Az ősi nemzetségekből származó családok közül csak keveseknek adatott meg, hogy századok küzdelmei közepett megtarthatták és megőrizhették az ősöktől szerzett vagyont, fényt, családi befolyást s tekintélyt, és csak kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy családjuk tagjai, évszázadok óta, mindenkor a trón és a haza szolgálatában állva, maradandó emléket emeltek maguknak hazánk történetében.

A középkor végszakában hazánkra zúduló török vész nemcsak az ősi nemzetségek, sírját ásta meg, de egyúttal új családoknak engedett tért a közéletben is. És a mohácsi vész után az ősi családok sarjai közül csak kevesen emelkedtek magasabb polczokra, mint a milyeneket a Pálffyak ősei nemzeti és vegyesházbeli királyaink alatt elfoglaltak; a hatalmon levő családok közül is csak alig egynehány tudta hosszú, kitartó küzdelmek árán befolyását fenntartani.

Bár azon kevés számú ősi családok, melyeknek a középkoron át hazánk történetében jelentősebb szerep nem jutott, melyek nagyobb hatalomra vagy befolyásra nem tettek szert, s amelyek a XVI. század küzdelmei közepett vetették meg későbbi nagyságuk alapját, legnagyobbrészt csak fokozatosan emelkedtek arra a helyzetre, a melyet ma is elfoglalnak és fenntartani törekednek, de tán egy család sem jutott a XVI. század folyamán egyszerre oly jelentékeny szerephez, mint a Pálffyak, mely család sarjai nemcsak a hadi történet lapjain tündökölnek, de maradandó emléket állítottak maguknak hazánk történetében a közpályán szerzett érdemeiknél fogva is, mert a XVI. századtól kezdve, a XVIII. század végéig, szinte megszakítás nélkül, nemcsak a legmagasabb országos méltóságokat töltik be, hanem egyszersmind mint a korona tanácsosai, jelentékenyen közreműködtek az uralkodó és a nemzet között felmerült ellentétek kiegyenlítésén.

Ha visszatekintük a család nagy multjára, annak történetében egy határozott vonást találunk, s ez a hadi pálya iránt való előszeretet és a hadvezéri hajlam és tehetség. Tény, hogy történelmi nevű családaink között alig van egy is, mely annyi hadvezért adott volna a hazának, mint a Pálffyak. E család sarjai a legmagasabb állami tisztségeket is a hadi pályán szerzett érdemeikért nyerték a koronától és a nemzettől.

Pálffy Lőrincz, kivel a család középkori története zárul, mint a pozsonyvármegyei nemesség kapitánya esett el a mohácsi csatasíkon; de a XVI. századtól kezdve szinte átöröklődik a család sarjaira a szent korona testének 702épségéért folytatott küzdelem, a hitetlenek elleni harcz és a behódolt területek visszaszerzésére irányuló lelkesedés és vágy.

Ez az eszme lelkesítette Pálffy Miklóst, a győri hőst, kinek testvérei egy-egy végvár élén állva, a királyi seregnek mintegy előőrsei voltak a szakadatlan küzdelemben; ez indította tetemes áldozatokra Pálffy János (megh. 1694) és Miklós (megh. 1732) grófokat, a kik saját költségükön gyalog- és lovasezredeket állítottak fel a törökök ellen; de szintén a törökök ellen indított felszabadító hadjáratban kezdték pályájukat Pálffy Miklós és János grófok, a kik közül Miklós már 1714-ben az ország nádora, a ki főleg a Pragmatica Sanctio elfogadása érdekében fejtett ki nagy tevékenységet; János horvát bán, majd nádor (1741), kinek Mária Terézia ingadozó trónja megmentése körül a legjelentékenyebb szerep jutott. A XVIII. században, midőn hazánk területe a török iga alól felszabadult, ugyanazon lelkesedéssel ajánlották fel kardjukat az uralkodó családnak a nyugat felől jövő támadások ellenében, mint a XVII. században a hitetlenek ellen. 1734 június 20-án Párma mellett, a francziákkal vívott csatában, egyszerre három családtag harczol, kik közül Miklós, hősileg küzdve, elesett. Lipót ugyanekkor önköltségén egy gyalogezredet állított fel.

A francziák elleni harczban esett el Károly herczeg főkanczellár fia Miklós, mint vezérőrnagy 1808-ban. Pálffy Józsefet, Rudolf fiát, 1814-ben Párma alatt érte a halál.

De változnak az idők. A jelen korban mindinkább háttérbe szoruló háború és a személyes vitézség helyébe, a szellemi és a gazdasági küzdelem lép és ezen a téren hívja sorompóba a régi harczi események bajnokainak utódait.

A Pálffy család eredetére nézve jónak látjuk a történetírók és genealogusok egymástól különböző és eltérő véleményeit feljegyezni. Albrecht József a herczegi ág levéltárosa, 1840-ben befejezett s kéziratban a családi levéltárban őrzött munkájában, a Pálffy családot a Héder-nemzetségből származtatja. Az Albrechttől készített leszármazási tábla a Pálffy és Ujlaky családokat egybekapcsolva, mindkét család őséül Kont vagy Tóth Miklós nádort helyezi olyképpen, hogy az előbbinek fiai közül Bertalantól az Ujlaki Istvántól, illetőleg ennek fiától Kont Páltól származtatja a Pálffy családot. Nagy Iván, habár - Albrecht adatai nyomán - elfogadja a családnak a Héder-nemzetségből való származását, de a leszármazási táblát az 1383-ban szereplő Kont Páltól kezdi. Botka Tivadar szerint azonban a Héderváriak és a Kont család között semmi összeköttetés nincsen, s Csergheő Géza (Siebmacher Allg. Wappenbuch. Ungar. Adel) is kételylyel fogadja az Ujlakiaknak a Pálffy családdal való összeköttetését, míg Csoma József szerint (Turul 21. K. 1. f. 30. l.), úgy a genealogia mint a heraldika ellentmond a Pálffyak és Kont nádor ivadékai közös leszármazásának.

Az erdődi herczeg és gróf Pálffy család czímere napjainkig: kékben küllős aranykerékből előtünő szarvas, tehát ugyanaz a czímer, melyet Mátyás király Bakócz Bálintnak adományozott. Ez a czímer igazolni látszik Podhraczki amaz állítását (Akad. értesítő 1855. évf. 567. l.), hogy a Pálffyak, Bakócz Miklós Pál nevű fiától származnak. Mikor Pálffy Miklós 1581-ben bárói rangot nyert, az ide vonatkozó diploma a következő szavakat használja: "praeterea cum majores quoque ipsorum, ac praecipue familia Erdődyana a qua paternam, Dersffyana vero aqua maternam ducunt originem, diversis occasionibus et temporibus, diversa et cumulata servitia praestiterint...", s így e szavak ismét Podhraczki állítása mellett bizonyítanak, mig a Nagy Gézától a Pallas Lexiconban közölt stemma szerint, a család őse Kont Pál, a Héder nembeli Miklós fia István testvére volna.

Botka Tivadar (Századok 1873. évf. 574. l.) a Pálffyakat a csallóközi dercsikai Kont családból eredőnek mondja és innen származtatja a család régi "dercsikai" előnevét is. I. Miklós (1480.) már Dercsikáról és Ráróról írja magát.

Kinizsi Katalintól született fia Lőrincz, Cselesztő és Kápolna ura, már tekintélyes állást töltött be és mint a pozsonyvármegyei nemesség kapitánya esett el a mohácsi ütközetben (1526). Neje Újlaki Bánffi Anna, Bánffi János pozsonyi főispán, II. Lajos király udvari praefectusának leánya; ettől született fia Pál, a XV. század vége felé, a mindegyre nagyobb vagyonra és 703hatalomra emelkedő Erdődi Bakócz családba házasodott, nőül vevén csornai Erdődi (másként Tompai) Balázs és Vittovecz Judit leányát és Erdődi (másként Tompa) Simon zágrábi püspök nővérét, Balázs és Vittovecz Judit leányát, Klárát.

E házasság révén Pál, az Erdődi Bakócz előnevet és a Mátyás királytól 1459 szept. 3-án adományozott czímert (kékben, hármas zöld halmon nyugvó ötágú félkerékből kinövő természetes színű szarvas) vette fel, melylyel a család tagjai mai napig szakadatlanul élnek, s a melyhez a Héder és Kont nemzetségek czímereit, a czímerpaizsból kiemelkedő zászlókra illesztették.

Pál, a ki a törökök ellen vívott kocsinai harczban esett el, két fiút hagyott hátra: Pétert és Lőrinczet. Péter, atyjához hasonlóan, a törökök ellen küzdött. 1535-ben hadi érdemeiért Tompa Jánossal együtt, Bencsics László halálával, Bakva várát és a hozzátartozó kőrös- és verőczemegyei birtokokat nyeri adományul. Ugyanezen évben Várdai Pál esztergomi érsek, a kihez neje révén rokoni kötelék fűzte, az érseki javak prefectusává nevezte ki. Már 1536-ban Csábrág birtokában találjuk és a sági conventnek egyik, 1539-ben kelt oklevele, Csábrág uraként említi. Nagybátyja: Erdődy Simon zágrábi püspök halála után (1547) Horvátországban találjuk. Mint a püspök örököse, huzamosabb ideig örökségének rendezésével volt elfoglalva; csak 1553-ban találkozunk vele ismét, midőn a szakolczai plebánostól a hliniki hegyen két szőlőt vesz meg. A törökök elleni küzdelem azonban ismét a harcztérre szólította. Ismét a drávántúli országrészben találjuk, a hol 1568-ban, Velicza meleltt, egy török támadás alkalmával, hősi halállal fejezte be életét.

Nejétől, szerdahelyi Dersffy Zsófiától, Dersffy Miklós és Batthyány Zsófia leányától négy fia és három leánya született, ú. m.: Tamás, György, István és Miklós, továbbá Erzsébet, férjezett Révay Miklósné (megh. 1592); Katalin (meghalt 1614), kinek két férje volt: lupoglavai Krussich János (megh. 1589) és Illésházy István nádor (megh. 1609); Magdolna, Khuen-Belasi Rudolf neje.

Péter egyetlen fivére Lőrincz, bátyjával ellentétben, tudományos pályára lépett. Egy 1539-ben kelt oklevélben mint írástudó, literátus ember említtetik; később a királyi tábla ülnöke. 1559 táján halt el. Családi viszonyai ismeretlenek.

Péter és Dersffy Zsófia gyermeki közül Tamás, Palota várának kapitánya és zólyomi főispán, 1562-ben, Szécsény mellett, a törökök egy összeütközés alkalmával Soós István és Chuth Gáspár alkapitányokkal együtt elfogták; de a fogságból csakhamar megmenekült s 1581-ben halt el. Holttestét a bazini templomban temették el.

Első nejétől, bedegi Nyáry Sárától, a kit 1534-ben vett nőül, nem maradtak gyermekei. Ennek halála (1581) után, csebi Pogány Annával lépett házasságra, mely házasságból született hasonnevű fia kiskorúan halt el.

Péter második fiáról: Györgyről nincsenek közelebbi adataink; kétségkívül 1581 előtt elhalt, mert a bárói oklevélben nem említtetik fivérei között. A családi levéltár feljegyzései szerint, Temesvárnál kapott sebe következtében, 1562-ben Érsekujvárt halt el.

Péter harmadik fia János (szül. 1548) előbb a tatai, majd a lévai őrség kapitánya, a törökök elleni harczban esett el Somoskőnél. Nejétől, Kőrössy Katalintól öt gyermeke született: Mihály, Eufrosina (1622), báró Rátkay Zsigmond özvegye; Borbála, báró rottensteini Schampach Zdenkó, Hodolin urának hitvese; Anna, a ki kiskorúan halt el, és Tamás.

Mihálynak két fia volt: Tamás és István. Az utóbbi 1637-ben halt el. Tamás első kiképeztetését 1633-ban Pozsonyban nyerte s bölcsészeti tanulmányait 1641-ben Nagyszombatban, a hittaniakat Rómában a Collegium Germanico-Hungaricumban végezte; ugyanott tartotta 1645-ben első miséjét s még ebben az évben, Lippay György esztergomi érsek alatt, az esztergomi káptalan tagja lett. Mint korának egyik legkiválóbb egyházi szónoka, gyorsan emelkedett a főpapi pályán. 1647-ben zólyomi főesperes, 1651-ben őrkanonok, 1652-ben csanádi püspök; 1654-ben Rómában járt, hogy megerősítését kieszközölje. 1658-ban esztergomi nagyprépost és váczi czímzetes püspök, 1660-ban egri, végül 1670-ben nyitrai püspök lett. Nyitrai püspöksége alatt, 7041673-ban, Nyitra várát bástyákkal megerősíttette. Ezek az erődítvények még máig is fennállanak. Főpásztori méltósága mellett egyúttal a főkorlátnoki tisztet is betöltötte. E magas méltóságra 1669 október 5-én neveztetett ki. Nagy kegyben állott Lipót király előtt, a ki őt a "tanács angyalának" nevezte. Erős hazafias és alkotmányos érzéséről tesz tanúságot az 1678. évi országgyűlés alkalmával, Hocher Pál osztrák kanczellár ellen való fellépése, melylyel a rendek előtt nagy népszerűséget szerzett, de e mellett az udvar kegyét sem veszítette el. Mint főpap, nagy áldozatokat hozott egyházmegyéje javára. A nyitrai egyházat gazdag egyházi ruhákkal ajándékozta meg; 1678-ban pedig Rákóczy Erzsébettől megvette Hejczefalvát, melyet a Kisdy-féle papnevelő intézet gyarapitására szánt. Meghalt 1679 május 7-én Bécsben. Nyomtatásban fennmaradt az a nevezetes emlékbeszéde, melyet a vezekényi ütközetben elesett négy Esterházy fölött tartott.

