Albertfalva, dunamenti nagyközség 67 házzal és 1000 lakossal, kiknek nagyobb része magyar és r. kath. és ref. vallású, kisebb része pedig evangélikus és németajkú. Postája, távírója és vasúti állomása Budafok. E helységet 1819-ben telepítette a ráczkevei uradalom, s azt szász-tescheni Albert herczegnek, az uradalom előző birtokosának tiszteletére Albertfalvának, németül Sachsenfeld-nek nevezték el. A helység betelepítését czélzó hirdetményt, melyet Georch Illés, a ráczkevei uradalom prefektusa 1819 márczius 1-én bocsátott ki, a község levéltárában őrzik és a következőleg hangzik: "Hausstellen zu Promontorium, zwischen Promontorium und der Stadt Ofen, an der (angetragenermassen) neu anzulegenden Landstrasse, an einer zu allen Zeiten waserfreien Ebene, in einer der schönsten und in aller Hinsicht vorteilhaftest gelagerten Gegenden des löbl. Pester comitats, wird ein schönes, regelmässiges Dorf von 50 Häusern angelegt, jede Hofstelle zu 16 Klftr. lang und 24 Klftr. breit, urbarialmässig gegenjährlichen 1 Gulden silber-Geld Hauszins und 18 Tag Roboth. 5 derlei Häuser bestehen bereits schon, und 10 werden eben gebaut, etc." 1838-ban nagy árvíz pusztított a helységben. 1848-ig a promontori (budafoki) uradalom volt a földesura, most pedig az uralkodó család. Az 1848-49-iki szabadságharczban itt ütközet volt. A községben nincs templom. Van itt egy aetherikus olajgyár és egy nagyobb eczetgyár.

Alberti. 1390-ben az Alberti családbeliek birtokában találjuk, a kik a XV. században Alagon és Sikátoron is földesúri joggal bírtak. 1483-ban a Gyáli Kenderesi család is bír részeket e helységben. 1690-ben az elhagyott helyek között írták össze. Ekkor több család volt itt birtokos, mint a Sáfárok, Gellértek, Szeleczkyek. Az itteni evangélikus anyaegyház adatai szerint 1771-ben báró Szeleczky Márton tótokat telepített ide, a kik rövid idő alatt felvirágoztatták a helységet. 1737-ben már jelentékeny népességgel birt és a vagyonos helységek között foglalt helyet. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Zeleczky (Szeleczky) Imre és Sámuel, valamint idősebb Váczy János voltak a helység földesurai. A XIX. század első felében az Almássy család volt a helység földesura. Jelenleg gróf Szapáry Istvánnak, Péternek és Tibornak van itt nagyobb birtokuk. Az ágostai hitvallásuak temploma 1770-ben épült. A helységben levő régi kastélyt a Szeleczky család építtette, melytől az Almássyak birtokába került régi kastélyt a Szeleczky család építtette, melytől az Almássyak birtokába került és jelenleg gróf Szápáry István tulajdona. A lakosság 4826 lélek, a kik leginkább ág. hitv. ev. tótok. Lakóházak száma 775. Posta, távíró és vasúti állomása Alberti-Irsa. Van ipartestülete is. A községhez tartozik Dánszentmiklós puszta, mely eddig Dános néven volt ismeretes, a hol Wekerle Sándornak van nagyobb birtoka. E puszta különben az utolsó időben oly nagy feltűnést keltett gyilkosság révén, melyet kóbor czigányok követtek el, ismeretes lett.

Alpár, tiszamenti magyar nagyközség 603 házzal és körülbelül 4000 római katholikus lakossal. Van vasútja, postája és távírója. Már a vezérek korában lakott hely volt, melyről Anonymus, Béla király névtelen jegyzője is megemlékezik. Okleveles adataink 1075-ig nyúlnak vissza e helységről, mely évben I. Géza király a váczi püspöknek adományozta. Az 1559. évi török kincstári adólajstromokban a budai líva községei között találjuk és ekkor 11 adóköteles háza volt. A török hódoltság későbbi szakában elpusztult és csak a XVIII. század elején népesült be újra. 1715-ben még puszta és Kecskeméthez tartozott. A római katholikus templom 1725-ben épült. Plebániáját 1760-ban alapították, anyakönyvei azonban már 1740-ben kezdődnek. az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint a váczi püspök volt a helység földesura. Jelenleg is a váczi püspök a helység legnagyobb birtokosa. A község határában valami rommaradvány látható, melyet az itteni szájhagyomány Zalán vára romjainak tart, a mit azonban semmi sem támogat. A község határában őskori leletekre bukkantak.

Alsódabas. Járási székhely, a pusztákkal együtt 447 házzal és 2147 túlnyomóan római katholikus vallású, magyar lakossal. Van postája, távírója, távbeszélője és vasúti állomása. A középkorban csupán egy Dabas nevű helység volt, melyről 1447-ben és 1490-ben emlékeznek meg az oklevelek. 1644-ben Hartyány János birtokában találjuk, a ki végrendeletileg, több más helységgel egyetemben, Babay Istvánnak hagyományozta. A török hódoltság alatt elpusztult. A XVII. század végén puszta és a Sáfár család birtoka. A XVIII. század elején népesült be újra. 1720-ban a Dabasi Halász család nyerte nádori adományul. 33Ekkor már református anyaegyháza is volt. Az 1754. évi vármegyei összeírás szerint a Halász család tagjain kívül Beleznay János tábornok, Gellért Ferencz és Gáspár, Emődy Mátyás, Oláh Ferencz, Szalay István, Gáll István voltak a helység birtokosai. A református templom 1793-ban épült, a római katholikus pedig 1882-ben. A XIX. század első felében a Halász, a Sigray, a Segesváry, a Jeszenszky, a Konkoly, a Dinnyés, a Kovasóczy, a Kecse, a Mészöly, Bereczky, Oláh, Túry, Zlinszky és a Bielek családok bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg Halász Zsigmondnak, Csajághy Bélának, Dinnyés Lajosnak, Piróth Istvánnak, Halász Kázmérnak, Halász Elemérnek és Szőke Lajosnak van itt nagyobb birtoka és mindegyiknek régi kúriája. Csak a Csajághy Béla úrilaka, új, modern épület. Hozzátartozik Felsődélegyháza, előbb Ordasháza, mely az 1395-1497. években, hol Pest, hol pedig Fejér vármegye solti székéhez tartozó községként szerepel. Továbbá Alsóbabád puszta és az alsódabasi szőlőtelep. A község nem a régi helyén áll. Régi helyét a határban egy pusztatemplom omladékai mutatják. E templomot a községgel 1526-ban pusztították el a törökök, mikor Budáról jövet lefelé vonultak. A török világ nyomait számos felszínre kerülő egykorú török és magyar fegyvertöredék is bizonyítja. Népvándorlás és honfoglaláskori leletek is kerülnek itt felszínre. A lakosok takarékpénztárt, fogy. és értékesítő szövetkezetet, önkéntes tűzoltó-egyesületet, Kossuth-kört és úri kaszinót tartanak fenn. A községnek egyik érdekessége az is, hogy itt nyugszik a temetőben Kossuth László, Kossuth Lajos atyja. A mai község az 1830-as évek óta a vármegye történelmében nagy szerepet játszik, - mint a Dabasi Halász család törzsfészke. Volt idő, a mikor innen igazgatták a vármegyét, miután az összeházasodás révén igen nagy kiterjedésű rokonsággal bíró Halász család táblabíró-alakjai itt laktak. A múlt század harminczas éveiben az itteni úri kaszinó báljaira eljöttek a Tisza-Dunaköz, sőt Fehér és Komárom vármegyék nemes családjai is és ekként Dabas találkozó-helye volt a vármegyében szerepet vivő nemesi birtokosoknak. A község jelenlegi képe is nagyon jellegzetes. Csupa nemesi kúria. Urasági lakás 25-30 holdas belsőségekkel, picziny zsellérházacskákkal. Parasztgazdaság máig is elenyészően csekély van itt. A község zöme napszámosokból és cselédekből áll, a számottevő elem azonban természetesen az intelligenczia.

Alsónémedi, magyar nagyközség az alsódabasi járásban, 720 házzal és 4395 lakossal, kik közül 1917 római katholikus, 2155 református, 41 ágostai evangélikus, 51 izraelita, 12 görög katholikus és 13 baptista. A XV. század elején Prodavizi Ördög Miklós birtoka, a ki 1425-ben Zsigmond királynak adta cserébe más birtokokért. Zsigmond 1430-ban a Rozgonyiaknak zálogosította el. A Rozgonyiak 1438-ban királyi adományt nyertek e helységre Albert királytól. A török hódoltság alatt elpusztult. Az 1690. évi összeírásban, a váczi püspök birtokaként, az elpusztult helységek között szerepel; 1695-ben azonban már ismét lakott hely volt. Valószínűleg 1693-ban települt, mert a község legrégibb pecsétje ezt az évszámot viseli. A római katholikus plebánia irattárában levő feljegyzés szerint, a mostani községet első ízben 1606-ban Szőri István, Kis Jakab, Józan Mihály és Garai Márton református vallású juhászok telepítették, a kik Ráczkevéből valók voltak és juhaiknak legelőt keresvén, itt telepedtek le; de mikor a keresztény sereg Budát ostromolta, megriadva, innen Esztergom és Tata vidékére vonultak. Buda visszavétele után azonban ezeknek az utódai visszajöttek Némedibe és velük jött három katholikus pásztor is, a kik az itteni katholikus lakosság törzsét alkották. 1720-ban a katholikusok már annyira elszaporodtak, hogy a reformátusok lelkészét elűzvén, templomukat elfoglalták. Hogy e fejegyzésből mennyi felel meg a valóságnak, nem állapítható meg. Annyi kétségtelen, hogy a reformátusoknak 1631-ben itt anyaegyházuk és templomuk volt, melyet 1730-ban tőlük elvettek és csak II. József császár türelmi rendelete után, 1783-ban, építettek újra templomot; a római katholikus templom pedig 1732 és 1744 között épült. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint a váczi püspök volt a helység földesura és az maradt 1848-ig. jelenleg gróf Berchtold Miklósnak, gróf Károlyi Lászlónak, gróf Degenfeld Józsefnek, Jálics Gézának és a váczi püspökségnek van itt nagyobb birtoka. Hozzátartozik Gyálpuszta, mely jelenleg gróf Károlyi Lászlóé, Felsőpakony, mely gróf Degenfeld Józsefé Szőlösgyál (Gyálpuszta tartozéka), mely Jálics Gézáé, Felsőráda, végül Alsónémedi püspökmajor, a váczi püspöki uradalom tartozéka. 1885-ben a község 34nagyobb része leégett. A lakosok katholikus legényegyletet, községi hitelszövetkezetet és ref. Kálvin-egyesületet tartanak fenn.

Áporka, a soroksári Duna-ág mellett fekvő magyar nagyközség, 188 házzal és 1210, nagyobbára református vallású lakossal. Postája és vasúti állomása helyben van. E községet a XIII. században említik már az oklevelek. A református egyház már 1626-29-ben fennállott. A török hódoltság alatt a község elpusztult. Az 1690. évi összeírásban sem a lakott, sem az elpusztult helységek között nem fordul elő. 1697-ben említve vannak a lakosai, de 1703-1711. között ismét elpusztult. Csak a XVIII. század közepén települt újra. Ekkori lakosai mind nemesek voltak. Ez időből való a község pecsétje is, mely egy lóháton ülő magyar vitézt ábrázol, kivont karddal s eme körirattal: "Nemes Áporka helység 1761." A községházán ma is őrzik a régi telepítési iratokat 1602-től kezdődőleg. 1775-ben a Duna árja a régi községet - egyetlen ház kivételével - elsodorta. Ekkor a község más helyre volt kénytelen települni. A református templom 1784-ben épült. A XIX. század elején Wattay Pál volt a helység földesura. Jelenleg Kégl Sándor doktornak, Jánosnak és Teréznek van itt nagyobb birtokuk. A községben egy újabb úrilak van, melyet Egresi Galambos Sámuel épített s mely jelenleg örököseié. A községhez tartozik Pusztaszentkirály, melynek 1848-ig szintén a Wattay család volt a földesura. A község dűlőnevei között találjuk a Putri, Újföld, és Bánomhegy elnevezéseket. A Putri-dűlő az árvíz emlékét tartja fenn, mikor a házaikból kiöntözött lakosok itt putrikban laktak, a másik kettőnek szintén valami jelentősége látszik lenni.

Apostag, magyar nagyközség a Duna mellett, 502 házzal és 2220 lakossal, kik között az evangélikusok vannak legtöbben. Van postája, távírója, távbeszélője és vasúti állomása. Volt hajóállomása is, de ez néhány év előtt megszünt. A község a XIII. században már fönnállott. 1318-ban az itteni egyházba hívta egybe a kalocsai érsek az érseki tartomány püspökeit és Benedek erdélyi püspök útján az erdélyi klérust, hogy a Róbert Károly király által Szent Iván hó nyolczadára, Rákos mezejére egybehívott országgyűlésen tárgyalás alá kerülő ügyeket előzőleg megbeszéljék. Ez a templom 1629-ben a reformátusok birtokába került, majd 1805-ben lebontották és régi falai meghagyásával újra építették. A hajdani kath. templom omladékai között görög fölíratú régi követ találtak. A török hódoltság alatt a helység nagyon elszegényedett. Az 1690. évi összeírás szerint csak 4 lakosa volt. 1691-ben nem rótták meg adóval. 1695-ben csak egynyolczad portával rótták meg. A XVIII. század elején tótokat telepítettek ide, a kik nagyrészt az evangélikus hitet követték. 1730-ban már fennállott az egyházuk, hova a kískőrösiek is eljártak úrvacsorára, miután vallásgyakorlatuktól eltiltották őket. A katholikus egyház a török hódoltság alatt megszünt; az itteni katholikus híveket Pereghez csatolták leányegyházképen. A plebániát 1766-ban újból szervezték és ez időtől kezdve az anyakönyvek is megvannak. A református egyház egész 1629-ig tudja itteni lelkészeinek a névsorát felvinni. Ez az egyház a török hódoltság után sem szünt meg s a mostani lakosok közül a reformátusok tekinthetők a helység egykori lakosai ivadékainak. A XVIII. század elején a Paksy család révén a Tahyak örökölték. Az 1754. évi nemesi összeírás szerint Zlinszky István volt itt birtokos. a XVIII. század elején lutheránusok települtek a helységbe. Templomuk 1715-ben épült, a római katholikus templom pedig 1776-ban. Az izraeliták imaházukat 1768-ban emelték. A XVIII. században és a XIX. század első felében sok csapás érte a helységet. 1768-ban és az 1836, 1853, 1862-ik években nagy árvizek pusztítottak itt. 1825 április 27-én a helység háromnegyed része a lángok martaléka lett. A XIX. század első felében Szilassy László, Csepreghy Károly, továbbá a Szepessy,Daróczy, Erdős és Fáy családok, majd a Csepreghyek után báró Dillon Karolin, Milesz József, a Lovákyak, Patayak, Volarichok, Szilassy Francziska és Szeless Lajos voltak a földesurai és legutóbbi nagyobb birtokosai. Idővel ezeket a birtokokat mind eladták s jelenleg csak a Volarichoknak és a Hetényieknek van itt nagyobb birtokuk. A község határában azelőtt egy gyűrű-alakú rom volt látható, melyet a nép Várhátnak nevezett. Mikor 1892-ben a védtöltést ásták, ezt is széthordták. A határban őskori leleteket is találtak, melyeknek egy része a Nemzeti Múzeumba került. Van itt hajójavító gyár, takarékpénztár, községi hitelszövetkezet, két temetkezési egylet, nőegylet, kaszinó és polgári olvasókör.

Aszód, galgavölgyi magyar nagyközség, 474 házzal és 3285 lakossal, kik túlnyomó részben római katholikus és evangélikus vallásúak. Van postája, távírója és vasúti állomása. E község Bél szerint a középkorban Osztmach, később Aszu néven volt ismeretes, hol a premontrei rend Szent-Keresztről nevezett monostora és prépostsága volt. E monostor és prépostság eredetére nézve nincsenek adatok, csak annyit tudunk, hogy a túróczi prépostságnak volt a fiókja és Zsigmond király a Pochuk családnak adományozta. A mohácsi vész után elpusztult és állitólag 1683-ban az Osztroluczky család nyerte adományul. Az 1715-1720. évi összeírások szerint kúriális (nemesi) község volt. 1715-ben 3 jobbágy-háztartást vettek fel az összeírásba. 1737-ben már 26 izraelita vallású lakosa is volt. A török hódoltság után, az Osztroluczky család öröksége révén, Podmaniczky János lett a birtokosa, a ki a XVIII. század huszas évei végén magának kényelmes úrilakot emelt, melyet két fia, apjok halála († 1743-ban) után, hatalmas két szárnynyal megnagyobbítván, fenyes kastéllyá átalakitott, hova az egész vidék nemessége gyakran ellátogatott. Az 1754. évi összeírás szerint a Podmaniczky családon kívül Tóth Márton, Szüdy Benedek, Tóth Imre és János laktak a helységben. 1761 április 21-én országos és heti vásárok tartására nyert engedélyt. A török hódoltság megszüntével a premontrei rend több ízben kísérletet tett itteni birtokainak visszaszerzésére. 1717-en Olaszi Pál prépost meg is indította a pert de a Podmaniczkyakkal szemben nem ért czélt. Egyik nevezetessége a helységnek az ágostai evangélikus gimnázium, melyet a báró Podmaniczky család építtetett. E gimnáziumba járt az 1835-38. években Petőfi Sándor, kinek emlékét a gimnázium falába illesztett következő felírású tábla őrzi:

1848 előtt a helység fele részét báró Podmaniczky András, másik felét báró Podmaniczky Károlyné és báró Podmaniczky Lajos birták. A községben négy templom áll fenn. Az ág. h. evangélikus, két róm. kath., és az izr. templom. Az evangélikus templom a XIX. század közepén, a második az itteni javítóintézet telepén épült 1904-ben. Vele egy födél alatt van a két kisebb protestáns és izr. templom is, de csak az intézet növendékei számára. Az izraelitáké új és csak 1908-ban épült, de régi imaházuk is még fennáll és ez már körülbelül 150 éves. Itt van még a magyar királyi állami javítóintézet hatalmas, mintaszerű telepe, mely épületeinek csinosságával, stílszerűségével, parkozott tereivel, rendezettségével és tisztaságával rendkívül kellemesen hat. E telepről különben más helyen bővebben írunk, szintúgy az ágostai h. evangélikus leánynevelő-intézetről, mely a régibb Podmaniczky-féle kastélyban talált elhelyezést, a hol különösen a díszterem és annak régi, egykorú, művészi freskói kötik le a szakértők figyelmét. ezenkívül van báró Podmaniczky Gyulának egy újabb kastélya, mely a régihez kapcsolva kb. 100 év előtt épült. Van itt három pénzintézet, továbbá Polgári Kör, tisztviselő Kör, Kereskedelmi Egyesület, róm. kath. temetkezési Egylet, tűzoltó-Egylet és két téglagyár; az egyik Beke Gyuláé, a másik Brünauer Móré. Az itteni vasúti állomás élénk forgalmu, mert csomópontja a többfelé elágazó vonalaknak, így a Budapest-kassa-ruttkai és az Aszód-balassagyarmati vonalaknak.

Bag, galgavölgyi magyar nagyközség 500 házzal és 2900 lakossal, kiknek nagyobb része római katholikus vallásu. Van feltételes vasúti megállója és postája, a távíróállomása pedig Aszód. E község az Ákos nemzetség ősi birtokainak egyike. 1394-ben Baag néven szerepel és ekkor Prodavizi Ördög Miklós birtoka, a ki 1425-ben Zsigmond királynak adta cserébe. 1430-ban Pagh néven említik az oklevelek. Ez évben Zsigmond király a Rozgonyiaknak adja zálogba, a kik 1438-ban Albert királytól örök adományul nyerik több más birtokkal egyetemben. 1526-ban Tahy Ferencz birtokában találjuk. 1660 táján törökök támadtak a helységre, mely alkalommal a helység középkori templomát is lerombolták. Az 1695. évi összeírásban 3/4 portával szerepel. A XVIII. század elején a gróf Stahremberg és a gróf Esterházy családok birtokába került. Később a gödöllői 38uradalomhoz tartozott. Az idetartozó Kisbagpuszta jelenleg is a gödöllői uradalom birtoka. Az úrbéri elkülönzés és tagosítás 1862-ben, az akkori földesúrral: báró Sina Simonnal kötött egyezség szerint ment végbe. Báró Sina Simon itteni birtokát a belga bank, ettől pedig Schossberger Henrik vásárolta meg. A római katholikus plebánia a török világban sem szünt meg. 1673-ban fennállott és anyakönyvei 1700 óta vannak meg. A római katholikus templom 1773-ban épült s 1774 november 1-én szentelték fel. 1849 július havában az orosz sereg szállotta meg a helységet, de Dusek Nándor akkori plebános közbelépésére jól megvendégelték őket, mire békésen elvonultak. Az 1847. és 1898. években óriási jégverés pusztította el a község határát, melynek emlékére a falubeliek minden évben Mária-Besnyőre zarándokolnak. Jelenleg a gödöllői királyi koronauradalomnak és báró Schossberger Lajosnak van itt nagyobb birtoka. A községet átszeli a Galga patak. Hozzátartoznak Csintovány és Kisbag puszták. E községben volt Pest vármegyében egyike a legrégibb postahivataloknak, mely 1700-ban már fennállott. Van itt benzin-, vizi és turbina hengermalom, mely Faska Ferencz és Novák István tulajdona.

Bajaszentistván. Bács-Bodrog vármegye határán, Baja tőszomszédságában fekvő nagyközség, 665 házzal és 3491, nagyrészt magyar, de bunyeváczczal és némettel vegyes, római katholikus vallásu lakossal. A mai Bajaszentistván helység két község, Pandúr és Kákony egyesüléséből 1805-ben alakult. Pandur helység a török hódoltság alatt keletkezett. A török martalóczok elől menekülő lakosság Bajával szemben, a sok erektől körülvett szigeten telepedett le s e rejtekhelyből alakult Pandúr helység, mely előfordul Pest vármegye 1691. évi összeírásában is, mely alkalommal 1/4 portával volt megróva. 1715-ben 22, 1720-ban 27 háztartást írtak össze. Lakosai ekkor mind szerbek voltak. Kákony helységről 1488-ból van első ízben adatunk; az 1520-21. évi bodrogvármegyei dézsmajegyzékben is előfordul. A török defterekbe Kákony 1580-ban 17, 1590-ben 22 adózó házzal van felvéve a bajai nahijében. 1678-79-ben a kalocsai érseknek 3-3 frt adót fizetett. Az 1690. évi pest-vármegyei összeírásban Kákony a lakott helyek között szerepel. Pandúr helységben, mely Ó-Szeremlyével volt szomszédos, 1770-ben volt az úrbéri rendezés, mely alkalommal az ó-szeremleieket is ide hívták. 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával Pandúron 13 negyedosztályú, Kákonyon pedig 33 negyedosztályú úrbértelket írtak össze. Pandúr helység lakosait, a kik nagyon ki voltak téve az árvizek pusztításának, 1782-ben telepítette át báró Patasich érsek a község jelenlegi helyére, míg Kákony község lakosai ugyancsak az árvizek folytonos pusztításai miatt 1805-ben telepedtek át a mai Bajaszentistvánra. A róm. katholikus templom az 1805-1809. években épült. Kegyura a kalocsai érsekség, mely 1848-ig volt a helység földesura. Jelenleg is a kalocsai érsek a helység legnagyobb birtokosa. 1863-ban óriási tűzvész pusztított itt, mely alkalommal csaknem az egész község, a templommal és a plebániával együtt a lángok martaléka lett. Hozzátartoznak Pandúr és Rezét puszták, továbbá Koppány, Felsőpandúr, Pörböly és Aligvárda lakott telepek. A község lakosai Katholikus Kört, 48-as Függetlenségi Kört és két temetkezési egyesületet tartanak fenn. A községben van posta; távírója és a vasúti állomása: Baja. A baja-bátaszéki vasúti híd és a bajai hajóállomás a község területén fekszik.

Bátya, az úgynevezett Sárközön fekvő nagyközség, 854 házzal és 3613 magyar és szerb-ajkú lakossal, kik között azonban a magyarok többen vannak. Vallásuk római katholikus. A posta helyben van, távírója és vasúti állomása pedig Kalocsa. E község 1369-1519-ben a szekszárdi apátság egyházi nemeseinek birtokai között foglal helyet. A török hódoltság alatt nem pusztult el egészen, 1691-ben 1/8, 1695-ben pedig 3/4 portával van megróva. Plebániája 1698-ban keletkezett. Anyakönyvei 1715-ben kezdődnek. Temploma két ízben is leégett; 1780-ban, midőn az egész község a lángok martaléka lett és a XIX. század közepén; 1849-ben azonban a templomot újjáépítették. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Tarkó János, a solti járás főszolgabírája volt itt birtokos; ezenkívül még Németh Sándornak és Csiszér Györgynek volt itt kisebb birtokuk. A XIX. század első felében a Vigyázó, a Rakovszky, a Németh s más családok birtak itt földesúri joggal. Jelenleg gróf Vigyázó Sándornak, továbbá a kalocsai érseknek és a főkáptalannak van itt nagyobb birtokuk. Hozzátartoznak a következő puszták, illetőleg lakott telepek: Oroszpuszta, Kerekpuszta, Tirapuszta, Czirókhátdűlő, Alsószállások és Felsőszállások.

Békásmegyer, nagyközség a főváros közelében, 422 házzal és 3011, nagyobbrészben németajku, róm. kath. vallásu lakossal. Postája, távírója, távbeszélő és vasúti állomása helyben van. E község eredetileg a Hunt-Pázmán nemzetség ősi birtoka volt. E nemzetség sarjai, Pázmán fia Lampert és ennek fia Kázmér, 1287-ben itteni birtokaikat az esztergomi káptalannak adták cserébe, ennek a rajeczi uradalomban való részéért. 1368-ban az óbudai apáczák birtoka. 1477-ben a pilisi apátnak voltak itt birtokai, 1481-84-ben pedig a budavári Beguina rendű apáczák voltak a birtokosai. A török hódoltság első századában még virágzó helység volt. Az 1580-81 évi török kincstári adólajstromok szerint 35 adóköteles házat írtak össze e helységben s az évi jövedelmét 3100 akcsére becsülték. A XVII. század második felében teljesen elpusztult. Az 1690-1695. évi összeírásokban nem fordul elő. 1727-ben még puszta és a gróf Zichy család birtoka volt. Plebániája 1769-ben keletkezett és hihetőleg ez időtájt alakult önálló községgé. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával. 7 16/32 úrbértelket írtak itt össze. 1848-ig az óbudai koronauradalomhoz tartozott. 1792-ben nagy tűzvész pusztított, mely alkalommal a helység összes régi iratai elégtek. 1891-ben ismét nagy tűz volt a helységben és ekkor 54 ház égett le. Hozzátartoznak a következő lakott helyek: Csillaghegy, Árpádfürdő és a Péterhegyi téglagyár. A község határában, a Duna mellett, egy régi templomnak csekély rommaradványa látható. A lakosok kaszinót és önsegélyző szövetkezetet tartanak fenn. Itt van a budaújlaki mészégető részvénytársaság hatalmas téglagyári telepe, mely egész kis község.

Bénye, tót kisközség a monori járásban 234 házzal és 1111 ág. ev. vallásu lakossal. Postája: Gomba, távírója és vasúti állomása Monor. A helység határában talált urnák és római pénzek tanúsága szerint e helység területe már a rómaiak idejében lakott volt. 1459-ben említik első ízben az oklevelek. Az 1690-ben tartott összeírás alkalmával az elpusztult helységek között szerepel. A szatmári békekötés után Fáy Mihály telepítette be újra tótokkal. A telepítési szerződést, mely 1714-ben kelt, a vármegyei levéltárban őrzik. 1737-ben már virágzó helység volt és népessége a XIX. század elején jeletékenyen megnövekedett; az 1836-1844. évi adatok szerint lakosainak száma 2800 körül mozgott. Az evang. templom 1786. évben épült. A Káva felé eső "Templomhegyen" a helység régi, a XVII. század elején elpusztult templomának alapja látható. Az 1848 előtti korszakban a helység felét a Patay, a másik felét a Szepesy család bírta. Jelenleg Báji Patay József dr.-nak van itt nagyobb birtoka. A lakosság községi hitelszövetkezetet tart fönn. Hozzátartozik Újmajor, mely jelenleg szintén Patay József birtoka.

Bia, nagyközség és járási székhely a budai hegycsoportban, a budapest-királyhídai vasútvonal mentén, 445 házzal és 2805 lakossal, kik magyar és németajkuak, r. kath. és ref. vallásuak, de legtöbb közöttük a magyar és a r. kath. vallású. A postája távírója és távbeszélője helyben van, vasúti állomása pedig Torbágyon. E község a XV. század első felében a Semsei és a Biai családok birtoka. E családok magvaszakadtával 1455-ben V. László király Tahi Botos Péternek és Istvánnak, továbbá Farnosi Vidfi Lászlónak adta. Ez időből való a Szily kastély, mely utóbb a Fáy család birtokába ment át. Az 1580-81. évi török kincstári adólajstromok szerint puszta és Khalil aga kezén volt. Évi jövedelmét 1000 akcséra tették. A helység túlélte a török hódoltságot. Az 1695. évi összeírás alkalmával 3/4 portával volt megróva. A református vallás már a XVI. század végén elterjedt a helységben. Valószínűleg a XVI. században pusztult el a helység régi temploma, melynek romjai a református temetőben ma is láthatók. A jelenlegi református templom a XVII. században épült, építési ideje azonban közelebbről nem határozható meg, mert 1811-ben az egyház összes irományai elégtek. 1849 január 1-én Görgey seregének egy része szállotta meg a helységet, de csakhamar visszavonult Budára. A róm. kath. plebánia 1775-ben fönnállott. 1780-ban mint filiálist, Torbágyhoz csatolták. 1859-ben ismét önállósították. Temploma Szent Anna tiszteletére 1823-ban épült. A gróf Sándor-féle kastélyt Sándor Vincze építtette 1823-ban; ennek fia Sándor Móricz, a ki az itteni Fáy-féle birtokot is megvette; utána leánya: Sándor Paula, férj. Metternich herczegné örökölte és ő jelenleg a helység legnagyobb birtokosa. Itt a kastélyban őrzik a híres Sándor-féle családi levéltárat, melynek oklevelei 1200-ig nyúlnak vissza. A Szily-féle kastélyban őrizték azelőtt a Szily család gazdag levéltárát is, melyet azonban Szily Kálmán, az Akadémia volt főkönyvtárosa, Budapestre szállíttatott. Hozzátartoznak 40a következő puszták és majorok: Herczeghalom, Hosszúrét, Iharos, Alsómajor, Móriczmajor, Kozárom, és Csonkatebe, mely azelőtt Ürestarisznya néven volt ismeretes. Bián, a Szily-féle kertben két nagy körtefa áll, melyekhez azt a hagyományt fűzik, hogy azokat Mária Terézia és Grassalkovich herczeg ojtották, mikor egyszer Szilyéknél vadászaton voltak. Hogy a község területe már a rómaiak idejében megült hely volt, azt a Herczeghalom pusztán felszínre került római régiségek és épületmaradványok bizonyítják. Hosszúréten is kerültek elő római leletek, de ezek elkallódtak. A határban nagyobb kőbányák vannak és a község alatt fekvő hegy hatalmas, kimosott, meredek, sziklás partjai érdekesen tüntetik fel a hajdani tengerpartot. A községben van herczeg Metternich Sándor Paula egyik uradalmi középpontja és intézősége, mely a régi gróf Sándor és a Szily-féle kastélyokban tartja hivatalos helyiségeit. Kissé furcsák a község dűlőnevei, melyeknek nagyobb részét valamely állat után nevezték el. Ilyenek a Szarvashegy, Kutyahegy, Ürgehegy, Balhahegy, Disznólápa, stb.

Bócsa, magyar nagyközség a kiskőrösi járásban 211 házzal és 2950, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Soltvadkert. Azelőtt Tázlár néven szerepelt s hat pusztája volt: Kisbócsa, Nagybócsa, Zöldhalom, Tázlár, Harka és Kötöny puszta. 1906-ban Tázlár, Harka és Kötöny puszták az anyaközségtől elszakadtak s előbb Tázlár, majd Prónayfalva név alatt önálló nagyközséggé alakultak. Az anyaközség Bócsa név alatt tovább működik mint nagyközség s Kisbócsa, Nagybócsa és Zöldhalom puszták tartoznak hozzá. A községnek belterülete, rendezett utczája nincs, hanem csak szétszórt tanyákból áll. Legelső, legrégibb földesura a kiterjedt Wattay család volt, de később báró Redl Lajos volt itt a birtokos. A XIX. század második felében még Beniczky Bélának és Attilának voltak itt nagyobb birtokaik s állandóan itt is laktak. A XIX. század első felében az akkori Kisbócsa, Nagybócsa, Zöldhalom puszták földesurai a következők voltak: Tóth Imre, János, László és Zsigmond, 1820-1852; báró Fiáth Gyula 1820-1880; Hajós József 1820-1852-ig; Bereczky Károly 1820-1880-ig; Gellényi Károly 1820-72; Sárközy Ferencz 1820-55; gróf Degenfeld József 1800-1886; Sigray Gedeon 1839-56; Sigray Mihály 1836-49-ig. Jelenleg Szappanos Eleknek, Strassburger Emánuelnek, Faragó Antalnak, Kis Molnár Józsefnek, Greskovics Pálnak, Sárkány Kálmánnak, Brada Pálnak és Gauzer Jánosnak van itt nagyobb birtokuk. A helységben álló régi úrilak, mely azelőtt Beniczky Béláé volt, jelenleg Láng Lajosé. A községben csak egy r. kath. kápolna van, mely 1907-ben épült. A határban sűrűn kerülnek felszínre római leletek, török pénzek és fegyvertöredékek is.

Bogyiszló, a Dunától és a holt Dunától alkotott, ú. n. bogyiszlói szigeten fekvő magyar nagyközség, 675 házzal és 2663, nagyobbára református vallásu lakossal. Postája helyben van, távírója Tolnán, vasúti állomása Tolnamőzs és hajóállomása Tolnadombori. E község a török hódoltság alatt nem pusztult el. 1691-ben 5/16 és 1695-ben 1 3/4 portával volt megróva. A XVII. században az egész község a református hit követője lett. A reformátusok anyaegyháza a XVII. század elejétől kezdve, a mai napig szakadatlanul fennáll. Az anyakönyvek 1750-ben veszik kezdetüket. A ref. egyház szent edényei között egy aranyozott ezüst kehely található 1718-ból, mely némelyek állítása szerint a szomszéd Tolna községből került ide. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával 58 4/32 egész úrbértelket írtak itt össze. 1799-ben a helység legnagyobb része a lángok martaléka lett. A református templom alapkövét 1780-ban tették le s az építkezést 1811-ben fejezték be. 1848-ig a kalocsai érsek volt a helység földesura és most is az érsek a legnagyobb birtokosa. 1847-ben és 1868-ben nagy tűzvész pusztított a helységben. 1893-ig a község határa állandóan ki volt téve a Duna árjának. 1875-ben a költséges védgátak ellenére, a Duna árja a község határából 6000 holdnál nagyobb területet öntött el, az 1876. évi árvíz pedig behatolt a község belterültére is, mely alkalommal 206 házat rongált meg és közülök 66-ot egészen elsodort. Legutóbb 1893-ban ismét nagy árvíz volt. Hozzátartozik Külbogyiszló puszta, továbbá Gémes, Karasz, Ösztövér, Beldoromlás, Küldoromlás, Doromlás, Kőgyes, Hátfő, Góga, Taplós, Gyümölcsény, Istvánka, Ujfok, Csákánygyűr és Galambka tanyák.

Boldog. Zagyvamenti magyar nagyközség, 373 házzal és 2125 r. kath. vallásu lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása pedig Tura és 43Hatvan. A községet 1424-ben Borbála királyné nyeri Zsigmond királytól adományul. A XV. században (1439-1499.) Bodogfalva néven fordul elő; 1439-ben a Báthoriak kapnak rá adományt Buják várával együtt; ez alkalommal "alio nomine Bodogazzonhatwana" alakban is említik az oklevelek. 1686-ban, midőn a keresztény hadak Budát vették ostrom alá, augusztus havában az egri basa felmentő sereget küldött Buda felé, de Petneházy útját állotta és egész Hatvanig szorította vissza. A hagyomány szerint az összeütközés az Újvári tanya táján történt. A helység a török hódoltság alatt nem pusztult el. Plebániája 1673-ban már fennállott. Anyakönyvei 1719-ben kezdődnek és temploma 1783-ban épült. 1707-ben itt tartotta Pest vármegye közgyűlését. A XVIII. század közepén gróf Grassalkovich Antal vette meg a birtokot. Az ő földesúri hatósága alatt történt az úrbéri rendezés is 1770-ben, mely alkalommal 76 egész úrbéri telket írtak össze. A Grassalkovich család kihaltával (1841) a helység a gödöllői koronauradalom sorsában osztozott. Az uradalom feloszlásakor Karsai Albert és Vilmos testvérek vették meg, a kik különösen Telek pusztán jól felszerelt gazdaságot folytattak. Jelenleg báró Hatvany-Deutsch Sándor és József a helység legnagyobb birtokosai. 1897-ben nagy tűzvész pusztított a helységben. Hozzátartozik Nagytelek puszta. Továbbá a következő majorok és lakott helyek: Fészer, Rétszélpart, Sándormajor, Kistanya, Dávidmajor, Vaggontelep. A község határa gazdag lelőhelye az őskori tárgyaknak, melyekből már nagyon sok került a Nemzet Múzeumba. Van itt Gazdakör és fogyasztási és értékesitő szövetkezet.

Budafok, nagyközség a főváros közelében, mely az utolsó két évtized alatt itt keletkezett nagy ipartelepek következtében fejlődött oly nagygyá, hogy házainak száma ma már az 1400-at és lakosainak száma a tízezret eléri. A lakosok nagyobbára magyarok és r. kath. vallásúak, de sok közöttük a németajkú is és a katholikusok mellett minden vallásfelekezet képviselve van itt, de csak a katholikusoknak van itt templomuk és kápolnájuk és az izraelitáknak imaházuk. Van postája, távírója, távbeszélője, vasúti és hajóállomása. Azonkívül a községen megy át a budapest-budafok-tétényi kétvágányú h. é. villamos vasút. Eredetileg önálló puszta volt, melyet 1714-ben Savoyai Eugén herczeg nyert adományul, a ki itt egy földszintes kastélyt és majort építtetett, mely a promontori uradalom székhelye lett. Az uradalmi épületeken kívül már a XVIII. század elején több budai, pesti és csepeli polgárnak szőleje volt itt, de még 1737-ben is Csepelhez tartozó pusztaként szerepel. Önálló községgé 1737-1739 között alakult. A község legrégibb pecsétje is az 1739. évszámot viseli. A róm. kath. plebánia 1758-ban alakult, Szent Lipót tiszteletére épült templommal. A jelenlegi plebánia-templom 1792-93-ban épült. A templom tornyán levő kereszt, a hagyomány szerint, egykor a Szigetszentmiklós községhez tartozó Háros-szigeten állott cziszterczita-rendi monostor kápolnájának tornyán volt elhelyezve, honnan a budai várbeli karmeliták kápolnájának tornyára került, e rend eltörlése után pedig a budafoki templom tornyára. 1848-ig az uralkodó család volt a helység földesura és jelenleg is ez a helység legnagyobb birtokosa. A Savoyai Jenő herczeg által épített kastélyt Törley József vette meg; ugyanő egy várszerű nagyszabású kastélyt is építtetett itt, mely jelenleg örököseinek a tulajdona. Hozzátartozik Kutyavilla és Macskacsárda, mindkettő látogatott kirándulóhely. Az itteni számos ipartelep következtében a községben élénk társadalmi és egyesületi éle fejlődött ki és különösen a sör-, pezsgő- és cognac-gyártás lendült fel az itteni kitünő pinczék következtében. Van itt Kaszinó és Sportklub, Keresztény polgári olvasókör, Gazdálkodók egylete, Ipartestület, Iparoskör, Zenekedvelők egyesülete, Önkéntes tüzoltóság, Kádárok egylete, Szépítészeti egylet, Betegsegélyző és jótékonysági egylet, Dalárda, Erzsébet-nőegylet, Munkás dalkör, M. kir. pinczemesteri tanfolyam, Hordójelző hivatal. Az ipartelepek száma pedig a községet valóságos gyárvárossá teszi. Ilyenek a Haggenmacher kőbányai és budafoki sörgyárak részv.-társaság; Törley József és Társa pezsgőgyár, tulajdonosai Törley József örökösei; François Lajos és Társa pezsgőgyár, tulajdonosa François Lajos; gróf Keglevich István utóda cognacgyár, tulajdonosa özv. Kürti Manóné; Schloesser Germain és Társa cognacgyár, tulajdonosa Schloesser Germain; Dékány Péter és társa congacgyár, tulajdonosa Dékány Péter és Zala Sándor; Czuba Durozier és Társa cognacgyár, tulajdonosa Ulbrich Gyula; Gschwindt-féle szesz- és élesztőgyár részv.-társaság; Zománczozott edénysajtoló és fémárú-gyár, tulajdonosa Herz Adolf és Havas Jenő; Lorilleux Ch. és Társa 44festék- kencze- stb. gyár; Alexin zsírművek, tulajdonosa Schmidl Sándor; Unió magyar általános gyufagyár részv.-társaság; Villamossági részv.-társaság. Legújabban keletkezett a Brázay-féle sósborszeszgyárral kapcsolatban a pipereszappangyár, a Dávid és Fia czég téglagyára és a Feder Csák-féle agyagárúgyár. Az itteni m. kir. pinczemesteri tanfolyam a legnagyobbak és legkiválóbak közzé tartozik a kontinensen. Épületei, az egész telep és berendezése is mintaszerű. E fontos intézményről, különben más helyen bővebben írunk. Érdekesek itt a dolomitba vájt hatalmas nagyszámu pinczék és a még elég sűrűn található barlanglakások.

Budajenő, a biai járásban fekvő kisközség, 157 házzal és 973 r. kath. vallású, németajkú lakossal. Postája Páty, távírója Zsámbék és vasúti állomása Torbágy. Egyike a legrégibb községeknek, mely már a tatárjárás előtti korszakban fennállott és a telki apátság pusztája volt, elvétve Boros-Jenő név alatt is. 1247-ben Rév-Jenő néven említtetik és ekkor a Kartal nembeli Mochornak voltak itt részei, melyeket az esztergomi egyháznak hagyományozott. 1264-ben a Kartal nembeli Péter és Ferencz itteni birtokait V. István ifjabb király a margitszigeti apáczáknak adományozta. 1499-ben Boros-Jenő néven szerepel. 1543-ban a törökök elpusztították és ettől kezdve Puszta-Jenő a neve. Buda várának visszafoglalása után, 1700-ban midőn a telki apátság ismét helyreállott, melyet a Szent Benedek-rend bécsi skót rendháza vett birtokába, a puszta benépesítése iránt is intézkedés történt. A Benedek-rend helyreállította a régi, elpusztult egyházat, mely II. Rákóczi Ferencz szabadságharczának kitörése előtt még fennállott. A telepítés 1703-ban vette kezdetét, de közbejött a szabadságharcz, mely azt egyidőre megakasztotta. Annyi kétségtelen, hogy 1708-ban már voltak itt német telepesek. A szatmári békekötés után a német birodalmi szászok és a frankok kerületéből is számosan telepedtek le e helységben, melynek 1724-ben már 374 lakosa volt; az 1739. évi kolerajárvány alatt azonban nagyobb részük elhalt. Pótlásukra az apátság Németországból új telepeseket hozatott. 1882-ig a telki benedekrendű apátság volt a helység földesura. A róm. kath. templom 1756-ban épült. Jelenleg a helység legnagyobb birtokosa a m. kir. közalapítvány.

Budakalász, dunamenti nagyközség, 332 házzal és 2500, nagyobbára r. kath. vallású német- és szerbajkú lakossal, kik között azonban a gör. keleti szerbek kisebbségben vannak. Plebániája 1332-33-ban már fennállott; ekkor egyházilag a veszprémi püspökség budai főesperesi kerületéhez tartozott. 1349-ben az óbudai apáczáknak volt itt birtokuk. 1449-ben Kaloz, 1482-ben Kalaz néven említik az oklevelek. 1482-ben Lendvai Bánfy Miklós szerez itt részeket Kovács István budai polgártól. Az 1580-81. évi adólajstromban, a budai szandzsákban törököktől lakott faluként szerepel és évi jövedelmét 1000 akcsére becsülték. A török hódoltság alatt nem pusztult el. Az 1695. évi összeírás alkalmával 3/4 portával volt megróva. Ekkor a Wattay család birtokában találjuk. A XVIII. század közepén németek telepedtek ide, miáltal a helység népessége jelentékenyen megnövekedett. 1770-ben 40 egész úrbértelket írtak itt össze. A mostani róm. kath. plebánia 1845-ben keletkezett. Azelőtt leányegyházegyképen Ürömhöz tartozott. 1826-ban épült egy róm. kath. templom, de 1906-ban lebontatván, helyébe 1907-ben új templomot emeltek. A görögkeleti szerbek templomát 1752-ben építették. A XIX. század első felében a Wattay család örökösei voltak a helység földesurai. A helység eredeti neve Kaláz volt. 1876 után már Buda-Kalász néven volt ismeretes és e névalakját az 1900. évi október 18-án 91.057 számú belügyminiszteri rendelet meg is állapította. Hozzátartozik: Luppacsőszház, Tregele telep, Luppamajor és Radvánszkymajor. A lakosok Róm. kath. Olvasókört, Önsegélyző-egyletet, Temetkezési egyesületet és Hitelszövetkezetet tartanak fenn. Van itt azonkívül a Sárkány és Neubauer czégnek vattagyára és az ábrahámtelepi mezőgazdasági szeszgyár, mely szövetkezeti tagoké.

Budakeszi. A főváros mellett, a Jánoshegy tövében fekvő nagyközség, 712 házzal és 4900 lakossal, akik németajkúak és róm. kath. vallásúak. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása pedig Budapest, melylyel társaskocsi-közlekedést tart fenn. Plebániája 1332-33-ban már fennállott. Ekkor egyházilag a veszprémi püspökség budai főesperesi kerületéhez tartozott. A középkorban e helység két részből állott: Al-Keszőből és Fel-Keszőből. Az utóbbinak helyét Galgóczy a mai falutól nyugatra, a szőlők felé elterülő rét szélén, az Őde 45Kirchenwiese dűlő helyén keresi. A XV. században több nemes család volt itt birtokos; 1430-ban a Dobos, 1469-ben a Dobozy, 1435-ben a Keserű, 1465-ben a Fodor, 1743-ban a Jankó, 1465-ben a Nemes és 1743-ban a Szomory családok szerepelnek Felkeszi előnévvel. Az 1423-1482. évekből egy Felkeszi családot is említenek az oklevelek. 1559-ben a török hódoltsághoz tartozott és ekkor 29 adóköteles háza volt. 1626-29-ben még fennállott és az egész helység a reformált hitet követte. A XVII. század közepén elpusztult. Alkeszőt 1698 táján németekkel telepítették be, kiknek a vármegye 1698-ban 3 évi adómentességet adott. Az egykori Felkesző teljesen elpusztult; az 1690. évi összeírásban még fel van véve az elpusztult helységek között, de azután már nem szerepel. Az újonnan települt helység azután Budakesz, később Budakeszi néven volt ismeretes. Mostani plebániáját 1699-ben alapították, Boldogasszony tiszteletére szentelt templommal, mely 1761-66 között épült. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával 66 28/32 úrbéri telket írtak össze. A község határában levő máriamakki trinitárius-rend kolostorának temploma 1740-ben épült. 1781 szept. 11-én a rend feloszlattatván, azóta a templomban többé nem tartottak isteni tiszteletet. A kolostor ma is fennáll s részben lakásul szolgál, a templom ellenben elpusztult. 1848-ig a gróf Zichy család és a koronauradalom volt a helység földesura. A községben nagybirtokos a m. kir. koronauradalom, melynek 3000 és a főváros, melynek 1000 hold erdeje van itt. A község határa már a rómaiak alatt lakott terület volt, mert itt egy egész római temetőt találtak. A község lakosai katholikus gazdakört tartanak fenn. Van itt hitelszövetkezet, takarékpénztár, országos munkás rokkant- és nyugdíj-egyleti fiók és egy festékgyár is, mely Halfer József tulajdona. Itt van továbbá a község határában az országszerte híres Erzsébet királyné-szanatorium, tüdőbetegek számára. A remek fekvésű telepen álló impozáns épületek több kilométernyi távolságból látszanak és a szanatorium nyitott, széles folyosóiról remek kilátás nyilik. A híres telep épületei és berendezése mintaszerűek; mindenütt szinte kínos tisztasággal találkozunk, melyet elősegít az ozondús, pormentes levegő. A nagykiterjedésű park egyenes és néhol kissé menedékes útai az üdülők sétáira szolgálnak. Budakeszi különben a fővárosi középosztály egyik kedvencz kiránduló és nyaralóhelye, a hova nyaranta százával menekülnek a fővárosiak.

Budaörs, Budapest közelében fekszik. Nagyközség 1059 házzal és 7200, nagyobbára r. kath. vallású, németajkú lakossal. A postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E községet 1282-ben villa kechkekvors néven a telki apátsággal kapcsolatban említik. Vele határos volt Sasad helység, mely a mai Budaörs és Buda között a Sashegy tövében feküdt. E helységben 1256 táján a Nána-Beszter nemzetség volt birtokos. 1579-ben Üvejsz budai basa birtokában találjuk és ekkor 48,118 akcse adót fizetett török földesurának. A török hódoltság alatt elpusztult. Az 1690. évi összeírás alkalmával is az elpusztult helyek között van összeírva. Mikor 1695-ben a vármegyei helységek portáit megállapították, még nem volt benépesítve. Csak a szatmári békekötés utáni korszakban telepedtek le itt németek. 1737-ben még igen kicsi helység volt, melyet ekkor gróf Zichy Péter örökösei bírtak, a kiknek itt várszerű kastélyuk volt. Plebániája 1774-ben keletkezett. A róm. kath. templom 1802-ben épült, kegyura a koronauradalom, mely 1848-ig a helység földesura volt és jelenleg is a koronauradalom az egyedüli nagybirtokosa. Hozzátartozik a Kamaraerdő, továbbá a Csíkicsárda és az Erzsébet királyné-telep. A Kamaraerdő, közel a fővároshoz, kies, szép, egészséges vidéken fekszik és egyike a legkellemesebb nyaralótelepeknek. A község határában agyagbányák és keserűvíz-források vannak. Van itt pezsgőgyár is, mely a Hölle J. Márton czég tulajdona. A lakosok szőlőtermelő egyesületet, népszövetséget és egy keresztényszoczialista-egyesületet tartanak fenn.

Bugyi, az alsódabasi járásban fekvő magyar nagyközség 519 házzal és 3343, felerészben ref. és felerészben r. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója Kiskunlaczháza és a legközelebbi vasúti megállóhelye Kisvarsány. E községről első ízben 1390-ben találunk említést. 1446-ban Bud néven szerepel és ekkor Fejér vármegye solti járásához tartozott. 1507-ben Bwgh alakban merül fel és ekkor már Pest vármegyéhez számították. 1395-ben az Irsai, az Istvánházai Szentiváni és a Szentiváni Sáfár családok birtokában találjuk. A török hódoltság alatt elpusztult. Az 1690. évi összeírásban is az elpusztult helységek között szerepel. A szatmári békekötés utáni korszakban 46akkori földesura, Beleznay János telepítette be újra. 1728-ban a helység már betelepült, a mit igazol legrégibb pecsétje, mely "Sig. Bugyiense 1728" körírattal van ellátva. Beleznay János 1730-ban állította fel az itteni reformátusok anyagyülekezetét. E gyülekezet azonban nem sokáig élhetett a szabad vallásgyakorlattal. 1761-ben a reformátusoktól a templomot elvették s a katholikusoknak adták át. A kath. plebánia 1761-ben alakult. Anyakönyvei is ez évben veszik kezdetüket. A reformátusok csak 1782-ben kezdték ismét nyilvánosan gyakorolni isteni tiszteletüket. Anyakönyveik 1783-tól vannak meg. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával 59 16/32 úrbértelket írtak össze. A határszabályozás és elkülönzés 1847-ben ment végbe. 1754-ben Kovács Antal a solti járás szolgabírája, továbbá Beleznay János tábornok, Rodl György és Emődy Mátyás voltak itt birtokosok. 1773 szept. hó 12-ére gróf Beleznay Miklós a helységbe református egyházi gyűlést hívott egybe, mely a dunamelléki református egyházkerületben a konventi gyűlések tartását elhatározta és szervezte. A XVIII. században gróf Beleznay Miklós volt a helység földesura, őt követték a báró Bánffyak, báró Vay Miklós és gróf Vay Ábrahám. A helység jelenlegi nagyobb birtokosai: Baruch Jenő, Belicska Sándor, Benedikty Károlyné, gróf Berchtold Miklós, Déghy Mátyás, Feit Mór, Forster Kálmán, gróf Korniss Károly, Székely József, Szűcs Ferencz, ifj. Szűcs Ferencz dr., Baghy Imre és Ráczkeve község, mint erkölcsi testület. Borzashegypusztán, mely most Székely József tulajdona, a kastély tornyában van egy régi harang a következő fölirattal: "Isten ditző. tsin. L. B. L. Bánfi Mihály G. M. G. M. Kemény Terézia A. o. 1761." 1885-ben nagy tűzvész pusztított e helységben, mely alkalommal a község nagyobb része leégett. Hozzátartoznak a következő puszták: Alsódélegyháza, Alsóráda, Alsóvány, Felsővány, Nemesráda és Ürbőpuszta. E puszták közül a XIX. század első felében Alsórádát a Fáy család és Halász Miklós, Alsóványt és Felsőványt gróf Teleki Sámuel, Úrbőt Kecskemét városa s részben a Bugyi község közbirtokosság bírta. E helységhez tartoznak még a következő tanyák és kisebb puszták: Áporkai Ürbőtanya, Csalipuszta, -Borzashegymajor, Kisvány, Örököspeszérpuszta, Telekmajor, Halásztanya, Sándorhalmatanya és Szalaytanya. A községhez tartozik gróf Korniss Károly csinos vadászlaka is, melyet még Beleznay Miklós építtetett. Nemesráda pusztán az ú. n. Pusztatemplom-dűlőn egy régi templom csekély romjai láthatók. A "Régi város" nevű dűlő helyén hajdan község állott, mely azonban elpusztult. A lakosok olvasókört, községi hitelszövetkezetet és temetkezési egyesületet tartanak fenn. Van itt egy mezőgazdasági szeszgyár is, mely Baruch Jenő tulajdona.

Császártöltés, a telecskai halmok végső nyulványainál fekvő nagyközség, 473 házzal és 2664 r. kath. vallású magyar és németajkú lakossal. Postája helyben van, távírója Hajós és vasúti állomása Keczel. Egyike azoknak a helységeknek, melyek a XVIII. században keletkeztek. A hagyomány azt tartja róla, hogy I. Lipót király uralkodása alatt (talán inkább Mária Terézia királynő alatt) keletkezett, midőn a császár utazása alkalmával az Örjeg mocsarain át töltést emeltek, melynek készítéséhez Mecklenburgból hoztak ahhoz értő munkásokat, a kik azután itt maradtak s a töltésről nevezték el telepüket Császártöltésnek. E hagyománynak van némi alapja, mert az itt letelepedett németek csakugyan mecklenburgi származásúak. A község keletkezésének idejét azonban Mária Terézia királynő uralkodása idejére kell helyeznünk, mert Bél Mátyás 1737-ben megjelent művében még nem emlékezik meg róla. A plebánia a XVIII. század közepén keletkezett, az anyakönyvek 1763-ban veszik kezdetüket. A róm. kath. templom 1782-ben épült. Az úrbéri rendezés alkalmával (1770) 44 4/32 jobbágytelket vettek itt fel. 1832-ig a kalocsai érsek volt a helység földesura, ez évben azonban a kalocsai káptalan birtokába ment át, mely most is a helység legnagyobb birtokosa. Hozzátartozik Csala és Polgárdi puszta. Az előbbinek a kalocsai káptalan, az utóbbinak Mérey Móricz volt 1848 előtt a földesura. A község lakosai kaszinót tartanak fenn.

Csepel, nagyközség a Csepelszigeten, 583 házzal. A legutolsó népszámlálás alkalmával a lakosság száma 4568 volt, ma azonban már meghaladja a 7000-et is. Lakosai németajkúak és nagyobbára r. kath. vallásúak. Csepel egyike a vezérek korában már megült helységeknek. Midőn Árpád a honfoglaló magyarokkal a Duna könyökénél foglalt állást, a honnan egyaránt szemmel tarthatta Pannoniát 49és a morva birodalmat, a Duna két hatalmas ágától védett Csepel-szigetet szemelte ki letelepedési helyül, a hol a nők és a gyermekek, valamint a lábas jószág - míg a sereg távol járt - biztos menedékhelyet találtak. Béla király névtelen jegyzője is megemlékezik a sziget csúcsán épült fejedelmi lakról, mely tehát a mai Csepel helység helyén állott fenn, s kétségkívül a XII. században még megvolt; de a nemzeti királyság megalapításával az ország székhelye Esztergom, majd Visegrád és Buda lett. A csepeli királyi lak, mely alkalmasint vadászkastélyul szolgált, az egész középkoron át fennállott; Oláh Miklós történetíró II. Lajos király uralkodása idejében (1516-26) - tehát még a mohácsi vész előtti korszakban - Csepelt városnak nevezi, a hol királyi kastély is volt. A török hódoltság alatt elpusztult. 1690-ben elhagyott, teljesen lakatlan helyként írták össze. 1690 után ráczok telepedtek itt le. 1715-ben még nem fordul elő az összeírásokban, de 1720-ban már 19 jobbágyháztartást vettek itt fel és ebből 2 magyar, 8 német és 9 szerb nemzetiségű volt. 1848-ig a helység az uralkodóház ráczkevei uradalmához tartozott és jelenleg is az a legnagyobb birtokosa. Az 1838-iki nagy árvíz az egész községet elpusztította. Ekkor költözött át a község a jelenlegi helyére. Ma Pest vármegye egyik legrendezettebb községe, 14 öl széles utczákkal. A régi község területén csupán a róm. kath. templom 1862-ben épült. Van egy ref. imaháza is. Van itt egy hitelintézet és a Weisz Manfréd-féle nagyszabású lőszergyár.

Csobánka. Szintén a főváros közelében fekszik. Nagyközség 365 házzal, és 1739 németajkú, túlnyomóan r. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Pomáz. E helység a középkorban Boron néven volt ismeretes. A Hunt-Pázmán nemzetség ősi birtoka. E nemzetség sarjai Ugrin, István és Lampert 1299-ben az e helység és az elpusztult Kandé falujok közötti vitás területet a pilisi apátságnak engedték át. A török hódoltság utáni összeírásokban (1690-95) nem fordul elő. Az 1715. évi összeírás szerint már 17 háztartást vettek fel benne; 1720-ban pedig 35 háztartással szerepel az összeírásban. 1737-ben ráczok lakták és ekkor a Wattay család birtokában volt. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával 41 egész jobbágytelket vettek fel. A XIX. század első felében a Wattay örökösök voltak a helység földesurai. A róm. kath. templom 1842-ben, a görög keletieké 1746-ban épült. Jelenleg gróf Teleki Tibornak van itt nagyobb birtoka. Hozzátartozik Garancs puszta és a Szent Hubertus nyaralótelep, Szentkút-kápolna és a lourdesi barlang. E telep újabb keletű. Rendkívül kies fekvésű, díszes kápolnája dombtetőn áll. Gyűjtés útján épült 1904-ben. Az itt lakó művészek és építészek ingyen-munkával járultak hozzá. 1905-ben szentelték fel. Gróf Teleki Tibor erdejében, a Szentkút-kápolna mellett bugyog a forrás, melyhez a búcsújárók zarándokolnak. E regényes fekvésű, egészséges telepen számos csinos nyaraló épült. Vannak itt barlangok is: az ú. n. Maczkó- és a Kevélybarlang, továbbá kőbányák, hova a csobánkaiak munkába járnak.

