VI. Károly császár.
Schmutzer József és András (1700–1741) 1728-ból való rézmetszete után.
NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET |
X. FEJEZET.
A Pragmatica Sanctio.
A dynastia és birodalma. – A trónörökösödés. – A török háború. Magyarország belső állapotai. – Magyarország a szatmári béke után.
A spanyol örökösödési háború befejezése és Magyarországnak ugyanakkor történt lecsendesítése korszakot jelölnek a Habsburgok történetében is. Végét éri az a kor, melyben e család nagy terjedelmü, de elszórt birtokait csak alapnak tekintette, melyből kiindulva, megvalósíthatja a világuralmat. Végét éri egyuttal az a kor is, melyben teljesen azonosítja magát a katholikus egyház ügyével és az ellenreformatióval. Az utolsó nagy kisérlet a német, magyar és spanyol hagyományok és birtokok egyesítésére nem sikerülvén, a dynastia hatalmi köre Közép-Európára szorult. Ebből azonban egyuttal az is következett, hogy, ha hatalmát megtartani és fejleszteni akarta., közelebbi viszonyba kellett lépnie örökös országaival, azokban és nem általános eszmékben és mozgalmakban kellett megtalálnia nagyságának alkotó tényezőit. Államot kellett alkotnia az uralma alatt álló különböző multú, nagyságú, nemzetiségű, történeti jelentőségük és önállóságuk tudatában levő elemekből.
A milyen régi, a XIV. századra visszamenő, a Habsburgoknak az az igyekezete, hogy a dunai és a Szudéta vidéki országokat uralmuk alatt egyesítsék: olyan új aránylag az a törekvésök, hogy azokból egységes államot alkossanak. Hogy is lehetett volna arra gondolni akkor, midőn csak Ausztria volt örökös birtokuk, Magyar- és Csehországok koronáit pedig választás útján kellett mindig újra megszerezni? Különben is a császári méltóság lényegének felelt meg különböző nemzeteknek egy uralkodó alatt való egyesítése, sajátságaik megtartása mellett.
Így központul eleinte csak maga a fejedelem személye szolgált. A hadügyi és diplomatiai vezetés egységének szüksége teremtette meg I. Ferdinánd idejében a hadi tanácsot és a titkos tanácsot.
Mivel mindegyik ország külön nemzeti rendi kormánynak örvendett, a fejedelem megbizott, hűnek ismert tanácsosaira szeretett hallgatni olyan ügyekben is, melyek az illető ország alkotmányát, törvényét érdekelték. Ebből származtak az első összeütközések a nemzetekkel és rendekkel és a magyar-cseh és ausztriai rendek uniójának és a bécsi békének egyik legfőbb czélja épen az volt, hogy a rendi alapon nyugvó kormányok idegen közvetítés nélkül érintkezhessenek a fejedelemmel.
A protestánsok legyőzése és kiüzése Ausztriából s Csehország meghódítása és örökössé tétele véget vetettek ennek az egyensúlynak, nagyra növelték ott a koronának és közvetlen tanácsosainak hatalmát és utat mutattak, mikép kell eljárni másutt, különösen Magyarországon. Ekkor, 1650 körül kezdődik az egységes állam alapműveinek lerakása. Meg van már az állandó sereg, Wallenstein öröke. Ennek igazgatására akkor ujonnan berendezték a hadi tanácsot. A folytonos török háborúk és a magyar felkelések ennek a hatóságnak éppen magyar ügyekben döntő befolyást biztosítottak. Az egész keleti politika szálait ez tartotta kezében; 1714-ig még az orosz összeköttetéseket is ez vezette.
Már valamivel előbb, II. Ferdinánd korában megkezdődött az állami ügyek kormányzásában a döntő változás. Előbb első sorban német császári volt az udvar; csak most kezdik azt szorosabban az örökös tartományokhoz fűzni. A főbb állásokat már alattvalóira ruházza a császár.
1669 óta a titkos tanácsosok közül kiválasztották a legbizalmasabbakat és a «titkos conferentia» tárgyalta a legfontosabb, különösen a külügyi kérdéseket. A titkos tanácsosoktól, kiknek száma egyre szaporodott, megkülönböztették már II. Ferdinánd ideje óta a valóságos titkos tanácsosokat. Ezek közé csak katholikusokat vettek be; az eskü formulája (a boldogságos Szűz és a Szentek) kizárta onnét a protestánsokat.
Ez a titkos conferentia, vagy ministerium vált aztán a központi szervezet legfőbb tényezőjévé, a sokféle kanczelláriával és hatósággal szemben ez képviselte az egységes akaratot. De összekocczanásokban nem volt hiány és az egész ügymenetet közmondásos lassusága tüntette ki.416 A török háború nagy szükségletei és feladatai szinte kényszerítettek a központosításra és annak szerencsés befejezése, valamint a franczia hatalomnak egyensúlyban tartása új fényt adott a császári névnek, megujította az ahhoz kapcsolt régi aspiratiókat és bizonyos ideális alapot adott hatalmi törekvéseinek.
Mindez Leopold uralma alatt lép előtérbe. Ausztria, mint állami, nagyhatalmi fogalom, voltakép akkor születik meg. Már egész irodalom keletkezik arról, mikép kellene az egyes részeknek erejét kifejteni és felhasználni, úgy azoknak magoknak, mint a császári hatalom növekvésének érdekében.417 A franczia példa a császári titkos tanácsosokban, ministerekben buzgó követőkre talált. Urok hatalmával együtt a magok hatása körét is ki akarták terjeszteni: az egésznek, a monarchiának érdekét föléje helyezték az egyes országok érdekének. Ebben osztrákok, mint Hocher, Strattmann, Stahremberg, egyetértettek a cseh Lobkowitzczal és az olasz Porciával, sőt már magyar születésű ember is akadt Kollonics személyében, ki első sorban a katholikus egyháznak és a dynastiának volt kész szolgálni.
A magyar törekvésekkel szemben a horvátokban, majd a szerbekben is kerestek támaszt. A nagy horvát eszme akkor keletkezik; osztrák ember, Ritter Pál, annak első hirdetője.
Bizonyos, hogy e ministereket gyakran önző érdekek is vezették, de hazafias érzeletünk nem akadályozhat abban, hogy elismerjük az itt megalakuló állami eszme nagyszerűségét. Csakhogy ez az eszme nem nemzetből, hanem udvarból nőtt ki és utólag kellett keresnie az eszközöket megvalósításához.
VI. Károly császár.
Schmutzer József és András (1700–1741) 1728-ból való rézmetszete után.
A bécsi új piacz a XVIII. század elején.
Delsenbuch J. 1719-ből való rajza után.
Különös fényben tündöklött az eszme, midőn azt egy jelleme, műveltsége, katonai és államférfiui tehetsége által egyaránt kiváló, nagy férfiu: Savoyai Eugén képviselte. Ő teremtette meg az első nagy eszközt, a császári sereget. A vasas németekhez, kik eldöntötték a törökök és magyarok ellen folyó harczot, ő csatolta azt a gyalogságot, mely megállott XIV. Lajos veteránusaival szemben, azt a tüzérséget, mely romba lőtte Vauban alkotásait, azt a huszárságot, mely oly nagy jövőre volt hivatva. Franczia földön született, olasz származású, a német császárt szolgáló; még nevét is három nyelven irta: Eugenio von Savoye. Ilyen volt serege is: a német és belga vasas és bakancsos mellett ott küzdött a cseh dragonyos és tüzér, a magyar huszár és hajdu, a rácz és horvát granicsár és Európa minden nemzetének kitünni és emelkedni vágyó kalandos vitézei. Wallenstein tábora volt ez, annak pusztítása nélkül. Csakhogy Eugén, minden nagysága mellett, urát ismerte a császárban. Ő állott élén a hadi tanácsnak, az pedig 1705 óta, császári határozat alapján, egyedül intézkedett katonai ügyekben. Csak ekkor olvasztotta a bécsi hadi tanács egészen magába a gráczi, innsbrucki és prágai országos hadi tanácsokat. Csak ekkor történt meg a hadseregnek is szorosabb szervezése és kizárólag a császári hatalom alá vonása. Eltiltották, hogy az ezredtulajdonosok és helyetteseik pénzért, vagy ajándékokért osztogassák a tiszti állásokat. Előbb az alezredeseknek, aztán a többi törzstisztnek kinevezését is 1708 óta magának tartotta fenn a császár.418
Franczia és török ellen hadseregre volt első sorban szükség és nem csoda, ha a központosítást előmozdító többi intézmény csak sokkal lassabban fejlődik. Az egyes országok kormánya külön marad, sőt még azoknak Bécsben székelő kormányszékei, a kanczelláriák sem egyesültek. A német birodalmi mellett ott van a magyar, az erdélyi, az olasz, a belga; sőt még a cseh sem egyesült az osztrákkal. E kormányszékek fejei, mint szintén titkos tanácsosok, bizonyos tekintetben kiegészítik a titkos tanácsot, a ministeriumot, melynek legfőbb, döntő szava van a legfontosabb ügyek intézésében. Természetes, hogy a kanczelláriák és központi kormány örökös és természetes ellentéte nagyon lassuvá tette az ügyek menetét, a még fennálló rendi kormányok külön érdeke pedig gyakran meghiusította, vagy elodázta a végrehajtást. Ebből eredt aztán az az 1720 körül először nyilvánuló szándék, hogy az összes királyságok és tartományok rendei együtt tanácskozzanak és határozzanak Bécsben.419
A bécsi Schottenplatz a XVIII. század elején.