Id. Tamásnak Zswieczkowa Katalintól (megh. 1640) két fia és egy leánya született. Fiai: Péter (megh. 1650) és András (megh. 1649 okt. 10.), ez utóbbi 1626-ban Zrinyi György horvát bánnal együtt Wallenstein hadseregéhez csatlakozva, részt vett a német hadjáratokban. 1641-ben a törökök, 1645-ben a svédek ellen harczolt. 1646-ban a horvát lovasság ezredese. Mindkét testvér utódok hátrahagyása nélkül halt el. András nővére: Sabina, Ressiczki Szaniszló neje lett.

Péter negyedik fia: István (szül. 1550. ápr. 2-án) győri, csábrági és szittnyai kapitány, (megh. 1596 körül). Neje Bogacsóczy Márta, férje halála után Gocznód helységet bírta.

Péter ötödik fia: Miklós, a győri hős, testvérei közül az egyedűli, a kinek utódai jelenleg is virágoznak, a kit ennélfogva egyúttal a jelenleg élő Pálffy-nemzedék ősének tekinthetünk.

Álljunk meg egy pillanatra e nagy férfiú élete pályájánál, kinek fényes haditettei, hősiessége, kiváló hadvezéri képessége, a törökökön kivívott számos győzelme, de egyszersmind államférfiúi tehetsége, egyaránt méltók arra, hogy vele bővebben foglalkozzunk.

Miklós 1552 deczember havában született. Fiatal korát Miksa és Rudolf királyok udvarában töltötte, majd hosszabb utazást tett Belgiumba, Francziaországba, Spanyolországba és a görög szigetekre, honnan visszatérve, 1580 decz. 23-án Pozsony vármegye főispánjává neveztetett ki, mely méltóságában egyúttal az időközben Salm Miklós gróf elhalálozása következtében megürült főkapitányi tisztet is betöltötte.

Érdemei elismeréséül, 1581 ápr. 24-én, Tamás, János és István testvéreivel együtt, bárói rangra emeltetett és még ez évben a Czobor Imre halálával megüresedett főpohárnoki méltóságot is elnyerte. 1582-ben cs. kir. belső titkos tanácsos, 1584 szept. 20-án Komárom vármegye főispánja és Komárom várának kapitánya lett, 1589 június 1-én pedig dunáninneni főkapitány és Érsekújvár várának parancsnoka. E fontos állásában főleg az 1593-ban megkezdődött hosszú hadjárat alatt szerzett hervadhatatlan babérokat.

Szinán nagyvezir, a sziszeki kudarczot jóváteendő, 1593 őszén betört hazánk területére. A török támadás készületlenül találta a prágai udvart.

Mialatt Szinán Budán pihente ki fáradalmati, azalatt gróf Hardegg Ferdinánd Székesfehérvár ellen indult, mivel azonban a vár megvétele nem 705sikerült, ismét visszafelé vonult; de a török segédcsapatok feltartóztatták és csatára kényszerítették. A november 3-án vívott harczban Pálffy Miklós a balszárnyat vezette, mely mindvégig fényesen megállta helyét és a harcz a törökök teljes vereségével végződött

A következő évben (1594 február vagy márczius havában) Pálffy Miklós Nógrád várát kerítette kézre, miáltal nagy földterület szabadult fel a török hódoltság alól.

Győr eleste után Mansfeld Károly lett a fővezér, a ki Pálffy Miklós egyetértő fellépésével előbb Párkányt, majd végre 1595 szept. 3-án Esztergomot kerítette kézre, melyet csakhamar Visegrád és Vácz várának megvétele követett.

Rudolf és Báthori Zsigmond között, hosszas tárgyalások után, 1595-ben létrejött a szövetség, mely alkalommal Pálffy Miklós, Szuhay István váczi, Kutassy János győri püspökökkel, Erdődy Tamás horvát bánnal, Forgách Simonnal és Kaszaházi Joó Jánossal együtt, királyi biztosként szerepelt. E szövetség következtében a királyi és az erdélyi hadak Mezőkeresztesnél ütköztek össze, mely harcz, Pálffy Miklós miden fáradozása ellenére, a keresztény sereg vereségével végződött. Pálffy Péter, Miklós egyik unokatestvére is ott lelte halálát a harczmezőn.

Egy évi pihenés után újból kitört a harcz. 1598 tavaszán Pálffy Miklós, Schwarzenberggel egyesülten, Győr várát foglalta vissza (márczius 27-én), mely után Tatát, Veszprémet és Palotát kerítette kézre.

E fényes diadalok nagy örömöt okoztak nemcsak a hazában, hanem egész Európában. A győri hős iránt, bár a fejedelemtől felajánlott anyagi jutalmat nem fogadta el, okul hozván fel, hogy ő nem pénzért, hanem hazájáért harczolt, mégis sokféleképp nyilvánult az elismerés. Az 1599. évi országgyűlés (XLVIII. t.-cz.) törvénybe iktatta érdemeit, az alsóausztriai rendek ezer arany súlyú serleggel tisztelték meg, Rudolf király pedig 1599 július 24-én Pozsony vármegye örökös főispánságával és Pozsony várának örökös főkapitányságával jutalmazta és egyúttal grófi rangra emelte, mely előbbi két méltóság azóta elsőszülöttségi jogon öröklődik a családban. Sajnos, nem sokáig élvezte a fejedelmi kegy, a hála és elismerés nyilvánulásait, mert midőn 1600. év április havában Mátyás főherczeg, egy küszöbön álló erdélyi hadjárat terveinek megbeszélése végett, Bécsbe hívta, hirtelen megbetegedett, s onnan visszatérve, hét napi rosszullét után, 1600. évi április 23-án Vöröskő várában elhalálozott. Tetemei a pozsonyi székesegyházban pihennek.

Férfikora delén, 48 éves korában szállott sírba, akkor, mikor a nemzetnek tán legnagyobb szüksége volt reá, mind a török támadásai, mind a bécsi udvar túlkapásai ellenében. Korának egyik legnagyobb hadvezére volt, a kiben személyes vitézség, bölcs mérséklet, hadvezéri éleslátás párosult. Hadipályája alatt 26 ízben vívott meg győzedelmesen a törökökkel; Székesfehérvár, Fülek, Nógrád, Esztergom, Drégely, Palánk, hősiességének mind megannyi tanúi. Székesfehérvárnál személyesen vezette seregét a janicsárok ellen, s bár lova több sebből vérzett és bár sisakja az elleneség csapásai 706alatt szinte széthullot, mégis rendületlenül kitartott mindaddig, míg a janicsárok hada teljesen megsemmisült.

A székesfehérvárnál vele küzdött vitézeivel vezette Fülek ostromát is, a hol a legveszélyesebb pontokon jelent meg, saját kezeivel irányította az orstromágyúkat, ő maga adott utasításokat a puskásoknak, s mindenütt ott termett, a hol a csüggedőket bátorítani kellett; de midőn Teuffenbach fővezér köszönetet mondott neki az ostrom alatt tanúsított bátorságáért, szerényen megjegyezte, hogy csakis katonái érdemelnek elismerést.

Mialatt a német had az elfoglalt várban elhelyezkedett, addig ő hadával egymásután foglalta vissza Szécsény, Drégely és Palánk várakat. Az ő indítványára határozta el Mátyás főherczeg Nógrád visszavételét is, mely után Esztergomnál, majd a Rába folyónál támadta meg a törököket. Az utóbbi harczban bal lábán megsebesült.

A mezőkeresztesi ütközet után Tatát kerítette kézre. Egy petárdával felrobbantotta a várkaput, azután az őrséget hányták kardélre és csupán a várparancsnokot ejtették foglyul.

Közvetlen ezután, egy kis csapat hajdúval 150 török szállító-hajót fogott el a Dunán, mely alkalommal tömérdek zsákmány került a kezébe. Hősiességének és rettenthetlen bátorságának mégis Győr visszavívásánál adta legnagyobb tanújelét.

Komáromból, az éj leple alatt, hadával váratlanul Győr alatt termett, s miután a székesfehérvári kaput egy petárdával felrobbantotta, rátört az álmukból felriadt törökökre.

A törökök, kétségbeesett küzdelem közepett, már-már visszaszorították a benyomulókat. Ekkor a Pálffy vezérlete alatt álló lovasság, mely hátvédül rendeltetett ki, megtagadta az engedelmességet, nem akarván a visszavonuló gyalogság védelmére a sötét éjszakában lovaikat elhagyni. Erre Pálffy leugrik lováról és néhány vitézével a már-már visszaszorított gyalogság segélyére siet. E példa hatott. A lovasok egymásután csatlakoztak hozzája, és mire a nap felkelt, Győr már a magyarok kezében volt. 300 török fogoly és 188 ágyú került a győzők kezébe. A győri hőstett híre külföldre is eljutott; Pálffyt, mint a keresztény hősiesség példaképét ünnepelték, és maga VIII. Kelemen pápa is, bulláiban fejezte ki iránta érzett elismerését. Emlékezetét fennen hírdeti a sírja fölé helyezett következő epitaphium:

Pálffy Miklós fényes hadipályája mellett tekintélyes vagyont szerzett. Neje: Fugger Mária, a dúsgazdag augsburgi Fugger család sarja volt, kinek kedvéért Vöröskő várát vásárolta meg a Fugger családtól.

Miklósnak nyolcz gyermeke maradt. Márk (szül. 1584, megh. 1586); István; János; Pál; Miklós; pozsonyi prépost (meghalt 1621); Kata Forgách Zsigmond neje; Zsófia; Trautmannsdorf Miksáné és Magdolna (első férje: Balassa Péter, 2-ik férje sövényházi Móricz Márton, 3-ik férje báró Perényi György.)

Fiai: István, János és Pál, egyaránt örökölték atyjok fényes hadvezéri és államférfiúi képességeit. Elsőszülött fia István, atyja után Pozsony vármegye főispánságát s a pozsonyi vár örökös kapitányságát örökölte. Az 1608. évi országgyűlésen koronaőrré választatván, az addig Prágában őrzött szent koronát, 57 évi távollét után, visszaszállította Pozsonyba.

Midőn a cseh felkelés hírére Bethlen Gábor, Erdély fejedelme, felismerve a pillanat fontosságát a vallásszabadság védelmére kardot rántott és az első sikerek hatása alatt Kassától Pozsonyig az egész felvidék hatalmába került, 1619. november 18-ára Pozsonyba országgyűlést hirdetett. Az egybegyűlt rendek első törekvései a pozsonyi vár- és a korona megszerzése voltak. Az uralkodóhoz hű Pálffy István ilyképen kényes helyzetbe került. Míg Révayval együtt abban állapodtak meg, hogy Bethlen hadát a várba be nem bocsátják, addig másfelől a teintélyes túlerővel szemben sem léphettek fel ellenségesen; az országgyűléshez folyamodtak tehát utasításért, mely a korona őrizetére 200 gyalogost rendelt ki.

Pálffy ezzel megszabadult ugyan visszás helyzetéből, sőt meg is jelent a Bethlentől 1621-ben Nagyszombatban összehívott gyűlésen, de az eredménytelen hamburgi tanácskozások hírére, onnan ismét távozott.

Midőn a harcz ujból kitört, Pálffy István, Miklóssal, Bosnyák Tamással és Koháry Péterrel egyesülve, előbb a bányavárosokat térítették vissza Ferdinánd hűségére, azután Trencsén vármegyét, s onnan Zólyomon át egész Fülekig hatoltak. Bethlen előnyomulása következtében azonban megváltozott a helyzet. Az erdélyi fejedelem vezére előbb Bosnyák utóhadát fogta el, majd július 3-án, a Divény-Zólyom közötti útvonalon csatába bocsátkozott Pálffy hadával, melyet heves harcz után visszavert. Pálffy megsebesült és Bethlen emberei elfogták. Bethlen csak 24.500 forint váltságdíj fejében volt hajlandó a fogoly Pálffyt szabadon bocsátani és míg e nagy váltságdíj Vöröskőről megérkezett, addig Pálffy az erdélyi fejedelem foglya volt. A nikolsburgi békekötés után Pálffy végre megszabadult a fogságból és az uralkodó kegye bőkezűen jutalmazta odaadó hűségét. 1626. február 13-án, Pál fivérével együtt örökös grófi rangot nyert, 1639-ben pdig a magyar könnyű lovasság parancsnoka lett. Benső barátságban állott korának legnagyobb egyházfejedelmével, Pázmány Péter esztergomi érsekkel. (Fraknói Vilmos, Pázmány Péter.) Pázmány még közvetlenül halála előtt 9 nappal tréfás levelet írt Pálffy István gróf nejének, kérve, csináltasson számára oly pilulákat, melyek egy 68 éves aggastyánt 20 évvel megfiatalitanak.

Élete végszakában Vöröskő várának helyreállítása foglalkoztatta, mely várat 1619-től János fivérével együtt birtokolt. István 1646. május 29-én halt el, ugyanazon a napon, a melyen anyja Fugger Mária és fivére János hunyták le örök álomra szemeiket.

