Ferencz József osztrák császár.
Kriehubernek 1851-ben, természet után készült kőrajza nyomán.
NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET |
VIII. FEJEZET.
A forradalom Ausztriában és Magyarországon.
A márcziusi napok. Kossuth beszéde. Metternich bukása. – A felelős ministerium. – A törvények.
A márcziusi napok. Kossuth beszéde. Metternich bukása.
Bécsbe február 29-én érkezett meg a párisi forradalom győzelmének híre. Metternich természetesen büszkén kijelentette, hogy előre látta Lajos Fülöp bukását, de az akkori viszonyok közt mégis nagy csapás gyanánt hatott reá az esemény. Általános európai zűrzavartól kellett félni. A tőzsdén rohamosan hanyatlottak az állampapirok. A közönség félve az újabb devalvatiótól, siet beváltani bankóit s Bécsben, Prágában, Pesten, de még Győrött is ostromolják a bankot. Metternich még ebben is csak Batthyány Lajos cselszövését látja, ki a szegény népet izgatja, hogy a kormány helyzetét megnehezítse.117 A helyzet egész komolyságával az államkanczellár sem volt tisztában.
Pozsonyba másnap jött a hír. Márczius 2-án conferenciát tartottak Kossuth elhatározza, hogy megteszi indítványát a kormány felelőssé tételére vonatkozólag. A conservativok, de Széchenyi is, hiába igyekeznek őt lebeszélni. Még azt sem érhette el Széchenyi, «hogy legalább még egyszer aludjunk».
Balogh Kornél, Győr conservativ követe márczius 3-án szóvá tette a bank helyzetét. Kimerítő felvilágosítást kivánt a kedélyek megnyugtatására. Utána Kossuth tette meg azt az indítványát, mely kiinduló pontja a parlamentarismusnak, nemcsak nálunk, hanem Ausztriában is.
Beszéde elején arra kéri a rendeket, emelkedjenek a helyzet magaslatára. A bank súlyos helyzetébe belesodortatik Magyarország is, bár voltakép semmi köze az osztrák financiához. Ezért szükséges a külön magyar fináncministerium felállítása, mert a nemzet csak így gondoskodhatik a trón díszéről, saját szükségéről, polgárai vagyonának biztonságáról.
Mikor annyi nemzet nyeri vissza szabadságát, sokszorosan fájdalmas, hogy mi fáradatlanul Sisyphus kövét gördítjük. Háládatlan munkában vész el annyi nemes erő, annyi hű tehetség. «Igen is, t. rendek, mi rajtunk egy fojtó gőznek nehéz átka ül, egy sorvasztó szél fú reánk, mely idegeinket megmerevíti és lelkünk röptére zsibbasztólag hat.» A birodalmi kormány absolutista rendszere és a magyar alkotmány közt három századon át divergentia áll fenn, mely miatt haladásunk alkotmányos iránya nincs biztosítva. De nemcsak e miatt aggódik, hanem azért is, hogy a bureaukratikus mozdulatlanság válságba sodorja a monarchiát és a hazát végtelen bajokba bonyolíthatja. 1790-ben nem törődtek a nemzetközi politikával és Francziaország belügyei miatt veszedelmes, a pénzügyi bukást maga után vonó háborúra elegyítették a nemzetet. Ennek most nem szabad megtörténnie.
«Merítsünk erőt a dynastia iránti hűség érzetéből; merítsünk erőt a rajtunk fekvő felelősség s polgári kötelességünk érzetéből. Kimondom erős meggyőződésemet, miként a birodalombeli nyugalom bomladozásának és ebből eredhető minden balkövetkezéseknek valódi kútfeje a kormányrendszerben fekszik. Tudom én, hogy elvénhedt rendszernek, mint elvénhedt embernek nehéz megválni egy hosszú élet eszméjétől, de midőn az alap hibás, a dőlés kikerülhetetlen.»
«A nép örök és öröknek kivánjuk a nép hazáját, és öröknek ama dynastia fényét, melyet uralkodónknak ismerünk. A múlt kor emberei egy-két nap után sírba szállnak; de a Habsburg-ház nagyreményű ivadékára, Ferencz József főherczegre, ki első föllépésekor a nemzet szeretetét magáévá tette, egy fényes trón öröksége vár, mely erejét a szabadságból meríti. Szívből hű csak szabad ember lehet, de bureaukratiák iránt lelkesedés nem keletkezhetik. Igen is, t. rendek, erős meggyőződésem, hogy dynastiánk jövője a birodalom különféle népeinek egy szívben s lélekben egyesüléséhez van csatolva. Ezen egyesülést, nemzetiségeik respectálása mellett, csak az alkotmányosság érzelemrokonító forrasztéka teremtheti meg. Bureau és bayonett nyomorult kapocs. Én tehát indítványomban, melyet tenni akarok, dynastiai szempontból indulok ki és istennek hála, hogy ezen szempont hazánk érdekeivel kapcsolatban van.»
«Ha a birodalmi kormány az alkotmányossággal kapcsolatba nem hozatik, Fölséged trónját és a pragmatica sanctiónál fogva kedvelt kapcsokkal hozzánk kötött birodalmát elláthatatlan következményekbe bonyolíthatja, hazánkra pedig kimondhatatlan kárt áraszthat. Szükséges az alkotmányok képviseleti alapon fejlesztése, a honvédelmi rendszer átalakítása, a pénzügyi kezelés felelőssé tétele. Sokban e kezdések közül az örökös a tartományokkal érdektalálkozás kiegyenlítésének szüksége forog fenn, mire önálló nemzeti jogaink és érdekeink megóvása mellett, örömest nyújtunk segédkezet.»
«Minden reformnak alapföltétele azonban a collegiális kormányrendnek magyar felelős ministeriummá átalakítása.»
Egyelőre rendelje el a felség, hogy akaratának alkotmányos orgánumai gyanánt a tőle meghivott egyének vegyenek részt az országgyűlés tárgyalásaiban. A hozandó törvények végrehajtásáért ezek lesznek felelősek. «Ezek által biztosítva legyen a békés megszilárdítás, bizalmas nyugalom s ezeknek alapján kifejthető azon szellemi erő s anyagi tehetség, melyben felséged, tántoríthatatlan hűségünk mellett, a bizonytalan jövendő minden eseményei közt, királyi székének legrendíthetetlenebb támaszát fogja feltalálni.»
Kossuth mintegy Bocskai örökébe lép, ki harmadfél század előtt Magyarország politikai és vallásszabadságát a cseh- és osztrák rendekkel való szövetséggel akarta biztosítani. Most a szabadelvű eszmék szolgálnak kapcsul. A dynastia akkor is megmaradt, most pedig Kossuth ritka ékesszólással és melegséggel fejezte ki az iránta való ragaszkodását. Akkor teljes volt az érdekazonosság; most Kossuth maga is «kiegyenlítésre» kénytelen gondolni a széthúzó érdekek közt. Mégis csakhamar követte Bocskai föllépését az ellenreformatio győzelme és az osztrák szabadságérzet most sem bizonyult kitartó szövetségesnek.
