Régi magánjogunk kodifikálatlan volt. De azért főbb vonásokban minden törvényhatóság területén azonos elvek szerint szolgáltatták ki. Ezért a bűnperrendi gyakorlat az, melyet, mint megyénként eltérőt, földolgozásunk tárgyává tettünk. Kutatásaink legfőképen az 1848-at megelőző utólsó 50 évi levéltári anyagra terjeszkedtek ki.

A szónak mai értelmében vett nyomozat akkor nem volt kötelező. Nyomozat alatt akkortájt, általában véve, csak ismeretlen tettes kipuhatolását értik. Az 1548: L. t.-cz. arra kötelezte a vármegyei tisztikart, hogy negyedévente minden úrnál, nemesnél és nem nemesnél kutassanak, nem tartanak-e maguknál latrokat. E törvényt számos későbbi, így a Csemetei-féle gyilkosság alkalmából hozott 1625: XIII. és az 1658: L. t.-cz. hatályában fönntartotta. Ez a "diligens", vagy Bodó szavaival élve: "publica inquisitio" azonban a XIX. század elején már alig fordul elő. Ugyanez áll az 1794. évi 4152. sz. Pest vármegyéhez érkezett helytartótanácsi rendelet 18. b) pontjáról. E szerint minden tanyán évente kétszer bűnvizsgálat (nyomozat) tartandó. Ha gyanús emberek találtatnak, úgy ezek a községben lakásra kényszerítendők. A kiről ez alkalommal kiderül, hogy rossz embereket tart, az házától és földjétől fosztassák meg örökre és házát és földjét adják el jámbor embereknek, ha nem nemes.

Gyanútlan személyek szabadságának ilymérvű megszorítása ellenkezett Pest vármegye jogfelfogásával. Annál mostohább bánásmódban részesülnek a tényleg gyanúsak. Gyanús, egy Kassichban is ismertetett 1765-iki rendelet szerint, ki az osztrák örökös tartományokba fokossal (clava ferrea) akar utazni; mért is letartóztatandó. A vármegye specziális gyakorlata szerint gyanúsak: a kik az országúton, hídakon, vámoknál, révéknél megszólíttatván, kilétüket megbízható módon nem tudják igazolni és az oly pásztorok, kondások, csikósok vagy ismeretlenek, kik ugyan e helyeken passzus nélküli lónak vagy szarvasmarhának birtokában találtatván, azt, hogy nem lopás útján szerezték, igazolni nem tudják. (Bűnösség vélelme.) A vármegye egy 1794-ben kelt, de az 1840-es években is még joghatályban levő közgyűlési határozata értelmében az ily személyeknek hivatalból való kikutatása, föltalálása esetén a szolgabírónak való átaladása, a mezei biztos kötelessége. A mezei biztost a gyanús személyek elleni írtó harczában a haramjahajhászó sereg (lovas hadnagyok és megyei katonák) segíti. Hogy ki a gyanús, azt az 1794-iki 4052. számú ú. n. országszéki rendelet,⁰ melyet a helytartótanács az egybegyűlt fő- és alispánok és kerületi kapitányok meghallgatása után bocsájtott ki, 55. és 56. §§-ában mondja meg: "mindazok, kik hejehuja életet élnek s magukat és a hozzájuk tartozókat erejük fölött piperésen ruházzák; ezeket fel kell jegyezni és adattassák tudtokra nékiök, hogy ők gyanús embereknek tartatnak. Házuk váratlanul és gyakran, hol nappal, hol éjjel, vizsgáltassák meg s ha otthon nem találtatnak, mihelyst hazaérkeznek, szoríttassanak, hogy adják elő: miért és hol jártak." Ezt a rendeletet több későbbi így az 1800. évi 2521, az 1806. évi november 28-iki 17057. és az 1819 július 6-iki 31018567. sz. leírat is fenntartja hatályában, ámde a vármegye nem mindig tiszteli a leíratokat. Deák Ferencz szerint, ha kipuhatoltatott, ki lehetett a vétkes, megszünik a nyomozó hatóság tisztje, ekkor már bizonyos személy ellen dirigáltatván a gyanú. A vármegyének fönt hivatkozott közgyűlési határozata szerint is: a mezei biztosnak tilos nyomozat során a vallatás. De a tilalom csak papiron marad. A városok tanácsai és községek elüljárói is vallatnak és pedig testületileg. (Bizottsági vallatás). A nyomozat nem mindig állítható szembe a vizsgálattal.

A vizsgálat elrendelhető: a) nyomozati adatok alapján; b) ha nyomozat nem volt: feljelentés alapján. A hivatkozott országszéki rendelet szerint "az árulkodó jelentse be nevét és névtelen feljelentés nem ok az eljárásra." Tiszti vizsgálatot rendelhet: 1. a kisgyűlés vagy közgyűlés; 2. az alispán. Pótvizsgálatot ezeken kívül a törvényszék. Megokolni csak kivételkép szoktak, de e tekintetben ellentétben a ". század joggyakorlatával - a följelentett személy becsületére és hírnevére nézve előnyös körülményeket gyakran emelik ki. A nyílvános vizsgálat eszméjét Kossuth Lajos pendíti meg. A gyakorlat nem ismeri. Megvalósítására az 1842-ki ú. n. büntetőtörvényszolgáltatási eljárásnál sem lehetett gondolni. Régi törvényeinkben sem fordul elő. Az 1655: XXXVIII. t.-cz. ama kitétele, hogy "evidens inquisitio", az összefüggésből kivehetőleg nyilvánvaló megállapítást jelent, és nem nyilvános vizsgálatot, a mint ezt - a Márkus-féle Törvénytár szerint - Kolozsváry-Óváryék hiszik. Foganatosítják a vizsgálatot első sorban és kiválólag a törvényes bizonyság (legale testimonium), azaz a szolgabíró esküdttársával együtt. Judlium cum jurassore. (Az 1843-iki javaslatokban is így volt tervbe véve.) Más vármegyékben, úgy látszik, a tiszti ügyész. Akadály esetén csak a szolgabíró, vagy csak az esküdt. A pusztában elfogott gyanús személyek ellen a mezei biztos, ha egyúttal tiszteletbeli esküdt. Kivételesen a tiszti ügyész. Bonyolult ügyekben, különösen, ha a kihallgatandó személyek száma rendkívül nagy: bizottság. Úri székeknél az úriszéki ügyész. De ez a szabály is csak elvben áll, mert, a mint az 1843. évi szeptember 1-i országos gyűlés elnöke megjegyezte: a szolgabíró sok helyütt méltósága alatt valónak tartja a benevolumokat megtenni, hanem esküdtjére, vagy holmi hányt-vetett tolvajkergető komisszáriusokra bízza, már t. i a legtöbb vármegyében.

A panaszolt visszaéléseknek főoka a kor különös jogfelfogása, melynek jellemzésére mi sem alkalmasabb, mint az az eset, mikor Vuchetich 1819-ben kikelvén a kínvallatás ellen: Szlemenich pesti jogtanár, utóbb a magyar tudós társaság által kiadott tanulmányában azt írja, hogy "mi sem tilalmazhatja, hogy a vallató bíró a vallani nem akaró rabnak makacsságát sanyarúbb tömlöczvel, vagy mértékletes veréssel meg ne zabolázza." Az ily vallatást nevezték ebben a körben "benevolum examen"-nek. Az oly könyvről pedig, a milyen - az előadottak szerint - Szlemeniché volt, Fabriczy Samu azt írja az 1837-iki Figyelmezőben, hogy az azt végtől-végig átható humanitás szelleme a legjelesebb munkák sorába helyezi. A visszaélések száma aránylag csekély. Az 1791-iki törvény értelmével még a köztisztviselők sincsenek tisztában. A Csepcsányi-féle kínvallatás miatt kérdőre vont táblabíró pl. 31 évvel az 1791-iki törvény életbelépte után (alkalmasint fölös óvatosságból) nem ismeri ugyan el, hogy a vádlottat arczul ütötte, "jóllehet", úgymond "a Praxis Criminalis II. R. 8. ágazatja szerint a vádlottat tortura által kényszeríthettem volna az ellopott tulajdon hová lett elrejtésének a kivallására." Ugyanígy a 2273/1795. sz. ügyben, hol a lólopással gyanusított a további veréstől való félelmében önkezűleg vetett véget életének. A panaszlott azzal védekezik, hogy 16 korbács a hazugság megengedett büntetése. A panasz rendszerint csak pofozás és botozás megtorlására irányul (4413/1790. Csepcsányi). Így a 4283/1809. sz. Telsoffer S. ügyben az a panasz, hogy egy álló hónapon át nap-nap után pofozták. Ilyenkor a vizsgálat, melyet kis- vagy közgyűlésileg kell elrendelni, nemleges eredményre vezet. Így (4378/1842. sz.) Kiss János ügyében is, hol a rendőrlegények maguk sem tudtak az esetről. - Bis repetita placent!

Gúzsbakötést csak elvétve panaszolnak. Kínvallatás egyébként a vizsgálatot sok esetben megelőzött községelüljárósági nyomozás során sem ritka. Itt-ott természetesen nagyobbszabású visszaélések is fordultak elő; így egy 1825-iki percsomó szerint a tűzhalmi pusztán megejtett zsiványüldözéskor. Szalay alszolgabíró ugyanis Földváry Gábor szolgabírót arról értesítette, hogy a tűzhalmi csárdában birkafüleket talált, melyeket jelentéséhez csatolt. (E birka-fülek még ma is ott vannak félig rothadt állapotban.) Földváry itt "botoztatással, valamint 311pofozással" veszi ki a benevolumot. A botozást a megyei katona, a pofozást, hajtépdesést, földreteperést a szolgabíró maga eszközli, még pedig - nyilván a nagyobb hatás kedvéért - a vizsgálatra itélt fiainak jelenlétében. Három heti sanyargatás után a gyanusított magára vállalja a bűnt. Később József nádor parancsára vizsgálatot tartanak a kínvallatók ellen, a kik a Praxis Criminalisra való hivatkozással "négy jogszerűleg kirótt pálczaütés"-t ösmernek be. A törvényszéknek a föntiek szerint kínvallatott Szedlák elleni lopási ügyében hozott itélete a kínvallatás útján kicsikart beismerést elfogadja, illetve nem tekinti semmisnek.

Az inquisitio (vizsgálat) befejeztével a szolgabíró (judlium) a bűnper összes iratait species facti, azaz az ügynek összes részleteit megvilágító "esetírás" kiséretében átküldi a fiskálátusi tisztségnek. A fiskus ez iratok alapján "írásbeli véleményt" készít. Ez a vélemény nagyjában megegyezik a mi bűnvádi perrendtartásunk alapján beadatni szokott vádírattal, ill. ügyészi vádelejtéssel, mivelhogy a rendek ennek alapján hozzák meg inactionáló, azaz perbeidéző, levelestárbatételt rendelő, azaz megszüntető, avagy pediglen "az ügy bővebb felderítése czéljából szükséges további investigatiót, vagy inquisitiót", esetleg (litis pendentiae kifogás alapján) felfüggesztést rendelő határozatukat. Látszólagos megegyezésük ellenére, a régi és új vádaláhelyezési eljárás teljesen ellentétes alapon épül. Ma a vádtanács - mert ez illetékes a most felsorolt végzések hozatalára - csak az esetben hozhat a perbeidézéssel azonos hatályú vádaláhelyező végzést, ha a vádló indítványozza. Ellenben Pest vármegyének negyvennyolcz előtti joga szerint a perbeidéző határozatnak nem előfeltétele a vád, a mennyiben igen sok oly esetet láttunk, melyekben a vádló egyszerűen "a tekintetes karok és rendek bölcs belátására" bízta: "mi légyen a per további sorsa" és mégis perbeidézték a terheltet. Minthogy pedig a vádelviségnek úgyszólván alfája és omegája, hogy "vád nélkül nem lehet bíró", világos, hogy Pest vármegye eljárását vádelviségen alapulónak nem lehet mondani.

A perbeidézési eljárás foruma tekintetében a század eleje óta egészen negyvennyolczig mindig változik a gyakorlat. A század elején az esetek egy részét már a kisgyűlés intézi el, különösen az ú. n. nemtelenek elleni kisebb sulyú pereket. A kisgyűlés tagjai Pest vármegyében a szolgabíró, esküdt, tiszti ügyész és két jegyző. Ezeken kívül még soknak van megjelenési joga. Már a 30-as évek elején van rá eset, hogy nemes embert helyeznek vád alá kisgyűlésileg. A negyvenes évek elején a kisgyűlés rendszerint "határozati tervezet"-et terjeszt a közgyűlés elé nemesek ügyében. De sok nem nemes ember ügyében is a közgyűlés dönt. Ezt a rendszertelenséget óhajtja megszüntetni Pest vármegye 1846. évi. 6297. sz. határozatával: "A fentálló bűnvádi gyakorlat szerint a nemesi kiváltságban élő egyének ellen bűnkereset egyedül a közgyűlés által lévén elrendelhető, annak megvizsgálása: elégséges oly adatok vannak-e, melyek a bűnkereset alapját tehetik, ugyane helyre tartozik. Miután ennélfogva bűnvádi esetek körül tett tiszti vizsgálati iratok a közgyűlésnek különben is előterjesztetnek, a KK. és RR. az e részben előleges véleményezéseknek szükségét fennforogni annál kevésbé látják, mivel ezen a személy és vagyonbátorságot érdeklő kötelességöket közvetetlen önmaguk is a legnagyobb figyelemmel kívánják teljesíteni. Ennélfogva kijelentik és elhatározzák, hogy a nemesek bűnvádi ügyét tárgyazó iratok egyenesen a közgyűlésen lesznek megvizsgálandók. Utasításul adván egyúttal a jegyzői tisztségnek, hogy a közel mult évi 5821. szám folytán véleményezés végett a törvényszék elibe utasított vizsgálati irományokat a közgyűlési tárgyak lajstromába iktassa és azokat legközelebb terjeszsze elő." Itt jegyezzük meg, hogy a rendek még ugyanazon a közgyűlésen 6456. szám alatt, Hentaller Károly ócsai postamestert perbeidéztetni rendelték a büntető törvényszék szakvéleménye alapján.

A közgyűlések bűnügyekben folytatott tanácskozásainak módjáról csak annyit tudunk, hogy az egész populus, szóval egész megyebeli nemesség részvételével folytak le. És ha volt is benne igazság, hogy "ott, hol hg. Esterházynak csak annyi a votuma, mint a legutólsó bocskorosnak, ott a votisatio systemája et in theoria, et in praxi merő képtelenség jellegével bír" - a rendek mégis ragaszkodnak az általános, egyenlő, közfelkiáltással gyakorolt szavazati jog rendszeréhez és pedig annál is inkább, mert a bocskoros proletárok az akkori közlekedési viszonyok mellett csak nagyritkán tudtak a rezidencziába fellátogatni és ha megjelentek is, akkor sem tudtak befolyásra szert tenni abban a vármegyében, melyben Kossuth Lajos, Zsedényi Edvárd, Széchenyi István, 312Dessewffy Emil és Aurél, Prónay Albert, Földváry Gábor, Eötvös József, Nyáry Pál, Réső-Ensel Sándor, Ráday Gedeon, Szentkirályi Móricz és hozzájuk hasonlók mérték össze szellemök ragyogó fegyvereit. Ezekre a pesti közgyűlésekre gondol Ferencz király udvarának bizalmasa, Wirkner Lajos, a midőn utóbb magyar fordításban is megjelent "Éleményei"-nek 23. lapján kifejti, hogy, ha a nemesség néha-néha vissza is élt szinte korlátlannak mondható hatalmával, annyi kétségtelen, hogy "hatalma honszerelménél sohase volt nagyobb."

A negyvenes években sok vármegye a honorátiorokat (tudósokat, művészeket, diplomás embereket) közgyűlési szavazati joggal ruházta fel. Ebben a nagy horderejű kultúrális reformban is Pest vármegye volt a vezér.

Teljesen elfeledik a Hk. III. Rész 2. czímének abbeli kijelentését, hogy ha a populus (Werbőcianus) két részre oszlanék, akkor a józanabb és előkelőbb rész határozata áll meg; józanabb és előkelőbb résznek pedig azt tekintetik, a melyben a méltóságra és tudományra nézve ismertebbek vannak. Ennek ellenére a szavazás közfelkiáltással történik és pediglen az 1819. évi, az ország összes törvényhatóságához intézett helytartótanácsi tilalom után is. Ebből majdnem komoly bonyodalom származott Pest vármegye és a helytartótanács között 1837-ben, a mikor Kossuth Lajos letartóztatása miatt a rendek a kormány eljárása elleni tiltakozó felirataikat közfelkiáltással fogadták el, a mit a helytartótanács rosszalt, a rendek azonban a Hk. I. R. 4. és 9. czímjére hivatkozva, felíratukban törvényesnek minősítettek.

1831-ben Perezel Móricz nemes ifjú Pesten az Ujépületben állomásozó 5. sz. cs. kir. pattantyús (tűzér) ezred katonaságát arra akarta bírni, hogy a Paskievics tábornok vezérlete alatt Lengyelországba rohanó orosz hadakat tartóztassák föl szabadságtipró útjokban. Az ezredkormány Perczelt a kaszárnyában letartóztatta. A rendek Perczel anyjának, Perczel Gábornénak folyamodására felszólították a hadi kormányt az ifjú szabadlábrahelyezésére. Majd József nádor főispánt kérik meg, járna el az ügyben. A nádor, ki első nejének: Alexandra Pawlownának halála óta négymillió korona évi zsoldot húzott az orosz udvartól, úgylátszik nem merte, vagy nem akarta egész befolyását latba vetni a czárnak épen nem kedves ügyben; másrészt azonban vármegyéjének rokonszenvét sem akarta eljátszani, miért is Perczelnek szabadlábra helyezését ugyan nem, de letartóztatott állapotban való átszállítását a vármegye fogházába rövidesen kieszközölte. Minthogy azonban "Pestben minden jog a közgyűléstől ered," a rendek nem sokat törődtek a nádornak hangoztatott oroszbarát érzelmeivel, hanem - Nyáry Pál vicefiskális úr véleményes jelentése alapján - szabadlábra helyezik Perczelt. S megszüntetik a hadikormány feljelentésére Perczel ellen titkos összeesküvés czímén indult ügyet, mivel a Perczel lakásán Zlinszky szolgabírótól foganatosított házkutatás alkalmával fegyverek nem találtatván, Perczel nem gyanusítható.

A "Kossuth Lajos Ur Inasa" kitétellel megjelölt ügynek részleteivel az érdekelt személyek, de az ügynek politikai és jogtörténelmi fontosságára való tekintettel is bővebben kell foglalkoznunk. Szálai Kossuthnak 1842-iki Nyáry-féle ú. n. büntetőtörvény szolgáltatási eljárás és a botbüntetés eltörlése mellett kifejtett szereplésére vezetnek vissza. Kossuth 1842-ben a Szép-utcza és Zöldkert-utcza sarkán özv. László Józsefné házában, az Almásy-kerttel szemben lakott. A kert falán minden reggel Kossuth becsületét sértő rajzok és felíratok jelentek meg. A város legkülönbözőbb házainak falán is megismétlődtek a gyalázkodások, melyek ha Kossuthot nem is, de Kossuthnét csakhamar kihozták a béketűrésből. Így hát a granátosoknál 10 éven át szolgált inasukat, Neuser Józsefet bízták meg az éjjeli őrtállással, meghagyván neki, hogy a tettest, ha lehet, kézrekerülés esetén vigye be a László-ház udvarába, reggel pedig adja át a hatóságnak. Neuser az Almásykert házmesterével, Mór Istvánnal szövetkezvén, november 27-ére virradóra elfogta és csak alapos elagyabugyálás után akarta bevinni a tettest a mondott ház udvarába, a mikor is a kaput nyitó házmester lámpájánál szinte megrémülve ösmerte fel Kossuth szomszédját, Hindy János ügyvédet, a ki a Kossuthtal ellenkező követ fujó "Nemzeti Ujság" cz. lapnak volt a segédszerkesztője. Hindy bírói úton és pedig nem az ügyben illetékes megyei törvényszéknél, hanem az itélőtáblánál, mint elsőfokú hatóságnál, keresett elégtételt, politikai bűncselekménynek vélvén minősíthetni ezt az épességgel nem politikai tettet. Hogy pedig a tábla mindjárt ab ovo Kossuthot 313tekintse tettesnek, Neusert pedig a tettért csak félig-meddig felelős eszköznek: alperes neve helyére azt a kitételt írta: ,,Kossuth Lajos Ur Inasa."

Hindy a kir. ügyigazgatóságnak és itélőtáblának Kossuthtal szemben már a "Törvényhatósági Tudósítások" alkalmából is megnyilvánult "jóindulatá"-ban bízva, azt remélte, hogy a cselekményt ezúttal is félreminősítik. Kossuthnak kijutott a támadásokból. Ellenfelei az elagyabugyálást Kossuthnak abbeli kijelentése ellenére, hogy erre nézve nem adott utasítást, neki tudták be bűnül, s hatalmas argumentumot véltek így kovácsolhatni a Kossuth által szükségtelennek és károsnak hirdetetett botbüntetés eltörlése ellen. De a helytartótanács nem intézkedett az ügynek itélőtáblai tárgyalása iránt, csak annyiban járt a politikai érdemeket szerzett Hindy János kezére, hogy a "Kossuth Lajos Inasa" elleni ügy soronkívüli tárgyalását hagyta meg a vármegyének. Minthogy azonban a nádor egyben az iratoknak itélet után való felküldését is elrendelte, a törvényszék, fölös óvatosságból, az itéletbe is szószerint vette be a vádlott vallomását. E szerint az őrtállásra főleg Kossuthné adott utasítást; az elagyabugyálásra pedig senki. A törvényszék, "mérlegelvén a mérlegelendőket", Neusert csak egy hónapi fogházra itélte, egyben Egressy főügyészt utasította, hogy a közgyűlésnél Hindynek perbeidéztetése iránt tegyen indítványt. Ezzel szemben Egressy - a ki a Neuser-féle ügy tárgyalása alkalmával Hindynek még a kihallgatását is ellenezte volt - a Praxis Criminalis vonatkozó rendelkezéseire való hivatkozással, a törvényszék utasítását törvényellenesnek kimondani, az ügyet pedig megszüntetni kérte. Ezen az óriási izgalmak között lefolyt közgyűlésen Kossuth maga nem jelent meg, a rendek pedig, gróf Széchenyi István meghallgatása után, Egressy indítványát fogadták el.

A közgyűlés összes perbeidézést rendelő végzései közül legnevezetesebb az, melyet Kossuth Lajos házassága alkalmából hoztak. A lelkiismereti szabadság érdekében megindult küzdelemben, mint látni fogjuk, megint Pest lett a vezér. Egy 1841. évi január 14-iki kisgyűlési bejegyzés szerint Fáy András, Ráday Gedeon, Szombathelyi Antal és Szentkirályi Móricz táblabíró urak azt jelentették a vármegyének, hogy január 9-én Kossuth Lajos úr megtisztelte őket Meszlényi Teréz kisasszonynyal kötendő házasságának nászságával. Ez alkalommal Fleitinger prépost, a belvárosi plébános, a vőlegény kérelme ellenére, megtagadta mind a templombeli, mind pediglen a menyasszony házában való esketést. Estvéli 7 órakor a nászsereg az említett prépost parochiális házához hajtatott, a hol a prépost úr, káplánjaitól környezetten egy oldalszobában levő terített asztal mellé állt. Erre a nősző pár a prépost úr előtt vőn állást. A prépost pedig áldás, imádság, de sőt keresztvevés nélkül, ünnepélytelen, egykedvű hanyagsággal jelentette ki a nászsereg előtt, hogy a kihirdetés megtörtént, házassági akadályról nincsen tudomása; majd pedig - rövid esketés után - hogy az előtte történt házasság valóságosnak s mind a házasság, mind pedig a netán születendő magzatok törvényeseknek tekintendők.

