Komárom, szabad királyi város, a Csallóköz alsó végében, a Duna mellett, a Vág vízének és a Kis-Dunának a Nagy-Dunába folyásánál fekszik.

Béla király névtelen jegyzője a magyarok tetteiről írt könyvében (XV. fejezet) azt írja, hogy miután Árpád az egész Pannóniát meghódította, Ketelnek (vagy Retelnek) hűséges szolgálataiért nagy földet adott a Duna mellett, ott, a hol abba a Vág vize ömlik. Ketel fia, Alup-Tolma (Aluptulma) azután e helyen várat épített s azt Komárom-nak nevezte. Ketel nemzetsége nem sokáig bírta Komáromot, mert az már a királyok korában királyi birtok volt, egész a tatárjárásig, a mikor IV. Béla király, ki alatt a tatárjárás után, a kincstár kimerülésével, a közjövedelmek a bérlők kezére kerültek, a várat Henel (vagy Hanul) zsidó származású kamarai ispánnak eladta. Henel halála után a vár birtoka fiaira: Welven (Velvelin), Nekkul (Neklin) és Oltman-ra maradt, a kik a királynétól (Laskaris Mária, a görög császár leányától) a harminczad jövedelmét is bérben bírták; de mivel e bérletből kifolyó kötelezettségeiknek eleget nem tettek, felszaporodott tartozásaik fejében a várat a királynénak átadták, a ki megint a király beleegyezésével Walter-nek, a királyi kamara egyik ispánjának adta el a komáromi várat. A király a maga részéről, a királyi család irányában szerzett érdemeiért, főképpen azért, mert a várat saját költségén helyreállította, ugyancsak Walternak adományozta Komáromot is. Komáromban akkor udvarnokok laktak, kik a királyi jószágok szolgái voltak, és a kiket azután a király máshová telepített.

A XIII. században Komárom város mai területén még Szent-Andrásfalva és Keszi községek is állottak, úgy, hogy Komárom közvetetlenül a vár mellett, Szent-Andrásfalva, a mai Szent-András templom környékén, Keszi pedig valószínűleg a Vág-Duna felé eső részén állott. A három község később egybeolvadt.

Nem követhetjük a város történetét a lefolyt századok folyamán, mert arról más helyen bővebben írunk. A mi e fejezet keretébe beilleszthető, az multjának csak rövid ismertetése, közállapotainak főbb vonásokban való leírása lehet. Kiterjeszkedünk ezenfelül a város kulturális és társadalmi intézményeinek ismertetésére és végül a város középületeinek felsorolására és ismertetésére.

Komárom multja a sors csapásainak lánczolatából fűződik egybe és lakosai szívós kitartásáról tesz tanúságot, hogy mindig újból és újból felépítették annyiszor rombadőlt városukat. Szomorú e fejezet, mert pusztító tüzek, árvizek, földrengés és háború szolgáltatják tárgyát.

A mohácsi vész után, 1526 november havában, a vár Szapolyai János király birtokába jutott; de I. Ferdinánd hadai már 1527. évi augusztus 9-én félnapi heves ostrom után elfoglalták. Az ostromot megelőzőleg a várost, maga a várőrség, védelmi szempontból felégette.

1529-ben Szulejman szultán az üres várat ostromolta. Gortschacher német várkapitány u. i. a várost előbb megint felperzseltetvén, a törököktől észre nem véve, a várőrséggel együtt, az éj homályában kiszökött belőle és a Csallóközbe vonult. E háborúsdinak tréfás epizódja is volt. A dolog ugyanis úgy történt, hogy a város bírája a várost az ostrom veszedelmétől megóvni 141akarván, elment a török táborba, s biztosította az ostromhoz készülődő török vezért, hogy a komáromiak mindnyájan Szapolyai királynak és nem Ferdinándnak a hívei. Ezután meg a vár kapuja elé állván, a szultán nevében felhívta Gortschachert, hogy adja fel a várat a töröknek. A várparancsnok azonban a török követül szolgáló bírót vasra verette s a nagy toronyba csukatta. Ezzel azután a várparancsnok vitézsége ki is merült, mert mint fennebb írtuk, a várból elszökött; de a vár kapuját maga után bezáratta s a lőréseket kanóczokkal rakatta meg. Alig hogy az őrség kivonult, mintegy 20 ezer török a Dunán átkelvén, abban a hiszemben, hogy az őrség a várban van, vagy három óráig lövöldözte azt, azután a réseken a várba vonulva, nagyot bámult, hogy csak a vasra vert városbíróra pazarolta a puskaport.

Ez ostromok alatt nemcsak a város lett kétszer a lángok martalékává, de a vár is sokat szenvedett. A második ostrom tönkre tette Mátyás királyunk alkotását, a vár nagy termét is, melyet az első ostrom megkímélt.

A várat Ferdinánd kijavíttatta. Az ó-vár kapuja fölött olvasható felírásból tudjuk, hogy a munkálatot még csak 1550-ben fejezték be.

Az 1594. évi ostromot, melyet Szinán nagyvezér Győr megvétele után intézett a vár ellen, s melynek alkalmával a várost az őrség megint felégette, a magyar katonaságnak, a magyar naszádosoknak és maguknak a város polgárainak hős védelme mindaddig feltartóztatta, míg a törökök, sikertelen igyekezetükbe belefáradván, Pálffy Miklós dunáninneni generális-kapitány hadai közeledtének hírére az ostrommal felhagytak és sebesültjeik és hadiszereik jó részének visszahagyásánál nagy sietve eltávoztak Komárom alól.

A kurucz háborúkban Komárom a labanczok fészke volt. Alig hogy Rákóczi csillaga lehanyatlott, még gonoszabb ellenség fészkelte meg magát benne, mely ellen kard, magyar vitézség mitsem használt, s a mely ágyú nélkül söpörte a népet: a pestis.

A járvány már az 1709. év tavaszán föllépett; de nagyobb mértékben csak 1710 júniusában kezdett pusztítani. A pestis idejében hajnali 3, vagy délután 4 óra után kellett a halottakat a temetőhelyre kivitetni, s ott minden pompa nélkül eltemetni. A megholtak ruháit, ágyaikkal együtt, megégették. A betegek körül való szolgálatért jó fizetést kaptak az arra jelentkezők. A borbélyoknak havonként 10 forint volt a fizetésük; volt pedig a városban ez időben 3 borbély, a kiknél a megbetegedési eseteket be kellett jelenteni. A borbély azután a doktorral közölte a dolgot, a ki ingyen adott orvosságot. A pestis ellen gyógyszerül a »trux vericát« (holyagfát) használták, melynek magvát porrá törték, és jó boreczettel bevették; a héjával pedig füstöltek. A betegekhez csak a borbélyoknak és e czélra rendelt embereknek volt szabad jármok és senki másnak, a városból való kitiltás terhe alatt. A hol nem volt a beteg számára alkalmas; elkülönített helyiség, onnan a beteget a »betegek házába« vitték, hol őket »az Isten után adandó orvossággal« gondosan gyógykezelték. A ki betegét eltitkolta, a városból kiküldték. Volt példa rá, hogy oly embert, a ki a ragályos beteget a »Lazarétumból« elhozta, »100 pálczaütéssel publice a piaczon megcsapatta« a magisztrátus.

A vár és város közötti közlekedést a várkapitány a járvány idejére megszüntette és csak 1711. évi február 2-án engedte meg, mikor a vész annyira csökkent, hogy az érintkezést a város és a vészmentes vidék között is szabaddá tehette. Hogy mennyi áldozatot szedett a pestis, arról nincsenek részletes adatok; de a komáromi gimnáziumban ez időben tanárkodott jezsuiták egykorú följegyzései szerint »voltak napok, a melyeken 30-an, 50-en, 80-an, sőt ennél nagyobb számmal voltak a betegek«; a várkommendáns pedig azt írta a városhoz intézett egyik levelében, hogy sok ezer ember veszett el a járványban. A halottakat vermekben ásták el, »hat-hét veremmel is belehányták az embereket, sok erővel is ki akart mászni, de visszataszították«, vallotta hit alatt egy tanú, kit a magisztrátus bizonyos eljárás folyamán kihallgatott. E pestises temető a város mai legszebb terén, a Kossuth-téren volt, melynek megbolygatását az akkori helytartótanács örök időkre eltiltotta.

1763. évi június hó 28-án reggeli 1/2 6 órakor rémes földrengés döntötte romba a várost. Hét kisebb-nagyobb templom tornyai ledőltek, több templom omladékká lett, s valamennyi erősen megsérült. Ily sorsban részesültek a jezsuiták új templomának tornyai, melyeket a földnek perczekig tartó ingása 142a templom kupoláival együtt ledobott és magát a templom kriptáját, mely kelheimi márványnyal volt kirakva, áttörte és az egész épület főfalát szétszakította. Ugyanez a sors érte a Szent János plébánia-templomot is, melynek erős, magas tornya ledőlt, a szentély boltozatát átszakította és Venczel János jezsuita-atyát, ki éppen misézett, az omladék alá temette; János atya azonban sebekkel borítva bár, de életben maradt. A szent ferencz-rendiek templomának beszakadt bolthajtása több embert eltemetett, tornya düledékenynyé vált. E szerzetesek kolostorai is annyira megrepedeztek, hogy lakhatatlanokká váltak. Az isteni szolgálatot deszkákból összetákolt kápolnában végezték. Nagyon megrepedeztek a még épülőfélben volt városi kórház, továbbá a Szent Anna- és József-ápolóházak is. A városház tornya, órájával együtt a piaczra dőlvén le, többeket agyonütött. A belső s külső vár épületei és templomai is nagyon megrongálódtak. A föld a város több utczáján megnyílt, leginkább a Dunához közel. A Vág-Dunánál kénköves vizet, azután hamuszínű barna homokot hányt ki a föld belsejében forrongó vulkanikus erő. A várban karvastagságban sárgaszínű, kénkő-szagú láng tört ki, utána pedig zavaros víz és kénes homok vegyest, oly nagy mennyiségben, hogy rövid idő alatt három-négy láb magasra betöltötte az ú. n. Infant-Schantz árkot. A katonákat sátrakban helyezték el. Sokan félelmökben a Duna hajóira menekültek, hogy megszabaduljanak; de a földindulás itt is víz-hullámzás alakjában rettegtette őket. A városi levéltár adatai szerint, 279 nagyobb ház rommá lett, 785 pedig tetemesen megsérült, 63 ember, köztük vidékiek is, mert éppen a péter-pálnapi vásár volt, romok alá temettetve, életöket vesztették, 102 ember pedig kisebb-nagyobb sérülést szenvedett. Mikor a város népe és a hatóság emberei a csapás lesujtó hatása alól némiképpen felocsudtak, megkezdődött a nagy temetés. A vármegyétől e czélra kirendelt emberek segítségével a romok alól a kőművesek keresték ki a holttesteket, az asztalosok pedig 20 gödröt ástak s a szerencsétlenül jártakat azokba temették.

A földrengés, erős morajtól kísérve, majdnem mindennap, de már csak kisebb mértékben megismétlődött s még szeptemberben is tartott. Az előbb virágzó város lakosai koldusokká lettek s életöket igyekeztek megmenteni. Felsegélyezésökre országszerte könyöradományokat gyűjtöttek.

Mária Terézia királynő kormánya e katasztrófa után a várost a Duna jobbpartjára akarta áttelepíttetni; a város azonban e különben kedvező királyi ajánlatot, az akkor igen virágzott fakereskedésre való tekintetből, nem fogadta el. A lakosság újból hozzáfogott az építkezéshez, melyre nézve az akkori helytartótanács úgy intézkedett, hogy az építendő házak csak földszintesek legyenek és ne szilárd anyagból, hanem fából emelendők, a bolthajtások mellőzendők; a mennyezetek gerendákból készítendők; bekövetkezhető tűzveszély tekintetéből pedig a házak között közök hagyandók. Ez az intézkedés magyarázza meg, hogy még ma is oly kevés emeletes ház van Komáromban.

Az 1783. évi április hó 22. napján, reggel 1/2 4 órakor, ködös, sötét, esős időben, ismét szörnyű földrengés rázta meg a várost, a mely borzasztóságában az 1763. évivel csaknem egyenlő volt. Emberélet nem esett áldozatul, de több mint 500 ház dőlt össze, vagy sérült meg. E földrengés után a tanács a zenét egy évre nemcsak nyilvános mulatóhelyeken, de a magánházakban is eltiltotta. Ugyanennek emlékére huzzák meg a Szent-András templom nagy harangját mindennap délután 3 órakor, és Péter és Pál nap utáni vasárnapon ma is fogadalmi körmenetet tart a város róm. kath. lakossága, s e napon a más vallásúak is könyörögnek templomaikban az ég sujtoló haragjának megengeszteléséért.

Az 1822. év folyamán ujra több földrengés rémítette meg a lakosságot. Az egyik február 6-án volt s több másodperczig tartott. Ugyane hó 18-án oly erős volt a rengés, hogy a falak ismét megrepedeztek és sok köz- és magánépületben esett kár. Megismétlődtek a rengések február 19-én, 20-án, 22-én-28-án és márczius 1-én.

1823. évi április 17-én rövid idő alatt 52 házat hamvasztott el a tűz és 100.000 frtnál több kárt okozott.

Az 1831. évben a kolera látogatta meg a várost. Annak hírére, hogy a kolera hazánk felé közeledik, vesztegzárakat állítottak fel és a járókelőket ellenőrizték, van-e útlevelük, fertőzetlen helyről jöttek-e? A katonaság részére az előfogatok kiszolgáltatását és a katonai átkeléseket megszüntették; a koldusok 143kóborlását, valamint az éjjeli tivornyázást kemény büntetés mellett eltiltották, a korcsmákat és kávéházakat esti 10 órakor becsukták. A város minden utczájára 1 vagy 2 egyént rendeltek ki, hogy a tisztaságra fölügyeljenek és a betegeket fölírják. Mindennek ellenére a kolera augusztus 3-án kiütött, még pedig oly mértékben, hogy két hónap alatt 1682 betegedési eset fordult elő, mely 692 esetben halállal végződött. Augusztus 14-én, melyen a járvány tetőfokát érte el, 62 halott volt. A lakosság már-már az orvosokat kezdte bántalmazni, kikről azt híresztelték, hogy méregkeverők és a kolerát ők terjesztik; de a hatóság felvilágosítására ismét megnyugodtak.

1848. évi szeptember 17-én megint óriási tűz támadt. A dühöngő szél majd az egész várost lángba borította, úgy, hogy oltásról szó sem lehetett; mindenki csak a saját megmentéséről gondoskodott. Leégett 389 számjegyes ház, 5 templom, a vármegye- és városháza, plébánia, iskola, a dunai állóhíd, a Duna hátán 19, gabonával terhelt nagy tölgyhajó; a templomok harangjai megolvadva zuhantak az utczákra. Magában a Szent-András templomban 300.000 forint kárt okozott a tűz; egyéb templomok kára 60.000 forint, magánosok 800.000 forint kárt szenvedtek.

A következő év megint új csapással sújtotta a várost. A szabadságharcz alatt, 1849 márczius 19-én a császáriak a Duna jobbpartján fölállított ütegekkel megkezdték a város bombázását. A lakosok a város erődítéseibe húzódtak, vagy az úgynevezett Czigánymezőn rögtönzött sátrak alá menekültek. A bombák a városban tetemes kárt okoztak és sokakat meg is öltek; tűz is támadt, melynek a reformátusok temploma is martaléka lett. Ez alkalommal ismét 108,503 p. forint kárt szenvedett a város.

1849 április 21-én a várnak Vág felőli része felszabadult a zár alól s Guyon Richard tábornok szerencsésen bejutott Komáromba. Április 26-án a várőrség éjjel kirohanást intézett a Dunán rögtönzött talp-hídon, meglepte s megfutamította a Duna jobbpartján végighúzódó osztrák ostromló sereget, miáltal a vár és a város a Duna túlsó feléről is felszabadult az ostromzár alól. Június 29-én az osztrák sereg ismét Komárom felé tartott, s Ácsot, Igmándot és Kisbért megszállván, július 2-án megtámadta a monostori tábort; de Görgei, hosszú, véres harcz után, támogatva a monostori sánczok, a nádorvonali erősség s a Duna-sziget lövegeitől, visszaverte a császáriakat. Július 11-én és augusztus 3-án, mely utóbbi napon Klapka kirohanást tett, ismét véres harczok folytak, s ez utóbbi alkalomkor tömérdek zsákmány jutott a várőrségnek. A világosi katasztrófa után, 1849. évi szeptember 27-én a komáromi vár is kapitulált. A fegyverletétel október első napjaiban történt.

A 48/49-iki események következtében, beleértve a tűzkárt és a térparancsnoksághoz beadott magyar pénzjegyeket, több mint negyedfél millió kárt szenvedett a város.

A csapások közül, melyek a városra nehezedtek, a legsúlyosabbak közé tartoztak az árvizek. Hogy csak a XIX. század árvizeit említsük, mellőzve a kisebb károkat okozott vízáradásokat, az alábbi eseteket jegyezzük fel.

1809 február 2-án virradóra jeges árvíz öntötte el, leginkább a vágmelléki utczákat. A nép a legmagasabb helyre, a mai Kossuth-térre menekült. Ez árvíz alkalmával 319 ház omlott össze, vagy vált lakhatatlanná, és az amúgy is igen szegény lakosság 288.383 forint kárt szenvedett.

A szabadságharcz lezajlása után is árvíz növelte a város szenvedéseit. Február 11. és 12. napjain jeges árvíz borította el a város jelentékeny részét. 379 ház került víz alá, melyek közül 177 egészen bedőlt, 120 pedig megsérült és 1516 egyén lett lakástalanná. A kár 156,130 pengő forint volt.

Az 1876. év február havában az isteni gondviselés megmentette ugyan a várost attól, hogy a Duna és a Vág óriásilag megnövekedett árjai végpusztulásra juttassák; de az árvíz mégis sok kárt okozott. A Vág-Duna hídját a rohanó ár egészen semmivé tette, a Nagy-Duna mindkét hídfőjét, a Kis-Duna jármait és jégtörőit erősen megrongálta; a Duna töltéseit több helyütt átszakította és a zsilipeket is összeroncsolta. A víz több dunamelléki házba s a város Vág felőli részének több utczájába beömlött s lakóit menekülésre kényszerítette.

1880 január 3-án a Duna jege, magas vízállás mellett megindulván, elsodorta a dunai hajóhídfőnél levő jármokat s az újszőnyi és szigeti részen 144levő hídfőket és jégtörőket megrongálta. A Duna vize a Vág medrébe ömlött, s a Vág fölfelé vette folyását. Másnap az ár az 1876-iki árvíz után teljesen újonnan épült Vág-hidat is elsodorta, óriási kárt okozván a szegény városnak.

Miután ama csapások nagy részét elmondottuk, melyek a sokra és nagyra hivatott város rendszeres és békés fejlődését megakasztották és gátolták, áttérünk a város régi szervezetére, megismertetve ezzel ama tényezőket is, melyeknek a város fenmaradását és gyarapodását köszönheti.

Komárom régi lakosai a várjobbágyai voltak és házaikat, földjeiket bizonyos szolgálatok teljesítése mellett bírták. Az urbariumot 1592. évben királyi biztosok készítették. E szerint abban az időben Komáromban polgári házak voltak, a melyek mindegyikéhez régi időktől fogva egy egész telek tartozott. Egy egész jobbágytelek 21 szántóföldből állott. Mind a belsőséget, mind a kültelket pénz- és munkabeli tartozás terhelte és a város mindenestől a várhoz, az akkor ú. n. komáromi uradalomhoz tartozott. Minden egyes egész telektől egy »fertó« pénzt, v. i. 25 »magyar dénárt« fizettek, még pedig 12 és felet Szent-György napján és ugyanannyit Szent-Mihálykor.

Az »óbester« úrnak (a vár vicze-kapitánya) két szabad nemesi telke volt. Az urbarium készítése idejében azonban az »óbester« a komáromi várban lakott és engedelméből a két udvartelken 46 házacska épült, a melyektől a lakók neki fizetni és szolgálni tartoztak. Az udvartelkekhez tartozó 42 hold szántóföldet az »óbester« a maga számára tartotta fenn.

A Komárom városban lakó polgárok és nemzeti (magyar) katonák, a kiknek házaik és telkeik is voltak és polgárjoggal éltek, minden egész ház, illetőleg egész telek után egy »fertály pénzt«, t. i. 25 dénárt fizettek, két részletben, minden év Szent-György és Szent-Mihály napján. A nemes udvartelkeket leszámítva, 56 egész telek volt a városban.

A konyhára a városiak semmi szolgálmánynyál nem tartoztak; azonban minden évben Szent-György napkor, midőn a bírót megválasztották és az uraságnak (vicze-kapitánynak) bemutatták, tiszteleti ajándékot vittek magukkal. A földesúri és jobbágyi viszonyoknak ezen egyoldalú és törvényen kívüli szabályozása ellen a város lakosai óvásokat tettek; mindamellett az urbarium egész I. Lipót királyig tényleg érvényben volt. Az urbariumnak éppen századik évfordulóján jutott a város abba a helyzetbe, hogy az 1691. évi október 2-án kelt királyi kiváltságlevél értelmében, magát mindazoktól a terhektől, a melyekkel odáig a várkormánynak tartozott, évi 418 forinttal megváltotta.

A legrégibb adóösszeírás 1715-ről van meg a városi levéltárban. Ebben az adóalap, vagyis minden egyes polgár évi jövedelme fel van tüntetve s ez együttvéve 7985 frtot tett. Legtöbb jövedelmük volt a kereskedőknek, szabóknak, molnároknak, csizmadiáknak és timároknak. Az összes adófizetők 7 osztályba voltak sorozva és az I. osztályban 2 frt, a II-ban 1 frt 50 kr., a III-ban 1 frt 25 kr.; a IV-ben 1 frt; az V-ben 85 kr.; a VI-ban 60 kr., végre a VII-ben 40 kr. adót fizettek. Akkor 449 polgári ház volt Komáromban, melyekben ugyanannyi polgárcsalád és 270 zsellércsalád lakott.

Ez időben, egész a városnak a szabad királyi városok közé történt felvételéig, az ú. n. »három státusbeli bírák«, a városi tanácscsal együtt vezették a város közigazgatását. A három státus a nemesi, katonai és polgári rend volt, melyeket egy szolgabíró, a »seregbíró« és a városi főbíró képviseltek.

Mária Terézia királynő Komáromot 1745. évi márczius hó 16. napján kelt diplomájával a többi szabad királyi város sorába emelte. E jog adományozása a városnak 71.510 forintjába került, nem számítva a sok értékes ajándékot, mely a szabadalom elnyerése érdekében Bécsbe és Pozsonyba vándorolt. Mindezeken felül a város a királyi kegyet az ú. n. »Várföld« pusztával is megfizette, melyet Mátyás királytól ajándékba kapván, 256 évig tulajdonul bírt, s a mely a szabadalomlevél szerint várjavadalommá vált.

A polgárháborúk és a pestis a XVIII. században országszerte megapasztották a török háborúk alatt már amúgy is megfogyott népességet. Komárom mégis sok más városnál népesebb volt. 1715-ben 8321 lakosa volt és nálánál csak Brassó, az ország akkor legnépesebb, 16.816 lelket számláló városa, továbbá Buda, Kolozsvár és Nagyszeben voltak népesebbek. Komárom azonban népesebb volt Győrnél, Pozsonynál, Sopronnál, Szegednél, Székesfehérvárnál, Pestnél, Pécsnél és Kassánál.

151Öt évvel később Komárom népessége már 10.420 lakossal szerepel az országos összeírásban, mert ez évben az összeírás a nemességre és katonaságra is kiterjesztetett. Ez összeírás szerint nemesek birtokában 67 ház, 105 házikó (domuncula), 345 köblös föld és 1 1/4 malom volt, 26 forint jövedelemmel. A megtelepedett magyar katonaság (militia nationalis) között volt 58 lovas és 114 gyalogos. E számban az idegen várőrség nem foglaltatik benne. Birtokukban volt 13 polgári ház, 96 házikó, 72 köblös föld és egy malom, 20 forint jövedelemmel. A város külső képe igen szegényes volt s a tanács az 1720-iki összeírást kísérő fölterjesztésében azt mondja, hogy a házak nem hasonlók a szabad királyi városok házaihoz. Nagyrészt apró házikók, még a nagyobbak is csekély értékűek és más szabad királyi városban egy jobbkarban levő ház annyit ér, mint Komáromban 40, vagy még több, a nagyobbakat is számítva. A házak, még a nagyobbak is, többnyire nádból és sövényből készítvék s igen silányak. Az egész városban 1725-ben 492 házat írtak össze, a miből polgárok kezén 226 ház, 285 házikó volt, nemesekén 67 ház, 105 házikó, katonákén 13 ház, 96 házikó.

