A homokkötés terén az ácsi uradalomé a kezdés dicsősége. Az ácsi és a vele összefüggő herkályi erdőt a XVIII. század végén József császár rendeletére telepítették. 1813 óta a herkályi erdőben az ákácz mellé fenyőt is ültettek. A bábolnai ménesbirtok is a mult század harmadik éveitől kezdve telepítette a futóhomokos részleteken és kavicsos magaslatokon azokat az ültetvényeket, melyek most e táj ékességei. Környe lakossága a mult század 60-as éveiben, közmunkával, mintegy 100 hold homokot kötött meg és Kecskéden is, az értelmes gazdák, az elszórtan mutatkozó homokos részeket, kiki a magáét, fával ülteti be.

Homokkötés czéljából véghezvitt ákácztelepítéssel találkozunk még Udvardon 120 holdon, Naszvadon mintegy 40 holdon, Szentpéteren 100 holdon, Marczelházán közerővel telepített, mintegy 340 holdon, Dunaradványon kb. 300 holdon; a gesztesi járásban: Ószőny, Bokod községekben és Kocson, hol a községi legelők vízmosásos partjait kötötték meg ákáczczal.

A talajjavítások iránt való igazi érdeklődés e vármegyében is a kir. kulturmérnökség megalkotása (1879) után jelentkezett. Közreműködésével nyílt árkokkal való lecsapolást végeztek a kisbéri ménesbirtokon, 1300 holdnyi vadvízes területen; a bábolnai ménesbirtokon, 110 holdnyi posványos nádason; a pannonhalmi főapátság ölbői pusztáján; Bana község területén 200 holdon; a martos-tardoskeddi érdekeltségnél közel 14.000 holdon; az esztergomi herczegprimás bálványszakálasi pusztáján 4000 holdon; az ószőny-dunaalmási érdekeltségnél 559 holdon; Izsapon, Madéréten stb. Alagcsövezést rendeztek be a tatai uradalomban gróf Esterházy Miklós Móricz császári birtokán 200 holdon; a kisbéri állami ménesbirtokon 1225 holdon. Öntözést rendeztek be a bábolnai ménesbirtokon 80 holdon; az esztergomi érseki uradalom bálványszakálasi pusztáján 400 holdon; a tatai uradalomban 300 holdon; Naszvadon és Bagotán ifj. Ordódy Pálnál; Bajcson 920 holdon; Ácson Forster Gézánál, stb. Patakszabályozást Csehiben Jaross Móricznál; Kürtön, Fürön, Csúzon, Neszmélyen stb.

Meg kell még emlékeznünk a Csallóköznek a belvizek és az árvizek ellen való megvédése érdekében tett intézkedésekről, mint szorosan véve szintén telkesítési befektetésekről.

A vármegye területén a Csallóközben elszórtan látható töltés-maradványok igazolják, hogy már az első telepűlők védekeztek, úgy a hogy, a vizek ellen. Későbbi időben a vármegye hatósága vette kezébe az ügyet: az 1640. és 1657. évi közgyűlések intézkedtek a vízlevezető csatornák kitisztítása iránt. A XVIII. század vége felé több határban már mederrendezést is terveztek. 1828-ban védőtöltések emelése és zsilipek építése iránt intézkedik a vármegye. 1840-ben Pozsony vármegye küld ki bizottságot a Vág szabályozásának tanulmányozására. 1854-ben Böősön, gróf Waldstein János elnöklete alatt, megalakul a »Csallóközi vízszabályozó társulat«, mely a 60-as évek elejéig, birtokarány szerint, természetben kirótt munkával, már 26.287 folyó öl csatornát ásatott. 1862-ben gróf Károlyi Lajos megalapítja a »Szered-komáromi vágszabályozó-társulatot«, mely azonban az alapító halála után feloszlott. 1870-ben a magyar kormány készíttetett terveket a belvízlevezetés és az árvédelem tárgyában. 1876-ban végre megalakult, Komárom székhelylyel, az »Alsó-csallóközi belvízlevezető társulat«, mely társulat maig fennáll és működik.

Az »Alsó-csallóközi belvízlevezető társulat« működési köre a belvíz levezetés dolgában, északon és keleten, a Kis-Dunától és Vág-Dunától délre, a nagy Dunáig terjed; töltéseinek hossza kb. 108 km., csatornáinak hossza kb. 366 km. Ugyane társulat működési köre az ármentesítési ügyeket illetőleg, »Alsócsallóközi és csilizközi ármentesítési társulat« czímen, az említett területen kívül, még a győrmegyei Csilizközre is kiterjed.

E társulaton kívül a vármegye területén még két társulat teljesíti a víz ellen való védelmet. Az egyik: a »Vágjobbparti és alsódudvágvölgyi ármentesítő és belvízlevezető társulat«, székhelye: Vágsellye, területe a Vág, Dudvág és Kis-Duna között terül el; a másik: a »Vágbalparti ármentesítő és belvízszabályozó társulat«, székhelye Érsekújvár, területe a Vág és Nyitra közé eső részlet.

A vármegye és Komárom szabad királyi város 490.381 kataszteri holdnyi területét a Duna folyam majdnem két egyenlő részre osztja. Az északi részen fekvő udvardi és csallóközi járás területe együttvéve 236.311 holdra, a déli részen fekvő gesztesi és tatai járásé 248.445 holdra, Komárom városé pedig 1785325 holdra rúg. E területi megoszlás következtében épp oly joggal lehetne a vármegyét a Duna balparti, mint a Duna jobbparti vármegyék közé sorolni. Mivel azonban a statisztikai munkák Komárom vármegyét az utóbbi csoportba sorozzák: alantabb, a hol szükségesnek mutatkozik, a vármegye termelési viszonyszámait a Duna jobbparti országrész viszonyszámaival hasonlítjuk össze.

A vármegye és Komárom város összes területe, mívelési ágak szerint a következőképpen oszlik meg: szántóföld 282.990 kat. hold, vagyis az összes területnek 57.71%-a (a Duna jobbparti országrészben: 51.62%; az országos átlag: 42.81%); kert 3725 hold; rét 52.811 hold, vagyis az összes területnek 10.77%-a (Duna jobbpart: 9.09%, országos átlag: 10.19%); beültetett és parlag szőlő 6630 hold; legelő 47.877 hold, vagyis az összes területnek 9.76%-a (Duna jobb part: 10.53%, országos átlag: 13.03%); erdő 64.458 hold, vagyis az összes területnek 13.15%-a (Duna jobbpart: 18.07%, országos átlag: 26.60%); nádas 4679 hold; nem termő 27.211 hold, vagyis az összes területnek 5.55%-a (Duna jobbpart: 6.62%, országos átlag: 4.75%). Szántóföld, rét és nádas tekintetében tehát e vármegye kedvezőbb arányokat mutat, mint a Duna jobbparti országrész és az ország átlaga.

Birtokmegoszlás tekintetében Komárom vármegye földterülete összesen 20.571 önálló gazdaságra oszlik, a melyekből 17.121 gazdaság tulajdont alkot, 350 haszonélvezeti, 586 haszonbéres, 2514 pedig vegyes gazdaság. Birtokkategóriák szerint van:

A törpe birtok átlagos területe tehát 1.5 hold, a kisbirtoké 18, a középbirtoké 302, s a nagy birtoké 3337 hold.

A birtokmegoszlás ezek szerint Komárom vármegyében fölötte kedvezőtlen. A míg a 0.26%-nyi nagybirtok a vármegye területéből 42.59%-ot foglal el, addig az 55.16%-nyi törpe birtoknak meg kell elégednie 3.80%-nyi területtel. Az arány nem sokat javúl, ha a törpe és kisbirtokot összevéve hasonlítjuk is egybe: 98.56%, tehát a gazdaságok zöme esik ebbe a két kategóriába, melyek együttvéve a területnek csak 41.73%-val rendelkeznek. E vármegyében ez az arány rosszabb mint az országrész aránya (45.28%) és nagyon elmarad az országos arány (52.34%) mögött. Evvel szemben a nagybirtok aránya, az országos 32.29% arányszámhoz mérten, több mint 10%-kal magasabb.

A nagy gazdaságok tekintélyes része le van kötve. E vármegyében a korlátolt forgalmú birtok területe 164.027 hold, a mi az összes terület 33.82%-ának felel meg. Ez az arány körülbelül megegyezik az országos átlaggal (33.54%), de magasabb a dunajobbparti országrész arányszámánál (30.52%).

A korlátolt forgalmú birtokokból 47.843 hold hitbizományi birtok (gróf Esterházy-féle tatai hitbizomány); 36.655 hold róm. kath. érseki birtok (esztergomi érsekség); 13.183 hold apátsági birtok (pannonhalmi főapátságé); 15.362 hold kincstári (bábolnai, kisbéri ménesbirtokok, ó-gyallai Konkoly-Thege Miklós-telep); 16.378 hold községi, városi és törvényhatósági birtok; 18.961 hold pedig a közbirtokosságok és volt úrbéresek közös birtokai. A hátralévő rész a különféle vallásfelekezetek és társulatok birtoka.

A korlátolt forgalmú birtokok által a vármegye szántóföldi területéből 21.08% (Duna jobbparti részen 17.23, Magyarországban 10.88%); rét-területéből 30.13% (26.02-14.52%); legelő-területéből 66.20% (51.51-56.58%); erdőterületéből pedig 59.47% (53.18-62.94%) van lekötve. Az országos állapottal szemben e részben a vármegye rossz helyzetben van, melyet még fokoz az a körülmény, hogy annál a mívelési ágnál, melynél a lekötöttség még indokolható: az erdőterületnél, a vármegye az országos átlagon jóval alúl marad.

A középgazdaságok területéből 15.815 hold (21.5%), a nagygazdaságok területéből pedig 37.398 hold (19.9%) bérbe van adva.

A nagy- és középbirtokok kezelése a vármegye területén többnyire nemcsak okszerű, sőt több gazdaságban a legbelterjesebb irányú. A norfolki négyes vagy az ennek többszöröséből alkotott gabonaváltóforgón kívül, több uradalomban, 179különösen a hol nagyobbmérvű állattenyésztést űznek, a bőséges szénatermést nyújtó és e mellett a legeltetést is megengedő legelőfüves vetésforgók is alkalmazásban állanak, sőt egyik-másik uradalomban a földek minősége és fekvése szerint, a vetésforgók dolgában túlzásba estek; így pl. Kisbéren, melynek 3620 hektárnyi szántóföldi területen összesen huszonnégy 5-10 nyomásos vetésforgóba van beosztva.

Már a vármegyei kis gazdaságokról nem mondhatjuk ezt a kedvező ítéletet. A vármegye sok községében az ú. n. szabadgazdálkodás dívik, a mely kifejezés alatt a vármegyében voltaképpen rendszertelen gazdálkodást kell érteni.

Legrosszabb a helyzet a csallóközi járásban, hol a beszerzett tájékozódás szerint sok község, rendszeres vetőforgó híján, szabadon gazdálkodik. A gesztesi és tatai járás néhány községében szintén így van. Hogy mit kell az úgynevezett szabad gazdálkodás alatt érteni: arra egy-két példa nyújthat felvilágosítást. Kamocsán gabona, kapás; - gabona, kapás a sorrend; Szímőn pedig kapásra két-három évben egymásután gabonát vetnek.

Mint az ország nagy részében, úgy e vármegyében is a háromnyomásos (ugar, őszi, tavaszi) forgó a legelterjedtebb. Fentartását, különösen a hol közlegelő nincsen, az ugar- és tarló-legeltetési kényszer teszi szükségessé. A tiszta fekete ugartartás leginkább a Vértes mentén fekvő községek kötöttebb földjein tartotta fenn magát, de fentartása e talajokon bizonyos mértékig indokolt is. Az ugarnyomásnak okszerűbb kihasználásában különben az utolsó negyedszázad alatt megyeszerte örvendetes javulás észlelhető. A fokozatos javulást mutatja a következő összeállítás, mely szerint az ugarnak hagyott terület volt hektárokban:

1880-ban 28.040 (17.14%), 1885-ben 24.820 (14.94%), 1890-ben 20.722 (12.96%), 1895-ben 19.051 (11.73%), 1900-ban 16.307 (11.23%), 1903-ban 15.573 (10.48%).

Az ugarnyomást, zöld ugarként kiválóan takarmánytermesztésre, főleg a Vértes mentén fekvő németajkú községek használják; kiválóan kapás növény (tengeri, répa, burgonya) termesztésre a jobbparti részen Ács, Kocs, Császár, stb. községekben, de főleg az udvardi járás községeiben használják; különben e vidéken a kapás mellett az ugarban takarmányt is szoktak termeszteni. Hármas nyomású forgót ugyan, de a rendestől eltérőt használnak Csúzon: takarmány, kalászos, kapás; és Bánhidán: őszi, kapás (részben tavaszival).

Elvétve, az udvardi és gesztesi járások egyes községeiben, négynyomású vetésforgóval is találkozunk. Ennek jellegzetes alakjai: Marczelházán, Mocsán, Naszályon, Dadon: 1. fekete és zöld ugar; 2. őszi; 3. kapás; 4. tavaszi; Udvardon, Bagotán, Szenden: 1. fekete és zöld ugar; 2. őszi; 3. tavaszi; 4. kapás.

A föld megmívelése tekintetében Komárom vármegye általában véve elismerésre méltó szorgalommal jár el. E tekintetben nemcsak a nagyobb gazdaságok példája, de a gazdasági vándortanárok ügybuzgósága és a népszerű gazdasági előadások hatása is szembetűnő. Az istállótrágyát mindenütt nagyon megbecsülik és gondosan gyűjtik. Istállótrágyát rendszerint az ugar (takarmány, kapás) nyomás kap. Némely helyütt (így Tárkányban) már a nyár folyamán, sürgősebb munkák szünetelésekor kifuvarozzák és a föld szélén kupaczba rakják a ganéjt; másutt (pl. Ácson) ősszel és télen hordják ki és terítik el a földön a trágyát. Sok helyütt látható még az a helytelen eljárás, hogy a kihordott trágyát a földön apróbb kupaczokba rakják s így ott hosszabb időn át át fekve hagyják. Örvendetes jelenség, hogy a műtrágyázás, melyet eddig csak nagyobb gazdaságok használtak szórványosan, most már a kisgazdák körében is majdnem az egész vármegyében rohamosan tért hódít. Az 1895. évi országos statisztikai fölvétel a csallóközi járásban még csak 5, a gesztesi és tatai járásban 12-12 s az udvardiban 17, összesen 46 műtrágyát használó gazdaságról tudott. Ma, tíz év múlva, a műtrágya használata már a kisgazdák körében is általánosan elterjedt. E tekintetben különösen a Csallóköz tűnik ki, hol a legtöbb községben, kivált a czukorrépát termelő kisgazdák zöme, egészen hozzászokott a műtrágyák alkalmazásához. A gesztesi járásban szintén elterjedt. A tatai és udvardi járásban még legkevésbbé használják.

