccsal, Vasvárival, Irinyivel együtt Vörösmarty szerkesztette azt a proklamációt, amely az udvar ellenállásával szemben a pesti tömegek forradalmi tiltakozásának adott hangot, s amelyet március 31-én tizenötezer főnyi tömeg előtt Petőfi magyarul, Irányi németül olvasott fel. Később tagja lett a kormány néplapját előkészítő bizottságnak. Eötvös a magyar irodalmi tanszék vezetését ajánlotta fel neki, Rottenbiller Lipót mögött a második helyen jelölték pesti polgármesternek, s városi képviselőnek meg is választották, Kossuth lemondása révén pedig megkapta a Bács megyei kerület képviselői mandátumát. Politikai cikkekkel is résztvett a közéletben; írásai a Pesti Divatlapban és a Pesti Hírlapban láttak napvilágot. Bírálja a szabadság nemesi értelmezését: "Ne fertőztessük meg a szabadság nevét azt állítva, hogy mindez – gyér kivétellel – egyéb volt, mint az erő büszkeségének nyilvánítása; szabadság kevésnek, rabszolgaság millióknak, lakomája a föld isteneinek, hogy megszámlálhatatlan szolgáik az elhányt csontokon rágódjanak." A forradalomban a többség boldogításának történelmi lehetőségét látta: "Hogy minden társa-{474.}ságnak feladata a legnagyobb részt boldogítani, az eddig mondva volt csak, most létesítése kíséreltetik meg." "Anglia dicsősége gyárnépe nyomorával, Irland rongyaival, a szabad és gazdag Amerika a rabszolgaság sötét foltjával homlokán, nem látszik kielégítőnek azok előtt, kik szennytelen s minden hazugságtól ment szabadságot óhajtanak."

Vörösmarty politikai tisztánlátása elmaradt Petőfié mögött. Petőfi tudta, hogy "ez csak az első felvonás, hogy a forradalomnak nincs vége"; Vörösmartyt az események csak később kényszerítették rá erre a felismerésre. Cikkeiből szüntelenül kihangzik a "rend" féltése, "a merész kísérlők" elítélése, akik házbérelengedést és földosztást követelnek. Vörösmarty mindvégig Kossuth politikájával tartott. E politika híveként Vörösmartynak szükségképpen szembe kellett kerülnie átmenetileg Petőfivel. Vörösmarty volt Petőfi érvényesülésének egyengetője, s a fiatalabb költő mindig a tisztelet és hála szavaival emlékezett meg róla. Amikor azonban 1848 nyarán Vörösmarty a nemzetgyűlésben – Kossuthot követve – megszavazta azt a határozatot, hogy az ország adjon katonát a bécsi kormánynak az olasz szabadságharcosok ellen, Petőfi megírta és közzétette Vörösmartyhoz című versét, melyben helytelen politikai lépése miatt a költői dicsőséget is elvitatta tőle. Vörösmarty cikkel válaszolt, az ügy politikai részleteinek elemzésével védte álláspontját, hogy ti. ő "nem elv, hanem csak kivitel" kérdéseként fogta fel a kompromisszumot, "az alkalmazás keserű almájaként, melybe bele kell harapni, ha célt akarunk elérni", s hogy számára is "nagy bökkenő" volt, míg túlesett a döntésen. A cikkéhez csatolt epigrammában (Légy buzgó ... ) sértetten és kicsinylően szólt Petőfiről, aki viszont válaszában ezt visszautasította, de mindketten nyitva hagyták a kibékülés kapuit, s barátságuk hamarosan teljes mértékben helyreállt. A forradalmi helyzet szeptemberi kiéleződésekor, midőn Kossuth is szakítani kényszerült lojális illúzióival, Vörösmarty együtt haladt vele és november 8-án közzétette hónapokkal előbb készült Harci dalát, ezt a fegyveres önvédelemre buzdító költeményt, melyen a Marseillaise hatása ismerhető fel. Vörösmarty joggal féltette függetlenségünket az abszolutizmus uszító mesterkedésétől, mely a nemzetiségeket szembeállította a magyarsággal. "A népek gyűlölete és viszálya – írta egyik cikkében – a zsarnok ereje." Ezt a "fondor hatalmat" leleplezve tüzel harcra Vörösmarty költeménye.

Pest kiürítésekor a költő a kormánnyal együtt Debrecenbe költözött. Verset, cikket már nem írt, de résztvett a nemzetgyűlés ülésein, és kapcsolatot tartott a radikális politikusokkal. Amikor Petőfi Bem táborába ment, családját Vörösmartyékra bízta, s Debrecenbe látogatva Bem erdélyi hadjáratáról mesélt, felolvasta neki legújabb költeményeit. Gyakran találkozott Vörösmarty az egykori tanítvánnyal, Perczel Mórral is, jó viszonyban volt Batthyány Kázmérral, Kossuth is többször megfordult a költő otthonában, aki nem titkolta ellenszenvét Görgeyvel szemben. "E tábornok egy cselekedete úgy tűnt fel mindjárt kezdetben Vörösmarty előtt – írja visszaemlékezéseiben Vachottné – mint hazafiatlanság s ez időtől fogva soha többé nem bízott benne ... Hadseregeink élén ily válságos időkben hazafias szellemű magyar embereket óhajtanék én látni – szokta mondani – a hadtudomány magában véve nem elég a forradalmi vezérek diadalaihoz, csak ki lelkesülni képes, az lelkesítheti táborát, s ezen érzelmet csak a hon- és szabadságszeretet ébresztheti, mint tapasztalhatjuk Damjanich és Bem hadjáratainál." Vörösmarty {475.} aláírta a Radical Párt programját, amely még a trónfosztás előtt "Magyarországnak demokrata köztársasággá alakítása" mellett foglalt állást és követelte a "félrendszabályok, félmegoldások" elvetését. A főváros visszafoglalása után Vörösmartyt kinevezték a kegyelmi törvényszék bírájává.