708Neje: Puchhaim Éva Zsuzsánna, Puchhaim János Kristóf gróf és Hofkircheni Zsuzsánna bárónő leánya, kivel 1618. április 17-én lépett házasságra, s a ki őt 1640. november 12-én a halálban megelőzte. Házasságukból két gyermek származott: Miklós koronaőr és Mária, a ki Erdődy Gábor gróf neje lett.

Istvén testvére János, a vöröskői vár részbirítokosa, bátyjához hasonlóan a hadipályán szerzett babérokat, mely érdemei elismeréséűl, 1636. február 28-án, grófi rangra emeltetett. A hadipályán kívül több magas méltóságot töltött be. Így 1625-ben, István bátyjának lemondása után, Dóczy Istvánnal együtt koronaőrré választották. 1649-től kezdve Komárom vármegye főispáni székében ült. E méltóságban ragadta el a halál, 1646. május 29-én. Hűlt tetemei a pozsonyi Szent-Márton székesegyházban pihennek. Első neje Mansfeld Anna Lucia Júlia grófnő, második neje Várkonyi Amadé Judit, Thuri István özvegye volt, a ki férje halála után Erdődy Gábor grófhoz ment nőül.

Jánosnak három gyermeke volt: Nándor egri püspök; Francziska, Révay Miklós neje és Terézia a ki második nejétől született. Ez kiskoruan halt el.

Nándor (szül. 1620.), vallásos hajlamait követve, 1640-ben a jezsuita rendbe lépett s csakhamar kollegiumi rektor lett. 1672. augusztus 19-én csanádi, 1678. márczius 3-án egri püspökké neveztette ki s egyúttal a jászóvári prépostságot is megkapta. Püspöksége alatt sokat áldozott a tanügy, főleg a jezsuiták iskolái javára. A nagyszombati egyetemen márványtábla örökítette meg emlékét. Mint egyházi író is maradandó emléket hagyott maga után, Műve: Directorium Ecclesiasticum. Kiadva: Nagyszombat 1624. Meghalt 1680. október 31-én Kassán, és végakaratához képest, az ottani jezsuiták templomában helyezték örök nyugalomra.

István második testvére Pál (szül. 1589. v. 1590.), fivéreivel ellentétben a hivatalos pályára lépett. 1625. július 3-tól 1646-ig a kir. kincstár elnöke, egyúttal 1625-ben kir. főpohárnokmester és kir. udvari tanácsos, az 1630. április közepére összehívott s rövid ideig tartott országgyűlés elnöke, majd 1646. február 6-án országbíró lett. Az 1630. évi országgyűlés a rombadőlt pozsonyi királyi vár helyreállítási munkálatainak felügyelésével bízta meg. Az építkezéseket közmegelégedésre vezette. A bemutatott számadások az 1649. évi országgyűléstől átvizsgáltatván, az egybegyűlt rendek elismerést 709szavaztak neki. Az általa épített királyi vár közel két századon át állott fenn s országos fontosságú események színhelye lett. Ott ismertetett el a Habsburgház örökösödési joga 1687-ben és ott köttetett a Pragmatica Sanctio is. Országbírói méltóságában jelentékeny szerepet játszott az 1646. szeptember havában megnyílt országgyűlésen, midőn mérséklőleg igyekezett hatni a vallási sérelmek ügyében a kath. főpapság és a protestáns rendek között támadt vita folyamán. Az 1646-ik évi országgyűlésen tanúsított magatartásával annyira megnyerte a protestánsok bizalmát, hogy az 1649-ik évi országgyűlésen, az időközben elhalt gróf Draskovich helyébe - miután a többi jelölt: Forgách Ádám, Lónyay Zsigmond és Nyári Lajos visszalépett - őt kiáltották ki nádorrá.

Az 1649. évi országgyűlésen, melyet ismét a vallási sérelmek foglalkoztattak, bölcs mérsékletével s jóindulatával megnyerte a protestáns rendek bizalmát, sőt mint nádor, II. Rákóczy György erdélyi fejedelem iránt is mindenkor nagy jóakaratot tanúsított. Ha a protestánsok tetszését nem is tudta minden esetben megnyerni, hazafiságát soha sem vonták kétségbe, még a Lippay esztergomi érsek ellen, az 1646. évi országgyűlésen történt fellépése alkalmával sem, de főleg azért nem, mert a bécsi udvar központosító törekvéseit sohasem támogatta és azokat nyiltan ellenezte. Mindennek ellenére az udvari körökben is nagy népszerűségnek örvendett, a mit leginkább igazol az a körülmény, hogy IV. Fülöp spanyol király az aranygyapjas-rendet adományozta neki.

Mint nádor, a jászok és kunok főkapitánya és kir. helytartó, 1651-ben pedig pozsonyi főispán és Pozsony várának örökös főkapitánya lett. Munkás életének, 1653 nov. 26-án a Pozsonyban, az általa épített palotájában bekövetkezett halála vetett véget.

Neje Belasi Khuen Francziska grófnő volt, kivel 1629 július 26-án lépett házasságra s a kitől három gyermeke származott: János Antal, János Keresztély és Mária Magdolna, a ki előbb Zinzendorf Ágost, utóbb d'Obizzi Nándor marchese neje lett.

Pál nádor bírta a borostyánkői uradalmat, melyet Rudolf király adományozott Pálffy Miklós utódainak s melyhez még a dévényi, marcheggi és bajmóczi uradalmakat szerezte meg. Fiai, ezeken kívül, még Vöröskő várának és a hozzátartozó uradalomnak egy részét is örökölték. Ugyanő alapította - a család fényének és tekintélyének emelésére - az 1653 évi november hó 5-én kelt végrendeletével, a koridősbségi és az elsőszülöttségi hitbizományokat. 710Ez az alapítás III. Ferdinánd királynak Regensburgban 1653 deczember 18-án kelt elhatározásával nyert királyi jóváhagyást. Az előbb szerzett hitbizományban az öröklés rendjét a koridősbség szabályozza, s a javak: a pozsonyi várkapitánysághoz tartozó birtokok. Élvezetökkel a mindenkori seniort megillető pozsonyi grófi méltóság jár, a melynek mai napig is meg van a közjogi jelentősége. A másik hitbizományban a javak haszonélvezete az elsőszülöttségnek az alapítólevélben meghatározott rendjéhez van kötve, s ez a detrekőváraljai hitbizomány, a mely jelenleg a család 1807-ben herczegi rangra emelt ágának birtokában van.

Pál nádor öcscsét Miklóst, (szül. 1599), családja papi pályára szánta. Alig nyolcz éves korában, 1607 június 7-én II. Rudolf király - pápai felmentéssel - a pozsonyi prépostságot adományozta neki, mely prépostsággal egybekötött javakba még ugyanezen évben Forgách Ferencz esztergomi érsek, Naprágyi Demeter győri püspök és Draskovich János horvát bán ünnepélyesen beiktatták.

Forgács Ferencz biborosnak 1615 október 16-án történt váratlan halálával, az alig 16 éves Pálffy Miklós komoly jelölt volt az esztergomi érseki székre. Maga Khlesl püspök, a prágai udvar legbefolyásosabb embereinek egyike, támogatta jelöltségét, főleg mivel attól tartott, hogy Pázmány Péter kinevezése a protestánsok közt visszatetszést szülne; ezért indítványozta az érseki szék betöltésének elhalasztását addig, míg Pálffy Miklós a kellő kort eléri. (Frankói: Pázmány Péter.) 1616 szeptember 18-án azonban Pázmány Péter lett esztergomi érsek és a Pálffy család, - melynek tagjai előbb Pálffy Miklós jelöltségét támogatták - mégis teljes odaadással viseltettek a nagynevű egyházfejedelem főpásztori műkodése iránt is. Az ifjú Pálffy Miklós, a kire oly fényes jövő várt, 1621-ben váratlanul elhalálozott.

Fivérével, Pálffy Istvánnal együtt, ő is csatlakozott a Bethlen ellen induló sereghez, hogy a bányavárosokat ismét Ferdinánd hűségére térítsék; de a Bethlen hadaitól Fülek alól visszavonulásra kényszerített sereget - mint láttuk - Egry István július 3-án csatára kényszerítette, mely harczban Miklós prépost is életét veszítette.

Pál nádor legidősebb fia János Antal (szül. 1642.), Pozsony vármegye örökös főispánja és a pozsonyi vár örökös főkapitánya, 1683 április 26-án Fülöp Vilmos rajnai választófejedelem kamarása és titkos tanácsos. Meghalt 1694 november 29-én Pozsonyban. Első neje fogarasföldi Nádasdy Anna Terézia, kivel 1688-ban lépett házasságra (meghalt 1683. Bécsben). Második neje gróf Molarth Mária Eleonóra, a kit 1685-ben vett nőül. Második házasságából csupán egy leány maradt: Borbála (szül. 1691, meghalt 1769.), gróf Waldstein József neje.

Pál nádor második fia János Károly, Detrekő, Vöröskő és Stomfa örökös ura, cs. kir. kamarás és a cs. kir. haditanács tagja (szül. 1645 decz. 4-én). 1672 július 3-án hadi szolgálatba lépett s saját költségén két ezredet állított fel, melyeknek ezredesi rangban élére állva, a törökök és a Thököly kuruczai ellen több csatában (Branyicska, Eperjes, Debreczen, Szent-Kereszt) vett részt.

Az általa felállított ezredek egyike a jelenlegi 8. számú huszárezred. A törökök ellen indított hadjáratban szerzett érdemeiért még 1672-ben tábornok lett. 1681-ben a soproni országgyűlés alatt a királyi testőrség parancsnokává neveztetett ki. 1683-ban ismét a csatatéren küzdött, jelesül Párkány és Esztergom megvételénél. 1687-ben a főhadvezéri helyettes rangot nyerte el.

Lipót, a XIV. Lajos franczia királytól indított harmadik rablóhadjárat következtében, Pálffy Jánost Olaszországba rendelte, Savoya visszafolgalására, melyet Catinat, XIV. Lajos hadvezére, kerített kézre. Pálffy János a francziák fölött Pignarolla mellett (Savoya), 1693 október 4-én fényes győzelmet aratott, mely véres s rendkívüli heves küzdelem közepett, Savoyai Jenő herceg élete is veszélyben forgott. Pálffy mentette meg, de alóla három lovat lőttek ki, sőt fia Ferencz, a ki mint lovassági kapitány szolgált atyja seregében, golyótól találva, halva maradt a csatatéren. János a fényes győzelemért hadvezéri rangot nyert, melyet azonban nem sokáig élvezhetett, mert 1694 november 3-án Milánóban elhalálozott.

Neje: Lichtenstein Sidonia Agatha hercegnő, kit 1699 márczius 3-án vett nőül, 1721 márczius 20-án Bécsben halt el. E házasságból két fiu született, 711Miklós József és Ferencz, mely utóbbi - mint láttuk - 1693-ban nőtlenűl halt el. Miklós József, Detrekő, Stomfa és Vöröskő várának örökös ura (szül. 1671-ben), atyjához hasonlóan, hadipályára lépett. 1693 május havában homonnai Drugeth Mária grófnőt vette el, kitől Bécsben, 1695-ben, egy fia született, de ez még csecsemő korában elhalt. Rákóczy Ferenc felkelőhadjáratának kezdetén korornaőrré, majd ezredessé neveztetett ki. Seregével Itáliában táborozott, hol 1706 augusztus 19-én Carpiban, lázbetegsében elhalt.

Özvegye 1709-ben Althan Venczel Mihály grófhoz ment nőül (meghalt 1727-ben). Pál nádor egyetlen leánya, Mária Magdonla Terézia, első izben Zinzendorf Ágost gróf, majd ennek halála után Obizzi Nándor marchese tábornagy, Bécs város parancsnoka neje lett. Pál nádor utódainak Miklósban magvaszakadván, a vöröskői uradalom István unokáira szállot, a koridősbségi és elsőszülöttségi hitbizományokkal együtt.

De térjünk vissza István koronaőr utódaihoz. István fia Miklós koronaőr és pohárnokmester (meghalt 1679.), terjesztette tovább a családot. Miklós 1634-36-ban Nagyszombatban kezdte meg iskoláit, Bécsben folytatta, ezután 1644-ben az ingolstadti egyetemre ment, majd Olaszországban fejezte be tanulmányait. Alig tért vissza hazájába, egymásután nyerte el a legmagasabb országos méltóságokat. 1649 január 17-én cs. kir. pohárnok, 1650 július 22-én főajtónállómester, 1653 deczember 13-án aranysarkantyús vitéz, majd Pozsony vármegye örökös főispánja és koronaőr. 1662 november 22-én főpohárnokmester, 1669 június 29-én szentelt vitéz. Meghalt 1679 augusztus 12-én Pozsonyban. Neje: Harrach Mária Eleonóra grófnő (meghalt 1686 július 31-én), kitől öt gyermeke született: Miklós, Mária Zsuzsánna, Ferencz, Mária Eleonora és János.

Gyermekeik közül: Mária Zsuzsánna 1672-ben február 28-án monyorókeréki és monoszlói Erdődy Antal Kristóf gróf, Varasd vármegye főipánjához és főasztalnokmesterhez ment nőül, Mária Eleonóra pedig Waldstein Miksa gróf cs. kir. kamarás neje lett.

