344SOMOGY VÁRMEGYE ŐSKORA.
Írta Szentmártoni Darnay Kálmán kir. tan., múzeumigazgató
Az ősember vándorlása.
Somogy vármegye földrajzi fekvése következtében amaz érdekes vármegyék egyike, mely útjába esett az emberiség bölcsőjéből kiinduló összes népáradatoknak. A vármegye első őslakóit a Földközi-tengerrel határos Kis-Ázsia szolgáltatta. Innen indultak ki az árja népek, vándorbottal kezükben, övükben rövidnyelű kőfejszéjükkel, az Égei-tenger sűrű szigetcsoportjain keresztül, Görögországon át, a Duna mentén felfelé haladva és így jutottak el hozzánk is.
Mai tudásunk szerint Somogy vármegye első lakója a neolith-kor ősembere volt, ki már a kezdetleges emberi műveltségnek bizonyos magaslatán állott, mikor Kis-Ázsiából vándorútjára indult. Ez az ősember hamar letért a Dunamentéről és kisebb csoportokba oszolva, felhágott az erdővel borított magaslatokra, olyan kőzetek után kutatva, melyek tűzön szilánkolhatók voltak, vagy - finom szemcsés keménységük következtében - élésre csiszolható kőeszközöket adtak.
Így a már ismert és feltárt kőkori telepek nyomán megállapíthatjuk, hogy a baranyamegyei Mecsekhegy elágazásainak hegyoldalain, Tolna vármegyén át, jutottak őslakóink először Somogy vármegyébe.
A mai Somogy vármegyét Veszprém vármegye felől a Sió-csatorna, Szlavónia felé nyúló részeit pedig a Dráva határolja. E folyók közé esik a Kapos és a Koppány vize, melyek az őskorban nagyobb kiterjedésű, széles medret vájt, hatalmas folyók voltak. Az ősember vándorlásának útja Somogyba, az ingoványos Dráva és a nagykiterjedésű Balatonhoz vezető Sió mentén, hozzáférhetetlen talaja miatt, el sem képzelhető. Annál természetesebb azonban, hogy, a már említett Mecsekhegy elágazásai által képződött völgyeken és járható hegyoldalakon át, az ősember a mai Tolna és Baranya vármegye összeszögellésénél - a Kapos vize mentén - lépte át elsőben Somogy vármegye határát. E meghatározásomat igazolja nemcsak Somogy földrajzi fekvése, de megdönthetetlen bizonyítékul szolgál az is, hogy az ősember útját a Mecsekhegytől a Tolna vármegye délkeleti részén végigvonuló Dömörkapu, Morágyi, Palatincza, Grabócz, Kálvári, Marást, Trappmalom, Töröksáncz és a Somogy vármegye közvetetlen szomszédságában fekvő Tűzkőhegy nevű kőkori őstelepek határolják. E megjelölt úton át jutott el az ősember a Kapos völgyének somogyi részeibe.
Az ősember vándorlásának másik útja Tolna vármegye éjszakra nyúló kőkori telepein vezetett át, s ez őstelepek egyrésze szintén a Kapos medre körül terült el és a regöli ismert nagykiterjedésű őstelepnél ágazott szét a Koppányvíz mentére. A vándorlás útja a sáphegyi, gesztenyevölgyi őstelepen át Pogányvárba vezetett, mely a kő- és a bronzkorban már az ősembertől megült hely volt. Innen húzódott a Kőrises-víz mentén a Balaton felé, nemkülönben a somogyvári őstelepen át, Somogy belsejének éjszakibb részeibe.
A koppányvízmenti vándorlás arányaiban megközelítőleg sem volt oly nagy, mint a kaposvölgyi. A kaposvízmenti őstelepek, a Krisztus születését megelőző utolsó századokban, valóságos góczpontjai voltak Somogy vármegye őslakóinak.
A Kaposvíz medre körül sűrűn egymás mellé rótt őstelepek nagyobb terjeszkedésre kényszerítették Somogy őslakóit. Így jutottak el a mai Zseliczségen át, a Drávamellék kevésbé ingoványos területeire. A Rinya- és a Dombó-csatorna medrén felfelé terjeszkedve pedig Somogynak Zalával határos részeibe.
Habár Somogy vármegye régészeti szempontból ma még alig van átkutatva, mégis a földmunkálatok alkalmával felszínre került őskori leletekből megállapíthatjuk, hogy kivéve az őskorban nagykiterjedésű ingoványos területeit, minden irányban őstelepektől behálózott és az ősembertől megszállott terület volt.
345Kőkorszak.
A felszínre került őskori régiségek és részben a feltárt őstelepek, ma már meglehetős tiszta képet adnak Somogy vármegye őskori életéről, mely ha a haladottabb kőkorban, az ú. n. neolith-korban, nem is öltött nagyobb méreteket, de a bronzkorban már növekedett és tetőpontját a Krisztus előtti három utolsó században, a keltaság nagymérvű beözönlésével és terjeszkedésével érte el.
Somogy vármegye öskorának érdekes képét adja a Kaposvíz mentén sűrűn egymás mellé rótt őstelepek sorozata, különösen azok középpontja, a szalacskai magaslat.
Az ősember legszívesebben vert tanyát a természetalkotta sziklabarlangokban, melyek biztos menedéket nyujtottak családjának nemcsak a zivatarok, de a vádak ellen is. Somogy magaslatainak legnagyobb része az őstenger vízsodraitól összehordott agyag- és homokképződmények s így az itteni talajviszonyokhoz mérten teremtett magának otthont az őslakója.
Verejtékes munkával méhkasalakú vermet vájt lakásául és annak kéményszerű nyílásán át, növényrostból font hágcsó segélyével, közlekedett. A harangalakú veremlakások nem igen voltak 3 méternél szélesebbek s ez mégis elég volt egy nagyobb család befogadására, mert az őskori kutatások eredménye azt bizonyítja, hogy az őskori emberek zsugorított helyzetben aludtak, a hogy temetkeztek. Ha laza volt a földréteg, oldalfalait befonták rőzsével és belsejét kitapasztották.
Helyenként a veremlakást egy másik, kisebb, hasonló helyiséggel is megtoldották. A mellékhelyiség nyílását később berakva, ez szolgált éléstárául, a télre bevermelt gyökerek, gyümölcsök és füstölt húsneműek számára.
A magaslatokon barlangszerűen bevájt üregekben tanyáztak s azok nyílását állatbőrrel fedték el. Találni ily barlanglakások nyomait a szalacskai hegyoldalban is. Ma is ép állapotban van egy ily barlang, a Kadarkúthoz tartozó Szent Imre határában levő Törökvár, vagy vári dombon. Az átvizsgált barlangszerű üreg 11 méter hosszú, 120 cm. széles. Az üreg valószínűleg később, a betyárvilágban, búvóhelyül is szolgált. A megejtett kutatás, habár a földbarlang nyílása előtt megvan az őskorban szokásos köralakú tanyázóhely, mégsem vezetett leletekre, a mi azt bizonyítja, hogy utólag is használták és feldúlták. Nincs azonban kizárva, hogy a barlang belsejében eszközlendő ásatások, mégis leletekre vezetnek.
A neolith-kor ősembere eszközeit kőből és az elejtett nagyobb állatok csontjaiból készítette. Somogy vármegye ősembere a kőanyagot eszközeihez a szomszédos őstelepekről, különösen a Mecsekhegy tájáról, cserekereskedés útján szerezte be és azokat csiszolással, vagy tűzön való szilánkolással idomította. Ruházatul az elejtett állatoknak csontárral kilyuggatott és szarvasínnal összerótt bőre szolgált. Edényeit durva, szemcsés, iszapolatlan agyagból, szabadkézzel készítette s azokat napon vagy füstön szárogatta, keményítette.
A somogyi őstelepek közel szomszédságában levő, tolnamegyei, feltárt neolithtemetők tanulságai szerint zsugorított helyzetben temetkeztek, halmot emelve a tetem fölé, melléje rakva kőfegyvereit, az asszonyok sírjaiba pedig a kezdetleges agyaggyöngyöket és átfúrt kagylókból és csigákból készült ékszereit.
A kőkori telepek nyomán a Kr. előtti 2000 évet megelőzőleg új népáradat hozta az emberiség bölcsőjéből a bronzkori műveltséget. Az új vándortörzsek szellemi fölényükkel uraivá lettek Somogy kőkori telepeinek. Állatbőrök helyett szőrmeruhát viseltek, barlang- és veremlakások helyett czölöpviskókat emeltek a vízborította területeken, különösen a Balaton beágazásainál. Edényeiket finomabb, iszapolt agyagból készítették és gyakran berakott mészdíszítéssel látták el. Meghonosították a hullaégetést. A máglyán elégett hamvakat urnákba gyűjtve, bronzékszerekkel és fegyverekkel együtt, a magaslatok hegyoldalaiba vermelték el.
I. A kéri lelet.
II. A kéri lelet.
Bronzkor.
A bronzkori műveltség nemcsak az általuk elfoglalt neolith-telepen tört utat, de a bronzkor vándoriparosai bejárták a hódításukon kívül álló őstelepeket is és cserekereskedés útján honosították meg a bronzfegyvereket és ékszereket.
A bronzkard helyet kért a kőfejszék között, a kétszakállas és lándzsaalakú nyílhegy kiszorította a tűzön-szilánkolt obsidián- és tűzkő-nyílcsúcsokat.
Az új műveltség új életmódot teremtett Somogy őstelepein. A földalatti vermek lakói megbarátkoztak a czölöpépítkezéssel, a czölöpök közeit vesszővel fonták be és sárral tapasztották ki.
Somogyban csak az úgynevezett "terramare" lakások nyomairól beszélhetünk, azaz olyan czölöpépítkezésről, melyeket mocsaras, ingoványos területeken kiemelkedő kisebb-nagyobb halmokon emelt a bronzkor őslakója. Ilyen halmok egész sorozata látható a Kaposvölgy mentén, sőt a szomszédos vármegyében: Kurdon, 348mélyen leásott, sok ezeréves tölgyfaczölöpökre találtak. A Kaposvölgyben, Szarvasd határában, 1891-ben több, majdnem kőkeménységű czölöpre akadtak, zöldpatinás bronzüst és jellegzetes edénytöredékekkel együtt. Ugyancsak czölöpépítmények nyomaira akadtak a Kaposvölgy éjszakibb partján levő hangyálosi-dűlőben is.
Víz fölé emelt czölöplakások csak a Balatont érintő somogyi partokon, talán Fonyód táján lehettek, melyek a Balaton sekélyebb részein, levert czölöpökre épültek s átjáróhíddal a szárazfölddel voltak összekötve.
Az őslakók állandó tanyájukat a beözönlő újabb népáradatok ellen megerősíteni is igyekeztek. Ezért keresték fel legszívesebben a víz mentén elterülő szűkebb völgyek hegylejtőit, mert azok magaslatait, hegyoldalait földvárakkal megerősíthették. Ma már csak nagyon gyakorlott szem ismeri fel az őskori földvárakat, a melyek lejtőit többszörös lépcsőszerű körgyűrű futja körül, mely ma még az egyetlen megmaradt nyoma az őskor erődítvényeinek. Ezek mögött volt egykor a hatalmas, mély futóárok. Az árkokból kihányt földtömegből, az őserdő fáinak nagy törzseiből, gerendák és vesszőfonások között, magas töltéseket emeltek, ezek meredek oldalfalait sárral tapasztották ki s hatalmas tüzet rakva, téglakeménységűvé égették. Ilyen sánczgyűrűt néha hármat-négyet is vontak egymás alá s e magaslatokat - a mennyiben lehetett, - igyekeztek vízárokkal is körülvenni.
Somogy őskori földvárainak korát első őslakóira, a neolith-kor telepeseire vihetjük vissza. E földvárak azonban nemcsak a bronzkorban voltak használatban, de megnagyobbodva, megerősítve a vaskorban is, míg a kelta telepeket leigázó római műveltség falépítményű erődítvényei háttérbe szorították azokat.
Ilyen földvárakat nagyobb számban ismerünk Somogyban. Egész sorozatával találkozhatunk a Kaposvíz mentén elterülő magaslatokon s azok középpontján a Szalacska magaslatán kívül, a Katahegyen és a zseliczi hegyek nyulványain. Ismerünk ilyent a hetényi pusztán, az úgynevezett "Sülyett"-vár területén. Találhatunk őskori földvárakat a Balaton somogyi partján, a fonyódi magaslatokon kívül, Somogyváron és környékén, nemkülönben Somogy drávamenti részein is.
A Krisztus előtti 2000 évet megelőző századokban az új beözönlés vándor iparosai bejárták Somogy vármegye kőkori telepeit. A bronzkor vándoriparosa hátán hordta öntő-mintáit, olvasztó-tégelyét, a bronzöntéshez szükséges fémeket a vörösrezet és az ónt. Összegyűjtötte és újra beolvasztotta az eltörött, kicsorbult bronzeszközöket, fegyvereket és ékszereket. A hol tanyát vert, addig tartózkodott, míg a telepeseket fémműveivel ellátta, a melyeket ott helyben öntött.
A Somogy vármegyében felszínre került kincsleletek között a legváltozatosabb a kaposvári állami főgimnázium simonfai bronzlelete.
A kincslelet: öt tokos és egy szárnyas bronzvéső, négy bronz-lándzsa, sarló, két tömör karperecz, fényes patinájú, hengeres sodronytekercs és öt töredékes bronztárgy. A bronzkincs a vándoriparos rejtekhelyéről került a felszínre. A lelet töredékes bronztárgyait beolvasztás czéljára gyűjtötte össze.