Az 1715. évben 449 polgár, 209 zsellér és 719 háztartás, - 1720-ban 197 nemes, 52 zsellér, 172 katona és 937 háztartás volt. Nemzetiség szerint 1715-ben 657 magyar, 45 német és 17 tót, - 1720-ban 777 magyar, 93 német, 43 tót, 17 szerb-horvát és 2 olasz volt. 1715-ben az iparosoknak 5883 forint, kereskedőknek 2090 forint jövedelmük volt. A szántóföld, a lakosság számához mérten, csekély. Egy része a Csallóközben volt, más része a Duna mentén terült el s ez a rész ki volt téve az áradásoknak. A mívelésre alkalmas földterület csekély volta, különösen pedig a kedvező földrajzi fekvés, szükségképpen előkelő helyre juttatták az ipart és kereskedést. Az összeírt iparosok és kereskedők száma nagy és az egyeseknél fölvett jövedelem arra vall, hogy tisztességesen megélhettek.

Az 1775. évi névösszeírás szerint 9745 főre rúgott az összes polgári lakosság száma, melyben sem a nemesi és katona-osztály, sem a kuriákon lakók nem foglaltatnak benn. Vallás szerint 5550 katholikus és 4195 nemkatholikus volt. Mesterember volt 1051.

Legtöbben voltak a csizmadiák, fazekasok, molnárok, szűcsök, magyar szabók, takácsok, kertészek, mészárosok, gombkötők és szűrszabók. Voltak oly iparágak, a melyeknek itt ma már nyomuk sincs, mint a tű- és kapocs-csinálók, zubbonycsinálók, csapók, harisnyakötők és szitakötők.

Az 1785. évi összeírás fogalmat nyújt az ezen korbeli ipar terjedelméről és forgalmáról. Volt számos magyar varga, a ki 24 segéddel dolgozott, s a kik 18-an 5511 forint értékű és 621 mázsa nyersanyagból a jelzett évben 1747 pár bocskort (párját 18 krajczárjával) állítottak elő; csizmadiáknak és német vargáknak eladtak 400 darab 40 mázsa lóbőrt, darabját 2 forint 30 krajczárjával; 438 darab lóbőrből és 1063 darab tehénbőrből pedig készítettek 1400 pár nagyobb csizmát, párját 2 forintjával, 260 pár középszerű nagyságú csizmát, 1 forint 30 krajczárjával párját, és 524 pár kis csizmát, párját 1 forintjával; 1600 pár nagyobb ú. n. topánkát, párját 45 krajczárjával és 884 pár kisebb topánkát, 30 krajczárjával párját, 7326 forint 12 krajczár összes értékben, a mi akkor az árak olcsóságából következtetve, óriási összeg volt.

Voltak tímárok, kalaposok, fésűsök, szappanosok, kötélverő mesterek, harisnyaszövők, a kik szinte gyárilag dolgoztak, sok nyers anyagot elhasználtak és meglepő értékű árúkat állítottak elő.

Komárom városának az 1850. évi általános országos összeírás szerint népessége volt 11.214 egyén; ebből vallás szerint: kath. 5788, ágostai h. ev. 377, ref. 3849, gör. keleti 51, izraelita 1149, - nemzetiség szerint pedig 10.817 magyar, 299 német, 93 szláv, 3 olasz, 1 franczia és 1 spanyol.

Az 1900. évi utolsó népszámlálás szerint volt Komáromnak 16.816 polgári, 3180 katonai állású, összesen tehát 19.996 lakosa, a kik közül 17.092 magyar, 1234 német, 1309 tót, 11 oláh, 10 ruthén, 60 horvát, 16 szerb és 248 egyéb anyanyelvű. A nem magyar anyanyelvű lakosság a katonák sorából került ki. A város területe 5554 katasztrális hold. Vallás szerint volt 12.226 római katholikus, 88 görög-katholikus, 41 görög-keleti, 728 ág. h. ev., 4488 ev. ref., 2 unitárius, 2296 izraelita és 17 egyéb vallású. A város lakóházainak összes száma 1856.

152Foglalkozás szerint őstermeléssel 598, iparral 2844, kereskedelemmel 689 egyén foglalkozott.

Komárom város derék magyar őslakói a földmíveléssel foglalkozó néposztály, a kiket »szekeres-gazdáknak« neveznek.

Herman Ottó, a kitűnő természettudós könyvet írt a magyar nép arczáról és jelleméről, melynek »Az igazi magyarok« czímű fejezetében a magyar típus kiváló példái gyanánt hozza fel a komáromi szekeres-gazdákat, kikről így ír: »A magyar arczra és tekintetre nézve a próbakövet ott találjuk meg legbiztosabban, a hol a viszonyok úgy alakulnak, mint pl. Révkomáromban, a hol a változó, áramló, könnyen engedő városi elemekkel szemben tömör elem áll fenn, mely hajlam és hivatás szerint egynemű, nem vegyül és csak kevés töredéke veszi fel a divat mázát. Ezt az ú. n. szekeres-gazdák alkotják. Megfelelő renden, bármely más nemzetnél, ehhez fogható tekintetet hiába keresünk s önkéntelenül is feltolul a gondolat azokra a döntő tulajdonságokra, a melyeket Vámbéry mint a magyarság államalkotó és államfentartó nemes és kiváló tulajdonságait, felállított és kimutatott.«

Komárom városát a Duna két részre, jobb- és balpartira osztja. A jobbparton fekszik Komárom-Újváros, a régi Újszőny, melyet 1900. évben a várossal törvényesen egyesítettek. A balparton a régi Komárom város terül el.

A város két felét a Dunán álló híd köti össze. Hajdan kompon és ladikokon szállottak át egyik partról a másikra, a városi repülő híd a magyar királyi udvari kamaráé volt, a melytől a város 1796 február 15-én vette át. A javadalomért, tizenhatezer forintot, az átvett anyagokért és felszerelésért 11.187 forint 31 1/2 krajczárt fizetett.

A téli átkelést kompok közvetítették; későbben ladikok is. A kamara idejében csak egy ladik volt készenlétben, melyet postaladiknak neveztek, mert a postát, stafétákat, ordonánczokat, orvosokat és magistratualis személyeket, ha annak szüksége fenforgott, sietve átszállította a tulsó partra. Idővel azonban, a város kezelése alatt, a ladikon való átkelés vált szokássá, minden ember csak ladikon akart átkelni, bár a kompon való átkelés biztosabb volt, kivált a városból boros fővel kimenő falusiak számára.

1837-ben engedte meg a kamara, hogy a város a Duna nagyobb ágán hajóhidat építhessen, mely 83.016 forint 28 krajczárba került. E hídon 1848. évi október 7. napján nagy szerencsétlenség esett. István főherczeg, Magyarország nádora meglátogatta a várost, s a bevonulás alkalmával a hídra tódult néptömeg alatt a gyalogjáró egy szakasza letört, 70 ember a Dunába zuhant, s közölök csak 48-at sikerült megmenteni.

A hajóhidat 1892. évben a kőből és vasból épített állandó híd váltotta fel, melyet ugyanazon év szeptember 1-ső és 2-ika közötti éjfélkor adtak át a közforgalomnak. A modern technikai tudomány e szép alkotását néhai Baross Gábor nagynevű kereskedelemügyi miniszter létesítette, a híd az állam tulajdona.

A mint a bruck-budapesti vasút komáromi állomásán a vonatból kiszállunk és jobbra térünk, legelsőbben is az újvárosi selyemfonó tűnik szemünk elé. Ezt a selyemfonót a magyar kir. államkincstár a város által 14.000 koronáért megvásárolt és az államnak ingyen átengedett 4800 □-ölnyi területen, az 1889-1899. években építtette. Innen a főutczán át haladva, a róm. kath. templomot látjuk, melyet néhai Zalka János győri püspök építtetett, a maga költségén, a régi Ujszőny községnek, a mely mint ma is, a győri egyházmegyéhez tartozott. A templom mellett az újvárosi rendőrség épülete van, mely a belvárosi rendőrkapitányság kirendeltségének szolgál hivatalos helyiségül.

