Egy bizonyos területen a közegészségügy attól függ, hogy milyenek ott a talaj-, a víz- és a levegőviszonyok. Somogy vármegyében a Drávamente, a marczali, lengyeltóti és a tabi járásokban a Balaton és a Sió vidéke, a vármegye belsejében a Kapos-folyó, a Rinya- és más patakok folyása mocsarakkal, más részei pedig erdőségekkel voltak borítva s így a lakosság egészségét is e tényezők befolyásolták. A régibb feljegyzések nem is beszélnek másról, mint maláriáról, vérhasról, tifuszról. Fel van jegyezve, hogy: "Sok nyavalyát ismer Somogy népe, főkép a mezei munka miatt, a levegő különféle változásának s az estvék hidegének kitett osztály." Általában pedig a népe egészséges volt, mert: "Mindkét nemen 60-70, sőt 80 éves egyéneket láthatunk és 60 év körül még mindenik utánajárhat foglalatosságának." De lássuk a régibb kor betegségeit:

Maláriában majdnem minden ember szenvedett. 1831-ben, mikor a vármegyében először fellépett kolera miatt az egész lakosság egészségét figyelemmel kísérték és minden beteget járásonként és bizonyos időközökben összeírtak, százával találjuk a maláriás betegek neveit. Feljegyezve találjuk, hogy a malária annyira honos, hogy "ha idejében nem keres a beteg orvosi segítséget, miben elegendő és czélszerűen elhelyezett orvosaink jártasok, úgy hasdaganatokat és vízkórságot kapnak".

A vérhasról fel van jegyezve, hogy július és augusztus hónapokban, sőt némelykor korábban is volt idő, hogy az "úgy dühöngött, hogy érett- és gyermekkorúaknak sír-sor ásatott".

A tifuszról a legrégibb feljegyzés 1809-ből való, a mikor is a nagy tifuszhalandóság miatt "az oszágos kormányzási befolyást és orvosi segítséget is igénybe kellett venni protomedikus dr. Schraud felügyelése mellett".

Honos betegségként találjuk a vízrákot (Noma), mely főként gyermekeknél "egy pattanással kezdődött a száj körül, az arczon, vagy belül az ajkon, majd következett a fejér, fényes, renyhe daganat, megfakadván a pattanás, nagy sebességgel terjedt a fekélyesedés, úgy hogy ha akkor segítség a büdös, rothasztó fekélynek határt nem szabott, így 4-5 nap alatt a beteg irtózatos arczczal meghalt". Ez a betegség leginkább szegény és rosszul táplált családoknál, vagy serdülő, sápadtságban szenvedő leányoknál lépett fel s általános volt erre a betegségre a hajlam oly községekben, melyek tavak, mocsarak rossz kigőzölgéseinek voltak kitéve, p. o. a Kapos-csatorna és a Drávamentén és a mély fekvésű erdőkben, Inke, Bolhás, Szob helységekben.

A pokolvar is gyakori betegség volt. Fel van jegyezve, hogy "télen felette ritkán, de nyáron nemcsak a szegénységen, hanem a jobb karban helyezett egyéneknél is előfordult, sőt volt olyan nyári évszak, hogy ez a betegség a tisztviselőség figyelmét is felébresztette és a Physikusnak jelentést kellett tennie".

Előfordultak még vörös himlőcske (Morbillus), vörheny és hólyagos himlő. A himlő elleni védoltást 1817-ben kezdték meg. Somssich Miklós táblabíró vezetése alatt választmányt rendeltek ki, "mely a még akkor idegenkedő népet az oltás hasznáról, papokkal és orvosokkal egyetemben felvilágosítani s ha szükség volt, tisztviselői fenyítékkel is elősegíteni igyekezett". Az orvosok az oltások körül kifejtett tevékenységükért királyi kitüntetésekben részesültek.

A pestisről 1739-ből találunk iratokat, mely szerint Iharosberényben és Varjaskéren uralkodott volna. De a gráczi egyetem kiküldöttei: Pavzavolli Ker. János orvosdoktor és Vunder József sebész nem találták az eseteket pestisnek.

A kolera 1831-ben lépett fel először a vármegyében, a siómenti Kiliti, Jut, Ádánd, Város- és Faluhidvég községekben, majd Göllébe hurczolták be. A védekezést 224Csorba József dr. akkori első fizikus úgy vezette, hogy az ma is példaképen szolgálhat. Összesen megbetegedett 392 egyén, kik közül meghalt 146. 1848-49-ben, és ismét 1854-55-ben lépett fel, a mikor 3845 betegedés történt, kik közül meghalt 1292. Behurczolták még 1866-67-ben és legutoljára 1872-73-ban.

A kretinizmusról azt találjuk, hogy 1880-ban e betegség elterjedésének megállapítása czéljából vizsgálatot és összeírást rendeltek el, a mikor Udvarhelyen és Szentborbáson, illetőleg az ehhez tartozó krancseviczai pusztán írtak össze kreténeket. Az 1901-ben megejtett elmebeteg-összeírás alkalmával összeírtak idiótát vagy kretént a kaposvári járásban 39-et, a szigetváriban 40-et, a nagyatádiban 26-ot, a csurgóiban 41-et, a marczaliban 31-et, a lengyeltótiban 12-őt, a tabiban 39-et, az igaliban 36-ot, a barcsiban 56-ot és Kaposvár városában 6-ot.

A trachomáról érdekes feljegyzést találunk a vármegyei levéltárban 1823-ból, a mikor a vármegye arra kérte a helytartótanácsot, hogy az ország szemorvosát küldené le a nagyszámú vakok megvizsgálása és kezelése végett. Le is küldték Szabó János országos szemorvost, a ki Mernyén kórházat rendezett be és ott operálta a betegeket. Az iratok között fekvő kimutatás szerint 46-ot operált sikerrel, leginkább hályogosokat. A másik kimutatás szerint a vármegyében 123 vakot írt össze, kiket azután az adózás alól felmentettek. Minden egyesnél ki van tüntetve a betegség, és röviden a kezelés is, és érdekes, hogy akkor már sikeresen végzett hályog-kivonást. Hogy a 123 vak között voltak-e trachomások, azt megállapítani nem lehet, feltünő azonban a teljesen vakok nagy száma; ezek jobbágyok voltak, mert a nemesek külön vannak megemlítve. A 70-es években terelődött a figyelem a trachomára s ekkor megállapítást nyert, hogy az a Dráva sarkában, a horvátajkú lakosság között, tájkórként uralkodik. Sztára, Drávaszentmárton, Révfalu, Szentborbás, Tótújfalu, Lakócsa és Potony községekben találtak nagy számban ily szembetegeket, közöttük sok vakulási esetet; a 80-as években pedig Babócsán, Bolhón, Heresznyén és Vízváron lépett fel tájkórosan, majd Barcsra és Pálfaluba hurczolták be a muraközi munkások, Szulokba pedig a lovas-katonaság. Az évenként megejtett általános szemvizsgálatokkal megállapították, hogy a trachoma-betegek száma 700-800 között váltakozik. A tájkór megállapítása óta az összes betegeket a kör- és trachoma-orvosok kezelik és attól fogva vakulás nem fordul elő.

A tuberkulózis a vármegyében 25-30 évvel ezelőtt alig volt ismeretes és a városokban is csak szórványosan fordult elő. Nagyobb számban látjuk fellépni a balatonmenti bozótok mellett fekvő községekben, majd a Dráva vidékén, vagyis ott, a hol a maláriától úgyis elgyengült szervezetet a rossz lakás és a táplálkozási viszonyok még inkább gyengítették. 1884-94-ig a malária a vármegyében majdnem teljesen megszünt és ekkor látjuk rohamosan fellépni és terjedni a tuberkulózist. Az 1906-ban a községi és körorvosoktól megejtett s az egész lakosságra kiterjedő vizsgálat megállapította, hogy a vármegye 309 községe közül csupán 59 község volt gümőkórmentes és a gümőkórosok száma 2295 volt, mely szám azóta évről évre gyarapszik. 1904-ben Szaplonczay Manó dr. tiszti főorvos kezdeményezésére megalakult a "Tüdővész ellen védekező somogyvármegyei egyesület", mely nagy buzgalommal látott a munkához, és különösen gróf Festetics Pálnénak és gróf Festetics Pálnak köszönhető, hogy nemcsak a dispensaire, hanem egy 50 fekvő beteg befogadására alkalmas pavillon is épült Kaposváron. 1908-ban nyílt meg a dispensaire és 1912-ben adták át a tüdővészes-pavillont rendeltetésének. Ez az épület 170.000 koronába került s ez az összeg, rövid három év alatt, közadakozásból jött össze, melyhez a grófi pár maga 50.000 koronát adott, a 20.000 kor. árú berendezést pedig Somogy vármegye közönsége fizette ki.

Elmebeteg-ügy. Mint a multban általában, a vármegyében sem fordítottak kiválóbb gondot az elmebetegekre. 1879-ben kezdtek először gondoskodni azok elhelyezéséről, a kaposvári közkórháznál, hol egy melléképületben hét czellát építettek. A folyton emelkedő szám miatt azonban már 1891-ben külön elmebeteg-osztályt kellett építeni, melyben 150 beteg nyert elhelyezést. 1901-ben írták először össze az elmebetegeket a vármegyében, számszerint 307 férfit és 235 nőt, összesen tehát 542 elmebeteget; idiótát vagy kretént pedig 346-ot.

Orvos-ügy. 1719-ből találjuk feljegyezve, hogy Szigetváron évi 100 frt fizetéssel orvosdoktort alkalmaztak. Azelőtt csak sebészek és borbélyok, de leginkább kuruzslók és javasok működtek. 1740-ben szervezték a fizikátust, a mikor is Toppó János medikus doktort választották meg, évi 500 frt fizetéssel, kinek lakása a vármegyeházában volt. 1818-ban második fizikusi állást szerveztek, 400 frt fizetéssel. 225Fel van még jegyezve, hogy a járásorvosok is majd valamennyien orvosdoktorok voltak és - szálláson kívül - 300 frt p. p. fizetést kaptak. 1831-ben a vármegyében már 5 orvosdoktor, 19 magister, 3 civilis chirurgus és két nem diplomás orvos működött.

A vármegye egészségügyi kormányzatának története a legújabb kor történetével függ össze. 1876 előtt csak járványok alkalmával látunk alkalomszerinti rendeleteket és intézkedéseket. A községi és körorvosi beosztást a Bach-korszakban alkalmazták először, majd 1876-ban, a mikor 28 orvosi körbe osztották a vármegyét, a mit a nép a legnagyobb ellenszenvvel fogadott. A szigetvári és az igali járásban az ellenséges hangulat és zendülés miatt meg sem lehetett tartani a tárgyalásokat. 1882-ben újra rendezték a körorvosi köröket és ekkor 36 kört alakítottak, végül 1908-ban, a mikor már 46 lett a körök száma. 1912-ben a vármegye területén 73 orvostudor működött.

Gyógyszerészeti ügy. 1784-ben a vármegye támogatásával keletkeztek a marczali, kaposvári, szigetvári és csurgói gyógyszertárak (ez utóbbit később Nagyatádra helyezték át), majd Karád és Tab mezővárosokban állítottak fel patikát.

A kormány azonban csak a marczali és kaposvári gyógytárakat helyezte azok közé, "melyek örökségi joggal maradnak a gyógyszerészeknél". Ezidőszerint a vármegyében 6 reáljogú és 30 személyes üzleti jogú gyógyszertár van és ezeken kívül 1 uradalmi házi, 9 kézi és 1 állatorvosi kézigyógyszertár.

