A HALLGATÁS ÖSSZEESKÜVÉSE 7 69
hasonló problémával viaskodott, melyet ezer évvel korábban vetett fel a Talmudban Joshua ben Levi, Lydda 3. században élt rabbija. A rabbi azt tanácsolta egy politikai szökevénynek, adja fel magát, hogy megmentse a várost a pusztulástól. Maimonides így érvelt:
Ha a pogányok azt mondanák az izraelitáknak, „adjatok ki egyvalakit közületek, hogy kivégezhessük, különben mindnyájatokkal végzünk", valamennyiüknek inkább meg kell halniuk, mint hogy kiadjanak egyetlen izraelitát is. Ám ha megneveznek egy személyt, és azt mondják: „adjátok ki nékünk ezt a bizonyos személyt, különben mindnyájatokkal végzünk", kiadhatják őt, feltéve, hogy főbenjáró bűnben vétkes... Ha a megnevezett személy nem szolgál rá a halálbüntetésre, valamennyiüknek inkább meg kell halniuk, mint hogy kiadj anak egyetlen izraelitát is.1 7
Kasztner érvelését mint „morálisan katasztrofálisai" elítélte Hannah Arendt, az ismert filozófus is. Szerinte a „kivételek" gondolatának elfogadása - a „prominens" zsidók kategóriájáé, melyet a nácik 1942-ben vezettek be - a náci játékszabályok hallgatólagos elfogadását jelenti. Annak a nézetnek a hirdetése, hogy egy „híres zsidónak több joga van életben maradni, mint egy közönségesnek", és annak a felelősségnek a vállalása, hogy részt vesznek „a »híres« embereknek a névtelen tömegből" való kiválogatásában, „akaratlan bűnrészességgel" ér fel, mert annak a rendelkezésnek hallgatólagos elismerése, mely halálba küldi az egyszerű zsidók tömegeit. A nácik nyilván úgy érezték, érvelt Arendt, hogy „ha felkérik őket arra, hogy tegyenek kivételeket, amit néha meg is tesznek, és ezzel hálát váltanak ki, akkor meggyőzik ellenfeleiket tetteik törvényességéről" 128.
Kasztner álláspontja és cselekedetei másfelől, úgy tűnik, összhangban állnak egy olyan tettel, mely megnyilvánul a Talmudban és Abraham Du-ber Cahana Shapiro, a kaunasi (Kovno) bölcs rabbi 1940-es években hirdetett teológiai nézeteiben.
A Talmud arra tanít: „Aki megment egyeden életet, egy
egész világot ment meg."129 Shapiro rabbi — valószínűleg e
tétel ihletésére - hasonló álláspontra helyezkedett. Alikor a nácik 1941
októberének végén azt követelték a kaunasi Zsidó Tanácstól, hogy jelöljön ki
bizonyos számú zsidót, akiket deportálnak, és sorsuk a biztos halál lesz,
Shapiro rabbi a következő tanácsot adta: „Ha egy zsidó közösséget... fizikai
pusztulásra ítélnek, de egy részének megmentésére mód van, a közösség
vezetőinek bátran vállalniuk kell a döntés felelősségét, menteniük kell, ami
menthető."130 E találó, bár gyakran egymásnak ellentmondó
erkölcsi-etikai érvek, illetve gyakorlati-stratégiai megfontolások, amelyeket
most elősoroltunk, jórészt érvényesek, ha a magyar zsidóság megszállás
utáni, kétségbeejtő helyzetére vonatkoztatjuk őket, ám aligha adhatnak
teljes magyarázatot,
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham799.pdf
Az egész kötetet lásd: