Egerbakta. A pétervásári járásban, a Mátra és a Bükk hegség között, a Keselyű-hegy alatt, az ú. n. Felsőmezőn, a Laskó-patak mindkét partján terül el. Első ízben 1295-ben említik az oklevelek "villa Bacha" néven. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben már Bakta néven szerepel a hevesi főesperesi kerület plebániái között. Az 1546. évi adóösszeírás szerint Horváth Ferencz földesúri hatósága alá tartozott, ekkor csak 1 jobbágytelek után fizetett adót. 1552-ben 2 portát írtak itt össze. Ebben az évben a törökök elpusztították; az 1554. évi adóösszeírásban azok között a helységek között fordul elő, a melyek az előző 1553-54 években épültek fel újból. Az 1635. évi összeírás szerint 3/4, 1647-ben 1 1/2, 1675-ben fél, 1686-ban fél portája volt. 1693-ban Pencz János Benedek kincstári tiszt birtokában találjuk. A XIX. század első felében az egri érsekség földesúri hatósága alá tartozott. Jelenleg is legnagyobb birtokosa a helységnek az egri érsek. Templomát, mely a középkorból maradt fenn, 1789-ben építették újjá és 1909-ben restaurálták. A község területe 5628 k. hold, lakóházak száma 238 és a lakosság 1166 lélek, akik mind magyarok s 5 ref. és 9 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. Postája helyben, távíró és vasúti állomása Egerben van. A községhez három kőbánya és az erdőben egy kies fekvésű tó tartozik. A helység előbbi neve Bakta volt.

Egerbocs. A pétervásári járásban, a Rákos hegy alatt, dombos vidéken, a Bátri völgyben, a Laskó patak mellett fekszik. Első ízben 1295-ben említik az oklevelek, ekkor még csak puszta földterület, terra Buchey néven szerepel. 1346-ban az egri püspökség birtokában találjuk. De a püspökségen kívül még másoknak is volt itten földesúri joguk. 1351-ben a Pelsőcziek is birtokosok Bocson. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben a hevesi főesperesi kerület plebániái között szerepel. 1438-ban Boch néven fordul elő, ekkor a Pelsőczi Bebek családnak volt itten földesúri joga. Az egri püspökség 1494. évi számadáskönyvei szerint ebben az évben az egri káptalannak volt itt földesúri joga, de birtokos volt itt még a Pókatelki Kondé család is. Az 1546. évi adóösszeírás szerint az egri káptalan birtoka. 1549-ben 8 adóköteles és 5 elszegényedett jobbágytelket, 1552-ben szintén 8 portát írtak itt össze. Az 1554. évi adóösszeírás alkalmával 10 pusztát vettek fel. 1564-ben 7 portát írtak össze. Az 1589-90. években szintén Egerbe szállította be a főpapi tizedet, mely az ottani katonaság eltartására szolgált. Az 1635. évi összeírásban 3, 1647-ben 2, 1675-ben negyed, 1686-ban fél portával szerepel. 1693-ban az egri káptalannak 9 jobbágytelke volt itten. 1741-ben részben az egri káptalan földesúri hatósága alá tartozott, részben gróf Kegleviché és Berthóthy Istváné volt. A XIX. század első felében az egri káptalanon kívül a Rácz és a Szakál családoknak volt itt földesúri joga. Jelenleg az egri főkáptalannak van a helységben nagyobb birtoka. Róm. kath. temploma 1781-ben épült. A község területe 2775 k. hold, lakóházak száma 176 és a lakosság 816 lélek, a kik mind magyarok és 10 izr. kivételével mind róm. kath. vallásúak. Az asszonyok háziipara a vászonszövés. A helység postája Bátor, távíró és vasúti állomása Eger.

Egercsehi. A pétervásári járásban, a Kápolna-dombja alatt, a Csehi patak mellett fekszik. A Baksa nemzetség ősi birtoka, melyet Simon fia I. Dénes, a Bocskay család őse 1285-ben a Sátoraljaújhelytől éjszakra eső Villy nevű helységért elcserélt. 1310-ben két Csehi nevű helység volt. Az 1546. évi összeírásban Chec néven szerepel, ekkor több nemes család birtoka, adóköteles portáinak száma 3 volt. Az 1549. évi adóösszeírásba Chehy néven van bejegyezve, 1552-ben 3 portája volt. Az 1554. évi adóösszeírásban a teljesen elhagyott helységek között szerepel, a melyeknek lakói a törökök elől elmenekültek. Az 1564. évi összeírás szerint is még teljesen üresen állott. Később ismét benépesült, mert az egri várkapitány 1589-90. évi számadásai szerint Egerbe szállította be a főpapi tizedet. Az 1635. évi összeírás szerint nemesek laktak itt, ekkor 1 portát vettek fel. Hasonlóképen nemes helységként szerepel az 1647. évi és az 1675. évi összeírásokban is. 1693-ban Dorogfy özvegye volt itt birtokos. A XIX. század első felében a Beniczky, Losonczy, Eszényi és Sütő családoknak volt itt földesúri joga. Jelenleg Beniczky Györgynek van a helységben nagyobb birtoka. 33A kastélyt 1821-ben elhalt nagybátyja: Beniczky Tamás után örökölt birtokon Beniczky Zsigmond építette 1830 táján, most Beniczky Györgyé. A róm. kath. templom 1737-ben épült. 1791 aug. 23-án az egész község leégett s e napot a lakosság, fogadalmi ünnepként, ma is megtartja. 1878. aug. 31-én és 1900. ápr. 30-án felhőszakadás pusztított a helységben. Területe 2094 k. hold, lakóházak száma 101 és a lakosság 565 lélek, a kik mind magyarok és 3 protestáns és 11 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A lakosság hitelszövetkezetet tart fönn. Az Egercsehi Kőszénbánya r.-társaságnak nagyobb bányatelepe és egy tégla- és cserépgyára van. A község postája helyben, távírója Bélapátfalván és vasúti állomása Szarvaskőben van.

Egerszalók. Az egri járásban, a Templombércz alatt elterülő s Egerbaktától Demjén felé húzódó völgyben, a Laskó patak mellett fekszik. A Szalók nemzetség ősi fészke. E nemzetség egyik ága már jóval a tatárjárást megelőzőleg meg volt itten telepedve. Legrégibb adatunk 1248-ban kelt e helységről, midőn a Szalók nembeli Ádám, Ehellős, János, Simon és Pál beleegyezésüket adták, hogy egy darab egerszalóki föld másoknak is eladassék s nem nekik, a Szalók nemzetség tagjainak. Ádámnak szőleje is volt itten, melyet 1249-ben szintén eladott. A fenti Ehellős fia, Őze, 1293 előtt magtalanul elhalván, egerszalóki jószágát az egri egyháznak hagyta, melynek egy részét azonban e nemzetség sarjai, Márk és domonkos 1289-ben visszaváltottak, a többit 1304-ben váltották vissza a nemzetség sarjai, név szerint Lóránd és Miklós, továbbá domonkos és Raklis (Heraklius) fiai, Menget fiaitól, kiknek kezére a birtok időközben jutott. Lóránd 1322-ben oltalomlevelet kért a királytól szalóki birtokára. 1328-ban beismeri, hogy a nemzetség Kendi ágát, mely Erdélybe szakadt, ép úgy megilleti Egerszalók birtoka, mint őt. Simon bán fiai a Kendi ágból beérték ezzel a nyilatkozattal és szalóki jószágaikat neki használatul átengedték. 1337-ben Egerszalók határának Becsenekfölde nevű részét másodunokatestvére, Miklós ispán, a Szalóky család őse, vette meg tőle, fia Domonkos deák részére (1370), kinek sikerült a Szalóky nembeli András magtalan halála után ennek birtokait is megszereznie, noha e birtokokat Domoszlai Miklós hevesi főispán is kérte a királytól. Domonkos azonban bebizonyította negyedfokú rokonságát, mire a törvényszék neki ítélte oda András jószágait. 1462-ben a Rédeiek bírták Tiszaszalókkal egyetemben. 1478-ban az Egerszalóki család birtokában találjuk. Az 1546. évi adóösszeírás szerint az egri káptalan birtoka. Az 1551-1567. évi úrbéri összeírásban a káptalan földesúri birtokai között szerepel. 1552-ben 8, 1564-ben szintén 8 portát írtak itt össze. 1571-1589-ban a Recsky családnak is voltak itten birtokai. Az 1635. évi összeírás szerint 2, 1647-ben 1 1/4, 1675-ben 1 3/4, 1686-ban 1 portája volt. A XIX. század első felében az egri káptalannak volt itt földesúri joga. 1731-ben az egri káptalan svábokkal telepítette be. Plebániáját 1741-ben alapították. Templomát 1738-ban építtette az egri káptalan. A templomtól keletre áll a harangtorony, melynek alsó része 1725 táján épült, mikor még Egerből jártak ki a licentiatusok s végezték a néppel az ájtatosságokat. A jelenlegi torony alsó része ekkor kápolnául szolgált. 1760-ban részint az egyház, részint Wagner József kanonok költségén az eddigi kiskápolnát toronynyá emelték fel. A helység határában még egy kápolna áll, melyet 1805-ben egy egerszalóki házaspár építtetett Szent Vendel tiszteletére. A helység iskolájáról 1843-tól kezdve vannak adatok. Ekkor 115 gyermek látogatta. 1846-ban az iskolába járók száma 71-re olvadt le. Az 1846-1885. évek között az iskolába járó gyermekek száma 75-150 között ingadozott. Jelenleg az egri főkáptalannak van a helységben nagyobb birtoka és ugyancsak ő az egyház kegyura is. A község területe 4024 k. hold, lakóházak száma 287 és a lakosság 1374 lélek, a kik mind magyarok és kivétel nélkül róm. kath. vallásúak. Posta helyben van, távíró és vasúti állomása Eger. A község határában az ú. n. maklányi legelőben Várdomb nevű emelkedés van. A helységhez tartozik Belsőmajor, Méheskert és Kócs-puszta, mely azelőtt Hidegvölgy-puszta néven volt ismeretes.

Egerszólát. Az egri járásban, a Mátra és Bükk hegység között levő dombos vidéken, a Farkashegy alatt, a Rábcza völgyében fekszik. Plebániáját elősorolja az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék is, a melybe a helység neve eredetileg Zolouth néven került, a Vatikáni Magyar Okirattárban azonban Zolouch-nak van másolva. Az 1412-1447. években három ily nevű helységről emlékeznek meg az oklevelek: Zoláth, Alsozoláth és Felsewzoláth. Az 1549. évi adóösszeírásban két ily nevű helység fordul elő: Nagy-Szolát, melyben csak nemesek laktak 34és Kis-Szólát, mely akkor pusztán állott, mivel a jobbágyok onnan megszöktek. Az 1552. évi adóösszeírás szerint mindkét helységet elpusztították a törökök. Az 1635. évi összeírásban nem fordul elő. 1693-ban Berthóthy Gábor birtokában találjuk. 1741-ben Farkas István özvegyének birtoka. A XIX. század első felében Felső-Szóláth néven volt ismeretes. Ekkor Mocsáry Pál, Beőthy Lajos, Brezovay, Csernus, Mezey, Tihanyi Renata, a Szabó örökösök, a Gyurcsányi és a Vecsey családok bírtak itt földesúri joggal. Az 1849 február 26-28-án vívott kápolnai ütközet egy része ide is kiterjedt s az elesett honvédek sírja fölé a közbirtokosság az 1862. évben emlékoszlopot állíttatott. A helység temploma 1734-ben épült. A helységben levő egyik emeletes kastélyt 1773-ban Csernus Sándor építtette. Később Volf Pál birtokába került, jelenlegi tulajdonosa Tschurl Ferencz. A másik földszintes úrilak a XVII. században épült, jelenleg Bory Iváné. A község területe 4535 k. hold, lakóházak száma 205 és a lakosság 1118 lélek, a kik 3 német kivételével mind magyar anyanyelvűek és 2 ág. ev. s 14 izr. híján róm. kath. vallásúak. A helységben van Tulipán-Magyarvédő-Egyesület. Van a községnek kőbányája is. A határban szántás alkalmával már többször találtak kőkorszakbeli edényeket. A község postája helyben van, távíró- és vasúti állomása Verpelét.

Erdőkövesd. A pétervásári járásban, a Mátra hegység lábánál, a Tarna-patak mellett fekszik. A XIII. század közepén Ákos nembeli Erne bán (1248-72) birtoka, a kitől fia István (1281-1314) országbíró, majd nádor örökölte. Ennek fiai hűtlenségbe esvén, 1318-ban elveszítették ősi birtokaikat. 1321-ben Széchenyi Tamás bán nyert adományul a királytól Iváddal és Pétervásárral egyetemben. 1446-ban városi jellege volt s ekkor a Gömör vármegyei Ajnácskő várának a tartozéka, melyet ekkor a Pálócziak birtokában találunk. Az 1546-ik évi adóösszeírás szerint több nemes család lakta. 1549-ben hat adóköteles, három elszegényedett és két elhagyott jobbágytelket, továbbá két nemesi telket írtak itt egybe. 1552-ban 6 portát vettek fel. 1589-90-ben az egri várba szolgáltatta be a főpapi tizedet. Az 1635-ik évi összeírásban Kövesd néven szerepel, ekkor 1 1/2 portája volt. 1647-ben 1, 1675-ben 3/4, 1686-ban fél portát vettek fel az összeírásba. 1684-ben Légrády István és Báthory László birtokában találjuk. 1693-ban Glöcksberg (Glökelsberg) ezredesnek 22 jobbágytelke van itten, kivüle még Polgár István, Nemes György, Szucsy Ferencz, Molnár János és Balázs, valamint Bozó György voltak itt birtokosok. 1741-ben báró Orczy Istvánnak volt itt birtoka. A XIX. század első felében báró Orczy Józsefné szül. gróf Pejachevich Francziska és Rottenstein Jószefné voltak birtokosok. Jelenleg özvegy gróf Károlyi viktornénak van a helységben birtoka, a ki egyúttal a róm. kath. templom kegyura is. Van a községben egy régi kastély, melyet még az Orczyak építtettek. Jelenleg özvegy gróf Károlyi Viktorné tulajdona. A kastélyban nagyobb könyvtár, régi fayenceok, régi mesterek festményei és érdekes, ódon bútorok láthatók. a helység területe 2980 k. hold, lakóházak száma 152 és a lakosság 805 lélek, a kik mind magyarok és 9 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakói fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A gróf Károlyi uradalomnak pedig egy hengermalma van a helységben. A község postája és távíróállomása Pétervására, vasúti állomása Mátraballa.

Erdőtelek. A hevesi járásban, sík vidéken, a Hanyi-ér forrása mellett terül el. Plebániáját már az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzék is elősorolja. 1423-46-ban Egyházaserdőtelek, 1446-ban Káplnáserdőtelek, 1473-ban Erdőtelek néven fordul elő. Az 1549-ik évi adóösszeírás szerint ekkor már teljesen el volt pusztítva, az 1552 és az 1554-ik évi összeírásokban is az elpusztult helységek között szerepel. Később ismét felépült. Rákóczi Zsigmond egri kapitány 1589-1590-ik évi számadásaiban alsó- és Felső-Erdőtelek helységek is beszolgáltatták a főpapi tizedet az egri őrség ellátására. Az 1675-ik évi összeírás szerint nemes község volt. 1684-ben a Gellerffy család birtoka. 1693-ban báró Buttler János birtokában találjuk. 1741-ben gróf Buttler Lajosé, kinek ekkor 4 portája volt. A XIX. század első felében gróf Buttler János birtokában találjuk. Jelenleg Engel Lajos (1682 hold), Pappszász Lajos (1190 hold), Fáy László (1000 hold), Braun Sándor (556 hold), Kovács József dr. (540 hold) és Elek János (508 hold) a helység legnagyobb birtokosai. A községben levő róm. kath. templomot 1748-ban gróf Buttler építtette. a templom freskóit Lipp Alajos leleszi premontrei pap festette, Buttler idejében. A Hanyi pusztán lévő kápolnát 1719-ben ugyanő. A templom kegyurai a Buttler birtok mai tulajdonosai. A plebánia anyakönyvei 351696-tól kezdve vannak meg. A helység határában levő művészi faragású kőkeresztek egyikét 1706-ban báró Buttler készíttette. A helységben és határában levő kastélyok közül a legrégibb, melyet a gróf Buttler család 1715-ben építtetett, jelenleg Kovács József dr. tulajdona. A másik Fáy Lászlóé, épült az 1870-es évek elején. Hollner Ervin úrilakának földszintje még a XVIII. század elejéből való. Pappszász Lajos urilaka az 1860-as években épült. A Szabó Kálmán tulajdonában levő úrilakot id. Soldos Sándor építtette s ide vitte ifj. Soldos Sándor nejét, Blaha Lujzát esküvője után. Elek János urilakát eredetileg Soldos Imre építtette s a jelenlegi tulajdonos újraépíttette, míg Remenyik László háza a XVIII. század végén épült. - A község területe 11.397 k. hold, lakóházak száma 586 és a lakosság 3911 lélek, a kik közül 3 német, 2 tót, a többi magyar; vallásra nézve róm. kath. 3622, ref. 151 és izr. 138. A lakosság fogyasztási szövetkezetet tart fenn. Az asszonyok vászonszövéssel foglalkoznak. Különlegességük a czifra kötény hímzése, a mit a férfiak viselnek. A helység postája, távíró és vasúti állomása helyben van. A község határának éjszaki részén vonul keresztül a Csörsz-árok. A Másfalui dűlőben volt valaha a község, de mikor elpusztult, a mai helyén épült újra. E helységhez tartoznak még Pusztatenk, Pusztafelsőtelek és Pusztahanyi telepek.

Erk. A hevesi járásban, a Nagy-Alföld éjszaki részén, sík vidéken, a Tarna folyó mellett fekszik, 1391-ben Ewrk néven említik az oklevelek. 1435-ben Zsigmond király engedélyt adott Berzeviczi Pohárnok Istvánnak, hogy erki birtokán várat építsen, de nincs nyoma, hogy tényleg felépítette volna. Halála után, 1460-ban, Kürttel együtt a Rozgonyiak nyerik adományul a helységet. Az 1549. évi adóösszeírás alkalmával itt 5 portát találtak. 1552-ben és 1554-ben szintén 5 portát, 1564-ben 9 portát írtak itt egybe. 1589-90-ben azok közé a helységek közé tartozott, melyek a főpapi tizedet az egri várba beszolgáltatták. Az 1635. évi összeírás szerint 1 1/2, 1647-ben 2 1/2, az 1675. évi összeírás szerint 1, 1686-ban 1 1/4 portája volt. Az 1693. évi összeírás szerint Szalontay János, Csima János, Csizmadia Albert, és Sánta András voltak itt birtokosok. A XIX. század első felében Blaskovics József és Kállay Péter bírt itt földesúri joggal. Jelenleg Goszthony Istvánnak van a helységben nagyobb birtoka. A helységben levő úrilakot Deutsch Fülöp építtette, tőle vette meg Goszthony Kálmán, kitől fia István örökölte. A róm. kath. templom az 1760. évben épült. A község területe 3769 k. hold, lakóházak száma 267 és a lakosság 1328 lélek, a kik 2 kivételével magyarok s 3 ág. ev. és 21 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A lakosság fogyasztási szövetkezetet tart fönn. A helység postája helyben, távírója Jászárokszálláson, vasúti állomása Vámosgyörkön van.

Fedémes. A pétervásári járásban, a Mátra hegység s a Sashegy alatt fekszik. Az egri püspökség részére 1261-ben kiadott megerősítő levél szerint a püspökség ősi birtoka. A püspökségen kívül azonban másoknak is voltak itten jószágai. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék a hevesi főesperesi kerület plebániái között sorolja fel. Az egri püspökségen kívül 1414-ben a Szuhai Jákófiak és a Fedémesiek is birtokosok voltak itt. Egy 1457-ben kelt oklevél Hídvég, Felső-tárkány és Abony helységekkel együtt szintén a püspökség birtokai között sorolja fel. A püspökség 1494. évi számadáskönyvei szintén felsorolják. Az 1549. évi adóösszeírásokban Horváth Ferencz birtokában találjuk. 1552-ben a törökök elpusztították, 1553-54-ben újból felépült, ezért az ez évi adóösszeírásban az adó alól mentes községek között foglal helyet. 1564-ben 3 portát írtak itt össze. Mialatt az egri püspökség üresedésben volt, e helységre Horváth Ferencz tette rá a kezét. 1549-ben Oláh Miklós egri püspökké neveztetvén ki, Horváth Ferencz kénytelen volt Szarvaskő várát átadni az egri püspöknek, de tartozékait 1550-ben is még bírta, csak midőn kárpótlást nyert, adta vissza Fedémest az egri püspökségnek. Az 1551. és az 1567. évi úrbéri összeírásokban ismét az egri püspök birtokában levő Szarvaskő várához tartozott. 1635-ben 1/4, 1647-ben 1/4, 1675-ben 1/4, 1686-ban szintén 1/4 portája volt. 1693-ban Horváth György, Bik Pál és Ortó László voltak itt birtokosok. 1741-ben az egri püspökség földesúri hatósága alá tartozott; az érsekségnek 1848-ig volt itt földesúri joga. Templomát 1820-ban építtette báró Fischer István érsek. Jelenleg az egri érseknek van itt nagyobb birtoka. A község területe 1501 kat. hold, lakóházak száma 73 és a lakosság 354 lélek, a kik mind magyar anyanyelvűek s 5 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A község postája Bükkszenterzsébet, távíró-állomása Pétervására, és 36vasúti állomása Mátraballa. Ide tartozik Kutos puszta. - A helység lakosai keresztény fogasztási szövetkezetet tartanak fenn.

Feldebrő. Az egri járásban, a Mátra hegység közelében a Cseri erdő alatt, a Tarna patak mellett fekszik. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Debrew név alatt fordul elő, a hevesi főesperesi kerület plebániái között. Mikor azután báró Grassalkovich Antal 1743. ápr. 24-én, Debrőn kelt biztosító levelével Aldebrőt megalapította, Debrőt lassanként Feldebrőnek kezdték írni. Az 1352. évi egyezséglevél szerint az Aba nembeli Debrei ág birtoka, ekkor Szentgyörgy néven említik. Debrei Miklós magtalan halála után 1417-ben Zsigmond király megengedte Nánai Kompolthi István mesternek, hogy a Debreiek birtokát Debrőn, Csalon, Tótfaluban és Kálon elfoglalja. 1438-ban azonban a Debreiek itteni birtokainak felerészébe a Rozgonyiakat iktatták be, felerészébe pedig Debrei Imrét. 1459-ben már váruk is volt, melyről egy 1465-ben kelt oklevél is megemlékezik. Később Bélteki Drágfi János birtokába került, a kitől 1518-ban Perényi Imre szerezte meg, a hozzátartozó Debrő, Kál, Csal és Tófalu falvakkal együtt. Utána fia, Perényi Péter örökölte. 1537-ben I. Ferdinánd király Guthi Országh Lászlónak adta. Utána fia Kristóf örökölte, kinek kis korúsága alatt Perényi Péter, majd Perényi Gábor kezében találjuk. Az 1456-ik évi összeírásban Perényi Péter birtoka volt. 1549-1552-ben Perényi Istváné. Országh Kristóf halála (1567) után a debrői uradalom zálogbirtokként Ungnád Kristóf kezére jutott. Az 1552. évi hadjárat alatt a törökök a várat elfoglalták és lerombolták, s a helységet elpusztították. 1553-ban a helység már Ónód várához tartozott. Perényi Péter fiának, Gábornak 1567-ben bekövetkezett halála után a három Balassa testvér: János, András és Iván tartottak igényt az ekkor romban heverő Debrő várára. 1602-ben Rákóczi Zsigmond vette meg a kincstártól, Ónoddal és tartozékaival egyetemben. 1635-ben 3, 1647-ben 4, 1675-ben 2, 1686-ban 1 portája volt. I. József király 1710-ben Althan Mihálynak adományozta. 1740-ben báró Grassalkovich Antal vásárolta meg a hozzátartozó uradalommal együtt. A XIX. század első felében már népes helység volt. Ez idő szerint gróf Károlyi Mihálynak van itt nagyobb birtoka, a ki egyben kegyura a róm. kath. templomnak is, melyet 1750-ben gróf Grassalkovich Antal építtetett az ősi templom fölé. A templomban egy remek Krakker-féle kisebb oltárkép látható. A templom alatt van egy román-góth stílű altemplom, oszlopcsarnokkal és régi freskókkal. Nevezetesebb: Kain és Ábel áldozata stb. A község területe 4696 k. hold, lakóházak száma 374 és a lakosság 1992 lélek, a kik között van 2 német és 2 tót, a többi magyar; vallásra nézve van 6 protestáns, 47 izr. s a többi róm. katholikus. A helységben van Olvasókör és Fogyasztási Szövetkezet. A lakosság háziszövéssel is foglalkozik. Híres dohányt és jó bort termel. A község postája helyben van, távírója Verpelét és vasúti állomása Kál-Kápolna; de a Mátra-Kőrösvidéki h. é. vasút mentén levő 20. számú őrháznál megállóhely: helyben.

Felnémet. Az egri járásban, a Bükk hegység s Eged hegy alatt, az Eger patak mellett fekszik. Az egri püspökség ősi birtoka, miként azt a püspökség birtokaira vonatkozó legrégibb 1261-ben kelt megerősítő levél is feltünteti. II. Géza király uralkodása alatt ide francziák telepedtek, alkalmasint Lüttich vidékéről, kik idővel beolvadtak a magyarságba. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Felnemith néven fordul elő, plebániája, mely nem volt a hevesi főesperesi kerületbe beosztva, mint az egri völgyben levő helységek plebánosai, közvetetlenül a püspöktől függött. 1372-ben Felnemptinek írják. II. Miklós egri püspök (1332-1361 között) pálos-rendű szerzeteseket telepített ide, monostoruk 1347 táján már fennállott, a mai urad. magtár plebánia templom volt. 1493-96-ban Némethi, majd Felnémeth néven fordul elő az egri püspökség számadáskönyveiben. Az 1546. évi adóösszeírás szerint még az egri püspök birtokában találjuk. Ekkor 34 portája (jobbágytelek) volt. Az 1551. évi úrbéri összeírás szerint a püspöknek 15 egész és 40 féltelkes jobbágya volt itten. A helység egyike volt a legnépesebbeknek 1552-ben 40, 1564-ben 54 portát írtak itt egybe. Az 1567-ben eszközölt új összeírás szerint Felnémeten 23 telken összesen 291 család lakott, a helység ekkor még mentes volt a török adózástól. Az 1577. évi tizedösszeírás szerint szántás-vetéssel foglalkozó s így terménytized alá eső lakos 138 volt. A helységgel szoros összeköttetésben állott Czegléd, s bár a vízen túl feküdt, mintegy kiegészítő része volt Felnémetnek. Czegléd, mely szintén az egri püspök birtoka volt, az 1546. évi adóösszeírásban 12 portával szerepel. 371549-ben még 10, 1564-ben már csak 9 jobbánytelekkel birt, az 1577. évi tizedösszeírás alkalmával még 70 bortermelője, de csak 16 szántás-vetéssel foglalkozó lakosa volt. 1579-ben már két lelkésze volt az újított hit követőinek. Az 1635-1686. évi adóösszeírásokból hiányzik, úgyszintén az 1647. és az 1684. évi püspökségi úrbéri összeírásokból is. Úgy látszik, a török uralom Felnémet helységben nem osztotta meg egyeduralmát az egri püspökséggel, a helység ősi földesurával. 1741-ben az egri püspökség földesúri hatósága alá tartozott. 1848-ig az egri érseknek volt itt földesúri joga. Jelenleg is az egri érsek a helység legnagyobb birtokosa, a ki kegyura a róm. kath. templomnak is, mely 1740-ben épült. A község területe 5248 k. hold, lakóházak száma 383 és a lakosság 2000 lélek, a kik közül 2 tót, a többi magyar; vallásra nézve van 10 izraelita, a többi róm. katholikus. Postája helyben, távírója és vasúti állomása az eger-putnoki h. é. vasútvonal múlt évi (1908.) kiépítése óta szintén helyben. Természeti nevezetességei közül említhető a Berva-erdőben levő sziklabarlang, a másik a Drótlyuka nevű. A határban láthatók még az egri vár sánczainak és kazamatáinak romjai a török uralom idejéből. A helység dülőnevei közül a Paphegy a pálosok birtokához tartozott s az egykori páloskolostor és zárda-templom romjai ma is láthatók. A Czegléd dűlő helyén állott hajdan a hasonnevű helység. Felnémethez tartoznak: Szent János-malom, Rizskása-malom, Dobiczmalom, Kallómalom, Zúgószőlőtelep, Vízicsárda.

Felsőtárkány. Az egri járásban, a Várhegy és az Őrhegy között elterülő völgyben fekszik s a községen az Imókő-patak folyik keresztül. Az egri püspökség legrégibb birtokainak egyike, melyről már a püspökség 1261. évi megerősítő-levele is megemlékezik. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Thargan néven fordul elő, plebániája közvetetlenül az egri püspök alá tartozott s nem volt egy főesperességi kerületbe sem beosztva. II. Miklós püspök (1332-61) itt nyári lakot épített, mely a XV. században még fennállott, s Hyppolit püspök alatt Fuor contrasti nevet viselt. 1444-ben Tárkány, 1457-ben s 1493-ban Felsőtárkány néven fordul elő. A XV. században inkább Borsod, mint Heves vármegyébe számítható. A mohácsi vész előtti korszakban a karthauzi rend kolostora állott itt fenn, a kiket II. Miklós püspök telepített ide. A rend 1438-ban itteni jószágait Rozgonyi Péter egri püspöknek engedte át, cserébe a Zsérczen és Noszvajon levő birtokrészekért. Az 1551. évi úrbéri összeírás szerint Alsó- és Felsőtárkány helységek ez időtájt egyesültek. Az alsó részen lakott 16 egész és 7 féltelkes, 6 új telepítvénynyel. A felsőtárkányi 20 telek néptelen volt, itt püspöki lakóház és kert is volt, mely körül a munkálatokat a tárkányiak teljesitették. Az 1567. évi úrbéri összeírásban szintén az egri püspökség földesúri birtokai között találjuk felsorolva. Az 1647. évi úrbéri összeírás szerint 42 frtot, ezen felül disznótized czímén 60 frtot, búza- és árpatizedben 17 frt. 80 denárt, egy tehén árában 8 forintot fizetett földesurának, az egri püspöknek. Az összeírás szerint 1647-ben a helységben ismét róm. kath. lelkész működött. 1741-ben az egri káptalan földesúri hatósága alá tartozott. Barkóczy Ferencz gróf egri püspök (1750-1761) Felső-Tárkányba nazarénus szerzeteseket telepített s maga is e szerzetben végezte néhány napig lelkészi gyakorlatait. Sőt a felsőtárkányi püspöki nyári lakot is helyreállíttatta. A helység eredetileg Borsod vármegyéhez tartozott s az 1884. évi VII. törvényczikk kebelezte Heves vármegyébe. Jelenleg az egri érsek a helység legnagyobb birtokosa. Róm. kath. temploma 1790-ben épült és fakorláttal van körülvéve. Kegyura az egri érsek. A község területe 13.436 k. hold, lakóházak száma 260 és a lakosság 2150 lélek, a kik mind magyarok; vallásra nézve van 14 izraelita, a többi róm. katholikus. A helység lakói Keresztény fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A lakosság házivászonszövéssel, mészégetéssel, vasúti talpfa, padló, bányafa és árvédelmi karók készítésével is foglalkozik. Határában van palakőbánya és márványbánya, de egyik sincs üzemben. Kitünő márványból számos szomszéd község templomának az oltára készült. Az itteni Várhegy aljából vezetik a forrásvizet, betoncsöveken, az egri dohány-gyárba. A Barátréten kolostor-romok láthatók. A község postája helyben, távíró- és vasúti állomása Felnémeten van.

