Éjszakon, keleten és délen hegyektől és domboktól körülövezve terül el az egykori Bánság nagy lapálya, mintegy 700.000 k. holdon, mely nem teljesen sík terület, hanem hullámos fennsíkokból és mélyebb medenczékből áll; e fennsíkok a keleti dombokhoz támaszkodnak s a mélyebb medenczéket nyugatról körülzárva, a Duna és Tisza medenczéjéhez csatlakoznak. A Krassó-Szörény vármegye hegyeiben eredő és útjokat nyugatnak vevő folyók és patakok 8776 km² terület csapadékvizét gyűjtik össze és vezetik erre a lapályra s annak legnagyobb részét ősidőktől fogva dögvészes mocsarakká és nádtermő rétekké változtatták át.

A Temes-Rega-völgy vízrendszeréhez tartozó folyók és patakok a következők: Az Ó-Bega-folyó, mely Krassóban ered és az ottani vizgyűjtő-terület vizeit vezeti le, Őszénynél a sokszor nagy víztömegeket hozó Gyertyámos-, majd Torontál határán a Beregszópatakot veszi magába, mely utóbbi mellékpatakjaival Temes vármegye éjszaki dombjairól gyűjti a csapadékvizeket s a lapálynak mintegy 200.000 holdját tartotta elöntve. A Temes völgye Lugos alatt tágul szét és Temes vármegye határa közelében a Bega völgyével egyesül.

A Temes-folyó vízrendszeréhez tartoznak és abba ömlenek: A Temesina, mely a Cserna-, Diksán- és Keresztó-patakok egyesüléséből keletkezik; a Surgány-patak, mely a vármegye keleti oldalán levő hegylejtők vizét vezeti a Temes árterébe; a Poganis-patak, mely ugyanonnan vezeti le a csapadékvizeket; a Lanka és Ó-Birda a Poganis és Berzava közé eső terület csapadékvizeit gyűjtő kisebb vízerek; a Berzava-folyó, mely a lapályon szertekalandozva, a felismerhetetlenségig kuszált erekbe oszlott szét.

A síkság déli részén a déli domboktól és verseczi hegyektől határolt mély teknőt, mely az alibunári mocsár neve alatt volt ismeretes és melyet több patak táplál, minden oldalról természetes hátak veszik körül és ezért nem volt lefolyása.

Mindezek a vizek, a míg a hegyek között folynak, hegyi folyam jellegűek, de a lapályra érve elveszítik nagy esésüket s ott szertekalandozva, medröket folyton változtatták. Közös tulajdonságuk, hogy míg nyáron, csapadékszegény időben vízhozamuk rendkívül csekély, sőt egyik-másik sokszor egészen kiszárad, addig tavaszszal, hóolvadáskor és csapadékdús időszakokban rendkívül nagy víztömegeket zúdítanak a lapályra. Ezeknek elvezetésére pedig csak a Temes és a Bega medre szolgált, melyek azonban a reájuk utalt vizek befogadására és levezetésére elégtelenek voltak. Hátrányosan befolyásolta a nagyvizek lefolyását a Duna és Tisza nagyvizeinek visszahatása, úgy hogy ha a Duna és Tisza árvizeivel a Temes és Bega árvizei összeestek, azok lefolyást nem találtak. Ennek következtében a medrökből kiöntött vizek sok százezer holdat elöntöttek, a talajt vízzel telítették és óriási kiterjedésű mocsarakat alkottak.

Ilyen volt a Bánság képe akkor, midőn a törököktől visszafoglalták és gróf Mercy Ferencznek, a Bánság közigazgatási szervezésével egyidejűleg, főfontosságú feladata volt a dögvészes mocsarak kiszárításával a vidék egészségügyi viszonyait megjavítani és azokat termékeny földdé átalakítani. Ő kezdte meg a Temes- és Bega-völgy ármentesítési és vízszabályozási munkáját, a melyet azóta több-kevesebb eredménynyel szakadatlanul folytattak és csak a jelen időben fejeztek be.

Mercy első sorban a Bega-folyó rendezéséhez fogott és azt Facsettől Temesvárig mesterségesen ásott mederbe vezette, melyet faúsztató csatornává alakítottak át; Temesvártól lefelé pedig közel 70 km hosszú hajózható csatornába vezették vizeit. Ezeket a csatornákat Temesvár fölött ma is faúsztató Bega-csatornának, 152Temesvár alatt pedig hajózó Bega-csatornának nevezik. Megásásukkal a Bega vizeinek rendszeres levezetését, a mocsarak lecsapolását és azt akarták elérni, hogy a hajózás a Dunáról és Tiszáról Temesvárig felhatoljon és hogy a krassómegyei erdőségek fája a faúsztatás útján Temesvárra olcsón jusson el. Ennek azonban néha a vízhiány, néha pedig a vízbőség állotta útját.

A hajózáshoz szükséges vízmennyiség biztosítására a Temes-folyót Kostély községnél egy fenékgáttal elzárták és a Temes vizét egy 10 km hosszú ásott csatornán a Bega-csatornába átvezették; e tápcsatorna torkolatába pedig egy megfelelő zárószerkezettel ellátott zsilipet építettek, mely lehetővé tette, hogy a Temesből mindig csak a szükséges mennyiségű viz bocsáttassék a Begába, nagyvizekkor pedig teljesen elzárható legyen. A Bega árvizeinek csökkentésére pedig a topoloveczi határban kb. 8 km hosszú árapasztó csatornát ástak, mely a Bega árvizeit a Temesbe átvezette; az árapasztó csatorna torkolata alatt a Begán egy szorító sarkantyút építettek, mely az árvizeknek csak korlátolt tömegét engedte a Begacsatornába, a többi részét az árapasztó csatornán át a Temesbe terelte; az árapasztó csatornán itt is elzárható zsilipet építettek. E zsilipek mellé a nyitási, zárási és tisztogatási munkák végzésére Kiskostély és Kistopolovecz községeket telepítették.

Azonban a Bega-csatorna a kisebb víztömeget sem tudta levezetni; a víz már a faúsztató csatorna mentén kiöntött és elárasztotta a Bega és Temes közötti községek határait. A hajózó Bega-csatornán pedig a töltések közötti szelvény a még fennmaradó és odajutó víztömegek elvezetését sem birta meg, miért is Ittebe község közelében előbb három, később 2 km hosszú nyílást hagytak, hogy a csatorna nagyvizei a két Bega közötti rétekre találhassanak elvezetést. Ennek következtében az Ó-Bega medre ezentúl csakis a Beregszó és mellékpatakjai vizeinek és a helyi csapadékoknak levezetésére szolgált.

