Annyi bizonyos, hogy Patak nem barbár földből lesz a XVI. században híres-neves iskolás várossá és nem is a szerzeteseknek közvetetlen hatása nélkül. A sárospataki református kollégiumnak 1530 körül Kopácsi, a lutheránussá lett francziskánus barát veti meg alapját és ő ennek az első felvirágoztatója. A közönség megszokta volt már, hogy Patakon iskola legyen, s a reformátor helyes tapintattal felhasználja a hagyomány erejét, hogy az új szellem számára középpontot teremtsen, hol nemcsak tanulni, tanítani és nevelni fognak, de a renaissance - vagy mondjuk: reformáczió - egyéb eszközeit is felhasználják, a sajtót és az irodalmat. Sárospatak sajtója, sőt tudományos és irodalmi életének csaknem teljes egésze azóta a református kollégiummal és a belőle kiindult tanítóképző iskolával van szoros kapcsolatban. A nyomtató: a kollégium embere, az író: majdnem mndig tanár és csak ritkábban lelkész, tanuló, vagy a helyi intelligencziának egyéb tagja. Ezek a tanítók nem zárkóznak el a világtól, osztoznak koruk szellemi munkájában, sőt beavatkoznak nyilvános küzdelmeibe; tehát a pataki helyi áramlatokba, melyeknek termékei között egyik-másik alkotása kiváló helyet érdemel.

A XVI. században, mikor e városban az irodalmi tevékenység megkezdődik, Európa-szerte virágzott a dicsőítő és alkalmi versek divata - az iskolai és tudós poézis. A tanulók magasztaló verseket írnak tanítóik művei elé, többnyire deákul, néha görögül, a tudósok hasonlóképpen versekben bókolnak egymásnak hasonló alkalmakkor s bőven tenyészik a mindenféle patrónusok és jóbarátok tiszteletét zengő alkalmi költészet. Világos, a pataki iskola, melynek mesterei rendszerint külföldi egyetemeken jártak és a külföld szelleméből táplálkoztak, szintén nem fogja nélkülözni az idők divatos termékeit. A legelső reformátorok közül, a kik Patakon éltek, Sztárai, Dévay Mátyás és Dobai András magyar poéták voltak; amaz zsoltárokat fordított, himnuszokat írt, iskolai drámákat szerzett, ez énekeket hagyott hátra, csak azt nem tudjuk, hogy Patakon készítettek-e valamit; Dobairól azonban bizonyos, hogy az utolsó ítéletről való szép, erőteljes költeményét "szerzék az nemes föl-földön, Patak városában az Bodrog mentében, Mikor írnak vala ennyi esztendőben, Ezerötszáz után negyven esztendőben". Mindezek, különösen Sztárai és Dobai a népet tartották szem előtt és műveik, melyek a korszak java alkotásaihoz sorozandók, századokon át éltek a magyar protestáns énekesekben és a református közönség ajakán. Sajnos, a későbbi pataki költők nem tartották utánzásra méltónak Dobai hatásos és nemzeti irányát. Balsaráti Vitus János, ki a kollégiumnak időrendben második rektora volt és azután pataki prédikátor lett, de mint ilyen is tanított (1560-1575), egyéb művei mellett már deák versek írásával foglalatoskodik; Szikszai Kovács (Fabricius) Balázs, az 1561-1576 közt szereplő rektor görögül és deákul versel és mint ilyen elegiát szerez B. Vitus J. és Hellopeus Bálint halálára, síriratot pátronusa, Perényi Gáborról és Ország Ilonáról, lakodalmi verseket a kolozsvári lelkipásztor menyegzőjére. Egyidejűleg Monos Tamástól, ki 1568 május 22-én iratkozott be Wittembergába, olvasunk görög distichonokat Fabricius egyik munkájában s nemsokára egy másik versezetet Vetésius Jánoshoz intézve. Beregszászi Péter konrektor 1575-ben Vitus Jánost parentálja elegánsan, majd 1571-ben Károlyi Péter könyvét magasztalja, a "Perspicua Explicatio Orthodoxae fidei"-t, mely az unitárizmus ellen van írva, deákul és görögül. Viszont Kassai Császár György, ki Wittembergából hazatérve, 1577-1578 körül lett pataki rektorrá és mint pataki lelkipásztor halt meg 1586-ban, Balsaráti parentálójára, Fabricius Balázsra ír dícsérő verseket, a melyek egyéb költői alkotásaival együtt csínos deák nyelvökkel válnak ki, a század utolsó tizedéből pedig Tolnai Fabricius Tamás pap említtetik, mint tehetséges verselő és Bod Péter közöl is néhány sort egyik munkájából, mely a leányát sirató Siderius János vigasztalására volt szánva.

A XVII. századból Filiczki János rektortól (1617-1622) marad reánk az első versezet, a "poeta laureatus caesareus"-tól, ki latin, görög és magyar nyelven írta poétai munkáit, melyek "ragyogó igékben nagy dolgokat szóltak" és Fűsűs Jánost, a "Királyok Tüköré"-nek szerzőjét annyira elragadták, hogy irójukban "mi időnkben levő második Ovidius Poétát" látott. A poema 250azonban az író hattyúdala volt már, Filiczki a Bethlen Gábor feleségét, Károlyi Zsuzsánnát siratta benne és a vers együtt jelent meg a pataki kollégiumiak Dacrua czímű verseivel, melyek szintén a fejedelemasszony halálára készültek. Ime a végső sorai:

A gárda többi tagjai voltak: a másodrektor: Muraközi Dús Márton, Komjáti Dávid Mátyás tanító, Simándi János szénior és Zempléni György, ugyanaz, ki öt év mulva Salánki Györgyöt, Erazmus "Enchiridion Militis Christiani"-jának fordítóját magyar versekkel üdvözölte.

Mert a magyar versek kora szintén beköszöntött. Régebben még a magyar könyvek elé is rendszerint deák tisztelgő verseket iktattak; most Pósaházi János deákul köszönti Buzinkai Rhetorikáját és Eszéki István Diarium Theologicumát (1675), de magyarul zeng a Debreczeni C(ampensis?) Jánostól is megénekelt Somosi Petkó János tisztességére, ki az "Igaz és tökéletes boldogságra vezérlő út"-at magyarra fordította (Sárospatak 1656-1658)

és magyar verset ád Czeglédi István posthumus magyar munkájához, melynek czíme: "Már minden épületivel s - fegyveres Házaival edgyütt, el-készült, Sion-Vára." (Sárospatak-Kolozsvár, 1675.)

Érdekes, hogy még öreg Csécsi János is felcsap "poétának". 1705-ben, ugyanabban az esztendőben, mikor végleg elhagyja Kassát, hol az iskolával 1695 óta ette a számkivetés kenyerét, és mint a zempléni ekklézsiák követe, Patakról Szécsénybe, a kuruczok gyűlésébe utazik, megszállja vén fejét az "ihlet" és versbe foglalja a Pataktól Szécsényig útba eső községeket.

(Az Acta Conventus Szecsenyiani czímű munka végén a Szombathynál: Biogr. Prof. Coll. Sp. pag. 376-8.)

Szombathy János szemelvényül közli ezt az egész versezetet, hadd lássék, hányadán állott a magyar poézis a XVIII. század elején a pataki iskolában. A költészet múzsája tiltakozik ellene, hogy efféle dolgokat neki tulajdonítsanak, de abban az időben a legtöbben poézisnek tartják a puszta verselést, poétának a versifikátort és az öreg rektor poétai merénylete után ítélve, azt kell hinni, hogy a magyar verselés az exiliumból hazavergődő iskolában elég kedvezőtlenül állhatott. Ezek a darabos, döczögő sorok valóságos anakronizmusok a XVIII. század elején, mikor a Gyöngyösi zengő, pompás őszi tizenkettősei már bejárták az országot és a népköltség üde, szép alkotásai, a "Most jöttem Erdélyből" és a többi, ott élnek az egész világ ajkán. Valószínű, hogy Szombathy hibázott, mikor a vén, a multhoz tartozó, nemsokára oda is távozó mester iromba próbáját állította oda mutatványul. A pataki iskolai magyar "poézis"-nek csak iránya testesült meg benne és aligha fejlettséget is egyszersmind. Tényleg Patakon szerették Gyöngyösit és csaknem egy hosszú századon át lelkesedtek érette. Ha nem írná is 251Szombathy a század végén, hogy Gyöngyösi a magyarok legnagyobb költője, a mit különben országszerte a nagyobb rész vitatott, népszerűségéről akkor is tanúságot tennének az ifjúság alkalmi kísérletei, melyek nem sokkal későbbről kezdve a XIX. század elejéig össze vannak gyüjtve az iskola kézirattárában: annyira uralkodó vonásuk a Gyöngyösi verselésnek utánzása. (V. ö. Kazinczy Ferencz ifjúkori versét a Sárospataki Füzetek 1904. 1. számában.) Sőt tovább mennek: akárhányszor előveszik az énekeskönyv vagy az élő népköltés egyéb nemzeti sémáit s nem egyszer kiváló ügyességet fejtenek ki pompásan pattogó és rímelő verseik, rendszerint köszöntők és búcsúztatók írásában. Ezek a ritmusok azonban, mint a N. szűz Dobai Zsuzsánna teste feletti, Ákáb Istvántól († 1786), ki egyéb költeményes maradványokat, többek közt "Énéás és Dídó szerelmes történetjek" czímű "személyes játék"-ot is hagyott hátra: csupán elvétetve kerülnek sajtó alá, írók rendszerint megelégednek azzal, hogy elmondják vagy rajzokkal ékesítve koszorú helyett a koporsóra tűzik őket, hogy beírják a coetus halottas emlékeit őrző közös albumba, vagy szépen lemásolva odaadják emlékül azoknak, kiket legjobban megilletnek: a megholtak családjainak. Nyomtatott gyüjteményt pedig effélékből csupán a XIX. század elején bocsát közre Láczai Szabó József, pataki fi, 1791-től pápai tanár, 1805-től lepsényi, 1808-tól sárospataki lelkész és theologiai tanító, a nyelvújításnak és ízlésnek nagy ellensége különben hasznos író és szorgalmas, nem is egy, hanem két - utóljára mesékkel megtoldott - kiadásban. (A halhatatlanság oszlopa, vagyis némely halotti versek. Vácz. 1807. Sárospatak, 1813.)

Természetes, hogy közben a deák nyelv aranykora bőven termi tovább a deák verset, különösen a hexameter dactylicust és a distichont. Valaki még a huszas években csúnya pasquillust írt ifjabb Csécsi János tanár, a nagy marakodó ellen és ezt az otromba versezetet föntartották a Csécsi-féle pör iratai (a pataki könyvtárban és levéltárban), de későbbről, a halotti versek kézirataiban is számos deáknyelvű alkotásra találunk. Sok deák verset írtak a Szatmári testvérek, az ifjabb Mihály és Pál, mindketten professzorok, és az utóbbinak korán elhalt fia, Sámuel, 1772-ben és 73-ban már poëseos praeceptor, kiknek verseiből Kazinczy ragadott el egy csomót "az örök éj elől". (A sárospataki könyvtár kéziratai között.) Mind Pál, mind Mihály, úgy látszik, merő alkalmi verselők voltak, ütött-kopott eszmékkel, bár itt-ott megvillan náluk a szellemnek némi szikrája, mint a következő kis szójátékos epigrammban, melyet Mihály írt abból az alkalomból, hogy Pál felesége, Zsófia asszony, kinek jelleme megfelelt nevének, 1763-ban egy kisded Paulussal ajándékozta meg családját:

Sámuel azonban alkalmi versnél egyebet is írt s munkái között 1772-73-ból két iskolai dráma van, melyek közül az egyiket magyarul is kidolgozta. (L. a Kazinczy-féle gyüjteményben.) Patakon régóta ismeretes volt már akkor az iskolai színjáték. Comenius Schola Ludusából, mely itt és egyenesen a Rákóczy-iskola részére készült, tudjuk, hogy Macer "Janualis" párbeszédei általános tetszést arattak. Később a Báthory Zsófiától meghonosított jézustársasági atyák rendeztek fényes előadásokat, melyeken a közönség, valláskülönbség nélkül, jól mulatott. A ref. kollégiumban azonban a XVIII. század folyamán Szatmári Sámuel újítja föl az ősi hagyományt. Latin darabjában Apollo és a kilencz múzsa pártfogásába veszi Philomusust és mindegyik megajándékozza azzal, a mit őt a mithologiában képvisel; ellenben Bacchus követői megcsalatkoznak. A cselekvénytelen, nehézkesen írt darab, mint látszik, a deákok pipás és részeges hajlamai ellen volt intézve. A másik, melynek bővített és gondosabb magyar kidolgozása jórészt Zrínyi-strófákban ömledez, három részből áll. Az elsőben Jupiter elküldi Pandorát Promethus megbüntetésére, mert az sárból embet formált és a napból lopott szikrával életre keltette; utóbb pedig könyörületből a géniusokat bocsátja Astreával és Themissel a nyomorgók meggyógyítására. A második részben, mely 252drámai elevenségével és pajkos, bohókás szellemével válik ki, egymás után lépnek Aesculapiusék elé a különféle betegek: a Bolond, Kevély, Részeges, Szerelembetege, Siket, Locsfocs Ember, Félszemű, Himlőhelyes Ember, Egy jó mellyes Leány, Asszony, kinek a fia meghólt, és mindnyájan megfelelő reczipét kapnak Végre a harmadik részben a Vad Múzsa énekel, két kofa tereferél s bohócz mulattatja a közönséget. A Philomususról bizonyos, hogy előadták 1772 márczius 20-án, ennek még az előadó személyzetét is ismerjük; Pandora elküldésének a deákja viszont 1773 február 11-ére, magyarja márczius 8-ára, a második rész deákja márczius 4-ére volt szánva, és ha előadásra került, bizonyságot tett róla, hogy mosdatlan száj dolgában a pataki múzsa sem állott a többi iskoláké mögött, de sőt a nemi dolgok rajzaiban még felül is múlta őket, mint minden másban, ebben a részben is alkalmazkodva a századvéghez, melynek ízlése az effélékben gyönyörködött.

A deák poézis kora azonban nem tűnt el a nagy forradalom századával; mi több, Patakon épp a XIX. szzad elején találja leghíresebb művelőit: Vályi Nagy Ferencz (1798-1820) és Kézy Mózes (1813-31) tanárokat. Vályi latin versei csak halála után, 1820-ban jutottak közkézre (Carmina Latina. Spatak, 1820., a Polyhymniával együtt), Kézy 1822-ben ad ki egy vékony kötetet részben már megjelent, részben újabb műveiből (Mosis Kézy Opuscula Poetica. Accedunt orationes quaedam. Spatak, 1822). Ám egyik sem volt igazi költői tehetség, bár mindkettőt eléggé magasztalták. Meg kell vallani, a Carmina Latina és az Opuscula quaedam poetica egyaránt kevés eredetiségről tanúskodnak; mind Kézy, mind Nagy Ferencz jórészt utánzók és gondolataik alig egyebek közhelyeknél. Kézy bizonyára melegebb, tüzesebb, de mesterkéltebb is és nyelve tarkállik a Vergiliusból vett szólamoktól, Vályi önállóbb, de rendszerint túlságosan józan, sőt hideg és csak ott lángol fel, hol a bibliai poézis, az Ézsaiás, Habakuk költői nagyságát hirdeti, a 19. és 20. lapon kezdődő két ódában, vagy az 1797-iki nemesi fölkeléshez írt költeményben, mely a francziák ellen hirdet háborút. Különben csöndes ember volt, szerette és magasztalta a békét, átoknak hirdette a kardot, mely az igazság és szeretet elnyomására szolgál; példákban sorolta fel a pénz ártalmasságát, megvetette a dicsőséget, mely csak irígységet szít és rendesen akkor a részünk, a mikor már mit sem használ; figyelmeztetett arra, hogy a bajoktól nem kell megijednünk, mivel bátrakkal a szerencse; szívesen tért a magányba, nézte az ébredő tavaszt, mely hálaadásra készti Isten iránt; verset irt a szegény penészről, mivel annak életében is Isten kezét látta; nem egyszer beszélt a fajtalanság káros következményeiről és horácziusi ízzel az emberi merészségről, mely megvetve Isten bölcs rendelkezését, hajót, léggömböt feltalál és azzal csak bajt szerez magának. Mi több, itt-ott a szerelem húrját is megérintette, noha saját vallomása szerint nem tartotta elég komolynak és magához illendőnek; érezte, hogy inkább a józan, a hideg bölcseség tanítására született. Epigrammákat is írt, noha hiányzott belőle az epigrammaírók elevensége. Tény azonban, hogy sem ő, sem Kézy nem becsülték sokra deák verseiket; emez egyszerűen hiábavalóságnak nevezi azokat (Equidem neutiquam is sum, qui meas has nugas aliquid esse putem. Opusc. Poët. Praef.) s nem is egyébért adja ki, hanem hogy a tanuló ifjúságot hasonló versek írására ösztökélje, minek is "a klasszikus poéták szorgalmas olvasgatásával bárki módját ejtheti". Vályi Nagyról viszont emlékezetben maradt, hogy a mi verset kiadásra szánt, azt magyar nyelven írta. (U. o. pag. 117. Carmina quae publici juris esse voluit, patrio sermone composuit.) Különben mind Vályi, mind Kézy, Kazinczy barátai és hívei voltak és tagjai ama lelkes csoportnak, mely a honi nyelv "pallérozását" tűzte zászlajára s "égi muzsáknak nyomokonn kereste a nemesebb ízlést". Különösen Vályi latinul és görögül beszélt és írt, mint magyarul, és klasszikus irányú képzettsége mintegy önként sorakoztatta őt a klasszikus iskola zászlója alá. 1799-ben jelent volt meg egy munkája, a Pártos Jeruzsálem, IX énekben; aztán jöttek: az Ódák Horátz mértékein (Kassa, 1807), Homér Batrachomyomachiája (Patak, 1809), Bion és Moschus Idylliumai (Patak, 1811) s 1813 augusztus 22-én - Kenderesy Mihály, Kanyó László és Döbrentey Gábor biztatására - hozzáfogott az Iliász fordításához, ezt nem egészen négy év alatt, 1817 április 6-ig, elkészítette és három évre rá meghalt, 253Iliászával együtt kéziratban hagyva összegyüjtött verseit (Polyhymnia), a melyeket utóbb Kazinczy rendezett sajtó alá.

Vályi versei kétségkívül nagyrészt Virág Benedek hatása alatt íródtak, a ki, mint Kazinczy beszéli, Nagynak nemcsak mestere, hanem lélekben rokona és arczban teljes mása volt. Virág nyomdokait követte Vályi a költészetben és a kalsszikusok fordításában. A Batrachomyomachia még gyönge munka volt és nyelve sokszor erőltetett; az Iliász azonban a korhoz képest és mint első kísérlet, tiszteletre méltó mű, mely méltán nyerte meg a Marczibányi-féle jutalmat és szerzőjének jó nevet biztosít az irodalomban. Vályi különben is a forma embere. A Polyhymniában kevés darab találkozik, mely tartalmánál fogva érdemel figyelmet (A ranghoz, A szerencséhez, Óda a békességről, Egy vár omladékihoz, A rothadt vízcsepphez, Óda a valláshoz, Mátyás király árnyékához. Ide számítandók még az 1808-ban megújított ref. Énekeskönyv 175., 195., 210. és 211. sz énekei.), nyelve azonban sokszor szép s verseinek technikája és változatossága meglepő. Vályi egyaránt használja az antik, a modern, úgynevezett "mértékes-rímes" és a hagyományos nemzeti formákat, - helybeli hatása is főkép ebben a részben nyilatkozik meg. Patakon eladdig magyar versben az ősi kádencziás, rímes szabás volt az uralkodó; ám az ő ajánlására a rímtelen görög-római verselés is meghonosul és divatossá válik.

A deák verselgetés azonban már ekkor közeleg a haldoklásához. Hiába a Kézyk, sőt a szintén izgató Kövyk lelkesedése: a rohamosan fejlődő irodalmi élet szelleme, az iskolák megmagyarosodása széttöri a régi divat és szokás bilincseit. A tanárok közül még Majoros András, 1819-től a poëtika, utóbb logika és magyar irodalom tanára ismeretes mint deák verselő, az ifjúságból Fogarasi János, a későbbi nyelvész, ad ki két deák alkalmi versezetet (Threnodia ... in obitum viri inclyti Josephi Rozgonyi, Spatak, 1823. Salutatio ill. dni comitis Jos. Teleki de Szék etc. Patak, 1825.) Annál erősebb és tartósabb az eleven népköltészet hatása. Az iskolában már korábban is kelete volt a népdalnak. Az 1669-iki pataki generalis synodusnak számos, az iskolai fegyelemnek fölbomlását panaszló észrevételei között a következő is olvasható: "Tooth István Uram bizonyságot tött, hogy a Scholában Szerelem Éneket énekeltettek, kiáltoznak, szitkozódnak" (Matricula Ven. Tractus Zempleniensis. Ad Ann. 1669. Kézirat a pataki könyvtárban), sőt Földváry László az Irodalomtörténeti Közlemények 1903-iki évfolyamában a budapesti egyet. könyvtár Pray-collectiójából egy jókedvű dalt közöl, melyet állítólag 1674-ben valamelyi sárospataki deák készített.

A XIX. század elejéről fenmaradt kéziratok, nótáskönyvek pedig telvék népdalokkal és népdal-mintára készült, deákoktól származó, majd komoly, majd pajkos, sőt obszcén, de tősgyökeres és népies zamatú és technikájú versekkel.

A másik tényező, mely szintén érezhető hatást gyakorolt: az irodalom, még pedig az Aurórának és Athenaeumnak iránya. Az ifjúság Szemere Bertalan biztatására még a harminczas évek elején (1832) kis könyvtárt alapított "a naponként szaporodó magyar elme-szülemények könnyebb olvashatása, s általjában a honnyelv és ízlés gyarapítása tekintetéből" (Parthenon. Zsebkönyv, I. 1834, 9. l.) s az olvasó társaság csakhamar "Magyar-nyelvmívi Társaság"-gá alakult, mely "Parthenon" czímű zsebkönyvet bocsátott közre. 254Ez a zsebkönyv, melynek munkatársai között Erdélyi János, Gondol, Kazinczy Gábor, Pap Endre, Kis Áron, Ormós László stb. nevei fordulnak elő, teljesen az uralkodó ízlés hatását mutatja. Írnak dalt, balladát, románczot, hőskölteményt, sőt színművet, helyi tárgyú rémes "regény"-t és novellát Vörösmarty, Garay szellemében, néha mint Erdélyi János "Dezse" cz. első kísérlete, Kisfaludy Sándor regéinek modorát követve és megpendítve a népdalt Kisfaludy Károly módjára. A valóban tehetséges körnek Ormós László (1814-44) volt a legszorgalmasabb és legtermékenyebb tagja, ugyanaz, ki a Parthenon 2-ik ötetét szerkesztette is. Komoly, jó tollú, szülőfölde, Patak történetét ismerő fiatal ember volt, később pataki ügyvéd, a kit azonban örökös betegeskedése zárkózottá tett, noha Kölcseyvel és egykori jeles társaival folyton levelezésben állott és a lapokban több czikket és verset közölt.

Érthető, hogy Tompa szintén ebben a Parthenonban uralkodó irányban kezdette munkálkodását. Valóban a "Mohos váromladékon" románczában még ott van a Vörösmarty ünneplő szónokiassága és a külalak még egészen modern; azonban a lelkes tógátus már gyüjtögeti a népköltés "adatait" s a Népregék és Mondák előfizetési felhívása a pataki kollégiumból röpül világgá. Utóbb, az ötvenes évek kezdetétől fogva Erdélyi János forog ezen a téren, bár inkább tudományos működésében, mint költői pályájában, melynek java része a megelőző évekre esett: a Magyar népmesék (Pest, 1855) és a Válogatott magyar népdalok (Pest, 1857) képes, a Népdalok, népmesék és közmondások háromkötetes kiadásával (Pest, 1869).

Ám nemcsak az iskola körében foglalkoztak verseléssel: a kívülállókat szintén sarkalja a költészet szeretete. Korponai József lelkész 1844-45-ben a Pesti Divatlapba írt költeményeket. Bányász Ödön r. kath. káplán a hetvenes évek elején adott ki "Csipkerózsák" czímmel egy füzet költeményt s a poézis kötetlen fajtáinak szintén akad ápolója. Nagy Hajdú Lajos gimn. tanárban, ki a 60-as évek folyóirataiban jelenik meg szépirodalmi és ismeretterjesztő dolgozatokkal. A fordítók közül Patakon működött ama "névtelen", ki a XVI. század végén a Gombos-hegyen Énea Sylvio "Euryalus és Lucretiá"-ját önti magyar versekbe; Őri Fülep Gábor, az Uzung napkeleti történetének átültetője (Pozsony, 1792), ezzel egyidőben Aszalai (Szabó János) ludi magister, a termékeny vígjátékfordító, s a ki minden újabbnál kiválóbb értékesebb: Finkey József gimn. tanár (1848-72), ki az irodalmi ízlés hanyatlása korában Sophokles színműveit ültette át, hogy részben mint Ajast, Philoktetest, a Trachisi hölgyeket, Elektrát, Oidipus királyt közre bocsássa (Spatak, 1858-59, 1866), részben - Lucanus Pharsáliájával együtt - kéziratban hagyja utódaira.

A protestantizmusnak, kezdettől fogva fontos és kedvelt műfaja volt a szónoki beszéd. A XVI. és XVII. századbeli protestáns irodalom a prédikácziók egész árját veti fölszínre s a jelesebb protestáns írók között alig egy-kettő akad, ki egyéb művei mellett prédikácziókat is ne nyomatott volna. Nem csoda, hogy Patakon szintén csakhamar virágzásnak indul a szentbeszéd-irodalom, különösen annak alkalmi formája. Már Szikszai Fabricius Balázs, az iskolának harmadik rectora (1562-1576) kitünő szónok volt, ki fényes beszédével, mint praeceptor, bámulatba ejtette a tarczali zsinat közönségét (1561). Utóbb temetési szónoklatban ünnepelte patronusát, Perényi Gábort, ennek feleségét, Ország Ilonát s egyebek között rektor-elődjét, Balsaráti Vitus Jánost; s ezek a beszédek nemcsak mint történeti források, de szép latin stiljüknél fogva is értékesek.

Fabricius emlékét tanítványa, Kassai Császár György pataki deák, utóbb rektor, koszorúzta meg Wittembergában, az ott levő magyarok körében, hasonlókép ragyogó és történelmileg becses szónoklatban, a hogy ama férfiúhoz illett, ki "a magyarok között tisztább latinságot akart terjeszteni". (Megj. Wittemberg, 1577.)

Csulyak Dobrai István (vagy mint maga szokta írni: Stephanus P. Miskólczi) liszkai pap, 1629-től a zempléni tractus seniora, mint kollégiumi kurátor mondott elegáns latin beszédeket, melyek a tőle megkezdett egyházkerületi jegyzőkönyvekben olvashatók. (A pataki kollégium könyvtárában.) A XVII. század közepén, I. Rákóczy György halála után Medgyesi Pál udvari pap fejt ki fölöttébb szapora szónok-írói munkásságot. Mint igehirdető a szószékről sok zavarnak 255volt okozója, mivel a Tolnai Dáli János rektortól is ápolt prezsbiteri elveket terjesztette és prezsbitérium megalakításán fáradozott; azonban a pataki írók között első volt, a ki magyar alkalmi beszédet bocsátott közre. Először - 1653-ban, még Váradon - "Erdel" s egesz Mag'arnep eg'más után, tsak hamar érkezett Hármas Jajjá"-t nyomatta ki, összesen három "jaj"-t, melyek közül a középső Rákóczy Zsigmond halálát siratja. Azután 1657-ben s immár Patakon megjelent az "Igaz Magyar-Nep Negyedik Jajja". II. Rákóczy György berontott Podóliába, viszont a lengyelek bosszúból Munkács és Patak környékét pusztították. És az "igen ritka elmés és nagy practicus Concionator" valóban praktikus, erőteljes és szívreható beszédben inté a patakiakat, hogy "legyenek férfiak és istenesen tegyék meg kötelességöket". Ugyanebben az évben jelenik meg s ugyancsak Patakon az "Igazak Sorsa e' világon", melyet Medgyesi 1656 november 12-én Szedahelyen mondott Lónyay Zsuzsánna, Bocskay István uram szerelmes hütös-társának végtisztességére, majd 1658-ban az "Ötödik Jaj Es Siralom", ama minapi romláson, "midőn az egész Erdelyi Tabor az Urakkal es Németséggel, 1657-ben, Podoliaban, a' szines békeségő Szomszédoknac álnokságoc miat, a' teméntelen sok csunya, praedával élő tolvaj Tatarsagtol véletlenől meg-üttetven, nyáj s' csorda modjara hajtatott el a' kegyetlen rabságra". Végül Sárospatakon 1659. az Ibrányi Ferencz fölött elmondott "Joseph Romlasa" és sok más egyéb prédikáczió s beszédgyüjtemény, minő a "Magyarok hatodik Jajja", Spatak, 1660., melyek, Bod Péterrel szólva, bizonyos alkalmatosságokkal mondattak, de mégsem mind és nem teljességgel alkalmiak többé. Ám híres szónok volt Veréczi Ferencz is, a ki 1628-tól mint togátus-deák élt Patakon, 1631-ben szénior, majd kereszturi rektor lett. 1634 körül Belgiumba ment, de már 1636 végén pataki rektorrá tették és az iskolát mintegy két éven át igazgatta. Akkor tállyai pappá választották, de 1644-től ismét Patakon szolgál mint "főpap", azután 1654-től Ujhelyben s ott 1660-ban meghalt. Egyetlen alkalmi beszédének czíme: Unum necessarium. Az az: olly Halotti rövid Praedikáczió ... Mellyet ... Groff Bethlen Péter ... felett ... tött ... Nyir-Báthorban ... 1646-ban. Szónoki tehetségét bizonyítja Comáromi Cs. György is, a ki 1646-49-ben pataki deák volt és halotti beszédeinek II. centuriája előszavában - Debreczen, 1665. - panaszkodik némely zoilusok ellen, kik azt rebesgették, hogy prédikácziói közül némelyek Veréczi Ferencz élő beszédei után volnának leírva.

A sokat emlegetett Pósaházi János szintén keveset hagyott hátra mint beszédíró. 1657-ben, a mikor pataki tanárrá lett, beköszöntőt mondott "de recta eruditionis comparandae ratione" (Sp. 1757), azután ismét 1669-ben nyomatott ki Czeglédi Istvánnak gróf Rédey Ferencz felett tartott halotti magyar beszéde mellékletéül egy "Sermo panegyricus"-t, mely szintén Rédei halálára készült. De különösen híres és sokat emlegetett volt az a prédikácziója, melyet 1672-ben, a mikor az elűzött kollégiummal Gyulafehérvárra bevonult, a legelső vasárnapon Apaffy előtt mondott. (Spat. Füz. 1905. 1.)

Pósaházinak kortársa volt Szepsi W. András, 1658-tól pataki lelkész, s bizonyos tekintetben sorsában is osztozott. Mint amazt, ezt is elűzte Báthori Zsófia (1671); ő is Erdélyben végezte földi pályáját (1680) és nyomtatásban szintén nem hagyott hátra többet két alkalmi beszédnél, melyek névaláírásának kezdőbetűivel (S. W. A. S. P. E. P. A. = Szepsi W. András Sáros-Pataki Ev. Ekl. Pásztora által) láttak napvilágot. (Dög halál ellen való orvosság. Az az: A Pestises időkben s helyekben való Szent Elmélkedes. Spatak, 1662. Serkengető Szózat, avagy Dalmádi Susánna felett 1668-ban S.-Patakon mondatott Halotti Praed. Patak, 1668.)

Aztán következtek a XVIII. század alkalmi beszéd-írói, köztük Csécsi János, az ifjabb, kinek szónoklatai közül szintén kettő jelent meg nyomtatásban: az Oratio de calumnia 1718-ból (Lőcse, 1719) és az Oratio seculo altero reformationis jubilaeo (1717.) habita, Tiguri, 1720., míg többi beszéde, számszerint nyolcz: köztük 1713-ban mondott tanári beköszöntője, "De sapientum felicitate", és vizsgálati oratiói: De scholarum origine, antiquitate, utilitate et necessitate (1720), De occultis persecutoribus (1723), De afflicta et miseranda sorte Literarum in Hungaria, et ejus causis (1724), De duplici, id est, laeto et tristi Ecclesiae hoc tempore statu, et facie (1726), De perpetua adhuc 256obscuritate Illustris hujus Scholae Patakiensis (1729), De ingratitudine (1732), De anima humana, ejusque nonnullis mirabilibus (1733), kéziratban maradtak és nagyrészt elkallódtak, bár nem egy közülök koráról érdekes adatokat szolgáltatott volna.

Váradi (Tzelek) Sámuel ugyanez időben pataki pap (1725-35) ifj. Csécsi Jánosné Ubrisi Mária végtisztességére mondott két beszédet, melyek az ez alkalomra kiadott "Tisztességnek Koronája" czímű gyüjteményben nyomtatásban is megjelentek (Kolozsvár, 1731), míg Szathmári Paksi Mihálytól, a kollégium rektorától (1734-44) nem sokkal utóbb a Gileádi Balsamum czímű munka (Franeker, 1741) közöl két imádságot, "mellyekkel az 1739. és követk. Eszt. az Árva S.-Pataki Oskolában benn maradott Ifjúság, a Dög Halálnak megszűnéseért esedezett." Szathmári Paksi fölött Diószegi János pataki pap (1735-52) és utóbb Bányai István tartott gyászbeszédet (Supremum pietatis munus. Kolozsvár, 1748), ugyanaz, ki 1744-ben mint a szónoklat és történelem tanára "De libertate artium humaniorum nutrice" czímmel mondott székfoglalót. Azután Szentgyörgyi István (Temetési lakodalom: Báji Patay Józsefné Darvasi Borbála felett, 1769; Vay Ábrahámné felett), Őri Fülöp Gábor (Halotti elmélkedés néhai Szemere László felett, Kassa 1787), Szombathy János (A legfőbb jóról való beszélgetés, Szemere László felett, Kassa, 1787; A léleknek halhatatlanságáról való rövid beszéd, Szentpéteri Éva asszony felett, 1785; A világi halhatatlanságról való rövid beszéd, Hunyady Ferencz felett, 1795 stb.), Vályi Nagy Ferencz (Mennyei polgár, Szentgyörgyi István felett, Kassa, 1800; Nietsch Dániel felett, Patak, 1809; Halotti tanítás, Szemere László felett, Spatak, 1813; u. a. Boronkay László és hitvese, Görgey Mária felett, Patak, 1816), Kezy Mózes (V. Nagy Ferenczről, az Opusc. Poeticá-ban), Majoros József (A megélemedett tanító érdeme, Szombathi Jánosról, Spatak, 1824), Láczai Szabó József adnak ki több alkalmi beszédet, különösen halotti prédikácziót, melyek néha a tárgyuknál fogva is értékesek. Ha a régi Patak híven folytatja Szikszói Fabricius hagyományát, ki előde emlékezetét a nyomtatott betű szárnyára bízta, és még inkább, ha a tanítói hivatal nem szolgál rendszerint átmenetül a nyugalmasabb, jövedelmezőbb papsághoz: ez alkalmi beszédekben a művelődéstörténet kincsesbányát örökölt volna. De a kollégiumban szinte folytonos a tanárváltozás; a tanító legtöbbször néhány évi szolgálat után elhagyja székét s az utód csak ritkán jut abba a helyzetbe, hogy elődjének koporsójára koszorút helyezhet. Hosszú idők múlnak el, míg ez az állapot megváltozik, jóformán a legújabb korszakban, mely a papi képzettséget a tanáritól élesen elválasztja. Most már gyakrabban beszélnek a "régiekről" és, a mi fő, a beszédeken meglátszik az idők bélyege. A szónok kevesebbet prédikál, de annál többet "emlékezik", s a halotti prédikáczió helyét egy modern műfaj foglalja el: az emlékbeszéd, mely többször valóságos essay-vé izmosodik. Az alkalmi beszédnek ezzel a virágzásával szemben meglepő, mily kevesen nyomattak Patakon nem szorosan alkalmi prédikácziót és prédikácziós könyveket. Az egyházi szónoklat fontos tárgy volt, sőt Tolnai Dáli Jánosnak, ki a theologia practicát Magyarországon először virágoztatta fel a XVII. század közepén, nem csekély érdeme, hogy angol mintára új és a réginél jobb módszert honosított meg az egyházi szónoklás tanításában; mindemellett pataki embertől csak 1621-ben lát napvilágot az első prédikácziós könyv: Kecseméti Elekes János munkája (Az Dániel Propheta könyvének magyarazattya, Debreczen, 1621). Elekes, vagy Alexis János 1595-ben ment Wittembergába, majd 1598-ban Heidelbergbe. Hazatérve, 1608 körül pataki rektorrá lett, 1608-ban pataki pásztorrá, s mint a zempléni tractus seniora 1620-ban végezte életét, úgy hogy munkáját Margitai Péter kállói pap nyomatta ki, I. Rákóczy Györgynek ajánlva. Mint szónok, gyakorlatias irányú volt és beszédeiben számos adatot szolgáltat korának művelődési viszonyairól. Írt egy prédikácziós kommentárt Szt. János Jelenéseiről is, melyet utóbb Sz. Molnár Albert akart kinyomatni (l. a Heidelbergában 1621-ben kiadott imádságos könyvecske ajánlását), de csak akart, mert utóbb, úgy látszik, elállott szándékától.

Vályi Nagy Ferencz a XIX. század elején adott ki egy csomó könyörgést (Kassa, 1805), míg a tulajdonképen való prédikácziós irodalomnak 257Láczai (Szabó) Józsefben akadt művelője. Láczai már lepsényi pap korában Fábián József veszprémi esperessel együtt szerkesztette a Prédikátori Tárház czímű gyüjteményt, melyben három munkája látott napvilágot és utóbb mint pataki pap és tanár egymás után bocsátja ki Prédikáczióinak második (Patak, 1814), harmadik (u. o. 1819), negyedik (u. o. 1820) darabját s a Templombeli Köznapi Könyörgéseket (u. o. 1827), a melyek mind kiválóan eszes és tanult főre vallanak. Azonban, sajnos, ez a fő nem tud fölhevülni, alkotásai korukhoz képest sem ismerik a hathatós rövidséget, a nyelv színességét és változatosságát. Láczai az iskolában önhittséggel vádolja Kazinczyt és táborát; a gyakorlatban az íróasztalnál is, óvakodik szellemöktől. Pedig erre a szellemre szükség van és a "nyelvújítás" a Láczaiak ellenére is érezteti befolyását a szónoklatban, mi több: néhány évtized múlva a protestáns prédikácziós irodalom nagyjai sem óvakodnak a modern szónoklat szépítő eszközeitől. Nemcsak a theologiában, az egyházi szószéken is érezhető az új áramlatok ereje alakban, tartalomban egyaránt. A szónok mind jobban emanczipálja magát a mult idők dogmáitól, mind "szabadelvübbé" válik és mind több súlyt vet a formák, a kifejezés művészetére. Patak ebben a változásban sem marad hátra, sőt, ellenkezőleg, Magyarországnak egyik legelső helye, a hol kitűzik a reformok zászlóját. A vezér: Mitrovics Gyula akadémiai tanár, a gyakorlati theologiai fényes tehetségű előadója, Sátoraljaújhelyben 1841-ben született s 1903-ban halt meg. Már igen fiatalon irt ismeretterjesztő és törtélemi dolgokat, utóbb elbeszéléseket, történelmi adalékokat és 1881-ben megindította a Sárospataki Lapokat, melynek öt éven át volt a szerkesztője. Sokat és sokfélét írt; legkedvesebb tárgya azonban az egyházi szónoklat volt, melyet gyakorlatilag, elméletileg ápolt. "Egyházi szónoklattan"-ával (Spatak, 1878) eredeti gondolatok, stilus-szépség dolgában felülmúlt minden megelőzőt, de mint gyakorló szónok is kiváló hatást keltett beszédeivel, melyeknek a szép, festői stílre való törekvésen kivül, az új, az u. n. "szabadelvű" theologiai gondolkodás a fő jellemvonása. Idevágó művei: Egyházi és szertartási beszédek; Spatak, 1872; Lang Henrik vál. vallásos beszédei; u. o., 1877. Az én lelkipásztori hitvallásom, Debreczen, 1896; Magyarország ezredéves fennállása emlékére, u. o. 1896. A mit az életből és bibliából tanultam, u. o. 1902; Hétköznapi, bűnbánati és alkalmi imák. Sárospatak, 1886.

Annak a korszaknak, melyben a pataki irodalom kezdi bontogatni szárnyát, sajátos, különös jellemvonása a vallási vitatkozás. A protestánsok küzdenek a katholikus egyház ellen, de viszont a reformáczió kebelében is történik továbbfejlődés, melynek hívei megint a protestáns orthodoxia híveivel találják magukat szemben. Patakot e részben - kálvinizmusát leszámítva - inkább konzervativ, semmint forradalmi hajlamok jellemzik. Szikszai Kovács Balázsról föl van jegyezve, hogy miután 1561-ben tanítani kezdett volt, 1564 körül a kolozsvári gimnáziumhoz távozott, Dávid Ferencz asztalánál étkezett és (nem mint eddig hittük: Károli) ő vette először észre és leplezte le Dávid unitárizmusát. A leleplezésből zavarok támadtak, Kovács 1566-ban Patakra menekült vissza, de mint idevaló rektor ismét harczol az új áramlat ellen; így 1568-ban a kassai zsinaton disputáczióba ereszkedik és megírja Egri Lukács tételeinek czáfolatát.

Mintegy tíz esztendővel utóbb Thoraconymus (Kabátos?) Mátyás folytat élénk vallási vitatkozást, ki előbb Késmárkon viselt mesteri hivatalt, de úrvacsorai nézetei miatt menekülnie kellett és 1578-86 között már a pataki iskolát igazgatja. Mint ilyen harczol Eberhard Mátyás selmeczi pap ellen, ki "Kabateus"-ról verset bocsátott közre, szemére hányván, hogy Krisztusnak az úrvacsorában való testi jelenlétét tagadja. Thoraconymus a következő czímű dolgozattal felelt: Spongia elegiaca ... qua abstergit labem sibi aspersam (1579), de egyéb műveket is adott ki (Tractatulus de hypostatica unione duarum naturarum in Christo etc., 1585-ből: Sternae, Examinatoribus propositionum de Coena Dni a Caspare Pilcio pastore eccl. Sarosiensis editarum, missae, 1586-ból, görög versekkel; Discusso septem Paralogismorum, pro asserenda orali ipsiusmet nativi corporis et sangvinis perceptione confictorum, 1586). Sőt az akkori kalendárium-vitába is beleszólt, mely Szántó István és Beregszászi Péter között támadt (Ventilatio scripti illius, quod inscriptum est: Adversus auctores Juliani Pseudocalendarii. Defensio 258Ventilations adversus Stephanum Aratorem. Megjelentek Beregszászi Péter irataival együtt: "De controversiis Religionis hoc seculo motis, Adversaria quaedam cripta" etc. Basileae 1587).

Szóval, az akkori kérdések Patakot is foglalkoztatták. Tolnai Fabricius Tamás pataki pap (1597-99) Horváth György ellen ad ki vitázó iratot: "Exarmatio Scuti Laniani, quod Gregorius Horváth gladio verbi divini, imagines a sincera religione resecanti, temere opposuit." Patak, Debreczen, 1597. Újfalvy Katona Imre pataki rektor, majd Rákóczi Zsigmond udvari papja, utóbb szepsi, 1606-ban gönczi, 1610-ben bodrogkeresztúri pap, Sárosi András újhelyi pap ellen vitáz a szabad akaratról. Herczegszőlősi János tanár (1647-54) utóbb tolcsvai pap, 1651-ben Horváth András kassai luth. rektornak válaszol, ki "de omnipraesentia crnis in persona tou logou írt volt disputácziót.

Még fontosabb Tolnai Dáli János mozgolódása. Tolnai két ízben is rektorkodott Patakon, 1639-42. és 1649-56-ban. Tanult és buzgó lélek volt, a kit azonban tapintatlansága és türelmetlensége, melylyel az iskola régi kézikönyveit kihányja, hogy helyettük modernebbeket alkalmazzon és az episcopalis rendszer ellen, a prezsbiteri mellett való harcza, minduntalan összeütközésbe hoz tanító társaival, a deákokkal és a papsággal, míg végre kifárad és meghajol. Egyetlen nyomtatott vitairatot hagyott hátra, azt is Váczi András, egyik, vele nem egyező volt tanártársa (1648-49) ellen intézte. Váczi - Dáneus Rácai álnévvel - 1653-ban Kassán egy fordított könyvet adott ki a Miatyánkról s Tolnai ez ellen intéz támadást következő kis munkájában: Dáneus Ráca J. Azaz: A Miatyánk felől igaz értelmű tanítóknak magok mentségére Váczi Andrásnak usorás vádja és szidalma ellen. Spatak, 1654. A támadás azonban, mint mondják, elég gyenge volt és Váczinak nem okozott nagyobb fáradságot.

Ugyanabban az esztendőben, a melyben Tolnai könyvecskéje, látott napvilágot Patakon Lippai Sámuel pap vitairata, a Dissertatio de prima elevatione Panis et Vini in Coena Domini, melyben ama szokást hibáztatta, hogy némely egyházakban úrvacsora előtt a kenyeret és bort fölemelték. A könyvecskére egy névtelen kath. felelt (Lima Dissertationis Patakianae), mire Lippai a következő esztendőben "Desperata causa Prioris Elevationis Panis et Vini in sacra Coena ... a quodam Anonymo Pontificio frustra defensae" czimű iratában igyekezett álláspontját megvédeni (Sárospatak, 1655).

A XVII. század második fele egyébként is lázas és mozgalmas ideje Pataknak. Lorántffy Zsuzsánna 1660-ban meghalt; fia, II. György már a következő év tavaszán szintén őseihez költözött s Patakot feleségére, Báthory Zsófiára és fiára, I. Rákóczy Ferenczre hagyta. A szigorú kálvinista udvart katholikus váltotta fel, mely épp oly ellensége lett a kollégiumnak, mint a minő lelkes "dajkája" volt az eddigi. Báthory Zsófia, kit a Rákóczyak erőszakkal térítettek volt át a protestántizmusra, a protestántizmus legelszántabb ostromlóiból állított őrséget a pataki várba: jezsuitákat telepített beléje (1663). A felocsúdott, új erőre kapott katholiczizmus mindenfelől támadott és lehetőleg vissza akarta hódítani az elvesztett hadállásokat: nem csoda, hogy Patakon is hallatszott a panasz. Ötven-hatvan évvel előbb a protestáns igehirdető volt a támadó fél; most mindenfelé megfordult a koczka: vizsgálatokon, utczán, magánérintkezésekben a katholikus, a jezsuita köt belé a kálvinista papba és tanítóba, hogy vitára, theologiai párbajra ingerelje. 1665 táján Pika Menyért és Zombori Hasznos Péter - amaz kath., ez ref. udvari ember - arról vitatkoztak, hogy "volté valaha, valaholott, valakinél Calvinus János előtt a' 259mostani Calvinisták vallása?" oly feltétellel, hogy a legyőzött köteles lesz a győztes fél vallására térni. Kis Imre jezsuita meghallotta az esetet, magához hivatta Zomborit és fölszólította, hogy a megállapodásnak tegyen eleget. Zombori a pataki pásztorhoz fordult segítségért, de Szerencsi Péter uram vonakodott a vitától, azt mondotta, sok a dolga, és csak pár szóval felelt, mire Zombori Pósaházi Jánostól kért utbaigazítást. Pósaházi egy írásocskát adott neki: "Rövid oktatás, melyben meg-mutattatik a Calvinista vallásnak isteni régisége". Azonban Kis az írásra írással felelt. Most már Pósaházi sem hagyta a dolgot és még azon évben könyvet nyomatott a pataki nyomtatóval: Pósaházi Jánosnak Kis Imre nevű Jesuita Paterrel való vetélkedése im ez kérdésről, volté valaha, valaholott valakinél Calvinus János előtt a mostani Calvinisták vallása? 1666. Ebből újabb vetélkedés támadt, melybe mások is belekeveredtek. Pósaházi "Tromf-ki, tromf" czímű iratot közölt, Kis Imre pedig "tök, mak, zöld tromfjára Pósaházinak" ugyanazon évi május 30-án a maga "Veres Tromf"-ját vágja ki, ugyanazt, melyért Czeglédi Istvántól "meg-piricskeltetik". Pósaházi még a nyár folyamán, de legalább is szeptember végéig a "Ben Sült Veres Kolop. Avagy: Kis Paternek Vesztett Peri" czímű könyvvel ütött vissza, de erre is csakhamar, még 1667 január 8-án készen volt a nyomtatott felelet: "Pósaházinak egy Ben-Sült Veres Kolop Titulusú Feleleti megmutattatik semmire kellőnek lenni, avagy hogy Pater Kisnek Pöri el nem veszett".

Különben nemcsak Kissel folyt a vitatkozás. A jezsuitáknak volt rá gondjuk, hogy egyik legbuzgóbb, legtehetségesebb és legerélyesebb vitatkozójuk álljon a folyton veszélyeztetett őrhelyen: Sámbár Mátyás, a kiről feljegyezték, hogy 30 év alatt 12,000 lelket vezérelt vissza a kath. egyházba. Sámbár Czeglédi István ellen írta ismert első vitatkozó könyveit, a "Vén Bial orrára való Kariká"-t és az "Orvosló Ispitály"-t (1664); aztán, úgy látszik, már mint pataki lakos, másodszor is kiadta "Három idvösséges kérdés" czímű munkáját, mely először Nagyszombatban 1661-ben látott napvilágot és nem kevesebb mint négy kiadást ért. A népszerű könyvet - kihívásul - maga küldötte meg Matkó Istvánnak és - bizonyára - a kollégium tanárainak, mire két oldalról is kemény támadásokban részesült. Matkó a "Fövenyen építetett Ház romlásá"-ban fordította vissza tételeit. Pósaházi "Sommás választétel", vagy, mint Sándor István írja, "Sámbárnak az három kérdéseire való felelet" (1666) czímű irattal válaszolt. Viszont Sámbár is sietett Pósaházit visszaverni egy ma már teljesen ismeretlen írással (megj. 1666), de Pósaházi sem volt rest és egy 309 lapos kis munkában keményen "megrázogatta" az ellenfél feleletét. (A három kérdésre való sommás választételnek ... Megerőssödése stb.)

Azután a pörbe mind a hárman beleszólnak még egyszer: Sámbár "A három idvösséges kérdésre, a Luther és Calvinista tanítók mint felelnek?" czímű vaskos könyvecskével (Kassa, 1667), melyben együtt adatik "Matkó hazugságinak megtorkollása és Pósaházi mocskainak megtapodása"; Matkó az "X ut Tök könyvnek eltépése" által, Pósaházi a "Görcsös bot amaz déczeges fekete Bonasusnak a hátára" czímű dolgozatában (Sárospatak, 1668), és a vita bezárul, a nélkül, hogy bármelyik legyőzöttnek hinné magát. Az eszméket nem igen vitték előbbre, azonban annál rútabbul mocskolták egymást és - természetesen - önmagukat és ez a pataki vitatkozás a magyar irodalom történetében a durvaságnak páratlanul álló nyilatkozása.

A nagy vitázók közül nem is maradt meg vitázó-írónak, csupán Pósaházi János és ő sem a megkezdett csapáson. Az "Igazság Istápjá"-ban, melyet a következő évben nyomtattak Patakon, Pázmány műve, "a nagy Kalauzos könyv" ellen oltalmazza vallása tételeit, de sokkal több mérséklettel, és a nagy katekizmus valóban megérdemelte azt a becsülést, melyben a közönség sokáig részesítette.

A kollégium pataki napjai azonban már meg voltak számlálva. Rákóczy Ferencz 1668-ban még a vizsgálaton is megjelent, sőt 1669-ben egyezséget kötött az iskolával, csakhogy a jövő már nem tőle függött. A Zrinyi-féle összeesküvés szomorú vége ismét az 1667-ben Munkácsra távozott Báthory Zsófia és a német kezébe adja a hatalmat. Patakot német őrség szállja meg, Lipót megkezdi a "rendcsinálást" és 1671 október 20-án az amúgy is zavarokba, féktelenségbe sülyedt deákságot a tanárokkal és papokkal együtt világgá űzik. A tipográfiát, a könyvtár nagy részét szekereken vitték magukkal. Pósaházi János és Buzinkai Mihály vezette őket Debreczenbe, Gyulafehérvárra, és folytatják a munkát ott, a hol abbahagyták. Pósaházi még 1673-ban kiadja Sibelius Gáspár imádságainak fordítását; sőt beleszól az akkori idők nagy egyházpolitikai vetekedésébe. Bethlen Miklós említi Önéletírása VI. részében, hogy Heidelbergába Joachimus Camerarius és több, az elector körül levő uraknak és praeceptorinak, a professzoroknak levelet írt a vallásüldözések tárgyában, "adjungálván az akkor Bársony Püspöktől Magyar Országban ki botsáttatott Veritas toti mundo declarata nevű könyvetskét cum Reform. Joannis Posaházi sub Titulo, Falsitas toti mundo detecta", 260mely mű 1672-ben Kolozsvárt látott napvilágot és Bársony György "Veritas"-ának hirhedt hármas okoskodását czáfolta, hogy a király egyáltalában nincs kötelezve a protestáns felekezetek tűrésére. Azonban erről a tettéről jóformán megfeledkezett az irodalom (Bod egy más, hasonló czímű röpirattal téveszti össze munkáját, Szabó Károly másnak, Bethlennek tulajdonítja), ellenben annál több szó esik a coccejánusok ellen vívott harczáról. Valóban, Pósaházi rideg, orthodox kálvinista volt, Voëtius tanítványa és sk skolasztikus theologus; gyűlölte az újítást és üldözte a más nézetűeket. Pedig a haladás szelleme mindenfelé érezhetően csap feléje. Erdélyben Dézsi Márton, Csernátoni Pál enyedi, Pataki István kolozsvári tanárok, Hunyadi Pál enyedi lelkész sült kartéziánusok és coccejánusok és ilyen értelemben tanítanak. Az orthodoxia máglyára kivánta őket és a radnóti zsinat keményen elbánik velük, ha nagyúri pártfogóik ki nem ragadják valamennyit a haragos papok markából, kiknek élén Tofeus püspök - egykor szintén pataki tanár - és Pósaházi szórják anathémáikat. Mi több, Pósaházi Dézsinek coccejánus és kartéziánus állításait 76 tételből álló "Syllabus"-ba foglalja és kárhoztatja. (Kolozsvár, 1685.) Ezzel a dicstelen vállalattal lépett le a vallási vitatkozás sivár mezejéről, a melyen annyit forgolódott, s a melynek ő utána Patakon nem is akad egynél több szántója-vetője. Szathmári Paksi Mihály, ki mint rektor (1734-1744) az iskola körül sok érdemet szerzett, az "Uri Vatsora felett meg-gyújtott szövetnek" (Utrecht, 1740) czímű elegáns kis munka szerzője támad rá még egyszer Bernád Pál francziskánusnak a miséről írt könyvére s a czenzura és a filozófia szelleme véget vet a vallásos vetekedések áldatlan lármájának, mely az igazságot ritkán, és csaknem mindig az egyéni "virtus"-t juttatta érvényre. Mint mindenütt, Patakon is érezhető az új szellem, a mely a csöndes munkában találja a jövő biztosítékát és a másénak rombolása vagy csak gáncsolása helyett a sajátjának szorgos építésében.

E csöndes zaj nélkül való, de annál értékesebb és áldásosabb munkálkodásnak különben már a múltban is volt néhány hőse. Balsaráti Vitus János, az orvos-theologus, protestáns léttére is a királynak beczézett embere, "A ker. vallásnak minden ágazati" czímű könyvén (h. n. 1571) kívül magyar chirurgiát írt és 1564-ből "De remediis pestis porphyacticis" czímű orvosi értekezést hagyott hátra. Azután - még ugyancsak a XVI. században - Fegyverneki Izsák tanító bocsát közre egy hasznavehető és sokáig keresett munkát: "Enchiridion locorum communium Theologicorum" (Basileae, 1586), mely a dolgokat az ABC rendje szerint magyarázza.

Galgóczy István deák, később újhelyi rektor, Bethlen Gáborné Károly Zsuzsánna temetésének is egyik lantpengetője, Bethlen Gábor szakácsának magyar szakácskönyvét másolja le (1622) s tudtán kívül becses forrással szolgál a későbbi régiségkutatók számára. Fűsűs János, 1622-ben ungvári, 1624 táján pataki s 1629 körül szatmári lelkész, pataki fi, a ki Marburgban két deák disputatiót adott ki, egy nagyon kedveltté vált, sokaktól leírt és nagy szorgalommal összeszedegetett könyvvel lép fel, a "Királyoknak tüköré"-vel (Bártfa, 1626), "melyben ábrázatyuk szépen ragyog és tündöklik": a fejedelmi személyek erkölcsi kötelességeiről. Bakai Benedek 1630-ban rektori székét ily czímű deák fejtegetéssel foglalja el: "De causis, cur falsitas veritatiseu papatus orthodoxiae praedominetur in mundo?" Tolnai Pap István "Az Wittembergai Academianak az Evangelica Religióért szám kivetést szenvedő Csehökhez és Morvajakhoz küldet vigasztalásá"-t nyomatja ki Fejérvárt, 1632-ben.

Azonban valamennyit fölülmúlja Szilágyi Benjamin István, ki 1645-1647-ben volt a kollégium tanára, azután tolcsvai, 1651-ben újhelyi pap lett és 1652-ben vagy a következő év elején halt meg. "Benjamin úr"-nak 1646-ból (a Temetési Pompában) maradt egy alkalmi prédikácziója; de hirnevét tulajdonképpen mint történetnyomozó örökítette meg. Mint pataki tanár ott volt a szatmárnémeti zsinaton, mely Tolnai Dáli Jánost kárhoztatta, és terjedelmes emlékiratot készített róla, az Acta Synodi Nationalis Hungaricae-t, a melyet kétszáz esztendő mulva közöltek magyar fordításban a Spataki Füzetek I. évfolyamában. Már ez az emlékirat tele van nagyértékű adatokkal; de "Benjamin úr" még nagyobb czélért hevült. Kora ifjúságától fogva szándéka volt, hogy a magyar protestáns egyház történetét fölkutatja s megírja; és a nagy műhöz húsz év óta gyüjtögette az adatokat. 1647-ben 261végre készen volt az események vázlatos előadásával (Series et dispositio Ecclesiasticae Historiae Hungarorum), mely e szerint első kísérlet a maga nemében és tizedekkel megelőzi Pápai Páriz "Rudus redivivum"-át. Csakhogy az alapvető dolgozat soha sem került sajtó alá. Adatait felhasználja Ember Pál, de a többi, a részleges kidolgozás megmaradt a jövendő feladatának.

Irodalmi szempontból még emlékezetesebb, még nyomósabb Comenius Ámos János pataki szereplése. A "nagy kóborló" mindössze négy évig (1650-től 1654-ig) tartózkodott a városban; de mennyit végzett ez alatt a négy esztendő alatt! A könyvsajtót meghonosította, vagy legalább is jobb karba helyezte és ezzel is ösztönt adott a helybelieknek a toll forgatására. Azután valóságos tankönyvíró társaságot toboroz össze az erre hivatottakból; s a mi fő, ez idő alatt írja és bocsátja közre néhány nevezetes munkáját. Így jelennek meg: a Scholae Pansophicae Delineatio (1651), melyben a fölállítandó nagy iskola tervét rajzolja meg, hol az ifjúság a keresztény embernek szükséges összes ismereteket megszerezheti; a nagyobbára beszédeket tartalmazó Primitiae Laborum Scholasticorum in illustri Patakino Gymnasio annis 1650. et 1651. (Spatak, 1652), a Leges bene ordinatae scholae és az, a mit pataki alkotásai között maga is legtöbbre becsült, a "Schola Ludus" (1656), mely az iskolai anyagot párbeszédes alakba foglalva nemcsak az akkori iskolai életről és oktatásról nyujt eleven képet, hanem emlékét őrzi egy sajátságos iskolai színjátéknak is, mely a XVII. század közepén Patakon deákot és közönséget egyaránt gyönyörűséggel töltött el s innen indult külföldi útjára.

A nagy kóborlóval, kinek Magyarország javai közül a kenyér, bor és pecsenye tetszett legjobban, csaknem egyidejűleg érkezett a városba Medgyesi Pál, épp ez idétt bocsátva ki leghatásosabb munkáit, a Dialogus Politico-Ecclesiasticus-t (Bártfa, 1650), a prezsbiteriumról való Rövid Tanítás-t (Patak, 1653), rhetori elveinek gyüjteményét, a Doce nos orare, quin et praedicare czímű dolgozatot (Bártfa, 1650) s részt véve - Tolnai Dáli Jánossal, Veréczivel - a Liturgia Sacrae Coenae (Patak, 1658) szerkesztésében, melyhez ő írja az előszót.

Azután említhető még pár disputáczió a filozofia köréből, melynek úgy látszik, Pósaházi, az új tanár, nagyobb lendületet kölcsönzött: Gyöngyösi B. András (De territorio philosophandi) és Körmendi Péter (De principio philosophandi) deákok dolgozatai.

A mi ezeken kívül még latba esik, ha ugyan a sorozatot teljesnek lehetne mondani, vagy tankönyv, vagy a következő éra terméke, a XVIII. századé, mely a bujdosó iskolát visszatelepíti elhagyott fészkébe. Valóban, a kiállott izgalmak, hányódások nem törték meg a kollégium erejét, sőt ellenkezőleg, öntudatának emelésére szolgáltak. A régmúlt fénye, a mult hősi állhatatossága, nyomorúsága és szenvedései glóriát vonnak a vén, roskatag épületek fölé s büszke önérzettel töltik el azokat, kikre őseik ily fényes erkölcsi örökséget hagytak. Nem csoda, hogy Patakon jobban érdeklődnek a helyi múlt iránt, mint a legtöbb iskolában, és az iskolatörténet művelése úgyszólván nemzedékről-nemzedékre öröklődő hagyomány. A XVIII. század különben is a történetírás ideje Magyarországon. A lezajlott török és kurucz világ küzdelmeiben a nemezt is a pusztulás, a sanyarúságok rettenetes, de dicsőséggel kijárt iskoláján esett keresztül, s a mi szintén fontos, mint a pataki iskola, múltjában keresi jogainak bizonyítékait, hogy azokat a hatalommal szemben érvényesítse. A történelmi tanú és az önérzet forrása egyszersmind.

Már öreg Csécsi János, az iskolának tulajdonképpen való fentartója, összeírta kollégiumának viselt dolgait Ember Pál használatára, kinek egyháztörténetét épp oly barátilag és tudós szemekkel nézte át és javítgatta, mint Pápai Páriz Lexiconát. Azután utódjától, Füleki András rektortól (1711-17) marad hátra egy kisebb kézirat: a pataki iskolának rövid története. Mind a kettőt messze túlszárnyalja azonban ifj. Csécsi János, ki 1712-től 1735-ig működött mint az intézet első tanára, míg végre hivatalától megfosztva, künn a tanyákon tengődve, fejezte be zivataros életét (1769). A makacs, korlátot és felsőbbséget nem tűrő ember már zsenge korában írt egy hónapok 262szerint haladó krónikát a körötte folyó kurucz háborúról (1703-1709), mely mint értékes forrás nyomtatásban is megjelent (Mon. Hung. Hist. II. oszt. Írók, 27. köt.), majd 1708 körül atyjának, öreg Csécsi Jánosnak életrajzát állította össze (Biogr. Johannis Tseetsi Senioris), mely máig kéziratban ismeretes. Még később Sárospatak városáról és váráról készített rövid történelmi jegyzéket, melyről ma már csupán Kaprinaiból van tudomásunk (Hung. Dipl. temp. Matthiae Regis Hung. Pars II., pag. 204), s végül "Regestrum historicum de schola Patakina conscriptum" czímmel összefoglalta a sárospataki kollégium történetének fő adatait. Mint az iskola történetírója, nem volt pártatlan: különösen a saját korát teljesen a saját szenvedélyének szempontjából mutatja be; a multra nézve azonban ritka szorgalommal használta fel a régi okiratokat és műve, bár sematikus természetű, igen sok becses adatot őriz meg a további kutatás számára.

Csécsi után Szathmári Király György kurátor (1763-75) gondoskodott a "Schola illustris" történetének megírásáról 1770-ig; de a feladatot tulajdonkép csak Szombathy János tanár (1783-1823) és könyvtárnok oldja meg. A szerény és félénk természetű ember írt néhány alkalmi beszédet és tankönyvet; azonban alapjában mint történetnyomozó érdemelt különös tiszteletet. Szombathy még tanári pályájának megkezdése előtt hasznos könyvészeti munkát készít a theologiai és a magyar dolgokról szóló irodalmi művekről; azután a magyar biblia-kiadásokról, melyek közül az 1607-iki bártfai editio fenmaradt töredékeinek ő volt a felfedezője. (V. ö. a Pethe-féle magy. biblia elején. Utrecht, 1794.) Utóbb jeles értekezést szerzett a jobbágyságról és a "jobbágy" szó eredetéről, mely azonban kéziratban maradt, és kitűnő tanulmányban vitatta, hogy a magyar szent korona felső része a Szilveszter-féle koronával azonos (Tud. Gyüjt. 1821, 12). Kazinczy, a kivel több levelet váltott, a magyar régiségek elsőrangú ismerőjének tartotta és gyakran fordult hozzá útbaigazításért irodalomtörténeti kérdésekben, minők: a Krakkói ABC eredete; Szilveszter és biblia-fordítása; Anonymus Gesta Hungaroruma, a Bocskay életéről szóló irodalom, vagy az antik szabású régi magyar versek, minőknek egész addig ismeretlen sorozatát állította össze a Mindenes Gyűjteményben. Valóban Szombathy ismerte a XVI. és XVII. század magyar irodalmát, melynek termékeit ritka szorgalommal gyüjtötte, és számos kérdésben (Pelbárt-Osvát, Erdősi stb.) meglepő alapos ítéletet mondott. De legtöbbet kétségkívül mint helyi író cselekszik. Már Sárospatak történetéről sok becses anyagot hordott össze, a melynek különösen kiváló része a "Series Pastorum" cz. életrajz-sorozat; az a két testes kéziratos kötet pedig, melyben a pataki kollégium történetét hagyja hátra, Erdélyi János szavaival szólva: egyetlen a maga nemében. Szombathy mind a két részben - Historia Scholae seu Collegii és Biographia Professorum Collegii - a XVIII. század deák történetírásának színvonalán áll, mind anyagának bámulatos gazdagságát, mind feldolgozását tekintve. Korának az embere volt, a ki nem látja a dolgok belső fejlődését, az eszméknek egymásra való hatását, a szellemi érlelődés menetét; figyelmét inkább a külső köti le, de ebben valóban meglepők az ismeretei, éles és pontos a kritikája és az iskola- és egyháztörténet számtalan, már elfogadott nézetét dönti meg s pótolja újjal és helyessel. Azonban az országszerte tisztelt és valóban kitűnő tudós hiába keres kiadót nagy munkájának; csak 1860-ban jelenik meg - Erdélyi előszavával - és akkor is csupán egy kötete, a Hist. Collegii, míg a Biographia Professorum ma is kéziratban van a sárospataki könyvtárban. A világ ma sem látja szellemi alakját; de utódai sokat kiaknáztak fóliánsaiból; maga Erdélyi mintegy félszáz életrajz-kivonatot közölt a Biographia Professorumból, többet fordításban a régi Sárospataki Füzetek juttattak közkézre s így munkálkodása hatással volt az irodalom- és művelődéstörténet gyarapítására. Szombathy a XIX. század elejéig követte a kollégium élete folyamát; utolsó, töredékes jegyzetei azonban alig árulnak el valamit a deákság akkori életéből. E szép idők képét egy érdekes és becses napló tárja föl, melyet 1828-tól kezdve Jászay Pál ír, akkor pataki deák, Csengery József historiarum professornak lelkes tanítványa, később a legjobb magyar történetírók egyike. A negyvenes évek folyamán Orbán József pataki deák, 1861-től 1895-ig a kollégium akadémiájának tanára küld egy dolgozatot, 263Sárospatak történetét, a Vahot Imre-féle "Magyar Föld és Népei" czímű vállalatba s ír időfolytával több becses történeti adalékot.

Azonban nem csak a helyi történelemnek akadtak művelői. Csengery József tanár (1825-50) a Felősmagyarországi Minervában Báthory Zsófiáról emlékezett meg (1831), Pálkövy (Palkovics) Antal kollégiumi tanár (1843-62), a lapokban és folyóiratokban (Bpesti Hiradó, 1847; Sp. Füzetek, 1857-62; Házi Kincstár, 1862) közölt, vagy terjedelmes kéziratokban hátrahagyott "Az emberi elme kifejlésének vázlata, Sárospatak, 1844" czímű fejtegetéssel foglalta el tanszékét s Magyarország történetét 3 kötetes munkában írta meg a nagyközönség számára (Sp. 1852, 1854, 1857). Heiszler József tudós ex-piarista professzor (1860-69) a folyóiratokban közölt számos czikke és theologiai iratai mellett "A keresztyénség és a ker. egyház történelme. I. köt. A niceai zsinatig. Spatak, 1861" cz. munkájával nyujt figyelemre méltó kísérletet; végre a 80-as években Warga Lajos, Heiszler utóda, lép föl, szépen, símán megírt háromkötetes "Ker. egyháztörténelmé"-vel. Meg kell vallani, hogy e históriai művekben jobbára hiányzik az, a mi Szombathi munkálkodását korszakossá tette: a föltétlen eredetiség. De kellő segédeszközök hiján, a világtól távoleső kis városba szegezve, bajos is volt valóban eredeti alkotásokat teremteni s a minden törekvésnek szárnyát szegő akadályokon csupán a XIX. század utolsó tizedében tör át egy kiváló egyéniség, a pataki modern történetíró gárdának legnagyobb alakja Ballagi Géza. "A nemzeti államalkotás kora, 1815-1847" czímű munkája, mely a Szilágyi-féle millenniumi nagy történelemnek IX. kötetét alkotja és mint közvetetlen forrástanulmányokon, levéltári kutatáson alapuló s művészien megírt alkotás, az újabb magyar politikai történetírásnak egyik legértékesebb terméke. Történetírói munkásságát gazdagította még néhány kisebb dolgozatával (Az 1839-40. országgyűlés viszhangja az irodalomban, Budapest 1800; A prot. pátens és a sajtó, u. o., 1892; Emlékbeszéd Szűcs István felett, u. o., 1903, de különösen "A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig" (u. o., 1888) czímű úttörő nagy munkájával.

