Lakonia térképe
(Lange után)
VI. FEJEZET.
A görög államok a nyolczadik században. Gyarmatosítás a nyolczadik és hetedik században.
A kereskedelem növekedő jelentősége nagy változást indított meg a görög világ hatalmi viszonyaiban, mely nagyjából már a nyolczadik század közepéig végbe is ment: a vezető szerepet a földmívelő községektől a kereskedő községek veszik át.
Lakonia térképe
(Lange után)
A kisázsiai æol községek közül csak Mytilene fejlődött az ión városokkal egyenlő rangú kereskedelmi kikötővé: egyébként a kereskedelem teljesen az iónok kezébe került. Sardesszal, a gazdag lyd királyvárossal, az Ázsia belsejébe vezető út végső pontjával, nemkülönben a phoeniciaiakkal, s a többi parti lakosokkal állandó kereskedelmi összeköttetésben állottak. Az ión városok az egész görög világ leggazdagabb és leghatalmasabb községeivé fejlődtek; a nemesek élete sehol sem volt olyan pompás, mint bennük, hajók és lovak dolgában senki nem mérkőzhetett velük. Gazdagságukat kivált a delosi ünnepekkel kapcsolatos vásárokon mutatták be. A szellemi vezetés is az ő kezükbe került, az eposz náluk fejlődik, az ión nyelvjárás a Kykladokon át Euboiáig és Attikáig ér, sőt a dór Halikarnassosban is hódít, és az eposz utján alapjává válik a görög irodalmi nyelvnek. A legjelentékenyebb ión városok Miletos, Ephesos, Kolophon, Magnesia és Teos voltak. Samos Miletosszal, Magnesia Ephesosszal, s valószinűleg a többi városok is egymás közt gyakori surlódásokban éltek. Az æolokkal is háborúskodhattak az iónok: tőlük szerezték meg Phokaiát az æol birtokok közepén; az æol Smyrnában is kolophoni ión számkivetettek alapították meg az ión uralmat. Délen a «hat város» (hexapolis) dórjai, és a partszéli károk versenyeztek az iónokkal, de ez utóbbiak csakhamar elgörögösödtek.
Európában Euboia a nyolczadik századnak (és a hetedik első felének) legjelentékenyebb kereskedelmi középpontja. Chalkis és Eretria városok hatalma a környékező szigetekre és vidékekre is kiterjed, Eretriáé Androsra, Tenosra, Keosra, Chalkisé Naxosra, s az Asopos-vidéki graosokra. A két város, úgy látszik, sokáig barátságos viszonyban állott egymással, később makacs ellenségeskedés támadt köztük, a mely Eretria bukásával végződött. Euboián kívül az Isthmos vidéke is nagy nekilendülést mutat. Megara községe, melynek vidékét a dórok Ephyre (a későbbi Korinthos) felől szállották meg, mint Salamis sziget tulajdonosa és Boiotia meg Eleusis természetes kikötője már a nyolczadik században önálló hajós és gyarmatalapító hatalommá fejlődött. Azonban később hatalmas versenytársa akadt épen Korinthosban, melyet a keskeny Isthmoson való helyzete a nyugati kereskedés megindulása után Chalkis nyugati kereskedelmének főállomásává, s általában Görögország egyik leggazdagabb ipar- és kereskedővárosává emelt. A homerosi hajólajstrom is a «gazdag» jelzőt adja neki: benne építettek először háromsorevezős hajókat. A korinthosiak mindenütt nyomukban jártak az euboiaiaknak, s többször ők gyarmatosították be az amazoktól felfedezett területeket; Samosszal szövetségben álltak.
