| « SZATMÁR VÁRMEGYE TÖRTÉNETE. Bagossy Bertalan, Domahidy István. | KEZDŐLAP | SZATMÁR VÁRMEGYE NEMES CSALÁDAI. Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Gorzó Bertalan. » |
531AZ UTOLSÓ NEGYVEN ÉV TÖRTÉNETE.
Irta ifj. dr. Reiszig Ede
Irta ifj. dr. Reiszig Ede
A kiegyezéstől, napjainkig terjedő negyven év, a vármegyei önkormányzat és közigazgatás történetének egyik legmozgalmasabb korszaka. Az 1848. XVI. törvényczikk átalakította ugyan az ősi rendi vármegyét, de végleges rendezését a következő országgyűlésre hagyta. Az 1848-iki nagy átalakulás nem vethetett mélyebb gyökeret a vármegyében, mert csakhamar elnyomta a fegyverzaj, majd a szabadságharczot követő önkényuralom, a vármegyei önkormányzatot hosszú időre száműzte a közigazgatás teréről. A kiegyezést követő korszak feladata volt, hogy az ősi vármegyét, a régi közigazgatást, a változott alkotmányos viszonyokhoz képest átalakítsa, abba beilleszsze, s ezáltal a vármegyei közigazgatás jövő fejlődését biztosítsa.
Közvetetlen a kiegyezés után meg is kezdődött ez a munka, fent az országgyűlésen s itt a vármegye székházában és azóta szinte szakadatlanul tart. De mind a törvények, mind a kormányrendeletek végrehajtása elsősorban a vármegyei önkormányzat dolga lett s így a vármegye közönségére hárúlt a feladat, hogy az önkormányzat és a közigazgatás fejlesztése érdekében tett intézkedéseket a gyakorlati életbe átvigye, azoknak eredményéről, jelentőségéről meggyőződést szerezzen, aggodalmainak kifejezést adjon, esetleg a törvényhozás és a végrehajtó hatalom figyelmét egyes intézkedésekre irányítsa.
Megfelelt-e ennek a feladatnak Szatmár vármegye közönsége, arról négy évtized története ád számot. Négy évtized munkássága, küzdelme és eredménye fekszik előttünk. Krónikásának feladata, hogy a lefolyt évtized eseményeiről hű képet fessen, azokból a tanulságot levonja, de még nem lehet rendeltetése, hogy azoknak bírálatába bocsátkozzék.
Hiszen ez a korszak még nem zárult le előttünk, azok a férfiak, a kik a lefolyt negyven év alatt a vármegye sorsát intézték, annak közéletében vezérszerepet játszottak, még nagyrészben életben vannak, így még a teljes embert nem láthatjuk előttünk, de ha vannak is közöttük, a kik elköltözködtek az élők sorából, vagy félrevonulva letüntek a közszereplés teréről, azokról sem mondhatunk ma még bírálatot, midőn az események sokkal közelebb állanak hozzánk, semhogy képesek volnánk, hatásuk alatt, elfogulatlanságunkat megőrizni.
Nem is lehet tehát a czélunk, hogy a lefolyt négy évtizedre kiterjedőleg teljes korképet tárjunk olvasóink elé, csak röviden fogjuk vázolni az eseményeket, különösen a vármegyei közigazgatás fejlődését, de ha itt-ott politikai kérdéseket is érintünk, azokra is csak annyiban terjeszkedünk ki, a mennyiben Magyarország történetével összefüggésben állanak.
***
Áttekintés.
A második felelős miniszterium megalakulásával Deák Ferencz nagy műve befejezés felé közelgett. Az országgyűlésen ugyan még hónapokon át folyt a vita a törvényjavaslatok felett, melyekből uj alkotmányunk lett, de azok, a kik a monarchia sorsát intézték, belátták, hogy Magyarország csak alkotmányos úton kormányozható.
A kiegyezés megalkotója a jogfolytonosság elvét tűzte ki maga elé; a vármegye közönsége is ezen az alapon állott, ennek adott kifejezést gróf Károlyi 532György, az újonnan megalakult kormány előterjesztésére állásában megerősített főispán is, midőn az 1861. évi vármegyei bizottság tagjait 1867 május 1-re közgyűlésre hívta egybe, hogy megválaszthassa az alkotmányos tisztikart és átvegye a vármegyei közigazgatás és törvénykezés vezetését.
Az első közgyűlés.
Közel hat évi szünet után, május 1-én látták viszont az 1861. évi bizottsági tagok egymást a vármegye székházában.
Az egybegyűlteket báró Uray Endre, az 1861.-ben megválasztott II. alispán üdvözölvén, indítványt tett, hogy ősi szokás szerint küldöttségileg hívják meg a főispánt a közgyűlésre. Ez a szokás utóda, Ujfalussy Miklós főispánsága alatt is megmaradt, csak később szorítkozott bizonyos ünnepélyes alkalmakra.
Gróf Károlyi György főispán, elfoglalván az elnöki széket, lelkes hazafias beszéddel nyitotta meg a közgyűlést, melyre a gyűlés nevében, a vármegyétől 1861-ben aranytollal kitüntetett Luby Zsigmond főjegyző válaszolt, majd Domahidy Pál bizottsági tag fejezte ki az alkotmányos átalakulás fölötti örömét.
Ezután a főispán a belügyminisztertől küldött minta szerint, a közgyűlés előtt letette az eskűt, majd felolvasták a miniszteriumnak a vármegye közönségéhez intézett leiratát, a mely tudatja a kormány átvételét s hangsúlyozza a vármegye közönsége előtt, hogy az átalakulás korszakában különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a bírák megválasztásában a közélet és közigazgatás kívánalmainak megfelelő szigorú eljárás gyakoroltassék, hogy az a kibontakozás terén eredményes és a nagykorú nemzethez méltó legyen.
E leíratra Domahidy Ferencz, - a balközép egyik tekintélyes tagja, - az alábbi indítványt ajánlotta elfogadásra: "Jelentse ki a bizottmány, hogy jelenleg sem tagadhatja meg azon elveket, melyeket 1861. évben vallott és több határozataiban kifejtett, a midőn kiidulási alapúl az 1848-iki törvényeket, a jövőre nézve pedig az 1861-iki országgyűlés második felíratának elveit fogadta el; - s így, bárha egyrészről az alkotmányos fordulat benne némi reményt keltett, más részről azon fájó érzelmet sem nyomhatja el, mely az által keletkezett, hogy ezen alkotmányos fordulat azon felíratban kifejtett elvek mellőzésével s az ősi alkotmány lényeges részének feláldozása után idéztetett elő. Ebből kifolyólag jelentse ki, hogy az alap, melyen a miniszterium áll, t. i. a hatvanhetes bizottságnak országgyűlésileg elfogadott munkálata, a haza jövőjére nézve aggodalmakat kelt benne, s nem olyan, mely helyeslését bírná. Bár szigorú alkotmányos érzelménél fogva tisztelni fogja azt, mihelyt törvénynyé lesz, s így a miniszteriumnak is mind azon lépéseiben, melyek az alkotmány visszaállítására, s törvények érvényének fentartására vezetnek: hatásköréhez mérten támogatni kész leend. De jelentse ki azt is, hogy kötelességének tartja az alkotmány sérthetetlensége s a törvények megtartása felett őrködni még a miniszterium ellenében is, ha a tények úgy követelnék. Jelentse ki továbbá, hogy kötelességének fogja ismerni oda hatni, hogy a hatvanhetes munkálat azon pontjai, melyek a gyakorlati alkalmazás által hazánk érdekeivel ellentéteseknek s károsoknak bizonyúlnának be, alkotmányos úton mielőbb megváltoztassanak, azon pontjai pedig, melyek az örökös tartományokkal való kölcsönös egyezkedés alepjáúl szolgálnak, az ország érdekeinek megfelelőleg s előnyére intéztessenek el. Jelentse ki végre azt is, hogy a czentralizáczió törekvéseinek teljes erejéből ellene áll s a megyék autonomiájának fentartása végett minden lehetőt, - a törvény korlátain belől, - elkövetni kész leend. Ezen határozat a szokott úton a többi köztörvényhatóságokkal közöltessék."
Ez indítványnyal szemben Ujfalussy Miklós bizottmányi tag szólalt fel és kijelenti, hogy minek utánna a jelen felelős miniszterium tagjai, - köztudomás szerint is - oly egyének, kiknek bebizonyúlt hazafiságukban kételkedni nem tud, s kik az országgyűlés mindkét háza, vagyis az ország többsége által hozott jelenleg már is morális erővel bíró s nemsokára törvénynyé emelkedő határozata alapján léptek a kormányra és most első tettükkel is az alkotmány sorompóit, a megyei közgyűlés tennének oly epedve várt megnyitását eszközölték, s kiknek eddigi működésükért továbbá nem hogy bármi kis részben is szemrehányást nem tehet, sőt csak elismerést szavazhat: kénytelen azon ellenindítványt terjeszteni a megyei bizottmány elébe, miszerint a mondottaknál fogva méltóztassék ezt fontolóra venni és a jelen önzéstelen hazafias magyar kormány irányában bizalmát felíratilag kifejezni s e tényt jegyzőkönyvileg is megörökíteni.
533Az ellentétes indítványok szavazásra bocsáttatván: 299 szavazat közül 165 a Domahidy Ferencz, - 134 az Ujfalussy Miklós indítványát fogadván el, - 31 szótöbbséggel a Domahidy Ferencz indítványa fogadtatott el.
Ezután elhatározta a vármegye bizottmánya, hogy addig, míg a miniszterium a tiszti létszámot és fizetéseket véglegesen szervezné, az 1861. évi létszámot és fizetéseket tartja fenn, s elhatározta továbbá, hogy Nagykároly városra nézve, míg a város rendezett tanácsúvá szerveztetnék, a város területére nézve egy külön "központi" főszolgabírói hivatalt állít fel; a főszámvevői halmozott ügyvitel lebonyolításához egy alszámvevői állást is szerveztek.
Majd báró Uray Endre 1861-iki másodalispán, - minthogy az akkori tisztikar a hatalom parancsszavára szüntette meg működését, - felhasználja az alkotmányos alkalmat és a bizottmánynak most jelenti be az 1861-iki tisztikar lemondását. - A bizottmány volt tisztikarának hazafias magatartásáért elismerését jegyzőkönyvileg megörökítvén, a tisztikar újból való megalakítását tűzte napirendre és a választás idejére a rend és biztonság fentartására a bizottmány törvényszéki elnökké Peley Józsefet, tagokká Kulin Imre, Horváth Ferdinánd, Kovács Eduárd és Madarassy Károly bizottmányi tagokat, főügyészszé Jeney Dánielt, főszolgabíróvá Csanády Jánost, esküdtté Császy Bálintot, választási jegyzővé Szilágyi Zsigmondot választotta meg; a tisztújításra nézve pedig szavazatszedő küldöttség alakíttatott: gróf Dégenfeld Pál elnöklete alatt Smotzer Ignácz, Kiss Áron, Sorbán Tamás, Szuhányi László, Kollonay Soma és Madarassy Károly bizottmányi tagokból.
Ez után megkezdték a tisztújítást s a főispán, a régibb gyakorlat szerint, az első alispáni állásra négy egyént jelölt, névszerint Domahidy Pált, Luby Zsigmondot, Ternyei Jánost és Galgóczy Sándort; a leszavazott 377 bizottmányi tag szavazatából 228 Domahidy Pálra, 148 Luby Zsigmondra, 1 Ternyei Jánosra esett s így szótöbbséggel Domahidy Pál első alispánná választatván, székfoglaló beszéddel vette át hivatalát.
A másodalispáni hivatalra kijelölt Ternyei János, Galgóczy Sándor, Boros Pál és Beőthy András közül Galgóczy Sándort választották meg szótöbbséggel.
Ezen a közgyűlésen báró Uray Endre indítványt tett, hogy az 1861. évi törvényszék, mely annak idején kettéosztatott, Nagykárolyban egyesíttessék. De látva a közgyűlés hangulatát, indítványát visszavonta s a bizottság az 1861. évi megállapodáshoz képest kimondotta a törvényszék megosztását, úgy hogy a törvényszéki ülnökök egy részét Nagykárolyból Szatmár-Németibe helyezte át. A törvényszéknek ilyen megosztása egyidőre kielégítette az érdekelteket, de ez a kérdés csakhamar ismét napirendre került, s a vármegyei székhely áthelyezésével kapcsolatban éveken át foglalkoztatta a kedélyeket.
A koronázás. Kölcsey-ünnepély.