Nagymegyeren, Lakon, Túriszakáloson, Szilason, Nemes-Ócsán, Kolosnémán a műtrágyázás ma már általánosan megszokott dolog; a többi községben 180is többé-kevésbé elterjedt, vagy legalább kezdik használni. Szenden, Ácson, Banán, Ó-Szőnyben általában használják; Kocson, Dadon szórványosan, Kömlődön, Bokodon, Császáron most kezdik használni. A tatai és udvardi járásban még legkevésbé, amott 6, itt 2 községben találkozunk vele.

Műtrágyázásra a kisgazdák leginkább szuperfoszfátot használnak, első sorban czukorrépa, de kalászos (kivált rozs) alá is. Holdanként 75-100 kg.-ot szórnak el belőle. Nemesócsán szuperfoszfát mellett Thomas-salakot, Kamocsán meg már chilisalétromot is használnak; Gútán a kőbányai szárított sertéstrágyával is próbát tettek.

A talaj előkészítésére a nagy- és kisgazdaságokban egyaránt gondot fordítanak. Egyik-másik uradalomban gőzekével (Kisbér), gőzásóval (Bábolna), vagy fogatos ekével (Bajcs) végzett talajmélyítéssel is találkozunk. A belterjesebben kezelt nagyobb gazdaságok természetesen a legmodernebb talajmívelő gépekkel és eszközökkel vannak felszerelve. A vasgerendelyes és többvasú ekék már a törpe és kisgazdaságokban is terjednek, de a jobb boronák kevésbbé. A hengerek általában nagyon kezdetlegesek és tökéletlen munkát végeznek; igazán csak »gurgófák«, a hogy a vármegyében egyik-másik helyen nevezik.

Az utolsó összeírás szerint a kalászos növények vetésterületének több mint a felét (69-71%-át) géppel vetették be; csak a kukoriczánál, melyet sok helyütt még kapa vagy eke után vetnek, maradt e szám kisebb (43%). Ez az összeírás különben a közép- és nagybirtokon 57 szórva- és 610 sorbavető, a kisbirtokon 13 szórva- és 572 sorbavető-gépet talált; de azóta ez a szám lényegesen emelkedett.

A vetőmag előkészítésére kellő gondot fordítanak; a kisgazdák kezén 170, nagybirtokokon 182 konkolyelválasztó gépet olvastak össze. Különben a vármegye területén fekvő állami birtokok (Kisbér, Bábolna) közérdekből évről-évre gondosan előkészített jó vetőmagot bocsátanak a kisgazdák rendelkezésére. Azonban, sajnos, a kulturnövények ápolására kevés hajlama van a népnek. Igy pl. a gyomirtással alig-alig törődnek.

Az aratás, elegendő munkáskéz állván rendelkezésre, rendszerint kézzel történik. Aratógép az utolsó összeíráskor mindössze csak 56 volt a vármegyében. A cséplőgépek már jobban elterjedtek; a közép- és nagy uradalmak kezén 140, a kisebb gazdák kezén 59 cséplőgépet olvastak össze; de ez a szám azóta tetemesen emelkedett. Gőzcséplőgépek a kisgazdáknál is vannak elvétve; de ezek legnagyobb részben most még járgányos gőzcséplőgépet használnak. A hol ilyen sincs, ott régi szokás szerint lovakkal nyomtatják, vagy hadaróval verik ki a szemet. Gőzmorzsoló 28 volt a vármegye területén.

A kicsépelt szemet még sok helyütt, pl. Kocson, földalatti vermekben tartják; a szalmát is legtöbb községben a lakóháznál rakják össze. A tűzveszedelem ezáltal természetesen rendkívül fokozódik. A falun kívül fekvő szérűskerteket, minők az Alföldön általánosak, e vármegyékben kevés helyen találunk.

Komárom vármegye mezőgazdaságának fokozatos fejlődését a szántóföldi termelés emelkedése és a termesztett növények arányának kedvezőbb alakulása is igazolja. A vármegye szántóföldi területéből 1880-ban 135.536 hektárt (82.8%-ot) vetettek be; az 1895. évi statisztikai fölvétel 143.399 hektár (88.3%) bevetett terület mutat ki; a legújabb adatok szerint pedig a bevetett terület már 150.239 hektárra (90.5%-ra) emelkedett. Kétségtelen, hogy ebben az emelkedésben része van az itt-ott végbement gyeptöréseknek; legnagyobbrészt azonban mégis csak a telkesítéseknek köszönhetők, melyek sok parlagon heverő területet vontak kultura alá.

A termesztett növények mívelési arányának javulásáról a következő átnézet tájékoztat. Az összes bevetett terület százalékában volt:

Az egyoldalú gabonatermesztés rovására tehát rövid időn belül lényegesen emelkedett a kapás- és takarmánynövények termesztése, a mi örvendetes 181haladás bizonyítéka. Most már közel áll vármegyénk a dunajobbparti országrész 1895. évi átlagos állapotához, a hol t. i. a gobonaneműek 67.07%, a kapások 21.27% s a takarmánynövények 13.01%-át foglalták el az összes bevetett területnek.

E vármegyében is, mint az egész országban, a búza foglalja el a főhelyet 1895. évben 41.556 hektárral (28.98%), legutóbb 39.159 hektárral (26.06%). A mint látható, termesztése csökkent s máris alatta van a dunajobbparti országrész 1895. évi 27.40% arányának. Legjobban a magyar (bánáti) fajta van elterjedve; a Csallóközben néhol a diószegi s a rozsdának állítólag jobban ellentálló tarbúzát is vetik. Külföldi búzafajtákkal eddig csak kísérleteznek. A búza minősége, a talaj, a mívelés és az időjárás szerint itt is nagy változatosságot mutat s az eltérés gyakran kis körben is szembetűnő. Ötven-hatvan évvel-ezelőtt legjobb búzatermő helyeknek tartották: a Csallóközben Csicsó, az udvardi járásban Jászfalu, Csúz és Perbete, a gesztesiben Kocs, Szend és Kömlőd, a tataiban Tarján községeket. A hajdanta híres komáromi czipó tett tanúbizonyságot e búzás síkérességéről. A komáromi búzák minőségéről dr. Kosutány Tamás és Cserháti Sándor gazdasági akadémiai tanárok csémi, ácsi és tatai búzavizsgálatai a következő eredményt adják:

A tatai búza őrlési eredménye: liszt 75.5% (orsz. átlag 75.8%), korpa 21.4% (20.5%,) süthetősége 70.5 (73.69), száraz sikértartalma 9.66% (10.53%); a belőle származott korpa 14.58% proteint (15.20%) és 3.33% nyerszsírt (3.71%) tartalmazott.

Cserháti a bábolnai ménesbirtoktól és a komáromi földmíves-iskolából származó búzák négy évi termését vizsgálta meg 4 éven át. Az ő adatai szerint volt (az évek sorrendjében):

Kiterjedésre nézve a második helyet az árpa foglalja el: 1895-ben 21.079 hektárral, (14.70%), legutóbb pedig már 22.821 hektárral (15.18%). A mint látható termesztése emelkedőben van s most már jóval meghaladja nemcsak az országos arányt (1895: 9.87%), de a dunajobbparti országrész arányát (12.53%) is. Hozama azonban alatta marad az országrész átlagos termésének. Hektáronként volt az átlagos szemtermés 1896. évben 11.67 q (az országrészben 14.01 q), legutóbb 12.52 q (13.61 q), a szalmatermés pedig 14.64 q. Átlagos minőségi súlya 65.5 kg. A vármegye legnagyobb része, időjárási és talajviszonyoknál fogva, csak takarmány-árpa termesztésére alkalmas. Sörárpát inkább az északi rész gazdaságaiban sikerül előállítani; kedvezőbb időjárás mellett (igaz, hogy ritkán) a jobbparti rész egyes gazdaságaiban (pl. Bábolnán) is annyira, a mennyire, sikerül. Korábbi időben, különösen a gesztesi járásban, az Oregon- és Chevalier-árpa volt meglehetősen elterjedve; az udvardi járásban a Golden-melonnal is találkozunk. Újabban mindjobban tért hódít, a kisgazdák körében is a bőtermő, kitünő minőségű Hanna-árpa; s az országos növénytermelési kísérleti állomás kezdésére nehány évvel ezelőtt egy-két gazdaságban 182(Csúzon és Dunaőrsön) a jónak igérkező Selchovi árpával is tettek termesztési kísérletet. - A sörárpa értékét, magas hektolitersúly és lisztesség mellett, alacsony (10-12%) protein-tartalom szabják meg. Ebből a szempontból e vármegye árpái minőségének megítélésére nem érdektelenek a következő adatok, melyeket Cserháti Sándor, gazdasági akadémiai tanár állapított meg:

A gabonaneműek között sorrendben harmadik a rozs, negyedik a zab. Előbbiből az 1895. évben 16.538 ha (11.53%) és az 1903. évben 18.071 ha (12.02%) volt elvetve; utóbbi alá pedig ugyanez években 15.603 ha (10.88%), illetőleg 15.253 ha (10.15%) terület volt fordítva. A rozs termesztése tehát emelkedőben, a zabé ellenben csökkenőben van. Mindkét kalászos termesztési aránya meghaladja az országos átlagot (rozs: 10.20%, zab 9.38%); de már a dunajobbparti átlagtól (14.79%) a rozs elmarad, viszont a zab, ezét (8.42%) meghaladja. A rozs-átlag termése volt hektáronként szemben az 1896. évben 10.72 q (Dunajobbpart: 12.55 q), az 1903. évben 12.00 q (12.30 q); szalmatermése 20.54 q, átlagos minőségi súlya 71.4 kg. A zab átlag-szemtermelése pedig 1896-ban 11.68 q-ra (Dunajobbpart: 12.75 q) és 1903-ban 11.35 q-ra (13.47 q), szalmatermése 13.63 q-ra rúgott. Átlagos minőségi súlya a vármegye területén 43.7 kg. A vármegyei gazdaságokban leginkább a közönséges magyar rozs van elterjedve: a talaj iránt tanusított csekély igénye a homokosabb vidékeken ezt teszi a kisgazdák fő kenyérterményévé. Szentiván, montagnei és imperiál rozszsal szintén találkozunk. Zabból szintén leginkább a kevés igényű hazai magyar zabféléket vetik; csak nagyobb gazdaságokban találkozunk a külföldi, igényesebb fajtákkal, minő a hopetown, anderbeki, kanadai, stb. Néhány évvel ezelőtt az orsz. növénytermelési kísérleti állomástól nyert maggal Bajcson a duppaui zabot próbálták ki, Bábolnán pedig a sárga leutewitzi zabbal tettek kísérletet; ugyanott a barnhauseni őszi zabot is vették, egy-két évi termelés után azonban felhagytak vele.

A gabonaneműekhez sorolt többi kulturnövény: a kétszeres és köles csak kis területen míveltetnek (az utóbbit inkább csak tarlóvetemény gyanánt). Tönkölyt, tatárkát Komárom vármegyében nem vetnek.

A hüvelyes vetemények (borsó, bab, lencse) a szántóföldön szintén csak alárendelt helyet foglalnak el. Mívelésük inkább a kertekre szorul. Ugyanez áll a kapásnövények közé sorozott dinnyéről és tökről, melyek alá a szántóföldi területből alig néhány hold jut.

A kapásnövények csoportjában a tengeri az, melynek mívelése a legelterjedtebb, kiterjedésre majdnem a rozséval egyenlő. Országos átlagát (20.78%) tekintve, ez a kulturnövény jelentőségre a búza után következik és e vármegyében a búza, árpa és rozs után, tehát a negyedik helyre jutott. Tengerivel be volt vetve az 1895. évben 16.095 ha (11.22%), legutóbb 18.048 ha (közel 12%), termesztése tehát növekedőben van, de a dunajobbparti országrész átlagát (12.83%), még nem érte el. Ennek oka részben a többi kapásnövény (burgonya, répa) erős versenyében rejlik. Nagyobb gazdaságokban a cselédség konvencziós földjét rendszerint kukoricza alá adják ki; mívelése sok gazdaságban még most is harmados, vagy feles munkásokkal, részben történik. Hozama e vármegyében, különösen a gesztesi járásban, nagyon ingadozó; gyakran az aszály teszi tönkre, máskor meg nehezen (a Vértesben egyáltalán nem) érik be. 1896-ban hektáronként 22.67 q szesztermést adott (Dunajobbpart: 18.43 q), 1903-ban már csak 15.48 q-t (Dunajobbpart: 17.18 q). A szártermés 34.75 q-ra rúg; átlagos minőségi súlya 78.6 kg. Kisgazdák körében a bőtermő, nagycsövű, sárgaszemű parasztkukoricza (a gesztesi járásban basa-kukoriczának nevezik) van legjobban elterjedve; közép- és nagygazdaságokban a munkaerő czélirányos kihasználására korán és későn érő fajokat (pignolettot, cinquantinot, 189korai székelyt, kanadait, florentinit, páduait, sőt egyes helyeken az amerikai lófogú tengeriket: Yowa aranybányáját, Prairie királynőjét stb.) egyaránt vetik. A csöves termést, a morzsolásig, nagyobb gazdaságok góréban (kotárkában) helyezik el; kisebb gazdák, a csőfedő leveleknél összefonva, az eresz alatt vagy az udvaron álló fákra aggatják föl termésüket. A tengeriszár több vidéken még nem részesül a kellő megbecsülésben: télen át is díszteleníti a tarlót, bőséges áttelelő menhelyet nyújtva a kukoricza rovarellenségeinek.

A burgonya termelése szintén tért hódít: az 1895. évi 6709 hektárról (4.68%-ról), termesztése legutóbb 8561 hektárra (közel 5.70%-ra) emelkedett; így most már termesztése nemcsak az országos (4.46%), de a dunajobbparti átlagot (5.14%) is meghaladja. A termesztés fokozásában nagy része van a kisbér-füzítői keményítőgyárnak, hol a burgonya, a homokos vidék legbiztosabb terménye, elég jövedelmezően értékesíthető. Hozama nem sokkal áll alatta a dunajobbparti országrész átlagos termésének. 1893-ban hektáronként 84.29 q (Dunajobbpart: 88.48 q), 1903-ban 99.43 q (Dunajobbpart: 103.93 q) termett. Egy hektoliter átlagos súlyát 70.6 kg-al veszik föl. A burgonya tömérdek fajtája közül, a vidék, ízlés és használati czél szerint e vármegyében is annyiféleséget vetnek, hogy ezek elősorolásától el kell tekintenünk. Csupán azt említjük még föl, hogy a legalkalmasabb burgonya-fajok kipuhatolására az országos növénytermelési kísérleti állomás közbenjöttével, Kisbéren és Bábolnán is tettek termesztési kísérleteket.

Czukorrépa alá 1895-ben 1679 hektárt (1.18%), 1903-ban 2240 hektárt (1.49%) fordítottak. Aránya a Dunajobbpart arányát (1.01%), de különösen az országos arányt (0.72%) jóval meghaladja. Az 1905. évben, magánúton gyűjtött adatok, a czukorrépa-termesztés emelkedése mellett tanúskodnak, a mi a gazdasági üzem fejlődését tekintve, már azért is örvendetes jelenség, mert a népnek az egész munkaidőn át állandó keresetet nyújt. Termesztése a vármegyében közel háromnegyed százados multra tekinthet vissza. Az 1832-ben keletkezett bátorkeszi czukorgyár részére a szomszédos Komárom vármegye is termelt répát. 1845-ben Füzitőn, 1852-ben Tatán és 1871-ben Ácson keletkezett czukorgyár; a két első, idők multán megszűnt ugyan, de annak idején környékükön a czukorrépát ezek is meghonosították. A kisgazdák körében mai napság legjobban a csalóközi és udvardi járásban van elterjedve; amott Gúta, Ekel, Nemesócsa, emitt Udvard, Naszvad és Perbete tünnek ki czukorrépatermesztésükkel. A gesztesi járásban, az ácsi czukorgyár körzetében: Ács, Mocsa, Kocs, Ószőny termesztenek legtöbbet. A csallóköziek rendszerint a diószegi gyárnak, az udvardiak a surányinak, a gesztesiek az ácsinak adják át termésüket, kivéve Mocsát, mely a sárvárinak szállít. Átlagos gyöktermése az 1896. évben hektáronként 182.44 q. volt, a mi a dunajobbparti országrész átlagos termésén (227.44 q) jóval alul marad. A vetőmagot a gyárak adják a termelőnek; a gazdának tehát a fajta megválasztására befolyása nincsen. A répa minősége, a különféle befolyások szerint, nagyon változó; csak példaképen említjük, hogy az ácsi czukorgyár gazdaságában véghezvitt (1904) termelési kísérletnél (16 fajta közül), a legmagasabb czukortartalmat (17.95%) a Schreiber originálja mutat, legnagyobb gyöktermést (holdanként 137.89 q) s ehhez képest legnagyobb czukortermést (holdanként 24.61 q) a quedlinburgi Dippetől tenyésztett czukorrépa-faj szolgáltatott.

A kereskedelmi növények csoportjában a repcze korábbi jelentőségét itt is elveszítette. Mívelése azelőtt különösen a Csallóközben volt elterjedve, a mit az is igazol, hogy pl. 1848-ban Gútán 3, Nagymegyeren 4, Kamocsán 1, Apáczaszakállason 1, Szilason 1 olajütő volt működésben. Mákot, paprikát alig egy-két holdon (inkább csak kertekben) termesztenek. Komló-ültetvény az ötvenes években Bábolnán volt található; ma már nem áll fenn. Csupán a dohány, a len és a kender azok az ipari növények, melyek e vármegye területén fokozódó arányban termesztetnek.

A dohánynak nagyban való termelését 1772-ben Henry H. franczia vállalkozó kezdte meg Kisbéren; Kamocsát pedig Korabinsky már 1786-ban említi dohánytermesztő helyként. A negyvenes években a Vág és Nyitra mellékén, néhány dunamelléki helyen: Zsitvatőn, Virten s a gesztesi járásban Kisbéren volt elterjedve termesztése. Legjobb dohány Ógyallán terem, hol 1848-ban szivargyár is állott fenn; a szomszédságában fekvő Vék pusztáról nevezett 190véki dohány pedig hajdan országos hírnévre tett szert (már 1829-ben dicsérettel emlegeti Csaplovits). 1903-ban 377 hektáron termesztették (1895-ben csak 295 ha-ron); Csallóközben főleg Ekel, az udvardi járásban főleg Ógyalla, Udvard, Csúz táján mívelik. Átlagos termése, 1896-ban, hektáronként 17.37 q-ra rúgott. A termést az érsekújvári beváltó-hivatal 40-44 korona átlagáron veszi át. Az érsekújvári kerületben kerti (rétháti) és közönséges kerti dohányt termelnek, melynek nikotintartalma Tóth Gyula kir. fővegyész vizsgálatai (1900) szerint a következő:

A kendert hajdanta nemcsak köztes veteményül, de önállóan is, kivált a Csallóközben termesztették nagyobb mértékben; ma már csupán Gúta környékén találkozunk kiterjedtebb mívelésével. Helyét a len foglalta el, melyet a Nagytanyon államsegélylyel felállított lengyár részére ez időszerint a csallóközi járás madjnem mindegyik községében mívelnek. Lent 1895-ben Komárom vármegyében 920 hektáron (0.64%), 1903-ban 972 hektáron (0.64%) vetettek; 1905-ben magánúton beszerzett adatok szerint mívelése a csallóközi járás tizenhét községében már 1758 hektárra terjedt. Csallóközben legtöbbet Gúta, Nagymegyer, Izsa és Nemes-Ócsa termesztenek. A nagytanyi gyár a termést q-ként 7-9 koronán váltja be. A vállalkozó újabban Komáromban is állított beváltótelepet s így a termesztés előreláthatólag a dunajobbparti részen is el fog terjedni. A szükséges orosz lenmagot a gyár szolgáltatja a termelőknek. A vármegyében kenderből 1896-ban hektáronként 7.62 q magtermést és 5.21 q fonáltermést (ez mintegy 36-37 q kórónak felel meg); lenből pedig 4.33 q magtermést és 3.47 fonáltermést számít az országos statisztika.

A vetett takarmánynövények is még régen otthont találtak e vármegyében, nemcsak a nagyobb, de a kisgazdaságokban is. Már Korabinsky dícsérettel említi 1768-ban Kisbér luczerna termesztését; s a múlt század negyvenes éveiben megjelent Statisztikai művek is följegyzik, hogy pl. Aranyoson alig volt gazda, kinek lóhere- vagy luczerna-vetése ne lett volna. Ezidőben különösen nagyon elterjedt volt a luczerna Ács és Kisbér vidékén; utóbbi helyen pedig a tengerit zöldtakarmányúl már a múlt század első felében vetették. Szántóföldi termesztésük is emelkedőben van. Az egyes takarmánynövények termesztését a következő átnézet részletezi:

Legnagyobb emelkedést tehát a zabosbükköny, takarmányrépa és herefélék mutatnak. Az utóbbiak területe az 1895. évi 4839 hektárról (3.3%) 1903-ig 6138 hektárra (4.08%) szállott fel. Csökkenés csupán a csalamádénál mutatkozik. A felsorolt növények hektáronkénti átlagos hozama (szembeállítva zárójelben a dunajobbparti országrész terméseit) a következő volt: takarmányrépa-gyök 264.19 (271.50) q; csalamádé zölden 192 (188.05) q; zabosbükköny-széna 29.57 (34.48) q; lóhere-széna 25.73 (35.58) q; luczerna-széna 44.53 (44.17) q; baltaczim-széna 25.21 (30.14) q; moharszéna 28.00 (27.78) q. Újabb takarmánynövények meghonosítására az utóbbi időben e vármegyében is történtek kísérletek: homoki borsóval Kisigmándon, szöszös bükkönynyel Kisbéren és Kisigmándon, borsós csalamádéval Csúzon, lóbabbal Szemerén és Bajcson, 191bíborherével és keszthelyi keverékkel Bábolnán stb. A bíborherét különben egyes helyeken (Szimőn, Hetényben) a kisebb gazdák is vetik.

A rétség nagy része a csallóközi járásban terül el. Az utolsó statisztikai fölvétel e vármegyében 52.400 kat. holdnyi természetes kaszáló-területet állapított meg. Legtöbb rétterület a csallóközi járásban Gútán és Keszegfalván, az udvardiban Naszvadon, Hetényben és Udvardon, a gesztesiben Ácson és a tataiban Tatán van. Ebből 45.4% a törpe és kisgazdaságokra, 54.6% pedig a közép- és nagygazdaságokra esik; mintegy fele tulajdon-, másik fele haszonélvezeti, haszonbéres és vegyes birtok. A nagykiterjedésű rétekkel rendelkező községek, különösen jobb években, szénatermésüket helyben föltakarmányoztatni nem tudván, fölöslegüket eladás útján kénytelenek értékesíteni. Gúta körülbelül 200.000 q szénát ad el évente, egy részét Budapestre, másrészét Érsekújvárra, Nyitra vidékére és Bábolnára. Gútán kívül a Csallóközben még Kamocsa, Ekel, Dunaújfalu adnak el szénát; az udvardi járásban Imely és Hetény, a tatai járásban Naszály, Dunaalmás, Szomód, Gyermely és Szomor, mely utóbbi Budára szállítja le termését. A csallóközi széna nem a legjobb minőségű s hajdanta sem volt jó hírneve. Legalább azt írja róla Fényes Elek 1842-ben: »Mily különbség van a liptói, zólyomi zsíros legelők s rétek, és az alsó-csallóközi, tóközi és hansági ízetlen széna közt!« Remélhető, hogy a jövő krónikása majd e téren is haladást jegyez föl: a telkesítés folytán a savanyú fűvek lassanként el-eltünedeznek rétjeinkről s ezek minősége, kivált ha műtrágyával is javíttatnak, előbb-utóbb javúlni fog. Réttrágyázási kísérleteket, műtrágyával, eddig Bábolnán, Kisbéren, Kömlődön tettek. Rétöntözés Kisbéren, Bábolnán, Czonczóháton, Tatán, Bagotán, Bajcson, Naszvadon, Bálványszakállason van berendezve. Az öntözés Kisbéren 2 q, Bábolnán 4.21 q, Bálványszakállason 7 q terméstöbbletet okozott holdanként; Kisbéren a széna minősége, öntözés által, 70%-al javult. Az országos növénytermesztési kísérleti állomás vizsgálata szerint, az e réteken termelt szénában édes füveket 79.79%, pillangósakat 0.61%, leveles és egyéb növényeket 14.19% arányban találtak, a savanyú füvekre tehát 5.41% esett, e szerint minőségre jobb a győrmegyeinél, melyben 28.99%, a fehérmegyeinél, melyben 47.58% s a veszprémmegyeinél, melyben 10.40% savanyú füvet állapított meg a botanikai elemzés, mely pedig feltétlenül megbizható.

A legelők összes területét az utolsó összeírás 46.522 kat. holddal vette föl. A legelő nagy része szintén a dunabalparti részre esik és pedig 8.56% a töpe- és kisgazdaságokra. 91.44% pedig a közép- és nagygazdaságokra; e legelőterületnek csak negyedrésze tulajdon, háromnegyedrésze haszonélvezeti, haszonbéres és vegyes birtok. A birtoknagyság szerint való tagosultság kedvezőtlen arányának hatását az enyhíti, hogy a legelőterületből 17.301 hold (37.2%) közös legelő, mely így mégis a kisebb birtokosság állattenyésztésének szolgál. Közös legelőre, mely alatt a községi legelőket és a közbirtokosság és volt úrbéresek legelőit kell érteni, e vármegyében az összes szarvasmarhák 37.68%-a és az összes sertések 35.19%-a járt; vagyis az arány csaknem egyenlő a közös legelők fent kimutatott arányával. A mi a legelők használatát illeti, sok községben már a régebbi időtől fogva némi legelőrendezést is találunk. Kocson pl. a legjobb legelőt az ökrök részére jelölik ki s ugyan így külön-külön osztályozzák a legelőt a lovak, a tehenek és a ridegbarom részére; sertéseknek a vizenyős, gödrös helyek jutnak. Ácson is el van különözve állatnemenkint a legelő; ezt először az igás barom részére szabadítják föl: juhoknak csak késő ősztől tavaszig szabad a füvelőn járniok.

Zöldségtermelés tekintetében a mult század közepe táján a Vág mellékén fekvő községek tűntek ki. Gúta, Kamocsa, Szimő sok és jó zöldséget, hüvelyes veteményt és káposztát termesztettek. E czikkekkel némely község, pl. Kamocsa, a Dunán föl Bécsig és le Pestig jövedelmes kereskedést űzött. A gesztesi járásban Nagyigmánd tett szert jó névre zöldségtermelésével; a tataiban meg Gyermelynek volt hajdanta híres és keresett káposztája. A hüvelyesek közül a koltai és tardosi lencse arról voltak nevezetesek, hogy nem zsizsikesedtek. Kamocsának ma is egyik fő jövedelmi forrása a zöldségtermelés; káposztát, fog- és vöröshagymát, sárgarépát és egyéb zöldséggyökeret termeszt s ezt Bécsben és a dunamenti városokban (Komárom, Esztergom, Vácz, Budapest) értékesíti, részben pedig a vidékbeli községekben gabonáért cseréli el. Szímő főleg 192káposztát, Gúta főleg babot termeszt. Udvardon a zöldségtermesztés most kezd föllendülni. A gesztesi járásban főleg Kömlőd és Dad, a tataiban pedig Kecskéd termelnek káposztát, melyet Budapesten, Tatán és a tatai bányatelepen értékesítenek. A káposzta ára, minősége szerint, százanként 4-6 korona, a babé métermázsánként 20 korona. Az utolsó statisztikai fölvétel szerint szántóföldön uborkát 35, vöröshagymát 21, foghagymát 31, káposztát 262, egyéb zöldségfélét 48 holdon termesztettek a vármegyében. Ezenkívül a házi kertekben is sokat termesztenek.

