XLV. FEJEZET.
A bolgár szlávok.

Mint a hogy a germán eredetű varégek az északi szlávokat meghódították s rósz nevüket rájuk ruházták, azonképen tettek a török eredetű bolgárok is a balkánfélszigeti szlávokkal. Ők is nemcsak leigázták ezeket a szlávokat, hanem ősi nyelvöket levetkőzve, alattvalóik nyelvét vették át s egészen elszlávosodtak.

A történeti nyomokból az tetszik ki, hogy a Balkán-félszigetre szláv elemek már a III. század óta kezdettek beszivárogni. A mint a hunn birodalom felbomlik, a szlávok északról mindinkább csúsznak lefelé. Legelőször 493-ban csapnak be Thraciába s Julianus római vezért egy éjjeli csatában megölik. Nagyobb nyomokat hagyott maga után az 517. évi betörés; elpusztítják egész Macedoniát, Epirust és Thessaliát a thermopylaei szorosig. Velök egyidejűleg rabolnak Thraciában az Azovi-tenger mellékén lakó bolgárok is. Úgy látszik, már Anastasius és I. Justinus idejében kezdtek a szlávok nagyobb tömegekben a pusztasággá tarolt félszigetre letelepedni.

Justinianus trónraléptének időpontjától évről-évre megujulnak a szláv betörések, s a VII. század közepe táján már végleg be van fejezve a szlávoknak a Balkán-félszigeten való megtelepedése. Ez időtől fogva megszünnek a szláv becsapások a Dunántúlról s a félszigetnek az új jövevények lakta részét Szlaviniának kezdik nevezni az egykorú irók. A félsziget képe egészen megváltozott; a Száva és az Adriai-tenger közt egészen Albánia belsejéig laktak a szerbek és horvátok, a többi tartományokban meg azok a szlovének, kiket később a bolgár nevezet alá foglaltak. A benszülött román és thrák-illyr lakosság vagy a hegységek közé vette magát, vagy ha a síkságon maradt, idő folytán összeolvadt a szlávokkal.

Anastasius aranypénze.
Körirata: Dominus Noster ANASTASIVS PerPetuus AVGustus.

679-ben megjelentek a félszigeten a bolgárok s új alakulásokat hoztak létre.

A török eredetű s a mai csuvas néppel törzsrokon bolgárok legelső hazája az Azovi-tengertől és a Kuban folyótól északra eső terület. Idővel elhatalmasodtak s a szlávok és kazarok szomszédságába jutottak. A VII. század első felében erős kezű fejedelmet uraltak Kuvrat személyében, kit a bolgár hagyomány Kurt-nak nevez. Kuvrat lerázta az avarok igáját s vitézségének híre eljutott egész Konstantinápolyig, úgy hogy Heraclius császár szövetséget kötött vele. E dunamelléki bolgárok fejedelme Kuvrat egyik fia, Aszparuch (bolgárul Iszperih) lett, ki Constantinus Pogonatus császár idejében, 679-ben átvezette népét Moesiába s az itt lakott hét szlovén törzset meghódítván, a Haemus és Duna közti területet birtokába vette. Az új Bolgárország határai Várnától egészen Avarország határáig terjedtek, sőt e jövevény hódítók már a IX. század elején a félszigeten lévő szlávok nagy részét hatalmuk alá hajtották. A kevés számu, de vitéz nép csakhamar abba hagyta a nomád életet s a mint állandóan letelepedett, teljesen összeolvadt a szláv alattvalókkal. Egy-két század mulva a bolgárok elfelejtvén ősi nyelvöket, mindnyájan szlávul beszéltek.

A bolgárok fejedelméről számos érdekes vonást jegyzett fel a történelem. Szigorúan katonai szervezet alatt éltek, cserekereskedést folytattak, s rettentő kegyetlenséggel büntették az orvokat és rablókat. Öltözetük olyan volt, mint az avaroké; a férfiak egész rövidre nyirták hajukat s turbánt viseltek, melyet a templomban sem vettek le fejökről. Soknejűek voltak, s fejedelmeik egész háremet tartottak. Egyébiránt férfiak, nők bő bugyogót viseltek s az asszonyok a mohammedán nők szokása szerint fátyollal takarták be arczukat.