Ismeretes, mily hatást gyakorolt Patakon a nyelvújítás, de inkább csak egyoldalúlag. Az irodalomtörténet megszokta, hogy ezt a kis várost a maradiság egyik fészkének tekintse, a hol Beregszászi, Láczai Szabó, Kövy Sándor, Rozgonyi József hurrogják le az újítók táborát és bodrogkeresztúri születésű Barczafalvi Szabó Dávidot, volt pataki deákot, midőn a Magyar Hirmondó szerkesztése (1784-86) és hosszabb belgiumi s németországi tanulmányozás után 1792-ben a fizikából és mennyiségtanból magyarul kezdette leczkéit, jónak látták figyelmeztetni, hogy "a tanár ne neologizáljon". Azonban Barczafalvi mégis csak Patakon maradt haláláig (1828), magyarul tanított és sürgette a tudományoknak magyar nyelvű művelését. Viszont a Mondolat párthíveinek tapsait bőven ellensúlyozza Vályi Nagy Ferencz, a lángeszű, mély tudású bölcselő, Sípos Pál, Kézy Mózes, Majoros András tanárok s a mi fő: az ifjúság lelkesedése. A "humanista" vén papok, táblabírák és idősebb professzorok ismételt merényleteit a magyar nyelven való tanítás ellen legyőzték Vay József és modern szellemű társai, de legjobban az idők szelleme; a nyelvújítás ellen is hiábavaló volt a gúny, rágalom és nagyképűsködés. Az ifjúság szívesen olvassa az újítók költészetét, kísérletei telvék a neologia helyes és helytelen alkotásaival s vezérévé Kazinczy lelkes hívét, Majoros András tanárt (1719-1854) választja, ki Patakon először ír valamire való magyar grammatikát, hirdetve, hogy nyelvünket gazdagítanunk kell "idegen nyelvek virágaival" és (1829) önként s először vállalkozik a magyar irodalomtörténet előadására. Majorosnak, ki a tanári pályája elején Szombathy emlékét lelkes beszédben ünnepelte, magyar irodalomtörténet készítését tervezte, azonban a terv csak terv maradt. A magyar irodalomtörténetnek Patakon csupán az ötvenes években akad nyomósabb művelője Erdélyi Jánosban, kit 1851-ben az akadémiára filozófiai tanárrá választottak és utóbb, 1863-ban, a magyar irodalomtörténet tanításával bíztak meg. Sőt tulajdonképp Erdélyi sem írt magyar irodalomtörténetet, inkább bölcselő volt és kritikus; de művel telvék irodalomtörténeti elmezésekkel és a különböző áramlatok vizsgálatával. Midőn Patakra jött, már túl volt ifjúságán és befejezte költői 264pályáját, sőt első népköltési gyüjteményei és fejtegetései is napvilágot láttak. Azonban még mindíg ad ki gyüjtéseket, ismételten megragadja az alkalmat hogy a népszellem fontosságát és tulajdonságait fejtegesse és kutassa nyomait és hajtását az irodalomban. Mi több, akárhány kritikája egy-egy pompás, kész fejezet az irodalomtörténet számára; kisebb prózái (Pest, 1863) pedig, a Pályák és Pálmák s a későb ezzel egy kötetben kiadott ez időbeli dolgozatok, "Tanulmányok" közös czíme alá foglalt kritikák, valóságos kincsesbányái az irodalomtörténeti tudásnak. Még a magyar bölcsészetről írt munkáiban is igyekszik bepillantani a magyarság lelki világának fejlődésébe, sőt vizsgálati körébe vonja a világirodalmat és megkezdi egy "Egyetemes irodalomtörténet" írását, melynek befejezésében azonban meggátolja a halál. Mint helyi írónak azonban szintén korszakos volt a jelentősége, különösen a Sárospataki Füzetekkel, melyet 1857-ben alapított s azon év júliusától 1859 végéig, azután 1864-ben és 1866-ban szerkesztett és számos közleménynyel gyarapított. E vállalat valóságos középponttá lett, a mely körül az akkori magyar protestáns világ legkiválóbb szellemei csoportosulnak, és a helybeliek irodalmi munkálkodásának hatalmas fokozója. Theologia és bölcselet, pedagogia és történelem, jog és gyakorlati kérdések magvas tárgyalásai, irodalom- és művelődéstörténeti adalékok járultak e szerény külsejű füzetek kiváló értékéhez, bár a folyóirat anyagilag inkább tengett, mínt élt, s írói maguk voltak vállalatuknak meczenásai. Viszont, sajnos, Erdélyi szelleme Patakon nem igen talált követőkre. Az ifjúság inkább bámulta, semmint értette magasan járó bölcseleti előadásait; mint esztetikus és kritikus, mint közvetve vagy közvetetlen az irodalomtörténet munkása, nem nevelt utódokat. Az akadémián lelkesen tervezett bölcseleti kar nem fejlődött ki s noha a magyar irodalomtörténet tanszéke megvan, a fontos studium folyton mellékes tárgy marad és a kenyeret adó theologiának csak függeléke. Nem csoda, hogy művelése szűkkörű és alig terjed túl egy-két szakember munkásságán, melyhez - a többiek részéről - kivált az elég gyakori emlékbeszédek némely része csatlakozik. Erdélyiről hárman is írnak emlékbeszédet: először Emődy Dániel akadémiai tanár (1863-91), majd Kún Pál gimnáziumi tanár, a ki az "Egyetemes irodalomtörténet" megjelent részét befejezte és közrebocsátotta, s végre Szinyei Gerzson 1894-ben a Sárospataki Lapok hasábjain. A többiek közül ott van idősbb Mitrovics Gyula visszaemlékezés Szeremlei Gáborról (Egyh. és szert. beszédek, 1872), Szinyei Gerzsoné a két Finkey testvérről (1874), Orbán Józsefé Molnár Istvánról (1875), Buza Jánosé Soltész Jánosról (1880) és Tarnóczy Tivadarról (1895), Emődy Dánielé Hegedűs Lászlóról (1884), Kún Pálé Ivánka Sámuelről (1887), Finkey Józsefé Kún Pálról (1892) és Kún Béláról (1897), Nemes Ferenczé Emődy Dánielről (1892), Finkey Ferenczé Orbán Józsefről (1897) és Nemes Ferenczről (1899), Radácsi Györgyé Wargha Lajosról (1901) és Arvay Józsefről (1903), Novák Lajosé Peremartoni Nagy Gusztávról (1902), melyek többé-kevésbbé író emberekről szólván, irodalomtörténeti szempontból is számbavehetők.

Szinyei Gerzsonnak, Erdélyi közvetetlen utódjának munkássága kiválóbb figyelmet érdemel. Szinyei 1862-től gimnáziumi, 1868-tól 1902-ig akadémiai tanár, könyvtáros és mint ilyen, Erdélyi és Szombathy közös utódja. Szinyei 1836-ban Lukán született; tanulmányainak befejeztével gróf Degenfeld Pállal, a kinek nevelője lett, két évig a külföldet tanulmányozta, a honnan visszatérvén, a sárospataki gimnázium tanárává választották s mint a kollégium történetének művelője, Szombathy nyomain kezdte meg a munkásságát. Egész sereg önálló dolgozata jelent meg, mint: A sárospataki ev. ref. egyház templomai, 1896, A spataki főisk. könyvtár története, 1884, az iskolai élet alakulásaiban fölmutatva a koreszmék határát. Számos tankönyvet is irt, nevezetesen latin nyelvtant és szótárt. Számos czikken kívül tartalmas és nemesstilű értekezésekkel (A classicismus és romanticismus a magyar költészetben; Komáromi Cs. György életéhez; A. Farkas Jakab stb.) tűnt ki Ifj. Mitrovics Gyula nyujtott Enea Silvio "Eurialus és Lucretia" cz. regényes történetéről rövid értekezést (Spatak, 1899), mely egyszersmind székfoglalóul szolgált.

Mint theologus, elsőnek Szathmári Paksi Mihály tűnt fel a XVIII. sz. első felében néhány gyönge deák munkával. Sárkány Dávid, a filozofia, história 265és görög nyelv tanára, 1734-ben "De profanae eruditionis eximia utilitate in sacris" czímen tartott székfoglalót s 1757-ben szent János I. leveléről adott ki magyarázatot (Exegesis analytica Imae Epist. S. Joh. Tiguri, 1757). Szathmári Paksi Dániel 1815-ben megírta a Keresztény hittudomány czímű művét két kötetben, továbbá: Compendium juris Mosaici adductum J. D. Michaelis concinnatum 1818. Somossy János 1835-ben a bibliát bocsátja közre nagy tudásának csalhatatlan jeleivel, de sok helyütt rossz magyarsággal, és a következő években rendszeres hittant nyomat (Ker. hittudomány, két köt., Sárospatak, 1836-38), mely tudományos értékre nézve az időszaknak egyik kimagasló alkotása. Somossyt az ötvenes évek végétől Szeremlei Gábor hírneves theologiai-doktor, egy ideig a bécsi prot. theologiai intézetnek is tanára, kívánta elfeledtetni "Ker. vallástudományává"-val (1859-62), csakhogy rendszertelen gondolkozása és stilbeli nagy fogyatkozásai méltán idézték föl ellene a kritika támadásait. A hatvanas évek folyamán Heiszler József adott ki több írásmagyarázatot és "Dogmatikai fölolvasások" czímmel egy kötet magas színvonalú akadémiai előadást, a nélkül, hogy a nagyközönség figyelmét fölébreszthette volna; s végre a hetvenes években és a 80-asok elején Nagy Gusztávtól jelenik meg néhány dolgozat. (A korinthusi levél, eredeti alakjában; Jézus imája; A feltámadásról), melyeknek új, merész, forradalmi eszméi nagy zsibongást keltettek a magyar theologiai világban.

Többen foglalkoztak a filozofia művelésével. Szentgyörgyi István tanár (1767-1797), Kazinczy barátja, "De variis philosophorum veterum cosmogoniis" czímen mond székfoglaló beszédet; Rozgonyi József, ki 1756-ban Tolcsván született és korán árvaságra jutva, nagyatyja, ifj. Csécsi János mellett töltötte gyermekéveit, majd Patakon, azután különösen Bécsben, Utrechtben, néhány hónapig Oxfordban, utóbb ismét huzamosabban Göttingában tanult s 1791-ben a losonczi liczeum, 1798-ban pedig a pataki kollégium tanára lett: Kant filozofiájának nagy ellenségeként válik ismeretessé három munkájával: Dubia de initiis transcendentalis idealismi Kantiani, Pest, 1792; Észrevételek a Kant ízlése szerint készült munkára nézve, melynek neve "Erkölcsi tudomány megrostálása", Pest, 1813; A pap és doktor a sínlődő Kant körül, Pest, 1819.

Rozgonyit a filozofia tanszékén 1824-ben a Schelling nyomain járó Nyíri István követte, ugyanaz, a ki róla "A halál philosophiája" (Spatak, 1823) czímű beszédet mondotta. Nyíri szintén kiváló szellem volt, tagja a M. T. Akadémiának és sokoldalú író, ki 1797-től kezdve az iskolában csaknem mindenféle tudomány tanításával megpróbálkozott s 1829-31 között három kötetben "A tudományok összesége" czímű rendszeres encziklopedikus munkát bocsátott közre. Mint filozofustól az Akad. Évkönyveiben és különösen a Tudománytárban jelentek meg tőle dolgozatok, de méltán keltett figyelmet "Conspectus philosphiae empiricae Lockii etc. ad suas categorias relati Patak, 1824" czímű önálló művével is, mely kiváló rendszerető elmének alkotása.

A 40-es években Hegel hatása érzik majdnem egész Magyarországon és az 50-es években, sőt a 60-as évek elején is, Patakon Erdélyi hegelizmusa az uralkodó. E korszaknak "A bölcsészet Magyarországon" czímű munka volt, mint a magyar bölcselet történetének egyetlen számot tevő kísérlete, a filozofiával való helybeli foglalkozás legértékesebb gyümölcse, bár tárgyát nem merítette ki teljesen és nem haladt tovább a XVII. századnál. Utóbb, 1879-ben, Bihari Imrétől jelenik meg (Pest, 1879) egy derék s magasabb igényeknek is megfelelő jogbölcsészet, majd a nyolczvanas évek közepe táján Bokor József tanár fejt ki szaporább munkásságot mint a Magyar Philos. Szemle írója és szerkesztője s a kilenczvenes években Mitrovics Gyula pataki gimn. tanár (1893-1903) ír "A valószerűségről" (Bpest, 1893) sikerült eszthetikai értekezést.

Mint jogi író és jogtanár (1793-1829) országos hírre kapott Kövy Sándor, az ékes latinság s deák poézis nagy barátja és a nyelvújításnak ellensége. Korábban a jogtanulás jobbadán a kész törvények magolására szorítkozott, Kövynél a tárgy lényegének megértése a fő szempont; a jogi képzettség és nem csupán a meglevő törvények tudása; az egyes törvények tárgyalásánál 266szóba kerül azoknak eredete, más idegen törvényekkel való rokonsága, sőt az "így van" mellett az "így lehetne", az "így kellene" is megfontolásnak tárgyává válik. Mint író enm sokat törődött a felosztások logikai pontosságával, sőt akárhányszor pongyolaságot lehetett szemére vetni; de munkái: az "Elementa jurisprudentiae Hungaricae" (Kassa, 1800), melyet utóbb (Pest, 1839) Fogarasi János megjobbítva, magyarul is megszólaltatott, a "Summarium elementorum jurisprudentiae Hungaricae" (Sárospatak, 1822) kitűnő könyvek voltak és a "Magyar polgári törvény", mint addig legjelesebb magyar jogtudományi mű, a Marczibányi-jutalomban részesült. 1817-ben bírálatot írt Kelemennek Institutiones juris privati Hung. (Pest, 1814) cz. nagy munkájáról (Ratio jurisprudentiae Hung. cum quibusdam locis ejus obscuris ad ductum Institutionum Kelemenianorum propositis, Bécs, 1817), mely élénk vitát támasztott. Szlemenics Pál és Grusz Antal Kelemen védelmére keltek; viszont Kövy "Rationes Rationis jurisprudentiae Hungaricae" (Patak, 1819) czímű irattal felelt, bebizonyítva, hogy több megjegyzését maga Kelemen is elfogadta és felhasználta munkájának 1818-iki II. kiadásában. Aztán a huszas évek második felében néhány czikket írt a Felsőmagyarországi Minervába (Magyar törvényt illető régiségek és ujságok töredékei; VI. Károly császár ... diák versei s némely visszaemlékezések a poesisről, vagy csak versírásról, s annak becsülete stb.). Utódai közül önálló tudományos munkával lépett föl Antalfi János, a ki 1828-ban, Pelsőczön született, 1858-ban lett Patakon az osztrák magánjog tanára és 1885-ben halt meg (Magyar váltó- és keresk. törvény, Spatak, 1863); azután Emődy Dániel, a ki Tisza Kálmánnak volt a nevelője és Kossuth, Jókai, Petőfi, Vörösmarty bizalmas barátja, jelentős szerepet vitt, mint hirlapíró. 1863-ban a sárospataki jogakadémia tanára lett. "A magyar magánjog tankönyve" czímű két kötetes munkája a halála után jelent meg Sárospatakon, 1892-ben. Bartha Béla tanár (1891-95), Laveleye Emil egyházpolitikai tanulmányainak is fordítója (Polgári házasság és házassági bíráskodás, Bpest, 1892) és a theologiai tanárok sorából bizonyos részben Mitrovics Gyula, kinek műve: A polg. házasság törvényei, párhuzamban az eddigi házassági joggal, 1895-ben látott napvilágot.

Több mint természetes, hogy a tudós munkák e csoportjai nem fogják kimeríteni a helyi munkásságot; ellenkezőleg, a különféle szakokba tartozó íróknak egész sora vonja még magára a figyelmet. Sárospataknak van néhány orvos-írója, mint Tóth-Pápai Mihály paedagogiarcha és tanító, Felsőőri Fülep Sámuel orvosdoktor, Soltész János orvosdoktor, 1834-től a kollégium tanítója és orvosa, 1853-72-ig a gimnázium tanára, és Lengyel Endre, ki 1821-ben Patakon született és 1850-ben Patakon települve le, mintegy 12 éven át működött a kollégiumban, majd Zemplénmegye tb. főorvosa lett, mint ilyen Raisz Gedeonnal együtt a Zemplénmegyei Orvos-Gyógyszerész-Egyesületet alapította és 1903-ban végezte életét. Az irodalomban a Regélő hasábjain (1844) mint verselő lépett föl, azután számos szakczikket írt szaklapokba s évtizedeken át dolgozott egy orvosi polyglott szótáron és Orvosi történelem cz. munkáján. Mások a természettudományok különféle ágaiban és a mathematikában tette kísérleteket. Nyíri István a M. Tud. Akad. Évkönyveiben, a Tudománytárban közöl néhány dolgozatot; Sipos Pál a berlini tud. társaság előtt mathematikai értekezéssel nyer aranyérmet; Soltész János "A füvészet alapvonalai" (Bpest, 1873) czímű munkájával szerez akadémiai koszorút. Kiss József tanítóképző tanár az állattan irodalmának történetét írja meg (1864-65); Buza János gimn. tanár "Kultivált növényeink betegségei" czímű munkáját a természettudományi társulat pályadijjal jutalmazta és kinyomatta 1879-ben; viszont Kun Pál gimn., majd akad. tanár (1867-91) a Sárospataki Füzeteket nyelvészeti, a M. Philos. Szemlét nyelvbölcseleti czikkekkel gazdagítja. Ivánka Sámuel kántor, ének- és zenetanár (1860-86) gazdag ének- és zeneügyi és zeneirodalmi munkásságával érdemelt elismerést. Warga Lajos "Képes játékkönyv"-et bocsátott közre (Spatak, 1869), Krüzselyi Bálint jogtanár (1877-91) "Mire visz a pálinka?" (Sp. 1883) és "A savókúra" (Sátoraljaújhely, 1888) czímű apróságokat; Antalfi János 1859-62 között a Sárospataki Naptárnak volt szerkesztője.

Ismét mások mint fordítók, átdolgozók működtek. Diószegi János "Hugo Grotziusnak a ker. vallás igazságárúl írott könyveit" adja ki (Marburg, 1832), legalább a sárospataki koll. könyvtárában levő példányra sajátkezűleg följegyezte, hogy: "Ill Collegio Sp. offert Johannes Diószegi Interpres et ex parte auctor". Őri Fülep Gábornak - Szemere László felett tartott Halotti Elmélkedését s "A tokaji bornak természetéről és szűréséről" írt és Kassán megjelent dolgozatát kivéve - összes írói munkássága fordítás és átdolgozás. Egymás után jelennek meg a tőle: Pictet franczia eredetije után a Keresztyén Erköltsi Tudomány (Pozsony, 1788); Piktét Bendeknek három apróbb Múnkátskái (u. o., 1791); Codex Legum Ecclesiasticarum ... e lingua Germ. (u. o., 1791); Mason János, a Magunk meg-Ismeréséről (u. o., 1792); Zimmermann J. György, a Nemzeti Büszkeségről (U. o. 1792); a már említett "Uzong"; Baurand Kegyesség segítő Erköltsi Elmélkedései (u. o., 1795); Hallernek Voltaire ellen írott levelei (u. o., 1795); ugyanannak könyve "A hitetlenkedésnek okairól" (Kassa, 1799), s még kézirati hagyatékát is fordítás alkotja: A jezsuiták története Wolff után, két kötetben. Szilágyi Márton 1773-1787-ig a fizika, mennyiségtan és természetrajz s 1787-90-ig a német nyelv tanára, a "Cziropediá"-t ültette át görögből (Nagykároly, 1784) és Haller Albertnak a Szent Írásban levő legfontosabb igazságokról írott Leveleit bocsátotta ki (Pozsony és Kassa, 1785); Szombathi János Raff György "Asia, Afrika, Amerika és Déli India Geographiája" cz. könyvét dolgozta át Gromann György német kiadása után. Tóth-Pápai Mihály Less Gotfried Erköltstudományát (Kassa, 1788) és Pankl "Mezei gazdaság"-át adja ki magyarul (u. o., 1801), Soltész János Hartmann után "Az ember szellemé"-t (Spatak, 1847), Kálniczky Benedek Schröck János lipcsei tanár történeti munkáját (Köz. ker. egyháztörténettan, 1848) honosítja meg. Halmy Gyula gimn. tanár (1864-66) Ciceróból fordított és Szombathi Biogr. Professorumának egy részét közölte; ifj. Mitrovics Gyula Schwegler filozofia-történetét tolmácsolta és toldotta meg a magyar bölcselet történetének vázlatával (Budapest, 1904).

Különösen fontos az a szerep, a melyet az irodalom fejlődésében a XVIII. század végétől fogva a folyóiratok, az ujságok mint a fölmerült eszmék közvetetlen és gyors terjesztői játszanak. Előbb az írónak, ha anyagi tehetség hijával volt, gyakran évekig kellett várakoznia, míg Maecenást talált és gondolatait a nyomtatott betű szárnyára bocsáthatta; most, az időszaki sajtó kífejlődésétől fogva, legalább a kisebb terjedelmű munkák, mind könnyebben, sőt végre jóformán fáradság nélkül találnak kiadót és juthatnak el a nagy közönség kezébe. Nem csoda, ha az írók úgyszólván tömegesen kapva-kapnak a kínálkozó alkalmon. Már a tárgyalt szakmunkások legnagyobb része élt az időszaki sajtó jóvoltával; Szombathy János a Mindenes Gyüjteménybe, a Tudományos Gyüjteménybe, a Kurirba, Kövy a Minervába, Nyíry a Tud. Gyüjteménybe és Tudománytárba írogatott, Rozgonyi a Tud. Gyüjteménybe, Pálkövi a Budapesti Hiradóba, Házi Kincstárba, Antalfi a Vasárnapi Ujságba, Magyar Sajtóba, Bihari a Figyelmezőbe, Prot. Egyh. és Isk. Lapba, Bokor József a Figyelmezőbe (Kámori S. bibliafordításáról) stb. Mi több, vannak, kik maguk is érzik a szükségét, hogy lapot, folyóiratot alapítsanak, szerkeszszenek, mint Erdélyi és társai: Antalfi, Árvai, Heiszler, Bihari Imre, Szeremlei Gábor és Hegedűs László, a Sárospataki Füzetek megindítói és szerkesztői vagy Mitrovics Gyula, a Sárospataki Lapok alapítója, szerkesztő-utódaival: Radácsi Györgygyel és Tüdős Istvánnal, mint Bartha Béla, ki 1894-ben "Őrálló" czímű prot. politikai lappal tett kisérletet, a "Sárospataki Ifjúsági Közlöny", a "Sátoralja", "Sárospatak", "Zemplénmegye" alapítói és szerkesztői. A pataki írógárda felhasználta ezeket a helyi lapokat épp úgy, mint sok mást, az iskolák értesítőit, szépirodalmi és tudományos munkák közlésére, politikai, társadalmi, egyházi és iskolai kérdések fejtegetésére. Vannak publiczistáik is: első sorban a korán elhúnyt Kún Béla jogtanár (1885-96), ki mint alkalmi szónok is kitűnt, ez időből "A bécsi kapituláczió, Bpest, 1888" czímű önállóan megjelent dolgozat szerzője; még előbbről Kún Pál, a Honba, Ellenőrbe, Baloldalba, Magyar Ujságba, Egyetértésbe írt czikkeivel; Orbán József Autonomia és államsegély cz. munkájával (1884); Mitrovics Gyula, temperamentumos czikkein 268felül "Egyháziatlanság és üres templomok" czímű, 1876-ban megjelent füzetével; Ballagi Géza és mások. Viszont természetes, hogy az írók, a mennyiben az ujságot felhasználják, legtöbbször egyházi és tanügyi kérdésekkel, pedagogiai tárgyakkal foglalkoznak. Patak iskolaváros volt a múltban és az maradt mindvégig; a százados iskolai élet mellett nem fejlődött benne társadalmi tevékenység, a szellemi források, melyek az ős kollégium falain belül buzogtak, nem támasztottak igényeket a falakon kívül; az emberek "jobb fele" úgyszólván elzárkózik az igazságok keresésének s közlésének régióiba és nem akar tudni egyébről. Nem annyit tesz ez, hogy: "a pedagogia, a didaktika rendszeres, elméleti művelése", annál kevésbbé, hogy: efféle könyvek írásában való szorgoskodás; hanem sokkal inkább: a pataki iskola föl-fölmerülő szükségleteinek gondos fedezése. Az első, előttünk ismeretes dolgozatot a nevelésről a XVIII. században Tóth-Pápai Mihály írja (Gyermeknevelésre vezető útmutatás, Kassa, 1797). Aztán Rozgonyi Józseftől marad egy idevonható mű: a "Jó gymnasium" (Pest, 1791). A XIX. század 60-as évei elején Orbán József lép föl egy "Gymnasiumi tanterv"-vel; 1873-ban Kún Pál (Néhány őszinte szó, Sp. 1873) és Szinyei Gerzson nyilvánítanak véleményt a gimn. szervezkedés űgyében; 1876-ban Tarnóczy Tivadartól jelenik meg egy figyelemre méltó czikk a magyar irodalomtörténeti oktatásról (isk. Ért.); 1891-ben Bartha Béla a jogi szakoktatás reformjához szól (Pár szó, Bpest); 1897-ben Maklári Pap Miklós, Mitrovics Gyula és Rácz Lajos együttesen a középisk. tanterv reviziójáról mondják el "szavazat"-ukat.

Mint sajátlag pedagógus írót Árvay Józsefet szokták emlegetni. Árvay 1823-ban Kisráskán született, Patakon tanult és a papi pályára lépett. Azonban már 1851-ben gimn. tanárságot vállal Patakon és 1857-ben a kollégium keretében állított tanítóképző igazgatója lesz, majd 1869-től királyi tanácsos és Zemplén tanfelügyelője. Meghalt 1879-ben, elsötétült elmével, de nemes és a népnevelés szolgálatában töltött hasznos és eredményes pályafutás után. Mint író, sokat dolgozott a Prot. Népisk. Közlönybe, a Néptanítók Lapjába (1868), a Sárospataki Füzetekbe ("Népiskolai tervezet"), a melynek egy ideig (1859-60) szerkesztője is volt; önálló művei közül igen sikerült és becses alkotás a "Népisk. tanterv a tiszáninneni h. h. egyházkerületben" czímű (Sárospatak, 1858). Azonban legnagyobb sikereit számos tan- és vezérkönyvével, küönösen számtaniakkal aratta, melyek országossá tették nevét s a 60-as években és a 70-es évek elején a maguk nemében elsőrangú alkotások. A későbbiek közül Bokor József (Egy középiskola, Sárospatak, 1882), azután Dezső Lajos, a pataki tanítóképző igazgatója (1875-1904) szerepel mint pedag. író, bár emez a lapokban közölt czikkein kívül terjedelmesebb dolgozataiban (Árvay József életrajza, Pozsony, 1887; Comenius Á. J. Magyarországon, Sárospatak, 1883) inkább a művelődéstörténetet szolgálja.

Patakon igen korán észrevették a tankönyv-kérdés fontosságát és árgusszemekkel örködtek, hogy a tanítás a bevett kipróbált auctorok szerint történjék. Tolnai Dáli Jánosról tudjuk, hogy sokkal többet szenvedett az addig használt Keckermann-féle logika kiküszöbölése, mint minden puritán és prezsbiteri érzelme és ujításai miatt. De viszont a hiányokra is többször kiterjesztették figyelmöket és igyekeztek haszns eszközöket adni az ifjúság kezébe. A legelső iskolai segédkönyv, Szikszai Fabricius Balázs "Nomenclatura, seu Dictionarium Latino-Vngarcium"-a még 1574-ben készül és a szerző halála után, Pesti Gáspár pataki tanító jóvoltából, 1590-ben, Debreczenben lát napvilágot. Aztán (ifj. Csécsi szerint) Kabáteus áll elő valami "jeles orthographiával". ("Habet editam insignem Orthographiam.") Majd Tolnai Dáli Jánostól marad egy, a kollégiumban előadott "Theologia" kézirata, melyet Szombathi János még olvasott ("quam me olim vidisse, legisse, probe memini". Biogr. Prof. pag. 206).

Különös lendületet nyert a tankönyvírás Comenius hatása alatt. Az iskola részére még 1652-ben megjelenik az "Eruditio Scholastica" három kötete: a Vestibulum: Tolnai Jánoshoz, az új első osztály vezetőjéhez, a Janua: Kaposi Pálhoz, a második osztály praeceptorához és az Atrium: Ecsedi Jánoshoz, a harmadik osztály moderatorához intézett ajánlással, illetve utasítással s már néhány év mulva következnek Buzinkai Mihály és Pósaházi János tankönyvei, amattól az Institutionum Rhetoricarum libri duo (Sp., 1658) az Institutiones 269Oratoriae (Patak, 1659), az Institutionum Dialecticarum libri duo (u. o., 1659), a Compendü Logici libri duo (u. o., 1661), Pósaházitól: az Ars Catholica, vulgo Methaphysica (Pat., 1662), a Pneumatologia (u. o., 1662), Philosophia naturalis (u. o., 1667), míg későbbi iskolai előadásai: "A Hejdelbergai Katekésisnek Magyarázatja" (Gyfejérvár, 1682) kéziratban maradt. Közben Debreczeni C(ampensis) János deák és praeceptor Molnár Albert latin grammatikáját javította meg és adta ki, mint látszik, Patakon, 1661-ben. Majd Öreg Csécsy János, Buzinkai magyarázója (Elucidatio Compendi logici Mich. Buzinkai) 1706. ír - ha igaz - egy magyar grammatikát a Gönczön bujdosó iskola számára, utóbb pedig régebben szerzett tanitványainak többször előadott Orthographia Hungaricá-ját látja el rövid előszóval kiadás czéljából. Azonban meghalt, mielőtt szándékát véghezvihette volna és a kézirat elhányt czéduláiból fia, ifj. Csécsi János szedte össze a nagybecsű munkát, mely ily módon végre 1708-ban mint a Pápai Párizs Lexikonának függeléke "De recta hungarice scribendi et loquendi ratione" cz. alatt napvilágot látott. Ifjabb Csécsi János különben maga is megpróbálkozott a tankönyvírással és nyomtatásban is kibocsátott egy vékony héber régiségtudományt (Aphorismi quibus antiquitates veterum Hebraeorum brevissim e exhibentur, Bernae, 1726). E mellett fiatal korában, még mint egyetemi hallgató, előadásokat tartott társainak a földrajzból, mely később is kedvelt tárgya maradt. Csécsi a pataki iskolában is tanított földrajzot s ebbeli munkásságának emléke fönmarad néhány diktátumban (Geographia totius orbis), mi több, előadásainak egy részét Vetsei Pap István a szerző tudta nélkül magyarra fordította és Magyarországról szóló rész kihagyásával saját eredeti munkájaként nyomatta ki Nagykárolyban, 1757-ben.

Nem sokkal később, a XVIII. század közepe tájáról Sárkány Dávid, a bölcselet, történelem és görög nyelv tanára hagyott hátra egy kéziratos theologiai practicát, egy metafizikát és egy geografiát, egytől-egyig latinul. Az iskolák, s köztük a pataki, még mindig deákul beszéltek és csak szórványosan, itt-ott hangzott el egy-egy nyilatkozat a nemzeti nyelv művelésének fontosságáról, különösen az oktatás ügyét tekintve. Azonban a század méhében volt egy pár nagyfontosságú eszme, az emberek az idegen áramlat hatása alatt megszerették a műveltség előnyeit s Bessenyeyék a 70-es évek elején épp a közművelődés, a nemzeti, az egyetemes műveltség jelszavával törnek lándzsát a nemzeti nyelv érdekei mellett. Nem csoda, hogy mind többen és többen írnak magyarul. A tankönyvirodalom szintén nagyot lendül: sokat termel és részben megpendíti a magyar nyelvet. Barczafalvi Szabó Dávid, Dugonics András megmutatják, hogy nemzeti nyelven is lehet művelni a tudományokat, sőt a tudományok tudományát: a mathesist, és a "pedagogus" tábor két részre szakad. Amott vén táblabírák, rozsdás, ócska professzorok, régiségben megrögzött papok a "humanitás" nevében fegyverkeznek és kiáltoznak a nemzeti génius ellen: mi lesz a világból, ha az emberek megszűnnek deákul beszélni! - itt a realisták ifjú szellemű sorai fejlenek ki. Magyarország elmaradt, mivel - többek között - idegen nyelv jármába görnyedt. Az ismeretektől elzárták az embereket; a bölcsek kövét, mint valami múmiát, beburkolták a deák nyelv százrétű rongyaiba, hogy átlag igen kevesen juthattak hozzá. Mi több, a deák beszéd jóformán czéllá lett, legalább a legtöbb ember szemében, a helyett, hogy eszközül szolgált volna magasabb lelki javak elérésére. Magyarországnak ki kell emelkednie ebből az állapotból. A czél: az ismeret; az ismeretszerzésnek főeszköze: a nemzeti nyelv; a latin csak annyiben művelendő, a mennyiben bizonyos ismeretek megszerzésére szükséges. Ime a jelszavak.

Patakon szintén ez a két tábor küzd egymással évtizedeken át, szinte a XIX. század harminczas éveig. Hol a realisták, hol a humanisták győznek és foglalnak le több-kevesebb tárgyat, azok a magyar, ezek a deák nyelven való előadásra: nem csoda, hogy a tankönyvek nyelve változó és a szerzők legnagyobb része mind a két idiómát egyaránt használja.

A szabadságharcz után Zsarnay Lajoson kívül Finkey József, Soltész Ferencz, Hegedűs László (szül. 1814. Sárospatakon, meghalt 1884. Bpesten), Somosi István (szül. 1816. Bodrog-Olasziban, meghalt 1861. Patakon), Finkey Pál, Zsindely István, Heiszler József, Ivánka Sámuel, Orbán József, Kérészy István, Emődy Dániel, Kún Pál, a két Szinyei: Endre és Gerzson, Szivos Mihály, Molnár Lajos, Krüzselyi Bálint, a már említett Árvay és Dezső Lajos, Tarnóczy Tivadar, a két Mitrovics, Pásztor Sámuel, Sz. Nagy József képezdei zenetanár voltak Sárospatakon a tankönyvírás munkásai.

Különösen a 60-as években pezsgett a munka; ekkor indul meg a "Népiskolai könyvtár" czímű vállalat; mi több, Patak, mint tankönyvkiadó középpont, jóformán versenytárs nélkül áll az egész országban. Utóbb, az alkotmányos éra idején azonban elveszti ebbeli jelentőségét, s noha írói 1873-ban sietnek "Irodalmi Körré" alakulni, mely azóta számos tankönyvet termelt nem versenyezhet a főváros hatalmas anyagi és szellemi tőkéjével.

A mai Patak tudományos és irodalmi életének fő organumai: ez az "Irodalmi Kör", mely tankönyvein kívül egyháztársadalmi hetilapjával, a Sárospataki Lapokkal és tudományos folyóiratával, a Sárospataki Füzetekkel nagyfontosságú működést fejtett ki.

Patakon már a XVI. században volt bibliotéka, mely a XVII. század közepe táján az ország elsőrangú gyüjteményévé emelkedett. Az iskolának elűzése hamarosan (1671) véget vet ugyan ennek a virágzó állapotnak; a könyvek egy része a német katonaság s a jezsuiták kezébe jut, más részét a menekülő deákság viszi magával, úgy hogy a XVIII. század elején, a kollégium restaurácziójakor, a régi kincsekből csak igen kevés kerül vissza; de a közönség adakozó kedve ismét rohamosan fölgyarapítja a gyüjteményt, mely a XIX. század elején már mintegy 10,000 kötetből áll, míg ma a 38,000-et is meghaladja.

Az első nyomtató műhelyt 1650-ben állították fel Patakon, különösen Medgyesi Pálnak és főképpen Comeniusnak sürgetésére, kinek "Primitiae Laborum"-a 271a pataki sajtónak legelső terméke. Az elűzés azonban ezt a vállalatot is megszüntette. Rosnyai János, a nyomtató, Debrenczenbe költözött a deáksággal együtt, mely a betűket magával vitte; azonban csakhamar elhagyta őket, Kolozsvárra ment, ott folytatta működését Czeglédi Istvánnak Patakon megkezdett "Sion vára" befejezésével, - a betűket pedig 1706-ban, Debreczenben, elpusztította a német katonaság. A XVIII. században nem volt nyomtató műhely Patakon, hiába sürgetik felállítását ifj. Csécsi János és mások; csak a következő század elején, 1805-ben, létesít egyet Szentes József kapitány és ez a magánvállalat megy át, 1810-ben ideiglenesen, 1817-ben pedig végkép a kollégium birtokába, hogy a ma is meglevő műhelynek alapjául szolgáljon.