A rendek egy értelemmel elfogadták Kossuth indítványát.118 Másnap az országos ülésen Zarka personalis azt ajánlotta, hogy ne avatkozzanak be más országok alkotmányába, adják elő óhajukat s kérjék fel közvetítésre a nádort. Hiába, a feliratot most is egyhangulag elfogadták. Mindenki bukottnak tartotta már a rendszert. Kossuth heve, melyet az események egyúttal a politikai belátás nimbusával vettek körül, magával ragadott mindenkit.
Ferencz József osztrák császár.
Kriehubernek 1851-ben, természet után készült kőrajza nyomán.
Csak Széchenyit nem. Ő, ki legjobban megingatta a régi rendszert, akarja most megvédeni a forradalom árja ellen. Hazájára nézve veszélyt lát minden összeütközésben. Korával aristokratikus, környezete sem maradt reá hatás nélkül. Megijedt a demokratikus, anarchikus elemek uralmától. Polgárháborút lát előre minden iszonyával. Az a meggyőződése, hogy csak az ő tekintélye, az ő energiája segíthet. Márczius 2-án kész tervével. Még épen nem aggódik, ha csak megmaradnak egy methodus mellett. «A dynastia s az ország számíthat reám. Csak az az óhajom, hogy használhassak. Az pedig rend nélkül nem lehet.» Márczius 4-én teljhatalmú utódja akar lenni Apponyinak.
Apponyi a diétai hírek hallatára elhatározta a feloszlatást. Metternichet is meggyőzi ennek szükséges voltáról, majd a Lajos főherczegnél tartott conferenciát is. Már minden királyi parancs készülőben van a kanczellárnál, midőn István nádor, kit Lajos főherczeg, Apponyi ellenére, értesített a határozatról, Bécsben terem, és Zsófia főherczegasszony közbenjárásával megakadályozza a végzés végrehajtását.119 A márczius 8-án tartott conferentián már csak Apponyi és Széchenyi szólnak a feloszlatás mellett. Apponyi ideglázba esik, helyette Szögyény veszi át a kanczellária vezetését. Széchenyi fenntartja követelését, kanczellár akar lenni, mellette Jósika Sámuel is szóba jő, de döntés nem történik.
Különben is sem Apponyi, sem Széchenyi nem állhatta volna már útját a mozgalomnak. Talán szerencse Széchenyire nézve, hogy nem érhette el czélját, mert az az ár, melynek zsilipjeit Kossuth megnyitotta, még őt is elsodorja. A magyar forradalom Mirabeauja kénytelen volt tétlenül nézni, mint emelkedik uralomra a szenvedély, a mámor, a túlzás, mindaz, mit száműzni szeretett volna a magyar politikából. A szabadság jelszava erősebb volt akkor mindennél. Hogy annak tartották, kitűnik abból, hogy még az Ausztriával való differentiák eloszlatását is remélték tőle. A szabadság nyitja meg az aranykor kapuját, határtalan jólét s boldogság napjait derítve a hon utolsó polgárára is. Nemcsak az osztályérdekeket szünteti meg, hanem még a népeket annyi századokon át elválasztó ellentéteket is. «A szabadság testvéresítette a népeket, mert nem a múlt század vérveres lobogójával rohant túl határain, hanem a béke olajágát nyújtva igénytelen kezekkel.»120
A solidaritás megvolt. Azt hirdette Lamartine, azért lelkesedett a német parlament, még az olaszok is csak az osztrákot zárták ki belőle. Ez a solidaritás akasztotta meg a régi rendszer embereinek kezét és kárhoztatta tétlenségre azon karokat, melyek készek voltak fegyvert alkalmazni az eszme ellen. De azért a követelés alkotmányos tárgyalása nem haladt. A felső-ház nem tartott ülést és így Kossuth felirata nem juthatott a királyhoz. Magyarországot, épen mert törvényes volt a mozgalma, törvényesen meg is lehetett állítani. Ausztriában, hol nem volt alkotmány, sokkal elemibb erővel kellett nyilatkoznia a népakaratnak.
A német és cseh tartományok rendi gyűlései Ferencz császár idejében akaratlan «Postulaten-Landtag»-okká sülyedtek alá. Majd Ferdinánd idejében, a központi kormány hanyatlása a tartományi rendekben ismét élesztette erejök és önállásuk tudatát. Különösen Csehországban történt ez, hol az ébredő nemzetiségi szellem szilárd alapul szolgált a tartománygyűlés követeléseinek. Ez már 1845 óta ellentétben állott István főherczeg kir. helytartóval és jogai közé azt beiktatta, hogy nélküle sem adót kivetni, sem törvényt hozni nem lehet. Megújítván a régi cseh királyság emlékét, már azt is szóba hozzák, hogy a dynastia kihalása esetén a rendeket illeti meg a királyválasztás joga.121 A többi tartományban inkább a művelt főúri körök ellenállása a bureaukratiával szemben tartja ébren az alkotmányos szellemet, mindaddig, míg általánosabbá nem vált a mozgalom és a nép szélesebb rétegei is kezdtek jogot követelni. Erre a februáriusi forradalom a hitel és a pénzviszonyok megrendítése által szolgáltatott alapot. Általánossá vált az óhajtás, hogy szűnjék meg a pénzügyeknek számadás és felelősség nélkül való kezelése.
Kossuth beszéde, melyet nyomban olvastak Bécsben és a tartományokban is, emelkedettségével és követeléseinek népszerű voltával itt tán még nagyobb hatást idézett elő, mint a szabadsághoz szokott Magyarországon. Bécsben a «Juridisch-politischer Leseverein», melynek dr. Bach Sándor volt az elnöke, szolgált a művelt elemek találkozójául s az alkotmányos törekvések központjául. Sok ezer aláirással folyamodását nyújtottak be az alsóaustriai rendekhez, melyben kifejezve hűségüket a császár és a dynastia iránt, kérik: az államháztartás helyzetének közzétételét; az egész monarchia lakosságát képviselő gyűlés periodikus összehívását, mely gyűlésnek adassék meg az adó megszavazásának s a pénzügyek ellenőrzésének joga; a sajtótörvény; nyilvánosságot az igazságszolgáltatásban, végre mivel itt kiválóan a bourgeoisieról volt szó, a kereskedelem, ipar földmívelés és értelmiség kellő képviseletét. Megmozdult az ifjúság is. Márczius 12-én az egyetemi deákság az aulában oly petitiót fogadott el, mely a sajtószabadságot, a népnevelés emelését, a tanszabadság behozását, a felekezetek egyenjogúságát kivánja. A tanárok – mit Metternich nekik sohasem bocsátott meg – megigérték, hogy magok nyújtják át a folyamodást a császárnak. Mozgásban volt az egész város és mindenütt hirdették, hogy márczius 13-ika a forradalom napja.
