3. A csalomai ág. Ezen ág birtokai az Ipoly mentén Egyházas-, Nagy-Csalomja és a körülötte fekvő falvakban terültek el. Az ág három vonalra szakad, ú. m. leszenyei, egyházascsalomjai és kiscsalomjai, másként kovári vonalra. Tagjai közül a leszenyei vonalon I. Lampert unokái II. Lampert és I. István 1265-ben a sági monostor Szőlős nevű falujával voltak szomszédos birtokosok, 1281-ben kiegyeztek a Szügyi családdal Kovárszeg birtokát illetőleg. II. Lampert 1290-ben Bélt, vagyis a mai Béldet (Beluja), 1303-ban pedig a kishonti Turipa és Kiete falvakat (Szelcze és Szuha közt) eladta. István 1296-ban Csall falu birtokosa. A kiscsalomjai vonalon Lampert egri püspök (1246-75.) testvérének, Miklósnak, fiai, Pázmány és Miklós, 1270-ben Szelény részeiért perelnek.

Az 1303. évi osztály alkalmával Pázmány, Kovár és Szelény falvakat, továbbá Apáti és Szent-Lőrincz falvak felét nyeri, míg Miklós Kis-Csalomját és Felszerfalu egy részét, valamint Apáti és Szent-Lőrincz másik felét. Ez osztály alapján Pázmány a Kovári, Miklós a Kiscsalomjai család őse. Pázmány utódai közül Kovári László 1338-ban királyi ember, unokája Pál (1388-1427.), a ki 1397-től 1407-ig nádori itélőmester volt. Családjának a XVI. században magva szakadt.

4. A födémesi ág. Őse I. Jákó, ennek fia I. István, kinek fia II. Jákó 1259-ben megvette unokatestvérétől ennek födémesi birtokrészét. II. Jákó fia: II. István, fia III. Jákó (1334-79), a ki 1358-ban vármegyei esküdt volt, a Szuhai család őse. I. Jákó másik fia Móka, kinek unokája Födémesi Miklós (1245-59), ennek hasonló nevű fia a Ráhói és Velezdi Kövér család őse. II. Jákó fia, Miklós, 1292-ben Palatnya földet vette meg. (Fejér V. 2. 39.) II. István 1298-ban a Rimócza mellett volt birtokos. IV. Miklós Ipoly, vagy másként Kőkeszin lakott. Miklós, László nevű fiával 1349-ben bizonyítványt kapott arról, hogy Zalaba és Atyagyarmata (Kis-Gyarmata) Szent István király ideje óta szakadatlanúl őseié volt. Ugyanő 1359-ben megosztozik Jákó unokaöcscsével, mely alkalommal Födémest és a Hont mellett fekvő Palasát nyeri, míg Jákó a Födémes melletti Szkornát és a kishonti Szuhát nyeri. III. Jákó a kishonti Ráhóért folytatott pert. Móka utódai szintén Ráhón voltak birtokosok, igy Kövér János (1326-48) vagy Velezden, vagy Ráhón lakott. (Karácsonyi I. i. m.)

A Hunt-Pázmánokon kivül még a következő nemzetségek telepedtek le az Árpád-házi királyok korában a mai Hont vármegye területén.

Csák. Ez ősrégi nemzetség, mely Anonymus szerint a honfoglalók közé tartozik, a XIII. században szerez birtokokat a mai Hont vármegye területén. IV. Béla király egy kelet nélküli oklevelében Palást helységet adta Máté fia Istvánnak, Márk fiai nagybátyjának, Márk fiai István (1280-1307) bakonyi ispán és Péter 1288-ban Palást e részét eladták Palásti Péternek és társainak (Honti Oklt. 33. Wenzel, IV. 326.) A XIII. század elején a trencséni ágból Péter fia Máté 1308-ban nádor († 1321), a felvidék hatalmas kényura, számos várat kerített hatalmába, igy Drégelyt is, mely 1308-ban birtokában volt. a rozgonyi csata után azonban lassanként kiszorult a vármegye területéről.

Dobák. E nemzetség ősei Dobák, Tiba, Dona és Váczik az 1244 előtti időben a királyi palotában teljesítettek szolgálatot. Ekkor már a nyitrai Chrenóczot birták, melyet azonban IV: Béla király tőlük elvevén, őket a honti várhoz tartozó Palota (Palojta), Kőkeszi és Nénye nevű várföldekkel kárpótolta. Ugyanekkor nyerték Esztergályt is, melyet azonban 1260-ban Kelenye és Terbegecz birtkokért elcseréltek. I. Dobák fiai közül Demeter és Tiba 1280-90 közt iktatási parancsot nyertek a hontvármegyei Drégely és a nógrádi Legénd jövedelmeire, de az iktatás alkalmával kitünt, hogy e falvakra a Hunt nemzetség bir tulajdonjoggal. Ekkor Hunt fiai beleegyeztek, hogy bizonyos peres ügyek eldőltéig a falvak jövedelmeti ők élvezzék. 1312-ben a Hunt-Pázmán nembeli Ders (Dezső) comes fia, Miklós, a Dobák nemből eredt Miklósnak, Lászlónak és Istvánnak, valamint Máté fiainak Jakabnak és Péternek, Nyék és Hrussó helységeket bevallja (Századok 1869. 610. l.). 1337-ben, midőn I. Dobáknak Demetertől és Lukától származó unokái megosztoztak a nemzetségi javakban, Demeter fiai Nénye déli részét kapják, vagyis a mai Dacsó pusztát, továbbá Palojta északi részét és Lam falu északi részét (Felső-Lam), míg Luka fiai Nénye északi részét, vagyis a mai Lukanénye falut, továbbá Palojta és Lam falvak déli részét (Alsó-Lam) nyerik. - Demeter fiai közűl Dacsó és Lóránt 1353-ban Kőkeszit birják zálogban. Luka fiai közül Darási Dobák 1358-ban Hont vármegye szolgabirája volt. A fenti Demeter fiai András, Dacsó és Lóránt (1337-53), a Dacsó, míg Luka fiai István 417(1337), Miklós és II. Dobák (1337-1348) a Luka-család ősei. (Karácsonyi i. m. I., 411-413.)

Kacsics (Kacsuk, Kathyz). E nagy kiterjedésű nemzetség már a tatárjárás előtt birtokos volt Hont vármegyében. Simon bán (1213-1229), a kinek része volt Gertrud királyné meggyilkolásában, Ipoly-Bolyk falut birta (Wenzel VII. 384.), mely azonban tőle elvétetett. E birtokot utóbb 1255-ben IV. Béla király a nevezett Simon bán Jánosnak visszaadta. Ugyene nemzetség sarja (az előbbinek unokatestvére lehet) Mihály fia, Simon (1281-1322) a Palásti Radó család őse, előbb Csák Máté híve, 1313-ban Túr falút birta zálogban, de 1317-ben elpártolván Csák Mátétől, Hontban többé nem érezhette magát biztonságban, s ezért az ország déli részén kapott birtokokat, majd a székelyek ispánja lett. A nemzetség legkimagaslóbb ágából, Fulkó ágából Szécsényi I. Tamás (1299-1354) erdélyi vajda, országbiró, majd tárnokmester 1338-ban Bélt (Beluja, később Béld) vette meg, (Anjouk. Okmt. III. 475.) előzőleg pedig 1334-ben a régi kishonti kerületben Rimaszombatot és tartozékát szerezte meg cserében Bács és Szerém vármegyékben fekvő jószágaiért a kalocsai érsektől. (Anjouk Okmt. III. 79.) Fia, Kónya Miklós (1327-1355), a királyné tárnokmestere, kinek másodunokája, László (1441-54), a vármegye főispánja volt. Az itt említett Kónya Miklós neje Erzsébet, Harsendorfer Wolfing leánya (1347-1355) volt, a ki Szemeréd, Stzracsán és Visk helységeket nyerte hozományul. (Wertner Mór: magyar Nemzetségek III., 140-141.)

Gyulazombor. E nemzetségről csupán egy adatunk van. Zeudeni (Sződéni) Sebrid fia, Erdő, 1297-ben az esztergomi káptalantól kétszáz márkát felvevén, Nempty (Nemeti) helységhez való jogairól a káptalan javára lemondott (Az Eszterg. Főkápt. Fekvő stb. 165 okl.). Valószinűleg ekkor elköltözött a vármegyéből, mert ezentúl többé nincs említés e nemzetségről.

Tardos. Anonymus e nemzetséget a honfoglalók közé számítja, okleveles adataink azonban csak a tatárjárás utáni korszakban vannak róla. Ősi fészke a mai Komárom, hajdan azonban Esztergom vármegyéhez tartozó Tardos helység, de valószinűleg még a tatárjárás előtti korszakban birta Palojta birtok egy részét, melyet 1244-ben vagy 1264-ben Pósa fiai Tardos és Sándor, Roland sági prépostnak négy és fél márkáért átengedtek. (Fejér VII. I. 286. IV. 3. 243.) E nemzetség három ágra szakadt, u. m. a palojtai, köbölkúti és a marótira, de ezek közűl csak a palojtai hontvármegyei. Ez ág sarja Tardos fia Torda, a ki 1337-ben belegyezik Palojta határjárásába. (Karácsonyi i. m. III. 57-76.)

A Balassák. E családot Wertner Mór (Magyar nemzetségek II. 142-43.) a Kathyz nemzetségből származtatja, karácsonyi ellenben az e nemzetségtől való leszármazást nem tartja beigazoltnak. Őse Detre (1222-36.) zólyomi ispán, ennek fia Mikó (Miklós) 1247-ben sárosi, 1248-52-ig zólyomi főispán, fiai közül Péter 1267-ben Hont vármegye főispánja, másik fia Bytter (Bettér) zólyomi főispán, kinek fiai közűl Péter (1315 és 1360-63) Hont vármegye főispánja volt. A XIV. században már kihalófélben volt e nemzetség, midőn Gyarmati Miklós fia Balázs Hont vármegye főispánja (1376-85) újra alapította. Utódai Balázs-fiaknak neveztettek, mint Gyarmati Balázsfi Miklós is, a ki 1396-ban honti főispán volt. Később a család tagjai a Balázsfi névvel azonos Balassa nevet veszik fel. A fenti Detre fia, Mikó, 1246-ban a honti várkötelék alól felmentett Gyarmat földét nyerte cserébe. 1252-ben Leusták és rokonaitól, honti várjobbágyoktól, a hontvármegyei Aba nevű földet szerezte meg. Egyik fia, Péter, Olvárt vette birtokába. (Századok. 1869. 523.) Két leánya, Anna és Katalin, a kik a Hunt-Pázmán nembeli Lamperthez és Demeterhez mentek férjhez, 1290-ben anyjukkal együtt Olvárt, Abát és a hidvégi favárat nyerték osztályrészül. (Fejér, V. 3. 500.)

A Lévai Csehek ősei már 1225-ben az ipolymenti Ságizsidódon voltak birtokosok; valamelyik ismeretlen nemzetség ősi birtokai terültek el itten, melyből Rugas comes utódai kiválva, a XIV. században mindegyre nagyobb jelentőségre emelkednek. Rugas fia, Egyed, 1245-ben osztozik rokonaival az ősi javakon, mely alkalommal (Ipoly) Ságot nyeri. Egyedet egy 1254-ben kelt oklevélben már 418sági nemesnek mondják. 1266-ban unokatestvéreivel osztozik, mely alkalommal az előbbiek a barsvármegyei Sárót nyerik, Egyed pedig megmarad Ságh birtokában. egyed fia, Bede Comes, Csák, nb. Csák tisztje (1291), majd 1311-ben Bélhelység zálogos ura, ugyanazon évben Lissót vette zálogba. Mint Csák Máté híve, az Anjouk uralmának megszilárdulása előtt az esztergomi érsekség és a Ratold (Rátót) nembeli Roland nádor fia, Dezső tisztjének birtokait pusztította. 1321-ben Hrussó várnagya, Csák Máté halála után meghódolván Károly királynak, a Sági nevet a Sárói névvel cserélte fel. 1344-ben már így említtetik s ez a név utódaira is átszállott. Fia, Sárói Péter, Nagy Lajostól 1348-ban vásárjogot nyert, ennek fia, László (1370-96.) Temes és Liptó vármegye főispánja, Szlavonia bánja és kir. főajtónálló családját a főranguak sorába emeli s ezzel megveti a Lévai Csehek közel kétszázados fénykorának alapját. (Wertner Mór czikke: Századok. 1901. évf.)

A Palásthyak ősei a honti és a bolondóczi várjobbágyok sorából emelkedtek a nemesek közé. A várjobbágyok még 1279-ben megosztoztak Palást föld egy részén. Álmost és Fábiánt hadiérdemeik jutalmául IV. László király 1281-ben felmentette a várszolgálat alól és az ország nemesei közé emelte őket. E két testvér őse tehát a máig virágzó Palásthy családnak. Paláston azonban a Csák nembeli István és Péter is birtokosok voltak, a kik 1288-ban birtokukat királyi engedélylyel a Palásthyak egyik ősének, nevezetesen Péternek engedték át.

Palásthy Brizó fia, Miklós, már Nagyvezekényben lakott, hol 1295-ben birtokot vásárolt Vezekényi Pétertől. Brizó unokái, Fülöp és János Várad felerészét nyerték nagyanyjuk leánynegyede czímén. 1295-ben Ladomér, esztergomi érsek is adományt nyert Palástra, de ezen adományozás érvénytelenné vált, sőt valószínüleg egyik indító oka volt a Palásthyak későbbi magatartásának a Csák Máté és Róbert Károly közötti küzdelmekben. A Csák Máté halála utáni időben a Palásthyak is meghódoltak, legalább erre enged következtetni az a körülmény, hogy 1327-ben Károly király Palásthy Lipót fiát, Györgyöt és testvéreit is megnemesítette. A XIV. század elején már jelentékenyen szétágaztak a Palásthyak. 1308-ban Mikus fia, Mihály és Göze fia, Fábián palásti részüket Ravasz mesterre ruházták át. Bagonya fia, Miklós pedig 1327-ben Rakoncza felét (Felső-Rakoncza) vásárolta meg Rakonczai Istvántól. Brizó unokája, János, Zsemberben volt birtokos. Bagonya unokái, János és György 1368-ban szintén vásárolták Zsemberben birtokrészt. Palásthy Mihály fiai az általuk elkövetett hatalmaskodások következtében elveszítik palásti birtokrészeiket, a melyeket a főispán 1341-ben Palásthy Liptó fiának, Istvánnak adott el; 1368-ban Palásthy Kónya, Sásd, Sztráczin, Szemeréd határain birtokol. 1379-ben a családot Egyházasnénye részeinek birtokában találjuk. 1392-ben Miklós és Péter anyjuk, a Hunt-Pázmán nembeli Kovári Anna után, leánynegyed czímén Zelént bírják, 1394-ben a Kováriak, Terjeniek (Terényiek) és a Palásthyak közt kölcsönös örökösödési szerződés jön létre, melynek értelmében Kovári Pál mester és testvérei 1395-ben beiktattatnak néhai Palásthy György palásti birtokrészeibe. (Palásthy Pál: A Palásthyak. I. 1. és Kubinyi Ferencz: Id. oklt. 197-98. okl.)

A Simonyi család ősei már a XIII. században a vármegye nyugati sarkában fekvő Varsány, Kiskér és Csánk birtokosai. Varsányi Simon fia, Adorján comes 1290-ben Gyerken négy eke földet örökölt Miklós esztergomi préposttól, melyet az esztergomi káptalan Kér birtokával elcserélt. 1294-ben eladja Kér birtokát az ugyanezen nemzetségből származó Mortunus fia, Simon comes fiainak. Simon comes fia, Ják, Kereskényinek nevezi magát (1301), testvére Phile (Füle) (1301-1303.) eladja Varsány, Niczk és Csánk részeit testvérének, Mihálynak és Mártonnak. Mihály (1301-29.) fiai, Pál mester és Lőkös, 1324-ben Varsányt, Kért, több más bars-, trencsén- és nyitravármegyei birtokokkal együtt felosztják 419egymás közt. Lőkös fia, István mester 1392-ben Csánk és Kér birtokába kér beiktatást. Tőle származik a Simonyi család idősebb ága, míg testvérétől, Imrétől (1395-1418.) az ifjabb, vagyis a varsányi ág. Imre utódai a XV. században a Varsányi nevet veszik fel. Az idősebb ágból származó Simonyi és Varsányi Simonyi család jelenleg Bars, Nógrád és Trencsén vármegyékben virágzik.

Bory. E család őse Márton, a ki 1275-ben a honti várszolgálat alól felmentetvén, Bori helységet kapta a királytól. Ennek utódai lehetnek Borfői Tamás és Beke, a kik 1357-ben több birtokra vonatkozó oklevelet helyeznek el a szent-benedeki konventnél megőrzés végett. (Kubinyi, 122 okl.)

Közös törzsből származnak a Derzsenyei és a Zsemberi családok is, melyeknek ősei Zsemberi Zazun és Ambrus 1275-ben mint szomszédok jelen voltak Nempthy-i Buzádnak, a honti várhoz tartozó Szud helységbe történt beiktatásánál. (Századok, 1869. 525.) Ez a Zazun fia, Gergely, 1329-ben unokáinak, Kiskereskényi Miklós fiainak bizonyos Zsemberi birtokrészeket engedett át. Gergely comes és rokonai 1324-ben Deméndi István mestert anyjának leánynegyedét illetőleg kielégítik. Derzsenyei Ipót és Kereskényi Pál, másfelől Disznós Pál és Derzsenyei János 1332-ben egyezkednek a kölcsönösen elkövetett hatalmaskodások dolgában. 1376-ban Zsemberi Saul és János megosztoznak Derzsenyei Mihálylyal a zsemberi határhoz tartozó Aba részén. Márton 1389-ben eltiltja Disznósi Gergelyt és testvéreit neje disznósi, alsózsemberi és zaholyai birtokrészeinek jogtalan birtoklásától. Egyed 1392-ben tarcsányi (ma puszta) birtokának felét Mérei Gergely deáknak adományozza.

A Derzsenyei ágból Derzsenyei Ipót 1336-ban perhalasztást nyer Barátkai Tamással fennforgó perében. 1335-ben Derzsenyei Illés fiai ellen vizsgálatot indítanak az általuk elkövetett hatalmaskodások ügyében, Derzsenyei Ipót, János és Illés 1339-ben osztoznak a Derezsnyei birtokrészeken Derzsenyei András 1373-ban kibékül Zsemberi Saullal és kölcsönösen elkövetett hatalmaskodások dolgában kiegyeznek Mihály neje és fiai 1381-ben tiltakoznak a zsemberi birtokok elidegenítése ellen.

A XIV. századbeli többi birtokosok közül kiemeljük a következőket: Herencsényi Tamás 1303-ban herencsényi birtokát eladta Haraszti Tamásnak, Herencsényi Olivér fia, István, szintén bizonyos birtokokat átruház Haraszti Tamásra (1322.). Kormosói Fülöp és testvérei 1317-ben Kormosón vesznek birtokokat. Héleczi Fábián 1302-ben megveszi Szudot, fia Miklós 1323-ban megerősítő levelet nyer Károly királytól. Gábor, a ki Szudi nevet visel, 1342-ben Felső-Paláston birtokos. János 1369-ben igényt emel bizonyos felső-palásti birtokrészekre. - Terbegeczi István hatalmaskodásai dolgában 1381-ben vizsgálatot indítanak. A Dalmadi család 1364-ben a magtalanúl elhalt Darázsi Péter birtokait nyeri, az adománylevelet Dalmadi Gergely részére II. Károly király 1386-ban megerősíti. 1394-ben ugyanaz Udvarnok-Darázs és Udvarnok-Sipek helységeket nyeri Zsigmond királytól. Szalatnyai Benedek bajvívó özvegyének kérelmére 1326-ban Szalatnya határai megjáratnak. Besenyő Gergely 1331-ben Palásti Bors akasztófán kivégzett fiainak részeit nyeri Paláston. Mérei János fia, Pál és Bodó, fia Bot 1327-ben Mere föld birtokosai, melyről a Palástiak lemondanak. Balogi Péter 1388-ban a Kaladia nevű birtokra vonatkozó oklevél bemutatására kötelezi Kovári Pál mestert. Baratkai Tamás 1336-ban Derzsenyei Lipóttal egyezkedik. keszői Mihály fia, István és társai 1353-ban újra elzálogosítanak Palojtai Lórándnak és Dacsónak bizonyos keszői birtokrészeket. Varsányi Pál és Lőkös 1337-ben kielégítik Kereskényi Miklós özvegyét; az utóbbi családból Mihály és Miklós 1358-ban vármegyei esküdtek voltak. Nemcsényi György 1394-ben a palásti birtokrészekre vonatkozó adománylevelet átiratja. Szemerédi Mihály birtokait Károly király 1338-ban elcseréli a magtalanúl elhalt Jakab fia, István palásti birtokaival. Méri Ágoston, a ki 1397-ben Tamás fia, Miklós várjobbágy, palásti birtokát nyeri Zsigmond királytól, 1398-ban beiktattatik bizonyos palásti birtokrészekbe, de még ezen évben e birtokot Kovári Pál mesterre ruházza. Horhi Csákót 1386-ban eltiltják Zsember megvételétől. 1394-ben Oszlári Lőkös fiait beiktatják azon pribeli birtokokba, melyeket a király János, Pető fia magvaszakadtával nekik adományozott. A Sepere nemzetségből származó Rásztokai családból 1377-ben Pál fia Mihály, Mikó fiai Márton és János Lissón voltak birtokosok. (Turul, 1890. 4.)

A XV. században egész Mátyás király trónraléptéig a vármegyei birtokviszonyok terén a következő nevezetesebb változások észlelhetők.

Szobi Péter 1440-ben I. Ulászló királytól a magtalanul elhalt Alsópetényiek nógrád-honti birtokait nyeri adományul. Szendi István vajda, a Kálnay család ősének fia, Benedek 1405-ben új adományt nyer Dalmad, Kis- és nagy-Terenne (Derzsenye?), Varsány, Borfő, Felső- Alsó-zsember helységekre, mely adományt Mátyás király 1475-ben megerősített. (Kálnay László leveles ládája.) Lévai Cseh Péter 1428-ban új adományt nyer Zsigmond királytól Lévára és tartozékaira, melyek közt Csánk, Kér (Kiskér) és Bát helységek szerepelnek Hont vármegyéből. Ugyanez 1439-ben fiával, Lászlóval együtt Simonyi György fiaitól a csánki és kéri birtokaikat vette zálogba. (Századok 1901-339.) A csalomjai uradalmat, melyet Zsigmond király Borbála királynénak adományozott, Albert király 1439-ben elvette tőle és nejének, Erzsébetnek adományozta. (Teleki Hunyadiak kora X. 47.) A Hunt-Pázmán nembeli Vajdai Demeter és unokaöcscsei Vajdai Lukács, Tamás és Ders, még 1389-ben visszanyerik Zsigmondtól az ősi nemzetségi javakat, 1391-ben pedig osztályos egyezségre lépnek Cseri, Túr, Szuha, Zsaluzsány és a vármegyében fekvő többi birtokokat illetőleg. Egy 1398-ban kelt nádori itélet értelmében Demeter püspök és testvérének fiai beiktattattak a jánoki uradalomba. (Honti Oklt. 180. 186. 204.) A Palásthi családból Egyed fia Miklós, a Pousz ágból, a kereskényi birtokhoz való jogát 1419-ben sikeresen megvédelmezi az országbíró előtt a Borfőiek, másként Sipékiek ellen, noha a birtokra vonatkozó okmányok, még a Csák Máté pusztításai idejében elvesztek. 1422-25-ben a Szudi Palástiak és a Paláston lakó Bagonya közt nagy viszályok támadtak a palásti birtokrészek miatt.

A kisebb birtokosok közül Nyéki János 1421-ben, Nyéki Demeter 1439-ben birtokos Nyéken, Kistúri Miklós 1418-ban felső-Zsemberen. A Nényei Lukacsalád, a Mocskosokkal és a Palástiakkal együtt Egyházas- és Győrös-Nényén birtokos.

A Mátyás király trónraléptétől egész a mohácsi vészig terjedő időszakban, különösen a Jagellók uralkodása alatt mélyreható változás áll be a vármegye birtokosai közt. A régi birtokosok közül Kálnai Ferencz, János testőrkapitány, István lévai kapitány és Imre, utóbb II. Lajos király udvari titkára 1506-ban Borfőre nyernek adományt Ulászló királytól. A XVI. század elején Werbőczi István és Szobi Mihály szereznek számos birtokot a vármegyében. Terjéni Radnóti György és Werbőczi István 1506-ban kölcsönös örökösödési szerződést kötnek egymással, melynek következtében az előbbi Inám falut kötötte le. Radnóti György gyermekek hátrahagyása nélkül halván el, Ulászló király 1515-ben megerősíti Werbőczit Inám birtokában, sőt neki adja Iván falut is, melyet Ludányi Bay János és Vid, Radnóti hagyatékából, a maguk részére lefoglaltak. Szobi Mihály 1511-ben Csallban, 1524-ben Barátin, Alsó- és Felső-Nyéken birtokos. Erdődi Bakócz Tamás, esztergomi érsek unokaöcscsei: Erdődi István és Farkas 1517-ben Csábrág várát nyerik, s ugyancsak ők még ez évben Zeliz mezővárosra is adományt nyernek, mely adomány Bátmonostori Tőttös halálával visszaszállott a koronára, s melyhez Hontból négy falu tartozott. (Századok: 1888. 101.) Lévai Cseh Zsigmond (1506-1529.) második neje, Pásztói Anna után Ipoly-Pásztót nyerte, melyet azonban I. Ferdinánd király a mohácsi vész után 1529-ben tőle elvevén, nejének, Anna királynénak adományozott. A Palástiak közül Péter 1477-ben Szudon elkövetett hatalmaskodásával tette nevét emlékezetessé. Paska 1483-ban Túr, Pográny és Dicse helységekben volt birtokos. Paska János 1497-ben Kőkeszit nyeri cserében esztergomi házáért a Siráki Filpesi testvérektől. Péter 1498-ban Rakonczán telepedik le.

Tamás 1491-ben Felső-Rakonczán két jobbágytelket ád a Rakonczaiaknak zálogba. Gergely, neje után, Szudon (1502.) birtokos. László Dombai Jánossal 421társulva, megveszi Szalatnyai Jakab birtokát Ináncsfalván, melyet 1505-ben maguk között felosztanak. (Palásthy Pál: A Palásthyak I.)

A kisebb birtokosok közül a keszihóczi és a Szelényi családok 1483-ban megjáratják a Keszihócz helységhez tartozó Harsány határait. Jákóffi István, Litvai Horváth Péter és Horváth Dömjén leányai közt 1482-ben Szkronya és Födémes birtokok miatt per van folyamatban. Középbéli Mihály 1468-ban Középbélen, Nyéki János 1494-ben Nyéken, Kaghbéli László 1464-ben Kaghbélen, Szalatnyai János 1504-ben Szalatnyán, Balogh Miklós 1517-ben Györkön, Berzenczei Bornemisza János 1526-ban Kőkeszin birtokosok.

A vármegye birtokviszonyairól az 1494. és 1495. évi összeírások csak nagyon hiányos adatokat nyujtanak. 1494-ben összeírtak 3659 portát (jobbágytelket).Ebből alig egynehánynak a birtokosa van megnevezve. A királyi javak 304 1/2, Losonczi László 268, Országh Zsigmond 22 (e két utóbbi csoport valószínűleg a kishonti kerületben), Lévai Zsigmond 27, a sági prépost 18 portát birtak. Még hiányosabb az 1495. évi összeírás, melyben 3600 porta birtokosa közt csupán a királyi javak (369) és a sági prépost (38) vannak megnevezve. (Acsády Ign.: Régi magyar birtokviszonyok. Értek. XVI. k.)

A mohácsi vész utáni birtokviszonyokról az 1542. és az 1549. évi összeírások nyujtanak adatokat. Különösen becses az utóbbi, melyből tiszta képet nyerhetünk a vármegye akkori birtokosairól.

Ezen összeírásban már számos új birtokost találunk, a kik az ellenkirályok korszakában részint adomány, részint erőszak útján nagy vagyonra tettek szert, a XVI. század közepén (1549.) történt összeírás adatai szerint a vármegyében már óriási túlsúlyban vannak a nagybirtokosok. 1542-ben összeírtak 2278 portát, ebből esik Basó Mátyásra 380, az esztergomi érsekre 336, Balassa Menyhértre 320, özvegy Lévay Gábornéra 216, Balassa Zsigmondra 138, Nyáry Ferenczre 120, Balassa Imrére 51, Pálffy Péterre 12 és Nyáry Lőrinczre 9.

Az 1549. évi összeírás szerint, mely a vármegye egész területére kiterjedt, beleértve a kishonti kerületet is, 2023 portát találtak; ebből háromszázhatvanötnél a tulajdonos nincs megnevezve, a többi a következőleg oszlik meg az egyes birtokosok között: Balassa János 7, Balassa Zsigmond 128 1/2, Baloghy János és Berényi András 8, a bozóki prépost 101, Derencsényi Farkas 6, az esztergomi érsek 236, az esztergomi káptalan 185, Feledy Euszták 8, Goszthonyi Miklós 12, Losonczy István 287, néhai Madách Miklós 15 1/2, Nyáry Lőrincz 6, Putnoki György 9 1/2, a sági prépost 81, Zsemberi Boldizsár 6 1/2, Stétkuthy Farkas 1, a Tapolcsányiak 5, Várday Tamás 4, a zenggi püspök 6. (Acsády Ign.: A magyar nemesség birtokvisz. Értek. XIV.)

Bocskay a tizenhetedik század elején, diadalmas felkelő hadjárata folyamán, híveit főleg az elfoglalt egyházi javakkal jutalmazta. Így a sági prépostság birtokai Bakos János, Rimay János, Kovács Boldizsár és Némethy Gergely nyerték, de az 1609. évi országgyűlés ezen jószágok visszaadását rendelte el.

Ugyanez időben három vármegyei özvegyasszony újabb férjhezmenetele nagy változást idézett elő a vármegyei birtokviszonyok tekintetében. Az egyik Mágócsy Ferencz özvegye, született Szerdahelyi Dersffy Orsolya, a ki néhai férje hadának kapitányához, Esterházy Miklóshoz - a későbbi nádorhoz - ment nőül. Esterházy e házasság révén a Szikincze völgyében elterülő javak birtokába jutott, s ezzel későbbi emelkedésének alapját vetette meg. A másik özvegy, Perényi Zsófia, kinek harmadik férje, Kollonich Sigfried, a komáromi várparancsnok, Lévát nyerte a hozzátartozó uradalommal, melynek tartozékai - mint Bát is - részben Hontban terültek el. Kollonich azonban, mint tékozló ember, annyira megterhelte az uradalmat, hogy csődbe került s a birtokra a kamra tette rá a kezét. E birtokot 1630-ban gróf Csáky László vette meg 180.000 forintért. A harmadik özvegy Balassa Borbála, a ki előbb Kaszaházi Joó János, királyi személynök, majd Gregoróczi Péter özvegye volt, harmadszor Koháry Péter kir. személynökhöz ment férjhez, ki előbb (1621-ben) Csábrágot és Szitnyát vette zálogba II. Ferdinándtól, majd 1629-ben a hozzátartozó uradalmakkal együtt királyi adományt nyert e két várra. Ettől kezdve családja Hont vármegye első nagybirtokosai közt foglal helyet.

Ugyanerre az időre esik a Kubinyiak megtelepedése is a kishonti kerületben. Ezen ág őse, I. Mátyás 1616-ban még harminczados, 1637-ben Liptó vármegye követe, a ki Nyustya, Klenócz és Tiszolcz helységekben szerzett birtokokat.

422A tizenhetedik század elején a vármegyében birtokos főrangúakról és nemesekről a vármegyei jegyzőkönyvekben foglalt s 1603-ból származó feljegyzésből nyerünk becses adatokat. Ezen feljegyzés külön csoportosítja a főrangú birtokosokat, ú. m.: a király, az esztergomi érsek, gróf Kollonich (a lévai várhoz tartozó birtokok után), Balassa, Forgách, Dersffy István, az esztergomi káptalan, a sági prépostság és a felhévvizi (budafelhévvizi) prépostság. Az egyes birtokos nemes családok sarjai, a kik 1603-ban egy forint taksát fizettek, tehát a vagyonosobbak, járásonként a következők: 1. báti járás: Zsemberi Pál árvái, Dersffy István, Kasza Pál, Bartakovics, Baki Tamás, Madách Miklós, Kálnay, Borfőy, Mokor Theodor, Sirmiensis (Szulyovszky). 2. bozóki járás: Fánchy, Kéry, Asguti, Bory, Palásthy. 3. selmeczi járás: Lipcsey János, Zmeskál Jób, Horváth, Gedey, Soós és Balogh. 4. A kishonti járás: Bakos, Kubinyi, Lorántffy, Jákóffy, Jánoki. Az összes megtaksált udvartelkes nemesek száma 1603-ban 117 volt a vármegyében.

A tizenhetedik század közepén a vármegye területe nagyobbrészt a török uralma alá került. A behódolt községekben azután a budai és váczi bégek lettek a földesurak. A pusztulás szomorú képét tárja elénk az 1649. évi összeírás, mely szerint az egész vármegyében összesen csak 82 birtokos és 121 curialista s armalista nemes találtatott. Nagyobb birtokosok voltak a kishonti kerületben: Osgyáni Bakos Gábor, a Jákóffyak és a Jánokyak; a selmeczi járásban: Kaizer Ulrik és Mátyás, Kaizer Márton, Reiter Ulrik és Ehrenreiter János; a báti járásban Zsembery Ferencz; a bozókiban Fáncsi Pál, Fáncsi János. Nem fordulnak elő ezen összeírásban a Balassák és a Koháryak, a kik, mint várurak, saját katonaságot tartván, a hajdu katonaság ellátására nem köteleztettek. A többi családok közül a Bory, Palásthy, Horváth, Pomoti, Gyarmathy szerepelnek a legtöbb (6-6) családfővel.

A törökök kiüzetése után Esterházy Pál nádor Ipoly-Pásztót, Vámos-Mikolát s a hozzájuk tartozó falvakat kérte az új szerzeményi bizottságtól (neoacquistica commisio), melyekre még a mohácsi vész, illetőleg a török hódoltság előtti időkből származó állítólagos jogalapon emelt igényt.

Az 1715. évi XCV. törvényczikk azonban az e birtokok, valamint Bát ügyében való döntést kivette az új szerzeményi bizottság kezéből, s azt a rendes bíróságok hatáskörébe utalta. A bíróság helyt adván az Esterházy család keresetének, Bát visszakerült az Esterházy herczeg lévai uradalmához, melyhez azelőtt is tartozott, Ipolypásztó és a hozzá tartozó helységekből pedig a vámosmikolai uradalom alakult, mely egész 1868-ig maradt az Esterházy-herczegi hitbizomány birtokában. A vámosmikolai uradalomhoz a következő helységek tartoztak: Ipolypásztó, Vámosmikola, Szakállos, Perőcsény, Zalaba és Szokola.

A szatmári békekötés után mélyreható változás áll be a vármegyei birtokviszonyokban. A tizenhetedik század küzdelmei közepett számos család kihalt, sokan elszegényedtek, vagy elköltözködtek és helyüket uj családok foglalják el. A hatalomra jutott családok közül a Koháryak és az Esterházyak, továbbá a visszaállított egyházi méltóságok birtokaiból újra alakúlnak a török hódoltság következtében megszűnt uradalmak, de a változott viszonyokhoz képest az uradalmak már nem várak körül csoportosulnak, melyek az előző század viszontagságaiban jórészt megsemmisültek, hanem valamely földrajzilag vagy gazdasági tekintetben jelentékenyebb pont körül. A tizennyolczadik század harminczas éveiben a vármegye területén hat nagy uradalom állott fenn. Ezen uradalmak közül a drégelyit, vagy drégelypalánkit az esztergomi érsek, a csábrágit és szitnyait gróf Koháry, a bozókit a nagyszombati jezsuiták és a Szelepcsényi érsek által alapított papnevelő intézet, a ságit beszterczebányai collégium, a vámosmikolait a herczeg Esterházy család bírta. (Bél Mátyás: Notitia Hist. IV. 556.) Ezen hat uradalmon kívül a tizennyolczadik század első felében még a következő nagyobb birtokos családok voltak a vármegye három (selmeczbányai, báti és bozóki) járásában: gróf Berényi (Nagyterény, Kispeszek), báró Balassa (Záhora részben), gróf Zichy (Záhora részben), báró Várkonyi Amadé (Felsőtótbaka részben), báró Hellenbach (Felsőszemeréd, Százd, Horvát), Ambró (Lissó), Baloghy (Felsőnyék, Alsónyék, Balog), Baross (Felsőzsember, Bagyán), Beniczky (Felsőtúr, Keszihócz), Blaskovich (Udvarnok) Ebeczky (Középpalojta), Dacsó (Keszihócz, Középpalojta) Tésai Foglár (Tésa), Farkas (Ipolykeszi), Géczy (Ledény), Gerhárd (Klaszita), Gyurcsányi (Lissó), Disznósi Horváthy (Horváti, Disznós), Jánoky (Varsány), 423Kubinyi (Bátorfalu), Kovár és Bátorfalu), Lenkey (Udvarnok), Lipthay (Kisterény, Bél, IV. 702.), Lipthay (Nagyfalu, Szécsényke), Laszkáry (Felsőpribély), Luka (Ipolykeszi, Nénye, Középpalojta), Madocsányi (Bél), Majthényi (Nagycsalomja, Felsődacsólam, Alsódacsólam), Palásthy (Középtúr, Palást, Felsőrakoncza), Prónay (Udvarnok), Pongrácz (Terbegecz, Felsőpribély), Radvánszky (Darázsi), Ráday (Nagycsalomja, Prikkel), Felső-Szudi Zsembery (Egeg, Klaszita, Alsósipék, Darázsi, Mére, Kisterény, Szúd, Dalmad), Simonyi (Varsány, Nagykereskény), Szentkereszthy (Kistúr), Szulyovszky (Gyugy, Alsózsember, Felsőfegyvernek), Szmrecsányi (Födémes, Kelenye), Szenczy (Horpácsvarbók), Szombathelyi (Szécsényke), Szelényi (Szelény), Török (Ledény), Zmeskál (Házasmarót, Kiscsalomja).

1730-ban Hont vármegye általános nemesi vizsgálatot tartott, mely alkalommal a vizsgálat alá került nemes családokat a következő hat osztályba sorozták: I. Birtokos nemes családok. Csupán nyolcz birtokos család nemessége került vizsgálat alá, a többiek a kétségtelen nemesek sorában foglaltak helyet. a vizsgálat alá vett birtokos nemes családok a következők: Bolgár 1539-ben János királytól nyert adományt egy inámi kuriára. Szudy Szud helységben birtokos. Horváth Varsányban birtokos, 1629-ben nyert a vármegyétől nemesi bizonyítványt. Pomoti Boriban és Horhiban birtokos. Huszár Turócz vármegyéből származik. Horhy az 1552-ben kelt örökvallás szerint Horhiban birtokos. Prandorffy 1550-ben I. Ferdinánd királytól Prandorffra nyert adományt. Barthal 1676-ban I. Lipót királytól nyert adományt bizonyos részbirtokra. A II. osztályba sorozták az armalistákat, számszerint nyolczvannégyet, a kiknek nemeslevele a nemeslevél kiállításától számítva egy éven belül a vármegyében kihirdettetett. A III-ba azokat a családokat sorozták, melyeknek nemessége az armális keltétől számítva egyévi határidő lejárta után hirdettetett ki a vármegyében, számszerint tizenhármat. a IV. osztályba két családot soroztak, melynek nemeslevele egyáltalán nem hirdettetett ki. Az V. osztályba sorozták azoka a nemeseket, a kiknek elődei nemesi összeírásban, vagy más lajstromokban fel vannak véve, a nemesi jogok háborítatlan birtokában voltak, s azokat tényleg gyakorolták is, számszerint nyolczat; végül a VI. osztályba sorozták azokat az armalistákat, a kik nemességüket idegen vármegyéktől nyert nemesi bizonylatokkal igazolták, - számszerint harminczhatot.

Az állandó katonaság fentartása és a folyton növekvő közterhek az adóalapok szaporítását tevén szükségessé, az 1754-55. években az egész országra kiterjedőleg új, általános nemesi összeírás rendeltetett el. Ezen összeírás szerint Hont vármegyében összesen 518 nemes találtatott, ezekből 375 birtokos, 143 pedig armalista. Az összeírásból azonban hiányzanak a főrangu családok. Ezekről némi tájékozást nyerünk a magyarországi főuraknak 1764-ben elrendelt összeírásából. Ezen összeírás szerint a következők főrangúak voltak Hont vármegyében. Grófok: Koháry Miklós főispán, Koháry Ignácz, Koháry Nep. János. Bárók: Hellenbach György, Regliczi Luzsinszky Ferencz özvegye, Vass Klára és fia, Luzsénszky Elek. Miután ezen összeírás a lakóhelyet vette alapúl, a vármegyében birtokos főrangúak közül többen, mint például herczeg Esterházy, báró Balassa, stb. kimaradtak. (Várm. levéltár: Az 1730. évi nemesi összeírás törzskönyve. Illéssy János: Az 1754-55. évi országos nemesi összeírás. Nagy Iván: Családt. ért. II. évf.)

A II. József császár által 1785-ben elrendelt összeírás alkalmával 3350 nemes személy találtatott, míg Fényes Elek szerint 1843-ban, mikor már Kis-Hont elvált a vármegyétől, 5423 volt a nemesek száma.

A jobbágyság felszabadítása előtt kilencz nagyobb uradalom volt a vármegyében, ebből a csábrágit és szitnyait Kóburg-Koháry herczeg, a vámosmikolait és a lévait (melynek egy része Hontban terült el), herczeg Esterházy, a németi központtal alakúlt uradalmat az esztergomi főkáptalan, a bozókinak felét a Szent István papnevelő-intézet, másik felét a pesti egyetem, az ipolyságit a beszterczebányai és a rozsnyói káptalanok, a gyekesit a selmeczbányai bányászakadémia, a drégelypalánkit az esztergomi érsek bírta. Ezenkívül még a visegrádi koronauradalomhoz is tartozott több helység a vármegyéből.

A tizenkilenczedik század első felében a következő főrangú családokat találjuk a vármegye birtokosai közt: báró Balassa, gróf Berényi, gróf Esterházy, gróf Forgách, báró Luzsénszky, gróf Mailáth, báró Majthény, báró Nyáry, herczeg 424Pálffy, báró Prónay, gróf Ráday, báró Sághy, gróf Serényi, gróf Steinlein, gróf Teleki, gróf Török, gróf Zichy.

Alább közöljük a vármegye családait oly számban és terjedelemben, mint azt e mű kerete megengedi. Különös tekintettel leszünk azokra a családokra, melyeknek tagjai a közpályán szerepeltek és az 1848 előtti korszakban közhivatalokat viseltek, vagy jelenleg is birtokosok.

Aczél (Kemenczei). a nemességet József kapta, István és Károly nevű fiaival, 1905-ben. Czímer: kékben, zöld alapon jobbra fordúlt és ágaskodó aranyszínű mén, a pajzs felsőrészén kétfelül vörös függöny, egy-egy hatágú ezüst csillaggal. Sisakdísz pajzsbeli mén. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Agárdy. A. Mátyás és gyermekei, továbbá testvére, András és ennek fia III. Ferdinándtól nyertek czímeres nemeslevelet, mely 1654. márczius 21-én Hont vármegye közgyűlésén kihirdettetett. Az 1754-55. évi összeírásban e családból András van felvéve Hont vármegye nemesei közé. A család Nógrád és Pest vármegyékbe is átszármazott.

Akacs (Barlomlaki), Vas vármegyéből származik. A., másként Lóránt Jakab 1548-ban Nagy-Unyomban birtokos. 1555-ben több vasvármegyei helységben nyert adományt. A család egyik ága idővel Komárom vármegyébe szakadt, melyből A. Imre 1692-ben nádori adományt nyer Baromlakra. Ezen ágból Ferencz 1794-ben Hont vármegye szolgabírája. Az 1754-55. évi összeírásban György van felvéve a vármegye nemesei közé. Czímer: kékben, zöld alapon, veres ruhás, fekete kucsmás, sárga öves és csizmás magyar vitéz, jobbjában arany markolatú görbe kardot tart, balját csípőjére támasztja. Sisakdísz: kinövő paizsalak. takarók: kékarany, veres ezüst.

Auka. A család 1631-ben nyert czímeres nemeslevelet. A család Kecskeméten lakott, Mihály, a ki 1725. márczius 4-én nyert nemesi bizonyítványt, 1730-ban, mint viski lakos, igazolta nemességét Hont vármegyében. János, a ki 1775-ben Hont vármegyétől nyert nemesi bizonyítványt, Ujkécskén telepedett le.

Badiny (Badini). Hudoba Antal, valamint fiai, Gáspár és Jakab 1582. február 21-én nyertek nemeslevelet, I. Rudolf királytól, Badini előnévvel. A nemeslevelet 1583. szeptember 19-én hirdették ki Zólyom vármegyében. Idővel a család átszármazott Gömör vármegyébe is. A XIX. század elejétől fogva már a Badiny nevet használták a család tagjai. János és Lajos beszterczebányai lakosok 1903. június 3-án, továbbá a kiskorú Gyula és testvérei 1906. február 16-án kelt legfelsőbb engedélylyel családnevüket Badiny-ra változtatták. Czímer: veresben, fehér lovon vágtató, hosszú ősz szakállú kék köpenyű magyar férfi, fején nyestprémes kalpag, jobbjában arany kocsikereket, baljában kantárt tart. Sisakdísz: pajzsbeli alak növekvően, de bal hóna alatt kapcsos fekete könyv. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Bakay (Bakai). Az 1730-ban megtartott nemesi vizsgálat alkalmával a B. család egy 1629. márczius 22-én adományozott czímeres nemeslevelet mutatott fel, mely Bars vármegyében hirdettetett ki. a XIX. század első felében Kis-Kereskényben bírt földesúri joggal. Czímer: kékben, hármas zöld halmon kétfarkú arany oroszlán, jobb előlábával aranymarkolatú, görbe kardot tartva. Sisakdísz: szarvaival felfelé álló ezüst holdsarló, hegyein egy-egy hatágú arany csillag nyugszik. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Balassa (Kékkői és Gyarmati báró és gróf). Zólyom, Nógrád és Hont vármegyékre kiterjedt nemzetség, melynek eredete a tatárjárás előtti korszakba nyúlik vissza. Őse Detre comes (1222-1236.) zólyomi ispán. Ennek fia, I. Mikó, 1247. sárosi, 1248-52. zólyomi főispán. Fiai közül Péter 1267. honti, Bitter (Betér) 1277. zólyomi főispán; fia, Péter 1312-1315. Hont vármegye főispánja. A nemzetség a XIV. század közepén már kihalóban volt; Miklós fia, Balázs (1385-76) terjesztette tovább a nemzetséget, róla nevezték Ipoly-gyarmat helységet Balás, utóbb Balassa-Gyarmatnak s utódait Balázsfiaknak, később Balassáknak. Ferenc (1492.) szörényi, 1504. horvát bán, résztvett mohácsnál s II. Lajos király oldala mellett harczolva elesett. Imre († 1550.) erdélyi vajda. Testvére Menyhért, Hont vármegye főispánja, 1552-ben a királyi hadak kapitánya, 1561-ben az ország bárói közé emeltetett 425(†1568.); János 1550. Szolnok várának kapitánya, 1562. Hont és Zólyom vármegyék főispánja, 1569-ben rokonával, Dobó Istvánnal együtt perbe fogták, de utóbb kiszabadulván, 1574-ben királyi főajtónállóvá neveztetett ki. Bálint (szül. 1551., meghalt 1594-ben), Esztergom ostrománál kapott sebeiben, a XVI. század legnagyobb magyar lirikusa, Zsigmond Nógrád vármegye főispánja, 1619-ben a megrongált Kékkő várát építette fel. Ferencz (1635-1642.), András (1643-57.) Hont vármegye főispánjai. András fia Bálint (szül. 1626. v. 1631., † 1684.) kir. tanácsos, Hont vármegye főispánja, majd a kir. tábla bírája, 1664. deczember 19-én grófi rangra emeltetett, ágának azonban hasonnevű kiskorú fiában magvaszakadt. Pál, gömöri főispán, 1721. április 15-én nyert grófi rangot, e grófi ág is kihalt fiaiban. Ferencz 1756. kir. kamarás, 1785. Horvát- és Dalmátország bánja, 1772-ben grófi rangra emeltetett, ága azonban benne 1807-ben kihalt. A XVIII-XIX. században Hont vármegyében virágzott B. család Lászlótól származott, a ki 1721-ben nyert bárói rangot. Ez az ág a XIX. század első felében Csáb, Dacsó-Lam, Felső-Pribel és Záhora helységekben bírt földesúri joggal. A családnak fiágban 1901-ben magvaszakadt. Ősi czímer: vörösben, köralakban hajlott, farkát szájában tartó arany-vörös szárnyas sárkánynyal körülvett, szemközt fordúlt fekete bölényfej. Sisakdísz: szemközt fordúlt koronás, természetes sas, ballábában hegyével fölfelé nyilat, jobbjában kivont egyenes kardot tart. takaró: feketearany.

Baloghy (Balogi). Ősrégi család, mely a Poltári Soós és az Asó-Sztregovai Madách-családokkal közös törzsből származik. Őse Radun comes, a ki már II. András király uralkodása alatt szerepel (1235). Fiai: Mike Madách de Aszlár 1250, Tóbiás és Tamás új adománylevelet kapnak IV. Béla királytól a Garam vize mentén Zólyomban elterülő ősi birtokaikra. Ezen testvérektől származnak a Madách, Baloghy, Soós és a Micsinszky családok. A XVIII. század közepén Balog, Hrussó és Bátorfalu, a XIX. század első felében Ipoly-Balogon bírt földesúri joggal.

Baross (Belussi). Trencsén vármegyéből származik, nemességét 1579. július 22-én kapta Rudolftól Belussi B. Péter és általa fiai Péter, Jakab, Márton és György, valamint Jakab személyében. Péter fia, Györgytől származik a Hont és Nógrád vármegyékbe szakadt ág, melyből Ádám fia, György 1743-ban a vármegye alispánja és követe, 1741-ben ennek fia, György a család jelenleg virágzó honti ágát alapította. A család a XVIII-XIX. században Bagyán, Deménd, Felső-Zsember és Tompa helységekben volt birtokos.

Bartakovics (Kis-Apponyi). E család Horvátországból származik, honnan előbb Szabolcs vármegyébe telepedett. János 1552-ben Fehértóra nyert királyi adományt. Idővel Nyitra vármegyébe származott át és 1668-ban Szalakusz, Menyhért, Bééd birtokában volt. Ezenkívül Kis-Appony, Bori, Maniga, Felső-Elefánt stb. községekben volt földesúri joga. Nyitra vármegyében való megtelepedése után a család házasság útján összeköttetésbe jutott a Kereszthury, Elefánthy, Apponyi, Vitalis, Brunszvick, Majthényi, Almássy és Kelecsényi családokkal. A XVII. század végén János Pest vármegye alispánja. Hont vármegyébe Ágost cs. és kir. kamarás, m. kir. testőrszázados telepedett le és Egyházmaróton volt birtokos; † 1906-ban. Czímer: kékben, nyakán hátulról ezüst nyíllal átlőtt fehér hattyú. Sisakdísz: pajzsbeli hattyú. Takarók: kék-arany-, veres-ezüst.

Battha (Vattai) borsodvármegyei család, mely idővel átszármazott Nógrád és Zemplén vármegyékbe is. Első ismert őse Pál 1511-ben. Péter 1566-ban Szigetvár védelmében esett el. Bálint 1595-ben már Nógrád vármegyében birtokos; Pál fia, 1629-33. években Nógrád alispánja. Ennek fia Bálint 1672-77. években szolgabíró. II. Pál 1684-ben szolgabíró. III. Pál 1744-63. években Nógrád vármegye alispánja. 1848. előtt a családnak Rap, Nézsa, (Nógrád), Legenyemihályi és Czéke (Zemplén) helységekben volt földesúri joga.

Az újab időkben Hont vármegyébe telepedett László jelenleg az ipolynyéki járás szolgabírája. Czímer: kékben hármas zöld halom középsőjén leveles koronán könyöklő, arany markolatú, görbe kardot tartó, pánczélos kar; a kardon átütött török fő. Sisakdísz: pajzsbeli kar. Takarók: mindkét felől vöröskék.

Belházy (Bakaliar). Az 1754-55. évi nemesi összeírásban Hont vármegye nemeseinek névjegyzékében e családból György és János neveivel találkozunk. Ödönt 1845-ben vármegyei alpénztárnokká választották.

Beniczky (Beniczi és Micsinyei) egyike a legrégibb felsőmagyarországi családoknak. Ősei 1235-ben a magtalanul elhalt Radó nádor birtokait nyerték Túrócz vármegyében. Márton 1413-ban hadi érdemeiért Benicz nevű falut kapta Zsigmond királytól. Miklós Turócz vármegye alispánja 1562-ben ujított czímeres nemeslevelet nyert I. Ferdinánd királytól. Péter több nyitramegyei jószágra nádori adományt kapott. A család a XVIII. század első felében Keszihóczon volt birtokos. Az 1754-55. évi összeírásban Farkas szerepel a vármegye nemesei sorában. A XIX. század első felében Közép-Turon volt birtokos a család.

Berényi (Karancsberényi gróf) család ősei nógrádi várjobbágyok voltak. Bertalan 1256-ban Kemcsed és Jób fiaival együtt, hadi érdemeiért nemességet nyert. Berényi András sírköve a XIII. századból ma a karancsberényi (Nógrád m.) római katholikus templom belső falába van illesztve. Ugyanott állott a régi templom, mely a család legrégibb temetkezési helye volt. A harmadik testvér, Ders, a görög császár ellen viselt hadjáratban elesett. András a Győr ostroma alkalmával szerzett érdemeiért 1274-ben kapott nemességet. Berényi Kakas László fia János, testvéreivel együtt, 1431-ben czímerlevelet nyert Zsigmond királytól. A család fényét András alapította meg, a ki Ferdinánd király híveként 1558-ban Keszi, Mihály-Geregye, Nagyarán és Tarnócz helységekre, továbbá 1560-ban több hontmegyei birtokra kapott adományt. A családot 1651-ben bárói rangra emelték. Tagjai közül György 1720-ban grófi rangra emelkedett. A XVIII. században Kis-Peszek és Nagy-Terény helységekben volt birtokos. Jelenleg élő tagja gróf Berényi János, született 1873. május 4-én (Budapest). A családi levéltárát, mely a XIII-XIX. századbeli okiratokat tartalmazza, a Nemzeti Muzeum őrzi. Czímer: (ősi) aranyban, ezüstleveles koronából kinövő balról hatágú aranycsillagtól kisért, balra fordúlt mókus, jobb előlábában mogyorót tartva. Sisakdísz: pajzsbeli mókus. Takarók: aranyfekete.

Berkó (Báti). Hont vármegye Keszihócz (Dacsókeszi) községéből származó család. A nemességet B. István ipolysági gyógyszerész és takarékpénztári igazgató kapta 1903-ban. Czímer: vízszintesen kétfelé osztott pajzs, kék felsőrészében három hat-hat-ágú ezüst csillag, az alsó mező ezüstszínű; a pajzs közepén vörös szívpajzs, benne hatágú aranycsillag, a szívpajzs csücskén kék liliom csüng. Sisakdísz: három fiókját tápláló fehér pelikán. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Berzeviczy (Berzeviczei és Kakas-Lomniczi urak és bárók) tiroli eredetű ősrégi család, melynek első ismert őse, a XIII. század elején, comes Ruhker (Rüdiger) várispán volt. Ruthkernek neje, Adolf szepesi prépostnak nővére, szintén külföldi volt és Gertrúd királyné udvarhölgyeként, vele együtt jött Magyarországba. A Berzeviczy család ősi birtoka az a föld volt, melyet 1209-ben a Poprád vize mellett II. András királytól kapott és a hol később a most is fennálló Nagylomnicz, Kunsdorf, Altwalddorf és Mekler helységek épültek. Ruthkernek két fia volt: Hermann (1276), kinek ága kihalt, és Rikolf comes. Ez utóbbinak fiai voltak: Kakas, ki 1307-ben Róbert Károlytól Nehre falut kapta hősi érdemeiért adományképpen; ennek ága fiában, Miklósban kihalt; János, a Berzeviczyek őse; II. Rikolf, Tarkő ura, a Berzeviczyekkel egy törzsből eredő, de már kihalt Tárczay család őse. A Berzeviczyek birtokai már a XIV. század elején Szepes és Sáros vármegyékben nagyon kiterjedtek. Berzevicze várát 1350. körül I. Mihály építette, kinek unokája, István főpohárnokmester, történelmi szerepet is játszott és több jószágon kívül, 1425-ben Ajnácskő várát kapta Borbála királynétól. Péter, szepesi főispán és tárnokmester, a Sárkány-rend vitéze, 1425-ben kapta Jamnikot és építette Dunajecz hegyvárát. Nagy szerepet vitt Márton (Kristófnak fia) Erdélyország kanczellárja, kit Báthory István magával vitt Lengyelországba, ott lovaggá, dondaghi báróvá és staragardi kapitánynyá nevezte ki. Márton felesége Báthory Erzse volt. A bárói ágat János kassai tartományi biztosnak nejétől, báró L'Huillier Anna Máriától született fia: Ferencz alapította. Hont vármegyében Berzeviczy Bélának volt nagyobb kiterjedésű kegyúri birtoka Ipolynyék és Inám községekben. Ennek fia, Béla jelenleg az ipolysági járás szolgabírája. A család vallása: római katholikus. Czímere: kék mezőben királyi koronából kiemelkedő kőszáli kecske, előlábaival sziklára kapaszkodva. A pajzsot sárkány veszi körül, fejével jobbrafordulva. Sisakdísz: a kecske növekvően.

Blaskovics (Ebeczki) Sámuel 1712-ben nyert czímeres nemeslevelet Károly királytól. Az 1751-55. évi összeírásban Hont vármegye nemesei között József nevével találkozunk. A XVIII. század első felében Udvarnok helységben volt birtokos. Később Ebeczken szerzett a család birtokokat. Czímer: kékben, hármas zöld halom középsőjéből kinövő három zöld szálú és levelű vörös rózsa. Sisakdísz: a pajzsbeli rózsa. Takarók: veresarany, veresezüst.

Bolgár (Inámi) ősrégi székely család, melynek egyik ága ősi idők óta élvezett nemesi jogainak megerősítéséül 1539-ben Inámra, az egykori Szobi és Werbőczy-féle birtokra, nyert új adományt János királytól. A család tagjai már a XVII. században előkelő szerepet játszanak Hont vármegyében és általában mindig a nemzeti mozgalmakban tűntek ki. András és János 1705-ben jelen voltak a szécsényi országgyűlésen. A család a XVIII. század első felében igen szétágazott. Márton, a ki Gyürky Máriát vette nőül, Gyürkiben telepedett le és tőle származik a gyürki és nagyoroszi ág. A fentemlített János fiai közül Benedek a tiszapolgári, Mátyás pedig a váczi ágat alapította, ki után a Ferencz fiától (1800-1855.) közvetlenül leszármazott Emil (született 1840.) kir. kuriai bíró, Ferencz (született 1851.) pedig előbb a katonai pályán működött, ugyanez később szakíró, lapszerkesztő, majd országgyűlési képviselő, 1905-ben a képviselőház alelnöke, 1906-tól kezdve pedig a honvédelmi miniszterium államtitkára. Imrétől a becskei és a szécsénykei ág eredt. András utódai Inámban élnek. Ezen ágból a csalomjai vonal sarjadzott. Az 1754-55. évi összeírásban József, András, Ferencz, György, László volt alispán, Mihály és István (1785-1849. herczeg Kóburg csábrágvári tiszttartója) szerepelnek a hontvármegyebeli nemesek között. István utóda Gábor, az 1842-47. években Hont vármegye szolgabírája, majd 1849-ben alispán, a honti lovas-nemzetőrség parancsnoka és csalomjai birtokos volt. Ugyanő 1861-től és a provizórium után 1870-ig főszolgabíró. Gábor fii: János (született 1850.) nagy-csalomjai birtokos, megyei törvényhatósági bizottsági tag, a vármegyei gazdasági egylet alelnöke; Endre (1851-1896.) a vármegye pénztárosa, majd főjegyzője és 1895-ben alispánja; István (1853-1875.) szolgabíró. János fia István (született 1879.) 1902-től szolgabíró, 1905. óta tb. főszolgabíró. - Emil kir. kuriai biró. - Mihály (a kökényesi ágból) kegyesrendi tanár. Czímer: vörösben, zöld alapon hosszú egyenes tőrt tartó arany oroszlán. Sisakdísz: arany markolatú görbe kardot tartó vörös ruhás és kalpagos kinövő magyar vitéz. Takarók: kék-arany, vörösezüst.

Bory (Bori és Borfői). Első ismert őse Márton fia, Miklós, 1275-ben IV. László királytól a honti várhoz tartozó Bori földet nyerte hadi érdemei jutalmául. Idővel átszármazott Nyitra és Nógrád vármegyékbe. Tagjai közül Döme és Lőrincz, Hont vármegye szolgabírái voltak (1581. és 1596.). Mihály 1594-ben a bakabányai várőrség parancsnoka. Mihály előbb bakabányai, majd (1665-1667.) korponai kapitány. György (1675.), Gábor (1767-68.) Korpona város bírái voltak. Ezeknek utódai állandóan Korponán laktak; ez ág utolsó sarja Arnold († 1897.), ki Korpona város főjegyzője volt. A fent említett Mihály 1595-ben Varbókra nyer adományt. Fia, István, a ki 1619-ben domaniki részbirtokát elzálogosította, Korponán lakott. Ferencz 1622-ben Hont vármegye szolgabírája. György fiával, Mihálylyal Tegzesre és Nemes-Borfőre nyer adományt, de midőn 1657-ben e birtokokba be akarták iktatni, Lipthay György és István ellentmondottak. Idővel mégis sikerült e birtokokra való jogát érvényesíteni, mert Mihály korponai kapitány (1665.) Kálnai és Tegzes-Borfői előnévvel élt. A fenti György Cseri helyiségre is igényt tartott. Gábor 1705-ben Hont vármegye alispánja, egy másik Gábor pedig 1756-ban a vármegye esküdtje.

A nógrádi ágból származott Miklós 1810-ben aljegyző, 1811-1818-ig főjegyző, majd ítélőmester, kir. táblai ülnök, végre kanczelláriai előadó és udvari tanácsos. Pál (1836-1839.) Nógrád vármegye főszolgabírája, 1847-ben Nógrád vármegye országgyűlési követe, 1850-ben Hont vármegye, 1851-1853-ig Nógrád vármegye főnöke. Egyik ága 1860-ban Szabolcs vármegyében telepedett le, hol jelenleg is birtokos. Czímer: kékben görbe kardot tartó pánczélos kar, a kardon átütött török fő. A pajzs felső jobb sarkában hatszögű aranycsillag, a karhajlásnál ezüst félhold. Sisakdísz: pajzsbeli kar, kisérők nélkül. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Boronkay (Boronkai és Nezettei).Somogy vármegyéből származó család, hol 1476-ban Pál Boronka helységre nyert adományt. A családfa az 1560-ban élt János deáktól származtatható. I. István ezredes I. Lipót királytól a nyitravármegyei Nezettére nyer adományt. II. István fiai közül István 1711-ben zemplén vármegye másod-alispánja, Mihály szintén zemplénbe költözött, László Nyitrában maradt. Ennek fia, Imre, kir. tanácsos, kir. táblai ülnök (1810.), fia Imre, Nyitra vármegye főadószedője, Lajos Nyitra vármegyének főbírája. Ennek fia, Lajos, 1839-ben Hont vármegye főjegyzője, 1848-ban Hont, Bars és Turócz vármegyékre kiterjedő hatáskörrel kormánybiztos.

Bossányi (Nagy-Bossányi és Nagy-Ugróczi urak és bárók). A család a Divék nemzetségből származik. Őse Folkmár comes a XIII. század közepén, a ki IV. Béla királytól Bosán földet nyerte cserébe. Fiai Divéki Baan fia Barleus és Kozma 1275-ben osztoznak. 1277-ben IV. László király Divéki Baan fia Barleus mestert és testvéreit, valamint nagybátyja fiait megerősíti Bosán birtokában. 1294-ben Barleus 12 márka vérdíjat fizet az általa megölt Aladár fia, István barsi várjobbágy testvérének, Miklósnak. III. Endre király 1300-ban a barsmegyei Vezekényt adja Barleus és Iroszló testvéreknek. A fenti Baan fiai közül Barleus fiai, Miklós és János, Iroszló fiai, Domonkos és Péter, végül Budmer fia, András, terjesztették a családot. Tagjai közül János 1618-ban Nyitra vármegye követe, Márton Bars vármegye szolgabírája 1610-ben. Miklós 1760-ban hétszemélynök. Mihály 1635-ben Bars vármegye alispánja. György 1673-ban bars vármegye alispánja, Mihály 1694-ben Bars vármegye alispánja, ez utóbbi bárói rangot kap. Gábor 1681-1720. nyitrai követ, majd a nagy-szombati kerületi tábla ülnöke. Ádám 1681-ben Nyitra vármegye alispánja; testvére Sándor; ennek fia, Imre 1760-ban grófi rangra emeltetett, de ágának magvaszakadt. A nemesi ágból János van felvéve az 1754-55. évi hontmegyei összeírásba. (Czímerét lást a Bars vármegyét tárgyaló kötetben.)

Breuner gróf. A család Köln és Utrecht vidékéről származik, honnan 1385-ben vándorolt ki Styriába. Tagjai közül Frigyes a XVI. század elején Stübing vár ura volt. A XVI. század folyamán a család két főágra szakdt. Az idősebb vagy az alsó-ausztriai ág, mely 1620. óta az alsó-ausztriai főkamarássági hivatalt bírta, 1535-ben bárói, 1693-ban grófi rangra emeltetett. A styriai ágnak, mely 1666-ban nyert grófi rangot, 1827-ben magva szakadt. Az alsó-ausztriai ágból Fülöp Ignácz, a ki 1693-ban grófi rangot nyert, két fia az asparni és a nussdorfi vonalat alapította. Az asparni vonalból Ágost cs. és kir. kamarás, Vis, Garamkissarló és Tergenye helységekben birtokos. Czímer: négyelt pajzs szívpajzszsal. Abban ezüstben, aranynyal és feketével váltakozva vágott két czölöp. Nagy pajzs. 1. kékkel és vörössel jobbharánt hasítva. Alól felugró fekete ló, felül három egymás alá helyezett ezüstgolyó. 2. aranynyal és ezüsttel balharánt vágva. Felül természetes színű, ágaskodó hód, alul fekete szárny. 3. ezüsttel és aranynyal balharánt vágva. Felül aranyleveles koronából kiemelkedő természetes színű koronás oroszlánfő, alul természetes színű galy, jobbról két, balról egy zöld levéllel. 4. kékkel és vörössel jobbharánt vágva. Felül vörös bibornokkalap felett egy vízszint fektetett természetes színű hal. Alul két egymást keresztező arany jogar. Négy sisak, melyek közt a középen az osztrák házi koronával és az aranygyapjas rendjellel díszített vörös pajzs egy arany L betűvel megrakott ezüst pólyával. Sisakdíszek. I. Zárt ezüst szárny, a szívpajzsbeli czölöpökkel megrakva. II. Pajzsbeli hód. III. Pajzsbeli ló növekvően. IV. Pajzsbeli jogarokkal megrakott zárt vörös szárny. Takarók: I. Fekete ezüst. II. Feketearany. III. Kékezüst. IV. Vörösezüst. Pajzstartók: Jobbról egy angyal kiterjesztett szárnyakkal, jobbjában arany szegélyű kék zászlóval, melynek közepén farkát szájában tartó koronás zöld kígyó által alkotott körben kettős arany kereszt. Az angyal lábainál aranyfejű és lábú, ugrásra kész zöld sárkány. Balról pánczélos, hat, váltakozva vörösfehér strucztollas, nyilt sisakos lovag hermelin palásttal. Pánczéljának jobb oldala a szív pajzsbeli czölöpökkel van díszítve. Baljában aranyszegélyű ezüst (másutt kék) az osztrák házi czímerekkel díszített zászlót tartva. Lábainál arany oroszlán nyugszik.

Buócz (Nagyrákói). A XVIII. században Túrócz vármegyében találjuk, mely vármegye nemeseinek sorába az 1754-55. évi összeírás alkalmával András, István, János, György, Miklós, Péter és Mátyás özvegye vétettek fel. Idővel átszármazott Hont vármegyébe, hol Imre 1830-ban és Kálmán 1860-ban másod alispán, s az utóbbi 1865-ben helyettes törvényszéki elnök lett. Czímer: kékben, hármas zöld halmon, repülésre kész, csőrében zöld olajágat tartó fehér galamb. Sisakdísz: pajzsbeli galamb. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Czobor (Nemespanni). Eredeti neve Czibulya alias Czibulay volt, mely család 1793-ban Batthyány József esztergomi érsek, herczegprimástól praedialis (egyház) nemességet nyert. A család Nyitra vármegyéből származik. 1834-ben telepedett Hont vármegyébe. László, 1896-tól 1906-ig Hont vármegye alispánja, valamint testvérei Gyula herczegprimási jószágfelügyelő és Vilmos plebános 4291899-ben Nemespanni előnévvel magyar nemességet kaptak. Czímer: hasított pajzsban elől ezüstben zöld halmon természetes színű almafa, négy aranyvörös almával. Hátul kékben arany pólyával vágva, mely felett arany metszetű nyitott könyvre balharánt fektetett ezüst ludtoll. A pólya alatt zöld alapon álló arany buzakéve, négy kiálló arany buzakalászszal. Sisakdísz: zárt kék szárny közt könyöklő fehérmezű kar, ezüst ludtollat tartva. Takarók: vörösezüst, kékarany.

Cseh. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban e családból László, Mihály, András, István és János van felvéve a vármegyei családok névsorába. János 1820-ban vármegyei esküdt volt.

Csesznák. Cs. András, Pál, Mátyás, György és Jakab, valamint ezeknek gyermekei 1699. november 21-én nyerte czímeres nemeslevelet, melyet 1700. január 5-én hirdettek ki Hont vármegyében. Az 1733-ban tartott nemesi vizsgálat alkalmával a családot Korpás-Varbókon találjuk. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírás alkalmával e családból György, Márton, Mihály, János és András szerepelnek Hont vármegye nemeseinek névsorában. A XVIII. század folyamán egy ága Nógrádba költözött. Mihály 1769-ben a vármegye kétségtelen nemesei közt foglal helyet. Ennek unokája, József, Kis-Zellőről, Zala vármegyébe költözvén, 1807-ben nyert nemesi bizonyítványt Nógrád vármegyétől. A zalai ágból származik Cs. Benő cs. és kir. altábornagy (szül. 1845.) a budapesti honvédkerület parancsnoka. Czímer: kékben, zöld dombon könyöklő, három buzakalászt tartó vörösmezű kar. Sisakdísz: pajzsbeli kar. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Dacsó (Dacsólami és Keszilóczi) család a Dobák-nemzetségből származik. Őse Demeter (1280.), kinek fiaitól, Andrástól, Dacsótól és Lóránttól (1337-1353.) terjed tovább a család. Demeter fiai az 1337. évi osztály alkalmával Nénye déli részét, továbbá Palojta és Lam falu északi részét nyerik, vagyis a mai Felső- és Alsó-Lamot. Dacsó és Lóránt 1353-ban Kőkeszi zálogos birtokosai. Dacsó-Nényéről nevezte magát fia Miklós, ki 1369-ben bizonyos, általa elkövetett károk miatt tizenhat forintot fizet Jakab bozóki prépostnak. A családot János terjesztette tovább, ennek fiai István (1416-1434.), Lóránt (1423.) és Demeter (1423-1434.) utódokat hagytak, ezek voltak Lóránt és Demeter ágának ősei. Az utóbbinak a XVII. század elején magvaszakadt. István ágából István fiai, István és Pál 1729-ben Majthényi Ádámnak Palojta birtokába való beiktatása ellen tiltakoznak. Az 1754-55. évi összeírásban Hont vármegye nemesei sorában István, János és László neveivel találkozunk. A család, mely Pálban a XIX. század végén kihalt, Keszihóczon és Dacsólamon volt birtokos. Czímer: vörössel és kékkel hasítva; elöl zöld alapon, balfelől alulról felfelé irányuló nyíllal átlőtt fehér egyszarvú. Hátul jobbról és balról, alulról felfelé irányuló nyíllal átdöfött vörös szív, három zöldszárú és levelű fehér liliommal. Sisakdísz: I. pajzsbeli egyszarvú növekvően. II. pajzsbeli szív. Takarók: vörösezüst.

Dalmady (Dalmadi). Hont vármegye régi családainak egyike. Első ismert őse István comes, honti várjobbágy, a ki 1290-94-ben mint királyi ember szerepel, már Dalmadon volt birtokos, testvére Bogyoszló pedig a Dalmaddal szomszédos Nádason. István fiai közül Tamás terjeszti a családot. Gergely 1394-ben a barsvármegyei Csekére nyer adományt, Miklós deák, lévai várnagy, 1464-ben új adományt nyer Mátyás királytól Dalmadra és Darázsra. 1515-ben Tamás, Kelemen és Balázs Bobrovnikra nyertek adományt. A család idővel átszármazott Pozsony, Komárom és Esztergom vármegyékbe. Sebestyén fia, András, 1565-ben Kis-Jóka és Hegy helységekben levő birtokrészekre nyer nádori adományt. András testvére, Gáspár Boriban telepedett le s ez az ág még a XIX. században is ott volt birtokos. A család 1801-ben és 1836-ban nyert nemesi bizonyítványt Hont vármegyétől. Czímer: kékben egyenes kardot tartó pánczélos kar. Sisakdísz: repülésre kész természetes színű sólyom. Takarók: kékarany.

Disznósy. Ősrégi, ma már kihalt család. Első ismert őse Gál, a XIV. század elején, ennek utóda Zsemberi és Disznósy Mihály (1346-1358.), kinek unokái Miklós és László 1456-ban V. László királytól czímerlevelet nyertek. Miklósnak csak leányai lévén, László terjesztette tovább a családot.

Draskóczy (Draskóczi és Dolinai). Turócz vármegyéből származik. Őse Draskó, a ki testvérével, Mikolával IV. Béla királytól 1242-ben Turócz vármegyében, Szklabina környékén négy eke földet nyert adományul. Ezt a földet róla Draskafalvának, később Draskócznak nevezték el. Fia István (1269-1273.), a ki új adománylevelet nyert Draskóra. Fiai, László (1329.) és András a család két főágát alapították. László ágát György terjesztette tovább (1391.), kinek fiai Mihály (1440.) és György (1460.) voltak. Mihály utódai több vármegyébe (Gömör, Bihar, Turócz, Bereg, Borsod) szakadtak. György 430utóda, Sámuel 1722-ben Gömör vármegye követe és a harkácsi ág őse. Jenő ez időszerint királyi főmérnök Ipolyságon. Czímer (ősi): kékben, zöld alapon felugró szarvas, nyakán balfelől alulról irányzott nyíllal átlőve. Sisakdísz: pajzsalak növekvően. Takarók: kékarany-vörösezüst. (Más változat.) Hasított pajzs, elől vörösben balrafordult, könyöklő pánczélos kar, markában íjjat tartva. Hátul az ősi czímer. Sisakdísz: mint az ősi czímernél.

Dvornikovich (Liptó-Teplai). Liptó, Nyitra és Hont vármegyékben elterjedt család. Miklós 1716-ban Hont vármegye alispánjává választatott. 1722-ben Nyitra vármegye követe A XIX. század elején még birtokos volt a vármegyében.

Dubraviczky (Dubraviczai). A család Horvátországból származik, a XVI. században már Zólyom vármegyében birtokos, idővel átszármazott Nógrád és Pest vármegyékbe, hol Antal 1790-ben táblabíró lett. Bálint 1810-ben, Simon 1832-ben Pest vármegye követe, majd 1836-tól alispánja. A család a XIX. század első felében Kovár helységben bírt földesúri joggal.

Duló (Felső-Szudi). A család a XV. században tűnik fel. István 1450-ben egy beiktatásnál, mint királyi ember szerepel. Gergely 1589-ben a nógrádi várból, mit Bory Mihály egyik tanúja ment azon párbajra, amelyet az utóbbi egy törökkel vívott. Gábor 1682-ben Nógrád vármegye alispánja. Fia, Gábor, Hont vármegye szolgabírája. Ádám 1658-ban a korponai nemesség követe.

Ebeczky (Ináncsi), eredetileg Ebeczky aliter Inánchy volt a család neve. Családi közlés szerint már 1354-ben ismeretes Tamás, a család őse. Az okleveles följegyzésekben az Ebeczky-család a XVI. század második felében lép fel. Tagjai közül Imre, a ki Ebeczky és Ináncsy néven szerepelt, 1583-90. években Zólyom várának kapitánya volt. Mihály 1673-ban drégelyi provizor; fia István pedig II. Rákóczy Ferenc fó-haditisztje 1707-ben. Az 1754-55. évi összeírásban e családból Miklós a nógrád-vármegyei nemesek között fordul elő. Imre (született 1788, meghalt 1853.) királyi tanácsos és a helytartó tanács számvevőszékének főnöke, 1848-ban pénzügyminiszteri tanácsos. Ennek fia, Emil, tanfelügyelő volt. A család Nógrádban, Ebeczken, továbbá Palojtán és Ináncson szerzett birtokokat. A XIX. század első felében Kóvár helységben volt földesúri joga, a hol Imre, nyugalmazott pénzügyi titkár jelenleg is birtokos. Czímer: négyelt pajzs, az 1. és 4. mezőn aranyban kiterjesztett szárnyú fekete sas, a 2. és 3. kék mezőn a 2-ben arany-, a 3-ban ezüstleveles koronán könyöklő, görbe kardot tartó, pánczélos kar. Sisakdísz: kiterjesztett szárnyú, nyakán nyíllal átlőtt fekete sas. Takarók: vörösarany.

