Botpalád, magyar kisközség a Túr mellett, 190 házzal és 950 magyar lakossal, kik legnagyobbrészt ref. vallásúak. Határa 2767 k. hold. Már az őskorban megült hely volt. Hajdan nagy erdőség vette körül. Nevét már 1477-ben Bothpalad alakban írják. 1410-ben a Csaholyi Dienesé a birtok, a Csaholyiakat 1429-ben újra beiktatják részeikbe. 1455-ben a Gödényháziakat, 1463-ban a Csató családot iktatják be itteni birtokukba. 1479-ben Malomvízi Kenderes János szerez benne részjószágot, 1490-ben pedig a Rozsályi Kún család. A mikor a Csaholyiak, a XVI. század közepén, fiágon kihaltak, 1545., 1547., 1568. és 1569-ben Csaholyi Imre fiúsított leányait iktatják birtokrészeikbe. Utánuk több család birtokába ment szét és a XVIII. század végén főbb birtokosai: gróf Barkóczy, gróf Teleki, Kállay, Fülep, Pinkóczy, Tasnádi, Kozák és más nemes családok. Híres nemes falu volt; 1810-ben 50 házából 32 nemeseké volt. Később jelentékeny vagyont szereztek itt a Varga, Szikszó, Kánya, Thury, Papp családok. Most nagybirtokos nincs a községben. Uj ref. templomuk 1837-ben épült. a szatmári német őrség 1662-ben 500 frtnál több kárt tett benne. Postája helyben, vasúti és távíróállomása Tiszaújlakon van. Határában van a Czinegéres tanya és a Liget-erdő.

Börvely, magyar kisközség az ecsedi láp délnyugati szélén, 258 házzal és 1688 lakossal, kik csaknem mindnyájan ref. magyarok. Határa 9185 k. hold. Nagyon régi község, határa már az őskorban is megült hely volt, mert e tájon több helyen találni kő- és bronzkori nyomokat. A XIV. század elején már egyháza volt. Nevét régen Bervenek írták. A Hunyadiak korában Berwe, Berwey, Berwely alakban fordul elő. Hajdan a Gúth-Keled nemzetségé volt. Ebből a családból származott 1372-iki földesura Buttkay Péter. 1411-ben az osztályos Ráskay, Márki és Buttkai családok kapnak itt uj adományt. 1417-ben a rokon Buttkaiak eladták részüket a Báthoryaknak. 1420-ban a Károlyiak vámot állítottak fel benne, de ennek Kántor Jánosi Bálint ellentmondott. 1423-ban Buttkai Miklós és a Widfiak osztozkodnak rajta. 1430-ban a Buttkai családból származó Ráskai István megsebezte Geugler János kassai polgárt s büntetésül a sértettnek átadták zálogba Ráskai egész birtokát: 35 jobbágytelket, kőtemplommal, toronynyal, temetővel, szántóföldjeivel s erdejével, a mely egy mérföld hosszú és széles volt; a határ egyes részeit Eger, Nyaras, Csókás, Thókerek, Agerdő, Merkyochere, Zepenrezteve névvel nevezik; a faluvégen volt a Diósberek erdő. Még ekkor földvár is volt itt: a Ziget vár, nagy kiterjedésű elsánczolt magaslat, mely még ma is felismerhető. Halas-tava, rétje s a bervei vám volt a birtok többi része. A kiváltásig Geugler Jánossal együtt Gara Miklós nádorispán birja, de 1454., 1461-ben a Petri Derzs család is földesúr itt. 1465-ben Buttkai András és a Reszegi család kapnak benne részt. 1474-ben a hűtlen Buttkai András részét a Báthoryak kapják. 1478-ban a Buttkai család egyik ága: a Buttkai Keszegek is földesurai. 1480-ban Ráskai János és Balázs részjószágot kapnak benne, és 1486-ban a Márki család is. 1489-ben Báthory András, 1517-ben Báthory György kapnak itt kir. adományt. Ebben a században az egész birtok a Báthoryaké lett. 1609-ben Berzy Lőrincz, Illosvay Borbély Péter és Pribék Pál szántóföldeket kapnak Báthory Istvántól végrendeletileg, s ez adományt megerősíti a királyi biztos is, a ki az ecsedi uradalmat a fiskus részére elfoglalta. Ezentúl az ecsedi uradalomhoz tartozott s a Bethlenek, Rákócziak voltak az urai. A szatmári béke óta a gróf Károlyiaké. Az akkori harczok alatt kipusztult, de 1785 táján, a Háromszékből ide ref. lelkésznek megválasztott Bodoki Henter Márton székely földieit hivta ide, kik közül számos család telepedett itt meg. Legnagyobb birtokosa most is gróf Károlyi Lajos. Régi ref. temploma helyett 1802-ben építettek újat. 1873-ban kolerajárványban rövid idő alatt 143-an pusztultak el. A községben ma gőzmalom és kendergyár van. Határában van a Bodoky és a Halmos-tanya. Van itt körjegyzőség, posta, távíró és vasúti állomás.

Buczonfalva, oláh kisközség, a Lápos mellett, 160 házzal és 625 gör. kath. oláh lakossal. Határa 6597 k. hold. Kővár tartozéka volt. 1424-ben már megtaláljuk nyomát, Buchonfalva néven, későbbi neve Butyásza volt. A XVIII. és XIX. században a gróf Teleki család tulajdona. A múlt században jó minőségü márványt leltek itt és bányászszák is. Régi, állítólag római útnak a nyomát látni határában. Régente a község a mai "Puszta dülő" helyén feküdt, de mikor Kővárt lerombolták, akkor költözött mai helyére, a Lápos mellé, a mely két felé osztja a falut. A községen átfolyik a Corni és itt ömlik a Láposba. A községbeli 48gör. kath. templom 1884-ben épült. Ide tartozik a Kodruj-tanya. A Lápos mellett régi üveghuta romja van. Nagyobb birtokos most nincs a faluban. Utolsó postája, távirója és vasúti állomása Nagysomkút.

Bujánháza, oláh kisközség a Túrpatak mellett, 189 házzal és 777 lélekkel; ebből 35 magyar, 733 gör. kath. oláh, 50 izr. Határa 2150 k. hold. Legelső nyomai a XV. századból maradtak fenn; a meggyesi uradalomhoz tartozott és ez időtájt Buyanhaza, Bwyakhaza alakban szerepelt. 1634-ben, mikor az avassági uradalmat Lónyay Annától elkonfiskálták, a szatmári vár tartozéka lett; később a Wesselényiek az uradalommal együtt kiváltották a birtokot, s tőlök örökösödés utján a gróf Telekiek szerezték meg. A XVII. század végén földesurai a gróf Teleki, gróf Kornis, báró Vécsey, báró Wesselényi, Becsky, Dobay, Nagy, Szirmay, Sepsy, Mátay, Szilágyi és Ráthonyi családok. Most nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. templomának építési ideje ismeretlen. Határában áll a Bélavára nevü hegy, a. melyről a hagyomány azt tartja, hogy itt IV. Béla király vára állott. A hegytetőn ma is kincset keres a nép. E sorok írója azonban ásatások alapján megállapította, hogy itt soha sem volt vár, de a tatárjárás idejében elsánczolt táborhely lehetett itt, mert a hegy fensíkját ma is látható másfél öles földsáncz választja el a hegy többi részétől, a hol tatárjárás korabeli kardok, lándzsavégek, nyílhegyek és érdekes alakú paizsdudor kerültek ki a földből, a mi azt bizonyítja, hogy a hegynek ezen a részén harcz folyt. A község postája és vasúti állomása Bikszádon van.

Buság, oláh kisközség az Aranyos patak mellett. Házszáma 93, lakosaié 453; 34 magyar kivételével, mind gör. kath. oláhok. Határa 1065 k. hold. A XV. században már a színérí uradalomhoz tartozott. Akkor még Buják, vagy Bujákfalwa alakban írták nevét. 1684-ben behódolt a váradi török basának, bár ez időtájt a szatmári vár tartozékaként is szerepelt. A XVIII. század végén urai voltak a gróf Károlyi, Vankay, Mátay és Balogh családok. Most nagyobb birtokosa nincsen. Gör. kath. temploma 1867-ben épült. Határában szakad a Lápos a Szamosba. Van vasuti állomása és postája.

Csaholcz, magyar kisközség a Szamosközön, a Túrhoz közel. Van benne 85 ház és 605 nagyobbrészt ref. magyar lakos. Határa 3361 k. hold. Már a XIV. és XV. században jelentékeny község volt. Nevét 1418-ban Chahowcz, 1446-ban Chaholcz, 1462-ben Chahoch alakban írják. Ősi földesurai a Matucsinayak voltak, de mikor ők 1387-ben hűtlenségbe estek, a Rozsályi Kúnok, Báthoryak és Szántai Petőfiek kapták, kiktől leányágon az egész a Báthoryakra szállott. A Matucsinayak 1395-ben újra visszakapták egy részét, de 1436-ban ismét hűtlenségbe estek s ekkor az ő részüket is a Báthoryak nyerték el. 1425-ben Báthory Istvánt, Rozsályi Kún Lászlót és Jakabot, s Matucsinay Domokost és Miklóst iktatták birtokába. Ugyanekkor megjárták határát s ekkor külön megjelölték a Gymszomoga erdőt, Esztergant erdőt, Kerekrakattya helyet, Kalna Bokor helyet, Fornasgyakra helyet, Csaholcz felől a Formasrakattya, Karthon erdőt, Domankus földe részt, a Bogár Pataka forrást, Maythapathaka erdőt, a Sárvyze folyót. A következő században a Báthoryak mellett vagy velük szemben a Rozsályi Kúnok és a Drágfiak lépnek fel. A XVII. században már nagyrészben a rozsályi uradalomhoz tartozott, melyre 1652-ben Kún István új kir. adományt nyert. A rozsályi uradalom feloszlásakor itt is sokan szereztek részt. A XVIII. században és a XIX. század elején birtokos családok voltak a Darvay, Morvay, Gáspár, Domahidy, Ajtay, Simándy, Kállay, Végh, Radnóczky, Dávid, Nagy, Istvándy, Szabó, Német, Ernyey, Csakay, Józsa stb. családok. A XIX. század elején s részben ma is ugyanezeknek az utódaié. A község ref. egyháza már nagyon régi, 1662-ben megyegyűlést is tartottak itt. Háborúktól sokat szenvedett és 1874-ben csaknem egészen leégett. Most nagyobb birtokosai az Isaák és Vállyi családok. Utolsó postája s távirója Gacsály.

Csanálos, megmagyarosodott német kisközség a nagykárolyi járásban. Házainak száma 209, lakosságáé 1627, kik közül 1462 magyar, 165 német; 1550 r. kath. 54 gör. kath., 23 ref. Határa 6050 k. hold. Már a XV. században a Károlyiak birtoka. 1419-ben már új adományt kap rá a család. A XV. század elején a rokon Vetési, Bagosi, Csomaközy családoknak is volt jussuk benne. De a Károlyiak ezt is megszerezték. 1431-ben Chalanus alakban írják a nevét. 1576-ban Bognár Pál és neje: Reszegei Anna kap benne részt. A XVII. és kivált a XVIII. században dúló háborúkban nagyon elpusztult és 1712-ben gróf Károlyi Sándor Württembergből telepített ide katholikus svábokat. 1720-ban a csanálosi 49puszta is szerepel, melyre Vékony János kapitány kir. adományt nyer. 1725-ben pedig Rhédey László és Ádám kapnak reá királyi donácziót. 1725-ben állítottak plebániát s ekkor templomot is építettek, a melyet 1751-ben megnagyobbítottak. 1831-ben leégett, 1834-ben újra építették; 1861-ben ismét leégett, a község nagy részével együtt, de 1863-ban újból felépítették, 1877-ben pedig érczfedeles toronynyal látták el. A határhoz tartozik a Csanálosi feketeerdő és a Csanálosi nagyerdő. 1431-ben említés van Porháza, nevű pusztájáról, melyet Báthory István a Károlyi és Vetési családoktól erőszakosan elfoglalt. Hozzá tartozott Vada puszta, hajdan népes helység. Már 1332-ben önálló község volt s Voda 1419-ben Wada, 1468-ban Vada néven szerepel. A váradi regestrumban szó van róla, mint a szatmári várnép földjéről. Ősi birtokosai a kaplonyi nemzetségből eredt családok voltak, a Vadai, Vetési, Csomaközi, Károlyi, Bagosi családok. 1355-ben a Vadaiak osztoztak rajta, s az ő magvuk szakadva után 1396-ban a többi rokon család. 1417-ben az egész helység Vetési Lászlóé és Istváné s a Vetési és Károlyi családé maradt az egész XVI. XVII. XVIII. században. 1642-ben báró Károlyi Ádámot királyi új adomány erősítette meg benne. Ebben az időtájban pusztúlt el a község. Körjegyzőség és posta helyben van. E falu egyike a vármegye legrendezettebb, legszebb és legmódosabb községeinek. 1872 óta katholikus kört tart fenn a lakosság. Szőlőkultúrája és különösen lótenyésztése, mely az ezredéves kiállításon négy díjat nyert, mintaszerű.

Császló, magyar kisközség a szatmár-fehérgyarmati vasútvonal mentén, 96 házzal és 571, jórészt ref. vallású magyar lakossal. Határa 1768 k. hold. Régóta lakott hely; 1342-ben Chaslomonostora néven szerepel, a mi azt bizonyítja, hogy akkortájt már monostoros hely volt. 1447-ben Chasló alakban találjuk az okiratokban. 1378-ban a Csarnavoday családé volt, 1447-ben a Vetésieket iktatták birtokába. 1449-ben a Csarnavodayak révén, részjószágot kapnak itt Szepessy Péter és István. A következő században a Szennyesiek szerzik meg; 1552-ben a Szennyesi Lukácsé és Szennyesi István fiaié. A XVII. században a Ramocsa, Kámondy és Zinnyérváraljai Horváth család birtoka volt. 1671-ben megyegyűlést tartottak itt. 1713-ban a Tolnay és Horváth családot találjuk földesuraiként. 1745-ben az idevaló Rekettye Pilát és Varga Annát, tizennyolcz tanú vallomása alapján boszorkányságért elítélték és Károlyban elevenen megégették. A XVIII. század végén urai voltak a Rápolti Nagy, Mátay, Tolnay, Gencsy, Vetéssy és Jármy családok. A XIX. század derekáig ugyanezek, a Harmos és Nagy családokkal. Most legnagyobb birtokosa báró Vécsey Aurél. A ref. templom még a XVI. századból való és czinteremmel van körülvéve. A községhez tartoznak a Barkóczy, Madarassy, Vécsey és a Rácz I. és II. tanyák. Postája, távirója és vasúti állomása Gacsály.

Csécse, (Tiszacsécse) magyar kisközség, 57 házzal és 307 ref. magyar lakossal. Határa 606 k. hold. Régen megült hely; őskori lakosainak emlékét idézi fel az a sok hamvveder, a mely a Tiszapart szakadékaiból kerül elő. Már 1344-ben. Cheche alakban írják nevét; ekkor adott reá I. Lajos király a Kölcsey-eknek nova donatiót. A XV. században is a Kölcsey-uradalomhoz tartozott, de részjószágot szereznek itt 1481-ben Kömörey Mihályné, 1488-ban a Perényiek, 1496-ban Ujhelyi László és Ágotha. A XVI. században a Báthoryak szerzik meg. 1516-ban Báthory Andrást találjuk birtokában. 1518-ban Werbőczy Istvánnak is volt itt birtoka, a melyet elcserél Perényi István dobronyai uradalmáért; 1520-ban ezt a részt is megveszi Báthory András és ugyanaz évben a Guthi Országhok is részt kapnak benne. 1571-ben Kölcsey Borbála révén Zalai Sárkány Simoné. 1592-ben Tardi Vörös Orbán kap benne részt. A XVII. és XVIII. században egészen Kölcsey birtok s 1696-ban a szatmári vár tartozéka volt. A XVIII. század végén egész a XIX. század derekáig urai voltak: a Kölcsei Kende, gróf Barkóczy, Császy, Dósa, Horváth, Mezádszky és a Kiss családok. Most legnagyobb birtokosa a Nyilas család. Még két évszázaddal ezelőtt a község közelebb feküdt Milotához, de a Tisza folyvást rontja határát. A község régebben gyümölcsösök erdejével volt körülvéve s a tömérdek almát és diót"lábbón" szállították le a Tiszán Szegedig. Ref. temploma 1850-ben épült. Postája Tiszabecsen, távirója és vasúti állomása Tiszaújlakon van.

Csegöld, a Szamos partján fekvő magyar kisközség. 113 háza és 958 magyar lakosa van; ezek közül 201 r. kath. 674 gör. kath., 59 ref., 22 izr. Határa 3336 k. 50hold. Nevét 1332-ben Chegud, 1463-ban Chegewld alakban írják. A XIV. század elején már egyháza volt. E régi temploma ma is fennáll. A XV. században a Drágfiak birtoka. 1409-ben a birtok felerészébe a Csáky-akat iktatják be. 1417-ben már az egészet megkapják a Drágfiak, a kik 1424-ben osztozkodnak rajta. 1437-ben a Gacsályi, 1470-ben a Csató család kap benne részt. A Drágfiak kihalta után 1592-ben a színéri uradalomhoz tartozott. 1629-ben a Brebiri Melithek szerzik meg, 1638-ban a Horváth család is részt nyer benne. 1669-ben megyegyülést tartottak itt. A XVIII. század végén a báró Vécsey családé volt s 1780-ban báró Vécsey István tábornok volt a földesura. Most báró Vécsey Aurél a legnagyobb birtokosa. Van a községben fogyasztási szövetkezet, gőzmalom és olajütő. Hozzátartozik a Kerülőlak tanya. Határán átfolyik az Erge patak. Postája, távirója és vasúti állomása Jánk.

Cseke, (Szatmárcseke) nagyközség, 330 házzal és 2003 lakossal. Vallásra nézve 514 r. kath., 28 gör. kath. és 1334 ref. Határa 6261 k. hold. Már a XII. században virágzó község és egyház volt. 1344-ben Nagy Lajos király új adományt adott rá a Kölcsey nembelieknek s azóta maig is ezek a főbirtokosai. 1415-ben illetőleg 1429-ben a Darahyak megjáratják határát a minek azonban a Vetésiek ellentmondanak; 1435-ben a Császlóczy család kap benne részt, 1481-ben Kömörey Mihályné és leányai. 1483-ban Cseke puszta is szerepel, a hol a Darai család az Irinyieknek zálogosít el részeket, 1488-ban a Perényi család szerez részbirtokot a Kölcseyektől, 1496-ban Ujhelyi László és Ágota, Szepessy Sándorné kapják egy részét. Már ebben az időben mindíg Cheke alakban írják a nevét. 1507-ben Báthory István és Buttkay István, 1515-ben Czégényi Kende Péter, 1516-ban Báthory András szereznek itt részjószágot. 1518-ban Werbőczy Istvánt is birtokban találjuk itt, melyet Perényi Istvánnal a dobronyai uradalomért elcserél. 1520-ban Báthory András és a Gúti Országhok, 1544-ben Muchey Pál, Nagyváthy János és Rácz Miklós, 1559-ben Horváth György, 1561-ben Fekete Balogh János, 1577-ben Kubinyi László és Pongrácz Zsigmond, 1592-ben Thardy Vörös Orbán, 1594-ben Wukityevich István kaptak benne részt. 1642-ben Kölcsey Péter és Zsigmond kapnak egyes részeire új adományt. 1653-ban Zoltán Annának, Fancsikai Lázár Tamásnénak állítottak a ref. templomban síremléket, a mi azt mutatja, hogy ők is földesurak voltak itt. A régi templom helyére azonban új templom épült. A XVII. és XVIII. században a Kölcsey és Kende rokon családokon kívül birtokuk volt itt a gróf Rhédey, Pongrácz, Kisdobronyi Isaák, Gulácsy és több nemes családnak. Török, tatár, német portyázó csapatok dúlták; árvíz sokat sújtotta, kolera többször megtizedelte és 1865-ben csaknem teljesen leégett. Ref. temploma a XV. századból való volt, míg a tűzvész után újra nem építették. R. kath. temploma 1841-ben épült. A községben van hitelszövetkezet. Most legnagyobb birtokosai Kende Béla, Kende Elemér örökösei, Kölcsey Gábor, Zoltán és Ákos. Kende Bélának itt csinos, kényelmes úrilaka van, melyet Kende Lajos 1851-ben építtetett, de a jelenlegi tulajdonos kibővítette. A házhoz nagy kiterjedésű, kitünően gondozott, szép park tartozik. Most a néhai Kende Elemér örökösei tulajdonában van az a szép belsőség, a melyen élt és lakott, az ősi kúriában Kölcsey Ferencz, a Hymnus költője és a vármegye ékes tollú főjegyzője; itt is halt meg és a csekei temetőben nyugszik. Sírja fölé 1856-ban emeltek márványemléket, egyszerű, derékban kettétört oszlopot. Az egész ország fölérzett akkor, a gyászünnepre. Maig meg van Kende Béla birtokában Deák Ferencz levele, a melyben mentegetőzik, hogy nem jöhet el: "De részt veendek én is az ünnepélyben, érzelmeim s buzgó imádságaim által, felsóhajtok én is önökkel együtt az Egek Urához s keblem mélyéből mondom el a dicsőültnek szavait: Áldd meg Isten a magyart - Jó kedvvel, bőséggel, - Nyújts feléje védő kart, - Mert küzd ellenséggel!" - Ugyancsak Kende Béla birtokában van Kölcsey íróasztala és tentatartója. A község határához tartoznak a Cserhid, Deje, Marcsa, Margit, Nagyrekesz, Rév, Tibor, Turhát, Vargaé, Zoltán és Malomköz tanyák és az Ida major. Posta helyben van, vasúti állomása és távirója Penyigén.

Csenger, magyar nagyközség a Szamos balpartján, az ecsedi láp szélén. Van 574 háza, 3360 lakossal. Vallásra nézve 2111 ref., 274 r. kath. 400 gör. kath. 568 izr. Határa 6465 k. hold. Igen régi és nevezetes község. Már 1208-ból van róla említés, a mikor a váradi Regestrum említi, hogy az idevaló Árva és testvére Lukács, tüzesvas-próbát állottak ki a törvény előtt. Ez időtájt már nagy 51forgalmú révje volt. A váradi Regestrumban szerepel egy Hodos nevű idevaló pristaldus is. A község 1239-ben a szatmári várhoz tartozott. Nevét 1381-ben Chenger alakban írják, 1412-ben szintén; 1453 Chenger oppidum. 1322-ben már oly tekintélyes egyház, hogy András erdélyi püspök megengedte, hogy a Szt. Margit tiszteletére emelt góth stilű plebánia-templomon kívül, még egy fakápolnát is építhessenek. Megyegyűléseket igen sokszor tartottak itt. 1429-ben már mezőváros. Ebben az évben a Csaholyiakat kir. új adomány erősíti meg itteni birtokukban. 1404-ben Zsigmond király tartott itt gyűlést, a melyen Zyrmay András és János erőszakoskodást követtek el Chomafalvay Saalos Istvánon s Éliás fián. 1445-ben Csaholyi Anna, Péter leánya és 1446-ban Magdolna, Csaholyi Miklós özvegye részjószágot kapnak benne. 1470-ben Csaholyi János özvegyének odaítélték a vám felét, ugyanez évben a Csaholyiak zálogba adják egész itteni birtokukat a Bekcs családnak. 1497-ben Csaholyi Veronika, Dobó Domokos özvegye kap benne részt. 1530-ban János király elveszi a Ferdinándpárti Csaholyi Imre részét és Pekry Miklósnak adományozza. Mikor 1545 táján Imrével a család fiúága kihal, leányai: Anna és Katalin kapják. A század második felében azonban sűrűn változnak a birtokosai. 1547-ben Patóházi Horváth; 1549-ben Báthory András, 1565-ben Veszprémi Szabó Bálint szereznek benne részt. 1568-1579-ben. Csaholyi Anna és férje Melith György fiai Melith István, Pál és Péter kapnak a Csaholyiak részbirtokára új kir. adományt. 1575-ben Csenke Kelemen; 1576-ban Bognár Pál; 1577-ben Zudrói Beszperémi Bálint szereznek itt részbirtokot. Ebben a században csaknem mindíg itt tartották a megyegyűléseket. Itt tartottak 1576-ban a protestánsok egy híres zsinatot a Szentháromság tagadó Blandratisták ellen s e zsinat megbízásából szerkesztette Melius Juhász Péter az u. n. csengeri hitvallást. Ettől a nevezetes zsinattól lehet számítani a kálvini irányzat uralomra jutását az egész nagy vidéken. Gyakran tartottak itt ezután is zsinatot és egyházkerületi gyűlést, így 1583., 1598., 1604., 1619-ben. A XVII. században községi önállósága megnövekedett. 1633-ban minden dézsmájára saját polgárai kaptak királyi adományt. 1659-ben Kapy Klára, 1672-ben Divényi Ferencz, 1696-ban a szatmári vár szerepel birtokosaként. A község hajdani iskolája kis gimnázium mintájára volt szervezve. A XVIII. században latin iskolázása is volt és három tanítója. Ebben a században birtokosai s földesurai a gróf Teleki, gróf Károlyi, báró Barkóczy, a Kállay, Kende, Eötvös, Klobusiczky, Rápolthi Nagy, Szuhányi, Fogarassy, Jékey, Urai, Ujhelyi, Korda, Becsky, Mátay, Riskó, Osváth, Hadadi, Belényessy, Komlóssy, Jánky stb. családok. A XIX. század közepéig ugyanezek a családok s a báró Jósika és Szőgyényi családok visznek vezérszerepet. Most legnagyobb birtokosa Szuhányi Ferencz, kinek itt érdekes régi kuriája van, melyet a múlt század elején dédatyja Szuhányi Ferencz építtetett. A kényelmes úrilakban gazdag könyvtár és sok régiség van. Csinos ujabb háza van itt még Képessy László főszolgabírónak is. Csupa nemes ember lakta a községet s a vármegyén nagy szerepet játszottak a "csengeri voksok és fütykösök." A kath. egyház a reformácziókor megszünt s csak 1804-ben épült fel újra, a mikor templomot is építettek s plebániát állítottak; addig a Szuhányi kúria udvarán volt fakápolnájuk. 1829-ben új templomot épített a kath. vallásalap. A ref. templom a XV. század második feléből való érdekes téglaépület; 1707-ben leégett, s a Lekcsei Sulyok család, a község akkori nagybirtokosa építtette újra; érdekes templomi edényei vannak a XVI. századból. A község ma is élénk és virágzó hely, vásárai a XIII. század óta híresek. A csengeri járás székhelye és körjegyzőség. Van benne társaskör, polgári olvasókör, takarékpénztár, nőegylet stb. Gyógyszertár 1825 óta, mely a legrégibb a vármegyében. A községben ez az egyetlen emeletes épület. A Jékeyeké volt és nevezetes arról, hogy kártyán nyerték el az egyik Jékeytől. Mostani tulajdonosa a gyógytárral együtt 1906 óta Klein Rezső. A községhez tartoznak a Berger, Fischer, Groszmann, Mikolai, Molnár-malom, Német, Pinkesz, Szuhányi és Vitéz tanyák; a Günther, Jánosi, Kún és Tibota kerülőházak és Csengerjánosi puszta. Ez a puszta hajdan önálló község volt, s a csenger-csaholyi uradalomhoz tartozott. 1545-ben Csaholyi Imréről leányára, Annára s vele Melith Györgyre szállott. 1705-ben már puszta volt; 1808-ban a hajdani parokhia helye még a csengeri papé volt. A XVIII. század végén még látszottak a templom romjai. A határbeli dülőnevek közül érdekes még a Recsegő és Halomdomb, a hol emberi csontokat találnak. Postája, távírója és vasuti állomása helyben van.

Csengerbagos, kisközség. a Kraszna mellett. Van benne 212 ház, 1541 lakos; közülök 864 magyar, 676 oláh; de mindnyájan beszélnek magyarul; vallásra nézve 37 r. kath., 763 gör. kath., 655 ref., 78 izr. Ősidők óta megtelepedett hely, s őskori leletek is kerülnek elő. A Kaplony nembeli Bagossy család fészke. E család 1354-ben I. Lajos királytól pallosjogot nyert, s melyet Zsigmond király 1395-ben és 1409-ben a Vetéssyek számára is kiterjesztett és megerősített. E község első szerepléséről 1308-ból találunk adatot, a mikor itt a vármegye gyűlést tartott. Ez időben Bogus alakban van említve. 1405-ben Kállay János is kapott benne birtokrészt, 1424-ben a Bagossyak pörbe idézik a Bélteki Drágfiakat, mert itteni jobbágyaikat megverték. A XV. század elején már erős egyháza volt. 1429-ben Foltha és Hosszútelek pusztákat idetartozónak itélték; 1435-ben a csengeriek és csengerujfalusiak elfoglalták tőlük Hosszútelek, Csalkonya, Foltha földje, Krasznarétje pusztákat. 1513-ban ismét határpöre volt Krasznarétje, Gecserétje, Aszthalmirét, Középrét és Tóhátirét hovatartozandósága miatt. A XVII. században a Bagossy családé, de mellette kisebb birtokosok is vannak, mint az Oláh, Tar, Antal és más családok. 1718-ban ismét megyegyűlést tartottak itt. A XVIII. század elején a sok kóbor had pusztította el. 1731-ben Bagossy László óhitű oláhokat telepített ide. Most legnagyobb birtokosa gróf Degenfeld József. Ref. temploma a XV. századból való; alatta van a Bagossy család sírboltja; 1876-ban újra építették. A gör. kath. templom 1832-ben épűlt. Van itt gőzhengermalom is. Postája Szamosdobon, távírója Csengerben, vasúti állomása Kismajtényben van.

Csengerújfalu, magyar-oláh kisközség. Van benne 147 ház, 974 lakossal; ebből 896 magyar, 68 oláh; közölök 121 r. kath., 483 gör. kath., 310 ref., 55 izr. Határa 4412 k. hold. Régi község, mely mindíg Csengerhez tartozott és annak a sorsában osztozott. A Csaholyiaké volt a XVI. század közepéig, a mikor az 1547-ben fiúsított és beiktatott Csaholyi lányokkal a Brebiri Melithek kapták meg. Lekcsei Sulyok Ferencz is a Csaholyi ágból házasodott s e két család mellett földesurai voltak a XVII., s a XVIII. században a Vetéssy és Pongrácz családok s későbbi urai nagyrészt az ő részükön jutottak itt birtokhoz. 1747-ben gróf Teleki Ádám is részt kapott benne. A XIX. század elején gróf Teleki József, gróf Degenfeld Miksa, Jékey István, Osváth Gergely, Uray György, Isaák Gáspár, a Vályi, Ujhelyi, Szuhányi, Korda és Komoróczy családok voltak urai, majd a gróf Degenfeldek. Most herczeg Odescalchy Gyuláné szül. Degenfeld Schönborn Anna és gróf Tisza István a legnagyobb birtokosai. A község mai református temploma 1794-ben épült. Van egy érdekes, régi úrasztali aranypohara. A gör. kath. templom 1832-ben épült. A község fele 1863-ban leégett. Ujabb csapás volt az 1855-iki nagy árvíz, mikor csak néhány ház maradt épen. Hozzátartoznak a Bócsy, Danka, Jeney, Nagy, Odescalchy és Tisza tanyák. Dűlőnevei közül érdekesebbek a Pénzverőház, Ástomrét, Pozsonhalma. Hajdan nagy lápi határa volt. Utolsó postája és távírója Csenger, vasúti állomása Szatmár.

Csolt, oláh kisközség, a nagysomkúti járásban. Házainak számma 123; lakosaié 523. Közülök 16 magyar, de a többi gör. kath. oláh. Határa 1063 k. hold. Régi, de jelentéktelen község; mindíg Kővárhoz tartozott, s az uradalom sorsában osztozott. Határán átfolyik a Csolti patak. Régibb földesurai a gróf Telekiek voltak, most nagyobb birtokosa nincsen. Gör. kath. temploma 1906-ban épült. Körjegyzőségi székhely. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Nagysomkút.

Csomaköz, magyar kisközség a Nyírség déli részén, 334 házzal; lakosainak száma 2205; közülök 1780 magyar, 141 német, 280 oláh; vallásra nézve 1272 r. kath., 623 gör. kath., 257 ref., 52 izr. Határa 7789 k. hold. Régi község, a Kaplony nemből származó Csomaközy nemzetség névadó birtoka. Már a XIII. században fennállott 1306-ban Terra Warchamakuz és terra Chamakuz szomszédosok voltak, 1320-ban is Utraque Chamakaz szerepel, 1352-ben külön Warchomakuz és Noghchomakuz, 1435-ben már ugyanaz a név mindenikre Chomokuz, vagy Chamakaz, 1473-ban Kyschomokaz, al. nom. Warchomokaz. A középkorban három Csomaköz volt, Nagy-, Kis- és Vár-Csomaköz. Mindenik a Csomaközy, Károlyi, Vetési és Bagosi családok közös birtoka volt. 1407-ben a Károlyiak nagycsomaközi jószágukat elzálogosítják a Báthoryaknak. 1419-ben a Károlyiak kir. új adománylevelet kaptak birtokukra. 1435-ben a Vetésiek megosztoznak itteni részükön. 1464-ben a "Gyermekerdő"-ről megítélik, hogy Kiscsomaközhöz tartozik és Vetési Miklósé, 1468-ban Károlyi László elzálogosítja itteni részét Endrédi Nagy Ferencznek. 1477-ben a Dengelegiek visszaadják a Károlyiaknak zálogban birt 57részeiket. A XVI. és XVII. században ugyanezeké a családoké. 1518-ban a Báthoryak felkérték, de birtokába nem léptek, mert a Károlyiak ellentmondtak. 1544-ben Bácsmegyei Benedek részt nyer benne. 1614-ben Pyxendorfi Rueber György szerez itt részt. A Csomaközy családnak 1768-ban Csomaközy Zsigmonddal fiágon magva szakadván, leányágon báró Mészáros János kapta meg a birtokot. Rajta kívül a XVIII. század végén s a XIX. század első felében a Menszáros, gróf Teleki, Pogány, majd a gróf Degenfeld családok szereztek itt nagyobb részeket. Most legnagyobb birtokosai: gróf Dégenfeld József, kinek itt a község határában szép, emeletes kastélya van, továbbá Buttyán János, Bay Mihály és Solymossy István. Ezek mindegyikének csinos úrilaka, vagy régi kúriája van a községben. A református templom hajdan a katholikusoké volt. Mostani katholikus lakosai csak a XVII. század végén kezdtek beköltözni báró Mészáros akkori földesúr felhívására. 1815-ben kis templomot építettek, a mely az 1834. évi földrengéskor összedőlt; 1841-ben építettek helyette újat. Gör. kath. temploma 1818-ban épült. A község régente mezőváros volt. Van bennne hitelszövetkezet is. Hozzá tartoznak a Dégenfeld tanya, a Fekete, Homoki és Ponyvás tagok és az Ömböly puszta, mely utóbbi hajdan népes község volt. Már a XIV. században Embel néven szerepel és 1390-ben a Kaplony nembeli Vadai családé volt; 1406-ban pedig a Bagosi Vetési, Csomaközy és Károlyi családok osztoztak meg rajta. 1419-ben a Károlyiak új adományt kapnak rá és 1423-ban egészen az övék. 1468-ban Károlyi László itteni részét elzálogosítja Endrédi Nagy Ferencznek. Maig is a Károlyi családé. Mellette volt és ide tartozik Téglás puszta helye. 1418-ban már puszta volt és akkor tűnik fel, mikor a Báthoryak sok Károlyi birtokot felkértek, de meg nem kaptak. Az idetartozó Ponyvástag, szintén nagyon régi és hajdan Polyvástanya volt a neve. Csomaközön van körjegyzőség és posta. Vasúti és távíró állomása Szaniszló.

Czégény, kisközség a Szamos jobb partján, 75 házzal, 443 magyar lakosal, a kik főleg reformátusok. Határa 1262 k. hold. Ősi idők óta a Kölcsey-család birtoka. 1344-ben már Czegen Monasterium s Czegen monosthora, néven szerepel s a Kölcsey család megerősítő adományt kap a Czégényi monostorra; ettől kezdve Chegen, Czegen alakban fordul elő a község neve, a melynek századokon át a Kölcsey maradt s később, egész mostanáig a rokon Kende család lett a földesura. Mellettük a XV. században a Drágfiak kaptak királyi adományt egyes részeire; 1417-ben a Matucsinai család is szerez itt birtokot; 1460-ban a Károlyiak, 1475-ben a Gacsályi család zálogba, veszi a Kemereiek részét. 1488-ban a Kölcseyek eladnak egyes részeket a Perényieknek; 1490-ben Ujhelyi László és Ágotha ugyanezt teszik. 1503-ban Makray Gergelynek is van benne része; 1518-ban Werbőczy Istvánnak is, a ki itteni birtokát elcseréli Perényi Istvánnal. 1521-ben a Matuznai Tamás részét a Drágfiak kapják meg, de beiktatásuknak ellentmond 1524-ben a Kölcsey és a Kende család. 1559-ben Horváth György, 1561-ben Kelemenfi Fekete János szereznek benne részbirtokot. 1570-ben a szatmári vár uradalmához tartozott és megemlítik, hogy olajütője is volt. A XVII. században legnagyobb része már a Kendéké. A XVIII. század végén földesurai a Kende család mellett a Dósa, Dékány, Ajtay, Illyés családok. Most nagyobb birtokuk van itt Kende Zsigmondnak és Kende Matildnak; mindeniknek csinos úrilaka van itt; a Kende Zsigmondét a múlt század 30-as éveiben építtette hasonlónevű nagyatyja; hozzátartozik kb. 100 holdas park és hatalmas gyümölcsös. A Kende Matild úrilaka csinos, lakályos újabb épület. A határban van a Nagy tanya. A községben van postahivatal.

Czégénydányád, magyar kisközség, a Szamos jobb partján. A házak száma 92, lakosaié 508; ezek magyarok s nagyobbrészt ref. vallásúak. Határa 831 k. hold. Csak egy utcza választja el Czégénytől s a két község sorsa majdnem ugyanaz volt; Dányád nevét a XIV., XV. században rendesen Danyan alakban írják. Ősi birtokosai a Domahidyak voltak, de 1423-ban Domahidy László és István ellen főbenjáró itéletet hoztak, s ekkor Báthory István és András kérték föl; meg is kapták, de egyezség alapján két részét a Kölcseyeknek, egy részét Domahidy György rokonuknak engedték át. Ettől kezdve főbirtokosai a Kölcseyek, az egész XVI., XVII. és XVIII. századában. Mellettük azonban sokan szereztek részbirtokot, így 1515-ben Ungai Hajas Tamás, 1517-ben Guthy Ferencz és Imre; 1543-ban Nyékey Andrásné fia és Márton, 1558-ban Borsovai Oláh András; 1561-ben Fekete Balogh János; 1583-ban Danyay István; 1630-ban 58Mosdossy Imre, 1638-ban a Szuhayak, 1665-ben a Thury lányokkal a Kende, Sándorházy és Horváth családok. A XVIII. század végén Dányád földesurai az Ilosvay, Budaházy, Losonczy, Gyene, Maróthy, Lipcsey és Borbély családok. Most nagyobb birtokosai a Kende és a Gulácsy családok. Gulácsy Gyula az Ilosvay család kúriájában lakik, mely hajdan Ilosvay Imréé, II. Rákóczi Ferencz generálisáé volt. A ref. templom építési ideje ismeretlen. A múlt század ötvenes éveiben már nagyon megrongált templomot, nagyrészt Ajtay Sámuel segítségével, újjáépítették. Körjegyzőség helyben van, postahivatala Czégény.

Dánfalu, oláh kisközség a Szamos folyó mellett. Van benne 51 ház és 202 gör. kath. oláh lakos. Határa 450 k. hold. A község Kővár tartozéka volt és a kővári uradalom sorsában osztozott. Már 1405-ben szerepel Daanfalu, majd 1424-ben Danfalva alakban. A XV. században a Drágffyak voltak e vidék urai, az ő magvuk szakadta után pedig hol az erdélyi fejedelem, hol a magyar király, végre a XVIII. században a gróf Teleki család kapta. Most nagyobb birtokosa nincs. Gör. kath. temploma 1820-ban épült. Postája, távírója és vasúti állomása Fehérszéken van.

Dara, (Szamosdara) magyar kisközség, 135 házzal. Lélekszáma 915. Lakosai magyarok, vallás szerint 221 r. kath., 278 gör. kath., 350 ref., 65 izr. Határa 2218 k. hold. Már a XIV. században sűrűn fordul elő az oklevelekben s nevét Darah alakban írják. 1300-tól kezdve a Darahy nemzetségé volt. 1373-ban a Piliskey család szerez benne részbirtokot; 1433-ban a Csákyak, s 1483-ban a Szokoly-család. Ugyanekkor a Darayak a rokon Irinyieknek részeket adnak zálogba. 1633-ban az Ujlaky család kap benne részt egyik Petheő leány révén, 1635-ben Sóvágó Gergely és János az egész helységre nádori adományt nyer, de a beiktatásnak Pethő István özvegye, Melith Péter és Vetési Kökényesdi Péter ellent mondtak. 1687-ben Serédy Gáspár az egész helységet felkérte. A XVIII. elején a báró Thoroczkay, a Bölcskey, Buday, Kisdobronyi Isaák családok birtoka, a század végén és a XIX. elején az Eötvös, báró Jósika, Kállay, Buday családoké. Most legnagyobb birtokosa Csengeri Mayer Samu. A községben a reformáczió korában már kőtemplom állott fenn, mely a reformátusoké lett. 1741-ben báró Thoroczkayné, szül. báró Serédy Klára, fiát e templom sírboltjába temette el és a templom kulcsát a katholikusoknak adta át. A reformátusok a királyig folyamodtak e jogtalanság miatt s végre azt az itéletet nyerték, hogy a katholikusok vagy adják vissza, vagy építsenek más templomot helyette; báró Thoroczkayné azonban csak kis fatemplomot emeltetett. A kath. templomot újra építették 1739-ben, a reformátust 1868-ban. Ide tartoznak a Fried és Mayer tanyák. Határához tartozott hajdan Vizsoly népes helység, mely már 1483-ban említve van abban a záloglevélben, melylyel a Darai család és osztályos atyafiai némely részeket az Irinyieknek zálogosítanak el és ugyanakkor iktatják be a Szokoliakat és a Daraiakat más részekbe. 1608-ban már puszta és Pethő István birtoka. 1633-ban Sóvágó Gergely és János kapnak rá királyi adományt. Dara utolsó postája és távirója Csenger.

Darnó, magyar kisközség a Szamosközön. Házszáma 36, lélekszáma 218. Csaknem mindnyájan reformátusok. Határa 807 k. hold. Egykor szászok lakták és Szaksza Darnónak is nevezték; a Hunyadiak korában már a mai alakjában írják. A rozsályi uradalomhoz tartozott, de a Drágfiak is birták a XIV., XV. században; a Majtissiaknak is volt részük benne. Rajtuk kivül, 1453-ban, Ujhelyi Péter is szerepel birtokosaként. 1476-ban a Rozsályi Kúnok megosztoznak a mellette fekvő Sopsatelke pusztán. 1490-ben egészen a Rozsályi Kúnoké. 1524-ben kapja meg Bélteki Drágfi János az egész helységet királyi adománynyal. 1539-ben Messer András és Salgay Bálint szereznek benne részt. A következő században a Kölcseyeké. 1666-ban a vármegye gyűlést tartott itt. A XVIII. században a Kölcsey, Péchy, Isaák, Szabó, Bartus családok az urai. 1810-ben pedig főbirtokosai Kisdobronyi Isaák Gáspár, a Pongrácz, Morvay, Czáró, Fogarasi, Osváth és Székely családok. Most Szegedy Antalnak van itt nagyobb birtoka és tekintélyes úrilaka, melyet még a XVIII. század közepe táján az Isaák család építtetett. Azoktól örökölték női ágon a Szegedyek. A község református temploma régebben fából volt; 1824-ben építettek helyébe újat. Egyházi edényei között van egy ezüstből vert kancsó és pohár 1790-ből. A község határában állott hajdan Zapsa falu, mely 1342-ben még említve van, de azután nyoma vész. A község posta- és táviróhivatala Jánkon van.

Dengeleg, magyar-oláh kisközség az Érpatak mellett. Házszám 251; lélekszám 1408; ezek közül 550 magyar, 147 német, 602 oláh; vallásra nézve 255 r. kath., 752 gör. kath., 265 ref., 87 izr. Határa 4736 k. hold. A XIV. század elején már egyháza volt, nevét 1332-ben Dengled alakban írják. A XVII. századig a Dengelegi család ősi birtoka; várának helye még ma is látható. 1510-ben kap itt részt Petri Dersy Kelemen. 1597-ben ismét egészen a Dengelegieké. 1746-ban Dengelegi Anna kikapja az őt illető leánynegyedet és vele a Byk család kap itt részt. 1746-ban gróf Károlyi Ferencz szerzi meg egy részét. Ebben a században oszlott el több kézre. A század végén földesurai az Irinyi, Décsey, Bük, Darvay, Becsky, Solymosy, Veres, Gencsy, Fényes családok. A XIX. század derekáig ugyanezek s az Olcsváry, Balásy és Zimány családok is. Most legnagyobb birtokosai Gorove János és Balásy József. A községben hat régi nemesi kúria van. Van itt ref. és gör, kath. templom. Az előbbinek a tornyát az 1834-iki földrengés ledöntötte. Dengeleghez tartoznak a Balázsi, Diószegi, Gorove, Jasztrabszki, Komoróczy, Krecsinger, Sváb, Szintay, Vay és Vonház tagok s a Kisdengeleg tanya. Kisdengeleg tanyán r. kath. kápolna is van. Dűlőnevei közül figyelemre méltó a "Besenyő" nevű. A község hitelszövetkezetet tart fenn. Körjegyzőség helyben, posta Érendréden, távíró- és vasúti állomás Reszegén van.

Derzs, (Nyirderzs) magyar kisközség. Házainak száma 108, lélekszáma 378; köztük 147 r. kath., 320 gör. kath., 119 ref., 111 izr. vallású. Határa 2960 k. hold. A XIII. századtól kezdve a Petri Dersi nemzetség birtoka volt. 1329-ben Possessio Kyusders, azontúl rendesen Ders néven írják. A XIV. század elején már egyháza volt. A XV. században többen kaptak benne részt, így 1450-ben Hodászi Kántor Lucza is. Ebben a században már a Kántor nemzetség a főbirtokosa, de a Dersiek is földesurai. 1458-ban Way Balázs és 1460-ban a Sásváryak kapnak benne részt. A Dersieknek fiágon magvuk szakadván, 1478-ban a Petneházyak, 1481-ben és 1492-ben a Báthoryak, 1500-ban a Rohodyak szereznek itt részeket. A következő században a Kántor és a Dersi családok örököseinek birtoka; de mások is kapnak itt jószágot, így 1517-ben az Ibrányiak, 1519-ben Zéthényi Fodor, 1541-ben a Maghy, 1564-ben a Zoltán, 1590-ben a Balázsházy és 1593-ban a Tatay családok. A Kántor családot 1539-ben és 1564-ben újra birtokba iktatják. 1579-ben az Ibrányiak, kik a Dersiek örökösei voltak, jelentékeny birtokot szereznek; beiktatták őket a dersi részjószágba és a hozzátartozó Ruszka-Táblás-Teleke, Ráth-Vasvári, Kupán-Teleke, Balogh Jánosi puszták birtokába is. A XVIII. században az Eördögh, Sartory, Way, Ibrányi, Szakadáty, Szabó, Szegedy családok a főbirtokosai; a XIX. század első felében a báró Wayak, Irinyiek és Hagarák is birtokosok. Vásárhelyi Imrének és Fisch Jakabnak van itt nagyobb birtoka. A községben gör. kath. templom van, a mely 1796-ban épült. Utolsó postája Kántorjánosi, legközelebbi távírója és vasúti állomása Nyírbátor.

Dióshalom, oláh kisközség Felsőbányától délkeletre, a vármegye határszélén, 200 házzal és 879 gör. kath. oláh lakossal. Határa 5574 kat. hold, csupa hegyi erdőség. Hajdan neve Sürgyefalu volt. 1411-ben Swrgyanfalwa, 1491-ben Swryanfalwa alakban találjuk. A Piatru Rosi hegy alatt elterülő völgyben fekszik és a kapniki patak folyik át rajta. Régen települt község, mely a nagybányai és felsőbányai bányakincstári uradalmakhoz tartozott. Ma is kincstári birtok. A község a XVIII. század elején dúlt harczok alatt csaknem elpusztúlt; a mikor újra épült, 1738-ban, gör. kath. templomot is épített. Ez egyike a vármegye legérdekesebb fatemplomainak. A község "Sólyomkő" nevű dűlőjéhez érdekes rege fűződik, melyről más helyen van szó. Határában érdekes alakú kősziklák vannak, melyeket a nép kőkazaloknak tart és legendát is tud róla. Mikor t. i. Szt. Péter itt járt, azzal büntetett meg egy gazdát, a ki vasárnap szénát rakott kazalba, hogy összes kazlait kővé változtatta. Postája, távírója és vasúti állomása Felsőbányán van.

Dobra, magyar kisközség a Kraszna mellett, 271 házzal és 1318 református lakossal. Határa 5626 kat. hold. A bélteki uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. Már a váradi Regestrumban szerepel Gyuna nevű lakosa. A község nevét már ekkor is a mai alakjában írták. 1424-ben a Drágfi család osztályakor, a Bélteki ág szerezte meg a birtokot, a mikor pedig 1470-ben Bélteki Mihály hűtlenségbe esett, a Drágfiak ezt is megkapták. A Drágfiak a XVI. század derekán kihaltak és a birtok a kővári, majd később az erdődi uradalom tartozéka lett és az utóbbival együtt 1592-ben Szatmár váráé. 601636-ban Prépostváry Zsigmondot és feleségét, Széchy Katalint, iktatták az egész helység birtokába. A következő században Rákóczi-birtok volt s 1773-ban gróf Károlyi Antal kapott rá királyi adományt, a bélteki uradalommal együtt. Ekkor népesedett meg a község, mert a földesúr Béltek magyar lakosságát ide telepítette. Azóta máig a gróf Károlyi család a birtokosa. A község református temploma 1797-ben épült. Van a községben hitel-, továbbá fogyasztási szövetkezet. Határában érdekesebb dűlőnevek a Papházahely, a melyről azt beszélik, hogy a község hajdan ott feküdt; másik dülőnév a Pogányvár; ennek helyén régi leleteket találtak, bronzkori eszközöket s karikákat stb., melyek a Nemzeti Múzeumban vannak. Ez azt mutatja, hogy már ősidők óta megtelepedett hely. A község utolsó postája Krasznabélteken, távírója és vasúti állomása Ákoson van.

Dobrácsapáti, kisközség a Szamos balpartján, 51 házzal és 334 lakossal; közülök 249 magyar és 85 oláh; 17 r. kath., 144 gör. kath., 148 ref., 25 izr. Határa 1177 kat. hold. Hajdan két külön község volt; a Hunyadyak korában már mindeniket megtaláljuk, Dobrach és Apathy néven. Apáti az olcsvai apáturaságé volt, később egy ideig a praemontrei kanonokoké. 1367-ben már Apáthy Petten kapja meg, a Petri Miklós fia. Dobrach a Dobrácsy családé, a melynek egyik ága Pálfalvaynak nevezte magát. 1563-ban Szabó Tamás szerez itt birtokot. 1609-ben Farkas István és Dengelegi Miklós kap Apátira királyi adományt. Ez időtájt Dobrács, úgy látszik, elpusztúlt, mert 1632-ben megjárják Dobrács és Apáti között a határt és 1667-ben Barkóczy János kap kir. adományt Apáti községre és a mellette levő Dobrács pusztára. A XVIII. században a Barkóczyaké, majd a Csoba vagy Csaba családé, a század végén s a XIX. század elő felében a Szent- Katolnai Cseh, a Csaba és a Virágh családoké. Mostani birtokosa Jékey Zsigmondné. Van itt ref. és gör. kath. templom. Mindkettő régi, avúlt faépület. A ref. egyház aranyozott ezüstből vert, 1678-ból való úrasztali poharat őriz. Határában van a Cseh-tanya. A község utolsó postája Ombod, távírója és vasúti állomása Szatmár.

Domahida, kisközség a Kraszna mellett, 144 házzal és 976 lakossal. Ezek közül 639 magyar és 335 oláh. Vallásra nézve 111 r. kath., 530 gör. kath., 327 ref. Határa 7320 kat. hold. Régi, jelentékeny község. Határa már az őskorban megűlt hely volt. 1332-ben Domanhida, 1467-ben Domanhyda néven írták. Vámos hely volt, hol a Krasznán állított hídon szedtek vámot. Urai már ekkor régen a Dománhidyak voltak s azóta maig ők a nagyobb birtokosai. A XIV. század elején már egyháza is volt. 1394-ben a Csaholyiak s a Dománhidyak pörölnek egymással egyik birtok miatt. 1413-ban Báthory János a domahidi határon vámszedő jogot kap, de azt a Domahidy nemzetség elfoglalja. Ebből pör lett, melyből kifolyólag a Báthoryak a vámnak csak egy harmadát kapták, mert a hidat a Domahidyak őse, Damián, építtette. 1423-ban a Báthoryak részt kapnak benne kir. adománynyal. 1430-ban a Domahidyak egészen magukhoz váltják a vámot. 1449-ben új megerősítő királyi adománylevelet kapnak birtokukra. 1453-ban a Domahidy György fiai osztoznak rajta. A XVI. században a Domahidyak mellett, különösen a volt Báthory részen, többen szereznek birtokot. Igy 1515-ben Ungai Hajas Tamás, 1517-ben a Guthyak, 1558-ban Borsovai Oláh András, 1562-ben Suhó Ferencz és Sukaán János, 1581-ben Majtényi Kutron Miklós, 1590-ben Monosbéli Bély Pál. A XVII. században, 1602-ben, Petheő István szerez itt részjószágot. 1750-ben Nagy Sándor és György kapnak itt nádor adományt. A Domahidyak és a Báthoryak leányága révén is többen szereztek benne részt a XIX. század közepéig. Így a Buday, Eötvös, Kállay, gróf Károlyi, gróf Teleki, Majtényi, Kapossy és Sipos családok. Most főbirtokosai Domahidy Sándor örökösei és Domahidy Elemér. Mindeniknek külön kastélya is van itt. Domahidy Sándor kastélyát a XVII. század második felében Domahidy István építtette és mai ura 1890-ben átalakíttatta. A régi kastélyban többször tartottak vármegyegyűlést is. A Domahidy Elemér kastélyát 1898/99-ben atyja, Domahidy István emeltette. Benne értékes könyvtár van, továbbá Calvin és Luther képei a XVII. század közepéről, melyek a régi rozsályi várból kerültek ide. A község határához tartoznak a Csaba, Domahidy I. és és II., Péterffy és Weisz lápi tanyák és a Sipos tanya. Egy Tagy nevü pusztájáról is megemlékeznek a régi oklevelek, de ennek már nyoma veszett. A község hajdan tiszta magyar lakosságú volt. Csinos, újonnan épült ref. temploma van, 61a gör. kath. templom egyszerű, régibb épület. Domahidy Sándornak benzinmotoros malma is van itt. Postája s vasúti állomása helyben van.

Duncsa, oláh kisközség a nagy-somkúti járásban. 46 háza és 210 gör. kath. oláh lakosa van. Határa 549 kat. hold. Hajdan a Kővárvidékhez tartozott s az uradalom sorsában osztozott. A XIV-XV. században a Drágfiaké volt, majd azoknak kihalta után kincstári birtok, a magyar király vagy az erdélyi fejedelem kezén. A XVII. és XVIII. században a gróf Telekiek kapták meg s ők voltak földesurai 1848-ig. Ma nagyobb birtokosa nincsen. Gör. kath. temploma 1898-ban épült. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Nagysomkút.

