| MŰROKONSÁG, SZOMSZÉDSÁG, KORTÁRSI CSOPORTOK, BARÁTSÁG | TARTALOM | KERESZTKOMASÁG/KERESZTSZÜLŐSÉG |
FEJEZETEK
A magyar nyelvterület hagyományőrző tájain (Palócföld, Dél-Dunántúl és Moldva) a testvérré fogadás szokását a jeles napokhoz kapcsolódó énekes népszokások között tartja számon a szakirodalom, s leírásán túlmenően kultúrtörténeti hátterének felderítésére irányult a kutatás. Abban egyetértés mutatkozik, hogy a magyarság szokásai az egységes kelet-európai kultúrkörbe illeszkednek, ám e szokás kapcsán ennek a kultúrkörnek különböző összetevői emelhetők ki. A vallási néprajz felől közelítők, így Bálint Sándor, a keresztény tradíciókat hangsúlyozzák a komatálküldés, komálás, mátkálás fogalmakkal leírható jelenség kapcsán.
A középkorban a tojások összekoccanásának napja (dies concussionis ovorum – 1380) magyar népünnep és keltezőnap volt. A húsvéti tojás a feltámadt Krisztus jelképe volt. Udvarhely megyében a középkorban (1228) a piros tojást nevezték kókónak, Keszthelyen a kókázás a gyermekek húsvéti tojásokkal folytatott játéka volt (1401). A kókonya húsvét reggelén a templomban megszentelt kalács és húsételek neve, amelyekből a jó ismerősöket megkínálták. A kókonya részletes leírását és magyarázatát a 16. század eleji Sándor-kódexben már megtaláljuk – ennek részben {8-533.} megfelelnek a későbbi tojásos mátkatálak és mátkakalácsok. A régi idők húsvét utáni fehérvasámapot követő hétfő napja a szokásgyakorlattal együtt vasárnapra, mátkázó vasárnapra tevődött át. A húsvéti ünnepkörhöz szorosan kapcsolódó fehérvasárnap nevét eredetileg onnan vette, hogy a korai kereszténységben a nagyszombaton keresztelt katekumenek ekkor vetették le a kereszteléskor viselt fehér ruhájukat. „Keresztszüleik ilyenkor föltétlenül megvendégelték őket…, az évfordulókon pedig ajándékokkal, elsősorban a húsvéti eulógiával emlékeztették őket a nevezetes eseményre: a keresztség szentségében való újjászületésükre” (Dömötör T. 1974: 98–99; Domokos P. P. 1974: 384–389; Bálint S. 1976: 293–294, 304–305, 320, 324; Morvay J. 1980: 247–249; ÚMTSz III: 430–431).
Az összehasonlító népszokáskutatók viszont a tojás és a színszimbolika messze vezető felidézése mellett a délszláv és román párhuzamokat mutatják fel, s ezek alapján Kiss Mária úgy véli, hogy a szokás tavaszi rítus, délszláv szomszédsági környezetben alakulhatott ki, s csak utólag fűződött a keresztény naptár jelesebb napjaihoz. Ráadásul a testvérré fogadás különböző szertartásai a magyarsággal szomszédos népek körében kereszténység előtti szokások formáiban is megőrződtek (Róheim G. 1925; Dömötör T. 1974: 59; Kiss M. 1988: 24).
A nyelvi tények a délszláv kapcsolatot és a kereszteléshez kapcsolódást egyaránt alátámasztják, de a kronológiát illetően nem nyújtanak egyértelmű támpontot.
A magyar nyelv mátka szavával kapcsolatban felmerült, hogy szláv jövevényszó, ám eredete nem pontosan tisztázott. Egy 1583-as mátraalji adat szerint a mátkakalács a lányok közötti barátságkötés jeléül adott kalács. A szó jelentésváltozáson ment át: jelentése a köznyelvben a 16. századtól „jegyben járó legény és leány”. A koma szó szláv eredetű. A magyar nyelvbe a kum főnév birtokos személyragos változata került át. A 12–14. századból a nyelvterület északi és keleti pontjairól kom alakban ismerjük. Megjegyzendő, hogy kereszt és későbbiekben felmerülő tata szavunk ugyancsak szláv eredetű (MTSz, Ballagi M. 1868: II. 222; Kniezsa I. 1974: 275; J. Lőrinczi R. 1980: 107, 195–196).
A nem vérrokon legények és leányok mátkatál küldésével és ehhez kapcsolódó baráti gesztusokkal (kézfogással és csókkal) testvérré fogadták egymást: eredeti formájában egész életükre szólóan vagy évenként megújítva a köteléket. Az ajándékkal (sütemény, gyümölcs, feltétlenül hímes tojások, esetleg bor) megrakott mátkalkomatálat ismerős lányok vagy legények vitték el a kiszemelt komának. A megtisztelt lány a tojásokból elvett és másikat tett helyettük, az lényeges volt, hogy ne ugyanannyit adjanak vissza, mert abban az esetben nem volna mátkálás, hanem csak kicserélés. Somogy megyében a komatállal küldött üveg bort vagy elfogyasztja, vagy kiönti, aki kapja, és a saját borával tölti meg, úgy küldi vissza. Baranya megyében nem komatálat, hanem komafát cserélgettek a lányok. A komálás, mátkálás énekelt rigmusai az egész Dunántúlon elterjedtek (Endrei Á. 1911: 207; Gábor J. 1963: 244).