Maga az irodalmi és tudományos élet, mint a múltban, a jelenben is nagyrészt a kollégiummal áll kapcsolatban. Ez az élet azonban nem a régi többé, a mai pataki irodalom az ország irodalmában korántsem foglal el olyan tekintélyes helyet, mint a XVII. századbeli.

A XIX. század Magyarországon általán a czentralizáczió kora volt, de különösen az az irdoalomban és tudományos életben. Mindent az ország szivébe igyekeztünk összehalmozni, a mivel természetszerűleg együtt járt a vidéki czentrumok elhanyagolása, sőt erőtlenítése, főkép pedig az a körülmény, hogy a vidék a középponti élet roppant arányú előhaladásával nem tud lépést tartani. Egyes kiváló szellemek, mint Erdélyi János, különösen oly időkben, mint a reakczió kora, a midőn az idegen hatalom nyomása a középponti élet teljes kifejlődését lehetetlenné tette, idézhetnek elő ideig-óráig tartó föllendülést; de tartós virágzást csupán a szükséges és már is sokaktól emlegetett deczentralizálás szelleme támaszthat.

Jelenleg Sárospatakon a következők foglalkoznak leginkább tudományos irodalommal:

Buza János, 1872 óta gimn. tanár. Számos czikket írt szaklapokba és a Sárospataki Lapokba, melynek egy ideig a szerkesztésében is osztozott; több természetrajzi tankönyvet szerzett nép- és középiskolai használatra. Egyéb művei: Kultivált növényeink betegségei. Bpest, 1879; Emlékbeszéd Soltész János (1880) és Tarnóczy Tivadar felett (1895); Négy év a spataki ref. egyház történetéből, Szerencs, 1903. Ő írta e kötet számára a vármegye természeti viszonyait tárgyaló részt is.

Csontos József, 1892 óta gimn. tanár, a Sárospataki Lapoknak volt munkatársa; értekezései: Városaink Mátyás korában (1893); Magyarország története (1894); Historiai vonatkozású érmek Hadrianus korából, (1896).

Domby László, 1898 óta gimn. tanár, nyelvész. Önálló értekezése: Q. Horatius Flaccus Carmen Saeculare-ja (Sárospatak, 1900).

Ellend József, 1891 főgimn. tanár. Terjedelmesebb értekezései: Az inductio tüneményei vonalas vezetőkben; Az áramgerjesztés tüneménye és főbb kisérleti törvényei; A sárospataki főiskola két százados fizikai múzeuma; Descartes mechanikai alaptételei.

Ferenczy Árpád, 1902 óta akad. tanár. Művei: A semlegesség elmélete. A politikai rendszer, Budapest, 1905.

Finkey Ferencz akad. tanár, szakfolyóiratokban kifejtett nagyterjedelmű munkásságán kívül, következő önálló munkákat bocsátott közre: Az egység és többség tana a büntetőjogban, Spatak, 1895; A büntetőjog alapja, u. o., 1896; A magyar büntető eljárás tankönyve, u. o., 1899; A szándék fogalma és ismérvei a büntetőjogban, u. o., 1899; Bűnügyi esetek, vitatkozási tételek és feladatok, u. o., 1900; Az esküdtszék a magyar bűnvádi eljárásban, u. o., 1900; Az új magyar eszküdtszék és az új bűnvádi eljárás, Újhely, 1900; A magyar büntetőjog tankönyve, Bpest, 1902; A motivumok tana a büntetőjogban, u. o., 1903; A börtönügy jelen állása és reformkérdései, u. o., 1904.

Finkey József akad. tanár (1885-) több emlékbeszédet írt. Szakdolgozata: Az örökösödési jog jogbölcsészeti alapja (Sárospatak, 1887).

Fodor Jenő, 1891 óta városi főjegyző, szaklapokba és a megyebeli lapokba számos czikket írt s mint a város levéltárának rendezője és historikus, 272az újhelyi "Adalékok Zemplénvármegye Történetéhez" czímű folyóiratnak dolgozótársa.

Gérecz Károly, 1868 óta ref. tanító, számos czikket, verset és népiskolai tankönyvet írt. Önálló munkái: Gyászdalok és búcsúhangok, Sárospatak, 1873; Népiskolai tanterv, u. o., 1877.

Hodossy Béla tanítóképző-intézeti igazgató, az újhelyi "Közművelődés" szerkesztője, zenészeti író. Önálló művei: "Ötven templomi Ének" orgonára; Budapest 1900. "Hegedű Iskola", u. o. 1900; "Énekek, Dalok", u. o. 1901; "Magyar Énekiskola", u. o. 1902. (Sarudy Ottóval). "Tárogató" dalgyüjtemény, u. o. 1903.

Illyefalvi Vitéz Géza, 1896 óta akad. tanár. Művei: A rendőrség államosításának kérdéséhez, Spatak, 1898; Szerves társadalom és államszervezet, Budapest, 1902; Társadalmi fejlődés s a rendőrség mint önálló államszerv, u. o. 1903; Magyarország statisztikája, Pozitiv társadalomtani elméletek és a valódi pozitivizmus, u. o. 1904. Társadalom, állam. jog. 1904.

Kovácsy Sándor 1876 óta gimn. tanár. Czikkeket és vallástani könyveket írt a gimn. alsóbb osztályai számára.

Kún Dániel földbirtokos, a "Zemplénmegye" cz. hetilapnak volt a szerkesztője (Patak, 1902-1903).

Kún Zoltán orvosdoktor, 1873 óta akad. tanár. Művei: Népszerű közlemény a fülbántalmak következményeiről s befolyásáról a beteg foglalkozására és szellemi fejlődésére, Újhely, 1877; Értekezés a pneumatikus gyógykezelésről a légzőszervek bántalmainál, Sárospatak, 1877. Értekezés a fülbetegségeknél alkalmazható vizsg. módszerekről, u. o., 1878; Az orr- és garathabarczokról s ezeknek műleges eltávolításáról, Bpest, 1880; Az orr-tükrészetről, u. o., 1880; A gégetükrészet s annak ellenőrzése mellett a heveny és idült gégelob és szövődményeinek gyógykezeléséről. Sárospatak, 1887; Értekezés a villamosság hatásáról és alkalmazásáról a gyógyászat terén, u. o., 1893; Erdőbénye klimatikai gyógyértékéről, Ujhely, 1892; Erdőbénye ismertetése, Spatak, 1900; Népszerű értekezések stb. Szerencs, 1902. A kórnemző baktériumok életműködéséről, Jászpatak, 1902. Rövid utasítás nem orvos részére, az életmentési eljárásokkal bővítve, u. o. 1905.

Maklári Pap Miklós gimn. tanár (1874-1903). Czikkeket írt szakfolyóiratokba és tankönyveket szerzett Magyar: nyelvtan, Magyarország története, Magyar olvasókönyv, Közéleti írásművek stb. czímmel. A Középiskoláink reformja, szavazat a tanterv-revizió ügyében, Mitrovics Gyulával és Rácz Lajossal együtt írt munkája (Spatak, 1897.) feltünést keltett.

Meczner Sándor, 1895 óta akad. tanár, több szaklap dolgozótársa. Művei: Az életbiztosításról, Sárospatak, 1897; A tévedésekből alkotott jogügyletek, u. o., 1901. A műkedvelő fényképezés kézikönyve.

Novák Lajos, 1896 óta akad. tanár. A "Herczegszölősi Kánonok" czímű munkában kiadta Kanizsai Pálfi János pápai artikulusait. Egyéb művei: A gyakorlati theologia mai munkaköre. Sárospatak, 1898. Népszabadság, u. o., 1898; Református temetési énektár, u. o., 1900; Peremartoni Nagy Gusztáv, 1844-1900, u. o., 1902.

Novák Sándor, 1900 óta gimn. tanár. Tárczákat, verseket írt különféle lapokba. Önálló munkája: Karácsonyéj, Sárospatak, 1902; Szász Károly élete és művei, 1904.

Radácsi György, 1871 óta akad. tanár. Mint átdolgozó működött a népisk. tankönyvirodalom terén; írt több protestáns folyóiratba és a Sárospataki Lapoknak 1882-96 között szerkesztője volt. Szerkesztett több alkalmi emlékkönyvet és tevékeny részt vett az új bibliarevizió munkájában. (V. ö. Venetianer S., Az új Ó-Szövetség. Szeged, 1900.) Egyéb művei: emlékbeszédek: Vay Miklósról (1886), Mudrány Andrásról (1900), Warga Lajosról (1901), Árvay Józsefről (1904).

Rácz Lajos, 1889 óta gimn. tanár. Szerkesztője volt a Sárospataki ifjusági Közlönynek, írt több tudományos folyóiratba, többnyire könyvismertetéseket. Egyéb művei: Descartes emlékezete, Thomasut után (Olcsó Könyvtár); Melanchton emlékezete (beszéd), Debreczen, 1897; A lélektan alapvonalai, Wundt után, Budapest, 1898; Wundt jelentősége a filozofiában, u. o. 1903; Renan emlékbeszéde Spinóza felett, ford., megjelent az Olcsó Könyvtárban.

Rohoska József, 1901 óta akad. tanár. A Sárospataki Lapoknak 1905 óta szerkesztője. Önálló munkái: Erazmus és a reformáczió Luther előtt, Patak, 1901; Wirth Egyházi Beszédei, ford., 1904; A héberekhez írt levél eredetének főbb problémáiról, Spatak, 1903.

Szabó Sándor, 1896 óta akad. tanár. Önálló munkái: Pénzügyi Kódex (eddig két kötetben), Bpest, 1899-1900. Utasítás a szövetekezetek részére, u. o. 1904.

Székely György 1892 óta akad. tanár. Önálló művei: A legújabb bölcsészeti irányok Németországban, u. o., 1893; A qualitativ érzelmek psychologiája, u. o., 1896; Emlékeim, Sárospatak, 1897; Művészet és erkölcs, Bpest, 1903.

Tüdős István, 1895 óta akad.tanár. Szerkesztője volt a Sárospataki Lapoknak (1897-1904) és a Theologiai Szaklapnak. Önálló munkái: Zwingli, mint dogmatikus, Sárospatak, 1892; Mirandulai Picus János élete és bölcsészete, Kolozsvár, 1892; Kossuth Lajos emlékezete, Miskolcz, 1894. Ünnepi beszéd, Sárospatak, 1896. A dogmák jelentősége napjainkban, Sárospatak, 1896; Dolgozatok a gyakorlati lelkészet köréből, Miskolcz, 1897; Levelek a jezsuiták erkölcstanáról, Budapest, 1901; Tanulmányok Augustinus tanrendszeréből, Pozsony, 1903; Pásztor Sámuel emlékezete, u. o., 1904. (Munkatársa volt a Zoványi-féle Theol. Ismeretek Tárának.)

Zoványi Jenő 1901 óta akad. tanár. Szerkesztője volt a Sárospataki Ifjusági Közlönynek; dolgozott több hazai és a hágai "Nederlandsch Archief voor Kerkgeschiedenis" czímű folyóriatba, továbbá a Sárospataki Lapokba, mely utóbbinak társ-szerkesztője volt (1904). Önálló művei: Tanulmányok a magyar prot. egyház és irod. történetéből, Sárospatak, 1887; Kossuth és Rákóczy, u. o. 1903; Egyetemes főgondnok és főconsistorium a magyarországi ref. egyházban, Budapest, 1903.

Zsindely István, 1891 óta akad. tanár. Lapokba és folyóiratokba írt. Önálló művei: A lovagi intézmény, Bpest, 1893; A magyar alkotmány az Anjouk alatt, Sárospatak, 1899; Legrégibb formulagyüjteményünk, tekintettel a középkori magyar jogi műveltségre, Újhely, 1904.

Zsoldos Benő, 1873 óta gimn. tanár, 1882-84-ben a Sárospataki Lapok társszerkesztője; írt számos tudományos folyóiratba és a Pecz-féle Ókori lexikonba. Önálló munkái: Thukydides, Bpest, 1887-88 (3 köt.) és középisk. tankönyvek.

Mindezeken kívül Balogh Kálmán, Kiss Elek, Nagy Lajos, Zelles Lajos, Harsányi István, Szilágyi Benő, Fövenyessy Bertalan, Molnár János, Steinfeld Jenő, Cserniczky István és Vörös Ferencz fejtettek ki több-kevesebb munkásságot s alkotják a jelenlegi sárospataki irodalom gárdáját.

Sátoraljaújhely a legújabb korban lépett némileg az irodalmi városok sorába s régebbről csupán nagyon szórványos adatokat tud felmutatni. Siklósi Mihályról, a kit több tekintélyes régi forrás a város reformátorának nevez, nem tudjuk, vajjon írt-e többet is annál az egyetlen éneknél, a melyet az 53. zsoltár motivumaiból szerzett; valamint az sem vitatható, hogy ezt az egyetlen ismert munkáját éppen itt készítette volna. A legrégibb magyar író, a kiről föltehető, hogy Újhelyben működött, egy lánglelkű nő, Losárdi Zsuzsánna volt, a ki 1681-ben helybeli családból született. Bátyja, Miklós, zászlótartó volt II. Rákóczi Ferenc táborában. Zsuzsánna vele ment, a vitézeket saját szerzésű dalokkal lelkesítette és sebesülteket ápolt. A zsibói vereség (1705 november 11) után a németek elfogták, Marosvásárhelyre vitték, s mivel a vád szerint verseivel a népet lázította, halálra ítélték. 1706 május 29-én sikerült azonban megszöknie és Törökországba menekült, a hol végképp nyoma veszett. II. Rákóczi Ferencz erdélyi fejedelemmé választására írt egy verset Erdély rendeihez, a mely Gyulafehérváron nyomtatásban is megjelent, de ma már teljességgel ismeretlen; többi műveiről sem tudunk semmit; csak 1706. május 12-én egyik pártfogójához, Budakyhoz, kiszabadulás ügyében írt levele ismeretes, de ebben a kevésben is néhány igen jellemző vonás van. A levél eleje:

274Szépen mondja: "Nem azért énekelem énekeimet, hogy német uramékat kiirtsam, hanem hogy hazámat hazámban megsirassam." "Nem hihetem, hogy német császár ő felsége katonáit azért küldötte légyen áldott földünkre, hogy asszonyokat fogasson velek mert bizony nagy gyávaság lenne a magyar szívet csak magyar asszonyokban keresni."

Egészen másfajta lélek volt a másik költőnő, Molnár Borbála, a ki szintén Újhelyben, 1760-ban született. Korán, 17 éves korában és szíve ellenére ment férjhez; tizennégy évi gyűlölt házas élete alatt a költészetben talált vigasztalást. 1791-ben özvegygyé lett s néhány évre Váczra költözött; onnan Mikes Anna grófné Erdélybe hívta társalkodónőnek. Rendszerint Egeresen töltötték a nyarat, a telet pedig Kolozsvárott, a hol Borbála asszony a legelőkelőbb körökkel jutott érintkezésbe s Újfalvy Krisztinával is megismerkedett. 1817-ben meghalt a grófné, mire Molnár is elhagyta Erdélyt, hazajött, Hajdúbagosra, jegyző-fiához telepedett és ott halt meg 1825-ben. Korának kedvelt írója volt és első gyüjteményét (Molnár Borbála Munkáji, Kassa, 1793, 1-4 db.) egy év alatt elkapkodták, úgy hogy már a következő esztendőkben új kiadása látott napvilágot. (Pozsony és Pest, 1794-95). Többi munkái: Egy nemes cselekedet leírása, Pest 1797; majd költői levelezései Csízi strázsamesterrel (Pozsony, 1797), Újfalvy Krisztinával (Kolozsvár, 1804), melyek közül azonban csupán az utóbbi érdekesebb mint az egyaránt szép, szelelmes és boldogtalan költőknek a férfiakról való eszmecseréje, s végül "Szerencsétlen indulat, vagy Sarolta és Sándor" (Kolozsvár, 1804) s a kéziratban elveszett "Szerencsétlen szerelem" czímű munkája.

Abból az időből, melyben Molnár Borbála még boldog gyermekkorát élte, öt paulinus iskolai dráma ismeretes, melyek közül négyet 1765-ben az újhelyi gimnáziumban előadtak, az ötödik pedig teljes bizonyossággal Újhelyben készült. E darabok: I. "Pál, Szomorú Játék", melyet Péntek István hozott magával Pápáról; II. "Omnia vincit amor. Polydorus et Cassandra", deákul, Bors Dániel igazgatásával került színre; III. egy "Intermedium", közjáték, melynek egy-egy aktusát az előbbinek 2-3., 3-4 felvonása között és 4. felvonása után adták elő; IV. "Bakhus"; V. "József" (József és Putifárné tört.), versekben. Az utolsót 1765-ben Táncz Menyhért pálos theologus írta; a második és harmadik számú két sikerült bohózat minden valószinűség szerint Billisits Márton újhelyi tanárnak (1764) sok helyt a kor ízléséhez illően durva, de komikai érre valló és népies zamatú alkotása.

Valamivel később Kulcsár János paulinus bocsátotta közre Újhelyben a Szentháromságról czímzett kápolnában mondott beszédét (Sátoraljaújhely mezővárosának döghalál ellen választott oltalma és orvosa a megoszolhatatlan teljes Szentháromság egy Isten, Eger, 1771); azután a XIX. századnak első tizedeiben Major József ref. lelkésztől (1816-30) jelenik meg néhány figyelemre méltóbb írás: "A s.-újhelyi, Magyarországon legrégibb ev. helv. vall. ecclesiának örömünnepe" (Sárospatak, 1816), mely a szerző beiktatására készült és az újhelyi ref. egyház történetére vonatkozó egyéb adalékokon kívül az 1522-től itt működött pásztorok névsorát tartalmazza; "Hübner bibliai históriája" (u. o., 1825); néhány alkalmi beszéd s egy jó későn, 1866-ban, a Sárospataki Füzetekben megjelent "Indítvány" a prot. egyházi irodalom pártolása ügyében.

Katona Dénes nyugalmazott kegyesrendi tanár, néhány évtizeddel Major után (1843-74) lép fel több dolgozattal. Kedves eszméje volt: idegen éghajlatok növényeinek meghonosítása, e végből kávéval, czukornáddal, indigóval s több effélével kísérletezett és számos idevágó kertészeti és gazdasági dolgozatot közölt szaklapokban. Önálló munkái: Értekezések a szelíd gesztenyefáról, a borok királyáról, magyar theáról és indigóról, Pest, 1850; Gyümölcsfák nemesítése, u. o., 1853; Növényhonosítás, u. o., 1854; A dinnyészet, u. o., 1860; Európai indigó netovábbja, Újhely, 1864; A kávéfának tökélyes megismertetése. u. o., 1868. stb. Ezeken kivül még versirással is foglalkozott; nyomtatásban megjelent egy epopeája XII. énekben. - 1855-ben a ref. káplánból később kath. lelkészszé lett Zsadányi Dul Benjamin adott ki Újhelyben egy munkát: "Pálmavirágok a német szent költészetből".

A fellendülés azonban csupán a század hatvanas éveivel kezdődik. E kroszak munkásságára különösen két tényező volt hatással: a Zemplénmegyei 275Orvos-Gyógyszerész Egyesület és a helyi hirlapirodalom; emez mint buzdító és kiadó, amaz felolvasó-estéivel és kiadványaival, de mind a kettő mint eszmék terjesztője.

Újhelyben különben már a húszas évektől kezdve időről-időre akadnak orvos- vagy gyógyszerész-írók, kik egy-egy értekezéssel szerepelnek; mint Breznay István, gálszécsi születésű megyei kórházi orvos (Dissertatio inaug. de chlorosi, Pest, 1820); Gergelyi József gyógyszerész (A tiszta tömény eczetsavról, Pest, 1835); Mráz Lajos dr., a zemplénmegyei kórház másodorvosa (Gyógygyakorlati kalászok a zemplénmegyei kórház nevezetes eseteiből, Buda, 1843); Koczourek Ferencz, 1869-től megyei központi állatorvos, 1884-től főállatorvos, ki a lótenyésztésről és a lovaknak némely betegségeiről a lapokba írt czikkein kívül értekezést közölt a háziállatokkal való helyes bánásmódról (Újhely, 1889) s német munkát írt a lóbetegségekről, melyet Hodoly Elek megyei középponti állatorvos fordított magyarra (Újhely, 1875). Gallik Géza gyógyszerész (1873-82) helyi és szaklapokba írt sokat; de önálló munkái is vannak (Az ivóvízekről álalában és a sátoraljaújhelyi ivóvizekről, Újhely, 1877; Útmutatás a tápszerek stb. orvos-rendőri vizsgálatára, u. o., 1879; A rothadási baktériák összetétele, u. o., 1880; A bor vizsgálatáról, u. o., 1881). Hornyay Béla orvosdoktor felolvasásokat tartott, melyek nyomtatásban is megjelentek (Szemük szerkezetéről; Az étkezésről és táplálkozásról stb.).

Valamennyi közül azonban csak Chyzer Kornél megyei főorvos (1869-92) emelkedik országos hírűvé kitűnő megyei monografiáival, melyeket lapokban és folyóiratokban közölt. (Adatok Zemplénmegye természetrajzi ismeretéhez. I. Halai: M. Kárpát-Egyesület Évk. 9. k. Ásványai: Math. és Természettud. Közl. 13. és 18. k. Újabb adatok bogárfaunájához: Rovartani Lapok, 1885; méhféléi: M. orvosok és term. vándorgyűlése. Munk. 22. k. stb.); becses ethnografiai adatokat tartalmazó uti rajzaival (Északon, Bpest, 1875; Nyugaton, Ujhely 1878); kiváló balneologiai tevékenységével (Az erdőbényei fürdő ismertetése, Sárospatak, 1877. A czigelkai Lajos-forrás. Újhely, 1882; A szobránczi fürdő, u. o., 1882; Magyarország gyógyhelyei és ásványvizei, u. o., 1885; A magyar fördőkről, Bpest, 1886) és egyéb irataival, minők: Emlékirat a megyei közegészségügyi szervezet föntartása ügyében, Bpest, 1871; Zemplénmegye közegészségi viszonyai, Patak, 1872; Népszerű oktatás a choleráról, Bpest, 1874; Jelentés Zemplénmegye közegészségi viszonyairól 1879-ben, Újhely, 1880; Zárjelentés a phylloxera-kutatásról, u. o., 1880; Reliquiae Petényianae, Bpest, 1881-82; Emlékirat az 1876. XIV. t.-cz. ért. rendszeresített járásorvosi és körorvosi intézmény tárgyában, Újhely, 1882; Adatok Zemplénmegye természettani ismeretéhez, u. o., 1883; Közegészségi bajaink, u. o., 1886; Az önfentartásról, u. o., 1888; stb.

Az első újhelyi lap, a Zemplénmegyei Híradó (utóbb, 1864-től csak Zempléni Híradó) 1862-ben indult meg. A vállalatnak id. Bajusz József, Fejes István, Karsa Ferencz, Knópfler Sándor, Matolai Etele, Payzsoss Andor, Krüzselyi Bálint, Zombori Gedő stb. voltak főbb dolgozótársai és kezdetben Forster Rezső s Weisz Mór nyomtató, majd Fischer (jelenleg Halász) Náthán tanító, 1865-1866-ban Zámbó János kegyesrendi, utóbb ev. ref. tanár s végre 1866-1870-ben Karossa Endre szerkesztette.

Karossa Abaújból származott Zemplénbe, hol mint tiszti ügyész kezdte pályáját. A szabadságharczban a zempléni nemzetőrség tagja volt, Világos után Tokajba internálták s 1867-ben megyei tiszti főügyész lett. Tüzes, szabadelvű lélek volt és tehetséges zeneíró, ki Liszt ellen védte a magyar zene eredeti magyarságát és néhány dalt szerzett, melyek - köztük a "Jegenyefa tetejében" - átmentek a nép ajakára.

Boruth Elemér (Steiger Alajos) ragadja kezébe Karossa halála után (1870) a sátoraljaújhelyi hírlapirodalom zászlóját. Boruth mádi születésű (1833) volt és egyideig Nyiregyházán viselt hivatalt; de a provizórium beköszöntésekor otthagyta állását és hazatért szőlőt művelni. Mint gazdának akadt ideje, hogy az irodalommal foglalkozzék, s 1854-től kezdve, számos költeménye jelent meg a pesti lapokban, sőt 1859-ben önálló kötettel is föllépett. 1870-ben átköltözött Újhelybe; itt nyomatta ki újabb költeményeit (Nyárfalevelek, 1878) s itt is halt meg 1886-ban, két kötetre rugó munkát hagyva 276hátra, melyeket Szana Tamás adott ki a következő esztendőben (Bpest, 1887). Boruth költészete Petőfi hatása alatt állott; igaz és őszinte hangjában mély érzés, eleven képzelet nyilatkozott meg s népies és kedves humorú elbeszélő költeményei mellett a közönség szívesen fogadta dalait, melyek közül a "Szomorúfűz ága hajlik a virágra", "Tele van a rózsabokor virággal", "Két lánya volt a falunak" s még sok más ma is a nép száján forog. A Petőfi-Társaság a tagjai sorába választotta és Jókai Mór meghivta, hogy a lapjához szegődjék s a fővárosba költözzék, de Boruth nem akarta szülőföldjét elhagyni s onnan tette költői nevét országos hirűvé. Mint hírlapíró 1870-ben inditotta meg lapját, a "Hegyaljá"-t, melynek czímét még abban az esztendőben "Zemplén"-re, 1878 végén "Zemplén Lapok"-ra, 1880-ban ismét "Zempléni"-re változtatta. A vállalat, melynek szerkesztésében Farkas Bertalan, Hornyay Kálmán, Knopfler Sándor és mások segédkeztek, jól fejlődött és túlélte alapítóját. 1886-ban a szerkesztés mint főmunkatársra Dongó Gyárfás Gézára szállott, ellenben a felelősséget Payzsoss Andor és Horváth József, 1889-1891-ben Dókus Gyula viselte, míg végre 1891-től 1902-ig a felelősség is Dongóra nehezült. Időközben Bíró Pál indított egy hetenként kétszer megjelenő politikai lapot (Zempléni Újság), ez is csakhamar beleolvadt a régi "Zemplén"-be és ennek megerősítésére szolgált. Ma Újhelynek, a vármegye hivatalos lapján kívül, összesen négy lapja és egy tudományos folyóirata, továbbá egy naptárvállalata (a "Zemplén" képes naptára, alapította Boruth E. 1883-ban) van; a Meczner Gyulától és Molnár Jánostól szerkesztett "Zemplén", az 1892-ben Jurcsó Ágostontól alapított "Közérdek" folytatásául megjelenő "Zempléni Hírlap" (szerk. Pataky Miklós); Buza Barna függetlenségi újságja, a "Felsőmagyarországi Hírlap", melyet 1898-ban Kossuth János indított; a zemplénmegyei ált. tanítóegyesülettől 1904-ben alapított "Közművelődés", melynek Hodossy Béla sárospataki áll. tanítóképző-intézeti tanár volt a szerkesztője, aztán az "Adalékok Zemplénvármegye Történetéhez" czímű gyüjteményes havi vállalat, melynek megindulásától (1895 okt. 1.) maig Dongó Gyárfás Géza áll az élén. Főmunkatársai Dókus Gyula és Matolai Etele. Továbbá Dongót bízta meg Sátoraljaújhely város képviselőtestülete Újhely történetének megírásával és ugyancsak folytatta a Borúth szerkesztésében megindult képes naptárt, melyből tizenöt évfolyamot szerkesztett.

Az alkotmányos éra óta Újhelynek alig van valamire való író-embere, ki e vállalatok egyikével-másikával nem állana szellemi kapcsolatban. A sorozatból mindössze Singer Izrael tanító (1860-1875) tesz kivételt, ki német felekezeti lapokban és magyar politikai napilapokban közölt pedagogiai czikkeket és iskolai könyveken kívül két önálló neveléstani munkával (Erziehungslehre für isr. Eltern, 1882; Pflichten isr. Schulmänner I-III. rész, 1891-1900) vívta ki a szakkörök dícséretét. Maguk a kegyesrendi atyák, kiknek iskolai Értesítője a hetvenes évektől fogva közöl pedagogiai és tudományos értekezéseket (V. ö. Cserép Józseftől, ki 1883-ban Újhelyen adja ki Sallustius történetírásáról szóló értekezését: Vergil alvilága 1887, Cicero egy vitás helyéről 1891; Cserhalmy József: Európa és Ázsia összehasonlító vízrajza, 1879; Félegyházy Béla: A mennyiségtan tanításáról, 1884; Friml Aladár: M. Fabius Quintilianus a tropusok- és figurákról, 1888; Ormándy Miklós: A mai modern nevelésről, 1891; A szőlő, 1892; A dohány, 1895; önállóan: A kender természetrajza, 1889 stb.) szívesen használják föl a helyi ujságokat eszméik terjesztésére. A gárda nem nagy és nem gazdag kiváló írókban; de bizonyos tekintetben útegyengető munkát végez és mint ilyen figyelemre méltó. Biernatek Ede (A szeszadó tankönyve, Budapest, 1885; A fogyasztási adók tankönyve, u. o., 1886; A jövedékek tankönyve, u. o., 1887), Czagány Ferencz (Víg órák, Újhely, 1904; Zemplénvármegyei helységnévtár és kalauz, u. o., 1904), Dókus Gyula, Dongó Gyárfás Géza (Lapok a tudományok könyveiből, Nagykároly, 1877. Képek az ősmagyar életből, u. o., 1877. Őskeletű temetési hagyományok, Újhely, 1878. A boszorkányokról, u. o. 1878), Eördögh Dániel (Népiskolai reform. Őszi virágok, Újhely, 1857; Tündérsíp, u. o., 1892), Erényi Jakab (Elmélkedések a zsidókról és a zsidókérdésről, Bpest, 1883.), Farkas Bertalan (Fehér sátán, színmű; Beszélyek, Bpest, 1878), Hám Sándor (Költemények), Kapás Lajos Aurél, Karsa Ferencz, Knopfler Sándor (A sátoraljaújhelyi statusquo izr. anya-hitközség népiskolájának 277története, Újhely, 1886; röpiratok; tankönyvek), Kovács Ev. János (A testgyakorlat mint nevelési eszköz, Újhely, 1876; Netti a magyar zsidónő, u. o., 1888), Kossuth János, Matolai Etele (Visszaemlékezéseim honvédéletemre, függelékül Lázár Vilmos várfogságban írt emlékiratai, Újhely, 1883), Mock Ferenczné, Németi Bertalan, Pataky Miklós (A közs. pótadó kulcsai tizedes rendszerben, Újhely, 1883; Sátoraljaújhely város szabályrendeletei, Bpest, 1892; A villamos berendezések engedélyezésére vonatkozó törvények és szabályok, Újhely, 1896; A katonai beszállásolás kézikönyve stb.), Székely Albert a "Sümeg és Vidéke" megalapítója és a Felsőmagyarországi Hirlap szerkesztője, Szirmay István és még néhányan írtak sok érdemes és értékes dolgot.

Érdekes alakjai ennek a tollforgató körnek Kóy Sándor és Péchy Jenő; amaz csizmadiamester, ez "úri fodrász", kik mindketten költészettel is foglalkoznak. Péchy, Bodnár Vilmossal együtt adott ki egy kötetet (A szerelem emlékei, Újhely, 1903), míg Kóy, kinek első gyengébb kísérletei "Vadvirágok" czímmel láttak napvilágot, a lapokat keresi fel munkáival, melyeknek költői nyelve, pompás verselése sokszor valódi költői tartalommal párosul s mindenesetre figyelmet érdemel. Azután Farkas Andortól (Szabadság, szerelem, Újhely, 1900), Gaál Lajostól, Németh Páltól (Lombok), Whis Bélától (Modern gyerek) jelentek meg költői kísérletek. Buza Barna, az eleven tollú politikai vezérczikkíró és orsz. képviselő, a ki régebben szintén adott ki egy kötet költeményt, közöl gyakran egy-egy erőteljes hazafias ódát vagy politikai versezetet. A legfiatalabb nemzedékből Ambrózy Ágoston, Farkas Alajos, Gombos Bertalan működnek a helyi hirlapírás terén s a legújabb időkben különösen számottevő irodalmi munkássága van Perényi József kegyesrendi tanárnak (1896-97, 1902), ki részben mint a Zemplén munkatársa, zene- és irodalomtörténeti dolgozatokat és adalékokat bocsátott közre (Katona Dénes élete és munkássága, Újhely, 1896; Rosnyai Dávid, u. o., 1896; Szemerei Szemere Miklós életrajza, u. o., 1897; Dugonics András színművei, u. o., 1903; Endrődy eudaemonistikus bölcselete, u. o., 1903; Szász Béla élete és költészete, Kolozsvár, 1903; Magyar Zene, Újhely, 1903; Szemere Miklós irodalomtörténeti hagyatéka, u. o., 1903; Dugonics A. Tudákossága, 1904; Borúth Elemér 1905; Kiadatlan Kazinczy-kéziratok 1905; iskolai könyek), míg a kis csoportnak egy másik régibb tagja, Fejes István ref. lelkész mint költő a Kisfaludy-Társaság koszorúját, mint szónok-író a legkiválóbb bírálók dícséretét vívta ki.

Fejes István, a legjelentékenyebb tollforgató, Chyzer mellett, Újhely városának korra nézve is a legelsőknek egyike. Tíz évvel született a szabadságharcz előtt és a legjobb iskolába került: mint pataki deákot Erdélyi pártolta és ösztönözte, mit pesti hittanhallgató olyan társakkal dicsekedhetett, mint Győry Vilmos és Thaly Kálmán. Azután tanár lett, a mi ismét jótékony hatással volt szellemi fejlődésére. Tanult és írt, különösen verset, úgy hogy már 1861-ben napvilágot látott egy kötete (Szeged, 1861) s munkatársa lett Arany Koszorujának és más elsőrangú folyóiratoknak. Így éri 1865-ben az újhelyi ref. egyház választása, melyet csakhamar egyéb egyházi kitüntetések követnek. Fejes haladott és dolgozott tovább; a Kisfaludy-Társaság Shakespeare-kiadása számára lefordította Troilus és Kressidát (Pest, 1870), "Egy szép asszony" czímű verses novellájával (Újhely, 1876) győzelmesen vett részt a Kisfaludy-Társaság pályázatán; "Lucius Junius Brutus" czímmel tragédiát írt, mely az Akadémia bírálóinak méltánylásával találkozott s egymás után bocsátotta közre szépen felszaporodott költeményeit (1881, 1894). Közben (Kerényi Ede álnéven, 1876) két történelmi kézikönyvet szerzett; papi hivatala révén becses monografiát készített az újhelyi ref. egyház multjáról (Újhely, 1889); még előbb előkelő, szabad szellemű prédikácziókat bocsátott közre (Egyházi beszédek, két köt; Újhely, 1874-76. Temetési beszédek, u. o., 1876) és 1890-ben Patakon kiadta "A magyarországi ref. egyház énekes könyve megújításának programmjá"-t, melyet az ugyanezen tárgyban készült előmunkálatok követtek s végül maga az új énekes gyüjtemény, mely a magyar protestáns egyházi irodalom nagy reformalkotásai közé fog tartozni.

Legújabban, 1902-ben Újhelyben Ferenczy Elek dr. buzgólkodására "Kazinczy-Kör" névvel tudomány-, irodalom- és művészetpártoló s fejlesztő 278egyesület alakult és kezdette meg munkásságát, mely felolvasásokon kívül irodalmi pályázatok kitűzésében s részben irodalmi és tudományos tartalmú évkönyvek közrebocsátásában állva, szintén hivatva lesz az írók buzdítására és egyesítésére s általában pezsgő szellemi munkásság ébresztésére, a melynek öt helybeli nyomtató intézet áll szolgálatában.