Csomád, nagyközség a váczi járásban 170 házzal és 822, nagyobbára tótajkú és ág. ev. vallású lakossal. Postája Veresegyház, távirója és legközelebbi vasúti állomása Göd. 1430-1469-ben Csamád néven említik az oklevelek. A török hódoltság alatt elpusztult. 1690-ben elhagyott, lakatlan helyként szerepel. Csak a szatmári békekötés utáni korszakban népesült be újból. 1724-ben még puszta volt. 1729-ben kezdett ismét betelepülni és ekkor a lakosok azzal a kéréssel járultak a vármegyéhez, hogy a protestáns vallást szabadon gyakorolhassák és iskolatanítót tarthassanak. 1737-ben a Beniczky család birtoka volt, majd később gróf Fekete György (szül. 1711 † 1788) országbíró birtokába ment át. A Fekete családtól a fóthi uradalommal együtt Csekonics József tábornok vette meg, a ki 1808-ban özvegy gróf Károlyi Józsefnének adta el. Az 1827. évi osztály alkalmával gróf Károlyi István birtokába került. 1810-ben nagy tűzvész pusztított itt, mely alkalommal - a templom és 5-6 ház kivételével - az egész község leégett. Ekkor égtek el a község irományai is. Az ágost. hitvallásuak temploma 1783-ban épült. Jelenleg gróf Károlyi László a helység legnagyobb birtokosa. Mintegy 8-10 évvel ezelőtt egy honfoglaláskori lovas harczos csontvázat találták, fegyverzettel együtt, de ezek elkallódtak. Hozzátartozik Károlyimajor, mely eddig Lestyinamajor néven volt ismeretes.

Csömör, Budapest közelében fekvő nagyközség, 455 házzal és 2500 lakossal, kik magyar, tót és németajkúak és róm. kath. és ág. ev. vallásuak. Postája, 50távíró- és vasúti állomása helyben van. E község már a középkorban fennállott. 1434-ben Chennor, 1447-ben Chemer néven említik az oklevelek. A török hódoltság alatt elpusztult. Az 1690. évi összeírásban is az elpusztult helységek között szerepel. Szintén csak a szatmári béke utáni korszakban népesült be újból. Földesura a Wattay család, evangélikus vallású tótokkal telepítette be. Az 1720. évi összeírás alkalmával 42 háztartást vettek fel benne és ebből 33 jobbágy- és 9 zsellér-háztartás volt. Később gróf Grassalkovich Antal birtokába került, majd báró Sina Simon vette meg, azután a belga bank, ettől a bécsi forgalmi bank, ettől Boronkay László, majd Lukács Antal. A róm. kath. plebánia 1792-ben keletkezett és anyakönyvei is ez évtől veszik kezdetüket. A róm. kath. templom 1771-ben, az evangélikusoké 1871-ben épült. A községben levő kastély Vizmai Lukács Antal örököseié. A községhez tartoznak Nádormajor, továbbá Óhegy, Középhegy és Újhegy telepek.

Csővár, a vármegye felső határán fekvő kisközség, 135 házzal és 642 ág. ev. vallású, tótajkú lakossal. Postája Acsa, távírója és vasúti állomása Acsa-Erdőkürt. Régi váráról 1448-1461 között már említés történik, a mikor a Ráskayak kezén van, omladékai máig is megvannak. E várat 1448-ban Ráskay György állíttatta helyre. A vár kapuja fölött volt kövek jelenleg Acsán vannak. Az egyik kövön az 1482. évszám látható. A másik kövön a következő fölírat volt: "BLASIUS D. RASKA AGAZONUM REGALIUM MAGISTER ET CASTRI BUDENSIS PRAEFECTUS." A XV. században a falu a váczi püspöké. 1460-ban Szadai Reichel Sebald, 1461-ben Csóri Miklós volt Csővár kapitánya. A hódoltság alatt nem pusztult el. 1695-ben mint népes helységet 3/4 portával rótták meg. Ez időből való az ág. ev. templom is, melyről már 1681-ben van adatunk. Az 1715-20. évi összeírásokban nemes községként szerepel. A Ráskayak után a Bosnyák, majd a Prónay család birtokába került. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával 27 másodosztályú jobbágytelket vettek fel az összeírásba. A XIX. század első felében a Prónay, Vörös, a Divényi, a Horváth, a Posch és más családok voltak a helység földesurai. A tagosítás 1847-ben történt. Jelenleg báró Prónay Dezső a helység legnagyobb birtokosa. A lakosság fogyasztási és értékesítő szövetkezetet és gazdakört tart fönn. A határban mészkőbánya van. A községhez tartoznak Alsóhányás, Kifurtimajor, Klokocsimajor és Vörösmajor.

Czeglédberczel. Czegléd közelében fekvő nagyközség, 481 házzal és 2925, nagyobbára németajkú és róm. kath. vallású lakossal. Helyben van a postája, távírója és vasúti állomása. E községet 1482-ben Albertihez tartozó pusztaként említik. Az 1633-34. évi adólajstromokban a váczi nahije helységei között szerepel, 3 adóköteles házzal. A XVIII. században a Klára-rendi apáczák birtoka volt, egész a rendnek II. Józseftől 1785-ben történt feloszlatásáig. II. József 1785-1787. között hannoveri németeket telepített ide, a kik a községet szépen és szabályosan kiépítették, a kolerajárvány azonban nagy részüket elpusztította, mire az életben maradottak visszaköltözködtek régi hazájukba. Az elhagyott községbe Soroksárról, Adonyból, Solymárról németek, Uriból és Czeglédről pedig magyarok telepedtek és 1804-ben önálló községgé alakultak. Ez időből való a helység pecsétje is. A helyi káplánságot 1787-ben alapították; az anyakönyvek 1797-ben anyaegyházzá emelték. A Klára-rend feloszlattatása után 1848-ig a vallásalap volt a helység földesura és jelenleg is a vallásalapnak van a helységben a legnagyobb birtoka. Az itteni úrilakot Ragány János építtette és ez most Ragány Endréé. A községhez tartozik Cserőpuszta és Nagyállás major. A község a múlt század 80-as éveiben teljesen leégett. A lakosok gazdakört és hitelszövetkezetet tartanak fenn.

Czinkota, nagyközség a főváros közelében, 2506 házzal és 7200 lakossal, a kik eredetileg tótok voltak, de ma már mind jól beszéli a magyar nyelvet. Vallásra nézve róm. katholikusok, ág. evangélikusok és reformátusok. Helyben van a postája, távírója és vasúti állomása. Czinkota is egyike azoknak a helységeknek, melyek már a nemzeti királyság első századában fennállottak. Thúróczi krónikája már 1074-ben, a Salamon és Géza között történt mogyoródi ütközetnél említi, mely a Mogyoród és a Czinkota között emelkedő hegy körül folyt le. Itt esett el Ernyei bán, Salamon király egyik kedves embere. 1283-ban a nyúlszigeti 51apáczák birtoka. Mátyás király idejéből származik a czinkotai nagy iccze mondája, mely az itteni nép ajkán a következőképen él: Mikor Mátyás király vándor-íródiákképen bejárat az országot, meglátogatta a czinkotai plebánost is, a ki igen dölyfös ember volt. Budára érve, magához rendelte a plebánost azzal az üzenettel, hogy a következő három kérdésre feleljen meg neki: 1. Hol kel föl a nap? 2. Mennyit ér a király? 3. Mit gondol a király? A pap hiába törte a fejét, nem tudta megfejteni a kérdéseket; végre a kántor ajánlkozott, hogy ő fölmegy helyette és megfelel azokra. El is ment és a következőket válaszolta: 1. A királynak Budán, nekem Czinkotán. 2. Jézus 30 ezüst pénzt ért, fölséged egygyel kevesebbet. 3. A király azt gondolja, hogy most a czinkotai pappal beszél, pedig én a kántor vagyok. - A talpraesett válaszért a király meg akarta jutalmazni és megkérdezte, mi a kívánsága, mire a kántor azt kívánta, hogy mivel nagyon kicsi az iczcze, legalább Czinkotán legyen nagyobb. Ez az eredete a czinkotai iczczének, mely azután nem két, hanem három meszelyt tartalmazott. A török hódoltság alatt a helység elpusztult s csak a szatmári békekötés után, 1709-ben népesült be újra. 1754-ben Beniczky Tamás birtokában találjuk. Ettől kezdve a mai napig szakadatlanul a Beniczky-család birtoka. A XIX. század elején Beniczky Péter, 1843-ig Beniczky Ádám birtoka, később 1874-ig Beniczky Ödöné, ennek halála után Beniczky Gábor lett a helység birtokosa, kinek halálával (1894) özvegye, született Batthyány Ilona grófnő haszonélvezi a Beniczky-féle birtokot, mely jelenleg Beniczky Géza leányának: Beniczky Máriának, férj. gróf Pejacsevich Márknénak a tulajdona. A kastélyt Beniczky Péter építtette a XVIII. száza végén. A kastély műkincsei közül különösen említést érdemelnek Judith, Deborah és Lucretia szobrai, melyeket gróf Batthány Lajos miniszterelnök hozott magával Olaszországból s ezek gróf Batthyány Ilona magántulajdonát alkotják. Ugyanő őrzi Mária Terézia királynő úti gyógyszertárát is. A helységben két katholikus, egy evangélikus templom és egy izraelita imaház van. Ezek közül legrégibb az evangélikus templom, mely 1709-ben épült. Az egyik kath. templomot 1757-ben, a másikat 1894-ben építették. 1849 április 11-én e helység határán folyt le az utolsó mérkőzés Aulich honvédtábornok és Jellasich bán hadosztálya között, mely a honvédsereg fényes győzelmével végződött. Aulich e győzelem után Czinkotán tábort ütött, itt fogadta április 24-én a főváros küldöttségét, mely a magyar sereget a császári hadaktól elhagyott fővárosba meghívta. A magyar gazdasszonyok országos egylete 1906-ban eladván budapesti házát, leánynevelő-intézetét és árvaházát Czinkotán építette fel, tőszomszédságában a Beniczky-féle kastélynak és parknak, melyet Beniczky Gáborné szül. gróf Batthyány Ilona az egyletnek adományozott. Van itt négy gyár is: Heuffel Sándor cseppfolyós gázgyára, Prepeliczay Árpád fonalfestőgyára, Schuster Vilmos székgyára és a téglagyár. Itt emelkedik a villamfejlesztő telep is. Van itt még takarékpénztár, polgári kör, 48-as függetlenségi kör és temetkezési egyesület. Hozzátartozik: Ilonatelep, Mátyásföld, továbbá Laczkómajor, Forrásmajor, Lucskamajor, Ehmanntelep és Huszkatelep. Ezek közül Mátyásföld az ország egyik legnagyobb, legrendezettebb és legszebb nyaralótelepe. 1887-ben Beniczky Gábor és neje Batthyány Ilona grófnő, birtokuk egyik legszebb helyén 250 hold területet engedtek át potom áron az e czélra alakult Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületének. Az alapításban élénk résztvett Kunkel Imre is, a Beniczkyek megbízottja. 1887-ben már együtt volt az alapszabályszerűleg megállapított 60 tag 100 háztelekkel, úgy hogy november 5-én már megtarthatták az alakuló közgyűlést és 27-én az első választmányi űlést, melyen már a megválasztott tisztikar vett részt, ú. m. elnök: Szeniczey Ödön, titkár: Fái Béla, pénztáros: Kunkel Imre, választmányi tagok: Kerekes Elek, Kertscher István, Kintner Károly, Móczár Béla, Móczár Gyula dr., Nemes Ferencz, Phozer Ferencz, Pozsgay Tivadar, Szécskay István, Szemlér Lőrincz, N. Terstyánszky Kálmán és Vajdafy Béla. A megalakulás után a telep rohamosan kezdett fejlődni és egymás után emelkedtek a szebbnél szebb nyaralók, az egyesülettől megállapított szépészeti és egészségügyi szabályok szigorú szemmeltartása mellett. A választmány gondoskodik a telep háztartásáról is, a közgyűlés ellenőrzése mellett és ma már annyira megerősödött, hogy közel félmillió kor. értékü vagyona van. A telep háztartásához minden telek tulajdonos ölenként és évenként négy fillérrel járul, tagsági díj czímén. Állandó bevétel még a jogok bérlete és az egyesületi épületek és telkek bérjövedelme. Ez épületek közé tartozik a 40 holdas, szépen fásított és virágágyakkal díszített parkban álló emeletes nagyvendéglő, szép, tágas, fedett 52terraszszal, 30 szobával, impozáns tánczteremmel, melynek hangversenyek és színi előadások czéljaira állandó színpada van. Ez épületben vannak azok az üzlethelyiségek is, melyek a telep napifogyasztását látják el. A park fásított részén, a szállótól néhány percznyi távolságban van a modern berendezésű vízgyógyintézet és artézi uszoda, két orvos felügyelete alatt. A telepnek külön rendőrsége van, élén egy rendőrfelügyelővel, minek következtében a közbiztonsági viszonyok mintaszerűek. Van itt szép állami elemi iskola is, és szabad téren álló díszes róm. kath. temploma, a hol vasárnaponként rendes misét tartanak. A parkban játszóterek és tenniszpályák állanak a sportkedvelők rendelkezésére. A telepnek külön posta, távíró és távbeszélő hivatala van. Utczái 10 öl szélesek és fákkal szegélyezettek. Legszebb tere a nagyvendéglő előtt elterülő Ilonatér, melynek közepén a telep névadójának: Mátyás királynak a mellszobra áll, melyet Paulheim József emeltetett, kinek nevéhez e telepen különben is sok hasznos alkotás fűződik. Ma az egykor puszta vidéken több mint 200 díszes nyaraló emelkedik, szabályos rendben, melyeket szabályos utczák kereszteznek. A kényelmet növelni van hívatva a most épülő vízvezeték és középponti villamfejlesztő és a most villamos erőre átalakított gőzüzemű viczinális, mely eddig 20 perczenként közlekedett, de 1910. év tavaszától még sűrűbben fogják szállítani a villamos kocsik a közönséget a közeli Budapestről. A telep a Duna színtje fölött 70 méter magasságban, fennsíkon terül el. Talaja humuszszal kevert homok, kútvize bő és egészséges, a Duna felé jó esése van s így száraz és egészséges.

Dab. A soroksári Dunaágy mellett fekvő magyar nagyközség, 169 házzal és 747 református vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Dömsöd. Dab a középkorban Fejér vármegye solti járásához tartozott. 1291-ben még csak puszta földterületként szerepel. 1313-bn a Dabi nemesek birtoka. 1453-ban a Sári család bírt itt földesúri joggal. Túlélte a török hódoltságot. 1691-ben 1/16 1695-ben 1/2 portával rótták meg. A helység legrégibb pecsétje 1686-ból való e körirattal: "Dabi falu pöcsétue 1686." A reformátusok anyaegyháza egyike a legrégebbieknek és papjainak a névsorát 1652-ig tudja felvinni. Az anyakönyvek 1753-ban kezdődnek. Az egyházi szentedények közül említést érdemel több aranyozott ezüstkehely, melyeket Nagy István földesúr adományozott az egyháznak, valamint egy selyemhímzésű úriasztali terítő az 1737. évből. A református templom 1803-ban épült. 1715-ben 15, 1720-ban 29 jobbágy-háztartást írtak össze a helységben. Lakosai ekkor túlnyomólag magyarokból állottak. A határt 1842-ben szabályozták. A XIX. század első felében Nagy István, Pest vármegye főjegyzője, az országos gazdasági egyesület faiskolájának kezdeményezője, jelentékeny gyümölcsöskertet telepített itt, mely ma is utódai birtokában van. A XIX. század első felében a Nagy családon kívül, még a gróf Ráday család, a báró Boemelburg család, mely a Burián család leányági leszármazójaként, a Buriánok dificziálása után lett birtokos és a Papp család bírt itt földesúri joggal. A községhez tartozik Magitmajor és Telekmajor.

Dány, a gödöllői járásban fekvő magyar nagyközség, 353 házzal és 2531 róm. kath. vallásu lakossal. Postája helyben van, távírója Zsámbok és vasúti állomása Tápiószecső. E község nevét 1324-42-ben Dani, 1463-ban Dan, majd Wydan alakban említik az oklevelek. 1454-1481-ben a Perényi család birtokában találjuk. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott és a pesti nahije községei között szerepel, 14 adóköteles házzal. A török hódoltság későbbi szakában sem pusztult el, sőt 1673-ban róm. kath. plebániája is fennállott, mely azonban utóbb leányegyházzá vált s Zsámbokhoz tartozott. Az 1695. évi összeírás alkalmával 1 1/4 portával volt megróva. A XVIII. század elején újra települt. 1715-ben még 17, 1720-ban már 48 jobbágyháztartást vettek fel az összeírásba; ezek közül 4 magyar és 4 német volt. 1749-ben szervezték ujból plebániáját; anyakönyvei is ez évtől kezdődnek. Az oltárképet gróf Stahremberg Guidó ajándékozta az egyháznak. A XVIII. század elején gróf Stahremberg Guidó birtokába került, a kitől gróf Grassalkovich Antal vette meg. 1848-ig a gödöllői uradalom sorsában osztozott. 1867-ben a magyar kormány az itteni majorsági birtokot megvásárolta és a gödöllői koronauradalomhoz catolta. Mostani róm. kath. temploma 1909-ben épült. Hozzátartoznak a következő lakott helyek: Hosszútisztás, Pusztaszentkirály, Újház, Újmajor, Faluhely nevű dűlője a régi Dány falu helyét jelzi, honnan a község a tatárjárás pusztításai után mai helyére telepedett. A községházán levő ú. n. Sebestyén-emlék is a tatárok kegyetlenségének az emlékét örökíti 55meg, kik a hagyomány szerint egy Sebestyén nevű embert, mert a lakosok rejtekhelyét nem akarta elárulni, lófarkhoz kötöttek és halálra hurczoltak.

Domony, nagyközség Aszód közelében, 850 házzal és 2240 lakossal, kik tótok és magyarok s ág. ev. és róm. kath. vallásúak. Postája és vasúti állomása helyben, távirója Aszód. E község a középkorban, 1430-1446 között Damony néven szerepel az oklevelekben. 1690-ben az elhagyott helyek között írták össze. A XVIII. század elején magyarok és tótok szállották meg. 1715-ben 15, 1720-ban 18 háztartást vettek fel az összeírásba; ebből 15 volt magyar és 3 német. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint az Adonyiak, Platthy László, Radvánszky Mária Ágnes, Kandó József és János, továbbá Ónody Jakab és Gellérth Gábor voltak a helység földesurai, de kivülük még Szemere Pálnak is volt itt birtoka neje révén. A XIX. század elején Ónody Zsigmond és Bernáth György, továbbá a Kandó, Mátyus és a Perger családok voltak a földesurak. Jelenleg Domony Ödönnek, Segesváry Ödönnek és László Zsigmondnak van itt nagyobb birtoka. Domony Ödöné az egykori Kandó-féle kúria, melyet Kandó József építtetett és a jelenlegi tulajdonos átalakíttatott. Segesváry Ödön kúriáját Ónody Zsigmond építtette 1796-ban. László Zsigmondét pedig a Mártonffy család. Itt van Both Menyhért úrilaka is, mely azelőtt Somssich Pálé volt. A tagosítást 1854-ben fejezték be. Az ágostai evangélikusok temploma a XVIII. század végén épült. Anyakönyvei 1681-ben kezdődnek. 1899-en 24.000 K. költséggel ujjáalakították. A községben van hitelszövetkezet. Hozzátartozik Egerszeg puszta, a középkorban önálló helység, melyet Zsigmond király 1406-ban Egervári Mihálynak és Radványi Lukácsnak adományozott. A XIX. század első felében a gödöllői uradalomhoz tartozott. Ezenkívül e helységhez tartoznak még Domonyvölgy, Feketeerdő és Flóramajor.

Dömsöd. Dunamenti nagyközség, 976 házzal és 4160 lakossal. Postája, távírója, vasúti és hajóállomása helyben van. A középkorban Dempsed, Demsed Dumschud néven említik az oklevelek. 1291-ben reginalis Gumchud azaz Gyömsőd; valószínűleg Gyümölcsödből. Ősidőktől fogva máig nagy gyümölcs-termelő hely. A XIII. században a vele szemközt fekvő Ráczkevi szigettel együtt a magyar királynék birtoka volt. 1291-ben a ráczkeviszigeti helységekkel egyetemben a királynék menyasszonyi ajándékai között szerepel. Ugyanekkor hozzátartoztak Föveny, Dienes és Somlyó dunai szigetek. E birtokokat III. Endre király neje, Fenena királyné, a margitszigeti apáczáknak ajándékozta. 1424-ben Zsigmond király Borbála királynénak adományozta, de nem sokáig maradt a magyar királynék birtokában. Később Fejérvármegyéhez csatolták. 1461-ben Kalmár Dénes királyi ember volt itt birtokos, a ki Dömsödi előnévvel élt. 1492-ben a Rozgonyiak birtokában találjuk. A XVI-XVII. században a Bosnyák család birtoka volt, majd Bosnyák Judit, férjezett báró Balassa Imréné leánya, Balassa Judith († 1684) révén, a Koháry családra szállott. 1539-ben a budai káptalan pecsétes eredeti kiadványa szerint Michael Hayôos de Demsed megveszi Izdrai Kiss György izdrai birtokát. Izdra 1446-1469-ben beleolvadt a dömsödi határba. 1558-ban Dömsödön megalapítják a református egyházat Dömsödi Hajós István nemes úr és Mészáros István, Kún Benedek, Pálföldi Gergely, Gubacsi András, Földváry Péter, Cser Gergely jobbágyok, mely családok ma is megvannak Dömsödön. A török hódoltság alatt nem pusztult el, bár tömérdek zaklatásnak volt kitéve, úgy hogy lakosai 1540-ben és 1684-ben a helységet tömegesen el is hagyták s az alatta fekvő Somlyó szigetre menekültek. A török hódoltság alatt a Budavárban lakozó spahik hűbéres birtoka volt. Utolsó török földesúra 1648-85-ben szőke Amhát spahi. Az 1690. évi összeírásban a gróf Koháryak birtokaként szerepel. Ez évből maradt fenn a község legrégibb pecsétje is. 1690-ben 100 mérő gabonát és 3 darab vágómarhát, 1691-ben egy egész porta után 500 frt. katonaélelmezési segélyt vetettek ki reá. 1695-ben portaszámát 2 1/2-re emelték fel. 1703-ban II. Rákóczi Ferencz november 16-án 60 köpönyeget rendelt meg katonái számára a helység elüljáróságánál. A XVIII. században a Koháryaktól a Beleznay család vette zálogba. 1770-ben, az úrbér rendezése alkalmával, Beleznay Miklós és Mihály zálogos birtoka volt. Ekkor 167 egész úrbértelket írtak itt össze. Később ugyancsak zálogképen a báró Podmaniczky család birtokába ment át. 1848-ig e család volt a földesura. Hozzátartozik Apaj és Szunyog puszta, továbbá Szőrhalom-telep. Dömsöd pusztái 1453-ban Acsádegyháza, Agyagos, Keresztur, Perestelek, 56Apaj 1291. terra, Hugyé 1395. 1429. 1446. 1461. Izdra 1446 posessio, Szunyog 1326. possessio 1496, Czáregyháza 1590. 1649., Sáp 1291., Bol 1453., ezek közül Apaj és Szunyogh megvan, Hugyé és Agyagos községi dülőként fenmaradt, a többi elenyészett. A község nevezetes gyümölcstermelő hely. Galgóczy Pest vármegye Monografiájában leírja Hajós József gyümölcsöskertjét (III. k. 334. 1.) mely ma is egyik legszebb gyümölcsöse messze vidéknek.

Dunabogdány, dunamenti nagyközség, 522 házzal és 3463 lakossal, kik közül 2444 németajkú, a többi magyar; 3237 r. kath., a többi ref. vallásu. Postája, távírója, távbeszélő és hajóállomása helyen van. Régente Esztergom vármegyéhez, később a XIII. század második felében, Pilis vármegyéhez tartozott. 1285-ben a Kosd vagy Rosd nembeli Tahi Herbord fia Márk és Miklós nemesek IV. László királytól Maros nevű jószágukért nyerik cserébe. 1505 táján még a Tahi család birtokában találjuk. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott 36 adóköteles házzal. Az 1626-29. években a helység a református hitet követte. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1691-ben 1616, 1695-ben, midőn a vármegyei helységek portáit kiigazították, 1/2 portával rótták meg. Ekkor a gróf Zichy család birtoka volt, s az óbudai uradalomhoz tartozott. A XVIII. század elején népessége új német telepesekkel szaporodott. A róm. kath. plebánia 1721-ben keletkezett; ekkor egy minorita-rendű szerzetes volt a helység lelkipásztora, a kit gróf Zichy Péter hívott ide. A templom 1724-ben épült fel újból s 1755-61-ben megnagyobbították. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, 23 12/32 egész jobbágyteleket írtak itt össze. Már 1789-ben keletkezett a községi elemi iskola. 1721-ben a ref. istentiszteletet eltiltották. 1790-ben nyertek újra a reformátusok engedélyt imaház építésére. A mai templom 1802-ben épült. 1806 szeptember 21-én erős földrengés okozott sok kárt. Az 1831 július 29-én kitört kolerajárványnak október 11-ig 143-an estek áldozatul. Az 1838. évi nagy árvíz 123 házat és 75 istálót döntött romba. 1845-ben vagy tűzvész pusztított a helységben, a mikor 57 ház és a református templom leégett. 1848-ban a helységben 220 nemzetőrt írtak össze. 1849 június 24-én ismét nagy tűzvész pusztított a helységben, mely alkalommal a róm. kath. templom is leégett. 1850 november 14-én és 1865 április 17-én a tűzvész megismétlődött. Az 1876. évi árvíz alkalmával az alsó Dunasoron 30 ház került víz alá és egy részük összeomlott. 1880-ban szintén nagy árvíz pusztított és 1888-ban 54 ház égett le, az 1897. és 1907. években pedig ismét árvízveszedelem fenyegette a helységet. 1848-ig az óbudai koronauradalom volt a község földesura. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a helységben. Hozzátartozik Csódihegyi Kőbányatelep, Paprét és Váradpuszta. Itt vannak a csódihegyi nevezetes trachitkőbányák. A Várad-puszta nevű határrészen római leletek kerültek felszínre. Van a községben Néppárti kör, tulipán-Társaság, Függetlenségi Kör, Temetkezési egylet, Ifjusági egylet, Ifjusági dalárda, Mária-Egyesület, a Magyarországi Munkások rokkant és Nyugdíj-egyletének fiókja és ker. fogyasztási és értékesítő szövetkezet.

Dunaegyháza. Dunamenti nagyközség, 526 házzal és 2045 lakossal, kik mind tótajkúak és ág. ev. vallásúak. Postája, távíró és vasúti állomása helyben van. Egyike azoknak a helységeknek, melyek a török hódoltság után keletkeztek. Az a terület, hol a község jelenleg fennáll, a Paksy család birtoka volt, melynek örökösei 1702-ben telepítették be, nem jobbágyi, hanem szerződéses szervezettel, miért is e helységben úrbériség sohasem volt. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint akkortájt Rudnyánszky József volt itt birtokos. Az evangélikus templom 1774-ben épült. 1848-ig a Rudnay, a Csapó és a Paksy-Jármy örökség révén, a Tahyak voltak a helység földesurai; az utóbbiak 1860-ig voltak itt birtokosok. A lakosság az általa szerződésileg bírt földeket még 1848 előtt kezdte megváltani, sőt idővel a kisebb királyi haszonvételeket, a korcsmáltatási és a révbérjogot is megszerezte a község részére. A helységben van hitelszövetkezet, társaskör és 48-as olvasókör.

Dunaharaszti, a soroksári Dunaág mellett fekvő nagyközség, 600 házzal és körülbelül 3000 lakossal, kik túlnyomóan r. katholikusok és nagyobbára németajkúak. Postája, távírója, távbeszélője és két vasúti állomása helyben van. E község már a rómaiak idejében lakott hely volt, Marsiglius történetíró a rómaiak Transaquincum városát helyezi ide. Az újabb kutatások szerint a IV. században a határok védelmével megbizott légióknak egy táborhelye volt itt, melyet Contraaquincum-nak is neveztek. E táborhely Diocletian császárnak 293-ban kiadott 57rendeletére épült és a IV. század végéig állott fenn. 1270-ben V. István Taksony faluval és Ráda pusztával együtt, melyeket azelőtt Lóránd birt, a margitszigeti apáczáknak adományozta. A XIV. században az Imregi család birtokába került; e család magvaszakadtával 1453-ban a helység felét a Gecseiek nyerik adományul. 1482-ben Gecsei Esthre Kálmány a helység felét Nagylucsei Orbán győri püspöknek adta el. A török hódoltság alatt elpusztult. 1690-ben az elhagyott és lakatlan helyek között szerepel. 1694-ben kezdett ismét benépesülni, midőn Ráday Gáspár volt a birtokosa, a ki hatodrészét Forster Kristófnak, hatodát pedig Semléki Ádámnak adta zálogba. 1695-ben 1/4 portával rótták meg. 1701-ben Koroncsay János és Battik Péter bírták. Közvetetlenül a szatmári békekötés után németek telepedtek le a helységbe. 1737-ben már német lakosai voltak és ekkor a báró Laffert család birtoka volt. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint báró Laffert Nándor Antal örökösei voltak a helység földesurai. A Laffert család 1864-ig volt itt birtokos. Ekkor a birtokot Földváry Móricz vette meg s ez most mintegy 1800 házhely-parczellára van felosztva s a telepítés nagyban halad előre. A helységben levő kastélyt a báró Laffert család építette s ebben van a Tamássy-féle parkszanatorium; a másik úrilak jelenleg Thold Dánielné, szül. Batizfalvi Kornélia tulajdona. A község eddigi neve egyszerűen csak Haraszti volt. Itt is sok a nyaraló és csinos úrilak. Itt van a Dunaharaszti homoktéglagyár, Szende Géza kötött czipőgyára, Kölbl Ágost kékfestő-gyára. A községben Szépítő-Egyesület áll fenn, mely a község és határa rendbentartásáról gondoskodik, miután itt is sok a nyaraló.

Dunakeszi, szintén dunamenti nagyközség, 950 házzal és közel 6000 r. kath. vallású magyar lakossal. A lakosok száma az utolsó népszámláláskor 2897 volt. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása pedig Dunakeszi-Alag. Az 1317-ben már fennálló helységet ebben az évben I. Károly király a Balog nembeli I. Milós fiainak adományozta. A középkorban Kesző néven említik az oklevelek. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott s ekkor a budai liva községei között szerepel 38 adóköteles házzal. A török hódoltság alatt elpusztult. Ferenczy József, 1844-ben megjelent művében, pusztulását 1644-re teszi, a mikor Perényi és Bátai Pál voltak a birtokosai. Az 1690. évi összeírásban Köszi név alatt, az elpusztult helyek között van öszeírva, de csakhamar ismét benépesült. 1695-ben 1/4 portával rótták meg. Ekkor a Wattay család birtokában találjuk. A XVIII. század első felében, 1737 táján báró Orczy István birtokába került, a ki 1749 körül gróf Grassalkovich Antalnak adta el. Ez időtől kezdve a gödöllői uradalom sorsában osztozott, annak feloszlásáig. A r. kath. templom körülbelül 200 éves, de építési ideje nem volt megállapítható. Az ide tartozó Alagon csinos kápolna épült 1906-ban. A községben van önkéntes tüzoltó-testület, községi hitelszövetkezet és fogyasztási és értékesítő szövetkezet. Itt van egyike a legrégibb róm. kath. elemi iskoláknak, melynek keletkezése már a XVII. század végére esik. 1909-ben 38,000 K. költséggel impozáns emeletes épületté fejlesztették. Jóltevői az egyház, a Magyar lovar-egylet és a község elöljárósága. A község mellett, tekintve a fővároshoz való közelséget, egész nyaralótelep épült. Hozzátartozik Nagy-Alag puszta, melyet 1405-ben Zsigmond király Kálnay Benedeknek adományozott. A XV. században több birtokosa volt. 1455-ben az Alagiaké, a kik itteni részeiket 1455-ben a Mikebudai Békés családnak, 1472-ben pedig Mikófalvi Bekény Dénesnek zálogosították el. 1482-ben az Alberti család is bírt itt földesúri joggal. E puszta a XVIII. század közepétől kezdve szintén a Grassalkovich család birtokában volt. Itt van a Magyar Lovaregylet háza, melyet Holicser Fülöp épített, továbbá az Úrlovasok versenytere. Nagy-Alag határában egy régi templom vagy kápolna romjai láthatók és a Dunaparton egy római hídfő: Traján hídjának romjai. Dunakeszihez tartozik még Imreháza major Kovácsy Miklós úrilakával, mely azelőtt Mihalik Jánosé volt.

Dunapataj. Dunamenti magyar nagyközség, 1482 házzal és 5671, túlnyomóan református lakossal. Helyben van a postája, távírója és vasúti állomása. A középkorban Fejér vármegye solti székéhez tartozott. 1421-ben a Pataji Zubor család birtoka. Egy 1424-ben kelt oklevél szerint ekkor már plebániája is volt. 1426-ban már vásárairól emlékeznek meg az oklevelek. Az 1639. évi megyegyűlésen, melyet Pest vármegye Füleken tartott, mármezővárosként említik. 581691-ben 1/2, 1695-ben 2 portát vetettek ki reá. A helység pecsétje 1704-ből való és e köriratot viseli: Pataj város pecséti Anno 1704. Rákóczi Ferencz fejedelem 1703-ban oltalomlevelet állított ki a község részére, melyben megtiltotta hadainak, hogy a község lakosait bántalmazzák és vagyonát rongálják. Az 1720. évi összeírás szerint már népes mezőváros volt, hol 137 háztartást vettek fel. 1737-ben báró Száraz György örököseinek volt a birtoka. 1754-ben a vármegyei nemesi összeírás szerint Rudnyánszky József birtokában volt. 1780-ban a Paksy-Jármy örökség révén, a Tahy család volt a helység földesura, 1848 előtt pedig Száraz György. A róm. kath. templom 1761-ben épült. Plebániája 1727-ben keletkezett és anyakönyvei 1756-ban kezdődnek. A református egyház már a XVII. században fennállott. Az egyház szentedényei között van egy ezüst tányér és egy ezüst kancsó 1628-ból, egy ezüst tányér 1717-ből s egy kanna 1724-ből, továbbá egy ezüst pohár 1769-ből és egy másik 1807-ből. A ref. templom 1773-ban épült. anyakönyvei 1736-ban kezdődnek. 1836-ban nagy tűzvész pusztított a helységben. 1847 február 25-én hetivásárok tartására nyert engedélyt. Vásárai nagyon látogatottak. Jelenleg a kalocsai érseki uradalom a helység legnagyobb birtokosa. Hozzátartozók Bödbakod, Vejte, Szentkirály, Patajibojár és Patajimikla puszta. A községhez tartozó Szelíd nevű dűlőn valamely ősrégi épület vagy váracs csekély maradványai láthatók. Van itt Kaszinó és két Olvasókör, takarékpénztár, hitelszövetkezet, önsegélyző-egylet, gazdakör és három temetkezési egylet.

Dunaszentbenedek. Magyar nagyközség a Duna mentén, 362 házzal és 1552, túlnyomóan ref. vallású lakossal Postája helyben, távírója és vasúti állomása Kalocsa. Az 1690. évi összeírásban az elhagyott helységek között szerepel; de már 1695-ben ismét lakott volt. Ebben az évben Karával együtt 1/2 portát vetettek ki reája. Kara azonban elpusztult és lakosai valószínűleg Szentbenedekre költöztek át. Az 1715. évi összeírásban 11, az 1720-ikiben 13 háztartással szerepel. E háztartásokból 11 volt magyar és kettő tót. A róm. kath. templom az ősi templom romjaira 1720-ban épült. A plebániát 1737-ben állították fel. A régi templom az 1892. évi tűzvész után épült újra. A református anyaegyház, a dunamelléki egyházkerület évkönyvei szerint, 1708-ban keletkezett. Anyakönyvei 1787-től vannak meg. A templom 1788-ban épült. Hajdan a kalocsai érsek volt a helység birtokosa, 1832-ben azonban a kalocsai főkáptalan birtokába ment át. Nagyobb birtokos nincs a helységben. A XIX. században sok elemi csapás érte a helység lakosságát. 1862-ben árvíz, 1863-ban, 1892-ben és 1904-ben nagy tűzvész pusztított. A lakosok Polgári Olvasókört tartanak fenn. Hozzátartoznak Szakmár puszta, Szilágy és Biskó lakott telepek. A helység neve azelőtt csak Szent-Benedek volt.

Dunavecse. Magyar nagyközség, járási székhely a Duna mentén, 1088 házzal és 4384, nagyobbára ref. vallású lakossal. A postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Plebániája már az 1332-34. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul és ekkor egyházilag a váczi egyházmegye szigetfői főesperességéhez tartozott. 1404-1405-ben Fejér vármegye solti járásához volt csatolva. A XV. század elején a Tetétleni család birtokában találjuk. A XVI. század közepén, a mohácsi vész utáni korszakban Laski Jeromos († 1541) birtokába került. Később a XVII. század közepén a Földváry család lett a helység birtokosa. 1610-ben a reformált hitüek itt zsinatot tartottak. A református egyház 1626-29. években már fennállott. A református templom 1640-ben épült, de azóta átalakították. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1691-ben egy egész porta után 50 frt katonaélelmezési költséget és 1695-ben 4 portát vetettek ki reája. Ekkor egyike volt a vármegye legnépesebb községeinek. Az 1720. évi összeírás alkalmával 122 jobbágyháztartást találtak itt, és ekkor tisztán magyar lakosai voltak. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint még mindig a Földváry család birtoka. Ugyane családé voltak ezidőtájt Tetétlen (ma Dunatetétlen), Ölle (ma Szülleölle) és Szölle nevű, jelenleg Hartához tartozó puszták. E családon kívül ekkor még Jelenffy Lénárt János is birtokos volt ott. 1761 július 7-én országos, 1832 április 26-án hetivásárok tartására nyert kiváltságot. 1866-ig a Földváry család osztatlanul bírta itteni jószágait. 1866-ban a család megosztozván az ősi javakon, ezek egy része idegen kézre jutott. 1838-ban és 1876-ban nagy árvíz pusztított a helységben, 1848-ban pedig a községnek a fele leégett. Újabban a nazarénus és a baptista felekezetek is elszaporodtak a helységben és a nazarénusok 611907-ben építették fel imaházukat. Jelenleg Földváry Elemérné, szül. Osztroluczky Elzának, továbbá Bauer Miksának és Bauer Mórnak van itt nagyobb birtoka. azt a házat, a hol Petőfi Sándor itt tartózkodása alatt lakott, emléktáblával jelölték meg. Hozzátartozik Csanádfehéregyháza és Zsellérpuszta. Az elsőnek a területén hajdan község állott fenn. Ősi templomának alapkövei máig is láthatók. A községben van takarékpénztár, hitelszövetkezet, 48-as kör, gazdakör és ipartestület.

Dusnok. A Sárközön, a Vajas patak mellett fekvő nagyközség, 654 házzal és 3443, nagyobbára róm. kath. vallású, sokácz lakossal. A postája helyben van, távírója Sükösd és vasúti állomás Kalocsa. 1639-ben még puszta volt és ekkor Miskey János és Veres István voltak a birtokosai. A XVII. század közepén keletkezhetett, midőn a törökök zaklatásai elől a nép az itteni mocsarak és erdők között talált menedéket. A nép ajkán élő monda szerint két dusnoki lakos, Matily és Perity, a Garáb-erdőben levágták a török vezér fejét és így felszabadították a török zaklatástól a községet. Az 1690. évi összeírás szerint csak három lakosa volt s ezért nem róhatták meg adóval. Az 1715. évi adóösszeírás alkalmával már 11, 1720-ban pedig 2 háztartást találtak itt. Lakosai ezidőtájt magyarok és sokaczok voltak. A török hódoltság után a kalocsai érsek birtokába került. A XVIII. század elején az érsekség az itteni híveknek templomot építtetett, mely 1734-ben már fennállott. A plebánia 1746-ban keletkezett, de anyakönyvei már 1738-tól kezdődnek. 1780-ban a templom a község legnagyobb részével leégett, de 1814-ben újra felépült. A Mária Terézia királynő uralkodása alatt megtartott úrbéri rendezés alkalmával 59 28/32 úrbértelket írtak itt össze. 1848-ig a kalocsai érsek, majd a kalocsai főkáptalan volt a helység földesura és most az utóbbi a helység legnagyobb birtokosa. 1864-ben szeptember havában, szintén nagy tűzvész pusztított, melynek a helység javarésze áldozatul esett. Hozzátartoznak a következő majorok és telepek: Halászkass, Izsákpuszta, Borsoshát, Natka, Sordó, Lugasi szállás, Pétermajor, Ófalu, Pávin, Szélmalomtelep, Sipsaszőlő, Vajastorok, Siposszállás, Gémes, Lencs és Garáb. Ez utóbbi erdőrészen egy régi templom alapfalai vannak a földben s innen már egy harang is felszínre került. Itt volt a hajdan virágzó garábi apátság. Van a községben Kath. Népszövetség, Kath. Kör, Guriga-egylet, Önkéntes Tüzoltóegylet és a Központi Hitelszövetkezetnek fiókja.

Ecser, nagyközség a monori járásban 267 házzal és 1500 lakossal, kik tótajkúak, de erősen magyarosodnak s róm. kath. és ág. ev. vallásúak. Postája helyben van, vasúti és távíró-állomása Maglód. E község 1447-ben már fennállott. 1497-1514 között Szegedy Pál, Pest város bírája szerezte meg az Ilbő, Szent-Iván és Dercs-Egyház nevű birtokokkal együtt. A török hódoltság alatt elpusztult és 1690-ben az elhagyott helységek között szerepel. A XVII. század végén Verlain János budai kamarai inspektor (később Pest vármegye alispánja) birtokába került. Az 1720. évi összeírás szerint ebben az évben telepedett újra. A XVIII. század első felében (1722) gróf Grassalkovich Antal birtokába került. Az utolsó Grassalkovich herczeg csődbejutása után, 1851-ben, báró Sina Simon vette meg a gödöllői uradalommal együtt, de csakhamar eladta a Szontagh családnak. A róm. kath. plebániát 1740-ben alapították, mely évben gróf Grassalkovich Antal a régi kis kápolna helyett egytornyú templomot és kényelmes paplakot építtetett. Anyakönyvei 1737-ben kezdődnek. A birtokszabályozás 1852-ben történt.

Érsekcsanád, a Dunától négy kilométernyire fekvő magyar nagyközség, 453 házzal és 1856, túlnyomóan református lakossal. Postája helyben van, távírója Sükösd, vasúti és hajóállomása Baja. E község már a középkorban is a kalocsai érsek földesúri hatósága alá tartozott. A török világ alatt nem pusztult el teljesen, bár lakosai jelentékenyen megfogytak. 1695-ben 1/4 portával volt megróva. 1715-ben 21, 1720-ban 43 adóköteles háztartást írtak össze e helységben. Az utóbbi évben 31 jobbágy és 12 zsellér-háztartást találtak itt és lakosai túlnyomólag magyarok voltak. Hajdan egész közel feküdt a Dunához; de ott az árvizek miatt folytonos veszélynek lévén kitéve, 1806-ban a jelenlegi helyére költözött át. Egyike azoknak a helyeknek, hova a török hódoltság megszüntével magyarok költöztek. E református egyház igen régi, papjainak névsorát egész 1650-ig tudja felvinni. Anyakönyvei 1760-ban kezdődnek. A református templom építését 1810-ben fejezték be. A róm. kath. plebániát 1839-ben szervezték, anyakönyvei 62azonban már 1799-ben kezdődnek. A templom 1829-ben épült. A kalocsai érsek 1848-ig volt a helység földesura és jelenleg is az érsekségnek van itt nagyobb birtoka. A lakosok 48-as olvasókört, önkéntes tüzoltó-egyesületet és temetkezési egyletet tartanak fenn. Hozzátartoznak Veránka és Kékhegy.

Erzsébetfalva, az egykori Gubacspuszta egy részéből keletkezett, mely azelőtt Soroksár községhez tartozott s csak az újabb időben alakult önálló községgé. A főváros tőszomszédságában fekszik és ennek köszönheti rohamos növekedését. Lakosainak száma az utolsó népszámláláskor 15,732 volt, ma azonban már megközelíti a 23,000-et. A házak száma 2424. Itt természetszerűleg minden vallásfelekezet képviselve van, de a r. katholikusok túlsúlyban vannak. Van postája, távírója és távbeszélő állomása, a fővárossal állandó villamosvasuti közlekedése. A XVIII. század közepén gróf Grassalkovich Antal volt a birtokosa. Ettől kezdve a gödöllői uradalom sorsában osztozott. 1875-ben a belga bank vásárolta meg, mely Gubacs pusztát kisebb részletekben adta el. Egyes vállalkozók két csoportban házhelyekké osztották szét s ezeken települt meg Erzsébetfalva és Kossuthfalva. A közbejött kedvezőtlen gazdasági viszonyok következtében azonban a további fejlődés egyidőre megakadt. 1876-ban a telep népessége még csak 288 lélek volt, az újabb időben azonban rohamos fejlődésnek indult. A róm. katholikusok új, Erzsébet királyné fogadalmi temploma 1909-ben épült. Hozzátartozik Beertanya, Kossuthfalva, mely azelőtt szintén Soroksárhoz tartozott s Erzsébetfalvának önálló községgé alakulásakor csatoltatott e helységhez, továbbá Szabótelep és a Gubacsi téglagyár. A község társadalmi és egyesületi élete, mint azt nagyarányú fejlődése is feltételezi, rendkívül élénk. Egyesületei, körei és testületei betűrendben a következők: Ácsmunkások Szakszervezete, Asztalosmunkások Szakszervezete, Általános Önképző és Segélyző-Egyesület, Általános Munkás-dalárda, Báró Hirsch Mór betegsegélyző-egylet fiókja, Czipészmunkások Szakszervezete, Épitőmunkások Szakszervezete, Erzsébetfalvai Athleticai Club, Erzsébetfalvai Izr. Nőegylet, Erzsébetfalvai Izr. Szentegylet, Erzsébetfalvai Kereskedők Egyesülete, Erzsébet-Kossuthfalvai Ált. Ipartestület, Erzsébet-Kossuthfalvai Polgári Kör, Erzsébetfalvai Önkéntes Tüzoltótestület, Erzsébetfalvai Polgári Kör, Erzsébetfalvai Polgári Dalkör, Erzsébetfalvai Torna-Club, Erzsébetfalvai Kaszinó, Famunkások Szakszervezete, Festőmunkások Szakszervezete, Izr. Templom-Énekkaregylet, Keller dr. Harczos és Betegsegélyző-Egylet, Kossuthfalvai Ifjúsági Dalkör, Katholikus Népszövetség fiókja, Kossuthfalvai Önkéntes Tüzoltótestület, Kossuthfalva-Szabó József-Telep-Egyesület, Kurucz-asztaltársaság, Kossuthfalva-Kispesti "Kakas" Jótékony Asztaltársaság, Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Orsz. Szövetsége helyicsoportja, Magyar Gyáriparosok Orsz. Szövetségének fiókja, Magyarországi Keresztényszocziálista-párt fiókja, Magyarországi Szocziáldemokrata-párt helyi szervezete, Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdij-Intézete erzsébetfalvai fiókja, Petőfi Jótékony Asztaltársaság, Ráday gróf Betegsegélyző-Egylet fiókja, Róm. Kath. Oltáregylet, Szabómunkások szakszervezete, "Szent József" Temetkezési és Betegsegélyző Egyesület, Vas- és Fémmunkások Szakszervezete. - Pénzintézetek: Erzsébetfalvai Ipari Hitelszövetkezet, Erzsébetfalvai Takarékpénztár r.-t., Soroksárvidéki Takarékpénztár r.-t. és Erzsébetfalvai Kereskedelmi Szövetkezet. - A községben fennálló gyárak a következők: Abelesz és Perlesz szövőgyára, Bendel Gusztáv fémárúgyára, Braun és Davidovics pálinkagyára, Elster S. légszeszmérőgyára, Fehér Ferencz gépgyára, Gerő Kálmán (Mellinger Mór) keményítőgyára, Gertler Jenő czipőkrémgyára, Heinrich és Társa selyemfestő- és szalag-gyára, Boros Sámuel szappangyára, Hollós Oszkár lakk- és festékgyára, Hungária lúgkőgyár (Fantusz Géza és Tsa), Juta- és Kenderipar részvénytársaság gyára, Kőszénbánya és Téglagyár-Társulat gubacsi téglagyára, Kovácsics Lajos czementkútcső gyára, Marton Ernő faárúgyára, Neményi Testvérek dobozgyára, Oroszlán Lipótné csíszoló koronggyára, Ormos és Grósz fa- és játékárúgyára, Kuzmányi Gyula pipereszappan- és illatszergyára, Posnansky és Strelitz vegyi termékek gyára, Reszelő- és Szerszámgyár részvénytársaság, Reisz Frigyes dr. vegyészeti gyára, Sonnenschein E. margarin-gyára, Schreiber és Maurer szövött- és kötöttárú gyára, Stein és Rosenstrausz gyufagyára, Szilágyi S. és Tsa likőrgyára és Wolf Sándor fémárúgyára.

Fajsz, dunamenti magyar nagyközség, 870 házzal és 3578, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Kalocsa. A középkorban szintén Fejér vármegye solti járásához tartozott. 1212-ben Incze pápának a veszprémi püspökséghez intézett levelében, már községként említtetik. A szekszárdi apátság egyházi nemesi, vagyis nemes jobbágyai lakták, külön ispánjuk alatt, a kinek e helység volt a székhelye. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1691-ben 1/8, 1695-ben pedig 3/4 nemesi portával rótták meg. Az 1715. évi összeírásban a nemes községek között szerepel, de azért 21 jobbágyháztartást is vettek fel az összeírásba. 1720-ban nem voltak adóköteles lakosai. A róm. kath. plebánia 1720-ban alakult és ez időtől vannak meg az anyakönyvek is. A róm. kath. templom 1750-ben épült, ezt azonban 1908-ban lebontották s helyébe most épül az új templom. 1848-ig a vallás- és a tanulmányi alap volt a helység földesura és most a kalocsai érsekségnek és a vallásalapnak van itt nagyobb birtoka. Hozzátartozik Sebeserdő és Várszeg-telep.

Farmos, magyar nagyközség, a rákos-újszászi vasútvonal mentén. Van 395 háza és 2025, nagyobbára róm. katholikus vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Tápiószele. E község a török hódoltság alatt elpusztult és 1690-ben az elhagyott helyek között szerepel. Régi neve: Farnos; Bél Mátyás is így említi. Ekkor a Gyapay örökösök birtoka volt. Az 1715-20. években pusztaként Nagykátához tartozott. Az 1727-iki vármegyei jegyzőkönyv szerint Bene Ádám, Egry György, Kozma Boldizsár, gróf Grassalkovich Antal, Aszalay Ferencz, Lovász István, Dinnyés István, Farkas János, Török Zsigmond, Csörgő Bálint és Gáspár György bírták. 1737-ben még mindig puszta és Jeszenák János birtoka. 1754-ben a vármegyei nemesi összeírás szerint, Guoth János volt az ura. Az 1770. évi úrbéri összeírásokban még nem fordul elő, jeléül annak, hogy csak ezután alakult önálló községgé. A helység legrégibb pecsétnyomója 1791-ből való "Possessio Farmos 1791" körírattal. 1844-ben 827 magyar és tót lakosságának nagyobb része (655) róm. kath. vallású volt. 1848 előtt Péchy Imre, a hétszemélyes tábla bírája és báró Prónay Gábor volt a helység földesura és utánuk báró Prónay Albert és az Ivánka család. Ez utóbbinak birtokoló örökösei a báró Kass, Matolcsy és Vizy családok. A róm. kath. templom a XVIII. század végén, az ágost. hitvallásúak temploma 1850-ben épült. Jelenleg báró Prónay Dezső, báró Kaas Andor és Ede, Matolcsy Miklós, Györgyey Illés és Friedmann Miksa a helység legnagyobb birtokosai. A báró Prónay-féle birtok hitbizomány. Hozzátartoznak a következő tanyák és majorok: Lebujmajor, Rekettyés, Nyárvesztő, Prónaytanya, Nagyhalom vagy másként Annahalom.

Felsődabas, a Budapest-tiszai h. é. vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 179 házzal és 982, nagyobbrészt r. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban csupán egy Dabas helység volt e vidéken és az 1690. évi összeírásban is csak egy Dabas szerepel, azzal a megjegyzéssel, hogy birtokosai ismeretlenek. Felső-Dabas, mint puszta, csak a XVIII. században kezd szerepelni. 1727 táján a Gellért család birtoka volt. 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával már 16 4/32 úrbértelket írtak itt össze és ekkor báró Prónay Gáborné szül. Róth Éva és Bene Pál birtoka volt. Az utóbbinak a része a gróf Beleznay család kezére került. A róm. kath. templom 1829-ben épült. Közvetetlen 1848 előtt gróf Beleznay Árpád volt a helység földesura. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a községben. Hozzátartozik Székely szőlőtelep és Karvasytanya.

Foktő, dunamenti magyar nagyközség, 836 házzal és 4000 lakossal, kiknek nagyobb része r. kath. vallású. A postája helyben van, a távírója és vasúti állomása Kalocsán. 1599 tavaszán a dunai naszádosok, a hajdúk támogatásával, Pálffy Miklós vezérlete alatt fényes győzelmet arattak a törökökön, a kiknek élelemszállító hajóit Foktő és Uszód között szétverték. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1691-ben 1/4, 1695-ben 1 portával rótták meg. 1720-ban már népes helység volt. A reformátusok anyaegyháza 1620-ban már fennállott. Anyakönyvei 1756-ban kezdődnek. A róm. kath. anyaegyház 1762-ben keletkezett és anyakönvei is ez évtől veszik kezdetüket. A XVIII. században a helység régi kápolnája szolgált plebánia-templomul. A jelenlegi plebánia-templom 1790-ben, a református templom 1843-ban épült. 1832-ben nagy tűzvész pusztított itt, mely alkalommal az egész helység leégett. 1848-ig a kalocsai érsek 64volt a helység földesura és most is az érsekség a legnagyobb birtokosa. Az úrbéri egyezség és szabályozás 1857-ben történt meg. A lakosok katholikus és polgári olvasókört és községi hitelszövetkezetet tartanak fenn. Hozzátartoznak Kisfoktő és Kiskecskemégy puszták. Továbá Körme, Meszes, Máriaháza és Tamáskert-telepek. A Törökképi kertek nevű dűlője, a török világ emlékét őrzi.

Fót, magyar nagyközség, a most épülő rákospalota-fóti vasútvonal mentén, a Mártonpatak és a Mogyoródi patak mellett. Házainak száma 551 és nagyobbára ref. vallású lakosaié 4000. Postája és távírója helyben van és most kapja vasúti állomását is. 1405-ben Szendi István vajda fia Kálnai Benedek nyerte Zsigmond királytól adományul, Palota, Alag, Sikátor, Káposztásmegyer, Iklad, Péteri, Százhalom, másként Kálnahalom, Berki és Böki helyiségekkel. A török hódoltság alatt a község nem pusztult el. 1691-ben 1/4, 1695-ben 1 1/4 portával rótták meg. Ekkor az Ujjalussy család birtoka volt. Ujfalussy Jánostól örökölte Ujfalussy László, a ki 1727-ben Bohus Sámuellel együtt a falu földesura volt. 1736-ban Ujfalussy László gyermekeinek birtoka. Ezektől vette meg Galánthai Fekete György és neje Niczky Anna és az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint még akkor is az ő birtokában volt. Tőle örökölte Galánthai gróf Fekete Ferencz, a ki Csekonics tábornoknak adta el, kitől 1808-ban özv. gróf Károlyi Józsefné vásárolta meg. Az 1827. évi családi osztály alkalmával gróf Károlyi Istvánnak jutott. Ő nagyobbíttatta meg a kastélyt is, mely egyike a legszebbeknek és legnagyobbaknak a vármegyében, de a tulajdonos gróf külföldi tartózkodása következtében legtöbbnyire üresen áll. A szép kastélyt remek park veszi körül. A helységben van még egy úrilak, mely báró Orczy Tekláé. Ezt özv. gróf Károlyi Istvánné 1885-ben építtette. Jelenleg gróf Károlyi László az uradalom birtokosa. A róm. kath. plebániát 1845-ben alapította gróf Károlyi István. 1845-ben tették le a plebániatemplom alapkövét is. A templom azon a helyen épült, a hol gróf Fekete György 1784-ben egy kápolnát építtetett. A templom építése az 1848-49-iki szabadságharcz eseményei következtében egy időre megszakadt; csak 1851 tavaszán folytatták a félbeszakított munkát. A szép templom, mely alatt a gróf Károlyiak sírboltja van, Ybl Miklós tervei alapján 1855-ben készült el és 1856 tavaszán ünnepélyesen felszentelték. A református templom 1787-ben, az ágostaiaké 1876-ban épült. A Sikátor nevű uradalmi dűlőn épületromok látszanak, melyeket templomromoknak tartanak. A Somló-hegyen a Szilvás dűlőben fekvő régi Vörösmarty-féle szőlőben áll egy kőből épült, kicsi négyszögü kunyhó, fazsindelylyel fedve, melyet 1892-ben, a "Fóthi dal" megszületésének 50-ik évfordulója alkalmával, gróf Károlyi Sándor helyreállíttatott. E kunyhó belső falába kőtábla van beépítve, melybe a következő felirat van bevésve:

Ebben a kunyhóban írta Vörösmarty Mihály a "Fóthi dal" cz. költeményét 1842-ben s azt a mellette lévő akkori Fáy András-féle szőlő borháza előtt összegyült vendégeknek szavalta el. Ez a szőlő és borház most Hegner Ede tulajdona, ki az épület előtt a saját kötségén felállíttatja Vörösmarty mellszobrát. A mostani Garay-utca 16. sz. házban lakott Garay a költő s itt irta "Szent László" czimü költeményét. E ház falába vörös márványtábla van beillesztve a következő felirattal:

A községhez tartoznak Sikátor-puszta, 1405-ben önálló helység, melyet Zsigmond király Kálnay Benedeknek adományozott; továbbá Szerb-telep, Új- major és Neáki-ház. Bánya, Nagyörömhegy, Kisörömhegy és Templom nevű dűlői bizonyos jelentőséggel látszanak bírni.

Fülöpszállás. Kunsági magyar nagyközség, 1250 házzal és 6000, túlnyomóan ref. vallású lakossal. A postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A legrégibb kun telepek egyike. Telepítési idejét 1124. évtől számítják, midőn a kunok II. István vezérlete alatt a Duna és a Tisza közén letelepedtek. E területet megszállván, a tatárpusztítás után állandóan letelepedtek. Midőn 1279-ben III. Miklós pápa Fülöp fermói püspököt küldte hazánkba követül, hogy IV. Lászlót jobb útra térítse, a pápai követ térítő-útjában meglátogatta a mai Fülöpszálláson tanyázó kunokat is, a kiket, a hagyomány szerint megtéritvén, a helység róla a Fülöpszállás nevet vette fel. A XVII. század közepén egyike volt a legnépesebb kun helységeknek; 1657-ben a Kis-kun kerületben csupán Fülöpszállás, Szabadszállás, Kunszentmiklós és Laczháza voltak meg, a többi kun helység elpusztult. Lakosai 1654-ben Tabdi és Szőcsi pusztákat vették zálogba. l685-ben a budai török basa 7 adó utáni illetményeik befizetésére szólította fel a lakosokat, minden adóra 880 oszporát számítva. Az 1700-as évek elején a helység lakosai örökös harczban állottak a ráczokkal, mert a ráczok a község marháit mindúntalan elhajtották. 1749-ben nagy pestisjárvány dúlt a helységben, melynek 326 ember esett áldozatául. Ugyanez évben a lakosoknak több mint 800 marhája hullott el marhavészben. A református egyház egyike a legrégibbeknek. Fennállása 1622-ig vihető vissza. Anyakönyvei 1730-ban kezdődnek és a templom 1750-ben épült. Szentedényei közül említést érdemel egy ezüst-tányér 1764-ből és két aranyozott ezüstpohár 1797-ből. Az 1844 július 3-án támadt szélvész a templom rézfedelű tetejét levetette, a toronytetőt bedöntötte és a templom boltozatát is megrongálta. Az 1831. évi kolerajárványban 186-an haltak el. 1838-ban a Duna áradása okozott nagy károkat. 1850-ben ismét nagy árvíz pusztított. A lakosok kaszinót és 3 olvasókört, hitelszövetkezetet, fogyasztási szövetkezetet és temetkezési társulatot tartanak fenn. Hozzátartozik Kurjantó, Balázsi és Fülöpkerekegyháza telep, továbbá Árpádszőlőtelek, Ugriszőlők és Hármaskörnyék nevű lakott helyek. A határban néhány évvel ezelőtt avarkori sírokra bukkantak.

