Herencsény. A Cserhát-hegység nyúlványai alatt, a Feketevíz-patak mentén fekvő magyar kisközség. Házainak száma 173 és túlnyomóan róm. kath. vallású lakosaié 1114. Postája Cserhátsurány, távírója és vasúti állomása Magyarnándor. A község már a XV. században fennállott. 1484-ben a Rhédei család volt a földesura. 1598-ban Szokolyi Péter birtokában találjuk. A XVII. században a hódoltsághoz tartozott és 1633-34-ben a váczi nahije községei között találjuk, négy adóköteles házzal. 1715-ben 17 és 1720-ban 18 magyar háztartását írták össze. 1740-ben a Ráday család, az 1754-55. évi összeírás szerint pedig Keresztúri Pál, ifj. Keresztúri Pál és János, továbbá Kanyó Mihály voltak itt birtokosok. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával Roth Tamás, Ráday Gedeon, Komjáthy Abrahám, Sréter György árvái, Fáy Sámuel és gróf Berényi Tamás voltak az urai és 1826-ban gróf Teleki László utódai, Gyürky Gábor örökösei és Vattay György voltak a birtokosai. Most gróf Teleki Tibor, Nedeczky László, Negro Adolf, Kiszner Zsigmond, Schoenberg testvérek és Schwarz Simon a nagyobb birtokosai. A községben Kiszner Zsigmondnak és a Schoenberg testvéreknek van csinos úrilaka. A Haraszti-pusztán levő úrilak Nedeczky Lászlóé és az övé a régi evangélikus templom is, mely azonban ma már gazdasági épületül szolgál. A róm. kath. plebánia 1673-ban már fen állott; a templomot 1852-ben nagyobbították meg és látták el toronynyal. A községben gőzmalom és mezőgazdasági szeszgyár van, a határban pedig kőszénbánya. A gőzmalom, a tégla és cserépverő, valamint a föltárt kőszénbánya a Schoenberg testvéreké. E községhez tartoznak Kutassói-puszta, mely 1265-ben a Rátót nemzetség birtoka volt és az ágasvári uradalomhoz tartozott. Alsóbikk, Alsóliszkó, mely 1395-1439-ben önálló helységként szerepel, Biktó-puszta, Felsőbikk, Felsőliszkó, Haraszti, melynek helyén egy elpusztult helység nyomaira akadunk; a templom alapjai s egyes épület-maradványok itt-ott ma is előbukkannak. Idetartozik még Nagyszőlő és Szarvastó-puszta

Héhalom. Magyar kisközség a vármegye alsó részén, a hevesmegyei és pestmegyei határok között fekszik. Házainak száma 169, túlnyomóan róm. kath. vallású lakosaié pedig 1258. Postája Palotás, távírója és vasúti állomása Apcz. A község a XIV. században már fennállott. 1385-1406-ban Hywhalom alakban említik az oklevelek. 1439-ben a bujáki vár tartozékai között szerepel, Báthory István birtokában. Vámhely is volt. 1461-ben szintén a bujáki uradalomhoz tartozott. A XVI. század közepén szintén behódolt a töröknek és a budai szandzsák 1562-1563. évi hűbérszámadásai szerint Arpalik Hasszán aga, a budai önkéntes lovasság parancsnokának a kezén volt. 1598-ban Nádasdy Ferenez volt a földesura. 1633-1634-ben ismét a hódoltsághoz tartozott, a váczi nahije községei között, de csak egy adóköteles házzal. 1715-ben 13 és 1720-ban 15 magyar háztartással szerepel az összeírásban. 1770-ben a herczeg Esterházy család volt az ura egész 1848-ig. Jelenleg báró Schossberger Rezsőnek van itt nagyobb birtoka. A róm. kath templom 1807-ben épült, a mikor a régi templom elpusztult. A lakosok keresztény fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik: Máriavölgy-puszta és Ujmajor.

Hollókő. A Sárhegy éjszaki oldalán, Szécsénytől nem messze fekvő, magyar kisközség. Van 89 háza és 439 róm. kath. vallású lakosa. Postája Nagylócz, távírója és vasúti állomása Szécsény. A Kacsics nemzetség ősi birtoka. A XIV. században e nemzetség Illés-ágából származott Péter fiai, Mihály, Péter, Leuszták, Mikó és Jákó birtokában találjuk, a kik a nemzetség várát 1310-ben Csák Máténak adták át. 1313 április 24-én I. Károly király, az ugyane nemzetségből származott Szécsényi Tamás lublói várnagynak adományozta, a ki azonban csak Csák Máté hatalmának megtörése után juthatott a vár birtokába, a mikor Károly királytól 1327 május 21-én új adománylevelet nyert. Az 1411. évi osztály alkalmával a vár Szécsényi Lászlónak jutott, a ki 1455-ben Guthi Országh Mihálynak és Lossonczy Albertnek zálogosította el, a kik halála után: 1461-ben és 1481-ben a birtokra királyi adományt nyertek. 1552 nyarán, Sághy András és Csáky Imre várparancsnokok egyenetlenkedései következtében Ali basa, a budai kormányzó, a várat elfoglalta. A törökök azonban nem valami nagy jelentőséget tulajdoníthattak e várnak, mert 1558-1559-ben mindössze 24 emberből álló őrséget tartottak benne, 1593-ban Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristól visszafoglalták a törököktől, de 1663-ben ismét a törökök kezébe került, mert Berki Mátyás és Nagy Orbán várparancsnokok, Érsekújvár elestének hatása alatt, 53a várat feladták. Bécs felmentése után Sobieski János lengyel király visszafoglalta a törököktől. A XVIII. század elején az üresen maradt vár őrzése Szabó György, Gondos Mátyás, Nagy Orbán és Krikk Lőrincz hollókői lakosokra volt bízva. A szatmári békekötés után a várat széthányták, jelenleg csupán romjai vannak meg, de e vár még romjaiban is imponáló. 1715-ben összesen három magyar háztartást találtak itt az összeírók. 1720-ban nemes községként szerepelt s így kimaradt az összeírásból. 1720-ben gróf Forgách Miklós, gróf Forgách János, báró Haller Samu tábornok és a Kamocsay család volt a helység földesura. 1826-ban gróf Forgách József birtokában találjuk. E család itteni birtokait 1860-ban a Pulszky család vásárolta meg, ettől pedig 1868-ban a helybeli közbirtokosság. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. A róm. kath. plebánia 1342-ben már fennállott. A mai templom 1889-ben épült közadakozásból. 1874., 1886., 1896. és 1909-ben a község nagyobb része leégett. Ide tartoznak: Csonttorok és Kecskéd puszták.

Homokterenye. Zagyvamenti magyar kisközség, körjegyzői székhely, 135 házzal és 1469 lakossal, a kik túlnyomó számban róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Mátranovák-Homokterenye. Ősi neve Atyazháza, vagyis Atyásháza volt. Legrégibb adatunk 1296-ig nyúlik vissza e helységről. A XV. században Heves vármegyéhez tartozott. 1404-ben Zsigmond király Homokterennei Miklós fia Miklósnak és fiának Jánosnak, valamint a »faluvégén lakó« Péternek és Lászlónak bizonyos birtokrészeket adományozott itt, de 1418-ban már az egész helységre Homokterennei Jakab fia János kapott adományt. Ettől kezdve a község neve: Homokterenne. 1548-ban Nagy Balázs és Horváth András birtokában találjuk. 1552-ben szintén behódolt a törököknek. 1555-1558-ban a hatvani szandzsákhoz tartozott, összesen 5 adóköteles házzal. A Homokterennei család kihaltával 1563-ban Berényi András nyerte adományul, kinek utóda Berényi György, az akkori nádor Pálffy Pál közbenjárásával új királyi adományt eszközölt ki e helységre, melybe 1652-ben be is iktatták. 1715-ben 10 magyar és 1720-ban 12 magyar háztartását írták össze. 1770-ben Darvas Ferencz és Balczer József voltak az urai és 1826-ban Platthy József özvegye, Talai Horváth Mihály, Fáy József és Hamar András özvegye. Jelenleg Kolossy Zoltánnak és Csintalan Ábrisnénak van itt nagyobb birtoka. A községbeli úrilakok közül az egyiket Lieszkovszky József építtette a XIX. század első felében s ez most Csintalan Abrisnéé, a ki azt 1900-ban átalakíttatta. A másikat Szakács József építtette 1880-ban s ez Szakács Kataliné és Rózáé. A harmadikat Fáy Menyhért építtette a XIX. század első éveiben; ez jelenleg körjegyzői hivatalul szolgál; végül Kolossy Zoltán úrilakát a jelenlegi tulajdonos építtette 1903-ban. A róm. kath. templom nagyon régi, de építési idejét megállapítani nem lehet. A hagyomány szerint a török korból való. 1873-ban itt is a kolera pusztított és a reá következő évben az egész helység leégett. Horváth Bertalan örököseinek gőzmalma van itt, a határban pedig két kőszénbánya. Az egyik az Éjszakmagyarországi Szénbánya Társ. telepe, a másik Csintalan Abrisnéé és két társáé. A községhez tartoznak: Mizserfa-bánya, Körtevölgy, Mizsérfa, Pétervölgy, Szárazvölgy és Verebes-puszta.

Horpács. A nógrádi járásban fekvő magyar kisközség. Házainak száma 53, és róm. kath. vallású lakosaié 262. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Borsosberény. 1473-ban a Szobi család volt birtokos a helységben, 1480-ban azonban itteni birtokait az Almássyaknak adta cserébe. Az 1562-63. évi török kincstári adólajstromok szerint, 14 adóköteles házzal a hódoltsághoz tartozott. 1598-ban Paska István volt a földesura. 1633-1634-ben a nógrádi nahije községei közé tartozik, összesen egy adóköteles házzal. 1715-ben 9 és 1720-ban 8 magyar háztartását írták össze. 1754-55-ben Veres Sámuel volt itt birtokos, 1770-ben Balogh Pál, Bodonyi Ferencz, Gáspár József, Gelle Ferencz és László, 1826-ban pedig Somoskeöy István, Porubszky Ignácz, Kovács József, Veres Ferenez és László özvegyei, később Szontagh István, Géczy Dénes és a Dedinszky család. Jelenleg a nemrég elhúnyt Mikszáth Kálmán hírneves író örököseinek van itt birtoka, melyet a jeles író 1904-ben vásárolt Szontagh Páltól s ehhez járul Almás-puszta is. Mikszáth itt 1907-ben görögstílú úrilakot is építtetett magának, hova visszavonúlni szándékozott. Ugyancsak ekkor a birtok kiegészítéséül megvette néhai Nagy Iván birtokát is.

54Ezenkívül még több úrilak van e helységben. Az egyiket Géczy Dénes építtette s ez jelenleg gróf Berchtold Miklósé, a másikat Veres László építtette; ez most Csillag Somáé, a harmadikat Szontagh István építtette; ez Szontagh Pálé volt és most Mikszáth Kálmán örököseié. Itt van a jeles tudós és genealogus: Nagy István háza is emléktáblával megjelölve, de düledező állapotban. A róm. kath. templom 1747-ben épült. A község hajdan a Templomtábla nevű dülőben feküdt. A templom romjai sokáig voltak láthatók, de már ezeknek is nyomuk veszett. E községhez tartozik Almás-puszta.

Hugyag. Ipolymenti magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 216 házzal és 1107 róm. kath. vallású lakossal. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója pedig Őrhalom. Első ízben már az 1332. évi pápai tizedjegyzékben szerepel, a mikor egyházas hely volt. Az 1333-ban kelt osztály-levél szerint Szécsényi Tamás erdélyi vajda és testvére Péter, birtokában volt. Az 1562-63, évi török kincstári adólajstromok 30 adóköteles házát említik és az 1579. évi török kincstári adószámviteli könyvek szerint 4419 akcse adóval volt megróva. 1598-ban az esztergomi érsek volt a földesura. 1715-ben 14 és 1720-ban 18 magyar háztartását írták össze. Mindvégig az esztergomi érsek földesúri hatósága alá tartozott. Jelenleg Pekáry István a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom építési ideje kb. 300 évig vihető vissza. 1849-ben az oroszok e helység határában megtámadták Görgey utóhadát, mely küzdelem a magyarok vereségével végződött. 1873-ban itt is a kolera pusztított. 1874-ben pedig tűzvész. A lakosok fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik a Buros-puszta, mely Pekáry István tulajdona. A község a hagyomány szerint hajdan a határ éjszaki részén, az úgynevezett »Pusztor-Hugyag« nevű dülőn feküdt.

Iliny. Balassagyarmat közelében fekvő magyar kisközség. 48 házzal és 214 róm. kath. vallású lakossal. Postája Hugyag, távírója és vasúti állomása Őrhalom. Eredetileg a Kacsics nembeli Szécsényi Kónya birtokában volt, ki azt 1330-ban Ákos nembeli Cselenfi Sándor fia Jánosnak adományozta, a ki Záh Feliczián merénylete alkalmával, mint alétekfogó, őt a királyi udvarban helyettesítette. Az 1562-63. évi török kincstári adólajstromok szerint a nógrádi szandzsákhoz tartozott, 16 adóköteles házzal és Pizi aga hűbérbirtoka volt. 1579-ben 21 adóköteles házzal szerepel a török kincstári adószámadásokban. A XVII. században teljesen elpusztult. 1720-ban, földesurán kívül, csupán egy jobbágylakosa volt. Az 1754-55. évi nemesi összeírás szerint Sipeki Balás Gergely lakott itt. 1770-ben gróf Koháry Ignácz, Laszkáry Pál, Egry István, továbbá a Sallay, a Somodi és a Trajtler családok voltak a földesurai, 1826-ban pedig a Szent-Ivány és a Darvas családok. Jelenleg Kalmár Ernőné született Laszkáry Júlia a legnagyobb birtokosa. 1872-ben oly irtózatos felhőszakadás tört ki a község fölött, hogy a helység nagy része és a templom is romba dőlt. Azóta nincs templom a községben. 1873-ban a lakosság tetemes része a kolerajárvány áldozata lett.

Ipolyberzencze. (Azelőtt csupán Berzencze). Az Ipoly folyó mentén fekvő kisközség. Házainak száma 55, lakosaié 328, a kik tótok és evangélikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A helység első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben szerepel. 1548-ban a Berzenczey család volt a földesura. 1715-ben 2 magyar és 4 tót, 1720-ban pedig 2 magyar és 3 tót háztartást írtak itt össze. 1770-ben Okolicsányi József, Duka József és Bornemisza József voltak az urai, 1826-ban pedig Szent-Ivány Ferencz volt országbíró utódai. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. A mostani róm. kath. templom 1785-ben épült, de 1891-ben restaurálták. Az ág. ev. templom 1856-ban épült. A helységben fedélcserépgyár és agyagiparvállalat van.

Ipolybesztercze. (Azelőtt Bisztricska). Ugyancsak ipolyvölgyi kisközség, 47 házzal és 255 tótajkú, evangélikus vallású lakossal. Postája Málnapatak, távírója és vasúti állomása Szinóbánya. 1548-ban Bebek Ferencz és a Szilassyak, 1598-ban Balassa Zsigmond, 1660-ban pedig Balassa Imre voltak a földesurai.1715-ben 4 magyar és 2 tót, 1720-ban pedig 4 magyar és 3 tót háztartását vették fel. A XVII. század végén a gróf Volkra család birtokában találjuk. 1770-ben Szent-Ivány János és Mihály és gróf Zichy Ferencz voltak a helység földesurai, de 1826-ban a Szent-Ivány család bírta. 1831-ben és 1873-ban itt is pusztított a kolera.

Ipolygalsa. (Azelőtt csak Galsa.) Szintén ipolyvölgyi magyar kisközség. Házainak száma 125, és róm. kath. vallású lakosaié 552. Postája, távírója és vasúti állomása Losoncz. E község egyházas helyként, szintén már az 1332-1337. évi 55pápai tizedjegyzékben szerepel Aqualsa néven. 1469-ben váráról is megemlékeznek az oklevelek. Ekkor Lossonczy Albert fiainak Istvánnak és Lászlónak a birtokában találjuk. 1548-ban Rakoczay Lőrincz, Galsay János, Ferencz és Pál, 1598-ban pedig Varbóky Ferencz örökösei voltak a földesurai. 1715-ben és 20-ban 11 magyar háztartását vették fel. 1770-ben gróf Koháry Ignácz, 1826-ban herczeg Koháry Ferencz főkanczellár volt a helység földesura. Jelenleg herczeg Coburg Fülöp a legnagyobb birtokosa. A mostani róm. kath. templom 1770-ben épült, de 1901-ben restaurálták. Harangjai közül az egyik 1612-ből való. 1854-ben a község fele leégett. 1831-ben és 1873-ban pedig a kolera pusztította a lakosait. A községhez tartozik Lipótszállás-puszta.

Ipolykér. Az Ipoly közelében fekvő magyar kisközség. Házainak száma 56, lakosaié 303, a kik nagyobbára róm. kath. vallásúak. Postája Ipolyvarbó, távírója és vasúti állomása Őrhalom. Nagy-Kér és Kis-Kér egyesüléséből keletkezett. A régi időben Ipoly vagy Puszta-Nagy-Kér és Kis-Kér volt a neve. Kis-Kér a középkorban valószínűleg a Murik nevű dülőben feküdt, mivel az itt talált régi pénzek és épületkövek arra vallanak. Első ízben 1327-ben Vaskó határjárásában tűnik fel. 1481-ben és 1846-ban már Nagy-Kér és Kis-Kér helységekről emlékeznek meg az oklevelek. Nagy-Kér a Toldi család birtokában volt és itteni birtokrészeit 1481-ben Asszupataki Hencz Pál bírta zálogban. 1548-ban Kis-Kér Kéry Mihály és Orbán birtokában volt, míg Nagykéren Sörényi Péter, Luka János, Kéry László, Madách Miklós és Horváth Ferencz voltak az urak. 1598-ban mindkét helység a Kéry családot uralta, mely Ipolykéri előnevét is innen vette és 1712-ben még gróf Kéry János tulajdona volt. A XVIII. századtól kezdve nemes község volt. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. A községben levő régi úrilak Oroszlányi László tulajdona. 1831-ben és 1873-ban itt pusztított a kolera. E községhez tartoznak: Koczó (azelőtt Szepessy-tanya), Máli (azelőtt Zálogosi-puszta), Prónay-tanya és Zálogos (azelőtt Okolicsányi-tanya).

Ipolymagyari. (Azelőtt Uhorszka.) Ipolymenti kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 154, túlnyomóan tótajkú és evangélikus vallású lakosaié 835. Postája Ipolyróna, távíró- és vasúti állomása Ipolyszele. Az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékekben már előfordúl s így már akkor is az egyházas helyek közé tartozott. 1435-1454-ben a füleki vár tartozéka volt. 1548-ban Bebek Ferencz, 1598-ban Radvánszky Ferencz volt a földesura. 1616-ban Kosztolányi János volt itt birtokos, a ki itteni birtokait 1617-ben Bosnyák Tamásnak adta el. 1715-ben 12 magyar és hat tót, 1720-ban nyolcz magyar és hét tót háztartását vették fel. 1740-ben a gróf Koháry család, 1770-ben gróf Berchtold Antal, báró Mednyánszky Teréz, báró Révay László, Szent-Ivány Farkas, János és Mihály voltak az urai, ez utóbbiak később is. Az itteni evangélikus templom 1610-ben épült. 1831-ben és 1873-ban ezt a községet sem kerülte el a kolera. Ide tartozik: Czerina-puszta és Drávecz-patak.

Ipolynyitra. Ipolymenti magyar kisközség. Van 121 háza és 473 róm. kath. vallású lakosa. Postája, távíró és vasútállomása Losoncz. A helység a XV. században már fennállott és 1435-1454-ben Fülek várának tartozékai között szerepel. Ekkoriban vámszedő hely is volt. 1548-ban Bebek Ferencz, 1598-ban Seryény Mihály voltak a földesurai. 1715-ben tiz és 1720-ban kilencz magyar háztartást vettek fel itt az összeírásba. 1770-ben Török József, báró Révay László, gróf Berchtold Antal és báró Mednyánszky Teréz voltak az urai, de később a báró Vécsey család is szerzett itt birtokokat. A gróf Berchtold és a gróf Cebrián családok 1891-ig voltak itt birtokosok, de ekkor itteni birtokaikat több részre elosztva, a helybeli közbirtokosságnak adták el. A róm. kath. templom 1820-ban épült. Ugyanakkor nagy tűzvész pusztított itt, mely a község kétharmadát elhamvasztotta. 1831-ben és 1873-ban itt is a kolera szedte áldozatait.

Ipolyróna. (Azelőtt Rónya.) Az Ipoly folyó mentén fekvő kisközség. Házainak száma 54, lakosaié 304, a kik tótajkúak és ág. ev. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Ipolyszele. Szintén szerepel az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben, s így akkor plebániája volt. 1548-ban Bebek Ferenez, 1598-ban Balassa Zsigmond, 1660-ban Balassa Imre, 1770-ben Szent-Ivány János, Mihály és gróf Zichy Ferencz, a XIX. század első felében pedig Szent Ivány Ferencz volt a földesura. 1720-ban lakosainak jó része még magyar volt és csak a XVIII. század folyamán tótosodtak el egészen. Van itt két régi kúria, melyek közül az egyiket a Szent-Ivány család 1713-ban építtette; ez jelenleg 56Vihrabács Andrásé. A másik a Tihanyi családé volt és később ez is a Szent-Iványiaké lett. 1831-ben és 1873-ban a kolera ezt a helységet sem kímélte meg. E községhez tartozik: Pusztagaráb.

Ipolyszele. (Azelőtt Zelene.) Szintén az Ipoly folyó mentén fekszik. Kisközség, 57 házzal és 377 tótajkú, ág. ev. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. 1548-ban Szőlősy János, Lőrincz és Miklós, 1598-ban Zákán István volt a földesura. 1715-ben kilencz magyar és négy tót, 1720-ban 10 magyar és öt tót háztartását vették fel. 1740-ben a Balogh család, 1770-ben Tihanyi Dániel, 1826-ban Ebeczki Tihanyi Tamás volt a helység földesura, később pedig Tihanyi Ferencz, továbbá a Pelargus és a Géczy családok. A községbeli evangélikus templom a XVIII. század elején épült. A lakosok főfoglalkozása a tűzálló cserépkészítés. Báró Baratta Alajosnak keramiai gyára is van itt. A lakosok fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Ide tartozik Erdőalja-puszta (azelőtt Podhaj). Helyén a középkorban Alsó-Podhaj helység feküdt, mely az 1548. évi összeírásban is szerepel, a mikor Soós Tamás és Sebestyén voltak a földesurai. A XVI. század közepén elpusztúlt.

Ipolyszög. (Azelőtt Riba.) A honti határon, az Ipoly folyó mentén fekvő kisközség. Házainak száma 48, lakosaié 279, a kik magyar és tótajkúak, róm. kath. és evangélikus vallásúak. Postája Balassagyarmat, távírója és vasúti állomása Dejtár. A XV. század elején már fennállott. 1424-től 1439-ig a hontvármegyei Csalomia tartozékaként Borbála királyné, Zsigmond király neje, majd pedig Albert király özvegye, Erzsébet bírta. A XVI. században elpusztúlt és még az 1715-1720. évi összeírásokban sem fordúl elő. 1770-ben Maithényi Imre, Péter és Károly, továbbá Horváth József és Pál s Gáspár Tamás voltak a földesurai. A XIX. század első felében pedig gróf Péchy Manó, továbbá a Maithényi, Madách, Bolgár és a Méhes családok. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a helységben. Ide tartoznak: Egry-telep, Madách-telep és Terézia-telep.

Ipotytarnócz. (Azelőtt csak Tarnócz.) Ipolymenti magyar kisközség. Van 187 háza és 846 róm. kath. vallású lakosa. Postája Litke, de távírója és vasúti állomása helyben van. A község első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben fordúl elő; ekkor tehát már plebániája is volt. 1492-ig a Dicsőszentmártoni Kizdi és a Tarnóczi családok bírták. 1499-ben a Tarnóczi család tagjai osztoztak rajta. 1558-ban Berényi András, Zerdahelyi István, Pelinyi Bálint és Muraközy Mátyás nyerték adományul Ferdinánd királytól. Az 1598. évi adóösszeírás szerint azonban csak a Pelinyi családé volt. 1616-ban, a Pelinyi és a Muraközy családok kihaltával, e birtokokat Berényi András örökölte, a ki e részjószágokra 1627-ben nádori adományt eszközölt ki magának. 1715-ben 20 magyar és 1720-ban 24 magyar háztartást vettek itt fel. 1740-ben a Nándori Bene család, 1770-ben Bene András, Battik Ferencz, gróf Berényi Horváth György örökösei, Prónay Pál, továbbá a Rácz és a Szudy családok bírtak itt földesúri joggal. 1826-ban Voxith Horváth Antal, Károly és Gáspár, továbbá Janikovich Gáspár és Borfői Bory József voltak a birtokosai. Az itteni régi kúriák közül a Baán, Janikovich és a Voxith Horváth családok úrilakai a XVIII. században épültek, a Bory család kúriája pedig a XIX. század első feléből való. A Janikovich-féle kúria jelenleg községi iskolául szolgál, a Voxith Horváth és a Bory-féle úrilakok pedig Lehoczky Egyed örököseié. A mostani kath. templom 1747-ben épült Kápolna is van a községben, melyet a Bory család 1819-ben építtetett és ott van a családi sírbolt is. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn és Molnár Józsefnek gőzmalma van a községben. A község egyik nevezetessége amaz óriási megkövült fatörzs, melyet Kubinyi Ferencz, a Magyar Nemzeti Múzeum későbbi igazgatója ásatott ki s a múzeum költségén boltozatot emelt föléje. A nép gyurtánfának nevezi. Mintegy 10 évvel ezelőtt e fatörzs közelében megkövesült ősállat-lábnyomokat is fedeztek fel, melyek a földtani múzeumba kerültek. A vízmosásokban több helyen megkövesült czápafogak is találhatók. E községhez tartoznak: Kisdályó-, Botos- és Hólya-puszták.

Ipolyvarbó. (Azelőtt csak Varbó.) Az Ipoly mellett fekvő magyar kisközség 111 házzal és 609, róm, kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Őrhalom. A XIV. század elején Varbóy Márton fia Mihály birtoka, ki Csák Mátéhoz pártolván, Károly király megfosztotta javaitól éa azokat 1327-ben Szécsényi Tamás vajdának adta. 1416-ban a Kazai Kakas családot iktatták be e helység birtokába. 1461-1486-ban a 57szécsényi uradalomhoz tartozott. 1486-ban Óbudai Kalmár Péter vette zálogba Gúthi Országh Lászlótól. 1548-ban a Lossonczy család volt az ura. 1562-63-ban a török hódoltsághoz tartozott és az akkori török kincstári számadáskönyvekben Farkas-Varbók néven fordul elő, a nógrádi szandzsákhoz tartozó községként, mely Durák török tiszt hűbérbirtoka volt. 1598-ban Forgách Zsigmond volt a földesura. 1715-ben nyolcz magyar és három tót, 1720-ban 11 magyar és nyolcz tót háztartást vettek itt fel az összeírók. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Szent-Ivány Ferencz, gróf Forgách Zsigmond és Miklós, a XIX. század első felében Szent-Ivány Ferencz, Sáros vármegye főispánja, majd kassai kerületi biztos és később országbíró, volt a helység földesura, a ki itt is halt meg 1823 április 15-én, 93 éves korában. Jelenleg Szabó N. János és gróf Forgách József örökösei a nagyobb birtokosai. A helységben lévő két kúriát a Szent-Ivány család építtette. Az egyik jelenleg Szabó N. Jánosé, a másik Dióssy Aladárné szül. báró Maasburg Bertáé. A határban az egyik dülőt Kisvarbódnak nevezik. Hajdan itt feküdt a község, mely a török hódoltság alatt pusztult el. A róm. kath. plebánia 1332-ben már fennállott. A templomot Szent-Ivány Ferencz építtette 1798-ban. E községhez tartoznak: Bikamáj, Borház, Erdőalatti (azelőtt Forgách-puszta) és Patak puszták.

Jelsőcz. Az Ipoly közelében, a Jelsőcz patak mentén fekvő, magyar kisközség. Házainak száma 103, lakosaié 477, a kik mind róm. kath. vallásúak. Postája és távírója Vilke, vasúti állomása Ipolytarnócz. Már a középkorban fennállott. 1548-ban a Lossonczy család volt a földesura. 1698-ban Forgách Zsigmond birtokában találjuk s ettől kezdve szakadatlanul e család az ura. 1715-ben 12 tót; 1720-ban 10 magyar és egy német háztartást vettek itt fel az összeírásba. 1831-ben és 1873-ban a kolera itt is pusztított. A róm. kath. templom 1908-ban épült.

Jobbágyi. Zagyvamenti magyar kisközség. Körjegyzőségi székhely. Házainak száma 243, lakosaié, a kik legnagyobbrészt róm. katholikusok, 1566. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója Apczon. E község és vidéke már az ősidőkben is megült terület volt, mert határa gazdag lelőhelye a kő-, bronz-, népvándorlás-, sőt honfoglaláskori leleteknek. A Szent-Ivány Farkasné kisjobbágyi-pusztai birtokos tulajdonában látható gazdag és érdekes régészeti gyűjtemény legnagyobb része mind e vidékről került ki. 1342 táján az Aba nemzetségből származott Szalánczi Miklós, a Jobbágyi család őse szerezte meg Szurdokpüspökivel együtt. 1344-ben e helységékre szabad ispánságot nyert és utóbb át is költözött Jobbágyiba. Fia Péter (1363-1375) is itt volt birtokos. 1424-ben Tari Lőrincz ég fia Rupert nyerik adományul Zsigmond királytól. 1454-ben Tari Rupert fia György birtokában találjuk. 1465-ben Tari György, Guthi Országh Mihálynak zálogosította el. Halála után az Országh és a Nánai Kompolthi családokra szállott. 1598-ban Török István volt a földesura. 1715-ben 20 magyar és négy tót, 1720-ban 24 magyar, két német és két tót háztartást írtak benne össze. 1754-ben Kanyó György volt itt birtokos, 1770-ben báró Haller Samu tábornok, báró Révay László, Bossányi Júlia és a Nikházy család, 1826-ban pedig gróf Berényi Terézia, Baloghy Lajos, gróf Stahrembergné és a Fáy család. Később Sréter György, Cebrián Antal, Baloghy Lajos, Dobóczky Ignácz, Reviczky Mária, özvegy Koósné szül. Fáy Zsuzsánna. A XIX. század közepén Posztóczky János, Frivaldszky Imre, gróf Cebrián Ferencz és Meskó Johanna. Jelenleg Szent-Ivány Farkasné szül. Patay Jolán, Bérczy Géza s neje Bencsik Mária, továbbá gróf Degenfeld Lajos a legnagyobb birtokosai. A községbeli régi kúriát, mely most Bérczy Gézáé, még Sréter György építette. A Bérczy Gézától jelenleg magtárul használt épületet Koósné Fáy Zsuzsánna a XIX. század első felében szüreti ünnepélyekre használta s itt Fáy András is gyakran megfordúlt. 1831-ben a kolera miatt zendülés tört ki a községben, 1856-ban a község nagy része leégett és 1873-ban ismét a kolera dühöngött a lakosok között. A róm. kath. plebánia már 1332-ben fennállott. A török hódoltság alatt megszünt, de 1693-ban ismét helyreállították. A mostani templom a plebánia helyreállításakor már megvolt, de 1789-ben kibővitették. A torony 1801-ben épült hozzá. A község határában van Szent-Ivány Farkas nagy szabású trachit-kőbányája. Bérlője Szántó Miksa, kinek itt kisebb czementlap-gyára is van. Ezenkivül még három kisebb trachitbánya van, melyeket hegyi siklók kötnek össze a vasúttal s ezek egyike Bérczy Gézáé, kettő Szántó Miksáé. Megemlítendő a jobbágyi bor, mely a fillokszerapusztítás előtt országhírű és a lakosság fő jövedelmi forrása volt. Jelenleg 58inkább a gyümölcstermesztésre helyeznek súlyt. Bérczy Gézánénak 7 holdas cseresznye telepe van, mely legnagyobb az országban. A termést Bécsbe és az osztrák tartományokba viszik. A lakosok 48-as függetlenségi kört és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A helység határában az egyik dűlőt Vámpart-dűlőnek nevezik, mert ezen vonult át a Szuhavölgyön át vezető út, melyen az előtt vámot szedtek s e tájon volt a vámszedőnek is a háza. A községhez tartozó Kisjobbágyi-puszta a Révayak birtoka volt. Ezektől megvette Posztóczky Iván, tőle pedig 1900-ban Szent-Ivány Farkasné szül. Patay Jolán. Van rajta egy csinos úrilak is, melyet 1880-ban Posztóczky Iván építtetett. Az e birtokhoz tartozó kőbányában még Posztóczky idejében, mammut-csont vázakat találtak, melyekből azonban csak töredékeket lehetett kiemelni, miután földomlás következtében két munkás járt szerencsétlenűl. Ugyancsak e puszta határában, Hermann árvaszéki ülnök szőlőjében, száznál több honfoglaláskori sírt találtak, melyeknek egy része a Nemzeti Muzeumba került.

Kalonda magyar kisközség. Az Ipoly-völgyben fekszik. Házainak száma 65, és róm. kath. vallású lakosaié 313. Postája, távírója és vasuti állomása Rapp. A XIV. és a XV. században több ilynevű helységről emlékeznek meg az oklevelek. Első ízben 1352-ben találkozunk egy Kalanda nevű, 1368-ban pedig Felkalanda és 1496-ban Középkalonda és Egyházaskalonda nevű helységgel. Ezek mind a Kalondai család birtokában voltak, mely család Kaplon-pusztát is birta. Kivüle a Ruszkai Korniss és a Ruszkai családok bírtak itt földesúri joggal és az utóbbiak 1496-ban birtokrészeket adtak el Egyházas-Kalondán. A helység régi templomából fenmaradt Kalondai István fia György sírköve 1504-ből. 1548-ban Felső-Kalondát Orgonás András és Miscinski Mátyás birtokában találjuk. 1562-63-ban hódoltsági faluként a szécsényi szandzsákhoz tartozott s ekkor Felső-Kalonda néven szerepel, 13 adóköteles házzal. 1715-ben négy és 1720-ban nyolcz magyar háztartását vették fel. 1740-ben a Battik család, 1770-ben Battik Ferencz, György és Sándor, Kántor Gábor és Pongrácz József voltak az urai, 1826-ban pedig Sarudi Battik Ferencz, Elek, Pál és Sándor utódai. Később a Chikány, a Fáy, a Kubinyi és a Szigyártó-családok. A községben levő úrilakot a Battik-család 1834-ben építette. A róm. kath. templom 1854-ben épült. Egykor apátság is volt a helységben, melyről az 1734. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvek emlékeznek meg. Ide tartozik Kisbikk-puszta és Bujár-telep.

Karancsalja. A Karancs-hegy alján, Salgótarján közelében fekvő magyar kisközség. Van 148 háza és 1333 róm. kath. vallásu lakosa. Postája Lapujtő, távírója és vasúti állomása Salgótarján. Ősrégi község, mely már a XIII. században fennállott. A hagyomány szerint a tatárok elől menekülő IV. Béla király, a sajói gyásznap után itt talált menedéket, s ennek emlékére leánya: Szent Margit templomot építtetett itt, melynek némi romjai még ma is megvannak. 1548-ban Bebek Ferencz volt az ura. 1715-ben nyolcz és 1720-ban 14 magyar háztartását vették fel az összeírók. 1770-ben Jankovich László volt a földesura, a XIX. század első felében pedig Jankovics Antal. Jelenleg Balla Géza a legnagyobb birtokosa. Urilakát még Jankovich Miklós építtette a XIX. század elején, de új tulajdonosa 1909-ben átalakíttatta. A róm. kath. templom 1886-ban épült. 1873-ban itt is pusztított a kolera. A határban kőszénbánya van. A községben fogyasztási és értékesítő szövetkezet is áll fönn. Ide tartozik Gyertyánospuszta, Bikóbikk-bányatelep és Bedavölgyi-bányatelep.

Karancsapátfalva. Magyar kisközség, Salgótarján közelében, 57 házzal és 379 róm. kath. vallású lakossal. Postája Lapujtő, távírója és vasúti állomása Salgótarján. 1548-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. 1660-ban a divényi uradalomhoz tartozott. Az 1715. évi összeirásban Lapujtővel együtt szerepel. 1720-ban hat magyar háztartását vették fel az összeírásba. 1740-ben a gróf Koháryak, 1770-ben gróf Koháry Ignácz és Kubinyi Gáspár, 1826-ban felerészben herczeg Koháry, felerészben pedig báró Hellenbach József özvegye volt a helység birtokosa. Később, 1848-ig, a Coburg herczegek és a gróf Steinlein-család. Ez utóbbi után gróf Chorinsky Igó és gróf Wilczek Frigyesné örökölték. 1831-ben és 1873-ban a lakosság harmincz százaléka halt el kolerában. A határnak egy részét koplalóbércznek nevezi a hagyomány, azért, mert midőn a törökök Fülek várát elhagyták, foglyaikat e helyen őrizték és koplaltatták.

Karancsberény. A Karancshegy alatt fekszik. Magyar kisközség, 90 házzal és 573 róm. kath. vallású lakossal. Postája Lapujtőn van, távírója Salgótarján és 59vasúti állomása Rapp. Eredetileg a nógrádi vár tartozéka és királyi várbirtok volt. István ifjabb király 1266-ban e helységbeli Bertalan fiait, Kuncsedet és Jóbot, a várjobbágyok sorából az ország nemesei közé emelte. E két testvértől származik a gróf Berényi család. 1548-ban Berényi András és György, 1598-ban Berényi Ferencz volt a földesura és az utóbbi 1608-ban új adományt nyert a birtokára Rudolf királytól. 1715-ben 11 és 1720-ban 18 magyar háztartását írták össze. 1770-ben gróf Berényi Tamás és Gábor, 1826-ban pedig gróf Berényi Miklós volt a földesura. Jelenleg Szilárdy Ödön és Légrády Béla a legnagyobb birtokosai. A helységben lévő két úrilakot a gróf Berényi család építtette. Az egyik kocsma és jelenleg Paszternák Móré, a másik Légrády Béláé, mely azelőtt tisztilak volt, de a jelenlegi tulajdonos teljesen átalakíttatta. A róm. kath. templom a XVI. században épült; 1741-ben átalakították. A községnek már a középkorban volt plebániája, mely azonban a török hódoltság alatt megszűnt. 1873-ban a község háromnegyed része leégett. 1831-ben és 1873-ban pedig itt is a kolera pusztított. A határnak egy részét Törökrétnek nevezik, mert a Fülek várából kivonuló török hadak itt táboroztak. A községhez tartoznak: Kisaranyi és Nagyaranyi puszták. E két puszta már 1246-ban szerepel. Ekkor azonban még puszta földterület volt. 1492-ben már mint önálló helységek szerepelnek. 1548-ban Kisaranyi Aranyi János birtoka, Nagyaranyit pedig Székely Simon és Ferencz, továbbá Tarnóczy Sebestyén birták. A későbbi összeírásokban már nem szerepelnek. Ide tartozik még Feri-puszta (azelőt Dolinka-puszta), Nagylaposi-puszta és Sóskút- puszta (azelőtt Csericzekút).

Karancskeszi. A Karancs-hegységben fekvő magyar kisközség. Körjegyzőségi székhely. Házainak száma 224, lakosaié, a kik róm. kath. vallásúak: 1303. Postája Lapújtő, távírója és vasúti állomása Litke. A Záh nemzetség ősi fészke. E nemzetség tagjai közül 1227-ben Kesze, I. Kázmér és Osl fia Vata laktak e helységben. A XIV. század első felében Záh Feliczián birtoka, kinek emléke máig is fennmaradt a nép között s a helység egyik alsóbb részét a nép máig is Záhfalvának nevezi. 1548-ban Géczey László, Székely Simon és Ferencz, továbbá Tarnóczy Sebestyén volt a földesura. 1558-ban Berényi András, Zerdahelyi István, Pelinyi Bálint és Muraközy Mátyás nyertek e helységben részjószágokat Ferdinánd királytól. 1598-ban és 1651-ben Mocsáry Gergely volt a földesura, de mivel a falu a hódoltsághoz tartozott, a hatvani agának is adózott. 1715-ben 15 és 1720-ban 19 magyar háztartást vettek itt fel az összeírásba. 1740-ben a Mocsáry, Bene és a Holecz családok, 1770-ben gróf Berényi, Jakabfalvy Miklós, Szent-Ivány Ferencz, Bene Ignácz, Mocsáry Dániel, Hegyessy József, Haan József és Petók József voltak a földesurai; 1826-ban pedig Losonczi Gyürky István özvegye, Básthy Dánielné, Jakabfalvy Miklós özvegye, Horváth Antal és Bakó Gábor. Jelenleg Mocsáry Ödönnek, Székely Albertnek, Kóczán Miklósnak, Mocsáry Miklósnak, gróf Pejacsevich Mikó Endrének és Striss Ferencznek van itt nagyobb birtoka; továbbá báró Prónay Rózának és Irmának Puszta-Kutason, hol egy régi úrilak áll, mely most tisztilakásul szolgál s a XVIII század végén építtette a Záborszky család, melytől vétel útján került a Prónayakhoz. Az 1831-ben, augusztus havában itt kitört kolerának 97-en estek áldozatul, 1873-ban pedig 85-en. A róm. kath. plebánia 1332-1337-ben már fennállott. A helység régi, csúcsíves templomát 1748-ban alakították át s ezzel eredeti jellegéből kiforgatták. A községben egy gőzmalom van üzemben. Ide tartoznak: Kutas-, Bánya-, Betekincs-, Büdöskút-, Hólya-, Lászlóvölgy-, Lyukvölgy-, Poklyos-, Sötétlápa-, Szandaalja-, Szőlőkalja-, Szőlőkút-, Tutucska és Völgyfő puszták és Gizellamajor.