A szárazföldi községek ez időben háttérbe szorultak. Argos, a krétai és kisázsiai dór gyarmatok anyavárosa, népes és hatalmas állam marad, mindaddig, míg a vezető szerepet Spartának nem kénytelen átengedni; de a tengerészet fejlődésében ez sem vesz részt, valamint a többi peloponnesosi városok, nemkülönben Attika, Boiotia, Thessalia sem. Ezen államok politikai életét a szomszédaikkal való harczok jellemzik, itt-ott talán már ebben a korszakban is belső surlódások is egyes nemesi pártok között. Állandó eredményre ezek a harczok azonban csak Spartában vezettek. Sparta polgárai ugyanis lassanként az egész Eurotasvölgy s a Taygetos és Parnon hegység lejtőinek uralmát megszerezték, a tengerparti Helos várost is elfoglalták, s lakóit (heloták) rabszolgáikká tették. A hegyes-völgyes tainaroni és maleiai földnyelvek parti helységei elveszítették politikai jogaikat és perioikoi-községekké váltak. Ettől kezdve a spartaiak még inkább terjeszkedni iparkodnak minden irányban, hogy mentől több felosztható telekre tegyenek szert polgárállamuk számára. Az Eurotas felső völgyében ez a terjeszkedésük Tegeával, Kynuriában és Kythera szigetén Argosszal tartja őket folytonos háborúban. Nyugat felé átlépik végtére a Taygetos hegységet is, és a termékeny messenei síkságon nyomúlnak elő. A nyolczadik század vége felé ez hosszú, elkeseredett háborúra vezetett a két dór testvérnép között, míg végre a háború huszadik évében a spartaiak Theopompos királyuk vezetése alatt elfoglalták Ithome várát. A messenei tengerparti lakosok, úgy látszik, perioikoi-vá lettek, a pamisosi síkságot maguk közt osztották fel a diadalmas spartaiak, s a földmivelő lakosságot, kiket rabszolgáikká (helotákká) tettek, a termés felének évenkinti beszolgáltatására kényszerítették. Így Sparta e korszakban a legnagyobb szárazföldi hatalommá vált, s a szintén hódító Elisszel, melynek ily módon szomszédságába került, szoros érdekszövetségbe került. 720 óta a messeneiek helyett a spartaiak vesznek részt az olympiai játékokon, melyeknek tekintélye ekkor már Peloponnesos éjszaki részén is megszilárdult.
Kythera szigete
A tengeri kereskedés fejlődésének másik fontos következménye: az uj gyarmatosítás. Tengerentúli hazát az újonnan felfedezett partszegélyeken most is a népesség fölös része keres. Az uj gyarmatok közt vannak tisztán földmivelő jellegűek is, például Troasban, Chalkidikében, Alsó-Itáliában; de rendesen kereskedés czéljából alakultak a gyarmatok, és csak idővel szereztek maguknak nagyobb földterületet. Hogy parti gyarmatok olyan helyeken is alakultak, melyeknek későbbi fogalmak szerint kikötőjük sincs, a görög hajózásügy akkori állapotával magyarázható (l. a 68. lapon). Egymással versenyző államok rendesen közel egymáshoz alapítanak gyarmatokat, vagy iparkodnak különösen a partszegély végső pontjainak megszállására; a közbeeső partot később szerzik meg hozzá. Sok gyarmat kis parti kereskedő-telepből, lassan fejlődött ki önálló községgé; rendesen azonban rendszeres volt az alapítás, úgy, hogy a kivándorlók élén egy «alapító» (oikister v. oikistes) állott, ki halála után herosi tiszteletben részesült. Az uj város alaptervét kipéczézték, a földterületet felosztották és kisorsolták, az istenek szent dülőit (temenos) kihasították a templomok számára. Az anyaváros kezdetben megtartja fennhatóságát; Korinthos évenkint tisztviselőket is küldött Potidaiába. A vallásos kapcsolat is megmarad; gyarmatváros háborúja az anyavárossal szentségtörés, s a gyarmatváros, ha maga is alapít ujabb gyarmatokat, az «alapítót» hazulról kéri. Az anyaváros fennhatósága rendesen addig maradt meg, míg a gyarmat utólagos gyarmatos-rajokra szorúlt; olyan hosszú ideig, mint a phoeniciaiak, a szanaszét fekvő és kicsiny görög anyavárosok nem tarthatták függésben gyarmataikat. Gyakran úgy is keletkezett uj gyarmatváros, hogy valamely legyőzött párt egészen ott hagyta szülővárosát, és uj hazát keresett.
Az anyaországra is, az ázsiai részekre is gazdasági tekintetben legfontosabbá a pontosi (fekete-tengeri) gyarmatrendszer vált, mely majdnem kizárólag a kisázsiai iónok alkotása. Ez a tájék a görögök számára gazdag jövedelmi forrásokat nyitott. Főkép halat, épületfát, krimi gabonát, kolchisi lent, chalybs vasat, ezüstöt, rabszolgákat szállítottak a Fekete-tenger mellékéről, mely a «barátságtalan» (axenos) jelző helyett ez időben kapta a «barátságos, vendégszerető» (euxeinos) nevet. A gyarmatosítás ezen a tájékon már a nyolczadik század közepe táján kezdődhetett, virágjában a hetedik század folyamán volt, s legvége a hatodik századba is belenyúlik. Legnagyobb része a hatalmas Miletosnak volt benne, melynek kilenczven gyarmata közül a legtöbb ezen a vidéken feküdt. Az övé volt Kyzikos, Sinope, ez utóbbi később maga is anyaváros, továbbá Abydos, Arisbe, Perkote, Paisos, Parion, Prokonnesos, Kios, tán Olbia is, s a két első kivételével, melyeket még a nyolczadik század közepe táján alapíthattak, valamennyien a hetedik század közepén keletkeztek, a miletosi tyrannosok és Gyges idejében. A thrák parton azonban megelőzte Miletost a dór Megara, mely állam a Bosporos partját még a hetedik század közepén megszállotta. A megaraiak legrégibb gyarmata: Kalchedon (Chalcedon), ez az ázsiai parton; a másik parton vagy két évtizeddel később alapították a később olyan jelentékeny Byzantiont, mely különösen megerősített helyzeténél és tinnhalászata jövedelmező voltánál fogva korán túlszárnyalta Kyzikos kivételével összes szomszédait, – továbbá Astakost és Selymbriát. Perinthost 600 körül a samosiak alapították. A miletosiak egészen a hatodik század közepéig a Fekete-tenger parti szegélyén folytatták gyarmatosításaikat, hol veszedelmes és félreeső helyzetük a telepeket egyesülésre is kényszerítette, egész 480-ig, úgy látszik, közös király alatt. Ezek közt legjelentékenyebbek a gabonában gazdag Krim félszigeten, az úgynevezett kimmeriai Bosporosnál fekvő Pantikapaion és Theodosia, továbbá a skytha-földön fekvő Olbia, Tyras voltak. A miletosiak terjeszkedésének számos monda, vagy mondaváltozat, és a vallásban is számos új kultusz köszöni eredetét. Hozzáfüződnek pl. az argonauták mondájának változatai, az amazonok, a laistrygonok mondája, a taurisi Iphigeneia, Io, Prometheus egyes mondaelemei, továbbá a kisázsiai «istenanya», és Priapos kultusza.
A földközi tenger keleti medenczéje felé, mint tudjuk, már a mykenei korban elkezdődött a terjeszkedés, de Pamphylián és Kyproson túl nem haladt. Most Pamphylia egészen háttérbe szorúl, ellenben a rhodosi dórok Phaselist alapítják, a Samosiak és mások Kilikia partjain egész sor gyarmatvárost. A további előnyomulásnak a hatalmas assyr uralom Szennakerib (705–681) óta véget vetett ugyan, de eme gyarmatoknak nagy jelentőséget adott az a körülmény, hogy századok óta először léptek itt ismét viszonyba görögök keleti nagyhatalommal.
Az egyiptomi görög telepek keletkezése a saisi Psammetichos uralkodásával áll kapcsolatban (663 óta). Psammetichos, az egységes fáraóbirodalom helyreállítója és XXVI. dynastia megalapítója ugyanis tervének kivitelében külső segítségre szorult, és seregét főleg ión, rhodosi és kár zsoldosokból szervezte. Ettől kezdve a görögök otthonosan érezték magukat Egyiptomban is. II. Psammetichos egyik hadjárata alatt 590 körül teosi, kolophoni, ialysosi görög zsoldosok rávésték nevüket az ipszambuli templom kolosszusaira. A legtöbb katona ott is maradt Alsó-Egyiptomban, és népes görög telepet alapított, melyet csakhamar görög, aramaeus és phoeniciai kereskedők is felkerestek. A honukba visszatérő kereskedők elbeszéléseiből eredtek kivált az Odysseia legkésőbbi részleteinek a csodás és gazdag Egyiptomra vonatkozó helyei. Az egyiptomi istenekkel is megismerkedtek a görögök, s mythoszaikban számos elem és változat (pl. Io vándorlása, a Danaidák mythosa) onnan vette eredetét.
Az Aegeus-tenger mellékén az eleintén elhanyagolt északi part és az előtte lévő szigetek is belevonódnak a görög településekbe. A lesbosi æolok a hetedik században megszállották a szemben fekvő trójai partokat, és sok apró földművelő-telepet alapítottak. Ezért az ő telepeik nagyobb beolvasztó-hatással is voltak a bennszülött lakosságra, mint az ión kereskedő-gyarmatok. Legtöbb gyarmat mytilenei eredetű, csak Troas déli partján alapították Assost és Gargarát a szintén lesbosi methymnaiak. A Hellespontos partjaira az æolok csak 600 után fészkelték be magukat. Ottani legnevezetesebb gyarmataik Madytos és Sestos. Az északnyugati partvidék, kivált a chalkidikei hármas félsziget, szintén inkább földmívelő-gyarmatok székhelye volt, s az előbbi lakosság szintén egészen beleolvadt a görögségbe; csak a belföldön maradtak meg a bottiaiosok, bisaltosok, krestonaiosok törzsei. Az itteni városok alapításában a két hatalmas euboiai város, Chalkis és Eretria versenyzett egymással, míg végre Chalkis, valamint odahaza, itt is diadalmaskodott. Róla van elnevezve is a hármas félsziget. A félszigettől délnyugatnak vonuló partvidéken és az ettől keletre eső kisebb szigeteken is az euboiaiak telepedtek meg: Ainea, Pydna, Methone, talán Therma is euboiai városok. Az euboiai telepek között, a legalkalmasabb és legkönnyebben megvédelmezhető ponton, Pallene félsziget földszorosán azonban a korinthosiak alapították Potidaia városát. De mindezen gyarmatoknál fontosabb volt a parosiaknak Thasos szigetén történt megtelepedése 660 körül Kr. sz. előtt, melyben Archilochos költő is részt vett. Az ő töredékeiből ismerjük azt a zűrzavart, melylyel ez a gyarmatosítás kezdetben járt. De nemsokára a szigeten és a vele szemben fekvő parton lévő aranybányák kiaknázása s a kikötőadók rendkívüli jövedelmet hajtottak a thasosiaknak. A Strymon és Hebros folyók közti parton a vad thrák lakosság megakadályozta a telepek létrejöttét vagy kifejlődését. Samothrake állítólag samosi telep volt; Imbros és Lemnos hetedik és hatodik századbeli lakossága tyrsen (v. tyrrhen) kalóznépségből állott. Hogyan jutott oda ez az italiai népség, mai napig is megfejtetlen talány.11
A Hellespontos.