Az ügy előzményei közismertek. A katholikus papság vegyes házasságok esetén reverzálisokat követelt. E miatt országszerte, de az országgyűlésen is nagy volt az elkeseredés. Minthogy az 1647. évi X. t.-cz. a vallás szabad gyakorlatát biztosító törvényeket és rendeleteket megsértő egyéneket csak az esetben engedi - és pedig 600 magyar forintban való elmarasztalással - büntetni, ha előbb alispánilag, törvénysértő cselekedetök jóvátételére, hiába hívattak fel: a közgyűlés megbízza Dubraviczky alispánt, intené meg Fleitingert, hibájának jóvátételére. Fleitinger az intelemre azzal felelt, hogy az áldást egyházi fölöttes hatóságától nyert utasításához képest tagadta meg, mire a rendek - Horarik káplán szabadelvű felszólalása után - Egressy főügyész útján Fleitingert közkereset alá venni, azaz perbeidéztetni rendelik. Majd, arról győződvén meg, hogy a herczegprimás is magáévá tette az áldást megtagadó püspöki rendeleteket: 1842 június 8-án a herczegprimást is vád alá helyezik. Erre az ország igen sok vármegyéjében perbeidéztetik az áldást megtagadó papokat. E pereknek a nádor "bölcs belátása" akként vet véget, hogy valamennyi megindított bűnper iratait a helytartótanács mint igazságügyi főfelügyeleti hatóság útján felkérvén, gondoskodik arról, hogy azokat a bűnper folytatására illetékes hatóság meg ne találhassa.

Politikai és nem politikai vonatkozásait tekintve, főfontosságú, mert kis híjján majdnem kanczellárválságot vont maga után 1846-ban, a hirhedt 314adminisztrátor-rendszer elleni küzdelem idején, az az ellentállás, melyet a váltócsempészség miatt letartóztatott Khon Márk ügyében fejtettek ki a rendek a király nevében intézkedő bécsi kanczellária bírói parancsaival szemben. A rendek a sok milliós kárt okozó bűnbanda főtettesét, kevéssel a beérkezett jelentések után elfogták és a vármegyének nem a legnagyobb kényelemmel berendezett fogházába helyeztetni rendelték. Kevéssel utóbb Khon Márk hozzátartozói, Nyáry Pál alispán szóbeli közlése szerint, egy Nyáryhoz közelálló hölgy megkörnyékezése útján arra akarják bírni a tisztakezűsége révén szinte istenített alispánt: hatna oda, hogy a közgyűlés a rabot kezesség mellett szabadlábra helyeztesse. A megvesztegetési kísérlet épen nem kívánt eredménynyel végződvén, Khon Márk - befolyásos összeköttetései révén - Bécsben, a kanczelláriai hivatalban tett szert hatalmas pártfogókra. Az ez időtájt Bécsben gúnyosan "Rákóczy"-nak csúfolt nádorfőispánnal amúgy is meglehetősen feszült viszonyban élő kanczellária meghagyta ezért a vármegyének, hogy Khon Márk további befogatásával tüstént hagyjon föl. A rendek azt felelik a kanczelláriának, hogy, ha az osztó igazság követelendi, törvényadta minden jogukkal fognak élni és pedig tekintet nélkül a leiratban foglaltakra. A király rosszalását fejezte ki a történtek fölött; a rendek tiltakoznak Bécs beavatkozása ellen. Erre a kanczellária Khon-nak azonnali szabadlábra helyezését követeli; a rendek pedig Nyáry Pál törvényszéki elnök által készített s a közgyűléstől majdnem szószerint elfogadott felíratban kifejtik elvi álláspontjukat. A vita során lemondott Prónay Albert főispánhelyettes állása Földváry Gáborral töltetvén be, csak fokozódik a rendek elkeseredése, mert a kanczelláriától beérkezett esküminta szerint a főispánhelyettesnek arra kell tennie hitet, hogy hivataloskodásának egész idején "a Habsburg-ház barátainak barátja, ellenségeinek pedig ellensége lészen." Az eskükérdés Kossuthnak a nádor-főispánnal történt tárgyalása után, úgy a hogy elintéztetvén, a Khon-ügy közgyűlési tárgyalásaiban Kossuthon kívül báró Eötvös József, Réső-Ensel Sándor, Ráday Gedeon és Szentkirályi Móricz és pedig lángszavuk elragadó erejével fejtik ki a rendek igazát. Kossuth gyönyörű szónoklatából csak néhány összefüggéstelen mondat maradt ránk. Így hát csak annyit jegyzünk meg, hogy a nemzet alkotmányait letiporni akaró kormánynak bizalmatlanságot szavazott, mert a Khon ügyében tanusított eljárása törvénytelen. Kossuth okfejtését a "legnagyobb magyar" igyekezett megdönteni, a termet színültig megtöltő nézőség és hallgatóság folytonos nemtetszés-nyilvánításaitól kísérve. A rendeknek az adminsztrátori rendelettel szemben elfoglalt álláspontja miatt amúgy is kényes helyzetbe jutott nádor-főispán távol tartotta magát az egész vitától, mely végül a vármegyének a kanczellária fölötti teljes és tökéletes győzelmével végződött.

A pestmegyei közgyűlés hatásköre nemcsak a perbeidézés tárgyában való döntésre, hanem az ú. n. erkölcsi büntetések (dorgálás, bűnvádi eljárás, feltételes felfüggesztés) kimondására, de sőt vigilans oculus "vigyázó (őr) szem" elrendelésére is kiterjedt. Ez esetben meghagyatik az ez úttal még szabadlábon maradt vádlott mindenkori lakhelye szerint illetékes hatóságoknak, hogy folytonosan vigyázó szemmel kisérjék (vigilanti oculo servent), helytelen viselkedése esetén pedig tegyenek jelentést a vármegyének, stb.

A közgyűlésnek feltételes elitélést kimondó határozataiból közöljük a következő, 1816 Szentmihály hó 27-ki kelettel 3743. sz. a. hozott határozatot: "Af. esztendei 2970 sz. a. közölt abbeli végzésnek felolvastatása alkalmatosságával, mely által t. i. ifj. Beleznay Sámuel úrnak az általa végbevitetett, többrendbeli excessusok végett megfogattatása meghatároztatott. Előadatott királyi tanácsos Keselökői Majthényi Károly úrnak mai napon benyujtott abbeli folyamodása, melyben azt kérte, hogy az említett ifjú gróf, a ki az indulatjai által elragadtatván, a tárgyalt excessusok végett fogházban tétetett, leginkább azért, hogy mint különben is közelről való atyafia, az általa félbeszakasztott tudományait a folyamodó úrnak igazgatása és felvigyázása alatt folytathassa, kezességre a fogházból szabadon bocsájtassék. Minthogy továbbá a többször említett ifjú, megbánván cselekedeteit, a megjobbulásra tökéletes reménységet nyújtana, az eránt is esedezett, hogy az ellene rendelt fiskálisi actio függesztessék fel: az előhozott ebbeli környülállások leginkább a tekintetből, hogy a folyamodó királyi tanácsos úr a többször említett grófnak jobbra leendő vezérlésit magára vállalván, nemcsak megjobbulása eránt az egybegyűlt rendeknek reménységet 315nyújtott, hanem azon következések eránt is, melyektől tartatván, megfogattatása elrendeltetett, a felelés terhét magára vállalta: Királyi tanácsos úr kezességére előbbeni szabadságában leendő visszahelyezése meghatároztatott. Egyszersmind pedig az ellene rendelt fiscálisi actionak további folytatása felfüggesztetett és ahhoz képest az ügyészi tisztség a jelen való végzésnek kiadása mellett utasíttatni rendeltetik."