Delsenbach J. 1719-ből való rajza.
Pénzügyi tekintetben is haladnia kellett az egyesítésnek, az udvar és a hadsereg szükségleteinek fedezése miatt. Láttuk, minő szörnyű financziális nehézségekkel kellett Eugénnek megküzdenie. Az állami jövedelmek és jószágok nagy része el volt zálogosítva, köztük a magyar bányák is. 1703-ban a spanyol örökösödési háború és a magyar felkelés okozta rázkódás Oppenheimer udvari bankár bukását vonta maga után. A zavarok leküzdésére ekkor alapították velenczei mintára, a váltóbankot, (banco del giro) mely 1706-ban bécsi bankká alakult át. Ez független volt az államtól; Bécs városa vállalta papirjaiért a jótállást. Ez által Ausztria némileg felszabadult szövetségeseinek, a tengeri hatalmaknak nyomasztó gazdasági túlsúlya alól. Károly császárnak egyik első rendelkezése pedig az volt, hogy az összes magyar, cseh és osztrák kamarai hivatalokat és jövedelmeket az udvari kamara alá rendelte.
Az egyöntetüséget a közigazgatásban úgy érték el, hogy a császári határozatokat az udvari kanczellária juttatta a többi kanczelláriák tudomására. Így már a belső kormány és a közgazdaság némely részeire nézve is megkezdődött a központosítás. Ennek elérése volt már a kimondott főczél. Savoyai Eugén a többi ministerrel együtt 1726 jan. 27. azon javaslattal állott elő, hogy «most már múlhatatlan, hogy a mennyire lehetséges, egy egészet alkossanak császári s katholikus felséged terjedelmes és nagyszerű monarchiájából». A császár helybenhagyó «placet»-jét írta a felterjesztés mellé.
Mire azonban ennyire haladtak az ügyek, úgy látszott, hogy szétfoszlik a monarchiát összetartó egyetlen biztos kötelék: maga a dynastia.
A XVIII. század elején két feltünő jelenség ragadja meg figyelmünket. Az egyik a nagy dynastiák halandósága. Spanyolországban kihal a Habsburg család, Francziaországban közel van kihalásához a Bourbonok férfiága. Angliában, Oroszországban és Svédországban el kell térni a férfiágtól és női ágon biztosítani az öröklést. A másik az, hogy azok a kisebb nemzetek, melyek addig katonai vagy gazdasági kiválóságuk miatt elsőrangú szerepet játszottak: hollandusok, svédek, Velencze, háttérbe szorulnak és a szervezett nagy monarchiáknak engedik át a vezetést.
A Habsburgok német ága, mely az imént még azt remélhette, hogy örökös jogánál fogva ura lesz a spanyol birodalomnak, szintén közel volt a magszakadáshoz. Sehol sem volt dynastiának oly államalkotó jelentősége, mint itt és az a nagy feladat, mely a monarchiára, mint a szárazföldi egyensúly főtámaszára és a török fékentartójára hárult, úgy az azt alkotó országokra, mint egész Európára nézve sokszorosan fontossá tette ezen kérdésnek egyszerű és czélszerű megoldását.
Az uj piacz Bécsben a XVIII. század elején.
Delsenbach J. 1719-ből való rajza után.
Leopold császár 1705-ben két viruló korban levő fiút hagyott hátra. Midőn az ifjabbik, Károly, 1703-ban Spanyolországba indult, kölcsönös örökösödési szerződésre lépett bátyjával, Józseffel, mely szerint, ha Józsefnek nem lesz fia, országai Károlyra szállanak.420
Ha Károlynak sem maradna fia, az örökség József leányait illeti és csak ezek kihalása esetén Károly leányait. Egy szóval: az idősebb leányág jogait ismerték el a fiatalabb ellenében. Gyorsan ténynyé vált az ott érintett eshetőség. Midőn Károly 1711-ben elfoglalta a római birodalom és Magyarország trónját, ő volt a Habsburgház egyedüli férfi ivadéka. Kívüle még József két kis leánya és Leopold három leánya élt, neki még nem volt gyermeke.421 Szövetségeseit egyre figyelmeztette is arra, hogy különösen a successióra való tekintet teszi szükségessé nejének, kit Cataloniában hagyott, biztos eljövetelét.
A Zágrábban összegyülő horvát rendek 1712 elején tanácskozván az örökösödés újabb megállapítása felől, kijelentették, hogy készek elismerni királyokul a dynastia egy nő-tagját, azt, ki ura lesz Stiriának, Karintiának és Karnioliának. Elébe tették a török időkben fejlődött hadi összeköttetést a magyar koronával való százados kapcsolatnak. A magyar országgyűlés nem foglalkozott e kéréssel, de igenis az országnagyok. Ezek már meg is állapították a feltételeket, melyek alatt az ország elfogadhatja a női örökösödést. De a kérdés vitatását időelőttinek tartotta az udvar és a királyi hitlevél egyenesen elismerte a királyválasztás szabadságát a férfiág kihalása esetén. Csak egy évvel később, 1713 ápr. 19-én állapíttatott meg a titkos tanácsosok conferentiájában a «pragmatica sanctio», mint a Habsburg-ház családi törvénye. E szerint VI. Károly összes birodalmai, halála esetén, ha nincs fiörököse, leányára szállanak, csak ha az sincs, vagy kihal az ága, örökölnek József, aztán Leopold leányai.422 E törvény ellenmondott az 1703-iki megállapításoknak és egyelőre szintén titokban tartatott. A császárnak 1716-ban született ugyan fia, de az még ugyanazon évben meghalt. Aztán csak leányai születtek (Mária Terézia 1717) és szükségessé vált az örökösödésnek a megkezdett irányban tovább tárgyalása.
Károly politikája ezután nem ismert mást czélt, mint a családi szerződés elismerését tartományainak rendjei által és biztosítását Európa minden hatalmassága részéről. E czélnak rendelte alá kormányának minden más gondját. Udvarában is azoknak adta az elsőséget, kiket legbuzgóbbaknak tartott leánya örökösödési ügyében és még Savoyai Eugentől is megvonta kegyét, midőn rágalmazók azon váddal léptek fel ellene, hogy József leányainak áll pártján. A nagy hadvezérnek sikerült a császárnál nyert audientiában kimutatni e vádak teljes alaptalanságát és rágalmazói a megérdemelt büntetésre itéltettek.423
Először az osztrák rendekkel fogadtatták el a pragmatica sanctiót, majd Szilézia és Csehország rendjeivel. Csak azután került a sor Erdélyre, mi által mintegy elő akarták készíteni és kikutatni Magyarország hangulatát. Az erdélyi országgyűlés 1722 márc. 30-án törvényül fogadja a pragmatica sanctiót és kimondja e tartománynak örökké az ausztriai házhoz való tartozását. Valamivel később kelt a királyi meghivó a Pozsonyba 1722 jun. 20-ára összegyülendő diétához. Az udvar, különösen Pálffy Miklós nádor közbenjárásával előkészítette az ország közvéleményét e nagyfontosságú törvény tárgyalására. Nagyon a kezére járt Szluha Ferencz, a volt kurucz, mint itélőmestere és Károlyi Sándor. Magyarország, melynek első sorban békére volt szüksége, melynek uralkodó pártja rettegett a kurucz világ megújulásától és mely külső politikai tekintetben nehezen állhatott volna meg egyedül a török vagy a muszka ellen, kész volt elfogadni a leányörökösödést. De, ismerve ez elfogadásnak becsét, nem állott reá feltétel nélkül. A magyar országgyűlés tárgyalásából így nagyfontosságú, kétoldalú szerződés származott a királyi dynastia és a nemzet közt.
Az 1722–23. törvényczikk a következő módon iktatja hazánk sarkalatos alaptörvényei közé a női örökösödést: «A szerencsésen, szokatlan számban megjelent rendek a királyi meghivó levelekből és előterjesztésekből alázatosan, jobbágyi hűséggel és buzgósággal belátták Ő felségének atyai gondoskodását, melylyel megmaradásukon és az örökös tartományokkal minden esetre, külső ellenség ellen is szilárdítandó uniójukon fáradozik. Különös hálával tartoznak azért, hogy fontos császári teendői sem tartották vissza személyes megjelenéstől körükben és minden kérelem nélkül megerősítette minden jogukat, szabadságukat, kiváltságukat, felmentésüket, szokásukat, előjogukat és törvényüket. Mindezért alázatos köszönetüket fejezik ki.»