Karancsság. Szécsény és Salgótarján között fekvő magyar kisközség. Körjegyzőségi székhely. Házainak száma 243, lakosaié 1151, a kik mind róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója Szécsény, vasúti állomása Zagyvapálfalva. Eredetileg a Záh nemzetség ősi birtoka volt. A XIV. század első felében Záh Feliczián birtokában találjuk, a ki 1330 ápr. 17-én a királyi család ellen elkövetett véres merénylete következtében életét vesztvén, összes javai, köztük e község is, elkoboztattak és a koronára szállottak. I. Károly király 1332-ben e helységet is az Ákos nembeli Cselen fia Sándor fia János királynéi étekfogó mesternek, a Méhi család ősének adományozta. I. Lajos király 1348-ban a községet vásártartási joggal ruházta fel. 1398-ban Méhi Jakab fia János volt a helység földesura, 1471-ben Sághy László, 1548-ban Balassa Zsigmond és 1660-ban Balassa Imre 60divényi uradalmához tartozott. 1715-ben 10 és 1720-ban 12 magyar háztartását vették fel. 1770-től Kubinyi Gáspár volt a földesura. Jelenleg gróf Lónyay Margitnak, báró Prónay Szilveszter Gábornak, továbbá báró Prónay Rózának és Irmának van itt nagyobb birtoka és az utóbbiaké az egykori Kubinyi-féle kastély, melyet Kubinyi Gáspár 1794-ben építtetett. 1873-ban a kolera pusztított a helységben. 1874-ben pedig a falu nagyobb része leégett. A róm. kath. plebánia 1332-37-ben már fennállott. A mostani templom 1892-ben épült, az 1891-ben lebontott és jellemzően érdekes románstílú templom helyén. Van itt még egy XVIII. századbeli kápolna is, mely a hagyomány szerint Záh Feliczián a község határában hajdan fennállott várának a köveiből épült. Az egyik határbeli hegyet Egyházhegynek nevezik; ennek oldalán épült a templom. E községhez tartozik Csoma-puszta, melyet 1335-ben Chama, 1436-ban pedig Chamatelky-puszta néven említenek az oklevelek, továbbá Bedevölgy-, Lófar- és Telek-puszták.

Kazár. A Somlyó-hegy alatt, Salgótarjántól nem messze fekvő magyar kisközség. Házainak száma 208 és róm. kath. vallású lakosaié 1546. Körjegyzőségi székhely. Postája, távírója és vasúti állomása Kisterenye. 1548-ban Bardócz Mihály özvegye és Ragyóczy András voltak a földesurai. 1550-ben Berényi András nyerte adományul Ferdinánd királytól. 1598-ban Mocsáry György volt a földesura. 1715-ben 12 és 1720-ban 16 magyar háztartását vették fel. 1740-ben a Goszthonyi és a Hunyady családok, 1770-ben pedig gróf Berényi Zsigmond volt az ura. 1826-ig gróf Berényi Miklósnak voltak itt birtokai, melyek vétel útján Jankovich Miklós birtokába kerültek és jelenleg is özvegy Jankovich Miklósnénak és Osztroluczky Miklósnak van itt nagyobb birtoka. Özvegy Jankovich Miklósnéé a Berényiektől a XVIII. században épített úrilak is. 1873-ban a kolera pusztított a községben, 1866-ban pedig földrengés volt itt, mely sok kárt okozott. Ez alkalommal a régi templom is megrepedezett. Az új róm. kath. templom 1899-ben épült. A községhez tartoznak Székvölgy-bánya, Szőrösi-puszta, mely 1406-1472-ben önálló helységként szerepel, továbbá Székvölgy-puszta, mely 1598-ban Zekellő néven fordúl elő a megyei adóösszeírásban. Ekkor Romhányi György volt a földesura.

Kálló. A pestmegyei határon fekvő magyar kisközség, a hol körjegyzőség is van. Házainak száma 350, lakosaié 2304, a kik kevés kivétellel róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Aszód. A középkorban a váczi püspökség volt a birtokosa.1562-63-ban Khalil török tiszthűbérbirtoka volt, kinek halála után, 1565-ben Jusszuf zászlótartó kapta. 1633-34-ben a váczi nahije községei között találjuk, hat adóköteles házzal. 1715-ben 12 magyar, 1720-ban 23 magyar és három tót háztartást vettek itt fel. 1848-ig a váczi püspökség volt a földesura, de 1826-ban a báró Podmaniczky és a gróf Teleki családok is. Most a váczi püspök és gróf Wilczek Frigyesnének van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. plebánia 1672-ben már fennállott; a templom a réginek a helyén 1805-1811 között épült. A templom szerelvényei közül említést érdemel egy ezüst kereszt, melyet 1707-ben Megyery Gergely ajándékozott az egyháznak, továbbá egy ezüst kehely és egy ezüst ciborium, mindakettő 1749-ből. Itt 1849-ben pusztított a kolera, melynek 151-en estek áldozatul. 1866-ban ismét fellépett és ekkor 134-en haltak el benne. Van itt hitelszövetkezet, ker. fogyasztási és értékesítő szövetkezet, Kath. Népszövetség és izraelita imaegyesület. A község éjszaki részén levő kénes-forrás iszapja köszvényben szenvedőkre gyógyító hatású. A községhez tartoznak: Darócz-puszta, mely a középkorban önálló helység volt. 1488-ban az Uzsai család volt a földesura. Továbbá Ilkamajor (azelőtt Kövérmajor) és Püspökmagyalos-puszta.

Kálnó. Ipolyvölgyi kisközség. Házainak száma 149, lakosaié 1012, a kik túlnyomóan tót ajkúak s evangélikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A Kálnói Ettre család ősi fészke. 1548-ban Ettre Balázs, Benedek és Péter voltak a földesurai. Néhány évvel később a törökök rohanták meg a községet, melyet felgyújtottak és kiraboltak, az Ettre család két tagját pedig legyilkolták. Az 1562-63. évi török kincstári adólajstromokban a szécsényi szandzsák községei között találjuk 27 adóköteles házzal. Az 1598. évi megyei adóösszeírás szerint ismét az Ettre család volt az ura. 1621-ben Bory Mihálynak is voltak jobbágytelkei. 1715-ben hét tót, 1720-ban három magyar és 12 tót háztartását vették fel. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Ettre Zsigmond és Ferencz, Batta Imre, Györkey Pál, Gellén Sándor, Sebe Mihály és Macza Sámuel voltak a földesurai, 1826-ban pedig Ettre Antal és Károly. Később a Blaskovich és Csernovics családok is szereztek itt birtokokat. Jelenleg 65Szaniszló István a legnagyobb birtokosa, a ki a községhez tartozó Boglyáspusztán lakik. Az itteni két régi kúriát a Kálnói Ettre család építtette; később a Blaskovich családé lett és jelenleg az egyik a Váradi Török családé, a másik pedig egy helybéli kisbirtokosé. Az evangélikusok temploma, mely a kálnógarábi határban van, még a középkorból maradt fenn; 1904-ben történt átalakítása alkalmával azonban régi építészeti jellegétől teljesen megfosztották. 1873-ban itt is száznál többen haltak el kolerában. A községben két agyagpipagyár van üzemben, az egyik Deutsch Bertalané, a másik Reichmann Sándoré. A határ tele van savanyúvízforrásokkal. A községhez tartoznak: Agyagos (azelőtt Csiravapuszta), Alsómocsdi, Boglyás- (azelőtt Békopa), Cseres, Felsőmocsdi és Haraszt-puszta, Kálnói téglagyár, Középmocsár, Liget- (eddig Lehota), Németbércz és Sós-puszta (azelőtt Szlanó).

Kálnógaráb. Az Ipoly balpartján fekszik. Kisközség 82 házzal és 492 tótajkú, evangélikus lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Kálnó. A XV század közepén (1435-51) a füleki várhoz tartozott. Az 1548. évi összeírásban két ilynemű helységet találunk: Alsó-Garábot, melynek földesura Szanday Osvát és Felső-Garábot, melynek ura Bebek Ferencz volt. A későbbi összeírásokban már nem fordúl elő. 1715-ben egy magyar és nyolcz tót, 1720-ban egy magyar és négy tót háztartását vették fel. A XVIII. században a Kálnói Ettre, majd 1848 előtt a Blaskovich család volt a földesura. Jelenleg Passuth Sámuel és özv. Jávorka Sándorné a nagyobb birtokosai. Az evangélikus templom, mely az itteni és a kálnói evangélikus egyház közös tulajdona, még a középkorból való s eredetileg csúcsíves ízlésben épült, de 1904-ben történt átalakítása alkalmával eredeti jellegét elveszítette. A községhez tartozik Felsőpetri-puszta és Pusztagaráb. Az utóbbi már az 1435-1451. években szerepel a füleki vár tartozékai között, utóbb Tót-Garáb néven is ismeretes volt.

Keszeg. A pestmegyei határtól nem messze fekvő kisközség. Házainak száma 88, vegyesen magyar és tót, róm. kath. vallású lakosaié 613. A postája helyben van, távírója és vasúti állomása pedig Vácz. Területe már az őskorban lakott volt, mert határában őskori telepek vannak; de községként csak a XVIII. század elején települt. A XVII. században még csak puszta. 1634-ben Bosnyák Tamás, 1641-ben Bosnyák Judit birtokában találjuk, a ki 1663-ban Juhász Máténak adta zálogba. 1667-ben Juhász Gergely, 1691-ben pedig Juhász Erzsébet, Szilassy János özvegyének a kezén találjuk. Az 1715. évi összeírásban még nem fordúl elő. 1720-ban három magyar és 14 tót háztartását írták össze. Az 1715. évtől kezdve a Baráthi Huszár család volt a község földesura és jelenleg is Baráthi Huszár Elemér a legnagyobb birtokosa. Kastélya elejét Huszár József 1749-ben építtette, a többi részét pedig Huszár Károly a múlt század 70-es éveiben. A kastélyban sok az érdekes műtárgy és régiség. Festményei között képviselve van Mányoki, Wouverman, Pitoque, a Rembrand-iskola stb. Van itt egy egykorú Rákóczi-kép is. Sok értékes, régi bútor és egyéb régi műtárgy, továbbá körülbelül 2000 kötetes könyvtár és az érdekes családi levéltár egy része. A róm. kath. templom az 1764. évben épült. A községben Huszár Elemérnek gőzmalma is van. Ide tartoznak Huszárvölgy- és Száláska puszták.

Kékkő. Hont vármegye határán, a Kürtös-patak mellett fekvő kisközség, körjegyzői székhely. Házainak száma 233, lakosaié 1341, a kik vegyesen magyarok és tótok, de mindannyian róm. kath. vallásúak. Postája helyben van és táviróállomása Balassagyarmat. Már a tatárjárás előtti korszakban fennállott. A XIII. század második felében Mikó fia Péter, honti főispán (1271-1277), a Balassák őse, építtette az itteni várat, melyről az 1290-ben kelt egyezséglevél is megemlékezik. Ez egyezség szerint a várat Dolyán, Zsély és Olvár helységekkel együtt, Péter főispán firokonai nyerik. Az egész középkoron át a Balassa család birtokában találjuk. A XVI. század második felében (1572) Balassa János, Hont és Zólyom vármegyék főispánja, bírta a várat. Musztafa basa, Balassa gyakori támadásait megtorlandó, 1576-ban Ali béget küldte Kékkő elfoglalására, de a várbeliek a török had közeledtére Divénybe menekültek és a vár kardcsapás nélkül került a törökök birtokába. 1593-ban Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristóf visszafoglalták ugyan a várat, de a kivonuló törökök a levegőbe röpítették. Az 1598. évi megyei adóösszeírásban Kékkőváraljának Balassa Zsigmond volt a földesura. II. Mátyás király a várat 1609-ben visszaadván a Balassáknak, Balassa Zsigmond 1609-1612 között 66nagy költséggel helyreállíttatta. A XVII. század második felében a vár újból elpusztult. 1658 október 6-án a helység országos és heti vásárok tartására nyert kiváltságokat. 1715-ben két magyar és hat tót háztartást vettek itt fel az összeírásba, de 1720-ban már nemes községként szerepel. A XVIII. század első felében báró Balassa Gábor a vár egy részét újra felépíttette. A XVIII. század második felében (1756-1807) a vár a grófi ág utolsó sarjáé: Balassa Ferenczé volt, a ki életének végszakát itt töltötte. Halála után az uradalmat báró Balassa Sándor cs. kir. kamarás örökölte. Jelenleg gróf Almássy Dénesné szül. gróf Károlyi Ella a vár és a község legnagyobb birtokosa. Érdekes a várban a várkápolna, melyet 1759-ben szenteltek fel. A várkastélyban sok érdekes látnivaló van. Remek régi bútorok, festmények, műtárgyak, metszetek. A könyvtár is gazdag és érdekes. A szépen gondozott várkert és a várbástyák terraszairól fenségesen szép kilátás nyílik a távol vidékre. A községbeli szép róm. kath. templom 1879-ben épült. 1866-ban a község nagy része leégett, 1873-ban pedig a kolera tizedelte meg a lakosságot. A balassagyarmati népbanknak a helységben fiókintézete van. A községhez tartoznak: Récska-puszta, továbbá Szrnajka, Ocsenáska, Ravnya. Majorföldek és Drjenovka tanyák.

Kétbodony. A Lókos-patak völgyében fekvő kisközség, körjegyzőséggel. 102 házzal és 539, magyarosodó tót ajkú, túlnyomóan ág. ev. és kis részben róm. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Romhány. E község Nagy-, vagy máskép Alsó-Bodony helység és Puszta-, vagy másként Felső-Bodony egyesüléséből keletkezett. Eredetileg a Kartal nemzetség ősi birtoka volt. E nemzetség egyik sarja, I. Péter, a margitszigeti apáczákkal perben állott. IV. Béla király 1264-ben I. Pétert az apáczák birtokain elkövetett hatalmaskodások miatt összes javaitól s így Bodonytól is, megfosztotta. I. Péter e bajból csak úgy tudott szabadulni, hogy összes javait s így Bodonyt is, 1271-ben átadta az apáczáknak, a maga részére csupán az életfogytiglani haszonélvezetet kötvén ki. A XVI. század közepén már a hódoltsághoz tartozott. Az 1562-63. évi török kincstári adólajstromokban 22, az 1579-iki összeírásban pedig 18 adóköteles házzal szerepel. 1598-ban Bodonyi János volt a földesura. 1627-ben Balogh Mihály volt itt birtokos. Az 1715. évi összeírás szerint nemes község volt, két magyar, egy német és kilencz tót, és 1720-ban két magyar, 11 tót háztartással. 1740-ben a Vay család, 1770-ben Muslay Gábor és Bene Ádám volt a földesura. 1826-ban Alsó-Bodonyt ifj. Muslay Antal, Felső-Bodonyt pedig többekkel együtt Bibiti Horváth Gábor bírta. Újabban Muslay Etel férjezett Csernyus Allánné is birtokosa volt, de a birtok jelenleg Zsótér Zoltáné. Ezeken kívül még Kilián Ármin, báró Andreánszky István és Muslay Bertalanné örökösei a nagyobb birtokosai. Az itteni úrilakok közül Csernyus Allánnéét Muslay Sándor építtette; Hanzély Béla úrilakát pedig a Bibiti Horváthok, de a jelenlegi tulajdonos átalakíttatta. A házhoz nagyon szép, gondozott kert tartozik, két érdekes dombbal. Az egyiken most gazdasági épület áll, melynek helyén hajdan állítólag kolostor vagy templom volt. Környékén tényleg találtak faragott köveket és egy ugyancsak kőből faragott keresztelő medenczét. A másik domb mesterségesen hordottnak látszik és ezen gömbölyű alakú épület áll, mely állítólag török mecset maradványa volna. Thaly Kálmán szerint e dombról nézte végig II. Rákóczi Ferencz a romhányi ütközetet. A XIX. század közepén, 1866-ban itt is dühöngött a kolera. Az itteni evangélikus templom a XVIII. század végén épült. A községhez tartoznak: Csernyus- és Szalóka puszták.

Kétkeresztúr. A gömöri határszél közelében fekvő kisközség. Házainak száma 44, lakosaié 300, a kiknek a fele magyar, a másik fele tótajkú és túlnyomóan ág. ev. vallású. Postája Nagydarócz, távírója Poltár és vasúti állomása Fülek. Kis-Keresztúr és Nagy-Keresztúr egyesüléséből alakult. Első ízben már az 1332-1337. évi pápai tized jegyzékében fordul elő, s e szerint már akkor egyházas hely volt. 1548-ban Lipthay János, Wesselényi Miklós és Márton és Géczy László voltak a földesurai. A későbbi összeírásokból hiányzik. A XIX. század első felében Gencsy Károly, Madarassy Miksa, Pongrácz Arnold és Stefanidesz Benjamin voltak a birtokosai, később még a Fáy, Máriássy és a báró Deniske családok, most pedig Szakall Mihálynak és nejének, szül. Thassy Olgának van itt nagyobb birtoka és az övék az itteni csinos úrilak is, melyet Szakall Ferencz 1870 körül építtetett, de a jelenlegi tulajdonosa 1903-ban megnagyobbíttatta és átalakíttatta. 67Szakall Mihálynak itt gőzmalma és birtokán savanyúvíz forrása is van. A községben ág. ev. imaház van, melv 1886-ban épült. A községhez tartoznak: Alsó- és Felső-Veselény, Csevicze-, Kiskeresztúr-, Lápos- és Rózsás puszták.

Kisbágyon. (Azelőtt csak Bágyon.) A Bujáki-patak mentén fekvő magyar kisközség. Házainak száma 81 és róm. kath. vallású lakosaié 427. Postája és távírója Szirák, vasúti állomása: Apcz-Zagyvaszántó. A Szolnok nemzetség ősi birtoka volt, melyen 1260-ban e nemzetség tagjai megosztoztak, de e birtokok a XIII. század végén lassanként más kezekbe kerültek. 1309-ben Guthai Pál vett itt birtokrészeket. A XV. században az Alagi család volt itt birtokos, mely 1472-ben itteni részeit Mikófalvi Bekény Dénesnek zálogosította el. 1488-ban az Uzsai családé, mely ugyanekkor Uzsán és Daróczon (ma mindkettő puszta) is birtokos volt. 1514-ben Kerékgedei Temmel László itteni jószágait, melyeket özvegyi jogon bírt, Werbőczy Istvánnak engedte át. 1598-ban Balogh Mihály volt a földesura. Az 1715. évi összeírásban a nemes községek között szerepel, 10 magyar háztartással. Az 1720. évi összeírásban adóköteles háztartások nélkül fordul elő. 1770-ben Egry József, Komjáthy Abrahám és a Meskó család bírt itt földesúri joggal. Később pedig Ondrejovich Károly, Géczy Dénes és báró Wodianer Albert voltak itt birtokosok. Jelenleg báró Harkányi Jánosnak, Géczy Dezső dr.-nak és Ondrejovich Lászlónak van itt nagyobb birtoka. Az itteni úrilak közűl az egyiket 1831-ben Ondrejovich Károly építtette és ez jelenleg Ondrejovich Lászlóé, a másikat Géczy Dénes építtette 1852-ben s ez most Géczy Dezső dr. tulajdona. A róm. kath. templom 1422-ben épült, csúcsíves ízlésben.

Kisbárkány. Az ú. n. Tóthegy alatt fekvő magyar kisközség, összesen 25 házzal és 155 róm. kath. vallású lakossal. Postája Sámsonháza, távírója és vasúti állomása Pásztó. 1265-ig a Kacsics nemzetség birtokában találjuk, ekkor azonban a Rátót nembeli Porcz István, a Pásztohi, a Tari és a Kazai Kakas család őse szerezte meg. 1415-ig a Pásztohi család kezén találjuk, de 1415-ben Zsigmond király a Kazai Kakas családnak adományozta. 1454-ben ismét a Pásztohiak kezén volt. 1472-ben Guthi Országh Mihály nádor és a Nánai Kompolthi család birtokába került, Tapács pusztával és Fejérkő puszta várral együtt. Az 1548. évi adóösszeírás szerint akkoriban a helység üresen állott. 1608-ban Berényi Ferencz nyerte adományul Rudolf királytól, Telki pusztával együtt. 1715-ben 13, 1720-ban 20 magyar háztartását vették fel. 1770-ben gróf Berényi Zsigmond volt a földesura. A XIX. század első felében a gróf Berényiek, majd a Jankovich család birtokában találjuk. Jelenleg Jankovich Miklósné a helység legnagyobb birtokosa.

Kisecset. A nógrádi járásban, a Cserhát alatt fekszik. Magyar kisközség, 49 házzal és 233 róm. kath. vallású lakossal. Postája Kétbodony, távírója és vasúti állomása Becske. E községről csak a XVI. századtól kezdve vannak adataink. 1598-ban Bornemisza György volt a földesura s ekkor csak két adóköteles háza volt. 1770-ben Prónay Gábor özvegye, Prónay Pál, Kórody Pál és Telek Antal voltak az urai, 1826-ban pedig báró Prónay Sándor, Prónay Miklós és János, Haan Imre és mások, később a Vághelyi és a Horváth családok. Jelenleg báró Buttler Ervinnek és Kilián Herminnek van itt nagyobb birtoka. Az itteni kis róm. kath. templom a XIX. század közepén épült. A községhez tartozik Ilona-puszta.

Kisgerge. A Dobroda-patak mentén fekvő magyar kisközség, 60 házzal és 303, róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Litke. A Záh nemzetség ősi fészke, a hol már 1227-ben megtaláljuk e nemzetség tagjait. Záh Feliczián merénylete következtében az ősi nemzetségi javak elkoboztatván, e helységet Károly király 1335-ben az Ákos nembeli Cselen fia Jánosnak adományozta. Az adománylevélben Egyházasgeregye néven fordul elő. 1548-ban Ráday Pál volt a helység földesura. Az 1562-63. évi török kincstári számadáskönyvekben is még Egyházas-Gerge néven szerepel, a mikor Sehszüvár, a szécsényi szandzsák bég helyettesének a hűbérbirtoka volt, de 1567-ben Redzseb aga, a budai önkéntes lovasság tisztjének a birtokába került. 1740-ben a Gyürky család birtokában találjuk, 1770-ben Fáy Andráséban zálogban, 1826-ban pedig gróf Ráday Pál, Gyürky Pál és Mocsáry Károlyéban. Jelenlegi s Mocsáry Miklós a birtokosa. A róm. kath. plebánia 1332-ben már fennállott és a templom 1503-ban épült. A hagyomány szerint azon a helyen, a hol a honfoglaló magyarok áldozó helye volt. E hagyománynak némi valószínűséget kölcsönöz az a körülmény, hogy a templom emelkedett, berkes helyen áll s nem messze tőle, a Liptagerge község határában fekvő Sirmány dülőn honfoglaláskori sírokat találtak. A templomban a 68következő felírásos kő van elhelyezve: »Hoc tibi fundavit suprema regina sacellum ortus Lipthois Ladislaus avis ig (ic) et avos veteres posuit chaos g parentes tuta foret gremio ut turba sepulta tuo huc ades alma dei mater votisque faveto saepius et clemens ad tua templa veni 1503.« A község határában feküdt Forró-puszta, melyről szintén már 1335-ben emlékeznek meg az oklevelek.

Kishartyán. Szécsény és Salgótarján között fekszik. Magyar kisközség 106 házzal és 539 róm. kath. vallású lakossal. Postája Karancsság, távírója Szécsény, vasúti állomása Zagyvapálfalva. Már a középkorban fennállott. Az 1548. évi adóösszeírásba teljesen elpusztult helységként van felvéve. 1562-63-ban a török hódoltsághoz tartozott a szécsényi szandzsák községei között. A későbbi összeírásokból hiányzik. Az 1715-1720. évi összeírásban is csak 5 magyar háztartással szerepel. 1770-ben Horváth György volt a földesura. A XIX. század első felében Bay Ferencz birtoka volt, kinek halála után, 1820-ban, özvegye, szül. Fáy Ilona, majd örököse, Gyürky Pál, birtokába került. Később a báró Podmaniczky család is birtokos volt itt és jelenleg Kandó Aladár a nagyobb birtokosa s az övé a községhez tartozó kőkút-pusztai kúria is, melyet még báró Podmaniczky Mihály építtetett. A róm. kath. templom 1712-ben épült és a községtől kb. egy kilométernyire fekszik. Hajdan itt feküdt a község is, mely a török hódoltság alatt pusztult el. Határában fekszik a Zsidóhegy, melyet azért neveztek el így, mert itt a XVIII. század második felében egy átutazó zsidót kiraboltak és meggyilkoltak. A Kőlyukoldal nevű határrészben homokkő-barlang van, melyben a középkorban remete tanyázott. A barlangnak három nyílása van. Van benne egy 60 köbméter tágas terem s több járhatlan folyosó. A községhez tartoznak Hadászó- és Kőkút-puszták, mindkettő Kandó Aladár birtoka.

Kishalom. (Azelőtt Kis-Sztraczin. ) A Sztraczin-völgyben fekvő kisközség. Házainak száma 53, lakosaié 317, a kik tótajkúak és ág. ev. vallásúak. Postája Kiskürtös, távírója és vasúti állomása Nógrádszakal. Eredetileg a honti vár tartozéka és királyi várbirtok volt, melyet II. Endre király Detrének, a Balassák ősének adományozott, a mit 1236-ban IV. Béla király is megerősített. A XV. században, 1439-ig, Salgai Miklós birtokában találjuk. 1439-1460-ban a szécsényi uradalomhoz tartozott. 1548-ban Balassa Imre és János, 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura, 1660-ban pedig Balassa Imre és ekkor Divényhez tartozott. Az 1715. évi összeírásban 1 magyar és 12 tót, az 1720. évben 7 magyar és 6 tót háztartással szerepel. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírás szerint Csepcsányi, másként Kádár János lakott itt. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával gróf Zichy Ferencz győri püspök és gróf Balassa Pál voltak az urai és 1826-ban a Csemitzky család is birtokos volt itt. Jelenleg a gróf Zichy család divényi uradalmához tartozik. 1873-ban itt is pusztított a kolera. Itt van Ungár Miksa kőszénbányája is.

Kiskorna. (Azelőtt csupán Korna.) A gömöri határszél közelében, az Oszicsina nevű hegy alatt fekszik. Kisközség, 68 házzal és 402 tótajkú, ág. ev. vallású lakossal. Postája Ipolyróna, távírója és vasúti állomása Ipolyszele. A középkorban e község határában két helységet találunk; az egyik Kerna, a másik Kerna-Lehota. 1548-ban mindkettő Bebek Ferenczé volt, 1698-ban pedig Orlé Miklósé. 1715-ben és 1720-ban 1 magyar és 13 tót háztartást vettek föl itt az összeírásba s ekkor már a Csemitzky család volt a földesura. 1770-ben Csemitzky Péter és Gábor és Platthy András, 1826-ban pedig Platthy Sámuel. A Platthy család itteni birtokai a Vattayakra, majd a Horkovicsokra szállottak és jelenleg is Horkovics Gyulának van itt nagyobb birtoka, az övé az egykori Csemitzky-féle kúria is, mely a XVII. században épült, 1820-ban Platthy Sámuel renováltatta és hozzáépített. 1831-ben és 1873-ban ezt a községet sem kerülte el a kolera. Az itteni ág. h. ev. templom 1905-ben épült. A községhez tartoznak Oszicsina-, Nyeklen-, Ujvilág- és Závoda puszták.

Kiskürtös. A Kürtös-patak mellett fekvő kisközség. Házainak száma 48, lakosaié 218, a kik magyarok és tótajkúak, róm. kath. és evangélikus vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása pedig Balassagyarmat. A helység már a középkorban is megvolt. 1562-63-ban a hódoltsághoz és Kászin nógrádi mizliva hűbérbirtokai közé tartozott. 1587-ben Hüsszein bin Ahmed, Szécsény várának egyik gyalogos katonája bírta a helység egy részét hűbérül. Az 1715. és az 1720. évi összeírásokban, nemes községként szerepel, adóköteles háztartások nélkül. A XVIII. század első felében Radványi Ferencz volt itt birtokos. 69Az 1754-55. évi összeírás szerint Ambrózy János, Németh György és Mihály voltak a birtokosai, később pedig a Kacskovits, a Ponovszky, a Csemitzky, a Bobor és a Kalmár családok. Jelenleg Farkass Zoltánnak és Weisz Józsefnek van itt nagyobb birtoka. 1873-ban itt is a kolera szedte áldozatait. A Sebastiani és Fejér-czégnek kvarcz homokmosógyára és gőzmalma van a községben.

Kislibercse. A Mala Viszoka hegy tövében és a Viszoka patak mentén fekvő kisközség. Van 40 háza és 223 tótajkú és evangélikus vallású lakosa. Postája Alsósztregova, távírója Gács és vasuti megállóhelye Rárós-puszta. A Kacsics nemzetség ősi birtoka volt, mely az 1271. évi osztály alkalmával I. Falkos fia Mihálynak jutott és tőle fiai: Simon, a Palásti Radó, Tamás, a Libercsei Tompos és Péter, a Martonfalvi családok ősei örökölték. 1425-ben Alsólibercse, 1446-ban Kislibercse néven említik az oklevelek. 1473-ban Libertsey László birtokában találjuk. Az 1548. évi összeírásban két ilynevű helységet találunk. Kislibercse Kislibertsey Ferencz és Pál birtoka volt, Felsőkislibercse pedig Bebek Ferenczé. 1562-63-ban behódolt és a szécsényi szandzsák helységei között, hét adóköteles házzal szerepel. 1585-86-ban Mohammed bin Ali hűbérbirtokában találjuk. 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. Az 1660. évi úrbéri összeírás szerint puszta volt és Balassa Imre és László birtoka. 1715-ben 11 és 1720-ban 10 magyar háztartását vették fel. A XVIII. század elején Dobay László alispán birtoka volt, a ki itt halt meg 1726 márczius 30-án. Tetemei az alsósztregovai templomban nyugosznak. 1770-ben Révay Ferencz és Péter, Bene András, Dacsó Péter, a Sréter örökösök, Sréter Mihály, Battik György, Sándor és Ferencz, Isák László, Mikula Péter, Vekovinszky Mihály, Balogh Péter, Kubinyi Lőrincz és Sándor, Dacsó László özvegye, Káldy Pál és a Morvay család voltak a földesurai; 1826-ban Dubraviczky Béter, Pongrácz Boldizsár és Benedikty Mihály, 1848-ban pedig Pongrácz Károly alispán voltak a birtokosai. Jelenleg báró Buttler Ervinnek és Madách Flórának van itt nagyobb birtoka. A helységbeli két kúria 1848-ban Pongrácz Károlyé volt; az egyiket a Dubraviczky család építette a XIX. század elején, a másik még a XVIII. századból való. Most mindkettő báró Buttler Erviné. A Mala Viszoka nevű hegyen épületrom maradványai láthatók, melyek a hagyomány szerint még a Libertsey családtól származnak. A községhez tartozik Csendlak-puszta és Vadas-puszta, (azelőtt Oszusipuszta).

Kismaros. Dunamenti kisközség. Házainak száma 105, lakosaié 600, a kik németajkúak, de erősen magyarosodnak. Vallásuk róm, katholikus. Postája és vasuti állomása helyben van, távírója pedig Nógrádverőczén. E község 1697-1705 között települt be Würtenbergből származó németekkel és 1776 szeptember 16-án nyert szabadalomlevelet Mária Terézia királynőtől. 1770-ben már a visegrádi koronauradalomhoz tartozott és jelenleg is a koronauradalomhoz tartozik. A községbeli úrilakok közül az egyiket 1868-ban Sebők Imre építette; ez jelenleg Hegedüs János dré. Kelényi Imre dr. házát Brunkala László építette 1888-ban. Vilcsek Gyula háza pedig 1903-ban épült. A határban a kuruczvilágban több kisebb ütközet volt és a falu keleti végén most is gyakran találnak egykorú pénzeket. 1849 július 15-én, midőn Görgey hada Vácz felé vonult, itt kötötték be Walcz Mihályné nevű parasztasszony fejkendőjével Görgey fejsebét. Az itteni róm. kath. templom 1827-ben épült. 1859-ben az egész helység leégett, 1875-ben pedig a Duna árja okozott sok kárt. A helységben gróf Sierstorpffnak gőzfavágója, fahéjvágója, iparvasútja és fatelepe van. A határbeli egyik dűlőt Sehweizi dűlőnek nevezik, mert hajdan ott volt a koronauradalom svájczi Majorsága. Ide tartozik a Morgói fatelep, (azelőtt Sierstorpff telep).

Kismulyad. (Azelőtt Mulyadka. ) Az Ipoly közelében fekszik. Magyar kisközség, 33 házzal és 156, róm. kath. lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Rapp. Csak a XVIII. századtól kezdve van róla adatunk. 1715-ben öt és 1720-ban hat magyar háztartását vették fel az összeírásba. 1770-ben Mocsáry Sámuel és György és Trajtler János voltak a földesurai, 1826-ban pedig Mocsáry Károly. Később Jakabfalvy József és Sallay István voltak itt birtokosok. A községben levő kúriát Sallay István a XIX. század közepén építtette s ez jelenleg a közbirtokosságé; iskolának használják. A róm. katholikusoknak csak kápolnájuk van itt, mely 1894-ben épült.

Kisterenye. (Azelőtt Kis-Terenne.) A Zagyva és a Tarján-patak összefolyásánál fekvő, magyar kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 410 és római kath. vallású lakosaié 2892. Postája, távírója és vasútállomása helyben van. E község 70már a XV. században szerepel. 1413 és 1450 között Egyházas-Terenye és Vásáros-Terenye nevek alatt fordul elő a Derencsényi család birtokaként, melyet 1413-ban Zsigmond királytól nyert adományban. 1548-ban Derencsényi István és Tamás, 1598-ban Bakos János volt a földesura. 1715-ben 16 és 1720-ban 19 magyar háztartását vették fel. 1740-ben a gróf Forgách és a Jánoky családok, 1770-ben Vass Erzsébet, báró Luzsénszky özvegye, Gyürky Pál, Ternyey Miklós, Battik Ferencz özvegye, Jánoky Sára, Bornemisza József bírtak itt földesúri joggal. 1826-ban Gyürky Pál első alispán birtoka, kinek itt akkoriban messzeföldön híres gazdasága volt. E családon kívül később még a Ternyey, a báró Luzsénszky, a Bornemisza és a Repeczky családok voltak itt földesurak. Jelenleg báró Solymosy Jenő a legnagyobb birtokosa s az övé a gróf Gyürky Páltól, a múlt század közepe táján épített kastély is. A plebánia 1332-1337-ben már fennállott; temploma is még a középkorban épült, de 1798-ban és 1903-ban helyreállították. Az evangélikusok temploma 1907-ben épült. 1873-ban itt is a kolera pusztított. Báró Solymosynak gőzmalma van a községben, a pásztói takarékpénztár részvénytársaságnak pedig fiókja. E községhez tartoznak a következő lakott helyek: Kotyháza, mely 1439-ben már fennállott. Puszta-Márkháza 1439-ben a Derencsényi család birtoka volt. Az 1715-1720. évi összeírásokban még önálló községként fordul elő öt, illetőleg hat tót háztartással. Ide tartoznak még: Bikkvölgy, Dorogkoplaló, Felsőbikkvölgy puszták, Kökényes, melyet 1413-ban Zsigmond király a Derencsényieknek adományozott, Nagyrót, Nyárjasvölgy, Ravaszlyuk, Szénégetői bánya kolonia és Világos.

Korláti. (Ezelőtt Korlát.) Gömör vármegye határán fekvő magyar kisközség. Van 52 háza és 1144, róm. kath. vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Balogfala. 1342-ben Korlátteleki néven említik az oklevelek. Ekkor Szécsényi Tamás birtoka, a ki Zagyvafői Miklós fia Petőnek adta cserébe Szinóbányáért. 1478-1483-ban Korláthi alakban találjuk feljegyezve. 1478-ban a Serkei Lorántffyak birtoka; 1598-ban Zagyvay Miklósé. 1715-ben hat és 1720-ban kilencz magyar háztartását írták össze. 1770-ben Prileszky Elek neje, 1826-ban Záborszky Antal volt a földesura. Jelenleg özvegy Bernáth Gyuláné, Kubinyi Sándor örökösei és Stephani Ervin a legnagyobb birtokosai. A községhez tartozó Bucsom őserdő Szász Coburg-Gothai Fülöp herczegé. A község melletti dombon állott egykor Simonfalva, mely szintén a török hódoltság alatt pusztult el. Itt van az ország legnagyobb bazaltbányája, hol 800 munkás dolgozik, kiknek száma a családtagokkal együtt kb. 1700. Ezek azonban külön telepet alkotnak és a község lélekszámában nem foglaltatnak. A községhez tartozik Czövekfalva, mely a középkorban önálló helység volt és 1598-ban Divényi Pál volt a földesura. A XVII. században pusztult el.

Kosd. Vácz közelében fekvő magyar nagyközség Házainak száma 382, lakosaié 2015, a kik vegyesen róm. kath. és református vallásúak. Postája helyben van távírója és vasúti állomása Vácz. Kosd már 1460-ban a váczi püspökség birtoka volt. A budai szandzsák 1562-1563. évi hűbérszámadáskönyvében Rusztem budai pasa birtokában találjuk. 1715-ben 42 és 1720-ban 27 magyar háztartását vették fel az összeírók. Mindvégig a váczi püspökség volt a földesura és jelenleg is az a legnagyobb birtokosa. Plebániája már a középkorban fennállott. A XVII. században a templom a reformátusok birtokába került és 1719-ben ismét visszakerült a katholikusok kezére. Ez időtől kezdve a váczi ferenczrendiek és a kegyesrendiek végezték Kosdon az istenitiszteletet. 1727-ben Vay Adám Rádon plebániát alapítván, Kosdot leányegyházként Rádhoz csatolták. 1940-ben pestisragály ütött ki Kosdon. Midőn Őssi Lőrincz, akkori rádi plebános a betegek látogatására Kosdra jött, Vay Adám, a ki attól tartott, hogy a plebános behurczolja a ragályt Rádra, nem engedte őt oda visszatérni. A plebános ekkor tehát Kosdra tette át székhelyét s így lett Kosd önálló plebániává. A mostani református templom 1783-ban épült, de tornya csak 1809-ben. Az egyház birtokában egy úrvacsorához szolgáló kehely van, 1616-ból. 1856 október 12-én nagy tűzvész pusztított a helységben és az akkori becslés szerint 84.000 forint kárt okozott. Van itt hitelszövetkezet, kőszénbánya és szürke márvány bánya. A községhez tartozik: Cselőte-puszta, Kéméndtanya és Öregcselőte-puszta.

Kotmány. (Azelőtt Kotman-Lehota.) A Tiszovnyik patak mellett fekvő kisközség. Házainak száma 144, lakosaié 760, a kik tótajkúak és evangélikus vallásúak. Postája és vasuti állomása Vámosfalva, távirója pedig Lónyabánya. 71Már a XIV. században fennállott. 1393-ban Kothmanlehutaya alakban említik az oklevelek. 1467-ben Gúthi Országh Mihály nádor birtokába kerűlt. 1548-ban Balassa Zsigmondé volt. 1562-63-ban nyolcz adóköteles házzal a török hódoltsághoz tartozott. 1598-ban ismét Balassa Zsigmond birtokában találjuk. 1660-ban részben a divényi uradalomhoz tartozott. 1715-ben öt magyar és három tót, 1720-ban hét tót háztartását írták össze. 1770-ben gróf Zichy Ferencz győri püspök, a XIX. század első felében pedig a gróf Zichy és a báró Balassa családok voltak az urai. Most is a gróf Zichy-féle senioratus birtoka. Hozzá tartoznak a következő irtványok: Hosszuföld (azelőtt Dlhidiel), Hosszubocs, Kecskehát (azelőtt Kozich bát), Köves (azelőtt Bjelaskala), Mélyföld (azelőtt Hlboko), Pusztahegy (azelőtt Pusztajelazi), Szárazrét (azelőtt Szucha-Dolinka), Tapogató (azelőtt Tyapkács), Tiszafenyves-irtvány (azelőtt Tiszovnik).

Kozárd. Pásztó közelében fekvő magyar kisközség. 99 házzal és 490 római kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Pásztó. E helység határában a középkorban Varaskalapács és Kozárvölgy nevű községek feküdtek, melyeket 1413-ban a Derencsényi család nyert adományúl. Ezé volt a szomszédos Kalapács nevű falu is 1450-1481 között. 1633-1634-ben a török hódoltsághoz és a váczi nahije községei közé tartozott, összesen három adóköteles házzal. 1770-ben herczeg Esterházy Miklós és a Marsovszky család, 1826-ban pedig még Ettre Antal és Károly voltak az urai. Jelenleg Plachy Gyula birtokos itt, a ki a községhez tartozó Pogányvár pusztát vette meg, mely a herczeg Esterházyaké, majd a Hatvany-Deutsch családé volt. Kelmeny Gábornak is nagyobb birtoka van itt. 1865-ben a falu kétharmada leégett, 1873-ban pedig a kolera tizedelte meg lakosait. A községhez tartozik Pogányvár és Nagymező-puszta.

Kutasó. A Dobogó-hegyláncz alatt fekszik. Magyar kisközség, 42 házzal és 273 római kath. és ág. ev. vallású lakossal. Postája Cserhátszentiván, távírója és vasúti állomása Pásztó. E községet már 1265-ben említik az oklevelek, de ekkor még puszta földterület volt. 1436-ban Kutas néven szerepel. A XVI. század elején Kerékgedei Temmel László özvegye volt itt birtokos, a ki 1514-ben itteni birtokait, a melyeket özvegyi jogon bírt, Werbőczy Istvánnak engedte át. 1770-ben Sréter árvái, Trejtler István, Marsovszky Ferencz és László, Rotth Tamás, Gyürky György, Gedey Ádám, a Jeszenszky, a Kozma és a Beniczky családok birtak itt földesúri joggal, a XVIII. század végén pedig Veres Pál és Dessewffy Ottó (Trejtler István veje). Jelenleg Veres Lajosnak és Dessewffy Ödönnek van itt nagyobb birtoka. A községhez tartozik Mocsáros-puszta.

Kürtösújfalu. (Azelőtt Kis-Újfalu.) A Kürtös-patak mentén fekvő kisközség. Házainak száma 69, lakosaié, a kik tótajkúak és római kath. vallásúak 388. Postája Mikszáthfalva, távírója és vasúti állomása Balassagyarmat. Már a középkorban, 1473-ban Zoborral és Kürttel együtt fordúl elő. 1548-ban Balassa János volt a helység földesura. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott és Divane Ali hűbérbirtoka volt. 1598-ban Balassa Zsigmond birtokában találjuk. 1715-ben 13 magyar, 1720-ban hét magyar és négy tót háztartását vették fel. később a gróf Zichy és a báró Balassa családok voltak az urai. Jelenleg is a gróf Zichy család senioratusához tartozik, de Literáty Istvánnak is van itt nagyobb birtoka és úrilaka. A községhez tartozik Istvánka-tanya.

