Gróf Széchenyi Ferencz szobra a M. N. Múzeum előtt.
NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET |
III. RÉSZ.
MAGYARORSZÁG ÁTALAKULÁSA.
XVII. FEJEZET.
Magyarország 1825 körül.213
Közjogi és alkotmányos állapotok. – Gazdasági állapotok. – Műveltségi állapotok.
Közjogi és alkotmányos állapotok.
Magyarország ujjáalkotását, a régi alkotmánynak megváltoztatását a százados török háborúk által megrögzött intézményeknek és a réginél maradó Európa műveltségéhez alkalmazását, a XVIII. században a királyok veszik munkába. III. Károly kezdi meg a külső és belső háborúk zivatarai után a belső rendezést. A nagy kormányszékeknek és főbiróságoknak felállítása, az állandó seregnek és az állandó adónak behozása az ő nevéhez van kötve. Mária Terézia alatt ez a rendszer békében működik tovább és a nemzet szellemi művelésének alapjait is lerakja az állam. Megkezdődik a jobbágyság terheinek könnyítése, a nem kiváltságosok védelme az uralkodó-osztály ellen. Ez a védelem, mely a nagy királynő korában bölcs mérséklettel nem haladt túl a törvények keretén, II. József korában támadássá fajul, mely osztályháborút idézve elő, minden rendet egyaránt a fejedelmi hatalom alá vonni készül. De a mellett tovább épül a magyar állam, a magyar nemzet is. A keresztyén tolerantia óriási lépés volt a felekezetekre szakadt nemzet egyesítése felé és a szabadabb érintkezés a nyugot szellemi világával közös és egységes műveltséget teremtve, nemcsak a felekezeti, hanem a rendi és nemzetiségi különbségeket is áthidalni segítette.
Hazánk is sokat, nagyon sokat köszönhetett tehát a felvilágosodott absolutismus korának. A bécsi kormány elleni küzdelem tette igazán magyarrá, az absolutismus elleni harcz szabaddá, a vallásos elnyomás elleni védekezés a lelkiismeret szabadságának bajnokává. De legnagyobb haszna mégis az volt, hogy a XVIII. század békés állapotában megerősödve, gazdagodva, művelve, most már talpra állhatott és kibontakozva a veszedelmessé válható atyai vagy anyai gyámkodásból, maga adhatott irányt sorsának.
Erre az 1790-iki változás, József halála, rendeleteinek visszavonása, az országgyűlés egybehívása adta meg az alkalmat. Az 1790/91-iki híres diéta törvényhozásának rövid foglalatja az, hogy a Józseféhez hasonló támadás többé elő ne fordulhasson. E czélból ott színre kerül nemzetünk egész mikrokosmosa: viszonya királyához és az örökös tartományokhoz, anyagi és szellemi fejlődése, vallásos és nemzetiségi problemája. Gyökeresen azonban csak a közjogi és a felekezeti kérdést oldják meg. Kimondják, hogy Magyarország független birodalom, megállapítják, hogy országgyűlés nélkül sem adót, sem katonát szedni nem szabad, hogy a patensekkel való kormányzás megszünt és hogy az örökös király félév alatt köteles magát megkoronáztatni és letenni az esküt az alkotmányra. Kimondják, hogy a «Regnum Marianum» ábrándjának vége: a protestánsok jogait a régi békekötések alapján szabályozzák és befogadják a görög-keletieket is. A magyar nyelv tanítását ekkor iktatják először törvénybe. Megszavazzák Mária Terézia úrbéri és József rendelkezései alapján a jobbágy szabad költözködési jogát és szolgálatainak mértékét is. Tovább azonban nem terjed a reform. Sem a független magyar senatus, sem a külön magyar hadsereg nem válik törvénynyé és így az ország közjogi állapotban a X. t.-cz. ellenére ott marad, hol előbb volt. Nem szabadítják fel a jobbágyságot, nem egyesítik Erdélyt. Elég volt, hogy a legszembetünőbb sérelmek orvoslása után a király ismét biztosítója lesz az alkotmánynak; a felekezeti viszály lecsillapítása pedig a kormány túlkapásaival szemben egygyé tehette a nemzetet.
Minden egyebekben változatlan maradt az az alkotmány, melyet már egy század előtt is elavultnak nézett a külföld és melyet épen akkor «monstruosusnak» nevezet Kaunitz. Megmaradt a magyar király, ki egyúttal római császár és megmaradt a magyar nemesség, Werbőczy értelmében az igazi nemzet. Gyökeres változást nem hozhatott létre sem II. József felvilágosodása és energiája, sem a diétának nemzeti érzülete. A javítás eszközlésére bizottságokat küldött ki az országgyűlés, de természetes, hogy azok munkálatai nem érinthették lényegében a nemesi jogot, vagyis az egész alkotmány alapját. Minthogy pedig a királytól kiinduló reform eszméje II. Józseffel megbukott, Magyarország fejlődése, legalább intézményeit tekintve, ismét holt ponthoz jutott.
De még a részleges javításnak is véget vetett az 1792-ben meginduló és csekély szünetekkel 1815-ig tartó franczia háború. A királyi hatalom és a nemesi kiváltság, melyek századokon át harczban állottak egymással, most kezet fognak a közös veszedelmes ellenség ellen. Mária Terézia napjai tértek vissza. A királyság lemond az alkotmány nyilt megtámadásáról; a nemességben egyre elhalaványodnak a függetlenségi törekvések. Ne vádoljuk ezért e kor nagyjait, hisz mint láttuk, a sokkal fejlettebb Angliában is az alkotmányos haladás teljes megállását idézte elő a forradalom és Napoleon elleni élet-halál harcz. A mi ereje volt a nemzetnek, azt a háborúra fordította. Az egyes országgyűlések szinte túltettek egymáson katonák és rendkívüli subsidiumok megadásában. Méltán mondhatta Ferencz király az 1808-iki pozsonyi diéta berekesztésénél: «Szívemnek legkedvesebb magyarjai! – Egyek vagyunk, egyek maradunk és csak a halál választ el egymástól».214
Ez az érdekazonosság okozta, hogy a franczia forradalom tanai csak oly kevéssé hódíthattak, mint Napoleon kiáltványai. Magyarországon akkor csak kétféle forradalom lett volna lehetséges. Vagy a socialis, a parasztokat felszabadító, vagy pedig a kurucz, a magyar szabadságért Bécs ellen vivandó. Mindkét irány képviselve volt Martinovics összeesküvésében; az első maga annak feje és még inkább a tudós, becsületes Hajnóczy József, a másik pedig Laczkovics János kapitány által, ki már az 1790-iki katonai mozgalmakban is részt vett. De a josephinus-rendszer néhány elégedetlen és ábrándozó hívén kívül senki sem melegedett fel az eszmékért. A nemesség előtt még magasabban állott kiváltsága az esetleg kivívható teljes függetlenségnél; a parasztsággal úgy látszik nem is keresték az érintkezést a forradalmi társaságnak az előkelő társasághoz tartozó művelt tagjai. Így az egész inkább irodalmi, elméleti kisérlet volt, mint gyakorlati czélokra, gyakorlati eszközökkel törő politikai párt. A hóhér pallosa pedig az összeesküvők fejeivel együtt nemcsak a forradalmat sújtotta, hanem a liberális reformot, a josephinus hagyományt is.215
Napoleon ellen ugyanazon okok szóltak, mint a forradalom ellen. Hisz a kiváltságok megmaradása az ő uralma, vagy túlnyomó befolyása alatt is lehetetlen és még az oláh parasztok is tőle remélték felszabadításukat. Ehhez járult még különösen a főúri osztálynak őszinte loyalitása. Ferencz császár hazafias szavai és magyar ruhája nagyon hatottak e képzeletekre; Mária Ludovika királyné becsületes haragja a corsicai bitorló ellen tán még többet ragadt magával. Ferencz császár és király mint a conservativ eszme előharczosa jutott nagy történeti szerepre. Ennek betöltésében bizvást számíthatott a magyar aristokratia leghathatósabb támogatására. Ez az egység tette a monarchiát képessé arra, hogy annyi csatavesztést, területének oly nagy csorbulását hatalmának lényeges csökkenése nélkül kibírja, holott Poroszország tönkretételére elég volt a jenai és a friedlandi kudarcz.