Galgagyörk. Galgavölgyi nagyközség, 140 házzal és 762, leginkább tótajkú és ág. ev. vallású lakossal. Posta, távíró és vasúti állomása helyben van. A Széchy család ősi birtoka. Széchy István magtalan halála után János király Werbőczy Istvánnak adományozta. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1690-ben is a lakott helységek közé írták össze. 1695-ben egy egész nemesi portát vetettek ki rá. Ekkor a Bene, a Darvas, az Egry és a Csemniczky családok voltak a birtokosai. Az 1720. évi összeirásban a nemes községek között szerepel. Az 1754. évi összeírás szerint Egry István, Darvas Gábor, Raicsán Sámuel, Horváth János és Jeszenszky Gábor voltak a földesurai. Közvetetlenül 1848 előtt Sturmann Zsigmond, Parmiczky E., Veres Pál és Zsigmond voltak a földesurai; az utóbbiak az 1870-es évekig voltak itt birtokosok. A tagosítás 1861-ben történt. Jelenleg Tahy István és neje, szül. Sándor Sarolta, Ibrányi Mihály s Földváry Lászlóné a helység legnagyobb birtokosai. Az ág. ev. templom mintegy 200 évvel ezelőtt épült. A lakosság községi hitelszövetkezetet tart fönn. A helység neve eredetileg Tót-Győrk volt. Jelenlegi nevét az 1900. évi belügyminiszteri rendelet állapította meg. Hozzátartozik Rozáliatanya, Horváttanya, Fáytanya, Alsó-Tahytanya és Felső-Tahytanya.

Galgahéviz. Ugyancsak galgavölgyi magyar nagyközség, 356 házzal és 1945, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája és vasúti megállója helyben van, de a távírója Tura. Az Ákos nemzetség ősi birtoka és az e nemzetségből leszármazott Prodavizi Ördög Miklósé volt 1425 előtt Tura, Szent-László, Valkó, Nyir, Szörény, Osztár, Monostorallya, Bag, Kis-Némedi és Vácz-Hartyán helységekkel együtt, melyek egészen körülveszik a mai Monostorpusztát, a nemzetség egyik ősi fészkét, hol ősi monostora állott. 1530 táján Tahy Ferencz birtokában 68találjuk. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott, a budai liva helységei között, s 21 ház után fizetett fejadót. A török hódoltság alatt nem pusztult el. Az 1690. évi összeírás szerint oly jelentékeny népessége volt, hogy Vácz után, Zsámbokkal együtt, erre a helységre rótták ki a legtöbb portát. Az 1695. évi összeírás alkalmával portáinak számát 2 1/4-re igazították ki. Róm. kath. anyaegyháza már 1697-ben fennállott, anyakönyvei 1710-ben veszik kezdetüket és a templom a XVIII. század elején épült, Makkay István, az akkori plebános és a hívek áldozatkészségéből. Mivel azonban az idők folyamán a templom szűknek bizonyult, herczeg Esterházy Miklós, az akkori kegyúr, 1796-ban kibővíttette. 1848-ig a herczeg Esterházy család volt a helység földesura. A határrendezés 1863-ban történt. Jelenleg báró Schossberger Viktor ás Hevessy Lajosné szül. báró Sohossberger Jenny a helység legnagyobb birtokosa. Hozzátartozik Monostorliget, továbbá Teréztelep és Homokynétanya. Az ú. n. Szentandrás parton hajdan kolostor állott fenn, melynek alapfalai még meglátszanak. A Császárúti dűlő onnan vette a nevét, hogy mikor őfelsége az 50-es években az országot bejárva, erre utazott, ezen a részen haladt végig kíséretével. A község alatt hajdan meleg forrás fakadt, melytől a helység a hévíz elnevezést nyerte. E forrás azonban már rég elapadt. A község előbbi neve csak Héviz és azelőtt Heővíz volt.

Galgamácsa, magyar nagyközség a Galgavölgyben, 285 házzal és 1882 r. kath. vallású lakossal. A postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E község az Ákos nemzetség ősi birtoka. E nemzetség birtokában találjuk már 1284-ben. Lehet azonban, hogy a tatárjárás előtti korszakban a Zsidó nemzetség is birtokos volt itt, s a helység nevét is e nemzetségből származó Mácsától, a ki 1237-l267 között élt, vagy pedig ennek hasonnevű öregatyjától vehette. 1421-47-ben Alsómacha, Felsewmacha alakban két külön helység volt. Felső-Mácsa ez időben Nógrád vármegyéhez tartozott. Alsómácsát 1425-ben Prodavizi Ördög Miklós bírta, a ki Zsigmond királynak adta cserébe. Zsigmond 1430-ban a Rozgonyiaknak adta zálogba, a kik Alberttől 1438-ban kir. adományt nyertek reá. Kívülök még a Szandai Tárnok család is birtokos volt itt. Tárnok Demeter 1452-ben Mácsa, Zsámbok és Zsidó helységbeli jószágait Dénes esztergomi érseknek zálogosította el. Ez időben már róm. kath. temploma is volt. A török hódoltság alatt a község elpusztult. Az 1690. évi összeírásban a lakatlan helyek között szerepel ugyan, de lakosai csakhamar visszaszállingóztak, mert 1695-ben már 3/4 portával rótták meg. A mai róm. kath. templomot, mely a XIV. század ban épült, 1775-ben nagyobbíttatta meg özv. Klobusitzky Antalné. Három harangja közül az egyik 1525-ből, a másik 1740-ből, a harmadik 1742-ből való. A XVIII. század közepén gróf Grassalkovich Antal birtokába került és ez időtől kezdve a gödöllői uradalom sorsában osztozott. Van itt bazaltkőbánya, gőzmalom, m. kir. erdőgondnokság, gazdakör, fogyasztási és értékesítő szövetkezet és hitelszövetkezet. 1808-1858 között itt működött Gabrielli Tamás apátplébános, egyházi zeneszerző. 1839-ben itt született Kuliffay Ede író. A község határában gyakran kerülnek felszínre különféle őskori leletek. Őrhegy és Medveberek nevű dűlői bizonyos jelentőséggel látszanak bírni. Hozzátartozott Kér puszta, mely az 1421-1438. évi oklevelek szerint e helységgel együtt szerepel. 1422-ben Mindenszentek tiszteletére épült templomát említik az oklevelek. A község határában vonul el az ú. n. Csörszárka. A templomdombon és a domb körül, ásatás alkalmával, folyton felszínre kerülnek az ősi templomnak és cinteriumának maradványai. A községhez tartozik még Megyerke puszta, Koronamajor, Ecskend és Ujmajor. - Az ecskendi vadaskertben áll az impozáns királyi vadászkastély. Ez a vadászkastély az alkotmányos időszak kezdetén az első állami építkezés volt és a koronázási ajándékképen megvásárolt gödöllői uradalom tartozéka. Román-gót stilben épült 1869-70-ben és nyers tégla falazatának mindegyik tégláját még késsel faragták simára, miután akkor még a sima keramit-téglát nem gyártották. Helyiségei magyaros motivumokkal vannak kifestve. Az egész munkát a környékbeli mesteremberek készítették. A magyar királyi kincstári erdészet kezelésében áll és itt van elhelyezve a galgamácsai magyar királyi erdőgondnokság is. A király soha sem volt e vadászkastélyban, noha többször vadászott itt. Azt mondják, azért, mert egy ellenzéki interpelláczió, mely a parlamentben akkor hangzott el, a mikor a kastély építés költségeit tárgyalták, kellemetlenül érintette. Az uralkodó ház tagjai közül 69azonban többen, közöttük boldog emlékű Erzsébet királyné is, gyakran keresték fel a vadászkastélyt. Az ecskendi templomhegyen kápolna romjai láthatók. A hagyomány szerint a Giskra alatt pusztító csehek elől az erdőbe menekült nép építette ideiglenes kápolnául. Ugyanott látható még egy középkori templom vagy kolostor alapja is.

Géderlak, azelőtt Géder vagy Új-Lak néven volt ismeretes. A Sárközben fekvő magyar nagyközség 350 házzal és 1800 róm. kath. vallású lakossal. A postája helyben van, a távírója és vasúti állomása pedig Dunapataj. 1690-ben Kis-Lak név alatt az elhagyott helyek között írták össze. Az 1720. évi összeírásban már Géderlak néven szerepel, kilencz adóköteles jobbágy-háztartással. Lakosai akkor is magyarok voltak, a kik 286 köbölös szántóföldet, 71 kaszás rétet és 140 kapás szőlőt míveltek. A helységben még egy malmot is felvettek az összeírásba. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, 21 20/32 negyedosztályú úrbértelket írtak itt össze. A helység 1770-ig a Duna mellett, a zádori rév közelében, a zádori erdő helyén állott. Jelenlegi helyére, a Géder-dombra, az árvizek rongálásai miatt 1770-75 táján költözött, oda, a hol valamikor már egyszer a község állott. Innen nevezték Géder vagy Új-Laknak. A róm. kath. anyaegyház 1814 óta áll fenn. A templom 1808-ban épült. 1848-ig a kalocsai főkáptalan volt a helység földesura és most is az a legnagyobb birtokosa. 1862-ben ismét nagy árvíz pusztított a községben. Hozzátartoznak Péterföld, Pusztalak és Terhel lakott helyek.

Gomba, a monori járásban fekvő magyar nagyközség, 543 házzal és 2390, nagyobbrészt ref. vallású lakossal. Postája helyben van, de a távírója és vasúti állomása Monor. A községet 1390-ben a Gombai Nemze család birtokában találjuk. 1437-ben a Maróthiaknak is voltak itt részeik. 1454-ben a Gombai család magvaszakadtával az itteni birtokrészek királyi adomány útján a Györgyi Bodó és leányágon a Fáy családra szállottak. E családon kívül Harapkói Botos Györgynek is voltak itt birtokrészei, melyeket Mátyás király 1458-ban a Rozgonyiaknak adományozott. A XV. században a Kerekegyháziak is birtokosok voltak Gombán, kiknek itteni birtokait Nagylucsei Orbán egri püspök a Dávidháziaktól, a kiknél zálogban voltak, kiváltván, 1484-ben Mátyás királytól adománylevelet eszközöltek reájuk. Mátyás király ugyan e birtokokat ismét elvette a Nagylucseiektől, de 1490-ben Corvin Jánostól visszakapták azokat. 1612-ben Hubay Ferencz, Maglóddal ás Péczellel együtt, Fáy István özvegyének zálogosította el. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1691-ben 1/8, 1695-ben 3/4 portát vetettek ki reá. Ekkor is a Fáy család birtokában találjuk. A református egyház már a XVII. század elején fennállott. Papjainak névsorát 1642-ig tudja felvinni. 1701-ben Fáy István és Ferencz birtoka. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Fáy András, Fáy Mihály özvegye és Bárczay László özvegye voltak a helység földesurai. Az 1840. évi tagosításkor Patay József, Fáy András, Fáy László, Ghyczy János, Darvas József, Szepessy József, Puky Márton, Ragályi István és Dapsy Ráfáel voltak a birtokosai. Jelenleg Patay József, Patay Anna férj. Szemere Hubáné és Berkovics Béla dr. a nagyobb birtokosai. Az utóbbinak birtoka azelőtt a gróf Wartensleben családé volt. A helységben több úrilak van. Fáy András kastélyát jelenleg báró Seldeneck Vilmosné, Puky Mártonét Csonka András, Dapsy Ráfaelét Tahy Iván bírja. Szemere Huba emeletes kastélyát Bárczay András 1773-ben építtette. Van benne körülbelül 2500 kötetes könyvtár, családi levéltár, árpádkori oklevelekkel, régi értékes butorok, közöttük egy Rákóczi-szekrény is. Családi hagyomány szerint egy éjtszakán át itt őrizték a királyi koronát, mikor 1848-ban Budapestről elvitték. A lakosok polgári kört, húsfogyasztó-szövetkezetet és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Hozzátartozik Farkasd és Tetepuszta. Az előbbinek 1848 előtt a gróf Wartensleben, a Szilassy és a Fáy családok, az utóbbinak a Füry, a Lovas és a Fáy családok voltak földesurai. Idetartozik még: Harczvölgymajor, mely valamely harcznak az emlékét tartja fenn. Az ú. n. Várhegyen nagy őskori telep volt, honnan sok őskori leletet szállítottak el. Rendszeres ásatások esetén itt az őskori tárgyaknak még gazdag gyűjteménye volna található.

Gödöllő, a budapest-hatvani vasútvonal mentén, közel a fővároshoz fekvő magyar nagyközség, 1400 házzal és 8000, nagyobbára római katholikus vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Itt van a gödöllői járás székhelye. A helység neve a legrégibb oklevelekben Gudulleu, és Gedele alakban fordul elő. Később, egész 1868-ig, Gedellő néven 70volt ismeretes. Legrégibb adatai egész 1335-ig nyúlnak vissza. 1349-ben még puszta és ekkor Nagy Lajos király Pohárnok Péternek adományozta, a ki azt megosztá testvérének fiával Györgygyel. A Pohárnok család kihaltával Zsigmond király 1405-ben nejének, Cillei Borbálának adományozta. 1439-ben Tamási Henrik birtokában találjuk, a ki előbb bérben bírta Borbála királynétól. Tamási Henrik hűtlenségbe esvén, Ulászló elvette tőle Gödöllőt és Rozgonyi Jánosnak adományozta. E családé volt 1527-ig. A XVII. században Kürthi Vámossy István birtokába került, kinek részére III. Ferdinánd 1655 márczius 24-én új adománylevelet állított ki. Grassalkovich Antal 1723-ban vette meg a gödöllői uradalmat. 1744-ben Gödöllőn kastélyt építtetett, mely a budai várpalotával egyidőben készült el. Míg Gödöllő Grassalkoviché volt, a fényes ünnepségek egymást váltották fel ott. Grassalkovich szívesen időzött e pompás kastélyában, hol barátai gyakran keresték fel. 1751 szeptember havában Mária Terézia királynő látogatta meg, a kit nagy fénynyel fogadott Gödöllőn. Ez alkalommal készült ama aranyozott falú, veres márványterem, mely a királynő hálószobájául szolgált és melyet napjainkig sem változtattak meg. 1765-ben Albert lengyel király, nejével, Krisztina főherczegnővel látogatott el Gödöllőre, hova tiszteletükre az ország színe-java összegyült. Grassalkovich Antal halálával a zajos életnek egyidőre vége szakadt. Hasonnevű fia, a kit II. József herczegi rangra emelt, csak nagy ritkán fordult meg Gödöllőn és csak élete végszakában, akkor jött Gödöllőre mikor már más birtoka nem volt. Midőn Napoleon 1805-ben Bécs felé közelgett, a királyi udvar Budára menekült, majd a királyné és Ferdinánd trónörökös Kassára költöztek. Ekkor, okt. 30-án, Ferdinánd trónörökös és Ludovika főherczegasszony, átutazóban, egy éjjelt Gödöllőn töltöttek. Midőn Bécs elfoglalása után a szent koronát Munkács várába vitték, útközben, november 30-án egy éjjel a gödöllői kastélyban őrizték, és Munkácsról visszajövet, 1806 márczius 22-én, ismét itt pihentek meg vele. 1809-ben Bécs ismét Napoleon kezébe kerülvén, a királyi család Budára menekült. Ekkor a királyné anyja: Mária Beatrix főherczegnő, Miksa főherczeggel együtt, május 20-ától június 17-ig Gödöllőn lakott, mely alkalommal Károly Ambrus főherczeg, Magyarország herczegprímása és Kármánházy László váczi püspök a pünkösdi ünnepekre Gödöllőre jöttek. Győr bevétele után a királyné is elhagyta Budát és Egerbe utaztában, június 18-án, egy napig anyjával együtt Gödöllőn tartózkodott. Herczeg Grassalkovich Antal 1827-ben történt csődbejutása után, egész 1841-ben bekövetkezett haláláig, gyakran tartózkodott Gödöllőn, hol minden évben névnapján nagy lakomát és ünnepségeket rendezett a gödöllőiek számára. A herczeg özvegye 1842-ben szegényházat építtetett itt, mely alapítványa ma is fennáll. 1849 február havában, midőn herczeg Windisch-Grätz hadseregének zömével a Tisza felé vonult, Gödöllőt tette főhadiszállásává; de április 6-án, az isaszegi csata után, menekülni volt kénytelen. A mint Windisch-Grätz hadai április 7-én, nagyszombaton, a Rákos patak mögé vonultak vissza, Gödöllő kardcsapás nélkül a honvédsereg birtokába jutott. E napon vonult be Görgey hada s vele együtt Kossuth Lajos, a ki a kastélyban vett szállást. A császári sereg, itteni táborozásakor, az egész díszkertet és a vadaskertet elpusztította és nemcsak a park és a vadaskert tölgyfakerítését, de még a narancsfákat is feltüzelte. Kossuth Lajos Gödöllőre érkezte után azonnal részletes tudósítást küldött Debreczenbe a honvédelmi bizottmánynak. Másnap, április 8-án, husvét vasárnapján, innen intézte lángszavú szózatát a nemzethez. Ekkor Kossuthon kívül Görgey, Klapka, Damjanics, Gáspár és Aulich tábornokok időztek nehány napon át Gödöllőn. Az itt tartott haditanács után a honvédsereg már husvét másodnapján megkezdte az előnyomulást Pest és Vácz felé, míg Kossuth Debreczenbe tért vissza. A magyar sereg távozásával a kastélyt kórházzá alakították át. Midőn herczeg Paskiewich, az orosz hadak fővezére arról értesült, hogy Görgey, Komáromból. kiindulva, a Tisza felé húzódik, július 12-ike után seregének zömét Hatvanból Gödöllőig tolta előre, és Sasz tábornokot Gödöllőre rendelte, a hol az uradalmi épületben vett szállást, de csak nagyon rövid ideig maradt Gödöllőn, mert július 15-én Váczra rendelték. A megszálló orosz hadseregből Adlerberg a bevonulás után azonnal magához rendelte a gödöllői bírót és kiszabta a hadisarczot. A bíró sajnálkozva jelentette ki, hogy a helység erre képtelen, mire Adlerberg vasra akarta veretni. Eisner János bíró azonban nem ijedt meg, hanem így szólt: Das können Euer Exellenz thun! Sie haben die Macht, aber das Recht 73habe ich. E bátor fellépés használt; Adlerberg tábornok zavarba jött és egyezkedést ajánlott; mire azonban erre került volna a dolog, a hadosztályt Váczra rendelték. A Grassalkovich család kihaltával Gödöllő gróf Hédervári Viczay Károly birtokába került, a ki 1851-ben báró Sina Györgynek adta el. Fia, báró Sina Simon, csak egy ízben fordult meg Gödöllőn, midőn ő felsége 1857-ben körútat tett Magyarországon. Báró Sinától 1864-ben a Langrand-Dumonceau belga bank vásárolta meg, a belga banktól pedig a gödöllői uradalmat 1867 márczius 22-én 1,840.000 forintért a magyar kormány váltotta magához. Az uradalom megvételét az 1868: V. t.-czikk iktatta törvénybe. Ezzel Gödöllő történetében új korszak veszi kezdetét. Mielőtt ennek vázolására áttérnénk, megemlítjük még, hogy az itteni róm. kath. és ref. templomok egy évben, 1752-ben épültek. Ő felsége első ízben márczius 31-én látogatott el Gödöllőre. Szeptember elején már az egész udvar Gödöllőn tartózkodott. Midőn Gödöllő koronauradalommá lett, a város társadalmi élete is jelentékeny fejlődésnek indult. A társasélet fejlesztésére rendkívül sokat tett Beniczky Ferencz, a koronauradalom jószágkormányzója, később a vármegye főispánja. Ő alapította 1871-ben a gödöllői kaszinót, mely jelenleg is középpontja az ottani társadalmi életnek. Beniczky fásíttatta be a templomteret, hol azelőtt az Országos vásárokat tartották, mely térség most Gödöllő legszebb sétálóhelye. Ő építtette a jelenlegi erdő- és vadászhivatal helyiségeit is. A múlt század 70-es éveiben zajos élet uralkodott Gödöllőn. 1875-ben volt a lövőház felavatása, az uralkodó család jelenlétében, melyet galamblövészet, lóverseny és agarászó-verseny követett. Itt töltötte gyermekéveit Valéria főherczegnő is, a kit a gödöllői és a szomszéd falubeli nép gödöllői királykisasszony néven tisztelt. 1878-ban nagy lóverseny volt a besnyői gyepen, melyre a király, a királyné, Rudolf trónörökös és Valéria főherczegnő is eljöttek. 1879 őszén ismét Gödöllőn tartózkodott az uralkodó, itt kelt október 18-án ama hadiparancs, melyben a Boszniát megszálló seregben szolgált parancsnokoknak, tiszteknek és legénységnek köszönetet mondott. 1881 őszén Rudolf trónörökös nejével, Stefánia trónörökösnével, Görgényből jövet, november 21-én meglátogatta királyi szüleit Gödöllőn. A nyolczvanas évek elején is gyakran felkereste az uralkodó család Gödöllőt, különösen Valéria főherczegnő időzött szívesen itt. Legkedvesebb mulatsága a gödöllői szüret volt, míg Erzsébet királyné, különösen azóta, mióta orvosai tanácsára le kellett mondania a lovaglásról, a gödöllői napokat nagyrészt sétával töltötte. Valéria főherczegnő férjhezmenetelével eltűnt a vidámság a gödöllői királyi udvarból. A királyi család is ritkábban jött Gödöllőre. Királyunk, ha Gödöllőre rándult, a nap legnagyobb részét munkában töltötte el, melyet csak a vadászatok szakítottak meg egyidőre. 1893 október 19-én Ferencz Ferdinánd trónörökös látogatott el Gödöllőre és ekkor számolt be földkörüli útjáról az uralkodónak. 1894-ben a tragikus véget ért Sándor szerb király jött el Gödöllőre vadászni, mely alkalommal Ferdinánd toskánai nagyherczeg, Lipót bajor herczeg, Hohenlohe herczeg főudvarmester is részt vettek a vadászatokon. Ekkor Erzsébet királyné is Gödöllőn tartózkodott. 1895 október 19-23-án királyunk ismét lejött ide vadászni, mely alkalommal Ferdinánd toskánai nagyherczeg, Lipót bajor herczeg, gróf Paar Ede, Ludwig Gyula, gróf Alberti, herczeg Lichtenstein, báró Jósika és az udvari kíséret tagjai vettek részt a vadászaton. Erzsébet királyné 1897 október 2-ától október 24-ig tartózkodott utoljára Gödöllőn. Nemzeti gyászunk legelején, 1898 november 19-én, kezdeményezte Darányi Ignácz, az akkori földmivelésügyi miniszter, az Erzsébet-ligetek telepítését és ez emlékligetek ültetésében Gödöllő járt legelől. Az Erzsébet-park munkálatai már 1898-ban vették kezdetüket. A királyi kastély kertjével szemben, a haraszti erdővel határos park terjedelme 52 hold. A park díszes főbejárójától széles úton hatalmas sziklacsoporthoz juthatunk, melynek egyik magasba nyúló szirtjén kőből faragott korona nyugszik. A sziklacsoport előrészén lépcsős feljáró vezet egy kis terraszra, honnan pompás kilátás nyílik a vidékre. A repkénynyel befutott, mohos sziklacsoport előtt, a domb tövében emelkedik Erzsébet királyné szobra. A szobor alapzata zebegényi trachitkőből készült és három lépcsőfokon, nyolczszögű alakban emelkedik három méter magasságnyira. A szobrot Róna József szobrászművész készítette és 1901-ben leplezték le a király jelenlétében. A községben, a szolgabírói hívatalon kívül, van erdőhivatal, a koronauradalom jószágigazgatósága, m. kir. baromfitenyésztő telep, m. kir. méhészeti telep, 74két takarékpénztár, önkéntes tüzoltó-egylet, úri kaszinó, polgári kör, jótékony nőegylet, nyaraló-egylet. Hozzátartozik Mária-Besnyő, mely a XIV. század második felében Horváthi Iván birtoka volt de a délvidéki lázadásban való részvéte következtében Zsigmond elvette tőle és 1387-ben Ilsvai Leusztáknak, a későbbi nádornak adományozta. 1430-ban Hatvani Mátyásé volt. 1492-ben is még a Hatvani család birtoka és vámszedőhely. A helység a török hódoltság alatt teljesen elpusztult. A XVII. században már puszta és Gödöllőhöz tartozott. 1726-ban Gödöllővel együtt gróf Grassalkovich Antal birtokába került, kinek neje, Klobusiczky Teréz, a mély vallásosságú nő, 1759-61-ben, az egykori Besnyő helység templomának romjai fölé kápolnát és kolostort építtetett. 1759 április 1-én a templom-romok között egy teljesen épségben maradt Mária-szobrot találtak. Ez a lelet tette e helyet nevezetes búcsújáró-helylyé. E szobor most üvegburok alatt van elhelyezve a templomban, egy másik, az olaszországi lorettói szobor mintájára készült szoborral. A kapuczinus szerzeteseket 1763 deczember 7-én vezették be a kolostor birtokába. De mivel a búcsújárók nagy számára való tekintettel, mind a kápolna, mind a zárda kicsinynek bizonyult, 1769-71-ben megnagyobbították. E kolostor lakója volt Fessler Ignácz történetíró is. A templom alatt van a Grassalkovich család sírboltja. E sírboltba temették 1771-ben az első Grassalkovichot. 1863 szeptember 6-án itt temettette el herczeg Grassalkovich Antal özvegye férjét és ennek atyját, a kik addig az Ivánka községben lévő sírboltban nyugodtak. 1863 deczember 24-én az utolsó herczeg Grassalkovich özvegye is elköltözvén az élők sorából, ide temetkezett s most a család összes tagjai itt nyugosznak. 1863 szeptember 5-8-án ülte a templom és a zárda százesztendős évfordulóját. A jubileumbúcsún, melyet Peitler Antal váczi püspök nyitott meg, 120 község képviseletében, mintegy 50.000 lélek volt jelen. Gödöllő határához tartoznak még a következő majorok és lakott helyek: Szárító, Babat, Haraszt, Alsómajor, Felsőmajor, Antalhegy, Fenyvesi szőlőtelep és Öreghegy. A babati pusztán áll az ú. n. "Istállókastély." Érdekes, középen kupolás épület, melyet azért neveztek el Istállókastélynak, mert kupolás része egy mellbeteg Grassalkovich-leány lakásául szolgált és a kupolás részből kiinduló két szárny tehénistállóul szolgált. Itt lakott a beteg herczegleány, hogy a tehénistálló kigőzölgésével gyógyítsa a beteg tüdejét. - Érdekes épület a Grassalkovich-féle hatalmas, emeletes borház is, mely kastélynak is beillenék. Gödöllőtől nem messze, a vadászterület egyik legmagasabb pontján, kis földkunyhó látható, hova Rudolf trónörökös nagy előszeretettel járt ki ragadozó szárnyasokra és órákig ült lesben a kis, szűk veremben, melynek ajtaja fölött most a következő felírat olvasható: "Kegyeletes emlékezésül Istenben boldogult trónörökösünkre, Rudolf főherczegre, ki ezen kunyhóból 1876-1884. évek alatt 13 darab kőszáli sast lőtt." A község határában fakad a Rákos patak.

Gyón, magyar nagyközség az alsódabasi járásban, 452 házzal és 3000, nagyobbára ág. h. ev. lakossal. Vasúti megállóhelye és postája helyben van, de távírója Alsódabas. E község IV. Béla idejében már megvolt; kápolnája is említve van. Ekkor a krály iródeákjának adományozta. A tatárjáráskor elpusztult, de 1449-ben már ismét fennállott. Az innen származott Gyóni család 1449-ben Besenyőn a Besenyei család birtokrészeit vette zálogba. Az 1690. évi összeírásban nem fordul elő. 1702-ben puszta és két telekszámban írták össze. 1727-ben Kalocsa Ambrus, István és János bírták zálogban. 1733-ban Dabasi Halász Péter és neje Bottyán Katalin birtokában találjuk, a kik református vallású lakosokkal telepítették meg. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Zlinszky József és testvérei, továbbá Andrássy György és testvérei voltak a helység földesurai; e két családon kívül azonban több armalista lakott a helységben, mint Szabó Péter, Hevesy Péter, Rácz János, Pakosdy Ferencz, Ludányi Ferencz stb. 1848 előtt Halász Péter, Halász Jenő, Halász Boldizsár, gróf Vay László, Zlinszky János, Sigray Lajos voltak a helység földesurai, jelenleg pedig Csajághy Béla, Halász Kázmér, Ungváry László és Hirsch Regina a legnagyobb birtokosok. Az ágostai evangélikusok temploma 1783. évben, a református templom 1751-ben és újból 1821-ben épült. A községben levő úrilakok közül az egyiket Sigray Lajos építtette s ez most gróf Vay Péteré. A Halász család kúriái közül az egyik Halász Móriczé, a másik Halász Jenőé, a harmadik Halász Zoltáné. Ezenkívül báró Zedlitz Emilnének és Grüner Henriknek is van itt úrilaka. Van a községben 75Daláregyesület, Hitelszövetkezet és gőzmalom. A határban szántás vagy árokásás alkalmával gyakran kerülnek felszínre emberi csontok és fegyvertöredékek. Hozzátartoznak az Essői majorok, a Gyóni szőlők, a Mélyállási erdődűlő, Ujoszttási dűlő és a Göbölyjárási majorok.

Gyömrő, a budapest-új szászi vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 560 házzal és 3700, túlnyomó számban ref. vallású lakossal. Postája, távírója, távbeszélője és vasúti állomása helyben van. A községet 1437-ben a Maróthi család birtokában találjuk. 1440-ben Erzsébet királyné a Tahi Botos családnak adományozta. A XV. század közepén a Gyömrei Vinczló család birtokában találjuk. 1454- ben e család itteni birtokait a Györgyi Bodó család nyeri adományul. E családon kívül Harapkói Botos György is birtokos volt itt, kinek jószágait magtalan halála után, 1458-ban, a Rozgonyiak nyerték adományul Mátyás királytól. 1476-ban az Inárcsi család is földesura volt. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a pesti nahije községei között találjuk hét adóköteles házzal. A református egyház már 1626-29. években fennállott. Később a község elpusztult és 1690-ben a lakatlan helységek között szerepel. Még 1695-ben sem volt benépesülve, de azután a református vallású lakosság lassanként visszatért, mert az egyház 1698-ban már ismét fennállott. 1702-ben 60 jobbágylakosa volt. A helység pecsétnyomója 1714-ből való. 1699-ben Kajaly András volt a helység földesura. 1727-ben gróf Stahremberg, Ráday Pál és mások voltak itt birtokosok. 1737-ben a Rádayak és a bujáki vár tulajdonosai voltak a helység földesurai. 1720-ban már népes helység volt és ekkor 51 adóköteles háztartást vettek fel az összeírásba. Lakosai ekkor is mind magyarok voltak. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Rostyán Imre, Dedinszky József, gróf Teleki László és Pintér Fülöp voltak a helység földesurai, de kívülök Pongrácz Balázsnak is volt itt birtoka. A XIX. század első felében a Puky, Ráday, Szilasy, Teleki, Máriássy és Kóczán családokat találjuk itt. Jelenleg gróf Teleki Tibornak, Kóczán Lászlónak, Gyömrőy Aurél dr.-nak, Schulhoff Lajosnak, Tauber Ottónak és Ofner Tivadar dr.-nak van itt nagyobb birtoka. A r. kath. templom 1770-1780 között, a reformátusoké 1808-ban épült, de ez már a 3-ik templomuk. E templom falába van beillesztve a híres Canova egyik szép fehér márvány-reliefje, melyet gróf Wartensleben Eszter emeltetett, férje: gróf Wartensleben Vilmos és leánya, Teleki Klára emlékének. A relief a szomorkodó nemtőt ábrázolja. Ugyancsak a ref. egyházban több értékes és érdekes ötvösművet őriznek. Ezek: egy aranynyal béllelt, aranytalpas, aranyszegélyű és türkizekkel kirakott kókuszserleg, mely Teleki Mihálytól származik, egy aranyozott ezüst-tányér, melyet Árva Vér Judith, Teleki Mihály özvegye ajándékozott 1700-ban az egyháznak, egy másik ilyen tányér pedig 1750-ből való és gróf Teleki László és neje adománya, egy Rákóczi-korbeli aranyozott ezüst-kehely, egy vert ezüstből készült régi fedeles kancsó és egy nagyon régi, nagybecsű, remek himzésű úrasztali terítő. A gróf Teleki-kastély, mely jelenleg gróf Teleki Tibor tulajdona, 1840-ben épült. Gróf Teleki Sámuel építtette Pollákkal, a Nemzeti Múzeum híres építőjével. A kastélyban körülbelül 4000 kötetes könyvtár van, továbbá régi családi ereklyék, Teleki Mihály kanczellár nyerge, egy kaszetta, melyet Teleki Mihály XIV. Lajostól kapott, továbbá egy Rákóczi-lobogó, régi lószerszámok, fegyverek stb. Itt lakik, a kastélyt körülvevő nagy park bejáratánál gróf Teleki László és özv. gróf Teleki Sándorné is, csinos, kényelmes úrilakban. Gyömrőy Aurél dr. úrilaka mely részben újraépült, a gróf Rádayak és a gróf Wartensleben család tulajdona volt. 1740-ben az egész falu leégett. Van a községben egy gőztéglagyár és a lakosok kaszinót tartanak fenn.

Hajós, nagyközség a Sárközön, 840 házzal és 4230 németajkú és róm. kath. vallású lakossal. Postája és távírója helyben van és a vasúti állomása Kalocsa vagy Keczel. A kismartoni és zsályi levéltárak már 1433-ban említik. 1443-ban szerepel itt a Hajósy és a de Hajós család, (kismartoni levéltár 96. 3. 30) mely 1465-ben Öllyei előnévvel, 1488-ban Orbágyszentgyörgyi előnévvel merül fel (Csánki III. kötet, 372. lap) és az 1488. évi metális levélben is (Pestmegye levéltára) említve van. A község a török világban szintén elpusztult. Gróf Csáky Imre kalocsai érsek telepítette ujból 1715 táján, Bussen és Tittelhoff sváb községek lakosaival. Az 1720. évi országos összeírásban még nem fordul elő. A plebánia 1723-ban alakult és anyakönyvei is ez időtől kezdődnek. A róm. kath. templom 1728-ban épült. A helységben levő kastélyt gróf Patasich Gábor kalocsai érsek 1739-ben építtette s gróf Batthyány József érsek 1767-ben megnagyobbíttatta 76s tornyokkal látta el. E kastély azelőtt az érsekek nyaralója volt de most a Haynald-féle árvaház czéljául szolgál. 1756 február 2-án a helység országos vásárok tartására nyert szabadalmat. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával 65 16/32 negyedosztályú úrbértelket vették fel itt. A tagosítás és az elkülönzés 1856-ban történt, mely alkalommal a helység 60.000 ezüst forintot fizetett földesurának, a kalocsai érseknek. Hozzátartozik: Érsekhalom, Hild, Kall és Külsőszentgyörgy puszta; az utóbbi eddig Szentgyörgy néven volt ismeretes. 1429- ben Orbágy-Szentgyörgy néven Fehér vármegye solti székéhez tartozott. 1440, 1488 és 1793-ban Pestmegye térképén ezen a néven Hajós pusztája. Birtokosai az 1488. évi metalis-levél szerint: Szentmiklósy Benedek, Hajósy István fia Mihály; Derden Máté, Goda Gál, Káhonyi Antal, Orbágyszentgyörgyi Keserű Ambrus és Hajós Benedek fia Mihály. Szomszédos birtokosok: Zsidai Farkas István és Mihály, Orbágyi Boldor Gergely és Miklós, Csornay Mátyás, Korláth Benedek, Korlátházi Csombori Mihály és Nagykai Benedek.

Harta, dunamenti nagyközség, 695 házzal és 4767, nagyobbrészben németajkú és ág. ev. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A középkorban Fejér vármegye solti járásához tartozott. Eredetileg a fehérvári vár tartozéka volt, melyről egy 1289-ben kelt oklevél emlékezik meg. 1409- ben Egyházasharta, 1455-ben Nagy-Harta néven említik az oklevelek; ekkor Mikolai Mihályé és Bálinté volt. 1690-ben az elpusztult helységek között szerepel. 1720-24-ben telepítette újra Ráday Pál, Würtembergből behozott ág. ev. vallású németekkel, a kik azonban már jórészt megmagyarosodtak. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Ráday Gedeon volt a helység földesura és 1848 előtt báró Prónay Albert. Az ágostai hitvallásúak temploma 1792-ben épült. A reformátusok 1847-ben szervezkedtek anyaegyházzá. Jelenleg gróf Teleki József, gróf Vigyázó Sándor, a kalocsai érsekség, Hetényi József, Bauer Rezső, Lavatka Béla és Darányi Kálmán a legnagyobb birtokosai. A községet többször sujtotta árvíz, 1852-ben pedig majdnem egészen leégett. Ide tartozik a m. kir. fegyházi közvetítő intézet. A község lakosai gazdakört, takarékpénztárt és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Hozzátartoznak Hartaibojár és Hartaimikla, valamint Dunetetétlen és Érsekiharta puszták. A két első a XVI. században még önálló helység volt. Bojárt (Bolyár) és Miklát 1596-ban Szegedy Márton és András nyerték királyi adományul. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint e két puszta Tersztyánszky László és József, továbbá Vigyázó Pál és Mihály birtoka. Idetartozik még Szülleölle puszta, melyről első ízben 1427-ben van említés, midőn a Kormői Péter neje Katalin birtokába került. A XVIII. században a Földváry családé. Most a hartaiak birják, a kik a mintegy 500 hold erdőt 1865-ben kiirtották és szántófölddé alakították át. A helység neve eddig Kisharta volt.

Hévízgyörk, galgavölgyi magyar nagyközség, 380 házzal és 1933, nagyobbára r. kath. és ág. ev. vallású lakossal. Postája: Bag, távírója: Aszód; vasúti megállóhelye helyben van. A középkorban Vámosgyörk néven említik az oklevelek. 1470-ben a Vámosgyörki Pohárnok család birtoka, melyet a Sápiaknak zálogosított el. 1530 táján Tahy Ferencz szigetvári kapitány és főlovászmester birtokában találjuk. A török korban az elhagyatott helyek között szerepel és csak a XVIII. század elején népesült be újra. 1720-ban már 30 adóköteles háztartást vettek fel e községben, melynek lakosai mind magyarok voltak. 1737-ben egy része a hatvani, a másik rész a bujáki uradalomhoz tartozott. Később gróf Grassalkovich Antal birtokába került és ez időtől kezdve a gödöllői uradalom sorsában osztozott. A róm. kath. templom a török hódoltság alatt nem pusztult el egészen és bár tetejét és menyezetét lerombolták, de a tornya megmaradt. 1724-ben a templomot ismét helyreállították. A református templom 1704-ben épült, de 1904-ben ujjáépittették. E templom szentedényei közül egy 1723-ból való kehely érdemel említést. A tagosítás 1863-ban történt meg. Jelenleg báró Tornyai Schossberger Lajosnak van itt nagyobb birtoka. Van itt téglagyár, hitelszövetkezet és függetlenségi 48-as kör. Hozzátartozik Tófalu és Szilosalja. A község határában őskori urnákra és edényekre bukkantak, melyek az aszódi gimnázium gyűjteményébe és Selmeczbányára kerültek.

Homokmégy, magyar nagyközség a Sárközben, 1086 házzal és 5234 róm. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Öregcsertő. Azelőtt puszta volt és Kalocsához tartozott; csak 1898-ban alakult nagyközséggé. Pusztaként azonban már a középkorban fennállott és 791505-ben a Kalocsa melletti Mégy pusztáról, közöttük Homokmégyről is történik említés. A XIX. század első felében már népes puszta s 1836-ban 550 lakosa volt. Ekkor a kalocsai érseki uradalom birtoka volt. Róm. kath. temploma 1877-ben épült. Jelenleg Gajári Ödönnek ós Kolecsányi Endrének van itt nagyobb birtoka. Van a községben Katholikus kör, Önkéntes Tűzoltó-Egyesület, Községi Hitelszövetkezet és Temetkezési Egyesület. A községhez tartozik Öregcsertő puszta, melynek temploma 1894-ben épült, továbbá Halom puszta, mely azelőtt Halomszállás néven volt ismeretes, azután Mácsa, Kiscsertő, Alsómégy, Hillye s Drágszél puszták, valamint a Gajáry, Kolecsanyi és csillagosi majorok. A határban, a Halomi hegyen, ásás alkalmával őskori edényeket találtak.

Iklad, galgavölgyi nagyközség, 159 házzal és 985 németajkú, ág. ev. vallású lakossal. Postája és távírója Aszód és vasúti megállóhelye Iklad-Domony. 1377-ben Szendy István vajda, a Kálnay család őse, nyerte adományul. 1422-ben és 1435-ben a Szántai Laczk család birtoka, melynek tagjai ebben az évben több más birtokokkal együtt a királynak engedték át. 1461-ben a Sági család volt az ura. A török hódoltság alatt elpusztult és az 1715-20. évi összeírásokban sem fordul még elő. 1757 táján Ráday Pál telepítette be újra, Stájerországból és Würtembergből behívott ág. ev. vallású németekkel, kiknek temploma a XVIII. század végén épült. A tagosítás 1837-ben történt, a mikor 15 elsőosztályú úrbértelke volt. 1848 előtt gróf Ráday Gedeon volt a helység földesura, ő építette az itteni úrilakot is, mely jelenleg hasonnevű unokájának a tulajdona. Ez úrilak a múlt század 30-as éveiben vadászlak volt, de 1868-ban megnagyobbították és átalakították. Az itt látható érdekes családi képek között, három eredeti Mányoky kép van. A család érdekes családi ereklyéket, fegyvereket és régi ékszereket őriz, közöttük egy nagybecsű kettős gyűrüt 1615-ből. A községhez tartozik Cservölgy és Juharos puszta, valamint Hernád telep.

Irsa, nagyközség a monori járásban, 896 házzal ás 4939 lakossal, a kik nagyobbára tótok és magyarok s ág. ev. és róm. kath. vallásúak. Posta, távíró és vasúti állomása Alberti-Irsa. 1407-ben Albertivel együtt az Irsay család birtoka. Irsay Antal, hűtlenségbe esvén, itteni birtokait 1457-ben a Kozmai testvérek kapták meg. A török hódoltság alatt elpusztult. Az 1690. évi összeírás az elhagyott helyek között sorolja fel. 1703-ban kezdett újra települni. 1715-ben kuriális helységként szerepelt. A jobbágylakosság csak 1718-ban költözött ide. 1737-ben már népes helység s ekkor is az Irsay család birtoka volt. A r. kath. plebániát 1760-ban szervezték újra, anyakönyvei 1745-ben kezdődnek, a róm. kath. templom pedig 1746-ban épült. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Zlinszky József, Bécz István, Bécz Ádám, Irsay István, Irsay András, Mester István, Horváth Imre, Kovács Ferencz és Arcz Simon voltak a helység földesurai, 1848 előtt pedig az Irsay, Buzogány, Szabó és Tassy családok. Jelenleg Irsay András, Pál, Károly, György és Imre, özv. Tassy Kálmánné, Muzsik József örök. és Bleier Gyula örök. a helység legnagyobb birtokosai. A községben fennálló három úrilak az Irsay testvéreké. Az egyik 1871-ben épült, a réginek a helyén. A másikat Irsay Károly 1820-30 között építtette. A harmadik, a Józsefé, a múlt század elején épült. Ennek kertjében egy hársfa áll, mely alatt a hagyomány szerint Bismark, a későbbi herczeg és kanczellár pihent, mikor bécsi attasé korában, az itt állomásozó Schwarzenberget meglátogatta. Az, utód ma is szeretettel gondozza a fát. A zsidó hitközség már a XVII. században fennállott. Birtokában van egy ezüstedény 1675. évből. Az itteni zsidó hitközség 1797-ben a felkelő nemesség fegyvereinek beszerzésére havonként 8 forintott ajánlott fel. 1849-ben báró Haynau táborszernagy augusztus 27-én naponként 500 frt. birságot vetett ki a hitközségre, de mivel e nagy összeget a hitközség nem tudta előteremteni, augusztus 31-én a kecskeméti katonai parancsnokságtól szigorú rendeletet kapott, melyben nem fizetés esetén erős rendszabályok alkalmazásával és a tekintélyesebb hitközségi tagok bebörtönözésével fenyegetődzött. Az 1848-49. évi szabadságharczban a helység lakossága fényes tanújelét adta áldozatkészségének. Bár alig számlált többet 1400 léleknél, fiai közül számosan vettek részt a nemzeti küzdelemben. A községi tanácsterem falába illesztett márványtábla felírata szerint a következő irsai származásúak küzdöttek a szabadságharczban: Martinyi Frigyes ezredes, Horváth Pál alezredes, Tassy-Becz László őrnagy, Horváth Kálmán százados, Bodonyi Kajtár Kálmán százados, Irsai Szabó Péter százados, Tassy Kálmán százados, Vastry 80Gyula százados, Tassy-Becz Marczel százados, Tassy-Becz Ede főhadnagy, Vastry Emil főhadnagy, Perchich Simon főhadnagy, Csalmai Jankovics János főhadnagy, Jeszeniczei Jankovich Imre hadnagy, Vastry Szaniszló őrmester, Lőrincz József őrmester, a ki Budavár bevételénél esett el, Dolinay Dömötör tizedes, Bátky János tizedes, Fábián Ferencz, Kemenár Istvábn, Kardulesz Pál és Katyinszky János (a többinek neve nem maradt emlékezetben.) Az emléktábla a következő sorokkal végződik: "Emléketek örökké éljen minden magyar szívben és tanítsa híven szeretni a hazát." 1827-ben az egész község leégett. Az úrbéri elkülönzés és tagosítás 1864-ben történt. Volt 23 2/32 úrbértelke. Az ág. ev. templom 1801-ben épült. Van itt községi ipar (Albertivel közösen), selyemgubó beváltóhivatal, Önkéntes tűzoltótestület, daloskör és gőzmalom. Hozzátartozik Mikebuda puszta, melyről már 1376-ból vannak adataink. 1395-ben az Irsay és a Szentiváni Sáfár családok szerzik meg. 1463-ban a Mikebudai, Vértesi és a Szajoli Török család birtokában találjuk. Ez időből való a templom is, melynek csekély romjai maig is látszanak. E rom körül ezelőtt 20-25 évvel Török Aurel ásatásokat végzett, mely alkalommal több régiség került felszínre. A XIX. század első felében a gróf Keglevich és a Majthényi családok, továbbá az irsai közbirtokosok voltak a földesurai.

Isaszeg, nagyközség a gödöllői járásban, 484 házzal és 3823 tótajkú és róm. kath. vallású lakossal. Posta, távíró és vasuti állomása helyben van. 1259-ben, a IV. Béla és fia István ifjabb király között támadt versengésből keletkezett háborúban, az utóbbi itt e tájon fényes győzelmet aratott IV. Béla nádora: Henrik fölött. A középkorban Irsvaszeg, Ilsvaszeg (Irswazegh, Irsazeg, Irsovazeg, Ilswazegh) alakban fordul elő. 1430-ban Zsigmond király a Rozgonyiaknak zálogosította el, Szentgyörgytelke és Dusnok pusztákkal egyetemben. Tőlük 1490-ben a Széplaki Botka család veszi zálogba Págy és Szentgyörgytelke pusztákkal együtt. Ez időből való a róm. kath. templom is, melyet azonban azóta teljesen átalakítottak. 1559-ben a hódoltsághoz tartozó helység volt és 17 adóköteles ház után fizetett adót. A török hódoltság alatt elpusztulván, már 1690-ben német lakosokkal telepítették be, de adóval sem ekkor, sem 1695-ben nem rótták meg. Ekkor Verlain budai parancsnok birtokában találjuk, kinek utódaitól vétel útján 1734-ben gróf Grassalkovich Antal birtokába került és azóta a gödöllői uradalom sorsában osztozott. A róm. kath. plebánia 1621-ben is fennállott. Anyakönyvei 1734-ben kezdődnek. 1849 április 6-án e helység határában Görgey Artur döntő győzelmet aratott a herczeg Windisch-Grätz személyes vezérlete alatt álló osztrák hadseregen. Az osztrákok 1000 embert vesztettek halottakban és sebesültekben, míg a honvédek közül 800-an estek el vagy sebesültek meg. Mialatt Jellasich hadai Isaszegen tanyáztak, az egész helységet kirabolták. Ekkor tünt el a plebánia-hivatalból az 1774 év előtt vezetett "Historia Domus," több más értékes tárgygyal együtt. A tagosítás, illetőleg elkülönzés 1864-ben történt. 1848-ban és 1878-ban a község leégett. Az osztrákok fölött aratott győzelem szinhelyén szép honvédszobor hirdeti a magyar seregek dicsőségét. A község határában van a koronauradalom pusztája, mintagazdasága, csinos tisztilaka és a m. kir. szesztermelő tanfolyam mintaszerű szeszgyára. Van itt olvasókör, II. Rákóczi Ferencz és Haladás-asztaltársaság, Önsegélyző temetkezési egylet, Korona-hitelszövetkezet, erdőgondnokság. A határban találtak régiségeket, melyeknek egy része a Múzeumba került. A községhez tartozik Ilkamajor és Tápiószentgyörgy puszta, továbbá Belső- major és Ürgemajor.

Izsák, a kecskemét-fülöpszállási vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 1400 házzal s ma már közel 7000, túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal. Postája, távbeszélője, távírója és vasúti állomása helyben van. 1421-ben még csak mint birtokról emlékezik meg róla a leleszi konvent iktató-levele. 1426-ban Izsákegyháza néven szerepel. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a kecskeméti járás községei között találjuk összeírva, 4 házzal. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1690-ben egy egész, 1695-ben másfél portával volt megróva. 1715-ben 24, 1720-ban 34 magyar és 6 tót adóköteles háztartással szerepel az összeírásban. A róm. kath. plebániát 1747-ben állították helyre és anyakönyvei 1738-ban kezdődnek. A református egyház már a XVII. század közepén fennállott és temploma 1794-95-ben épült. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Reviczky János, Uzovics Mózes, Bányay József, Szlovenics Mihály, Csemiczky 81Mátyás és Nemes György özvegye, szül. Halász Mária voltak a helység földesurai, 1848 előtt pedig Reviczky Ádám, Uzovics Pál, Zlinszky György és Süttő Mihály. 1890-ben a fenti birtokok egy részét és 1905-ben Blundell Uzovics Ludovika birtokából 3000 holdat parczelláztak és eladtak. Jelenleg Blundell Uzovics Ludovikának, Kovács Antalnak, Tapody Jánosnak, Zolnay Béla örököseinek, Nagy Balázsnénak és Oppenheim testvéreknek van itt nagyobb birtokuk. A községben levő három úrilak közül az egyiket, melyet Uzovics János építtetett, Blundell Uzovics Ludovika csillagkeresztes hölgy bírja. Szily Ádám urilaka jelenleg csendőrlaktanyául szolgál, Zlinszky Gyula úrilaka pedig most Stromer Mártoné. 1816-ban a község országos vásárok tartására nyert szabadalmat. A tagosítás 1858-ban történt s ekkor Reviczky Imre, az Uzovics család, báró Mednyánszkyné, Zlinszky György, Reviczky Menyhért, a Csernyus örökösök, a Csemiczky örökösök, Szily Ádám és Marsó Lajos voltak itt birtokosok. Van a községben Kaszinó-Egyesület, Polgári Kaszinó, Katholikus olvasókör, Polgári olvasókör, Iparosok és Kereskedők Egylete, Önkéntes Tűzoltó Testület, Izr. Jótékony Nőegylet, két pénzintézet és egy gőzmalom. A község határában történt ásatások alkalmával gazdag bronzleletre bukkantak, melyek a kecskeméti városi múzeumban vannak elhelyezve. Az itteni Bikatorok nevű dűlőhöz az a hagyomány fűződik, hogy egy Damásdi János nevű gulyás itt egy fazék aranyat lelt, melyet az őrzésére bízott bika kapart ki a földből. A gulyás 1834-ben 20.000 váltóforintot hagyott a ref. egyházra, 3 hold szőlejét pedig a lelkészségre. A községhez tartozik Agárdytelep, Uzovics-telep, Anna-telep, Kosztka-telep, Fodortelep, Deutsch-telep, Reviczky-telep, Szajor-telep, Vicziántelep és Gedeontelep.

Jászkarajenő, a szolnok-félegyházi vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 1220 házzal és közel 7000, nagyrészt róm. kath. lakossal. Postája és távírója helyben van és vasúti állomása Tiszavezseny. E helység két pusztából: Karából és Jenőből alakult. Kara eredetileg a Jászalsószentgyörgyieknek, Jenő pedig a Földváry családnak volt a pusztája. Az utóbbi Czibakházához tartozott. A mult század ötvenes éveiben e két puszta egyesüléséből község keletkezett, mely Karának a jászfényszarúsiaktól bírt másik felét is magához vonta. Az 1876: XXXIII. törvényczikk Pest vármegyéhez csatolta s 1877-ben vásár-szabadalmat is nyert. Róm. kath. plebániája 1863-ban alakult, temploma 1860-ban épült és a reformátusoké 1899-ben. Vannak itt olvasó és közmüvelődési körök, iparosdalárda, temetkezési társulat, két pénzintézet és egy gőzmalom. A községhez tartozik Alsókara, Felsőkara és Jenő puszta. A felsőkarai határrészen van az ú. n. harangosi temető, a hol valamely ősi épület terméskő-romjai találhatók. A határban több ú. n. kúnhalom is látható. Tetővár nevű dűlője, úgy látszik, valamely földvár emlékét tartja fenn.

Jászszentlászló, a félegyháza-majsai vasútvonal mentén fekszik. Magyar nagyközség, 423 házzal és közel 7800 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E község a jászok régi szállása. A török hódoltság alatt elpusztult, de azután újra települt és 1876-ban már 1000 lakosa volt. Róm. kath. temploma 1904-ben épült. 1848 előtt a jákóhalmai, jászmihályteleki, jászdósai és jászfelsőszentgyörgyi közbirtokosság birtoka volt, most pedig özvegy Kalmár Józsefnének van itt nagyobb birtoka. A lakosok gazdakört tartanak fenn és a Petróczy-örökösöknek gőzmalmuk van itt.

Kakucs, a budapest-lajosmizsei vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 218 házzal és 2100, nagyobbára római katholikus vallású lakossal. A postája helyben van, a távírója és vasúti állomása pedig Inárcs-Kakucs. A török hódoltság alatt elpusztult. Az 1690. évi összeírás még birtokosa nevét sem ismeri. Az 1715-20. évi összeírásban sem fordul még elő. A XVIII. század közepén gróf Grassalkovich Antal birtokába került. Fia herczeg Grassalkovich Antal telepítette újból a községet 1770-1780 táján. Ettől kezdve a gödöllői uradalom sorsát osztotta. A legelő-elkülönzés és az úrbéri határrendezés 1862-ben történt, mikor pedig a belga bank a határt eladogatta, a lakosok 480 hold rétet maguk között vettek meg s 46 egyenlő részben osztották fel. Jelenleg Kakucsi Liebner Józsefnek és Rötzer Ferencz örököseinek van itt nagyobb birtokuk. E községben nincs templom. Idetartozik Inárcs puszta, mely azelőtt a gróf Keglevich a gróf Beleznay és az Inárcsi Farkas családoké volt. Hozzátartozik még Csikos puszta.

Kalocsa nagyközséggel, mint érseki székhelylyel és nagykultúráju, rendezett községgel, külön fejezetben foglalkozunk.

Kartal, a bulapest-kassa-oderbergi vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 234 házzal és 2865 róm. kath. vallású lakossal. A postája helyben van, de a távírója és vasúti állomása Aszód. A Korczán, vagy másként Kartal nemzetség ősi fészke. A krónikák szerint e nemzetség a hét vezérek egyikétől származik, tehát e területet már az első foglalás jogán bírta. Okleveles adataink azonban csak 1247-től kezdve vannak e nemzetségről. V. István ifjabb király 1263-ban a Kartat nembeli Péternek és Ferencznek itteni birtokait, a margitszigeti apáczák birtokainak elpusztítása miatt, Záh Jób pécsi püspöknek adományozta. Péter azonban, hogy a királyt megengesztelje, itteni birtokait a margitszigeti apátiáknak adta, magának csupán az életfogytiglani haszonélvezetet kötötte ki. A török hódoltság alatt elpusztult és csak a XVIII. század közepén települt be újra, midőn gróf Grassalkovich Antal birtokába került. Ettől kezdve a gödöllői uradalom sorsában osztozott. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával még nem volt népes, hanem csak a XIX. század elején kezdett benépesülni. 1876-ban már 1319 lakosa volt. Róm. kath. temploma 1868-ban épült és a plebánia is ekkor alakult. A belga banktól Schossberger Henrik vette meg. Jelenleg Tornyai báró Schossberger Lajosnak, továbbá báró Hatvany-Deutsch Sándornak és Józsefnek van itt nagyobb birtoka. A Schossberger-féle úrilak még a Grassalkovichok idejéből való. A községhez tartozik Emsepuszta, Fánimajor, Nagymajor, Ujmajor, Kistanya és Horváthtanya.

Káva, magyar kisközség a monori járásban, 116 házzal és 756, római kath. és ág. ev. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása pedig Pilis. A középkorban Kalva (Kalwa) és Kálna néven említik az oklevelek. 1435-ben a Palicsnaszentpéteri családot iktatják e helység birtokába, de a Kálnaiak és a Kápolnaiak e beiktatásnak ellentmondottak. 1462-ben a Kápolnai családnak is voltak itt részei. A török hódoltság alatt elpusztult és 1690-ben az elhagyott helyek között volt összeírva. Valószínű, hogy Bénye helységgel egyidőben települt be újból, mert a török hódoltság után e helységnek is a Fáy család volt a földesura s lakosai Bénye s az ugyanez időtájban telepített Alberti helységek lakosaihoz hasonlóan, ág. ev. vallású tótok, tehát ezekkel egy eredetűek. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Puky András és László voltak a helység földesurai. 1770-ben e helységben 12 egész úrbértelket írtak össze. 1848 előtt Zsaroláni Márton József, Leleszi Kovách Gáspár és Puky Márton voltak a helység legnagyobb birtokosai. Jelenleg Halász Gyulának és Pucher Ödönnek van itt nagyobb birtoka. A tagosítás még 1847-ben történt, egyezség útján. A XIX. század második felében Puky György itteni gazdasága, a vármegye legjobban felszerelt s legokszerűbben vezetett gazdaságai közé tartozott. A községben nincs templom. Az itt fennálló úrilakok közül a Puky-féle ház a XVIII századból való, Kovách Gáspáré 1810-ben épült és itt a tulajdonosnak kb. 1700 kötetes nagy könyvtára van. Förster Aurél úrilakát a jelenlegi tulajdonos építtette és itt 2700 kötetes, értékes könyvtára van. Halász Gyulának és Pucher Ödönnek szintén van itt egy-egy úrilaka, melyek közül az első régi épület. A Puky és a Halász családok a Fáy család révén birtokosok itt. A kath. temetőben egy épület alapfalainak a nyomai láthatók, melyet az ú. n. vörösbarátok kápolnája maradványainak tartanak. Itt egy régi sírkő is áll, melynek felírása azonban két P. P. betű kivételével, olvashatatlan. Némelyek szerint e két betű Pater Priort jelent. Itt már egy harangot is találtak, melyet a r. katholikusok éveken át használtak is; de mikor megrepedt, átönttették. A községhez tartozik Czigánytanya, és Ladányi tanya.