A közbejött koronázási ünnepélyek a fővárosba szólították a vármegye vezérférfiait. A lezajlott ünnepek hatása meglátszott a július 1-én tartott közgyűlésen is, melyen felolvasták a bel- és az igazságügyi minisztereknek június 13-án kelt leíratát, melyből tudomást nyert a vármegye közönsége, hogy a politikai vádak miatt hozott ítéleteket s vizsgálatokat megszüntették s az e miatt elkobzott vagyonokat visszaadták az elítélteknek, s hogy a külföldre menekültek szabad visszatérést nyertek. Egyben örömmel vették tudomásúl az 1867 június 12-én kelt legfelsőbb kézíratot, melyben Ő felségeik, az ország nevében nekik felajánlott 50.000-50.000 darab aranyból álló koronázási ajándékot az 1848/49-iki honvédek özvegyei, árvái, munka- és keresetképtelenné vált rokkantjainak felsegélyezésére rendelték fordítani. A vármegye közönsége hála-felíratot intézett az uralkodóhoz, s elhatározták, hogy a legfelsőbb leíratot a vármegyében közhírré teszik. A közgyűlés egyik kimagasló eseménye volt, midőn az elnöklő főispán bejelentette, hogy a vármegye nagy fiának, Kölcsey Ferencznek életnagyságú arczképét, az aláírások útján begyűlt pénzből megfesttette, a közbejött események miatt eddigelé azt a vármegye közönségének át nem adhatván, nagykárolyi kastélyában tartotta, de most elérkezettnek látja az időt, hogy a kép a vármegye székházának nagytermében helyeztessék el.
A bizottság lelkesedéssel vette ezt tudomásul s a kép ünnepélyes leleplezését a szept. 2-án tartandó közgyűlésre tűzte ki.
Ezen a közgyűlésen az ünnepi beszédek sorát gróf Károlyi György főispán nyitotta meg, kiemelvén, hogy Kölcseyt mindenkor példányképül tartotta szeme előtt, s igyekezett hazafiságban utánozni s e tekintetben mindent Kölcsey szellemi 534kisúgárzásának köszön; s örömét fejezte ki, hogy a kép végre méltó helyére, a vármegye székházának nagytermébe kerül. E megnyitó beszédet Domahidy Pál I. alispán nagyhatású szónoklata követte, melynek folyamán a képről lehullott a lepel, majd Domahidy Ferencz tartott beszédet.
Kossuth üdvözlése.
Az ünnepi hangulatot csakhamar heves vita váltotta fel egy indítvány fölött, hogy Kossuth Lajoshoz üdvözlő íratot intézzen a vármegye. Az elnöklő főispán, hogy véget vessen az elkeseredett vitának, kijelentette, hogy a koronázás előtt, vagy még akkor is, midőn Bihar vármegye szintén üdvözlő íratot küldött Kossuthoz: az indítvány elfogadását nem gátolta volna, de Kossuth Lajosnak a váczi választókerület elnökéhez intézett legutóbbi levele után az indítvány felett a napirendre térést kívánja határozatba vétetni. De a hangulat rendkívül izgatott volt és több szónok volt felíratkozva, ezért a főispán a vita folytatását a másnapi űlésre halasztotta.
A következő nap a vármegye első alispánja szót kérvén, kifejtette, hogy az előző napon tartott ülés végén történtek fájdalmasan érintették úgy a vármegye főispánját, mint a vármegyei bizottsági tagok egy részét, s ama reményének adott kifejezést, hogy a vármegye közönségének bölcsesége most, mikor már a kedélyek lecsillapúltak, meg fogja találni az útat, módot, melylyel ezt a kényes kérdést megoldhatnók, a nélkül, hogy akár a hálátlanság, akár a törvényszegés vádja érhetné a vármegyét. Az alispán beszéde után a közgyűlés a következő indítványt emelte határozattá: "sajnálkozva érzi a megye, hogy hazánk ama nagy fiát, - ki mint az 1848-iki alkotmányos törvényeink főtényezője, e hazát annyi hálára kötelezte, - nélkülözni kénytelen s lángeszének e hazában közreműködését nem élvezheti." E határozat, jegyzőkönyvi kivonatban, Kossuth Lajossal is közöltetett.
Az 1868 május 7-én tartott közgyűlésből a vármegye hódoló felíratot intézett Ő felségéhez, Mária Valéria főherczegnő születése alkalmából.
A nagykárolyi kórház.
A június hó 2-án tartott közgyűlésen adta át ismét a vármegyének gróf Károlyi György az általa 1845-ben alapított nagykárolyi kórház alapító-levelét, melyet 1848-ban a vármegye felügyelete alá kívánt helyezni, de a bekövetkezett viszontagságos idők annak átvételét meggátolták, sőt 1853-ban a kórház bezáratott. Időközben azonban a kórház alaptőkéje, melyet gyümölcsöztetőleg kezelt az az uradalom, oly tekintélyes összegre emelkedett, hogy az a kórház fennállását biztosítja. A közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetet mondott az alapítványért.
Gróf Károlyi György.
Gróf Károlyi György még csak egy ízben, szept. 14-én elnökölt Szatmár vármegye közgyűlésén, s nemsokára megvált főispáni méltóságától, melyet mindvégig nagy tapintattal töltött be. Mint a vármegye első alkotmányos főispánja, maradandó érdemeket szerzett a nemzeti ügyekben s neve a nemzeti nagy alkotásokkal elválaszthatatlan kapcsolatban áll. A kiegyezés után a főispánság mellett magas méltóságokat töltött be, koronaőr, királyi főudvarmester és valóságos belső titkos tanácsos lett, de mindvégig talpig magyar főúr maradt, kinek önzetlen áldozatkészségére s fáradhatatlan tevékenységére mindenkor kegyelettel emlékezik vissza a vármegye közönsége.
Az országgyűlésnek 1868 decz. 10-én történt bezárása után már előre vetették árnyékukat a bekövetkezendő pártküzdelmek. Szatmár vármegyében, mint általában a Tiszántúl, erős gyökere volt a függetlenségi eszmének a nép s a középosztály sorában egyaránt. Nem csoda, ha a balközép sikerrel vette fel a küzdelmet a Deák-párttal szemben.
Ujfalussy Miklós.
A vármegye új főispánja, Ujfalussy Miklós, kővárvidéki főkapitány lett. Az új főispán 1869 jan. 17-én érkezett a vármegye székhelyére, hol Domahidy Pál első alispán üdvözölte. Beiktatása a jan. 19-én tartott közgyűlésen ment végbe, s a főispánt székfoglaló beszéde után Szilágyi Lajos főjegyző üdvözölte. Majd felolvasták a lemondó főispán búcsúlevelét, melyet a közgyűlés jegyzőkönyvileg megörökített.
Képviselőválasztások 1869-ben.
1869. év elején a balpárt az egész vármegyében szervezkedett. Mindenfelé balpárti körök alakultak, többek közt Nagybányán, a melynek elnökévé gróf Teleki Sándor 1848-49. honvédezredest, az emigráczió egyik legtevékenyebb tagját választották meg, továbbá Szatmártt, a hol Kiss János ügyvéd volt a balpárti kör lelke.
A márcz. 18 és 19-én lefolyt választások alkalmával különösen heves küzdelem folyt a krassói kerületben, hol a Deák-párti gróf Dégenfeld Béla csak 50 535szótöbbséggel győzött, a baloldali jelölt, Tartsy Sámuel főszolgabíróval szemben. Nagybányán, a hol a baloldal Kovács Lőrincz 1848-49-iki honvédőrnagyot léptette fel, szintén a Deák-párti Stoll Károly lett képviselővé. Ellenben Mátészalkán, hol legszenvedélyesebb volt a küzdelem, a balpárti gróf Vay Mihály győzött. Szatmártt szintén a balpárt aratott fényes győzelmet; jelöltje Kiss János ügyvéd 849 szavazattal kibuktatta Boros Bálintot, az eddigi képviselőt, a ki csak 535 szavazatot nyert. Hasonlóképp balpárti jelölteket választottak a csengeri, fehérgyarmati és a nagykárolyi kerületekben, az első helyen Domahidy Ferencz, a baloldal egyik oszlopos tagja került ki győzedelmesen az urnákból, az utóbbi helyeken Vállyi János és Kende Kanut győztek.
Az új országgyűlés elé kerülő javaslatok közűl különösen a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvény keltett mindenfelé nagy érdeklődést, a mely az elsőfokú bíróság tagjainak eddigi választása helyett a királyi kinevezést hozta be. A balközép e reform ellen is küzdött, s a vármegyékben csakhamar nagy mozgalom indult meg e javaslat ellen. Zemplén vármegye foglalt először állást ellene, s felterjesztését megküldte a társtörvényhatóságoknak. Szatmár vármegye rögtön magáévá tette Zemplén vármegye álláspontját. Már ekkor kifejezték némelyek abbeli aggodalmukat, hogy a bírói szervezet államosítása maga után fogja vonni a közigazgatás államosítását is. (Móricz Pál: Az országgyűlési pártok küzdelmei.) A bírói hatalom gyakorlásáról szóló javaslat azonban mégis törvénynyé lett, s a vármegye kénytelen-kelletlen belenyugodott a változásba, de az 1870 febr. 28-iki közgyűléséből felíratot intézett az országgyűléshez, hogy az alsóbb fokú törvényszékek rendezésénél a törvényhatóságok területi épsége megóvassék.
Árvizek.
Az 1869. év deczember havában nagy árvizek sújtották a vármegye lakosságát. Az inségesek felsegélyezését lelkesedéssel karolta fel a társadalom. A gyűjtő bizottság élére gróf Károlyi Viktorné szül. báró Orczy Irma állott, de a kormány is sokat tett a kárvallottak felsegélyezésére s az ínseg-sújtotta lakosság részére utalványozott segélyen kívül 12.000 forintot adott a vármegyének az árvizek által a közlekedési útakon és hídakon okozott károk helyreállítására.
Az első vasútvonal.
1870-ben kezdte meg a vasútvonal építését a "Magyar Éjszakkeleti Vaspálya Társaság." E vaspálya Debreczenből kiindulva Nagykárolyon és Szatmár-Németin keresztül Királyházáig vonult s általa közvetetlen összeköttetést nyert a vármegye a fővárossal. 1871 jún. 25-én adták át a forgalomnak a Debreczentől-Nagykárolyig s ugyanezen év szept. 25-én a Nagykárolytól-Szatmárig terjedő vonalszakaszt. A következő (1872.) év nyarán a Szatmár-Bustyaháza közötti vonal is megnyílott, sőt még ez évben a vaspálya egész Máramarosszigetig kiépült.
A honvédség létesítésekor a vármegye közönsége áldozatkészségének szép tanújelét adta. Nagykárolyban a vármegye tulajdonát képező háztelket ajánlotta fel a honvédlaktanya czéljaira. De a vármegyei ifjúság is lelkesedéssel karolta fel a honvédség ügyét, számosan önként állottak be a honvédzászlóaljakba, úgy hogy 1870 nyarán Szatmártt és Nagykárolyban mintegy 3000 honvéd gyakoroltatott.
József főherczeg látogatása.
Nagy lelkesedéssel értesült aztán a vármegye közönsége az 1870 szept. 12-én tartott közgyűlésen a főispántól, hogy József főherczeg, a honvédség főparancsnoka, még abban a hóban a vármegyébe jön, hogy a honvédség felett szemlét tartson. Háborús hirek jártak akkor, a melyekre a főispán is kiterjeszkedett megnyitójában. A vármegye egész közönsége igyekezett, hogy a magas vendéget minél fényesebben fogadja. József főherczeg szept. 27-én érkezett a vármegyébe Máramarosból, a vármegye határánál a Forgó hegyen Galgóczy Sándor II. alispán fogadta, innen a főherczeg a kirendelt kocsikon Sárközújlakra ment, a hol özvegy báró Vécsey Miklósné kastélyába szállott, itt Ujfalussy Miklós főispán fogadta a vármegye előkelőségeinek jelenlétében. Sárközujlakról váltott lovakon Szatmár-Németibe ment a főherczeg, a hol szemlét tartott a honvédség felett, s másnap, 28-án délután tovább folytatta útját Nagykárolyba; itt Domahidy Pál első alispán üdvözölte. A főherczeg itt is megszemlélte a honvédeket, majd az egybegyűlt közönség lelkes ünneplése között folytatta útját Bihar vármegyébe.
Vármegyei érdekek.
A decz. 12-én tartott bizottsági közgyűlésen ismét szóba jött a vármegyei törvényszékek elhelyezésének ügye. A vármegye közönsége akként volt értesülve, hogy a vármegye területén eredetileg tervezett szatmári, nagybányai és nagykárolyi törvényszékek közűl az utóbbinak felállítását elejtették. A vármegye ezért sürgős felterjesztést intézett a nagykárolyi törvényszék fentartása iránt. 536Ez aggodalom alaptalan volt. Az igazságügyminiszter Nagykárolyba helyezte a törvényszéket, a telekkönyvi hatóságot, az ügyészséget és az egyik járásbíróságot.
Erre a czélra a vármegye a régi megyeházát ajánlotta fel; az átvételre az igazságügyminiszter Szögyény István törv. elnököt küldte ki miniszteri biztosul. Az 1870. év folyamán tárgyalta le az országgyűlés a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényt. Ez a törvény, mely ellen a balközép szinte heves vitát indított, jelentékenyen növelte a főispáni hatalmat, kinek fokozottabb befolyást biztosított a tiszti állásokra való kijelölésnél; a főispánnak ez a joga az új törvény alapján végbement első tisztújításnál, - mint alább látni fogjuk, - félreértésekre adott okot és visszatetszést keltett a bizottsági tagok sorában.
Még mielőtt áttérnénk a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvény végrehajtására, egy nagyobb botrányról kell megemlékeznünk. Varga József, a vármegyei közigazgatási iroda volt kiadója, feljelentést intézett a belügyminiszterhez, a melyben az alispáni hivatalt, de különösen az első alispánt többrendbeli visszaéléssel vádolta. Időközben ezeket a vádakat megismételte a főispánhoz intézett beadványában is. A vármegye közönsége, az 1871 febr. 20-án tartott közgyűlésében foglalkozott ezzel az ügygyel. Domahidy Pál első alispán a betegen fekvő főispán helyett megnyitván az ülést, előadta, hogy a főispán Rába István bizottsági tag elnöklete alatt egy bizottságot küldött ki a vádpontok megvizsgálására, melynek tárgyalása alatt, mint érdekelt fél, nem akar elnökölni, ezért átadván helyét Galgóczy Sándor II. alispánnak, eltávozott a teremből. Az alispán távozása után Rába István kért szót, terjedelmes jelentésben számol be a kiküldött bizottság eljárásáról, mely a vádpontokat egytől-egyig alaptalanoknak találván, erről a belügyi miniszterhez s a főispánhoz is jelentést tett. Ezután küldöttség kereste fel az I. alispánt, a kit a bizottsági tagok a terembe való visszatértekor lelkesen ünnepeltek, ekként adván kifejezést ragaszkodásuknak és bizalmuknak.
A vármegyék rendezéséről szóló 1870. XLII. törvényczikk végrehajtásával első ízben az 1871. évi június 15-én tartott közgyűlés foglalkozott. A főispán megnyitó beszédében megjegyezte, hogy bár az új törvény nem tekinthető tökéletesnek, mégis számos oly intézkedéseket tartalmaz, a melyek a vármegyei közigazgatás fejlődését és a változott viszonyokhoz mért átalakítását vannak hívatva előmozdítani. A főispán beszédére Domahidy első alispán hosszasabban válaszolván, indítványozta, hogy a törvény végrehajtásának előkészítésére a vármegye közönsége hatvan tagból álló bizottságot küldjön ki; az indítványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A hatvanas bizottság feladata volt tehát, hogy a vármegyei közigazgatást az új törvény értelmében szervezze. Eljárásának eredményéről az augusztus 28-án tartott közgyűlésnek számolt be, midőn előterjesztéseit a következő pontokba foglalta össze: 1. a szolgabírói járások beosztása; 2. a törvényhatósági bizottsági tagválasztó kerületek megalakítása; 3. a vármegyei tisztikar, segéd- és szolgaszemélyzet létszáma, munkafelosztása és hatásköre; 4. a tiszti fizetések összegezése; 5. az árvaszék szervezése; 6. az állandó választmány működésének szabályozása. Végül, 7. egybeállította a megyebizottsági tagválasztó kerületek választóinak névjegyzékét és 8. a legtöbb adótfizetők névsorát.
Az árvaszék szervezésével a vármegye költségvetése is jelentékenyen emelkedett. 1870-ben a vármegye szükséglete 79. 000 frt volt, 1872-iki előírányzatban a szükséglet 86. 161 frtra emelkedett.
Hogy az utóbbi országgyűlés alatt alkotott törvények minél szélesebb mértékben átmenjenek a köztudatba, az 1871 nov. 6-án tartott közgyűlésben hozott határozatával a vármegye fölújította ama régi szokást, hogy a községi jegyzők tartoznak a nevezetesebb törvényeket vasárnaponként a templom előtt felolvasni, s azoknak intézkedéseit a népnek megmagyarázni; a birtokossághoz pedig körözvényeket küldjenek és azokat láttamoztassák.
A vármegyei bizottság.
Az 1871. évi decz. 11-én tartott közgyűlésen fejezte be működését az 1848-ban megválasztott vármegyei bizottság, hogy helyet adjon az 1870. XLII. t.-cz. alapján megválasztott új bizottságnak. Mind a főispán, mind az alispán meleg szavakban emlékezett meg e bizottság működéséről. A 23 évvel azelőtt megválasztott bizottság tanúja volt a nagy átalakulásoknak, bár az önkény uralma hosszú időre megbénította működését, tagjai közűl sokan kidőltek, letüntek a közszereplés teréről, de azokat, a kiket a halál ragadott el a tagok köréből, 537új erők pótolták és így mindenkor becsülettel megállta helyét. A 23 éves együttműködés emlékére a bizottsági tagok felkérték gróf Károlyi György és Ujfalussy Miklós főispánokat, hogy engedjék megfestetni képeiket a közgyűlési terem számára. Ujfalussy azonban szerényen kitért a bizottsági tagok óhaja elől, okúl hozván fel, hogy míg a főispáni székben ül, arczképének nem lehet helye a közgyűlési teremben.
Tisztújitás 1872-ben.
Az 1872 jan. 8-ára kitűzött rendkívül népes közgyűlés egyedűli tárgya a tisztújítás volt. Domahidy Pál I. alispán bejelentvén az egész tisztikar lemondását, átadta a vármegye pecsétjét a főispánnak. Mindjárt az alispáni állás betöltése heves vitára adott alkalmat. Ugyanis az alispáni állás jelöltjei Jékey Móricz, gróf Dégenfeld Béla és Peley József voltak, de a jelölés ellen az egybegyűlt bizottsági tagok egy része hangosan tiltakozott, azért, mert Galgóczy Sándor volt II. alispán, a kit Ő felsége a népszámlálás terén kifejtett tevékenységéért a III. osztályú vaskoronarenddel tűntetett ki, kimaradt a jelöltek névsorából. Domahidy Ferencz bizottsági tag szót kérve, az országgyűléshez intézendő felírattal kívánja e sérelmet orvosolni. A választást megtartották s Jékey Móriczot 172 szavazattal alispánná választották, a másik két jelölt csupán 1-1 szavazatot kapott; számos bizottsági tag nem szavazott.
A szavazás után Domahidy Ferencz indítványt nyújtott be, intézzen a vármegye felíratot az országgyűléshez, az 1870. XLII. törvényczikknek a főispáni jogokra vonatkozó IV. és V. fejezeteinek módosítása czéljából. Ezt az indítványt a közgyűlés 32 szótöbbséggel elfogadta.
A többi állások betöltése nagyobb mozgalom nélkül ment végbe, a közigazgatási és a törvénykezési reformnak azonban sok áldozata lett. Többen kimaradtak a vármegyei tiszti karból, sokan voltak a régi törvénykezési tisztviselők között, a kik sem a királyi törvényszékeknél, sem a járásbíróságoknál nem kaptak alkalmazást. A vármegye ugyan könnyíteni akart ezeken is, jegyzékbe foglalva a tisztikarból kimaradtakat, felterjesztést intézett a belügyminiszteriumhoz, kérve, hogy legalább a január havi illetményeiket utalják ki részükre, annál is inkább, mert az új tisztikar csak január hó folyamán veszi át a hívatalokat, így a régi tisztviselők még e hó folyamán szolgálatban voltak. De ez az intézkedés nem sokat segített a kimaradt tisztviselőkön, a kik jelentékenyen szaporították az elégületlenek számát, s a helyzetet az ellenzék sietett is a maga javára kiaknázni. Midőn a jún. 10-én tartott rendkívüli közgyűlésben felolvasták a királyi meghívó-levelet, mely az országgyűlés megnyitását szept. 1-ére tűzte ki, az ellenzék, vagyis a balpárt, már az egész vármegyében szervezve volt. A Deák-pártra nagy baj volt a főispán betegsége is, a ki még a május 3-án tartott közgyűlés előtt súlyosan megbetegedvén, csak az év őszén vette át a vármegye ügyeinek vezetését.
Képviselőválasztás 1872-ben.
A július végén megtartott képviselőválasztásokon a balközép-párt fényes győzelmet aratott, csak a nagybányai kerületben győzött a Deák-párti Stoll Károly; a többi kerületeket mind a balpárt hódította meg. Igy az aranyosmeggyesi kerületben Csaba Gyula, Mátészalkán Péchy Jenő, Csengerben Domahidy Ferencz, az eddigi képviselő, Nagykárolyban Domahidy István főszolgabíró, Fehérgyarmaton Vállyi János, az eddigi képviselő győzött. A krassói kerületben Galgóczy Sándor kibuktatta gróf Dégenfeld Bélát, az eddigi képviselőt. Szatmáron is a balpárt győzött, jelöltjét Kiss Jánost aug. 5-én kiáltották ki képviselőnek. A Deák-párti lapok szerint az ellenzék hallatlan terrorizmust fejtett ki, de azért a kormánypárt sem volt az eszközökben igen válogatós. A vármegyei tisztikar nagy része az ellenzékkel tartott, sőt egyik tagja, Domahidy főszolgabíró, mint ellenzéki jelölt került a képviselőházba.
A mint lecsillapodott a választási zaj, ismét kezdetét vette a komoly munka a megyeházán. Az október 1-ére egybehívott közgyűlésnek rendkívül fontos tárgya volt: a községi közigazgatás rendezése és első sorban a községeknek körjegyzőségekbe való csoportosítása, továbbá a községjegyzői szigorlat tárgyainak kijelölése és a vizsgáló-bizottság szervezése.
Kolera. Himlő.
Még javában folyt a községi közigazgatás rendezése, midőn veszedelmes járvány ütött tanyát a vármegye területén, a mely hosszú időre lekötötte a tisztikar tevékenységét. A kolera még 1872. év vége felé tört ki a vármegyében s miként az 1873 jan. 16-án tartott közgyűlésben tett alispáni jelentésből értesülünk, addig 30 községben terjedt el s mintegy három hónap leforgása alatt 1812-en 538estek a ragály áldozatáúl. A hatósági intézkedéseknek sikerült ugyan a ragályt egyidőre elfojtani, de a közegészségügyi viszonyok egész évben rendkivül kedvezőtlenek maradtak. Krassón 1873 elején a hólyagos himlő tünt föl, a mely a hiányos közegészségi szolgálat és óvintézkedések következtében csakhamar tovaterjedt, s 1873. jún. 10-ig a vármegye területén 100 községben 2996 himlőmegbetegedés fordúlt elő, melyből 638 halálos kimenetelű volt. Még jóformán meg sem szünt a himlőjárvány, midőn ismét koleraragály tört ki, mely ezúttal az 1831. évbeli járvány arányait is messze felülmúlta, s aug. havában érte el tetőpontját, mikor is 126 községben 5478 megbetegedés volt s köztük 1524 haláleset. A járvány tovaterjedésének megakadályozása körül elsősorban dr. Serly Gusztáv vármegyei főorvos fejtett ki nagy tevékenységet, a kit a fenyegetett vidékre biztosúl küldtek ki.
A kolerajárványt országos ínség követte, a mit fokozott az a körülmény, hogy a járvány által elragadott családfők hátramaradottjai közsegélyre szorúltak. Társadalmi úton ugyan 4320 frt gyűlt egybe a kolerában elhaltak után maradt özvegyek és árvák javára, de ez az összeg oly csekélynek bizonyúlt, hogy a vármegye közönsége 1874 febr. 26-án tartott közgyűléséből 10.000 frt segély kiutalásáért folyamodott a belügyminiszterhez.
A vármegye területe s székhelye.
Ezen a közgyűlésen szóba került a vármegyék területének kikerekítése, a mi akkoriban mind a sajtóban, mind a pártkörökben élénk megvitatás tárgya volt. Ebből az alkalomból Nagygécz és más 26 község, valamint Böszörményi Elek bizottsági tag kérvényt nyújtott be a közgyűléshez, hogy a vármegye székhelyét Szatmár-Németibe helyezzék át. A közgyűlés elvetette ezt a kérelmet, felterjesztést intézett az országgyűléshez, hogy ha a vármegyék kikerekítéséről szóló törvényjavaslatot akár a tervezett alakban, akár másképen elfogadják is, a vármegye székhelye továbbra is Nagykárolyban maradjon. Ez a kérdés csakhamar újból napirendre került az 1874 szept. 11-én tartott bizottsági közgyűlésen, miután a belügyi miniszter felszólítást intézett a vármegye közönségéhez, hogy a törvényhatóságok területeinek szabályozása tárgyában a vármegyékhez intézett leíratában feltett kérdőpontokra válaszoljon.
A vármegye közönsége örömmel értesül arról, hogy a Közép-Szolnok vármegyei Tasnád város és 32 község felterjesztést intézett az országgyűléshez Szatmár vármegyéhez leendő csatolásáért. Ugyanekkor szóba jött Nagybánya és Felsőbánya szabad királyi városok önálló törvényhatósági jogának megszüntetése és Szatmár vármegyébe leendő bekebelezése is.
Kővárvidéke ellenben tudomására hozta a vármegye közönségének, hogy Szatmár vármegyéből a Szamos mindkét partján Erdőszádáig és Nagysikárlóig terjedő területen levő 36 községnek Kővárvidékéhez leendő csatolását kéri. A közgyűlés élénken tiltakozik a vármegye területi épségének megcsonkítása ellen, mely czélból az 1874. évi decz. 9-én tartott közgyűléséből az alispán elnöklete alatt egy bizottságot küldött ki, melynek előadójává Ilosvay László vármegyei aljegyzőt választották. E bizottság feladatává tétetett a vármegyei országgyűlési képviselőkkel karöltve mindent elkövetni a vármegye területi épségének megóvása érdekében. Erre azonban nem került sor, mert oda fenn az országgyűlésen nagy dolgok történtek.
A fúzió.
A Deák-párt és a balközép egyesülése, melynek kérdése már 1874 végén előtérbe lépett, 1875-ben az indemnity letárgyalása után létrejött s az új miniszterium élére báró Wenkheim Béla lépett, míg a belügyi tárczát a balközép vezére, Tisza Kálmán vette át. Az uj kormány megalakulásáról az 1875 ápr. 6-án tartott közgyűlésben értesűlt hivatalosan a vármegye közönsége. A bizottsági tagok nagy része örömét nyilvánította a két párt egyesülése felett s a kormányt felíratilag óhajtotta üdvözölni, de egyes tagok a bizalom ilyen megnyilatkozását, mint időelőttit, mellőzendőnek tartották. Szavazásra kerülvén a dolog, a közgyűlés többsége a felíratilag való üdvözlés mellett döntött.
A fúzióval a főispáni székben is változás állott be. Az új kormány kinevezése után Ujfalussy Miklós is beadta lemondását, a melyet a belügyminiszter elfogadott. Ujfalussyról elmondhatjuk, hogy teljesen Szatmár vármegye fia volt. Itt kezdte hivatalos pályáját, itt volt aljegyző, országgyűlési követ, első alispán, képviselő és végül főispán. Miként a vármegyéhez intézett búcsúlevelében is kiemeli, itt tanulta az alkotmányt, a szabadságot szeretni, iskolája volt a vármegye, mestere Kölcsey, nevelője a hongyűlések. Nagy érdemei vannak a vármegye 539közigazgatásának rendezése, különösen az 1870. XLII. törvényczikk sikeres végrehajtása körül. Hat évig tartó főispánsága alatt törekvése főleg két irányban csúcsosodott ki; tiszta, gyors és jó közigazgatást óhajtott létesíteni s a nagy ellentéteket teremtő politikai és nemzetiségi viszonyokat igyekezett egyensúlyba hozni.
Domahidy Ferencz.
A kormány előterjesztésére a király 1875 ápril 21-én Domahidy Ferencz országgyűlési képviselőt nevezte ki Szatmár vármegye főispánjává.
Álljunk meg egy pillanatra e férfiúnál, kinek hosszú közpályája, másfél-évtizedre terjedő főispánsága s ama kiváló szerepe, melyet a közéletben mindenkor vitt, egyaránt indokolttá teszik, hogy vele közelebbről foglalkozzunk.
Domahidy Ferencz 1824 okt. 14-én Angyaloson született. Tanulmányai befejeztével 1843-ban már ott találjuk az 1843-44. évi országgyűlésen Ujfalussy Miklós és Kovács Gusztáv vármegyei követek oldala mellett, az országgyűlési ifjúság sorában. 1844-ben tiszteletbeli megyei aljegyző lett. 1848-ban alszolgabíróvá választották s ebben az állásban érte az a megtiszteltetés, hogy a csengeri nemzetőri század kapitányának hívta meg. Midőn a vármegye önkéntes honvédeket toborzott, az elsők között állott be a nemzeti hadseregbe. Főhadnagyi ranggal Bem oldala mellett harczolt, ott küzdött Szeben bevétele alkalmával, hol súlyos sebet kapott, vitézségének ritka jelét adta a sepsiszentgyörgyi csatában (1849 jul.) ott küzdött Kőhalom mellett is, midőn az oroszok éjjeli megrohanása alkalmával, bár századával keresztülvágta magát, oly súlyos sebet kapott, hogy többé fegyvert nem vehetett kezébe. Az alkotmányos élet felcsillámlásakor, 1860-ban, járási főszolgabíróvá választották; 1861-ben a csengeri kerület megbízólevelével helyet foglalt az országgyűlésen, a hol a határozati párthoz csatlakozott. 1865-ben ismét képviselővé választatván, egyik legtevékenyebb tagja lett a balközépnek. 1873 decz. 10-én Ghyczy Kálmánnal együtt kivált a pártból s megalakították az u. n. középpártot, mely csakhamar 43 tagot számlált és jelentékenyen előmozdította az országgyűlés két nagy pártjának egyesülését. Ghyczytől még 1874-ben felszólítást nyert a pénzügyminiszteriumba való belépésre, de ő szerényen visszavonúlt s megmaradt képviselőnek, míg a fúzió után a kormány bizalma a főispáni székbe ültette.
Beiktatása 1875 május 24-én ment végbe, mely alkalommal a vármegye részéről Jeney Dániel főjegyző üdvözölte az új főispánt.
Képviselőválasztások 1875-ben.
A július első napjaiban végbement választások, Nagybányát kivéve, a legnagyobb rendben folytak le s majdnem mindenütt a szabadelvű-párt győzelmével végződtek. Igy a krassói kerületben gróf Dégenfeld Bélát, Szatmár-Németiben Boros Bálintot, Aranyosmeggyesen Kende Kanutot, Mátészalkán Péchy Jenőt, Csengerben Galgóczy Sándort, Nagykárolyban Domahidy Istvánt választották képviselővé. Fehérgyarmaton Vállyi Jánost, a közjogi ellenzék tagját választották meg. Nagybányán azonban a július 10-ére kitűzött választást a Bercsey-párt erőszakos fellépése miatt nem lehetett megtartani. A júl. 29-i pótválasztáson aztán Ujfalussy Miklós volt főispán fényes győzelmet aratott Bilcz István görög kath. lelkész nemzetiségi jelölt felett.
A választások lezajlása után a vármegye tisztikarára nagy munka várt. Domahidy főispán már székfoglaló beszédében jelezte, hogy az árvaszéknél olyan állapotok vannak, a melyeknél orvoslásra van szükség; beszéde ugyan némi visszatetszést keltett, de a főispán a jún. 8-án tartott közgyűlésen a hozzá intézett interpelláczióra válaszolva, megmagyarázta szavait, azt azonban mindenkinek el kellett ismernie, hogy az árvaszéknél nagy volt a hátralék és rendetlenség. A másik fontos ügy volt a közlekedési útak jókarba helyezése; főleg a tavaszi és az őszi időszakban jóformán járhatatlan volt a fél vármegye s erre már az 1875. decz. 9-i közgyűlésen felhívta a főispán a vármegye figyelmét.
Deák Ferencz halála.
Deák Ferencznek 1876 jan. 28-án bekövetkezett halála hírére a főispán táviratilag jan. 29-ére hívta egybe a bizottsági tagokat, hogy a haza bölcse iránti kegyeletének méltóképen adjon kifejezést a vármegye. Az összes középületekre kitűzték a gyászlobogót, s az 14 napon át hirdette a nemzet veszteségét, mely nagy fiának elhunytával érte. A fővárosban végbement temetésen Jékey Mór alispán vezetése alatt küldöttségileg képviseltette magát a vármegye, a temetés napján (febr. 3-án) a vármegye területén levő összes templomokban megszólaltak a harangok, az április 3-án tartott közgyűlésen a főispán emelkedett beszédben 540emlékezett meg a nagy hazafi érdemeiről, a közgyűlés pedig elhatározta, hogy arczképét közadakozásból megfesteti a vármegye közgyűlési terme számára.
1876-iki intézkedések.
Az 1876. év folyamán tett intézkedések között a következők érdemelnek említést: a nép nevelése érdekében a főszolgabíráknak kötelességévé tétetett, hogy a tanköteles gyermekeket nyilvántartsák s felügyeljenek arra, hogy iskolába járjanak. Ebben az évben létesült a jegyzői nyugdíjalap; megalakúlt a közigazgatási bizottság, a melynek tagjaivá az 1876. évi okt. 2-án tartott közgyűlésen Rába Istvánt, Horváth Dénest, Solymossy Bálintot, Szilágyi Antalt, gróf Dégenfeld Józsefet, Szerdahelyi Gusztávot, Gönyey Gábort, Pollatsek Ignáczot, Reök Pált és Latinovics Lászlót választották meg.
Sok kárt tettek ebben az évben a vízáradások is; az útak és a hídak helyreállítása a vármegye egész évi közmunkáját igénybe vette. Ebben az évben épült a Nagysomkút-Erdőszáda közötti útvonal.
A Tisza szabályozásának ügye még a tavaszi közgyűlésen szóba jött, az alispán jelentésében különösen hangsúlyozta a szabályozás mielőbbi keresztülvitelét, mert különben a partmenti községek elpusztúlnak.
A Kővárvidék bekebelezése.
De az év eseményei között legjelentőségteljesebb volt a vármegyére nézve az 1876: XXXIII. t.-cz., mely a feloszlatott Kővárvidék területének egy részét Szatmár vármegyébe kebelezi be. A vármegye az átcsatolási munkálatok keresztűlvitelére gróf Dégenfeld Pált és Lánczy Istvánt küldte ki bizalmi férfiakúl. A belügyminiszteriumban megtartott tárgyalások eredményekép a feloszlatott Kővárvidékéből 43 község csatoltatott a vármegye területéhez. Az átkebelezett községek közül Kapnikbányát a nagybányai járáshoz csatoltak, a többi község a maig fennálló nagysomkúti járást alkotja.
Ebben az évben szünt meg Nagybánya és Felsőbánya városok önálló törvényhatósági joga is; az 1876: XX. t.-cz. e két várost szintén Szatmár vármegyébe kebelezte be.
1877-ben került végrehajtás alá a közegészségügyi törvény, (1876: XIV.) ekkor alakították meg a vármegyében a 29 közegészségi kört; ebben az évben alakult meg a községi és körjegyzői egylet, s ekkor adták ki az új vármegyei szervezési szabályrendeletet is. Ez a rendelet rendkívül hosszadalmas tárgyalás után jött létre; a belügyminiszter a vármegye által bemutatott tervezetet nem hagyta jóvá s módosítás végett két ízben is visszaküldötte.
Ez az év különben rendkívül mozgalmas volt. Az orosz-török háború kitörése felkeltette a vármegye rokonszenvét a törökök iránt, hiszen még éltek azok a férfiak, a kiknek élénk emlékezetében volt a török kormány magatartása a világosi gyászos napok után, s a kik az ozmán birodalom vendégszeretetét élvezték. A társadalom részéről e rokonszenv csakhamar külsőleg is kifejezésre jutott. Mátészalkán már az év elején megindúlt a gyűjtés a török sebesültek javára, a példát csakhamar követték a többi városok is, és a mozgalom visszhangra talált a vármegyei sajtóban is, a hol főleg Péchy Jenő országgyűlési képviselő fejtett ki lelkes tevékenységet. Az orosz-török háború az 1877 ápr. 16-án tartott bizottsági közgyűlésen is szóba kerülvén, a vármegye felíratot intézett az országgyűléshez, kérte, hogy befolyását a török nemzet iránt nyilvánuló közérzület és rokonszenv értelmében érvényesítse. Az orosz hadak által Bolgárországban elkövetett kegyetlenségek csak fokozták a rokonszenvet a török nemzet iránt. 1877 nyarán Mátészalkán és (aug. 19-én) Nagykárolyban népgyűléseket tartottak, itt Ujfalussy Sándor, ott Domahidy István, Kulin Imre és báró Luzsénszky mondottak szónoklatokat, gróf Vay Mihály beszéde után pedig a népgyűlés kérvényt intézett a kormányhoz, hogy az oroszok által védetlen nőkön és gyermekeken elkövetett kegyetlenségek megakadályozása végett lépjen azonnal fegyveres akczióba. A törökök győzelmének hírére szept. 19-én Nagykárolyt kivilágították, a népgyűlésen Rába István tartott nagyhatású szónoklatot, Ozmán basához pedig üdvözlő táviratot intéztek.
A gazdasági kiegyezési javaslatok tárgyalása alkalmával a vármegye közönsége április 16-án foglalt állást. Ujfalussy Sándor indítványára a közgyűlés 115 szóval 82 szavazat ellen kimondotta, hogy Pest vármegye körleveléhez csatlakozik, s felíratot intéz, hogy az országgyűlés az Ausztriával kötendő vámszövetséget és bankügyi törvényjavaslatot el ne fogadja.
Ezen a közgyűlésen leplezték le a Deák Ferencz és a gróf Károlyi György főispán arczképeit, az ünnepi beszédeket Luby Zsigmond és Péchy Sándor mondották. 541Nagyobb mozgalomra szolgáltatott okot az igazságügyminiszter azzal az intézkedésével, hogy a nagykárolyi törvényszéket feloszlatta. A vármegye közigazgatási bizottsága még ápr. 22-én tett az érdekelt községek képviselőtestületeinek kérelmére az igazságügyi miniszterhez felterjesztést. Az érdekeltek kérvényét Péchy Jenő országgyűlési képviselő nyújtotta be az országgyűléshez, mely azt május 12-iki űlésében tárgyalván, kiadta az igazságügyminiszternek.
A vármegye uj szervezése., Képviselőválasztás 1878-ban.
A vármegye szervezési szabályrendeletét 1877 okt. 1-én tartott közgyűlésében tárgyalta a vármegye közönsége. Az új szabályrendelet szerint a szolgabírói járásokat a következőleg alakította meg: 1. Nagykároly; 2. Mátészalka; 3. Fehérgyarmat; 4. Szinérváralja; 5. Csenger; 6. Nagybánya; 7. Nagysomkút; 8. Erdőd; 9. Szatmár. A belügyminiszternek több kifogása volt a szabályrendelet ellen. Elsősorban a vármegye által a tiszti fizetésekre előírányzott 94.000 forintból 11.000 forintot törölt; többek közt nem járúlt hozzá a negyedik árvaszéki ülnöki és a második alügyészi állás rendszeresítéséhez, úgyszintén kifogásolta a szabályrendeletnek azt az intézkedését, a mely megengedi, hogy a szolgabírák járásuk területén belül bárhol tarthassák székhelyüket. A vármegye a nov. 27-én tartott közgyűléséből válaszolván a belügyi miniszternek, kifejti, hogy a szolgabíró, tekintve csekély fizetését, egy meghatározott székhelyen megélni és irodát tartani nem képes, de másfelől a vármegye nézete szerint - ez az intézkedés beleillik az alkotmányos önkormányzati jogok keretébe.
Miután a szervezési szabályrendelet még nem volt végleg jóváhagyva, a tisztújítást sem lehetett megtartani, pedig a választási mozgalmak hullámai az év vége felé már magasra csaptak. A miniszter decz. 21-én kelt leíratával végre jóváhagyta a vármegyei szabályrendeletet, csupán az alügyészi állás rendszeresítését nem engedte meg s a főispán a tisztújítást 1878 jan. 3-ára tűzte ki.
A küzdelem az alispáni szék betöltése körül folyt. Az egyik párt a vármegye régi alispánját Jékey Móriczot óhajtotta újból megválasztani, míg a másik párt Domahidy István országgyűlési képviselő körül csoportosult. A választási harcz már hetekkel azelőtt felforgatta a vármegye békéjét, annál inkább felcsigázta az érdeklődést, mert a pártok aránya nagyon egyenlő volt s még a választás napján is igen kétes volt az eredmény. A beadott 456 szavazat közül Jékey 233-at, Dornahidy 223-at nyert, így a vármegye alispánja újra Jékey Móricz lett. A többi állás betöltése símán folyt le; főjegyzővé Ujfalussy Sándort kiáltották ki.
Ebben az évben ismét előtérbe lépett a Szamos folyó szabályozásának ügye. A vármegyei képviselők, mint Kende Kanut, Galgóczy Sándor, Péchy Jenő fel is szólaltak az országgyűlésen, e czélra 60.000 frt kormánysegélyt kérvén, de ezt az összeget az országgyűlés nem szavazta meg, így a szabályozásból egyelőre nem lett semmi. Hasonlókép nem sikerült a X. járás szervezése sem; a vármegye közönsége ugyan felterjesztést intézett a miniszteriumhoz, a krassói járás visszaállítása végett, de a miniszter nem engedélyezte a járások számának szaporítását. Még mielőtt az országgyűlés befejezte volna munkáját, szóba került Bosznia és Herczegovina megszállása is. A vármegye már eleve állást foglalt e tárgyban, a május 6-án tartott közgyűléséből felíratot intézett az országgyűléshez, a melyben tiltakozik a megszállás ellen. Azonban hiába volt a többi vármegyék tiltakozása is, megtörtént a megszállás és az jelentékeny befolyással volt a vármegyei közjogi ellenzék megerősödésére. Mindjárt az országgyűlés berekesztése után a közjogi ellenzék Vay Mihály elnöklete alatt a vármegye több kerületében szervezkedett. A vármegyebeli képviselők, a kik túlnyomólag a szabadelvű-párt hívei voltak, a fenyegető veszély hírére csakhamar kerületeikben termettek, hogy a választó polgárságot tájékoztassák. Július havában, daczára a mezei munkának, egymást érték a beszámolók és a programmbeszédek. A boszniai megszállás miatt mindenfelé izgatott hangulat uralkodott, de azért aug. 8-án a választások rendben mentek végbe. Nagykárolyban, hol két jelölt volt, Domahidy Istvánt kiáltották ki képviselőnek, miután Komoróczy Miklós szavazás közben visszalépett. Komoróczy eljárása nagy felháborodást keltett a függetlenségi pártiak körében, a kik elhányva zászlóikat, jelöltjüket halálra keresték, s csak Solymossy Bálint függetlenségi pártelnök csillapító fellépésének köszönhető, hogy vér nem folyt.
A vármegye többi választókerületeiben túlnyomólag a szabadelvű-párti jelöltek győztek. Mátészalkán: Péchy Jenő; Krassón: Szuhányi Ödön; Nagysomkúton: gróf Teleki Géza; Aranyos-Meggyesen: Kende Kanut; Szatmár-Németiben: 542Boros Bálint, ellenben Fehérgyarmaton Kende Tibort függetlenségi programmal kiáltották ki képviselőnek; Csengerben, hol három jelölt volt, Galgóczy Sándor és Kiss Áron függetlenségi közt pótválasztásra került a sor.
A függetlenségi párt csakhamar számot tett a megyegyűlésen is. Az október 3-án tartott közgyűlésen Solymossy Bálint, a függetlenségi párt egyik vezérférfia, a következő indítványt nyújtotta be: "Mondja ki a bizottmány, hogy a kormány feleletre vonása és a hadseregnek Bosznia és Herczegovinából való hazarendelése iránt az összeülendő képviselőházhoz feliratot intéz." Domahidy István és Rába István azonban módosítványt nyújtottak be, melyet a folytatólagos közgyűlésen tárgyaltak le, mikorra már a vidéki bizottsági tagok haza mertek, így sikerült azután a módosított indítványt 57 szóval 43 ellen határozattá, emelni. A függetlenségi párt nem adta fel a harczot. Vay Mihály pártelnök még nov. 3-ára népgyűlést hirdetett Nagykárolyba, mely alkalommal hevesen kikeltek a kormány ellen. Ettől kezdve a szabadelvű-párt minden megyegyűlés előtt értekezletre gyűlt egybe, hogy az esetleges meglepetések ellen magát biztosítsa, ezzel a politika bevonult a közgyűlési terembe is, sőt az ellentét a tisztviselői állások betöltése alkalmával is kifejezésre jutott.
1879-iki Árvíz. Vasutak.
A politikai kérdéseket azonban egyidőre háttérbe szorította a megyeházán az árvízveszedelem. 1879 tavaszán a Tisza és mellékfolyóinak áradása egyre aggasztóbb lett. Szeged város pusztulásán okulva, előtérbe lépett e folyók szabályozásának ügye. Jékey alispán május 7-ére értekezletet hívott egybe a Szamos, Tisza, Túr, Homoród, Batár és Balkán folyók szabályozása érdekében, ezen az értekezleten megalakították a "Szatmár vármegyei vizeket szabályozó társulat"-ot, melynek elnökévé Jékey alispánt választották. A Batár folyó szabályozása csakugyan kezdetét vette, de nagyobb eredményt ebben az évben a szükséges költségek hiányában nem tudtak elérni. 1879 folyamán mozgalom indúlt meg a megszünt vármegyei gazdasági egyesület felujítása érdekében, a melynek elnökévé gróf Károlyi Istvánt akarták megnyerni. Gróf Dégenfeld Imre és Péchy Jenő a Szaniszló-Nyírbátor-Mátészalka közötti vasútvonal létesítésén fáradoztak, ugyanez évben a Szatmár-nagybányai vasút létesítése is szóba jött. A Nagykároly-Mátészalka közötti vasút tervét Ujfalussy Sándor, Keresztszeghy Antal, Svarcz Sándor vetették fel 1880-ban, míg a Nyiregyháza-Mátészalka közötti összeköttetés érdekében gróf Károlyi Tibor buzgólkodott. A tervek közűl legelőbb a Szatmár-Nagybánya közötti vasútvonal építése valósult meg, mely 1884 júl. 6-án adatott át a forgalomnak, míg a Nyiregyháza-Mátészalka között épült vasút 1887 aug. 20-án nyílott meg.
Az 1879. évi rendkívül kedvezőtlen gazdasági viszonyok következtében az év őszén már mindenfelé inség volt.
A vármegye közönsége már az őszi közgyűlésen állandó ínségügyi bizottságot választott s a nyomor enyhítésére a kormányhoz fordult segélyért. A kormány 100.000 forintot utalványozott az ínségesek segélyezésére s megígérte, hogy a következő évben megkezdi a Szamos szabályozását.
1880. év tavaszán ismét árvízveszedelem fenyegette a vármegyét. Márczius 8-án a Szamos folyó Szatmár-Németi és Dara között 100 méter hosszúságban áttörte a védgátat, a Szamosköz alsórésze víz alá került. A vízár átszakította a Nagykároly-Kismajtény közötti vonalszakaszon a vasúti töltést is s a Nagykároly-Szatmár-Németi közötti útvonalat is megrongálta, a hídakat pedig elsodorta, úgy hogy Nagykároly és Szatmár-Németi között a közlekedés megakadt.
Adókezelési pör.
Az 1879. év végén egy adókezelési ügyből kifolyólag összeütközés támadt a nagykárolyi adófelügyelő és Komoróczy Péter mátészalkai járási szolgabíró között, s a kínos ügy az egész éven át foglalkoztatta a kedélyeket. A vármegye közigazgatási bizottsága 1880 jan. 15-én tartott ülésében Baudisz József kir. adófelügyelő ellen elrendelvén a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot, az adófelügyelő a pénzügyminiszterhez felebbezett. A pénzügyminiszter az adófelügyelőnek adott igazat s megsemmisítette a vármegyei közig. bizottság határozatát. A közigazgatási bizottság azonban a febr. 13-án tartott űlésében fentartván előbbi határozatát, újból felterjesztést intézett a pénzügyi miniszterhez. Ez azonban másodízben is megsemmisítette a bizottság határozatát s Komoróczy szolgabíró ellen vizsgálatot rendelt.
Ezt a leiratot az 1880 márczius 19-én tartott űlésében tárgyalta a bizottság; hosszadalmas heves vita után gróf Károlyi István, Gönyey 543Gábor, báró Perényi Péter, Kölcsey Antal, Ujfalussy György és Galgóczy Zsigmond a miniszter leíratát törvénybeütközőnek s a vármegyei önkormányzatra nézve sérelmesnek tartották, ezért lemondtak a bizottsági tagságról s elhagyták az űlést. Kovács Ede és Böszörményi Elek pedig kijelentették, hogy ők a vármegyei közgyűlés előtt fogják lemondásukat bejelenteni. A bizottság többsége így tudomásúl vette a pénzügyminiszter leíratát, ezzel azonban nem ért véget az ügy, mely az április 8-án tartott közgyűlés napirendjére került s addig úgy a fővárosi, mint a helyi sajtó nagy elkeseredéssel tárgyalta az ügyet. Nagy érdeklődés közepett nyitotta meg a főispán e közgyűlést. Megnyitóbeszéde némileg csillapítólag hatott a kedélyekre, majd Kovács Ede és Böszörményi Elek beadták lemondásukat a bizottsági tagságról, de azt a közgyűlés nem fogadta el. Ekkor felállott Rába István és indítványt tett, hogy intézzen a vármegye felíratot a belügyminiszterhez, hogy a jövőben hasonló zaklatásoktól megkíméltessék. Domahidy István, hogy az elkeseredett vitának véget vessen, sürgős indítványt tett, hogy legelőször is töltsék be a választás útján megüresedett bizottsági tagsági helyeket, ezt az indítványt a közgyűlés 152 szóval 119 ellen elfogadta, így a közgyűlés többi tárgyai a folytatólagos ülésre maradtak s ezzel az érdeklődés is lelohadt. A Komoróczy ügyét különben a május 7-én tartott ülésében tárgyalta újból a közigazgatási bizottság. Felterjesztésében kijelenti a pénzügyminiszternek, hogy a szolgabíró ellen törvényes intézkedés szüksége nem forog fenn. Ezzel lezárultak a kínos ügy aktái, melyek épen nem voltak alkalmasak arra, hogy a a pénzügyi igazgatás népszerűségét emeljék a vármegyében.
Vármegyei ügyek.
A büntetőtörvénykönyv végrehajtásával az 1880 aug. 28-án tartott közgyűlésében foglalkozott a vármegye közönsége. A közgyűlés bizottságot küldött ki, melynek feladatává tétetett, hogy a vármegyének és a rendezett tanácsú városoknak azokat a szabályrendeleteit, a melyek valamely cselekményre vagy múlasztásra büntetést állapítanak meg, vizsgálja át s a mennyiben azoknak továbbra leendő fentartása szükségesnek mutatkoznék, hozza összhangba a kihágásokról szóló büntetőtörvény határozmányaival.
Az 1881. év jelentékeny változást hozott a vármegye tisztikarában. Jékey Mór alispán a márcz. 3-án tartott közgyűlésében beadta lemondását, s noha egykori ellenfele, Domahidy István is kérte lemondásának visszavonására, nem volt hajlandó visszavonni. A közgyűlés jegyzőkönyvileg örökíti meg az alispán érdemeit s az új alispán-választást az április hó 5-én tartandó közgyűlésre tűzte ki.
Mielőtt a vármegye közönsége alispánválasztásra gyűlt volna össze, ismét nagy árvizek pusztítottak. A Szamos, Kraszna, Túr és Homoród kiöntöttek, különösen a Szamos balpartján eső vidéket érte a pusztúlás, a vármegyei közlekedési útakat is több helyen megrongálta az árvíz.
Az április 5-én tartott bizottsági közgyűlésben került betöltésre az alispáni állás, melyre Ujfalussy Sándor főjegyző és Domahidy István pályáztak; a vármegye alispánja az előbbi lett, 266 szavazatot nyervén 454-ből.
Képviselőválasztások 1881-ben.
Az 1881. évi képviselőválasztások alkalmával a vármegyei függetlenségi párt teljes erővel ment harczba, majd minden kerületben állított jelöltet, a kik a régi szabadelvű-párti képviselőket nem egy helyen kibuktatták. Szatmár-Németiben ismét Boros Bálintot választották meg, Krassóban Szuhányi Ödön szabadelvű győzött Barta János függetlenségi ellen; Csengerben Domahidy István szabadelvű nyert többséget Kiss Áron függetlenségivel szemben. Mátészalkán Péchy Jenő, a kerület eddigi népszerű képviselője csak 181 szótöbbséggel győzött, Nagysomkúton gróf Teleki Géza 1448 szavazatot nyert. Medan Endre nemzetiségi jelölt 309 szavazata ellenében. Nagybányán ellenben a mérsékelt ellenzéki Lánczy Gyula kibuktatta a kerület eddigi képviselőjét, Stoll Károlyt, Aranyosmeggyesen Kerekes Ágoston függetlenségi győzött, Kende Kanut eddigi szabadelvű párti képviselő ellenében. Fehérgyarmaton Isaák Dezső, Nagykárolyban Schuszterich Ignácz függetlenségieket választották meg.
A csendőrség felállítása.
Az 1882. év folyamán rendezték a vármegyei közmunka ügyét, a mi hosszas tárgyalást igényelt. Különösen az érdekeltségi csoportok új beosztása adott vitára alkalmat. Ebben az évben megtörténtek az előkészületek a csendőrség elhelyezésére és beosztására. Ezt az intézményt, mely 1883 jan. 1-én lépett életbe, és a mely hívatva volt az elavúlt vármegyei rendőrséget felváltani, bizalommal üdvözölte a vármegye közönsége, annál inkább, mert az utóbbi időben mind sűrűbbek voltak a panaszok a vármegyei rendőrség (pandúrok) erélytelensége 544és megbízhatatlansága miatt. Az első beosztás szerint a vármegye területén 18 csendőrőrsöt rendszeresítettek, s 109 csendőrt helyeztek el.
A Széchenyi Társulat alapítása.
A 80-as évek elején, a lappangó dákoromán izgatások ellensúlyozására, Szatmáron közművelődési társulat megalakításán fáradoztak. 1882-ben alakúlt meg, "Széchenyi-Társulat" czímen, elnökévé Schlauch Lőrincz dr. szatmári püspököt, alelnökévé Ujfalussy Sándor alispánt választották meg. Ez a társulat eredményes munkásságot fejtett ki. Az oláh tanítók részére, a magyar nyelv sikeres oktatása czéljából, jutalmakat tűzött ki, szemmel kísérte az oláh izgatásokat is, melyek már a szatmári kath. gimnázium ifjúsága közé is elhatoltak. Gyermekmenhelyeket állított fel, stb. A vármegye, méltányolva az egyesület áldásos tevékenységét, egy százalékos vármegyei pótadót szavazott meg az egyesület segélyzésére.
Sikkasztás az árvaszéknél.
1882. év nyarán botrányos sikkasztási ügy derült ki, mely másfél éven át foglalkoztatta a vármegye közönségét. Barczikay Miklós vármegyei alpénztárnok, jövedelmével arányban nem álló költekező életmódjával, már régebben magára vonta a közfigyelmet. Ujfalussy alispán hivatalba lépte óta, nem egyszer tett kifogást az árvaadósok kötelezvényeinek kezelése körűl észlelt szabálytalanságok miatt; miután pedig e szabálytalanságok az alispán utasítása ellenére sem szüntek meg, az árvapénztár kezelését Bokor Lajosra bízta. Az átadás alkalmával azonban az árvaadósok kötelezvényeinél mintegy 9000 forint hiány merült fel, ezért az alispán előbb fegyelmi, majd bűnvádi eljárást indított az alpénztárnok ellen, a ki azon a napon (nov. 18), melyen bűnügyében a járásbíróság elé idézték, öngyilkossági kisérletet követett el, mely megfosztotta beszélőképességétől, s így többé ki sem lehetett hallgatni. Rövid idő múlva a halál megváltotta őt a földi igazságszolgáltatás sújtó terhe alól.
A vármegye érezte, hogy nagyobb bűntény kiderítése előtt áll. Felterjesztést intéztek tehát a belügyminiszteriumhoz, a honnan Deák Sándor számtisztet küldték ki, az árvaszéki pénztár megvizsgálására. A vizsgálatot rendkívül megnehezítette az, hogy Barczikay a főkönyveket is meghamisította, s így évek óta űzte a sikkasztást. A vizsgálat kiderítette, hogy a sikkasztás 1875-ig nyúlik vissza.
A vármegye az 1883 jan. 23-án tartott közgyűlésében foglalkozott ezzel a kínos ügygyel. Ujfalussy alispán bejelentette, hogy a Zanathy Ferencz főjegyző vezetése alatt megtartott vizsgálat szerint eddig az elsikkasztott összeg 20. 775 frt 86 kr., a melynek fedezésére, a belügyminiszter rendelete értelmében, a közgyűlés első sorban Barczikay hagyatékát, másodsorban Sepsy Antal volt megyei pénztárnokot, Jeney Károly főszámvevőt, Jékey Mór volt alispánt, Csanády János árvaszéki elnököt, Kozmucza János és László Pál alszámvevőket kötelezte. A vizsgálat azonban tovább folyt. A június hó 26-án tartott rendkívüli közgyűlésen az alispán jelentést tett a vizsgálat befejezéséről, mely szerint az elsikkasztott összeg 39. 000 frt 23 kr; ebből 24.000 frt esik a tartalékalapra, s a tulajdonképeni árvapénztári hiány 14.157 frt 83 kr. Az alispán jelentése után gróf Károlyi István indítványozza, hogy az elsikkasztott összeget a felelősségre vont tisztviselők fedezzék. Solymossy Bálint közvetítő indítványt nyújtott be, de a közgyűlés kimondta, hogy a tartalék-alap visszatérítését elengedi, a 14.000 frt. árvatári hiány megtérítésére pedig az ellenőrzést elmulasztó tisztviselőket kötelezi.
A belügyminiszter, hosszas tárgyalás után, 1883 október 31-én helybenhagyta a vármegyei határozatot, azzal a módosítással, hogy ha a sikkasztó hagyatékából befoly is a kártérítési összeg, azt a gyámpénztári tartalékalapból leirt 24.000 frt visszatérítésére kell fordítani. Ezzel ez a kínos ügy lekerült a napirendről, de a miniszteri felszámoló napidíjainak megtérítése még több ízben foglalkoztatta a vármegye közgyűlését.
1883-ban lépett életbe a vármegyék háztartásáról szóló XV. törvényczikk, melynek végrehajtására a vármegye közönsége április 13-án tartott közgyűléséből bizottságot küldött ki. A május 1-én tartott közgyűlésben tárgyalta a vármegye közönsége a kiküldött bizottság által bemutatott új vármegyei-szabályrendeletet, mely a szolgabírói járásoknak új beosztását állapította meg, az eddigi létszám fentartásával, s ezt a belügyminiszter is jóváhagyta.
A Tiszahát elszakadási ügye.
Nagyobb vita folyt Tiszabecs és más 12 község elszakadásának ügyéről, a melylyel első ízben még az 1882. évi közgyűlés foglalkozott, de akkor a Barczikay-féle 545sikkasztási ügy foglalkoztatván a kedélyeket, Tiszabecs és a hozzácsatlakozott 12 község kérvénye háttérbe szorúlt. Az 1883 október 2-án tartott közgyűlésen azonban egyhangúlag kimondotta a vármegye közönsége, hogy az említett községeknek Ugocsa vármegyéhez leendő csatolásához hozzá nem járúl. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban ismét szóba került a vármegye székhelyének Szatmár-Németibe leendő áthelyezése is, s e miatt a szatmári és a nagykárolyi helyi lapok között fél éven át folyt a tollharcz, sőt egy ízben a vármegye közgyűlésén is szóba került ez az ügy, de a közgyűlés Nagykárolyhoz ragaszkodott.
Az év őszén a vármegyei gazdasági egyesület Szatmártt sikerült gazdasági kiállítást rendezett, a miben nagy része volt báró Vécsey József gazdasági egyesületi elnöknek.
A mint a vármegye szervezési szabályrendeletét a belügyminiszter a jóváhagyási záradékkal ellátta, Domahidy főispán a tisztújító közgyűlés határnapját decz. 28-ára tűzte ki. A tisztújítás reggelén a tisztikar testületileg tisztelgett Ujfalussy alispánnál, majd az alispán vezetése alatt a főispánt keresték fel, hogy a főispánnak köszönetet mondjanak. A tisztújítás alig hozott változást a tisztikarba. Ujfalussy alispánt, Zanathy István főjegyzőt és a járási szolgabírákat egyhangúlag újból megválasztották.
Az 1884. év elején az alispáni hivatal ügykezelésében lényeges változás állott be. Eddig ugyanis az elintézés alá kerülő ügydarabokat a vármegyei fő- és aljegyzőknek minden rendszer nélkül osztották szét. 1884 január havától kezdve azonban a szakok szerinti kiosztás lépett életbe a jegyzői karban.
Képviselőválasztás 1884-ben.
A képviselők megbízása már lejárófélben lévén, a függetlenségi párt a bekövetkezendő új választásokra jó eleve szervezkedett. Erre a szabadelvű párti képviselők is megkezdték a beszámoló-beszédek tartását s így májusban már a választási mozgalmaktól visszhangzott a vármegye. A június 13-án tartott képviselőválasztásokon túlnyomólag a szabadelvü-párt jelöltjei győztek. Nagykárolyban, hol rendkívül heves volt a küzdelem, Hegedűs József polgármester kibuktatta a kerület eddigi függetlenségi párti képviselőjét, Schuszterich Ignáczot; Mátészalkán báró Perényi Péter, Nagysomkúton gróf Teleki Géza szabadelvűeket egyhangúlag választották meg. Csengerben Domahidy István, Krassóban Visontai Kovács László, Aranyosmeggyesen Chorin Ferencz, Nagybányán Stoll Károly szabadelvűek győztek. Szatmár-Németiben Boros Bálint, az eddigi képviselő, erős küzdelem után, 561 szavazattal győzött Bartha Endre függetlenségi párti jelölt 435 szavazata ellenében.
A választások után június végén, nehány napi esőzés után, a Tisza és a Szamos kiöntöttek, elborítván Dara, Tótfalu, Sima, Tatárfalva, Csegöld, Kis- és Nagyszekeres, Zsarolyán, Majtis, Kisar, Magosliget, Nagydobos, Kocsord, Nagy- és Kismajtény, Szamosszeg, Ura stb. községek határát. Az árvíz egészen készületlenül találta a vármegye lakosságát, melyre annál súlyosabban nehezedett e csapás, mert a közel 200.000 holdra tehető területen, a melyet a víz elborított, az egész évi termés elpusztúlt. Legtöbbet szenvedtek a csengeri járás községei, melyek közűl Csengerújfalu, Szamosbecs, Ura, Nagygécz, Komlódtótfalu, Csegöld egészen elpusztúltak, Szamosszegen még a házak is összedőltek. Az ínségesek segélyzésére a király 2000 frtot, a belügyminiszter azonnal való kiosztásra 4000 frtot, Erzsébet királyné 500 frtot adományozott; a közlekedésügyi miniszter pedig az útak helyreállítására 5000 frtot utalványozott.
Az év nyarán a magyar írók és művészek látogattak el Beregszászból visszajövet a vármegyébe, melynek közönsége szíves, magyaros vendégszeretettel fogadta őket Nagykárolyban.
A trónörökös látogatása.
Még ez év őszén történt, hogy a trónörökös pár meglátogatta gróf Károlyi Istvánt, nagykárolyi kastélyában. Október 10-én reggel érkezett meg Rezső trónörökös, Stefánia főherczegnővel. A fogadtatásra megjelentek a pályaudvaron, a vendéglátó háziúron kívül, Domahidy főispán, Kovács Leó alezredes, Schlauch Lőrincz szatmári püspök, Ujfalussy alispán, Kende Zsigmond, Teleki Samu gróf, Böszörményi Sándor stb.
Az érkező magas vendégeket Domahidy főispán üdvözölte, Ujfalussy Sándorné pedig rózsából és ibolyából font csokrot nyújtott át a főherczegaszszonynak. A bevonúlás után villásreggeli volt a nagykárolyi kastélyban, mely után megkezdődött a magas vendég tiszteletére rendezett hajtóvadászat, a melyen a trónörökösön és kíséretén kívül gróf Károlyi Gyula, gróf Károlyi Tibor, gróf 546Festetich Tasziló, gróf Csekonics Endre, gróf Teleki Samu és báró Vécsey József vettek részt. A trónörökös három napig volt gróf Károlyi István vendége. A 12-én tartott vadászat után a vadásztársaság tagjai ismét nagy ebédre gyűltek egybe a nagykárolyi kastélyba, a melyre a vármegye urai közűl is számosan hivatalosak voltak. Kimagasló mozzanat volt a háziúrnak a trónörököspárra mondott nagyhatású pohárköszöntője. Az ebéd befejeztével gróf Károlyi István és neje, valamint a meghívottak kikisérték a magas vendégeket a fényesen kivilágított városon át a pályaudvarra, a hol a trónörököspár szívélyesen elbúcsúzott gróf Károlyi Istvántól és nejétől, Csekonics grófnőtől, s az egybegyűltek lelkes éljenzése közepett visszautazott a fővárosba.
Az 1885. évi május 7-én tartott bizottsági közgyűlésre szokatlan nagy számban gyűltek egybe a bizottsági tagok, hogy Domahidy Ferencz főispáni székfoglalójának 10 éves fordulóját megünnepeljék. A közgyűlésre a politikai pártok vezérférfiaiból id. gróf Teleki Sándor vezetése alatt alakított küldöttség hívta meg a főispánt, a kit a vármegye közönsége nevében báró Perényi Péter bizottsági tag üdvözölt, kiemelvén a főispán érdemeit, hogy a pártvillongásokat kiegyenlíteni s az egyetértést a vármegyében mindenkor helyreállítani törekedett. A főispán meghatottan válaszolt s kijelentette, hogy a jövőben is a politikai pártok közötti egyetértés meghonosítását tekinti egyik főfeladatának.
A "Szatmári Széchenyi Társulat", mely alig néhány évi fennállása óta sikerrel vette fel a magyarság érdekében a harczot a nemzetiségi aknamunkával szemben, ebben az évben jelentékeny támogatást nyert a vármegyétől. Károlyi István gróf indítványára az okt. 8-án tartott bizottsági közgyűlés nagy többséggel (120 igen és 4 nem szavazattal) 1%-os közművelődési pótadó kivetését határozta el, de a segély fölötti rendelkezési jogot a vármegye tartotta fenn önmagának, s azt a vármegyei közigazgatási bizottság útján kívánta gyakorolni. A vármegyének ezt a határozatát a belügyminiszter is jóváhagyta.
Árvíz.
Az 1886. év elején ismét árvíz sújtotta a vármegyét. A Szamos kiöntött s többek között elárasztotta Sályi községet, melynek 900 családból álló lakossága hajléktalanná vált. Az ínségesek között megjelent Ujfalussy alispán és nemcsak a mentési munkálatokat vezette, de személyesen is osztotta ki az élelmi szereket az éhezők között. A vármegye társadalma, mint mindíg, úgy most is lelkesedéssel karolta fel az árvízsújtotta szenvedők ügyét, de a folyók szabályozása még mindíg csak a tervezgetésnél maradt.
Ebben az évben lépett életbe a törvényhatóságokról szóló 1886. XXI. törvényczikk, a melynek alapján a vármegyei szervezési szabályrendelet is új átdolgozást nyert, a melyet az aug. 14-én tartott közgyűlésben fogadott el a vármegye közönsége. Ebben az évben került tárgyalás alá az árvaügyi szabályrendelet is, s ez évben alkotott a vármegye közönsége szabályrendeletet a betegség vagy szellemi fogyatkozás következtében munkaképtelenné vált tisztviselőkkel szemben követendő eljárásról.
Az október 7-én és 8-án tartott közgyűlésen ismét politikai kérdések foglalkoztatták a vármegye közönségét. Isaák Dezső országgyűlési képviselő Janszky tábornok ismeretes tapintatlan eljárását szóvá tevén, indítványozta, hogy a vármegye közönsége intézzen felíratot az önálló magyar nemzeti hadsereg felállítása érdekében az országgyűléshez. A közgyűlés többsége azonban hosszabb vita után elvetette az indítványt.
Vízszabályozás.
Az 1887. év elején végre mégis megtörtént az első lépés a vízszabályozás érdekében. A márcz. 21-én Rapaics Radó elnöklete alatt Nagykárolyban megtartott értekezleten bejelentette a kormány képviselője, hogy a Szamos-balparti védművek megépítésére s a Homoród és Kraszna folyók vizének levezetésére 4.365,500 frtot, a Szamos-jobbparti védművek és a Tisza-balparti töltések kiépítésére 3.504,000 frtot vett előirányzatba a kormány. Az értekezlet megnyugvással vette tudomásúl az előterjesztést. A szabályozási munkálatok azonban egyidőre ismét elmaradtak.
Míg a vármegye a vizek megfékezésén fáradozott, tűzvész pusztította a vármegye székhelyét. Május 6-án óriási tűzvész tört ki Nagykárolyban, a mely 325 épületet hamvasztott el. A napokon át dühöngő vész következtében 111 ház pusztúlt el s mintegy 1000 család maradt hajlék nélkül. Az ínségre jutott nagykárolyiak fölsegélyezésére csakhamar országszerte megindúlt a gyűjtés, melyet Schlauch Lőrincz szatmári püspök 500 frttal nyitott meg. Az adakozók között 549ott találjuk báró Hirsch Mór ismert emberbarátot is, a ki Párizsból 6665 frtot küldött a nagykárolyiak felsegélyezésére.
Nagykároly. - A vármegyeháza.
A régi Kővárvidék székháza Nagysomkuton.
Képviselőválasztás 1887-ben. Nemzetiségi izgatás.
A június 17-én megtartott képviselőválasztások nagyobb mozgalmat nem idéztek elő a vármegyében. Nagykárolyban: gróf Károlyi István pártonkívülit kiáltották ki képviselővé, Nagybányán dr. Wekerle Sándor pénzügyminiszteri államtitkárt egyhangúlag választották meg. Fehérgyarmaton Isaák Dezsőt, a függetlenségi párt jelöltjét ismét egyhangúlag kiáltották ki képviselőnek. Aranyosmeggyesen Chorin Ferencz, Krassón Perlaky Elek, Mátészalkán báró Perényi Péter, Csengerben Domahidy István, Nagysomkúton gróf Teleki Géza szabadelvűek győztek. Nagyobb küzdelem csak Szatmártt volt, a hol Boros Bálint, az eddigi képviselő, 439 szavazatot kapott Vállyi Árpáddal, a vármegyei függetlenségi párt egyik tevékeny tagjával szemben, a kire 418 szavazat esett. A választási mozgalmak folyamán a nagysomkúti kerületben ismét felütötte a fejét a dákóromán izgatás, melynek feje Lukács László laczfalusi lelkész volt, a ki ellen a Giródtótfalun június 9-én tartott választói gyűlésen mondott izgató beszéde miatt az ügyészség megindította a vizsgálatot, melynek folyamán szeptember elején előzetes letartóztatásba helyezte a törvényszék.
Lukács letartóztatása óriási izgatottságot keltett a nemzetiségi lelkészek és tanítók között, a kik valóságos hadjáratot indítottak a magyar állameszméhez hű kartársaik ellen, sőt a vizsgálatra berendelt tanúkat is megfélemlítették, hogy terhelően ne valljanak. A vizsgálat másfél éven át húzódott, a vádlott újabb és újabb kifogásai miatt a végtárgyalást csak 1889 július 8-án tartották meg. Három napon át folyt a tárgyalás és utána a szatmári törvényszék Lukács Lászlót felmentette az izgatás vádja alól, mire a vádlott, a ki erre aligha volt elkészülve, a meghatottság első pillanatában a magyar-román testvériséget éltette. Ez az ítélet azonban Lukács Lászlót nem tette bölcsebbé és tapintatosabbá. Az 1892. évi választási mozgalmak alatt egy román nyelvű kiáltványt bocsátott ki párthíveihez, melyben őket értekezletre hívta egybe. A meghívó tartalma miatt a főszolgabíró a gyűlést betiltotta, az ügyészség pedig megindította ellene a keresetet. Ezúttal már nem menekülhetett oly könnyen az igazságszolgáltatás elől. A debreczeni esküdtszék sajtó útján elkövetett izgatás vétségében bűnösnek mondván ki, egy évi államfogházra és 500 forint pénzbüntetésre ítélte.
Az 1888-iki árvíz.
1888 tavaszán ismét nagy árvizek sújtották a vármegyét. Márczius első felében a Szamos kiöntött. Szamosújlaknál és Gyügyénél áttörte a gátakat s közel 60 község került víz alá. Az árvíz Szatmár-Németi határát is elborította, majd márczius 16-án áttörte a töltéseket, s az egész város víz alá kerűlt.
Az árvizek ismét előtérbe hozták a szabályozás ügyét. Április 12-én megalakúlt a vármegyei vízszabályozó-társulat, mely elnökévé Tisza Istvánt, alelnökévé Domahidy Istvánt választotta meg, de ez a társulat sohasem lépett a cselekvés terére. Az árvízkárosultak felsegélyezésére, társadalmi úton is tekintélyes összeg gyűlt be. Ő felsége ismételten adott segélyt, a "Jószív-Egyesület" pedig 5000 forintot szavazott meg.
Véderővita.
1889 elején az országgyűlésen megindúlt véderővita a vármegyében is csakhamar visszhangra talált. Majd minden választókerületben népgyűléseket tartottak, hogy képviselőjüket a véderő-törvényjavaslattal szemben való állásfoglalásra bírják.
A nagykárolyiak üdvözlő táviratot küldtek képviselőjüknek a véderővita alkalmából mondott nagyhatású beszédéért. Domahidy István képviselőt is felszólították a csengeri kerület választói, hogy állást foglaljon a javaslattal szemben. Domahidy e felszólításra a "Szatmármegyei Közlöny"-ben hosszabb nyilatkozatot tett közzé, melyben közölte, hogy a 14. és 25. §§. módosítása czéljából határozati javaslatot nyújtott be.
A trónörökös halála.
A véderő-vita izgalmainak közepette villámcsapásként hatott Rezső trónörökös váratlan halálának híre.
A vármegye méltóképen vett részt az országos gyászban. A főispán február 5-ére közgyűlést hívott egybe, a mikor a vármegye közönsége részvétfelíratot intézett az uralkodóhoz és Stefánia főherczegnőhöz. A közgyűlést megelőzőleg, február 4-én, a temetés napján, délelőtt, a vármegye székhelyén az összes harangok megkondúltak. Február 7-én ünnepélyes gyászistentiszteletet tartottak.
A gyász miatt a vármegye közönsége csak a május 2-án tartott közgyűlésében foglalkozott ismét a véderőtörvényjavaslattal, a mely időközben már 550törvényerőre emelkedett. A közgyűlés a meghozott törvénynyel szemben már nem foglalhatván állást, Vállyi Árpád, Ujfalussy alispán, Jékey Mór és Isaák Dezső felszólalása után egyszerűen tudomásúl vette a többi törvényhatóságnak e tárgyban hozzá intézett átíratát.
A véderő-vita lezajlása után Tisza Kálmán gróf Teleki Gézának a nagysomkúti kerület képviselőjének ajánlotta fel a belügyi tárczát. A vármegye feliratot intézett az uj belügyminiszterhez, akit a nagysomkúti választó-kerület újból nagy lelkesedéssel kiáltott ki képviselőnek.
Ez év tavaszán nagy változás állott be a vármegyei tisztikarban is. Ujfalussy Sándor Jász-Nagykún-Szolnok vármegye főispánjává neveztetvén ki, lemondott az alispánságról. A vármegye székhelyének polgársága fáklyásmenettel tisztelte meg volt alispánját, a kit május 9-én iktattak be új méltóságába.
Székhelyharcz.
Az alispán távoztával vármegyeszerte megindúlt a harcz, mely az eddigi választásoktól annyiban különbözött, hogy a küzdelem nem annyira a jelöltek személyeért, mint elsősorban a vármegyei székhelyért folyt. Ez a székhely-kérdés, mely a kiegyezés óta gyakran felmerűlt, most elkeseredett küzdelemmé vált, különösen, hogy 1889 folyamán a pénzügyigazgatóságot Szatmár-Németiből Nagykárolyba helyezték át. A vármegye egy része Domahidy Sándort óhajtotta volna az alispáni székben üdvözölni, de ő kitért a jelölés elől, okul hozván, hogy a jelöltséget csak abban az esetben fogadja el, ha az alispáni jelöltséget a vármegyei székhely kérdésével nem kapcsolják egybe. A szatmáriak állásfoglalásával szemben azok a vármegyei bizottsági tagok, a kik a vármegyei székhelyet továbbra is Nagykárolyban óhajtották megtartani, szintén szervezkedni kezdtek. Ez a párt, melynek élére gróf Károlyi István, a nagykárolyi kerület országgyűlési képviselője állott, Zanathy Ferencz vármegyei főjegyzőt jelölte az alispáni tisztségre, míg azok, a kik a vármegyei székhelynek Szatmár-Németibe leendő áttételét kívánták, Nagy László körül csoportosultak. Sőt, hogy a zavar teljes legyen, a Nagybánya környéki megyebizottsági tagok Nagybányán gróf Teleki Sándor elnöklete alatt gyűlést tartottak, és ez alkalommal mozgalmat indítottak, hogy Nagybánya székhelylyel egy önálló törvényhatóság alakuljon. A mátészalkai járást is igyekeztek a szatmár-németi székhely hívei az ő pártjukhoz téríteni, de a szept. 8-iki mátészalkai értekezleten, melyre Ujfalussy Sándor volt alispán is eljött, a bizottsági tagok túlnyomólag Nagykároly mellett foglaltak állást.