Bába-ügy. A régmultban a szülésznői teendőket a vidéken tudvalevőleg tudatlan parasztasszonyok végezték. 1800-ban gondoskodás történt arra nézve, hogy minden járásnak kitanult bábája legyen. 1818-ban a járási bábákon kívül, a plebános vagy prédikátor hozzájárulásával, több községben választott bábák is voltak, a kik a járásorvosoktól és járási bábáktól tanulták meg "a legszükségesebb teendőt falun és pusztán végezni a szülőanya és szülöttje körül". A járási bábáknak 200 frt volt a fizetésük, de ezt az 50-es években leszállították 80 frt-ra, azonban a járásbeli községek beutazásától felmentették őket; "működésük a falubeli bábák oktatása és szülés esetében segélyt nyujtani maradt a kötelességük". A bábaügy rohamos fejlődése 1890-ben kezdődött, midőn a kaposvári közkórháznál az úgynevezett másodrangú bábaképző tanfolyamot alapították, hathetes tanfolyammal. Itt az egyik alorvostól nemcsak elméleti, hanem gyakorlati kiképzésben is részesültek. Ez volt az első ily kiképzés az országban, melyet azután mindenütt kötelezővé tettek. Ezidőszerint a vármegyében már 284 okleveles és 63 másodrendű képesítésű bába működik.

Az ivóvíz kérdése. Miután a vármegye számos helyén a kútvíz nem volt megfelelő, a törvényhatósági bizottság 1895-ben elhatározta, hogy e helyeken az ebadóalapból artézi kutakat furat. Lábodon fúrták meg a legelsőt, de kormánytámogatással. A vármegye költségén, 1903-ban, Szigetváron fúrták az első kutat, mely 126 m. mélységből a terep színe fölé 3 m. magasra felszálló vizet ad, perczenként 320 litert, 19° hőmérsékkel. A kút oly kitünően működik, hogy az egész község vízvezetékét ellátja. A barcsi kút 260 m. mély és perczenként 60 litert ad. A víz 1 1/2 méterrel a terep színe alatt marad. A nagy atádi nagy kút 403 m. mély, perczenként 150 liter 31 C° meleg, kénes-szagú vizet ad és perczenként 10-12 liter Methan-gázt. A kisebbik 53 m. mély és perczenként 12 liter kitünő ivóvizet ad. Itt már modern kénes hévfürdőt is építettek, mely nagy látogatottságnak örvend. A csurgói kút 435 m. mély, perczenként 25 liter vizet ad, mely a terep alatt marad, hol egy megfelelő víztartóba ömlik, honnan villanyos szivattyúval emelik ki. A marczali kút 284 m. mély, perczenként 70-80 liter 15° vizet ad, mely szintén a terep alatt marad. Emelőszerkezettel való ellátása most van folyamatban.

Nagyszabású vízvezetéke van Kaposvár városának, mely kitünő vizét a Dezseda-völgybe fúrt 40 kútból kapja. Ez a vízvezeték 1905-ben épült. Fonyód-Béla-telepen az első vízvezeték 1894-ben készült és szűrt Balaton-vizet szállított. A telep fejlődésével, 1913-ban, nagyszabású vízvezeték készült, mely galériával gyűjtött forrásvízzel látja el a telepet és a szomszédos gazdaságot. Balatonföldváron 1899-ben készült a vízvezeték, mely szintén szűrt balatoni vizet szállít. Mindkettőnek a szivattyúját a Balaton körüli villamosművek árama hajtja. A szigetvári vízvezeték 1910-ben készült s 3 m. magasba szálló és tartányba felfogott artézi vizet szállít az egész községbe. Ezeken kívül vannak még magánosoknak is kisebb, gazdasági és kényelmi tekintetekből készült vízvezetékei, melyek közül első helyen a kivadári artézi kút áll.

Csatornázás. 1904-ben Balatonföldváron építették meg a legelső vízöblítéses 226csatornahálózatot. Kaposvár városában 1913-ban készült el a városi csatornázás, a közegészségügyi mérnöki osztály tervei szerint. Szeptember hónapban adták át e hatalmas művet rendeltetésének. Mindkét helyen az alacsonyabban fekvő helyekről villamos erő emeli tartalmukat és szállítja a szűrőtelepre, a hol a szenyvizek tisztítása biológiai rendszer szerint történik s azután öntözésre használtatik fel.

Fertőző betegségek. Az újabb korban a vármegye közegészségügyét a fertőző betegségek folytonos fellépése uralja és rontja. A vörheny, a roncsoló toroklob és torokgyík, a kanyaró, hasihagymáz, hökkhurut, fültőmirigy-gyulladás úgyszólván évről évre fellép, hol szórványosan, hol járványosan. A sikeres védekezésre a vármegye minden járásának van gőzfertőtlenítő-gépe és sok községnek kisebb fertőtlenítő felszerelése. A fertőtlenítést a budapesti fertőtlenítő-intézetben berendezett tanfolyamon kiképzett egyének végzik. Az egész vármegyére kiterjedő fertőtlenítő berendezkedés most van folyamatban.

Himlő-megbetegedések, az oltások és újraoltások szigorú keresztülvitele, tehát mintegy 22 év óta, csak úgy fordultak elő, ha azt kóbor czigányok és vándorcsaládok hurczolták be; de a megyebeli lakosság közül alig kapta meg néhány. A gyermekágyi lázesetek száma is a legkisebbre csökkent, mióta minden községnek kiképzett bábája van. Megállapítható tehát, hogy a vármegye közegészségügye általában kielégítő és a nép felvilágosodásának terjedésével arányban áll. A közegészségügy javulását elősegíti a lakosság józan és okos életmódja, valamint czélszerű ruházkodása is. Folyton kevesebb azoknak a száma, a kik javasasszonyok, kuruzslók és csontrakók segítségét veszik igénybe. Megszokták és szeretik az orvost, szeretik a tisztaságot és rendet, minden okos és új dolgot kellő magyarázat után könnyen elfogadnak s így bátran elmondhatjuk, hogy Somogy vármegye, közegészségügyi tekintetben, a vezető vármegyék között van.

Ha nem is szorosan idetartozik, de mégis felemlítendő az "Egyke" - vagyis az egy gyermekrendszer, mely - sajnos - vármegyénkben ütötte fel fejét legelőször, s itt kezdődött meg az ellene való küzdelem is leghamarább.