Keczel, magyar nagyközség, a kiskörös-kalocsai vasútvonal mentén, 1301 házzal és 6664 róm. kath. vallásu lakossal. A postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A község pusztaként már 1412-ben fennállott. Innen vette nevét a Keczeli család, melynek egyik tagja 1412-ben királyi emberként szerepel. 1639-ben még mindig puszta. Önálló helységgé a XVIII. század első felében alakult, midőn Zajezdai gróf Patasich Gábor kalocsai érsek 1734 április 22-én kelt szabadalomlevelével, Miske községbeli jobbágyainak megtelepülésre engedélyt adott. Ezt az engedélyokiratot azonban a letelepülők félremagyarázták, mire az érsek 1745 április 9-én egy másik oklevéllel cserélte ki azt. Ezt az okiratot jelenleg a községi levéltárban őrzik. Ekkor Bánegyháza, Csöngőd és Demeter pusztákat 85is idecsatolták és átadták a lakosságnak. Az új telep részére a közönséges jobbágyi viszonynál sokkal kedvezőbb szerződéses viszonyt állapítottak meg. 1848 előtt a kalocsai főkáptalan volt a helység földesura és jelenleg Windisch József örökösei és a kalocsai főkáptalan a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. plebánia 1737-ben alakult. Anyakönyvei 1741-től kezdődnek. Az első templom 1738-ban épült, ezt azonban 1802-ben újjáépítették. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával 77 1/2 egész úrbértelket és 284 házas zsellért vettek fel. A lakosok takarékpénztárt és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartoznak Csukástó és Tüskös telepek.

Kerekegyháza, a kecskemét-lajosmizsei vasútvonal mentén fekszik. Magyar nagyközség 676 házzal és 3698, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Helyben van a postája, távírója és vasúti állomása. 1481-ben a Bereg vármegyéből származó Dávidháziak szereznek itt részeket. Ez időből való a község ősi temploma, mely azonban a jelenlegi belterületen kívül állott és a régi községgel együtt a török hódoltság alatt elpusztult. A XVIII. századtól kezdve felét Jászárokszállás bírta, kéthatodrésze Fülöpszálláshoz, egy hatodrésze pedig Kúnszentmiklós mezővároshoz tartozott. 1858-ban alakult önálló községgé. A község alapítója Farkas János 1848-49-iki honvédszázados, földbirtokos. Azt a házat, mely az első települő számára épült, a község fönnállásának 50-ik évfordulóján emléktáblával jelölték meg. A helységben nagybirtokos Farkas Zoltán dr., kinek itt csinos úrilaka van. Kívüle még Móczár Antalnak van itt nagyobb birtoka. Azelőtt a községnek Jászkerekegyháza volt a neve. A lakosok polgári olvasókört, úrikaszinót, hitelszövetkezetet és fogyasztási szövetkezetet tartanak fönn. 1909 nov. 1-én nyílt meg a kerekegyházai első takarékpénztár r. t. Most épül a községben a róm. kath. és a ref. templom.

Kerepes. Nagyközség Gödöllő és Budapest között, 227 házzal és 1379, léginkább tótajkú és róm. kath. vallású lakossal. Postája és vasuti állomása helyben, távíró-állomása Czinkota. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a pesti nahije községei között találjuk. Ekkor hat adóköteles házat vettek fel itt az öszszeírásba. A református egyház az 1626-29. években már fennállott. A török hódoltság végén a község elpusztult és 1690-ben az elhagyott helyek között írták össze. Még 1695-ben sem volt benépesülve és csak a XVIII. század elején települt újból. 1715-ben már 22, 1720-ban 52 háztartást vettek fel e helységben. Bél Mátyás 1737-ben már jelentékeny népességű helyként említi. A XVIII. század közepén gróf Grassalkovich Antal birtokába jutott és azóta a gödöllői uradalom sorsában osztozott. A róm. kath. anyaegyházat, mely már 1676-ban fennállott, a XVIII. század elején szervezték újra. Anyakönyvei 1719-ban kezdődnek. A tagosítás 1844-ben történt. A Magyar Éjszaki Vaspálya kiépítéséig, a Pest és Gödöllő közötti postavonalon, Kerepes volt az első postaállomás. Jelenleg Barber Simonnak van itt nagyobb birtoka. Hozzátartoznak Fiutó, Hétszilvás, Ökörtelek és Terézia nevű lakott helyek.

Kiskőrös, járási székhely, nagyközség, mely a Budapest-zimonyi vasútvonal mentén fekszik. Van 1962 háza és 9271, túlnyomóan ág. ev. vallású és vegyesen magyar és tótajkú lakosa, de a tótajkuak is mindannyian kifogástalanul beszélnek magyarul. A postája, távírója, távbeszélője és vasúti állomása helyben van. A helységet Wattay János és Wattay István 1718-ban telepítették, Nógrád, Hont, Nyitra és Túrócz vármegyékből származó ág. ev. vallású tótokkal. Templomukat 1723-24. években építették. Vallásgyakorlataikban azonban 1730-ban váratlanul megakadályozták őket. Ebben az évben ugyanis egy éjjelen az evangélikus templomot földig lerombolták, lelkipásztorukat és tanítójukat pedig elűzték. Ez idő óta 1783-ig lelkész és tanító nélkül maradtak. Az 1754. évi vármegyei nemesi öszszeírás szerint ekkor is a Wattay család birtoka. II. József türelmi rendeletének kibocsátása után az evangélikus egyház is újra szervezkedett és 1784-ben felépítették a templomot is. 1773-ban két kath. család is letelepedett a községben. Számuk azután idővel annyira szaporodott, hogy 1826-ban a kalocsai érsekség templomot építtetett a hívek számára. 1785-ben már 5000 lakosa volt a helységnek. Ebben az évben a földesúr vásári szabadalmat nyervén, a helység mezővárossá lett. Ezidőtájt a Szücsi pusztának egy részét is a helység határához csatolták. Az úrbéri rendezés 1770-ben történt. 1813-ban a jobbágytelkek számát 70-re emelték. A XIX. század első felében a Wattay család és annak leányági utódai: a gróf Teleki, Okolicsányi, Kubinyi, Soós családok voltak az urai. Itt született 86Petőfi Sándor, hazánk legnagyobb lirai költője, 1822 deczember 31-én. A költő szülőháza ma is fennáll és márványkőtáblával van megjelölve. Az 1848-49. szabadságharcz alatt, midőn Fejér vármegye és a főváros-Windisch-Grätz uralma alá került, Fejér és Pest vármegyék itt tartották közgyüléseiket. Az evangélikus iskolák előtt áll Petőfi Sándor mellszobra, melyet a helység közadakozásból 1861-ben állított. Ez volt a legelső Petőfi-szobor. A község határában két romnak a maradványai láthatók. Az egyik a szűcsi erdő mellett, a másik a Czebén, a pacsirtatói dűlőben. Mindkettőnek Kosztolik, magyarul templomhely a neve. Minden jel arra mutat, hogy a tatárjáráskor elpusztult szomszédos községek templom-maradványai. Az ú. n. Ráczdombon történt árokásás alkalmával a dombban számos csontvázat és fegyvertöredéket találtak. A domb neve azt látszik elárulni, hogy ide temették az 1763-iki rácz lázadáskor itt elesettek tetemeit. Földforgatás alkalmával különben az egész határban találnak őskori leleteket, melyek közül sok a Nemzeti Múzeumba került. A Csonthalmi, Ráczkúti és Pandúrhalmi dűlőelnevezéseknek is bizonyos jelentőségük lehet. A községben a legszebb és legnagyobb épület az emeletes községháza és a főszolgabírói lak. A főszolgabírói hivatalon kívül van a községben Ipartestület, Kaszinó, Olvasóegylet, Keresztény Iparos Olvasóegylet, Népkör, Evang. Nőegylet, Izr. Jótékony Nőegylet, Izr. Szentegylet és három pénzintézet.

Kiskunlaczhácza, a Budapest-zimonyi vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 1039 házzal és 4488, legnagyobbrészt ref. vallású lakossal. Postája, távírója és vasuti állomása helyben van. E község a hagyomány szerint Kun László királytól vette a nevét, a ki itt kéjlakot tartott, mely Laczkóháza nevet viselt. A középkorban Laczkháza vagy másképen Zánthó néven volt ismeretes. 1424-1507-ben Hontos székhez tartozott. A török hódoltság alatt nem pusztult el. A helység régi pecsétnyomója 1651-ból való, eme körírattal: Laczk-házi falu pecséti 1651. Hajdan a falu nem a mostani helyén, hanem a Dunához közelebb állott. A régi községet 1741-ben seperte el a Duna árja s akkor telepedett át a lakosság a helység jelenlegi helyére. A református anyaegyház 1651-ben már fennállott; temploma 1741-ben épült. Az egyház szentedényei között említést érdemel egy vert ezüstből készült nehéz ezüstkehely 1777-ből. Áttelepülése után a helység gyors fejlődésnek indult. 1747-ben már rendezett tanácsú község volt. 1838-ban ismét nagy árvíz pusztította a község határát, 1840 május 1-én pedig majdnem az egész helység leégett. 1876-ban ismét árvíz pusztította el a határt, 1883-ban pedig a tűzvész ismétlődött meg. 1839 február 21-én a helység országos vásárok tartására nyert szabadalmat. 1896 őszén, az ezredévi ünnepek hatása alatt, a község Kossuth Lajos szobrának felállítását határozta el közadakozás útján. A szobrot, melyet Horvay János szobrászművész mintázott, 1902 október 26-án leplezték le. Van a községben Polgári Kaszinó, Függetlenségi Olvasókör, Általános Ipartestület, Temetkezési Egylet, Községi Hitelszövetkezet, Önsegélyző Szövetkezet és Hitelintézet. Hozzátartozik Csókakátó és Kiskunlaczházai Bankházatelep.

Kiskunmajsa, a kiskunfélegyháza-kiskunmajsai vasútvonal mellett fekvő magyar nagyközség, 2650 házzal és 14.775, csekély kivétellel r. kath. vallású lakossal. A postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E község 1870-ig rendezett tanácsú város volt és ekkor határozta el nagyközséggé való visszaalakulását. A régi helység a mai helyétől mintegy negyedórányira, az ú. n. "Templom-halma" helyén állott, hol a község régi templomának némi maradványai még megvannak. A török hódoltság alatt a helység elpusztult és 1745-ig pusztaként szerepel. A XVIII. század közepén települt újra. Első lakosai azok a települők voltak, a kik 1741-ben a Dorozsmához tartozó Ülés pusztára települtek s a kik innen 1745-ben, felsőbb rendeletre, e pusztára költöztek. A róm. kath. templom 1744-ben épült, de 1816-ban jelentékenyen kibővítették. 1836 deczember 9-én a helység országos és hetivásárok tartására nyert engedélyt. A községben 1892-ben apácza-zárda épült, melyben az iskola-nővérek végzik az oktatást. A községházán egy régi Mária-képes selyemzászlót őriznek. A lakosok kath. kört, gazdakört, függetlenségi 48-as kört, polgári kört, takarékpénztárt, önsegélyző-egyesületet és temetkezési egyletet tartanak fenn. Két gőzmalom is van a községben. A község jelenlegi nagyobb birtokosai Jenovay Zoltán és az egri káptalan. A helységhez tartoznak a következő puszták: Kúnágasegyháza, Marisszállás, Kőkút, Kígyós, Majsajakabszállás, Pálos 87és Kömpöcz. Kígyós pusztán 1816-ban egy juhász sok arany-csattot és boglárt talált, melyet tudatlanul elvesztegetett. 1831-ben még volt nála egy aranycsatt és 4 boglár, XIV. századbeli ötvösmű, mely a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Ez a Kigyós különben hajdan község volt, mely a török dúlások alatt pusztult el. Templomának alapfalait 1900-ban tárták fel.

Kisnémedi, a váczi járásban fekvő magyar kisközség, 153 házzal és 760 r. kath. vallású lakossal. Postája Váczhartyán, távírója Galgagyörk és vasúti állomása Vácz. A Rátót nemzetség ősi birtokainak egyike. 1325-ben e nemzetség egyik sarja I. László, összetűzvén az Ákos nembeli Micskkel, a későbbi bánnal, kénytelen volt itteni birtokát neki átengedni. 1400-ban már a váczi püspök és a káptalan birtoka. 1426-ban a váczi püspök nyerte adományul az egészet Zsigmond királytól. A község a török hódoltság alatt nem pusztult el. 1690-ben Felső-Némedi név alatt szerepel az összeírásban. 1691-ben 1/32, 1695-ben 1/4 portával rótták meg és ekkor már Kis-Némedi néven szerepel. 1715-ben 15, 1720-ban 22 adóköteles magyar háztartást vettek itt fel. 1754-ben Gosztony András és Tihanyi Dániel, 1848 előtt a Gosztony, a Tihanyi és a Rudnay családok voltak a földesurai. 1848-ig 22 elsőosztályú úrbértelke volt. 1847-ben tagosították. Jelenleg Gosztony Miklósnak van itt nagyobb birtoka és régi kúriája. A községhez tartoznak Konstanz-major és Sóstó puszta.

Kisoroszi, a Szentendrei-szigeten fekvő magyar nagyközség, 207 házzal és 1070, róm. kath. és ref. vallású lakossal. Postája és távírója Dunabogdány, vasúti állomása Nógrádverőcze. A Rosd nemzetség ősi birtoka volt. A hagyomány szerint Kálmán király uralkodása alatt Oroszországból beköltözött jövevények szállották meg e helyet, a kiktől a helység a nevét vette. Lakosai az egész középkoron át számos kiváltságot nyertek, I. Lajos, Zsigmond, II. Ulászló és II. Mátyás királyoktól, melyeket II. Mátyás, III. Ferdinánd és I. Lipót is megerősítettek. Buda elfoglalása után ez a helység is behódolt a töröknek. 1559-ben a budai livához tartozott, 28 adóköteles házzal. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a visegrádi nahije községei között szerepel, 4 adóköteles házzal. A török hódoltság után a kamara igazgatása alá került. 1688-ban Lipót a helység lakosait összes kiváltságaikban megerősítette, 1692-ben pedig felmentette őket a katonatartás kötelezettsége alól. Az 1715-20. évi összeírásokban nemes helységként szerepel. 1715-ben 11 adóköteles háztartását vették fel az összeírásba. 1700-ban Lipót király gróf Kontzia Valkardnak adományozta, kinek magvaszakadtával gróf Stahremberg Tamás nyerte adományul. Az új földesurak mindenképen arra törekedtek, hogy a helység lakosait földesúri hatóságuk alá hajtsák, noha az 1715. évi 34. t.-cz. is hangsulyozta, hogy e helység lakosai a kamara igazgatása alatt, mindenkor mint kiváltságokkal felruházott szabadok éltek. A lakosok ellene is szegültek e törekvéseknek és e küzdelem a XVIII. századon át szinte szakadatlanul tartott. A XVIII. század közepén a helység ismét a kamara igazgatása alá került, majd 1790-ben gróf Keglevich Károly örököseire szállott zálogképen. Később a visegrádi koronauradalomhoz csatolták. Az itteni róm. kath. templom 1719-ben, a református 1803-ban épült.

Kispest, a főváros tőszomszédságában fekvő nagyközség, 3000 házzal és 25000, túlnyomóan magyar anyanyelvű s kevés kivétellel róm. kath. és ref. vallású lakossal. Van posta, távíró és távbeszélő-állomása és állandó villamosvasúti összeköttetése a fővárossal. A helység területe azelőtt Szent-Lőrincz pusztához tartozott, s így kiegészítő része volt a gödöllői herczeg Grassalkovich-féle uradalomnak, melynek feloszlatása után több részre tagolva eladatván, Rózsa Lajos, Herrich Károly és Egert József az abból vásárolt részletekből osztottak ki és adtak el egyeseknek házhelyeket. Így kezdett a község 1871-ben alakulni és oly gyorsan fejlődött, hogy 1875-ben már önálló nagyközség lett. Ugyanakkor egy másik telep egyesült vele, melyet Török Ferencz alapított s melyet róla Törökfalvának neveztek el: A törökfalvai rész Szent-Lőrinczpuszta legfelső végén, a budapesti határ szélén, a tulajdonképeni Kispest, pedig a Budapest-Szolnok közötti megyei út baloldalán terül el. 1876-ban Törökfalva 50, Kispest 800 házhelyet foglalt el. Róm. kath. kápolnája 1877-ben épült. Ennek helyén emelkedik a szép új Rudolf fogadalmi templom, mely 1904-ben készült el, Ribényi Antal lelkész fáradozásainak eredményeként. 1898-ban épült a ref. templom. A kisebb királyi haszonvételek ekkor gróf Lónyay Menyhért volt miniszter birtokában voltak. A község a főváros szomszédságában rendkívül 88gyorsan fejlődik. Társadalmi s ipari élete is nagyon élénk. Itt van Pálóczi Horvcáth István nagy mészhomok-téglagyára és az itt gyártott téglákból épül az állami munkásháztelep, mely maga egész kis várassá fejlődik. Továbbá gyártelepei a Hofherr és Schrantz-féle gépgyár, Biehn János kátrány- és aszfaltlemez-gyára és több butorasztalos gyár.

Kistarcsa, a főváros közelében fekvő kisközség, 182 házzal és 1530 lakossal, a kik kevés magyar kivételével, tótajkúak s róm. kath. vallásúak. Postája. Kerepes, távírója Czinkota, vasúti állomása helyben van. Az 1715-1720. évi összeírások szerint puszta volt és Szadához tartozott; az előbbi összeírásban Kis-Tarcsa, az utóbbiban Puszta-Tarcsa néven szerepel. Volt 14 16/32 harmadosztályú úrbértelke. 1848-ig a váczi püspökség volt a földesura és jelenleg is annak van itt nagyobb birtoka. A tagosítás 1863-ban egyezség útján történt meg. A róm. kath. templom 1881-ben épült. A lakosság Gazdakört tart fönn. A községhez tartozik Szarvasvölgy telep és a gép- és vasútfelszerelési gyár r.-t. hatalmas gyári telepe.

Kistétény, közel fekszik a fővároshoz. Nagyközség 167 házzal és kb. 2000 németajkú, r. kath. vallású lakossal. A postája helyben van, a távírója és vasúti állomása pedig Budafok. A helység azelőtt puszta volt és Nagytétényhez tartozott. 1873-ban lett önálló községgé. A község nagyobb része szétszórt házakból álló, utcza nélküli hegyközséget alkot. A XIX. század első felében a báró Pacassi, a gróf Hadik és a báró Rudnyánszky családok voltak a puszta földesurai. A róm. kath. templom 1780-ban épült. A szőlőbirtokosok között számosan vannak budapestiek. A határban mészkőbányák vannak és a lakosok nagy része kőfejtéssel foglalkozik.

Kocsér, nagyközség az abonyi járásban, 738 házzal és 3552 tiszta magyar s túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal. Postája helyben, távíró és vasúti állomása Nagykőrös. E helység mint puszta már 1649-ben szerepel, a mikor Vadászy Pál, a füleki lovasok kapitánya nyerte adományul. Azután a jászapátiak birtoka lett, de később a pesti invalidusház tulajdonába jutott, melytől 1745-ben Jászapáti város 8000 forintért visszaváltotta. 1857 táján egy részét eladták s ez azután a szomszéd községiek, különösen a nagykőrösiek birtokába került. Részben 1863-ban, részben 1873-ban volt a tagosítás. 1877-ben alakúlt nagyközséggé. Róm. kath. templomát 1883-ban szentelték fel. A reformátusoknak is van itt imaházuk. A községnek 1882 óta van hetivásárjoga. Van itt társaskör gazdag könyvtárral, kath. olvasókör, polgári kör, népkör, hitelszövetkezet, fogyasztási és értékesítő szövetkezet és gőzmalom. A temetőben régi templom romja látható. A határhoz tartozó ú. n. Pálffy-halom és az Árbocz-tó elnevezéseknek valamely jelentőségük látszik lenni.

Koháryszentlőrincz, a kecskemét-tiszaugi vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 210 házzal és 1413 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Az 1715-20. évi országos összeírás alkalmával még Kecskemét városához tartozó puszta volt, melyet a város örökjogon, az 1720-iki összeírás szerint pedig bérben bírt. A XVII. század közepén gróf Koháry István birtokába került és e család kihaltával a Coburg herczegekre szállott át, a kiknek itteni birtokát 1908 január 1-én Kecskemét város vette meg, az egykori Coburg-kastélylyal együtt. 1848-ig még pusztai jellege volt, 141 kath. és 62 ref. lakossal. Az újabb időben alakult önálló községgé. Azelőtt csak Szentlőrincz néven volt ismeretes. A ref. templom 1686-ban épült. 1878-ban rombedőlt s azóta elhagyottan áll. A róm. kath. kápolna az iskolaépülettel együtt egy tető alatt, 1889-ben épült. 1881-ben nagy árvíz sújtotta a községet. Határában őskori edényekre és honfoglaláskori leletekre bukkantak, melyek a Nemzeti Múzeumba és Kecskemét város múzeumába kerültek.

Kóka, a Budapest-újszászi vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 778 házzal és 4001 r. kath. vallású lakossal. A postája helyben van, a távírója és vasúti állomása pedig Tápiósüly-Tápiósáp. A XV. század elején Kókai János birtoka volt, kinek magtalan halála után Zsigmond király 1409-ben Zsámbok, Almás, Babli, Szent-Egyed birtokokkal együtt a Tétényieknek - a Kapy család őseinek - adja cserébe Tétényért; de már 1410-ben, cserében Kapi váráért, ezeket a birtokokat is elvette tőlük. 1424-ben a király Kókát, Almást, Zsámbokot, Rábi és Szent-Egyed pusztákat Borbála királynénak adományozza. 1439-ben Erzsébet királyné nyerte Zsámbokkal és Almással együtt. 1494-95-ben is még a királyné birtoka. Az 1633-34. évi török adólajstromokban 91a pesti járás községei között találjuk. 1691-ben 5/16, 1695-ben 2 1/8 portával rótták meg. A község régi pecsétje 1718-ból való, e körirattal: "Kókai Signum." 1720-ban már népes helység volt, 87 háztartással. A XVIII. század elején gróf Koháry István birtokába került, a kitől gróf Károlyi Sándor vásárolta meg. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint gróf Károlyi Ferencz, Laczkovics Imre, Tarkó János és Muzslay Gábor voltak az urai. A Károlyi család itteni birtoka jelenleg gróf Károlyi Geraldine, férjezett gróf Pálffy Pálné tulajdona. A plebániatemplom 1826-ban, a Szt. Margit-kápolna még a XVIII. század elején épült, az egykori kapuczinus monostor köveiből. A róm. kath. plebánia 1573-ban már fennállott. Anyakönyvei 1695-től kezdődnek. 1849 április 2-án Kossuth Lajos és Görgey Artur a helység határában emelkedő Margithegyről nézték a hatvani csatát, mely az osztrákok teljes vereségével végződött. A helység határában emelkedő dombok között nevezetes a Margit-hegy, a régi temető helyén, a lakosságtól épített Szent Margit-kápolnával. A Várhegy a határ éjszakkeleti részén, a tóalmási határ mellett fekszik. Tetején hajdan váracs volt, melynek romjait már széthordták. A füszögi völgyben levő berekkút terméskővel van kirakva, holott e vidéken kő nincsen. A hagyomány szerint, itt hajdan kolostor volt s a kút annak a maradványa. A Vecski dűlőben egy régi templom romjai láthatók. Legnevezetesebb határrésze a Peres dűlő. A török hódoltság alatt itt ütközet volt és utána számos török holtteste borította a völgyet. A törökök tehát a határos községek között kihirdették, hogy a mely község a holtakat eltakarítja és 30 arany vérbírságot fizet, az egész területet örök használatra megkapja. Kóka lakosai vállalkoztak erre, a vérdíjat is lefizették s így jutottak e terület birtokába, melyre adománylevelet is kaptak. 1830-ban a gróf Károlyi-uradalom e területet dézsma alá vette. A lakosság e megterhelés ellen pert indított, de elvesztette, mert az adományozó oklevél, mely 1836-ig megvolt, állítólag Leleszre vitetvén, elveszett. A községben van Függetlenségi- és 48-as Kör, Iparos Társaskör, Tűzoltóegylet, Kath. Ifjúsági Egyesület és Hitelszövetkezet. A helységhez tartozik Várokpuszta, mely a középkorban helység volt, a török hódoltság alatt azonban elpusztulván, 1690-ben gróf Keglevich Miklós elpusztult helyeként szerepel az összeírásban. 1848-ig gróf Keglevich Miklósé volt. 1871-ben gróf Keglevich Béla többi birtokaival eladatván, a helybeli közbirtokosság vette meg. Hozzátartozik még Öregmajor és Újmajor.

Kunszentmiklós, járási székhely, kúnsági magyar nagyközség, 1631 házzal és 7782, nagyobbára ref. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A helység régi neve Tatár-Szent-Miklós volt. E néven szerepel a jász-kunok részére adott kiváltságlevelekben is. 1548-ban a kunoktól lakott helyként 3 forintot fizetett az egri vár fenntartására. 1571-ben 804 frt. 25 denárt fizetett. A XVI. század közepén körülsánczolt és földvárral megerősített hely volt. 1595-ben a törökök bevették, sánczait szétrombolták s a helységet felégették, de Miksa főherczeg csakhamar visszafoglalta és megerősítette. 1631-ben Liptói Keczel András jelentést tett II. Ferdinánd királynak, hogy Eger várának elfoglalásakor, a tatárszentmiklósi kunok szabadalomleveleiket, melyeket az egri káptalannál őriztek, elveszítették; erre a király e szabadalomleveleket megerősítette. 1685-ben Merc császári tábornok a törököket innen kiűzvén, ismét régi lakosai szállották meg. 1690-ben a lakott kun községek között van összeírva. 1794 julius 10-én a helység országos vásárok tartására nyert szabadalmat. Ref. egyháza már 1626-ban fennállott. A templom 1704-ben épült. A róm. kath. templomot 1787-ben emelték, de helyére 1907-ben új templomot építettek. A plebánia 1780-ban alakult. A község azelőtt sokat szenvedett a Duna áradásaitól. A reformátusok itt hatosztályú gimnáziumot tartanak fenn. Van itt több olvasó-egylet, ipartestület és több pénzintézet. A község határában több ízben találtak különféle régiségeket, melyek az ottani gimnáziumban vannak elhelyezve. A községhez tartozik Bösztör, Pusztakerekegyháza, Márkút, Szedria, Kisbábony puszta, mely utóbbi hajdan Solt vármegyéhez tartozó helység volt, a mint azt Mátyás királynak egy kelet nélküli okleveléből tudjuk; akkortájt Szunyoghi Albertnek voltak itt részjószágai. 1638-ban Farkas Pál kért a nádortól adományt e pusztára mint őseitől öröklött jószágra. 1641-ben Bábony pusztát Hartyáni Borbála utódaitól Kúnszentmiklós község vette zálogba.

Ladánybene, Lajosmizse szomszédságában fekvő magyar nagyközség, 220 házzal és 1338, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája, távíró és vasútja 92állomása Lajosmizse. Hajdan a jászladányiak birtoka és azután Lajosmizséhez tartozó puszta volt és mindenben annak sorsát osztotta. Csak az újabb időben alakult önálló községgé. 1876-ban még csak 60 lakosa volt. Templom még nincs a községben. Határában már többször találtak régiségeket, melyek a kecskeméti múzeumba kerültek. Jajgatóhegy és Templom nevű dűlői valamely jelentőséget látszanak rejtegetni.

Lajosmizse, a Budapest-lajosmizsei vasútvonal mentén fekvő magyar nagyközség, 1748 házzal és 10.018, nagyrészben r. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E helység Lajos-Mizse puszták és Bene puszta felerészének az egyesüléséből keletkezett. Nevét Kun László király utolsó nádorától a vad Mizsétől (1299) veszi. Hajdan nevezetes kun székhely volt, melyhez Kunszentmiklós is tartozott; 1469-ben a kunok oly számmal laktak itt, hogy évenként 53 arany forintott fizettek királyi adóba. Mizse helységet megtaláljuk a budai liva 1559. évi fejadólajstromában is, 36 adóköteles házzal. Mindkét pusztát 1715-20-ban Nagykőrös bírta. Kun-Lajos helység fennállásáról csak a XV. század végétől kezdve vannak adataink. 1492-ben szintén kunok lakták és a kecskeméti székhez tartozott. 1548-ban még fennállott. Később pusztaként szerepel. A régi Lajospuszta mellett fekszik a nevezetes füldeáki csárda, mely azelőtt postaállomás volt. E csárda helyén egykor község állott, mely a török világban elpusztult. A füldeáki csárdához közel, az egykori helység templomának nyomai láthatók. A török hódoltság alatt mindkét puszta Jászberény birtokába került. E két pusztát Jászberény városa kezdte telepíteni az 1860-as években. A róm. kath. templom 1896-ban, a reformátusoké pedig 1903-bar épült. Most Geréby Gyulának, Székely Lajosnak, Mizsey Péternek, a Bartal és a Tarnay családnak van itt nagyobb birtoka. A lakosok ipartestületet, jótékony nőegyletet, katholikus kört és temetkezési egyletet tartanak fenn. Azelőtt Ladánybene puszta is hozzátartozott, mely azonban az újabb időben szintén önálló kőzséggé alakult.

Lórév, nagyközség a ráczkevei járásban, a Csepelszigeten, 146 házzal és 656 szerbjakú és gör. kel. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Ráczkeve. Egyike már a vezérek korában megszállott helyeknek. Az árpádházi királyok családi birtoka volt. 1264-ben Portus equorum, 1276-bar Loureu, 1453-ban Lwrew alakban említik az oklevelek. A helység lakosai nagyobbrészt szerb eredetűek, a kik a török hódoltság után, különösen 1706-ban, Becséről gyülekeztek ide; ennek emlékére vezetékneveik előtt most is sok család viseli a becsei előnevet. A szatmári békekötés után a népesség Szerbiából jött új telepesekkel is szaporodott. 1715-ben 11, 1720-ban 20 adóköteles háztartást vettek fel itt az összeírásba és közülök csak kettő volt magyar, a többi szerb. 1848-ig az uralkodó család volt a helység földesura. 1848 szeptember 30-án itt végeztette ki Görgey Artur gróf Zichy Edmundot, Fejér vármegye akkori főispáni helytartóját, a kit Adonynál fogtak el a Hunyady-huszárok. A kivégzés helyszínén a ráczkevei uradalom 1849-ben gótstílű kápolnát építtetett, mely ma is fennáll. A tagosítás 1862-ben történt, barátságos egyezség szerint. 1893 augusztus 29-én a községben tűz ütött ki és rövid idő alatt a falu háromnegyed része leégett.

Maglód. Nagyközség a budapest-szolnoki államvasút mentén. Lakosainak 3500 s házainak 451 a száma. Posta és távíró-állomása helyben. a Gyula-Zsombor nemzetség ősi fészke. E nemzetség sarja volt az a Maglód nevű főúr, a ki Béla király névtelen jegyzője korában, vagyis a XII. században élt, a kitől a helység nevét vette. 1408-bar a Péczeli és a Maglódi család birtoka. 1612-ben Hubay Ferencz Fáy István özvegyének zálogosította el. A török hódoltság alatt a protestánsok mindegyre nagyobb tért foglaltak el a helységben, de azért a kath. hit nem szünt meg, sőt egyideig a régi templomot mindkét felekezet közösen használta. De csakhamar viszály támadt a két felekezet között a templom birtokáért. Az ügy Amurát basa elé került, a ki a templomot a protestánsoknak ítélte oda. 1701-ben a helységet Fáy Ferencz és István birtokában találjuk. A vallási viszálykodások II. Rákóczi Ferencz szabadságharcza alatt nem szüntek meg. 1703-1710-ben a templomot lerombolták s ekkor, a hagyomány szerint, hét jezsuita lelte itt halálát. A szatmári békekötés után a helység, mely a szabadságharcz alatt elpusztult, ismét benépesült. 1720-ban már 26 adóköteles háztartást írtak itt össze. Lakosai túlnyomóan magyarok voltak, de 1720-ben 4 tót háztartást is találtak itt. Ekkor Vecsés is hozzátartozott. Az ágostai evangelikusok Mária Terézia királynő 93uralkodása alatt, 1777-ben építették föl templomukat, melynek egyik nevezetessége az oltárkép és a szószék, mely azelőtt a régi templomban volt. 1737-ben a Ráday és Fáy családok voltak a helység birtokosai. 1770-ben 22 16/32 úrbértelket írtak itt össze. A XIX. század elején a Fáy család volt a helység földesura. 1876-ban gróf Teleki Sándor és Gyula, Wodianer Béla, Kóczán Ferencz, özvegy Sztrokay Antalné és a Fáy család volt a helység legnagyobb birtokosa. Jelenleg Wodiáner Jánosnak, Kóczán Lászlónak és gróf Teleki Tibornak van itt nagyobb birtoka. A Wodiáner-kastély helyén a régi Lipthay-ház állott, melyet még Liphtay Sándor első neje: Forgách grófnő építtetett, a XIX. század első felében. A mai kastélyt Wodiáner Béla építtette 1870-ben. Könyvtárában mintegy 1500 kötet van. Kóczán László kastélyát 1838-ban építtette K. József, az emeleti részt pedig K. Ferencz építtette hozzá 1880 körül. Van itt is könyvtár, mely kb. 2000 kötetből áll. Az Ivánka Béla tulajdonában lévő kúria a Sztrokay családé volt, de a hozzátartozó birtok jelenleg Wodiáner Jánosé. A Puky család egykori kúriája, melyet a XIX. század első felében Lipthay Sándor vett meg, jelenleg csendőrlaktanyául szolgál. A községhez tartozik Tűzberek puszta, továbbá Klárimajor és Bélamajor.

Majosháza. Nagyközség a soroksári Duna balpartján. Lakosainak a száma 638, a kik mind magyarok és református vallásúak. A házak száma 112. Posta és távíró-állomása Kiskunlaczházán van, vasúti állomása pedig a Duna balpartján Kisvarsány és a jobb parton Szigetcsép, mely utóbbi közelebb esik a községhez. 1395-ben az Irsai, az Istvánházai Szentiváni és a Szentiváni Sáfár családok szerzik meg Szentiván, Mikebuda, Hugye, Inárcs, Bugyi és Ordasháza helységekkel egyetemben. 1411-ben Májusháza néven említik az oklevelek. Ekkor Fejér vármegye solti székéhez tartozott. 1453-98-ban szintén fejérvármegyei helységként szerepel. 1572-ben Szegedy Pál és gyermekei József, János, Katalin, Anna és Magdolna birtokában találjuk, a kik ezenkívül Szentlőrincz pusztát is bírták. A török hódoltság alatt elpusztult. Csak 1703-ban kezdett újból benépesülni, de II. Rákóczi Ferencz szabadságharcza alatt ismét elpusztult, mert 1727-ben a Gellért és a Halász családok már csak mint pusztát bírták. 1770-ben kezdték újból betelepíteni. Ekkor a Jeszenszky család birtokában találjuk, mely család 1860-ig volt a helység birtokosa. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a községben. 1876-ban nagy árvíz, 1883-ban pedig tűzvész pusztított a községben. A református templom 1891-ben épült. A községhez tartozik Ordasháza puszta, mely 1848-ig a Halász család birtoka volt. A helységben van községi hitelszövetkezet és segélyegylet.

Makád. Nagyközség a Csepelsziget legdélibb részén. Lakosainak a száma 1700, a kik mind magyarok és reformátusok. A házak száma 387. Postája helyben, távíró és vasuti állomása Ráczkeve. A helység középkori neve Makófalva volt. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a ráczkevei járás községei között állott fenn, 25 összeírt házzal. A református egyház már 1570-ben megalakult. 1621-ből való a ref. egyháznak ma is használt aranyozott úrvacsorakelyhe. Az anyakönyvek 1744-ben veszik kezdetüket. A török hódoltság alatt nem pusztult el. Az 1690-ben eszközölt összeírás alkalmával a lakott helyek között foglal helyet. 1691-ben 5/16 portával rótták meg; ekkor az egész Csepelszigeten levő helységek között Ráczkeve után a legtöbb adót fizette. 1695-ben a portaszám 1 3/4-re emelkedett s ekkor kétszer annyit fizetett, mint Ráczkeve. 1715-ben 23, 1720-ban már 55 adóköteles háztartással szerepel az összeírásban. Lakosai mind magyarok voltak. 1737-ben már virágzó helység. 1770-ben az úrbéri összeírás alkalmával 53 16/32 úrbértelket írtak itt össze. 1848-ig a cs. és kir. családi alapítványi uradalom volt s ma is az a helység földesura. Az úrbéri szabályozás 1863-ban történt. A helységet az árvíz több ízben elpusztította. A ref. templomot a XVII. században és 1804-ben megújították. A lakosság hitelszövetkezetet, 48-as olvasókört és temetkezési egyesületet tart fönn. A dűlőnevek közül a Házhelyekhez az a hagyomány fűződik, hogy századok előtt ott volt a mai község. Hozzátartozik Gyála-puszta (a középkorban Gyál néven említik az oklevelek), hol 1323-ban Szent György tiszteletére emelt templom állott. 1407-1455-ben önálló községként szerepel. 1455-ben a Haniki családé volt; 1483-ban a Kenderesi család birtokában találjuk. Nyugat felé szomszédja volt Kerekegyháza, mely már 1323-ban önálló helységként szerepel s a Kerekegyházi család birtoka. Kerekegyházi Gergely magtalan halálával 1484-ben Kisvárdai Aladár 94és Brezai Horváth János nyerik adományul Mátyás királytól. Ide tartozik még Bokros puszta is.

Mende. Nagyközség a rákos-újszászi vasút és a Tápió patak mellett. Lakosainak a száma 1606, akik magyarok és tótok, vallásra pedig róm. kath. és ág. ev. vallásúak. Postája és távírója is helyben van. A házak száma 221. 1507-ben még pusztaként Kusali Jakcsi János özvegyének birtoka, a ki Werbőczy Istvánnak adta. Az 1559. évi török kincstári fejadólajstromban a budai líva helységei között szerepel; ekkor 6 adóköteles házat írtak itt össze. A XVII. század alsó felében a Bosnyák család birtoka s valószínüleg Koháry Istvánné, Balassa Judit révén, kinek anyja Bosnyák leány volt, került a Koháryak birtokába. Később mint puszta, a kecskeméti uradalomhoz tartozott. 1690-ben sem a lakott, sem az elhagyott helyek között nincs összeírva. Az 1715. évi összeírásban még mint Uri községhez tartozó puszta szerepel. Ferenczy még 1727-ben is pusztának mondja. Bél Mátyás szerint 1737-ben már önálló helység volt, tót lakosokkal. Tehát 1727-37 között települt. 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával 10 16/32 úrbértelket vettek fel e helségben, mely ekkor gróf Koháry Jánosé volt. Az ágostai evangélikus egyház birtokában levő számadások szerint, melyeket Klein Mihály tanító 1792 augusztus 26-án készített el, mind a katholikus, mind az evangélikus templomot gróf Keglevich Tasziló építtette. Mindkét templomot 1831-ben állították helyre. 1848 előtt gróf Keglevich Gizella és gróf Keglevich Tasziló, továbbá a Koháry család révén a Coburg-Góthai herczegek voltak a helység földesurai. A tagosítás 1864-ben ment végbe. Jelenleg Szász-Coburg-Góthai Fülöp herczeg és Baumgarten Leo a helység legnagyobb birtokosai. Hozzátartozik Pusztabille és Pusztaszentistván, az utóbbinak a XIX. század első felében Kovács zsigmond volt a földesura.

Miske. Nagyközség a Vajas-csatorna mellett, mocsaras vidéken. Lakosainak a száma 2700, a kik magyarok és róm. kath. vallásúak. A házak száma 558. Postája helyben, távíró állomása Hajós. Már a középkorban volt egy hasonnevű helység, mely Fejér vármegye solti járásához tartozott. E helységről az 1346-1496. évekből vannak adataink. Az 1690. évi adóöszeírás alkalmával Imre kalocsai érsek újra telepítette. Az alapító-levelet, mely 1719-ben kelt, jelenleg a községi levéltárban őrzik. A plebánia 1726-ban már fennállott. Az 1720. évi összeírás szerint csak két éve telepedett, amikor már 26 adóköteles jobbágyháztarás volt a helységben; lakosai ekkor nagyobbrészt magyarok voltak, de 8 tótajkú háztartás is szerepel az összeírásban. 1848-ig a kalocsai érsek volt a helység földesura. A róm. kath. templom romjai ma is láthatók a temetőben. 1770-ben az úrbér-szabályozás a kalocsai érseki uradalommal kötött egyezség szerint 1857-ben ment végbe. Van itt községi hitelszövetkezet, önkéntes tűzoltóegylet, róm. kath. olvasókör és hengermalom. A Suhogó dűlőt régebben töröktemetőnek nevezték s itt temették el állítólag azokat a törököket, a kik a török világban a határban elestek. A Hantok-dülőben őskori edénycserepeket találtak, melyek a kalocsai gimnázium gyűjteményébe kerültek. A községhez tartoznak a következő lakott helyek: Becsali, Czigánytelep, Daruhegy és Feked.

Mogyoród. Nagyközség a Csikvölgy-patak mellett, a Somlyó-hegy alatt. Lakosainak száma 2000, a kik magyarok. Vallásra nézve túlnyomó a róm. kath., de vannak ref., ág. ev. és izr. vallásúak is nagyobb számban. A házak száma 330. Postaügynökség helyben, távíróállomása Fót és Csömör, villamosvasúti állomása szintén helyben van. Egyike azoknak a helységeknek, melyek már nemzeti királyságunk első századában fennállottak. 1074 márczius 14-én Salamon király és Géza herczeg, valamint testvére László között történt csata, mely Salamon teljes vereségével végződött, a mogyoródi völgyben folyt le; hadait szétverték, maga is csak futással mentette meg életét. Szent László király Szent Mártonról vagy Szent Györgyről nevezett benczés apátságot alapított itt. Az apátság templomának romjai ma is láthatók. Az egykori monostor alatt levő pinczébe a kigőzölgő mérges gázok miatt nem lehet bemenni. 1342-ben Monasterium Monyoród néven említik. Egészen a török hódoltságig állott fenn. 1366-ban a méltóságától megfosztott garábi apát ügyében az ország valamennyi apátja 97összegyűlt az itteni monostorban, hol nagykáptalant tartottak. Ekkor már Szent György vitéz volt az apátság védőszentje. 1447-1453-ban Monyoród néven említik az oklevelek. 1533-34-ben 7 adóköteles házzal szerepel a pesti nahije községei között. A református egyház már az 1626-29. években fennállott. A török hódoltság alatt nem pusztult el egészen. 1691-ben 1/16, 1695-ben fél portával szerepel az összeírásban; ekkor már a váczi püspöké volt. 1715-ben 20, 1720-ban csak 15 adóköteles háztartást vettek föl e helységben. A róm. kath. templom 1749-ben épült. A reformátusé 1895-ben, az ágostai evangélikusok temploma 1901-ben épült. 1770-ben az úrbéri összeírás alkalmával 15 16/32 úrbértelket vettek fel. 1902-ig a váczi püspökség volt a helység legnagyobb birtokosa, ebben az évben azonban a község lakosai megvették a püspökség birtokait. 1900-ban nagy tűzvész pusztított a helységben s ez alkalommal 45 ház égett le. A határban van számos kőbánya és egy forrás. A Kőrösoldal nevű dűlőben szántás és tuskóásás közben sok régi pénzt találtak, melyek azonban az illetők kezén eltüntek. A községhez tartozik Pusztaszentjakab, mely azelőtt Szent-Jakab néven volt ismeretes.

Monor. Magyar nagyközség, járási székhely, a budapest-czeglédi vasútvonal mentén. Lakosainak a száma jelenleg 13 ezerre tehető. Vallásra nézve a lakosság fele református, a másik fele róm. katholikus, de vannak ág. ev., gör. kath. és izr. vallásúak is. A házak száma 1609. A legrégibb időben az Aynard nemzetség birtoka. A XIV. század végén és a XV. század elején Perbál és Zsámbék sorsában osztozott. Később a Maróthiak birtokába került, a kik 1446-ban Ujfalu és Zsiger (ma mindkettő puszta) helységekkel együtt az egri káptalannak adták cserébe, mely e helységeket 1494-ben is bírta. A református hit korán gyökeret vert e helységben. 1630-ban már anyaegyházuk volt itt. Az 1690. évi összeírásban az elhagyott helyek között szerepel. A XVIII. század elején már népes helység volt. 1715-ben 33, 1720-ban 108 adóköteles háztartást írtak össze e helységben. 1630-ban már anyaegyházuk volt itt. Az 1690. évi összeírásban az elhagyott helyek között szerepel. A XVIII. század elején már népes helység volt. 1715-ben 33, 1720-ban 108 adóköteles háztartást írtak össze e helységben. Lakosai 3 tót háztartás kivételével mind magyarok voltak. Mind az 1690. évi adóösszeírásban, mind az 1754. évi nemesi összeírásban az egri káptalan szerepel a helység földesuraként. A róm. kath. templom 1806-ban épült, a református templom azonban még 1703-ból való és 1884-ben átalakították. Az egyház anyakönyvei 1744-ben kezdődnek. A róm. kath. plebániát 1767-ben alapították; anyakönyvei 1763-tól vannak meg. 1848 február 10-én a helység országos és heti vásárok tartására nyert szabadalmat. 1848 előtt és 1910-ig az egri főkáptalan volt a helység földesura, a mikor a főkáptalan a birtokot a monori, gombai, bényei és pilisi gazdáknak eladta. A községházán őrzik Zala vármegye felkelt nemességének 1735. évi zászlaját, mely némelyek szerint úgy került a község birtokába, hogy 1848-ban az átvonuló zalai nemzetőrök hagyták itt, míg mások szerint e zászló egy honvédzászlóaljé volt, és 1849-ben, a világosi gyásznap után, rejtettek el a templom padlásán, más fegyverekkel együtt, hol azokat 1884-ben, a templom újjáépítése alkalmával megtalálták. A község főszolgabírói székhely. Pénzintézetei: Monorkerületi Takarékpénztár Részvénytársaság, Monorkerületi Hitelbank Részvénytársaság és a Monori Hitelszövetkezet, Társadalmi egyesületei. Jótékony Nőegylet, Dalárda, Izraelita Nőegylet, Általános ipartestület, Gazdakör, Izr. Temetkezési Egylet, Kaszinó, Kereskedők köre, Sport-Club, Járási kör, Önkéntes tűzoltó-egylet, Polgári kör, Famunkások helyi csoportja, Telkesbirtokosság egyesülete, Zsellérbirtokosság egyesülete, Iparos-olvasókör, Magyarországi munkások rokkant és nyugdij-egyletének fiókpénztára. Közgazdasági tényezők még itt: a Monor és vidéke gabonaraktári szövetkezete, a gazdasági gőzmalom és gőztéglagyár. A dűlőnevek közül az Isterázsahegy arról nevezetes, hogy a török uralom alatt a Cserhát hegyvidék őrsége innen figyelte a budai és szolnoki basák portyázó csapatait. Az Ujfalusi-dűlő a török alatt elpusztult Ujfalu helység nevét őrzi; a zárda és templom romjainak maradványai még ma is láthatók, bár a kövek legnagyobb részét a jelenlegi tulajdonosok beépítették a tanyai házakba. A községhez tartozik: Újmajor, Földvármajor, Szárazhegytelep, Kistói-csárda.

Nagykáta. Nagyközség, járási székhely, a Tápió patak és a rákos-újszászi vasút mellett. Lakosainak száma 9000, a kik mind magyarok és legnagyobbrészt róm. katholikusok. A házak száma 1417. A Káta nemzetség ősi birtoka. E nemzetség őse a Zagyvától egészen a Tápióig terjedő oly nagy területet foglalt 98el, hogy azon később hét jókora terjedelmű község: Nagykáta, Szentmártonkáta, Egreskáta, Szenttamáskáta, Boldogasszonykáta, Csekekáta és Szentlőrinczkáta alakult. E nemzetség több sarja, mint Absolon 1219-ben, Demeter ispán 1226-ban, István és Bertalan 1270-1288-ban mind Kátán voltak birtokosok. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a pesti nahije községei között találjuk. A XVII. század közepén még a Kátay család birtokában volt. Kátay Ferencz halála után (1663) Keglevich Miklós birtokába került. a XVII. században a mai Nagykátát Csekekátának nevezték. Ekkor katholikusok, a vele szomszédos Nagykátát pedig reformátusok lakták. Nagykáta azonban a XVIII. század elején kipusztult és ekkor Csekekáta, mint a hét Káta között a legnagyobb, vette fel a Nagykáta nevet. A róm. kath. templom egyik harangján a következő felirás olvasható: Fusa sum pro Ecclesia Cseke-Káta, sub parocho Joanne Odoly Anno 1727. E harang 1897-ben a toronyból levétetvén, Dessewffy Emil főszolgabíró közbenjárására, a ki a harang megváltása czéljából 240 forintot gyűjtött egybe, megmenekült a beolvasztástól; a régi harang jelenleg Egresen van elhelyezve. Az 1715-1720. évi adóösszeírásokban már csak Nagy-Káta helység fodul elő. 1715-ben a helységnek 61, 1720-ban 83 adóköteles háztartása volt. Lakosai ekkor 8 tót háztartás kivételével, mind magyarok voltak. Mária Terézia királynő 1743-ban kiváltságlevelet adott a helységnek. Az 1754. évi vármegyei összeírás szerint gróf Keglevich Gábor volt a helység földesura. 1770-ben az úrbérszabályozás alkalmával 105 21/32 egész úrbértelket írtak össze e helységben. A határ tagosítását, az 1839 szeptember 19-én gróf Keglevich Gábor akkori földesúrral kötött egyezség értelmében, 1840 április 15-én foganatosították. Az 1849 április 4-én vívott tápió-bicskei csata részben a nagykátai határban folyt le, s itt temettek el az eleset honvédek közűl 52-őt a róm. kath. temetőben és a többieket a Tápió-patak és a község közötti térségen. A sírokat a lakosság mindig jó karban tartotta. 1909 őszén a Tápió hídja mellett sírboltot építettek és az elesettek maradványait itt helyezték el. A sírbolt fölé, országos adakozásból, díszes emlékszobrot állítanak, melyet Jankovics Gyula szobrász készít. Az elesettek emlékét a község főterén álló emlékoszlop is őrzi. Jelenleg gróf Keglevich Gábor a helység legnagyobb birtokosa. Itt van főszolgabírói hivatal, és selyemtenyészési felügyelőség. Van itt téglagyár is, mely néhai Katona Péter örököseié. A téren, a templommal szemben áll a régi gróf Keglevich-féle kastély, melynek fele most Nagykáta községé s ebben van elhelyezve a kaszinó, a másik fele Dezseőffy Emil főszolgabíró tulajdona, kinek itt körülbelül 4000 kötetes könyvtára van. Csinos épület a községben Katona Lajos dr. úrilaka, mely a gróf Keglevich-birtokhoz tartozott és vétel útján került a mostani tulajdonos birtokába. Van benne családi levéltár is, kb. 500 kötetes könyvtár, melyből közel 300 régi érdekes munka. Nagyobb könyvtárak még a plébániáé, kb. 500 kötettel és a kaszinóé kb. 1500 kötettel. Hozzátartozik Egreskáta puszta, mely 1848-ig gróf Keglevich Gábor földesúri hatósága alá tartozott s nagyobb része mest is gróf Keglevich Gáboré, a hol csinos kastély is áll, melyet 1820 körül gróf Keglevich László építtetett. Itt is kb. 3000 kötetes könyvtár van, továbbá afrikai vadászati tropheumok gazdag gyűjteménye, melyeket gróf Keglevich Gábor fia Miklós hozott onnan; végre XVII. századbeli mesterek festményei, közöttük néhány eredeti Rembrand. Az egreskátai birtok egy 1640-ből származó s gróf Keglevich Gábor tulajdonában levő oklevél szerint, akkoriban Hétkátai Katis Ferenczé volt, kitől vétel utján került a Keglevich család birtokába, mely azután a birtokra kir. adományt is nyert. Idetartoznak még a következő lakott helyek: Erdőszőlők, Öregszőlők, Újszőlők, Feketeerdő, Kerektó, Szőlőkalja és Erekköze.

Nagykovácsi. Nagyközség a Szénáshegy alatt, az Ördögárok mellett. Lakosainak a száma 2400, a kik németajkúak, s róm. kath. vallásúak. A XVII. század végén Hessenből és Württembergből jöttek be, mintegy 36 kocsin. A házak száma 348. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása Solymár. A középkorban Felsőkovácsi és Kovácsi (Kowachy) néven fordul elő. 1467-ben Dormánházi Miklós szerez itt részeket a Felsőkovácsi családtól. 1490-ben Corvin János birtokában találjuk. 1499-ben Ráskay Balázs volt a helység földesura. Az 1580-81. évi török kincstári adólajstromokban, pusztaként szerepel. Évi jövedelmét 350 akcséban állapították meg. Az 1690. évi összeírásban sem a lakott, sem pedig az elpusztult helységek között nem fordul elő. 1715-ben 20, 1720-ban 39 adóköteles háztartást írtak össze e helységben. 1737-ben epemirigy-ragály 99pusztított, melynek 600-an estek áldozatul. Az 1754. évi összeírás szerint Wattay Pál és a Soós család tagjai birták Garancs és Kiskovácsi pusztákkal egyetemben, de a birtokosok a vármegyén kívül laktak. A róm. kath. templom 1746-ban épült. A XIX. század elején (1816) előtt itt volt plebános Fejér György, a Codex Diplomaticus nagyérdemű szerkesztője, a ki innen pesti egyetemi tanár, majd kanonok lett. 1815-ben még a Wattay család volt a helység földesura. E család és a helység jobbágyai ebben az évben új úrbéri szerződést kötöttek. A Wattayak után a helység a gróf Telekiekre szállott. 1838-ban gróf Teleki Józsefné volt a helység földesura. Tőle gróf Teleki Júlia Tisza Lajosné örökölte. 1863-ban Tisza Lajos hasonnevű fiára szállott. Jelenleg gróf Tisza Istváné. A határrendezés és a tagosítás 1863-ban történt. 1843. június 7-én nagy tűzvész pusztított a helységben, mely alkalommal 77 ház égett le. 1848-ban itt végezték ki a honvédek az urasági szérűskertben Miskeyt, az áruláson ért tinnyei szolgabírót. A helység határában római korbeli pénzeket, edényeket és sírköveket találtak; az utóbbiakat a plebánia-templom falába építették be. A lakosság községi hitelszövetkezetet, továbbá temetkezési egyesületet tart fönn. A helységben levő régi kastélyt még a Wattayak építették, ezektől örökölték a Telekiek, tőlük viszont a Tisza család s jelenleg gróf Tisza Istváné. A kastély műkincsei között Pállik állatképei, Indiából hozott fegyverek, régi mesterek festményei, a remek szegedi album, melyet gróf Tisza Lajos kapott, értékes családi képek stb. láthatók. Könyvtára kb. 3000 kötetből áll. A határban vannak Pollacsek Lipót Rácsky János, Gréfli Mihály és Goldberger Simon mészkőbányái és mészkőégetői, a lipótmezei elmegyógyintézet yorkshyrei tenyésztelepe, továbbá az Ördögárok nevű patak forrása és két barlang. A hagyomány szerint a Remetehegyen levő barlangban egy remete élt, a másikban (Mörderlücke) pedig a kurucz időkben rablók tanyáztak. A községhez tartozik Juliannamajor, mely azelőtt Neuackermajor volt.

Nagytarcsa. Nagyközség a gödöllői járásban, a fővárostól keletre. Lakosainak száma 896, a kik legnagyobbrészben tótajkúak. Vallásra nézve a lakosság túlnyomóan evangelikus. A házak száma 139. Postája Kerepes, távírója Czinkota és vasúti állomása Czinkota és Kistarcsa. Az 1690-1695. évi összeírásokban Kis-Tarcsával együtt a lakatlan helyek között szerepel. 1715-20-ban még puszta volt. A XVIII. század közepén gróf Grassalkovich Antal kamaraelnök tótokkal telepítette be. Az 1770. évi úrbéri rendezéskor a gödöllői uradalomhoz tartozott s ekkor 19 másodosztályú egész úrbértelket vettek föl e helységben. 1848-ig a Grassalkovich család volt a helység földesura. A tagosítás 1856-ban történt. Az ágostai evangélikus templom 1819-ben épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fönn. A községhez tartozik Annamajor, mely azelőtt Csont és Csíktarcsai major néven volt ismeretes. A helység neve azelőtt Csik-Tarcsa volt.

Nagytétény. Nagyközség a Duna folyam mellett, a budai előhegyek alatt elterülő lapályon. A lakosok száma 2614, a kik kb. egyenlő arányban magyar- és németajkúak. Vallásra nézve túlnyomó a katholikus. Postája, távíró- és távbeszélő-állomása helyben, s állomása van itt a déli és budapest-fiumei államvasútaknak. A középkorban csak egy Tétény helység volt. 1405-ben a Kapronczaiak nyerik adományul Zsigmond királytól, 1409-ben a Héderváryak birtokában találjuk. 1525-ben városi kiváltságokkal bírt; ekkor Ákosházi Sárkány Ambrus birtokában volt. Plebániája 1332-33-ban már fennállott, s ekkor egyházilag a veszprémi püspökség budai főesperesi kerületéhez tartozott. Az 1690-1695. évi összeírásban sem a lakott, sem pedig az elpusztult helységek között nincs feljegyezve. 1712-ben települt újból. 1715-ben már 7 adóköteles jobbágyháztartást vettek föl itt az összeírásba. Az 1720. évi összeírásban a nemes községek között szerepel. 1737-ben 12 izraelita lakosa is volt. 1739-ben báró Száraz György volt a helység földesura, a ki a falubeli, de teljesen elpusztult templom helyébe, a falun kívül kápolnát építtetett. A XVIII. században, a Paksy-Jármy örökség révén, a Tahy család birtokába került. Tahy Antal 1780-ban itt lakott. A XIX. század első felében a báró Pacassi, a gróf Hadik és a báró Rudnyánszky családok voltak a helység földesurai. A róm. kath. templom 1742-ben épült. A helységben levő kastélyt báró Rudnyánszky Antal 1001763-ban építtette. 1790-ben e kastély gróf Batthyány József esztergomi érsek birtokába került, 1825 után a Szentgyörgyi Horváth családé, majd a gróf Hugonnayaké lett. 1874-ben a Lőwy család vette meg és jelenleg Lőwy Ernőé, a ki a helység legnagyobb birtokosa. 1849 január első napjaiban, a midőn Görgey hada Buda felé hátrált, Zambelly ezredet itt verte vissza Edelsheim dragonyosait. 1898 június 27-én az egész határt nagy jégverés pusztította el. A község közepén régi épület áll, mely jelenleg Lőwy Ernőé és cselédlakásnak használják; erről a hagyomány azt tartja, hogy Mátyás király építtette a vadászfalkája számára s ezért kutyavárnak nevezik. A községben van a Fehér-Kereszt országos lelenczházegyesület árvaháza. A határban több kőbánya található. Itt van továbbá a katonai kincstár gyakorlótere és hatalmas lövőháza. A községhez tartozik még Diósvölgy-nyaralótelep és az új Baross Gábor-telep, melyen már eddig is száznál több lakóház és nyaraló áll.

Nemesnádudvar. Nagyközség a vármegye déli részén, a Dunától keletre, az úgynevezett Sárközben. Lakosainak a száma 2557, a kik németajkúak és róm. kath. vallásúak. A házak száma 494. Postája helyben, távíró-állomása Sükösd s a legközelebbi vasút és hajóállomása Baja. 1431-ben Nagwdwar (Nagudvar) néven említik az oklevelek. 1468 február 10-én Mátyás király itt békült ki Szapolyai Imrével és társával, Varju Pállal. 1519-ben a szekszárdi apátság nemes és jobbágyait, vagyis egyháznemeseit találjuk e helységben. 1690-ben elpusztult helységként írták össze. Még 1695-ben is lakatlan volt. Az 1715. évi összeírás alkalmával hét, 1720-ban pedig 14 adóköteles háztartást vettek itt föl. Az utóbbi évi összeírás szerint lakosai mind tótok voltak. A róm. kath. plébániát 1739. július 16-án alapították; addig egyházilag Hajóshoz tartozott. Az anyakönyvek 1724-ben kezdődnek. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával 81 1/4 egész úrbértelket vettek föl e helységben. A tagosítás 1857-ben vette kezdetét, de a lakosság ellenkezése következtében, csak 1864-ben fejezték be. 1848-ig a kalocsai érsek volt a helység földesura és jelenleg is annak van itt a legnagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1807-ben épült. 1850-ben, néhány ház kivételével, az egész falu leégett, 1867-ben és 1899-ben pedig 140 ház pusztult el. A lakosság két temetkezési egyesületet tart fönn. a határban gyakran találtak régi pénzeket, ezüst és arany-tárgyakat, emberi csontvázakat, katonai fölszereléseket. A dűlőnevek közül érdekesebbek Pénzlyuk (Geldloch), Dézsmahely, (Zehetplatz) és Zárdácska (Klösterle). Hozzátartozik Szántó puszta és Farkassziget.