A XVIII. században végrehajtott munkák a Bega-folyó vízlefolyási viszonyait jelentékenyen megjavították és a mocsarak kiszárítását nagyban elősegítették, de viszont a Temes-folyót súlyosan terhelték a Bega víztömegeivel és bár a vízlefolyási viszonyokat a meder rendezésével és átmetszésekkel azon is javitották, annak árterületén az eddiginél veszélyesebb helyzet állott elő. A Temes-Begavölgy két főfolyamán a mesterséges módon való összekapcsolás és egymásrautalás útján megteremtett vízlevezetési rendszert a későbbi időkben is fenntartottak, tovább fejlesztették és ennek alapján oldották meg a legutolsó években a vízszabályozást és ármentesítést is.

A Berzava-folyó, mely a vízrendszerek harmadik nagyobb folyama, a lapályra érve, éppúgy szertekalandozott és medenczéjét elmocsárosította, akár a Bega; vízlefolyásának javítására a XVIII. században kiásták a Berzava-csatornát Dentától Kanakig, hol az régi medréhez csatlakozott és abban folytatva útját Bókáig, a Temesbe ömlött. Majd a lefolyástalan alibunári mocsár vizeinek lecsapolása és a Temesbe vezethetése czéljából megásták a Terézia-csatornát, mely Szentjános községtől kiindulva, Bótosnál torkollik a Temesbe. Utóbb a két csatornarendszert összekapcsolták és a Berzava-csatornát meghosszabbították Kanaktól Kismargitáig, hol a Terézia-csatornával egyesült és vizei szintén Bótosnál ömlöttek a Temesbe. A Berzava vízlefolyási viszonyaira ez az egyesítés előnyös volt, de másrészről az a hátrány keletkezett, hogy a Berzava árvizei a Terézia-csatornán - melynek alig van valami esése - visszahatoltak az alibunári medenczébe és annak lecsapolását lehetetlenné tették.

A XVIII. században végzett munkálatok után az ármentesítés és vízszabályozás érdekében kifejtett tevékenységben szünet állott be. Bár mindjobban meggyőződtek arról, hogy a mocsarak kiszáritása és új földterületek gazdasági mívelés alá vonása csakis az ármentesítés megoldásával érhető el, mégis ennek érdekében vajmi kevés történt. Egyes községek és nagy uradalmak eleinte elkülönítő vagy körtöltések építésével igyekeztek maguktól az árvizet távoltartani; míg az 1859. évi és minden eddiginél nagyobb árvíz Temes és Torontál vármegyékben mintegy 490.000 holdat el nem öntött. Ekkor végre felmerült a vízszabályozási társulat alakításának eszméje.

Több temes- és begamelléki birtokos közbenjárására az akkori cs. kir. szerb-bánáti helytartótanács 1860 ápr. 2-ára összehívta a Temes-Bega érdekeltségét gyűlésre, mely kimondta ugyan, hogy az érdekeltség többsége építő egyletté alakul, de ez az egylet valósággal nem lépett életbe. 1865 febr. 16-án már a m. kir. helytartótanácstól kiküldött királyi biztos felhívására egybegyűlt temesi és torontáli 153érdekeltség megalakította a Temes-Begaszabályozási Társulatot, mely alapszerződésében feladatául tűzte ki mindamaz épitkezések helyreállítását és fenntartását, melyek a Temes, illetőleg Bega árterében Temes és Torontál vármegyékben levő földeket és épületeket a további vízkároktól megszabadítják. Ezek kiterjedtek: az árapasztó csatorna töltéseinek helyreállítására, a Temes folyását kiegyenesítő - az árapasztó csatornától a katonai Határőrvidékig - átmetszésekre; a Temes-folyó mindkét partján védtöltések építésére; továbbá a Ó-Bega és Beregszó egyesült folyók kellő egyenesbítésére és a Torontál megyében levő természetes magaslatokig töltések közé vételére, végre a Poganis-patak kellő egyenesbitésére és töltések közé foglalására. A társulat működését megkezdve, az átmetszések kiépítésével és töltések emelésével eredményes tevékenységet fejtett ki.

Alakultak ezenkívül kisebb társulatok is, így a Berzava, Rojga, Versecz-paulisi szabályozási társulatok, melyek építettek ugyan töltéseket és szabályozták vizeiket, de az 1870-71. évek rendkívüli vízáradásai azokat rombadöntötték és bebizonyították, hogy az eddigi védművek elégtelenek. Az egymás területére kiáradó vizek minden érvnél nyomósabban bizonyították, hogy a Temes-Begavölgyében fellépő vízáradások ellen az egyes folyók és csatornák külön szabályozásával eredményesen küzdeni nem lehet, hanem csakis az egész vízszerkezetre kiterjedő szabályozás mentheti meg őket.

1871-ben meg is indult a mozgalom egy nagy társulat alakítására. 1871 márcz. 5-én a Temes-Begavölgyének érdekeltsége és birtokossága oly szerződést írt alá, melynek nyomán azután 1872-ben megalakult a "Temes-Begavölgyi Vízszabályozási Társulat", azzal a czéllal, hogy a Temes-Begavölgy egymással összeköttetésben álló kisebb-nagyobb folyóit, ereit és csatornáit egyöntetűen szabályozza és ezzel a völgyet az árvizek ellen biztosítsa. A munkatervből azonban kivették a hajózó Bega-csatornát, melynek a hajózás szempontjából leendő szabályozását kizárólag az állam kezeli és a szabályozásával járó költségeket is az államkincstár mint tulajdonos maga viseli. Az új társulat megállapított működési területén fennálló régi Temesszabályozási Társulat, valamint a többi társulatok is feloszlottak, illetőleg az új társulatba léptek be, a mely azoknak összes követelését és terheit is átvette. Székhelye Temesvár lett, hol igazgatósága működött és a hol a gyűléseket tartani határozták.

Megalakulása után nagy munkaerővel, de annál kevesebb szerencsével fogott a munkához. Az árterek önkéntes bevallás útján történő felvételére küldöttségek mentek ki, de az önkéntes bevallás nagyon ingatag alap volt. Sokan a birtokosok közül jóhiszeműleg bevallották az árterületet, a mennyire azt ismerték; voltak, a kik a bevallásnál gazdálkodtak, és voltak olyanok is, kik abban a hiszemben, hogy ez a bevallás lesz az adóleszállítás alapja, többet vallottak be, mint a mennyi birtokukból az áradásnak tényleg ki volt téve. Ezen az alapon 311.681 k. holdat vontak be a társulati ártérbe.