Mindebből következett, hogy hallgatag, kölcsönös beleegyezéssel az alkotmány épületéhez egy oldalról sem nyúltak. Csak az a szellem, melyben a kormány és a közigazgatás eljárt, változott meg a kor eseményeinek hatása alatt. A forradalomtól való félelem a censura szigorításához vezetett. Az 1791-iki törvény ugyan elvben elismeri a sajtó szabadságát, mindamellett és noha több megye felszólalt ellene, a forradalmi társaság felfedezése után eltűrték a szabad vélemény elnyomását. Annyira ment ez, hogy még az országgyűlések tárgyalásait sem volt szabad közölni és a pesti ujságot nagyon erősen megrótták, mert a nagy britt szónokokhoz merte hasonlítani a diéta vezérférfiait. Minthogy az oltár bizonyult a forradalmi eszmék legszilárdabb ellenének, az egész kormányzásnak ismét erősen katholikus lett a szinezete. A pesti egyetemre többé nem neveztek ki protestáns tanárt; sőt már igen komolyan foglalkoztak a gondolattal, hogy a főiskolát Esztergomba teszik át, a primás és káptalana szárnyai alá. Ez ugyan nem következett be, de 1802-ben visszaállították és ismét birtokaikba iktatták a régi tanítószerzeteket. Még gyökeresebb szakítást jelöl a felvilágosodás szellemével az 1806-iki Ratio educationis, mely ellentétben az 1777-ikivel, épen nem tudósokat akar nevelni, hanem vallásilag és politikailag megbizható honpolgárokat. A külfölddel való szellemi összeköttetés szinte megszünt. Főuraink, addig a tudománynak legfőbb ápolói, vagy egészen elnémetesedtek, vagy állásuk és jövedelmük könnyelmű kiélvezésével iparkodtak csak feltünni. Az egész szellemi légkör elsötétült és a mindenfelé elterjedt, minden szabad szót és irást feljelentő titkos policzia volt ennek a homálynak leghivatottabb és legfélelmesebb őre.
Gróf Széchenyi Ferencz szobra a M. N. Múzeum előtt.
Viszont az udvar és a nemesség ezen egyetértésből következett, hogy a kormány nem nyomta el az ország emelésére irányuló vállalatokat, a mennyiben azoknak nem volt irányával ellenkező czélja. Ebben az időben ásták a Ferencz-csatornát, mely rövidebb úton szállította a bánság terményeit a pesti és bécsi piaczra, ebben az időben építették a gyönyörű Ludovika (Lujza) útat, mely Fiumét összekötötte az országgal. Sőt még a művelődésnek sem állották mindenben útját. A Nemzeti Múzeum alapítása gróf Széchenyi Ferencz által 1802-ben mindenkoron nevezetes emléke marad e kor hazafias törekvéseinek és központot teremtett a hazai történelem és a magyar nyelv tudományos kutatásának. A magyar nyelv jogait iktatják törvénybe az 1792-iki és az 1805-iki diéták.216 Gróf Festetich György, noha 1790-ben vezetője volt a Graeven-ezred tisztikarának, mely a német tisztek eltávolítását sürgette és noha később még kamaráskulcsától is megfosztották ellenzéki viselkedése miatt, engedelmet nyert a keszthelyi «Georgikon» alapítására. Az 1808-iki országgyűlésen beczikkelyezték a «Ludovika Akadémiát», melynek magyar tisztek képzése volt a rendeltetése. Egyáltalában a kormány nem nyomhatta el a nemzetiséget, mikor Napoleon ellen az volt legerősebb támasza; csak arra volt gondja, hogy a magyar önérzet túlságosan ne erősödjék. A magyar nyelvnek hivatalossá tételétől, mint a titkos feladók jelentéseiből kitűnik, még azért is irtózott, mert az szükségkép a kálvinisták nagyobb mértékű alkalmazását vonta volna maga után.217
Gróf Festetich György szobra Keszthelyen.
Ezt az egyetértést, mely úgy a koronát, mint a nemességet elvonta az alkotmány javításának nagy, de szükséges munkájától, a pénzügyi kérdés fejlődése bontotta meg.
Mária Luiza házassága Napoleonnal megadta a dynastiának a biztosságot a nagy hódítóval szemben és lehetővé tette, hogy oly intézkedéseket tegyen, melyek a népek érdekeit és érzelmeit sértik. A béke idejét felhasználhatta volna, mint Poroszország, belső megszilárdulásra, a nemzetek erkölcsi és szellemi kifejtésére, a közügy iránt való nagyobb érdeklődés keltésére. De a szabadabb irányt kizárta Ferencz egész egyénisége, gyanúja minden oly mozgalom iránt, melynek szálait nem maga tarthatja kezében, a gyökeres reformot pedig a nemzetek különbözősége. Metternich, ki akkor emelkedett döntő befolyásra, mindig elhibázottnak tartotta II. József kisérletét és csak a Mária Terézia-féle feudális és némileg foederalistikus szervezetben látta a monarchia és az uralkodó-ház fenmaradásának és hatalmának garantiáját. Ily viszonyok közt József nádornak az a terve, hogy vagy az egész birodalomnak alkotmányt kell adni, minőt most csak Magyarország élvez, vagy pedig kifejteni Magyarország erejét, mert ott van a monarchia igazi alapja – nem számíthatott a császár beleegyezésére.218 Ferencz, ki ősének, III. Fridriknek módjára a legnagyobb megaláztatások korában sem tett le a jövő reményéről, mulandónak tartotta azt az egész állapotot, mely őt úgy a külfölddel, mint alattvalóival szemben korlátozza. Válaszában ki is mondja, hogy igenis Magyarország alkotmányát kell átalakítani a többi örökös tartományé szerint. Komoly reformra tehát nem gondol, csak az őt legközelebb érintő bajon, a financiális zavaron akar segíteni. Eljárása pedig nemcsak a magánosok érdekét sérti, hanem a magyar közjogot is.
