| III. FEJEZET VÁNDORSZÍNÉSZET – HARC AZ ÁLLANDÓ SZÍNHÁZÉRT | TARTALOM | V. FEJEZET MEGŐRZÉS VAGY TOVÁBBLÉPÉS? (1849–1873) |
FEJEZETEK
A fejezet elméleti alapvetését l. RENÉ WELLEKnéI (History of Modern Criticism 1750–1950. II. The Romantic Age. London, 1961.), aki megállapította, hogy az esztétika és a drámaelmélet az eszmék története, s mint ilyen, gyakran teljesen független azoktól a művektől, amelyeket az adott kor írói produkáltak. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy az esztétikai elmélet és a napi kritika közül, minthogy a magyar irodalmi közvélemény mellékes tudományágnak tekinti az előbbit, az utóbbiban nemcsak lehetségesnek, de szükségesnek is látja az elméleti tételek és kategóriák „alkalmazását”. Ebből az ellentmondásból származik, hogy a kritikatörténeti közlések és feldolgozások terjeszkednek ki vagy utalnak elméleti kérdésekre is.
Az európai dráma fejlődésvonalát megrajzolta LUKÁCS GYÖRGY, A modern dráma fejlődésének története. Bp. 1911; ALMÁSI MIKLÓS, Színjáték és társadalom. Bp. 1963. (Színházi Tanulmányok 9.); uő, A drámafejlődés útjai. Bp. 1969.; HAUSER, ARNOLD, A művészet és irodalom társadalomtörténete II. Bp. 1969; STEINER, GEORGE, A tragédia halála. Bp. 1971.
A magyar romantika drámaleméletének monografikus feldolgozása még nem készült el. SOLT 1826-ig tekinti át a kérdéskört. Drámatörténeti szempontból haszonnal forgatható: BAYER, Drámair.; VÉRTESY JENŐ, A magyar romantikus dráma (1837–1850). Bp. 1913; SOLT ANDOR, A magyar dráma színpadi műformáinak kialakulása a XIX. század első harmadában. Bp. 1933; ROHONYI ZOLTÁN, A magyar romantika kezdetei. Bukarest, 1975.; FRIED ISTVÁN, A végzettragédia magyar vége. Színháztudományi Szemle 24. [1987] 21–46.
A korszak dráma és színház körül folyt vitáinak gazdag szövegkiadása: Tollharcok. Irodalmi és színházi viták 1830–1847. Összeáll. SZALAI ANNA. Bp. 1981. A vezető kritikusok munkái közül Bajza József színházi írásai: Bajza József összegyűjtött munkái V. S. a. r. BADICS FERENC. Bp. 1901; Vörösmartyé: Vörösmarty Mihály összes művei 14. S. a. r. SOLT ANDOR, Bp. 1969. Kötetméretű, hasonmás kiadás jelent meg két szakíró műveiből: Egressy, Vahot. Az újabb kritikatörténeti kutatások eredményeit is összegzi, számos dráma- és színháztörténeti utalással, illetve fejezettel FENYŐ ISTVÁN, Az irodalom respublicájáért. Irodalomkritikai gondolkodásunk fejlődése 1817–1830. Bp. 1976. és uő, Valóságábrázolás és eszményítés. Irodalomkritikai gondolkodásunk fejlődése 1830–1842 (kézirat, sajtó alatt). – A Bajza-Henszlmann-vita értékelésének irodalmából: MAGYAR BÁLINT, A francia romantika, Bajza és Henszlmann. In: Császár-emlékkönyv. Bp. 1934. 167–182.; TAMÁS ANNA, Az Életképek (1846–1848). Bp. 1970. (Irodalomtörténeti Füzetek 68.) 66–85.; SZÉLES KLÁRA, Henszlmann Imre–Bajza József vitája. It 1976: 37–62. és KOROMPAY H. JÁNOS, Bajza József és Henszlmann Imre vitája a francia drámáról, ItK 1986:507–22.