Érdekes az 1884-ben lelt orczi és törökkoppányi bronzlelet is. A 30 darab, többnyire selejtes tárgyból álló bronzkincs, 13 bronz-sarlót (5 ép, 8 selejtes), három tokosvésőt, egy bronz-lándzsát és tizenhét darab olvasztásra szánt bronzrögöt, fegyver- és ékszertöredéket adott.
Somogy vármegye legnagyobb bronzlelete a kéri kincs. A lelet urnába rejtve, 1883-ban, szántás alkalmával került felszínre. 54 darab, legnagyobb részben olvasztásra összegyűjtött selejtes bronztárgyból áll. Zömét bronz-sarlók, tokos, szárnyas vésők és ékszer- és kardtöredékek adják. Legjellegzetesebb darabja, kormeghatározás szempontjából, a korongtekercses, pápaszemes fibulatöredéke, a mely a régibb vaskor legelső szakában került forgalomba.
E felsorolt nagyobb bronz-leletekhez még két kisebb is sorakozik, a ráksi, mely ép ékszereket, s közöttük két pompás, hengeres szalagtekercset, korongosfejű bronz-tűket és négy bronzdíszítést adott. E leletben még egy teljesen ép nyélnyujtványos bronztőr is előfordult. Hasonlóan ékszerek voltak a pusztasárkánytói bronzleletben is. A lelet zömét a tizenegy darab fecskefarkalakú bronzcsüngődísz adta, azonkívül hat korongos bronzveret, spirális és nyakék, kígyós karperecz töredékei s egy nyélnyujtványos bronztőr.
E két ékszerlelet oly vándoriparos elrejtett kincse volt, a ki kizárólag ékszerek öntésével, trébelésével foglalkozott. A mindkét leletben előkerült bronztőr, egykor a lelet tulajdonosának védelmi eszköze lehetett.
A 8. számu bronzkarperecznek kiteritett diszitése 2/3 n.
III. A simonfai lelet.
Római és kelta leletek Szalacskáról. (A sümegi állami Darnay-múzeumból.)
Az itt felsorolt bronzkincs-leleteket a Krisztus előtti ezerév táján, a vaskor 351első népáradatainak inváziója elől rejtették el. Erről tanuskodik az orczi és törökkoppányi kincsek között lelt töredékes vaskori fibula s a kéri kincs pápaszemes fibulájának sodronytekercs-részlete. Régebben került rejtekhelyére a simonfai bronzlelet, mely leginkább öntött díszítésű bronztárgyakból állott. E leletben is volt két tömör bronzkarperecz, melyeken ponczczal bevert díszítést látunk, a mely díszítési modor a bronzkor végső szakában dívott.
Szórványosan Somogy vármegye egész területén fordultak elő bronzeszközök és fegyverek, az őskori élet bizonyítékaiként. A szórványos leletek leggyakoribb jelenségei a vető-lándzsák, bronz-fejszék és nyílhegyek, melyeket vadűzés közben hagyogatott el az ősember. Az ily szórványosan lelt bronzeszközök egész sorozatát láthatjuk, Somogy vármegye minden területéről, a sümegi állami Darnay-múzeumban.
Bronzkori öntőminták, a bronzkori fémművesség legközvetetlenebb tanui, szintén fordultak elő Somogy vármegyében. Becses bronzvéső- és egyéb öntőminták Szalacskáról kerültek a sümegi múzeumba. Az őskori fémművesség szempontjából fontos adattal szolgálnak a somogyvármegyei múzeumban őrzött, a lipótfai leletből származó rézvéső és rézcsákány, hasonlóképen a sümegi múzeum kisasszondi leletéből származó rézvésők sorozata. Ezek az őskori fémművesség legrégibb emlékei, a melyek formáikban legközelebb állanak Somogy vármegye legrégibb őslakóinak kezdetleges kőeszközeihez.
A vaskor.
A vaskor kezdetét hazánk dunántúli részeiben a Krisztus előtti utolsó ezer év elejére tehetjük. A vaskori műveltség terjedésének két útját ismerjük. A régibb vaskori, vagy hallstatti műveltség főszereplője az illírség volt. Az újabb, a La Tène-ízlés terjesztőinek a keltákat valljuk. A hallstatti műveltség góczpontja az Alpesek vidéke volt, innen terjeszkedtek át a közeli Vas, Zala, Sopron és Veszprém vármegyékbe. E régibb vaskori műveltség kevés nyomot hagyott a távolabb eső vármegyékben, és Somogyban is csak igen szórványosan jelentkeznek a hallstatti ízlésű vas- és bronzművek.