Künn, a "diasporá"-ban szintén a reformáczióval indult meg a zemplénmegyei ösmert irodalom. Az első író, kinek munkájáról tudomásunk van, Gálszécsi István 1524-ben iratkozott be a wittembergai egyetemre. 1526-tól Krakkóban tanult és 1528-ban elnyervén a baccalaureátust, valószínűleg Kassán ludimagisterkedett. 1532-ben azonban ismét Wittembergben találkozunk vele, azután végre a "galzecy scholaban", legalább 1536-ban, szent Ambrus napján, innen indítja világgá Énekeskönyvét, melyből az ajánláson kívül nem maradt fenn több két éneknél. "A keresztyéni tudományról való rövid könyvecske" (Krakkó, 1538) már teljesen ismeretlen.

Gálszécsit tanítványa, Batízi András követi nyomon, kinek zempléni szerepléséről elég hagyomány kering, adat azonban annál kevesebb. Annyi bizonyos, hogy 1545-ben az erdődi zsinaton mint tokaji pap vett részt, s nem lehetetlen, hogy a következő esztendő folyamán még Zemplénben irt egy-két bibliai elbeszélő versezetet, melyeknek divatját ő alapította meg a magyar reformáczió irodalmában.

Batízival egyidejűleg (1542-49) Tállyán Szkárosi Horvát András harsogtatja csúfolódó, feddő, de rendszerint jól perdülő és erővel teljes verseit "Az Antikrisztus országa ellen", "Az fejedelemségről", "Kétféle hitről", "Az fösvénységről", "Az Istennek irgalmasságáról", "Az átokról", "Emberi szerzésről", "Pál érsek levelére"; 1552-ben Ráskai Gáspár írja csinos verses széphistóriáját "Az vitéz Franciscórul és az ő feleségéről", s a század végén Gyarmathi Biró Miklós királyhelmeczi lelkész, zempléni esperes szól bele a keményen induló katholikus-protestáns hitvitába (Keresztyéni felelet Monoszlói András veszprémi püspök és pozsonyi prépost könyve ellen, Debreczen, 1598).

Szirmay szerint Bodrogkereszturon már nyomtató műhely is van ebben az időben s egy könyvet 1598-ban Manlius János, egy másikat 1617-ben Farkas Imre Bodrogkereszturon nyomtatott (Not. hist., polit., oecon. Montium et loc. viniferorum Comit. Zempl., Cassoviae, 1798, pag. 112); csak az a baj, hogy mind a két adat hamis, a mennyiben az 1598-diki Concordiás-könyv, melynek kolofonja csupán "Keresztur"-t ír, tartalmával, előbeszédével, ajánlásával egyaránt a soproni Németkereszturra vall, az 1617-iki mű czímlapja pedig Sopront meg is említi. (V. ö. Szabó Károlynál: I/304; II/373).

A XVII. század elejéről Drugeth Bálint, 1603-tól megyei főispán, hagy hátra értékes történeti naplót a Bocskay-fölkelésről. 1610-ből a Bodrogközből, Gyöngyösi Jánostól marad egy "Cursus sive Convocatoria" czímű magyar versezet, mely a lakodalomra megjelent vendégeket csúfolja. Sepsi Laczkó Máté erdőbényei ref. pap (1614) krónikát írt, a melyben az 1521-1624 között esett dolgok vannak följegyezve. 1613-ban Ketskeméti (Claudus? Sánta?) János, akkor tokaji "kis" pap (a "nagy pap" vagy "főúr" hivatalát Szinyérvárallyai Mihály vitte) fejezte be Donatus Visardus munkájának, a "Fides Jesu et Jesuitarum"-nak fordítását, mely hat esztendő múlva Bártfán nyomtatásban is megjelent. Szepsi Korotz György volt pataki rektor, később mint ugyancsak tokaji pap pedig ilyenféle verseket irogatott:

Báró 'Sennyey István, váczi püspök, kanczellár, a kiről, mikor Ingolstadtban tanult a jezsuitáknál (1606), így írt a "pater rector" szép levélben: 279"mind elmeyeben, nemet szovaban, diligentiaiban zeretteti magat." Bély helységben írta meg klasszikus latin nyelven "örök emlékezetre" életrajzát, 1615 július 20-án. Kézirata, mely kortörténeti tekintetben is sok becseset tartalmaz, a 'Sennyeyeknek most a Bottyán helységben lévő családi levéltárában van meg. (Adalékok: VII. évf. 298. és VIII. évf. 44. l.)

A másik báró 'Sennyey István, II. Rákóczi Ferencz fejedelemnek vezérlő tábornoka (1703-1711), majd kanczellárja és egyik "senatora" is, naplót írt "Az magyar országi békességh Tractájának Folyásáról, melly in annis 1705. és 1706. tractaltatott." A békesség tárgyalásán Nagyszombatban 'Sennyey, mint fejedelemnek egyik meghatalmazottja, vett részt. Naplója, mely kéziratban van meg és a zempléni "Adalékok" hasábjain jelent meg, azért becses mű a maga nemében, mert szertelen gyűlölség nélkül "igazán iratott le" és elejétől végig igen szép, zamatos magyarsággal a magyar nemzeti diplomácziai, finom fogalmazású iratoknak valóban becses ereklyéje. Még az "uralkodás" szó helyett is a "királykodás"-t használja mindenütt.

Iratosi T. János, ki a század első felében ismételten Toronyán paposkodott és háromszor volt újhelyi lelkész, 1624-ben Bártfán halottas prédikácziót adott ki, melyet Nyáry Ferencz temetésére mondott el. Majd 1637-ben, ugyancsak Bártfán, kinyomatta Wilhelmus Perkinsus angol theologus könyvének fordítását: "Az ember életének boldogul való igazgatásának módgyáról", melynek ajánló levelét rendkívül becsessé teszi a magyar reformáczió múltjáról beléfoglalt számos adat; és egyuttal ugyanazon szerzőtől a "Patika szerszámos Bolt. Az a sok-féle haláloknak természetekről" cz. munkát.

Láni Szepsi Mihály, 1623-tól tarczali pap, ki 1625 január 1-én a bekecsi új templom megáldásán mint elnök vett részt, adott ki Kassán egy vegyes tartalmú kötetet (Consecratio Templi Novi. azaz az Vyonnan feléppítetett Bekeczi Templomnac Dedicalása és megszentelésekor... tétetött Praedicatiók).

Prágai András 1628-ban a szerencsi pap, bocsátott közre egy kapós és derék munkát: Guaevara művét M. Aurelius császár életéről "Fejedelmeknek Serkentő Óraia" czímmel (Bártfa).

Kácsándy Mihálynak, a megye soproni és pozsonyi országgyűlési követének diariuma érdemel említést 1634-35-ből és 1642-ből.

Aztán a század második felétől kezdve egymás után lépnek a sorompóba: Somosi Petkó János szikszói, majd tarczali s megyaszói pap, zempléni esperes, 1638-tól mádi lelkész: Igaz és tökéletes Bódogságra vezérlő út (Sárospatak, 1656) és Mennyország dicsősége, pokol rettenetessége (Kassa, 1683) czímű fordításaival;

Drégely-Palánki János tállyai pap deák czímű magyar könyveivel (Conciones in Catechesim Palatinatam, secundum explicationes Zachariae Ursini; quibus adjuncta sunt Authorum Theologorum Bucani, Wendelini, Wollebii, Amesii, Thomae Félegyházi opera theologica, Kassa, 1667; Speculum Mysticum, Debreczen, 1682; Praxis Pietatis Contracta, u. o., 1692; Sacra Medicina, Kassa, 1668);

Babócsay Izsák, Tarczal városának jegyzője, a "Fata Tarczaliensia" (1670-1700) írója;

Kazinczy András, Ferencz dédapja, Ung és Zemplén követe a szécsényi és ónodi gyülésen, II. Rákóczi Ferencz idejében a zempléni és ungmegyei fölkelt nemesség kapitánya, 1683-tól kezdődő naplójával s verses leveleivel (1685);

Érsekujvári K. Orbán tokaji lelkész prédikácziójával (Győző Hitnek Lakozása, Debreczen, 1686. Hogy az Hit Isten munkája stb., u. o., 1686);

Debreczeni Ember Pál liszkai pap (1705-1710) 1707-ben írja meg örök emlékezetű nagy munkáját, a magyar ref. egyház történetét, mely azonban külföldre vándorolt, hol 1728-ban Lampe utrechti tanár adta ki, előszavától megfosztva, megváltoztatva és különösen a magyar szók és nevek kiírásában számos hibával.

Egyéb XVIII. századbeli írók: Francz Mátyás tállyai r. k. esperes, vitairatával, melynek czíme: Soproni piros tyúkmony, Kassa, 1719 (Bod szerint: "Valami jubiléusra írott magyar versek ellen tojták ezt a piros tojást, hihető a nagy erőltetésben veresedett meg"). Greskovics András pazdicsi luth. pap 280(Agenda, 1729, tót nyelven, a Nemzeti Muzeum kéziratai között). Spátzai András migléczi, utóbb málczai, bánóczi s végre füzeséri ref. lelkész, ki a század közepe táján a Margitay-féle (Debreczen, 1736) ref. énekest és Zoványi György püspök Agendáját fordította tót nyelvre. Bárczay Klára, ki 16 éves korában, Göncz-Ruszkán, "Jó illatú füst" czímű imádságos könyvet fordított és bocsátott közre (Kassa, 1763). Palóczy György liszkai ref. pap és esperes (Lakodalmi köntös, Pozsony és Kassa, 1777; Állandó élet tüköre, Pozsony, 1779). Dely László legenyei ref. pap (Magyarországi kapitányoknak és királyoknak históriájok, 1779., Nemzeti Muzeum kézir.) Nádaskai András tokaji ref. pap (Fridrik Elisiumban, Pozsony, 1788). Szilassy János, "egynehány esztendeig Tokaj városának notáriusa", ki a tokaji ref. eklézsia papjainak sorozatát s életét írta össze 1792-ben (Kézirat, Spatak). Kóczi Dávid, 1775-1803-ig mádi ref. lelkész (Húsz farsangi avagy lakodalmi prédikácziók, németből, Kassa, 1793; A palatinatusi catechesisre irattatott magyarázat, u. o., 1802).

A XIX. század elején Zemplén irodalmi szereplésében elsőrangú fontossággal bír Kazinczy Ferencznek széphalmi (bányácskai) letelepűlése. A nyelvújítás nagymestere akkor már eleget forgott a vármegye területén s többek között 1769-től 1779-ig a pataki kollégiumnak volt növendéke. Már ez az idő rendkívül fontos volt fejlődésében, itt kezdett verselni, lefordítva Kaestnernek epigrammját Brutusról és az iskola akkori gondnokának halálát siratva (Sárospataki Füzetek, 1904. 1. füzet); itt tanult először görögül s írta első munkáit, a "Magyarország geographika.... Lerajzolását" (Nyomt. Kassa, 1775), az "Amerikai Podocz"-ot (Kassa, 1776) és a mi fő, Patakon ismerkedett meg Báróczy irataival és Baróti Szabó Dávid verseivel, a melyek nagyban hozzájárultak fejlődésének ismert irányához. Később, raboskodása után, Török Zsófiát feleségül vévén (1804), ismét Zemplénbe települt át a kies fekvésű bányácskai birtokra, melyet ő keresztelt el Széphalomnak. Azóta két évtizeden át ez a kis falu a magyar irodalomnak középpontja. Kazinczy innen járogat be Újhelyre, hogy részt vegyen a megyei életben, innen Patakra barátaihoz, Vályi Nagyhoz, Sipos Pálhoz és Kézy Mózeshez; innen küldi leveleit, melyekkel kapcsolatot teremt az ország összes valamire való írói között; itt keresik fel őt viszont barátai leveleikkel és személyesen; végül innen dirigálja a nagy reformot, melynek czélja: európai izlés terjesztése és gazdag, változatos, fínoman árnyaló, a műfajok természetéhez igazodó, festői és érzelmes írói stílusnak teremtése. E roppant reform, mely lángra lobbantotta egész Magyarországot és előkészítette az alkotmány reformjára és Széchenyi szellemének befogadására, örök nevet biztosít Széphalomnak a magyarság történetében, s olyan fontosságot, a minővel akkoriban egyetlen más magyar helység sem dicsekedhetik.

Kazinczynak reformátori működése szoros kapcsolatban állott irodalmi munkásságával. Levelezése megbecsűlhetetlen az irodalom- és művelődéstörténet szempontjából, de levelei mint irodalmi alkotások is nagyon értékesek. Viszont egyéb dolgozatai sem csupán mint irodalmi munkák jönnek számba; ellenkezőleg, azokon kívül, melyek egyenesen a nyelvújítással foglalkoznak, a többi is nagyrészt új elvek tükrözője s reformok példája. E dolgozatok valamennyien a "nyelvújítást" hirdetik; a fordításokban az az elv valósul meg, hogy stílünk és izlésünk idegen példák követésével fejleszthető; a költeményekben ott lüktet az idegen, különösen a német új-klassziczizmus szelleme, kiválóan gondos előadásával; és a szentimentalizmus, mely a természethez való vonzódással egybekötve, különösen a német irodalomnak jellemző tulajdonsága; az eredeti prózákban ott ragyog a megújított nyelv és a modern izlés, mely nekik, az egykorúak műveihez képest, sajátságos bájt, különös színt és hajlékonyságot kölcsönöz. Ez időben aránylag sehol sem írtak többet és többfélét, mint Széphalmon. 1808-tól kezdve egymást érik Kazinczy Ferencz újabb, meg újabb alkotásai s még mindig egész tömeg marad kiadatlanúl, kéziratban. Ma már mindezeket széltében méltatja, emlegeti az irodalomtörténet, ismeri többé-kevésbbé minden művelt magyar ember, úgy hogy felsorolásuk merőben fölösleges. Annyi bizonyos, hogy Magyaroszágnak szüksége volt Kazinczyra mint czélok kitűzőjére, eszmék hirdetőjére; de az álmatag, lethargiába merült, jövője fölött kétségbeesett korban 281mint izgatóra is, a ki rendületlen bizalmával, örökös reménykedésével hivatva van arra, hogy a csüggedőket bátorítsa, a jövő diadalát hirdesse, munkára ösztökéljen és a kibontott zászlót ne engedje sárba hanyatlani. És a legyőzött, elnyomott Magyarország, midőn 1859-ben, Kazinczy születésének százados évfordulóján elzárandokolt Széphalomra, jól érezte, hogy Kazinczy örök bizalmának forrásából még mindig erőt meríthetünk a jövő számára.

Minden tekintetben zempléni író volt Nagy József ungvári, utóbb czigándi ref. lelkész, petrahói fi (1788-1864), prédikáczió-szerző, kinek önálló művei: Poetai gyüjtemény. Sárospatak, 1813. (Két kötet saját és tanulótársai zsengéiből.) Nagy József eredeti munkái és szabad fordításai erkölcsi és ünnepi tanításokban. U. o., 1823. Erkölcsi és ünnepi tanítások. U. o., 1825. Halotti szónoklatok. U. o., 1847.

Palóczy Pál, tállyai ref. lelkész verseket adott ki "Palóczy Pál elmés versei" czímmel, Sárospatak, 1814.

Kassai József r. kath. plébános, akadémiai tag, a nyelvészet terén végzett érdemes munkát. Bodrogkisfaludon született (1767) és a hittudományokat Egerben végezte. Itt ébreszti föl figyelmét az a jelenség, hogy az ország különböző vidékei más-más magyarsággal élnek, és szorgalmasan jegyezgetni kezd. 1794-ben felszentelték, erre egy ideig Tarczalon káplánkodott (1791-4), azután Szerencsen volt plébános 1824-ig s közben "Magyar nyelvtanító könyvet" bocsátott közre (Spatak, 1817). 1824-ben nyugalomba lépett s három évet Noszván töltött; majd Pécsre távozott Szepessy Ignácz püspökhöz, ki grammatikáját is kinyomatta, és sajtó alá adta fő művét, a "Származtató s gyökerésző magyar-diák szókönyv"-et (Pest, 1883, 1-5. csomó), mely mint első magyar etimologikus és kritikai szótár s népnyelvi adatok gazdag tárháza igen becses munka, de csak részben (a T betűig) jelent meg, míg a 6. kötet és a latin-magyar sorozat kéziratban maradt.

Szirmay Antal is hangyaszorgalmú és országos nevű író volt, a ki Sárosból származott Zemplénbe, hol 1773-tól mint megyei aljegyző, 1777-től mint főjegyző szolgált. 1785-ben a kir. táblához nevezték ki Budára; 1787-ben udvari tanácsos és az eperjesi distr. tábla elnöke lett, az 1790-iki és 1796-iki országgyűlésen pedig Zemplénmegyét képviselte, míg életének végső esztendőit Vékén, majd Szinyéren töltötte, a hol 1812-ben, 65 éves korában meghalt. Mint író, rengeteg adatot hordott össze és jegyzett föl munkáiban, melyeknek azonban csupán egy része: a Zemplénről szóló három "Notitia" (Kassa, 1798, Buda, 1803 és 1804), Ugocsamegyének latinul írt politikai, históriai és helyrajzi ismertetése (Notitia I. Comitatus Ugochiensis, Pest, 1805), "Szatmár Vármegye fekvése, történeti és polgári esmérete" (Buda, 1809), "A tokaji vagyis hegyallyai szőllő ültetéséről, jó neveléséről, a szüretelésről, a boroknak csinálásáról" stb. szóló kis mű, "Magyarázattya azon szóknak, mellyek a magyar országi, polgári s törvényes dolgokban előfordulnak" (Kassa, 1806), a "II. József az Elizion mezején" (Pest, 1790) és a valamennyinél becsesebb "Hungaria in Parabolis, sive Commentarii in adagia et dicteria Hungarorum" (Buda, 1804) látott nyomtatásban napvilágot, míg egyebek (Fragmenta Historiae Secretae temporis mei; A' Szirmay Nemzetségnek történetei; Historia Jacobinorum in Hungaria stb.) kéziratban maradtak. A Not. Hist és Not. Topografica, amaz kezdve Kapás L. Aurél, folytatva és befejezve Dongó Gy. Géza fordításában, emez Matolai Etelétől fordítva, magyarul is megjelentek a Zempléni Adalékok cz. folyóiratban. A harmadik Notitiát Lojda József fordítja és közli szintén az Adalékokban. Szirmay Antal önéletírása, mely latin nyelven szól, ifj. Kemény Lajos, Kassa város levéltárosának a birtokában van. Szirmay elhalt 1812. szept. 12-én. Eltemették Vékén. Sírverséből, melyet Dongó Gy. G. mostanában fedezett föl, és amely sírversnek Kazinczy Ferencz lehet a szerzője, idézzük a befejező két sort:

Liszkay Sámuel (szül. Magyarizsépen, 1762., megh. 1831.) ref. lelkész (utoljára abarai) és a felsőzemplén-ungi egyházmegye esperese és jegyzője, alkalmi beszédeken és a reformátusok 1808-ban megújított énekeskönyvébe írt két éneken (224. és 232. sz.) kívül 1824-ben Sárospatakon tót énekeskönyvet 282adott ki, s egyéb kéziratok között a felsőzemplén-ungi egyházmegye eklézsiái (1805-1809) és Abara történetét hagyta hátra.

Igen hasznos és kiváló működést fejtett ki a következő nemzedékből Balázsházy János gazdasági író, akadémikus, a ki 1797-ben, Újhelyben született; Patakon, Lőcsén, Kassán jogot, Keszthelyen gazdálkodást végzett és 1820-ban Pestre települve ügyvédkedni kezdett. 1824-ben Zemplénmegye tálbabíróvá, 1827-ben szolgabíróvá emelte; azonban 1836-ban Debreczenbe távozott s elvonulva élt haláláig (1857). Mint író a XIX. század huszas éveiben lépett föl; irogatott a Felsőmagyarországi Minervába, a Mezei Gazdák Barátjába, később az Athenaeumba, az Akad. Évkönyveibe és számos önálló munkában tett bizonyságot hivatott voltáról, melyek közül egy a Marczibányi-jutalomban, egy a Dercsényi-féle díjban, egy az akadémiai nagyjutalomban részesült. (Gyüjtemény a juhtenyésztésről, Kassa, 1827; Tanácslatok a magyarországi mezei gazdák számára, Sárospatak, 1829; Észrevételek a honi gazdaságbeli szorgalomnak akadályairól stb., Pest, 1831; Az okos gazda, Pest, 1830; Az adó és még valami, u. o., 1830; Az 1831-dik esztendei felsőmagyarországi zendülésnek tört. leírása, u. o., 1832; Újabb tapasztalások a juhtenyésztés tárgyában, Patak, 1833; A háztartás és mezei gazdaság tudománya, Debreczen, 1838-39; Elárult pályairat, A tagosztály stb., u. o. 1841; Debreczen a mint van s jövendője, u. o., 1844; Politikai és statusgazdasági nézetek, u. o., 1847; A pinczegazdászatról és borkereskedésről, Pest, 1856; A tagosztályban való zavarok tisztába hozataláról.)

Buchbinder Izrael, tállyai gazda, 1828-ban Kassán nyomatott egy kis munkát: "Új találmány, mely szerint juh és tehén friss tejből egy minden kellemetlen szag és ártalom nélkül való turót és sajtot készíthetni".

Gróf Sztáray Albert (1785-1843), 1825., 1836. és 1840. évi országgyűlési követ, mint a konzervativ irány harczosa, a "Világ" hasábjain "Nagymihályi levelek" cz. czikksorozatában ismertett elveit s a Hírnök melléklapjában, a Századunkban, szózatott bocsátott közre a nemesség megadóztatásának igazságos voltáról.

Kosztyik Sándor prémontrei tag, újhelyi fi, királyhelmeczi plébános, "Manuale pii studiosi" cz. könyvet adott ki (Lőcse, 1835).

Kazinczy István, a nagymihályi kerület orsz.-gyűlési képviselője (1865-72), az Athenaeum 1839-40-iki véfolyamába fordított két német novellát.

Szemere Miklós, a zempléni költők kis csoportjának legkimagaslóbb alakja, a negyvenes évek legelején lépett föl a nyilvánosság előtt. Lasztóczon, 1804-ben született; Patakon, Eperjesen, Lőcsén, majd újra Patakon tanult s végezte be iskolai pályáját. A joggyakorlatot Szerencsy István, akkor ungi főjegyző mellett töltötte, azután Szemere István zempléni országgyűlési követnél Pozsonyban irnokoskodott. Rajongott a művészetekért s évekig látogatta Bécs műgyüjteményeit s művésztársaságait (1832-35), sőt Felsőolaszország műemlékeit is fölkereste. 1836-ban végre megházasodott, elfoglalta az ősi házat, a gazdaságot feleségére bízta, maga pedig az erdőket, hegyeket barangolta, űzve a vadat, örülve a természetnek, vagy barátaival mulatott és megyegyűlésekre járt, melyekben nyakas kuruczkodásáról volt ismeretes. A szabadságharczban szintén részt vett, de a katonai fegyelmet épp úgy, mint Petőfi, nem tűrhette s a miatt összezördült felebbvalójával, Sztáray Nándorral; a szabadságharcz bukása után pedig elsötétült lélekkel, elkeseredve vonult lasztóczi házába. Azután Chyzer Kornéllal együtt útra kelt; megfordultak Török-, Görög- és Olaszországban, sőt az utóbbit 1874-ben ismét meglátogatta, három hétig időzve ifjúkori barátja, Kossuth társaságában; az ismét nekilendült politikai életben szintén részt vett, nem tanulva, nem feledve, kuruczságából mit sem engedve és gyűlölve a politika új, alkalmazkodó irányát, míg 1881-ben meghalt. Mint ember érdekes, erős egyéniség volt, a maga útján járt, makacs, büszke lélek, a ki megvetett mindent, a mi közönséges: és ilyen volt költészetében is, mely lelkének hű képe. Szemere költészetének semmi köze a negyvenes évek satnya, sóhajtozó, pityergő, finomkodó, utánzó szentimentálizmusához; a formát rendszerint elhanyagolja a tartalom kedvéért, a sóhajtozókkal szemben az élet örömeit zengi, telve férfiassággal, szeszélylyel, képpel, ötlettel, utóbb keserű gúnyolódással, sőt nyers, szilaj gyűlölettel. Meg kell vallanunk, hogy ebben a költészetben 283kevés az összhang s a művészi befejezettség; de sok szép darabja akad, sőt van néhány, mint a fordítások közül a Mignon dala, Az ibolya, az eredetiek sorában: a Kedvteléseim, Vígan e rövid életben, Bölcsődal, Beh rövid az ember élte, Puszta házban stb., melyek a legjobb költőknek is becsületére válnának. Mindemellett Szemere alig hatott korára; az Akadémia, a Kisfaludy-Társaság tagjává választotta, de a közönség részéről alig részesült elismerésben, minek egyik oka mindenestre az, hogy művei csak későn, halála után jelentek meg összegyüjtve (kiadták: veje, Payzsos Andor és barátja, Boruth Elemér). Szemere csaknem minden kiváló kortársával ismeretségben, sőt barátságban állott, de voltak összekoczczanásai is, melyek közül kettő irodalmi nyomot hagyott. Petőfivel jóformán semmiségen különbözött össze s haragjának Zöld Marczi cz. gúnyverse és több nyilatkozata őrzi emlékét; Aranynyal, Brassaival viszont 1860-ban Brassainak "Nincs már ismerettyű" cz. dolgozata keverte surlódásba, a melyre Szemere egy, Sárospatakon nyomatott füzetben válaszolt. A 30-as években országos hírre emelkedett "Mixtura" cz. gúnyversnek is ő a szerzője (közölte az Adalékok X. évfolyama). A Mixtura másik nevén "Breszce Hlapci" (Ugassatok fiúk) Zemplén aulikus érzelmű politikusait állítja pellengérre.

Miskolczi Pál ref. lelkész Szemerének kortársa volt (szül. Sárospatakon 1820., meghalt 1889.), a ki Berzéken, Nagygeresden, Tokajban s végül Czigándon működött és a 40-es, 50-es évek lapjaiban szintén mint verselő szerepel, utóbb pedig a megyei lapoknak szorgalmas munkása.

Vadnay György, (szül. Sárospatakon) 1848-ban a pataki járás szolgabírája és a "középponti választmány" tagja, a német vilgában megye-főnöki titkár, majd számvevő. Emlékezéseit "Zemplén a forradalom alatt" czímű kéziratában hagyta hátra, mely naplója érdekes korrajzot s nem egy kulisszatitkot foglal magában. Most a Dongó Gy. Géza történetíró birtokában van a napló, mely jelen munkának is egyik becses forrásműve.

Horváth Imre szerencsi fi s később ugyanott plébános, tiszteletbeli kanonok, 1849-ben, a függetlenségi nyilatkozat alkalmából adott ki egy tüzes, hazafias beszédet Szerencs város költségén.

Kazinczy Bálint, Ferencz fia, zemplénmegyei esküdt, 48-as főhadnagy, naplójegyzeteket készített, melyekből a fehértemplomi ütközetről szóló részt Vahot Imre 1861-ben a "Honvédek Könyvé"-ben közölte.

Füzesséry Sándor (1825-1880) bolyi, majd újhelyi plébános, utóbb apát és a királyhelmeczi választókerület képviselője három egyházi beszédet bocsátott közre (Sárospatak, 1861, u. o., 1874 és 1875).

Császár Pál gálszécsi fi és ugyanott ref. lelkész (1847-77) tót nyelvű ref. énekeskönyvet adott sajtó alá (Sárospatak, 1864).

Albert Pál (szül. Gercselyen 1816., megh. 1879.) szolgabíró, a szabadságharczban honvédhadnagy, azután a pataki herczegi uradalom intézője, 1861-72 közt törvényszéki, majd árvaszéki ülnök, helyettes elnök, a jogi irodalom terén működik (Kisegítő kézikönyv peres ügyeken kívül s ezekkel rokon, némi részben pedig a közigazgatás köréhez tartozó ügyeknéli eljárásokban. Sárospatak, 1864; Kézikönyv az 1877. évi XX. t.-cz.-ben foglalt gyámsági gondoksági ügyekről, u. o., 1878-79).

Nyeviczkey Kristóf ügyvéd czikkeket írt fővárosi hírlapokba és könyvet adott ki a magyar birtokviszonyokról (Tarlózatok, Sátoraljaújhely, 1868).

Paszlavszky Sándor volt újhelyi hitoktató, majd szerencsi plébános (szül. Deregnyőn 1850., megh. Pesten 1899.) budapesti napilapokba, Abafi Figyelőjébe és D. Gyárfás Géza Adalékaiba irogatott s néhány versezeten (Hymnus Aranyszájú Sz. Jánoshoz. Kassa, 1871 stb.) kívül apróbb dolgozatokat bocsátott közre (Gyermeki bizalom. Schorebenhausen, 1885; Nogáll János és az erővel teljes magyar nyelv, Pest, 1882; A kath. főpapok és főuraknak a középisk. törvényjavaslatnak fels. tárgyalása alkalmával mondott beszédei, u. o., 1885; A hol a pálinka járja, elb., u. o., 1889).

Szokolszky Bertalan, egyházi író, szül. Kassán, 1868. aug. 24. Tanulmányait Kisszebenben, Eperjesen és Kassán végezte. 1885-ben kispappá lett. Miután több helyütt káplánkodott, jelenleg Szilvásújfalu plébánosa és szentszéki tanácsos. Az utolsó választás alkalmával a kisszebeni kerületben képviselőnek léptették föl Hodossyval szemben, de kisebségben maradt. 284Több lapba írt költeményeket s tárczaczikkeket. Önálló művei: 1. Szent László magyar király élete. Pályadíjnyertes mű. 2. A bártfai szt.-Egyed-templom története és leíása. 3. Tartsatok Bűnbánatot cz. imádságos könyv. 4. A százéves kassai püspökség története. Pályanyertes mű. 5. Lefordította továbbá Segneri Pál, híres olasz szónok nagybőjti beszédeit két kötetben.

Nagy Gábor tokaji ref. pap 1873-ban "Költemények"-et adott ki Pesten; Heyduk Ambrus tokaji hitelszövetkezeti titkártól pedig ugyanazon évben Patakon "Az orsz. iparos-szövetség tokaj-hegyaljai ker. iparos-egyesület évkönyve" látott napvilágot.

Nagy József szomotori, azután karcsi ref. lelkész (1811-1876) a Sárospataki Füzetekbe írt - többnyire egyháztörténeti tárgyú - dolgozatokat.

Melles Emil szatmárnémeti gör. kath. lelkész (1882-1899) többnyire ájtatossági és liturgikus munkákat közölt (A dicséret áldozata, Eger, 1883; Nagy Bazil atya liturgiája, Hajdúdorog, 1890; Görög szertartású kath. liturgika, Ungvár, 1891; Vasárnapi és ünnepnapi epistolák és evangeliumok, Eger, 1892; Szent Kereszt naptára, Ungvár, 1893 óta; A "Szent Carit-Társulat" és annak irodalmi iránya, u. o., 1896; Jertek, imádjuk Krisztust! u. o., 1896). Állandó munkatársa a zempléni Adalékoknak.

Mezőssy László tolcsvai birtokos (†1893) borászati szőlőművelési czikkeket írt szaklapokba és folyóiratokba. Önálló művei: Nyírvízszabályozó. Tragico-sarcastico-humoristicus korrajz, Sárospatak, 1883; A nyíregyházi háromszoros választás, Nyiregyháza, 1884; Ne bántsd a zsidót, u. o., 1884. Egy öreg táblabíró eszméi a felelős kormány és az autonomikus megyékről, u. o., 1889.

Füzesséry Bertalan ügyvéd és birtokos a drámairodalom terén tett kísérleteket (Johanna, tört. dráma, Kassa, 1884; Erzsébet, tört. dráma, u. o., 1885; A nagy franczia forradalom, tört. tragédia, u. o., 1886).

Füredi Ármin előb királyhelmeczi, most kisvárdai izr. tanító számtani kézikönyvet és magyar nyelvtant, továbá számos apróbb, és pályadíjjal jutalmazott tanügyi munkát írt. Ezeken kívűl történelmi, szépirodalmi és közgazdasági műveket adott ki. (A fanfárok. Jechi el Seraga. Sátorhalma. Kettő egy csapásra. A Gibraltár regéje. Az aratás. A kivándorlásról.)

Gróf Mailáth József, Zemplén vármegye tiszteletbeli főjegyzője, különösen a Tisza-szabályozásra vonatkozó és szocziologiai dolgozatokkal ébresztett figyelmet. (A bodrogközi Tisza-szabályozás rövid ismertetése, Kassa, 1886; A tiszai törvényjavaslatok, Sátoraljaújhely, 1889; Die Monographie der Bodrogközer Teissregulirungs-Genossenschaft 1846-96, Bpest, 1897; Társadalmi programm, u. o., 1898; A városba özönlés és a falusi tűzhely védelme, Sátoraljaújhely, 1899; A szocziális kérdés és a falusi jólét emelése, U. o. 1899; A szoczializmus multja és jelene, 1901). Ő írta e kötet számára a mezőgazdasági és azzal összefüggő részeket; gróf Sztáray Antal viszont Nagy Gyula szerkesztésével "A nagymihályi és sztárai gróf Sztáray család oklevéltára" kiadását kezdette meg 1887-ben.

Mathiász József nagymihályi izgagatótanító a Borászati Lapokba továbbá a New-Yorkban megjelenő "American Agriculturist" czímű szaklapba dolgozott és kisebb műveket adott ki a természet és gazdasági élet köréből (A napsugár, mint munkás, Újhely, 1888; A szőlők rohamos pusztulásának okai s az amerikai szőlők jövője Tokaj-Hegyalján, u. o., 1892, stb.). A szőlő és gyümölcs fajták javítása s ujabb fajták előállítása terén Magyarország első hybridőrje és sportmestere. Ezen a téren mintegy két évtizeden munkálkodva számos kiváló ujabb csemege s borfajta szőlőt -, a penészgombák iránt érzéketlen -, a meszes talajoknak és az affinitásnak megfelelő alany-szőlőhybridet létesített nagymihályi kisérleti szőlőtelepén.

Mezőssy Béla jogi doktor, képviselő, Kárpáti Péter tanító, Lojda József bottyáni róm. kath. plébános, Koncz Pál felsőzsolczai r. k. lelkész a vidéki és fővárosi lapokban fejtettek ki többé kevésbbé termékeny munkásságot. Kozma János tolcsvai születésű r. k. alesperes, szentistváni plébános czikkein kívül latin ódákat írt és több breváriumi himnuszt fordított magyarra. Marikovszky Pál tőketerebesi gyakorló orvos 1889-ben Újhelyben a testmozgásról bocsátott ki egy népszerű előadást. Horváth Sándor 1893-ban a Zemplén-Hegyalja czímű lapot segítette megindítani s mind ebbe, mind folytatásába, a "Tokaj-Hegyaljá"-ba, 285melynek 1895-től szerkesztője is volt, számos költeményt, társadalmi és vezérczikket írt. - Hézser Emil tállyai ref. lelkész imádságos könyvet (Imádságok a protestáns nép számára, Szerencs, 1893) és két helyi monografiát bocsátott közre (Eine kurze Monographie der Tokaj-Hegyaljaer Weingegend, Budapest, 1897; A tállyai ev. ref. egyház története 1540-1900, u. o., 1900.)

Rozsnáky Gyula nagymihályi posta- és távírósegédtiszti tanfolyami tanár, jelenleg az újhelyi posta- és távíróhivatal feje (szül. 1851. Nagykenenczén) "Postaüzleti Szabályok" czímű terjedelmes munkát készített (Újhely, 1894), mely azóta három kiadást ért s a magyar postásoknak egyedüli tankönyve. Az Adalékok szakmunkatársa.

Krőczer László tokaji orvosdoktor, a Tokaj-Hegyalja munkatársa, szőlőművelő, szaklapokba írt czikkeket a tőle feltalált "egyszerű párosításról" (1896).