Az újvárostól délkeletre fekszik a híres Csillag-sáncz, szemben a várral, melyet 1849-ben talphíddal kötöttek össze a várral. E hídon át intézte a várőrség 1849 ápril 26-án éjjel a már említett híres kirohanást. Újvárostól délre van az igmándi-erőd, északnyugatra pedig a monostori-erőd, mind a kettő a modern hadászat igényei szerint felszerelve. A monostori-erőd mögött elterülő és Ácsig húzódó monostori hegy szőlővel van beültetve, jó bort terem és a város mulató és kiránduló helye. Itt állott hajdan a monostori apátság, melyet első szent 153királyunk alapított, de a melynek ma már romjai sem láthatók. E dombos vidékre már a rómaiak ültettek szőlőt.

A Duna jobbpartján van a lenfonógyár, melyet az állam és a város támogatása mellett, Fiedler János gyáros állított fel. A gyár építése 1903-ban kezdődött és 1904 novemberében már üzembe helyeztetett. Van még a komárom-jobbparti részen egy fürész- és parkettgyár, egy spódiumgyár és egy katonai húskonzervgyár.

Az Újvárosból az állami nagy vashídon az Erzsébet-szigetre érünk. A dunai sziget, mely Erzsébet királyné nevét viseli, ékessége, kellemes séta- és üdülőhelye a város lakosságának. Régebben a városé volt, 1819-ben azonban 213 hétszáz négyszögöles kertre osztották és közárverésen magánosoknak oly feltétel alatt adták el, hogy a kerttulajdonosok ott gyümölcsösöket telepítenek. A szigeti kertek jól jövedelmeznek, mert a bennök termő gyümölcs, különösen az alma, igen nemes fajú, s így maguk a kertek is értékesek. - Az Erzsébetszigeten van a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságnak javítóműhelye, mely sok mesterembert foglalkoztat. A műhely udvarában áll a híres nagy-fa, mely már több száz éves, a már másfél század óta megjelenő híres »Komáromi Kalendárium« czímlapján ugyanannyi idő óta díszeleg, s oly vastag, hogy csak öt-hat ember tudja átfogni a törzsét.

Ugyancsak a szigeten van a városi vízmű, mely 1901-1902-ben épült, s melyet 1902. évi augusztus hó 15-én adtak át a forgalomnak. A vízmű az egész városra kiterjed s minden háztulajdonosra kötelező. A telepen a szivattyúkat három 20 lóerejű gázmotor hajtja. A szivattyútelep az Erzsébet-szigeten van, mintegy 3.5 kilométernyire a várostól, illetőleg a víztoronytól. A városba a víz két főcsövön kerül a városi csőhálózatba s azután a toronyba, melyen 28 méter magasságban egy 500 köbméteres víztartány van építve a tartalékvíz befogadására. Villamos készülék jelzi a tartány megtelését vagy kiürülését. A nagyobb fogyasztók ellenőrzésére vízórák szolgálnak, magán-fogyasztók pedig szobánként és konyhánként 7 koronát fizetnek. Az ivóvíz kitünőnek bizonyult s főzésre, mosásra, ipari vállalatok czéljaira egyformán alkalmazható.

Van még a szigeten, a városba vezető út mellett egy kis kápolna, melyet néhai Sárkány János és István testvérek 1815-ben Nep. Szent János tiszteletére emeltek, s ugyanők és néhai Straiter József komáromi plébános a fentartására szolgáló alapítványi tőkével elláttak; a kápolnát néhány évvel ezelőtt, az alapítványok felszaporodott kamataiból, az árvíz ellen jobban védett dombos helyen újból építették.

A szigetből, a téli kikötővé alakított Kisduna-ágon álló, szintén állami vashídon, a Ferencz József-rakodópartra érünk. Ez a város legforgalmasabb helye, melyen a hetivásárokat tartják. Itt van a Dunagőzhajózási társulat állomási kikötője is, mely mind a teher, mind a személyforgalmat közvetíti.

A Duna mellett, a város egész kiterjedésében, felülről az ú. n. pozsonyi kaputól, egészen le a Vágnak a Dunába folyásáig, árnyas fákkal szegélyezett szép sétaút van, mely mintegy négy kilométer hosszú, és melyhez foghatót másutt egyhamar alig találhatunk.

A Ferencz József-rakodópartot, mely nevet a Duna melletti szép hosszú házsor is viseli, melyen a város legtöbb vendéglője és kávéháza áll, a Baross Gábor-utcza köti össze a várossal, illetőleg közvetetlenül a Nádor-utczával. A Nádor-utcza a város legszebb és leghosszabb utczája, mely az egész városon végighuzódik. Ebben van a róm. katholikusok Szent-András plébánia-temploma, a görög-keletiek egyháza és a Szent-József-kápolna.

A mai Szent-András templom helyén már első árpádházi királyaink idejében állott templom. Van 1268-ból, IV. Béla idejéből, egy határjárási okmány, mely azt igazolja, hogy abban az időben a templom körül Szent-Andrásfalva község feküdt, mely azután később Komárommal egybeolvadt. A templom az 1594. évi török ostrom következtében sokáig romban hevert. A XVII. század elején csak tornyát állították helyre, mely őrtoronyul szolgált. Végre 1624-ben a templomot is felépítették. Az 1723-1733. években, közvetetlenül a régi templom mellett, egy nagyobbat építtetett a város, mert a régi szűknek bizonyult. Szerencse volt azonban, hogy a régi templomot le nem bontották, mert az új olyan gyarlóan épült, hogy falai csakhamar megrepedeztek, s midőn 1738. évi 154deczember 29-én egy füssi parasztember kocsija rúdjával véletlenül falának nekiment, bedőlt s a szerencsétlen embert is romjai alá temette. A mai templomot a jezsuiták 1748-1756-ig építették, miután előbb szomszédságában székházat emeltek. Később a templommal együtt a benczések tulajdonába menvén át, ma a gimnáziumi benczés tanárok lakásául szolgál. Az 1848. szeptember 17-én dúlt nagy tűzvész a Szent-András-templomot is elpusztította s helyreállítása, mintegy félmillió frt költséggel, csak az 1860. évben nyert befejezést és ugyanez év október 28-án szentelte fel Scitovszky János bíboros herczegprimás. E templom igen díszes épület; orgonája pedig ritkítja párját az országban.

A görög-keletiek temploma, melyről hajdan a mai Nádor-utczát Rácz-utczának nevezték, korábban szintén plébánia-templom volt. Épült 1754-ben a vár területén állott lerombolt régi templom helyett, a melynek alapkövét 1511-ben tették le. Az 1849. évi nagy tűzvészben leégett, 1851-ben újra helyreállították, de a régi magas torony helyett csak csonka toronynyal. A mióta a gabonakereskedés, mely Komáromban igen virágzó és jobbadán a ráczok kezén volt, a Duna-gőzhajózás következtében, más góczpontokba vonult, a ráczok is vele mentek, s ma a hajdan népes görög-keleti egyházat alig nehány lélek képviseli Komáromban; papja nincs, csak fiókegyház. A görög-keletiek temetőjében, gyönyörű síremlék alatt aluszsza örök álmát Jókai »Arany embere«, néhai Domonkos János, a ki 1833-ban halt meg.

E templom oldalába van illesztve Davidovics Pál táborszernagynak, a napoleoni hadjáratok nagynevű tábornokának s az 1805. évi felkelés dunai hadosztálya parancsnokának díszes vasrácsozattal elkészített gyönyörű síremléke, mely alatt nyugszik a magyar törvényben is megörökített vezér.

A templom az udvarban van, az utczára nagyon szép, emeletes bérházat építtetett a hitközség.

A Szent-József-kápolnát néhai báró Zichy Ádám udvari tanácsos és hétszemélyes táblai bíró építtette az 1741. évben és melléje elszegényedett vagy elnyomorodott nemesek számára ispotályt alapított, melyet a vármegye kezel. Az alapítványt a Nedeczky-család és még többen mások is gyarapították. A gyámházban öt szegény nyer lakást és részesül az alapítványok kamataiban. A régi alacsony épület helyén nehány évvel ezelőtt szép emeletes házat építettek, mely bérházként, az intézet jövedelmét gyarapítja.