Füzesabony. Az egri járásban, a Nagy Alföld szélén, az Eger patak mellett fekszik. Legrégibb adatunk 1291-ből van e helységről. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Obon, Obong néven fordul elő, plebániája a hevesi főesperesi kerülethez tartozott. Az 1546. évi adóösszeírás szerint az egri püspökség birtoka. 38Az egri püspökség, 1551. évi összeírása szerint 4 egytelkes jobbágya volt, 11 telek elpusztult. Az 1577. évi összeírás szerint 7 egész telkes és 7 zsellérlakosa volt; mint a török hódoltsághoz tartozó helység, Hatvanba fizette illetékét a török földesúrnak. Az 1647-1684. évi úrbéri összeírás szerint 47 frt 50 denár készpénzt és hat köböl búzát fizetett földesurának, az egri püspöknek. Az 1693. évi összeírásban az egri püspökség pusztájaként szerepel. 1741-ben ismét önálló helység s a püspökség jobbágyközsége volt. A XIX. században már népes helység. 1836-ban 2290 lakosa volt. Lakosai főleg marha- és juhtenyésztéssel foglalkoztak. Ma is még legnagyobb földesura az egri érsek. A róm. kath. templom 1726-ban épült, 1811-ben kibővítették. Kegyura az egri érsek. A pusztaszikszói róm. kath. kápolna a mult század elején épült. Van ezenkívül izr. imaház is. Pusztaszikszón van az egri érsek kastélya, mely a XIX. század elején épült. A község területe 7440 k. hold, lakóházak száma 706 és a lakosság 4712 lélek, akik közül 2 német, 7 tót, 4 egyéb, a többi magyar. Vallásra nézve róm. kath. 4505, gör. kath. 1, ref. 42, ág. ev. 7, gör. kel. 1, izr. 156. A helység lakói tűzoltóegyesületet és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Van azonkívül takarékpénztár, Polgári kaszinó, Polgári olvasókör és Iparoskör. A lakosság saját szükségletére háziszövéssel foglalkozik. A község postája, távíró- és vasúti állomása helyben van, sőt Kassa és Budapest között forgalmas vasúti góczpont. E helységhez tartozik Kisbuda puszta, mely 1291-ben már önálló helységként (villa) szerepel. Az 1532-37. évi pápai tizedjegyzékben Buda helység néven fordul elő. 1339-ben az egri érsek birtokában találjuk. 1494-ben Kisbuda néven szerepel a püspökség számadáskönyveiben. Az 1546. évi úrbériösszeírásban még önálló helységként fordul elő, ekkor 2 adóköteles és 9 adó alól mentes portát írtak itt össze. Az 1551. évi adóösszeírás alkalmával 3 jobbágytelket találtak itt, 13 telek elpusztult. Az 1554. évi adóösszeírás szerint teljesen üresen állott, hasonlóképpen emlékezik meg róla az 1564. évi összeírás is. Később lassanként újból benépesült. Az 1557. évi úrbéri összeírás alkalmával 5 egytelkes és 5 zsellér lakost találtak itten. Ekkor a helység a török hódoltsághoz tartozván, Sasvár agának Pestre fizette a földesúri illetéket. Az 1647. évi úrbéri összeírás szerint 15 frtot fizetett az egri püspöknek. Az 1693. évi összeírásban már csak az egri püspökség pusztájaként szerepel. 1848-ig az egri püspökség földesúri hatósága alá tartozott. - Füzesabonyhoz tartozik még Pusztaszikszó és Jankovics tanya.

Gyöngyöshalász. A gyöngyösi járásban, a Mátra hegység alatt elterülő síkságon, a Mátrapatak mellett fekszik. Eredetileg a hevesi vár tartozéka, tehát várbirtok volt, melyet István ifjabb király oldott fel a várkötelék alól. A XIII. századbeli oklevelekben Halászi néven szerepel, az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Halaz néven fordul elő, plebániája a patai főesperesi kerülethez tartozott. 1267-ben Csobánka Comes fia János az isaszegi csatában tanúsított hősies magatartásáért nyerte adományul István ifjabb királytól. Fiai László, Sámuel és Dávid, 1302-ben, az atyjuk után rájuk maradt örökségen megosztozván, Halászi Lászlónak jutott. Csobánka unokái pártütése következtében Károly király megfosztotta őket összes birtokaiktól s Halászt 1327 május 21-én Széchenyi Tamás erdélyi vajdának adományozta. Később a Salgai család birtokába került, de ennek tagjai hűtlenségbe esvén, elveszítették itteni birtokaikat, melyeket Zsigmond 1426-ban a Berzeviczy családnak zálogosított el. 1435-ben azonban megengedte a Rozgonyiaknak, hogy Halászt a többi Salgai-féle birtokokkal együtt kiválthassák s e birtokokra Albert király 1438-ban adománylevelet állított ki számukra. 1529-ben Báthory András birtokában találjuk. Az 1546. évi összeírás szerint 11 adóköteles portája volt ekkor Losonczy István birtoka. Az 1552. évi összeírásban 8, 1554-ben szintén 8, 1564-ben 26 portával szerepel. Az 1635. évi összeírás szerint 3, 1647-ban 1 1/2, 1675-ben 1 1/8, 1686-ban 1 portája volt. 1693-ban a Huszár és Sőtér családok 3-3 jobbágytelek urai voltak itt. 1741-ben Almássy János birtoka. A XIX. század első felében Almássy József és Mihály, gróf Draskovich, gróf Esterházy, Gosztony, Orczy, Győrfy, Hury, Nagy, Hanulik, Fehér, Ludányi, Hamar, Petróczy és más családok voltak itt birtokosok. Jelenleg Biró Lajos dr.-nak, Almássy István örököseinek és özvegy Hanisz Imrénének van itt nagyobb birtoka. Az Almássy József építtette kastély jelenleg Biró Lajos dr. tulajdona, de az eredetileg földszintes épületet, a mostani tulajdonos emeltette fel és alakíttatta át; ezenkívül özv. Hanisz Imrénének és Almássy István örököseinek van kastélyuk. Az előbbit a Hury család, az utóbbit Almássy 41Gedeon építtette. A róm. kath. templom 1350-ben épült, de most már teljesen át van alakítva. A község területe 4360 k. hold, lakóházak száma 279 és a lakosság 1559 lélek, a kik közül 5 német, 3 tót, a többi magyar; vallásra nézve protestáns és 36 izr. kivételével, róm. katholikusok. A helység lakosai önkéntes tüzoltó-egyesületet és községi hitel- és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község postája és vasúti állomása helyben van, távíró-állomása Gyöngyös. E helységhez tartozik Aranyosi tanya, Bótatanya, Zrubkatanya, Ravaszpartitanya, Hámtanya, Kistanya és Csárdatanya.

Gyöngyöshalmaj. A gyöngyösi járásban, a Mátrahegy alján, sík vidéken terül el. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Holme néven fordul elő s plebániája a patai kerületbe tartozott. 1466-ban több más helységgel egyetemben a Besenyei család birtokában találjuk. Az 1552. évi adóösszeírásban az elpusztult helységek között szerepel, hasonlóképen emlékezik meg róla az 1554. évi összeírás is. Később ismét benépesült, mert az 1589-90. évi összeírásban azok között a helységek között fordul elő, a melyek az egri vár fenntartására szolgáltatták be a főpapi tizedet. 1635-ben 1 portája volt. Mind ebben, mind az 1647. és az 1675. évi összeírásokban, nemes községként szerepel.1693-ban Balogh Mihály és Bartha György voltak itt birtokosok. 1741-ben Almássy János birtoka. A XIX. század első felében Szepesy János, Darvas, Goszthony, Ondrekovics, Czövek, Almássy, Pauker és a Majzik családok voltak itt birtokosok. Jelenleg Szohner Lajos dr.-nak van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1900-ban épült. A község területe 1766 k. hold, lakóházak száma 104 és a lakosság 559 lélek, a kik mind magyarok és 7 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakói fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község postája Abasár, távírója és vasúti állomása Gyöngyös. E helységhez tartozik Szalókitanya, Józseftanya, Floch tanya, Gretkovicstanya és Tornaytanya.

Gyöngyösoroszi. A gyöngyösi járásban, a Mátra hegység tövében, a Toka patak mentén terül el. Az 1275. évi határjáró levél szerint az Aba nemzetség birtoka. E nemzetségből leszármazott Tarjáni György fiai Péter, Etre és Sándor kérelmére IV. László király meghagyta az egri káptalannak, hogy a nemzetség Tarjáni ága ősi birtokainak, ú. m. Tarjánnak, Orosznak, Csamaknak, Lógnak, Körtvélyesnek és Geregnek határait járja be. A káptalan teljesítvén a király meghagyását, erről György fiainak bizonyságlevelet állított ki. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Orozi néven fordul elő, 1364-ben a Szinnyei Merse család birtokában találjuk. 1438-ban a Lapispataki és a Segnyei családok panaszt emelnek, hogy Széchenyi Frank és Báthory István Oroszi falujokat elfoglalták. E panasznak alig lehetett foganatja, mert Oroszi 1458-ban is még a Báthoryaké. 1589-90-ben az egri várba szolgáltatta be a főpapi tizedet. Az 1635. évi összeírásban fél, 1647-ben szintén fél, 1675-ben szintén fél portával szerepel. 1684-ben Mocsáry Balázs és Berky Miklós birtoka. 1693-ban a Földváry család birtokában találjuk. 1741-ben szintén a Földváryak birtoka. A XIX. század első felében Földváry Ferencz, Bajza Antal és Mihályné, Almássy Ferencz és István, gróf Teleki Józsefné és Wagner György voltak itt birtokosok. Jelenleg Borhy György udv. tanácsosnak és Rosenfeld Emilnek van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1862-ben épült. Az 1799. évi június 5-én nagy árvíz pusztított a községben, mely 10 házat nyomtalanul elsodort; ez alkalommal 14 emberélet esett áldozatul. A község határában arany-, ezüst- és ólombánya volt, melynek összes berendezése a XIX. század közepén tűzvész következtében elpusztult s a bánya azóta nincs üzemben. A helység területe 3818 k. hold, lakóházak száma 197 és a lakosság 965 lélek, akik mind magyarok és 4 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A lakosság fogyasztási szövetkezetet tart fönn. A község postája, távíró és vasúti állomása Gyöngyös. E helységhez tartozik Bagolyvár, Károlyvár, Mátraaranybányaház és Világostelep.

Gyöngyöspata. A gyöngyösi járásban, a Mátra hegység tövében, a Havas, Várhegy és Kecskekő alatt elterülő patai völgyben, az Án és Nagypatak mellett fekszik. Az Aba nemzetség egyik ősi fészke, e nemzetség egyik tagja, Pata, a XII. század vége táján a mai Gyöngyöspata helység helyén ez kisebb földvárat építtetett, mely tőle vette nevét. II. Endre király 1234-ben a Lipóczi ágból származó Demeternek, az ő főétekfogójának, Patának ama negyedrészét adományozta, mely azelőtt a hevesi várhoz tartozott. Ez adománylevélből kitetszőleg Patán az Aba nemzetségen kívül a hevesi várszerkezetnek is voltak földjei, 42melyek ekként szintén az Aba nemzetség birtokába kerültek. Demeter utódai 1299-ben megosztozván a rájuk szállott javakon, Pata I. Sándor comes fiainak Lászlónak, Demeternek, Sándornak és Miklósnak, a Nekcsei család őseinek jutott. A XV. század első éveiben még a Nekcseieké volt, a kik azonban hűtlenségük miatt elvesztették s 1403-ban Zsigmond király Pély helységgel együtt Nánai Kompolthi Istvánnak adta adományul. 1405-ben azonban a Széchenyiek birtokában találjuk, ők bírták 1411-ben is felerészét zálogban. 1460-ban már városi joggal bírt, ekkor a Guthi Országh Mihály és Losonczy Albert birtoka, a kik alkalmasint 1455-ben szerezték, mert 1456-ban a Lendvai Bánffy család tiltakozik a Széchenyi család birtokában levő Pata, Tarján és Álcsi elzálogosítása ellen. A csehek itt is megfészkelték magukat, a kik itt erősséget emeltek, honnan az egész vidéket elárasztották rablócsapataikkal. 1460-ban Mátyás király hadaival a várat elfoglalta s megszabadította a csehek rablóhadától. A szenvedett károkért Mátyás király még ebben az évben felmentette a várost a "kamara haszna" fizetése alól. Széchenyi Lászlónak 1460 előtt bekövetkezett halálával két leányát, Hedviget, a kit Losonczy Albert vett el és Anna, a ki 1460-ban Guthi Országh Mihály fiának, Jánosnak volt a jegyese, fiúsították, hogy a birtokok a két vő kezén maradhassanak. Losonczy és Országh János csakugyan még 1461-ben s utóbb 1481-ben ismét adományul nyerik Pata és Tarján városokat. Az 1549-1552. évi adóösszeírások szerint Pata Országh Kristóf birtokában volt. Ország Kristóf fiúörökösök nélkül hunyván el, birtokát két leánya: Ilona, a ki Perényi Gáborhoz ment nőül és Borbála, a későbbi Török Ferencz neje örökölték. Országh Kristóf atyja László testvérének, Imrének leányai, még 1548-ban pert indítottak Országh Kristóf ellen, részt követelve azokból a javakból, a melyek mindkét nemre háramlandók voltak. A per 1560-ban dőlt el Országh Magdolna férjezett Bánffy Istvánné javára, de Országh Kristóf ellenszegült az ítélet végrehajtásának, végre is egyezség jött létre a peres felek között. Az 1554. évi adóösszeírások szerint a helységnek 21, 1564-ben 28 portája volt. 1589-90-ben ama helységek közé tartozott, melyek az egri vár fenntartására szolgáltatták be a tizedet. Eger eleste után behódolt. A török hódoltság alatt Pata város, török kincstári birtok volt s mint ilyen, a nagyvezir ziametjéhez tartozott. Eger eleste után 40 házszám szerint fizette a fejadót. 1621-ben 30 házszámra, majd 20-ra szállították le, később ismét 35-re emelték fel. Az 1675. évi magyar adóösszeírás szerint Patán 5 porta volt, mely 40 telkes gazdának felel meg. 1679-ben Pata összes török adója két részben fizetendő 1800 piaszterre ment. Az egri püspököt illető bortizedet ez időben (1680) Patán Almássy András gyöngyösi lelkész bérelte, a ki viszont János fivérének adta albérletbe. Az 1686. évi adóösszeírás szerint Patán csak 2 portát vettek fel. A XVII. század közepén Hamvay Ferencz alispán birtokában találjuk, a kinek halála (1669) után Forgách Ádám nyerte adományul. Az 1693. évi összeírás szerint a helységben gróf Koháry István 38, báró Haller Samu 17, a Bossányi család 5, a Huszár család 5 és Vay Ádám 2, jobbágytelek ura volt. 1741-ben a Nyáry és a gróf Forgách családok birtoka. 1770 táján báró Haller, majd a XIX. század elején báró Brudern, később gróf Draskovich szerzett itt birtokokat. A XIX. század első felében gróf Forgách Alajosné, gróf Esterházy János, Németh Elek, továbbá a Dobóczky, Tarócy, báró Révay, Freizeizen, Schneé László örökösei bírtak itt földesúri joggal. Az 1848-iki szabadságharcz után a báró Podmaniczky család telepedett itt le. Jelenleg Löwy Ignácznak, Weisz Samunak, Török Gyulának, Reiner Józsefnek és Gorove Jánosnak van itt nagyobb birtoka. E községtől vette elnevezését az ősrégi patai főesperesség és három alesperesi kerület. A róm. kath. templom, mely eredetileg gót stílben épült, egyike a legrégibb keresztény építészeti emlékeknek a vármegyében. 1882-ig körül volt véve patakkavicsból mészbe rakott fallal. A róm. kath. egyház kegyurai a gróf Forgách és a báró Brudern családok utódai, valamint a Vay- és a Radvánszky birtokok tulajdonosai, Gorove János, Reiner József és Gyöngyöspata község. Az izr. imaház az 1850-es években épült. A községnek több nevezetes régi oklevele van. Ilyenek 1621-ből Bethlen Gábornak a füleki várban, 1683-ból Thököly Imrének a gácsi várban és ugyanez évből Koháry Imre cs. k. parancsnoknak a szécsényi táborban kelt védelem alá fogadó levelei. 1684-ben pedig Barkóczy Ferencz párkányi táborából fegyverre szólítja a lakosságot. Azonkívül érdekes okiratok vannak a plebánia levéltárában is. Szántás közben már honfoglaláskori kardpengékre bukkantak. A határban 43föltalálhatók az egykori cseh favár nyomai. A község mai területe 10.253 k. hold, lakóházak száma 562 és a lakosság 2497 lélek, a kik mind magyarok s 5 protestáns és 50 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai hitelszövetkezetet és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A patakon hat vízimalom van. A lakosság házivászon szövésével foglalkozik. A község postája helyben, távíró és vasúti állomása Gyöngyösön van. E helységhez tartozik: Csákberektanya, Elektanya, Földestanya, Medgyestanya, Nagyparlag, Nyitra, Perestanya és Szurdok.