Néhai gróf Széchenyi Imre volt a legelső, a ki figyelemmel kísérvén népünket, már 1886-ban rámutatott arra, hogy összevetve 1861-el, a jobbmódú gazdák száma a vármegyében nemcsak hogy nem apadt, hanem feltünően szaporodott; reámutatott arra is, hogy ennek a titkos oka az egygyermek-rendszer, mely különösen a birtok eldarabolásától való félelem miatt harapódzott el a jómódú református vallású községekben. Kifejezést adott ama nézetének, hogy az "Egyke" főoka a birtok felosztása körüli szabadságban rejlik; ezt bizonyítja az a körülmény, hogy a születések feltünő apadása az 50-es évek után mutatkozik először és azóta folyton halad. 1891-ben Tallián Béla főispán, már a népszámlálás adataira támaszkodva, hívta fel a közigazgatási bizottság figyelmét a fenyegető bajra, minek eredményeként egy bizottságot küldtek ki a kérdés tanulmányozására. A bizottság a szigetvári és nagyatádi járásokban kiszállott, érintkezésbe lépett a járások vezető elemeivel és magával a néppel is, és megtette jelentését, majd javaslatait. A nemzetirtó bűn elfojtása érdekében felírtak a kormányhoz s képviselőházhoz, megkereséseket intéztek a püspökökhöz. Majd a törvényhatóság állandó bizottságot küldött ki a kérdés figyelemmel kísérésére. Gróf Széchenyi Imre halála után gróf Széchenyi Aladár állott az ügy szolgálatába s ez a kérdés úgyszólván minden törvényhatósági közgyűlésen szerepelt. 1909-ben a dunántúli vármegyék kiküldötteinek részvételével nagy értekezletet tartottak Kaposvárott, melyen határozatokat hoztak és foglaltak jegyzőkönyvbe s azután - az "Egyke" kérdése elaludt.

Kórház-ügy. A vármegyének legelső modern kórháza a kaposvári "Somogymegyei Közkórház". Alapítása az 1825-1848-iki időkre esik. Alapításának első hivatalos adata az 1836. évi áprilisi megyei gyűlés jegyzőkönyvében található, mely szerint kimondják, hogy a vármegye székhelyén közadakozásból kórház építtessék.

Az ügy élére Czindery László első-alispán állott, kivel a fő- és alszolgabírák versenyre keltek, hogy a vármegyében minél nagyobb összeget tudjanak összehozni a kórház czéljaira. Az építéshez ingyenes közmunkát adtak, a vármegye termében tánczvigalmakat rendeztek, a büntetéspénzeket, a kolera elleni védekezésnél megtakarított összegeket, mind a kórház czéljaira fordították. Az építés 1840-ben kezdődött. A terveket Windisch pécsi építőmester készítette. Czindery később mint főispán is állandóan pártolója volt a kórháznak s emlékét a kórház főbejárata fölött elhelyezett emléktábla méltán örökíti meg.

227Az 1846 augusztusi gyűlésen jelenti az alispán, hogy: A Kaposváron felállítani rendelt közkórháznak felügyelete alatti építése és bútorozása, a megyének minden jó és hasznos iránt mindenkor tanusított részvéte által annyira elkészült, hogy az azonnal megnyitható, és legalább 16 beteget befogadhat. A jelentést örömmel vették tudomásul és a kórházi szabályzat elkészítésére kiküldték Mérey József másodalispán elnöklete alatt: Tallián Györgyöt, Kaskovics Mihályt, Madarász Lászlót, Kapotsffy Mátyást, Paisst, Záborszky Alajost, Svastics Lajost, Csorba József főorvost és Tallián Lázár kaposvári lelkészt. A kórház megnyitását 1846 november 2-ára tűzték ki. Addig befolyt összesen 28.404 frt, melyhez adakoztak: Ocskay Pál lakócsai tiszttartó 100, Czindery László és neje 1200, Kund Dániel 100, Zicsy János Nágocsból 100, herczeg Batthyány 800, ifj. gróf Zichy Károly 1000, Gaal György 120, herczeg Batthyány 2200, gróf Batthyány Gusztáv 600, gróf Batthyány Kázmér 400, gróf Batthyány Iván 200, veszprémi püspök 1000, esztergomi főkáptalan 200, pécsi püspök 400, ájtatos rend 200, Czindery L. 200, gróf Batthyány Kázmér 1100, gróf Zichy Károly 2000, herczeg Esterházy 3000, tihanyi apátság 100, Inkey József 100, Csapody Pál 100, gróf Festetics Tassiló 100, gróf Festetics Miklós 400, pannonhalmi főapát 100, Tallián Imréné, Somogyi M. 3000, Zichy Domokos veszprémi püspök 200, szentjakabi apátság 300, Szüts István kanonok 200, báró Sina György 1200, Gaal István 100 és Tallián Lázár 100 forintot. Ezeknek a lelkes hazafiaknak köszönhetjük, hogy a kórház 19.850 frt költséggel felépült és felszerelést nyert és hogy még 9000 frt a kórház-alap javára el is volt helyezhető.

Megválasztották gondnoknak Fatér János ügyvédet és pénztárnoknak Németh Antal táblabírót. Az intézet orvosa, a főorvos felügyelete mellett, Vinkler nyugalmazott hadi főorvos lett, ki erre önként kínálkozott. A kórházi választmány tagjai lettek: Dornay István gondnok, Fatér János ügyész, Németh Antal pénztáros, Csorba József főorvos és Xantus János táblabíró.

1847 május 1-éről keltezve találjuk az első kórházi jelentést, melyből megtudjuk, hogy herczeg Esterházy Pál a kórház telkét, melyet e czélra már régebben átengedett, az úri-adózástól is felmenti azzal, hogy az uradalmi jog elismeréseül évi 30 ezüst-forintot fizessen. Ugyane jelentésből látjuk, hogy a kórház 39 beteget ápolt. 1847 augusztus hó 2-án kelt a második jelentés, mely szerint 22 beteget ápoltak, 38 krajczár napi ápolási díj mellett. 1848-ban Vágner Gábor központi és kórházi rendes orvos jelenti, hogy negyedév alatt 44 beteget ápoltak. Az 1859. évi 4564. számú rendelet következtében a 21533. számú helyhatósági intézvény nyilvánossági jelleggel ruházta fel a kórházat.