Mind ebben, mind sok más hasonló esetben is a közgyűlés a bár bűnös, de csak pajkosságból, negédességből bűnözött, jobbára fiatalkorú terhelt ellenében megjobbulás reményében, felfüggeszti a továbbiakat. Ha, a mint az nincs kizárva, a többi vármegyék közgyűléseinek is olyan volt a gyakorlata, úgy fényes beigazolást nyer a büntető jogtudomány abbeli tanítása, hogy a feltételes elítélést XIX. százádeleji joggyakorlatunk ösmerte. A szóban forgó esetnél maradva, a ma angol rendszerűnek mondott feltételes elitélési alakulatnak minden kellékét megtaláljuk a fönti határozatban, a mennyiben sem a próbaidő tartamát, sem az ezúttal még elengedett büntetés mérvét meg nem határozza a végzés, és probation officert, patronust rendel a kiskorú terhelt erkölcseinek ellenőrzésére. Pedig ez a határozat 1816-ban kelt, Angliában pedig Hill recordernek Birminghamban való fellépte, azaz 1842 előtt, tulajdonképen azt sem tudták, mi fán terem a föltételes elitélés. És a feltételes elitélést csak az 1877. évi probation of First offenders Act szabályozta akként, hogy recognizance, azaz kezesség esetén van helye felfüggesztésnek.

Miss Pardoe, a költői lelkületű dilettáns írónő, a ki a 30-as évek végén hazánkat és Pest vármegyét is beútazta, Magyarországról írott művében a patronagenak egy, annak idején közfeltünést keltő példájáról emlékezik meg. Gyilkosság miatt a vármegye fogházában letartóztatott gróf Beleznay fiacskájáról van szó, a kit a jóságos lelkű palatinusné kiragadott romlasztó környezetéből, nevelését idegen országokban lakó becsületes emberekre bízva. Ennek a Pardoet is méltán megdöbbentő különös intézkedésnek okait könnyű megtalálni a levéltárban: A Beleznay családnak alig volt tagja bűnkereset nélkül. Gróf Beleznay Sámuel ellen 1808-ban szolgájának kegyetlen megverése, 1815-ben apjának lelövéssel való fenyegetése, pár évvel utóbb apjának hasbalövése, az apjának segítségére siető Jalsovitzky árendásnak pedig fejbelövése miatt indul meg az eljárás. Gróf Beleznay Károly ellen 1837-ben viszont azért, mert vagyonának gondviselőjét, Sztrokay táblabírót "jó kedvében" le akarja lőni. Az egyik gróf Beleznay özvegye ispánjával fajtalankodván: a vármegye megindítja ellene az eljárást. 1837-ben pedig a vármegye fogházában letartóztatott s közmunkát megtagadó gróf Beleznay ellen azért kell az eljárást megindítani, mert a czellájában, az udvari kapitány (fogházigazgató) kiséretében megjelent börtönészt - azért, mert belépéskor nem vette le a sapkáját - félig holtra verte.

A XIX. század első felében nyolczféle bíróság itélkezett a vármegye kebelében: 1. Pest Pilis és Solt törvényesen egyesített vármegyék törvényszéke és pedig a vármegye területén lakott, vagy tettenért nemes és nem nemes vádlottak fölött egyaránt; 2. az akkor még a vármegye kebelébe tartozó Pest és Buda szabad királyi városok bírósága, a nemesekre ki nem terjedő hatáskörrel; 3. a fővesztő hatalommal bíró úrszékek, jobbágyok és zsellérek ügyeiben; 4. nyombanitélő hatalmú törvényszékek a vármegyének mind az öt járásában, a helytartótanácstól a felség jogán esetről-esetre engedélyezett egy-egy évi időn át; 5. a szolgabíró (judlium) nem nemesek kisebb súlyú bűncselekményeire kiterjedő hatáskörrel; 6. az oly szomorú hírnévre szert tett kir. itélőtábla, politikai perekre kiterjedő hatáskörrel; 7. a hadbíróságok; 8. a budapesti tudományegyetem büntetőtörvényszéke (Sedes Judiciaria Universitatis Hungaricae) egyetemi polgárok közönséges bűncselekményeire kiterjedő hatáskörrel. (1824. 104. sz. a. Harvágy József orv.-növ. ellen, szerencsétlen gyógyítások; 1833. évi 1089. sz. Haberle K. egyet. tanár meggyilkolásával vádolt Márkus László, IV. évi orv.-növ. ellen.)

E bíróságok közül Pest-Pilis és Solt törvényesen egyesített vármegyék törvényszéke érdemel legnagyobb figyelmet. Ennek a század elején, a hivatalos kiadványokon is rendszerint előforduló neve: Gonosztevőket itélő törvényszék, majd rabokat itélő törvényszék. A 30-as évek végén már fenyítő- vagy büntető-törvényszék. Székhelye Pest, szabad királyi város, nevezetesen annak kuriális háza; néha kivételesen, így az 1831. évi epemirigy-nyavalya alkalmával kitört lázadás 316idején (1831. évi 229) egyúttal Vácz is. A törvényszék negyedévente, a szükséghez képest körülbelül 3-4 hétig itélkezik. Ezt az 1618. évi XIV. t.-cz. tette kötelezővé, kimondván, hogy óvakodni kell, hogy az ország lakosai a törvénykezési időszakokon kívül törvénytállásra kényszeríttessenek. Hogy ez a gondoskodás mennyire káros volt a sokszor ártatlanul letartóztatott rabszemély jogaira nézve, azt nem kell külön kimutatni: Mária Therézia 1768 február 1-én kelt rendelete szerint Causarum criminalium et civilium revisionales Sedriae toties quoties necessitas exigerit, celebrentur, szóval annyiszor kell törvényszéki ülést tartani, a hányszor a szükség megkívánja, de a nőkirálynak sok tekintetben retrográd irányú intézkedései mellett ép ez a humánus tartalmú az, mely legkevésbé tudott gyökeret verni. A helytartótanács 1817. évi január 17-én 427. sz. a. kelt rendelete utasítja ugyan a vármegyéket, hogy közgyűlési napokon ne tartsanak törvényszéket, ám e határozat betartása, különösen Pest vármegyében, a hol a gyakorlat szerint is csak birtokos lehet bíró, igen bajos volna, mert a birtokosságot nem igen lehet arra kötelezni, hogy a gyakran amúgy is túlhosszúra nyújtott közgyűlési napok letelte után még heteken át a városban maradjon.

A törvényszék tagjainak száma tekintetében nem tudtunk megbízható adatokat találni, de annyit mégis meg lehetett állapítani, hogy elnöke a vicispánok egyike, közbírái pedig az ú. n. törvényszéki táblabírák, kiket Pest vármegyének specziális joga szerint a főispántól kinevezettek közül a közgyűlés választ. Ezenkívül tagjai a közgyűlésnek a vármegyei tisztviselők és vármegyében levő polgári bíróságoknál conditio sine qua nonként megkívánt törvényes bizonyság (legale testimonium), azaz egy szolgabíró és az ő esküdttársa.