E napon, hétfőn, a diákság nagy tömegekben vonult a rendek palotája elé, sok polgártól kisérve. Mialatt a tömeg egy része behatolt a tanácskozó terembe, azalatt több deák, különösen lengyelek, beszédekkel lelkesítették a künn maradtakat. A rendek átvették a folyamodást és megigérték, hogy átadják a császárnak. Egy deputatiójuk át is ment a Burgba, hol épen a statusconferentia volt együtt. Metternich erőszak alkalmazását ajánlotta, de egyedül maradt. A határozat az volt, hogy a petitiót kiadják egy külön bizottságnak. Ez a halasztó módszer nagyon megfelelt a bureaukratia hagyományának, de nem a tömeg óhajtásának, melynek azalatt nem győzték felolvasni Kossuth beszédeit és amelyet Fischhof Adolf és a deákság más vezérei tartottak szóval. Metternich eltávolítását, az alkotmányt követelték. A katonaság ellen, mely a Burghoz vezető utat elzárva tartja, egyre kihívóbban épnek fel. Egy garázda tömeg a rendi ház butorait ledobja a lent álló katonákra, mire a parancsnok, Albrecht főherczeg, sortüzet adat. Megvolt tehát a forradalom kitöréséhez az alkalom. A sebesülteket körülhordozzák a városban, a deákság fegyvert követel, a munkások csoportosulnak, a csőcselék hozzájuk csatlakozik, sőt még a békés polgárság is megmozdul. A rendek, az egyetemi és más testületek küldöttségei egymásnak adták a kilincset a Burgban. De Lajos főherczeg és Metternich állhatatosak maradtak, bízva az épen jelenlevő Windisch-Grtz herczeg energiájában. Minthogy a zavar nem szünt meg, Metternich estefelé már kész volt sajtótörvényt adni és hozzá is fogott annak fogalmazásához. Késő volt. Gróf Bruner, a rendek egyik vezére, kijelentette, hogy már csak az államkanczellár elbocsátása nyugtathatja meg a kedélyeket. A lázongás egyre erősödött. Este tíz óra felé Lajos főherczeg megmondta Metternichnek, hogy némely jelek szerint a főváros biztossága az ő eltávozásától függ.122
Az öreg államférfiú nem méltóság nélkül bukott meg. Nem akarja elvállalni a felelősséget a vérontásért és nem áll útjában a kormánynak. Azon tudattal vonul vissza, hogy teljesítette kötelességét az állam iránt és fél, hogy szemére vetik majd, hogy vállain magával vitte a monarchiát. Így bukott meg a régi rend nagy elméleti és gyakorlati államférfia. Nagy sikerei elbizakodottá tették, de minden hibájával belátás dolgában még nagyon felülmúlta azokat, kikkel együtt kellett dolgoznia. Conservativ volt, de reactionárius soha. Hogy mit jelentett az ő egyénisége, kitűnik abból, hogy annyi időn át uralkodó rendszere vele együtt végkép megsemmisült.
Metternich bukása.
«Az idő foga» czímű bécsi gúnykép kisebbített hasonmása.
Bécsben is győzött tehát az utczai tüntetés a mindenható minister fölött, csakúgy, mint Párisban. Metternich elbocsátásán kívül, ki másnap titokban elmenekült s Angliába utazott, kivívta a sajtó felszabadítását s a deákság és polgárság felfegyverzését is. A proletariátus kezdődő mozgalma s a polgárság loyalitása miatt maga az udvar is biztonságot látott a polgárőrségben. Katona kevés volt Bécsben; a Burgot a magyar Wasa-ezred őrizte. A régi kormány tagjai, Metternichen kívül, még megmaradtak, de a hatalom Windisch-Grtz kezébe volt letéve. Mégsem bíztak már a fegyveres elnyomás sikerében. hiányzott ahhoz a királyi akarat. Márczius 14-én egy conferentiában, melyben Ferencz József főherczeg is részt vett, elhatározták, hogy az alkotmány megadása által kielégítik és megnyerik a népet. Márczius 15-én reggel kihirdették, hogy ő felsége elhatározta a német és szláv tartományok rendei, valamint a lombard-velenczei generalis-congregatiója követeinek meghivását a trón köré, hogy biztosítsa magának tanácsukat a törvényhozás és közigazgatás dolgában. Ez tehát még inkább a porosz «Vereinigte Landtag» utánzása, mint igazi birodalmi gyűlés. De mégis az első, az összes nem-magyar országokat összefoglalni hivatott alkotmányos intézmény.
Bécs mégsem volt Páris. A központi kormányra és udvarra ugyan a székváros mozgalmának volt legnagyobb közvetlen hatása, de nem is szólva Magyarországról, az egyes tartományok székhelyeiben is külön irányt vett a mozgalom, leginkább a nemzetiségi eszme befolyása alatt. Hogy mivé lett Milanóban és Velencében, már láttuk. Prágában márczius 11-én Faster vendéglős a Wenzelsbadban felolvasta cseh nyelven a cseh nemzet kivánságait és ezeket a nép sokasága elfogadván, mint kérvényt terjesztette a trón elé. Kivánják a német és cseh nemzetiségek valamint a felekezetek egyenjogosítását, a cseh tartományok rendjeinek egyesítését, a községek autonomiáját, sajtótörvényt, a törvénykezés nyilvánosságát, a kormányszékek felelősségét, a robot megváltását, az általános hadi kötelezettséget stb.123 A nemzeti mozgalom itt még szoros szövetségben jelenik meg a szabadelvűségnek s alkotmányosságnak európai eszméjével. Kisebb arányú mozgalmak voltak a többi tartományi fővárosban is. Csak a lengyelek voltak tartózkodóbbak: még ijesztette őket az 1846-iki mozgalom szomorú sorsa.
Magyarországon ezalatt függőben maradt minden. Ausztriában a bureaukratikus absolutismussal közvetlen szemben állott a forradalom; nálunk az alkotmány védett, de mérsékelt is. Kossuth felirata nem juthatott a trón elé, mert a főrendek, bármennyire unszolta őket az ifjúság, nem tartottak ülést. Így Széchenyi ismét elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Azt a loyalis érzést, mely őt eltöltötte, feltételezni lehetett a rendeknél, az egész nemzetnél. Annyiszor fejezték ki feliratokban, beszédekben, még Kossuth is a dynastikus hűséget hangoztatta utolsó nagy beszédében. Az uralkodó Bécs és Prága forradalma ellen küzd; hű magyar nemzetének, mely nem akar forradalmat, királya mellé kell állnia, hogy az ura lehessen más, lázongó népeinek is. Kivánja ő is az újítást, különösen azt, hogy a király közvetlen érintkezésbe lépjen az országgyűléssel, de nála nem új jogok szerzése, hanem a kötelesség teljesítése áll első sorban. «Ősi hűségünk e veszélyekkel szemben arra ösztönöz bennünket, hogy félretéve most egyéb gondunkat, mint egy ember gyülekezzünk a trón körül.»124 Ő, ki, mint kitűnt, jobban ismerte a Habsburgok hatalmi állását, mint akárki más, ehhez akarta kötni nemzete jövőjét; azt a szerepet szánta a magyar nemzetnek, melyet az Mária Terézia korában oly nagy sikerrel töltött be. Nem a közvetlen haszon és a népszerűség csábította, hanem az állandó eredmény, hogy így a nemzet átalakulása forradalom nélkül, a királynak vezetésével ment vége. A király pedig a háborgó Bécsből a hű Pestre téve át székhelyét, egyúttal kiemeli Magyarországot provinciális helyzetéből.
