JÚNIUS

JÚNIUS 8. MEDÁRD

Közismert időjárásjósló nap. A közhiedelem úgy tartja, hogy ha ezen a napon esik az eső, akkor negyven napig esni fog, ellenkező esetben pedig ugyanennyi ideig szárazság lesz.

A bukovinai magyarok szerint e napon kezdődött az özönvíz, és akkor is negyven napig esett. Jászdózsán úgy tartják, hogy Medárd napján mindig vízbe fúl valaki, és ez áldozat a vizek királyának, ezért e napon nem szabad fürdeni, de a lovakat meg kell itatni, mert akkor nem lesznek rühesek.

Topolyán úgy vélik, ha Medárd napján süt a nap, akkor édes lesz a bor, ha esik, akkor savanyú. Baranya és a Mura-vidék szőlősgazdái szerint, ha Medárdkor esik, rossz szőlőtermésre lehet számítani, viszont bő lesz a szénatermés. Egyes csallóközi falvakban Medárdkor vetették a lent, hogy ne legyen gazos és szépen fejlődjön. Az ipolybalogiak szerint Medárdkor van a szénakaszálás ideje.

JÚNIUS 10. MARGIT NAPJA

Medvesalján Retkes Margit néven emlegetik, mert ezen a napon vetik a retket, hogy jó gyenge maradjon. Csépán a tyúkültetésre alkalmas nap. A Hortobágy vidékén általában esős napnak tartják. Zentán Margitot legyes Margitnak hívják. Ezen a napon nem szabad kinyitni az ablakot, mert akkor abban az évben sok lesz a légy. Magyarszentmihályi {7-186.} és monostori hiedelem szerint „Margit asszony a legyek királynéja és ezen a napon minden konyhába beereszt egy kötővel” (Bálint S. 1980b: 288). Úgy védekeztek ellene, hogy mise idején a szántóföldről hozott földet szórták szét a házban.

JÚNIUS 13. PÁDUAI SZENT ANTAL NAPJA

A Remete Szent Antalhoz (jan. 17.) fűződő néphagyományokat sok helyen átruháztak Páduai Szent Antalra (Bálint S. 1977: 152). Ezért igen sok, állattartással kapcsolatos hiedelem és szokás kapcsolódott ehhez a naphoz. Például a baranyai falvakban nem fogták be a jószágot. Gyergyócsomafalva székelyei láncon hajtották át a jószágot, miközben a gazda mondta: „legyetek erősek mint a vas, tartsatok össze, mint a lánc, s Páduai Szent Antal őrizzen meg a vadállatoktól!” (Bálint S. 1977: I. 438).

E naphoz kapcsolódott a Szent Antal tüze, az orbánc gyógyítása ráolvasással.

Példák vannak Baranya megyéből az e napi kultikus tűzgerjesztésre is. Ugyanakkor más adatok éppen a tűzgyújtás tilalmára vonatkoznak. Mura-vidéken a bőrgyulladás, orbánc elkerülésére tilos volt tüzet gyújtani.

Szent Antal napja Zentán férjjósló nap. Az egész nap kenyéren és vízen böjtölő lány éjfélkor átlépi az ágyat, gyertyát gyújt, tükröt tesz maga mellé és mondja:

Szent Antal kérlek,

Mutasd meg nékem,

A jövendőbelimet.

(Penavin 1988: 105)

Szent Antal napját különösen az asszonyok számára tartották dologtiltó napnak, nem volt szabad lisztbe nyúlni, mert kelések nőnek a kézen. Így tartották ezt Szeged környékén, Zentán, Topolyán, Csantavéren is.

Tápió mentén úgy vélik, hogy nagy esők jönnek, „Szent Antal elviszi a szénát!” (Barna 1985b: 793).

JÚNIUS 24. KERESZTELŐ SZENT JÁNOS NAPJA VAGY SZENT IVÁN-NAP

Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-napi tűzugrás szokásának is. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést. A szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt.