1846-ban - minthogy a helytartótanács utasította a vármegyék főispánjait és helytartóit, hogy a törvényszéki elnöki hatalmat magukhoz ragadni iparkodjanak - Kossuth és a többségben levő ellenzék közgyűlésileg tiltakoznak e törvénytelenség ellen. Az idevonatkozó följegyzések tanúságaként az ép akkor lelépett Prónay Albert - főispáni helytartó 9 évi hivataloskodása alatt mindössze is csak egy ízben elnökösködött, de annyi kétségtelen, hogy 1834-ig a főispán elnöksége igen gyakori. A nádor-főispán 1834-ben alkotmányos érzületének kiváló jelét adta, a midőn a rendek abbeli kérelmét, hogy maga helyett törvényszéki elnököt rendeljen ki, arra való hivatkozással tagadta meg, hogy ez merőben a rendek joga. A helytartók elnöksége fölötti vitában egyik táblabírónak, úgy látszik, Réső-Enselnek a felszólalása után, Kossuth Lajos fejtette ki a kormány álláspontjának helytelenségét. A jogtörténeti vonatkozásokban gazdag beszéd, sajnos, csak igen kivonatosan maradt fenn. A vitának diszkrét előzményeire és a rendeknek József nádorispánhoz való viszonyára vonatkozó sok érdekes adatot találunk Kossuthnak Wesselényihez intézett levelében.

Az eljárás kétféle: írásbeli (más szóval rendszerinti, formaszerinti, fiskálisi vagy büntető) és sommás (más szóval szóbeli rövid útu, kriminalis vagy fenyítő) per. Az előbbi nagyban egyezett az 1868: LIV. t.-cz. rendelkezései szerint tárgyaltatni szokott rendes polgári perekkel. Az ügyet a tiszti ügyész, mint actor (A) (felperes) és a védő ügyész, mint alperes (incattus (I) in causom attractus) pertárilag, periratok beírásával és haladékok kérésével tárgyalták (qui habet tempus habet vitam), a miért egyik-másik bonyolult ügy 8-10 év mulva került csak elsőbírói döntés alá. A másikat, a rövid útu pert ezzel szemben élőszóval tárgyalták, a mostani főtárgyalások módjára, csakhogy a tanúkat és feleket nem igen faggatták, hanem csak meghitelesítették, authenticálták. Ám az authenticatió nem megesketés, hanem megkérdezés alapján adott abbeli kijelentés, hogy az inquisitió (vizsgálat) során felvett és itt a törvényszéken felolvasott vallomás helyesen van felvéve. Sommás úton tárgyalták a törvény szerint 3 évnél súlyosabb büntetéssel nem sujtható bűncselekményeket. Nemesek ügyét ez esetben is csak jegyzőkönyvbe foglalt beleegyezésök esetén. A többi (főbenjáró) pert írásban tárgyalták. Az írásos per előfeltétele a rendek gyűlésén hozott határozat és illetőleg ennek alapján a tiszti ügyész kérelmére az alispántól előterjesztett citatoriae (alispáni perbeidéző levél) szabályszerűen igazolt kézbesítése:

Mindenesetre figyelemreméltó a bevezetés, mely szerint a törvényszék elnöke hivatalbeli szolgálatait ajánlja a kerítés czímén jogerősen már vád alá is helyezett vádlottnőnek és a befejezés, mely szerint "hivatalbeli kész szolgája az asszonynak." 1826-ban tehát a vádaláhelyezés még nem jelentett erkölcsi halált.

Ezek után lássuk a sommás, szóbeli pereket. Büntetőjogi, de alkotmányi szempontból is egyaránt fontos, vajjon nyilvánosan tárgyalták-e ezeket a bűnügyeket. Hogy az ügyek nyilvános tárgyalása nem volt országos szokás, az kitűnik abból, hogy az 1832-36-ki országgyűlés annaleseinek tanúságaként, ott több megyének a követei indítványt tettek a nyilvánosság biztosítása iránt. A királyi és hétszemélyes táblán azonban kétségtelenül nemcsak az előadás, hanem - a mint azt a Wesselényi-féle perben itélőbírói minőségben részt vett Szögyény-Marich László emlékirataiból tudjuk - a szavazás és annak megokolása a bírák részéről is nyilvánosan történt. Pest vármegye törvényszéke tárgyalásainak nyilvánosságára nézve teljesen megbízható adatokat nem találunk. Annyi azonban az 1841-ben és 42-ben kelt határozatok és felíratok alapján kétségtelen tényként állapítható meg, hogy Pest vármegyében 1777-ig nyilvános volt a tárgyalás. Egy 1842-ki közgyűlési jegyzőkönyvben pedig azt találjuk, hogy a rendek a törvényszékek nyilvános tárgyalási módját, ősi alkotmányunktól megköveteltnek mondják, mert az octavale judiciumok, a nádori bíróságok az Isten szabad ege alatt tartatván, a nép a körülfekvő halmokról hallgatta az igazság szolgáltatását, a miért is e halmok mindmáig "Hallom-halmok"-nak neveztetnek. Az is kétségtelen, hogy a XIX. század eleje óta a törvényszéki táblabírákat soha sem kötelezték a más vármegyékben kivétetni szokott ú. n. hallgatási eskű letételére. A kérdés egyébként - de lege lata az 1492. évi LXXIX., 1791. évi LXVII., 1486. évi t.-cz. és Albert király XXIII. czikkének bő értelmezést engedő rendelkezéseinél fogva nagy és szenvedelmes vita tárgya volt az alább jelzendő közgyűléseken. Tény azonban, hogy 1844-ben országszerte már annyi a híve a nyilvánosságnak, hogy József nádorispán azt a XIX. század betegségének minősíti.

Pestmegyét elsősorban a sommás perek nyilvános letárgyalásáért vívott titáni harczáért nevezték el "Vezérvármegyé"-nek. Az ezt megelőző országos mozgalmak idején nem egy ízben Zala volt a vezér. "A nyilvánosság jogáért vívott küzdelem Nyáry Pál főjegyző és Kossuth Lajos dicső nevéhez fűződik", olvassuk az egykorú följegyzésekben. Ám báró Eötvös József, Patay, Szentkirályi Móricz, gróf Ráday Gedeon és báró Bánffy Pál nevéről is csak kalaplevéve emlékezhetünk. A mikor a kormány parancsára minden rosszra kész kir. itélőtábla a szabad szónak még csak az említését is több évi fogsággal sujtotta, Nyáry Pál, a vármegyének akkor megválasztott főjegyzője, azt az indítványt terjesztette a közgyűlés elé 1841 június 8 vagy 9-én: mondanák ki, hogy a sommás pereket ezentúl nyilvánosság kizárása nélkül és védőügyvéd közbenjöttével fogják tárgyalni. A közgyülés az ügyet széleskörű bizottság elé utalja, melynek tagjai közé Kossuthot is beválasztották. Kossuth kevéssel az előtt indította meg a Pesti Hirlapot, melynek programmjában előkelő helyet foglaltak el a büntetőjogi reformkövetelmények. Alkalmasint Kossuthnak e tárgyban ab ovo elfoglalt álláspontjára, majd közgyűlési szónoklataira vezethető vissza, hogy az ügy a megye közönségénél kedvező fogadtatásra találván, Nyáryt utasították, hogy indítványát részletesen dolgozza ki.

Így jött létre a 28 §-ból álló bűnvádi perrendtartás, melynek czíme "Büntetőtörvényszolgáltatási eljárás." Erről a, helyszűke miatt itt nem ösmertethető 318megyei perrendtartási javaslatról csak annyit jegyzünk meg, hogy eltekintve attól, hogy a tárgyalások nyilvánosságát európai tág keretekben, az alaki védelem jogát pedig a mai kor színvonalát is messze meghaladó szabadelvűséggel szabályozza (már a letartóztatáskor kötelező a védőrendelés), az a mai 1896-ki bűnvádi perrendtartást sok tekintetben felülmulja, intézkedéseinek szabatosságával és czélszerűségével. Maga a király is hiába tiltakozott "a törvényhozói jogkörbe való avatkozás" ellen. A rendek a királyt "jobbágyi hódolattal" bár, de férfias önérzettel arra figyelmeztetik, hogy jogfelfogása merőben téves, mert jogukban áll a kérdést a Nyáry által óhajtott mederben szabályozni. Az erre leérkezett királyi dorgatórium csak olaj volt a tűzre. József nádor magyar nyelven írt "kedves atyámfiai" megszólítású levele pedig hatástalan maradt; mert a rendek a nádor-főispán úr atyai jóindulatáról tanúskodó első magyar levele fölötti örömükben elhangzott éljeneiket, a szokással ellenkező módon, ugyan jegyzőkönyvbe vétetni rendelik, de útjokról le nem térnek.