Egri, magyar kisközség a szatmári járásban. Házai száma 181, lakosaié 1145, közöttük 97 r. kath., 799 ref., 202 gör. kath., 47 izr. Határa 2292 kat. hold. Nevét már a XIV. században is úgy írták, mint ma. Az Egry család ősi, névadó birtoka s az övék volt kezdettől fogva, a XIX. századig. 1300-ban egészen az Egryeké, 1366-ban Egry László és János elzálogosították birtokukat a Vasváryaknak, de azután erőszakkal ismét visszafoglalták, a miért a király elé idézték őket. 1374-ben megjáratták határát s az ebből kerekedett czivódás következménye lehetett, hogy elvágatták Jánky Lászlónak a Túron levő malmát, 120 sertését elhajtották s terebesi jobbágyait megverették. Nagy pör lett a dologból és ismét a kir. törvényszék elé czitálták őket. 1423-ban újra meg akarták járatni határát Terebes felől, de azt a gróf Perényi Péter jobbágyai megakadályozták. Zsigmond király a határjárást 1426-ban s 1427-ben is elhalasztatja, mert Perényi Péternek az udvarnál kellett lennie. A XVI. században nagyobb birtokváltozások történtek. 1550-ben Perényi Joó Demeter özvegye kap benne részt. 1578-ban Egri Kelemen a maga részét eladja Salgay Bálintnak 400 frtért. 1583-ban ugyanő fogságba esett s kiváltására a felesége újra 600 frtot vett fel Salgay Bálinttól. 1589-ben az Egryek a Mikolay családtól követelik vissza a Gyakor Tölgyes és Piskárkos erdőket, a melyeket valaha elzálogosítottak nekik. 1602-ben Egry Bernhard fogságba esett s hogy kiszabadítsák, eladták birtokának egy részét Chahóczy Menyhárdnak. 1614-ben Szirmay György Salgay Katalintól, Perényi Gábor feleségétől vett meg itt egy nemesi udvarhelyet és 11 telket. 1630-bam az Egryek még mindig pörölnek a Mikolayakkal a két erdő miatt. A következő században az Uray, Korda s más köznemes családok szereznek benne részeket. A XVIII. század végén a Szirmay, Egry, Uray, Császy, Korda, Szilágyi, Magos, Kádár, Kallós családoké, a XIX. század elején rajtok kívül a Gyulay, Kanizsay, Ary, Losonczy, Török családok is a birtokosai. Most legnagyobb birtokosa özv. Sepsy Károlyné. A reformáczió korában, 1569-ben, papja ott volt a között a kilencz pap között, a kik 1569-ben Nagyváradon az unitárius Blandrata és Dávid Ferencz ellen János Zsigmond jelenlétében vitatkoztak. 1822-ben itt volt az a nevezetes gyűlés, a mely a szatmárvármegyei egyházmegyék területét rendezte. Temploma valószínűleg a XV. századból való; nem közönséges stilusú épület. 1834-ben javították, a mikor szép, régi részleteit tönkretették. Az egyház két úrasztali kancsót őriz 1663-ból és 1771-ből és egy asztali terítőt 1715-ből. A községben Kelemen Aladárnak és ifj. Magoss Gedeonnak érdekes, régi kuriája van, melyet még a Szirmayak építtettek. 1835-ig tiszta magyar lakossága volt, ekkor kezdettek földesurai tótokat és oláhokat telepíteni ide. Határához tartoznak a Bornyász, Éger, Gombás, Jávos, Kuczorgó, Ponyvás, Sugár, Szénégető és Téglavető tanyák. "Ördöngős" és "Akasztófa sorja" nevű dűlői, bizonyos jelentőséggel látszanak bírni. A lakosok olvasó-egyesületet tartanak fenn. Postája, távírója és vasúti állomása Mikola.

Erdőaranyos, kisközség a nagysomkúti járásban, 378 g. kath. oláh lakossal, a falu 86 faházból áll. Határa 1331 k. hold. Nevét a Hunyadi korban gyakran feltaláljuk oklevelekben, mint Also et Felsew Aranyas-t. A bélteki vagy B. Drágfi család birtoka volt s vidékén állott az aranyosi vár, a melynek birtokába 1383-ban iktatták be a Drágfiakat királyi adománynyal. Már 1405-ben nem volt meg a vár s a kővári nagy iktató levélben csak a két Aranyas helységet említik. Később is a Kővárvidék sorsában osztozott. Most nagyobb birtokos nincsen benne. Gör. kath. temploma ismeretlen időben épült. Utolsó postája Pusztahidegkút, vasúti állomása s távírója Nagybánya.

Erdőd, nagyközség, a hasonnevű járás székhelye. Vasuti állomásának neve újabban Károlyi-Erdőd. Házainak száma 415, lakosaié 3211; ezek közül 2580 magyar, és 628 oláh. Vallásra nézve 1954 r. kath., 880 gör. kath., 250 ref., 62122 izr. Határa 16,853 kat. hold. Már az őskorban megült hely és az Árpádok korában már szerepel. Nevét Herdeud, Erdeud, Erdewd-nek írták; volt mellette egy Kyserdewd is. A község egyik utczáját ma is Kiserdődnek nevezik. A XIII. században már egyháza volt. A váradi Regestrum 1216-ból Ábel nevű papjáról szól. 1264-ben a szatmári vár kapja meg. 1319-ben Miklós vajda, Móricz mester fia, foglalta el, de ismét visszaítélték a szatmáriaknak. 1323-ban Daróczy családból való Péter, erdődi comes néven szerepel. A XIV. század második felében az egész erdődi kerületet Balk és Drágh kapták meg. 1392-ben már urai voltak s az övék maradt családjuk kihaltáig, a XVI. század derekáig. Előbb a Bélteki ágé volt, de mikor Bélteki Mihály 1470-ben hűtlenségbe esett, a Drágfiak kapták meg. Ők építtették az erdődi hatalmas várat, a mint a homlokzatán álló fölirat mondta: "1481. Szent-György napjának 8-adján Drágfi Bertalan kezdette csinálni ezen Erdewd várat," mely egy még régibb, kisebb vár helyén épült. A Drágfiak kihalta után nagy küzdelem indúlt meg birtokaikért. Drágfi Gáspár özvegye, Somlyai Báthory Anna, Ecsedi Báthory Györgyhöz ment nőül, s minthogy kiskorú fia, György, az utolsó Drágfi, korán elhalt, és férje a János Zsigmond pártjára állott, tőle megkapta az erdődi uradalmat. 1565-ben azonban Schwendi Lázár és Báthory András megostromolták s elfoglalták Erdődöt Miksa király részére. Ezentúl kincstári birtok volt s a szatmári várhoz tartozott 1629-ig, a mikor a báró Károlyi Mihály özvegye, Zsegnyei Borbála kapta meg. Utánna, 1663-ban, báró Károlyi László új királyi adományt kapott e birtokra és a várra. Ettől kezdve máig is a gróf Károlyi családé. Várát János Zsigmond 1566-ban visszafoglalta Miksától, s ekkor lerombolták. 1730-ban gróf Károlyi Sándor építtetett a helyére várkastélyt, felhasználva a régi falakat és alapokat. Ujabban a millennium alkalmából a család a várat ismét restauráltatta. Az erdődi uradalom rendkívül kiterjedt volt. Mikor a Drágfiak kihaltak és az uradalom a szatmári vár kötelékébe került, 49 községből állott. 1592-ben hozzá tartoztak Nagyerdőd, Kiserdőd, Soós, Középhomoród, Mogyorós, Szinfalva, Ivácskófalva, Rentehomoród, Résztelek, Felsőhomoród, Száldobágy, Kismánd, Nagyszokond, Miszoka, Felsőboldád, Lophágy, Gyűrűs, Medes, Felsőszokond, Szakasz, Alsóboldád, Apáczafalva, Sándorfalva, Béltek, Dobra, Felsőszopor, Alsószopor, Nántű, Rákos, Oláhterebes, Ilosva, Esztró, Gyöngy, Géres, Darócz, Piskárkos, Hirip. 1634-ben, mikor a Károlyiaké lett, már csak Kiserdőd, Soós, Felsőboldád, Alsóboldád, Nagyszokond, Száldobágy, Apáczafalva, Kenfalva, Medes, Mogyorós, Résztelek, Puszta- vagy Kismánd, Kis- vagy Felsőszokond tartoztak hozzá. Erdőd a reformáczió terjedésekor vezérszerepet játszott. A Drágfi család a legelső zászlósurak közül való volt, a kik felvették az új hitet és nagy vidékek magyarságát vitték magukkal. Batizi András és Kopácsy István voltak reformátorai s a térítést 1542-1545 közt már teljesen be is fejezték. A szatmárvármegyei reformáczió innen indúlt ki s itt tartották a legelső protestáns zsinatot Magyarországon, 1545 szept. 20-án. Kopácsy István kitünő iskolát nyitott benne, a hol lelkészeket is képeztek. Később is nagytekintélyü egyház volt, s 1708-ban még legnagyobb volt a középszolnoki egyházmegye községei között. Az övék volt az erdődi nagytemplom is, a melyet még Drágfi Bertalan építtetett 1482-ben, góth stilben, a magyarok Nagy-Asszonya tiszteletére. Gróf Károlyi Sándor azonban 1736-ban innen is kitelepíttette a református magyarságot s helyettük svábokat hozott ide. 1768-ban szünt meg itt a ref. egyház; a hívek Dobrára mentek lakni, vagy az erdődi és szatmárhegyi szőlőkben telepedtek le. 1860-ig nem is volt ref. lakosa a városnak. A mostani r. kath. templomot 1860-ban gróf Károlyi Lajos költségén megújították. Az erdődi szőlőhegyen van Szt. Donát kápolnája, a mely búcsújáró hely. A XIX. században szépen virágzott és megmagyarosodott a város. A négy kerektoronynyal ellátott várkastélyban a Bach-korszakban császári járásbíróság, szolgabíróság és adóhivatal volt, de a provizórium alatt gróf Károlyi Lajos az egész épületről lehányatta a fedelet s pusztúlni hagyta az egész kastélyt. A várkastély egyik kápolnájában esküdött örök hűséget 1847 szeptember 8-án Petőfi Sándor Szendrey Júliának. A községhez tartoznak a Cserhát-puszta, Erdőhegy szőlőtelep, Tisztató, Gombatag, Konyárda, Pandúrház tanyák, Lajos puszta, Lászlótér puszta, Ujmajor és Károlyi Lajos major. Érdekesebb dűlőnevek "Kőmező", a hol János Zsigmond seregét 1565-ben Schwendi Lázár és Báthory András megverték.

63Három nagy közös sírdomb is van itt. A "Bakócz" nevű dűlőn állott az a ház, melyben Bakócz Tamás, a későbbi esztergomi érsek született. Határában szerepel 1411-ben Réztelek is, mely Poss. populosa Reztheleke alakban van említve. A "Büdösforrás" kitünő gyógyhatású kénes vízzel buzog fel, de csak a helybeliek ismerik. A községet 1856-ban nagy katasztrófa sújtotta. Majdnem teljesen leégett és csak az uradalom hathatós segítségével tudta a bajt kiheverni. A községben van társas olvasó-kör, egy pénzintézet és egy gazdasági hitelszövetkezet. Gróf Károlyi Lajosnak gőz-hengermalma is van itt. Helyben van járásbíróság telekkönyvi hatósággal, körjegyzőség, csendőrség, posta, távírda és vasúti állomás.

Erdőszáda, kisközség a nagybányai járásban, 275 házzal és 1278 lakossal. Ezek közül 99 magyar, 40 német, 1137 gör. kath. oláh. Határa 3615 kat. hold. 1427-ben Erdewdzad, 1470-ben Erdewdzada néven írják. 1429 körül a Csaholyiaknak Mátészalka vidékén is volt egy Erdődszáda nevű falujok s a régibb irók gyakran összetévesztették a kettőre vonatkozó adatokat. Ez a község a XIV. században a kővári uradalomhoz tartozott és a Drágfiaké volt. Az 1424-iki osztozáskor a béltelki uradalom része lett s 1470-ig a Béltekyeké. Ekkor a hűtlenségbe esett Bélteki Mihály birtokát a Drágfiak kapták meg s az övék volt a XVI. század derekáig, a család kihaltáig. Azontúl vagy az erdélyi fejedelemé s annak adományából a Báthoryaké, vagy a magyar királyé, a ki az erdőszádai uradalom középpontjává tette és Szatmárhoz csatolta. Ennek az uradalomnak részei voltak 1592-ben Magyarerdőszáda, Oláherdőszáda, Remetemező, Balotafalva, Barlafalva, Papbikó, Válaszút, Szilistye, Szakállasbikó, Aranyos, Tomány, Farkasaszó, Oláhtótfalu. 1634-ben Zsegnyey Borbála, a báró Károlyi Mihály özvegye kapott reá kir. adományt. Egy századig a gróf Károlyiaké volt, de 1784-ben gróf Haller Erzsébeté, báró Hunyady János özvegyé lett. A Hunyadyaktól 1810-ben megvette gróf Dégenfeld Miksa. Most gróf Dégenfeld Sándor birtoka, a kinek hatalmas kastélya van a hegy fokára építve. Ezt még gróf Dégenfeld Miksa építtette és neje fejezte be. A kastélyban sok értékes, pompás vieux-wien, sèvresi, meisseni, régi japán s kinai porczellán van és körülbelül 2000 kötetből álló könyvtár. A községben gör. kath. templom van. Van itt egy földvárszerű emelkedés is, a melyet várhelynek tartanak. Határához tartozik a Csüröskert major és a Junáczatanya. Van itt körjegyzőség, csendőrség, posta, távíró és vasúti állomás.

Érendréd, nagyközség a vármegye legdélibb szögletében. Hajdan mezőváros és szolgabirói székhely volt. 305 háza s 1720 lakosa van, kik közül 1062 magyar, 641 oláh. Vallásra nézve 828 ref., 697 gör. kath., 94 r. kath., 96 izr. A község ősi ura az Endrédy család volt már a XIII. században. Nevét már ekkor is Endred vagy Endrid alakban írják. 1398-ban a Zoárdfi Endrédyeknek nagy pörük volt Dengelegi Bertalannal, a ki sok szántóföldjüket elfoglalta. Később, mikor az Endrédy család több ágra oszlott, a birtok is elaprózódott. Igy lettek birtokosai a rokon Endrédi Nagy, Bagos, Uray, leányágon pedig a Szepesy, Becsky, Irinyi, Péczely, Gerzsenyi, Somjódy családok. A XVII-XVIII. századokban azután más családok is szereztek itt birtokot s ez időben a XVIII. század végeig urai: a Geötz, Bokor, Bottka, Domahidy, Falussy, Fráter, Okolicsányi, Iklódy, Gencsy, Domokos, Uray, Irinyi, Fényes, báró Luzsénszky, Leby, Sánta, Latinovich, Szilágyi, Veres, Szintay családok. 1848 előtt Petőfi Sándor néha hetekig vendégeskedett báró Luzsénszky házában (mely a mai községháza) és 1848-ban, mikor az erdélyi táborhoz vonult, itt toborzott honvédeket. Most legnagyobb birtokosai Strobentz Péter, Kulin Imre, Falussy Árpád és Szintay Kálmán, kiknek itt kényelmes lakóházaik vannak. A község régi ref. templomának tornya az 1832-iki földrengéskor össszedűlt s a következő években épült újra. A gör. katholikusok temploma 1821-ben épült. A község határában sok a tanya, így a Buzi felsőtanya, Falussy, Gencsy, Gorove alsó és felsőtanya, Kulin, Strobentz, Szintay, Veres I., II., III., IV. tanyák. A község területén, a református iskola alatt, egy régi vár vagy várkastély nyomait találták meg ásatások alkalmával. A határbeli dülőnevek közül figyelemre méltók, Ravaszlyuk és Égetőhalom, a monda szerint az elsőben egy boszorkány lakott, a kit rontásaiért az égetőhalmon égettek el; Lászlóhalom, a melyről azt beszélik, hogy Szent László királynak ott volt a sátra, mikor átvonult a határon. Péterhalom, a mely ősí őrhalomnak látszik. A községen át foly az Ér pataka, s oláh és magyar részre 64osztja a falut. A lakosság gazdakört és hitelszövetkezetet tart fenn; benzinmotoros malom is van benne. Posta, távíró helyben, vasúti állomása Reszegepiskolton van; uj vasutja most épűl.

Érkörtvétyes, magyar nagyközség az Ér mellett. Van 325 háza s 1941 lakosa, a kik közül 1249 ref., 513 gör. kath., 95 r. kath., 83 izr. vallásu. Határa 6750 k. hold. 1342-ben a Kállayak itteni részüket átadják leánynegyedként Bőlcsi Czudar Domokos fiainak. 1396-ban Kurthules, majd Kertweles alakban van említve és hol Szabolcshoz, hol pedig Biharhoz számítják. 1429-ben a Csaholyiak is kapnak benne részt. 1454-ben ismét a Kállayak az urai, de 1483-ban az Atyai család is. Négy évvel később az Országh család is birtokosa és a maga részét a Harasztiaknak zálogosítja el. 1510-ben Petri Dersi Kelemen, 1548-ban Beke János, 1628-ban Vadászy Mihály, 1753-ban Telegdi Csanády János és Vásárosnaményi Eötvös Sándor kapnak benne részt. Ekkor Nyírkörtvélyesnek is nevezik. A XVIII. század végén s a XIX. elején birtokosai a Guthy, Szlávy, Kengyel, Terjényi, Bükk, Irinyi, Csorba családok. Most legnagyobb birtokosai Balásy József, a kinek nagyanyai jusson jutott a Bükk-féle birtok, a Bükk-féle kuriával, melyet mostani tulajdonosa 1905-ben átalakított, továbbá Boér Endre, Gorove János, Szikszay Albert és Szent-Király Tivadar. A községben a református templom 1848-ban, a gör. kath. templom pedig 1844-ben épült. A határhoz tartoznak a Balási, Boér, Gorove, Pataki és Szentkirályi tanyák. Az "Égetőhegy" nevü dülőben gyakran találnak kő- és bronzkori cserép-edényeket, urnákat, házi eszközöket, tűzhely-maradványokat. Ez a község is sokat szenvedett az 1834-iki földrengéstől. A lakosok olvasókört tartanak fenn. Körjegyzőség, posta és vasúti állomás helyben van.

Esztró, oláh kisközség a nagykárolyi járásban, 62 házzal és 355, legnagyobbrészt gör. kath., oláh lakossal. Határa 1079 k. hold. 1450-ben Ezthre, 1475-ben Estoro, 1489-ben Ezthro praedium alakban írják. Ősi birtokosai a Csákyak voltak. 1489-ben negyedrésze Drágfi Bertalannak itéltetett oda. A következő században egészen az erdődi uradalomhoz tartozott és Szatmár várához volt csatolva. 1601-ben Rakamazy János zálogba veszi, 1633-ban Lokácsi Prépostvári Zsigmond kap benne részeket. A XVIII. század végén s a XIX. század elején földesurai a Pogány, Linkner, Szabó és Bődy családok. Most nagyobb birtokosa nincs. Határához tartoznak a Gruber és Tordi tanyák. Gör. kath. templomát 1800 körül építették. Postája Királydaróczon, legközelebbi távírója és vasuti állomása Kismajtényban van.

Fábiánháza, magyar kisközség az ecsedi láp nyugati szélén. Van benne 326 ház, 1957 lakossal; közülök 1139 ref., 617 gör. kath., 45 r. kath., 156 izr. vallású. Határa 4725 k. hold. 1341-ben Fabianhaza al. nomine Bohol alakban van említve. Ekkor lett a Báthory család birtoka s azóta az ecsedi uradalom része volt mindvégig. Előbb a Fábián családé volt. A XV. században a Báth családnak is volt benne része, melyet 1430-ban a rokoncsaládok örököltek. Egy része az Országh családnak jutott, a mely azt 1487-ben elzálogosította a Harasztiaknak. A Báthory család kihalta után egy ideig a magyar királyé volt, majd a Bethleneké és a Rákócziaké. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg, s azóta a gróf Károlyi családé. Ref. temploma a XIX. század elejéről való; a gör. kath. templom is 1815 körül épült. 1862-ben a község kétharmada leégett. Van a községben hitelszövetkezet, függetlenségi kör, körjegyzőség és posta; távíró és vasúti állomása pedig Nagyecsed. Határán át folyik a Fényes patak.

Farkasaszó, oláh kisközség a nagybányai járásban, 216 házzal, 1049 gör. kath. vallású lakossal, Határa 2793 k. hold. Kővárvidékéhez tartozott és 1392-ben kapták Balk és Dragh máramarosi főispánok. Nevét 1424-ben a Drágfiak osztozásakor Farkasazow-nak, később Farkasazo-nak írták. 1424-ben a Béltekieknek jutott, de 1470-ben hűtlenségük miatt a Drágfiak kapták meg. A Drágfiak kihalta után, 1592-ben, az erdőszádai uradalomhoz csatolták és a szatmári vár tartozéka lett. 1646-ban a Kállay család kapta meg, s attól kezdve végig az övék volt. A XIX. század elején a Kállay, Szaplonczay és Krassay családokat találjuk itt. Most özv. Kállay Kornélnénak van itt nagyobb birtoka és kényelmes úrilaka. Gör. kath. templomának építési ideje ismeretlen. Körjegyzősége helyben van, postája távírója és vasúti állomása Erdőszáda.

Fehérgyarmat, magyar nagyközség a Szamosközön, a Szamos, Túr és Tisza között. Van 741 háza és 4220 lakosa. Vallásra nézve 3433 ref., 319 r. kath., 92 gör. 71kath. és 455 izr. Határa 9227 hold. A XIV. század elején már tekintélyes hely lehetett, mert 1334-ben Miklós nevű papja a pápai tizedszedők jegyzékében elég nagy dézmával szerepel. Nevét ebben az időben még csak Gyarmatnak mondták és 1387-ben Germad, 1403-ban Jarmath-nak írták. 1418-ban már oppidum. Ősi birtokosa a Massel nemzetség volt, a mely innen vette előnevét. 1363-ban I. Lajos király Gyarmathi Massel Jánost nótáztatta és birtokait Gilet Miklós nádorispán fiainak adta. De azért még századokig volt itt birtokuk a Gyarmathyaknak; már 1380-ban Gyarmathy Lőrincz szerepel birtokosként. 1387-ben Zsigmond király elkobozta a Matucsinayak itteni birtokát s a Rozsályi Kún és a Szántai Petőfi családoknak adta. A Szántaiakról leányágon nemsokára a Báthoryakra szállott, de 1395-ben ismét a Matucsinayak kapják vissza, mígnem 1436-ban újra hűtlenségbe estek és ekkor a birtokot a Báthoryak kapták meg, a kik ez időtől kezdve főbirtokosai az egész gyarmati uradalomnak, a hozzátartozó Kisar, Nagyar, Oroszi, Namény, Csaholcz és Matolcs községekkel együtt. A Rozsályi Kún családot a XV. században is itt találjuk. A Drágfiak a XV., XVI. században szintén szereznek itten birtokrészeket, de a hatalmas Báthory és a Rozsályi Kún családok között nem tudtak megerősödni. A Báthoryak után a Bethlenek örökölnek. 1633-ban Bethlen István és Péter kapnak adománylevelet a gyarmati jószágokra. A Bethlenek után a Rákóczyaké lett az egész uradalom, a szatmári béke után pedig gróf Károlyi Sándor kapta meg. A XVIII. század végén birtokosai voltak a gróf Károlyi családon kívül a Schuler, Kállay, Gulácsy, Tatay, Ilosvay, Mándy, Bakó, Kardos, Kalydy, Fábián, Klobusiczky, Kézy, Bartha, Korponay, Becsky, Ajthay, Csoknyay és más családok. 1810-ben a község 315 háza közül 254 nemesi telek volt. A XIX. században végig ugyanezek a családok a főbirtokosok és velük a Jékey család is. Most nagyobb birtokosai a gróf Károlyi család, Jékey Sándor és id. Spitz Adolf. A helység hajdan két részből állott: Nagy- és Kis-Gyarmatból. A déli részét ma is Tömösvárnak hívják, arról a hajdani földvárról, a mely itt állott. Két régi földbástyája nehány évtizeddel ezelőtt még látható volt. A vár jelentékeny szerepet sohasem játszott; okleveles adataink sincsenek róla; valószínüleg a Báthoryak építtették uradalmuk középpontján kisebbszerű erődítményül. A török korszak emlékét tartja fenn a maig is mecsetnek nevezett és a város legkeletibb és legemelkedettebb részén fekvő utcza. Kolera többször látogatta a helységet; 1742-ben oly nagy mértékben pusztított, hogy a ref. egyház tagjai közül 470 lelket, úgyszólván az összes lakosság harmadrészét elragadta. 1834-ben fekete-himlőjárvány pusztított és 1836-ban ismét a kolera. Nagyobb tűzvész az utóbbi évtizedekben volt, 1872-ben, 1895-ben és 1900-ban, a mikor egy egész utcza, a főút több épülete, a r. kath. templom és a városháza is leégett. A templomot azonban 1906-ban díszesen helyreállították. A ref. egyház hajdani nagyságát bizonyítja, hogy 1559-ben, a híres nagyváradi zsinaton, négy papja jelent meg. Akkor Szamos-Gyarmatnak nevezték. 1691-ben a gyermektelenül elhalt Székely László a kath. plebániának hagyta belsőségét s ez volt alapja a kath. egyház új megépülésének. 1772-ben csak kisebb fatemplomot építtettek, de 1816-ban Klobusiczky Péter szatmári püspök, a ki itt született, új templomot emeltetett. A ref. templom a XV. századból való és 1761-ben megújították. Egyházi edényei közül érdekes egy 1656-ból való vert ezüst tányér. A község a hasonnevű járás székhelye. Van benne temetkezési egyesület; úrbéri, fordulós és tagos birtokosok egyesülete; ev. ref. ének- és dalegyesület; társaskör és kaszinó; polgári olvasókör, két takarékpénztár, egy önsegélyző szövetkezet, Van itt továbbá közkórház is. Két hengergőzmalom, eczetgyár. Azonkívül járásbírósága, telekkönyvi hatósággal, adóhivatal, csendőrségi állomás, vasútállomás, posta- és távíróhivatal. Határához tartoznak a Bakó, Cserhát, Kacsó, Károlyi, Kenderhely, Kajdi, Kormány, Mogyorószeg, Nagy, Rácz, Spitz I., II., III., Sümegi és Vitéz tanyák. "Kenéz" nevű dűlőjének elnevezése még a régi világból maradt fenn.

Fehérszék, oláh kisközség a nagysomkúti járásban, 118 házzal és 564 gör. kath. lakossal. Határa 3928 k. hold. Már a Hunyadiak korában megvolt és nevét 1405-ben már Feyerzek, 1424-ben Feyerzegh, 1475-ben Feyrzekh-nek írják. A kővári uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. Határa két századdal ezelőtt a Péchy család zálogbirtoka volt, de tőle visszaváltotta a kincstár s ettől gróf Teleki Géza vette meg, a kinek ma itt egy 57 holdas parkban szép úrilaka van. A kertben két halastónak van nyoma. Itt van eltemetve a Péchy család egyik híres 72tagja, Péchy generális. Gróf Teleki Gézán kívül nagybirtokosok itt ma a királyi kincstár és a község úrbéres testülete. A faluban gör. kath. templom van, mely 1700-ban épült. 1848-ban a magyarok a község németlakta részét felgyújtották. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van.

Feketefalu, kisközség a Lápos folyó mellett, 115 házzal, 534 gör. kath. oláh lakossal; határa 861 k. hold. Már 1411-ben előfordul a neve Fekethefalw alakban. Ekkor Nagybányáé volt s vele együtt Lázárevich István szerb fejedelem kapja cserében. Később a szinéri uradalomhoz tartozott, s azzal a Meggyesalji Moróczoké s utódaiké lett. 1625-ben Vetési Kökényesdi Péter kapta királyi adománnyal. A XVIII. század végén s a XIX. elején urai a Mihályi, Sigovinyi, Vankay, Darvay, Horváth és Mátay családok. Most nagyobb birtokosa nincsen. Gör. kath. temploma 1864-ben épült fel. Hozzá tartozott régen Homok puszta, a melyet 1625-ben említ egy oklevél, mikor Vetési Kökényesdi Péter kapta meg. A községnek utolsó postája, távírója és vasúti állomása Nagybánya.

Felsőboldád, oláh kisközség az erdődi járásban; 124 házzal és 655 gör. kath. lakossal. Határa 3895 k. hold. A kővári, majd a bélteki uradalomhoz tartozott és ez uradalmak többi birtokainak sorsában osztozott. Most legnagyobb birtokosa gróf Károlyi Gyuláné. A községben lévő gör. kath. templom 1820-ban épült. A határon a Nánda és a Boldád patak folyik. Fölötte emelkedik a Tető (Csetecze) hegy. Postája Krasznabéltek, távírója és vasúti állomása: Károlyi-Erdőd.

Felsőfernezely, oláh kisközség Nagybánya mellett, a Rozsály hegység alatt; van benne 281 ház 1132 gör. kath. lakossal. Határa 2104 k. hold. Régi község. I. Károly király már 1329-ben Nagybánya városának adományozta s azóta máig az övé. A fernezelyi völgyben régóta foly a bányászat. A völgy éjszaki részében van a Francziska bánya, a mely a mult században Nagybánya tulajdona volt s akkor számos zúzó és kohó dolgozott itt, de mióta a város eladta, azóta elhanyagoltan áll. A község a völgyben hosszan van építve; lakosai sem nem vetnek, sem nem aratnak; mindnyájan szénégetők vagy bányamunkások. A határ terméketlen, de vadregényes. Szép helyek a Kecskekő, a Roszai völgy, a Bódi tó, mely hatalmas vizgyűjtő medencze; a szturi völgy, hol gyönyörü vízesések vannak 5-8-10-20 méter magas eséssel; a Holmi kőszikla, mely 1089 méter magas és czukorsüveg formájú. A Demeter mező, hatalmas havasi rét a máramarosi határon s a Pleska hegy, mely 1291 méter magas. Határában van a Blidár falu, a mely tulajdonképpen Nagybánya város telepe. A Feketepatak és az Izvora völgy is szép helyek. Gör. kath. temploma 1824-ben épült. A község postája Alsófernezely, távírója és vasúti állomása Nagybánya.

Felsőhomoród, oláh kisközség a Homoród patak mellett, 84 házzal és 398 gör. kath. lakossal. Határa 2324 k. hold. Szintén a kővári, aztán a bélteki uradalomhoz tartozott és ezeknek a sorsában osztozott, míg végre a Károlyiak birtokába került. Ma is gróf Károlyi Alajos a legnagyobb birtokosa. A község gör. katholikus temploma 1896-ban épült. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Alsóhomoród.

Felsősándorfalu, kisközség a nagybányai járásban. Van benne 103 ház, 463 gör. kath. vallású oláh lakossal. Kezdettől fogva a királyi kincstár tulajdona volt, mely erdőségeit használja föl a bányaművelés czéljaira. Most nagyobb birtokosa nincsen. Gör. kath. temploma a XVII. századból való volt, egyszerü faépület; helyette 1906-ban kezdtek újat építeni. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Felsőbánya.

Felsőújfalu, oláh kisközség a nagybányai járásban. Házainak száma 134, lakosaié 624, mindnyájan gör. kath. vallásúak. Határa 689 k. hold. A községet 1329-ben I. Károly király Nagybánya városának adományozta, ezé is volt mindvégig. Most is e város a legnagyobb birtokosa. Gör. kath. temploma 1705-ben épült. A lakosok keresztény szövetkezetet tartanak fenn. Postája és távírója Nagybányán, a legközelebbi vasútja Giródtótfalun van.

Fény (Mezőfény), kisközség az ecsedi lápnál. Van benne 261 ház, 1549 lakossal; ezek közül 1363 magyar, 185 német és csaknem mindnyájan r. kath. vallásúak. Határa 7431 k. hold. Régi község s kezdettől fogva a Kaplony nembeli Károlyiak birtoka. Nevét már 1410-ben is Feen-nek írják. Az 1332-37-iki pápai tizedjegyzékben is előfordul. 1419-ben új adományt kapnak rá a Károlyiak. Ebben a században még a rokon Vetési, Bagosi, és Csomaközi családoknak is volt benne részük, de 1468-ban már egészen a Károlyiaké és ekkor Károlyi László elzálogosítja 73Endrédi Nagy Ferencznek. A XVII. században a község teljesen elpusztult. 1720-ban gróf Károlyi Sándor Németországból hozott svábokat telepített ide s kath. templomot, plebániát alapított. 1785-ben épült állandó temploma, s ezt 1900-ban megújították. Most is a gróf Károlyi család a legfőbb birtokosa. Hozzátartozik Kigye puszta és Körmeirtvány. Postája helyben van.

Fülesd, magyar kisközség a Szamosközön. Van benne 148 ház, 817 legnagyobbrészt ref. vallású lakossal. Határa 2615 kat. hold. Régen megült kis község. Már 1345-ben említve van a Kölcseiek pusztájaként. Nevét 1477-ben Fylesd-nek, 1488-ban Phylesd-nek írják. Már ebben az időben is a Kölcsey családé s a kölcsei uradalomhoz tartozott. 1475-ben a Kemerey családnak is volt benne része, a melyet a Gacsályiak vettek zálogba. Ezek 1481-ben újra részt kapnak benne és velük együtt Kemerey Mihályné és leányai is. A Kölcseyek 1488-ban egyrészét a Perényieknek adták el. A XVI. és XVII. században a Kölcseyek mellett 1496-ban Ujhelyi László és testvére Ágotha, Szepessy Lászlóné, 1507-ben Zoltán János, 1518 előtt Werbőczy István, a ki ekkor cserélte el összes birtokait Perényi Istvánnal. 1520-ban a Báthoryak és a Gúti Országhok, 1544-ben Muchey Pál, Nagyváthy János, Rácz Miklós; 1561-ben Fekete Balogh János; 1577-ben Kubinyi László és Pongrácz Zsigmond, 1594-ben Wukityevich István is birtokosok. 1642-ben a Kölcseyek nova donatiot kapnak összes birtokaikra. 1664-ben vármegyegyűlés is volt itt. 1696-ban az egész uradalommal együtt a szatmári várhoz tartozott, de később a Kölcseyek ismét visszakapták s az övék maradt. Mellettük részjószágokat birtak a gróf Barkóczyak, a Gáspárek, a Czégényi Kende, Tarpay és a Baka családok. Most nagyobb birtokosai Kölcsey Gábor, Ináncsy Károly, Tarpay Lajos és Baka Béla. Régen nagy erdőségei voltak, a Kálnok, Gábornak és Darvas; határán átfolyik a Túr és a Tapónak. Hozzá tartozik az Inácsy és a Kölcsey tanya. A ref. egyház 1850-ben épített templomot. Utolsó postája Kölcse, távírója és vasúti állomása Tiszaújlak.

Fülpös, magyar kisközség a Szamos jobb partján, 67 házzal és 408 lakossal, kik legnagyobbrészt ref. vallásúak. Határa 728 kat. hold. Már a XV. században szerepel Philpes alakban. Nevét, úgy látszik, ősi birtokosától, Fylep comestől vette, a kit itt 1272-ben beiktattak. Valószínű, hogy ettől eredt a Fülpösy nemzetség is, a mely már 1352-ben ura volt a községnek. 1525-ben és 1575-ben új adomány-levelet kapnak rá, de mellettük birtokosok még: 1419-ben a Nagykállai Lőkös család, 1421-ben Erdélyi Bálint, 1427-ben a Báthoryak, 1489-ben Kenderessy Lászlóné és 1590-ben Tardi Vörös Orbán. 1650-ben már puszta, de még, úgy látszik, lakott hely, mert 1662-ben a szatmári német várőrség 1000 frt kárt tett benne s ezzel teljesen elpusztította. Ebben a században a Peley, Uray és Kende családoknak is volt itt birtokuk. A XVII. és XVIII. századokban az Ilosvay, Tolnay és a Losonczy családoké s az övék a XIX. század első felében is. Most nincs nagyobb birtokosa. Határában feküdt a XV. században Farnas földje is. A ref. egyház régi templomát, mely még a Mátyás korában épült, elhordta a Szamos, helyette fából, majd a XIX. század elején téglából építettek templomot. Utolsó postája Ököritó.

Fülpösdarócz, magyar kisközség a Szamos jobb partján, 59 házzal és 347 lakossal, kik legnagyobbrészt ref. vallásúak. A hajdani kölcsei uradalomhoz tartozott. 1379-től 1417-ig a Kölcsey és Szekeresy családoké volt és valószínűleg ezektől foglalták el 1424-ben Domahidy György és László. 1575-ben Filpessy Ferencz nyer benne részjószágot, a melyet 1590-ben Tardi Vörös Orbán lovassági tábornoknak adott el. A következő században a Kölcsey családon kívül a Tatay család is birtokos itt. A XVIII. században pedig a Gulácsy, Moldvay, Somlyai Szilágyi, Ludányi Bay, a XIX. század első felében az Ilosvay, Gulácsy, Moldvay, Tatay és Varga családok. A ref. egyház régi templomát elvitte a Szamos, újat 1752-ben építettek s 1810-ben a magyar református templomok közt csak itt volt még orgona, a melyet a Gulácsy család állíttatott. Mostani főbirtokosa Luby Zsigmond, kinek itt szép, új úrilaka van. A község utolsó postája Géberjén.

Gacsály, magyar kisközség a Szamosközön. Házainak száma 180, lakosaié 1092. Mindnyájan magyarok s vallásra nézve 841 ref., 92 gör. kath., 88 r. kath., 71 izr. Határa 3445 kat. hold. Határában néha bronzkori leletek kerülnek felszínre. A XIV. század elején már egyháza volt, nevét 1332-ben Gachal-nak írják. Hajdan a Guth-Keled nembeli Gacsályi családé volt. A XV. században a Kusalyi Jakcsoké és a Csákyaké. 1421-ben Csáky György, a székelyek 74ispánja, kapott benne birtokot, s 1427-ben Kusalyi Jakcs Mihálytól Gacsályi Tamásnak ítélik oda. 1459-ben a Bornemiszákat iktatták egyes részeibe; 1476-ban pedig a Szántai Becsky családot. 1504-ben Rozsályi Kún János kap benne részt, 1569-ben pedig Messer András és Salgay Bálint is. A XVII. században a Bárczay, Leövey, Maróthy, Gacsályi, Kökényesdy és más családoké. Az 1717-iki háborús időkben ősi templomával együtt annyira elpusztúlt, hogy alig maradt benne 5-6 ház; de nemsokára újra megépült s a század végén ismét tekintélyes község. Ref. templomát is 1759-ben építették újra, felhasználva egyes régi részleteket is. Az egyháznak több régi, XVII. századbeli vert ezüst pohara van. Ez időtájt urai a Madarassy, Szilágyi, Pap, Egry, Leövey, Sepsy, Lipcsey, Osváth, Ujhelyi, Székely, Bölöni Nagy és Maróthy családok. A XIX. század elején ugyanezek és a Ráthonyiak. Mostani nagybirtokosai Maróthy Sándor és Madarassy Sándor. A lakosok gazdasági hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartoznak a Lakatos, Maróti, Szombati és Vona tanyák. Körjegyzőség, vasúti állomás, posta és távíró helyben van.

Garbolcz, magyar kisközség a Túrháton, az Éger nevű láp mellett, 52 házzal s 356, főként ref. vallású lakossal. Határa 1237 kat. hold. Nevét 1344-ben Garbolch-nak, 1427-ben Garbocz-nak írják. A Guth-Keled nembeli családok ősi birtoka s így jórésze a Gacsályiaké volt. Közülök való volt az az Elleus, a ki 1344-ben határait megjáratta. Ebben az oklevélben említik Pylyske felől a Zomoga patakát, az Eger vizét, a Sárt és Garbolch fokát. A Kusalyi Jakcsok megszerezték, de 1427-ben birtokukat visszaítélte a kir. kúria Gacsályi Tamásnak, mint Elleus fia, László maradékának. 1429-ben a Matuznayak és a Rosáli Kúnok és szereztek benne részt. A XVI. és XVII. században a rozsályi uradalomhoz tartozott. Kún László főispán 1643-ban egy gacsályi telkét elcseréli Zalkay János garbolczi telkével. 1659-ben Gacsályi Horvát István kap benne újabb részt. A XVIII. században a Becsky, Nagy, Horváth, Várady, Szalkay, Szőke családok a főbirtokosai. A XIX. század derekáig a Kölcsey, Böszörményi, Várady, Horváth, Zombor, Szalkay családoké. Most nagyobb birtokos nincsen a községben. A Rákóczy-féle szabadságharcz alatt elpusztúlt s csak később épült fel újra. 1787-ben leégett az egész község s akkor más helyre telepedett át és ott épített új református templomot 1832-ben, melyet azonban 1859-ben újra kellett építeni. A község postája, távírója és vasúti állomása Mikola.

Gebe, magyar kisközség a Nyírségen, 310 házzal és 1917 lakossal, a kik közül 904 ref., 566 gör. kath., 208 r. kath., 236 izr. vallású. Határa 7242 kat. hold. Régi község. A XIV. század elején már egyháza volt. 1427-ben a Csaholyi család birtoka és e családé maradt 1574-ig, a mikor Csaholyi Imre leányai fiúsíttattak, megkapták és Annával Melith György, Katalinnal a Petrichevich Miklósé lett. 1659-ben Kapy Katalin is kap benne részt. 1696-ban a szatmári várhoz tartozott. A XVIII. században többen kaptak rá királyi adományt s e század végén urai a gróf Teleki, Bay, Péchy, Irinyi, Czerjék, Csanády, Bölönyi, Vitkay, Csomay, Varga, Szarka és Papp családok. A XIX. században ugyanezek és örököseik. Most a herczeg Odescalchy családé a határ nagyobb része, ezen kivül gróf Berchthold Arthurnak és Rába Lászlónak van itt birtoka. A gróf Berchthold úrilakában sok érdekes régiség látható. Határához tartoznak az Aáron, Berger, Gólyaszállás, Herczeg, Jékey, Németi, Rába, Serly, Szilágyi és Taussig tanyák. Postája helyben van.

Géberjén, magyar kisközség a Szamos mellett. Házainak száma 81, lakosaié 468 és ezek ref. vallásúak. Határa 883 kat. hold. Nevét 1387-ben Gabrien, 1393-ban Geberyen alakban írják. A XIV. században a Matucsinayak ősi birtoka volt, de 1387-ben hűtlenségbe esvén, elvesztették s a Rozsályi Kúnok és a Szántai Petőfiek kapták, a kikről leányágon a Báthoryakra szállott. 1395-ben a Kúnok részét a király visszaadta a Matucsinayaknak, de 1436-ban ismét nótáztattak és most ezt is a Báthoryak kapták meg. Ez időben még csak pusztaként szerepel. A Báthoryak mellett a XV. században a Fülpessy, Matucsinay és Rozsályi Kún családoknak is volt benne részük. A XVI. században ugyanezeké a családoké vagy örököseiké, a XVII. században már az egész Báthory-birtok a Bethleneké, majd a Rákócziaké. 1659-ben Jékey Ferencz kap rá királyi adományt és ma is a Jékey család a birtokosa. Jékey Zsigmondnak itt csinos és kényelmes úrilaka van, a melyet a XIX. század elején Jékey Imre építtetett; másik udvarházát a XVIII. század végén Jékey Ferencz emeltette. Itt őrzik a Jékey család levéltárát a XIII. 75századtól kezdődő oklevelekkel. A régi ref. templom 1720-ban épült, de azóta mást építettek helyette. A község utolsó postája Győrtelek.

Gencs, nagyközség Nagykároly mellett. Van benne 223 ház, 1437 lakossal; ezek közül 1095 magyar, 342 oláh, de mindnyájan beszélnek magyarúl; vallásra nézve 894 ref., 429 gör. kath., 95 r. kath. Határa 5020 kat. hold. Nevét már 1332-ben is Gench-nek írták. Ősi birtokosa a Gencsy család volt, a melynek egész a XVIII. századig jelentékeny része volt benne. 1407-ben a Báthoryak, 1418-ban a Vetésiek szerzik meg egy részét. 1431-ben Bobáld felől a Károlyiak akarták megjáratni határát; de Gencsy Orbán ellentmondott. Ez a per még 1436-ban is folyt: 1458-ban az Endrédyek a Gencsyek jobbágyait fegyveresen megtámadták és megrabolták. 1514-ben a Gencsyek jószágait a király elkoboztatta és a Báthoryaknak adományozta. Ebben a században a Báthoryak mellett, kik itteni birtokukat az ecsedi uradalomhoz csatolták, számos más család szerzett itt kisebb-nagyobb birtokot. 1545-ben Gosztonyi Miklós, 1551-ben Farkas Gergely, Gencsy János és Hatvani János; 1587-ben a Balásházy, Sarolyáni, Dabóczy, Erdélyi, Kereky, Nobis, Sándorházy, Gáspár, Gálfi; 1588-ban a Fodor, Gencsy, Csúry; 1589-ben a Rakamazy család kap benne részt. A XVII. században ezek a családok terjeszkednek benne s a Báthoryak kihalta után, birtokuk jórészét köznemesek szerezték meg. A század derekán, mikor 1747-ben báró Losonczi Bánffy Farkas, Way László és Mihály és a Sarkady családok is birtokosai, már az egész helység nemesekből állott. A század végén nagyobb szerepet játszottak köztük a Way, Iklódy, Szekeres, Csomay, Sántha, Szováthy, Erdélyi családok. A XIX. század első felében már csak két nagyobb birtokosa volt: Csomay Pál és a gróf Tholdalaghy család. Ujabban özv. Joannovich Lázárné szül. Uray Irén volt legnagyobb birtokosa, a ki azonban birtokát egy budapesti házzal cserélte el. A községet csupa nemesek lakták s a vármegyei tisztújításokon a "gencsi voksok" mindig sokat számítottak. Élelmes, vállalkozó, fúrteszű, kupeczkedő nép is volt a gencsi s azért támadt az a közmondás "Bere, Gebe, Gencs, - Isten tőle ments!" A község ma hitelszövetkezetet tart fenn és két gőzmalom is van benne. A ref. egyház 1886-ban épített új templomot a hitújítás korából való templom helyére. A gör. kath. templom 1869-ben épült. A károlyi és szatmári várak közelében, mindig útjába esett minden hadnak és sokat kellett szenvednie. 1888-ban az Ér áradása, 1904 május 30-án óriási tűzvész pusztította el nagy részét. Határához tartoznak a Balogh, Burger, Grehl, Hegedűs, Ökrös, Penyigei, Sternberg, Tomanóczy, Tóth, Uray, Vörös és Wálik tanyák és a Forrás csárda. Van a határban egy kerek halom (Kunhalom), a melyről a nép azt meséli, hogy a kuruczok hordták össze süvegeikkel s Rákóczi sátora állott rajta. A községnek van postája, távírója, vasúti állomása pedig Nagykároly.

Géres, magyar kisközség az erdődi járásban. 217 házból áll, 1079, főként ref. lakosa van. Határa 2625 kat. hold. 1420-ban szerepel először Gebres alakban Csáky István birtokaként, abból az alkalomból, hogy Vetési Jakab a Csáky által börtönbe vetett jobbágyokat kiszabadította. Nevét 1475-ben Geroz, 1489-ben Gyeres alakban írják. A királydaróczi uradalomhoz tartozott s ezzel a XIV. és XV. században a Csáky családé volt. A XVI. században a királyi kincstár foglalta le s 1592-ben az erdődi uradalommal Szatmárhoz tartozott. 1634-ben, 1642-ben a daróczi uradalom lajstromaiban fordul elő s ekkor is a szatmári váré. Aztán Bethlen-birtok lett és Zoltán Józsa Bethlen Gábor fejedelemtől megvette 800 tallérért. A Zoltánok már 1628-ban megszereztek benne három jószágrészt. A következő században többen szereztek itt birtokot s a szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg, de később a Kölcsey, Rácz, Ottlik, Balogh családok is birtokosai. A XIX. században is ezeknek a maradékai bírták. Most nagyobb birtokos nincs benne. A ref. egyház temploma 1803-ban épült. Körjegyzőség helyben van, postája, távírója és vasúti állomása Erdőd.

Gilvács, magyar kisközség a Kraszna mellett. Van benne 95 ház, 801 lakossal; köztük 611 r. kath., 107 gör. kath., 50 ref., 21 izr. vallású. Határa 2332 kat. hold. Nevét 1393-ban Gyluach, 1466-ban Gelwach alakban írják. 1398-ban a Szántói Petten családé. 1391-ben és 1417-ben iktatták be itt Báthory Istvánt és Benedeket, az ecsedi uradalom urait. 1609-ben a Báthoryak után Tedy Bálint kapta meg. Azután megint az ecsedi uradalomhoz tartozott s Bethlen-, majd Rákóczi-birtok lett. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg és svábokat telepített ide. A Károlyiaké volt a század végén is, a XIX. század derekáig. 76Most nagyobb birtokos nincs a községben. A községbeli róm. kath. templom 1841-ben épült. A községhez tartozik a Károlyi-tanya és a Gőzfűrész-telep, a hol a Lord és társa czég tart fenn gőzfűrész-gyárat. Érdekes a Gilvács nevű dűlő, a melyről azt beszélik, hogy hajdan ott feküdt a község. Gilvácsnak van vasúti állomása, postája és távírója.

Giródtótfalu, kisközség a Zazar mellett, Nagybánya tőszomszédságában. Házainak száma 187, lakosaié 814, köztük 103 magyar, 688 oláh, 19 német és magyarúl összesen 339 beszél; vallásra nézve 695 gör. kath., 97 r. kath., 18 izr. Határa 1913 kat. hold. Már 1336-ban a Gerőd nemzetség birtoka. Ettől vette meg 1408-ban Omechim nagybányai polgár, a ki a nagybányai ispotálynak hagyta s 1605-ben Bocskay István erdélyi fejedelem az evangélikus egyház őrizetére bízta. Ebbe kötöttek bele később s a minoriták 1687-ben megkapják azzal a meghagyással, hogy évenként hat szegényt kötelesek eltartani. Azóta máig a minoritáké. A nép a régebbi századokban még magyar volt s a falut 1692-ben Tejfeles-Tótfalunak s néha Veslinger-Tótfalunak írják, mert lakosai tejfelből kitünő, édes sajtot készítettek. Hajdan Nagybánya külvárosának tekintették s 1620-ban a városi tanács kimondja, hogy a nagybányai szabó-mesterek csak Felsőtótfaluban (a mai Giródtótfalu) tűrhetnek meg "kolontár", vagyis czéhen kívüli mestert, a városban nem. 1684-ben a török elfoglalta. 1605-ig r. kath. egyház volt benne; ekkor Bocskay a reformátusoknak adta a templomot s az övék is volt 1792-ig, a mikor újra a katholikusoké lett. Temploma XVII-XVIII. századi építmény; szép szószéke egy darab kőből van faragva. A községben van fogyasztási szövetkezet. Körjegyzőség is helyben van, vasúti állomása, postája és a távírója szintén.

Görbed (Szatmárgörbed), kisközség 125 házzal s 669 lakossal, kik közül 266 magyar, 402 oláh, de csaknem mindnyájan tudnak magyarúl; vallásra nézve 422 gör. kat., 200 ref., 38 izr. Határa 1406 kat. hold. Nevét 1496-ban Gyerbed-nek írják s kezdettől fogva a meggyesi uradalomhoz tartozott. A XV. században a Móriczfiaké. A Meggyesaljai család kihalta után a Báthoryak öröklik, de mások is szereztek birtokot benne. 1585-ben Szokoly György két malmot kap a Szamoson és részjószágot. 1597-ben Losonczi Bánffy György; 1609-ben Csomaközy Péter, 1624-ben Kovacsóczy István kapja meg az egész helységet. Végre 1629-ben Károlyi Kataliné lesz, s ettől kezdve a gróf Károlyi családé. Most nagyobb birtokosa nincs. A ref. templom régi, de építési kora ismeretlen. A gör. katholikusok temploma 1892-ben épült. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Aranyosmeggyes.

Gyökeres, oláh kisközség a Szamos jobbpartján, a nagysomkúti járásban, 148 házzal és 667 lakossal, kik mindnyájan gör. katholikusok. Határa 1918 kat. hold. A Kővárvidék része, régebben a kővári uradalom tagja volt és annak sorsában osztozott. Később kincstári birtok, melyre a XVIII. században a gróf Toldy család kapott királyi adományt. A XIX. század elején ismét kincstári birtok lett. Gör. kath. temploma a XVIII. században épült. A község postája, távírója és vasúti állomása Nagynyíres.

Gyöngy, kisközség a Kraszna mellett; van benne 133 ház s 672 lakos, kik közül 153 magyar, 519 gör. kath. oláh, kik csaknem mindnyájan beszélnek magyarul; a magyarok közül 102 r. kath., 17 ref., 36 izr. A bélteki uradalomhoz tartozott. Nevét 1433-ban Gyengh, 1489-ben Gyeungh-nak írják. A XIV., XV. században a Csákyaké volt, 1433-ban még teljesen az övék; 1489-ben Csáky Benedektől odaítélték Drágfi Bertalannak. A Drágfiak kihalta után, 1592-ben, az erdődi uradalommal a szatmári várhoz tartozott. 1633-ban egyes részeit Lokácsi Prépostváry Zsigmond kapta meg a bélteki uradalommal. A század második felében a Károlyi családé lett s az volt egész a XIX. század derekáig, a mikor még a Cserey, báró Bánffy és a Borbola családoknak volt itt nagyobb birtokuk. Most nagyobb birtokosa nincsen. Gör. katholikus temploma 1872-ben épült. A falu postája Erdődön, távírója és vasúti állomása Ákoson van.

Györkefalva, oláh kisközség Nagybánya vidékén, a vármegye keleti határszélén, 106 házzal, 452 gör. kath. oláh lakossal. Határa 1321 kat. hold. Nevét 1411-ben Gyywrkefalwa alakban írják. 1350-ig Nagybányáé volt, ettől kezdve pedig a kincstáré. Közben, 1411-ben Lázárevics István szerb fejedelem kapta cserébe a nagybányai bányákkal Nándor-Fejérvárért. A XVI. században a nagybányai uradalommal, a XVII-ikben a daróczival, a szatmári várhoz tartozott. 771717-ben, a háborús idők alatt, sok kárt szenvedett. A múlt század elején a Czura család is birtokosa volt. A gör. katholikus templom 1794-ben épült. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Felsőbánya.

Győrtelek, magyar kisközség az ecsedi láp éjszaki sarkán, 198 házzal s 978 magyar lakossal, kik legnagyobbrészt reformátusok. Határa 2496 k. hold. Régi község, nevét 1452-ben Gertheleke. Geregteleke, Gergthelek, 1477-ben Gyerthelek néven írják. Régi birtokosai a Csaholyiak voltak. 1333-ban Csaholyi Sebestyén György fiának adta és Szirmay szerint Györgytelekének nevezte el. Hogy igen régen megűlt hely, azt bizonyítani látszik az a hosszú, még látható földsáncz, mely a község határában a Szamostól indul ki és hosszan elnyúlva, lassanként elvész. 1399-ben, mikor Mácsa helység elpusztúlt, lakói ideköltöztek. A XV. században még osztatlanúl a Csaholyiaké, de e család kihalta után mások is szereztek benne részeket, így 1543-ban Peökry Pál és 1659-ben Kapy Klára. Az ecsedi vár szomszédságában lévén, minden had végigdúlta s e miatt a XVII. század végén s a XVIII. század elején csaknem kipusztúlt. 1662-ben a szatmári őrség 2000 frt kárt tett benne, 1709 és 1742-ben pestis, 1717-ben a tatárdúlás pusztította el s a Szamos majd minden évben elöntötte. A XVIII. század végén földesurai a gróf Károlyiak, az Ilosvay, Irinyi, Patay, Uray, Luby, Móricz, Filep, Radványi, Kubinyi, Gerzsenyi és a Dombrády családok s a XIX. században ezek utódai. Most Jékey Zsigmond és Németh Elemér a legnagyobb birtokosai. Az utóbbinak itt csinos, kényelmes úrilaka van, melyben sok érdekes régiség, különösen középkori fegyverek, kürtök, sisakok, kínzó eszközök stb. és gazdag könyvtár található. Németh Elemér itt mintagazdaságot tart fenn és különösen sertéstenyésztése messze földön híres. A határhoz tartoznak a Jékey, Luby és Vállyi tanyák. Itt e tájon feküdt hajdan Bodortelke puszta, melyre 1427-ben Zsigmond király Kállay Jánosnak kir. adományt ad. 1429-ben a Csaholyiakat iktatják Bodor földe részeibe. A ref. egyház temploma 1830-ban épült. Van a községben fogyasztási és értékesitő szövetkezet, és függetlenségi kör. Körjegyzőség, posta, táviró helyben, vasuti állomása Mátészalkán van.