Ferencz 1676-ban Gráczban tanult, ezután 1677-78-ban hosszabb külföldi útra indult Hollandiába, Angliába s onnan Olaszországba, honnan visszatérve, cs. kir. kamarássá neveztetett ki, és ezredesi ranggal, a gróf Pálffy János Károlytól felállított lovasezred parancsnoka lett, de csakhamar tábornokká léptették elő. 1687 április 27-én homonnai Drugeth Krisztinát, Drugeth György és Esterházy Mária leányát vette nőül, kivel azonban alig 712néhány hónapig élhetett együtt, mivel Károly herczeg, Szulejmán pasa nagyvezir készülődésére, már július derekán a bajor választófejedelemmel egyesülve, Eszék elen indult, s így Pálffy Ferencz is táborba szállott. Az aug. 12-én Mohács és Nagy-Harsány között történt ütközetben a török teljes vereséget szenvedett. A vert had üldözésére a fővezér Pálffy János Károly és Gondola lovasságát rendelte ki. Pálffy előbb a Dunának szorította a törököket, majd az eszéki sánczok felé menekülők üldözésébe fogott. Ekkor történt, hogy Pálffy Ferencz, a ki mindenütt az üldözöttek sarkában volt, Eszéknél két menekülő török golyójától találva, Pálffy János Károly főhadvezér-helyettes szemeláttára, holtan esett le lováról.

Özvegye utóbb Bercsényi Miklóshoz ment nőül, de nem sokáig éltek együtt, mert homonnai Drugeth Krisztina 1691 márczius 17-én, 36 éves korában Tavarnokon elhalálozott.

Pálffy Ferencnek nem maradt utóda s így a családot a legidősebb és a legfiatalabb fiú, a kik mindketten nádori méltóságra emeltettek, terjesztette tovább. Ekként a család jelenleg két főágra szakad, melyek közül Miklós nádor az idősebb, János nádor pedig az ifjabb ág megalapítója.

A) Idősebb ág.

Pálffy Miklós (szül. 1657 május 1-én). Tanulmányait Nagyszombatban kezdte, de 1670-től kezdve a pozsonyi iskolákban tanult. Erre az időre esik Thököly felkelő hadjárata, mely alatt a család ősi vára: Vöröskő is a kuruczok kezébe került, míg a várbirtokok a felkelők részéről gyakori pusztításnak voltak kitéve. Atyja halála után (1679), Lipót király az özvegyet: született Harrach Eleonora grófnőt, gyermekei nevelésével bízta meg, minek következtében a család Bécsbe költözött; de Miklós, a ki már 1675-ben kamarássá neveztetett ki, ott hagyván a bécsi udvari szolgálatot, a hadsereghe lépett át. 1687 április 19-én ezredes és Esztergom várának parancsnoka, 1688 szept. 1-én a saját költségén felállított magyar gyalogezred élén táborba szállott.

Ezután gyorsan emelkedett. 1690 május 30-án vezérőrnagy lett, 1692 aug. 6-án altábornagy és kassai parancsnok, 1693 ápr. 7-én pedig főkamarásmesterré neveztetett ki. Midőn 1693. év elején a hadműveletek a törökök ellen ismét kezdetüket vették, Miklóst Croy Jenő herczeg seregéhez rendelték, mely sereg Belgrád visszafoglalását tűzte ki czélúl.

Az ostrom-műveletek azonban lanyhán folytak, főleg, mivel Croy herczegnek nem volt kellő tekintélye, s alvezéreivel, közöttük Heisslerrel, folyton viszálykodott. Pálffynak jutott ekkor a feladat, hogy a viszálykodásokat lehetőleg kiegyenlítse és a hadseregben a fegyelmet ismét helyreállítsa. Serege élén gyakori támadásokat intézett a vár ellen. Egy ily támadás alkalmával történt, hogy Kaiserfelddel, az ostrom-műveletek tűérségi vezetőjével együtt oly közel jutott a tűzvonalhoz, hogy egy ágyúgolyó Pálffy mellett alig egy arasznyira süvített el és Kaiserfeldet leterítette. Ugyanekkor Pálffy is súlyosan megsebesült a lábán. E sebe következtében járása egész életére bizonytalan és nehézkes lett s így katonai szolgálatra alkalmatlanná vált. Betegségéből felépülvén, 1694 decz. 10-én Pozsony vármegye főispánja, 1700 aug. 2-án belső titkos tanácsos, 1701-ben koronaőr lett, mely méltóságában az 1715. évi országgyűlés megerősítette. Azután a császári gyalogsági testőrség parancsnoka lett és ugyanazon évben táborszernagygyá neveztetett ki. Az 1703-ban kitört szabadságharcs alatt nevezetesebb szerepet nem játszott, de a szatmári békekötés után mindegyre jobban előtérbe lépett. Még 1707 június 1-én táborszernagygyá, 1711-ben pedig Eleonóra császárnő főlovászmesterévé neveztetett ki.

Midőn II. Károly király 1712. év elején a magyar trónt elfoglalta, a Pálffy-család sarjai siettek őt üdvözölni. Pálffy János, Miklós testvére, még a szatmári békekötés napján írt az új királynak Barcellonába, és mikor a király Bécsbe ért, már ott találta mindkét testvért, a fogadására egybegyűlt főurak közt.

A két testvér csakhamar megnyerte az uralkodó kegyét és a legfelsőbb elismerés, odaadó, hű szolgálataikért, nem késett sokáig. Miklós még 1712 márcz. 30-án az aranygyapjas rend vitéze, 1713 jan. 6-án, Erdődy György elhalálozása után, országbíró lett és 1714 október 14-én nádorrá választatott meg.

713Mint országbíró ő is részt vett az 1713 ápr. 19-én és ezt megelőzőleg tartott azon titkos tanácskozásokon, melyek a Pragmatica Sanctiót előkészítették. Az 1722-23. évi országgyűlésen, mely a Pragmatica Sanctiót törvénybe iktatta, Csáky bibornokon és Károlyi Sándoron kívül tán legtöbbet buzgólkodott az uralkodó család női ágának örökösödési joga érdekében. A király nagy örömmel fogadta e törvényt és nem is maradt hálátlan megalkotói iránt. Még az országgyűlés folyamán, július hó 4-én, rendkívül szívélyes hangu levélben ekként fejezte ki köszönetét: "Mein lieber alt und krumber Palatin! - Weiss auch, dass ich das Meiste meinem Nikerl und den Seinigen schuldig bin". (Kedves öreg, sánta palatinusom! Tudom, hogy legtöbbet köszönhetek Miklósomnak és hozzátartozóinak.) (Fessler: Gesch. d. Ungarn. X. 49.)

III. Károly király az országgyűlés berekesztése után, 1723 júl. 24-én, Pirnitzben kelt elhatározásával, Pálffy Miklósnak nagybecsű kerettel díszített arczképét külde el, és a kamarától egyszersmind javaslatot kért Szentgyörgy és Bazin jószágok felől, a két testvér jutalmazása czéljából. Pálffy Miklós és János azonban ekkor mégsem a szentgyörgyi uradalmat nyerték adumányul, hanem 1726-ban a bajmóczi uradalmat kapták 200,000 frt kegyadomány fejében. Szetgyörgyöt és Bazint csak 1734-ben szerezte meg a család, oly kötelezettséggel, hogy az akkor kitörőfélben levő háború kölségeihez 50,000 frttal járul. A királyi adománylevél azonban a család hűségét és szolgálatait külön kiemeli. (Millenn. Tört. VIII. k. 223. stb.)

Mint nádornak, főleg az országgyűlések alatt, fényes háztartása volt és ilyenkor nagy pompát fejtett ki. Asztala messze földön híres volt. Nádorsága alatt szabályzoták a neoaquisitica commissio működését, mely a törököktől visszafoglalt országrészekben a birtokviszonyok rendezésére volt hivatva. Az 1715. évi X. törvényczikk három ily bizottságot rendszeresitett. Az egyiket Pozsonyban, a másikat Kassán és a harmadikat Zágrábban. A pozsonyi bizottság elnöke a nádor lett. Ezenkívül 1723-ban még a m. kir. helytartótanács és a hétszemélyes kir. tábla elnökségét is reá ruházták.

Ő vetette meg a mai országos levéltár alapját. Az 1723. évi országgyűlés elrendelte a káptalanoknál és más hiteles helyeken, valamint egyes magánosoknál található s az ország ügyeit érdeklő iratok összegyűtését. Pálffy Miklós nagy buzgalommal látott e feladathoz. Az ő rendeletéből válogatták ki a kir. kamaránál levő iratokat az országos levéltár részére és az egyes családoktól is sokat szedtek össze. Az új országos levéltár székhelye 714Pozsony lett. E levéltárban a nádor is gyakran megfordult, a ki szintén nagy érdekkel kutatott hazánk történetének emlékei között.

Élete alkonyán sokat betegeskedett. A köszvény bántotta s ezért mindinkább visszavonult a nyilvános szereplés teréről, míg végre 1732 február 20-án Pozsonyban elhúnyt.

Kora ifjúságában Bécs felmentésénél, Párkánynál, Esztergomnál és Kalánszeménnél (1691), mindmegannyi győztes csatában vett részt, és Belgrádnál történt megsebesüléséig, élete folytonos táborozás volt. Nem volt oly szívós és mozgékony, mint öcscse János, a ki férfi-erejét mindvégig megtartotta. Megsebesülése után fényes hadi pályája félbeszakadt, de ekkor a tudományokban keresett szórakozást.

Bél Mátyás, korának legkiválóbb, sokoldalú tudósa, hatalmas pártfogót nyert benne. Művei kiadásában anyagilag is jelentékenyen támogatta, sőt részére Károly királytól nagyobb kegydíjat eszközölt ki.

Családi élete rendkívül boldog volt. Nejétől, báró Weichs Katalintól a kit 1680 november 24-én vezetett oltárhoz, 9 gyermek származott: Lipót; Eleonóra Mária Terézia; gróf Abensperg és Traun Ferencz Antalné; Mária Erzsébet Filippina; gróf Buquoy-Longueval Károly kapitány neje; János; Ferencz Rudolf Lőrincz; Károly; Ferecz Henrik; Karolin, férjezett gróf Roggendorf Lajosné s Mária Antonia Ernestina, gróv Weissenwolf Antal neje.

Fiai közül csupán a legidősebbnek maradtak utódai; de csodálatos véletlen, hogy majdnem mindnyájan, a kik közülök férfikort értek el, a csatatéren lelték halálukat. János (szül. 1685 június 25-én), mint ezredes és Savoyai Jenő herczeg hadsegéde, 1716-ban Péterváradnál esett el, a törökök elleni ütközetben. Ferencz Rudolf Lőrincz (szül. 1686 augusztus 11-én Bécsben), pápai felmentéssel 1693-ban a máltai lovagrendbe lépett és egész a vezérőrnagyságig emelkedett. Mikor a franczia király és a Habsburgok közötti régi versengés következtében, a lengyel király-választás újab háborura szolgált ürügyül, Pálffyt Olaszországba rendelték, hol mint egy magyar gyalogezred parancsnoka, 1734 június 29-én, ő is részt vett a Párma melletti ütközetben.

Ebben a csatában a Pálffyak közül egyszerre hárman küzdöttek. János horvát bán és a későbbi nádor fia Miklós, a ki halva maradt a csatasíkon; ennek idősebb testvére Károly, öcscse haláláról értesülve, ellenállhatatlanul tört az ellenségre s halálmegvetéssel osztogatta öldöklő csapásait. De Ferencz tüntette ki magát legjobban. Keresztülvágván magát a csatarenden, egészen az ellenséges táborig hatolt s bár több sebből vérzett, mégis életben maradt; a további katonai szolgálatra azonban képtelenné vált. Itáliából visszatérve, sebei következtében, 1735 márczius 24-én Stomfán elhalálozott.

Testvére: Károly József, 1687 augusztus 16-án született. Szintén hadi pályára lépett; cs. kir. kamarás, majd az Althan-féle ezredben alezredes lett. Részt vett az 1716-17-iki hadjáratokban. 1717 augusztus 16-án Belgrád ostrománál súlyosan megsebesült. Pestre vitette magát, hol 1720 június 13-án meghalt. A következő fiú: Ferencz Henrik Antal (szül. 1688 augusztus 17-én) 1689 május 17-én, csecsemő korában Bécsben húnyt el. Az utána következő két fitestvér: Nándor Vilmos Zsigmond és Lajos, az előbbi szül. 1690 decz. 17-én Bécsben, az utóbbi szül. 1692. május 17-én, szintén kiskoruan húnytak el, még pedig Nándor 1694 február 23-án, Lajos 1693 május 17-én.

Miklós nádor legidősebb fia Lipót József Ignácz volt, (szül. 1681 okt. 15-én), kit mint ezredest, az 1703-ban Savoyai Jenő vezérlete alatt álló sereghez rendeltek. 1704 augusztus 13-án Hochstadt és Blindheim között, a Duna völgyében vívott véres csatában, a lovassági roham alatt, lefordult lováról, minek következtében az utána vágtatók elgázolták, úgy hogy egész életére nyomorék lett. Meghalt 1720 márcz. 27-én Bécsben. Holttestét az augustinusok templomában helyzeték örök nyugalomra. Neje: Des Souches Mária Antonia grófnő volt, a kit 1708 június 18-án vett nőül, (szül. 1683 január 13-án, megh. 1750 augusztus 18-án). E házasságból 9 gyermek született: Mária Francziska (szül. 1709, megh. 1709); Miklós; Mária Jozefa (szül. 1712, megh. 1721); Mária Antonia (szül. 1713); Mária Auguszta (szül. 1714, megh. 1793), férje gróf Kinszky Ferdinánd, Csehország kanczellárja; Pál (szül. 1713, megh. 1716); Lipót Emánuel Tamás (szül. 1717, megh. 1718) és 715Rudolf. A fiuk közül Miklós nádor ágát, mind a három fiú, Miklós, Lipót és Rudolf terjesztették tovább.

a) Miklós vonala.