Díszkertek vannak Tatán, Kisbéren és Csicsón. A tatai angolkertet, mely hazánkban a legszebb a maga nemében, 1783-ban alapította gróf Esterházy. Legnagyobb nevezetessége egy meleg forrás, mely régebben emberderéknyi vastagságban lövelte fel vizét, olyan bőségben, hogy eredése helyétől pár ölnyire már kétkerekű malmot hozott működésbe. Van a kertben egy 30 hold kitejedésű tó, (Cseketó), melyen állandóan tartanak hattyukat; van azonkívül mesterséges omladék, törökfürdő, grották stb. A kisbéri park a gróf Batthyány családé volt, ma a kincstáré; fő nevezetességei a lótenyésztés emelése körül bokros érdemeket szerzett férfiak: báró Wenckheim Béla és leveldi Kozma Ferencz emlékszobrai. A csicsói angolkertet a gróf Zichy család teremtette meg.

A gyümölcstermesztésnek Komárom vármegyében tisztes multja van. Takáts Sándor írja, hogy a XIV. században az egész Csallóköz gyümölcsös kerthez hasonlított. Róbert Károly egyik oklevele szerint óriási fákból álló diófaerdők voltak ott. A hódító török, - az ellenség, - megkímélte ezeket az ültetvényeket, de a császári hadak a legszebb gyümölcsösöket feltüzelték vagy elpusztították. Igy tettek 1556-ban többek közt a Kiss Péter deák püspöki kúriáján; síránkozott is a szegény kárvallott: »Gyönyörű kertem, semmiért sem adtam volna.« Jó hírnevét a mult században is megtartotta; 1848-ban írja Fényes Elek, hogy »gyümölcs dolgában szinte áldott ezen megye«. Pedig a gyümölcstermesztésnek itt sok az akadálya. A balparti részen a talaj, a jobbpartin az időjárás. A Csallóközben a gyümölcsfa nem díszlik, hacsak az ú. n. atkát át nem törik, hogy az alatta fekvő földrétegben a gyökerek szétterjedhessenek; a gesztesi járásban pedig, kivált az észak felőli nyilt fekvésben, az erős szelek, levervén virágot, fejlődő gyümölcsöt, bizonytalanná teszik a termelő fáradságát.

A negyvenes években különösen Gúta tűnt ki szilva- és cseresnye-termésével; Keszegfalva a Vágduna, Komárom az öreg Duna szigetén szintén sok és szép gyümölcsöt termesztett. A Csallóközben még Szímő, Nemesócsa, Ekel vidéke, az udvardi járásban Jászfalu, Kolta tűntek ki jó gyümölcseikkel. Az ácsi sárgabaraczk és a kocsi nagy szemű cseresnye már akkor híres volt. A tatai járásban, a székhelyen kívül, a vértesalji községek tűntek ki e téren. A gyümölcstermelés minőségének fokozására nagy hatással volt egyes birtokosok példaadása: Ekelen Pázmány Zsigmond, Koltán Kürthy Lajos, Kisigmándon Ghyczy Ignácz, Kömlődön Sárközy József voltak kiváló gyümölcstermelők. Nagy lendületet adott a gyümölcstermesztésnek a Tatán évenként Miklós napján rendezett gyümölcskiállítás és az 1847-ben Sárközy József indítványára alakult »Tatai gyümölcstenyésztő-társaság«. Tatában az időtájt több jóhírű pomológus is élt: Ranszauer Ferencz, a kinek irodalmi működése is figyelemreméltó, Gremsperger, Kerner, stb. Az ötvenes években Ambrosz János megyefőnök mozdította elő az ügyet, elrendelvén, hogy minden község népiskolája mellett faiskola állíttassék fel, a hol a gyermekek a gyümölcsfa-ültetés és nemesítés iránt oktatást nyerjenek.

Az utolsó statisztikai fölvétel szerint legtöbb gyümölcsfa (171.343) a csallóközi, legkevesebb (67.716) az udvardi járásban találtatott; a tataiban 143.459 s a gesztesiben 113.711 gyümölcsfát olvastak össze. Gyümölcsnemek szerint legtöbb a szilva (168.128), az alma (84.894) és a körte (69.773); meggy és őszibaraczk majdnem egyenlő mennyiségben (55.043 és 56.000) fordult elő; ugyanígy a cseresnye és dió (22.853 és 21.925). Kajszínbaraczk aránylag kevés van (14.690); mandula és gesztenye csak elvétve (2146 és 777). A csallóközi járásban az almát, körtét és szilvát, a gesztesiben a meggyet és kajszinbaraczkot, a tataiban a cseresnyét, őszibaraczkot és diót termesztik nagyobb arányokban. Legnagyobb gyümölcstermelő községek a csallóközi járásban Gúta, hol összesen 112.664 gyümölcsfát olvastak össze és Szímő; a gesztesiben Ács és Ószőny; 193a tataiban Neszmély és Tóváros; az udvardiban Perbete és Naszvad. Az alma-, körte- és szilvatermesztésben Gútáé, a cseresnye-, meggy- és kajszínbaraczk-termesztésben Ácsé, az őszibaraczkban Császáré, dióban Neszmélyé, mandulában Nagyigmándé az elsőség. A termelt gyümölcsöt leginkább helybejövő kofáknak vagy kereskedőknek adják el. Sok község a közelfekvő városok (Érsekújvár, Győr, Komárom, Tata) helyi piaczát keresi fel; a vállalkozóbabk (pl. gútaiak) kocsikon távoli vidékre is elfuvarozzák s pénzért adják, agy gabonáért cserélik be gyümölcstermésüket. Az ácsiak jóhírnevű baraczkjukat rendszerint Bécsben értékesítik.

Az alma ára q-ként 15-16 korona, vagy százanként 5-6 korona; a körtéé q-ként 10-12 korona (zsákja 4-6 korona); a szilváé q-ként, minőség szerint 8-16 korona; a baraczké 24-36 korona; a dióé hl.-ként 8-10 korona. Eladásra szánt szilva aszalásával csak Gútán foglalkoznak.

A vármegyei gyümölcstermesztés jövő fejlesztésére nagy hatással lesz a kisbéri ménesbirtokon fentartott állami faiskola, honnan a nemes gyümölcscsemeték jutányos beszerzése igen meg van könnyítve. Vármegyénk gyümölcsészeti állapotára a Kőszegen székelő fatenyésztési és gyümölcsészeti miniszteri biztos ügyel.

A Vértes hegységnek a Dunára dűlő promontoriumán fekszik Neszmély község, mely a rajnai borra emlékeztető, zöldbe játszó aranysárga boráról régi idők óta külföldön is híressé vált. Ez a falu adott nevet a neszmélyi borvidéknek, mely e vármegyén kívül Esztergom-, Fejér- és Győr vármegyékre és Veszprém vármegye pápai és zirczi járásaira terjed ki.

Komárom vármegye, a fillokszéra fellépte előtt, kiváló helyet foglalt el hazánk bortermesztésében. Szőlőterülete még 1886-ban is, a mikor a fillokszéra-fertőzés még nem érte el tetőpontját, 4322 hektárra rúgott. Ez a terület 1896-ig 3170 hektárra szállt le; vagyis a csökkenés tíz év alatt 26%-ot tett. Ezen túl a föllendülés kora következik. 1903-ig a szőlőterület 3234 hektárra emelkedett, a mely területből 1661 hektár (1896-ban csak 1022 ha) volt teljes termésben. A rekonstrukczót nem annyira a parlagon fekvő vagy kiirtott szőlőterületek újból való felhasználása, mint inkább új homokterületek kultura alá vonása jellemzi. 1896-ban még csak 709 hektár szőlő állott immunis talajon; ez a szám újabban 1336 hektárra emelkedett. Különösen az udvardi és gesztesi járásokra áll ez; amott Szentpéter, Hetény, Marczelháza, emitt Mocsa, Kocs, Bokod, Császár, régi kipusztult szőlőiket odahagyván, átmentek a homokba (a két utóbbi helyről 1905-ben már közel 1000 hold homoki szőlőről kaptunk értesítést). Fillokszéra-lepett, de még termő szőlő 1896-ban 841 ha, az újabb időben már csak 433 ha volt.

Beültetett szőlőterület 1896-ban a síkföldű Csallóközben volt legkevesebb (53 hold), a hegyvölgyes tatai járásban legtöbb (1769 hold); második helyre a gesztesi (1714 hold), harmadikra az udvardi járás (913 hold) kerül. A míg a Csallóközben csak elvétve találunk kiterjedtebb szőlőskertet (legnagyobb Szilason 18 hold), addig a tatai és gesztesi járásban nincsen falu, melynek szőleje ne volna. A községek között 327 holdnyi szőlővel Ács vezet; Tatatóváros, Baj, Neszmély, Dunaalmás, Kocs és az udvardi járásban Ógyalla, Hetény, Szentpéter szintén nagyobb szőlőterületekkel szerepelnek. Komárom városának magának is 121 hold szőlőterülete van. Nagyobb szőlőbirtokok: a Csallóközben Darányi Ignáczé (Dunaörs), a tatai járásban gróf Esterházy tatai uradalmáé, Michl Istváné (Tatatóvároson), a gesztesi járásban a kisbéri és bábolnai ménesbirtokoké, s a mit legelőször kellett volna említenünk: a gróf Esterházy Miklós Móricz csákvári uradalmáé (Ászár).

Az ászári szőlőgazdaságot 1893-ban telepítették; kiterjedése több, mint 100 k. hold, melyből 70% fehér bort adó fajtákkal (főleg ezerjó, olasz rizling és mézes fehér), 18 1/2% vörös bort adó fajtákkal (főleg nagy burgundi), a többi csemegefajokkal van betelepítve. Talaja immunis homok, tengerszín fölötti magasság néhol a 210 métert is meghaladja. Mívelése fogatos erővel történik. Az állati ellenségek és növényi betegségek ellen való védekezés a lehető legintenzívebb. Ebben a szőlőgazdaságban és a szomszédos kisbéri uradalomban hajtották végre 1900-ban s következő években azokat a beható permetezési kísérleteket, melyeket az országos növényélet- és kórtani állomás a szőlőperonoszpóra és lisztharmat betegsége ellen foganatba vett.

194A jobbparti részen a szőlőmívelés némely helyütt magasra fölhatol. A neszmélyi Meleges hegyen 274 m., a dunaszentmiklósi Öreghegyen 310 m., a szomori Kakukhegyen 330 m., a tatai Öreghegyen 340 m. magasságban találunk szőlőültetvényt. A neszmélyvidéki hegyek talaja az amerikai alanyokkal való telepítésnek nem kedvez; ez az oka, hogy több helyütt történt meddő kísérletezés után, a szőlőkben a hazai fajták gyérítő ültetése dominál. Az összes szőlőterületből 1903-ban csak 155 hektár volt amerikai alanyokkal telepítve. Az állam, gyérítéshez szükséges szénkéneg beszerzésének megkönnyítésére, Tatán, a vármegyei gazdasági egylet titkárának felügyelete alatt, szénkénegbizományi raktárt tart fenn.

Inkább a fehér, mint a kék bogyójú fajták vannak elterjedve. De a fehérekben aztán bő a választék: juhfark, sárfehér, bálint, mézes fehér, olasz rizling, budai zöld, piros veltelini, zöld szilváni, dinka, ezerjó, szlankamenka vegyest feltalálhatók; a kékek közül főleg a kadarkát és nagy burgundit, helylyel-közzel a merlot-t ültetik. Csemegeszőlőt nagyobb kiterjedésben csak egyes helyeken (Ászáron, Kisbéren, Bábolnán) találunk.

Borhozam tekintetében Komárom vármegye a dunajobbparti vármegyék között a nyolczadik helyen áll: újabban az átlagos bortermés hektáronként csak 4.45 hl.-re rúgott. Összes bortermése volt ez évben 14.635 hl., ezenkívül még 595 q szőlőt adott el.

A komárom-vármegyei hegyi borok minősége kielégítő. A neszmélyiről régente azt tartották, hogy csak 4-5 év alatt érik be tökéletesen, de azután mentül régibb, annál tisztább aranyszínbe játszik. Volt idő, a mikor akóját 30-40 aranynyal fizették. Különösen gróf Zichy Miklós neszmélyi pinczéje volt híres; ennek drága készleteiben az 1848. évi forradalom sok kárt tett. A neszmélyi bor minőségét (Palugyay-féle termelés) a következő elemzési adatok mutatják: alkohol-térfogat 12.50%; 100 cm³-ben foglaltatik: alkohol 9.92, összes szabad sav 0.95, vonatanyag 6.71, czukor 3.02, hamu 0.25 gr.; polározás (260 mm.) Wo.-2. ol.

A neszmélyihez közel, de már alatta állanak a dunaalmási, dunaszentmiklósi, szomódi, baji és grébicsi borok. Az udvardi járásban a madari bornak volt jobb híre. A gesztesiben a kisbéri, ászári és bábolnai uradalmaktól termelt bor minősége emelendő ki.

A vármegye állatlétszámát, a dunajobbparti országrész és az ország állatlétszámával összehasonlítva, azt látjuk, hogy a lótenyésztés terén a vármegye első helyen áll: területi viszonylatban itt 100 km²-re 968 ló esik, holott a Dunajobbparton csak 820 s az országban csak 706; népességi viszonylatban pedig itt 1000 lélekre 179 ló esik, a Dunajobbparton s az országban pedig csak 129, illetőleg 130. A többi állatnemnél azonban jóval mögötte marad a vármegye az országrész és az ország átlagának: szarvasmarha 100 km²-re Komáromban 1952, a Dunajobbparton 2960, sertés amott 1481, itt 3231 és juh amott 2965, itt 3385 db esik 100 km²-re. Ennek az utóbbi három csoportnak a kedvezőtlen aránya okozza, hogy a vármegyében az állattenyésztés jelenleg elég alantos fokon áll. A mívelés alatt álló terület (szántó, rét, legelő) egy-egy holdjára a szarvasmarha, sertés, juh és kecske együttes súlyából Komárom vármegyében csak 64 kg esik akkor, mikor a dunajobbparti országrészben 89 kg és az egész országban 69 kg.