Somogy vármegye vaskori műveltségének kezdetét a Kr. előtti ezer év közepe tájára tehetjük, a mikor megkezdődött a biturgiai kelták költözködése Galliából, melynek egyik nagyobb népáradata Itália felé húzódott. A másik csoport a Rajna mentén, a dunamelléki tartományok felé vette útját, itt leverve, leigázva az őslakókat, urává lett a későbbi Pannóniának. A Sigovestől vezetett egyik nagy kelta népáradat valamely népesebb törzse, a Duna mentén lefelé haladva, az ősnépek kitaposott ösvényein, a Kaposvíz mentén jutott Somogyba és megszállta a szalacskamenti őstelepeket. A másik kelta törzs ugyancsak a Kaposvíz mentén, a mai Tolna vármegyében húzódva, Regöly táján vert tanyát.
Ha a tér szűke nem akadályozna, külön kötetet írhatnék a somogymegyei kelta telepekről, különösen Szalacskáról, mely az egész dunántúli keltaság góczpontja volt.
A régészeti leletek alapján megállapíthatjuk, hogy Szalacskán székelt az egyik népesebb kelta törzs fejedelme. Innen terjeszkedtek, kisebb csoportokra oszolva, Somogyon át, a szomszédos vármegyékbe is.
A szalacskai keltaság félezer éves uralma annyi emléket hagyott reánk Somogyban, a mennyit hazánkban egyetlen más őskori terület sem hagyott.
A sümegi állami Darnay-múzeum tárlói tele vannak szalacskai kelta-emlékekkel, pedig a múzeum megalapítója csak a véletlenül felszínre került leleteket mentette meg az elkallódástól.
Szalacska műkincseinek érdekességét és gazdagságát csak fokozza az, hogy a körülötte virágzott kelta telepeknek később a rómaiak lettek uraivá. A leigázott kelta törzsek emlékeivel együtt a fém- és ötvösművesség magas művészi színvonalán álló római emlékek is nagy számmal fordulnak itt elő. A Somogy vármegyében élt kelták is cserekereskedést folytattak idegen, magasabb műveltségű államokkal, így Maczedóniával is. Tőlük tanulták a pénzverés mesterségét is. A Szalacska-vidék kelta-leletei között gyakoriak a Maczedóniai Fülöp ezüst tetradrachmáinak barbár utánzatai. A kelták írni, olvasni nem tudtak, s így a pénzek görög feliratait csak czifraságnak tekintették és kezdetlegesen utánozták.
A kaposvízmenti kelták összeköttetésben állottak és cserekereskedést folytattak Eturiával s a híres etruszk fémművesektől tanulták el a bronzedényeknek trébelés útján való készítését is.
A közlekedési főút az őskorban a nagykiterjedésű Kaposvíz volt. Kezdetleges, kisebb hajókon szállították az élelmes etruszkok cserekereskedésre szánt árúikat a szalacskai őstelepre. Egy ilyen elsülyedt gazdag hajórakomány emléke, a Kaposvíz medréből, Kurd táján került a felszínre. Ez egy nagy bronzüstben lelt 14 darab 352kallantyús bronzvödör volt. A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárában elhelyezett kurdi bronzvödrök valódi remekei az etruszk fémművességnek.
A szalacskai kelták haladottabb fémművességének kétezer évnél régibb tanui a sümegi múzeumban elhelyezett szalacskai bronzüstök, melyeknek egyik-másik példánya, egy-egy darabból trébelve, 50-60 liter űrtartalommal is bír.
Különösen értették a kelták a vas kovácsolását és edzését is. A kaposvízmenti kelta telepeken lelt kora La Tène-ízlésű kardoknak, méterhosszúságú ívalakú kaszáknak, a kisebb-nagyobb vaslándzsáknak, kék edzést adtak, melylyel a vas az aczélhoz közel járó szívósságot nyert. Nagy tökélyre vitték a fémöntést is és a kelta ékszerek öntőmintái bronzból készültek.
Fejlett agyagipart is űztek. Az edények készítésénél kisebb súlyt fektettek a díszítésre, mint az agyag finomítására iszapolással. A kelták edényeiket már nem szabad kézzel, hanem korongon készítették. Edényeik legjellegzetesebb díszítése az edény alsó domborulatán elhelyezett dinnyeszerű gerezdezés. Edényeik színe sárgásbarna vagy grafitmázolású volt.
A kelták - a bronzkori műveltség folytatásaként - urnákban temetkeztek, de azért találkozni elvétve veremsírokkal is. A kelta kardok mindkét temetkezésnél összehajlítva, kicsorbítva kerültek a sírba, hogy az ellenség hasznát ne vehesse, ha a sírt feldúlja. Leltem már háromrétűen összehajlított kora La Tène-vaskardot is, a hamvak mellé nagyobb urnába szorítva.