Az 1811 február 20-án kiadott császári patens az 1060 millió forintnyi névleges értékű bankót 212 millió ezüst forintnyi értéküre devalválja. Ezen összeg fedezetéről országainak kell gondoskodniok és pedig oly módon, hogy Magyarország teremtse elő a felét, 100 milliót ezüstben. Hogy még a legszegényebb ember is veszítsen, egyúttal az ötödére száll a 80 milliónyira felszaporodott rézpénznek értéke és hogy a tőke se maradjon ment, az államadósság kamatait is felényire szállították le. Pénzügyi bukás volt ez: az assignaták elértéktelenedéséhez hasonlítható és az adott viszonyok közt tán ki nem kerülhető. De épen mivel annyi érdekbe vágott, szükséges lett volna végrehajtásához a diéta előleges beleegyezése. Így az egyes megyék tiltakoztak ellene, nem hajtották végre és a végrehajtást újra meghagyó királyi leírat, mely természetesnek találja, hogy a mi az egész monarchiát illeti, abba Magyarországnak ne legyen szava, még olajat öntött a tűzre. Így az 1811 augusztus 25-én összeülő országgyűlés ismét egészen gravaminálissá, ellenzékivé válik. A gazdasági kérdésen kezdték a rendek; elsorolták a vámrendszerből származó károkat és sérelmeket, nem fogadták el a patenst, tudni sem akartak a hadi adó emeléséről. Majd az egész rendszert támadják, mely megbénítja Magyarország fejlődését és szabad tért enged azoknak, kik az alkotmányt elméletben és gyakorlatban megtámadják. A diéta eredménytelen maradt; a király, hogy haragját mutassa, nem is jött le annak berekesztésére (1812 junius 1.).219 Akkorra már kitört Napoleon muszka háborúja. A szövetségesek és a franczia császár közti küzdelemben Ferencz császárnak jut a döntő szerep, Ausztria ismét nagyhatalom, Magyarország pedig nem állhatja útját az absolutismus általánossá válásának. Így történhetett, hogy midőn Bécsben a történeti jog alapján rendezik Európa viszonyait, nem feledkezve meg a legkisebb fejedelmecskéről sem, az európai államrendszer egyik legrégibb tagja, a magyar királyság és annak önállása egészen számításon kívül maradt.
*
Az országot az 1790–1791. tizedik törvényczikk független, semmi másnak alá nem vetett birodalomnak mondja, de ez az első kijelentés megvalósítva nem volt még II. Leopold legalkotmányosabb korában sem. Sőt maguk a törvények is igen jelentékeny réseit ismerik el a függetlenség épületének. Az 1790–1791-iki törvény megszavazza az ujonczokat a császári királyi sereghez és elismervén a külügyek közösségét, csak azt köti ki, hogy magyarokat is alkalmazzanak a diplomatiai szolgálatban.220 Az 1796-iki törvény a 340,000 katonából álló csász. kir. sereg részére 2.400,000 mérő rozsot; 80,000 ló részére 3.760,000 mérő zabot, azonfelül pedig 20,000 ökröt és 10,000 lovat ajánl föl.
Ferencz császár nem áll meg ennél. Az ősi magyar alkotmányt elismeri ugyan és midőn 1820-ban Pestre jő, szembeállítja «a képzelt alkotmányokkal, melyeket a bolondozó világ keres.»221 Elismeri, mert ősi constitutio, első sorban a rendi kiváltságot tartva szem előtt, a császári hatalmat igen kevésben korlátozza. Elismeri, mert Metternich tanácsára egyaránt tartózkodik II. József absolutista beolvasztó politikájától és azon szerinte még veszedelmesebb kisérlettől, képviseleti úton egyesíteni a monarchiát. A magyar törvényes hatóságok, a kanczellária, a helytartótanács, a kamara, nem igen gördítenek akadályt a császári akarat elé. Az alkotmányos formák színleges megtartása mellett tényleg absolut az uralom. József nádor, ki bár nagyon óvatosan, a központi kormánynyal szemben a magyar érdeket képviseli, a bécsi körök előtt, «második Rákóczy» gyanánt szerepel.
1812 óta nincs országgyűlés. Egyszerűen királyi leirattal rendelik el 90,000 új vitéznek toborzását a Napoleon bukásához vezető háború idején. Az 1816-iki devalvatio, mely ismét értékének 2/5-ére szállítja le a bankót, újra elszegényíti az országot. Egymásután következő sanyarú évek, a melyek közt az 1817-iki az ország nagy részében inséget és éh-halált okozott, nyomorba döntötte a parasztságot. Még sincs semmi nyoma politikai mozgalomnak, még kevésbbé annak a törekvésnek, hogy a nemzet az általános európai helyzetet a Habsburg-uralom megdöntésére használja föl. Úgyszólva minden egyes szenved szabadságában, meggyőződésében, anyagi érdekeiben. De mindegyik a fönálló rendszert túlhatalmasnak, szinte változhatatlannak nézi, a mely ellen fölkelni nincs erejük és míg az alkotmányt meg nem dönti, nincs joguk.
Még az irodalom sem szabadul fel a loyalitás és a nemesi kiváltság közös, szinte egybeolvadó cultusa alól. Berzsenyi Dániel, e kor igazi nemzeti költője, megkoszorúzza a nemesi ellenzék bajnokait, büszkeséggel nézi a trón védelmére fölkelt nemességet, Róma patriciusi erkölcsét és erényét hirdeti lángszavaival, de múzsájának magas szárnyalása észre sem veszi a földet túró, földhöz ragadt népet. Ferencz királyt pedig Titusnak nevezi. «S már most Ferencznek titusi trónusa fénylik közöttünk.»
Kisfaludy Sándor, kinek e korban legtöbb irodalmi babér jutott, a nemesi élet, a nemesi érzület ideálizáló rajzainak köszönte népszerűségét. A parasztról, annak nyomorúságáról és lehető bosszújáról csak az ezekhez képest csekély tehetségű és hatású Fazekas Mihály emlékezik meg tréfásan Ludas Matyi-jában.
Az örökös tartományok hegemóniáját Magyarország fölött az a gazdasági vámrendszer fejezi ki legjobban, mely Mária Terézia korának műve és mely diadalmasan kiállotta az azóta egymásután következő nagy rázkódásokat. Lényege az, hogy Magyarország gyarmat, arra való, hogy Ausztriát olcsó terményekkel ellássa és gyáriparának biztos piaczul szolgáljon. Igazolása az, hogy Ausztriában általános az adókötelezettség, magyar földön ellenben épen a gazdag és tehetős nem fizet.222 Az uralkodónak kötelessége tehát azoknak kedvezni, kik a terheket viselik, azok rovására, kik ezek alól kivonják magukat. Eredménye, hogy a magyar nemesség adómentessége tönkre teszi a magyar ipart, tehát a polgári osztályt, megbénítja a kereskedést és a szegénységre kárhoztatja a parasztot.223
A nemesség azon a törvényes alapon, hogy vérével szerezte és vérével tartja meg e hont, egyedül birtokosa a magyar földnek. 1715 óta, midőn az állandó sereget befogadták, ez az erkölcsi alap megrendült; 1809 óta, midőn az utolsó insurectió tehetetlennek bizonyult, szinte gúny tárgyává lett. Egészen helyes volt tehát XVIII. századi királyainknak az a törekvése, hogy a nemesség pénzen váltsa meg hadi kötelezettségét. Ha e törekvés czélt ér, az erkölcsi alap helyre állhat, a mennyiben könnyíteni lehet a jobbágy terhein. De ennek ép ellenkezője történik. A jobbágy viszonya földesurához változatlan marad, de az úrbéri terheken kívül neki kell viselnie a kezdődő modern állam terheit is. Csakis ő fizeti a hadi adót, csakis ő fedezi a megyei költségeket, csakis ő végzi a közmunkát, csakis az ő fiaiból kerül ki a magyar ezredek katonasága.