{8-534.} Göcsejben a legények a komálás által létrejött kapcsolatnak – amelynek következtében tojáskomák lettek – nem tulajdonítottak olyan jelentőséget, mint a lányok. A lányok mátkázása megbecsülése volt az egész háznak és még öregasszony korukban is így szólították egymást. Az Ormánságban a lány személyesen vitte el legjobb lánypajtásának, leendő gyermeke keresztanyjának, komaasszonyának a mátkatálat a pántlika alatt papírlapra írt verssel: „Mátka, mátka mátkázzunk Hónap délre komázzunk Ha éljünk, ha haljunk Mindig mátkák maradjunk.” Gajcsána moldvai faluban a szabadban a hímes tojásokat összekoccintották, majd átadták egymásnak a következő szavak kíséretében: „Mátkázó vasárnap tojást cseréltünk, Ezen a világon mátkások legyünk, S a másvilágon testvérek legyünk” (Gábor J. 1963: 235; Domokos P. P. 1974: 384–389; Bálint S. 1976: 320–323).
A Dél-Dunántúlon a komatál küldése azonos funkciójú volt a barátságkötést szimbolizáló tojáscserével és előfordult, hogy egy településen mindkét szokás egymás mellett élt. A moldvai csángó adatok is a kétféle szokás párhuzamosságát mutatják (Nyíri A. 1939: 173).
Egyes vidékeken a legények és lányok lehettek egymásnak mátkái és szimbolikusan az elfogadott mátkatál fejezte ki egymás iránti vonzalmukat; a pünkösdi vagy Szent Iván-napi szokásokhoz kapcsolódóan.
Gyöngyösön és Egerben (Heves m.) a mátkatál küldésének eredeti indítéka megváltozott és házassági hajlandóságot kipuhatoló szokássá vált. A palócoknál korábban is szokás volt a lányok egymás közötti barátságának megpecsételésére küldött mátkatál. A legény leánymátkái azokból a lányokból lettek, akikkel táncolni és beszélgetni szokott, de biztosan tudta, hogy nem fogja feleségül venni őket. Reguly szerint a palócoknál ez már atyafiságnak (rokonság) számított. Pünkösdhöz kapcsolódott és a múlt század végén még két-három falut is bejárt a mátkatál. Egy rokon vitte a mátkatálat, és ha a tálat elfogadták, azt jelentette, hogy a küldő vonzalma viszonzásra talált, s ezt a cserébe küldött mátkatállal jelezték. Ha nem fogadták el, az visszautasítást jelentett. Mozsgón (Baranya m.) a lányok napfelkelte előtt szedett virágokból font koszorút tettek a fejükre, s a mátkájuknak (jegyesüknek) is feltűztek egy kis csokrot (Reguly A. 1994: 149; Endrei Á. 1911: 208).
Illendő paraszti megszólítási formák szerint a 19. század első felében a nem barátokat és idegeneket tegezték. Ha barátságot akartak kötni egymással, akkor felszólították a másikat, „kössünk komaságot”, és ezután kendezték, ’kend’ megszólítással becsülték meg egymást. Reguly szerint ezzel az érintkezés arra az intimitási fokra jutott, mint az úri, polgári rétegek körébe tartozóknál a tegeződés által. Másik következménye volt a kötésnek, hogy komájának összes komája a kezdeményezőnek is komájává vált. A feljegyzésből nem derül ki, hogy követte-e áldomásivás a felszólítást, miként az keresztelőn szokásban volt, amikor a bábaasszony fölszólítására, hogy válasszon komát, a főkoma mindenkivel egyenként koccintott és megitta a komapoharat, nehogy valakit megsértsen (Tápé, 1725). (Lásd még: Reguly A. 1994: 149; ÚMTSz 111. 446, 449.)
A bukovinai székelyeknél (Kéty, Tolna m.) egykorú lányok és legények az iskola elvégzése után, amikor már maguk választhatták meg barátaikat, testvérül fogadták más nemzetséghez tartozó azonos nemű társukat, akit nagyon szerettek és akivel testvéri kapcsolatot akartak fenntartani. A két testvérjelölt egyike Boldogasszony másnapján (augusztus 16.) szólította fel a másikat, hogy legyenek ezentúl testvérek. Tűszúrással vért fakasztottak egymás középső ujja begyéből és azt egy időben megszívták. Ettől kezdve mások előtt is testvérnek szólították egymást. A vérszerződés kötésének erről a módjáról középkori adatok is maradtak fenn, s a népmesehagyományon túl a balladahagyomány is őrzi (Fél E. 1993: 59–60; Horváth J. 1970: 373; Béres Cs. 1961: 181).
| MŰROKONSÁG, SZOMSZÉDSÁG, KORTÁRSI CSOPORTOK, BARÁTSÁG | TARTALOM | KERESZTKOMASÁG/KERESZTSZÜLŐSÉG |