XLIV. FEJEZET.
Az orosz szlávok.

Ezek a szlávok körülbelől a Ladoga-tótól a Kárpátokig és a Fekete-tengerig lenyuló területet, vagyis nagyjából a dnjepermelléki pusztaságokat lakták. Számos törzsre voltak oszolva, melyek közül egészen északon laktak a krivicsek a Düna és Dnjeper forrásainál; a polocsánok a felső Dünánál, a dregovicsok nyugatra a Dünától és felső Dnjepertől, a radimicsek a Dnjeper mellékfolyója, a Szozs mellett, a viaticsek a felső Oka mellett, a drevliánok, kiket az országukat borító erdőkről neveztek így, a Pripet völgyében, a szieveriánok a Deszna és Dnjeper közt, a poliánok Kiev körül a Dnjeper jobbpartján, a fehér horvátok a Dnjeszter és a Kárpátok közt, a tiverczek és luticsek a Dnjeszter és Prut mellett, a dulebek és buzsánok a Bug mellett tanyáztak.

A római birodalomnak e szlávokkal való küzdelmei Justinianus trónraléptével (527) kezdődnek. Alig múlik el év, hogy a hunnok, szlávok és antok a byzanczi császárság területére betörést ne intéznének. A császár a Duna mentén mintegy 80 erődöt és őrtornyot részint helyreállíttatott, részint újból fölépíttetett s a határok védelmét legjobb vezéreire bizta. Azonban ezek a nagy tömegekkel nem igen boldogultak s a vitéz antok nevét félve emlegették mindenütt a Fekete-tenger mellékein.

De ez a dicsőség nem sokáig tartott. Az 557. évben a Volgántúlról előtörtek az avarok s több népek után leigázták az antokat is, teljesen kifosztva és elpusztítva országukat. 563-ban tovább költöznek a Duna-Tisza mellékeire, de azért a szláv törzsek alattvalóik maradnak s adót fizetnek nekik. Ez a viszony tart egészen az avar birodalom bukásáig, a mikor is az orosz szlávok felszabadulnak a nyomás alól. Azonban a VIII. század végén új veszedelem fenyegeti őket az Ural és a Volga felől; a finn-ugor eredetű kazarok hatalma nagyon megnövekszik s a 790–800. évek közt egymásután leigázzák a poliánokat, szieveriánokat, viaticseket és radimicseket. Alattvalókká és adófizetőkké teszik őket; az adó házanként egy evetbőrből állott.

A kazarok uralmának a varégek vetettek véget és pedig a poliánokat 862-ben Askold és Dir nevü kalandorok, a szieveriánokat és radimicseket 883-ban Oleg fejedelem s végül a viaticseket 964-ben Szviatoszláv fejedelem szabadította fel.

Kik voltak ezek a varégek? Úgy látszik, Skandináviából vándoroltak be s a normannoknak egyik törzsét alkották, mely magát eredetileg rósznak nevezte. Ebből származott azután az orosz név, melyet a dnjepermelléki szlávok a maguké gyanánt szintén elfogadtak. Az északi mondák sokat beszélnek e kalandorokról, kik szláv területeken át jártak szerencsét próbálni a kelet-római birodalomba. Hatalmas szál alakjuk s rémítő fegyverzetük félelemmel töltötte el észak fiait s ellenállás nélkül nyitottak nekik utat országukban. Már 859-ben a finnek, szlávok és krivicsek a varégok adófizetői voltak. De néhány év mulva e népek fellázadtak uraik ellen és elűzték őket; függetlenekké tették magukat, a saját kebelükből válaszott kormányzók alatt. Azonban csakhamar belső viszálkodások törtek ki, melyekből egész háború fejlődött; belátták, hogy fejedelem nélkül meg nem élhetnek. Követséget küldöttek tehát a varég rószokhoz, s felajánlották nekik hódolatukat. Erre három testvér házanépével útra kelt s a legidősebbik, Rurik Novgorodban, a másik, Sineus Belojezeróban, a harmadik, Truvor Iszborszkban ütötte fel székhelyét. A két utóbbi nemsokára meghalt s ekkor Rurik lett az egyedüli uralkodó. Rurik azután Novgorod, Polock és Rosztov városokat falakkal erősítette meg. Másik két varég, Askold és Dir, Kievben ütötték fel szállásukat s uralkodtak a poliánokon. Ezek egész Konstantinápoly alá elkalandoztak; de Photius patriarcha – a byzancziak elbeszélése szerint – előhozatta a szentséges Szűz csodatevő ruháját s a hullámokba mártotta, mire nagy vihar támadt, mely az orosz hajóhadat megsemmisítette.

Ruriknak egy kiskoru fia maradt, Igor; de atyja halála után nem ő lett az uralkodó, hanem a család legidősb tagja, Oleg. Minthogy a varégek voltak a hadakozók, Oleg az összes szlávokat adózásra kényszerítette s egymásután hódította meg a szláv törzseket egészen a Kárpátok aljáig. Uralkodása alatt vonultak el Kiev alatt a magyarok (885?).

A bátor Oleg 906-ban hadsereget gyüjtött a meghódított népek körében; kétezer bárkából álló hajóhadat indított meg a Dnjeperen, a lovasság meg a partokon vonult lefelé, Konstantinápoly ellen. A tehetetlen Bölcs Leo mit sem tett a veszedelem elhárítására; Oleg elpusztította a főváros környékét s hajóhadával ostrom alá vette Konstantinápolyt. A megijedt császári udvar békéért esengett s adót ajánlott. Az orosz uralkodó tömérdek zsákmánynyal tért haza s alattvalói bámulatokban varázslónak tartották. 911-ben Konstantinápolyba követség ment, mely állandó békét kötött s biztosította a kereskedés szabadságát a két birodalom közt. A következő évben meghalt Oleg s népei őszintén megsiratták.

Utódjának, Igornak uralkodása alatt törtek be Oroszországba első ízben a bessenyők, de ezekkel sikerült öt évre békét kötnie. Bár Igor eleinte barátságos viszonyban állott a görög császári udvarral, 941-ben állítólag 10,000 apró hajóval jelent meg a Bosporusban; de a görögtűz és az ázsiai hadak megmentették a fővárost. E sikertelen hadjárat bosszúra ingerelte Igort; hatalmas sereget gyüjtött, az őshazából varég csapatokat szólított zászlói alá s megnyerte a bessenyőket is. A mint nagy készületeiről a görög császár hírt vőn, követséget küldött hozzá s fölajánlotta a régi adót. 945-ben létrejött a szerződés, melyet mind a két fél esküvel erősített meg.

A varég fejedelmek közt első volt, ki szláv nevet viselt, Igor fia, Szviatoszláv. Minthogy trónraléptekor még kiskorú volt, özvegy anyja, Olga vitte a kormányt. Olga mindenekelőtt véres bosszút állt férjéért a drevliánokon s 946-ban újra orosz felsőség alá hajtotta őket. Majd fiát Kievben hagyva, a birodalom északi részeit kereste föl s szervezte itt a közigazgatást. Idősb korában is rendkívüli lelkének fényes tanúbizonyságát adta a kiváló asszony. A keresztyénség felséges tanaitól illetve, Konstantinápolyba utazott, hogy e vallással magánál a forrásnál megismerkedhessék. Maga a patriarcha keresztelte meg s Biborbanszületett Constantinus császár lett a keresztapja. E nagyfontosságú esemény 955 szept. 9-én ment végbe. Visszatérte után fiát is meg akarta téríteni, de ez nem sikerült neki.