Egry (Siroki), Horvátországból származó család. Őse, András Eger várában kapitányoskodván, felvette az Egry nevet. 1596-ban elesett. Fia, II. András (161-23.) terjesztette a családot. II. András fiai István és Márton 1652-ben Kökeszi, Almás és Györke részeibe iktattatnak. Márton utódai közül József (1769-1770.) Nógrád vármegye főszolgabírája volt.

Egeghy. A család 1601-ben nyert czímeres nemeslevelet, melyet 1603-ban hirdettek ki Hont vármegyében. 1730-ban igazolta nemességét. István előfordul az 1754-55. évi összeírásban Hont vármegye nemesei közt.

Farkas (Alsó-Eöri). A család Vas vármegyéből származik. Ősei ama haátrőrök közül valók, a kiket még Róbert Károly király telepített le Borostyánkő és Németújvár között s kiket 1327-ben a királyi nemes szolgák sorába emelt. E királyi nemes szolgák utódai 1582. február 28-án, majd 1611. évi február 16-án Alsó- és Felső-Eörre nyertek adományt. A család tagjait még 1724-ben, 1740-ben és 1788-ban Alsó-Eörött találjuk. Az 1733. évi összeírás alkalmával e családból Mátyás, Gáspár, György, Ferencz, János, egy másik János, György fia, János, Miklós és István laktak Alsó-Eörött. Tamás 1690. április 2-án nyert czímerlevelet I. Lipót királytól. Tamás fia, Mihály 1751-ben nemesi bizonyítványt nyert Vas vármegyétől, melyet 1763-ban Somogy vármegyében hirdettetett ki. Mihály fia, István pedig Somogy vármegyétől nyert nemesi bizonyítványt. István fia János, ezé József, kinek fiai közül Ferencz Komárom vármegyében, Anyalán uradalmi intéző, Géza 1897. óta Drégelypalánkon lakik.

Czímer: kékben, zöld lapon, zöld dolmányos, vörös öves, hajadonfőt álló, sárga csizmás, vörös nadrágos, lövésre kész, puskás magyar vitéz. Sisakdísz: kinövő, természetes színű farkas. Takarók: kékarany-vörösezüst.

Farkas (Hügyei.) E családból János van felvéve az 1754-55. évi összeírásban Hont vármegye nemeseinek névsorába.

Fejérpataky (Kelecsényi), Liptó vármegye törzsökös családja. Milath törzséből származik, a ki 1248-ban atyjával és testvéreivel, mint a királyi erdőségek őre Verbicha és Okalicsna közt három eke földet nyert adományul. 1274-ben Milath már Likwán birtokos. Egyik fia, Péter, 1311 előtt elhalálozott, ekkor Milath törzse már Hontmegyében, Lissón is be volt iktatva, melyet fiai Jákó és Anda örököltek. Likawa (Likva) azonban a XIV. század elején idegen kézre kerülvén, Károly király Milath utódait Lubelával (Liptó vármegye) kárpótolja; ezt az adománylevelet a szepesi káptalan 1348-ban átírta. A fentemlített Péter ágából Jákó fiát, II. Pétert, 1370. márczius 22-én kelt oklevélben már Fejérpatakinak írják. Fejérpatak jelenleg egy dülő neve Kelecsény község határában, de a XIV. században még mint possessio szerepel, a XVI. században pedig csupán mint puszta fordul elő az oklevelekben. II. Péter (1356-1391.) utódai III. János (1447-1477.) és Mátyás (1447-1477.) 1477-ben új adománylevelet nyernek Fejérpatak, Kelecsény és Malatin birtokokra. János fiai közül Benedek litteratus (1485-1525.), kinek fia Florián (1506-1536.) a család kelecsényi és felső ágának megalapítója. Pétertől, Benedek testvérétől származik a család malatini, vagyis alsó ága. A család 1564-ben nyert czímerlevelet. A XVII. század folyamán ismét feltűnik Hont vármegyében. Az 1754-55. évi összeírásban Mihályt találjuk Hont vármegye nemeseinek névsorában. Tagjai közül jelenleg László (született 1857.) a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság másodelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Kálmán pedig (született 1852.) a Magyar Földhitelintézet ügyésze. Czímer: Kékben zöld alapon, szemközt fordult, bal, illetőleg jobb hátsó lábukkal a köztük nyugvó arany leveles korona középső boglárára támaszkodó fehér ló és három természetesszínű leveles liliomot tartó koronás arany oroszlán. Sisakdísz: pajzsbeli oroszlán növekvően. Takarók: kékarany-vörösezüst.

Fekete. A család 1539-ben nyert czímeres nemes-levelet János királytól, melyet 1652. február 14-én hirdettek ki Hont vármegyében. Nemességét az 1730. évi vizsgálat alkalmával igazolta. A XVIII. század közepén Nyéken volt birtokos.

Foglár (Tésai). Foglár Pál 1583-ban nyert czímeres nemeslevelet Rudolf királytól. 1725-ben Tésa helységre nádori adományt nyert. Mária Terézia királynő 1775. június 2-án Foglár Imrének a Tésai előnevet adományozta. Imre a XIX. század első felében Tésán bírt földesúru joggal.

Folkusházy (Folkusfalvi). A család Túrócz vármegyébeől származik. Tagjai közül László 1860-ban telepedett le Tesmagon, hol birtokot vásárolt. Fiai közül Gusztáv (meghalt Csábon) Hont vármegye szolgabírája. Sándor (1902-1905.) Hont vármegye helyettes tiszti ügyésze, ügyvéd és Tesmagon birtokos. Czímer: hasított pajzs. Elől kékben, zöld halomból kiemelkedő ezüst félholdtól kisért zöld lombos fa. Hátul, veresben zöld halmon nyugvó leveles koronán könyöklő, görbe kardot tartó pánczélos kar. Sisakdísz: görbe kardot tartó kinövő pánczélos sisakos vitéz. Takarók: kékarany-vörösezüst.

Forgách (Gimesi gróf). A család multját a Bars vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük; a XIX. század első felében Alsószemeréd és Visk helységekben volt birtokos.

Földváry (Bernátfalvi). A család őse, Mátyás, 1573-ban nyert czímeres nemeslevelet Miksa királytól. Tagjai már a XVII. században előkelő hivatalokat töltöttek be Pest vármegyében. János az 1644-1658. években Pest vármegye alispánja volt. György a czibakházi és a dunavecsei uradalmakat bírta; 1646-ban bekövetkezett halála után utódai e jószágokat közös birtokul hagyták, mely csak napjainkban oszlott föl. A család idővel átszármazott Hont és Nógrád vármegyékbe is. Az 1754-55. évi összeírásban a honti nemesek sorában Sándor van felvéve a Földváryak közül. A XIX. század elején még birtokos volt a család Hont vármegyében. Jelenleg a pestmegyei Tason van birtoka.

Gáspár (Galántai). Gáspár János 1657-ben nyert czímeres nemeslevelet. A család Erdélyből származik, honnan a pozsonyvármegyei Galántára telepedett le, innen 1779-ben Hont vármegyébe költözött. Egyes családtagok azonban már előzőleg is laktak Hont vármegyében, mert az 1754-1755. évi öszseírásban László és Tamás neveivel találkozunk a vármegye nemesei közt. A család 1848. előtt Teszéren, Nagycsalomján, Udvarnokon, Ipolybalogon, továbbá Nógrád vármegyében Ribán és Mohorán bírt földesúri joggal. Tagjai közül András (született 1803., meghalt 1884.) 1848-49-es honvédtábornok, később (1868-75.) országgyűlési képviselő, György 1860-ban Hont vármegye főszolgabírája. Czímer: (színjelzés nélkül). Zöld alapon álló magyar vitéz, vállaira leomló hosszú hajjal, derekán keskeny övvel, jobbjában buzogányt tart, balját csípőjén nyugtatja. Sisakdísz: görbe kardot tartó kar.

Gerhard. E családból György 1685-ben, Pál 1670-ben a vármegye alispánja volt. A XVIII. század közepén Klaszita helységben volt birtokos.

Géczy (Géczi és Garamszegi). Ősi nógrádvármegyei család. A XIV. században már Gécz birtokában találjuk. Idővel átszármazott Gömör és Hont vármegye nemesei közé. A XIX. század első felében Apáti, Kovár és Középtúr helységekben bírt földesúri joggal.

Goszthonyi (Gosztonyi és Krencsi) család Vas vármegyéből származik. Első ismert őse Miklós, a ki fiaival, Miklóssal és Mihálylyal együtt, 1269-ben kapott hadi érdemei elismeréseül nemességet István ifjabb királytól; ugyanakkor Kövesszarvot kapták adományul. A család a XV. században két fő ágra szakadt. Miklós fiai közül Miklós (1431.) utódától Miklóstól (1551.) a krencsi, vagy másként a nyitravármegyei ág származott; míg Benedek fia István (1475.) a kövesszarvi ág őse. István jászkún kapitány (1699.) és helytartósági tanácsos, a hevesi ágazatot alapította. A család 1467-ben nyert czímereslevelet I. Mátyás királytól. Boldizsár 1559-ben a hűtlenségi perbe jutott Bornemisza Anna hevesvármegyei birtokait nyerte adományul Ferdinánd királytól. Hont vármegyében a krencsi ág telepedett le, melyből az 1754-55. évi összeírásban József és Mihály szerepelnek a vármegye nemesei sorában. a XVIII. század közepén Magyarád és Nagykereskény helységekben volt birtokos. Czímer: kékben, arany koronából kiemelkedő vörös ruhás férfikar ezüst kürtöt tart. Sisakdísz: pajzsbeli kar. Takarók: mindkétfelől kékvörös.

Gregersen (Sági) Norvégiából származik. Gudbrand 1847-ben telepedett meg Magyarországon és 1884-ben, a szegedi árvízkatasztrófa után, a rombadöntött Szeged újjáteremtése körül szerzett érdemeiért és a közjóért teljesített szolgálatokért, I. Ferencz Józseftől, Sági előnévvel, magyar nemességet és czímerlevelet nyert, György, Hugó, Nils, Ödön, Béla és Endre nevű fiaival, úgyszintén Emma (férj. Azary Ákosné), Margit (férj. Marek Károlyné), Hermin (férj. Koderle Emilné), Anna, Sarolta (férj. Wagner Istvánné), Ilona (férj. Verebély Jenőné) nevű leányaival együtt. Czímer: kékkel és aranynyal vágott pajzs, melynek vörös széle hat aranycsillaggal és ugyanannyi aranyrózsával van felváltva megrakva. A felső kékben a vágási vonalból kinövő és karmai között arany-nyelű bárdot maga elé tartó arany oroszlán. az alsó aranyban kék szarufa, melynek jobb és bal oldalán egy-egy természetes méh repül, a szarufa alatt víz folyik, mely fölött barna kőből épített négyboltozatú híd vonul át. Sisakdísz a pajzsbeli oroszlán, takarók, kékarany, vörösarany.

Gudics. A családot a XVIII. században Pozsony vármegyében találjuk. a XIX. század első felében Klaszitán bírt földesúri joggal.

Gyürky (Losonczi gróf). A család alapítója Gyürky István, a ki Losonczon gróf Forgách Ádámtól házat nyert adományul, s abba 1634-ben királyi belegyezéssel beiktattatott. György 1652-ben czímeres nemeslevelet nyert. Ábrahám, cs. kir. főhadnagy, később Nyitra és Nógrád vármegye főispánja, valóságos belső titkos tanácsos, 1867-ben grófi rangra emeltetett, mely rangemelés 1874-ben megerősíttetett. A család Nógrád, Temes és Heves vármegyékben birtokos.

Gyürky (Gyürki). E családból az 1754-55. évi összeírásban tizenhárman vannak felvéve Hont vármegye nemesei sorában.

Haan. Haan András és József 1694. augusztus 20-án nyertek czímeres nemeslevelet, mely 1694-ben Bars vármegyében hirdettetett ki. A család 1756-ban Bars vármegyétől nemesi bizonyítványt nyert. Idővel átszármazott Hont és Nógrád vármegyékbe. Középtúron bírt földesúri joggal. Tagjai közül Imre Nógrád vármegye főszolgabírája volt (1828-1832).

Halácsy (Halácsi). E családból István van felvéve az 1754-55. évi hontmegyei összeírásba.

Halma. H. János, valamint fiai András, Pál, János, István, továbbá testvére András, Lőrincz, Bertalan és János, végül Dienes Márton és ennek fia András, 1659 szeptember 24-én nyertek czímeres nemes-levelet Lipót királytól. A család Ungvár-megyéből származik, egyik ága később áttelepült Hont vármegyébe és felvette a Halmay nevet. Tagjai közül Lajos († 1871.) Disznóson volt birtokos, fia László ez időszerint a korponai járás főszolgabírája. Czimer: Kékben, zöld alapon, görbe kardot tartó, természetes színü leopárd. Sisakdísz: pajzsbeli leopárd növekvően. Takarók: kékarany-vörösezüst.

Haydin (Ipolynyéki). Haydin Károly ügyvéd 1903-ban nyert czímeres nemeslevelet Ipolynéki előnévvel. Czímer: Vágott pajzs, felül hasítva; első vörös mezejében arany koronán könyöklő pánczélos kar ezüst mérleget; a második arany mezőben 433jobbra, repülő fehér galamb, csőrében olajágat tart. Az alsó kék mezőben folyó viz mellett fekvő s fákkal benőtt zöld hegy tetején jobbra dülő mohás sziklatömb mellett fekvő két tornyu nyilt kapus váromladék, a felső sarkokban egy-egy hatágu arany csillag. Sisakdísz: három vörös rózsaágat tartó növekvő arany oroszlán. Takarók: vörösezüst-kékarany.

Held. E családból az 1754-55. évi összeírásban János van felvéve Hont vármegye nemeseinek névsorába. jelenleg Dalmadon birtokos.

Hell. Bajorországból származik, honnan Selmeczbányára telepedett le. Hell Kornél Ferencz selmeczi bányatanácsos neje Bernhard Kata, továbbá gyermekei, Ferencz, Kornél, Nep. János, József és Lőrincz 1792. július 26-án nyertek czímeres nemeslevelet, mely 1793. szeptember 22-én Hont, 1812. augusztus 11-én pedig Liptó vármegyében hirdettetett ki. Tagjai közül Jenő Dacsókesziben birtokos. Czímer: négyelt pajzs 1. és 4. kékben fészkében ülő s fiait vérével tápláló pelikán. 2. és 3. ezüstben zöld alapon emelkedő pálmafa mellett jobbfelől álló, jobbjában bányászkalapácsot tartó bányász. Sisakdísz: nyílt fekete szárny közt kiemelkedő pajzsbeli bányász. Takarók: kékarany-veresezüst.

Hodossy. Pozsony vármegye legrégibb családainak egyike. Ősei pozsonyi várjobbágyok voltak. A várjobbágyság alól felmentetvén, 1279-ben a királyi szolgák sorába emelkedtek. Idővel átszármaztak Nyitrába is; Barsban a XVIII. század elején talákozunk e családdal. Pál fel van véve a vármegye 1732. évi összeírásában, özvegye pedig az 1754-55. évi országos nemesi összeírásba. Nyitra vármegyében a XVI. század elején tűnik fel. Bernát, Albert, Pál és Imre 1504-ben egyezségre léptek a Szokolyiakkal. József 1754-ben anyai részbirtokait, melyek Karva és Sárkány helységekben feküdtek, elzálogosította Cserey Sándor nyitrai alispánnak.

Horváth (Szent-Györgyi). Sopron és Vas vármegyékben birtokos család, melynek egyik ága a XVIII. században Pest vármegyében telepedett le. Ez ág őse János fia, Mihály, a ki Sopron vármegyében Szil-Sárkányban lakott, 1758-ban igazolta a nemességét. fia, Mihály 1776-ban nyert nemesi bizonyítványt Sopron vármegyétől, 1787-ben pedig, (mint jászkún kerületi táblabíró), Pest vármegyében hirdettette ki nemességét. fia, Miklós, a cs. kir. 2. számú huszárezred kapitánya, 1815-ben a Mária Terézia-lovagrendet kapta. Miklós 1807. február 23-án nyert nemesi bizonyítványt Bács-Bodrog vármegyétől. Családja Majsán lakott, honnan ez ágat majsai Horváthoknak is nevezték. fiai, Rudolf, cs. kir. huszárkapitány és Miklós, vármegyei aljegyző, majd főszolgabíró és alispán, 1844-ben hirdettették ki nemességöket Hont vármegyében. Rudolf később huszárőrnagy, majd 1848-ban a honti nemzetőrség parancsnoka. Miklós (született 1821.) Hont vármegye alispánja, majd törvényszéki elnök, jelenleg Felsőturon birtokos. Fiai: Béla (született 1859.) 1887-1895. országgyülési képviselő, 1895-1901. Hont vármegye, valamint Selmecz és Bélabánya sz. kir. városok főispánja, 1901-1906. Esztergom vármegye főispánja, a perzsa II. osztályú Nap- és Oroszlán-rend tulajdonosa. A honti ág Felsőturon és Kövesden (Nógrád vármegye) bírt földesuri joggal. Czímer I. (ősi): kékben, kettős farkú arany oroszlán, első jobb lábával görbe kardot tartva. Sisakdisz: arany markolatú görbe kardot tartó vörösmezű kar. Takarók: kékarany, vörösz ezüst. - II. (melyet a család pestmegyei ága használ) vörösben, zöld alapon álló pánczélos, sisakos vitéz, jobbjában buzogányt, baljában félholdat tartva. Sisakdisz: czölöpösen, hegyével felfelé állított pallos, mindkét oldalán két-két póznán lógó lófarkkal, melyek közül az 1. és 3. vörös, a 2. és 4. zöld. Takaró: mindkét felől vöröskék.

Horváthy (Horváti és Disznósi). a család első ismert ősei Lőrincz és Loránt, a kik 1277-ben Szepes várának ostroma alkalmával tanúsított vitézségükért a Horváti nevű földterületet nyerték adományul, melytől a család a nevét is vette. Lóránt fia, Lukács királyi apród volt Róbert Károly udvarában. Ennek utóda András (1581-89.) Korponán lakott és ő állította össze a család leszármazását, melyet 1581-ben egy Pozsonyban vásárolt könyvbe, valószinüleg bibliába, jegyzett fölt. Ugyanezen könyvben érdekes följegyzéseket hagyott hátra az 1585-89. évekből. András fiai közül György Hont vármegye alispánja volt (1619-1627.); két fia, Pál és Gábor, terjesztették tovább a családot. Pál utódai közül Kálmán 1861-től 1865-ig, majd ismét 1867-től 1880-ig Hont vármegye házi főpénztárosa, 434ennek fia, Albert 1867-1875. években Hont vármegye tisztviselője és bizottsági tagja, jelenleg nyugalmazott magyar királyi honvéd százados és Hont vármegye tb. főszolgabírája; fia, Géza, cs. és kir. méneskari százados és osztályparancsnok Kisbéren. A családnak 1848. előtt Nagycsalomján volt földesúri joga. Czímer: kékben, zöld alapon vörös ruhás férfi, fekete darutollas kalpaggal és a derekára kötött kardtokkal; jobbjában kivont kardot tart, balját a csípőjére teszi. Sisakdísz: kinövő pajzsalak. Takarók: kékarany, vörösezüst. (Más változattal: kékben koronás arany oroszlán. Sisakdísz: Nyilt fekete szárny között kinövő vörös-ruhás férfi. Egy harmadik változatban az oroszlán egyfarkú.)

Huszár (Baráti). Bars vármegyéből származó régi nemes család, melynek okmányai az idők viszontagságai következtében elveszvén, Márton 1591-ben Rudolf királytól régi nemességének megerősítése mellett czímeres levelet nyert. Mártonnak fia György volt, kinek fiai közül János 1644-ben mint kapitány esett el a Füleknél vívott ütközetben. Másik fia, II. Márton terjesztette tovább a családot. Ennek unokája, IV. Márton (szül. 1684., meghalt 1756.), kinek fiai közül József (szül. 1729., meghalt 1816.) az esztergomi érseki birtokokból a hontvármegyei Baráti helységet nyerte adományul, ettől kezdve a család a Baráti előnevet vette fel, elhagyván az eredeti származási helye, Garam-Szent-Kereszt (Bars vármegye) után eddig használt Garamszentkereszti előnevét. József a család jelenleg virágzó ágának megalapítója; testvérétől V. Mártontól származott Imre, Esztergom vármegye alispánja, utóbb követe. I. József kir. tanácsos fia II. József (szül. 1774. meghalt 1855.), ennek fiai közül Károly (szül. 1808.) előkelő szerepet játszott Nógrád vármegye közéletében; 1848-ban országgyűlési követe volt. Fiai közül István (szül. 1826.), kinek neje Ebeczki Blaskovics Anna volt, a XIX. század közepén a vámosmikolai uradalmat vette meg az Esterházy herczegektől fia, Béla (meghalt 1904.) részére, a ki 1885.-ben ez uradalomból hitbizományt alakított. Gyula, István öcscse (szül. 1838. meghalt 1858.) jeles író, kinek költeményei az ötvenes években a Hölgyfutárban jelentek meg. Béla fiai közül Tibor jelenleg a vámosmikolai hitbizomány haszonélvezője, Elemér Keszegen (Nógrád vármegye) birtokos, mely két század óta van a család birtokában, Aladár Ipolybalogon és Magasmajthényben birtokos. István testvérétől, Lászlótól származnak Károly, a ki Honorrison (Krassó-Szörény vármegye) és László, a ki Terecskén (Nógrád vármegye) birtokos. Czímer: vörösben, zöld alapon fehér lovon ülő kékruhás magyar huszár fejével vissza fordulva, kardjával visszafelé vág. Sisakdísz. kinövő fehér ló. Takarók: kékarany-vörösezüst. pajzstartók: két aranygriff.

Illéssy. A család a XIX. század első felében Szécsénke (Ipolyszécsénke) helységben bírt földesúri joggal

Ivánka. (Draskóczi és Jordánföldi). A család Turócz vármegyéből származik és a XIII. században tűnik fel. 1251-ben a Madách-család ősei, IV. Béla király beleegyezésével, eladták Kopasz Ivánkának a Cutera nevű, ma ismeretlen fekvésű földjüket. E Kopasz Ivánka, túróczi nemes, 1262-ben a Jordán patakmenti Jordán nevű földből két ekényit kapott IV. Béla királytól adományul. Ivánka utóda volt Bertalan, kinek fiai, Balázs és Bálint, a család jelenleg virágzó két főágának megalapítói. Balázs utóda, Imre, gróf Forgách Miklós nyitrai főispán (1777-98.) jószágainak igazgatója volt és neje, Gedey Zsuzsanna révén Hont, Nógrád és pest vármegyékben szerzett birtokokat. Ennek fia László, (szül. 1782, megh. 1819.) volt, kinek fiai közül Imre (szül. 1818., megh. 1896.) a főrendiház élethossziglan kinevezett tagja, valóságos belső titkos tanácsos, 1848-49. honvédezredes volt. Zsigmond (szül. 1817., megh. 1902.) Korpona város követe volt, 1847-48-ban, majd később is több ízben országgyülési képviselő és a vármegyei ellenzék vezérférfia. Fiai: Oszkár (szül. 1852-ben) cs. és kir. kamarás, orsz. képviselő, László (szül. 1854.) volt országgyülési képviselő, ez időszerint kiváló gazdász és nagybirtokos. A fenti László (szül. 1782., megh. 1819.) testvérétől, Imrétől származik a nógrádvármegyei, másként zellői vonal, mely jelenlegi Nógrád és Pest vármegyékben virágzik. Bálint ágából az egyik vonal szintén Hont vármegyében, Paláston, birtokos; a másik a turóczmegyei Draskóczon. A palásti vonalból Imre (meghalt 1886-ban) fiai közül István (szül. 1855.) jelenleg paláston birtokos és ismert költő. Pál (szül. 1859.) a váczi járás főszolgabírája. Balázs ága a XIX. század első felében Alsó-Szemeréden, Felső-Szemeréden, Tompán, Szárdon és Horvátiban bírt földesúri joggal, a hol jelenleg is birtokos. Czímer: kékben, hullámzó folyótól hasított zöld alapon, szemközt álló pánczélos, vörös strucztollas sisakos és vörös pánczélinges vitéz jobbjában egyenes kardot, baljában pedig aranykeresztes országalmát tart. A kardon átütött török fő vérzik. Sisakdísz: pajzsbeli vitéz növekvően. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Jancsó (Nújtódi és Esztelneki). A család Háromszék vármegyéből származik. István és Gáspár 1625-ben Bethlen Gábor fejedelemtől nyertek czímeres nemeslevelet. A család származási helye Nagynyújtód. idővel áttelepedtek Esztelnekre, Gelenczére és Gidófalvára. Az esztelneki Jancsók közül Ferencz 1696-1697. években Bars vármegyébe, Lévára származott át, hol gróf Csáky Pál tisztje volt. Ennek utódai: Gyula, született Léván Bars vármegyében, jelenleg a nyitramegyei Miaván plébános és esztergomi főszékesegyházi szentszéki ülnök; Kálmán, született Léván, majd az esztergomi főkáptalan uradalmainak gazdatisztje Tapsonyban, később a hontmegyei letkés-kiskeszi uradalom intézője, most Deménden földbirtokos. Czímer: vágott, kék pajzs, felül két pánczélos kar karddal alul, szántóföldből kinövő buzakalászok. Sisakdísz: hiányzik. Takarók: vörösezüst, kékezüst.

Jankovich (Jeszeniczei). Horvátországi eredetű család, mely a XVII. században Trencsén vármegyébe származott át. Miklós és András 1686-ban I. Lipót királytól új czímeres nemeslevelet nyert. András ága Lengyel- és Francziaországba származott ki. Nevezett Miklós három fia: Ferencz, Miklós hétszemélynök (1698-1760.) és György, a család jelenleg virágzó három főágát alapították. Ferencz ága, mely Nógrád vármegyében telepedett le, Varsányban volt birtokos. Miklós hétszemélynök (1741-1760.) fiai: László, Miklós és József, három fővonalban folytatták az ágat. László vonalából, mely szintén Nógrádban virágzott, származott Antal (született 1789., meghalt 1855.), Gömör vármegye főispáni helytartója. Miklós jászkúnkapitánytól (1722-1793.) származik a Fejér és Pest vármegyei vonal, melyből Miklós (született 1773, meghalt 1846.) híres régiséggyűjtő és a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a ki Vadas birtoka után a Vadasi előnevet kezdte használni, emelkedik ki. Az utóbbinak unokája, Béla, (született 1844-ben) orsz. képviselő, Tésán és a fejérvármegyei Ráczalmáson birtokos. Fiai: Béla, egyetemi tanár és László, cs. és kir. kamarás, honvédhuszár százados. József vonala Udvardon virágzott. az alapító fentnevezett György fiától származik a harmadik nógrádi ág, mely Galábocson volt birtokos; ezen ágból Vinczét, a családi francziaországi ágának utolsó sarja, Szaniszló (született 1763., meghalt 1847.), örökbe fogadta és 1817-ben reá ruházta a franczia bárói rangot. Czímer : kékben, zöld alapon, jobbjában pálmaágat, baljában zöld koszorút tartó, kétfarkú arany oroszlán. Sisakdísz: repülésre kész galamb, csőrében olajággal.