Unghváry Ede sztropkói m. kir. postamester hat elbeszéléséből álló novellagyüjteményen (Nehéz az élet) kívül 1897-től az Adalékok Zemplén vármegye Történetéhez czímű folyóiratban, napi- és szaklapokban közölt hosszabb-rövidebb történelmi dolgozatokat (Adatok Sztropkó mezőváros és várának történetéhez; A bukóczhegyi monostor története, Rafajócz község vázlatos története; Serédyek Zemplén vármegyében; Perényi Péter és fia; Egy éj a krasznibrodi monostorban.

Réz László (szül. Újhelyben 1867.) homonnai, majd rozsnyói ref. lelkész "A Drugethek és Homonna reformácziója" czímű monografiát bocsátotta közre 1899-ben Újhelyben; azonkívül mint sárospataki káplán a "Sátoraljá"-nak volt szerkesztője (1896) és számos czikket írt a prot. szellemű vállalatokba. Az Adalékok munkatársa s mint ilyen, a Rákóczy-kultusz terjesztője.

Persenszky Károly szerencsi ref. tanítótól "Gazdasági előadások" jelentek meg a földmívelő nép számára, Szerencs, 1899. Berecz Károly néptanító népies verseket adott ki, melyek különösen az Amerikába való kivándorlás ellen szólnak (Bodrogközi rigólátta kalács, Újhely, 1901.) Fiával, a szintén tanító ifj. Berecz Károlylyal egyetemben, régészeti közleményeket is írt az Adalékokba. Péter Mihály (szül. Deregnyőn, 1867.) előbb kisazari, 1895-től gálszécsi ref. lelkész, helyi s fővárosi lapok és az újhelyi "Adalékok" dolgozótársa, két történelmi dolgozatot (Lónyay Zsigmond 1593-1653, Újhely, 1902; Adatok a gálszécsi ev. ref. egyház történetéhez, u. o., 1903) bocsátott közre.

Azokon kívül, kik a tudományt és irodalmat Zemplénmegye területén szolgálták, tehát a szorosan helyi munkásság kereteiben mozogtak, különös figyelmet érdemel a zempléni származású, de másutt működött és működő írók és tudósok gárdája. Zemplén főkép a XIX. században sok nagytehetségű munkással gazdagította a magyar köz- és szellemi életet, míg ez a produkczió a korábbi időkre nézve eléggé szerénynek, sőt aránylag csekélynek mondható.

Ráskay Leáról, ki a XVI. század első évtizedeiben a margitszigeti dömés apáczák klastromában Boldog Margit Életét, a Példák Könyvének egy részét s még egy pár kódex másolatát írja, nem lehet bizonyosra venni, hogy a zempléni Ráskay családból származott, noha odatartozandósága sem tagadható; Sztárai Mihályt nemcsak Zemplén, de a Dunántúl is magának követeli; s kívülök a századnak mindössze két tollforgatója: a laski származású Chiabai (Csabai) Mátyás és Szilvás-Újfalvi Imre vonható több bizonyossággal a sorozatba. Csabai 1555-ben iratkozott a wittembergai egyetemre; 1557-61. Kassán tanárkodott s mint ilyen, tudományával jelentékeny hírnévre tett szert. Műve, az "Encomium arcis Agriae mirabiliter ac vere divinitus servatae A. D. 1552." 1556-ban, Wittembergában látott napvilágot. Újfalvi Imre viszont váradi lelkész volt és a bihari kerület szeniora, de nagyravágyó és izgága ember, kit ellenfelei börtönbe zártak és végre száműztek, azonban kiváló író is, kinek munkája (Halot temeteskorra valo Enekek, Debreczen, 1598) több kiadást ért s a régi protestáns énekeskönyvekre vonatkozólag becses adatokat tartalmaz.

A XVII. századból említeni lehet a tállyai születésű Nagy Benedek kőszegi tanítót, Pázmány és a katholikusok tehetséges ellenfelét, kinek művei: Naeniae in obitum Sp. Dni C. Francisci de Nádasd (Keresztúr, 1604) és a Zvonarith Imrével együtt írt "Pazman Peter Pironsagi" (u. o., 1615); továbbá Jursa Jakab jezsuitát (ki 1648-ban Helmeczkén született és 1688-ban halt meg) Petra Athenaei Tyrnaviensis cz. munkájával (Tyrnaviae, 1675).

Végül a XVIII. század folyamán lépnek fel: Helmeczi István theologus, a ki 1670-ben, Királyhelmeczen született, Debreczenben, majd pedig három évi győri rektorság után 1697-1700 között Odera-Frankfurtban és Franekerben tanult s hazatérve Hadházon, Nagykállóban, Szatmárnémetiben, Nagykőrösön lelkészkedett, sőt 1740-től a dunamelléki reformátusoknak volt püspöke. Művei: Disputatio theologica de miraculis Christi etc. Franequ., 1700; Igasság paisa (hitvitázó mű az úrvacsoráról a katholikusok ellen, Edm. Albertinus után), Maiburg (Utrecht), 1741. Kéziratok a nagykőrösi református gimnázium könyvtárában.

II. Rákóczi Ferencz fejedelem emlékiratokat írt magyarul, melyeknek kézirata elveszett, azután francziául (megj. a Histoire des révolutions de Hongrie cz. gyűjteményben, La Haye, 1739., az V-VI., illetve a II. kötetben. Magyar fordítása: Győr, 1861. és Thalytól Pest, 1866, 1868, 1872) s önéletrajzot és elmélkedéseket hagyott hátra (Confessio peccatoris; Meditationes in forma soliloquiorum; Aspirationes principis Christiani; Reflexions sur les principes de la vie civile et de politesse d'un chrétien). Ezeken kívül Thaly neki tulajdonítja az "Officium Rákóczianum" czímű híres imádságos könyvet, mely latinul először Nagyszombatban, 1726., magyarul Budán, 1746-ban jelent meg s azóta mindkét nyelven igen sokszor került sajtó alá; s végre minden valószínűség szerint az övé az a politikai végrendelet, a mely "Testament politique et moral du Prince Rakoczi" névvel 1751-ben látott napvilágot (La Haye, 2 kötetben).

Fodor János ref. lelkész (szül. Szerencsen, 1693), egy hányatott életű ember pályáját írta le terjedelmesen; Fiala Jakab piarista (szül. Rákoson 1696., megh. 1733.), a ki Privigyén, majd Nyitrán, Pesten, Szegeden tanárkodott s utóbb korponai és végül breznóbányai házfőnök volt, 1722-ben Nyitrán két iskolai drámát adott színre ("Korvin János" és "István moldvai vajda"), míg több költeményét Koháry István készült kiadni. Műve: "Szegedinos". Buda, 1735.

Gróf Barkóczy Ferencz, primás, 1710-ben, Csicsván született; gyorsan lett egri kanonokká, szepesi préposttá; 1745-ben már egri püspök, 1761-ben esztergomi érsek és a magyar iskolák felügyelője. Meghalt 1765-ben. Irodalompártoló ember volt, Egerben 1756-ban könyvsajtót állított fel, melyet később, 1762-ben magával vitt Esztergomba, sőt számos beszédén és pásztorlevelein kívül önálló művekkel is gazdagította korának latin irodalmát (Nova dispositio s. Scripturae in ordinem ita redactae, ut quolibet anno commode et cum fructu legi possit. Agriae, 1756; Catechismus ex decreto ss. concilii Trid. ad parochos. Tirnaviae, 1762).

Domby Sámuel, bényei születés, Borsodmegye rendes orvosa nem kevesebb, mint öt, részben eredeti, részben fordított munkát bocsátott közre (Dissertatio inauguralis physico-chemico-medica de vino Tokajensi. Traj. ad Rhen. 1758. Relatio de mineralibus incl. comitatus Borsodiensis aquis. Windobonae, 1766; Bába mesterség ... a t. ns. Borsód vármegyei bábáknak hasznokra. Pozsony, 1772. Orvosi tanítás a gyermekek nyavalyáiknak megesmerésekről és orvoslásokról, melyet svéciai nyelven írt Rosensteini Rosen Miklós, most pedig magyar nyelvre fordított az 1781. göttingai 4. német kiadás szerint. Pest, 1794. Fontos kérdés, miképpen kelljen a gyermekeket természet szerint úgy nevelni, hogy egészségesek, nagyok, erősek és hosszú életűek lehessenek? stb. Balexseid után. Pest, 1807).

Fabricius András (szül. 1751-ben Pazdicson, megh. 1830-ban Poprádon) nagylomniczi, 1789-től poprádi lelkész, 1810-1813-ig a XIII szepesi város al-, 1813-25-ig főesperese és történetírója német prédikácziókon s énekeken kivül a következő munkákat hagyta hátra: Catechismus Dr. Martini Lutheri, Lőcse, 1795; Gradus Consangvinitatis et affinitatis aug. et helv. confessionis addictis in Hung. prohibiti, Kassa, 1814; Coordinatio rei religionalis ecclesiasticae 287aug. conf. evangelicae Tibiscanae secundum leges religionales, canones synodales etc. Lőcse, 1815. Kéziratban: Supplementa ad historiam executionis Eperiessiensis anno 1687. Annotationes ad theatrum Eperiessiense anni 1687.

Keresztury József Alajos, ki 1755-ben, Kereszturon, zsidó szüléktől származott, azután keresztény hitre tért s 1788-1810-ig a váradi királyi akadémia, 1810-től pedig a budapesti egyetem történettanára volt, a históriát művelte nagy termékenységgel. Munkái közül főbbek a következők: Lineamenta historiae pragm. Hungariae, Pest, 1796; Compendiaria descriptio fundationis ac vicissitudinum episcopatus et capituli M. Varadinensis, u. o., 1806 (I., II. köt.); Dissertationes historico-criticae, occasione tentaminum publicorum vulgatae, u. o., 1814. (Anonymus koráról, a magyarok eredetéről, őshazájáról, költözködéseiről szóló 3 értekezés). Compendium historiae universalis systematice deductum, u. o., 1817-1823 (I-III. rész); Compendium historiae universalis, 3 kötetben (kézírat).

Végre a bodzásujfalvi születésű Barna Mihály, varsói szemináriumi aligazgató, a XVIII. század végén s a XIX. század elején, továbbá a kistornyai (1752) Marschalkó Konstantin Antal cziszterczita-rendi egri tanár (1787-1806), majd ugyanott perjel és igazgató (1806-1816), amaz deák alkalmi beszédek és versek, emez deák alkalmi versek írásával, tették nevöket ismeretessé.

Annál fontosabb az eredmény a XIX. században. Zemplén ettől az időtől kezdve nemcsak sok írót és tudóst, de különösen sok szellemi nagyságot ad az országnak, kik nagy hatást gyakorolnak szellemi és anyagi, politikai és irodalmi átalakulásunkra és fejlődésünkre. Kossuth Lajos, Dessewffy Aurél, Fáy András, Trefort Ágoston, Andrássy Gyula Zemplénből indulnak ismeretes, országos fontosságú pályájukra s előttük és utánuk a kisebb-nagyobb tehetségeknek olyan fényes raja száll ki szülőmegyéje határából, hogy erejét más vidékeken vagy éppen a központban, az országos mozgalmakban érvényesítse, a mely szinte bámulatos. Ebben a seregben csaknem minden szak jeles, sőt elsőrangú munkásokat talál: egyházi és világi irodalom, jogi- és állam-, orvos- és természettudomány, történetírás, filologia és nyelvészet, nevelés és közoktatás, újságírás és publiczisztika, katonai tudomány, gyorsírás, tornászat, műfordítás és szépirodalom.

Az egyházi irodalmat művelték:

Ballagi Mór, a budapesti ref. theol. akadémia tanára, akadémiai r. tag, 1815-ben Inóczon született. Nélkülözéssel küzdve végezte tanulmányait Váradon, majd Pápán, utóbb a pesti egyetemen és Párizsban s már egyetemi hallgató korában figyelmet ébresztett a Hasznos Mulatságokban és a Pesther Tageblattban megjelent czikkeivel. 1840-ben, midőn a zsidó-emanczipáczió az országgyűlésen szóba került, Eötvös József és mások felszólítására megírja (még Párizsban) röpiratát "A zsidókról", sőt hazajön, hogy a mozgalmat, különösen a zsidók magyarosításának ügyét szolgálja, s közrebocsátja Mózes 5 könyvének rabbinikus és talmudi magyarázatokkal ellátott magyar fordítását, melyért az Akadémia őt sietve a tagjai közé iktatta. Zsidó törekvései azonban megtörtek hitfeleinek érzéketlenségén. Ballagi csalódottan Tübingába ment theologiát hallgatni s 1843-ban a protestáns egyházba tért át. Hazaérkezve a szarvasi liczeum tanára lett. A szabadságharcz után (1851) a kecskeméti, majd (1855) a pesti ref. theol. akadémián nyer tanszéket, mely utóbbin 1877-ig működött. Szorgalmas, kitűnő oktató volt, de mint író is bámulatos termékeny munkásságot fejtett ki. 1855-ben indított vállalata, a Protestáns Naptár körül a legjobb erők egyesültek; a tőle 31 éven át szerkesztett "Protestáns Egyházi és Iskolai Lap"-pal pedig rendkívüli hatást gyakorolt a protestáns egyházi élet fejlődésére. Közben folyton foglalkozott a nyelvészettel. Már a Tudományos Akadémiában "Nyelvészeti nyomozások"-kal foglalta el székét; a negyvenes évek elején magyar szótárt és olvasókönyvet készített németek számára; most szótáríró munkásságát még jobban fokozta s bár kemény neologus és szóalkotó volt, négy évtizedes működésével magyar-német szótáraiban és "A magyar nyelv teljes szótárában" kiváló értékű anyagot hordott össze. Mint elméleti nyelvtudós, székfoglalóján kívül, mindössze egy összehasonlító művet írt (A magyar szónyomozás és az összehasonlító nyelvészet); de midőn új szavait a Nyelvőr megtámadta, több 288értekezést írt a neologia védelmére (Brassai s a nyelvújítás. Nyelvünk újabb fejlődése, 1881. A nyelvfejlődés történelmi fontossága és a Nyelvőr. 1884. Szókészletünk orthológ szabályozása és az iskola. 1890.) Legtöbbet és legnagyobb állandósággal forgott mégis a protestáns egyházirodalom mezején. Folyóíratokat szerkesztett (Házi Kincstár, 1861-1864; Család Lapja 1866; Protestáns Tudományos Szemle, 1869-1872.) Kéziratban hátrahagyta a biblia nagyrészének fordítását és egész sorát bocsátotta közre theologiai vagy a theologiával kapcsolatos egyházpolitikai és egyháztársadalmi munkáknak (Tájékozás a theologia mezején, Pest, 1862; Renaniána, u. o. 1864. A biblia, u. o., 1864. Bibliai tanulmányok, 1-2 rész. Pest, 1865-1868. Az újszövetségi iratok keletkezése. Mésa Moáb királynak diadaloszlopa, u. o., 1872. A protestantizmus harcza az ultramontanizmus ellen, u. o., 1867; A népiskolai törvényjavaslatról, Pest, 1868 stb.). Meghalt 1891 szeptember 1-én.

Baludjansky Endre ungvári görög katholikus kanonok (szül. Zemplénben 1800-ban, megh. 1854-ben); munkája: Egyházi történetirat, Eperjes, 1846.

Barkóczy László, székesfehérvári püspök (szül. Imregen 1791-ben, megh. 1847-ben). Művei: Beszédek; - Nőnevelés, Fenelon után. Pest, 1842.

Breznay Pál, máramarosszigeti tanár (szül. Gálszécsen 1797-ben). Műve: A keresztény eklézsiának históriája. Kolozsvár, 1836.

Bunyitay Vincze, történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (szül. 1837-ben Újhelyben) 1860-tól nagyváradi misés pap, 1863-1875-ig szentjobbi, 1875-80-ig bélfenyéri lelkész, aztán püspöki könyvtáros, kanonok. Kezdetben verseket írt, a hetvenes évek elejétől azonban teljesen a történetírásnak szentelte magát. Azóta számos kitűnő dolgozata jelent meg különféle lapokban és folyóiratokban s egész sorát írta a jelesebbnél jelesebb munkáknak. Önálló művei: Ifjúsági olvasmányok, Pest, 1863-1865, I., II.; Boldogasszony követése, u. o., 1867; Régi képek, u. o., 1868-1869, I., II.; Ismeretlen apátságok, Esztergom, 1880; Az egyedi apátság története. Nagyvárad, 1880. A váradi ős székesegyház, Budapest, 1880; A váradi püspökség története, Nagyvárad, 1883-1884, I., II., III.; A mai Nagyvárad megalapítása, Budapest, 1885; A váradi káptalan legrégibb statutumai, Nagyvárad, 1886; Szilágymegye középkori műemlékei, Budapest, 1887; A római Szentlélek-társulat anyakönyve 1446-1523, u. o., 1889; Magyar királyok Váradon, u. o., 1890 stb.; Bihar vármegye oláhjai és a vallásunio, u. o., 1892; A gyulafehérvári székesegyház későbbi részei s egy magyar humanista, u. o., 1893 stb.

Duricsák János (szül. Felsőósván 1771.) egri egyházmegyei pap, 1794-ben tállyai káplán, majd még azon esztendőben egri szemináriumi prefektus, theol. tanár, 1812-ben kanonok. Megh. 1837. Műve: Compendium regilionis Christianae, Agriae, 1823.

Faigel Pál, szül. 1802-ben Szécskereszturon; 1829-ben gyöngyösi káplán, 1838. boczonádi lelkész, 1857. cz. kanonok, 1862. kápolnai plébános († 1871): mint gyöngyösi káplán először pendítette meg a "jó s olcsó könyvkiadó társulat" eszméjét. Művei: énekes és imádságos könyvek.

Fábry Ignácz kassai püspök (szül. Újhelyen 1792.) számos egyházi beszédet hagyobb hátra kéziratban és 1859-ben a bécsi "Mittheilungen der k. k. Centralcommission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale"-ban tudományos dolgozatot közölt a kassai dóm restaurálásáról (Die Restauration des Elisabeth-Domes zu Kaschau.)

Fábry István, sztrárai születésű (szül. 1856.), egri egyházmegyei plébános katholikus folyóiratokba dolgozott.

Fesztóry József gör. kath. lelkész (szül. Czékén 1831.) a lapokban közölt néhány czikket s 1889-ben, Ungvárt, kiadta Medici Pál munkáját: "A zsidók szertartásai és szokásai"-t (latinul: Rosty Zsigmondtól, Nagyszombat, 1758).

Filep Endre ev. ref. tanító (szül. Sárospatakon, 1840.) sok czikket, éneket, halottas beszédet bocsátott közre a lapokban és a Stiglitz-féle Prot. Temetési Énektárban (Nagybánya, 1884). Műve: Temetési Énekek, Miskolcz, 1876.

Báró Fischer István (szül. Bacskón, 1754.) kitűnő szónok volt, kinek számos országgyűlési, megyei s ünnepi beszéde látott napvilágot. Az egri klérushoz írt pásztori és körlevelei (1808-1822) összegyüjtve megjelentek Egerben, 1823-ban ("Collectio pastoralium et circularium litterarum" etc.). 289Egyéb művei: Intés Eger városához a tűzoltás iránt, Eger, 1811; Dictio ... occasione installationis s. pr. r. Caroli Ambrosii archieppi Strigoniensis ... habita, Pozsony, 1808; Elő- és befejező beszéd ... Heves- és Külső-Szolnok vármegyének 1811. esztendőben Szt.-György hav. 30. napján Egerben tartott építőszéke alkalmával, Eger, 1812; Casus in dioecesi archieppo reservati, Buda, 1812. Statuta generalia et particularia almae archidioec. Agriensis, u. o., 1813; Rituale Agriense, Buda, 1815 etc.

Fodor István (szül. Tarczalon, 1768., megh. 1837) pálfai ref. lelkész "Keresztyén ember lantja" cz. énekes gyüjteményt adott ki Győrött, 1804-ben.

Friedlieber Ignácz újhelyi születésű (1847), hittanár a pesti izr. hitközségnél, számos magyar, német és zsidó nyelven írott czikket közölt. Munkái: Worte des Friedens, Prag, 1868; Photographien aus dem ung. isr. Congresse, Wien, 1869; Dr. Jellinek Ad. néhány korszerű szónoklata (ford.). Die Grundpfeiler des Weltalls, oder die Prämissen unserer Existenz, Pest, 1869; Der moderne Tempel, eine Säule des Judenthums, Czernowitz, 1877; Des Volkes Liebe der Kronen Schönste, 1881, u. o.; Seelenfeier, zum Gebrauche im Tempel zu Czernowitz, u. o. é. n.; Két ünnepi szónoklat, Ungvár, 1885; Die Symbole des Sukkothfestes und die isr. Allianz, u. o., 1886; Két harczias szónoklat, Szolnok, 1888; Mózes halála és a Chewra Kadischa. Budapest, 1888; Leo da Modena és viszonya a Talmudhoz és a Kabalához, u. o., 1890. Munkatársa az Adalékoknak.

Friedmann Mór (szül. Hrabóczon 1827., megh. 1891.) néptanító, 1848-tól a soproni, 1857-től a pesti zsidó hitközség kántora és a budapesti rabbiképző tanára, zsidó szaklapokba dolgozott. Önálló művei: Israelita vallásos énekek. Magyarra ford. Tatai András, Pest, 1861; Gyászének b. Eötvös József emlékére, u. o., 1871; Kéziratban: 70 vallásos ének.

Geöcze Aladár, egri egyházm. áldozópap (szül. Újhelyen, 1840.) egy beszédet adott ki Telekessy István egri püspök, mint az egri papnevelő alapítója emlékére (Eger, 1861.)

Jóseffi Vilmos, sárospataki születésű (1825) volt bécsi rabbi, jeles héber biblikus író. Művei: Moria, Haus- und Familientempel für denkende Biblefreunde, Leipzig, 1872; Schir-haschirim, Basel, 1877; Tabernacle. Erste bibl. Kultusstätte, London, 1878-79; Gott und Götter. Kreislauf der Regilionsideen und Mythen bei allen Völker stb. Ezenkívül több nagyfontosságú külföldi biblikus vállalatban vett részt s a sinai és vatikáni kódexek londoni kiadásai az ő olvasásával jelentek meg.

Konrády Lajos r. k. hittanár (szül. Szilvásújfalun 1859.) Egyházi énekeskönyvet adott ki az ifjúság számára (Kassa, 1886).

Kósa István, hasonlóképen úfjalusi fi (szül. 1810-ben, megh. 1873-ban), aszalai r. k. plébános, a Regilióba dolgozott és Hirscher János homiliáit fordította magyarra.

Kováts István kassai ref. lelkész (szül. Mihályiban 1755., megh. Kassán 1826.) négy rendbeli alkalmi beszédet bocsátott közre.

Kovács (Pásztélyi) János gör. kath. püspök, szül. Velejtén 1826., Szathmárt, Kassán, Munkácson tanult és 1849-ben pappá szentelve, Técsőn, Huszton lelkészkedett; 1858-ban kerületi al-, 1867-ben főesperes, 1869-ben a huszti kerület orsz. képviselője. 1870-ben végre máramarosszigeti lelkészszé nevezik ki s nemsokára rá munkácsi püspökké. Mint ilyen halt meg Ungvárt, 1891-ben. Fontos műve: a szláv liturgiának magyarra fordítása.

Lapsinszky János pélyi, majd novaji r. k. plébános (szül. Tállyán, 1817., megh. Novajban 1891.) számos czikket írt iskolai ügyekről, a zsidók bevándorlása ellen, a polg. házasságról, sikkasztásokról. Önálló művei: Mezei csillag, imádságoskönyv, Eger, 1858; Az anyátlanok életharczai, tört. reg., u. o., 1862; Nagy rózsáskert, imádságoskönyv, Buda és Winterberg, 1880.

Lenner Gyula prémontrei r. tanár (szül. Olaszliszkán, 1843.) az Orsz. Tanáregylet Közlönyébe írt könyvismertetésein és isk. német mondattanán kívül a jászói s a vele egyesült prépostságok történetének vázlatát közölte (Brunner, Ein Chorherrenbuch, Würzburg, 1883, 144-199. l.).

Mandl Ármin (szül. Vásárhelyen, 1865.) 1893-94-ig csongrád-mindszenti, 1894-98; vágújhelyi, majd szigetvári rabbi. Művei: Die Peschittha zu Hiob etc., Bpest, 1982; Bibliai történet, Vágújhely, 1896; A zsidók története a 290babiloni fogságtól a Talmud befejezéséig, u. o., 1897 (isk. kk.); A zsidók története a Talmud befejezésétől (500) a mai napig, u. o., 1898 (isk. kk.).

Mátyus István r. k. lelkész (szül. Kakon, 1852.) az Egri Egyházmegyei Közlönynek, a gyöngyösi helyi lapoknak és a Havi Szónoknak volt munkatársa.

Nátafalussy Kornél rpémotrei rendi áldozópap, 1892-től tankerületi főigazgató, 1841-ben, Leleszen született, Újhelyben, Eperjesen és Ungvárt tanult s mint tanár és igazgató Kassán, Rozsnyón működött, egyidejűleg irodalmilag is termékeny és becses munkásságot fejtve ki lapokban, folyóiratokban és iskolai értesítőkben (A kassai főgimn. története; A kassai székesegyház s jászóvári prépostság régi szerkönyveiről; A leleszi orsz. levéltár tört. s ismertetése; A rozsnyói k. főgimn. története, stb.). Önálló művei: A szent István első vértanúról nevezett nagyvárad-hegyfoki prépostság története, Kassa, 1872; Adalékok a rozsnyói középtanodák keletkezésének történetéhez, Rozsnyó, 1876; Jászó und die mit ihr vereinigten Probsteien, Würzburg u. Wien, 1882; A Ker. Sz. Jánosról nevezett jászóvári egyház prépostjai 1240-1552, Kassa, 1883.

Nemes József r. k. plebános (szül. Tőketerebesen 1835., megh. Törökszentmiklóson 1891.) többnyire történelmi dolgozatokat írt. Egyéb munkái: Az irgalmas néne, beszély, francziából, Eger; Rothschild Jakab, élet- és jellemrajz, francziából, u. o.; Szibéria, beszély, francziából, u. o.; - A sakkjátszó önmozdony, u. o.

Novák Antal szatmári nagyprépost (szül. Sztropkón, 1824.), mint a szatmári gimnázium tanára és 1863-tól igazgatója, programm-értekezéseket írt iskolája Értesítőjébe az életre való nevelésről, a szatmári gimn. multjáról s a klasszikus iskoláról. Önálló műve: Egyházi beszéd, melyet Sz. István ünnepén Bécsben 1871-ben mondott, Bécs, 1871.

Palásthy Pál bpesti egyet. tanár, esztergomi kanonok (szül. Magyarizsépen 1825., megh. Esztergomban 1899.) különféle katholikus és irodalmi vállalatoknak dolgozott és 1864-68. a Religiót szerkesztette. Egyéb munkái: Theologia morum catholica, Regensburg, 1861. Gyászbeszéd Fábry István kassai püspök temetése alkalmából, Pest, 1867; A polgári házasság, Esztergom, 1868; A Palásthyak, Bpest, 1890-91 (3 köt.).

Pánthy Endre egri nagyprépost (szül. Tállyán, 1820-ban) vegyes tárgyú dolgokat írt (Hét szentbeszéd, Eger, 1856; Szózat Eger város összes lakóihoz, u. o., 1856; Pap a világban, francziából, u. o., 1878; A dinnyész munkaköre, u. o., 1880).

Roskovics Ignácz gör. kath. nagyprépost Ungvárt (szül. Tokajban, 1822., megh. Ungvárt, 1895.); a Tanügyi Lapokba és a Svit-be irogatott. Művei: Magyarország földrajza versekben, Debr., 1863; Kis Katekizmus, Bpest, 1883; Óhitű imakönyv, Debr., 1862; Moralis, Ungvár, 1878; Zbornik (egyh. szláv énekeskönyv), Ungvár, 1887.

Singer Bernát, előbb tapolczai, majd szabadkai főrabbi (szül. Újhelyben, 1870.) két önálló munkát bocsátott közre (Náhum próféta; Egyházi beszédek) és a felekezeti, helyi és fővárosi lapokban közölt nagyszámú tanulmányt.

Barthos János (szül. Újhelyben, 1821.), álnéven Márk, a mult század szépreményű novellistája, ki az Athenaeumba, Honderűbe, Regélőbe, Életképekbe és az Őrangyalba irogatott;

Bodrogi (Tulcsik) Gyula tanár (szül. Újhelyben 1853.), kinek műve: Beszélycsokor, Máramarossziget, 1879;

Ernszt Ernő János kegyesrendi tanár és igazgató (szül. Tokajban, 1759., megh. Kolozsvárt, 1811.), kinek munkája: Kesergő versek, Kolozsvár, 1803 (Jósika Antal báró halálára).

Fáy András Kohányon, 1786-ban, született. Sárospatakon és Pozsonyban járt iskolába s ügyvédnek készült, de sohasem ügyvédkedett, inkább olvasott és az írókkal barátkozott, kikkel Szemere Pál révén ismerkedett meg. Egy ideig szolgabíró volt a pesti, majd a váczi járásban; de 1818-ban visszavonult birtokára, Gombára. 1823-ban Pestre költözött s a lakása valóságos gyülekező helye lett az íróknak. Kisfaludy Károly és Vörösmarty, Vitkovics és Szemere Pál csaknem mindennapos vendégei voltak és számos kezdeményezés 291ebből a körből indult ki. Fáy testestül-lelkestül a reformok embere volt, Széchenyinek jobbkeze, sok jeles intézménynek indítványozója, részben megvalósítója; de mint író, szintén a legérdemesebbek egyike. Műveinek szinten közös jellemvonása, hogy tanítanak, balítéleteket, gyarlóságokat irtanak, üdvös reformokat hirdetnek; de épp oly mértékben tulajdonságuk az egészséges, józan, tősgyökeres magyar szellem és magyaros előadás. A magyar életből vett víg elbeszélés (Különös testamentum, 1818) és vígjáték (A régi pénzek, 1824) terén Fáy megelőzte Kisfaludy Károlyt. "A Bélteky-ház" (Pest, 1832) az első társadalmi regény volt, melyet a magyar irodalom felmutathat; a mesék és aforizmák (Fáy András meséi és aforizmái, 1820; Újabb eredeti meséi és aforizmái, 1828) pedig, melyeket németre, angolra is lefordítottak, szerzőjöknek e nemben a legkiválóbb írók között biztosítanak helyet. Egyéb szépirodalmi művei: Bokréta (dalok, mesék, epigrammok), Pest, 1807; Friss bokréta, u. o. 1818; Kedvcsapongások, 2 köt., Pest, 1824; A két Báthory, tört. dráma, u. o. 1827; Búzavirágok és kalászok, 2 köt., u. o., 1853; Jávor orvos és szolgája, regény, u. o. 1855; A szuonyogfalviak, reg., A Halmay család, u. o., 1858; Hulló virágok (3 vígj. és 3 elb.). Összes kiadás: Fáy András szépirodalmi összes munkái, 1843-44, 8 kötetben. Egyéb művek: Próbatétel a mai nevelés két nevezetes hibáiról, Pest, 1816; Hasznos házi jegyzetek, 1828; Jutalmazott felelet (a színészet ügyében), Buda 1834; A legegyszerűbb ... nevelési rendszer, Pest, 1835; Terve a pestmegyei takarékpénztárnak, 1839; A Pesti hazai első Takarékpénztár szabályai, Pest, 1840; Javaslat egy Pesten állítandó ref. főiskola tárgyában, 1840; Nőnevelés, 1841; Óramutató, jóakaró hitfeleinek, 1842; Kelet népe nyugaton, Buda, 1842; Jelenkorban megjelent összeállítások a hon legközelebbi teendőiről, 1846; Az életbiztosító intézet terve, Pest, 1848; Adatok Magyarország bővebb ismertetésére, 1854; Az elszegényedések, 1862. Számos czikk az egykorú lapokban és folyóiratokban. Restoráczio czímű ismeretlen verses szatiráját közölte az Adalékok VII. évfolyama.

Guthi Soma budapesti ügyvéd (szül. Tállyán 1865.) jogi czikkeket írt, de különösen humoros törvényszéki karczolataival ébresztett közfigyelmet. Művei: Kaczagó Themis, humoros karczolatok a törvényszéki teremből, Bpest, 1888 (Füredi Mórral együtt); A vádlottak padján, u. o., 1894; Egy könnyelmű leány története, regény, u. o., 1894. Legtöbb sikert arattak szinmüvei és vigjátékai: Zsadányi boszorkány, Egy nap a pradicsomban, Doktor Szeleburdi, Napoleon öcsém, Tartalékos férj, Képvíselő úr, A Sasok, A brezováczi hős, Jupiter és társai, Házasodjunk, A szaharai konzul, Smolen Tóni.

Kemechey Jenő, az újabb magyar szépírók egyik jelese, 1862-ben született Királyhelmeczen, a hol atyja a város főjegyzője volt. Újhelyben és Egerben tanult, majd hirlapíró, az Eger és Vidéke szerkesztője lett, azután a Szegedi Híradóhoz szegődött s végre felköltözve a fővárosba, mint a Budapesti Hírlap szépírója és politikai munkatársa általános elismerést aratott. Kiváló ujságíró volt: éles látás, finom nyelv és tartalmasság jellemezte, s mint elbeszélő nemes, magyaros irányával az újabb nemzedék legjobbjai közé tartozott. Önálló művei: "Két év a szemináriumban", "Magyar dzsentritörténetek", "Mara rózsái", "Utolsó mohikánok", "Lobogó szerelmek". Emlékezetes sikert aratott a Nemzeti Színházban "A föld" cz. színművével, a melyet Malonyay Dezsővel írt együtt, majd később "Az emigráns" cz. történeti drámájával. Sajnos, korán húnyt el, még úgyszólván sikerei kezdetén: 1905. vé első napjaiban temették el országos részvéttel.

Kiss Endre sárospataki születésű néptanító, majd 1885-től adóhivatalnok, a lapokba írt dolgozatain s egyéb irányú művein (Kis arany ABC, Debreczen, 1873; A hazai ipar, Nyiregyháza, 1880) kívül több szépirodalmi munkát is bocsátott közre (A kik a hazáért haltak meg, Spatak, 1870; Csóka Péter története, Zombor, 1885; Lytton, egy komédiás fiú története, Kisvárda, 1890).

Lengyel Konstantin Mihály gör. kath. lelkész (szül. Újhelyen, 1858); munkája: Ruthénekről. Monografikus karczolat, Ungvár, 1899.

Marikovszky Gábor tanító (szül. Szerencsen, 1835, megh. Bpesten, 1872); Patakon tanult, azután Dorogon, Kúnszentmiklóson, Dömsödön működött. 1868-ban Máramarosszigetre került, de felebbvalói - hírlapi czikkei miatt - hamarosan megfosztották hivatalától s ő egyideig Pesten nyomorgott, míg 292végre egyik polgári iskolában sikerült kenyeret találnia. Művei: Száz költemény, Spatak. 1856; Költeményfűzér, Kecskemét, 1859; Prot. halotti búcsúztatók, Budapest, 1861, 1872 (két köt.); Attila hősei, hősköltemény tizenkét énekben, Máramarossziget, 1870.

Nehrebeczky György ügyvéd, ungmegyei főjegyző (szül. Tolcsván, 1830., megh. Ungvárt, 1889.), 1871-ben Ungvárt "Áhitat gyöngyei" czímű költői anthologiát bocsátott közre.