Gyügye, magyar kisközség a Szamos partján, 73 házzal és 388, főként ref. vallásu magyar lakossal. Határa 764 k. hold. Nevét 1380-ban Dyuge, 1500-ban Gyge alakban írják. Ősi urai a Gyügyey családbeliek voltak, a mely család már 1378-ban egyedül bírta. 1405-ben Gyügyey János az egész helységet, templomával és a Szamoson levő malommal együtt a váradi püspöknek és káptalannak hagyományozta. A következő évben azonban vérségi jogon felkérték és meg is kapták Báthory András, Eőry Ambrus és Bálint; de 1407-ben Gara Miklós nádorispán visszaítéli a váradi káptalannak. 1488-ban az Ujlaky család szerzi meg. 1611-ben Melith Péter és neje, meg Nyáry Pál özvegye kapják meg az egész Gyügyey-féle birtokot; rajtuk kivül a Hiripy és Morvay családot találjuk benne. 1729-ben Jékey László is kap benne részt, továbbá a Kondor, Beleznay, Simay családok. A XIX. század elején főbb birtokosai gróf Barkóczy, a Kállay, Szuhányi és Kondor családok. Most nagyobb birtokosa nincsen. Az 1378-iki határjáró levélben Gyügye szomszédjaként szerepel Thymotheus falu, melyre 1376-ban Kölcsey János kap kir. adományt. 1408-ban már puszta, a hol Ujlaki Antalt és Ferenczet iktatták birtokba. Később már nincs említés róla. A ref. egyháznak régi kis temploma czinteremmel van körülvéve. Utolsó postája Czégénydányád, távírója és vasuti állomása Jánk.

Hagymáslápos, kisközség a Lápos mellett a nagysomkúti járásban. Van benne 254 ház, 1290 lakossal köztük 355 magyar, 927 oláh (magyarul beszél 487) vallásra nézve 919 gör. kath., 247 ref., 109 izr. Határa 3134 hold. Régen Magyar-láposnak nevezték s 1405-ben Magyarlapus, 1470-ben Magyarlaapos, 1475-ben Lapws alakban írják. A kővári uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. A XVII. században a Kővárvidék főkapitányai: a gróf Telekiek kapták meg. Azóta máig az övék s most is legnagyobb birtokosa gróf Teleki László Gyula. A régi Teleki-kastély, a melyet a XVIII. században építettek, most idegen kézen van. A község 1475 táján vámhely volt és népes helység. A magyar lakosság helyét ekkor tájt foglalták el az oláhok; 1593-bán a láposi oláhok, felhasználva az akkori háborús időket, tatároknak öltözve, a szomszéd Felsőbányát megrohanták, kirabolták és felégették. A községben a reformátusok 1871-ben építettek új templomot, a gör. katholikusok 1894-ben. A ref. egyháznak gróf Bethlen Klára 1755-ben aranyozott vert ezüst kelyhet ajándékozott, mely most is megvan. 78Van még két terítője 1650-ből és 1681-ből és a Telekiektől egy magyar-latin biblia 1617-ből. Vasuti állomása van, távírója Hosszúfalu és utolsó postája Pusztahidegkút.

Hávord, oláh kisközség a nagysomkúti járásban, 74 házzal, 321 gör. kath. lakossal, Határa 595 k. hold. A kővári uradalomhoz tartozott s a Drágfi családé volt. Ezeknek a kihalta után a Kővárvidék része lett és korona-birtok: a XVIII. században a gróf Telekiek voltak a földesurai. Most nagyobb birtokos nincsen benne. A gör. kath. egyház temploma 1884-ben épült. A község postája, távirója és vasúti állomása Nagysomkút. Neve a legutóbbi időkig Hovrilla volt.

Hermánszeg, magyar kisközség a Szamos jobb partján. Házainak száma 65, lakosaié 393 és ezek csaknem mindnyájan reformátusok. Határa 415 k. hold. Nevét már 1342-ben Hermanzegnek írják s ekkor révje volt a Szamoson. A XV. században földesura a váradi püspök és káptalan. 1611-ben Melith Péter és neje kapják meg kir. adománynyal, fiok: György örökli; ennek a leánya báró Barkóczy Zsigmondné lett, így került a község a Barkóczyak birtokába s az övék volt a XIX. század derekáig. Most nagyobb birtokosa nincsen. Hermánszeggel volt határos hajdan Gerczekényhely, mely 1342-ben egy oklevélben "Gerchekenhel villa cum loco castri" körülírással szerepel. Az újabbkori ref. templom 1821-ben épült. A község utolsó postája Sályi, távírója és vasuti állomása Jánk.

Hidegkút, (Láposhidegkút), oláh kisközség. Házszáma 169, lakosaié 780, a kik gör kath. oláhok. Határa 1192 k. hold. Hajdan magyar község volt. Nevét már 1405-ben Hydegkwth-nak írják. A nagybányai uradalomhoz tartozott s azzal kapta 1411-ben a szerb fejedelem. 1592-ben a bányai uradalommal Szatmár tartozéka. 1602-ben Szabó István és Farkas, 1654-ben Way Péter, és a báró Bánffyak, majd a gróf Bethlenek szerzik meg és az utóbbi családé a XIX. század derekáig. Most legnagyobb birtokosa Barbul Gábor és az övé a régi kastély is, melyet még gróf Bethlen Ferencz építtetett. A községbeli gör. kath. templomot 1858-ban építették. Lakosai nagy zöldség-mívelést űznek és különösen a káposztatermelés nagy. Évente több száz vaggonra valót szállítanak el belőle. Utolsó postája, távírója és vasuti állomása Nagybánya.

Hirip, kisközség a Homoród patak mellett. Van benne 206 ház, 1323 lakossal, közöttük 829 magyar, 494 oláh, de ezek mindnyájan beszélnek magyarul; vallásra nézve 611 gör. kath., 596 ref., 71 róm. kath., 45 izr. Határa 4332 k. hold. Régi község. Nevét már 1393-ban Hiripnek írják. A XIV. században a bélteki uradalomhoz tartozott s a Drágfiaké volt. 1424-ben a Bélteki ágnak jutott, de 1470-ben, a Bélteki Mihály hűtlenségi esete után a Drágfiak kapták meg s az övék volt a család kihaltáig. 1393-ban István meggyesi bán megtámadta, 260 sertését elhajtotta és a községet elpusztította. 1406-ban a Witkayak kérésére határát megjárták. Ez az oklevél említi a Balkan folyót, Hydas Balkant, Tamás Lászlófia rétje; Hangyakastély, Vayott hely, Zaraz Balkan helyeket. A Drágfiak mellett 1430-ban a Gacsályi, 1470-ben a Csató családot iktatták egyes részeibe. A Drágfiak kihalta után koronajószág lett s 1592-ben az erdődi uradalommal Szatmárhoz tartozott, de 1579-ben Zeleméri Kamarás Miklós is kapott benne nemesi udvarhelyet. 1631-ben Királydaróczi Daróczy István megkapta az egész helységet, melyet 1654-ben Serédy István vett zálogba. Ugyanekkor a Mikolay családnak is volt benne része, melyet azonban, Mikolay Boldizsár, a ki 1669-ben a Gombás erdőnél a szatmári németeket megverte, elveszített s a jezsuiták kapták meg. 1732-ben Böszörményi Nagy Sámuel és Komáromy András kaptak rá kir. adományt 1765-ben Szuhányi Antal és László a helység felére. Ettől kezdve a Szuhányiak a főbirtokosai. Mellettük a Kállayaknak és a Kruspér családnak van itt nagyobb birtokuk a XIX. század elején. Mostani nagyobb birtokosai Jasztrabszky Kálmán örökösei, Papp Dezső, Klupathy Antal dr. és Szuhányi Lajos. A régi Szuhányi-féle urilak ma a Jasztrabszky Kálmán tulajdona. Csinos új urilaka van Papp Dezsőnek és Klupathynak. A határhoz tartoznak a Csengeritag, Dezső I. II. Hát, Háterdő és Tanyák. A reformátusok temploma 1800-ban, a gör. katholikusoké 1897-ben épült. A temető mesterségesen hányt öt méter magas régi domb, a melyről azt tartják, hogy valaha őrhalom lehetett. Körjegyzősége helyben van, postája szintén, de távírója és vasuti állomása Szatmár.

Hodász, magyar kisközség a Nyírségen. Házainak száma 256, lakosaié 1569, vallásra nézve van köztük 695 ref., 545 gör. kath., 80 róm. kath., 279 izr.

85Határa 4753 k. hold. Nevét 1416-ban Hodaz al nom. Heten alakban írják, a mi arra mutat, hogy régibb neve Hetény volt. A Hodászi Kántor család ősi birtoka; de az osztályos Kántorjánosi Kántor család is ura. 1416-ban Kántor Bálint meg akarta járatni határát, Jánosi és Balog vagy Kis-Jánosi felől, de az Iklódy család ellentmond. 1419-ben a család egyik tagját: Istvánt, egyházi átokkal sujtották s e miatt birtokát el kellett zálogosítani. Ártatlansága azonban kiderülvén, őt vádoló testvéreit marasztalták el 400 arany forintban. 1450-ben Hodászi Kántor Lucza megkapja az őt megillető leánynegyedet a hetényi pusztával együtt. A XV. századtól már szaporodnak és sűrűen váltakoznak a birtokosai. 1458-ban Way Balás, 1459-ben a Csicseri család, 1460-ban Sásvári Miklós, 1454-1461-ben a Petri Dersyek, 1478-ban a Peteneháziak, 1481-ben Báthory András, 1486-ban a Márky család, 1487-ben Orosz János és Mihály, 1492-ben Báthory Miklós, 1500-ban Rohody Péter, 1505-ben Csaholyi Bertalan, 1507-ben Zétényi Makó Adviga, 1517-ben az Ibrányiak, 1519-ben Zétényi Fodor János jutnak itt birtokhoz. A Jánossy és a Kántor családok 1539-ben királyi új adományt kapnak minden birtokukra. 1545-ben Mághy Demeter kap új részt. 1564-ben Kántor Anna és Dorottya révén, Zoltán János és Erdélyi György is birtokosai lesznek. 1579-ben Ibrányi László és Pál kapnak újabb részeket, ugyszintén 1590-ben Balásházy András és 1593-ban Tatay István is. A XVIII. század végén a báró Way, Kiszely, Eördögh, Ibrányi, Kabos, Császi, Karancsy, Irinyi, Komoróczy és Szücs családok a nagyobb birtokosok s ezeknek leszármazóié a XIX. század derekáig, sőt jórészben máig is. Komoróczy Béla birtoka a hodászi, derzsi és jármii határon terűl el, itt van urilaka is, melyet 1893-ban építettek. A ref. egyház temploma a XVI., vagy XVII. századból való s urasztali eszközei s egyik harangja ugyanabból a korból. A határban vannak a Fisch, Gerson, Komoróczy, Kricsfalussy, Reichman, Szücs tanyák és a Czigánytelep. A községben van körjegyzőség, vasuti állomás, posta és távírda.

Homok, (Sándorhomok) magyar kisközség a szatmári járásban, 77 házzal és 610 lakossal, kik közt 305 ref., 247 gör. kath., 49 róm. kath., 9 izr. vallásu. Határa 1677 k. hold. Már az őskorban lakott telep volt. Az e sorok írója által a falu alatt egy kiszáradt patak partján végzett ásatások alkalmával, sok kő, bronz- és népvándorláskorabeli régiségek kerültek elő. Nevét már a XV. században is Homok-nak írták. A XV. században a Csarnavoday, Károlyi, Drágfi, Matucsinay családok tulajdona volt; mellettük kisebb részeket kaptak 1449-ben és 1493-ban a Szepessyek, 1462-ben Nádasdi Ungor János. 1493-ban Csarnavoday Egyed a maga részét Matucsinay Miklósnak zálogosította el 400 arany forintért. 1406-ban egy határjáró levél említi, hogy Kisnémeti földjét Homoktól a Nádasd folyó válásztja el. Ugy látszik, ezen a helyen csak akkor laktak, ha az áradások miatt nem maradhattak Aggnémetiben. A XVI. században gyakran gazdát cserélt; 1526-ban a Derencsényi, Tárkányi, Tegzes és Ormós családok kapnak benne részt. A Derencsényiek hűtlenségbe esvén, részüket 1545-ben Anarcsy Péter kapja meg. 1640-ben Torday János és Göd Judith, Anarcsy György felesége, kapnak benne részt; 1651-ben Csalay László, Kállay Katalin és a Perényiek az egész helységre donatiót nyernek; 1652-ben Lónyay Zsigmond, 1687-ben Károlyi László kapnak benne jószágrészt. 1717-ben a körülfekvő mocsarak mentették meg a községet a tatárdúlás veszedelmeitől. Birtokosai a század végén a Járdánházi és Berenczei Kováts, a Magyarádi Boros, Daróczy, Kanizsai, Nagy, Udvarhelyi, Szijártó és Gödényházi Gödény családok; s ugyanezek a XIX. század derekáig. Most legnagyobb birtokosai Kováts Jenő és Sándor, Gödény Sándor. Két urilak van benne, az egyiket Kovács Eduard, 1860 körül, a másikat Kovács Jenő 1899-ben építtette. A határhoz tartozik a Kováts tanya. Ott, a hol a lázáriak erdeje van, a Sár partján, azon a helyen, melyet maig is Szigetfőnek neveznek, feküdt hajdan Sziget puszta, mely 1406-ban szerepel egy határjáró levélben. 1449-ben Szepesi Péter és István, 1493-ban Csarnavodai Egyed és Matucsinay Miklós, 1526-ban a Derencsényiek, 1545-ben Anarchy Péter, 1553-ban Radák György, 1554-ben Bacskay Péter, 1651-ben a Kállay leányok, 1652-ben Lónyay Zsigmond a birtokosai. Később megszünt és a szomszéd határokba olvadt. A ref. egyház temploma a XV. századból való, de 1800-ban a község egy részével együtt leégett. Azóta ismét helyreállitották. Érdekes czinkannát őriznek benne 1620-ból. A község postája, távírója és vasuti állomása Mikola.

Iklód, (Nyiriklód) magyar kisközség. Van benne 53 ház, 315 lakossal, köztük 213 ref. 91 gör. kath. 41 r. kath. 41 izr. vallású; határa 418 k. hold. Nevét már 1423-ban Iklod-nak irják, a mikor egészen az Iklódy családé. 1456-ban az egész helységre Rohody András és Antal kapnak királyi adományt és ekkor Kis-Jánosinak is nevezik, sőt Balog-Jánosinak is. A század elején a Petneházy családnak is van benne birtoka. 1459-ben Guthy Illést, Kabady Antalt és Petneházy Benedeket iktatták be egyesrészeibe s az Olcsváry családot némely szántóföldekbe. A következő századokban folyvást az Iklody családé, egész a XIX. század elejéig; ebből a családból származtak az Elek, Böszörményi, Kakas, Jeszenszky családok, a melyek koronként birtokosok is voltak benne. Most nagybirtokos a községben a báró Uray család, a mely itt szintén az Iklódyak örököse. A községben nincsen templom, mert össze van épülve Kántorjánosival. Utolsó postája Kántorjánosi, távirója és vasúti állomása Hodász.

Ilk, magyar kisközség a Nyírségen, 159 házzal, és 937 lakossal, kiknek legnagyobb része református. Határa 2531 k. hold. Nevét 1461-ben Elk-nek, 1463-ban már Ilk-nek írják. 1411-ben az osztályos Butkai, Ráskai és Márki családoké; 1429-ben a Csaholyiak is jószágot kapnak benne; ezt 1461-ben zálogba adják a Kendefiek-nek s még 1489-ben ők használják. 1497-ben a Buttkayak új királyi adományt kapnak rá. A XVI. században is ugyanezen családoké, de 1584-ben Lónyay István is kap benne részt. A XVII. században a Rákóczyaké lett s 1696-ban Absolon Dániel kapott rá királyi adományt. 1712-ben gróf Károlyi Sándor kapta meg a birtok legnagyobb részét. 1757-ben az Absolon-birtokot a vásárosnaményi Eötvös család kapta. A XIX. század elején földesurai a gróf Károlyi, Lónyay, Eötvös, Eördögh, Kendeffy és Toldy családok. Most gróf Károlyi Lászlónak van itt nagyobb birtoka. Határában feküdt hajdan Bacsó puszta, melyre az osztályos Butkai, Ráskai, Márki és Málczai családok már 1411-ben új adományt nyernek. 1426-ban faluként van említve, melyben a Madai család is birtokos. 1429-ben a Csaholyiakat is egyes részeibe iktatják. A községbeli ref. templom 1840-ben épült. Postája, távirója és vasúti állomása Vásárosnamény.

Iloba, kisközség a bányai vidéken, 204 házzal és 921 lakossal, kik közül 751 oláh, 169 magyar. Vallásra nézve 745 gör. kath., 112 r. kath., 11 ref., 53 izr. Határa 6767 k. hold. Nevét 1490-ben már mai alakjában írták, 1493-ban Illuba-banya névvel fordul elő. A szinéri uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. Mint Rákóczi birtok, az ecsedi uradalomhoz tartozott. 1776-ban a birtokot s a bányákat a Károlyi család kapta meg. A XIX. század elején főbirtokosai a gróf Károlyi, gróf Teleki és a Becsky családok. Mostani nagyobb birtokosai gróf Károlyi Alajos és Papp József. Az ilobai völgyben a bányászatot ősrégi idők óta folytatják. A Rákóczi-korban élte fénykorát. Ólom, horgany, réz-érczek és szabad arany gazdagon fordulnak elő az egész vidéken s itt találják legtisztábban a termés-aranyat. A bányakincstár ötven évig bányásztatta e helyet s 1848-ban eladta bányáit, melyek azóta parlagon hevernek. Andezit-kőbánya is van a határban és syenitbánya, a melyet Szinérváralján dolgoznak fel. 1717-ben a tatárok elpusztították a községet s ekkor az elnéptelenedett helységbe oláhok költöztek, a kik elfoglalták a ref. egyház templomát is. A r. kath. templom a község fiókján, Ilobabánya telepen van s 1848-ban épült. A községben körjegyzőség, vasúti állomás, posta táviró helyben van.

Iriny, kisközség az Érvidéken, 119 házzal és 759 lakossal, kik közül 697 magyar és 60 oláh. Vallásra nézve 60 ref., 141 g. kath., 79 r. kath., 27 izr. Határa 1614 k. hold. Igen régi község. 1278-ban már van róla adat. IV. László idejében Vid, Venczel és László testvérek kapták kir. adományban egy hőstettért. Tőlük származott az Irinyi család, a mely 1385-től szerepel földesuraként és ma is legnagyobb birtokosa. A község neve 1366-ban már Iryn és ez időtájt Középszolnok vármegyéhez tartozott. Most földesurai Irinyi Tamás dr. és Irinyi István dr., a kiknek itt csinos úrilakuk van, melynek alapja még a XV. századból való s 1892-ben átalakíttatták. A török-tatár hadaktól gyakran szenvedett s 1666-ban Irinyi Miklósné Szodoray Annát és fiát Ferenczet a törökök elrabolták és Krimiába vitték. A községben a reformátusoknak és a gör. katholikusoknak templomuk, a r. katholikusoknak pedig kápolnájuk van, mely utóbbi az Irinyi családé. Irinyi György 1633-ban díszes vert ezüstpoharat készíttetett, mely ma a ref. egyház birtokában van. A község postája Portelek, távirója és vasúti állomása Szaniszló.

Istvándi, (Túristvándi) magyar kisközség. Van benne 119 ház 704 ref. vallású lakossal. Határa 2902 k. hold. A kölcsei uradalomhoz tartozó régi kisközség. Nevét 1345-ben Estphandi, 1477-ben Hesthwandy, 1488-ban Istwandi alakban írják. I. Lajos király 1344-ben új megerősítő adományt ad a Kölcseyeknek e régi birtokukra. Azóta folyvást az övék vagy a vérrokon Kende családé. 1451-ben a Kölcseyek elzálogosítják a Dománhiday-aknak; 1481-ben részt kapnak benne Kömörey Mihályné és leányai, 1488-ban a Kölcseyek egyes részeit eladják a Perényieknek. 1515-ben Czégényi Kende Péter szerez benne részt; 1518-ban Werbőczy Istvánnak is volt itt birtoka, melyet elcserél Perényi Istvánnal. 1520-ban Báthory András és Gúti Országhok, 1544-ben Muchey Pál, Nagyváthy János és Rácz Miklós, 1547-ben Perényi János, 1559-ben Horváth György, 1561-ben Fekete Balogh János szereznek benne részeket, de a Kende és a Kölcsey birtok folyvást megmarad, sőt a következő századokban mindinkább növekszik. A XVIII. század végén s a XIX. elején földesurai a gróf Rhédey, a Kende, Kölcsey, Jármy, Domokos és Toldy családok. Most legnagyobb birtokosa Kölcsei Kende Zsigmond, kinek a határban mintagazdasága és a községben kényelmes szép úrilaka van, melyet a múlt század 30-as éveiben a jelenlegi tulajdonos nagyatyja építtetett, de mostani birtokosa megnagyobbíttatott. A kastély mögött szép, gondozott park terül el. Itt őrzi a család IV. Béla király eredeti adománylevelét és számos XIV., XV. és XVI. századbeli érdekes családi okmányát. A községhez tartoznak a Csoknyai, Hirschfeld, Kiskende, Nagykende és Kölcsei tanyák. A református templom 1820-ban épült. A község utolsó postája Kölcse, távirója és vasúti állomása Penyige.

Ivácskó, kisközség a Homoród völgyében. Van benne 96 ház 532 lakossal, kik közül 43 magyar, 48 német, 441 oláh, s ezekből 447 g. kath., 57 r. kath., 10 ref., 18 izr. Magyarul 158 beszél. Határa 1825 k. hold. A község a XIV. XV. században a bélteki uradalomhoz tartozott és mindvégig annak sorsában osztozott. Hajdan Ivácskófalvának nevezték, de mikor a szatmári vár tartozéka volt, Ujdomb volt a neve. 1631-ben Királydaróczi Daróczy Istváné, 1654-ben pedig Serédi István zálogbirtoka. 1732-ben Böszörményi Sámuel és Komáromy András az urai; 1765-ben Szuhányi Antal és László kapnak a község felére kir. adományt. A XIX. század elején urai voltak a Hiripi és Ivácskói Szuhányi, a Kállay és Zanathay családok. Most legnagyobb birtokosa Szentgyörgyi Adolf dr. A gör. kath. templom 1882-ben épült. A község postája, táviró és vasúti állomása Alsóhomoród.

Jánk, magyar kisközség a gyarmati járásban, 179 házzal, 1285 lakossal, a kik között 453 r. kath., 403 g. kath., 351 ref., 71 izr. vallású. Határa 3583 k. hold. 1466-ban már Oppidum és mai nevén szerepel. Régi birtokosa a Jánky nemzetség. 1373-ban Jánky Lászlóé, a ki itt a határt megjáratta s a Szekeressyek hatalmaskodása ellen tiltakozott. 1405-ben földesura Jánky Lukács váradi püspök volt és a váradi káptalan, a kik Darahy Jánosnak és Tamásnak zálogosították el, de a püspök a maga részét nemsokára kiváltotta. 1425-ben a Csáky család szerzi meg. 1466-ban fele a Várday családé, fele a váradi püspökségé. 1476-ban a mellette levő Sopsatelke pusztán osztozkodtak a Rozsályi Kúnok és a Majtissiak. Várday Katalin, Nyáry Pálné 1611-ben kapott rá királyi új adományt; de 1525-ben és 1548-ban a Drágfiak is; 1548-ban a Homonnay Drugethek és 1611-ben Melith Péter és Telegdi Anna. A XVII. században ezeken kívül a Pótor és az Ajtay családok tűnnek fel. A XVIII-ikban nagy része a Lónyayaké s a Nagyváradi Ajtayaké lett. A század végén a Homonnai Drugethek révén a gróf Barkóczy családé és ma a gróf Hadik-Barkóczy család hitbizományához tartozik. Gróf Hadik Barkóczy Endrének itt régi emeletes kastélya van, mely Bárány Samu bérlő lakásául szolgál. A községben többször tartotta gyűlését a vármegye, így 1669-ben és 1719-ben. A reformáczió óta Szatmár vármegye egész nyugati felében csak itt volt erős katholikus egyház. Temploma a XV. századból való. Ref. temploma a XIX. század elején épült; a gör. kath. templom szintén abban az időben. A határhoz tartozik a Barkóczyak alsó és felső tanyája, Jánkkal volt határos hajdan Benche elpusztult község is, mely 1342-ben még szerepel, de azután eltünik. Hajdan nagy erdőségei voltak. Van a községben körjegyzőség, vasúti állomás, posta és táviró.

Jármi, magyar kisközség a Nyírségen, 126 házzal, 700 magyar lakossal, kik közül 442 ref., 78 gör. kath., 64 r. kath., 99 izr. vallású. Határa 2186 k. hold. 88Régi község, a Jármi család ősi, névadó birtoka, melyet 1329-ben róluk Jármi-Telekének neveztek. A Jármyak egyik részét az óbudai Clarissa-apáczáknak hagyták és ezt a részt 1367-ben a Csaholyiak vették meg. Egészen a XVI. századig e két család volt az ura. 1547-ben a Csaholyi Imre leányai kapták s velük a Melitheké lett, 1551-ben pedig Jármy Barnabás részét Apáthfalvy András kapta. Ezentúl több részre oszlott el s a Kulin, a Tatay és Gacsályi családok lettek a főbirtokosai, a Jármy családnak egy másik ágával s a Kőmives családdal. Most Kulin Sándornak van nagy birtoka benne. Ref. temploma 1775 körül épült. A község utolsó postája, távirója és vasúti állomása Mátészalka.

Jávorfalu, kisközség a nagysomkúti járásban. Fából épült 30 házból áll és 158 gör. kath. oláh lakosa van. Határa 954 k. hold. A község a kővári uradalomhoz tartozott s a XIV-XV. században a Drágfiaké volt. Ezeknek a kihalta után Kővár vidékével koronabirtok lett s a XVII. század végén a gróf Teleki család kapott rá donatiót s az övék volt a XIX. század derekáig. A falu gör. kath. fatemploma 1800-ban épült. A község a Körtvélyes hegy alatt fekszik festői szép völgyben. Utolsó postája, távirója és vasúti állomása Nagynyíres.

Jeder, kisközség, a nagysomkúti járásban, 216 házzal és 955 gör. kath. oláh lakossal. Határa 4720 k. hold. 1848-ban honvédek támadták meg a falut és sok kárt tettek benne. Ez is a kővári uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott míg a XVIII. század végén a gróf Teleki családé lett és maig is az. Már 1405-ben van a községről említés Nagheder és Kysheder alakban, a mi azt bizonyítja, hogy akkoriban két község volt. 1424-ben Nagyeder és Kyseder, 1475-ben Nagyedir és Kysyeder neveken szerepel az egykorú oklevelekben. A gör. kath. egyház temploma 1898-ban épült. A község utolsó postája, távirója és vasúti állomása Nagysomkút.

Jóháza, oláh kisközség a nagysomkúti járásban, a vármegye legdélkeletibb határán. 193 házból áll és 723 gör. kath. lakosa van. Határa 4253 k. hold. Mindig a kővári uradalomhoz tartozott. A XVIII. század végén a gróf Teleki család kapta és az övék volt a XIX. század közepéig. Most nagyobb birtokosa nincsen. A gör. kath. egyház temploma 1896-ban épült. A Tapor hegy alatt fekvő kisközség utolsó postája, távirója és vasúti állomása Nagysomkút.

Józsefháza, kisközség a szatmári járásban, 281 házzal, 1530 lakossal, kik közül 1038 magyar, 486 oláh. Közöttük 685 g. kath., 467 r. kath., 340 ref., 38 izr. Határa 5058 k. hold. Hajdan a szinéri uradalomhoz tartozott s a Meggyesaljai Moróczoké volt. Mikor ez a család a XV. század végén kihalt, a Báthoryaké lett, a kik 1520-ban osztoztak meg rajta. 1609-ben Ecsedi Báthory Istvánnak magva szakadván, Csomaközy Péter kapta, s az övé s családjáé volt az egész században, bár 1624-ben Kovacsóczy István, 1629-ben Károlyi Katalin is részt kapnak benne. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándoré lett, a XVIII. század végén birtoka volt itt a gróf Károlyi, gróf Teleki, báró Vécsey, Szirmay, Tóth és Kacsó családoknak. A XIX. század közepéig ugyancsak ezeké és a Ráthonyi, Boross, Varga, Papp családoké. Most legnagyobb birtokosa Papolczy Béla. Három templom van benne. A r. kath. 1896-ban, a gör. kath. 1888-ban épült, a ref. 1767-ben s fatornya 1819-ben. Ide tartoznak a Bélafalva, Gémes, Kereszteság, Weisz, régen Izsékszeg és az Órét tanyák s a Józsefházai szőlőtelep. A községnek van postája. Távirója és vasúti állomása Aranyosmeggyes.

Kak, szamosmenti kisközség, 66 házzal és 355 lakossal, kik közül 255 gör. kath. oláh, 130 magyar s főként ref. vallású. Határa 291 k. hold. A meggyesi uradalomhoz tartozott s a Meggyesaljai családé volt. Nevét már 1490-ben Kaak-nak írják. Hajdan a Kaki Kun család ősi birtoka volt s a Moróczok kihalta után a Báthoryaké és örököseiké lett. A szinéri uradalommal a XVII. században a szatmári várhoz tartozott. A XVIII. században a Gáspár, Ozoróczy Ottlik és a Rácz családok szerezték meg. A XIX. század elején még a Péterffy és Teleki családoknak is volt itt birtokrészük. A gör. kath. egyháznak van itt temploma, melynek építési ideje ismeretlen. Utolsó postája, távirója és vasúti állomása Szatmár-Németi.

Kakszentmárton, kisközség az előbbinek tőszomszédságában. Van benne 72 ház 598 lakossal ezek közül 554 magyar, 44 oláh és 283 gör. kath., 262 ref. 39 róm. kath. Határa 1103 k. hold. Az előbbi községgel együtt ugyancsak a megygyesi uradalom része volt és annak sorsában osztozkodott. Később, a XVIII. században a Gáspár, Péterffy, Ozoróczy Ottlik és Rácz családoké volt. Most legnagyobb 89birtokosa Péterffy Imre, kinek itt derék urilaka is van, a melyet Péterffy Albert építtetett a XIX. század elején. A ref. egyház temploma 1885-ben épült. Határához tartoznak a Keresztszeghy, Pap, Stern és Téglási tanyák. Utolsó postája, távírója és vasuti állomása Szatmár-Németi.

Kálmánd, magyar kisközség az ecsedi láp déli részén, 148 házzal és 890 lakossal, kik között 837 magyar, 38 német, 15 oláh; vallásra nézve 864 róm. kath., 22 gör. kath. Határa 3325 k. hold. Régi kis község. Nevét már 1427-ben is Kalmand-nak írják. Az ecsedi uradalomhoz tartozott s a Báthoryak ősi birtoka volt, majd örököseiké: a Bethlenek és.Rákóczyké, egész 1711-ig, a mikor a szatmári béke után a gróf Károlyiak kapták meg s azóta maig is ők a legnagyobb birtokosai. 1392-ben Balk és Drágh elfoglalták, majd a Rozsályi Kúnok akarják megszerezni, de 1424-ben teljesen a Báthoryaké, a kik ez időtájt a Károlyiak hatalmaskodásai és kártételei ellen tiltakoznak. Ugyanekkor a Kusalyi Jakcsoknak is volt itt részbirtokuk, a melyet 1427-ben Gacsaly Tamásnak itéltek oda. A XVII. század közepétől már a Bethleneké, majd a Rákóczyaké. A gróf Károlyiak 1748. körül svábokkal telepítették be, s az ott lakó református magyarokat áttelepítették a szomszédos Börvelybe. E sváb telepesek azóta erősen megmagyarosodtak. 1753-ban a ref. templomot kapták meg, mely azonban 1862-ben nyolcz ház kivételével, az egész községgel együtt leégett és ekkor gróf Károlyi Lajos építtette fel újra. A láp lecsapolásakor a kisbirtokosok 765 hold földhöz jutottak. Most legnagyobb birtokosa gróf Károlyi Erzsébet, férj. gróf Pappenheim Siegfriedné. A csinos községet jómódu nép lakja. Van vasuti állomása és postája.

Kántorjánosi, magyar kisközség a Nyirségen. Van benne 269 ház és 2269 lakos; vallásra nézve 1311 ref., 481 gör. kath., 264 róm. kath., 213 izr. Határa 8330 k. hold. A község Iklóddal egy területen épült s az oklevelek gyakran egynek tekintik a két falut. Kántorjánosi régi neve Balog-Jánosi. 1308-ban Villa Bologiuanos, 1329-ben Bolug Iwanushaza, 1332-ben Imanusy, 1455-ben Janosy néven szerepel a Balogh család ez ősi birtoka. Egyik tagja: János volt 1323-ban az ura, a ki után Jánosinak nevezték el. János fia: Jakab, a váradi egyház kántor-kanonokja lévén, valószínű, hogy róla kapta újabb nevét, a Kántorjánosit, a mely ettől kezdve a családnak is neve maradt. 1408-ban a Jánosi Kántor család nótáztatván, Zsigmond király a Báthoryaknak és a Császáryaknak adta. 1417-ben azonban már ismét a Kántor Jánosi család kezén van s az övék is marad még a XV. században is; de mellettük sokan szereztek itt kisebb-nagyobb részjószágot u. m.: 1429-ben a Csaholyi, 1451-ben a Magyi, 1458-ban a Way, 1460-ban a Sasváry, 1454-ben és 1461-ben a Petri Dersi, 1459-ben a Csicseri, 1478-ban a Petneházi, 1500-ban a Rohody, 1505-ben a Csaholyi, 1517-ben az Ibrányi és 1519-ben a Zétényi Fodor családok. 1539-ben Jánossy Ádám és Kántor János meg Mihály, új királyi adományt kapnak birtokukra. Később a huszita származásu Komorowsky család, mely Mátyás király alatt magyar nemességet és donatiót nyert, szintén itt telepedett meg s utódai a mai Komoróczyak. A XVI. és XVII. századokban ugyane családoknak a kezén volt a község; koronként új részt kaptak itt még a Wékey, Debretei, Telekessy, Zoltán, Erdélyi, Tatay családok. A XVIII. század végén urai Way József, Ibrányi Mihály és László, Komoróczy Lajos, Szakadáty Miklós, Eördögh György, Bakay Ádám és László, Becsey, Kosztolányi és több nemes család. Most nagyobb birtokosai a gróf Károlyi, báró Uray, Mándy és Táfler családok. A református templom a XVI. századból való, a gör. kath. a XVII.-ből. A község határában hajdan több falu állott fenn, a melyeknek már csak egy-egy dülő neve őrzi az emlékét. Ilyenek a Ricse, Ruszka, Kopántelke, Vasvári, Luskod dülők. E tájon feküdt hajdan Gothard puszta is, mely 1450-ben szintén a Kántor család birtoka. 1519-ben Zétényi Fodor Imre felkérte, de hogy megkapta-e, arra nincs adat. Régen nagy erdősége is volt. Hozzá tartoznak a Boglya, Flóra, Uray tanyák, az Emma major, Éhvölgy szőlő, Kis szőlőtelep, Segesvári szőlő. Körjegyzőség helyben van, postája szintén, távírója és vasuti állomása Hodász.

Kányaháza, kisközség az Avasban, 427 házzal, 1824 lakossal, a kik közül 1611 gör. kath. oláh, 33 róm. kath. magyar, 185 izr. német. Magyarul összesen 152 beszél s írni olvasni 280 tud. Határa 3221 k. hold. Ez a szétszórt házakból álló oláh falu, régente Kalynháza néven, az avassági uradalommal a meggyesi várhoz tartozott s a XVI. századig a Moróczoké, azután a Báthoryaké volt, a 90kiktől ismét több család örökölte; így a XVIII. század végén földesurai voltak a gróf Károlyiak, kik a Rákóczy-féle részt kapták meg 1711-ben, báró Vécsey, gróf Korniss, gróf Teleki, báró Wesselényi, báró Huszár, gróf Barkóczy, báró Bánffy, báró Perényi, a Vetéssy, Szirmay, Melczer, Bagossy, Dózsa, Nagy családok. A XIX. század derekáig ugyanezek a birtokosai és még a Darvay és Kovács családok. A gör. kath. egyház temploma 1896-ban épült. A körjegyzőség helyben van, a posta és a vasut szintén.

Kaplony, kisközség az ecsedi láp déli szélén. Van benne 251 ház, 1687 magyar lakossal, kik közül 1198 r. kath., 302 ref., 173 g. kath. vallásu. Határa 5107 k. hold. A Kaplyon nemzetség ősi birtoka és 1212-ben már a "Kupolonoké". 1234-ben a "Kupolon" nemből való Péteré. Volt temploma, sőt 1100 körül öt kőtemplomot említ a hagyomány Kaplonyban egy monostorral együtt, melynek javadalma Zopay helység volt Szatmár vármegyében. 1267-ben ismét említve van ősi monostora, melyet 1398-ban Lukács váradi püspök megújíttatott és a pálosoknak adott. 1479-ben még állott a monostor. A község 1396-ban is a Kaplyon nembelieké: a Károlyi, Vetési, Csomaközi és Bagosi családoké, de 1399-ben már egészen a Károlyiaké. Ettől kezdve folyvást a Károlyi család tulajdona. Többször kapnak reá királyi új adományt. 1518-ban a Báthoryak fölkérték a Károlyiak összes birtokaival együtt, de eredménytelenül. 1572-ben a rokon Vetésiek kapnak benne részt. Nevét a XV. században Koplonmonostura, Coplon, Koplyon, Kaplyan alakban emlegetik az egykorú oklevelek. Ez időtől maig zavartalanul megtartotta a Károlyi család, mint legkedvesebb ősi birtokát. Gróf Károlyi Sándor a XVIII. század elején elhatározta, hogy a szatmári béke emlékére a régi monostort újra fölépíti. A romok köveiből építtette 1719-ben az új épületet s megtartott négy ép állapotban fönnmaradt oszlopot. Egyszersmind örökös alapítványt tett ferencz-rendi szerzetesek számára. 1722-ben, a rendnek Galgóczon megtartott gyűlésén, a kaplonyi kolostort szabályszerű konventnek ismerték el. A kolostor négyszögben kétemeletes volt, 18 papi szobával, tágas ebédlőteremmel, nagy udvarral és kerttel. Déli részén volt a kápolna s alatta a grófi család sírboltja. Az 1834-iki földrengés azonban romba döntötte az egész épületet. Gróf Károlyi György 1841-48-ban újra felépíttette a templomot s a kolostort és a templom hátulsó részéhez építtette a grófi család mauzoleumát román stilben Ybl Miklós tervei szerint. A szerzetesek a sírbolt őrei s lelkipásztori teendőket végeznek. Fentartásukra a nemes gróf megujította őse alapítványát, amennyiben 1876-ban, királyi jóváhagyással, két elsőszülöttségi hitbizományt alapított. Most hatan vannak a kolostorban. A szép, kéttornyú templomban őrzik a Károlyi Anna grófnétól ajándékozott, 1755-ből való szentségtartót is. Van itt még templomuk a reformátusoknak, mely 1857-ben, és a gör. katholikusoknak, mely 1888-ban épült. A község régi magyar lakossága a XVIII. század elején erősen megfogyott; 1712-ben gróf Károlyi Sándor svábokat telepített ide, a kik azonban már egészen megmagyarosodtak. A határhoz tartoznak az Elefánti, Farkas, Kistagi és Nagytagi tanyák. Kaplony mellett feküdt hajdan Kozár helység. 1335-ben Poss. Kozar felét Péter nevű birtokosa, az Urdung-nak nevezett András fiainak adja zálogba, 3 évre. 1421-ben Praedium Kozard alakban van említve. Ekkor már csak puszta és a Kaplyon nembeliek birtoka. A község utolsó postája, távirója és vasúti állomása a szomszédos Nagykároly.

Kapnikbánya, nagyközség, híres bányatelep a vármegye legkeletibb pontján, a Guttin, Róta, Hidsa és Feketehegy közötti völgyben, a Kapnik partján. van benne 885 faház, 4665 lakossal, kik közül 2333 magyar, 2055 oláh, 105 német; vallásra nézve 2294 g. kath., 2053 r. kath., 70 ref., 164 izr. Határa, mely csupa erdőség vagy sziklás hegyhát, 4172 k. hold. Ősrégi bányahely, hol még a római bányászat nyomai is megvannak, abból a korból, mikor még a határos Erdély római bányászai közül került ide egy-egy raj. Róbert Károly korában már oklevelekben is szerepel s 1336-ban már községi jellege volt. 1455-ben Hunyadi János megerősíti régi szabadalmait, Nagybánya és Felsőbánya szabadalmaival együtt. 1465-ben Mátyás király ezt a szabadalmat megerősíti. A XV. század derekán már e vidék bányászatának főhelye volt. Az úgynevezett fejedelmi kültárnának külső oldalába a következő fölírás és szám van bevésve: "Hier hat erschlagen Jakob Huber 1511." A község és bányászata már ebben az első korszakban sok csapást szenvedett. 1460-ban az ellenséges seregek kirabolták s e miatt egy időre meg is szünt a bányászat. A bányaművelés a XVI. század elején kezdett 91fölvirágzani, de az erdélyi fejedelmek s a magyar királyok között e bányákért folyó sok harcz annyira tönkretette a bányákat, hogy a század második felében a bányaművelés már teljesen szünetelt. 1555-ben Feigel János királyi rendelet alapján megvizsgálta és azt jelentette, hogy a bányák víz alatt állanak és járhatatlanok, de egyébként gazdag ércztartalmuak. I. Ferdinánd király e jelentés alapján rögtön megkezdette a bányák üzembe vételét, a mit azonban a Schwendi és Báthory István között folyt háborúskodások s az oláhok pusztításai ismét megakasztottak. 1571-ben Miksa király újra megkezdeti a bányák művelését, de a bányák ismét Báthoryak kezére kerültek és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem 1588-ban bérbe adta azokat Herberstein Felicziánnak, a ki rablóbányászatával egészen tönkretette a bányákat. Ettől kezdve a XVIII. század elejéig az erdélyi fejedelmeké, a kik állandóan bérlők útján műveltették. 1620-ban Bethlen Gábor megvonta a bérletet ifj. báró Herberstein Felicziántól és saját kezelésbe vétette, de halála után ismét haszonbérbe adták. A Rákócziak idején sem folyt külömb gazdálkodás. A vasvári béke alapján Kapnik Erdély végvidékeként továbbra is az erdélyi fejedelmek kezében maradt, de Apaffy alatt még rosszabb volt a sorsa s az ő halála után meg éppen szünetelt a bányászat 1691-től 1702-ig, mikor a bécsi kormány újra megkezdette a művelést. 1717-ben a Kapniknál benyomuló krimi tatár hadakat itt verte szét a Bagossy László vezérlete alatt álló tiszaháti nemesség. Kapnikbányán egy három méter magas emlékoszlop áll ennek az emlékére, rajta ez a felírás: "Anno 1717. usque hic fuerunt tartari." Az oszlop aljába pedig 1852-ben illesztettek be emléktáblát, mikor I. Ferencz József körútja alkalmával meglátogatta a várost. A táblán ez a felírás van:

A kapniki bányászat ez idő óta szakadatlan fejlődésben van. 1722-ben a többi bányakerületből telepítettek ide sok családot s a hajdani Kővárvidék némely idetartozó falvának lakosait kötelességük teljesítésére szorították 1706-ban. Kápolnok, Gyertyámos és Garbonácz tartozott hozzá és ezeket a kővári kapitány el akarta tőle perelni, de eredménytelenül. 1727-ben csatolták a nagybányai bányaigazgatósághoz, 1753-ban vették művelésbe az addig elhanyagolt altárnát, a melyet 1810-ben Rainer főherczeg nevéről neveztek el. 1761-ben állították fel a bányatörvényszéket, 1784-ben fedezték fel az Érczpataktelért s nagyobb arányokban tárták fel a Teréztelér déli folytatását. 1786-ban kötötték össze szekérúttal a forgalomtól elzárt telepet Felsőbányával. A XIX. század első évtizedeiben újra pangott a bányászat s csak 1845 óta virágzik újra. A község és határa legtöbbnyire kamarabirtok volt. A bányáknak két aknájok és két altárnájok van. Húsz kilométeres bányavasút köti össze a Felsőbányáig húzódó vasútvonallal. Több zúzó és hengermű és nagy kohótelep van a bányákhoz. A város maga két részből áll: az alsó és felső Handalból. Alsókapnik a kincstári kohótelep, Felsőkapnikon vannak a bányaművek. Lakosságuk legnagyobb része oláh; a bányászatot megalapító elem német eredetű; rajtok kívül a századok alatt sok idegen nemzetiségű elem gyűlt itt össze s csak a mult század közepétől domborodik ki erőteljesebben a magyar szellem. 1736-ig jezsuiták voltak itt s ezek a lakosságnak más vallású részét megtérítve, plebániát szerveztek és templomot építettek. Ezen kívül van itt még egy gör. kath. és egy közös gör. kath. és róm. kath, templom. A gyönyörű vidéken, festői szépségű kirándulóhelyekkel gazdag tájon fekvő, de hosszú és rideg teleket szenvedő községben a 20-25 családból álló intelligenczia nagy összetartással teszi elviselhetővé az életet a hosszú ideig télbe fagyott vidéken. A bányamunkás nép pedig olvasó-egyletet tart fenn, már 16 év óta. A községnek van postája és távirója, vasúti állomása Felsőbánya.

Karuly, a Lápos völgyében fekvő kisközség; 178 házzal és 731 lakossal, a kik között 698 gör. kath. oláh, 31 izr. magyar anyanyelvű. Határa 1565 k. hold. Már 1405-ben találunk róla okleveleles említést Korullya alakban. 1475-ben Karulya-nak írják a nevét. A község a kővári uradalomhoz tartozott és a XVIII. századig annak a sorsában volt részes. Ekkor a Vér család kapott reá kir. adományt. Most legnagyobb birtokosa Orbán Andor. A gör. kath. egyház kis 92fatemploma a XVII században épűlt. Határán a Lápos folyik át. Utolsó postája Szakállasfalva, távirója és vasuti állomása Nagybánya.

Kékesoroszfalu, kisközség Felsőbánya mellett. Van benne 125 ház, valamennyi fából építve; lakosainak száma 579 és ezek mind gör. kath. oláhok. Határa 954 k. hold. A bányai uradalomhoz tartozó kis falu, a középkor óta a kincstár tulajdona, a mely a bányaművelésnél főleg erdőségeinek veszi hasznát. A gör. kath. egyháznak van benne temploma, a mely 1805-ben épült. Határán átfoly a Kékes pataka; egyik dülőjét "Pap-hics"-nek nevezik s azt tartják róla, hogy ott valaha kolostor volt. Utolsó postája, távirója és vasuti állomása Felsőbánya.

Kér, (Szamoskér) magyar kisközség. Van benne 166 ház és 1004, leginkább református lakos. Határa 1669 k. hold. Nevét már 1427-ben Keer-nek írják. A Szamos tulsó partján vele szemközt fekvő Kérsemjénnel együtt a Kállay család ősi birtoka. 1292-ben szerepel először, a mikor Kállay Mihály tiltakozik Kopasz Tamás fia Jakab foglalása ellen. 1427-ben Zsigmond király a Kállayaknak uj adományt adott rá, de egy részére a Zudar nembeliek is igényt támasztottak. 1548-ban Dobó Ferencz és Domokos is szereztek benne részt. A XVII. században Szabolcs vármegyéhez tartozott. A Szamos gyakori áradásai miatt sokat szenvedett és helyét is többször változtatta. A ref. kisközség olyan szoros összeköttetésben volt Semjénnel, hogy 1873-ig a gyermekek a Szamoson át oda jártak iskolába, s a felnőttek 1810-ig istentiszteletre. Ekkor építették azután itt a mostani ref. tomplomot. Most nagyobb birtokosa nincsen. Hozzá tartozik a Dessewffy-tanya. Utolsó postája Tunyog, távirója Fehérgyarmat és vasuti állomása Mátészalka.

Kérsemjén, magyar kisközség az előbbivel szemben, a Szamos tulsó partján. Van benne 77 ház, 515 legnagyobbrészt ref. lakossal. Határa 1300 k. hold. Kérrel együtt a Kállayak ősi birtoka s egész a XIX. századig az övék. 1825-ig Szabolcshoz tartozott. A Szamos áradásai miatt szintén igen sokat szenvedett. A ref. templomot 1718-ban Kállay János elfoglalta s a katholikusoknak adta. Mai templomuk a mult században épült. Hozzátartoznak a Csutorkerti kerülőház, s a Kállay és Révkert tanyák. Utolsó postája Nábrád.

Királydarócz, nagyközség a Kraszna mentén. Van benne 427 ház. 2451 lakosa közül 1561 magyar és 867 oláh. Vallásra nézve 896 g. kath., 823 r. kath., 580 ref., 151 izr. Határa 8012 k. hold. Régi község, mely 1217-ben Solymos néven szerepel, mint a királyi solymárok birtoka és faluja. A tatárjáráskor elpusztult és területét 1262-ben V. István ifjabb király, Aladár comesnek adta. Ekkor terra Draucariorum Regiorum alakban szerepel az egykoru oklevelekben. A Drauch (sólyom) szó lett magyarosan Darócz s 1370-ben már Darouch, sőt 1421-ben már Oppidum Daroch. A XIV. században a Váraday és Daróczy családok az urai. 1385-ben Daróczy Tibold és Kis Váraday Domokos örökáron eladták Csáky Istvánnak, a ki 1396-ban kap rá királyi adományt. 1489-ben Csáky Benedektől negyedrészét s a malmot Drágfi Bertalan kapta meg. A Drágfiak a bélteki uradalomhoz csatolták a maguk részét s ujabb birtokot is szereztek benne. E család azonban 1555-ben kihalt és birtokai a királyi kamarára szállottak vissza. A XVI. század végétől a XVII. végeig a daróczi uradalmat, melyhez 1634-ben Darócz, Nántű, Terebes, Rákos, Oláhgyöngy, Géres, Gyürkefalva, Pusztatelek, Bajfalu, Nyegrefalva tartoztak, a szatmári vár birtokaihoz csatolták. 1580-ban Szent Mártonyi Farkas Pál kapott benne két nemestelket. Ekkor Nagydarócz-nak is írják. 1585-ben Vörös János és Lukács uj királyi adományt kapnak régi birtokukra. 1638-ban Debreczenyi Tamás is birtokosa. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg, s a XVIII. század végén a gróf Károlyiak mellett a Szilágyi, Veres, Fekete, Kiss, Kengyel családokat is itt találjuk. A XIX. század derekáig a gróf Károlyi, Gerzon, Linkner, Irinyi, Szilágyi és Kengyel családok a főbb birtokosai. Most a gróf Károlyi családnak, Gerzon Kázmérnak, gróf Dégenfeld Sándornak van benne nagyobb birtoka. Hozzá tartoznak az Anyata és Árpád-tanyák s a Füzkerttelep. Határában feküdt hajdan Szaklyán elpusztult község, mely 1469-ben, mikor a Csákyak voltak az urai, Záklyán alakban van említve. Később nyoma veszett. A ref. egyház temploma a XVI. századból való. A r. kath. templom 1828-ban épült és a gör. katholikus a XVIII. században. A református egyház két régi kelyhet őriz. Az egyik 1628-ból, a másik 1761-ből való. A Rákóczi-féle szabadságharcz alatt, II. Rákóczi Ferencz, csapatával Tasnádról Erdőd felé vonulva, Királydaróczon táborozva akarta bevárni Károlyi 97Sándort, de eredménytelen várakozás után, tovább folytatta útját. Van a községben hitelszövetkezet, kaszinó, körjegyzőség és postahivatal. A távírója Krasznaterebes, vasuti állomása Kismajtény.

Kisar, magyar kisközség a Tisza partján. Van benne 204 ház, 981 ref. lakossal. Határa 2648 k. hold. Nevét már 1393-ban Kysar-nak írják. A Matucsynayak ősi birtoka volt, a kik 1387-ben hűtlenségbe esvén, nótáztattak és birtokaikat a Rosályi Kúnok és a Szántai Petőfiek kapták. Ez utóbbiak részét 1391-ben a Báthoryak örökölték. A Matucsinayak ugyan 1395-ben visszakapták birtokukat, de 1476-ban, szintén hűtlenség miatt, újra elvesztették s ekkor az egészet ismét a Báthoryak kapták. Ettől kezdve jó része állandóan Báthory-birtok volt s utánuk a Bethlenek örökölték, majd a Rákócziak. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg s azóta a Károlyi család az ura. E főbirtokosok mellett a XV. században a Drágfiak is szereztek benne részt. 1633-ben Székely László, 1649-ben a Szentmiklósi Borbély család, 1663-ban Vas Márton. A XVIII. században a Szarka, Pongrácz, Bay, báró Perényi, Csatáry és Isaák családok is birtokosai voltak. Most csak a gróf Károlyiaknak van itt nagyobb birtokuk. A község közvetetlen a Tisza partján épült s a hagyomány is azzal magyarázza nevét, hogy olyan helyen épült, a hol kisebb volt az áradás. Talán halásztelepből keletkezett, mint sok tiszaparti kisközség. A dülőnevek közül érdekes a Tóbeli, a mely kiapadt tó helye, a Gyüjtő, hol áradáskor meggyűlt a Szamos, a Túr, és a Tisza vize. Itt ömlik a Túr a Tiszába s a faluhoz közel van az a hely, a hol Petőfi Sándor A Tisza czímű pompás festői költeményét írta. A ref. egyház temploma 1794-ben épült. A község sokat szenvedett a háborus világban. 1565-ben itt csatároztak Schwendi Lázár és Hasszán basa. 1662-ben a szatmári őrség 2000 forintnál is több kárt tett benne, a mi akkor azt jelentette, hogy csaknem egészen elpusztult. A kuruczkorban sokszor megsarczolták s a község többször eszközölt ki oltalomlevelet a vezérektől. Apaffy Mihálynak 1681 szept. 21-én kiadott levelét ma is őrzik. A törökök kiüzetésekor olyan gyakran kellett hadifuvarba menniök, hogy a község állandó kocsist és fogatot tartott e czélra és havonként fizette. A "király urunk parancsolatjából" egész Nándor-Fejérvárig eljárt ez a fogat. A XVII. században sokszor tartottak itt egyházmegyei gyűlést is. A reformátusok temploma 1794-ben épült. Utolsó postája Nagyar, távírója és vasuti állomása Fehérgyarmat.

Kisbánya, oláh kisközség a vármegye szélén, a bányai járásban. Van benne 164 ház s ezek közül 158 fából épült. Lakosainak száma 791, vallásuk gör. katholikus. Határa 1162 k. hold. A Rozsály-hegy alatt fekvő kisközség régente Felsőbánya város tulajdona volt. Most nagyobb birtokosa nincsen.. Gör. kath. temploma 1871-ben épült. Van a községben fogyasztási szövetkezet és Persely-szövetkezet.. A lakosok guba- és pokróczkészitéssel is foglalkoznak. Utolsó postája Giródtótfalu, távírója és vasuti állomása Felsőbánya.

Kisfentős, oláh kisközség a somkúti járásban. Van benne 128 ház, egytől-egyig fából építve, 588 gör. kath. lakossal. Határa 1196 k. hold. Határa érdekes őskori telep, a hol e sorok írója rövid ideg tartó ásatás után sok sgraphitto-díszítésü, népvándorláskorabeli cserépedénytöredéket talált. A kővári uradalomhoz tartozott. Nevét 1405-ben Alsofenthews, 1470-ben Alsofenthys-nek írják. Az 1424-iki osztozáskor a Bélteky családnak jutott s az övék volt 1470-ig, mikor hűtlenségük miatt a Drágfiak kapták meg, a kiknek kihalta után a Kővárvidék része volt s a gróf Teleki családé lett. Most is gróf Teleki László Gyulának van itt nagyobb birtoka. Gör. kath. templom van benne. Utolsó postája Pusztahidegkút.

Kishodos, magyar kisközség a Hodos mellett, 69 házzal s 384 ref. lakossal. Határa 1551 k. hold. Már 1208-ban és 1217-ben említi a váradi Regestrum egy tüzesvas próba kapcsán. Nevét már a XV. században is Hodos-nak írták, de néha Kyshodos-nak is. A XV. század elején földesura a Gacsályi s az Atyai család. 1462-ben a magvaszakadt Atyai András részeit a Rosályi Kúnok kapják, a kik 1476-ban megszerzik a Gacsályiak részeit is. Ugyanekkor a község másik fele a Drágfiaké volt, a kik már 1424-ben osztoztak rajta s ekkor a Bélteki ágé lett, míg 1470-ben a Drágfiak ismét megkapták. 1486-ig volt az övék, ekkor Bélteki Drágfi Bertalan a tisztabereki ágostonrendi remetéknek adta. 1592-ben Károlyi Mihály kapja az egész birtokot. A következő században a királyi kamaráé s a szatmári várhoz tartozik. A XVIIl. században s a XIX. elején még mindíg kamarai birtok s a tiszaújlaki provizorátushoz tartozott. Ekkor a Berenczei Kováts család szerzi meg és ma is Berenczei Kováts Jenő a főbirtokosa. A község ref. egyháza 98eleinte egy volt Nagyhodoséval, csak 1819-ben váltak külön. Régi temploma fából való volt; helyette 1804-ben építettek mást és ennek helyébe 1880-ban ismét újat. A határhoz tartozik a Kovács I. és II. tanya. Utolsó postája Nagypalád, távírója Halmi és vasúti állomása Mikola.