Széchenyi ezen tervének keresztülvitele nem volt lehetetlenség. A magyar nemzet még conservativ volt, különösen pedig a rendek voltak azok. Nem volt e tervben semmi olyan, mi történetünknek ellenmondjon. És ha igazi okát keressük annak, miért nem vezetett sikerre, ezt csak abban találhatjuk meg, hogy valójában nem volt király, kinek személyisége vezetőül s biztosítóul szolgálhat, a dynastia pedig tétovázott, ingadozott. Így Széchenyi elő sem állott vele, az események gyors haladása pedig csakhamar mindenkorra eltemette.
A bécsi események visszahatása Pozsonyban nem Széchenyi irányának kedvezett, hanem Kossuthénak. Metternich bukása ellenállhatatlannak tűntette fel a népnek erejét. István nádor már másnap megtartja a főrendek ülését, melyen óriás nagy, izgatott közönség jelenlétében kimondja, hogy az eddigi halasztásból azt a következtetést vonta le, hogy a rendek feliratát elfogadják. Egyúttal megigéri, hogy hivatalos befolyását önálló szilárdsággal fogja felhasználni. Így az egyetlen ellensúly, mely megállíthatta volna a mozgalmat, a dynastiához tartozó nádor, szintén hozzácsatlakozott. Elhatározták, hogy országos deputatio viszi majd ő Felsége elé a feliratot, melynek szónokául előre is Kossuth Lajost jelölték ki. Estére nagy fáklyászenével tisztelték meg Kossuthot, ki beszédében gr. Batthyány Lajost üdvözölte, mint leendő ministerelnököt. A rendek pedig márczius 14-én s 15-én megszavazták a sajtószabadságot s elfogadták a közteherviselés elvét.
Pozsonyban csak lépést akartak tartani Bécscsel; Pesten, a hazafias mozgalom fészkében tovább akartak menni. Itt a fiatal irók uralkodtak a szellemeken, befolyásukat semmi tekintély nem ellensúlyozta, ideáljaikat semmi politikai körültekintés nem korlátozta.
Jókai Mór 1848-ban.
Ha Pozsonyban az alkotmányosság volt a vezető eszme, itt az általános emberi szabadság és a nemzetiség érvényesülése minden téren, rajongó hivévé tette különösen az ifjúságot. A párisi forradalom és Kossuth beszédének híre lázba hozta az egyetemi ifjúságot. A magyar nem maradhat hátra, midőn mindenütt kivirít a népek tavasza, midőn a szabadság mindenütt egy új, boldog kort idéz elő. Petőfi, Jókai, Irányi el voltak határozva arra, hogy elveiket a nép segítségével uralomra emelik. A deáksággal különösen a nagytehetségű Vasváry Pál által állottak érintkezésben. Fő táborhelyük a Pillwax-kávéház volt. A helytartótanács, különösen annak elnöke, gr. Zichy Ferencz tudtak a forrongásról, de nem volt módjukban annak meggátlása.
Vasváry Pál.
A forradalmak mindig rövid, hangzatos jelszavakban, mindent felölelő pontokban szokták kifejezni törekvéseiket. Irinyi József is szerkesztett ily pontokat, s azokat már márczius 12-én tárgyalták az ellenzéki körben. De Klauzál Gábor s Nyáry Pál ellenezték a népnek bevonását, a külön fővárosi tüntetést és az országos ellenzék közös fellépésétől vártak eredményt. hanem a bécsi események híre az ő tekintélyöket is lerontotta s most már semmi sem állotta útját annak, hogy az ifjúság és a hozzá csatlakozó nép, mint önálló tényező föl ne lépjen.
Márczius 15-én kora reggel óta nagy tömeg lepi el a belváros utczáit és tereit. A helytartótanács hiába bízott abban, hogy a hűvös, esős idő szétoszlatja.125 Már a délelőtt folyamán a tüntetőkhöz csatlakoztak az előadásokat első szóra szivesen elhagyó deákok. Petőfi a városháza előtt elszavalja a magyar Marseillaise-t a Talpra magyar!-t és a városi hatóság Rottenbiller alpolgármesterrel a lelkes, boldog ifjú csapathoz csatlakozik. A szabad szó után a szabad sajtó következett. A tömeg a Landerer nyomda elé vonul s ott censura nélkül kinyomtatja a Nemzeti dal-t és a 12 pontot. Kivilágítás, ünnepies színielőadás, Táncsics Mihálynak, a censura martyrjának szabadon bocsátása, zárják be ezt a vértelen, szép napot.
A 12 pont így hangzik:
|
Mit kiván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés.
Végül: Egyenlőség, szabadság, testvériség! |
E pontok nem igen mentek túl az ellenzéki programm körén, csakhogy a szorosan vett nemzeti vívmányok mellett erősebben kifejezik a mozgalom internationalis és radikális irányzatát. Vezetői elvben republikánusok, legalább Petőfi az; a politikai nehézségeket pedig könnyen legyőzhetőknek hiszik a szivekben uralkodó testvériség bűvös hatása által. Ebből magyarázható, hogy sem az uralkodóról, sem az Ausztriában való viszonyról nincs szó ebben a szép s minden ifjú kedélyt mai napig is méltán elragadó programmban.
Ugyanaznap estéjén értek Bécsbe «a magyar Argonauták». A rendi küldöttségben a régi Magyarország feudalis fénye egyesült a nemzet megújulásának reményével. herczeg Esterházy Pál és gróf Károlyi György, Lonovics püspök és Rajanisch patriarcha mellett ott voltak a liberális főurak: Batthyány Lajos, Teleki László, Andrássy Gyula grófok, b. Wenckheim Béla, Somsich, Babarczy, Széchenyi mellett nem hiányzott Szemere és Madarász László sem. A deputátiót maga a nádor vezette, de igazi feje Kossuth volt. Egy hónap előtt még megsemmisítését is lehetőnek tartották; most az európai események az ő politikáját igazolták. «Támogatni kell Kossuthot és Batthyányt. El kell hallgatni a gyűlöletnek, ambitiónak, antipátiának», írja Széchenyi.