Jánoky (Jánoki és Nagy-Szuhai). A Hunt-Pázmán nemzetségből származó család. Őse öregebb Ders fia, Tamás (1294.). Ennek fiai közül László (1321-1369.) esztergomi prépost, kinek testvére István (1344-1369.) Vajdai nevet visel, ennek fia Vajdai Ders (1398-1414.). Fiai közül Ders István és Gergely (1433-1454.) Jánoki név alatt fordúlnak elő, míg Bertalan (1414-1433.) Szuhainak íratik. A családot Szuhai Jánoki Pázmán Tamás terjesztette tovább (1454-1478.), kinek fiai Pál (1474-1492.) és Gergely (1474-1494.) voltak. Pál ágának a XVI. század második felében magva szakadt. Gergely ágából István Jánoki és Szuhai néven fordúl elő (1503-1548.); ez ágnak a XVIII. század közepén Lászlóban, a ki Varsányban volt birtokos, magvaszakadt. A család 1431. november 1-én nyert czímerlevelet. Czímer: kékben, aranyleveles koronából két, könyökével kifelé kinyúló fehér mezű hajlott kar, markaikban három-három rózsát tartva, melyeknek leveles szárai a koronán áthúzva, e felett egymást keresztezik. Sisakdísz: pajzsalak. Takarók: kékezüst.

Jekelfalusy (Jekelfalusi és Margitfalvi). Ősrégi szepesvármegyei család, melynek első ismert őse, kitől a leszármazás szakadatlanul lehozható, Hekkul, IV. László királytól 1284-ben a mai Jekelfalu és Margitfalva területét nyeri királyi adományul. Idővel átszármazott Zemplén vármegyébe is, hol János, báró Vécsey Borbála férje a nelcsei és a nagydomasai uradalmat bírta, ennek fia József (szül. 1766. meghalt 1826.) a Ludovika Akadémiára 20.000, a Magyar Nemzeti Múzeumra pedig 10.000 pengő forint alapítványt tett. József második fiától, Sándortól (szül. 1823., meghalt 1882.) származik Lajos (szül. 1848.) cs. és kir. kamarás, táborszernagy, m. kir. honvédelmi miniszter, Lontón birtokos. Czímer: kékben, zöld hármas halom, középsőjén könyöklő pánczélos kar tövestől kitépett fenyőfát tart. Sisakdísz: pajzsalak. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Jeszenszky (Nagyjeszeni). A család Túrócz vármegyéből származik, őse Temérdek András a XII. században, ennek utóda, Mihály comes, IV. Béla király híve, a morvamezei ütközetben esett el (1278.); Sámuel 1271-ben új adományt 436nyert Jeszen földére, melyet a nemzetség már emberemlékezet óta bírt. Sámuel fiai István és Péter 1287-ben, majd 1293-ban megerősítő levelet nyernek Jeszen földére. A család birtokai a túróczvármegyei Jeszentől egész a Liptó vármegyében fekvő Lubochnyáig terültek el, az utóbbit azonban a XIX. század elején a kincstár elperelte tőle. A családot I. István terjesztette tovább, ennek egyik utóda, Miklós, a XVI. század elején Túrócz vármegye alispánja volt. Fia, III. István, Túrócz vármegye szolgabírája, I. Ferdinánd egyik lelkes híve. III. István fiai 1563-ban régi nemességük megerősítése mellett czímerlevelet nyertek I. Ferdinánd királytól. III. István egyik fia, László, ifjú korában, 1526-ban Mohácsnál esett el, másik fia, Dániel, 1563-ban Túrócz vármegye alispánja. Lőrincz Sziléziába vándorolt ki. Boldizsár, a ki az 1563. évi czímerlevélben említtetik, szinték kiköltözködött s Boroszlóban telepedett le; fia, János (született 1561., meghalt 1621.) előbb a wittenbergai egyetem tanára lett, majd a prágai egyetemre hivatott meg, Rudolf császár pedig kinevezte udvari orvosának, de mint a cseh felkelés egyik vezérét, elfogták és kivégezték. I. György fia, V. István, a ki a czímerujító levél egyik szerzője volt, négy gyermeket nemzett. Közülök György (1578-1586.) Túrócz vármegye alispánja, kinek öt fia volt: Gábor, VII. János, Gáspár, VI. István és Zsigmond. János Trencsén vármegye jegyzője, fia Mihály, 1687-ben kir. ítélőmester, 1689-ben nógrádvármegyei Nöténcs községre nyer adományt. Fiai: Miklós, István és Mihály. Mihály Nyitra vármegyébe szakadt, hol főszolgabíró volt. Fia Antal 1741-ben bárói rangra emeltetett. A fenti VII. János másik fia, Imre, a család jelenleg virágzó egyik ágának megalapítója. Fia György, ennek fia Miklós, kinek fiai közül Sándor (1773.) Tolna vármegye alispánja, kitől a tolnai ág, és Elek, a kitől a barsi ág származik. Elek (1790.) Bars vármegye alispánja. Utódai jelenleg Bars vármegyében élnek. A barsi ág a XIX. század első felében, valószinűleg Simonyi Teréz, Elek, barsi alispán neje révén, Hont vármegyében is birtokos volt.

Kaas (báró). Dániából származik. Első őse János, a ki 1270 körül szerepelt, I. Keresztély király választási okmányát is aláírta. A család ősi vára, honnan nevét vette, Észak-Jüttlandban, a tengerparton állott. 1534-ben a tengerészlázadás alkalmával felgyujtották, később újraépült. A család kimagasló tagja K. Niels, Dánia kanczellárja, a koppenhágai egyetem megalapítója, IV. Keresztély (szül. 1577. †1648). kiskorúsága alatt 1588-1596-ig I. regens. A család utóbb két ágra szakadt: az idősebb vagy dániai és az ifjabb, vagy norvégiai ágra. A norvégiai ágból ez utóbbi ág sarja Eduárd, mint a Walmoden lovasezred főhadnagya jött hazánkba. 1838-ban vette nőül Ivánka Idát. 1848-ban Morvából nejéhez intézett levelei a rendőrség kezeibe kerülvén, ezek miatt elfogták s haditörvényszék elé állították, de 1850-ben felmentették, ekkor nyugdíjba vonult s Magyarországban telepedett le. Fia, Ivor (szül. 1842. január 24-én, Lontón) 1868 őszén hosszabb külföldi útra indult Ázsiába, majd Délafrikát, Khinát és Észak-Amerikát kereste fel. 1870-ben gróf Andrássy Gyula mellett volt fogalmazó. 1871-ben a Reform szerkesztőségébe lépett. Az 1875-78. évi országgyűlésen a hátszegi, az 1888. s 1892. évi országgyűlésen Budapest belvárosi kerületét képviselte.

Kádár. Ilynevű családdal több vármegyében találkozunk. Szabolcsban, melynek nemesei sorában az 1754-55. évi összeírásban György, János és Pál neveivel találkozunk, a család Jéke községben birt földesúri joggal. Ugocsába is átszármazott, hol 1750-ben Péterfalvára nyert új nádori adományt. Abaúj vármegyében az 1754-55. évi összeírásban Mihály özvegye és ifj. Mihály fordulnak elő. Biharban 1751-ben hirdettette ki nemességét, utóbb 1835-ben és 1839-ben nyert nemesi bizonyítványt. Hont vármegyében a XIX. században telepedett le. Kálmán Vámosmikolán ügyvéd.

Kalmár. K. Simon, valamint rokonai 1652 május 8-án nyertek czímeres nemes levelet III. Ferdinánd királytól, mely 1653 november 15-én hirdettetett ki Hont vármegyében. Nemességét az 1730. évi nemesi vizsgálat alkalmával igazolván, neve a vármegyei nemesi törzskönyvbe beiktattatott. Az 1754.-55. évi országos összeírásban e családból Albert, István, János, Mihály és Pál vannak felvéve Hont vármegye nemeseinek névsorába. A család utolsó sarja János, a ki 1820-ban Hont vármegye alszolgabírája volt.

Kalmár II. E család a XIX. század első felében telepedett le a vármegyében. Lajos 1840-ben Koburg herczegnek uradalmi ügyvédje, a ki mint táblabiró jelentékeny szerepet játszott 1858 előtt Hont vármegye közéletében. Czímer: vörösben, zöld alapon czölöpösen állított arany buzakéve. Sisakdísz: három arany buzakalászt tartó kék mezű, könyöklő kar. Takarók: kékarany, vörösezüst. (Ered. Hont vm. lt.)

Kalocsa. Kalocsa János és gyermekei, valamint testvére 1668. június 3-án nyertek czímeres nemeslevelet, mely Füleken hirdettetett ki. A család Pest vármegyében, Kecskeméten és Nagykőrősön telepedett le, s a XIX. század első felében Hont vármegyében is birtokos volt. Tagjai Közül az 1848 előtti években Antal tűnt ki, mint híres ellenzéki szónok.

Kasza (Tamásfalvai). A család Gömör vármegyéből származik, honnan 1750-ben nyert nemesi bizonyítványt, mely uganezen évben, november 19-én, Nógrád vármegyében 437hirdettetett ki. Idővel átszármazott Hont vármegyébe, hol a XIX. század első felében Középtúron bírt földesúri joggal.

Kazy (Garamveszelei). A család multját a Bars vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük. Lázár, volt tengerészapród, jelenleg Ipolybalogon birtokos. Czímer: vörösben, zöld mezőn kardot tartó leopárd és szintén kardot tartó oroszlán egymással szemközt küzd, a jobb felső sarokban félhold, a balban hatágú arany csillag. Sisakdísz. jobbról egy-egy ezüst félholddal ellátott két zöld, balról egy-egy hatágú arany csillaggal ellátott két vörös zászló közt kiemelkedő pánczélos, sisakos, vörös ruhás magyar vitéz, jobbjában kardot tart. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Kiszely. (Benedekfalvi). Liptó vármegye törzsökös családja. Közös törzsből származik a Benedekfalvi Detrich, Luby, Horai Horánszky és Andreánszky családokkal. 1578-ban új adományt nyer Benedekfalvára az Andreánszky Detrich, Dlholuszky és Luby családokkal Rudolf királytól. A család egyik ága a XVIII. században Erdélybe költözött; ezen ágból pedig egy vonal Szatmár vármegyébe szakadt. A liptóvármegyei főágból Márton a XVIII. század végén Bát községben telepedett le, hol földesúri joggal bírt. Nemességét 1841-ben hirdettette ki Hont vármegyében. Fia, János jelenleg körjegyző Báton. Czímer: kékben, zöld alapon fészkében ülő, fiait vérével tápláló pelikán Sisakdísz: pajzsalak. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Kmoskó (Berniczei). A család Liptó vármegyéből származik, hol jelenleg is birtokos. Idővel átszármazott Pozsony, Árva és Hont vármegyékbe; Pozsony vármegyében a XIX. század elején Zavron volt birtokos. Tagjai közül Ágoston 1820-tól 1830-ig m. kir. kamarai tanácsos, fia, László (†1857.) m. kir. udvari kanczelláriai titkár. Elek 1820-25-ben a m. kir. helytartóságnál hivataloskodott. Ágoston 1829-ben Pest vármegye táblabirájává neveztetett ki. Kispeszeken volt birtokos. Czímer: Kékben, zöld alapon felugró természetes színű szarvas. Sisakdísz: a szarvas növekvően. Takarók: mindkétfelől kékarany.

Konkoly-Thege. Komárom vármegye legrégibb adományos családainak egyike. Őse Máté (1242.). Fiai István Thege de Konkoly és Barnabás. István fia Miklós (1357-77.) Barnabás fia András (1306.). Ennek utóda János 1471-ben adományt nyer Konkoly és Merche helységekre. Albert 1485. királyi ember. A jelenleg élő nemzedék őse Péter (1574-1611.). Pál 1861. és 1865-ben országgyülési képviselő, 1867-71. Bars vármegye alispánja. Fia Sándor (1896-1901. országgyülési képviselő) Szántón gazdálkodik. Czímer: kékben, zöld hármas halomból kinövő fehér egyszarvú, mindkét előlábával arany markolatú kardot tartva. Sisakdísz: pajzsbeli egyszarvú. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Korponay (Komonkai). A család Szepes vármegyéből származik. Idővel átszármazott Hont vármegyébe is. Az 1754-55. évi összeírásban Gábor van felvéve Hont vármegye nemesei közé. E családból származik K. János (meghalt 1881.), a ki mint testőr kezdte katonai pályáját, majd 1848-ban a hadügyi miniszterium elnöki osztályának főnöke lett. 1849-ben mint dandárnok résztvett az augusztus 2-án vívott debreczeni csatában. Mint hadtudományi író már korán magára vonta a tudományos körök figyelmét; az Akadémia 1843-ban levelező tagjává választotta.

Komcsek (Dvoreczi). A család Túrócz vármegyéből származik, honnan 1697-ben nyert nemesi bizonyítványt. Nemességét 1730-ban igazolta Hont vármegyében, melynek nemesei sorában az 1754-55. évi összeírásban András és István neveivel találkozunk.

Kovács-Sebestény. Annak a Sebestény családnak egyik ága, mely 1555 körül királyi adomány czímén Nemeskürtön (Nyitra vármegye) birtokos volt. György, István és Erzsébet 1685-ben az ősi nemesség megerősítése mellett új czímerlevelet nyernek, mely ugyanez évben Nyitra vármegye Pöstyénben tartott gyűlésen kihirdettetett. Innen a család szétágazott Pozsony, Bars, Komárom, Fehér és más vármegyékbe. Egyik ága a XVIII. század elejen, eddig hitelesen meg nem állapított okból, a Sebestény mellett a Kovács nevet kezdte használni. Ebből az ágból származott János, ki 1797-ben Hont vármegyében, Fegyverneken prédikátor, majd innen Garamvezekénybe (Bars megye) költözik. Idősebbik fia, József, 1833-ban ipolypásztói lelkésznek visszatér Hont vármegyébe. Ő az itt ma is élő ágnak megalapítója, később esperes és a Ferencz József-rend lovagja. 1848-ban nemzetőr-tiszt, majd a debreczeni kormány bizalmasa, ki az összeköttetést a kormány és Komárom között fentartotta, miért börtönnel is lakolt. Testvére Endre (szül. 1814. † 1878.) híres sebész-tanár, a Szent István-rend kiskeresztese, a III. oszt. vaskoronarend lovagja, kir. tanácsos. A család férfitagjai közül Hont vármegyében élnek: Endre, vármegyei tiszti főorvos, kir. tanácsos, ki az ipolysági közkórházat megteremtette 438és a szerb-bolgár háborúban kifejtett tevékenységeért több érdemrenddel tüntettetett ki. Neje Brinkmann Mária, három leányán kivül két fia van, u. m. Endre és Kálmán, ipolypásztói ref. lelkész. Ennek fia József. Czímer: Kékben zöld halomból kiemelkedő oszlop két oldalán, feléje fordulva egy-egy tátott szájú ágaskodó arany oroszlán; az oszlopon kiterjesztett szárnyú fehér galamb, csőrében zöld ággal, Sisakdísz: koronából kiemelkedő pajzsbeli oroszlán növekvőben, jobb első lábával kardot, a ballal zöld koszorút tart. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Körmendy. Valószinűleg Vas vármegyéből származik, honnan Veszprémbe költözött, mely vármegyétől 1725-ben nyert nemesi bizonyítványt. Veszprém vármegye nemesi bizonyítványa alapján 1730-ban Hont vármegye nemesei sorába felvétetett. A XVIII. században Kálnaborfő helységben volt birtokos.

Kupecz. 1692. április 12-én nyert czímeres nemeslevelet, mely 1693. márczius 17-én Kis-Hontban hirdettetett ki. Nemességét az 1730. évi vizsgálat alkalmával igazolta, midőn a vármegyei armalisták névsorába felvétetett.

Kubinyi (Felsőkubini, Nagyolaszi és Deménfalvi). Ősrégi liptóvármegyei család, melynek első ismert őse Ite, vagy Ete, 1288-ban testvérével, Györkével, a Meskó család ősével, a revucsei birtokot szerzi Liptó vármegyében, melyet az unokák 1355-ben Lajos királylyal Felsőkubinért, Árva vármegyében, elcserélnek. II. Miklós fia, I. László, 1424-ben új adományt nyer Felsőkubinra. I. Lászlónak György nevű fiától hat unokája maradt, köztük II. László, a ki 1497-ben czímerlevelet nyer, továbbá Dániel, a ki 1526-ban Mohácsnál elesett, s kitől a nagyolaszi, valamint Máté (1535.), a kitől a deménfalvi főág származik. A család a XVII. század folyamán telepedett le a kishonti kerületben. Ezen ág megalapítója I. Mátyás (1637.), Liptó vármegye követe, a Nyusta-Klenócz és Tiszolcz helységekben levő birtokokat szerezte meg. A deménfalvi főágból III. János 1616-1652.) fia, II. Mihály (1653.) alapította a nyustyai idősebb vonalat, melyből Györgytől (1693-1721.), Hont vármegye alispánjától a család katholikus ága származik. A fenti Mátyás 81613-71.) fővonalát Ádám terjesztette tovább, kinek fiai közül Mihály (1693-1730.) a kóvári vonalból származott Ferencz (született 1836. Kóváron, meghalt 1903.) Kóváron volt birtokos, történetíró, a ki a deménfalvi ifjabb vonalból származó Miklóssal együtt a család történetét kiadta. Czímer: (1578.) jobbharánt hasított pajzs alsó kék mezejében zöld alapon, két magas szikla között kiemelkedő zöldfenyő alatt jobbra ugró, lihegő vad kecske, szarvai közt hatágú arany csillaggal. A felső vörös mezőben a baloldali felhőkből kinyúló pánczélos jobb kar kardot tart. Sisakdísz: nyilt fekete szárny közt kiemelkedő pajzsbeli vadkecske. Takarók: vörösezüst, kékarany.

Labody. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból István van felvéve Hont vármegye nemeseinek sorába.

Laczkó. E család 1659. augusztus 17-én nyert czímeres nemes levelet, mely 1660-ban hirdettetett ki Hont vármegyében. Nemességét az 1730. évi vizsgálat alkalmával igazolta. Czímer: Kékben, zöld alapon arany griff, felemelt jobb előlábában öt arany búzakalászt tartva. Sisakdísz: kinövő pánczélos, három strucztollal díszített sisakos vitéz jobbjában pallost tartva, balját csípőjén nyugtatja. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Laky (Niczki-Laki és Ondódi). Régi vasvármegyei család, mely a XVI. században már birtokos volt a vármegyében. Tagjai közül Gergely 1577-ben, Ambrus 1599-ben Vas vármegye főszolgabírája. Az 1733. évi nemesi vizsgálat alkalmával Ferenc és György ondódilakosok igazolták a nemességüket. Az 1754-55. évi összeírásban több tagja van felvéve Vas vármegye nemeseinek sorába. Tagjai körül Károly nyug. honvédezredes, cs. és kir. kamarás, lakik Felsőtúron. Czímer: kékben, zöld halmon a paizs két alsó sarkában egy-egy ezüst liliomtól kisért pánczélos sisakos vitéz, jobbjában buzogánynyal. Zárt sisak. Sisakdísz: pajzsbeli vitéz jobbjában természetes szőlőfürttel. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Landauer. A magyar nemességet Landauer Béla, a jog- és államtudományok doctora, Hont vármegyének tb. főjegyzője, 1904-ben kapta. Fiai: Edward és Béla. Czímer: feketében, a pajzs mindkét oldalán álló arany pólya között, zöld halom fölött ezüst felhőből alányúló természetes színű meztelen kar, kezében lefelé tartott égő fáklyával. Sisakdísz: koronából növő arany oroszlán, jobbjában lefelé tartott égő fáklyával. Takarók: feketeezüst, feketearany.

Laszkáry (Draskóczi és Laszkári.) Régi túroczvármegyei nemes család, leszármazása, közelebbi adatok hiányában, az 1628-ban született Jánostól hozható le, a ki Laczháza és Láz pusztákra nyert adományt. A család tagjai közül Lajos (született 1807. meghalt 1892.) Hont vármegye főadószedője volt; fia Gyula (született 1839.) a dunáninneni ág. hitv. ev. egyházkerület világi felügyelője és 439a főrendiház tagja, a nógrádvármegyei Romhányban birtokos. Miklós (szül. 1812, † 1889.) 1849-ben Hont vármegye alispánja volt. Fiai: Ödön m. kir. pénzügyi tanácsos, meghalt 1905., Ferencz és Pál, Hont vármegye volt árvaszéki elnöke, a honti ev. egyházmegye felügyelője a hontmegyei Felsőfehérkuton (Pribel) az ősi Laszkáry-birtok birtokosa. Czímer: kékben, hármas zöld halom középsőjén, fészekben ülő, fiait vérével tápláló pelikán. Sisakdísz: pajzsbeli pelikán, nyíllal átlőtt nyakkal. (Más változat szerint: nyakán nyíllal átlőtt daru és a nyilat másik nyíl keresztezi.) Takarók: kékarany, vörösezüst.

Ledebur (Wicheln, gróf). Ősrégi westfáliai család, melyből a warburgi vonal már a XVII. században az Osnabrück-Rawensberg grófságban az örökös fővadászmesteri hivatalt birta. Tagjai közűl János Detrik 1669-ben, Sándor János 1719-ben bárói, Frigyes Ágost 1807-ben osztrák grófi rangra emeltettek. A bárói rang 1848-ban a porosz királyság területére kiterjedőleg elismertetett. A grófi ág Csehországban a Kremusch, Kostenblat, Schöberitz és Mileschau-Nedroiedie helységekre kiterjedő uradalmakat bírja. Magyarországon a hontmegyei Ledényben birtokos. Czímer : négyelt pajzs szívpajzszsal. Abban aranyban fekete, egyfejű sas. nagy pajzs: 1. és 4. vörösben ezüst szarufa. 2. és 3. vörösben három ezüst pólya. Három sisak. Sisakdíszek: I. ezüst szarufával megrakott két ezüsttoll. II. Szívpajzsbeli sas. III. kinövő kétfarkú, természetesszínű oroszlán. Takarók: vörös, ezüst.

Lipcsey (Bilkei). A család a Bilkey, Bilkei Gorzó, Ilosvay stb. családokkal közös törzsből ered. Őse Bilkei Karácson, a ki 1331-34 között Bereg vármegyében telepedett le, és a kinek I. Lajos király a bilkei birtokot adományozta. Karácsony fia volt Szerecsen, ennek I. János nevű fiától ágazik a Lipcsey család. Jánosnak Gergely nevű fiától született unokája volt István, a kinek kérelmére 1467-ben Mátyás király kiváltságképpen Lipcse, Herincse stb. helységeket Bereg vármegyéhez csatolta. A családot Lázár terjeszti tovább. A jelenleg virágzó nemzedékek egyik ága I. Gergelytől (1653), a másik ág I. Mihálytól (1583-1638) veszi eredetét. Gergely ágából származik Ervin (szül. 1852.) királyi főügyész-helyettes. Czímer: négyelt pajzs, 1. vörösben arany korona, 2. kékben kardot tartó pánczélos jobb kar, 3. kékben egymás felett két hal egymással ellenkező irányban. 4. vörösben zöld alapon két fenyőfa. A pajzson ötágú korona.

Lipthay (Kisfaludi). Liptó vármegyéből származik. Ősi fészke Lubelle helység. Első ismert őse Myloth (1263-1298.), ki Likva helységet bírta; ezt fiai elcserélték Lubelle helységért, melyre 1341-ben adományt nyertek. Ettől fogva magukat Lubelleieknek írták. Míloth fia Zaád volt, ennek fia Fülöp és ennek unokája Bálint (meghalt 1435. előtt), a ki már Lár nevet viselt. Ennek fiai II. Miklós és Péter hadiérdemeik jutalmául Borsod és Heves vármegyékben nyertek birtokokat. Ők szerzik meg a nógrádvármegyei Kisfaludot is, honnan a család előnevét vette. A család legnevezetesebb tagja, Imre (meghalt 1633.) előbb Hont, majd Bars vármegye alispánja, s 1619-ben törökországi követ. Fiai közűl IV. György terjesztette tovább a családot, mely a XIX. század első felében Ipolyfödémes, Nagyfalu és Szécsénke helységekben bírt földesúri joggal. (L. még a Bars vármegyét tárgyaló kötetet. Ugyanott a czímer.)

Luczenbacher (Szobi), Szob helységből származik, hol L. János a XVIII. század elején, mint egyszerű halász saját szorgalma révén a ma is virágzó faipari vállalat megalapítója lőn. Fia, Pál (szül. 1818. † 1900.)), a Ferencz József rend lovagja, a főrendiház élethossziglan kinevezett tagja 1878-ban magyar nemességet nyert. Fiai közül Jenő, Váczon, Pál Szobon birtokos, Miklós földmív. min. tanácsos, pettendi birtokos. István meghalt 1897-ben. Czímer: hasított pajzs; elől kékben gyökerestől kitépett arany tölgyfa. Hátul aranyban, a paizs közepén természetes színű folyóvízen át fektetett fekete horgony. Sisakdísz: pajzsbeli tölgy növekvően. Takarók mindkétfelől: kékarany.