Kiskolcs, kisközség a Szamos partján, 136 házzal, 710 lakossal, kik közül 518 ref. magyar, 196 gör. kath. oláh. Határa 1388 k. hold. Nevét már 1406-ban is Kis Kolch-nak írták s 1352-ben említik a Keth Kulch, vagyis a két Kolcs helységet. A meggyesi és a bélteki uradalmak határa között mindíg kisebb birtokosoké volt. A két község sorsa ugyanaz volt. 1325-ben Kiskolcs, melyet akkor Myre Kolchnak írtak, a Vitkay családé volt, mely határvillongásba keveredett Nagykolcs uraival, a Csomaközyekkel. A XV-XVI. században a Vitkayak mellett sokan szereznek benne részeket. 1498-ban Barthay Máté, 1543-ban Petry, Szennyesi, Way, 1544-ben ismét a Way, 1550-ben a Kákonyi család. 1554-ben Perényi Mihály eladja Kiskolcs harmadrészét Kákonyi Jánosnak. 1560-ban Ilosvay Mihály, Uray Albert és Tamonyai Nagy Demeter Kiskolcs felét, 1561-ben Fekete Boronyai Kelemenffy János egy részét kapja. 1582-ben Vitkay Szikszay János is szerez benne részt. A XVII. században még a Perényi, Palóczi Horváth, Bornemisza és Lónyay családok tünnek fel. A XVIII-ikban főbirtokosai a gróf Teleki, a Bagossy, báró Wesselényi, Darvay, Szeleczky, Végh, Marecz, Bakó és Décsey családok. A XIX-ben ugyanezek és a Csabay, Benkő, Sipos, Vigh és Virágh családok. Most nagyobb földbirtokos nincs benne. Határához tartoznak a Czikay, Détse, Győri, I. II. III. Kiskolcs, Muhi, Nagy I., II., III., IV. Pika, Sáfrány, Szeőke, és Szmik tanyák. A ref. egyház temploma 1854-ben épült. Az egyház érdekes aranyozott ezüstpoharat őriz 1629-ből, a következő felírattal: "Az néhay Nemzetes és Vitézlő Brebiri Melit Vidnek megmaradott özvegye Czivkat Anna asszony czinaltatta ezt a paharat Isten dicsőségére Anno Dni 1629." Hogy honnan került a pohár Kiskolcsra, a hol a Melithek birtokosok nem voltak, azt nem tudni. Körjegyzőség helyben van. Utolsó postája Ombod, távírója és vasúti állomása Szatmár-Németi.

Kismajtény, kisközség a Kraszna mellett. Van benne 263 ház; 1621 főnyi lakosságából 684 magyar, 919 oláh. Ezekből 969 gör. kath., 18 r. kath., 33 izr. Határa 4066 k. hold. 1417-ben olvassuk, hogy Báthory István és Benedek Nagy- és Kismajtényra királyi adományt nyertek. 1467-ben Kismajtény határát megjáratták Dománhidy András és Báthory András. Ez a hajdani Kismajtény azonban elpusztúlt és nyoma sem maradt. A református egyház anyakönyvének följegyzései szerint 1723-ban gróf Károlyi Sándor engedelmével református magyarság szállotta meg "Ebesfalva" telkeit s ezt a helyet a földesúr beleegyezésével Kismajténynak nevezték el. Ref. templomot 1787-ben építettek, majd 1867-ben újat emeltek. A község azonban nagyon áradásos helyen volt és a múlt század nyolczvanas éveiben az örökös árvizek elől menekülni akart a lakosság s gróf Károlyi Alajostól megvették az ú. n. "Messzilátó" dombot örök áron, a hol addig csak a dombtetőn állott egy kisebb épület a "Messzilátó csárda". 1884-1886-ban történt meg az átköltözés. Az új helyen a. gör. katholikusok 1886-ban, a reformátusok 1892-ben építettek új templomot. A község régebbi helyén ma csupán egy-két gazdasági épület áll. A szatmári békét a "nagymajtényi síkon" kötötték meg 1711 ápr. 27-én gróf Károlyi Sándor és gróf Pálffy János. A nagy eseménynek körülárkolt és emlékoszloppal megjelölt helye mellé költözött a falu s igy nyerte meg Kismajtény határa a békekötés helyének nevezetességét. A község régi helye ma Ókismajtény puszta; a határban egy helyet, a hol tégladarabokkal telt dombok vannak, Tagyivárnak neveznek. Körjegyzőség, vasúti állomás, posta és távíró helyben van.

Kisnamény, magyar kisközség a Szamosközön. Van benne 154 ház 918 lakossal, a kik között 582 ref., 139 g. kath., 136 r. kath., 54 izr. Határa 3118 k. hold. A XIV. század elején már egyház van benne. 1332-ben Barnabás nevű papja 4 garast és 40 dénárt fizet pápai adóba. Nevét 1332-ben Nomen, 1387-ben Kysnomyn, 1418-ban Kysnamen, 1462-ben Namen alakban írják. A Matucsinayak ősi birtoka volt és e birtokok sorsában osztozott. A XIV. és XV. században a Drágfi családnak is volt itt birtoka. 1524-ben Dorchányi Péter, 1585-ben Lónyay István, 1614-ben Macskássy Mihály, 1640-ben Némethy Pál, 1744-ben gróf Teleki Mihály, majd az Ajtay, Becsky, Domahidy és Kölcsey családok a birtokosai; a XIX. század első felében a Tolnay, Domahidy, Isaák, Gulácsy, Mándy családok. Most 99nagy birtoka van itt gróf Hadik-Bakóczy Endrének; egy részét a Domahidyaktól, más részét úrbéresektől vette gróf Hadik Ilona 1836-40 körül. Most bérben van. A rajta levő kúriát Domahidy Kálmán építtette 1830 körül. A határhoz tartoznak a Pusztaricse és Ruzsicska tanyák. A vármegye 1670-ben, e községben gyűlést is tartott. A rozsályi vár tőszomszédságában, gyakran érte a háboruval járó veszedelem. A ref. egyház temploma a XV. századból való. Körjegyzősége helyben van, utolsó postája, távírója- és vasuti állomása Jánk.

Kispalád, kisközség a Paládságon, 154 házzal, 902, jórészt ref. magyar lakossal. Határa 2902 k. hold. Hajdan a csaholyi uradalom palágysági részéhez tartozott. Egész a család kihaltáig a Csaholyiaké volt s 1545-1569-ben a fiusított Csaholyi lányok kapták. Mellettük 1453-ban a birtok fele az Ujhelyi Péteré és 1455-ben a Gödényházy Istváné. 1479-ben Malomvízí Kenderes János kap benne királyi adományt. A XVI. században, a csaholyi uradalom szétbomlásakor a Briberi Melith és a Radnóczi Petrichevich családoké lett, majd kamarai birtok s a szatmári várhoz tartozott, még 1696-ban is. A XVIII. században a gróf Barkóczy, gróf Teleki, gróf Károlyi, Kállay, Szerdahelyi, Longer, Taikly, Becsky, Török, Angyalossy, Bakos, Jeney, Hunyadi családok szereznek benne birtokot. A XIX. század derekáig, sőt részben ma is, ugyanezeké a családoké; de nagybirtok ma nincsen benne. Hozzá tartozik a Kende tanya. A ref. egyház templomát 1906-ban építtették újra. Körjegyzőség helyben van, utolsó postája Nagypalád, távírója Tiszaujlak és vasútja Halmi.

Kispeleske, magyar kisközség az Éger mellett. Van benne 74 ház, 490 főként ref. lakossal. Határa 2902 k. hold. Nevét hajdan Pylyske-nek írták. A XIV század elején a Peleskeyeké, de ezek már 1423 után nem szerepelnek itt. 1439-ben a Csarnavoday család a földesúra s a Csákyaknak is van benne részük, a melyet 1450-ben zálogba adnak a Perényieknek. 1476-ban már a Szántai Bekcs, vagy Becsky család is ura és főbirtokosa marad a XIX. század derekáig. Mellette a XVI. században a Rozsályi Kúnok feltünnek itt. Most legnagyobb birtokosa Szoboszlay Sándor. A ref. egyház temploma a XVI. századból maradt fenn. Van egy 1622-ből származó érdekes úrasztali ezüstpohara. A községet 1717-ben teljesen elpusztították az ellenséges hadak; de gyorsan újra megépült. Utolsó postája Lázári, távírója és vasúti állomása Nagypeleske.

Kissikárló, kisközség a Szamos mellett, 49 házzal s 254, főként gör. kath. oláh lakossal. Határa 566 hold. A község mindig a szinéri uradalom része és a XVI. századig a Meggyesaljai Morócz családé volt, a kik közül Simon, meggyesi bán fiai, 1407-ben panaszt emeltek Bélteki Balk fiai ellen, mert a falut felégették. A Moróczok után a Báthoryak örökölték, a kik 1520-ban osztoztak meg rajta. 1614-ben a kir. kamara zálogbirtoka. Ez időtájt pusztaként szerepel, a hol Ankreiter Mihály a Báthory-hagyatékból részt kap. Ezután a szatmári vár tartozéka, s 1711-ben gróf Károlyi Sándoré lett. A Károlyiaké volt a XIX. század közepéig. Most nagyobb birtokosa nincsen. A gör. kath. templom 1899-ben épült. Vasúti állomása van, utolsó postája és távírója Nagysikárló.

Kisszekeres, magyar kisközség a Szamosközön, 80 házzal s 555 lakossal, kiknek legnagyobb része református. Határa 2548 k. hold. Ősi birtokosa már 1359-ben a Szekeressy család. Mellettük szerepel még 1404-ben a Kölcsey, 1422-ben a Domahidy család, a mely 1446-ban az Ujhelyieknek adta zálogba a maga részeit. 1460-ban a Károlyiak, 1481-ben a Bornemiszák s 1490-ben a Rozsályi Kúnok a földesúrai. Ugyanekkor a Drágfiak is. 1515-ben Czégényi Kende Pétert iktatták be részeibe, s 1524-ben Drágfi János a rozsályi uradalomhoz csatolta. 1555-ben a Drágfi György magtalan elhunyta után, a Rosályi Kúnok, majd 1672-ben gróf Zinzendorff kapta és tőle Du Jardin örökölte. A XVIII. században földesurai: a Domahidy, Pongrácz, Morvay, Fogarassy, Isaák, gróf Majláth, Ajtay, Osváth és Mándy családok. A XIX. században ugyanezek; a szabadságharcz után báró Haynau és Vállyi János. Mostani nagyobb birtokosai a Haynau és a Vállyi örökösök. A ref. egyház temploma a XV. századból való és czínteremmel van körülvéve. Alatta van a Rozsályi Kúnok sírboltja s déli kapuzata fölött Kún László czímere; bent valamelyik Kúnnak művészi epitafiuma volt, a mely azonban már csak töredék. Hozzá tartoznak a Haynau I. II. és Vállyi tanyák, a Nagy erdő és Szélecsi erdők. Vasúti állomása, távírója van, utolsó postája Nagyszekeres.

Kisszokond, oláh kisközség az erdődi járásban, a vármegye szélén, a Bük-hegység alatt. Van benne 97 faház; 537 lakosa közül 11 magyar, 48 horvát, a többi gör. kath. oláh. Határa 3406 k. hold. Hajdan Felső-Szokond volt a neve s a bélteki uradalomhoz tartozva, a XVI. századig a Drágfiaké volt; azontúl az erdődi uradalommal a szatmári vár tartozéka. A XVII. században a gróf Károlyi család kapta meg s az övé máig is. A gör. kath. egyház fatemploma a XVIII. században épült. Utolsó postája Szakasz, távírója és vasúti állomása Erdőd.

Kocsord, magyar kisközség a Nyirségen, 332 házzal és 2076 református lakossal. Határa 3228 k. hold. Az ecsedi láp szélén, a Kraszna ágai között fekvő községről már 1272-ben van okleveles említés, a mikor Henrik, Chizar fia Abramnak, Ponith comes fiának egy házhelyet s egy nemes telket adományozott a Kuchurd nevű örökös földjéből, a Kuchurd vízi halastóval együtt. Ezentúl a Ponith comes véréből való Csaholyi családé és 1277-ben már ők szedtek vámot a kocsordi hídon. 1547-ben Csaholyi Annával a Melith Györgyé lett. Közben 1399-ben, mikor Mácsa helység elpusztult, ennek lakosai is ide költöztek. 1415-ben révje, vámja az Ólnodi Czudar családé. 1466-ban a Báthoryak fölkérték, de a Csaholyiak tiltakoztak ez ellen. A XIV. század elején már egyháza volt és ekkor Nagykocsord néven szerepelt, de 1477-ben Kyskochord is említve van. Melith György erődített kastélyt építtetett benne s azt Péter öccsére hagyta. A XVII. és XVIII. században csaknem egészen kipusztult. 1696-ban a szatmári vár tartozéka volt, de azután a gróf Teleki, a Sulyok, Korda, Irinyi, Patay, Bakos és Jakab családok szerezték meg. A XIX. század elején gróf Dégenfeld Gáspár, az Ilosvay és a Patay családok voltak a legnagyobb urai. Mostani nagyobb birtokosa özv. Tisza Kálmánné, szül. gróf Dégenfeld-Schomburg Ilona. A ref. egyház kis temploma 1830-ban épült. Van a községben hitelszövetkezet és függetlenségi kör. Van postája is. Távírója Győrtelek, vasuti állomása Mátészalka.

Kolczér, oláh kisközség a nagysomkúti járásban, 86 faházzal és 478 főként gör. kath. lakossal, a kik között 43 magyar s 16 német van, (57 izr.) Határa 882 k. hold. Nevét 1405-ben Kolchua, 1424-ben Kelcher, 1470-ben Kolthera, 1475-ben Kolczeer alakban írják. A kővári uradalomhoz tartozott. A XVIII. század vége felé a Peley család szerezte meg s az övé volt a XIX. század közepéig. Most nagyobb birtokos nincsen benne. Gör. kath. temploma a mult században épült. Van vasúti megállóhelye. Utolsó postája Hagymáslápos, távírója Hossszufalu.

Koltó, kisközség Nagybánya mellett, 186, nagyobbára fából épült házzal, 930 lakossal, a kik között 799 magyar, 66 oláh, 63 czigány; vallásra nézve 824 ref., 66 gör. kath., 14 r. kath., 26 izr. Határa 2257 k. hold. Hajdan két község volt, Koltó és Katalinfalu. 1405-ben Kolcho, Alsokolcho, 1414-ben Koltho; 1475-ben Katalinfalva néven fordul elő. A kővári uradalomhoz tartozott és mindvégig ez uradalom sorsában osztozott, míg a gróf Teleki család kapta donatióba. Most gróf Teleki Jánosnak van itt nagyobb birtoka és nevezetes kastélya, a melyet Mária Terézia korában építettek. 1821-ben restauráltak. A kastélyban kb. 4000 kötetes könyvtár, számos eredeti metszet, nagyértékü régi ötvösművek, régi festmények, műtárgyak, érdekes fayenceok, parasztmajolikák stb láthatók. Ebben a kastélyban élte le mézesheteit Petőfi Sándor. Petőfi 1846-ban volt először itt a gróf Teleki Sándor vendége. 1847-ben kétszer volt itt s elragadtatva élvezte a gyönyörű vidéket. 1847 szeptemberben arra kérte Telekit, adja át neki kastélyát a mézeshetekre, de teljesen, s ő maga is utazzék el addig. Gróf Teleki Sándor szívesen teljesítette kívánságát, elutazott, magára hagyva a fiatal házaspárt szept. 9-től október 29-ig. E hat hét alatt írta legszebb szerelmes dalait feleségéhez; huszonnyolcz költeményt, köztük a gyönyörű "Szeptember végén" czíműt is. A kastély emeletén laktak, hol jobbra, a sarokszoba volt Petőfi írószobája. Ekkor élte a nagy költő életének legboldogabb szakaszát. Nemsokára, 1848-ban ezen a vidéken volt a magyarok legelső győzelmes csatája, a fontos láposi hídnál, a mely ekkor összekötő kapocs volt Erdély és Magyarország között. Ezt a hidat az oláhok le akarták rombolni, de Teleki Sándor a honvédekkel megvédte. Később, 1876-ban Jókai Mór is töltött nehány napot a kastélyban Telekinél. Itt halt meg 1892-ben gróf Teleki Sándor, a legkedvesebb nagyúr, 101és itt temették el a "Petőfi somfája" alá. A kis községben ref. templom van. Utolsó postája Szakállasfalva. A mult században a neve Koltókatalin volt.

Komlódtótfalu, magyar kisközség a Szamos mellett. Van benne 105 ház, 678 lakossal; ezek között 446 ref., 113 r. kath., 48 gör. kath. vallású. Határa 1143 kat. hold. Hajdan két község volt. 1466-ban Komlód még magában áll. Tótfalu, úgy látszik, jóval későbben települt. 1367-ben Komlódi Miklós volt az ura,. 1439-ben Csarnavoday Miklós és leánya birtoka és 1465-ben Szántói Becsky Péteré. 1429-ben a Csaholyi családnak is van már része benne, 1454-ben a Csákyaknak, 1490-ben a Seléndy családnak s mellettük még a Darayaknak. 1511-ben Kisvárady György királyi adományt kap rá. A XVII. században a birtok legnagyobb része a Becsky, majd leányágon a Szeőke családé. Most nagyobb birtokosa Kossuth István, ki a régi Becsky-féle kúriában lakik. A ref. templom 1858-ban épült. Van itt egy r. kath. kápolna is, melyet 1861-ben építettek. Utolsó postája és távírója Csenger, vasúti állomása Szatmár-Németi.

Komorzán, kisközség az Avasban, 454 faházzal s 1931 lakossal, kik között 1767 gör. kath. oláh, 154 pedig izr. magyar. Határa 8783 kat. hold. Az avassági uradalomhoz tartozott s ezzel a meggyesi vár uraié volt. Nevét 1490-ben már Komorzan-nak írták. A XVIII. században sok család szerzett birtokot, főként erdőségből álló határában, u. m. a gróf Károlyi, gróf Barkóczy, gróf Kornis, gróf Teleki, báró Vécsey, báró Wesselényi, báró Perényi, Becsky, Rhédey, Kállay, Vetéssy, Nagy, Matay, Elek, Szőke, Egry, Dobay, Bakay és Gulácsy családok. Jórészt ugyanezeké s a Kováts, Draskóczy és Szirmay családoké volt a XIX. század közepéig. Hozzá tartozik a Nyegrán és Vaszily-tanya. A gör. kath. egyház temploma 1865-ben épült. Körjegyzőség helyben van, utolsó postája Tartolcz, távírója és vasúti állomása. Bikszád.

Kovás, oláh kisközség a vármegye keleti szélén, a Lápos völgyében, 297 faházzal, 1143 gör. kath. oláh és 56 izr. magyar és német lakossal. Határa 4791 kat. hold. Nevét 1405-ben Komas, 1424-ben Kowas, 1475-ben Kowaz alakban találjuk feljegyezve. A kővári uradalomhoz tartozott és annak a sorsában osztozott. Most a közbirtokosságnak van itt 2400 holdas erdeje. A gör. kath. egyház temploma 1730-ban épült. A község határában kitünő mészkőbánya és só-, kén és vastartalmú forrás van. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. Utolsó postája Szakállasfalva, távírója és vasúti állomása Nagybánya.

Kölcse, kisközség a Tisza, Túr és Esztró alkotta szigetben. Van benne 188 ház. 1203 magyar lakosa közt 515 ref., 259 ág. ev., 168 g. kath., 157 r. kath,104 izr. Határa 4921 kat. hold. A Kölcsey család ősi, névadó birtoka s a XIX. század közepéig uradalmuk középpontja. Nevét 1344-ben Kwlche, 1479-ben Kewlche alakban írják. 1344-ben I. Lajos királytól uj adományt kapnak reá és vámjára. Mellettük 1405-ben a Nyényei és az Őri Daczó családnak, 1438-ban a Fylpessy-nek és 1475-ben a Kömöreyeknek volt itt birtokuk. Ez utóbbiak zálogba adták részeiket a Gacsályi családnak, de 1481-ben visszaváltották. 1488-ban a Perényi család vesz meg egyes részeket a Kölcseyektől. 1515-ben a Kölcseyekkel egy törzsből való Czégényi Kende Péter is birtokosa. 1516-ban Báthory András kap itt királyi adományt, de a Kölcseyek ellentmondtak a beiktatásnak. 1518-ban Werbőczy István elcseréli itteni jószágát Perényi Istvánnal. 1526-ban Báthory András újra részt kap benne és ugyanakkor a Guthi Országh család is. 1554-ben Filpessy Mihály az egész Kölcsey-birtokot zálogba veszi. 1561-ben Fekete Balogh János, 1571-ben Zalai Sárkány Simon és felesége Kölcsey Borbála, 1577-ben Pongrácz Zsigmond és Kubinyi László, 1591-ben Tardi Vörös Orbán, 1633-ban Némethy János kapnak benne kisebb-nagyobb részeket. 1642-ben Kölcsey Péter és Zsigmond királyi új adományt kapnak az egész birtokra, melyhez ekkor Kölcse, Fülesd, Istvándi, Cseke, Csécse, Milota és Tiszabecs tartoztak. Ettől kezdve a Kölcsey család volt szinte egyetlen birtokosa, a XVIII. században Kölcsey György után négy leányával a Csicseri Ormós, Egry, Nagyiday és Uketyevich családok tulajdonává lett. Rész-jószágaik voltak az Ilosvay, Lukácsy, Csaba, Mándy és Jeney, Földesy, Tarpay, Kölcsey Kende, Rácz, Ónody családoknak. Mostani nagyobb birtokosai Dálnoki Medve Kálmán, Bónis Károly, Halász Kornél, Teleki Erzsébet és özv. Dienes Dezsőné. Hozzátartoznak a Mándy, Medve és Teleki tanyák. Határában feküdt hajdan és 1411-ben említve van Ravaszd is, mely ez időtájt Rovazd és Rauazd alakban a Fülpösi család birtokaként szerepel. A ref. egyház temploma a XVI. századból való 102az ág. ev. templom 1860-ban épült. A ref. egyház több érdekes, régi ötvösművet Körjegyzőség helyben van. A XIX. század elején egyik földesura tót jobbágyokat szállított ide, s ezek ma már teljesen megmagyarosodtak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Tiszaújlak.

Kömörő, magyar kisközség a Szamosközön, 126 házzal s 705, főként ref. vallásu lakossal. Határa 2587 kat. hold. Nevét 1344-ben Kemerew-nek írják abban az oklevélben, melylyel I. Lajos király a Kölcseyeknek új adományt ad e birtokra. A Kölcseyek előtt a Kömörey család volt a birtokosa, a mely legutoljára 1481-ben tünik fel, mikor Kömörey Mihályné és leányai ismét részt kapnak benne. 1496-ban Ujhelyi László és Szepessy Lászlóné, 1518-ban Werbőczy István is birtokosai, a ki részét elcseréli Perényi Istvánnal. 1544-ben Muchey Pál, Nagyváthy János és Rácz Miklós, 1561-ben Fekete Kelemenffy János, 1638-ban Szuhay Gáspár és Máté, Becsky László özvegye és Mosdóssy Imre, 1655-ben Perényi Zsigmondné, 1668-ban Melith Klára, Albisi Zólyomi Miklósné is birtokosokként szerepelnek. A XVIII. században a Kölcseyeket még mindig itt találjuk, de később egészen a Kende családé. A század végén urai a Kende, gróf Rhédey, Czerjék, Ilosvay és Szűcs családok. A XIX. század első felében a Kölcsey és a Kende családok. Most Kende Zsigmond a legfőbb birtokosa. Határában van a Kende és a Mártonfi tanya. A ref. egyház temploma 1792-ben épült. Körjegyzőség helyben van, utolsó postája, távírója és vasúti állomása Penyige.

Kőszegremete, magyar kisközség az Avasban, 139 házzal és 726 lakossal, kiknek legnagyobb része ref. vallású. Határa 2761 kat. hold. Hajdan Remeteszeg volt a neve. 1419-ben Kis Zudari Péter özvegyének, Csaholyi János testvérének, leánynegyede. Mikor 1547-ben a Csaholyi-lányokat fiúsították, az egész birtokba beiktatták őket. Mellettük 1461-ben Bélteki Mihály, 1470-ben Csató Gergely, 1548-ban Pálfalvi Burián László és Remetey Lőrincz, 1569-ben Prépostváry Bálint és István, meg Sulyok Katalin, 1592-ben Szentmiklósi Pongrácz Gáspár is birtokosai, 1627-ben pedig Királydaróczi Debreczenyi Tamás és felesége Tarjányi Margit kaptak reá kir. adományt. A XVIII. században urai a gróf Teleki, báró Vécsey, báró Wesselényi, Fogarassy, Kölcsey és Rhédey, majd pedig a gróf Károlyi, báró Horváth, báró Wesselényi, gróf Karacsay, a Haller, Kende, Kovács, Dobay és Boross családok. Most nagyobb birtokosa nincsen. Mai magyar lakossága állítólag a XVII. században ideköltözött székelyek ivadéka. 1717-ben a tatárdúláskor az egész lakosság a hegyek közé bujdosott; de a pusztítás után visszatértek, sőt a feldúlt Rózsapallag lakosai is ide telepedtek. Ref. templomot 1865-ben építettek. Az egyház két érdeles régiséget őriz: a Bartos Mártontól 1631-ben ajándékozott vert ezüst-poharat és a báró Wesselényi Katától szintén ez időtájt adományozott úrasztali terítőt. 1860-ban Széchenyi emlékére 6 m. magas kőoszlopot emeltek. Dűlőnevei közül a Bélavára, Méregmező és Szulejman-szer figyelmet keltenek. Az elsőről már más helyen volt szó. A Szulejman-szer pedig a török világ emlékét látszik fenntartani. Határához tartozik Remecsora puszta. Utolsó postája Szakállasfalva, távírója Sárkánylak és vasúti állomása Avasújváros.

Kőváralja, oláh kisközség a nagysomkúti járásban, 147 faházzal, 606 gör. kath. és 32 izr. lakossal. Összesen 56-an beszélnek magyarul és 71 ír-olvas. latára 2921 k. hold. A kővári uradalomhoz tartozott s a Drágfiaké volt 1555-ig, azontúl a Kővárvidék sorsában osztozott. A gör. kath. egyház temploma 1846-ban épült. Hozzá tartozik a Valea mori tanya. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Nagysomkút. Neve a mult században Varalyu volt.

Kővárgara, kisközség a nagysomkúti járásban, 167 házzal és 713 gör. kath. oláh lakossal. Határa 1745 kat. hold. Már a bronzkorban volt itt telep s gyakran találnak e korbeli leleteket. A XIV. század elején Gaura-nak írják nevét s az is maradt a jelen századig; s mindig a kővári uradalomhoz tartozott. Most nagyobb birtokos nincs benne. A község oláh lakossága 1848-ban a magyarok ellen tört és e miatt a honvédek a falut fölégették. A gör. kath. templom 1856-ban épűlt. Körjegyzőség helyben van, utolsó postája, távírója és vasúti állomása Nagysomkút.

Kővárhosszúfalu, kisközség a nagysomkúti járásban, 192 házzal, 988 lakossal, kik közül 315 magyar, 655 oláh; (506 beszél összesen magyarul); vallásra nézve 653 g. kath., 248 ref., 65 r. kath., 12 izr. Határa 2624 k. hold. Nevét 1405-ben Hozyfalw, 1475-ben Hwzwfalw-nak írták. A kővári uradalom része volt és a Drágfiaké. 103Az 1424-iki osztozáskor a Béltekieké, 1470-től a Drágfi ágé. Ezek kihalta után kincstári birtok s a Kővárvidék része. A XVIII. században a gróf Teleki családé lett és ma is az. Középpontja a gróf Teleki László Gyula uradalmának, mely ma tizennyolcz község határán terül el. Szép ősi kastélyát még Mária Terézia korában építették s mostani ura 1891-ben renováltatta. A kastély nevezetessége kb. 4000 kötetes könyvtára, s régiségei között érdekes a Teleki Mihály nyerge s buzogánya s Teleki Sámuel szép nyeregtakarója. Az e kastély helyén állott régi kastély a Teleki Mihályé volt, a ki nem egyszer fogadta itt vendégül Apaffy Mihály erdélyi fejedelmet. A községben a gör. katholikusoknak van templomuk. Vasúti állomása, postája, távírója van.

Kővárkölcse, kisközség a nagysomkúti járásban, 131 házzal és 566, főleg gör. kath. oláh lakossal. Határa 1831 kat. hold. A kővári uradalomhoz tartozott és 1555-ig a Drágfiaké volt, azontúl a Kővárvidék sorsában osztozott. Nevét 1405-ben Kulcha, 1422-ben Kolche, 1475-ben Kolczen alakban találjuk meg. Van benne gör. katholikus templom. A község utolsó postája Szakállasfalva, távíró és vasúti állomás Nagysomkút.

Kővárremete, kisközség a nagysomkúti járásban, 274 házzal, 1175 lakossal, kik között 61 izr. magyar, a többi gör. kath. oláh. Határa 3188 kat. hold. A kővári uradalomhoz tartozott mindig és annak sorsában osztozott. Végül a Teleki család kapta meg s ma is a gróf Telekiek a legnagyobb birtokosai. A gör. kath. egyháznak két temploma van itt; az egyik a XVIII. század végén, a másik a XIX. század derekán épült. A község utolsó postája Szakállasfalva, távírója és vasúti állomása Nagysomkút.

Középhomoród, kisközség a Bükk-hegység alatt, 117 házzal és 585 oláh lakossal, a kik között 56 magyar van. Határa 4005 kat. hold. A XV. században a bélteki uradalomhoz tartozott s a Drágfiaké volt. Azontúl az erdődi uradalommal a szatmári vár tartozéka 1633-ig, a mikor Lokácsi Prépostváry Zsigmond az ura. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg. Most nagyobb birtokos nincsen benne. A gör. kath. egyház temploma 1706-ban épült. Vasúti állomása, távírója helyben van, utolsó postája Alsóhomoród.

Krassó (Szamoskrassó), kisközség, 282 házzal s 1492 lakossal. Ezek közül 987 magyar, 504 oláh. Közülök 792 református, 546 gör, kath., 32 r. kath., 122 izr. Határa 4421 k. hold. A XIV. század elején már egyháza volt s a község a meggyesi uradalomhoz tartozott egész a XV. század végeig. 1409-ben a Csákyak akarták megszerezni. Nevét már ekkor is Krassó-nak írták. A következő században a Báthoryaké volt és utánuk: 1632-ben Bagossy Pál kapta meg az egyik felét, s 1637-ben a másik felét is. A XVIII. században többen szereztek itt jelentékeny birtokot u. m. a gróf Teleki, báró Vécsey, báró Wesselényi, Darvay, Gáspár, Tárczy, Egri, Solymossy és Mándy családok. A XIX. század derekán birtokosai: a Darvay, gróf Teleki, báró Vécsey, báró Wesselényi, Tárczy és Katona, majd a gróf Degenfeld, gróf Karacsay, báró Radák és gróf Teleki családok. Most legnagyobb birtokosai Ujfalussy Miklós és Csengeri Mayer Salamonné s fiai Sámuel, Károly és Sándor. Az övék a régi Darvay-kúria is, melyet Darvay Ferencz építtetett és mostani tulajdonosai 1870 körül átalakíttattak. A régi ref. fatemplom helyére 1798-ban kőtemplomot építettek. Itt őrzik báró Wesselényi Kata sajátkezűleg hímzett úrasztali terítőjét 1774-ből és egy úrasztali tálczát 1755-ből. Gör. kath. templom is van itt, mely 1895-ben épült. 1827-ben majdnem az egész község leégett. Körjegyzőségi székhely. Határában kénes forrás van. A községben hitelszövetkezet áll fenn; postája helyben van, távírója Borhid, vasúti állomása Szatmár-Németi.

Krasznabéltek, a Kraszna folyó mellett fekvő nagyközség, 315 házzal és 1902 lakossal. Közülök 939 magyar, 598 német és 298 oláh. Vallásra nézve 1370 r. kath., 415 gör. kath., 50 ref., 67 izr. Határa 6860 k. hold. Őskori leletek bizonyítják, hogy már a történelem előtti korban megtelepült hely volt. Az Árpádok korának már az elején szerepel. 1470-ben még csak Belthek poss., de 1475-ben már Opp. Erdeuallya Beltek alakban fordul elő. A hagyomány szerint 1086-ban Szent László király táborozott e helytt, mikor a bessenyők ellen harczolt. 1216-ban a váradi Regestrumban azt az adatot találni, hogy "Beltuk helységből való Pál" perbe fogta az egész Batári helység flandriai lakosait, minthogy testvérét, Benedeket megölték. Ezek azt állitották, hogy mint latrot ölték meg, de Pál kiállotta a tüzes vas-próbát és igaznak találtatott. 1301-ben Bölcsi Czudar Domokos 104kap rá királyi adományt, 1342-ben pedig a fiai még a Kállayak itteni leánynegyedét is megkapják; 1395-ben a Czudarok tanúkat vallatnak a Károlyiak ellen, hogy ezek béltelki erdejüket kivágatták, 1398-ban pedig Csomaközy János ellen, hogy ez béltelki jobbágyaikat elvitte Csomaközre. 1399-ben Báthory Györgyöt perlik, a ki bélteki jobbágyaikat fosztogatta, 1401-ben Ólnodi Czudar Simon tiltakozik Péter bán fiai hatalmaskodásai ellen. 1412-ben az Ólnodi Czudarok nótáztatván, birtokukat Drágh fiai Sándri és György kapták, a kik ezóta Bélteki Drágfiaknak nevezték magukat. A Kállayak ez adománynak ellent mondtak ugyan, de eredménytelenül. 1427-ben a Kállayak királyi adományt kaptak Béltekre. 1431-ben a Czudarok is föllépnek a Drágfiak ellen, sőt a Károlyiak is, de azért 1444-ben már végkép a Drágfiaké az uradalom, 1424-ben osztozkodtak meg rajta, mikor a kővári és a bélteki uradalmat különválasztották. 1470-ben Bélteki Mihály hűtlenségbe esett és a Drágfiak felkérték birtokait Mátyás királytól és meg is kapták. Az övék volt 1555-ig, a mikor a család kihalt. 1556-ban királyi jószág lett s mezővárosi szabadalmakat kapott. Ekkor hozzátartoztak Szakasz, Becs, Pete, Rente, Közép és Felső Homoród, Dobra, Esztró és Gyöngy falu. 1569-ben lakosait Miksa király hat évre fölmentette minden adó alól, azok miatt a pusztítások miatt, melyeket az Erdődöt ostromló töröktől szenvedtek. 1592-ben az erdődi uradalomhoz tartozott s ezzel a szatmári váré volt. 1633-ban Lokácsi Prépostváry Zsigmond kapott rá királyi adományt a hozzá tartozó helységekkel: u. m. Szákos, Sándorfalva, Becs, Pete, Rente-Közép és Felső Homoród és Dobra; Esztrón és Gyöngyön részjószágok. Prépostváry síremléke a róm. kath. templom egyik oltárának alapköve. 1681-ben az országgyűlés kimondotta, hogy a rendek Béltek várát végvárnak tekintik s felépítését kívánják. Vára azonban nem épült fel; de a Prépostváryaknak sánczokkal ellátott várkastélyuk volt itt. Ennek a nyomai még ma is láthatók. A Rákóczi-féle szabadságharcz után a bélteki uradalom is a gróf Károlyi Sándoré, majd 1772-ben a gróf Károlyi Antalé lett, a ki kir. adományt kapott a várkastélyra, a mezővárosra s a hozzá tartozó uradalomra, a mely ekkor Sándorfalva, Szakasz, Alsó Közép- és Felső Homoród s Dobra helységekből állott. A Károlyiak az itt lakó reformátusokat kitelepítették a szomszédos Dobra helységbe és helyükbe Württembergből hozott svábokat telepítettek. A régi templomot 1482-ben Drágfi Bertalan erdélyi vajda építtette, ugyanakkor, mikor az erdődit, és ugyanabban a stílusban. A Drágfiak már a XVI. század elején reformátusok lettek s ekkor kapták meg a templomot a ref. lakosok. 1597-ben azonban Miksa király katonái elfoglalták a várost s a templomot is. Egy század múlva azonban a templom ismét a ref. vallásuaké, s azoké marad a kuruczkor végeig, mikor a Károlyiak végkép megszüntetik a városban a református egyházat. A templomban van eltemetve Prépostváry Bálint, emlékköve ma is megvan, de összetört az 1862-iki nagy tűzvészkor, mikor egy-két ház kivételével az egész város és a templom is leégett. A templomot a kegyur, gróf Károlyi Alajos építtette újra. Most is a gróf Károlyi család a legnagyobb földbirtokos benne. Határában érdekes dűlőnevek a Gundihegy, Bálhegy, Pénzes, Botahalma dűlők. Az utolsóhoz az a monda fűződik, hogy a rajta levő mesterséges domb alatt Batu khán katonái vannak eltemetve. A községben ásványvízfürdő van, továbbá hitelszövetkezet, gőzmalom, körjegyzőség és postahivatal. Vasúti és távíró állomása Ákos.

Laczfalu, oláh kisközség Felsőbánya közelében, a Feketehegy alatt, 182 faházzal s 956 gör. kath. oláh lakossal. Határa 1485 k. hold. A XVII. századig a nagybányai uradalomhoz tartozott e bányavidék és 1848-ig a királyi kincstár volt az ura. Az erdőségekből álló határ s a lakosság a bányák szolgálatában állott. 1628-ban Laczfalu község és Felsőbánya város között nagy pör volt; laczfalusi emberek ugyanis raboltak és fosztogattak Felsőbányán s a falu védelmébe vette a rablókat. A község ekkor még jórészben magyar volt, mint azt akkori lakosainak a nevei mutatják. Ilyenek voltak: a Kádár, Fáy, Másfél, Ráduly és Szabados nevek. 1594-ből szintén van egy oklevél: melyben Lukács, Kurta, Ludas, Fodor és Gergely nevűek szerepelnek. 1688-ban kapott rá Istvándy János kir. adományt. Most nagyobb birtokosa nincsen. A gör. kath. egyház templomát 1892-ben építtette a római Szt. Péter templom kisebbitett mintájára Lukács László lelkész és ez ma egyike a vármegye legdíszesebb gör. kath templomainak. Régi templomáról csak annyi adat van, hogy 1872-ben kibővítették. Egy régi szűz Mária-képet őríznek itt 1722-ból és egy zászlót 1672-ből. Négy oltárképe 109műbecsű. A községet 1717-ben szintén elpusztították a tatár hordák, A falu postája, távírója és vasúti állomása Felsőbánya

Laphegy, kisközség, a Bükk-hegység alatt, 73 faházzal és 392 gör. kath. oláh lakossal. Határa 3123 k. hold. Nevét 1424-ben Laphegh-nek írták s a béltelki uradalomhoz tartozott és ez uradalom sorsában osztozott. Végül a gróf Károlyi család kapta meg, s most is ennek van itt nagyobb birtoka. 1424-ben Zelend, majd Felsew-Zelend a Drágfiak osztálylevelében mellette van említve. A gör. kath. egyház temploma nagyon régi. Laphegy és Kisszokond között volt egy közös, nagy templom; de ezt lebontották s a mait építették belőle. Utolsó postája Szakasz, távírója és vasúti állomása Erdőd.

Láposbánya, kisközség a Lápos patak mellett, 255 házzal. Lakosai közül 413 magyar és 744 oláh; azok r. kath., ezek gör. kath. vallásúak. Határa 894 k. hold. Nevét 1490-ben Lapusbánya, 1493-ban Lapys Banya alakban írják. Részben Szinér várához tartozott, részben Nagybányáé volt. 1475-ben a Bélteki család adományt nyert rá. Nagybánya város 1329-ben kapott rá I. Károly királytól adományt. A Meggyesaljai Moróczok után a Báthoryak örökölték, a kik Herberstein Feliciánnak adták bérbe. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg és a Károlyiaknak a XIX. század közepéig volt részük benne. Most a királyi kincstár és Nagybánya városa főbb birtokosai. A láposi völgy régi bányászat helye, a mint azt a mérföldekre nyúló vízvezetékek, zúzók és kohók romjai mutatják. A pápai tizedszedők lajstromában 1332-ben már szerepel. A község fölött levő Tirnicza hegyben gazdag aranyerek vannak; a fővölgy legészakibb ágában van a Györgyvölgy. Ezüst is sok van itt és itt vannak a vidék legértékesebb ezüst-telepei. Régebben a kincstárnak is voltak itt kohói, de mikor a fernezelyi telepet megteremtette, ezeket beszüntette. A községben két templom van. A róm. kath. egyház temploma 1826-ban, a gör. katholikusoké 1804-ben épült. A község utolsó postája Misztótfalu, távíró és vasuti állomás Buság-Misztótfalu.

Lázári, magyar kisközség a szatmári járásban, 187 házzal és 1305 lakossal, a kik között 445 gör. kath., 436 ref., 386 róm. kath., 38 izr. vallású. Határa 3364 k. hold. 1332-ben már Lazar, Lazaar-nak írják a nevét. Az Árpádkor elején már szereplő község, a tatárjáráskor elpusztult és Lázár nevű ura telepítette újra; a XIV. század elején már egyháza volt s ura a Lázári család, a melynek egyik tagjától Jánostól Németi városa 1341-ben el akarta pörölni két ekényi földjét. Ez oklevélben az ugocsai út, az Ér vize és Kuczer falu vannak említve határjelekként. E család után a rokon Csarnavoday család örökölte, de mellette 1449-ben Szepessy Péter és István kapnak részt; 1459-ben a Csaholyiak is szerepelnek, kik zálogba.adják részüket a Parlagiaknak; 1432-ben Nádasdi Ongor János és Drágfi Miklós kapják a helység felét; 1493-ban beiktatják itt a Szepessi családot is. Ugyanebben az évben Csarnavoday Egyed a maga részét Matucsinay Miklósnak 400 arany forintért elzálogosítja. Benne a Csarnavoday család kihalt s leányaival Thárkányi László, Derencsényi Péter, Árthándi Tamás és Vetéssy Márton kapták meg a birtokot. 1526-ban a Derencsényiek nótáztatván, Anarcsy Péter kapta meg e birtokot, de 1553-ban Derencsényi István veje, Radák György is birtokosa. Rajtuk kívül Lázári ura volt 1527-ben Németi városa, a melynek János király adományozta; 1593-ban Felsőpulyai Bük Farkas, 1602-ben Ruszkai Kornis Gáspár és fiai, kik az egész birtokot megkapták. 1640 körül a Debreczenyi, Matolcsy, Dengelegi családok és a jezsuiták s ebben az évben kapnak részt benne Torday János és Anarcsy Györgyné. 1651-ben Csalay László, s a Kállay lányok, 1652-ben Lónyay Zsigmond, 1687-ben báró Károlyi László. 1696-ban a szatmári várhoz tartozott. A XVIII. században az Eötvös, Nagy, Daróczy, Szerdahelyi és a Becsky családok. 1800-tól 1850-ig, az Eötvös család kihaltával, Nagy Károly, Nagy Elek, Nagy Pál, Nagy András, és Daróczy Zsigmond voltak az urai. Most Nagy Bélának s Lengyel Endrének és Alajosnak van itt nagyobb birtokuk és egy-egy derék lakóházuk. Nagy Béla régi kúriájában több régibb és újabb, nagybecsű eredeti festmény látható. A határhoz tartoznak a Daróczy, Horváth, Ifju, Kanizsai, Lengyel, Luby, Nagy és Téglaszin tanyák. A ref. egyház temploma a XIX. század elején, a róm. katholikusoké 1840-ben épült. Körjegyzőség, vasúti állomás, posta és távíró helyben van.

Lekencze, (Avaslekencze), kisközség a Tálna hegyoldalon, 132 faházzal, 482 gör. kath. oláh és 32 izr. lakossal. Jellemző, hogy írni-olvasni csak 26-an tudnak. 110Határa 1919 k. hold. 1490-ben nevét Lekenchének írták. A meggyesi várhoz tartozott az avasi uradalommal együtt, a többi birtokokkal egy sorsa volt. A XVIII. században a gróf Teleki, gróf Károlyi, báró Wesselényi, báró Vécsey, Becsky, Geötz, Boross és Mándy családok szerezték meg. A XIX. század derekán még a Kovács, Nagy, Draskóczy, Szirmay, Helmeczy, Butykay, Kölcsey, Péchy és Luby családokat is itt találjuk. Most nagyobb birtokosa nincsen. A gör. kath. egyház fatemploma 1735-ben épült. A község utolsó postája Kányaháza, távírója Sárközújlak és vasúti állomása Avasújváros.

Lénárdfalu, oláh kisközség a Lápos patak mellett, 186 faházzal, 862 gör. kel. és 5 izr. lakossal. Határa 638 k. hold. I. Károly király Nagybánya városának adományozta. A XIX. század derekáig a bányák művelésénél vették hasznát erdeinek s lakosainak. Most nagyobb birtoka nincsen. Gör. kath. temploma 1831-től 1847-ig épült. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Nagybánya.

Lippó (Szamoslippó), oláh kisközség a 169 házzal, 829 gör. kath., 13 ref. és 71 izr. lakossal. Határa 2392 k. hold. 1493-ban Lypamezew alakban írjál a nevét. Ekkor a szinéri uradalomhoz tartozott. 1409-ben a Csákyak fölkérték, de nem kapták meg. A Moróczok kihalta után a Csomaközi családé s maradékaié lett s az volt a XVIII. század végéig, mikor Sztán István lett a zálogbirtokosa. Most nagyobb birtokosai: Ujfalussy Miklós, a Sztán család és Biró László. A gör. kath. egyház temploma 1830-ban épűlt. 1884-ben a fél község, a paplakkal és iskolával együtt leégett. Utolsó postája Krassó, távírója és vasúti állomása Színfalu.

Madarász (Nagymadarász), nagyközség a Bükk alatt, 296 házzal. Lakosaiból 1370 oláh, 251 német, 155 magyar. Vallásra nézve 1400 gör. kath., 345 r. kath., 20 ref. és 33 izr. Határa 6584 kat. hold. A Móré család ősi birtoka volt; 1492-ben Móré Jánosé. E családé volt a XVI. század végéig. 1549-ben Móré Jánosé, a ki Balassa Menyhérttel együtt rabolta és zsákmányolta a bányavárosokat, a miért gróf Salm Miklós elfogta. 1588-ban Rudolf király Révay Istvánnak és feleségének, Dersy Margitnak adományozta. 1616-ban Révay Erzsébet, Petróczy Mártonné elzálogosította Nagyluchei Dóczy Andrásnak 6000 frtért. Azután az egész században a szatmári várhoz tartozott, a melytől 1666-ban Szatmár városa vette zálogba. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg és most is gróf Károlyi Lajosnak van itt nagyobb birtoka. A XIX. század elején svábok költöztek ide Szabolcsvármegyéből, a kik 1857-ben építettek r. kath. templomot. A gör. katholikusok temploma 1842-ben épült. A község határához tartoznak a Flóra-major, Gyarmat és Homoród puszták. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Erdőd.

Magosfalu, kisközség a nagysomkúti járásban, 108 házzal s 805 g. kath. oláh lakossal. Határa 843 k. hold. 1405-ben Magasfalwa néven szerepel. A kővári uradalomhoz tartozott és a Drágfiaké volt a XVI. század közepéig. Azontúl is mindvégig a Kővárvidék sorsában osztozott. Most nagyobb birtokos nincsen benne. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Pusztahidegkút.

Magosliget, kisközség a Batárfolyó mellett, 61 házzal, 344 magyar s leginkább református lakossal; határa 1656 kat. hold. Nevét már 1493-ban Magas lygednek írják. A Paládsággal együtt a Csaholyiak birtoka volt a kiket 1429-be ikattak be itteni részeikbe. Ez oklevélben Magos Mart néven szerepel. A Csaholyi lányok fiusítása után, mellettük 1455-ben Gödényházy István kapja meg felét, 1463-ban pedig Csató Gergely egy részét. A XVII. században az egész birtok összesen kilencz telekből állott és a Brebiri Melitheké volt. Később pedig a szatmári várhoz tartozott. 1720-ban Pelsőczy György kapott itt királyi adományt, 1752-ben gróf Teleki László s felesége kérték fel; 1765-ben Mária Terézia királynő Hagara Pálnak adta. Innen veszi a Hagara család előnevét is. E családé volt a XIX. század végéig. A ref. egyház temploma 1828-ban épült. Határában vannak a Hagara, Kánya és Weisz tanyák. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Tiszaújlak.

Magyarberkesz, kisközség a somkúti járásban, 137 házzal és 534 lakossal, a kik közül 319 magyar, 173 oláh, 42 német és 291 ref., 103 gör. keleti, 76 gör. kath., 23 r. kath., 40 izr. vallású. Határa 2655 k. hold. Nevét 1403-ban Berkez, 1475-ben Berkes-nek írják. A bélteki uradalomhoz tartozott s annak sorsában osztozott A XIV., XV., XVI. századokban mezőváros volt s a magyarság egyik végső tanyája. Századokon át innen került ki Kővár őrsége s ide vonúltak vissza a vár veteránjai. 111Az erdélyi fejedelmek uralma alatt virágzott legjobban. Vásárjogát Szapolyai János Róth Orbánnak adta, ettől Homonnai Drugeth Bálintra szállott, a ki a berkeszi ref. egyháznak adományozta s 1679-ben Apaffy Mihály megerősítő oklevelében kocsmáltatási jogot és tizedet is adott az egyháznak. A XVII. század elejétől nagy birtokos volt itt a Katona család; hosszú időn át ez a család adta Kővárvidéknek a főkapitányokat. A Katona család után a Péchyek szerezték meg. Most nagyobb birtokos nincs a községben. A református templom még a reformáczió előtti korból való; a görög keleti 1895-ből. A község utolsó postája, vasúti- és távíró állomása Nagysomkút. 1908-ig a község neve Sárosmagyarberkesz volt.

Magyarkékes, kisközség a Kékes-völgyben, 76 házzal és 386 oláh lakossal, kik között 11 izr., a többi gör. kath. vallású. Határa 934 kat. hold. A nagybányai uradalomhoz tartozott és azzal egy sorsa volt. 1594-ben az Orbán családnak is volt benne birtoka. Régen magyar volt a lakossága. 1628-ban egy tanúvallatásban Bóta, Farkas, Móka, Kötes, Horgos és Szilassy nevű családok szerepelnek itt. A XVII. század végén a nagybányai jezsuiták visszafoglalták a ref. templomot, minek következtében a ref. magyarok helyét csakhamar oláhok foglalták el. 1810-ben urai voltak a báró Bánffyak, a kir. kincstár és a Szodoray család. Most nagyobb birtokosa nincsen. A gör. kath. egyház régi temploma 1752-ben épült s 1906-ban építettek helyette újat. A község utolsó postája, távírója és vasúti állomása Felsőbánya.

Majtis, magyar kisközség a Szamosközön, 77 házzal, és 523, főként ref. vallású lakossal. Határa 1251 kat. hold. 1380-ban szerepel először egy határjáró-levélben, mely szerint akkor még Tymátyusnak nevezték. 1429-ben már Maytisnak írják. Ősi ura a Majtissy család. 1415-ben és 1421-ben egészen az övék. 1449-ben Sámelházy László és a Sarolyániak részt nyernek benne. 1476-ban a Rozsályi Kún és Majtissy család a sopsatelki pusztán megosztozott. 1548-ban Muthnoky Mihályé és Levenházi Móricz Péteré, a sopsatelki pusztával együtt. 1588-ban Szentmiklósi Pongrácz Frigyes, 1590-ben Berey Mihály, Szikszay Ambrus és Tyukody László, 1591-ben Salamon Miklós kapnak benne részt. A XVII. században ugyanezeké a családoké. Rajtok kívül 1629-ben Szenthey Péter és Tar Mihály tünnek fel és 1629-ben ők kapják meg az egész helységet. A század közepétől 1696-ig a szatmári várhoz tartozott. 1720-ban Vajai Vay László az egészet megkapja, 1754-ben Beleznay György a felét. 1800-ban urai a gróf Barkóczy, Vállyi, Beleznay, Büdeskuty, Komdóssy, Kondor, Ajtay és Erőss családok. Most a Vállyi uradalom a Vállyi Nóra tulajdona, kinek itt szép kastélya van, melynek egy részét Vállyi Lajos építtette a múlt század elején s fia, János, nagyobbította meg a hetvenes években. Az impozáns családi mauzoleumot özv. Vállyi Jánosné építtette 1903-ban A határban van a Vállyi-tanya; s a hajdani Malontha-puszta is itt volt, a mely 1424-ben Molunta, Malontha néven fordúl elő s ekkor a Sámelházy családé volt. 1446-ban Bekényi Miklós és felesége kapják meg e pusztát, melyet ekkor már a "Gergely Tamás telkének" is neveztek: 1495 ben Ujlaky János és Antal kapnak reá királyi adományt. A községben a reformátusoknak van templomuk, a mely 1855-ben épült. 1905. április 11-én majdnem az egész község leégett. Van vasúti állomása; távírója és utolsó postája Jánk.

Mánd, magyar kisközség a Szamosközön, 62 házzal s 324, főleg ref. lakossal. Határa 900 kat. hold. Első okleveles említése 1345-ben fordúl elő, a mikor a Mándy család tulajdona volt. 1528-ban Rudolf király Almássy Ádámnak, Mándy Ambrusnak, Benedeknek, Bernátnak, Györgynek és Jánosnak; Márton Gergelynek és Albertnek; Mándi Csányi Istvánnak; Chyompáz Györgynek, Mándi Szabó Péternek, Uray Simonnak és Chéke Andrásnak királyi új adománylevelet ad e birtokra. Ezek a családok és örököseik bírták az egész XVII. században. 1755-ben Mándy János, Márton Miklós és István, Csepelyi Miklós, János, Mihály, Ferencz, László és Albert és Balla István ismét új adományt kapnak reá. Mellettük még a Kovács, Nagy, Lóránth, Tyukody, Fábián, Dancs családok voltak benne birtokosok. A XIX. század első felében az Ari, Csepelyi, Márton, Farkas, Fábián, Józsa és Vállyi családok a földesurai. A ref. egyház temploma 1787-ben épült. A határt a Szamos, Tisza és Túr öntözi s a község alatt folyik a Nóboroda-patak. Utolsó postája és vasúti állomása Nagyszekeres.

Mátészalka, magyar nagyközség a Nyirségen. Járási székhely, 790 házzal és 5405 lakossal, kik között 3194 ref., 717 r. kath., 470 gör. kath.. 1008 izr. vallásu. 112Határa 8319 kat. hold. Nevét 1322-ben Mathe, 1325-ben Kywzalka és Belzalka, 1367-ben Matezalkaya, Mathezalka és Belzalka, 1368-ban Zalkamate alakban írják az egykorú oklevelek. Ugy látszik, három részből állott; Kis-, Bel- és Mátészalkából. A tatárjárás után, 1260-ban, Máthé, Zalka comes fia, V. István udvari embere, népesítette be az elpusztúlt helységet s róla vette a nevét is. A Zalka vagy Zalkai családé volt, melyet 1355-ben Magyar Zalka Pál özvegye a budai klarissáknak hagyományozott, a kik 1367-ben eladták a Csaholyiaknak, kiktől Csaholyi Margit, Debrő Péter felesége, leánynegyedben kapta. Mikor 1403-ban Debrewi István hűtlenségben találtatott, Miklós leleszi prépost felkérte e birtokot rokonai, az Oroszok számára, a minek azonban a Csaholyiak ellentmondtak; de 1421-ben Orosz László elfoglalta. 1429-ben a Csaholyiakat újra beiktatták az itteni részekbe. Az övék is maradt és 1547 ben Csaholyi Imre leányai fiúsíttatván, ezeket iktatták be. Csaholyi Annával Brebiri Melith György kapta meg egész Szalkát s utána, 1568-ban, fiai: István, Pál és Péter. 1545-ben a Rozsályi Kúnok is kaptak benne részt s ugyanekkor Kusalyi Jakch Mihály is. 1548-ban Radóczi Petrichevich Miklós, Csaholyi Katalin férje is birtokosai közé tartozik. 1572-ben szép jószága volt itt a híres Melius Juhász Péternek is, a ki ekkor debreczeni prédikátor volt: 800 forintért zálogosította el birtok részét Báthory Miklósnak. 1580-ban Erőss Gáspárnak is van benne része. Ebben a században híres szülötte volt Zalkay László esztergomi érsek, a ki Mohácsnál esett el. A XVII. század közepéig a Rozsályi Kúnoknak van benne legnagyobb részük. de azontúl, a század végéig, a szatmári vár tartozéka volt. Közben 1602-ben Balogi Szabó Péter kapott benne részt. 1617-ben Rozsályi Kún László neje, Abramffy Katalin és a Dengeleghy Miklós özvegye, Parlaghy Anna per-egyezséget kötöttek Mátészalka részei fölött. A XVIII. században már sok a birtokos családja. Igy 1727-ben Bencze Sámuel, 1747-ben gróf Teleki Ádám, 1748-ban gróf Károlyi Ferencz kapnak benne donatiót. Rajtuk kívül nemesi birtokosok voltak a Vay, Patay, Eördögh, Ilosvay, Jeszenszky, Irinyi, Vitkay, Mándy, Géressy, Fogarassy, Kovács, Sulyok, Pogány, Mészáros, Bakay, Rókász, Gyarmathy, Szőlőssy, Kércsy, Tolnay, Kerekes, Isoó, Székely, Tárkányi, Gombás, Szabó, Balaton, Szűcs, Bakos Kisvárday, Balási családok. A XIX. század derekáig még a Kölcsey, Kőmives, Kiss, Csizmadia, Eölyüs, Néma. Csigay, Csaholczi, Czenczi, Túri, Teleki, Keletséni, Ruszka, Mikolay, Horváth, Komoróczy, Beszterczey, Pápay, Dorghay, Tomori Szabó, Lőrincz, Kováts, Gál, Oláh, Ónodi, Budaházi, Asztay, Pusztay, Füzeséri, Kádár, Rácz, Borosjenői Szabó, Földvári, Árvay, Kóródy, Molnár, Veres, Jákói Szabó, Nemes, Nagy, Szilágyi, Matolcsi Szabó, Visszás, Mátray, Éles, Jakab Szabó, Ari, Tóth, Kubinyi, Mislay, Kulin, stb. családok. Most nagyobb birtoka van itt a Szalkai gyártelepnek és özv. Tisza Kálmánnénak. A Szalkay családnak itt két csinos úrilaka van. A község városháza új, modern, emeletes épület. A község a Nyirvidék szatmári részének mindig középpontja volt. Már a XIV. század elején jókora helység volt és 1332-ben már a pápai tizedszedők lajstromában is előfordúl. Míg a Krasznát le nem csapolták, gyakran érte árvíz; fekete halál, pestis szintén pusztította néhányszor. A virágzó nagyközségben villanyvilágítás van. Van szolgabírói hivatal, járásbíróság, polgári kaszinó; tisztviselői kör; kereskedők és iparosok köre; iparos-kör; nőegylet; temetkezési egylet; református dalárda. A református templom a XVI. századbeli templom helyén épült. A róm. kath. templomot 1893-ban építették. Tanyái: Berger vinczellérház, Bodonzsombokos, Bordács, Csikóhegyi, Dessewffy, Fáy, Feketeszeg, Ilosvay, Szőlőssy, Ujfalussy, Vágóház, Varga, Veresház, Weisz tanyák, az Ilosvay tag, Keresztcsárda; Klein kerűlőház, Sándorpuszta, Sándori korcsma, Gyártelep, Szalkay kerülőház, Szalkay szőlőskert, Tisza kerülőház, Vay tag, Weisz vinczellérház. A Sándorpuszta már 1429-ben szerepel mai nevén, mikor a Chaholyiakat egyes részeibe iktatták. 1477-ben "Poss. Sandor"` alakban van említve. Egész 1592-ig a Csaholyiak birtoka, de ekkor Szentmiklósi Pongrácz Gáspáré lett. 1696-ban a szatmári vár tartozéka. 1727-ben még Szatmári Bencze Sámuel is részt kap benne. A község vasúti csomópont; postája, távírója is helyben van.

Matolcs, magyar kisközség a Szamos jobbpartján, 239 házzal és 1219, főként ref. lakossal. Határa 1457 k. hold. Nevét 1387-ben Motoos-nak írják. A várnak a nevét, melyhez 1387-ben Possesio Matochina tartozott, Castrum Matuchyna alakban említik. A Matucsinay család ősi birtoka volt. 1387-ben a 113család több tagja hűtlenségbe esvén, Zsigmond király megfosztotta őket birtokuktól s Matucsina várától és a Rozsályi Kúnoknak s a Szántai Petőfieknek adta. Az utóbbiakról 1391-ben a Kállayakra szállott. 1395-ben a király a Matucsinayaknak visszadta egész birtokukat, de 1436-ban újra elvette tőlük és a Báthoryaknak adományozta. Ezektől a XVII. század közepén a Bethlenekre, majd a Rákócziakra szállott. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg. E főbirtokosokon kívül 1524-ben Bélteki Drágfi János is ura volt. 1587-ben Magyar Benedek kap benne részt. A XVIII. században a Morvay, báró Perényi és Illésy családok tünnek fel. 1810-ben, 19 telken kívül, az egész a gróf Károlyiaké volt, a többi pedig báró Perényi Antal, Morvai József, Illésy István, Váry Ferencz, Kállay Erzsébet, Schuller Leopold, Ferenczi, Ormos és Isaák családok között oszlott meg. Matolcs vár tekintélyes erősség volt. Az 1647. évi XXX. t.-cz. elrendeli, hogy Matolcs város taxa alá vétessék. Lakosai már ekkor híres szűrcsapók voltak s czéhlevelük 1714-ből való, a mikor újabb vásárjogot nyertek. Nagy malmot adományozott Bethlen István itt a Szamoson a ref. egyháznak, melyet Báthory Zsófia elfoglalt. 1665-ben superintendentiális gyülés volt benne. A vármegye is többször tartotta itt gyülését, így 1669 és 1707-ben is. A község iskolája a XVII., XVIII. században híres volt. Négy, de néha hat osztályú is volt, a hol gimnáziális tantárgyakat tanítottak. A községben van körjegyzőség. Utolsó postája Tunyog.

Méhtelek, kisközség a szatmári járásban, 86 házzal és 583 magyar lakossal, kik között 370 ref., 153 gör. kath. és 35 izr. Határa 1332 k. hold. Nevét 1322-ben Michusteleknek, 1344-ben Melteleknek írják. Ősi birtokosa a Guthkeled nembeli Elleus mester volt. 1322-ben a királyi adománylevél megtiltja a Seményieknek, hogy Elleus mester ivadékaitól elfoglalják. A XV. században a rozsályi uradalomhoz került s oda tartozott a XVI. században is. Közben 1524-ben, Bélteki Drágfi János az egész helységre donatiót kapott. 1620-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Szentpály Zsigmond ezredes kapitányának adományozta. A XVIII. században megszerezték a gróf Teleki, Becsky, Lónyay, Maróthy, Szentpály és Ujhelyi családok. 1830-ban urai a Becsky, Maróthy és Eötvös családok. Most nagyobb birtokos nincs a községben. A ref. egyház temploma 1653 körül épült s 1777-ben renoválták. A határban van a Molnár tanya. A község 1870-ben csaknem teljesen leégett. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Mikola.

Mérk, magyar kisközség, az ecsedi láp mellett, 305 házzal s 2162 lakossal, kik közül 1114 r. kath., 767 ref., 275 gör. kath., 62 izr. Határa 8164 k. hold. Nevét 1431-ben Meerk, 1433-ban Merk-nek írják. 1391-ben a Szántai Petőfieké volt, a kiktől leányágon a Kállayak örökölték. 1418-ban királyi adományt kaptak rá a Báthoryak s ettől kezdve folyvást az ecsedi uradalomhoz tartozott; a XVII. században Bethlen-, majd Rákóczi-birtok volt, 1711-ben gróf Károlyi Sándor kapta meg; mai nagybirtokosai gróf Károlyi Gyula, gróf Károlyi Lajos és gróf Károlyi István örökösei. A községben hajdan ref. magyarok és gör. kath. oroszok laktak, a gróf Károlyi család pedig 1773 körül sváb lakosokat is telepített ide, a szomszéd községekből és Németországból. R. kath. templomot 1813-ban építettek; 1839-ben leégett az egész község s mind a három templom; a katholikusok azonnal, a reformátusok 1900-ban építettek újat. A sváb lakosság ma már egészen megmagyarosodott és fiatalsága kath. ifjúsági egyesületet tart fenn. A határban van a Lápi tag és Vadaskert major. A községnek saját postája van. Vasúti állomása Tiborszállás, távírója Nagykároly.

Mezőaranyos, szamosvölgyi oláh kisközség, 55 házzal és 258 lakossal, kik között 10 izr., a többi gör. kath. vallásu. Határa 535 k. hold. A XIV., XV. században "Felsew et Also-Aranyas", tehát két községként szerepel. Később csak Aranyas néven találjuk meg. Kővár tartozéka volt, de 1573-ban Dálnoki Székely Gáspár és Boldizsár kapnak benne részt. Azután kamarai birtok lett és mint ilyent Lisibona János özvegye, Perecsényi Erzsébet kapja cserébe egy másik faluért. 1642-ben az erdőszádai uradalom része és a szatmári várhoz tartozik. 1810-ben a gróf Korniss család a birtokosa, majd pedig a báró Apor és a gróf Károlyi családok. Gör. kath. temploma 1870-ben épült. A község utolsó postája Misztótfalu, vasuti és távíró állomása Buság.

Mezőpetri, nagyközség, 232 házzal és 1409 lakossal, a kik közül 1212 német, 137 magyar és 51 oláh. 1304 r. kath., 64 gör. kath., 41 ref. Határa 4170 kat. hold. Nevét már 1316-ban Mezeu Petri-nek írják, 1399-ben Szent Péter tiszteletére 114szentelt temploma is fennáll és akkor a Dengelegiek pörölnek érte a Kaplyon nembeliekkel. Ez oklevélben Mewzewzenthpetery, 1419-ben pedig Petry alakban írják. A Kaplyon nembeli családok ősi birtoka. 1396-ig a Vadayaké volt, azután a Bagosi, Vetési, Csomaközi és Károlyi családok osztoztak rajta. 1419-ben a Károlyiak, 1420-ban a Vetésiek kapnak rá új adományt és 1435-ben megosztoznak benne. 1572-ben ismét új donatiót kapnak itt. 1468-ban Károlyi László elzálogosítja itteni birtokát Endrédi Nagy Ferencznek. 1518-ban a Báthoryak felkérték, de eredmény nélkül. 1552-ben Szennyesi Lukács kapott benne részt, 1576-ban Reszegey Anna, Bognár Pál felesége szintén. A XVII. és XVIII. században folyvást a Károlyi családé. Kívüle 1810-ben a gróf Teleki, Bagosi, Mészáros, Menszáros, Pogány és Irinyi családoknak volt itt birtokuk. Most nagyobb birtokosai a gróf Károlyiak, gróf Dégenfeld József és Boér Endre, a ki itt a községen kívül, 1902-ben épített csinos úrilakot. 1610 körül a török világban csaknem elpusztúlt a község. 1738-ban gróf Károlyi Sándor a Rajna mellől, Breisgauból, sváb lakosokat telepített ide, gróf Károlyi Ferencz pedig 1748-ban nekik adta a ref. templomot. 1786-ban újat építettek helyette, a melyet az 1834-iki földrengés erősen megrongált. A határban vannak a Boér, Dégenfeld, Govrik tanyák és a Kigyei puszta. Ez utóbbi hajdan népes helység és a Kydiy család fészke. Első okleveles nyoma 1327-ben bukkan fel, a mikor Kydiy Jakab, Bertalan fia és Kydiy Tyba, János fia az urai, 1423-ban Vámosgyörki Pohárnok András osztozkodik rajta a Kydiy nemesekkel. 1466-ban Pilissy Bertalan kap benne részt. 1549-ben egy határperben szerepel. 1588-ban Szentmiklósi Pongrácz Frigyes is birtokosa. Három évvel később Szabó Dániel szerez benne részt. 1612-ben még jelentékeny helység és ekkor a szaniszlóiakkal határvillongásuk volt. 1719-ben már puszta és gróf Károlyi Sándor lett az ura. A község utolsó postája, távírója és vasúti állomása Szaniszló.

Mezőterem, nagyközség az Érvidéken, 312 házzal, 2048 lakossal, a kik közül 878 magyar, 822 német, 344 oláh és 1441 r. kath., 530 g. kath., 45 ref., 31 izr. vallásu. Határa 4601 k. hold. Nevét 1357-ben Banknetereme, 1383-ban Posanethereme, 1431-ben Therem, 1449-ben Gernez al. Therem alakban irják. A XIV-XV. században a Kaplony nemből való Vetési, Bagosi, Csomaközi és Károlyi családoké volt, 1420-ban Csáky István tanúvallatást tétet Vetési Jakab ellen, hogy ez a börtönbe vetett teremi jobbágyait kiszabadította. Ennek a pörnek lehetett a következése, hogy Csáky György Szatmár vármegye főispánja, 1423-ban Teremet megrohanta, elpusztította, sokakat megsebesített és a jobbágyokat vagyonuktól megfosztotta. A XVI. században egészen a Vetésieké. 1572-ben Vetési János, Márton, Péter és László az egész helységre nova donatiot kaptak és maradékaik innen kezdve a Mezőteremi előnevet használták. 1601-ben Mezőszentmiklósi János kap benne részt, 1697-ben pedig Köpösdi Tolvaj Gábor és báró Károlyi István és Sándor az egészet megkapják. Azóta máig Károlyi-birtok a legnagyobb része. A község hajdan tiszta magyar volt, de gróf Károlyi Sándor a szomszéd községekből svábokat telepített ide. A ref. templomot 1777-ben foglalták el s szentelték föl a r. katholikusok. A reformátusok uj templomot 1859-ben építettek. Hozzá tartoznak a Károlyi alsótag, Károlyi csőszház, Károlyi felsőtag, Czigány-telep és gőzmalom-telep. Határában feküdt hajdan Karos helység is. Ennek 1456-ban bukkan fel első okleveles nyoma egy határjáró-levélben. 1486-ban a Márki család volt a földesura. Ezen túl nem szerepel. 1486-ban közvetlenül mellette feküdt Gernyes község is, a melylyel egy okirat 1449-ben egynek mondja. A községnek van vasúti állomása, postája és távírója.

Mikola, túrmenti magyar kisközség, 245 házzal és 1715 lakossal, a kik között 897 ref., 468 g. kath., 208 r. kath., 142 izr. vallásu. Határa 6280 k. hold. Nevét 1339-ben már mai alakjában írják, 1348-ban pedig Mykulának. A Mikolay család ősi birtoka. 1216-ban II. Endrétől kapta Merc comes hű szolgálatáért. Ez az oklevél leírja határát is, megemlítve a Túr vizét, Pischarchus tavát, a Nog Égre, Pothem földje, Rekezil, Kozma földje, Csaldos fa részeket. Ez a Merc comes Zothmar comesnek is nevezte magát; fiai voltak Micholay, Dezmér vagy Desew és Fylpy. 1426-ban már Mikola Dezmér fiáról olvasunk, a ki IV. Béla mellett esett el a Frigyes elleni harczban, a Lajtánál. A Mikolay család maradt főbirtokosa a XIX. század közepéig s rajtuk kívül egész a XVIII-ik századig csak a Báthoryak szereztek benne erőszakos foglalás útján egy részt. 1151325-ben a Mikolayak 10 gyra finom ezüstért zálogba adták Matheunak az Akus fiának. 1500-ben a Báthoryak visszaadják az elfoglalt részjószágot. 1555-ben nagy határvillongás volt Mikola és Németi között. 1563-ban I. Ferdinánd a Mikolayaknak nova donatiot adott. 1574-ben II. Miksa megengedte nekik, hogy a Nagy Éger, Fertees Pataka, Halaaszeger, Sár és Nádas Pataka mocsáros helyeken töltést és hidakat építsenek s azon vámot szedjenek. 1664-ben I. Leopold ismét megerősíti őket birtokukban. 1762-ben a jezsuiták is szereznek itt birtokot. 1717-ben a tatárok feldúlják a községet s elrabolják Mikolai Györgyöt feleségestől, gyermekestől. Mikor azonban a borsai szorosnál Bagossy László szétverte a tatárokat, a többi foglyokkal együtt ők is kiszabadultak. A XVIII. században birtokot szerzett itt a Kölcsey, Mándy, Bodoky, Galgóczy család, 1810-ben földesurai Mikolay György s a leányági rokonok, Szodoray, Mándy, Csanáldy, Szirmay, Baros, Szarvady, Császy, Bogdány, Kövér, Nagy és Pap családok. Most nagyobb birtokosai Galgóczy, Jenőné, Müller János, Osztroviczky István, Buttykay László, Császy Antal és Kölcsey Antal. A községben ref. templom van, a mely 1838-ban épült. A határban vannak a Babicsák, Bambach, I., II. Bauer, Berényi, Bogáti, Bogdán, Császy I., II., III., IV., Egedi erdei, kis- és külső tanyák, Ignácz, Kádár, Kerekes, Klem, Kovács, Kölcsey I., II., Müller erdei és külső, Papp I., II., Strifler I., II., Sülyös, Szatmári, Taar, Tóth, Weisz és a közbirtokossági tanyák; dülőnevei között a Tatárdomb a tatárjárásra emlékeztet. Van egy kitünő gyógyforrása is, a mely mellett fürdő is van. Körjegyzőség, vasúti állomás, posta és távíró helyben van.

Milota, magyar kisközség a Tisza partján, 151 házzal s 984 főleg ref. lakossal. Határa 2619 k. hold. Hajdan a kölcsei uradalomhoz tartozott. 1344-ben I. Lajos király új adományt adott rá a Kölcseyeknek s ettől kezdve a XIX. század derekáig övék volt legnagyobb része, de mellettük mások is kapnak benne részjószágot. Már a XIV. században a Kömörői-eknek volt itt birtokuk, a melyet 1474-ben a Gacsályi családnak adtak bérbe. 1488-ban a Perényi család vesz jószágot a Kölcseyektől. 1496-ban Szepessy Lászlóné és Ujhelyi László, 1507-ben Zoltán János kapnak benne részt. 1515-ben Kende Péter is birtokosa s 1516-ban a Báthoryak kapnak rá donatiót, bár ennek a Kölcseyek ellentmondanak. 1520-ban ismét új adományt kapnak. Werbőczy István is szerzett benne részt, a melyet 1818-ban elcserél Perényi Istvánnal. 1544-ben Muchey Pál, Nagyváthy János és Rácz Miklós, 1561-ben Fekete Balogh János, 1577-ben Kubinyi László és Pongrácz Zsigmond, 1592-ben Tardi Vörös Orbán is birtokosai. A Kölcseyek 1642-ben új adományt kapnak benne. A XVIII. században s annak a végén urai a Kölcsey, báró Perényi, gróf Barkóczy, Ormos, Uketyevich, Horváth és Tarpay családok, melyek a Kölcsey család révén voltak a birtokosai. A községben élő hagyomány azt tartja, hogy nevét Melota nevű szláv leányról kapta, ki a honfoglalás korában itt halt meg. Hajdan más helyen feküdt, a mostani temető mellett, a hol a régi templom alapja sokáig látható volt. A mellette levő folyást maig is Templom-tónak nevezik. Dülőnevei közt érdekesek a Terebes sűrűje, a mely a Melota mondában szereplő Terebes emlékére vall; a Páldeáké, melyet a Kölcseyek egyik íródeákja kapott adományba, Hetvenágu, mely a Vájás nevű patak és ezen a részen valóban 70 ágra szakad és Jerhát. A tiszabecsi ütközetkor, 1703 jul. 23-án, az Ocskay gárdája itt úszta át a Tiszát. Ezt a helyet ma is "Vész"-nek nevezik. A ref. templom 1792-ben épült. Egyházi edényei között egy 1646-ból származó, aranyozott vert ezüst-kelyhet őriznek. A község vasúti s távíró állomása Tiszaújlak, utolsó postája Tiszabecs.

Misztbánya, kisközség a Misztvölgyben. Bányatelep. 65 házzal s 398 lakossal, kik közül 179 magyar és 182 oláh. Közülök 211 r. kath, és 182 g. kath. Határa 219 hold. Lakosai csupán bányamunkából élnek. A miszti völgy ősidők óta nevezetes bányászat helye s a vöröspataki fővölgyből egyszerre ágazik ki a láposbányai völgygyel. A bányák kincstáriak, az erdőségekből álló határ a gróf Károlyiaké. A róm. kath. templom 1870-ben épült, a gör, kath. 1809-ben. A község vasúti és távíró állomása s utolsó postája Misztótfalu.

Misztmogyorós, kisközség a nagybányai járásban, 87 házzal és 415 lakossal, kik közül 54 magyar, a többi g. kath. oláh. Határa 1147 k. hold. Nevét 1424-ben Monyoros, 1490-ben Monyaros-nak írják. A szinéri uradalomhoz tartozott és annak sorsában volt része 1608-ban Báthory Gábor erdélyi fejedelem Szirmay Györgynek adta. 1642-ben az erdőszádai uradalomhoz tartozott s ezzel a szatmári váré 116volt. Most nagyobb birtokos nincs a községben. Régen népes helység volt; de a XVII. században annyira elpusztult, hogy lakosai elmenekültek belőle. Van például egy okirat, a mely azt mondja, hogy Orosz Péter 1706-ban azt az erdőrészt, melyet itt kapott a feleségével, elcserélte egy borjúért. Hajdan magyarok lakták, kiknek templomát 1815-ben az oláhok kapták megyei határozattal. A gör. kath. egyház 1850-ben épített itt új templomot. A község vasúti és távíró állomása Buság-Misztótfalu, utolsó postája Misztótfalu.

Misztótfalu, kisközség Nagybánya mellett, 213 házzal s 973 lakossal, a kik közül 475 magyar, 497 oláh s 504 g. kath., 294 ref. és 151 r. kath. vallású. Határa 11873 k. hold. Nevét 1490-ben még csak Tothfalu-nak írták s akkor a szinéri uradalomhoz tartozott. Földesuruktól, Móriczhidai Móricztól, 1442-ben ugyanolyan kiváltságokat nyertek, mint Asszonypataka. Felmentette a jobbágyokat az uradalmi szék törvénye alól és szabad költözést biztosított nekik. Ezt a szabadságukat a Báthoryak, kik a Moróczok után örökölték, majd a Bethlenek és a Rákóczyak is megerősítették. 1520-tól az ecsedi uradalomhoz tartozott egészen a XVII. század végeig, a mikor, mint Rákóczy-birtokot, a fiskus lefoglalta s a szatmári vár alá rendelte. 1711-ben gróf Károlyi Sándor kapta meg s attól kezdve maig a gróf Károlyi család a legfőbb birtokosa. Most a kir. kincstárnak is van itt nagyobb birtoka. A község határa főleg erdőségekből állott s főjövedelmét a bánya-mívelésből nyerte. A XVI. században lakossága tiszta magyar volt, a mit nagyon érdekes jegyzőkönyvei bizonyítanak, melyeket 1595 óta magyar nyelven vezettek. A bányák a XVII. században megszüntek s ekkor a lakosság szétoszlott, 1635-ben a magyarság lélekszáma 987 volt, 1703-ban pedig már csak 116. Érdekes, hogy a község 1635-ben kikiáltotta a "független szabad köztársaságot" s elhatározta, hogy menedéket ad a törvény által üldözötteknek; de hogy ez valójában miféle mozgalom volt, azt nem tudjuk. Hajdan szőlőhegyei is híresek voltak, 1614-ben Báthory István hagyatékából számos udvari embere kapott belőle egy-egy darabot. A XVI. században a szőlők is nagyrészt elpusztultak. Híres szülötte volt ebben a században Tóthfalusi Kis Miklós, a nyomdászat európai hírnevű mestere. A község határában ma is folyik még a bányamívelés és a Simon és társa czégnek gyógyszerészeti kapszula-gyára is van itt. A határ északi részén, a Szamos hegyen, hajdan váracs volt, de annak ma már semmi nyoma. Református temploma még a XIV. századból való épület; tornyot 1893-ban építettek hozzá, a mikor a község reformáltatásának 300 éves fordulóját is megünnepelték. A róm. kath. templom 1875-ben, a gör. kath. 1800-ban épült. Van a községben körjegyzőség. A lakosság olvasó-kört és hitelszövetkezetet tart fenn; van vasúti állomása, távírója és postája is.

Mogyorós, kisközség a Bükkhegységben, 132 házzal, 667 lakossal, a kik között 22 magyar, 16 német, a többi oláh. Vallásra nézve 623 g. kath., 24 r. kath., 11 ref. és 9 izr. Határa 5805 k. hold. Nevét 1490-ben Monyarosnak írják. A meggyesi uradalomhoz tartozott s végig annak a sorsában osztozott. A XVI. században a Báthoryaké lett, 1608-ban Báthory Gábor Szirmay Györgynek ajándékozta s attól kezdve a XIX. század elejéig nagyrészt Szirmay-birtok. A szatmári béke után a gróf Károlyiak szerezték meg s ma is gróf Károlyi Alajosnak van benne nagyobb birtoka. A községben g. kath. templom van, a mely 1890-ben épült. Határában van a Károlyi-tanya. A község utolsó postája, vasúti és távíró állomása Válaszút.

Monostor (Szamosmonostor) kisközség. 57 ház és 294, főleg gör. kath. oláh lakos van benne. Határa 507 hold. Nevét 1493-ban Monosthory-nak írják, a mi elárulja, hogy ekkor már monostora volt. A szinéri uradalomhoz tartozott és mint későbbi Rákóczy-birtokot, 1711-ben gróf Károlyi Sándor kapta meg. A XVIII. század végén a Károlyi család mellett a báró Apor, Szeleczky, Lossonczy, Mátay, Horváth, Jákó és Szilágyi családoknak volt itt birtokuk egész a XIX. század közepéig. Most nagyobb birtokos nincs benne. A gör. kath. egyház temploma 1873-ban épült. A községben a Hangya fogyasztási szövetkezetnek van fiókja. A falu vasúti és távíró állomása Buság-Misztótfalu, postája Misztótfalu.

Mózesfalu, kisközség az Avasban, 165 házzal, 6l0 g. kath. oláh, 44 izr. és 6 r. kath. lakossal. Határa 1910 k. hold. A községet a XVIII. században alapította egy Mózes nevű oláh ember, a ki Bikszádról költözött ide s a Ráthonyiaktól zálogba vette ezt a területet. 1820-ban a Becskieknek s később Berenczei Kováts Sándornak is volt itt birtokuk. Most idegen kézen van. Lakosai most is, csaknem 121kivétel nélkül, Mois nevűek, mert mindnyájan az alapító ivadékai. Az egész Avasban ez a legszétszórtabb község. A sok gyümölcsfától olyan a falu, mint az erdő. Gör. kath. temploma 1859-ben épült. Hozzátártozik a Huta puszta. Vasúti állomása és postája Avasfelsőfalu, távírója Szinérváralja.

Nábrád, kisközség a Szamos mellett, a gyarmati járásban, 151 házzal s 895 magyar és ref. vallású lakossal. Határa 2971 k. hold. Nevét 1428-ban Naprad-nak írják s földesura a Náprádi család. 1439-ben a Kristalóczi Szaraczén család kap királyi adományt a birtok felére; 1457-ben Kezy László kap benne részt. 1515-ben Fylpessi Ferencz, Bernát, Albert, Gergely, Mátyás és Ambrus kapták meg a helység felét. 1580-ban Császári Komoróczy János, 1583-ban Rátóti Gyulaffy András kapta egy-egy részét. 1630-ban Nyáry István és 1656-ban Way Péter és felesége, Zoltán Anna, kapott benne részjószágot királyi adománynyal. A XVIII. században többek között a Rhédey, Bottka, Móricz, Nábrádi, Szunyogh, Füséri és Olchváry családok a nevezetesebb birtokosai. A XIX. század derekán pedig a Bottka, Szunyogh, Móricz, Morvay és Olchvári családoké. Most Bottka Béla örököseinek van itt nagyobb birtokuk és csinos úrilakuk. Hozzá tartozik a Klein tanya. Határában volt hajdan Nagy-Ören helység, melyet 1452-ben Nagy Ewren, alakban találunk említve, de azután nyoma vész, ép úgy mint Gáthi pusztának. Ez 1423-ban Nábrádi János és Banki Lőrincz birtoka, melyet Pyrychei István erőszakkal elfoglalt. 1426-ban a nábrádi nemesek még megjáratták a határát. Körjegyzőség helyben van; vasútállomása és távírója Fehérgyarmat.

Nagyar, kisközség a Szamosközön, 182 házzal s 996 magyar, főleg református lakossal. Határa 2873 k. hold. Nevét 1393-ban Nagor, 1436-ban Naghar alakban írják. 1387-ben a Matucsinayaké volt, a kik hűtlenségbe estek s birtokukat a Rozsályi Kúnok és Szántai Petőfiek kapták, kiktől leányágon 1391-ben a Báthoryakra szállott. 1395-ben Zsigmond király visszaadta a Matucsinayaknak s az övék volt 1436-ig, mikor ismét hűtlenségbe estek; ekkor végleg a Báthoryaké lett s az maradt, míg a család Báthory Istvánnal kihalt. Utána a Bethleneké, majd a Rákóczyaké lett s a szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg. Közben a XV-XVI. században a Rozsályi Kúnoknak és a Drágfiaknak is volt benne részük. A XVIII. század végén a Rhédey, Pongrácz, Domahidy, Fogarassy, Csicseri Ormos, Kisdobronyi Isaák, Kállay, Schuller és Uray családok voltak földesurai. A XIX. század első felében a Luby és Kende család szerezte meg s előbb a Luby Károlyé, majd a Luby Zsigmondé és Gézáé volt, a ki csinos kastélyt építtetett itt, a melyet igen szép parkkal vett körül, ez a kastély most Szalachy Sándorné, Kállay Adrienneé. A Kende Elemérnek jutott részen is szép parkkal körülvett úri lak áll, melyben ez időszerint özv. Kende Elemérné lakik. A református egyház temploma valószínűleg a XV. század végén épült, de a tornyát csak 1832-ben építették hozzá. A templom előtt levő téren áll a csinos Kossuth-emlékoszlop, melyet a helybeli lakosság adakozásából állítottak 1896-ban. Határában ömlik a Túr a Tiszába. A község körjegyzőségi székhely. A község vasúti s távíró állomása Penyige, de a postája helyben van.

Nagybozinta, oláh kisközség a Lápos folyó mellett. Van benne 89 ház (egy híjján csupa faház), 393 lakossal, a kik gör. kath. vallásúak. Magyarul csak 17 tud, írni-olvasni csupán 38. Határa 836 k. hold. A kővári uradalomhoz tartozott, Középszolnok vármegyében. 1410-ben a Zólyomiak kapnak reá Zsigmond királytól adományt, 1438-ban pedig a Béltekiek. Nevét 1405-ben Bozincha, 1410-ben Buzytha, 1424-ben Bozontha, 1475-ben Bozonhta alakban írják. 1511-ben Kisvárday György kapta királyi adományúl. A század végén a nagybányai uradalomhoz tartozott s ezzel 1592-ben a szatmári várhoz. A XVIII. század végén a Peley családé volt. Most nagyobb birtokos nincsen benne. A gör. kath. egyház temploma 1887-ben épült. A község utolsó postája Pusztahidegkút, távírója Hosszúfalu és vasúti állomása Kolczér. Neve 1908-ig Kisbozinta volt.

Nagydobos, kisközség a Kraszna mellett, a Nyirség északi részén. 269 ház és 1708 magyar lakos van benne, a kik között 1076 ref., 372 g. kath., 139 r. kath., 125 izr. vallásu. Határa 4682 k. hold. Nevét a XIV. században már gyakran említik és hol egyszerűen Dobos-nak, hol pedig Nagdobos-nak irják. 1317-ben már a Perényiek az urai. 1321-ben Tamás ugocsai főispán megrabolta s feldúlta, a miből nagy pör kerekedett közötte és Ubulfia, István mester között. 1404-ben Perényi Gergely új királyi adományt kapott rá. 1421-ben már vásárjogot 122nyert. A XV. században s azóta folyvást a Perényi családé, a mely mellett a XVIII. században a gróf Károlyiak és Dessewffyek szereztek benne birtokot. Ebben az időben, egész 1832-ig, Bereg vármegyéhez tartozott s az országgyűlés Tarpával cserélte el, a mely, bár a Tiszán túl feküdt, addig Szatmár része volt. A XVIII. század végén, a XIX. század derekáig a Dessewffy, Péchy, báró Perényi, Bagcha és Lónyay családok voltak a földesurai. Most nagy birtoka van itt ősi jogon báró Perényi Péternek, a kinek csinos kastélya 1808-ban épűlt az ősrégi családi kúria helyén. Körülötte szép park van kb. tiz magyar holdnyi területen, sok díszcserjével és értékes délszaki növényekben gazdag üvegházzal; a kastély felszerelésében nevezetes a gazdag családi képtár, nagy könyvtár. A családi levéltár a Nemzeti Muzeumban van. A kastélyhoz tartozó gót stilű kápolna és sírbolt 1868-ban épült. Az oltárképet Jakobey festette egy Veronese után; az alapítónak, báró Perényi Péternek karrarai márványból faragott mellképe Kallós Edétől való. A sírboltban 24 fülke van. Nagyobb birtokos még Jármy Andor, a ki a Dessewffy-birtokot örökölte. Szép kastélyát Dessewffy János építtette 1881-ben s ő telepítette a terjedelmes, gondozott parkot is. A kastély fölszerelésében nevezetes II. Rákóczi Ferencz czímeres, selyem ágyterítője; a gazdag könyvtár, vieux wien és vieux sachs edények, két értékes németalföldi festmény, s a családi képek. Dienes Lajos szintén a Dessewffy-birtok egy részének tulajdonosa örökösödés útján. Az úrilakot a Dessewffy-család építtette. A Springer család is birtokos volt itt. Ez a birtok Nagy Zsigmond tulajdonába került; továbbá a Schwaiczer család, melynek kb. 400 holdját a községbeli gazdák vették meg. Mintaszerü szőlőtelepei vannak itt Jármy Andrásnak, Luby Zsigmondnak, Dienes Lajosnak, Péchy Kálmánnak és Szabó Gusztávnak. A határ szőlője és bora kiváló. A községben van ref. templom. A régi templom a községen kivül feküdt és az 1894-ben történt lebontásakor, a vakolat alatt talált freskók bizonyítják, hogy ez volt a község ősi temploma. Az uj ref. templom tornyát 1902-ben emelték; a gör. kath. 1893-ban. Báró Perényi Péternek itt mezőgazdasági szeszgyára is van a határban. A körjegyzőség helyben van, a vasúti, távíró-állomás és posta szintén. A határban vannak a Bogcha, Dessewffy, Dienes, Perényi, Gólya és Schönwald tanyák. A község határában három elpusztult község feküdt. Akol, mely már 1368-ban Poss. Akol alakban van említve. Ténye, vagy Tenye, 1368-ban Tehnye, 1421-ben a Károlyiaké. Terestelke, 1349-ben Terestelku poss. alakban egy határjáró levélben van említve Dobos szomszédjaként.

Nagyecsed, nagyközség az ecsedi láp mellett. Van benne 601 ház; 3851 lakosa között 77 német, a többi magyar. Vallásra nézve 3312 ref., 190 g. kath., 100 r. kath., 236 izr. Határa 7596 k. hold. Ősidők óta megtelepült hely, melynek határában kő- és bronzkori leletek kerülnek felszínre. A váradi Regestrumban már 1217-ben említés van róla Euched néven, 1349-ben s később már rendesen Eched-nek írják. 1433-ban "castrum seu locus castri", 1446-ban s később sokszor "castellum" jelzővel van említve. 1353-ban I. Károly a Guth-Keled nembeli András fiainak: Jánosnak, Andrásnak, Lőrincznek, Miklósnak, Lewkesnek és Bátor Berecznek adományozta ezt a területet és megengedte nekik, hogy az ecsedi réteken várat építhessenek, a mely Hűség (Hywseegh) várának neveztessék. A vár a lápnak egyik szigetén, mint vízi vár meg is épült, de azután ecsedi vár lett a neve. A Guth-Keled nembeli Báthoryak voltak tovább is urai. 1423-ban Sárvár-Monostorával és Szent Mártonnal együtt fordul elő s Ecseden már ekkor a vár említve van. 1492-ben Báthory András nagy költséggel megerősíttette. Az ecsedi vár ettől kezdve a vármegye egyik legfontosabb erőssége volt s az erdélyi fejedelmek és magyar királyok közötti harczokban nagy szerepet játszott, különösen a XVI. században. 1530-ban Szapolyai hatalmában volt a vár, míg 1561-ben Báthory Miklóst bátyja Bonaventura át nem térítette a Ferdinánd pártjára. Ezért János Zsigmond 16.000 főnyi sereggel ostrom alá vette a várat, de nem bírt vele. Az 1566-iki békekötéskor Ferdinánd Felső-Magyarországban mindent átengedett János Zsigmondnak, csak Ecsedet nem. Később is megőrizte tekintélyét; Báthory Gábor 1613-ban újra megerősíttette. 1621-ben Bethlen Gábor a szent koronát Ecsedre vitette és itt őriztette. A Báthory család 1614-ben gróf Báthory Istvánnal kihalt s ekkor uradalmát a várral együtt, lefoglalta a királyi fiskus. E birtok ekkor már rendkivül nagy kiterjedésű volt. Határa keleten a Szatmár melletti mai Pettyén, Ombod, Amacz és Zsadány helységektől Dobon, 123Terebesen, Gilvácson át Majténynak és Szentmiklósnak tart, innen pedig északra Kálmánd, Vállaj, Terem, Encsencs, Vasvári, Fábiánháza, Ecsed felé vonul s Börvely vidékén ismét Dobhoz tér vissza. A Szamos túlsó oldalán szintén, északra Kisarig, keletre Csaholczig s délen Porcsalmáig ért. Összesen egy vár, (Ecsed), három város (Majtény, Gyarmat, sőt részben Meggyes is) és vagy 46 falu tartozott hozzá. A Báthoryaktól a Bethlenek örökölték az ecsedi uradalmat és 1624-ben királyi adományt is kapott rá Bethlen Gábor erdélyi fejedelem; 1627-ben pedig Iktári Bethlen István és Péter, a kiket a következő községek és jószágok birtokába iktattak be: az Ecsedi vár, Kisecsed, Fábiánháza, Ecsed Szent Márton, Mérk, Vállaj, Szoldobágy, Bervej, Kálmánd, Terem, Vasvári, Majtén, Gilvács, Tagy, Tőke-Terebes, Szent-Miklós, Dob, Nagy-Sadány, Ombod, Amacz, Krassó, Tarpa, Penige, Matócz, Nábrád, Géberjén, Oroszi, Kis-Namény, Kölcse, Cseke, Ricse, Udvari, Gyügye, Csahócz, Nagy-Szekeres, Sikárló, Iloba, Sebespatak, Bucsák, Bartfalva, Apa, Monostor, Alsó-Misztótfalu, Zaniszló, Kenéz, Madaráz, Gyarmath mezőváros, Sárköz, Láposbánya, Görbed, Berencze, Józsefháza, Lipó, Borhida egész helyiségek. Encsencs, Domahida, Ököritó, Porcsalma, Kisar, Abrámfalva részjószágok, Aranyosmeggyes mezővárosnak fele; Szabolcs vármegyében, Báthor mezőváros, Pócs, Bakta, Lorántháza, Gyulaj, Lugas, Téth, Királytelke Vencsellő, Timák, Böd, Kisfalud, Nagy-Létha, Pród, Tedej, Levelek egész helységek és Nyiregyháza, Nyir-Fejértó, Rakomaz, Szentmihály, Nyir-Adony részjószág, Beregben Csetfalván részjószág, Hevesben Gyöngyös mezőváros, Abaujban Szikszón négy szőlő, Borsodban Aszalón szőlő. Ez mind az ecsedi uradalomhoz tartozott. Az 1645. évi linczi békeokiratnak, melyet I. Rákóczi György és III. Ferdinánd király kötöttek, egyik pontja kimondja, hogy az ecsedi vár és az uradalom a Bethlenek magszakadtával a Rákócziakra szálljon, a kik különben házasság révén is jogot tartottak rá. 1648-ban I. Rákóczy György a várat ismét megerősíttette. Fia, II. Rákóczi György, mikor a szerencsétlen lengyel hadjárat után a lengyelek Szatmárt és Bereget végig pusztították, az ecsedi várba vonult s családját is itt tartotta biztonságban. 1664-ben, a törökkel kötött béke értelmében, Lipót király kapta meg a várat s német őrséget helyezett bele. 1671-ben I. Rákóczi Ferencz a Wesselényi-féle összeesküvésbe keveredett. Anyja, Báthory Zsófia rendkívül nagy összeget fizetett érte váltságúl s ezért az ecsedi uradalmat zálogban kapta a fiától. 1681-ben az országgyűlésen a vármegye tett panaszt Báthory Zsófia erőszakosságai miatt, különösen felpanaszolván az ecsedi ref. egyház megturbálását. 1701-ben, mikor II. Rákóczi Ferencz a szabadságharczot megindította, a németek a várat lerombolták. 1705-ben a kuruczok ismét megerősítették, de a szabadságharcz letörése után a levegőbe röpítették. 1712-ben, a szatmári béke után, gróf Károlyi Sándor kapta meg az egész ecsedi uradalmat. 1777-ben gróf Károlyi Antal új adományt kapott reá. 1810-ben a Károlyi családon kívül a Dombrády, Katona, Irinyi, Vitkay, Csomay, Kellesi, Eötvös családoknak volt Ecseden birtokuk. Most nagybirtokosok itt a gróf Károlyi István örökösei és báró Piret Lajosné sz. gróf Károlyi Georgina. Az utóbbinak birtokát Spitz Dezső bérli és itt igen szép mintagazdaságot tart fenn. 1896-ban építettek csinos úrilakot a bérlethez. A község hányt és hordott földre van építve az ecsedi láp sarkában; mindíg nagyon népes hely volt, mert a Báthoryak nagy kedvezményeket adtak az ide költöző jobbágyságnak s több adománylevelük maig megvan. Régen kőfallal kerített zárt hely volt és az egészet víz vette körül. A város szélén áll a szép ref. templom, mely 1863-ban épűlt a réginek a helyén. Az egyháznak 1634-ből származó érdekes ezüstkelyhe és 1639-ből való úrasztali terítője van. A templom mögött még látni lehet a vár dombjait. A nép olvasókört és ref. énekkart tart fenn. Határához tartoznak a Károlyi és Előtelek tanyák s a Kisecsed puszta, mely hajdan önálló község volt s Nagyecseddel kapcsolatban már a XIV. században előfordul a neve. Ecsed határában, de mélyen bent, a lápban nyúlik el a Sárvár nevű alacsony dombláncz. Itt állott hajdan Sárvármonostora. Már 1347-ben szerepel Monasterium Sarvarmonustura, melyet a Névtelen jegyző is olyként említ, hogy az ő korában ott vár is volt. E tájon feküdt továbbá Szent-Márton népes község, mely a Szt. Márton tiszteletére szentelt sárvári monostorhoz tartozott. 1400-ban Sárvármonostora már pusztaként van említve. 1415-ben Losonczi Zsigmond erőszakkal elfoglalja Szt.-Mártont, de Erzsébet királyné még ugyanabban az évben visszaadatja a Báthoryaknak. 1427-ben a Gacsályiak is kapnak benne részt. Hogy a monostor és a község mikor pusztultak el, arra biztos 124adatok nincsenek. A vidéken az a szájhagyomány járja, hogy a láp nyelte el mind a kettőt. A községnek van vasuti és távíró-állomása és postája.

Nagyfentős, kisközség a somkúti járásban, 181 házzal és 669 lakossal, kik között 24 izr. német, a többi oláh és pedig 570 g. keleti, 73 g. kath. vallásu. Határa 1304 k. hold. Nevét a XV. században a bélteki uradalom lajstromaiban gyakran megtaláljuk Fenthes, Fenthews alakban. A XVI. század közepéig a Drágfiaké volt, azontúl a Kövárvidékhez tartozott s az erdélyi fejedelmek a nagyenyedi ref. püspökségnek adományozták. Most nagyobb birtokosa nincsen. A lakosság a görög keleti felekezethez tartozik s templomot 1820-ban épített. Vasuti megállóhelye van, távírója és postája pedig Nagysomkút.

Nagygécz, magyar kisközség a csengeri járásban, az Erge patak mellett, 88 házzal s 678, nagyobbrészt ref. lakossal. Határa 2655 k. hold. Nevét 1431-ben Geecz, 1454-ben Nagh-Gycz-nek írják. A XIV-XV. században a Csarnavoday, Csáky, Bekcs, Darai és a Drágfi családoké. 1431-ben Darai László kap rá nova donatiót; 1439-ben Csarnavoday Miklós és leánya Erzsébet kapnak benne részt, 1450-ben a Csákyak zálogba adják a Perényieknek. 1476-ban a Szántai Becskiek is birtokosai és ők maradnak urai századokon át. A XVIII. században mellettük még az Ibrányi, Luby, Nozdroviczky és Péchy családok. A XIX. század derekán a gróf Majláth, Luby és Péchy családok is itt szerepelnek. A szabadságharcz után báró Haynau vette meg egy részét. Most nagyobb birtokosai Luby Béla, Haynau hitbizománya és dr. Szomjas Lajos. Ez a puszta hajdan falu volt és részben a Csákyak, részben a Rozsályi Kúnok birtoka. Határában van a kisgéczi puszta, hol a Haynau családnak van emeletes kastélya. Luby Béla háza derék, erős, hatalmas tetejű épület, típusa a hajdani szatmármegyei nemesi kúriáknak. Már kb. 150 éve áll fenn. Itt van továbbá a Rózsás kocsma, Szalmás csárda és Szúnyog csárda. A ref. templom két részből áll, az egyik még az Árpádkorból való, a másik Mátyás korából. Henszlmann Imre, a templom leirásában azt mondja: "A szentély egyik ablaka fölött három nyitott virágból, több bimbóból s levélből álló fűzér egy dúsabb kompoziczióju és önálló szatmári festészeti iskolára gyaníttat." A község vasuti állomása Szatmár, távírója Csenger, posta helyben van.

Nagyhodos, kisközség a Hodos mellett, 77 házzal és 460 magyar lakossal, kik közül 294 ref., 83 g. kath., 32 r. kath., 49 izr. vallásu. Határa 1336 k. hold. Régi ura a Gacsályi család volt. 1470-ben Csató Gergely Magyar-Hodoson részjószágot kap. A század második felében a Rozsályi Kúnoké s a Drágfiaké. 1548-ban Pálfalvi Burián László és Remethey Lőrincz szereznek benne részt. 1601-ben Mezőszentmiklóssy János nyer itt királyi adományt s a XVIII. században a Becsky, Rhédey, Maróthy, Lipcsey, Szilágyi családok birtokába kerül. Most nagyobb birtokos nincs benne. A ref. egyház temploma a reformáczió előtti időből való góth stilű épület volt s 1898-ban ujra építették. A község a XVIII. században tönkre ment, úgy hogy még 1791-ben is csak hat rendes gazda lakott benne. Vasuti állomása Mikola, távírója Halmi, utolsó postája Nagypalád.

Nagykolcs, kisközség a Szamos partján, 134 házzal s 806 lakossal, a kik között 449 ref. magyar, 356 g. kath. oláh, 29 izr. Határa 1746 k. hold. 1267-ből már van adatunk, hogy a két Kolch a Szamoson levő malommal együtt Kóch Simon, Móricz fiáé és Kóch Márton fiaié, Györgyé s Péteré volt. 1278-ban a Kóch és Tussay családé volt; de 1321-ben Kóch Péter hűtlenségbe esvén, birtokát vesztette. Nagykolcsot, melyet ekkor Paplan Kolchyának is neveztek, a Csomaköziek kapták meg. A Csomaközyeké volt a XVI., XVII., XVIII. században és azután a Bagossyaké lett, a kik mellett a XVIII. században gróf Lázár, Vass, Schuller, Darvay, Diószeghy és a Pál családok szereztek itt birtokot. A Bagossy család birtokainak főrészét Szerdahelyi Ágoston örökölte 1882-ben. Most nagyobb birtokosa Böszörményi Emil dr., kinek itt csinos úrilaka is van. Határához tartozik a Balogh tanya. A ref. egyház 1796-ban építtette újra régi fatemplomát, de helyette 1906-ban ismét újat építettek. Hajdan tiszta magyar község volt, de Bagossy László oláhokat telepített ide a XVIII. század végén. A gör. katholikusok 1894-ben építettek templomot. A község vasúti s távíró állomása Szatmár, utolsó postája Krassó.

Nagykörtvélyes, kisközség a somkúti járásban, 213 faházzal és 922 lakossal, kik közül 13 magyar, 17 német, a többi gör. kath. vallásu oláh. Irni-olvasni az egész községben csak 33-an tudnak. Határa 3483 k. hold. Nevét 1405-ben Kwrthueles, 1424-ben Kerthewles, 1475-ben Kerthewlesy alakban írják. A Drágfiak uradalmához 125tartozott 1555-ig, azontúl a Kővárvidék része volt. Az erdélyi fejedelmek alatt az erdélyi református püspökség birtoka. Most nagyobb birtokosa gróf Teleki Géza. A gör. kath. egyháznak van itt temploma, mely 1884-ben épült. A község vasúti s távíró állomása és utolsó postája Nagysomkút.

Nagymajtény, kisközség Nagykároly és Szatmár között, 250 házzal, s 2000 magyar lakossal, a kik közül 1662 r. kath., 257 g. kath., 12 ref. vallásu. Határa 5764 k. hold. Nevét 1332-ben Mochtin, 1348-ban Mothen; 1387-ben Mahtin, 1490-ben már Maythen Oppidum alakban írják. Hajdan nevezetes község és már a XIV. század elején egyházas hely. Földesura 1360-ban Miklós és Petten, Szántai (Zanthoui) Tomay fiai. 1391-ben a Báthoryaké, kik 1417-ben újabb részt kapnak benne. Ettől kezdve az ecsedi uradalomhoz tartozott és annak egyik középpontja volt. Hozzátartozott Dob, Zsadány, Ombod, Amacz, Bazán, Gilvács és Szent Miklós. A Báthoryak magvaszakadta után a királyi fiskus foglalta le 1609-ben. 1638-ban már mezővárosi kiváltságai vannak, de a XVII. század közepétől ismét az ecsedi uradalomhoz csatoltatott és a Bethlenek, majd a Rákóczyak birtoka volt. A szatmári békét határában kötötték, mert Kismajtény akkor még Nagymajtényhoz tartozó puszta volt. A békekötés után gróf Károlyi Sándoré lett. A háborúk ekkor már nagyon megviselték a községet. Gróf Károlyi Sándor a még itt lakó kevés reformátusokat Börvelybe telepítette, a helyükre pedig Württembergből hozott svábokat, kiknek nagy része itt tért át a kath. vallásra és templomot építettek, de ez 1791-ben, a község nagy részével együtt, leégett s helyette 1797-ben építettek újat. A községben ma is gróf Károlyi Lajosnak van nagyobb birtoka. Határához tartoznak a Kopaszpart puszta és a Kovácsház tanya. Majtény szomszédja volt hajdan Kathol község. Ez 1390-ben Körössy László, Darambossy András és Egry Péter birtoka, melyet Szántói Petten Jánosnak és Istvánnak adnak el 100 arany forintért és két csikóért. 1391-ben azonban már a Báthoryaké. Nem lehetetlen, hogy a mai Kasod puszta tartja fenn az emlékét. A lakosok ma már egészen megmagyarosodtak. A község vasúti és távíró-állomása Kismajtény, a postája helyben van.

Nagynyires, kisközség a somkúti járásban, 323 házzal és 1298 lakossal, a kik között 97 magyar, a többi oláh, 1146 g. kath., 25 ref., 13 r. kath. és 112 izr. vallásu. A közel 1300 lakosból, írni-olvasni csak 144 tud. Határa 3736 k. hold. A község ősi ura a Kusalyi Jakcs család volt, a mely 1460-ban zálogba adta a Drágfiaknak, de már a következő évben visszavette. A XVI. században a Kővárvidékhez csatolták s a XVII. század végén a gróf Telekiek kaptak rá adományt. Most nagyobb birtoka van itt gróf Teleki László Gyulának. A gör. kath. egyház temploma 1888-ban épült. Az 1848-1849-iki szabadságharcz alatt, az oláhok magyarellenes viselkedése miatt, a honvédek a községet felégették. Van a községben körjegyzőség. Mezőgazdasági szeszgyár is van benne. Vasúti és távíróállomás és posta is helyben van.

Nagypalád, kisközség a Paládságon, a Túr vize mellett, 227 házzal és 1490 magyar, főleg ref. lakossal. Határa 5361 k. hold. A XIV. század elején már egyházas hely és a csaholyi uradalom palágysági részének legnagyobb községe. A Csaholyiak voltak földesurai egész a család kihaltáig, 1545-1569-ben a Csaholyi Imre fiúsított leányait, Annát és Katalint iktatták be s velük a Brebiri Melith Györgyé és a Petrichevicheké, majd 1569-ben Gacsályi Horváth Istváné lett a birtok. A XVII. és XVIII. századokban több család szerzett benne jószágot. A XVIII. század végén urai voltak a gróf Barkóczy, gróf Teleki, báró Toroczkay, Lipcsey, Matay, Pongrácz, Szakadáty, Longer, Deák, Kereskényi, Nagy és Bornemisza családok. Ugyanezek maradtak a XIX. század közepéig s velük a Kölcsey család is. Most Cholnoky Imrének van itt nagyobb birtoka. Ref. temploma a reformáczió előtti időből való, góthikus épület. 1580-ból való egyik úrasztali kendője és harangja. Körjegyzőség és postahivatal helyben van. Vasuti állomása és távírója Halmi.

Nagypeleske, kisközség a szatmári járásban, 155 házzal és 1110 magyar lakossal, kik között 719 g. katb., 186 r. kath., 67 ref., 138 izr. vallásu. Határa 3397 k. hold. Nevét 1348-ban Pylyske, 1450-ben Nagpiliske néven írták. 1234-ben Arnold comes, az Alsólindvai Bánfiak őse, klastromot építtetett ide Szent Margit tiszteletére. Ősi birtokosai a Pylyskeyek voltak, a kik már a XV. század elején kihaltak. 1437-ben a Szántai Becski, 1439-ben a Csarnavodai családnak van itt birtokuk; ugyanebben a században a Csáky és a Perényi család is földesura. A 126Szántai Becskieké maradt egész a XIX. század derekáig, de egy rész a rozsályi uradalomhoz tartozott. A XIX. század elején egyedüli birtokosa a Tasnád-Szántói Becsky család volt, a melynek szép kúriája is volt a községben. A XIX. század derekán a báró Sennyei és Buday családok is földesurai voltak. Most nagyobb birtokosa nincs. A gör. kath. egyház temploma 1838-ban épült. A községnek érdekes emléke egy 1568-ban kelt oklevél, a melyben II. Miksa császár vásárjogot adományoz neki. 1892-ben a község jórésze leégett. A határnak Tatárerdő nevű része a tatárjárás emlékét tartja fenn. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. E tájon feküdt valahol a XV. századig Dombó helység is, mely már 1373-ban szerepel a Pylyskeiek birtokaként. 1428-ban a Dombai család is birtokosa, mely a maga részeit a Csákyaknak adja el. Most körjegyzőség; vasuti állomás, posta és távíró szintén helyben van.

Nagysikárló, kisközség a Szamos közelében, a bányai járásban, 273 házzal és 1250 lakossal, a kik között 78 magyar és pedig 27 r. kath., 12 ref., 36 izr. vallásu, a többi gör. kath. oláh. Határa 5539 k. hold. A község a meggyesi uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. Végül gróf Károlyi Sándor kapta meg. A Károlyiak mellett 1810-ben a báró Wesselényi, Szeleczky, Vankay, Darvay, Kengyel, Korda, Horváth és Nagy családoknak volt itt birtokuk. Mostani nagyobb birtokosa gróf Károlyi Lajos. Az ilobai völgynek folytatása a sikárlói s itt is gazdag aranytartalmu helyek vannak, a hol jelenleg is több társaság végez kutatásokat. Hegyei híres bortermők s kivált a kilenczvenes években dúsgazdagok voltak. A községben a gör. kath. egyháznak van temploma, a mely 1750 körül épült. A határhoz tartoznak a Csonkás Ptyetris szőlőtelep, Kalymán, Ptyiklós szőlőtelepek, Károlyitag, Stolltag és a Brachfeld-féle s a Geroldi-társaság aranybánya-telepei majorok. A községben fogyasztási és értékesítő szövetkezet van. Sikárló mellett említi egy 1493-iki határjáró oklevél Thamasfalwa községet, mely akkortájt a szinéri vár tartozéka volt. Azóta elpusztult. Körjegyzőség, posta, távíró és vasuti állomás helyben van.