A társulat az ártérnek műszaki fejlesztését is foganatosította, de itt azt a hibát követte el, hogy területi lejtmérezés helyett kerületi lejtmérezést alkalmazott; a munkát vállalkozóval végeztette és avval olyan szerződést kötött, hogy a bevont ártéri többletből bizonyos jutalomban részesül, a mi ösztönzésül szolgált néki arra, hogy minél több területet vonjon be az ártérbe és ez a munkálat be is vont 689.328 k. holdat. Ennek az volt a következése, hogy a munkálatot a felszólalások egész özöne követte; kormánybiztosi határozatokkal már csak 482.315, jogerős alispáni határozatokkal pedig végérvényesen 432.287 k. holdban állapították meg a társulati árteret. Ebből Temes vármegyében 134.660 k. hold fekszik.

A temesvármegyei ártér a következő községekben van: Bázos, Belencze, Berekszó, Begaszentmihály, Budincz, Bükkfalva, Csák, Denta, Detta, Drágonyfalva, Feketeér, Gilád, Győröd, Gyüreg, Hattyas, Homokszil, Iktár, Keped, Kisgáj, Kisszered, Kistopoly, Kiszsám, Kiszető, Magyarmedves, Mosnicza, Nagykárolyfalva, Nagykövéres, Nagyszered, Nagytopoly, Németszentmihály, Obád, Ötvény, Parácz, Petromány, Rakovicza, Szakálháza, Széphely, Szinérszeg, Szirbó, Temesfalva, Temesforgács, Temesliget, Temesmiklós, Temespaulis, Temesság, Temesújlak, Tememújnép, Temesvajkócz, Temcsvár-Ferenczváros, Tesöld, Törökszákos, Újszentes, Versecz és Vejte.

A társulat osztályozása sem volt helyes, hat ártéri osztályt állított fel s az I. osztályba vették a legmagasabban fekvő területeket és ezeket a legcsekélyebb járulékkal rótták meg; a VI. osztályba jöttek a legmélyebben fekvő területek és ezek az elsőnek hatszorosát fizették. Ez az osztályozás annyiban igazságosnak 154látszott, mert azokat a földeket rótták meg a legmagasabb járulékkal, melyek az árvizveszélynek leginkább ki voltak téve; ámde ezek voltak a leghasznavehetetlenebbek is és nem bírták el a reájuk eső terheket, így a járulékokat nem fizették, hanem a hátralékok mindjobban felszaporodtak.

A társulat működési körébe tartozó egész vízszerkezetre az egységes elvek szerinti szabályozási tervek kidolgozásával a kormány Képessy József kir. főmérnököt bízta meg; az általa kidolgozott terveket a kormány jóváhagyta és ezek alapján kezdte meg a társulat munkálatait. E terv is azon az alapon készült, hogy a Bega-folyó árvizeinek elvezetésére a Temes-folyó jól kiképzett medre használtassék fel. Képessy a Bega 1859. évi árvizeinek legnagyobb másodperczenkénti vízhozamát 241 m³-ben állapította meg és ebből 140 m³-t a kellően kibővítendő árapasztó csatornán a Temesbe, 101 m³-t pedig a Bega-csatornán Nagybecskerekig a meglevő mederben, onnan Aradácz felé kiágazó új mederben a Tiszába kívánt vezetni. A Bega-csatornán tervezett berendezéseknek, az állam által viselendő, költségein kívül a Temes-folyón és mellékvizein végrehajtandó munkák költségeit 6,716.254 frt. 20 krajczárra (13,432.508 K 40 f) irányozta elő.

Azonban az elégtelen műszaki adatok miatt Képessy tévedett a Bega legnagyobb árvízhozományának megállapításában és azért az ő tervei alapján készült védművek feladatuknak megfelelni nem tudtak és új tervek és munkák váltak szükségessé. De a társulat még a Képessytől tervezett munkákat sem tudta elvégezni pénzügyi viszonyai miatt. Hogy működését megkezdhesse, a társulat megfelelő kölcsön felvételét határozta el. A kedvezőtlen pénzviszonyok miatt az osztrák általános földhitelintézettől 1873-ban felvett hat millió arany frt kölcsönből a társulat 962.167 frt 20 krt vesztett és mert a kölcsönző intézetet megillető annuitásokat több évig ki nem vetette, ezen a czímen is 1,209.780 frt 21 krt vontak le és így a társulat a 6 millió arany frt helyett tényleg csak 3,828.052 frt 59 krt kapott.

Miután Képessy tervezete szerint a munkálatok a rendelkezésre álló összegnek csaknem kétszeresére voltak irányozva, azokat végrehajtani nem lehetett; a pénz elfogyott, a munkák csak félig voltak készen, az érdekeltség nem fizetett, a hátralékok szaporodtak, az osztrák földhitelintézet törlesztési részleteit nem kapván meg, perrel fenyegetődzött. A társulat legnagyobb érdekeltjeinek kérelmére a társulat pénzügyeinek rendezése czéljából 1879-ben a közmunka- és közlekedésügyi miniszter a társulat autonómiáját felfüggesztette és kormánybiztost küldött ki. A társulati közgyűlés, hogy terhes aranykölcsönétől szabaduljon, 8 és félmillió frt kölcsönt szavazott meg és kért az 1880. évi XX. t.-cz. alapján megalakított kölcsönkiosztó bizottságtól. A bizottság a kölcsönt elvileg meg is szavazta, de csak 4 és 1/4 millió frtot folyósított, a kölcsön másik felét a társulati műszaki ártérfejlesztés jogerőre emelkedésétől tette függővé.

Az osztrák földhitelintézettel megtörtént a leszámolás és bár az több mint 400.000 frtot engedett követeléséből, a leszámoláskor kitűnt, hogy a társulat a felvett hat millió arany frt és tényleg folyósított 5,037.832 frt 80 kr. papírpénz fejében 7,612.549 frt 59 krajczárral tartozik 1880 decz. 31-én az osztrák földhitelintézetnek. A tiszai kölcsönből folyósitott 4 és 1/4 millió frtból a levonások után kapott a társulat 3,755.768 frt 73 krt, ezt az osztrák földhitelintézetnek kifizette, de annak ezután még mindig 3,856.748 frt 07 kr. követelése maradt.