A szalacskai kelta temetkezés zöme a hullaégetés. A temetkezés színhelye a szalacskai magaslat alatt elterülő több száz holdnyi lankás hegyoldalon volt. A szétszórt kisebb temetkezőhelyek középpontja a magaslat alatt elterülő, mai kiskecskési birkalegelő 15-20 holdnyi területe. E temető rendszeres feltárása nagy lendületet adhatna Somogy vármegye muzeális fejlődésének. Az itt érintetlenül fekvő sírok százai rendes soros temetőt mutatnak. A nagyszámú urnasírok között bevermelt csontváz-sírokat is találhat a kutató.
A sirok másik, elszórt nagy tömegét, a kisberki malomárok mentén elterülő kisebb-nagyobb kurgánokban és a Katahegytől nyugatra fekvő nagyméretű hasonló halmokban találhatjuk fel. A kaposvízmenti kurgánokban ezideig kizárólag csak hullaégetéssel találkoztam. A kisebb kurgánok egy-egy sírt, a nagyobbak 2-4 sírt tartalmaznak. A szalacskai kurgánok kora a Krisztus utáni I-III. század köré tehető, a mikor a kaposvízmenti virágzó kelta telepek urai régen a rómaiak voltak és a sorsában megnyugodott keltaság leszorult a rómaiaktól megerősített szalacskai magaslatokról. Ez állításom bizonyítéka: a tanulmányképen feltárt kurgánok keltasírjainak mellékletei között talált római terra sigillata és jellegzetes üvegedények töredékei.
A kaposvízmenti keltaság fészkéből, Szalacskáról, kisebb csoportokba verődött törzsek beágazták a Zseliczség után Somogy vármegye többi területeit is.
Terjeszkedésükről tanuskodik a sümegi múzeumban levő kaposmérői nagy kelta vaslelet, a mely köpüsvésők, sarló-, zabla-, lándzsa-, sátorrúdvasak és a nomád élet egyéb szükséges eszközeiből állott.
Ugyancsak a sümegi múzeumban van a toponári kelta lándzsa-óriás, az őskori vasművesség egyik legbecsesebb emléke és a büsüi keltasírban, kora La Tène-ízlésű kard kíséretében lelt becses kék edzésű vaslándzsa is.
Ismert kelta lelőhely Mocsolád: Bogát-puszta, kaposvári csererdő és az iszáki magaslat. Babod-puszta, Szólád, Hedrehely, Berzencze, Segesd, Gamás, Gölle, Iharos, Inke, Mike, Csicsó, Jád, Varászló stb.
A szalacskai pénzverő- és öntőműhely.
Külön részt kell szentelnünk Somogy vármegye legnagyobb őskori nevezetességének: a szalacskai kelta pénzverő- és öntőműhelynek, melynek mintegy 400 darabból álló teljes felszerelése külön tárlót tölt be a sümegi múzeum őskori termében.
Szalacska fennsíkjának a kecskési dűlőre néző oldalán állott egykor az őskornak e nevezetes vasipartelepe, melyet a római hódítás romhalmazzá döntött a Krisztus utáni első század első évtizedében.
E romhalmazból került elő, szőlőforgatás alkalmával, a műhely összes felszerelése, mely egyedül áll Európa eddig ismert kelta leletei között.
A pénzverő- és öntőműhely deszkákból és gerendákból összerótt faépület volt. Erre vall a romok közül előkerült nagyobbszámú, a gerendák összerovására szolgáló vaskapocssorozat. A kelta pénzverő-műhely legbecsebb felszerelése három henger- és három korongalakú, finom művű pénzverőducz. A duczok vésete három kisebbfajú barbár-kelta ezüstéremfaj verésére szolgált. A Szalacskán vert barbár-kelta pénzek, kisebbített utánzatai Maczedóniai Fülöp ezüst tetradrachmáinak. 353A pénzek előlapjukon bozontoshajú emberfejet ábrázolnak és hátlapjukon kezdetlegesen megrajzolt lovasalakot mutatnak. A pénzverő tövek ezüstfényű bronzból készültek. A korongalakú verőduczok vasgyűrű közé vannak szorítva.
A pénzverőműhely közvetetlen felszereléséhez tartozik a pénzkerekítő vágóvas és az ezüstércz olvasztására szolgáló, tűzálló agyagból készült csöves tégely. A pénzverő, öntő- és kovácsoló-műhelylyel volt összekötve. Az öntőműhely, mint azt feltárt berendezése is mutatja, a dunántúli kelták legvirágzóbb ipartelepe volt a Krisztus születését megelőző utolsó századokban. A szalacskai műhelyből látták el kovácsolt vas-eszközökkel, harczi készségekkel, nemcsak a kaposvízmenti kelta telepeket, de bizonynyal messze elágazó cserekereskedést is folytattak a dunántúli őstelepeken. A kelta kovácsműhely trébelőmunkákat is végzett; erről tanuskodnak a Szalacskán előkerült különleges alakú, kisebb-nagyobb űrtartalmú bronzüstök, melyekből egész sorozatot láthatunk a sümegi múzeumban.
