A Kárpátok hegylánczainak felgyűrődésekor, a Magyar Nagy Alföld területének lesülyedésével egyidőben igen intenziv vulkánikus működés indúlt meg épen e terület mozgásban lévő részeinek peremén keletkezett törések mentén. ⁰ Az itt kifejlődött vulkánikus centrumokat »eruptivus zóna« néven az Éjszaknyugati Kárpátokhoz soroljuk. ¹ Ott, a hol ez a zóna »keresztűl vág« a Magyar Középhegység fennmaradt hegyrögein - »az Alföldnek egy darabját a Felvidékhez csatolva« (Léva, Balassagyarmat, Losoncz, Rimaszombat, Bánréve, Miskolcz vonalain) - terűl el az éjszakon Zólyom és Gömör, keleten Gömör és Heves, délen Pest-Pilis-Solt-Kiskun és nyugaton Hont vármegyékkel határos Nógrád vármegyének 4124 km²-nyi földje, a melyet igen zegzugosan futó, jobbára mesterséges határa, az Ipoly és a Zagyva forrásvidéke és felsőszakasza körül, illetőleg a Duna és a Zagyva között elterülő hegyes-völgyes vidékből kihasít, oly módon, hogy területének főrésze a Ferrótól számított 36°55?, illetőleg 37°45? keleti hosszúság és 47°46?, illetőleg 48°36? éjszaki szélesség közé esik. Kiterjedésében ez a terület - déli és keleti csücskeit kivéve - nagyjában az Ipolyvölgy felső szakaszát követi és egyrészt az Ipoly, másrészt a Zagyva völgye felé lejt. A két folyó maga a vármegye területén délnyugatnak, illetőleg délnyugat-délnek veszi útját.

Nógrádnak tetemes része hegyes-dombos vidék. Nagyobb kiterjedésű lapályok csak a folyóvölgyekben találhatók. A vármegye domborzati viszonyai elég változatos képének megalkotásában nagy része van a harmadkori vulkáni hegységeknek (Osztrovszki, Börzsönyi hegység; Cserhát, Karancs, Medves), a melyek e kornak alsóneogén epochájában egyrészt mint szigetvulkánok (vagy vulkános szigetek) emelkedtek ki a tengerből, másrészt a tenger partján, vagy ahhoz közel elhelyezkedve, szórták szét környékükön az erupciók termékeit. Terjedelmüket illetőleg kisebb jelentőségűek a vármegye déli részében a mezozóosz alaphegység fennmaradt dachstein mész és dolomit rögei (Nagyszál, a Cserhátnak nyugati »sarokköve«, 652 m. - a keleti a 367 m. magas Tepkehegy ² - és a Várhegy.)

A vármegye domborzati viszonyait, illetőleg azok keletkezését, kialakulását és a talajnemek mineműségét figyelembe véve, nagyjában négy, fiziográfiailag elég jól jellemezhető területi egységet különböztethetünk meg (lásd az 1. sz. térképvázlatot): a fentemlített harmadkori trachit-hegységeket, a miocén dombvidéket, az Ipoly depressziós völgyét és a Vepor gneiszmasszivumát.

A vármegye déli felének nagyobbrészét a Cserhát ³ foglalja el; a pestmegyei Czeglédberczelig terjedő déli nyulványait nem tekintve, egész terjedelmében a 2vármegye határai közé esik. Tulajdonképen számos, a környező alacsonyabb homok és homokkő vidékéből átlag 150-300 méternyire kiemelkedő dombcsoportnak tekintendő, nem pedig összefüggő, folytonos hegyláncznak, a mi különben keletkezésének és kialakulásának történetéből könnyen érthető. Eruptivus kőzetből álló kúpjai és »kúpgerinczei« 400-500 méter magasságot is elérnek. ⁴ A legtöbb ilyen 3kúp a Cserhát centrális részében található, ⁵ Berczel és Bárkány között, a mely több egymással párhuzamosan haladó vonulatban sorakozik egymás mellé. Ezekhez csatlakoznak »radiális irányban kiágazva egyes hosszúra nyújtott s messzire a homokkő vidékébe belenyúló alacsony gerinczek« (dyke-ok = vékony telérek mint pl. o. a Csöröghegy, Szilágy-Csege hegy; a herencsény-mohorai és lócz-dolányi gerinczek), a melyek szintén az e vidéken nyilvánult vulkánikus erőknek köszönik létrejöttüket. ⁶ Schafarzik F. dr. behatóan foglalkozott a Cserhát vulkánikus képződményeivel és kimutatta, hogy a határozott irányban települt eruptivus tömegek ugyanilyen irányú rupturák, törésvonalak, mentén helyezkednek el. Az ő megkülönböztetése szerint vannak hosszanti és sugaras rupturák. A hosszantiak éjszakkelet-délnyugati irányban haladnak és talán a lezökkent részek peremét jelzik; a sugarasan szétfutó rupturák az előbb említettekre merőlegesek.

A Cserhát eruptívus kőzete augitandezit (több módosulatban), mely preformált rupturákon tört felszínre, talán úgy, a mint az az izlandi vulkánsoroknál látjuk. Az erupciók legnagyobb része hamu- és lapilli esővel vehette kezdetét, utána következett csak a lávaömlés.

Azt tapasztaljuk ugyanis - a hol ez a viszony egyáltalában konstatálható - hogy a láva a tufa-rétegek fölött foglal helyet. ⁷ A vékony telérekben feltolult magma (láva) oszloposan szokott elválni (a kihülési felületre merőlegesen).

A Cserhátnak eruptívus előfordulásai egyazon földmélyi fészekből vették eredetüket, a melyben azonban különböző, vasmagnézia-szilikátban dúsabb és szegényebb régiók léteztek; az alsó és felső mediterrán határán törhettek felszínre; erupciójukat nem szakította meg hosszabb szünet »egyidőben és gyorsan játszódott le.« A Cserhátban az eruptivus kőzeten (pyroxénandezit) kívül találunk még üledékes kőzeteket: kisczelli tályog (a harmadkor eocén epochájának alsó emeletében), homok és laza homokkő (akvitán korú, mely hegységünket nagy kiterjedésben, kivált éjszak, éjszaknyugat, nyugat és délnyugat felől környezi és közvetetlenül érintkezik az eruptivus-kőzettel), lajtamész, a szarmata emelet lerakodásai és agyagrétegek (pontusi), továbbá mint legfiatalabb képződmények a lősz (a Galga-völgyben tipikusan) és szívós barna nyirok. ⁸

Az Ipoly balpartján elterülő harmadkori vulkáni eredetü hegységek közűl a Börzsönyi (v. Diósjenői) hegység, - a mely a »Mátra legnyugatibb tagjának tekinthető - az Ipoly könyökétől a Dunáig terjed.« ⁹ Kelet felé csak jelentéktelen völgyek különítik el a Cserháthoz tartozó Nagyszáltól. Főtömege harmadkori »andezit, zöldkőandezit, andezittufa és breccia.« A Börzsönyi hegységnek keleti fele esik vármegyénk területére.

A Cserháttól éjszak-éjszakkeletre - a Rima és Ipoly völgyei között - terűl el a nógrádi harmadkori (miocén) dombvidék. »Alacsony, kietlen, mállás termékekkel borított bazalt- és trachit kúpok és lapos neogén halmok sokadalma«, a mely átlag 200-400 m. magasságot ér el. Nógrád vármegyében fekvő nevezetesebb részei a Karancs és a Medves. ¹⁰

A Karancs-hegység a tarjáni és füleki völgyek nyugati oldalán vonul; »magva gránátos zöldkő, a trachitképletek legrégibb tagja«. A Medves tulajdonképen csak terjedelmes »hegylapos, eruptiv tömegekkel«. ¹¹