Gyöngyöspüspöki. A gyöngyösi járásban, a Mátra hegység alatt elterülő völgyben, a Gyöngyös patak mellett fekszik s már egészen össze van építve Gyöngyös várossal. Első ízben az egri püspökség részére 1261-ben IV. Béla királytól kiadott megerősítő levélben szerepel, melyet V. István király 1271-ben megerősített. Az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzékben is előfordul s plebániája a patai kerülethez tartozott. A helység neve az 1271-ik évi oklevélben Gunguspispuki, a pápai tizedjegyzékben Pyspeky és 1446-ban Gyengyespyspeky néven fordul elő. Az egri püspökség 1494-ik évi számadáskönyveiben a püspökség birtokai között szerepel. Az 1546-ik évi adóösszeírás szerint 3 portája volt, ekkor még az egri püspök földesúri hatósága alá tartozott. Oláh Miklós egri püspök 1553-ban Baghi Tamást nevezte ki az itteni püspöki birtok gazdatisztjévé, kinek kötelességévé tette, hogy az egri vár védelmére 3 lovast tartson. Az 1551-ik évi úrbéri összeírás szerint 6 egész telkes jobbágy lakott a helységben, 10 telek elhagyott volt, azon felül még 6 zsellér tartózkodott a helységben. A püspökség épületei siralmas állapotban voltak, a gyakori török támadások következtében nagy rombolást szenvedtek. Az 1557-ik évi úrbéri összeírás szerint a püspökség jobbágyainak száma jelentékenyen emelkedett, 21 egytelkes családot és 27 zsellért írtak össze. Miután ekkor már a helység a hódoltsághoz tartozott, a szokott földesúri illetményen felül, a töröknek is adózott. 1589-90-ben a főpapi tizedet az egri vár fenntartására szolgáltatta be. 1635-ben 1 1/2, 1647-ben 1, 1675-ben fél, 1686-ban 1/4 portája volt. Az 1693-ik évi összeírás szerint az egri püspöknek 28 jobbágytelke volt itten. 1741-ben szintén az egri püspöké. 1848-ig az egri érsekség földesúri hatósága alá tartozott. Jelenleg legnagyobb birtokosa az egri érsek. A róm. kath. templom a XV. század építészeti emlékeinek jellegét viseli, góth stílben épült s kőfallal van körülvéve. A helységben 1887-ben és 1904-ben óriási tűzvész volt s mindkét alkalommal a község nagy része leégett. A község területe 1802 k. hold, lakóházak száma 141 és a lakosság 908 lélek, a kik mind magyarok és 4 protestáns és 20 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai 1899 óta önkéntes tűzoltóegyesületet tartanak fenn. Van azonkívül a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett Temetkezési Társulata, a mely szintén már 52 éve áll fenn. A község postája, távíró és vasúti állomása Gyöngyös.

Gyöngyössolymos. A gyöngyösi járásban, a Mátra hegység, illetőleg Kishegy alatt elterülő völgyben, a Nagypatak mellett fekszik. Az Aba nemzetség ősi birtoka. Első ízben az egri káptalannak 1275-ben kelt határjáró oklevelében említik. Az 1332-35-ik évi pápai tizedjegyzékben is előfordul, a patai kerület plebániái között. A XV. században (1425) a Sólymosy család birtokában találjuk, e család kihaltával 1430 előtt Rozgonyi Péter egri püspök nyeri adományul a királytól, a ki az egri püspökség alapításakor a püspökség jószágaiból kiszakított Kis-Tálya és Novaj helységeket kárpótlásul Solymost adja az egri egyháznak. Az 1546-ik évi adóösszeírás szerint is az egri püspökség birtoka. Az 1544-45-ik évi török pusztítás nyomai még évek mulva is észlelhetők a helységben. Az 1551-ik évi úrbéri összeírás szerint 6 egésztelkes jobbágyot és 6 zsellért találtak itt, 10 telek pedig elhagyott volt. A helység ekkor már a törököknek is adózott. Az 1577-ik évi úrbéri összeírás szerint 13 egész telkes és 16 zsellér lakosa volt. Az 1577-ik évi úrbéri összeírás szerint lakosai bortermeléssel is foglalkoztak s mint püspöki jobbágyok, termésök után ötödrészt tartoztak adózni. Az 1577. évi bortermés 2406 köbölre tehető. 1635-ben 2 1/2 portát és 7 malmot írtak itt össze. 1647-ben 3 portája volt, ekkor itt armálista nemesek is laktak. 1675-ben 2 3/4 portát és 7 malmot vettek fel az összeírásba. Az 1693-ik évi összeírás szerint az egri püspökségnek 91 jobbágytelke volt itt. 1848-ig az egri érsek földesúri hatósága alá tartozott. Jelenleg az egri érsekségnek 9000 k. hold birtoka van a község határában. A róm. kath. templom 1700-ban már fennállott, 1707-ben pedig orgonával is fel volt szerelve. Kegyura az egri érsek. 44A község területe 11.776 k. hold, lakóházak száma 397 és a lakosság 2400 lélek, a kik mind magyarok s 4 ref. és 13 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai fogyasztási szövetkezetet és függetlenségi 48-as kört tartanak fenn. A lakosság járom, talicska, talpfa, vályú, gereblye és más egyéb szerszámfa készítésével is foglalkozik. Egyik főkeresete a fa- és a kőfuvarozás. A határban az egri érsekségnek és a közbirtokosságnak kőbányái vannak. A Monostor erdőben egy zárda romjai láthatók, a mely állítólag a cziszterczieké volt. A hegységben két várnak vagy erődítvénynek még némi nyoma látható. Az egyiket Óvárnak, a másikat Nyesett várnak nevezik. A község postája, távíró és vasúti állomása Gyöngyös. Ide tartozik a Barnamalom. Egri érseki tanya, Ludányimalom és Tokárlak.

Gyöngyöstarján. A gyöngyösi járásban, a Mátra lánczolatának Világos nevű része alatt, dombos vidéken fekszik. Az Aba nemzetség ősi birtoka, mely e nemzetség Szalánczi és Tarjáni ágának jutott. Midőn 1275-ben a Tarjáni ágból származott György fiai Tarján Péter, Etre és Sándor megjáratták határait, a helység két részre oszlott: Nagy- és Kis-Tarjánra. Mária királynő 1383 június 20-án Széchenyi Kónya fia Franknak (Ferencz), Vas, Zala és Sopron vármegyék főispánjának adta cserébe, két sopronvármegyeihelységért. Széchenyi Frank unokája László (1450), nem lévén fiúutóda, hogy családi birtokai leányai kezén maradjanak, leányait, Hedviget, Losonczy Albert nejét és Annát, a ki 1460-ban Gúthi Országh Mihály fiának Jánosnak volt a jegyese, fiúsíttatta. 1461-ben és 1481-ben Losonczy Albert és Gúthi Országh Mihály fia János, csakugyan adományul nyerték Mátyás királytól. Tarjánnak ekkor városi jellege volt. A Losonczyak azonban részüket elzálogosították Parlaghi Györgynek, a ki Tarján felét 1486-ban végrendeletileg Nagylucsei Orbán győri püspök és kincstartó testvéreinek hagyományozta. Az 1549-1552-ik évi adó-összeírások szerint Országh Kristóf birtokában találjuk. Országh Kristóf fiörökösök nélkül halván el, az itteni birtokok Losonczy István utódaira szállottak. 1582-ben a helység, melynek ekkor 11 portája volt, a Homonnay, Ungnád és a Várady családok földesúri hatósága alá tartozott. 1589-90-ben szintén az egri várba szolgáltatta be a főpapi tizedet. 1635-ben Gyöngyöstarján helységben 4 1/2, 1647-ben 4, 1675-ben 2 1/2, 1686-ban 2 portát írtak össze. 1684-ben a Koháry, Vécsey és a Haller családok birtokában találjuk. 1693-ban gróf Koháry István 14, báró Haller Samu 8, a Bossányi család 2 jobbágytelek ura volt itt. Birtokos volt itt még Gyulay Ferencz és Ferenczffy Ferencz is. 1741-ben a Nyáry és a gróf Forgách családok birtoka. A XIX. század első felében, gróf Forgách Alajosné, gróf Draskovich, gróf Esterházy, báró Orczy, Goszthony, Darvas, Almássy és a Fehér családok voltak itt birtokosok. Jelenleg Borhy Györgynek, Kekécs József és Skultéty István örököseinek van itt nagyobb birtoka. Róm. kath. templomát báró Haller Zsigmond építtette. Az alapkövét 1750-ben tették le s 1753-ban szentelték fel. A plebánia 1760-ban épült. Az iskolát a község építtette, midőn az 1858-59-ik évi kényszer kölcsönt (4000 frt) a községnek visszafizették. A község területe 8364 k. hold, lakóházak száma 417 és a lakosság 2323 lélek, a kik mind magyarok; vallásra nézve ref. 3, izr. 20, egyéb 17, a többi róm. kath. A helység lakói önkéntes tűzoltóegyesületet, 48-as kört, gazdakört, keresztény fogyasztási értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. Említést érdemel a gyöngyöstarjáni nagy pincze, mely vizözöni iszapkőbe van vágva s a melyet a báró Haller család 1740 körül 40,000 sein forintért (1 frt. = 40 kr.) készíttetett franczia hadi foglyokkal. Hossza 271 méter, szélessége 6 méter. Ezenkivül el van látva mellékágakkal és helyiségekkel, úgy szintén szép kupolás előcsarnokkal; e pinczébe állítólag 80-100.000 akó bor fér el. Jelenleg Borhy György udvari tanácsos tulajdona. Itt van még dr. Polgár Sándorné tégla-, cserép- és edénygyára. A község postája, távíró és vasúti állomása Gyöngyös. E helységhez tartoznak: Pusztafajzat, továbbá Agyagipartelep, Borhytanya, Kekécstanya, Kisdomb, Pusztacserepes és Sósrét nevű tanyák, illetőleg lakott helyek.

Hasznos. A hatvani járásban, a Mátra hegység alatt, a gyöngyös-nógrádi törvényhatósági út és a Kövicses patak mentén fekszik. 1265-ben még Tar helység egyik határrésze volt, ekkor Ágasvárához tartozott, melyet István ifjabb király ebben az évben a Rátót nembeli Domonkos fia Istvánnak, a királyné lovászmesterének adományozott. Fia Domonkos tárnokmester és nádor, kinek fia, Nagy Domonkos, 1348-ban, Hasznosi előnévvel szerepel, tőle származik a 45Pásztohi család. Vára a XIV. század elején már fennállott. 1329-ben említik várnagyát. 1454-ben a hasznosi vár a Pásztohi család birtoka volt, melyhez ekkor Hasznos helység Vésze és Ders részei tartoztak. 1489-ben a helység birtoka miatt a Nánai Kompolthiak pert folytattak a Pásztohiakkal, 1549-ben több nemes család birtoka volt, ekkor 6 adóköteles, 3 elszegényedett és 4 elpusztult jobbágytelket írtak itt össze. Az 1552-ik évi adóösszeírás szerint 6 portája volt; ekkor már a török hódoltsághoz tartozott. 1589-90-ben az egri várba szállította be a főpapi tizedet. Az 1635-ik évi összeírásban 1, 1647-ben 1, 1675-ben fél, 1686-ban fél portával van felvéve. Az 1693-ik évi összeírás szerint gróf Koháry István birtoka, ugyanekkor Vay Lászlónak is volt a helységben 3 jobbágya, ezenkívül még Fáy György özvegye, Szalay Pál, Miklovics István voltak itt birtokosok. A XIX. század első felében Desewffy Imre, gróf Almássy Ignácz, Almássy József, Kristóf és Mihályné, Platthy, Gyürky, Sréter, Földváry, Zay, Oláh, Malatinszky, Kaszap, Thassy, Orczy, Goszthony, gróf Draskovics és Zuar családok, továbbá Batta Sámuel és a pásztói apát bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg báró Sólymosy Jenőnek, Karsai Vilmos örököseinek és Sztrincsek Vendelnek van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1740-ben épült s kőfallal van körülvéve. A czinterem még áll s régebben temetkezési helyül szolgált. A község határában három várrom van; az úgynevezett Ágasvár, Cserterivár és Óvár. Ágasvár hihetőleg közvetetlenül a tatárjárás után épült. István ifjabb király, mint erdélyi vezér, 1264-ben Ágasvárt Domonkosnak, a királyné tárnokmesterének adományozta. 1272-ben István mester, a Tari és a Pasztohi család őse, nyerte adományúl. Ettől kezdve a Tari családé lett, de e család sarjai nem sokat törődtek a várral, mely a XV. században már romban hevert, holott a Pasztohiaknak Hasznoson még 1489-ben fennállott a váruk. Hasznoson 1873-ban nagy tűzvész pusztított s ez alkalommal majdnem az egész helység leégett. A község területe 7760 k. hold, lakóházak száma 395 és a lakosság 2047 lélek, a kik közül 1482 magyar és 565 tót. A községben csak magyarok vannak, míg a tótok a három huta telepítvényén laknak. Vallásra nézve 20 protestáns és 6 izraelita, a többi róm. katholikus. A lakosság háziiparszerűleg vászonszövéssel, bot, nyírfaseprő- és talicska-készítéssel foglalkozik. A helység természeti nevezetességei közül említhető az a barlang, mely Ágasvár alatt van. A község postája, távíró és vasúti állomása Pásztó. A helységhez tartoznak a következő telepek: Alsóhuta, Felsőhuta, (azelőtt Almássy-huta), Fiskalitás huta, Ötházhuta. Továbbá Békástó és Kalandja telepek.

Hevesaranyos. A pétervásári járásban, a Cseh, Dudor és Sóshegy alatt elterülő dombos vidéken, a Laskó patak mellett fekszik. 1295-ben "Terra Anaras" néven említik. 1479-ben az egri káptalan birtokában találjuk, miként azt az Aranyos és Bátor között eszközölt határjárólevél jelzi. Az 1494-ik évi egri püspöki számadások szerint is az egri káptalan birtoka. Az 1546-ik évi összeírás szerint az egri káptalan földesúri hatósága alá tartozott, ekkor 5 adóköteles portája volt. Az 1551-1567-ik évi úrbéri összeírás szintén a káptalan földesúri birtokai között sorolja fel. Az 1554-ik évi adóösszeírás szerint 4, 1564-ben 10 portája volt. Az 1635-ik évi összeírásban 2 1/2, 1647-ben 2 1/4, 1675-ben 1 ¼, 1686-ban 1 portával van felvéve. Ezekben az összeírásokban a helység neve Aranyas alakban fordul elő. Az 1693-ik évi összeírás szerint az egri káptalannak 20 jobbágytelke volt itten. Ugyancsak a káptalané volt a helység tizede is. 1741-ben a káptalan birtoka, melynek 1848-ig volt itt földesúri joga. Jelenleg az egri főkáptalan a helység legnagyobb birtokosa. Díszes róm. kath. templomát 1831-ben néhai Groffcsik János egri olvasó kanonok és drozsói cz. prépost építtette. A község területe 2947 k. hold, lakóházak száma 149 és a lakosság 875 lélek, a kik mind magyarok és 15 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A nők télen fonással s vászonszövéssel foglalkoznak. A postája Bátor, távírója Pétervására és vasúti állomása Eger. E helységhez tartoznak Butalj, Körös és Jakabgát puszták.