Nagysomkút, nagyközség, a somkúti járás főhelye. Van benne 518 ház, köztük 438 fából. 2544 lakosa felerészben magyar és oláh; vallásra nézve 1395 g. kath., 312 r. kath., 228 ref., 582 izr. Magyarul 1603 beszél s írni-olvasni 1132 tud. Határa 4205 k. hold. Nevét 1405-ben Somkwth, 1475-ben Sumkwth-nak írják. Hajdan jelentéktelen kis község volt s a kővári uradalomhoz tartozván, 1555-ig a Drágfi családé. Azontúl a Kővárvidék része s a gróf Telekiek kaptak rá adományt a XVIII. század elején. Kővár lerombolása után kezdett nőni a község és két évszázad alatt a járás legnagyobb helységévé és a Kővárvidék középpontjává lett. Főutczáján áll ma is a régi Kővárvidék vármegyeháza, a mely az újabb korban szerepét vesztve, most a kir. járásbíróság, telekkönyvi hivatal, főszolgabiróság, adóhivatal, állami iskola és bírósági börtön helyisége. Van a községben nagy közkórház is, kővárvidéki és polgári olvasókör; tűzoltó-egylet és gör. kath. énekkar. A régi gör. kath. templom 1890-ben, a r. kath. pedig 1896-ban épült. Ipara és kereskedelme az újabb időben nagyon fellendült; a Lamarche-czégnek nagy fűrészgyára van itt; pénzintézet három is van: a Kővárvidéki takarékpénztár, a Chiorana takarékpénztár és a Kereskedelmi-bank. A gróf Teleki családnak most is szép birtoka és gróf Teleki Sándornak szép kastélya van itt. Mikor 1848-ban, a nemzetiségi fölkelés miatt, a családnak menekülnie kellett, előbb Nagybányára, majd ide jött s azóta itt állandó lakást tart fenn. 1848 májusban itt hirdették ki a Kővárvidék visszacsatolását Szatmár vármegyéhez. Főkapitánya akkor gróf Teleki Sándor, alkapitánya Hosszú László volt. Manasztira vagy Manosztéra nevű dülője egy régi monostor emlékét tartja fenn. Határában feküdt hajdan Balkonia nevű község, mely 1405-ben szerepel először. 1424-ben Balkfalwa alakban találjuk említve, de e század végén nyoma vész. A községnek van vasuti állomása, postája, távírója.

Nagyszekeres, kisközség a Szamosközön 93 házzal és 516 magyar, főleg ref. lakossal. Határa 1828 k. hold. Története ugyanaz, a mi Kisszekeresé. 1332-ben Péter nevű papja 40 dénárt fizetett pápai adóba, tehát akkor már nagy község lehetett. A XIV. században a Szekeressy családé volt, a XV-ikben a Kölcsey, Domahidy, Ujhelyi, Károlyi, Bornemisza és Rozsályi Kún családoké s a Drágfiaké. A XVI. században a Czégényi Kende, Báthory, Werbőczy István, Muchey, Kelemenfi Balogh, Pongrácz, Kubinyi, Kórodi családok tünnek fel mint új birtokosok; a XVII.-ikben gróf Zinzendorff és Du Jardin; a XVIII. 127században földesurai voltak a gróf Barkóczy, Isaák, Czáró-Fogarassy, Morvay, Mándy és a Domahidy családok s ugyanezek a XIX. század közepéig. Mostani nagyobb birtokosa az Isaák család, melynek úrilakában, 1822-ben az egész vármegye ref. traktusai gyűlésre jöttek össze. A ref. egyház temploma egy kis szigeten áll s körülötte czinterem van. A templom a XV. századból való s alatta van a Rozsályi Kúnok sírboltja. 1867-ben renoválták; az 1717-iki tatárdúlás emlékét érdekes fölirat őrzi benne. Körjegyzőség, vasuti állomás, posta és távíró helyben van.

Nagyszokond, kisközség az erdődi járásban, 83 házzal és 683 lakossal, a kik között 74 magyar, 433 r. kath. német, 72 g. kath. oláh. Határa 2989 k. hold. Hajdan a bélteki uradalomhoz tartozott és mindvégig annak sorsában osztozott. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg. Most nagyobb birtokosok itt a gróf Károlyi István örökösei. A Károlyiak a XVIII. században svábokat telepítettek ide, a kik 1808-ban építettek r. kath. templomot. Van a községben gőzmalom. Határához tartozik a Nagyszokondi tanya. Körjegyzőség helyben van; vasuti és távíró állomása Erdőd, utolsó postája Krasznabéltek.

Nántű, kisközség az erdődi járásban, 142 házzal és 840 lakossal, a kik közül 248 magyar, 124 német, 464 oláh. Vallásra nézve 475 g. kath., 306 r. kath., 32 ref. és 27 izr. Határa 2650 k. hold. Már az őskorban megtelepült hely volt, a hol gyakran találni kő- és bronzkori maradványokat. A XIV., XV. században a bélteki uradalomhoz tartozott s 1555-ig a Drágfiaké volt, nevét ekkor Nanthew-nek írták. Azontúl az erdődi uradalommal, majd a XVII. században a daróczival, a szatmári vár tartozéka volt. 1646-ban Kemény János és felesége, Kállay Zsuzsánna, királyi adománynyal kapták. A szatmári béke után a gróf Károlyi Sándoré lett. A községben a XVIII. században már csak oláhok laktak, ekkor a Károlyiak svábokat telepítettek ide, a kik eléggé magyarosodnak. Most nagyobb birtokosai a gróf Károlyi Gyula örökösei. A határhoz tartozik a Farkasorra tanya. A dülőnevek legnagyobbrészt ma is magyarok; figyelemreméltó köztük a Nyilastábla és a Várdomb, a melyről a nép azt tartja, hogy ott valaha vár volt és kőmaradványait a szomszédos Alsószoporba vitték, s ott a g. kath. templom építésénél használták fel. Valószínűleg csak őrtorony lehetett. A községben körjegyzőség van. A gör. katholikus templom igen régi és építési ideje ismeretlen. Vasúti és távíró állomása és utolsó postája Alsószopor.

Nyegrefalu, kisközség a Feketehegy alatt, a bányavidéken, 83 házzal s 365 g. kath. oláh lakossal. Határa 1757 k. hold. A község ősidők óta a nagybányai uradalomhoz tartozott. A XVII. században a daróczi uradalom része volt s ezzel a szatmári vár alá volt rendelve. A XVIII. században a Sándor család volt a földesura és azután a kir. fiskusra szállott. Most nagyobb birtokos nincs a községben. A gör. kath. fatemplom 1782-ben épült. A határban elhagyott érczbányák vannak, a melyeket hajdan Thurzó nádor míveltetett; maig látszik a "Thurzó árka", mely a felsőbányai bányaművekhez szolgáló vízvezeték volt. A községet az 1717-iki tatárdúlás erősen elpusztította. Vasúti és távíró-állomása s utolsó postája Felsőbánya.

Nyircsaholy, magyar kisközség a Nyirségen, 276 házzal, 1901 magyar lakossal, közülök 972 r. kath., 663 gör. kath., 161 ref., 105 izr. Határa 6161 k. hold Régi, nevezetes község, mely a nyirségi uradalom középpontja volt. 1332-ben Chahal, 1427-ben Chahol néven fordul elő; de már 1277-ben fenállott s ez időben Gotthard comes veje, Abram végrendeletében szerepel. 1281-ben özvegyére és Péter nevű fiára maradt a birtok. Ebből a családból való volt Miklós, a Csaholyiak őse, Szatmár vármegye főispánja és kir. főpohárnokmester; a Péter fiát, Jánost már Csaholyinak nevezik, mikor 1335-ben Visegrádon egy családi pörben szerepel. Neki két fia maradt: Sebestyén és János, a kik 1381-ben cserélnek birtokaikkal. 1429-ben Csaholyi János és László új adományt nyernek Zsigmond királytól minden birtokukra. Ekkor a következő jószágokból állott a csaholyi uradalom.: "Panyth, Felsew Chahol, Orothlan-Chahol, Keene, Magiar Chahol, Bayon, Sewlche, Kopazwara, Eulywmezew, Marawara, Chyzer, Monostor-Chahol, Zent Miklos, Gere, Bechk, Thuzokus, Tharkan, Megyer, Megyes, Jarmi, Parazna, Thorcztelke, Wassan, Thylk, Bochar, Ders, Remetezag, Zalka, Erdew-Zada, Elek, Sandor, Remethzek Hydas Kochord, Nagy Kochord, Thwnyogh, Geergtelke, Badorfelde, Saly, Angialos, Izgeyb, Chenger-Jánosy, Thybateke, Koztoton, Cheger, Senye, Lukos, Rechege, Hozwtelek, Chegyes, máskép Sonkad, Komloud, Doubos, Zarazbereg, Both-Palagya, Sonkad és Magiar-Ligeth." 128(Szatmár és Középszolnok vmegyékben.) 1436-ban heves birtokpör folyt a Csaholyiak és Maday László között. 1497-ben Csaholyi Veronika, Dobó Domokos özvegye, Csaholyban részjószágot kapott. A XVI. század derekán a Csaholyi család fiutód nélkül kihalt. Csaholyi Imre leányai, Anna és Katalin fiúsíttatván, örökölték az ősi birtokot. Anna Melith Györgyhöz ment nőül s így a Csaholyi uradalom egy része a Melith család birtoka lett. Katalin Petrichevich Miklósné lett. 1545-ben Csaholyi Anna még mint hajadon kapta meg Tardy Mihálylyal közösen az uradalom felét: Csaholy, Gebe, Meggyes, Szalka, Parazna, Remeteszeg, Tunyogh, Erdőszáda, Nagy és Kis Kocsord, Györgytelke, Jánosi, Sály, Angyalos, Ujfalu, Csenger, Nagy- Kis és Both Palad, Sonkád, Magyar- Oláh és Középső Csaholy, Panyit, Költse községeket. 1547-ben a két lány együtt nyert adományt az egész uradalomra. 1549-ben Nádasdy Kristóf kapott királyi adományt Csaholyi János és Miklós minden jószágára. A Melith családot, illetőleg Csaholyi Anna három fiát, Melith Istvánt, Pált és Pétert a csaholyi és csengeri uradalomban 1568-ban új kir. adomány erősítette meg. 1569-ben Prépostváry Bálint, Tardy István és Dorottya, meg Sulyok Katalin részt kapnak Csaholyon. A XVII. század szomorú volt a község életében, a kóborló s dúló török és német hadak teljesen elpusztították a községet, a Csaholyiak erődített kastélyával együtt, úgy, hogy 1605-től 1814-ig puszta volt. 1727-ben Szatmári Bencze Sámuel kapta meg. 1747-ben gróf Teleki Ádám kap benne részjószágot. 1810-ben a gróf Teleki és gróf Károlyi, Ujhelyi, Irinyi, Vay, Patay, Bay, Pogány, Korda, Sulyok családok voltak urai. 1814-ben nehány felvidéki tót család telepedett le itt, s a következő években sűrűen jöttek újabb települők. 1817-ben Eördögh Dániel földesúr ideiglenes r. kath. kápolnát állított. 1822-ben építettek a gróf Vay kastélya mellett új fatemplomot, melyet később lebontottak. A mostani templom 1869-ben épült. Most nagybirtokosok a községben: báró Uray Bálint, Budaházy István, Szalkay Sándor, Berger Ármin. A határban vannak a Bóni szeszgyártelep, Budaházy, Sörekút, Szalkay és Uray tanyák. A lakosság hitelszövetkezetet tart fenn. A községnek van vasúti állomása, postája, távirója.

Nyircsászári, magyar kisközség a Nyirségen, 89 házzal és 625 magyar lakossal; köztük 64 r. kath., 434 gör. kath., 64 ref., 58 izr. vallású. Határa 2299 k. hold. Már a XIV. században a Császáry család ősi birtoka. 1468-ban Chazár-nak írják. 1330-tól a XVI. századig, e család kihaltáig az egész helység a Császáriaké. 1468-ben azonban Maghy Demeter és 1580-ban Komoróczy János is szereznek benne részeket. Később a Báthory családé lett. A XVIII. század végén a gróf Hallerek öröke volt s a baktai uradalomhoz tartozott. 1810-ben Péchy Antalé, később a gróf Dégenfeldeké lett, s ma a herezeg Odescalchy Gyulánéé. Gör. kat. temploma nagyon régi. Van postája, a távírója és vasúti állomása Nyirbátor.

Nyirmeggyes, kisközség a Nyirségen, 335 házzal és 1737 magyar lakossal, a kik között 1322 ref. 119. g. kath. 35 r. kath. 210 izr. vallásu. Határa 4092 k. hold. Nevét 1381-ben Megyes, 1429-ben Megyes utraque alakban találjuk. 1300-ban földesura Tozokus, 1383-ban Tövised Jakab, a kinek magvaszakadtával a Csaholyiakra szállott s az övék volt a család kihaltáig, a mikor 1547-ben Chaholyi Annát és Katalint iktatták itt birtokba. Rajtuk kívül 1436-ban Vajai Vay Pál kapta meg felét és 1546-ban Peökry Pál egy részét. A XVI. században földesurak benne a Báthoryak is. A XVII. században új birtokosokként tünnek fel: Anarcsy György, a ki 1640-ben meginti Nagylaky Györgyöt, hogy nyirmeggyesi részjószágát bocsássa vissza. 1659-ben: Kapy Katalin. A XVIII. században a gróf Teleki, Irinyi, Ujhelyi, Korda, Bay, Sulyok, Varga, Kovács, Szatmári Bencze családok szerzik meg. A XIX. század derekáig a gróf Teleki, Uray, Ujhelyi, Korda és Bay családok maradnak főbirtokosai. Most nagyobb birtokosai Ilosvay Aladár, Ilosvay Bálint dr., özv. Vállyi Jánosné, szül. báró Uray Ilona, Nemestóthi Szabó Antalné, szül. Keresztszeghy Paula, kiknek itt régi kúriáik vannak, melyekben bérlőik laknak. Határához tartoznak az Anna, Bernáth, Csernyus, Fehér, Fülöpkúti, Ilosvay, Kis, Major, Nagyszállási, Nemestóthy és Németi tanyák. Itt e tájon két elpusztult község feküdt hajdan. Rodolf és Abaháza. Az első már 1355-ben szerepel Rodalph, majd Radalph alakban. 1413-ban Szt. Andrásnak szentelt temploma is említve van. - Abaháza 1381-ben tünik fel először, mikor Csaholyi Sebestyén és János Reszegéért elcserélik. 1390-ben határait Csaholy és Meggyes felől megjárták. 1810-ben még puszta, de azóta megszünt. Körjegyzőség, posta; vasúti megálló helyben van, utolsó távírója Hodász.

Nyirvasvári, kisközség a Nyirségen, 216 házzal és 1425 magyar lakossal, a kik között 1101 g. kath., 150 r. kath., 63 ref., 107 izr. Határa 4940 k. hold. Nevét 1332-ben Vosuar-nak írják; ekkor már egyháza volt s a XIV. században Szabolcs-vármegyéhez számítják. 1371-ben Perényi Pál a Kárászi családdal pörben állott érte. 1430-ban a Báthoryak és 1450-ben Hodászi Kántor Lucza kapott rá királyi adományt. 1455-ben Vetési Miklós is részt kap benne. 1519-ben Zéthényi Fodor Imre is birtokosa. 1554-ben Perényi Mihály eladja egy harmadát Kákonyi Jánosnak és feleségének, Sárközy Borbálának. 1582-ben Almásy Ádám és Vitkai Szikszay János kapnak benne részt. 1609-ben Possay Zsigmond, 1627-ben Debreczenyi Tamás és felesége, Tarjányi Margit is birtokosai. 1633-ban Badalói Bálintfi Wasily a helység felét s 1635-ben Barkóczy László a helység többi részét kapja. A XVIII. században földesurai a Luby és Péchy családok. A század végén a XIX. század közepéig a gróf Károlyiak s a Bekk család. Most nagyobb birtokosa gróf Zselénszky Róbertné, szül. gróf Károlyi Klára az övé a régi Luby-féle kastély is, mely most tisztilakul szolgál. Ehhez tartozik a r. kath. kápolna is, melyet a kastélylyal együtt a Lubyak építtettek. A gör. kath. templom 1895-ben épült. Itt született Vasváry Pál, a szabadságharcz lánglelkü ifjúsági vezére. Ide tartoznak a Boni, Csonkás, József, Kereknád, Lator és Ócska tanyák. Körjegyzőség és posta helyben van, utolsó távírója és vasúti állomása pedig Nyirbátor.

Óbozinta, kisközség a Lápos folyó mellett, 109 házzal és 457 lakossal, kik közül 18 német, a többi g. kath. oláh. Magyarul 30 beszél, írni-olvasni csak 53 tud. Határa 1552 k. hold. Nevét 1405-ben Bozincha, 1410-ben Buzytha, 1424-ben Bozontha, 1475-ben Bozonhta alakban találjuk. Története ugyanaz, mint Nagybozintáé. A XVI. századig a Drágfiaké volt; 1410-ben a Zódyomiak kapták; de aztán ismét a Drágfiaké volt s a bélteki uradalomhoz tartozott. 1511-ben Kisvárday Györgyé, majd a nagybányai uradalom része és a XVII. században ezzel együtt a szatmári vár tartozéka. A XVIII. század végén s a XIX. első felében a Peley és Csüdör családé. Most nagyobb birtokos nincs benne. A gör. kath. egyház temploma 1848 előtt épült. Vasúti és távíró állomása és postája Misztótfalu.

Óhuta (Alsóhuta), kisközség a Szelistye patak mellett, 104 faházzal és 501 lakossal, kik közül 26 magyar; rajtuk kívül még 6-an tudnak magyarul s összesen 34 ír-olvas. Határa 2209 k. hold. Már 1272-ben megült hely volt és Stylitebuk-nak írták. A tatárjárás előtt a Dienesfiaké volt. V. István Mikolának, Fylpy comes fiának ajándékozta. Hajdan kőfallal megerősített földvára is volt a dombok között. A XV. században a meggyesi uradalomhoz tartozott. A XVI-ban a Báthoryaké volt, a XVII-ben a szatmári váré s a XVIII-ban a gróf Károlyiaké lett. Most is gróf Károlyi Alajosnak van benne nagy birtoka. A gör. kath. egyház temploma 1898-ban épült. A község távírója, postája és vasúti állomása Válaszút.

Olcsva, magyar kisközség a Kraszna mellett, a megye észak-nyugati sarkában, 146 házzal és 890, főként ref. lakossal. Határa 1719 k. hold. Nevét 1401-ben Olthua, 1419-ben Olchwa alakban találjuk. 1312-ben ura Zumzigei Beke mester volt, a kinek a tisztjei ezidőben tiltakoztak az ellen, hogy a bíróság elfoglalja a helységet Zungának nevezett Péter számára. Az ítéletet azonban mégis végrehajtották s 1325-ben már Zunga Péter s rokonai és a Kaplyoni nemzetség osztoznak rajta. 1363-ban ura Olcsvay László. A XV. században a Kaplyon nembeli Vetési, Bagosi, Csomaközi és Károlyi családoké. 1421-ben a Reszegei, Pelsőczi s az Ónodi Czudar családbeliek megrohanták a községet, felgyújtották és lakosait rabságra hurczolták és ezzel kétezer arany értékű kárt tettek a Károlyiaknak. 1472-ben Vetési István adományt kap a község felére. 1513-ban Lónyay Menyhértné kap itt részjószágot, 1561-ben Ferdinánd király hadai megostromolták az olcsvai erődített kastélyt és elfoglalták. Ekkor a három Székely testvér, Antal, Gáspár és Boldizsár kapták vitézségükért. A XVII. és XVIII. században folyvást a Károlyi család volt a főbirtokosa, egészen a XIX. század derekáig. Kastélyuk is volt itt, de gróf Károlyi Antal leromboltatta. Most nagyobb birtokos nincsen benne. 1851-ben és 1888-ban az árvíz okozott benne sok kárt. A községben a ref. egyháznak van ódon temploma, mely még Mátyás korából maradt fenn. Körjegyzőség, népkönyvtár és függetlenségi kör is van a helységben. Vasúti s távíró állomása és postája Vitka.

Olcsvaapáti, magyar kisközség a Szamos partján, 155 házzal és 849, főként ref, lakossal. Határa 1824 k. hold. Olcsva határában a XIII. században egy apátság 134állott fenn, mikor ez megszünt, a beregszászi ferenczrendiek és domokosok kapták meg a birtokát. Az apátság monostora a tatárjáráskor pusztult el, helyén azonban község alakult és Apáti néven a XVI. századig külön élt. 1573-ban már a szomszédos Olcsva után, Olcsva-Apáti a neve. A XIV. század óta ez is a Károlyi család birtoka volt egész a XIX. század derekáig. A község neve 1372-ben tünik fel először. 1396-ban az Ónodi Czudarok birtoka, kik a maguk részét a Kaplyon családbelieknek engedik át. 1403-ban az Anthimi család kapja. 1459-ben Szentpéterszegi Angelo zálogbirtoka. 1462-ben a Károlyiak megvásárolják itt Neczpálinétól a Nadabi család részeit, 1470-ben pedig a Malomvízi Kendefiektől, vesznek zálogba bizonyos részeket. 1472-ben a Vetésieket iktatják itt be. Máskülönben Olcsvával egy története volt. Most nagybirtokos nincs benne. A reformátusok temploma 1700 körül épült. A határbeli dülőnevek közül érdekesebbek: Bákány gerecse, Kerecset kert, Bojotva. Vasúti és távíró-állomása s utolsó postája Vitka.

Oláhgyürüs, kisközség az erdődi járásban, 127 házzal, 732 lakossal, a kik között 46 magyar, 22 német s ezek közül 27 r. kath., 17 ág. ev., 10 ref., 11 izr. A többi g. kath. oláh. Határa 4747 k. hold. Nevét 1461-ben Gyrus, 1470-ben Gyerews alakban írjál. A bélteki uradalomhoz tartozott. 1634-ben a gyűrűsi oláh vajdaság középpontja volt és hozzá tartozott Alsóboldád, Alsó és Kisszokond és Lophágy. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg s a Károlyi családé volt a XIX. század közepéig. Most nagyobb birtokos nincsen benne. A gör. kath. egyház temploma 1833-ban épült. Határában van a Soós puszta, mely 1411-ben Poss-Sosthelke alakban tünik fel a szatmári vár tartozékaként. A mult század elején híres volt itt a Károlyiak juhtenyésztése. A község vasúti és távíró-állomása és utolsó postája Erdőd.

Oláhhodos (Béltekhodos), kisközség 86 házzal s 465 lakossal, kik közül 16 izr., a többi g. kath. oláh. Nevét 1424-ben Felsehodos és Alsohodos alakban találjuk, a mi azt mutatja, hogy akkor két Hodos volt egymás mellett. Ez is a bélteki uradalomhoz tartozott és azzal egy sorsa volt. 1810-ben urai gróf Teleki Imre, Szeleczky János, Dobos János és legnagyobb részben a Károlyiak; ugyanők a XIX. század közepéig. Most nagyobb birtokos nincsen benne. A g. kath. templom 1600 körül épült. Vasúti s táviró állomása és utolsó postája Erdőd.

Oláhkékes, kisközség a bányavidéken 176 faházzal és 797 oláh lakossal. Határa 1505 k. hold. Nevét a XIV. században már rendesen Kekes-nek írjál s a bányai uradalomhoz tartozott. 1515-ben Báthory György, István és András kapták királyi adományúl. 1564-ben a Vetésiek osztoztak rajta, s 1625-ben Vetési Kökényesdi Péter kapta királyi adományúl, de a pozsonyi kamara előtt elismerte, hogy ez nem örökös adomány, csak zálog-birtok, a mit ezer forintért köteles visszaadni a királyi fiskusnak. 1643-ban már Lisibona Jánosnak ígérte a kamara, de nem adhatta át neki, mert a Kökényesdi Péter maradékai ültek benne. 1654-ben Vay Péter kapott itt részjószágot. A község már a XVI. század derekán is a nagybányai uradalomhoz tartozott s ezzel a szatmári váré volt. A XVIII-században a Vankay, Szilágyi, Uray, Mátay, Mihályi családoké s ugyancsak ezeké a XIX. század közepéig. Most nagybirtokos nincs a községben. A gör. kath. egyháznak van két temploma. Az egyik templom 1672-ben, a másik 1827-ben épült. A község vasúti és távíró állomása és postája Nagybánya.

Oláhmeddes, kisközség az erdődi járásban, 105 faházzal és 533 g. kath. oláh lakossal. Határa 2875 k. hold. Nevét már 1273-ban megtaláljuk Medies alakban. Ez a község is a bélteki uradalom része volt és az uradalom többi községeivel változtatta urait is. A XIX. század közepéig a Károlyi családé volt. Most nagyobb birtokosa nincsen. A gör. kath. egyház temploma 1850-ben épült. Körjegyzőség helyben van. A határon átfoly a Meddes-patak s fölötte emelkedik a Bükk-hegység. Utolsó postája s távirója Erdőd, vasúti megállóhelye Csererdő.

Oláhtótfalu, kisközség a bányavidéken, 138 faházzal, 646 g. kath. oláh lakossal. Határa 1830 k. hold. Nevét 1475-ben Thotfalw-nak írják. Az erdőszádai uradalommal a többi községek sorsában osztozott. 1351711-ben megkapta gróf Károlyi Sándor. Most is a gróf Károlyi családé a határ nagyobb része. A gör. kath. egyház temploma ismeretlen időben épült. A község vasúti és távíró állomása és utolsó postája Erdőszáda.

Oláhujfalu, kisközség a bányavidéken, 87 faházzal s 450 lakossal, a kik között 18 izr. német, a többi g. kath. oláh. Határa 1668 k. hold. A község hajdan a meggyesi, majd az erdőszádai uradalomhoz tartozott s annak a sorsában osztozott. 1711-ben gróf Károlyi Sándor- kapta meg s ma is a gróf Károlyi családnak van itt nagyobb birtoka. A görög katholikus egyháznak van benne kis fatemploma. A község vasúti és távíró állomása és utolsó postája Erdőszáda.

Ombod, magyar kisközség a Szamos mellett, Szatmár közelében, 146 házzal s 890 lakossal, kik főként reformátusok. Határa 1322 k. hold. Nevét 1393-ban Wmboth, 1433-ban már Ombod alakban írják. 1391-ben már a Báthoryak birtoka volt s az is maradt a család kihaltáig. 1417-ben a Báthoryak új adományt kapnak rá. A XVII. század elején még mindig az ecsedi uradalomhoz tartozik, de mások is szereznek benne birtokot, így 1610-ben Kákonyi István, 1610-ben királydaróczi Debreczeni Tamás, 1758-ban a Vásárosnaményi Eötvösök kapják meg az egészet, majd tőlük a gróf Telekiek szerzik meg s egy részét a XIX. század elején a báró Aporok. Most nagy birtoka van itt De Gerando Félixnek. A ref. egyház temploma 1861-ig fából volt. 1867-ben épült fel a mai kőtemploma. A lakosok virágzó hitelszövetkezetet tartanak fen. Határában van a De Gerando tanya és a Czigánytelep. Postája helyben van, vasúti állomása s távírója Szatmár-Németi.

Ópályi, magyar nagyközség a Nyirségen. Van benne 276 ház, 1888 lakossal, kik közül 1063 g. kath., 483 ref., 145 r. kath. és 197 izr. vallásu. Határa 4628 k. hold. Nevét 1349-ben Pauli, 1341-ben Paly, 1336-ban Orozpali alakban találjuk. Régi község, mely a tatárjáráskor elpusztult és ekkor oroszokat telepített ide az Ónodi Czudar család, a melynek szabolcsvármegyei uradalmához tartozott. Ettől kezdve Oroszpályi néven többször feltünik. A XVI. század harczaiban ismét tönkre ment s ekkor újabb oláh település történt itt. Ebben az időben egész a XVII. század végeig a szatmári várhoz tartozott. A XVIII. században több család nyert itt birtokrészt. Igy a gróf Telekiek, gróf Barkóczyak, az Ujfalussy, Sulyok, Reviczky, Iklódy, Bogcha és Isaák családok. Ugyanezek voltak a birtokosai a XIX. század derekáig. Most nagyobb birtokosai a gróf Vay, báró Uray és Teleki családok. A községbeli ref. templom a XVI. században épült, a gör. kath. templom a XVII. század elejéről való; mindkettő körül van véve czinteremmel. A határban vannak a Horváth, Isaák I., II., Kos, Magyari, Teleki és Ujfalussy tanyák. Van a községben függetlenségi kör is. Vasúti állomás helyben van, utolsó postája és távírója Mátészalka.

Oroszfalu, oláh kisközség a Szamos mellett, 92 házzal s 461 lakossal, a kik közül 6 ref., 44 izr., a többi g. kath. Határa 976 k. hold. Nevét már 1911-ben Orozfalvának írják. A XVI. század közepéig a Drágfiaké volt és a bélteki uradalomhoz tartozott. Azontúl koronabirtok s a szatmári váré. 1673-ban a török hódoltság egész idáig terjedt s a váradi török basa, mint földesura levelet ír ar oroszfalusi jobbágyoknak, a kik elszéledtek, hogy jőjjenek vissza, a legkisebb adóval is megelégszik, annyival, a menynyit ők maguk üzentek a madarásziakkal; de ha vissza nem térnek, "elsepri őket, ha az ökör szarvában rejteznek is". A községet a XVIII. században Szatmár város előbb bérbe vette, majd egészen megszerezte s a XIX. század derekáig fele az övé, fele a Mándy és Éles családoké volt. Most nagybirtokos nincsen benne. A gör. kath. templom 1862-ben épült. A község utolsó postája Hirip, vaústi és távíró állomása Szatmár.

Óvári, magyar kisközség a Szamos mellett, 242 házzal s 1525 lakossal, kik közül 991 ref., 393 g. kath., 71 r. kath. és 70 izr. vallásu. Határa 3422 k. hold. Nevét már 1381-ben Owary-nak írják. A Csaholyiaké és Drágfiaké volt. Mellettük később a Darahy, Gacsályi és a Csatóházi Csatóknak is van benne részük. 1483-ban Szokoly dános csanádi püspök és testvérei királyi adományként megkapták az egész helységet a révvel együtt. A XVI. században a Báthoryaké volt, egész a család kihaltáig. 1609-ben Vetési Lászlót iktatták be az egész helységbe. Ebben a korban jelentékeny helység lehetett; 1554-ben itt tartottak a reformátusok nevezetes zsinatot, melyen a szatmár vármegyei reformáczió áttért a lutheri irányról a kálvinira; 1610-ben Thurzó György nádorispán innen intézett Szatmár vármegyéhez diplomát "in oppido Ovári". A régi Óvárit azonban a Szamos elhordta és a község uj helyre telepedett. A XVIlI. században a Szilágyi, Mátay, Pogány, Peley és Rápolthi Nagy családok szerezték meg birtokát, de 1773-ban a jezsuitáknak is volt itt részük. A XIX. század közepéig a Mátay, Kerekes, Peley és Szilágyi családoké volt. Most nagyobb birtokosai Szilágyi Béla és László és Komoróczy Iván. A ref. templomot 1811-ben épitették és itt egy 1717- ből származó vert arany-kelyhet őriznek. A g. katholikus templom 1875-ben épűlt. A határban 136van a Tanyák tanya. Van vasas gyógyfürdője is. A dülőnevek közt érdekesek a Borczhalom, melyről a nép azt hiszi, hogy Árpád vezéréről, Borczról vette a nevét. A Babod dülő állítólag egy elpusztult község emlékét őrzi. A község utolsó postája, vasúti és távíró állomása Csenger.

Ököritó (Szatmárököritő), kisközség az ecsedi lápnál, 277 házzal és 1826 leginkább ref. lakossal. Határa 5223 k. hold. Nevét 1315-ben Ukuritow, 1344-ben Ewkeritho, 1345-ben Vkurythow, 1458-ban Okerytho, Vykerytho alakban találjuk. 1344-ben I. Lajos király uj adományt ad rá a Kölcseyeknek, a kik már 1352-ben eladják a Domahidyaknak; az átadó levélben IV. Bélának egy 1238-ban kelt adományozó oklevelére hivatkoznak s a határ részeit felsorolják; megemlítik a Balkáni utat, a Bolkánnak szegeleteit, a Hopuriát, Eger réttyét, Nyny Eger, Anna halastó, Klastrom, Kerektó, Aruk részeket. A helység a Domahidyaké maradt a XV. és XVI. században. 1449-ben királyi uj adomány erősíti meg őket benne. Mellettük 1399-ben a Csaholyiak tünnek fel, a kik felét elfoglalják; 1423-ban a Báthoryak, 1448-ban a Lónyayak, a kik részeket kapnak itt. A XVI. században Ungai Hajas Tamás, a ki 1515-ben, Guthy Ferencz és Imre 1517-ben, Suhó Ferencz és Sukán János 1562-ben kapnak benne részeket. 1580-ban zálogban kapja Báthory Miklós és a szinéri uradalomhoz csatolja. Még 1592-ben is oda tartozott. 1624-ben Kürti Pogrányi György, 1630-ban Csapy Zsófia és Mosdossy Imre, 1642-ben Laskay János, 1717-ben Viszocsányi Sándor, 1729-ben Jékey Sándor, 1750-ben Nagy Sándor és György kapnak benne részjószágot. A XVIII. században birtokát a báró Barkóczy, Szuhányi, Lukácsy, Ilosvay, Kállay, Becsky, Szentmarjai és Mátay családok szerezték meg s ugyanezeké volt a XIX. század közepéig. Most nagyobb birtokuk van itt báró Uray Sándornak, a Kende, Szőke és Németh családnak, utóbbinak régi kúriája, s ujabban épült csinos urilaka is van. A református templom 1804-ben épült már a harmadik helyen, mert a község a Szamos árvizei miatt többször költözött uj helyre. A XVII. század zürzavarai alatt és a pestis következtében a szájhagyomány szerint úgy elpusztult a helység, hogy a kevés lakosság földkunyhóban huzta meg magát s ha háborútól féltek, Mácsára mentek, a hol szintén volt veremházuk. A ref. egyház úrasztali eszközei között van egy szép ezüst-pohár 1697-ből s egy másik aranyozott ezüst-pohár 1706-ból, melyet az elpusztult Puszta-Jánosi határában találtak meg. A község határában vannak Dankakert, Gereczekert és Telekszeg gyümölcsösök, Mácsa és Pusztalak tanyák. Ez utóbbi báró Uray Sándor birtoka, kinek unokaöcscse Ujfalussy Lajos kezeli és bérli a birtokot és az Uray-féle kastélyban lakik, a melyet a mult század ötvenes éveiben épített báró Uray Endre. Fölszerelésében nagyértékűek az ó-japán porczellánok, empire butorok s óra; régi családi fegyverek, egy ékszerdoboz, mely 1848-ból való remek rabmunka, 1500 kötetes könyvtár, XVII. és XVIII. századbeli művekkel. Különösen történeti emlékű Mácsa tanya, a mely hajdan önálló község volt s nevét 1344-ben Mache, 1458-ban Macha alakban már megtaláljuk. 1238-ban a Kölcsey család kapja adományban IV. Bélától. A Csaholyiak 1399-ben elfoglalták s lakosait Kocsordra és Győrtelekre szállították, melyet akkor népesítettek be. Ezentúl puszta volt a XVII. századig s teljesen Ököritó sorsában osztozott. A XVIII. század elején ismét elpusztult, valószínűleg az 1709-iki pestisben. Most is elég népes tanya: 66 lakosa van. Ököritó községben van cserép- és betongyár, gőzmalom, gazdasági szövetkezet, körjegyzőség és postahivatal. Vasúti állomásai Mátészalka és Nagyecsed.

Páczafalu, kisközség a Bükk-hegységben, 90 házzal és 436 lakossal, a kik között 14 izr., a többi g. kath. Határa 1782 k. hold. Hajdani neve Apáczafalu. Már 1370-ben a szatmári apáczáké volt s róluk vette nevét is. Azontúl a Drágfiak bélteki uradalmához tartozott a XVI. század közepéig, a mikor az erdődi, majd az erdőszádai uradalommal a szatmári vár tartozéka lett. 1668-ban gróf Csáky István kapott rá királyi adományt, utána a báró Wesselényieké volt. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor kapta meg s ma gróf Károlyi Lajosnak van itt nagyobb birtoka. A gör. kath. egyház temploma 1861-ben épült. A község utolsó postája és távírója Alsóhomoród. Vasúti megálló helyben van.

Pálfalva (Szatmárpálfalva), kisközség 43 házzal és 331 lakossal, a kik között 223 magyar, 107 oláh és 196 ref., 122 g. kath., 6 r. kath., 7 izr. vallásu. Határa 897 k. hold. Nevét 1428-ban már mai alakjában írják s akkor a Dobrachyak ősi birtoka volt. 1379-ben tiltakoznak Meggyesi Simon bán fiai hatalmaskodásai ellen. Az 1399-iki osztálykor Dobrachy.Pál lett az ura és utána a fiaié, kik már Pálfalva 137Burján néven szerepeltek. 1431-ben Darahy János és László az urai. Később a szatmári vár tartozéka lett és az maradt 1696-ig. 1627-ben azonban Királydaróczi Debreczenyi Tamás és felesége, Tarjányi Margit is kaptak benne részt. 1703-ban itt rejtőztek el a szamosparti füzesekben Rákóczi kuruczai, mikor Szatmárt ostromolták s itt volt a táborozás középpontja. 1749-ben Eötvös László, Sándor és Imre, a Szeleczky és Szőgyéni családok szerezték meg egyes részeit, de főbirtokosa a gróf Teleki család lett s az maradt a XIX. század végéig, mikor De Gerando Attiláé lett. Most nagyobb birtoka van itt De Gerando Felixnek és Horváth Bertalannak. A ref. egyház mostani temploma 1890-ben épült, régebben a Szamos áradásai miatt csak fatemploma volt. A község utolsó postája Ombod, vasúti és távíró állomása Szatmár.

Panyola, kisközség a Szamos és a Tisza zugában, 241 házzal, 1592 magyar s legnagyobbrészt ref. lakossal. Határa 2338 k. hold. Nevét 1325-ben Ponola, 1430-ban Panyala alakban találjuk. 1247-ig a Panyolai család ősi birtoka volt. Ekkor a Tompafia Benedek, Ubulfia Mihály comes és Panyala Péter megosztoztak rajta. Ez időtájt oly elkeseredett határpör keletkezett a Panyalaiak és Kállayak között, hogy Panyala Péter királyi itélet alapján perdöntő párbajt vívott a Kállayakkal. A két család ezentúl is sokat pörlekedett egymással. 1292-ben a Semjén nemből való Ubulfia Mihály, panaszkodott a váradi káptalan előtt, hogy Jakab elfoglalta az ő birtokát. 1379-ben I. Lajos parancsára a Kállayak s Panyolaiak között folyó pert az olasz hadjárat miatt elhalasztották. 1415-ben Panyolai Zsigmond török fogságba került s ekkor felesége és gyermekei eladták panyolai birtokukat Panyolai Luczának s leányainak. 1424-ben Kállay Miklós kap benne részt s 1427-ben Zsigmond király Kállay Jánosnak adományozza az egészet. Ettől kezdve a XIX. század végeig állandóan Kállay-birtok. Most nagyobb birtokosai Kende Péterné Desewffy Jolán és a Kállay István örökösei. A ref. egyház temploma a XVIII. század végéről való. Az egyház szép úrasztali ezüstpoharat őriz 1637-ből A község határában vannak Homoródtőtanya és Gőzmalom. A falu szamosparti kertjeiben nagyon sok a gyümölcsfa s régebben annyi almája termett, hogy tutajon szállították Szegedig. Most is előszeretettel foglalkozik gyümölcs, főként alma, és szilva-kereskedéssel. Évtizedekkel ezelőtt még szép erdeje volt, a Túr-erdő. A községben van posta, de vasúti és távíró-állomása Fehérgyarmat.

Papbikó, kisközség a váraljai járásban, 65 házzal és 331 g. kath. oláh lakossal. Határa 1905 k. hold. A XV. században több Bikó is volt a vidéken. 1424-ben Magerbyko, Olahbyko, Nagbyko; 1463-ban Zakalosbyko, 1470-ben Olah Nagh és Kysbuko szerepelnek. Mindegyik a bélteki uradalomhoz tartozott, s a szatmári béke után gróf Károlyi Sándoré lett. Most nagyobb birtoka van itt gróf Károlyi Lajosnak. A gör. kath. egyház temploma 1877-ben épült. A község utolsó postája, távíró és vasúti állomása Válaszút.

Papos, kisközség a Nyirségen, 94 házzal és 538 magyar lakossal, kik között 193 ref., 174 r. kath., 103 g. kath., 68 izr. vallásu. Határa 1849 k. hold. Nevét már 1444-ben is úgy írták, mint ma. 1377-ben Tákosi Elek birtoka. 1388-ban Tákosi Miklós királyi új adományt kap rá. A család 1409-ben fiágban kihalván, Tákosi Luczával az Ördög család, Ilonával a Csarnavoday család kapott benne birtokot. Rajtuk kívül régi földesurai voltak a Mikaiak. 1398-ban Mikai Sebestyén hatalmaskodásban bűnösnek találtatván, kénytelen volt paposi részjószágát Barlabási Mihály özvegyének elzálogosítani. A XV. századbah nagyobb része a Csarnavoday családé volt, a többi a Barlabásiaké, 1410-ben azonban Barlabási András hűtlenségbe esett és ekkor Zsigmond király Haraszti Erazmusnak adta, a ki 1413-ban eladta a birtokot Perényi Péternek. 1403-ban a Gátiak, 1420-ban a Pósaháziak, 1444-ben a Szepesiek kapnak benne részt. 1468-ban Hetei Gábor kapott Papos felére királyi adományt. 1544-ben Makray Dániel, 1587-ben Kérchy Istvánné és Petneházy Péterné is birtokosai. A XVIII. század végén már csak a Simonyi családnak van itt jelentékenyebb része; tekintélyes család még itt a Kendi, Szombathy, Papp. Most nagyobb birtokosa Bogcha Ferencz. A ref. templom 1836-ban épült. A r. kath. szintén a XIX. századból való. A határban vannak a Berger, Bogcha, Földváry, Horváth I., II., és Vitéz tanyák. A község utolsó postája, vasúti és távíró-állomása Mátészalka.

Parasznya (Nyirparasznya), kisközség; 125 házzal 731 magyar lakossal, a kik között 430 g. kath., 162 ref., 58 r. kath., 80 izr. vallásu. Határa 2564 k. hold. Nevét 1381454-ben már Paraznya néven találjuk. A XIV. század elején a Csaholyiak szerezték meg. 1415-ben földesurai: Jakab és László, Felcseby Mihály fiai, 1419-ben már Csaholyi János és László pörölik Miklós leleszi prépostot, a ki Klára testvérük birtokát, sógoruk Kis Czudari Péter hűtlensége miatt elfoglalta. 1426-ban valamennyi birtokosa: Csarnavoday Krizogon, Szepessi János leányai, a Tákosi, Paposi Ördögh és a Pósaházi család tiltakozik a Csaholyiak birtokháboritásai ellen, de 1429-ben mégis beiktatták a két Csaholyit, Jánost és Lászlót az egész helységbe. 1547-ben a Csaholyi családnak fiágon való kihalása után, a Csaholyi Imre leányait fiusitva iktatták be s velük Brebiri Melith és Petrichevich-birtok lett. A XVII. században folyvást a szatmári vár tartozéka volt 1696-ig. A XVIII. században: a gróf Teleki, a Csáky, Pogány, Csernovszky, Sulyok, Jármy, Bay, Irinyi és Vitkay család szerezte meg. Ugyanezeké, a Szőlősieké és a Győrieké volt a XIX. század közepéig. 1885-ben Bogcha Ábrahám tulajdona lett, és leánya Erzsébet révén Várkony Ignáczé, kinek itt várszerü kastélya van. Ez 1073-ban épült. Itt van az u. n. Kokodvár nevü hely is, melyről azt tartják, hogy ott sok kincs van elrejtve. Jártak is oda, még a szomszédos falvakból is, kincset keresni, de hiába. A ref. templom 1866-ban épült, a g. kath. 1864-ben. A határban vannak a Fodor, Győry, Gyulay, Horvát, Nagy, Perényi és Uray tanyák, a Czigánytelep és Szőlőskert. A község utolsó postája, távirója és vasúti állomása Nagydobos.

Patóháza, kisközség a Szamos mellett; 221 házzal, 1151 lakossal, a kik között 488 magyar és 666 oláh, s 675 gör. kath., 398 ref., 72 izr. vallású. Határa 2386 kat. hold. A község ősi neve Magasmart. Előbb a meggyesi várhoz tartozott. A XIV. század elején már egyházas hely. A XV. században még ezen a néven szerepel, de ekkor már a Magasmarti Pathó család birtoka volt. 1547-ben Pathó Menyhért magasmarti jószágára királyi új adományt kapott. Később a birtok nagy része zálogba került. A Tóth család a XVII. században ide telepedvén, a Pathó családba házasodott és a családi birtokokat lassanként kiváltotta. különösen a Görög családtól, mely legnagyobb zálogbirtokos volt. Az úrbériség alkalmával még a Tóth család volt a legnagyobb birtokos és ez bocsátott ki legtöbb birtokot a jobbágyságnak. 1600-ban Perényi Zsófia, Székely György özvegye kapott benne részt; 1612-ben Egri Anna egy telkét zálogosította el Kende Fruzsinának. 1665-ben Sándorházi Ferenczet és feleségét, Thury Zsuzsánnát, továbbá Kende Jánosnét és Horváth Istvánnét, 1717-ben pedig Viszocsányi Sándort iktatták itt be. A XVIII. században más családok is szereztek benne birtokot: a gróf Telekiek, báró Bánffyak, báró Wesselényiek, a Darvay, Zoltán, Csabay, Szeőke, Görög, Fülep, Décsey, Gáspár, Bethlen, Kovács és Kún családok, a XIX. század elején még a Becskyek és Tarczyak tünnek fel, majd 1850 körül a Bethlenek és Selyebi Kovácsok birtoka a gróf Dégenfeld családé lesz. Most is gróf Dégenfeld Máriának van itt nagyobb birtoka és kívüle még Tóth Móricznak. A község többször költözött új helyre a Szamos áradásai miatt. Két templom van benne, ref. és gör. kath., mindenik a múlt század végén épült. Báró Wesselényi Kata 1650, 52 és 56 években, sajátkezűleg aranynyal hímzett, igen értékes úrasztali terítőt ajándékozott az egyháznak. Határában vannak a Dégenfeld és Tóth tanyák, a Patóházi gyümölcsös. A község utolsó postája, távírója és vasúti állomása Aranyosmeggyes.

Pátyod, kisközség az ecsedi láp éjszaki szélén, 128 házzal, 726 magyar lakossal, kik között 422 gör. kath., 215 r. kath., 69 ref., 25 izr. Határa 1579 kat. hold. Nevét 1325-ben Pathwd-nak írják. Ekkor a Pátyodi családé volt s az maradt még a következő század végéig. 1498-ban Rohodi Péter kapja meg. 1501-ben Zoltán János, 1504-ben Zoltán István és Ferencz, 1549-ben Báthory András kapnak benne részt. A XVII. században elpusztúlt és a Mikolayak pusztája volt. Mikolay Boldizsár 1667-ben pátyodi jobbágyait elcserélte gróf Csáky Istvánné szinérváraljai jobbágyaival. 1724-ben Bagossy László kapta meg a pátyodi pusztát és ő telepítette be római és görög-katholikus tót jobbágysággal. A nép ma már egészen megmagyarosodott. Urai a XVIII. század végén az Eötvös, Domahidy, Geötz, Majos, Kovács, Galgóczy és Simonyi családok; a XIX. század közepéig ugyanezek; most nagyobb birtokosa Madarassy Dezső, a kinek itt kényelmes kuriája is van, melyet Madarassy Dániel 1844-ben építtetett. Róm. kath templomot 1833-ban építtettek Hám János püspök adományából; a gör. katholikus templomot 1890-ben. Az előbbi főtemplomot 1735-ben Szászfaluból szállították 139ide. A határban van a Hirschfeld tanya. Dülőnevei közül érdekes az Isten kiskertje s a Puszta Jánosi, a mely egy elpusztult község emlékét őrzi; ezt már 1477-ben említi egy oklevél; az utolsó tatárjáráskor pusztult el. A községben van posta és vasúti állomás.

Penészlek, nagyközség a vármegye délnyugati sarkában 236 házzal és 1385 magyar lakossal, a kik között 1236 gör. kath., 71 ref., 26 r. kath., 47 izr. vallású. Határa 6399 kat. hold. Nevét 1431-ben Peleznek, Pelyznek, 1477-ben Pynyzlek alakban írták és ekkor Szabolcs vármegyéhez tartozott. A XIV. században ura a Pelyzneki család volt; 1422-ben Álmosdi Csire János és László kapták királyi adományúl, 1455-ben Malomvízi Kenderes János és Kende László szerzik meg egyes részeit. 1465-ben a Kállayak pörölnek rajta s magukénak vallják az Albisi Zólyomiakkal szemben. A XVI. században a Lónyay családé volt. 1607-ben Rákóczi Zsigmond fejedelem Rhédey Ferencznek adta s ettől kezdve főleg a Rhédey családé, a XIX. század közepéig. 1725-ben Rhédey László és Ádám új, királyi adományt kapnak a helység felére. A XIX. század elején birtokuk van itt a pócsi bazilitáknak, később a gróf Keglevich, Bernáth, Irinyi és Winkler családoknak is. Határában van a Liget-tanya. Hajdan hozzá tartozott a ma Szabolcsban fekvő Bánháza puszta is. A községben gör. kath. templom van. Postája Nyírbéltek, távírója és vasúti állomása Érmihályfalva.

Penyige, kisközség a Szamosközön, 121 házzal és 750 magyar, főként ref. lakossal. Határa 3293 kat. hold. Nevét 1332-ben Penge, 1435-ben már Penige alakban találjuk. A XIV. század elején egyházas hely volt, s papja: Jakab pápai tizedbe 40 dénárt fizetett, a mi azt mutatja, hogy már ekkor tekintélyes község volt. A Domahidi család ősi birtoka. 1423-ban Domahidi Lászlót és Istvánt fej- és jószágvesztésre ítélték s ekkor a község két harmadát a Kölcseyek kapták meg, egyharmada pedig a Domahidi Györgyé maradt, a ki azt 1427-ben Csáky Istvánnak zálogosította el, majd 1446-ban az Ujhelyi családnak. 1515-ben az Ujlakyak és Ungai Hajas Tamás, 1517-ben Gúthy Ferencz és Imre, 1543-ban Nyikey András és Iffiu Márton, 1581-ben Kóródi István, 1583-ban Danyay István és Kende Vid kapnak benne részjószágot. 1630-ban Mosdóssy Imre, 1638-ban Szuhay Gáspár, Mátyás és Anna az egész helységet megkapják királyi adománynyal. A XVIII. században földesuraivá lesznek a Lővey, Kállay, Jármy, Bessenyey, Orosz és Törös családok, a XIX. század elején még az Isaák és Patay családok és a század második felében a Vállyiak. Most Vállyi János örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A ref. templom 1893-ban épült a régi, XV. századbelinek a helyén. A határban vannak a Bakó, Csiky, Isaák, Jeney, Kormány I., II. és Szőke tanyák. A dűlőnevek között érdekesek a Silyedés, a melynek mondája után írta Tompa Mihály a Sülyedés czímű népregéjét. A Sírdombok; két ismeretlen korú emelkedést nevez így a nép. A község végén van egy tó, a Szenke, a melyet nótába szedett a nép, mikor néhány évvel ezelőtt 9 arató lány belefúlt. A községnek vasúti és távíró-állomása és postája helyben van.

Pete, kisközség Szatmár mellett, 75 házzal, 353 lakossal, a kik között 290 magyar, 63 oláh és 277 gör. kath., 35 ref., 30 r. kath., 10 izr. vallású. Határa 673 kat. hold. 1280-ban mai nevén szerepel. Már a váradi Regestrumban találkozunk egy idevaló Kázmér nevű pristaldussal. 1409-ben iktatják be felébe a Csákyakat, 1424-ben a másik felébe a Drágfi családot. 1431-ben a Károlyi, 1437-ben a Gacsályi családok az urai, de 1470-ben a Csató család is. Már 1455-ben puszta volt s az maradt a XVIII. századig, a mikor gróf Károlyi Sándor megkapta és oláhokkal betelepítette; a XVI. században a ref. egyházmegyei látogatások könyvében Kun Pete néven szerepel. Most nagyobb birtokosa nincsen. A sok háború, a pestis s az 1717-iki tatárdúlás újra tönkretette. A gör. kath. egyház temploma régi kis épület. A község utolsó postája és távírója Csenger, vasúti állomása Szatmár.

Pettyén, kisközség a Szamos balpartján, 74 házzal és 493 lakossal, a kik között 478 magyar, 15 oláh. 307 ref., 170 g. kath., 10 r. kath. vallású. Határa 963 k. hold. Régi neve Bazand volt, s 1417-ben Bazan, Bazyan alakban találjuk. A XV., XVI. században a Báthoryaké volt, a kik 1417-ben kaptak rá királyi új adományt. 1550-ben Jó György, Mihály és Vilmos, a Pettyéni Demeter fiai kaptak benne részt. 1563-ban mikor Szabó Tamás kap benne részjószágot, már Pettyénnek írják. A XVII. században elpusztult. 1601-ben Mezőszentmiklósi Jánost még Pettyén "máskép Bazánd" helység részeibe iktatják, de 1667-ben 140Barkóczi János ismét a bazándi, máskép pettyéni pusztát kapja meg. 1726-ban Böszörményi Nagy Sámuel kap benne királyi adományt, s azóta egyik főbirtokosa, a Böszörményi család. 1820-tól még a Szeleczky, Virág, Décsey s Szeretkirályi családok, a báró Aporok is birtokosai a XIX. század közepéig. Most nagyobb birtokos itt Böszörményi Sándor, a kinek derék úrilakát Böszörményi László építtette 1870-ben, mostani tulajdonosa pedig átalakíttatta. A határban van a Böszörményi tanya. A ref. templom 1873-ban épűlt. Úrasztali fölszerelésében értékes egy ezüstpohár 1687-ből. A községben van körjegyzőség; utolsó postája Ombod vasúti és távíró állomása Szatmár.

Piskárkos, kisközség az erdődi járásban, 170 házzal és 646 lakossal, kik között 26 magyar, a többi oláh és csaknem valamennyi gör. katholikus. Határa 2373 k. hold. Nevét 1332-ben Pyskarkos, 1428-ban Pyskarkas alakban írják. A XIV. század elején már egyházas hely s a Piskárkosi család birtoka. 1449-ben a Zsadányiakat iktatták be részeibe, 1457-ben pedig a Vetési családot. 1489-ben Csáky Benedeké volt, de a helység negyedrészét Drágfi Bertalannak ítélték oda. 1551-ben Drágfi Gáspár özvegye kapta. Azontúl az erdődi, majd a daróczi uradalom része volt és a szatmári várhoz tartozott. 1660-ban Szodoray Mihály is kapott benne részt. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándoré lett s a Károlyi családé volt a XIX. század közepéig. Most nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. templom van benne. Utolsó postája, vasúti és távíró állomása Tőketerebes.