A társulat anyagi helyzetén ez keveset segített; az osztrák földhitelintézetnél tetemes adóssága maradt és a hátralevő munkákra sem volt pénz, a tiszai kölcsönből megszavazott, de még nem folyósított 4 és 1/4 millió kiutalványozására pedig hamarosan alig lehetett kilátás. Az érdekeltek közül majdnem mindenki arra törekedett, hogy a társulat kötelékéből kiszabaduljon; azok, kik az árvíztől már mentesitve voltak, azért, mert már czélt értek, a kik pedig még nem voltak mentesítve, azért, mert semmi reményük sem volt, hogy valaha mentesítve lesznek.

Ily viszonyok között csak egy mentség mutatkozott: a társulat ügyeinek állami kezelésbe vétele; az 1881 okt. 6-án tartott közgyűlés tehát azt kérte a kormánytól, hogy a társulatot vegye állami kezelésbe, a megkezdett munkák befejezésére pedig engedélyezzen megfelelő állami előleget. Az 1882:XXVI. t.-cz. végre a társulat ügyeinek 1882 júl. 1-től kezdve - későbbi törvényes intézkedésig - államilag leendő ellátását elrendelte. Utasítja a közmunka- és közlekedési minisztert, hogy a társulat keretébe tartozó védtöltések kiépítését, a vízfolyási viszonyok tekintetbevételével, 1882 július havában kezdje meg s mielőbb fejezze be. E költségek fedezésére a társulatnak eddig kiutalványozott állami előlegek betudásával, 155az 1880. évi XX. t.-cz. alapján felvett kölcsönből, egyelőre egy millió forintot bocsát a társulatnak adandó kölcsön gyanánt a miniszter rendelkezésére. Utasítja végül, hogy a társulattól folyamatba tett ártérfejlesztést és osztályozást mielőbb befejezze. Felhatalmazza a kormányt, hogy addig, míg az ártérfejlesztés törvényes erőre nem emelkedik, a kivetéseket az ideiglenesen felvett ártér katasztrális jövedelme arányában eszközölhesse.

A társulatnak állami kezelésbe vétele után 1884-ben új tervek készültek a temesvári volt Bega-csatorna mérnöki hivatalában, melyeknek czéljuk volt egyrészt Képessy terveit az újabb műszaki adatok alapján átdolgozni, másrészt megkísérleni a Bega-folyó árvizeinek a saját medrében, illetőleg a Bega hajózó csatornában való levezetését. Mielőtt azonban ezekre a tervekre végleg megállapodtak volna, felléptek az 1886. és 1887. évi árvizek. Az 1886. évi rendkívül nagy károkat okozott, miért is Temes és Torontál vármegyék közönsége körében és a társulatban mozgalom indult meg, hogy e bajoknak végre elejét kell venni; a Temesvárott tartott értekezletből nagy küldöttség kereste fel a minisztert és az 1886 júl. 8-án Baross Gábor, akkori államtitkár elnöklete alatt tartott ülésen elhatározták, hogy az 1887-ben várható árvízig a Temes töltéseit az 1886. évi legnagyobb vízszín felett egy méterrel felemelik és megerősítik.

Ezt a munkát mintegy 800.000 frt költséggel végre is hajtották, de az 1887. év tavaszán a Temes és Bega árvizeinek együttes kulminácziójával az eddiginél sokkal nagyobb vízállás állott elő, mely az új töltéseket több helyen elseperte és a társulati ártér jelentékeny részét ismét elöntötte. Ennek következtében a miniszter újabb tervek készítésére utasította a temesvári volt bega-csatornai mérnöki hivatalt.

Az 1887. évben sikerült a lefolyó árvíz tömegét a Begán pontosan meghatározni és ebből az 1859-iki árvíz tömegét is megállapitani. Az 1887. évi árvíz legnagyobb hozományát 371 és ezen az alapon az 1859. évi legnagyobb hozományát 455.5 m³-ben állapították meg.

E vízmennyiségek alapján készítették el 1888-ban a terveket és pedig kétféle tervet. Az első terv a Bega nagyvizeinek a Temesbe való elvezetésén alapult olyképen, hogy a 455.5 m³ vízmennyiségből a Bega-csatornába csak 83.5 m³ másodperczenkénti víztömeget vezettek volna be; az árvíz többi víztömegei pedig a megfelelően kibővített árapasztó csatornán a Temes-folyóba terelendők, ennek töltései pedig megfelelően felmagasítandók és erősítendők. A másik terv a tározás elvén készült, és a szerint a Bega árvizeinek az a része, mely kártétel nélkül a Bega-csatornába le nem vezethető, alkalmas töltésekkel elkerített és a víz bejutását, valamint újbóli kivezetését lehetővé tevő nyílásokkal ellátott tartányokba lett volna átmenetileg elhelyezendő. Mintegy 12.000 k. holdon 12 tartányt terveztek. Készült továbbá még egy tározási terv, melyet csak megemlítünk.

A vízszabályozási ügyeket időközben a földmívelésügyi miniszter hatáskörébe helyezték át és a terveket már annak tanácsa tárgyalta és bírálta el; ez a tározást mondotta ki olyannak, melylyel a Temes- és Bega-folyók szabályozásának kérdése megoldható. Meghatározta az elveket is, melyek a tározási terv kivitelénél irányadók legyenek, továbbá azokat a munkákat is, melyek a tározási tervben felölelteken kívül még végrehajtandók. Ezen az alapon újabb tervet dolgoztak ki, de a társulat pénzügyeinek ziláltsága azoknak újabb törvényhozási rendezését tette szükségessé és ezzel a szabályozás mikénti megoldása is más irányt vett.