Felfogásunktól oly távol esnek ezek a viszonyok, hogy bár hazaiak, részletesebben kell őket ismertetnünk, hogy megitélhessük, minő nehézségekbe ütközött az új Magyarország megalapítása.
Egy nagy és jól kezelt uradalomban a jobbágy tartozásai és szolgálatai a következők:
A termés tizede a papé, kilenczede a földesúré. Azon fölül minden telkes gazda fizet évenkint 12 tojást, 2 csibét, 2 kappant, 1 itcze vajat. Pénzen váltja meg a borjút, a melyet harminczan közösen kötelesek adni, a belső telket, ha az nagyobb 1/4 holdnál; a legelő, a rét használatát; azon fölül még 1 frtot fizet füstpénz fejében. Telke után 1 évben 104 napi kézi robottal vagy 52 napi igás robottal tartozik. Évenként 1 öl fát kell vágnia, minden ház után 6 font kendert fonnia, 1 napig halásznia, 3 napig vadásznia és 3 vagy 4 évenkint egyszer hosszú fuvart végeznie vagy annak megváltására ismét 15–20 napig robotolnia. Ha robotját bármely okból elmulasztja, azt évek multán is bekövetelheti az uraság; ha többet dolgozik tartozásánál, napszáma 12 kr. Ezenfelül elő kell teremtenie a «portiót» (hadi adó), a domesticát (megyei házi adó), fizetni a papot és mestert, szállást adni a katonának. Hogy azután mije maradt az úrbéresnek agg korára, rossz évekre, maga mulatságára, gyermekei nevelésére: könnyű elképzelni. Ha volt valaha a nyilvános rabszolga-tartáson kivül az emberi erőt gazdaságilag teljesen és kiméletlenül kiaknázó rendszer: a magyar jobbágyság az volt.
E mellett még élete, becsülete sincs biztosítva a jobbágynak. A földesúri hatalom állandó symboluma a deres, a nagyobb uradalmak pallos-joggal is fel vannak ruházva. A jobbágy nem perelhet földesurával, ha összeütközés van köztük, kisebb ügyekben az uradalmi ügyvéd dönt, nagyobbakban az úri-szék, melynek tagjai a megye és az uradalom tisztviselői és melynek tárgyalásai nem nyilvánosak.224 Minthogy pedig az erősebb fél egyúttal biró is volt, a legborzasztóbb visszaéléseknek tág kapuja nyilott. Talán nem minden földesúr élt vissza hatalmával; voltak köztük és éppen a legelőkelőbbek közt humanusok, kegyesek is. De a kivétel még nem menti a rendszert. Általános észrevétel volt, hogy a legnagyobb földesurak legjobban bántak jobbágyaikkal; csak ha távol voltak, nehezedett a parasztra a tiszttartó, az ispán, a kasznár, a hajdu zsarnoksága; legrosszabb pedig a kis nemesek birtokain volt a jobbágy sorsa. De azért mindenütt tele az urasági börtön és minthogy a kivándorlás nem lehetséges, tele az Alföld pusztája betyárral, szegénylegénynyel, lókötővel, tele a Dunántúl erdeje zsiványnyal. A népies ellenállásnak, a társadalmi küzdelemnek Angyal Bandi és Sobri Józsi a népdal által ünnepelt és idealizált hősei.
Mindamellett ennek az állapotnak is akadtak védői. Arra hivatkoztak, hogy máshol még rosszabb volt a jobbágy sorsa. Az összehasonlítás azt mutatja, hogy a jobbágyi teher körülbelől egyenlő volt mindenütt, hisz sem a rabszolgaság, sem a feudalitás nem magyar találmány. A magyar jobbágy több és átlag jobb földet művelhet, mint a franczia vagy a német, és a lakosság gyér volta, az ellenőrzés hiánya már magában véve is több szabadságot biztosít neki, mint a nyugati államok jobbágyainak. De másrészt az állami adóteher nálunk kizárólag ő reá nehezedik és a nemesi gőg és megvetés sehol sem érinti oly közvetlenül a parasztot, mint nálunk, a hol minden tizenötödik ember nemes. És ha nagyobb ellenállás nem támad, annak első sorban a nemesség és a kormány összetartása az oka, mely lehetetlennek tünteti föl a még 1790-ben igen erősen fenyegető parasztlázadást. A szabadság érzetét az emberből kiirtani nem lehet, de a pór meghajlik a kényszerűség előtt ép úgy, mint a nemes az udvar hatalma előtt.
A mellett pedig ez a viszony mindkettőnek, a földesúrnak s a jobbágynak egyaránt kárával jár. A jobbágynak azért, mert aránylag nagy telkét nem művelheti eléggé. Nem művelheti megfelelő jószág, trágya és munkaerő hiján és mert a robot őt minduntalan elvonja saját földje munkálásától. A földesúr pedig szintén nem rendelkezik elég erővel nagy terjedelmű birtoka kihasználására. Az urbéri munkát kelletlenül végzik és a hol nagyobb az uradalom, kell, hogy külön fizetett cselédekkel, béresekkel pótolják, aratásra pedig külön munkásokat, az alföldön többnyire tótokat fogadnak. A lakosság szegénysége és igénytelensége is elriasztott a belterjesebb gazdálkodástól. Ezért még a mintagazdaságokban is csak nehezen birta a váltógazdaság kiszorítani az ősi három nyomású rendszert, mely szerint a föld minden harmadik évben ugarban marad. «A mezőgazdasági termények piacza igen szűk és nem biztat azzal a keresettel, melyet a váltógazdaságból származó termény sokfélesége és tömege megkövetelne, úgy, hogy a nagyobb költség nem térülne meg. A népesség hiánya miatt hiány van munkásokban és fogyasztókban egyaránt; a termény árához képest magas a munka bére. És mégis a parasztot oly módon fizetik, hogy nincs haszna ezen aránytalanságból és hogy fizetése bizonytalan és meg nem felelő. Ha módot találnának a népesség emelésére, ha a politikai s magánviszonyok megengednék a földesuraknak roppant uradalmaik felosztását s örök bérletbe vagy örökáron való eladását; szinte lehetetlen kiszámítani, minő nagy jövedelemre tehetnének szert. De a míg a jelen rendszer fennáll, a népesség kellően nem szaporodhatik, a földet rosszul művelik s a jövedelem aránylag csekély lesz.225 Mindazok a nehézségek, melyek a jobbágygyal való bánásmóddal jártak, arra birták a földesurakat, hogy lehetőleg magoknak, majorsági használatra, tartsák fenn a földet és ne telepítsék be. Különösen az alföldön divott még erősen a pusztai, tanyai gazdálkodás; az ottani latifundiumok főjövedelme még a baromtenyésztésből került ki. A jobbágynak többnyire csak egy fia lehetett ismét gazdává; a többi béres vagy pásztorállapotra sülyedt s szaporította a nyomorgó, részben a bűnre hajló népesség számát.