A bécsiek ifjú szabadságuk mámorában fogadták a magyar urakat. Kossuth bálványa volt a császári városnak; István nádor lovait pedig kifogta a nép, úgy vitték őt a Burgba. Ott erős tanácskozások folytak, de ellenállásra már nem gondoltak. Még az este kimondták azt a szót, melyet addig sikerült mellőzniök. A császár kijelenti, hogy «mindent mi szükséges, megtett a haza constituálása czéljából». Nem kétséges, hogy az osztrákok a magyar fellépésnek köszönték alkotmányukat, de az is bizonyos, hogy az akkori viszonyok közt a bécsi közvélemény állásfoglalása a magyarok mellett, a két mozgalom solidaritása, birta főkép az udvart engedésre a magyar kérdésben.126 Kérdést tettem ez iránt Kossuthnál, ki 1890 febr. 16-iki levelében ezt válaszolta:
«Én Bachhal sem a márcziusi napok előtt Bécsben (a hol évek folytán nem is voltam), vagy másutt akárhol, sem a márcziusi napok után soha sem érintkeztem. Előbb még csak azt sem tudtam, hogy létezik, hanem a márcziusi napok alatt, t. i. akkor, midőn mi magyar Argonauták Bécsben jártunk s engem a jó bécsiek oly bámulatos lelkesedéssel fogadtak, igen is érintkeztünk, mert a mint a fogadóba vergődtem, Bach volt az első ember, a ki hozzám jött s nekem magát mint forradalmi vezért bemutatta.
Ez igaz, de csakis ez és ennyi igaz.
– Nemcsak Bécsben nem, de Magyarországon sem akartam én forradalmat csinálni. Au contraire. Nem conspirált ott senki. Ez a forradalom nem csináltatott, hanem csinálódott.
A Nemzeti Dal kézirata.
A Nemzeti Múzeum Petőfi-szekrényében.
Mégis erős volt még a vágy, megtarthatni, mi megtartható, lehető legkevesebbel elégíteni ki a pozsonyi küldöttséget. Lajos főherczegben meg lett volna az akarat, tovább is «provincia» gyanánt tartani Magyarországot, de ehhez már nemcsak az energia hiányzott, hanem az erő is.127 A nádor szavának áll: befolyását a magyar álláspont mellett veti latba. Ha visszautasítják, Magyarország a forradalom martaléka. Márczius 17-én megtörténik a döntés. A király a nádort teljhatalmú helytartójává nevezi ki Magyarországon és nemcsak abba egyezik bele, hogy legyen magyar felelős ministerium, hanem abba is, hogy gr. Batthyány Lajos legyen annak elnöke.
A designált ministerelnök, miután az országgyűlés márczius 20-án elfogadta a felelős ministeriumról szóló törvényt, márczius 22-én már beterjesztette a kormány tagjainak névsorát. Olyan férfiak voltak, kik egyaránt képviselték mindazon irányzatokat, melyek 1825 óta a nagy fordulathoz vezettek; oly férfiak, kik tehetség és jellem dolgában méltán hasonlíthatók bármely ország legkiválóbb államférfiaihoz. Együtt ült benne a nagy trias: Széchenyi István a közlekedés, Deák Ferencz az igazságügy, Kossuth Lajos a pénzügy ministere. A hagyományhoz való ragaszkodást jelölte herczeg Esterházy Pál, az Ausztriával való érintkezés ministere, a parlamentaris eszme győzelmét báró Eötvös József, a régi rendi ellenzéket Szemere Bertalan a belügy és Klauzál Gábor, a földmívelés, ipar és kereskedés ministere. Hadügyre a még távol levő Mészáros Lázár ezredest jelölték. A haladás és nemzetiség eszméje győzött és uralomra jutott. Az oly nagy nehézségekkel küzdő mozgalom czélt ért: Magyarország békés úton, tisztán erejének kifejtése által, vált modern nemzeti állammá. Általános volt az öröm, a lelkesedés. A nádor, Kossuth, Batthyány neve volt minden ajkon. Még Széchenyi is bízott.
«Bátrabbak, merészebbek», írja márczius 27-én, «kikkel magasabb hatalmak látszanak szoros szövetségben lenni, rövid napok alatt oly alapra fektették hazánk jövendőjét, melyet, tisztelet, becsület, de igazság is, velem együtt mi hangyamunkások tán soha, vagy csak generatiók után lettünk volna képesek megalakítani s mely alapon bizonyosan felvirúl és pedig hamarabb, mint magunk is gondolnók, fajtánk, ha nem vagyunk saját magunk ellen hűtelenek.»128
A szélső conservativok eltüntek, a mérsékeltek nevében gróf Széchen Antal már márczius 18-án kifejezte rokonszenvét. «Nem mondom, hogy ezáltal meggyőződésünkről lemondottunk. De vannak körülmények minden hazáját s nemzetét szerető honfi előtt, melyeknek egyéni nézeteit alárendelni tudni kell, nemcsak önmegtagadással, de lelkesedéssel.» E szép szavakkal vett bucsút a fontolva haladó párt hosszú időre a közélettől. Nagy hivatást töltött be, hogy úgy mondjuk: udvarképessé tette a haladást. Míg az aristokratia döntött, nélkülözhetetlen volt; mihelyt más osztályok kezébe jut a hatalom, elveszti gyökerét, tábor nélkül való vezérkarrá válik.
Az első magyar ministerium.
Ez az öröm nem sokáig maradt zavartalan. A kisebb baj az volt, hogy mihelyt volt kormány, a radikálisok azt kezdték támadni. Maga Kossuth is kénytelen volt a túlzók ellen fordulni. Épen ő maga figyelmeztette a pesti deputatiót, hogy az ország elég erős, bárminő részét kötelessége teljesítésére szorítani. A Márczius 15-ike, Petőfi újsága, nem is bocsátotta meg neki ezt a magaviseletet és a nagy költő kijelentette, hogy nem bízhatik Kossuthban. Az országgyűlésen pedig már is sajnálkozni kezdtek azon, hogy az ellenzék kormánypárttá válik.129 De ezekkel könnyen lehetett végezni. A másik és sokkal fenyegetőbb baj «a vegyes házasság». Míg ugyanis Magyarországon azok a férfiak jutnak kormányra, kik meggyőződésük szerint az új alapon állanak, sőt azt létrehozták, addig Ausztriában csak a nevek változtak, de személyek a régiek. Az ottani «felelős» ministeriumnak Kolowrat az elnöke, Kübeck a pénzügyministere. gr. Ficquelmont, Metternich bizalmasa, vezeti a külügyet, Pillersdorff, ki szintén főtisztviselő volt, a belügyet. Az ok is egyszerű. Honnét vegyenek parlamentaris ministeriumot, parlament nélkül? Ez tehát lényegében hivatalnok-ministerium, valamivel szabadelvűbb tán a réginél, de ép úgy, vagy még inkább centralista. Ez a kormány szövetségben a még fennálló m. kanczellária tanácsosaival, különösen Zsedényi Eduárddal, a név megtartásával, tőle telhetőleg iparkodott megnyirbálni a magyar kormány hatáskörét. Különösen a pénz- s hadügy elkülönítésében látták az elszakadás veszedelmét. Ha lett volna pénz és katonaság, még most is alkalmaztak volna erőszakot. De mivel nem volt, jó szerével akarták a nádort, Batthyányt és Deákot bizonyos engedményekre bírni.