A címben szereplő fogalom lehetséges körére: Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez. Szerk. SZEKFÜ GYULA. Bp. 1926.: VARGA JÁNOS, A nemzeti nyelv szerepe a polgári fejlődésben Magyarországon. Történelmi Szemle 1961/3. és BARTA ISTVÁN, A magyar polgári reformmozgalom kezdeti szakaszának problémái. Történelmi Szemle 1963/3–4. – A színházpolitikai elképzelésekre: BAYER JÓZSEF, A Nemzeti Színház mint közügy. Budapesti Szemle 1900. (három folytatásban); MOLNÁR LÁSZLÓ, Egressy Gábor és kortársai. Bp. 1908; PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR JOLÁN, Nemzeti Színházunk és a közvélemény a XIX. században. Budapesti Szemle 1937:187–212.; T. ERDÉLYI ILONA, Az Ifjú Magyarország és Kazinczy Gábor. Bp. 1965. (Irodalomtörténeti Füzetek 48.): LÁBÁN ANTAL, Szigligeti és a bécsi {477.} Polizei-Hofstelle 1838-ban. Figyelő 1914: 214–7.; FENYŐ ISTVÁN, A „mozgalomliteratúra” koncepciója Kazinczy Gábor írói körében. It 1971: 501–28.; KERÉNYI FERENC, A radikális színházprogram és a közönség a Pesti Magyar Színházban (1838–1840). It 1976: 165–81.; uő, A Nemzeti Színház és a reformkor társadalmi mozgalmai. Színháztudományi Szemle 7. [1980] 7–34.
A Nemzeti Színház azóta zömében elpusztult forrásbázisából közölve, így ma primér forrásértékűek: PKJNSz II.; továbbá ESZTEGÁR LÁSZLÓ, Adalékok Bajza József színházigazgatói működéséhez. ItK 1901:485–8.; KÉKY LAJOS, A Nemzeti Színház súgókönyvei. Magyar Bibliofil Szemle 1925:197–201.; PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR JOLÁN, Magyar írók levelei a Nemzeti Színház levéltárában. ItK 1938: 157–64.; uő, A Nemzeti Színház levéltára. Levéltári Közlemények 1938:186–204.; uő, A drámabíráló bizottság. ItK 1939:6–16.; REXA DEZSŐ, Az első dramaturg-kérdés a Nemzeti Színházban. ItK 1942:77–84.; NÉMETH ANTAL, A Nemzeti Színház iratainak sorsa. Az OSzK évkönyve 1965/1966. A hivatalos iratok egy része 1884-ben az Operaházba került át, ma annak ereklyetárát gazdagítja. Válogatás belőlük: 77 ismeretlen dokumentum a régi Nemzeti Színházból (1838–1885). Vál. STAUD GÉZA, szerk. KERÉNYI FERENC. Bp. 1989. – Ma az iratanyag zöme: PmL, Pest vármegye színészeti választmányának jegyzőkönyvei és iratai; a színlapgyűjtemény és a játékszíni könyvtár darabjai: OSzK Színháztörténeti Tár.