Hogy nemcsak kegyesen megengedte a rendek szabad és egyhangú kivánságát, mely szerint a felséges osztrák ház nőága, egész kihalásáig örökölje a magyar koronát és a hozzá tartozó országokat, mely kivánságot a rendek ünnepélyes küldöttsége adta elő Bécsben, hanem fenn is tartja a nőágnak örökösödését a magyar korona országaiban ugyanazon rendben, mint a fiágét, azon módon, melyet többi örökös tartományaiban már megállapított, megőrizvén a származási fokok egyenlőségét, azokon belől pedig elsőséget adva a férfiágnak. Úgy, hogy bárki lenne az elsőszülöttség joga szerint az osztrák ház birtokainak ura, ugyanaz lesz az örökösödés törvényénél fogva kétségtelenül Magyarországnak és a hozzátartozó országoknak osztatlanul királya, annak fog tartatni és koronáztatni.
Bár még remélhető, hogy ő felsége férfi ivadékot nyer, mégis, mert a királyok is alávetvék az emberi halandóság törvényének és tekintetbe véve Leopoldnak, Józsefnek és ő felségének halhatatlan érdemeit, melyekkel az országot megvédték, gyarapították és belső és külső békéjét biztosították; ismervén a belső zavaroknak és trónviszályoknak veszélyeit; követve őseik dicső példáját és meg akarva mutatni hálájokat és hűségöket ő felsége iránt:
A magyar karok és rendek elismerik ő felsége férfi ágának kihalása esetén (mitől Isten óvjon) az osztrák ház női ágának is örökös jogát a magyar koronára és annak már visszaszerzett, vagy visszaszerzendő tartományaira, Első sorban azokét, kik ő felségétől, azután kik Józseftől, végre kik Leopoldtól származnak, a törvényes római katholikus mindkét nemű osztrák főherczegekét, azon sorban, mint már el van fogadva ő felsége többi tartományaiban, hogy osztatlanul és el nem választva, egyszerre birják és kormányozzák azokat örökös jogon.» Csak, ha a nőág is kihal, nyerik vissza a királyválasztás ősi jogát.
«Ő császári és királyi felsége hű rendjeinek minden jogát és szabadságát hitlevele és esküje értelmében megerősíti. Utódjai is, Magyarországnak törvényesen koronázott királyai, ugyanazokat törhetetlenül meg fogják tartani és mindenki által megtartatni.»424
Lescsinszky Szaniszló.
N. de Larmessin rézmetszete után. Az eredeti festményt L. M. Vanco (1707–1771). festette.
A pragmatica sanctio tehát Magyarországban is törvény erejére emelkedik, bár sehol sincs névszerint említve. Az uralkodóház folytonosságának és a monarchia oszthatatlanságának elismeréseért cserében nyeri a nemzet alkotmányos élete folytonosságának biztosítását. Egy akkori latin költemény siratja ugyan a nemzet függetlenségének elveszését, de mindazáltal és, bár az udvar pénzadományokkal is kifejezte háláját terveinek legfőbb előmozdítói iránt, nem lehet kétségünk a felől, hogy a nemzet igen nagy többsége kész örömmel fogadta el az új törvényt.
Hátra volt még e szerződés elismerése az európai hatalmasságok által. VI. Károly rendkívüli buzgósággal folytatta az e czélra vivő alkudozásokat, azt hitte, hogy a szó és irás csakugyan kötelezi a kormányokat. Eugén szerint egy teli kincstár és 200,000 szurony többet ért Európa minden uralkodójának szavánál. De a császár eljárása nemcsak jóhiszeműségéről tanuskodik, hanem politikailag is hasznos volt: leánya jogát az egész európai közjognak és erkölcsnek védelme alá helyezte.425
Elejét akarta venni a család körében kitörhető viszályoknak és azért József császár leányaival, midőn férjhez mentek, oly okleveleket iratott alá, melyekben lemondtak örökségi jogukról. Az egyik a szász, a másik a bajor trónörökösnek lett neje és e két udvar el is ismerte a pragmatica sanctiót. A külső hatalmak közt először Spanyolországgal jutott egyességre. A Francziaországtól leánya haza küldése által vérig sértett király a császár szövetségét kereste, boszúállás végett. Egyúttal családjának akarta biztosítani a gazdag örökséget; fia lett volna Mária Teréziának férje. A császár, neje és Eugén ellenzése ellenére, elfogadta Ripperdának, a spanyol ministernek e tervét, mert évi subsidiumokat kapott a spanyol udvartól, alattvalói részére pedig nagy kereskedelmi kedvezéseket eszközölt ki. Még Gibraltár visszahódításában is segíteni akarta Spanyolországot. E kalandos terv szerint ismét egy fő alá kerül a két kiválóan katholikus birodalom és Bourbonok uralkodnak Ausztriában és Magyarországban is. A spanyol király a bécsi szerződésben (1725 ápr. 30-án) garantirozta a pragmatica sanctiót.
Királyválasztó gyűlés Wola mellett.
Egy XVIII. századbeli rézmetszet kisebbített hasonmása.
Ez a szerződés a császár ellenségeivé tette régi szövetségeseit, a tengeri hatalmakat. Már 1725-ben Herrenhausenben Hannovera mellett négyes szövetséget kötöttek Anglia, Hollandia, Francziaország s Poroszország. Ennek ellenében szembetünő volt a császári szövetség gyengesége, bár Oroszország hozzá csatlakozott. Ezért Károly csakhamar cserbenhagyta Spanyolországot és közeledett Angliához. Poroszországgal már 1726 őszén létrejött a szövetség, mely szerint a király elismeri a pragmatica sanctiót és 10,000-nyi sereggel segíti a császárt, a császár pedig elismeri a porosz dynastia igényeit a jülichi örökségre.426 A porosz király még több izben ingadozott, de végre hive maradt a császári politikának. A keleti Európa három nagyhatalma először állott szövetségben egymással.
Nehezebb volt Anglia megnyerése. E hatalmat nagyon sértette a Belgiumban szervezkedő és csakhamar nagy lendületnek örvendő császári keletindiai társaság. A császár korának egész lelkesedésével karolta fel a tengerészeti és gyarmatosító terveket, melyektől mérhetetlen hasznot várt. Nagy áldozatába került lemondania az ostendei kikötőben fejlődő nagy forgalomról és a csirában levő, de nagy jövővel kecsegtető hajóhadról. Mégis meghozta ez áldozatot. Már 1727. évben felfüggesztette egy időre az ostendei társaságot. Anglia azonban még mindig gyanakodott és inkább a Bourbonokhoz szított. A sevillai szerződés (1729 márcz.) közös politikai czélra egyesítette nyugoti Európát. A Bourbon-ház két ága ismét egyetértett és Anglia is támogatta a császár ellen irányuló törekvéseiket. A főczél a spanyol királyné kielégítése volt. Ez második fiának Olaszországban akart szerezni birtokot és nemcsak Parmára tartott igényt, hanem a kihalófélben levő Medici-család örökségére, Toscanára is. Ez igények biztosítására 6000 spanyol katonának kellett bevonulnia Parma és Toscana váraiba. A császár ellenezte e szerződés végrehajtását és csak 1731-ben egyezett belé az Angliával kötött bécsi szerződésben. Ennek fejében viszont Anglia elismerte a pragmatica sanctiót.427
Még csak egy hatalom volt hátra, a legveszélyesebb, Francziaország. Mióta Fleury franczia ministernek sikerült a két Bourbon-udvar egyesítése és már nem kellett tartania a tengeri hatalmaktól, csak idő kérdése volt a Bourbonok támadása a császár ellen. Francziaországban a béke alatt sem szüntek meg a hadi készületek is az egész nemzet lelkesedéssel nézett a háború elé.428 E lelkesedés magával ragadta a királyt és ministerét. Csakhamar létrejött a szövetség Savoyával is, mely mindig szeretett az erősebbhez csatlakozni. Ismét Olaszország lőn a Bourbonok s Habsburg közti harcz szinhelye. Alkalmul a lengyel királyválasztás szolgált.
Erős Ágost lengyel királynak 1733 februárban történt halála után a lengyel nemesség elérkezettnek látta az időt, visszaállítani a nemzet függetlenségét. Csak nemzeti királyt akartak választani és ki is kiáltották Lescsinszky Szaniszlót, a régi királyt, ki Francziaországban tartózkodott vejénél, XV. Lajosnál. E választás első sorban az orosz túlsúly ellen irányult. Ezért az oroszok sereget küldtek az országba, azon csekély párt támogatására, mely II. Ágost fiát kivánta királyul. A császár, mint Oroszország szövetségese, szintén ellene nyilatkozott Szaniszló királyságának. Nem küldött ugyan sereget, de nyilatkozata is hadizenetre birta a versaillesi udvart.
Fleuryt csak az a meggyőződés birhatta a háborúra, hogy országát és hatalmát abban nem fenyegeti semmi veszély. Nyilvános titok volt a császári kincstár szegénysége, a császári sereg rossz állapota. Eugén csak árnyéka már önmagának. Midőn a francziák 1733 őszén egyszerre betörnek Németországba és Olaszországba, a császári sereg sehol sem képes ellenállani. A spanyolok könnyűszerrel elfoglalták Nápolyt és Siciliát. Milano is a francziák kezébe jut. Északon Berwick marsall Philipsburg várát fogja ostrom alá és, bár elesik, serege elfoglalja a várat, noha Eugén minden lehetőt megtett felmentésére. A császár szövetségesei közül Poroszország nem igen buzgólkodott, Oroszország pedig nem avatkozhatott be, mig Lengyelországban nem csinált rendet. A tengeri hatalmak gőgösen visszautasították a császár szövetségét és a hollandusok azt felelték: «Felséged sohasem keveredett volna e bajba, ha hallgat a jó tanácsra». Nem maradt más hátra, mint békét kötni. Ezt ajánlotta Eugén is, ki világosan látta az egész monarchia financziális és katonai hanyatlását.