Porcsalma, nagyközség az ecsedi láp északi szélén, 281 házzal, 2010 magyar lakossal, a kik között, 1295 ref., 465 gör. kath., 103 r. kath., 147 izr. vallású. Határa 5402 k. hold. Nevét 1458-ban már Porchalmának irják. Eredetéről Walther László, a Károlyi család egykori levéltárosa mondja, hogy 1388-ban Csaholyi Sebestyén Sós helység határán egy új községet alapított, s azt az ottani sok "porczfűtől" Porczhalmának nevezte. Ez a terület a Kaplyon nembelieké volt s azok a nádor előtt tiltakoztak a jogtalan telepítés ellen. Már 1397-ben Drág és Balk vajdák az urai, de a Csaholyiaknak is maradt benne részük, mert 1399-ben, mikor Eke Tyukodját elfoglalták, a lakosokat ide telepítették. A XV. század elején a Domahidyaknak is volt itt birtokuk, 1448-ban Lónyay András kap benne részt anyai jusson. 1454-ben a Lónyayak zálogosítanak el egy részt a Domahidyaknak. 1466-ban Ecsedi Báthory István, András és László is birtokosai. Utánok a XVII. században a Bethlenek, majd a Rákóczyak örökölték. A Báthoryak és Domahidyak mellett 1516-ben Ungai Hajas Tamás, 1517-ben Gúthy Ferencz és Imre kaptak benne részt. 1562-ben tűz pusztította el a községet, úgy hogy csak 11 és fél porta maradt meg. Ez időtájt már részben királyi birtok. 1570-ben már csak a fiskus és Báthory Miklós szerepelnek főbirtokosokként. A Kapy és Réthei családok 1609 és 1612-ben, az Egriek 1620-ban szereznek benne részt. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1624-ben kapta meg a Báthory-birtokot; de ugyanekkor egy részt Pogrányi György s 1630-ban Csapy Zsófia és Mosdóssy Imre; 1659-ben Rápolthi Nagy Pál, 1729-ben Jékey Sándor és Mária, Radich Zsigmondné, 1750-ben Nagy Sándor voltak a földesurai. A szatmári béke után a gróf Károlyiak kapták meg a Rákóczi részt. Gróf Károlyi Antal nagyobb részét Szaplonczay Kristófnak engedte át. 1810-ben földesurai voltak Szaplonczay Antal, Szuhányi János, a gróf Károlyi család, Kállay Antal, Marsovszky Sámuel, a Suri, Vállyi, Lázár Kovács, Galgóczy, Bajnay, Szentmarjay, Czibere, Balla, Balogh, Belényesi, Császár, Csehy, Erdős, Gyarmathy, Gyene, Juhász, Kanyó, Pap, Sajó, Tarczali és Turbucz családok. A XIX. század közepéig ugyanezek és a Domokos, Farkas, Galvácsy és Katona családok. Most nagyobb birtokosok a községben Péchy László, Gyene Zsigmond örökösei, Gyene Károlyné, Balogh Pál, Balogh Sándor és Groszmann Adolf; mindeniknek derék úrilaka vagy régibb kúriája van, melyek közül a Gyene Zsigmond-félét Gyene Pál 1845-ben, a régi családi kúria helyén építtette. A község határában vannak a Balogh I., II. Gyene I., II., Groszmann, Péchy és Policzer tanyák. A református templom Mátyás korabeli épület. Tornyot 1795-ben építettek hozzá és 1842-ben a templomot nagyobbították. Falába van illesztve egy emléktábla, a mely Kovács György emlékét örökíti meg, a ki 1717-ben a községet megmentette a tatárdúlástól. A község körül szalmát rakatott s azt meggyújtotta. A tatárok azt hitték, hogy a község leégett és elvonúltak. A XVIII. században oláhokat és oroszokat telepített ide Szaplonczay Kristóf, de ma már ezek is megmagyarosodtak. Görög kath. templomot 1886-ban építettek. A községben van posta, vasúti és távíró állomás.

Pórtelek, kisközség az Ér vidéken, 91 házzal, 512 lakossal, a kik között 20 magyar, 461 oláh, 18 német. Vallásuk főleg g. katholikus. Határa 2040 k. hold. Nevét már 1366-ban mai alakjában írják. Ekkor már a Porteleki családé volt. 1385-ben tanúkat vallattak itt, mert Porteleki Jakab, János, László és Pál az Irinyi János prókátorát megölték, mivel ellenük vallott. 1420-ban az egész helység a Porteleki Pál fiaié, de 1422-ben a Porteleki leányok révén Kántor Domokos és Rezegey György is részt kapnak benne. A XVI. és XVII. században a Rezegey s az Irinyi családoké. 1747-ben Eötvös József az egész helységre kir. adományt kap. A XVIII. század végén birtokosai az Irinyiek, Geötz, Zimány és Okolicsányi családok s mellettük a XIX. század elején még a Lubyak és a báró Luzsénszkyek is. Ez utóbbiak birtoka és úrilaka most özv. Hajagos Benőnéé. Határában van a Hajagos, Zanathy és Szabó tag, mely utóbbit azonban Petri község vett meg; a határ nagyobb része a Zanathy családé. Görög katholikus templom van benne. Posta helyben van, vasúti- és távíró állomása Reszege-Piskolt.

Pribékfalva, szamosmenti kisközség a somkúti járásban, 140 házzal s 685 lakossal, a kik között 36 magyar, 628 oláh, 21 német; vallásra nézve 627 g. kath. 24 ref., 14 r. kath., 19 izr. Határa 1406 k. hold. A község nevét már 1405-ben megtaláljuk Pribylfalva, 1424-ben Pribelfalva alakban. A kővári uradalomhoz tartozott s 1555-ig a Drágfiaké volt; azontúl a Kővárvidék része s annak a sorsában osztozott. A XVII. század végén megkapta a Teleki család s azóta maig a gróf Telekieké. Most is gróf Teleki Gézának van itt nagyobb birtoka és tekintélyes, szép kastélya, hatalmas parkkal körülvéve. A kastély gazdag berendezéséből különösen értékes a könyvtár, melyben egyebek között össze van gyűjtve a teljes Teleki-könyvtár, vagyis mindazok a művek és irodalmi munkák, melyek egész maig a gróf Telekiek tolla alól kerültek ki. Mivel pedig a család tagjai a tudományokat és az irodalmat nem csak pártolták, de művelték is, e könyvtár elég tekintélyes. A gróf Teleki mintagazdasága is elsőrangu. A községben gör. kath. templom van, a mely 1886-ban épült; a legközelebbi vasúti és távíró-állomás és utolsó posta Fehérszéken van.

Pusztadarócz, kisközség Szatmár-Németi közelében, 67 házzal és 515 magyar lakossal, kik közül vallásra nézve 215 g. kath., 199 ref., 58 r. kath. Határa 1360 k. hold. Hajdan Lázár-Darócznak nevezték. 1323-ban I. Károly oklevele említi, hogy a tatárjárás után Lázár volt az első ura; tőle eredtek a Váraljaiak és Bábonyiak, ezektől a Daróczy, Csarnavoday, és Surányi családok. A Lázár Daróczy család volt az ura 1462-ig; ennek magvaszakadta után Nádasdy János, Drágfi Miklós és Szállási Erdélyi Péter kaptak reá királyi adományt. 1469-ben Csarnavoday Egyed és Domokos elfoglalták. 1493-ban Charnavoday Egyed itteni részjószágát Matucsinay Miklósnak zálogosította el 400 arany forintért. A XV. század elejétől nagyrésze a Derencsényieké volt. 1526-ban Derencsényi Péter és Pál kapták meg. Ugyanekkor kisebb részeket kapott a Tárkányi, Ormós, Thegzes és Wethéssy család. 1545-ben Anarcsy Péter fölkérte a hűtlenségbe esett Szapolyai párti Derencsényiek birtokát. Meg is kapta, de megalkudott Derencsényi Istvánnal, hogy csak zálogbirtoknak tekinti s 50 aranyért visszabocsátja a birtokot. Derencsényi a kiváltás jogát vejének Radák Istvánnak engedte át. 1651-ben a Kállay lányok és Csalay László a földesurak, de 1652-ben Lónyay Zsigmond, 1687-ben báró Károlyi László is kapnak benne részt. A következő században a Károlyiak a főbirtokosai, a század végén azonban a gróf Barkóczy, Kanizsay, Nagy, Patay és Becsky családok. Most a Jékey Ilona és Nagy László gyermekeinek van itt nagyobb birtokuk, csinos úri lakkal, a melyet 1846-ban Nagy Ignácz építtetett. A berendezésben értékes a kb. 1200 kötetből álló könyvtár. A határban van a Varga tanya. A ref. templom 1887-ben épült újra a réginek a helyén. Úrasztali edényei között legrégibb egy ezüst pohár, melyet 1648-ban ajándékozott Csizmadia Péter az egyháznak. A község utolsó postája, vasúti és távír-állomása Szatmár-Németi.

Pusztafentős, oláh kisközség, 76 házzal és 289 g. kath. lakossal. Határa 742 k. hold. A kisközség a kővári uradalomhoz tartozott s 1555-ig a Drágfiaké volt. Azon túl mint a Kővárvidék része a koronauradalom birtoka. A XVII. század végén a Teleki család kapta meg s a gróf Telekieké volt a XIX. század közepéig. Most nagyobb birtokos nincs a községben. A gör. katholikus templom 1816-ban épült. A község utolsó postája, távíró és vasúti állomása Nagysomkút.

Pusztahidegkút, kisközség a nagysomkúti járásban. 91 házzal s 428 lakossal, a kik között 61 magyar, a többi g. kath. oláh. Nevét 1475-ben Hidegkuth pepitus deserta alakban találjuk meg; a kővári uradalomhoz tartozott s azzal egy sorsban részesült századok hosszú során át. Most nagyobb birtokosa nincsen. Van vasúti és távíró-állomása és postája.

Pusztatelek, kisközség a bányavidéken, 49 házzal és 238 g. kath. oláh lakossal. Határa 467 k. hold. A nagybányai uradalomhoz tartozott s annak a sorsában osztozott. A XVIII. században a Sándor családé volt, mely után a kir. kincstárra szállott. Nagyobb birtokos ma nincsen benne. Határában a Gyelnicza Kokoluj-dülőről azt meséli a nép, hogy az 1717-iki tatárjáráskor ott ásták el a magurai bányákból kikerült aranyat és ezüstöt s azt maig sem találták meg. A gör. katholikus fatemplom 1790-ben épült. A község utolsó postája, vasúti és távíró-állomása Felsőbánya.

Rákosterebes, kisközség az erdődi járásban, 126 házzal és 646 lakossal, a kik között 71 magyar, 574 oláh és 585 g. kath., 31 r. kath., 17 ref., 13 izr. vallásu. Határa 3409 k. hold. Neve 1461-ben Therebes, 1470-ben Olahtherebes alakban tünik fel. A bélteki uradalomhoz tartozott s annak a sorsában osztozott. 1646-ban Kemény János és felesége Kállay Zsuzsánna kapják meg királyi adománynyal. 1672-ben a jezsuitáké. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándoré lett. Most is gróf Károlyi Gyulának van itt szép birtoka. A község gör. kath. temploma 1806-ban épült. Utolsó postája, vasúti és távíró-állomása Alsószopor.

Ráksa, oláh kisközség az Avasban, 334 házzal és 1490, legnagyobbrészt gör. kath. vallású lakossal. Határa 5751 k. hold. Nevét a XV. században még Rákos-nak írják s az avassági uradalomhoz tartozott; előbb a Meggyesaljai Moróczoké, majd a Báthoryaké lett. 1592-től 1696-ig a színéri uradalommal a szatmári váré volt. 1633-ban Pászthói Máté kap benne részt, 1646-ban Kemény János az ura. A XVIII. században számos birtokosa lett; a század végén urai a gróf Teleki, gróf Kornis, báró Vécsey, báró Wesselényi, báró Huszár, Becsky, Geötz, Darvay, Szirmay, Korda, Szerdahelyi, Peley, Rápolthi Nagy, Mátay, Császy és Bagossy családok. A XIX. század közepéig ugyanezek és a Kovács család. Most nagyobb birtokosa nincsen. A községben g. kath. templom van, a mely 1847-ben épült. A dülőnevek között ma is gyakori a magyar név. A község utolsó postája, vasúti és távíró-állomása Avasújváros.

Rápolt, kisközség a Szamos mellett, 70 házzal, 322 magyar, főként ref. lakossal. Határa 562 k. hold. Ősi birtokosai a Rápolthiak voltak, a kiktől 1430-ban Domahidi György és László elfoglalták, de Zsigmond király visszaadatta Rápolthi Andrásnak. Ettől kezdve egész a XIX. század közepéig a Rápolthi Nagy családé volt s mellettük alig szereztek benne mások is birtokot, egész a XVIII. századig, a mikor egy-egy része a Kormos, Kanizsay, Erdélyi, Szabó, Kászonyi, Gersenyi, Várady, Bartus, Sándorházy családoké lett. Most nagyobb birtokosa nincsen. A ref. egyház régi fatemplomát a Szamos hordta el. Mostani temploma 1820-ban épült. Utolsó postája Ököritó, vasúti és távíró-állomása Győrtelek.

Remetemező, kisközség a Szamos mellett, 380 házzal és 1600 lakossal, a kik között 158 magyar, 1458 oláh és 1453 g. kath., 30 r. kath., 10 ref., 107 izr. vallásu. Határa 3116 k. hold. Nevét 1424-ben Remethemezew, 1461-ben Remethemeze alakban írták. A XIV. században a Remete szent Pál szerzeteseié volt s a veresmarti klastromhoz tartozott. Azután a bélteki uradalomba került s 1555-ig a Drágfiaké volt, azontúl 1696-ig az erdőszádai uradalommal a szatmári vár tartozéka. A XVIII. század végén földesurai a Tholdy, Rókász, Miske, Cserényi, Horváth és Peley családok. A XVIII. század végén Ujfalussy József örökli, neje: Tholdy Juliánna révén. Ettől örökli fia Miklós és ettől György testvérének unokája, a jelenlegi tulajdonos Ujfalussy Miklós, kinek itt szép tornyos kastélya van, a melynek egy része még a XVIII. századból való s ezt a Tholdy család építtette 1740-ben; a régi kastélyban a kastély urát Tholdy Józsefet meggyilkolták. 33 holdas, gondozott parkjában álló virágházában híres vén kaméliafák vannak. A kert végén van egy csonka törzs, melynek odújában 10 ember elfér; tetejére nyírfalépcsők vezetnek és fenn pihenő pad áll. Mostani ura ifj. Ujfalussy Miklós. A községben g. kath. templom van, a mely 1869-ben épült. Van itt körjegyzőség és postahivatal; vasúti állomása Barlafalu és Szinérváralja, távírója Barlafalu.

Reszege, kisközség az Érvidéken, 98 házzal és 713 lakossal, a kik között 175 magyar, 530 oláh és 551 g. kath., 76 r. kath., 50 ref., 36 izr. vallásu. Határa 2886 k. hold. Nevét 1428-ban Rezege, 1421-ben Praed. Mezewrekeze, 1439-ben Pred. Mezewrezege alakban találjuk meg. A XIV. század elején a szatmári váré volt; 1330-ban I. Károly király Péter és János várjobbágyok magszakadta után, Nagyseiméni Istvánnak s a Csengeri családnak adta. A Csengeri család később Rezegenejk írta magát. 1381-ben a Kállay-aknak is volt itt részjószáguk s azt elcserélték a Csaholyiakkal. 1420-ban a Mindszenthyek kapnak benne részt. Ekkor vámszedő hely, de egy év mulva már pusztaként szerepel s puszta maradt a XVIII. század elejéig. A XV. században még a Kőrösi Dobó, Barlabási, Vámosgyörki Pohárnok, Kidei, Nyársapáti; Butkai családok voltak birtokosai. 1421-ben a Károlyi családnak is volt benne része s ez az övék maradt a XVIII. századig, a mikor 1720-ban Jasztrabszky János kap reá királyi adományt. Ő telepítette itt a mostani községet, a melyet utódai gyarapítottak. Most is a Jasztrabszky Kálmán örököseié. A községbeli gör. kath. templom 1830-ban épült, A róm. kath. kápolnát a Jasztrabszky család építtette 1870-ben és itt van a család sírboltja. A határban vannak a Homoki és a Schwartz I., II. tanyák. A község utolsó postája Piskolt, távíró és vasúti állomása Reszege-Piskolt.

Résztelek, kisközség a Bükk-hegységben, 205 házzal és 1028 lakossal, a kik közt 49 r. kath., ref. és izr., a többi g. kath., oláh. Határa 3743 k. hold. Nevét 1411-ben így találjuk: Poss. populosa Reztheleke, 1470-ben Rezthelek. Már a XIV. században Szatmár városáé volt és Zsigmond király 1411-ben Szatmárral együtt Lázárevics István rácz uralkodónak adta A XV. században a Drágfiaké volt s a bélteki uradalomhoz tartozott. 1555 után az erdődi uradalommal a szatmári várhoz tartozott az 1711-iki békéig, mikor Szatmár város megtartotta a maga részét, a többit pedig gróf Károlyi Sándor kapta. Ez a két birtokosa volt a XIX. század közepéig. Most gróf Károlyi Alajosnak van benne nagyobb birtoka. A határban van a Tyirák puszta. A községben a gör. katholikusoknak van templomuk, a mely 1826-ban épült. A dülőnevek között feltünőbbek a Gunyhó tó s a Tatárdomb, a mely az 1717-iki tatárjárásra emlékeztet. A község utolsó postája Ombod, vasúti és távíró állomása Szatmár.

Ricse, (Túrricse), kisközség, 97 házzal, 627 magyar lakossal, a kik között 457 ref., 129 g. kath., 23 r. kath., 18 izr. vallásu. Határa 2258 k. hold. Nevét 1315-ben Riche, 1342-ben Belryche, Kynryche alakban találjuk. 1271-ben V. István király Ponyth comesnek, a Csaholyiak ősének adományozta s 1281-ben László király Pétert erősítette meg benne, ki szintén e családból való volt. A XIV. században a Csaholyiaké, 1425-ben a váradi püspökségé. 1560-ban Radák András kap benne részt, 1611-ben Melith Péter, a ki anyai ágon a Csaholyi részt örökölte, továbbá Várday Katalin, a Nyáry Pál özvegye és Telegdy Anna kapnak az egész helységre királyi adományt. 1662-ben a szatmári őrség feldúlta. A XVIII. században a gróf Barkóczyak szerezték meg és jánki uradalmukhoz tartozik maig. A ref. templom 1797-ben épült. A község vasúti és távíró állomása s utolsó postája Gacsály.

Rozsály, kisközség az Éger és Sár csatorna mellett, 103 házzal és 645 magyar lakossal, a kik között 324 gör. kath., 193 ref., 87 gör. kath., 39 izr. vallású. Határa 2580, kat. hold. Ősidők óta megszállott hely, s a bronzkorban öntőműhely is volt itt, melynek maradványai, különféle bronzfegyverekkel együtt, elég gyakran kerülnek elő. 1332-ben már község volt és a pápai tizedszedők jegyzékében Rosal alakban szerepel. A XV. században két Rozsály volt, Kysrosal és Naghrosal. Nagyrozsály a Gúth-Keled nemből származott Rozsályi Kúnok ősi birtoka s már 1291-ben az övék. Kisrozsály a XV. századig az Atyai és Gacsályi családoké volt, de a Rozsályi Kúnok 1462-ben megkapják a magvaszakadt Atyai András birtokát s 1476-ban megvásárolják a Gacsályiakét is. Az uradalom középpontját, Rozsályt, a XIV. század végén már a rokon Kusalyi Jakcsokkal együtt bírják. 1441-ben Rozsályi Kún Jakab még arról panaszkodik a Kállayaknak, hogy "castrum vel castellum non habemus"; de már 1445-ben bizonyság van rá, hogy a Kún és Jakcs családoknak közös várkastélyuk volt itt. A hatalmas rozsályi uradalom ebben az évben a következő községekből állott: Nagy- és Kis-Rosály, Méhtelek, Garbócz, Tiszabecs, Gachal, Kóród, Milota, Nagyar, Kisar, Fülesd, Kölcse, Atya, Kis-Gécz, Sár, Darnó, Nagy- és Kis-Szekeres, Gyarmat, Matolcs, Czégény, Zajta, Nagy- Hodos, Beszterecz, Meggyes, Illk, Nagypalád, 148Botpalád, Kispalád, Sonkád, Magosliget, Chaholy, Zalka, Gemse, Paraznya, Jármi, Jánosi, Hodász, Gebe, Nagy- és Kis-Kocsord, Sándor, Remeteszeg, Tunyog, Győrtelke, Angyalos, Csenger, Tyukod, Ura, Ujfalu. Ugyanebben a században a Drágfiak megszerezték egy részét a rozsályi uradalomnak. 1524-ben Bélteki Drágfi János a családi osztozáskor fölkérte s megkapta a rozsályi uradalom felét; de ez már akkor sokkal kisebb volt, mint egy félszázaddal előtte. 1550-ben a Kúnok, mint ősi birtokukat, felkérték a Drágfiak kezén levő részt, olyképen, hogy ha Drágfi György fiutód nélkül halna meg, a birtok rájuk szálljon. 1555-ben csakugyan minden ellenmondás nélkül beiktatták őket a birtokba. 1562-ben, mikor a török Szatmár várát ostromolta, a környék urai drágaságaikkal és családjaikkal ide menekültek. A török sereg megostromolta a várkastélyt is, de az Egerből jött védősereg megmentette a felprédálástól. 1564-ben János Zsigmond, Ecsed ostromára menvén, útba ejtette s elfoglalta. A Kúnoké marad a nagy uradalom mindaddig, míg Kún István főispánban, a ki feleségétől, Széchy Máriától elvált, a család fiágban kihalt. A leányági rokonok közül legelőbb báró Barkóczy László kérte fel a rozsályi uradalmat s a Kúnok minden birtokát; de az 1659-iki CXVII-ik t.-cz. elrendelte, hogy a Kún uradalmak a leányörökösöknek adassanak át. Igy kapták meg a Maróthyak a várkastélyt s a hozzá tartozó részeket. Rajtuk kívül a báró Barkóczy, Sennyei, Ghillányi, Vécsey és gróf Majláth családok örököltek, mint vérszerinti rokonok. Majd a XVIII. században még a Lónyayak, a Surányi, Becsky, Ujhelyi, Pogány, és Rhédey családok is birtokosai lettek. A XIX. század közepéig ugyanezeké a családoké volt a község, de 1878-ig a Maróthyak maradtak a főbirtokosai. Ekkor Isaák Dezső vette meg a birtokot és a régi Kún-féle várkastélyt, melyet 1669-ben Strassaldo leromboltatott, úgy hogy csak egy szárnya maradt meg. Ezt stilszerűen restauráltatta és pompásan berendezett kastélylyá tette. Mostani ura Isaák Elemér. Az értékes fölszerelésből kiválik a kb. 1000 kötetes modern könyvtár. A község ref. temploma 1895-ben épült a régi templom helyére. A XVIII. században a Maróthyak telepítettek ide gör. kath. oláhokat; de ezek ma már megmagyarosodtak. Határában vannak az Ujhelyi tanya és Szőlőskert. A község utolsó postája, vasúti és távíró-állomása Gacsály.

Rózsapallag, kisközség az Avasban, 132 faházzal, 662 lakossal, a kik között 15 r. kath. és ref. magyar, 22 izr. német, a többi gör. kath. oláh. A határ 1905 kat. hold. 1490-ben Parlagnak írták. Ősi birtokosa a Parlaghy család volt 1551-ig, a mikor a család fiágon kihalt. Egy része már a XV. században a Moróczoké volt. 1557-ben Somlyai Báthory István az egész helységet az Avassághoz csatolta. 1625-ben Bethlen István örökölte és azután a Rákóczyaké lett. 1711-ben gróf Károlyi Sándor kapta meg. A XVIII. században számos család szerzett benne részbirtokot, így a gróf Teleki, gróf Károlyi, gróf Kornis, gróf Barkóczy, báró Bánffy, báró Vécsey, báró Wesselényi, báró Huszár, a Gáspár, Irinyi, Becsky, Matay, Geöcz, Lónyay, Melczer, Boross és Winkler családok. Most nagyobb birtokosa nincsen. Határában van a Schwartz tanya. Dűlőnevei jórészt magyarok, érdekes köztük a Farkasles, a melyről az a monda, hogy a boszorkányok ott gyűlnek össze minden kedden este, farkasbőrbe bújva. A gör. kath. templom 1870-ben épült. A község jórésze 1900-ban leégett. Utolsó postája, vasúti és távíró-állomása Avasújváras.

Sályi (Szamossályi), kisközség 192 házzal és 1245 magyar lakossal, a kik között 793 ref., 246 r. kath., 56 gör. kath., 144 izr. vallású. Határa 2017 kat. hold. Nevét már 1477-ben Saly alakban találjuk meg. 1350-ben régi birtokosai: az Imregiek, elcserélik Ábrámfia Péterrel, a Csaholyiak ősével, s ettől kezdve a csaholyi uradalomhoz tartozik, a család kihaltáig. 1547-ben Csaholyi Imre fiúsított leányait iktatták birtokába s velük a Brebiri Melith és Petrichevich családoké lett. 1558-ban Soós János, 1561-ben Karánsebesi Nagy Mátyás, kapott benne részt. 1640-ben Laskay János, 1642-ben báró Károlyi Ádám, 1663-ban Vass Márton is birtokosai. A XVIII. században a Domahidy, Sulyok, Majos, Biró, Kolláth, Uray, Balla, Horváth, Maróthy, Erdőhegyi és Dombrádi családoké. A XIX. század közepéig ugyanezek és a Komlósiak az urai. Most nagyobb birtokosa Domahidy István, kinek itt kényelmes, régi kúriája van. A ref. templom 1829-ben épült. A község még nem régen is a Szamos szigetében feküdt s állandóan ki volt téve az áradásoknak, de 1903-ban a sályi-rápolti átmetszés megmentette az árvizektől s ekkor szigeti fekvése is 149megszünt; a régi templomot is a Szamos vitte el, úgy hogy a helye sem maradt meg. Legutóbb 1887-ben öntötte el a községet az árvíz s csaknem egészen elpusztította. Hozzá tartoznak a Balogh, Fogarassy, Szegedy és Zoltán tanyák. A községben van körjegyzőség és postahivatal, vasúti és távíró-állomása Jánk.

Sándorfalu, (Krasznasándorfalu), kisközség 94 házzal, 521 lakossal, a kik közül 44 magyar, 452 német, 25 oláh és 441 r. kath., 42 gör. kath., 36 izr. Határa 2099 kat. hold. Nevét 1411-ben már a mai alakjában írták. A községet Bélteki Drágfi Sándor telepítette meg 1387-ben s róla kapta nevét. A Drágfiaké volt 1555-ig. Azontúl az erdődi uradalommal a szatmári váré volt 1641-ig, a mikor Prépostváry Bálint kapta meg. A szatmári béke után gróf Károlyi Sándoré lett. A Károly i család 1760 körül svábokat telepített ide, a kik a leégett Szakaszról 1779-ben ide áttelepedett svábsággal együtt, önálló egyházat alakítottak és 1783-ban templomot építettek. Most nagyobb birtokos nincs a községben. A dűlőnevek még mind németek s a Sándruczen äker (kissándorfalusi földek) azt a helyet jelöli, a hol a régi község fennállott. A falu utolsó postája Szakasz, vasúti és távíró-állomása Károlyi-Erdőd.

Sár (Kissár), kisközség a szatmári járásban, 28 házzal és 197 magyar lakossal, a kik főleg gör. kath. vallásúak; határa 827 k. hold. Nevét már 1332-ben is Saar-nak írják; 1588-ban Pusztasár-nak. A XIV. sz. már egyházas hely volt. Ősi birtokosa a Sári család, a mely mellett, egyes részeire, 1449-ben Szepesi Péter és István kapnak királyi adományt. 1486-ban a Károlyiakat is beiktatják itt. 1493-ban a Szepessy család újabb részeket szerez; Csarnavoday Egyed pedig zálogba adja itteni jószágát Matucsinay Miklósnak, 1547-ben Sáry András török fogságba esvén, holt híre kelt; ekkor Csomaközy Lőrincz az egész helységre királyi adományt nyert. 1651-ben a Kállay lányok és Csalay László új adományt kapnak az egész helységre. A XVIII. század végén a Járdánházi Kováts család szerzi meg s övé a XIX. század közepéig. Most nagyobb birtokosai Berenczei és Járdánházi Kováts Jenő és Sándor. A községben gör. kath. templom van, a mely több százados épület. Határában volt hajdan a Sziget puszta, a melynek 1446-1488-ban a Csarnavoday család volt a földesura, s 1493-ban a Szepesi család kapta meg egyes részeit. Zygeth, Zygethtelek néven többször előfordul a XIV. és XV. században. A község utolsó postája, vasúti és távíró-állomása Mikola.

Sárköz, kisközség a Túrháton, 307 házzal s 2145 lakossal, a kik között 1731 magyar, 288 német, 70 oláh, 55 ruthén. Közülök 856 gör. kath., 750 r. kath., 480 ref., 59 izr. vallású. Határa 16494 k. hold. Már a kő- és bronzkorszak óta megült hely. Nevét 1490-ben Saarkez-nek írják. Ősi birtokosa a Sárközi család és 1447-ben még Sárközi János volt az ura; de ugyanekkor már a meggyesi uradalomhoz tartozott egy része s 1490-ben egészen a Moróczoké, a kik után a Báthoryak örökölték. Ez időtájt már vámszedő hely volt. A Sárközi Mihály 1539-ben török fogságban halt meg s utána Katalin leánya örökölt. 1576-ban Báthory Miklós és felesége kapták meg az egészet; 1610-ben Báthory Gábor erdélyi fejedelem egy részét hívének, Kákonyi Istvánnak ajándékozza. 1629-ben gróf Bethlen István kapta meg. 1640-ben a gróf Bethlen Katáé, ki Albisi Zólyomi Dávid felesége volt; Zólyomi Miklósról, a Dávid fiáról, 1669-ben leányára Krisztinára, báró Perényi Gábor feleségére, ezekről 1700-ban leányukra, Máriára, báró Barkóczy Sándornéra szállott; utánuk 1720-ban leányuk Juliánna, báró Sennyey Pongráczné örökölte, a kinek a leányával 1746-ban báró Vécsey László kapta. Ettől kezdve maig Vécsey birtok. Mostani ura báró Vécsey László, kinek ősi kastélyát 1760-ban építette báró Vécsey István tábornok. Az épület eredetileg kétemeletes volt, de 1823-ban a második emelet leégett s csak egy emeletre hagyták. A kastély gondos fölszerelésében sok értékes műtárgy van. A község ősi ref. temploma a reformáczió előtti időből való. Katholikus temploma 1799-ben épült, mikor a báró Vécsey család r. katholikus tótokat telepített ide A lakosság értékesítő és fogyasztási egyesületet tart fenn. Van itt uradalmi tégla- és cserépgyár, gőzmalom és kőbánya. A határban vannak a Barkócza-hegy, Pallagi-hegy, Sárközi-hegy szőlőhegyek; a Csergődomb, Kakák" Kukukmalom, Majdlesz, Mákparasznya, Muzsdai, Szakadáti kerülőház; Felsőmajor, Miklós, Ujmajor majorok; Felsőmalom, Görbedszeg, Gyertyános, Téglaszin és Ujmajor tanyák. A községnek van vasúti állomása; postája és távírója Sárközújlakon van.

Sárközújlak, kisközség a Túrháton, Sárközzel majdnem összeépítve, 284 házzal és 1732 magyar lakossal, kik között 805 gör. kath., 499 r. kath., 239 ref., 182 150izr. vallású. Határa 4958 k. hold. Neve 1463-ban csupán Vylak. Az Ujlaki nemzetség ősi birtoka. 1490-ben Ujlaki Domokosé, 1552-ben Ujlaki Sebestyéné. 1610 körül Ujlaki Judit, Ráthonyi Mátyásné birtokpört indított Csebi Pogány Péterné ellen Sárközújlak, Adorján, Kis-Zsadány és Kis-Kolcs tulajdonjogáért és a pert megnyerte. 1665-ben Horváth Istvánné, Kende Jánosné és Sándorházy Ferencz és felesége még Ujlaki-jusson részt kapnak belőle. 1687-ben Serédi Gáspár kapja meg az egészet, s tőle leánya, Kellemesi Melczer János felesége örökölte. Ezentúl főként a Melczer családé, de mellette a XVIII. század végén a Gabányi, Boronkay, Ráthonyi, Szeőke, Márton, Parajdi, Sepsy és Bónis családoknak is volt itt birtokuk, a XIX. század közepéig pedig még az Egey, Péchy, Jármi, Muraközy, Ternyey és Kerekes családoknak is. Most nagyobb birtokosok itt Kiszely Károly és Péchy Margit, Péchujfalusi Péchy István leánya (előbb Péchy Elemérné), kiknek itt csinos úrilakjuk van. A községben régi református templom áll. Ezt még Báthory Zsuzsánna, Móricz bán neje építtette 1450 táján; 1797-ben s 1900-ban ismét megújították. A gör. kath. templom 1816-ban épült. Van a községben takarék- és hitel-szövetkezet, körjegyzőség, vasúti és távíró-állomás és posta. Határában vannak a Tanyák és Téglaszin tanyák s Veres korcsma.

Sebespatak (Kissebespatak), kisközség a Szamos mellett, 124 házzal. 574 lakosa között 30 magyar, a többi oláh; azok r. kath., ref. és izr., ezek gör. kath. vallásúak. Határa 628 k. hold. Nevét 1493-ban Sebespataknak írják. A szinéri uradalomhoz tartozott s annak a sorsában osztozott. 1711-ben gróf Károlyi Sándor kapta meg. Mellettük még a gróf Telekieknek volt itt birtokuk. Most nagyobb birtokos nincs a községben. A görög katholikus templom 1850-ben épült. A határban vasas tartalmú források vannak; de nem értékesítik őket. A község utolsó postája, vasúti és távíró állomása Iloba.

Sima (Csengersima), kisközség a Szamos mellett, 78 házzal és 488 magyar lakossal, a kik főleg reformátusok. Határa 1437 k. hold. Nevét 1348-ban Symának írják. Hajdan Nagy- és Kis-Sima volt. Mindkettő a Mikolay család ősi birtoka. 1237-ben egészen a Zothmár comes fiáé, Mikoláé, és ez időben már egyházas hely. 1331-ben a Szárazberki és Simai családok osztoztak meg rajta. 1339-ben a Szárazberkiek közül Lászlót hamispénzverésért megégetésre itélték és birtokát Tamás erdélyi vajda kapta; de testvérei megtartották a maguk részét s 1362-ben a magtalanul elhalt János vagyonán osztoztak. 1378-ban a Mikolayak osztozkodnak a maguk részén. 1406-ban elfoglalják tőlük Drágh és Balk, de ismét visszakapják. Ezentúl, egész a XIX. század közepéig, a Mikolayak maradnak főbirtokosai. 1500-ban megvédik jogukat a Báthoryakkal szemben is. 1563-ban Ferdinándtól nova donatiót kapnak; 1604-ben I. Lipót ismét megerősíti őket birtokukban. A XVIII. században mellettük birtokot szereznek a Korda, Szodoray, Gáspár, Mándy és Szirmay családok; ugyanezeké a XIX. század közepéig, azontúl pedig a Korda utódok a nagyobb birtokosok. Most báró Vécsey Aurélnak és Pap Kálmánnak van itt nagyobb birtokuk. Ref. templomáról Henszlmann azt írja, hogy a legrégibb a szamospartiak között s a XIII. századból való román ízlésű épület. Czínterem veszi körül. Az úrasztali edények között 1688-ból való ezüst kanna s 1709-ből egy ezüst-pohár a legértékesebb. Posta s körjegyzőség helyben van, vasúti és távíró-állomása Szatmár-Németi.

Somkútpataka, kisközség a somkúti járásban, 261 házzal és 1181 oláh lakossal, a kik között 1131 g. keleti, 411 g. kath. vallásu. (Az egész községben csak 9 tud magyarul s 21 ír-olvas.) Határa 2185 k. hold. A község a kővári uradalomhoz tartozott. A XIX. század közepén a báró Klebersberg családé volt. Most nagyobb birtokosa nincsen. A gör. keleti egyház temploma több évszázados épületnek látszik A határban van a Runk tanya. A község utolsó postája, vasúti és távíró-állomása Nagysomkút.

Sonkád, kisközség a Szamosközön, 112 házzal és 639 magyar s főleg ref. lakossal. Határa 3438 k. hold. Nevét már 1426-ban is Sonkádnak írták, s a csaholyi uradalomhoz tartozott. A Csaholyiaké volt a család kihaltáig. 1547-ben a Csaholyi Imre leányai révén, a Brebiri Melith családé lett. 1569-ben Sulyok István kapta meg egy részét Csaholyi-örökösödés útján, s ugyanez úton a Perényiek és a Bethlenek. 1810-ben földesurai Sulyok Ferencz, gróf Teleki László, Vay Ádám, Kállay Péter, Kerekes Mihály, Kürthy György, az Eötvös, Galgóczy és Makay családok. Ugyanezek maradtak a XIX. század közepéig. Most nagyobb birtoka van itt Kölcsei Kende Zsigmondnak. Határában vannak a Báthory, 151Farkas, Fried, Kende I., II. Kis, Rácz és Rosenfeld I., II. tanyák. A református templom a XV. századból való épület; 1807-ben kőtornyot építettek hozzá és 1861-ben megújították. A lakosság hitelszövetkezetet tart fenn. Nagy tűzvészt szenvedett a község 1884-ben és 1890-ben. Posta helyben van, vasúti és távíró-állomása Tiszaújlak.

Szakállasdombó, kisközség a bányavidéken, 204 házzal és 943 lakossal, a kik között 32 magyar, a többi oláh. Köztük 12 r. kath., 16 izr., az oláhok g. kath. vallásuak. Határa 2719 k. hold. A mai Szakállasdombó neve már 1411-ben Dobravycza volt. A nagybányai uradalomhoz tartozott és mindenkor annak a sorsában osztozott. Ma is a kir. kincstárnak van benne nagyobb birtoka. A község a XVII. századig magyar és református község volt, de a nagybányai jezsuiták a templomot elfoglalták. Később az oláhok vették használatba, s köveiből 1872-ben újat építettek. 1594-ben még egy tanúvallatáskor csupa tiszta magyarok szerepelnek: Varga Ördög, Harkadi stb. A dülőnevek között is sok őrzi a régi magyarság emlékét: Szilisfodru-Szélesföld, Fábgyerít-Fábjánrét, Szâkâlas dimb-Szakállas domb. Utolsó postája, vasút és távíró állomása Nagybánya.

Szakállosfalu, kisközség a somkúti járásban, 203 házzal, 772 lakossal, a kik között 31 magyar, 16 német, a többi g. kath. oláh. Határa 1679 k. hold. Nevét 1405-ben Zakalosfalwa, 1475-ben Zakalus falva alakban találjuk. A kővári uradalomhoz, majd a Kővárvidékhez tartozott. 1848-ban itt volt az oláh lázadás főfészke s itt tört ki először a forrongás. Most nagyobb birtokosa nincsen. A községben a gör. kath. egyháznak van temploma. Posta helyben, vasúti és távíró-állomása Nagybányán van.

Szakasz, kisközség a Bükk-hegység alatt, 139 házzal és 815 lakossal, a kik között 86 magyar, 534 német, 195 oláh és 565 r. kath., 209 g. kath., 8 ref., 33 izr. vallásu. Határa 2292 k. hold. Nevét már 1461-ben megtaláljuk Zakaz alakban. A bélteki uradalomhoz tartozott és annak a sorsában osztozott. A XVI. századtól kezdve a szatmári vár tartozéka volt 1641-ig, a mikor Prépostváry Bálint kapta meg. 1711-ben gróf Károlyi Sándoré lett. Most nagyobb birtokosa nincsen. A Károlyiak 1747 körül Württembergből svábokat telepítettek ide. 1771-ben alakult itt r. kath. egyház s 1815-ben építették a templomot. A gör. katholikusoknak is van itt templomuk. A község 1779-ben egészen leégett. Határán átfolyik a Mária és a Boldádi-patak. Postája van, vasúti és távíró-állomás Erdőd.

Szamosbecs, kisközség a Szamosközön, 86 házzal és 455 lakossal, kik főleg ref. vallásúak. Határa 1018. k. hold. Nevét 1427-ben Beecz, 1470-ben Bech alakban találjuk. A XIV. század elején már rendes község volt s papja pápai adót fizetett. A század végén Drágh és Balk szerezték meg. 1409-ben Csáky Györgyöt iktatták be felerészébe. 1424-ben "cum loco castelli" megosztoznak rajta a Drágfiak, s az övék marad a bélteki uradalommal a XVI. század közepéig. Mellettük a Gacsályi, Csató és Berzeviczy családok is nyernek benne részjószágot. A XVII. század közepéig a szatmári várhoz tartozott s 1633-ban Prépostházy Zsigmond kapta meg. A XVIII. század elején a gróf Telekiek s a gróf Károlyiak szerezték meg s az övék volt a mult század derekáig. Most nagyobb földesura nincsen. A községbeli református templom a reformáczió előtti időkből való. 1638-ban és 1889-ben renoválták s 1837-ben tornyot építettek hozzá. A Szamostól sokat szenvedett a község; a mult század elején már majdnem egészen elhordta, de a vármegye 1828-ban új medret ásatott a Szamosnak és így mentette meg. A község utolsó postája és távírója Csenger, vasúti állomása Szatmár.

Szamosdob, kisközség a Szamosközön, 208 házzal, 1447 lakossal, a kik között 472 magyar, 975 oláh és 992 gör. kath. 383 ref., 42 r. kath., 30 izr. vallású. Határa 5505 kat. hold. A XIV. században csak Dob-nak írták. 1241-ben, a tatárjáráskor, az egész falu elpusztúlt; V. István Balkán-Dob határát Apor comesnek adományozta és ő lett új megalapítója. 1391-ben Báthory István és Benedek kapták meg s két századon át az övék maradt. 1595-ben Báthory István Lőrinczfy Gáspárnak, 1609-ben Szénási Mihálynak és 1614-ben, végrendeletében, Ankreiter Mihálynak s 16 nemes társának egyes részeket adott itt. 1626-ban Nyári Benedeké volt a "Kis puszta" nevű része, a melylyel így dicsekedett el; "Van nekem egy kis Dobom, ha megütöm, száz eke ugrik ki belőle." Ezután is az ecsedi uradalomhoz tartozott s azzal kapta gróf Károlyi Sándor, majd 1777-ben gróf Károlyi Antal. A Bánffy, Zanathy és Geötz családoknak is volt itt birtokuk a múlt század közepéig. Most gróf Károlyi Mihálynak van benne 152nagyobb része: A község, a Szamos áradásai miatt, ma már a harmadik helyen fekszik. Hajdan népes magyar helység volt. Már 1332-ben egyházas hely s papja 20, majd a következő évben 40 dénárt fizetett pápai adóba. Mária Terézia korában I. osztályú község volt, de egy félszázad múlva már kicsiny faluvá lett. A ref. templom 1896-ban épült a réginek a helyére. A gróf Károlyiak gör. kath. oláhokat telepítettek ide, a kik 1854-ben építettek templomot. Határában van az Ujmajor, s átfolyik rajta a Balkány. Gilvács felőli határa táján feküdt hajdan Tagy. Egykor népes hely. Valami várkastélya is lehetett, mert ennek romjait 1810-ben még látni lehetett a Kraszna mellett. 1353-ban Taagh alakban van említve. Földesurai a Drágfiak és a Báthoryak voltak. Ma már csak egy dűlőnév tartja fenn az emlékét. A község utolsó postája Szamosdob, távírója Szatmár-Zsadány, vasúti állomása Kismajtény.

Szamosfericse, kisközség a nagysomkúti járásban, 95 házzal és 412 gör. kath. oláh lakossal. Határa 1911 kat. hold. Mindenkor a kővári uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. Most nincs nagyobb birtokosa. Gör. kath. egyháza van. 1896-ban építettek új templomot. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Nagysomkút. A mult századig Fericse néven szerepelt.

Szamoskóród, kisközség Szatmár-Németi közelében, 102 házzal és 551 magyar lakossal, a kik között 285 ref., 201 gör. kath., 14 r. kath., 51 izr. vallású. Határa 1251 kat. hold. Régi neve Korogy volt; 1344-ben Korog-nak írják. Ősi birtokosai a Korogiak voltak 1389-ig, a mikor Korogi István eladta Darai Péternek 50 gyráért. 1419-ben Petneházy Jakab és Miklós kapja egy negyedrészét. 1480-ban Egry Miklósnak is volt benne része. A Bazini Dobayak 1520-ban, Egry Péter és Dobai Jó Demeter 1539-ben, Muchey Pál, Nagyváthy János és Rácz Miklós 1544-ben, Pettyeni Jó Demeter leányai 1550-ben, Horváthy György 1559-ben, Fekete Balogh János 1561-ben kapnak itt részbirtokot. Egry Kelemen 1583-ban török fogságba esett és az egész korogyi jószágát eladta Salgay Bálintnak 600 frtért, a mi váltságra kellett neki. Salgay Bálint leányát, Katát, Perényi Gábor vette el s örökölte az egész birtokot, 1594-ben a Pethő család is kapott benne kir. adományt. A XVI. században ugyanezek a családok voltak főbirtokosai. 1717. után tekintélyesebb község lett s a Csabay és Zoltán családok szereztek benne birtokot. A század végén a Péchy, Csabay, Marecz, Végh, Dobsa, Cseh és Rétsey családok voltak az urai; a múlt század közepéig még a Darvay, Botka, Virágh, Nagy, Chernel, Mándy és Katona családok tűnnek fel. A ref. templom 1753-ban épült és 1836-ban állítottak hozzá fatornyot. Határában vannak a Cseh, Furmann és Téglaszin tanyák. A község utolsó postája Ombod, vasúti és távíró-állomása Szatmár.

Szamoslukácsi, szamosmenti kisközség, 94 házzal és 342 gör. kath. oláh, 20 r. kath., 14 ref. magyar és 10 izr. lakossal. Határa 1358 k. hold. 1403-ban Lucachfalva, 1475-ben pedig Lukaczfalwa alakban írják az egykorú oklevelek. Ez is a kővári uradalomhoz tartozott és a XVIII. században a gróf Teleki család kapta meg. Most is gróf Teleki László Gyulának van benne nagyobb birtoka. Határában van a Lukácsfalvi tanya, melynek 89 lakosa van. A gör. kath. egyház temploma 1826-ban épült. A község utolsó postája, távírója és vasúti állomása Nagynyíres. A község neve mostanig Lukácsfalu volt.

Szamosszeg, kisközség a Kraszna és a Szamos zugában, 390 házzal és 2625 magyar lakossal, a kik csaknem mindnyájan reformátusok. Határa 5959 kat. hold. 1358-ban Zomuszeg, 1362-ben Sumuszeg, 1415-ben Zamoszeg alakban írják. A XIII. század elején már pörben szerepel a révje, a mely igen fontos vámszedő hely volt. 1351-ben Laczk fia, András főispán azokat a kereskedőket, a kik itt át akartak menni a Szamoson, megvámoltatta s nem eresztette át, hanem lehajtotta Csengerig, ott újra megvámoltatta s tovább küldette őket Szatmárig, a hol csak a harmadik vám után eresztette át őket a vizen. Az ónodi Czudar családé volt 1470-ig, a mikor a Rozgonyiak kapták meg, de a királynak is volt benne birtoka. A XV. századtól kezdve; 1830-ig Szabolcs vármegyéhez tartozott és állandóan népes helység volt. A XVIII. században földesurai lettek a gróf Károlyi, herczeg Eszterházy, Lónyay, Klobusiczky és Czóbel családok s ugyanők a XIX. század közepéig. Most gróf Károlyi Sándor utódainak és Mandel Ignácznak van itt nagyobb birtokuk. A református templom 1848-1863-ban épült. Határában vannak a Dienes, Filep, Károlyi, Kósa, Kulin, Mándi, Perényi, Szuhányi és Ujfalusi tanyák s a Társulati telep; ezek mind újabban települt helyek; de már 155a XIV. században is voltak pusztái, így 1349-ben Deeg, 1368-ban Chakal puszták. A községben körjegyzőség van. Utolsó postája, vasúti és távíró állomása Nagydobos.

Szamostelek, kisközség a szinérváraljai járásban, 94 házzal és 495 lakossal, a kik között 20 magyar, 13 német, a többi gör. kath. oláh. Határa 942 kat. hold. Nevét 1490-ben Zamostheleknek írják. A szinérvári uradalomhoz tartozott és annak a sorsában osztozott. A Báthoryak az ecsedi uradalomhoz csatolták. A XVIII. században földesurai lettek a báró Vécsey, Geötz, Gáspár, Rápolthi Nagy, Tholnay, Matay családok; a múlt század közepéig ugyanezek s a Zafiry és Katona családok. Most nagyobb birtokosa nincsen. A községbeli gör. kath. templom újabb épület. Határában vannak a Balogh és Jeszenszky tanyák. Utolsó postája vasúti és távíró-állomása Apa.

Szamostölgyes, kisközség a somkúti járásban, 82 házzal és 383 lakossal, a kik közül 12 magyar, a többi oláh és gör. katholikus. Határa 1121 kat. hold. 1405-ben Twlges, 1424-ben Thelges, 1475-ben Thewlges alakban találjuk meg. A kővári uradalomhoz tartozott s 1555-ig a Drágfiaké volt. Közben, 1412-ben, Perechey István és testvérei kapták meg királyi adománynyal. 1419-ben István a maga részét Klára testvére leányainak, Apáthi Kopolch Zsuzsánnának és Klárának hagyta. A XVII. század végén a Telekieké lett s az övék volt a múlt század közepéig. Most nagyobb birtokosa nincsen. A községben gör. kath. templom van, a mely 1893-ban épült. Vasúti és távíró-állomása és utolsó postája Nagynyires.

Szamosujlak, kisközség a Szamosközön, 53 házzal és 350 magyar lakossal, kik főleg reformátusok. Határa 903 kat. hold. Nevét 1332-ben Vylak-nak, 1446-ban Zombok Ujlak-nak írjál. A Zombok család ősi birtoka volt. A XV. század elején a Zsarolyáni családnak is van benne része és 1446-ban Bekényi Miklósnak és feleségének, 1463-ban Gerezdy Istvánnak is. 1495-ben Ujlaky János és Antal kapják meg az egész helységet. A XVI. században már Szamos-Ujlak a neve. 1558-ban Soós János is ura. 1592-ben Szentmiklósi Pongrácz Gáspár kapja meg az egészet. A XVII. század közepén főbirtokosai a Vayak. 1726-ban gróf Teleki János kap reá királyi adományt. 1743-ban a báró Kemény család szerez itt birtokot. 1810-ben kétharmada a Nagyváradi Ajtay családé, egyharmada özvegy Maróthy Ferencznéé volt. A múlt század elején a báró Bánffy és a gróf Bethlen családoké. Most gróf Hadik-Barkóczy Endrének van itt nagyobb birtoka. A református templom a XV. századból való; alatta van az Ajtay család sírboltja. 1842-ben újraépítették; 1865-ben leégett, de ismét felépült. Határában van a Hadik-Barkóczy tanya. Hajdan nagy pusztája volt a Vármegye puszta, a melyen 1446-ban Bekényi Miklós részt kapott; 1450-ben nagy határpöre volt Ujlaknak Zsarolyánnal s akkor ezt a pusztát hozzá itélték; 1495-ben az Ujlakyak megkapták a helységgel a Vármegye pusztát is, a melyet még a múlt század elején is így neveztek. A község utolsó postája Czégénydányád, vasúti és távíró-állomása Jánk.

Szaniszló, nagyközség az Érvidékén, 641 házzal és 4830 lakossal, a kik magyar anyanyelvűek és 2145 gör. kath., 1734 r. kath., 707 ref., 240 izr. vallású. Határa 17,258 kat. hold. Nevét 1306-ban Terra Zoyzlu, 1347-ben Poss. Zanyzlaw, 1446-ban Stanyzlo alakban találjuk meg. 1352-ben Szaniszlón, mely akkor puszta volt, a Kaplyon nembeliek osztoztak. A XV. század elején a Károlyi családé volt. Mellettük már a XIV. század közepétől kezdve a Reszegeieknek volt benne részök. A XVI. században a Báthoryak szerezték meg s az ecsedi uradalomhoz csatolták. Ennek a sorsában osztozott a szatmári békéig és ekkor a báró Bánffyaké lett. Mikor a gróf Károlyi család a 162 községből álló ecsedi uradalmat megvásárolta, ezt a helységet is megszerezte. 1746-ban vették meg egyik felét a Rákócziné fiától, a másikat 1776-ban a fiskustól. Most nagyobb birtoka van itt gróf Károlyi Józsefnek. A község lakossága a XVIII. századig tiszta magyar volt és mezővárosi kiváltságai voltak. A gróf Károlyiak alatt németek és oláhok telepedtek be a szomszéd községekből s 1800-ban újra megalakúlt a r. kath. egyház, a amely 1562-ben, a reformácziókor megszünt. Róm. kath. templomot 1824-ben építettek, de ez az 1834-iki nagy földrengéskor rombadőlt és gróf Károlyi György építtette fel újra 1841-ben. A ref. templom még a hitújítás előtti korból való, a gör. katholikus pedig 1768-ban épült. A község határában vannak Karuly önálló puszta, Karuly, Zsuzsánnamajor, Mácsa, Ménesakol, Liget, Csereerdő, Ömböly, Szőlő-tanya, Fülemező-majorokkal. Továbbá Portéka, 156Ménesjárás, Cserepes, Feketetag, Pálffy uradalmi majorok, ezeken kivül Weisz, Barth, Kozma Riméli, Józics, Schnell, Szatmáry, Lang tanyák. Ezek közül ősi az Ömböly puszta, a mely egy elpusztúlt helység emlékét őrzi. A szomszéd Csomaköznél szólottunk bővebben róla. A Karúj tanya, melynek neve a Károlyi név régi alakját rejti. 1346-ban ugyanis Karuly András és fia, Simon szerepelnek; a Karuli-puszta pedig már 1423-ban és 1426-ban a Nábrádi és Perecsényi családoké. 1428-ban azonban e pusztát a Károlyiak a Báthoryaktól elfoglalták s így valószínűnek látszik, hogy ősi jusson volt rá igényük. A múlt század végén igen megnépesedett; most 1200 lakosa van. Határában volt 1519-ben Koppan-Teleke puszta, a melyet Zétényi Fodor Imre kapott királyi adományul. Kozmateleke már 1322-ben a Károlyiak birtoka; van egy oklevél, a mely megtiltja a Seményieknek, hogy elfoglalják. 1426-ban a Kállayaké volt. A községben van vasúti állomás, posta- és távíró-hivatal.

Szappanpataka, kisközség a somkúti járásban, 32 házzal és 133 gör. kath. oláh lakossal. Határa 463 kat. hold. A kővári uradalomhoz tartozott. A XVII. század végén a Teleki család kapta meg s az övé volt a múlt század közepéig. Most nagyobb birtokosa nincs. A községbeli gör. kath. templom 1820-ban épült. Vasúti állomása, utolsó postája és távírója Nagysomkút.

Szárazberek, kisközség a szatmári járásban, 149 házzal, 1033 magyar lakossal, a kik között 595 ref., 274 gör. kath., 94 r. kath., 71 izr. vallású. Határa 3049 kat. hold. Nevét 1348-ban Zaruzberuk, 1351-ben Zarzberek alakban leljük meg. Ősi birtokosai a Szárazberekiek, a kik közül Lászlót 1339-ben mint hamispénzverőt megégették, birtokait elkobozták és Tamás erdélyi vajdának adták. A család pört indított és a birtok háromnegyedrészét visszakapta. A Mikolay család is nagyobb birtokosa volt s kívüle a Csákyak, Csaholyiak, Tétiek, Vetésiek, Fülpösi, Dabolczi, Sásvári és a Román, családok. A XVI. században újabb birtokosok Muchey Pál, a ki 1545-ben kap benne adományt. A Csaholyi-lányokat 1547-ben iktatták itt be. A Báthoryaknak is volt itt részük, a melyet 1567-ben Báthory Miklós Szirmay Lajosnak adott. Vetési Kökényesdi Péter 1625-ben, Szentmártoni Farkas András 1627-ben kapnak egyes részeire adományt; 1665-ben Horváth István kap egy telket s malmot, 1667-ben gróf Csáky István az egészet: de azért a XVIII. században is a Mikolayak maradnak a főbirtokosai. A század végén rajtuk kívül a Szodoray, Peley, Boros, Szirmay, Uray, Nagy, Czerjék, Illyés, és Mándy családoknak volt itt birtokuk s a XIX. század közepéig még a Kovács család tünik fel. Most nagyobb birtoka van itt Mándy Bertalannak és Mandel Lipótnak. A községben van református és gör. katholikus templom. Amaz a XVI. században, ez a XIX. században épült. 1812-ben egészen leégett a község. A határban vannak a Király, Mándy, Parragh, Patay, Rácz és Spiegel tanyák. Körjegyzőségi székhely. Henger-gőzmalom s a Szamoson vízimalom is van a községben; utolsó postája, távírója, vasúti állomása Mikola.

Szatmárzsadány, nagyközség az ecsedi láp keleti részén, 185 házzal és 1458 lakossal, a kik között 155 magyar, a többi oláh. 1353 gör. kath., 46 ref., 27 r. kath. és 31 izr. vallású. Határa 3365 k. hold. Régi neve csak Zsadány volt; 1332-ben Sadannak írják. A XV. században két Zsadányt találunk: Nogsadant és Kyssadant. Már a XIII. század elején szerepel a váradi Regestrumban egy idevaló Zsalta nevű ember. Régi ura a Zsadányi család. 1379-ben Szántói Petten fiaié. 1391-ben a Báthoryakat iktatták be egy részébe. A következő században a Vetésiek is kapnak benne részt. 1548-ban Pálfalvai Burián László kapja meg Kis-Zsadányt; 1609-ben Macskási Mihály s 1632-ben Némethi János Nagy-Zsadányban kapnak részt. 1660 júniusban itt táborozott Barcsay Ákos, 1709-ben gróf Károlyi Sándor serege. A XVIII. század végén földesurai a gróf Teleki, gróf Thoroczkay, a Szalay, Sztojka, Dániel, Buday, Kállay és Domahidy családok. A mult század elején gróf Halleré volt. Most nagyobb birtokuk van itt Szarka Andornak, a szatmári jezsuitáknak és Világossy Gáspárnak. A gör. katholikusoknak van itt templomuk, a mely 1820-ban épült. A határban vannak a Szarka és Világosi tanyák, Czigánytelep és a Jézustársaság tanyája. Vasúti állomás, posta és távíró helyben van.