Valószinűleg ezen korszak végére esik az afrikai Kyrene gyarmat keletkezése is, épen dél felé Görögország legdélibb csúcsától. A hagyomány szerint először samosiak jártak ott, a gyarmat alapítását azonban a kis Thera szigetnek tulajdonítják, 630 körül Kr. sz. előtt. A bennszülött lakossággal barátságos lábon álltak a telepesek, mi a népesség erős kereszteződésére vezetett. Kyrene (tán a Bosporos kivételével) az egyedüli görög gyarmat, melyben a királyság hosszú ideig fennmaradt. A királyi ház alapítója Battos volt. A gyarmat legfontosabb kiviteli czikke egy gyógyító hatású növény, a silphion volt; de juhnyájait is magasztalja az Odysseia egy későbbi részlete. Az Argonauták-mondája ennek a megtelepedésnek is nyomát viseli; a Hesperidák kertjét is itt helyezte el a monda, a vidék rendkívüli termékenysége miatt. A telepesek az Ammon-oázissal való gyakori közlekedésük alkalmával az egyiptomi Ammonban a maguk Zeusára ismertek, s így Ammon kultusza köztük is elterjedt.
Nyugat felé először szintén az euboiaiak nyomultak túl a régi görög világ szélső határain, Kephallenián, Ithakán és az akarnaniai partokon. Korkyrán (Corfu) Eretria, Siciliában és Italiában Chalkis alapította az első görög telepet. Az első siciliai gyarmat a nyolczadik század közepén Naxos volt; innen tovább terjeszkedve ugyanott Katanét és Leontinoit alapították a chalkisiak. De nem lehetetlen, hogy campaniai gyarmataik még korábbi időbe valók. Ezek: először a Pithekusai szigetek, aztán a szemben lévő parton az összes régi gyarmatok fekvésére nézve jellemző fekvésű Kyme (Cumæ), mely Italia közepén mindvégig az egyedüli görög piacz maradt, s azért művelődéstörténelmi jelentősége legnagyobb az összes nyugati görög városoké közt. Alapításában tanagravidéki graosok is résztvettek, még pedig valószinűleg nagy számmal; erre mutat, hogy a rómaiak az összes helleneket, a graosok nevét továbbképezve, graicusoknak, græcusoknak (görögöknek) nevezték el. Szintén görög telepek még, de későbbiek, és már Kyme alapításai: az «Újváros» (Neapolis) és Herakleion (Herculanum). Más görög telep a Kymétől dél felé huzódó italiai parton később sem alakulhatott. Siciliában azonban az euboiaiakat dór telepesek követték, kivált isthmosvidékiek, megaraiak és korinthosiak. A megaraiak még a nyolczadik század végén Thapsost, és aztán Megara Hyblaiát alapították, a korinthosiak pedig (Hieronymos szerint 705-ben) Ortygia szigeten a hatalmas Syrakusait, s ezzel dél felé gátat vetettek a chalkisiak terjeszkedésének; Korkyra szigetét is megszerezték az eretriaiaktól. Mindamellett egy ideig még az euboiaiak maradtak a legtekintélyesebb telepesek; az ő birtokukban volt a tengerszoros is, melynek siciliai partján Zanklét, italiai partján később Rhegiont alapították, a hetedik század közepe táján pedig maguk a zankleiak Himerát, az északi siciliai part egyedüli görög telepét. A dórok terjeszkedése délen lassabban haladt; a syrakusaiak csak a hetedik század közepe táján alapították Akrait, s aztán a déli parton Kamarinát 599-ben. Továbbá nyugat felé a rhodosiak telepe volt Gela, mely a hatodik század kezdetén, s legnyugatabbra a megaraiaké Selinus, mely még egy fél századdal később alapulhatott. Így egészben véve Sicilia északkeleti része chalkisi, déli része dór birtokká vált; a korábbi phoeniciai