Európa a passzarovici béke után.
A bécsi békében (1735 okt. 3.) Lescsinszky Szaniszló lemond a lengyel koronáról, miután már 1734-ben el kellett távoznia az országból, hová csak álruhában juthatott. Ez azonban nem a császári politikának volt diadala, hanem az oroszé. Az árát ellenben a császár adta meg. Nápolyt és Siciliát át kellett engednie a spanyol infánsnak, Lombardia északnyugoti részét a sardiniai királynak. Francziaország közvetlenül nem nyert semmit, közvetve azonban igen fontos szerzeményre nyilt kilátása. A lotharingiai herczegnek, ki Mária Terézia kezére vágyott és azt csakugyan nemsokára el is nyerte, le kellett mondania ősi birtokáról Szaniszló király javára. Tudjuk, mily régi Francziaország törekvése e fontos határtartomány birtokba vételére; most a franczia király, mint Lescsinszky Szaniszló örököse, kikerekítette országát. A lotharingiai herczeg pedig Toscanát nyerte, melynek utolsó Medici uralkodója 1737-ben halt meg. Ebből és Parmából állott a császár kárpótlása. Elvesztette déli Olaszországot, de erősebb positióra tett szert északi és közép Italiában. Olaszországban ismét megveti lábát a spanyol hatalom.
A török háború. Magyarország belső állapotai.
Károlynak eleinte a régi habsburgi világbirodalom megujítása volt legtöbb czélja. Ifjuságának éveit Spanyolországban töltötte, az ottani szokások és hagyományok el nem gyengülő benyomást gyakoroltak kedélyére. Hazatérése után is spanyol maradt minden izében. Spanyolok vették őt körül, azok voltak bizalmasai, azokkal érezte jól magát. Óriás birodalmánál, melyet örökölt, jobban érdekelte az a királyság, melyet elvesztett. Addig a császári udvar bizonyos vegyülete volt az olasz és német elemeknek, most a spanyol elem vált túlnyomóvá. A császár valódi földi isten, ki elérhetetlen magasságban trónol a többi halandó fölött, kinek minden léptét ezernyi cselédsereg őrzi és kiséri. Csak az etiquette uralkodik fölötte – és az unalom. Ezen nem igen segített sem a vadászat, melyet a császár szivesen űzött, sem az, hogy az uralkodó divat szerint ő is tartott maitresset, Pignatelli herczegnőt, ki a császár kedvelt kamarásához, gróf Althanhoz ment férjhez. Neje, Erzsébet, a szép braunschweig-wolfenbütteli herczegnő, ki katholikus lett, hogy császárné lehessen, hiába igyekezett felvidítani az egyforma udvari életet.
A Habsburgház utolsó férfiivadéka sokkal hasonlóbb volt e dynastia spanyol tagjaihoz, mint a németekhez. Csak fáradhatatlan munkássága tünteti ki kora uralkodói közt. Birodalma valóban császári volt, nem nemzethez kötött. Az örökös tartományokon kívül ő birja Magyarországot, még pedig először egész terjedelmében, örökösen és békén. A szatmári békét már Barcelonából megerősítette 1711 jul. 3l-én és mindenkép oly nagy előszeretetet mutatott a nemzet iránt, hogy még az öreg Cserei sem talál benne más hibát, mint a katholikus egyházhoz való nagy zelusát. Különben is, mint császár és katholikus király meglehetős távol állott osztrák ministereinek központosító törekvéseitől s hazánk benne igazságos, jóakaró királyt nyert. A spanyol zsákmányból az övé Belgium, Milanó és Nápoly, minden hozzájuk csatlakozó igénynyel együtt. Csak választania kell, hogy keleten vagy nyugaton érvényesítse-e hatalmát és állítsa-e helyre a római birodalmat. És, ha maga alig hajlandó elhagyni olympusi nyugalmát, rendelkezésére áll az a férfiú, kinek kardja előtt egyaránt rettegett XIV. Lajos és a szultán, Páris és Konstantinápoly: Savoyai Eugén.
A spanyol igények érvényesítése egész Európát fegyverbe szólította volna a császár ellen. Így erről egyelőre le kellett mondani. Annál nagyobb kilátással kecsegtetett a keleti politika. A törökkel Karloviczban kötött békének ideje még nem telt ugyan le, hanem maga a szultán szegte meg annak feltételeit. Megtámadta Velenczét 1714-ben, elfoglalta Morea főhelyeit, s ezáltal kihívta a köztársaság szövetségesét, a császárt. Az 1711-ben az oroszok ellen kivívott diadal nagyon emelte a diván önérzetét, s annál kevésbbé tartottak a császártól, mert remélték, hogy ismét támogatja őket Magyarország felkelése, mint Tököly borában. A császár, Eugén tanácsára, 1716 áprilisban védő és támadó szövetséget kötött Velenczével, mire a szultán hadizenettel válaszolt. Mindkét részről készültek, s a nagyvezér kevéssel a hadizenet után 200,000-nyi haddal indult meg Pétervárad felé. Eugén Futtaknál Bácsmegyében gyűjtötte seregét. Ez számra alig tette ki a töröknek harmadát, de fegyverzetre és szellemre a legkitünőbbekhez tartozott. Látszott már a szatmári béke eredménye. Heister, a gyalogság vezére mellett, ott volt a lovasság tábornoka, Pálffy János és a számos birodalmi herczeg mellett ott tündököltek Ebergényi és Nádasdy, a vitéz huszárvezérek. Károlyi Sándor nem volt jelen, ő az északkeleti határokat őrizte Rákóczinak betörni készülő hívei ellen.
Karlovicznál, a hol a békét aláirták, történt az első csetepaté, Pálffy huszárjai és a török lovasság közt (1716 aug. 1.), melyben a hős magyar vezér és csapatja megállott a túlnyomó ellenség ellen.429 A törökök tovább vonultak a császári sereg elé, mely Pétervárad előtt ütött tábort. Két napi ágyúzás után csatarendben állott egymással szemben a két sereg. Pálffynak csakhamar sikerült megfutamítani a spahikat, a diadalmas csapat segítségére siet a jancsárok által szorongatott középnek és kemény viadal után eldönti a csatát. A nagyvezér a futók elé rohan, hogy visszafordítsa őket, s midőn látja a csata elveszését, az ellenség közé ront és elesik. Délre már teljes futásban volt a török, kinek egész tábora 160 ágyúval együtt a győztesek kezébe jutott. Maga Eugén elismeri a lovasság kiváló érdemét430 (1716 aug. 5-én).
A diadalt egy állandó eredmény elérésére, Temesvár elfoglalására használta fel a győztes hadvezér. A nyár szárazsága elősegítette ezen mocsarak által védett erősségnek ostrom alá fogását. Sok és véres harczba került mégis a vár megvétele, mert a jelentékeny török őrség igen vitézül védte magát. Végre a palánknak rohammal történt elfoglalása után, az őrség szabad elvonulás fejében átadta a várat (1716 okt. 12.), mely 164 évig volt egyik bástyája a török birodalomnak. Magyarország visszanyerte régi határait, a Bánság többi vára is császári kézre jutott, még csak Orsovában maradt meg a török őrség.
Eugén a nagy diadalok után Bécsbe tért vissza és útközben, Győrben fogadta a pápa ajándékát, ki szentelt kalapot és kardot küldött a keresztyénség előharczosának. Azért a háború nem szünetelt. Erdélyből kitörő császári csapatok Dettini István vezérlete alatt, elfoglalták Bukarestet, fogságba ejtették a törökhöz szító vajdát, s meghódították egész Kis-Oláhországot.431 Moldvába is benyomultak a császáriak és rövid időre még Jászvásárt is megszállották. A törököknek be kellett látniok, hogy más ellenséggel van dolguk, mint vélték, s már az év végén békét kértek. Ezt leginkább Eugén befolyása alatt tagadta meg a császári udvar. Fel akarta használni a kedvező helyzetet és nem látott akadályt, mely diadalainak és hódításainak folytatását gátolhatná. A Szalonikiig való előnyomulás az ő eszméje.