Az állattenyésztés ágazatai egymás közt való viszonyának és értékének megitélésére még a következő adatok szolgálnak:

195A népies állattenyésztés a komáromi V. állattenyésztési felügyelőségi kerületbe van beosztva. Ennek közvetítésével legutóbb kiosztatott a községekbe 6 magyar fajta és 65 pirostarka bika, továbbá 26 zsírkan 32.770 korona értékben. A kormány a kiosztott tenyészállatok vételárából 6052 korona kedvezményt nyújtott, tenyészállatvásárok díjazására 1065 korona államdíjat és ezenkívül az állattenyésztés emelésére 7117 korona államsegélyt engedélyezett, összesen tehát az állam a vármegye állattenyésztését 14.234 koronával támogatta.

Az 1900. évi rendezéskor a vármegyében egy törvényhatósági, egy városi és négy járási m. kir. állatorvosi állást rendszeresítettek. Az öt állami állatorvos közül egyre-egyre átlagosan tehát 589 km² terület, 18 község, 17.192 db nagy- és 24.799 kis állat esik. Az állami állatorvosokon kívül van még egy törvényhatósági (Komárom, vágóhídi felügyelő), egy községi (Ács), egy kör- (Csúz), három ménesintézeti (Kisbér, Bábolna) és hét magán-állatorvos. Közvágóhíd összesen 31 van; az évi vágatás kb. 10.000 mindenkorú és nemű szarvasmarhára, ugyanannyi sertésre és mintegy félannyi juhra tehető. Állatrakodó vasúti állomás 17 (ezek közül kettő kizárólag gyárak részére), állatrakodó hajóállomás egy van a vármegye területén. Állatvásárok tartására 14 község van jogosítva. Az állatvásárok összes száma 52. A kiállított különféle marhalevelek száma a 71.000-et meghaladja. Gyepmesteri telep egy van a vármegyében. Hullaértékesítő digesztor felállítását Bábolnán tervezik. A vármegye ragadós állati betegségektől aránylag keveset szenved; legtöbb kárt itt is a sertésvész okoz. A marhavész Magyarországon legutoljára (1881), Komárom vármegyében fordult elő.

Hazánk lótenyésztésének Mekkája, hova az igazhívő hippológusok az egész világról áhitattal zarándokolnak: Komárom vármegye területén fekszik. Kisbér és Bábolna, ez a két állami ménesintézet, Komárom vármegyét a magyar lótenyésztés klasszikus helyévé avatta. Nemcsak Európa legjobb nevű lóismerői látogatják folyton ez intézeteket és ismertetik odahaza czikkekben és könyvekben, hanem a távol Keletről is, különösen a japánok keresik fel és tanulmányozzák e világhírű lótenyésztő-intézeteket. De nemcsak ezek az állami ménesek adnak értéket a vármegye lótenyésztésének. Részt kér ebből a nagyobb birtokosok és a kisbirtokosok lótenyésztése egyaránt. Az utóbbiról már régebbi íróink dícsérettel emlékeznek. Korabinsky írja (1786) az ácsiakról, hogy könnyű fuvarban egy nap alatt Budára hajtattak; Fényes pedig (1848) különösen a csallóközi nemes urak lótenyésztését dicséri, de megemlékezik a szőnyi és almási híres kocsisokról is, a kik magas, erős, serény lovakat tartottak.

A vármegye lótenyésztésére nagyon káros hatással volt a magyar szabadságharcz, mely Komárom várának folytonos ostromzár alatt tartásával vidékünk mezőgazdaságát nagyon sújtotta.

Az 1850. évi összeírás Komárom vármegyében csak 17.031 db. lovat talált, holott 1895-ben a lovak száma 28,501 darabra rugott. Járások szerint legkevesebb ló (5196) esett a tatai, legtöbb (8595) a gesztesi járásra. Ebben a járásban van a legtöbb magánménes, s ebben fekszik a két állami ménesintézet, a bábolnai arabsvérű és a kisbéri angolvérű tenyészet. Bábolna sajátságos körülménynek köszöni megalapítását. A XVIII. század nyolczvanas éveiben II. József császár megbízta Csekonics kapitányt, a mezőhegyesi ménes szervezőjét, hogy a hadsereg és Bécs székváros élelmezésére szükséges vágómarha szállítását közvetítse. Csekonics megfelelt a megbízatásnak: Erdélyben és az Alföldön sok ökröt szedett össze és küldött lábon Bécs felé. A beszerzési helyek távolsága következtében, szükségessé vált a birodalmi székvároshoz közelebb eső országrészben olyan gyűjtőhelyről gondoskodni, honnan a szükségletet esetről-esetre könnyen fedezni lehetett. Erre a czélra a buda-bécsi forgalmas országút (»Mészáros-út«) mentén fekvő és jó legelőjű Bábolna látszott legalkalmasabbnak. Megvették tehát 1789-ben ezt a pusztát gróf Szapáry Józseftől s itt helyezték el a Bécsbe szánt ökrök egy részét.

A háborús évek elmultával megszünt az ökörszállítás. Bábolnára ekkor a békelétszámra leszállított hadsereg fölösleges lovai kerültek. Ekkor Bábolna még mindig Mezőhegyes fiókjaként szerepelt s csak 1806-ban önállósították. A rendszeres tenyésztés 1816-ban kezdődött: ez évben állapította meg a bécsi ménes-felügyelőség a tenyészirányt: a keleti vérben való tenyésztést.

196Kezdetben a ménes javítására szükséges telivér arabs tenyészanyagot hazai tenyésztőktől vásárolták. Importeurök útján egy-két eredeti arabshoz is hozzájutottak, ilyen volt pl. a Gidran senior mén, mely a most Mezőhegyesen tenyésztett Gidrán-törzs megalapítója lett. Később azután eredeti importokkal emelték a ménes minőségét. Ilyen importok voltak: 1836-ban Aleppo és Damaskus vidékéről 9 mén, 5 kancza, közöttük a később kiváló jónak bizonyult Shagya, 1843-ban Egyiptomból 8 mén, 2 kancza; 1852-ben Szíriából 6 mén, 4 kancza; 1857-ben Szíriából 14 mén, 32 kancza.

A magyar állam 1868-ban vette át kezelésébe az állami lótenyésztő-intézeteket. A tenyészanyagot egy országos bizottság osztályozta, a meg nem felelőt kisorolta, a visszatartott állománynyal pedig a tenyésztést, szorosan keleti vérben, a legnagyobb gonddal folytatta. Vérfrissítés czéljából e korszak alatt is többször importáltak Arábiából eredeti tenyésztő-anyagot; így 1876-ban 9 mént; 1885-ben 4 mént és 4 kanczát, köztük O'Bajan fekete mént, mely magas kora ellenére még ma is fedező ménül szolgál; Kohailan mént, melynek félvér ivadékát: (Kohailan I.) az 1900. évi párisi kiállításon a grand championattal tüntették ki; 1897-ben 7 mént; végül 1901-ben a tenyészetben ma is használt 9 kanczát és 4 mént: Kohailan-Rashid, Siglavi-Bagdadi, Mersuch és Shechan-Shammar szerezték be.

A ménest katonailag kezelik. Alaplétszáma: 14 törzsmén és 200 kancza. A törzsmének magánkanczákat is fedeznek. Országos tenyésztési czélokra évenként 35-40 mén adatik át, a számfölöttieket pedig az évenként Budapesten a Tattersaalban tartott árverésen értékesítik.

Kisbért jóval később, 1853-ban alapították. Czélja kezdettől fogva az angol telivér és a magyarvérű félvér angol ló tenyésztése volt.

Kisbér, a hozzá tartozó terjedelmes pusztákkal, a Batthyány családé volt. Szabadságharczunk lezajlása után az osztrák kormány akkori birtokosától, gróf Batthyány Kázmértól elkobozta és állami ménesintézetté alakította át. A szervezéssel Ritter Ferencz altábornagyot bízták meg.

Az angol telivér-anyag behozatala Angliából 1854-ben vette kezdetét, 17 telivér anyakanczával és 6 telivér ménnel, melyek 1855-től kezdve, meghatározott díjért, magántenyésztők kanczáit is fedezhették, mely intézkedés ma is fennáll. További importok 1857-, 1860-, 1863-, 1864-, 1865-ben történtek. Ez évben vették a híres Buccaneert is, mely 19 futásban 11-szer volt első; Kisbéren1866-tól 1886-ig, tehát 21 éven át fedezett; ivadékai közül 9 nyerte meg a bécsi derbyt, Kisbér nevű csikója pedig az angol derbyt és a grand prix de Parist. Ivadékai a kontinens versenypályáin összesen 4,819.186 koronát nyertek.

Kisbért is 1868-ban vette át a magyar kormány s ez idő óta majdnem évről-évre telivér lovakat szereztek be a külföldről és a hazai jobb tenyészettekből. A kisbéri ménes és az országos lótenyésztés emelése körül hervadhatatlan érdemeket szereztek maguknak báró Wenckheim Béla és Kozma Ferencz, a kiknek emlékszobraik a kisbéri parkot díszítik. Nevezetesebb importok: 1872 (Cambuscan), 1879 (Verneuil), 1885 (Doncaster), 1892 (Gaga), 1893 (Dunure), 1894 (Fenék), 1896 (Kozma), 1897 (Bonavista), 1898 (Ganache) történtek.

Ezt a ménest is katonailag kezelik. Lóállománya: 16 törzsmén, 14 angol telivér kancza, 182 angol félvér kancza. Országos tenyésztési czélra évenként 25-30 mént adnak el. A telivér csikók 1867 óta évenként Kisbéren, a félvér ménes számfeletti anyaga évenként Budapesten kerül eladásra. A telivér csikók átlag-ára 4430 korona, a félvér 4 éves kanczáké 1690 korona volt.

A nagy- és középbirtokosság a gesztesi járásban 6, az udvardiban és csallóköziben 3-3, a tataiban 2 ménest tart fönn. Legrégibb ezek között a pannonhalmi főapátság füssi ménese (kancza-létszáma 25-30), melyet 1802-ben erdélyi kanczákkal alapítottak. 1804-ben pedig gróf Sándor Vincze az Alföldön vett szilaj lovakból alapította meg pusztagyarmati ménesét (70 db), mely ma özv. Metternich Paulináé. A pannonhalmi főapátság ölbői ménese (40 db) 1816-ban keletkezett, főleg tárkányi jobbágyoktól vett jobb anyagból. Mihályi Ignácz makki ménese (25 db) 1836 óta áll fenn. Nevezetes volt a negyvenes években herczeg Lichtenstein kisebb arányú, de szép ácsi ménese, mely azonban később feloszlott. Gróf Esterházy Ferencz tata-remeteségi ménesét (14 db) 1850 körül alapította gróf Esterházy Miklós Ferencz s körülbelül erre az időre nyúlik vissza 205a báró Solymossy László ménesének (15 db) az eredete is, melyet volt tulajdonosa, gróf Zichy, a lángi ménesből alapított. A hatvanas években több ménes keletkezett: 1868-ban Kolosnémán Lossonczy Eleméré (9 db), melyet 1888-ban angol telivértenyésztéssel egészített ki (45 db); 1869-ben pedig Pusztaszentmihályon Ghyczy Józsefé, mely Nagylélen Kánia Vilmos birtokába ment át (22 db). 1872-ben állíttatott föl Koltán Kürthy István ménese (14 db), 1880-ban Bagotán Ordódy Pál ménese (25 db) s 1895-ben Ászáron herczeg Schwarzenberg Alajos ménese (4 db).

A tata-remeteségi, kolosnémai és ászári ménesekben angol telivér, a többiben angol félvér-tenyésztést űznek. Nehéz igásló-tenyésztés Pusztagyarmaton van, Percheron-ménekkel, továbbá a kisbéri és bábolnai ménesbirtokok gazdaságában, amott 66 db nóripercheron és eredeti ardenni kanczákkal, emitt 50 db muraközi kanczával. Apaállatul mindkét helyen eredeti importált ardenni méneket (Laboureur, Catalan, Champagne, Professeur Leyder) használnak.

E vármegyében a törpe és kisgazdaságra 21.499 db ló, vagyis az összes lóállománynak 81.84%-a esett (Magyarországon 86.40%). A népies lótenyésztés a székesfehérvári állami méntelep bábolnai osztályának irányítása alá tartozik; a fedeztető méneket innen osztják szét a vármegye községeibe. 1905-ben 30 fedeztető állomáson 79 mén volt, ezek közül esett:

Ezen állomásokon az 1900-1904. évek átlagában 3245, - 1905-ben már csak 2871 kancza fedeztetett; a szaporaság a legutóbbi 5 év átlagában közel 60%-ra rúgott.

A múlt század első felében Nagykeszi, Csicsó, Aranyos, Udvard, Perbete, Szemere, Ács, Bana, Tárkány, Nagyigmánd, Szend, Kecskéd, Galla és Környe vívtak ki maguknak elismerést lótenyésztésükkel. A népies lótenyésztés ma is emelkedést mutat, különösen a csallóközi és udvardi járások egyes községeiben; másutt azonban hanyatlásról panaszkodnak. A hanyatlást egyes helyeken az árcsökkenésre és nehéz értékesítésre vezetik vissza (Ekecs, Bogya, Gellért, Csicsó, Szőny, Ács, Szend stb.); másutt a fuvarkeresetnek a vasútak okozta megszüntére (Szilas, Füss, Dunaalmás stb.); ismét másutt a legelőhiányra (Ekel, Perbete, Kocs, Dad, Tarján stb.), leginkább azonban a szarvasmarha-tenyésztés nagyobb mérvű térfoglalására (Füss, Kolta, Csúz, Mocsa, Kömlőd, Császár, Bokod, Naszály, Környe stb.)

Birtok-kategóriák szerint a lovak átlagos értékét a következő adatok mutatják koronákban:

Megemlítjük még végül a tatai idomító-telepeket, melyeken egész angol trainer-kolónia él; a Tatán évenként augusztusban tartott országos lóversenyeket s végül a Kisbéren és Bábolnán a tenyésztésre beosztandó fiatal kanczák kipróbálására évenként tavaszszal tartatni szokott versenyeket.