Hevesugra. A gyöngyösi járásban, a Mátra hegység déli dombos vidékén a Bene patak melletti fönsikon terül el. Az Aba nemzetség ősi birtoka, a mely a nemzetség ugrai ágának jutott. Ez ág első ismert sarja Miklós fia Csele (1325), ennek fia Balázs (1343-51), ezé Miklós (1375) volt, a kik mind e néven fordulnak elő. Miklós fiai László, Tamás és Bertalan (1425) szintén Ugraiaknak neveztetnek. E család kihaltával birtokaikat Ugrán 1738-ban a Nánai Kompolthiak nyerték adományul. Plebániáját már az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzék is említi. A XVI. század elején Nánai Kompolthi János, Zsigmond és Ferencz, valamint 46az Országh család között létrejött örökösödési szerződés szerint a Kompolthiak kihaltával az Országh család birtokába került. Az 1554-ik évi adóösszeírás szerint 4 portája volt, ekkor Országh Kristóf birtokában találjuk. Országh Kristóf halála (1567) után a nőági örökösök között hosszú per vette kezdetét az Országh birtokok miatt. Országh Kristóf nővére Borbála, férjezett Török Ferenczné 1569-ben királyi adománylevelet eszközölt ki Oroszlánkő várának tartozékaira, közötte Ugrára is, minek következtében a helység Török Ferencz gyermekeinek birtokába került. Az 1635-ik évi összeírásban fél, 1647-ben 1/4, 1675-ben 1/4 és 1686-ban szintén 1/4 portával van felvéve. 1693-ban mint puszta, báró Haller Samu birtoka, 1741-ben a Nyáry családé volt. A XIX. század első felében a gróf Draskovich, gróf Esterházy és Gosztony családok, báró Orczy Lőrincz és Ullmann László voltak itt birtokosok. Később a Jeszenszky család szerzett itt birtokokat. Jelenleg Beökönyi Viktor a helység legnagyobb birtokosa. Róm. kath. temploma 1720 táján épült. A község területe 2152 k. hold, lakóházak száma 95 és a lakosság 488 lélek, a kik mind magyarok s 3 ref. és 5 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. Postája, távíró és vasúti állomása Ludas. E helységhez tartozik Pusztaugra és a Beökönyi tanya.

Hevesvezekény. A hevesi járásban, a Tisza jobb partján elterülő síkságon, a Hanyi-ér mellett fekszik. A Hanyi-ér, gát közé szorítva, a belvizek levezetésére is szolgál. Eredetileg bessenyők lakták. Egy 1344-ik évi oklevélben Kömlő szomszédja gyanánt szerepel. Az 1546-ik évi adóösszeírás szerint nemesek lakták, ekkor 1 portája volt. Az 1564-ik évi összeírásban portáinak száma 10-re emelkedett. Alig néhány év mulva végveszedelem fenyegette a helységet. 1567-ben a hatvani bég hadai elpusztították, ekkor semmisült meg a helység régi temploma is. Ez időtől kezdve az isteni tiszteletet Vratarics Mihály házának az ebédlőjében tartották. Itt állt haranglábon az elpusztult templom harangja, mely jelenleg is megvan. 1589-1590-ben már ismét helyreállott a község s azok közé tartozott, a melyek az egri várba szállították a püspöki tizedet. Az 1635-ik évi összeírásban csak 3/4, 1647-ben fél, 1675-ben és 1686-ban 1/4 portával van felvéve. A XVII. században több birtokosáról vannak adataink. 1659-ben Gombos Anna itteni részbirtokait zálogba adja Ágoston Mihálynak. 1693-ban Körber Fülöp volt egri prefektus özvegyének birtokában találjuk. 1697-ben Dőry András és neje s 1698-ban Nyáry Mihály, itteni birtokaikat Körber (Kerber) Fülöp özvegyének, Furtiny Dorottya Johanna asszonynak adták el. Körber Fülöp leányát, Mária Borbálát, a XVIII. század elején Szalgháry József vette nőül s e réven a helység legnagyobb része a Szalgháryak birtokába került. Szalgháry József utóda Péter 1730-40 között építette a család renaissance-stílű kastélyát, melyet 30 hold kiterjedésű százados som, szil, kőris és cziprus-fákból álló park vesz körül. A kastély, melyet Strobl Alajos renovált, jelenleg Szalgháry Ernő tulajdona. Van itt még Makay Lajosnak is urilaka, mely 1882-ben épült. A XIX. század első felében a Szalgháry családon kívül, a Makay, Földváry, Kállay, Rottenstein, Brezovay, Vratarics, Brezoviczai Horváth, Mezey, Szabó, Csiky, Mlinkó, Góth és a Zbiskó családoknak volt itt földesúri joga. Jelenlegi birtokosai Szalgháry Ernő, továbbá Mihály Gyula, Gáspárdy Elemér, Lipovniczky Kálmán és Cziner Szilárd. A későbbi róm. kath. templom építését 1780-ban kezdték el s csak 1793-ban fejezték be. Tornáczában áll a fentemlített harang, melyet a XVI. században használtak. Kegyura Szalgháry Ernő. A helység határában levő "Nagyhalom"-nál sok régiséget találtak. Mintegy folytatása a Tetővár, vagy Tetemvár, hol mintegy 15 holdnyi területen sírmező terül el, honnan szintén sok régiség kerül elő. A község területe 3439 k. hold, lakóházak száma 162 és a lakosság 795 lélek, a kik mind magyarok s 7 ref. és 27 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai Polgári Olvasókört és fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. Postája, távíró és vasúti állomása helyben van. E helységhez tartoznak a következő lakott telepek: Czinertanya, Gáspárdytanya, Gulyástanya, Lipovniczkytanya, Makaytanya, Mihálytanya, Vrataricstanya, Weisztanya és Mlinkótanya.

Hort. A hatvani járásban, a Nagy-Alföld éjszaki részén, teljesen sík vidéken a Szárvágy és Ágó-patakok mellett fekszik. Eredetileg bessenyő telep volt, melyet Béla király névtelen jegyzője szerint a bessenyők földjéről jött Tonuz Aba törzse népesített be. Az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzetekben Hwrth néven szerepel, plebániája a patai esperesi kerületbe tartozott. 1433-ban a Pálóczi családot iktatja be az egri káptalan a helység birtokába. E család utolsó 47sarja, Pálóczi Antal zempléni főispán, 1526-ban Mohácsnál lelte halálát, s több vármegyében fekvő birtokai uratlanná váltak. Pálóczi halálának hírére a Ráskayak és a Dobó testvérek tartottak igényt Hortra, melyet Ráskay Zsigmond, Adácscsal, Szücsivel és Ecséddel együtt elfoglalt. 1539 táján Werbőczy István tette rá a kezét e helységre, a mi ellen a Dobó testvérek, Ferencz, Domokos és István tiltakoztak. 1552-ben Bebek Ferencz és György birtokában találjuk, Bebek azonban hűtlenségbe esett, mivel az 1556-ik évi országgyűlésen meg nem jelent s Ferdinánd király megfosztván őt javaitól, Hortot Alaghy Györgynek és Themes Ferencznek adományozta. Az 1549-52-ik évi adóösszeírás szerint 10, 1564-ben 18 portája volt. 1589-90-ben az egri vár fenntartására szolgáltatta be a főpapi tizedet. Az 1635-ik évi összeírásban 4, 1647-ben 2 1/2, 1675-ben 2 1/2, 1686-ban 2 portával van felvéve. 1693-ban gróf Koháry Istváné, kinek itt 38 jobbágytelke volt. 1741-ben gróf Koháry András József tábornok birtoka. A XIX. század első felében gróf Batthyány József, Miklós és Vinczéné, továbbá Kendelényi Ferencz bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg gróf Batthyány Lászlónak, Winterberg Gyulának és Horti Jenő dr.-nak van itt nagyobb birtoka. A községben 1873-ban nagy kolerajárvány uralkodott. A róm. kath. templom 1769-ben épült. Winterberg Gyula kastélya eredetileg a báró Stillfried családé volt, melyet a jelenlegi tulajdonos 1894-ben építtetett ujjá. A község területe 7505 k. hold, lakóházak száma 673 és a lakosság 3727 lélek, a kik közül 5 német, 2 tót, a többi magyar; vallásra nézve róm. kath. 3648 gör. kath. 1, ref. 5, ág. ev. 5. izr. 68. A helység lakosai önkéntes tűzoltó egyesületet tartanak fenn. Van a helységben nyári gyermekmenhely is. Mint ipartelep Tóth Mátyás gőzmalma érdemel említést. A község postája, távíró és vasúti állomása helyben van. E helységhez tartozik: Pusztahort, Alsócseple, Felsőcseple, Miklóstanya, Józseftanya, Pusztanagyhát, Lászlótanya, Dencstanya és a Winterberg szőlőtelep.

Istenmezeje. A pétervásári járásban, a Mátra hegység nyúlványai alatt elterülő völgyben, a Tarna patak mellett fekszik. 1477-ben az Olcsvári család birtokában találjuk. Az 1546-ik évi adóösszeírás szerint több nemesi családé volt, ekkor 4 adóköteles és 3 elszegényedett portát (jobbágytelket) írtak itt egybe. Az 1557-ik évi adóösszeírás szerint több nemes család bírta, ekkor 7 portája volt, az 1564-ik évi összeírás szerint az adóköteles jobbágytelkek száma 6-ra szállott le. Az 1635-ik évi összeírásban 2 portával van felvéve, 1647-ben nemes helységként szerepel, 1675-ben szintén mint nemes község, 6 frt taksát fizetett. 1693-ban az egész helység Beneken egri sótiszt birtoka volt. 1741-ben Farkas István özvegye volt itt birtokos. A XIX. század első felében Beöthy Lajos, továbbá a Csernus, Brezovay, Radics és a Szalatnay családok bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg Borhy László örököseinek és Steiner M. Mórnak van itt nagyobb birtoka. Hogy a róm. kath. templom mikor épült, nem lehetett megállapítani. A község területe 5698 k. hold, lakóházak száma 156 és a lakosság 1041 lélek, a kik 3 német kivételével mind magyar anyanyelvűek és 25 izr. híján róm. kath. vallásúak. A nők házivászon-szövéssel foglalkoznak. A község postája és táviróállomása Pétervására, vasúti állomása Mátraballa. E helységhez tartozik Szederkénypuszta, továbbá Lászlótanya és Andortanya.

Ivád. A pétervásári járásban, Pusztafele és Vermekbércze alatt, hegyes-völgyes vidéken, a Tarna patak mellett terül el. A XIII. század közepén Ákos nembeli Erne bán (1248-72.) birtoka, a ki után fia István (1281-1314) örökölte. István nádor fiai János, Miklós, Jakab, Gergely, László és Fülöp hűtlenségbe esvén, 1318-ban elvesztik összes birtokaikat. 1321-ben a király a Kaucsuk nembeli Széchenyi Tamás vajdának adományozza, ekkor Ivánd néven szerepel az adománylevélben. 1456-ban Iwágh néven említik az oklevelek, mely ekkor már az Ivády család birtokában volt, mely család, a török hódoltság idejét kivéve, mai napig háborítatlanúl bírja. E család sarjai: Ivágy Gergely és Tamás, 1655-ben Wesselényi Ferencz nádortól új adományt nyertek Ivágy pusztai birtokrészükre. Jelenleg Ivády Béla volt országgyűlési képviselőé a család ősi birtoka, kinek itt csinos új kastélya van, melyet a régi udvarház helyén épített. A róm. kath. templom 1792-ben épült. A község területe 2045 k. hold, melynek egynegyedrésze szántóföld, a többi egyenlő arányban erdő és legelő. A hegyi ákáczültetvényeken kitünő szőlőkarót termelnek. A lakóházak száma 56. A lakosság 338 lélek, a kik mind magyarok és róm. kath. vallásúak. A lakosok majdnem kivétel nélkül az Ivády nemzetség leszármazottai. A nők kenderfonással és vászonszövéssel 48is foglalkoznak. A községben kisebb cserép- és téglagyár van, mely Ivády Béla volt orsz. képviselő tulajdona. A község távíró-állomása Pétervására, postája és vasúti állomása Mátraballa.

Kál. Az egri járásban, a Mátra hegység és az Alföld találkozásánál, a Tarna patak mellett fekszik. Az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzékben Gal néven szerepel, plebániája a hevesi főesperességi kerülethez tartozott. A XIV. század második felében Németkál, majd Háromkál néven említik az oklevelek. Az 1352-ik évi egyezséglevél szerint az Aba nembeli Debreiek birtoka. Debrei Miklós magtalan halála után Zsigmond király 1417-ben megengedte Nánai Kompolthi Istvánnak, hogy a Debreiek birtokait elfoglalja. 1438-ban a hűtlen Debreiek itteni birtokaiba a Rozgonyiakat iktatták be. Az 1552-ik évi adóösszeírásban az elpusztult helységek között szerepel. Az 1553-1554-ik években újból felépült, az 1564-ik évi adóösszeírásban már 16 portával van felvéve. Az 1635-ik évi összeírás szerint 2, 1647-ben 1, 1675-ben szintén 1 portája volt. 1684-ben Rákóczy László és Erdődy György birtokában találjuk. Az 1693-ik évi összeírás szerint, mint puszta, gróf Erdődy György birtoka, a hozzátartozó Nagyút helységgel egyetemben. A XVII. század végétől kezdve a debrői uradalomhoz tartozott. Jelenleg gróf Károlyi Mihálynak van itt 4000 hold birtoka. A róm. kath. templom 1761-ben épült, kegyura gróf Károlyi Mihály. 1849. február 26-27-én vívott kápolnai csata ide is kiterjedt, a mely alkalommal a helység egy része leégett. A község területe 9278 k. hold, lakóházak száma 443 és a lakosság 3628 lélek, a kik 6 német és 1 tót kivételével magyarok. Vallásra nézve róm. kath. 3485, gör. kath. 3, ref. 25, ág. ev. 7, unitárius 1, izr. 107. A lakosság fogyasztási szövetkezetet tart fenn. A nők vászonszövéssel is foglalkoznak. Posta, távíró és vasúti állomás helyben van. E helységhez tartozik Nagykút-puszta, egykor virágzó helység, az Aba nemzetség ősi birtoka, mely a Csobánka ágának jutott. Midőn Csobánka fia János fiai 1302-ben megosztoztak az atyai örökségen, Dávid birtokába került. Csobánka unokái hűtlenségbe esvén, Károly király megfosztotta őket ősi birtokaiktól s Nagyút helységet 1327-ben Széchenyi Tamás erdélyi vajdának adományozta. Az 1552-ik évi adóösszeírásokban már az elpusztult helységek között szerepel, ugyanúgy emlékezik meg róla az 1554-ik évi adóösszeírás is. Később ismét felépült, mert 1589-90-ben ama helységek között szerepel, a melyek az egri vár fenntartására szolgáltatták be a főpapi tizedet. 1635-ben 1 portája volt. 1647-ben fél, 1686-ban szintén fél portával szerepel az összeírásban. Az 1693-ik évi összeírás szerint még fél jobbágytelek volt itten.

Kápolna. Az egri járásban, a Nagy-Alföld éjszaki részén, a Tarna patak mellett terül el. A XV. század első felében a Sólymosy család birtokában találjuk. E család magvaszakadtával Rozgonyi Péter egri püspök nyeri még 1430 előtt adományul Zsigmond királytól. Mikor Rozgonyi Péter püspök 1430-ban az egri prépostságot alapította, a püspökség jószágaiból e czélból kiszakított birtokokért kárpótlásul, a többi között Kápolnát is átengedi az egri egyháznak. 1483-ban Kápolnát Kis-Kompolttal együtt az egri püspökség birtokaként említik. Az 1546-ik évi adóösszeírásban is az egri püspökség jobbágyközségei között szerepel, ekkor 4 portát írtak itt össze. Az 1552-ik évi összeírásban 5, 1564-ben 7 portája volt. 1635-ben 1 1/4, 1647-ben fél, 1675-ben fél, 1686-ban szintén fél portát vettek fel. Az 1693-ik évi összeírás szerint az egri püspöknek 23 jobbágytelke volt itten. 1848-ig az egri érsek földesúri hatósága alá tartozott. Jelenleg is az egri érsek a helység legnagyobb birtokosa. Az 1849 február 26-27-én vívott kápolnai csatáról a történeti részben bővebben irunk. Az ellenség kartácstüze ekkor felgyújtotta a kath. templomot. Az újjáépült róm. kath. templom kegyura az egri érsek. A község területe 3794 k. hold, lakóházak száma 333 és a lakosság 1714 lélek, a kik 2 kivételével magyarok: vallásra nézve ref. 12, ág. ev. 4, izr. 21, a többi róm. kath. A helység lakosai fogyasztási szövetkezetet és gazdakört tartanak fenn, azonfelül itt van az ország egyik legnagyobb dohánybeváltó hivatala. A kápolnai csata emlékére csinos emlékoszlopot állítottak a község határában. A helység postája, távíró és vasúti állomása helyben van.

Karácsond. A gyöngyösi járásban, fennsíkon fekszik. Az Aba nemzetség ősi birtoka, mely a Csobánka ágnak jutott. A XIII. század végén Csobánka, fia Péter, majd ennek fia Pál (1304-1339.) birtokában találjuk. Ekkor Visontához tartozott. Azonban Csobánka Pál, a ki Csák Mátéhoz pártolt, hűtlenségbe esvén, elveszítette ősi birtokait, melyek közül Karácsondot is Róbert Károly király 511325-ben az Aba nembeli Kompolthi Imrének adományozta. Az 1348. évi osztálylevél szerint Kompolthi Imre fiainak birtokában találjuk. Az osztály alkalmával Karácsondot három részre osztották, s az osztozkodók közül János, a Visontai család őse, István és Imre a Detky család őse, egy-egy részt kaptak belőle. 1421-ben a magbanszakadt Visontai István itteni birtokait a király Nánai Kompolthi István mesternek adományozta Visontával együtt. Plebániáját az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzék is említi. 1473-ban június 2-án Kompolthi János özvegyét, Margit asszonyt, elhunyt férje birtokának itteni részeibe ellentmondás nélkül beiktatták. Az 1549-ik évi adóösszeírás szerint több nemes családé volt, ekkor 5 adóköteles, 5 elszegényedett és 6 elpusztult jobbágytelket találtak itt. 1552-ben Országh Kristóf birtokában találjuk. 1554-ben 7, 1564-ben 8 portát írtak itt össze. 1589-90-ben az egri vár fenntartására szolgáltatta be a főpapi tizedet. 1635-ben 2, 1647-ben 1 1/2, 1675-ben fél, 1686-ban fél portát vettek fel az összeírásba. 1693-ban Deák Pál ezredes birtoka, kívüle még Gosztony Istvánnak is volt ekkor itt egy jobbágya. 1741-ben a Nyáry család birtokában találjuk. A XIX. század első felében a gróf Esterházy, báró Baldacci, gróf Draskovics családok, Ocskay Ignácz, Taródy Bertalan, báró Orczy Lőrincz bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg özvegy Beretvás Endrénének (1600 hold), Mattyasovszky Miklósnénak (1200 hold) és özvegy gróf Westphallen Rabánnénak (1600 hold) van itt 500 holdon felüli birtoka. A helységben több kastély és úrilak áll fenn. Beretvás Endréné kastélyát 1854-ben gróf Szapáry Józsefné szül. báró Orczy Anna építtette. Széplaky György kastélya a XIX. század elején épült, azelőtt Okolicsányi Ignáczé volt. Mares László kastélyát Gönczy Pál építette 1880-ban. Özvegy Martinides Alfrédné született Komáromy Ilona úrilaka 1863-ban épült. Anderle Róbert úrilakát, mely azelőtt az Orczy családé volt, szintén 1863-ban építették. Özvegy Polyák Sándorné szül. Szalaga Mária 1902-ben építtette úrilakát. Mattyasovszky Miklósné szül. Goszthony Irén úrilaka azelőtt a Goszthony családé volt és a XIX. század elején épült. Kovacsóczy Gyula úrilakát a mult század végén építtette. 1882-ben nagy tűzvész pusztított a helységben, mely alkalommal 35 ház égett le. A róm. kath. templom az 1763-ik évben épült, a plebánia kegyúri joga vitás; ez idő szerint az egri érsek gyakorolja a kegyúri jogot. A község területe 5477 k. hold, lakóházak száma 484 és a lakosság 2905 lélek, a kik 2 német kivételével magyarok s 24 ref. és 21 izr. híján róm. kath. vallásúak. A helység lakosai önkéntes tűzoltó-egyesületet, 48-as függetlenségi kört és hitelszövetkezetet tartanak fenn; azonkívül a Munkásvédő szövetségnek és a "Hangya" fogyasztási szövetkezetnek van fiókja a helységben. Széplaky Györgynek szívógázmotoros malma van üzemben. A község postája, távíró és vasúti állomása helyben van. E helységhez tartoznak: Beretvás alsó tanya, Beretvás felső tanya, Gönczytanya, Komáromytanya, Kovacsóczytanya, Ocskaytanya, és Varnyas puszta.

Kerecsend. Nagyközség az egri járásban; a Nagy-Alföld kezdeténél, kissé dombos, de nagyobbára sík vidéken, a Laskó patak és a budapest-kassai országút mellett fekszik. Az eri püspökség legrégibb birtokainak egyike. Első ízben a püspökség részére IV. Béla királytól kiadott megerősítő levélben említik, melyet V. István király 1271-ben Lampert egri püspök kérelmére átírt és megerősített. Az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzékben Keresnuch és Kerechen alakban fordul elő, plebániája a hevesi főesperesi kerületbe tartozott. 1461-ben Kelecsen néven említik az oklevelek, ebben az alakban fordul elő az egri püspökség 1493-94-ik évi számadásaiban is. Az 1546-ik évi adóösszeírás szerint az egri püspökség birtokában volt. Az 1549-ik évi adóösszeírásban Kerethen néven fordul elő, ekkor 3 adóköteles, 4 elszegényedett és 8 elpusztult jobbágytelket írtak össze itt. Az 1552-ik évi adóösszeírásban az elpusztult helységek között szerepel. 1635-ben Kelecsen néven szerepel az összeírásban, ekkor 3/4 portája volt. 1647-ben 1 1/2, 1675-ben fél, 1686-ban fél portát vettek itt fel. Az 1693-ik évi összeírásban, az egri püspökség pusztájaként szerepel. 1848-ig az egri érsekség földesúri hatósága alá tartozott. Jelenleg az egri érsekségnek van itt 1428 hold birtoka. 1849-ben a kápolnai csata másodnapján (február 27-én) Guyon gróf honvédtábornok hadosztálya foglalt itt állást, de mivel délután Kápolnánál már eldőlt a harcz, itt várta be Dembinszky visszavonúló honvédeit, honnan február 28-án Mezőkövesd felé vonultak vissza. A régi róm. kath. templomot 1780-ban újjáépítették. Kegyura az egri érsek. A község területe 4271 k. hold, lakóházak száma 313 és a lakosság 1652 lélek, a kik 2 német kivételével magyarok és 2 ref. 52s 7 izr. hiján róm. kath. vallásúak. A helység lakosai olvasókört és önkéntes tűzoltó egyesületet tartanak fenn. A Reiner és Mandula czégnek pedig egy téglagyára áll üzemben. A község postája helyben, távíró és vasúti állomása Füzesabonyban van. E helységhez tartozik a Berektanya.

Kisfüzes. A pétervásári járásban, a Sóhegy és Csengárnyék alatt elterülő völgyben, a Határlaposi patak mellett fekszik. Az 1296-ban kelt oklevélben Fyzes név alatt fordul elő. 1426-ban az Iváni család birtokában találjuk. 1489-ben a Kormos család volt itt birtokos, tagjai Füzesi előnévvel szerepelnek. Az 1549-ik évi adóösszeírás szerint az egész helységben nemesek laktak. Az 1552-ik évi adóösszeírás e helységről megjegyzi, hogy onnan az adó nem hajtható be. Az 1635-86-ik évi összeírásokba nincs felvéve. A XIX. század első felében gróf Keglevich Gábor, Szerelem Antal és Fáy Menyhért bírtak itt földesúri joggal. Később Szerelem Géza, Okolicsányi Ödön és Fáy Béla, azután Gáspárdy Géza és Schwabenau testvérek voltak itt birtokosok. Jelenleg nagyobb birtokos nincs a helységben. A község területe 837 k. hold, lakóházak száma 38 és a lakosság 235 lélek, a kik mind magyarok s 1 ref. és 3 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. Temploma nincs. A nők kenderfonással és vászonszövéssel foglalkoznak. A község postája és távíró-állomása Pétervására, vasúti állomása Mátraballa.

Kisköre. A hevesi járásban, a Nagy-Alföld síkságán, a Tisza mellett terül el. Már az 1332-37. évi pápai tizedszedő lajstromban, Kerey néven, egyházas helyként fordul elő. Az 1424-ik évi oklevélben Kywre név alatt népes, lakott pusztaként szerepel. 1486-ban Kere név alatt fordul elő, mely ekkor a Rozgonyiak birtokában volt. Az 1552-ik évi adóösszeírásban Keore néven van felvéve s portáinak száma 5 volt. 1552-ben Országh Kristóf és Jakcsy Mihály birtokában találjuk. Az 1554-ik évi összeírásban portáinak száma 14-re emelkedett. Az 1654-ik évi összeírásban is 14 portával van felvéve. 1635-ben 1 1/4, 1647-ben 3/4 portája volt. Ez összeírásban már Kisköre néven szerepel. 1675-ben ¼ portát vettek itt fel. 1684-ben Török Ferencz, Fáy György és a Rákóczy család birtokában találjuk. Az 1693-ik évi összeírás szerint II. Rákóczi Ferencz birtoka, de birtokos volt még itt Török Ferencz is. 1741-ben az egri püspökség birtoka. 1804-ben az újonnan felállított szatmári püspökség birtoka lett, melynek 1848-ig volt itt földesúri joga. Jelenleg a helység egyedüli nagybirtokosa a szatmári püspök, kinek 6859 kataszteri hold földje van. A helybeli róm. kath. barokkstílű templom 1777-ben épült, kegyura a szatmári püspök. A község területe 11.244 k. hold, lakóházak száma 458 és a lakosság 2713 lélek, a kik 2 kivételével magyarok; vallásra nézve róm. kath. 2624, gör. kath. 2, ref. 43, ág. ev. 1, izr. 43. A helységben Polgári Olvasókör, Általános Népkör, Önkéntes Tűzoltó-Egyesület s Fogyasztási és értékesítő szövetkezet áll fenn. A községek postája, távíró és vasúti állomása helyben van. E helységhez tartozik Rákhát puszta, továbbá Kanyar, Csinge, Várfenék, Hatház, Terem, Hosszúhát és Lapostanya.

Kisnána. Az egri járásban, közvetetlenül a Mátra hegység Messzilátó nevű hegye alatt fekszik. Délről a Tarnócza patak határolja s a községen az Ördögvályú patak folyik keresztül. Az Aba nembeli Kompolthi ág ősi birtoka. (Karácsony-János szerint Magyar Nemzetségek I. 57.) E helyen Lovász- és Egyházas-Nána helységek voltak. Mikor a Kompolthi ágból származott Péter a királyné tárnoki mesterének fiai, 1325-ben megosztoztak az atyai örökségen, Gergely, a Domoszlay család őse, Lovász-Nánát, István, később Heves vármegye főispánja és a Nánai Kompolthi család őse, Egyházas-Nánát kapta. 1415-ben Kysnána néven fordul elő az oklevelekben. 1468-ban Kompolthi Miklós birtokában találjuk, de ugyanekkor Kompolthi János leányának Margit asszonynak fiai, Szén György és Péter, szintén részt követeltek belőle, épúgy mint a nánai várból; e miatt ezután Kompolthi Miklóst perbe idézték. Kompolthi János fiai: Zsigmond és Ferencz, valamint az Országh Mihály négy fia között 1522-ben létrejött kölcsönös örökösödési szerződés alapján a Kompolthiak fiágának kihaltával az Országh család örökölte. 1546-54-ben Országh Kristóf birtokában találjuk, atyja testvérének leányai azonban pert indítottak ellene Nána birtoka miatt, mely per 1560-ban Országh Magdolna, férjezett Bánffy Istvánné javára dőlt ugyan el, de Országh Kristóf ellenszegült az ítélet végrehajtásának, így azután a pert később egyezségileg intézték el. Országh Kristófnak 1567-ben bekövetkezett halálával, nővérére és ennek férjére, Török Ferenczre szállott. 1606 után pedig Nyáry Pál, volt egri várkapitány birtoka lett. 1648 táján Vámossy István Heves vármegye 53alispánja, bírta zálogban. 1693-ban, mint puszta, Vay Ádám birtoka volt, az egykori nánai uradalom legnagyobb részét azonban egy bizonyos Enzinger foglalta el, ő bírta ekkor Markaz, Visonta, Domoszló, Nána, Verpellét, Fegyvernek, Szent-Margit, Vécs és Kürü legnagyobb részét. 1741-ben a Nyáry család birtoka. Később a helysége Felső-Nánának hívták. A XIX. század első felében a báró Brudern örökösök, gróf Esterházy, báró Orczy Lőrincz, Petrovay, Taródy, Goszthony, Dozler és Perlaky családok, továbbá Ullmann László és a Kovács örökösök bírtak itt földesúri joggal. 1854-ben gróf Károlyi György vásárolta meg, jelenleg gróf Károlyi Mihály a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1894-ben épült. A község területe 3923 k. hold, lakóházak száma 261 és a lakosság 1306 lélek, a kik mind magyarok, pedig néhány évtized előtt még tótok voltak; 3 protestáns és 16 izr kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A lakosság télen kosárfonással foglalkozik. A helység postája Domoszló, távíró és vasúti állomása Verpelét. A község közepén emelkedett a nánai vár, melynek romjai még jelenleg is fennállanak. Különösen érdekes a gótstílben épült főtorony, mely még ép állapotban került az utókorra. A magas, négyszögletes lőtorony kőfallal van körülvéve. A vár alja üres és nincs beépítve. E vár eredetileg az Aba nemzetség birtoka volt. A XV. században több oklevél emlékezik meg róla, ekkor a Nánai Kompoltiak birtokában volt. Az 1445-i IV. törvényczikk e vár fenntartását rendeli el. 1489-ben Lendvai Bánffy Miklós és Jakab, mint Kompolthi Erzsébet leányának fiai, szintén részt követelnek a vár birtokából. A mohácsi vész után az Országh család, jelesül Országh Kristóf birtokában volt. 1548-1560 között azonban unokatestvérei, közöttük Országh Magdolna férjezett Bánffy Istvánné is részt követeltek a vár birtokából. Eger elfoglalása után az egri basa leromboltatta.

Kompolt. Az egri járásban, a Nagy-Alföld sík vidékén, a Tarna patak jobb partján fekszik. Az Aba nemzetség ősi birtoka, mely az osztálykor a nemzetség Sólymosi ágának jutott. A XIV. században jelentékeny hely, a nádori gyűlések s később a vármegyei törvényszékek székhelye, miként azt az 1345-ik évi oklevél is kifejezetten feltünteti. Vámszedő hely is volt. A XIV. században, valamint 1430-ban Felsőkompolt néven említik az oklevelek, ekkor Rozgonyi Péter egri püspök birtoka, a ki azt a Sólymosiak kihaltával Zsigmond királytól nyerte adományul s ebben az évben az egri egyháznak engedte át. 1440-ben I. Ulászló király május 17-én, Egerből jövet, egy éjszakát Kompolton töltött, 1483-ban és 1494-ben Kiskompolt néven szerepel. Ezekben az években az egri püspökség birtokában találjuk. A Boldogságos szűz tiszteletére szentelt, valószínűleg benczés apátsága a XIII. században már fennállott. A kúnoktól támasztott zavarok közepette szétrombolták, de IV: László király 1280-ban helyreállíttatta s fenntartására segélyt adott. Az 1549-ik évi adóösszeírásban Nagy-Kompolt és Kis-Kompolt helységek fordulnak elő, mindkét helység teljesen el volt hagyatva. Az 1554-ik évi összeírásban az elpusztult helységek között találjuk. Kis-Kompolt előfordul az 1551-1567-ik évi egri püspöki összeírásokban is; mint elpusztult helység földjeit, az 1557-ik évi úrbéri összeírás szerint a püspökség kápolnai gazdatisztje használta. 1693-ban Majzik Simon és Császár Péter voltak itt birtokosok. A XVIII. század közepén gróf Grassalkovich Antal birtokába került. 1848-ig a debrői uradalomhoz tartozott. Jelenlegi birtokosa gróf Károlyi Mihály. A helységben lévő kastélyt, mely jelenleg gróf Károlyi Mihály birtokában van, a XVIII. század közepén gróf Grassalkovich Antal örökölte, a ki azt végrendeletileg Forgách Antalnak hagyományozta. A Forgách családtól gróf Károlyi György vette meg s jelenleg az aldebrői hitbizományhoz tartozik. 1849 február 18-án e kastélyba szállásolta be magát gróf Auersperg két század vasasa. E napon Dessewffy hadosztályának egy huszárcsapata váratlanul megrohanta a császáriakat és azokat nagyrészt lekaszabolta. 1868-ban a község nagyrésze leégett. Az 1904 és 1907-ik években is nagyobb tűzesetek fordultak elő. A róm. kath. templom 1858-ban épült a réginek helyén. A község területe 4017 k. hold, lakóházak száma 309 és a lakosság 1661 lélek, a kik közül 69 német, 4 horvát, a többi magyar; vallásra nézve ref. 5, ág. ev. 2, izr. 3, a többi róm. katholikus. A helység lakosai gazdakört s fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A község postája és távírója Kápolna, vasúti állomása Kál-Kápolna. E helységhez tartozik Kisasszonytér tanya.