4Nógrád éjszak, éjszaknyugati határán emelkedik a szintén harmadkori trachitból és annak túfáiból felépült Osztrovszki hegység, a mely a »naresniczai és korponai völgyektől keletre a divény-de tvai hágóig (431 m.) terjed.« Trachit kúpjai hasonló rupturán ülnek, mint a minőket a Cserhátból ismerünk. Eruptívus tömegei »részben az ó-harmadkorban létezett szárazföldre, részben az ó-harmadkori, részben a fiatal-harmadkori mediterrán-képződményekre települtek.« Tufái egészen az Ipolyig érnek és hozzájárultak e folyó völgyének feltöltéséhez. Trachit kúpjainak magassága 600-900 m. között változik s csak a Jávoros (a megye éjszaknyugati határán) haladja meg az 1000 métert, (1024 és 1044 m.) ¹² A hegység nógrádmegyei részén főleg tufák és breccsák szerepelnek.

5A Karbon-korszakban Magyarország területén a maiaktól egészen elütő hegység vonúlt végig éjszaknyugat-délkeleti írányban. Az újabb gyűrődések következtében a régi hegység összetöredezett és legnagyobbrészt lesülyedt a föld mélyébe, úgy, hogy a harmadkori tengerek elöntötték és üledékeiket vastag rétegekben reá telepítették. E régi hegységnek ¹³ fennmaradt röge többek között a Vepor is, a melynek gneiszmasszivuma a divény-dettvai hágótól keletre terül el (a Losoncz, Dettva és Tiszolcz-Breznóbányai útak keretében); »az Ipoly, a breznóbányai és a tiszolczi patak között túlnyomólag gneiszből, délen csillám-, agyag-, kristályos kvarczpalából áll.« Nógrád vármegye határa a Vepor délnyugati lejtőiből aránylag kicsiny részt hasít ki, melynek határait éjszakkeleten a Divényoroszitól az Ipoly-csúcs (1058 m.) felé, éjszakkeleten pedig az Ipoly-csúcstól a Jaszenina (998 m.) felé húzódó vonal, illetőleg keleten a Szuha-patak völgye adják megközelítőleg. Délnyugati határát az Osztrovszki trachitja és tufái jelzik. Délen a miocén halomvidékekkel érintkezik a M.-Kárpátok határvonala mentén. ¹⁴

Területünk negyedik fiziográfiai egysége az Ipoly völgye. A Zagyvával, minthogy csak egy-két helyen esik megyénk területére, ¹⁵ e vázlatos ismertetés keretén belül behatóbban nem foglalkozhatunk.

A Börzsönyi hegység, a Cserhát és a Mátra elválasztják a Felvidéket az Alföld nagy depressziójától. Mint valami nagy rekesztő gát, úgy szerepelnek: az Ipoly völgyét ők alakították. Jellemzését Sóbányi munkája nyomán adjuk.

Az Ipoly völgye már a harmadkorban nyugatra nyíló medencze volt. Lezökkenése a krétakorban vette kezdetét és tartott az ó-harmadkor végéig. A mediterránban az Ipoly mindkét partján ezidőben törtek fel legtömegesebben a trachitok, éjszakon az Osztrovszki-hegy régi őskőzeteire, délen a Börzsöny és Cserhát homokjaira települve. A völgy maga két különböző korú szakaszból áll. »Legrégibb szakasza eredetétől éjszakdéli irányban, ama pontig vonúl, a hol a mediterrán üledékekkel borított területre lép. E szakaszban a völgy az Osztrovszki hegység kristályos paláiba van vésve. Mély árokszerű völgyrészlet ez, keskeny talppal, melyet a beömlő patakok törmelék-kúpjai borítanak.« A völgy második szakasza (Galsától Balassagyarmatig), melyet csekély esés és széles völgytalp jellemez, sokkal fiatalabb korú (pontusi). Ez a felfogás azonban még részletes beigazolásra szorúl, mivel a völgyet igen magas felső plioczén terraszok kisérik, a melyek más plioczénkorú hidrografiára engednek következtetni.