A Pesti Magyar Színház műsora: BAYER, Drámair. Függelék: A Nemzeti Színház eredeti műsora (1837–1867). II:455–79.; BÍRÓ LAJOS PÁL, A Nemzeti Színház története 1837–1841. Bp. 1931. Függelék. Összeáll. PÉCHY GYULA. 81–135. – A színház egész történetére vonatkozóan: HAJDÚ A. LÁSZLÓ, A Nemzeti Színház műsora 1837–1941. (meg nem jelent munka kefelevonata a nagyobb könyvtárakban); A Nemzeti Színház. Szerk. SZÉKELY GYÖRGY. Bp. 1965. Függelék. Összeáll. STAUD GÉZA. 155–239.; A Nemzeti Színház 150 éve. Szerk. KERÉNYI FERENC. Bp. 1987. Összeáll. MOLNÁR KLÁRA és GAZDAG MÁRTA. 213–316. – A színészekre egykorúan, sommás jellemzéssel: Vörösmarty Mihály összes művei 14. S. a. r. SOLT ANDOR, Bp. 1969. 64–6.; ENYEDI SÁNDOR, Egy magyar „színpártoló”. Magyar Nemzet 1982. júl. 31. (SZEMERE PÁL, Pesti színészek igen rövid characteristicája 1839 elején); Vahot 319–389.; SZIGLIGETI EDE, Magyar színészek életrajzai. Bp. 1878. – A későbbi szakirodalomból: KÉKY LAJOS, A Nemzeti Színház első művésznemzedéke. Budapesti Szemle 1937:129–58.; RAKODCZAY PÁL, Egressy Gábor és kora. Bp. 1911. I:117–412.; Nagy magyar színészek. Szerk. HONT FERENC. Bp. 1960. Az első színésznemzedék tagjai közül szerepkatalógus készült Egressy Gáborról: RAKODCZAY i. m. 553–82., továbbá: Id. Lendvay Márton, összeáll. ZSOLDOS ERNŐ. Bp. 1958. (Színháztörténeti Füzetek 19.); László József. Összeáll. MÁLYUSZNÉ CSÁSZÁR EDIT, Bp. 1958. (Színháztörténeti Füzetek 23.) – A színház egész történetére vonatkozóan az összesített társulati névsor első kísérlete: A Nemzeti Színház 150 éve. Összeáll. MOLNÁR KLÁRA és GAZDAG MÁRTA. 317–35. – Az 1839/40. évi országgyűlés szerepére: PKJNSz II:105–40.; Uő, A Nemzeti Színház a magyar törvényhozásban. Budapesti Szemle 1938:320–43.; BÉNYEI 83–162.
A feldolgozó tanulmányok általában a Nemzeti Színház évfordulói köré csoportosíthatók. Az 50 éves jubileum írásai közül fontos: PAULAY EDE, A nemzeti színház. Magyar Salon 1887:1–13. és VÁLI BÉLA, A nemzeti színház alapítása. Uo. 27–41., valamint SZÉKELY JÓZSEF, Magyar játékszín. Bp. 1887. – Az 1937-es centenárium kapcsán jelent meg: MAGYAR BÁLINT, A százéves Nemzeti Színház. Bp. 1937; RÉDEY TIVADAR, A Nemzeti Színház története. Az első félszázad. Bp. 1937; PKJNSz I–II. – A 125. évforduló némileg megkésett kiadványa: A Nemzeti Színház. Szerk. SZÉKELY GYÖRGY. Bp. 1965. – A 140. évfordulóra tervezett, de meg nem valósult kötet anyaga: Színháztudományi Szemle 7. [1980], KERÉNYI FERENC, TAXNER-TÓTH ERNŐ, TÓTH DEZSŐ, SZÉKELY GYÖRGY, CENNER MIHÁLY, SZÁNTÓ JUDIT, ELBERT JÁNOS, EMŐDI NATÁLIA tanulmányaival. – A másfélszázados évfordulóra jelent meg: A Nemzeti Színház 150 éve. Szerk. KERÉNYI FERENC. Bp. 1957., KÖPECZI BÉLA előszavával, KERÉNYI FERENC, MÁLYUSZNÉ CSÁSZÁR EDIT, SZÉKELY GYÖRGY, MAGYAR BÁLINT, HOFER MIKLÓS, VÁMOS LÁSZLÓ tanulmányaival.
{478.} Az operaháborúra: BENYOVSZKY KÁROLY, Schodel Rozália, az első drámai magyar „dalnoknő”. Bratislava–Pozsony, 1927; TAKÁTS SÁNDOR, Harc az operaelőadások ellen a régi Nemzeti Színházban. Budapesti Szemle 1931:1–36.; KERÉNYI FERENC, Az operaháború. Színháztudományi Szemle 1. [1977] 107–42.
A Nemzeti Színház történetének forrásai és feldolgozásai a működés első évtizedében természetesen sokban azonosak a Pesti Magyar Színház forrásanyagával és szakirodalmával; ezeket nem ismételjük meg.
Az 1840-es évek belső anyagaiból fennmaradtak az igazgatósági ülések jegyzőkönyvei, a pénzszedői naplók, a bevételi és kiadási főkönyvek, egy bútorkönyv és a színház fegyelmi naplója. Az 1845/46. évi főkönyv kivételével valamennyit az OSzK Színháztörténeti Tára őrzi; ez utóbbi a FSzEK Budapest-gyűjteményében található.
