SZÜKSÉGES, hogy Vasmegye talaja földtani szerkezetének megérthetése végett a megye határain tulmenve, szélesebb pillantást vessünk azon nagy geológiai tartományra, vagy jobban mondva, arra a két földtani egységre, melyeknek kis részét a leirandó terület képezi. Mert éppen ez teszi oly érdekessé Vasmegye területét, hogy egyik része még az Alpok óriási hegyrendszerének szélére esik, míg a másik része a nagy magyar geogén medencze szélső övének egy töredékét képezi: szóval, átmeneti területtel van dolgunk, melyen két lényegesen különböző földtani alakulás érintkezik és feltünteti legérdekesebb vonásainak némelyikét. Az osztrák Alpok közép-tengelye, egy nyugatról keletre huzódó magas hegyláncz, melynek hófödte bérczeit a kristályos-palák gyűrődött és feltolódott rétegei alkotják. Ebben az úgynevezett Tauern-hegységben a geológusok kétféle pala-képletet különböztetnek meg: a közbenső, illetőleg legalsó rétegek kőzetei, teljesen kristályos-palák, vagyis olyanok, melyeknek egyes alkotó ásványelemei tökéletesen külön váltak és puszta szemmel látható kristályegyedeket képeznek. Ilyenek a gneisz (főkép azon nagyszerü változat, melyet a bécsi geologusok "Central-Gneiss"-nek neveznek), a csillámpala, a kristályos 476mészkő és különféle amphibolos palák. Ezekre a rétegekre, úgy az északi, mint a déli oldalon, félig vagy nem tisztán kristályos palák rakódnak, melyek nyilván fiatalabbak és a metamorfizmus csekélyebb fokát érték el; egyes alkotó ásványaikat a puszta szem csak ritkán és nehezen külömbözteti meg, a kristályok inkább elmosódva, egymásba olvadva, vagyis még nem tisztán különválasztva jelentkeznek: ilyenek az agyag-csillámpala, a chlorit és talkpala, a mész-csillámpala, stb.

Ha mindezen palák vonulatát nyugatról kelet felé követjük, azt látjuk, hogy a palahegység Grácztól nyugatra, Köflach tájékán, két ágra szakad. Az egyik ág észak-keleti irányban Bécs-Ujhelyig huzódik, messzebb a Lajta-hegységben ujra előbukkan és Dévény-Pozsony környékén, a Duna két partján, ujra fellépvén, a Kárpátok kezdetéhez csatlakozik. Ez ágnak egy része az úgynevezett Wechsel-Rosalia hegység, melynek egyes nyúlványai Magyarország területébe, tüzetesen Vas- és Sopronmegye határaiba is behatolnak. A középhegység másik ága dél-kelet felé kanyarodik és Marburgnál az úgynevezett Bacher-hegységgel látszólag végződik, de földalatti folytatását egyes feltárások a horvát- és szlavónországi hegységekben jelölik, sőt, tovább menve, Szerbián és a Bánságon át, a Kárpátok déli végével hozzák kapcsolatba.

A két ág által képezett sarokban, Grácznál, a devon-képlet mészkő- és palarétegei jókora területet foglalnak el, mely orográfiai tekintetben a középhegység lánczolatával olvad össze. Nyugat felé ezen képlet folytatását, már csak Vasmegye területén találjuk, a hol egyes szigetszerü előbukkanásokban jelentkezik.

Az Alpoknak eme két ága egyesűlve a Kárpátok nagy ivével, egy tágas sülyedési területnek, a nagy magyar medenczének keretét képezi. A harmadkor üledékes képletei, melyek ezt a medenczét kezdetben kitöltötték, később, a diluvium lerakodmányai alatt nagyrészt eltűntek, úgy, hogy jelenleg csak a medencze szélein és annak belsejében egyes szigetszerű helységek körül hozzáférhetők. Eszerint a magyar medencze diluviális területét a neogén képleteknek csaknem szakadatlan öve környezi és ez öv nyugoti részéhez tartozik az úgynevezett gráczi öböl és ezzel együtt Vasmegye nyugoti része is. Azonban a megye határába esik még az átmenet ezen neogén talaju dombos vidékből a diluvial medencze rónaságába, úgy, hogy a megye keleti része nagyobbára már az utóbbihoz számitandó.

A mondottak után Vasmegye területét földtani szempontból következőképen oszthatjuk be: A megye északnyugati részében kimagasló kőszegborostyánkői hegység az Alpok középtengelyének függeléke; az egyes palaszigetek (Gyepü-Füzes, Német-Ujvár és Szerdicza vidékén) a gráczi devon folytatásaként tekintendők; a megye nyugati vidéke a gráczi öböl neogén kitöltéséhez csatlakozik és ezzel együtt a magyar medencze harmadkori szegélyképződményeknek legnyugatibb részét képezi; ellenben a megye keleti oldalán ennek a medenczének diluviális kitöltése veszi kezdetét.

Ettől a földtani szerkezettől függ szorosan és szükségképen a vidék földrajzi alakulata és domborzata. Az ős-palák területe a megye legmagasabb hegyvidékét képezi; ettől délre, hol a laza neogén képlet uralkodik, számos folyóviz által mélyen felszántott dombvidék terül el, melynek átlagos magassága kelet és dél felé mindinkább csökken és így fokozatosan átvezet a keleti diluviális területre, mely egészben a rónaság jellegét viseli.

1. A tökéletesen kristályos palák a Wechsel-Rosália-hegység főzöméből három helyen csapnak át Vasmegye területére, u. m. a Villámosi völgy körül a 477három ország (Magyarország, Stájer és Ausztria) határán, másodszor Dreihüttennél, honnan Borostyánkő határa körül félkör alakban a Reitbergig vonulnak, harmadszor egy kis darabon Kőpatak falunál. Ez a képlet a következő kőzetekből áll:

a) Gneisz, különféle változatokban. Itt találjuk azt a szép gránit szövetü gneiszt, a melynek, mint az Alpok középső részében uralkodó kőzetnek "Central-Gneiss" nevet adtak; itt a közönséges csillám-gneiszt, továbbá ama potogin-gneisz nevü kőzetet, mely tudvalevőleg a Mont-Blanc tömegét is képezi. A gneisz egyes rétegei gránátot, mások turmalint tartalmaznak. Ásványcsoportjába gyakran hol chlorit, hol amphibol vegyűl és egyes rétegek valóságos amphibol-gneiszszé változtak át; az utóbbi kőzet gránát hozzájárulása által szép eklogit-palává lesz, minőt különösen Kőpataknál találunk.

b) Csillámpala, mely az előbbi kőzetekkel, fokozatos átmenetek által, szorosan összefügg, de egészben ezen képlettag főzömét képezi. Sok helyen gránát-tartalmu.

Mindezek a kőzetek tetemesen zavart helyzetű, elvetődött és gyűrődött rétegekben lépnek fel; a rétegek főhajlása (dőlése) dél és dél-kelet felé lejt.

2. A félig kristályos palák csoportja Vasmegyében szintén három különvált területen lép föl; az első Borostyánkő vidékén van, hol ezek a palák közvetlen a teljesen kristályos palák fölé rakódnak; a második legnagyobb terület egy ellipszis alakú hegytömeget képez Kőszeg, Léka, Tarcsa és Rohoncz helységek között: ebben találjuk a megye legmagasabb csúcsát, az 564 öl magas Irottkő nevü hegyet. Végre ezen kőzeteknek legkisebb feltárása Gyepű-Füzestől Csatárig terjed.

Mind a három területen főleg négyféle palát lehet megkülönböztetni, úgymint: agyag-csillámpalát, vagyis phyllitet, chlorit-palát, serpentint és pentin-palát és végre mész-csillámpalát. Egészen alárendelten egyes helyeken találunk még kristályos mészkövet, dolomitot, steatit-palát és grafitos-palát.

a) Legnagyobb elterjedésben fordul elő az agyag-csillámpalla (phyllit), friss állapotban, sötétszürke, selyemfényü kőzet, mely igen vékony lapokra hasad és könnyen elmállván, sárgás agyagot képez. Mint alárendelt módosulatok a steatit-pala és graphitos pala állanak vele kapcsolatban. Számos fehér kvarcz-erek hatják át ezen palákat s ezek szolgáltatták a hajdan itt virágzott üveggyártás főanyagát.

b) A chlorit-pala (vagy zöld-pala) szürkés zöld szinű, keményebb kőzet, mely vastagabb és tartósabb táblákban lévén fejthető, a vidéken mint építő- és kövező anyag szolgál. A kőzet főleg csak kvarczból és chloritnemű silikátokból áll, de ezen ásványok keveréke oly sűrű, hogy az egyes alkotó részek puszta szemmel ki nem vehetők.

c) A chlorit-palából kémiai átváltozás folytán keletkezett a serpentinpala s a tiszta serpentin, az átmenetek mindenütt észrevehetők és ezen szoros petrographiai és tektonikai kapcsolat kétségtelenné teszi a serpentines kőzeteknek ezen metamorph eredetét. A serpentin-pala e szerint összekötő tag a tiszta chlorit-pala és a vaskos serpentin között. Ez utóbbi sok válfajban mutatkozik, melyek között legnevezetesebb az úgynevezett nemes serpentin, Borostyánkő vidékén, t. i. azon serpentin faj, mely ritka szép szinénél és áttetszőségénél fogva, kisebb műtárgyak készítésére alkalmas.

d) A mész-csillámpalának fő alkotó része a szénsavas mész, mig a timföld, kovasav és egyéb elemek apró csillámpikkelyek, helyenkint aktinolith-tűk és más ásványok alakjában különváltak benne. A tisztább rétegek helyenkint szép kristályos mészkővé, másutt dolomittá váltak.

A mész-csillámpala nem foglal el nagyobb összefüggő területet, hanem a phyllit-rétegekben, leginkább pedig a phyllit és a chlorit-pala között többé-kevésbbé vastag rétegeket, vagy lencsealaku telepeket képez.

A felsorolt négy kőzetfaj képezi tehát a félig kristályos palák csoportját, vagyis az alpesi palatakarónak képviselőjét Vasmegye területén. Az egész rétegcsoport szerkezetében a természet hegyalkotó működésének igen érdekes példáját szemlélhetjük.

A kőszeg-tarcsai hegyhát egy óríási kőhullámhoz hasonló, melyben a rétegek általános dőlése délnyugat felé mutat; de a részletekben vizsgálva 478a dőlési és csapási irányok annyi és oly hirtelen változásait találjuk, hogy ama hatalmas oldalnyomásnak, mely ezt a réteg tömeget összegyurta, ránczokba vetette és a mélységből kiemelte, lépten-nyomon kézzel fogható jeleit ismerjük fel. A mechanikai zavargásokkal a föld gyomrában hathatósan müködő vegyi folyamatok jártak és ezeknek jeleit leginkább oly helyeken találjuk, hol különféle anyagu palarétegek egymással érintkeznek és többszörösen váltakoznak. Ily pontokon a mész-csillámpala, majd durva szemű csillámos mészszé alakul át, majd különféle ásványoknak szép kristályait tartalmazza; a chloritpala serpentinbe megy át és ezen átváltozásban szép magnetitek, pirit- és vascsillám-kristályok képződnek, a hol pedig az átalakulás teljesen befejeződött, a vaskos serpentin, melynek állományában tudvalevőleg a viz is tetemesen szerepel, mintegy feldudorodva kiemelkedik és a szomszéd rétegek zavarodását még növeli. Gyakorlati szempontból azonban a vegyi folyamatok legfontosabb következménye volt az e csoport közeteiben véghez ment érczképződés; ezen alapszik Vasmegyének a mult időben ugy, mint a jelenben nem jelentéktelen érczbányászata. Ugyanis kétféle érczfekvőhelyeket ismerünk az ifjabb pala-csoport területein: pirittelepek, vagy helyesebben mondva sűrű pirit-impregnácziók a chloritpala némely rétegeiben fordulnak elő és régebben Rettenbach, Borostyánkő, Redschlag, Bánya és Glashütten tájékán élénk bányászat tárgyát képezték. Az ércz itt általában csak vaskovand (pirit); csak a Redschlag mellett levő telepről van biztos tudomásunk, hogy a kénes vas mellett rézérczek is fordulnak elő. Az érczfekhelyek második neme mai nap nagyobb fontossággal bír, a mennyiben egy még jelenleg is virágzó bányaművelés alapját képezi: gazdag antimonitfekhelyek léteznek Ujtelep, Gáborfalva és Szénégető tájékán, nemkülönben Malternél közvetlenül az ország határán túl, Ausztriában. E fekhelyek részben telérek, részben a telérekkel összefüggő teleptömzsök, lencsealakú ércztömegek a kisérő impregnácziókkal, melyek leginkább a fedő chloritpala és a fekű, mészcsillámpala között grafitos palában fordulnak elő; a telérek, bár az egész réteg-összleten áthatolnak, szintén csak a grafitos palában és ritkán még a mészpalában is érczesek. Mindezen fekvőhelyek főércze az antimonit; czinober csak jelentéktelen mennyiségben van, mig pirit természetesen itt sem hiányzik. Helyenkint az antimonit után pseudomorph stiblith, antimon-oxyd, képződött, például Szénégetőnél.

A két palacsoport, habár egymástól, mint régibb és fiatalabb képződmény, tisztán külön választhatók, együttvéve egy összetartozó egységes képlet képviselői és a szerves maradványok teljes hiányánál fogva a földtani képletsorozat legalsó fokához, az azói képletekhez számítandók.

Stratigraphiai helyzetük csupán azt tanusítja, hogy e rétegek Vasvármegye területén a devon, az Alpokban pedig a silur képletnél is idősebbek. Mindamellett az imént használt jelzést - azói vagyis élettelen kor - nem úgy értelmezzük, mintha egészen biztosan akarnók kifejezni, hogy e rétegek képződése a szerves élet kezdetét is megelőzte volna földünkön; de, ha voltak is akkor élő lények, és ha azoknak hullái be is rakódtak valaha a rétegek anyagába, annyi bizonyos, hogy minden nyomuk rég eltünt azon tetemes belső átalakulás folytán, mely az egyszerű tengeri üledékből kristályos palakőzeteket hozott létre. De nemcsak, hogy e palaképlet első képződésének idejét a bizonytalanság homálya fedi: azt sem határozhatjuk meg pontosan, mikor gyűrődtek e nagy palaerők és mikor emelkedett e hegység eredeti szintája fölé. Ott, a hol a devoni képződmények rakódnak a kristályos palákra, nevezetesen Sámfalvánál, világosan látjuk, hogy a devon kor a szóban forgó palákat már zavart helyzetben és átváltozott anyagi minőségben találta. És viszont a neogén lerakódások mai elterjedése azt tanusítja, hogy legalább a kőszegi és borostyánkői hegyek a neogen tenger szine fölött kimagasló szigeteket képeztek; arról azonban, hogy a devontól neogénig terjedő roppant időszakban mi volt a palaképlet geologiai sorsa: mi sem ad nekünk felvilágositást.

Egyről azonban némi biztossággal nyilatkozhatunk: t. i. hogy a palaképlet nemcsak mostan hozzáférhető területére szoritkozik, hanem a harmadkori és diluviális lerakodások vastag takarója alatt, az egész gráczi öböl alapját képezi. Ezt mutatják nemcsak az egyes szigetszerű előbukkanások, 479mint például a gyepű-füzesi palasziget, hanem még távolabb helyen is bizonyítják a neogén korbeli vulkáni működés terményei, a balattufák; mert egyes pontokon, így Tobajnál és Gleichenberg környékén, a kitörés alkalmával a mélységből oly kőzetdarabok is hozattak napfényre, melyek minőségükre nézve a nevezett palákkal teljesen összevágnak.

A palaképlet emelkedésének koráról szólván, említettem, hogy a félig kristályos palákra egy helyre devoni képletek telepednek. Ez tehát Vasmegye területén a legrégibb képlet, melynek korát a kövület-leletek segítségével biztosan megállapíthatjuk.

Dr. Hoffmann Károlyé az érdem, hogy 1874-ben Sámfalvánál azon mészkőben és dolomitban, mely agyagpala kiséretében a chloritpala fölött nyugszik, valamint a Hohensteinmais hegy mészkövében is apró kövületeket talált, melyek Toula bécsi geologus meghatározásai szerint a közép-devonra vallanak. E szerencsés lelet világossá tette azon agyagpalák, mészkövek és dolomitok állását, melyek a neogén takaró alól több ponton, nevezetesen: Gyepűfüzes, Német-Ujvár és Serdicza tájékain előbukkannak; mindezekben a gráczi ismeretes devon-terület folytatására kell ismernünk, és az egyenes vonal, melyben mindezen előfordulások észak-keletről, dél-nyugat felé sorakoznak, bizonyosan egy hatalmas elvetődés törésszélét jelöli. A devoni kőzetek drabjait szintén a tobaji bazalttufában találjuk.

A vasmegyei devon annál érdekesebb, mivel egyrészt az egyedüli hely Magyarország egész területén, hol ez az ősi képlet biztosan ki van mutatva, másrészt mivel némileg útmutatóul szolgál, merre keresendő a gráczi devon folytatása és netalán kapcsolata a morvaországi egykoru képlettel.

A devon-korra következő megmérhetetlen hosszú földtani korszakok, egész a neogén-korig, állandó vagy inkább látható nyomok hátrahagyása nélkül vonúltak el Vasmegye területe fölött. A carbonkor, a dyas, a trias, jura, kréta, de még az eocaen is megyénk rétegsorozatában nem hagytak képviselőket, vagy azért, mivel ez a vidék az alatt az egész idő alatt a viz szine fölött állott, vagy, a mi hihetőbb, mivel az egyik, vagy a másik korszak itteni képződményei részben újra elpusztultak, részben a 480mélységbe sülyedvén, az ujabbkori lerakodások vastag takarója által elfedve, hozzáférhetetlenekké váltak.

Vasmegye rétegsorába ennélfogva a devonra mindjárt a neogén-képlet három tagban következik.

A most látható viszonyokból itélve, úgy látszik, hogy mind az Alpok és Kárpátok hegyrendszerének, mind a magyar alföld medenczéjének alapvonásai már a harmadkor közepe előtt kezdettek némileg a talaj domborzatában előlépni; ez időben tehát az Alpok középvonulata már az emlitett két ágra szakadt és így a gráczi öböl alaprajza már megvolt.

E szerint a neogénkor kezdetével Vasmegye területe egy tágas tengeri öbölnek része vala, melyben talán egyes kis szigetek, a mai kőszegi hegység csúcsai és előfokok, mint a borostyánkői hegyek, az egyetemes viztükröt megszakították. Számos folyó és patak rohanhatott le a magas parti hegyekről; a sebes vizek magukkal ragadták a palahegyek törmelékét, melynek guritott és koptatott darabjai a sekély partviz alá sülyedvén, csakhamar hatalmas conglomerat-padokat képeztek. Igy keletkezett az a képlet, melyet most mint a megye neogén-képletének legalsó tagját ismerünk. Hogy ez nyilván partképződmény és rohamos hegypatakok műve, bizonyítja a görgetegek tetemes nagysága, az állatmaradványok teljes hiánya és a finomabb anyagú rétegekben itt-ott betelepedett vékony barnaszénrétegek és növényfoszlányok, csekély maradékai a partszélek csendesebb helyein tenyészett vegetácziónak. Ez a képlet, melyet dr. Hoffmann sinnersdorfi konglomerátnak nevez, a megye területén Sinnersdorftól Kirchschlagig nyomozható, mindenütt közvetlenül az alaphegységre rátelepedve. A szerves maradékok hiánya mellett annak bizonyítékát, hogy ez a larakodás a neogénkorba, még pedig annak első szakaszába, a mediterranba tartozik, dr. Hoffmann a települési viszonyokra alapítja, ahogy azok messze Sopronmegyében jelentkeznek.

Ebben a korszakban a gráczi öböl vize összefüggésben volt azzal a nagy dél-európai tengerrel, melynek maradéka a mai Földközi tenger és melynek állatvilága egyenes elődje az utóbbiban jelenleg élő faunának.

A konglomerát képződés után csendesebb üledéki folyamatok következtek és azon rétegek képződtek, melyeket felső mediterrán-névvel jelölünk.

Ez a képlet ma már csak csekély kiterjedésben látható Pinkafő és Schreibersdorf tájékán; homokos, agyagos rétegeiben némely jelleges mediterran kövületet találunk, nevezetesen helyenkint, a mediterran tengerben annyira honos, Lithothamnium nevű mészalgák, valóságos mészkőpadokat képeznek; Schreibersdorf mellett azonkivül egy, még nem régen kiaknázott széntelepet is tartalmaz.

Az idők folyamában a nagy kontinentális ingadozások változást idéztek elő vidékünk földrajzi viszonyaiban is; a délkeleti alpesi ág kifejlődése folytán a déli tengerrel való összefüggés megszűnt, és a gráczi öböl már most az éjszakra és keletre terjedő tengerek részét képezte. A természeti viszonyok változtatásával a tengeri állatvilág is tetemes átalakúlást szenvedett: sok állatfaj kipusztúlt, mások egészen módosúltak, és a keleti tengerből, melynek vize csekélyebb sótartalommal bírt, uj fajok vándoroltak be. Beállott tehát a kor, melynek lerakodásait, földrajzi elterjedésük szerint, szármát emeletnek nevezzük.

A mint azelőtt a mediterrán, úgy most a szármát tenger vizei kétségkivűl a megye egész területét elborították, némely alacsony palasziget kivételével; lerakodmányai a megelőző kor üledékei fölé telepedtek, egységes takarót képezvén a tenger fenekén. Mai nap azonban ezen szármát 481képlet rétegei aránylag csak csekély kiterjedésben lépnek a külszinre, és pedig csupán a régi partok és szigetek közelében. Egyik feltárása a megye éjszaki vidékén látható Kroisbachtól kezdve Pinkafőn és Máriafalván át Lékáig és Pörgelinig. E vonulatnak csekély félbeszakitása Grodnó és Vágod között bizonyosan csak a későbbi denudáczió eredménye, és így nem kételkedhetünk, hogy a kőszeg-tarcsai hegység és a szárazföld között akkor is még keskeny tengerszoros volt. A tarcsai palasziget déli szélén is, Drumolytól Bandolyig, találjuk a szármát kornak közvetlenül a palára rátelepedett rétegeit. Végre a megye déli részében, Tót-Szt.-Györgynél, az ottani devonképlet szomszédságában a szármátkor szintén hagyott nyomokat.

Mindezen előfordúlások nagyobbára laza anyagú agyag- és homokrétegekből állnak; vannak azonban benne kemény mészkőpadok is, melyek rendesen a szármát kövületeknek gazdag lelhelyei; ilyeneket találunk Tót-Szt.-György, Szottina és Kelcz táján. Használható és tényleg művelés alá fogott barnaszén-telepeket tartalmaz ez a képlet Máriafalva és Pubendorf vidékein. A szármát rétegek, eltekintve nehány helyi zavargásoktól, mindenütt még vízszintes helyzetben vannak, csak ott, hol közvetlenül az alaphegységen nyugosznak, van a rétegeknek csekély lejtjük a medencze belseje felé.

A vasmegyei szármát-képlet faunája meglehetős gazdag, habár a kövület lelhelyek aránylag ritkák. A Tót-Szt.-György vidékbeli mészkőben Cizek már 1860-ban több mint 30 állatfajt különböztetett meg, később pedig dr. Hoffmann az északi területen, Willersdorf és Máriafalva között, még szép növénylenyomatokat is fedezett fel.

A lassú kontinentális emelkedés, mely nálunk az egész neogén korszakot jellemzi, végre a magyar medenczének és a gráczi öbölnek szabad összefüggését a tengerrel végkép szakitotta: nagy beltenger keletkezett, melyet a beömlő folyók víztömegei lassankint édes vízi tóvá változtattak.

Ezen új átalakúlás, mely természetesen ismét a vízi állatvilág gyökeres változását vonta maga után, egy új földtani képlet keletkezésében nyeri kifejezését. A legjellemzőbb kagylónemétől a neogen e harmadik emelete a Congeria-képlet nevét nyerte. Kissé tágasabb értelemben, azaz hozzászámitom a közvetlen reá következő rétegeket is, a magyar geologusok czélszerűnek találták, az egész képletre új nevet, t. i. a pannoniai képlet nevet alkalmazni. Ily értelemben a pannoniai emelethez számítjuk mindazon agyagos, homokos és kavicsos lerakodmányokat, melyek úgy a mediterrán, mint e szármát rétegeket elfedve a megye legnagyobb részében, kivált a nyugati felében, a mai napi altalajt képezik és oly vidékeken is, hol a későbbi kor hordaléka bevágásokban mindenütt előtűnnek. E képlet alsó része mindenütt a sekély édesvízi (talán még kissé sótartalmú) tóban való lerakodás jellegét viseli; ebben a képlékeny agyag és a finom homok uralkodik és sok helyen a mocsári növényzet maradványai, mint csekély vastagságú lignittelepek mutatkoznak. A magasabb rétegek már inkább a sebesebb mozgásban levő víz hatását mutatják: durvább homok- és kavicslerakodások, a folyóvízi lerakodásokat jellemző minőséggel, arról tanúskodnak, hogy a tóból lassankint szárazföld lett, melyet számos folyó szelt át. A dolgok ezen állapota fokozatos átmenetet képez a negyedik korszakba, t. i. a diluvium idejébe. De mielőtt erre áttérnék, szükséges még a pannonemelet érdekes állatvilágára, nemkülönben ezen kor vulkáni tüneményeire egy pillantást vetnünk. Az alsórendü állatvilág maradékait e rétegekben elég ritkán, alig három-négy helyen sikerült találni. Stegersbach, Vörösvár, 482Drumoly és még egy-két pont kagyló- és csigahéjakat szolgáltattak, melyek között a congeria- és cardium-fajok a leggyakoriabbak. Ha ezen állatmaradványok, e képlet felismerésére jó szolgálatot tettek, nagyobb és általánosabb érdeket költöttek azon nagy emlős állatok csontmaradékai, melyek a hatvanas évek elején Baltaváron fedeztettek fel.

Egy régen kiveszett állatvilág, melyben mégis a mai fajok őseire ismerünk, tárul fel itt előttünk és ha ezen nyomok segítségével képzeletünk vissza akarja varázsolni e vidék harmadkori lakóit, benépesítheti az édesvízi tó mocsáros partjait a Dinotheríum és Rhinoceros lomha alakjaival, a ligeteket legelő Antilopokkal és Hipparionokkal, az örökzöld tölgy és kámforfa erdőket turkáló vaddisznókkal; megmutatja nekünk e békés állatok rettenetes ellenségét is, a Machairodus cultridens nevü hatalmas ragadozót és a Hyaena hypparionum üvöltő falkáit. Mert mindezen állatfajok csonttöredékeit tartalmazza a baltavári agyagtelep, mely e lelet következtében oly fontosságra és hírnévre tett szert, mint kortársai, a görögországi Pikerni és a német Eppelsheim miocen lelhelyei.

A neogénkornak ezen utolsó szaka még azért is felette nevezetes megyénk geologiájára nézve, hogy a vulkáni erő, mely mindeddig e vidéken még nem nyílvánúlt, a congéría-agyag lerakodása után rögtön fölelevenedett és számos ponton nagyszerü kitörésekben nyílvánúlván, új domb és hegyalakokat hozott létre.

Vasmegye két gyönyörü és érdekes vulkáni terület között fekszik: keleten a déli Bakony, nyugaton pedig a gleichenbergi vidék bazalthegyei tekintenek át a megye határán és mind a két területnek előőrsei ezen határokon belül oly számosak és oly közel lépnek egymáshoz, hogy valóságos kapcsolatot létesítenek e két egykorú vulkáni központ között.

483A délbakonyi területhez tartozik mindenekelőtt a Nagy-Somlyó méltó párja, a szabályos alakú Ságh-hegy, melynek váralakú nagy basalt (anamesit-) tömege durvaszemű dolerit-ereket tartalmaz, míg túfa-koszorujának egy része az északi lejtőn még látható; ettől délre a Kis-Somlyó magaslik ki, csinos bazalt kúppal és tökéletes túfa-koszorújával; nyugatra pedig Miske és Sitke között ugyanilyen tufának gyönyörü képződménye van, t. i. egy szabályszerűen gyűrűalakú dombsáncz, mely, habár a belsejét kitöltő vizet már mesterségesen lecsapolták, egész szerkezetében hű hasonmása a Róma vidéki és az eifeli híres vulkáni kerek tavaknak. Ide tartoznak még egyéb túfaképződmények, úgymint a Herczeghegy Sitkénél és egy szintén gyűrűalakú, de alacsony túfadomb Magasinál, stb.

Azon számos kisebb-nagyobb túfa-képződmények közül, melyek, mint a gleichenbergi bazaltterület szélső tagjai, Vasmegye délnyugati részét díszitik, csak hármat akarunk névszerint felsorolni: Dobránál egy igen érdekes kis bazalt-tuskó mutatkozik, melyet a túfarétegek, mint egy felhajtott gallér, fognak körül, a túfában pedig nemcsak szép Olivin-bombák, hanem nagy szármát agyagrögök is foglaltatnak. Tobajnál van egy kis túfadomb, melynek kőzete igen szép olivin- és még érdekesebb amphibolbombákat, de azonkivül még az áttört kőzetrétegeknek mindenféle példányait, u. m. gneiszt, choritpalát, devon mészkövet és egyéb töredékeket tartalmaz. A harmadik nevezetessége a német-ujvári meredek várdomb, mely lapos tetejével és mindenfelől a közepe felé hajló túfarétegeivel az ismeretes Riegersburg és Karpfenstein érdekes vulkáni képződményeihez hasonlít.

Mindezen vulkáni képződmények egy és ugyanazon rövid időszakban keletkeztek, t. i. a congeria-agyag lerakodása után. A mint ezután a nagy víztükör, mely fölé a nagyobb vulkáni hegyek csúcsai kimagaslottak, végkép eltűnt, a vulkáni működés is megszűnt. Vidékünkön ekkor indult meg a folyóvizek nagyobbszerü munkája. A terület általános lejtése keletnek lévén, a stájerországi magaslatokról jövő számtalan folyó és patak kezdte a megye nyugati részét átszelni és a laza talajú vidéket szeszélyes dombhullámokká kifaragni. Kelet felé a patakok mindinkább folyókká egyesülvén, lassúbb folyásukban az elragadott törmelék, kavics és homok fokonként ismét lerakódott, minek folytán a vizek, maguk töltvén be a medrüket szünet nélkül, hol erre, hol arra tértek el, főleg pedig, a jobb partok erősebb megtámadása következtében, délre és keletre mozdultak. Igy magyarázható meg a folyóvízi ülledéknek széles elterjedése és a homok-, kavics- és agyagnak sajátszerü eloszlása megyénk keleti részében.

E lerakodási folyamatok alatt bekövetkezett már azon gyökeres változás, mely a földtani időszámításban a harmadkor befejezését és a negyedkor, vagyis az u. n. diluvium kezdetét jelöli. Vasmegyében az átmenet oly fokozatos volt, azaz a lerakodás viszonyaiban oly csekély lehetett a változás, hogy az időhatár nem nyert világos kifejezést az ülledékek minőségében. Mindamellett az Elephas primigenius, a híres Mammuth csontmaradékai, melyek nehány évvel ezelőtt Bejcz falunál oly helyzetben találtattak, hogy az emlitett kavicsos folyólerakodásokból való származásuk kétséget sem szenvedhet, bizonyítják, hogy ezen képlet, legalább nagy részben, a diluvium-korszak szülöttje.

A diluvium egyik legjellegesebb képlete a lösz, melynek nagy elterjedése hazánk területén a mezei gazdaság oly fontos tényezője, Vasmegyének keleti részében csak egyes foltokban mutatkozik a folyólerakodmányokra rátelepedve.

Ha helyes Richthofen lösz-elmélete, mely szerint ez a finom anyagú képlet tisztán szárazföldi lerakodás, azaz a szél és esővíz hordta por felhalmozása, akkor fel kell tennünk, hogy a folytonos emelkedés és egyéb geologiai okok következtében a megyének eddig még álló és folyóvizekben bővelkedő vidéke fokonkint száraz éghajlatú sivataggá vált, minőt most még az ázsiai felföld roppant területén találunk.

484És ezzel elértük azt a korszakot, melyből a tudományos kutatás az emberi nem létezésének legrégibb bizonyitékait nyerte. Az évezredek hosszú sora vonúlt még el megyénk fölött, míg a diluvialkor sivataggá, azzá a szép termékeny országgá vált, melyet ma hazánknak nevezünk és míg az őskor vad mammuth vadászó csapatjaiból a mai polgárosodott nemzedék fejlődött. Itt azonban a geologia feladatának határán állván, a régészetnek és a történelemnek engedjük át a tért.