Nógrád vármegye e fővölgyével kapcsolatosan megkíséreljük a megye vízrajzi viszonyainak rövid vázlatát adni. Nógrád vármegye folyóvizei az Ipoly révén a Dunának, a Zagyva révén a Tiszának adóznak. A két vízterület közötti vízválasztó - a Duna-Tisza közötti fővízválasztó - a Cserhát »gerinczét« követi, 6a Szanda hegytől (547 m.) a Dobogó hegyen (460 m.) át éjszakkelet felé haladó zegzugos vonalban a Karancsig, a honnan keletnek, majd egyenesen éjszaknak tart, a Szuha patak vizeit még az Ipolyhoz csatolva. Az Ipoly egész vízterületének (5145 km²) majdnem a fele (2521.24 km²), a Zagyva 5737 km²-nyi vízgyüjtő területének pedig több mint egyharmada (1667 km²) jut Nógrád vármegyére.

Az Ipoly megyénk területén a következő jelentékenyebb, az Osztrovszki trachit-tufájába vágódó, nagyjában egyenletes lejtésű és a baloldaliakkal szemben majdnem párhuzamos lefutású vizeket veszi fel. Jobb felől (éjszakról délfelé) a Tepla, Maskova, Tiszovnyik, Sztruzsina és Rieka nevűeket. Ez utóbbi (torkolatánál Kürtöspatak) csak középszakaszában és torkolatánál lép a megye területére.

Balfelől, ha nem is kisebb számmal, de tetemesen rövidebb vizeket vesz fel az Ipoly, a mi jobb és balparti vízválasztó elhelyezkedésével függ össze. Mellékvizei a következők: Szuha patak (a határhoz közel, Gömör megyében ered), Dobroda, Nagypatak, Szt.-Lélek, Feketepatak, Derekpatak.

A Medvesalján eredő Zagyvának jobb oldali vizei közűl csak a Tarjánpatak, a Szuha-, a Bér- és Herédi patak tartoznak megyénkhez, de a Tarjánt kivéve, azok sem egész folyásukkal. ¹⁶ A megye éjszaki felének »majdnem kétharmada vadvizesnek mondható«, a patakok áradása gyakran nagy károkat okoz.

Az Ipoly és a Zagyva egyes szakaszainak, valamint jelentékenyebb mellékvizeinek hosszát az alábbi táblázatok adják a kilométerenkénti esés és a vízgyüjtő területek nagyságának adataival együtt.

Az Ipoly a Bikov vrch, az Ipol, a Bialavoda és Certjás alatt fakadó vizeket gyűjti egybe. Esése szakaszonként nagyon gyorsan csökken, úgy, hogy ha csekély a vízállás, »a folyó a nagy kanyarulatokban csak stagnál; ha pedig magas, átlépi a medret, nagy területeket önt el, könnyen eléri a völgytalp két oldalán emelkedő mediterrán homokpadokat és azokat alámossa«. A hol tömöttebb kőzet, trachittufa, alkotja a partok anyagát, ott szűk, összeszorúl a völgy (Szakal). ¹⁷

Az Ipoly árterében, mellékvizeinek torkolatánál »homok-kúpok« is fordulnak elő, a melyek rendesen lőszszel vannak borítva és miután a főfolyó rendesen 7alámossa, terraszszerűleg emelekdnek ki az ártérből (Szécsény). A homok sok helyen a főfolyó mentén is található buczkák alakjában és az Ipolynak hordalékából származik (különösen Balassagyarmat körűl). Az Ipoly terraszszai vármegyénk területén a folyó forrásvidékén találhatók (lőszszel födött kristályos palás, illetőleg diluviális kavicsok) és akkor keletkeztek, a mikor a Duna a visegrádi szorosban medrét a mai nívóra bevéste. Az Ipoly tehát valamikor magasabban fekvő ártéren folyt, »míg ma egykori árterébe keskenyebb, de mélyebb ártért vetett.«