A negyedik műsorrétegnek és színjátéktípusainak meghatározása: KERÉNYI 374–479. – A Shakespeare-játszás helyzetére: BAYER JÓZSEF, Shakespeare drámái hazánkban, Bp. 1909. I–II.; SZIGETHY GÁBOR, Shakespeare-t olvasó Petőfi. Bp. 1979; Magyar Shakespeare-tükör. Vál. és szerk. MALLER SÁNDOR–RUTTKAI KÁLMÁN. Bp. 1984. 93–178.; DÁVIDHÁZI PÉTER. „Isten másodszülöttje.” A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza. Bp. 1989. – A krónikásdrámára: BAYER, Drámair.; CSÁSZÁR ELEMÉR, Shakespeare és a magyar történelmi dráma. In: Shakespeare és a magyar költészet. Bp. 1917. 171–91; SOLT ANDOR, Történeti drámairodalmunk a szabadságharc előtt. In: Császár-emlékkönyv. Bp. 1934. 194–205; OSVÁTH BÉLA, Szigligeti. Bp. 1955. – A népszínműre: SZENTGYÖRGYI LÁSZLÓ, Szigligeti népszínművei. Bp. 1909; ZOLNAI BÉLA, Szigligeti „Szökött katoná”-jának külföldi elemei. EPhK 1914. (öt folytatásban); PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR JOLÁN, A magyar népszínmű bécsi gyökerei. Bp. 1930. (Irodalomtörténeti Füzetek 38.); TÓTH DÉNES, A magyar népszínmű zenei kialakulása. Bp. 1930; TÖRŐ GYÖRGYI, „Tart a harc... most eszmék küzdenek.” ItK 1954:146–59; OSVÁTH i. m. – Más színjátéktípusokra: BAYER JÓZSEF, Nagy Ignác „Tisztújítás”-ának hatása a politikusokra. ItK 1908. 373.; VISZOTA GYULA, Czakó „Leona” c. drámája és a cenzúra. Vasárnapi Újság 1913. okt. 4.; FRIED ISTVÁN, A végzettragédia magyar vége, Színháztudományi Szemle 24. [1987] 21–46. Egyéb, a színháztörténettel nem ennyire szorosan összefüggő drámatörténeti kérdésekre l. KÓKAY GYÖRGY, A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1772–1849. Bp. 1975. 73–77. – Az operára: SZABOLCSI BENCE, A XIX. század magyar romantikus zenéje. Bp. 1951. A Zenetudományi tanulmányok kötetsorozatából a II. (szerk. SZABOLCSI BENCE, BARTHA DÉNES. Bp. 1954.), MARÓTHY JÁNOS, BARNA ISTVÁN és UJFALUSSY JÓZSEF, a IX. kötet (szerk. uők, Bp. 1961.) pedig UJFALUSSY JÓZSEF, VÁRNAI PÉTER és MARÓTHY JÁNOS tanulmányaival nélkülözhetetlen a magyar operairodalom és -játszás történetéhez. Legújabban: NÉMETH AMADÉ, A magyar opera története a kezdetektől az Operaház megnyitásáig. Bp. 1987. 40–84. – A színház közönségére: KERÉNYI FERENC, A Nemzeti Színház és közönsége. ItK 1980:428–44.
A tánctörténet forrásai (színlapok, zsebkönyvek, sajtókritikák, gazdasági iratok stb.) nem különböznek a színháztörténet eddig számbavett forrásaitól.
A magyar színpadi táncművészet múlt századi történetét összefoglaló igénnyel egyetlen munka dolgozta fel: A magyar balett történetéből. Szerk. VÁLYI RÓZSI, Bp. 1956., amelyben a reformkort és a szabadságharc idejét áttekintő fejezetet B. EGEY KLÁRA írta, Színpadi táncművészetünk fejlődése a reformkorban és a szabadságharc első szakaszában címmel; mellette a szerkesztő előszava is szolgál adatokkal a témához.