Szabó Endre, költő és műfordító, szül. 1849-ben Nagytoronyán. Korán árvaságra jutott és atyjának barátai gondoskodtak róla. Késmárkon, Patakon tanult, azután Gálszécsen volt joggyakornok és 1875-ben került a fővárosba, hol Szemere Miklós ajánlása, de különösen költeményei csakhamar népszerű íróvá tették, mire Szabó búcsút mondott a jogi pályának és az Üstököshöz szegődött. 1876-ban megjelent első verskötete még jobban fokozta népszerűségét; a Petőfi-társaság tagjává választotta, Jókai az Üstökös szerkesztésével bízta meg. Azóta egyre-másra jelentek meg költeményei, s különösen nem közönséges érdemeket szerzett jeles orosz írók műveinek átültetésével. Munkái: Három szatira, Spatak, 1872; Költemények, Bpest, 1876; Újabb költemények, u. o., 1879; Kardos menyecske, regény, u. o., 1885; Hét szilvafa, regény, u. o., 1887; A szusz, humorisztikus regény, u. o., 1888; Bűn és bűnhődés (Dosztojevszkij regénye), u. o., 1888; Orosz költőkből, u. o. 1889; Girigáré (humoreszkek), u. o., 1889; Sírva vigadók (szatirikus regény), u. o., 1890; Dalok, u. o., 1892; Orosz költők (műfordítások), u. o., 1892; A párbaj (Csehov regénye), u. o., 1896; Mujkosék kalandjai, két kötetben, u. o., 1890 és 1897; Elkésett ember, szatirikus regény 1898; Népies elbeszélések (Tolsztoj Leótól), u. o., 1899; Négy orosz költő, u. o., 1900. Zápor (ujabb költemények) u. o. 1902.

Szalay Károly, költő, szül. 1859-ben Sárospatakon. Iskoláit Beregszászon és Patakon végezte, majd két éven át az utrechti és leideni egyetemen folytatta bölcsészeti tanulmányait. 1886 óta a budapesti ref. főgimnázium tanára. Számos tárczaszerű közleményt s költeményt írt napilapokba és folyóiratokba, Önálló művei: Kuenen A.: "A Mózes öt könyve", ford. hollandból, Bpest, 1884; Csanád tört. színmű, Bpest, 1896; Komoly tréfa, költ. elbeszélés, Bpest, 1900; A magam útján, költemények, u. o., 1901; Tanügyi reformeszmék, u. o., 1904. E műve volt a meginditója a Társadalomtudományi Társaságtól rendezett nagy vitának a középiskolai oktatás reformjáról. Nagy része van Bod. P. "Historia Hungarorum Ecclesiastica" czímű három kötetes nagy munkájának 1888-90. lejdeni kiadásában is, melynek ő volt egyik sajtó alá rendezője s az elveszettnek hitt eredeti kézirat felfedezője Leidenben.

Ungvárnémeti Tóth László, költő, szül. Kistokajon, 1788., meghalt Bécsben 1820. Miskolczon kezdett tanulni, azután Patakon theologiát hallgatott s 1810-ben növendékeivel együtt Eperjesre ment. Itt ismerkedett meg Kazinczyval, ki barátságára méltatta. 1814-ben Pestre költözött orvosnövendéknek, de a költészettel is folyton foglalkozott s 1816-ban jelentek meg "Versei", melyek közt ódák, dalok, epigrammok, románczok, mesék és "Nárczissz" tragédiája voltak. Ezeket követték két évvel utóbb "Görög versei" görög és magyar szöveggel. Ugyanez évben (1816) kath. hitre tért; 1818-ban pedig Bécsbe indult, hogy tanulmányait befejezhesse, de meghalt, mielőtt czélját elérte volna.

Zempléni Árpád (családi nevén: Imrey), szül. Tállyán, 1865-ben. Patakon járt iskolába és mint derekas novellaíró s lirikus vonta magára a közfigyelmet. Művei: Költemények (1891); Új versek (1897); Válogatott versek (1897); Kis emberek (elbeszélések, 1899).

Gróf Zichy Géza aranykulcsos kamarás, v. b. t. t, a Nemzeti Zenede elnöke, zongoraművész, költő és zeneíró 1849-ben, Sztárán született. A gimnáziumot és a jogot Pozsonyban végezte s a zenében Mayrberger, majd Volkmann Róbert és Liszt voltak mesterei. Tizennégy éves korában egy vadászaton elvesztette jobb kezét, de ez nem gátolta abban, hogy elsőrangú zongoravirtuozzá ne emelkedjék. Jótékonyczélú hangversenyeivel beutazta egész Európát s fél millió koronát meghaladó összeget zongorázott össze különféle szegényalap javára. Mint zeneíró a zongorairodalomban egészen új ("balkezes") irányt teremtett. Zenealkotásainak száma nagy; kitűnő átiratain kivül eredeti dalai, férfi- és vegyes karai, instrumentális szerzeményei 293csaknem minden fajból, föl egészen az operáig; (Dolores; A zene; Egy vár története; Szerenád; Liszt-induló; Alár (opera, 1896); Roland mester (op., 1899), Gemma, mely műveit a külföld csaknem minden nagyobb szinházában előadták, miután Budapesten nagy sikert arattak. Énekes műveihez a zeneköltő maga irta a szöveget. Ám önálló költeményekkel is nem egyszer próbálkozott; egy kötet munkáját már 1877-ben bocsátott közre a Petőfi-társaság; utóbb pedig kiadta a "Boldogság útja", "A leányvári boszorkány", "az álom regénye" czímű nagyobb elbeszélő munkáit, melyeket 1892-ben ismét lirai versei és 1898-ban a "Tíz parancsolat" czímű vígjátéka követett. A Kisfaludy- és a Petőfi-társaság körében, melyek tagjokká választották, értékes felolvasásokat és esztetikai tanulmányokat produkált s végül 1891-től mint a m. kir. Opera és a Nemzeti Színház intendánsa szerzett érdemeket. A Nemzeti színházban került szinre két drámai műve: A "phrenolog" és "A szerelem harcza".

Mint történetírók, filológusok, nyelvészek működtek:

Csertő (Csubák) Antal k.-r. tanár (szül. Újhelyben 1856., megh. Szegeden 1886.); Dobos Kálmán honvédőrnagy (szül. Újhelyben, 1840.), ki önálló munkát írt a Dobos családról, valamint saját koráról s életéről. Feöldi Doby Antal homonnai tisztviselő, ki mint a genealogia és heraldika jeles művelője, szerzett magának nevet. Művei nagyrészt a szakfolyóiratokban jelentek meg, de önállóan is fellépett a Podmaniczky és a Lónyay családokról s az ugocsai családok történetéről írott művekkel. Dóczi Imre, debreczeni gimn. igazgató, Vilyben, 1849 született; sok czikket írt, különösen a tanügy, a pedagogia és filológia köréből; önálló művei: Görög nyelvtan, Bpest, 1887; Csokonai. Elek Lajos debreczeni tanárnak (szül. 1845. Királyhelmeczen) dolgozata: A magyar óda, különös tekintettel Berzsenyi műveire. Erdélyi Pál kolozsvári egyet. könyvtárigazgató, (szül. 1864-ben Sárospatakon.) a jelen évtized elejéig a Nemzeti Múzeumnak volt tisztviselője. Mint író számos irodalomtörténeti és könyvészeti dolgozatot közölt a szakfolyóiratokban; önálló művei: A XVI-XVII. századi históriás énekek, Bpest, 1886; Énekes könyveink a XVI. és XVII. században, u. o., 1899; Balassa Bálint élete, u. o., 1899; Fáy András élete és művei, u. o., 1890. Fesztóry Lajos jászberényi, utóbb nagyszebeni tanár (szül. Possán. 1847.); Széchenyivel foglalkozott: Graf Stefan Széchenyi, Szeben, 1882.); Galgóczy Gábor uradalmi ügyész (szül. Tállyán 1821.), művei: Tévedések a nyelv körül, az egész magyar irodalomban, Pest, 1846; Magyar nyelvtan, Pest, 1848.

Hodinka Antal Dr. történetbúvár, szül. Ladoméron, 1864. Előbb a Magyar Nemzeti Múzeumba, innen Bécsbe került és először a közös pénzügyminiszterium levéltárának, utóbb a cs. és kir. családi hitbizományi könyvtárnak lett tisztviselője. Működését igen fontossá teszik nagyszámú levéltári közlései, de különösen a déli szlávok története körül végzett kutatásai. Kiválóbb munkái: A szerb fejedelemség viszonya Magyarországhoz (Tört. Tár, 1889); Thomasi Péter velenczei követ jelentései Magyarországról (M. Könyvszemle, 14 köt.); Giustiniani velenczei köv. jelentéseiből (u. o.); Magyarországra vonatkozó oklevelek olasz levéltárakból (u. o.); A szerb történelem forrásai és első kora (Tört. Tár, 1891-92) stb. Állandó munkatársa az Adalékoknak.

Ihnátkó György nyelvész, filologus (szül. Nagymihályon 1840., megh. Losonczon 1885.), önálló munkái: Görög költészeti tanulmány, Löcse, 1875; Czigány nyelvtan, Losoncz, 1877.

Kazinczy Gábor, képviselő, az Akadémia és Kisfaludy-társaság tagja, született Berettőn, 1818-ban. Iskolába Késmárkon, Eperjesen és Patakon járt s eszményképe már kora ifjúságában nagybátyja, Kazinczy Ferencz. Már ekkor lelkesedik az irodalomért s tagja és titkárja a pataki ifjak magyar társaságának. 1838-ban bevégezte tanulmányait és Pestre ment, majd Pozsonyba az országgyűlésre, hol az ifjúságnak egyik vezére volt s megnyerte Wesselényi Miklós barátságát. 1836-38-ban ismét Pesten tartózkodik, rokonai, Szemere Pál, Fáy András oldalánál barátságot köt az íróvilág jeleseivel, Vörösmartyval és Toldyval s munkatársa lesz az Athenaeumnak. 1839-ben már a "Népbarát" czímű vállalat kiadására készül, de ez abba a gyanúba keveredik, hogy az "ifjú Magyarország" organuma készül lenni; 294kanczelláriai parancscsal összes iratait felkövetelik és elsikkasztják, mire elkeseredve búcsút mond a fővárosnak, hazatér, belevegyül a megyei életbe s fényes szónoklataival diadalt diadal után arat. 1848-ban az országgyűlésen már ő volt a megye képviselője s mint ilyen elment Debreczenbe is, noha nem volt forradalmi szellem és ellenezte az április 14-diki nyilatkozatot. Mindemellett Világos után elítélték, de kegyelmet kapott s rövid pesti tartózkodás után bánfalvi kastélyában kresett honfifájdalmában vigasztalást. Irodalmi működésének ekkor nyílt meg második és komoly korszaka; magányát ritkán hagyta el, de annál többet dolgozott és irodalmi összeköttetésben állott Toldyval és Szemere Pállal, részt vett az "Újabb Nemzeti Könyvtár" szerkesztésében, becses történelmi dolgozatokat, forrásadalékokat bocsátott közre s az irodalmat számos jeles fordítással gazdagította. Azután 1861-ben még egyszer megjelent az országgyűlésen, fényes beszédet mondott az ország jogainak védelmére; de az országgyűlés feloszlatása újra elvette kedvét; hazament, újra elrejtőzött munkás magányába és 1864-ben meghalt. Mint író először a sárospataki "Parthenon"-ban és a Felsőmagyarországi Minervában lépett föl s csakhamar honossá lett a legtöbb lapban és folyóiratban; de maradandó becsű munkái az elnyomatás korában keletkeztek és láttak napvilágot. Ilyenek: Mátyás király, kortársai tanúsága szerint (Galeot, Carbo), Bpest, 1863; Zrínyi Miklós összes munkái (Új Nemzeti Könyvtár, Toldyval); Cserey Mihály históriája (u. o., 1852); A Magyar Történelmi Emlékek 7-ik és 11. kötete. Kazinczy Ferencz Versei, 1858; Kazinczy levelezése Kisfaludy Károlylyal, ennek körével és Berzsenyivel ("Széphalom", 2 köt. 1859-60); Dessewffy József irodalmi hagyományai (3 köt., 1860) stb. (v. ö. az Új. M. Múzeum, 1859-60); irodalomtört. dolgozatok: Jászay Pál (Szépirod. Lapok, 1853); Szemere Pál emlékezete (Bpesti Szemle, 1864); Magyar emlékírókról (Szilágyi Virgil Értesítője, 1852) stb.; Tartuffe, Fösvény (Molière, 1863); Goethe: Torquato Tasso stb. (v. ö. Új Magy. Múz. 1850-60.)

Kopcsay János gimn. igazgató (szül. Viraván 1845.) műve: Programmértekezés az attikaiak családi jogintézményeiről. Korchma Pál r. k. plébános (szül. Agárdon, 1855.); Nyírbakta multját és jelenét ismertette. Lasztókay László eperjesi főgimn. tanár (szül. Nagymihályon, 1840., megh. 1887.) Eperjes multját kutatta s dolozatait részben a Nemzeti Múzeum kézirattárában őrzik. Lónyay Jánosné, szül. Lónyay Florentina (szül. Deregnyőn 1802., megh. Bpesten 1885); munkája: Töredékek ... emlékirataiból, Bpest, 1891. (négy kötet, németből fordította és kiadta leánya Lónyay Etelka). Pácz Sándor prémontrei tanár (szül. Leleszen 1863.); A régi görögök családi életéről (Várad, 1819.) dolgozott.

Palugyay Imre akadémiai tag, császári tanácsos, szül. Mádon, 1818-ban. Újhelyben, Rozsnyón, Kassán tanult; Zemplénben, Borsodban patvaristáskodott s 1840-ben ügyvéddé avatták. Ettől fogva hivatalt viselt (különösen: 1849 februárja óta osztrák szolgálatban) és 1858-ban "császári tanácsos" czímet kapott. Önálló művei: Ügyvédek, korszerű tervezet ezeknek ügyében, Buda, 1841; Werbőczy István életrajza, u. o., 1842; Megyerendszer hajdan és most, Pest, 1844-48 (négy kötet); Túrmező ... jogtört. ... ismertetése, u. o., 1848; Történeti vázlatok (akad. székfoglaló), u. o., 1852; Magyarország leírása, u. o., 1852-55 (négy kötet); A kapcsolt részek tört. s jogviszonyai Magyarországhoz, Pozsony, 1863; A magyar tengerpart, u. o., 1864. Kéziratban: Mátkaság és házasság, vígjáték Römer után.

Waltherr László Imre, akadémiai tag, szül. Tarczalon, 1788-ban. Szülővárosában, Tokajban, Nagykárolyban, Szegeden, Kassán tanult és 1811 óta a Károlyiaknál szolgált mint irnok, titkár, majd a tótmegyeri uradalom kormányzója, míg végre a húszas évek közepe táján Tarczalra nyugalomba vonult. Mint tudós, történelemmel, különösen diplomatikával foglalkozott és dolgozatai a Tud. Gyüjteményben, a Hasznos Mulatságok, Tud.-Tár, az Athenaeum és Religio hasábjain láttak napvilágot.

Gróf Andrássy Gyula, a kiegyezés egyik megteremtőjének, a második független, felelős magyar miniszterium első elnökének, gróf Andrássy Gyulának és Kendeffy Katinka grófnőnek legifjabb gyermeke 1860. július 30-án született a zemplénmegyei Tőketerebesen. Kezdetben a diplomácziai pályára 295készült és attaché volt a konstantinápolyi s a berlini nagykövetségeknél. Katonakötelezettségének a negyedik huszárezred kötelékében tett eleget s az önkéntes év lejártával kinevezték tartalékos huszár-hadnagynak. A midőn politikai pályára lépett, alig volt még huszonnégy éves. 1884-től 1892-ig a csikszentmártoni kerületet képviselte az országházban. Azután a főváros hatodik kerületének volt a képviselője egy országgyűlési czikluson. Hieronymi Károly belügyminiszter mellett volt politikai államtitkár, azután Tisza Lajos gróf halálával miniszter a király személye körül. Az egyházpolitikai reformok életbeléptetéséért vívott harczokban nagy és előkelő szerepet játszott a reformok mellett. 1896-ban az általános választáson nem kapott mandátumot és csak akkor jutott be a képviselőházba, a midőn gróf Andrássy Géza lemondott a pozsonyi kerület mandátumáról. Az 1901. évi czikluson a losonczi kerületet képviselte; a most folyó cziklusra pedig az olaszliszkai kerület küldte a parlamentbe.

Gróf Andrássy Gyula, a mióta csak tagja a képviselőháznak, mindig parlamentünk czelebritásai közé tartozott. Az utolsó húsz esztendő alatt nem vetődhetett föl törvényhozásunkban olyan fontosabb kérdés, a mihez Andrássy Gyula igen alaposan, nem ritkán döntő módon hozzá ne szólott volna. A Szápáry-éra alatt a közigazgatás államosításáért exponálta magát. Beszéde, a melyet a közigazgatás államosítása mellett mondott, arról tanuskodik, hogy alaposan ismeri az adminisztrálás minden részletét. Testalkatban, arczban meglehetősen ráütött az apjára, a kiegyezés providencziális Andrássy Gyulájára, arra a vérbeli diplomatára, a kinek talentumáról Bismarck is sokat tartott és a ki döntő módon folyt be az 1870. évi franczia-német háború viszonyainak alakulására azzal, hogy az ellenkező hatalmas áramlat ellenére is keresztül hajtotta a magyar-osztrák monarchia semlegességét. Talentumban is rokontehetség az apjával, sőt annál mélyebb és tanultabb. Mint szónok, nem keresi a hatást; nem sokat ad a hirtelen támadó és hamar kilobbanó lelkesedésre: ő meggyőzni, nem magával ragadni akar. Sok és nagyon alapos tanulmány és újságczikk mellett eddig két nagyobb szabású munkát írt. Első nagyobb munkájának: Az 1867-iki kiegyezésről a czíme s a millennium esztendejében jelent meg. Ezzel a munkájával megnyervén a Bródy-féle hatezer koronás jutalmat, a pályadíjat megtoldotta kétezer koronával és visszaadta az Akadémiának, hogy irassa meg pályázat útján Deák Ferencz élet- és jellemrajzát. A magyar állam fönmaradásának, alkotmányos szabadságának okai czímű munkájából eddig két vaskos kötet jelent meg. Az első kötetben a magyar politikai viszonyok alakulását a nemzeti királyok alatt, teszi vizsgálódása tárgyává. A második kötetben az első Habsburg-királyok politikáját bonczolja a mohácsi veszedelemtől a harminczéves háború kitöréséig. Andrássy Gyula e két munkája a szó legnemesebb értelmében vett politikai tanulmány. Neki a história valóban magister citae s a magyar politika fordulatait, intézményeinek fejlődését a faji sajátosságok s a körülmények egymásra való hatásából magyarázza. Már a Bánffy-éra alatt Andrássy Gyula és a szabadelvű párt között lazulni kezdett a kapocs. Akkor még csak a tiszta választásokért szállott síkra és ebben nem távolodott el a szabadelvű párttól annyira, hogy vele szakítani kellett volna. A szakítás a szabadelvű párttal az 1904. év őszén következett be Tisza István kormányelnöksége alatt. Andrássy Gyula ekkor politikai programmját megbővítette a nemzeti aspirácziók elfogadásával. Az 1905. évi téli választásokon a szabadelvű párt az ellenzéki pártárnyalatokkal szemben nagy kisebbségben maradt. Az ellenzéki pártok a nemzeti óhajok megvalósítása czéljából kezet fogtak egymással és annak a szövetkezett ellenzéknek, mely a választásokból többségben került ki, első sorban Andrássy Gyula volt a miniszterelnök-jelöltje. A korona is őt bízta meg, hogy az ellenzékkel, főként a katonai vezényszó kérdésében, megállapodásra jusson és elhárítsa a fenyegető alkotmány-krizist.

Báró Dercsényi János Lajos, a legkiválóbb magyar tudósok egyike, szül. 1802-ben, Tokajban. Kassán és Patakon tanult jogot, azután Pesten mint gyakornok, a causarum regalium directoratusnál hivatali pályára lépett. Gyorsan haladt előre: 1830-ban már a bécsi udvari kamara titkára, 1834-ben valóságos udvari tanácsos, 1836-ban a temesi kamarai igazgatóság elnöke, 1838-ban a birodalmi kincstár tanácsosa, 1839-ben örökös báró és magyar 296mágnás. A szabadságharcz kezdetén nyugalomba vonult és 1863-ban, Bécsben halt meg. Sok bölcseleti, neveléstani értekezést írt, de különösen szocziális és közgazdasági munkái tették híressé, s mint ilyet a florenczi "Academia de Georgofili" s a párisi "Société Royal et Centrale d'Agricultur" is tagjává választotta, egyik munkájáért pedig a belga király a Lipót-rend lovagkeresztjével tűntette ki. Főbb művei: D. J. rövid előterjesztése a bécsi cs. k. mezőgazdasági társasághoz, 1832-33-ban dél- és nyugati Európán tett útja tapasztalatairól (megj. a Társalkodó mellékleteképen 1834., de angolul, francziául is). Tanulmányok a kommunizmusnak egy humanus ellenszeréről. Pest, 1846 (németül, angolul is); Tanulmányok korunk két legfontosabb kérdései fölött, Buda, 1849.; Az én nevelési rendszeremnek alapvonalai, Pest, 1851 (a franczia eredetiből Kereszturi Józseftől).

Báró Dercsényi Pál (János Lajos testvére) közgazdasági czikkeket írt és egy beszédet bocsátott közre (Pest, 1824). Enyiczkei (Kis) Gábor budapesti, majd újhelyi ügyvéd (szül. Tállyán 1851.) önnáló műve: Örökösödési jogunk áttekintése a jogfejlődés szempontjából, Bpest, 1878.

Fodor Ármin jogtudományi író (szül. Nagymihályon 1862.) czikkeket írt szaklapokba, 1892-ben megokolást Plósz Sándornak a magyar polg. perrendtartásról szóló előadói tervezetéhez (megj. 1893.) és társ-szerkesztője a "Magyar Magánjog" cz. gyüjteményes vállalatnak. Önálló művei: A fizetésképtelen adós jogcselekvényeinek megtámadása a csődben, Bpest, 1889; A polg. törvénykezési rendtartás kézikönyve u. o., 1894-97; Az új osztrák perrendtartás, u. o., 1894-96; Sommás eljárás, u. o., 1894; Rendeletek örökösödési eljárásról szóló 1894. XVI. t.-czikkhez, u. o., 1896. stb.

Gegus Dániel sárospataki születésű ügyvéd munkái: A magyarhoni váltó-foglalkozás tudományának vezérelvei, Pest, 1846; Magyar országgyűlési törvénykönyv, u. o., 1866; Honfi-bú Budapesten, u. o., 1871.

Jancsó György kolozsvári egyet. tanár (szül. Tállyán, 1853.) számos czikket és értekezést közölt a szaklapokban. Művei: A közszerzeményi jog, Bpest, 1882; A magyar váltótörvény, u. o., 1883, II. kiad. 1887; A magyar kereskedelmi törvény, u. o., 1885; A magyar házassági vagyonjog, u. o., 1888, II. kiad. 1890; Magyar özvegyi jog, u. o., 1894; A magyar házassági jog, u. o., 1896 és főműve: A magyar házassági és házastársi öröklési jog, 1027 l., u. o. 1901.

Kacziány Nándor (szül. 1822-ben Mernyiken) jurátus, majd papjelölt; 1847-ben németnyelv-tanár Enyeden, utóbb törvényszéki bíró: az 50-es évek elejétől számos gazdasági, kertészeti és jogi czikket közölt, a 60-as évektől kezdve pedig néhány kertészeti, politikai s különösen pénzügyi munkát s röpiratot bocsátott közre.

Kiss János m. kir. államvasuti főfelügyelő (szül. Monokon, 1846.) a 70-es években nemzetgazd. munkákkal lépett föl.

Kormos Alfréd (szül. Sátoraljaújhely, 1853). Hasznos tevékenységet fejtett ki a közgazdasági irodalom terén. 1881-ben, tehát a mikor a pénzügyi körök még a németség melegágyai voltak és német szaklapokat támogattak, indította meg "Magyar Pénzügy" czímen, az első uttőrő magyarnyelvű közgazdasági szaklapot és vette át az ugyanakkor megindúlt, de pártolás hiányában szenvedő "Magyar Kereskedők Lapja" czímű ugyancsak első magyar kereskedelmi szaklapot. Szívós kitartással és szorgalommal sikerült néki mind a két lapot oly magas színvonalra emelni, hogy ma már az egész ország pénzügyi és kereskedelmi köreinek kedvelt és irányadó szaklapjai. Közben megindította a "Pénzügyi Compas" czímű évkönyvet (jelenleg 15 évfolyam) és számos kiváló szakmunkát írt, melyek közűl az "Igazgatósági tagok jogai és kötelességei", "A felügyelő bizottsági tagok jogai és kötelességei", továbbá a "Nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója" és az "Ellenőrzés a pénzintézetekben" a szakkörökben általános figyelmet keltettek. Érdemei elismeréséül számos kereskedelmi és iparkamara levelező tagjául választotta.

Kormos Pál, (szül. 1874-ben, Sátoraljaújhelyen), miután elvégezte a fiumei kereskedelmi és tengerészeti akadémiát, majd pedig Budapesten a jogegyetemet, a bírói pályára lépett s a m. kir. Curia váltótanácsának jegyzője volt több évig. Ezután hírlapíró lett s mint a "Magyar Pénzügy" és "Magyar Kereskedők Lapja" helyettes szerkesztője, e lapok irányításában élénk részt vesz. Jogi, kereskedelmi- és gazdaságpolitikai czikkeket és tanulmányokat írt.

Lukács Adolf kolozsvári egyet. tanár (szül. Felsőolsván, 1848-ban) hírlapokba és szaklapokba dolgozott.

Magzsar Károly kir. ítélőtáblai bíró (szül. Újhelyben, 1855.) tárczaíró. Önálló műve: Útmutató a sommás egységi és fizetési meghagyás eljárásban stb., Temesvár, 1895.

Miskolczy László m. kir. áll. rendőrségi tisztviselő (szül. Berzéken 1855.) büntetőjogi és közigazgatási dolgozatokat írt a szaklapokba. Munkája: Előzetes eljárás bűnügyekben, Bpest, 1902.

Németh József földmívelésügyi miniszteri titkár szül. Nagymihályban 1866. A földmívelésügyi miniszteriumba lépve, állami támogatással számos tanulmányi utat tett itthon és a külföldön. 1888-tól kezdve munkatársa a Magyar Közigazgatásnak, e mellett számos közgazdasági és politikai dolgozatot közölt a Nemzetben, Wiener Landwirtschaftliche Zeitungban, Pester Lloydban, Magyar Ujságban, Magyar Gazdák Szemléjében, a Magyar pénzügyben, a Szövetkezésben, Budapesti Hírlapban és Budapesti Szemlében; önálló művei: Földmívelésügyi útmutató, Bpest, 1894, 1896, 1898. A mezőgazdasági törvény végrehajtása a községekben, u. o., 1900. A magyar községi gazdasági igazgatás, u. o., 1902. Agrár kérdések és mozgalmak, u. o. 1902. A helyi közigazgatás Angliában, u. o. 1903. Tagja a Magyarország Vármegyéi és Városai középponti szerkesztő bizottságának.

Nyeviczkey Antal kir. ítélőtáblai bíró (szül. Ujhelyben, 1857.) szakczikkeket írt. Önálló munkája: A budapesti kir. ítélőtábla története 1861-91., Budapest, 1891.

Trefort Ágoston miniszter, politikai és közgazdasági író, 1817 febr. 7-én Homonnán született s a Csákyak pártfogása alatt kitűnő nevelésben részesült. Iskolai tanulmányait a pesti egyetemen végezte s már kor ifjúságában több utazást tett Angol-, Német-, Orosz- és Francziaországban, Svájczban és Dániában. Kezdetben államhivatalnoknak, ügyvédnek készült, de hajlamai csakhamar a politikai és irodalmi életre terelték s tagja lett Eötvös József és társai ama kisded körének, mely a czentralizálást tűzte zászlajára. Mint ilyen, nagy tevékenységet fejtett ki a 40-es évek küzdelmeiben s különösen nemzetgazdasági dolgozataival és a szabad királyi városok ügyének felkarolásával ébresztett közfigyelmet. Az Akadémiába Smith Ádám, Say és List rendszereinek ismertetésével köszöntött be; foglalkozott a vámkérdéssel, tárgyalta a bankügyet (Bankügy, 1842), a Budapesti Szemlébe tanulmányt írt a vasutakról. A szabadságharcz elől barátjával, Eötvössel, külföldre vándorolt; de a 60-as évek elején már Békés vármegye alispánja és újra tevékeny részt vett a közéletben, az alföld-fiumei vasút építését sürgetve; az abszolut kormánytól megszüntetett iparegyesület felélesztését indítványozta és eszméi terjesztése végett Eötvössel megalapította a Politikai Hetilapot. Az 1865-iki országgyűlésen Orosházát képviselte s mint a Deák-párt tagja, tevékenyen osztozott az időszak nagy alkotásaiban, míg végre 1872-ben Pauler után átvette Eötvös örökségét: a kultuszminisztérium vezetését. Miniszterségének hosszú, haláláig (1888) tartó ideje fontos intézkedésekben gazdag, de irodalmilag sem meddő. Trefort essaykat írt (Néhány szó a középiskolákról stb.), az Akadémiában, mely 1885-ben elnökévé választotta, felolvasásokat tartott, emlékbeszédeket mondott jeles külföldi írókról (Thiers, Mignet, Guizot stb.), melyek részben francziául is megjelentek (Éloges, 1885), s a hazaiak közül Lónyay Menyhértről és Lukács Móriczról. Munkái négy kötetben jelentek meg: Emlékbeszédek s tanulmányok, Budapest, 1881; Kisebb dolgozatok az irodalom, közgazdaság és politka köréből, u. o., 1882; Újabb emlékbeszédek és tanulmányok, u. o., 1887; Beszédek és levelek, u. o., 1888.

Baronyai József, pataki születés, beregszászi főorvos; munkája: Általános elvei a köznépi orvostudománynak, Pest, 1834.

Feleki Mór, gyakorló orvos (szül. Patakon, 1834-ben). Munkái: Emlékirat a magyar zsidók egyenjogúsításáról, Pest, 1868; Az élet és egészség rendszabályai, Beregszász, 1879; A pálinkaital kártékonysága, u. o., 1883.

Fortmáyer József, szepesmegyei főorvos (szül. Tolcsván 1806-ban, megh. 1863-ban). Egyetlen latinnyelvű értekezést hagyott hátra (Dissert. inaug. chem.-med. de jodio, Buda, 1827).

Kiss Antal, orvosdoktor, Rozsnyó főorvosa (szül. Újhelyben, 1813-ban, megh. 1883-ban), szakczikkeket, geologiai és néprajzi dolgozatokat írt. Önálló műve: Nocivus influxus aëris atmosphaerici in sanitatem humanam etc., Vindobonae, 1838.

Marschalkó Tamás, kolozsvári egyetemi tanár (szül. Tokajban 1862-ben); szakczikkeket írt. Önálló műve: Lipik gyógyfürdő Szlavoniában, Budapest, 1895.

Novák Antal vitézvágási származású honvéd főtörzsorvos (megh. Budapesten, 1879). Műve: A topláb nemeiről s az álízmeredésről, Pest, 1844.

Rátz István orvostudor, az állatorvosi főiskola nyilvános rendes tanára, a Magyar Tudományos Akadémia és az orsz. közegészségügyi tanács tagja, az "Állatorvosi Lapok" és a "Közlemények az összehasonlító élet és kórtan köréből" czímű folyóiratok szerkesztője (szül. Újhelyen 1860.) Irodalmi munkásságát 1878-ban kezdte s a Fővárosi Lapokban, a Zemplénben stb. nagyszámu szépirodalmi közleménye jelent meg. 1888 óta a tudományos irodalom terén müködik s igen sok, önálló búvárlaton alapuló munkája jelent meg a bakteriologia, állatorvosi kórtan s főleg az orvosi állattan (parasitologia) köréből, a melyek részínt hazai, részint német és franczia folyóiratokban közöltettek. Munkáinak teljes jegyzéke megjelent a Magyar Tudományos Akadémiai Almanach 1904. évi folyamában.

Frivaldszky Imre, természettudós, szül. Bacskón, 1799-ben. 1823-ban orvosdoktorrá avatták, de gyógyítással soha sem foglalkozot, hanem régi hajlamaihoz híven minden erejét a természettudományok művelésére fordította. Tíz évig foglalkozott növénytannal és növénygyüjtéssel; majd, mivel látta, hogy ezt az ágat más magyarok is művelik, az álattanhoz fordult. Az egész országot bejárta állatgyüjtés végett s számtalan ismeretlen fajt fedezett föl. Azután a Balkánra, a Kaukázusba küldött hasonló czélú expedicziókat, mi több, két alkalommal saját maga is elment s másodszor Sziczilián és Olaszországon át tért vissza. A 40-es évek végétől különösen Magyarország szárazföldi és édesvízi puhatestű és a magyarországi barlangok rejtélyes állatait kutatta. Az Akadémia, a külföldi tud. társulatok egymás után tagjukká választották; a Nemzeti Múzeum 1837-ben helyettes, 1850-ben rendes őrűl alkalmazta. Számos kisebb-nagyobb dolgozata jelent meg a magyar és német tudományos és szakfolyóiratokban; önálló munkái a következők: Dissert. inaug. med. Sistens monographiam serpentum Hungariae, Pest, 1823; Catalogus insectorum Emerici Frivaldszky, u. o., 1834; Javaslat a természettudományok hazánkbani felvirágoztatása ügyében, u. o., 1844; Értekezés a vándorsáskáról, Buda, 1848; Jellemző adatok Magyarország faunájához, Pest, 1866; kézíratban: A Balkán-vidéken tett természettud. utazás, Succincta diagnosis specierum novarum Europaeo-Turcicarum (plantarum).

György József, Máramarosmegye főorvosa (szül. Újhelyben, 1813.), különösen Máramaros ásványizeivel és növényeivel foglalkozott és egyike volt a máramarosszigeti múzeum-egylet alapítóinak. Megh. 1862-ben. Munkája: Orvostudori értekezés a természeti lépcsőnkénti kifejlődéséről, Pest, 1836.

Kalecsinszky Sándor, a M. Tud. Akadémia tagja, a m. kir. földtani intézet fővegyésze és tanár, született Újhelyben, 1857-ben. Sokat dolgozott a szakfolyóiratokba. Önálló művei: A durranólég sűrűségének meghatározása, Bpest, 1880; A magyar korona országainak megvizsgált agyagai, u. o., 1893; Naptól fölmelegedő sóstavak, 1904; A magy. kor. országainak megvizsgált tűzálló agyagjai, u. o., 1896. stb. Nagy érdeklődést keltett a "Szovátai meleg és forró konyhasós tavak, mint természetes hőaccumulátorok" czímű tudományos jelentésével, a mely Szováta sósfürdőt egyszerre híressé tette.

Kisapsai Méhely Lajos tanár, a Magy. Tud. Akadémia levelező tagja, szül. Kisfaludszögiben. Már mint budapesti egyet. hallgató foglalkozott a méhek természetrajzával és aztán is számos czikket írt erről a tárgyról. Utóbb mint brassói reálisk. tanár, a Kolozsvári Orvos-Természettud. Értesítőben (1889-95) s a M. Tud. Akadémia folyóirataiban közölte tanulmányait. Még később a hazai és külföldi csúszómászók tanulmányozását tűzte feladatává. 1896-ban a Nemzeti Múzeumhoz osztották be szolgálattételre, mely intézetnek 1902. óta igazgató-őre. Azóta főfoglalkozása: a hazai emlős-fauna feldolgozása. 299Mindezekről a tárgyakról roppant sokat írt a hazai és külföldi természettud. folyóiratokba s közben arra is ráért, hogy, mint tanár, a természetrajzi oktatás egyes kérdéseit fejtegesse, vagy éppen könyvbírálással foglalkozzék. (V. ö. Hivatalos Közlöny, 1900; Búza János Állattana;Válasz Búza J. észrevételeire.) Önálló munkái: A Barczaság herpetologiai viszonyai, Brassó, 1892; Brassóvármegyei turista-kalauz, Brassó, 1895; Herpetologia Hungarica, 1897-ben az Akadémiától Bézsán-féle díjjal kitüntetve; Magyarország denevéreinek monografiája, Bpest, 1900; Az állatok világa (Brehm Thierlebenjének magyar átdolgozása), u. o. 1900-.