Időközben Széchenyi és Kossuth szembe kerülnek egymással. Erre nézve Széchenyinek a M. Tud. Akadémia birtokában levő eredeti német nyelven írt naplójegyzetei sok érdekes adatot tartalmaznak. Kossuth elleni kifakadásaiért majdnem fiskálisi actió alá vonják. A ,"Kossuth-liga" tagjai közül - így titulálja a nyáristákat - Patay a leghevesebb. Széchenyi és Zsedényi (a későbbi aulikus politikus) véd- és daczszövetséget kötnek stb. - Az ország minden törvényhatósága lázas izgatottsággal lesi a fejleményeket. A félénkebbek bevárják a harcz jobbra vagy balra dőltét, a bátrabbak, buzdulván Pest példáján, statutáriális úton léptetik életbe Nyáry reformjait. Ezenkívül Kossuth ténylegesen életbe lépteti a nyilvánosságot; és pedig nemcsak Pesten, de az országnak úgyszólván minden törvényszékénél, a mennyiben vidéki levelezői útján minden sommás bírósági visszaélést a Pesti Hirlap hasábjain leközöl.

1842 márczius 19-én kellett volna az első nyilvános szóbeli főtárgyalást megtartani. Kovács József, Sztrokay Antal, Ilkey Sándor és Kendelényi Károly táblabírák, törvényes bizottságul pedig Zlinszky János főszolgabíró (ugyanaz, a ki Kossuthnak letartóztatása alkalmából járt el) és esküdttársa, Tassy Becz László, valamint Körmötzi János törvényszéki táblabíró és ügyész, mint kirendelt védő, Szentkirályi Móricz viczispány, mint törvényszéki elnök, vezérlete alatt a tárgyalóterem felé tartottak, a midőn a főispáni helytartó levélileg arról értesítette őtet, hogy ő felségétől nyert sürgős utasításához képest a törvényszék tagjait katonai karhatalommal fogja feltett szándékukban megakadályozni. Csak ekkor engedtek. A rendek e gravament a vármegye országgyűlési sérelmi küldöttsége elé viszik, ez azonban nem tartja sérelmesnek a felség eljárását (a hármaskönyv III. rész 2-es, II. rész 3. czímére, az 1635: XVIII. és 1791: XII. t.-cz.-re való hivatkozással), mivel a Nyáry-féle mozgalom időbelileg összeesett az 1840. évi V. t.-cz. által büntetőjavaslatok készítésével megbízott országos küldöttség munkálatával. Kossuthnak egyedül méltó ellenfele, a milliók kárára oly korán és tragikusan kimult Dessewffy Aurél, a ki a "Világ" czímű lap vezérczikkeivel szállt síkra Kossuth, illetőleg Pest vármegye "törvényhozási rögtönzése" ellen, néhány nappal a Nyáry-féle szabályzat fölött döntő márcziusi közgyűlés előtt meghalt. Kimulása Kossuthot könnyekre fakasztotta és a Kossuthtal egy táborban küzdő Vörösmarty azt írja róla:

A fontolva haladó pártnak a Nyáry-féle tanácskozások alkalmából több ízben vérig sértett hívei most már ama férfiú köré csoportosulnak, a kit Kossuth Lajos ép e közgyűlések egyikén nevezett a "legnagyobb magyar"-nak.

1848-ig az ú. n. vérhatalmú vagy fővesztő hatalmú úriszékek a vármegye törvényszékénél nem kisebb kulturális és igazságszolgáltatási hivatást töltöttek be. Már itt jegyezzük meg, hogy a "pallósjogú" elnevezést, mely félreértésekre szolgálhat okul, szántszándékosan kerültük el, mert a pallós általi halál a nemességnek volt az előjoga, az úrszékek hatásköre pedig nemesekre nem terjedt ki, hanem csakis a jobbágyokra és zsellérekre, némely úriszék gyakorlata szerint ezenkívül a kontraktuálistákra (oly jobbágyokra, kik az úrbériség behozatala alkalmával tulajdonjogot szereztek) is kiterjedt. Tárgyi hatáskörük azonos a vármegyék törvényszékének hatáskörével, ám inkább a gyakorlat, mint az írott 319jog szerint, mert a hatályon kívül nem helyezett 1551: XVIII., 1649: XV., 1659: CXXVII. az úrszékeket visszaállító 1790: XXXV., a jobbágysanyargatási tilalmak korában alkotott 1836: X. t.-czikkek a legtöbb kérdés megoldását laza szerkezetüknél fogva, a gyakorlatra bízták. A vármegyei és úrszéki törvényszékek tárgyi hatáskörének azonosságából következik, hogy az úrszékek a vármegye törvényszékétől - már t. i. büntető- és fenyítő-ügyekben - teljesen függetlenek. Itéleteik ellen csak úgy lehet a király és a hétszemélyes táblához fellebbezni, illetőleg az ügyet a "negyedik fok", a királyt helyettesítő kanczelláriához vinni, mintha a vármegye törvényszéke itélkezett volna. Legalább Pest vármegye levéltárában sok e mellett tanuskodó percsomót találunk.

Ha igazságszolgáltatási tekintetben nem is, de felügyelet és fegyelmi tekintetben alárendeltjei a vármegyének, a mennyiben a vármegye közgyűlése évnegyedenként táblázatos kimutatást kér a kebelébe tartozó összes úrszékek büntető ügyeiről, bár az ad ammissionem usus juris gladii, a vérhatalmú jog elvesztése iránti keresetet, melyet hanyag uradalmak ellen a kir. ügyész felperessége alatt az 1715: XLVIII. t.-cz. 2. §-a szerint a nádor ítélőszéke, (e korban már a helytartótanács) előtt kellett volna indítani. (Bizonyítja ezt az 1822. évi Boldogasszony havának 30-án a tömlöczeit elhanyagoló solti úriszék ügyében hozott határozat). A "de privilegii valore" iránt indított per, melyben az uradalom vérhatalmi joga tisztázandó, ezzel szemben a királyi ügyigazgató felperessége mellett a kir. ítélőtábla hatáskörébe tartozik. A mint ez Szeles Ödönnek Gömör vármegye monografiájába írt tanulmányából, egy 1601-iki eset kapcsán is, még inkább azonban a Zsoldos Benőnek Bács-Bodrog vármegye monografiájában, id. 1405: II. t.-cz. 2. §-ának egy zárójelbe foglalt kitételéből kitünik, királyi privilegium nélkül senki sem gyakorolhat pallosjogot. Igen téves tehát és kiküszöbölendő az a felfogás, mely szerint negyvennyolcz előtti alkotmányunk minden földesúrnak jobbágya felett élet-halál-jogot adott volna kezébe. Különösen Pest vármegyére nézve teljesen ki kell zárni e feltevést, a hol p. o. alig néhány évvel az 1836. évi törvények életbeléptetése után, Vratiszláv Lajos földesurat azért, hogy egyik alkalmazottjának áldott állapotban levő nejére egy fa tövében 14 korbácsütést méretett, (3147/1843. szám alatt) büntetőperbe idéztették a rendek, ezen kívül pedig "50-100 frtig terjedő, részben a sértettet, részben a házi pénztárt megillető büntetéspénz megfizetés iránti perbe" vonták s ráadásul jogai megvédésére még ügyvédet is rendeltek melléje.