Komárom vármegye szarvasmarhatenyésztése azelőtt is elég virágzó volt. Tágas mezőin jeles magyar fajtájú gulyák legeltek. Különösen a gesztesi járás községei tüntek ki e téren s az Ácson nevelt tinók mindenfelé keresettek voltak. A hetényiek is élénk kereskedést űztek marhával. Az uradalmakban szintén nagy gondot fordítottak erre a tenyésztési ágra; az esztergomi érsekség bálványszakállasi gulyája messze földön híres volt. A svájczi marha is tért hódított; gróf Batthyány Vasdinnyén, gróf Esterházy Vinczéné Apáczaszakállason, gróf Sándor Pusztagyarmaton, a tatai uradalom, nyugati teheneket tartottak, s a középbirtokosság is (Kömlődön, Makkon) szép svájczi tehenészettel rendelkezett.

206Az utolsó statisztikai fölvétel szerint e vármegyében összesen 57.460 szarvasmarhát olvastak össze; legtöbbet az udvardi, legkevesebbet a tatai járásban. A 10 év előtt történt felvétel alkalmával az állománynak 60%-a még magyar erdélyi s csak 40%-a volt pirostarka. Ma már ez az arány fordítva áll, mert körülbelül 60% esik a nyugati fajtájú szarvasmarhára. A magyar marha itt is mindinkább tért veszít; még Gúta, Imely, Hetény, Ács, Mocsa, Dad, Császár, Tárkány, stb. környékén találjuk nagyobb arányokban. A lótenyésztés rovására a marhatenyésztés mennyiségileg is tetemes előrehaladást tett, az állattenyésztési felügyelőség közvetítésével szétosztott jobb apaállatok után pedig minősége is határozottan emelkedett. 10 évvel ezelőtt ugyanis a vármegye népies szarvasmarhatenyésztése a dunajobbparti országrész tenyésztése mögött maradt. Akkor a vármegyei kisbirtokon a magyar-erdélyi tehén átlagos súlya 294 kg volt, 124 korona értékben, a pirostarkáé pedig 345 kg, 161 korona értékben; a dunajobbparti részeken pedig a magyar tehén, 326 kg súly mellett, 134 korona és a pirostarka, 375 kg súly mellett, 219 korona értékben szerepelt. Tejelés tekintetében is elmaradt a kisgazda tenyészete; átlagos fejés volt a magyar-erdélyi tehénnél 795 l. (a Dunajobbparton 884 l.) és a pirostarkánál 1100 l. (a Dunajobbparton 1221 l.)

Ugyanilyen arány észlelhető a középbirtokosság szarvasmarhatenyésztésénél; ellenben a nagybirtokok tenyésztése a pirostarkánál, érték és tejelés tekintetében, nemcsak eléri, de az erdélyi magyar marhánál jóval meg is haladja a dunajobbparti országrész hasonló csoportjának arányszámait, a minek a magyarázata a nagy uradalmak tenyészeteinek kiváló minőségében rejlik. Az erdélyi magyar fajtából régtől elismert minőségű gulyákat tart fenn az esztergomi érsekség Bajcson, Lándoron, Bálványszakállason, a melyeket részben a gróf Csáky-féle biharmegyei szilajgulyákból, részben a gróf Festetich-féle somogymegyei, a veszprémi püspökségi és esztergomi főkáptalani uradalmakból származott állatokkal alapítottak. A tehenek száma e gulyákban összesen körülbelül 250 dbra rúg.

A borzderesekből a mult század 80-as éveiben a kisbéri ménesbirtokon állott fenn egy tehenészet, de ez megszünt; most mind itt, mind a bábolnai ménesbirtokon, pirostarkákat tenyésztenek.

A bábolnai simmenthali tenyészetet, főleg Svájczból, több ízben is importált eredeti állatokkal, 1880-ban alapították és gondos tenyésztési eljárással az ország elsőrangú törzsanyájává fejlesztették, melyből hazánk legjobb nevű tenyészetei kerültek ki. A nyáj minőségének fentartására évről-évre a legjobb minőségű eredeti bikákat importálják Svájczból. E kiváló bikák között is kiváló, a tenyészetben most is használt Czézár nevű bika, melytől remek utódok származtak. A tenyészet jelenleg 150 tehénből áll, létszámát azonban 200 dbra emelik; az évi tejelés átlaga 3000 l., egyes kiválóbb teheneké 3500-4000 l.; a tej zsírtartalma 3.5-4.5%, eddig észlelt maximum 7%. A számfölötti kiváló minőségű ivadékot évenként kétszer (tavaszszal és őszszel) nyilvános árverésen bocsátják a tenyésztő közönség rendelkezésére; eladnak évenként 40-50 db másfél éves bikát és 25-30 db üszőt, amazokat 1000 korona, emezeket 5-600 korona átlag-áron.

A kisbéri bonyhád-simmenthali tehenészetet, a Bonyhád vidékén vásárolt tájfajtából és a Bábolnáról átvett, Simmenthalból importált anyagból alapították. Létszáma 180 tehénből áll. A számfölötti növendékbikákat országos tenyésztési czélokra a községeknek adják el, üszőit pedig szabad kézből vagy árverésen értékesítik.

Jeles simmenthali tenyészetet tart fenn Forster Géza Czonczóháton, gróf Esterházy Ferencz Tatán, Darányi Ignácz Dunaörsön. Jónevű és többszörösen díjazott tenyészet volt ifj. Ordódy Pálé Bagotán, mely azonban a tulajdonos halálával a vármegyéből elkerült. Jó tenyészetek vannak még a komáromi földmíves-iskolánál, Füssön Pozsgay Lajosnál és az apátsági birtokon, Kolosnémán Lossonczy Elemérnél, Izsapon Hickisch Károlynál, Csúzon Kálmán Rudolfnál, Kocson Mihályi Ignácznál, Naszályon Barcza Gézánál, stb.

A vajtermelésre berendezett falusi szövetkezetek száma négy, 176 taggal és 287 üzletrészszel (tehénnel). A tagoktól beszállított tej körülbelül 222.500 liter, melyből körülbelül 7800 kg vaj készült. A szövetkezetek bevétele kb. 21.900 koronára rúg. A kisbéri uradalom vasdinnyei tejháza naponként átlag 2071000 l. tejet dolgoz fel; évi termelése vajból 14.000 kg, sajtból 7000 kg, ezenkívül tejszín, túró, stb. A vaj többnyire Bécsben értékesíttetik. A kisbéri Romadour, Csemege, Kincsem, stb. nevezetű csemegesajtok, kiváló minőségük következtében, nagy keresletnek örvendenek.

A magyar juhtenyésztés fénykorában, a mult század elején, a vármegyének különösen jobbparti részén nem egy értékes nyáj volt található. A Németországból és Sziléziából nyájaikkal együtt, különösen a Dunántúlra települt czéhbeli birkások, a gesztesi és tatai járás mezőit is kiárendálták. A változott mező- és közgazdasági viszonyok hatása alatt azonban a juhtenyésztés itt is pangásnak indult. Az utolsó összeíráskor mindössze 79.348 juhot olvastak össze; legtöbbet a gesztesi járásban (30.238), legkevesebbet a tataiban (8776). Ma már csak egyes közép- és nagybirtokon űzik a juhtenyésztést nagyobb mértékben, de itt is csupán a tarlók s a rosszabb minőségű takarmányféleségek értékesítése szempontjából. A köznép tenyésztésében még ritkábban találkozunk birkával; ennek a minősége azonban határozottan jó. A közönséges, gyapjas, fejős anya átlagos élősúlya 40 kg., országos átlagban e súly csak 25 kg.-ra rúg. A gyapjúárak hanyatlásával az uradalmi tenyésztésben a hústermelő irány lépett előtérbe; a negretti-nyájak, nagytestű, főleg Rambouilletkosok alkalmazásával, fokozatosan fésűs gyapjas, nagytestű nyájakká alakíttattak át. Több helyütt az angol húsjuhok tenyésztésével is megpróbálkoztak; így Bábolnán southdown és oxfordshiredown, Kisbéren Cotswold birkával. Figyelemreméltó tenyészetek vannak jelenleg Lózert Kálmánnál Kisigmándon, a kisbéri és bábolnai ménesbirtokokon, a pannonhalmi főapátság és az esztergomi érsekség uradalmaiban, báró Solymossy László ószőnyi gazdaságában, stb.

»Sertéseket nagyobb mennyiségben tenyésztenek, mint a szomszéd Pozsony és Nyitra vármegyék, nevezetesen a Vág és Nyitra melletti bozótokban, továbbá a tatai és gesztesi járásbeli rengeteg erdőségekben egész nyájankint tartatnak. A kisbéri uradalom erdőségei igen sok makkot adván, itt évenként 3-400 sertés javíttatik; a tatai uradalomban Császár és Kethely fordítanak legtöbb figyelmet a sertéstenyésztésre.« Igy írta le a híres bakonyi kanászok fénykorában, 1848 táján, Fényes Elek Komárom vármegye sertéstenyésztését. Azóta a kép megváltozott: ez a tenyésztési ág is nagyon aláhanyatlott. 1895-ben, jóllehet, hogy a sertésvész még csak akkor indult pusztító útjára, e vármegyében már csak 43.613 darab sertést számláltak össze. Ebből a számból 100 km²-re 1481 és 1000 lélekre 273 darab sertés jutott, holott a dunajobbparti országrészben ugyanakkor 100 km²-re 3231 (tehát több, mint kétszer annyi) és 1000 lélekre 510 darab sertés esett. A sertésvész pusztításai által az arány most még kedvezőtlenebb, de minőség tekintetében is az. A koczák átlagos súlya itt a kisbirtokon 45, a középbirtokon 58 kg; a Dunajobbparton ellenben 59, illetve 67 kg. A minőség hanyatlását a legelőhiány és rossz tartás mellett, főleg az apaállatok gondatlan megválasztása okozza. Több helyütt még ma is a községi kondás kötelessége kant tartani; hogy ez milyen apaállat lehet, könnyű elképzelni. Az állattenyésztési felügyelőség buzdításának hatása azonban már e téren is kezd érvényesülni: a községek a kanok kiválasztására most már nagyobb súlyt helyeznek. A nagyobb birtokosság sertéstenyésztése is csökkent ugyan számbelileg, de minőség dolgában fentartotta magát. A jobb tenyészetek közé tartoznak: a pannonhalmi főapátságé Füssön és az esztergomi érsekségé Bálványszakállason, Darányi Ignáczé Dunaörsön, gróf Esterházy Ferenczé Tatán (poland china), a komáromi földmíves-iskoláé, a bábolnai és kisbéri ménesbirtokoké (berkshirei, újabban tamworth is), stb. Hazánknak egy régente híres és keresett sertésfajtája, a vörösszőrű szalontai disznó utolsó mohikánjait egy ideig a vármegye területén, Kisbéren tenyésztették s a sikertelen fentartási kísérletek után ez a fajta a vármegye területén tűnt le örökre a mezőgazdasági üzem színteréről.

A baromfitenyésztésre, különösen a vízi szárnyasokéra, a vármegye területén azelőtt a sok víz és tó bőséges alkalmat nyújtott. A csallóköziek ki is használták ezt a kedvező helyzetet; sok és jó baromfit neveltek s ezekkel Bécs felé élénk kereskedést űztek. A baromfitenyésztés ma is eléggé virágzó állapotban van a vármegyében, sőt az állattenyésztési felügyelőség közvetítésével ma már a nemesebb külföldi fajták is kezdenek a köznép kezén terjedni. Az utolsó összeírás a vármegyében közel 400 ezer baromfit talált. Azóta a tenyésztés 208haladást mutat. A nagyobb szárnyasok közül a lúd, különösen a Csallóközben van elterjedve; pulykát már kevésbé találunk. A baromfit és tojást a közeli nagyobb városokban (Érsekújvár, Komárom, Győr, Tata) értékesítik, legnagyobbrészt azonban a faluról falura járó ú. n. tyukászok szedik össze s űznek vele élénk kereskedést.

Hajdan a dunai és tavi halászat e vármegyében szervezett kereseti ággá fejlődött. Herman Ottó »A magyar halászat könyve« czímű munkája Komárom vármegye halászatának multját is vonzó módon ismerteti. A vármegye halászata folyami és tavi halászatra oszlik. Amaz főleg a Duna partjain és a Csallóközben van elterjedve; emezt a tatai és gesztesi járások tavaiban gyakorolják. E vidéken a haltenyésztésben, különösen a tatai uradalom, már a multban is jó példával járt elő. Az Esterházy-féle tatai és csákvári uradalmak sok községében (Mocsán, Szenden, Bánhidán, Környén, Kecskéden, Oroszlányon, Majkon, Ászáron, stb.) is voltak s részben ma is vannak halastavak, melyek az országos halászati felügyelőség közbenjárására, ma már többé-kevésbbé szakszerű kezelés és kihasználás alatt állanak. A folyóvízekben süllő, ponty, csuka, márna, dévér, harcsa, halin, keszeg, kárász, stb., a tavakban főleg ponty, süllő, harcsa fordulnak elő. Elvétve (pl. Környén) angolna is találkozik; a majki tó pedig hajdan szép rákjairól volt híres. A dunamenti és csalóközi halászok helyben, odaérkező kereskedőknél, vagy a szomszédos városokban értékesítik zsákmányukat; az uradalmak haltermelése pedig Budapesten és Bécsben talál piaczra.

A méhtenyésztést a vármegyében főleg a gesztesi és tatai járásban, a papok és tanítók példáján régebben kivált a szőlőművesek űzték. Nevezetes volt a Batthyány-féle kisbéri uradalom méhtenyésztése, melyet 1777-ben 19 törzszsel kezdtek, s mely rövid pár év alatt 130 törzsre szaporodott. A méhészet ma emelkedőben van; 1895-ben 7301, újabban már 8570 méhcsaládról ad számot a statisztika. Ez idő szerint az udvardi és csallóközi járásokban van legjobban elterjedve. A községek közül Gúta, Keszegfalva, Mocsa, Ószőny, Galla, Környe, Bajcs, és Ógyalla tűnnek ki méhtenyésztésükkel. 1903-ban mozgó, leginkább Dzierzon-féle kaptárban 3217, közönséges köpüben 5353 méhcsalád volt elhelyezve. Méz 622.4 q, viasz 16.9 q termeltetett 56.656 korona értékben. Újabban különösen a vértesaljai községekben terjed. A mézterményeket a csallóköziek Érsekujvárott és Komáromban, a gesztesiek helybe jövő kereskedőknél vagy az országos méhészeti egyesület közvetítésével értékesítik. Árak: kg.-onként sonkolyostól 60-80 fillér; csurgatott méz 100-120 fillér; viasz 250-300 fillér.