Bár adataink a magyar nyelvterület különböző pontjairól vannak, a hagyomány a magyar nyelvterület északi és déli peremvidékein maradt fenn legtovább. A szokásról a 15. század óta vannak írásos források (Dömötör T. 1964a: 140–151), a szakirodalomban Róheim Géza (1925: 309–326) és Marót Károly (1939) foglalkozott behatóan történeti és interetnikus összefüggéseivel.

{7-187.} A helyi adatok szerint a tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét is lehetett. A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, sőt a tüzet is ők gyújtották meg. Bocsárlapujtőn botra szúrt zsúpkévét vittek a lányok és azt gyújtották meg, Drégelypalánkon gallyakból, szalmából gyújtottak tüzet. Kolonban a lányok bögrében vitték a parazsat, a fát pedig az ölükben. A csallóközi leírások szerint a tűzrevaló összeszedése a legények feladata volt. Szent Iván estéjén kocsival mentek végig a falun Egyházgellén, minden házhoz bekiabáltak:

Rőzsét, rőzsét, adjanak rőzsét!

Ha nem adnak rőzsét, elvisszük a tőkét!

(Marczell 1985: 46)

A tüzet gyakran szabályos négyszög alakúra rakták. A tűz meggyújtásának szertartásos módjai voltak. A Csallóközben, Egyházgellén a máglyára tették az előző évi aratókoszorút, egy leány háromszor körüljárta, vízzel „megszentelte”, majd egy legény háromszor körbefutotta égő fáklyával és azután gyújtotta meg. Nagybodakon szűzlánynak kellett „megszentelnie” a tüzet.

A tűz átugrására – a múlt század végi szegedi leírás szerint – tréfásan így biztatták a résztvevőket

Ne félj, pajtás, ugord át,

nem süti meg a pofád!

(Kovács J. 1901: 316)

A tűz átugrása közben párosító-, kiházasító dalokat énekeltek.

A szokás lényeges része a szerelemvarázslás. A Szent Iván-napi rítusénekekben több párosítószöveg is szerepel. Gyakran igen hosszúak ezek az énekek. Ismert az a szólásunk, „Hosszú, mint a szentiváni ének”. Hosszú lehetett attól is, hogy a falu összes fiataljait összeénekelték. Kodály Zoltán század eleji gyűjtéséből idézzük a teljes, „hosszú” Szent Iván-i éneket a Nyitra megyei Kolonból:

Egyik szögin űnek szíp öreg asszonyok,

A másikon űnek szíp öreg emberek,

Harmagyikon űnek szíp hajadon lyányok,

Negyediken űnek szíp ifjú legínyek.

{7-189.} 2. Elsőféle virág a búza szíp virág. Virágom stb.

3. Másikféle virág a szőlő szíp virág. Virágom stb.

4. Harmadikféle virág a rúzsa szíp virág. Virágom stb.

5. Ne vetekedj vélem te szőlő szíp virág,

mert bizony énvélem széles ez a világ íl. Virágom stb.

6. Ne vetekedj vélem te rúzsa szíp virág,

mert bizony énvélem szent misét szolgálnak. Virágom stb.

{7-190.} 7. Odavetekedik a rúzsa szíp virág. Virágom stb.

8. Ne vetekedj vélem, te szőlő szíp virág,

mert bizony én vélem lányok dicsekednek. Virágom stb.

Az 5., 6. és 8. strófa második sorának ez a dallama:

2. Lassan csendíjjetek, tik apró gyiákim,

hagy aludjon Mária napfőkőtyig.

3. Ahun a nap ênyugszik, Máriájában nyugszik,

roppan gyivó mogyoró levél alatt.

4. Hajtsad rúzsám hajtsad a cseresnye jágát,

hagy szakajjak szípibő szeretőmnek.

5. Szeretőmnek szípibő, magamnak jovábó,

roppan gyivó, mogyoró levél alatt.

VII. (A II. sz. melódiára).

1. Ha jén vónék a budai nemes asszony,

kisöpreném a budai nagy piaczot.

2. Megöntözném hidegkőkutnak vizivel,

behinteném apró pünkösd rúzsával.

(Kolon, Nyitra m.; Kodály 1909: 116–118)

Az Ipoly menti változatokban csak egy párosítószöveg van, például Őrhalomban az alábbi:

{7-191.} Sütnivalót loptam,

Az utcára csaptam,

Az egy ága vóna, Ficó Palyi vóna,

Másik ága vóna, Kanyó Örzse vóna.

(Manga 1968a: 159)

A házasságjóslás, -varázslás ugyancsak a szentiváni szokás egyik eleme. Mihálygergén (Nógrád m.) a búzavirágból font koszorút, mellyel a tüzet átugrották, a legközelebb álló fűzfára sorba felhajigálták, és úgy tartották, akié fennakad, az még azon az őszön férjhez fog menni.

A Szent Iván-napi tűzgyújtásnak a házasságjósláson, -varázsláson kívül még számos indoka volt.

Érdekes módon azonban az egymás melletti falvakban is különböző céllal gyújtották a tüzet. A Nyitra megyei Pogrányban többek között gazt égettek, azt tartva, hogy akkor tiszta lesz a gabona és jobb lesz a termés. Nagyhinden úgy vélték, nem veri el a határt a jég, amerre a tűz füstje száll. Tardoskedden a dögtől és a ködtől vélték így megóvni a határt. Az Ipoly menti falvakban, például Ipolyvecén a kenderföldek mellett gyújtották a tüzet, a tűz átugrálása előtt és után meghevertek a kenderföld szélén. Itt a kendertermékenység-varázslás volt a cél. Bocsárlapujtőn égő zsúpkévével szaladgáltak a lányok, miközben mondogatták: „Tüzes legyen hasznos legyen, hogy a liba ne dögöljön” (Manga 1968a: 158).

A Baranya megyei Hörnyék községből a tűzgyújtással kapcsolatos mátkázó, barátságkötő szokást közölt Berze Nagy János, mely a maga nemében egyedülálló adat. A mátkázás, komálás ideje elsősorban fehérvasárnap volt, és tojáscserével történt. „Szent János napján estefelé a falun kívül (berekben) kisebb-nagyobb (10–15 éves) fiúk rőzsét, ágotbogot hordanak nagy máglyába. Amikor sötétedni kezd, összejön a falu fiatalsága, a lányok kezében faágra kötözött meggybokréta (10–15 cm hosszú), tetejébe a kihegyezett fára alma van tűzve (Szent János alma). Ez a baba- vagy komafa. Gyülekezés után a máglyát meggyújtják s ennek fényénél két leány – jó barátnők – egymással szembe állva, a komafát kézben tartva mondják:

Mátka, mátka mátkázunk,

Míg élünk, míg halunk,

Mindig mátkák maradunk. (kétszer)

(Harmadszorra:)

Koma, koma, komázunk,

Míg élünk, míg halunk,

Mindig komák maradunk.

A babát kicserélik. A tűz leégése után a fiúk a tüzet ugrálják át, utána száraz fakéregből, leginkább meggyfából csávát, fáklyát gyújtanak a tűzben, azt hajtogatják fel-alá és szaladnak vele” (Berze Nagy 1940: III. 90–91).

A Szent Iván-napi tűznek egészségvarázsló szerepe is volt, közvetlenül a tűz átugrálása, valamint a felette füstölt különféle növények révén. Például Menyhén, Gímesen virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amit később daganatra tettek. Tardoskedden a {7-192.} tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba vitték a bolhák ellen. Vajkán vasfüvet, fodormentát, tisztesfüvet füstöltek, ebből főztek teát „mellfájás” ellen.

Medvesalján az idősebbek emlékeznek még a Szent Iván-napi tűzgyújtásra. Almágyon tűzugrálás közben ezt kiáltották: „Kezem lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrják.” Ugyancsak Almágyon a lányok, mielőtt kimentek volna a tűzhöz, a kenderföldön egy-egy szál kendert fűztek a hajukba, s a falun végigszaladgálva kiabálták:

Az én hajam olyan legyék,

Mint a csikó farka.