Nyáregyháza. Kisközség Monortól délre, az Alföld sík vidékén. Lakosainak a száma 3058, a kik magyarok és róm. kath., ref. és ág. ev. vallásúak. A házak száma 438. Postája és távírója helyben, legközelebbi vasútállomása Pilisen van. A helységről 1411-ben kezdődnek az okleveles adatok. Ekkor a Csévi, a Nyáry és a Nyáregyházi családok voltak a földesurai. 1438-ban Nyáry Lajos őseitől öröklött itteni birtokaira királyi adományt nyer. Ennek unokája Péter, a ki 1526-ban Mohácsnál esett el, a helységnek azt a részét birta, melyet ma is Bederházának vagy Bödörházának neveznek. A mohácsi vész után a helység elpusztult. A Nyáry családból csak Mihály menekült meg, a ki Hont vármegyébe húzódott s ott is halt meg 1583-ban. Noha a Nyáry család elköltözött innen, a helységre vonatkozó földesúri jogát mindenkor fenntartotta. Nyáry Zsigmond 1696-ban Nyáregyházát a Kecskemétieknek adta zálogba. Az 1720. évi összeírásban Isaszeghez tartozó pusztaként szerepel. A Nyáry család itteni birtokait Zsigmond után Mihály, Nagykőrös város főbírája és ennek fia Lajos örökölte. Az 1754. évi összeírás szerint a Nyáry családon kívül Fülöp János volt a helységben birtokos. A Nyáry családból Pál (szül. 1759, † 1818 előtt) költözött vissza Nyáregyházára. Ennek fiai Nyáry Pál és Zsigmond, továbbá Balla Endre, Hangyás Gedeon és Lisznyay Gedeon voltak a helység földesurai. Itt van eltemetve Nyáry Pál († 1871 április 21) 1848-ban Pest vármegye alispánja, országgyűlési képviselő és a honvédelmi bizottmány tagja. Jelenleg Nyáry József örököseinek, Mannó Istvánnak, Wekerle Sándor dr.-nak, Nagykőrös városának, Piufsich Frigyes dr.-nak, Krajcsovics Lajosnak, Kralovánszky László dr.-nak, Lipthay Alexandrának, Konkoly Imrének és Kégl János dr.-nak van itt nagyobb birtoka. Az egész község határa tagosított urasági birtok. A lakosság községi hitelszövetkezetet tart fönn. A ref. és ág. ev. vallásfelekezetnek közös temploma van, a mely 1893-ban épült. A helység nevezetessége még a Nyáry Pál-féle sírkert, a mely vármegye alapítvány. Hozzátartozik Pusztacsév, mely eddig Csév néven volt ismeretes. A XIX. század első felében 103a Szilassy, Fáy, Hangyás és a báró Podmaniczky családok, továbbá gróf Nádasdy Lászlóné bírták. Továbbá idetartozik Pusztapótharaszt, mely azelőtt Pótharaszt, illetőleg 1848 előtt Pótharasztja néven volt ismeretes. A XIX. század első felében Nagykőrös városa birta és nagyrésze most is azé. Itt egy rom látható, a mely valamikor pusztatemplom volt és a monda sezrint a tatárjáráskor pusztult el.

Ócsa. Nagyközség a budapest-lajosmizsei h. é. vasútvonal mellett. Lakosainak a száma közel 5000, a kik mind magyarok. Vallásra nézve túlnyomó a református. A házak száma 629. Posta és távíró-állomás helyben. a XV. században Olcha néven szerepel az oklevelekben. 1454-ben az ócsai apátot is említi az egyik oklevél. 1440-ben Erzsébet királyné Tahi Botos Péternek és testvérének, Istvánnak adományozza. A református temploma híres műemlék, átmeneti román-gót stilben épült és a szakemberek megállapitása szerint a XIII. századból való. A református egyház már az 1626-29. években fennállott. A község 1691-ben és 1695-ben a lakott helységek között szerepel. 1715-ben 56, 1720-ban 76 adóköteles háztartást írtak össze e helységben. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint báró Laffert Nándor Antal örökösei birták a helység nagyobb részét. Ezenkívül Tihanyi Dániel, Bene György, Balogh Dániel, Balogh Zsigmond, Balogh Gábor örökösei és Dedinszky József voltak itt birtokosok. A község legrégibb pecsétnyomója 1620-ból maradt fenn, e körirattal: "Sigil. Civit. Um. Ócsa 1620." 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával 80 másodosztályú egész úrbértelket írtak itt össze; akkor Beleznay Miklós és a Balogh család volt a helység birtokosa. 1848 előtt gróf Teleki Domonkos és Tihanyi Ferencz voltak a helység földesurai. A róm. kath. templom 1774-ben épült. Az úrbéri elkülönzés és a tagosztály 1837-ben történt. A községi temetőben van Halászy Károly, az 1849-ben kivégzett honvédszázados, tanító síremléke. Jelenleg gróf Haller Györgynének, Balatoni Farkas Lászlónak, gróf Károlyi Lászlónak és a dunamelléki reform. egyházkerületnek van itt nagyobb birtoka. A községhez tartozik Alsópakony és Felsőbabád puszta. Az előbbinek a XIX. század első felében a gróf Teleki és a gróf Ráday családok, az utóbbinak a Beniczky és Madas családok voltak a földesurai. Pusztafelsőbabádnak jelenleg Balatoni Farkas László a tulajdonosa, a ki a Beniczkyek által 1800 körül épített kúria mellé, evvel összekötve, nagyobb úrilakot építtetett.

Ókécske. Nagyközség a Tisza folyó és a szolnok-kiskúnfélegyházai h. é. vasútvonal mellett. Lakosainak a száma 3802, a kik mind magyarok és református vallásúak. A házak száma 681. Postája helyben, távíró, vasúti és hajó-állomása Újkécske. Az 1559. évi török kincstári fejadólajstrom szerint 44 adóköteles háza volt s ekkor a budai livához tartozott. a reformátusoknak 1631 táján már anyaegyházuk volt itt. Most is használatban van egy úrvacsora-poharuk, melybe az 1631. évszám van bevésve. 1690-ben elhagyott helyként szerepel az összeírásban és ekkor az Ányos család birtoka. Az 1715. és 1720. évi összeírásban Ó- és Új-Kécskét együtt vették föl. 1715-ben 26, 1720-ban 18 adóköteles háztartást írtak itt össze. Lakosai mind magyarok voltak. A községnek legrégibb pecsétje 1704-ből való. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint a Balogh, a Hartwig, a Bencsik és a Nagy családok voltak a helység földesurai. A tagosítás még 1843-ban történt. 1848-ig a gróf Szápáry és a Balogh családok voltak a helység földesurai. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a községben. 1863-ban "Olvasó-Egyesület" alakult itt, a hol ezenkívül van még egy olvasó-kör és gazdasági egyesület, továbbá takarékpénztár r.-t. gőzmalom és gőzfürdő r.-t. Az új református templom 1906-1909-ben épült.

Ordas. Nagyközség a Duna mellett, a pest-vármegyei Sárközben. Lakosainak száma 868, a kik mind magyarok és kevés katholikus kivételével reformátusok. A házak száma 231. Postája és hajóállomása helyben van, távíró- és vasútállomása Dunapataj. Igen régi helység, mely már a tatárjárás előtt fönnállott. 1239-ben "villa Wrdas" néven említik az oklevelek. Az egész középkoron át a kalocsai érsek birtokában találjuk. A református anyaegyház 1614 előtt már megvolt. A török hódoltság alatt 1695-ben háromnegyed portával rótták meg. Az 1715. évi összeírás alkalmával 13, 1720-ban 32 adóköteles háztartást vettek föl e helységben. Az összeírás szerint lakosai mind magyarok voltak. 1720-ban Mikla-puszta tartozott hozzá. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Rudnyánszky József volt itt birtokos. A református templom 1785-86-ban 104épült. 1848 előtt a Paksy család örökösei voltak a helység földesurai. A községben van takarékpénztár, polgári olvasókör és gazdakör. Érdekesebb dűlőnevek: Ekecse, Dákos és Koppánhát. Hozzátartozik Zádor-puszta, mely hajdan helység volt. 1690-ben még szerepel, de azután már csak puszta. Itt több régi sírt ástak föl, melyeknek a leleteit a Nemzeti Múzeumban őrzik. Továbbá Imsós dunaszigeti erdőség, mely egykor a Duna kanyarulatánál feküdt, de 1840-ben, a kanyarulat átmetszése következtében, itt egy sziget keletkezett, mely jelenleg a kalocsai főkáptalan birtoka.

Orgovány. Nagyközség Izsáktól keletre, a Nagy-Alföldön. Lakosainak a száma 2474, a kik mind magyarok s református, róm. kath. és ág. ev. vallásúak. A házak száma 347. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Izsák. 1901-ben alakult önálló községgé. Addig Kunszentmiklóshoz tartozott, melynek külbirtoka volt. Eredetileg kunok lakták. 1436-1505-ben a halasi székhez tartozott. Az 1559. évi török kincstári fejadólajstromban még önálló községként szerepel és ekkor a budai livához tartozott s 5 adóköteles háza volt. 1649-ben mint pusztát Vadászi Pál, a füleki lovasok kapitánya nyerte adományul. A reformátusok most építik templomjukat. Az egyház birtokában van egy úrasztali boroskanna az 1606. évből, melyet a kunszentmiklósi református egyház adományozott. A katholikusok most szervezik egyházukat. Jelenleg id. Király Gábornak, Józsa Istvánnénak, Baky Istvánnak, Baky Eleknének, Tóth Ferencz dr.-nak és Burger Zsigmondnak van itt nagyobb birtoka. A határban találtak már régi pénzeket, érmeket, kardot és urnákat, melyeket a kecskeméti ref. kollégium gyüjteményében őriznek. A Kargala dűlő neve állítólag török szó és az az értelme: Isten segíts! Ennek eredetét a török hódoltság idejéből származtatja a hagyomány.

Örkény. Nagyközség a budapest-lajosmizsei h. é. vasút mellett. Lakosainak a száma 6000, a kik mind magyarok. Vallásra nézve a legtöbb a róm. katholikus. A házak száma 584. Posta, távíró, telefon és vasútállomása helyben. 1424-ben Zsigmond király Borbála királynénak adta. 1424-ben Ewrkyn, 1490-ben Ewrken néven említik az oklevelek. Az utóbbi évben a Haraszti családot József műve szerint már a XVI. században a Ferenczy család birtoka volt.⁰ A török hódoltság alatt Nagykőrös lakosai bírták. 1690-ben az elhagyott helyek között fordul elő. Ekkor Szivós Mihály birtokaként szerepel. 1727 táján pusztaként Grassalkovich Antal kamaraelnök birtokába került. Ennek hasonnevű fia 1784 körül kezdte betelepíteni. Ez időtől kezdve a gödöllői uradalom sorsában osztozott. A róm. kath. plebániát 1807-ben szervezték, az itteni helyi káplánságból. Az anyakönyvek 1791-ben kezdődnek. A róm. kath. templom 1848-ban épült. Ezenkívül imaházuk van itt a reformátusoknak. Az utolsó Grassalkovich elhúnyta után Báró Sina Simon kezére került az örkényi uradalom is, mint a gödöllői uradalom tartozéka. Sina báró örököseitől a Belga bank tulajdonába jutott, míg 1873-ban özv. Várady Gáborné szül. Csurgay Francziska vette meg a 16.000 holdas örkényi uradalmat, melyből 1875 és 1895. években a katonai kincstár 2300 holdat vásárolt tűzérségi és gyalogsági lőtérnek. Váradyné halála után 1888-ban első férjétől, Katona Mihálytól származó leánya, Katona Ilona örökölte az uradalmat s ma is közös tulajdonul bírja azt férjével, Pálóczi Horváth Istvánnal. A községben van két úrilak; mindkettő Pálóczi Horváth István és neje tulajdona. A régi emeletes házat még Grassalkovich herczeg építtette s vétel útján került a mai tulajdonosokhoz, míg a másikat már ők építtették 1893-ban. Az uradalomhoz tartozik: Ilonamajor, szeszgyárral, gőzmalommal és mészhomok-téglagyárral; az Istvánmajor, Csurgaymajor, mely régebben Vendelmajor néven volt ismeretes és a Madarasi major. Amióta a község határát vasút szeli át, nagy erélylyel megindult a homoki szőlők telepítése, a mit az uradalom mostani tulajdonosai azzal mozdítanak elő, hogy közvetetlenül a szegény népnek is juttatnak szőlőtelepítésre alkalmas homokföldeket, kis parczellákban, előnyös feltételek mellett, miáltal a távolabbi vidékekről is ide települőkkel a község lakossága 1980 óta mintegy 4000 lakossal szaporodott s nemcsak 105a község nőtt meg, hanem lakott helyekké váltak a község határában az Öregszőlők, Bikahegyi szőlőtelep, Szent-Ilona szőlőtelep, István-Manó szőlőtelep Tinójárási szőlőtelep, göböljárási tanyák, stb.

Őrszentmiklós. Nagyközség a Rákos patak mellett. A lakosság száma 834, a kik magyarok és leginkább reformátusok. A házak száma 171. Postája helyben van, távíró-állomása Szada. Villamos vasútja most készül. 1493-ban Kis-Szent-Miklós néven fordul elő és Tabajddal együtt a Korniss család birtoka. 1695-ben portáinak számát egy negyedben állapították meg. A XVIII. század közepén a gróf Grassalkovich család birtokába került s ettől kezdve a gödöllői uradalom sorsában osztozott. Különzése némi tagosítással 1860-ban történt. A helységben levő úrilakot Rudnyánszky Kálmán építtette; jelenleg Kvassay István min. tanácsos tulajdona. A helységben a ref., róm. kath. és baptista hitfelekezeteknek van templomuk. A lakosság hitelszövetkezetet tart fönn. Van itt téglagyár is. A dűlőnevek közül érdekesebb Csaták, melynek - úgylátszik - történeti eredete van. A község Kisszentmiklós, nevét 1900-ban változtatták meg. Hozzátartozik Nyiresszőlőtelep, Makkostanya Nyárastanya és Kálmánházatanya.

Páhi. Nagyközség Izsáktól délre, sík vidéken. Lakosainak a száma kb. 5000, a kik kevés tót kivételével magyarok. Vallásra nézve legtöbb a katholikus. A házak száma 850. Posta, távíró és vasútállomása Csengőd. A középkorban Pah néven említik az oklevelek. Ekkor Féjér vármegye solti járásához tartozott. 1504-ben a Baranyai család volt itt birtokos. A múlt század végéig a határ legnagyobb része a Wattay család utódai, a gróf Bethlen, gróf Degenfeld, a Radvánszky és Okolicsányi családé volt. E birtokok legnagyobb részét parczellázták. 1848-ig, mint pusztát, részben Kecskemét városa bírta. 1853-ban alakult önálló községgé. Ekkori nagyobb birtokosai voltak: Gróf Bethlen János, Fáy Alajos, özv. Halász Józsefné, a középkaskantyui birtokosság, Lipthay Sándor, gróf Waldeck Frigyes, Majthényi Károly örök. Okolicsányi József, Okolicsányi János, Madách Imréné, Radvánszky Antal, Rosenthal Salamon, Soós Ágoston, Soós Ferencz, Sárkány József, Sárkány János, Soós János, Szily Ádám, Szívós János, Sigray Péter és Pálóczy Tamás. A község Nagy- és Kis-Csengőd, Kuller, Tabdi, Czebe, Alsó-, Közép- és Felső-Kaskantyú és Páhi pusztákból, illetőleg nemesi birtokokból alakult és 1871-ben nagyközség lett. Jelenleg Tóth István, Deutsch József, Halász Zsigmondné, Sárkány István, Sárkány József örökösei, Sarlay Sándor dr., Strassburger Antal és Nemes Manó a helység legnagyobb birtokosa. Tabdi-pusztán a Strassburger Antal tulajdonában levő úrilakot még 1800 körül Radvánszky Antal építtette. A Sütő-pinczehalom, másként Sütő-tatárdomb nevű dűlőről azt tartja a hagyomány, hogy ott régente község volt. A Fáczányostemplomhát dűlőben egy elpusztult templom romjai állottak. A Római temető, Korodahegy, Kenyérhalon, Kardosföld és Pénzeshalom dűlőnevek szintén bizonyos jelentőséget rejtenek. Hozzátartozik Csengőd puszta, mely eddig Kiscsengőd és Nagycsengőd külön neveken is ismeretes volt, továbbá Kukér, Tabdi, Czebe, Kaskantyú, Páki és Szücsi puszták, tabdi és czebei szőlők.

Pálmonostora. Nagyközség a Tiszától nyugatra, a Fehér- és Péteri-tó közelében. Lakosainak a száma 2626, a kik mind magyarok s egy-két ref. és izr. család kivételével róm. kath. vallásúak. Lakóházak száma 357. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. 1347-ben Becsei Tőttös birtoka. 1359-ben, midőn határait megjárták, Csegrei Illés fia Márton és Pál fia Miklós birtokában találjuk. Zsigmond király 1411-ben Göallyai Györgynek és rokonainak adományozta. Ekkor Csongrád vármegyéhez tartozott. 1517-ben Gyulai Gáspár fia László, több más helységgel egyetemben, 1550 aranyforintért Dóczy Jánosnak adja a budai káptalan előtt. Az 1547-ben megtartott tanúvallomások szerint, néhai Parlagi László nyerte cserébe Zelemér helység egy harmadáért nővérétől, Parlagi Katától, Zeleméri János özvegyétől. A török hódoltság alatt elpusztult. Ettől kezdve, mint Monostor-puszta volt ismeretes. 1830-ban kezdett újra benépesülni, midőn főleg dohánykertészek telepedtek itt le. A róm. kath. lakosság részére 1838-ban helyi káplánságot szerveztek; az anyakönyvek is ettől az évtől kezdődnek. 1848-ig báró Orczy Béla volt a helység földesura, kinek itteni birtokát Stametz-Mayer Henrik bécsi bankár és ettől őrgróf Pallavicini Sándor vásárolta meg; jelenleg is ő a helység legnagyobb birtokosa, bár birtokának egy részét a lakosság 1895-ben örök áron megváltotta. A helységbeli kastély a báró Orczyaké volt és jelenleg 106Pallavicini Sándor őrgrófé. A róm kath. templom 1880-ban épült, de rövid idő alatt oly düledező állapotba jutott, hogy 1896-ban újjá kellett építtetni. A községben van virágzó hitelszövetkezet, a mely az O.K.H. tagja. A lakosság háziiparként a kosárfonást űzi. A határban hajdan kolostor állott, mely a török hódoltság alatt elpusztult. A törökök kivonulása után romjainak használható részét csárdának alakították át. Mikor 1880-ban a templomot építették, a romokat szétszedték és a termésköveket az új templomhoz használták fel. Ez alkalommal a feltárt romok ablakmélyedéseiben és falai között sok csontvázat találtak, melyek a kolostor elpusztítása alkalmával odaszorult emberekéi lehettek. Ugyancsak a kolostor romjai közelében nagy halmok voltak, telve emberi csontokkal. E halmokat a jelenlegi földtulajdonos lehordatta. A község határában már többször találtak urnákat, bronzkori tárgyakat, honfoglaláskori zablákat s kengyelvasakat, nemkülönben római korból származó pénzeket, melyek részben a kiskúnfélegyházai városi múzeumba kerültek. A Péteri-tóval a Tiszát csatorna köti össze, a mely zsilippel elzárható. A dűlőnevek közül érdekesebb a Burkus és Postaházi-dűlő. A község eddigi neve Puszta-Péteri volt, jelenlegi nevét 1900-ban állapították meg. Hozzátartozik Gátér puszta, melyen Sváb Imre építtetett úrilakot s ez jelenleg Katona Antal örököseié. Gátér a népvándorlási emlékeknek leggazdagabb lelőhelye országunkban, továbbá Tópart, Pusztasarok, Kisrét és Fekete, lakott helyek. Említésre méltó még az úgynevezett Feketehalom, melyen a szegedi, kiskúnfélegyházai és pálmonostorai határok érintkeznek s mely a népvándorlás idejében, a körülötte elterülő átlábolhatatlan mocsaraktól védett erős földvár volt.

Pánd. Nagyközség az Őrhegy és Doboshegy alatt. Kis patak keresztezi mely Szopókáspusztán ered. Lakosainak a száma 1756, a kik mind magyarok és reformátusok. A házak száma 351. Postája helyben, távíró-állomása Tápióbicske; legközelebbi vasúti állomásai Nagykáta (Rákos-Újszász) és Monor (Budapest-Czegéd). 1459-ben a Haraszti, Szilassy, Békés stb. családok birtoka. 1467-69-ben az Elvedi (Ölyvedi) családnak volt itt földesúri joga. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a pesti nahije községei között találjuk. Ekkor két adóköteles házat írtak össze e helységben. 1645-ben a reformátusoknak itt anyaegyházuk volt. A török hódoltság vége felé elpusztult; 1690-ben elpusztult helyként írták össze, a Fáy család birtokaként. Az 1695. évi összeíráskor ismét lakott hely. Ekkor egynegyed portával rótták meg. 1715-ben 26, 1720-ban 20 adóköteles háztartást írtak össze e helységben. Lakosai az összeírás szerint mind magyarok voltak. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Györky István, Szilassy Pál, Szilassy Ádám, végül Szilassy László, Sándor János testvérek voltak itt birtokosok. Szilassy László építtette a helységben lévő régi kastélyt, mely jelenleg Szilassy Kálmán tulajdona. 1770-ben Egri Zsuzsánna, Szilassy János, László, Sándor, György és Gyürky Pál voltak birtokosai 32 24/32 úrbértelekkel. A református templom 1779-1781. között épült. Az egyház birtokában van egy úrvacsora-kehely aranyból, melyet Nyirő András és neje Adorján Judit 1703-ban készíttettek, továbbá egy aranyvirágos hímzésű kendő az 1722. évből, s egy másik úrvacsora-kehely, 1771. évszámmal. Jelenleg Szilassy Kálmán, Horváth Zsigmond, Faragó Lajos és Patay Sámuel a helység legnagyobb birtokosai. A tagosítást már 1846-ban foganatosították. A lakosság hitelszövetkezetet és olvasókört tart fönn. A községnek van két régi oklevele az 1645. és 1685. évekből. A dűlőnevek közül érdekesebbek: Premetur, Foglalás, Sajgó, Őrhegy, Peres, Sárkányrugás, Sasdelelő stb. Hozzátartozik Hársas és Szopókáspuszta.

Páty. Nagyközség a Kopaszhegy alatt, a budapest-bécsi vasútvonal közelében. Lakosainak a száma 2514, a kik magyarok s vallásra nézve túlnyomó a református, de van sok katholikus is. Lakóházak száma 560. Postája és távírója helyben van, s legközelebbi vasutállomása Torbágy. 1342-ben Paagh alakban említik az oklevelek. Ekkor a telki apátság birtoka. 1404-ig Terbegeczi Dobák volt itt birtokos, kinek magtalan halála után a király Kővári Pálnak és Kiscsalomjai János fia Valkánnak adományozta. Az 1626-29. években a református egyház már fennállott. Papjai névsorát 1640-ig tudja fölvinni. A török hódoltság után is lakott helyként írták össze. 1695-ben háromnegyed portával rótták meg. A XVIII. század első felében rohamos fejlődésnek indult. 1715-ben 31, 1720-ban 88 adóköteles háztartást írtak össze e helységben. Lakosai az összeírás szerint mind magyarok voltak. Ekkor a gróf Koháryak birtoka volt. Az 1770. évi úrbéri 109rendezés alkalmával 47 egész úrbértelket vettek itt föl. Ekkor a Bosnyák család és a telki apátság birtokában találjuk. A református templom 1783-ban épült. Az egyház szentedényei közül említést érdemel egy aranynyal futtatott ezüst úrvacsora-kehely az 1668. évből s egy ezüst úrasztali tányér. A helység legrégibb pecsétje 1848-ból való. 1848-ig a telki apátság, báró Splényi József, gróf Brunswick, gróf Vécsey Sándor, gróf Mailáth György, gróf Szirmay, báró Szentivány és Ditskei Várady József voltak a helység földesurai. Jelenleg a vallásalap és Ditskei Várady Sándor a helység legnagyobb birtokosai. A helységben levő kúriát báró Splényi József építtette 1825-ben. Tőle Ditskei Várady József birtokába került és jelenleg Ditskey Várady Sándoré. A kert vasrácsa 350 régi puskacsőből áll, melyek miatt 1854-ben az akkori tulajdonosnak csaknem kellemetlenségei támadtak. Van itt 7000 kötetes könyvtár bel- és külföldi művekből, az 1700-1800. évekből, rendkívül gazdag éremgyűjtemény, körülbelül 2500 nagyértékű aczél- és rézmetszet, régiséggyűjtemény, etrusk vázák, gazdag képtár régi mesterektől és gazdag ásványgyüjtemény. A gyüjtemény értékesebb része különben a varasdmegyei birtok kastélyában van. A községben van hitelszövetkezet, önsegélyzőegylet és 48-as olvasókör. Van itt három téglagyár és egy mészkőbánya, melyet a sóskút-pátyi kőbányavállalat bérel s két forrás: a főkuti forrás és csordakúti forrás, mely utóbbi végigfolyik a községen. A határban találtak már régi pénzeket, fegyvereket és őskori edényeket, melyek Várady Sándor gyűjteményébe kerültek. Dűlőnevei közül érdekesebbek: Sasfészek, Kistemplommellék, Tófenék, Várhegy, Szabadföld, stb. A községhez tartoznak a következő lakott helyek Mézeshegyi kőbánya, Nagykutyahegy, Kuszkótanya, mely azelőtt Kuszkori tanya néven volt ismeretes, Erdőtelek és Bánomtanya, mely utóbbit Bánszó néven is nevezték.

Péczel. Nagyközség a fővárostól keletre, a Rákos-patak mellett. Lakosainak a száma a 6000-et meghaladja, a kik mind magyarok s róm. kath., ref., ág. ev. és izr. vallásúak. Lakóházak száma 657. Postája, távíró és vasútállomása helyben. E helység területe, miként azt a határában talált leletek is igazolják, már jóval a honfoglalás előtti korszakban lakott hely volt. A helység nevét Pauler Gyula "A Magyar Nemzet Története" czímű művében Peziltől, Péter király főtanácsosától származtatja. Galgóczy Károly szerint ellenben inkább a Pécz nemzetségtől vette nevét a helység. 1338-ban már megvolt. 1408-ban Maglóddal együtt a Péczeliek és a Hartyániak birtoka. 1424-ben Zsigmond király egyes itteni részbirtokokat Borbála királynénak adományozott. 1434-ben Nándor (Nándorföld) és Körtvélyes együtt szerepelnek Péczellel. Az utóbbi 1449-ben a Péczeli Kesző család birtoka. 1434-ben a Farnosiak nyertek Péczelen részbirtokokat Péczeli Syke Jánostól. A XVI. században a Péczeli, Somlyódi és Gerzsenyi családok voltak itt birtokosak. A XVII. század elején Hubay Ferencz birtokában találjuk, a ki Péczelt, Gombát és Maglódot 1612-ben 400 rhénes forintért Fáy István özvegyének elzálogosította. A török hódoltság alatt nem pusztult el. Az 1690. évi összeírásban a lakott helyek között fordul elő. Az 1691. évi összeírás alkalmával 1/16 portával szerepel, 1695-ben 1 1/4 portával. A református egyház még 1649 előtt keletkezett. A jelenlegi templom 1798-ban kezdett épülni. 1701-ben a községet Fáy István és Ferencz birtokában találjuk; kívülük Kajali András is bírt egy részt zálogban a helységből. Kajali András fiának Pálnak leányát, Klárát, I. Ráday Pál vevén nőül, e házasság révén Péczel egy része birtokába került. Ráday Pál a szatmári béke után Péczelre költözött, hol 1733-ban halt el. Ő kezdte a később nevezetessé és nagygyá lett Ráday-könyvtárt alapítani. Fia I. Gedeon, a ki 1782-ben grófi rangra emelkedett, építtette a gödöllői Grassalkovich kastély mintájára, Péczelen a Ráday-kastélyt, a melyet II. József császár is megtisztelt látogatásával. E kastély 1825-ben leégett, de újra felépült. Az 1770 április 21-én tartott úrbéri összeírás alkalmával a helységben lévő 10 birtokos tulajdonában 47 2/4 jobbágytelket találtak, melyet 76 telkes gazda mívelt, ezenkívül volt még 35 házas zsellér is, a kik éven át egyenként 18 napot szolgáltak. A helység földesurai ekkor a következők voltak: Ráday Gedeon, gróf Teleki László, a ki neje: Ráday Pál leánya Eszter révén volt birtokos, Fáy László, Fáy György, Fáy Zsuzsánna, Puky László, Puky András, Jakabvalvy, Szunyogh Sándor és Dániel, Fáy Gábor árvái. 1819-ben gróf Ráday Pál, Fáy Mózes, Kazolay Lajos, Darvas Ferenczné, Szemere Ferenczné szül. Fáy Sára, Komáromy Ferencz, Halász Antal, Sárközy János, Puky Sándor, Jakabfalvy Dániel, Fáy Ferenczné, Fáy 110Ferencz, Puky Károly voltak a birtokosok. A Ráday-kastélyt és birtokot Kelecsényi Ráfael vette meg. A régi családok legnagyobb része elköltözött; közölök 1896-ban egyedül Fáy Béla lakott a községben. Hasonlókép gazdát cseréltek a birtokok is. A Kovács Illés és Sebastiani Frigyes-féle birtokot báró Korányi Frigyes; ifj. Fáy Béla birtokát Szilágyi Emil, Fáy Ferencz; a Sárközy és a Szemere családok birtokát Pekáry István; a Sárközyekét Erdey Antal; a Kún család birtokát Hass József örökösei; az Ottlyk-féle birtokot Schwachhoffer Lajos szerezték meg. Itt született Fáy András és Szemere Pál, a költő. A péczeli róm. kath. kápolnát a Stettner Ignácz-féle úrilakból alakították át. Az evangélikus egyházról egészen a XVIII. század elejéig vannak adatok. 1834-ben önálló leány-egyházzá alakultak. Templomuk 1860-ban épült. A róm. kath. plebániát 1900-ban alapították. Ez évben épült az új plebániatemplom is. Az izraelitáknak már 1703-ban volt itt imaházuk. Már az 1737. évi összeíráskor több zsidó család lakott a helységben. Imaházuk leégvén, 1826-ban újjáépült. Az itteni izraelita hitközség, mely egyike volt a legrégebbieknek, 1887-ben feloszlott. A helységben van kaszinó, hitelszövetkezet, temetkezési egyesület, gazdakör és ipartestület. Jelenleg legnagyobb birtokosok: Kelecsényi Rafael, báró Korányi Frigyes dr., Fáy Béla, Pekáry István Fuchs Ignácz és özv. Erdey Antalné. A községben több kastély van, a legrégebbit gróf Ráday Gedeon (I) 1744-ben építtette s ez ma Kelecsényi Rafaelé, a többiek későbbi keletkezésűek. Fáy Bélának és Fáy Halász Gidának közös téglagyáruk van itt. A községhez tartozik Pusztaforró és Pusztalocsod. Az utóbbinak a XIX. század első felében a Fáy család volt a földesura. Továbbá idetartoznak még: Cziczkatanya, Lebukirész, Szilágyitanya, Fáytanya, Erdeytanya, Kelecsényi major, Pekárytanya és Feketetanya.

Perbál. Nagyközség a fővárostól nyugatra, hegyes vidéken. Lakosainak a száma 2014, a kik német- és tótajkúak s róm. kath. vallásúak. Lakóházak száma 318. Postája helyben, távíró-állomása Tinnye. A hagyomány szerint Perbaldus nevű remetétől, Szent István király gyóntatójától veszi nevét, a ki Szent István királytól visszavonulási engedélyt kapván, a mai Perbál helyén telepedett le. A szent hírében álló remetét számosan keresték fel, s lassanként ott telepedtek le körülötte. Így keletkezett a helység. Az Aynárd nemzetség ősi birtoka. Plebániája 1332-33-ban már fönnállott s ekkor egyházilag a veszprémi püspökség budai főesperesi kerületéhez tartozott. 1348-ban Prebor néven említik az oklevelek. A XIV. század második felében az Aynárd nembeli Atyai, a Kükei Ainárdfi és a Görögmezei Vér család birtoka volt; de Atyai Szár János hűtlensége és Kükei János. magszakadása következtében, itteni birtokaikat 1401-ben Zsigmond király a Maróthiaknak adta. 1401-ben megjárják határait. Az 1401-1405. években kelt oklevelek Szent Miklós tiszteletére épült templomát említik. Az 1580-81. évi török kincstári adólajstromokban már pusztaként szerepel, keresztény lakosok nélkül. Jövedelmét 1000 akcsére tették. A török hódoltság alatt elpusztult. Az 1690-95. évi összeírásban a község neve sem a lakott, sem az elpusztult helységek között nem fordul elő. 1737-ben még mint puszta, a telki apátság birtokában volt. A róm. kath. plebániát 1753-ban állították helyre. Anyakönyvei 1744-ben veszik kezdetüket. Temploma Szent Anna tiszteletére épült. Értékes műkincse egy régi szentségtartó. Az 1770. évi úrbéri rendezéskor 44 1/2 úrbértelke volt. 1770-től 1820-ig a gróf Zichy család volt a helység földesura; e családról az uradalom az oldalági rokonokra szállott, kik azt az oroszvári kincstári uradalommal cserélték el s ekkor a királyi kincstár birtokába került s jelenleg is a kir. koronauradalom a helység legnagyobb birtokosa. 1842 augusztus 25-én - nehány lakóház kivételével - az egész helység leégett. A község pénzintézete a Perbáli segélyegylet, mint szövetkezet s van temetkezési egyesülete is.

Pereg. Nagyközség a soroksári Dunaág balpartján, a budapest-szabadkai vasút mellett. Lakosainak a száma 3000, a kik mind magyarok s róm. kath. vallásuak. Lakóházak száma 399. Postája helyben, távíró és vasúti állomása Kiskúnlaczháza. E község a XIII. század első felében, mostani helyétől délfelé, kb. 4 kilométer távolságban feküdt, a hol az 1876-iki árvíz után templomának romjait is megtalálták. 1313-ban azonban csak mint földterület szerepel. 1312-1332 között települhetett be ismét, mert az 1332-33. évi pápai tizedjegyzékben már előfordul a váczi egyházmegye szigetfői főesperesi kerületének plebániái között. 1347-ben Becsei Tőttös és Vesszős birtoka, a kik a királynak engedik át. Ekkor Szent Imre tiszteletére szentelt templomát is említik. A XV. 111században két helységre szakad. Kis-Peregre és Peregre. Pereg helységet 1447-ben a Lévai Csehek birtokában találjuk. 1453-54-ben Fejér vármegyéhez számították. A török hódoltság alatt elpusztult. 1668-ban még puszta volt. 1675 táján Ráczkevével szemben, a Duna balpartját szállották meg, a hol Virágosberek néven népesült be újból. 1690-ben Ráczkevével együtt írták össze. A Duna folytonos kiöntéseitől zaklatva, végre is kénytelenek voltak a lakosok 1770-71 években, a mostani helyre telepedni. 1677-ben Csuzy Mihály és Haraszty Ezekiás birtoka volt. 1715-ben 22, 1720-ban 32 adóköteles háztartást írtak össze e helységben. Ekkor lakosai nagyobbrészt magyarok, részben azonban tótok voltak. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Wattay János, Wattay Pál, Róth Tamás, Beniczky Tamás, Gedey Ádám, Okolicsányi Pál, Okolicsányi Márton és Sós Ferencz voltak a falu földesurai. A róm. kath. plébániát 1733-ban állították vissza, az anyakönyvek is ebben az évben kezdődnek. 1843-ban a Péli Nagy család örökösei: Pázmándy Dénes, Bernátfalvi Földváry Antal, azután Sóvári Soós Ferencz voltak a helység birtokosai; kivülük még 1848 előtt a Kégl és az Egressy család volt a helység földesúra. Jelenleg Hajós Józsefnek és Hajós Jánosnak van Szentiván pusztán nagyobb birtoka. A tagosítás 1859-ben történt. A lakosság községi hitelszövetkezetet s három társaskört tart fönn. Megemlítésre érdemes, hogy Peregen volt az országban az első tébolyda. Már az 50-es években fennállott és Vojtek József orvos-sebészé volt. Vojtek halála után a hatóság az intézetet bezárta. A határban 1876-ban találtak őskori cserépedényeket, melyek a Nemzeti Múzeumba kerültek. A községhez tartozik Bankháza és Szentiván puszta. Az utóbbinak a dömsödi közbirtokosok voltak a földesurai. Szentiván már 1386-ban szerepel. 1439-ben Zent-Ivan al. nom. Kerk alakban van említve. 1675-ben a Szecseiektől Hajós István, János és Gergely, a Gergely fiai veszik meg. 1684-ben Balassa Imre elfoglalja. 1690-ben a Hajósok visszavásárolják tőlük, de a Rákóczi-felkelés után ismét elvesztik. A XVIII. század elején Beleznay-birtok, melyet 1801-ben a Hajós család zálogba vesz.

Pesthidegkút. Nagyközség a fővárostól nyugatra. Lakosainak a száma 1559, a kik kevés magyar kivételével, németajkúak s róm. kath. és ref. vallásúak. Lakóházak száma 261. Posta, távíró és távbeszélő-állomás helyben, a legközelebbi vasútállomás Solymár. 1255-ben IV. Béla király a margitszigeti apáczáknak adja cserébe a Mécse nevű birtokért. Az 1580-81. évi török kincstári adólajstromok szerint a budai szandzsákhoz tartozott. Ekkor már puszta birtokként szerepel az adólajstromokban. 1690-ben az elpusztult helyek között írták össze. 1715-ben 11, 1720-ban 12 adóköteles háztartását vették fel. Lakosai ekkor mind németek voltak. 1770-ben a báró Péterffy és a Nádasdi Tersztyánszky, 1848 előtt a Steinbach, a Szunyogh és a Jankovich családok voltak a helység földesurai. Ezeken kívül 1860-ig a Tahy család volt birtokos. Jelenleg a Steinbach, a Szunyogh és a Vári Szabó családoknak van itt nagyobb birtokuk. A róm. kath. plébániát 1736-ban alapították. Ebben az évben épült a plébánia-templom is. A határrendezés 1867-ben és a szőlődézsma-váltság 1870-ben történt. A községben van temetkezési egyesület, szövetkezeti takarékpénztár és három mészégető-kemencze. A határban egy XVII. századbeli templom romjai láthatók. A községhez tartozik Mária-Remete, látogatott búcsújáróhely, mely a hegyek között, regényes vidéken fekszik. Van itt szentkút és díszes templom, mely 1899-ben épült. Közel van a fővároshoz, a hűvösvölgyi villamos végállomástól kb. negyedórányira, a miért is ünnepnapokon a kirándulók százai látogatják. Továbbá idetartoznak még a következő lakott helyek: Malomcsárda, Lusztcsárda, Parschkőbánya, Szunyoghkőbánya, Steinbachkőbánya és Újtelep.

Pestszentlőrincz. Újonnan alakult nagyközség a főváros közelében, a kispest-szentlőrinczi h. é. villamos mentén. Lakosainak a száma 5952, a kik magyarok s róm. kath. és ref, vallásúak. A lakóházak száma mintegy 900. Posta és távíró-állomása helyben van. E helység, mely azelőtt mint puszta, Pusztaszentlőrincz néven Kispesthez tartozott, 1909-ben alakult önálló nagyközséggé. A XVIII. században a herczeg Grassalkovich család gödöllői uradalmához tartozott 6300 hold területtel. A XIX. század elején uradalmi major és nagy vadaskert volt itt, az utóbbi azonban 1848-49-ben elpusztult. Később Mayerffy Ferencz és a Jurenákok bírták bérben. Midőn a gödöllői uradalom báró Sina Simon kezére ment át (1851), 24.000 hold pusztai terület középpontjává tették, melyhez Gubacs, Péteri, Halom, Szent-Mihály stb. pusztákat csatolták. A mint 112a gödöllői uradalom a belga bank kezére került (1864), a Szent-Lőrinczhez tartozó pusztákat külön-külön eladták. Szent-Lőrinczet szintén több részre osztották. Egy részt, mintegy 1000 holdat, gróf Lónyay Menyhért vett meg, mely területből már 1876-ban 100 holdat adott el nyaralók czéljaira. A régi Grassalkovich majort 1872-ben, 2600 hold szántófölddel együtt, Cséry Lajos vette meg, s ez újabban Szemere Miklós birtokába került, a ki itt közérdeket szolgáló lövőházat építtetett. Közel a major fölött, kiemelkedő ponton, igen szép kilátású gloriett van, melyet Grassalkovich herczeg 1814-ben építtetett, mikor Ferencz királyt, a porosz királyt és az orosz czárt látta vendégül s tiszteletükre nagy vadászatot rendezett. A három uralkodó innen nézte végig a hajtást. Ez a gloriette most Krepuska Géza dr. orvostanáré. A község kedvező területi viszonyai azt a székesfőváros egyik legkellemesebb nyaralóhelyévé tették és az újonnan alakult község a nyaraló-jelleg fentartása és fejlesztése érdekében - nagy anyagi áldozatokkal - mindent elkövet.

Peszéradacs. Nagyközség a kúnszentmiklósi járásban. Lakosainak a száma 1334, a kik mind magyarok s róm. kath. és ref. vallásúak. A lakóházak száma 1191. Postája Tatárszentgyörgy, távíró- és vasúti állomása Kúnszentmkilós. Az 1690-95. évi összeírásban még nem fordul elő. Az 1720. évi összeírás szerint Adacs még mint puszta Bogyiszlóhoz, Peszér pedig Kecskeméthez tartozott. Később Peszér puszta az uralkodó család birtokába került, Adacs pedig külön község volt. E helység 1848-ig szintén a ráczkevei uradalomhoz tartozott. Adacs és Peszér pusztákat 1873-ban egyesítették, midőn a helység önálló kisközséggé szervezkedett s körjegyzőségileg Tatárszentgyörgyhöz csatolták. Jelenleg is a cs. és kir. uralkodó család ráczkevei uradalma a helység birtokosa. Hozzátartoznak a következő puszták, illetőleg lakott helyek: Felsőpeszér, Középpeszér, Alsópeszér, Felsőadacs, Kisadacs, Középadacs, Alsóadacs, Peregadacs.

Péteri. Nagyközség a monori járásban. Lakosainak a száma 1478, a kik négyötöd részben tótajkúak, a többiek magyarok; az előbbiek ág. ev., az utóbbiak róm. kath. vallásúak. A lakóházak száma 292. Postája és vasúti állomása Monor, távíró-állomása Gyömrő. 1421-1472-ben még csak mint birtokról emlékeznek meg róla az oklevelek. 1472-ben a Györki és a Horhi családok birtoka, a kiktől a Gyáli Kenderesiek veszik zálogba. A török hódoltság alatt elpusztult. 1690-ben lakatlan helyként írták össze. Az 1720. évi összeírás szerint még puszta és Alsó-Némedihez tartozott. A helységet 1742-ben Petőfalvi Bohus Dániel telepítette be a zólyommegyei Illésfalváról származó lutheránusokkal. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Bohus Dániel volt a helység földesura. Az ág. evangélikus egyház 1743-bon szervezkedett, az anyakönyvek 1744-ben veszik kezdetüket. A kir. helytartótanács azonban 1749-ben az anyaegyházat feloszlatta, s csak II. József türelmi rendeletének kiadása után, 1781 november 11-én éledt föl ismét. A templom alapkövét 1822 márczius 20-án tették le s az építést 1830-bon fejezték be. Bohus Dániel halála után (1758) Pongrácz Boldizsár, a ki Bohus egyetlen leányát, Katalint bírta nőül, lett a helység földesura. Pongrácz Boldizsárnak 1797-ben bekövetkezett halála után egyetlen leánya, Pongrácz Éva († 1824.), a ki Földváry Károlyhoz ment nőül, örökölte a helység földesúri jogát. Őt követte Földvágy Miklós († 1837.), kinek halála után ifj. Földváry Miklós és Elek örökölték az ősi birtokokat. A tagosítás 1859-ben történt. 1873-ban a kolerajárvány itt sem kímélte meg a lakosokat. 1879-ben a régi templomot iskolaházzá alakították át. Jelenleg Földváry Elemérnek van itt nagyobb birtoka.

Pétermonostora. Kisközség a kiskunfélegyházi járásban, a budapest-szegedi vasútvonal közelében. Lakosainak a száma 860, a kik mind magyarok s róm. kath. vallásúak. Lakóházak száma 169. Postája, távíró és vasúti állomása Pálmonostora. Területe a XIII. század első felében Csongrád vármegyéhez tartozott. 1347-ben Becsei Tőttös mester birtoka, a ki ebben az évben tiltakozott az ellen, hogy itteni részbirtokait Csegrei Illés fiai Márton és Mihály elfoglalják. Határait 1359-ben járta meg a budai káptalan, Nagy Lajos király rendeletére, mely alkalommal Pál fia Miklós és Illés fia Márton, régi jog czímén átveszik e birtokokat. 1374-ben az aradi káptalan a Szeri Pósafiakat iktatja be e helység birtokába. 1411-ben Zsigmond király rendeletére, a kalocsai káptalan Göallyai Györgyöt, János fiát és rokonait iktatta be Pétermonostora, Pálmonostora és Móriczgáttya birtokába. 1488-bon Zeleméri Mihály birtokában találjuk. 1848 előtt a Kecskés, Faragó és Szücs családok voltak a helység földesurai. Jelenleg őrgróf Pallavicini, 115Sándornak és Szathmáry Józsefnek van itt nagyobb birtoka. A határban találtak bronzkori régiségeket, karpereczeket és gyűrűket, melyek a kiskúnfélegyházai városi múzeumba kerültek. A községhez tartoznak: Lehegő, Bikahegy és Zádor tanyák. A helység eddigi neve Alsó-Puszta-Péteri volt, jelenlegi nevét 1900-ban, belügyminiszteri rendelettel állapították meg.

Pilis. Nagyközség a budapest-czeglédi vasút mellett. Lakosainak a száma 5010, a kik nagyobbára ág. ev. magyar tótok és kisebb részben róm. kath. magyarok. A lakóházak száma 1094. Postája, távíró, távbeszélő és vasúti állomása helyben van. A Boldogságos Szűz Máriáról czímzett és III. Béla királytól 1184-ben alapítatott cziszterczitarendű apátsága az egész középkoron át fennállott. Itt temették el II. Endre király nejét, Getrudot. 1242-ben a pilisi apátságot a tatárok elpusztítván, IV. Béla király 1253-ban helyreállította. 1459-ben a Haraszti családon kívül a Szilasyak, Vincze váczi püspök, a Kerekegyháziak, továbbá a Mikebudai Békés és a Poltharaszti családok voltak itt birtokosok. 1526-ban a törökök a monostort fölgyujtották és kirabolták. 1690-ben elhagyott helyként írták össze. Az 1715-20. évi összeírásban még nem fordul elő. Ferenczy szerint 1725 táján Beleznay, akkori birtokosa kezdte benépesíteni. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírásban Beleznay János tábornok szerepel a helység földesuraként. Ő építtette a helységben lévő egyik kastélyt, mely jelenleg Gubányi Józsefé, a másikat gróf Beleznay Ferencz (szül. 1812 † 1887) építtette s e kastély jelenleg báró Nyáry Lászlóé. 1818 julius 5-én itt lőtte agyon Beleznay Sámuel hasonnevű atyját, mely tettéért hóhérbárd alá került. 1848 előtt gróf Beleznay János, gróf Beleznay Ferencz 1848-49. honvédszázados, báró Nyáry Antal és Illkey Sándor voltak a helység földesurai. Később báró Nyáry Antal (1833-72), utána báró Nyáry Gyula, Schütz Károly (1862-ig), gróf Bethlen Pálné (1862-82) és Gubányi Mihály voltak a helység legnagyobb birtokosai. Az úrbéri elkülönzés és tagosítás 1847-ben történt. Jelenleg báró Nyáry Lászlónak, Gubányi Józsefnek, és Kakucsi Liebner Józsefnek van itt nagyobb birtoka. Az ág. hitv. ev. templom 1780 táján épült. A községben van két pénzintézet és kaszinó. A határban egy régi kastély romja látható.

Pilisborosjenő. Nagyközség a fővárostól éjszakra, a budapest-esztergomi vasút közelében. Lakosainak a száma 1600, a kik erősen magyarosodó németek s r. kath. vallásúak. A házak száma 180. Posta, távíró és vasúti állomása Üröm. 1351-ben Burusyeno villa néven szerepel. Plebániája előfordul már az 1332-33. évi pápai tizedjegyzékben is; ekkor egyházilag a veszprémi püspökség budai főesperességi kerületéhez tartozott. 1430-ban a Jenei család birtoka, de e családon kívül a Szántai Laczk család is birtokos volt itt, mely birtokait 1435-ben a királynak engedte át, cserében más birtokokért. Az 1580-81. évi adólajstromban törököktől lakott helységként szerepel. A török hódoltság után újra benépesült. Az 1695. évi összeírásban Weindorf néven már lakott helyként fordul elő. 1715-ben 19, 1720-ban 32 adóköteles háztartást írtak össze e helységben. Lakosai ekkor mind németek voltak. 1720-ban a budai Klára-szűzek birták, de e rend feloszlatása után (1781) a vallásalap tulajdonába ment át. A XIX. század elején József nádor vásárolta meg. A róm. kath. templom 1698-ban épült. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával 17 16/32 harmadosztályu úrbértelket irtak itt össze. A tagosítást 1859-ben hajtották végre, a szőlődézsmaváltság 1860-ban történt meg. 1826-ban az egész község leégett. 1848-ig József nádor és utána fia István nádor voltak a helység földesurai. Jelenleg József főherczegnek van itt nagyobb birtoka. A községhez tartozik a Szarvas-téglagyártelep, mely szintén a főherczeg tulajdona.

Piliscsaba. Nagyközség a Kopaszhegy délnyugati részén, a budapest-esztergomi vasút mellett. Lakosainak a száma 2347, a kik német és tótajkúak és róm. kath. vallásúak. A lakóházak száma 373. Posta, távíró, távbeszélő és vasuti állomása helyben van. A község nevét a hagyomány Csaba királyfitól származtatja. 1274-ben Mois nádornak, a hasonnevű nádor fiának a birtoka, a ki azt a margitszigeti apáczáknak adományozta. 1319-ben is még ezeknek a birtokában volt. 1393-ban a Szántó melletti pálosok voltak itt birtokosok. 1467-ben ismét a margitszigeti apáczák birtoka. Az 1626-29. években a református egyház már szervezve volt itt. Az 1690-95. évi összeírásokban a község nem fordul elő. 1715-ben telepedett be újra. 1715-ben 47, 1720-tan 23 adóköteles háztartást írtak itt össze. Lakosai az utóbbi évben, két magyar háztartás kivételével, mind 116tótok voltak. Ekkor a budai apáczák (Klára-szűzek) birtoka. 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával 25 egész teleket írtak itt össze. Ekkor is a budai apáczák birtokaként szerepel. A plébánia-templom az 1771-1781. években épült. A templomban van egy fából faragott Mária-szobor, mely a rajta lévő, 1725-ben kelt fölírat szerint, 1299-ből való. A róm. kath. plébániát 1711-ben alapították. Az anyakönyvek is ez évtől veszik kezdetüket. A XIX. század elején, a róla elnevezett uradalommal együtt, József nádor birtokába ment át. Jelenleg József főherczeg a helység legnagyobb birtokosa. A határrendezés és tagosítás 1860-tan történt. A Szent-Vincze irgalmasrend kolostra 1903-ban, a lazarista kongregáczió rendháza és temploma 1907-ben épült. Ez utóbbi József főherczeg ajándéka és boldogúlt László főherczeg emlékére építtette. A helységben van temetkezési egyesület és községi hitelszövetkezet. A községhez tartozik a Klotildtelep nyaralóhely és a Piliscsabai tábor. A község határában, az ú. n. Raitzenthalban sok római régiséget találnak.

Pilisszántó. Kisközség a Pilishegy déli oldalán. Lakosainak a száma 1565, a kik tótok és magyarok s róm. kath. vallásúak. A lakóházak száma 276. Posta- és távíró-állomás helyben van. Pálos-kolostora a XIII. században már fennállott. 1690-95-ben elpusztult helyként írták össze, de csakhamar benépesült, mert 1715-ben 23, 1720-tan 35 adóköteles háztartást vettek föl e helységben. Az összeírt háztartások közül 5 magyar, 23 német és 7 szerb volt. 1770-ben az óbudai kincstári uradalomé volt. A róm. kath. plébánia 1772-ben keletkezett. Anyakönyvei azonban egy évtizeddel előbb: 1760-ban kezdődnek. A róm. kath. templom 1760-tan épült, gróf Zichy Miklósné szül. Berényi grófnő áldozatkészségéből. A templom bejáratánál két római mértföldmutató látható Marcus Aurelius császár korából. A XVIII. század második felében gróf Zichy Miklós, illetőleg özvegye volt a helység földesura. Ezután a kincstár birtokába került, majd 1824-ben Gyurkovics, alias Jurkovics Márton és Mátyás szerezték meg, a kik e helységre királyi adományt és Pilisszántói előnévvel, magyar nemességet nyertek. A Gyurkovics család építtette 1826-tan azt a kastélyt is, mely jelenleg Baross Endre tulajdona. A XIX. század közepén Botzenhardt János, Forster János és Rakovszky Gusztáv voltak itt birtokosok. Jelenleg Baross Károly örököseinek, özvegy Lithvay Mátyásnénak, Botzenhard János örököseinek van itt nagyobb birtoka. Ide tartozik a Pilishegy, melyen báró Orosdy Fülöp erdőbirtoka és nagyszabású kastélya áll, mely 1899-ben épült. A kastély nagy kényelemmel van berendezve és a kb. 15 holdas park az erdővel egyesül. A remek fekvésű és ritkaszép kilátást nyujtó kastélyhoz és onnan a Pilishegyre a tulajdonos 4 1/2 km. hosszú kövezett útat vezettetett. A parkban a szokásos sportpályákon kívül, galamblövőtér is van, a hozzá tartozó erdő pedig nagy vadban bővelkedik. Ez erdővel határos 7000 holdas közalapítványi erdőt a báró szintén bérli. 1870-ben majdnem az egész község leégett. A községbeli szeszgyár Baross Endre tulajdona. A határban gyakran találtak római régiségeket, de ezeket a lakosok eladogatták. A kath. templom bejárata mellett római mértföldmutató áll, melyet a határban találtak és itt állítottak fel.

Pilisszentiván. Kisközség a budapest-esztergomi vasút mellett. Lakosainak a száma 3397, a kik túlnyomó részben németajkúak; vallásra nézve, kevés kivétellel, róm. katholikusok. A lakóházak száma 162. Posta, távíró és vasút-állomás Pilisvörösvár. 1737-ben még mint puszta, a budai Szent-Ágoston rendű apáczák birtoka volt. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, már helységként szerepel az összeírásban. Ekkor 5 14/32 úrbértelket írtak itt össze. A róm. kath. templom 1780-tan épült. 1848-ig a Majthényi család volt a helység földesura. Jelenleg gróf Karácsonyi Jenőnek van itt nagyobb birtoka. A község határában tekintélyes kőszénbánya van.

Pilisszentkereszt. Kisközség a Pilishegy keleti lejtőjén. Lakosainak a száma 1120, a kik tótok s magyarok és róm. kath. vallásúak. A lakóházak száma 188. Postája helyben van, távíró-állomása Pilisszántó. Már a XIII. században gyakran említik, a pilisi cziszterczita-rendű apátság birtokaként. Az apátságot III. Béla király 1184-ben alapította s kiváltságait és birtokait a tatárjárás után, 1254-ben, IV. Béla király is megerősítette. A pálosoknak itteni monostora a XIII. század közepén keletkezett. Első ízben 1297-ben említik perjelét. A rendház a mohácsi vész után pusztult el. 1526-29-ben azonban még fennállott, mert János pilisi apát is e monostorban talált menedéket, miután az apátságot a törökök 117elpusztították. A török hódoltság megszűntével a pesti pálosok lettek a helység földesurai. 1770-ben az úrbéri rendezéskor, mikor 5 20/12 úrbértelket írtak itt össze, a pálosok pesti rendháza szerepel a helység földesuraként. A pálos-rend föloszlatása után a helységet a pilismaróti vallásalapítványi uradalomhoz csatolták. A róm. kath. templom 1766-ban épült. 1848-ig a vallásalap volt a helység földesura és jelenleg is a vallásalapítvány a legnagyobb birtokosa. A helység legrégibb pecsétje 1809-ből való, e körirattal: "Sig. Communit. Pilis-Sz.-Kereszt 1809". A róm. kath. plebániát 1800-ban alapították. A községben 1867-ben nagy tűzvész pusztított. A határban a föntemlített kolostor csekély maradványai ma is láthatók; a kövek nagy részét a lakosság elhordta építési czélokra. Kincsre szomjas emberek gyakran szoktak itt éjjelente ásni, de pénzt nem, hanem csak török korbeli rozsdás fegyverdarabokat, kulcsokat és sarkantyúkat találnak. A helység természeti nevezetességei még az Ördögbarlang, Zsiványbarlang, Kapuszikla, Klastromforrás, Háromforrás és Szentkút.

Pilisszentlászló. Nagyközség, Szentendrétől éjszaknyugatra, a Szentlászló-hegy alatt. Lakosainak a száma 700, a kik tótok s magyarok és róm. kath. vallásuak. A lakóházak száma 133. Postája helyben van, távíró-állomása Szentendre. A pálosoknak Szent-Lászlóról czímzett itteni kolostora a XIII. század végén keletkezett s a XIV-XV. századokban is fennállott. A török hódoltság megszűntével ismét a pálosok vették birtokukba. Az 1715. évi összeírás szerint 11, 1720-ban 25 adóköteles háztartás volt a községben. Az utóbbi évben összeírt háztartások közül 10 volt magyar és 15 tót . A pálos-rend föloszlatása után (1786) a helységet a pilismaróti vallásalapítványi uradalomhoz csatolták: A róm. kath. plebániát 1788-ban alapították, és a templom 1790-ben épült. Jelenleg a közalapítványi uradalom a birtokosa. A községhez tartozik Sikáros puszta.

Pilisvörösvár. Kisközség a főváros közelében, a budapest-esztergomi vasút mellett. Lakosainak a száma 5185, a kik legnagyobbrészt németek, de vannak itt magyarok is. Vallásra nézve legtöbb a katholikus, míg a többiekre mintegy 200 lélek jut. A lakóházak száma 575. Posta, távíró és vasúti állomás helyben van. Az 1690. évi összeírás szerint már postamester lakott itt, de ekkor még gyér számú népessége volt. 1695-ben 1/4 portát vetettek ki rá. 1715-ben 47, 1720-ban 69 háztartást írtak itt össze. Lakosai az utóbbi összeírás szerint mind németek voltak. 1737-ben gróf Esterházy József birtokában találjuk. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Szent-Iván (ma Pilisszentiván) és Solymár helységekkel egyetemben, Tersztyánszky József Esztergom vármegye alispánjának birtoka volt. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával 47 3/32 egész úrbértelke volt, s ekkor Majthényi Károly volt a földesura. A róm. kath. templom 1696-ban épült. 1801-ben megnagyobbíttatván, toronynyal látták el. A plebániát 1692-ben alapították. 1848-ig a Majthényi család volt a helység földesura és jelenleg gróf Karácsonyi Jenőnek van itt nagyobb birtoka. E helység határában feküdt a középkorban Kande falu, egykor a budai káptalan birtoka, mely 1248-ban eladta. 1368-ban az óbudai apáczák birtokában találjuk. A helység előbbi neve Vörösvár volt. A községben, az út mentén, római mértföldmutató kőoszlop és a templom falában két római sírkő látható.