Miklós, Vöröskő várának örökös ura, 1710 szeptember 4-én Bécsben született. 1732-ben cs. kir. kamarássá, 1734 január 16-án magyar főudvarmesterré neveztetett ki. Hivataloskodását 1739 október 7-én kezdte meg, a m. kir. kanczellária tanácsosaként. 1745-ben I. Ferencz római német császsár, birodalmi titkos tanácsossá, Mária Terézia királynő, 1746 június 4-én val. belső titkos tanácsossá nevezte ki, 1758 márczius 15-én Magyarország főkanczellárja lett és 1759 november 19-én az aranygyapjas rendet kapta.

Mint kanczellár a magyar rendi élet és az ősi kiváltságok fenmaradásáért küzdött és e tekintetben teljes összhang uralkodott közte, Batthyány Lajos nádor és gróf Grassalkovich Antal kamarai elnök között. Midőn a kanczellári állást elvállalta, terjedelmes emlékiratot nyujtott át Mária Terézia királynőnek, (Pálffy Miklós emlékiratai Magyarország kormányzásáról. Kiadta Marczali Henrik), melyben határozottan megjelölte azokat az irányelveket, melyeket hivataloskodása alatt követni akart. Emlékiratát Magyarország közállapotainak alapos ismerete, rendkivüli éleslátás s óvatosság jellemzik. Különösen figyelmébe ajánlja a királynőnek, hogy a nemzeti érzelmeket és az esetleges előítéleteket kimélni kell; különösen ügyelni kell a nemzet jogaira, s ezért a minisztereknek nem szabad a királyi tekintélyt oly czélok elérésére felhasználni, melyek sem a törvénynyel, sem a lehetőséggel össze nem egyeztethetők. A törvényhozás terén főelvűl az ősi alkotmány fenntartását jelöli meg, melyen ott, a hol kell, javítani lehet; egyúttal felveti a magánjogi kodex megalkotásának szükségét, melynek czélja a birtokviszonyok rendezése. Nagy óvatosságot ajánl az adóügyekben is. Mindenekelőtt új felmérést és adóösszeírást tart szükségesnek, mely munkálatok megbízható magyar emberekre volnának bízandók. Felveti a papság megadóztatásának eszméjét is és erre Róma hozzájárulását óhajtja megnyerni. Vallási ügyekben is megjelöli a követendő eljárást, a protestánsokkal és görög-keletiekkel szemben is. Habár ebben az emlékiratban a XVIII. század állambölcselőinek hatása kétségkívül föllelhető, tagadhatatlan, hogy erős nemzeti érzés vonúl végig rajta.

Pálffy kanczellárnak, hivataloskodása kezdetén, nagy befolyása volt a kormányzatra. A királynő az ő tanácsára igyekezett a magyar nemességet 716mindjobban lekötelezni. Nagy része volt a magyar nemesi testőrség felállításában és királyi biztosként ő eskettette fel 1760 szept. 28-án Pozsonyban a nemesi testőrséget.

De a bécsi udvar hangulata megváltozott. Batthyány kegyvesztett lett és Pálffyt a királynő 1762 november 27-én mentette fel állásától. Helyökbe hivatalnok-emberek léptek, a kik a német kormányhivataloknál kezdték pályájukat.

Az 1764. évi országgyűlés azonban az új hivatalnokoknak nem hozta meg a várt sikert és így a királynő ismét igénybe kivánta venni Pálffy szolgálatait, kit az országgyűlés berekesztése után, 1765 április 27-én, országbíróvá nevezett ki. Ebben az új méltóságában nagyfontosságú tevékenységet fejtett ki, különösen az úrbér szabályozása tárgyában kibocsátott rendelet körül. Mária Terézia királynő, ki az úrbér szabályozására nagy súlyt helyezett, még az országgyűlés folyama alatt felhívta Festetich Pál gróf kamarai alelnököt egy úrbéri szabályzat kidolgozására; de időközben Pálffy neveztetvén ki országbíróvá, Raab udvari tanácsos készítette el a szabályzat legnagyobb részét, mely így 1765 július 10-én bocsáttatott ki. Hogy mennyire érdeklődött a királynő e fontos rendelet iránt, mutatják azok a levelek, melyeket e tárgyban az új országbíróhoz intézett. II. József, érdemeinek elisméréséül, 1769 július 20-án a szent István-rend nagykeresztjét adományozta neki. Meghalt 1773 február 6-án Bécsben. Tetemeit február 13-án Malaczkán tették örök nyugalomra.

Nejétől: született Althan Mária Anna grófnőtől, kivel 1733 január 11-én lépett házasságra, nyolcz gyermeke született: Mária Antónia (szül. 1733., meghalt 1806.). Los Rios Ferencz marchese neje; Károly; Mária Anna Jozefa (szül. 1747.), gróf Esterházy Jánosné; Terézia Jozefa (szül. és meg. 1749.); Jozefa Francziska (szül. 1750., megh. 1752.); Pál (szül. és megh. 1752.); Francziska Serafin (szül. 1753), férje gróf Batthyány Lajos; Mária Terézia férjezett gróf Zichy Istvánné.

Károly, Vöröskő várának örököse, Detrekő és Heidenreichstein ura, Bécsben született 1735 október 1-én. Hivatalos pályáját az alsóausztriai cs. kir. törvényszéknél kezdte, majd 1757-ben a cs. kir. udvari kamara szolgálatába lépett; 1762 deczember havában cs. kir. udvari tanácsos, 1774-ben a kamara elnöke lett s ugyanezen év július 18-án val. belső titkos tanácsosi méltóságot nyert. 1777-ben a magyar kir. udvari kanczelláriához helyeztetett át, alkanczellári minőségben. A következő évben (1778), a kitörőfélben levő bajor örökösödési háború miatt, II. Józsefhez küldetett, a ki ekkor a császári sereggel Bajorországban táborozott. 1779 márczius 12-én Zemplén vármegye főispánja lett és e méltóságában ugyanez év július 7-én iktatták be Sátoraljaújhelyen. 1780 június havában a budai magy. tud. egyetem megnyitásán királyi biztosként vett részt. II. József trónaléptével mindegyre nagyobb befolyást nyert az országos ügyek vitelében. Gróf Esterházy Ferencz halála után (1785.), az 1782 óta egyesített magyar- és erdélyországi kanczellária élére neveztetett ki és e rendkívüli fontos és felelősségteljes állásban, az uralkodó teljes megelégedését és elismerését vívta ki.

II. József csázár, 1782 november 18-án, sajátkezű levelével, az aranygyapjas rendet küldte neki, 1783 augusztus 14-én pedig magyar főudvarmesterré nevezte ki. 1787-ben a Szent István rend nagykeresztjét kapta. A II. József halála után egybehívott országgyűlésen, tapintatos fellépésével, rendkívül megnyerte a rendek tetszését, főleg az országgyűlés berekesztése alkalmával márczius 13-án mondott beszédével, mely nyomtatásban is megjelent. 1791 május 14-én, Pálffy János halála után, Pozsony vármegye örökös főispáni és a pozsonyi vár örökös kapitányi méltóságába iktattatott be. Midőn 1807-ben nyugalomba vonult, I. Ferencz, ki előzőleg már a Szent István rend gyémántcsillagát adományozta neki, ugyanez évi november 1-én, elsőszülöttségi joggal, osztrák herczegi rangra emelte. (A herczegi czímer, a herczegi korona és palást alatt, a grófi czímerrel mindenben megegyez.) Meghalt 1816 május 25-én Bécsben.

Nejétől, Lichtenstein Mária Terézia herczegnőtől, kivel 1763-ban lépett házasságra, származott két fia, az idősebb, vagyis a detrekői ágazatot alapította. Ifjabb fiát Miklóst (szül. 1765 deczember 3-án Bécsben) a souv. máltai 717lovagrend tagját, 1797-ben a dunáninneni felkelt nemesség parancsnokává választották meg. Elesett, mint vezérőrnagy, 1800 május 26-án a Massena vezérlete alatt álló francziák ellen, a Vorragionál, az aostai völgyben vívott ütközetben. Hűlt tetemeit Torinoban a ferenczrendieknél helyezték örök nyugalomra. Halálát maga a fővezér: báró Melas tudatta a családdal és e levelében nagy elismeréssel emlékezik meg az elhúnyt hősiességéről.

Idősebbik fia: József Ferencz, a ki 1816-ban a herczegi rangot örökölte, 1764 szeptember 2-án Bécsben született. 1802-ben val. belső titkos tanácsos, majd a kir. helytartótanács, azután a m. kir. kanczellária titkára, utóbb tanácsosa s előadója volt. 1808-1809. években Pozsony vármegye főispáni helytartója, 1825-27 között örökös főispánja, mely utóbbi méltóságába aug. 16-án iktatták be. Nem sokáig ült a főispáni székben, mert 1827 ápr. 13-án Pozsonyban meghalt. Holttestét - végakaratához képest - Bátorkesziben (Esztergom várm.) tették örök nyugalomra.

Józsefnek Hohenfeld Karolin grófnőtől három gyermeke született: Antal Károly, Miklós és Anna Mária (szül. 1804 április 19-én), férjezett gróf Schönfeld Adolfné. A herczegí czím legidősebb fiára Antal Károlyra szállott.

Antal Károly (szül. 1793. február 26-án) a diplomacziai szolgálatba lépett. 1821-28-ban a belga, majd a szász királyi udvarnál mint meghatalmazott miniszter és rendkívüli követ működött. Számos kitüntetésben volt része. Az aranygyapjas rend vitéze, valóságos belső titkos tanácsos, cs. kir. kamarás, a belga kir. Lipótrend nagykeresztese, az orosz Wladimir és a bajor kir. koronarend tulajdonosa. Neje. Kaunitz-Rittberg Leopoldina Dominika Priska grófnő, herczeg Kaunitz Alajos és Weissenwolf Francziska grófnő leánya, kivel 1820 január 15-én lépett házasságra, de gyermekei nem maradtak és így a herczegi czím, 1879 november 24-én bekövetkezett halálával, Miklós testvérének legidősebb unokájára, Miklós Antalra szállott.

Antal Károly testvére, Miklós (szül. 1797 jan. 7-én) a katonai pályára lépett. Olaszországi szolgálata alatt a szicziliai királytól az egyesülési Szent-György-rend lovagkeresztjét, majd a braziliai Avizi Szent Benedek-rend keresztjét kapta. Mint lovassági százados nyugalomba vonulván, élete virágában, 1830 augusztus 6-án, egy vadászat alkalmával történt véletlen lövés következtében elhúnyt.

Neje: Rossi Terézia grófnő (szül. 1805) cs. kir. palotahölgy, gróf Rossi Joakim Sándor szardiniai kir. követ és gróf Althan Mária Jakobina leánya, kivel 1822 deczember 12-én kelt egybe, mely házasságból öt gyermek született: Terézia (szül. 1824, meghalt 1879), férjezett gróf Schaffgotsche Frigyesné; Karolina (szül. 1825, meghalt 1826); Pál Antal; Antal József (szül. 1829, megh. 1867.) és Miklós, a kik közül családot csak Pál Antal és Miklós alapítottak.

Pál Antal (szül. 1827 június 27-én Bécsben, meghalt 1866 április 4-én) a Szent István-rend vitéze. Ifjúkorában a hadseregnél szolgált, melytől 718kapitányi rangban megvált. 1855 május 8-án nőül vette Károlyi Geraldina grófnőt, gróf Károlyi István és gróf Esterházy Francziska leányát.

Pál Antalnak hét gyermeke volt: Francziska Mária Romana Leopoldina Henriette grófnő (szül. 1856 július 9-én), csillagkeresztes palotahölgy, féjre tolnai gróf Festetich Pál, kivel 1883 okt. 20-án Malaczkán kelt egybe; Anna Mária Terézia Geraldina grófné (szül. 1858 február 19-én Bécsben); Geraldina Terézia Gabriella (szül. 1859 szept. 5-én Malaczkán), csillagkeresztes palotahölgy, 1881 július 17-én Malaczkán férjhez ment nagykárolyi gróf Károlyi Gyulához (megh. 1890 november 23-án); Miklós Antal (szül. 1861 november 11-én) herczeg, kiről alább emlékezünk meg; Margit Mária Terézia Gabriella (szül. 1863 júl. 10.), férje: gróf Wenckheim István, kivel 1887 aug. 22-én Malaczkán lépett házasságra; Sándor (szül. 1865 jan. 11-én) cs. és kir. kamarás, követségi tanácsos; Paula Mária Klára Barthelemy (szül. 1866 aug. 24-én Malaczkán), férje: wichnitzi és tettaui Kinsky Rudolf gróf.

Miklós Antal herczeg (szül. Malaczkán 1861 november 11-én). Egyéves önkéntesi szolgálatának teljesítése után tart. hadnagy lett a 7. számú cs. és. kir. huszár-ezredben, majd főhadnagygyá és utóbb kapitánynyá léptették elő. Jelenleg a 6. számú m. kir. honvédhuszár-ezred szolgálaton kívüli állományához tartozik. 1885 febr. 15-én Budapesten házasságra lépett Zichy Margit grófnő csillagkeresztes palotahölgygyel (gr. Zichy Pál Ferencz és göncz-ruszkai gróf Korniss Anna csillagkeresztes hölgy leányával). A magyar főrendiháznak örökös jogon tagja, a gróf Pálffy Páltól 1653-ban alapított elsőszülöttségi hitbizomány haszonélvezője. 1885-ben cs. és kir. kamarás, 1902-ben a val. belső titkos tanácsosi méltóságot nyerte és 1900-ban az aranygyapjas rend vitéze lett. A főrendiházban a közjogi és a törvénykezési bizottság tagja.

Pál Antal gróf testvére Miklós gróf (szül. 1831 január 28-án, meghalt 1884 jan. 20-án Drezdában), m. kir. honvédőrnagy, neje: Pleszovice-Fredro Henriette (szül. 1844 júl. 19-én), kivel 1864 jún. 16-án Lembergben kelt egybe. E házasságból két gyermek született: Marietta Antoniette Paulina (szül. 1866 május 29-én Malaczkán), apácza a Jézus Szent Szivéről nevezett kolostorban Budapesten, és László Miksa Henrik (szül. 1867 nov. 29-én), cs. kir. kamarás és tart. főhadnagy a 3. számú cs. és kir. huszárezredben. Neje Borzecki Henrietta (szül 1874. október 18-án), kivel 1896 szeptember 14-én lépett házasságra. Jelenleg Gönczön (Abaujmegye) lakik.

b) Lipót vonala.

Pálffy Lipót, Vöröskő várának és Stomfának örökös ura, 1716-ban Bécsben született. Ősei példáját követve, katonai szolgálatba lépett. 1734. jan. 13-án Károly király ezredessé és egy magyar gyalogezred parancsnokává nevezte ki és az ezred kiképeztetését is reá bízta. 1741 július 6-án Mária Terézia királynő vezérőrnagygyá léptette elő, 1752 júl. 12-én pedig tűzérségi tábornok lett. 1758 júl. 26-án koronaőr, még ugyanez év szept. 15-én val. belső titkos tanácsos. 1760 okt. 9-én tábornagy, 1763 márczius 8-án Magyarország 719főhadparancsnoka lett, mely állás akkoriban 10.000 frt javadalommal járt. 1765 január 28-án a Szent István-rend nagykeresztjét kapta. Meghalt 1773 április 9-én Pozsonyban.

Waldstein Mária Jozefa grófnővel kötött házasságából, kivel 1739 jan. 20-án kelt egybe, nyolcz gyermeke született. Lipót; Miklós (szül. és megh. 1740); Karolin (szül. 1739, meghalt 1799), gróf Korniss Mihályné; Antónia (szül. 1742), Auersperg Richard grófné; Júlia (szül. 1744, meghalt 1750); Mária Jozefa (szül. 1747, meghalt 1747); Pál (szül. és megh. 1750) és József Péter (szül. és megh. 1751).

Lipót 1739 okt. 24-én Stomfán született. Tanulmányai befejeztével udvari szolgálatba lépett. 1759-ben cs. kir. udvarnok, 1762-ben a m. kir. udvari kanczelláriánál udvari tanácsos, 1772 jan. 1-én államtanácsos lett. Mária Terézia királynő 1775-ben Csongrád vármegye főispáni székét ajánlotta fel neki és e méltóságába gróf Batthyány József kalocsai érsek nagy ünnepélylyel iktatta be. Ugyanekkor m. kir. főudvarmester lett. 1780-ban, Mária Terézia királynő halálával, lemondott főispáni állásáról s egy időre birtokaira vonult vissza. Midőn azonban II. József törvénytelen rendeletei felkeltették az általános elégületlenséget, Csongrádban megtagadták a török háború folytatásához szükséges hadisegélyt és a vármegye ellenállásával szemben a királyi biztos is tehetetlennek bizonyult, Pálffy 1790 elején ismét elfoglalta a csongrádi főispáni széket s jelentékenyen közremunkált a forrongó kedélyek lecsillapításában. Főispáni méltóságáról 1796-ban végleg megválván, Bécsbe költözött, hol 1799 okt. 4-én meghalt.

1762 júnlius 12-én vezette oltárhoz Daun Terézia grófnőt, Daun Lipót gróf, thianoi herczeg leányát, mely házasság révén utódai a Pálffy-Daun nevet s a thianói (teanoi) herczegi czímet örökölték.

E házasságból tíz gyermek született: Ferencz (szül. 1763, megh. 1803) cs. kir. kamarás, görczi kormányszéki tanácsos; Lipót József (szül. 1765, megh. 1788), papi pályára lépett; Károly (szül. 1767, megh. 1823), a gróf Erdődy-féle huszárezredben kapitány, majd mint őrnagy nyugalomba vonult; Mária Terézia (szül. 1768), férje gróf Nádasdy Lipót; Ernő (szül. 1769, megh. 7201832. nov. 30-án Hernaslban), cs. kir. kamarás, a souver. máltai lovagrend tagja, előbb a Gyulay-féle granátos-ezredben kapitány, 1827-től kedzve a család seniora volt; Jozefa (szül. 1771, megh. 1772); Domonkos (szül. 1772, megh. 1772.)

Nándor (szül. 1774 febr. 1-én). Tanulmányait Bécsben végezte, azután udvari, majd diplomácziai szolgálatba lépett; ettől megválva, val. belső titkos tanácsos lett. 1834-ben Pozsony vármegye főispánja, mely tisztségről 1835-ben mondott le. Megh. 1840 febr. 4-én. A XIX. század elején a bécsi főrangú társaság egyik első gavallérja volt. A tudomány és a művészet iránt rendkívül nagy előszeretettel viseltetett és az egyik bécsi szinháznak (Theater an der Wien) éveken át igazgatója is volt. Hernalsban óriási áldozatok árán oly díszkertet alkotott, hova Európa minden részéből hozatott dísznövényeket. E meseszerű kertben épített háza gyakori mulatságoknak volt színhelye. Kertjében a főúri körök, sőt az uralkodó család tagjai is gyakran megfordultak és Mária Luiza, Napoleon császár neje is gyakran felkereste.

Fülöp (szül. 1774). Mint önkéntes a Mihalovits-ezredbe lépett, hol nemsokára kapitányságra emelkedett. Lipót, Ernő és Károly testvéreivel együtt 1794-ben Landrecy (ma Landrecies) bevételénél küzdött a francziák ellen, a hol a július 17-iki roham alkalmával, vitézül küzdve, elesett.

A testvérek közül csupán Lipót (szül. 1764) alapított családot. Katonai pályára lépett és először a Sechahim-féle lovasezredben hadnagy, majd 1779-ben főhadnagy, 1785-ben a Graeven-féle huszár-ezredben kapitány lett. 1790-ben őrnagyi ranggal a m. kir. testőrséghez lépett át, de csakhamar a Cavanagh-féle vasas-ezredhez került, hol 1793-ban alezredes, 1796-ban ezredes lett. Ezredével végigküzdötte az 1793. évi hadjáratot a francziák ellen. 1799-ben vezérőrnagygyá neveztetett ki és 1810-ben dandártábornoki ranggal nyugalomba vonult. 1816-ban belső titkos tanácsos, majd Károly herczeg halála után Pozsony vármegye örökös főispánja s a pozsonyi vár örökös kapitánya lett, mely méltóságába 1822 aug. 19-én iktatták be. Megh. 1825 febr. 24-én Pozsonyban. Mint hadtudományi író is maradandó emléket hagyott maga után.

Jochensteini Jöchlinger Karolina bárónő (született 1778 április 15-én, megh. 1881 április 1-én), cs. kir. csillagkeresztes hölgytől két gyermeke született; Ludovika (szül. 1805, megh. 1866 január, Pesten), Vásonkői gróf Zichy Györgyné és Nándor Lipót (szül. 1807 decz. 2-án Pozsonyban), kit alig 28 éves korában Pozsony vármegye főispáni helytartójává neveztek ki, mely állásában 1847-ig közmegelégedésre működött. Ugyanez évben a val. belső titkos tanácsosi méltóságot kapta, ezenkívül cs. kir. kamarás, I. oszt. spanyol grand és rivolai őrgróf lett. A Daun-család 1851-ben József salzburgi prépostban kihalván, nagyanyja: gróf Daun Terézia teanói herczegnő révén, a gróf Daun-féle hitbizomány haszonélvezete reá szállott. 1853 márczius 11-én kelt legfelsőbb elhatározással engedélyt nyert arra, hogy a Daun-család nevét és czímerét használhassa, míg 1875 decz. 30-án kelt legfelsőbb elhatározással a teanói herczegi czímnek a birodalmi tanácsban képviselt tartományokban való használatára is engedélyt kapott, mely herczegi czímét gróf Daun Wirich tábornagy 1709-ben, illetőleg 1711-ben nyerte a teanói (thianói) hűbérrel egyetemben. 1879 jan. 23-án nejétől, herczeg Lobkovitz Szidoniától származott fiaival együtt engedélyt nyert arra, hogy a herczegi czímet Magyarországon is viselhesse.

Az egyesített czímer az 1879. évi oklevél magyar szövege szerint a következő: "Egy álló kék vitézvért, hosszában és keresztben felső kék és arany, s alsó arany és kék négy mezőre osztva: herczegi süveggel koronázott kék középvérttel, melynek talapzatából két czinfedelű toronyból álló és czinezett (vagyis ormozott) középfallal összekötött ezüst vár fekete kapuval és ablakokkal nyúlik fel; a 721tornyok között kiterjesztett szárnyú ezüst sas lebeg. A főpaizs első és negyedik kék mezőiben, talapzatból zöld hármas-hegy, s ebből aranyküllős félkerék emelkedik, melyen jobbrafordult tízágú aranyszarvas ágaskodik; a második és harmadik arany-mező mindegyike félszögesen font hat vörös főszélén régi aranylombozatú grófi korona és ezen két koronázott, nyilt lovagsisak nyugszik; a jobb sisak koronájából, befelé fordított tízágú arany-szarvas nő ki, míg a második koronán hermelinprémzetű ezüstgombos, kerek vörös kalpag nyugszik, melyre három strucztoll van feltűzve. A vért mindkét oldalán, rézszínű lépcsőn, vörös nyelvű két aranyoroszlán áll, a jobboldali: kék-ezüst koczkázatú harczjátéki lándzsát tart maga előtt, melyre kifelé lobogó fehér zászlócska van erősítve és ebben is kék paizs látható, két vörös vonallal átvágott (a rajz szerint arany) felső széllel és három-három hullámzó ezüst-póznával; a vértecske fölött fekete góth betűkkel e név "Aldenburg" és alúl "Hédervár" olvasható. A másik vérttartó is hasonló, de kék-arany koczkázatú harczlándzsát emel fehér zászlócskával, melyben három hullámzó fehér póznától átvágott kis pajzs áll, fölötte e név: "Poth" és alul "Konth" van jegyezve. Az egészet hermelin-prémmel bélelt, herczegi süveggel díszített s arany-szegélyzetekkel és zsinórokkal ékített biborpalást veszi körül."

Pálffy-Daun Nándor Lipót, az ötvenes években Bécsben tartózkodott és sokat tett Bécs város szépítése érdekében, mely érdemeiért díszpolgárrá választották meg. Tulajdonosa volt a stomfai (borostyánkői) uradalomnak, melyet az 1868. évben a gróf Károlyi-családdal a vasmegyei surány-patyi uradalommal elcserélt; majd ennek ellenében a stübingi (stájerországi) birtokot szerezte meg, a melynek várkastélya arról nevezetes, hogy a Hohenzollernek rajnamelléki Stolzenfels várának a mintájára épült. 1879-ben a pozsonyi grófi rang és a Pálffy-család seniorátusa örökségkép reája szállván, az ország zászlósai között foglalt helyet. Meghalt 1900 deczember 8-án Stübing várában.

Neje: herczeg Lobkowitz Szidónia (szül. 1812 február 13-án, megh. 1880 június 20-án Stübing várában), kivel Eisenberg várában kelt egybe. E házasságból öt gyermek született: Lipót Károly Nándor; Vilmos Károly Vincze; György; Mária Gabriella (szül. 1841 augusztus 19-én, megh. 1867 június 23-án), férje: gróf Thurn-Valle-Sassina-Corno-Vercelli György Frigyes (szül. 1834 márczius 29-én, megh. 1879 június 2-án), cs. kir. kamarás és őrnagy; végül Károly Miklós Hugó (szül. 1844 június 30-án), a pápa ő szentsége titkos kamarása.