Zsedényi Eduárd márczius 25-én különösen a következő két követeléssel állott elő: az eddig a kir. udvar fentartására és az összes álladalmi költségeknek Magyarországot illető arányos fedezetéhez szükséges összegeket ezentúl is fizessék a birodalom központi pénztárába; a vám és kereskedelmi intézkedések pedig az illető ausztriai hatóságokkal kölcsönös érintkezés útján történjenek. A honvédelmi ministériumot illetőleg ő felsége megjegyzi, hogy ragaszkodik a pragmatica sanctióból folyó legszorosabb kapocshoz és a fegyveres sereg törvényszerű alkalmazása és a katonai kinevezéseket illető jogához.
A felől lehet vita: megfelelnek-e az udvar követelései a pragmatica sanctiónak és biztosítják-e a monarchia együttmaradását. De az nem kétséges, hogy a király márczius 17-én független magyar ministeriumot igért, sem az, hogy ezen feltételek ugyancsak megszorítják a függetlenséget. Kossuth márczius 29-én ki is mondta, hogy e szerint a magyar kormány Budán nem volna más, mint eddig a helytartótanács: alacsony postahivatal. A rendek egyhangúlag kijelentik, hogy ez a bureaukratia maradványainak vakmerő játéka a királyi szó szentségével. Az udvarnak ismét engednie kellett, mert Pesten erősen mozognak a radikálisok; mert az egész ország fegyverkezik és főleg mert Olaszországban ugyancsak szükség van a hadseregre. Márczius 30-án Bécsbe sietnek a designált ministerek és már kedvezőbb helyzetet találnak. Igaz, hogy Pillersdorff a conferentiában arra hivatkozott, hogy többször is előfordult a legf. császári ház történetében, hogy a viszonyok kényszere alatt engedni kellett a nép merész kivánatainak, de később, ha a kormány visszanyeri erejét, mérsékelni lehet mindent, vagy épen teljesen visszavonni.130
Így jött létre a márczius 31-én kelt alkotmányos leirat. Ez a jövő országgyűlésre bízta az intézkedést az «összes birodalmat közösen érdeklő költségek fölött», mi alatt az udvar, a diplomatia és a magyar hadsereghez tartozó testületek ellátást érti. De ez az egyetlen megszorítás: a honvédelmi ministernek hatásköréhez tartozónak ismeri el a katonaságnak az országban való elhelyezését és alkalmazását béke idején. Pozsonyban kitörő lelkesedéssel fogadták a jó hírt, melyet b. Eötvös József gyorsan megvitt a nyugtalankodó Pestnek is, hol a városi hatóság már is lefoglalja a Dunán lemenő lőporkészleteket, Petőfi pedig a vörös respublicával fenyeget.
Őszinte és minden hátsó gondolat nélkül való volt az ország lelkesedése. Mikor a ministerek kinevezése április 7-én végre megjelent, biztosnak látták a teljes egyetértést a nagylelkű király és a hálás nemzet közt. Április 10-én az országgyűlés bezárására Pozsonyba jött V. Ferdinánd, Ferencz Károly és Ferencz József főherczegek kiséretében. Soha fejedelem őszintébben, szives, bensőbbleges kedélyes fogadtatásban nem részesült. Április 11-én, méltán nemzetünk ünnepnapján, történt a hozott törvények királyi szentesítése.
Nemzeti Dal
Megtörtént tehát, a mit Kossuth még 1846-ban is lehetetlennek tartott. a diétából constituante lett. Márczius 14-én, mindjárt a felirat elfogadása után egy nyilatkozatban az «alkotmány létesítését minden következményeiben» ,mondja legfőbb feladatnak. Ki akarja egyenlíteni a polgárok érdekei, «egy nemzetté forrasztani a haza fiait». Ezért, az 1789-iki franczia nemzetgyűlés módjára kijelenti, hogy magát nem a külön osztályok, hanem az egész nemzet képviselőjének tekinti.»131 Meg is adja a városi követeknek a szavazás jogát, az utasításokat pedig eltörli.
Az első két czikk még az összefüggést mutatja a régi világgal. Beczikkelyezi a meghalt nádor érdemeit és fiának nádorrá választását. De már bevezetése elárulja, hogy gyökeres változásokat iktat törvénybe. Annak szavai szerint a régiből alig marad változatlan más, mint a nemzet, a dynastia s a birodalmi kapcsolat.
Közjog tekintetben a III. t.-cz.: Független magyar felelős ministerium alakításáról, annyi vita tárgya, a korszakalkotó. A király személye szent és sérthetetlen. Távollétében István nádor gyakorolja a végrehajtó hatalmat «a korona egységének és a birodalom kapcsolatának épségben tartása mellett.» Ez esetben az ő személye is sérthetetlen. De az uralkodó valamint a nádor rendeletei csak úgy érvényesek, ha azokat a ministerek egyike is aláírja. Ő Felsége végrehajtó hatalmat minden ágában a Budapesten székelő ministerium által gyakorolja. A ministerek hivatalos eljárásukért felelősek. Az elnökministert a nádor nevezi ki ő felsége jóváhagyásával; ministertársait az elnök hozza javaslatba. Az egyik minister folyvást a király személye körül lesz; ő képviseli az országot mindazon viszonyokban, melyek az örökös tartományokkal együtt érdeklik; az ő ellenjegyzése mellett rendelkezik ő felsége, a külön neki fenntartott tárgyakban: a kinevezéseknél. Ő intézkedik akkor is, ha ő felsége magyar hadseregnek az országon kívül való alkalmazását határozza el. A ministerek kötelesek évenkint benyújtani az országgyűlésnek budgetjöket és az elmúlt év számadását.132
A magyar ministerium tehát nemcsak a régi kanczelláriának, helytartótanácsnak és kamarának lép örökébe, hanem átveszi a régi központi hatóságoknak Magyarországra kiterjeszkedő hatáskörét is. A régi kormányszékek tagjai a felállítandó államtanácsban szolgálhatnak tovább.