Pócsmegyer. Nagyközség a szentendrei szigeten. Lakosainak a száma 1258, a kik magyarok, református és róm. kath. vallásúak. A lakóházak száma 347. Posta és távíró-állomása Pócsmegyer-Leányfalu, legközelebbi vasúti állomása Szentendre vagy Vácz. A Rosd nemzetség ősi birtoka. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott és ekkor 46 adóköteles háza volt. 1579-ben Üvejsz budai basa birtokában találjuk, a mikor a helység 6229 akcsét fizetett török földesurának. A reformátusok egyháza 1626-29-ben már fennállott. Templomuk közvetetlenül a Dunaparton, 1788-ban épült s 1819-ben megnagyobbították. Anyakönyveik 1744-től veszik kezdetüket. A község a török hódoltság alatt nem pusztult el. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a visegrádi járás községei között van felvéve, 5 adóköteles házzal. 1690-ben a lakott helyek között írták össze. 1691-ben háromnyolczad, 1695-ben pedig másfél portával rótták meg. 1715-ben 26, 1720-ban 34 adóköteles magyar háztartást írtak össze e helységben. 1848-ig a gróf Esterházy család volt a földesura, utána gróf Breuner Ágoston örökölte, a ki 1860 táján itteni birtokát több vállalkozónak adta el. 1838-ban nagy árvíz pusztította el a helységet, mely alkalommal a templomon és a paplakon kívül, csak öt lakóház maradt meg. A tagosítás 1864-ben 118történt. 1876-ban a községet ismét elöntötte az árvíz. A róm. kath. templom. 1892-ben épült. Jelenleg Hohenlohe-Oehringen Keresztély herczeg és Schäeffner Károly a helység legnagyobb birtokosa. A gróf Esterházy Jánostól épített kúria Hartmann Manó tulajdona. A lakosság hitelszövetkezetet és fogyasztási szövetkezetet tart fönn. A községhez tartozik Leányfalu puszta, mely a középkorban Leányfalva néven volt ismeretes. 1477-ben a Tahi Botos család vesz itt birtok részeket a Leányfalviaktól. Jelenleg nagyobb birtoka van itt Schäeffner Károlynak; a birtokon levő úrilakot 1884-ben Szitányi Ödön építtette. A XIX. század hetvenes éveiben alakult nyaralótelepe egyike a fővárosi útitársaság legkedveltebb nyári tartózkodási helyeinek. A nyaralótulajdonosok közül megemlitjük a következőket: Gyulay Pál (†) író, a főrendiház volt tagja, Szászy Béla dr. min. tanácsos, Faragó Ödön volt pekingi fővámigazgató, Flittner Frigyes az Osztrák-Magyar bank budapesti igazgatója, Tóth Imre a Magyar Nemzeti Színház igazgatója, Alszeghi Kálmán, az Operaház főrendezője, Mihályffy Kálmán, Helvey Laura és Kőrösmezey Gusztáv, a Nemzeti Színház tagjai, Siklósy Gyula egyetemi tanár, Hummer Nándor lovag; a Szent István-Társulat titkára, Noszéda Károly operaházi karigazgató, stb.

Pomáz. Nagyközség, járási székhely, a budapest-szentendrei h. é. vasútvonal mellett. Lakosainak a száma 4500, a kik túlnyomó részben német- és szerbajkuak. Uralkodó vallás a róm. kath. A lakóházak száma 709. Posta, távíró és vasútállomás helyben van. 1279-ben a nyúlszigeti apáczák birtoka és ők bírják 1293-ban is. E helység mellett volt a középkorban Aszófő, az Osli nemzetség birtoka, melyet e nemzetség sarjai István és Dezső, a Németi ágból, 1318-ban Becsei Imrének adtak el. A község a pápai tizedszedők jegyzékében is szerepel és ekkor már népes hely lehetett, mert papja 40 dénárt fizetett pápai adó fejében. Ősi temploma a török világban pusztult el. A tomplom szentségházának köve a gróf Teleki-féle majorház falába van illesztve és a következő feliratot viseli: "Qui manducat ex hoc pane, vivet in aeternum, 1512." Pomáz 1690-ben lakott hely volt. 1695-ben, a portaigazítás alkalmával, háromnegyed portával rótták meg. 1715-ben 46, 1720-ban 79 adóköteles szerb háztartást vettek fel az összeírásba. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Wattay Pál és a Soós család tagjai bírták. Koller Ignácz veszprémi püspök a régi templom romjainak felhasználásával, 1770-ben a máig is fennálló, de már szűknek bizonyult templomot építtette. A reformátusok 1783-ban kezdtek itt isteni tiszteletet tartani a Wattay család kastélyának egyik termében. Anyakönyveik 1784-től veszik kezdetüket, 1845-ben pedig anyaegyházzá alakultak. 1805-ben Pomáz még a Wattayak birtoka. Jelenleg gróf Teleki Tibornak, Mandics Milán dr.-nak, Csapó Lórándnak, Mares Mórnak, Tregele Jakabnak és Podmaniczky Ilonának van itt nagyobb birtoka. A Wattayak régi kastélya jelenleg gróf Teleki Tiboré. Van itt Kaszinó, Polgári kör, kath. olvasókör és temetkezési egyesület. A környék regényes fekvésű, és a fővárosi kirándulók tömegesen látogatják. A községhez tartozó Klissa-dűlőn templomromok láthatók. E helységhez tartozik Kiskovács és Nagykovácsi puszta. Az utóbbi 1401-ben önálló helységként szerepel; 1457-ben Felső-Kovácsi néven fordul elő. Ez időből való az a kolostor is, melynek romjai napjainkig fennállanak. A községhez tartozik még Margitliget, gyógyhely. Martin Sándor dr. a Schwarzer-féle intézetnek 11 évig volt orvosa, 1897-ben elhalt neje emlékére, a Laszlovszky-liget helyén, Margitliget névvel idegbeteg-szanatoriumot és vízgyógyintézetet alapított, mely 1898-ban meg is nyílt. 1908-ban Martin Sándor meghalt s a szanatoriumot testvérei örökölték, a kik 1909-ben Wettenstein József dr.-nak, a Comain nevű tüdővészellenes szérum föltalálójának adták el. A telepet tüdőbeteg-szanatoriummá átalakítva, jelenleg részvénytársaság vezeti.

Prónayfalva. Nagyközség a budapest-szabadkai vasút mentén. Lakosainak a száma 3100, a kik mind magyarok s róm. kath., ref. és ág. ev. vallásúak. Postája helyben van, távíró és vasútállomása Soltvadkert. A helység eredeti neve Tázlár volt. Már a középkorban, a kunok pusztájaként szerepel. 1650-ben Szeged városa bírta bérben, mely város polgárainak a kun pusztákon legeltetési joguk volt. Később, mint puszta, Vadkerthez tartozott. 1837-ben még csak 20 kath., 71 evang. és 12 református lakosa volt. 1872 augusztus 30-án a Kiskőröstől és Vadkerttől keletre eső Kötöny, Nagytócsa és Kistócsa pusztákkal együtt, 46,568 hold területtel, önálló községgé szervezkedett. 1875-ben 62 család költözött ide, 155 lélekszámmal 121Keczelről, Kiskőrösről és Csongrád vármegyéből. A róm. katholikus hívek számára az egykori Beniczky-féle urasági lakot alakították át kápolnává, melyet 1906 október hó 1-én adtak át rendeltetésének. A képviselőtestület kérvényt nyujtott be a belügyminiszterhez, hogy a község eddigi nevét báró Prónay Dezsőnek, a nemzeti ellentállás alkalmával tanúsított magatartása iránt való tekintetből, Prónayfalvára változtathassa. A belügyminiszter 1907 július hó 19-én 65155 szám alatt e kérelemnek helyt adván, a község újjáalakulásakor a Prónayfalva nevet vette fel. Jelenleg gróf Vigyázó Sándornak, Hofmeister testvéreknek, Babó Sándornak, Babó Dénesnek és Szabó Francziskának van itt nagyobb birtoka. A községben van Róm. kath. kör és Gazdakör, a határban pedig három szíkes természetű tó: a Beniczky, Szarvas és Harka-tó és egy régi templomnak a romja, a mely valószínűleg a török korban pusztult el. Közelében régi sírokat ástak föl, melyekben kardokat, kengelvasakat és egyéb fémtárgyakat találtak, de ezek elkallódtak. Hozzátartoznak Tázlár, Harka és Kötöny puszták.

Pusztavacs. Nagyközség az alsódabasi járásban. Lakosainak a száma 1999, a kik mind magyarok s róm. kath., ref. és ág. ev. vallásúak. A lakóházak száma 174. Posta és távíró-állomás helyben van, a vasúti állomása Örkény. 1415-ben a Némai Kolos család nyeri új adományul Vatyával és Tördemez pusztával egyetemben. I. Ulászló király 1440-ben ismét e család részére állított ki adománylevelet Vacs helységre, Sápi Harcza Pállal együtt. Ez időből való a helység temploma, melynek romjai jelenleg is láthatók. Az 1690. évi összeíráskor, mint elpusztult helység, a gróf Koháryak birtokaként szerepel. 1848-ig Alsó- és Felső-Vacs néven két külön pusztából állott, melyek a Coburg herczegek birtokában voltak. A mostani róm. kath. templom 1885-ben épült. Jelenleg herczeg Szász-Coburg-Góthai Fülöpnek van itt nagyobb birtoka s egy gazdasági szeszgyára. Az evangélikus templom 1892-ben épült. A községhez tartoznak a következő majorok és lakott helyek Nádormajor, Lujzamajor, Viktóriamajor, Pétermajor, Újházmajor, Kutyaszorítómajor, Kisnándormajor, Antóniamajor, Csetharasztmajór, Máriamajor, Amáliamajor, Klotildmajor, Klementinamajor, Ágostmajor, Fülöpmajor, Lipótmajor, Sárgaház, Erdőlak (eddig Erdészeti major).

Püspökhatvan. Nagyközség az aszód-balassagyarmati vasút mellett. Lakosainak a száma 1361, a kik tótok és magyarok s róm. kath. vallásúak. A lakóházak száma 247. Postája és vasúti állomása helyben van, távíró-állomása Galgagyörk. 1460-ban a váczi püspök birtokai között szerepel. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1691-ben egynegyed portával szerepel az összeírásban, melyet a porták kiigazítása alkalmával, 1695-ben egy és egynegyed portára emeltek föl. A róm. kath. plébániát 1709-ben állították helyre. 1715-ben 21, 1720-ban 27 adóköteles magyar háztartást vettek itt fel az összeírásba. A róm. kath. templom 1736-ban épült. Az anyakönyvek 1709-től kezdődnek. 1848-ig a váczi püspökség volt a helység földesura és jelenleg is annak van itt legnagyobb birtoka. Az úrbéri egyezséget 1859-ben kötötték A tagosítást 1863-ban hajtották végre. A lakosság hitelszövetkezetet, fogyasztási szövetkezetet, tejszövetkezetet és olvasókört tart fönn. A községhez tartozik Galambospuszta és Kisfeletanya, mely azelőtt Spitzertanya néven volt ismeretes.

Püspökszilágy. Nagyközség a váczi járásban. Lakosainak a száma 1002, a kik mind magyarok s róm. kath. vallásúak. A lakóházak száma 156. Postája Váczhartyán, távíró és vasúti állomása Galgagyörk. 1690-ben egy nyolczad, 1695-ben egynegyed portával írták össze. A róm. kath. plébánia 1715-ben már fennállott, az anyakönyvek is ez évtől kezdődnek. 1715-ben 17, 1720-ban 25 adóköteles magyar háztartást irtak itt össze. A róm. kath. templom, melyet 1746-ban gróf Althan Károly váczi püspök helyreállíttatott, még a török hódoltság előtti korszakból való. 1848 előtt 26 22/32 elsőosztályú úrbértelke volt. 1848-ig a váczi püspökség volt a helység földesura. Jelenleg a váczi püspökségnek és a váczi alsóvárosi telkeseknek van itt nagyobb birtokuk. A tagosítás 1863-ban történt. A községhez tartozik Szór puszta, mely már az 1332-33. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. Jelenleg Nagyszór néven ismeretes. Továbbá Károlymajor, melynek neve azelőtt Alsószór volt, azután Kisszór; Nagycseres és Nagylénia.

Ráczkeve. Nagyközség a Csepelszigeten, járási székhely. Lakosainak száma 6498, a kik mind magyarok s róm. katholikus, református, gör. kel. és 122izr. vallásúak. A lakóházak száma 1399. Posta, távíró és vasútállomás helyben. Egyike azoknak a helyeknek, melyeket a magyarok még a honfoglalás korában megszállottak. A Csepelsziget, melyet a fejedelmi ház szállott meg, mindenkor kedves tartózkodási helye volt az Árpád- és a vegyes-házbeli királyoknak, hol vadaskertek, vadásztanyák és vadászkastélyok voltak. A mai Ráczkeve helység helyén is hajdan ily királyi vadászterület volt. Itt volt Ábrahámegyháza, mely mellett királyi vadászkastély állott. E kastélyról II. Ulászló király nejének, Anna királynénak 1503-ban kelt oklevele is megemlékezik. II. Ulászló is megfordult itt, miről egy 1511-ben kelt oklevele tanuskodik. Erről a vadászkastélyról megjegyzi Oláh Miklós, az egykorú történetíró, hogy II. Lajos királynak és nejének kedvencz tartózkodási helye volt. Ábrahámegyháza időközben elpusztulván, I. Ulászló király a régi Kevi lakosait, a kik a török támadások elől biztosabb helyre voltak kényszerítve menekülni, a hajdani Ábrahámegyháza körül telepítette le s 1440 október 10-én mindazokkal a jogokkal felruházta őket, melyekkel azelőtt bírtak. A régi Kevi város polgárai magukkal hozván Zsigmond és Albert királyoktól nyert kiváltságaikat, az új telep legott városi rangra emelkedett, melynek I. Ulászló király még 1440 október 10-én révjogot adott. Az itt letelepedett ráczok új telepüket Kis-Kevinek nevezték. V. László király 1453-ban a város lakosainak régi jogait, mely szerint a harminczadfizetéstől mentesek, megerősítvén, 1455-ben meghagyta Garai László nádornak s a többi fő- és alispánoknak, hogy Kis-Kevi város polgárainak jogait és kiváltságait tiszteletben tartsák. A város polgárainak kiváltságait I. Mátyás király 1458-ban és 1473-ban ujból megerősítette, 1489 augusztus 15-én pedig régi kiváltságaikról új oklevelet állított ki. Ezt az oklevelet II. Ulászló 1490 október 16-án, II. Lajos király 1524 május 18-án megerősítette. A mohácsi vész után a város Szapolyai János királynak meghódolván, a király 1536 október 5-én régi kiváltságaiban megerősítette. E kiváltságlevélben a város már Rácz-Kevinek neveztetik. A török hódoltság alatt számosan telepedtek meg e helységben, bár a helység sem menekült a török pusztításoktól. Sulejmán hadai Buda elfoglalásakor teljesen feldúlták az üresen hagyott helységet, a királyi lakkal együtt; de a mint a fergeteg elvonult, a szétfutott lakosság visszatért, sőt 1543-ban, Székesfehérvárnak török kézbe jutása után, a város lakosainak egy része ide húzódott, s egy utczában vett szállást, melyet róluk Fehérvári-utczának neveztek el. Az újított hit itt hamar elterjedt. 1563-ban megjelent a községben Szegedi Kiss István és 1564-ben már tekintélyes egyházközséget szervezett itt, mely az ő lelkészsége alatt csakhamar virágzásnak indult. Szegedi Kiss István haláláig állott az egyház élén. Őt követte Skaricza Máté, a ki Ráczkevében született. 1626-ban Bori Mihály, Kún Mihály és Kotzkith István a győri káptalan előtt átíratták a Zsigmond királytól Kevi város polgárai részére kiadott kiváltságlevelet. III. Ferdinánd király 1646 okt. 29-én megerősítvén a város polgárainak kiváltságait, ezt a kiváltságlevelet Pest vármegye 1647 nov. 7-én Füleken tartott közgyűlésén kihirdette. 1643-ban az országszerte dühöngő pestisragály Ráczkeviben is sok áldozatot szedett. 1655-ben ismét pestisragály pusztított, mely a város bíráját is elragadta. 1657-ben nagy tűz támadt a városban. 1684-ben, Buda első megszállása alkalmával, a német és a lengyel zsoldos hadak garázdálkodtak a városban, melynek lakosai szétfutottak. 1686-ban a törökök miatt a várost árokkal vették körül. Alig vették vissza Budavárát a töröktől, a várbeli katonaság eltartása czímén, súlyos teher hárult a városra. Még 1686-ban 700, 1688-ban 1474 frtot vetettek ki, sőt 1690-ben 800 császári zsoldost szállásoltak be Ráczkevére, a kiket a helységnek kellett eltartania. 1691-ben ismét pestis pusztított, melynek 106-an estek áldozatul. 1695-ben Esterházy István az egész Csepelszigetet eladván Heister tábornoknak, Ráczkeve is az ő birtokába került; halála után, 1698-ban, herczeg Savoyai Eugén lett a helység földesura. 1706-ban a Csöpkés János alkapitány parancsnoksága alatt álló kuruczhad vett szállást a szigeten; e had eltartására a helység a természetbeli szolgálmányokon kívül, 600 frtot fizetett. 1708-ban Sőtér Tamás kurucz ezredes állomásozott Ráczkevén. 1709-ben Pap István kurucz hadnagy menekülő csapata kelt át a Dunán Ráczkevénél, mire a budai parancsnok a helység elöljáróit, mert a menekülést elősegítették, 16 hétig tartotta elzárva Budán. 1722-ben herczeg Savoyai Eugént a ráczkevei uradalom birtokába beiktatták. 1770 május havában a Duna áradása okozott nagy károkat. 1780-ban Mária Krisztina főherczegnő és férje Albert herczeg nyerték a ráczkevei uradalmat, 123a melybe ez évi szeptember 18-án ünnepélyesen beiktatták őket. 1788-ban kitörvén a török háború, a helységnek az újonczokon kívül még hadiszekereket s más tábori eszközöket kellett előállítania. 1799-ben Mária Krisztina főherczegnő halála után, férjét, Albert herczeget iktatták be a ráczkevei uradalom birtokába. 1802-ben nagy tűzvész pusztított a helységben, mely alkalommal 232 ház hamvadt el. 1804-ben Albert herczeg látogatott el Ráczkevére, hol nagy ünnepséggel fogadták. 1806-ban, 1809-ben, 1817-ben, 1820-ban szintén nagy árvizek voltak. 1822 február 10-én, Albert herczeg halálával, a ráczkevei uradalom az uralkodó családra szállott. Az 1831 július havában kitört kolerajárvány egész októberig szedte áldozatait. A XVIII. század elejétől kezdve számos czéh alakult a városban. E czéhek közül a legrégebbek egyike a csizmadia- és molnár-czéh, melyek közül az első 1721-ben, az utóbbi 1729-ben nyert kiváltságlevelet. A többiek, jelesül a szűrszabó, takács és csizmadia-czéhek 1817-ben nyertek oklevelet. A róm. kath. templom 1791-ben épült. Az egyházi szerelvények között egy XV. századbeli casula található. A református templom 1563-ban már fennállott, mikor a reformált hitűek vették meg a szerbektől. A görögkeleti szerb templom a XIV. század elején épült. Csúcsíves építészeti emlékeink egyike, s miként a feljegyzések állítják, 1319-ben festették be első ízben. 1876-ban ismét nagy árvíz volt, mely sok házat romba döntött és az itteni hajóhidat is összetörte. 1898-ban megismétlődött az árvíz, mely a község nagy részét elöntve, jéggé fagyott és majdnem egy hónapig így maradt. Jelenleg a község legnagyobb birtokosa a cs. és kir. családi alapítványi uradalom, melynek tulajdonában van a régi kastély, Savoyai Eugen idejéből. A községben van főszolgabírói hivatalon kívül, Kaszinó; Társaskör, Magyar asztaltársaság, Ifjusági kör, Polgári kör, 48-as kör, a ráczkevei takarékpénztár, a járási takarékpénztár r.-t., az önsegélyző egylet m. sz. és a községi hitelszövetkezet. A községhez tartozik Angyalsziget, Bálványoshugyé és Somlyósziget.

Rákoscsaba. Nagyközség a fővárostól keletre, a budapest-hatvani vasút mellett. Lakosainak a száma 5500, a kik mind magyarok. Vallásra nézve 55% katholikus, 40% református. A lakóházak száma 700. Posta, távíró és vasúti állomás helyben. A XV. század elején már a Széchiek birtokában találjuk, a kik 1411 előtt Mesztegnyői Szerecsen mesternek elzálogosították. A zálogból Széchi Miklós tárnokmester váltotta vissza, a ki után fia Széchi Tamás vette birtokába a falut. 1471-ben a Széchi család kölcsönös örökösödési szerződésre lép e helységre nézve az Újlakiakkal. 1520-ban Báthori István nádor a helységet Széchi Péternek, Prókopnak és Franknak ítélte oda. Közvetetlenül a mohácsi vész után Széchi István lett a falu földesura, ki 1535-ben bekövetkezett haláláig bírta a helységet. Ebben az évben Werbőczy István birtokába került. 1650-ben Szelényi János volt a helység birtokosa, a ki Csorgolinak, ez pedig Rádaynak adta el, a ki 1723-ban új adományt kért e helységre. A református egyház már az 1626-29. években fennállott. A templom 1627-ben épült, s 1904-ben ujjáépítették. 1690-ben a lakott helységek között írták össze, de mind 1695-ben, mind az 1754. évi összeírásban csak pusztaként szerepel; ekkor a gróf Hardek és a báró Laffert családok birtokában találjuk. A róm. kath. plebániát 1759-ben alapították. Az anyakönyvek 1762-ben veszik kezdetüket. A templom 1787-ben épült. Az elkülönzés a földesúr és a lakosság között 1840-ben történt. 1848-ig a báró Laffert család volt a helység földesura. Jelenleg báró Laffert Matildnak férjezett Antos Istvánnénak és gróf Bolza Pálnénak szül. gróf Vigyázó Józsának van itt nagyobb birtoka. A községben levő régi kúriát a báró Laffert család építtette s ma is azé. Van itt takarékpénztár r.-t. és fogyasztási szövetkezet.

Rákoskeresztúr. Nagyközség a Rákos patak és a budapest-hatvani vasút mentén. Lakosainak a száma 6149, a kik magyarok, tótok s németek és ref., ág. ev. és róm. kath. vallásúak. A lakóházak száma 1055. Posta, távíró és vasutállomás helyben van. 1690-ben elhagyott helyként írták össze. A község törzslakossága a XVII. század végén települt be újra. Az 1715. évi összeírás alkalmával 10 adóköteles háztartását vették fel, 1720-ban ellenben nem szerepel az összeírásban. Ekkor a Podmaniczky család volt egyik birtokosa; e család udvarházáról Bél Mátyás is megemlékezik 1737-ben megjelent művében. A XVIII. század közepén Bujanovszky tábornok birtokába került. Ő építtette 1760-1770 között a helységben levő régi kúriát, mely jelenleg báró Podmaniczky Zsuzsánna, férjezett gróf Vigyázó Sándorné tulajdona. Bujanovszky tábornok 124a helység felsőrészét Würtembergből behívott német gyarmatosokkal telepítette be. 1848-ig a báró Podmaniczky és a báró Wenckheim családok voltak a helység földesurai. A határrendezést 1867-ben eszközölték egyezség útján. Jelenleg báró Podmaniczky Zsuzsánna, férj. gróf Vigyázó Sándorné és Fuchs Ignácz a helység legnagyobb birtokosai. Az utóbbi a gróf Wenckheim család itteni birtokát vásárolta meg. Az ágostai evangélikusok temploma 1809-ben, a róm. katholikusoké 1894-ben épült.

Rákosliget. Nagyközség Rákoskeresztúrral szemben. Posta, távíró, távbeszélő és vasúti állomás helyben van. Csak 1907-ben alakult önálló községgé, azelőtt, mint nyaralótelep, Rákoskeresztúrhoz tartozott. Az 1907-ben teljesített összeírás alkalmával 2500 lakost írtak itt össze. A lakosságot a fővárosból kitelepült hivatalnokok, vasuti és postai alkalmazottak, kisiparosok és gyári munkások alkotják. A lakosság róm. kath. része Rákoscsabához, a protestánsok Rákoskeresztúrhoz tartoznak. Van helyben takarékpénztár, házépítő szövetkezet és több társaskör.

Rákospalota. Nagyközség Újpest mellett. Lakosainak a száma 25.000, a kik mind magyarok s róm. kath., ref., ág. ev. és izr. vallásúak. Posta, távíró és távbeszélő-állomás helyben, vasuti állomása Rákospalota-Újpest. A XV. században hol Palota, hol Párdi-Palota néven említik az oklevelek. A község jobbágylakosai ekkor a mai Pataksoron laktak, míg a földesúr kastélya a Kőrakás dűlőben volt. 1404-ben Kálnay Benedek nyerte adományul Zsigmond királytól. 1486-ban Heranth Miklós birtoka. A Kőrakásdűlőhöz rendkívül érdekes hagyomány fűződik. 1514-ben, midőn az esztergomi érsek keresztes hadat hirdetett a törökök ellen, a helység lakosai is fegyvert akartak fogni, de a földesuraság a jobbágyoknak megtiltotta a keresztes hadjáratban való részvételt. Az elégületlenség még le sem csillapodott, mikor kitört Dózsa György vezérlete alatt a pórlázadás, a melynek hírére a palotai jobbágyok is fegyvert ragadtak és földesuruk kastélyát megrohanva, azt földig lerombolták, családját egy szálig felkonczolták, a holttestek fölé pedig a lerombolt kastély köveiből magas kőrakást raktak. E kőrakásról azután a község eme részét Kőrakásdűlőnek nevezték. A helység közvetetlen szomszédja volt a középkorban Rektető falu, hol egy krónika szerint az udvari bolondok laktak. E helység valószínűleg 1526-ban semmisült meg, mikor Szulejmán a Duna-Tisza közét elpusztította. A falu alkalmasint a rákospalotai öregszőlők déli oldalán, a mai Széchenyi-telep közelében feküdt. Rákospalota a török hódoltság után a lakott helyek között szerepel. 1691-ben még csak 4 frt. katonatartási segélyt vetettek ki e helységre, de 1695-ben már fél portával rótták meg. Az 1715. évi összeírásban nemes községnek van jelezve, mégis 25 adóköteles háztartást vettek föl az összeírásba. 1720-ban adóköteles háztartások nélkül fordul elő. A ref. egyház már 1700-ban fennállott, 1737-ben az Ujfalusy család birtokában találjuk; e családtól a helység egy részét Bohus Sámuel vette át. 1848-ig a gróf Károlyi család volt a helység földesura. Az úrbéri rendezést 1860-ban hajtották végre. 1848-ig 57 egész úrbértelke volt a helységnek. Jelenleg gróf Károlyi Lászlónak van itt nagyobb birtoka. Az ágostai evangelikus anyaegyház 1870-ben keletkezett. A nagyszabású, román stílű róm. kath. templom építését 1896 június 10-én határozták el. Az alapkőletétel 1897 október 12-én, a fölszentelés pedig 1900 július 1-én történt. Jelenleg két róm. kath., két ref., egy ág. ev. és egy izr. templom van Rákospalotán. A Páli Szent Vinczéről nevezett irgalmas nővérek vezetése alatt álló Clarissaeum (gróf Károlyi Sándor neje után) leánynevelő-intézet 1882-ben kertészeti iskolaként alakult s hat év előtt lett leánynevelő-intézetté. A községháza 1890-ben épült. Az Imre-utczában a Lerch-féle vendéglő falába helyezték el a Rákospalotai Polgári Kör által Kossuth Lajos századik születésnapja emlékére (1902 szeptember 19-én) készíttetett márványtáblát, újabban pedig márványszobrát állították fel. Nevezetesebb intézménye a községnek a Stefanaeum aggok menedékhelye, melyet gróf Károlyi Sándor 1905-ben alapított. Ő építtette a házat, ő szerelte föl 32 ágygyal és rendezte be. Az intézetet részben a gróf alapítványa, részben alamizsnák tartják fönn. A ház és a telek a gróf tulajdona és a menhelyet a "Szegények kis nővérei" franczia rend tagjai kezelik. Továbbá a Rákospalotai gyógyítóház, mely az alkohol- és morfium-élvezettől megbetegedett embereket ápolja és gyógyítja. E szanatoriumot az Általános Közjótékonysági Egyesület alapította 1909-ben. A községhez tartoznak még a következő telepek: Istvántelek, 127Budapesti gyermekmenhely és Káposztásmegyer puszta, melyet 1377-ben Szendy István vajda nyert új adományul Nagy Lajos királytól. A XV. század közepén a Széchenyieké volt, a kiknek a révén Guti Országh László szerezte meg és 1486-ban Óbudai Kálmán Péternek zálogosított el. A XVIII. században és maig is a gróf Károlyi család birtoka. Itt van a káposztásmegyeri vízmű, mely a székesfőváros balparti részeinek vízzel való ellátására szolgál, de ellátja még Budának a Gellérthegytől Kelenföld felé eső részét is. A balparti vízmű ügyében a tárgyalások már 1872 óta folytak, de az építést Kájlinger Mihály 1893 április 1-én kezdte meg és 1893 július 28-án az első 30.000 m³ vizet szolgáltató részt üzembe is vette. A telep előre meghatározott programm alapján, fokozatosan kiépült 170.000 m³ szállítóképességig, 9.2 kilométer partvonal felhasználásával. A hátralevő ú. n. III. átemelő-telep még ezután kerül építés alá. 1897-ben az I. átemelő-telepet, 1901-ben a II. átemelő telepet és 1904-ben a főtelep második gépészeti részét is becsatolták a vízellátás szolgálatába. A vízmű Újpest, Rákospalota, Dunakeszi és Szigetmonostor határában terül el. Jelenleg három telepből áll: a főtelepből és két átemelő telepből. A kútak száma 73. Ezek közül 4 a főtelep mellett a halparton, 7 vele szemben a palotai szigeten, 7 az első átemelő-telep mellett a balparton, 10 szemben és a szentendrei sziget alsó részén, 23 a II. átemelő-telep mellett a balparton, 22 vele szemben a szentendrei sziget felsőbb részén van elhelyezve. A szigeti kutak vizét szivornyavezeték segélyével automatikusan egy aknába emelik, honnan a Duna alatt 18.0 méter mélységben elhelyezett betonalagúton átkerül a balpartra. Innen a gépek kiemelik és továbbítják. Alagút három van, mindegyik telepnél egy. A főtelep Újpesten, a váczi országút mellett fekszik. Az első átemelő szintén a váczi országút mentén, a rákospalotai határban. A II. átemelő, vagy dunakeszi telepnek az I. átemelőéhez hasonló berendezése van, csak valamivel nagyobb. A káposztásmegyeri vízmű eddig kerek számban 11 millió koronába került és mind az építészeti, mind a gépészeti rész teljesen magyar munka terméke.

Rákosszentmihály . Nagyközség a főváros közelében. Lakosainak a száma 6554, a kik magyarok s nagyobbára róm. katholikus vallásuak. A lakóházak száma 703. Posta, távíró és vasúti állomás helyben van. Azelőtt, pusztaként, Csömörhöz tartozott. A török hódoltság után 1690-95-ben elhagyott helyként írták össze. A XVIII. században Csömörrel együtt a gödöllői uradalomhoz tartozott. Mikor a gödöllői uradalmat a belga bank megvette, részletekre osztva adták el, később pedig mintegy 140 holdat 3-8 holdas telkekre fölosztottak belőle s többnyire fővárosiaknak adták el nyaralók czéljaira. 1870 óta már számos nyaraló épült itt. A községben van egy takarék és hitelszövetkezet és három társaskör. A helység neve 1900 előtt Pusztaszentmihály volt. Hozzátartozik Almássy Pál-telep, József főherczeg-telep, Vida-telep és Szent-György-telep, továbbá Krajcsovics-telep, Anna-telep és Árpád-telep.

Sári. Nagyközség az alsódabasi járásban, a budapest-lajosmizsei vasút közelében. Lakosainak a száma 3000, a kik tótok és magyarok s róm. kath. vallásúak. A házak száma 440. Postája helyben van, távíró és vasúti állomása Alsódabas. Az 1690. évi vármegyei összeírásban az elhagyott helyek között szerepel. 1695-ben sem volt még lakott. Az összeírás szerint ekkor részben Ráczkeve város, részben Hajós József birtoka volt. 1715-ben települt be újból és ebben az évben már 4 magyar, 18 tót adóköteles háztartást vettek föl e helységben. 1720-ban e szám 57-re emelkedett. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint báró Laffert Nándor Antal örökösei voltak a helység földesurai. A róm. kath. anyaegyház 1719-ben már fennállott. Anyakönyvei ez évtől kezdődnek. Ugyanez évből való a község legrégibb pecsétnyomója is. 1848 előtt báró Laffert Antal és Ignácz voltak a helység földesurai. 1848-ban 67 24/32 úrbértelke volt. A tagosítás, illetőleg az úrbéri elkülönzés 1847-ben történt. Jelenleg gróf Nemes Nándornak, a Jászberény városi közbirtokosságnak, a dunamelléki reform. egyházkerületnek és Halász Elemérnek van itt nagyobb birtoka. A helységben van önkéntes tüzoltóegyesület és katholikus ifjúsági egyesület. A községhez tartozik Alsóbesnyő, Belsőmántelek, Külsőmántelek, Czibak és Felsőbesnyő puszta, továbbá Vinczetér és Kaparás nevű lakott hely.

Solt. Nagyközség a Duna közelében, a kunszentmiklós-dunapataji h. é. vasút mellett. Lakosainak a száma 6502, a kik mind magyarok s túlnyomó részben ref. vallásúak. Posta, távíró és vasút-állomás helyben van. A kalocsai 128érsekség ősi birtoka. 1348-1500-ban köznemeseknek is volt itt birtokuk. A középkorban Fejér vármegyéhez tartozott. A vármegye solti széke vagy járása törvénytevő gyűléseinek székhelye volt. A református egyház az 1626-29. években már fennállott. Anyakönyveik 1755-ben veszik kezdetüket. A török hódoltság alatt a község nem pusztult el teljesen. 1690-ben is a lakott helyek között szerepel s 1695-ben 2 egész portát vetettek ki rá. 1715-ben mezővárosként 63 háztartással szerepel az összeírásban. 1720-ban pedig 127-el. Ekkor Kall, Mariháza és Rebel nevű puszták tartoztak hozzá. Lakosai mind magyarok voltak. 1737-ben a Bosnyák család volt a helység földesura. E család után a báró Révay, gróf Berchtold, báró Renaut, gróf Nemes, gróf Vécsey, gróf Benyovszky, gróf Cebrián, gróf Pongrácz családok örökölték. A róm. kath. templom 1870-ben épült. A gróf Vécseyektől épített kastély jelenleg a r. kath. plebániáé. 1848 előtt a gróf Vécsey, Benyovszky és Nemes családok voltak a helység földesurai. Az 1838, 1862, 1876, 1878 és 1891. években árvíz pusztította el a község határát. A határrendezés, elkülönzés és tagosítás 1865-ben történt. Jelenleg gróf Nemes Jánosnak és Albertnek, gróf Cebrián Istvánnénak, Hubay Jenőné szül. gróf Cebrián Rózának, gróf Schaffgotsch Rezsőnek, gróf Teleki Gyulának, Schönfeld Mórnak és Hetényi Mórnénak van itt nagyobb birtoka. A községben van kaszinó, több társaskör és egy szeszgyár. A községhez tartozik Máriaháza, azelőtt Mariháza, mely a solti közbirtokosságé; Révbér a Dunaparton, innen rév jár át a Dunán, mely Solt és Dunaföldvár között közvetíti a közlekedést. A puszta a gróf Teleki család birtoka, hol gróf Teleki Gyulának csinos úrilaka van.

Soltvadkert. Nagyközség a budapest-szabadkai vasútvonal mellett. Lakosainak száma 7423, a kik mind magyarok. Vallásra nézve legtöbb az ág. evangelikus, de jelentékeny a róm. kath., ref. és izr. vallású is. Lakóházak száma 1352. Posta, távíró és vasúti állomás helyben. Az 1426-1508. években említik az oklevelek. 1426-ban a Vadkerti, 1493-1504-ben a Vadkerti Sulyok család volt itt birtokos. 1504-ben a Simon család is Vadkerti előnévvel szerepel. 1690-ben a török hódoltság után elhagyott helyként írták össze. 1721 táján kezdett benépesülni. Ekkor a Tegzes család birtokában találjuk. 1721-ben a róm. katholikusoknak már anyaegyházuk is volt itten. 1727 táján báró Orczy István birtokába ment át. 1800-ban az Orczyak zálogba adták Lukáts Antalnak, a ki azt 1756-ig bírta. Ő építtette itt a jelenleg községházául szolgáló kúriát is és az Orczyak birtokát 1872-ben megvette 960.000 frtért. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a helységben. A reformátusok 1745-ben alakították meg itteni anyaegyházukat. Az ág. evang. egyház szintén 1745-ben keletkezett. A róm. kath. templom 1809-ben épült és 1855-ben helyreállították. Az ágostai evangélikusok 1836-ban, a reformátusok 1805-ben építették föl templomukat. A községben van két takarékpénztár, négy olvasókör, ipartestület, egy gőzmalom, borprésgyár, sodronyfonó, gyapjúfésülőgyár, czementlap és czementcső-gyár. Érdekesebb dűlőnevek: Ipar, Csonthalom és Szarvaskút; ez utóbbihoz, valamint a község nevéhez az a hagyomány fűződik, hogy valamikor itt volt az Árpádházi királyok vadaskertje. Hozzátartozik Bőszér és Csáborpuszta.

Solymár. Nagyközség a budapest-esztergomi vasút mentén. Lakosainak a száma 2461, a kik németek s róm. kath. vallásúak. A lakóházak száma 373. Posta, távíró, távbeszélő és vasúti állomása helyben. 1255-ben IV. Béla király, Hidegkúttal együtt, a margitszigeti apáczáknak adja a Mecse nevű birtokért cserébe. A XIII. század második felében (1244-66) a Baar-Kalán nembeli II. Nána comes is birtokos volt itt, miként arról végrendeletében is megemlékezik. Váráról 1401-ben történik említés; 1435-ben Borbála királyné birtokában találjuk, a ki után Erzsébetnek, Albert király özvegyének a birtokába kerül. Erzsébet 1442-ben a Korbáviai grófoknak adta zálogba, de nem sokáig maradhatott kezükön, mert 1444-ben az Olnodi Czudarok birtoka, a kik ebben az évben 600 forintért a Rozgonyiaknak zálogosították el. 1455-ben Garai László nádor, 1468-ban Garai Jób és Ujlaki Miklós bírták. 1490-ben Corvin János birtokában találjuk. Ez időből maradtak fenn, a mai községtől mintegy 1000 méternyire, az úgynevezett "Schlossberg"-en egy épület romjai, melyek a szájhagyomány szerint, Mátyás király vadászkastélyának maradványai lennének. A török hódoltság alatt elpusztult. Az 1629-95. évi összeirásokban az elpusztult helyek között szerepel. 1715-ben 16, 1720-ban 47 adóköteles német háztartást vettek 129itt föl az összeírásba. A róm. kath. plebánia 1716-ban alakult. A templomot Majthényi Károly 1780-1790 között építtette. Említést érdemel barokk főoltára és szószéke s a sekrestye szekrénye, tulipántos pántokkal. 1848-ig a Majthényi család volt a helység földesura. A XIX. század második felében gróf Karácsonyi Guidó és a Kállay család voltak itt birtokosok. Jelenleg gróf Karácsonyi Jenő a helység legnagyobb birtokosa. A község 1862-ben leégett. A lakosság hitelszövetkezetet és temetkezési egyesületet tart fönn. Itt van Baer Ottó dr. festékgyára, Fried Zsigmond téglagyára, Schőnfeld, Schwarz és Társa mészégetője. Van azonkívül a határban kőbánya, cseppkőbarlang és két forrás. Egyiknek a neve Törökkút. Ebből a vizet Pilisszentivánra, a másikból a községbe vezették. E vízvezetéki mű valószínűleg római eredetű. A községhez tartozik Csízmalom, Mészégető bányatelep, Baer festékgyár, Szarvascsárda és Rozália gőztéglagyár.

Soroksár. Nagyközség Budapest közelében. Lakosainak a száma 12341, a kik németek és róm. kath. vallásúak. A lakóházak száma 1280. Posta, távíró, és távbeszélő-állomás helyben van. A budapestvidéki h. é. vasútnak több megállóhelye van a községben. Az 1390-1429. években a Soroksári és az Adonyi családoknak volt itt földesúri joguk. Ez időben Surcusar alakban szerepel. 1478-ban, mint puszta, Haraszti Ferencz szörényi bán birtoka. A XVII. század közepén már elpusztult. 1668-ban a Wattay család pusztájaként szerepel. 1690-ben a körülötte fekvő helyekkel és pusztákkal a solti járásban írták össze. 1724 táján Grassalkovich Antal birtokába került, a ki németekkel kezdte betelepíteni. 1743-51 között lett önálló községgé. 1759 szeptember 11-én országos vásárok tartására nyert szabadalmat. A róm. kath. templom 1758-ban épült. A plebániát 1762-ben állították fel, de anyakönyvei már 1743-ban kezdődnek. A község legrégibb pecsétnyomója 1751-ből való. Az 1770. évi úrbéri rendezéskor 70 egész úrbértelekkel mezővárosként írták össze. 1848-ig a gödöllői uradalomhoz tartozott. 1781 július 31-én a község nagy része leégett. 1831-ben a kolera szedte áldozatait. 1848 május 1-én a templom, iskola és paplak, továbbá 170 lakóház a lángok martaléka lett. 1853-ban ismét 38 ház, 1854-ben 162 lakóház égett le. 1872-ben a fekete himlőnek 162-en estek áldozatul. Jelenleg Löwy Bernát örököseinek van itt birtokuk. A r. kath. templom kincsei közül említésre méltó két régi kehely, melyek egyikét 1763-ban Grassalkovich herczeg, és több templomi ruha, melyeket Mária Terézia ajándékozott az egyháznak. Van a községben négy pénzintézet, kaszinó, tűzoltó-egyesület, tűzoltókör, függetlenségi és 48-as kör, zeneegyesület, dalkör, ipartestület és temetkezési egyesület. Itt van továbbá Fejes János szalmatokgyára, Fried és Benedek parkétagyára és Ledofszky Géza gőzmalma, homoktéglagyára, moslék- és jéggyára. A lakosság egy része főként kenyérsütéssel foglalkozik. A soroksári kenyér az egész országban ismeretes. A Dereshegyen egy rom látható, mely állítólag az Árpádok idejében templom volt. Közelében régi cserépedényeket, hamvvedreket és csontvázakat találtak. A községhez tartozik Soroksárpéteri-puszta 1300 lakossal.

Sükösd. Nagyközség a vármegye déli részén, a Duna közelében. Lakosainak a száma 3881, a kik valaha ráczok voltak, de ma mind magyar és róm. kath. vallású. A lakóházak száma 787. Posta és távíró-állomás helyben van. A török hódoltság végszakában nagyon elszegényedett. Az 1695. évi portakiigazításkor egynegyed portával terhelték meg. 1715-ben 18, 1720-ban 43 magyar és 17 szerb adóköteles háztartást írtak össze e helységben. A r. kath. plebánia 1719-ben keletkezett. Anyakönyvei 1720-tól kezdve vannak meg. A templom 1817-18-ban épült. Van még egy 1747-ben épült s 1847-ben kijavított kápolnája Mindenszentek tiszteletére. 1848-ban 65 1/2 egész úrbértelek volt a helységben. 1848-ig a kalocsai érsek volt a helység földesura és jelenleg is az érsekség a legnagyobb birtokos a helységben. A határrendezés és elkülönítés 1864-ben történt. Az 1860-as években az árvíz pusztította el. A községhez tartoznak Gemencz, Józseftelek, Korpád, Ósükösd és Vajastorok.

Szabadszállás. Nagyközség a budapest-szabadkai vasútvonal mellett. Lakosainak a száma 8094, a kik mind magyarok s református vallásúak. A házak száma 1879. Posta, távíró és vasúti állomás helyben van. Az 1559. évi török kincstári fejadó-defterben, a budai livához tartozó helységek között találjuk feljegyezve, 37 adóköteles házzal. 1597-ben Hüszszein budai alajbég hűbérbirtoka volt. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a kecskeméti nahije (járás) 130községei között találjuk, 14 adóköteles házzal. 1703-ban a bácskai ráczok 30 lakosát gyilkolták le. Jegyzőkönyvei 1741-ben kezdődnek. A postahivatalt 1789-ben állították föl. 1819 november 19-én országos vásárok tartására nyert szabadalmat. A református egyház 1626-29-ben már fennállott. A templom 1628-ban épült. Az egyház szentedényei közül említést érdemel egy aranyozott ezüst-pohár 1693-ból, melyet Bolyó Mihály és neje, Bózsa Ilona adományozott az úrasztalára. Ezenkívül van még egy 1763-ban vett pohár és ezüst tányér. Az 1738 augusztus 1-én dühöngött szélvihar a templomot erősen megrongálta. 1746-ban kolera pusztított a községben. 1796-ban nagy tűzvész volt, 1838-ban pedig az árvíz öntötte el. Petőfi Sándor atyja, Petrovics István, a község vendéglőjének és mészárszékének volt a bérlője. 1840 táján nagyobb bérösszeggel hátrálékban maradván, a helység közvetetlen szomszédságában lévő szántóföldjét adta át a községnek, mely ennek tulajdonában még mindig megvan s ma is mint "Petrovics-föld" kerül bérbeadásra. 1829-30-ban a székkaszálók tagosítását foganatosították. 1840-51-ben a pusztai birtokokat osztották szét. Jelenleg Bencze Gábornak, Ferenczy Zsigmondnak, Martinovits Péternek és Nagy Bálintnak van itt nagyobb birtoka. A községben van ipar-testület, két polgári olvasókör, egy gőz- és egy motoros malom. Az itteni Felsőtemetőben nyugszik Prielle Kornélia, a hírneves színművésznő, a ki egykor Petőfi Sándor menyasszonya volt. A dűlőnevek közül említést érdemel a Bösztörhegy, a hol valamikor Bösztör nevű helység feküdt, de a török korban elpusztult. Temploma is volt, melynek romjai még néhány évvel ezelőtt láthatók voltak. A Hintók halma elnevezéshez az a hagyomány fűződik, hogy a földosztás alkalmával ezen a dombon álltak a földosztó bizottság hintói. A községhez tartozik Aranyegyháza, Balázspuszta és Szabadjakabszállás puszta.

Szada. Nagyközség a gödöllői járásban. Lakosainak a száma 1296, a kik mind magyarok. Vallásra nézve túlnyomó a református. A lakóházak száma 278. Posta-, távíró- és villamos-vasut-állomása helyben van. 1452-ben a Szepes vármegyéből származott Reichel család birtokában találjuk. Reichel Sebald itteni birtokait 1460-ban Guti Országh Mihály vette meg, 1465-ben azonban Reichel Sebald Veresegyházával együtt Rozgonyi Rajnáldnak és Jánosnak kötötte le 4000 forintért. Reichel Sebald hűtlenségbe esvén, e helységeket Mátyás király 1467-ben Ivács és Szávatelke pusztákkal együtt a Rozgonyiaknak adta. A református egyház az 1626-29. években már fennállott. Az 1633-34. évi. török kincstári adólajstromokban a pesti nahije (járás) helységei között találjuk, adóköteles házzal. 1691-ben egynegyed, 1695-ben egy egész portával rótták meg. 1715-ben 43, 1720-ban 54 magyar és 3 tót adóköteles háztartást írtak össze e helységben. Ekkor Szent-Jakab és Puszta-Tarcsa nevű puszták is hozzátartoztak. 1848-ig a váczi püspökség és a nagyváradi káptalan volt a helység földesura. A tagosítás 1861-ben történt. 1877-ben a félfalu leégett. A nagyváradi káptalan itteni birtokait 1889-ben vette meg a lakosság, a váczi püspökség birtokait pedig 1902-ben parczellázták fel, melyet ez alkalommal szintén az itteni birtokosok vettek meg. A helységben levő kastélyt gróf Pejacsevich János építtette; jelenleg Kollerffy-Koller Mihály tulajdona. Itt van még a falu mellett báró Vécsey István úrilaka és több csinos nyaraló. A lakosság hitelszövetkezetet tart fönn. A határban levő hegy tetején körsáncz között "várdomb" emelkedik, hol romok láthatók, melyek állítólag a török korból származnak. A püspöki birtok fölszántása alkalmával is épületromokra bukkantak, de a talált köveket beépítették. A községhez tartoznak Koplad, Margitta és Öreghegy.

Szakmár. Nagyközség a pestvármegyei Sárközben, a kiskörös-kalocsai vasúttól három km.-nyire. Lakossága 2944 lélek, mind magyar és róm. kath. vallású. A házak száma 544. Postája és vasuti megállóhelye helyben van, távíró-állomása Kalocsa. E helység azelőtt Kalocsa külterületéhez tartozott. 1897-ben alakult önálló községgé. 1848-ig a kalocsai érsek volt e helység földesura. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. A róm. kath. templom 1831-ben épült. A határban találtak régi ezüstpénzeket és őskori edényeket melyeket, Budapestre küldtek. A községhez tartoznak a következő puszták és lakott helyek: Öregtény, Gombolyag, Alsóerek, Felsőerek, Résztelek, Keserűtelek, Kisülés, Kistény, Andrásszállás, Bolváriszállás, Szalontaiszállás, Ludasszállás, Pécsiszállás, Csepeg, mely azelőtt Csepreg volt, továbbá Malomér és Karczag.

Szalkszentmárton. Nagyközség a Duna folyam és a kunszentmiklós-dunapataji h. é. vasút mellett. 3800 lakosa magyar és református. Házainak száma 839. Posta, távíró és vasúti állomása helyben van. E község már az 1332-33. évi pápai tizedjegyzékben előfordul. Legrégibb pecsétnyomója 1624-böl való, e körirattal: "Loni Szent-Márton pecsét." 1647-ben Amadé Ádám volt a helység földesura. 1691-ben még csak egy nyolczad, 1695-ben már másfél portával rótták meg. 1715-ben 40, 1720-ban 59 adóköteles magyar háztartást vettek föl e helységben. Ekkor a gróf Balassa és a báró Amade család volt a helység földesura. 1750-ben gróf Balassa Pál birtokában találjuk. 1770-ben az úrbéri szabályozás alkalmával csak 23 15/32 úrbértelket találtak benne, de később a nép szaporodása következtében Csabány pusztát is egyesítették határával, mi által telkeinek száma 100-ra emelkedett. Az elkülönzés és szabályozás 1857-ben, egyezség útján történt. Jelenleg gróf Vigyázó Sándornak, Dombovits Dávidnak és Ignácznak van itt nagyobb birtoka. A reform. egyház az 1626-29. években már fennállott. A templom 1767-ben épült. Az egyház szentedényei közül említést érdemel egy úrasztali tányér 1638-ból, egy aranyozott ezüst-pohár, melynek kora ismeretlen; renoválták 1744-ben; továbbá egy úrasztali kehely 1741-ből s egy másik 1793-ból. A községben van hitelszövetkezet, temetkezési társulat, két 48-as kör, kereskedők és iparosok egyesülete. A helység határának ú. n. szalki részében egy elpusztult templom alapkövei láthatók. 1906-ban a Dunaszabályozás alkalmával római rézpénzeket találtak itt, a Feketehalom-pusztán pedig kőkori eszközöket, római és árpádkori lópatkókat és sarkantyúkat. A dűlőnevek közül történeti eredetre vall a Táborállás. A községhez tartozik Homokszentlőrinczpuszta, mely a XIX. század első felében gróf Festetich László birtoka volt. Továbbá Csabony, Kisvadas, Nagyvadas és Szalkpuszta.

Szank. Nagyközség a kiskúnfélegyházai járásban. Lakossága 2891 lélek, a kik mind magyarok, s róm. kath. és ref. vallásúak. A lakóházak száma 530. Postája helyben van, távírója és legközelebbi vasúti állomása Jászszentlászló. E helység csak az újabbi időben keletkezett. Azelőtt, mint pusztát, a kunszentmiklósiak bírták. A róm. kath. templom 1898-ban, a református 1907-ben épült. Jelenleg Rácz István, Lippay János, Bazsa Mihály és Forczek József a helység legnagyobb birtokosai. A lakosság községi hitelszövetkezetet tart fenn. A községhez tartozik Móriczgát puszta, mely 1411-ben Móroczgáta (utóbb Móriczgáttya) néven önálló helységként szerepel és ekkor Göallyai János fia György birtoka volt.

Széchenyitelep. E helység, mely azelőtt - mint új telepítvény - Rákospalotához tartozott, az 1909. évi 82.196. szám alatt kelt belügyminiszteri rendelettel alakult önálló nagyközséggé. A főváros mellett terül el és lakosai nagyrészt fővárosi tisztviselők és hivatalnokok. Itt van a Széchenyitelepi idegbeteg-szanatorium, melynek mintaszerű a berendezése és fölszerelése.

Szentlőrinczkáta. Nagyközség a Zagyva partján, 251 házzal és 1436 lakossal, a kik magyarok és róm. kath, vallásúak. Postája helyben van, távírója Felső-szentgyörgy s legközelebbi vasúti állomása Pusztamonostor. A Káta nemzetség ősi birtoka. 1473-ban a Kókai, a Galsai és a Kátai családoké. 1675-ben Szent-Lőrinczkáta, Tamás-Káta és Boldog-Káta még egy helység volt. 1695-ben Szentlőrinczkáta még nem fordul elő a lakott helységek között. Újratelepülése 1695-1715 között történt. 1703-ban Sőtér Ferencz, Pest vármegye híres alispánjának birtoka. 1715-ben 22, 1720-ban 43 magyar háztartást írtak össze e helységben. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint báró Péterffy János, Laczkovics Imre, Laczkovics Ferencz örökösei, Tarkó János, Glosz Mátyás, Bajáky József örökösei és Sőtér Imre voltak a helység földesurai. A róm. kath. templom 1727-ben épült Az 1770. évi úrbéri rendezéskor 52 16/32 úrbértelket írtak össze e helységben. Akkor Péterffy János, Laczkovics Imre, Beniczky Teréz és a Sőtér kisasszonyok voltak a földesurai. A báró Péterffy család kihaltával itteni birtokai a báró Bedekovich családra szállottak. 1848 előtt is a Sőtér, a Laczkovics és a báró Bedekovich családoknak volt itt földesúri joguk; később a Sőtér család révén a Ziska, Szlávy és a Nagy családok, továbbá Szentkirályi Mór, Pest vármegye alispánja voltak itt birtokosok. Itt született Laczkovics János, a kit a Martinovics-féle összeesküvés részeseként, 1794 május 1-én kivégeztek. Az egykori Bedekovich-féle birtokot, a hozzátartozó kastélylyal együtt, a helybeli lakosság vette meg, a földeket szétosztották 134maguk között, a kastélyt pedig, melyre nem volt szükségük, 1871-ben lerombolták.

Szentmártonkáta. Nagyközség a rákos-újszászi vasút mentén. Lakossága 3612 lélek, a kik mind magyarok s túlnyomó részben ref. vallásúak, de nagy számban vannak a katholikusok is. A lakóházak száma 577. Postája és vasúti megállója helyben van, távíró-állomása Nagykáta. A Káta nemzetség ősi birtoka. 1426-ban Zentmarthonkatha, 1467-ben és 1474-ben possessio Zenthmarthonkathaya alakban fordul elő. A XVI-XVII. században a Kátay család birtoka. Kátay Ferencz halálával, 1663-ban gróf Keglevich Miklósra szállott és az ő birtokában találjuk 1675-ben is. 1715-ben 78, 1720-ban pedig 107 magyar háztartást vettek föl e helységben az összeírásba. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Prónay Gábor, Battha István, Fegyverneky Pál, Némedy István idősb Némedy István ifj. Dinnyés János és Dinnyés Mihály voltak a helység birtokosai. A róm. kath. plebánia 1710-ben már fennállott, anyakönyvei 1722-ben kezdődnek. A róm. kath. templom 1790-ben, a református 1823-ban épült. 1848 előtt báró Prónay Albert, gróf Keglevich Gábor és Battha Sámuel voltak a helység földesurai. A tagosítás még 1847-ben történt meg. 1857-ben a község felerésze leégett. Jelenleg Nagy Gyuláné szül. Fáy Róza, Alstock Félix, Desseőffy Béla, Katona Gyula, Kenessey Miklósné szül. Konkoly-Thege Irén a helység legnagyobb birtokosai. A lakosság hitelszövetkezetet tart fönn. E helységben van Desseőffy Béla kastélya, mely azelőtt a báró Prónayaké volt. Kenessey Miklós mai úrilakát egy régiből átalakítva, építtette. Eredeti Vatteau-képei vannak. A községhez tartoznak Szunyogos és Tamáskáta puszták; ez utóbbin van Katona Gyula családi háza, mely a múlt század elején épült s körülbelül 300 kötetes érdekes régi könyvtár van benne. Idetartoznak még Forró, Homokerdő, Homokimajor, Középerdő és Székes lakott helyek.

Szeremle. Nagyközség a vármegye legdélibb részén, a Duna mellett. 2121 lakosa mind magyar, s kevés katholikus kivételével, mind ref. vallású. A lakóházak száma 518. Postája helyben van, távírója s legközelebbi vasúti és hajó-állomása Baja. A középkorban Bodrog vármegyéhez tartozott. Legrégibb adatunk 1323-ból van e helységről, midőn a kalocsai káptalan Báthmonostor szomszédait elősorolja, a melyek között előfordul Szeremle (Zeremlyen) nemessége. 1355-ben Gergely mester bessenyői comes birtoka. A török világban nem pusztult el. Oláh Miklós is megemlékezik róla. A török kincstári adóösszeírásokban 1580-82 között 66 házzal, 1590-ben 75 házzal van fölvéve a bajai nahijében. Az 1695. évben egy egész portát róttak ki rá. 1715-ben 25, 1720-ban 44 adóköteles háztartást írtak össze. Lakosai ekkor mind magyarok voltak. Ekkor Fejődomb, Bács és Malompuszták tartoztak hozzá. 1727 óta a kalocsai érsek birtoka s azóta Érseki-Seremlyének is nevezik. A falut 1773-ban telepítették a mostani helyére; azelőtt a Dunától és a Sugoviczától alkotott Pandúr-szigetén feküdt. A reform. egyház anyakönyvei az 1743. évben kezdődnek. A ref. templom 1797-ben épült. 1848-ig a kalocsai érsek volt a helység földesura. Az 1826, 1868. és 1876. években nagy tűzvész pusztított itt, 1876-ban pedig a Ferencz-csatorna tápzsilipje megromlott és az árvíz behatolt a helység belterületére. A határszabályozás 1869-ben történt. Jelenleg a kalocsai érsekség a helység legnagyobb birtokosa. A községben van hitelszövetkezet, 48-as és függetlenségi kör, polgári olvasókör, temetkezési egylet, ref. ifjúsági egyesület. A községhez tartoznak Réti, Hatsziget, Alsópörböly, Erősalj és Gyűrősalj puszták.

Szigetbecse. Nagyközség a Csepelszigeten, 151 házzal és 900 lakossal, a kik németajkúak és római katholikus vallásúak. Posta, távíró és vasúti állomása Ráczkeve. A középkorban Fejér vármegye solti székéhez tartozott. 1342-ben Becsei Tőttös és Vesszős vásárolták meg. 1347-ben mint az ő birtokuk kerül vissza a király birtokába, a hozzátartozó majorsággal együtt. 1342-ben és 1347-ben Szent István vértanú tiszteletére szentelt kőtemplomát is említik. 1497-ben az egész Csepel-szigettel együtt Beatrix királyné birtoka. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a kövi (ráczkevei) járás községei között szerepel, 3 adóköteles házzal. A XVII. század közepén magyarok lakták, ezek azonban 1680 táján Makádra költöztek. Ekkor ráczok szállották meg, de 1711 táján Ausztriából és Stájerországból németek vándoroltak a helységbe, mire a ráczok Lórévbe költöztek át. 1715-ben 12, 1720-ban 5 magyar és 16 német adóköteles háztartást írtak össze. 1737-ben is még alig állott 20 házból. A község legrégibb pecsétnyomója 1351794-ból való, Becse felírással. 1848-ig a ráczkevei cs. és kir. családi uradalomhoz tartozott. Jelenleg is az a község legnagyobb birtokosa. 1860-ban nagy tűzvész pusztított a helységben. A határ tagosítása egyezségileg 1863-ban történt. A községhez tartozik Királyrét puszta.

