290 A MUNKASZOLGÁLAT:
doklásképpen arra az általános elvre hivatkozott, hogy háború vagy háborús veszély idején minden állampolgár köteles személyének és javainak felajánlásával megvédelmezni hazáját.
Az 1939. évi II. tc.6 szabályozta a honvédelem rendszerének minden részletét, meghatározta a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács, a félkatonai leventeintézmény, a katonai szolgálat és a légvédelem feladatkörét, valamint szervezeti felépítését. Ez a törvény nem irányult kifejezetten a zsidók ellen (a második zsidótörvény ekkor előkészületi szakaszában tartott), mégis egyes rendelkezései törvényes alapot szolgáltattak a kötelező munkaszolgálat bevezetéséhez, illetve jogilag igazolták a német megszállás alatt hozott kíméletlen rendszabályokat. Ebben a tekintetben a legfontosabbnak azokat a rendelkezéseket tekinthetjük, amelyeket a 87-94., valamint a 141. paragrafusok tartalmaznak. Az előbbiek kimondták, hogy minden 14-70 év közötti személy munkára vezényelhető a nemzet védelme érdekében, és köteles ezeket a munkákat fizikai és szellemi képességeihez mérten kielégítően végezni, az utóbbi rendkívüli hatalommal ruházta föl a kormányt háború vagy háborús veszély idejére.
A munkaszolgálat jogi alapját a 230. paragrafus teremtette
meg. Ennek első cikkelye leszögezte, hogy minden olyan magyar állampolgár, aki
21. életévét elérte és a katonai szolgálatra tartósan alkalmatlannak
minősítették, kötelezhető arra, hogy „közérdekű munkaszolgálatot"
teljesítsen, egy-egy alkalommal három hónapot meg nem haladó időtartamban,
különleges munkatáborban. Első pillantásra nem is nagyon derült ki, hogy a
munkaszolgálat intézménye milyen szándékokat szolgált és milyen méretűre
tervezték. Felületesen nézve nem tűnt kizárólagosan, vagyis szükségképpen
hátrányosan megkülönböztető természetű intézkedésnek, ugyanis az eredeti terv
szerint a munkaszolgálatosok ugyanolyan egyenruhát, ugyanazt a zsoldot és
ellátmányt kapták volna, minta rendes katonák. A gyakorlatban azonban hamar
bebizonyosodott, hogy a Horthy-korszak kezdeti elgondolása kél új életre,
vagyis a „megbízhatatlanok" - és a kommunistákat, valamint a zsidókat
természetszerűleg ide sorolták - szisztematikus kirekesztése a katonai
szolgálatból. A törvénynek ez volt az elsődleges, bár ki nem mondott célja. Arra
használták, hogy kizárjanak vele a hadseregből minden potenciálisan
„megbízhatatlan" elemet, s a harmincas években ilyennek számítottak
bizonyos nemzeti kisebbségek (a románok, a szerbek és a szlovákok) és nem
utolsósorban a zsidók, akiket fokozatosan az ország társadalmi-gazdasági
életéből is el akartak távolítani. A munkaszolgálatnak a szigorúan vett
katonai, honvédelmi célzata ezért másodrendű fontossággal bírt csupán.
A fenti szöveg egy
egyoldalas részlet az alábbi műből:
Braham, Randolph L. :
A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. -
Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar
holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T.
Iván írta. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján
Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis.
(Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU,
Budapest, 2013).
A htm file nevében
látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon
van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell
módosítania!
A htm file OCR-rel
készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az
alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak
ezt a számot kell módosítania!
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham290.pdf
Az egész kötetet lásd: