| « A ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZABOLCS VÁRMEGYÉBEN. Irta dr. Hofmann Emil, revid Bánóczi József. | KEZDŐLAP | SZABOLCS VÁRMEGYE TÖRTÉNETE. Irta dr. ifj. Reiszig Ede, revid. dr. Borovszky Samu. » |
369SZABOLCS VÁRMEGYE ŐSTÖRTÉNETE.
Irta dr. Jósa András, revid. Nagy Géza
Irta dr. Jósa András, revid. Nagy Géza
A politikai tekintetből ma már szűkre határolt vármegye régészeti szempontból egységet nem alkot, és csakis a Nyír tekinthető ilyennek, mely hullámos, mintegy 4725□ kilométernyi homok-terület, meylet e sorok írója zátonyképződésnek tart, és a mely a Tisza, Szamos, Kraszna, Ér és Berettyó kanyargása között, a vulkanikus kiemelkedés felett képződött örvényben rakódott le azon időben, mikor a magyar síkságot borító édesvízű tenger a Vaskapun át magát rengeteg idő alatt a Fekete-tengerbe átvájta, és a mely Nyírnek legmagasabb pontja, a Tiszának tokaji 0 pontja felett mintegy 90 méternyire emelkedik ki, és a melyből 3349 Szabolcs, 806 Hajdu, 380 Bihar, 290□ kilométer pedig Szatmár vármegyék területén fekszik.
E hullámos homokterületnek különböző magasságban fekvő katlanaiban több százra menő, egy vékástól ezer holdig terjedő, még e sorok írójának emlékezete szerint is halakban bővelkedő tavak képződtek, melyeket csak az előző évtizedben befejezett Nyírviz-szabályozás száritott ki.
Kétséget nem szenved, hogy ez, a környező síkságból legelőbb kiemelkedő, halakban, vadakban bővelkedő és fakampókkal is könnyen művelhető sziget-terület a kezdetleges eszközökkel rendelkező ősnépeknek megélhetését leginkább biztosíthatta.
E feltevésnek kifolyása volt az, hogy báró Vécsey József, volt szabolcsi főispánnal többen vállvetve, mintegy 30 év előtt ősmultunk okmányait kutatni kezdettük; a minek eredménye a szabolcs vármegyei múzeum lett, a melynek tárgyai nem elegendők ugyan az őstörténet megírásához, de mégis mécsesül szolgálnak a koromsötét multnak bevilágítására.
A fejlődés, bizonyára úgy mint másutt, nálunk is a kő-, réz-, bronz- és vas-korszakon át jutott a mai villamos korszakig; de arra, hogy Szabolcsban mikor kezdődött a legősibb korszak, és mennyi idő telt abba, hogy egyik korszak a következőbe átcsapjon, csak sejtelmes adatok vannak.
E korszakok földgömbünkön sem tér-, sem időbelileg nem fedik egymást. Hiszen Uj-Guineában ma is kőkorszakban élnek, míg mi a gőz, a villamosság és a Krupp-ágyu korszakát éljük.
Nem illetheti nyári sovinizmus vádja e sorok íróját, ha azt állítja, hogy a mai Magyarország területén a Nyír adta meg az ősembereknek a legkedvezőbb élet-feltételeket.
370Hogy mikor települt itt meg az első ember, az ugyan nem tudható, de nem lehetetlen az, hogy itt emberek őselefánttal, rinoczeroszszal stb. együtt lakhattak, mert hiszen Belgiumban és másutt döntő bizonyítékait találták annak, hogy ősállatokkal egy időben emberek is lakták földünket.
A Nyír, mint lakott hely az őskorban.
A Miskolczon talált és Herman Ottó által leírt szakóczákat, a tiszafüredi Tariczky-féle múzeumban őrzött, mindkét végén kihegyesített és végei közelében mesterségesen átfúrt csont-eszközt, mely a Tisza feneke alatt 11 méter mélységben őslénycsontokkal együtt caissonban találtatott, tehát a munkálat alkalmával kívülről oda nem hatolhatott tárgyat, nem ismerhették el ugyan a paleolit korszakból származóknak, de a kritika e sorok íróját nem győzte meg.
A szigoru tudósok nem hisznek unikumoknak, pedig minden lelet unikum volt addig, míg a hasonló második tárgyat meg nem találták.
Nézetünk szerint végérvényesen nincsen még eldöntve az a kérdés, hogy e vidéket s általában Magyarországot az őskorszakban lakták-e emberek vagy sem. - Ez tehát függőben marad.
Azt azonban, hogy a Nyírt az u. n. csiszolt kőkorszakban lakták, bizonyítja az I-ső tábla is, melyen 45 db finomabb kőtárgy és 7 db. szarvasagancsból készült tárgy látható.
E tárgyak granitból, a trachitnak különböző válfajaiból, kalczedonból, szaru- és homokkőből stb. készülvék, tehát olyan kőzetekből, melyeknek némely része csak igen távoli vidékről származhatott ide, bizonyítékul szolgálván arra, hogy azon időben az itt lakóknak messze tájakkal volt kereskedelmi összeköttetésük.
Azt, hogy honnan kerültek hozzánk, - szakértők szerint - csak azon esetben lehetne meghatározni, ha górcsövi csiszolatok készíthetése végett a tárgyakat megrongálnók.
Hogy ezek a kőeszközök a nyersanyagból itt dolgoztattak fel, bizonyítani látszik az I. táblának felülről számítva a második sor közepén ábrázolt homokkőből készűlt, Tisza-Polgáron talált balta, a melyen a lyuknak miként történt fúrási módja észlelhető. A fúrása a két átellenes oldalon kezdetett meg, de be nem fejeztetett. A lyuk az egyik oldalon, a balta vastagságának felén túlhaladt, míg a másik oldalon alig hogy megkezdetett.
Mindkét lyuknak közepén egy-egy csap áll ki, a mi azt bizonyítja, hogy a fúrás nem egy tömör, hanem egy cső alakú hengerrel történt, mely súlylyal megnehezítve, a csövön átdugott vezérpálczával helyzetében rögzítve, vonóval forgatva, kovarcz-por és víz segélyével vájta a lyukat.
A bodzafának az a szerep jutott, a mi a gyorsan forgó rézkorongnak jut a gyémánt-köszörülésnél, a mikor a gyémántport a rézkorongra hintik és a pálczára sellakkal rögzített gyémántot az aránylag puha rézkorongon tetszés szerinti alakra csíszolják.
A keretnek szűke nem engedi, hogy minden lelőhelyet és az ajándékozók neveit felsoroljuk, de hiszen a múzeumban ez minden tárgyon jelezve van; de még azért sem, mert nincs vármegyénknek egyetlen községe sem, melynek határában, különösen a tavak mellett levő homok-fúvásokban, obsidián-, kovarcz- és jaspis-késeket, nyílakat, szilánkokat, több helyen kőmagokat is, ős-cseréptöredékekkel együtt találni ne lehetne, tehát minden falut és pusztát fel kellene említenünk.
Nem mondjuk, hogy minden kőeszköz itt készült, mert hiszen az I. tábla közepén látható kalczedon-balta is, - melynek másolata a nemzeti múzeumban van - megboldogult dr. Rómer Flóris szerint Dániából származhatott, pedig Székelyben találtatott és dr. Korányi Frigyes ajándékozta múzeumunknak.
A Nyír, mint kőkori eszközök gyártó helye.
Kétségtelen azonban, hogy a Nyírben is gyártottak kőeszközöket. Bizonyítják ezt a rengeteg mennyiségű, használatra nem alkalmas obsidián és egyéb szilánkok és különösen a munkálni meg nem kezdett obsidián-tömbök, melyeknek egyik, hat kiló súlyu - Turán talált - példánya, bármely ásványtani gyűjteménynek díszére válnék.
Annak, hogy a Nyír őslakói a kőeszközök készítésének mily magas fokán állottak, bizonysága az I. tábla második sorának bal szélén ábrázolt nyél 371lyukánál ketté tört, gombban végződő kemény trachit kalapács-töredék, mely félreismerhetetlenül csakis esztergán készülhetett.
A középső sorban látható - homokkőből készült - nagy balta nyélbe alkalmazva nem volt, mert egyik oldalán, a felső végéhez közel, finoman csiszolt homorulat látható, mely kétségtelenűl a jobb hüvelyk-ujj befogadására szolgált, nyilván azon czélból, hogy a kézből könnyen ki ne eshessék. E már a csiszolt kőkorszakra valló tárgyat kezdetleges - nyél nélküli - használati módja miatt, átmeneti alaknak véli e sorok írója, a csiszolt-neolit kőkorszakba. Hogy milyen emberfaj lakta e vidéket azon időben, ezt meghatározni nem tudjuk.
A vármegye őslakói.
Ezen - régészeti szempontból - fontos kérdésnek megoldása tisztázásra vár, a melyhez egy morzsával a következőkben kivánunk hozzá járulni.
Az ajaki határban, közel a kis-várdai vasúti állomáshoz, Czóbel Imre birtokán 1867-ben, határárok ásása alkalmával több kővésőt és nagy kovakéseket találtak és innen került dr. Rómer Flóris szerint az első biztos magyar lelhelyü nagyobb kovakés a nemzeti múzeumba.
E lelhely közvetlen közelében - egy mocsáros hely szélén - br. Vécsey József, dr. Rómer Flóris és többek társaságában, e czikk írója is tevékeny részt vett egy őstemető kutatásában.
Mintegy nyolcz sír bontatott fel; - de van ott még több is. - A csontvázak - valószínűleg a humus-sav behatása folytán - teljesen épek voltak. Két koponyát a szabolcsi múzeum őriz. A csontvázak arczczal keletre irányítva, baloldalra fektetve, fejüket bal kezükön nyugtatva, összekuporodott helyzetben voltak, mint azt dr. Wosinszky Mór Tolna vármegyében Lengyelen is találta. Ezt a temetkezési módot Egyiptom praehistorikus (Menes előtt) népénél is észlelték. - Némely csontvárnak hátuljánál, lábainál nagyobb - a földnek súlya által összetörött edény volt.
Mindegyik csontváz szája előtt 4-6 apró edény volt elhelyezve, nyilván azon czélból, hogy a túlvilágon ne éhezzenek. Ez edénykék többnyire nem korongon készültek, de akadtak korongon, finoman készültek is, de minden diszítés nélkül és annyira rosszul voltak égetve, hogy dr. Rómer Flóris felügyelete alatt, zsebkéssel és nagy gondddal faragván ki azokat a környező televényes agyagból, mégis csak kettőt lehetett ép állapotban kiemelni, melyeket dr. Rómer magával vitt.
Mellékesen jegyezzük meg, hogy nálunk a homokos talajban a honfoglaláskori, árpádkori sírokban a csontvázak többnyire el vannak enyészve, míg a sokkal régibbekben - de anyagos rétegben - épebbek.
I. tábla.
A szabolcs vármegyei múzeum őskori gyüjteményéből.
Saját felvételünk.
372Az ajaki sírokban talált csontvázak az őslény-csontokhoz hasonló színüek és szilárdságuak.
Azt, hogy a csupán kőeszközöket használt őslakóink, vidékünkön az agyagiparnak mily fokán állottak, mai tájékozottságunk szerint csakis az ajaki temetőben lehetne megállapítani. Annyi bizonyos, hogy az agyagipar akkor magasabb fokon állott, mint a milyenre honfoglaláskori és árpádkori temetkező helyeinken akadunk.
A közbe eső bronzkorszaki és népvándorláskori agyagedényeknek kitünő, páratlan példányait őrzi a múzeum, míg az úgynevezett La Tène-koriak, még az ajaki kőkorszaki edények mögött is messze állanak.
Úgy látszik, hogy az ősidőkben is, a harczias népek kevesebb súlyt fektettek az iparra, mint a békében élők. Asz agyagipar itt nem haladt fokozatosan, hanem haladás és visszaesés váltakozott egymással.
A bronzkorszak.
Az úgynevezett bronzkorszak fénykorát, a csücsköshasu és spirális díszítésü edények jellegzik, melyeknek számos példányát őrizzük; csakhogy számos bronz depotleleteink nem ilyen edényekben találtattak, hanem kivétel nélkül olyanokban, melyeket minden szakrégész kőkorszakból származóknak tekintene. Úgy látszik, hogy az ősidőkben is voltak olyan különbségek az agyag-iparban, a milyent a gömöri zsaluzsányi fazekasoknál és a herendi porczellángyárban mai napon is észlelünk.
Nem vonható kétségbe az, hogy a kő-, bronz- és vaskorszak évezredek alatt váltották fel egymást; de ez nem zárja ki, hogy a kőeszközök használata mindjárt a bronz elterjedésekor megszünt volna, sőt még vas tárgyakkal együtt is találhatók, különösen félreesőbb helyeken tanyázó szegény törzseknél. Ilyen lehetett az a nyírségi törzs is, melynek emlékeit a II-ik tábla tünteti föl.
1888-ban a Tisza szokatlan módon megáradt, és a Rakamaz és Timár között levő fensík oldalából sok földet elsodort, de az 1-2 méter magas és mintegy 500 méter hosszú kultur-rétegben rejlett tárgyak, a réteg aljában megmaradt iszapban maradtak.
Innen kerültek az ábrázolt tárgyak is: kővésők, balták töredékei, obsidián- és kova-nyílhegyek, kések, átlyuggatott fenőkövek, orsógömbök, csontvéső, bronzfűrész töredéke, bronzöntő kemencze, melyet Pulszky Ferencz és dr. Hampel József is annak ismert fel, népvándorláskori csat, kaszafenőkő-tartónak látszó, veresre festett, szaru alaku, durva agyag-edény, nem korongon készült bögre és füles tálka, és számtalan, analogia nélkül álló díszítésü, kő-, bronz- és vaskorszakra valló cseréptöredék, kagyló és felhalmozott unio pictorum. E sorok írója úgy észlelte, hogy ezen töredékek a partoldalban nem a különböző kor szerint vannak egymás fölé települve, hanem vegyítve minden rend nélkül, a mely körülményből azt kell következtetni, hogy itt olyan nép lakott, a mely még a vaskorszak ideje körül is jobbára kőeszközöket használt.
Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerész, ugyanitt egy serpentinből készült pecsétnyomót is talált, mely Vámbéry által fejtetett meg. "Jechiel Serega ben Menachim Gerson" a felírata. A Serega család, mely Vespasian idejében menekült Salonikiba, ott ma is virágzik.
A kultúra hozzánk nem nyugatról jutott, bár azzal némi összeköttetés volt, mert itt-ott akadnak ugyan, de igen szórványosan, római érmekre a Trajanustól Nagy Constantinusig terjedő időszakból, valamint a római izlés befolyása alatt álló, - a Kr. e. évezred második felére tett La Tène-kori éles hasu és ezen kort jellemző fibulákra, de egyéb nyugati nyomok nincsenek, melyek azt engednék bizonyítani, hogy itt valamikor nyugati népek vetették volna meg lábaikat.
Rézkorszak.
A rézkorszakból 12 tárgy került Szabolcs vármegyéből az ottani múzeum birtokába, a melyeknek alakja azt bizonyitja, hogy nem azért készítettek eszközöket rézből, mert a bronz készítéshez szükséges ónhoz nem juthattak, hanem azért, mert az ónt, tehát a bronzot egyáltalában nem ismerték. - Hiszen azon esetben, ha az ónból kifogytak volna, az addig használt bronzeszközöknek legalább alakját megtartották volna, már pedig a réz és bronztárgyak annyira különböznek egymástól, hogy azokat a fémipar különböző fázisai termékeinek kell tartanunk.
373A réztárgyak a III. táblának felső bal részletén láthatók. Sámson: Keresztben álló kétélü csákány. - Tura: Egy kétélü csákány és egy karcsu fokos. Egyik vége élben végződik, a másik hengerded. Egyforma hosszúságuak. - N. Halász: Egyélü, rövid, széles foku fejsze - Nyír-Lugos: Két keresztbe álló élü csákány. - Sényő: Egyélü, kevéssé hosszú, vaskos foku fejsze.- Tass: Nyél-lyukánál csappanós balta, szép sötét veres szironynyal. - Nyír-Bakta: Négyszögű szúró eszköz. - Ajak: Egy-élü rövid-foku balta. - Bács-Aranyos: Nyéllyuknál letört balta. - Szabolcs község: Véső. - Szabolcs vármegye: A tassihoz hasonló balta. Lásd III-ik tábla, bal, felső negyed. Az ujabb kutatások szerint nem mindegyik tárgy osztható be a rézkorszak emlékei közé, különösen a keresztben álló, két élü csákányokat tartják későbbieknek; ellenben a rézvésőket általában a bronzkulturát megelőző korszak maradványainak tekintik.
II. tábla.
Rakamaz-timári őstelep.
A szabolcs vármegyei múzeum őskori gyűjteményéből.
Saját felvételünk.
A bronzkor tárgyai és lelőhelyei és e kor népe.
Az u. n. bronkorszakból, tekintve a Nyírnek aránylag csekély területét, a rövid időt, mely alatt azok gyüjtettek és a csekély érdeklődést, elég gazdag a szabolcsmegyei múzeum.
Az alakoknak sokfélesége, a bronzrögök, melyeket majd minden depótleletben találunk, a rakamazi, agyagból készült bronzöntő kemenczének töredéke, a mely körül nagymennyiségű, alaktalan, veresre égetett földtömbök voltak, egy Nyíregyházán talált igen kezdetleges grafit olvasztó-tégely, melynek külső oldalára a kifutott bronz még most is oda van tapadva, kétségtelenül igazolják azt, hogy ősnépei bronz-eszközöknek más vidékről való behozatalára utalva nem voltak; sőt mesterek voltak e téren.
A vármegye bronz lelőhelyeinek és tárgyainak aránylag nagy száma azt a kérdést veti fel, hogy honnan került ide ez a nép és mikor, milyen 374fajhoz tartozott, miként készítette eszközeit, milyen szokásai voltak, mikor enyészett el és hova lett?
Mindezekre a kérdésekre ma még alig felelhetünk. Mindössze annyit állíthatunk, hogy a bronzkori népnek huzamos ideig kellett itt tartózkodnia, még pedig, Reinecke Pálnak a magyarországi bronzkor kronologiájáról az Archaeologiai Értesítő 1899. évfolyamában közzétett vizsgálatai szerint, legalább is ezer évig, mely Kr. e. körülbelül 2000-től tartott Kr. e. 900-ig s legrégibb szakában meglehetős egyformaságot tüntet föl Közép-, Észak- és Nyugat-Európával s ez összeköttetés megmarad a bronzkor későbbi szakaiban is, úgy hogy a magyarországi bronzkor nagyjában egyezik Monteliusnak a skandináv területre vonatkozó osztályozásával.
Ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy a Kr. e. második évezred kezdetétől fogva Skandinávia felől egy nagy népáramlat volt folyamatban hazánkon keresztül a Földközi-tenger melléke felé, a hol a keleti kulturák befolyása alatt s másféle népfajokkal (iberekkel, etruszkokkal, ligurokkal, pelaszgokkal) való keveredés következtében az általános európai bronzkulturától sokban eltérő kulturális viszonyok fejlődtek ki.
A középeurópai bronzkulturából a vaskorba való átmenetet a hallstatti kultúra foglalja magában, melynek nyomai hazánkban csak szórványosan észlelhetők, ellenben többszörös kapcsolatot tüntet föl a Kaukázussal.
Vannak azonban a hallstatti kulturát jellemző bizonyos emlékek, minők a két gúzszsal bíró, kettős T alakú, fülekkel ellátott bográcsok, melyek nálunk még a tiszta bronzkultura emlékei.
Ilyenféle bogrács van a bécsi múzeumban Hallstadtból egy, Galicziából Unitzról három, Darnaynál Sümegen egy, Somlyóról egy, e vidéken pedig a híres hajdú-böszörményi leletből van a nemzeti múzeumban egy.
Nekünk Mária-Pócsról van két gyönyörü példányunk, egy pedig a Nyírhez tartozó Kántor-Jánosiból, mely csupán bronz eszközöket tartalmazott, mint azt alább felsorolva látni fogjuk. Vastárgyaknak nyomait sem tartalmazta.
Kétségtelen tehát, hogy ez az u. n. hallstatti kroszakot jellemző edény nem a Kr. előtti évezred első felében, hanem nálunk már előbb tiszta bronzkorszakban használatban volt, tehát előbb, mint Villafrancában, Hallstattban és másutt, a hol ez edények vastárgyakkal együtt találtattak, tehát minden esetben későbbi időből származnak, mint a miénk.
Az a tekintélyes számú bronzlelet, melyet Lehóczky Beregből és Ungból, mi pedig Szabolcsban kis területről rövid idő alatt összehoztunk és a mi, tőlünk nyugatra, inkább szorványosnak látszik, megengedi azt a feltevést, hogy bronz-népek, - ha szabad ily kifejezéssel élni - ugyanazon úton, a Kárpátokon át jöttek be, a melyen honfoglaló őseink, korábban pedig a népvándorláskori germánok és szlávok hatoltak be.
Nem minden esetben helyes azon állítás, hogy a népvándorlás csupán a nagy folyók mentét követte.
Azt, hogy milyen fajhoz tartoztak a mi bronzműves őslakóink, sejteni igen, de megállapítani nem lehet, mert eddig a bronztárgyak mellett sem csontvázakat, sem pedig hamvvedreket nem találtunk.
Valószínű, hogy halottaikat elégették, s hamvaikat szélnek szórták.
Hogy ez a nép, a hallstatti, vasat ismerő nép előtt pusztult el, valószínű, mert különben fejlődtek volna és a bográcsok közelében a hallstattkoriakhoz hasonló vasnyomokra is akadtunk volna.
A bronzöntésben nagy mesterek voltak. Bizonyítja ezt a Kállay András által ajándékozott kemecsei lelet, mely a VI-ik 3. ábrán feltünő bronzcsótáron észlelhető, és a melyhez hasonló a nemzeti múzeumban őriztetik.
A nemzeti múzeum kevésbé díszes példányának származása bizonytalan és csak magános lelet; a mienk szebb és a mint látható, számos egyéb tárgygyal találtatott egy fazékban.
E csótár lánczszemei felváltva kisebb és nagyobb karikákból állanak. A kisebb karikák egy darabból vannak öntve, a nagyobbak pedig előre öntött fél-karikák, melyek megolvasztott bronzba lettek mártva és azonnal összeillesztve. A forrasztásnak kiemelkedő határvonalai tisztán láthatók.
Szilárd anyagból készült öntőmintákat még nem találtunk ugyan, 375de valószinű, hogy az öntésnek három módját ismerték. A csótár-lánczot képező félkarikák nyilván szilárd mintákba lettek öntve, mert teljesen egyformák.
Vannak olyan depót-leleteink, melyekben több tárgy alakjára, terjedelmére nézve teljesen azonos, tehát ugyan egy mintába lettek öntve; de ugyanabban a leletben akadunk olyan tárgyakra is, melyek hasonlítanak ugyan egymáshoz, de nem azonosak. Lehet, hogy ezeket előbb viaszból mintázták, azután agyagba ágyazták, a viaszkot kiolvasztották és az így támadt üregbe öntötték a megolvasztott bronzot.
III. tábla.
1. Réztárgyak. - 2. 3. 4. Szórványos bronzleletek.
A szabolcs vármegyei múzeum őskori gyüjteményéből.
Saját felvételünk.
Egy harmadik öntésmód mellett tanúskodik a napkori bronz-lelet, melyről nincs ugyan ábra, de a bronz-lelet felsorolásában feltalálható; ez a lelet annyiban is érdekes, mert unikumot is tartalmaz, t. i. két tiszta ónból készült sarlót és egy öntőcsapot. Ezen öntés nyilván a szilárd mintának kipróbálására történt. E leletben a fülecskével ellátott öt köpűs balta teljesen azonosak, sőt még egyforma díszítésűek is és ez is azonosnak látszik. De ha a kiemelkedő díszítési vonalaknak egymástól való távolságát körzővel megmérjük, a különbség feltűnik. Egy sima felületü minta nyomatott tehát a homokba és a díszítő vonalak utólagosan lettek bámulatos ügyességgel a mintába karczolva, mely megsemmisült és mindannyiszor újra készült.
Mily sok ideig laktak e vidéken, kitűnik a sok leletből, mert különben 376nem hagyhattak volna annyi nyomot maguk után. A mi van, az csak kis része lehet annak, a mi harmincz év előtt napfényre került. Biztos tudomásunk van arról, hogy azelőtt a bronzleleteket csengetyűöntésre használták fel.
Hogy a Nyírvízszabályozás alkalmával kiemelt több millió köbméter földtömegből mi került felszínre, nem tudjuk, mert azalatt a nyolcz év alatt gyűjtéssel senki sem foglalkozott.
Bronz-leleteink részint szórványosan találtattak, részint mint depót-leletek - többnyire edényekben, még pedig olyanokban, melyek a kőkorszaki edényektől alig, vagy épen nem különböznek.
Szórványos leletek.
Szórványos leleteinknek lelőhelyei és tárgyai a következők:
Tura. Fülecskével ellátott köpüs balta, európai tipus, a milyeneket hazánkon kívűl másutt is találnak. Kemecse. Ugyanaz félholdalakúlag kivágott, melynek a fülecskével átellenes széles kihegyesedve felnyúlik és a milyenek csaknem kizárólag hazánk területén találtatnak és így magyarországi tipusnak tekintendő. Kis-Várda vidéke. Végen nyéllyukas balta. Ez az egyetlen bronztárgyunk van, mely rézkori tipus. Balkány. f. e. k. b. magyar tipus. Tura f. e. k. b. európai tipus. Tura f. e. k. b. - m. t. Bőköny. f. e. k. b. - m. t. Ny. - Bakta. f. e. k. b. - m. t. Tisza Eszlár. f. e. k. b. - e. t. Nagy-Falu vaskos nyitott végű, kívül-belől éles nagy karika. Petneháza. Hengerded vaskos, nyitott végű karperecz. Kék. Hengerded köpczös, nyitott végü, kivűl vonalakkal díszített karperecz. Nagy-Falu f. e. k. b. - Köpü nyílása letompított négyszög. Erdélyi tipus. Ilyen múzeumunkban több nincs. Bűd-Szt.-Mihály. f. e. k. b. - m. t. Mária-Pócs f. e. k. b. - e. t. - Kenézlő. f. e. k. b. - m. t. Nyíregyháza. Lásd III-ik tábla, jobb felső negyed.
Szabolcs m. Bronzfűrész. Rohod. Bronzbalta töredék. Nyíregyháza. Bronzfűrész. Nyír-Bakta. Lándzsa. Kis-Besenyőd pa. Szélein felhajtott három szeglyukkal ellátott markolatu tőr gyönyörű szironynyal. Hugyaj-Fövenyes tanya. Legrégibb bronzkori tőr. Kenézlő Lándzsa. Besenyőd. Lándzsa. Ny.-Bakta. Keskeny köpüs véső. Acsád. Köpüs baltának éltöredéke. Kis-Várda. Kés. Takta-Kenéz. Lándzsa és két köpüs balta m. t. E leletnek nagy része gróf Andrássy Manó birtokában van. Sényő. Füles köpüsbalta e. t. Pazony f. e. k. b. Kettő magyar, egy európai tipus. Lásd III-ik tábla, bal alsó negyed. Levelek. Két harczi csákány. Berencs. Két harczi csákány. Hadház Egy h. cskány. Nyíregyháza egy h. csákány, Szabolcsmegye Két h. csákány Lásd III-ik tábla jobb alsó negyed. Tisza-Eszlár. Nagy f. e. k. b. európai tipus. Anarcs. Kis f. e. k. b. - e. tipus. Nagy-Báka. Csillag-buzogány szép patinával. Két ehhez teljesen hasonló, de kisebb buzogány őriztetik a bécsi hist. múzeumnak XII-ik termében, VI. szekrény 342.343. Levelek. Csészefejes tűnek felső része. Berencs. Négy harczi csákány, egynek feje letörve. Ezekről ábra nincs. Kék a besztereczi mocsár által körülvett nagy két-udvaru földvár közeléből. Nádlevelű bronzkard. Markolatának feje lapos kihegyesített, kerűlék alakú, ~ motívumú meander-szalagokkal díszítve. Markolata sötétfűzöld zománczczal, (nem patinával) bevonva. Penge, nádlevél alakú. Tuzsér. Három világos zöld patinájú kard. Markolat 3-3 körülfutó léczczel és ezeknek közeli különféleképen díszitve. Penge: liliom levél alakú. Egyik csészés, kettő korongos markolat-fejjel. Vaja. Kard. Markolat korongos fejű, három körülfutó léczczel. Líliomlevél alakú pengének töve és hegye vonalakkal díszítve. Pazony. Kard. Korongos fejű, három-léczes markolat. Penge liliom-levél alakú. Vaja. Két nádlevél pengéjű kard. Markolat lapos, felhajló szélekkel, melyek a markolatot borító, elpusztult lemezeket határolták. Ezeknek ábráit lásd IV-ik táblán. Tura. Kis fejű tű. Csobaj. Gombfejű és egy gömbfejű tű. Téth. Gömbfejű tű. Szabolcs m. Korongos fejü, alább kihasasodó, rovátkos díszítésű tű. Demecser. Ugyanilyen, de korongja hiányzik. Ramocsaháza. Hasonló, hegye letörve. Büd-Szt.-Mihály. Fibula. La Tène tipus, gyönyörü szironynyal. Csobaj. Fibula, kerülék alakú díszített lemez-középtaggal. Lásd V-ik tábla 2. Keék. Bronz sarló csecsnyújtványnyal. Székely. Két hasonló sarló. Geszteréd. Karperecz töredék kívül díszítve. Lórántháza. Csákánynak egyik hengerded ága. Rajta egy kacsához hasonló madár-alak áll. Ehhez hasonló, de egészen ép példány az Egger-féle gyűjteményből a British-múzeumba került. Szabolcs megye. Lándzsa alakú picziny köpüs nyílhegy. Kemecse. Két db három szögű köpüs nyílhegy. Szkytha származásúnak tartják. Kis-Besenyőd. Egy szkytha és öt nyélbe szúrható, négy oldalú, hegyes, kúp alakú nyílhegy. Szabolcs m. Egymásra fekvő végű, kívül-belől éles karika és egy fűrész-töredék. Lásd V-ik tábla 7. Kis-Várda vidéke. Fülecskével ellátott köpüs balta.
Csoportos leletek.
Csoportos leletek: Ezek csaknem kivétel nélkül, a kőkorszakiakhoz hasonló durva cserépedényekben találtattak, melyeket a találók rendszerint szét szoktak zúzni.
Viss. Kis fokos, nyéllyukánál letörve. Egymásra hajló végű karika. Egy lándzsa; igen szép munka, egy csótárvégnek fésű alakú csüngő dísze. Egy tölcsér alakú csüngő dísz. Lásd V-ik tábla 7.
Kántor-Jánosi. Igen nevezetes lelet, mert egy úgynevezett hallstattkori kettől T alakú füllel és két gúzszsal ellátott bográcsban találtatott, minden vastárgy nélkül. Egyik gúzsa hiányzik. Feneke töredezett, pereme sűrűn egymás mellé helyezett félkörkarczolatokkal és több körülfutó párhuzamos fonallal van díszítve. Két hasonló, de egészen ép szép példányunk van Mária-Pócsról. Az egyik sima, igen szép, világos zöld patinával. A másik olyan trébelt félgömbű dudorokkal van díszítve, mint az Unitzon: Galicziában talált három bográcsnak egyike, melyek a bécsi Historisches Muzeum XI-ik termében, a 62-ik szekrényben őriznek. A k.-jánosi bográcsban talált bronztárgyaknak egy részét széllyel hordták. A megmentett tárgyak a következők: Négy zárt karika, kívűl-belől éles. Egy nyitott végű, kívül vonalakkal díszített karperecz. Öt db nyitott végü háromféle karika. Egy kés, melynek hegye hiányzik. Egy fűrésztöredék. Egy kifelé álló bütykü sarlótöredék. Egy kard, melynek 377pengéje nagyrészben hiányzik. Markolata a szokottnál jóval kisebb, és csak egy körülfutó léczczel van díszítve. Markolatának korongja vagy csészéje nincs és nem is volt, csupán egy gombban végződik. Markolat és penge egy darabban van öntve. Hasonlót nem láttunk. Két bronzszög és két bronzlemeztöredék. Lásd V-ik tábla 3.
Papp. Egy nagy lándzsa. Két nyitott végű, vastag, hengerded karperecz. Egy kis fokos, nyéllyukánál letörve. Egy nagy spiralis. Két harczi csákány. Egy korongos tű, felső negyede táján megvastagodva és ez alatt fülecskével ellátva. Egy nagy, majdnem lapos pajzsdudor, közepén kiálló csecsnyújtványnyal. Az edénynek feneke és oldalának egy része, melyben találtatott. Lásd. V-ik tábla 1.
Buj a Fekete halom közelében. Hat egész és két töredékes fűrész. Két kés, két ép és egy törött csészés fejü tű. Lásd V-ik tábla 5.
Rohod. 14 db nyitott végü, kívül sűrűn reczézett egyforma karperecz. Hatvannál többet találtak ugyanazon edényben. Lásd V-ik tábla 6. A szomszédos Jákó község határában egy teljesen hasonló karpereczet találtak színaranyból, melyet a n. múzeum szerzett meg.
Kis-Kálló. Kis-Csere pa. Mintegy 100 holdnyi szélhordásos területnek különböző pontjairól lettek felszedve, számos díszített cseréptöredékkel együtt. Egy szíjvégre alkalmazott lemez, 1 sarlótöredék, 1 hosszú csat. 1 fibulatöredék, 3 fibulapeczektű, 2 db háromszögű lemez nyílhegy, 1 bronzcsörgő, 2 drb lemezke, 4 db. huzaltöredék és egy bronz rögöcske Lásd V. tábla 2.
Tisza-Eszlár. Benedek Pál-féle lelet. Egy bronzkard. Pengéjének majdnem felerésze hiányzik. Két db. köpűs balta e. t. Egyiknek a füle és élének egy része letörve. Három drb szárnyas baltának felső vége, 3 lándzsatöredék. Két sarló. Egy sarlótöredék. Kilencz db. nyitott végű karperecz, egyik reczézett ketté törve, 3 drb karperecztöredék. Lásd VI-ik tábla 2.
Tisza-Szt.-Márton. Gróf Forgách-féle lelet. 23 db különböző bronzkarika és karperecz, némelyik eltörve. Egy lándzsa. Egy f. e. k. b. európai tipus. Egy db. gömbszelet alakú bronzlemez. Egy fibula. Lásd VI-ik tábla 1.
IV. tábla.
1. 2. 3. Kemecse, Vitéz Lajos-féle lelet.
A szabolcs vármegyei múzeum őskori gyüjteményéből.
Saját felvételünk.
378Nagy-Halász. Kállay András-féle, Fráter Miklós birtokán talált lelet. Egy edényben találtatott, mely megsemmisült. Egy 76 ctm. hosszú lánczcsótár, fésű alakú csüngő lemezekkel. Két db húsz-tekercses karvéd. Egyik gyűrött állapotban. Egy trébelt spiralis díszítésű párta, igen szép patinával. Kilencz különböző karika és karperecz. Egy papír vékonyságú koronglemez, egy része hiányzik. Egy kilenczkerületü tekercstöredék. 12 db sarló, két lándzsa, egyiknek szárnyai letörve. Két pálczaalaku bronzszög. Lásd VI-ik tábla 3.
Rohod. Somogyi Rezső-féle lelet. Hat db sodrott torques. Ilyennek öt db töredéke. 24 db különböző karika. Ezek közűl kettő töredék. Hat db. f. e . k. b. európai tipus. Három bronzrög. Két harczi csákány. Két szárnyas véső. Egy lándzsa. Egy lándzsa-alaku köpüs véső. Kilencz sarló. Lásd VII-ik tábla 1. 2.
Puszta-Dobos. Jármy Elek-féle lelet. Egy db kettős bronztekercs. Egy ugyan ilyennek 3 db töredéke, 3 sarló, kettőnek hegye letörve, 5 különböző karika és karperecz. Egy f. e. k. b. európai tipus. Lásd VII. tábla 3.
Tura. Remete és Ludastó közt. Propper Samu-féle lelet. Egy nagy bronzrög. Tizenkét f. e. k. b. Ezek közül 5 európai, 7 magyarországi tipus. Három lándzsa. Egy sarló. Lásd VII. tábla 7.
Nagy-Halász. Kállay András-féle Pálhalomi lelet. 3 db. vaskos karperecz, 22 db. nyitott végü karperecz, 2 db. négyélü karperecz-féle, 1 db. karperecz töredék. 1 lándzsa, hegye letörve, 2 balta-él töredék, egy aklaszeg, nyolcz bronzgyöngy, 1 db négy-tekercses gyűrü, hat bronzrög, lásd VII. tábla 6. Két karvéd, négy karvédtöredék, hat nyitott végü karperecz, egy összehajlított kardpenge, egy köpüs balta m. t., egy letört hegyű lándzsa, egy baltának köpütöredéke, két balta-töredék, két kardpenge-töredék, két sarló-töredék, 7 fűrésztöredék, egy kés-nyél, 3 spiralis-töredék. Kis csákánynak töredéke, két huzaltöredék, két bronztekercs, egy gombostű nyele, egy tölcsér-alakú csüngő dísz, egy bronzrög. Lásd VII. tábla 4.
Tisza-Eszlár. Sinkahegy, Szelóczky-féle lelet. Három db. nyitott végü, öntött karika, 4 db ilyennek töredéke. 10 db sarló-töredék, 3 db bronz-lemez-töredék, egy szárnyas baltának töredéke. Egy db. kardpenge-töredék. Lásd VII. tábla 8.
Nagy-Báka. Angyalossy-Vidovich-féle lelet. Négy db nyitott végű nagyobb, sima és 22 db reczézett karika, egy ilyen kiegyenesített és egy töredék, egy sima és egy kisebb zárt kárika, ezenkivűl egy nagy széles, egyik végén beakasztó horoggal ellátott, díszítés nélküli derék-öv. Lásd VII-ik tábla 5.
Napkor. Fekete János-féle lelet, a Ludastó melletti szőlőből. Hat db. egyenes és 3 kivágott peremű f. e. k. b. Egy szárnyas baltának töredéke, 3 db. fürésztöredék, 5 különböző, ismeretlen rendeltetésű bronz-lemez, 4 db. nyitott végű kívűl vonalakkal díszített karperecz, 3 db. kisebb, egymásra hajlított-végű karika és két ilyennek töredéke, egy db. kardpenge-töredék, 10 db. bronzrög, 2 db. vegytiszta ónból öntött ép sarló és egy ilyen anyagból való öntő-csap. (Unikum). Ábra e tárgyakról nincs.
Piricse. Katz Mihály-féle lelet. Tíz db. bronzrög. Egy korongos kardmarkolat a penge egy részével. Két db nagyobb fajta fülecskével el nem látott köpüs balta. Köpüje át van lyukasztva, tehát a nyélhez úgy erősíttetett, mint a lándzsa. Lehet, hogy egyenes nyéllel ásóul használatatott. Egy szárnyas balta, 22 db sarló és sarlótöredék.
Nyír-Bogdány. Szalánczy-Bégányi-féle lelet 41 db. bronzrög. 28 sarlótöredék, 28 fűrésztöredék, egy f. e. k. b. és ilyennek 18 db kisebb töredéke. 9 karikatöredék, 6 karvédőtöredék, 2 gyűrű, 4 fülbevaló töredék, 5 lemezketöredék, 2 lándzsatöredék, egy tekercsvég töredéke, 21 db. töredéke annak az edénynek, a melyben a lelet találtatott.
Kemecse. Vitéz Lajos-féle lelet. Három db. ép sarló, 50 db. sarlótöredék, Lásd IV. tábla 1., Hét db., ép fülecskével ellátott köpüs balta. Ilyennek 14 db töredéke, 3 lándzsatöredék, 7 db, kardpenge-töredék, 2 db. különböző alakú töredék, 1 db. falevél alaku, kovácsolt bronzlemez, egy fűrésztöredék, egy agyag orsókarika, 1 db. hornyolt lemeztöredék, 2 db. nyitott végű karika. Azon cserépedénynek feneke, melyben a lelet találtatott. Lásd IV. tábla 2. - 34 db. bronzrög, 7 db fűrésztöredék, 2 db. kovácsolt bronzrúdacska, egy bronz lyukasztó, egy lemezketöredék aklaszeggel, 2 db baltatöredék, 2 sarlótöredék, egy nyitott végű gyűrű, 1 tűzfogó alakra hajlított sodrott huzal, 4 db. sodrott huzaltöredék, 2 db. hengerded huzaltöredék, egy db. négyszögű huzalnak töredéke. Lásd IV. tábla 3.
Nyíregyháza. Ujfehértó felé az első vasúti ősház közeléből. Nyolcz darab fülecskével ellátott köpüs balta. Egy töredékes, hét europai, egy-egy magyarországi tipus. Érdekes ezek közül egy, melynek köpüjében egy sokkal kisebb - valószínűleg játékszerül szolgáló - baltácskának köpüje látszik, bizonyságául annak, hogy az öntéskor azon kis baltának köpürésze még megolvasztva nem volt, és így az öntés nem sikerült. A lelet még két bronzrögöt tartalmaz.
Paszab. 3 nagyobb, egy kisebb ép karika vékonyabb huzalból és egy töredék.
* * *
Vaskorszak.
Az u. n. bronzkor után a hallstatti kor következnék, a midőn már, a Kr. e. évezred elején a vas ismeretéhez jutottak, de ritkasága miatt kellően nem alkalmazták, mert hiszen Hallstattban találtak kardokat bronz pengével és vasmarkolattal, holott a vas alkalmasabb lett volna pengének, a bronz pedig markolatnak.
La Tène-korszak.
Ilyen nyomok nálunk nincsenek. A vaskor azon fejlődési fokon kezdődik, melyet La Tène-kulturának neveznek s a Kr. e. évezred utolsó felét foglalja magába s átnyúlva a Kr. u. időszakba is, éles határ nélkül megy át a népvándorlás korába. Ezzel egyidejüleg, sőt már előtt is, Magyarország keleti felében, különösen pedig Erdélyben, a vastárgyaknak olyan jellemző formái tűnnek föl, melyek Közép-, Nyugat- és Észak-Európában, 379a hallstatti és La Tène-kultúra területén ismeretlenek, de előfordulnak a szkitha-területen, Déli-Oroszországban. Ezeket a tipikus formákat Hampel József és Reinecke Pál állapitották meg s közülök a vasfokos, mint alább látni fogjuk, néhány példányban Szabolcs vármegye területén is előfordult.
Olyan tárgy, mely közös a Hallstatt- és La Tène-korszakkal, kétféle ismeretes e megyében, a milyeneket a Kaukázusban, Kobánban, de tőlünk nyugatra is találnak, főképen Hallstattban. Ezek narancssárga, nem átlátszó üvegből, - vagy a mint nevezni szokták - pasztából készülvén. Felületükön váltakozó kobaltkék és fehér körkörök váltakoznak, mintha festve volnának; pedig ha széttörjük, látjuk, hogy kék és fehér paszta-lepénykék lettek a sárga tömegre egymás fölé olvasztva és ezeknek a felületen látható szélei tűnnek fel köröknek.
V. tábla.
1. Pappi lelet. - 2. Hét tű, két fibula, kiscsere-pusztai bronztárgyak. - 3. Kántor-jánosi lelet. - 4. Cserepes-kenézi la Tène-kori lelet. - 5. Buji lelet. - 6. Rohodi karperecz-lelet. - 7. Szórványos leletek.
A szabolcs vármegyei múzeum őskori gyüjteményéből.
Saját felvételünk.
Ilyen gyöngyök kevés számmal vármegyénknek több egymástól távol fekvő helyeiről kerültek, de a kobániaktól és a hallstattiaktól különböznek, mert míg ezek eléggé szabályos gömb-alakuak, gyakran diónagyságuak és sokszor csücskösök, sima felületűek, addig a mieink aprók, legfeljebb mogyoró nagyságuak, ferde alakuak, csücsök nélküli érdes felületűek. A mieinkhez hasonló, de szabályos alakú sima felületű gyöngyök Erdélyben Gyalun is találtattak, melyek a kolozsvári múzeumban láthatók.
Az efféle gyöngyök állítólag a fejlett iparu Fenicziából terjesztettek 380szét a szélrózsa több irányába, a mieink azonban nem onnan származhattak, mert sokkal kezdetlegesebbek, mint a kobániak vagy hallstattiak, tehát inkább utánzatoknak tekinthetők.
Sírok és urnatemetők.
A másik tárgy, mely a hallstatti és a La Tène-kornak közös sajátja, a dudoros kar- vagy boka-bronzperecz. Ilyen négy van birtokunkban. Kettő egyforma, egyik a gávai Katóhalom aljában, egy hanyatt fekvő csontváznak bokáján találtatott. Elhelyezését az alszárcsontoknak boka-ízülete feletti végén látható zöld rozsda bizonyítja. Több darabba töretett szét. Egyik darabját későbben Csoma Józseftől kaptuk meg. Négy félczitromhéjalakú és nagyságú darabból állott, melyek közül három egy darabban lett öntve, a negyedik pedig egyik oldalán nyelvalakúlag görbült peczekkel volt ellátva, másik oldala pedig ügyes záródást képezett. A szövetnek nyomai, melylyel bevonva volt, tisztán felismerhetők.
Egy ehhez teljesen hasonló, de ép boka-pereczet N.-Halászból, Kállay András főispántól kaptunk. Hogy ezek az u. n. hallstatti vagy a La Tène-korból származnak-e? nem tudjuk. Van azonban három ilyen karpereczünk, Sényőről Leveleki Béla szívességéből, melyekből több tag hiányzik ugyan, de azért meg lehet állapítani, hogy két karperecznek töredékei: az egyik nyolcz, a másik hat szilva alakú és nagyságú üres dudorból állott. A La Tène-korból valók; azt azonban, hogy csontváz mellett találtattak-e, biztosan megtudnunk nem sikerült. Közvetetlen közelükben több - állítólag - üres cserépedény volt egy sorban elhelyezve, melyek közül kettőt sikerült megkapni. Éles hasuak, 3-5 liter űrtartalmuak.
Ugyanitt találtatott különböző alakú és nagyságú őt vaslándzsa, egy gömbben végződő, félkörűleg görbített, tipikus La Tène-korú kés, egy kard, melynek pengéje nagyrészben hiányzik. Egy ép, de eredetileg összehajlított kard, a melynek vas-plékből készült tokja is jobbára megvan. A kardhüvelynek vége à-jour munka. A kard igen hegyes, tehát a La Tène-korszak elejéről (Kr. e. III. II. század) származik, mert a későbbieknek hegye mindinkább tompul, úgy hogy Kr. születése táján már félkörűvé válik.
Van egy à-jour hasonló korü kardhüvely-végünk Téthről, mely olyan ép és rozsda nélküli, mintha ma készült volna.
Legérdekesebb ezen a korbeli leletünk a cserepes-kenézi, mely együtt, egy edényben találtatott és a mely egy vassisak-töredékből áll, mely félgömbalakú, elől nyitott, mint egy alagútnak a szája. Kétfelől, kettős vasrrétegből, merőlegesen kiálló fülvédője volt, melyen - nyilván az áll-szíjnak megerősítésére - erős akla-szeget látunk. E lelethez tartozik még két papirvékonyságú kis mérleg-serpenyő és mérleg-rúd. Olyan finom munka, hogy most is beillenék bármily gyógyszertárba. Nyilván aranyat mértek rajta. Egy igen elrozsdásodott hegyes kard-vég és annak à-jour végződésű hüvelye, mely azonban hiányos. A megmaradt igen rozsdás részeken díszítés nem látszik. Egy czigányzabola (töredék), La Tène-kori fibula, egy madárcsőrhöz hasonló csat-peczek.
A bécsi Kunsthistorisches Museum-nak VIII-ik termében 661 sz. alatt egy etruszk füles-pohár őriztetik, melynek alja éppen ilyen alakú madárcsőrben végződik. Egy kis bronzból készült hosszú szarvú ökör, daxlikutya és kacsa, több meg nem határozható czélra szolgált igen rozsdás vaskarika és egyéb töredékek és öt kisebb bronz-gyöngy és karika. V-ik tábla 4.
E sorok írója nem érzi magát eléggé szakavatottnak arra, hogy nálunk a bronz hallstatt- és La Tène-kori tárgyakat élesen határolt csoportokba oszthatná.
Nyíregyháza belterületén, a vasúti pályaház mellett dr. Trajtler Soma városi orvos-főnök kertjében, részben korongon durván készült, részben szabad kézből formált - égetett embercsontokat tartalmazó - edényeket találtak, melyeknek némelyike sűrűen volt egymásba helyezett U alaku bekarczolásokkal díszítve. Találtatott ezekben egy három darabra tört bronz-kés, két csészés fejű bronz-tű, két kisebb, négyszögű huzalból készült bronz-spirális.
A városnak nyugati szélén a közvágóhíd építése alkalmával 1889-ben mintegy 3000□ méter területen urna-temetőre akadtak. Az égetett csontokat tartalmazó és gyakran fedővel ellátott, de igen durva készítményű, 381nagyobb edények körűl, 4-5. többnyire magasra felnyúló, füllel ellátott, csupán földet tartalmazó, több esetben korongon készült kisebb edények voltak elhelyezve, melyek közül mintegy 70-et mentettek meg. Ötvennyolczat e czikk írója lerajzolt és leírt. Az égetett csontok között számos - egyikben tizenkét - cyprea moneta- (kauri) kagyló találtatott, szintén félig kiégetett állapotban. Találtak ezenkívül sárga pasztából készült, váltakozó fehér és kék körökkel díszített és ezenkívül sárga és két gyöngyöket, fésűnek áttört-művű nyelét, féig megolvasztott bronz-karpereczet, bronz-karikákat és gyűrüket. Egy nagyobb, mintegy 5 ctm. átmérőjű bronz-karikának szélén részarányosan elhelyezve, de az egészszel egy darabban öntve, 5 egy ctm. átmérőjű karika díszeleg. Több vaskést és ilyennek töredékét. Némelyik kés hullámos volt, mint a bronzkések lenni szoktak, némelyik gyöngén sarlóalakra volt hajlítva. Egy nagy késnek markolatát borító, hófehér - valamely nagyobb állatnak szárcsontjából készült - lemez, gyönyörű, mélyen bevésett geometriai alakokkal van díszítve, melynek azonban hosszabb leírását mellőzzük. - Egy nem korongon készült, igen durva edényben, égetett embercsontokkal együtt találtatott.
VI. tábla.
1. Tisza-Szt.-Márton. - 2. Tisza-Eszlár. - 3. Nagy-Halász.
A szabolcs vármegyei múzeum őskori gyüjteményéből.
Saját felvételünk.
Ugyanilyen temetőre akadtak a pazonyi utcza végén, csatorna-ásás alkalmával. Az aránylag igen csekély területen talált sok edény közül csak tízet szerezhettünk meg. Ezekben is voltak vaskések, lapos bronz-karperecz és ilyennek töredéke, gombhoz hasonló, szokatlan alakú bronztárgyak, egy félkör-alakra hajlított bronz-cső, melynek belső kerülete nyitott és nyilván 382kardtok végének befogadására szolgált; külső 9.5 ctm. átmérőjű kerülete pedig csoportokban sűrűn egymás mellett levő haránt vonalakkal van díszítve.
Egyikben egy vasfokos is volt, melynek felülete rozsdás, de különben teljesen hasonlít a Pilinben talált két szkitha tipusú vas-fokoshoz és azon kettőhöz, a melyet múzeumunk Farkas Antal berczeli főbírótól kapott azon 20 közül, melyeket különböző időben birtokán talált, de a melyek elhányódtak.
A nép, mely a berczeli fokost készítette, a vasművességnek - nem az alakítást, de az anyag jóságát tekintve - még ma is el nem ért olyan magas fokán állhatott, a milyent a múzeumunkban őrzött kékcsei pajzsdudoron, két rövid tövisű, nem egyforma hosszú villájú, a végeken gombbal ellátott sarkantyún, vaslándzsán és két kanyári hólyagos sarkantyún is észlelünk, de a melyek már nem a Kr. előtti évezred második feléből, hanem a Kr. u. II-III-ik századból származnak.
Nevezetes ezen aczélcsengésű tárgyakon azon sajátosság, hogy egy papirvékonyságú öntvényréteggel vannak bevonva, a mely fényes maradt, a rozsdának minden nyoma nélkül; a tárgyakon a rozsdának csak ott látszik nyoma, a hol ezen réteg lepattogzott. A lepattogzásnak éles határai vannak és a törési felület fényes ezüst- vagy ónszínű. Valószínü, hogy ezen öntvényburok főleg vasból és nikkel, kobalt, bismut, ezüst, ón vagy más ilyen színü ércznek vegyítésével készült, és hogy a vas feldolgozásának ezen módja századokon át fentartotta magát, de a Kr. u. III-ik század után már feledésbe ment és ma sem ismerjük.
Egy negyedik urna-temetőre a vasúti pályaház mellett, egy egész lovasezred részére létesített kaszárnya talajának elegyengetése alkalmával bukkantak. Innen kilencz ép edény került birtokunkba, melyek többnyire éles hasuak, tehát a római izlés nagyobb elterjedtségére engednek következtetni. Egy kisebb gömbölyű hasú edény veres, nem fénylő mázzal van bevonva. A fentebb említett temetőkben is találunk éles hasú edényeket, de kevesebb számmal. Ugyaninnen jutott múzeumunkba egy római izlésű, jobbra-balra hosszan kinyúló, három szárnyú ezüst fibula, egy töredezett, vékony öntvénylemezből készült fémtükör, melynek hátlapján kiemelkedő léczdíszítés és fül nincs, egy kis bronzkarika két vasszeggel ellátva, egy bronz nyakperecznek hét darab töredéke, egy gesztenye nagyságú kalczedon, három hasáb alakú, szögletein élesen leköszörült gránát és mintegy harmincz darab, pasztából és üvegből készült, veres, zöld, vagy fehér színű kisebb gyöngy.
Ezen helytől délre egy kilométer távolságban a vasút mellett, Lichtman Dezső sertéshizlalójának területéről egy ötödik urna-temetőből, 12 db., La Tène-kori részben éles hasú, tehát római befolyásra valló edényt, fibulának töredékét, bronzlemezből készült, egymásra hajló végű, díszítés nélküli karpereczet, korongos fejű bronztűt, gyűrűt, négy fülbevalót és 161 darab különböző színű, többnyire letompított szögletű, négyszögű, hasábalakú - tehát római ízlésű - durva gyöngyöt és egy agyag-orsósúlyt kaptunk.
Ezekből és a megyénkben még több helyen talált nyomokból kitűnik, hogy vidékünk, úgy mint későbben is, a bronzkorszaktól kezdve a népvándorlásig, népes lakossággal bírt, és hogy nálunk az előző archeologiai korszak, az eddigi leletek alapján nem választható el élesen a következőtől. Valószínű, hogy ezen időszakban aránylag békében élő népek laktak és fokozatosan fejlődtek, mert különben egymástól élesen határolt kulturnyomokat találnánk.
Ez idő szerint - sírleletek hiányában - sejtelmünk sincs arról, hogy az ősidőkben milyen származású népek lakhatták a Nyírt.
Az őskor népei.
Úgy látszik, hogy a Kr. utáni első századokban egészen a honfoglalás idejéig, gyér volt a népesség, mert ebből az időszakból igen csekély számú leletek vannak.
Több lelet szittya eredetűnek van minősítve, csakhogy ezen nézet nem vet világosságot sem a korra, sem azon népre, melytől ezek származnak, mert hiszen tudjuk, hogy a szkythákról 58 görög író emlékezett meg. Az első Hesiodos volt, a ki Krisztus előtt 700 évvel, az utolsó Marinus Thyrius, a ki a Kr. utáni 360. évben élt, tehát 1060 évet ölelnek fel. Rhodusi Apollonius szerint, Timaeus, Szkythiának ötven népét sorolja fel. (Kr. e. 230. évben.)
Ptolomeaus Claudius (138-180 Kr. u.) ötvennél több népnek jelöli meg 383hozzávetőlegesen lakhelyét, részint mint szkythákat, részint mint a szkythákkal szomszédosokat.
Honfoglalás kora.
E népek embertani sajátságairól, nyelvükről, szokásaikról, vagy arról, hogy közülök melyek, mikor és meddig tartózkodtak vidékünkön és hova lettek, eddigi leleteink és ismereteink csak sejtelmet engednek meg. Ugy látszik, hogy a képzelet nemcsak ezen korról, hanem még a honfoglaláskori népekről is többé-kevésbé sűrű ködben bolyong.
Az ajaki kőkorszaki, hugyaji, bezdédi, tisza-eszlári honfoglaláskori, a karászi árpádkori temetőkben, a hosszú, közép, rövidfejűeknek, előrenyúló és meredek arczélű koponyáknak különböző szövődményeit találjuk és így valószínü, hogy már a keleten, származási helyükön összevegyűlve, hatoltak vidékünkre.
A hódító, harczias, vándorló nép valamely lángeszű hadvezér által lavinaszerűen összetapadt konglomeratum lehetett, mert hiszen másként alig képzelhető, hogy például Attila halálával a hunn népnek, - ha számosabb tagja lett volna - ötven év mulva nyoma veszhetett volna, mint a hogy nem veszett nyoma a dák népnek Decebal halálával.
A Kr. utáni korai népvándorlás idejéből származó leletünk kevés van és ebből talán azt lehet következtetni, hogy azon időben vidékünk gyér lakossággal bírt.
VII. tábla.
1. 2. Rohod. - 3. Puszta-Dobos. - 4. Nagy-Halász. - 5. Nagy-Báka. - 6. Nagy-Halász. - 7. Tura. - 8. Tisza-Eszlár.
A szabolcs vármegyei múzeum őskori gyüjteményéből.
Saját felvételünk.
384Négy hólyagos és tüskés nem részarányos villájú, a végben gombbal ellátott sarkantyú, egy pajzsdudor, a melynek két igen elrozsdásodott párját is őrizzük és egy lándzsa a kanyári, kékcsei és rakamazi leletből, Nagy Géza szerint, a K. u. II-III-ik századból származnak.
Székelyből van egy ezüsthöz hasonló, öntvényből készült aranyozott csatunk, két nagy fibulának, a milyen a gótok és a hunnok idejében dívott és egy fémtükör, hátsó felületén körkörös és küllőszerűleg elhelyezett kiemelkedéssel. Zalkodról egy hasonló ízlésű, hasonló anyagból készült csat, melynek közepe durván kovácsolt arany, négy nagy, domborúra csíszolt indiai gránáttal díszítve, egy kis vaskos - hasonló anyagú - karika, kívül V alakú díszítéssel és egy a székelyihez hasonló fémtükör.
E lelet igen csekély része lehetett annak a kincsnek, a mely itt elkallódott. Ugyanis a bodrogközi tiszai védgát-építés alkalmával, a kubikosok elkezdtek dorbézolni. Hordószámra hozattak maguknak bort, s ha már többet inni képtelenek voltak, beütötték a hordó fenekét és a bort kiöntötték, hogy "hadd legyen a földnek is jókedve". A zalkodi bírónak közelükben megfordult kutyáját odacsalták magukhoz és a fentemlített kincset a nyakába akasztották, mondván: "hadd jusson a kutyának is valami".
A kubikusok eltűntek és a csendőrök csak két hét mulva látták meg a kutyának szánt csecsebecsét a bírónál.
Nyolcz csendőr két hétig ütötte a nyomát a kubikusoknak. A kincs örökre elveszett. Egy kisebb népvándorlási csat a rakamaz-timári partomlásból került. Mindezek a népvándorláskori germán területen fordulnak elő, holott a szarmata-hunnkori griff- és növényinda-motivummal ellátott szíjdíszítésekre nálunk eddig még nem akadtunk, míg tőlünk délre és nyugatra számos lelettel számolnak be. Ugy látszik, hogy hunn-szarmata elemek nálunk nem tanyáztak.
Annál több nyomai vannak a honfoglalás idejének.
Dr. Hampel a "Honfoglalási kor hazai emlékei" czím alatt, 1896-ban egy ábrákkal díszített művet adott ki, melyben 48 honfoglaláskori lelőhelyről emlékezik meg, a mely lelőhelyeknek száma azonban azóta tetemesen növekedett. Anarcs, Balkány, Hugyaj, Karász, Zalkod, vármegyénkben fekszik, de ezeken kívül Tisza-Eszlár, Mándok, Bezdéd, Oros, Nagy-Halász, Nyíregyháza szaporították honfoglaláskori lelőhelyeinket.
Dr. Hampelnek említett művében 42 honfoglaláskori kengyelről van említés téve. Az Arch. Értesítő 1896. évi folyamában, a bezdédi honfoglaláskori temetőről írt közleményben, e sorok írója 17-et ismertetett, 14-et pedig a múzeumban őrízett. Azóta mintegy 10 kengyellel szaporodott e gyűjtemény, tehát a Nyírből majdnem annyi került, mint az egész országból.
Eddig hat honfoglaláskori kard volt hazánkból ismeretes. Szabolcsból pedig, Tisza-Eszlárról egy ép és egy töredék, Bezdédről két ép és egy töredék, tehát összesen öt került napfényre.
Honfoglaláskori vasbalta Székesfehérvárott és Gombáson találtatott; míg nálunk Karászról és Tisza-Eszlárról egy-egy szétrozsdásodott, Nagy-Halászból pedig két ép példány jutott múzeumunkba.
Honfoglaláskori szíjdíszítéseink 21-féle különböző alakban, az említett lelőhelyekről kerültek, melyeknek ábrái dr. Hampel munkájában, részint az Arch. Értesítőben láthatók, részint eddig még közölve nem voltak.
Honfoglaláskori sírok.
Szakszerű ásatásnál, báró Vécsey József és Rómer Flóris társaságában Hugyajon, e sorok írója is részt vett, de a felásott nyolcz sír közül csak egy csontváznak gyomortáján találtak egy jellegzetes honfoglaláskori szíjdíszítést és két kis hegyesvégű egyszerű bronz fülkarikát. A csontvázak teljesen el voltak porladva és csak egy koponya volt megmenthető.
A bezdédi temető 17 sírja közül 11 lovas-sír volt. Ábrákkal kisért, terjedelmes leírását az Arch. Értesítőben 1896-ban már közölvén, e helyen csakis a leletből levont következtetéseket jegyezzük fel.
A lócsontvázak egy esetben hanyatt kinyújtóztatott helyzetben, fejjel nyugotnak, a lábbal keletnek fekvő emberi csontváznak jobb, tíz esetben pedig bal oldalán voltak elhelyezve. Egy esetben női csontváz mellett.
A lovak megkötözött lábakkal, élve lettek eltemetve, még pedig úgy, hogy a hátsó végtagokat az ember talpa elé hajlították. A lovaknak hátsó 385része vízszintesen feküdt a sír fenekén, gerinczoszlopa meg volt csavarodva úgy, hogy a lónak a feje állával vízszintesen elhelyezve, az emberi csontváz térde vagy czombja felett mintegy 30-35 cm.-nyire emelkedett ki és minden esetben meglátszott, hogy a ló nyakát függélyesen tartotta. A ló fejjel kivétel nélkül és a legnagyobb pontossággal az ember feje felé volt irányítva. Némely esetben a lónak az első lábai nem voltak közvetetlen egymás mellett. A köteléket halálvívódásuk közben szakíthatták el.
Kengyel kilencz sírban párosával, kettőben pár nélkül találtatott. A kengyelek nem voltak nyereghez erősítve, mert hol a lónak a közelében, hol az ember feje alatt vagy lábainál, hol másutt találtattak, többnyire közvetetlenül egymás mellett, de egy esetben sem messzebb egymástól, mint azt egy általvető kengyelszár megengedhette. A kengyeleket összetartó szár nem kötél, hanem szíj volt, mert a kengyelek fülén a lyuk nem kerek, hanem minden esetben négyszögű.
Hevedercsat hat sírban találtatott, legtöbb esetben a lócsontváz közelében. Miután nem minden kengyeles sírban találtunk hevedercsatot, fel lehet tenni, hogy nyereg vagy pokrócznélküli lóhátra is vetettek kengyeleket. Olyan nyeregnek nyomaira, melyeknek fa- vagy vas- alkatrészei lehettek volna, nem akadtunk, pedig ezen körülményre különösen figyeltünk. Sarkantyút őseink nem viseltek. Zabola, részben igen elrozsdásodva, tíz sírban találtatott és legtöbbnyire nem a lónak a feje mellett; tehát a kantárt levették a lónak a fejéről és csak úgy dobták a sírba. A kard becses lehetett, mert színarany fülbevaló karikát is találtunk, kardot pedig csak két lovas csontváznak a baloldalán, egy gyalogosnak pedig kivonva, jobb kezében. Négyélű pánczélfúró lándzsa csak egy sírban volt a csontváznak czombjai között, hegyével a lábak felé irányítva. Négy csontváznak a jobb oldalán, a lábaktól majdnem a fejig nyúló kisújjnyi vékony vasrozsdát találtunk. Valószinüleg íjj volt. Levélalakú nyílhegyeket három lovas- és egy gyalog-sírban leltünk, együtt összesen huszonnégyet és a czomb magasságában, hegyükkel lefelé irányítva; csak egynél volt négy darab a bal fül mellett. Tegeznek nyomai nem voltak, talán vászon- vagy nemeztartályban voltak elhelyezve. Kova és fenőkő némely csontváznak jobb csípője táján. Részben igen elrozsdásodott zabola tíz lovas-sírban volt, tíz czigányzabola, kettő pedig egyenes szárú, de a szájban lévő rész karikával ízülve. Paszta és üveggyöngyök egy lovas- és három gyalogos sírjából kerültek. Ez utóbbiak valószínűleg női csontvázakról.
A gyöngyöt nem sűrűen egymás mellé körbe zárt zsinórra fűzve hordták, mint ma, vagy a mint La Tène-korban is viselték, hanem a gyöngyszemek pár centiméternyi szabályos távolságban voltak egymástól a zsinórra felfűzve és nyakba vetve, függélyesen és párhuzamosan csüngtek a mellkason a bordaszélekig. A zsinórnak a végei összekötve nem voltak.
Fülbevalót nemcsak nők, hanem néha férfiak is viseltek. Ilyent bronzból, ezüstből, egy esetben színaranyból 9 sírban találtunk. Ezek közül csak egyben volt fegyver, t. i. hét darab nyílhegy.
Azt, hogy mindegyik süveggel lett-e eltemetve, meghatározható nem volt. Három lovas-koponyánál a szemgödrök magasságában köröskörül papír vékonyságu, érintésre majdnem minden esetben szétporló, háromszögű, három lyukkal ellátott ezüst-lemezkék találtattak, melyek a süvegnek peremét diszíthették. Azt, hogy a süveg bőrből, nemezből vagy szövetből készült-e, meghatározni nem lehetett, mert ily anyagnak még csak nyoma sem volt. Megemlítjük, hogy a csontvázaknak megbolygatatlan helyzetét meg lehetett ugyan állapítani, de az egyes részek néha megszaggatásokkal annyira el voltak enyészve, hogy a homoktalajtól megkülömböztethetők nem voltak. Ép koponyát kiemelni egy esetben sem lehetett. Felemlítendő az is, hogy az enyészet a szomszédos sírokban nem volt egyenlő, a mi az eltemetetteknek korkülönbségében lelheti magyarázatát.
Gyűrü egy lovas és két nem lovas sírban, mindig a jobbkéznek meg nem határozható ujján találtatott. Kettőbe kerülék-alakú domború üveg volt foglalva, körül négy bütyökkel, mint a népvándorláskoriakon. Egynek korongalakú lapján pedig küllő-alakúlag elhelyezett bevésésekkel.
A lovak körül szíjdíszítések nem találtattak. Ilyenek öt emberi csontváz 386mellett fordultak elő, azonban csak egynél úgy, hogy ezeknek elhelyezéséből a ruházatról fogalmat alkothatunk maguknak.
Ezen rossz ezüstből készült díszítések nem felvarrva, hanem bőrre voltak aklázva, mert az akla-szögek alatt bőr-maradványok tisztán voltak felismerhetők. A czombcsontok alsó végén, közel a térd felett voltak harántvonalban sűrűn egymás mellett, körös-körül elhelyezve, három-négy pedig kézizület felett. Biztosan lehet tehát állítani, hogy az ismeretlen anyagból készült köntös bőrrel volt szegélyezve.
Az a lovas-csontváz, mely arany fülbevalóval két vastagon aranyozott palaczkalaku füles ékszerrel volt kulcscsontja mellett ellátva, a bal könyöke fölött és két térde alatt ezüst-lemezből készült kar- és lábpereczekkel is bírt. Egyik lovas-csontváz alszárán sodrott ezüst huzalból készült perecz volt, pitykés köntössel eltemetve. Ez, szegény, rossz fát tehetett a tűzre, mert bár bolygatatlan, kinyújtóztatott helyzetben feküdt, balkézfeje le volt vágva és tenyérrel felfelé bal vállára helyezve.
Egy harmadik lovas nőcsontváz könyöke alatt, ezüst-lemezből készült, körbenyomatokkal ékített karperecz volt. Köntösüket lopótök-alakú két féldarabból - az idő befolyásának ellent nem álló anyaggal - összeforrasztott füles pitykével gombolták össze. Egyiknél a mellkasnak a baloldalán tíz pityke volt hosszában elhelyezve. Egy másiknál, a szegycsonton és a bal csecsvonalban négy-négy; tehát egyik sor csak díszítésül szolgált.
Egyik csontváz mellett sarlót is találtunk, bizonyságául annak, hogy őseink földműveléssel is foglalkoztak.
Egyik csontváznak a balfüle mellett, hullámos, fésü-dészítésű edény volt elhelyezve, mely szláv eredetű lehetett. De ez a körülmény csak azt bizonyítja, hogy őseink ép úgy, mint mi ma, a tótoktól szerezték be cserépedény szükségletüket. Fazekas a Nyírben nincs és nem is volt.
A Garahalom.
Ötven-hatvan őshalmunk közül egy - a karászi Garahalom - a maga nemében egészen páratlan és kétségtelenül valamely honfoglaláskori vezérnek, valószínüleg Thassnak a sírja lehetett, miután a mai napon is virágzó Tass községtől csak öt kilométer távolságban fekszik.
A halom, melynek alapátmérője 40 méter és tulajdonképen egy sziget, mely egy nagy körárok ásása alkalmával szigetűl meghagyatott. Az árok felül 22, alján 4-5 méter széles és 4-6 méter mély. A körárok külső szélének átellenes távolsága 65 méter. A sziget átmérője a földszín magasságában 21 méter. A nagyméretű sánczárokból kikerült földtömeg legnagyobb része kívülre hányatott, a földtömeg kisebb része pedig a szigetre, a hol az mintegy öt méter magas halomra gyűlt fel. A lovas vitézt a szigetre helyezték és fölébe a leírt módon halmot emeltek. Okolicsányi Menyhért tulajdonos 1894-ben a halomnak a közepe táján lehatolt a sziget földszintjére és itt egy négyszög méternyi területen szétmállott lófej, két rossz ezüstből készült szíj-díszítés, egy öt darabra tört kengyel, szétrozsdásodott vasbalta és barna-fehér körökkel díszített üvegpaszta-gyöngy került napfényre, a mely tárgyaknak némelyike, mint honfoglaláskori dr. Hampel említett munkájában ábrákban is fel van tüntetve.
1898. évben ezen halmot e sorok írója alaposan átkutatta, de ott egyéb tárgyat nem talált. Egy - a sárga homokba hatoló - mintegy 1 1/2 méter magas és széles tárnára akadt, mely a délnyugati oldalról hatolt azon irányba, a hol az említett tárgyak találtattak, és a mely tárna a felszínről került fekete televényes földdel volt eltömve, bizonyságául annak, hogy ismeretlen, régi időben a sírfosztogatók ez úton hatoltak be.
Őshalmok.
Szabolcs vármegyében - mint hazánk más részeiben is - a síkságból hirtelen kiemelkedő számos halom van szétszórva, melyeket még néhány évtized előtt dr. Szabó József európai hírű geológusunk földtani képződéseknek tartott. Az azóta eszközölt ásatások azonban kétségtelenné tették, hogy azok nem egyebek óriási sírhalmoknál, melyek körül, kivéve a honfoglaláskori karászi Garahalmot, sáncz, árok nem vonul, hanem a környezet felszínét, mintegy lehámozva, kosarakban vagy talán pajzsokon hordták össze, a nagy halott emlékét megörökítendők.
A vármegyében levő halmokat eddig még nem számláltuk meg, de hozzávetőlegesen 50-60-ra becsüljük.
387Egyenként szétszórva is fordulnak elő, de két - keletről nyugatra vonuló - sorozatot meg lehet állapítani. Egyik - 14 halomból álló - csoport K.-Semjéntől a jelenleg Nyíregyháza város tulajdonát képező Császárszállásig vonul, kisebb-nagyobb távolságban egymástól és többnyire 4-8 méter magasak. Nevük többnyire feledésbe ment. A semjéni határban levő három halomnak a nevei: Kincses, Lyukas és Szerencsehalom. Kétségtelen, hogy ezek későbbi elnevezések.
A császárszállási területen van a Nagy-Korhány. Nyíry Ferencz tanyájának belterületén, közvetetlen egymás mellett, mintegy 4 méter magas három halom, mely Hármas-halomnak neveztetik. Ezektől délre 500 lépésnyi távolságban egy névtelen halom, mely 1894-ben ásatott meg. A hármas-halom és a Nagy-Korhány között, a vasút mentén két névtelen halom. A Császárszállás vasúti állomás közelében és ettől, mintegy két kilométer távolságban levő igen nagy Bene halom.
Egy másik mintegy húsz halomból álló sorozat Halásztól Ibrány, Buj, Berczel, Gáva, Szabolcs, Timár, Rakamaz, Nagyfalu, T.-Eszlár, Tisza-Lök községek határain Bűd-Szent-Mihályig van szétszórva. Névről a következőket ismerjük: Bálvány-hegy, Fekete halom, Szőlős, Kató, Dinnyés, Két-Őr, Cseh, Kálvária, Poty, Égető, Nagy- és Kis-Bashalom, Kuzsér, Gyémánthalom. A többieknek a neveit nem ismerjük.
A gyulaji kunhalmok.
A gyulaji határban, egymástól messze szétszórva, mintegy 7 halom, a geszterédi határban pedig mintegy 9 halom külön csoportokat alkotnak, mely utóbbiak közül hat egymás mellett ívalakban elhelyezett kunhalmokat 1868. és 69-ben báró Vécsey József e sorok írója és később Rómer Flóris jelenlétében ásatott meg. Ez ásatások eredménye az Archaeologiai Értesítő I-ső évfolyamában lett közölve.
E hat halom közül öt még az ősidőkben, kincsásók által teljesen ki lett fosztva és csak egy kardtok záródását képező u alakú, 5 1/2 cm. széles és 4 1/2 cm. hosszú ezüst tárgyat és néhány alaktalan bronz-lemeztöredéket találtunk. A hatodik sír nem volt egészen kifosztva. E halmok közűl 2 nagyobb, 4 kisebb volt. A legnagyobb 4 méter magas és 24 méter széles. - A halmoknak az alja eredetileg egész szélességükben mintegy két méter mélységben a föld színe alatt ki volt hányva és az egyetlen emberi csontváz a nagy kerek sírnak közepére volt elhelyezve. Itt-ott rendetlenül szétszórt lócsontokat is találtunk.
A sír feneke mintegy két méterrel feküdt mélyebben a talaj felszínénél. Lehetett 2 méter hosszú és másfél méter széles. Az egyetlen emberi csontváznak csak némely része volt a sír közepén fejjel délnek, lábbal északnak elhelyezve, de ezen elhelyezést csak egyes csontok helyzetéből lehetett következtetni, mert a csontváz legtöbb része a sírnak a délnyugati szögletében volt felhalmozva. A délkeleti sarokban, hegyével lefelé irányítva, egy 29 cm. hosszú elrozsdásodott vaslándzsát találtunk, melynek köpüje vastag színezüst-lemezzel volt borítva. A sír négy szögletében nagy L alakú elrozsdásodott vaskapcsokra akadtunk, melyek valószínűleg a sírládát képező négy - teljesen elkorhadt - deszkát tarthatták össze. Több apró színezüst lemeztöredék és apró csat is került, de azt már nem tudjuk, hogy a sírnak mely tájékán; arra azonban világosan emlékezünk, hogy a legtöbb ezüsttárgy színezüstből volt készítve, réz-rozsdának nyoma sem volt, és hogy azok teljesen chlor-ezüstté változtak, mert mikor kivettük, hófehérek voltak, a világosságon előbb lilaszínűvé, később feketévé váltak, és az ujjak között szétporlódtak. Két ezüst tárgy ahhoz a két kicsin gót sarkantyúhoz hasonlított, mely Kanyárról került múzeumunkba és a mely annak egyik becses részét teszi. Találtunk egy rézből vagy bronzból készült pajzsdudort is, mely egy kis gyermek kalapjának is tartható lett volna, ha karimáján három helyen egymáshoz közel levő két-két lyukkal nem lett volna ellátva, melyeknek mindenikében egy-egy, - centiméter hosszú - mindkét végén szétkalapált aklaszeg volt.
A sírnak a közepe táján találtunk egy kis tojás nagyságu borostyánkő darabot, melyen rovatolások voltak, meg pedig úgy, hogy csekély fantáziával lófej utánzatának lehet tartani. Közepét egy ezüst húzal hatotta át.
A sírnak kellő közepén, az emberi csontváz-maradványok jobb 388oldalán, egy körülbelől 5 centiméter széles, 50 ctm. hosszú vaskard feküdt, annyira elrozsdásodva, hogy azt zsebkéssel és nagy gonddal körülfaragva, csak sok darabban lehetett kiemelni.
A karnak felületét bársonyszerü - pár milliméter vastag - fekete lepedék borította, mely a kard-hüvelynek bőr-, vagy más anyagból készült korhadéka lehetett. E hüvelyen, tehát a kard hegyén is túl, két mintegy 7 centiméter átmérőjű, vékony ezüst-lemezből készült korong találtatott, melyet egy ujjnyi vastagságú, külső kerületén rovátkolt, belső kerületén réses, a korongok kerületének megfelelőleg kerekre hajlított, üres ezüstcső foglalta össze. Az alsó korongon díszítésnek nyoma sem látszott. A felső korong, mely az előbbivel együtt egy sikban feküdt a karddal, némileg babérkoszorúhoz haosnló, de alig látható aranyozott díszítéssel volt ellátva, közepén két centiméter hosszú, néhány milliméter vastag, fényesre csiszolt, kerülék alakú, metszés nélküli onix-kővel.
E tárgyakon kívül cserépdarabokat szedtünk fel, melyeken - kiszáradásuk után lekefélve - díszítéseket észleltünk és mozaikszerűleg összeragasztva, a paksihoz hasonló, nagy csésze-alakú, vékonyfalazatú, keskeny talpú, a terra sigillátákkal rokon-edény állott elő, de felülete fényezett nem volt. A perem alatt úgynevezett ökörszem-díszítés futott körül, ez alatt pedig elmosódott, rendnélküli, pettyes girland, mely talán csillagokat vagy napokat ábrázolt. Ez edény koráról dr. Rómer véleményt nem nyilvánított, de néhány évvel a lelet után, Berlinben a "Norddeutsche Alterhümer" gyűjteményben egy hasonló edény volt látható, melyet Mainzban Kr. u. ötödik századból származó érmekkel együtt találtak, tehát azon korból, mikor hazánk területe a hunnokat uralta.
A lényeges különbség a két edény közt azonban az, hogy a Mainzban talált edény domborúan, a geszterédi pedig homorúan volt díszítve; tehát a geszterédi edény egy rómainak barbár utánzata. Ezen halmok dr. Hampel szerint a Kr. u. II.-III-ik századból származnak, de nem lehetetlen, hogy hun-sírok voltak és ez a nép nyelvén kúnra változott. Dél-Oroszországban a Káspi-tengerig kurgán elnevezésű, számos halom van szétszórva, a melyeknek tudományos átkutatására az orosz kormány évenként 29-30 ezer rubelt áldoz.
A Nagy-Korhány halom.
Nagy-Kálló határában van egy halom, melyet Nagy-Korhány-nak neveznek, a mely szó hasonlít a kurgán szóhoz. Ki kellett tehát tudni azt, hogy ezen elnevezés véletlenül hasonló-e a kurgán szóhoz, vagy kollektiv elnevezésnek tekintendő. - Az utóbbi nézetet kell vallanunk, mert Oros község határában is van egy Nagy- és Kis-Korhány, Békésen, Henczidán, Füzes-Gyarmaton és a Császárszálláson egy hasonló nevű halom, a mely szó még közelebb áll a kurgán szóhoz, mint a Korhány.
Első sorban tehát a kurgánokhoz hasonló elnevezésű halmokat kellett volna megásni. A nagykállói Nagy-Korhánynak, 200 frtnál többre rúgó ásatási költségeit dr. Bleuer Miklós nagy részben sajátjából fedezte.
Mielőtt azonban a Nagy-Korhánynak - kincskeresés szempontjából tekintve - negativ eredményéről beszámolnánk, a chronologiai sorrendben három nagyobb őshalomnak a megásásáról kell megemlékeznünk.
A t.-eszlári Poty-halom.
1889. szeptember havában gróf Pongrácz Jenő, boldogult apósának, id. gróf Dessewffy Miklósnak tisza-eszlári birtokán fekvő teljesen ép, mintegy 36 méter átmérőjű, 8 méter magas, kupola-alakú u. n. Poty-halmát megásatta, abban a reményben, hogy abban esetleg hunn nyomokra fogunk akadni. Öt napon át ifj. gróf Dessewffy Miklós jelenlétében húsz ember dolgozott a halom feltárásán. A halom a Tisza mai árterében fekszik, minden nyoma nélkül ároknak, vagy mélyedésnek, melyből a domb felhalmoztatott volna.
A behatolás északkeleti oldalról radiális irányban történt, még pedig úgy, hogy a dombból egy ékalakú czikkel hordatott le a domb alapjának szintjéig, a hol az árok fenekének szélessége 7 méter, hosszúsága a domb középpontjáig 18 méter hosszú lett. A halom kétféle földtömegből állott, melyek egymástól egy vízszintes éles határvonal által voltak elválasztva.
A felső rész öt méter mélységig dús humus tartalmu fekete rétegből, az ez alatt levő rész pedig sárga sivár homokból állott és csupán az ezen utóbbi rétegben levő régi ürge-menetek voltak sötétebb színü homokkal eltömve. A domb oldalai azonban mindenütt évszázadok vagy ezredek alatt 389képződött, lefelé elmosódottan határolt humus-réteggel voltak borítva, mely a környező lapály humus-rétegébe észrevehető határ nélkül ment át. A domb függélyes tengelyén, a fekete és sárga homok határán a föld feketébb és lazább lévén, a tulajdonképeni sírt itt gyanítottuk és pinczeszerűleg nyugat felé vájva, azt meg is találtuk.
Itt a lazább sárga homokrétegnek felülete 3-4 ujjnyi vastagságban oly kemény - Tiszából került - sárga agyaggal volt fényesen kitapasztva, amilyent kása-malmoknál vidékünkön alsó malomkő helyett szoktak használni. E síkon egy 170 cm. széles és 71 cm. széles négyszögű terület árkocskával volt határolva, melynek szélessége 20 cm., mélysége, teknőalakúlag vájolva, 5-8 cm. volt és arra szolgált, hogy a sír egy feneketlen, mintegy 30 cm. magas és 5 cm. vastag deszkából készült ládával legyen köríthető, a mely ládának az alsó széle a vályúba illett. A deszka azonban már vörhenyes porrá vált és abból egy szilánk sem volt eltehető. A ládát hasonló, vízszintesen elhelyezett deszkázat fedte. Vasalásnak nyoma sem volt. Az agyaggal kisimított sírfenéknek, az árkocskákon túl, minden irányban még 25 cm. szegélyzete volt.
A sírban egy nagy termetű férfinak a csontváza feküdt, oldalt, összekuporodott helyzetben, jobb oldalán fekve, fejtetővel nyugatnak, arczczal délnek. A föld súlya alatt az egész csontváz össze volt nyomva és a koponya az állkapocscsal együtt annyira összelapítva, hogy csak szétporlott töredékeket gyűjthettünk össze, de egyetlen ép csontot sem. Ezek is olyan könnyüek voltak, mint a száraz szivacs.
A csontváznak a bal füle tájékán, 11 milliméter átmérőjű, köpczös, kifli alakú, nyitott hegyes végű, sok ónnal vegyített rézből - bronzból - készült, külkerületén harántul sűrűn hornyolt - valószínüleg - fülbevaló, mely egy betöréses lopás alkalmával eltünt. Egyéb emberi készítmény a sírban a leggondosabb kutatás daczára sem került napfényre.
A halomnak a közepe táján, a leírt sírtól mintegy két lépésnyire északkeletnek, egymástól egy lépésnyi távolságban, két gyermek égetett hamu és szénnel vegyes csontvázának némely részét, egy-egy kis rakásra hányva találtuk. Egy-egy rakás egy marékban könnyen elférhetett volna. A csontok között égetett csontból vagy csigahéjból (tridacna gigas?) készült 4 mm. hosszú és széles gyöngyöket is találtunk.
A tulajdonképeni sírtól délnyugatra egy méter távolságban és 60 cm. magasságban, de már a felsőbb kemény földben, egy a föld súlya által széttöredezett, szájával felfelé álló, nem korongon és rossz anyagból készült, rosszul égetett 1 1/2 cm. vastag falazatú, 20 cm. átmérőjű, az összenyomottság miatt meg nem határozható eredeti magasságú hamvveder volt elhelyezve, melynek fenekén kevés égetett embercsontokon kívül egyéb nem találtatott.
A sír színtája alá még 3 méternyire ástunk, de miután itt csak nyers földre akadtunk, az ásatást tovább nem folytattuk.
A Bashalom.
A második nagytömegű, épnek látszó, mesterségesen lehámozott földből felhalmozott dombnak, a tisza-eszlári határ kötelékéhez tartozó Bashalom pusztán fekvő Nagy-Bashalomnak a mélyébe, mely a grófi kastélytól északkeletre, mintegy 150 méter távolságban fekszik, ugyancsak gróf Pongrácz Jenő szívességéből és áldozatkészsége folytán pillanthattunk be.
Aljának a körülete az eső és szél behatása alatt már elmosódott, eredeti szélességét azonban mintegy 60 méterre becsüljük, magassága, melyről néhány év előtt a környező lapályosabb helyek feltöltésére már mintegy 2 1/2 méter lehordatott, eredetileg 8 méter lehetett.
A megboldogult Dessewffy gróf ezt a helyet szemelte ki magának örök nyugalmul. A halom hordottnak bizonyulván, a mauzoleum alapfalait 5 1/2 méterre kellett lesülyeszteni, a mely alkalommal a dombnak a közepe tájáról egy ember csontváz-maradványai is kerültek napfényre.
Rendszeres ásatást csak az épület szilárdságának rovására lehetett volna végezni, tehát meg kellett elégednünk a sírbolt-templom közepén ásott, négyszögben 3 méter hosszú és 180 cm. széles, 5 1/2 méter mélységre hatoló függélyes aknával.
Az évek előtt történt földlehordás által sík felületté vált tetőtől 2 1/2 méter mélységben, az akna északi partjának közelében - valószínüleg nem 390a dombnak középpontján - kis termetű, de a diaphysiseknek az epiphysiseknek már nem porczos, de csontos összeforradásából következtetve, - teljesen kifejlett lónak és egy kecske-csontváznak a maradványaira akadtunk.
E csontvázaknak csak némely részei (koponyatöredékek, szárcsontok, néhány csigolya és lábtőcsontok) találtattak és így nem természetes fekvésükben voltak, hanem összevissza voltak hányva.
Valószínü, hogy itt több csontrészre is akadtunk volna, ha az alapozási munkálatok veszélyeztetése nélkül a gödröt észak felé szélesíthettük volna, mert ott a földnek a metszőlapján még csontok állottak ki.
Emberi csontváznak a maradványaira itt nem akadtunk. Nem valószínü, hogy a domb - legalább felülről lefelé hatolva - valaha ki lett volna fosztva, mert különböző színü földtömbök körülbelől egyforma nagyságúak és keménységüek voltak; pedig ha a halom valamikor ki lett volna ásva, a kiemelt és a magasból újra visszahányt földnek a nagyobb mélységben apróbb darabokban összevegyültnek kellett volna feltünni, mint a dombnak meg nem bolygatott részeiben.
A most már felépült és örök lakóját befogadott mauzoleoum tornyának nyugati fala közelében, 4 1/2 méter mélységben, a szűzföldnek határán, egy emberi csontváz részeire, - tibia, fibula, femur, calcareus, astragalus, és metacarpusokra - akadtak, melyek rendkívül könnyűek és porlékonynak voltak. Hogy e csontvázrészek természetes fekvésükben találtattak-e, nem tudjuk. Közvetetlen ezen csontok alatt néhány milliméter vastag, hamuvá (nem barna porrá) vált faréteg volt. A farostok fel voltak ismerhetők, de a fának a nemét felismerni nem lehetett.
Ilyen hamuvá vált farostok a dombnak több - pontosan meg nem határozott - részeiben is találtattak. Emberi készítményre - kivévén egy látszólag korongon, de durván készült edény fenekének a töredékét - nem akadtunk.
Az elmondottak után kétségtelen, hogy ez a halom is egy hajdan hatalmas főnöknek képezte síremlékét.
A császárszállási hármas halom.
A két előbbihez hasonló, nagyobbszabású dombot 1893. év május havában ásatott meg e sorok írója. A Nyíregyháza város kötelékéhez tartozó Császárszállás-pusztán fekszik, fél kilométer távolságban délre, a Nyíry Ferencz tanyájának belterületén, egymásnak közvetetlen közelében levő három halomtól. Ezt a magában álló nagy halmot, az apróbb halmokhoz való közelsége miatt, a nép szintén hármas-halomnak nevezte el. Mi volt az eredeti neve, nem tudjuk. A halom sík talajból emelkedik ki, letompított kúpalakú, teljesen ép és mintegy 50 méter alap-átmérőjü.
E halom, felülről lefelé hatoló, négyszögű aknával ásatott meg, melynek oldalai a felszínen mintegy 10 méter hosszúak voltak és hat méter mélységben a sírnak fenekén 5 méterre szűkültek.
Ez a sírhalom azelőtt megbontva nem volt, mert a különböző homokos agyagtömbök egyforma nagyságúak és kemények voltak.
A hat méter magas halom 3 méternyi mélységében egy kinyújtóztatott és fejjel nyugatnak, lábbal keletnek hanyatt fekvő emberi csontváz volt, a melynek közvetetlen közelében emberi készítménynek nyomai nem voltak. Feltűnő volt azonban, hogy e csontváz körül minden irányban, mintegy 2 méternyi távolságban, - de azon kívül nem - borsónyi, kis diónyi, gömbölyded írókréta darabkák voltak sűrüen, minden rend nélkül szétszórva. E csontvázzal egy színvonalban, pár decziméter távolságban, észak felé, mintegy tíz czentiméter vastag, ép rostu, hamu kinézésü, két méter hosszú, másfél méter széles és harmincz centiméter magas láda feküdt, (a farostok felismerhetők), a mely hamu-állományu, de sötétebb színü földtömeget tartalmazott, de a melyben, a legszorgosabb átkutatás mellett sem lehetett olyan tárgyat vagy akármilyen törmeléket, korhadékot találni, a melyből a láda tartalmára következtetést lehetett volna vonni.
Szövetet nem tartalmazhatott, mert ez esetben a szövetszálaknak a nyomai itt-ott mégis csak meglátszottak volna.
Csontnélküli hús sem lehetett, mert ez esetben a láda hamuszerü tartalma sötétebb lett volna, mint a minden irányban egyenlően igen kemény földtömeg. Talán liszt lehetett, de ez sem bizonyos.
391Hat méter mélységben, a környező talajból lehámozott és felhalmozott halom alapjának és a megbolygatatlan ősföldnek a határán, az előbbi csontvázhoz teljesen hasonló helyzetben, egy másik éppen 200 czentiméter hosszu csontváz volt, tehát igen nagy termetű embernek hiánytalan, porrá vált csontváza volt. Mellette azonban semmiféle emberi készítménynek még nyoma sem találtatott. A két, függélyes vonalban fekvő csontváz közötti fatömegből egy tojásnagyságú érczsalak és egyik oldalán, valószínüleg nyílhegykészítés czéljából, lepattogatott kova-darab került elő.
Az érczsalakból következtethetjük, hogy a sír azon korból származik, mikor érczet már ismertek és használtak, de sajnálták ez - akkor értékes - tárgyakat a hullával eltemetni. A kova nucleus pedig a mellett szól, hogy abban az időben még kőeszközöket is használtak.
Nagy-Korhány, mely a nagy-kállói vasúti állomástól mintegy két kilométernyire nyugatnak, a vasúttól pedig északnak mintegy száz lépésnyi távolságban fekszik, kifosztás gyanújában áll, mert a természetes emelkedésen fekvő, 210 lépésnyi kerületű és mintegy hat méter magasságú halomnak a teteje, körülbelől 20 méter átmérőjű kerekségben behorpadtnak látszott.
A halomból, mint a Poty-halomnál, egy czikkelyt ástunk ki, mely fent 10 méter széles volt és a domb szélétől a közepén túl néhány méternyire terjedt, lefelé kissé keskenyült.
A halomnak a felsőbb részéről egy nagy - nyél-lyukánál eltört - 1707 gramm súlyú trachytból készült kőbaltának kerekded végű foka került elő, a mely kétségtelenűl a halom építését megelőző korszakból, a környező föld lehámozása alkalmával került a földtömegbe.
Az ősidőkben már teljesen kifosztott sírt, a halom kellő közepétől mintegy két méter távolságban délnyugat felé és az előbbi síroknál szerzett tapasztalatainkkal egyezőleg, hat méter mélységben találtuk meg.
E mélység alatt már csak ősföldet találván, egy-két ásónyomnyinál tovább le nem hatoltunk. A földtömböknek különböző nagyságából és porhanyóbb voltából következtettük, hogy a sír felülről lefelé hatolva fosztatott ki. A halom különböző helyein gyéren elszórva, megszenesedett vagy barnára korhadt, valószínüleg tölgyfa-maradványokra akadtunk és egy ló csontvázának egyes darabkáira, de a mely a temetkezési szokásra világot nem vet. A sír fenekén, a fent említett mélységben és helyen, a föld hirtelen világosabb színűvel vegyültnek, csaknem szurok színűnek és félig-meddig zsíros tapintatunak tünt fel. Alatta pedig fehéres-sárga homok-tömeg volt, élesen határolva a felette fekvő fekete földtől. - Ez a mintegy 20 ctm. vastag, sötétebb színű, kisebb-nagyobb tömbökkel vegyült réteg, mely felfelé világosabb színű volt és a halomnak egyéb részeivel mihamar egyenlőnek látszott, lehetett mintegy 2 méter hosszú és másfél méter széles, tehát a sírnak a négyszög-alakot megközelítő feneke.
A sírnak az alját, t. i. ott, a hol már az ősföld kezdődött, a sírnak egész hosszában és szélességében, egy vízszíntesen fekvő - a föld nyomása által kissé homorúvá vált ujjnyi vastagságú deszka képezte, a mely a bashalmi és a császárszállási halmokban talált hamuszerű fa-maradványokhoz hasonlított és a mely fának a rostjai tisztán felismerhetők, tehát elégetve nem voltak. A fának a faját meghatározni nem lehetett.
A régi sírfosztogatók nem állottak meg a sírfenekét képező deszkánál, hanem annak közepe táját - talán nem elégedve meg a sír tartalmával - egy ásónyomnyi mélységre áttörték; a mit abból lehet következtetni, mert e mintegy 60 centiméter átmérőjü, rendetlen alakú területen a koromsötét és világos-sárga homokot nem egy vízszíntes vonal választotta el egymástól, hanem a határvonal függélyes átmetszete oly óriási fűrész fogaihoz hasonlított, a melyek egymástól húsz centiméter távolságra feküsznek. Oldaldeszkáknak nyomaira nem akadtunk.
A sírfenék alatt ezen a helyen mintegy 15 centiméter mélységben, egy emberi czombcsont fejecskének szivacsszerű maradékát találtuk.
E sírhalom tehát az ősidőkben teljesen ki lett fosztva és ennélfogva azt, hogy a déloroszországi kurgánokkal milyen rokonságban van, ez idő szerint megállapítani nem lehet és így csak a teljesen kifosztott emberi sírok sorában szerepel. Annyi bizonyos, hogy a Potyhalom és a császárszállási, 392helytelenül hármas halomnak nevezett névtelen halom, az eszközölt ásatás előtt megbontva nem volt. A Nagy-Bashalomról e tekintetben véleményt nem mondhatunk, mert a mauzoleum építése miatt a halmot alaposan átkutatni nem lehetett.
Annyi bizonyos, hogy a névtelen halom keletkezésének idejében érczet már ismertek, habár azokat temetkezési mellékletül nem használták; de kőeszközük még volt és hogy a főhalottal együtt, ugyanazon időben valamely rabszolgát is temettek el, mert nem valószínű, hogy ugyanegy időben a halom közép-magasságára egy más halott is került volna, még pedig olyan, a kinek emlékét az előbbivel együtt akarták volna megörökíteni.
Érdemesnek tartjuk még a gávai Kató-halomról és annak környékéről bővebben megemlékezni.
A gávai Kató-halom.
A Kató-halom aljában, a gáva-berczeli út mélyítése alkalmával és a honnan a kikerült földtömeget közvetetlen az ezen út mellett vonuló Tisza-védgát építésére használták fel, találtatott az a csontváz, melynek a bokáján a fentebb említett haldstatti ízlésű bokadísz került elő.
Sajnálatos, hogy csak az ásatás után volt megtudható, hogy a múzeumunkban állítólag a Kató-halomból kikerült gyönyörű, fejlett agyag-ipart tanúsító tárgyak nem magában a halomban, hanem közvetetlen a mellette vonuló útban találtattak, amely tárgyak akkor még épek voltak, de vagy széttörettek vagy elhurczoltattak. A nevezetesebb 4 edény a következő: Egy félmagas-szárú, csizmát ábrázoló, csakis díszül használható edény, melyen a sarúnak a lábhoz való erősítési módja finom bekarczolásokkal van feltüntetve, és amely tárgy az Archaeologiai Értesítőben közölve lett. A másik egy fülecskével ellátott és csak külső domború felűletén ékesen díszített tálacska, mely a falra felaggatva az akkori nőknek jó ízlésére vall és a sévre-i, vagy meisseni porczellánt pótolta. A harmadik egy fonott fogantyúval ellátott csupor. A Kató-halomhoz való közvetetlen közelségből itélve, valószínü, hogy úgy ezek, valamint a többiek is abból az időből valók, mikor a Kató-halom létesült.
A Kató-halomtól mintegy 2-3 kilométer távolságra, Gáva község belterületének nyugati végéhez közel, meredek magas parton, melynek alját hajdan a Tisza nyalta, néhány méter mélységben, verem ásás alkalmával, 1878-ban több egymásba nyíló szobácskára akadtak, melyeknek ajtófelei még felismerhetők voltak. E szobákban találtak egy keleti ízlésű magas vassisakot, mely olyan forma csúcsban végződött, mint a herályi és a szabolcsmegyei kékcsei pajzsdudor. A sisak alsó szélét korona-alakúlag egy 4-5 cm. széles pánt képezte, melynek felső széle nem egyenes vonalban haladt, hanem 8 félkörrel határolódott. A sisak csúcsától a félívek összeszögeléséhez, egy-egy éles vonal futott le, mely a sisak oldallapjainak találkozási vonalát képezte. Találtatott itt egy léczfúró is, melynek a mai kulcsokhoz hasonló fogantyúja egy darabból volt a fúróval kovácsolva. Néhány decziliternyi megszenesedett rozsszem is találtatott.
Ugyanitt leltek nyolcz különböző ép kályhafiókot is, melyek közül az egyik domborművü, egymással viaskodó pávákkal van díszítve. Az egyik páva kétfejű, és miután hosszú farka a 20 cm széles kályhafiókra kinyújtva el nem fért volna, a művész azt két ágra osztotta és visszafelé hajlította. A tollak visszájára fordítva fedik egymást. A másik egyfejü, szemben álló pávának búbjáról, a madárral egy-hosszúságu, gyöngyvirág-alaku egy szál toll nyúlik hátra. A kályhafiók belül füstös, tehát használatban volt.
Egy másik, belől nem füstös, szintén négyszögletü 18 1/2 ctm. széles, 20 ctm. magas és 5 ctm. mély kályhafiókon két domborművű, stilizált szőlőtő három fürttel van alkalmazva. A két alsó végei között egy összenyomott M alaku betüjegy van.
Egy harmadikat, melynek szája négyszögű és 18-20 ctm. széles, mélysége 9 ctm., kúpján pedig egy köralakú, 84 milliméter átmérőjű sima lapu kúpban végződik, dr. Rómer Flóris hamvvedernek tartott, mivel Ipolyság és Békés vidékén is találtak hasonlót, melyek állítólag hamut tartalmaztak, az égetett csontokat pedig bele képzelhették. Rómert csakis a gávai kályhafiókok térítették el a nézetétől.
A negyedik, az előbbieknél valamivel nagyobb és szintén négyszögletes, 393de laposabb és csupán közepén egy köralakú, 5 ctm. átmérőjű homorú bemélyedéssel van díszítve. A többi négy, mintegy 10 ctm. átmérőjü, különböző alaku, ökölnyi, a gömböt megközelítő formáju.
Ezek a tárgyak a dr. Rómer Flóris által rendezett régészeti kiállításon szerepeltek, de korukat sem a Pulszkyak, sem Rómer, sem Hunfalvy, vagy Finály, anologiák hiányában megállapítani nem tudták.
A Kató-halom közelében van a Szőlősdomb, a ref. lelkész birtokán; egy másik pedig még közelebb a róm. kath. lelkész földjén, és egy Őrhalomnak nevezett igen nagy, mesterségesen készült domb, a község belterületén, a melyek szintén nyujthatnának tájékoztató adatokat.
A Kató-halom Gáva községtől keletre, mintegy kilométer távolságban fekszik, közvetetlen a Berczelre vezető út déli széle mellett, és miután itt az út 2-3 méternyire mélyítve lett, északi oldala ennyivel magasabbnak tűnik fel, mint a többi, szántóföldekbe elmosódott része.
Eredeti magasságából, mely 7 méter lehetett, állítólag 3 métert hordtak le a dombnak könnyebb szánthatása végett. Tapasztalatból tudjuk, hogy az ilyen halmok közép függélyes tengelye eredetileg nem minden esetben az volt, mint a miként az jelenleg látszik; mert az uralkodó szelek és az eső csapás-iránya, a szántogatás, kúpjoknak lehordása, az eredeti alakot módosítja. De miután nem tudni, hogy melyik oldalról kopott inkább, a jelenlegi dombalaknak közepén nyugatról északnak vonúló, kilencz méter hosszú és öt méter széles gödör ásatását kezdette meg e sorok írója.
Ez ároknak északnyugati szögletétől délkelet felé 3 méter távolságban és a ma már 3 méterrel alacsonyabbra koptatott halomnak tetejétől mintegy 50 ctm. mélységben, egy csupán földet tartalmazó, átellenes két füllel ellátott, 12 ctm. magas, szájánál 12 ctm., a fél-magasságban kissé élesen kiálló hasánál 15.5 ctm., fenekénél 8 ctm. átmérőjű, korongon nem egészen finoman készült, barnás-veresre jól kiégetett, teljesen ép cserépedényt találtunk, azután egy fejjel északnak, lábban délnek fekvő és a mennyire kivehető volt, - kinyujtóztatott csontvázra akadtunk, a mely azonban annyira szét volt málva, hogy abból egy porczikát sem lehetett kiemelni. Az elhelyezést is csak a hófehér lisztté vált csontok színéből lehetett fölismerni. A koponya helyzetét is csak abból lehetett megállapítani, hogy ott a fehér csontpor egy koponya nagyságu tömegnek látszott.
A csontváz baloldalán, a ma is szokásos kardviselés szerint, egy vaskard volt, a melyet a kiváncsi munkások feszegetés közben darabokra törtek, de még helyzetéből el nem mozdították. Igy tehát sikerült a kardnak hű képét nyerni. A kard egy darab vasból készült, és a markolattal együtt 50.5 ctm., melyből 37.5 ctm. a pengére esik, 13 ctm. pedig a keresztvasra, a tulajdonképeni markolatra és a markolat fejét alkotó karikára. Az egész kard igen el van rozsdásodva.
Pengéje két élű, hegyes és a keresztvasnál 39 milliméter széles, 10 milliméter vastag. Rajta végig futó hornyolatnak, kiemelkedésnek, vagy díszítésnek nyoma nincs, de úgy látszik, mintha a kard fatokjának a hosszában futó rostjai itt-ott a pengéhez volnának tapadva.
A keresztvasnak a hossza 5 ctm. 12 milliméter vastag, a penge felé nem hajlik, hanem egészen egyenes, és úgy látszik, mintha végei kissé vastagodottak lettek volna és úgy tűnik fel, mintha a penge szélességének megfelelő hosszúságában a hengerded alakot közelítené meg.
A markolat közeléből kihányt egyik földrögből egy kártya-vastagságu, rossz ezüstből vagy bronzból készült, négyszögü teknő-alakú, 22 mm. hosszu, 11 mm. széles, közepén 7 mm. mély, mind a négy széle felé lejtős dísztárgy emeltetett ki, melynek homorú felűletéből sem aklaszeg, sem fülecske nem nyúlt ki, tehát sem szíj, sem szövet-díszítés nem lehetett.
A tulajdonképeni markolatnak hosszúkás, négyszögű átmetszete van. Laposabb oldalai a penge átellenes lapjai helyzetének felelnek meg. A keresztvasnál 22, a karika-alakú markolatfejnél pedig 12 mm. széles. Hossza pedig 76 mm. A markolat fejét alkotó karikának külső átmérője 43 mm. hengerded, 11 milliméter vastag vasból készült, úgy hogy a gyűrü lyukának átmérője 21 mm. E karikán itt-ott 1-3 rétegü szövet nyomai látszanak és a szövet szálaiból 5 milliméterre 8 esik.
394E sír alatt mindenütt sárga és fekete földgöröngyökből álló, tehát mesterségesen összehányt földben hatoltunk le három és fél méternyire, tehát oly mélységre, mint a mennyire a talált csontváz a halom eredeti magassága alá volt helyezve.
Már a domb megásásának kezdetén észre lehetett venni, hogy az általunk talált sírtól mintegy 2 1/2 méter távolságban, egy-két méter átmérőjü hengerded aknával hatoltak le, majdnem függőlegesen, de egy kissé délnyugati irányban, a halom hajdani közepére, egészen a bolygatatlan ősföldig, amely akna sötétebb földdel volt eltömve és sokkal puhább volt, mint a halom többi része.
Itt azonban nem találtunk egyebet, teljesen elkorhadt, össze-vissza hányt, 10-20 cm. átmérőjű, faragás nyomait nem mutató, tisztán felismerhető tölgyfa-gerendáknak maradványainál, összesen mintegy két köblábnyi mennyiséget. Az általunk talált sír nem esett a kirabolt fenéken levő sír függészes tengelyébe, mert különben ezt is szétdúlták volna.
Valószínü, hogy az általunk talált csontváz egy áldozatúl szánt egyénnek volt a maradványa, a melyhez hasonló temetkezési szokást a felkutatott Bashalomban és a császárszállási névtelen halomban is találtunk.
Ősedény-ipar.
Ősedény-iparunknak pár száz példánya úgy alakra, valamint különösen díszítésre nézve több esetben annyira változatos és egyedülálló, hogy azokat hű ábrák hiánya miatt nem ismertethetjük.
E téren korlátolt ismereteink daczára azonban biztosan állíthatjuk, hogy specziális ősagyagiparunk is volt, bár alkalmas anyag Nyírünkben hiányzik. Hogy távol vidékről is hoztak ide anyagot, bizonyítja az is, hogy díszített graphit-vegyülékű edénytöredékeink is vannak Kemecséről. Nem lehetetlen, hogy Sziberiából került oda.
A szabolcsi földvár.
A földváraink közül legnagyobb és legfontosabb Szabolcs vezér földvára. Egyenes vonalban Tokajtól északkelet felé 8.5, Bodrog-Keresztúrtól kelet felé 9.8, a Tiszának jelenlegi balpartjától pedig négy tized kilométer távolságban fekszik és felséges kilátás van ormairól a nektárt termő Hegyaljára, az arany-kalászos alföldi síkságra és a hullámos ákácz-kertre, a Nyír-re.
A vár alakja háromszögü. A leghosszabb keleti sáncz 349 m., az északnyugati 303 m., a délnyugati 227 méter hosszú. A háromszögnek leghegyesebb csúcsa északnak irányul. A déli kevésbé hegyes csúcs néhány méter szélességben nyitva hagyatott és főbejáróúl szolgált. A nyugati összeszögellés csaknem derékszöget alkot és legtompább. Bejárat van még a délnyugati oldal közepe táján, az északnyugati sáncz északi végétől mintegy 60 méter távolságban és egy nagyobb horpadás a keleti sáncz északi és középső harmadának határán. A vár sánczaival együtt mintegy 33176□ méter területen fekszik. A sánczok magassága 20-30 méter között ingadozik. A vár belterülete, mely jelenleg a különböző felekezeteknek temetőül szolgál, a keleti sáncz felé lejtősen emelkedik, egyéb helyeken a sánczok meredekek, valamint a vár összes külső oldalai is. A nyugati összeszögelléstől befelé mintegy 20 méternyire egy tíz lépés széles, mintegy 2 méter mély kerek horpadás van, melyet kút nyomának tartanak.
A sáncz legmagasabb pontja a déli főbejárattól jobbra eső leghoszszabb oldalnak a déli végétől mintegy 40 méter távolságban van északnak. Északról, de leginkább nyugatról morotva köríti.
Régente ez képezte a Tisza medrét, mely most kissé észak felé van eltolódva; úgy látszik azonban, hogy hajdan az egész várat víz körítette és a Tisza szigetje volt. Jelenleg keletről, délről és nyugatról a község beltelkei veszik körül a várat.