1856-tól németül vezetik a könyveket. A törzskönyvből látjuk, hogy 1856-ban 607, 1857-ben 619, 1858-ban 397, 1859-ben 470, 1860-ban 776, 1861-ben pedig 538 beteget ápoltak. 1856-ban az egész felügyeletet Szalai Nikodem cs. kir. megyefőnök vette át. 1862-ben a kórház élén Töltényi János dr. állott, ki 400 frt fizetéssel egyúttal gondnok is volt. Alorvos volt Huber Mihály seborvos 200 frt fizetéssel és segédorvos Döbirigy Ferencz szigorló orvos 100 frt fizetéssel. Az ápolási díj 45 kr. volt.

1870-ben Somssich alispán kéri a megyegyűlést, hogy mivel a sok elmebeteg a kórházat rendeltetésétől elvonja, írjanak fel a kormányhoz, hogy az elmebetegeket elmegyógyintézetbe szállítsák.

1870-ben meghalt Töltényi János és a kórház vezetését ideiglenesen Parai János dr. megyei főorvos vette át. A kórház betegforgalma 1866 és 1868-ban 1062 volt, köztük 445 katona. Az ápolási napok száma 1870-ben már 16.572.

1870-ben Szigeti Gyula János lett a főorvos, kinek vezetése alatt a kórház új korszaka kezdődött. Lakása a kórházban volt, de a kórház túlzsúfoltsága következtében, a vármegye, a kórházzal szemben, 1876-ban, külön lakást építtetett 8653 frt-ért, mely összeg egy tárgysorsjáték útján folyt be. Ezáltal a kórház 36 ágygyal gyarapodott. Gondnok lett 1873-ban Würth Adolf. 1879-ben 6000 frt-ért a kórház mögött emeletes épületet emeltek, alul a konyha, kamara és cselédlakások, az 228emeleten pedig, az elmebetegek részére, 7 czellával. Ugyanez évben épült a halottasház is. Ekkor tehát a kórház 25 szobájában 137 ágy állott a betegek rendelkezésére.

1884-ben a zsúfoltság miatt Szigeti Gyula János dr. igazgató-főorvos előterjesztést tett a vármegyéhez, a kórház kibővítése iránt. 1886-ban megvették a szomszédos telket és erre építették a nyugati, emeletes szárnyat, mintegy 15,000 frt-ért, a mivel a kórház egy műtőteremmel és 45 ágygyal bővült. Ekkor rendszeresítették a második alorvosi állást, melyre Gáspár Imre dr.-t nevezték ki. 1890-ben szervezték a harmadik alorvosi állást, melyet Schaeffer Károly dr. speczialista szemorvos foglalt el.

1887-ben a kórházigazgató előterjesztésére a vármegye Csépán Antal alispánnak, a kórházi választmány elnökének, elévülhetetlen érdemeit márványtáblán örökítette meg és az emléktáblát 1887 deczember 29-én leplezték le.

Miután a kórháznak már 15 év óta volt szülészeti osztálya, 1891-ben, a belügyminiszter jóváhagyásával, hathetes bábatanfolyamot nyitottak. Így keletkezett az országban az első úgynevezett másodrendű bábaiskola.

1891-ben nevezték ki Szaplonczay Manó dr.-t a megye tiszti főorvosává, ki a kórház és a bábakérdés fejlesztését a legnagyobb gonddal karolta fel. Tekintettel a kórház zsúfoltságára, az elmebetegek elhelyezése körüli tarthatatlan állapotokra, továbbá arra, hogy a kórháznak nem volt külön fertőző-osztálya és végül, hogy a bérbeadott élelmezéstől, a polgári ápolószemélyzettől a kórházat nagyrészt megszabadítsa, Szigeti Gyula János dr.-ral egyetértően, 1894-ben beadványnyal járult a megyéhez, mely, az előterjesztést méltányolván, elhatározta egy elmebeteg-osztály építését 100-120 elmebetegre, egy fertőző-pavillon építését 20 betegre és végül hozzájárult ahhoz, hogy az élelmezés házi kezelésbe vétessék és hogy az ápolás apáczákra bizassék s az ehhez szükséges helyiségek mintegy 150.000 frt költséggel megépíttessenek. Az építés vezetésére és felügyeletére Maár Gyula alispán elnöklete alatt kiküldettek: Szaplonczay Manó dr. tiszti főorvos, Szigeti Gyula János dr. kórházigazgató, Scholcz Gyula kir. főmérnök, Dépold Béla építővezető kir. mérnök, Ujváry Ferencz apátplebános és Tevely Béla dr. ügyvéd.

1897-ben készen volt minden. Az elmebeteg-osztályba a belügyminiszter is küldött betegeket. Az apáczalakás és a kápolna még készen sem volt, máris át kellett alakítani és kibővíteni, 30.000 frt költséggel. 1898-ban helyezték el az elmebeteg-osztály főbejárata fölött az emléktáblát.

A betegforgalom nagyarányú emelkedésével rendezte a vármegye az orvosi és tisztviselői fizetéseket is és emelte az ápolók és szolgák számát. Az igazgató-főorvos fizetését 800 frt-ról 1000 frt-ra emelték, természetbeni lakással, fűtéssel, világítással. Az alorvosokét 500 frt-ról 600 frt-ra, a gondnok fizetését 400 frt-ról 600 frt-ra és rendszeresítették az ellenőri állást, 500 frt fizetéssel. A kórházi káplán fizetését 400 frt-ban állapították meg. Az ápolószemélyzetet 16 apácza és 12 világi ápolóra emelték fel. Rendszeresítették a kapus- és gépész-állást és a házi kezelés miatt a saját 4 holdas telken konyhakertészetet rendeztek be, melyet elmebetegek míveltek. A nagy beteglétszám miatt az elmebeteg-osztályra osztályos orvossá kinevezték Telegdi Zsigmond dr.-t, később a belgyógyászati osztályra Ullmann Antal dr.-t, majd a szemészetre Schaeffer Károly dr.-t, a tüdőbeteg- és fertőzőosztályokra pedig osztályos orvossá Csurgó Jenő dr.-t.