Az országgyűlés (VI. t.-cz.) évenkint ülésez Pesten, lehetőleg a téli hónapokban. A képviselőket három évre választják. A királynak jogában áll az ülést elnapolni és berekeszteni, sőt az országgyűlést is feloszlatni, de ily esetben az újonnan választott gyűlésnek három hónap alatt össze kell ülnie. A budget s számadás beterjesztése előtt és «irántoki határozatnak meghozatala előtt» nem szabad az ülésszakot berekeszteni, sem a gyűlést feloszlatni. A képviselőház maga választ magának elnököt; a királyi tábla régi praerogativája megszűnik. A főrendiház elnökeit ellenben a király nevezi ki. Az ülések nyilvánosak. A hallgatóság nem zavarhatja a tanácskozásokat. A rend és csend fenntartása terembiztosokkal, szükség esetében a nemzeti őrség alkalmazásával eszközöltetik.
Minden változik, de a főrendiház a régi marad. Ide nem ér az újítás. Oda ezentúl is a születés és az egyházi vagy hivatalos méltóság juttatja a törvényhozókat. A követeket ellenben ezentúl a népképviselet alapján választják (V. t.-cz.). A radikálisok nagy megbotránkoztatására az eddigi jogosultak (nemesek) megtartják jogosultságukat akkor is, ha erre nincs más jogczímük.133 Különben választó minden 20 évnél idősebb férfi, ha független és súlyos bűntettért nem büntették, aránylag csekély census mellett. Tekintet nélkül jövedelmökre, választók az oklevelesek és a régi városi polgárok is. A nemesi privilégium mellé lép az értelmiség kiváltsága. Nevezetes, hogy a conservativok a census leszállítása mellett küzdöttek, hogy több legyen a tőlük függő; – a liberálisok, mint gr. Andrássy Gyula – ellenben nagyobb földbirtokhoz akarták kötni a szavazás jogát.
Gr. Andrássy Gyula 1848-ban.
Az első magyar felelős ministerium kinevezése.
Külső boriték-lapján István főherczeg nádor kézjegyével. Eredetije az Országos Levéltárban
Választás czéljából Magyarországot 377 kerületre osztják; annyi lesz a követe. Horvátország 18-at, a határőrvidék 15-öt, Erdély, ha csatlakozni akar 69-et küld, valamennyit direkt választás útján. Demokratikus irányú a napidíj és a lakáspénz megadása, 5, illetőleg évi 400 pengő forint.
Erdély uniója, a hazafiak régi, forró óhajtása most vált törvénynyé (VII. t.-cz.). Feltételül csak azt tűzik ki, hogy a legközelebbi erdélyi diéta hozzájáruljon. «Magyarhon Erdély mindazon külön törvényeit és szokásait, melyek a mellett, hogy a teljes egyesülést nem akadályozzák, a nemzeti szabadságnak és jogegyenlőségnek kedvezők, elfogadni és fenntartani kész.» Itt tehát nem teljes a beolvasztás. A Partium megyéinél, melyeket csak most egyesítettek, hiányzik ez a fenntartás.
A felelős kormányrendszer és a népképviselet behozása mellett közjogi tekintetben igen fontos az, hogy a mohácsi vész óta csak most egyesül nemzeti kormány alatt a magyar birodalom egész területe. A nemzeti szín és czímer visszahelyeztetik régi jogaiba. A horvát tartományi autonomia hallgatagon eltöröltetik; nincs felőle említés. Az egyetlen, mi külön jogra emlékezetet, az a kijelentés, hogy a kapcsolt részekben a magyar színek mellett a saját színeiket is használhatják. Az állam alatt csak a megye és a város áll. A történeti felosztást tartományok szerint a nemzet érdekében csak úgy eltörlik, mint a francziák tették 1848-ban. Kossuth azonban a márcz. 28-iki kerületi ülésen kijelentette, hogy Magyarország a horvát nemzetiséget respektálja. Szükségesnek tartja a nép felvilágosítását, hogy ott elszakadási törekvések ne nyilvánulhassanak. Tudja meg a nép, hogy felszabadítását a magyar országgyűlésnek köszöni; tudja meg a nemesség, hogy csak innét remélhet kárpótlást. A többi nemzetiségekről szó sem esik.
Van ugyan szó a birodalmi kapcsolatról, de sem azt nem állapitják meg: miben áll az, sem a tárgyalás módja felől nem határoznak. Elégnek tartják az «érintkezési » ministert megbízni ez ügyekkel.
Nem kevésbbé gyökeres az átalakulás társadalmi téren. Kimondják a közteherviselés elvét (VIII), eltörlik a papi tizedet – kárpótlás nélkül, – megszüntetik a földesúri hatóságot, az úrbért, robotot és egyáltalában a jobbágyi tartozásokat. Ez utóbbiakat illetőleg a földesurak kárpótlása «a nemzeti közbecsület vérpajzsa alá helyeztetik». Minthogy e tartozások elmaradása nagy pénzügyi válságba döntheti a nemességet, hitelintézetet állítanak fel és a földesuraknak halasztási időt (moratorium) engednek adósságaik fizetésére. Az ősiség megszűnik; helyébe polgári törvénykönyv szerkesztésére utasítják a ministeriumot.
Az új alkotmány kincseinek garantiájára megadják a szellemi fegyvert: a sajtószabadságot és felállítják a nemzetőrséget. A törvény megengedi, «hogy gondolatait mindenki szabadon közölheti és terjesztheti», de a sajtóvétségek büntetése meglehetős szigorú, különösen, ha a királyi felség, az örökösödési rend, a magyar állam egysége és a birodalmi kapcsolat ellen izgatnak. Ez a szigorúság és az a magas óvadék, melyet a politikai lapoktól követeltek, (napilapnál 10,000 frt), nagyon fellázította a radikális írókat Pesten. Még az sem engesztelte ki őket, hogy az ítéletet esküdtszékre bizták.
Mindenhol a polgári forradalom szótárához tartozott a nemzetőrség, – nálunk sem különben. Czélja kettős: a birtokosok felfegyverzése az anarchikus vagy communistikus csőcselék ellen és a polgári erő begyakorlása a katonai erőszak lehető kisérleteivel szemben.
Több mint hatszáz éven át fennállott a nemesi megye; most legalább a törvény betűje szerint, vége szakad. A megyei bizottságba belépnek a községek képviselői is.134 A városokban is megszűnik a választópolgárok régi kiváltsága; a census körülbelül ugyanaz, mint a képviselőválasztásokra nézve.
A forradalomnak legjellemzőbb vonása épen az, hogy a nemzeti élet minden tényezőjét körébe iparkodik vonni, mert hisz semmi sem állandó és mindenhol jobbat lehet tenni a régi helyébe. Belátása ez a nemzeti élet szerves egységének. Így az egyházi kérdés sem maradhatott el.