Lapújtő. A Karancshegy aljában fekvő magyar kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 225, lakosaié 1395, a kik róm. kath. és ág. ev. vallásuak. Postája helyben van, távirója és vasúti állomása Salgótarján. A XIV. század elején a község ama részén, a hol most a Mocsáry-féle kúria áll, feküdt Bocsár község, a melyet az 1303-iki somosújfalusi palatinális határjárás alkalmával felvett oklevél szerint, mely következőképpen szól: »Pervenimus autem ad Montem Karanch, uti couterminatur Terra Nobilium de Bochár« - már a Bocsáryak birták. Bocsár község 1722-ben még szabad vagyis Curialis Praedium volt, a mit a következőkben fejez ki Bél Mátyás, »Non longe abest abhinc (itten Lapujtőt érti) Bocsár Praedium Natalibus Gentis Mocsiárianae nobile, quam olim Bocsáry appeltam fuisse vulgo perhibent.« Sőt még az 1851-ben megjelent Fényes Elek »Magyarország Geographiai Szótárá«-ban is mint kuriális magyar község szerepel. Ma már Lapujtő községnek azt az utczáját nevezik annak, a hol hajdan Bocsár község feküdt, a melytől a Mocsáryak előnevüket vették. Lapújtő csak később keletkezett, a mikor az ugyancsak itt fekvő Mikófalva és Bocsár Lapújtővel egyesülve, egy községgé alakult. A Kacsics nemzetség 72ősi birtoka, melyet a XIV. század elején e nemzetség Illés ágából származó Péter fiai: Mihály, Péter, Leuszták, Mikó és Jákó birtokában találunk. Ezek Csák Mátéhoz pártolván, Károly király 1324-ben megfosztotta őket birtokaiktól és azokat 1324-ben Szécsényi Tamásnak adományozta. A XIV. század első felében Záh Felicziánnak is voltak itt birtokai, melyeket 1332-ben Károly király az Ákos-nembeli Cselenfi Jánosnak adományozott. 1374-ben és 1383-ban a Méhi család itteni birtokrészeit az Osgyáni Bakosok nyerik adományúl, de 1398-ban a Méhi család ismét birtokos itt. 1455-ben Somoskő várához tartozott, 1461-ben a Gúthi Országh és a Lossonczy családok nyerik adományúl. 1548-ban Mocsáry Balázs, 1598-ban pedig Mocsáry György volt a helység földesura. 1619-ben Géczy András gyermekei osztoztak az atyjuk után maradt itteni birtokokon. 1715-ben és 1720-ban csak hat magyar háztartását vették fel az összeírásba. 1770-ben Mocsáry László, György, Pál, Sámuel, Elek és Balázs voltak a földesurai, a XIX. század első felében pedig a Mocsáryakon kívül a Szontagh, a Lisznyay és az Ivánka-családok is. Jelenleg Mocsáry Ödön, Sándor és Papszász Lajosné, szül. Szontagh Mária a legnagyobb birtokosai. A Lisznyay-féle birtok jelenleg a Bibori Baksa családé. A községbeli úrilakok közűl a legrégibb Mocsáry Ödön kúriája, melynek alapja kb. 400 éves és arra építették a mostani házat. A másik úrilak Papszász Lajosnéé, melyet 1740 táján Mocsáry Pál építtetett. A plebánia már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben is előfordúl. Jelenleg nincs plebániája, a mely a hagyomány szerint a XVIII. század elején szünt meg, a hivek azóta a karancskeszi plebániához tartoznak; régi templomát, mely még a husziták idejében épült, 1896-ban rombolták le, s akkor épült helyette a mostani templom; a régi templomnak különösen fából készült menyezete volt igen érdekes, tele huszita korbeli f estésekkel. Az evangélikusok temploma 1819-ben épült. 1831 és 1873-ban a kolera szedte itt áldozatait és 1872-ben a község egy része leégett. Van a községben egy hengermalom és egy gőzmalom. Az előbbi Mocsáry Sándoré, az utóbbi Bolyki Andrásé. Az 1870-es évek elején Rómer Flóris és báró Nyáry Jenő az e határban fekvő Pókahegyen ásatásokat végeztek, mikor kő és bronzkori leleteket találtak. A határ egyik részét »Csata-völgy«-nek nevezik, mert 1593-ban a füleki várból kivonuló török hadat egy magyar csapat megtámadta s szétverte. Egy másik dűlőnek pedig Kolerás dűlő a neve, mert az 1831-iki kolera alkalmával itt hasitottak ki koleratemetőt. A községhez tartozik: Baksa és Kisbaksaháza, Bobonyér, Vízvölgy- és Zsodány-puszta.

Legénd. A hasonnevű patak mentén fekvő kisközség. Házainak száma 134, lakosaié, a kik vegyesen magyarok és tótajkuak, r. kath. és ág. ev. vallásúak: 877. Postája, távirója és vasúti állomása Nógrádkövesd. 1483-ban Legéndi Miklós, kinek neje Mocsáry leány volt, birta a helységet. A XVI. század közepén szintén a török hódoltsághoz tartozott és 1562-63-ban Pervane Redzseb török tiszt hűbérbirtoka volt. A XVII. század folyamán elpusztúlt. 1702-ben a Záborszkyak és a Radványiak újratelepítették. 1715-ben hat magyar és 14 tót, 1720-ban pedig három magyar és 15 tót háztartást vettek fel az összeirók. 1725-ben Balás István és testvérének Balás Gergelynek fiai: Márton, Mátyás, János, Ferencz, András és György, mint a kik elődeiktől örökölték és bírták, a községre nádori adományt nyertek. Az 1754-55. évi összeírásban Jeszenszky Sándor szerepel birtokosaként. 1770-ben Horváth Zsigmond, Balás Antal, András, István, János és Gábor, Radványi István, gróf Klobusitzky István és Záborszky Pál voltak a földesurai. A XIX. század első felében pedig a Radványi, Káldy, Plachy és a Záborszky családok. Jelenleg Dukai Takách Zoltánnak és Schrecker Izidornak van itt nagyobb birtokuk Az utóbbié az a régi kúria is, melyet a XVIII. században a Prónayak építtettek. Később Hammerschmiedt Edéé, a Gömöry Szándtner, gróf Crouy, Radocsay és a Balás családoké volt, s ez utóbbi építtette a kúria egyik szárnyát. A róm. kath. templom a XVII. században épült. Az evangélikusoké pedig a XIX. század elején. 1873-ban 130-an estek a kolerának áldozatúl. A községhez tartoznak Zmeskál- és Békavár-puszták, Nina-, Radványi-, Margit,- Emma-, Rózsahegy- és Kláramajorok, Sinka-, Rajz- és Szikszai tanyák.

Lentő. (Azelőtt Lentvora.) A gácsi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 62, lakosaié 321, a kik tótajkúak és ág. ev. vallásuak. Postája Ábelfalva, táviró és vasúti állomása Gács. E község már a középkorban fennállott. 1598-ban 75Forgách Zsigmond volt a földesura. Ekkor nyolcz adóköteles házát írták össze. 1660-ban fele része a divényi uradalomhoz tartozott. 1715-ben két magyar és hat tót, 1720-ban két magyar és hét tót háztartását vették fel az összeirásba. 1770-ben és azon túl gróf Zichy Ferencz és gróf Balassa Pál voltak az urai és a Zichyek most is birtokosai. Ezenkivül még gróf Wenckheim Ferencznének van itt nagyobb birtoka. A község már az 1598. évi összeírásban is Lentova néven szerepel. Az ág. h. ev. templom 1810-ben épült.

Lest. A honti határ közelében fekvő nagyközség. Házainak száma 185, tótajku és evangélikus vallású lakosaié 934. Postája Kékkő. E községet már 1548-ban Balassa Imre és János birtokában találjuk. 1562-63-ban a hódoltsághoz tartozott. Török kincstári adószámadáskönyvekben a szécsényi szandzsák községei között találjuk, 40 adóköteles házzal. 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. Az 1715-ben öt magyar és 33 tót, az 1720. éviben pedig öt magyar és 47 tót háztartását vették fel. 1770-ben gróf Zichy Ferencz, gróf Balassa Pál, báró Balassa László és Gábor voltak az urai. A XIX. század első felétől szintén a gróf Zichy és a báró Balassa családok, most pedig a gróf Zichy családnak, gróf Almássy Dénesnek és gróf Wenckheim Ferenczné örököseinek van itt nagyobb birtokuk. Az evangélikus templom a XVII. században épült. Az egyháznak van egy úrvacsora-kelyhe 1648-ból.

Liptagerge. A Dobroda-völgyben fekvő magyar kisközség, 98 házzal és 560 róm, kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Litke. Eredetileg a Záh nemzetség ősi fészke volt. 1229-ben már itt találjuk e nemzetség tagjait. 1333-ban Geregye néven említik az oklevelek. Az 1435-1482. évek között a Milath törzsből származó Lubeljei Lipthay Fülpös Bálint fiai Miklós és Péter nyerték adományúl Kisfaluddal együtt. Az e két testvér között 1482-ben történt osztály alkalmával Miklós kapta Kisfaludot s ettől kezdve a Kisfaludi nevet vette fel, míg Péternek Liptagerge jutott és ez után a Gergei Lipthay nevet vette fel. 1548-ban Lipthay Gáspár, Dely Balázs és Uza Miklós voltak a földesurai. 1562-63-ban hódoltsági faluként a szécsényi szandzsákhoz tartozott és 13 adóköteles háza volt. 1580-ban Rudolf király Mocsáry Györgynek és Gergelynek adományozta más községekkel együtt. Itt az 1715. évi összeírásba három és az 1720. évben nyolcz magyar háztartással van felvéve. 1770-ben Mocsáry Sámuel, 1826-ban Mocsáry Károly volt az ura, jelenleg pedig Mocsáry Miklós a birtokosa és az övé az a kastély is, melyet Mocsáry László a XVII, században építtetett. A kastélyban felemlítésre méltó a körülbelül 500 kötetes, érdekes könyvtár és egy gordonka 1779-ből. A kastély alatt régi börtön van, falbavágott fekvőhelyekkel. A hosszú, keskeny börtönhelyiség ajtaja a pinczébe vezetett és csak egy szelelőlyukon át kapott némi világosságot. A kastély lépcsőházában a következő feliratú kőtábla van elhelyezve: »Nobilis Ladislaus filius Blasii ex nobili Sophia Váradi filii Francisci ex nobili Barbara Földvári filii alterius Blasii ex nobili Barbara Litassi filii Gregorii huius lineae Ladislaianae radicis fratris vero uterini Georgii Mocsári de eadem alterius lineae radicis ex nobili Anna Sori progenitus et descendens haeres natus anno Domini 1689 die 7. Martii. denasus anno Christi 1757 die ...« A többi írás olvashatatlan. Az itteni Sirmány nevű dülőben honfoglaláskori sírokat találtak, melyeket báró Nyáry Albert felásatott s a leleteket a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezte el. A községhez tartozik Nagyvölgytelep.

Litke. Az Ipolyvölgyben fekszik. Magyar kisközség, 105 házzal, és 900 róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzői székhely. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A Záh nemzetség ősi birtoka, melyet Károly király 1332-ben az Ákos nembeli Cselen fia Sándor fiainak, Miklósnak, Jakabnak és Jánosnak, a Méhi család ősének adományozott. 1374-ben és 1383-ban a Méhi család itteni birtokait az Osgyáni Bakosok nyerték. 1398-ban azonban a Méhi családot ismét itt találjuk. A XV. században ugyancsak az Ákos nembeli Sághy család az ura, melytől 1463-ban a Lajosrévi család vesz itt birtokrészeket zálogba. 1548-ban Balassa Zsigmond volt a birtokosa. 1562-63-ban a törököknek behódolt és 18 adóköteles házzal a szécsényi szandzsákhoz tartozott. 1562-63-ban Ahmed török főtisztviselőnek hűbérbirtoka volt. 1587-ben Ali bin Bajezid és Pervane fia: Ali, a ki a Kékkőre tört csábrági magyar őrség ellen vitézül harczolt, nyerték hűbérül. Midőn a szécsényi basa 1595. évi május hó 12-én az ipolymenti községeket, fel, egészen Losonczig elpusztította, a török 76martalóczok Litkét is felégették; az idősebb embereket felkonczolták, a fiatalabbakat pedig rablánczra fűzve elhajtották. A lakosságnak csak csekély része menekült meg; ezek lassanként visszatértek., úgy hogy 1598-ban már ismét lakott hely volt s akkor Szentmariay György volt a földesura. A XVII. században, 1664-ig a Balassa családé volt, s ezután a királyi kincstár birtokába került. 1715-ben és 1720-ban 11 magyar háztartást írtak össze benne. A XVIII. század első felében a gróf Koháryak lettek földesurai és ettől kezdve mindvégig e család kezén maradt. Most is a Koháryak révén herczeg Coburg Fülöp a legnagyobb birtokosa s az övé az egykori Koháry-kúria is, mely a XVIII. század elején épült. Az itteni plebánia már 1332-37-ben megvolt. 1595-ben elpusztúlt. 1628-ban azonban már ismét fennállott. A templom az ősi alapfalakon 1766-ban épült és legutóbb 1897-ben állították ismét helyre. A községben szegények menháza is van, melyet a Koháry család 1725-ben alapított. A menház előtti Millennium-téren, a millennium alkalmával ültetett fák között áll Szent István szobra, melyet Imre Mária 1902-ben állíttatott fel. A lakosok fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. Van itt egy gőzmalom is, mely Molnár Gyuláé. A község határában sok csiga- és fakövület található. Az itteni »Krétás«-dülőben krétaszerű kőzet található, mely a levegőn porrá omlik szét. Ipari kihasználása érdekében most kisérleteznek.

Lónyabánya. A Bzova-patak völgyében fekvő kisközség, körjegyzői székhelylyel. Házainak száma 135, lakosaié 831, a kik tótajkúak és túlnyomóan evangélikus vallásúak. Postája, távírója és vasútállomása helyben van. Már a középkorban fennálló helység. 1467-ben Divény várához tartozott. 1548-ban Balassa Zsigmond, 1598-ban a Lossonczy család volt a földesura. 1660-ban is részben a divényi uradalomhoz tartozott. Az 1715. évi összeírásban 14 tót, az 1720. éviben pedig 5 magyar, 1 német és 10 tót háztartással szerepel. 1770-ben gróf Zichy Ferencz, báró Haller Samu tábornok, báró Révay László, báró Orczy Lőrincz és a Mikházy család voltak a földesurai. A XIX. század első felében a gróf Zichy, a báró Orczy és a herczeg Esterházy családok bírták a helységet. Az Esterházy család itteni birtokrészeit Losoncz városa, ettől pedig Bajnok András vásárolta meg. Jelenleg a gróf Zichy család a helység legnagyobb birtokosa. Az evangélikus templom 1863-ban épült. 1848-49-ben nagy szerepe volt itt Lőrinczik Sámuel evangélikus lelkésznek. Ő szervezte és képezte ki a divényi nemzetőr zászlóaljat és élénk részt vett a szabadságharcz mozgalmaiban, a miért azután az oroszok halálra keresték, de nem találták meg. Később önként jelentkezett, de bántódása nem lett, mert több protestáns tiszt vette védelmébe. Később, félve az osztrákok üldözésétől, állítólag megmérgezte magát. 1873-ban itt is a kolera pusztított, 1874-ben pedig majdnem az egész község leégett. A község határában az egyik dülőt »Sibenicsui vosok«, Akasztóhegy-nek nevezik, mert itt a rögtönítélő bíróság egy czigányt akasztatatt fel. A községhez tartozik Vitalis-puszta és Fafák-telep.

Losonczapátfalva. Közvetetlen Losoncz mellett fekszik e kisközség, körjegyzői székhelylyel. Házainak száma 88, lakosaié pedig 1071, a kik vegyesen magyarok és tótajkúak, vallásra nézve pedig római katholikusok és evangélikusok. Postája, távírója és vasútállomása Losoncz. Már 1548-ban találjuk említve, a mikor Balassa Zsigmond volt a földesura. A XVI. század közepén szintén a török hódoltsághoz tartozott. 1562-63-ban a szécsényi szandzsák községei között találjuk, 9 adóköteles házzal. 1598-ban Forgách Zsigmond volt a földesura. Az 1715. évi összeírás alkalmával 7 és 1720-ban 6 magyar háztartását vették fel. 1770-ben Gerliczy Dániel, 1826-ban Prónay Miksa, később a gróf Berchtold, a báró Révay és gróf Forgách családok voltak itt birtokosok. A gróf Berchtold és a báró Révay családoké volt a mostani Szalatna, Törökvölgy és Csurgó-puszta. A gróf Forgách családé pedig az apátfalusi, jelenleg gróf Cebrián-féle birtok. Most Hubay Jenőné, született gróf Cebrián Róza a legnagyobb birtokosa. A községben fennálló három kastély közűl kettő Hubay Jenőnéé. Az egyiket gróf Cebrián László építtette 1860-ban. A másikat pedig Prónay Pál 1856-ban. A harmadik úrilakot, mely jelenleg a »Nemzeti Egyesült Textilművek Részvénytársaságé«, Prónay Albert építtette 1903-ban. Ez a társaság a községben egy nagyszabású gyárat tart üzemben, Hubay Jenőnének pedig gőztégla- és cserépárúgyára van itt. 1849 július 20-án Görgey visszavonuló hadából az I. hadtest itt foglalt állást. 1849 augusztus 7-én Grabbe orosz tábornok 77itt ütötte fel főhadiszállását s innen intézte a védetlen Losoncz feldúlását. A határbeli egyik dülőt Törökvölgy-dülőnek nevezik, mert a hagyomány szerint a törökvilágban a törökök itt táboroztak. A községhez tartozik: Puszta Szalatna. Helyén a középkorban Szalatna nevű falu állott, mely 1299-ben már szerepelt. Az 1548. évi adóösszeírás szerint Bebek Ferencz volt a földesura. Előfordul még az 1562-63. évi török kincstári adószámadáskönyvekben is, de a későbbi összeírásokból már hiányzik. Ide tartoznak még Róza, Andor, Tibor és László majorok.

Losoncznagyfalu. (Azelőtt csak Nagyfalu.) Ugyancsak nem messze Losoncztól fekvő kisközség. Házainak száma 84, lakosaié, a kik leginkább tótajkúak s túlnyomóan evangélikus vallásúak, 469. Postája, távírója és vasúti állomása Losoncz. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben fordul elő. 1540-ben Mocsáry Balázs, füleki várnagy nyerte adományúl. 1598-ban Mocsáry Gergely volt a földesura. 1718-ban 2 magyar és 2 tót, 1720-ban 8 magyar háztartását írták össze. 1775-től, az úrbéri rendezéstől a Mocsáry család, később kívülök még a Fialka család is birtokos volt itt. Az egykori Mocsáry-féle kúriát a helybeli gazdák vették meg a birtokkal együtt. Az evangélikus templom 1772-ben épült. 1873-ban a kolera ebben a helységben is pusztított. A község határában vasérczbányák vannak, de üzemen kívül. A községhez tartozik Peres-puszta.

Losoncztamási. (Azelőtt csak Tamási). Ugyancsak Losoncz közelében fekvő kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 163, tótajkú, ág. ev. lakosaié 879. Postája és vasúti állomása helyben van, de távírója Gácson. 1430-ban találjuk első nyomát, a mikor Tamási János királyi főajtónállómester volt a földesura. 1467-ben Divény várához tartozott. Az 1548-1598, évi adóösszeírások szerint Balassa Zsigmond, 1660-ban pedig Balassa Imre volt az ura. 1715-ben 5 magyar és 9 tót, 1720-ban 2 magyar és 16 tót háztartást írtak itt össze. 1740-ben a gróf Zichy és a Szemere, 1770-ben gróf Zichy Ferencz, báró Haller Sámuel tábornok, báró Révay László, Balogh János, Török András, Nikházy özvegye és a Vajday család voltak a birtokosai. A XIX. század első felében pedig a gróf Zichy, a gróf Forgách, a gróf Cebrián és a Vattay családok. Az itteni evangélikus templom 1622 táján épült, de időközben összeomlott, de ismét felépült. Az egyházközségnél levő feljegyzések szerint, itt 1704-ben a kuruczok és a császáriak között véres összeütközés volt, mely alkalommal a falut felgyújtották. 1856-ban ismét leégett az egész helység. A lakosok fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik: Haller-puszta.

Lőrinczi. Zagyvamenti magyar kisközség és körjegyzőségi székhely. Házainak száma 540 és róm. kath. vallású lakosaié 3965. Postája, távírója és vasút állomása helyben van. E községről csak a török hódoltságtól kezdődőleg találunk okleveles adatokat. Az 1562-63. évi török kincstári számadási könyvek szerint Dejen Dzsafar török tiszt hűbérbirtoka volt. 1587-ben Husszein bin Ejub, 1608-1609-ben Mohammed, a szondai vár parancsnoka bírta. 1633-34-ben a váczi nahije községei között találjuk, csupán 5 adóköteles házzal. 1715-ben 33 és 1720-ban 26 magyar háztartást írtak itt össze. 1770-ben gróf Grassalkovich Antal volt a földesura és később is a Grassalkovich-féle hatvani uradalomhoz tartozott. Később báró Sina Györgyre és 1869-ben az angol bankra szállt át. 1871-ben Malatinszky József a brüsszeli bank javára lefoglalta és birói zár alá helyezte. 1872-ben Kubinyi Alberté lett, kinek 1873-ban történt halálával Lónyay Albertre szállott. 1881-ben Hoffmann Jakab vette meg 340.000 frtért s 1910-ben Wampetics Ferencznek adta el. Kívüle még Knau Alajosnak és Gábornak, báró Tornyay Schossberger Rezsőnek van itt jelenleg nagyobb birtoka. A Hoffmann Jakab által épített kastély jelenleg Wampetics Ferencz tulajdona, akinek a fia Károly lakja. Az itteni plebánia 1673-ban már fennállott. Anyakönyvei is már 1695-ben kezdődnek. A plebániát Grassalkovich építtette 1771-ben. A templom is 1695-ben épült. Gróf Grassalkovics Antalné, született Klobusitzky Terézia 1773-ban újjáépíttette. 1783 ápr. 22-én reggel földrengés volt. A Zagyvaparton van egy Szent Anna tiszteletére emelt kápolna, a mely messze vidékről látogatott búcsujáró hely. Ennek környékén újabban ásatások történtek s ott bronzkori és népvándorláskori leletek kerültek felszínre. E község és határa különben is már az őskorban megült hely volt, a mit a több helyen előkerült leletek bizonyítanak. A plebánia udvarában is - építkezés alkalmával - számos sírt tártak fel, melyben a csontvázak guggoló helyzetben voltak, a mi bronzkori temetőre vall. 1873-ban itt is a kolera pusztított, mely alkalommal 78jul. 2. - szept. 10-ig 199-en haltak meg kolerában. A lakosok róm. kath. temetkezési egyesületet, 48-as függetlenségi kört, s fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A sziráki takarékpénztárnak pedig fiókja van itt. A gőzmalmot 1881-ben állították föl. E helységhez tartozik Selyp, híres czukorgyárával, a Vulkán czementgyárral, erőtakarmánygyárral, czementárúgyárral, gőzmalommal. A határban porphir- és bazaltbányák is vannak, a Csurgó dülőben pedig a parádi vízhez hasonló ízű savanyúvíz-forrás. Selyp-puszta, már a középkorban önálló helyként szerepel. 1325-ig a Rátót nemzetség birtoka, ekkor azonban Porcz István fia, I. László, az Ákos-nembeli Micsk bánnak volt kénytelen átengedni. Jelenleg báró Tornyay Schossberger birtoka. Ide tartozik még Veresmajor, Pernye-puszta és Terézmajor. A selypi czukorgyár fennállása óta a szomszédos falvak erősen gyarapodnak. A házak és a lakosok száma folyton növekszik és a kivándorlás itt ismeretlen. A gyár számos munkásjóléti intézménye következtében itt soha sem volt sztrájk.

Luczfalva. (Azelőtt Luczin.) A Zagyva partján fekvő kisközség. 133 házzal és 685 tótajkú, ág. ev. vallású lakossal. Postája Nógrádmegyer, távírója és vasúti állomása Nagyszécsény. Már a tatárjárás előtti korszakban szerepelt. 1235-ben a Mosztelik-hegyen fatemploma is volt, melyet a tatárok 1241-ben elpusztítottak. 1382-ben Tari László nyerte adományul Erzsébet királynétól. 1454-ben, midőn Tari Lőrincz unokája, György, a Pásztohi családdal kölcsönös örökösödési szerződésre lépett, még a Tariak birtokában találjuk; 1465-ben azonban Tari György Guthi Országh Mihály nádornak zálogosította el, majd 1472-ben, Tari György halála után, végleg az Országh és a Nánai Kompolthi család birtokába jutott. Az 1548. évi adóösszeírásban a teljesen elpusztult helységek között szerepel. 1715-ben 3 és 1720-ban 4 tót háztartását írták össze. A XVIII. században Zólyom, Túrócz, Liptó és Árva vármegyékből lutheránus vallású tótokat telepítettek ide, kik itt fatemplomot emeltek. 1784-ben azonban új templomot építettek. 1740-ben a Ráday család, 1770-ben gróf Teleki László és Ráday Gedeon, 1826-ban gróf Ráday Pál és gróf Thoroczkay Pál voltak a földesurak. Jelenleg a báró Radvánszky család és Szabó Vilmos örökösei a legnagyobb birtokosai. 1865-ben a templom kivételével az egész község leégett. 1873-ban pedig itt is a kolera szedte áldozatait. Hozzátartozik Kiskeresztúr- és Nagykeresztúr-puszta, a hol a középkorban Keresztúr község állott. 1429-1481-ben a szécsényi uradalomhoz tartozott. Ide tartoznak még Pogányvár- és Vágás puszták.

Ludány. (Azelőtt Nógrád-Ludány.) Ipolymenti magyar kisközség, körjegyzői székhelylyel. Van 215 háza és 1013 róm. kath. vallású lakosa. Postája, távírója és vasútállomása helyben van. Már a XIII. században szereplő község. Akkortájt több birtokosa volt, de ezek a birtokok mind a Balassák őseinek a kezeibe kerültek. Így 1250-ben Pál, a királyi kápolna őre volt itt birtokos, a ki itteni birtokait Detre fiai Miklósnak és Detrének, a Balassák őseinek eladta. 1252-ben a fenti Miklós zólyomi főispán nyert itt újabb részeket, melyek azelőtt Zuerd Mártonéi voltak. 1268-ban Miklós és Detre fiai Nógrádi András fia Andrástól újabb birtokokat szereztek. 1419-ben a Deméndi család birtokos itt. 1548-ban Balassa Zsigmond és Balassa János voltak az urai. 1562-63-ban a szécsényi szandzsák községei között találjuk, 31 adóköteles házzal. 1585-86-ban Murád bin Gazanfer bírta hűbérül. 1598-ban Győry András volt az ura. 1623-ban Ráday András szerzett itt birtokokat. 1660-ban Felső-Ludány néven részben Balassa Imre divényi uradalmához tartozott. A Balassa családon kívül 1636-1651. években a Földváryak is birtokosok voltak itt. 1715-ben 11 magyar és három tót, 1720-ban 17 magyar háztartását vették fel. 1740-ben a Ráday és a gróf Zichy családok voltak a földesurai. Az 1770. évi összeírásban két helységet találunk. Alsó-Ludány Ráday Gedeoné, Felső-Ludány pedig gróf Balassa Pálé és gróf Zichy Ferenczé volt. 1826-ban gróf Ráday Pál volt a helység földesura. A XIX. század közepén gróf Gyürky Abrahám volt a helység legnagyobb birtokosa, újabban a Pejacsevich család és jelenleg gróf Pejacsevich-Mikó Endre. Az övé a régi gróf Ráday Gedeon-féle kastély is, melynek sok nagybecsű berendezése közül felemlítendők a kb. 2000 kötetes könyvtár, gróf Mikó Imrének Erdély történetére vonatkozó és ezer lapot meghaladó terjedelmű kézirata, továbbá XVII. és XVIII. századbeli művek, köztük Ortelius és a Pray-codex, számos metszet, közöttük magyarok is, itt talált bronzkori leletek, Alt-Wien bisquit-szobrok, több értékes régi ötvösmű, köztük Apaffy fejedelem aranyveretű, aranyszárú fapipája, Kaunitz herczegnek, Mária 79Terézia hatalmas miniszterének toilette-készlete, a Rhédey-család gazdag ezüstkészlete, a Rhédey, Mikó és Pejacsevich családok egykorú családi festményei és végül sok szép régi bútor. Az 1849 júl. 18-19-e közötti éjjelre ide vonult Görgey hada Balassagyarmatról, hogy az út fáradalmait kipihenje. Azonban arra a koholt hírre, hogy az orosz had közeleg, az egész honvédtábor még az éjjel Losonczra vonult. 1873-ban itt is kolera volt. 1889-ben pedig nagy tűzvész. Az itteni plebánia az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben már előfordul. A mostani templom azonban 1712-ben épült. A lakosok fogyasztási és hitelszövetkezetet tartanak fenn, Valent Lajosnak pedig gőzmalma van itt. A községhez tartozik Endre-major.

Madácsi. (Azelőtt Madacska.) A Tiszovnyik-patak mentén fekvő kisközség. Házainak száma 80, lakosaié 592, a kik tótajkúak s róm. kath. és ág. ev. vallásúak. Postája Abelfalva, távírója és vasútállomása Gács. A középkorban Madarszka, vagy Maracska néven említik az oklevelek. 1461-ben Somoskő várának tartozékai között szerepel és a Guthi Országh és a Lossonczy családok birtokában találjuk. 1548-ban Balassa Imre és János voltak az urai, a kik a mellette fekvő, de azóta elpusztult Myletincs falut is bírták. Az 1562-63. évi összeírásban 10 adóköteles házzal a szécsényi szandzsák községei között szerepel. 1598-ban Balassa Zsigmond volt az ura. 1660-ban a fele Balassa Imréé volt. 1715-ben egy magyar és hat tót, 1720-ban egy magyar és 10 tót háztartását írták össze. 1740-ben a gróf Koháry és a Balassa családok, 1770-ben pedig gróf Zichy Ferencz, gróf Balassa Pál és Csemitzky Gábor özvegye voltak a földesurai, később pedig ismét a gróf Zichy, a báró Balassa, a Kálnoky és Srattenberg családok. A községhez tartoznak a következő irtványok: Antal-, Bán-, Hosszúrét-, Hód-, Kopasz-, Köves-, Lejtő-, Mocsáros-, Pál-, Péter-, Rekettye-, Rét-, Rövid-, Sik, Sziklás-, Világos- és Völgy-irtvány.

Magyargécz. (Előbb Nagy-Gécz.) Szécsény közelében fekvő magyar kisközség. Házainak száma 137 és róm. kath. vallású lakosaié 696. Postája Nógrádmegyer, távírója és vasúti állomása Szécsény. Eredetileg a Kacsics nemzetség ősi birtoka volt. A XIII. század elején e nemzetségből származó Simon bán birtokában találjuk, a ki Gertrud királyné meggyilkoltatásában való részesség miatt összes javaitól megfosztatván, II. Endre király azt a Szák nemzetségnek adományozta, de 1274-ben a Szák nembeli II. Pósa, a Kacsics nembeli Farkasnak, a Szécsényi család ősének adta cserébe. A XIV. század elején a Záh nemzetség birtokába került. Záh Feliczián visegrádi merénylete következtében az ő javait elkobozták és I. Károly király 1335-ben az Ákos nembeli Cselen fia Sándor fia János királynéi alétekfogónak és testvérének, Jakabnak adományozta. A XV. században Felsőgécz, Középsőgécz és Alsógécz helységekről emlékeznek meg az az oklevelek. 1448-ban Felsőgéczen a Duzma család volt birtokos. Alsógéczhez 1457-ben a Nagyszelei család formált jogot. 1455-ben mind a három helységet Szécsényi László birtokában találjuk és ekkor a szécsényi uradalomhoz tartoztak. Az 1548. évi adóösszeírásban a teljesen elpusztult helységek közé van felvéve. 1598-ban Szerémy Mihály volt a helység földesura. 1715-ben hét magyar háztartását írták össze, de 1720-ban nemes községként, adóköteles háztartások nélkül szerepel. 1770-ben Szerémy János, Ficsor János és András voltak a birtokosai. 1826-ban Szerémy Elek és a Géczy család, később pedig a Horváthy, a Balás, a Lisznyay, a Dubraviczky és az Ivánka családok. Jelenleg Szerémy Béla és Ivánka Ödön örökösei a nagyobb birtokosai. Az itteni róm. kath. templom 1789-ben épült. Hozzátartoznak: Karpegécz és Kisgécz puszták, az utóbbi hajdan önálló község, mely 1548-ban a teljesen elpusztult helységek között szerepel. 1826-ban e két pusztát a Csörgeő és a Darvas családok bírták. Jelenleg Karpegécz Ivánka Ödön örököseinek birtoka.

Magyarnándor. (Előbb csak Nándor. ) A balassagyarmat-aszódi vasútvona mentén fekvő magyar kisközség. Házainak száma 104 és róm. kath. vallású lakosaié 803. Postája, távírója és vasútja helyben van. Első ízben már az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben találjuk említve. 1598-ban Nádasdy Ferencz birtokában van. Az 1633-1634. évi török számadáskönyvekben Landor néven fordul elő, öt adóköteles házzal. 1660-ban Balassa Imrének voltak itt részbirtokai. 1715-ben és 1720-ban 14 magyar háztartását vették fel az összeírásba. 1740-ben a Jeszenszky és a Gerhárd családok voltak itt birtokosok. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, egy részben az alsópetényi uradalomhoz tartozott, a többi pedig herczeg Esterházy Miklósé volt. 1826-ban a báró Prónay család birtokában találjuk, de később a Gyurcsányi és a Somogyi családok is szereztek itt birtokokat. 80Most báró Buttler Ervin, Hodosi Bende Gyula és a gróf Zichy család a legnagyobb birtokosa. A községbeli úrilakot Ritter Péter építtette s az jelenleg Bende Gyula tulajdona. Az itteni plebánia 1332-1337-ben már fennállott, de a mostani templom 1851-ben épült. 1881-ben nagy tűz pusztított a községben, mely alkalommal a templom is leégett. Bende Gyulának itt gőzmalma is van. A községhez tartozik: Csikor-puszta; ennek helyén a középkorban Sokor helység állott, melyről 1499-ből van adatunk. Kis-puszta, azelőtt Kiskelecsény s Ortvány nevek alatt volt ismeretes és végre Kelecsény-puszta, mely 1379-ben szintén önálló községként szerepel. Ez báró Buttler Ervin birtoka, kinek itt szépfekvésű csinos kastélya van, melyet 1872-ben Csernyus Andor építtetett. Van itt szép és értékes fegyvergyűjtemény, számos XVII. századbeli érdekes fegyverrel és körülbelül 600 kötetes könyvtár. A kelecsényi birtokot a Prónayaktól vette meg Csernyus Andor és ettől 1880-ban báró Buttler Ervin.

Maskófalva. (Azelőtt Maskova. ) Gács közelében fekvő kisközség, 76 házzal és 402 tótajkú, ág. ev. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Gács. Már a XIV. század elején fennállott és a hagyomány szerint Moszkvából beköltözött orosz gyarmatosok telepítették. Az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. 1548-ban a Lossonczy család, 1598-ban pedig Forgách Zsigmond volt a földesura. 1622-ben gróf Forgáchné szül. gróf Pálffy Katalin az evangélikus templomot elfoglalta és a katholikusoknak adta át, de 1647-ben a protestánsok ismét visszakapták. Az 1709-1711. években duló pestisben a lakosok legnagyobb része elhalt és 1715-ben csak egy magyar és kilencz tót, 1720-ban 11 tót háztartást írtak össze benne. 1770-ben gróf Forgách János volt az ura és mindvégig e család maradt a birtokosa. A községhez tartozik: Kóska- puszta és Mária vadászlak.

Málnapatak. Az Ipolyvölgy felső részén fekvő nagyközség. Házainak száma 800. lakosaié 6329, a kik túlnyomóan tót ajkúak s nagyrészt evangélikus vallásúak. Postája helyben van, távirója és vasúti állomása Ipolyszele. Már a középkorban fennállott. Határában állott hajdan Hrad vára, mely a husziták idejében épült. 1548-ban Bebek Ferencz volt a helység földesura. A XVI. század közepén a hódoltsághoz tartozott, az 1562-63. évi török kincstári adólajstromok szerint, a szécsényi szandzsák községei közé, nyolcz adóköteles házzal. 1598-ban Balassa Zsigmond, 1660-ban Balassa Imre volt az ura. A Balassa család révén a gróf Koháryakra szállott és 1673-ban Koháry István, birtokában találjuk. 1715-ben 22 tót, 1720-ban egy magyar és 23 tót háztartást találtak itt. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Szent-Ivány János, Mihály és Farkas, Lessenyey Imre és gróf Zichy Ferencz voltak a földesurai, a XIX. század első felében pedig a Szent-Ivány, a gróf Zichy és a gróf Cebrián családok. Jelenleg a gróf Zichy családnak, Kuhinka I. K. örököseinek és a Kolener testvéreknek van itt nagyobb birtokuk. Az itteni evangélikus templom 1795-ben épült, de tornyát csak 1820-ban építették hozzá. A határban 4 üveggyár van. Az egyik Kuhinka I. K. örököseié, a második Kossuch Jánosé, de Pock Jenő bérli, a harmadik a Kolener testvéreké és a negyedik a Fehér Mór és Fia czégé. 1869-ben a helység harmadrésze leégett, 1873-ban pedig a kolera pusztította lakosait. A községhez tartoznak: Csehánka-, Ipoly-, Látka-, Ujvilág-, Szamotercs-, Alsópolyánka-, Hmelna-, Felsőpolyánka-, Hidegkút-, Linea-, Lubenka-, Mláka-, Paszeka-, Petrova-, Szlano-, Ujat-, Brlocsno-, Csevicze-, Csertyáz-, Grappa-, Hrozinovo-, Szlancsikova-, Podhrad-, Podtányovó-puszták és Farkasvölgy, Hámor, Jópatak és Málnapatak üveggyár-telepek.

Márkháza. (Azelőt Tót-Marokháza.) A hevesmegyei határ felé fekvő magyar kisközség. Van 52 háza és 272 róm. kath. vallású lakosa. Postája Sámsonháza, távírója Kisterenye, vasúti állomása Tar. 1548-ban a törökök által teljesen elpusztított helyként szerepel az adóösszeírásokban. Csak a XVIII. század elején települt újból. 1715-ben öt és 1720-ban hat tót háztartását vették fel az összeírók. 1770-ben Jáni László özvegye, Lipthay János és László voltak a földesurai, a XIX. század első felében pedig Michaleczky János és Irsay György. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a községben. 1897-ben a község negyedrésze leégett. Ide tartoznak Csárda-puszta (azelőtt Jánosmajor) és Zsóvölgy-puszta.

Mátranovák. Mátraalji magyar kisközség, 186 házzal és 1903 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Már a középkorban szerepel. 1548-ban Horváth András volt a földesura. 1633-34-ben 81a törökvilágban, a váczi nahije községei között találjuk, de csak két adóköteles házzal. 1715-ben öt és 1720-ban hat magyar háztartását írták össze. 1770-ben gróf Teleki László, Csoma Zsigmond és Szabó Zsigmond voltak a földesurai, 1826-ban pedig gróf Keglevich Károly és Ádám utódai, a Csoma család után pedig a gróf Thoroczkayak és Fáy József. Jelenleg Roheim Ödönnek van itt nagyobb birtoka és 1908-ban épült úrilaka. Egy másik úrilak is van itt, melyet Szabó Ferencz a XIX. század közepén építtetett s ez most Róth Dezsőé és Varró Bernáté. A róm. kath. templom 1800-ban épült. 1873-ban 500-an estek itt a kolerajárványnak áldozatul. Báró Solymosy Jenőnek gőztéglagyára van itt. A határban két kőszénbánya is van. A községhez tartoznak Baglyasi-, Fúródi-, Gátasrét-, Nyirmegyi- és Szoroslápa-puszták.

Mátraszele. Zagyvamenti magyar kisközség. Házainak száma 161 és róm. kath. vallású lakosaié 1367. Postája Homokterenye, távírója és vasúti állomása, Kisterenye. 1304-1321-ben már a Rátót nemzetség birtokában találjuk és ekkor Fel-Szele és Al-Szele nevek alatt említik az oklevelek. 1449-ben Kürt és Zobor helységekkel együtt; a Serkei Lorántffyak földesuri hatósága alá tartozott és e család bírta 1481-ben is. 1548-ban Jánossy Pál és Feleki Lestár voltak a földesurai. A későbbi összeirásokban nem fordúl elő. 1715-ben nyolcz magyar, két tót. 1720-ban kilencz magyar háztartását vették fel az összeírásba. 1770-ben Ráday Gedeon, Darvas Ferencz, Gyürky Pál és Balogh Péter voltak az urai, a XIX. század első felében pedig Lázár Pál és az Oláh család. Most az Éjszakmagyarországi Kőszénbánya Társaságnak van itt nagyobb birtoka és több kőszénbányája. A lakosok fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartoznak: Csibaj-bánya, Jánosakna, Darazsik-puszta, Peles-puszta, Vizvölgy és Boronyi-bánya nevű lakott helyek.

Mátraszőlős. A Zagyva mellett fekszik. Magyar nagyközség 205 házzal és 1433 róm. kath. vallású lakossal. Postája és távírója Pásztó, de a vasúti állomása helyben van. A Kacsics nemzetség ősi birtoka volt. 1345-ben az e nemzetségből származó Illés fiai Dénes és Benedek birtokában találjuk. 1439-ben a Szécsényi család volt a földesura. Az 1598. évi adólajstrom szerint Rákóczy Zsigmondé volt. 1633-34-ben 17 adóköteles házzal a váczi nahije községei közé van felvéve. 1715-ben 18 és 1720-ban 25 magyar háztartását vették fel. A XVIII. század elején a Szluha család birtokába került és 1740-ben is a báró Szluha és a Vattay családok voltak a földesurai. 1770-ben Jankovich László, Szent-Ivány Antal Bornemisza József, Ferenczy Imre, Rotth Tamás és a Szentmiklósy család, 1826-ban Muslay Imre, Jankovich Antal, a Platthy és a Balogh családok, később pedig özv. gróf Teleki Józsefné, Balogh Péter, Losonczi Gyürky Pál, Platthy József, Balás Károly, gróf Almássy Ignácz, Sréter Mihály, a Dobozy család és a cziszterczitarend. Jelenleg Szilárdy István, Borosjenei Jeney Istvánné, a gróf Almássy-féle hitbizomány és a cziszterczita-rend a legnagyobb birtokosai. A helységbeli úri lakok közűl az egyiket Szilárdy Ödön építtette 1880-ban. Ez most a fiáé: Szilárdy Istváné. A másikat a Jankovich család építtette a XIX. század közepén; ettől örökség útján a Balás családra szállott, Balás László pedig Simay Aladárnak adta el, a ki azt leánya, Jeneyné számára átépíttette. Az emeletes, rokokó stilusú kastély, gazdag figurális diszével, kupolájával és monumentális kapubejárójával a vármegye legszebb úrilakai közé sorolható. A kastélyban van 13 lakosztály, egy hatalmas hall, melyek antik butorai közül megemlítendő a »gótszoba« berendezése, melyet a mult század közepén Kramer bécsi dombaumeister tervezett és Heidlberg prágai dombautischler készített egy feudális palota részére. A kastélyt kb. 200 m. hosszú kőfal veszi körül, melybe a renaissance kiskastély-kápolna és a gót őrtorony van illesztve. Özvegy Balás Vilibáldné úrilakát férje építtette a múlt század végén, szintúgy özvegy Schmidt Tivadarnéét néhai férje a XIX. század közepén. Az itteni plebánia 1611 előtt már megvolt. A templom szentélye XIV. századbeli és csúcsíves ízlésben épült. Hajójának egy részét 1669-ben, másik részét 1776 táján építették és 1864-ben az egész templomot átalakították. Van itt egy kápolna is, mely 1774-ben épült, később összeomlott, míg végre 1904-ben újraépítették. 1863-ban és 1892-ben nagy tűz pusztított a községben. Az itteni hévízforrás melletti kőhalmazt a lakosság »Kisvár« néven ismeri, melynek romjai évekkel ezelőtt még láthatók voltak. A Jeney-féle birtokon kitünő mészkő található, melyet a Selypi Vulkán-cementgyár r.-t. és a Pásztói Hidraulikus Mészművek r.-t. szállít el 8 82kilométeres, keskenyvágányú gőzvasútján, melyből a 2 km. hosszú szárnyvasút a Mátraszőlősi Bazaltbánya r.-t. szállítását bonyolítja le. E kőbánya-vállalatok a lakosságnak bő keresetet nyujtanak. A községbeliek 48-as függetlenségi Kossuth-kört tartanak fenn. Ide tartoznak: Csontfalu-puszta, mely a hagyomány szerint hajdan község volt, továbbá Alsó- és Felsőnádasd, Alsótepke, Kiskövesd, Potyporos, Rigógödör, Szomjas, Tepke, mely 1454-ben önálló községként szerepel és Zsákfa.

Mátraverebély, szintén zagyva-menti magyar kisközség. Házainak száma 227 és róm. kath. vallású lakosaié 1150. Körjegyzőségi székhely. Postája helyben van, távírója Nagybátony, vasúti állomása pedig Pásztó. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben fordul elő, s így már akkoriban egyházas hely volt. A XIV. század második felében már jelentékeny helység, melynek határa a mai hevesvármegyei Tiribes-puszta területére is kiterjedt. Ez időtájt Veréb néven említik az oklevelek. 1398-ban Zsigmond királytól országos vásárok tartására nyert szabadalmat. A XV. század első éveiben Veréb Péter erdélyi alvajda birtokában találjuk, a ki itt templomot és pálos kolostort építtetett. 1403-ban meghalt, a mikor az általa alapított templomban helyezték örök nyugalomra. Sírkövének felírata a következő: »Hic Requiescit Corpus Strenui invicti Militis Magistri Petri Vereb filii Georgy olim Vice Vojvodee Transsilvaniae, hujus Ecclesiae fundatoris, qui obiit Anno Domini 1403.« (Fordításban): Itt nyugszik a serény és győzhetetlen vitéz mester, Veréb Péternek, a György fíának, azelőtt erdélyi alvajdának, a templom alapítójának teste, a ki meghalt Urunk esztendejének 1403. évében. 1482-ben még a Verebi Verebély család birtokában találjuk, az 1548. évi adóösszeirásban a teljesen elpusztúlt helységek között fordúl elő. Az 1578. évi összeírás szerint vele szomszédos volt Tót-Verebély, mely szintén teljesen elpusztúlt. 1598-ban ismét Verebélyi János volt a földesura. 1715-ben 10 és 1720-ban 12 magyar háztartást írtak össze e helységben. A XVIII. század elejéig a cziszterczita-rend birtokában találjuk. 1770-től az Almássy család volt az ura és most is Almássy István és Erzsébet a legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom a réginek a helyén a XVI. században épült és itt helyezték el Veréb Péter sírkövét is. A község lakosai gazdakört, hitelszövetkezetet, fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A határban látható Szent-László ugratás nevű sziklahasadékhoz érdekes rege fűződik, mely szerint a távoli Ágasvár hegyéről a szent király lovával ide ugratott és a szikla oldalfalából csergedező forrást is kardjával ő nyitotta meg, hogy ott táborozó szomjas seregének vizet szerezzen. E forrásnak a nép gyógyerőt tulajdonít. A templom közelében fekvő legelőterületet »Barátok Szilvásának« nevezik, mert a hagyomány szerint itt volt a pálosok gyümölcsöskertje. A Szentkút patak mentén a földből hányt vízgátakra akadunk, melyeket a nép Tódításnak nevez. E gátakat még a törökök emelték rizstermelés czéljaira. A községhez tartozik Csengerháza-puszta, melyet 1385-ben Mária királyné Kazai Kakas fia Lászlónak adományozott. 1463-69-ben, önálló helységként fordúl elő. Az 1548. évi adóösszeírásban azonban már a teljesen elpusztúlt helységek között találjuk feljegyezve. Ide tartozik még Forrókút, Irtvány-, Kányás- és Szentkút-puszta. Az utóbbi híres régi búcsújáró hely, hol az Almássy család, mint kegyúr, szép kéttornyú templomot és ferencz-rendű kolostort építtetett. Forrásvizének a hivők nagy gyógyerőt tulajdonítanak. A templomban vannak elhelyezve az Almássy család történetének fontosabb mozzanatait feltüntető olajfestmények és a hívektől ajándékozott kegytárgyak.

Medveshidegkút. (Azelőtt csak Hidegkút.) A gömöri határon fekvő magyar kisközség. Van 52 háza és 394 római kath. vallású lakosa. Postája Czered, távírója és vasúti állomása Ajnácskő. A XVI. század elején Kun György birtokában találjuk, a kinek magtalan halála után János király 1533-ban Werbőczy Istvánnak adományozta. 1548-ban a Lossonczy család birtoka volt. 1575-ben török hódoltsági faluként, 12 házzal, a füleki szandzsákhoz tartozott. 1715-ben hat és 1720-ban hét magyar háztartását írták össze. 1770-ben gróf Teleki László, báró Péterffy János, Kubinyi Gáspár, Csoma Zsigmond és Benkó István voltak a földesurai. A XIX. század első felében a gróf Keglevich, azután 1893-ig a báró Nyáry család; ekkor azonban Tafler Ármin dr. vette meg e család itteni birtokait. A községhez tartoznak: Felső- és Alsóutas és Messzelátó-puszták.

Mihálygerge. A Dobroda-völgyben fekvő kisközség. Házainak száma 104, lakosaié 560, a kik magyarok és római kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Litke. A Záh nemzetség ősi birtokai közé tartozott. A XIV. század 85közepén, mikor a Záh nemzetség ősi jószágait elkobozták, 1335-ben Záh Feliczián itteni birtokát az Ákos nembeli Cselen fia János kapja adományul Károly királytól. E tájon feküdt Helimbafalva is, Litke és Egyházasgerege (a mai Kisgerge) között; valószínű tehát, hogy e helység beleolvadt a mai Mihálygergébe. Az 1548. évi adóösszeírás szerint akkor Székely Simon és Ferencz, továbbá Géczey László és Tharnóczy Sebestyén voltak a birtokosai. 1558-ban Berényi András, Zerdahelyi István, Pilinyi Bálint és Muraközi Mátyás Ferdinánd királytól kapnak itt részbirtokot. 1562-ben a szécsényi szandzsákhoz tartozott., akkor falu volt, 17 házzal. 1598-ban a Pilinyi családé. 1616-ban Muraközi és Zerdahelyi családja kihalván, ezek részét is Berényi kapja. 1715-ben öt és 1720-ban hét háztartását írták össze. 1740-ben a Bene család itteni birtokait a Szent-Iványok birták zálogban. 1770-ben Berényi Zsigmond, Mocsáry Samu, Novota Gáspár, Darvas Ferencz, Voxith Horváth József voltak az urai. 1770-től birtokos itt a Leuko nemes család is egész máig. 1826-ban birtokosok itt a Bene és a Darvas családok és Gyürky Pál. Most gróf Pejacsevich Mikó Endre a legnagyobb birtokosa, az övé a Szent-Ivány Györgytől épített kúria is. A róm. kath. templomot 1766-ban szintén Szent-Ivány György, Nógrád vármegye alispánjának tekintélyes hozzájárulásával építették a régi fatemplom helyére.

Miksi. Ipolymenti magyar kisközség, 73 házzal és 370 római kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasuti állomása Losoncz. E községnek 1548-ban a Lossonczy család volt a földesura. Az 1709-1711. években dúlt pestis következtében az egész helység kipusztúlt, de azután újból telepűlt. 1715-ben és 20-ban már hét magyar háztartást vettek itt fel az összeírásba. 1740-től a gróf Forgách család birtoka volt, de most nagyobb birtokosa nincs. A római kath. templom 1896-ban épült. 1873-ban a kolera pusztította a lakosokat. 1874-ben pedig a község fele leégett. 1909-ben Erdélyi Sándor gőzmalmot építtetett itt.

Mikszáthfalva. (Azelőtt Szklabonya, majd Kürtabony). A Kürtös-patak jobb partján fekvő kisközség. Házainak száma 179, lakosaié 814, a kik túlnyomóan tótajkúak és római katholikusok. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Balassagyarmat. E község már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben is előfordúl. 1548-ban Balassa János, 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. Az 1562-63. évi török adólajstromokban 14 adóköteles házzal szerepel, s Mahmud bin Abdullah hűbérbirtoka volt. 1579-ben 19 adóköteles házát vették fel az összeírásba. 1587-ben Isza bin Ibrahim nyert itt egy 6500 akcse jövedelmű hűbérbirtokot. 1660-ban a divényi uradalomhoz tartozott. 1715-ben hét magyar és négy tót, 1720-ban öt magyar és kilencz tót háztartását vették fel. 1740-ben a gróf Koháry és a Balassa családok, 1770-ben gróf Zichy Ferencz, gróf Balassa Pál, 1826-ban pedig a gróf Zichy és a báró Balassa családok voltak az urai, jelenleg pedig Szilágyi Mórnak van itt nagyobb birtoka. Az itteni plebánia 1332-37-ben már fennállott, a templom is 1396-ban épült, de a sok javítás kivetkőztette eredetiségéből. 1866-ban tűzvész pusztította el a helységet, 1873-ban pedig a lakosság egyharmada kolerában halt el. A községbeli ifjúság legényegyesületet tart fenn. Van itt egy gőzmalom és egy vizi hengermalom is és a határban vastartalmú savanyúvíz-források és kőszéntelepek nyomai. Az ú. n. Kishegyen bronzkori leletek kerültek felszínre, melyek közül egy bronztű a nógrádvármegyei múzeumban van. Itt született 1849 évi jan. 16-án Mikszáth Kálmán jeles író. A helység nevét nagynevű szülöttének 40 éves írói jubileuma alkalmával, a község kérelmére a belügyminiszter Mikszáthfalvára változtatta. A községhez tartozik Bástya-tanya és Felsőpeszerény-puszta, Szilágyi Mór birtoka, hova a tulajdonos 1908-ban szép és kényelmes úrilakot építtetett.

Mohora. Az aszód-balassagyarmati vasútvonal mentén fekvő magyar kisközség. Házainak száma 148 és lakosaié 875, a kik róm. kath. és ág. ev. vallásúak. Postája, távírója, vasúti állomása és a körjegyzőség helyben van. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő az egyházas helyek között. A XIV. század végén Mihály mester volt itt birtokos, kinek fia Vid a Mohorai Vidfi család őse. Ez a Vid 1418-ban Zsigmond királytól czímer-levelet nyert és a helységnek azt a részét bírta, melyet Felső-Mohorának neveztek s a hol 1405-1409-ben a Kováriak is birtokosok voltak. A falu másik részét: Alsó-Mohorát pedig a mohorai Bak család birtokában találjuk. 1435-ben a Fraknóiak kapnak egyik részre adományt. Mohorai Vidfi Lőrincz (1497-1531) Bak Zsófiától is megszerezte annak itteni birtokrészeit. Fia Vidfi Pál 1549-ben szintén 86Felső-Mohorán volt birtokos, mig Alsó-Mohorát ekkor Bak Bálint bírta. 1633-34-ben a török hódoltsági faluk között találjuk, három adóköteles házzal.1715-ben 16 magyar, 1720-ban 16 magyar és hat tót háztartását írták össze. 1740-ben a Sréter, 1770-ben Gáspár Tamás, Horváthy Ferencz, Maithényi Imre, Horváth József és Lázár, Tatay Sámuel és László voltak a földesurai. A XIX. század elején Beniczky Sámuel udvari tanácsos, a hétszemélyes tábla bírája, 1826-ban Péchy özvegye, Beniczky Antal és Plachy János, később pedig a gróf Zichy, a Mauks és a Veres családok. Jelenleg gróf Vay Gáborné, született gróf Zichy Mártának, Tolnay Gedeonnénak, dr. Rakovszky Gézánénak és Farkas Pálnak van itt nagyobb birtoka. A községbeli úrilakok közül az egyik Farkas Pálé, a másik Mauks Kornéliáé, a harmadik Rakovszky Gézánéé, a negyedik Tolnay Gedeoné, az ötödik Schindler Arturé, a hatodik gróf Vay Gábornéé. Ez utóbbi négy toronynyal a XVII. században, a török alatt épült s valószinüleg török kézen is volt, mert az egyik szoba mennyezetén a félhold, a másikén a nap van kidomborítva. A mai tulajdonos anyjától gróf Zichy Rezsőnétől örökölte. A mostani róm. kath. templom 1903-ból való. A községhez tartoznak: Baglyas-, Cselény-, Dolinka-, Kis-, Kőkapu-, Uj- és Veres-puszták.

Mucsény. A Losoncz és Salgótarján közötti útvonalon fekvő magyar kisközség. Házainak száma 87, és róm. kath. vallású lakosaié 482. Postája, távírója és vasúti állomása Rapp. Már 1246-ban még puszta földterületként szerepel a füleki vár határjárásában. 1448-1481-ben a Sághy család birtokában találjuk. A török hódoltság alatt elpusztúlt és még az 1715-1720. évi összeírásból is hiányzik. A XIX. század első felében Szabó László, a Kováts család és Nagy Miklós voltak a földesurai és jelenleg Wohl Aladár dr. és a Kováts örökösök a nagyobb birtokosai. Wohl Aladár dr.-nak ipari és mezőgazdasági szeszgyára van itt. A községhez tartozik: Egriszó- és Telki-puszta.

Nagybárkány. A hevesmegyei határ felé fekszik. Magyar kisközség, 108 házzal és 528 róm. kath. vallású lakossal. Postája Sámsonháza, távírója Pásztó, vasúti állomása Tar. 1265-ben a Rátót nembeli Porcz István, a Pásztohi, a Tari és a Kazai Kakas család őse nyeri adományul. 1416-ban Bárkány László volt a birtokosa. 1472-ben Guthi Országh Mihály nádor és a Nánai Kompolthi család birtokába, került. 1524-ben Pásztohi Ferencz és Zsigmond birtoka, 1598-ban pedig Pasztohi Gergelyé. 1715-ben 13 és 1720-ban 20 magyar háztartását vették fel az összeírásba. 1740-ben a gróf Berényi család birtokában találjuk. 1770-ben Almássy Pál, Platthy Sándor és András, Fráter Pál, Nagy Mátyás, továbbá a Reviczky, a Rakovszky családok és a cziszterczita-rend voltak itt birtokosok. Később pedig az Almássy, a Gedeon, a Hunyady és a Veressy családok. Plebániáj a 1332-37-ben már fennállott, de a mostani templom csak 1883-ban épült. 1889-ben nagy tűzvész pusztított a helységben. A lakosok fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Az egyik dülőt »Katonák«-nak nevezik, mert egykor szökött katonák rejtekhelyéül szolgált. A Tatárhegyen a hagyomány szerint hajdan a tatárok tanyáztak. A községhez tartozik Csörgő-puszta és Malomház-puszta.

Nagydarócz. A Szuha-patah mentén fekvő magyar kisközség. Van 157 háza és 900 róm. kath. vallású lakosa. Postája helyben, távírója Fülek, vasúti állomása Perse. A hagyomány szerint a helység a XIV. század elején Csák Máté birtoka volt és később a Daróczy családra szállott. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő. 1548-ban Daróczy András, Gál, Albert és László, továbbá Pinczy Péter, Nagy György és Török Antal voltak a földesurai. Veleszomszédos volt Rónagaráb, mely 1548-ban Bebek Ferenczé volt. 1598-ban Wyszary János birtokában találjuk. 1715-ben hét magyar és egy német, 1720-ban nyolcz magyar háztartást írtak össze e helységben. 1754-55-ben Kovács György, Pál, Ferencz és László voltak itt birtokosok. 1770-ben gróf Koháry Ignácz és Jaan László, 1826-ban a Koháryakon kívül a Nagydaróczi Kovács család, továbbá Horkovics József és a Vattayak. Jelenleg Coburg Fülöp herczegnek és Horkovics Gyulának van itt nagyobb birtoka. A községbeli két úrilak közül az egyiket 1821-ben Horkovics József építtette s ez jelenleg Horkovics Gyuláé, a másikat Zmeskál Zsigmond 1865-ben építtette s ezt a helybeli közbirtokosság vásárolta meg. 1885-ben nagy tűzvész pusztított a helységben. Csaba Istvánnak és Gézának gőzmalmuk van itt. A határban bazaltbánya áll mívelés alatt. A községhez tartozik: Dóra-major, Fülöpszállás-puszta és Zálogos-puszta. Az utóbbinak területe eredetileg Osgyánhoz tartozott. A XVI. század második felében, azonban a füleki török bég az osgyáni határból ezt a területet a nagy darócziak részére kihasította.

Nagyhalom. (Azelőtt Nagy-Sztráczin.) A Kürtös-patak és az Ipoly között fekvő kisközség. Házainak száma 74, lakosaié, a kik túlnyomó számban tót ajkúak és evangélikus vallásúak, 364. Postája Kiskürtös, távírója és vasúti állomása Nógrádszakal. Eredetileg a honti vár tartozéka volt. A XIV. század elején Drághi Tamás fiainak birtokában találjuk, a kik azonban azt Szécsényi Tamás birtokainak elpusztítása következtében elveszítették. E birtokot a király ezután kárpótlásul Szécsényi Tamásnak adta. 1439-1460-ban a szécsényi uradalomhoz tartozott. 1548-ban Ebeczky László volt a földesura. A XVI. század közepén a törököknek behódolván, a szécsényi szandzsákhoz tartozott és 1562-63-ban 17 adóköteles háza volt. 1586-88-ban Hasszán bin Murád, a Szécsény várbeli gyalogosok egyik tizedese bírta a helységet hűbérül, de 1592-ben Musztafa Diváne Szécsény várbeli vitéz hűbérbirtoka volt. 1593-ban felszabadult a török hódoltság alól. 1598-ban Ebeczky Tamás volt a földesura. 1715-ben 10 tót, 1720-ban öt magyar és 14 tót háztartását vették fel. 1736-ban már Csemiczky Gábor, Nógrád vármegye alispánja volt az ura, a XIX. század első felében is a Csemiczky családé s jelenleg is Szemere Ödönné, szül. Csemiczky Sarolta a helység legnagyobb birtokosa. Az övé az ősi Csemiczky kastély is, melyet Csemiczky Péter a XVIII. század elején egy régi favár helyén olasz építőmesterekkel építtetett, a mi különben a belső helyiségek hatalmas bolthajtásain is látszik. A kastély helyiségei tele vannak érdekes és nagy műbecscsel bíró tárgyakkal. Vannak itt remek művű régi szekrények, empirebútorok, antik csillárok és tükrök, régi ötvösművek, Bercsényi Miklós kardja, antik festmények és gobelinek, gazdag Vieux-Wien, Vieux-Saxe, Elbogen, herendi, Sevres és Golf porczellánok, remek Capo di Monte vázák és 24 személyre való meisseni service. Az itteni evangélikus templom oltárát 1694-ben Goeczky István készíttette. A templomot Csemiczky Imre és Boldizsár 1776-ban állíttatták helyre. Az egyház szentedényei közül említést érdemel egy aranyozott ezüstkehely, melyet Pápay Péter és Galambos Zsuzsánna 1658-ban készíttettek, a hozzátartozó s 1652-ből való ezüsttányért pedig Széchy Katalin adományozta. 1869-ben a község fele leégett. Ide tartoznak: Ödön- és Sarolta (azelőtt Polyák) puszták, továbbá Szemere-puszta (azelőtt Kispatak).

Nagykökényes. Magyar kisközség, Pest vármegye határán fekszik. Házainak száma 128 és róm. kath. vallású lakosaié 829. Postája Hatvan, távírója és vasútállomása Selyp. Eredetileg a Kökényes-Radnót nemzetség ősi birtoka, mely itt már a XII. század közepén birtokos volt és premontrei rendű monostort alapított. 1312-1315-ben még az e nemzetségből származott Radnót birtokában találjuk, kinek magtalan halála után a király 1322-ben az elhúnyt sógorának, a Kacsics nembeli Simonnak, a Palásti Radó család ősének adományozta. A XV. században már Kökényes (1424) és Kökényesmonostora (1428) néven említik a oklevelek. 1493-ban a szobi családnak is voltak itt részei. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott és 1562-1563-ban Arpalik Hasszán aga, a budai önkéntes lovasok parancsnokának hűbérbirtoka volt. 1715-ben 17 és 1720-ban 20 magyar háztartást írtak itt össze. 1740-ben a Podmaniczky család volt a földesura, 1770-ben báró Orczy Lőrincz, Podmaniczky János és Sándor, a Bujanovszky és a báró Hellenbach családok. 1826-ban is a báró Podmaniczky család birtoka, később pedig báró Laffert Antalé, gróf Benyovszky Zsigmondé, báró Podmaniczky Károlyé, Lajosé és Lászlóé, Szirmay Ádámé, Dessewffy Jóbé és Titusé. Jelenleg Dessewffy Ödön és báró Harkányi János a nagyobb birtokosai. A községbeli kúriák közül a Dessewffy Ödönét 1820 körül Dessewffy Imre építtette. E kúriában 2000 kötetes könyvtár van, továbbá itt őrzi kegyelettel a család azt a gyöngyházból készült, aranynyal díszített kézimunka-kaszettát, melyet Mária Terézia gróf Rhédey Ferenczné szül. Patay Borbálának adott. Van itt még egy eredeti pompeji váza, gazdag fegyvergyüjtemény, fölötte érdekes régi női costumök és magyar csipkék és hímzések. A másik kúria a Turák Dezsőé s ez hajdan a Benyovszky családé volt. 1854-ben majdnem az egész helység leégett, 1873-ban a kolera pusztított itt. A róm. kath. templom 1854-ből való. A községhez tartozik: Alsó- és Fetsőpatkányos, Albert-major, Kis- és Nagytamota és Ürgés-puszta.

Nagykürtös. A kürtösi völgyben fekvő kisközség. Házainak száma 146, lakosaié 844, a kik vegyesen magyarok és tótajkúak s túlnyomóan ág. ev. vallásúak. Postája Kiskürtös, távírója és vasúti állomása Balassagyarmat. Már a középkorban fennállott, de írott adataink csak a XVI. századtól kezdve vannak e 88községről. Az 1562-1563. évi török kincstári adószámadáskönyvekben a nógrádi szandzsák helységei között szerepel 24 adóköteles házzal, 1579-ben pedig 31-gyel, 1593-ban felszabadult a török hódoltság alól. 1598-ban részben Balassa Imre részben a Soós és a Kiskürthösy családok voltak a födesurai, a XVII. század közepén Balassa Imre, a Csemitzky, a Tihanyi és az Ambrózy családok. 1715-ben 23 tót, 1720-ban hat magyar és 14 tót háztartását írták össze. 1754-1755-ben Bihárfalvai Urbán András volt itt birtokos, 1770-ben pedig gróf Zichy Ferencz, gróf Balassa Pál és László, Csemitzky Ferencz, Horváth Kristóf, Plachy János, Markovics Sándor, Kopcsándy Mihály, Sréter Mihály és Tihanyi Dániel, 1826-ban Ambrózy Lajos és kívüle 1488 körül még a Csemitzky, a Hodosi Bende, a Felsőkubini Meskó, a Dolinai és a Draskóczy, a Molnár, a Thomka, a Lázy és a Kossay családok. Jelenleg a Sebastiani, a Bende és a Messa családok nagyobb birtokosai. A Sebastiani-féle régi kastélyt az Ambrózy család építtette a XVII. században s itt van e család régi sírboltja is. A másik Sebastiani-féle úrilak újabb keletű. Ezenkívül még két úrilak van a községben, melyek a Bende és a Messa családokéi. Az itteni evangélikus templom 1635 táján épült, de megromolván, a Csemitzky, a Tihanyi és az Ambrózy családok bőkezűségéből helyreállíttatott. A határban kőszén-, homok- és kőbányák vannak és több savanyúvízforrás is. Az egyik dülőt »Ne bojsza« magyarul: »Ne félj «-nek nevezik. Az itteni néphagyomány szerint e dombon Lehel vezér kürtjébe fújt s ezért nevezték el a községet Kürtösnek. A község keleti részén van »Zsidó lyuk« nevű üreg is, mely az itteni monda szerint, hajdan egészen a kékkői várig vezetett volna. Elnevezését azért nyerte, mert itt valamikor egy zsidót megöltek és holttestét ez üregbe dobták. A községhez tartoznak: Borbála-bánya, Éva-bánya, Gyulaház, Páltelek, Tilalmas és Persdolina.

Nagylám. A gácsi járásban, a Tiszovnyik-patak közelében fekvő kisközség, 105 házzal és 504 tótajkú, evangélikus vallású lakossal. Postája Nógrádszenna, távírója és vasúti állomása Nógrádszakal. 1548-ban Balassa Imre és János, 1598 ban Balassa Zsigmond volt az ura. 1660-ban felerészét Balassa Imre birtokában találjuk. 1715-ben 1 magyar, 16 tót, 1720-ban 14 magyar és 11 tót háztartást írtak össze benne. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírás alkalmával Tornyos Tamás volt itt birtokos, de 1770-ben már gróf Zichy Ferencz és gróf Balassa Pál és e családból maradtak birtokosai tovább is és jelenleg is a gróf Zichy család a legnagyobb birtokosa. Az itteni evangélikus templom a XIX. század elején épült.

Nagylibercse, nem messze fekszik Gácstól. Kisközség, 116 házzal és 659 tótajkú, evangélikus vallású lakossal. Postája, távírója és vasút állomása Gács. A Kacsics nemzetség ősi birtoka volt. A község nyugati fele az 1271. évi osztály alkalmával Farkas nógrádi főispánnak, a Szécsényi család ősének jutott, a másik fele pedig Mihály birtoka lett, a kitől a Palásti Radó, a Libercsei Tompos és a Martonfalvi, valamint a Vingárti Geréb családok származnak. 1425-ben Egyházasliberche, 1446-ban Nagyliberche alakban említik az oklevelek, Palásti Radó Simon birtokaként, a kinek magtalan halála után Hunyadi János kormányzó 1447-ben Vingárti Geréb Jánosnak adományozta. 1473-ban Libertsey László birtokában találjuk. 1548-ban Bebek Ferencz és Balassa Imre voltak a földesurai. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott és az 1562-63. évi defterekben 29 adóköteles házzal van felvéve. 1585-88-ban Ramazán bin Jusszuf, a szécsényi vár egyik tűzmestere bírta hűbérül. 1598-ban Balassa Zsigmond volt az ura. 1652-ben pedig részben Libertsey Mihály és Ferencz birtokában találjuk, a kik az itteni evangelikus templomot helyreállították. 1660-ban a helység felerésze a divényi uradalomhoz tartozott. 1715-ben 11 és 1720-ban 17 tót háztartását írták össze. 1713-ban Libertsey Anna, Dobay János alispán özvegye volt a birtokosa, 1770-től a gróf Zichy és Balassa családok. A báró Balassa család itteni birtokait 1840 táján Sachsensteini Goldperger Kálmán vette meg. Jelenleg a gróf Zichy család és Goldperger Viktor a nagyobb birtokosai. A helységben két urilak van, az egyik a gróf Zichy családé s ez jelenleg főerdészlakásul szolgál, a Goldperger Viktorét pedig Goldperger József 1863-ban építtette. Az evangélikus templom a XIV. században épült. Szentélyének falain az 1899-ben történt tatarozás alkalmával igen értékes freskókat találtak, melyeket a Műemlékek Országos Bizottsága vett őrizet alá. A templom közelében egy kolostor alapfalainak a nyomai láthatók. E kolostor a XV. században pusztult el. A község határában levő 718 méter magas Lisec és Hradek nevű hegyeken régi földsánczok nyomaira akadunk, melyek alkalmasint a népvándorlás korából valók. A község éjszaki részétől kb. egy kilométernyire az 89erdőben két pinczeszerű üreg van, hova a lakosok a török hódoltság idejében menekültek. Ez üregeket tatár-pinczéknek nevezik. A község határában az egyik dülőt Milkino dülőnek nevezik, mely név Balassa Emiliától (Milka) származik, a ki a XIX. század első felében a Balassák itteni birtokaiból a neki járó egytizenhatodrészt kihasíttatván, ide telepedett le és itt gazdálkodott.

Nagylócz. (Azelőtt csak: Lócz.) Szécsény közelében, az Őrhegy alatt fekvő magyar kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 277, lakosaié 1841, a kik mind róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Szécsény. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzésben már az egyházas községek között szerepel. A XV. század első felében a Szécsényi család birtokában találjuk. 1450-ben Szuhai Antal vette meg egyik részét. 1461-81-ben Hollókő várához tartozott. Guthi Országh Mihály nádor 1475-ben egy részét Izsófalvi Pán Péternek adta. A XVI. század elején Várkonyi Trombitás Demeternek volt itt birtoka, melyet magtalan halála után II. Ulászló király 1511-ben Werbőczy Istvánnak adományozott. 1548-ban Trombitás László, a Lossonczyak, Csókás Ferencz és Thelky Mikó voltak a helység földesurai. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott és 1562-63-ban Csender Cselebi hűbérbirtoka volt. 1579-ben 30 porta után adózott a töröknek. 1598-ban a Lossonczy család volt az ura. 1715-ben 14 és 1720-ban 15 magyar háztartást írtak itt össze. 1740-ben a gróf Forgách és a Szemere családok, 1770-ben gróf Forgách Miklós és János, Vattay Pál, báró Haller Sámuel tábornok és Kamotsay András, 1826-ban pedig gróf Forgách József, a Szemere család örökösei és Pongrácz Boldizsár, 1832-ben pedig gróf Forgách Pál és Horváth Edmund voltak itt birtokosok. Jelenleg Berczelly Jenőnek, Plachy Tamásnénak, báró Buttler Ervinnek és Pekácsy Istvánnak van itt nagyobb birtoka. A községbeli úrilakok közül az emeleteset Pongrácz Boldizsár építtette a XIX. század elején, a másikat pedig báró Buttler Henrik 1870-ben. Az itteni róm. kath. templom még a középkorból maradt fenn, de 1888-ban újjáépítették. 1873-ban a kolerajárvány pusztított a lakosok között, 1881-ben pedig a falu kétharmada leégett. A lakosok fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A község határához tartozik a Várhegy, a hol hajdan a közeli Hollókő várának őrállomása és váracsa volt. A községhez tartoznak: Alsó-, Felső- és Középzsúny-puszták. E puszták helyén állott a középkorban Zsúny falu, mely 1423-61-ben Hollókő várához tartozott és vámszedőhely is volt. A XVI. század közepén elpusztúlt. Az 1562-63. évi török számadáskönyvekben már csak pusztaként szerepel. Ide tartoznak továbbá Apácza-, Bikkfő (azelőtt Ujpuszta), Cserbércz-, Hársvölgy-, Kalmár-, Kasza-, Mocsolyavölgy-, Nagyoldal- és Szádellő-puszták.

Nagyoroszi. A drégelyi hegyek alatt, a honti határ közelében fekszik. Magyar nagyközség, 427 házzal és 2257 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Egyike a legrégibb községeknek, mely már Kálmán király (1096-1114) uralkodása alatt alakúlt. Első lakosai Galicziából és Lodomériából beköltözött oroszok voltak, a kik után Oroszfalvának nevezték. Lakosai Kálmán király uralkodása alatt királyi ajtónállók voltak s már ekkor nevezetes kiváltságokat élveztek. Kiváltságaikat Róbert Károly, Nagy Lajos és Zsigmond királyok is megerősítették. II. Ulászló király 1495-ben újabb kiváltságlevelet állított ki részükre, melyben az elődeitől adott kiváltságleveleket is megerősítette. E kiváltságlevél alapján 1505-ben a helység elüljárói a határok megállapítása czéljából a nádori itélőmester előtt megjelenvén, a határokat megjárták, mely alkalommal a Velika, Jásztelek és Puszta-Berény nevű puszták birtokában is megerősítették őket. II. Lajos király 1516-ban a lakosokat összes birtokaikban újra megerősítette. Visegrád elfoglalása után (1544) a törökhad, midőn Nógrád várát vette ostrom alá, itt ütött tábort. E vár elfoglalása után Nagyoroszi is behódolt a töröknek. 1552 nyarán, midőn Ali basa Drégely várát vette ostrom alá, ismét megszállották a törökök, a minek az emlékét a »Bég kútja« és a »Táborárok« őrzi. Az utóbbi helyen húzódtak meg a törökök, a Bég kútja helyén pedig Ali basa sátra volt és a kútat is ő ásatta. 1563-ban 110, 1579-ben 63 adóköteles háza volt. A mohácsi vész utáni korszakban is több ízben nyert kiváltságleveleket. Igy 1528-ban I. Ferdinándtól, 1610-ben II. Mátyástól és 1631-ben II. Ferdinánd királytól. A török hódoltság után, 1688-ban, I. Lipót király a lakosokat összes kiváltságaikban megerősítvén, ősi 90birtokaikban is meghagyta őket, 1692-ben pedig a katonatartás és más hasonló kötelezettségek alól is felmentette őket. 1700-ban gróf Konzin Valkard nyerte e helységet adományul, de a birtokbaiktatás, az ősi kiváltságaira féltékeny lakosság tiltakozása következtében, nem volt megtartható. Gróf Konzin magvaszakadtával gróf Stahremberg Tamás nyert rá királyi adományt. A lakosok tiltakoztak ugyan az ellen, hogy jobbágysorsra jussanak, de az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával mégis már gróf Stahremberg szerepel a község földesuraként. Midőn 1790-ben a helység zálogjogon gróf Keglevich Károly örököseire szállott, a lakosok pert indítottak a földesuraság ellen, mely per még 1826-ban is folyt. A XIX. század közepén az uradalom a gróf Berchtold családra szállott és jelenleg gróf Berchtold Miklós a legnagyobb birtokosa, kinek itteni kastélyát még a Stahrembergek építtették, gróf Berchtold Rikárd 1856-ban átalakíttatta, gróf Berchtold Miklós pedig 1879-ben kibővíttette. Van itt körülbelül 500 kötetes könyvtár, régi és új festmények olasz és angol mesterektől, antik bútorok Malmaisonból, I. Napoleontól származó 4 kandeláber stb. Az itteni szép r. kath. templom, melynek kegyura gróf Berchtold Miklós, 1873-ban épült. 1720 május. 17-én a helység országos vásárok tartására nyert szabadalmat. 1849 január 11-én a község határában kisebb összecsapás volt Görgeynek Ipolyság felé húzódó utócsapata és a császáriak között. Van itt »Községi hitelszövetkezet«, »Fogyasztási és értékesítő szövetkezet«, gazdakör és iparoskör és gróf Berchtold Miklósnak hengermalma. A határbeli Kecskehegyről támadták meg a törökök Drégelyt. Ide tartozik: Deszkáspuszta,, Erzsébetmajor és gróf Berchtold vadászlaka, melyet 1905-ben építtetett, de most lényegesen megnagyobbíttat.

Nederes (Azelőtt Nedelistye), a Tiszovnyik patak mentén fekszik. Kisközség, 58 házzal és 334 tótajkú, ág. ev. vallású lakossal. Postája Ábelfalva, távírója és vasúti állomása Gács. 1461-ben Somoskő várának tartozékai közé számítják. Ekkor a Gúthi Országh és a Lossonczy családok birtokában találjuk. 1548-ban részben a Lossonczy család, részben Balassa Imre és János birtoka. 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. 1660-ban fele része a divényi uradalomhoz. tartozott. 1715-ben hét és 1720-ban 11 tót háztartását vették fel az össze írásba. 1770-ben gróf Zichy Ferencz, gróf Balassa Pál és Csemitzky Gábor özvegye voltak az urai, később a gróf Zichyek, a báró Balassák, a gróf Kálnoky és Srattenberg családok. Most a gróf Zichy család szeniorátusi birtokai közé tartozik. A határban van a Vrecze nevü barlang. A községhez tartoznak: Lukács (azelőtt Lukacsova), Tisza (azelőtt Tiszova) és Zichy-irtvány (azelőtt Dolazó).

Nemesfalva. (Azelőtt Mlágyó). A Losoncz-szinóbányai vasútvonal mentén fekvö kisközség. Házainak száma 48, lakosaié 237, a kik tótok és evangélikus vallásuak. Postája és távirója Szinóbánya, de vasútállomása helyben van. A község neve régen Mlágyó volt. E néven találjuk az 1770. évi úrbéri összeírásban is, a mikor Szent-Ivány János, Mihály és Farkas, továbbá gróf Zichy Ferencz voltak a helység földesurai. Ugy látszik, hogy a község újabb település, mert korábbi adatok hiányoznak a múltjáról. A Szent-Ivány család még a XIX. század közepén is birtokos volt itt, de birtokait idővel a helybeli közbirtokosság vette meg. Jelenleg csupán a gróf Zichy családnak van itt nagyobb erdőbirtoka. Az evangélikus templom 1864-65-ben épült. 1873-ban itt is a kolera pusztított.

Nemti. Heves vármegye határán fekvő magyar kisközség. Házainak száma 128, róm. kath. vallású lakosaié 919. Postája, távírója és vasúti állomása Kisterenye. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben szerepel, tehát már ekkor egyháza volt. 1413-ban Zsigmond király a Derencsényi családnak adományozta, Ujlak, Kalapács és Mártonfölde helységekkel együtt. 1548-ban Karthaly Zsigmond volt a földesura. Az 1579. évi török adókönyvekben Németin név alatt szerepel. 1633-34-ben a váczi nahije községei között találjuk, mindössze két adóköteles házzal. 1715-ben hét és 1720-ban kilencz tót háztartását vettél: fel az összeírók. 1770-ben gróf Grassalkovich Anta1 volt az ura. E családé volt 1840-ig, de később a gróf .károlyiak birtokába került és most gróf Károlyi Mihály parádi uradalmához tartozik. A róm. kath. templom a XVI. század második felében épült. 1873-ban a kolera itt is pusztított. A határban kőszénbánya van.

Nézsa. Az Aszód-balassagyarmati vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 114, lakosaié 880, a kik vegyesen magyarok és tótajkúak és róm. kath. vallásuak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Guta. A XVI. században már szerepel a XVII. század első felében Bosnyák Tamásné, 91szül. Zádory Kata birtokában találjuk, a ki után az 1635. évi osztály alkalmával fia Bosnyák István esztergomi kanonok örökölte. 1715-ben 12 magyar és egy tót háztartását írták össze, de 1720-ban nemes községként, adóköteles háztartások nélkül van felvéve. 1740-ben a gróf Koháry-család, 1770-ben gróf Klobusitzky István volt a földesura, 1826-ban Szent-Ivány Bonaventura m. kir. helytartósági tanácsos özvegye, szül. Szirmay Honorata, később Edelspacher Mátyás, Blaskovich Anna és Szent-Ivány Ferencz. Jelenleg Reviczky Tibor dr. a legnagyobb birtokosa és az övé a gróf Klobusitzky István és Blaskovich Miklós által 1891-ben épített úrilak is. Az itteni plebánia 1575-ben már fennállott. A templom is valószinüleg a XVI. századból való. 1711 táján állították helyre. A temetőkben templomromok vannak, melyek a hagyomány szerint a pálosoktól származnak. 1849-ben és 1863-ban nagy tűzvész pusztított a helységben, 1873-ban pedig a kolera. A községben hitelszövetkezet és népszövetség áll fenn. Ide tartoznak: Dubina-, Parlag- és Szent-Ivány-puszták.

Nógrád. A börzsönyi hegység alatt, a honti határ közelében fekvő magyar kisközség, körjegyzőséggel. Van 276 háza és 1710, túlnyomó számban róm. kath. vallású lakosa. Postája, távírója és vasútállomása helyben van. Váráról már Anonymus, III. Béla király névtelen jegyzője is megemlékezik. A nemzeti királyság megalapításával a király birtoka lett s középpontja a róla elnevezett várszerkezetnek és székhelye Nógrád vármegyének. 1138-ban még a király birtokában volt, a ki itt a dömösi prépostságnak földeket adományozott. A XIII. század második felében a váczi püspöknek voltak itt birtokai. 1299-ben csere útján Tiborcz fiaitól, Pétertől és Tamástól újabb birtokokat szerez, melybe öt Márton alszerpap a budai káptalan kiküldötteként s a Rosd nembeli Péter comes beiktatták. A vár urai az egész középkoron át a váczi püspökök voltak, de 1458-ban a várat Szilágyi Mihály kormányzónak adták át. Szilassy Vincze (1450-1469) váczi püspök, majd utóda, Báthory Miklós (1475-1505) Hunyadi Mátyás király uralkodása alatt egy traui építmesterrel helyreállíttatták a várat. 1527-ben Szapolyai János király vette birtokába. 1544-ben a törökök a várat, melynek őrsége gyáván megszökött, kardcsapás nélkül birtokukba vették. 1544-45-ben 210-214 emberből állott a várőrség. 1574-ben az őrségen kívül még 107 lovas is tanyázott a várban, melyet 1594 február 27-én Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristóf visszafoglalt a törököktől. Mátyás főherczeg Révay Andrást tette meg a vár kapitányává. 1605 szeptember 1-én Bocskay István vette ostrom alá és el is foglalta, 1606-ban azonban ismét visszaadta a királynak. Az 1609. évi országgyűlés e vár felépítésére, Pozsony, Hont, Bars és Trencsén vármegyék közmunkáját rendelte ki. 1619-ben Bethlen Gábor foglalta el, de 1622-ben átadta II. Ferdinándnak, a ki a vár megerősítését rendelte el. 1626-ban Esterházy Pál a várat Murtéza budai basa ellen hősileg megvédte. 1655-ben az országgyűlés újból elrendelvén megerősítését, 200 gyalogosból és 150 lovasból álló őrséget rendelt őrizetére. 1663-ban ismét a törökök birtokába került. 1663-1685-ig török kézben volt. 1685-ben a villám a vár legerősebb tornyába, a hol a puskaport tartották, beütött, minek következtében a bástya összeomlott. A török őrség erre a várat, melyet így csonkán megvédeni nem tudott volna, felgyújtotta és kivonult belőle. 1715-ben a község mezővárosként szerepel az összeírásban, csupán öt magyar és hét tót háztartással. A török hódoltság megszüntétől a váczi püspök volt a földesura és most is az a legnagyobb birtokosa. A plebánia már a középkorban is megvolt és anyakönyvei 1696-ban kezdődnek. A mostani templomot 1716-ban kezdte építtetni Althann Károly Mihály váczi püspök s utóda, gróf Migazzi Kristóf Antal 1757-ben fejezte be. Az evangélikus templom 1812-ben épült. 1861-ben a helység fele, 1866-ban 40 ház, 1883-ban pedig ismét a község fele leégett, 1873-ban pedig itt is a kolera pusztított. A község határában ered a Lókos-patak. Az egyik dülőt Törökhegy-dülőnek nevezik, mert a törökök innen ágyúzták Nógrád várát. A községhez tartozik: Farkasvölgy-major.

Nógrádkövesd. (Azelőtt Kövesd, majd Galga-Kövesd.) Galgamenti kisközség. Házainak száma 77 és róm. kath. vallású lakosaié 457. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E községről csak a XVIII. század elejétől kezdve vannak adataink. 1715-ben 9 magyar és négy tót háztartással szerepel az összeírásban, 1720-ban azonban nemes községként, adóköteles háztartások nélkül van felvéve. 1740-ben az Egry család, 1770-ben Okolicsányi József, Baloghy István, Egry József, Géczy György, Pongrácz József, Bene Benedek és özvegy 92Rákóczyné volt a földesura. A XIX. század első felében pedig a Balogh és az Okolicsányi családok. Jelenleg báró Jeszenszky Sándornak van itt nagyobb birtoka és úrilaka. 1873 aug. 24-étől szept. 9-ig pusztított itt a kolera. E helységhez tartozik Kristóf-major (azelőtt Horváttanya), László-major (azelőtt Huszártanya) és Malmos-telep.

Nógrádmarczal. (Azelőtt Marczal.) Balassagyarmat közelében fekvő magyar kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma l05, lakosaié 768, a kik róm. kath. vallásúak. Postája. távírója és vasúti állomása Szügy. A Záh nemzetség ősi birtoka. A helység határához tartozik a nemzetség nevére emlékeztető Záhfalva is. 1281-ben a Záh nembeli Tiborcz a helységnek Szügy felé eső, Záhtelke nevű részét, fiának, Istvánnak a beleegyezésével vejének, Haraszti Simonnak adta. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott, 14 adóköteles házzal a nógrádi szandzsákban. 1598-ban Marczali István volt a földesura. 1633-34-ben ismét a behódolt falvak között szerepel és ekkor öt adóköteles házzal vették fel az összeírásba. 1715-ben 11 és 1720-ban 15 magyar háztartását írták össze. 1740-ben a Básthy család volt az ura. 1754-55-ben Tornyos István volt itt birtokos. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Básthy Pál, János és Samu, továbbá az Uzovics és a Tornyos családok, 1826-ban Rajcsányi Borbála, a Tornyos család és a Básthy örökösök, később a Szent-Ivány és az Ebeczky családok. Jelenleg Sztranyavszky Gézának és Weisz Józsefnek van itt nagyobb birtokuk. A községbeli két úrilak közűl az egyiket Uzovics Mózes építtette. Ez neje révén a Szent-Ivány családra szállott A másikat az Ebeczky család építtette s ez most Sztranyavszky Gézáé. Az itteni plébánia már 1332-ben fennállott, de a templom építési ideje ismeretlen. 1907-ben a község határában őskori leleteket találtak. A falu mellett kettős sánczgyűrüvel ellátott domb áll, mely alkalmasint a népvándorlás korából való. A községhez tartozik Söj-puszta, mely 1327-ben puszta földterületként az oklevelekben már említve van. A XV. században önálló község volt s a török alatt pusztult el. Ide tartozik még Czelepalja-, Hegyi-, Hegymegi-, Ilonka-, Ivánka-, Százöl-puszta, Lajos-tanya és Sándor-major.

Nógrádmegyer. Magyar kisközség, körjegyzői székhely, Szécsény közelében fekszik. Van 268 háza és 1296 róm. kath. vallású lakosa. Postája helyben van, de távírója és vasúti állomása Szécsény. Már 1294-ben szerepel s ekkor a Rátót nemzetség puszta-birtoka. A XIV. század elején Marczali László bán fiáé, Dezsőé, a ki 1329-ben Szécsényi Tamás vajdának adta el 150 márkáért. 1414-ben a helységet Láposddal együtt, Garai Miklós nádor Lászlófi Lorándnak ítélte oda. 1524-ben Pásztohi Ferencz és Zsigmond birtokában találjuk. A XVI. század közepén a hódoltsághoz tartozott s 1562-63-ban Hasszán bég, szolnoki mizliva, 1571-ben pedig Husszein Mohammed tizedes és más török katonák kezén volt. 1598-ban Szentmariay György volt a földesura. 1633-34-ben hat adóköteles háztartását vették fel, 1715-ben pedig tizet. 1770-ben Gellén Sándor, Szerémy András, Trásy Imre, a Tapolcsányi család, Platthy András és Palocsay György voltak az urai. 1826-ban a Tapolcsányi, a Szerémy, a Luchkovicz, a Géczy családok, a Latzay örökösök és Gyürky Pál, később pedig a Kaszap és a Básthy családok. Jelenleg özvegy Bugáth Lajosnénak, Ferencznének és Pauncz Lőrincznek van itt nagyobb birtoka. Luchkovicz Gábor Rudnay és Kopácsy prímások alatt azok bonorum directora volt, ki a birtokot a Latzayaktól elperelte. E birtokhoz tartoztak a mostani Luchkovicz-féle kúria, a megyeri majorsági birtok, Lapást- és Bede-puszták, összesen kb. 2000 hold. A kúria Mária Terézia korában épült. A Kaszap családnak ez időtájt kb. 1000 holdja volt itt és kúriája, a mit a Bugáth család vásárolt meg. A Básthy családnak akkoriban itt kb. 250 holdja volt, a mit néhány évvel ezelőtt Révész Dezső vett meg. A Szerémy család úrilaka jelenleg Pauncz Lőrinczé. Az itteni plebánia már 1332-ben fennállott, de a mostani templom 1794-ben épült. 1906 június 18-án villámcsapás következtében tetőzete leégett. A községhez tartoznak: Alsó- és Felsőlápasd-puszták, melyeknek a helyén a középkorban Lápasd helység állott. E községet 1277-ben IV. László király a Rátót nembeli Porcz I. Istvánnak adományozta. 1369-ben Pásztohi János s Tari László birtokában találjuk, a kiktől Szécsényi Kónya és fiai elfoglalták. 1415-ben még a Szécsényieké. Ide tartoznak még: Almási-tanya (azelőtt Farkasalmás), Bede- és Borókás-puszta, Bugát-tanya, Hólyagos-puszta, Rudasalja-tanya és Szigethy-tanya (azelőtt Nyirjes-tanya).

Nógrádsipek. A Cserháton fekvő magyar kisközség. Házainak száma 112, 97lakosaié 560, a kik mind róm. kath. vallásúak. Postája Rimócz, távírója és vasúti állomása Szécsény. Már 1265-ben szerepel puszta földterületként, Terra-Chipeg alakban. 1438-ban az esztergomi érsek szerez itt birtokokat. 1461-81-ben a szécsényi uradalomhoz tartozott. 1548-ban a Lossonczy család volt a földesura. A XVI. században behódolt és 1562-63-ban Ibrahim bin Hasszán esztergomi mizliva kezén találjuk. 1579-ben 11 adóköteles háztartását írták össze. 1549-ben felszabadult a hódoltság alól. 1598 ban Forgách Zsigmond volt a földesura. Az 1715. évi összeírás alkalmával hét, 1720-ban pedig öt magyar háztartását vették fel. Sipeki Balás István és Sipeki Balás Gergely gyermekei: Márton, Mátyás, János, Fererlcz, András és György elcserélték zsidói birtokukat, melyet Bibithi Horváth Katalintól (István és Gergely anyjától) örököltek Sipekért, melyet zálogban bírtak a Haller, illetőleg Nyáry családtól, Grassalkovich Antallal, a ki e zálogjogot szerezte meg s ennek alapján vette cserébe a zsidói birtokot. E csereszerződés 1727-ben királyi jóváhagyást nyert, majd 1743-ban arra, illetőleg a sipeki birtokra nádori adományt kapott a Balás család. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírás alkalmával a Balás család tagjai voltak a helység birtokosai, 1770-ben gróf Forgách Miklós, továbbá Balás János és István és ettől kezdve e család tagjai. Jelenleg Balás Barnabás, Balás Károly dr. és Kornél, Darvas Anta1, Gross Jenő dr. és özv. Gross Zsigmondné a 300 holdon felüli birtokosok. A községben a Balás családnak, mely innen veszi Sipeki előnevét, négy régi kuriája van. A róm. kath. templom 1750 körül épült. A községhez tartoznak: Egresi-, Mélypatak- és Nagyparlag-puszták.

Nógrádszakal. (Azelőtt Szakál.) Az Ipoly völgyében fekvő magyar kisközség, körjegyzőséggel, 150 házzal és 1061 római katholikus vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A XV. században már a Guthi Országh család birtokában találjuk, de fele részét 1482-ig a Dályaiak bírták zálogban. 1548-ban a Lossonczy család, 1598-ban Forgách Zsigmond volt a földesura. 1715-ben 20 és 1720-ban 16 magyar háztartását vették fel az összeírók. 1754-55-ben Urbán András, az 1770. évi úrbéri rendezéskor gróf Forgách Miklós és János, Kováts Ferencz és Szent-Ivány Gábor voltak a földesurai, 1826-ban gróf Forgách József, Szent-Ivány Bogomér és Kováts Antal, később pedig a Szent-Ivány, a Kováts, a Szerémy, a Pulszky, a Keberich, a Kiss és a Szigyártó családok bírták. Jelenleg Szigyártó Pál, özv. Bogdány Tivadarné, Hammerszky Ede, Büchler József és a Hoffmann testvérek a nagyobb birtokosai. A községbeli úrilakok közül a Szent-Ivány család kúriája a XVIII. század vége felé épült, s ez most dr. Szigyártó Pálé. A Szerémy család úrilaka 1850-ből való s ez jelenleg Hoffmann Ödöné. Az egykori Keberich-féle úrilakot, melyet Veres Gyula kibővített, most Hammerszky Ede bírja. Az itteni plebánia már a középkorban fennállott; de az új templom 1893-94-ben épűlt. Az egyik harang 1523-ból való s ily felírással van ellátva: »Rex Gloriae veni cum pace«. A határbeli ú. n. Kastélyhegyen a hagyomány szerint kolostor állott; valamely nagyobb épület alapzatának maradványai még ma is láthatók itt. E község rétjén emelkedő homokdombokról lövette Ali budai basa 1552-ben a bussai erődöt. A falu hajdan az Ipoly-Teglen szögében feküdt, honnan azonban az Ipoly áradásai következtében mostani védettebb helyére költözött. 1831-ben a kolera tizedelte meg a lakosságot. 1866-ban és 1873-ban is fellépett, bár kisebb mértékben. A Darna völgyében az úgynevezett Aranygomb dülőn egy őskori őrhalom vagy sírdomb látható. A vasútépítés alkalmával 1896-ban a község határában régi épületek alapfalaira és urnákra akadtak. A községhez tartoznak Csaba-, Feljáró-, Ferenczkapu-, Ferenczkert-, .Kincses- és Nyerges-puszták.

Nógrádszenna. (Azelőtt csak Szenna.) A Tiszovnyik patak mentén fekvő magyar kisközség. Házainak száma 68, és tótajkú ág. ev. vallású lakosaié 336. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Nógrádszakal. Már a XIII. század első felében fennállott. 1249-ben nyerte adományúl IV. Béla királytól Mycon comes, a ki 1269-ben új adományt és határjáró levelet eszközölt ki reá. 1548-ban Balassa Imre és János, 1598-ban Balassa Zsigmond, 1660-ban pedig másik Balassa Imre birtokában találjuk. 1715-ben 14 tót, 1720-ban egy magyar és 13 tót háztartását vették fel az összeírásba. Az 1770. évi úrbéri rendezéstől a gróf Zichy és a gróf Balassa családok voltak a földesurai és jelenleg is a gróf Zichyek a legnagyobb birtokosai. Az evangélikus templom a XIV. században, csúcsíves ízlésben épült és 1620-ban már az evangélikusok birtokában volt. 98A határbeli egyik dülőt Sztrazsny Oreh-nak nevezik, mert a török világban itt volt a magyarok őrhelye. A községhez tartozik: Miletincz-puszta.

Nógrádszentpéter. (Előbb csak Szentpéter.) A Szalatnya-patak mentén fekvő kisközség. Házainak száma 107, lakosaié 340, a kik tótajkúak és evangélikus vallásúak. Postája Alsóesztergály, távírója és vasúti állomása Nógrádszakal. Már 1297-ben említik Szent Péter apostol tiszteletére épült templomát. 1548-ban Balassa Imre és János, 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. A XVI. század közepén a török hódoltság alá került és 1526-63-ban 15 adóköteles házzal a szécsényi szandzsák községei között találjuk. 1660-ban a divényi uradalomhoz tartozott. 1715-ben 13 tót, 1720-ban két magyar és 11 tót háztartását írták össze. 1740-ban a gróf Balassa és a Zichy családok és 1770-től ugyanezek a családok voltak az urai. Jelenleg a gróf Zichy család seniorátusához tartozik. Az evangélikusok régi temploma valószínüleg még a XV. században épült, mert egy felírás 1507-ből, már a javítás évét tünteti fel. Oltára 1681-ben készűlt. 1693-ban tűzvész következtében rombadőlt, de a XVIII. század elején újraépült. Legrégibb harangja 1599-ből való, de 1731-ben ujjáöntötték. 1873-ban itt is kolera szedte áldozatait. A község határában vas- és szénsavas tartalmú forrásvízek találhatók. A községhez tartoznak Pusztaháj (azelőtt Zichyháj ), Ujpuszta, továbbá Puszta Szalatnya, mely 1299-ben már szerepel. 1414-1451-ben önálló községként említik az oklevelek. 1548-ban Balassa Imre és János voltak a földesurai. Az 1715. évi összeírásban már nem fordúl elő, de 1720-ban két magyar háztartását vették fel. A XVIII. században elvesztette községi önállóságát.

Nógrádverőcze. (Azelőtt Verőcze.) Dunamenti magyar kisközség és körjegyzői székhely. Házainak száma 395, lakosaié 1957, a kik róm. kath. és református. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A váczi püspökség ősi birtoka. 1444-1460 táján élte virágkorát, mert az akkori oklevelek oppidum-nak mondják. 1597-ben a törökök és a magyarok között itt ütközet volt. 1598-ban ismét a váczi püspökség birtokában találjuk. 1715-ben 12 magyar, 1720-ban 19 magyar és 2 tót háztartást írtak itt össze. Mindvégig a váczi püspök maradt a birtokosa. A róm. kath. templom 1719-ben épült, melyet gróf Althann Károly váczi püspök 1736-ban megnagyobbíttatott. 1739-ben a pestis emlékére kápolna is épült a helységben. A református templomot 1785-ben emelték. A községben két téglagyár van; ez egyik Rostetter Jánosé, a másik Berczel Józsefé. 1878 óta 35-40 nyaraló épült itt és az utóbbi időben e vidék a fővárosi közönség egyik kedvelt nyaralóhelye lett. A községhez tartozik az 1768-ban épült Migazzi-kastély is, a körülötte fekvő vadaskerttel. Gróf Nádasdy Ferencz váczi püspök 1824-ben az épületet megújíttatta és egyes szobákat festőművészekkel festetett ki, a vadaskertet pedig díszkertté alakította át. Itt lakott nemrégiben Zubovics Fedor huszárkapitány, a híres lovas, Afrika-utazó és a szárazföldi torpedó feltalálója.

Nőtincs. A Lókos-patak mentén fekvő, vegyesen magyar és tót kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 166 és róm. kath. vallású lakosaié 979. Postája helyben van, távírója Rétság, vasúti állomása Berkenye. E helységről már 1317-ből van adatunk, a mikor I.Károly király a Rimaszécsi Széchy családnak adományozta. Széchy István magvaszakadtával János király Werbőczy Istvánnak adományozta. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott. Az 1562-63. évi török kincstári adólajstromok szerint 30 adóköteles háza volt és 1592-ben Mohamed bin Juszuf és Hüsszein bin Hasszán hűbérbirtokaihoz tartozott. 1598-ban Paczoth András volt a földesura. 1633-34-ben a nógrádi szandzsák községei között találjuk, négy adóköteles házzal. 1660-ban a felerésze Balassa Imre birtoka volt. 1715-ben 16 magyar, 1720-ban 20 magyar és öt tót háztartását írták össze. 1770-ben gróf Balassa Pál, báró Révay Kristóf, Bacskády Pál, Gyurcsányi Ignácz, Dobóczky László, Hódossy József és Podhorszky János voltak az urai, 1826-ban Gyurcsányi Gábor másodalispán, később pedig Tarnóczy Kázmér. Jelenleg Scitovszky János örökösei és Nagy Amália a nagyobb birtokosai. Az előbbieknek itt kastélyuk is van. A róm. kath. templom 1415-ben épült, a sok átalakítás tönkre tette eredetiségét. A török hódoltság alatt a nógrádi bégnek kéjlaka is volt a községben. A község legrégibb pecsétje még megvan és 1612-ből való. 1813-ban földrengés, 1873-ban a kolera, és 1896-ban nagy tűzvész okozott itt károkat. A községhez tartoznak: Lókos-puszta, Szádeczky Zoltán gőzmalmával, Kapáskút-puszta, Nőtincslókos-tanya és Zsukma-puszta.

Óbást, magyar kisközség, a gömöri határon fekszik. Házainak száma 73 és róm. 99kath. vallású lakosaié 387. Postája Czered, távírója és vasútállomása Ajnácskő. Hajdan Gömör vármegyéhez tartozott. Az 1427-iki adóösszeíráskor 14 portát vettek fel s ekkor Szécsényi László volt a földesura, a ki a birtokot 1455-ben Guthi Országh Mihálynak és a Lossonczyaknak adta zálogba. 1461-ben Mátyás király Nógrád vármegyébe kebelezte át és Guthi Országh Mihálynak és a Lossonczyaknak adományozta. 1481-ben e családok új adományt nyertek reá. A XVI. század elején Kun Györgynek is voltak itt birtokai, melyeket János király 1533-ban Werbőczy Istvánnak adományozott. 1548-ban a Lossonczyak voltak az urai. A XVI. század közepén a hódoltsághoz tartozott és 1562-63-ban Dejen Dzsafar török tiszt hűbérbirtoka volt. 1598-ban Ragyolczy Péter volt a birtokosa. 1715-ben 11 és 1720-ban 12 magyar háztartását írták össze. 1770-ben gróf Teleki László, báró Péterffy János, Kubinyi Gáspár, báró Vécsey Sándor, Patay László és Csoma Zsigmond voltak a földesurai. 1808-ban gróf Keglevich Károly nyerte adományul, kinek halála után gróf Keglevich Adám gyermekei örökölték. Később a báró Kemény család került ide és e család 1891-ig volt itt birtokos, most pedig Cziner Miksa dr. 1892-ben nagy tűzvész pusztított itt. Ide tartozik az Óbásti-tanya.

Óvár. Balassagyarmat közelében fekszik. Magyar kisközség, 133 házzal és 520 róm. kath. vallású lakossal. Postája Zsély, távírója és vasúti állomása Őrhalom. A helység már az 1548. évi adóösszeírásban Olvár alakban szerepel. Ekkor Balassa Imre és János, 1598-ban pedig Balassa Zsigmond volt az ura. 1660-ban a divényi uradalomhoz tartozott. 1715-ben kilencz magyar és öt tót, 1720-ban öt magyar és nyolcz tót háztartását vették fel. 1740-ben a gróf Koháry család, 1770-ben gróf Zichy Ferencz és gróf Balassa Pál voltak a földesurai, a XIX. század első felében pedig a gróf Zichy és a gróf Forgách családok és most is a gróf Zichy család a legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1878-ban épült. 1858-ban az egész község leégett. A határban kőszénbánya van. A község fölött emelkedő Ó-várhegyen népvándorláskori sánczok voltak. A községhez tartoznak: Cseres-, Dobogó- (azelőtt Máriamajor), Ilkatéri-, Marakodó- és Temptom-puszták (azelőtt Lieszkó).

Ozdin. Az Ipoly közelében, a vármegye felső részén fekvő kisközség. Házainak száma 81, tótajkú, ág. ev. vallású lakosaié 388. Postája Málnapatak, távírója és vasúti állomása Szinóbánya. Vára a XIII. század második felében már fennállott. 1279-ben a vár urai: az Oturics testvérek - választott bíróság előtt - megosztoztak a váron és annak palotáin. E testvérektől származik a Kálnói Ettre család, mely e helységet az egész középkoron át bírta. A XV. század közepén a vár, melyet Uzdin néven említenek az oklevelek, a csehek kezébe került, a kiktől 1460-ban Mátyás király visszafoglalta. Csekély romjai még most is láthatók. 1548-ban a község Bebek Ferencz, 1598-ban pedig Orlé Miklós birtokában volt. 1715-ben 11 tót, 1720-ban 1 magyar és 16 tót háztartását írták össze. 1740-ben a falu Salgó várához tartozott. 1770-től a Szent-Ivány család volt a földesura, most pedig Kossuch János és társai birtoka. Az itteni templom még a XV. században épült. 1621-ben már az evangélikusok birtokában találjuk és 1799-ben helyreállították, a mikor régi alakját elveszítette. 1831-ben és 1873-ban a kolera pusztított a helységben. A határbeli Kápolnavölgyön a hagyomány szerint egykor monostor állott. A községhez tartozik Sutora-puszta.

Őrhalom. (Azelőtt Trázs). Ipolymenti magyar kisközség. Házainak száma 178 és róm. kath. vallású Lakosaié 1118. Postája Hugyag, távírója és vasúti állomása azonban helyben van. A középkorban is Stras és Zthras alakban említik az oklevelek. A XIV. század elején Varbóky Márton fia Mihály birtoka, kinek hűtlensége következtében Károly király tőle elvette és Szécsényi Tamásnak adta. 1461-81-ben a szécsényi uradalomhoz tartozott. 1486-ban Óbudai Kálmán Péter vette zálogba Guthi Országh Lászlótól. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott és 1562-63-ban a nógrádi szandzsák községei között találjuk, 21 adóköteles házzal. 1579-ben 12 adóköteles házat vettek fel. 1598-ban Forgách Zsigmond volt a földesura. 1635-ben Bosnyák Tamás örökösei osztozkodnak rajta. 1665-ben Koháry István özvegye született Balassa Judit birtokában találjuk. 1715-ben 10 és 1720-ban 23 magyar háztartást írtak itt össze. 1740-ban a gróf Forgách család, 1770-ben e családon kívül még Bossányi Ferencz volt az ura, 1826-ban pedig gróf Forgách János és Szent-Ivány Ferencz volt országbíró. Jelenleg gróf Mailáth István Gézának és gróf Forgách József örököseinek van itt nagyobb birtokuk. Az itteni két úrilak közül az egyiket Koltay Ernő, a másikat Kürti Jakab építették. 1873-ban a kolera pusztította lakosait. A községben 100fogyasztási szövetkezet van. Csetneki Györgynek pedig gőzmalma. A községhez tartozik: Máriamajor (azelőtt Drahi-puszta). E puszta a középkorban önálló helység volt, s már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul, a mikor tehát már plebániája is volt. 1461-1481-ben a szécsényi uradalomhoz tartozott. 1598-ban Forgách Zsigmond birtokában találjuk. A XVII. században pusztult el. Máriamajortól kb. 500-600 m. távolságban állt egy dombon a régi község temploma, melynek nyomai ma is láthatók. Innen az Ipolyvölgyön keletre és nyugatra messze lehetett ellátni, ettől kapta a község a Strázsa nevet. A templom déli oldalán volt egy tó, mely már teljesen betömődött, de a helyét ma is feneketlen tónak nevezik. Az Ipolytól határolt félszigetszerű rész (ma Badószög) a régi község egyik utczája lehetett. A XVII. században, mikor a törökök feldulták, a lakosság a falu mai helyén ütött tanyát, melyet három oldalról mocsár és bozót vett körül, hol a nép alkalmas búvóhelyet talált. A XVIII. században a község a Trázs nevet vette föl. Ekkor épült a róm. kath. templom is, melynek főoltárában az 1757. évszám olvasható. Őrhalomhoz tartoznak még: Kisszállásoki-puszta (azelőtt Forgách-puszta), Ligeti-puszta (azelőtt Nispuszta), Ligeti szőlőtelep, Lívia-major és Drahi-puszta (azelőtt Szállások).

Ősagárd. (Azelőtt Agárd). A Naszál-hegy alatti fensíkon fekszik a kisközség, 98 házzal és 538 tótajkú, ág. ev. vallású lakossal. Postája Nőtincs, távírója Rétság, vasúti és hajóállomása Vácz. E községet 1424-ben Borbála királyné, Zsigmond király hitvese nyerte adományul. 1439-ben Szanda várához tartozott. 1467-ben a Serkei Lorántffyak és a Szapolyaiak perlekednek egymással e helység birtokáért. 1454-ben a Zagorhidai Tárnok család is igényt tartott reá. A XVI. század elején Szapolyai Jánosnak volt itt birtoka, melyet 1526-ban Werbőczy Istvánnak adományozott. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott és a budai szandzsák 1562-63. évi hűbér számadáskönyvei szerint, Ibrahim bin Hasszán, Esztergom mizlivája kezében volt. 1598-ban Paczoth András, 1660-ban pedig Balassa Imre volt a földesura. A török hódoltság után Gömörből és Hontból tótok telepedtek ide, a kik rövid idő alatt magukba olvasztották az itteni csekély számú református vallású magyarokat. 1715-ben még hat magyar és 3 tót háztartást írtak itt össze, 1720-ban ellenben már csak 3 magyar de 6 tót háztartást. 1740-ben a Jeszenszky család volt a földesura, 1770-ben Révay Kristóf, Bacskády Pál, Gyurcsányi Ignácz, Dobóczky László, Podhorszky János és Hodossy György, később pedig a Gyurcsányiak és a Somogyi család. Jelenleg Scitovszky János örököseinek és Berczel Lipótnak van itt nagyobb birtokuk. Az itteni evangélikus templom 1785-ben épült. Tornyát azonban csak 1820-ban emelték. A határban őskori edényeket találtak, melyek a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. A községhez tartozik: Sándormajor.

Palotás. A hevesi határszél felé fekvő magyar kisközség, 178 házzal és 1353 róm. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója Apcz, vasútállomása Apcz-Zagyvaszántó. Körjegyzői székhely. A Kökényes-Radnót nemzetség ősi birtoka, mely nemzetség sarjai már a XII. században telepedtek ide. 1246-ban Kökényes fia János volt az ura. Tőle fia Radnót (1312-1315) örökölte, kinek halála után a Kacsics nembeli Simon, a Palásthi Radó család őse nyerte adományul. 1260-ban a helység Mikodhatvan és Palotáshatvan néven szerepel. 1439-ben Buják várához tartozott és Báthory István volt a földesura. 1633-34-ben a váczi nahije községei között találjuk, csupán 4 adóköteles házzal. 1678 november 22-én Thököly Imre és Balassa Imre kuruczai szállották meg a községet. 1715-ben 11 és 1720-ban 16 magyar háztartását írták össze. 1770-ben herczeg Esterházy Miklós volt az ura és ettől kezdve az Esterházyak bujáki uradalmához tartozott. Jelenleg báró Schossberger Rezső a legnagyobb birtokosa, a kinek itt gőzmalma is van. Az itteni plebánia már 1650-ben fennállott. Templomának építési ideje ismeretlen. A községhez tartoznak: Páltelek és Pajta puszták.

Panyidarócz. Az Ipolyvölgyben, Losoncz közelében fekszik. Magyar kisközség, 120 házzal és 673 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása: Losoncz. Már a XV. században szerepel. 1548-ban Daróczy János és István birtokában találjuk. A XVI. század második felében elpusztúlt. 1563-ban, mint pusztát, Berényi András nyerte adományul, de az 1598. évi adóösszeírásban már Madách Péter és Hegyallyay Anna szerepelnek földesuraiként. 1613-ban Básthy Jánosnak és nejének, Hamvay Máriának, 1648-ban pedig ezek fiának Imrének és nejének, Ebeczky Máriának van itt birtoka. 1651-ben azonban 101Berényi György új adományt eszközölt ki e pusztai birtokra, melybe 1652-ben be is iktatták. 1715-ben öt és 1720-ban 11 magyar háztartását írták össze. 1770-ben Isák István, Szilassy György, a Markovics család, Szudy János Bátsmegyei Samu, Pelargus Sándor árvái, Gellén Sándor és Básthy Imre voltak a földesurai. 1826-ban pedig Básthy Sándor, Sebestyén László és V. Horváth Lajos özvegye, később Gellén Károly, Okolicsányi Miksa, Pongrácz Gábor, Fáy József, Draskóczy József, Vattay Lajos, Hegyesy Lajos és a Zmeskál család. Jelenleg Básthy Béla főszolgabirónak van itt nagyobb birtoka és régi kúriája melyet a XIX. század első felében Básthy Sándor építtetett. Gellén Gyulának is van itt birtoka, a régi Gellén-puszta és úrilaka. Ezt Fáy József építtette 1830 körül s végűl Gellén Ferencz 1907-ben építtetett itt magának egy úri lakot. A községhez tartoznak: a Gellén Gyula-féle-, Koháry-, Macskalyuk és Lukapatak-puszták.

Parlagos (Azelőtt Tolichno), Gácstól nem messze fekszik. Kisközség, 83 házzal és 633 tótajkú, ág. ev. vallású lakossal. Postája Ábelfalva, távírója és vasút: állomása Gács. 1467-ben már Divény várának tartozékai között szerepel. 1548-ban Balassa Zsigmond, 1598-ban Forgách Zsigmond volt a földesura. 1715-ben két magyar és kilencz tót, 1720-ban 11 tót háztartást írtak itt össze. 1770-ben báró Haller Samu tábornok, gróf Zichy Ferencz, báró Révay László, Mikházy özvegye, Balogh János, báró Orczy és a gróf Nyáry család volt az ura, a XIX. század első felében pedig a gróf Forgách-család, Esterházy herczeg, báró Orczyné Pejacsevich Francziska, báró Petrovay Borbála, Szent-Ivány Sándor és Huszár Károly. Van ág. h. ev. temploma, melynek építési ideje ismeretlen.

Parócza. A Tiszovnyik-patak és az Ipoly között fekvő kisközség. Házainak száma 46, lakosaié, a kik tótajkuak és evangélikus vallásúak, 288. Postája Nógrádszenna, távírója Gács és vasútállomása Nógrádszakal. Már 1425-ben Felsőparócza helységről és Parócza (Parucza) pusztáról emlékeznek meg az oklevelek. 1548-ban a Libertsey család, 1598-ban pedig Bene Ferencz volt a földesura. A divényi uradalom 1660. évi úrbéri összeírásában pusztaként van felvéve s ekkor Balassa Imre és Zsigmond birtoka. 1715-ben két magyar és hat tót, 1720-ban egy magyar és 7 tót háztartást írtak benne össze. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával Révay Péter és Ferencz, Dacsó Ferencz és István, Dubraviczky Gábor és Péter, Beniczky Tamás özvegye, Sréter György és Mihály, Battik Ferencz özvegye, Balogh Péter, továbbá a Morvay és az Isák családok voltak a földesurai. A XIX. század első felében pedig a gróf Forgách család. Ide tartozik Imredomb-puszta.

Patak. A hontmegyei határon fekvő magyar kisközség. Van 297 háza és 1449 róm. kath. vallású lakosa. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása pedig Dejtár. A középkorban jelentékeny hely volt. 1434-ben már városi kiváltságokkal birt. A XV. század elején a magyar király birtokában találjuk. 1421-ben Szécsényi László vette zálogba 5000 forintért. Később, Dejtárral együtt, Palóczi György esztergomi érsek vette zálogba, kit 1436-ban e birtokokba is iktattak. 1598-ban Vásárospatak néven szerepel a vármegye adóösszeírásában, 31 adóköteles házzal 1633-34-ben, a török világban, a nógrádi nahije községei között már csak adóköteles házzal szerepel, de 1715-ben már ismét 29 és 1720-ban 20 magyar és hat tót háztartással. Mindvégig az esztergomi érsek volt a birtokosa. Plebániája 1397-ben már fennállott. Templomát a törökök szétdúlták. A mostani templom 1801-ben épült. 1882-ben és 1905-ben nagy tűzvész pusztított a helységben A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn.

Patakalja. (Azelőtt Podrecsány). A Losoncz-patak mentén, a Héthatár-hegy alatt fekvő kisközség. Házainak száma 56, lakosaié 369, a kik túlnyomó részben tótajkúak és evangélikus vallásúak. Vasúti állomása helyben van, postája és távírója pedig Lónyabánya. A középkorban Petrocsány néven szerepel. 1467-ben Divény várához tartozott. 1548-1598-ban a Balassák voltak a földesurai. 1715-ben és 1720-ban egy magyar és hét tót háztartását írták össze. A XVIII. század elején Szendrői Török Mihály alispán volt az ura, a mikor a vármegye gyakran az itteni kastélyban tartotta közgyűléseit. 1740-ben Szendrői Török András, 1770-ben gróf Balassa Pál, Balogh János, Török András, Révay László és a Rakovszkyak voltak az urai, 1826-ban Szendrői Török János, 1837-ben a Török-családon kívül még a Lanzer család is. Jelenleg gróf Forgách Antalné a legnagyobb birtokosa, a kinek itt szép kastélya és mezőgazdasági szeszgyára van. A podrecsán-pusztai kastély a régi Török-féle kastély helyén Kuhinka Gyula 1893-ban építtette. 102A régi kastély a községen kívül, magaslaton feküdt. Az uradalom 1878-ban a Kuhinka család kezébe kerülvén, Kuhinka Gyula is ide építtette a díszes új kastélyt, mely egyike a legszebb fekvésü úrilakoknak a vármegyében. A kastélyból remek kilátás nyílik egész Losonczig, továbbá a gácsi várra, a Salgóra és a gyöngyösi hegyekre. Gróf Forgách Antal 1909-ben nőül vevén Kuhinka Gyula özvegyét, a kastélyt jelenleg ők lakják. A községben levő régi kúria volt az a négyszögű tornyokkal ellátott kastély, a hol hajdan megyegyűléseket tartottak és a mely - a hagyomány szerint - a Török család birtoklása előtt II. Rákóczi Ferencz vadászkastélya volt. Ma már a tornyok nincsenek meg és a ház tisztilakul szolgál. Az evangélikus templom 1865-ben épült.

Patvarcz. Balassagyarmat szomszédságában fekvő magyar kisközség. Házainak száma 73, lakosaié 537, a kik róm. kath. és evangélikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Balassagyarmat. A község már a középkorban fennállott. 1460-1481-ben a szécsényi uradalomhoz tartozott. A XVI. század közepén szintén behódolt a töröknek és az 1562-63. évi török adólajstromokban nyolcz adóköteles házzal van felvéve, 1579-ben 11 adóköteles házát írták össze s ekkor a nógrádi szandzsákhoz tartozott. A XVI. század végén elpusztúlt s még az 1715-1720. évi összeírásból is hiányzik. 1770-ig azonban ismét benépesült s az úrbéri rendezéskor Kubinyi Antal, Bossányi Ignácz és a Prónay örökösök voltak a földesurai, 1826-ban pedig a híres Szent-Ivány Anselm, kinek emlékét a falu végén levő dombon felállított emlékkő őrzi. Jelenleg gróf Mailáth Géza a legnagyobb birtokosa, az övé az egykori Szent-Ivány-féle úrilak is és mezőgazdasági szeszgyára is van a községben. A Szent-Ivány Anselm emlékköve mellett, gazdag őskori leletek kerültek felszínre, melyek részben a Magyar Nemzeti Múzeumban vannak. A községhez tartozik: Feketevizi-telep.

Pencz. Pest megye határán fekvő kisközség és körjegyzői székhely. Házainak száma 192, lakosaié 1131, a kik nagyobbára magyarok és róm. kath. és ág. ev. vallásúak. Postája és telefonja helyben van, távírója., vasúti és hajóállomása Vácz. Már 1414-1416-ban a Penczi család birtokában találjuk. 1473-ban a Szobi család volt a földesura. A XVI. század közepén behódolt a törököknek. A szécsényi szandzsákhoz tartozott és 1562-1563-ban, a mikor 14 adóköteles házát írták össze, Rusztem budai pasa hűbérbirtoka volt. A későbbi összeírásokban nem fordul elő és még az 1715-1720. évi összeírásokból is hiányzik, de 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, már ismét szerepel. Ekkor Benkó János, Gerhárd Pál, Dacsó Ferencz, Podmaniczky János és Sándor, Frideczky Teréz, Balogh Antal és Adám, Sréter örökösei, Osztroluczky István és Sándor, Zlinszky József, Mocsáry Pál, Pápay János és a Bossányi család voltak a birtokosai. 1826-ban pedig Prónay Pál özvegye Osztroluczky Zsófia és a Podmaniczky család, később a Maithényi, Huszár, Martonfalvy, Bory, Lieszkovszky, Ruttkay, Szerémy, Tornyos, Tapolcsányi, Podluzsányi, Kosztolányi, Kozáky és Welser családok. Jelenleg gróf Vigyázó Sándornénak van itt nagyobb birtoka. A községbeli úriházak közül az egyik, mely mintegy 600 éves, a Pencz családé volt, később a Prónayaké lett és most Welser Andoré, a második régi kúriát az Osztroluczkyak építtették, ez most Osztroluczky Miklós dr.-é. Az egykor báró Podmaniczkyféle kastély jelenleg gróf Vigyázó Sándornéé. A Kámánházy-féle úrilak a XIX. század első felében épült; később a Kormos családra, szállott, majd Laczkó Adolf, azután Bencze György birtokába került és most báró Malcomes Jeromosé. A községbeli róm. katholikus és az evangélikus templom a XIX. század elején épült, 1873-ban itt is nagy mértékben pusztított a kolera. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik: Barina-telep, Csurgó-telep (azelőtt Kosariszka Sándor-tanya) és Jóvíztanya.

Perényes. (Azelőtt Priboj. ) A Tiszovnyik-patak mentén fekszik. Kisközség, 33 házzal és 121 tótajkú, ág. ev. vallású lakossal. Postája Nógrádszenna, távírója Gács, vasúti állomása Gács vagy Nógrádszakal. A helység nevével első ízben az 1548. évi adóösszeírásban találkozunk. Ekkor Balassa Imre és Vidfi Pál voltak a földesurai. 1598-ban Forgách Zsigmond birtokában találjuk, 1660-ban részben Balassa Imréében. 1715-ben és 1720-ban három tót háztartását írták össze. Az 1754-1755. évi országos nemesi összeírás szerint ekkor Beniczky Tamás, Sámuel és László voltak itt birtokosok. 1770-ben Maithényi Károly, gróf Zichy Ferencz, gróf Balassa Pál. A XIX. század első felében pedig csak a gróf Zichy és a báró Balassa családok. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. A községhez tartozik: Dombostelep (azelőtt Stalike).

Perse. Fülek közelében, a Szuha-patak mentén fekvő, magyar kisközség. Van 75 háza és 503, róm. kath. vallású lakosa. Postája, távírója és vasúti állomása Fülek, de itt is van feltételes megállóhely. Már 1439-ben Perseháza néven említik az oklevelek. 1598-ban Szentmariay György volt a földesura. 1682-ben Fülek várának elfoglalása után, Thököly Imre szeptember 16-án ide kisértette gróf Koháry Istvánt, a kit a vár átadása után elfogatott s innen Regéczre vitette. Az 1715-1720. évi összeírásban a nemes községek között találjuk. 1740-ben a füleki uradalomhoz tartozott. 1770-ben gróf Koháry István volt a földesura. 1826-ban herczeg Koháry Ferencz birtokában találjuk, de 1795-ig még az Almássy család is birtokos volt itt s e család építtette a XVIII. század elején azt a bozitapusztai úrilakot, mely jelenleg a herczeg Coburg hitbizományhoz tartozik és főintézői lakul szolgál. Jelenleg herczeg Coburg Fülöp a helység legnagyobb birtokosa. A községhez tartozik Bozita-puszta, Széplak és Ujszállás-major. Bozita-puszta, mely az úgy nevezett Faluhely dülővel határos, a középkorban önálló helység volt. 1435-ben Fülek várának tartozékai között szerepel. 1598-ban Serényi Mihály volt a helység földesura. A XVII. században pusztult el.