Ismét az egész keresztyén világ feje gyanánt tűnik fel a császár, midőn 1717-ben Belgrád vára ostromára küldi seregét. Minden nemzetből számos előkelő önkéntes gyűlt Eugén zászlaja alá, megtanulni a had művészetét, megmutatni bátorságát, s részt nyerni a dicsőségben. Belgrád várának bevétele maga is nehéz feladatnak bizonyult, s egy hónapnál tovabb foglalkoztatá Eugén seregét. Ezalatt pedig új, roppant nagy sereg indult útnak a nagyvezér vezérlete alatt a vár felmentésére. A számra sokkal csekélyebb ostromló had nagy veszélyben forgott: abban kellett volna hagyni a megszállást, vagy egyszerre megütközni az őrséggel és a felmentő haddal. A nagyvezér kémet küldött a várba, hogy megállapítsa annak parancsnokával együtt a közös eljárást. A küldött – egy régi kurucz, Vékony János, – Pálffyhoz vitte a levelet és aztán a nyert választ is. Eugén megtudván, hogy másnapra két oldalról akarják megtámadni, megelőzni készült az ellenséget. Egy csapatot hagyott a várőrség kitörésének megakadályozására, többi seregét a török tábor megtámadására vezeti. Rendkívüli vakmerőséggel járt el, s midőn két merészen előre törő szárnya közt benyomult a török sereg és megrontással fenyegeté hadiállásának központját, csak személyes fellépése állítá helyre a csatát. Vitéz ellenállás után megfutott a török. A csata hajnalban kezdődött, reggeli kilenczre már vége volt (1717 aug. 16.). A török sereg szétbomlott, ismét zsákmányul esett az egész tábor minden kincsével együtt. Eugén hadi dicsőségének ez a csata a legfényesebb lapja. A német népnek akkor lett dalban dicsőített hőse, irigyei és ellenségei a császári udvarban semmivé voltak téve.432 Harmadnapra megadta magát Belgrád vára, a török őrség kivonult, s aug. 22-én újra császári hadak szállották meg a török birodalom kulcsát.
A belgrádi veszteség annál nagyobb csapás volt a törökök ügyére nézve, mert különben a háború többi szinhelyein eredményesen harczoltak és sok bajt okoztak a császáriaknak. Károlyi nem akadályozhatá meg a tatárok benyomulását Erdélybe és Mármarosba, s a magyar vezér maga is hűtlenség gyanújába keveredett. Egész Magyarország felkelésétől tartottak. Rákóczi, ki addig Francziaországban tartózkodott, Törökországon át hazájába készült, Bercsényi és Esterházy Lengyelországból készültek betörni. Hanem a népfölkelés Mármarosban, Borsa mellett megsemmisíté a tatár hadat, a nándorfehérvári diadal biztosítá a magyar állapotokat, s Eugén maga kifejezte, mennyit köszönhet Károlyinak az uralkodó.
Rákóczi, kit különösen az akkori császárellenes spanyol politika vitt arra, hogy ügyét összekösse a törökkel, akkor ért a szultán birodalmába, midőn az már csak a békében keresett segítséget. «A nép itt már szalad Ázsiába», írja Mikes Kelemen Gallipoliból, röviddel partraszállása után. «Úgy tetszik, már a német Drinápolynál volna, noha vagyon onnét másfélszáz mérföldnyire. Eleget mondjuk, hogy mi azért jöttünk, hogy vélek hadakozzunk, de ők csak szaladnak, ki ide, ki amoda. Jaj! édes néném, hogy lehet ilyen néppel hadakozni?»433 A porta már szeptember óta alkudozott és a császár nem idegenkedett kedvező békétől. Ismét a nyugati bonyodalmak kényszerítettek a bécsi udvart az erélyes és következetes keleti politikától való eltérésre. Belgrád elfoglalása után csak Orsovát és néhány kisebb helyet foglalt el a győztes sereg, s Eugén Passarovitz városát Szerbiában tűzte ki a békealku helyéül.
Ott gyűlt össze a békecongressus 1718 tavaszán. A császáron és a törökön kívül ott voltak szövetségesének, Velenczének, ezenkívül Hollandiának és Angliának megbizottjai, az utóbbiak mint közbenjárók. Eugén maga nem vett részt, hanem seregével fenyegető állást foglalt, hogy a békeföltételek gyors elfogadására birja a portát. A jelen birtokállapot szolgált a tanácskozás alapjául, azonfelül a császári követek Rákóczinak és fő párthiveinek kiadását is követelték. A béke szerint ezentúl az Olt, Timok, Kis-Morava, Drína, Száva és Unna folyók jelölik a két birodalom határát.434 A császáré marad a Szerémség és Bánság, Belgrád Szerbia északi részével, Oláhország nyugoti része és néhány bosnyák kerület. A békét huszonnégy évre kötötték.
Kereskedelmi szerződés is jött létre a kölcsönös jogosság és méltányosság alapján. Így a passarovitzi béke (1718 aug. 21.) kiegészítette a karloviczinak művét. Helyreállította a magyar birodalom integritását, bár a visszanyert tartományok nem jutottak magyar igazgatás alá. A császárt tünteté fel a Kelet jövendő uráúl. Velenczére nézve kedvezőtlen volt a béke, a köztársaság elvesztette Moreát, melyért csak néhány várat nyert Albániában, s a velenczeiek vádolták a császárt, hogy csak saját érdekeit tartja szem előtt és cserben hagyja szövetségesét.435 Még egy pontban jutott érvényre a török felfogás: a porta határozottan megtagadta a bujdosó magyarok kiadását. Rákóczinak és társainak azonban el kellett távozniok Konstantinápolyból, s 1720 tavasza óta Rodostóban, a Márványtenger partján volt internálva az egész magyar emigratio. Onnan még folyvást fűzte Rákóczi az alkudozás fonalait a török, a czár és a franczia kormány közt, de minden eredmény nélkül.
Eugén diadalai után tetőpontján állott a Habsburgház hatalma. Békén birja Belgiumot és Olaszország legnagyobb részét. Hegemoniája Németországban szilárd alapon nyugszik. Kiűzték onnan a francziákat és svédeket és a német fejedelmek közt még nincs a császári házzal mérkőző. Magyarország biztos birtokká válik, nem zavarja többé sem a török, sem Rákóczi. A ki annyi időn át bénította a dynastia erejét, a magyar, most kétszerezi hatalmát. A régi vetélytárs, Francziaország, békét óhajt, az új, Oroszország még az északi ügyekbe van bonyolítva és nem látszik veszélyesnek. Ha valaha, elérkezett az alkalom, nemcsak külső politikát vinni, hanem belsőt is. Ki kellett fejteni a birodalom népeinek jólétét és műveltségét, emelni a népességet és gazdagságot. Különösen fontos és hálás feladat volt az annyi ideig elpusztult Magyarországnak, mely valahára békének örvendett, művelése és jobb karba helyezése.
Magyarország a szatmári béke után.
A szatmári béke megszüntette Magyarországon a fegyver uralmát, de a kedélyek nyugalmát helyre nem állította. A régi kuruczok nem mondtak le ragaszkodásukról Rákóczihoz és a függetlenséghez, s a hazafias szomorú dalok tanusítják levertségöket. A labancz-párt nem tartá teljesnek diadalát. Két főtényezőből állott: a főpapságból és a főurakból. Az első rossz szemmel nézte a protestánsoknak engedett szabad vallásgyakorlatot. A második nem birta elfeledni, hogy a szatmári béke által engedett amnestia kiragadta kezéből a biztosnak vélt zsákmányt: a kuruczok jószágait. Végre az udvari párt és a vezérek majdnem egyformán gyűlölték a kuruczokat és labanczokat és nem mondtak le régi törekvésükről, Magyarországot a Habsburgháztól teljesen függő, önállótlan tartománynyá tenni. Ily viszonyok közt kellett megvetni egy jobb jövő alapjait, eltörölni a százados polgár- és törökháborúk pusztításának nyomait és Magyarországot intézményekben és műveltségben közelebb hozni Európához.436
Mária Terézia koronázási díszben.
Meytens festménye az Eszterházy herczegek eszterházai palotájában.
Károly császár, a mint római császárrá választásától visszatért Bécsbe, a magyar kanczellária fondorkodásai ellenére megerősítette a szatmári békét és nemsokára összehívta a magyar országgyűlést Pozsonyba 1712 ápr. 3-ára. Ez nagyon erélyesen kelt az ország alkotmányának védelmére és, bár Károly már örökös jogon volt király, elvvé vált, hogy előbb állítsa ki a hitlevelet és csak azután koronáztassék meg Sz.-István koronájával. A hitlevél 1712 május 11-én kelt és abban a király megerősíti az ország minden jogát, kivéve az ellenállásét, megigéri a sz. koronának az országban tartását, az ország visszanyerendő részeinek hozzákapcsolását s férfiága kihalása esetén a nemzet választási jogának visszaállítását.437 A koronázás nagy ünnepélyek közt ment végbe 1712 máj. 22-én. «Ő császári felsége nemcsak külsőleg accommodálja magát a magyarokhoz, a mint hogy mindig magyar ruhában jár, hanem másként is annyira megkülömbözteti e nemzetet, hogy bizonyára többet fog végezni vele, mint bármely elődje, a nemzet pedig hihetetlen tiszteletet mutat iránta.»438 Befolyását engesztelő irányban gyakorolta az urak ellenében, kik szerették volna megsemmisíteni a szatmári békét és megnyirbálni a protestánsoknak engedett jogokat. A Pozsonyhoz közeledő pestis véget vetett a tanácskozásoknak. Csak a rastadti béke után hívta össze a császár újra az országgyűlést (1714 szeptemberre). Időközben meghalt Esterházy Pál nádor, helyébe Pálffy Miklós országbiró választatott. A királynét is megkoronázták, a király pedig az esztergomi érseknek mindenkorra megadta a római birodalmi herczegi czímet, melyet az akkori primás, szász-zeitzi Ágost különben is birt.