Az állami kezelésbe vétellel a társulat pénzügyei csak nem javultak, az adott egy millió állami előleg nem volt elég a szükséges munkák végrehajtására, a rossz termések és megújuló vízáradások, de a behajtásra hivatott közegek buzgósághiánya miatt is, a társulati járulékok nem folytak be; nem volt pénz se a munkák folytatására, se a kölcsön részleteinek fizetésére. Az állam ismét segítségére sietett a társulatnak és meghozatott "a Temes-Begavölgyi Vízszabályozási Társulat pénzügyi viszonyainak rendezéséről" szóló 1885: XXVII. t.-cz. Ebben a társulatot felhatalmazták, hogy 12,000.000 frt névértékű kölcsönt vehessen fel, e czélból 5%-kal kamatozó kötvényeket bocsáthasson ki, melyek legalább 90.44%-os árfolyamon számolandók el és ezeket óvadékképeseknek és gyámoltak és gondnokoltak pénzei elhelyezésére alkalmasnak nyilvánították. A kölcsönből egy millió frt után fizetendő kamat és törlesztési részlet fizetését az állam vállalta magára. Elvállalta továbbá azt is, hogy a társulatot megillető évi 242.342 frt 73 kr. adóvisszatérítésből fedezi a törlesztési részleteket és hogy a kivetett járulékokat saját közegeivel közadók módjára hajtja be, hogy a kölcsöntörlesztés biztosítására szolgáló tartalékalapot 156mindig oly magasságban tartja, esetleg kiegészíti, hogy a félévenként fizetendő kamat és törlesztés mindenkor biztosítva legyen.

A kölcsönből vissza kellett fizetni a társulatnak az osztrák földhitelintézetnél még fennálló tartozását, továbbá a tiszai kölcsönből felvett összegeket és az állami előlegeket; az általános szabályozási terv szerint még végrehajtandó munkák befejezésére 1,800.000, kisajátítási és tisztviselők végkielégítési költségeinek fedezésére s egyéb kisebb adósságok törlesztésére pedig 110.000 frt kellett. Az adóvisszatérítésben és az államtól elvállalt kötelezettségben fedezetet nem nyerő részét a kölcsön kamatainak és törlesztési járulékainak a társulati érdekeltekre vetették ki és azoktól hajtották be mindaddig, míg az egyéni kivetést végre nem hajtják. Az egyéni kivetéssel a társulat egyetemlegessége megszűnik.

A hozzájárulási kulcs megállapítására és a társulat ügyeinek gyorsabb megoldására kedvező hatással volt az 1884: XIV. t.-cz. amaz intézkedése, hogy a társulatra mindaddig, míg állami kezelés alatt áll, e törvénynek az ártér osztályozására vonatkozó intézkedései nem érvényesek, hanem a kivetési kulcsot a közmunka- és közlekedésügyi miniszter állapítja meg. Ezzel hosszas tárgyalásoknak, felszólamlásoknak és fellebbezéseknek vették elejét. A miniszter rendeletileg a kivetés alapjául a kataszteri tisztajövedelmet állapította meg; a társulati ártérre a kivetési kulcs alapjául a kataszteri tisztajövedelem 100%-a veendő, kivéve az Ó-Bega-Beregszó vidékét és a verseczi nagyrétet, melyeknél a kivetési kulcs alapjául a tisztajövedelem 80%-a szolgál. A törvény megállapítja továbbá azt is, hogy a társulat ama terhei, melyeket a kölcsön nem fedez, a társulat fennállása óta az egyes érdekelteknél hátralékban levő tartozásokból törlesztendők. E tartozásokat az ártérfejlesztés befejezése után a társulati osztályozás is kivetési kulcs alapján, a pénzügyminiszter közbejöttével, a társulat tagjai között likvidálni fogják, de azok összege lejebb nem szállítható, mint a hogy azt a társulati tartozások teljes fedezete megengedi.

A társulat a járulékok számfejtését elvégeztette és a likvidáczió tervét elkészítette, melynek eredménye az volt, hogy 2,964.917 frt 41 kr. a hátralék és 1,404.985 frt 21 kr. a túlfizetés, úgy hogy 1,559.932 frt 20 kr. maradna a társulat javára mutatkozó hátralékként, a tartozások fedezésére. Egyes nagybirtokosok tartozását 25.000-230.000, egyes községekét pedig 43.000-77.000 frtig terjedő összegekben állapították meg. Viszont egyes uradalmaknak 10.000-76.000, egyes községeknek pedig 6000-20.000 frt volt a túlfizetése. Az érdekeltség aggálylyal fogadta e tervezetet, sérelmesnek találta az 1873-ig visszamenő megterheltetést, a kamatok felszámítását; továbbá félni kellett attól, hogy ha a miniszter jóváhagyja, úgy azok, kik túlfizettek, perrel fogják megtámadni a társulatot, fizetéseiket beszüntetik és ezzel a társulat működése fennakad.

Ezekkel a leszámolási munkákkal párhuzamosan folytatta a társulat építkezési munkáit és igyekezett védműveit az ártér biztonságának megfelelően kiépíteni, azonban a rendelkezésére álló pénzerő erre távolról sem volt elég, újra és újra állami előlegeket kellett igénybe vennie; a társulat pénzügyi helyzete megint komolylyá vált és ismét rendkívüli intézkedések váltak szükségessé. Általánossá vált a kívánság, hogy a társulat bajait végre gyökeresen orvosolják és ezzel egyidejűleg adják meg neki az eszközöket, hogy védműveit kiépíthesse, a mint azt az érdekeltség egyes vidékeinek kellő ármentesítése megköveteli.

Hogy a pénzügyi helyzet rendezhető legyen, a társulati érdekeltség 1897 márcz. 20-án tartott közgyűlésében elhatározta, hogy - a készített leszámolási művelet félretételével - a társulati tagoknál a megalakulásától kezdve egész 1885 végéig eszközölt kivetéseiből kintlevő régi költségjárulék-hátralékokat elengedi, de világosan kimondta azt is, hogy az 1885-ig bezárólag terjedő időtartam alatt az árterekre tett kivetésekből bár később is befizetett járuléktartozásokból semmit vissza nem térítenek, sem azok bárminemű leszámolás tárgyává többé nem tehetők. Ugyanakkor elhatározta pénzügyi viszonyainak rendezése, nevezetesen az államkincstárral és magánosokkal szemben fennálló függő kölcsöneinek, illetőleg tartozásainak kiegyenlítése, továbbá a még végrehajtandó ármentesítési munkálatok költségeinek fedezése és az 1885: XXVII. t.-cz. alapján a társulati tagoknál kintlevő régi költség járulékokra utalt állami előlegtartozásainak kifizetése, végül az ártérből kibocsátott területek után befizetett költségjárulékok visszafizetése czéljából az 1885: XXVII. t.-cz. alapján felvett 12 millió forintnyi Union kölcsön konvertálásával kapcsolatosan összesen legfeljebb 16,400.000 frt effektiv szükségletnek megfelelő összegű kölcsön felvételét.