Megjegyezték, hogy különösen a szőlőgazdaság járt nagy veszedelemmel a parasztra nézve. A paraszt e nagyobb jövedelemmel kecsegtető foglalkozás kedvéért elhanyagolja, gyakran ugarban hagyja szántó-földjét. Ha aztán, a mi elég gyakran megtörténik, több rossz szüret következik egymásután, koldusbotra vagy börtönbe jut. Mert a földesúr és az állam mégis megköveteli adóját; az általános szegénység leszállítja a munkabért, és mivel nincs miből élnie, hitelhez kell folyamodnia. Ez pedig egészen kiszolgáltatja őt a földesúrnak vagy a zsidónak.
A vámrendszer hatása alatt hazánk mind kizárólagosabban agriculturalis országgá válik. A szántóföld kiterjedése nő: az alföldön a mocsarak szárítása, a török hódítás óta parlagon fekvő földek eke alá vonása; Dunántúl s Szlavoniában az erdők irtása által. Az 1807-iki törvény már rendelkezik a futó homok megkötése és az erdők pusztításának megakadályozása felől.226 De a termő terület növekedésével nincs kellő arányban sem az abból élő népesség szaporodása, sem a termelésnek gyümölcsözőbbé válása.
Lenau dicséretét zengi a magyar parasztnak, ki nem erőszakolja a földet, mint a német, hanem csendes megadással elvégzi dolgát és a jó Istenre bizza az eredményt. Intenziv gazdálkodás már az említett társadalmi okok miatt is lehetetlen volt. Az istállózást és a gazdasági gépek használatát hiába keresnők. A telkek aránylag nagyok,227 kellő megművelésükhöz az alföldön hiányzik a munkaerő, másutt meg a kellő jószág és trágya. Minden az ősi állapotban marad, a javításra való kilátás nélkül. A föld termékenysége és a magyar paraszt rendkívüli igénytelensége mégis megengedik, hogy a paraszt vagyonosodjék, különösen a hol nem túlságosan nyomja a földesúri iga. A kincstár bánsági, tolnai, baranyai, bácsi német telepesei, Muraköznek robotmentes szabad parasztjai, de különösen a nagy alföldi községek összetartó és erkölcsös lakosai nagyon kiemelkednek vagyoni függetlenségük és ebből következő önérzetük által a rendes parasztsorból.
A gazdasági fejlődésnek nálunk a Dunántúl és a kis alföld uradalmainak mintagazdaságai szolgáltak alapjául. Gr. Festetics György, gr. Hunyadi József, Albert szász-tescheni herczeg, József nádor birtokain külföldi jószágigazgatók iparkodtak meghonosítani a legújabb gazdasági rendszereket. Ott találjuk először a váltógazdálkodást, a takarmánynövények nagyobb mértékben való termelését, az istállózást és a tehenészetet. A keszthelyi és magyaróvári uradalmak iskolák által is gondoskodnak tanult gazdatisztek képesítéséről. Bizonyos, hogy e téren nagy volt a haladás, noha az idegen minta követése nem mindig felelt meg a magyar égalj s a magyar munkásviszonyok sajátosságának.
Még a XVIII. század vége fele is az állatok, különösen a szarvasmarha kiviteléből pénzeltek legjobban uraink; csak második sorban jött a gabona. Most a búza mellett első rangú kereskedelmi czikké emelkedett a gyapjú. 1773 óta, midőn az első spanyol kosokat behozták Merkopailba e tengermellékre, mind jobban felszaporodtak a spanyol vagy szász eredetű nyájak. A gyapjúnak aránylag nagy az értéke, mázsája száz forintnál is drágább, piacza pedig biztos, nemcsak Ausztriában, hanem tovább nyugaton is. Mindamellett főuraink vagyoni állapota, kevés kivétellel, nem tüntet fel emelkedést. A nagy szerzők örökébe tékozló fiaik léptek. Bécsben élnek; ott is elsők akarnak lenni az elsők közt. A nagy költségeket a még fejletlen gazdaság csak jó években birja, pedig a rossz gazda kiadásait a kövér évek jövedelméhez szabja. Egyre nő az adósság, egyes családok már sorsjegyeket bocsátanak ki kölcsöneik rendezésére. Ezek fedezéséről pedig nem gondoskodhatnak, mert földjeiket a magyar jog szerint nem lehet lefoglalni s hogy csak egy példát említsünk, Pest-megye nem engedi ily sorsjegy-kölcsön fejében a Grassalkovics uradalmak lefoglalását. A magyar aristokratián gazdaságilag megboszulja magát, hogy idegenben, nem magyar módon él, elveszti gazdasága alapját, sőt részben személyes megbízhatóságának jó hírét is.
Még rosszabb következése ennek az absentismusnak az, hogy megszünteti a hagyományos morális kapcsolatot a jobbágy s örökös ura közt. Az idegen jószágigazgató vagy tiszttartó, ki nem ismeri s nem érti népünk szokásait s érzéseit, jogtalan elnyomónak tűnik fől és alatta a jobbágy kedvetlenül hordja igáját.
A köznemességnél, kivéve azt a keveset, ki a főurat akarja utánozni, hiányzik az életmódnak és a vele járó költségnek ez a hirtelen változása. More patrio élnek az étel és ital nagy bőségében, de otthon, drága fényűzés s mulatság nélkül, elfoglalva gazdaságukkal s közügyekkel. Vagyonuk átlag emelkedik. Az Alföld növekedő kulturája különösen ezen osztálynak kedvez, mert ott sok föld van kezén. A jobb módú földbirtokos lassankint átülteti a mintagazdaságokban már bevált módszereket és eszközöket, és mivel erkölcse a régi marad, kár nélkül élvezi az átalakulás hasznát.
Ennek a gazdasági fejlődésnek pedig politikailag igen nagy a fontossága. Az az elem, mely történeti múltjánál és életmódjánál fogva egyaránt legszorosabb összeköttetésben állott az udvarral s legkészebb eszköze volt a bécsi befolyásnak, szinte elszakad a hazától és kezd lehanyatlani azon állásáról, melyet közéletünkben az Anjouk óta szinte folytonosan elfoglalt. Az az elem ellenben, mely a magyarságot és nemzeti törekvéseit fentartja: a jómódú köznemesség, nemcsak, hogy marad, hanem gazdasági önállása s gyarapodása által még biztosabb alapokra helyezi a közügyekre való döntő befolyását.
Az ausztriai vámrendszer nem akadályozta meg a magyar nyerstermények kivitelét, melyekre úgy az ausztriai népesség olcsóbb táplálására, mint gyárai anyagául szükség volt. A magyar szarvasmarha, gabona, gyapjú, hamuzsír, a nyers bőr és a rongy nem volt magas védvám által kizárva az osztrák piaczról, a magyar dohánynak pedig az osztrák kincstár volt a legfőbb vevője. Csak arra volt gondja a vámigazgatásnak, hogy ezeket a külföld ne vásárolja, mert különben a növekedő kereslet magasabbra emeli az árakat. Igy tehát a magyar mezőgazdaság inkább csak hasznának csökkentése által szenvedett, mint egyenes károsodás által. És mégis ez a rendszer mai napig kiható átka volt nemzetünk gazdálkodásának. Először az által, hogy a hazai ipart s kereskedelmet tőle telhetőleg csökkentette s bénította. Másodszor, mert azt a téves hitet gyökereztette meg, mintha a kivitel nagyságától és nem a belső piacz befogadó és fogyasztó erejétől függne a gazdálkodás eredménye.
Az a közmondás, hogy Magyarország saját zsírjába fúl, épen onnét ered, hogy itt a legnagyobb rész termelő; a ki nem az, szegény és igénytelen; a külföldre való kivitelt pedig megnehezíti a közlekedés rosszasága. Polgársága, mely, mint a «zárt kereskedő állam» megköveteli, gyártmányokat adhat cserébe a nyers terményekért, aránylag igen csekély úgy területéhez, mint lakosságához képest. A kereskedésnek akadálya a végtelen homok vagy sár, a közbiztonság hiánya és a hajózható folyók ritkasága. Csaknem az egész forgalmat zsidók és görögök közvetítik. Ebben is igazi keleti ország hazánk, a mennyiben nem saját fiai művelik a gazdasági életnek ezt a fontos ágát és így a közbecsülésben lesülyed arra a fokra, melyen vallásuk és életmódjuk által eltérő és lenézett művelői a köztiszteletben állanak. Nagy baj még a pénzláb ingadozása, mely különösen 1816-ig érezhető, a hitelintézetek teljes hiánya, a pereskedés hosszadalmassága, költsége és megbizhatatlansága.
Az iparűző lakosság is nagyrészt idegen eredetű s nyelvű, de már meghonosodott és a sz. kir. városokban a birodalomnak negyedik kiváltságos rendjét, a polgárit képezi. Czéheivel, szabályaival, remekeivel csak egyik hajtása az általános európai gazdasági életnek, csakhogy elszigetelve, önállóan tovább nem fejlődhetik, hanem mindig újabb ösztönzésre szorul, hogy a külfölddel egy színvonalon maradhasson.228 Ebben az ösztönzésben részesül régi királyaink s a nagy erdélyi fejedelmek idején. De a török kiűzése óta magára van hagyatva, elég, ha egészen el nem pusztul. Mária Terézia ideje óta pedig a központi kormány kiszolgáltatja túlerős vetélytársának, az osztrák iparnak. Hiányzott a tőke a gépek beszerzéséhez, hiányzott a szakoktatás a mesterségek és a gyártás újabb módjainak átültetéséhez. A régi iparos városok a felföldön elhanyatlanak, utczáikon fű nő, régi góth házaikban a tót szó válik uralkodóvá. A magyar helyeken pedig az iparos, hogy megélhessen, mestersége mellett többnyire még földet vagy legalább szőlőt is művel.
Mindamellett szaporodik az iparosok, a czéhek száma. A bennszülött ipar nem volt kiirtható, mert a nép ruházatát a maga ősi hagyományos egyszerűségében, olcsóságában csak az birta előállítani. Debreczennek ipari jelentősége éppen az ilyen szövetek és háztartási czikkek tömeges előállításában állott; fényűzési czikkekre ott alig akadt mester.229 Pesten, hol fejlettebb a polgári élet s a hivatalnokoknak és a vásárokon megjelenő úri osztálynak nagyobb az igénye, sokkal több már az izléssel és nagyobb készülettel dolgozó iparos és a városnak e szempontból egész nyugati a jellege. De azért a vásárokon egészen a bécsi kelme, a brünni és reichenbergi posztó, a cseh és sziléziai gyolcs, a külföldi vas és rövidárú uralkodik és a kereskedők és iparosok legnagyobb része csak bizományosa a nagy osztrák czégeknek.230
Mint a szorosan vett honi ipar, úgy fönnáll, sőt virágzik a gazdasággal összekötött ipar is. Már a közlekedés nehézsége is szükségessé tette, hogy minden nagyobb uradalom a maga embereivel jó karban tartassa vagy esetleg készíttesse gazdasági eszközeit, szerszámait. Ez által a mintagazdaságok olyanféle iparos telepekké válnak a XVIII. század elején, mint a minők a klastromok, a királyok és a püspökök udvarai voltak az Árpádok és Anjouk korában. Egyáltalában ellentétben a régibb és folytonos műveltséggel dicsekvő Felfölddel és Erdélylyel, Dunántúl és az Alföld déli része sokban a keletkező társadalmak vonásait tüntetik elé. Volt ott mesterember, czéh elég, de számottevő, önálló, vagyonos és művelt polgári osztály az úr és jobbágy között nem fejlődhetett.231
Királyi meghivó az 1825-iki országgyülésre.
Eredetije a M. N. Múzeum levéltárában.
Királyi meghívó az 1825-iki országgyűlésre.
A M. N. Múzeum levéltárában.
|
Fordítás. Első Ferencz, Isten kegyelméből Ausztria császárja, Magyar- és Csehországok. Galiczia és Lodomeria stb. apostoli királya, Ausztria főherczege stb. Tekintetes és Nagyságos Gróf, kedvelt hivünk! Nemcsak szeretetünk érzetétől indittatva, hanem azért is, hogy a birodalom hatóságai alázatosan elénk terjesztett óhajtásának megfeleljünk, elhatároztuk, hogy igen kedves hitvesünk, Felséges Karolina Auguszta császárné, a birodalom szent koronájával Magyarország királynéjává avattassék és ünnepélyes szertartással megkoronáztassék és e királynéi felavatás s koronázásnak törvényes módon való végrehajtása, valamint egyéb, magyar királyságunk s kapcsolt részei hasznára s gyarapodására szolgáló és a késő utódokra is átszármazó alkalmas és célszerű ügyek megállapitása, gondozása és tárgyalása végett, nevezett magyar királyságunk s kapcsolt részei összes rendeinek közönséges gyülését, vagyis Diétáját rendeltük kihirdetendőnek ez év pünkösd után való tizenhatodik vasárnapjára, vagyis szeptember 11-ére és ha Isten segít, személyesen leszünk e gyülés élén, hogy kedves magyar nemzetünk iránt való atyai szeretetünkről s hajlandóságunkról ujra tanuságot tegyünk. Ezért Neked e sorok által erősen meghagyjuk, kegyesen rendelve, hogy a mondott napon s helyen személyesen megjelenjél s ott a többi főpap, zászlós s nemes urakkal, valamint magyar királyságunk s kapcsolt részei karaival és rendjeivel együtt tanácskozzál és tárgyalj, a birodalom köztörvénye által előirt büntetés terhe alatt máskép nem cselekedvén. Egyébiránt cs. kir. kegyünkkel hozzád kegyesen hajlandók maradunk. Kelt Bergamóban, Olaszországban, július hó 2. napján, az 1825. évben. Ferenz Herczeg Koháry Ferencz. Gr. Csáky Imre kir. meghivója. |
Hiányzott tehát, hogy gazdaságunk általános képét összefoglaljuk, a munka czéltudatos tervezése, a legegyszerűbb termeléstől a legmagasabb fokon álló gyáriparig. Hiányzott a munkának megfelelő gazdasági eredménye: nagy vagyont csak a földbirtok adhatott. És a mi nemzeti szempontból mindennél nagyobb baj, mi egyenesen Spanyolországra emlékeztet hanyatlása századaiban: hiányzott a munka erkölcsi elismerése, megbecsülése.
A nemzet élete egy és oszthatatlan és ezen élet egyes jelenségeit, bárminő kategoriákba iktatjuk őket, egységes szellem hatja át. Annál a nemzetnél, melynek gazdasági élete annyi különböző fejlődési fokot mutat, melynek társadalma annyira szét van tagolva, a polgárság összekötő kapcsa nélkül, még kevésbbé lehet szó közös, az egészet átható nemzeti műveltségről.
A XVIII. század békés korszaka nagy haladást jelöl művelődésünk körében. Az egységes nemzeti nevelés eszméje akkor ver először gyökeret, akkor törekszik a kormány először annak megvalósítására.
Ez a műveltség nyelvét és tartalmát illetőleg jobbára idegen, latin, de mind nagyobb részt követel és hódít belőle a megerősödött, épen a küzdelmek által öntudatára jutott nemzeti szellem. A művelődési törekvések élén maga a kormány áll, melynek tagjai – könyvtáraik, műveik bizonyítják – egyaránt otthonosak a fölvilágosodás irodalmában és a sajátos magyar viszonyok ismeretében. Ha még nem is az eszmék fejlesztésében, de azok befogadásában egy csapáson halad Magyarország előkelő társadalma a művelt Európáéval.
Ezt a kapcsolatot fönntartják és ápolják főuraink utazásai, a leghíresebb művek átültetése, a tudomány eredményeinek az egyetemre és a főiskolákba való bevezetése. E kor igazi nagy képviselője Kazinczy Ferencz, kinek jellemző vonása az, hogy befogadó és átalakító tehetsége mennyivel magasabban áll az alkotónál. De sem Csokonai, sem Kölcsey, sem Kisfaludy Károly munkássága nem érthető meg az akkori német és franczia irodalmi mozgalmak ismerete nélkül. Az új eszme és tartalom új kifejezéseket keres, kényelmetlennek találja a megszokott hazai nyelv súlyát és az annyira vitatott nyelvujítás nem más, mint kisérlet új tömlőt keresni az új bor részére.
Ferencz uralkodása alatt a főnemesség mindjobban elválik a nemzet testétől. A műveltséget az uralkodók már nem részesítik abban az istápolásban, amely oly hathatós erőnek bizonyult Mária Terézia és József korában. De a mennyiben művelt még aristokratiánk, ez a műveltsége tisztán és kizárólag idegen, a magyarral alig érintkező. Hasonlókép elég magas, de egészen idegen, német műveltségű a városok, különösen a protestáns felföldi városok jobb módu, tanultabb polgársága.232 A művelt társalgás nyelve még a tisztán magyar vidéki városokban is, a német; egy szász utazó egész otthonosan érezhette magát Pécsett, nemcsak a nők, hanem a férfiak is előszeretettel használják a német beszédet és irást.233 Midőn József nádor 1817-ben fényes kisérettel beutazza Olaszországot és Mezzofanti, a tudós bibornok, Bologna kapujánál magyar beszéddel fogadja a palatinust, ennek kiséretében nincs senki, ki válaszolni tudott volna. Nem csoda, ha Herder, a történeti fejlődés tanának mestere, úgy vélekedett, hogy a magyar nyelv, melyet épen a nemzet műveltjei hagytak el, talán kihalásra van itélve.
Van azonban sajátos magyar műveltség is. Ez a vármegyével, a közélettel és iskolával kapcsolatos. Tartalmát kettős forásból meríti, a classikusokból és Corpus Jurisból; magyar irodalmi alkotó része igen csekély. Izlése a curialis stilus bonyodalmaiban nyilatkozik. Az állami és megyei tisztviselők, a számos és tekintélyes ügyvédi kar, a papság, ezen műveltségnek köszöni állását és vezető szerepét. Sokkal szűkebb körű, mint a külföldi, de többnyire alaposabb és a hazai földben gyökerezvén, fejlődésre is képes.
Ezen kétféle műveltség közt csak olyan kevés a kapcsolat, mint a herczeg vagy gróf mintagazdasága és a táblabiró régies oekonomiája között. De ha lehet, még nagyobb távolság választja el a külföldi műveltségű polgárt és honoratiort a nagyrészt minden műveltségen kívül álló jobbágytól.
Mária Terézia óta van ugyan iskola és tanitó a legtöbb községben, de az iskola látogatása se nem kötelező, se nem eredményes. A gyermekeket igen hamar mezei munkára fogják; az a nagyszámú lakosság pedig, mely pusztákon, tanyákon él, egyáltalában ki van zárva az iskolázásból. A csikóst, gulyást, kanászt alig választja el bármi Árpádkori ősétől. Csak a nagyobb, különösen protestáns községekben van általánosabb legalább az irás-olvasás tudománya. De ott is az iskolával többnyire befejeződik a tanulás. Kalendáriumokon, csíziókon kívül alig fordul meg könyv a jobbágy kezén és még az imádságos könyvet is többnyire csak a férfiak betűzik, a nőknek addig nem terjedvén a készültsége. A számadást a földesúr és jobbágy közt többnyire rovás útján végezték.234
Ez az elszigeteltség és az érintkezési pontok hiányossága csaknem egészen megfelel a társadalmi kasztrendszernek. A hol törvényesen csak a nemesség a nemzet, nemzeti műveltségről a szó modern értelmében nem lehet szó. Mert e korban a Nyugat államalkotó nemzeteinek már a közös műveltség az összetartója.
A primitív korban a faj, a közös származás alkotja a nemzetet. A történet folyamán egy faj sem kerülheti el idegen alkotó részek befogadását vagy benyomulását. Nemcsak hogy a mai nemzetek, a franczia és az angol, a spanyol és olasz, a német és orosz nem tiszta fajok, de még a régi római nép sem volt az. A magyar pedig, egységes nemzet létére, szinte mintája a keverék fajoknak; hisz már a honfoglalás korában is több fajt olvasztott magába, mint azt nyelve is bizonyítja. – A középkorban a közös jog, a közös kiváltság és szokás lép a nyelvvel együtt, mint nemzetalkotó elem a közös származás helyébe. A nyelv akkor válik igazán nemzetalkotó tényezővé, midőn műveltséget képvisel; akkor sem a szókincs a fontos, hanem a közös forrásból fakadó közös gondolkodás és érzelem, melyet csak az az egy nyelv bir igazán kifejezni és közvetíteni. Ily értelemben véve még nem jutott akkor a fejlődés magas fokára nemzetünk. A műveltségnek és közös gondolkodásnak aránylag még csekély része gyökerezik a hazai nyelvben; és ez az oka annak, hogy annyira dívik a német és a franczia és oly soká uralkodó marad a deák nyelv.