{479.} A reformkori orgánumok közül a Honderű honosította meg nálunk a szakszerű tánckritikát, szakterminológia alkalmazásával.
Korszakunk egészére vonatkozó résztanulmányok: TÓTH DÉNES, A magyar balett őskora. Bp. 1953. B. EGEY KLÁRA, Színészeink harca nemzeti táncunkért a reformkorban. Táncművészet 1954.; uő, A magyar balett megteremtésére irányuló törekvések a reformkorban és a szabadságharc idején. Színháztörténeti Értesítő 1955.; KERÉNYI FERENC, A reformkori magyar táncjátékról. Tánctudományi tanulmányok 1978–79. Bp. 1979. 123–43. A Színháztudományi Szemle tánctörténeti számából (20. 1986.) két publikáció vág korszakunkba: MAJOR RITA, A Gisèlle a régi magyar színpadon. 7–23. és a Függelék forrásközlése: KERÉNYI FERENC, Tánctörténeti dokumentumok Pest megye Levéltárában (1833–1840). 133–90. Táncokra és személyekre vonatkozóan: SZENTPÁL OLGA, A csárdás. Bp. 1964; RÉTHEI PRIKKEL MARIAN, A magyarság táncai. Bp. 1924; KAPOSI EDIT, Szőllősy Szabó Lajos élete és munkássága 1803–1882. Tánctudományi tanulmányok, 1978/79.
A romantikus balett európai történetét feldolgozó számos monográfia közül: GUEST, IVOR, The romantic ballett. London, 1966.
Az egyes városok színháztörténeti szakirodalmát ezúttal is KÓKAY és STAUD bibliográfiájával hivatkozzuk, vö. a III. fejezet forrásaival és feldolgozásaival! Ezek adatbázisát a jelenleg is folyó, országosan az MSzI állal összehangolt és általa publikálandó levéltári feltárás alkalmasint bővíteni fogja. – Komplett, modellizásra alkalmas vándorszínészi irathagyaték az évtizedből egyetlen állítható össze, Láng Boldizsáré: OSZK Kt. Fol. Hung. 1379. (A Láng család iratai), Fol. Hung. 1380. (A Láng család színlapjai), és Oct. Hung. 700. (A Láng család színészeti számadásai). – A korábban már hivatkozottakon kívül több új narratív forrás kezdődik korszakunkban: SZUPER KÁROLY Színészeti naplója 1830–1850. Bp. 1889. (hasonmás kiadás: Bp. 1975. Színháztörténeti Könyvtár 2.); MOLNÁR GYÖRGY, Emlékeimből I. Világos előtt. Szabadka, 1880. Említhető még VAJDA JÁNOS novellisztikus feldolgozású, de félreérthetetlen önéletrajzi vonatkozású írását: Töredékek egy vándorszínész naplójából. In: Vajda János összes művei 4. S. a. r. SERES JÓZSEF Bp. 1972. 7–30. – Teljesnek tekinthető a Petőfi-vonatkozások feltárása és kiadása: FEKETE SÁNDOR, Petőfi, a vándorszínész. Bp. 1969. (Irodalomtörténeti Füzetek 64.); KISS JÓZSEF–MlKLÓS DEZSŐ, A „második inas”-tól a „könyváros”-ig. Petőfi szerepei a székesfehérvári színpadon. A PIM Évkönyve 1969–70. 119–33.; SOLT ANDOR, Amikor Petőfi statiszta volt... A PIM Évkönyve 1973. 53–84.; Petőfi-adattár I. Gyűjtötte, s. a. r. és a jegyzeteket írta KISS JÓZSEF. Bp. 1987. 8–13., 15–6., 23–4.
A vidéki színészet műsorforrásai közül csak a zsebkönyvekről készült áttekintés: HANKISS–BERCZELINÉ. A színlapok az OSzK Színháztörténeti Tárában a városok betűrendje szerint és azon belüli időrendben kutathatók; a vidéki közgyűjtemények színlap-anyagáról eddigelé nem készült felmérés. A reformkori országos és regionális sajtó kritika- és híranyaga szintén nincs összegyűjtve és kiadva, csupán a színháztörténeti szakirodalom idézi őket, a kutatók által.