Az országgyűlés még 17l5 jun. 1-ig maradt együtt és ezen idő alatt alkotta, folytonos, gyakran elkeseredett viták után, azon törvényeket, melyek mintegy alapjáúl szolgáltak egy újabb, a polgárháborúk korát befejező kornak. A király nemcsak hitlevelében erősíti meg az alkotmányt, hanem külön is kijelenti, hogy Magyarországon az ország törvényei szerint fog uralkodni és semmi módon nem fogja elszakítani annak semmi részét, sem pedig az örökös tartományok módjára nem fogja kormányozni. Viszont a rendek is erősítik a királyi hatalmat; szigorú büntetéssel sújtják a felségsértést, csakhogy a fölött egyedül magyar bírák itélhetnek, magyar törvények szerint. Az arany bulla záradéka eltörlésének itt van levonva természetes következése.
Különben még nemesi marad az alkotmány. Megmarad a nemesség hadi kötelessége, bandériumokat ezután is kell kiállítani. «De mivel ez által egyedül ez ország védelmére nem elegendő, fenn kell tartani erősebb, rendes katonaságot, honfiakból és külföldiekből.» (VIII. t. cz.) Ez zsold által tartatik fenn, e zsold és az adó pedig az országgyűlés tárgyalása alá tartozik. Ezentúl minden harmadik évben, vagy előbb tartatik országgyűlés. A magyar kanczellária független legyen minden hatóságtól, a magyar kamara a császáritól. Az igazság szolgáltatásával és javításával jogtudós férfiak bizatnak meg, kiket az országgyűlés meg is választott. A törökkel való ügyekben magyar urak tanácsával fog élni a király.
Legnehezebb volt a vallásos kérdés eldöntése. A papok úgy beszéltek, mintha a protestánsokat csak kegyelemből tűrnék meg, a protestánsok ellenben, a szatmári béke alapján, jogaik teljes visszaállítását követelték. A 30-ik t.-cz. szerint, ő felsége sok vita után, «kegyelemből még fentartja az 1681 és 1687-iki czikkeket valódi értelmökben». A magyarázat a királyi biztosokat illeti. Ha a protestánsok közül valaki sértve érzi magát, csak saját nevében fordulhat a felséghez, nem az egész felekezet nevében. A katholikus párt túlsúlyát mutatja több új szerzetes rendnek, köztök a piaristáknak befogadása.
A szatmári békét annyiban czikkelyezték be, a mennyiben megerősítették az általa kitűzött időpontig meghódoltaknak adott amnestiát. Rákóczit és Bercsényit pedig, követőikkel együtt, «mint törvényes királyuknak és a hazának nyilvános ellenségeit és az igazi szabadság felforgatóit» a törvény proscribálja, jószágaikat a fiscusnak itéli és minden velök való érintkezést felségsértés büntetése alatt megtilt.
A visszafoglalt terület városai: Buda, Pest, Esztergom, Szeged, Debreczen, Szatmár-Németi szabad királyi városokul fogadtatnak be. Végre a császári tanácsosoknak és vezéreknek, köztük Savoyai Eugénnek honfiúsítása zárja be a decretumot, a legújabb időkig a legterjedelmesebbet.
Magyarország leteszi a fegyvert; ez a karloviczi békének és a szatmári békének legfőbb eredménye. A nemesnek nem kell már védeni birtokát és szabadságát a török ellen, s birtokáért, vallásáért és jogáért már nem foghat törvényesen fegyvert. mint annak előtte. Neki a törvénykönyv jutott; a harczos magyarból prókátornemzet válik. A fegyver másnak van kezében: a császári seregnek, mely leverte a törököt és legyőzte a felkelést. Vége van a régi magyar szabadság álmának, a német katona itt áll az országban, részben az ország költségén; nem magyaroknak, hanem a bécsi hadi tanácsnak parancsa alatt. De másrészt nagyon fontos ügyekben magáról rendelkezik még a nemzet és az addig külső háborúk és belső zavarok által fogyasztott magyarság most békének örvendhet és erejét a közművelődés és haladás annyira elhanyagolt érdekeinek szentelheti.
Egy angol utazó nő, a hires Lady Montague, a ki 1716-ban utazott át hazánkon, olyképen rajzolja a, Dunántúli vidéket, minőnek mostanában Canadának vagy az Egyesült Államoknak legnéptelenebb vidékeit irják le. Vadaknak és szárnyasoknak eldorádója az, embereket alig találni. A török, a mint kivonult, teljes pusztaságot hagyott maga után. A felkelés, majd a borzasztó pestis megtizedelték a különben népesebb vidékek lakosságát. Az új kormány legfontosabb feladata telepedőket vezetni a néptelen országba. Legtermészetesebb gyarmatosokúl az északi megyek sűrübb lakossága kinálkozott. A déli részeken már befogadták a szerbeket. Az idegenek közül németek jöttek nagy számmal, különösen a katholikus vidékekről, de Lotharingiából is jöttek francziák, sőt olaszok és spanyolok is találtak nálunk új hazát. A telepedést többnyire a földesurak vezették. Nagy az érdeme B. Harruckernek, ki pékből szállító lett és kinek a hadi tanács, követelései fejében, átengedte Békés vármegyét. E néptelen tájra nagy részt evangelikus tótokat telepített, kik szabad vallásgyakorlatnak örvendettek és szorgalmuk által csakhamar buzatermővé változtatták a pusztát. Károlyi Sándor, a ki nagy birtokokat nyert a Tisza körül, szintén számos telepedőt küldött oda, Úgy szólva naponkint emelkednek új községek. Igaz, hogy a letelepedés még nem állandó, még fontosabb a legelő, mint a mező, még gyakran pusztít a sáska és a pestis, de lassankint mégis szilárd gyökeret ver az egész. A Bánság meghódítása által még nagyobbodik a betelepítendő terület. Savoyai Eugén nem tartotta megengedhetőnek e tartománynak Magyarországhoz csatolását, hanem Mercy tábornokot, ki a belgrádi csatában nagyon kitüntette magát, szemelte ki katonai és polgári kormányzójáúl.439
A Bánságnak művelésében kétségtelenül Mercyt illeti a legtöbb érdem. Nagy számmal jöttek meghívására német és franczia földmívesek, csinos falvak és mezővárosok dicsérik emlékét mai napig. A félig barbár oláhok és ráczok megtanulták a törvényt tisztelni és a földet művelni. A Bánság délkeleti részében nagy lendületet vett a bányászat. A buzgó kormányzó eperfákat ültetett és selyemtenyésztés által új jövedelmi forrást nyitott. A Béga csatorna által megkezdé a roppant mocsarak kiszárítását. Rövid idő alatt meglátszott, hogy egy nagy és gazdag területtel gyarapodott az emberi kultura.
Nemcsak az ország színe változott, hanem az embereké is. Véget ér nálunk is a pánczélos lovagoknak és a váraknak kora. Az urak Bécsbe mennek és az udvartól várnak kegyet és birtokot. Az akkor uralkodó franczia-olasz műveltség bűvös körébe jutnak és főfeladatnak ismerik e téren is mérkőzni a többi országok aristokratiájával. Nem építenek már várakat, hanem kastélyokat, szép kertekkel és szökőkutakkal, nem a háború, hanem a mulatás és élvezet czéljaira. Bécsben már kezdik levetni a hazai, törökös ruhát és csak nagy ünnepélyek alkalmával tündökölnek még keleti, minden versenyt legyőző fénynyel.
Tulajdonkép csak egy nagy veszély fenyegeti ekkor Magyarországot: a vallásos szakadásé. A katholikus főpapok, kik közt sok volt az idegen, ismét Mária országává akarták tenni hazánkat (Regnum Marianum). A jezsuiták, mint az egyetem tanítói és a főurak gyóntatói, ugyanazon eszmének nyerték meg a világi katholikus aristokratia nagy részét. Törvényben biztosítva volt a protestánsok szabad vallásgyakorlata, de a jobbágyokra nézve fentartatott a földesúr joga. A katholikus földesurak sok esetben csak áttérés és kivándorlás közt engedtek választást protestáns jobbágyaiknak. A protestáns nemességet nem üldözhették egyenesen, hanem lehetőleg kizárták a megyei és országos tisztségekből. Attól kellett tartani, hogy midőn nagy bajjal idegen telepítőket hoznak az országba, a régi magyar lakosságnak nagy részét kivándorlásra kényszerítik. Bizonyos, hogy a magyar főpapság, tudatosan vagy öntudatlanul, a XIV. Lajos által adott példa után indult és a hazai protestantismust csak más természetű bonyodalmak: az örökösödés keresztülvitele, a franczia és a török háborúk mentették meg még erősebb üldözéstől.
Ezt a fejlődést csak rövid ideig akadályozta az 1737-ben újra kitört török háború. Ez azonban nem találta már életben azt a férfiút, kinek neve azóta mindig képviseli a monarchiának diadalmas keleti politikáját: Eugént.
VI. Károly császár (III. Károly).
Vogel Bernhard (1683–1737) metszete után.