Minden más modern népnél az udvar a nemzeti műveltség első kiinduló pontja. Ez nálunk századok óta hiányzik s műveltségünk mai napig sem vesztette el ezen szinte köztársasági, minden egységes vezetés nélkül való eredetének jellemvonását. Az udvar más nyelvű, mint a nemzet; jobban mondva, II. József korát kivéve, kosmopolita. Nálunk a kormány alkotása, az iskola, pótolja az udvart és ezért nincs sehol az iskolának mint műveltségi tényezőnek oly kizárólagos fontossága, mint hazánkban.
A magyar iskola mindig megtartotta a Ratio Educationis nagy szellemi örökét. A nemzeti nevelés nem ismert nemzetiségi s felekezeti különbséget. Itt közösen, egyforma ellenőrzés alatt tanul nemes és nem-nemes; a szellemi kiválóság érvényesül és az a körülmény, hogy minden állami tisztség képesítéshez van kötve, nemcsak a tanulmányt segíti elő, hanem bizonyos tekintetben véget vet az addig egyedül hatalmas családi nexus és protectio egyeduralmának is. Az iskola ennyiben ellenmondásban van az élettel, de épen azért annál erősebben törekszik arra, hogy a növekedő nemzedéket egészen magának, a felvilágosodás ideáljának hódítsa meg.
Az iskola szelleme a közéletben uralkodó nemzeti eszmével szövetségben a szabad gondolkodásnak készült teret nyitni, midőn a franczia forradalom hatása alatt e téren is beállott a reactio. A kormány épen e szellemi mozgalomban látja legveszedelmesebb ellenségét és minden tőle telhető erővel iparkodik úgy a nevelés, mint az egyház terén vele szembe szállani. A Ratio Educationis megváltoztatása jelöli ebben a döntő lépést. Határozott ellenállásról már csak a felekezeti visszavonások miatt sem lehetett szó és a kiváltságos rendek egyetértése a koronával szinte megakasztott minden haladást.
Noha a kormány saját bevallása szerint nem ellensége a nemzetiségek külön fejlődésének, a magyar nyelvnek törvényes uralomra jutását mégis tőle telhetőleg késlelteti. A «divide et impera» elvénél fogva a többi nemzetiséget szinte egyenrangúnak tekinti a magyarral és ezekre hivatkozva állja útját a nemzeti állam kiépítésének. A bécsi bureaucratia előtt a magyar nemzeti mozgalom csak oly veszedelmes és felforgató, mint a német és a mint a német szövetségben a fejedelmeket használja fel az egyesítési törekvések ellen, úgy nálunk a főrendek conservativismusában talál biztos támaszt.
Viszont a közjogi és szabadelvű törekvések meddősége egészen a nemzetiség kifejtésére fordítja a hazafiak figyelmét. A nemzet kétségtelen elmaradottságán a magyarság culturája által óhajtanának segíteni és a nemzeti élet lényegét és fentartó erejét már nem a kiváltságban, hanem a nyelvben keresik. Felsőbüki Nagy Pál, a rendi oppositio vezére, az 1805-iki diétán ki is mondja, hogy a nyelv fontosabb az alkotmánynál is. Mert az elvesztett alkotmányt vissza lehet szerezni, de nyelvével együtt elvész a nemzet.
Mint anyagi, úgy szellemi téren is szembe találja tehát magával a nemzet a kormányt, mihelyt gyarmati, provinciális viszonyaiból kilépve, erősödni, államot alkotni, élni akar. Szinte csudálatosnak látszik előttünk, mikép lehetett egy gazdasági, szellemi, erkölcsi érdekeiben egyaránt sértett nemzetet egy emberöltőn át békében megtartani. A választ megadja az ország megoszlása hat nemzetiség és hét felekezet közt. Megadja továbbá a kormány megváltozott politikája, mely, ellentétben a XVIII. század hagyományával, védelmébe fogadja a kiváltságokat. A kiváltságos rendek jól tudják, hogy a többi Európában mindenütt útat tört már magának a polgári egyenlőség és visszariadnak azon kormány megtámadásától, a mely szintén a közös ellenség, a forradalmi elv ellen harczol.
Nincs tehát egységes nemzeti műveltség, azon egyszerű okból, mert nincs nemzet. Széchenyi István még 1831-ben azt írja, hogy ez a név nálunk csak czifra szójárás, és hogy nemzetet e honban nem talál fel sehol.
E sötét képben csak egy a megváltó vonás: a minden rendet átható hazaszeretet. A magyar minden baja és sérelme mellett még uralkodó nemzet, becsület volt hozzátartozni úrnak, parasztnak egyaránt. Hazaszeretettől visszhangzik az irodalom és az iskola, a diéta és a megyegyűlés. És ha az akkori beszédekben és versekben sok is a frázis és a classicus reminiscentia, még sem volt üres szó, ha komoly férfiak, komoly alkalmakkor a haza cultusát helyezik minden más fölé és készek mindent feláldozni oltárán, úgy mint atyáik tevék.
A latin virtus új hazát nyert ebben a deákos országban. A felsőbb osztályoknál a hagyomány, az alsóbbaknál a parasztot is átható és emberré tevő becsület az uralkodó érzés, mely még mindig biztosítja a magyar hegemoniát és megadja a magasabb fejlődés erkölcsi alapját. József nádor egy 1812-iki beszédében a nemzet szerencsés geniusának azt nevezi, a mely ezt a hanyatló hazát, valahányszor annak fenntartása áldozatot kiván, ismét felsegíti.235
Ez az «Extra Hungariam non est vita» kora. Látszólag csendes, megelégedett, «minden órának virágát leszakasztó» mindenki és mégis érezhető, hogy változnia kell mindennek. Magyarország ekkor sem léphetett ki az európai szellem közösségéből. «Nagy és gazdag ország, nemes vezetők alatt, a javítás szellemétől áthatva, a hol a javítás szelleme épen az előkelő osztályt hatja át, melytől minden reformnak ki kell indulnia, hogy az állandó és jótékony legyen – mit nem remélhetünk tőle a jövőben? Ugyanazon buzgalommal és a szükségesnek valamely nagyobb belátásával, a szabad és hatalmas nemesek egy szabad és hatalmas parasztságnak lesznek urai. Magyarország karöltve Ausztriával, melyhez érdeke mindenkorra odafűzi, az a nagy, virágzó, népes állam lesz, melylyé maga a természet avatja, égalja változatosságával, talaja termékenységével és mindenek fölött uralkodó helyzetével, mint a Kelet kapuját és sorompóját.»
Ha egy nemzet kész elhagyni a pusztát és eljutni az igéret földjére, a gondviselés megadja neki a vezért.