Kömlő. A hevesi járásban, a Nagy-Alföld sík vidékén terül el. Első ízben 1343-ban fordul elő, ekkor Kumleu néven említik az oklevelek. 1416-ban, mint elpusztult helységet, Zsigmond király Nánai Kompolthi István mesternek adományozza. 1468-78-ban Kemle és Kewmle alakban említik az oklevelek. Ekkor a Tarkövieknek volt itt birtokuk, melyet János, választott egri püspöknek elzálogosítottak. Az 1546-ik évi összeírás szerint Balassa Zsigmond birtokában találjuk. 1553-ban Tarcsay György birtoka, aki azt Dobó Istvánnak adja zálogba. 1564-ben 28 portát írtak itt egybe. A török hódoltság alatt elpusztult s az 1635 és az 1647-ik összeírásokban nem szerepel. Ekkor mint puszta, a Rákóczy család birtokába került. 1674-ben Rákóczi Ferencz birtoka, a ki azt évi 120 forintért az átányiaknak adta bérbe. 1693-ban Szijártó Istvánnak is volt itt birtoka. Telekessy István egri püspök (1700-1715) végleg megszerezte II. Rákóczi Ferencztől, cserébe adván a püspökségnek Zemplén vármegyében levő Szent-Mária nevű birtokát. 1804-ben az újonnan felállított szatmári püspökség nyerte adományul, melynek 1848-ig volt itt földesúri joga. Jelenleg a szatmári püspökség a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1782-ben épült, román stílusban. A plebánia kegyura a szatmári püspök. A község területe 5957 k. hold, lakóházak száma 516 és a lakosság 2905 lélek, a kik 2 kivételével magyarok; vallásra nézve r. kath. 2820, gör. kath. 2, ref. 45, ág. ev. 1, izr. 37. A helység lakosai fogyasztási és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A község postája helyben van, távíró-állomása Heves, vasúti állomása Füzesabony, Heves és Tarnaszentmiklós. E helységhez tartozik Dézsmakert és Kistanya.

Ludas. A gyöngyösi járásban, a Nagy-Alföld kezdetén, fennsíkon terül el. 1464-ben Ludas néven említik az oklevelek. Az 1552-ik évi adóösszeírásban az elpusztult helységek között szerepel. Az 1635-ik évi összeírás szerint nemesek lakták, ekkor 3/4 portát vettek itt fel. 1675-ben, mint nemes helység, 3 frt. taksával volt megadóztatva. 1693-ban Laczkovics István birtokában találjuk. A XIX. század első felében Taródy Bertalanné birtoka volt. A Taródyak itteni birtoka a Goszthony család kezébe került, 1850-ben gróf Almássy Mór vásárolta meg, a kitől 1880-ban Beökönyi Viktor birtokába került. A kastélyt a homlokzaton levő czímer tanusága szerint a Taródy család építtette s a jelenlegi tulajdonos Beökönyi Viktor 1890-ben átalakíttatta. A kastélyban régi érdekes falfestmények láthatók. Van benne nagyobb könyvtár is. A róm. kath. templom 1810-ben épült. A község területe 1873 k. hold, lakóházak száma 182 és a lakosság 903 lélek, a kik 3 német kivételével magyarok s 3 protestáns és 13 izr. híján róm. kath. vallásúak. A község postája, távíró és vasúti állomása helyben van.

Maczonka. A pétervásári járásban, a Mátra hegység éjszaki oldalán elterülő fennsíkon fekszik. A községen egy soha ki nem száradó kis patak folyik keresztül. 1396-ban Machonka néven említik az oklevelek, ekkor Neczpáli György birtoka volt, a ki azt Ilsvai Leuszták nádornak adta cserébe Túrócz-Zsámbokréthért, mely csereszerződést 1416-ban megújítottak. Az 1549-ik évi adóösszeírás alkalmával már az elpusztult helységek között szerepel. 1552-ben 3 portát írtak itt össze. Ekkor már a hódoltsághoz tartozott. 1554-ben 2 portát vettek fel az összeírásba. 1564-ben 3 portája volt. 1635-ben 1 /4, 1647-ben 1, 1675-ben fél, 1686-ban fél portával vették fel. 1693-ban Vay László birtoka, ekkor puszta jellege volt. A XIX. század első felében Gyürky Pál és Baloghyné birtoka, kívülök még Marsó Lászlónak is volt egy kisebb jószága a helység határában. Később a Bertha család volt itt birtokos 1861-ig, utána a Mátray családé 1869-ig, e birtok jelenleg a Rusznyák örökösöké. A helységben levő régi úrilakok közül az egyik Marsó Lőrinczé, a másik a Rusznyák örökösöké. A róm. kath. templom egyike a legrégebbieknek. Építészeti jellegét tekintve, a XV. században épült. A fala méter szélességű s gömbölyű patakkavicsból, deszka között öntötték össze. Eredetileg kőfallal (czinteremmel) volt körülvéve, melynek most már csak az alapfala látszik. A helységnek vastartalmú savanyúvízforrása is van; a helység felső részén a kútak kisebb-nagyobb részben vastartalmúak s kitünő ivóvizet szolgáltatnak. A község területe 844 k. hold, lakóházak száma 104 és a lakosság 566 lélek, a kik mind magyar anyanyelvűek s 5 protestáns és 13 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A nők háziszövéssel foglalkoznak és a vásznat nemcsak saját szükségleteikre használják fel, hanem el is adják. A helység postája és távírója Kisterene, vasúti állomása Nagybátony és Kisterene.

Maklár. Az egri járásban, a Nagy-Alföld éjszaki részén, sík vidéken fekszik. A községen az Eger patak egyik ága, a Malomárok folyik keresztül. Az 1261-ben kiadott megerősítő-levél szerint az egri püspökség ősi birtoka. De az 1317-ben kelt ítélet alapján, az egri káptalan nyeri el. Az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzékben Maclar név alatt fordul elő, plebániája, mely közvetetlenül a püspökség alá tartozott s nem volt beosztva egy esperesi kerületbe sem, egyike volt e korban a leggazdagabbaknak. 1467-ben ismét az egri püspökség birtokában találjuk. Az egri püspökség 1493-96-ik évi számadásaiban Nagy-Maklár és Kis-Maklár helységek vannak felvéve. Az 1549-ik évi összeírásban Maklár néven szerepel, az egri káptalan birtokában találjuk; ekkor 15 adóköteles, 10 elszegényedett és 1 újonnan települt jobbágytelket írtak itt össze. 1552-ben 12 portát írtak össze. 1552 szeptemberben Ali basa itt ütött tábort. Az 1554-ik évi adóösszeírás szerint Eger ostroma alkalmával elpusztult s így az adóösszeírásba nem volt felvehető. Egy évtized alatt azonban ismét helyreállott, az 1564-ik évi adóösszeírás szerint 52 portája volt. 1635-ben 3 1/2, 1647-ben 4, 1675-ben szintén 4, 1686-ban 3 1/2 portát vettek itt fel az összeírásba. Az egri püspökség 1684-ik évi úrbéri összeírása szerint 53 adófizető lakosa volt. Midőn Doria János 1687 július elején megkezdte Eger várának körülzárolását, Maklárra tette főhadiszállását s innen hívta fel a vármegye közönségét, hogy a körülzároló császári had élelmezése dolgában intézkedjék. Az 1693-ki évi összeírás szerint az egri püspöknek 26 jobbágytelke volt itten. 1741-ben az egész helység az egri püspökség birtoka volt. 1848-ig az egri érsek földesúri hatósága alá tartozott. Jelenleg a helység legnagyobb birtokosa az egri érsekség. Az 1849 február 26-án vívott kápolnai csata első napján Aulich honvédtábornok táborozott itt a 2-ik honvédhadosztálylyal, majd a másnapi mérkőzés után a magyar sereg Kápolnáról idáig vonult vissza. A község területe 559 k. hold, lakóházak száma 430 és a lakosság 2297 lélek, a kik most mind magyar anyanyelvűek. Pedig a helység egy része sváb telepes volt, a kik azonban mind megmagyarosodtak, de még most is sok köztük a német nevű. Vallásra nézve róm. kath. 2024, ref. 257, ág. ev. 1 és izr. 15. A helység határában levő Baglyoshalmon egy őskori telep nyomaira akadtak, a hol arany fülbevalókat és mammuthfogakat találtak. A róm. kath. templomot 1787-ben kezdte építtetni gróf Esterházy Károly egri püspök, melyet 1796-ban fejeztek be. Kegyura az egri érsek. A reformátusok temploma 1781-ben épült. A helység lakói önkéntes tűzoltó-egyesületet és református olvasókört tartanak fenn. A község postája és vasúti állomása helyben van, távírója Füzesabonyban. E helységhez tartozik a Vöröskútitanya.

Markaz (Markáz). A gyöngyösi járásban, a Mátra hegység déli részén emelkedő Cseres, Hegyes és Tatármező nevű hegyek alatt fekszik. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék említi plebániáját, mely a patai esperesi kerületbe tartozott. Az 1348. évi osztálylevél szerint az Aba nembeli Kompolthi ágból származó Imre siroki várnagy fiainak birtokában találjuk, mely osztály alkalmával Markaz Jánosnak, a Visontay család ősének jutott. 1468-ban Kompolthi Miklós birtokában találjuk, de Kompolthi János leányának, Margit asszonynak fiai: Szén György és Péter, a birtok felerészére szintén igényt tartván, Kompolthi Miklóst perbe idéztetik. 1489-ben Kompolthi István leányának, Erzsébetnek fiai: Lendvai Bánffy Miklós és Jakab követelik itteni részüket a Kompolthiaktól. Az 1547. évi adóösszeírás szerint lakói elszegényedtek, úgy hogy a helységben egy adóköteles telket sem vettek fel az adóösszeírásba. 1552-ben Losonczy István földesúri hatósága alá tartozott. 1554-ben szintén az elpusztult helységek között szerepel. Az évi adóösszeírásba újonnan települt helységként van felvéve. A későbbi összeírásokból azonban hiányzik. 1693-ban, mint puszta, báró Haller Samu birtoka. A XIX. század első felében gróf Esterházy, báró Baldacci, gróf Draskovich, Ocskay, báró Orczy Lőrincz, Taródy, Halasy Károly, továbbá az Orczy és a Perlaky családok bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg a helység legnagyobb birtokosa Grüssner Mór Salamon, kinek 2000 hold kiterjedésű birtoka van itt. A község régi róm. kath. temploma már annyira elpusztult, hogy használni sem lehet. Az építés iránti eljárás jelenleg folyamatban van. A község területe 4493 k. hold, lakóházak száma 290 és a lakosság 1439 lélek, a kik most kettő kivétellel magyar anyanyelvűek, pedig azelőtt sok volt közöttük a tót, de mind megmagyarosodtak. Vallásra nézve 14 izr. híján r. katholikusok. A helység lakosai keresztény fogyasztási szövetkezetet és önkéntes tüzoltó-egyesületet tartanak fenn. 56A határban egy régi várrom nyomai láthatók. A község postája Domoszló, távíró-állomása Verpelét és vasúti állomása Gyöngyös. E helységhez tartozik: Buzásnyiget telep.

Mátraballa. A pétervásári járásban, a Mátrahegység egyik völgykatlana ölén terül el, 1447-ben Barla néven fordul elő. Ugyane néven szerepel az 1546. évi adóösszeírásban is, ekkor Bebek Ferencz birtoka. 1549-ben már Perényi Gáboré. Az 1552. évi összeírás szerint 3, az 1554. évi összeírás szerint 4 portája volt. Az 1564. évi összeírásban az elpusztult helységek között szerepel. 1635-ben 1 1/2, 1647-ben 1 1/4, 1674-ben 3/4 s 1686-ban fél portája volt. 1684-ben Rákóczy László és Erdődy György birtokában találjuk. 1693-ban gróf Erdődy Györgynek 7 jobbágytelke volt itten. 1741-ben báró Grassalkovich Antal személynök birtoka. A XIX. század első felében Ullmann Móricz és báró Balassa Sándor örökösei bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg gróf Károlyi Mihálynak és Braun Kálmánnak van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1715-ben épült, mely kőfallal van körülterítve. A plebánia kegyura gróf Károlyi Mihály. 1853-ban villámcsapás következtében a helység legnagyobb része leégett. A község területe 4580 k. hold, lakóházak száma 176 és a lakosság 1014 lélek, a kik mind magyarok s 4 ág. ev. és 21 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai keresztény fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község postája, vasúti állomása és távíróállomása helyben van. A helység eddigi neve Balla volt. E helységhez tartozik Tardonypuszta, továbbá Görcsvölgy, Bolyalápa és Völgyitanya.

Mátraderecske. A pétervásári járásban, a Mátra hegység völgyében, név nélküli patak mellett terül el. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben De Reske, később, 1479-ben, Derechke néven fordul elő. Az 1546. évi adóösszeírás szerint Perényi Péter birtoka. 1549-ben Perényi Gáboré volt. Ekkor 5 adóköteles és 4 elszegényedett jobbágytelket írtak itt össze. 1554-ben 4, 1564-ben 10 portája volt. 1571-ben Recsky Zsigmond és György volt itt birtokos, de anyja után Rédey Pál is igényt tartott az itteni Recsky-féle birtokokra. 1635-ben 1, 1647-ben 1 1/2, 1675-ben fél portája volt. 1684-ben Erdődy György és Rákóczy László birtokában találjuk. 1693-ban Erdődy György grófnak 3, Vay Ádámnak pedig 7 jobbágytelke volt itten. 1741-ben báró Grassalkovich Antal személynök birtokában találjuk. A XIX. század első felében a Grassalkovich, Orczy, Bay, Balogh, Kubinyi, Ondrekovics, Recsky, Ivády, Liszkay, Gomba és Kecskeméti családok bírtak itt földesúri joggal, ezenkívül Ullmann Móricznak volt itt birtoka. Jelenleg báró Barkóczy Sándornénak van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1804-ben épült. A község területe 2436 k. hold, lakóházak száma 279 és a lakosság 1555 lélek, a kik mind magyarok s 12 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. E község határában állanak Kanázsvár romjai. a község postája Recsk, távíró és vasúti állomása Parád. E helységhez tartoznak Kürt, Gyulamajor és Láz telepek.

Mátramindszent. A pétervásári járásban, a Mátra hegység éjszaki oldalán emelkedő Sima-hegy és Haógató-hegy alatt, a Sós völgyben, a Mindszenti patak mellett fekszik. Az 1546. évi adóösszeírás szerint több nemes család birtoka, ekkor 3 jobbágytelket írtak ott össze. 1549-ben 8 adóköteles, 5 elszegényedett és 2 elpusztult jobbágytelket írtak itt össze, azonfelül 1 telek a községbíróé volt, melyet adómentesnek jeleztek. 1552-ben 8 portát, 1564-ben 4 porát írtak össze. 1635-ben 1 1/2, 1675-ben 1 1/5 portája volt. 1684-ben Nemes Pál birtokában találjuk. 1693-ban Gyürky Ferencz birtoka, kinek itten 13 jobbágytelke volt. A XIX. század első felében a Marsó, Rutkay és a Szmrecsányi családoknak volt itt földesúri joga. Később az Okolicsányi család volt itt birtokos. Jelenleg a helység legnagyobb birtokosa báró Solymosy Jenő, kinek 1261 holdja van és a Wagner család. A róm. kath. templom 1750-ben épült. A község területe 2903 k. hold, lakóházak száma 98 és a lakosság 678 lélek, a kik 2 német kivételével magyarok s 3 ref és 11 izr. híján róm. kath. vallásúak. A férfiak nyirfaseprőt készítenek eladásra. A község postája, távíró- és vasúti állomása helyben van. E helységhez tartozik Pusztaalsóiván, Pusztafelsőiván és a Wagner-tanya.