telepesek, úgy látszik, minden ellenállás nélkül a nyugati részre, a sikelos és sikanos őslakosok a sziget belseje felé vonultak. Nagyobb hódításokat a görög telepesek nem tehettek; tekintélyesebb területet csak Syrakusai szerzett; itt nagybirtokos nemesség (gamoroi) is fejlődött, s a sikelosok nagy számmal rabszolgaságra jutottak. – Időközben Alsó-Italia partjaira is hatalmas rajokban indult meg a kivándorlás, kivált nyugati Görögországból, még pedig nem kereskedelmi czéllal, mint az euboiai telepeseké, hanem földmíves-gyarmatok alakítására, mint Aeolisban és Chalkidikében. Ebben a kivándorlásban legnagyobb részük az achaiosoknak volt, de valószinű, hogy máshonnan való telepesek is szálltak hajóra az achaiai partokon. Először Zakynthost foglalták el, aztán Krotont alapították (állítólag Syrakusai alapításával egyidejűleg), továbbá Sybarist és Metapontiont. A félsziget legvégső csúcsán a lokrisiak telepedtek meg, legészakabbra pedig a spartaiak Tarast (Tarentum) alapították, mely földmíves-gyarmatból virágzó kereskedő várossá fejlődött. Az italiai telepesek a siciliaiakétól különböző czéljuk miatt nem elégedtek meg pusztán a partszegély birtokával. A bennszülött oenotrus-sikelos törzsek, s az iapygiai chonosok nem soká tarthatták meg a katonailag és politikailag fejlettebb hódítókkal szemben a maguk területeit, s többnyire a hódítók rabszolgáivá váltak. Így egészen a nyugati tengerig minden arra alkalmas sikon csakhamar új földmívelő község keletkezett, majd mind aristokratikus szervezetű, részint a régibb italiai gyarmatok lakosságából, részint hazulról érkezett új rajokból. Kroton alapításai: Pandosia, Terina és más községek, a hatalmas Sybariséi: Laos, Skidros és Poseidonia. Sybaris Alsó-Itália legtermékenyebb vidékének ura volt; virágkorában négy népen, 25 városon uralkodott és 300,000 katonát állíthatott. Ez a város akadályozta meg az ionok egyetlen kisérletét is az Alsó-Itáliában való megtelepedésre, azzal hogy Gyges idejében a Sirisnél kiszállt kolophoniak új városát (Polieiont) megsemisítette. (Ebben a kudarczot vallott vállalatban, úgy látszik, Archilochos költő is részt vett). Így Alsó-Itáliában az achaiai kivándorlóké volt a vezető szerep: ők adták thessaliai őshazájukra való emlékeztetőül új hazájuknak a «Nagy-Görögország, Nagy-Hellas» nevet.
Sybaris síksága.
Mindezen településeknek természetesen nagy befolyásuk volt a hazulról hozott mondák további alakulására. A hazát változtatott görögség iparkodott az új vidékeket és népeket a régi honi hagyományokba belefűzni. Számos nyoma van ennek a törekvésnek egyrészt a genealogiai költészetben, másrészt a görög nemzeti történeti kutatásokban is. Korkyrában Scheriára, a mesés phaiákföldre ismernek, Siciliát a homerosi Thrinakiával azonosítják, a messanai szorost Skyllával és Charybdisszal, a lipari szigeteket Aioliával, a latin partokat Aiaiával, Kirke hazájával, a Kroton melletti Skylaxot Ogygiával, a sorrentoi szigeteket a szirének szigetével; az alvilág bejáratát a Kyme körüli vulkánikus vidékre helyezik, Heraklest, Diomedest és más görög herosokat Itáliával kapcsolatba hozzák, a trójaiak közül meg kivált Aeneast, kinek mindenütt nyomára ismertek, a hol csak olyan istenasszony tisztelete dívott, kit a görögök a maguk Aphroditéjével, Aeneas mondai anyjával azonosíthattak.