Piliny. A Szécsénytől Salgótarjánba vezető útvonal közelében, a Várhegy tövében fekvő magyar kisközség. Házainak száma 160, róm. kath. lakosaié 753. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Szécsény. A Záh nemzetség ősi birtoka, melyet I. Károly király 1332-ben az Ákos nembeli Cselen fia Sándor fia János királyi alétekfogónak adományozott. 1449-ben Pelényi Péter birtokában találjuk. 1548-ban Pelényi Menyhért, Benedek és Bálint voltak a földesurai. Az 1562-63. évi török kincstári adószámadási könyvekben a szécsényi szandzsák községei között találjuk és ekkor 43 adóköteles házat írtak benne össze, 1579-ben pedig 13 adóköteles házát vették fel. 1661-ben Pilinyi Albert leánya Erzsébet, itteni birtokait Vattay Pálnak és nejének, Buday Annának, adta el. 1715-ben nyolcz magyar, 1720-ban nyolcz magyar és öt tót háztartást írtak itt össze. 1770-ben Kubinyi Gáspár, Vattay János és Fáy Zsigmond voltak az urai, 1826-ban pedig Kubinyi András és Vattay János örökösei. Jelenleg báró Prónay S. Gábor és Guttentag Lipót a legnagyobb birtokosa. A községbeli kúriák közül egyiket a Vattay család építtette 1770-1780 között s ez jelenleg báró Prónay S. Gáboré, a másik ugyanez időtájt épült és a Kubinyiaké volt, most pedig Guttentag Lipóté. A róm. kath. templom 1745-ben épült, de 1902-ben kibővítették. A templom egyik régi, értékes harangja miatt 1696-ban Piliny és Szécsényfelfalu helységek sokat pereskedtek. Báró Nyáry Jenő, ki azelőtt szintén itt lakott, a határban ásatásokat rendezett, mely alkalommal számos kő- és bronzlelet került felszínre és innen a M. N. Múzeumba. A lakosok fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartoznak: Holló-, Másistenbércz- és Teknős-puszták.

Pincz. Az Ipoly balpartján fekvő magyar kisközség, 82 házzal és 495 lakossal, a kik mind róm. kath. vallásúak. Postája és vasúti állomása Losoncz, távírója Kálnó, telefonja helyben van. A községet már 1484-ben az Eszlári Jonhos család birtokában találjuk. 1548-ban Pinczy Péter és Melegh Ferencz özvegye, 1598-ban Károlyi Ferencz volt a helység földesura. 1715-ben kilencz magyar és kilencz tót, 1720-ban 16 magyar háztartását írták össze. 1770-ben Lossonczy László özvegye, Szalontay János és László voltak a földesurai, 1826-ban Károlyi Ferencz, majd később Károlyi János. Jelenleg Bellusi Baross János dr. országgyűlési képviselő, egyetemi magántanár és neje Berényi Szivák Irén a legnagyobb birtokosa. Az övé most az egykori Károlyi-féle kúria is, a hol sok érdekes, régi XV. és XVI. Lajos korabeli, empire és Biedermayer bútor, régi értékes porczellánok, régi festmény, metszet, régi bronz- és csipke stb. látható. A kuria körül szép nagy park terül el, melyen az Ipoly átfolyik. Az itteni róm. kath. templom, az új templom, 1901-ben épült egy régebbinek a helyén. A XIX. század harminczas éveiben - két ház és a templom kivételével - az egész falu leégett. 1896-ban a község harmadrésze és 1898-ban a fele lett a lángok martalékává. 1849 augusztus 7-én Grabbe orosz tábornok 30.000 főnyi hadával megszállotta a községet s innen indúlt Losoncz feldúlására. A határbeli egyik dülőt »Peresdűlőnek« nevezik, mert a tagosításkor a lakosok per útján állapították meg, hogy a felosztás a határ közepéről kezdessék meg. A községhez tartoznak Szélhegy- és Szőlőhegy-puszták, melyek szintén Baross János tulajdonában vannak.

Pogony. A gömöri határszélen fekvő magyar kisközség. Van 93 háza és 104557 lakosa, a kik róm. kath. vallásúak. Postája Czered, távírója és vasúti állomása Ajnácskő. E községről csak a XVIII. század elejétől kezdve vannak adataink. 1715-ben 5 és 1720-ban 4 magyar háztartást írtak benne össze. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Fáy Abrahám volt a földesura, később, a XIX. század elején, a báró Kemény család. E családból báró Kemény Gábor 1891-ig volt itt birtokos. Jelenleg Cziner Miksa dr.-nak van itt nagyobb birtoka. A községhez tartozik: Hidalja-puszta és Kiskőalja-tanya.

Poltár. Ipolyvölgyi kisközség körjegyzőséggel. Házainak száma 146, lalakosaié 1099, a kik tótajkúak és túlnyomó számban evangelikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. A tatárjárás korában már fönnállhatott, mert a határban még ma is megvannak a tatárok betörése ellen emelt védősánczok (Cziezvár és Czerina). Valószinüleg palóczok, azaz magyarok voltak az első telepesek, a mai tót lakosság magyar neve erre vall (Garai, Vasas, Sárkány, Fehér stb). Szintén a Záh nemzetség ősi birtokai közé tartozott és Záh Feliczián merénylete következtében 1330-ban a Poltári Soós család ősei kapták. Az 1548. évi adóösszeírásban két helységből (Alsó- és Felső-Poltár) állott és mindkettő Poltári Soós Tamás és Sebestyén birtoka volt, 1598-ban pedig Soós Gáboré és Jánosé. Alsópoltár helyén ma Kispoltár áll; a Kosztoliszko nevű dülőben a régi templom rommaradványai megtalálhatók. A XVI. század közepén behódolt a törököknek. Akkoriban épültek az ipolymenti réteken látható és a rizs termesztéséhez használt vizgátak és öntöző csatornák. 1562-63-ban Felső-Poltár a szécsényi szandzsákhoz tartozott s ekkor 9 adóköteles házzal szerepel. A XVII. században, a Poltári Soós család kihaltával, a Garamszeghi Géczy család birtokába került. 1715-ben 1 magyar és 18 tót, 1720-ban 6 magyar és 10 tót háztartását írták össze. 1754-55-ben Géczy Gábor volt itt birtokos, 1770-ben pedig kivüle még Csillom Pál, Moszticzky János és Gábor, a XIX. század elején Pelargus Sándoré s a Géczy család. Jelenleg báró Baratta-Dragono Alajos és fia Norbert, báró Luzsénszky Henrik örökösei, továbbá Pasuth Mihály a legnagyobb birtokosai. A báró Baratta-féle poltári birtok előbb a Géczy, majd a Korompay és végül a Pelargus családé volt. A kastélyt egy ottani régi vasajtó fölírata szerint 1782-ben még a Géczy család építtette. Azelőtt földszintes volt; az emeletet Baratta Alajos építtette reá 1865-ben. A kastélyban könyvtáron kivül érdekes gazdag vadásztrofeumok és régi értékes bútorok, valamint műtárgyak, közöttük I. Napoleon óratartója és a németalföldi iskolához tartozó régi festmények láthatók és több, a XVII. századból való régi metszet. A másik úrilakot a Moszticzky család emelte s ez jelenleg Petrusz Józsefé. Az itteni evangélikus templom 1791-ben épült. Szentedényei közűl említést érdemel egy kehely 1651-ből, mely Nebojszai Balogh Anna s egy másik, mely Géczyné Balogh Eszter ajándéka. A templom harangjai közűl egyik 1669-ben készült. A husziták korában a lakosság áttért a lutheránus vallásra. Csehberek, Sósliget, Ipolyszele és Poltár községeknek közös huszita temetője volt a mai Kispoltár helyén, hol az ősi Soós család kastélya is állt. 1849 nyarán a községen Vonult át a megszálló orosz had gróf Forgách András vezetése mellett, mivel a Bpest-kassai posta út régente erre ment és csak Bach idejében helyezték át Osgyán felé. Az itteni Erzsébet-téren Erzsébet királyné mellszobra van felállítva, melyet a községek támogatásával báró Baratta Alajos emelt. Két chamotte- és agyagárúgyár is van a községben. Az egyik nagy, modern berendezésű gyár báró Baratta Norberté, a másik pedig Krausz Péteré. A községhez tartoznak: Alsóperenna és Felsőperenna-puszták, melyeknek a helyén a középkorban Perenna helység állott. Az 1548. évi adóösszeírásban még a jobbágyközségek között foglal helyet és Wesselényi Miklós volt a földesura. 1552 táján pusztulhatott el, mert a későbbi összeírásokból hiányzik. Ide tartozik még Károly-, Irma- és Makkos-major, továbbá Kispoltár-telep.

Pusztaberki. A Bonyhád-patak mentén fekvő kisközség. Hazainak száma 42, lakosaié: 177, a kik magyarok és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasútállomása Borsosberény. Már a középkarban szerepelt. Az 1579. évi török kincstári adószámadási könyvekben pusztaként szerepel, melynek évi adója 300 akcse volt. A későbbi összeírásokból hiányzik. Az 1715-1720. évi összeírásokban sem találjuk feljegyezve. A XIX. század első felében Huszár László, Veres József, Szontagh Pál, Diószeghy Tádé, Tapolcsányi Károly és Ferencz, továbbá a Baloghy, a Terstyánszky 109családok bírtak itt földesúri joggal. A községbeli úrilakok közül az egyiket a Diószeghy család, a másikat Terstyánszky Zsigmond építtette a XIX. század közepén. Ez most Veres Iváné. 1849-ben a határban kisebb összecsapás volt az orosz és a honvéd sereg között. A község hajdan nem a, mostani helyén feküdt, hanem a Fal hely nevű dülő helyén. A községhez tartozik Veresharaszt-puszta.

Ragyolcz. Fülek közelében fekvő magyar kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 145, róm, kath. vallású lakosaié 1039. Postája és vasútállomása helyben van, távírója pedig Füleken. Az 1548. évi összeírásban két helységként szerepel. Az egyik Egyházas-Ragyolcz, melynek Ragyolczy Zsigmond volt a földesura és a másik Kápolnás-Ragyolcz, mely Ragyolczy Benedeké volt. 1598-ban azonban már csak egy ilynevű helység fordul elő, melynek Ragyolczy Péter volt az ura. Az 1715. évi összeírás alkalmával öt, 1720-ban pedig hat magyar háztartását vették fel. A XVIII. század elején a Ragyolczyak leányági leszármazója, a Gellén család bírt itt földesúri joggal, 1770-ben Csoma Zsigmond, Fáy Zsigmond és Gyürky Gábor özvegyének örökösei voltak itt birtokosok, 1826-ban a Csoma és a Máriássy családok, később pedig gróf Teleki Pál, Gyürky Gábor és Csoma Zsigmond. Jelenleg Vecsey Ferencz, Szokol Gyula, Vecsey Dezsőné és Rády János a birtokosai, Vecsey Ferencz úrilakát 1894-ben építették. A községben van keresztény fogyasztási szövetkezet, gőzmalom, 3 bazalt, két épületkő és egy trachitbánya. A határbeli egyik dülőt Egyházoldal dűlőnek nevezik, mert a középkorban itt állott a templom, melynek romjai még ma is láthatók. A községhez tartoznak: Sátoros-, Abroncsos-, Csőre-, Györkvölgy-, Kányás-, Monosza- és Völgyút-puszták, mely utóbbinak a helyén feküdt hajdan Kápolnás-Ragyolcz község.

Rapp. Ipolymenti magyar kisközség. Házainak száma 132 és róm. kath. lakosaié 606. Postája, távírója és vasútállomása helyben van. 1327-ben a Kacsics nembeli Salgai Miklós és Illés nyerik csere útján a gömörvármegyei taplóczai jószágukért. 1548-ban Bebek Ferencz, 1598-ban Batta Bálint volt a földesura. Batta Bálint egykorú feljegyzései szerint, 1595-ben a törökök támadták meg a helységet, azt felgyújtották és kirabolták és nyolcz öreg férfit, 18 nőt és 21 gyermeket raboltak el. Batta Bálint, a ki megmenekülvén, Fülekre húzódott, 1607-ben kelt végrendeletében felemlíti, hogy a törökök támadásakor összes családi iratai elkallódtak. 1715-ben öt, 1720-ban négy tót háztartást vettek fel itt az összeírásba. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával Batta László és ifj. Batta Bálint, a XIX. század elején pedig Batta Pál volt a helység földesura. Ő építtette 1821-ben azt a kúriát is, mely most herczeg Coburg Fülöpé, kinek itt nagyobb birtoka van. Kívüle még Wohl Aladár is birtokos itt. Az itteni plebánia 1397-ben már fennállott. A mostani templom 1764-ben épült, de 1854-ben és 1895-ben helyreállították. A községhez tartoznak: Szeles- és Demecser-puszták.

Rád. Vácz közelében fekszik. 193 házzal. Lakosai vegyesen magyarok és tótajkúak. Vallásuk róm. kath. és ág. ev. és számuk 1127. Postája helyben van, táviró és vasútállomása Vácz. E község fennállásáról csak a XVII. századtól kezdve vannak adataink. 1633-1634-ben a váczi mahije községei között találjuk, hét adóköteles házzal. 1715-ben 10 magyar és hét tót, 1720-ban 19 magyar háztartását írták össze. A XVIII. század első felében a Vay család, 1770-ben Muslay Gábor volt a földesura. 1826-ban Muslay Antal, Csanád vármegye főispánja, Muslay István, Muslay Károly özvegye és Mocsáry Tamás voltak itt birtokosok és később a Muslayakon kívül Bokros Elek és Szilády Géza is. Most Muslay Gyulának és Muslay Bertalannénak van itt nagyobb birtoka. A Muslay Gyula kuriáját még Muslay Antal főispán építtette, a másikat pedig Muslay Sándor a XIX. század negyvenes éveiben s ez jelenleg özvegy Muslay Sándornéé. A községben két templom van. A katholikusoké a XVIII. század elején, az evangélikusoké a XVIII. század második felében épült. A lakosok fogyasztási és értékesítő szövetkezetet, kath. olvasókört és kath. temetkezési egyesületet tartanak fenn. Idetartoznak: Cseke-, Drapkó- és Körtvélyes-puszták.

Rárósmulyad. Az Ipoly völgyében fekvő magyar kisközség. Házainak száma 65 és lakosaié, a kik róm. kath. vallásúak, 448. Postája, távírója és vasútállomása Nógrádszakal. A középkorban két falu volt: Rárós és Mulyad. Az 1548. évi adóösszeírásban mindkét helységet még külön találjuk. Rárós Bornemisza Pálé, Mulyad pedig Lipthay Jánosé volt. 1562-63-ban már a török hódoltsághoz tartozott, de ekkor csak hat adóköteles házát írták össze. 1598-ban Ráróson Soós János, Mulyadon Mocsáry György volt a földesúr. 1715-ben hat magyar, 1720-ban négy 110magyar és 1 német háztartását vették fel. A XVIII. század elején a Török család, 1770-ben Balogh János és Baross József, 1826-ban pedig Baross János és László özvegyei, valamint Gál Ferencz örökösei voltak a földesurai. Az egykori Baross- és Luchkovitz-féle kúria most dr. Rádáké, a régi Gál-féle kúria pedig jelenleg Jekkel Józsefé. A község határában erősen vastartalmú savanyúvizkút van s vele kapcsolatban fürdőépület is. Legutóbb fejezték be és szentelték fel a magyar stilben épült érdekes r. kath. templomot. Az egész templom vasbetonból épült és e tekintetben eddig az első és egyetlen ily templom hazánkban. A községhez tartozik: Parlag-puszta, Hámor-puszta, a hol hajdan vas- és ezüst-olvasztó hámorok voltak, továbbá Rárós-puszta, melynek helyén a középkorban Rárós-község feküdt. E pusztán, az Ipoly folyón, még a törököktől épített kőhíd vezetett át, melyet 1907-ben vashíddal helyettesítettek.

Rétság. A diósjenő-romhányi vasútvonal mentén fekvő magyar kisközség. a nógrádi járás székhelye. Házainak száma 160, és római kath. vallású lakosaié 909. Postája, távírója, telefonja és vasútállomása helyben van. E községet már 1393-ban a Lossonczy család birtokában találjuk. A XVI. század közepén behódolván a törököknek, 1562-63-ban Mehemed Daud hűbérbirtoka volt, utána pedig 1566-67-ben egy Husszein budai basa livájából való török tiszt nyerte el. 1579-ben 20 adóköteles házát írták össze. 1583-84-ben Boszna Hasszán volt a hűbérbirtokosa. 1598-ban Lónyay Albert volt a földesura, akkor azonban részben kipusztult és még 1633-34-ben is csak három adóköteles házat írtak benne össze. 1656-ban Lónyay Gábor volt itt birtokos. 1715-ben hét magyar, három tót, 1720-ban öt magyar háztartást találtak itt az összeírók. 1770-ben a váczi káptalan, Sréter Pál, György özvegye és István, 1826-ban pedig a váczi káptalanon és a Sréter családon kívül még Szubszky István özvegye volt a földesura. Jelenleg özvegy gróf Benyovszky Bélánénak, Rosenbach Sándornak és Herzfeld Frigyesnek van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1726-ban épült. Az 1848-49. évi szabadságharcz alatt a helység több ízben volt hadátvonulások színhelye. 1849 jan. 10-én Csorich altábornagy hadteste szállotta meg; 1849 ápr. 11-én, a váczi fényes győzelem után, a diadalmas honvédsereg vonult itt át Léva felé; 1849 júl. 16-án, a váczi csata után, az orosz hadak egész a helységig üldözték Görgey visszavonuló hadát, mely alkalommal a hátráló honvédsereg másfél órán át harczolt az oroszokkal. Az oroszok a Mogyorós dombról kezdték ágyúzni a magyarokat, a mitől a falu egyrésze lángba borult. A községben Marton Józsefnek gőzmalma van. A községhez tartozik Jásztelek-puszta, Lokos-tanya és Pusztaszántó, melyet már 1299-ben említenek az oklevelek. 1460-ban önálló községként szerepel. Alkalmasint a XVI. században pusztult el.

Rimócz. Szécsény közelében fekszik. Magyar kisközség 273 házzal és 1471 római kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Szécsény. A körjegyzőség székhelye. A Kacsics nemzetség ősi birtoka. A helység a XIII. század elején az e nembeli Simon báné volt, a ki, mivel a Gertrud királyné elleni összeesküvésnek részese volt, 1229-ben összes javaitól megfosztatván, a helység utóbb a Szák nemzetség birtokába került. Szák nembeli Pósa azonban 1274-ben itteni birtokait a Kacsics nemzetségnek egy másik ágából származó Farkasnak adta cserébe. A XIV. század elején e nemzetség hollókői vagy Illés ágából származó Péter fiai Mihály, Péter, Leuszták, Mikó és Jákó birtokában találjuk, a kik azonban Csák Mátéhoz pártolván, a lázadás leveretése után Károly király megfosztotta őket birtokaiktól és Rimóczot 1324-ben Szécsényi Tamás vajdának adományozta. 1333-ban a helység két részből állott: Nagyrimóczból és Kisrimóczból. 1461-ben a szécsényi uradalomhoz tartozott. 1461-1481-ben a Guthi Országh és a Lossonczy családok nyerték adományul. 1548-ben és 1598-ban az egészet a Lossonczyak birtokában találjuk. 1715-ben 11 magyar, öt tót, 1720-ban 17 magyar háztartást írtak itt össze. 1770-ben báró Haller Sámuel tábornok, gróf Forgách János és Miklós és Kamocsay András, 1826-ban pedig gróf Forgách József volt a helység földesura. Jelenleg báró Prónay Róza és Irma, özv. Plachy Tamásné szül. Ruttkay Mária és Gross Jenő dr. a nagyobb birtokosok. Az itteni plebánia 1332-ben már fennállott. A templom építési ideje ismeretlen. Van hitelszövetkezete. A községhez tartoznak: Bátka puszta, mely már a középkorban fennállott, 1548-ban a Lossonczy család birtokában találjuk. Továbbá Farkaskúti-, Fehérföld-, Kereszti-, Körtvélyes-, Rózsás-, Sós-, Szarvavölgy- és Várpatak-puszták.

Romhány. A Lókos-völgyben fekvő magyar nagyközség. Házainak száma 359, lakosaié 1959, a kik mindannyian róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasútállomása helyben van. A XV. században két községként szerepel, Kisromhány és Nagyromhány, másként Felsőromhány néven. 1433-ban a Rhédei és a Felsőromhányi, 1493-ban pedig a Ruszkai és a Ruszkai Kornis családok voltak a földesurai. A XVI. század közepén szintén a török hódoltsághoz tartozott és az 1562-63. évi török kincstári adólajstromok szerint 15 adóköteles ház volt mindkét helységben és Kászim nógrádi szandzsákbég volt az ura. 1583-84-ben Kis-Romhány Durák bin Alagőznek, a nógrádi zsoldos katonaság helyettes parancsnokának a hűbérbirtoka volt, Nagy-Romhány pedig Musztafa bin Abdurrahmáné. 1594-ben felszabadult a török hódoltság alól. Az 1598. évi megyei összeírás szerint Nagy-Romhánynak Bornemisza György, Kisromhánynak pedig Bornemisza Miklós volt a földesura. 1633-34-ben már csak egy Romhány község fordul elő a nógrádi nahije adószámadáskönyveiben, mindössze három adóköteles házzal. A török hódoltság megszűntével a falu a Lókos folyó déli részén állott, a hol egy dombon még a XIX. század első felében is láthatók voltak egy régi templomnak és a Romhányi család kastélyának a romjai. Különös nevezetességre tett szert e község a kurucz világban, az 1710 jan. 22-én vívott véres romhányi ütközettel, mely alkalommal a kuruczokat, a kiket II. Rákóczi Ferencz és Bercsényi Miklós vezettek, Heister Sigbert császári tábornok visszaverte. Ekkor esett el Babocsay Ferencz kurucz dandárnok, de a császáriak is súlyos veszteséget szenvedtek; harmadfélezer németből s 500 ráczból alig 500 maradt meg. A csata azonban a kuruczokra nézve mégis elveszett, a mit Rákóczi emlékirataiban tisztjei hibáinak tudott be. Rákóczi táborának egyrésze a Géczy család majorja és a Prónay kastély között állott, míg Bercsényi tábora a Petres dülőben, Felső-Bodony és Alsó-Bodony között volt felállítva. Rákóczi Ferencz sátra állítólag a község határában, egy terebélyes mogyorófa alatt volt elhelyezve. Ez a mogyorófa ma is megvan s az utódok ma is kegyelettel őrzik. Mások szerint Rákóczi a mostani Kétbodony községhez tartozó s Hanzély Béla kertjében álló dombról nézte volna a harczot. 1715-ben 16 magyar, 1720-ban négy magyar és két tót háztartást írtak itt össze. 1770-ben Bene Ádám és Pál, a XIX. század első felében padig a Sembery, a Prónay és Géczy családok voltak itt a földesurak. Jelenleg id. Laszkáry Gyulának és Prónay Józsefnek van itt nagyobb birtoka és régi kúriája. A Laszkáry-féle kúriát Sembery Márton építtette 1780-ban. Közelében állott a Bene-féle kúria is, a mely azonban ma már nincs meg. Itt őrzik a Laszkáry család levéltárát. Van itt kö ülbelül 3000 kötetes könyvtár is. A Prónay-féle kúriát a XVIII. század vége felé Prónay Pál építtette. Itt is van kb. 1000 kötetes könyvtár, érdekes fegyvergyüjtemény, több eredeti, régi festmény és újabbak is, magyar művészektől, többek között Szikszay Ferencztől, Markótól, Kubányitól, Zilczertől, Németh Imrétől és Nagy Zsigától. A római kath. templom 1837-ben épült. A községbeliek hitelszövetkezetet és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Van itt egy sajtgyár is és egy közbirtokossági gőzmalom, a határban pedig elsőrendű épületkő, köszörükő és mészkőbányák vannak. A községhez tartozik: Kastélyka-major, mely a régi falu helyén épült, Laszkáry-major, Nagymajor és Világos-puszta.

Rózsaszállás. (Azelőtt Rózsa-Lehota.) A budapest-ruttkai vasútvonal közelében fekvő kisközség. Házainak száma 72, lakosaié 487, a kik tótajkúak, róm. kath, vallásúak. Postája Divény, távírója és vasútállomása Lónyabánya. E község már a középkorban szerepel. Az 1548. évi adóösszeírás szerint a Lossonczy család birtokában találjuk. Az 1562-63. évi török kincstári adólajstromokban a szécsényi szandzsák községei között van felsorolva, 12 adóköteles házzal. 1598-ban Forgách Zsigmond volt a födesura. 1715-ben két magyar és 10 tót, 1720-ban 2 magyar és 14 tót háztartását írták össze. 1770-ben gróf Forgách János, 1826-ban gróf Zichy Károly volt az ura. Ő építtette azt a kúriát is, mely jelenleg Forgách Jánosé, a ki most a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1755-ben épült, de 1860-ban megújították. A község határában mészkő-, márvány- és elsőrendű magnezitkőbányák vannak.

Salgótarján. A Tarján-patak mindkét partján, a budapest-ruttkai vasútvonal mentén fekvő, virágzó nagyközség és járási székhely. Házainak száma 1057, lakosaié 13.781, a kiknek legnagyobb része magyar és róm. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Eredetileg szintén a 112Kacsics nemzetség ősi birtoka volt. 1246-ban az e nemzetség Illés ágából származó Péter volt itt birtokos. Utána 1280-ban testvérének, Simonnak fiait, Miklóst és Simont találjuk itt. 1327-ben az ugyane nemzetségből származó Salgai Illés és Miklós, valamint ezek fiainak osztatlan birtoka. Egy 1348-ban kelt oklevél már említi Salgó várát, melynek közelében feküdt a község. 1411-ben; midőn a Szécsényiek megosztoztak az öröklött javakon, e vár Salgó Simonnak jutott. 1450-ben a csehek birtokába kerűlt, a kiktől azonban Hunyadi Mátyás király 1460-ban visszafoglalta. Tarján helység az egész középkoron át a salgói vár sorsában osztozott s vámhely is volt. 1439-ben említés van Salgó községről is, mely közvetlenül Salgó vára alatt, a mai Salgó-puszta helyén feküdt. 1548-ban Bebek Ferencz volt a földesura. 1552-ben a vár Derencsényi Farkas kezében volt, de 1.554-ben, miután az őrség Zagyvai Ferencz kapitány vezetése alatt az ellenség közeledtére megfutott, a vár a törökök kezébe került és a helység 1562-63-ban Hüsszein, Ali basa nagyvezér csauszának hűbérbirtoka lett. A várat 1593-ban Tiefenbach Kristóf és Pálffy Miklós visszafoglalták a törököktől. A török hódoltság után a helység gróf Volkra Ottó Kristóf birtokába került, a kinek magtalan halála után, a XVIII. század elején, báró Szluha Ferencz szerezte meg. 1715-ben 17 és 1720-ban 20 magyar háztartását írták össze, 1470-ben még a báró Szluha család volt az ura. 1770-ben Jeszeniczei Jankovich László, 1828-ban Jankovich Antal, Nógrád vármegye alispánja, majd gömöri főispán volt a földesura. Jelenleg Szilárdy Ödön udvari tanácsos, Luby István, özvegy Jankovich Miklósné szül. Soldos Emma, Kretsch Lajos és a »Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű« részvénytársaság a helység legnagyobb birtokosai. A plebániát már az 1332-37-iki pápai tizedszedő lajstromok is említik. Régi kis temploma 1821-ben leégett. Jankovich Antal, a plebánia akkori kegyura, a leégett templomot helyreállíttatván, azt jelentékenyen megnagyobbíttatta, Luby József pedig 1866-ban tornyot építtetett hozzá. A hívek szaporodásával azonban ez a templom is szűk lett, mire azt Kovács Nándor prépost-plebános kezdeményezésére 1900-ban teljesen átalakították. A helybeli protestáns templom 1882-ben épült, de a tornya 1894-ben. Nem messze a salgai várromtól egy épületomladék volt azelőtt látható. Ezt az itteni hagyomány Mátyás király vadászkastélya romjainak tartja, hova Mátyás király állítólag gyakran járt ki vadászatra. Egy ízben azonban Giskrának egyik bérencze merényletet kísérelt volna meg ellene, a mi annyira felháborította, hogy a vadászkastélyt romba dönttette. A község határában fekszik Baglyasvára, másként »Kővár« vagy »Bagolyvár«. Ma már csak kőszirt, melyen hajdan vár állott. Baglyasalja község hajdan e vár alatt terült el, a Salgótarján felé eső éjszaki részen és a török világban menekültek lakosai a falu mostani helyére. Délnek, a várral szemben van a »Fakó Pál köve« nevű sziklatető, mely hajdan valószinűleg őrhelyül szolgált. Ugyancsak a várral szemben, nyugatnak van a »Pécskő« nevű sziklatető, a hol a hagyomány szerint szintén rablóvár állott. A XIX. század folyamán több ízben érték a helységet súlyos elemi csapások. A negyvenes években az árvíz a katlanszerű völgyben álló lakóházakat és gazdasági épületeket rombadöntötte. Árvíz volt még 1870-ben és 1873-ban is. Nagyobb tűzvész 1821-ben volt, midőn a róm. kath. templom teteje is leégett. Salgótarján a vármegye egyik legélénkebb és legforgalmasabb községe, mely kiterjedt bányászata és nagy gyáripara révén az ország határán messze túlterjedő jelentőségre tett szert. Van itt két hitelintézet: a »Salgótarjáni Takarékpénztár« és a »Salgótarjáni Népbank«, itt van továbbá a »Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság« híres aczélgyára, melynek hatalmas telepe egész gyárvárost alkot, továbbá a Salgótarjáni palaczkgyár, a Salgótarjáni kőszénbánya, részv. társ. nagy telepe és gép- és szerszámjavító műhelye, a Hirsch és Frank czég vasöntő és gépgyára, a Salgótarjáni villamos világítási részv. társ. villanyfejlesztő telepe, bányaigazgatóság, két kaszinó, egy polgári kör és Szilárdy Ödön, végül Wehovszky Frigyes gőzmalmai, a határban pedig gazdag Kőszén- és kőbányák. A község éjszaki részén vízforrás van, melynek a nép, különösen szembajoknál, gyógyító erőt tulajdonít. A községhez tartoznak: a már említett Salgó, Vadaskert, Csikókerítés, Kisponyi, Kutas, Nagyponyi, Pécskő, Sástó- és Sziget-puszták; Emma, Forgách- és Józsefakna, Salgóbánya, Ujakna, Királytárna és Öregjózsef-telep bányatelepek; Boglyas-, József- és Zagyvai-rakodók.

Ságújfalu. A Szécsénytől Salgótarjánba vezető útvonalon fekvő magyar kisközség. Házainak száma 56 és róm. kath. vallású lakosaié 769. Postája Karancsság, 113távírója Szécsény, vasúti állomása Zagyvapálfalva. A Záh nemzetség ősi birtoka volt. Záh Feliczián visegrádi merénylete következtében a nemzetség összes javait elkobozták s ekkor Ságújfalu a koronára szállott. I. Károly király 1332-ban az Ákos nembeli Cselen fia Sándor fia Jánosnak, a Méhi és a Karancssághi Sághy család ősének, valamint testvérének, Jakabnak adományozta. 1398-ban Méhi Jakab fia János birtokában találjuk. 1548-ban Balassa Zsigmond, 1598-ban Szentmariay György volt a földesura. 1660-ban Balassa Imre divényi uradalmához tartozott. 1715-ben és 1720-ban 12 magyar háztartását írták össze. A XVIII. század elején a gróf Koháryak, 1770-ben Kubinyi Gáspár, 1826-ban pedig a báró Prónayak voltak az urai. Jelenleg báró Prónay Sylvester Gábornak van itt nagyobb birtoka. A községbeli úrilakot Kubinyi Gáspár a XVIII. század második felében építtette. Jelenleg gazdatiszti lakásúl szolgá1 1831-ben és 1873-ban a kolera pusztított itt. 1880-ban pedig a község fele leégett. Van itt fogyasztási és értékesítő szövetkezet, Dietz Bélának pedig gőzmalma. A Bohotka nevű legelőn 1907-ben több bronzkori tárgyat találtak, a Várhegyen pedig 1884-ben több őskori urnát. A Várhegyen a hagyomány szerint hajdan rablóvár állott, a mire azonban közvetetlen adataink nincsenek. A községhez tartozik Lapási-puszta.

Sámsonháza, a hevesi határ közelében fekszik. Kisközség, 143 házzal és 650 lakossal, a kik túlnyomóan tót ajkúak és evangélikus vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Pásztó. A község a hagyomány szerint a II. Béla király alatt élt pártütő főúrtól, Sámsontól, veszi a nevét, a ki 1132-ben Borics trónkövetelő híve volt. A hagyomány szerint ő építtette a község határában Fehérkő várát, melynek nyomai még ma is megvannak. E várról azonban csak 1409-ből van az első adatunk, 1472-ben pedig már romokban hevert. Sámsonháza helység a XV. század elején már fennállott. 1424-ben Zsigmond király nejének, Borbála királynénak adományozta. 1439-ben Tari Lőrincz fia Rupert lett a birtokosa. 1454-ben Tari Rupert fia György birtokában találjuk, kinek halálával 1472-ben Országh Mihály nádor és a Kompolthi család birtokába jutott. 1548-ban a Lossonczyak, 1598-ban Török István volt a földesura. 1633-1634-ben a váczi nahije községei között találjuk, de csak egy adóköteles házzal. 1715-ben hat magyar háztartását vették fel, míg 1720-ban nemes községként van felvéve. A XVIII. század első felében a Szemere család birtokában találjuk. 1770-ben ismét a jobbágy-községek között szerepel s ekkor báró Haller Sámuel tábornok, Szent-Ivány Ferencz, továbbá a Nikházy, a Rakovszky és a Frajzajzen családok voltak a földesurai, a XIX. század első felében pedig a Fáy, a Plachy, a Balás és a Kun családok. Az itteni evangélikus templom 1870-ben épült. Az ág. ev. egyház birtokában van Kossuth Lajosnak 1871 április 6-án, Turinban kelt sajátkezű levele, melyben a sámsonházi ág. hitv. evangélikus egyház főfelügyelőségét elfogadta. 1808 május 30-án az egész község leégett. Elpusztult a templom, az iskola, a paplak, a harangok is elolvadtak s az egyház összes iratai megsemmisültek. 1831-ben, 1849-ben és 1873-ban a kolera pusztított a községben. A XIX. század elején a Fehérkővár hegyoldalban egy mammuthcsontváz darabjaira bukkantak; e lelet a Magyar Nemzeti Múzeumba került. A határban, a bazalt-sziklákon és mészégetésre alkalmas köveken kívül, gyakran találhatók megkövesedett fatörzsek is. A községhez tartozik: Mogyorósi-puszta.

Somoskő. Salgótarján közelében fekvő magyar kisközség, 78 házzal és 499, róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasútállomása Somoskőújfalu. Szintén a Kacsics nemzetség ősi birtoka. Várát a XIV, század elején, öt és hat szegletü bazalt kövekből építve, az e nemzetség Illés ágából származott Péter fiainak, Leusztáknak és Jákónak a birtokában találjuk; de mivel ezek Csák Mátéhoz pártoltak, I. Károly király megfosztván őket e vár birtokától, azt Szécsényi Tamás mesternek adományozta. A falu hátarait 1341-ben járták meg. Az 1411. évi osztály alkalmával Szécsényi László és Simon közös birtoknak jelentették ki a várat. 1455-ben Szécsényi László birtokában találjuk, a ki Guthi Országh Mihálynak és Lossonczy Albertnek zálogosította el. Szécsényi László halála után, 1461-ben a vár királyi adományképen az Országh és a Lossonczy családok birtokába került. A XVI. század közepén Lossonczy István, Nógrád vármegye főispánja, majd halála, után özvegye birtoka volt. Ungnád Kristóf, Lossonczyné veje, Modolóczy Miklóst, egy tapasztalatlan ifjút tette meg a vár kapitányává, a kitől azt a törökök 1576-ban könnyű szerrel elfoglalták, de 1593-ban Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristóf ismét visszafoglalták. 114A XVII. század elején gróf Forgách Zsigmond, majd ennek özvegye, Pálffy Kata volt a vár ura, kinek 1629-ben Földváry György volt a tiszttartója. 1618-ban az országgyűlés őrséget rendelt a várba, majd 1647-ben és 1655-ben elrendelte a megerősítését, 1681-ben pedig Solt vármegyéből 20 fegyverest küldtek a várőrség szaporítására. 1703-ban Sümegi Bene István volt a vár kapitánya, a ki azonban a kuruczok kezébe esett, a magára maradt őrség pedig meghódolt Rákóczinak. A XVIII. században az uradalmat Ráday Pál bírta zálogban, majd pedig a báró Péterffy család nyerte adományul. E családnak magva szakadván, az uradalom felét gróf Stahremberg Antal özvegye szül. gróf Tolvay Aloizia és fia: Stahremberg Antal nyerték adományul, a kiket 1808-ban Ambrózy Lajos itt be is iktatott. Az uradalom másik felét 1826-ban Radvánszky Antal, Zólyom vármegye alispánja bírta és tőle Radvánszky Piroska örökölte. Jelenleg Krepuska Géza dr. a község legnagyobb birtokosa. Ide tartozik: Eresztvénybánya, Macskalyukbánya, Lágyas, Medves, Kerektölgyes és Rónapata-puszta.

Somoskőújfalu. (Az előtt Somos-Ujfalu.) Magyar kisközség és körjegyzőségi székhely, ugyancsak Salgótarján közelében fekszik. Házainak száma 202, lakosaié 1860, a kik mindannyian róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E helység 1455-ben Somoskő várának tartozékai között szerepel és Szécsényi László az ura, a ki Guthi Országh Mihály nádornak és Lossonczy Albertnek zálogosította el. 1461-ben a Lossonczy és az Országh családok nyerték adományul. 1548-ban csak a Lossonczy család volt az egész falu földesura. A XVI. század közepén szintén behódolt a törököknek. Az 1562-1563. évi defterekben a szécsényi szandzsák községei között találjuk, 10 adóköteles házzal. 1598-ban Forgách Zsigmond volt a földesura. 1715-ben 10 és 1720-ban 16 magyar háztartását irták össze. A XVIII. század elején a Rádayak bírták zálogban, majd 1740 után báró Péterffy János birtokába került. Leánya, Anna, gróf Tolvayhoz ment nőül. E házasságból egy leány származott, Tolvay Aloizia, a ki fiúsíttatván, 1808 október 24-én e helység egy részét kapta. 1826-ban még Tolvay Aloizia, ekkor már Stahremberg Antal özvegye, volt a földesura, utána fia, Antal, örökölte a birtok egy részét, míg a másik rész Radvánszky Antal, majd ennek leánya, Piroska, birtokába került. Jelenleg Krepuska Géza dr. és Sztojkovics Emilné a helység nagyobb birtokosai. A községben levő úrilakot a Radvánszky család építtette és az jelenleg Sztojkovits Emilné tulajdona. A róm. kath. plebánia 1397-ben már fennállott. A templom a XVIII. század közepén épült s 1898-ban helyreállították. 1833-ban 64 ház összes melléképületeivel leégett. Ekkor semmisült meg a plebánia is. A község határában kőszén-, bazalt- és trachit-kőbánya van. Ide tartoznak: Bükkrét-, Gedőcz-, Kismalom-, Mizsere- és Öregmalom puszták.

Sóshartyán. Szécsény és Salgótarján között fekvő magyar kisközség. Házainak száma 150, lakosaié 857, a kik mind róm. kath. vallásúak. Postája Nógrádmegyer, távírója és vasúti állomása Zagyvapálfalva. A Záh nemzetség ősi fészke. 1227-ben az e nemzetségből származó Tardos fiai, András és Erasmus bírtak itt részekkel, de kívülök a Karancskeszi ágból származó I. Záh is, melyeket azonban 1244-ben eladott. Záh Feliczián visegrádi merénylete után I. Károly király a nemzetség itteni javait 1332-ben az Ákos nembeli Cselen fia Sándor fia János királyi étekfogónak és testvérének Jakabnak adta. János, királyi étekfogó utóda, a Méhi család is birtokos volt, de 1374-ben és 1383-ban itteni birtokait az Osgyáni Bakos család szerezte meg. 1398-ban ismét a Méhi család bírja a helységet, de később a Palásthi Radó család birtokába került. Radó Sámuel magtalan halála után Hunyadi János kormányzó 1447-ben Vingárti Geréb Jánosnak adományozta. 1548-ban Balassa Zsigmond, 1598-ban Pásztohi Gergely volt a földesura. 1608-1609-ben Hasszán Dzsafar és Hüsszein bin Mohammed, a Rimaszombat melleti szabadkai várbeli gyalogság tizedese bírta a helységet zsoldhűbér czímén. 1633-1634-ben a váczi nahije községei között találjuk, 10 adóköteles házzal. 1715-ben 16 magyar és öt tót, 1720-ban 25 magyar háztartást vettek itt fel az összeírásba. 1740-ben a Vay és a Koháry családok, 1770-ben Szerémy András, Gyürky Pál, Darvas Ferencz, Muslay Gábor, Lipthay János, Klobusitzky István és Almássy Pál voltak a földesurai, 1826-ban pedig Gyürky Pál, majd a báró Prónay, a Szent-Ivány, a Luczkovich családok és a zirczi apátság. Jelenleg az Irsay és a báró Podmaniczky családok a nagyobb birtokosai. Az itteni plebánia 1332-1337 között már fennállott. Anyakönyvei 1697-ben veszik kezdetüket és a mostani templom 1906-ban épült. A községben fogyasztási és hitelszövetkezet van. - 115A községhez tartozik: Kisfalud-puszta, melyről már 1335-ben van adatunk. Jelenleg az Irsay György birtoka. Krakkó-puszta 1413-ban a Derencsényi család birtokai között szerepel és később a báró Podmaniczkyaké lett.

Sósliget. (Azelőtt Sós-Lehota.) Gömör vármegye határán fekvő kisközség. Háza inak száma 40, lakosaié 244, a kik tótajkúak és evangélikus vallásúak. Postája Poltár, távírója és vasúti állomása azonban helyben van. A középkorban Lehota néven említik az oklevelek. 1435-ben Fülek várának tartozékai között szerepel. 1548-ban Soós Tamás volt a földesura. A füleki szandzsák 1575. évi fejadószámadáskönyveiben a divényi nahije községei között találjuk, 4 adóköteles házzal. 1598-ban Soós Gábor volt a földesura. 1715-ben egy magyar és öt tót, 1720-ban egy magyar és négy tót háztartását írták össze. A XVIII. század első felében a Poltári Soós család leányági leszármazói, a Garamszeghi Géczyek, 1770-ben pedig a Moszticzky család és Géczy Gábor voltak az urai. Az itteni evangélikus templom a XIX. század első éveiben épült.