1890-ben a betegfelvétel a 3000-et meghaladta, a bábatanulók száma is állandóan nagy volt, mert nemcsak Somogy, hanem Tolna, Veszprém és különösen Zala megyéből küldtek a kisközségek tanulókat, miért is Szaplonczay Manó dr. tiszti főorvos azt az előterjesztést tette, hogy építsen a vármegye egy szülészeti és nőgyógyászati pavillont. Ezt azonban a belügyminiszter nem hagyta helyben.

1893-ban a tiszti főorvos előterjesztésére elhatározta a vármegye közönsége, hogy a kórházi orvosokat és tisztviselőket is felveszi a megyei nyugdíjintézetbe.

1900 deczember hó 16-án meghalt a kiváló képességű, humánus és vasszorgalmú igazgató. Halála után a kórház vezetését Szaplonczay Manó dr. tiszti főorvos vette át, ki egyidejűleg leltározta és rendezte a kórház vagyonát. A mérleg szerint a felszerelés érteke 164.839 K 94 fillér, az épületeké pedig 346.139 K 38 fillér volt. Az alapítványi tőkék összege 78.453 K-ra rúgott.

1901 január hó 31-én nevezték ki igazgató főorvosnak Szigeti Gyula Sándor dr.-t, a budapesti II. sebészeti klinika tanársegédét.

Miután a sebészeti osztály már nem volt megfelelő, s mivel a tervezett nőgyógyászati és szülészeti pavillont a miniszter nem engedélyezte, az új igazgató-főorvosnak 229sebészi jártassága is szükségessé tette egy sebészeti pavillon építését. A kórházi választmány ezirányú előterjesztését a vármegye közönsége magáévá tevén, 1906-ban megépült a modern sebészeti pavillon 150.000 K költséggel, 60 rendes ágygyal és 4 különszobában 8 külön ágygyal. Van két műtő-terme és Röntgen-laboratóriuma is. A nagy arányokban terjedő tuberkulózis leküzdésére alakult "Tüdővész ellen védekező egyesület" 1912-ben a kórház kertjében modern tüdőbeteg-pavillont építtet 50 ágyra, 150.405 K építési és 20.000 K felszerelési költséggel. Az épületben nyertek elhelyezést a dispensaire helyiségei is. A kórház jelenleg 500 ágyra van berendezve.

Hogy a kórház ily nagyarányú fejlődésével annak betegforgalma is mennyire emelkedett, legjobban mutatják a következő adatok: 1910-ben ápoltak 4154 beteget 152.770 ápolási napon, 1911-ben 4430-at 153.784 napon és 1912-ben 4511-et 166.580 napon át.

1808-ban élt Marczaliban a nemesszívű Paczay István esperes-plebános, ki végrendeletében 300 forintot hagyományozott egy Marczaliban felállítandó "Ispotály"-ra s 300 forintot a szegény öregek és árvák segélyezésére azzal, hogy ha valamikor Marczaliban egy Ispotály állíttatik, ez is ahhoz csatoltassék. Ezt az alapítványt 1849-ig a marczali plebánosok kezelték és gyűjtésekkel gyarapították, úgy hogy az alapítvány 1849-ben már 5204 frt volt, a mikor egy bizottság vette át az alapítvány kezelését, 1890-ig, mikor az már 15.000 frtra rúgott. A házat már évek óta magánkórházként használták, 5-6 ágygyal és 3-4 elaggott iparosnak való lakással. 1889-ben az alapítvány kezelői elhatározták, hogy megveszik a szomszéd telket és építenek és felszerelnek egy megfelelő modern kórházat és készen átadják a vármegyének, ha a vármegye a kórháznak örökös fenntartását magára vállalja és kieszközli a közkórházi jelleget. A törvényhatóság 1890. évi februári közgyűlése az ajánlatot elfogadta az esetre, ha a belügyminiszter a 30 ágyra felszerelendő kórháznak a közkórházi jelleget megadja.

Miután a belügyminiszter május hó 13-án az engedélyt megadta, az építkezést azonnal megkezdték és októberben már jelentette az építőbizottság, hogy a vármegye a kórházat átveheti. Ennek megtörténte után a belügyminiszter, deczember 13-án, 84.299. szám alatt a közkórházi jelleget megadta a kórháznak. Utána Tallián Béla főispán kinevezte Szaplonczay Manó dr.-t a kórház igazgató-főorvosává, Mitzger Miksa dr.-t alorvossá és Szalay Józsefet gondnokká. 1891 február 13-án vették fel az első beteget. A kórház építése, 38 ágyra, 15.000 frt-ba került, melyből 8 ágy az agg-ápoldáé volt.

A kórház nagy betegforgalma következtében 1898-ban a kórházi választmány az aggápoldát kitelepíttette.

1891-ben a Marczali Takarékpénztár-Részvénytársaság 1000 frtos alapítványt tett, 1890-ben pedig Sostorics György hagyott nagyobb összeget a kórházra. 1903-ban a kórházat ki kellett bővíteni és átalakítani. Megvették tehát a nyugatról szomszédos telket, azon a fertőző betegek részére épületet emeltek, az utczai házat kórházi czélokra rendezték be, miáltal a kórház 60 ágyra bővült ki. 1905-ben ismét vettek egy telket 4000 koronáért. 1905-ben kérte a törvényhatóság a belügyminisztert, hogy engedélyezze a kórház újjáépítését és engedje meg egy 100.000 koronás kölcsön felvételét. Ehhez azonban a miniszter nem járult. Majd 1913-ban az alispán azt javasolta a közgyűlésnek, hogy szavazzon meg 40.000 koronát, használja fel a kórház tartalékját: 7024 koronát és a még szükséges összeget kérje a belügyminisztertől. Ez meg is történt. Szaplonczay Manó dr. a kórházat 1891 január 1-től 1891 október 31-ig vezette, a midőn tiszti főorvossá neveztetvén ki, utóda Szőnyeghy János dr. lett, ki távozván, 1892 áprilistól Fülöpp István dr. vette át az igazgatást. Mitzger dr. halála után Téchy József dr. lett az alorvos.