Még annál is hosszabb,

Mint a világ hossza.

Még annál is hosszabb,

Mint a Duna hossza.

(Kotics 1986: 99)

A tűzbe gyümölcsöt dobáltak. Ennek többnyire azt a magyarázatot adták, hogy akinek elhalt kisgyermeke van, így juttatja gyümölcshöz a túlvilágon, de más magyarázat szerint, aki a tűzbe aszalt körtét, almát vet, és ebből eszik, az nem betegszik meg. Az Ormánságban élt az a hiedelem, hogy amelyik anyának meghalt kisgyermeke van, Szent Iván-nap előtt nem szabad almát ennie, mert megeszi a mennyországban lévő gyermeke aranyalmáját. Topolyán a tűz parazsába tették az almát, azt tartották, hogy aki abból eszik, nem fog fájni a torka. Akinek meghalt a kisgyereke, az nem ehetett belőle, mert elenné a halott kisgyereke elől.

A Tápió menti falvakban emléke sem él a Szent Iván-napi tűzugrásnak. Azonban a Szent Iván-napi gyümölcsevéssel kapcsolatos tilalmakat itt is ismerik. Úgy hitték, hogy aki Szent Iván-nap előtt gyümölcsöt eszik, annak kiskorában meghal a gyermeke. Olyan asszonyok, akiknek meghalt a kisgyermekük, egyáltalán nem ettek ilyenkor cseresznyét. Ekkor érett az ún. szentiváni alma is. A század elején még szokás volt, hogy Szeged egyes városrészeiben gyerekek járták az utcát, így kiabálva: „Hintsék kendtök almát, ha nem: pedig hajmát!” A háziak a kerítésen át az ünnepre érő szentiványi almát, egyéb gyümölcsöt vagy aprópénzt szórtak. A szokás egyik magyarázata szerint, a kiszórt almával a család elhunyt gyermekeit vendégelik meg (Bálint S. 1977: I. 477). A hajdúdorogi, büdszentmihályi görög katolikusok János almáját osztják szét a gyerekek között.

JÚNIUS 29. PÉTER-PÁL NAPJA

A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy a búza töve ezen a napon megszakad, kezdődhet az aratás. Sárkeresztesen kalendáriumi rigmussal biztatták egymást:

Elmúlott már Ézsaiás,

Vágd a búzát pőre gatyás!

(Gelencsér 1981: 198)

{7-193.} A Mura-vidéken ekkor kezdik aratni a rozsot. Topolyán kimentek megnézni a búzát, és egy-két kaszasuhintást tettek próbaképpen, mert ez a nap egyébként dologtiltó nap volt.

Szent Pétert a halászok patrónusaként tisztelték, s az egykori halászcéhek ilyenkor rendezték a gyűlésüket. Ekkor volt a legény- és mesteravatás. Dunaszekcsőn Péter-Pál előestéjén a halászok rúdra kötött ponttyal járták végig a falut és köszöntötték vásárlóikat, akik kaláccsal, borral vendégelték meg őket. Másnap a halászok rendeztek vendégséget halpaprikással, túrós csuszával.

Szent Péter a szegedi lakatoscéh védőszentje volt, mert kezében kulccsal szokták ábrázolni.

A Csallóközben Péter-Pál napjához fűződik az a hiedelem, hogy amelyik legény vagy lány elsőnek hallja meg a harangszót e napon, az év végéig megnősül vagy férjhez megy.

A Csallóközben a gyümölcsevési tilalom (mely másutt általában Szent Iván-naphoz kapcsolódott) Péter-Pál napjához kötődött. Az ünnepig nem volt szabad gyümölcsöt, főként cseresznyét enni, akinek a kisgyermeke meghalt, hogy az a túlvilágon kaphasson. Az ünnep után pedig az első szemet idegen gyereknek kellett adni, s csak azután ehetett az anya.