Süllye. A Tiszovnyik-patak mentén fekvő kisközség, 56 házzal és 226 lakossal, a kik leginkább tótok és evangélikus vallásúak. Postája Nógrádszenna, távírója Gács és vasúti állomása Rárósmulyad. Már 1461-ben Somoskő várának tartozékai közé számítják, a mikor a Guthi Országh és a Lossonczy családok birtokában volt. 1548-ban Balassa Imre és János, 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. Az 1715. évi összeírás alkalmával 15 és 1720-ban 14 tót háztartását vették fel. A XVIII. század első felében gróf Zichy Károly, 1770-ben gróf Zichy Ferencz és gróf Balassa Pál voltak az urai és e családok bírták később is, a Kálnokyakkal együtt. Jelenleg a Zichy-féle seniorátusi uradalom a helység legnagyobb birtokosa. A községhez tartozik : Mocsártanya.

Szalmatercs. Szécsény és Salgótarján között fekszik. Magyar kisközség, 86 házzal és 408 róm. kath. vallású lakossal. Postája Karancsság, távírója és vasúti állomása Szécsény. E községgel már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is találkozunk. 1548-ban Szalmatercsy Mihály és Bebek Ferenez voltak a földesurai. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott és 1562-63-ban öt adóköteles házát írták össze. 1598-ban Tercsy György volt a földesura. 1616-ban, mint puszta, Uhorszkához (Ipolymagyari) tartozott és Kosztolányi Jánosné született Maithényi Anna volt itt birtokos. 1670-ben gróf Koháry István birtokában találjuk. 1715-ben hat magyar háztartást írtak benne össze, de az 1720. évi összeírásban nemes községként szerepel, azonban a XVIII. század második felében egy része ismét jobbágyközség volt, a másik része pedig, mely a Sági völgy másik oldalán fekszik, 1864-ig külön községet alkotott Pusztatercs néven. 1770-ben a Pongrácz család, továbbá Komjáthy Ábrahám, Szilassy Ádám, 1826-ban Plachy László és Ruttkay László voltak a földesurai. A községbeli két úrilak közűl az egyiket Ruttkay Károly a XVIII. század második felében építtette, a másikat pedig a XIX. század harminczas éveiben Ruttkay János. A középkorban a helységnek plebániája is volt, mely a török hódoltság alatt szűnt meg. Most nincs temploma. A határ egyik részét Klára-bércznek nevezik. Hajdan erdőség volt itt, a hol a török hódoltság idejében az ott vadászó Tercsy Klárát, Tercsy Gáspár leányát a szécsényi törökök elrabolták. A Pusztafalu-oldal dülőben állott hajdan a község, melynek lakosai a füleki török portyázások elől költöztek mostani helyükre. A községhez tartozik Beretvás-puszta.

Szanda, magyar kisközség. A Szanda-patak völgyében fekszik. Van 151 háza és 915 túlnyomóan róm. kath. vallású lakosa. Postája Terény, távírója és vasúti állomása Magyarnándor. Vára a XIV. század elején már fennállott. Várnagyát, 1301-ben és 1347-ben említik az oklevelek. 1387-ben Zsigmond király a Csetneki családnak adományozta. 1424-ben már Borbála királyné birtokában találjuk, de 1439-ben Albert király elvette Borbála királynétól és nejének, Erzsébet királynénak adományozta. A helység ekkor már városi kiváltságokkal bírt. Erzsébet királyné a várat Farkas László budai polgárnak zálogosította el, majd ismét elvette tőle és a zálogösszeg lefizetésének kötelezettsége mellett, Zágorhidi Demeternek adományozta, I. Ulászló király azonban 1440-ben a Rozgonyiaknak és a Nánai Kompolthiaknak adta. 1465-ben a Lábatlani család birtokában találjuk, melynek tagjai az esztergomi érseknek adták el. 1460-ban Szécsényi László véres csatát vívott is a csehekkel. 1766-ban Kollár Pétert iktatják a község és a vár birtokba. 1474-ben és 1490-ben a Báthoryak birtokában találjuk. 1804-ben a Zágorhidi Tárnok család perel e vár miatt az esztergomi 116érsekkel. 1546 táján a vár a törökök birtokába került, de 1551-ben Horváth Bertalan gyarmati kapitány visszafoglalja tőlük. 1598-ban Lónyay Albert volt a helység földesura. 1715-ben hat magyar és két tót, 1720-ban öt magyar és négy tót háztartást írtak itt össze. A XVIII. század első felében a Sréter család, 1770-ben Sréter Pál, Mihály, István és György árvái, továbbá Goszthonyi András és Raksányi özvegye voltak a földesurai, később pedig a Sréter családon kívül még: Fajnor, a Révay és a Korodiny családok. Jelenleg Vizy Zsigmondné báró Kaas Etelka, Korodiny Gyula, Sréter Ferencz és Elfer Dániel a nagyobb birtokosai. Az itteni úrilakok közűl a Vizy Zsigmondnéét a Fajnor család építtette a XVIII. század második felében, a Korodiny-félét a Korodiny család a XIX. század elején, a harmadikat Sréter Ferencz 1892-ben s végül a negyediket Elfer Dániel 1895-ben. A község az Ó-Szanda nevű dülőben feküdt, a hol a régi község házainak és templomának romjai még a XIX. század elején fennállottak. Ide tartoznak Szandaváralja, Szandai irtvány, Cservölgy-, Peres-, Szőlőkalja- és Togátpuszták.

Szarvasgede. A hevesi határ közelében fekvő magyar kisközség. Házainak száma 63, lakosaié 591, a kik nagyobbára róm. kath. vallásúak. Postája és vasúti állomása Jobbágyi és távírója Apcz. A Csór nemzetség ősi birtoka, de e nemzetség sarjain kívül ugyanakkor másoknak is voltak itt birtokaik. 1313-ban Csór Péter és Vágút János voltak itt részesek. 1326-ban I. Károly király Vágút János fiainak itteni birtokait Csór Péter fiainak, Tamásnak és Péternek adományozta. Csór Tamás, a ki később csókakői várnagy, liptói és kőrösi főispán volt, még 1344 előtt itt templomot építtetett s e templom számára, Avignonban való tartózkodása alatt, búcsuengedélyt eszközölt ki a pápától. A XVII. században a török hódoltsághoz tartozott. 1633-34-ben a váczi nahije községei között találjuk s ekkor három adóköteles házat írtak benne össze. 1715-ben 13 és 1720-ban magyar háztartást vettek itt fel az összeírók. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Roth Tamás, Gedey Ádám, Ebeczky Sándor, Gyura Pál, továbbá a Beniczky, a Kozmay, a Hangácsy, a Cziráky, a Turjánszky és a Marsovszky családok voltak a földesurai, 1826-ban Meskó Sándor és Ruttkay György, később 1829-től gróf Teleki József, Ócsai Balogh Péter, majd ennek özvegye Sréter Éva, Dezsaiczky József özvegye: Meskó Johanna, Rutkay András, gróf Ráday Gedeon, Tornyos József, Bencsik György, Horváth István, Balásy Antal, Méhes Sándor, Szabados Ignácz, Velics Antal dr. voltak itt birtokosok. Jelenleg Virava József dr.-nak Petheő Andrásnak és gróf Degenfeld Lajosnak van itt nagyobb birtokuk. A község beli úrilakok közűl a Virava-félét Velics Antal dr. 1890-ben építtette, a Petheő félét Szabados Ignácz és a harmadikat Ruttkay András s ez jelenleg Kurmosi Józsefé. A róm. kath. templom a XVIII. század elején már fennállott, de 1826-29 között újjáépítették. A templom szentedényei közül az egyik ezüstkehely az 1714-1726. években lelkészkedett Biró Pál hagyatékából való. 1861 és 1869-ben nagyobb tűzvész pusztított itt, 1831-ben és 1873-ban pedig a kolera szedte áldozatait. A községhez tartozik Aranyos-puszta és Szuha-puszta. Az előbbi Virava József dr.-é. E puszta területén, a Szécsény felé vezető törvényhatósági út bal oldalán elterülő völgyben feküdt hajdan Gede helység.

Száraznyirjes. (Azelőtt Száraz-Brézó.) A gácsi járásban fekvő kisközség Házainak száma 64, lakosaié 321, a kik leginkább tótajkúak és evangélikus vallásúak. Postája Nógrádszenna, távirója Gács és vasútállomása Nógrádszakal. E helységről csak a XVIII. század elejétől kezdve vannak adataink 1715-ben 15 és 1720-ban 12 tót háztartást írtak itt össze. 1848-ig a gróf Zichy és a gróf Forgách családok voltak a földesurai és most is a gróf Zichy és a gróf Forgách-családoknak, továbbá a nagylámi közbirtokosoknak van itt nagyobb birtokuk. A községhez tartozik Pusztalehota.

Szátok. (Azelőtt Felső-Szátok. ) A Lókos-patak völgyében fekvő magyar kis község. Házainak száma 105 és róm. kath. vallású lakosaié 428. Postája és távírója Teleske, vasúti állomása Romhány. Már a XIV. században fennállt. 1383-ban két Szátok helységről emlékeznek meg az oklevelek. 1423-ban Kis-Szátokról van adatunk. A két Szátok közűl az egyik az egész középkoron át az esztergomi érsek birtoka. Kis-Szátokon 1433-ban a Rhédei és a Felsőromhányi családok bírtak földesúri joggal. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott és 1562-63-ban a nógrádi szandzsák községei között találjuk 10, 1579-ben pedig 8 adóköteles házzal. Ekkor Alsó-Szátok puszta is hozzátartozott, mely Juszuf bin Abdulah hűbérbirtoka volt. 1715-ben kilencz magyar és öt tót, 1720-ban 121pedig 12 magyar, két német és 10 tót háztartást írtak itt össze. A török hódoltság megszűntétől 1848-ig az esztergomi káptalan volt a földesura, de jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. A községben levő régi kúriát még Révay Gusztáv építtette. Az itteni »Rákóczi-kút« még a kuruczvilágból való s azt a hagyomány szerint II. Rákóczi Ferencz ásatta. A községhez tartozó Alsó-Szátok-puszta a középkorban Kis-Szátok néven önálló község volt, de 1579-ben már csak pusztaként szerepel. Ide tartoznak még Haragos, Kacsicska- és Rákóczi puszták.

Szendehely. A Naszál-hegy aljában, Vácz közelében fekszik. Kisközség. 153 házzal és 765 magyar és németajkú lakossal, a kik mindannyian róm. kath, vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Vácz. E falut 1753-ban telepítették. Eredeti neve Szenthely volt. Első lakosai Berkenyéről átköltözött németek voltak. 1848-ig a váczi püspökség volt a földesura. 1756-1785 között gróf Migazzi Kristóf váczi püspök kisebb templomot építtetett itt, de a mostani templom 1876-ban épült. Az 1849 nyarán átvonuló orosz hadak vigyázatlansága következtében az egyik ház kigyulladt s rövid idő alatt a község egyik házsora végig leégett. Idetartozik Katalin-puszta, mely a váczi püspökség birtoka.

Szente. A nógrádi járásban fekvő kisközség. Házainak száma 79, lakosaié 385, a kik magyarok és róm. kath. vallásúak. Postája Kétbodony, távírója és vasúti állomása Magyarnándor. 1416-ban a Kazai Kakas családot iktatták e helység birtokába. 1472-ben a Szobi család volt a földesura. Szobi Mihály 1498-ban e birtokát Werbőczy Istvánnak adta, a ki 1499-ben Szentei Sebestyén itteni birtokait is megszerezte. A XVI. század közepén szintén a hódoltsághoz tartozott és 1562-63-ban a szécsényi szandzsák községei között találjuk, 16 adóköteles házzal. 1633-34-ben a váczi nahije községei között szerepel s ekkor két adóköteles házát vették fel. 1598-ban Fánchy György volt a földesura. 1715-ben 11 magyar háztartását írták össze. 1720-ban nemes községként szerepel, de később ismét jobbágy-községgé lett. A XVIII. század első felében a Gerhard család, 1770-ben báró Révay, Bacskády Pál, Gyurcsányi Ignácz, Dobóczky László, Podhorszky János, Hódossy József voltak a földesurai, később pedig a Nedeczky és a Koós családok. Jelenleg Prajner Kálmán és Schuszdeck Jakab a nagyobb birtokosai. Az itteni róm. kath. templom a XIX. század közepén épült.

Szécsénke. Az aszód-gyarmati vasútvonal közelében fekvő magyar kisközség. Házainak száma 66, lakosaié 333, a kik leginkább róm. kath. vallásúak. Postája Kétbodony, távírója és vasúti állomása Nógrádkövesd. Már a középkorban fennállott és 1585-86-ban Hasszán szécsényi szandzsák bég hűbérbirtokai közé tartozott. Később elpusztult és még az 1715-1720. évi összeírásokban sem fordul elő. Az 1770. évi úrbéri lajstromokban két helységként szerepel. Alsó- és Felső-Szécsénke néven s ekkor Fülöp János, Fekete András, Zsembery Márton, Párnitczky András, Mihályi Ignácz, Siposs János, Bolgár László, Dóka Ferencz, Kolozsányi András, Fülöp Sándor és Ferencz, továbbá Széchényi Ferencz voltak a birtokosai, 1826 táján a Sembery család, majd utána Baloghy László. Jelenleg Balás Lajos rozsnyói püspök a legnagyobb birtokosa. A községbeli róm. kath. templom 1895-ben épült. Idetartozik Tölgyes-puszta (azelőtt Dubina-p.)

Szécsény. Az Ipoly-völgyben fekvő, virágzó, magyar nagyközség és járási székhely. Házainak száma 605, lakosaié 4226 és legnagyobb részük róm. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Ősidők óta megült hely, a hol már számos őskori lelet került felszínre. A nemzeti királyság megalapításával részben a Kacsics (Kathyz) nemzetség birtoka volt, részben pedig a nógrádi várszerkezethez tartozott. 1255-ben Szécsény legnagyobb részének már Falkos az ura, kit IV. Béla a Váczott tartott részleges országgyülésből Benedek esztergomi primás panasza következtében Tecus comessel és Zich Loránddal együtt küldött ki a primási hatóság alól kilépettek ellen tartandó vizsgálatra. (Knauz : Mon. Ecl. Strig I K. 553. sz.) A XIII. század elején az Wsa (Öze) nemzetségen kívül a Kacsics nemzetség egyik sarja, Simon bán is volt itt részbirtokos, kinek birtokait II. Endre király, a Gertrud királyné meggyilkoltatásában való részessége miatt elkobozván, a Szák nemzetségnek adományozta. De a Kacsics nembeli I. Falkos (Folkus) fia I. Farkas 1274-ben csere útján visszaszerezte a nemzetség elkobzott jószágait a Szák nembeli II. Pósától, később pedig megvette Szécsénynek azt a részét is, mely a nógrádi várhoz tartozott. 1333-ban Szécsényi Tamás vajda és testvére Péter, voltak itt birtokosok. 1334 május 5-én Károly király Szécsényt ugyanolyan kiváltságokkal 122ruházta fel, mint a milyenekkel a Buda városi polgárok bírtak. A XIV. században a Kacsics nemzetség Salgai ága is visszaszerezte itteni birtokait s ekkor a község fele része a Salgaiaké volt. Salgai Miklós azonban, hamispénzverés miatt hűtlenségbe esvén, Albert király 1439-ben itteni birtokait Szécsényi László fia Lászlónak adományozta, ki itt 1439 után várat építtetett, melyről 1461-ben emlékeznek meg első ízben az oklevelek; a helységet azonban 1455-ben Guthi Országh Mihálynak és Lossonczy Albertnek zálogosította el, kik Szécsényi László halála után: 1461-ben arra, királyi adományt is nyertek. 1453-ban a vármegye itt tartotta közgyűléseit. Az 1546. évi országgyűlés elrendelte a vár megerősítését. 1550 szeptember 6-án a törökök megrohanták a várost, 45 embert elfogtak és magukkal vittek, a várat azonban ekkor még nem tudták elfoglalni. Ez csak 1552 július 20-án sikerült Ali basának, a ki ekkor a vár parancsnokát, Árokházy Lőrinczet foglyul ejtette. 1553-ban Hamza bég lett a vár parancsnoka. A törökök 1556-58-ban 250-256 emberből álló őrséget tartottak a várban. 1562-ben Balassa János tett eredménytelen kisérletet a vár visszafoglalására; de 1593-ban Tiefenbach Kristófnak és Pálffy Miklósnak sikerült a várat visszafoglalni. 1593-ban Thanhauser Honorius volt a vár kapitánya. 1596-ban Pálffy Miklós táborozott a helységben a felkelt nemességgel s itt egyesült Schwarzenberg hadaival. 1598-ban a Lossonczy család volt a község földesura. 1601-ben Forgách Zsigmond volt a vár kapitánya. 1605-ben a vár Bocskay István birtokába került, a ki a plebánia-templomot az evangélikusoknak adta, de gróf Forgrách Zsigmond 1607-ben már visszaadatta a katholikusoknak, a lutheránusok pedig ezután csak magánházban tarthattak istentiszteletet. 1606-ban Szécsény visszakerült a magyar király birtokába. Az 1608 és az 1618. évi országgyűlések ismételten elrendelték a vár megerősítését. 1640-45-ben gróf Forgách Adám volt a kapitánya. 1644-ben I. Rákóczi György vezére, Kemény János táborozott a vár alatt, de bevenni nem tudta. 1647-ben gróf Koháry István lett a várkapitány. 1648-ban a vármegye ismét e várban tartotta közgyűléseit. 1655-ben az országgyűlés 200 gyalogos és 300 lovas-katonát rendelt a várba. 1660 október havában - a lévai és az érsekújvári vereségek hatása alatt - a szécsényi őrséget Fülekre rendelték. 1663-ban gróf Koháry István, mivel nem bízott abban, hogy a vár falai egy esetleges ostromot kibírnak, a várat felgyújttatta és Fülekre vonult. Az üresen hagyott várat a törökök 1663 november 9-én birtokukba vették, felépítették és megerősítették. Egész 1683-ig volt Szécsény török kézben. 1683-ban, Bécs felmentése után, Sobieski lengyel király ostrom alá vette a várat, melyet az 1300 főből álló őrség október 10-én feladott. A győzők 20 nagyobb, 50 kisebb ágyút, 100 mozsarat és 80 bombát találtak a várban. A lengyelek kivonulása után herczeg Esterházy Pál, Disznósy Ferencz vezérlete alatt 300 horvát katonát küldött Szécsénybe és a várat felgyújttatta. Ezzel a vár szerepe véget ért. 1705 szeptember havában itt gyűltek össze Magyarország szövetséges rendei országgyűlésre és itt választották meg szeptember 12-én II. Rákóczi Ferenczet vezérlő fejedelemnek. 1708-ban, a trencséni vereség után, Bercsényi Miklós táborozott itt. A község 1708-1709 telén még a kuruczok birtokában volt. 1709 év elején Heister császári tábornok egy éjjel rátört az itt tanyázó kuruczokra s azokat teljesen szétszórta. A kuruczok közül 400-an estek el, s ez alkalommal öt zászló került a császáriak kezébe. 1770-ben báró Haller Samu tábornok, gróf Forgách Miklós és János és Kamocsay András voltak itt birtokosok. 1826-ban a gróf Forgách, a gróf Berényi, a Losonczy, Szemere és a Vattay családok, később pedig a Pulszkyak. Jelenleg Lászlófalvi Velics Antal és Lajos, Vancsó Béla Krivács Antal és Gross Jenő dr. a nagyobb birtokosai. A jelenlegi Gros-féle várkastélyt, a régi vár helyén, a XVIII. században építették. Eredetileg a gróf Forgách család tulajdona volt, később Pulszky Ferencz, majd Pulszky Ágost birtokába került, kitől a jelenlegi tulajdonos megvásárolta. A plebánia már az 1332-37-iki pápai tizedszedők lajstromában szerepel, a mi azt bizonyítja, hogy a város már akkor is az egyházas helyek közé tartozott. A ferencz-rendiek kolostora ősrégi. 1466-ban épült fel újból, Guthi Országh Mihály közbenjárására. A szerzetesek 1544-ig tartózkodtak itt; ekkor a törökök elől elmenekültek innen, de 1593 után ismét visszatértek. Szécsény mindaddig, a míg a várat le nem rombolták, két részre oszlott: a tulajdonképeni várra, melynek falán belül volt a szentferenczrendiek zárdája és temploma, továbbá a vár falain kivül levő Szécsény földje (terra Zechen), Szécsény faluja (villa Zechen), majd Szécsény mezővárosra, 123melynek saját parochiális temploma volt s ott állt, hol most a Szentlélek-patak folyik, mely nevét e templom dedikált nevétől kapta. A törökök kiűzése után a gyöngyösi konvent Bárkányi József rendi tagját küldötte ki, a ki ekkor a Szentlélek templomában kocsioldalt alkalmazván oltárul, mondott misét, s bement a zárdába, hol annak templomában megkeresztelte Nagy János halászi csecsemőt. Tehát sem a török, sem más ellenség nem rongálta meg sem a várban, sem a váron kívül levő templomot és a vörös rézből készült keresztelő medencze most is ott áll a zárda templomában, hol a török berohanásakor állott. 1719-ben nagy tűz támadt a községben és a ferencz-rendiek kolostora és temploma is leégett. A templomot a vallásalap megbízásából Hölbing János császári építőmester és Kavr Mátyás kőmívesmester építette fel újból s 1733. évi május 25-én szentelték fel. A templom két főrészből áll. A szentélyből, mely csúcsíves ízlésben épült s alkalmasint a XV. századból való, s a templom hajójából, mely a XVIII. század első felében épült. A szentély mellett van a hanyatló csúcsíves korból egy építmény, melyet most sekrestyének használnak; az egykor külön állott torony is a csúcsíves ízlésre emlékeztet. E meglepő építmény középponti oszlopon nyugszik s az emeleten is, a mostani »Pintér-könyvtár« ugyanolyan teremben van elhelyezve. A ferenczrendiek anyakönyvei 1694-ben kezdődnek, a mikor a török hódoltság megszüntével a szerzetesek ismét visszatértek elhagyott kolostorukba. E kolostor már említett emeleti gótikus termében van elhelyezve Pintér Sándor gyűjteménye és gazdag könyvtára. E kis múzeum, melyben sok a nagyértékű műtárgy, párját ritkítja a maga nemében. Pintér Sándor, e buzgó és szakavatott gyűjtőnek a lakása is egész múzeum, a hol különösen érdekesek az e vidékről való őskori leletek. 1643-ban már az evangélikusok is tartottak Szécsényben isteni tiszteletet 1663-ig, a mikor az 1683-ig ismét szünetelt. A községben, mely nagy vidék középpontja, élénk gazdasági és társadalmi élet uralkodik. Van itt kaszinó, kath. népkör, függetlenségi kör, két gőzmalom, téglagyár, takarékpénztár és népbank, továbbá a Haynald Lajos dr. kalocsai érsektől alapított nőnevelő és árvákat és betegeket gyámolító intézet, mely az irgalmasrendű nővérek vezetése alatt áll. Szécsényhez tartozik: Farkasalmás-puszta, Béla-tanya (azelőtt Vancsópuszta), Fehérhegy-tanya, Szojkahegy-tanya és Ujhegy-tanya. Farkasalmás-puszta helyén 1439-ben két önálló község: Almás és Farkasfalva állott. Almás már az 1229. évben szerepel. E két helység 1439-től 1481-ig a szécsényi, majd a hollókői uradalomhoz tartozott. 1549-ben a Lossonczy család, 1598-ban Forgách Zsigmond volt mindkét helység földesura. A XVII. században pusztultak el.

Szécsényfelfalu. (Azelőtt csak Felfalu.) Szécsény közelében fekvő magyar kisközség. Van 114 háza és 553. nagyobbára róm. kath. vallású lakosa. Postája Endrefalva, távírója Szécsény, vasútállomása Ludány. 1548-ban Nyakazó György birtoka. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott. 1562-63-ban Hasszán Teszvidzs hűbérbirtoka volt. 1598-ban Dely László volt a földesura,. 1754-55-ben Garamszeghi Géczy Imre volt itt birtokos. 1770-ben az úrbéri rendezéskor Géczy Gábor és György, továbbá a Moszticzky és a Mágócsy családok voltak az urai. 1826-ban Prónay Ferencz és Zmeskál Ferencz, később pedig Prónay Mihály és Zmeskál Sándor. Jelenleg gróf Pejacsevich Mikó Endre a legnagyobb birtokosa. A községbeli úrilakok közül az egyiket Prónay Mihály 1845 táján építtette, s ez jelenleg gróf Pejacsevics Mikó Endréé. A másikat Glos Sámuel építtette 1865 táján, s ez most Glos Joláné, a harmadikat pedig Ambrózy Tamás emeltette 1868-ban s ez Glos Gézáé. Az itteni róm. kath. templom 1745-ben a régi templom romjaiból épült. 1831-ben és 1873-ban itt is pusztított a kolera. A községhez tartozik Nyerges-puszta.

Szécsényhalászi. (Azelőtt csak Halászi.) Ipolymenti magyar kisközség. Házainak száma 156, lakosaié 1069, a kik nagyobbára róm. katholikusok. Postája, távírója és vasútállomása helyben van. Már a XIII. században szerepelt. 1250-ben Pálnak, a királyi kápolna őrének a birtokában találjuk, a ki itteni birtokait Detre fiainak Mikónak és Detrének, a Balassák őseinek adta el, kiktől 1297-ben Mihály fiai Simon mester, a Salgai család őse és Libertsey Tamás vették meg. 1366-ban a fenti Libertsey Tamás fia Fulkó részére állítja ki a váczi káptalan az 1297. évi bizonyságlevelet. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott. 1562-63-ban Muszia Cselebi török tiszt hűbérbirtoka volt és ekkor 17 adóköteles házát írták össze. 1598-ban Ragyolczy Péter volt az ura. 1660-ban Balassa Imrének voltak 124itt részbirtokai. 1686-ban egy része, a divényi uradalommal együtt, gróf Zichy István birtokába került. 1715-ben 14 és 1720-ban 9 magyar háztartást írtak itt össze. A XVIII. század első felében a Ráday, majd a Darvasy családok voltak a földesurai. 1770-től a Ráday, a Zichy és a Balassa családok voltak itt birtokosok, végre a XIX. század közepén gróf Gyürky Ábrahám. Jelenleg gróf Pejacsevich Mikó Endre és Pokorny Pál a nagyobb birtokosai. 1831-ben és 1783-ban a kolera itt is megtizedelte a lakosokat. A határban a szőlők rigolirozása alkalmával őskori leletek kerültek a felszínre. A községhez tartoznak Pöstény-, Apáti- és Mocsári puszták. Pöstény már a középkorban Pestyén néven szerepel az oklevelekben. 1301-ben, midőn határait megjárták, Dráhi Tamásnak és fiainak a birtokában találjuk, a kik azonban hűtlenségbe esvén, birtokaikat a király 1321-ben Szécsényi Tamásnak adományozta. 1598-ban Kékedy György volt a földesura. 1667-1686-ban Putnoky Péter, Bálint és Kata voltak itt birtokosok. Az 1715-20. évi összeírásban nemes községként van felvéve. A XVIII. század első felében a Rádayak, 1754-35-ben pedig Nagy Mihály és István bírták.

Szécsénykovácsi, ugyancsak Szécsény közelében fekszik. Magyar kisközség, 101 házzal és 565 lakossal, a kik róm. kath. és evangélihus vallásúak. Postája Hugyag, távírója és vasúti állomása Szécsény. A XIV. század elején Mihály fiai Cserép Miklós, András és Péter, továbbá Fekete István birtoka. 1327-ben I. Károly király Szécsényi Tamás vajdának adományozta. 1598-ban Ebeczky Tamás volt a földesura. 1715-ben hat magyar, 1720-ban négy magyar és 1 tót háztartást írtak össze benne. 1754-55-ben Nagy Laszló volt itt birtokos. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Krudy Pál, Csemiczky Ferencz, Fáy Dániel és Radványi Ferencz özvegye voltak a földesurai, 1826-ban pedig Bibiti Horváth Gedeon, Fáy Károly, Tapolcsányi Pál, Ambrózy Lajos és Radványi János voltak itt birtokosok. Később Prónay Elek, Krudy János, Fáy Géza és a Jánossy család. A községben levő úrilakok egyikét Prónay Elek, a másikát Szent-Ivány Ferencz építtette; a harmadik Szerémy Gáboré volt s ez jelenleg Kacskovits Gyuláé. A községhez tartoznak: Cseres- és Pető puszták, továbbá Benevölgy-, Gellén-, Hársas- és Porpást-tanyák, Pető-puszta a középkorban önálló helység volt. 1469-ben Petőfalvi Pető Pál birta, 152-63-ban még önálló helységként, Petőfalu néven szerepel a török kincstári számadáskönyvekben és ekkor Ahmed bin Musztafa hűbérbirtoka volt. 1726 már puszta és Darvas János, Szilassy kapitány özvegye, Pongrácz Boldizsár és Horváth László birtoka, később Darvas Károly, Gellén László, Fáy Sándor és Horváth Lászlóé. Jelenleg Hajós László, Fáy Ernő, Gellén Géza és Széll Imre birtokosok itt.

Szinóbánya. Az ipolyberzencze-szinóbányai vasútvonal mentén fekszik. Kisközség; körjegyzőséggel, 268 házzal és 2560 lakossal, a kiknek legnagyobb része tót ajkú, róm. kath. s evangélikus vallású. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Egyike a legrégibb bányászhelyeknek. A középkorban Szvinyebánya, Szinnabánya néven említik az oklevelek. 1342-ben Zagyvafői Miklós fia Pető bírta, a ki Szécsényi Tamásnak adta cserébe. 1481-ben Somoskő várának tartozékai közé számították. 1548-ban a Lossonczy család és Basó Máté, 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. 1715-ben hat magyar és 12 tót, 1720-ban hét magyar és 11 tót háztartást írtak itt össze. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Batta Imre, Kamocsay András, báró Haller Sámuel tábornak, Lessenyey Imre, gróf Nyáry János, továbbá a Rakovszky, a Nikházy családok és Ettre Ferencz voltak a földesurai, 1826-ban Szent-Ivány Ferencz országbíró, Ettre Antal és Károly, a gróf Zichy és a gróf Berényi családok, később pedig a báró Orczy család, mely itteni birtokait részben Kossuch Jánosnak, részben pedig a helybeli közbirtokosoknak adta el. A Kossuch János üveggyári czégnek a községhez tartozó Katalinhuta-telepen nagyszabású üveggyára van. Ugyancsak Szinóbányán van a Kramer J. czégnek is a vasgyára és a gyártulajdonos csinos úrilaka. A róm. kath. templomot 1886-ban Kossuch Kuhinka Karolina építtette. Az evangélikus templom igen régi; 1622-ben már fennállott. 1873-ban 184-en estek itt a kolerának áldozatául. A helység bel- és külterületén sok elhagyott vasérczbánya van. Már több helyen történtek beomlások, melyek bányafolyosókat tártak fel. A falu hajdan a Szvino-dülőben feküdt. A községhez tartoznak a következő lakott helyek: Dudástelep (azelőtt Zsihlavatelep), Katalinhuta, Hátulsóirtvány (azelőtt Zadoklaz), Hrucsiarki-puszta és a Kramer-féle szinóbányai vasgyár.

Szirák. Magyar nagyközség, a hasonló nevű járás székhelye. Házainak 125száma 257, lakosaié 1609, a kik túlnyomóan evangélikus és kisebb részben róm. kath. vallásúak. Postája és távírója helyben van, de vasútállomása Apcz-Zagyvaszántó. Ősidők óta megült hely, a mit az itt felszínre került leletek bizonyítanak és egyike azoknak a községeknek, melyek már a tatárjárást megelőző korszakban fennállottak. Első ízben a váradi regestrumban találunk róla adatot. 1219-ben a Jeruzsálemi Szent-János lovagrendnek volt itt rendháza. Arnold, a lovagok itteni gondviselője és Salamon lovag panaszt emeltek a zempléni vár jobbágyai ellen, a kik a lovagok egyik tanyáját elpusztították. A tatárjárás alatt az itteni rendház elpusztúlt ugyan, de csakhamar ismét helyreállították. 1274-ben Péter volt az itteni lovagok főnöke, a ki egyúttal a tolmácsi és szomolyai rendházak élén is állott és valószinüleg azonos azzal az Umbertus Péterrel, a ki 1275-ben a lovagok csurgói értekezletén jelen volt. A rendház a XIV. században megszűnvén, a helység az esztergomi János lovagok birtokába került. 1439-ben egy része Buják várához tartozott. 1453-ban Szent-Györgyi Tamás mester, magyarszlavoniai tartományi mester, a lovagok itteni birtokait Mohorai Vidfi Jánosnak adta, praediális (egyháznemesi) jószágként. 1472-ben a Szobi család is földesura volt a községnek, de 1493-ban itteni birtokait eladta. 1562-63-ban Hasszán Daud hűbérbirtokaihoz tartozott. 1579-ben csak kilencz ház után adózott. 1584-85-ben Mahmud bin Musztafa, a budai defter futárának a hűbérbirtoka volt. 1598-ban Orlé Miklós volt a földesura. A török hódoltság alatt a helység ősi magyar lakosai kivesztek és helyükbe a Felvidékről tótok telepedtek. 1715-ben hét magyar, 17 tót, 1720-ba hat magyar és 21 tót háztartást írtak itt össze. A XVIII. század első felében a Királyfalvi Roth család, 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Roth Tamás, Tatay Sámuel és László, Horváthy Mihály és József és Platthy Farkas voltak az urai, 1826-ban pedig a gróf Telekiek és a Horváthyak, mely utóbbiak a Mohorai Vidfi-féle részt birták. 1836-ban gróf Teleki Lászlóné volt a helység egyik birtokosa, majd gróf Teleki József, Szontagh István, gróf Teleki Auguszta, Kassay Pál, Szontagh Antónia, Dömök János, Draskóczy Pál, Szexty Gábor, Hubay Lajos és Gáspár János. Jelenleg gróf Degenfeld Lajosnak, báró Naunstein Frigyesné szül. Bozó Erzsébetnek és a Kassay családnak van itt nagyobb birtokuk. A jelenlegi gróf Degenfeld-féle nagyszabású kastélyt Roth Tamás és neje Vattay Borbála 1748-ban építtették. Leányuk, Johanna, férjhez ment gróf Teleki József koronaőrhöz, a kiváló íróhoz. Ennek a fia Teleki László, kinek neje báró Mészáros Johanna volt. Leányuk: gróf Teleki Aguszta, férjezett gróf Degenfeld Ottóné, a jelenlegi tulajdonos szülei. A kastélyban sok értékes és érdekes ereklye és műtárgy van. Itt őrzi a család Teleki Mihály székét, 1652-ből és egy aranyozott vert ezüst tálat, Bethlen Gábor ezüstveretű díszes pipáját, egy 1639-ből való remek faragott szekrényt, egy remekművű nagyértékű régi legyezőt; XVII. századbeli ötvösműveket. Van itt még sok értékes régi bútor, Roth Johanna és a Vattayak idejéből, sok régi, remek himzés, több régi értékes úri ruha, számos egykorú családi kép és körülbelül 4000 kötetes könyvtár. Az itteni evangélikus egyház 1647 előtt már fennállott. A templom 1788-ban épült gróf Teleki Józsefné Roth Johanna áldozatkészségéből, a hajdani Jánoslovagrend házának a helyén. Az egyház drágakövekkel kirakott több kelyhet őriz a XVII. és XVIII. századból, melyek a Vattay, a Roth és a Teleki családok ajándékai. 1743 július 11-én nagy tűz pusztított Szirákon, mely alkalommal a paplak is leégett. 1873-ban itt is szedte áldozatait a kolera. A község 1829-ben országos, 1841-ben hetivásárok tartására, nyert kiváltságot. 1894-ben Posta Béla dr. a magyar nemzeti múzeum kiküldöttének vezetése alatt a gróf Degenfeld-féle kert mellett ásatásokat végeztek s ez alkalommal gazdag őskori leletre bukkantak, mely a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Az egyik dülőt akasztódülőnek nevezik, mert a XIX. század közepén itt végezték ki a Havér Pál nevű rablógyilkost. A községhez tartozik Czifra-major és Csurgó-puszta.

Szupatak. A hevesi határon fekvő kisközség. Házainak száma 65, lakosaié 245, a kik leginkább tótajkúak és evangélikus vallásúak. Postája Mátraverebély, távírója Bátony és vasúti állomása Kisterenye. E község már a középkorban fennállott. 1461-1484-ben Asszupatak néven említik az oklevelek. A XVI. században elpusztult s csak a XVIII. század második felében települt be újból. 1770-ben Richter Károly volt a földesura s ekkor csak hét jobbágy és három zsellérlakosa volt. 1826-ban Ruttkay György, később pedig Ruttkay Péter volt az 126ura. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. Az itteni evangélikus templom 1903-ban épült. 1889-ben az egész község leégett. A lakosok fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn.

Szügy. Balassagyarmat közelében fekszik. Kisközség, körjegyzőséggel, 150 házzal és 863 magyar, közte néhány tótajkú, de nagyobbára evangélikus vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Egyike a legérdekesebb őskori telepeknek, mert itt a kőkortól kezdve, a honfoglalás koráig minden korszak képviselve van. A földsánczokkal ellátott őskori Leányhegy nevű hegy alatt és annak közelében vannak leginkább e telepek és a népvándorláskori és honfoglaláskori temető is. A hagyomány a Leányhegy néven ismert sánczokhoz helyezi az Orbonás család várát; ez azonban tévedés, mert ott a sánczok között még egy jókora kunyhó sem fér el. Legvalószínűbb, hogy e sánczok a népvándorlás korából erednek. 1411-ig a Szügyi család volt a földesura, e család azonban hűtlenségbe esvén, Zsigmond király megfosztotta itteni birtokaitól, melyeket csere útján az Orbonás család kapott. Zsigmond később a községet Borbála királynénak, Albert pedig nejének Erzsébetnek adja, de rövid idő múlva Lossonczy László birtokába került. 1439-ben Garai László nyerte adományul. 1476-ban Garai Jób a helység fele részét, mely időközben a Mohorai Vidfiak kezébe került, Országh Mihálynak adta el. Bethlen Gábor harmadik támadása alkalmával (1626) az erdélyi hadak a helységet teljesen feldúlták. A lakosok elmenekültek, de a templom harangját Szelesténybe vitték, onnan pedig Abonyi János balassagyarmati házába. Abonyi azonban a harangot 1632-ben 25 frtért a három Palást község elüljáróinak zálogosította el s így került a harang a hontvármegyei Palástra. Az evangélikus templom a XVII. század második felében újból felépült. Az egykorú oklevelek 1681-ben új templomról tesznek említést. 1683-ban, midőn a szécsényi bég a füleki őrséggel Bécs ostromára indult, útközben Szügyöt feldúlta. A lakosság a drenyói völgybe menekült s midőn a veszedelem már elmúlt, tért vissza rejtekhelyéből, de nem a régi helyen, hanem attól kb. egy km.-nyire, a szőlők alatti kútnál telepedett le. A község régi helyének ma is Stara Dedina, vagyis Öregfalu a neve. Az 1715-1720. évi összeírások alkalmával a község két részből: Alsó- és Felső-Szügyből állott. 1715-ben a két helységben egy magyar és 21 tót háztartást írtak össze. 1720-ban Alsó-Szügyön négy magyar és kilencz tót háztartást vettek fel, de Felső-Szügy nemes községként szerepelt az összeírásban. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírás szerint ekkor Várkonyi Ferencz volt itt birtokos. 1770-ben Traitler János, Beniczky János, Prónay árvái, Paczolay János, báró Hellenbach Lajos, Jezerniczky Pál, Bene Ádám, Gáspár Tamás, Korcsek Mihály, Rósa János, Mikulay István és a Suhajdy család voltak a földesurai. A XIX. század első felében pedig a Jezerniczky, a Traitler, a Prónay, a Beniczky, a Folkusházy, a Paczolay és a Somoskeöy családok. Jelenleg Dezső Ödön, Fáy Albert, Foltényi Károlyné, Hanzély Gyula és Ferencz, a Simonyi örökösök, Schindler Dénes és neje, a nagyobb birtokosai. A községbeli úrilakok közűl a Hanzély-félét Hanzély László kir. tanácsos 1886-ban építtette. A Simonyi-féle kastélyt jelenleg özv. Simonyi Dénesné szül. báró Csávossy Benigna és családja lakja, az Okolicsányi-féle úrilak pedig a Beniczky családé volt. A XVIII. század közepétől 1790-ig a vármegye itt tartotta közgyűléseit és törvényszékeit. A régi vármegyeháza még most is fennáll. Szerémy Lajos vette meg, de jelenleg Nagy Lajos nyug. honvédszázados és neje tulajdona. A községet három ízben érte nagyobb tűzkatasztrófa: 1795 aug. 1-én, mikor a templom, az iskola és a lelkészlak is a lángok martalékává letti 1823 nov. 22-én és 1884 jún. 22-én, a mikor 94 ház égett le. Az új evangélikus templom 1774-1781 között épűlt. Az egyház szentedényei között említést érdemel egy aranyozott ezüstkehely, 1713-ból, mely Bezzeg Anna és Battik Erzsébet ajándéka. A községben van fogyasztási és értékesítő szövetkezet és gőzmalom, mely utóbbi özv. Hanzély Lászlónéé. A Koplány völgy Kosztolik nevű dombján hajdan falu állott, mely a török hódoltság alatt pusztult el. Ide tartozik: Dezsőtelep (Paczolay-telep) és Somlyótelep.