Kiterjedt iparágat képviselt a szalacskai ötvösművesség is. A hazai kelta leletek között egyedül állanak a bronzból készült finom-művű szalacskai fibula- és egyéb ékszeröntő-minták, úgyszintén az öntés, kovácsolás és ötvösművességhez szükséges összes ipari szerszámok.
A sümegi múzeumban láthatjuk a szalacskai kelták nagy kovácsoló-üllőjét, kisebb ötvösüllőket, tűzfogókat, vésők, fúrók, fürészek, ponczoló- és ékítő-szerszámok érdekes sorozatát, trébelő-, szegecselő-kalapácsokat, bronzlemezhajlító-vasakat, keskeny, széles és homorú vésőket és egyéb ipari eszközöket.
Elszámlálhatatlan nagy sorozat van szemléltetően bemutatva a sümegi múzeum őskori termének tárlóiban azokból az ezüst-, bronzékszerekből és kovácsolt vasművekből, melyek mind Szalacska ipartermékei voltak. Külön táblán láthatjuk az ősfoglalkozás, azaz a földmívelés, a halászat és a vadászat készségeit.
La Tène-ízlésű fibulákat, karpereczeket, nyakékeket, öv-vereteket, gyűrűket és a szíjazatok összetartására szolgáló keresztgombokat stb. A szalacskai vasművek sorozatát a becses kék edzésű kardok, lándzsák, tőrök, kések és egyéb harczi készségek megemlítésével zárom be, a melyek szívósságukkal és ellentállóképességükkel közelállanak a napjainkban forgalomban levő aczél-szerszámokhoz.
A rómaiak kora.
Somogy vármegyének e virágzó kelta telepei már a Krisztus előtti utolsó századokban útjában voltak a hatalmas római birodalom terjeszkedésének. Már a Kr. előtti II. században foglalkozott e hatalmas, nemzet a kelták leigázásának gondolatával; de a jól szervezett és megerősített kelta telepekhez nem igen tudott hozzáférkőzni. Csak a Krisztus születését megelőző utolsó század második felében, midőn egész erejét a kelták megtörésére irányította, hosszú küzdelem után, a Kr. utáni 8-ik évben tudott csak Oktáviánus Augusztus római császár végre urává lenni a későbbi Pannónia délnyugati részeinek is. A katonai szervezkedés és Pannónia végleges meghódítása csak Marcus Auréliusnak sikerült, a Kr. utáni második században.
A dúló harczok végre is elseperték a virágzó kelta telepeket, s a rómaiak katonai erődítvényekkel rakták meg az őserdőkben vágott utak mentét.
A római hódítás fő-útja Somogyban szintén a Kapos vize volt s így elsőízben érte a rómaiak hódító fegyvere a kelta telepek középpontját: Szalacskát.
A rómaiaktól feldúlt, de újból megerősített szalacskai magaslat fennsíkján előkerült római régiségek sokasága nemcsak a leigázott kelta telep nyomán életrekelt hatalmas római telepről beszél, de tanuskodik a katonai állam magas színvonalú műveltségéről és fejlett iparáról is.
A megmentett leletek tanuságai szerint a szalacskai római telep a Kr. ut. III-ik században, Philippus p. Traianus Decius, Valerianus uralkodásán át, Gallienus haláláig, azaz a Kr. u. 204-268-ig terjedő időszakban élte legvirágzóbb korát. E korból valók azok a nagy pénzleletek is, melyek a közelmultban felszínre kerültek, melyek egyike, az államkincstárba beszolgáltatott ezüstpénz-lelet, megközelítette a 3000 darabot.
A Kr. u. III. századból való az iparművészeti szempontból oly becses aranykincs-lelet, a melyik egykor valamely előkelő római patriczius hölgy ékszersorozata volt. E lelet állott egy pompás, ép, 32 pillangós arany-nyakékből, VET (Veturia) betűs tömör aranygyűrűből, öt aranyhajtűből és négy aranyfüggőből.
Iparművészeti szempontból még becsesebbek, a szalacskai nielló-díszítésű ezüstövveretek, melyek valódi remekei a római ötvösművészetnek.
A képzőművészet magas színvonaláról tanuskodnak a felszínre került bronzszoborművek 354és azok töredékei, melyeknek néhány példányát a somogymegyei múzeum gyűjteményében láthatjuk.