Midőn az edzett Szviatoszláv átvette az uralkodást, a harcztéren kereste a dicsőséget. Nikephoros császár ösztökélésére, ki jelentékeny összeget adott neki sereggyüjtésre, 60,000 emberből álló hadával megrohanta 967-ben a dunai bolgárokat, elfoglalta számos városukat s a bolgár fejedelem halála után Preszlava fővárosban ütötte fel székhelyét. Távolléte alatt a bessenyők ostrom alá fogták Kievet, melybe Olga unokáival bezárkózott; a kiéheztetett lakosok már a város feladására gondoltak, midőn Pretics orosz vezér hirtelen megjelent hajóhadával, hogy legalább a fejedelmi családot megmentse. A bessenyők abban a hitben, hogy a rettenes Szviatoszláv érkezik, beszüntették Kiev ostromát s békét kötöttek. Anyja rimánkodására azután megjött Szviatoszláv is, kiűzte az országból a bessenyőket s rendet csinált odahaza. De csakhamar megunta Kievet s visszavágyott Preszlavába, mely saját kifejezése szerint a művészet és természet remekeivel volt megáldva – ugyanis a görögöktől arany, ruhakelme szövetek, bor és déli gyümölcsök, a csehektől és magyaroktól ezüst és lovak, az oroszoktól prémek, viasz, méz és rabszolgák özönlöttek bele – és ha anyja halála (869) fel nem tartóztatja, azonnal meg is indult volna. A nagyasszony elhunyta után, ki Oroszországot ismertté tette Európa előtt – követei Ottó császárnál is megfordultak – Szviatoszláv megvalósíthatta régi vágyát s rendelkezéseket tett birodalma elhagyására.

Azonban intézkedései nem valami szerencsések voltak. Birodalmát felosztotta három fia közt s ezzel későbbi bonyodalmak alapját vetette meg. A Dunánál, Dristra mellett, nagy vereség érte; Szviatoszláv maga is megsebesült, elvesztette hadai nagy részét s kénytelen volt békét kérni. Tzimiskes János császár szívesen nyujtotta jobbját a bátor hadvezérnek, kinek szabad elvonulást biztosított, de egyszersmind szavát vette, hogy Bulgáriának ezentúl békét hagy, s a chersonesusi tartományt is visszabocsátja. Visszatérőben a bessenyők megrohanták Szviatoszlávot s rövid tusa után megölték (972). Kurja bessenyő fejedelem levágatta fejét s ivóserleget csináltatott koponyájából.

IX. századi tengeri hajó.
A párisi nemzeti könyvtár egyik kéziratában.

Halála után fiai közt egyenetlenség tört ki, minek az lett a vége, hogy a két idősebb testvér meggyilkoltatása után 980-ban a varégek segítségével Vladimir egyesítette kezében az uralmat.

Ez érzékies és erőszakos szenvedélyekbe merült fejedelem, noha kezdetben buzgó híve volt a pogány vallásnak, érettebb éveiben betetőzte azt a művet, a melyet Olga megkezdett; t. i. keresztyénné tette Oroszországot. Mint dicső nagyanyja, ő is előbb meg akart győződni a felől, vajon a keresztyén, a mohammedán vagy a zsidó vallás-e a legjobb. Mindegyik vallásnak meghallgatta a papjait s különösen a keresztyén vallás tett reá nagy hatást. Azután követeket küldött Bulgáriába, Németországba és Konstantinápolyba, hogy a különböző felekezetek tanai felől szerezzenek tájékozást. Ezek Kievbe visszatérve, nagy elragadtatással szóltak a byzantin cultusról. A nagyfejedelem tehát elhatározta, hogy keresztyénné lesz. De nem akarván a görögök előtt meghajolni s a keresztséget tőlök elfogadni, fölszerelte hajóhadát s elfoglalta a gazdag Chersont, a hol azután 988-ban az ország előkelőivel együtt megkeresztelkedett. Majd nőül vette Basilius és Constantinus császárok hugát, Annát, s miután a chersoni patriarcha megerősítette a keresztyén hitben, visszatért Kievbe. Mindenekelőtt parancsot adott ki, hogy a pogány bálványokat le kell rombolni, s bár a nép sajnálta az ősi hit emlékeinek pusztulását, uralkodója szavára tömegesen tódult a Dnjeper partjaira, hol a nagyszerű szertartás végbement. Nemsokára az irodalom is éledezni kezdett s minden ponton mutatkozott az új vallás üdvös hatása.

Vladimir 1015-ben halt meg s utóda fia, a nagy Jaroszláv, kit Nagy Károlylyal szoktak párhuzamba állítani, világtörténelmi jelentőségre emelte az orosz birodalmat.