Luka (Lukanényei), egyike Hont vármegye legrégibb törzsökös családainak; őse I. Dubák néven, már Szent István királyunk alatt várispánként (Comes) szerepelt. A család a most már kihalt keszihóczi Dacsó családdal közös törzsből eredt. Terjedelmesebb birtoka Nyitra vármegye Hyrenon vagy Hernoch helység mellett volt, azonban a család törzsének négy fia: Dona, Waczik, Dubák és Tyba, kik IV. Béla udvarában szolgáltak, átengedték e birtokot a királynak és cserébe Palojta, Bátorfalu, Ujfalu, Nénye, Kőkeszi hontmegyei és Esztergály nógrádmegyei helységeket nyerték. A négy testvér közül Dona utód nélkül halt meg, Wacziknak maradékai Hliniki Harabor néven a XV. század közepéig éltek, Tyba ivadéka szintén több ízben fentartá magát, Dubák pedig két fiával a Dacsó és Luka 440családok törzse lett. A családfán II. Dubáknak unokája I. Miklós az, kit Dacsó Miklós meggyilkolt. Ennek unokája Mátyás, kinek leányát, Margitot, 1472-ben, jegyezte el feleségül Borbély Máté. Mátyásnak fia, Luka János Szapolyai János fejedelem főudvarmestere volt. I. Pálnak ágán Ambrusnak, a ki 1526-ban élt, három fia volt: József, IV. Miklós és János. Ezek közül József, 1547-ben, a smalkaldeni háborúban résztvevén, Fridrik János szász választó fejedelmet megsebesítette és elfogta; e vitézségéért V. Károly császár aranysarkantyús vitézzé nevezte ki és arany lánczczal jutalmazta. Ugyene tettéért I. Ferdinánd is megjutalmazta és 1548-ban oklevélileg biztosította őt, hogy a királyra legelső alkalommal szállandó száz telket neki és testvérének Jánosnak adományozandja, sőt ennek eszközlésére akkori kir. helytartóját, Várdai Pál esztergomi érseket is felhatalmazta. IV. János 1568-ban kapta I. Ferdinand királytól Csongrád vármegyében Serked helységet, továbbá Kraszna vármegyében Magyarkeszel, Oláhkeszel, Felső- és Alsószeverén és Zemplénalja helységeket. A családot IV. Miklós terjesztette tovább; fia, Miklós, 1632-ben, a balassagyarmati várkapitányszék előtt pörösködött a várőrök ellen, utóbb kétízben török fogságba esett és csak nagy váltságdíj árán szabadulhatott. Hogy a váltságdíjat megadhassa, kénytelen volt lukanényei, palojtai, kőkeszi, terbegeczi, ujfalusi, bátorfalusi és leszenyei birtokait elvesztegetni, de a kivánt összeg abból sem kerülvén ki, Balassa Imre, Pest-Pilis-Solt vármegyék főispánjától és Balassagyarmat vára főkapitányától nyert levéllel kéregette össze a hiányzó összeget. Nógrád vármegyétől 300 forintot, Borsod vármegyétől 200 forintot kapott ilyképp. Fiának, Istvánnak számos gyermeke született, de ezek között csak két fia, György és II. Benedek, maradt meg. György ága a XVIII. században kihalt. II. Benedek fiának, II. Józsefnek unokája, III. József Váczon halt meg, 1842-ben. Négy fia maradt, kik közül Ferencz Hont vármegye főjegyzője volt. Másik fia, László, a harmadik pedig, Antal, a ki szintén ont vármegyében kezdte hivatalos pályáját, 1850-ben a pozsonyi főtörvényszék tanácsosa volt. Egyetlen leányát, Máriát unokaöcscse, Lajos, vette nőül. IV. Józsefnek negyedik fia, Sándor, a ki Lukanényén, 1802-ben született, Hont vármegye alispánja volt, majd 1847-ben a vármegye főispánja, legutóbb pedig cs. kir. udvari és legfőbb törvényszéki tanácsos. Luka Ferencz fiai közül: Lajos, volt országgyűlési képviselő, vasúti igazgató-tanácsos, meghalt 1890-ben. Gyermekei közül Lajos jelenleg főtisztviselő; Pál, a ki Ebeczki Blaskovics Máriát vette nőül, Hont vármegye főügyésze, utóbb országgyűlési képviselő volt. Gyermekei: Pál, László és Mariska. Luka Lajosnak leányai közül Anna, Mihalkovics Dezsőhöz ment nőül. Luka Gusztáv, Lajosnak testvére, Nógrád vármegyében, pusztaszántói birtokán gazdálkodott; meghalt 1887-ben. Gyermekei: László, jelenleg m. kir. honvéd-huszár főhadnagy; Gita, férjezett Czárán Istvánné; Janka, férjezett Peterdi Jenőné. Czímer: (ősi) kékben két alulról felfelé irányuló, egymást keresztező nyíllal átlőtt vörös szív, felül három zöldszárú és levelű fehér liliommal megtűzve. Sisakdísz: pajzsalak. Takarók: mindkétfelől kékarany.

Luzsénszky (Rogliczi báró). A család múltját a Gömör-Kis-Hont vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük. Az 1754-55. évi összeírásban Elek és Ferencz vannak felvéve a vármegye nemeseinek névjegyzékébe. (Czímer a gömör-kis-honti kötetben.)

Madocsányi (Madocsányi és Horóczi). Liptó vármegye ősi családja. Őse Kelemen, a ki 1264-ben Teplárra nyert adományt. idővel átszármazott Trencsén, Komárom és Hont vármegyékbe, az utóbbiban a XVIII. század köezpén Bélen volt birtokos. Czímer: kékben, aranyleveles koronán, zöldesaranyos sárkány, jobb karmait felemelve. Sisakdísz: pajzsalak. takarók: mindkétfelől kékezüst.

Mailáth (Székhelyi gróf és nemes). A család a XVII. század közepén tünik fel Hont és Bars vármegyékben. Miklós (1646-1649.) Lippay primás titkára, 1662-1672-ben a királyi jogügyek igazgatója volt. Fia Boldizsár, unokája pedig. József (meghalt 1757.) hétszemélynök; ennek fiai: II. József, államminiszter 1783-ban személyes grófi és 1794-ban gyermekeivel együtt grófi rangra emelkedett; I. György (1752-1821,) királyi személynök volt. II. József államminiszter, fia, III. József (1820.) királyi kamarai elnök volt, ennek fia, Antal udvari kanczellár és az aranygyapjas rend vitéze. II. József második fia, János (született 1786., meghalt 1861.) már 1817-ben Pozsony vármegye első alispánja, 1821-ben helytartó-tanácsos, 1822-ben ítélőmester, 1825-ben királyi személynök, 1828-1846-ban Hont vármegye főispánja; közben pedig, 1831-ben, államtanácsossá és 1839-ben országbíróvá nevezték ki, mely méltóságát 1848-ig viselte. 1843-ban a főrendhiház elnöke lett. A fenti I. József hétszemélynök, másik fia Ferencz (meghalt 1813.) kir. alapítványi ügyész és unokája, Lajos, Hont vármegye főszolgabírája (született 1805., meghalt 1872.); ennek fia István (született 1833., meghalt 1903.) előbb Hont vármegye alispánja (1872-1875.), majd Bars vármegye főispánja és kis-kereskényi birtokos, fiai: István, Bars vármegye főjegyzője, László, Hont vármegye szolgabírája. A család további leszármazását és czímerét a Bars és Zemplén vármegyéket tárgyaló köteteinkben ismertettük.

Majthényi (Kesselőkeői báró és nemes). A család a Divék nemzetségből származik. Első ismert őse János, ennek fia László (1380.) volt. Benedek 1424-ben királyi emberként szerepel. Gergely, híres hadvezér és trencséni követ, 1434-ben nyerte 441Kesselőkő várát a hozzá tartozó uradalommal; ugyancsak ő nyerte a Zavar és Zuka nevű birtokokat, a melyekbe őt és Jánost, a ki úgy látszik fia volt, biktattták. János a csejtei vár várnagyaként tüntette ki magát. Unokája, Gergely de Maithen, 1483-ban fiaival együtt (Zoránd túróczi prépost, Mihály, János és Rafael) a szentbenedeki konvent előtt Czygel helység (Nyitra megye) megvételétől eltiltatott. A fontemlített Jánost, Hunyadi János péterváradi kapitánynyá nevezte ki. Gergely de Maithen fiai közűl Rafael Mátyás király korában a csehek ellen viselt háborúban, továbbá Szabács ostrománál, valamint a IV. Frigyes elleni harczban tünt ki; vitézségeért bajmóczi várnagygyá nevezték ki, mely tisztet 1491-ig viselte. Rafaelnek és testvérének, Zsigmondnak az ága kihalt, a harmadik testvérnek, Jánosnak, azonban több fia volt. Ez utóbbiak közűl való Uriel (1535-39.) túróczi prépost. Uriel testvérének, Imrének, fia, szintén Uriel, 1549-ben csapatvezérként Léva ostrománál tünt ki; neje, Thurzó Kata, Bessei Farkas Ferencz özvegye volt, kitől azonban csak egy leánya született. Az 1552. évi szerencsétlen palásti csatában részes Miklós a családfán nem helyezhető el. A fenti Uriel testvérei, Márton és Bertalan, a család két főágát alapították. Mártonnak ága két fiával, Ákossal és Kristóffal ismét két vonalra szakadt, de az utóbbi vonal negyedízen kihalt. Ákosnak is két fia volt. János és Bernát, a kik e vonalat két mellékvonalon terjesztették tovább. János mellékvonalán Ferencz és Albert a család bars-honti vonalát terjesztik, melyhez az újabb bárói és a pestmegyei vonalak is tartoznak. Ferencz utódai közűl: Antal (született 1780.) esztergomi nagyprépost és czímzetes püspök, Flórián 1844-ben Nyitra vármegye tisztviselője; leánya, Flóra (született 1837.) költőnő, jelenleg Sevillában lakik. Márton, kinek neje Ebeczky Éva volt, 1725-ben új adomány czímen Deménd részeibe, továbbá Leszenyébe, Apáti vagy Gyarmat-Ujfaluba és Alsócseri részeibe lőn biktatva, 1729-ben pedig Bars vármegye alispánja volt. Egyik fia, Károly, már 1760-ban országbírói ítélőmester, 1770-ben hétszemélynök és a Szent-István-rend vitéze. Ennek unokája, Imre cs. és kir. kamarás. Márton harmadik fiától, Pétertől, származik László, előbb Hont vármegye főjegyzője, majd első alispánja, utóbb a helytartótanács tagja. Ennek három fia volt: András vértes kapitány (meghalt 1850.), Antal és László cs. és kir. kamarások. Antal 1837-ben bárói rangra emelkedett, 1839-ban Liptó vármegye főispánja, utóbb val. b. t. tanácsos. László 1834-ben lett báró és Bars vármegye főispáni helytartója (1839-1845.), utóbb főispánja. Antal egyetlen fia, László (született 1820. deczember 22-ikén), 1845-ben Hont vármegye első alispánja; 1849 után rövid ideig megyefőnök, majd pedig 1860-1861-ben Hont vármegye főispánja; 1861-től 1865-ig nem viselt hivatalt; 1865-ben újra Hont vármegye főispánjává neveztetvén ki, a főrendiház jegyzője s egyik legtevékenyebb tagja. 1879-ben, mint Hont vármegye és Selmecz-Bélabánya sz. kir. város főispánja, valóságos b. t. t. és Nyitra vármegye főispánja is lett. 1882-ben e tisztségről lemondott s a Szt. István-rend közép-, majd 1890-ben a másik két főispánságról is lemondván, a vaskorona-rend nagykeresztjét nyerte. Ez időszerint nyáron lukanényei kastélyában, a téli hónapokban pedig Budapesten él. Birtokai Hont vármegye huszonnégy községének határában terűlnek el. - A család másik ágából, mely János fiával, Bertalannal veszi kezdetét, a ki a mohácsi vészkor török fogságba esett, majd onnan kiváltatván, Trencsén megvételénél tűntette ki magát, származnak: György zágrábi kanonok (1549.), László, a Zrinyi Miklós vitéze és később Zólyom vármegye főispánja. utóbbinak fia, György 1631-ben bárói rangra emelkedett; ennek utóda, István (szül. 1788., † 1868.) Komárom várának 1848-ban parancsnoka volt. Czímer: (bárói) vágott, felűl hasított pajzs; abban elől, vörösben koronás fekete sas, kiterjesztett szárnyakkal. Hátúl aranyban koronás, fekete, ágaskodó oroszlán. alúl kékben, zöld alapon, jobbról befelé fordúlt arany félhold és balról hatágú arany csillagtól kisért, zöld lombos tölgyfa alatt haladó barna medve. Két sisak. Sisakdísz: I. pajzsbeli sas. Takarók: feketearany. II. pajzsbeli oroszlán. Takarók: vöröskék.

Matulay (Matolay, Zsolnai és Nagy-Szalatnyai). A család őse, János, 1692-ben nyert czímeres nemeslevelet, mely 1693-ban Zólyom vármegyében hirdettetett ki. 1740-ben Zólyomra és Nagy-Szalatnyára nyert adományt. Az 1754-55. évi összeírásban János van felvéve Hont vármegye nemeseinek névsorába. 1796-ban Zemplén vármegyébe költözött, hol jelenleg is virágzik.

Mártonffy. Az 1754-55. évi országos összeírásban Pál van felvéve a vármegye nemeseinek névsorába. A XIX. század első felében Középtúron bírt földesúri joggal.

Méhes. A család jászkún eredetű és Szabadszállásról származik, honnan előbb Pozsony vármegyébe telepedett és ott Nyék helységre nyert adományt. az 1754-55. évi országos összeírásban István, Imre, Zsigmond, Gáspár, Ferencz, János és József szerepelnek Pozsony vármegye nemesei sorában. Később Bihar vármegyében telepedett le a család, a hol 1776-ban és 1815-ben hirdették ki a nemességét. 1836-ban Hont vármegyébe költözött József 1867-1872. években vármegyei tisztviselő, jelenleg vármegyei bizottsági tag és nagycsalomjai birtokos. Ennek testvére, Sándor, ez idő szerint Kőkeszin birtokos, kinek fia, Mózes, joghallgató. Sámuel (született 1785-ban, meghalt 1852-ben.) a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Czímer: kékben, zöld alapon természetes szinű párducz. Sisakdisz: világoskék dolmányos, fekete kucsmás, kócsagtollas, kinövő magyar vitéz, mindkét kezében hegyére állított és a sisak koronáját érintő kardot tartva. Takarók: mindkét felől kékarany.

Michnay. Mrukovich, másként Michna Mihály és fia, Mátyás. 1655-ben nyertek czímeres nemeslevelet, mely ugyanezen évben Liptó vármegyében hirdettetett ki. Idővel átszármazott Árvába, honnan 1761-ben nyert nemesi bizonyítványt, majd Zólyomba, később Nógrádba (1820-1831.) és Hontba is. Czímer: kékben aranyleveles koronán álló, a pajzs felső jobb sarkában befelé fordult ezüst holdsarló és balfelől hatágu arany csillagtól kísért, veres csőrű és lábú fehér galamb, csőrében olajággal. Sisakdísz: pajzsalak. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Nagy. Az 1730. évi vármegyei nemesi vizsgálat alkalmával ily nevű család, mely 1628. október 6-án nyert czímeres levelet, igazolta nemességét. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírás alkalmával két Albert, két János, Mihály, Ferencz, István és Sámuel vétettek fel Hont vármegye nemeseinek sorába.

Nándory (Nándori). Nógrádvármegyei eredetű család. Első ismert őse István, a ki 1610-ben II. Mátyás királytól czimeres nemesség-újító levelet nyert. A család Nándorban, Vanyarczon, Bakópusztán és Berczelen volt birtokos. A XIX. század első felében egyik ága Nyitra vármegyében szakadt, a másik ága pedig Hontba költözött. Tagjai közül Pál jelenleg a báti járás főszolgabírája. Czímer: kékben, arany leveles koronából kinövő és nyakán alulról jövő, balfelé irányított, nyíllal átlőtt természetes szinű szarvas. Sisakdísz: pajzsalak. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Nedeczky (Nedeczei). Ősi trencsénmegyei birtokos család. Első ismert őse Domokos, kinek unokái: László, Péter és János, a Mária királynőnek tett szolgálataik jutalmául, Nedeczét nyerték adományul, melynek birtokában 1412-ben Zsigmond király is megerősítette őket. 1458., 1475. (I. Mátyás királytól) és 1526-ban (I. Lajos királytól) a család új adományt nyert Nedeczére. 1702-ben a család több komáromvármegyei helységre kapott adományt. Idővel a család Komárom, Hont, Nyitra, Zala, Esztergom és más vármegyékbe származott el. A jelenleg élő nemzedék őse Miklós (1492.) volt, a kinek fiai, Erazmus, (1505-1573.) Tóbiás és János, a család három főágát alapították. Tóbiás ágát az unokái: Dávid és György, két fővonalon terjesztették tovább. György utódai Hont vármegyébe származtak; közülök László (született 1782-ben, meghalt 1866-ban.) Felsőtúron volt birtokos; ennek fiai közül Bertalan 1848-ban Hont vármegye szolgabirája volt, fia, Pál (született 1869-ben) jelenleg Felsőtúron birtokos. Géza 1848-49-es honvéd főhadnagy (meghalt 1893.). Czímer: kékben, zöld alapon, nyakán nyíllal átlőtt fekete medve. Sisakdísz: pajzsbeli medve növekvően. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Nozdroviczky (Nozdroviczi). Trencsén vármegye régi birtokos családja. Már 1250 évben bírta Nozdroviczot. A leszármazás kimutatható a XIV. század közepén élt Pétertől, a ki 1370-ben új adományt nyer Nozdroviczra. 1463-ban Péter unokája új adományt nyer. 1507-ben pedig László nyer adományt. Ennek fia, György, kinek fiai László, János és György 1599-ben Rudolf királytól nyernek adományt. Ez a három fiú a család jelenleg virágzó három főágát alapította. A XIX. század első felében Hont vármegyében is birtokos volt.

Nyáry (Nyáregyházi báró). Régi pestvármegyei család, mely már 1411-ben birtokos volt Nyáregyházán. 443Lajos, a ki Albert király hű szolgája volt, 1438-ban újabb adományt nyert nyáregyházára. A család jelenleg élő nemzedéke az 1716. előtt elhalt Zsigmondtól hozható le, kinek egyik fia, Mihály, Nagykőrösre szakadt és a jelenleg virágzó nemesi ágat alapította. Zsigmond másik fia, Péter a bárói ág őse. Péter Bars vármegyében volt birtokos, de utódai Hontba költöztek, mely vármegyének nemesei sorába az 1754-1755. évi összeírás alkalmával vétetett fel. Antal és gyermekei 1836. deczember 9-én emelkedtek bárói rangra. Utódai: Antal (született 1803-ban Varsányban, meghalt 1877.) valóságos titkos tanácsos, koronaőr és hétszemélynök volt; Gyula (született 1827-ben Bagonyán) a főrendiház jegyzője; Albert (született 1828-ban Bagonyán, meghalt 1886.) a Magyar Tudományos Akadémia tagja: Adolf (született 1832-ben Bagonyán) cs. és kir. kamarás és v. b. t. t. altábornagy, valamint József főherczeg főudvarmestere volt; fia, Alfonz (született 1871.) Hont vármegye árvaszéki elnöke. Sándor (született 1833-ban Bagonány) Péterfalván és Utason birtokos; fia: László (született 1868.), Jenő (született 1836.) cs. és kir. kamarás, arany sarkantyús vitéz, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Alfonz (született 1841., meghalt 1871.) huszárszázados. Béla (született 1845.), volt orsz. képviselő, Bagonyán és Varsányban birtokos; fia Antal cs. és kir. dzsidás-százados. Czímer. egymás alatt álló három liliommal megrakott, zöld, balharánt gerendától osztott pajzs; felül kékben balra fordult ezüst félhold, alul vörösben, zöld alapon nyugvó arany oroszlán. Három sisak. Sisakdíszek: I. (középső) kinövő pánczélos-vitéz, fején vörös bokrétás sisakkal, fölemelt jobbjában pedig kardot tart, balját a csípőjére teszi. II. vörös-kékkel vágott zárt szárny, a pajzsbeli gerendával jobb haránt megrakva. III. kék-vörössel vágott szárny, ugyanazzal a gerendával balharánt megrakva. Takarók: vörösezüst, kékarany. pajzstartók: jobbról kifelé néző, kitárt szárnyú fekete sas, - balról kifelé néző arany griff.

Oberndorf (gróf). ősi bajorországi család, mely 1150-ben tűnik fel. Tagjai közül János regensburgi herczegpüspöki tanácsos 1612. Albert báró bajor államminiszter, a kit Károly Tivadar, bajor választófejedelem 1790. április 19-én grófi rangra emelt. A jelenleg virágzó grófi ág két fővonalra szakad. Az egyik a neckarhauseni, a másik a regendorfi vonal. Az utóbbiból származik Hugó (született 1846.) cs. és kir. kamarás, neje, Migazzi grófnő révén, Királyfián birtokos. Czímer: négyelt pajzs szívpajzszsal. Abban az ősi czímer: kékben, arany széken gombolyitó állvány előtt ülő feketeruhás, fehérkendős nő, baljában a fonalat legombolyítva. Nagy pajzs. 1. és 4. aranynyal és kékkel hasítva, abban kétfejű hasított sas kiterjesztett szárnyakkal, mely az aranymezőben fekete, a kékben arany, 2. és 3. ezüstben vörös pólya által vágva, a gerenda alatt és felett egy-egy haladó kék oroszlán. Három sisak. Sisakdísz: I. Két elefántormány előtt pajzsbeli hasított kétfejű sas, kiterjesztett szárnyakkal. Takaró: feketeezüst. II. három (feketeezüst-fekete) strucztoll. Takarók: kékezüst, feketeezüst. III. vörös pólyával vágott elefántormány előtt kinövő kék oroszlán. Takarók: kékezüst.

Okolicsányi (Okolicsnói). Liptó vármegye törzsökös családja; első ismert őse az 1245-1282-ben élt Szerephil, ennek fia Péter. Ennek fiai közül I. János 1879-ben új adománylevelet nyert Akalicsnára, Porubára, Szent-Istvánra, Csemerna és Harankfia nevű birtokokra. A családot János testvére, I. Márk terjesztette tovább, kinek fia, II. János deák (1391.), ennek fia pedig I. Mihály volt (1422-35.). Fiai Bernát és Lénárt terjesztették tovább a családot. Jakab ága kihalt. Hont vármegyébe a család árvai ága telepedett le. Az 1754-55. évi összeírásban Gábor van felvéve a vármegyei nemesek névjegyzékébe. György (szül. 1842. † 1902.), kinek neje, Baráti Huszár Ida révén Barátiban volt birtokos. Fia László (szül. 1865.) jogdoctor és ügyvéd, 1892 óta a hevesvármegyei kápolnai kerület képviselője. Czímer: kékben, zöld halmon (más változat szerint csupán) leveles koronán könyöklő pánczélos kar, turbános török fővel átütött görbe kardot tart, a pajzs jobb felső sarkában félhold, a balsarokban hatágú aranycsillagtól kisérve. Sisakdísz: pajzsbeli kar, a karhajlásnál félhold és abban hatágú aranycsillag. Takarók: kékarany-vörösezüst.

Ordódy (Ordódi és Alsólieszkói). O. György 1340-ben tűnik fel Bács-Bodrog vármegyében. György (1504.) Bodrog vármegye alispánja. A mohácsi vész után a család Trencsén, Bars és Komárom vármegyékben talált menedéket. György 1527-ben Hont vármegyében cseri helységre nyert adományt. 1534-ben a komáromvármegyei Bagotára és a harsvármegyei Nagymálas, Nagysalló s Fakóvezekény helységekre nyert adományt. A XVI. században két ágra oszlott u. m. az ordódi és alsólieszkói és a rozson-miticzi ágra. Az elsőnek őse Kristóf trencséni alispán, idősebb fia II. Gáspár (1576-1629.) kincstári tanácsos, a másiknak pedig ifjabb fia III. János. Tagjai közül jelenleg 444Lajos (született 1852.) közgazdasági író, a Ferencz József-rend stb. lovagja, Nagykereskényben birtokos. Czímer: ezüstben, zöld halmon nyugvó aranyleveles koronából kiemelkedő, nyakán nyíllal átlőtt koronás fekete sas. Sisakdísz: pajzsbeli sas. Takarók: mindkétfelől vörösezüst. (L. a Bars vármegyét tárgyaló kötetet.)

Paczolay. Nyitra vármegyéből származik. Ősi fészke Paczolaj falu, honnan idővel Nógrád és Hont vármegyékbe költözött. A család a XVII. század első felében nyert czímeres nemes-levelet. György (1660) Sámbokréthy Magdolnát vette nőül, kinek révén utódai Nógrád vármegyében Szügyön örököltek részbirtokokat. György unokája Sándor, a ki a család több más tagjával (János, György, Antal és Pál) az 1754-55. évi országos nemesi összeírás alkalmával Nógrád vármegye nemeseinek névsorában szerepel. Sándor unokája, Gergely már Hont vármegyében, Deménden lakott, hol postamester volt. Gergely unokája, János (született 1818-ban Deménden, meghalt u. o. 1884. február 28.) az 1847-48. évi országgyűlésen Hont vármegye követe, majd 1848-49-ben, 1865-től 1884-ben bekövetkezett haláláig az ipolysági kerület képviselője. Czímer: Kékben, zöld alapon felugró őz, nyakán nyíllal átlőve. Sisakdísz: arany markolatú, görbe kardot tartó, kinövő arany oroszlán. Takarók: kékezüst-vörösezüst.

Paksy (Paxy). Ung vármegyéből származik, honnan idővel Hont vármegyében telepedett. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírás alkalmával e családból István van Hont vármegye nemeseinek névjegyzékébe felvéve. a XIX. század első felében Kóvár községben volt a családnak földesúri joga. Ádám 1848/49. főhadnagy, fia Péter körjegyző Paláston és Nógrádban birtokos. Czímer: kékben, zöld halmon vörösruhás és kalpagos magyar vitéz jobbjában görbe kardot, baljában levágott vérző török főt tartva. Sisakdísz. kinövő pajzsalak. Takarók: vörösezüst-kékarany.