Az alapító emlékére a kórházépület közepén kápolnát rendeztek be, a hol a gyógyulást és menhelyet keresők a nemes pap-alapítót imáikba foglalhatják. 1891-ben 216 beteget ápoltak, 5368 napon, 1900-ban már 445-öt, 13.579 napon, 1910-ben pedig 716-ot, 21.761 napon. A kórház megnyitásától 1912. év végéig összesen 10.685 beteget ápoltak, 311.571 napon át.

Szigetvári közkórház. 1867 január havában Vermes György turbéki földbirtokos, Hölbling Ignácz, Salamon Gyula és Koharits Ferencz szigetvári urak elhatározták, hogy megvetik alapját egy Szigetváron emelendő kórháznak. Nyomban le is tettek: 230Vermes György 300 frt-ot, Hölbling Ignácz 200-at, Salamon Gyula és Koharits Ferencz 100 frt-ot. A pénzt átadták Salamon Gyula gyógyszerésznek és megbízták az alap kezelésével. Azonnal megkezdték a gyűjtést is. 1894-ig a gyűjtött összeg, kamataival együtt, 25.160 frt-ra rúgott. Ekkor az alapítók közül még életben lévő Vermes György és Salamon Gyula, Szaplonczay Manó dr. tiszti főorvoshoz fordultak tanácsért és annak eredményeként 1894 szeptember 29-én felajánlották a vármegyének a rendelkezésre álló összeget a kórház építési czéljaira; a község megfelelő ingatlant ajánlott fel tartozékaival együtt s egyben elkészítették a kórház terveit is. A törvényhatósági bizottság 1894 októberben tartott közgyűlésén az ajánlatot elfogadta az estre, ha a belügyminiszter a közkórházi jelleget megadja. Ez először csak elvileg ment bele a dologba, de az építési engedélyt kiadta. Miután a terveket is megfelelően átalakították, megalakult az építőbizottság, Vermes György vezetése alatt. Építés közben azonban kitünt, hogy a rendelkezésre álló összeg nem elegendő. Ekkor két kiváló emberbarát jött segítségül: Biedermann Rudolf és neje, a kik 10.000 frt-tal és Biedermann Ottó, a ki 1000 frt-tal járultak a költségekhez. Kívülük még magánosok és járásbeli községek adakoztak kisebb-nagyobb összegeket.

Az építés megkezdése előtt megvették a szomszédos telket 1800 frt-ért. Az építést 1895. év őszén már befejezték és azt a vármegye tulajdonába vette, a belügyminiszter pedig 1896-ban a közkórházi jelleget adományozta a kórháznak.

A kórházat 42 ágyra szerelték fel és az ápolást az "Isteni megváltás"-ról nevezett apáczákra bízták. 1896 márczius 23-án nevezték ki igazgatófőorvossá Raksányi Árpád dr.-t, alorvossá Vajda Ignácz dr.-t és gondnokká Verbőczy Jánost. Már az 1896-iki csonka évben 390 beteget ápoltak itt, 9393 napon. 1897-ben 793-at, 19.389 napon, a mikor az ágyak számát nyolczczal szaporítani kellett. 1898-ban 959-et vettek fel és ápoltak 23.365 napon. A nagy betegforgalom következtében 1900 november 5-én a vármegye elhatározta, hogy a kórházat 28 ágygyal kibővíti és e czélra 50.000 korona kölcsönt vesz fel. A kibővítés czéljaira megvettek egy szomszédos telket. Az építkezés 36.551 koronába került és az új részeket 1904 márcziusban vették használatba. Az apáczák részére külön emeletes pavillon épült, a hol a kápolna is elhelyezést nyert, melyet Troll Ferencz pécsi kanonok rendeztetett be. Bevezették az artézi kút vízvezetékét is és ugyanekkor Rencz Béla (Albert) pécsi lakos, mint egykori szigetvári ember, 10.000 koronát hagyott a kórházra. Majd Ivánkovics István emlékére tett özvegye 2000 kor. alapítványt, melynek azonban csak kamatait lehet felhasználni. 1909-ben Raksányi dr. elhalt és helyére Rosenberger Alajos dr.-t nevezték ki igazgató-főorvosnak, majd 1911-ben meghalt Verbőczy János gondnok, kinek helyére Sárközy Kálmán került.

Az óriási betegforgalom a kórház újabb kibővítését teszi szükségessé, a mit a törvényhatóság úgy szándékozik 1914-ben megoldani, hogy a főépület előtti kertben, az utczai homlokzaton, egy épületet emel és abban kap lakást a főorvos, a gondnok és ebben lesznek elhelyezve az összes irodák. A főépületben így felszabaduló helyiségek kórtermekké alakíttatnak át és a kórház ismét 20 ágygyal bővül. Az ágyak száma jelenleg 120. 1900-ban 1125 beteget ápoltak, 28.347 napon, 1905-ben már 1770-et, 44.948 napon, 1910-ben 1789-et, 42.910 napon és 1912-ben 2003-at vettek fel és ápoltak 47.118 napon. A kórház megnyitása óta ápoltak összesen 34.963 beteget 584.756 napon át.

A kéthelyi magánkórház. 1902-ben gróf Hunyady Imréné, szül. Győry Felicitás grófnő, tudatta a vármegyével, hogy Kéthelyen, uradalmainak középpontjában, magánkórházat szándékozik építeni és saját költségén fenntartani. A törvényhatósági bizottság ezt a nemeslelkű elhatározást hálával vette, a terveket felterjesztette a belügyminiszterhez, ki a kórház felállítását 1902-ben engedélyezte.

A kórház az apáczák kertjében épült fel, 6000 frt költséggel, 20 ágyra. 1903 január 1-én adták át rendeltetésének. A kórház a "Boldogságos Szent Szűz szeplőtlen fogantatása" nevet viseli, az ápolást és élelmezést apáczák végzik, a kórház kezelésével Lechner Antal dr. uradalmi orvost bízták meg. A jól felszerelt kórházban van elhelyezve a nagy uradalmi házigyógyszertár is. 1905-ben már 350, 1906-ban 290, 1907-ben 273, 1908-ban 219, 1909-ben 258, 1910-ben 284, 1911-ben 309 és 1912-ben 133 beteget ápoltak benne. Lechner Antal dr. után Jandó Rezső dr., majd Nemecsek Gyula dr. kezeli a kórházat.