Paszlavszky József, állami főreálisk. igazgató, az Akad. levelező tagja, szül. Deregnyőn, 1846-ban. 1874-ben a budapesti II. ker. főreáliskola tanára lett. Irodalmi működését szépirodalmi és ismeretterjesztő dolgozatokkal kezdette a Regélőben (1865-67). Önálló művei: Az ember testének szerkezete és élete. Thomé után ford. Bpest, 1874. Az állatok rokonságáról, u. o., 1878; Az ausztráliai szigetvilág életéről, u. o., 1882. Életképek az állatvilágból, u. o., 1884; Tizenöt nap a Dunán, Rudolf trónörökös u. ford., u. o., 1890; Az északi sarktól az egyenlítőig, írte Brehm A., ford., u. o., 1892; középisk. természetrajzi és földr. tankönyvek. A Természettud. Társulat kiadványainak és a "Fauna Regni Hungariae" cz. munkának (1899-1900) szerkesztője.

Szabó Kálmán fővárosi tanító (szül. Abarán, 1853.). Művei: czikkek a természettani földrajz köréből, 1883. Tarka világ, 1886. Az "Egyetértés", a "Magyar Nemzet", a "Zemplén" és a "Köztanítók Lapjának" hasábjain jelentek meg czikkei. 1905-ben a Rökk Szilárd-féle alap díjával tüntették ki.

Blanár Ödön mihályi születésű tanár.

Csernyei Gyula (szül. Varannón, 1834.) néptanító, majd aradmegyei tisztviselő; önálló művei: A középpont, Bpest, 1885 (a kézimunka-tanításról); Bellamy Edward: Visszapillantás, angolból, u. o. 1892.

Füredi Ignácz (szül. Ladmóczon, 1837.), 1862-ben újhelyi izr. népisk. tanító, 1872-től a budapesti orsz. izr. tanítóképző tanára. Mintegy 30 önálló munkát adott ki, többnyire népisk. tankönyveket; továbbá: Rousseau Emiljének fordítását (Pest, 1875.), "Magyartalanságok"-at (u. o., 1880-82), magyar és héber-magyar Machzórt (1883, 1889) és magyar-német szótárakat.

Horkai Antal (szül. Kakon, 1821., meghalt Bpesten, 1874.), mint elemi tanító működött a vidéken és a fővárosban s 1847-ben Tiszafüreden, Józsa György segítségével, az első magyar szeretetházat létesítette. A szabadságharczban élelmező biztos volt, utána börtönt szenvedett s kiszabadulva (1852) Máramarosszigeten tartózkodott 1873-ig, mikor végre mint "árvaatya" a budapesti prot. árvaházba került. Mint író a magyar gyermekirodalom úttörőjének nevezhető; nagyszámú könyvei, melyek rendszerint elterjedt népdalok áriájára írt vers-szövegeket tartalmaznak, csaknem kivétel nélkül a gyermekvilág részére készültek.

Kállay István tanító (szül. Sárospatakon, 1833.) az ötvenes évektől kezdve népiskolai tankönyveket és ifjúsági íratokat szerzett.

Kohányi Sámuel óvótanító Budapesten, majd az orsz. kisdedóvó-képző tanára (szül. Czabóczon, 1824.), hasonlókép a gyermekirodalomnak volt hivatott munkása. Művei különösen magyar és német verseskönyvek.

Költő László nagygéresi születésű ref. tanító a mult század hatvanas éveiben közölt számos czikket pedagogiai szaklapokban.

Krausz Godefrid László prémontrei szerzetes és tankerületi főigazgató (szül. Kisdobszán 1805., megh. Nagyváradon 1881.) értekezéseket és alkalmi verseket írt.

Madzsar János dévai tanítóképző-intézeti igazgató, majd főgimn. tanár Fehértemplom városában (szül. Újhelyben, 1839.), a tanügy terén nagy tevékenységet fejtett ki és számos czikket írt. Művei: népisk. tankönyvek; Az őrmester (beszély, Zschokke H. után), Esztergom, 1881.

Majoros József kegyesrendi, majd békéscsabai ág. ev. tanár (szül. Újhelyben, 1857.) czikkeket és értekezéseket írt.

Nagy Lajos nagymihályi születésű (1867) tanár művei; Mi módon lehetne az iskolai nyelvromlásán segíteni? Szeged, 1899; A XX. század ipari népnevelői, u. o., 1902.

Peregriny Elek, az Akadémia tagja, szül. 1812-ben, Gálszécsen. Szigeten, Kecskeméten, Pesten, Pozsonyban tanult és mint nevelő beutazta Nyugat-Európát. 1844-ben czenzorrá nevezték; 1848-ban elvesztve hivatalát, Csejtére (Nyitram.) vonult; 1857-ben Pesten finevelő-intézetet nyitott, melyet 1861-ben Budára tett át, s 1866-ban az egyetemen is működni kezdett mint a neveléstan magántanára. Meghalt, 1885-ben, Budapesten. Hasznos czikkeket írt a Hírnökbe, Athenaeumba, Tudománytárba, Szépirodalmi Szemlébe és Egyet. Magy. Encyclopaediába; önálló munkái: Campe, Amerika fölfedezése, Pest, 1836; Életből szedett képek csarnoka, Pozsony, 1837; A magyarok története, az ifjúság használatára, Buda, 1838; Bánya az ifj. képzésére, Buda és Pest, 1840; Természettörténet a tanuló ifjúság használatára, Buda, 1842; János gazda, vagy a falu barátja, Pest, 1843; Új ABC, vagy ki akar magyarul és németül olvasni? u. o., 1844; Mythologia, a két nembeli ifj. használatára, u. o., 1845; számos tankönyv és: A budai m. kir. áll. tanítóképezdék négy évi történetének vázlata, Bpest, 1874.

Szabó János (szül. Újfalun, 1783., megh. 1864.) pataki deák, 1811-24-ig a Vay-fiúk nevelője, 1830-tól debreczeni salétromgyári felügyelő. Jeles pedagogus volt s Pestalozzi módszeréről czikkeket írt. Önálló munkái: Descriptio Persici imperii, Heidelberg, 1810; A hazabeli kisebb iskoláknak jobb lábra állításáról, Pest, 1817.

Széchy Imre Ágoston akadémiai tag, kegyesrendi tanár, szül. 1778-ban, Patakon. 1807-32-ig a bécsújhelyi katonai akadémiában a magyar nyelvet tanította, akkor nyugalomba vonult, Pestre költözött s az Akadémia tagjai sorába emelkedett (1840). Művei: Elemi magyar nyelvtan, Pest, 1840; Nevelés- és oktatástan vázlata, I., Pest, 1845. Ezenkívül értekezéseket írt a Tud. Gyüjteménybe (1839), a Nemzeti Újságba (1843) a magyar nyelvnek iskolai tanításáról és használatáról, a német nyelvtannak az iskolákba való behozásáról; a Tudománytárba (1842) a történelem tanításáról, s még a harminczas években hittani tankönyveket fordított a középiskolák részére.

Ruzsicska Kálmán, kir. tanfelügyelő, született Sátoraljaújhelyben, 1849-ben. Tizenkét éven át nevelője volt a gróf Széchenyi Pál és báró 'Sennyey Pál gyermekeinek. 1883-ban Zemplénvármegye segédtanfelügyelője volt, azontúl Zalavármegye kir. tanfelügyelője. Eszthétikai és filozofiai tanulmányokat írt: A XIX. századbeli franczia spiritualizmus eszth. munkásságáról; Schopenhauer Eszthetikájáról; Shakspere Juliájáról és Hartmannról, Cabanisról, Bichatról, Schopenhauerről. Ezek a tanulmányok a M. Tud. Akadémia és a Kisfaludy társaság kiadásában, valamint a Budapesti Szemlében láttak napvilágot. 1900-ban "Beszédek a tanügy és társadalom köréből" czimű munkája első kötetét adta ki.

Gonda Béla, miniszteri tanácsos, szül. Szőlőskén, 1851-ben. A középiskolát Patakon, a műegyetemet Budapesten végezte 1869-75-ig, azután Magyaróvárra ment gazdasági tanulmányokra. 1876 őszén a kormány megbízásából beutazta Magyarországot, hogy a talajjavítás munkája körül vizsgálódjék, s tapasztalatairól a gazdasági és napilapokban számolt be. Ugyanez alkalomból ismertette a régi magyar rizstermelést s a földmívelési miniszter figyelmét eme fontos gazdasági ágra fordította. 1877-ben már lapot indított: a "Gazdasági Mérnök"-öt, s mind ebben, mind társadalmi téren buzgó munkásságot fejtett ki a Tisza-szabályozás ügyében. 1878-ban a műegyetemre a mezőgazdasági vízműtan magán tanárává nevezték; 1880-1882 években az "Ellenőr" cz. napilap közgazdasági rovatának szerkesztője volt. Ez időben élénk részt vett a hirlapírói nyugdíjintézet alapításában. 1882-ben főmérnök lett a közmunka és közlekedésügyi miniszterium műszaki tanácsában s mint ilyennek nagy része volt az 1885. évi bpesti orsz. kiállítás rendezésében, melyet "Kiállítási Értesítő" cz. lapjával is szolgált. 1887-ben műszaki tanácsos: 1889-ben a Vaskapu-szabályozási és kikötőépítési ügyek vezetését bízták rá; 1892-ben a Ferencz-csatorna-társulat igazgatóságának lett tagjává s ugyanebben az évben az aldunai Vaskapu szabályozásáról írt műve a Párisban tartott V. nemzetközi hajózási kongresszuson köztetszést aratott. 1893-ban Franczia- és Németországban a mesterséges hajóvontatást tanulmányozta; 1894-ben minszt. osztálytanácsosi czímmel és jelleggel ruházták fel; 1895-ben valóságos osztálytanácsos lett. 1896-ban ismét a külföldi kikötők tanulmányozására 301küldték s egyszersmind a Budapesten létesítendő nagy keresk. kikötő tervezésével is megbízták. 1901-ben a kereskedelmi miniszteriumban a tengerészeti és folyamhajózási szakosztály főnökévé, 1905-ben miniszteri tanácsossá nevezték ki. A Vaskapuszabályozás terén szerzett érdemei elismeréseűl számos kitüntetésben volt része. Az irodalomban műegyet. hallgató korában lépett föl és 1871 óta számtalan czikket írt a hazai és külföldi lapokba, különösen a Gazdasági Mérnökbe, Vízügyi Közlönybe, Magyar Hajózásba, melyeknek egész 1901-ig szerkesztője volt, míg másfelől önálló műveinek száma is tekintélyes (Építési Tanácsadó, Bpest, 1878; Az aldunai Vaskapu és az ottani többi zuhatag szabályozása, u. o., 1892 (francziául: Páris, 1892). Ugyanez egészen átdolgozva és bővitve magyar, franczia, német nyelven 1896-ban. Vásárhelyi Pál élete és művei, u. o., 1894; A magyar hajózás, u. o., 1899). Tagja e munka szerkesztő-bizottságának.

Pap Pál, műegyet. tanársegéd (szül. Sárospatakon 1876., megh. 1898.) czikkeket írt s hátrahagyott egy dolgozatot "A quaterniók"-ról.

Löherer Andor, nemzetgazda, szül. 1846. Sátoraljaújhelyben. A kassai és a haimburgi katonai iskolát, majd a budapesti műegyetemet hallgatta; azután gazdász lett és gazdasági kérdések érdemes vitatója, 1881-83-ban a Bodrogközi Tiszaszabályozó társulat igazgató-főfelügyelője volt. 1891-ben a fővárosba költözött s a "Magyar Föld" cz. napilapot szerkesztette. Önálló munkái: Gazdasági válság, Budapest, 1896., Országos nemzeti szövetség, u. o. 1897., Budapest főváros élelmezésének rendezése, u. o. 1898., A második Königgrätz. u. o. 1905.

Lónyay Gábor (szül. 1805-ben Deregnyőn, megh. 1885.), tanulmányait Pozsonyban, Késmárkon, Patakon végezve, a megyénél mint aljegyző, szolgabíró működött, azután mint az 1835-36., 1844., 1847-48. évi országgyűlésnek és 1875-ig a későbbieknek is folyton tagja, szolgálta a közügyeket. Mint az ellenzék hive Kossuthot ő vezette be a legelőkelőbb társaságokba; mint író sokat dolgozott a Pesti Hírlapba, a Gazdasági Lapokba, Erdészeti Lapokba, később a Pesti Naplóba (1880, 159: Kossuth elfelejtett leveleiről és az Országgyűlési Tudósítások keletkezéséről) és a Hazánkba (1888: Naplója 1836-37-ből). Önálló művei: A mezőgazdaság tankönyve, Pabst Henrik V. után Pest, 1852-54 (négy kötet); Jószágrendezésről (levelek Korizmics Lászlóhoz), Pest, 1884.

Geőcze István, a magyar katonai irodalomnak egyik alapvető munkása, szül. Bacskán, 1836-ban. Az 1860-iki háborúban Olaszország felszabadulásáért harczolt s előbb Garibaldi tiszti testőrségében hadnagy, aztán főhadnagy és az I. zuáv-zászlóaljban századparancsnok lett. 1864-66-ban beutazta Braziliát; 1867-ben magyar miniszterelnökségi fogalmazó lett; 1870-ben mint főhadnagy belépett a m. kir. honvédségbe és 1873-tól a Ludovikában tanított. 1876-ban századossá léptették elő és 1884-ben vonult nyugalomba. Mint író nagyon sokat dolgozott a lapokba, és a Ludovika Akadémia Közlönyének 1873-79-ben szerkesztője is volt. Önálló munkái: Utazás Braziliába és vissza, Pest, 1869; Hadmozdulati utasítás kivonatban a m. k. honvédség számára, u. o., 1870; Az Osztrák-magyar monarchia haderőinek szervezete, Bpest, 1873; A tisztek gyakorlati kiképzése az orosz hadseregben (olaszból) u. o., 1873; Népszerű utasítás a tervrajz- és térképolvasáshoz (németből), u. o., 1873; Fegyvertan (németből), u. o., 1879; Gyakorlati szabályzat a m. k. honvédgyalogság számára (németből), u. o., 1881; Lőutasítás a m. k. honvédgyalogság számára (németből), u. o., 1882; A vizekről (spanyolból), u. o., 1883; A tisztek gyakorlati kiképzése és a harczszerű czéllövés az orosz hadseregben (olaszból), u. o., 1890.

Pacor Albert altábornagy (szül. Újhelyben 1834., megh. Bécsben 1885.). Műve: A védtörvény reviziója, Bpest. 1878.

Balogh Andor ügyvéd, országgyűlési gyorsíró (szül. Sókúton 1846., megh. Bpesten 1887.); műve: A magyar gyorsírás rendszere, Bpest, 1875.

Nagy Béla joghallgató és postatiszt (szül. Patakon 1857., megh. 1883.) a "Kezdő Gyorsíró"-nak volt szerkesztője (1877-78).

Nagy Sándor műegyetemi könyvtárőr, a bpesti ref. főgimn. tanára (szül. Sárospatakon 1844-ben) a gyorsírás terén fejtett ki több évtizedre terjedő jelentős munkásságot. Terve volt, hogy a gyorsírást a nép között is el kell 302terjeszteni, s e végből a meglevők alapján könnyen megtanulható, népszerű gyorsíró-rendszert alkotott. Szerkesztette és írta a Népszerű Gyorsírót, a Népszerű Gyakorló Gyorsírót s a Szépírás cz. szaklapot. Önálló munkái: Gyorsírási olvasmány, Bpest, 1874; A gyorsírás történetének rövid vázlata, u. o., 1874; Gyorírászati könyvtár, Bpest, 1874/5 (négy köt.); Az összes levelezési jelvények és monogrammok gyorsírási és közönséges írási betűrendben. Bpest, 1874; Gyorsírászati rövid tankönyv, u. o., 1875; Vitaírási jelvények és rövidítések, u. o., 1875; Népszerű gyorsírás Nagy S. rendszere szerint, u. o., 1876; Iskolai gyorsírás tankönyve, u. o., 1878; s azóta tizenkét kiadást ért el. Az isk. gyorsírásban előforduló rövidítéseknek táblázata, u. o., 1879; Szépírási minták, u. o., 1883; Rondírás, u. o., 1883; Neueste methodische Schreibschule für die deutsche Schrift, u. o., 1884; Parlamenti írás, u. o., 1899.

Matolay Elek fővárosi ügyvéd (szül. Újhelyben 1836., megh. 1883.) a tornázással foglalkozott. Művei: Tornazsebkönyv, a tornászat német-magyar szótárával, Budapest, 1869; A tornázás története, u. o. 1876.

Fekete János (szül. Tolcsván 1810.). Munkái: Pénznem- és kamattáblák használata, Sárospatak, 1865; Földadó-kulcs, Szatmár, 1885.

Matolay Viktor, 48-iki honvédszázados, homonnai ügyvéd (született Újhelyben 1823-ban, meghalt 1877-ben) irodalmi, társadalmi, vadászati czikkeket írt. Önálló művei: Nézetek a nemzetiségi kérdés felett, Pest, 1868; Kazinczy Ferenc emléke (zenemű). Pest, 1860.

Nagyrészt a fordítás terén munkálkodott két kiváló író: Geőcze Sarolta és Paulay Ede.

Geőcze Sarolta leányiskolai igazgató, 1862-ben, Bacskán született. Igen sok szépirodalmi és szakczikket közölt a lapokban; de önálló művei szintén jelentékeny számmal vannak. Nagyobb munkái: A hegyek története (Elysée Reclus u. ford.), Budapest, 1892; Brehm: Az északi sarktól az egyenlítőig, Budapest, 1892; Cherbuliez: Művészet és természet, u. o., 1893; Számtani ismeretek a nőnevelés szolgálatában, u. o., 1893; Tanulmányok a magyar társadalom életéből, u. o., 1896; Igaz történetek, rajzok, képek, u. o., 1896; Ruskin: Velencze kövei, Budapest, 1897-1898; Külföldi tapasztalatok, u. o., 1899; Társadalmi programm, u. o., 1899.

Paulay Ede, a Kisfaludy-társaság tagja, a Nemzeti Színház főigazgatója, született Tokajban, 1836-ban, meghalt Budapesten, 1894-ben. Ujhelyben, Budán, Kassán tanult és premontrei szerzetesnek készült; de e helyett 1851-ben Kassán színésznek állott és 1860-ig a vidéken s 1860-1863-ig Kolozsvárt az állandó színházban működött. 1863-ban Budapestre, a Nemzeti Színházhoz szerződtették. Csakhamar főrendező, majd Szigligeti halála után drámai igazgató, utóbb főigazgató lett s főérdeme volt a régebbi magyar drámairodalomnak színpadi felelevenítése. Mint író czikkeket közölt a lapokban; önálló művei: A szinészet elmélete, Pest, 1871; Visszapillantás a színészeti tanoda tíz évi működésére, u. o., 1874; Csongor és Tünde, Vörösmarty után színre alkalmazta, u. o., 1881, és számos színdarab fordítása (Augier: Forestier Pál; Feuillet: Julia; Mosing: Laury kisasszony; Racine: Bajazet; Ponsard: Galilei; Weilen: Dolores; Sandeau: Marcel; Beaumarchais: Figaro házassága; Molière: A szeleburdi; Parodi: A legyőzött Róma, stb. stb.).

Bánóczy Ferencz, szül. Újhelyben 1829-ben, a hatvanas évek elején ungmegyei tisztviselő volt. 1863-ban Ungvárt Felvidék cz. hetilapot indított, melyet később (1865-1866) Kassán szerkesztett; 1867-ben pedig ugyancsak Ungvárt az Ung cz. politikai és vegyestartalmú lapot alapította meg, a melynek 1876 közepéig volt szerkesztője.

Csomár István tanító, a munkácsi gimnáziumnak első szervezője (szül. Ladmóczon 1839-ben), nyelvészeti és irodalomtörténeti dolgozatokat közölt iskolája értesítőjében; egyszersmind 1889-ben a "Kárpátalja", 1885-ben a "Munkács" cz. helyi lapot szerkesztette.

Gróf Dessewffy Aurél, az Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja, jeles szónok és publiczista, szül. 1808-ban, Nagymihályon. Jogot Kassán tanult, azután fogalmazó-gyakornok lett a m. kir. udvari kanczellárián, utóbb (1832) helytartósági titkár Budán, s ettől fogva a közéletnek fényes tehetségű szereplője. Az irodalommal igen korán kezdett foglalkozni s első kísérletei a 303Felsőmagyarországi Minervában láttak napvilágot. Később azonban hovatovább gyakorlati irányban fejlődött. Mind szónok, már a 30-as évek elején feltűnt a zempléni megyegyűléseken, azután az 1832-36-iki országgyűlésben, és az 1840-iki pozsonyi diétán már, mint a konzervativek "fontolva haladó" töredékének főrendiházi vezére, juttatja diadalra nézeteit. Azonban nemcsak szóval harczolt; Kossuth népszerű lapjának, a Pesti Hirlapnak ellensúlyozására, egész sor szellemes czikket írt a Világ cz. lapba, melyek utóbb X. Y. Z. cimmel egybegyűjtve is megjelentek. Egyéb művei és kiadásai: A magyar nyelv s előkelőink nevelési rendszeréről, Budapesti Árvízkönyv, Pest, 1839; Néhány nevezetesebb darab gróf Dessewffy Aurélnak hátrahagyott munkáiból, Pest, 1843; Koszorú gróf Dessewffy Aurél emlékének, Pest, 1857, míg összes műveit 1887-ben Ferenczy József bocsátotta közre. - Meghalt 34 éves korában.

Füredi Mór, ügyvéd, hírlapíró, számos szépirodalmi és jogi czikken kívül a Kaczagó Themis cz. törvényszéki karczolatgyüjtemény egyik szerzője.

Golenich Károly, tanár (szül. Patakon 1851-ben, megh. 1889-ben) a "Jászkúnság", "Temesi Lapok", "Jászberény és Vidéke" cz. helyi vállalatokat szerkesztette. Munkája: Pártjaink és a közérdek, Pest, 1873.

Gonda László, országgyűlési képviselő, volt debreczeni theologus, református segédlelkész és gimnáziumi tanár (szül. Olaszliszkán 1831-ben, megh. Pesten 1872-ben) számos tan- és vallásügyi czikket írt, több publiczisztikai dolgozatot a 48-as újságokba, és szerkesztője volt az Évnegyedi Szemlének, az Uj Korszaknak, Irodalmi Szemlének és Haladásnak. Munkái közül több kéziratban maradt; ellenben nyomtatásban is megjelentek a következők: Kalászok az ó-szövetségi sz. költészet mezőin, Herder szerint, Pest, 1861; Kéretlen szavazat a békési papválasztáshoz, u. o., 1866; Iskola és egyház, Tanitó és a pap levelei, I. füz.; u. o., 1868; Egy baj a sok közül, u. o., 1866; Gróf Széchenyi István napjaink történetében, Pest, 1868; Hazai közművelődésünk ügye, u. o., 1870; Mi köze van a mezei gazdászatnak a műveltséghez? u. o., 1871; Rák-könyvecske, az okossággal ellenkező gyermeknevelésnek példái, stb., Budapest, 1873.

Gracza György (szül. Vehéczen 1856-ban), 1883-1904-ig a "Budapest" szerkesztője volt; most hontmegyei birtokán a történelmi tudományoknak él. Művei: A Corvinák, Budapest, 1875; A halál őrültjei, regény, u. o., 1886; A nevető Magyarország, u. o., 1887; Kossuth Lajos élete és működése, u. o., 1893; Az 1848-1849-iki magyar szabadságharcz története, öt kötet, u. o., 1897-1898; 1848 márczius 15, u. o., 1898. Talpra magyar czímű ifjusági könyv, u. o. 1905.

Helmeczy előbb: Serfőző, (családi nevén Bierbrauer) Mihály, az Akadémia tagja, szül. 1788-ban, megh. 1852-ben Újhelyben. Pesten tanult, aztán a kegyesrendbe lépett s mint ilyen, Tatán, Veszprémben tanított. 1809-ben elhagyta a szerzetet, Pesten az egyetemre járt s 1811-ben bölcseletdoktori, 1817-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Mint nevelő külföldre utazott, azután hazatérve Pesten ügyvédkedett. 1815-ben ismerkedett meg Kazinczyval, kinek Dayka, Báróczy műveinek kiadásában segítségére volt. 1816-ban Berzsenyi verseinek 2. kiadását látta el egy hosszú értekezéssel a nyelvújításról; 1832-ben pedig megindította a "Jelenkor és Társalkodó"-t, mely 1840-ig egyetlen nagyobb politikai lapunk volt, és folytatta 1848 április 18-ig. E mellett eredeti és fordított verseket írt az Aurorába, czikkeket a Tud. Gyüjteménybe, és kíméletlenül újított. Önálló alkotása azonban alig jelent meg egy-kettő, azok is csaknem kivétel nélkül alkalmiak és csekély értékűek.

Hrabovszky Lajos (szül. Újhelyben, 1875-ben) az aradmegyei és nagyváradi helyi sajtóban működött és több kötet verset, tárczát bocsátott közre (Tempi passati; Hétköznapi emberek stb.).

Igaz Sámuel, Zemplénm. táblabírája, szül. 1786-ban Erdőbényén, megh. 1826-ban Bécsben. Miskolczon (atyjától), Debreczenben tanult, majd a Tisza-családnál nevelősködött. Mint ilyen a külföldön is járt s Bécsben megismerkedett Márton Józseffel, az egyetem magyarnyelv-tanárával, kinek Lexiconja kidolgozásában segített, s Pántzél Dániellel, a M. Kurir szerkesztő-kiadójával, ki társ-szerkesztőül fogadta (1824). Igaznak azonban már egyéb vállalata is volt: még 1822-ben adott ki egy zsebkönyvet, a melyet Hébe czímmel 304folytatott 1826-ig, a mikor meghalt. Önálló műve: Kis biblia, Stevenson Vilmos után, Bécs, 1820-1821.

Illucz János, kir. táblai bíró (szül. Tokajban 1817., megh. Pesten 1875.), politikai hírlapíró, 1842-ben a Garay Regélőjében lépett fel, azután Olivér álnév alatt a Nemzeti Újságba dolgozott, melynek utóbb, 1845-től 1848 végéig, szerkesztését is végezte.

Mint író, Kossuth Lajos szintén ebbe a rovatba tartozik. Történelmünk e hatalmas alakja Monokon, 1802 szept. 19-én született, Sátoraljaújhelyben, Eperjesen és Patakon járt iskolába, itt fejezte be jogi tanulmányait is, majd Újhelyben kezdte el ügyvédi pályáját. Már kora ifjúságában éreztette lánglelkének erejét s tollának éle hamar nevet szerzett a fiatal fiskálisnak. Mikor az 1832-1835. években az országgyűlésen, mint "távollevők követe", vett részt, politikai szerepet még nem játszhatott, de szorgalmasan eljárogatott az űlésekre s Országgyűlési Tudósítások czímmel írott lapot indított, mely szűk körben mozgott ugyan, de mégis nagy figyelmet keltett. Az országgyűlés után a vállalat, Törvényhatósági Tudósítások czímmel folyt tovább s hatása oly nagy volt, hogy a kormány 1837 májusában Kossuthot elfogatta és három évi fogságra vetette. Ez az ítélet nagy fölháborodást támasztott. Az ügy az 1840. országgyűlésen heves vitákra adott alkalmat, míg végre az év április havában Kossuth visszanyerte szabadságát és 1842 jan. 2-án átvette a Pesti Hírlap szerkesztését, a melyet csakhamar országos hírűvé tett vezérczikkeivel. E czikkek hozzászólnak az akkori időknek majdnem minden kérdéséhez, s míg a közönségre gyujtó hatással vannak, Széchenyiben a legmélyebb aggodalmakat ébresztik. A "legnagyobb magyar" a Kelet Népében visszavonulásra kéri Kossuthot; ez viszont a Felelet-ben védi eljárását. Azonban másfelől a kormány is résen állott: szerették volna megnyerni, de a mikor irányától eltéríteni nem lehetett, kiadójával a hirlap szerkesztését másra ruháztatták. Kossuth hiába kért új lapra engedélyt; munkásságának eredeti teréről leszorítva, a gazdasági élet, az ipar ápolására fordítja figyelmét s a Hetilapnak szenteli egész munkáságát. Hirlapirói működését azonban csakhamar abba hagyja, hogy a politikai szónoklat terére lépjen; mint szónok, bámulatos sikereket arat és egy csapásra valósítja meg, a mit mások még évtízedek munkájának hittek: Magyarország átalakítását. Beszédei mámorba ejtik a nemzetet, a lelkesedés lángjait lobogtatják fel a tömegekben, hogy a szabadságharcz tüzében becsülettel megállhassunk, úgy hogy akárhány szónoklata egyszersmind valóságos történelmi esemény. Sőt a bukás után sem szünik meg hirdetni Magyarország jussait külföldi beszédeiben, melyeknek szépségei bámulattal töltik el Európa és Amerika népeit, felolvasásban és irásban, melyek a történelmi adatoknak valódi kincsesházai s még exiliumából is fölkeresi népét tanácsaival: leveleiben. Mint szónokot, mint a Kölcsey-féle iskola emberét, általában páthosz, ragyogó és zengzetes előadás jellemezte, noha nyelve nem volt mindig magyaros és elég természetes; azonban ezek a hibák részben a kortól eredtek és nem vonnak le annyit értékéből, hogy ne lehetne a világ legnagyobb szónokai egyikének tartani. Különösen ama beszédei, a melyeket angol, olasz nyelven tartott, s a melyek magyar beszédeivel együtt részben nyomtatásban is megjelentek, örökbecsű szónoki remekek. Országgyűlési beszédei Pesten, 1867-ben jelentek meg összegyűjtve, levelezéseiből több gyüjtemény forog közkézen (A szabadságharcz vezéreihez 1848-49: Ungvár, 1862; Bemhez 1846: Pest, 1870; A cseh váltságról, Pest, 1871; Felelet sokaknak, u. o. 1869); viszont az 1867 után való levelek legtöbbje napilapokban van közreadva. Önálló művek: Felelet gróf Széchenyi Istvánnak a Kelet népére (Pest, 1841) és Irataim az Emigráczióból, öt k., Budapest 1880-1892. Összes kiadás: Kossuth Lajos iratai (eddig) tiz kötetben.

Mezei Ernő, országgyűlési képviselő, született 1851-ben, Újhelyben; ott, Kassán és Budapesten tanult s 1871-ben mint vezérczikk-író az Ellenőrhöz csatlakozott. 1873-ban, látva, hogy a balközép elvei megváltoztatásával kormányra akar lépni, Csávolszky Lajossal együtt odahagyta az Ellenőrt s a Baloldalhoz és az ebből fejlődött Egyetértéshez szegődött. 1878-ban a gyomai kerületben a függetlenségi párt jelöltjeként szerepelt, 1881-ben a miskolczi déli kerület képviselőjévé választotta. Mint képviselő, különösen az önálló 305magyar hadsereg és az általános népoktatás ügyében mondott felszólalásaival tűnt ki s erős ellensúlyozója volt az eszlári per alkalmával megindult antiszemita áramlatnak. E mellett, politikai czikkein kívül, számos értékes dolgozata jelent meg a lapokban (Emlékezés Darmay Viktorra, Eötvös József emlékezete, Rudnyánszky Gyula stb.), írt számos sikerült költeményt, melyek idáig összegyűjtve nem jelentek meg; továbbá "Bolyongások az olasz ég alatt" czímmel (Bpest, 1877) egy kötet útirajzot és van néhány röpirata (Tisza Kálmán a miniszterelnök, u. o. 1875; A polgári házasság, u. o., 1876; Tisza Kálmán 1877-ben, u. o., 1877).

MezeiMór ügyvéd, volt orsz. képviselő, szül. Újhelyben, 1836-ban. Újhelyben, Bpesten tanult s 1861-ben, az alkotmányos mozgalmak megindulásakor, tevékeny részt vett az orsz. izr. magyar egyesület megalapításában, sőt nemsokára a "Magyar Izraelita" szerkesztését is átvette. Hírlapírói működése azonban csakhamar összeütközésbe juttatta az elnyomó hatalommal és a lapszerkesztésről le kellett mondania; de az alkotmányos élet helyreállítása után csak annál hatalmasabb publiczisztikai tevékenységet fejtett ki a zsidók emanczipácziója érdekében. A mozgalm czélját érte és Mezei 1868-ban egyik vezéralakja volt az Eötvös Józseftől egybehívott zsidó kongresszusnak. Ekkor egyidőre félre vonult; de 1892-ben, a választásokat megelőzőleg, a zsidó vallás reczepcziója érdekében újra sorompóba lépett s az e czélból alakult zsidó nagybizottság elnökévé választotta. 1893-ban a pesti Lipótváros képviselője lett s ugyananez a kerület 1896-ban is kitüntette bizalmával. Műve: Az izr. országos iskolai pénzalap (czikksorozat), Pest, 1862.

Nádaskay Lajos sz. Külső-Bőcsön 1816-ban, Patakon tanult, Pesten orvostudományt hallgatott és 1843-ban Petrichevich Horváth Lázárral megalapította a "Honderű"-t, melynek már a következő évben szerkesztője, szín- és szépirodalmi bírálója. 1848-ban Zerffi Gusztávval egyesült a "Reform" megindítására; 1849 végétől pedig a Magyar Hírlapnál (később: Budapesti Hírlap) működött mint segédszerkesztő, vezérczikkíró, végre 1856-tól mint szerkesztő s az Egyetemes Magyar Encyclopaediába is dolgozott. Önálló művei: Egy szó a szegény emberhez, Pest, 1848; a Hugonották (u. o., 1852), a Troubadour (u. o., 1854), a Rigoletto (u. o., 1856) cz. operák fordítása; A magyar helyesírás és szóragasztás szabályai, u. o., 1855. Kéziratban: a Haramják és a Tell Vilmos cz. operák fordítása.

Szemere Miklós, orsz. képviselő (szül. Kisazaron 1856-ban), mint író, a kilenczvenes években néhány eredeti felfogású röpiratával (Fair Play, Ideal, Fiatal véreim stb.) tette nevég országos hírűvé.

Urházy György (szül. 1823-ban Tokajban) 1848-ban "Unio" cz. zsebkönyvet adott ki Kolozsvárt; 1850-ben Császár Ferencz Pesti Napójához szegődött s mint ilyen 1854-ben haditudósító volt a török táborban. Művei: III. Napoleon, Pest, 1853; Keleti képek, u. o., 1854. Egyidőben a Magyar Posta cz. politikai lapot szerkesztette.

Verhovay Gyula, szül. Újhelyben, 1848-ban. Budapesten jogászkodott, azután a honvédelmi miniszteriumban lett szerény hivatalnok. 1875-ig az Ellenőrbe dolgozott, 1875-től az Egyetértésnek volt munkatársa s lendületes vezérczikkeit lelkesedéssel olvasták mindenfelé. 1878-87-ben már Czegléd országgyűlési követe s mint ilyen 1879-ben megindítja a Függetlenség czímű napilapot, mely a tiszaeszlári per idején erős antiszemita irányával tűnt fel. Szerkesztője ellen azt a vádat emelték ellenségei, hogy a csángók részére hozzá gyűlt pénzt hűtlenül kezelte. Ez a gyanúsítás teljesen megingatta Verhovay hitelét: a közönség elfordult tőle s a tehetséges ember végkép elvonult az irodalom teréről.

Zempléni P. Gyula (szül. Tállyán, 1856-ban), a modern ujságírás egyik erős munkása, a ki főleg nagy szorgalommal végzett számos műfordításával szerzett országosan ismert nevet. Mint ifjúsági író, szintén több könyvvel gyarapította a magyar könyv-piaczot. Zempléni P. Gyula hírlapi működését Kassán kezdte el, jogász-korában, a Felvidéki Közlöny hasábjain, de 1878-ban már a fővárosi sajtó tagja lett. Élete delén halt meg (1902) s irodalmi örökségét folytatja özvegye, a ki az ujságírásnak szintén tevékeny mívelője.