A római uralommal megszünik Somogy vármegye őskora. A történeti rész megírása már, a hátrahagyott írott emlékek nyomain, a történettudós feladata.
Őskori lelőhelyek.
Somogy vármegye összes őstelepeinek felkutatása évtizedes, lelkiismeretes munkát igényelne. De a Kaposvíz mentén fekvő őstelepek egyedül is megtöltenék a tervbe vett somogymegyei múzeumot műkincsekkel, ha a vármegye azok feltárását szakavatott kezekre bízná. Végül felsorolom az eddig Somogyban ismert őskori lelőhelyeket: Attala, Babod-puszta, Babócsa, Balatonberény, Balaton-Boglár, Balatonendréd, Bárdudvarnok (Vota-p.), Beleg, Berzencze, Bogát-puszta, Büsü, Boglár, Buzsák, Csalános, Csőke-puszta, Csehberki, Csuhus, Éleshegyi erdő, Eötvöskónyi, Edde, Fonyód, Felsőmocsolád, Felsősegesd, Galambos, Gamás, Gölle, Gige, Gyékényes, Hatvan, Hetény, Hedrehely, Jád, Jákó, Kastélyosdombó, Kaposvár-csererdő, Kaposvár-iszákdomb és Korona-utcza, Kaposfüred, Kaposmérő, Kaposfői-puszta, Kaposújlak, Kisasszond, Kis-Berki, Kéri-puszta, Kozma-puszta, Komlósd, Lipótfa, Lukácsháza, Magyar-Egres, Mike, Nagyatád, Nagyberki, Nemeske (Görösgal), Németlad, Orczi, Ölle-völgye, Puszta-Sárkánytó, Patalom, Ráksi, Ráczegres, Rinyabesenyő, Ságvár, Somogycsicsó, Németlad (Gyöngyös-p.), Somogyvár, Szalacska, Somodor, Szakácsi, Simonfa, Szill, Szólád, Toponár, Törökkoppány, Tuskós, Tapazd, Tokaj-puszta, Zimány, Zseliczkislak stb.
Somogy vármegye archaeológiai irodalma:
Melhard Gyula: A somogymegyei ősleletekről. Arch. Ért. 1886. 231-33. old. - Darnay Kálmán: Somogymegyei leletek. Arch. Ért. 1890. 446. old. - Melhard Gyula: Bronzkori leletekről Somogy megyében. Arch. Ért. 1895. 247-248. old. - Dr. Hampel József: "Somogymegyei régiségek" (2 képes tábla). Arch. Ért. 1895. 442-44. old. - Darnay Kálmán: Somogyi leletek. Arch. Ért. 1897. 456. old. - Dr. Kohlbach Bertalan: Adatok Somogy vármegye ősművelődésének történetéhez. Kaposvári főgimnázium értesítője 1903-04. évekre. - Dr. Kolbach Bertalan: Simonfai bronzleletről (1 képestábla). Arch. Ért. 1900. 79-84. old. - Melhard Gyula: "Nagyberki leletről" (3 képestábla). Arch. Ért. 1900. 387-390. - Dr. Kohlbach Bertalan: Őskori maradványok Kaposfüreden és Magyaregresen. Arch. Ért. 1903. 282-83. - Dr. Kolbach Bertalan: Szóládi leletekről. Arch. Ért. 1903. 413-16. old. - Darnay Kálmán: Fonyódi urnasír. Arch. Ért. 1905. 160-161. old. - U. a.: Kelta pénzverő- és öntőműhely Szalacskán. (75 képes ábrával). Arch. Ért. 1906. 416-436. old. - U. a.: U. o. (82 ábrával). - U. o. 1909. 334-342. old. - U. a.: U. o. (35 ábrával.) - U. o. 1910. 130-136. old. - U. a.: Kaposmérői kelta vaslelet (12 ábrával). - U. o. 1910. 137-140. old. - U. a.: Szalacskai római leletek (13 ábrával). Múzeumi és könyvtári értesítő. 1910. I. füz. 26-31. old. - Dr. Hekler Antal: Római övdíszek (Szalacskáról). Arch. Ért. 1910. 240-249. old. - Darnay Kálmán: Újabb leletek a szalacskai pénzverő- és öntőműhely területén (2 képes táblával). Arch. Ért. 1911. évf. 311-327. old. - U. a.: Toponári kelta vaslándzsa (1 ábra). Arch. Ért. 1911. 328. old. - U. a.: Leletek a szalacskai barbár-kelta pénzverő- és öntőműhely területéről (67 ábrával). 1912. évf. 153-166. old.