Tekintettel a Cserhát és a mioczén dombvidék feltalajára, de különösen a megye alacsonyabb déli vidékének csekélyebb évi közepes csapadékmennyiségére, 8az Ipoly bal- és a Zagyva jobboldali mellékvizeinek vízbősége is kisebb asz Osztrovszki délkeleti lejtőin eredő patakokénál. A csapadék mennyisége - mint azt térképünk is feltünteti, - a megye éjszaki részében nagyobb, mint az Ipolytól délre. Emitt 500-600 mm., amott 600-800 mm. Az egyenlő csapadékmennyiséget (évi közepet) jelző görbék (izochiéták) közűl a 800-as és 700-as a vármegye éjszaki részén a magas hegyvidéken vonul át, a 600-as az Ipoly völgyében (a Losoncz és Balassagyarmat körüli medenczében) zárt görbét alkot. A megye déli csücskét a 600 mm. görbe a Nagy-Alföldhöz kapcsolja. Átlagos csapadékmennyisége tehát aránylag csekély, különösen ha meggondoljuk, hogy az összes csapadéknak úgyszólván csak egyötöde marad a helyszínen hó és jégeső alakjában (110 mm.), a többi - tekintve a vármegye dombozati viszonyait - csakhamar lefolyik a többé-kevésbé meredek hegylejtőkön.

Legnagyobb a csapadék mennyisége nyáron (200 mm.), valamivel kevesebb őszszel (170 mm.) és tavaszszal (160 mm.), legkevesebb télen (140 mm).

Nógrád vármegye éghajlata mérsékeltnek mondható, de egyáltalában nem állandó jellegű. Gyors és tetemes hőmérsékleti és egyéb légtüneti változások gyakoriak. Az évi közepes hőmérséklet 10 °C. Télen a vármegye éjszakkeleti részében -3°C. A -2°C-os izoterma (egyenlő hőmérséket jelző görbe) már a vármegye délnyugati határán kívül esik. A nyári átlaghőmérséklet 26 és 27°C között ingadozik. Különben a hűvös, sőt hideg nyár nem ritkaság. A hűvös időt rendesen nagy forróság váltja fel. Legkellemesebb az ősz, tartósan és egyenletesen meleg napjaival. Október vége felé a vármegye éjszaki részén már rendesen télre fordúl az idő. Hideg, csípős éjszaki és éjszaknyugati szelek az uralkodók és napokig tartó köd vonja be a tájat; nagyobb hidegek februárban következnek be. Aránylag korán tavaszodik. Ez évszak »igen szeszélyes, eleinte enyhe, majd ismét zord és nagyon hideg« és nagyon gyakran káros hatással van az aránytalanul korán rügyező fákra és késlelteti a gazdasági műveleteket, különösen a vármegye hegyes éjszaki felében. A mennyiben a hegyes-dombos vidéken egyenletes klimáról egyáltalában nem lehet szó, hiszen »a völgyek, lejtők, mgaslatok fölötte változatos vegyülése és a bonyolult felszín alakulás éghajlatilag is sokféleképen érvényesül.« ¹⁸

A talaj- és hőmérsékleti viszonyokhoz alkalmazkodó növény- és állatvilágot Nógrád vármegye területéről, sajnos, eddigelé igen szórványos adatok alapján, csak felületesen ismerjük. Növényföldrajzi tekintetben Nógrád vármegye flórája az »Ősmátra növényzeti övé«-hez tartozik, míg állatvilága Magyarország állatregióinak, (1. ábra) a regio septentrio occidentalisba tartozik.

Nógrád vármegye talaja és klimája egyaránt kedvez a földmívelésnek és állattenyésztésnek. Flórája a méhészetnek; földje kincsei, bányái gazdagsága pedig virágzásnak induló iparának természetes istápolói. Termékeny földjéből 1752.66 km² szántó, 1182.29 km² erdő, 2.79 km² szőlő, (21802 hl bor, 800 q szőlő), 936.11 km² legelő és rét. Jó a gyümölcse is. Főleg a szilvája és almája híres (Ipoly mentén). Erdei főleg fenyvesek, bükkösek és tölegyesek; az utóbbiak különösen a sertéshizlalásnak kedveznek. Erdei vadban dúsak; őz, dámvad, vaddisznó, nyúl és róka (diósjenői hegyek) nagy számban fordul elő a szép vadászterületeken.