157A társulat érdekeltsége ezzel megmutatta, hogy végre komolyan akarja helyzetét rendezni és működésének sikerét biztosítani, minek következtében az állam ismét segítségére sietett és meghozták az 1897: XXI. t.-cz.-et "a Temes-Bega-völgyi Vízszabályozási Társulat pénzügyi viszonyainak újabb rendezéséről", mely a társulatot felhatalmazza, hogy legfeljebb 16,400.000 frtnyi tényleges szükségletnek megfelelő kölcsönt vegyen fel. A kölcsön kamat- és tőketörlesztési járulékainak fedezésére első sorban az adóvisszatérítések fordítandók. A törvény elrendeli az azonnal megejtendő likvidácziót és pedig az utolsó likvidáczió óta beépített, műszakilag felülvizsgált és eddig nem likvidált munkálatok és azonkívül a folyamatban levő munkák költségeire, valamint a törvény alapján felveendő kölcsönből beépítendő összegekre nézve is a földmívelésügyi minisztertől felülvizsgált terv, illetőleg előirányzat alapján.

A kölcsön kamat- és tőketörlesztési járulékainak fedezéséhez az állam a törlesztés tartama alatt évi 54.623 frt 73 krajczárral, vagyis évenként akkora összeggel járul, a mekkorának fizetését az 1885: XXVII. t.-cz. alapján felvett 12 millió forintos kölcsönre elvállalta. A kölcsön kamat- és tőketörlesztési járulékainak ezzel nem fedezett részét a hozzájárulási kulcs arányában a társulat egyes érdekeltjeire vetik ki. A kölcsön kamat és tőketörlesztési járadékának fedezésére a felveendő kölcsönből tartalékalap létesítendő, oly összeggel, mely az egyenkénti kivetésekből fedezendő részszel egyenlő. Ezt az államkincstár mindig oly magasságban tartja, esetleg olyképen egészíti ki, hogy abból a kölcsön kamat- és tőketörlesztési járadéka biztosítva legyen. A kölcsönnek bélyeg- és illetékmentességét, továbbá kötvénykibocsátás esetén a kibocsátandó részkötvények kamatainak a tőkekamatadó alóli felmentését, ezeknek óvadékképességét és gyámoltak és gondnokoltak pénzei elhelyezésére alkalmas voltát a törvény biztosítja és végül kimondja, hogy a felveendő kölcsönből 2,178.000 frtnak készpénzben kell maradnia a társulati védművek kiegészitésére.

A társulat a törvény alapján felvett egy 33,800.000 K értékű, sorsolásos törlesztésű kölcsönt, melyből az állammal és egyéb hitelezőivel szemben fennállott összes függő tartozását kifizette. A likvidáczió adóvisszatérítésként 669,476 koronát állapított meg; ehhez hozzáadva a 109.248 K állami hozzájárulást, 778.724 K esett az államkincstárra és csak a fennmaradó összeget kellett az érdekeltségre egyenként kivetni.

Az állam hathatós támogatásának segélyével ez időtől fogva megszűntek a pénzügyi zavarok és a társulat működése egészségesen fejlődött. A kölcsönből 2,178.000 frtot építési alapra fordított a társulat és ennek terhére védműveit kiépítette, úgy a hogy azt az egyes vidékek árvédelmi biztossága megkívánta. A munkálatok most is többe kerültek, mint a mennyit azokra előirányoztak, a mennyiben a 4,356.000 koronával szemben 5,200.000 koronát fordított a társulat e munkákra, de ez most már pénzügyi viszonyait nem zavarta meg és az érdekeltséget fokozottabb mértékben nem terhelte.

A társulat kezelése alatt álló vizeken a védművek kiépültek, de nem oldották meg az állam kezelése alatt álló Bega-csatornán az árvizek levezetésének kérdését, pedig a Temes-Begavölgy ármentesítése a Bega-csatornának árvédelmi szempontból való rendezése nélkül befejezettnek nem tekinthető. A Bega-csatornába utalt nagy vizeket a faúsztató és hajózó Bega nem vezette le és azok a társulati ártérből még mindig 39.770 k. holdat öntöttek el.

Mikor 1897-ben a társulat nagy áldozatokkal rendezte viszonyait, a Bega rendezésének kérdése is megoldást nyert és az 1897: XXI. t.-cz. utasította a földmívelésügyi minisztert, hogy a Bega hajózó csatornának a Temes-Begavölgyi Vízszabályozó Társulat ármentesítése érdekében is szükséges rendezési módozatairól, költségeiről és a költségek viseléséről mielőbb, de legkésőbben a törvény hatálybaléptétől számított öt éven belül javaslatot tegyen. E megbizatás alapján hozták az 1902: XXII. t.-cz.-et "a Bega-csatornának a Temes-Begavölgyi Vízszabályzó Társulat ármentesítése érdekében is szükséges rendezéséről".

A törvény alapjául azt a megoldást fogadták el, mely a Bega nagyvizeiből a Bega-csatornába másodperczenként csak 83.5 m³ vizet enged bebocsátani, árvizeinek többi tömegét pedig a kistopoloveczi árapasztó csatornán keresztül a Temesbe vezetik. Ennek következtében a Temesen és mellékvizein a töltéseknek oly mértékben való magasítása vált szükségessé, hogy azok a várható legmagasabb árvizekkel szemben is kellő és egyforma biztonságot nyujtsanak, továbbá az ezzel kapcsolatos 158egyéb munkákat (zsilipek, hidak emelése, átépítése), a Bega-csatornán pedig a ráutalt víz levezetésére és a hajózás biztosítására szükséges munkákat kellett végrehajtani. Az elkészült tervek alapján a törvény felhatalmazást adott a földmívelésügyi miniszternek, hogy e munkákat 9,600.000 K keretén belül 10 év alatt végrehajtsa. A költségek viseléséről pedig akként intézkedett, hogy 4,700.000 K a társulat, 4,900.000 K pedig az államkincstár terhére esik.

A munkák végrehajtását két részre osztották és pedig a Bega-csatornán végzendő munkákat a földmívelésügyi miniszter saját közegeivel kívánta végeztetni, az árapasztó csatorna bukógátja alatti csatornabővítési, továbbá a Temes és mellékvizein létesítendő munkák végrehajtását pedig a társulatra bízta. A társulattól végzendő munkák költségeit 7,953.589 koronára irányozták elő, mely összegből a társulatot 4,700.000, az államkincstárt pedig 3,253.539 K terhelte. A munka kivitelét olymódon bízták a társulatra, hogy a kincstárt terhelő összeget részletekben fizetik ki a társulatnak, hogy a közösen végrehajtandó munkálatok költségeinek utólagos elszámolását mellőzzék és hogy az államkincstárra a munkálatok kiviteléből az előirányzottnál magasabb összeg semmi körülmények között ne háramolhasson.