Lipót Károly Nándor 1834 november 21-én született. Ifjúságát Stomfán a szülői háznál töltötte. Első nevelője a későbbi nagynevű történetíró, Ipolyi Arnold püspök volt, a ki 1864 végéig tartózkodott a családnál. Ezután Lipót a bécsújhelyi katonai akadémiába ment, de ebben az idegen légkörben is megőrizte magyarságát és nemzeti érzületét, mely miatt tömérdek összeütközése volt az ottani növendékekkel. Kedves költője Petőfi volt, kinek 722műveit csak lopva olvashatta. Az előljáróság egy ízben, e költemények olvasása alkalmával, tetten érte és ezért szigoruan megbüntette. Hazafias nyilatkozatai miatt tanárai lázadóként szokták emlegetni; de fényes tehetsége és szorgalma csakhamar megszerezte számára a tiszti bojtot. Ifjú korában nagy gondot fordított a testi nevelésre s mint hadnagy a legjobb vívó, lövő, kitünő lovas és tánczos hírében állott. 1853-ban hadnagy lett s Schwarzenberg-féle lovas-dzsidásezredben, mely akkoriban Gyöngyösön állomásozott. 1854-ben mint főhadnagy a 6. számú huszárezredhez helyeztetett át. Ebben az időben kezdte tanulmányozni Széchenyi István műveit, melyeknek hatása alatt csakhamar Széchenyi eszméinek egyik zászlóvivője lett. 1857-ben Bécsbe ment a hadiiskolába, 1859-ben kapitány lett a gróf Radetzky-féle huszárezredben, majd Károly Ferdinánd főherczeg mellé került segédtiszti minőségben. A villafrancai békekötés után visszatért Magyarországba. Erre az időre esik bizalmas ismeretsége Széchenyi Istvánnal, a kit döblingi magányában gyakran felkeresett. 1860 tavaszán, az olasz-római háború küszöbén, áthajózott Anconába, hol kardját a pápának ajánlotta fel. A hadtudományban való jártassága itt is kiváló szerepkört biztosított neki, mert csakhamar Lamoricière tábornok mellé osztották be őrnagyi ranggal, és később a hadműveleti irodának főnöke lett. Érdemei elismeréséül a vitézségi arany érmet nyerte. 1860 őszén visszajött Magyarországba s Pozsony vármegye november 17-én megtartott közgyűlésén aljegyzővé választotta meg. Erős szellemi túlerőltetés következében azonban annyira megbetegedett, hogy hosszabb ideig le kellett mondania a közszereplésről. 1863-68-ig Somfán tartózkodott. Miután azután szülői Stübing várába költöztek, ő Gráczban telepedett le; de tettvágyó lelke itt sem hagyta pihenni. Gráczban magyar olvasó-egyletet alapított, majd a festészetre adta magát. 1868-ban Vilmos öcscsével külföldre ment és együtt beutazták egész Nyugat-Európát. Párisban 14 történeti képet festett. Visszatérve Magyarországba, 1879 őszén Erkel Elek és Lukácsi Sándor operettjeihez, a népszinház részére, korhű jelmezeket tervezett s az ezredéves ünnepélyhez 14 albumlapot rajzolt. 1881 október 4-én Deregnyőn nőül vette Lónyay Olga, vásárosnaményi és nagylónyai Lónyay Gábor legifjabb leányát. 1882-ben Budapestre költözött. 1883-ban baja súlyosbodván, 723Hallba ment, de augusztus havában visszatért Berkeszre, hol folyton betegeskedve, visszavonultan élt, míg 1884 szeptember 22-én a halál megváltotta szenvedéseitől. Az olaszországi hadjáratokról egy munkát írt és számos czikke jelent meg az Oest. Milit Zeitungban.

Lipótnak gyermekei nem maradtak. Az ő terve volt a család történetének megírása, a mely eszmét, közbejött halála miatt, meg nem valósíthatta, de öcscse Vilmos, 1885. évi január havában a grófi családnak évenként tartani szokott családi közgyűlése elé azzal a javaslattal lépett, hogy a Pálffy-Codex megindíttassék. Az erre a czélra történt előkészületnek köszönhető a jelen dolgozat, míg a "Pálffy-Codex" kiadása későbbi időkre van fenntartva.

Lipót Károly Nándor kisebb dolgozatai leginkább a "Fővárosi Lapok"-ban jelentek meg. Munkái még: Legrégibb magyar harczok, 1871. - Magyar emlékek külföldön, 1867. Régi hazai építészet, 1871. - A Fénykor, Daliás idők, 1880. - Kézíratban maradt: "Az öreg jó Toldi utazása Magyarországban", melyben az ötvenes évek kormányrendszereinek intézkedéseit s általában a Bach-rendszert maró gúnynyal ostorozza. Könnyen érthető, hogy az akkori viszonyok között e mű nyomtatásban nem láthatott napvilágot. (Szinnyei: Magyar írók élete és munkái, 84-85. füzet).

Vilmos Károly Vincze (szül. 1836 június 25-én Bécsben). Tanulmányai végeztével az 1. számú huszárezredbe lépett, honnan főhadnagyi ranggal a gróf Radetzky nevét viselő huszárezredhez, majd mint kapitány a 4. számú vértesezredhez helyeztetett át. Mint vérteskapitány és később gróf Dégenfeld tábornok segédtisztje, végig küzdötte az 1859. évi hadjáratot, melyben főleg a felderítő szolgálatok alkalmával tüntette ki magát. Érdemeiért a katonai vitézségi érmet a hadiékítményekkel nyerte. 1867-ben őrnagy lett. 1869-ben, a honvédség megalakításakor, őrnagyi ranggal lépett át és csakhamar honvédalezredes, majd ezredes lett s mint vezérőrnagy ment nyugalomba. A máltai lovagrend tiszteletbeli lovagja, ezen kivül több katonai érdemrend tulajdonosa és cs. és kir. kamarás. A családi koridősbségi hitbizománynak, édes atyja távolléte miatt, Vilmos gróf 21 éven át volt teljhatalmú kormányzója, mely idő alatt a családi hitbizományban történt újításokban sikeresen közreműködött.

Neje: Villani Anita őrgrófnő, csillagkeresztes hölgy és a souv. máltai lovagrend tiszt. hölgye, Villani Crivelli Fülöp őrgróf és Ferri-Coccino Anna leánya, kivel 1862 augusztus 9-én Velenczében lépett házasságra. Gyermekei: Mária Anna (szül. 1864 február 3-án Pádua), férje Giovanni Conte degli Alessandri; Vilmos és Bianka Blanka (szül. 1870 augusztus 4-én Montebello), férje: Goluchowo-Goluchowski József, kivel 1894 június 12-én Velenczében kelt egybe; Vilmos Mária Lipót (szül. 1867. május 14-én Stomfán), mint a teréziánumi akadémia növendéke, ő felsége, a királynő nemes apródja volt. Tanulmányai befejeztével, mint tiszteletbeli főjegyző Pozsony vármegye szolgálatába lépett. Ugyanekkor cs. és kir. kamarás és a souv. máltai lovagrend tagja lett. 1892-ben a dunaszerdahelyi kerület, szabadelvűpárti programmal, országgyűlési képviselőnek választotta meg. 1893-ban Mosony vármegye főispánjává neveztetett ki, a mely méltóságot 1901. év elejéig viselte. 1889 724szeptember 30-án Görzben házasságra lépett Nugent Eleonóra grófnővel (szül. 1867 április 25-én), mely házasságból három gyermek született: Eleonóra Aimée Anna Mária (szül. 1890 október 10-én Görzben); József Vilmos Lipót Nándor Laval Mária Henrik (szül. 1892 augusztus 7-én Stübing várában); Mária Anna Eleonóra (szül. 1897 február 1-én Pozsonyban).

Idősebb Lipót Nándornak harmadik fia György (szül. 1838. szept. 15-én), előbb az aradi önkéntes huszárezredben hadnagy volt, majd 1860-ban ő is a pápa szolgálatába lépett, hol főhadnagygyá neveztetett ki. 1860 jan. 16-án, Viterbóban, átlőtt mellel találták meg szobájában. (Más adat szerint herczeg Odescalchival, a szintén pápai szolgálatban álló őrnagygyal vívott párbajban esett el.) Emlékét magyar feliratú sírkő őrzi a viterbói temetőben.

c) Rudolf ága. (Vöröskői ág.)

Rudolf József Joakim János Vilibald Judás Tádé, Pálffy Lipót ezredes és Des Souches Mária legifjabb fia, 1719 márcz. 4-én Bécsben született. Testvéreihez hasonlóan ő is katonai pályára lépett, hol rendkívül hamar emelkedett. Cs. kir. kamarás, egy huszárezred tulajdonosa és altábronagy volt. Midőn Pálffy Miklós nádor, meg János, akkor még országbíró, Vöröskő várát maguk között felosztották, Rudolf a vár 5/8 részét kapta, mely jelenleg is utódainak osztályrésze. Meghalt 1768 ápr. 1-én, Pozsonyban. Még fiatal korában írt egy vallásos elmélkedést, mely nyomtatásban is megjelent.

Nejétől, Kaunitz-Rittberg Eleonóra grófnőtől tíz gyermek származott. Antonia (szül. 1743), féjre: gróf Cziráky László; János (szül. 1744., megh. 1794); Francziska (szül. 1746.), férje: gróf Serényi Károly; Rudolf (szül. 1750., megh. 1802.), Eleonóra (szül. 1754., megh. 1758.); Mária Anna (szül. 1742., megh. 1802.) férje: báró Jöchlingen János; Jozefa (szül. 1753.), férje: báró kászonyi Bornemisza János; Terézia (szül. 1754.), férje: gróf Erdődy János; Pál (szül. 1761., megh. 1763), Ernesztina (szül. 1764.), férje: Perényi János. A fiuk közül csupán János és Rudolf hagytak hátra utódokat.

János (szül. 1744.), katonai pályára lépett, a tüzérségnél kapitányi ranggal szolgált s mint őrnagy ment nyugalomba. Meghalt 1794-ben. Nejétől, Fekete Francziska grófnőtől két gyermeke született: Amália (szül. 1774.), férjezett Erdődy Sándor grófné és Károly János (szül. 1776., megh. 1858. jan. 21.) val. belső titkos tanácsos, kinek gróf Rindsmaul Ludovikától (megh. 1813 jan. 30-án) négy leánya született: Mária Terézia (szül. 1801 szept. 6., megh. 1862 nov. 20.); Borbála (szül. 1822 szept. 20., megh. 1846.), férje: gróf Attems Ferencz, cs. kir. kamarás és lovassági kapitány, kivel 1843 júl. 4-én kelt egybe; Valburga Paulina (szül. 1804., megh. 1861.); Euphemia (szül. 1806., megh. 1870 ápr. 30., Pozsony).

Rudolf (szül. 1750.), cs. és kir. kamarás, Vöröskő várának örökös ura, a Pálffy-féle lovasezredbe lépett, hol az őrnagyi rangig emelkedett. Megválván a hadseregtől, Vöröskő várába költözött hol 1802 márcz. 23-án elhalálozott.

Nejétől, született Kolowrat-Krakovszky Mária Antónia grófnőtől tizenöt gyermeke született: Erzsébet (szül. 1782., megh. 1843.), férje: Lazsanszky János, cs. kir. kamarás, val. belső titkos tanácsos és Csehország bírája. Vilhemina (szül. 1784., megh. 1849.) a brünni Mária-Schul hölgyalapítvány tagja; Ferencz (szül. 1785 máj. 23-án, Vöröskőn, megh. 1841 jún. 28-án); Rudolf (szül. 1786., megh. 1803 máj. 18.); Borbála (szül. 1787., megh. 1862. febr. 7., Bécs), 725férje: gróf Wenckheim Ferencz (megh. 1838 márcz. 13.); Fidél (szül. 1788., megh. 1864 márcz. 12-én, Pozsony); József (született 1789., megh. 1790 szept. 29.); Vincze (szül. 1792., megh. 1854.); János Károly (szül. 1793., megh. 1793.); Mária Anna (szül. 1794.); János (szül. 1796., megh. 1796.); János Károly szül. 1797., megh. 1870.); Anna (szül. 1798, megh. 1811 júl. 4-én), Antal (szül. 1800., megh. 1800.); Alajos (szül. 1801., meghalt 1876.). E tizenöt gyermek közül Ferencz, Vincze, János Károly és Alajos alapítottak családot. Fidélnek figyermekei nem maradtak.

Pálffy Fidél (szül. 1788 aug. 22-én). Tanulmányai végeztével a m. kir helytartótanács szolgálatába lépett, hol csakhamar tanácsossá neveztetett ki; innen az udvari kanczelláriához helyeztetett át, hol mint osztály-előadó működött. Utóbb Árva vármegye főispánja, majd főtárnokmester, cs. kir. kamarás, val. belső titkos tanácsos, a hétszemélyes tábla bírája. 1820-ban Pozsony vármegye főispáni helytartójává neveztetett ki. Júl. 21-én foglalta el főispáni székét, de már 1832-ben, Pálffy Ernő halála után, megvált a főispáni helytartóságtól. 1830-ban főkincstartó, 1835-ben kanczellár lett. Mint ilyen, magatartásával, főleg a nemzeti irányu mozgalmakkal szemben, népszerűtlenné tette a nevét. Az 1832-36. évi országgyűlés feloszlatása után elfogatta a "Társalkodási egyesület" tagjait, majd Kossuthot és Wesselényi Miklóst, a ki ellen hűtlenségi pert indított.

Az 1839-iki országgyűlés egybehívatása előtt, hogy az ellenzék támadásainak eleje vétessék, felmentették állásától, mely alkalommal az aranygyapjas-rendet, még ezt megelőzőleg, 1836-ban, a Szent István-rend nagykeresztjét nyerte. Neje jobaházi gróf Dőry Ernestin volt, (megh. 1861 aug. 24-én) kit 1816 ápr. 24-én vezetett oltárhoz, s akitől korán elhalt fia Constant és egy leánya született: Fidélia (szül. 1821.), ki azonban élete virágában, 1843-ban szintén elhalálozott.

Ferencz (szül. 1785 május 23-án Vöröskőn, megh. 1841 jún. 28-án), cs. kir. kamarás. Tevékeny részt vett Pozsony vármegye törvényhatósági életében. Midőn beleházi Bartal György 1827-ben megvált az alispáni tisztségtől, a vármegye közönsége nevében ő tartotta a búcsúzó beszédet, mely nyomtatásban is megjelent. Neje: Erdődy Jozefa grófnő (megh. 1813.), a kitől három gyermeke született: Hermin (szül. 1809. márcz. 13.), férje: lippai gróf Tolomei Marius (megh. 1879.), cs. kir. kamarás és alezredes.