E másfél év színháztörténetéről monográfia nem készült. A III. fejezet forrásainál hivatkozott regionális színháztörténetek szórt utalásait, valamint a többször hivatkozott narratív forrásokat (SZUPER i. m., MOLNÁR i. m.), továbbá a Nemzeti Színház vonatkozásában ebben az évkörben is fő forrásként használható forráskiadványt (PKJNSz II:197–208.) csak az elmúlt évtizedekben követték rendszeresebb forráskiadások: VÁRNAI PÉTER, Adalékok a Nemzeti Színház történetéhez, Színháztörténeti Értesítő 1954/3. 92–7. (Mátray Gábor naplójának adatai); MÁTRAY GÁBOR, A Muzsikának Közönséges {480.} Története és egyéb írások. Vál. és s.a.r. GÁBRY GYÖRGY. Bp. 1984. (a naplójegyzetek: 337–49); legújabban: MÁTAY GÁBOR, Töredék jegyzemények Magyarország történetéből 1848/49-ben. Bp. 1989; KÖRTVÉLYES ÁGNES, Egressy Gábor iratai az Országos Levéltárban. Bp. 1957. (Színháztörténeti Füzetek 16.); Erdélyi János levelezése. S. a. r. T. ERDÉLYI ILONA. Bp. 1960. I:320–52. 469–79. (az Erdélyi-tár anyagának java). – Az első szintéziskísérlet: OSVÁTH BÉLA, Színészetünk és drámairodalmunk helyzete a szabadságharc idején. It 1955:465–84. A Nemzeti Színházra legújabban: KERÉNYI FERENC, A Nemzeti Színház és közönsége (1848–49). ItK 1982:686–99.
Mindezen részeredmények ellenére a korszak színjátszásának kutatása korántsem tekinthető lezártnak, mint ahogyan összegyűjtésre és nagyrészt kiadásra várnak az 1848–49-ben keletkezett drámaszövegek is.
A „plató” és a „periféria” fogalmát a művelődéstörténetben bevett európai modell alapján használjuk: KOSÁRY DOMOKOS, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp. 1980. 24–8. – A komparatív színháztörténet módszertani kérdéseiről: FRIED ISTVÁN, Zu den Problemen der ostmitteleuropäischen Komparatistik und Kontaktologie. Sludia Slavica 1980:325–49. (cseh–magyar színháztörténeti példákkal); KERÉNYI FERENC , Komparatisztika és színháztörténet. In: A komparatisztika kézikönyve. Szerk. FRIED ISTVÁN. Szeged, 1978. 205–17. – A komparatív szemlélettel készült újabb munkákból: MÁLYUSZNÉ CSÁSZÁR EDIT, A nemzeti színjátszás kezdetei Közép-Kelet-Európában. In: Irodalom és felvilágosodás. Szerk. SZAUDER JÓZSEF és TARNAI ANDOR. Bp. 1974. 471–98.; SPIRÓ GYÖRGY, A közép-kelet-európai dráma. Bp. 1986; KERÉNYI FERENC, A nemzeti színházi eszme és gyakorlat néhány történeti kérdéséről. ItK 1987/88:285–95. – A hivatkozott útleírások és naplók: SZEMERE BERTALAN, Utazás külföldön. Bp. 1840. 11:176.; BÖLÖNI FARKAS SÁNDOR, Napnyugati utazás – Napló. S. a. r. MALLER SÁNDOR. Bp. 1984. 356.; Széchenyi István, Napló. S. a. r. OLTVÁNYI AMBRUS. Bp. 1978. passim; Egressy passim; továbbá: KERÉNYI FERENC, Das alte Burgtheater mit den Augen eines ungarischen Schauspielers gesehen. Maske und Kothurn 1985:173–80.
| III. FEJEZET VÁNDORSZÍNÉSZET – HARC AZ ÁLLANDÓ SZÍNHÁZÉRT | TARTALOM | V. FEJEZET MEGŐRZÉS VAGY TOVÁBBLÉPÉS? (1849–1873) |