A megbizatásnak e módja a társulatra újabb terheket rótt, mert a munkák kivitelének ideje alatt a munkásviszonyok megváltozása, a bérek és földárak emelkedése miatt a munkák 1,500.000 koronával többe kerültek. A társulatot terhelő 4,700.000 K fedezetére a törvény felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a társulatnak 1912 végéig 3,000.000 koronát kamatmentesen előlegezzen, 1,700.000 K-t pedig a társulat pénzkészleteiből kellett a munka költségeire fordítani.

A társulat terhére rótt költségek megállapításánál, mint azt a törvény indokolása kiemeli, tekintetbe vették, hogy a társulatnak a befektetések után likvidálandó adóvisszatérítéssel és az ármentesített 39.770 k. hold Bega-ártér járulékokkal való megterheltetése miatt a régi érdekeltséget új teher illetni nem fogja. A társulat, bár a munkák kivitele 1,500.000 koronájával többe került, végrehajtotta azokat, anélkül, hogy pénzügyi egyensúlya megrázkódott volna és az érdekeltséget ezért fokozottabb mértékben meg kellett volna terhelnie; az 1897-ben megállapított kivetési kulcsot ugyanis változatlanul érvényben tartotta.

A munkák befejezésével elérik a Temes-Begavölgy vízrendszerének kiépítését és árterületének teljes ármentesítését. A társulat a 432.287 k. holdas árterületet 776.718 km hosszú töltésvonallal védi, melyeket a számított legmagasabb árvizek fölött 1.0 m biztonsággal és megfelelő méretekkel építettek ki. A belvizek levezetésére szükséges zsilipek és átereszek a töltésekbe vannak építve. Az árvédelmi készültség a megkívántatott anyagokkal és eszközökkel van ellátva. Á társulat pénzügyi helyzete szilárd, úgy hogy ha az államtól nyert előleget vissza fogja fizetni és a munkák után a likvidácziót megejti, ezután az érdekeltség terhén még az eddigiekkel szemben könnyíteni is tud és a járulékok kivetési kulcsát le fogja szállíthatni.

A munkák befejezésére törvényesen megállapított és 1913 jan. 1-én lejáró 10 évi határidőn belül a társulat és az államkincstár részéről végzendő munkákat, melyek a Bega nagyvizeinek a Temes-folyóba való átvezetésére szükségesek, be fogják fejezni és ezzel a Temes-Begavölgy ármentesítésének munkája, mely csaknem 200 év óta szakadatlanul folyik, befejezést nyer.

1912-ben az egész Délvidéket katasztrófával sujtott árvíz részben a társulat folyóin és csatornáin nyert lefolyást és azokban is, valamint a társulat árterületében végzetes és meg nem akadályozható károkat okozott.

Május hó 26-án délután érkezett az első távirati jelentés arról, hogy az eddig észlelt árvizeknél is magasabbak lesznek várhatók.

E hírre a társulat a szükséges intézkedéseket azonnal megtette, a mennyiben a közigazgatási hatóságokat értesítette, valamint a szakaszmérnököket utasította, illetőleg a hatóságokat felkérte, hogy a pótgátőri személyzet és a közerő kirendelése iránt az intézkedéseket megtegyék.

A földmívelésügyi miniszter Ferenczy Sándor alispánt nevezte ki árvízi miniszteri biztossá, a ki május hó 27-én délután működését megkezdte.

A levonuló víztömeg jellemzésére a következő vízállási adatok szolgálnak:

159A Bisztra-patak Nándorhegynél május hó 26-án éjféli 12 órakor 310 cm-rel kulminált; az eddig észlelt legmagasabb víz 270 cm volt.

Lugoson 27-én déli 11 órakor 600 cm-rel kulminált a víz; az eddig észlelt legmagasabb víz 1859-ben 427 cm volt.

Kiszetőnél 470 cm-rel kulminált a Bega vize, melynek legnagyobb vízállása 1859-ben 448 cm volt.

Hattyason a 758 cm vízállás volt 27-én délután 2 órakor a legnagyobb; ezzel szemben az eddig észlelt legmagasabb víz 608 cm volt és a Temes és Bega együttes lefolyására számított vízszínt, melyre a töltéseket építették, 658 cm-ben álapították meg.

E víztömegek következtében a felső Temes-szakaszon a töltések csak mintegy 20-30 cm-rel állottak ki a vízből, Temesújlaknál a vasúti híd mellett azonban már nyúlgátakkal kellett védekezni; a temesvár-buziásfürdői törvényhatósági útnál pedig, a hol a hullámtéren átvonuló úttestet a víz egészen ellepte, a töltéseknél szintén nyúlgátakkal történt a védekezés.

A Temesságig terjedő szakaszon az árhullám minden baj nélkül vonult le, a töltéseken csak jelentéktelen szivárgások és kisebbszerű csurgások mutatkoztak, melyeket azonban elfogtak.

Aggályossá kellett válnia a helyzetnek a temessági vasúti hídnál, a hol a Temes jobbpartján a töltések mintegy 1400 méter hosszban még nincsenek kiépítve, hanem csak a régi magassággal bírnak. Itt 26-án, a közerő kivonulásával, ez alacsonyabb töltés magasítását azonnal megkezdték; a helyzet azonban 27-én reggel veszélyessé kezdett válni, miért is katonaság kirendelését kérték, mely aznap délben ki is érkezett.

A vasúttest áttöltésére az engedélyt a kereskedelemügyi minisztertől még 27-én délelőtt 9 órakor táviratilag kérték. Az engedély megérkezése után délben az áttöltést meg is kezdték, a rohamosan áradó víz miatt azonban a töltések emelésének és a vasút áttöltésének munkái a víz emelkedésével nem tudtak lépést tartani, hanem a víz a vasúttest fölött az emelt töltést átszakította.

A szakadást azonban állandó munkával 28-án este 8 órára sikerült elfogni. Az azon átömlő víz kb. 350 holdat árasztott el, melyből mintegy 200 hold Temessági községi legelő, a többi pedig szántóföld.