Szigetcsép. Nagyközség a Csepelsziget közepe táján. Lakosainak a száma 1500, a kik németek és szerbek s róm. kath. és gör. kel. vallásúak. Házainak száma 223. Posta és vasúti állomás helyben van, távíró-állomása Tököl. 1283-ban Cséptelek néven szerepel; ekkor még puszta földterület volt. 1453-ban Cséptelek helység a budavári beguinák birtoka. A helység középkori templomának alapfalai ma is megtalálhatók. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban Csépán néven fordul elő a kövi (ráczkevei) járás községei között, egy adóköteles házzal. 1715-ben 10, 1720-ban 2 magyar, 3 tót és 18 szerb háztartást írtak össze. A görögkeleti templom 1777-ben épült. A róm. kath. plebániát 1862-ben alapították. 1848-ig a helység a ráczkevei uradalomhoz tartozott. Az 1838. és 1876. években árvíz, 1870-ben pedig óriási tűzvész pusztította. Az 1838. évi nagy árvíz után a helység újra épült. A legelőelkülönítés 1873-ban történt. Az 1876-iki árvíz alkalmával a helység ismét sokat szenvedett. Van itt Községi hitelszövetkezet és Önkéntes tűzoltó-egyesület. A határban találtak már árpádkori aranypénzeket.

Szigetmonostor. Nagyközség a szentendrei szigeten. Lakossága 1280 lélek, a kik magyarok, ref. és róm. kath. vallásúak. Házainak száma 232. Postája helyben van, távíró és vasúti állomása Szentendre. A Rosd nemzetség ősi birtoka, mely e helységet az első foglalás jogán bírta. Az 1695. évi adóösszeírás alkalmával 1 portával rótták meg. 1715-ben 11, 1720-ban 12 adóköteles háztartást írtak össze e helységben. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Horányi Antal budai lakos bírt itt zálogban egy birtokot. E család nevét máig is őrzi a helység határához tartozó Horányi csárda. A református egyház 1567-ben már fennállott. 1723-ban megszünt s csak 1744-ben szervezték újból. A templom 1792-ből való. A róm. kath. plebánia 1768 óta áll fönn. A templom 1792-ben épült. 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával 24 28/32 úrbértelket írtak itt össze, ekkor az óbudai kir. koronauradalomhoz tartozott, de ezenkívül még 1848 előtt Horányi Antalnak is volt itt birtoka. 1876-ban nagy árvíz pusztította el a községet. Jelenleg a magyar kir. koronauradalom és Surányi József udv. tanácsos a helység legnagyobb birtokosa. Van a községben ármentesítő társulat és hitelszövetkezet. A dűlőnevek közül említésre méltó: Árgyélus és Pusztamonostor. A községhez tartozik Gödsziget és Horányicsárda.

Szigetszentmárton. Nagyközség a Csepelszigeten, 140 házzal és 1182 lakossal, a kik mind németek és róm. kath. vallásúak. Posta és vasúti állomás helyben van, távíró-állomása Ráczkeve. Először az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a kövi (ráczkevei) nahije községei között szerepel, 5 adóköteles házzal. A XVII: században ráczok lakták; ezeknek a kipusztulása után Mária Terézia bajorokat telepített ide, míg a még itt maradt ráczok Ráczkevébe s máshova költöztek el. 1715-ben 9, 1720-ban egy magyar, 10 német és 2 tót adóköteles háztartást írtak össze e helységben. A róm. kath. templomot 1788-ban Krisztina főherczegnő, Szász-Tescheni Albert herczeg neje építtette. 1848-ig a ráczkevei uradalom földesúri hatósága alá tartozott. 1838-ban oly nagy árvíz pusztított itt, hogy a víz a templomba is behatolt, noha az magaslaton épült. A tagosítás 1863-ban történt. 1886-ban a helység kétharmadrésze leégett. Van a községben hitelszövetkezet, önkéntes tűzoltó-egyesület és gazdakör. A község határában, nagyobb területen templom és épületfalak alapköveire szoktak bukkanni. Némelyek szerint hajdan a község ott feküdt volna; valószínűbb azonban, hogy e maradványok egy másik elpusztult község nyomai.

Szigetszentmiklós. Nagyközség a Csepelszigeten. Lakosainak a száma 3233, a kik mind magyarok s kevés róm. kath. kivételével, ref. vallásúak. A házak száma 698. Postája és vasúti állomása helyben van, távíró-állomása Tököl. A hagyomány szerint e helységet a ráczkevei szigeten megtelepített szerbek alapították, 1440 táján. A mohácsi vész után azonban e helység elpusztulván, a XVII. század elején magyarok költöztek ide. Az 1634-35. évi török kincstári adólajstromukban a kövi (ráczkevei) járás községei között találjuk; ekkor 14 házzal szerepel. A református egyház az 1626-29. években már fönnállott. A templom építési ideje ismeretlen. Mai alakjában 1798-ban állították helyre. 136Tornyát az 1853. évi nagy vihar ledöntvén, 1875-ben újraépítették. A hagyomány szerint 1707-ben, a ráczok támadása alkalmával épült czinteremben vonta meg magát a lakosság Szőlős és Háros községek menekült lakosságával egyetemben. Az 1715. évi összeírás alkalmával 42, 1720-ban 70 adóköteles magyar háztartást vettek föl e helységben. 1731-39-ig ifj. Patay János, a reformátusok szuperintendense lakott a helységben. 1770-ben a Mária Terézia-féle úrbéri rendezés alkalmával 73 16/32 negyedik osztályú úrbéri telket mutattak ki e helységben. A község birtokában van egy régi ezüst pecsétnyomó, keresztül lyukasztott fogantyúval, vagyis e pecsétnyomó még abból az időből származik, mikor a községbíró a helység pecsétjét a nyakába akasztott zsinegen hordta. A pecsétnyomón levő czímerkép egy rúddal keresztülszúrt bárányt ábrázol. A rúd végén kereszt van, míg a helység jelenlegi pecsétjén buzogány. Az 1838, 1850. és 1876. években árvíz pusztított a helységben. A határrendezés, illetőleg a tagosítás, 1862-ben történt. 1848-ig a helység a ráczkevei uradalomhoz tartozott. Jelenleg a cs. és kir. uralkodó család ráczkevei uradalma a helység legnagyobb birtokosa. Van itt községi hitelszövetkezet és téglagyár. A község határában feküdtek Háros és Szőlős elpusztult községek; előbb a nagy Duna, utóbbi a soroksári Dunaág mellett. Mindkettő templomának a romjai még egy évtized előtt láthatók voltak. 1898-ban a dunai védgát építése alkalmával őskori agyagedényeket találtak, melyek a ref. iskola tulajdonába kerültek. A községhez tartoznak mint lakott helyek: Hárossziget, Lakihegy, Felsőbuczka és Felsőtag.

Szigetújfalu. Nagyközség a Csepelszigeten, a Duna mellett. Lakosainak száma 1566, kik mind németek s róm. kath. vallásúak. Házainak száma 278. Postája és vasúti állomása helyben van, távíró-állomása Ráczkeve. E helység a XVIII. század elején települt. 1715-ben 10, 1720-ban 22 német és 3 tót háztartást írtak össze a helységben. A róm. kath. plébániát 1742-ben alapították. A templom 1776-ban épült. Szószéke 1770-ből, a domonkos-rendtől származik. 1848-ig a ráczkevei uradalom földesúri hatósága alá tartozott. 1848 szeptember 29-én az itteni plébánia épületében írta alá Görgey Artur honvédőrnagy a Lóréven kivégzett gróf Zichy Jenő halálos ítéletét. A birtokrendezés és a tagosztály 1861-62-ben történt. 1878-ban nagy árvíz pusztított a helységben. Van a községben tűzoltóság, polgári kör és kőmíves-önsegélyző egylet. Az itt látható és a Dunába benyúló romot régi kolostor maradványának tartják.

Sződ. Nagyközség a Duna folyam és a budapest-váczi vasút mentén, 295 házzal és 3000 lakossal, a kik magyarok és tótok s róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távíró- és távbeszélő állomása Göd, vasúti állomása Sződ, Göd és Felsőgöd. A község neve már előfordul az 1332-33. évi pápai tizedjegyzékben. 1317-ben I. Károly király a Balogh nemzetségből származó Széchy családnak adományozza Göd és Kesző helységekkel egyetemben, melyeket e család 1499-ig szakadatlanul bírt. 1471-ben Göd, Sződ és Csaba helységekre nézve kölcsönös örökösödési szerződésre lépett az Ujlakyakkal. Széchy István magtalan halála után, I. Ferdinánd király Göd és Sződ falvakat Ormosdi Székely Miklós leányának, Magdolnának, Thurzó Elek nejének, továbbá Neuburgi Salm Miklósnak adományozta. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott. Ekkor 47 adóköteles házzal van felvéve a budai líva fejadólajstromába. A református egyház az 1626-29. években már fönnállott. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a váczi nahije községei között szerepel; ekkor 8 adóköteles házat jegyeztek itt fel. 1690-ben lakott helyként írták össze. 1715-ben 14, 1720-ban 19 adóköteles háztartást írtak össze e helységben; ekkor még mint puszta, Dunapatajhoz tartozott. 1744-ben majdnem az egész falu leégett. A róm. kath. plébánia 1740-ben keletkezett. A templom 1746-ban épült. 1834-ig a Madách család volt a helység földesura. Mióta gróf Grassalkovich birtokába került, azóta a gödöllői uradalom sorsában osztozott. Az 1849 április 10-én az osztrákokkal és 1849 július 17-én az oroszokkal vívott váczi csaták egészen e helységhez tartozó Csörögi szőlődomb határáig terjedtek. Jelenleg Nemeskéri Kiss Pálnak az idetartozó Gödön, Lovag Floch-Reyhersberg Alfréd dr.-nak Pa.-Csörögön és Sződrákoson, Schöffer Bódognak ugyancsak Gödön és Szalachy Bélának Sződön van nagyobb birtoka, melynek Várdomb nevű részén hajdan valamely erődítmény lehetett. 1891-ben nagy tűz volt a községben. A lakosság hitel- és fogyasztási szövetkezetet tart fönn. Sződrákoson 139jelentékeny tégla- és czementgyár áll. A községben van Szalachy Béla csinos úrilaka, melyet Szalachy Sándor építtetett 1872-ben. A községhez tartozó Árpádmajorban Gajáry Gézának kényelmes régi úrilaka van. A dűlőnevek közül a Törökkúthoz az a hagyomány fűződik, hogy az ott levő s ma is jó vizű kútat még a törökök építették. A községhez tartoznak a következő puszták, illetőleg majorok: Pusztacsörög, Sződrákos, hol Floch-Reyhersberg Alfréd dr.-nak van díszes régi úrilaka, értékes fegyvergyűjteménynyel és régi butorokkal. - Kisgöd és Göd puszták, továbbá Árpádmajor, Tarkás, Ilkamajor, Usztatómajor és Teczemajor. Végül idetartoznak a Csörögi szőlők is. E puszták 1848-ig a herczeg Grassalkovich-féle gödöllői uradalomhoz tartoztak. Kisgöd pusztán az utóbbi időben nyaralótelep keletkezett, mely Göd-nyaralótelep néven ismeretes. Gödön van Nemeskéri Kiss Pál régi, kényelmes úrilaka. A gödi határban valamely nagyobb épület romjai láthatók. A határban Felső-Göd néven új családi otthon-telep keletkezett; mely rohamosan épül.

Tahitótfalu. Nagyközség a szentendrei szigeten. Lakosainak a száma 2277, a kik magyarok, ref., róm. kath. és baptista vallásúak. Házainak száma 531. Posta- és távíró-állomás helyben van. Mind Tahi (a középkorban Tah), mind Tótfalu, a Rosd nemzetség ősi birtoka, mely helységeket Rosd szigetével, (a mai szentendrei sziget), továbbá Óbudától az esztergom-vármegyei Csévig elterülő földdel már az első megszállás jogán bírta. E nemzetség sarja: Domokos, királyi pristaldus, 1221-ben Tah-ban lakott, úgyszintén az e nembeli Dénesről is azt írják 1237-ben, hogy a Rosd szigetével szemben eső Tahon lakott. Demeternek - a Rosd nemből - 1266-ban hasonlóképen itt volt a lakása. Ezeknek rokona Herbord fia Márk, 1285-ben testvérével Miklóssal együtt átengedi marosi jószágát a királynak s ezért Bagod földét nyeri Tah és Szentendre között. Tótfalu helység fennállásáról 1447-ből van adatunk, mely szintén a Tahiak birtoka volt. Tahot a Tahi család egyik ágának magvaszakadtával Albert király 1439-ben Pekri vagy Pököri Franknak adományozta; de 1447-ben már a Tahi Botos családot iktatják e helység birtokába. 1459-ben a dömösi prépostnak is voltak itt birtokai. 1559-ben a helység a török hódoltsághoz tartozott, s ekkor 26 adóköteles házát vették föl az adólajstromba. A reform. egyház az 1626-29. években már fönnállott. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a visegrádi járás községei között szerepel, 12 adóköteles házzal. A török hódoltság végszakában Tótfalu egyike volt a vármegye legnépesebb helységeinek. Az 1695. évi kiigazításkor két portával rótták meg, ép úgy, mint Czegléd városát. 1715-ben 45, 1720-ban 41 háztartást vettek itt fel az összeírásba. Ekkor Várad és Tahi puszták is hozzátartoztak. Mostani református temploma 1758-ban épült. Az anyakönyvek 1739-ben kezdődnek. A róm. kath. plebániát 1801-ben alapították, a templom 1802-ben épült. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával a helységben 52 24/32 úrbértelket írtak össze. Ekkor az óbudai koronauradalomhoz tartozott, mely 1848-ig volt a helység földesura. 1838-ban és 1876-ban nagy árvíz pusztított a községben. A szőlődézsmát az óbudai koronauradalomtól 1863-ban 45.500 frtért váltották meg. A hozzátartozó Tahi pusztán volt egy várrom, mely a Tahy családé lehetett. Helyét is Tahi-Váradnak nevezték. Romjaiból a kincstár borházat építtetett, mely azonban 1906-ban leégett. Tahi pusztán számos nyaraló épült. A tulajdonosok között találjuk Puky Gyula nyug. főispánt, Kupecz Ödön volt államtitkár özvegyét, Andreánszky Antal közig. bírót, Kovács József nyug. pénzügyigazgatót, özv. báró Kőnig Károlynét, Árkövy József egyetemi tanárt, Vajda Károly dohánygyári felügyelőt. 1909 november hó 14-én, gyújtogatás következtében, majdnem az egész község elhamvadt. Határában, a Nagy-Duna partján, az ú. n. Bolhavárnál, egy római kőhíd maradványai láthatók. A dűlőnevek közül Tordák és Szentpéter állítólag elpusztult községek nevét őrzik, mert mindkét helyen szántás közben falmaradványokra bukkannak.

Taksony. Nagyközség a soroksári Dunaág halpartján, a budapest-szabadkai vasút mellett, 464 házzal és 2952 lakossal, a kik magyarok és németek s róm. kath. vallásúak. Posta, távíró és vasúti állomása helyben van. E helység nevével Terra Toxun alakban már 1281-ben találkozunk. Hajdan az ilbői szigeten feküdt; így emlékezik meg róla az 1543. évi oklevél is. 1283-ban a nyulszigeti (margitszigeti) apáczák birtoka. A budai liva 1559. évi fejadó-defterében 12 adóköteles házzal szerepel. 1711-ben telepedett be újból; lakosai württembergi 140svábok voltak. Az 1720. évi összeírás szerint elbocsátott katonák is költözködtek ide. 1715-ben 20 adóköteles német háztartást írtak itt össze. 1720-ban már 41 háztartása volt. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint a budai Klára-rendű apáczák voltak a helység földesurai. E rend feloszlatása után (1782) a helység földesura a vallásalap lett, mely jelenleg is a legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1811-ben épült; a plebánia 1730-ban már fönnállott, anyakönyvei 1752-ben kezdődnek. Volt 46 úrbértelke. A határrendezés 1857-ben történt. Az 1874. és 1894. években nagy tűzvész pusztított a helységben. Van a községben hitel- és fogyasztási szövetkezet, polgári olvasókör, temetkezési egyesület, kath. népszövetség, kath. iskolaegyesület, továbbá. keményítőgyár, szeszfinomítógyár és szalmatokgyár. Hagyomány szerint Taksony vezér itt van eltemetve a Duna mentén. A községhez tartozik Kisvarsány és Nagyvarsány puszta; e két puszta azelőtt Dunavarsány néven volt ismeretes, melyről egy 1281-ben kelt oklevél még mint puszta földterületről (terra) emlékezik meg. 1283-ban a margitszigeti apáczák birtoka. 1449-ben kérelmükre Hunyadi János kormányzó e helységet Fejér vármegyéből Pest vármegyébe helyezte át, a mit 1453-ban a király is megerősített.

Tápióbicske. Nagyközség a nagykátai járásban, a Tápió patak mellett. A lakosság 3354 lélek, a kik mind magyarok s róm. kath., ref. és ág. ev. vallásúak. Házainak szám 668. Posta és távíró helyben van, legközelebbi vasútállomása Nagykáta. A Bicske nemzetség ősi fészke, melynek tagjairól 1250-ből van első adatunk. 1275-ben a nemzetség tagjai kénytelenek voltak Bicske felét a Papi családnak átengedni, de már 1281-ben visszaszerezték ezt a részt. 1275-ben villa Bikchey, 1390-ban Bykche néven említik az oklevelek. 1467-1482-ben a Rozgonyiak voltak földesurai. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a váczi nahije községei között szerepel, két adóköteles házzal. A református egyház az 1626-29. években már fennállott. A XVIII. század második felében elpusztult. Bicske 1690-ben és 1695-ben az elpusztult helységek között szerepel. 1715-ben 13, 1720-ban 24 adóköteles magyar háztartást vettek fel itt az összeírásba. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Beleznay János tábornok, Bohus János, Bichkey István, Bichkey Ferencz, Bichkey József, ifj. Bichkey István, Bichkey Sámuel, Bichkey András, ifj. Bichkey András, Bichkey Boldizsár, Csernyus Pál és Friebeisz János voltak itt birtokosok. Ezenkívül még számos nemes ember lakott a helységben, mint Horváth István, ifj. Horváth István, Molnár Pál, Bárdy Mátyás, Bárdy András, István, György, János és Balázs, Szabó Lőrincz és Mátyás, Nagy János, Bottka István, Arky István,. Barmos József és István. A Bicskeyek utódjai közül még ma is többen laknak itt. A Beleznay János tábornoktól épített kastélyt 1840 táján a bicskei nemesség elpusztította. 1770-ben 51 24/32 úrbértelket írtak itt össze. Ekkor báró Hellenbach János és Beleznay Mihály voltak a helység földesurai. A községhez tartozik Vidi puszta, mely 1390-1463-ban Szent-Vid néven önálló helységként szerepel. A községben a tagosítás a Bichkey és Bárdy családokkal kötött egyezség alapján, 1860-ban történt. 1832 márczius 12-én majdnem az egész község elhamvadt. 1849 április 4-én e helység határában folyt le ama nevezetes ütközet, mely mintegy bevezetése volt a két nappal később vívott isaszegi döntő ütközetnek. A hadiszerencse kezdetben az osztrákoknak kedvezett, s Rastics tábornok Klapka hadait egész Nagykátáig verte vissza, de Görgey és Damjanich csakhamar visszafoglalták Tápióbicskét, s az osztrákokat Ságon túl üldözték. Jelenleg Gombos Lajos dr. a helységnek legnagyobb birtokosa: A Bicskey család kastélyát, mely legutóbb Bicskey Kálmáné volt, jelenleg báró Bakach-Beseniey Ferencz tábornok neje bírja. A róm. kath. templom még a XVIII. század elején épült. Az 1850-es években még látható volt a mostani sertéslegelőn egy régi templomnak az alapfala, s a hagyomány szerint a hajdani falu ott állott. Mások szerint ez elpusztult mecset lett volna. Hasonlóképen a törökök itt időzésére vall a Törökvölgy dűlőnév is. Érdekesebb dűlőnevek még Őrhegy és Várhegy, mely utóbbi emberkéz munkájának látszik. Alatta több beszakadt pincze van.

Tápiógyörgye. Nagyközség a Tápiópatak és a rákos-újszászi vasút mellett, 860 házzal és 5235 lakossal, a kik mind magyarok s róm. katholikusok. Posta, távíró, távbeszélő és vasúti állomás helyben van. A XVI. század elején Dubraviczky János, László, Márk és Mihály birtokában volt, de ezek hűtlensége 141következtében János király 1528-ban a helységet Werbőczy Istvánnak adományozta. A község 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott; ekkor 44 házzal van fölvéve a budai líva fejadólajstromában. 1690-ben az elhagyott helyek között írták össze, azzal a megjegyzéssel, hogy a jászberényiek birtoka. 1698-ban Huszár József és Bencsik József volt a helység földesura. 1717-ben az idekapcsolt Füzes-Megyer pusztával együtt, Huszár István és Bencsik Mihály bírta. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Huszár József Prónay Gábor és Bencsik József voltak a helység földesurai. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, 55 egész úrbértelket írtak össze e helységben, mely akkor Prónay Gáborné és Bencsik Mihály birtoka volt. A róm. kath. plebániát 1780-ban alapították. A templom 1860-61-ben épült. 1848 előtt Prónay Albert, Prónay Gábor és Bencsik István voltak a helység földesurai. Az 1873. évi kolerajárvány itt is sok áldozatot követelt. Jelenleg Györgyey Illés, László és Miklós, továbbá báró Prónay Dezső a helység legnagyobb birtokosai. A Bencsik család úrilakát, melyet Bencsik József építtetett, jelenleg a Györgyey testvérek bírják. A Huszár család úrilaka báró Prónay Dezsőé. Ezenkívül még egy harmadik úrilak is van a helységben, melyet Györgyey Illés László, és Miklós építtetett 1890-ben. Van itt Községi hitelszövetkezet és Temetkezési egyesület. A községhez tartozik Nagymegyer, Ujmajor és Pokoltanya, Szőröspuszta, Kismegyer, Borjúhalom, Görbeszék, Fáradttanya, Kétkürtöstanya, Kispáskom, Nagypáskom, Rókalyuk, Döghát, Pocsogós, Nagytelek, Zsellérpáskom, mely eddig Tóalj néven volt ismeretes, végül Kistelek és Urbárium.

Tápióság. Nagyközség a budapest-szolnoki vasút mentén, 410 házzal s 2150 róm. kath. vallású magyar lakossal. Postája és vasúti állomása helyben van, távíró-állomása Tápiószecső. A Kartal nemzetég ősi birtoka. 1263-ban V. István király, e nemzetség sarjainak Ferencznek és Péternek itteni birtokait, a margitszigeti apáczák birtokain elkövetett hatalmaskodások megtorlásául, Záh Jób pécsi püspöknek adományozta. Péter e bajból csak úgy menekült ki, hogy itteni birtokait a margitszigeti apáczáknak adta, magának csupán életfogytiglani haszonélvezetet kötvén ki. 1469-ben a Kartali Etele család bírta. 1487-89-ben a Sülyi Borsvai családnak is voltak itt birtokai. a Kerekegyházi család itteni birtokait Nagylucsei Orbán egri püspök, kiváltván a Dávidháziaktól, a kiknél zálogban voltak, 1484-ben királyi adományt eszközölt ki reájuk. De nem sokáig maradtak e birtokok a Nagylucseiek kezében. Mátyás király elvette tőlük s csak 1490-ben kapták vissza Corvin Jánostól. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a pesti nahije községei között találjuk, 6 adóköteles házzal. Az 1720. évi összeírás szerint két évvel azelőtt települt s lakosai jövevények voltak. Ez évben 30 adóköteles magyar jobbágyháztartást írtak össze e helységben. Az 1754. évi összeírás szerint gróf Esterházy Antal özvegye Koháry Éva birtoka. A XIX. század elején a gróf Koháryakra szállott át. 1850-ben a gróf Keglevich családé lett. 1870-ben a gróf Keglevich család birtokait gróf Szirmay Ottó szerezte meg. Jelenleg gróf Szirmay Sándor bírja. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával 39 2/32 úrbértelket írtak itt össze. A róm. kath. anyaegyház 1728-ban már fönnállott, anyakönyvei 1787-ben veszik kezdetüket. 1825-ben csinos új templomot épített. Az 1849 április 4-én vívott tápióbicskei győzelmes csata, után, e helységen vonult keresztül Damjanich tábornok hada Isaszeg felé. A tagosítás 1862-ben történt. 1875-ben kezdeményezték a dohánytermelést a községbeliek. A helységben levő kastélyt Ybl Miklós tervei szerint még Keglevich Béla építtette; jelenleg gróf Szirmay Sándoré. A Zsiger-puszta mellett, az egri káptalan birtokán rom látható, mely a hagyomány szerint árpádkori vár volt s a török időkben elpusztult. A felső szőlőkben és a Czimbálrét nevű dűlőben ásatásokat végeztek, mely alkalommal bronzkori csontvázat és edényeket találtak. A községhez tartozik Csehország-telep, mely a hagyomány szerint hajdan huszitatelep volt.

Tápiósáp. Nagyközség a budapest-szolnoki vasút mentén. Lakosainak a száma 2019, a kik magyarok és róm. kath., ref. és ág. ev. vallásúak. A házak száma 344. Posta, távbeszélő és távíró-állomás helyben van, vasúti állomása Tápiósüly-Tápiósáp. A helység 1283-ban a nyulszigeti apáczák birtoka. 1690-ben a török hódoltság alatt elpusztított helységként írták össze. Ekkor Borhy György és a Gyöngyösiek birtoka. 1712-ben 12, 1720-ban 28 magyar és tót háztartást vettek föl az összeírásba. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint 142Sőtér Gábor és János özvegyei voltak a helység birtokosai. 1737-ben 12 zsidó lakost írtak össze e helységben. Imaházuk is e tájban épült. Az 1770. évi úrbéri rendezéskor 34 8/32 úrbértelket írtak itt össze s ekkor a Sőtér család birtokában találjuk. A róm. kath. plebánia 1787-ben keletkezett. A templom 1780-ban épült. Anyakönyvei 1754-ben kezdődnek. 1848 előtt Palásthy Viktor, Török Gábor, a Sőtér család és Dévay Zsigmondné bírtak itt földesúri joggal. A tagosítás tárgyában a lakosság és a földesurak között sok ideig per folyt, míg végre 1864-ben megegyeztek. Ez évben 27 ház égett le a helységben. Jelenleg Ráthonyi Reusz Henriknek, a Szolnoki Kereskedelmi Banknak, Haader Györgynének és Schleisz Mihálynak van itt nagyobb birtoka. A helységben lévő régi kastélyok közül az egyiket Ráthonyi Reusz Henrikét, a Sőtér család építtette még a múlt század közepe táján; a másik Kállay Frigyesé, a harmadik Farkas Ödöné és a negyedik Haader Györgynéé. A községhez tartozik Nagyoszlár és Kisoszlár puszta, melyek a XIII. század közepén Uzlar néven előfordulnak; már 1252-ben IV. Béla király a Gurka Comes nemzetségbeli Oltuman-nak adományozza, majd 1259-ben, midőn leányát, a nyulszigeti domokosrend női zárdájába apáczának adja, e zárdát Oszlár, Süly, Czinkota stb. birtokokkal megajándékozza. E kettős adományozás perre vezetvén, ennek 1274-ben barátságos osztályegyesség vetett véget. Midőn 1438-ban a hatalmas Rozgonyiak Pestmegye éjszaki részén, a Galga és Tápió között tetemes birtokokat kapnak adományba; birtokaik között Oszlár is szerepel. A középkorban Oszlár falu volt: "villa"-nak nevezik az oklevelek, sőt még a török világ kezdetén is lakott hely, mert az 1562-63. évi budai török szandzsák hűbér-defterében faluként felemlítik; de ezután puszta lett. E két pusztának 1848-ig a báró Prónay család volt a földesura. Hozzátartoznak még Jakabszállás, Sándorszállás és a Szirákimajor.

Tápiósüly. Nagyközség az újszász-rákosi vasút mentén, 300 házzal s 2000 lakossal, a kik mind magyarok s róm. kath. vallásúak. Postája és vasúti állomása helyben van, távíró-állomása Tápiósáp. A Kartal nemzetség ősi birtoka. E nemzetség sarja: Uza fia Ferencz, a ki 1263-64-ben e tájon, Tápióságon és Tápiószecsőn volt birtokos. Alkalmasint ennek unokája volt Etele (1329-1338) a Sülyi Etele család névadója. 1426-1472-ben Sewl és Sywl alakban fordul elő az oklevelekben. 1465-ben Külső-Szolnok vármegyéhez számították. A XV. század második felében a Borsvai és az Etele családok voltak itt birtokosok. Az előbbi családból származott Sülyi Borsvai Benedek, 1487-89-ben a vármegye alispánja és követe. 1484-ben a Nagylucsei család nyert adományt a Kerekegyházi család itteni birtokaira, mely család magvaszakadtával Nagylucsei Orbán egri püspök kiváltotta a Dávidháziaktól, a kiknél zálogban voltak s Mátyás királytól adományt eszközölt ki reájuk. Mátyás király azonban utóbb elvette tőlük s csak 1490-ben szerezték vissza itteni birtokaikat Corvin Jánostól. A róm. kath. templom 1448-ban épült, a török hódoltság alatt elpusztult s egyedül a tornya maradt fönn. Ehhez épült azután 1696-ban a jelenlegi templom. 1691-ben egynegyed portát, 1695-ben két egész portát vetettek ki a helységre, mely ekkor a Bosnyákoké volt. 1715-ben 30, 1720-ban 46 adóköteles háztartást vettek fel az összeírásba. Az 1754-ben Bajáky özvegye volt a helység egyik birtokosa. 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával a Sőtér család és a Bosnyák család révén, a gróf Koháryak voltak a birtokosai. A gróf Koháryak itteni birtokai a gróf Esterházy családra szállottak és tőlük Kovásznai Kovács Zsigmond vette zálogba. 1848-ig Kovács Ferencz cs. kir. őrnagy volt a helység földesura. Ö építtette azt a kúriát is, mely jelenleg Tauffer Vilmos egyetemi tanáré. A tagosztály s a legelőelkülönítés 1863-ban történt. 1869-ban nagy tűzvész pusztított a helységben. A római kath. egyháznak értékes szentedényei voltak, melyeket a Sőtér család adományozott az egyháznak. E szentedényeket 1876-ban elrabolták, azóta nem kerültek meg többé. A községhez tartozik Süripuszta.

Tápiószecső. Nagyközség a rákos-újszászi vasút mellett, 450 házzal és kb. 3000 r. kath. magyar lakossal. Posta, távíró és vasúti állomás helyben van. A Kartal nemzetség ősi birtoka. 1264-ben e nemzetség sarja Kabas Tamás birtokában találjuk, a ki a nemzetség másik két tagjának Uza fiai Ferencznek és Péternek itteni birtokait megszerezte. Tamás fia II. Tamás (1276-1295) szecsei előnévvel élt, tehát valószínűleg itt lakott. A XV. században Zechw, Zechew és Zechewd (Szecsőd) alakban említik az oklevelek. 1426-1456-ban a Perényi család 145birtoka, mely család előbb Lábatlani Gergelynek zálogosította el, majd 1471-ben a Báthoriaknak adta el 16.000 forintért. 1474-ben szintén a Báthori család birtoka. Országos vásárait 1427-ben említik. Egy 1472-ben kelt oklevél oppidumnak (városnak) mondja. 1695-ben másfél portával rótták meg. 1715-ben 53, 1720-ban 82 adóköteles magyar háztartást vettek föl e helységben az összeírásba. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint herczeg Esterházy Pál Antal és Grassalkovics Antal birtoka, de kívülök még néhány kisebb birtokos is volt itt, mint Tarkó János, Némedy András, Koncz Ferencz és Jakab. 1770-ben, az úrbéri szabályozás alkalmával, csupán 37 24/32 úrbértelek volt e helységben. A róm. kath. templom még a XVII. századból maradt fönn, de 1741-ben herczeg Esterházy Antal átalakítatta és megnagyobbíttatta. A plebánia már 1673-ban fönnállott; anyakönyvei 1698-ban veszik kezdetüket. 1848-ig herczeg Esterházy Pál volt a helység földesura. Jelenleg Hevesy Lajosné, szül. báró Schossberger Jenny a helység legnagyobb birtokosa. A tagosítási egyezséget 1857-ben kötötték herczeg Esterházy uradalmával. A községhez tartozik: Belsőmajor, Magdolnatelep, Kláramajor és a Tápiói Kismajor.

Tápiószele. Nagyközség az abonyi járásban, a Tápió patak és a budapest-szolnoki vasút mellett. Lakosainak a száma 7200, a kik mind magyarok s róm. kath., ref. és ág. ev. vallásúak. Lakóházak száma 1201. Posta, távíró, távbeszélő és vasúti állomás helyben. 1476-ban Garai Jób volt itt birtokos. 1480 körül Dubraviczky Márkus, 1528-ban Werbőczy István. Ez időben a község mostani helyétől 3-4 kilométer távolságban kelet-keletéjszakra feküdt, a hol boltozott pinczéket és sírboltmaradványokat is találtak. 1559-ben már a hódoltsághoz tartozott. Ekkor 36 házzal van felvéve az adólajstromban. A XVII. században a Mocsáryak és a Batik család birtoka. Az evang. egyház az 1626-29. években már fönnállott. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstoromokban a pesti nahije (járás) helységei között találjuk 5 adóköteles házzal. 1690-ben az elhagyott helyek között szerepel. Ekkor Mocsáry Balázs és Batik György bírta. 1727-ben Varjassy Jakab, Balogh másképen Nagy Ferencz, Hajnal János, Murány János, Csernus György, Laczkó István, Kelemen Tamás, Győre József, Benyó András, Ráda Pál, Darvasy Mihály, Luka György és az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint a Darvas, Batik, Szatmári-Király, Dubraviczky, Komjáthy, Laszkáry, Szedlenics, Pongrácz, Ebeczky, Tárcsándy, Dömök, Sárközy, Kostyán, Vida, Mátyus, Káldy, Nagy, Győrky, Csernyus, Mocsáry és Gyura családok voltak a helység földesurai. A Laszkáryak helyébe később Nikléczy és Viczián családok léptek. E családokon kívül még számos kisbirtokos nemesi családot találunk a helységben, mint: Györe, Berkó, Báthori, Gyürky, Kanyó, Laczkó, Vincze, Bohunka, Jeszenszky, Varjasy, Szántó, Guth, Balogh és Nagy. A róm. kath. templom 1736-ban épült. Az ágostaiak 1825-ben, a reformátusok 1900-ban építtették templomukat. 1844-ben 2077 tiszta magyar lakosa volt. 1848 előtt a Sárközy, a Káldy, a Ruttkay, a Teszáry, az Ebeczky, a Szodoray, a Veres, a Rákóczy, Dubraviczky és a Viczián családok bírtak itt földesúri joggal. A határ tagosítását 1845-ben hajtották végre, ugyanekkor a hozzátartozó pusztákat is tagosították. Jelenleg Benedicty Gyulának, Bélának, Györgyey Illésnek, ifj. Viczián Antalnak, özv. Viczián Albertnének, Viczián Istvánnak és testvéreinek, Sárközy Pálnak, Ádám Györgynek, Reinle Jánosnak és Gyulának van itt nagyobb birtoka. A régi kúriák közül a községházával szemben fekvő Viczián-, eredetileg Darvas-kúriát, a Viczián családtól nemrégen a község vette meg s parkját nagy piacztérré alakították át. A régi Káldy-kúria, sok gazda-cserélés után, jelenleg Faragó bérlőé, a Ruttkay-kúria a Reinle családé, a Sárközy-kúria Ádám Viczáé, az Ebeczky-kúria Bakó őrnagyé, Viczián Lajos szolgabíró († 1848.) kúriája az ev. templom mellett Ádám Györgyé. A többi úrilakok özv. Viczián Albertné, Vosicsné-Viczián Jolán, Benedicty Gyula, ifj. Viczián Antal, Teszáry János, Teszáry László, a Geszner család, Dubraviczky Elek, Viczián Kálmán stb. bírtokában vannak. A helységben van hitelszövetkezet, önkéntes tűzoltóság, olvasókör és iparos-dalárda. A községhez tartozik Ábrahámtelek, Káldy-tanya, Félegyházapuszta, Halesz, Gombostanya, Benedictytanya, Reinletanya, Ebeczkytanya, Monori tanya, Teszárytanya, Györgyey tanya, Szodoray tanya, Flórtanya, Szelényi tanya, Vosits tanya, Viczián Albert tanya, Viczián Elek tanya, Sárközy Pál tanya, Sárközy Simon tanya, Szumrák tanya. Az utolsó években több tavat csapoltak itt le, 146melyek századokkal ezelőtt a Tápió-patak mesterséges duzzasztásával keletkeztek. A község határában honfoglaláskori lovas-sírokat is találtak.

Tápiósszentmárton. Nagyközség a nagykátai járásban. A lakosság 3715 lélek, a kik mind magyarok és róm. kath. és ág. ev. vallásúak. A házak száma 562. Posta- és távíró helyben van, vasúti állomása Nagykáta. 1459-ben már e helység mellett tartotta gyűlését Pest és Pilis vármegye. 1495-ben a Pányi család volt itt birtokos. Pányi György és Kristóf magvaszakadtával a család itteni birtokait 1513-ban Werbőczy István nyerte adományul II Ulászló királytól. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a pesti nahije községei között szerepel két adóköteles házzal. A reform. egyház az 1626-29. években már fönnállott. Az 1690. évi összeírás szerint néptelen hely volt. Ekkor a Máriássy, Goszthonyi és a Mocsáry családoké. Később a Sőtér család is birtokosa volt. 1727-ben Grassalkovich Antal, Beniczky Mátyás, Földváry Mihály bírták. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Blaskovich József, Kubinyi Sándor, Beniczky Farkas, Földváry György és Kostyán Imre voltak itt birtokosok, kívülök még Jeszenszky Pál, Nagy Mihály és János, továbbá Guoth János nevű nemesek laktak a helységben. Az 1770. évi úrbéri rendezéskor Daczó Anna, Kubinyi Sándor és Antal, Beniczky Farkas, Daczó Apollónia és Ambrózy György voltak a földesurai. 1848 előtt a Jankovich, Blaskovich, a Kubinyi és a Szentkirályi családok voltak a helység birtokosai. Később a Trautmann és a Wiener családoknak is volt itt birtokuk. A tagosítás 1857-ben történt. A róm. kath. plebánia 1874-ben keletkezett. Jelenleg Blaskovich Ernőnek, gróf Károlyi Józsefnek, Szentkirályi Kálmánnak, Magyary-Kossa Sámuelnek és Kubinyi Lajosnak van itt nagyobb birtoka. A helységben öt régi kastély van. Ezek közül az egyik Blaskovich Ernőé, építtette Kubinyi László; a másik Blaskovich Antalé, ezt Bl. László építtette; a harmadik Magyary-Kossa Sámuelé. E ház középső részét még Jankovics Imre építtette 1830 körül, de a jelenlegi tulajdonos két szárnynyal kibővíttette. Itt van az ország egyik legnagyobb magánkönyvtára, kb. 24.000 kötettel, több unikummal, több száz incunnabulummal; leginkább latin, magyar, német, franczia és angol munka. Szakok szerint legtöbb a történeti, szépirodalmi, természettudományi, theologiai és földrajzi. Van gazdag és teljes hírlap- és folyóirat gyűjteménye és családi levéltára. Numizmatikai gyűjteménye kb. 20.000 darabból áll. érdekesek még a különféle régiségek, ősállatmaradványok, természetrajzi gyűjtemények, családi régi ékszerek. A negyedik úrilak Kubinyi Lajosé; építtette K. Géza; az ötödik Szentkirályi Kálmáné; ezt Szentkirályi László építtette 1813-ban. Van benne könyvtár 5000-6000 régibb és újabb kötettel és képtár, régi mesterek festményeivel. A községhez tartozik Sőreg puszta, melynek 1848 előtt gróf Keglevich Miklós volt a földesura, most pedig gróf Károlyi Józsefé; továbbá idetartoznak még Göbölyjárás, Bertalanmajor, Erzsébetmajor, Józsefmajor, Szentkirályi tanya, Magyary tanya és Kubinyi tanya.

Tass, dunamenti nagyközség 617 házzal s 3227 magyar lakossal, a kik kevés róm. kath. kivételével, ref. vallásúak. Posta és távíró helyben van, vasúti állomása Kúnszentmiklós-Tass. Legrégibb adatunk 1284-ben van e helységről, mikor puszta földterületként, az Ákos nemzetség birtokaival volt határos. Ebben az évben István, a királyné tárnokmestere nyeri adományul. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a ráczkevei járás községei között szerepel. Ekkor négy adóköteles házat vettek itt fel az összeírásba. A református egyház az 1626-29. években már fönnállott. A templom 1644-ben épült. Az egyház szentedényei közül említést érdemel egy ezüst-kehely 1626-ból. 1690-95-ben a lakott helyek között szerepel. Ekkor nemesi község volt. 1715-ben 35 adóköteles háztartást vettek föl e helységben. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint a Végh család tagjai, közöttük Végh György vármegyei esküdt, volt itt birtokos. E család bírta ekkor Egecse pusztát is. Ezenkívül még Bernáth Zsigmond, Szemere Pál és Máriássy István voltak birtokosok, mind a hárman nejeik révén. 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával 107 1/32 úrbértelket írtak benne össze s ekkor a Sőtér és a Fáy, valamint ezeknek rokonai: az Egerfarmosi Kandó, a Szemere és a Bernáth családok tagjai bírták. Közvetetlenül 1848 előtt a Földváry, a Madarassy és a Bernáth családok bírtak itt földesúri joggal, kiknek utódai a XIX. század hetvenes éveiben is még birtokosok voltak a helységben. A róm. kath. templom 1811-ben épült. A birtokrendezés 147és szabályozás 1862-ben történt. Jelenleg Végh Bélának, Boronkay Györgynek, Darányi Ignácz dr.-nak, Hajós József dr.-nak, gróf Nemes Nándornak, Nadányi Erzsébetnek, Szerbith Istvánnak és Tomory Anasztáznénak van itt nagyobb birtoka. 1741-ben pestis pusztította a községet, 1820-ban pedig leégett. A ref. templomot 1886-ban újjáépítették. A községben vannak a következő intézmények és egyesületek: dömsöd-pataji duna-védgát-társulat, hitelszövetkezet, tejszövetkezet, kaszinó-egyesület, önkéntes tűzoltó-egyesület, polgári olvasókör, 48-as olvasókör és gazdakör. A községhez tartoznak: Alsószenttamás, Felsőszenttamás, Pusztaszenttamás, Középszenttamás, Pusztaszentgyörgy, mely azelőtt Szalkszentgyörgy néven volt ismeretes; továbbá Egecse, Halásztelek, Tamásvár, Fehérló, Pusztakomárom, eddigi neve Szerbith tanya volt, Meggyes, eddig Szalay tanya néven volt ismeretes, Kinnszék, Kongó és Tassi tanyák.

Tatárszentgyörgy. Nagyközség az alsódabasi járásban. 252 házzal és 1894 lakossal, a kik magyarok s róm. katholikus vallásúak. Postája helyben van, távíró- és vasúti állomása Örkény. Először az 1559. évi török kincstári fejadó-lajstromokban, a budai liva községei között szerepel 26 adóköteles házzal. A török hódoltság után 1690-ben elpusztult hely, a Máriássy család birtoka. 1727-ben mint pusztát, a kecskemétiek bírták zálogban, azután Grassalkovich Antal kezére került, a ki 1751-ben kezdte a helységet betelepíteni, a mit azonban csak hasonnevű fia fejezett be. 1848-ig a gödöllői uradalomhoz tartozott. A róm. katholikusok részére 1858-ban helyi káplánságot szerveztek, mely 1860-ban plebániává alakult. Az úrbéri és legelő-elkülönítés 1859-ben történt. A községhez tartozik Baracs-puszta, mely 1440-ben Barócz néven fordul elő. E pusztán egy középkori templom romjai láthatók. 1690-ben elpusztult helyként, a Ráday és a Darvas családok birtoka. Később a gróf Telekieké lett, kik után Zeyk József örökölte. Tőle a puszta felét 1875 táján Gencsy Géza vette meg. A pusztán levő másik major ekkor Földváry Gábor birtoka volt. Jelenleg Kecskemét városáé. Sarlósár puszta 1848-ig herczeg Grassalkovich földesurasága alá tartozott. 1876-ban báró Lipthay Béla majorsági birtoka volt, Szabadrét pusztával együtt. Jelenleg báró Bors Frigyes örököseinek, Kecskemét városának, Kelemen Béla dr.-nak, Schwarz Károlynak és Albertnek, Gombay Pálnak, Halász Elemérnek és a Widder M. és Steiner czégnek van itt nagyobb birtoka. A Grassalkovich herczegtől épített kastély jelenleg báró Bors Frigyes örököseié. Ezt 1858-ban renoválták. Van benne rendkívül gazdag és érdekes aggancs-gyűjtemény. A Földváryak kastélya Kecskemét városáé, ezenkívül Kelemen Bélának is van itt úrilaka. Baracs pusztán a Schwarz testvéreknek szeszgyára van.

Telki. Kisközség a főváros közelében, hegyes vidéken. A lakosság 301 lélek, a kik mind németek s róm. katholikusok. Házainak száma 65. Postája Páty, távírója Nagykovácsi és a legközelebbi vasúti állomása Torbágy. Ősrégi helység. Szent István tiszteletére emelt benczés apátságát Hédervári Micha (Miksa) bán, a későbbi nádor és bihari főispán, 1198-ban alapította. III. Incze pápának Imre magyar királyhoz intézett levelében Telegni alakban pusztaként fordul elő. IV. László király 1277-ben a margitszigeti apáczáknak adta. Plebániája már az 1332-33. évi pápai tizedjegyzékben szerepel. 1455-ben a Garaiak, később Guthi Országh Mihály volt a község földesura. 1543-ban a törökök elpusztították és templomát lerombolták. 1593-ban Etyeky Józsa vette meg az egész helységet a koronától. 1690-95-ben elpusztult hely. I. Lipót király az apátság czímét és jövedelmét 1700-ban a skót Szent Benedek-rend főpapjának, Sebestyénnek adományozta. Bél Mátyás 1737-ben még mint pusztáról emlékezik meg róla. 1848-ig a telki apátság volt a helység földesura. Mostani róm. kath. temploma 1807-ben épült. A tagosítás 1859-ben vette kezdetét és 1863-ban per útján nyert befejezést. Jelenleg a m. kir. közalapítványi uradalom a helység legnagyobb birtokosa. A községben állami erdőgondnokság van.

Tinnye. Nagyközség a biai járásban, a budapest-esztergomi vasút közelében, 283 házzal és 1264 lakossal, a kik kétharmadrészben katholikusok és egyharmadrészben ref. vallásúak. Postája, távírója és távbeszélője helyben van, és vasúti állomása Tinnye megálló. III. Béla király uralkodása alatt a Délfrancziaországból bevándorolt Aynard nemzetség nyerte adományul. 1361-ből Szent Jakab tiszteletére épült templomának emléke maradt fönn. 1367-ben az óbudai, 1477-ben részben a nyúlszigeti apáczák, részben Magyar Balázs (1472-76) 148birtokában találjuk. A reformátusok anyaegyháza 1663-ban már fönnállott. A XVII. század végén Miskey István, a zsámbéki vár parancsnoka volt a helység földesura. Utána a Simontsits, Hyross, Csefalvay, Balogh, Koltay, Hegedűs, Ujfalussy, Setét, Sántha és a Huszár családok örököltek. 1715-ben nemes község, 23 adóköteles háztartással. 1720-ban 44 adóköteles magyar háztartással szerepel. 1754. évbe Sörich Farkas és Balogh Mátyás vármegyei esküdtek voltak itt birtokosok, de ezenkívül zálogjogon Fribeisz Ferencz is birt egyes részeket. Midőn Kossuth Lajos politikai nyilvános működését megkezdette, hogy Pest vármegye gyűlésein, mint nemes embernek szólásjoga legyen, Somogyi Antal itteni birtokát vette meg. A helység egyik nevezetessége a Kossuth-ház, melyben Kossuth Lajos 1843-46-ig lakott. E házat emléktábla jelöli. A róm. kath. plebániát 1788-ban alapították. Temploma Szent Anna tiszteletére épült. 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával 26 20/32 úrbérteleket vettek itt föl. A tagosítás 1861-ben történt. Jelenleg Vásárhelyi Gézának van itt nagyobb birtoka és kastélya, melyet a jelenlegi tulajdonos atyja 1846-ban épített. Van nagy gyűjteménye kő-, bronz-, népvándorláskori, honfoglaláskori, római és árpádkori régiségekből; továbbá numizmatikai és kövületi gyűjteménye, több unikummal. Ezeket legnagyobbrészt a község határában találták. Nagy könyvtár, Kossuth Lajos több kiadatlan levele, a XVI. századból glagolit-nyelvű eredeti oklevelek és 1300-ból való oklevelek. Családi képtár, a keszthelyi kódex remek egykorú másolata, hún fegyverek, Szentgyörgyi Sándor festménye 1828-ból; egy református úrasztalhoz való festett cserép borosedény, 1714-ből. Az egykori Huszár-család úrilaka jelenleg a Bódiz örökösöké. A Vásárhelyi-birtokon van egy dús vastartalmú, Glaubersós-forrás. A határban kitűnő épület- és mészkő-bányák vannak, melyek kihasználására mészkőfejtő-vállalat és téglagyár alakult. A Kutyahegy alatt legutóbb honfoglaláskori sírokra bukkantak. A dűlőnevek közül történeti eredetre mutat a Táltosrétje, Rácztemető stb. A községhez tartozik Jászfalupuszta, mely 1848-ig a tinnyei közbirtokosoké és az Andrássy családé volt. Itt egy elpusztult templom romjai láthatók. Ugyancsak itt van a Somlóhegy alatt egy barlang.

Tiszaújfalu. Nagyközség a Tisza folyam és a szolnok-kiskunfélegyházi vasút mellett. A lakosság száma 1653, a kik mind magyarok s róm. kath. vallásúak. Házainak száma 217. Posta, távíró és vasúti állomás helyben van. Eredetileg puszta volt s csak az újabb időben alakult önálló községgé. 1837-ben még csak 194 kath. és 2 reform. lakosa volt, a kik dohánykertészettel foglalkoztak. 1848-ig gróf Károlyi István volt a földesura. A XIX. század hetvenes éveiben két részből állott: a gróf Károlyiak majorjából és a dohánykertésztelepből. Jelenleg gróf Pálffy Pálné szül. gróf Károlyi Geraldine a helység legnagyobb birtokosa, kinek urilaka is van itt. A határban régiségeket találtak, melyek a kecskeméti múzeumba kerültek. A községhez tartoznak a következő majorok: Istvánújfalu, mely azelőtt Urasági major néven volt ismeretes; Belsőmajor, melyet azelőtt Stern-majornak neveztek és Borsihalom.

Tóalmás. Magyar nagyközség a nagykátai járásban, 413 házzal és 2495 róm. kath. lakossal. Posta és távíró helyben van, a legközelebbi vasúti állomása Tápiósüly-Tápiósáp. A helységet Zsigmond király 1406-ban, mint a magvaszakadt Kókai Káchi János volt birtokát, a királyi kápolna ispánjának, ki egyúttal a kir. levéltár őre is, javadalmazására rendelte, majd 1409-ben Tétényért a Tétényi (Kapi) családnak adományozta; 1410-ben azonban elvette tőlük s őket Kapival kárpótolta. Ezóta királyi birtok, míg 1424-ben, mint Szanda és Buják várak tartozékát, Zsigmond király nejének, Borbála királynénak adományozta, majd 1439-ben Albert király az előbbit megfosztván birtokaitól, feleségének, Erzsébet kiralynénak adta. Valószenű, hogy Almás a XV. század második felében Szanda vár sorsát követte és gyakrabban cserélt gazdát: a Rozgonyiak, Lábatlanok, Báthoriak stb. voltak e vár urai. 1511-ben Kókai Németh Kakas, Truczy Bernát nevében tiltakozik Almás és Kóka eladományozása ellen. A török világban lakott hely maradt s e korszak végén sem néptelenedett el egészen. 1691-ben egy negyed, 1695-ben a portaigazításkor 2 portával rótták meg. 1715-ben 53, 1720-ban 72 adóköteles magyar háztartással szerepel. Már 1708-ban is magyar nyelvű pecsétet használ. Tót-Almás néven szerepel a XVII. század (már 1683-ban is) végétől, egész a XIX. század elejéig. A róm. kath. plébánia 1673-ban már fönnállott. Anyakönyvei 1709-ben kezdődnek. Az 1730-as évek elején Prónay (I) Gábor Károly királytól 151az egész helységet Puszta-Boldogkáta és Szent-Mártonkáta egy részével adományba kapja és ettől kezdve a Prónay család bárói ágának birtoka és az volt 1848-ban is földesura. Már a birtokszerző Prónay (I) Gábor 1737 előtt számos szilárd cseréptetejű gazdasági épületet és lakházat, özvegye pedig 1759 körül a falu éjszaknyugati végén levő dombocskán emeletes kastélyt emel. Itt lakott báró Prónay Sándor, ki a XIX. század elején kerek 60 hold terjedelmű, a maga idejében Pest vármegye egyik legszebb parkját tavakkal, fürdőházzal és emlékkövekkel díszítve, az ugynevezett Bócz kertet alapította, és Albert báró, Pest vármegye adminisztrátora 1837-46-ig. 1892 elejéig az egész volt nemesi birtok a báró Prónayak kezén volt, mikor az idősebb ág birtokát a régi kastéllyal Wahrman Renátának eladta, ki a falun kívül, a régi Bóczkertben, 1894-5. években magának nagyszabású, fényes kastélyt emelt, körülbelül 50 szobával, a mellékhelyiségeken kívül. Jelenleg báró Prónay Sylvester Gábornak, özvegy Beretvás Endrénének, született Wahrmann Renének és Biró Zsigmondnak van itt nagyobb birtoka. A legelő-elkülönzés 1867-ben történt, míg a volt úrbéresek maguk között 1871-ben eszközölték a tagosítást. A hagyomány szerint a Poklosdombon vár volt. Itt egy ízben szőlőültetés alkalmával őskori agyagedényeket találtak, melyek a Nemzeti Múzeumba kerültek. A Szőlőkalját másként Peresdűlőnek is nevezik, mert valamikor évek során át pereskedtek érte. A községhez tartozik Boldogkáta puszta, mely 1473-ban Boldogasszonykátája (Boldogazonkathaya) néven fordul elő és ekkor a Kátai, Galsai és Kókai családok birtoka. 1683-ban még lakott, de igen gyér népességű hely; úgy látszik, ezután teljesen elnéptelenedett, mert 1690-ben már lakatlannak van felvéve. A XIX. század első felében, mint puszta, a báró Prónay, Laczkovics, Sőtér, Reviczky, Rakovszky és a Zsiska családok örököseinek birtoka. Már József császár idejében tett itt báró Prónay (II) Gábor kísérletet a selyemtenyésztéssel, s még a XIX. század elején is volt itt selyemtenyésztés s ekkor nagyban virágzott e vidéken az eperfaültetés. Jelenleg itt birtokosok báró Prónay Sylvester Gábor, Katona Lajos dr., Thassy Kálmán és Katona Ferencz, kinek itt 1909-ben épült úrilaka van, kb. 300 kötetes régi könyvtárral.

Torbágy. Nagyközség a budapest-győri vasút mellett, 270 házzal és 1508 német lakossal, a kik vallásra nézve róm. katholikusok. Posta, távíró és vasúti állomás helyben van. A hagyomány szerint a községhez tartozó erdőben fogadta Árpádvezér Zalán bolgár fejedelem követeit. A község 1332-33-ban már fönnállott s ekkor egyházilag a veszprémi püspökség budai főesperesi kerületéhez tartozott. 1429-ben Brankovics György rácz despota, majd ennek fia Lázár volt az ura. Brankovics Lázár magvaszakadtával Mátyás király 1459-ben Guthi Országh Mihálynak adományozta a helységet. A török hódoltság után újra telepítették. 1715-ben 23, 1720-ban 32 adóköteles háztartással szerepel. Az utóbbi összeírás szerint lakosai, három magyar háztartás kivételével, mind németek voltak. A róm. kath. plebániaról 1716-ban történik említés. Az anyakönyvek 1714-ben kezdődnek. A XIX. század első felében a gróf Sándor és a Szily családok voltak itt földesurak. A tagosítás 1859-ben történt, egyezség útján. Jelenleg Metternich herezegnének szül. Sándor Paula grófnőnek van itt nagyobb birtoka. Van itt önsegélyző-egylet, mint szövetkezet, olvasókör és temetkezési egyesület. A XIX. század első felében Kis-Torbágy néven volt ismeretes. A községhez tartozik Ráczzug puszta.

Tószeg. Nagyközség a Tisza folyó és a szolnok-kiskúnfélegyházi vasút mellett. A lakosság 3768 lélek, a kik mind magyarok s róm. kath. és ref. vallásúak. A lakóházak száma 604. Posta, távíró és vasúti állomás helyben van. A középkorban Közép-Szolnok vármegyéhez tartozott, 1508-ban II. Ulászló király Cheői Antal és Tamás magvaszakadtával, Werbőczy Istvánnak adományozta. A református egyház már a XVII. század első felében fönnállott. Szentedényei között említést érdemel egy műbecsű úrasztali kehely 1637 évből, melyet Mészáros Benedek adományozott az egyháznak. 1690-ben elhagyott hely. Ekkor az Ányosoké volt. 1720-ban, 31 adóköteles háztartással, lakosai mind magyarok. Az 1754-ik évi vármegyei nemesi összeírás szerint a Balogh, Hartwig és Bencsik családok voltak a helység földesurai. A község legrégibb pecsétnyomója 1700-ból való. A róm. kath. plebánia 1727-ben keletkezett. A templom 1755-ben épült. 1848 előtt Kostyán Imre, Ruttkay József, Szily István, Ürményi Ferencz, Tallián Ádám, Sivó János, Balogh Gyula, Balogh Antal, gróf Szápáry Ferencz, Kozics Istvánné s mások voltak a helység földesurai. Az önkényuralom alatt 1521851-61-ig Heves-Szolnokmegyéhez csatolták. A tagosztály még 1846-ban megtörtént; ekkor 64 egész úrbértelke volt. Jelenleg báró Harkányi Frigyesnek, Hay Gyulának, Hay Mihálynak, Markbreit Gyula dr.-nak, Neppel Ferencznek, id. Sivó Miklósnak, gróf Vigyázó Ferencznek, gróf Szápáry Frigyesnek van itt nagyobb birtoka. A helységben van hitelszövetkezet, három olvasókör, temetkezési egyesület és gőzmalom részvénytársaság. Határában van az őskori Kuczorgóhalom. A községhez tartozik Paládicspuszta, a mely a XV. század második felében Kinizsi Pálé volt s 1514-ben Werbőczy István birtokába került. 1767-ben Balogh István birtoka. 1848 előtt az abonyi közbirtokosságé volt.