Már az utolsó franczia háborúban is csak árnyéka volt önmagának és 1736 április 21-én, hetvenhárom éves korában végelgyengülésben halt meg. Mint államférfiú a monarchia annyira széthúzó tartományainak szerves összefűzésére törekedett, abban, mire legnagyobb szüksége volt: katonaság és pénzügy dolgában. Hanem azért nem volt ellensége Magyarországnak, kimondta, hogy e nemzetet Bécsben nem értik és nem kímélik és érdemeinek beczikkelyezése törvénykönyvünkbe nem puszta phrasis. Ha a császár erősen folytathatja az általa kitűzött keleti politikát, mint egy Salm herczeghez intézett levélben megírja, Magyarország válik az egész monarchia basisává. Nem volt rideg katona és politikus, szabad idejét híres írókkal való levelezésnek, a tudományok és művészetek ápolásának szentelte; palotájában, a Belvedereben elhelyezett könyvtára és képgyűjteménye is világhirűvé tette nevét. Élt-halt a szellemes társaságért és rendes vendége volt gróf Batthyány Eleonorának, Strattmann minister művelt leányának. Meg kellett még érnie alkotásának hanyatlását, sem a ministerek, sem a vezérek közt nem alapíthatott iskolát; sokkal magasabban állott, semhogy igazán hathatott volna környezetére. Fennmaradt az az elbeszélés, hogy midőn vén korában este meglátogatta Batthyánynét, mire hintóján a kapu alá ért, aludt minden: ló, kocsis és ő maga. Képe ez az ausztriai igazgatásnak, melyből vele kiszállott az éltető szellem.
Kevéssel Eugén előtt halt meg az általa képviselt politikának legnemesebb ellene, Rákóczi Ferencz. Utolsó éveit teljes nyugalomban töltötte Rodostóban, csekély számú és egyre fogyó hívei körében, az emigráns rendes, búskomor levertségében, melyet csak néha váltott fel lázas tevékenység, ha fölvillant a hazatérés lehetősége.
Részlet a díszmenetből Mária Terézia trónfoglalásakor; útban a Szent-István templomhoz.
A passarovitzi béke és a császár hatalmának megszilárdulása véget vetett reményeinek, de azokról lemondani nem bírt, hódolni nem tudott. A lengyel és porosz királyok közvetítésével 1729-ben Lengyelországba kivánt költözni, megelégedett az erdélyi fejedelmi czímmel, csak fia részére követelt illő eltartást. De a császári udvar még mindig veszélyesnek tartá és megtagadá kivánságát.440 A franczia-lengyel háború új reményeket élesztett benne, de a szultán, a szerződések értelmében, visszatartá a franczia úttól. És mindezen tervek és kilátások közt a legnagyobb egyszerűség vette körül az egykor dúsgazdag fejedelmet, a magyar felkelés büszke vezérét. «A való, hogy egy klastromban nincsen nagyobb rendtartás, mint a fejedelem házánál. Reggel hatodfél órakor a dobot megütik, akkor a cselédeknek fel kell kelni és készen kell lenni hat órára. Hat órakor dobolnak és akkor a fejedelem felöltözik, azután a kápolnába megyen és misét hallgat. Mise után az ebédlő házba megy, ott kávét iszunk és dohányozunk. A mikor az óra háromfertály nyolczra, akkor elsőt dobol misére, nyolcz órakor másodikat és egy kis idő mulva harmadikat dobolnak – akkor a fejedelem misére megyen, mise után a maga házába megyen és kiki a hova tetszik. Tizenegyedfél órakor megütik a dobot ebédre és tizenkét órakor az asztalhoz ülünk és törvényt teszünk a tyukokra. Harmadfél órakor a fejedelem csak magánosan a kápolnába megyen és ott vagyon három óráig. Mikor az óra háromfertály ötre, akkor elsőt dobolnak estvéli imádságára, öt órakor másodikat, akkor a fejedelem a kápolnába. megyen és azután kiki eloszlik. Vacsorára hetedfél órakor dobolnak. A vacsora nem tartván sokáig, nyolcz órakor a fejedelem levetkezik, de leggyakortább le nem fekszik még akkor, és reggel, ha szinte hat órakor öltözik is fel, de éjféli két órakor felkel. Azt pedig ne gondolja ked, hogy legkisebb változás is legyen mindezekben. – Hatodfél órakor felkelni nem picziny dolog, de el nem mulasztom azért, hogy kedvét találjam, és mindenkor jelen vagyok, mikor öltözik – a hivatalom is azt hozza magával, hogy vigyázzak a cselédekre.»441 A méla nyugalomban elmereng a fejedelem, a tevékeny férfiúból bölcselkedő agg válik. E magányban írja vallásos töprenkedéseit, melyek oly szép emlékei mély kedélyének és tolerantiával párosuló belső meggyőződésének; ekkor írja megjegyzéseit a keresztyén fejedelem neveléséről, midőn fiai távol voltak tőle és a fiatalabbik, József, 1727-ben csak rövid időre juthatott atyjához. «A mi herczegünknek semmi neveltetése nem volt és azon igyekeztek, hogy semmit ne tanuljon.» Mulatságban nagy volt a hiány. «A fejedelem minden héten lóra ül kétszer és estig oda vadászunk. Mikor pedig vadászni nem megyen el a fejedelem, akkor csak a sok irásban tölti az időt.» Idegenek hívebbek volt Rákóczihoz, mint tulajdon fia. Mikes Kelemen levelei nemcsak urok nyugodt és kiforrott lelkének állítnak halhatatlan emléket, hanem a ragaszkodásnak is páratlan, megható példáját nyújtják. Gyakran a rendesnél szomorúbban szól beszédje; a bújdosó coloniát nem kimélte a halál. «A szegény Bercsényi úr, a bujdosásnak végit szakasztván, már reggel hét órakor elhagya bennünket (1725 nov. 6.). Mind holtig az elméje helyén volt. E már elvette sok szenvedésének jutalmát és nem szükséges szánni, hanem azokat kell szánni, a kiket árvául hagyott itt idegen országban.» Tíz évvel később, a háború alatt, elvesztette az emigratió fejét. «Az Isten árvaságra teve bennünket és kivevé ma közülünk a mi édes urunkat és atyánkat, három óra után reggel. Ma nagypéntek levén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokat kell siratnunk. – Amicsoda életet élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy megmondották neki: «Ma vélem léssz a paradicsomban.» (1735 ápr. 8.). A magyar nemesi szabadság és függetlenség legkiválóbb képviselője távol húnyt el hazájától, melyben ép az az irány hódított napról napra és jutott érvényre, mely ellen Rákóczi Ferencz annyi dicsőséggel és kitartással küzdött.
Katonai büntetések a XVIII. század elején.
Fleming: «Der vollkommene deutsche Soldat. Leipzig. 1726.» cz. művéből.
Rákóczi halálával megszűnt veszélyes lenni az emigráczió, és a bécsi udvar kevesebb koczkáztatással kezdhette meg a háborút a török ellen. Erre kötelezve volt a császár, mint az oroszok szövetségese. Hanem az a kilátás, hogy a török háború olcsó és biztos nyereséget nyújt, bő kárpótlást az utolsó veszteségekért, arra birta a császárt, hogy ne csak a kikötött 30,000-nyi hadat fordítsa a török ellen, hanem egész hatalmát. Nem is az arra legérdemesebb Pálffy Jánost helyezte a sereg élére, hanem tehetetlen, viszálykodó s árulkodó német generálisokat. Seckendorf, Hildburghausen, Königseck, Wallis és Neipperg egymásután léptek fel és vallottak kudarczot. A porta ugyanis a császárban látta legveszélyesebb ellenségét, s nem sokat törődve az oroszokkal, ellene fordította főerejét. Franczia tisztek, kik közt különösen Bonneval gróf, a hires renegátus tünt ki, gyakorolták be az ozmán seregeket. Seckendorf eleinte diadalmasan nyomult elő, de csakhamar visszaszoríttatott. (1737.) A porta lép fel, mint támadó és elfoglalja Orsovát. Szövetségeseül fogadja Rákóczi második fiát, Józsefet, kinek vissza akarja szerezni az erdélyi fejedelemséget. Az emigratio közeledik a határokhoz, de Magyarország nyugton marad: «Hála Istennek, egy valamire való nem jött. A kik jöttek, azok a fára való felmagasztaltatást kerülték el.442 Hanem azért a nagyvezér előre halad. Kroczkánál, Belgrádtól keletre, nyilt csatában legyőzi Wallist (1739 jul. 23.) és nemsokára elfoglalja Belgrádot. Nem csoda, ha ily rémületes volt a félelem, mert a sereg állapota valóban a legnyomorultabb lehetett. Belgrádban csak egy harmada volt meg az állítólag odaszállított gabonának és a lőpornak két harmada nem volt más, mint fekete föld.443 Nem maradt hátra más, mint gyors békekötés. A belgrádi béke, melyet a franczia követ közvetített, feláldozta a passarovitzi béke vívmányainak nagy részét. Csak a Szerémség és a Bánság maradnak a monarchiánál, különben a karloviczi béke által kitűzött határok állíttatnak vissza. A magyar emigratio ismét Törökország belsejébe telepíttetett. Mikes Rodostóból írja tovább bús leveleit. VI. Károly uralkodása, mely az utrechti és passarovitzi békekötésekkel kezdődött, oly szerződésekkel ért véget, melyek azok eredményétől nagy részben ismét megfosztották a dynastiát. «Nyertünk biz a békességben, mint Bertók a csíkban», irta akkor Grassalkovics.