Az 1889 okt. 3-án tartott közgyűlésen, mely a bizottsági tagok óriási érdeklődése mellett folyt le, Nagy László, a szatmár-németi párt vezére, 285 szavazattal alispánná választatott Zanathy István 224 szavazatával szemben. De alig foglalta el Nagy László az alispáni széket, mozgalom indult meg, hogy a közelgő általános tisztújításon ellenjelöltet állítsanak neki. A bizottsági tagok egy része Domahidy Sándor kir. közjegyzőt kérte fel a jelöltségre, a ki azt el is fogadta, de még november hó folyamán visszalépett.
A decz. 19-én tartott tisztújító közgyűlés nagyobb mozgalom nélkül folyt le. Alispánná ismét Nagy Lászlót választották meg s ezuttal egyhangúlag.
De a nagykárolyi székhely megvédésére a következő év elején (1890 ápr. 13) báró Perényi Péter elnöklete alatt egy külön megyei párt alakult, mely esetleges meglepetések kikerülése végett egy öttagu végrehajtó-bizottságot alakított. A szatmár-németi székhelypárt ezalatt szintén szervezkedett. Jeney Dániel és 107 társa kérvényt nyújtottak be a vármegyéhez, hogy a vármegye székhelye 1891 május 1-én Szatmár-Németibe helyeztessék át.
Ezt a kérvényt a jún. 12-én tartott közgyűlésben tárgyalta a vármegye közönsége. Ezen a rendkívül zajos közgyűlésen a Kovács József, Zanathy Ferencz és Ujfalussy Lajos felszólalásai után a többség, az állandó választmány javaslatának napirendre tűzését mondotta ki, a délután megtartott folytatólagos közgyűlésen Nagy László alispán ismételt felszólalásai után a székhely-kérdés megoldása czéljából egy előkészítő bizottságot küldtek ki, azonban a közgyűlés azt is kimondotta, hogy az áthelyezést csak abban az esetben foganatosítja, ha az a vármegye mindennemű megterhelése nélkül történhetik meg. Báró Perényi Péter mindjárt a közgyűlésen felebbezést jelentett be a határozat ellen, mely szerinte több rendbeli alaki kifogás alá esik. Midőn a vármegye felterjesztette határozatát a belügyminiszterhez, ezzel egyuttal megindúlt a küldöttségjárás is a fővárosba. A szatmári székhely-párt már június hó 25-én tisztelgett a kormány tagjainál Nagy László vezetése alatt, a küldöttséghez Boros Bálint, Chorin Ferencz, 551Isaák Dezső, Domahidy István és gróf Teleki Géza képviselők is csatlakoztak.
A Kölcsey szobor ügye.
A nagykárolyi párt kevéssel ezután gróf Károlyi István vezetése alatt tisztelgett gróf Szápáry miniszterelnöknél. A tisztelgést követő ebéden, melyet gróf Károlyi István adott a Nemzeti kaszinóban, a háziúr a pohárköszöntőjében fölemlítette, hogy Kölcseynek még ez ideig nincs érdemeihez méltó szobra a vármegyében, ezért a vármegye székhelyén felállítandó Kölcsey-szoborra 5000 frtot ajánl fel. Károlyi István szavai lelkes visszhangra találtak az egybegyűltek sorában, s az estebéden 8815 forintot írtak alá a szoborra.
Kölcsey Ferencz születésének 100 éves fordulója ismét alkalmat szolgáltatott a két székhely-párt közötti csatározásra. A július 12-én tartott közgyűlésen, melyen az ünnep sorrendjét kellett megállapítani, a két párt majdnem hajba kapott egymással, hogy az ünnepély egy napon vagy kettőn tartassék-e meg. Végre heves vita után úgy döntöttek, hogy az ünnepély Nagykárolyban a vármegyeházánál kezdődjék, s annak befejeztével az ünneplő közönség különvonaton Szatmár-Németibe megy Kölcsey szobrának megkoszorúzására. Ebben a sorrendben folyt le a magasztos ünnepség aug. 8-án a vármegyében; s nemsokára követte Kölcsey sírjának megkoszoruzása aug. 10-én.
Az október 2-án tartott közgyűlés, mely a nagykárolyi Kölcsey-szobor javára 500 forintot szavazott meg, símán folyt le, de a decz. 4-iki közgyűlésen ismét heves vita folyt a székhely-áthelyezés ügyében. Az állandó választmány Szatmár-Németi városának a székhely-áthelyezés kérdésében tett ajánlatát nem találta elfogadhatónak, de a közgyűlésen a szatmári párt volt többségben s 256 szavazattal 96 ellen elvetette az állandó választmány javaslatát.
A székhely-kérdést egyidőre háttérbe szorította a "közigazgatás és az önkormányzat rendezése a vármegyében" czímű törvényjavaslat, mely ellen a vármegyei önkormányzat hívei, de különösen a függetlenségi párt, nagy harczot indított meg. Nagy László alispán, miután a főispán családi gyásza miatt szabadságon volt, április 3-ára rendkívüli közgyűlést hívott egybe, hogy a vármegye közönsége állást foglaljon e kérdésben. Nagy László indítványát, melyet az állandó választmány is magáévá tett, a közgyűlés Isaák Dezső és Domahidy István felszólalása ellenére, 159 szóval 43 ellen elfogadta és felterjesztést intézett a kormányhoz és az országgyűléshez a közigazgatás államosítása végett. A közigazgatás államosítását azonban, a vármegyék felterjesztései ellenére is, csupán elvileg iktatták törvénybe, a függetlenségi párt obstrukcziója miatt az országgyűlést idő előtt feloszlatták.
Képviselőválasztások 1892-ben.
Az 1892. évi január 28-án tartott választások rendesen folytak le a vármegyében, csupán a csengeri kerületben voltak zavargások, hol az újonnan alakult függetlenségi párt jelöltje, Papp Béla, 75 szótöbbséggel kibuktatta a kerület eddigi képviselőjét, Domahidy Istvánt. Ezt a választást azonban kérvénynyel támadták meg s a képviselőház megsemmisítette Papp Béla megbízólevelét és új választást rendelt. A jún. 23-án tartott választáson Luby Géza, a függetlenségi és 48-as párt jelöltje, egyhangulag lett képviselővé.
A vármegye többi kerületeiben a következőket választották meg: Nagykárolyban: gróf Károlyi István szabadelvű pártit egyhangúlag, Mátészalkán: báró Perényi Péter szabadelvű pártit, Fehérgyarmaton: Isaák Dezső függetlenségit egyhangulag, Krassón: Szuhányi Ferenczet, Nagybányán: Wekerle Sándort, Nagysomkúton: gróf Teleki Gézát, kik mindnyájan szabadelvű-pártiak voltak; Szatmár-Németiben: Ugron Gábort, a függetlenségi párt egyik vezérét.
Ő felségének 25 éves uralkodói jubileumát a vármegye is hagyományos fénynyel ülte meg. A május 5-én tartott közgyűlésből hódoló felíratot is intézett az uralkodóhoz, melyet Zanathy Ferencz főjegyző szerkesztett. A fővárosban lefolyt ünnepségeken Domahidy Ferencz vezetése alatt, küldöttséggel képviseltette magát. A vármegye székhelyén június 8-án szintén ünnepi isteni tisztelet volt.
Ez év őszén vált meg a főispáni méltóságtól Domahidy Ferencz, a ki közel 18 éven át kormányozta a vármegyét. Hosszú ideig tartó hivataloskodása alatt sokat fáradozott a vármegye békéjének megőrzésén. Tapintatos magatartásával egyetértést hozott létre a vármegyében, hosszú főispánsága alatt a közgyűlési teremben csak egy ízben volt nagyobb vihar, midőn a vármegyei székhely-kérdés került napirendre.
552A vármegye az október 6-án tartott közgyűlésen búcsúzott el a távozó főispántól, a kihez a tisztikar nevében Zanathy Ferencz főjegyző, a vármegyei közönség nevében pedig Nemestóthi Szabó Antal intézett búcsúbeszédet.
Ujfalussy Sándor.
Utódává 1892 okt. 4-én Ujfalussy Sándor, Jász-Nagykún-Szolnok vármegye főispánja neveztetett ki. Ujfalussy Sándor 1845-ben Mátészalkán született. Jogi tanulmányait külföldön, Belgiumban elvégezvén, a vármegye szolgálatába lépett. Előbb szolgabíró, majd 1878-ban főjegyző, 1881-ben pedig alispán lett. Alispánsága alatt két nevezetes intézmény létesítésével örökítette meg a nevét. Ő volt az első az országban, a ki alispánsága alatt elfogadtatta a vármegyéjével a községi gyermekmenhelyek kötelező felállítását s az ő alispánsága alatt szavazta meg a vármegye a közművelődési pótadót a "Széchenyi-Társulat" segélyzése czéljából. Érdemei elismeréséűl még mint alispán a III. osztályú vaskoronarendet, később a Lipótrend lovagkeresztjét kapta. Midőn 1889-ben Jász-Nagykún-Szolnok vármegye főispáni székét elfoglalta, a vármegyéből való eltávozását csak ideiglenesnek tekintette, s azóta is állandóan részt vett a vármegye közgyűléseiben. Az új főispán ünnepélyes beiktatását az okt. hó 24-én tartandó közgyűlésre tűzték ki; Szatmár-Németi szabad királyi városban, okt. 27-én volt a székfoglaló.
Egyházpolitikai kérdések
Szápáry Gyula gróf miniszterelnök bukása után a kormányt Wekerle Sándor vette át, a kit nagybányai választói deczember 15-én újból nagy lelkesedéssel képviselővé kiáltottak ki. A Wekerle-kormány kinevezésével előtérbe léptek az egyházpolitikai kérdések, melyek közel két éven át foglalkoztatták a vármegye közönségét és jelentékeny hatással voltak a vármegyei pártviszonyokra is. Még 1893. év elején a két ellenzéki párt szervezkedő értekezletet tartott, mely alkalommal a függetlenségi párt elnökévé Jékey Zsigmondot választották meg, míg a nemzeti párt báró Vécsey Józsefet és Kovács Edét ismerte el vezéreinek.
Nagy László alispán már az 1893 márcz. 28-ára egybehívott rendkívüli közgyűlésen a következő indítványt nyújtotta be: "Szatmár vármegye közönsége mondja ki, hogy az egyházpolitikai kérdésekben a kormány által követett irányt pártkülömbség nélkül helyesli, az abban kifejezett elveket, minők a zsidó vallás reczepcziója, a polgári anyakönyvvezetés, a polgári házasság elvei, a tiszta szabadelvűség és a korszellem követelményeivel megegyezőnek tartja s annak mielőbbi megvalósításában a nemzeti szellem és erő nyilvánulását s erősödését látja, s ezen határozat szellemében a nagyméltóságú miniszterelnökhöz és az országgyűléshez feliratot intéz." Az alispáni indítvány hosszabb vitát idézett elő. Míg Jékey Zsigmond, a vármegyei függetlenségi párt elnöke, Domahidy Elemér, Isaák Dezső és Adler Adolf dr. az alispán indítványát pártolták, addig Kováts Ede napirendre térést indítványozott. A papság nézetét Jordán Károly tolmácsolta, aki szintén Kováts Ede indítványához csatlakozott, kívüle még Nemestóthi Szabó Antal, Pazuchanits Ignácz és Peley József beszéltek a javaslat ellen. A közgyűlés 172 szavazattal 27 ellen elfogadta az alispán indítványát s felíratot intézett a kormányhoz és az országgyűléshez.
Az egyházpolitikai kérdések az 1894 márcz. 8-án tartott közgyűlésen kerültek ismét tárgyalásra. Debreczen városnak e tárgyban intézett átírata kapcsán Jékey Zsigmond határozati javaslatot nyújtott be, melyben indítványozza, fejezze ki a vármegye közönsége bizalmát a kormány és a képviselőház előtt az egyházpolitikai reformok terén tanúsított szabadelvű magatartásáért. A közgyűlés, - bár voltak egyesek, a kik ezt a javaslatot már meghaladottnak tekintették, - rövid vita után elfogadta Jékey javaslatát.
A vármegyei közlekedésügy terén különösen nagyjelentőségű volt a Szatmár - Tiszaújlaki törvényhatósági útvonal kiépítése, mely 1892 végéig egész Szárazberekig elkészült. 1893 május 27-én adatott át a forgalomnak a csengeri Szamoshíd. Az 1893. évi költségvetés keretében a vármegye javadalmazása 97.100 frt-ra emeltetett fel, ezzel együtt a vármegyei tisztviselők fizetésének kérdése is előtérbe lépett, melylyel a május 4-én tartott közgyűlés foglalkozott.
Június 15-én József főherczeg, a honvédség főparancsnoka jött Nagykárolyba, hogy a honvédség felett szemlét tartson.
A magas vendéget a vasúti pályaháznál Ujfalussy Sándor főispán és Nagy László alispán fogadták. A főherczeg gróf Károlyi Istvánnál szállott meg. Másnap szemlét tartván a honvédség felett, jun. 16-án Szatmár-Németibe ment, hogy az ottani zászlóalj felett szemlét tartson.