A selyemtenyésztés előmozdítására a mult század első felében Bokodon, Madaron és Jászfalun megyei epreskerteket állítottak s a negyvenes években a kisbéri uradalomhoz tartozó Vasdinnye pusztán is megkezdték a szederfatenyésztést; de azért csak újabban, az országos selyemtenyésztési felügyelőség buzgólkodásával sikerült ezt a tenyésztést meghonosítani. Miután Komáromban selyemfonógyárat és 1904-ben gubóbeváltó állomást állítottak fel, kilátás van arra, hogy a legszegényebb néposztályon segíteni hivatott selyemtenyésztés a vármegyében ezentúl jobban elterjed. A selyemtenyésztés itt tulajdonképpen csak 1881-ben vette kezdetét, 2 községben 5 családdal. Összes keresetük akkor 103 korona volt; 1897-ben már 36 községben 300 család folytatta, összesen 4582 korona keresettel. Legjobban a tatai és udvardi járásban van elterjedve; 1904-ben amott 57, itt 34 volt a selyemtenyésztők száma. Különösen kitűnnek e téren Bajcs, Dunaalmás, Neszmély lakói. Községi epreskert van Kocson, Bokodon; állami epreskert Banán, Kisbéren. Komárom vármegyében összesen 40.654 eperfát olvastak össze; legtöbbet, 14.794 darabot a tatai járásban.

A mezőgazdaság nyersterményeit feldolgozó iparüzemek e vármegyében eléggé elterjedtek. Az iparnak ez az ága különben is figyelemre méltó múltra tekinthet vissza. A komáromvármegyei pataki és dunai malmok valamikor jövedelmes keresetet nyújtottak; a tatatóvárosi csapók gyapjúkészítményeit messze földön szívesen vásárolták. Ma vannak nemcsak önállóan működő gazdasági ipartelepek, hanem a gazdasági üzemmel kapcsolatos iparvállalatok tekintetében is. 1895-ben 49 gazdasági ipart űző gazdaságot írtak össze; ebből 27 a gesztesi, 17 a tatai járásra esett. Ez idő szerint a következő telepekről adhatunk számot:

209A földmívelés nyers terményeit földolgozó iparvállalatok: gőzmalom sok helyütt, így Gútán, Nemesócsán, Udvardon, Kisbéren, Bábolnán, stb.; szeszgyárak Bélapusztán, Vaspusztán, Grébicsen, Dunaalmáson, Gyermelyen; gyümölcsszesz-főzés kisüstben a legtöbb községben; burgonyalisztgyár Bábolnán; burgonyakeményítőgyár Ászáron; czukorgyár Ácson (évi munkateljesítmény kb. 700.000 q); lenkikészítőgyár Nagytanyon, Komáromban.

Az állattenyésztés nyers terményeit feldolgozó telepek: vajgyár Kisbéren; gyapjumosó Tatatóvároson; selyemfonó Komárom-újvárosban; enyvgyár Füzitőn. Erdei termények feldolgozása: faszénégetés a vértesmenti községekben; deszkavágó Tatán, stb. Egyéb, az őstermeléssel kapcsolatos ipartelepek: téglaégetés sok helyütt, leginkább az uradalmakban (legnagyobb és legjobban berendezett telep a gróf Esterházy-féle tatai uradalomé); mészégetés Galla, Gesztes, Oroszlán vidékén stb.; kőszénbánya Gallán; márvány- és kőbányák Tata, Almás, Neszmély, Tardos stb. községekben. A házi ipar ellenben még kevéssé van elterjedve. Sok helyütt dívik ugyan még a saját termesztette kender és len kikészítése és feldolgozása, de a szövő-gyáripar fejlettsége folytán a házi ipar ez ősi ága általában csökkenőben van. Kosárfonással, seprűkötéssel még legtöbben foglalkoznak. Gútán hálót kötnek; Koltán szalmából kötelet és palaczk-hüvelyeket készítenek; Hetényben sok kosarat fonnak.

Komárom vármegye és város 1900. évi 180.024 főnyi népességéből az őstermelésre 117.379 esett, tehát a népesség zöme, 65%, a földből él. Az őstermelő népességből kereső gazdasági cseléd 7371 (eltartott: 13.196), kereső gazdasági munkás: szakmányos és napszámos 17.389 (eltartott: 21.772) volt; a többi birtokos, bérlő és gazdasági tisztviselő.

A gazdasági éves cselédek bére és konvencziója fölötte változatos a vármegye egyes gazdaságaiban, de végeredményében, értékét tekintve, nagy eltéréseket nem mutat. Készpénz mellett terményeket is kapnak, melyek búzából, rozsból, helyenként árpából és hüvelyesből állanak; e mellett húst vagy szalonnát és sót is kapnak, tüzelőt szintén s 1/2-3/4 hold kapás földben, kis zöldséges kertben is részesűlnek. Tehéntartás ma már ritka helyen van, e helyett tejet kapnak; de sertéstartásuk van. Orvossal, gyógyszerrel a legtöbb helyen ingyen ellátják őket, gyermekeik iskoláztatásáról a legtöbb nagy uradalom gondoskodik; s újabban sok helyütt a lakásviszonyokban is haladás jelezhető. A cselédek átlagban véve, megbízhatók, szorgalmasak; a szociálisták felforgató törekvései józan felfogásukat még nem mételyezték meg.

A szakmány-munkások díjazása e vármegyében oly változatos, hogy részletezésébe itt nem bocsátkozhatunk. A legtöbb mezei munkánál (aratás, cséplés, kukoriczatörés) még a terménydíjazás (rész) dívik; e munkákat ritka helyen fizetik készpénzzel. Ellenben az ápolási munkálatok (tengeri-, répakapálás stb.) készpénzfizetés mellett, néhol konvenczió-pótlással történik.

A napszámosok átlag bére, ellátás nélkül, az utolsó években kb. a következő volt, fillérekben:

Vándormunkást más vármegyéből csak néhány nagyobb gazdaság szerződtet. A vármegyében általában elég munkáskéz áll a mezőgazdaság rendelkezésére; sőt a vármegyei munkásközvetítés útján, fölöslegének egy részét másutt kénytelen elhelyezni. A munkások nyáron kapálásra, aratásra, cséplésre, télen földmunkára (Szímő) és gyárakba (Ács, Nagytany) szegődnek el. Némely község lakói előszeretettel vállalkoznak bizonyos specziális munkára; így Kolosnéma gőzhajókon, Kürt távírdai munkáknál. Ószőny és Perbete vasúti munkáknál, Neszmély és almás kőbányákban, Bánhida és Galla kőszénbányában értékesíti munkásfölöslegét.

A kivándorlás e vármegyéből még kisarányú. A csallóközi és udvardi járást nem érintette; a gesztesiben megindult (Szend, Tárkány, Bana); de a 210tataiban, honnan már 15 évvel ezelőtt többen Szlavóniába telepedtek (Szomorról), különösen a bakonyvidéki községekből már nagyobb arányt öltött.

A munkásjóléti intézmények a vármegye területén még nem eléggé terjedtek el. Az országos munkás- és cselédsegélypénztárnál még a nagyobb uradalmak közül is kevesen biztosítják munkásaikat. A balesetek száma 1903-ban 161-re rúgott; ebből súlyos és halálos 155 volt. Viszont az itteni földmívelő nép már átérezte a társulásban rejlő erőt és Komárom vármegye 90 községéből immár 40 községben van a nép takarékossági hajlamát előmozdító és hiteligényeit gyorsan és olcsón kielégítő hitelszövetkezet. Ezekből 33 az országos központi hitelszövetkezet kötelékében áll; 7 pedig önálló alapítás. Legtöbb hitelszövetkezet van a tatai járásban; ennek 23 községéből már 17 községben van szövetkezet (3-3 község t. i. körzetté egyesülve alapított szövetkezetet). Egyéb szövetkezet 10 van a vármegyében és pedig: fogyasztási és értékesítési szövetkezet 6 (Gúta, Nagymegyer, Naszvad, Kürt, Ógyalla, Kisbér); tejszövetkezet 2 (Nemesócsa, Perbete; az ácsi megszünt); pinczeszövetkezet 1 (Ászár) és gabonaraktárszövetkezet 1 (Szák). Különösen ki kell emelnünk a komáromvármegyei gazdasági egyesület kebelében, Baranyay Géza nagybirtokos buzgólkodásával, 1904-ben keletkezett szövetkezeti középpontot, mely a vármegyei szövetkezetek működését nagyban elősegíti és helyesen irányítja.

A gazdasági szakoktatásnak a vármegyében közel másfélszázados multja van. A gróf Esterházy Miklóstól Tatán 1765-ben alapított és a piaristák vezetésére bízott lovagiskolában a gazdasági tudományt is előadták. A gazdasági szakoktatás ügyét jelenleg két állami és egy magánintézet szolgálja a vármegyében. Az 1898-ban alapított és 1900-ban megnyílt Komáromi állami földmíves-iskola czélja kisbirtokosokat okszerű gazdálkodásra tanítani és nagyobb birtokosok részére felügyelő munkavezetőket nevelni. Tanfolyama két évre terjed, tantestülete 5 tagból áll. Az iskolának a gyakorlati oktatatás czéljaira 272 holdas gazdaság s megfelelő élő és holt instrukcziója van. A tanulók száma a megnyitás évében 15, 1904-ben már 32 volt. Az iskolán 8 heti időtartamon át, téli tanfolyam is áll fenn, melyre 20 földmíves ifjút vesznek föl, kik az intézetben ingyenes ellátásban részesülnek. Ezen a tanfolyamon a házi ipar tanítására is nagy gondot fordítanak. - A kisbéri állami tejmunkás-képző iskola 1902-ben nyílt meg; czélja tejgazdaságok számára előmunkásokat, tejkezelőket és vajmestereket nevelni. Az iskola felügyeletével a kisbéri birtok igazgatósága van megbízva. Tanfolyama egy évre terjed, a tanulók ingyenes ellátásban részesülnek, számuk 8. A tatai szőlőmunkás-képző iskolát, megfelelő államsegélylyel, a vármegyei gazdasági egyesület tartja fenn, vezetője a gazdasági egylet titkára. A házi ipar egyes ágazataiban (kosárfonás, seprőkötés, stb.) a növendékek itt is oktatást nyernek.

Gyakorlati példaadással szolgál vidéke kisgazdáinak, az államtól alapított mintaparasztgazdaság Nagymegyeren, az iskolakötelezettségen átesett mindkét nembeli serdültebb paraszt-ifjúság részére. A gazdasági ismétlő-tanfolyamot pedig a vármegye legtöbb községében megtartják.

Tágabb körű gyakorlati gazda-képzés ügyét szolgálja még a vármegyében a két állami ménesbirtok: Bábolna és Kisbér, mely birtokokra évenként gazdasági egyesületek és tanintézetek, sőt külföldi testületek is társas kirándulásokat szoktak rendezni az ottani állatosztályok és üzemberendezés szemléleti tanulmányozására. Végül elismeréssel kell megemlékezni a vármegye gazdaközönségének a gazdasági tudományok előmozdítására irányuló gazdatársadalmi tevékenységéről. Az országos növénytermelési kísérleti állomás különféle kísérleteit az itteni gazdák nagy ügyszeretettel támogatják.

Komárom vármegye gazdasági egyesülete 1869-ben alakult s 1883-ban újraszervezték; 1898-ban az egyesület igazgató-választmányát, vármegyei szabályrendelet alapján, a vármegyei mezőgazdasági bizottság teendőinek ellátásával is megbízták. Az egyesület elismerésre méltó tevékenységet fejt ki. Három különálló, de az egyesülettel szoros kapcsolatba hozott szakosztálya van: a méhészeti, a szövetkezeti és 1906 óta az állattenyésztési, melyeknek működési irányát már nevük jelzi. Az egyesület a községi gazdakörök alakítását is előmozdítja. Eddigelé 15 községben keletkezett gazdakör; ezek a tagok részére gépek, vetőmag, erőtakarmány, műtrágya és egyéb gazdasági szükségletek beszerzésénél segédkeznek.

211A vármegyei hatóság a mezőgazdasági érdekeket állandóan figyelmére méltatja, miről a mezőgazdaság egyes ágazataira vonatkozó szabályrendeletei tesznek tanúságot. A földmívelés tárgyában kiadott szabályrendeletei: a hernyók és kártékony rovarok írtásáról; a szerbtövis írtásáról; a birtok-határ megjelöléséről; a kerti rendtartásról; faiskolák felállításáról; - az állattenyésztés és állategészségügy érdekében a tenyész-állatok megvizsgálásáról; ebtartásról; húsvágásról; baromfiak fertőző betegségeiről; a szarvasmarha-, sertés- és juhtenyésztésről; a pásztorokról; körállatorvosi állásokról; - a szőlőmívelés érdekében: szőlőhegyi rendszabályok; a fillokszéra, peronospora és blackrot elleni védekezésről; a borellenőrző bizottságok szervezéséről, stb.

Az alábbiakban adjuk az egyes vidékek nagyobb gazdaságai egy részének leírását.

Komárom vármegyében mindazok a fák és cserjék tenyésznek, melyek Közép-Európa felszínén általában honosak. A bükkfa és ezzel egyjelentőségű lombos fanemek aránylag igen nagy területet foglalnak el.

Komárom sz. kir. város területén a nem feltétlen erdőtalajon álló erdő 14.20 kat. hold, mely fanemek szerint: bükk- és más lomberdő. Az erdőterület aránya a Komárom város határát tevő 5282 kat. hold összes földterülethez 0.27%, összes kataszteri tiszta jövedelme 54 korona, melyből egy-egy holdra 5 kor. 36 fillér esik.