Az 1715-iki országgyűlés több bizottságot küldött ki a jövő diéta munkálatainak előkészítésére. Nem kevesebb forgott szóban, mint a közigazgatásnak, az igazságszolgáltatásnak, az anyagi viszonyoknak egészen új berendezése, mert a török és a felkelés valódi tabula rasát hagyott. Az 1723-iki országgyűlés valóban korszakalkotó, a pragmatica sanctión kívül beható intézkedéseket tett az ország egész belső kormányára nézve és az általa felállított épület fenmaradt 1848-ig.
Eddig a nádor volt az egész kormánynak törvényes intézője. Most a középkori zászlós úr mellé egy modern, collegialis hatóság lépett: a cseh mintára alkotott helytartótanács. A nádor jogai teljesen fentartatnak. Hanem azért ő ezentúl első sorban a helytartótanácsnak elnöke. Abban huszonkét tanácsos ül a főpapok, urak és nemesek rendjéből. A tanács nem függ mástól, mint ő felségétől. Nem is levelez egyenesen ő felsége többi országainak kormányszékeivel, hanem csak a királynak tesz jelentést. A tanács nem tehet semmit a törvények ellenére, köteles végrehajtani a törvényeket és többséggel hozott végzéseit senki meg nem változtathatja.444 A megyék minden fenforgó ügyben jelentést fognak küldeni a tanácshoz. Ez ügyek: a népesítés, a kereskedés, melytől az ország fölvirágzását várják, idegen iparosoknak az országba hozása, kik csak mesterségökkel foglalkozzanak, a borhamisítás meggátlása, a marhakereskedés előmozdítása, csatornák és vízvezetékek ásása, az uzsorások megfékezése. Látjuk, hogy az addig majdnem tisztán katonai és egy házi kormány az akkor Európaszerte uralkodó szellem befolyása alatt az anyagi jólét elősegítését is felveszi munkássága körébe.
Az igazságszolgáltatásnak is a nádor áll az élén. Már 1715-ben melléje rendeltetett a hétszemélyes tábla, mint legfőbb itélőszék, most ahhoz még nyolcz birót neveztek ki. A legfőbb törvényszéknél ép úgy, mint a helytartótanácsnál, az országbiró helyettese a nádornak. Állandó berendezést nyert a királyi tábla és az ahhoz felebbező báni tábla. Az ország többi részeiben kerületi táblák láttak törvényt, N.-Szombaton, Kőszegen, Eperjesen, Nagyváradon és Zágrábban. Gondoskodtak az ügyvédi kapzsiság korlátozásáról, a hiteles helyek védelméről és a hitelnek betáblázás által való szilárdításáról.445
A közigazgatás és igazságszolgáltatás saját területén még mindig a megyét illeti. A nemesek régi katonai és biráskodó községe megtartja tekintélyét a collegialis kormányszékek korában is. A municipiumokat tartották a nemzeti szellem őrhelyeinek, bennök a köznemesség uralkodik és küzd a főpapság és főnemesség reformáló, művelő, de egyúttal gyakran idegenszerű befolyása ellen.
A kormánynak a kor igényeihez alkalmazása mellett is megmaradtak a régi nemesi előjogok. A jobbágy nem költözhetett szabadon. A nemesség újra teljesen adómentesnek nyilváníttatik (6. §.). Katonáskodnia kell, de minthogy a nemesi felkelés nem illik be a javított hadügy keretébe, tényleg nincs nemzeti hadsereg, mert a hatalmas császári armadia nem tekinthető annak. A nemesség tehát fel van tényleg mentve régi kötelessége alól, a nélkül, hogy újat vállalt volna. Az adó, az 1723-iki meghatározás szerint körülbelül 2.800,000 frt, porták szerint volt kiróva a megyékre és városokra. Hosszas vitatkozások után állapították meg az arányt és gyakran változtattak rajta, a szerint, amint nőtt vagy fogyott valamely terület adózó képessége (rectificatio portarum).
A dolog természetéből folyó, hogy akkor még az ország északnyugoti része viselte az adó legnagyobb részét, és csak lassankint járultak az adóhoz nagyobb összegekkel a Dunántúl és az Alföld megyéi, telepedésök és gazdagodásuk arányában.
Féltékenyen fentartották az ország közjogi függetlenségének minden biztosítását. A király megigéri, hogy lehetőleg az országban fog tartózkodni. Az elszakított részek visszacsatoltatnak az anyaországhoz. Közügyek intézésében ő felsége tekintettel lesz az érdemes magyarokra.
Nem feledkeztek meg az ifjúság neveléséről sem. A 70. §. ily módon intézkedik: A kegyes alapítványokra való felügyeletet ő Felsége magának tartotta fenn és ezt a helytartótanács által gyakorolja. Meg fogja engedni, hogy az akadémiákon ne csak a bölcsészeti, theologiai és jogi tanfolyamot végezhessék, külön-külön rendes órákban, hanem, hogy a külföldi egyetemeken előadni szokott, az államnak és a katonaságnak szolgáló tudományok is előadassanak alkalmas tanárok által.
Mária Terézia.
Ph. A. Kilian (1714–1759) metszete M. Meytens (1698–1770) képe után.
Mária Antoinette, Francziaország és Navarra királynője.
Janinet festménye után.
Sokkal csekélyebb jelentőségűek az 1728–29-iki diéta határozatai, melyek csak másodrendű kérdésekkel foglalkoznak. A fontos kérdések el voltak döntve, csak egy újabb merült fel az adóügy körül. A kormány az adóalap biztosítása czéljából azt kivánta, hogy a telek után fizessék az adót, mire a nemesek nem akartak reá állani, mert ez által sok esetben megnyirbálták volna adómentességi jogukat. Ugyanaz a kérdés foglalkoztatta kevéssel előbb a franczia kormányt is. Végleges elintézés még nem jött létre, mindkét rész fentartotta álláspontját.
Még nagyobb zavart okozott a mind merészebben előtörő katholikus reactió. A Francziaországban kizárólagos uralomra jutó, üldöző egyház, Magyarországon sem birta megtűrni a protestánsokat. Minthogy pedig azok számosan és tekintélyesen vettek részt az országgyűlésen, onnan pedig nem voltak kizárhatók, legalább a bizottságokba való belépésöket akarták megakadályozni. A test-acta módjára oly esküt követeltek a bizottságok tagjaitól, melyet csak katholikus tehetett le. A protestánsok ellenállása még jobban feltüzelte a főpapok fanatismusát. Külső veszélytől nem kellett tartani és az idegen főpapok bizonyára arra törekedtek, mit a salzburgi érsek 1731-ben el is ért, az összes protestáns lakosság kiüzésére. Hanem a bécsi udvar belátta e politika veszélyét és 1731-ben a király oly rendelettel szabályozta a vallásügyet, mely nem elégítette ugyan ki a protestánsokat, de korlátozta a papoknak üldözési vágyát, kik közt a váczi püspök, Althan gróf volt a legbuzgóbb. Magyarország békés fejlődését még a vallásos fanatismus sem gátolhatá. Még egyszer kitört a lázadás a délkeleti, alföldi vidékeken 1735-ben. Nagy részt régi kuruczok állottak élén, de a résztvevők többnyire nem voltak magyarok, hanem ráczok és oláhok. Ezeket a szigorú, őket letelepíteni akaró katonai kormány birta felkelésre. Minthogy a protestáns elem nagyrészt távol maradt a mozgalomtól, könnyü volt annak leverése s vezérei, Peró Szegedinecz Péter és mások, keményen lakoltak.
Erdélyben hasonló volt a kormány politikája és hasonló volt az eredménye. Az ország biztosítására erős várat építettek a régi fővárosnál, Gyulafehérvárnál, melyet most a császár után Károlyfehérvárnak neveztek. A várból a reformátusok nagy sérelmére kiűzték a superintendenst és a collegiumot s visszaállították a régi püspökséget. A katholizálás egyáltalában erősen folyt és a jezsuiták itt is nagy tekintélyre tettek szert. E kor maradandó emléke, a vöröstoronyi szoroson át vezető út és a bányák jobb karba hozása.
Ausztriában, a kormány minden hanyagsága és a hivatalnokok megbizhatatlansága daczára mégis tettek valamit az ország felvirágozása érdekében. Ekkor váltak szabad kikötőkké Fiume és Triest, ekkor élvezte rövid virágzását a belga-keletindiai társaság. A bécsi bank, csak most nyert nagyobb hatáskört. Már 1732-ben 51 millió forint magánvagyon volt betéve a bankba.446 Hanem az állami élet hanyatlása csakhamar e téren is érezteté hatását. Az egész monarchia katonai, financziális és külpolitikai tekintetben egyaránt rossz állapotban volt, midőn Károly császár 1740 okt. 20-án meghalt.