Terbeléd. Fülek és Losoncz között fekszik. Magyar kisközség 87 házzal és 546 római kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Rapp. E község már a XIII. században fennállott. 1246-ban Fülek várának tartozékai között szerepel és 1332-37-ben a pápai tizedjegyzékben is megtaláljuk, a mi azt bizonyítja, hogy ekkor már egyháza is volt. 1405-1409-ben a Kovácsi család volt itt birtokos. 1467-ben Divény várához tartozott. Az 1548. évi adóösszeírásban 127hét ilynevű helységet találunk. Alsó-Terbelédet, melynek Ragyolczy Ferencz és Felső-Terbelédet, melynek Csalomjay Zsigmond volt az ura; de 1598-ban már Nagy Miklós birtokában találjuk. 1624-ben egy nemes telekre, mely azelőtt Sághy Bálinté volt, Bosnyák Tamás nyer adományt. 1715-ben öt és 1720-ban hat magyar háztartást írtak itt össze. 1770-ben Teleki László, Ráday Gedeon, Prónay László, Mocsáry Samu és Beniczky Tamás voltak a földesurai. 1826-ban a Plachy család, Jakabfalvy András és Beniczky Tamás, majd Beniczky Gyula, Jakabfalvy József és Magyar Zsuzsánna. Jelenleg Beniczky Árpád és Wohl Aladár dr. a nagyobb birtokosai. A községbeli két régi úrilak és az új kastély Wohl Aladár tulajdona. A régiek a Jakabfalvy és a Magyar családokéi voltak, az új kastély-t pedig Wohl Aladár építtette 1898-ban. Az itteni jelenlegi római kath. templom 1896-ban épült. A határban bazaltkőbánya van. A községhez tartoznak a következő lakott helyek: Alsó- és Felsőbábi puszták, Lázi-puszta, Lázi Alsó- és Felsőmajor. Alsó- és Felsőbábi puszták már 1246-ban szerepelnek Baba név alatt. 1342-ben Szécsényi Tamás birtokában voltak, a ki azokat Zagyvafői Miklós fia Petőnek adta cserébe. Ettől kezdve Zagyvafő várához tartoztak. Lázi-puszta 1435-ben önálló helységként szerepel az oklevelekben, a mikor a füleki várhoz tartozott. 1826-ban Beniczky Lajos volt a földesura. Most Beniczky Árpád birtoka, ki itt a régi Beniczky-féle kúriában lakik. Van itt értékes régi könyveket tartalmazó gazdag könyvtár.

Tereske. A Cserhát-hegység alján fekvő magyar kisközség körjegyzőséggel. Házainak száma 154 és róm. kath. vallású lakosaié 994. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása pedig Rétság. E községben még a tatárjárás előtti korszakban, a Boldogasszonyhoz czímzett Benedek-rendű apátság állott fenn, melyről a váradi regestrum (1219-1239) is megemlékezik. E kolostor a XIII-XV. században még fennállott; nyomai a községhez tartozó Dennek-pusztai erdőben még ma is láthatók. A XVI. század közepén a helység a török hódoltsághoz tartozott és 1562-1563-ban Hasszán bég, Rusztem pasa helytartója, 1583-1584-ben pedig Musztafa bin Abdullah, esztergomi lovas vitéz, 1584-85-ben Mohammed Juszuf, a nógrádi tüzérek főnöke, 1592-ben pedig Behrem bin Abdullah, nógrádi tüzértizedes hűbérbirtoka volt. 1593-ban felszabadult a hódoltság alól. 1598-ban Kampor Ferencz özvegye volt a birtokosa. 1715-ben 14 magyar és hét tót, 1720-ban 12 magyar és négy tót háztartását írták össze. A XVIII. század első felében a Frideczky család, 1770-ben Frideczky Tádé, Frideczkyné szül. Farkas Anna, Frideczky Róza, Balczer József, Bory István és a Jeszenszky család volt a földesura, 1826-ban Jeszenszky István, Szmrecsányi István, Frideczky József, Bory János özvegye, továbbá a Szily, Kokovay családok, Angyal és a Pogány családok és Huszár Károly. Jelenleg Huszár László dr.-nak, Egresy Aladárnak, Pápa Zsigmondnak, a Szmrecsányi örökösöknek és özv. Keresztszeghy Lajosné szül. Angyal Herminnek van itt nagyobb birtoka. A községbeli úrilakok közül a Pápa Zsigmond és Angyal Hermin házainak alapjai még a középkorból valók. Az előbbié az egykori Benedek-rendű kolostor, az utóbbié pedig azelőtt a Frideczky-kúria volt. Huszár László úrilaka 1848-ban épült. Az 1710 január 22-én lezajlott romhányi ütközet e község határára is kiterjedt. Az itt elesetteket a Dennek-pusztához tartozó erdőben hantolták el. 1866-ban itt is pusztított a kolera. A lakosok fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartoznak a már említett Dennek-pusztán kívül Farkasvölgy-, Ilonka-, Károly-, Kormos és Ledér-puszták.

Terény. A szandai völgyben fekvő magyar kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 142, lakosaié 829, a kik vegyesen róm. kath. és ág. ev. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Magyarnándor. A középkorban Vásáros-Terjén néven szerepel az oklevelekben és városi kiváltságokkal bírt. 1506-ban Terjéni Radnóthy György birtokában találjuk. 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. 1633-1634-ben a váczi nahijéban a török hódoltsághoz tartozott. 1660-ban a divényi uradalom birtoka volt. 1686-ban gróf Zichy István nyerte a helységet adományul. 1715-ben öt magyar, 11 tót, 1720-ban 12 magyar és 16 tót háztartást írtak itt össze. A XVIII. század első felétől a gróf Zichy, Baloghy, a gróf Balassa családok, később még a herczeg Esterházy család volt a helységben birtokos. Jelenleg a gróf Zichy család, továbbá gróf Károlyi Erzsébet férj. gróf Pappenheim Sigfriedné a helység legnagyobb birtokosai s az utóbbié az egykori Lázár-féle kúria is. A róm. kath. templom már a középkorban fennállott, 128de az idők folyamán többször átalakították. Harangjai közül az egyik az »1497 refusa 1696. O rex gloriae veni cum pace«, a másik pedig »Vocem Tuam Audivi Domine et Tinni 1758« feliratot viseli. 1873-ban a kolera tizedelte meg lakosait. A községben gróf Pappenheim Sigfriednének mezőgazdasági szeszgyára és gőzmalma van. A község dülőnevei közül említést érdemelnek: Akasztóhegy, Peresdülő és Barátszurdok. Az Akasztóhegyen állott hajdan, mikor még a község pallosjoggal bírt, az akasztófa. A Peres-dülő miatt 1848 előtt a Herencsényiek és a Terényiek között per folyt. A Barátszurdok helyén hajdan kolostor állt. Ide tartozik: Pusztakiskér, továbbá részben Magyarnándorhoz, részben Terényhez: Csikorpuszta, mely a XV. században Sokor néven önálló helység volt.

Tolmács. A romhány-diósjenői vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 161, lakosaié 985, a kik magyarok és róm. kath. vallásúak. Távírója és vasúti állomása helyben van, de postája Rétság. Eredetileg a jeruzsálemi János lovagrendiek birtoka, kiknek itt 1274-ben rendházuk is volt. A község csak a XIV. században keletkezett, mert 1299-ben még csak puszta földterületként van említve. 1393-ban, Szomolyával együtt, a Lossonczy család birtokában találjuk. Vámja Szanda várához tartozott. 1562-1563-ban hódoltsági hely volt s a nógrádi szandzsákhoz tartozott; ekkor 20 adóköteles házat írtak benne össze, 1562-1563-ban Ahmed bég, nógrádi mizliva, 1582-1583-ban Mohammed bin Bali hűbérbirtoka volt. 1598-ban Illésházy István volt a földesura. 1715-ben hat és 1720-ban tíz magyar háztartását írták össze. 1770-ben Pamhakel József, Pyber Benedek és Lipthay Pál, 1826-ban Szent-Ivány Márk volt az ura, később pedig a gróf Forgách család volt itt birtokos. Jelenleg Edvi Illés Ödön és Herzfeld Frigyes a nagyobb birtokosai. Az itteni úrilakok közül az Edvi Illés Ödönét Illés Ádám építtette 1860-ban, Herzfeld Frigyesé pedig újabban épült a régi Szent-Ivány-féle kastély alapfalaira. A róm. kath. templom az 1830-as évek óta áll fenn. 1886-ban majdnem az egész község leégett. Ide tartoznak : Illés-, Irtás-, Lókos- és Sziluska-puszták.

Tósár. (Azelőtt Tosoncza.) Losoncztól nem messze fekszik. Kisközség, 54 házzal és 369, leginkább tót ajkú és evangélikus vallású lakossal. Postája Losoncztamási, távírója és vasúti állomása Losoncz. 1467-ben Divény várához tartozott. 1548-1598-ban Balassa Zsigmond, 1660-ban pedig Balassa Imre volt a földesura. 1715-ben 14 tót, 1720-ban 10 magyar és négy tót háztartását írták össze. 1770-ben báró Haller Sámuel tábornok, gróf Zichy Ferencz, gróf Balassa Pál, báró Révay László, báró Orczy Lőrincz, Ettre Zsigmond és Ferencz, Lessenyey Imre, Ráday Gedeon és Frajzaizen Zsigmond voltak az urai. 1826-ban pedig Török János. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. Az ág. ev. templom 1809-ben épült. A községhez tartozik: Hallér-téglagyártelep, melyet Kovács Mihály bérel.

Tótkelecsény. A Sztregova-patak mentén fekvő kisközség. Házainak száma 45, lakosaié 221, a kik leginkább tótok és evangélikus vallásúak. Postája: Alsósztregova, távírója és vasúti állomása Nógrádszakal és vasuti megállóhelye Rárós-puszta. E helységről csak a XVII. század elejétől kezdve vannak adataink. 1660-ban a divényi uradalomhoz tartozott. 1715-ben nemes községként szerepel az összeírásban. Ekkor kilencz magyar és négy tót háztartását vették fel, 1720-ban pedig három magyar, négy német és két tót háztartását. A XVIII. század első felében a Madách család, 1770-ben Baross József és György voltak a földesurai. 1826-ban gróf Zichy Károly birtokában találjuk és később gróf Forgách Antal birtokába kerűlt. Jelenleg Janssen Ernő a legnagyobb birtokosa s az övé az emeletes kastély is, melyet a Baross család a XVIII. század második felében építtetett s a mely azután a gróf Zichy család, majd gróf Forgách Antal birtokába került. 1873-ban itt is a kolera pusztított. A községhez tartozik Podluzsánka-puszta.

Tótkisfalu. Ugyancsak a sztregovai völgyben fekvő kisközség. Csak 30 háza van és összesen 134 tótajkú, evangélikus vallású lakosa. Postája Alsósztregova, távírója Litke s vasúti állomása Rárós-puszta. A község neve hajdan Malawieszka volt. 1598-ban Madách Péter volt a földesura, 1715-ben három német, 12 tót, 1720-ban öt magyar és hét tót háztartást írtak össze benne. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Révay Péter, Baross József és György, Fáy Mihály, Mikula Péter és Darvas Ferencz, a XIX. század első felében pedig a gróf Forgách család volt az ura. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. 1873-ban itt is a kolera pusztított. A községben nincs templom.

Tőrincs. Ipolyvölgyi magyar kisközség, 96 házzal és 567 lakossal, a kik róm. kath. vallásúak. Postája Vilke, távírója és vasútállomása Litke. A Záh nemzetség ősi birtoka. Midőn Záh Feliczián visegrádi merénylete után, a nemzetség összes birtokait elkobozták, Károly király 1332-ben e helységet az Ákos nembeli Cselen fia Sándor fia Jánosnak, a Méhi és a Karancssághi Sághy család ősének adományozta. 1346-ban a fenti János és testvére, Jakab, Tőrincset a Gömör vármegyei Jolsva-Tapolczáért elcserélték. Ennek ellenére 1374-1398-ban ismét a Méhi család birtokában találjuk. 1368-ban Alsó- és Felső-Tőrincs nevű helységekről emlékeznek meg az oklevelek. 1458-ban a Dályai család tagjai vesznek itt részeket zálogba a Karancssághi Sághy családtól. A Sághy család bírja a helységet 1481-ben is. 1548-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott s az 1562-63. évi adólajstromokban a szécsényi szandzsák községei között találjuk, nyolcz adóköteles házzal. 1587-ben Musztafa bin Ibrahim bírta a helység egy részét hűbérűl, de kívüle még Khudaverdi bin Abdullah, Szécsény várbeli gyalogosnak is volt itt birtoka. 1598-ban Szentmariay György volt a földesura. 1660-ban Balassa Imre divényi uradalmához tartozott. 1715-ben hat és 1720-ban 10 magyar háztartását írták össze. A XVIII. század első felében a gróf Koháryak, 1755-ben gróf Forgách Ignácz és János, 1770-ben gróf Forgách János, 1826-ban gróf Forgách Alajos voltak az urai; most pedig gróf Forgách Ilona, gróf Wenckheim Ferenczné örököseinek, továbbá özv. gróf Forgách Józsefné, szül. báró Révay Saroltának van itt nagyobb birtoka. Az itteni róm. kath. templom a XVIII. század közepén épült. A XIX. század folyamán három ízben dühöngött itt a kolera. 1831-ben, 1855-ben és 1873-ban. A községhez tartoznak: Rárós- és Sári-puszták. Rárós-puszta már a XIV. század elején fennállott és Dráhi Tamás fiainak a birtokában volt, de hűtlenségük következtében I. Károly király e birtokot tőlük elvette és 1321-ben Szécsényi Tamás főispánnak adta. 1487-ben a Gúthi Országh család birtokában találjuk.

Tugár. (Azelőtt Kistugár.) Divény közelében fekvő kisközség. Házainak száma 96, lakosaié, a kik tótajkúak és róm. kath. vallásúak, 553. Postája Divény, távírója és vasúti állomása Lónyabánya. E községet 1477-ben a Szilassy család nyerte adományúl Mátyás királytól. 1548-ban a Lossonczy család birtokában találjuk. 1598-ban Balassa Zsigmond birtoka s ekkor Divény-Tugár néven szerepel az adólajstromokban. 1686-ban egyik részére gróf Zichy István kapott királyi adományt. 1715-ben hat és 1720-ban hét tót háztartást írtak benne össze. 1770-től a gróf Forgách család volt a földesura és jelenleg is gróf Forgách János a legnagyobb birtokosa. A községbeli róm. kath. templom 1836-ban épült. A határban márvány- és mészkőbánya van. A községhez tartozik Forgách-puszta.

Túrmező. (Azelőtt Turopolya.) A honti határ közelében fekvő nagyközség. Van 199 háza és 1075 tótajkú, evangélikus vallású lakosa. Postája Felsőtisztás, távírója Gács és vasúti állomása Gács és Rárósszakal. Első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben találkozunk vele, a mikor tehát már tekintélyes egyházas hely volt. A középkorban a Turi család volt a földesura. 1548-ban Balassa Imre és János birtokában találjuk. A XVI. század közepén behódolt a törököknek s az 1562-63. évi török lajstromok szerint 24 adóköteles házzal a nógrádi szandzsákhoz tartozott és Ferhádnak, Ahmed bég fivérének a hűbérbirtoka volt. 1579-ben 20 ház után adózott. 1585-86-ban Hasszán szécsényi szandzsákbég hűbérbirtokai közé számították. 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. 1660-ban a divényi uradalomhoz tartozott. 1686-ban a helység egy részét gróf Zichy István nyerte adományúl. 1715-ben négy magyar, egy német és 25 tót, 1720-ba n 9 magyar és 19 tót háztartást írtak itt össze. 1770-ben a Zichy és a Balassa család, 1826-ban kivülök a Szent-Ivány család volt itt birtokos és jelenleg a gróf Zichy család és gróf Wenckheim Ferenczné örökösei a nagyobb birtokosai. Túrmező articularis hely volt. Midőn 1762-ben az evangélikusok új templomot akartak építeni, csak úgy kaptak erre engedélyt, ha a régi templom anyagát használják fel. A nép ezt kijátszandó, éjjel hordta az új köveket az építkezéshez. De rajtavesztett s azután csak katonai fedezet mellett folytathatták az építkezést. Ennek az lett a következménye, hogy az új templom tornya aránytalanul nagyobb a templom hajójánál. 1806-ban egy ház kivételével az egész falu leégett. 1873-ban pedig a kolera pusztította a lakosokat. A községházán egy Rákóczi-korabeli dobot és egy tatár zászlót őriznek. A határbeli Bralo-hegyen őskori leletek szoktak felszínre kerűlni és a Samilova nevű gránitszikla-falnak olyan az alakja, mintha 132várfal volna. Van itt több barlang is, melyek közül az egyiket, a hagyomány szerint, a husziták korában templomnak használták. A Flaska szikláján lakott a népmonda szerint Flaska, a híres rablóvezér, ki a Viszoki skala nevű barlangban rejtegette rablott kincseit. A kincskeresők gyakran próbálkoztak e barlangba bejutni, de a nyílást elzáró szikla miatt nem tudtak. A Vinyiska-hegyen állott volna a hagyomány szerint a Turi család várkastélya. A Lazok nevű barlangban őstelepek nyomaira akadunk. A községhez tartoznak a következő lakott helyek: Alsómalom, Egyházimalom, Dvoristyetanya, Hasznos-telep, Heberszkai-tanya, Hrabcsa-tanya, Jávoros, Mélymalom, Nyirjesi-tanya, Ördögvölgy-tanya, Panyov-irtvány, Sánta-telep, Urbán-tanya, Vörösvölgy, Zakrusja-tanya és Zichy-puszta.

Udvarház. (Azelőtt Udvornya.) A budapest-ruttkai vasútvonal mentén fekvő Kisközség. Házainak száma 51, lakosaié 351, a kik leginkább tótok és evangélikus vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Lónyabánya. 1467-ben már Divény várához tartozott. 1548-ban Balassa Zsigmond volt a földesura s ekkor Ugyerna néven szerepel az összeírásban. 1686-ban gróf Zichy István nyerte a helység egy részét adományul. 1715-ben öt és 1720-ban nyolcz tót háztartását írták össze. 1720-1740-ben a Török család volt itt birtokos. 1770-ben gróf Zichy Ferencz, báró Haller Samu, báró Révay László, gróf Wass György. Török András és Sághy Mihály voltak a földesurai. 1826-ban a gróf Zchyek divényi uradalmához tartozott. Később a báró Orczy, a herczeg Esterházy család. Török Sándor és Béla, a Szent-Ivány család, Sághy Amália és a Tibold család volt itt birtokos. Az Esterházy család részét Losoncz városa s ettől Bajnok András vette meg. Jelenleg nagyobb birtokosa az urbéres gazdák társulata. 1873-ban a kolera itt is pusztított. Az ág. h. ev. templom 1858 körül épült.

Vanyarcz. A pestmegyei határ közelében fekszik. Kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 218 és lakosaié, a kik leginkább tótanyanyelvűek, de erősen megmagyarosodtak és evangélikus vallásúak, 1355. Postája helyben van, távírója és vasútállomása Galgaguta. A községet a XIV. század közepén az Aba nemzetség Rhédei ágának birtokában találjuk. 1484-ben is a Rhédei család volt a földesura. A XVI. század közepén teljesen elpusztult, sőt az 1548. évi adóösszeírásban sem találjuk. A XVIII. század elején települt be újból, de az 1715. évi összeírásból még hiányzik. 1717-ben is csak pusztaként szerepel, 1720-ban pedig már nemes községként, adóköteles háztartások nélkül. 1770-ben Roth Éva, Divényi Gábor, Bene Pál és Ádám, Berczelly János özvegye, Prónay Pál, Dobák József, Rajcsányi Pál, továbbá a Kozma, a Szilassy, a Rákóczy és a Baloghy családok voltak az urai. 1826-ban a Dessewffy család volt itt birtokos, később pedig a Veres, a Jezerniczky s a Szirmay családok is szereztek itt birtokot. Jelenleg Dessewffy Ödönnek, gróf Degenfeld Lajosnak, báró Prónay Dezsőnek és Bamberger Manónak van itt nagyobb birtoka. A Dessewffy-féle úrilakot, melyben Dessewffy Ödön fia Dezső lakik, 1760 táján egy Ilgó nevű mérnök építtette. Az itteni evangélikus templom 1799-1800-ban épült. A templomban Veres Pálné, szül. Beniczky Herminnek, a hazai nőnevelésügy egyik legbuzgóbb zászlóvivőjének az emléktáblája van elhelyezve. 1873-ban 81-en estek a kolerajárványnak áldozatul. A községhez tartozik: Kis- és Nagyuzsa-puszta. E két puszta helyén a középkorban Uzsa helység állott, mely 1246-ban a Kökényes és Radnót nembeli János birtoka volt. 1317-ben Károly király a Rimaszécsi Széchyeknek adományozta. 1488-ban az Uzsai család birtokában találjuk. A XVI. században elpusztult. A községhez tartoznak még: Alsó- és Felsősarlós-, Hajnal-, Jazaró-, Kijáró- és Makó-puszták.

Vámosfalva. A budapest-ruttkai vasútvonal mentén fekvő kisközség. Házainak száma 171, lakosaié 1046, a kik tótajkúak és nagyobbára evangélikus vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Lónyabánya, de feltételes megállóhelye is van. A XIV. században már fennállott. 1393-ban Vámoslehota néven fordul elő. 1423-ban vámszedőhely volt. 1467-ben és 1473-ban már a mai nevén is szerepel. 1467-ben Divény várához tartozott. 1548-ban Balassa Zsigmond. volt a földesura. A XVII. század közepén Balassa Imre, kinek hűtlensége következtében a koronára szállván, I. Lipót király 1686-ban gróf Zichy Istvánnk adományozta. 1715-ben egy magyar és 9 tót, 1720-ban három magyar és 12 tót háztartást írtak itt össze. 1770-től ismét a Zichy család birtoka. 1821 május 8-án egy asszony vigyázatlansága következtében tűz támadt és az egész falu leégett. 1873-ban itt is a kolera lépett fel, de kisebb mértékben. A községhez tartoznak Alsóbzova-telep, Berecz-telep (azelőtt Berzovairtvány), Szarvas-irtvány (azelőtt Galova), végül Zsellér-irtvány (azelőtt Padpanova, Sztrhár és Hlahova).

Várkút (azelőtt Hradistya). A vármegye felső részén, az Ipoly közelében fekvő kisközség, 146 házzal és 690 lakossal, a kik tótajkúak s vegyesen róm. kath. és evangélikus vallásúak. Postája Ipoly-róna. távírója és vasúti állomása Ipolyszele. 1435-1454-ben Fülek várához tartozott s ekkor a Perényi család birtokában találjuk. 1598-ban Orlé Miklós volt a földesura. 1715-ben 10 és 1720-ban 13 tót háztartást írtak össze e helységben. A XVIII. század elejétől kezdve a Szent-Ivány család volt az ura. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. Az evangélikus templom 1898-ban épült. 1831-ben és 1873-ban a kolera dühöngött a községben. A községhez tartozik Várkút-irtvány.

Varsány. Szécsény közelében fekszik. Magyar kisközség 154 házzal és 1092 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Szécsény, már a középkorban fennállott. A XIV. század elején Varsányi István birtokában találjuk, a kitől azonban I. Károly király elvette és 1319-ben Szécsényi Tamás főispánnak adományozta. 1327-ben, mikor Szécsényi Tamást e birtokba beiktatták, két Varsány nevű faluról emlékeznek meg az oklevelek. 1415-ben az Olnódi Czudar család birtoka. 1455-ben Szécsényi Lászlóé s ekkor a szécsényi uradalomhoz tartozott. 1461-ben a Gúthi Országh és a Lossonczy családok nyerik adományúl. A XVI. század közepén a törököknek behódolván, 1562-63-ban Hasszán bin Ahmed hűbérbirtoka volt. 1598-ban Lipthay Imre volt az ura. 1621-ben Géczy András gyermekei Gáspár, Gábor, Pál és Juliánna, valamint özvegye Soós Eufrozina osztoztak az itteni birtokon. 1633-36-ban a váczi nahije községei között találjuk s ekkor csak három adóköteles házát írták össze. 1715-1720-ban pedig kilencz-kilencz magyar háztartását. 1754-55-ben Géczy László és Nagy István voltak itt birtokosok, 1770-ben gróf Forgách Miklós és János, Gedey Ezechiel és András, Kubinyi Sándor és Antal, 1826-ban pedig gróf Forgách József, Lisznyay Károly, Nagy Ferencz és a Harmos örökösök, 1848 előtt a Lisznyay, Pulszky és Ivánka család. Jelenleg Baross Árpád és neje báró Rosner Eleonora, Hoffmann Kornél, Glück Adolfné és Klein Jakab a legnagyobb birtokosok. Van öt úrilak: a Rosner-féle, mely most Hoffmann Kornél és a Puky-féle, mely Glück Adolfné tulajdona. Az itteni plebánia 1332-37-ben már fennállott, de a török hódoltság alatt megszünvén, jelenleg a rimóczi plebániához tartozik. A templom is nagyon régi. A határbeli lakott helyek a következők: Havas-puszta, Kőforrás-puszta, Sajgótelep, Táb-puszta és Almás-puszta. Ezek közül Táb-puszta, mely azelőtt Alsótáb, Felsőtáb és Kerekrét neveken szerepelt, a középkorban önálló helység volt. Már 1327-1391-ből vannak okleveles adataink fennállásáról. 1562-63-ban még önálló község és Hasszán Bali török tiszt hűbérbirtoka. - Almáspuszta 1455-1461-ben Hollókő tartozékai között szerepel.

Vecseklő. A vármegye gömöri határszélén fekvő magyar kisközség. Van 66 háza és 426 róm. kath. lakosa. Postája Czered, távírója és vasúti állomása Ajnácskő. E községről a XVI. század elejétől kezdve vannak adataink. 1548-ban Bebek Ferenez, 1598-ban Bassó Péter volt a földesura. 1715-ben kilenez és 1720-ban 15 magyar háztartását írták össze. 1770-ben Kiss József, Csoma Zsigmond és Gelényi István voltak az urai, 1826-ban a Csoma család örökösei és Boldogházi Kiss József, később, 1905-ig a báró Jósika család volt itt birtokos, jelenleg pedig a Salgótarjáni Vasgyár Részvénytársaság, Kobelrauch Gyula és a zagyvarónai úrbéresek. 1891-ben az egész község leégett. A határban kőszénbánya van. A községhez tartozik Erdészlak-telep és Nyirjes-puszta.

Veres. A felsőtisztási és a nagylámi hegyek alatt fekvő kisközség. Házainak száma 33, lakosaié 208, a kik tótajkúak és evangélikus vallásúak. Postája Felsőtisztás, távírója Gács, vasúti állomása Nógrádszakal. A község 1548-ban Balassa Imre és János, 1598-ban Balassa Zsigmond, 1660-ban Balassa Imre birtoka volt. 1686-ban gróf Zichy István nyerte adományúl. 1715-ben 14 és 1720-ban 13 tót háztartást írtak itt össze. 1770-től a Zichy és a Balassa családok voltak a földesurai, de később a gróf Kálnoky családnak volt itt birtoka. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. 1873-ban a kolera itt is erősen pusztított.

Videfalva. Losoncz közelében fekszik. Kisközség, 65 házzal és 497, vegyesen magyar és tótajkú, róm. kath. és ág. ev. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Losoncz. E községről a XVI. századtól kezdve vannak adataink. 1548-ban Luka Benedek, 1598-ban Forgách Zsigmond volt a földesura. 1715-ben három magyar és hat tót, 1720-ban négy magyar, egy német és öt tót háztartását írták össze. A XVIII. század első felében az esztergomi káptalan, 1770-ben, az úrbéri rendezéskor, Vattay Pál volt az ura. 1826-ban Kubinyi András birtokában 134találjuk, a kinek itteni kastélyában gazdag és fölötte nagybecsű és ritka érem- és ásványgyűjteménye volt. Jelenleg Asbóth János a község birtokosa s az övé az egykori Kubinyi-féle kastély is, mely a husziták legdélibb vára volt s 1706-ban a Forgáchok barok stilben restauráltatták. Még ma is láthatók az egykori várárkok nyomai s még áll két bástya, barok freskókkal. Van itt 2000 kötetes könyvtár és képtár, A. János, Thököly Imre udvari embere, A. Lajos 1848-ban honv. tábornok, hadtestparancsnok, A. Sándor, Kossuth vezérhadsegéde, később az Am. Egyes. Államok tábornoka és minisztere, e két testvér atyjának, A. János tiszai koronakerületi adminisztrátornak arczképével és más családi képekkel. - A róm. kath. templomot Asbóth János és neje építtette. 1740-ben az egész falu leégett, 1873-ban pedig a kolera tizedelte meg a lakosságot. A községhez tartozik Bolondtó-puszta.

Vilke. Ipolymenti magyar kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 153, és róm. kath. vallású lakosaié 947. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása pedig Losoncz vagy Ipolytarnócz. E község már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekben is előfordúl, tehát már akkor egyháza is volt. 1423-ban Velike néven említik az oklevelek. 1548-ban a Lossonczy család birtokában találjuk. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott. 1562-1563-ban Musszia Cselebi hűbérbirtoka volt, 1566-ban azonban a helység jövedelmeit egyes főrangú tisztviselők illetményeinek fedezésére fordították. 1598-ban gróf Forgách Zsigmond volt a földesura. 1652-ben Libertsey Mihály és Ferencz, 1715-ben egy magyar és négy tót, 1720-ban öt magyar háztartását írták össze. A török hódoltság után 1848-ig a gróf Forgách család volt az ura. Jelenleg gróf Wenckheim Ferenczné, szül. gróf Forgách Ilona örökösei és özvegy gróf Forgách Józsefné, szül. báró Révay Sarolta a legnagyobb birtokosai. A mostani róm. kath. templom 1762-ben épült. 1730-ban az egész község leégett. 1831-ben a fél évig tartó kolerajárványnak 150 áldozata volt itt. 1855-ben három hét alatt 55 és 1873-ban 22 nap alatt 95. A község hajdan a határabeli Faluhelye dűlőn, az Ipoly közelében, a mai Ipolytarnócz szomszédságában feküdt. A török hódoltság alatt pusztúlt el. Az ősi templom harangját néhány évvel ezelőtt szántás közben meg is találták. E harangot jelenleg a gácsi várban őrzik. A hagyomány szerint Velike hajdan városi kiváltságokat élvezett. Erre nézve ugyan nincsenek történelmi adataink, de a határához tartozó egyik kaszálót ma is Városrét-dülőnek nevezik. A községbeliek róm. kath. olvasókört, fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik Nagydályómajor melyről már a XIV. század elejétől kezdve vannak adataink. 1327-ben még csak birtokként szerepel, de 1383-1393-ban már önálló helység volt. 1548-ban Dállyay Zsigmond, György és László birtokában találjuk. Mellette feküdt Kisdályó, mely 1548-ban Balassa Zsigmondé volt. Az 1598. évi összeírásban már csak egy Dályó helységet találunk, melynek Osgyány Lőrincz volt a földesura. 1635-ben Balassa Imréné, szül. Bosnyák Judit nyerte osztályrészül. A XIX. század első felében a gróf Forgách család birtoka. A községhez tartozik még Veresi-puszta.

Vizslás. A budapest-ruttkai vasútvonal mentén fekvő magyar kisközség. Házainak száma 115, lakosaié 759, a kik mind róm. kath. vallásúak. Postája és vasúti állomása Zagyvapálfalva, távírója Kisterenye. Már 1456-ban pusztaként szerepel s ekkor Vizslási Darócz Mihály nyerte adományúl V. László királytól. A XVI. század közepén elpusztúlt. Az 1548, évi adóösszeírásban már az elpusztúlt helységek között szerepel és a későbbi összeírásokból is hiányzik. A török hódoltság után települt be újból. 1715-ben már 17 és 1720-ban 13 magyar háztartását vették fel az összeírásba. 1770-ben Tarródy József, 1826-ban Goszthony Pál, Heves és Külső-Szolnok vármegyék alispánja volt a földesura. Jelenleg Baranyay Miklós a nagyobb birtokosa. A község hajdan a Kaparó-puszta helyén feküdt s csak a török hódoltság után telepedett a jelenlegi helyére. A róm. kath. templom 1843-ban épült. 1873-ban itt is a kolera pusztított. 1890-ben az egész község leégett. A községhez tartozik Kaparó-puszta és Ujlak-puszta, mely utóbbi 1413-1450-ben önálló helyként szerepelt s valószinüen a XVI. században pusztúlt el. Jelenleg Baranyay István birtoka, kinek itt csinos úrilaka van.

Zagyvapálfalva. E néven a belügyminiszter Andrásfalva és Pálfalva községeket 1910 január 1-én egyesítette s így most közigazgatásilag egy község. Körjegyzőségi székhely, Salgótarján közelében. Házainak száma 218 és róm. kath. vallású magyar lakosaié 3499. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Andrásfalvának az 1548. évi adóösszeírás szerint Lotho János volt a 135földesura. A későbbi összeírásokból hiányzik a község, sőt az 1715-20. évi összeírásban sem fordul elő. 1826-ban a gróf Thoroczkay család és a Csoma örökösök voltak a helység földesurai; később, a XIX. század közepén, Gyürky Ábrahám birtokában találjuk. Jelenleg báró Solymosy Jenőnek van itt nagyobb birtoka. Pálfalva község viszont Alsó- és Felső-Pálfalva egyesűléséből keletkezett. Már a középkorban fennállott. 1548-ban Nagyfáy Balázs birtokában találjuk. A későbbi összeírásokból hiányzik. Az 1715-1720. évi összeírásokban ismét szerepel, de csak egy magyar és három tót háztartással. 1740-ben a Komjáthy és a Pakots családok, 1770-ben Mikulay István, Komjáthy Sándor, Pap József özvegye, Patkó István örökösei és Beniczky István voltak a földesurai. A XIX század elején még puszta. 1826-ban Felső-Pálfalván 164-en, Alsó-Pálfalván 120-an laktak, közöttük Bornemisza Károly, Komjáthy özvegye és Okolicsányi Péter. 1836-ban már egy községgé alakult s ekkor az alsópálvai részen 139, a felsőpálfalvain 221 lakosa volt, földesurai pedig a Bornemisza, a Komjáthy, a Pap, az Okolicsányi és a Kun családok voltak. Később Gyürky Ábrahám lett a legnagyobb birtokosa. A község határában a »Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat«-nak kőszénbányája van, Pock Jenőnek pedig táblaüveggyára. A községhez tartoznak: Csókás-puszta, továbbá Erzsébet-huta és Frigyesakna bányatelepek.

Zagyvaróna. A hevesi határ közelében fekvő kisközség. Házainak száma 362, lakosaié 2244, a kik leginkább magyarok és róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Salgótarján. A középkorban Rónya (Nagy-Rónya) néven említik az oklevelek. 1341-ben már fennállott. E helység határában állott Zagyvafő vára, mely 1435-ben már romokban hevert. A várat a csehek építették. 1460-ig volt a kezükben, a mikor azonban Mátyás király tőlük elfoglalta. 1478-ban a vár romokban hevert; ekkor a Serkei Lorántffyak birtoka, kikkel a Tornaiak perelnek a puszta várterület zálogbirtoka miatt. 1478-ban a várhoz tartozott Zagyvafő helység is, továbbá Garáb, Korlátfalva, Szenterzsébet (ma puszta) és Inaszópuszta, melyet 1435-ben városnak mondanak az oklevelek s a mely jelenleg Inaszóbánya néven e helységhez tartozik. 1548-ban Zagyvai Simon birtokában találjuk. Az 1715-1720. évi összeírásokban nemes községként fordul elő. A XVIII. század közepén ismét jobbágy-község s ekkor a Bulyovszkyak, majd 1770-ben Prileszky özvegye Radvánszky Erzsébet, a XIX. század első felében pedig báró Prónay Lajos voltak a földesurai. A róm. kath. templom még a török korból való. Van a helységben hitelszövetkezet, mint az O. K. H. tagja és gőzmalom, mely Murányi Aladáré. A határban a Salgótarjáni Kőszénbánya r.-t. bányái vannak. A községhez tartozik az említett Inaszóbányán kívül még Rónabánya is.

Zagyvaszántó. Zagyvamenti magyar kisközség, Heves megye határán. Házainak száma 185 és róm. kath. vallású lakosaié 1442. Postája Lőrinczi, távírója és vasúti állomása Apcz-Zagyvaszántó. Első ízben »terra Zantho« alakban 1299-ben említik az oklevelek. A középkorban a váczi püspökség birtoka. 1575-ben Szántai Osvát, Nógrád vármegye alispánja volt a földesura, a kinek magtalan halála után leány ági örököseire szállott. 1715-ben nyolcz magyar háztartását írták össze. Az 1720. évi összeírásban nemes községként, adóköteles háztartások nélkül fordul elő. Az 1770. évi úrbéri rendezés alkalmával gróf Grassalkovich Antal, báró Hellenbach és Roth Tamás voltak a földesurai, a XIX. század első felében pedig a herczeg Grassalkovich és a gróf Teleki családok. A Grassalkovich-féle birtok 1880 óta báró Tornyai Schossberger Rezsőé, a gróf Telekiek birtoka pedig gróf Degenfeld Lajosé. Az itteni róm. kath. templomot 1712-ben építtette Koháry István. 1770-ben újjáépítették. Az 1873. évi kolera itt is pusztított. A községhez tartozik Gyúr-puszta, mely már 1425-ben önálló helységként szerepel. Ekkor Mikehatvana helységgel volt határos. A török hódoltság alatt pusztult el.

Zobor, Szécsénytől nem messze fekszik. Kisközség, 49 házzal és 257, leginkább tótajkú és evangélikus vallású lakossal. Postája Csalár, távírója és vasúti állomása Szécsény. E község helyén már a középkorban fennállott egy hasonló nevű helység, mely 1449-ben a Serkei Lorántffyak birtoka volt, a kik e községet 1498-ban is bírták. Az 1548. évi adóösszeírásban az elpusztult helységek között találjuk. 1587-ben Ali bin Bajezid hűbérbirtoka volt. A későbbi összeírásokból hiányzik s az 1715-1720. évi összeírásokban sem fordul elő. 1718-ban Prónay Antal pusztája volt. Ő telepítette be újból a morvaországi Malie Hrozienka nevű helység protestáns lakosaival. Ezek 1734-ben községet 136és egyházat alapítottak az egykori Zobor helység tájékán, melyet Zbor-nak (Gyülekezet) neveztek el. Idővel az újonnan alakult község felvette a régi község nevét is. Mindvégig a Prónayak voltak a földesurai, de jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. Az evangélikus templom 1845-ben épült. 1861 augusztus 17-én a falu felerésze, a pajtákkal s az egész terméssel, leégett.

Zsély. Balassagyarmat közelében fekszik. Magyar kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 159 és nagyrészt róm. kath. vallású lakosaié 900. Postája helyben van. Távírója és vasúti állomása Balassagyarmat. Legrégibb birtokosai a Balassák ősei voltak. A XIII. század második felében Péter, honti főispán birtoka, kinek halála után, 1290-ben, az özvegyével kötött egyezség szerint, férfirokonai: Bettér zólyomi főispánnak, a Balassák tulajdonképeni ősének, továbbá Demeter, pozsonyi és zólyomi főispánnak, végül Detre fia Mikónak a birtokába került. Ettől kezdve, az egész középkoron át, szakadatlanul a Balassa család volt a földesura. Utóbb behódolt a törököknek és 1562-1563-ban Diváne Ali hűbérbirtoka volt. Ekkor 19 adóköteles házát írták össze. 1579-ben 25 ház után adózott. 1585-1586-ban Hasszán szécsényi szandzsákbég hűbérbirtokai közé tartozott. 1670-ben Balassa Imre és Péter birtoka, a kik Keller Jánosnak és nejének Komáromy Erzsébetnek 300 tallérért elzálogosították. Ezektől azonban Mailáth Miklós királyi ügyigazgató 1680-ban visszaváltotta. Később Horváth János és neje Jánosy Judith birtokába jutott, a kik Koháry Istvánnak és Jánosnak engedték át 300 tallérért. Balassa Imre hűtlensége következtében a divényi uradalom a magyar koronára szállott és Lipót király 1686-ban gróf Zichy Istvánnak adományozta. Az adománylevélben Zsély is bennfoglaltatván, ez alapon a Zichy család visszaváltotta azt a gróf Koháryaktól. A divényi uradalmat gróf Zichy Istvánnak 1687 január 7-én kelt végrendeletével, elsőszülöttségi s az elsőszülöttek kihalta esetén senioratusi hitbizománynyá alakították át. E végrendelet következtében Zsély I. Ádámra, majd ennek fiára Károlyra szállott, a ki azonban 1741 június 14-én fiutódok nélkül halván el, ettől kezdve az uradalmat a család seniorja haszonélvezi. Az itteni nagyszabású kastélyt, a nagyteremmel együtt, 1772-ben gróf Zichy Ferencz győri püspök, a nyugati részt pedig gróf Zichy Károly († 1876) építtette. A kastély nagytermében vannak elhelyezve a család seniorainak és a hitbizomány alapítójának arczképei. A kastélyban van elhelyezve a Zichy család híres levéltára, melyet 1858-ban szállítottak át a palotai várból Zsélyre. Jelenleg gróf Zichy Nándor a senioratus haszonélvezője. Az itteni plebániát 1771-ben alapították és a templom is ez időtájt épült. A községhez tartozik a zsélyi Sósárfürdő, melyet egészséges levegője, kies vidéke és hatásos vize miatt sokan felkeresnek, továbbá Forrás-puszta, Károly-major, Mankó-dülő, Ortás-puszta és Peszerény.

Források: Mocsáry Antal: Nemes Nógrád vármegyének Esmertetése I-III. Csánki Dezső dr.: Magyarország Tört. földrajza a Hunyadiak korában I. 89-120. - Wertner Mór dr.: Magyar nemzetségek I-II. - Karácsonyi János dr.: Magyar nemzetségek I-III. - Fejér: Cod. Dipl. - Gróf Teleki József: Hunyadiak kora. - Fényes Elek: Magyarországnak Mostani Állapotja II. kötet, 1837. évi kiadás. - Századok 1869. évf. - Ortvay Tivadar: Geographia Ecclesiastica Hungariae és Werbőczy István életrajza. - Illésy János dr.: Vásárszabadalmak Jegyzéke. - Acsády Ignácz: Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában. - Bél Mátyás: Notitia Hungariae Novae IV. 2-154. - Gracza György: A magyar szabadságharcz története III-V. - Tudományos Gyűjtemény 1827. év. IX. 30. - Sürgöny 1863. évf. 128., 134., 150. - Levéltári anyag: Országos Levéltár: Dicalis conscriptiók. Az 1754-55. évi orsz. nemesi összeírás. Nógrád vármegye 1770. évi úrbéri összeírása. - Gróf Károlyi család levéltára: Bosnyák-féle iratok. - Nógrád vármegye levéltára. - A divényi uradalom 1660. évi úrbáriuma. - A helyszinén gyűjtött adatok.