Béla király névtelen jegyzője a vár építését Zabolch vezérnek tulajdonítja, ezt írván róla: "Communi consilio sociorum suorum fossatam magnam fecit, et aedificavit castrum fortissimum ex terra, quod nunc castrum Zobolchu nuncupatur". Magyarul: "Társaival tanácskozván, nagy árkolást végzett és igen erős várat épített földből, melyet most Zobolchu várának neveznek".
1895. őszén a kereskedelmi miniszter dr. Szendrey János útján, Bartalos Gyulát és e sorok íróját bízta meg Szabolcs várának átkutatásával.
A várban öt helyen ásattunk. A déli főbejáratnak nyugati-, a nyugatinak 395déli-, az északinak nyugati oldalát, - a keleti sáncz külső oldalát mintegy 8 méter szélességben, a déli főbejárattól körülbelől húsz méter távolságban. Ezeken kívül a vár belterületén az északi csúcstól délfelől 30-40 lépésnyi távolságban árkokat húztunk. Itt egy kis bronz csörgőpityke került napfényre, a milyeneket sok népvándorláskori, de honfoglaláskori leletek közt is találni. Ez alkalommal más emberi készítmény nem találtatott. Durva cserépedény-töredékeken kívül más alkalommal került még egy félhold alakú, füles, nyéllel ellátott, habkőből készült 38 milliméter széels csüngő dísztárgy; egy római ízlésű vas-sarló; egy XV-XVI. századbeli sarkantyú és egy hengerded, 1 mm. átmérőjű bronzhúzalból készült, kettétört fülbevaló karika.
A sánczokban, mindenütt sűrűn elhelyezve, elkorhadt tölgyfákat találtunk és világosan fel volt ismerhető, hogy azok nem voltak megfaragva, hanem a tőből kivágott élő fákat galyastól helyezték el a sáncz emelése alkalmával, még pedig három irányban, t. i. fennállóan, hosszában, koszorúként és keresztben a sáncz hosszával, nyilván azon czélból, hogy a laza föld szét ne omoljon, hanem meredek sánczot alkosson, a mit el is értek. A földtömegben itt-ott, minden rend nélkül, egymástól különböző irányban, egy vagy több méter távolságban, ökölnyi - szakasztói-kosárnyi - alaktalan rhyolith-köveket találtunk, mely a trachytnak válfaja és a nép által darázskőnek neveztetik, és a melyet jelenleg is a Szabolcs várától egyenes irányban a 11.2 kilométer távolságra eső bodrog-keresztúri határban bányásznak és mint kitünő építési anyagot most is széltére használnak.
Nyilvánvaló, hogy ezek a sánczban sporadice előforduló kövek a várnak organikus részét nem tehették és csupán annyi szolgálatot tettek, mint ugyanolyan tömeg föld. - A várat eredetileg építő ismeretlen nép, a vár körül szétszórva ott találta már ezeket a köveket és a földdel együtt a sánczra hordotta.
Úgy látszik, hogy a várépítőket már egy másik kulturnép előzte meg. A vársánczoknak felső része 1-1 1/2 méter magasságban későbbi nagy munka, mert e rétegben sem fa, sem darázskő nincs. Ez a rész jóval magasabb volt, mint most, mert a sánczok körül árok nincs. A sáncz koronájának nagy részét az eső lemosta és a várat körítő árkot betöltötte, a sáncz magasságának rovására.
Ha tehát ezek szerint a várat alapjából nem Szabolcs vezér emelte is, de azt elfoglalva, őseink hadi czéljaira óriási munkával hatalmasan megerősítette, alaposnak látszik a föltevés, hogy Szabolcs vára legalább is Szent László királyunk idejéig nagyobb jelentőségű hely lehetett, nemcsak azért, mert beigazolt történeti tény az, hogy 1092. évben Szent László itt országgyűlést tartott, hanem a következő okokból is.
A vár keleti sánczától, mintegy kétszáz lépésnyire fekszik a református templom, melynek félkör-alakú szentélye keletnek, a templom ajtaja pedig nyugatnak fekszik. Az északi oldalon ablaka nincs, a déli oldalon az ablakok ívboltozatuak.
Ez a templom azonban csak megmaradt része egy hajdani nagyobbnak, mert több helybeli egyén állítása szerint, a templomnak még 40 év előtt is két sor ablaka volt, úgy, hogy emeletesnek látszott. Oszlopok nyúltak fel még egyszer annyira, mint most a templom fedele. Jobbra, balra pedig régibb időben alapfalazatokra akadtak.
Több mint valószínű tehát, hogy a szabolcsi templom egy fő- és két alacsonyabb mellékhajóból állott. Nem lehetetlen, hogy kereszt-hajói is voltak. Hogy e templom fénykorának idejében Szabolcs vára még lakott volt, biztosan lehet állítani, mert még ma is élő tanúk állítása szerint, a vár keleti bejáratától a templomig, földmunkálatok alkalmával, mélyen a földbe vert, részarányosan elhelyezett vastag elkorhadt faczölöpökre akadtak, melyek csakis a templomot a várral összekötő hídlábaknak maradványai lehettek.
A tisza-dobi földvár.
A tisza-dobi földvár a községtől keletre, mintegy két kilométer távolságra esik a nyugati irányban folyó Tisza balpartján, melytől csak a Tisza-Dobról Tisza-Dadára vezető út választja el. Úgy látszik, hogy a várnak 396az északi végét a Tisza már rég elnyelte, mert a várnak ezen a végén a sánczok záródása gyanánt már a Tisza szolgál.
Ez a vár is három-szögletű volt. Hegyes vége délnek néz.
A keleti sáncz 370, a nyugati 235 lépés hosszú. A sánczok magassága mintegy öt méter és mély árokkal vannak szegélyezve. A várnak teknő-alakúlag mélyedt felűletén, néhány obsidián szilánkon és durva cserépdarabokon kívül egyebet nem találtak.
A vártól délfelé a látóhatárig vagy még tovább is, egy több méter széles árok vonul, a mely árokból kikerült földtömeg nem egy oldalra van hányva, tehát inkább vízlevezető csatornának látszik, mint csörszároknak. Szakavatottabbak, mint Téglás Gábor és Bartalos Gyula azonban annak tartják.
Közel ehhez a földvárhoz, de a Tisza túlsó partjának a közelében gróf Andrássy Manó takta-kenézi birtokán, néhány év előtt 20-30 tárgyból álló bronzleletre akadtak, a melyből egy lándzsa és két fülesköpűs balta jutott gyüjteményünkbe.
A besztereczi földvár.
A besztereczei földvár a községtől északnyugatra, kilométernyi távolságban, a Tisza balpartjától délre mintegy 8 kilométernyire fekszik, a közel 200,000 holdnyi Rétköznek egy szigetén, a mely Rétköz a Tisza-szabályozás előtt nádas mocsár volt, mely csak a halaknak, a vízimadarak millióinak és a pákászoknak volt éltető tanyája.
A vár alaprajza egy hosszában átmetszett kobaktökhöz hasonlít. Az északnyugati, mintegy holdnyi terület szintén hosszas háromszögalakú és magas sánczokkal körített és két oldalán mély árokkal van szegélyezve. A délkeleti hosszú oldal egy jóval nagyobb, mintegy tíz holdnyi köralakú, kevésbé magas sánczczal körülvett területnek jelöli északnyugati határát.
Ebben a dr. Horváth József tulajdonát tevő várban is találni obsidián szilánkokat, szarvas-agancstöredékeket, durván készült cserépedények darabjait, orsógömböket. Érdekes egy bronz-mécs, melynek párját nem ismerjük és amely valószínüleg az ú. n. La Tène-korból származik. Ez egy kártyavastagságú, mintegy 8 cm. átmérőjű domború korong, felső felűletén sűrűn egymás mellé vésett félkörökkel díszítve, melyek a felületet több háromszögre osztják, a középen egy 4 cm. hosszú cső nyúlik fel. A korongnak három lába van, nyilván abból a czélból, hogy egy olajjal megtöltött edénybe legyen helyezhető. A csőbe pedig a kanócz járt.
A vár, - alakja után ítélve - egykorú lehet a tisza-dobival és a szabolcsival, de sokkal kisebb területű lévén, hadiműveleteknek alapjáúl nem szolgálhatott és ép úgy, mint a következők, csak kisebb törzseknek lehetett menedék-vára. E vár közelében, de már a kéki határból, került múzeumunkba az a gyönyörű bronzkard, melyet fentebb említettünk és a melynél szebb sehol sem látható.
A tuzséri földvár.
A tuzséri földvár a Salamon-féle kastély közelében, közvetetlen a Tisza mellett fekszik, tégla-alakú és mintegy két holdnyi területű. Felűletén csupán obsidián-szilánkok és durva cserépedénytöredékek találtattak. Sánczai most már csak a tiszai oldalon meredekek és 6-8 méter magasak, a többi oldalon alacsonyabbak és elmosódottabbak.
E vár közelében három szép bronzkardot leltek, melyeket gróf Forgách Margit múzeumunknak ajándékozott.
A demecseri földvár.
A demecseri földvár szintén a Rétköz mocsarából emelkedik ki. A községtől az északi iránytól kissé nyugat felé öt és fél kilométer távolságban fekszik, egy oly, északról dél felé vonúló, mintegy 1000 lépés hosszú és 100 lépés széles, természetes homok-magaslatnak a közepe táján, mely a Tisza szabályozás előtt a Rétségnek nevezett mocsaras, nádas ártérnek állandó szigetét alkotta. A térképen Várhegy a neve. A nép azonban Tündérvárnak, Leányvárnak nevezi. Mint minden feltűnőbb helyhez, úgy ehhez is hagyomány vagy monda fűződik.
Nemes Imre községi jegyző szerint egy Szilágyi nevű kéki gazdaembernek, sok év előtt igen magas korban elhalt atyja, fiatal korában Debreczenben járván, ott egy világtalan, 100 év körüli hegedősnek meséit hallgatta, a ki ezekkel kereste kenyerét, és midőn megtudta, hogy hallgatói között rétközi 397ember is van, elkeseredve panaszolta, hogy megvakulásának története a demecseri Lányok várával van összefüggésben.
Ugyanis a XVII. századnak a végén, a törökvilágban, mint ifjú egy úrnak a szolgálatában állott, kinek a Kacsavár volt a tanyája, mely a pátrohai határban néhány kilométer távolságra fekszik a demecseri vártól és szintén egyik szigetét tette a rengeteg rétközi mocsaraknak, és a mely két vár csak csolnakon közlekedhetett egymással.
A Kacsavár ura a törököktől szorongatva, kénytelen volt feleségével, szép leányával és kincseivel az erősebb demecseri Lányok-várába menekülni. Az öreg hegedős volt a csolnakos, s mikor már közel voltak a demecseri menedékhez, az úr mindkét szeme világától megfosztotta és a vízbe dobván, életét is elakarta emészteni, nehogy övéinek és kincseinek hollétét elárulhassa. Valahogy azonban megmenekült és mint hegedős tengette hosszú életét.
Mi ebben a mese vagy igazság? egyikünk sem tudhatja. annyi azonban bizonyos, hogy hozzáférhetetlenebb helyet, mint az ebben a terjedelmes ingoványban épült várat, vidékünkön találni alig lehetett volna.
A vár kerülék-alakú; öt-hat méter magasra emelkedik ki a sziget legmagasabb pontjából. Tetejének középtáját kincskeresők kissé homorúvá vájták. Fensíkjának hossza délről északnak 40 nagy lépés és 26 lépésnyi széles. - Nyugati oldala egészen meredek, a keleti kissé lejtős. - Északi és déli végét sáncz-árok szegélyezi. Az ezekből kikerült földtömegnek egy része kifelé hányatott. Az északi, félkörben futó árok kevésbé van elmosódva, mint a déli. A keleti oldalon egy 2 méter magas és másfél méter széles párkány vonul végig. A vár fensíkján sok téglatöredéket találni, bizonyságáúl annak, hogy itt hajdan épület emelkedett, csakhogy ez a magaslat sokkal régibb időből származik, mint a mikor már téglákat használtak, mert itt nemcsak számos őskori, durva cserépedénytöredéket, de határozottan bronzkorszakra valló fekete, - kívűl fényesre csíszolt - díszített edénydarabokat is találtunk. A vár körül is hasonló tárgyak vannak a felűleten szétszórva.
Az ercsi vár.
Kis Léta és Pócs-Petri között a mária-pócsi vasúti állomástól keletre, mintegy két kilométernyire eső mocsárnak a közepén van az Ercsi-vár. Kerűlék-alakú és mintegy 100 lépés hosszú és 30-40 lépésnyi széles lehet és körülbelül három méternyire kiemelkedő, valószínüleg hordott sziget. Északi és déli végén még két-két sáncz erősíti, oldalain azonban ilyeneknek nyoma nem észlelhető. Északnyugati végétől egy a szárazra vezető útnak a nyomai látszanak. Leletről tudomásunk nincs.
Várhegy.
A turai és orosi határon egy 10-12 méter magas, természetes homokdomb-alakulás van, az u. n. Várhegy. Ennek tetején évek előtt a homokfúvásban sárga pasztából készült, kék és fehér körökkel díszített gyöngyök találtattak. Aljában több száz holdnyi mocsár van. Itt is az Ercsi-várhoz teljesen hasonló, kisebb területű névtelen szigetvár létezik, melynek két végét azonban csak egy-egy sáncz erősíti. Ezt hosszában végig ásták, de egyebet durva, de részben már korongon készült és a bronz-korszakra valló cseréptöredékeknél, szarvasagancs-daraboknál nem leltek.
A szabolcsi régészeti viszonyokra vonatkozó közlemények az Archaeologiai Értesítőben jelentek meg és jegyzékök a következő.
Geszterédi halmok, 1869. 49. lap. - Szab. m. régészeti egylet alakulása, 1869. 72 l. - Geszterédi ásatás, 1869. 181. l. - Hugyaji és alaki őstemető, 1870. 173 l. - Szabolcsi őstemető, 1870. 217. l. - Szabolcsi földvár, 1870. 236. l. - Szab. m. múzeum. 1871. 109. l. - Szabolcsi lelhelyek, 1871. 147. l. - Szab. múzeum gyarapodása, 1871. 210. l. - Szabolcsi múzeum, 1872. 112. l. - Régészeti érdekességek Szabolcsból, 1872. 152. l. - Szabolcsi gyűjtők, 1873. 9. l. - Szabolcsi műemlék, 1873, 22. l. - Szabolcsi dolgok, 1878, 79., 157., 185. l. - Anarcsi sírokról, 1879. 51. l. - Honfoglaláskori nyomok, 1881. 332. l. - Rakamazi arany torques, 1890. 86. l. - Rakamazi őstelep, 1892. 205. l. - Karászi sírmezőről kereszt 1892. 274. l. - Piricsei bronzlelet, 1892. 353. l. - Kemecsei bronzlelet, 1893. 166. l. - Tisza-Szt-Mártoni bronzlelet, 1893. 259. l. - Vissi aranylelet, 1893. 443. l. - Kántor-Jánosi lelet, 1894. 249. és 355. l. - Kemecsei bronzcsótár, 1895. 113. l. - Kemecsei bronzlelet, 1896. 146. l. - Bezdédi honfoglaláskori temető, 1896. 385. l. - Szabolcsi földvár (kivonatos közlemény), 1897. 284. l. - Szabolcsmegyei őshalmokról, 1897. 318. l. - Mándoki honfogláskori lelet, 1. o. 1898. 61. l. - Szabolcsi kardok, 1898. 227. l. - Gara halom, 1898. 402. l. - Bezdédi bronzlelet, 1891. 131. lap. - Szabolcsmegyei múzeum (önálló munka), Dr. Hampel József, több ábrával, 1871.
| « A ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZABOLCS VÁRMEGYÉBEN. Irta dr. Hofmann Emil, revid Bánóczi József. | KEZDŐLAP | SZABOLCS VÁRMEGYE TÖRTÉNETE. Irta dr. ifj. Reiszig Ede, revid. dr. Borovszky Samu. » |