Szentmiklós (Krasznaszentmiklós), kisközség, 148 házzal és 960 lakossal, a kik közül 227 magyar és 739 oláh. 790 gör. kath., 139 ref., 24 r. kath. és 16 izr. vallású. Határa 3243 k. hold. Nevét 1433-ban Zenthmiklós, 1428-ban Katazenthmiklos alakban írták. 1417-ig a Szentmiklósi nemzetségé volt; ekkor Báthory István és Benedek kapták meg, de a Drágfiak, a Szénási, Álmosdi Csire, Malomvízi Kenderes, 157Kendefi, Kállay és az Albisi Zólyomi családok is szereztek benne részt a XV. században, a következőkben pedig még a Károlyiak is. A XVI-XVII. században a szatmári várhoz tartozott s a XVIII-ikban a Pongráczoké volt, majd a gróf Károlyiak kaptak rá királyi adományt s ma is gróf Károlyi Lajosnak van benne nagyobb birtoka. A ref. templom a XV. századból való épület. 1703-ban restaurálták. A gör. katholikusok 1904-ben építettek új templomot. Egykor valami váracs lehetett itt a ref. templom táján, de ma már semmi nyoma. Körjegyzőség helyben, vasúti állomása Domahidán van. Utolsó postája és távírója Kismajtény. Hozzá tartozik a Károlyi major. Hajdan nagy pusztája volt a Szentmiklósi puszta, a melyet 1429-ben a Csaholyiak kaptak, 1511-ben pedig részt kaptak benne Csobay Jánosné, Károlyi Zsófia és Károlyi Mihályné, Kasuly Borbála.

Szinérváralja, nagyközség, járási székhely, 853 házzal és 5360 lakossal, a kik között 2481 magyar, 2096 oláh, 53 német és 2455 gör. kath., 779 r. kath., 759 ref., 634 izr. vallású. Határa 11.250 k. hold. Határában már az őskori ember is tanyázott. Az ott kisérletképen végzett ásatás számos kő- és bronzkori maradványokat hozott felszínre. Hajdan erős vára a város fölötti várhegyen emelkedett. A XIII. században már gyakran említik castrum Zynyr néven. Ez is a Meggyesaljai Morócz család uradalmának volt a meggyesivel egyenlően kiváló pontja s az uradalmat magát is hol szinérinek, hol meggyesinek szokták nevezni. Régibb története egy az aranyosmeggyesi vár történetével. Már 1491-ben, a mikor a vár a Jagellók kezén volt, Báthory András szatmári főispán és testvére, István nádor erőszakkal foglalták el, hogy ne maradjon idegen hatalom kezén. 1520-ban Werbőczy István előtt folyt le az osztozkodás a Báthoryak között és ekkor Váralja s Szinér vára az Ecsedi Báthory Andrásé lett. Nem sokáig állott ezután őrt a bányavidék kapujában. Báthory Zsigmondnak egyik ifju fiától Balassa Menyhárt 1463-ban csellel elfoglalta s katonáival később földig leromboltatta. A vár alatt fekvő falu már a XIV. században jelentékeny hely volt. 1341-ben már tekintélyes egyházas hely. 1583-ban Báthory Zsuzsánnáé volt az egész szinéri uradalom, Váraljával együtt, mely ekkor már mezőváros volt. A Báthoryak után ezt is a Lónyayak örökölték. 1638-ban a Lónyay Zsigmondé, a kinek az idejében nagy határpör folyt Apa és Váralja között. Az érdekelt váraljai földbirtokosok a Kornis, Nyáry, Pernesz, Bakos és Kállay családok voltak. Kisebb rész birtokot sokan nyertek a XVII. században: így 1604-ben Béltheky Mihály és felesége, Hidy Margit, 1615-ben Deregnyei Daróczi Ferencz, 1627-ben Farkas István, 1635-ben Kölcsey Magdolna, 1654-ben Meggyesi Pál, 1659-ben Gacsályi Horváth István, 1665-ben Mikolay Boldizsár és Daróczy Sámuel, 1672-ben a jezsuiták, a kiknek 1773-ig volt itt birtokuk; rajtuk kívül az Ajtay, Várady, Darvay, Szegedi, Batzoni családok voltak főbirtokosai. A XVIII. században kisebb-nagyobb birtokot szereznek vagy családi jusson megtartanak a gróf Teleki, gróf Kornis, gróf Barkóczy, báró Vécsey, báró Wesselényi, Becsky, Eötvös, Darvay, Máthay, Szilágyi, Vetéssy, Vankay, Tholnay, Dobay, Ottlik, Szerdahelyi, Jármy, Balogh, Jakab, Nagy, Gáspár, Rettegi, Vásárhelyi, Dedécs, Fekete, Magyari, Kanizsay, Szalontai Tholdy, Hunyor, Halábori, Szabó, Deseő és Német családok. A mult század közepéig ezeken kívül jelentékenyebb birtoku családok voltak a Dobay, Kolosváry, Bereczky, Tar, Kelemen, Ujfalussy, Kovács, Bodnár, Papp, Mándy, Pápay, Benkő, Csernátonyi, Lengyel, Bajnóczy, Vajda, Marthy, Lázár és a Boross családok, továbbá a minoriták. Most nagyobb birtokuk van itt Papolczy Bélának, Kávássy Lászlónak és Sándornak, a róm. kath. egyháznak és Mándy Zoltánnak. A községben három templom van. A róm. katholikusok mai, hatalmas szép templomát 1421-ben építtette Báthory Zsuzsánna. A reformácziókor az egész város magyar lakossága fölvette az új hitet s a templom is az övék lett, míg a kath. egyház teljesen megszünt. A XVI. és XVII. század alatt többször dúlták fel a várost az ellenséges hadak. 1605-ben Básta hadai; 1677-ben Wesselényi István foglalta el erdélyi, lengyel, franczia és tatár hadakkal, melyek Váralját és templomát kifosztották. 1717-ben a tatárok égették fel a várost. A templomnak is csak a puszta falai maradtak meg. A helység csaknem megszűnt; a házak romban hevertek; a templomot fölverte a dudva és farkasok tanyáztak benne. A nép a hegyek tövébe vonult s a pataknál kis fatemplomot épített magának. A század közepén oláhok özönlöttek be és telepedtek meg s 1753-ban kath. egyház alakult, a mely elfoglalta a régi templomot és használhatóvá tette. A templom azonban 1848-ban leégett és csak 1870-ben építették fel újra. A reformátusok 1756-ban 158építettek új fatemplomot s 1796-ban kőtemplomot. A görög katholikusok temploma 1882-ben épült. A helység csak a múlt század közepétől kezdve virágzott fel újra. Hetivásárjai révén hatalmas környéknek a góczpontja. Az egész Avasság és a Szamos-környék, a Bükk-hegység falvaiig itt szerzi be szükségleteit. A hetivásár vámja 1753 óta közös a r. kath. és a ref. egyház között. Van a községben járásbíróság, telekkönyv, adóhívatal, szolgabíróság, csendőrörs, pénzügyőri szakasz; három pénzintézet: a "Szinérváraljai Takarékpénztár" a "Satmareana" takarékpénztár és a "Szinérváraljai Központi Hitelszövetkezet." Van két kaszinó; vasúti és távíró-állomás és postahivatal. Van szeszgyár, gőzmalom, andesit- és syenit-gyár, a melynek márványbányái az ilobai és váraljai határban feküsznek. A város határában hegyoldalon fekszik Mándy Zoltán emeletes, szép kastélya, honnan remek kilátás nyílik a távoli vidékre. A kastélyt Mándy Bertalan építtette 1870-ben. Berendezéséből kiemelendő a több mint ezerkötetes könyvtár, számos régi családi festmény és egy Mátyás korabeli nagybecsű, góthikus Mária-szobor, borostyánkőből faragva, fején aranykoronával. A községhez tartoznak az Atyim, Barát, Fényes, Kávási, Klein, Mándy, Nagy I., II. Papolczy, Urbéres tanyák és a r. kath. egyház tanyája; az Avas felől mély völgykatlanban van a Zúgó völgy, a hol gyógyforrás van, a mely csúzos bántalmaknál jó hatású. Fölötte emelkedik a Várhegy, a melyen még ma is megvannak a hajdani vár nyomai.

Színfalu, kisközség a Bükk alján, 136 házzal és 1071.lakossal, a kik közül 98 magyar, 749 német és 211 oláh. Vallásra nézve 804 r. kath., 228 g. kath. és 32 izr. Határa 5107 k. hold. Nevét 1424-ben Zynfalwa alakban találjuk meg a bélteki uradalom lajstromában. A XVI. század közepétől kezdve az erdődi, majd az erdőszádai uradalommal a szatmári váré volt. A XVII. században egészen kipusztult, csak nehány szénégető kunyhója maradt a helyén. Lassanként oláhok telepedtek be és a szatmári béke után gróf Károlyi Sándor az egész vidéket megszerezte. 1760 körül a Károlyiak svábokat telepítettek ide, de csak 1816-ban építettek templomot. Ez 1862-ben leégett, de 1871-ben újra felépítették. Most a birtok gróf Károlyi Lajos hitbizományi uradalmához tartozik. Határához tartoznak az Ómajor és Ujmajor. Van a községben vasúti állomás és távíró; utolsó postája Ujmajor.

Szoldobágy (Bikkszoldobágy), kisközség, 101 házzal és 583 lakossal, a kik között 16 izr., a többi g. kath. oláh. Határa 3738 k. hold. Nevét 1475-ben Zaldobaghnak írják. 1346-ban Machyádi Miklósé volt, a ki zálogba adta Karuly Simonnak nyolcz gyráért. A XVI. század elejétől kezdve az erdődi uradalomhoz tartozott, a szatmári békéig, a mikor gróf Károlyi Sándor szerezte meg. Most nagyobb birtokosa nincsen. Hajdan valami váracs volt fölötte és alatta feküdt a régen elpusztult Dedemez nevű helység, a mely 1346-ban szintén a Machyádi családé volt. Vasúti állomása van, utolsó postája Erdőd, utolsó távírója Középhomoród.

Tartolcz, kisközség az Avasban, 360 faházzal és 1677 lakossal, a kik között 41 magyar, 77 német, a többi oláh, 5 r. kath., 1 ref., 124 izr., a többi g. kath. Határa 5736 k. hold. Neve 1490-ben szerepel először. A szinéri uradalomhoz tartozott s annak a sorsában osztozott a XVIII. századig, a mikor a gróf Károlyi, gróf Teleki, gróf Barkóczy, báró Vécsey, báró Wesselényi, Becsky, Luby, Rhédey, Nagy, Irinyi, Matay, Pap, Riskó, Geötz, Ottlik, Szeőke, Korda, Draskóczy, Sepsy és Ráthonyi családoké volt. A XIX. század közepéig még a Kovács és Dobay családok tünnek fel benne. Most a báró Vécsey családnak van itt nagyobb erdőbirtoka. A községben gör. kath. templom van, a mely 1904-ben épült. Hozzátartoznak a Kistartolczi írtás, Magurahegy írtás és a Tratmann tanya. A községben posta van, utolsó vasúti és távíró állomása Szinérváralja.

Tatárfalva (Szamostatárfalva), kisközség, 57 házzal és 364 magyar lakossal, kik főként ref. vallásuak. Határa 790 k. hold. Nevét már 1458-ban mai alakjában írják. Ősi birtokosa és a XIV. században egyedüli ura a Tatár család volt. 1406-ban Eőry Ambrus és Bálint is kapnak benne részt Tatárfalvi Tatár Ambrus és fia, János mellett. Még ebben a században a Pátyodi, Csomafalvi, Kispiricsei, Csathó és Mikolay család lesz az ura és a Tatár család megszünik szerepelni. A Zsarolyániak 1505-ben, a Szőlősiek 1519-ben és Vatay Gáspár 1571-ben szerzik meg. 1640-ben Göde Judit és Torday János kapnak benne részt és 1754-ben Csomaközy Zsigmond, Krisztina és Zsuzsánna. A század végén urai az Ilosvay, Décsey, Pogány, Menszáros és Diószeghy családok. A XIX. század közepéig még 159a Pongrácz, a Gyene és Nagy család. Most nagyobb birtokosa nincsen. A községben református templom van, a mely Rómer Flóris szerint a XIV. századból való. Henszlmann azt mondja róla, hogy; "nevezetes azért, mert Magyarországon az egyetlen ismert példány, a melyben kétszínű tégla felváltott rakásával a külső falakban színes rakás idéztetett elő. A tégla vörös és fekete. A polichrom hatás főlép az ablakívekben tünik fel." A község utolsó postája és távírója Csenger, vasúti állomása Jánk.

Terep, oláh kisközség az Avasban, 184 házzal és 858 lakossal, a kik között 141 magyar, 717 oláh és 718 g. kath., 27 ref., 19 r. kath. és 91 izr. vallásu. Határa 1661 k. hold. Már 1493-ban szerepel a mai nevén. Mindig az avassági uradalomhoz tartozott s annak a sorsában osztozott a XVIII. századig, a mikor határában birtokot szerzett a gróf Károlyi, gróf Teleki, gróf Kornis, báró Wesselényi, Becsky, Eötvös, Dobay, Nagy, Sepsi, Szirmay, majd a Kováts család. Most nagyobb birtokosa nincsen. A községben gör. kath. templom van, a mely 1805-ben épült. Határában van a Bakó tanya s a Bikszádi fürdőnek egy része. A község utolsó postája, vasúti és távíró állomása Bikszád.

Tiszabecs, kisközség a Tiszaháton, 228 házzal, 1266 magyar s főleg ref. lakossal. Határa 2950 k. hold. A XV. században Tizabekch néven volt ismeretes és révjével, a mely fontos közlekedési hely volt, Ugocsa és Szatmár vármegyék között, a Szántai Bekcs, későbbi nevén Becski család birtoka, 1478-ban zálogba adták a Károlyiaknak s 1483-ban cserében megkapták a Csákyak itteni részeit. Utánuk a Rozsályi Kúnok szerezték meg és a rozsályi uradalomhoz csatolták. Oda tartozott a XVII. század közepéig. 1680-ban a Pongráczok kaptak rá királyi adományt. A XVIII. században többen szereztek benne birtokot; a század végén a Borbély, Morvay, Leövey, Bay, Butkay családoké s mellettük részbirtoka volt a gróf Károlyi, gróf Teleki, Ujhelyi, gróf Schönborn, May, Fogarassy és Ormós, Domahidy, Ary, Tarpay, Czerjék családoknak. Ugyanezeké volt a múlt század közepéig, de az Eötvös családnak és a királyi kamarának is volt benne birtoka. Most nagyobb birtokosa nincsen. A község a Tisza partján fekszik és igen sokat szenvedett az áradásoktól. Régi templomát, a mely a XV. századból való szép góthikus épület volt, lassanként teljesen elhordta a Tisza. Évtizedekig használták félig leomlott állapotban is, úgy hogy a part fölött leszakadt hátulsó részt bedeszkázták. 1861-ben szedték le a fennállott részt s az ideiglenesen épített kis templom helyett 1907-ben építettek újat. A község is sokszor költözött új meg új helyre a Tisza miatt, a mely erős kanyarodással veszi körül. A község határában vannak a Bajnok és a Szekeres tanyák. Hajdan itt feküdt Kápolnás Szekeres helység is, mely 1345-ben a Kölcseyeké volt. A községben van körjegyzőség és posta-hivatal, vasúti állomása Tiszaújlak. Ocskaynak 1703-ban vívott diadalmas tiszabecsi csatája emlékére, a mely a Bajnok dülőn folyt le, 1905-ben emlékoszlopot állítottak a falu közepére, a ref. templom elé.

Tiszakóród, kisközség a Tiszaháton, 208 házzal s 1119 magyar és főleg református lakossal. Határa 2272 k. hold. Határában több őskori őrhalom látható, a mi azt bizonyítja, hogy már ősidők óta megült terület. Nevét 1344-ben Chorod, 1415-ben már Korod-nak írják. Ősi birtokosa a Kusaly Jakcs család volt. A XIV. században a Kölcseyeknek is volt benne birtokuk. 1344-ben kaptak rá új adományt s 1488-ban egy részüket eladták a Perényieknek. 1550-ban a Rozsályi Kúnok szerezték meg és a rozsályi uradalomhoz csatolták. Mikor Rozsályi Kún Annát Barkóczy László vette nőül, vele ezt is megkapta; az ő unokája Kende Mihály felesége lett s vele a Kende család lett az ura. Kívüle a XIX. század elején a gróf Rhédey, Bay, Ormós, Bessenyey, Kölcsey, Jármy, Uketyevity, Csiszár, Sántha, Kálnási, Nyeviczkey, Uray és Tholnay családoknak volt itt birtokuk. Most nagyobb birtoka van itt Kende Zsigmondnak. Ez a község is közvetetlen a Tisza partján fekszik és sokat szenvedett áradásaítól. Még a mult század közepén meg volt a Burgunda nevű utczája; az volt a tulajdonképeni anyaközség; de a Tisza egyre beljebb mosta a falut, mely ilyképpen a másik végen volt kénytelen tovább terjeszkedni. Ugy látszik, hogy a Burgund egy régi elpusztult község nevét tartotta fenn és egynek látszik azzal az Urband helységgel, mely 1345-ben mint Kóróddal határos község szerepel. A határban vannak a Kende, Kaufmann I., II. és a Sántha tanyák. A református templom a XV. századból való, többször átalakított épület. A községben van körjegyzőség. Utolsó postája Vári, vasúti és távíró-állomása Tiszaújlak.

Tisztaberek, kisközség a szatmári járásban, 103 házzal és 627 magyar lakossal, a kik között 492 ref., 66 g. kath., 60 r. kath., 9 izr. vallású. Határa 3168 k. hold. Nevét 1332-ben Chyzaberug, 1342-ben Thizthaberuk, 1470-ben Tyzthaberek, 1486-ban Berek alakban találjuk. A XIV. század elején már egyházas hely. 1352-ben Tibafi Mihály fia István zálogba vetette rokonainak Péter és Tamás mestereknek birtokát, 200 gyráért. 1393-ban Balk és Drágh pereltek miatta a Meggyesi Simon bán fiaival, 1424 és 1470-ben a Drágfiak osztoznak meg rajta. Urai még a Gacsályi család 1437-ben s a Csató 1470-ben. Ebben a században pálos kolostora volt, a melynek a Drágfiak voltak a patronusai és 1486-ban Drágfi Bertalan ezeknek ajándékozta Kis-Hodost. A XVI. és XVII. században a szatmári várhoz tartozott, a XVIII. század elején a Gyulafiaké volt, utánuk házasság utján a Tarpay Gergelyé lett, a ki II. Rákóczi Ferenczczel kibujdosott s ekkor a Rhédeyek kapták meg. Mellettük a Kecskés és Vasadi családoknak is volt itt birtokuk. Most nagyobb birtoka van itt Szoboszlay Sándornak, Dely Imrének és Fogarassy Zsigmondnak. A községben ref. templom van, a mely 1880-ban épült. Határában van a Czigánytelep. Utolsó postája, távírója és vasúti állomása Gacsály.

Tománya, oláh kisközség a bányavidéken, 178 házzal és 797 lakossal, kik között 4 ref., 18 izr., a többi gör. kath. vallású. Határa 2006 k. hold. Nevét 1231-ben Thoman, 1461-ben Thamonya, 1470-ben Thomaan alakban találjuk. A bélteki uradalomhoz tartozott. 1629-ben báró Károlyi Mihály özvegye, Sennyei Borbála kapta meg. 1784-ben a báró Hunyady család kapott rá donátiót, s az övék volt a múlt század elejéig, a mikor a gróf Dégenfeld család vette meg, s ma is az övék. Hozzá tartozik a Plopty tanya. A községben gör. kath. templom van; a falu utolsó postája, vasúti és távíró állomása Erdőszáda.

Tőkésbánya, kisközség, 198 házzal és 945 gör. kath. oláh lakossal. Határa 1605 kat. hold. Nevét 1411-ben Thukes, Tyukes alakban találjuk. A nagybányai uradalomhoz tartozott és azzal a XV. században a szerb deszpotáké volt. 1564-ben puszta, melyben Melith György, Gyalui Vass György és Abrámffy György részt kapnak. 1625-ben már népes helység volt és Vetési Kökényesdi Péter kapta meg az egészet. A XVII. században a bányai uradalommal a szatmári várhoz tartozott. A XVIII. században nagyobb birtokos család volt itt a Vankay, Mátay, Uray, Bakay és Bagossy család. Most nagyobb birtokosa nincsen. Görög katholikus templom van benne, a mely 1880-ban épült. A község utolsó postája, távírója és vasúti állomása Nagybányán van.

Tőketerebes, (Krasznaterebes), nagyközség, 206 házzal és 1675 lakossal, a kik között 278 magyar, 607 német, 789 oláh és 811 gör. kath., 761 r. kath., 40 ref., 61 izr. vallású. Határa 5871 kat. hold. Nevét 1270-ben Therebes terra vacua, 1446-ban Theketherebes alakban leljük meg az oklevelekben. 1407-ben Báthory János kapta meg egy részét királyi adománynyal, a többi a Daray családé volt; de ez Zsigmond ellen pártütésbe keveredett s birtokait a Drágfiak kapták meg 1412-ben. Végre 1417-ben Báthory István, Benedek, Tamás, Mihály és Bertalan az egész birtok ura. Ettől kezdve az ecsedi uradalomhoz tartozott és annak a sorsában osztozott. 1711 után gróf Károlyi Sándor vette meg. A Károlyiak 1789-ben württembergi svábokat telepítettek ide, s ezek hitközséggé alakúlva, 1834-ben építettek templomot, a gör. katholikusok pedig 1836-ban. Most nagyobb birtoka van itt gróf Károlyi Lajosnak. A község határában vannak a Czifra és Vadas puszták, a Selymes erdő, Selymes tanya és Czigánytelep. Van a községben vasúti állomás, posta és távíróhivatal.

Törökfalu, kisközség a somkúti járásban, 198 házzal és 868 lakossal, a kik közül 86 magyar, 10 német, a többi oláh. 752 gör. kath., 21 g. keleti, 87 izr. vallásu. Határa 2116 k. hold. 1475-ben Therekfalwa alakban említik a kővári uradalom községei között. A XVII. század végén szintén a Teleki család kapta meg s a XIX. század közepéig az övék volt főleg erdőségből álló határa. Most nagyobb birtokosa nincsen. A községben gör. kath. templom van, a mely 1863-ban épűlt. Hozzá tartozik a Runk tanya. A község vasúti és távíró állomása és utolsó postája Nagysomkút.

Tunyog, kisközség a Szamosközön, 180 házzal és 1092 lakossal, a kik főként reformátusok. Határa 3152 k. hold. 1335-ben Thunugh, Thonug, 1380-ban Thunyog, Twnywg alakban találkozunk vele. Ősi birtokosa a Tunyogi család volt. Tunyogi Mihály 1335-ben átadta fele birtokát Csaholyi Jánosnak. 1367-ben a Csaholyiak megvették az óbudai klarissza-apáczák itteni részét is. Csaholyi-birtok maradt a 161család kihaltáig, a mikor 1547-ben Csaholyi Imre leányaival, a Brebiri Melith és Petrichevich családoké lett. Közben, 1378-ben, a község felére a Daróczi Szűk család kapott királyi adományt. 1592-ben Nagykállai Leőkös Lőrincz kapja meg egy részét. A XVII. században a szatmári várhoz tartozott s 1630-ban Kozák Rácz János is kap benne részt. 1717-ben Korda Mihály, 1725-ben Géressy János, 1758-ban a Szűcs család kapnak egyes részeire királyi adományt. A század végén a gróf Károlyiak, a Korda, Ilosvay és Szűcs családok voltak a földesurai s ugyanők a XIX. század közepéig. Most Luby Lajosnak, Kölcsey Zoltánnak, a gróf Károlyi családnak és Klein Móricznak van itt nagyobb birtokuk és Luby Lajosnak és Kölcsey Zoltánnak csinos úrilakjuk. Gőzmalom és olajgyár is van a községben. Mind a kettő Luby Lajosé. A községben református templom van, a mely a XV. századból való és egészen a Szamos partján fekszik. Határrészei a Komlósszeg, Kürthy tanya, Tagosok stb. A községben posta van, távírója Győrtelek, vasúti állomása Mátészalka.

Turvékonya, kisközség az Avasban, 193 házzal és 855 lakossal, a kik között 60 magyar, 24 német, 771 oláh és 776 g. kath., 43 r. kath., 10 ref., 23 izr. vallású. Határa 3170 k. hold. Nevét már 1490-ben is Thwrwekonyának írják. A szinéri uradalomhoz tartozott s annak a sorsában osztozott. A XVIII. században a gróf Károlyi, gróf Teleki, gróf Kornis, gróf Barkóczy, báró Vécsey, Lónyay, Becsky, Mátay, Sepsy, Nagy, Pap, Dragus és Sztán családoké volt. Most gróf Vay Gábor a legnagyobb birtokosa; övé a határban levő csinosan berendezett Máriavölgyi fürdő is. Pászthory Árkádnak is van nagyobb birtoka és szépen berendezett magántanyája, a hol az ismert emberbarát árvaházat és szegényházat tart fenn. Téli időben van rá eset, hogy naponként 150-200 szegényt is ellát jó eledellel és szállással. Nagy hatással dolgozik az alkoholizmus elfojtásán és a magyarosodás terjesztésén is. Hozzátartozik a Pap tanya. A község gör. katholikus temploma 1830-ban épült. Utolsó postája, vasúti és távíró-állomása Vámfalu.

Tyukod, kisközség az ecsedi láp mellett, 266 házzal és 1599 magyar lakossal, a kik között 1292 ref., 141 r. kath., 81 g. kath., 72 izr. vallású. Határa 10819 k. hold. 1344-ben Ekethykodya, 1345-ben Ochechykudya, 1410-ben Thykud, Thywkwd néven találjuk említve. 1219-ben már a váradi Regestrumban szerepel egy idevaló Pósa nevű pristaldus. Ekkor két község volt; az egyik Tyukod, a hol 1334-ben egyház is volt, a másik Egyedkuttya, vagy később Eketyukod. Ősi ura a Tyukodi nemzetség volt, de mellette a Kölcseyek is birtokosai voltak, a XIII. században. 1344-ben I. Lajos király megerősítő adományt ad rá nekik. Ez időtájt a Domahidy családnak is volt itt birtoka. 1395-ben földesura Domahidy Miklós. 1406-ban Eőry Ambrus, 1424-ben Kazai Kakas Miklós és Kászonyi Pogány Domokos és 1449-ben Jármy László, Ramocsaházy Tamás, Zsadányi Tamás és Santhus Miklós kapnak benne részt. Azonkívül a Lónyay család és az Eőryek is birtokosai. 1514-ben a tyukodi nemesség a keresztes pórokhoz állott, a miért az egész birtokot Báthory András főispán kapta meg, de azért még sem lett örökös Báthory-birtok. A régi tulajdonosok megőrizték birtokaikat s mindig apróbb részekre oszlott el örökösödés útján. 1665-ben Horváth Istvánné, Kende Jánosné és Sándorházy Ferenczné kapnak benne részt; 1750-ben Rápolthi Nagy Sándor és György az egész helységre kir. adományt kaptak s ők voltak a legnagyobb birtokosok a XIX. század közepéig; rajtuk kívül az Uray, Szalay és Gyene családoknak volt itt nagyobb birtokuk. Most a báró Uray családé a határ nagy része és a szép, emeletes kastély, a melyet báró Uray Kálmán építtetett. A református templom 1795-ben épült, a régi: XIV. századból valónak a helyére. A határban volt hajdan Bürgezd puszta, a mely 1546-ban még népes község volt s nevét Bylygezdnek írták. Ez időtájt Peökry Pál kapott benne részt. A XVII. században pusztúlt el s lakosai Tyukodra költöztek, a hol egy utczát maig bürgezdinek neveznek róluk. Szintén a tyukodi határba esik az elpusztult Jánosi helység területe is, mely néphagyomány szerint a láp ingoványaiba sülyedt. Van a községben körjegyzőség és posta; a nép olvasókört és énekkart tart fenn. Vasúti állomása, postája és távírója helyben van.

Udvari, (Szatmárudvari), kisközség a Szamos mellett, 279 házzal, 1881 lakossal, a kik közül 805 magyar, 1060 oláh és 1270 g. kath., 331 ref., 119 r. kath., 162 izr. vallású. Határa 4889 k. hold. Nevét 1463-ban Odvary, 1481-ben Wdwary alakban írják. A szinéri uradalomhoz tartozott s annak a sorsában osztozva 1621500-ig a Moróczoké, aztán a Báthoryaké, a XVII. században a Bethleneké és Rákóczyaké volt. A XVIII. században a gróf Teleki, báró Wesselényi, Iklódy, Kastal, Malatinszky, Gáspár, Lónyay, Becsky, Darvay, Matay, Nagy, Katra, Dombrády, Putnoky és Szigeti családok birtoka volt; a mult század elején ezeken kívül az Egei, Szeőke, Sipos, Madarassy, Buday, Szilágyi, Pap, Szabó és Rácz családok tünnek fel. Most Domahidy Sándornak s Szeőke Barnának és Sándornak van itt nagyobb birtokuk és derék úrilakuk. Hajdan nagyobb község volt; a XVII. században fogyott meg a református magyarság s ekkor oláhok özönlöttek be. 1907-ben majdnem az egész falu a tűz martaléka lett. A ref. templom a XVII., a g. katholikusoké a XIX században, épült. A határban vannak a Böszörményi, Domahidy, Jakab, Kovács, Kölcsey, Madarassy, Papp I., II. Szőke tanyák, az Udvari erdőrész. A Gombás erdő egy része hozzá tartozott s 1549-ben hozzá is itélték. A Kankóvár határrészen ásták el a református harangot az üldözés idejében s maig sem találták meg. Van a községben vasúti és távíró-állomás és posta.

Ujhuta, (Szelestyehuta), kisközség a Bükk hegységben 190 házzal és 435 lakossal, kik közül 40 magyar, 150 német és 241 oláh. 245 g. kath. és 188 r. kath. vallású. Határa 1987 k. hold. Nevét 1272-ben Stylytebuk alakban említik az oklevelek. A tatárjárás előtt a Dienesfiaké volt. V. István Mykolá-nak, Fylpy comes fiának ajándékozta. Hajdan földvára is volt, de ez már a XV. században elvesztette jelentőségét. Maga a község pedig Szelistye név alatt tengett s a meggyesi uradalomhoz tartozott. A szatmári béke után Erdőd királyi adománynyal báró Károlyi László birtokába jutott. A gróf Károlyiak az erdődi uradalomhoz tartozó Bükkalja-hegységben a XVIII. század közepe táján építették az első üveghutát, melyet az által, hogy nagymennyiségű hamuzsírt is termelt, a tüzelő-anyag pusztulásával, a XVIII. század végén ugyancsak az erdődi uradalomhoz tartozó Glódi pusztára, s innen hasonló okokból Óhutára helyeztek. 1801 óta működik itt. 1902-ben Rényi Árpád teljesen átalakíttatta és ezzel a modern berendezésű gyárak sorába lépett. E gyár első volt az országban, mely e gyári iparral kapcsolatos kosárfonó háziipart meghonosította és ez által mintegy 10 község munkakereső népének ebben is állandó foglalkoztatást nyújt. A gyár kevés megszakítással 1822. év óta van a Rényi-család kezében. Petőfi Sándor 1847-ben Zelestyéről, - a Nemzeti Muzeumban őrzött eredeti kézirat szerint - a következőket írja: "Néhány napi mulatás után (hanem ilyen mulatást nem kívánok még izének se') Erdődről Nagybánya felé indultam. Pünkösd első napját Zelistyén töltöttem, az üveghutában, mit még sohasem láttam s így rám nézve igen érdekes volt. Láttál-e már üveget fújni? barátom, azoknak az embereknek ez olyan könnyen megy, mint nekem a versírás; az ördög gondolta volna. Azt hittem, hogy minden üvegnél egy-egy tüdő szakad meg, hát pedig dehogy. A vidék gyönyörű; regényes, erdős völgy, Erdély tőszomszédságában. Különösen győnyörködtem este, midőn minden sötét volt, csak a hutából világított rám a pokoli tűz. Köröskörül a roppant sötétség s közepütt ez a láng... Olyan volt a világ, mint egy haragos, félszemű óriás." Van a községben róm. kath. tempom, a melyet a Károlyiaktól idetelepített svábok építettek, de elpusztúlván, 1901-ben újra felépült. A község utolsó postája, távírója és vasúti állomása Válaszút.

Ura, magyar kisközség az ecsedi láp mellett. 68 házzal és 610 magyar lakossal, a kik közül 268 ref., 229 g. kath., 48 r. kath. és 60 izr. vallású. Határa 5664 k. hold. Nevét 1374-ben már Wra alakban írták. Ősidők óta az Uray családé. 1646-ban báró Károlyi Ádám is kapott benne részt, de nem sokáig maradt az övé. Most nagyobb birtoka van itt gróf Tisza Istvánnak, báró Uray Bálintnak, báró Uray Sándornak és báró Uray Margitnak. Egész az ecsedi láp szélén feküdt, a mely állandóan elnyeléssel fenyegette, sőt a XVIII. század elején el is pusztult miatta. 1724-től kb. 1800-ig puszta volt és lakatlan. Ref. magyarság telepedett meg itt újra; a múlt század elején építettek kis fatemplomot s e helyett 1902-ben újat. 1855-ben nagy árvizet szenvedett, ugy hogy az egész község víz alatt volt. Határában van a Jezsuiták tanyája, az Uray I. II. és a Tisza-tanya. Utolsó postája és távirója Csenger, vasúti állomása Szatmár-Németi.

Uszka, kisközség a Batár mellett, 75 házzal s 416 magyar, főként ref. lakossal. Határa 1313 k. hold. 1462-ben Wyzka néven találjuk; a XV. századig a Bökényi családé volt. 1462 előtt az Atyaiak-nak is volt benne részük, a melyet ekkor 165a Rozsáli Kúnok kaptak meg. Ugyanők 1476-ban megvásárolják a Gacsályiak részeit is. Ezáltal a határ legnagyobb része a rozsályi uradalomhoz tartozott a XVII. század végeig. Kún István 1559-ben leánynegyedben adta a Kún Ilona gyermekeinek: a Bessenyeieknek, azzal a kedvezéssel, hogy az uszkai jobbágyok a tiszabecsi réven és a rozsályi hídon vám nélkül mehessenek át. A XVIII. században a Forray, Márton, Longer, Szentpétery és Szabó családoké lett; a mult század elején még a Thury, Gál, Ari, Kardos, Szilágyi és Enyedi családokat találjuk itt. Most nagyobb birtokosa nincs. A ref. templom 1805-ben épült. Határának tiszabecsi oldalán van s azzal közös terület a Bajnok dülő. Itt volt 1703-ban a tiszabecsi ütközet, a mikor a község egészen elpusztult s utána új helyre telepedett. A község utolsó postája, vasúti és távíró állomása Tiszaújlak.

Válaszút, (Borválaszút), kisközség a Borpatak mellett, 135 házzal és 595 lakossal, a kik közül 16 r. kath. 10 izr. 569 g. kath. Határa 2413 k. hold. Nevét 1394-ben Valazuta, 1424-ben Walazwth alakban írták. A bélteki uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott, míg végre a gróf Károlyiak szerezték meg. Most nagyobb birtokosa nincsen. A községben két görög katholikus templom van, az egyik 1888-ban, a másik 1891-ben épült. Ide tartoznak a Langhammer és a Mária Borsa tanyák. Körjegyzőség, posta, táviró és vasúti állomás helyben van.

Vállaj, kisközség az ecsedi láp mellett, 215 házzal és 2200 magyar lakossal, a kik között 1456 r. kath., 538 g. kath., 183 ref., 23 izr. vallású. Határa 13143 k. hold. Nevét 1431-ben Walay, Valay alakban írták. A XIII-XIV. században a Kusalyi Jakcsoké volt. 1423-ban királyi adományt kaptak rá a Báthoryak, a kik hét év mulva megszerezték a Kusalyi Jakcsok részét is, a melyet pedig 1427-ben a Gacsályi családnak ítéltek oda, mint a község ősi ura: Elleus mester maradékainak. Ekkor az ecsedi uradalom része lett s annak a sorsában osztozott mindvégig. Végre 1711 után a gróf Károlyi Sándoré lett. A Károlyiak svábokat telepítettek a régi ref. magyar községbe s a lakosokat Börvelybe költöztették át. Uj templomot 1771-ben építettek; ezen kívül még két kápolna is van itt. A községben ma gróf Károlyi Gyulának és gróf Károlyi Lajosnak van nagybirtokuk; az utóbbinak vadászlaka van itt, a melyet gróf Károlyi Viktor építtetett 1864-ben. Itt lakik Mándy Géza nagybérlő is, kényelmes úrilakban. A határhoz tartoznak az Ágerdő, Ludállás, Nagyfenék, Pórháza, Sárgaháza majorok, Bodvaj és Téglaszín szőlőtelepek, Csabaháza tanya és Pusztaterem puszta, a melyen vannak a Dohányos major, Fűzfáskút cselédlak, Viktortelek major, Erdészlak és Erdőőrlak. A Pórháza pusztát 1431-ben Báthory István elfoglalta mikor is a Vetésiek s a Károlyiak ellenmondtak. 1466-ban is a Károlyiaké volt, valamint a hajdani Nagyfenék és Bodvaj puszták is, a XV. században. A múlt század elején a Károlyiaknak híres tözs-juhtenyészetük volt itt, melyet a vidékbeli nyájak nemesítésére is felhasználtak. A községben posta van, utolsó vasuti és távíró állomása Ágerdő.

Vámfalu, kisközség az Avasban, 394 házzal és 1894 lakossal, a kik közül 775 magyar, 116 német és 1003 oláh. 1030 g. kath., 672 ref., 15 r. kath., 177 izr. vallású. Határa 9451 k. hold. Wamfalw alakban 1490-ben már a szinéri uradalomhoz tartozó községek között szerepel s ezek sorsában osztozott a XVII. századig. 1615-ben Deregnyei Daróczy Ferencz kapott itt részt s tőle ered leányágon a Lónyay család itteni birtoka. 1717-ben Viszocsányi Sándort is itt találjuk. A század folyamán földbirtokosok a Lónyay, Linkner, Eötvös, Vetéssy, Bay, Korda, Péchy, Dálnoki, Medve, Nagy és Samu családok. A múlt század közepéig a Lónyayaké volt. Most nagyob birtokosai gróf Vay Gábor, Vámfalvi Jónás és Szentiványi Gyula. A község azelőtt magyar volt, de a XVII. században elpusztult s ekkor telepedtek ide az oláhok. A ref. templom 1826-ban épült, a gör. kath. 1848-ban. A határban vannak a Pap és Vay tanyák, a Vay malom és a Büdössár fürdő, a mely kitünő gyógyhatású iszapfürdő; természetes erős kénes vize csúzos bántalmaknál kitünő hatású. Fölötte emelkedik a Mike-bércz s ebből ered a Tálna patak. A dűlőnevek főleg magyarok; érdekes közöttük a Peres, Babos, Csellén, Leányok bércze s az Irtás, a melynek Teterime nevű helyén tanyáztak a monda szerint a tatárok. A község 1826-ban teljesen leégett. Van benne körjegyzőség, vasúti állomás és postahivatal; legközelebbi távírója Szinérváralja.

Vámosoroszi, kisközség a Szamosközön, 108 házzal és 683 magyar, leginkább ref. lakossal. Határa 2284 k. hold. Nevét 1345-ben Vruzy, 1393-ban Orosy, Orozy alakban írták. Régi ura az Oroszi nemzetség volt, de már a XIV. században 166a Matucsinay család, a melytől 1387-ben hűtlenség miatt Zsigmond király elvette s a Rozsályi Kúnok-nak és Szántai Petőfieknek adta. 1395-ban azonban ismét visszakapták. 1436-ban másodszor is hűtlenségbe estek és ekkor a Báthoryak birtoka lett. Egy része az ecsedi uradalomhoz tartozott a XVIII. századig. A többi része a XIV. és XV. században a Drágfiaké és a Kusalyi Jakcsoké volt, míg a XVI. században az egész a Báthoryaké lett, a kik itt több udvari emberüknek adtak jószágot. A XVIII. században Tolnay, Domahidy, Szenyiczey, Isaák, Gulácsy, Mándy és Apáthy családoké volt s ugyanezeké a mult század közepéig. A községben református templom van, a mely még a XV. században épülhetett. A község a Rákóczi felkelés idején úgy elpusztult, hogy 1740 körül is még csak 8-10 kunyhó volt a helyén s temploma egy századon át fedetlenül állott. A község határában van a Fekete-tag. Utolsó postája Nagyszekeres, vasúti és távíró állomása Szekeres.

Veresmart, (Szamosveresmart), kisközség, 205 házzal és 934 lakossal, a kik között 56 r. kath. és izr. magyar, a többi g. kath. oláh. Határa 2250 k. hold. Már 1490-ben is Weresmarthnak írják és nevét valószínűleg vörös színű földjétől kapta. 1302-ben Chabanka, a Rhédey család őse, itt a Remete Szent Pál szerzetnek klastromot alapított. A XV. században a Csákyaké és Veresmartyaké volt, majd a Moróczok szerezték meg s a szinéri uradalomhoz csatolták. Ennek a sorsában osztozott azután a XVII. századig. 1588-ban Hagymássy György, 1595-ben Thardy Vörös Zsófia kapott benne részt. A XVIII. században a báró Vécsey, Uray, Cseh, Papolczy, Vesmás és Gáspár családoknak is volt benne részük, a mult század közepéig még a Darvay, Papp és Eötvös családok tünnek fel. Most nagyobb birtokosa nincsen. A községben gör. katholikus templom van, a mely 1877-ben épült. Az utolsó posta Borhidon, vasúti és távíró állomás Válaszúton van.

Vetés, kisközség az ecsedi láp keleti határán, 241 házzal és 1760 lakossal, a kik között 1420 magyar, 333 oláh és 975 g. kath., 698 ref., 24 r. kath., 55 izr. vallásu. Határa 5353 k. hold. Nevét 1332-ben Vetes, 1435-ben Wethes, 1459-ben Vethes alakban írják. A XIII. század elején Kristóf comes a nagyváradi egyháznak hagyta. 1241-ben elpusztult és V. István 1266-ban Simon comesnek, a Vetési család ősének ajándékozta. 1312-ben iktatták itt be Pétert és Eudus fiait, az őket megillető örökrészekbe. 1325-ben csak az Eudus fiaké. 1366-ban a Vetésiek az urai, s azok maradnak a XIX. század elejéig. 1459-ben Vetési Miklós a Szamoson hidasra, révre és révbér szedésre nyert szabadalmat. 1612-ben Kaszás Bálint is részt kap benne egy szamosi malommal. 1616-ban Pethő István szintén malmot kap adományban; 1625-ben Kökényesdi Péter a Vetésiek ellentmondása ellenére is részt kap itt. Ugyanő Vetési-leányt vett feleségül, s leányai: Szilágyi Ferenczné és Dolhai Pálné leányrészt kapnak a Vetési-birtokból. Ezentúl több rokoncsalád kezén oszlik szét a birtok. 1769-ben a Vetési családnak leányágon rokonai s birtokos-társai a Bottka, Szentlászlay, Szerdahelyi, Uray, Szigethy, Muray, Berey Sződényi, Nagy és Zálog családok. 1810-ben ezeken kívül még a Darvay, Palóczi Horváth, Markocsán, Korda, Kerekes, gróf Teleki, Bakay, Kállay, Várady, Kengyel, Patay, Mátay, Uszkay, Elek, Kelemen és Korchma családoknak volt itt birtokuk. Később még a gróf Eszterházyaknak, Nemes és Sántha családoknak is. Most nagyobb birtoka van itt Szerdahelyi Ágostonnak, a ki itt csinos, kényelmes úrilakot építtetett 1867-ben, a régi családi kúriában most bérlője lakik. Papolczy Gyulának és Szent-Iványi Zoltánnak szintén van itt birtokuk. A községben már 1241 előtt fennállott a Szent Miklósnak szentelt templom. A mai református templomot Vetési Albert veszprémi püspök építtette 1460-ban a katholikusok számára. 1792-ben renoválták s két év mulva leégett, de ismét felépítették. A gör. katholikusok a mult század elején építettek templomot. A határban vannak az Antal, Harsányi, Kepes, Mittelmann, Papolczy, Péterfi, Somoskőy, Szerdahelyi, Szilágyi és Urbéres tanyák s a Nagy tag. A Gyűlvész hajdani község helye, a mely a XVI. században népes falu volt; ez is Vetési-birtok volt, de 1515-ben a Báthoryak fölkérték a Vetésiek hűtlenségi esete miatt. Meg is kapták, de már 1752-ben uj adományt kapott rá a Vetési család. 1601-ben Mező-Szentmiklóssy János, 1612-ben Kaszás Bálint kap benne részt; 1625-ben pedig Kökényesdi Péter. Még 1703-ban megvolt s ref. egyház is volt benne. A tatárdúláskor pusztult el. Egykori templomának faragott köveit építkezésre használták fel. Gelényes, a mint 1419-ben írták: Gyllyenes, szintén elpusztult község. A mohácsi vészig itt tartották a megyegyülést, így 1341-ben s 1351-ben. 1367-ben a Nagymihályi 167családé volt, mely Domokos szatmári polgárnak zálogba adta. 1405 óta puszta és a Vetési család birtoka volt. A reformáczió korában ujra községgé lett és imaház is volt benne. Almás földje, melyet 1383-ban poss. Almas-nak írnak, szintén régi önálló község volt. 1294-ben a Rátholtiaké, 1358-ban Pásztói Hasznosi Domokos kapja. 1404-ben a Bogáthy, s vele 1412-ben a Perechey család. 1420-ban a Vetésieknek s 1430-ban a Kusalyi Jakcsoknak is van itt részük; 1515-ben a Báthoryak kapják meg, 1544-ben Perényi János is szerez egyes részeket. A XIV. században, 1383-ban, előfordul a "Chege possessio", a "Kehenus poss." is; A Gorzsás határrész, a melyet 1392-ben Szemere-teleknek vagy Gorvásnak mondanak, ide itéltetett. A Szamosnak Gorzsás kanyarulatában titkos erősséget építtettek 1670-ben a kuruczok. 1703-ban itt ütött tábort Rákóczi serege a tiszabecsi győzelem után, hogy a szatmári németeket megakadályozza az élelemszerzésben. A község utolsó postája, távírója és vasúti állomása Szatmár-Németi.

Vezend, kisközség az Érvidéken, 170 házzal és 928 lakossal, a kik között 34 magyar, 20 német és 874 oláh; vallásra nézve 879 g. kath., 18 r. kath., 11 ref., 20 izr. Határa 2773 k. hold. Nevét már 1419-ben mai alakjában írják. 1327-ben a Kaplyon nemzetségé s a jeruzsálemi keresztes-rendé volt. A XIV. században az e nemzetségből eredt Vadai, Károlyi, Vetési, Bagosi és Csomaközy családoké. A XV. században már csak a Károlyiaké s az is maradt változatlanul hosszú századokon át maig, de a mult században a Csomaközyeknek is volt még benne részük. A községben van görög katholikus templom. Van körjegyzősége is. Utolsó postája Pórtelek, vasúti és távíró-állomása Mezőterem.

Vitka, kisközség a vármegye északnyugati sarkában, 246 házzal és 1679 magyar lakossal, a kik közül 1002 ref., 327 r. kath., 115 g. kath., 234 izr. vallásu. Határa 4975 k. hold. Nevét 1334-ben Vydka, 1449-ben Wythka alakban olvassuk. Ősidők óta megtelepült hely, a mit bizonyítanak a Kraszna-ásatásoknál előkerült urnák és cserepek. A XIII. században a Vitkai családé, a mely 1412-ben királyi uj adományt kap rá s a XIX. század elejéig főbirtokosa marad. Rajtuk kívül a XV. században a Kaplyon nembelieknek is volt benne részük. 1498-ban Baktay Mátét is itt találjuk. 1542-ben Szentdemeteri Bessenyő Márton, 1543-ban Vay Péter és Tamás, és Szennyesi Imre, 1550-ben Kákonyi Péter, 1554-ben Perényi Mihály, 1560-ban Ilosvay Mihály, Uray Albert és Tamonyai Nagy Demeter, 1573-ban a Dálnoki Székely, 1604-ben a Kérchy, 1630-ban az Osgyáni Bakos és Lónyay, s 1662-ben a Verebélyi családok kaptak nádori vagy királyi adományt egyes részeire. A XVIII. század elején a gróf Károlyiak szereztek itt nagyobb birtokot s a XIX. század kezdetén földesurai a Vitkay, gróf Károlyi, Vay, Lencsés, Makó és Bégányi családok, de később még az Eördögh család is szerzett benne jelentékeny birtokot. Most nagyobb birtokos itt gróf Károlyi Gyula, báró Perényi Péterné és Ujhelyi Mihályné, a ki leányági örökösödés útján a Vitkay-birtok egy részét s az 1740-ben épített kényelmes Vitkay-kúriát bírja. A községbeli református templomot 1871-ben építették. A róm. kath. egyházat 1748-ban szervezték, mikor báró Barkóczy Ferencz egri püspök Vitkán időzött. Templomot 1748-ban építettek, majd 1815-ben ismét újat. Hozzá tartoznak a Hunyadi, Károlyi, Lencsés, Perényi, Szenczy, Ujhelyi, Uszkai, Faraktár tanyák és a Szamosrév. Hajdan hozzá tartozott a vizsolyi puszta; melyet 1381-ben Poss. Visol néven írnak. A Kápolna puszta, a mely népes község volt s a XV. század elejétől sok adat és oklevél van róla. 1412-ben a Vitkayaké volt, 1414-ben Maday, 1438-ban a Bessenyődi, 1498-ban a Baktay s a Pocsaji családok kapnak benne részt. Már 1542-ben puszta volt. 1544-ben Kápolnateleknek mondják és a Vayaké. 1550-ben Kákonyi Péter, 1554-ben Perényi János, 1560-ban az Ilosvay, Uray, Tamonyai családok kapják meg. Azontúl Vitka sorsában osztozik s még a mult század közepén pusztaként volt ismeretes. A községben van hitelszövetkezet, körjegyzőség, vasúti állomás, posta és távíró.

Zajta, kisközség a szatmári járásban, 102 házzal és 681 lakossal, a kik között 656 magyar, 25 német és 539 r. kath., 93 g. kath., 33 ref., 15 izr. vallásu. Határa 1584 k. hold. Nevét már 1461-ben is Zaythá-nak írják. Ekkor a Bekcs és Atyai család volt ura. Atyai András 1462-ben fiutód nélkül meghalt s birtokát a Rozsályi Kúnok kapták, a kik 1476-ban megvásárolták a Gacsályiak részeit is. Ettől kezdve a rozsályi uradalomhoz tartozott s végig annak a sorsában osztozott. 1671-ben Strassaldo elpusztította s ekkor a lakosok uj helyre telepedtek. Puszta maradt 1767-ig, a mikor Erdőd vidékéről svábok telepedtek ide, a kik róm. kath. 168egyházat alapítva, 1793-ban templomot is építettek. A mult század elején urai voltak a Maróthy, Morvay, Osváth, Pongrácz és Becsky családok s később az Ujhelyiek is. Most nagyobb birtokosa nincsen. Határában van a Rozsályi tanya. Vasúti megállóhelye van, utolsó postája és távírója Nagypeleske.

Zazár, kisközség Nagybánya mellett, 226 házzal, 1034 lakossal, a kik között 22 magyar, a többi g. kath. oláh. Határa 1872 k. hold. Nevét 1475-ben Zazar, Zazaar alakban találjuk. 1410-ben Zsigmond király a Zólyomiaknak adományozta. Ekkor már vámszedő és jelentékeny hely lehetett. 1511-ben Kisvárday György kapta meg királyi adománynyal. 1570-ben a bányai uradalommal a szatmári váré volt. 1578-ban a békekötés alapján Báthory István lengyel királyé lett. A XVII. században a bányai uradalomhoz tartozott, a XVIII-ikban a Kornisoké volt. Eddig magyar község volt, de a magyarság a század elején megfogyott s a református egyház 1741-ben szünt meg. Az oláhok foglalták el a templomot, a mely helyett 1823-ban építettek ujat. Most nagyobb birtokosa nincsen. A község utolsó postája Misztótfalu, távírója és vasúti állomása Buság.

Zsarolyán, kisközség a Szamosközön, 82 házzal és 354 magyar lakossal, a kik főleg reformátusak. Határa 1110 k. hold. Nevét 1380-ban Saralyan-nak írják. 1308-ban Péter comes, a Jurk fia pört indított érte a váradi káptalan előtt és ősi jusson meg is kapta. Utódai már ebben a században Zsarolyániaknak írták magukat. Ez a család volt főbirtokosa a XVII. század végeig. Mellettük a Szekeres családnak a XIV. és XV. században volt itt nagyobb birtoka. 1431-ben a Zsoldos, 1487-ben a Gálfi, Pericsei, Bábai, Márton, Erdélyi, Csekei, Zubor, Kamonyai, Gally családoknak is volt benne részük. 1507-ben Báthory István kapja meg egy részét, 1590-ben a Csányi, Almási, Márton, Fodor, Csekei, Zubor, Petry, Zsoldos, Nagy, Soós, Sáme, Nyiri, Zsarolyáni, Tőke családok kapnak itteni birtokukra királyi megerősítést. Ugyanezeké volt a XVII. században is. A XVIII-ban részben új birtokosok kerülnek a régiek helyére. 1754-ben Klobusiczky László kap itt részjószágot, a század végén a Jeney, Sámé, Veres, Márton, Szerdahelyi, Váry, Cséke, Mészáros, Pathó és Ujlaki családok kezében van. Az egész helységet a XIX. század közepéig nemesség lakta. Református temploma a XV. századból való, de 1865-ben ujra építették. Határában van a Jeney és a Csama tanya. 1730-ban az idevaló Tóth Borkát, Sárosi János feleségét boszorkányságért megégették a nagykárolyi piaczon. Ezt az esetet énekli meg Gvadányi József a peleskei nótáriusban, hol Tóti Dorka néven szerepelteti. A községhez tartozott a Sámely puszta, a mely hajdan népes helység volt. A Sámé család ősi birtoka. Már a XIV. században az övé volt; 1421-től kezdve a család Sámelházi néven szerepel, rajtuk kivül 1448-ban a Zsarolyáni és Pátyodi családnak volt benne része. 1507-ben puszta volt és Báthory István kapta meg egy részét, 1548-ban pedig Mutnoky Mihály az egészet. 1549-ben a Zsarolyáni, Erdélyi, Gál, Fodor, Rápolthy családok is birtokosai. 1590-ben s a XVII. században ugyancsak az övék. 1750-ben Nagy Sándor és György nádorispáni, 1754-ben Klobusiczky László királyi adományt kap egyes részeire. A mult század közepéig még szerepelt. A község utolsó postája Nagyszekeres, vasúti és távíró-állomása Szekeres.

Források: Gróf Teleki József: Hunyadiak kora. - Csánki Dezső dr.: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. - A nagykárolyi gróf Károlyi család oklevéltára. - Éble Gábor: Gróf Károlyi Ferencz és kora. - Gróf Károlyi Sándor önéletírása. - Szirmay Antal: Szathmár vármegye esmérete. - Fényes Elek: Magyarország statisztikai és geog. tekintetben. - Palmer Kálmán: Nagybánya és környéke. - Kiss Kálmán: A szatmári ref. egyházmegye története. - F. Varga Lajos: U. az. - Soltész János: A nagybányai ref. egyházmegye története. - A szatmári püspöki egyházmegye emlékkönyve. - Barbul Jenő: Az avasvidéki nyelvjárás. - Siegmeth Károly: A Rozsály-Guttin hegyvidék. - Papolczy Zoltán: A misztótfalusi ref. egyház 300 éves ünnepe. - Szmik Antal: Adalékok Felsőbánya monografiájához. - Papp Arthur: A mátészalkai ref. egyház története. - Asztalos György: Nagykároly város története. - Okmánytárak. - Vármegyei és családi levéltárak. - Századok. - A helyszinén gyűjtött adatok.