A Nádor-utcza felső végén van még a dalos-egyletnek, a régi ú. n. dalárdának a háza és kertje. Az 1864. évben alakult »dalárda« a város fennálló egyesületeinek egyik legrégebbike. Eredete a nemzeti elnyomatás korszakába esik, a mikor csak dalban fejezhette ki fájdalmát a magyar. Hosszú fennállása egész idejében mindig derekasan művelte a magyar dalművészetet, és nemcsak dalosainak nyújt hasznos és kellemes szórakozást, de mulatságain a város társadalmának szinét-javát gyűjti egybe. Nyilvános szereplése mindig becsületet szerzett az egyesületnek s a komáromi dalos-egyesület nem egyszer a győzelem pálmáját hozta el az országos dalos-versenyekről. Hangversenyek, műkedvelői szinielőadások jövedelméből otthont alapított magának. Első kerthelyiségét kisajátították a törvényszéki palotához. Ekkor költözött mostani helyiségébe, melyet saját czéljaira szépen és kényelmesen berendezett.

A Nádor-utcza alsó része a Klapka-térre vezet, mely a szabadságharcz jeles tábornokától és Komárom hős védőjétől nyerte nevét, s melyen Klapka György szobra áll. A szobor Róna József szobrász terve szerint készült; a főalak magassága 3 méter, a talapzat 4.20 méter, úgy, hogy az egész szobor magassága, a föld színétől számítva, 7.20 méter. Díszes vasrácscsal van bekerítve. Maga a szobor 56,000, a kerítés 984 koronába került, mely a budapesti Klapka-síremlék felállítására gyűjtött összegből fenmaradt feleslegből, Komárom város hozzájárulásából, az egyes törvényhatóságok területén eszközölt gyűjtésekből és a törvényhatóságok adományaiból nyert fedezetet. Az igen sikerült szobormű leleplezése 1896. évi november hó 10-ikén, nagy ünnepségek kíséretében ment végbe.

A Klapka-téren áll a kétemeletes városháza.

A tanács tagjainak és a hatvan-személyek közül meghívottaknak Csukás Imre városi bíró elnöklete alatt 1725. évi május 14. napján tartott közös ülésében elhatározták, hogy a városnak a nagypiaczon levő azt a házát, melyet korábban is városháznak használtak, ugyanerre a czélra jókarba helyezik. Hogy 155mikor épült az a városháza, melyet 1725-ben átalakítottak, ismeretlen; azonban Puchhaim János, mint a vár főparancsnoka, 1646. évi ápril 6-án Bécsben kelt levelével, a városi tanácsnak ugyanez évi április 2-án hozzáintézett folyamodására megengedte, hogy a városházához tornyot építtethessen. Ezt a városházat, mely a vár körzetén állott, 1663-ban az újvárhoz kisajátították és lerombolták. Becsértéke, tornyával együtt 700 forint volt. Az 1725. évi szeptember 30-án tartott tanácsülésben, melyhez a kültanács (communitas) is hozzájárult, elhatározták, hogy azt a városházat, melyet a nagypiaczon levő városháznak 1725-ben történt felépítése előtt használtak, eladják, s vételárából a katonai beszállásolás czéljaira egy kisebb házat vesznek és a város tartozásait törlesztik.

Az 1763. évi iszonyú földrengés a tanácsházat is rombadöntötte, s ily állapotban maradt három évig. Ez idő alatt a tanács üléseit a városi laktanyában tartotta. Az 1766. év február 22-én elhatározta a tanács, hogy a romokat tető alá véteti, s az építés engedélyezése végett a magy. kir. udvari kamarához felterjesztést intéz. A kormányszék azonban az építendő városház tervét és költségvetését kívánta látni. A tanács a tervet elkészítette; de költségvetést nem terjesztett fel, hanem az építést házi kezelésben, a meglevő anyagokból, fizetésképtelen adóhátralékosok kézinapszám-szolgáltatásával, az adóhátralékok behajtásából, a könyöradományok gyűjtéséből a város középületeiben esett károkra arány szerint jutott 1600 frt készpénzből és a még befolyandó könyöradományokból a lakosok minden megterheltetése nélkül akarta véghezvinni. A kamara azonban nemcsak elégtelennek találta ezt a költségalapot, de különben is úgy vélekedett, hogy a teljesen még mindig meg nem szűnt földrengések miatt állandóságra számított erős épületet emelni nem tanácsos. Miért is úgy határozott, hogy az építés tervétől ezúttal el kell állani; kijelentette azonban, hogy nem zárkózik el attól, hogy a városházát a földrengés megszünte után fölépíthessék, de az építkezés megkezdése előtt, annak költségeire ne reménybeli jövedelmeket, hanem biztos és elegendő alapot jelöljön ki a város. Erre a városi tanács újból felterjesztéssel élt, melyben csak a sorok között állott elő vele, hogy az épület tulajdonképpen már áll is, csak tető alá kell venni. A kamara azután nem tehetett egyebet, mint hogy komolyan helytelenítette a városi tanács eljárását. A torony építésénél még egyszer meggyűlt a város baja a kamarával, mert az megengedte ugyan, hogy a városházát tető alá vegyék, de azt már nem engedte meg, hogy fölébe költséges tornyot is emeljenek. De azért a város mégis felépíttette a tornyot, tilalom ellenére rézzel boríttatta, sőt a »német tartományokból« begyült 848 frt összegből órával is ellátta. Ez a sok viszontagságot átélt városháza, az 1848. évi nagy tűzvész alkalmával, a város nagy részével együtt leégett.

Ez volt az a régi városháza, melyet az 1875. évben roskatag és a czélnak meg nem felelő volta miatt, lebontottak és 60.000 frt költséggel a régi, erős alapfalakon újra építettek, kétemeletre vettek és tűztoronynyal láttak el.

Ugyancsak a Klapka-téren, a Nádor- és Vármegye-utczák alsó végén áll a Szent-Háromság-szobra, melyet a kurucz háborúk és a pestis veszélyeitől való szabadulásért, 1715-ben fogadalomból emelt a város lakossága.

A Klapka-térről juthatunk a Vármegye-utczába, mely a Nádor-utczával párhuzamosan jön le a város felső végéről és szintén a Klapka-térre torkollik. Ez az utcza, épp úgy, mint a Baross Gábor-, a Nádor-utcza és a Klapka-tér, tele van üzletekkel, kávéházakkal és vendéglőkkel. Ebben van a tágas, kétemeletes vármegyeháza, melyet a vármegyebeli nemesség emelt a maga költségén. Van szép udvara, melyen a fogház áll. Ez hajdan a megye kezelése alatt volt, de a kir. törvényszékek felállítása után az állam birtokába ment át és ma kir. törvényszéki fogház.

A Vármegye-utczában van Jókai Mór szülőháza is, mely jelenleg az izr. hitközség tulajdona, lelkészlakul, egyéb hitközségi alkalmazottak lakásául szolgál, s a melyben a rituális fürdő is el van helyezve. A ház falában emléktábla hirdeti a városnak nagy szülöttje iránti kegyeletét.

A vármegyeháza mellett, attól csak a szűk Kórház-utczától elválasztva, van a katonai kórház. Ez a nagy épülettömb tágas telken van elhelyezve és hajdan a trinitáriusok klastroma és temploma volt. A kincstár birtokába jutván, a vármegye tiltakozása ellenére sem tudta kivinni, hogy a katonai kárházat a székház mellett, a város kellő közepében fel ne állítsák. A város is tett már 156kísérletet, hogy ezt a kórházat a városból eltávolíttathassa, meg is akarta venni; de oly árat kértek érte, melyet megadni nem tudott.

A Nádor- és Vármegye-utczák meghosszabbított egyenes irányában a várba vezető főúton a katonai tiszti pavillon mellett elhaladva, a sétatérre érünk.

Az emeletes tiszti pavillon a mult század ötvenes évei végén és a hatvanas évek elején épült, s tiszti lakásul szolgál. Földszintjén a mérnökkari parancsnokság és a katonai kaszinó helyiségei vannak elhelyezve. Ez voltaképpen tudományos egyesület s a Komáromban állomásozó katonatisztek kellemes szórakozásáról, felolvasásokról és mulatságokról gondoskodik, melyeken meghívott polgári egyének is részt szoktak venni. Vendéglőjének a sétatérre nyíló kellemes nyári kerthelyisége is van.