Az árhullám a Parácz községnél épülő hídnál levő nagy munkásbarakkot magával ragadta, azt az újpécsi hídnak neki vitte, a hidat felemelte és szintén tovább vitte, azután azt a csebzei hídnak sodorta neki és annak jármaihoz fektetve, csaknem az egész átfolyási szelvényt elzárta. Ez által hirtelen csaknem méteres duzzasztás keletkezett, melynek víztömegei a balparti töltésnek vágódtak neki és ezt a töltést a 85. kilométernél, a hol a Temes-meder egészen a töltéslábánál van, 27-én este 6-7 óra között átszakította.

A közvetetlen Csebza fölötti szakadáson a víz egyenesen Csebza községre zúdult és azt elárasztotta; onnan útját Maczedónián, Petrományon át, a széphely-bókai vasútvonal felé vette, lefelé pedig a Lanka-Birda csatorna töltésére jutott.

Az árvízi miniszteri biztos, a melléje rendelt műszaki tanácsadóval 28-án a helyszinére menvén, meggyőződött arról, hogy a gátszakadás már mintegy 120 méterre szélesedett ki és azon oly erővel folyik keresztül a víz, hogy a szakadás elfogásának megkezdése teljesen sikertelen és czéltalan volna és azért azt nem rendelte el.

A szakadáson kifolyó víz 29-én reggelre annyira terjedt, hogy a széphely-bókai vasút töltésétől Giládnál már csak mintegy 500-600 méternyire volt.

Ha a vasúti töltést a víz eléri és azon keresztülfolyik, úgy Gilád és Csák községek is az elöntés veszélyének lettek volna kitéve, miért is a vasúti átereszeket áttöltötték és a vasúti vonal mentén nyúlgátakat építettek; másrészt a víz a Lanka-Birda jobbparti töltését is elérte és ott megtorlódott.

Az így veszélybe jutott giládi lakosság fenyegető magatartása következtében attól kellett félni, hogy a Lanka-Birda töltéseit erőszakos módon át akarja vágni és az árvizet az alsó ártérre bocsátani, a saját megmentése érdekében.

Ennek megakadályozására kellő számú katonaságot rendeltek ki. Ekkor főfontosságú védelmi vonallá vált a Lankának balparti töltése, mely izoláló töltésként működött és a vasúti töltés, mely Csákot és Giládot védelmezte.

Időközben a Temes és Lanka-Birda vízei annyira apadtak, hogy az ártér a elterülő vizet, a Lanka-Birda töltésének átvágásával a Lanka-Birdába, Temesen 160és Lank-Birda torkolata fölött pedig a Temes töltésének átvágásával vissza lehetett a Temes folyóba vezetni és ezzel elérhetővé válik az árterületen szétterülő víznek apasztása, meg a fent említett védvonalak sikeres megmentése.

Temes vármegye alispánja az átvágásokhoz az engedélyt megadván, a Lanka-Birdán, a giládi vasúti híd alatt néhány száz méterre történt az átvágás, továbbá a hét és nyolcz km.-ek között egy másik, a Temes-töltést pedig, a Lanka-Birda torkolata fölött néhány száz méternyire, a rudnai határban vágták át.

Ezek az átvágások sikeresen működtek, úgy hogy a június hó 2-án vett jelentés szerint, a Lanka-Birda csatornában a zsilipnél 77 cm., az ártérben a torkolati átvágásnál 50 cm., Giládnál pedig 32 cm. apadás állott elő, minek következtében a vasúti töltésnél a nyúlgátak már nem tartanak vizet, a vasúti híd fölötti csatornarészen az árvédelmet be lehetett szüntetni, a vasúti híd alatti balparti töltéseknek megvédése pedig biztosítottnak tekinthető.

A temesi átvágás egész 35 méter hosszig és öt méter mélységig, a Lanka-Birda átvágása 50 méter hosszig és 1.2 méter mélységig fejlődött, úgy hogy az ártéren elterülő vizek néhány nap alatt levezethetők voltak.

A víz leeresztése után úgy a csebzai gátszakadás helyét, valamint az átvágásokat haladéktalanul a legnagyobb erővel tömték be és állították helyre.

Az e szakadáson átömlő víz hozzávetőleg 15.000-18.000 holdat önthetett el, Csebza és Maczedónia községek teljesen víz alá kerültek, Petromány község pedig részben. Az élet és vagyon mentésére katonaság volt kirendelve.

A Temes folyón Csebzától lefelé Szécsányig jelentékenyebb baj nem volt. Szécsánytól lefelé, azokon a töltésszakaszokon, a melyeken 1910-ben is erős, védekezés folyt, ismét több nagymérvű csurgás és szivárgás mutatkozott, a melyeket azonban sikerült elfogni, kivévén a Temes balparti 139. km.-nél keletkezett csurgást, melyet a közerő elégtelen volta miatt elfogni nem lehetett, hanem az 27-én este 6-7 óra között kiszakadt és a szakadás rövid idő alatt mintegy 20 méter szélességre bővült. A szakadást azonban 29-én reggelre sikerült elfogni.

Egy nagyméretű árhullám folyt le a Berzaván is, hol a partosi vízmércze május hó 28-án esti nyolcz órakor 340 cm. kulminácziót mutatott, Kanakon pedig réggel négy órakor 446 cm.-res vízállás keletkezett, egész esti 6 óráig, mikor ismét ilyen volt a vízállás; időközben leolvasást a vízmérczén nem lehetett teljesiteni, mert az teljesen vízzel volt borítva.

Itt is megtették az összes intézkedéseket az árvédelemre. A pótgátőröket és a közerőt kirendelték és a hatóságot értesítették.

Veszélyes csurgás mutatkozott a jobbparton a kanaki közúti-híd fölött, melynek elfogását a legnagyobb munkaerővel vették foganatba, szükségesnek mutatkozott azonban Torontál vármegye alispánja útján utász-katonák kirendelését, kérni. A katonaság közreműködésével, május hó 31-én a csurgást sikeresen elfogták.

A Berzaván ezenkívül apróbb szivárgások és csurgások mutatkoztak, de nem veszélyes jellegűek.

A versecz-paulisi, Terézia- és Moravicza-csatornákon szintén vonultak le nagyobb árhullámok, úgy az Ó-Bega-Beregszó-csatornán is kisebbek, de az árvédelemnél semmi veszélyesebb jelenség nem mutatkozott.