Tők. Magyar nagyközség a biai járásban, 310 házzal és 1311 ref. lakossal. Postája helyben van, távírója Zsámbék s legközelebbi vasúti állomása Herczeghalom. Először az 1633-34-ik évi török kincstári fejadólajstromban szerepel, mikor a budai szandzsák budai járásához tartozott, 12 adóköteles háztartással. Az 1626-29. években a református egyház már szervezve volt. A templom 1784-ben épült, 1802-ben pedig megnagyobbították. 1690-ben lakott népes helység és a pilisi járásban Tótfalu után a legvagyonosabb. 1695-ben a porták kiigazításakor másfél portával rótták meg. 1715-ben 35, 1720-ban 50 adóköteles magyar háztartást írtak itt össze. Ez is a Zichy-féle uradalomhoz tartozott, melyet az oroszvári kincstári uradalommal elcseréltek. 1848-ig az óbudai koronauradalom volta helység földesura. A lakosság 48-as olvasókört tart fönn. A domonkosi dűlőben a hajdani domonkosok templomának a romjai láthatók. A községhez tartozik Anyácsa puszta, a hol Darányi Bélának van nagyobb birtoka. 1868-ban a falu melletti u. n. libagyöpön felásott római sírokban találták azokat a faragott kőemlékeket, melyekről az őskori részben bővebben van szó.

Tökől. Nagyközség a Csepelszigeten. Lakossága 2817 lélek, a kik leginkább illírek s vallásra nézve nagyobbára katholikusok. Házainak száma 451. Posta, távíró-, telefon-, vasút- és hajó-állomás helyben van. 1270-ben királyi várnépek lakták. 1319-ben a margitszigeti apáczák birtoka. A XVI. század közepén a hódoltsághoz tartozott. A budai liva 1559. évi fejadólajstromába 20 adóköteles házzal van felvéve. A református egyház az 1626-29. években már fönnállott, de később megszűnt. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a kövini (ráczkevei) járás községei között találjuk, 6 házzal. 1690-ben szintén a lakott helyek között szerepel. 1691-ben azonban csak egy negyedportával rótták meg. 1695-ben, a porták kiigazítása alkalmával, nem vetettek ki rá semmit. 1720-ban 6 magyar és 56 szerb adóköteles háztartása volt. A róm. kath. templom 1740-ben épült. Ez időtől kezdve áll fönn a plebánia is. 1770-ben az úrbéri rendezés alkalmával 96 úrbéres telket írtak össze. Az 1838. és 1876. évben nagy árvizek pusztították. 1848-ig az uralkodó család ráczkevei uradalmához tartozott. A tagosítást 1873-76-ban eszközölték. Jelenleg az uralkodó család ráczkevei uradalma, a Schlesinger és Polákovics czég, valamint özvegy 0fner Józsefné a helység legnagyobb birtokosa. A lakosság hitelszövetkezetet tart fönn. A határban különféle római leletek kerültek felszínre. A dűlőnevek közül Méregyházát a hagyomány az állítólag Meregy vezér által ott emelt kápolnával köti össze. A községhez tartoznak a következő telepek: Árpádhalom, Szilágyitelep, Herminamajor, Pestiút-kültelek, Gyökérpuszta, Prikatelep és Ferdinándmajor.

Törökbálint. Nagyközség a budapest-győri vasút mellett, 563 házzal és 3250 lakossal, a kik németek és magyarok és nagyobbára róm. kath. vallásúak. Posta, távíró- és vasúti állomása helyben van. A helység nevét Enyingi Török Bálinttól (1527-41), János király, majd Ferdinánd kapitányától vette, a ki itt várat is épített, melyet a törökök elpusztítottak. Ekkor pusztult el a helység is. 1720-ban 68 háztartást írtak itt össze, melyek közül 2 magyar, 38 német és 28 szerb volt. A róm. kath. plebániát 1702-ben alapították, anyakönyvei is ez időtől kezdődnek. A XVIII. században a jezsuita-rend birtokába került. E rend feloszlatása után, 1776-ban, az itteni rendházat s a hozzátartozó uradalmat gróf Majláth József vette meg, a ki 1776 táján a rendházat kastélylyá alakíttatta át. 1843-ban Festetich Antal vette zálogba, később Meller Rezső birtokába került, a ki itt jelenleg is birtokos. A tagosítás 1874-ben nyert befejezést. 1907-ben a helységben a "Miasszonyunkról" nevezett apácza-kolostor és nevelőintézet épült. A község határában ú. n. kúnhalom látható. A Spiegelberg 153(Tükörhegy) dűlőben régi sírokra bukkantak; egy sírkő a Nemzeti Múzeumba került. A Ziegeläcker (Tégladűlő) is onnan nyerte nevét, hogy ott romokat szántottak ki.

Törtel. Nagyközség az abonyi járásban, 539 házzal és 3339 róm. kath. és ref. magyar lakossal. Postája helyben van, távíró és vasúti állomása Abony. Régi

kun telep. Nevét Törteltől, IV. László király gyilkosainak egyikétől vette (1290). Az 1475. évi oklevélben Törtelszállása néven említik. Ekkor a halasi székhez tartozott. 1531-ben Werbőczy István nyerte adományul. 1559-ben a török kincstári fejadólajstromokban a budai livához tartozó községek között találjuk, 49 adóköteles házzal. 1690-ben a kun puszták között írták össze. A XVIII. század első felében a kunszentmiklósiak birtoka volt, a kiktől csere útján Bábonyi Balogh Antal birtokába került, a ki viszont Bábonyt adta oda a kunszentmiklósiaknak. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Balogh Márton, István és Sándor voltak a helység födesurai és kívülök még Fehér József nevű nemes ember lakott a helységben. A róm. kath. templom 1803-ban épült, fegyverneki Vida István, majd fia László bőkezű hozzájárulásával, az ősi templom anyagából. A plebánia 1807-ben alakult és az anyakönyvek 1788-ban kezdődnek. 1830-ban Tahy Károly volt itt birtokos. 1846-ban Fejérváry Miklós, özvegy Fejérváryné Csörgeő Amália, Budai András, Tahy Kálmán, Marton Károly, Lipthay József és neje Markos Mária és Fehér Lajos voltak a helység földesurai. A helység egyik földesura, Marton Károly, a XIX. század első felében egy 12 tagból álló czigánybandát tartott; ezektől a czigányoktól származnak az ország legkiválóbb zenészei, mint a Rácz, a Zsákai, a Czenke és Völgyi nevűek. A tagosítás már 1845-ben megtörtént. Jelenleg ifj. Beretvás Jánosnak, Deutsch Antal örököseinek és Schlesinger Samunak van itt nagyobb birtoka. A helységben lévő két régi kastély közül az egyiket Kis Marton Lajosné építtette s ez jelenleg Róka Pálé, a másikat Markos Antal építtette s ez özvegy Valkó Antalné született Lipthay Ilonáé. 1849 január 24-én Perczel Mór honvédtábornok itt hált meg hadával; másnap, 25-én, innen indultak Czegléd felé s az első összeütközések Ottinger császári tábornok hadával már a helység Czegléd felőli határánál megkezdődtek. Vezetőként a törteli születésű Ábrahám János Károlyi-huszár szerepelt, a ki Lenkeyvel szökött haza. A Czegléd, illetőleg Abony határában lefolyt ütközet után Ottinger császári tábornok vert hada január 26-án délután Törtelbe érkezett és egész márczius 1-éig itt táborozott. A császári had itteni táborozása alatt Ottinger: Pálik István róm. kath. plebánost elfogatta és gyalogosan Pestre kísértette, mert a templomban a császáriak a következő szövegű czédulákat találtak: "Áldd meg országunkat, mi magyar hazánkat, vezéreld jóra kormányunkat." Márczius 1-én Ottinger fölkerekedvén, Abonyba vonult, hol Windisch-Grätz hadához csatlakozott. 1848 előtt a gróf Széchényi István irodalmi közreműködéséről nevezetes Helmeczy Mihálynak, a "Jelenkor" szerkesztőjének (szül. 1792-ben; meghalt 1852-ben) itt díszes háza és birtoka volt. Holtteste is az itteni róm. kath. temetőben nyugszik. A lakosság hitelszövetkezetet, olvasókört és iparos olvasóegyletet tart fönn. A községhez tartozik Vízjárási tanya, továbbá Ludási dűlő és Fehértói dűlő; az utóbbi azelőtt Szirmay birtok néven volt ismeretes. Az itteni Kákási dűlő területén fedezte fel és mentette meg Aranyi Sándor községi főjegyző az orsz. kiállításon is bemutatott és most a Nemzeti Múzeumban elhelyezett árpádkori lovas sírleletet. Ugyancsak a határ ú. n. Erzsók-halmából előkerült áldozati bronzüst is a Múzeumban van elhelyezve.

Tura. Nagyközség, a Galga-patak és a budapest-hatvani vasút mellett, 900 házzal, 4759 róm. kath. magyar lakossal. Posta, távíró és vasuti állomás helyben van. Hajdan az Ákos nemzetség ősi birtokainak egyike. A XV. század elején, még 1425 előtt az e nemzetségből leszármazott Prodavizi Ördög Miklósé volt, a ki több más birtokkal együtt Zsigmond királynak adta cserébe. 1740-ben Hévízi Nagy Antal volt itt birtokos, a kinek Turán és Hévízen levő birtokát élete tartamára a király minden adó alól kivette. A község legrégibb pecsétnyomója 1510-ből való. Az 1633-34. évi török kincstári adóösszeírásban a pesti járás községei között találjuk, 2 adóköteles házzal. 1691-ben egy negyed, 1695-ben 1 3/4 portával rótták meg. A róm. kath. templom 1702-ben már fönnállott, anyakönyvei is ez év évtől veszik kezdetüket. 1715-ben 36, 1720-ban 59, nagyobbrészt magyar adóköteles háztartással szerepel. 1873-ig a herczeg Esterházyak 154voltak birtokosai, a kiknek bujáki uradalmához tartozott. Tőlük Schossberger Zsigmond vette meg. 1849 július 20-án Perczel Mór, 2000 lovassal és 12 ágyúval vakmerő támadást intézett itt Tolstoy orosz tábornok hadosztálya ellen, mely csak a Labintzow tábornoktól nyert segély következtében tudott helyt állani, mire Perczel kellő rendben Abony felé hátrált. Az akkor elesett honvédeket itt temették el és a csata emlékére emlékoszlopot emeltetett a község. Sírhalmuk az uradalomtól szépen befásított homokbuczkás területen, a község mellett, az ú. n. Honvéd-erdőben van. Jelenleg báró Schossberger Viktornak és Hevesy Lajosné szül. báró Schossberger Jennynek van itt nagyobb birtoka. Báró Schossberger Viktor nagyszabású, szép kastélyát atyja, Schossberger Zsigmond építtette. A községhez tartoznak Alsórét, Margitmajor, Fekete és Haraszt nevű telepek.

Újhartyán. Az alsódabasi járásban fekvő nagyközség, 401 házzal és 3970, nagyobbára róm. kath. vallású, magyar lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Alsódabas. 1480-ban szerepel először, a mikor Kakucscsal együtt van említve. 1690-ben elpusztult, elhagyott hely és Beretvás János birtokaként szerepel. 1727-ben puszta és Ráday Pál az ura. Azután Grassalkovich Antal birtokába került, kinek hasonnevű fia 1772-ben telepítette be újból. A róm. kath. templom 1776-ban épült. A plebániát 1779-ben alapították. Az anyakönyvek 1779-ben kezdődnek. 1848 előtt egy része a gödöllői uradalomhoz tartozott, a másik rész pedig a gróf Beleznay családé volt. Jelenleg Kakucsi Liebner Józsefnek, továbbá Kherndl Györgynek és társainak van itt nagyobb birtokuk. Hozzátartozik: Alsóhernád, Felsőhernád puszta, mely hajdan falu volt; 1690-95-ben az elpusztult helyek között írták össze. Később a gróf Beleznayak birtoka. Lengyelfalva, Szentorbánhegy és Vatya puszta. Az utóbbi 1690-ben a Bihary család birtoka, később a gróf Ráday és a gróf Steinlein családé.

Újkécske. Tiszamenti magyar nagyközség. Házának száma 1471, róm. kath. vallású lakosaié majdnem 10,000, holott az utolsó népszámláláskor csak a 7000-et haladta meg. Helyben van a postája, távbeszélője, távírója és a vasúti állomása. Csak 1720-ban kezdett betelepülni, az abonyi közbirtokosság által telepített 300 taksás családdal. Az 1720. évi összeírásban még Ókécskével együtt szerepel és ekkor 18 magyar háztartást írtak össze a két községben. Az 1754. évi nemesi összeírás szerint a Balogh, a Hartwig, a Bencsik és a Nagy családok voltak a földesurai, de kívülök számos armalista család lakott a helységben. 1741-ben már templomot is építettek. A plebániát 1743-ban szervezték és az anyakönyvek 1760-tól kezdődnek. A község legrégibb pecsétje 1774-ből való. A jelenlegi róm. kath. templom 1818-ban épült. 1848 előtt a báró Ürményi, a gróf Szápáry, a gróf Hunyady és a Balogh családok voltak a birtokosai és jelenleg gróf Vigyázó Ferencznek, Domokos Lajos dr-nak, gróf Szápáry Frigyesnek, Hay Mihálynak, Szabó Ferencznek és a Faragó családnak van itt nagyobb birtoka. Van a községben Kaszinó, Olvasókör, Polgári Kör, Ipartestület, Leány-Egylet, Kath. Legényegylet és három hitelintézet, továbbá gőzmalom és téglagyár. A község határában úgynevezett kunhalmok láthatók. A községhez tartozik Kerekdomb és Újbőg puszta, továbbá Oláházi dűlő, Széphalmi dűlő, Sárhalmi dűlő, Árkusdűlő, Peregihalmi dűlő és Bögi dűlő.

Újszász. A rákos-újszászi vasútvonal egyik fontos góczpontja. Magyar nagyközség 599 házzal és 3500 nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és távbeszélője is helyben van. A középkorban jászok lakták. 1428-38-ban az ittlakó jászok a Berénszékhez tartoztak. Az 1559. évi török kincstári adólajstrom szerint ekkor már a hódoltsághoz tartozott és 40 házzal szerepelt a budai livához tartozó helységek között. A török hódoltság alatt elpusztult. Ekkor pusztaként a nagykőrösiek bírták bérben. 1690-ben is az elpusztult helységek között szerepel, a Bullik család birtokaként. 1727-ben is puszta volt és Orczy István bírta. Községgé alakulása csak a XVIII. század közepére tehető. Az 1770. évi úrbéri rendezéskor 11 úrbértelket írtak itt össze; ekkor báró Orczy Lőrincz volt a földesura. Később, 1848-ig báró Orczy György volt a birtokosa. A XVIII. században a r. kath. hívek a báró Orczy család kápolnájában tartották az isteni tiszteletet. Az anyakönyveket 1787-től vezetik. A plébániát 1807-ben alapították és a róm. kath. templom 1885-ben épült, id. báró Orczy Andor és Béla költségén. Jelenleg báró Orczy Andornak és gróf Dessewffy Emilnek van itt nagyobb birtoka. Az utóbbié az a kastély, 157melyet báró Orczy György építtetett. Báró Orczy Andornak szintén van itt kastélya, melyet ő maga építtetett. A lakosok 48-as függetlenségi kört, polgári kört, rokkantak egyesületét és temetkezési társulatot tartanak fenn. A községhez tartoznak:, Nagygöbölyjárás és Szőröspuszták, továbbá Kisrózsási-tanya, Nagymajor, Kisgöbölyjárás, Kisrózsási major, Nagyrózsási tanya, Tápiómajor, Kettősmájor, Szentjános, Tápióbrunni major, Kutricza, Korsóstanya, Perjési tanya, Rákos, Malomszög.

Úri, a monori járásban fekvő magyar nagyközség, 417 házzal és 2131, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Tápiósáp. 1324-ben már fennállott és ekkor Huri néven szerepel az oklevelekben. 1386-ban Mária királynő Újfaluval együtt a Csetneki családnak adta cserébe. 1436-ban a Zsegrai Pócsi család volt itt birtokos. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1691-ben 5/l6, 1695-ben másfél portával rótták meg. Ekkor a gróf Koháry család birtoka volt. 1715-ben 49, 1720-ban 58 adóköteles magyar háztartást írtak itt össze. 1770-ben az úrbéri rendezéskor 61 másodosztályú úrbértelke volt és a Koháryak voltak a földesurai. 1780-ban Tahy Antal és neje szül. Jankovich Konstantia vették meg. 1848 előtt báró Tahy József és Tahy Ádám voltak a helység földesurai. A római katholikus plebánia 1673-ban már fennállott és az anyakönyvek 1700-ban kezdődnek. Jelenleg gróf Forgách Józsefnének szül. báró Révay Saroltának, gróf Pálffy Pálnénak szül. gróf Károlyi Geraldinenek van itt nagyobb birtoka. Az úrbéri elkülönzés és a tagosítás 1864-ben történt. A lakosok kath. olvasókört tartanak fenn. A községhez tartozik a Tahymajor és a Czövektanya.

Uszód. Dunamenti magyar nagyközség, 522 házzal és 2575, túlnyomóan ref. vallású lakossal. Postája és hajóállomása helyben van, távírója és vasúti állomása Kalocsa. Régi helység, mely a XVI. században már fennállott. 1691-ben egynegyed, 1695-ben háromnegyed portával rótták meg. 1715-ben 17, 1720-ban 15 magyar háztartást írtak össze e helységben, melyhez ekkor a Szatmár, Szent-Gál és Pálfölde nevű puszták tartoztak. A török hódoltság óta a helység a kalocsai érseki uradalomhoz tartozott, 1832-ben azonban az érsekség és a főkáptalan között történt osztály alkalmával, a főkáptalan birtokába került. A ref. egyház már 1659-ben fennállott, de mostani temploma 1790-ben épült és az anyakönyvek 1783-ban kezdődnek. A róm. katholikusok csak az újabb időben szaporodtak meg és a plebánia 1870-ben alakult. Az anyakönyvek 1871-ben kezdődnek. A templom 1872-ben épült. A határrendezés 1864-ben történt. Jelenleg a kalocsai főkáptalan a helység legnagyobb birtokosa. A községet 1875-ben nagy árvíz sújtotta, mely sok kárt okozott. A lakosok hitelszövetkezetet és temetkezési egyletet tartanak fenn. A községhez tartoznak: Kényértelek, Újmajor, Pálföld, Nána, Tősemöge, Túrmöge. Kara nevű dűlője egy elpusztult község emlékét tartja fenn.

Üllő. A főváros közelében fekvő magyar nagyközség, 957 házzal és 5000, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája, távírója, távbeszélője és vasúti állomása helyben van. 1452-1489-ben Illew alakban említik az oklevelek. 1487-ben Pest vármegye törvénykezési székhelye volt. A felszabadító háboru alatt lakosai legnagyobbrészt elmenekültek. 1690-ben az elhagyott helyek között találjuk. Régi lakosai azonban csakhamar visszatértek, mert 1695-ben, a portaigazításkor, egy egész portával volt már megróva, a váczi püspök birtokaként. 1715-ben 19, 1720-ban 39 magyar háztartást írtak itt össze. A szatmári békekötés után a váczi püspök a káptalannak engedte át, mely 1848-ig a helység földesura volt. Ezideig 54 16/32 negyedosztályú úrbértelke volt. A tagosítás 1862-ben történt. Jelenleg is a váczi káptalan, özvegy Wigner Fülöpné, Kunz Jenő dr ; Vargha Gyula; Korb János és Nándor, Szeél Imre és István a helység legnagyobb birtokosai: A róm. kath. egyház 1727-ben keletkezett és a templom 1753-ban épült. A református templomot 1844-ben építették. Van a községben hitelszövetkezet, hitelbank, társaskör, olvasókör, dal- és önképzőkör, magneziapogácsa-gyár, gőzmalom és gazdasági szeszgyár. A községhez tartozik Pusztalöb, mely azelőtt Tornyoslöb, Alsólöb és Középlöb néven volt ismeretes és a XIX. század első felében a gróf Ráday és a Fáy családok birtoka volt.

Üröm, a budapest-esztergomi helyi érdekű vasútvonal mentén fekvő nagyközség, 187 házzal és 400, r. kath. vallású, németajkú lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Ősrégi község, melyről már 1137-ben 158találunk említést. A XIII. század elején, még jóval a tatárjárás előtt, a Baracska nemzetség volt itt birtokos. E nemzetség sarja Baran fia Hippolit, miután utódai nem voltak, itteni szőlejét 1212-ben az általa épített baracskai monostornak adományozta. 1367-ben az óbudai apáczák birtoka. Ekkor határát is megjárták. 1388-ban a budai káptalan tart jogot itteni birtokrészekre. 1459-ben még mindíg az óbudai apáczák voltak a birtokosai. A török hódoltság alatt elpusztult és a budai szandzsák 1580-81. évi adólajstromában pusztaként szerepel, évi 500 akcse jövedelemmel. Az 1695. évi portaigazításkor még nem fordul elő. Valószínűleg a szatmári békekötés utáni években telepedett be újra. 1715-ben 16 német, 1720-ban 36 német háztartást írtak itt össze. Az 1770. évi úrbéri rendezéskor 15 20/32 másodosztályú úrbértelket vettek fel e helységben. A róm. kath. templom építésének ideje nem állapítható meg, de 1765-ben már fennállott. A plebánia 1821-ben keletkezett. 1781-ig a budai Klára-rendű apáczák voltak a helység földesurai, de e rend eltörlése után a vallásalap birtokába került. 1800-ban József főherczeg, Magyarország nádora vásárolta meg, kinek első neje Alexandra Pavlovna herczegnő, 1. Pál orosz czár leánya († 1800 febr. 1-én) itt van eltemetve. Sírja fölé 1802-ben díszes görögkeleti kápolnát építtetett, melyet Sándor czár 1883-ban megújíttatott. 1703-ban és 1730-ban a pestis és 1838-ban kolera pusztította a lakosokat. A község határában lemezkő-, mészkő- és terméskőbányák vannak. Lageräcker (Tábordűlő) nevű dűlője onnan veszi elnevezését, hogy 1849-ben itt táboroztak a honvédhuszárok és innen indultak a budai vár ostromához.

Váczbottyán. A váczi járásban fekvő magyar kisközség, 88 házzal és 514, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája Várczhartyán, távírója Galgamácsa, és vasuti állomása Vácz, de most nyílik meg a Gödöllő-Vácz közötti villamos vasut, melynek egyik állomása lesz. Már az 1332-33. évi pápai tizedjegyzékben szerepel Botona eltorzított alakban. 1422-ben Bathián, 1446-1482-ben Bathyán néven említik az oklevelek. 1477-1482-ben a Nésai család volt itt birtokos, de 1474-ben a Gyáli Kenderesiek is bírtak egyes részeket zálogban a Nésaiaktól. 1715-ben 15, 1720-ban 4 tót és 25 magyar háztartást írtak össze e helységben. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint a pesti pálosrend birtokában volt. A rend feloszlatása után (1786) a vallásalap birtokába ment át, mely 1848-ig volt a helység földesura. Most is a vallásalap a helység legnagyobb birtokosa. 1848-ban 18 és fél úrbértelke volt. A tagosítás, vagyis az elkülönzés, 1863-ban, egyezség útján történt. A községben van r. kath. és ev. templom, melyeknek építési ideje ismeretlen. A pálosok hajdani kolostora részben még fennáll és a vallásalapítványi uradalomé. A község határa az 1848-49-iki szabadságharczban ütközet színhelye volt.

Váczduka. Kisközség a váczi járásban, 92 házzal és 667 magyar és tót s róm. kath. és ág. ev. lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Vácz. A Záh nemzetség ősi birtoka, melyet e nemzetség sarja, Mihály, 1295-ben a Rátót nemzetségnek adott el. Már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is említve van. Ekkor egyházilag a váczi egyházmegye szolnoki főesperességi kerületéhez tartozott. Később a község elpusztult és csak a XVIII. század közepén települt be újból. 1754-ben Dezséri Rudnyánszky József volt az ura és kívüle még Muzslay Gábornak, Pest vármegye főszolgabírójának is volt itt birtoka. 1770-ben 12 másodosztályú úrbértelke volt. A község legrégibb pecsétnyomója 1789-ből való. 1848-ig báró Rudnyánszky Zsigmond volt a helység földesura. A tagosítás 1858-ban történt, a mikor gróf Forray Andrásné szül. Brunswick Julia volt a birtokosa. Később Latinovits Albiné lett és jelenleg gróf Serényi Jánosnak van itt nagyobb birtoka és az övé a volt Forray-féle úrilak is. A római katholikus templom építési ideje ismeretlen.

Váczhartyán. Vácz közelében fekvő magyar nagyközség, 141 házzal és 890 nagyobbára ref. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása legközelebb nyílik meg. Eredetileg a Rátót nemzetség birtoka. 1323-ban e nemzetség sarja Porcs I. István fia László, itteni birtokait az Ákos nembeli Micsknek, a későbbi bánnak engedte át. A Rátót nemzetségen kívül 1283-ban a nyulszigeti (margitszigeti) apáczáknak is volt itt birtokuk. 1426-ban Zsigmond király, Kisnémedivel együtt, Miklós váczi püspöknek s egyben Katalin nővérének Alcséb, másként Gothal Jordántól származott fiának, Lászlónak és maradékainak adományozta. A XV. század elején Prodavízi Ördög Miklósnak 159is voltak itt birtokai, melyeket több más birtokért cserébe, Zsigmond királynak adott át. Zsigmond 1430-ban a Rozgonyiaknak zálogosította el, a kik 1438-ban Albert királytól, más helységekkel együtt, örök adományul nyerték. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott és ekkor Harkián néven szerepel az összeírásban. Az 1569. évi török kincstári adólajstromokban a váczi nahije községei között szerepel, 4415 akcse adóval és 5 adóköteles házzal. A török hódoltság végszakában elpusztult és 1690-ban lakatlan volt, azonban lakosai csakhamar visszatértek. 1695-ben már egy negyed portával rótták meg. 1715-ben 21, 1720-ban 19 adóköteles magyar háztartását írták össze. A reformátusok régi anya-egyháza még a török hódoltság alatt fennállott és templomuk 1785-ben épült. A róm. kath. plebánia 1718 óta áll fenn. Az ősi kis templom Szent István király tiszteletére van szentelve. 1848-ban 16 egész úrbértelek volt itt. A tagosítás 1843-46-ban történt. Jelenleg Goszthonyi Tibornak és özv. Rudnay Józsefnének van itt nagyobb birtokuk és úrilakuk. Az előbbié régi családi kúria. 1873-ban alakították át. A Rudnay-féle 1802-ben épült. Ide tartozik Mogyorós puszta. A határában fekvő Várhegyen valamely erődítmény állhatott, melynek körsánczai ma is megvannak. Itt a határban két őskori temetőre is bukkantak, a hol számos lelet került napfényre.

Váczkisújfalu, ugyancsak nem messze Vácztól fekszik. Kisközség, 79 házzal és 405 ág. ev. és róm. kath. vallású tót lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Galgamácsa. E község már az 1332-33. évi pápai tizedjegyzékben szerepel. Később e község is elpusztult és 1690-ben a lakatlan helyek között, Tót-Újfalu néven fordul elő. 1715-ben 12, 1720-ban 13 magyar és 7 tót adóköteles háztartását írták össze. 1737-ben a gróf Koháryak birtokában találjuk. Később a Grassalkovich család birtokába került s ez időtől a gödöllői uradalom sorsában osztozott. A belga banktól Gosztonyi János vette meg. A tagosztály a községben 1862-ben történt. 1848 előtt 10 és fél elsőosztályú úrbértelek volt a helységben. Füredy Mihály, a Nemzeti Színház híres tagja itt halt meg s itt temették el 1869 május 10-én. Jelenleg Gosztonyi Miklósnak és Gosztonyi Tibornak van itt nagyobb birtoka. A régi róm kath. és ág. ev. templom építési ideje ismeretlen. A lakosság hitelszövetkezetet, fogyasztási szövetkezetet és gazdakört tart fönn. A községhez tartozik Csillagmajor és Kéripuszta.

Váczrátót, ugyancsak magyar kisközség a váczi járásban, 163 házzal és 1033 magyar és tótajkú és róm. kath. vallású lakossal. Postája Váczhartyán, távírója és vasúti állomása Göd. A krónikák szerint a Casertából származó Rátót és Olivér nevű lovagok alapították, a kik Kálmán király uralkodása alatt költöztek be hazánkba. 1283-ban a nemzetség tagjai között történt osztály alkalmával Porcs I. István, II. Leusták és Olivér fiai nyerik. 1325-ben Porcs István fiának Lászlónak birtokában találjuk, kinek fia István a Tary család őse. 1465-ben a Tariak bírnak itt részeket, melyeket Guti Országh Mihálynak és a Kompoltiaknak zálogosítottak el. 1482-ben a Gyáli Kenderesiek bírják zálogban. Ugyanez évben a Nésai családnak is volt benne része. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott és 32 adóköteles házzal szerepel a budai liva fejadólajstromában. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a váczi nahije községei között fordul elő, 6 adóköteles házzal. 1690-ben a lakatlan helyek között van összeírva. A róm. kath. templomot Mágócsy István 1746-ban építtette. 1754-ben Mágócsy János és Balogh István voltak itt birtokosok. 1848 előtt a helység nagyobb részének Géczy István referendárius volt a földesura. A határrendezés és a legelő-elkülönzés 1865-ben történt. 1849 július 17-én a magyarok és az oroszok között vívott váczi csata ide is kiterjedt. A község ékessége gróf Vigyázó Sándor kastélya, 52 hold ujonnan rendezett angol kerttel. A község határában van egy kis kápolna, melyet állítólag egy juhász építtetett, mert azon a helyen sok pénzt talált. Jelenleg gróf Vigyázó Sándor a helység legnagyobb birtokosa. A községhez tartozik Váczharaszt, mely azelőtt Haraszti néven volt ismeretes, továbbá Bertinka, Váczhosszúvölgy és Kióshegy.

Váczszentlászló. Magyar nagyközség a gödöllői járásban, 256 házzal és 1600, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Tura. A vármegye régi irataiban Valkó-Szent-László néven szerepel, s csak a XIX. század negyvenes éveiben kezdték jelenlegi nevét használni. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a pesti nahije községei között 160szerepel, 7 adóköteles házzal. A török hódoltság végszakában népessége nagyon megfogyott. 1691-ben még csak egy nyolczad portát vetettek ki rá; de rövid idő alatt népessége annyira megnövekedett, hogy 1695-ben 2 portával rótták meg. 1715-ben 18, 1720-ban 20 magyar és 6 tót adóköteles háztartást írtak össze e helységben. A plebánia 1675-ben már fennállott, anyakönyvei 1740-ben kezdődnék. A templom 1744-ben épült. A község kezelése alatt áll a Katona Márton-féle alapítvány, melyet az alapító volt cs. kir. alezredes az olasz háboruban Veronánál történt megmenekülése emlékére tett 1846-ban. Ez alapítvány kamatait évenként a községi szegények között osztják szét. 1848 előtt 43 és fél úrbértelke volt a helységnek. 1848-ig a herczeg Esterházy család volt a helység földesura. E család sarja: herczeg Esterházy Pál, 1860-ig volt itt birtokos. A tagosítás 1863-ban történt. Jelenleg a gödöllői koronauradalomnak és báró Schossberger Viktornak van itt nagyobb birtoka. A községben van egy gőzhengermalom és a r. katholikusoknak temetkezési egyletük. A községhez tartoznak: Koronaliget, Társmajor, Csonkás, Viktormajor és Fürjes. A község határát az ú. n. Csörszárka szeli át.

Valkó, magyar nagyközség a gödöllői járásban, 320 házzal és 2400, nagyobbára r. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Tura. A valkói erdő, mely királyunknak is kedvencz vadászóhelye volt, már a középkorban is látott fejedelmi vadászokat. 1382-ben Nagy Lajos király vadászott az itteni erdőségekben, sőt Mátyás király is kirándult ide vadászni. A XV. század elején Prodavízi Ördög Miklós birtoka, a ki Zsigmond királynak adta cserébe. E birtokokat Albert király 1438-ban a Rozgonyiaknak adta. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott; 25 adóköteles házzal. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a pesti nahije községei között találjuk, két adóköteles házzal. A hódoltság végszakában pusztulásnak indult és 1695-ben csak fél portát vetettek ki e helységre. 1715-ben 30, 1720-ban 27 adóköteles magyar háztartást írtak benne össze. A község róm. kath. temploma 1810-ben épült. 1848 előtt 38 és fél úrbértelke volt, mely 156 telkesgazda között oszlott meg. 1848-ig a herczeg Esterházy család volt a helység földesura. A tagosítás 1863-ban történt. Az 1849 április 6-án vívott isaszegi csata, melyben Görgey fényes győzelmet aratott Windisch-Grätz fölött, Valkó határát is érintette. A herczeg Esterházyak itteni erdőbirtokát 1867-ben a magyar kormány vette meg és a gödöllői koronauradalomhoz csatolta. Jelenleg a gödöllői koronauradalom és báró Schossberger Viktor a helység legnagyobb birtokosa. A községhez tartozik: Simontanya, Törökúti tanya, Rudolfvölgy, Csákóitanya, Zsigmondmajor és Kisharaszti.

Vasad, a budapest-szegedi vasútvonal mentén fekszik. Magyar kisközség, 173 házzal és 1061 ref. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Monor. 1690-ben elpusztult hely és a Ráday család birtoka. 1848 előtt két pusztából, Alsó- és Felső-Vasadból állott. 1837-ben már 360 lakosa volt és a gróf Ráday, a gróf Wartensleben, a Darvas, a Fáy családok és Lipthay Alexandra voltak a földesurai. A mostani községbeli református templom 1904-ben épült. Jelenleg Halmos Izor és Wild Károly a helység legnagyobb birtokosai.

Vecsés, a főváros közelében fekvő nagyközség, 1000 házzal és közel 7000 lakossal, mely szám az 1901. évi népszámlálás óta 4100-ból növekedett meg ennyire. A postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A XV. század elején a Péczeli Syke család birtoka volt. E család sarja János, itteni birtokait 1434-ben a Farnosiaknak engedi át. 1440-ben Erzsébet királyné a Tahi Botos családnak adományozza. A török világban elpusztult és az 1720. évi adóösszeírás szerint pusztaként Maglódhoz tartozott. Herczeg Grassalkovich Antal telepítette be újból 1791-92-ben és ez időtől kezdve a gödöllői uradalom sorsában osztozott. A róm. kath. templom 1800-ban épült és a plebánia 1797-ben alakult. 1848-ban 41 és 20/32 úrbértelke volt. Az elkülönzés és a határszabályozás 1863-ban történt. Van itt egy patkósarokgyár, önsegélyző-egylet, hitelszövetkezet, temetkezési egylet, gazdakör, közművelődési egylet, társaskör, ifjúsági egylet és tűzoltóegylet. Jelenleg gróf Vigyázó Sándornénak, gróf Andrássy Sándornak és Halomi Deutsch Sándor örököseinek van itt nagyobb birtoka és az utóbbiaknak Halomegyháza-pusztán szép úrilaka. Halomegyházapuszta azelőtt szintén a gödöllői uradalomhoz tartozott; Ferihegy-puszta szintén a gödöllői uradalom kiegészítő része volt, s a XIX. század első felében Mayerffy Ferencz uradalmi bérlőtől 161vette a nevét. A gödöllői uradalom feloszlása után, kiszakítva Szent-Lőrincz pusztából, külön birtokként adták el Szontagh Samunak, de később báró Podmaniczky János birtokába került. Ide tartoznak még Felsőhalom és Alsóhalom puszták.

Veresegyház, a budapest-váci-gödöllői villamos üzemű vasútvonal egyik főállomása. Magyar nagyközség, 350 házzal és 1716, legtöbbnyire róm. kath. vallású lakossal. A postája is helyben van. 1435-ben a Szántai Laczk család birtoka, melyet cserében más birtokokért a királynak engedett át. V. László király a Laczk család itteni birtokait 1457-ben Guti Országh Mihálynak és Némai Kolos Jeromosnak adományozta. Országh Mihály 1460-ban megvette Szadai Reichel Sebald itteni birtokait is. 1691-ben fél portával írták össze. 1695-ben pedig, a porták kiigazításakor, másfél portával rótták meg. 1715-ben 47, 1720-ban 80 adóköteles magyar háztartást írtak össze e helységben. A reformátusok anyaegyháza már a XVII. században fennállott; 1718-ban azonban templomukat elvették és a katholikusoknak adták. Helyére 1759-ben építtett gróf Migazzi Kristóf váczi püspök új templomot. A mostani református templom 1786-ban épült és 1811-ben tornyot építettek melléje. 1848-ig a váczi püspökség és a nagyváradi káptalan volt a helység földesura. 1848-ban 42 1/2 másodosztályú úrbértelek volt a helységben. A tagosítás 1864-ben történt. 1871-ben nagyobb tűzvész pusztított itt. Jelenleg Roheim Samunak és a gödöllői koronauradalomnak van itt nagyobb birtoka. A községhez tartozik Kutfőoldali tanya, melyet Rudnyánszky Ferencz építtetett és jelenleg Vicziántanya néven ismeretes. Alomhegy és Táborhely nevű dűlői bizonyos jelentőséggel látszanak bírni.

Verseg, a gödöllői járásban fekvő magyar nagyközség, 316 házzal és 2298, leginkább róm. kath. vallású lakossal. A postája helyben van, távírója és vasúti állomása Aszód. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott. Az ez évi adólajstromban a budai liva községei között szerepel 46 adóköteles házzal. 1695-ben a báró Podmaniczky család birtoka volt. 1715-ben 19, 1720-ban 33 adóköteles magyar háztartást írtak össze e helységben. Az 1754. évi vármegyei nenesi öszszeírás szerint Kákonyi József birtoka is volt. 1770-ben az úrbéri rendezéskor 38 másodosztályu úrbértelket vettek itt fel, a mikor a Majthényi és a báró Podmaniczky családok voltak az urai, 1848 körül pedig báró Podmaniczky László és Károly, továbbá a Majthényi család. 1876-ban báró Podmaniczky Géza és Levente, Majthényi Ignácz, Fáy Béla és a Karpeles testvérek voltak itt birtokosok. Jelenleg báró Podmaniczky Géza és Levente, báró Radvánszky Albert, Majthényi Károly, Lengyel Jenő, báró Hatvany-Deutsch Sándor és József, özvegy Brüll Gézáné, Csepei Zoltán Béla dr. a helység legnagyobb birtokosai. Ide tartozik Kiskartal puszta, mely mint nemesi birtok Kartal határában fekszik és csak közigazgatásilag tartozik Verseghez. 1450 körül és azelőtt is több országgyűlés színhelye volt. Itt van báró Podmaniczky Géza kastélya, melynek emeleti részében van elhelyezve a 27.667 kötetes katalogizált híres könyvtár, melyben több unikum, ősnyomtatvány, incunnabulum stb. található. A parkban áll a báró kiskartali ismert csillagvizsgáló tornya és itt van a báró telivér ménese is, mely eddig is már 500.000 koronánál többet nyert versenydíjakban. Fenyőharaszt pusztán van báró Podmaniczky Levente kastélya, mely 1868-ban épült. Van benne kb. 1000 kötetes könyvtár, érdekes, régi fegyvergyűjtemény, kb. 500 drb. angol, franczia, német és németalföldi régi aczélmetszet, közöttük színesek és magyar vonatkozásúak is és végre szép Alt-Wien-gyűjtemény. A Majthényi-féle kúria már régi épület. Építési idejét nem tudtuk megállapítani. A róm. kath. templom 1673-ban már fennállott, de az anyakönyvek 1714-ben kezdődnek. A község lakosai közművelődési olvasókört, katholikus kört és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik: Fenyőharaszt, Kerekharaszt, Kiskartal, Mindszent és Varsánypuszta. Az utóbbi a XIX. század első felében a báró Podmaniczky család birtoka volt. Idetartoznak még a következő lakott helyek: Szarkás, Károlyhalma, mely azelőtt Majthényi tanya néven volt ismeretes, Gazos, Zoltánmajor, (azelőtt Fáytanyának nevezték), Bertamajor, Vörösmajor és Mindszent-major. A Kiskartalhoz tartozó Tatárdomb nevű dűlő a tatárjárás vagy a törökdúlás emlékét látszik fenntartani. A hatvani csata, mely Görgey győzelmével végződött, részben Kerekharaszt pusztánál folyt le.

Visegrád, dunamenti nagyközség, 305 házzal és kb. 2000 németajkú és magyar, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. A postája, távírója- és hajóállomása 162helyben van, vasútja pedig: Nagymaros. Visegrád már a rómaiak uralma alatt nagyobb lakott hely és később, mint neve mutatja, szláv telep volt. A beköltözködő magyarok az itt talált erődítvényt birtokukba vették, és az a nemzeti királyság megalapításával a korona birtokába került. Visegrád már a nemzeti királyság első századában jelentékeny szerepet játszott. I. Endre király 1056 táján a Vazul rendü görög szerzetesek részére itt monostort alapított. Szent László király 1082-ben itt tartotta fogva Salamont. Kőből rendszeresen emelt, erős falakkal s tornyokkal ellátott vára azonban csak a XII. században épülhetett, mert előbb ily várakat még nem építettek. A tatárok 1242-ben feldúlták és elpusztították. A tatárjárás után IV. Béla király a visegrádi várhegyet, mely akkor elhagyatottan állott, Mária királynőnek adományozta. E hegyen épült fel a fellegvár, mely 1255-ben már fennállott; a tatárpusztítás után visszaköltözködtek a szerzetesek is, a kik 1221 óta bírták az eredetileg a Vazul-rendű görög szerzetesek részére alapított monostort. IV. Béla király 1257-ben adománylevelet állított ki a monostor, illetőleg a Szent Endre tiszteletére alapított itteni apátság számára, melyet később Erzsébet királynő 1281-ben, III. Endre király pedig 1293-ban megerősített. A fellegvár a XIV. században emelkedett valódi jelentőségre, midőn 1310-ben a Székesfehérvárról ide átvitt szentkorona őrzőhelyéül szolgált. Ez időtől kezdve, egészen a mohácsi vészig, leszámítva az 1440-1463 közötti éveket, mely idő alatt a korona Frigyes birtokában volt, - itt őrizték a koronázási jelvényeket. Sőt később, Nagy Lajos király uralkodása alatt, itt őrizték egy ideig a lengyel koronát is; Zsigmond alatt pedig ide került a német birodalom koronája is. A fellegvár, a hegy aljában elterülő királyi palotával, az alsóváron át, közvetetlen összeköttetésben állott; a koronatermen kívül, lakosztályai is voltak, melyek, miként Kottaner Ilona naplójából értesülünk, Erzsébet királyné ottlétekor (1438-1440) az udvarhölgyek lakásául szolgáltak. A XIV-XV. századok folyamán azonban a szobákban számos előkelő foglyot őriztek, így a szicziliai herczegeket is, a kiket I. Lajos király, 1348-ban Averzában történt elfogatásuk után ideküldött. 1386-ban ide szállították II. Kis Károly királyt, a ki a febr. 7-én Budán történt megtámadása alkalmával kapott sebébe február 24-27-én belehalt. Idehozták 1401-ben Zsigmond királyt, midőn az országnagyok Budán elfogták és néhány hónapig itt őrizték, míg azután Siklóson helyezték őrizet alá. Mátyás király uralkodása alatt a fellegvárban őrizték Podiebrad Viktorint és 1472-ben Vitéz János esztergomi érseket is. Visegrádot a Róbert Károly király által a fellegvár aljában épített királyi palota virágoztatta fel. Ez időtől kezdve Visegrád lett a királyi székhely. Róbert Károly király palotájáról csak nagyon töredékes emlékeink vannak. Az e korabeli építkezés emléke az ú. n. Salamon tornya; de magáról a palotáról csak anynyit tudunk, hogy a fellegvárral közvetetlen összeköttetésben állott, s hogy valószínűleg gót stílben épült. Róbert Károly király uralkodása alatt a királyi udvartartás teljes fényét fejtették ki. Itt vendégelte meg Európa több előkelő uralkodóját; itt tartották a fényes lovagjátékokat és tornákat. 1320-ban itt töltötte mézesheteit Károly király, harmadik nejével, Erzsébet lengyel herczegnővel, II. Ulászló lengyel király leányával. Károly király visegrádi udvartartásának fénypontja volt az 1335. évi fejedelmi gyűlés, melyen Kázmér lengyel király, Ulászló lengyel herczeg, Chartresi Galhard pápai követ, János cseh király, Károly morva őrgróf, veje Henrik, alsó-bajor herczeg, Rudolf szász herczeg, Vitigo meiszeni, János olmützi püspökök vettek részt. A fejedelmi vendégeket Károly király fényesen fogadta. Október második felétől kezdve egész november végéig egymást váltották fel az ünnepségek és a fontos tanácskozások. Ekkor kötötték meg az egyezséget János cseh király és Kázmér lengyel király. Ekkor egyenlítették ki a cseh király és Róbert Károly, mint felkért békebírák, Lengyelország és a német lovagrend között támadt s idővel fölötte elmérgesedett viszályt. Ugyanekkor szabályozták a kereskedelmi összeköttetést Kelet és Nyugat felől, mely czélból Boroszló város is elküldötté képviselőit Visegrádra. De számos szomorú esemény is emlékezetessé teszi az Anjou uralkodóház itteni időzését. 1330 ápril 17-én Záh Feliczián itt támadt az ebédnél ülő királyi családra, mely alkalommal a király karját megsebezte, a királyné négy újját levágta, majd a királyi herczegek ellen fordult, de a további vérengzést az udvartartás tagjai megakadályozták és a merénylőt összekaszabolták. Itt halt meg 1342 julius 16-án Róbert Károly király, itt vette Lajos király 1345 őszén testvérének Endrének 163megöletése hírét. 1348-ban ide küldte a kisded Martel Károlyt, Endre útószülött fiát, a ki azonban 1348 junius 18-ári meghalt. Midőn Nagy Lajos 1350-ben Budára tette át székhelyét, a város hanyatlásnak indult. Róbert Károly alatt az országnagyoknak, és a főpapoknak is voltak itt házaik, mint Druget Vilmos nádornak, Ákos Mihály szlavon bánnak, László kalocsai érseknek és kanczellárnak, Igali (Wgal) Ivánka comes fiának Pálnak, Tőttösnek, a királyi ajtónállók főmesterének és barsi főispánnak, Kanizsai Lőrincznek stb. A város szabadalmai azonosak lehettek a vele átellenben fekvő Nagymaroséival, mely szintén Róbert Károlytól 1324-ben nyert kiváltságlevelet. Visegrád még a XIV. század végén is az ország legkiválóbb városai között foglalt helyet s 1378 óta egyedül él a piros pecsét használatának jogával, a középkori előkelőség e jelvényével. Az Anjouk alatt telepedtek le a pálosok is Visegrádon. Szent László tiszteletére emelt monostoruk, melyről egy 1381. évi oklevél emlékezik meg, a Kékös hegyen emelkedett. A város a XIV. században magyar és német városrészekre oszlott, melyek közül az utóbbi közvetetlen összeköttetésben állott a királyi palotával, és kőfallal és kapukkal volt ellátva. Itt emelkedett a Szent László egyháza (1355). A magyar városrész, a mai Lepencz-völgy felé terjeszkedett. Itt volt a Ferenczrendűeknek (1492.) Szent György kolostora. 1381-ben Visegrád biztosító-levelet adott ki a Nagy Lajos leánya Hedvig és Vilmos osztrák berezeg között kötendő házasságra. Zsigmond király is gyakran időzött falai között. 1388-ban itt erősítette meg Nagymaros szabadalomleveleit. 1412-ben Ulászló lengyel király látogatta meg Zsigmondot Visegrádon, mely alkalommal Zsigmond a Nagy Lajos uralkodása óta itt őrzött lengyel koronát átadta Ulászlónak. Itt tartották meg Albert osztrák herczeg és Zsigmond király leánya: Erzsébet eljegyzését. Mátyás király nagyszerű építkezésekkel emelte Visegrád fényét. Palotája a hegy tövében, renaissance-stílben épült; terjedelmes kertek vették körül, melyeknek szépségét az egykorú írók, mint Galeotus Martius és Oláh Miklós, különösen kiemelik. A kastélyban 350 szoba volt; függőkertek, halastavak, szobrokkal díszített szökőkútak és üvegházak vették körül. Ez időtájt Európának egyik legfényesebb palotája volt. Midőn Castelli püspök pápai követ itt időzött, IV. Sixtus pápához írt levelét a következőkép keltezi. Ex Visegrado paradyso terrestri die 25. Octobris 1483. Mátyás király uralkodásának végszakában a várat Corvin Jánosnak adta. Mátyás halálával azok a főurak, a kik Corvin János jelöltségét ellenezték, elsősorban Visegrádot igyekeztek hatalmukba keríteni. II. Ulászló uralkodása alatt Visegrádra nézve is bekövetkezett a teljes hanyatlás. A koronát ugyan továbbra is Visegrádon őrizték, de az 1498. évi országgyűlés a várost összes kiváltságaitól megfosztotta. Ettől kezdve Visegrád a koronajavak egyik középpontjaként szerepel; vára azonban megtartotta jelentőségét s a mohácsi vész utáni korszakban, a török világban, szinte szakadatlan küzdelmek színhelye lett. 1526-ban a várőrség a várat hűtlenül elhagyván, a mária-nostrai pálosok költöztek bele s ezek védték meg a várat Szulejmán csapatai ellen. 1529-ben a törökök elfoglalták; de Roggendorf tábornok 1530-ban visszafoglalta. 1544-ben ismét a törökök birtokába került. Az 1544-45-iki zsoldlajstrom szerint 342-350 főből állott az őrség, az 1568-69-iki szerint pedig a felső- és alsóvisegrádi várőrség száma csak 125 volt. 1595-ben Pálffy Miklós és Mátyás főherczeg visszafoglalták a törököktől, de 1605-ben ismét török kézre került. 1628-29-ben csak 19 azábból állott a várőrség; ekkor már elveszítette jelentőségét, mert az 1628-29. évi zsoldlajstrom csak mint párkányról emlékezik meg róla. Az 1633-34. évi török kincstári defterek szerint ez időben nahije (járás) székhelye volt, melyhez 14 község tartozott. 1661 nyarán Des Souches tábornok és gróf Batthyány német és magyar csapatokkal visszafoglalták. 1683-ban ismét török kézbe került és csak 1684 július 18-án foglalta vissza végleg Károly lotharingiai herczeg. A várat 1702-ben rombolták le I. Lipót parancsára, s csak a felső vár, a Salamon tornya és az összekötő bástyák egyes részei maradtak meg. A községben 1715-ben 27, 1720-ban 8 magyar, 26 német és 6 tót háztartást írtak össze. A róm. kath. plébánia 1712 óta áll fenn. A mostani templom 1750-ben épült. 1737-ben gróf Stahremberg volt a helység földesura. Tőle a kir. koronára ment át, mely jelenleg is bírja. 1770-ben 5 3/32 negyedosztályu úrbértelke volt. A szőlődézsmaváltság 1857-ben történt. Újabb időben számos nyaraló épült itt, melyek közül különösen a gróf Pálffynéé, és Gőrgey Arturé érdemel említést. A községben van a Riegler-féle papírgyár, az áll. kőbányakezelőség és erdészeti hivatal, társas-kör, 164stb. Ide tartozik a Gizellatelep gyógyfürdő is. A Lepencz-dűlő: a labanczok, a Sibrik-dűlő Sibrik kurucz vezér táborozásának emlékét tartja fenn. A községhez tartoznak még Szentgyörgy és Lepenczpatak puszták.

Zagyvarékas, zagyvamenti magyar nagyközség, 1042 házzal és 4392, róm. kath. vallású lakossal. Postája és vasúti megállója helyben van, távírója pedig Újszászon. Az 1559. évi török kincstári adólajstrom szerint ekkor a hódoltsághoz tartozott, 15 adóköteles házzal. 1658-ban Rhédey Ferencz birtokában találjuk. 1690-ban elhagyott hely volt és a váczi püspök birtoka. Az 1720. évi összeírás szerint lakosai 3 évvel előbb elszéledtek s csak két év óta települt be ismét. Ekkor már 18 magyar háztartást írtak össze e helységben. Az 1754. évi nemesi összeírás szerint gróf Althan Mihály Károly váczi püspök és a váczi káptalan birtoka és most is az itt a legnagyobb birtokos. A róm. kath. anyaegyház már 1674-ben fennállott. Az anyakönyvek 1724-ben kezdődnek. 1770-ben 51 egész úrbértelket írtak itt össze. A tagosítás 1858-ban történt. 1855 és 1907 között nyolczszor öntötte el az árvíz a határt. A lakosok olvasóegyletet, gazdasági kört, hitelszövetkezetet, fogyasztási szövetkezetet, munkás-kört, katholikus kört és temetkezési egyletet tartanak fenn. A mostani róm. kath. templom 1908-ban épült. A községhez tartozik Püspökitanya.

Zsámbék, a budapest-brucki vasútvonal közelében fekvő nagyközség 638 házzal és 4000 nagyobbára németajkú, róm. kath. vallású lakossal. Postája távírója és távbeszélője helyben van, vasuti állomása pedig Herczeghalom. Az Aynárd nemzetség ősi birtoka. E nemzetség őse Ainordi délfrancziaországi lovag, a ki III. Béla király nejével együtt 1186-ban jött be hazánkba és itt megtelepedvén, a mai Zsámbékot nyerte adományul, a hol magának várat épített. E család kihaltával Smaragd comes és testvérei nyerték, a kik itt 1258-ban premontrei prépostságot alapítottak, Keresztelő Szent János tiszteletére. E prépostság temploma a XIV. század közepéből való s egyike hazánk legjelesebb építészeti emlékeinek. 1346-ban a prépostság itteni javaira Miklós nádor határjárást rendelt el. 1401-ben Zsigmond király Atyai Szár János hűtlensége, majd Kükei János magszakadása következtében, a helység részeit a Maróthiaknak adományozta, a kik még 1467-ben is bírták. Ekkor már kiváltságos hely volt. 1490-ben Corvin János birtokában találjuk. 1475-ben Sixtus pápa a prépostságot a pálosoknak adományozta, mely ellen a premontreiek 1511-ben és 1520-ban ismételten tiltakoztak. 1534-ben a pálosokat még itt találjuk, de Buda váránák elfoglalása után (1541) a monostor és a templom elpusztult és csak czímében áll még fenn Ekkor a törökök vették birtokukba a helységet, a hol várat építettek. E vár az egész török uralom alatt fennállott. 1558-59-ben 75 emberből állott a török őrség. 1568-ban a várőrség 151 emberre szaporodott. 1574-ben 56 lovas tanyázott Zsámbékon. 1581-ben a győri és a veszprémi kapitányok merész támadást intéztek Zsámbék ellen, a mikor a várat és a templomot is rommá lőtték. A XVII. század első felében ismét a törökök birtokában van. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a török hódoltsághoz tartozó helységek között szerepel, de ekkor már annyira elpusztult, hogy csak két adóköteles háza volt. 1661-ben gróf Batthyány, magyar csapatokkal, ismét elfoglalta, de 1664-ben újból török kézre került. 1686 június 19-én, midőn Buda ostroma kezdetét vette, Bottyán János, az esztergomi huszárok vitéz hadnagya, a Fehérvárról Budának igyekvő török lovas csapatokat e helység határában körülkerítve, csaknem teljesen megsemmisítette. Buda visszafoglalása után a zsámbéki uradalmat s a visszafoglalt várkastélyt gróf Zichy István vette meg; utána Zichy Péter és neje, gróf Bercsényi Julia örökölték. Ez a kastély jelenleg a Szent Keresztről nevezett apáczáké, a kiknek itt van az ujonczházuk, leányiskolájuk és internátusuk. Az uradalom a Zichy családtól a korona birtokába ment át. 1695-ben a porták kiigazítása alkalmával nem rótták meg adóval. Az 1715. évi összeírás alkalmával a mezővárosok között szerepel; ekkor 43 háztartást, 1720-ban 61 magyar, 37 német és 10 tót háztartást írtak benne össze. A régi templomot 1754-ben állították helyre, de az 1763 június 28-iki földrengés alkalmával ismét megrongálódott. Ez az érdekes műemlék az orsz. bizottság felügyelete alatt áll. Plebániája igen régi és már az 1332-33. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. A török hódoltság alatt megszűnt, de 1716-ban ismét helyreállították. A török világban számos zsidó telepedett le Zsámbékon; számuk a XVIII. században jelentékenyen megszaporodott. 1737-ben 90 izr. vallású lakosa volt, tehát egész Pest vármegye területén, Budát és Óbudát kivéve, a legtöbb. Az imaházuk 1651790-ben épült. 1725 január 6-án a helység országos vásárok tartására nyert engedélyt. 1739-ben a pestis-ragálynak 825-en estek áldozatul. A XIX. század elején már 3513 lakosa volt. Jelenleg Darányi Bélának van itt nagyobb birtoka. A községben még ma is teljes épségben fennálló ú. n. török kút, a török uralom érdekes emléke. A községben m. kir. állami szőlőmunkás-tanfolyam van, és több kisebb gyár.

Zsámbok. Magyar nagyközség a gödöllői járásban. Van 370 háza és 2217 r. kath. vallású lakosa: Postája, távírója és távbeszélője helyben van és a vasúti állomása Tura. 1380-1452-ben Zambok, Sambok alakban említik az oklevelek; ekkor a nógrád-vármegyei Szanda várának tartozéka volt. 1440-ben Ulászló király Rozgonyi Simon egri püspöknek és a Nánai Kompoltiaknak adományozta. Az 1559. évi török fejadólajstromban a budai livához tartozó helységek között fordul elő, 28 adóköteles házzal. Az 1580-81. évi török kincstári adólajstromokban önálló faluként van felvéve a budai szandzsák adóköteles helységei között. Ekkor 30 adóköteles házat vettek fel az összeírásba. Évi jövedelmét 6000 akcsében állapították meg. 1691-ben egy negyed, 1695-ben pedig két és egy negyed portával rótták meg. 1715-ben 27, 1720-ban 48 adóköteles magyar háztartást írtak itt össze. 1754-ben Beniczky László, Zólyom vármegye volt főszolgabírája volt itt birtokos. A róm. kath. anyaegyház már 1673-ban fennállott és anyakönyvei 1723-ban kezdődnek. A mostani róm. kath. templom 1746-1753-ban épült. Van itt egy XVII. századvégi érdekes misemondóruha, továbbá egy művészi becsű kis Szent József-szobor, mely Beniczky Floriánné ajándéka és V. Pius pápát ábrázoló régi érdekes kép. A templom oltárképe, mely a XVIII. századból való, Szent Erzsébetet magyar ruhában ábrázolja. A tagosítás még 1844-ben, az elkülönzés 1856-ban történt. 1848 előtt Beniczky Florián és Beniczky Ödön voltak a helység földesurai, később Beniczky Ferencz főispán († 1905) volt a helység legnagyobb birtokosa, jelenleg pedig Beniczky Ádám és Beniczky Agatha, férj. báró Schell Ferenczné. Mindkét birtokosnak szép urilaka van a helységben. A Beniczky Agatha kastélyát Beniczky Ferencz építtette. A község nyugati határában a hagyomány szerint hajdan kolostor állott, melynek maradványait a lakosok széthordták.

Zsidó, kisközség a váczi járásban, 159 házzal és 768 tótajku és ág. ev. és róm. kath. lakossal. Postája, távírója és vasuti állomása Galgamácsa. E közég a Zsidó nemzetség ősi fészke. Szent Balázs vértanú tiszteletére emelt premontrei prépostsága a XV. században még fennállott 1421-1422-ben a Zsidaiak vagyis a Csákiak voltak a kegyurai. 1430-ban Zsigmond király a Rozgonyiaknak zálogosította el és ők 1438-ban adományul nyerik. 1446-ban prépostságát is említik. 1474-ben a Nésai családnak is voltak itt birtokai, melyek a Gyáli Kenderesieknél voltak zálogban. 1525-ben Werbőczy István birtokába került. 1559-ben a török hódoltsághoz tartozott és 10 ház után fizetett fejadót. Az 1633-34. évi török kincstári adólajstromokban a pesti nahije helységei között találjuk, 3 adóköteles házzal. A török hódoltság végszakában elpusztult és az 1695. évi összeírásban még nem szerepel. 1715-ben 9, 1720-ban 10 magyar és 3 tót háztartást írtak össze e helységben. 1737-ben Grassalkovich Antal birtokában volt és a gödöllői uradalomhoz tartozott egész 1848-ig. A róm. kath. templom a XVIII. században épült. A tagosítás 1862-ben történt. A lakosság fagyasztási szövetkeztet tart fönn. A községhez tartozik Ligetpuszta; ez azelőtt Tisza Kálmán birtoka volt, melyet tőle 1894-ben Fischer Ede vett meg; újabban Zsidóliget nevet nyert; továbbá Egrestanya, mely azelőtt Névtelentanya néven volt ismeretes.