A sétatér páratlanul szép és nagy. Egész területe 36 kat. hold, a katonai kincstár tulajdona s nagy részben a vár czéljaira lerombolt régi házak helyén áll.

A komáromi újvár építéséhez, mint az 1655. évi 99. törvényczikkelyből kitűnik, már az ez évet megelőző időben sok városi házat kisajátítottak, illetőleg egyelőre egyszerűen leromboltak és az erődítés czéljaira felhasználtak; de becsértéküket csak országgyűlési sürgetésekre fizették ki. A legelsőbben lerombolt házak jegyzéke nincs meg a városi levéltárban; de az 1655. évi 91. t.-czikkben elrendelt újabb kisajátításokról, melyeket királyi rendelet alapján, 1663. évi június 6. napján foganatosítottak a kiküldöttek, pontos összeírások maradtak fenn. E becslés alkalmával a kisajátítandó házakat két osztályba sorozták. Az I. osztályba tartoztak a haladék nélkül lerombolandók, a II. osztályba pedig a további veszedelmesebb időkig (ad ulterius et magis periculosum tempus) meghagyhatók. Az I. osztályba a városházán, kálvinisták templomán és iskoláján, két parochiáján, ráczok templomán és parochiáján kívül 61 házat, a II. osztályba, a Jézus-társasági atyák házán kívül, melyet falai vastagsága és magassága miatt a mesteremberek munkájával, anyag nélkül, 1000 frtra becsültek, 182 házat soroltak. Ezeket a II. osztályba sorolt házakat, mivel a török háború I. Lipót alatt befejezést nyert, s a kuruczvilágban Komáromot nem támadták meg, csak a franczia-háborúkban bontották le, a mikor a lerombolás határidejéül kitűzött »veszedelmes idők« beállottak.

A Duna mellett a sétatérre vezető út szélén áll a városi gőz- és kádfürdő, mely a tervek és építkezés hiányos volta miatt a városnak tömérdek költségébe került, de ma már az ország e nemű bármelyik intézetével párhuzamba állítható, czélszerű, kényelmes berendezésű, s nem utolsó tényező a város közegészségügyének szolgálatában.

A sétatéren van a városi szinkör, mely nyaranta, mikor a győri szintársulat idényét befejezte, néhány hétre, legfeljebb két hónapra, megnépesül. A szinkör magántulajdon. A város némi szubvencziót ad az igazgatónak.

A szinkörrel szemben, ugyancsak a sétatéren van a katonai lovagló. Tágas helyiség, melyet beszállásolásokra és ünnepségekre is fel szoktak használni.

A katonai lovarda előtt van a megyei és városi múzeum-egylet kiállítási helyisége, melyben sok szép római és más régiség van felhalmozva és minden ünnepen ingyenesen megtekinthető. Az ízléses épületet a gróf Esterházyak ajándékozták a városnak, a kik azt az 1891. évben volt kiállítás alkalmával, melynek védnökei voltak, saját kiállítási tárgyaik számára építtették.

A Klapka-térről juthatunk a Jókai Mór-utczába is, mely a Kossuth-térre vezet. Ez utczában van Jókai Mór szüleinek hajdani háza, az a ház, melyben a város nagy szülöttje gyermekéveit élte, s melyet szintén emléktáblával jelölt meg a kegyelet. Korábban Szombathy doktor nevéről, a ki szintén komáromi születésű volt; Szombathy-utcza volt a neve. Ebben van a postahivatal is, mely a városban lévő sok hivatal, katonaság és kereskedelem igényeihez mért óriási forgalmat bonyolít le.

A Jókai-utczában van továbbá a ref. templom, melyet parochiális házaival együtt, nagy költséggel és példás buzgósággal a vallásüldözés után II. József idejében felépítettek, s a melyen a következő felirat áll:

157Korábban a helvetica confessión levő protestánsoknak a temploma a vár kapuja előtt volt, de azt tőlük 1672. évi június 27-én karhatalommal elfoglalták. Ez idő óta a reformátusoknak nem volt állandó imaházuk, hanem hol itt, hol ott, magánházakban végezték imáikat. 1763-ban az úgynevezett régi kálvinista temetőn, a mai Kossuth-téren fenyőkből és deszkákból imaházat építettek, de Mária Terézia parancsára ezt is lebontották. Később sem adott nekik telket a város templomuk számára ott, a hol építeni kívántak, míg végre imaházukat, saját áldozatkészségükből és a maguk pénzén szerzett telken, díszesen felépítették. Ez a templomuk azonban, melyet az 1848. évi tűzvész megkímélt, az 1849. évi ostrom idejében, az osztrákok gyújtó golyói következtében, lángra gyúlt és elhamvadt.

A református templomnak éppen átellenében van az ú. n. ref. kollégium, mely szintén a ref. ekklézsia tagjainak és nemeslelkű jótevők áldozatkészségéből, királyi engedelemmel az 1796. évben épült, a Szombathy és Mórocz kúriákon, az utcza vonalán belül 30 ölnyire, a tágas udvaron. Az emeletes épület 18 öl hosszú, 9 öl széles, és teteje közepéből bádog tornyocska nyúlik ki, melyben két kis harang van. Utcza felőli részén van a főbejárata, mely fölött a falba erősített réztáblán a következő felirat olvasható:

A Jókai Mór-utczából nyílik a Deák Ferencz-utcza, melynek az elején áll a hatalmas kétemeletes igazságügyi palota, melybe a városban levő összes kir. bíróságok, a törvényszék és ügyészség vannak elhelyezve. Ugyancsak ebben az utczában vannak a városnak példás berendezésű elemi fiú- és leányiskolái s államilag segélyezett polgári fiú-iskolája, mind gyönyörű és tágas, emeletes épületekben.

A Jókai-utcza a Kossuth-térre torkollik, mely a város legnagyobb tere, hol az országos vásárokat tartják. E téren áll a Rozália-kápolna, mely a várerődítés czéljaira kisajátított kálvária-templom megváltási árából épült. Az 1848. évi tűzvész utáni időkben, mikor a katholikusoknak más templomuk nem volt, 1860-ig plébánia-templom volt; ma a katonaság használja.

Egyik igen szép utczája Komáromnak a Széchenyi-utcza, melyen az ágostai hitv. ev. templom áll, újonnan épített csinos tornyával s régi ágyukból öntött harangjaival. A templom mellett van a csinos paplak, mely tágas udvarral ellátott épület.

A ref. templommal összeköttetésben, ugyancsak a Széchenyi-utczában van a ref. paplak, melynek udvara a Jókai-utczára szolgál s a templommal van összeköttetésben.

A szerény lelkészlakon gyönyörű carrarai márványtáblába vésett reliefképek őrzik a város két nagy szülöttjének, Tóth Lőrincznek, a kiváló író, jogász és Komárom 1848. évi országgyűlési képviselőjének és ifj. Péczely Józsefnek, a híres debreczeni tanárnak és szintén jeles írónak emlékét, a kik mind a ketten e házban születtek. Az emlékmű Istók János szobrászművész alkotása. E házban élte le életének utolsó tíz évét id. Péczely József is, mint a város egyik prédikátora. Itt végezte azt a rendkívüli irodalmi munkát, a melylyel örök emléküvé tette nevét, mint a magyar irodalom egyik alapvető munkása.

A lelkészlakkal szemben áll a Komáromból már végképpen eltávozott szent ferencz-rendiek temploma és nagy kolostor-épülete. Mind a kettő a katonai kincstár birtokában van és élelmezési raktárul, illetőleg katonai hivatalok helyiségéül szolgál. A franczia háborúkban foglalták el a katonaság számára s azóta, csekély bérfizetés mellett, megmaradt a kincstár birtokában. Az épületek nagy terjedelmével járó fentartási költségekre való tekintetből, a szerzet ma már nem is követeli vissza.

A Széchenyi-utcza az ú. n. kis-piaczban végződik. Itt van a városi Szegények-háza, melyben elöregedett, vagyontalan polgárok nyernek elhelyezést.