Nagyatádi kórház-alap. Csorba József dr. néhai fizikusnak 1857-ben megjelent munkájában találjuk hogy "Nagyatádon a szent-ferenczrendiek zárdájában van a Czindery családtól alapított intézet, mely kórház nevet visel ugyan, de a 231benne lévők csak táplálást és semmi orvosi ügyeletet nem élveznek. A tőkékre, költségekre és számadásokra pedig a kormány gyakorol felügyeletet". A vármegyei levéltárban levő iratok szerint pedig a budai helytartótanács 1802-ben 3570. szám alatt megküldte a vármegyének Adamovics Erzsébet, Czindery Donát özvegye, végrendeletének másolatát és értesítette, hogy nevezett 6000 frt alapítványt tett, melyből 1000 frt az atádi Czindery-birtokon felállítandó kórházra, 5000 frt pedig öt szegénynek ottani ápolására fordítandó és hogy ez összeget és a végrendelet végrehajtását Czindery Rókusra vagy özvegyére bízta. Mivel pedig a nevezettek a végrendeletet mindezideig nem teljesítették, a vármegye intse meg őket és ha ez nem használna, tiszti pert indítson ellenük. Hogy mi lett ezzel az alapítványnyal, azt nem tudni; a vizsgálatot azonban elrendelték. 1895-ben Éhn Sándor nagyatádi főszolgabiró elhatározta, hogy egy Nagyatádon felállítandó járási kórháznak alapot teremt. Az alapot a községi utak mentén növő fű árának összegyűjtéséből kezdte megteremteni. A községek közgyűlése 1896-ban a fűbért felajánlotta és felkérte Éhn Sándort, az alapnak további kezelésére, mely akkor 9 drb. magyar aranyjáradékból, 2097 K értékben és 138 K 30 fill. készpénzből állott. Az alap, további kezelés végett, a vármegyéhez kerülvén, azóta elérte 13.215 K 12 fillért. Máris mozgalom indult meg, hogy ez alapból községi járványkórház építtessék, melyben a tüdőbetegeket gondozó helyiségek is elhelyezést nyerjenek.

Mária Valéria Árvaleányház. Freistädtler Antal, a Somogyban fekvő herczeg Esterházy-uradalmak azelőtti bérlője, 1870-ben, vagyontalan leánygyermekek házias neveltetésére és kiképzésére, Kaposvárott, "Mária Valéria" főherczegnő neve alatt, felállítandó intézet alapjához 10.000 frank összeget ajánlott fel a vármegyének.

Később ez összeget, az ajánlat idejétől esedékes kamatok s a vármegyétől bérelt 10 hold föld jövedelmének beszámításával, 15.000 frankra emeli.

Az alapítvány elfogadtatván, megalakult az árvaleányház bizottsága, élén a főispán feleségével: Jankovics Lászlóné, szül. Tallián Rozáliával. 1880 szeptember 29-én értesítette a belügyminiszter a főispánt, hogy Őfelsége megengedte az árvaháznak Mária Valériáról leendő elnevezését. Az árvaleányház alapjának gyarapításához adakoztak még 1875-ben Inkey Antal 100, gróf Széchenyi Dénes 1000 frt-ot és mások is kisebb-nagyobb összegeket. 1883-ban a vármegye a "Papsára"-dűlőben lévő ingatlanokat adja át bérnélküli használatra, a tulajdonjog fenntartásával. 1896-ban vármegyei árvaház-alapot teremtenek és elrendelik, hogy 6198 frt 65 kr.-t a gyámpénztárból a megyei pénztárba helyezzenek át és hogy az Első Magyar Általános Biztosító Társaságtól fizetendő évi jutalékok is az alaphoz csatoltassanak.

Az árvaleányház 1883-ban készült el és ekkor 23 árvaleányt vettek fel. Azontúl évenként, a megüresedett helyek szerint, még 1-7 árva talált itt menhelyet. 1912. év végéig összesen 104 árva nyert benne elhelyezést.

Az alapító fiának, Freistädtler Vilmosnak a halála után az árvaleányház válságos helyzetbe kerülvén, Tallián Gyula alispán felhívta az alapító örököseit, hogy az intézet fenntartásáról gondoskodjanak. Ezután - úgy a hogy - megint segélyezték.

Miután az épületek rossz karban voltak és a növendékek ismét a legsanyarúbb helyzetbe kerültek s mert az örökösök ismételt felszólításra sem reagáltak, Tallián Gyula alispán felhívta Kozma Sándor végrendeleti végrehajtót, hogy a család előtt tárja fel a helyzetet, figyelmeztetvén arra, hogy tulajdonképen ennek az alapítványnak köszönhetik nemességüket, lovagi czímüket stb. Ez hatott. 1892-ben az alispán és Kozma Sándor között egyezség történt, mely szerint Freistädtler Antal 15.000 frankos alapítványa újabb 10.000 frt-tal kiegészíttetik és hogy az épületeket teljesen helyreállítják és így adják át a vármegyének. Így került az árvaház a vármegye kezelésébe.

Az alispán felhívására Kaposvár hölgyei megalakították a "Mária Valéria-Egyesület"-et, melynek elnöknője Psik Lajosné, alelnöknő Szigeti Gyula Jánosné, titkár Plachner Sándor és gondnok Parall Gusztáv lett. Választottak még 30 női és 5 férfi-választmányi tagot is. Intézeti orvos lett Gáspár Imre dr. Az egyesület évről-évre bálokat, tea-uzsonnákat, jótékony vásárt rendez és így hozza össze a fenntartáshoz még szükséges összegeket. Psik Lajosné távozása után elnöknő lett Szigeti Gyula Jánosné, alelnökné Leposics Ignáczné.

Az árvaház ügyeinek végleges rendezése Plachner Sándor nemrég elhunyt megyei főjegyző érdeme. Az árvaleányház vagyona jelenleg az ú. n. "Szedres-kert", az intézeti ház és melléképületei, 13 hold, 520 koronáért, bérbeadott föld, végül 73.951 korona készpénz.