Palásthy (Palásti és Keszihóczi). A család multját a bevezetésben ismertettük. Tagjai közül kiváló szerepet játszottak Bertalan és László (1654.) korponai várnagyok; József (1601-1609.) és Pál (1627-1646.) Hont vármegye alispánjai, az utóbbi a vármegyének több ízben országgyülési követe. Miklós (1649.) Hont vármegye helyettes alispánja. Ferencz (1691.) alispán, Ignácz (1760.) a szepesi kamara tanácsosa, István (1711.) Hont vármegye esküdtje, József (1796.) Hont vármegye alispánja és országgyülési követe, Pál (született 1825., meghalt 1899.) esztergomi kanonok, felszentelt püspök, az esztergomi biborosérsek segédpüspöke, egyházi író. Czímer: négyelt pajzs. 1. és 4. aranyban vörös keresztettel megrakott fekete ökörfő. 2. és 3. befelé fordított kardot tartó könyöklő pánczélos kar. a hajlás felett egy hatágú arany csillaggal és ezüst félholddal megrakva. Két sisak. Sisakdíszek: I. pajzsbeli ökörfő. Takaró: fekete-arany. II. pajzsbeli kar. Takaró: vörösezüst.

Pap. P. Mihály, valamint gyermekei, János, Tamás és Márton 1609. augusztus 10-én nyertek czímeres nemeslevelet Szakolczai Mártonnal egyetemben, mely 1610-ben Hont vármegyében kihirdettetett. A család Nyitra vármegyében Lopassón telepedett le. az itt lakó György és Ferencz 1725-ben nyertek nemesi bizonyságlevelet. György 1730-ban Hont vármegyében igazolja nemességét, melynek sorában az 1754-55. évi összeírásban László és Sámuel neveivel találkozunk.

Paluska (Aranyosmaróti). P. György 1701-ben nyert czímeres nemeslevelet, - 1719-ben pedig Aranyosmarótra adományt. A család Bars vármegyében virágzott. A XVIII. században Hont vármegyébe is átszármazott egy hasonnevű család, mely 1722-ben nyert nemeslevelet. Hont vármegye nemesei sorában az 1754-55. évi összeírásban János és Pál neveivel találkozunk.

Palugyay (Nagy- és Kis-Palugyai, Bodafalvai). Liptó vármegyéből származik. Őse, Péter fia András mester 1286-ban nyer adományt Kis-Palugyára. Otmár, Péter, Fülöp és Márton 1317-ben Nagy-Palugyát kapják I. Károly királytól. Ezeknek utódai: Balázs 1610-ben Hont vármegye szolgabírája, Ferencz, (1618-35.) a ki a Lengyelország felőli határszabályozás ügyében küldetett ki, Zsigmond (1705.), Bercsényi Miklós főhadbiztosa, Imre (született 1780., meghalt 1858.) nyitrai püspök.

Petróczy (Petróczi). A család Szepes vármegyéből származik. 1456-ban és 1463-ban már Petróczon birtokos. A XVII. század folyamán Sárosba költözött. A XIX. század első felében Fényes Elek szerint Hontban is birtokos volt.

Plachy (Nemesvarbóki). E családból Mátyás, János, Péter és Jakab testvérek 1699. nov. 1-én nyertek czímeres levelet, melyet 1700. jan. 5-én hirdettek ki Hont vármegyében. Nemességét az 1730. évi vizsgálat alkalmával igazolta. Az 1754-1755. évi összeírásban László, Márton, Mátyás, György, Mihály, Tamás és András vannak Hont vármegye nemesei sorába felvéve. A család időközben átszármazott Nógrád, Zólyom, Heves és Pest vármegyékbe. A család tagjai a Nemesvarbóki előnevet használják. Czímer: kékben, hármas zöld halmon vörös csőrű és lábú fehér galamb, csőrében olajággal. Sisakdísz: pajzsbeli galamb. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Platthy (Turóczvidéki és Nagypalugyai). Liptó-, Árva- és Turócz vármegyék törzsökös családainak egyike. Első ismert őse Marcheus (1260-1316.), ennek fiai közül Otmár mester (1296-1352.) 1317-ben testvéreivel együtt Nagy-Palugyát nyerte adományul, honnan a család előnevét vette. Otmár testvére Fülöp mester, ennek unokája, II. Péter (1391-1417.) vette fel a P. nevet. Péter unokája, II. György pozsonyi főispán (1481-1518.). Testvére Péter (1523.), ennek fia János. János fiai I. Mátyás (1582.), I. Gáspár és I. András a család jelenleg virágzó három főágát alapították. I. Mátyás ága Liptó és Trencsén, I. Gáspár ága Nógrád, I. András ága Borsod vármegyében virágzik. A fenti János testvére Mihály, kinek fiai az árvavármegyei ágat alapították. Ez ágból Miklós 1876-ban Biharban telepedett le. II. Mihály (1585.) utóda Antal (1750.), kinek unokája volt VII. Mihály (szül. 1788.), Bars vármegye híres főjegyzője, 1836-ban nádori ítélőmester. Czímer: vörössel és kékkel vágva. Felül 3 ezüstpólya; alól hegyeivel felfelé állított holdsarló és azon hatágú aranycsillag. Sisakdísz: pajzsbeli holdsarló és csillag. Takarók: kékarany-vörösezüst.

Podhorszky (Podhorai és Nemes-Kotessói). A család Trencsén vármegyéből származik. P. Miklós 1651-ben nyert czímeres nemeslevelet. Idővel átszármazott Hont vármegyébe is. A honti ág sarja János, a ki 1808-ban a Ludovika akadémia javára 1000 forintot ajánlott fel György 1875-1881. években Hont vármegye alispánja, utóbb orsz. képviselő; László jelenleg miniszteri titkár és gazdasági szaktudósító Szentpétervárott.

Pongrácz (Szentmiklósi és Óvári gróf, báró és nemes). Egyike Liptó vármegye legrégibb családainak. Közös törzsből származik a Szenti-Ivány, Szmrecsányi, Nádasdi Baán és Pottornyay családokkal. Első kimutatható őse Lőrincz volt 1241-ben. A család ősi birtoka Szent-Miklós, melyre 1368-ban nyert új adományt, míg Óvár az 1458. évi országgyülés határozata következtében került a birtokába. A család tagjai közül Dániel 1608-ban az ország bárói közé emelkedett. 1690-ben Ferencz fiai: Ferencz, János és Gáspár a bárói rangban megerősítettek. Ferencz unokája, Nep. János, 1763-ban grófi rangot nyert; ez az ág azonban fiágon kihalt. Gáspár hasonnevű fia 1743-ban grófi rangra emeltetvén, tőle származik az idősebb grófi ág. A jelenleg virágzó nemesi ág Istvántól (1457-1474.) származik, kinek unokái, Miklós (1548.) liptói alispán, Péter (1551.) és Mátyás (1548.) három fővonalon terjesztették ezt a családágat. Mátyás fővonalából Mihály mellékvonala Hont vármegyében telepedett le, a hol Felsőtúron volt birtokos. Ebből a vonalból József (meghalt 1722.) kir. udvarnok; István (meghalt 1832.) Hont vármegye táblabírája, Gyula (meghalt 1861.) főszolgabíró, Lajos (szül. 1815., meghalt 1899.) Hont vármegye főjegyzője, majd alispánja és cs. és kir. kamarás volt. Neves író. Ennek fia Jenő (szül. 1852-ben Paláston.) kir. kuriai bíró. István (szül. 1821., meghalt 1900.) a szabadságharcz alatt honvédőrnagy, később cs. és kir. kamarás és tábornok; ennek fiai: Aladár (szül. 1859.) cs. és kir. kamarás, huszárőrnagy; Elemér (szül 1832.) a képviselőház pénztárnoka és a hontvármegyei muzeum igazgatója. Sándor (szül. 1824., meghalt 1890.) cs. és kir. kamarás, altábornagy. Ennek fia László 1848/49. alezredes; utóbb cs. és kir. altábornagy (szül, 1824. meghalt 1890.). Czímer: vörösben, kiterjesztett szárnyú, fekete kétfejű sas, melynek teste közepét a pajzs alsó részétől a felsőig érő kék ék födi el; ebben zöld hármas hegy, koronás középsőjéből czölöpösen kiemelkedő kék mezü pánczélos kar, kezében arany zsinórjánál fogva ezüst kürtöt tart, mely aranyos öblével a hármashegy koronáján nyugszik; e fölött az ék csúcsán hatágú arany csillag. Sisakdísz: nyilt fekete szárny között egyenes kardot tartó pánczélos kar. Takarók: kékezüst, feketeezüst.

Pósa (Szentkirályszabadjai). A család Veszprém vármegyéből származik. Az 1754-55. évi összeírásban István Abaúj vármegye, István, Péter, Mihály és János Veszprém vármegye nemeseinek névsorában említtetnek. Czímer: vágott kék pajzsban felül, a vágási vonalból kiemelkedő vörös dolmányos és kalpagos, aranyöves magyar vitéz, 446jobbjában görbe kardot tartva, melyen egy török fő van átütve. Alul hatágú aranycsillag. Sisakdísz: pajzsbeli vitéz. Takarók: kékarany-vörösezüst.

Prónay (Tót-Prónai és Blatniczai nemes és báró). A család Turócz vármegyéből származik. Őse Becsk comes, a ki 1279-ben Tótpróna helységet szerzi, melyre fiai 1293-ban adományt nyertek. a leszármazás a XV. század köezpén élt György Serephiltől szakadatlanul kimutatható. Mátyás és Mihály 1563-ban nemességujító czimerlevelet nyertek I. Ferdinánd királytól. László és gyermekei 1582-ben bárói rangra emeltettek. A XVIII. században Udvarnok helységet bírta a család.

Ráday (Ráday gróf). A Rátót nemzetségből származó család. Őse Balázs, a ki 1348-ban Dobos helység beiktatásáról szóló oklevélben említtetik. Máté alországbíró 1552. április 4-én I. Ferdinánd királytól czímerbővítést nyert. Pál (született 1677., meghalt 1733.) II. Rákóczi Ferencz diplomatája és erdélyi kanczellárja. Fia Gedeon (született 1713., meghalt 1792.) a költő, fiával, ifj. Gedeonnal együtt 1782-ben bárói, 1790-ben grófi rangra emelkedett. A család a XVIII. század közepén Nagy-Csalomja és Prikkel helységekben volt birtokos.

Radvánszky (Radványi és Sajókazai). Zólyom vármegye legrégibb családjainak egyike, melynek első kimutatható őse, Jurk vagy Györk, a XIII. század elején élt. Györk fia Dénes 1278-ban a dürnkruti csatában tüntette ki magát, 1287-ben már mint radványi birtokos szerepel. 1291-ben Radványra nyer uj adományt III. Endre királytól. A családot Zsigmond terjesztette tovább, kinek fia, II. György, 1509-ben Zólyom vármegye alispánja volt. Fiai: Menyhért, Boldizsár és III. Péter állandóan a R. nevet használják. III. György fia, III. Ferencz, Zólyom vármegye alispánja (meghalt 1645.); utószülött fiát, IV. Györgyöt 1687-ben Caraffa Eperjesen halálra kinoztatta. Fia, János (született 1666., meghalt 1738.), II. Rákóczi Ferencz főkapitánya és az egyesült rendek kincstárnoka. Fiai közül V. György (meghalt 1763.) alispán, II. László kir. udvari tanácsos, tőle származik a család ifjabb (bárói) ága. II. Antal (született 1807., meghalt 1882.) Zólyom vármegye főispánja (1848-ban és 1865-ben), majd Turócz vármegye főispánja (1877.), valós b. titk. tanácsos, 1875-ben Albert nevü elhunyt testvérének fiaival együtt bárói rangra emeltetett. A család a XVIII. század közepén Darázsi helységben volt birtokos.

Rajner. R. István, Miklós és Ferencz, továbbá néhai Mihály fiai, András és Mihály 1808 julius 1-én nyertek czímeres nemeslevelet. Miklós 1887-ben a m. kir. udv. kanczelláriánál hivatalnok volt. Józsefet 1822-ben Pest vármegye táblabirájává nevezték ki. Pál (szül. 1823 február 28. † 1879. szeptember 9. Lontón) 1848-ban fogalmazó a földmívelésügyi miniszteriumban, majd Ivánka Imre, később Guyon hadsegéde. 1861-ben Hont vármegye alispánja. 1865-ben országgyűlési képviselő. 1868-tól 1869-ig Bars vármegye főispánja. 1869 október 21-étől 1871 február 10-éig belügyminiszter, mely állásától egyre súlyosodó idegbaja miatt megvált. Lontón birtokos.

Rakovszky (Nagyrákói és Kelemenfalvi, illetőleg Nagyrákói és Nagyselmeczi). A Jeszen törzsből származó család, melynek nemességét III. László király 1204-ben megerősítette. Márton udvari káplán és testvére, László, a tatárjárás alatt tanúsított hűségükért 1245-ben a turóczvármegyei Rakov, vagy Zanasan földjét nyerték adományul. A leszármazás az 1410-1496. években élt Mátyástól hozható le, a ki Turócz vármegye alispánja volt. Ennek fia, Simon, blatniczai várkapitány, fia, György és István. György ágának azonban még a XVI. században magva szakadt. István négy fia: Albert, Miklós, Mátyás és Márton terjeszti tovább a családot, a kik a fenti György fiaival együtt 1561. augusztus 16-án czímeres nemeslevelet nyernek I. Ferdinánd királytól. A családot Albert fia, János, vezeti tovább. Utódai Péter és János a XVII. század második felében az ősi javakon megosztoztak, mely alkalommal Péter a turóczi, János pedig a liptóvármegyei birtokokat nyerte, a két testvértől származik a család jelenlegi virágzó két (turóczi és liptai) főága. Hont vármegyében a liptói ág szerzett birtokokat, a mely ág Nagyrákói és Nagyselmeczi előnévvel él. Jelenleg R. Béla cs. és kir. kamarás, követségi tanácsos, rendelkezési állományban, orsz. képviselő. Lontón és Bélen birtokos. Czímer: kékkel és aranynyal vágva. Felül aranyleveles koronából két oldalt egy-egy lefelé hajló fehér liliom közül kinövő pánczélos vitéz, jobbjában pallost, baljában zöld olajágat tartva, a pajzs belső sarkában arany nap, balról hatágú arany csillag; alul: hármas fehér sziklán vizszintes helyzetbe illesztett vörösrák. Sisakdisz: pajzsalak. Takarók: vörösezüst, kékarany

Razgha. A XVIII. század közepén Nyitra és Trencsén vármegyékben birtokos család. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban Pál a Nyitra és Miklós a Trencsén vármegyebeli nemesek között szerepel. Trencsénben Velsiczen és Adamóczon volt birtokos, az utóbbi helyen Pál fia, József 1803-ban és utóbb 1837-ban is előfordul a vármegyebeli nemesi összeírásban. a család nyitravármegyei ága Kisbiróczon volt birtokos. Ebből 447az ágból származik Ernő, a ki jelenleg Hontkiskéren birtokos. A család tagjai sorából a szabadságharcz alatt tanúsított hazafias magatartásával, különösen Pál (született 1798., meghalt 1849.) ev. lelkész örökítette meg a nevét, a kit Haynau 1849. június 18-án Pozsonyban kivégeztetett. Czímer (egyik változat): jobbharánt dőlt alapon nyugvó farkas, nyakán felülről jövő nyíllal átdöfve. Czimer (másik változatban családi közlés szerint): Kékben, a paizs felső jobb sarkában, hatágú arany csillag és a balsarokban befelé fordult ezüst félholdtól kisért, leveles arany koronán álló, görbe kardot tartó arany oroszlán. Sisakdísz: pajzsbeli oroszlán növekvően. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Reviczky (Revisnyei). A család Árva vármegyéből származik. Őse Hontimér, a ki 1272-ban IV. László királytól Revisnye birtokra nyert adományt. A jelenleg élő nemzedék őse György (1550). kinek fiai, Sámuel és Tamás (1584.), a család kéf főágát alapították. Tamás ágát utóda, András, folytatta, kinek fiai, János és Mátyás, ez ágat két fővonalon tovább terjesztették. a család idővel átszármazott Zemplén, Szabolcs és Esztergom vármegyékbe. a XIX. század első felében Hont vármegyében is birtokos volt.

Rudnay (Rudnói és Divék-Ujfalusi). A család a Divék-nemzetségből származik. Őse István, a ki a XIII. század közepén élt. Ennek utódai János és András a XIV. század végén, a kik közül János a XVIII. század végén kihalt gróf Ujfalussy, András pedig (1373-1414.) a R. család őse. A család törzshelye Nyitra vármegye. 1411-ben új adományt nyert Zsigmondtól Egyházas-Divék, Divék-Ujfalu, Rudnó, Lestény, Mocsonok, Terestyénfalva és Kis-Bossán birtokokra. Idővel átszármazott Hont, Bars, Nógrád, Trencsén és Pest vármegyékbe. A jelenleg virágzó nemzedék őse, Zsigmond 1606-1641 között szerepelt; fiai: Vilmos (1650-1680.) és Zsigmond (1650-1707.) a család két főágát alapították. Vilmos ágából István 1848-49-es honvédfőhadnagy, 1867-ban Nyitra vármegye alispánja majd országgyülési képviselő és kir. táblabíró. Fia, Béla (született 1857.), Komárom vármegye és város, majd hont vármegye, Selmecz- és Bélabánya városok, utóbb Nógrád vármegye főispánja (1896-ig), a budapesti államrendőrség főkapitánya (1896-1906.), a szent István-rend kiskeresztese. Felső-Zsemberen birtokos. Czímer, melyet a család 1424-ben nyert, a következő: kékben, zöld halmon növő tölgy zöldel, s alatta barna medve lépdel. a pajzs szögleteiben jobbról arany csillag, balról félhold ragyog. Sisakdísz: növő medve. Takarók: jobbról kékarany, balról vörösezüst.

Sághy (Dormándházi, báró). S. Mihály 1790. november 18-án nyert személyes báróságot. Családja Honton kivül Hevesben is birtokos volt.

Sántha. E család 1652. november 2-án nyert czímeres nemeslevelet, mely 1653. november 14-én hirdettetett ki hont vármegyében. Nemességét az 1730. évi vizsgálat alkalmával igazolta. az 1754-55. évi nemesi összeírásban András, György, István, Lőrincz és Pál vannak felvéve Hont vármegye nemeseinek névjegyzékébe. Béla 1888-1899. Hont vármegye főjegyzője volt.

Sarnóczay (Sarnói). A család 1655. május 9-én nyert czímeres nemeslevelet, melyet 1655. július 17-én Zólyomban, 1698-ban deczember 9-én Hont vármegyének Szent-Antalon tartott közgyűlésében hirdettek ki. Nemességét 1730-ban igazolta. A XIX. század első felében Nagy-Kereskényben bírt földesúri joggal.

Sebe. A család Gömör vármegyéből származik. Őse S. Péter, a ki fiaival, Istvánnal és Mihálylyal együtt 1714-ben nyert czímeres nemeslevelet III. Károly királytól. Fia, Mihály 1760-ban Borsod vármegye helyettes alispánja volt. Czímer: keskeny aranygerendától kettéosztott kék pajzsban felül két aranycsillag között isten szeme, alul zöld halmon aranyleveles koronán nyugvó, írótollat tartó vörös mezű kar. Sisakdísz: pajzsbeli kar. Takarók: kékarany-vörösezüst.

Sembery (Felső-Szúdi). Szászországból, az ott jelenleg is virágzó Schönberg-családból származik. Még a XVI. században telepedett le Magyarországon. Bernát (1550.) kamaragróf, fia, János, (1604), szintén a kamaránál szolgált és Zólyom vármegyében szerzett birtokokat, majd Szúdon szőlőt vásárolt és ott nyaralót épített. A Dúló-család kihalta után János unokája, Sámuel (született 1651., meghalt 1736.), az egész Felső-szúd, majd Bácsfalu birtokába jut. Sámuel elődei már felvették a Sembery nevet, s ő a Szúdra nyert adomány után a Felső-Szúdi előnévvel élt. Fia, Márton, építette a szúdi kastélyt. Ennek unokája, Imre (született 1804., meghalt 4481898.), az 1839. és 1840. évi országgyűlésen Hont vármegye követe, 1848-ban pedig képviselő és a honvédelmi bizottmány tagja volt. Fia, István (született 1841.), ifjú korában részt vett az 1860. évi tüntetésekben, majd az 1863. évi lengyel forradalommal állott összeköttetésben. 1866-ban külföldi utat tett, s a königgrätzi csata után hazájába visszatérvén, 1869-ben részt vett a függetlenségi párt megalakításában, majd 1875-ben, valamint 1878-ban, 1881-ben országgyülési képviselőnek választották; jelenleg Felső-Szúdon birtokos és az irodalomnak él. Czímer: kékben, zöld alapon haladó kétfarkú arany oroszlán. Sisakdísz: pajzsbeli oroszlán növekvően. Takarók: kékarany, vörösezüst. Más változat: vörösben, hármas zöld halmon pálmaágat tartó arany oroszlán. Sisakdísz: pajzsbeli oroszlán növekvően.

Sembery (Semberi és Derzsenyei). Hont vármegye ősi családja. Egyik őse, Mihály comes, 1310-ben Zsemberen birtokos. A család tagjai 1320-ban osztoznak Zsemberen. Tagjai közül: György 1454-ben a vármegye alispánja volt; Boldizsár az 1653. évi összeirás szerint 6 1/2 portát birt a vármegyében. Az 1754-55. évi összeírásban Sándor szerepel a vármegye nemesei között. Boldizsár 1845-től 1849-ig Hont vármegye szolgabírája volt.

Simonyi (Simonyi és Varsányi). Egyike azoknak a kevés családoknak, melyeknek nyomaira még a tatárjárást megelőző időben akadunk. Törzse Huba bán, kinek fia Péter és Márton 1196-ban nővérüket, Osanát kielégítik. Márton fia Simon comes 1220 táján a Nyitra folyó völgyében nagyobb kiterjedésű birtokot szerzett Bars vármegyében, melyet róla Simonynak neveztek el. Varsányi Simon comes fia, Adorján comes 1290-ben Gyerken négy ekényi földet örökölt Miklós esztergomi préposttól, melyet az esztergomi káptalan Kér birtokával cserélt el. 1294-ben testvérével, Simonnal együtt eladja Kér birtokot az ugyane törzsből származó Mortunus fia, Simon comes fiainak. Simon comes és fiai, Mihály, Mortunus, Ják, Péter és Phile (Füle) 1283-ban Magosmart birtokot nyerik. Ezek közül Ják Kereskényinek nevezi magát (1301.), Phile (1301-1303.) eladja Varsány, Niczk és Csány részeit a fentebb említett két testvérének, Mihálynak és Mártonnak. Simon fiai, Mortunus és Jákó, Smaragd comes panaszára, az ellene elkövetett hatalmaskodások miatt, Máté nádor és pozsonyi főispántól 1304. táján személyes bajvívásra köteleztetnek. A fenti Mihály (1301-1329), a ki Varsányinak, Simonyinak vagy Dobrainak írja magát, két fiút hagyott maa után, ezek Pál mester (1324-1351.) és Lőkös, a kik 1324-bn Radobiczát, Simonyt, Varsányt és Kért más birtokokkal egyetemben felosztják egymás között. Lőkös fiai közül István mester (1375.), Bars vármegye főispánja, 1392-ben Csánk és Kér birtokába kér beiktatást. Tőle származik az idősebb vagyis a twerdomeczi ág, míg testvérétől, Imrétől (1395-1418) az ifjabb, vagyis a varsányi ág. A varsányi ágból Simonyi Imre fiai, Miklós és Imre, 1411-ben új adományt nyertek Simon, Radobicza, Kis-Töre, Kereskény, Návoj, stb. birtokokra. Imre utódai a Varsányi családnevet vették fel. A család hontvármegyei ága III. Mihálytól (1620-1622.) származik, kinek két fia, János és Imre. Bars vármegye alispánja (1664-1878.) a család legnépesebb vonalát alapították. János (1642.) fia Imre (1646.), kinek utóda László, a ki az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban Hont vármegye nemesei között előfordul, Varsányban volt birtokos. Fia: Miklós, Magyaradon bírt földesúri joggal. Fiai: Ferencz (szül. 1761., megh. 1833.) cs. és kir. kamarás, Deménden volt birtokos. József (szül 1771., meghalt 1826), az 1809. évi felkelt nemesi seregben kapitány, Lontón volt birtokos. József fia Sándor (szül. 1811., megh. 1891.), 1848-49-ben lovas nemzetőri hadnagy, később honvédfőhadnagyként tevékeny részt vett a szabadságharczban. Bél községben volt birtokos. Gyermekei: Gyula (szül 1838., megh. 1901.), részt vett az 1859. évi olaszországi hadjáratban. Kitünő lovasnak ismerték. Bélen volt birtokos. Adolf (szül. 1842. megh. 1905.), Imre (szül. 1844., megh. 1861.), Emma (szül. 1850.). Gyula fia, József (szül. 1870.), m. kir. csendőrszázados, szárnyparancsnok Miskolczon. A család többi ágait a Bars vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük. Czímer: Kékben, zöld alapon álló eke mögül kiemelkedő egyenes kardra felfuttatott, kétfelé hajló zöld leveles szőlőtő, melyen két természetes színű seregély ül. Sisakdísz: pajzsbeli szőlőtőn ülő két seregély. Takarók: kékarany-vörösezüst. Pajzstartók: két arany oroszlán, az egyik jobb előlábával hegyével lefelé álló nyilat, a másik (a baloldali) arany markolatú pallost tart.

Somogyi (Gyöngyösi). a család eredeti neve Gyöngyösi Nagy volt. Első ismert őse, Nagy Egyed, váczi kapitány, Rudolf királytól nyert czímeres nemeslevelet, de miután ez elveszett, János nógrádi, később váczi, és Tamás drégelyi alkapitányok, továbbá János fia, Ferencz, 1633. január 10-én nemességujító czímerlevelet nyertek III. Ferdinánd királytól, mely czímerlevelet Nógrád vármegyében, 1637-ben hirdettek ki. a fenti Egyed 449egyenes leszármazója Ferencz (1742-1759.) a Gyöngyösi előnév megtartása mellett, családnevét Somogyira változtatta. Ferencz 1742-bennyert nemesi bizonyítványt, a melyet 1754-ben Győr vármegyében hirdettek ki. Ferencz fia, Antal, 1765-ben Győr vármegyétől nyert nemesi bizonyítványt, melyet 1792-ben Pest vármegyében, 1803-ban pedig Nógrád vármegyében hirdettek ki. Fia, II. Antal, 1815-ben a jászkún kerület nádori al-, később főkapitánya és kir. tanácsos. László (született 1833.) Magyardon birtokos, az 1848-i szabadságharczot mint huszár-hadapród küzdötte végig. Fia, Béla 8született 1872.) Hont vármegye főjegyzője és 1906-ban helyettes alispánja. Ennek fiai: Béla (született 1905.) és Imre (született 1906.). Czímer: kékben, zöld halmon, vörös dolmányos, kék nadrágos, zöld mentés, sárga csizmás, három darútollal diszített fekete kalpagos vitéz, jobbjában három nyíllal és csípőjéhez támasztott baljában levágott török főt tart a hajánál fogva. Sisakdísz: kinövő pajzsalak. takarók: kékarany, vörösezüst.