József (szül. 1810 nov. 15-én, Vöröskőn). Kora ifjúságától kezdve nagy szerepet játszott a vármegyei életben s később a főrendiházban, hol az 1848-iki, a szabadságharcz előtti korszakban, az ellenzéki szónokok egyik 726vezére volt. Midőn az 1839-40. évi országgyűlésen a pártok elvi alapon megalakultak, a gróf Batthyány vezérlete alatt álló szabadelvű ellenzék tagjai közül báró Eötvös József és gróf Teleki László mellett, főleg Pálffy József jöhetett számításba a szónokok között és az alig 29 éves ifjú gróf csakhamar magára vonta a közfigyelmet. Beszédeit leginkább a kormány ellen intézett heves támadások jellemezték.

Az 1843-44. évi országgyűlésen már az ellenzéki vezérek között foglalt el előkelő helyet. A konzervatívek "a felső tábla sulykának" szokták nevezni. Az első felelős magyar miniszterium 1848-ban Pozsony vármegye főispánjává nevezte ki. A szabaságharcz kitörése előtt visszavonult birtokaira, de az 1861. évi országgyűlésen már ismét ott találjuk a főrendiház tagjai sorában. Az 1866. évi országgyűlésen tevékeny részt vett. 1866 febr. 13-án felszólalt a főrendiház felirati vitájánál, febr. 22-én pedig annak a bizottságnak a tagja lett, mely a feliratot az uralkodónak átnyujtotta. A második felelős magyar miniszterium alatt ismét elfoglalta Pozsony vármegye főispáni székét, melytől 1869-ben, vármegyéje közszeretetétől kísérve, megvált. Meghalt nőtlenül 1873 máj. 7-én, Budapesten. Ő alapította 1869. évi május hó 9-én kelt végrendeletével a Pozsony és Nyitra vármegyékben fekvő "Jókői" hitbizományt, melyre vonatkozólag végrendeletieg kinevezett első örököse (ifj.) gróf Pálffy József (Móricz fia, l. elébb) állította ki 1883. évi február 11-én az alapító levelet. Ez a hitbizomány is elsőszülöttségi, s az alapító levél 1883. évi április hó 24-én nyert legfelsőbb királyi jóváhagyást.

Pálffy Móricz (szül. 1812 július 12-én). Kora ifjúságában katonai pályára lépett s 1832-ben a 4. számú-, később a 7. számú vértes-ezredben szolgált mint kapitány. A hadseregtől megválva, 1847-ben Pozsony vármegye főispáni helytartója lett, mely állásától az első magyar felelős miniszterium megalakulásakor lemondott. Ebben az időben jelent meg a "Pályakérdés a telepítésről" czímű munkája. A szabadságharcz kitörésekor, főleg gróf Lamberg tábornok megöletésének hatása alatt, ismét felajánlotta kardját a bécsi hadügyminiszternek. Csakhamar őrnagygyá neveztetett ki s Windischgrätz seregéhez rendeltetett, a ki, midőn 1848 deczember 27-én, Görgey visszavonulása következtében Győrt megszállotta, Pálffyt küldte Olmützbe az új császárhoz a város kulcsaival. Ettől kezdve teljesen az önkény szolgálatába szegődött. 1849 május 17-én, közvetetlen Buda vára visszafoglalása előtt több főrangú úrral és pozsonyi polgárral együtt, Magyarország lakosait fegyverletételre szólította fel, majd ez ügyben Pozsonyba népgyűlést hívott össze és később 727önkéntes csapatok toborzása érdekében bocsátott ki az előbbihez hasonló szellemű kiáltványt. Később csendőrségi alezredessé, majd huszárezredessé nevezték ki. 1852-ben a Szent István-rend kiskersztjét nyerte. 1855-ben vezérőrnagy s az I. számú lovas hadtest-parancsnoka, 1859-ben zágrábi hadosztály-parancsnok és altábornagy lett. Még ebben az évben a II. osztályú vaskoronarendet nyerte, 1861-ben pedig a 15. számú huszárezred tulajdonosa lett.

Az 1861. évi országgyűlés feloszlatása után Magyarország katonai kormányzójává neveztetett ki. E felelősségteljes állásban, mindenben a bécsi kormány utasításait követvén, közönynyel intézte a közszabadság, főleg a sajtó elnyomását s a vármegyék megrendszabályozását, sőt a királyi táblával is örökös viszályban állott, noha a nemzeti visszahatással már nem boldogult. De bármily ellenszenves volt is magatartása a nemzeti ügygyel szemben, Schmerling államminiszter rendszerének megbuktatásában mégis nagy része volt. Pálffy épp úgy, mint Esterházy Móricz és a magyar konzervativek, már kezdettől fogva háborúságban állott Schmerlinggel és mindent elkövetett, hogy megbuktassa; sőt midőn Schmerling az 1865. évi országgyűlési választásokat akként igyekezett előkészíteni, hogy a magyarság elnyomásával a nemzetiségek túlsúlyra jussanak, Pálffy, mint Magyarország helytartója, megtagadta az engedelmességet. Ez alkalommal beadta ugyan lemondását is, de az udvar az ellentéteket elsimítani igyekezett; azonban Schmerling bukása után, 1865 július 18-án, Pálffyt is felmentették állásától, mely alkalommal a Lipót-rend nagykeresztjét kapta. 1867-től rendelkezési állományba került s 1889-ben az aranygyapjas renddel tüntették ki. Az alkotmányos korszakban gyakran megjelent a főrendiházban, hol főleg a főrendiház reformja, valamint az egyházpolitikai viták alatt mondott nagyobb beszédeket. Meghalt 1897 szept. 14-én Kaltenleutgebenben. Nejétől: gróf Wilczek Mária Paulina (szül. 1829 aug. 19., megh. 1894 szept. 18. Payerbach) csillagkeresztes palotahölgytől hét gyermeke született: (Mária, szül. 1852 mácz. 17.)

József (szül. 1853 szept. 8-án Lanczuton). Középiskolai tanulmányait Budapesten és Pozsonyban végezte, ezután a pozsonyi jogakadémia hallgatója lett, majd a bécsi politechnikumot és a bécsi gazdasági főiskolát látogatta. Tanulmányai befejeztével hosszabb külföldi utat tett. Később ismét beutazta Arábiát s a Szudánt, mely alkalommal egészen a Kék-Nilus abessiniai mellékfolyóihoz jutott. Majd 1882-83-ban az osztrák-magyar északsarki expediczióval a Jan-Mayen szigetén tudományos megfigyelő állomás felállításánál közreműködött. Mint utászhadnagy végig küzdötte a boszniai hadjáratot (1878). Jelenleg a jókői hitbizomány haszonélvezője, a szomolányi uradalom birtokosa, kiváló gazda s e téren első rangú szakember. Az árvai közbirtokosságnak kormányzója és a gróf Pálffy-család seniorátusának 1899. év óta hitbizományi gondnoka. Cs. és kir. kamarás, a főrendiház örökös tagja és val. belső titkos tanácsos.

1895 február 16-án nősült. Neje: Wilczek Luczia grófnő csillagkeresztes hölgy, a kitől négy gyermeke született: Mária Luczia (szül. 1896 márczius 72826-án Bécs); Francziska Mária Jozefa (szül. 1897 márczius 10-én Szomolány); József Mária János (szül. 1898 február 21-én Szomolány); Péter Mária József (szül. 1899 szeptember 10-én Seebarn).

Pálffy Móricz harmadik gyermeke: Mária Gizella (szül. 1854 szept. 22.) csillagkeresztes hölgy. Férje: gróf Dubsky Adolf cs. kir. kamarás és ezredes; a nagyedik gyermek: Mária Terézia (szül. 1856 január 26.), azelőtt Stefánia főherczegnő udvarhölgye; az ötödik: János Nep. Mária József (szül. 1857 márczius 19.) cs. és kir. kamarás, tart. honvédhuszár főhadnagy, a főrendiház örökös tagja s a közös függő államadósságok ellenőrzésére kiküldött bizottság tagja. Neje: Schlippenbach Erzsében grófnő volt kivel 1889 május 1-én lépett házasságra, kitől azonban törvényesen elvált. Fiok Pál (szül. 1890 február 12.). - A hatodik: Mária Jozefa Pulina (szül. 1866 augusztus 1.), csillagkeresztes hölgy. 1896 október 20-án Bécsben házasságra lépett Stubenberg Károly gróffal, Stubenberg urával és cs. és kir. kamarással. Végre a hetedik gyermek: Móricz Mária József (szül. 1869 február 11.), jogtudor, cs. és kir. kamarás, a souv. máltai lovagrend tagja, a 6. sz. honvédhuszár ezrednek szolgálaton kívüli hadnagya, cs. és kir. követségi titkár. 1897 ápr. 29-én lépett házasságra Suchodolska Janina úrhölgygyel (szül. 1872 júl. 20. Drinápoly), akitől a következő gyermekei születtek: Ferencz Xavér (szül. 1898 augusztus 30-án München); Mária Terézia Rita (szül. 1900 augusztus 28-án Bern).

Vincze (szül. 1792 január 13-án, megh. 1854 október 9.), volt cs. kir. lovassági százados. Nejétől: Csáky Appolónia grófnőtől (szül. 1796, megh. 1868 január 8-án Pozsonyban), kilencz gyermeke született: Pál (szül. 1820.); második gyermeke: Rudolf (szül. 1822 július 29-én, megh. 1878. február 10-én Pozsony). Neje Donati Paulina (szül. 1829. megh. 1881 január 26-án Oberwaltersdorfban). Gyermekeik: Alice (szül. 1851. márcz. 5.), férje: gróf Bolza József; Jeanette (szül. 1853 decz. 23-án), férje: báró Grovestins Sirtema Eduárd (megh. 1889 márcz. 30.); Arthur (szül. 1856 máj. 26., megh. 1889); Tamás (szül. 1859 okt. 27., megh. 1862 jan. 20.); Rudolf (szül. 1861, megh. 1893. okt. 2. Mahvah, Északamerika), neje Zimmermann de Chavannes Róza 729Sarolta, kivel 1889 márcz. 23-án lépett házasságra. (Grancy Vaud Canton); Jacqueline (szül. 1864 decz. 14.); Harry (szül. 1874 nov. 17., megh. 1877 márcz. 3.); Vincze harmadik gyermeke: Gabriella (szül. 1823 szept. 14.); negyedik gyermeke: Anna Valéria (szül. 1824.); az ötödik: Georgina (szül. 1827 máj. 1.); férje: Róth Károly cs. kir. vezérőrnagy és honvéd-dandárparancsnok (megh. 1879 szept. 20.)

Vincze hatodik gyermeke: István 1828 jan. 3-án Vöröskőn született. Középskolai és jogi tanulmányait Pozsonyban végezte. 1846-ban letette a jogtudományi államvizsgálatot; ugyenez év aug. havában mint tiszteletbeli aljegyző Pozsony vármegye szolgálatába lépett. 1848-ban a m. kir. belügyminiszteriumban fogalmazó lett, de állásától még abban az évben, deczemberben megvált. Később atyja kivánságára ismét államszolgálatba lépett s a Bécsben székelő legfőbb törvényszék magyar osztályában nyert alkalmazást. 1857-ben magy. kir. helytartósági tanácsossá és Bars vármegye főnökévé neveztetett ki, mely állásában 1859-ig működött s az ottani úrbéri törvényszék elnöke lett. 1859-ben lemondott a megyefőnökségről s birtokaira vonult vissza, átvévén a vöröskői uradalom kezelését.

1861-ben résztvett a pozsonyvármegyei gazdasági egyesület megalapításában, 1864-ben az egyesület másod-alelnökévé választotta, mely tisztségben 1871-ig működött, mikor a közbizalom az egyesület elnöki székébe ültette, melyet a mai napig lankadatlan buzgalommal tölt be.

1865-ben a bazini kerület, nagy szótöbbséggel, országgyűlési képviselővé választotta, de 1866. folyamán lemondott a képviselőségről. Ez idő óta folyton a közügyekkel, vármegyei közigazgatási és közművelődési ügyekkel foglalkozik. Védnöke a pozsonyi művészeti társaságnak, elnöke a pozsonyi közművelődési egyesületnek, a pozsonyi szépítő egyletnek és a magyar földhitelintézet vidéki bizottságának. 1856-ban cs. kir. kamarás lett, 1901. decz. 23-án pedig, érdemei elismeréséül, val. belső titkos tanácsossá neveztetett ki.

1900 decz. 8. óta a család seniorja, 1901 ápr. 5-től a pozsonyi várkapitánysági senioratus haszonélvezője, pozsonyi gróf és Pozsony vármegye örökös főispánja. A főrendiház örökös s a főrendiházi pénzügyi bizottság tagja. A vármegye egyik kiválóan tisztelt és legnépszerűbb alakja. A családi koridősbségi hitbizománynak közel 43 éven át (1856-1899) volt gondnoka. Ez intézmény ápolása kedves foglalkozása volt. A jövedelem emelése, az épületek jókarba helyezése, családi statutum alkotása, a Pálffy Antal herczegtől jelentékenyen dotált pro-senioratusi alapnak, nemkülönben a tisztviselői nyugdíjalapnak megteremtése az ő nevéhez fűződi. A gondviselés meg is engedte, hogy mindezen intézmények életbe léptét és hasznát megélhesse és élvezhesse.