A fejedelem udvartartása is egészen keleti színezetű volt. A khán – ez a név illette meg Kuvrat utódait – külön asztalnál evett s körülötte bizonyos távolságokban étkeztek az udvari személyek, székeken foglalva helyet vagy a földön ülve. A khán után a legfőbb hatalmat hat előkelő bolgár képviselte, kiket boljadoknak neveztek s állítólag ebből lett a szláv boljarin (bojár) szó. Mikor a császári követ kihallgatásra jelentkezett, az udvari szokás úgy hozta magával, hogy legelébb a fejedelemnek, feleségének és gyermekeinek, azután a Buliasz Tarchannak és a Konartikinnak, valamint a hat nagy boljadnak, végül a vidéki és udvari nemességnek s az összes népnek kivánt jó egészséget.

Aszparuch utódai közt a legkiválóbbak egyike volt a rettenetes Krum, ki 807 körül lépett a trónra. Alatta az ország a Dunának mind a két partjára kiterjedt, magába foglalván a mai Oláhországot is, úgy hogy délen a Haemus hegység, északon az erdélyi havasok határolták. Utódja, Omortag, Leo császárral harmincz évre békét kötött.

A keresztyén hitre Bogoris vagy Boris (852–888) térítette át alattvalóit. E vitéz fejedelem uralkodása első felében hadalkozott a görögök, szerbek, horvátok és frankok ellen. Politikailag felvilágosodott férfiú lévén, belátta, hogy nemzete jövőjét csak akként biztosíthatja, ha az vad erkölcseit a keresztyénség szelid jármával cseréli föl.

Először a német császárral bocsátkozott tárgyalásba; de jobban meggondolta a dolgot, s midőn III. Mihály császárral kezdett háborúja sikerrel végződött, elhatározta, hogy a keresztyénséget Byzancztól veszi át. Boris még a béketárgyalások alatt megkeresztelkedett s maga a császár lett a keresztatyja, kinek tiszteletére azután a keresztségben Mihály nevet kapott. A fejedelemmel együtt a bolgárok közül számosan szintén megkeresztelkedtek. Boris a pogánysághoz szító bojárokkal kegyetlenül elbánt; elfojtotta lázadásukat s 52 előkelőt, feleségeikkel, gyermekeikkel együtt kivégeztetett. Ettőlfogva Bulgária megnyilt a keresztyén hittérítők előtt, kiknek sokasága lepte el egyszerre az országot.

Azonban Boris nemsokára elszakadt a görög egyháztól, mely a bolgároknak nem akart külön püspököt adni s 866-ban I. Miklós pápával kezdett alkudozni. A Rómába küldött követek 106 kérdést szövegeztek, arra nézve, hogy mint keresztyének mihez tartsák magukat. A pápa két püspököt küldött Bulgáriába, kik választ hoztak a föltett kérdésekre. E jegyzékváltásnak művelődéstörténeti tekintetben rendkívül nagy becse van, a mennyiben az ország belviszonyaira tiszta világosságot derít. Kétségtelenné teszi azt is, hogy az uralkodó bolgár faj még akkor nem volt összeforrva szláv alattvalóival. Azonban az érsek kinevezése miatt Boris meghasonlott a pápával s titokban kibékült a görögökkel. Bulgária első érseke a konstantinápolyi patriárcha embere, József lett s az országot tíz püspökségre osztották fel. A pápák ezentúl is sürgették Borist, hogy térjen vissza népével a római egyház kebelébe, de eredmény nélkül. Methodius, a morva apostol halála után (885), tanítványai a frank papok üldözése elől elhagyták Morvaországot s könyveikkel együtt Bulgáriába jöttek, a hol azután még Boris életében meghonosították a szláv liturgiát. Ők lettek azután a megalapítói a szlovén irodalomnak is.

Népvándorláskori kereszt.
A M. Nemz. Muzeumban.

Bolgárország fénykora Boris legkisebb fiának, Simeon czárnak (893–927) nevével van összekötve. Ő volt a bolgárok legnagyobb fejedelme; győzelmes fegyvereivel alapjaiban ingatta meg a kelet-római birodalmat; császári czímet vett föl s megalapítója lett a bolgár patriarchatusnak, mely tényeivel trónját egyenrangúvá tette a konstantinápolyi császári trónnal. Hadi dicsőségénél nem kisebb fénynyel övezi nevét a szlovén irodalom felvirágoztatása, melynek munkásai között ő maga is helyet foglalt.