A privilégium joghatálya tekintetében Pesten 1811-ben ugyanaz a felfogás uralkodik, mint Szeles föntebbi esetében, a mennyiben gróf Festetich hiába hivatkozik arra a körülményre, hogy Pál nevű nagyatyja már Lipót király idején gyakorolt vérhatalmú jogot Vas, Veszprém és Sopron vármegyékben: Pest megtagadja a vérjog elismerését, Egressy főügyész elaboratumához képest; nem is szólva arról, hogy a vérjog nem a személyhez, de a fekvőséghez kötött jog (onus quasi fundo inhaerens), hanem főleg azért, mert a privilégium hatályát veszti, ha elnyerésétől számított egy éven belül a megye generalis congregatiója előtt ki nem hirdették. A vérjog átruházhatatlan volta tekintetében is egyezik Pest és Gömör joggyakorlata. Kitünik ez a Nyáry Pál agitációja következtében elintézett kalocsai esetből. Az érsek a káptalan javára lemondott Dunaszentbenedek, Aszód, Dusnok, Császártöltés, Keczel és Bányasziget birtokáról 1845-ben. A közgyűlés két évvel utóbb a vérhatalmú jogot a birtokokra nézve megszünteti, mivel azt csak a király adományozhatja, főpap nem.

A vezérvármegye kebelében levő úriszékek közül a ráczkevei és az óbuda-visegrádi az 1799. évi 26422. sz. helytartótanácsi rendelettel kibocsájtott királyi pátens szerint cs. és kir. koronauradalmi úrszék. Kettő, névszerint a kalocsai és a váczi, a papok, érsek, ill. püspök kezén van. Van még három úrszéke a vármegyének, herczegek kezében: a kecskeméti a Coburgoké; a gödöllői a Grassalkovichoké; a buják-turai az Esterházyaké. Persze, mondanunk sem kell, hogy ezek egyikén sem elnököl a földesúr maga, hanem helyettese, plenipotentiáriusa és pedig az 1832/6-iki törvényhozás előtt is. Az úrszékek fennállásuk idején, szinte hihetetlen terhek viselésével könnyítették a "közigazság biztosítását." Ez az oka annak, hogy míg a büntetőjogilag épenséggel nem túlságosan előrehaladott Bajorországban - a mint azt Wischingernek 1837-ben megjelent, e tekintetben teljesen megbízható munkájában olvassuk - jóval előbb tetemesen megszorították a Patrimonialgericht-ek hatáskörét, addig nálunk a pestvármegyei 320urszéki börtönügyi gyakorlatnak legalaposabb ösmerői (így Rohonczy, Kossuth, Szalay és Nyáry Pál) süket fülekre találnak. Pedig a nem túlságosan rohanva haladó Széchenyi István is csak borzadva tudott visszagondolni egy általa végighallgatott úrszéki tárgyalásra. Mégsem szabad csak követ dobnunk reájuk. Törvényszéki, sőt börtönügyi visszaélések jóval később, mint mondják, az úrszékek eltörlése után is előfordultak, sőt mi több, az 1878. évi V. t.-cz. által jogkötelezőleg előírt börtönrendszert e sorok megjelenése idején sem valósította meg az állam. Ráczkeve főfiskálisa a század elején nem kisebb ember volt, mint Etre-Karchai-Georch Illés, a "Honyi Törvény", tehát az első rendszeres magyar nyelvű jogkönyv halhatatlan emlékű szerzője, majd (Ghiczy Béla közlése szerint) 1830. május 11-től 1831 elejéig Ghiczy Kálmán, a Daák melletti államtitkár, majd balközépi pártvezér, azután miniszter, végül házelnök. (A fiskálisnak évi 200 frt fizetés és 2 frt napidíj járt.)

A fogság kirovatni szokott legrövidebb tartama két hét. Leghosszabb tartama 15 év. Elvben életfogytiglan terjedő fogság is kiróható, a mint ez az 1814. évi október 24-iki 27969. sz. helytartótanácsi leíratból kitünik, de életfogytiglani fogság az elénk került itéletekben nem fordul elő, legfeljebb a XVIII. század végén és akkor is csak kegyelmi határozatokban. A magány, a hallgató vagy dolgozó rendszer elvei még csak távolról sincsenek megvalósítva. Még csak a fölkelés, lefekvés vagy étkezés ideje tekintetében sincs a rabok szabadsága megszorítva. Ugyanez áll a rabok (foglyok) elkülönítéséről. Hosszú és rövid idejű rabok, rovott multú tolvajok és rablógyilkosok együvé kerülnek a kocsmai verekedés miatt letartóztatottakkal; fiatalok vénekkel, visszaesők az első ízben büntetettekkel, elitéltek a vizsgálati foglyokkal. Ezeknek egymástól való elkülönítését 1844-ben is csak indítványozták. (5423). Az 1819. évi 18567. sz. helytartótanácsi rendelet értelmében a másodízben halálraitélteket a többi rabtól elkülönített helyen kellene tartani, de nem gondoskodnak e rendelet következetes megvalósitásáról. Az 1784. évi 2148. sz. rendelet is előírja, hogy vigyázzanak a törvényhatóságok, hogy a rabok a fogházban össze ne beszéljenek. De ez a rendelet sem hajtható végre. Ép csak a nőfoglyok vannak elkülönítve a férfiaktól, a mennyiben ezek tömlöczei az épület emeleti részében vannak elhelyezve. Ámde ezek fölött is férfiak gyakorolják a felügyeletet. Megengedheti ugyan a kormány, a mint ez az 1796. évi 1314. sz. a. Rumprecht Kata ügyében kibocsájtott helytartótanácsi leíratból kitetszik, hogy a büntetést, kivételes körülményekre tekintettel, nem a vármegye fogházában, hanem a nőrabok elhelyezésére alkalmasabb budai apáczák klastromában, más esetekben, hogy a szegedi javítóházban töltsék ki; de az íly intézkedések ritkábban szoktak előfordulni.

Senki sem kutatja, mennyi időt töltött a letartóztatott a községi fogdában, a mezei biztos fogházában, hány napig tartott, míg a megye éjszaki vagy déli határától a vármegye fogházába elkisérték, útközben hány fogházban és hány napig tartották fogva, hányszor pofozták meg, hányszor koplaltatták. A ráczkevei úriszéknél dívott állapotok megvilágítására pedig két körülmény alkalmas. Egyik, hogy 1822-ben az óriási kiterjedésű uradalom fogházában egyetlen egy rab sincs, másik a következő, 1835-ben kelt ítélet: ,,1755. Raboskodó Török Mihály azért, mert a tömlöcztartó egy kanna bort a tömlöczbe vinni nem engedett, azt a kannával úgy fejbe vágta, hogy az rögtön eszméletét veszté. Ezért figyelembe véve, hogy raboskodása alatt már sok büntetést kelle kiállnia, raboskodásának elteltétől számítandó még egy félévi rabságra, ez alatt két ízben elszenvedendő 80 botütésekre, mai naptól kezdve pedig, egy órát mindennap kivéve, melyben a tömlöcztartó kíséretében, a friss levegőre kísértessék, szünet nélkül elzárásra, hetenként három napi bőjtre és ezenkívül minden hevítő italoktól való folytonos eltiltásra ítéltetik." - A megyei fogház kétemeletes. A fehérnép a II. emeleten van. Ezekre is a tömlöcztartók és hajdúk ügyeltek, a minek természetesen nem maradnak el a következményei. Porubcsányi a rabnőket fürdőbe viszi. (1810. évi 1507.) A terhesség nem ritka, bárha Reviczky Imre főügyész 1831-iki jelentése szerint egy év alatt a tömlöczben csak öt rabasszony esett teherbe. Minthogy pedig a legfelsőbb rendelések szerint az ügyész tartozik a teherbeesés eltávolítására vigyázni, kéri, hogy a rabnőket a városban strázsa nélkül ne engedjék kóborolni és a vármegyeházán elvégezhető munkára alkalmazzák, szorosan felvigyáztatván ott őket. A II. emeleti faajtón, melyet csak 1811-ben helyettesítenek vasajtóval, könnyű szerrel a padlásra lehet jutni.