Somssich (Sárdi, gróf). Ősi fészke Kőrös és Varasd vármegyékben volt, honnan a XVII. század közepén Zala vármegyébe költözött. Miklós a XVII. század második felében csáktornyai várkapitány volt; fiai: Pongrácz, Péter és Mátyás 1716-ban új czímeres nemeslevelet nyertek III. Károly királytól. Pongrácz Zala vármegye főadószedője volt, fia Antal (született 1689., meghalt 1779.) a jelenleg virágzó idősebb grófi ág őse. Antal 1741-ben Somogy vármegye alispánja és követe, 1760-ig az udvari kanczellária előadó tanácsosa volt. 1741. szeptember 21-én királyi adományt nyert Sárd mezővárosra és a hozzátartozó uradalomra. Fiai: Lázár 1790-ben Zala vármegye követe és 1792-ben helytartósági tanácsos; II. Antal somogyvármegyei főszolgabíró; József. E három testvér terjeszti tovább az ágat. II. Antal fia II. János (szül. 1784., megh. 1861.) cs. kir. kamarás, dzsidás kapitány, 1812. deczember 11-én bárói, majd 1813. április 9-én grófi rangara emelkedett. Fiai Adolf (szül. 1808., megh. 1869.) cs. kir. lovassági főhadnagy és János (szül. 1809., megh. 1859.) cs. kir. huszár főhadnagy; az utóbbinak fia Ödön Kadarkuton birtokos, ifjabb fia, Ödön Ipolyszécsénykén birtokos. Czímer: kékben, zöld halmon nyugvó leveles koronából kiemelkedő, jobb markában három ezüst hegyü és vörös tollu, lefelé fordított nyilat tartó, természetes színű kétfarkú oroszlán. Sisakdísz: kinövő pajzsbeli oroszlán. Takarók: ezüstveres-aranykék. Pajzstartók: két ágaskodó hátratekintő arany oroszlán, előlábaikkal a pajzsot tartva.

Stummer. A hagyomány szerint Würtenbergből származott. György 1741. október 28-án nyert nemességet a Koháry István országbíró szolgálatában szerzett érdemeiért. A nemességszerző János nevű fiától származik a jelenleg élő nemzedék. János (1730-1788.) fiai közül Ignácz (született 1772., mehalt 1837.) az ipolykeszi, János (született 1770., meghalt 1837.) a terényi ágat alapította. A terényi ág János fiaiban, Imrében kihalván, Imre örökbe fogadta Ferencz fiát, Lajost, Békés vármegye alispánját (1849. és 1861.), a ki a S. nevet elhagyván, nevét Terényire változtatta. Az ipolykeszi ág 1892-ben királyi engedélylyel nevét Ipolyira változtatta. Ezen ág sarja, Arnold (született 1823., meghalt 1886.) előbb beszterczebányai, majd váradi püspök, a Magyar Tudományos Akadémia osztályelnöke s a magyar történettudomány nagynevű művelője.

Szabadhegyi (Csallóköz-Megyeresi) János, valamint fia, Nándor, továbbá Kleri Gáspár 1686. november 14-én nyertek czímeres nemeslevelet. A család átszármazott Komárom, Veszprém és Hont vármegyékbe. Tagjai közül Géza 1870-1890. között tevékeny részt vett a vármegye közéletében, Tésán birtokos. Czímer: kékben, zöld alapon, vörös takaróval borított fehér lovon vágtató fehér dolmányos, vörös nadrágos és sárga csizmás vitéz, fején fekete prémes vörös kucsmával, melyre három fekete sastoll van tűzve; jobbjában kard, melyre levágott, vérző török fő van tűzve; baljában a kantárszárak. Sisakdísz: a koronából kiemelkedő vörös mezű kar arany markolatú görbe kardot tart. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Szelényi (Felső-Szelényi.) A családot már a XV. században alsó- és Felső-Szelény birtokában találjuk. Tamás 1455-ben Hont vármegye alispánja. A családfa az 1590. táján élt Mihálytól vezethető le. János 1641-ben helyettes, 1649-55. első alispán, majd ismét 1673-80 közt Hont vármegye alispánja. 1730-ban még Szelény földesura volt. A családnak a XVIII. század második felében magva szakadt.

Szentkereszty (Szentkereszti). E családból István van felvéve az 1754-55. évi összeírásban Hont vármegye nemeseinek névjegyzékébe.

Szitányi (Szitányi). Ullmann Mór és fiai: Frigyes, Izidor, Adolf, Vilmos, Gábor, Sámuel, 1825. deczember 2-án nyertek czímeres nemeslevelet, 1826-ban pedig a Szitányi előnevet kapták. Ezeknek utódai László, Bernát, Sámuel, Izidor és Adolf 1867. január 20-án családnevüket legfelsőbb engedélylyel Sz.-ra változtatták. A család az 1848. 450előtti időben megvette a Palásthy-féle ősi birtokot Paláston, s Hont vármegyében telepedett le. Tagjai közül Bernát 1842-ben Hont vármegye főszolgabírája, majd 1849-ben másodalispánja. László 1849-ben Trencsén vármegye pénztárnoka, mindketten a szabadságharcz leveretése után hazafias maguktartása miatt az önkényuralom részéről sok zaklatásnak volt kitéve.

Szmrecsányi (Szmrecsányi). Liptó vármegye törzsökös családja. A Szent-Ivány családdal közös törzsből, Bogomér fiától, Miklóstól, származik. A család az osztályba jutott Zemerchen után Zemerchényinek írta magát. Idővel elterjedt Árva, Nyitra, Zemplén- s Hont vármegyékben, az utóbbiban Imre van felvéve az 1754-55. évi orsz. nemesi összeírásban a vármegyei nemesek névjegyzékébe.

Sztankay (Hermányi) család Horvátországból származik. Őse Ztanechich János, Báthori István erdélyi fejedelem titkára (1571.) volt és tőle a leszármazás szakadatlanul terjed. Fiai közül Miklós 1596. május 26-án czímerlevelet nyert és felvette a Sztankay családnevet. Családi adatok szerint Jánosnak két unokatestvére volt: Gáspár (1587-1613.), zágrábi püspök és István, a ki 1566-ban Szigetvár védelmében elesett. A fenti János fia, Miklós, kamarai tanácsos 1622-ben adományt nyert néhány sárosi birtokrészre; ennek egyik fia, András, 1660-ban sáros vármegye szolgabírája és ennek fia, Ádám, 1698-ban Torna vármegye alispánja volt. Miklós másik fiától származik Lajos, (1685.) Sáros vármegye alispánja. A vallási villongások idején a család egyik tagja áttért az evangelikus hitre és Gömör vármegyébe menekült; az ő utódai alkotják a család gömöri ágát. Lajos, Sáros vármegye alispánja, 1681. és 1686-ban néhány sárosvármegyei birtokra nyert adományt Lipót királytól. A család gömöri ágából származik Ferencz, jelenleg Selmeczbányán birtokos; ennek fiai: Aba bölcsésztudor és báti gyógyszerész és Farkas, okleveles mérnök, kir. ipariskolai igazgató Gölniczbányán. Czímer: 1. (melyet Miklós 1596. május 20-án nyert Báthory Zsigmond fejedelemtől): kékben, hármas zöld halmon kétfarkú arany oroszlán jobbjában kardot, baljában liliomot tart. Sisakdísz: kinövő pajzs. Takarók: vörösezüst, kékarany. 2. (melyet II. Mátyás király 1615-ben kelt megerősítő levelében adományozott): kékben pálmaágat tartó, kétfarkú arany oroszlán. Sisakdísz: kinövő pajzsalak. Takarók: mint előbb.

Szudy (Közép-Szudi). Hont vármegye ősi családja. Antal 1521-ben Közép-Szúdon birtokos. Fiai András és Pál (1564.). Ezek közül azonban csak Andrásnak maradtak utódai. Fia Bálint, ennek fia Mihály (1611-1614.), ennek utódai: István és János (1719.). István Aszódra költözött, de fiában vagy unokájában, Józsefben, ágának magva szakadt. János tovább terjesztette a családot, melyből István van felvéve az 1754-55. évi összeírásban Hont vármegye nemeseinek névjegyzékébe.

Szulyovszky (Kátói és Szúlói). A család ősei a Szerémségből eredő Bornemisza Abstemius Sebestyén, a ki 1555-ben nyerte a szulyói, hradnai és a rohácsi javakat adományul. E család egyes tagjai a Szerémségből való származás emlékéül a Syrmiensis, mások meg az adományba nyert birtok után a Sz. nevet vették fel. A család a XVIII. század első felében telepedett le hont vármegyében, hol Felső-fegyvernek Alsó-zsember és Gyúgy helységeket birta. Aurél jelenleg Felső-Fegyverneken birtokos. Czímer: kékben, hármas természetes szinű szikla középsője előtt vörös rózsa, felette pedig két hatágu arany csillag közt tizenhatsugarú arany nap látható. Sisakdisz: pajzsbeli nap. Takarók: kékarany, veresezüst.

Tersztyánszky (Nádasi). Trencsén vármegye régi birtokos családjainak egyike. Őse Fekete András, a ki 1330-ban csereadományban kapja Nádast, vagyis Tersztyét s ez adományt Lajos király 1372-ben megerősíti. Hontban 1772-ben hirdettette ki nemességét. a XIX. század első felében Ipolyfödémes, Szécsényke, Magyarád, Nagyfalu és Házasnénye helységekben bírt földesúri joggal. Andor jelenleg Ipolykesziben birtokos. Czímer: zöld alapon arany leveles koronán álló, jobbról befelé fordult félhold, balról hatágú arany csillagtól kisért természetes szinü galamb, csőrében olajággal. Sisakdisz: pajzsbeli galamb. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Thék (Kis-Nardai). T. István, György, Mihály, Gergely, másik György, Ambrus, Ferencz, Benedek és Jakab 1584-ben adománylevelet nyernek a kisnardai nemesi kuriára és tartozékaira, melyekbe még azon évben bevezettettek. Családi közlés szerint már 1513-ban birtokos volt Vas vármegyében, honnan a vallásüldözés elől Békés vármegyében talált menedéket. A XVII. században Jobbágyiban és a Sopronvármegyei Közép-Bükön szerzett birtokokat. Az 1754-55. évi összeírásban István van felvéve Sopron vármegye nemesei névsorába. Idővel ismét Békés vármegyébe, Orosházára, költözött. Ennek az ágnak sarja Endre (született 1842.), Budapesten gyáros és Lontón birtokos.

Tholt (Nagy- és Kis-Selmeczi és Ludrovai). A család Liptó vármegyéből származik. Őse János (1350.), a kitől a leszármazás szakadatlanul kimutatható. Fia, István. 1380-ban új adományt nyer Lajos királytól Sceuniché-re. A családot a XV. században »de Nagy vagy, de Kis-Stavjnicza« néven említik. A XVI. század elején János, a ki 1511-ben túróczmegyei birtokos volt, felveszi a T. családnevet. A család idővel átszármazott Szepes, Pozsony, Nyitra és Hont vármegyékbe, az utóbbiban Ferencz és Pál vannak felvéve az 1754-55. évi összeírásban a vármegye nemeseinek névsorába.

Thuránszky (Thúriki, Thúrapataki és Komjátnai). Liptó vármegyéből származó család. Ősei, Sybur és Marczell, liptói várjobbágyok voltak, a kik 1248-ban felmentettek a várszolgálat alól és Tepla földet nyerték adományul. A család 1278-ban Túrapatakára 1320-ban pedig a mai Komjátnára nyert adományt. 1777-ben Zemplén vármegyében telepedett le, hol jelenleg is virágzik. Tagjai közül Béla Tompán birtokos. Czímer: kékben, zöld alapon, féllábon álló daru, jobb lábában virágot, csőrében gyűrűt tart. Sisakdísz: pajzsalak. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Thury (Közép-Thúri). Törzsökös hontvármegyei család, melynek ősi fészke Nagy- és Kis-Túr, vagy másként alsó- és Felső-Túr. Tagjai közül Mihály és Imre 1422-ben Kis-Túron, másként kis-Ságon voltak birtokosok. János 1464-ben királyi ember. A családfa Imrétől (1483.) hozható le. A XIX. század első felében magva szakadt. Közép-Túron bírt földesúri joggal.

Tihanyi (Ebeczki). Hont és Nógrád vármegyékre kiterjedő család. Őse Tehén, aliter T. Farkas (1611-1632), János (1632.), a ki Ebeczky Zsófiával lépett házasságra, Ebeczken szerzett birtokokat, melyekre unokája, II. István (1705-1755.) adományt nyert. A XIX. század első felében Apátiban bírt földesúri joggal.

Toldy (Nagyselmeczi). A család 1736-ban Liptó vármegyétől nyert nemesi bizonyságlevelet, melyet 1824-ben Hont vármegyében kihirdettetett. A XIX. század első felében Szántón bírt földesúri joggal; jelenleg Zsigmond, a vármegye közgazdasági előadója, Deménden birtokos. Czímer: kékben, zöld halmon, aranyleveles koronán könyöklő, a pajzs felső jobb sarkában hatágú arany csillag és a balsarokban befelé fordúlt félhold által kisért pánczélos kar, markában három nemzeti szinű zászlóval. Sisakdísz: pajzsbeli kar. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Udvardy. A család 1655 junius 24-én nyert czímeres nemeslevelet III. Ferdinánd királytól, melyet 1656. február 23-án hirdettek ki Hont vármegyében. Nemességét az 1730. évben megtartott nemesi vizsgálat alkalmával igazolta. az 1754-55. évi összeírásban e családból Mihály van felvéve Hont vármegye nemeseinek névsorába. Antal 1820-ban aladószedő hont vármegyében. Sándor 1845-48-ban Hont vármegye főadószedője volt. († 1848.)

Vajda. Az 1730. évi nemesi vizsgálat alkalmával két ilynemű család igazolta nemességét a vármegyében. Az egyik armalista család 1657. január 8-án nyert czímeres nemeslevelet, mely ugyanazon évi április 30-án hirdettetett ki. A másik birtokos nemes család, melynek nemességére nézve az 1664., illetőleg 1725. évekből vannak adatok a vármegyei levéltárban. Az 1754-55. évi összeírásban e családból György és Péter vannak felvéve vármegyei nemesek névjegyzékébe.

Vajda (Merei). A család Abauj vármegyéből származik, honnan a XVI. század végén költözött Hontba. Albert, a kinek neje Gedey Erzsébet volt, 1617-ben nyert új czímeres nemeslevelet. Albert már a XVI. század végén (1595.) Merén volt birtokos. Utódai 1650-ben Paláston is birtokosok voltak, az előbbi birtok 1876-ig maradt a család tulajdonában. Merén kivül a család Terbegeczen, Bátorfaluban, Felsőtúron és Terényben bírt földesúri joggal. Tagjai közül István 1848-49-ben alispán. Pál, nyugalmazott árvaszéki elnök, jelenleg Paláston birtokos. Czimer: 452kékben, leveles koronán könyöklő, jobbról ezüst félhold, balról hatágú arany csillagtól kisért, görbe kardot tartó pánczélos kar. Sisakdísz: pajzsbeli kar. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Vágó. A család multja csak a XVII. század elején Sajóőrösön élt V. Györgyig nyúlik vissza, kinek unokái, Ferencz és József 1786. márcz. 6-án igazolták nemességüket Zemplén vármegyében, melynek határozata 1793-ban legfelsőbb helyen is megerősítést nyert. Ferencz és József, valamint ezeknek fiai, illetőleg unokái, 1832-ben nyertek nemesi bizonyítványt Zemplén vármegyétől. A Sajóőrösön lakott Györgynek László nevű testvére is volt, kinek unokái, a Sátoraljaujhelyen lakó László és Pál részére, 1818-ban állított ki nemesi bizonyítványt a vármegye. György másik két testvére: Pál Jászapátiban, Péter Szabolcs vármegyében telepedett le. Pál unokája, Ignácz, 1809-ben a nógrádvármegyei felkelt lovas nemes seregnél főhadnagyi minőségben szolgált, utóbb (1843.) a Jászkún-kerület kapitánya és követe lett. Pál és Péter utódai 1846-ban nyertek nemesi bizonyítványt Zemplén vármegyétől. A fenti Ignácz fia, Pál, jeles festőművész. Antal (meghalt 1865.) Jászapátiban volt birtokos. Ennek fia, Béla jelenleg Báton lakik. Czímer: (színjelzés nélkül) a pajzsfőben jobbról és balról két-két hatágú csillag között álló nap és befelé fordult félhold alatt, jobbjában hajánál fogva levágott török főt, baljában három egymást keresztező nyílat tartó magyar vitéz. Sisakdísz: kinövő pajzsbeli vitéz jobbjában hegyes tőrre tűzött török főt, baljában három nyilat tartva.

Verebélyi (Verebélyi). V. László fiaival, Jánossal, Ferenczczel és Mihálylyal együtt 1581-ben nyert czímeres nemeslevelet, mely dr. Verebélyi László egyetemi tanár tulajdonában van. Ily nevű család az 1754-55. évi nemesi összeírás szerint Abauj, Szatmár, Vas és Zala vármegyékben lakott. Közelebbi adatok hiányában nem állapíthatjuk meg, hogy V. Nándor, a kit Hont vármegyében 1845-ben a báti járás szolgabirájává választottak meg, melyik V. család sarja. József nyugalmazott járásbiró. Czímer (melyet a hont-vármegyei család használ): kékkel és vörössel vágva. felül három (1: 2) hatágú aranycsillag, alól arany nap. Sisakdísz: két elefántormány, vagy bölényszarv közül kiemelkedő pajzsbeli nap. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Vladár (Nagy-Csepcsényi és Muthnai). Turócz vármegye ősi családja. 1263-ban nyert adományt Mutnára, melynek birtokában 1295-ben megerősíttetett. 1724-ben nyert Túrócz vármegyétől nemesi bizonyítványt, melylyel az 1730. évi nemesi vizsgálat alkalmával nemessége Hontban elismertetett. Czímer: kékben, ezüst habokból kinövő, jobbról hatágú arany csillagtól, balról befelé fordult ezüst félholdtól kisért természetes színű szarvas. Sisakdísz: nyíllal átlőtt és három zöldszárú és levelű liliommal megrakott vörös szíven álló, vörös csőrű és lábú fehér galamb. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Visky. E család 1659. augusztus 4-én nyert czímeres nemeslevelet, melyet 1660. február 4-én hirdettek ki Hont vármegyében. nemességét 1730-ban igazolta. Az 1754-55. évi összeírásban e családból Jakab és János vannak felvéve Hont vármegye nemeseinek névsorába.

Vitalis (Vitalisfalvai). A család Liptó vármegyéből, Vitalisfalváról származik, honnan előnevét is vette. Tagjai közül István 1698-ban a Szepes vármegyében fekvő Licsókovára nyert adományt Lipót királytól. György 1730-ban a kir. kamaránál altitkár. Ignácz 1760-ban a m. kir. helytartóságnál jegyző, 1770-ben segédszámvevő. József 1787-ben szepesi őrkanonok. Pál a XVIII. század végén Hont vármegyében telepedett le. Fiai közül Sámuel ügyvéd Balassagyarmaton 1849-ben halt el. Pál Felsőszelestényben lakott, István 1862-ben Nógrád vármegye főszolgabirája volt. Ez időszerint két sarjadéka él a családnak Hont vármegyében: Vitális József nyug. kir. törvényszéki biró és dr. Vitális István főiskolai tanár Selmeczbányán. Czímer: kékben aranyleveles koronán (más változat szerint hármas zöld halmon) könyöklő pánczélos kar, markában három nyilat tartva. Sisakdísz: pajzsbeli kar. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Vilczek (gróf). A család Lengyelországból származik. 1500. április 1-én báróságra, 1714. április 8-án birodalmi grófi rangra emeltetett. Henrik Vilmos, cs. kir. kamarás, udvari hadibiztos az 1715: 133. törvényczikkel honfiúsíttatott. A honfiúsított Henrik Vilmos ifjabb fiától, János Boldizsártól származik a család ifjabb, vagy magyarországi ága. Ezen ágból Henrik Vilmos (megh. 1884.) cs. kir. kamarás, udvari titkár, neje, gróf Steinlein Malvina révén Felső-Szemeréden szerzett birtokokat, 453fia, Ede Frigyes (született 1842. Felső-Szemeréden) Erdőkürtön (Nógrád vármegye) birtokos. Ennek fia Henrik Vilmos (született 1873.) jelenleg Felső-Szemeréden birtokos. Czímer: négyelt pajzs szívpajzszsal, ebben az ősi Koziel czímer; vörösben ezüst zerge, melynek derekán fekete öv, ezen három aranyfoglalatú türkiszkő és egy arany karika. Nagy pajzs 1. és 4. vörösben koronás kétfejű ezüstsas. 2. és 3. kékben aranyleveles korona, melyből két zöld pálmaág emelkedik ki. (Más változat: leveles koronából kiemelkedő két zergegamó.) Három sisak. Sisakdíszek: I. pajzsbeli sas. Takaró: fekete-arany. II. szívpajzsbeli zerge növekvően. Takaró: feketeezüst. III. leveles koronából kiemelkedő zergegamók. Takarók: vörösezüst.

Zichy (Zichy és Vásonkői gróf). A család leszármazását a Pozsony vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük. Csáb, Lam (Dacsolam), Felső-Pribel és Zahora helységekben bírt földesúri joggal. Birtokai a nógrádvármegyei zsélyi uradalomhoz tartoztak, mely Balassa Imre hűtlensége folytán a koronára szállván, azt 1686-ban Z. István nyerte adományul. Z. István grófnak 1687-ben kelt végrendelete értelmében az uradalom elsőszülöttségi hitbizománynyá alakult, mely azonban I. Károlynak (meghalt 1741.) fiutódok nélkül való elhaltával koridősbbségi hitbizománynyá (senioratus) alakíttatott át.

Zmeskall (Domanoveczi és Lestinei). A család Sziléziából származik, honnan Venczel költözött be Magyarországba, a ki 1548-ban Lestinére nyert adományt. A család Árva vármegyében telepedett le. A XVIII. században már Hont vármegyében is birtokos volt, még pedig Kis-Csalomján és Házas-(Egyházas-)Maróton. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban Lőrincz van felvéve a vármegye nemeseinek névsorába. A XIX. század első felében Kis-Kereskényben bírt földesúri joggal. Zsigmond (meghalt 1894.) Hont vármegye alispánja (1865-67.) és országgyűlési képviselő volt. Fiai közűl Kálmán († 1890.), Hont vármegye árvaszéki elnöke, György Paláston birtokos. István jelenleg Temes vármegyében, Gyirok pusztán kincstári bérlő. Ernő hivatalnok Budapesten Czímer: ezüstben, zöld alapon haladó aranyszarvú vörös ökör, derekán öv, melylyel égő fáklya van átkötve. Sisakdísz: három (fehér-vörös-kék) strucztoll. Takarók: vörösezüst, kékezüst.

Zubovics. (Pruszpokorinszki). Ősi lengyel család, melynek eredete 1434-ig nyúlik vissza. Első ismert őse Sándor, a litvánok kormányzója 1434 július 12-én Cielski birtokot nyerte adományul III. Szaniszló királytól. Utóbb a poroszok elleni hadjáratok alatt szerzett hadvezéri érdemeiért Pruszpokorinszki előnévvel tüntetett ki. Ferencz 1786-ban lengyel kir. főasztalnok. Ennek fia, József 1794-ben Magyarországban telepedett le. 1810-ben a Nádor-huszároknál kapitány (†1829.). Neje: Tésai Foglár Zsuzsanna (F. Imre kir. tanácsos, Hont vármegye alispánjának leánya). Ennek fiai, József és István az 1840: LII. törvényczikkel honfiusíttattak. József (szül. 1812. † 1861.) 1848 előtt Hont vármegye táblabirája, később a cs. kir. úrbéri szék ülnöke. Fiai: Fedor (szül. 1848. október 29.) katonai feltaláló, szabadságolt állományú honvédhuszár százados 1872-74-ig az egyiptomi alkirályt szolgálta, 1875-ben Spanyolországban harczolt a karlisták ellen, majd az orosz-török háborúban egy cserkesz-csapatot vezényelt. 1878-ban Boszniában harczolt. Igazi hírnévre feltalálásai révén jutott, Román (szül. 1856.) kir. táblai biró. Czímer: Kékben arany patriarcha-kereszt, melynek alsó bal karja hiányzik. Sisakdísz: arany markolatú, egyenes kardot tartó, könyöklő pánczélos kar. Takarók: mindkétfelől kékarany.

Zorkovszky. E családból Zsigmond, Mihály Ferenc, András Miklós, Pál és János vannak felvéve Hont vármegye nemeseinek 1754-55. évi névjegyzékébe.

Zsembery. lásd a Sembery családot.

Források: J. Siebmacher's Allg. Wappenbuch: Der Adel von Ungarn. - Turul, 1883-1905. évf. - Magyar nemzetségi zsebkönyv, I. Főrangú családok. II. Nemes Családok. - Illéssy János: az 1754-55. évi országos nemesi összeírás. - Illéssy-Petkó: A királyi könyvek. - Nagy Iván: Magyarország családai. - Hont vármegye levéltára: az 1730. évi nemesi vizsgálatra vonatkozó iratok. - Közgyűlési jegyzőkönyvek. - Hefner: Stammbuch des Adels in Deutschland. - Matlachowski: Land Lomza 1850. - Borkowszki Jerry Sever, Graf: Jahrbuch des Polnischen Adels, Lemberg. 1881. és 1882.