A város nyugati végén van a városi gázmű. Épült 1901-ben, a forgalomnak ugyancsak 1901. évi deczember 1. napján adták át. Az első üzleti évben 15.000 lángot vezettek be középületekbe, üzletekbe és magánlakásokba, ezenkívül 158300 utczai lámpát rendeztek be Auer-féle izzólánggal. A csőhálózat hossza 13-14 kilométer volt. Az első évben elhasználtak a gyárban 90 vasúti waggon osztraui szenet, melyből 280.000 köbméter gázt gyártottak és 45 waggon kokszot. A forgalom évről-évre úgy emelkedett, hogy ma már 4600 lángra van berendezve, és 180 waggon szenet használ föl.

A Kossuth-térről a Rákóczi-utcza a Vág-hídra vezet, melyen áthaladva, a túlsó parton áll a városi vágóhíd, mintaszerű berendezésével.

A közoktatásügyi intézményekről és iskolákról más helyen írunk.

A közművelődés szolgálatában áll a városban székelő Komárommegyei közművelődési egylet s a Komárom-városi és vármegyei Múzeum-egylet, melyekről szintén más helyen emlékezünk meg.

A város közgazdasági életében fontos szerepük van a pénzintézeteknek. A város legrégibb pénzintézete a Komáromi Első Takarékpénztár, mely 1895. év óta áll fenn. A Komáromvidéki Takarékpénztár 1872. évben alakult, s az osztrák-magyar bank mellékhelye. A Révkomáromi önsegélyző Egylet, mint szövetkezet 1869. évben alakult. Legifjabb pénzintézete a városnak a Komáromi Korona Takarékpénztár, mely néhány évvel ezelőtt alakult s ma már szintén számottevő szövetkezet.

Társas egyesületei a városnak: a Komáromi kaszinó, Függetlenségi (előbb polgári) kör, a Dalegyesület, melyről más helyen már megemlékeztünk, s mely 1863. év óta áll fenn, a Komárom városi és vármegyei sportegylet, Komáromi Football-klub, az Iparos-ifjuság őnképző egyesülete, melynek társas összejövetelei, mulatságai gyakran összehozzák az érdeklődő közönséget, a Kereskedelmi alkalmazottak egyesülete, a Kath. legényegylet, a város agilis egyesülete, mely igen sok szép szórakozást szerez tagjai s ezek családjai számára, a ref. ifjusági egylet, mely szintén egyik megélénkítője a város társadalmi életének, az újvárosi polgári és vasúti altiszti társaskör és a 48-as honvéd-egylet.

Emberbaráti egyesületei: az önkéntes tűzoltó-egylet, mely már három évtizeden át szolgál humánus czéljának s a város legnépszerűbb egyesülete, továbbá az 1869. évben alakult komáromi nőegylet, a révkomáromi protestáns jótékony nőegylet, melynek kóstolói a leglátogatottabb összejövetelek, az izr. nőegylet, mely szintén gyakrabban ad magáról életjelt, művész-estélyek rendezésével, a komáromi I. polgári betegsegítő és temetkezési egylet, a komáromi I. betegsegélyző egylet, a komárom-újszőnyi betegsegélyző és temetkezési egylet, a Szent-Erzsébet jótékony nőegylet, és az emberbaráti egyesületek legifjabbika: a kath. nővédő egyesület.

Vallásos egyesületei a városnak: a komáromi kath. nők oltáregylete, a róm. kath. énekkar, az I. ref. énekkar, a földmívelők énekkara, az ág. hitv. ev. nők oltáregylete, az ág. hitv. ev. énekkar, az izraelita Chevra Kadischa, Cemilat Kaszodim, Bikur Kolim és Aharat Ahim egyesületek.

Mint önálló szövetkezet megemlítendő: a komáromi faiparosok hitel- és termelő-szövetkezete.

Van a városban még egy másik önálló szövetkezet is: a fogyasztási szövetkezet, mely csak néhány év óta áll fenn, de már is szép eredményeket mutat fel tagjainak élelmiszerekkel való olcsó és jó ellátása körül.

Az ipar körébe tartozó testületek és társulatok közül felemlítjük a komáromi ipartestületet, a kerületi betegsegélyző-pénztárt s az ipartársulatokat melyekben a komáromi ácsok, csizmadiák, építők, fazekasok, halászok, kertészek, kőmívesek, molnárok, vendéglősök és kávésok, végre a gazdák is csoportosulnak.

Komárom sz. kir. város önálló törvényhatóság lévén, köz- és belügyeit önállóan intézi.

Hogy a város háztartását feltüntessük, közöljük az 1906. évi költségvetés előirányzatának következő adatait:

A költségvetési kiadások czímei: I. Valódi kiadások: A) rendes kiadások: I. Közigazgatás a számvevőség javaslata szerint 101.861 kor. II. Közbiztonság 54.699 Kor. 55 fillér. III. Közegészségügy 21.610 kor. IV. Gazdasági kiadások 25.400 kor. V. Ingatlanok, útak, terek fentartása és javadalmak kezelése 4880 kor. VI. Vallás- és közoktatás 98.621 kor. 12 fillér. VII. Jótékonyság és közművelődés 8150 kor. VIII. Katonai szükséglet 3020 kor. IX. Különféle kiadások 68.049 kor. 15 fillér. - B) Rendkívüli kiadások 104.470 kor. II. Hitel- és pénztári műveletek 1000 kor. - Mindössze 548.245 kor. 46 fillér.

163Erre a fedezet: I. Valódi bevételek. A) rendes bevételek. Ingatlanok jövedelme 33.952 kor. 60 fillér. II. Jogok és javadalmak 76.641 kor. 36 fillér. III. Közbiztonsági bevételek 950 kor. IV. Közegészségügyi bevételek 22.400 K. V. Gazdasági bevételek 2940 kor. VI. Tanügyi bevételek 33.128 kor. 77 fillér. VII. Különféle bevételek 9037 kor. VIII. Közadókból 131.830 kor. B) Rendkívüli bevételek 156.700 kor. II. Hitel- és pénztári műveletek 225.712 kor. 44 fillér. Mindezek figyelembevételével a költségvetés mérlege olyképp alakul, hogy az összes szükségletek főösszegéből 548.245 kor. 46 fillérből levonván a fedezet főösszegét, 427.299 kor. 70 fillért, mutatkozik pótadóval fedezendő hiány 120.945 kor. 73 fillér, a mely hiánynak fedezetére az 1906. évi pótadó-kivetési kulcsot a számvevőség a következőképpen kérte megállapítani:

Komárom sz. kir. város jelenlegi tisztikara a következő:

Főispán: Kálmán Rudolf. Polgármester és árvaszéki elnök: Domány János kir. tan. Tanácsnokok, egyúttal árvaszéki ülnökök: Farkas Géza, Kacz Lajos. Főjegyző: dr. Gaál Gyula. Aljegyző: Mauler József, tb. főjegyző. Tiszti ügyész: dr. Vásárhelyi Domokos. Mérnök: Filó János. Segédmérnök: Techet Károly. Műszaki írnok: Ackermann Géza. Pénztáros: Hittrich József. Ellenőr: Ernyei Jakab. Főszámvevő: Follinus Árpád. Alszámvevő: Ipper Rezső. Adófőkönyvelő: Rózsa István, tb. számvevő. Számtisztek: Pap Endre, tb. számvevő, Sándor Ernő, Lengyel Jenő, Höltzl Gyula. T. főorvos: nincs betöltve. Rendőrorvos: dr. Gaál Zsigmond. Kórházi orvos: dr. Csukás István. Kórházi műtőfőorvos: dr. Lipscher Mór. Halottkém: dr. Mészáros Lajos. Levéltáros: Rovács Albin. Közgyám: Kacz Jenő. Iktató: Bodor Béla. Kiadó: Molnár József. Főkapitány: Sárkány Ferencz. Alkapitányok: I. Mihola János, II. Reviczky Béla. Rendőrbiztos: Szitár Mihály. Irnokok: Kiss Zsigmond, Penthe Gyula, Lechner József, Ströcker Károly. Magy. kir. állatorvos: Szabó Ignácz. Számvevő irnok: Weiszenbacher Nándor. Kórházi gondnok: Ehmann Gyula. Végrehajtók: Gaál Mihály, Zimkay Antal, Puzsér Dezső.