Komárom vármegye törvényhatósága területén: véderdő 866.94 kat. hold; futóhomokon álló erdő 2304.92 kat. hold; feltétlen erdőtalajon álló erdő 45673.09; nem feltétlen erdőtalajon álló erdő 10830.24; ezekből fanemek szerint: tölgyerdő 44362.62 kat. hold; bükk- és más lomberdő 14622.77; fenyőerdő 689.80; a vármegye összes földterülete 486.137 kat. hold; összes erdőterülete 59675.19 kat. hold. Erdőterületének évi fatermése 84.816 köbméter. Az erdőterület aránya az összes területhez 12.27%. Az erdők összes kataszteri tiszta jövedelme 154.994 korona; ebből esik egy-egy holdra 3 korona 10 fillér.

Komárom vármegye és Komárom város erdészete a győri kir. erdőfelügyelőség kerületébe van beosztva.

A törvényhatóság összes erdőterületéből az 1879: XXXI. t.-cz. 17. §-a alapján:

1. Komárom sz. kir. városra nézve: törvényhatósági és községi erdő: 14.20 kat. hold.

2. Komárom vármegyére nézve:

Az 1879. évi idézett törvény alá nem tartozó terület 22506.57 kat. hold. A vármegye területén levő összes erdőségek fatermése fanem és üzemmód szerint:

Kocsányos és kocsánytalan tölgy, és pedig: szálerdő 7267 hold, 1163 tömörköbméter faterméssel; sarjerdő 11.214 hold, 14.758 tkm. faterméssel. Csertölgy, szálerdő 10.989 hold, 16.758 tkm; sarjerdő 15.385 hold, 19.385 tkm. Bükk- és gyertyánfa, szálerdő 5775 hold, 8684 tkm; sarjerdő 5681 hold, 2794 tkm. Nyírfa, szálerdő, 61 hold, 49 tkm; sarjerdő 145 hold, 311 tkm. Füz- és nyárfa, sarjerdő 206 hold, 360 tkm. Égerfa, szálerdő 46 hold, 37 tkm., sarjerdő 822 hold, 1763 tkm. Kőris-, szíl- és juarfa, sarjerdő 169 hold, 242 tkm. Ákáczfa, sarjerdő 1551 hold, 1967 tkm. Erdei és fekete fenyőfa, szálerdő 715 hold, 1297 tkm. faterméssel.

Megjegyezzük, hogy az erdőségek II-től V. termőhelyi osztályba tartoznak és hogy a holdankénti átlagfatermés több köbméterekben 0.80-tól 2.14 között változik.

Az erdőmívelési gazdálkodás külterjes. Ehhez képest a természetes úton való felújítást, a fokozatosan mindinkább terjedő mesterséges erdősítés mellett, még jelentékeny mérvben alkalmazzák. Egyébként az erdőmívelési munkálatok mellőzhetetlen teljesítését, a birtokos közvetetlen érdekén kívül, az erdőtörvény is megkivánja, melynek kedvező eredménye Komárom vármegye erdőgazdaságánál máris jelentékeny.

Az erdőhasználatra nézve meg kell különböztetnünk az erdőtörvény megalkotása előtti időt, az azután következőtől. Amabban egész 1848-ig, illetőleg 224az úrbéri viszony megszüntéig, az erdők használata igen korlátolt volt, s főleg a legeltetés, makkoltatás útján nyerhető jövedelemre, a nem nagy kivitellel szemben, inkább csak a helyi tüzelésre és építkezésre szükséges fa vágatására szorítkozott. A fával való kereskedés a vizi utak fővonalain is, nem annyira jövedelmet, mint tatárosan letarolt erdők újból való erdősítésének gondját és költségét eredményezte. A mióta azonban az erdők használatát országszerte ellenőrzik: csakis a tartamosság elve és oly gazdasági üzem szerint kezelhetők az erdők, a mint azt a törvény előírja. Ma már csak azoknak az erdőknek a fenmaradása kétes, a melyek egyes kisebb magánbirtokosok kezén vannak, s talajuk másnemű gazdasági mívelésre is állandóan alkalmas.

Az erdőgazdaságra befolyással levő csapadékmennyiség a komáromi észlelési helynél több évi észlelési átlagban 485 mm. A maximális léghőmérsék 32.7; minimális 14.5; átlagos 10 Celsius fokot tesz.

A törvényhatóság erdőségei a nyugati csoportba tartoznak, s magassági viszonyaik ezek: Az összes erdőterület 80%-a középhegységen (200-600 méter magasságban) tenyészik és 47751.51 kat. holdra rúg. Síkságra, dombos vidékre és előhegységre (200 méter magasságig) az összes erdőterület 20%-a jut és ez 11937.88 kat. hold.

Komárom vármegyénél az erdőmívelési és kezelési költségek, melyek a kataszteri tiszta jövedelem kiszámításánál, az erdők bruttójövedelméből levonattak, legalsó és legmagasabb tétele, évenként és holdanként, minden holdra számítva 8 fillértől 34 fillérig, az erdészeti személyzet fizetésének e legalsó és legmagasabb tétele pedig, ugyancsak évenként és holdanként számítva, 2 kor. 10 fillértől, 3 kor. 28 fillérig váltakozik.

Állatnemek szerint átszámítva, esik Komárom vármegyében az összes 59689.39 kat. hold területű erdőre, valamint az 53.042 kat. hold legelőre szarvasmarha 44.860; ló 25.730; szamár és öszvér 585; sertés 39.497; juh és birka 60.317; kecske 803; összesen 171.822 állat. Átszámított marhaállomány összesen 71.354. Egy kat. holdra esik tehát 1.35 darab marha.

Habár a faárak nagyon váltakozók, a középárat, a hivatalos statisztika, Komárom városára nézve, ekként mutatja ki. Egy űrköbméter tüzi fenyőhasábfa piaczi ára 5 koronától 6 K 30 f.; a cser- vagy nyír tüzi hasábfa 7 K 30 f.-től 8 K 30 f.; a bükk vagy gyertyán tüzi hasábfa 7 K 30 f.-től 8 K 10 f.; a tölgy, kőris, juhar, szíl tüzi hasábfa 5 K 4 f.-től 6 K 40 f.; a lágy lomblevelű tüzi hasábfa 4 K-tól 6 K; egy tömörköbméter gömbölyű épületi és műszer fenyőfa 18 K-tól 28 K; egy tkm. tölgy, kőris, szíl vagy juhar, gömbölyű épületi és műszerfa 32 K-tól 36 K; egy tkm. bükk, gömbölyű épületi és műszerfa 24 K-tól 30 K; egy tkm. fürészelt fenyőfaárú 30 K-tól 44 K; egy tkm. tölgy, kőris, szíl vagy juhar, fűrészelt faáru 64 K-tól 90 K-ig; egy tkm. fűrészelt bükk faáru 48 K-tól 60 K-ig váltakozik.

Komárom vármegyében az erdőgazdaság értékesitésére nagyfontosságu tényező a közlekedési viszonyok szerfölött kedvező volta. A vármegyét átszeli a m. kir. államvasutak budapest-győr-bécsi fővonala, melybe Újszőnynél a déli vasút komárom-székesfehérvári vonala, Almás-Füzítőnél az esztergomi h. é. vasút torkollik. Ezenkívül metszi a vármegye északkeleti részét a m. kir. államvasutak budapest-pozsony-bécsi fővonala is. A közlekedés természetes főerei, a folyóvizek, víziutak. A Duna mintegy 60 km. hosszuságban hasítja a vármegyét nyugatkeleti irányban s Komáromnál magába veszi az érsekújvári, vagy Kisdunát, mely Gútától kezdve, a hol a Vág ömlik bele, a Vág-Duna nevet viseli. Közvetetlenül Komárom város fölött ömlik a Dunába a Nyitra-folyó; ez ismét a Zsitvát veszi magába, melynek egyik ága azonban közvetlenül a Dunába ömlik.

A vármegye területén levő 59.675.19 kat. hold erdőterület, járások szerint így oszlik meg:

1. A tatai járásban, talajminőség szerint, véderdő 856.94; futóhomokon álló erdő 714.00; feltétlen erdőtalajon álló erdő 30.010.11; nem feltétlen erdőtalajon álló erdő 3723.48; összesen 35.304.53 kat. hold. Fanemek szerint: tölgyerdő 29.222.64; bükk- és más lomberdő 5803.89; fenyőerdő 278.00 k. h. az 1879: XXXI. t.-cz. 17. §-a alá tartozó összes erdőterület 22.479.93; a 17. § alá nem tartozó erdő 12.827.60; az erdőbirtokhoz tartozó egyéb termékeny terület 176.15; terméketlen terület 261.53 k. h.

2252. A gesztesi járásban, talajminőség szerint: véderdő 10.00; futóhomokon álló erdő 1485.62; feltétlen erdőtalajon álló erdő 10.520.99; nem feltétlen erdőtalajon álló erdő 2480.86; összesen 14.497.47 k. h. Fanemek szerint: tölgyerdő 10.815.45; bükk- és más lomberdő 3326.02; fenyőerdő 356.00; az 1879. évi XXXI. t.-cz. 17. §-a alá tartozó összes erdőterület 9779.97; a 17. § alá nem tartozó erdő 4717.50; az erdőbirtokhoz tartozó egyéb termékeny terület 127.88; terméketlen terület 97.31 k. h.

3. A csallóközi járásban, talajminőség szerint: feltétlen erdőtalajon álló erdő 1530.93; nem feltétlen erdőtalajon álló erdő 1238.78; összesen 2769.77 k. h. Fanemek szerint: tölgyerdő 75.00; bükk- és más lomberdő 2694.77 k. h.; az 1879: XXXI. t.-cz. 17. §-a alá tartozó összes erdőterület 978.97; a 17. §. alá nem tartozó erdő 1790.80; az erdőbirtokhoz tartozó egyéb termékeny terület 0.30; terméketlen terület 0.70 k. h.

4. Az udvardi járásban, talajminőség szerint: futóhomokon álló erdő 105.30; feltétlen erdőtalajon álló erdő 3611.00;nem feltétlen erdőtalajon álló erdő 3387.12; összesen 7103.42 k. h. Fanemek szerint: tölgyerdő 4249.53; bükk- és más lomberdő 2798.09; fenyőerdő 55.80 k. h.; az 1879: XXXI. t.-cz. 17. §-a alá tartozó összes erdőterület 3929.75; a 17. § alá nem tartozó erdő 3173.67; az erdőbirtokhoz tartozó egyéb termékeny terület 23.24; terméketlen terület 81.69 k. h.

Ama községek száma, melyeknek határterületén erdő terül el, és melyeknek határában erdő nem fekszik, az erdőterület nagysága, a szolgalmak fennállása és a tulajdonos jogi minősége szerint csoportosítva, a következő: A vármegyében 93 község van; ezeknek a területén 80 községnél van erdő, 13 községnél nincs erdő. 5001-től 10.000 kat. holdig terjedő erdő 1 község határán van. 1001-től 5000 holdig terjedő erdő 17 község határán; 1-től 1000 k. h.-ig terjedő erdő 4 község határán. Ezek közül állami erdő 3 község határában; községi 6 község határában; egyházi testületek tulajdona 18 község határában; hitbizományi erdő 18 község határában; közbirtokossági erdő 16 község határában; részvénytársulati erdő 1 község határában; az 1879. évi XXXI. t.-cz. 17. §-a alá tartozó erdő 46 község határában van, magántulajdont képező erdő pedig 52 község határában.

A kimutatott erdőterületekből rendszeresen üzemtervek szerint kezelnek 63 erdőbirtokot 26137.56 k. holdon. Ebből az erdőbirtokból a tulajdonos jogi minősége szerint állami 2617.64 k. h.; törvényhatósági és községi erdő 60.66 k. h.; egyházi testületek és személyeké 7902.23 k. h.; hitbizományi 12621.14 k. h.; közbirtokosság 2866.83 k. h. Az erdőtörvény 17. §-a alá tartozó összes erdő 26.068.50 k. h.; a 17. § alá nem tartozó magánerdő 69.06 k. h. Van ezenkívül jóváhagyott ideigl. gazdasági tervek szerint kezelt erdőterület 11, mely 13249.76 k. holdat tesz. Ezekből törvényhatósági és községi erdő 4.62 k. h.; egyházi 4.92 k. h.; hitbizományi 12819.62 k. h.; közbirtokossági 420.60; az erdőtörvény 17. §-a alá tartozó összes erdő 13249.76 k. h.

Az erdőtörvény 23. §-a alapján a győri m. kir. erdőfelügyelőséghez beosztott Komárom vármegye területén az állami erdőknél egy hivatalból kinevezett erdőtisz gyakorolja a felügyeletet. Van ezen kívül a vármegye területén alkalmazva az egyházi jellegű erdőknél 2, a hitbizományiaknál 12, a törvény 17. §-a alá nem tartozó erdőknél 2 erdőtiszt. A felesketett erdőtisztek száma összesen 17. A felesketett erdőőrök száma az állami erdőknél nyolcz, a törvényhatósági és községi erdőknél kettő, egyházi területek erdeinél 18, hitbizományi erdőknél 53, közbirtokossági erdőknél 11, összesen 92. A 17. § alá nem tartozó erdőknél 53 erdőőr.

A vármegye területén két 10.000 holdon felüli erdőbirtokos van. 500 holdon felüli erdőbirtokos egy, 1000 holdon felüli erdőbirtokos négy.

Komárom vármegyében az utolsó évben teritékre került 189 szarvas, 115 dámvad, 101 őz, 78 vaddisznó, 9309 mezei nyúl, üregi nyúl, 1 császármadár, 485 fáczán, 6779 fogoly, 2911 fürj, 145 haris, 162 vadlúd, 1157 vadkacsa, 186 szárcsa, 422 túzok és darú, 217 vadgalamb, 80 rigó, 143 különféle szárnyas, összesen tehát 22.838 darab. Ezenkívül 11 borz, 9 vidra, 11 vadmacska, 355 róka, 21 nyest, 125 görény, 202 menyét, 118 különféle emlős, 131 sas és keselyű, 1113 sólyom, kánya, ölyv és vércse, 306 bagoly, 5871 varjú és szarka, 192 különféle szárnyas, 378 kóbor eb és macska. Összesen tehát 8843 darab.