Tudjuk, minő szabadelvű, antiklerikális irányt követtek a diéták. Ez az irány 1843–4-ig, mikor tetőpontját érte el, egyre erősödött, de azóta sem szünt meg. Az 1843–4-iki törvény a vegyes házasságok dolgában megszüntette a katholikus egyháznak addig törvényesen fennálló uralkodó positióját. 1847-ben a tiszántúli ref. egyházkerület már a teljes egyenlőséget és viszonosságot követeli a bevett felekezetek közt. Ez a folyamodás az alapja a híres XX. törvényczikknek, a vallás dolgában. Ez a bevett vallások közé sorolja az unitaria vallást is, mit a Partiumra és Erdélyre való tekintet tett szükségessé. A törvényt szinte egy hangulag elfogadták, még a főrendek, sőt a püspökök sem igen ellenezték a tökéletes egyenlőségnek és viszonosságnak kimondását.
Csak a 3. §-a okozott nagy vitát. «Minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek, s ez elvnek részletes alkalmazásával a ministerium, az illető hitfelekezetek meghallgatásával a közelebbi törvényhozás elébe kimerítő törvényjavaslatot fog előterjeszteni.»
A főrendek, Scitovszky pécsi püspök és gr. Cziráky János felszólalása után, ki akarják kötni, hogy a hitelvek és a vallásos szerkezet sértetlen maradjon, továbbá óvást tesznek az ellen, hogy valamely egyház alapítványait más czélra lehessen fordítani. Kisért a saecularisatio, melynek már 1843–4-ben annyi híve volt és mely ellen annál inkább kell védekezni a katholikusoknak, mert az állam a szegény felekezetek egyházai és iskolai támogatására, könnyen rászorulhat a gazdagnak, a katholikusnak vagyonára. Ezen feltevés ellen épen a református főurak, báró Vay Miklós, gr. Teleki Domokos tiltakoznak leghatározottabban. Midőn így ismét a rendek elé kerül az ügy, Sárkány Miklós bakonybéli apát azt kívánja: legyen a katholikusoknak is annyi szabadságuk, mint a többi bevett felekezetnek. Kossuth erre tréfásan azt válaszolja, «hogy minden szabadsága meg van a papoknak, kivéve azt, hogy nősülhetnek»; és kijelenti, hogy kész a coelibatus eltörlésére segédkezet nyújtani. A vita további folyamában elismeri, hogy a kath. egyház szerkezete megfér a szabadsággal és erről még jobban meggyőzi az, hogy a mostani szabadsági mozgalom a római egyház fejétől indul ki. A rendek megmaradnak álláspontjuk mellett és így a főrendek április 5-én engednek. A király, fenntartván apostoli kir. jogait, ápr. 9-én szentesíti a törvényt.135
Természetes volt, hogy mihelyt a kath. egyház megszűnt uralkodónak lenni, hívei a maguk részére is autonomiát követeltek, minőt a többi felekezetek már élveznek. A szabadságot ily értelemben követeli hitfelei részére Rónay János csanádi követ, benyújtván a katholikusok petitióját. Ebben különösen azt követelik, hogy alapítványaikat – az egyetemről lemondanak – saját hitükön levő egyháziak és világiak bizottsága kezelje. Deák Ferencz felszólalására conferentiát tartottak ez ügyben, mert ily fontos dologban azonnal határozni nem lehet. A conferentián a «petitio, az illető felek beleegyezésével ezúttal letétetett.»
A debreczeni folyamodás teljes lelkiismereti szabadságot követel, a bevett s a többi vallások elnevezésének megszűnését. Ennyire még sem mentek, sőt tekintve a forradalmi hangulatot, eljárásuk elég conservativnak mondható. Mert bár, mint láttuk, emlegetik a saecularisatiót, sőt a coelibatust is, és bár tiltakoznak az ellen, hogy az államnak az egyházak szerkezetébe ne legyen beleszólása, fenntartják a bevett vallások rendszerét, sérthetetleneknek mondják a hitelveket és az egyházi vagyonhoz sem nyúlnak. Az óhitűekre kiterjesztik a protestansok törvényes jogait és azok congressusát is rendezik.
1839 óta állandó követelése volt az ellenzéknek a zsidók emancipatiója. Most készült is törvényjavaslat, mely egyelőre is törvényesnek ismeri el a keresztyének és zsidók közt kötött vegyes házasságokat. A zsidók nagy része oly hévvel csatlakozott a nemzeti mozgalomhoz, hogy már nemzeti szempontból is méltányos lett volna egyenjogosításuk, különösen, ha mint a javaslat követeli, megakadályozzák az idegen zsidók beköltözését. Törvény azonban nem lett belőle. A német városi polgárság ugyanis, a zsidók hagyományos üldözője, most még jobban tartva versenyüktől, a zsidók szabad fosztogatására értelmezte az ifjú szabadságot. Ezért maga Kossuth indítványozta, márczius 31-én, hogy most ne történjék semmi, «mert vannak akadályok, mikkel bizonyos perczekben istenek sem küzdhetnek meg.» Ha most rendelkeznek, a zsidók közül tömérdeket oda dobnak ellenségeik dühének. A pozsonyi fosztogatókat megbüntették, de a zsidók tovább is kizárva maradtak a polgári jogok élvezetéből.
Széchenyi munkája alapján készült a XXX. t.-cz. A vasutakra és vízszabályozásokra biztosítja az állam befolyását. Budapestről hat irányban szétágazó és a határszélekig menő vasutakra tétessenek meg az előmunkálatok. A politikai centralisatióval párhuzamosan halad a közlekedés központosítása is.
A mai parlamentáris viszonyokat nézve szinte csudálatos, mennyit dolgoztak 1848 márczius 17-től április 6-ig, midőn három hét alatt elvégezték mindazon törvényes intézkedéseket, melyek a modern magyar állam alapjául szolgáltak. Reggeltől estig szinte szakadatlan folyt az ülésezés: kerületi, országos, meg conferentia. Siettek, hogy a népválasztotta nemzetgyűlésnek adhassák át megbizásukat. Munka dolgában a régi diéták sem értették a tréfát, az öreg Deák Antal eleget panaszkodik, de ez a kitartó fáradozás párját ritkító a parlamentek történetében. Igaz, hogy igen fontos ügyekkel hamarosan végeztek és hogy úgy részletekben, mint lényegben is alapos kifogást lehet tenni a törvényhozás munkájának több szakasza ellen. De az is bizonyos, hogy általában megfontolt, érett gondolkodás nyilvánul a törvényczikkekben, melyek, ha ujítók is, épen nem forradalmiak, hanem kellő tekintettel vannak a conservativ érdekekre. A hibákat, melyek közt a legnagyobb volt a nádori hatáskör túlságos kiterjesztése és az Ausztriához való viszony függőben hagyása, sokkal inkább a helyzet okozta, mint a rossz akarat, vagy a belátás hiánya. És ha valakit méltán okolni lehet az elkövetett tévedésekért, az csak a régi rendszer, mely minden javítástól irtózva, szükségessé tette, hogy néhány nap alatt tegyék jóvá századok mulasztását.