Mezőtárkány. Az egri járásban, a vármegye keleti szélén, az Eger völgyének déli kiszélesedésében, a Laskó patak és Eger csatorna között fekszik. 1279-ben még csak "terra Tharkan" néven említik. 1323-ban az egri káptalan birtoka, ekkor Egyházastárkány néven szerepel. 1329-ben Egyházastárkány és Altárkány, 571358-ban Egyházastárkány és Kápolnástárkány, másként Altárkány, a káptalan birtokai. 1380-1481 között kelt oklevelekben, hol Egyházas-Tárkány, hol Törpeszeg, hol Mező-Tárkány vagy Közép-Tárkány néven fordul elő, 1423-ban Mező-Tárkány néven országos vásártartásra kapott jogot a királytól, minek következtében városi jelleget nyert. A helység többi részeiben a köznemesek - mint a Tárkányi Bodó család - voltak a földesurak. Az egri püspökség 1493. évi számadásai szerint Alsótárkány Borsod vármegyéhez tartozott. Az egri püspökség 1494. évi számadáskönyvei szerint szintén az egri káptalan földesúri hatósága alá tartozott. Az 1546. évi adóösszeírás szerint az egri püspökség birtoka, ekkor 5 portája volt. 1552-ben csupán 1 portát írtak itt össze, s megjegyzi az összeírás, hogy e helységtől az adó második részlete már nem volt behajtható. 1635-ben fél, 1647-ben 1 1/4, 1675-ben 1 1/4 portája volt ugyanekkor egy malmot is felvettek az összeírásba. 1686-ban itt 1 1/4 porát vettek fel. 1693-ban az egri káptalan birtokában találjuk. E helység határában feküdt Laskó (Lakso) falu, a hasonnevű patak partján, melyet Széchenyi Tamás vajda s később országbíró, 1350-ben Bék nembeli Szentdomonkosi Varju Miklósnak adományozott, hű szolgálataiért. 1484-ben, úgy látszik, már csak puszta; ekkor az egri káptalan birtokában volt. Jelenleg az egri főkáptalan Mezőtárkány legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1773-ban épült. A plebánia kegyura az egri főkáptalan. A község területe 6800 k. hold, lakóházak száma 672 és a lakosság 3045 lélek, a kik közül 2 tót, 1 kisorosz, a többi magyar; vallásra nézve gör. kath. 2, ref. 9, ág. ev. 1, izr. 54, a többi róm. katholikus. A helység lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn, mely egyúttal a Központi hitelszövetkezet tagja, továbbá Fogyasztási és értékesítő szövetkezet, Önkéntes Tüzoltó-egyesület s Olvasó-Egylet áll fenn a községben. A hitelszövetkezeti gabonaraktár felállításához Samassa József egri érsek is jelentékeny összeggel járult, miért is a szövetkezet e raktárt Samassa-raktárnak nevezte el. A határbeli nagy domb alatt hevernek a hagyomány szerint egy község romjai. A község postája, távbeszélője, távíró és vasúti állomása helyben van. E helységhez tartozik: Légrádytanya, Farkastanya, Lőrincztanya, Kovács-tanya, Németh Bélatanya, Németh Antal-tanya, Mátyus-tanya, Vámostanya, Jacsó-tanya, Bársonytanya, Barna-tanya, Szalmás-tanya, Méhitanya, Útkaparóház és a főkáptalani vízimalom.

Mikófalva. A pétervásári járásban, meredek hegy tövében, az Eger patak mentén terül el. A Bél nemzetség ősi birtoka. E nemzetség a XIII. század második felébe szétosztván az ősi nemzetségi javakat, azt a részt, a hol a mai Mikófalva terül el, 1282-ben Rátót és II. Mikó nyerik. A helység II. Mikótól (1282-1327) vette nevét, a ki azt betelepítette s határait 1295-ben az ugyane nemzetségből származott Gergely fiaitól megvett birtokokkal gyarapította. 1413-ban a Rátoldfalviak birtokában találjuk. 1468-ban a Monyorósi család volt itt birtokos, e család itteni birtokait a Nádasdyak és az Ormányiak kapják. 1492-ben egy Nagy nevű család volt itt birtokos, mely Mikófalvi előnévvel szerepel. Az 1546. évi adóösszeírás szerint több nemes családé volt, ekkor 4 adóköteles portát írtak itt össze. Az 1546. évi adóösszeírás szerint több nemes család birtoka. Ekkor 4 adóköteles, 8 elszegényedett és 2 puszta jobbágytelket írtak itt össze. 1549-ben 5 adóköteles és 3 elszegényedett jobbágytelek, azonfelül pedig 1 nemestelek volt itt. 1552-ben 3, 1554-ben 3, 1564-ben szintén 3 portát írtak itt össze. 1635-ben 2 1/4 portája volt, ekkor nemes községként szerepel az összeírásban. 1647-ben és 1675-ben, mint kuriális helység, 4, illetőleg 7 frt taksát fizetett. 1693-ban Bekény János, Kelemen István, Kovács György, István, Mátyás, János és Albert voltak itt birtokosok. 1741-ben Almássy János volt a helység legnagyobb birtokosa, kívüle azonban még számos köznemes volt itt birtokos. A XIX. század első felében az Almássyakon kívül a Bekény, Kovács, Kelemen, Zay, Rakovszky, Marton, Hellebront és Torma családok, továbbá gróf Keglevich Miklós voltak itt birtokosok. Később, a XIX. század derekán, az itt lévő nemesi birtokokat a Kovács és a Kelemen családok vásárolták össze, ezeknek utódai a helység jelenlegi birtokosai. A helység temploma a XVIII. század első felében épült, az ajtókőbe 1757. évszám van bevésve. Kegyura a község, mint testület. A község területe 2220 k. hold, lakóházak száma 204 és a lakosság 992 lélek, a kik mind magyarok és 15 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A nők házivászon és rongypokrócz szövésével foglalkoznak. A község postája, távíró 58és vasúti állomása Bélapátfalva. E helységhez tartoznak Villó és Ugfalva puszták.

Nádújfalu. A pétervásári járásban, a Mátra hegység éjszaknyugati részén, a Zagyva folyótól egy kilométernyire fekszik. 1426-ban Iván, Szuha és Füzes helységekkel együtt az Iváni család birtokában találjuk. 1463-ban Szuhával és Maczonkával együtt fordul elő, ekkor Wyfalw néven szerepel s az Iváni család birtoka. Az 1549. évi összeírás szerint csupán 1 adóköteles, ezenkívül 3-3 elszegényedett és elpusztult jobbágytelket írtak itt össze. Az 1554. évi összeírásban az elpusztult helységek között szerepel. 1635-ben 1 1/4, 1647-ben 1 1/4 1675-ben fél, 1686-ban fél portája volt. 1693-ban Gyürky Ferencz birtoka, a kinek itt 5 jobbágya volt. A XIX. század első felében a Halasy, Gyürky, Vecsey, Gyurcsányi, Balázs, Bakó, Markolt, Horváth és Sütő családok voltak birtokosok. A Halasy család birtoka jelenleg Zmeskál Zoltán cs. és kir. kamarásé (1736 kat. hold), kinek birtokába került a volt Halasy-féle kastély is, a mely alatt boltíves pincze van. A török hódoltság előtt a helység más helyen volt, a török világban a helység lakosai elhagyván lakóhelyeiket, az itteni nádasokban telepedtek le. A régi község helye ma is Faluhely néven ismeretes. A török hódoltság után telepedett át a jelenlegi helyére. 1871-ben nagy csapás érte a községet, legnagyobb része leégett. Róm. kath. temploma még a XVIII. század előtti időből való, mennyezete 1746-ban készült. A mennyezet nagy négyszögletes táblákból áll, a melyek mindegyike magyaros stílusú és színezésű festményekkel van díszítve. A község területe 3142 k. hold, lakóházak száma 117 és a lakosság 632 lélek, a kik 4 kivétellel magyarok s 3 protestáns és 8 izr. hiján róm. kath. vallásúak. A lakosság háziiparszerűleg űzi a nyirfaseprő-készítést és vászonszövést. A határban kőbánya is van. A község postája, távíró és vasúti állomása Mátramindszent. A helységhez tartoznak még Rakottyás és Pusztaközépiván.

Nagybátony. A pétervásári járásban, a Mátra hegység éjszaki lábánál elterülő völgyben, a Zagyva folyó közelében fekszik. A Rátót nemzetség ősi birtoka. 1231-ben Bachon néven említik az oklevelek. A Rátót nemzetségen kívül az egri püspöknek is voltak itt birtokai a XIII. század második felében, de ezeket II. Endre egri püspök 1295-ben Marzsó fia Pós comesnek adta cserébe Bátorért. 1487-ben Alsó-Bathon néven, az 1549. évi adóösszeírásban Bathon néven szerepel, ekkor Losonczy István birtoka. Az 1552. évi adóösszeírás szerint 5, 1554-ben 2, 1564-ben 9 portája volt. 1589-90-ben azok közé a helységek közé tartozott, melyek az egri vár fenntartására szolgáltatták be a főpapi tizedet. Az 1647. évi összeírásban 2 1/2, az 1675. évi összeírásban 1 3/4 portával van felvéve. 1686-ban 1 1/4 portája volt. 1693-ban Bátor néven fordul elő az összeírásban, ekkor Sztáray Ferencz birtoka. A XIX. század első felében az Almássy család, továbbá Gyürky Pál, özv. Baloghyné, Mitusovics és a Czobor családok bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg néhai Almássy István kiskorú örököseinek és báró Solymosy Jenőnek van itt nagyobb birtoka. A helység temploma 1735-ben épült. 1744-ben, 1815-ben, 1836-ban és 1882-ben nagy tűzvész pusztított a helységben, a mikor a község legnagyobb része, a templom és a lelkészlak is leégett. A község területe 7189 k. hold, lakóházak száma 152 és a lakosság 1193 lélek, a kik közül 9 német, 5 tót, 2 oláh, 1 egyéb, a többi magyar; vallásra nézve 24 protestáns és 33 izr. kivételével róm. katholikusok. A határban egy várrom látható, a mit Ágasvárnak neveznek. A község határában lévő kőszénbánya és kőbánya állami kezelésben van. A község postája, távíró és vasúti állomása helyben van. E helységhez tartozik Pusztatiribes, Almássy István örököseinek birtoka, az Almássyak ősi kastélyával, melyet Almássy János épített a XVIII. században, továbbá Alsólengyend, Felsőlengyend és Kisbátony.

Nagyfüged. A gyöngyösi járásban, a Mátra hegységtől délre, a Nagy-Alföld kezdetén s a Bene patak mellett fekszik. Eredetileg a patai, vagyis a mátraújvári várszerkezethez tartozott, tehát királyi várbirtok volt. 1427-ben a jászkúnok birtoka. Az 1549. évi adóösszeírásban Nagy-Füged és Kis-Füged helységekkel találkozunk; mindkét helység elhagyottan állt, lakosaik elmenekültek. Az 1552. évi adóösszeírásban Nagy-Füged szintén az elpusztult helységek között szerepel. Hasonlókép emlékezik meg róla az 1554. évi és az 1564. évi összeírás is. 1635-ben Nagy-Figed néven van felvéve az adóösszeírásba, ekkor 3 portája volt. 1684-ben Almássy János, Sőtér Ferencz, Tassy István, Balogh Mihály és a Bekény család birtokában találjuk. 1693-ban a Sőtér család itt 615 jobbágytelek ura volt, kívüle még Balogh Mihály, Bekény János, Tassy András, Tassy István, Rácz István és Pető András voltak itt birtokosok. 1741-ben Almássy János volt a helység legnagyobb birtokosa. A XIX. század első felében Almássy Károly és Manó, továbbá a Majzik, Czövek, Darvas, Ondrekovics, Halasy, Rakovszky, Hellebront, Csányi, Országh örökösök és Saághy család bírtak itt földesúri joggal. Később Majzik Alajos, Sándor, József és János, Czövek István, Biró Albert és Boroviczény László voltak itt birtokosok. Jelenleg Kilián Ernőnek, Majzik Viktornak, Biró Józsefnek és Vezár Andrásnak van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1836-ban épült. A községet 1874-ben nagy árvíz pusztította el. A helységben két kastély van, egy régi, és egy új; mindkettőt az Almássy család építtette. A régi most községházául szolgál, az új pedig Kilián Ernőé. A község területe 4771 k. hold, lakóházak száma 313 és a lakosság 2118 lélek, a kik mind magyarok s 4 ref. és 29 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység postája helyben, távíró és vasúti állomása Ludason van. Ide tartozik Tarcsapuszta, Annamajor, Dudástanya, Egyházpuszta, Horváttanya, Kisczinér és Lajostanya.

Nagyiván. A tiszafüredi járásban, a Hortobágy szomszédságában, teljesen sík vidéken terül el. Már az őskorban megült hely volt, a mit a vizek melletti hátas helyeken található leletek bízonyitanak. E helység eredetileg Szabolcs vármegyéhez tartozott. Legrégibb adatunk a XIV. századból van e helységről. 1347-ben mint Szabolcs vármegyéhez tartozó helységet említik az oklevelek. Az 1480-1492. években Nagh Iwan, Naghvan néven szerepel az oklevelekben. 1480-ban az Abádi család, több más birtokkal egyetemben, elzálogosította a Bessenyeyeknek. 1492-ben részben Nagylucsei István szerémi püspök, Nagylucsei Orbán kincstartó unokaöcscsének birtokában találjuk, a ki itteni fekvőségeit az egri káptalannak hagyományozta. Kívüle még a Pálóczyaknak is voltak itt birtokaik, melyeket Pálóczy Antal, a ki 1526-ban Mohácsnál esett el, végrendeletileg az egri káptalannak hagyományozta. E hagyomány birtokában a káptalant I. Ferdinánd király 1527 nov. 23-án megerősítette. Az 1527. évi adóösszeírás szerint részben az egri káptalané, részben nemeseké volt, ekkor 19 portát írtak itt össze. 1554-ben csak 6, 1564-ben szintén 6 portája volt. 1612-ben már teljesen el volt pusztítva, miként Nagytályai Péternek 1612 június 30-án kelt leveléből olvassuk; csak temploma állott fenn. A mostani falu már újabb telepítés és 1712-ben 8 család lakott itt. A török hódoltság után, 1715-ben, ismét az egri káptalan birtokába került, mely ismét újabb családokat telepített ide, valamint Haller Ferencz, ki nagy gulyáinak őrzésére több pásztorcsaládot hozott ide. Az egri főkáptalannak 1848-ig volt itten földesúri joga. Jelenleg is az a község legnagyobb birtokosa és 3500 hold földje van itt. A róm. kath. templom az 1789. évben épült. A plebánia kegyura a főkáptalan. A község területe 7496 k. hold, lakóházak száma 375 és a lakosság 2162 lélek, a kik mind magyarok s 16 ref. és 36 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helységben van kisbirtokos gazdák szövetkezete és fogyasztási szövetkezet. A község postája helyben van, távíró és vasúti állomása Kúnmadaras. E helységhez tartozik Mérges puszta.

Nagyréde. A gyöngyösi járásban, az Újhegy alatt elterülő völgyben, a Patai patak partján fekszik. Az Aba nemzetség ősi fészke, hol e nemzetség valamennyi Rédei ága birtokos volt. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint már plebániája is volt, mely a patai főesperesi kerülethez tartozott. Rédét már a XIV. század elején a nemzetség legalább három részre osztotta s mindegyik, birtokos külön bírót tartott, ily módon három község: Nagy-, Kis- és Szent-Márton-Réde keletkezett. Az egyik Rédei ágból Vörös Dezső fia Jakab (1343-52), a ki felvette a Rédei nevet, még életében felosztotta jószágait fiai között s magának egy harmadot tartott meg, mely 50 holdból és 3 telekből állott. A másik alágból származó Mikocsa (1339-1351) és Vanyarcz János (1351) Szent-Márton-Rédét bírta. Demeter fia Olivér (1338-1351), valamint Garduan fiai: László és Miklós (1345) Nagy-Rédei néven szerepelnek. 1415-ben, 1424-ben és 1446-ban Rédeszentmárton és Szentmártonrédéje néven szerepel. 1422-ben, 1450-ben és 1464-ben Boldogasszonyréde néven említik az oklevelek. 1414-ben a szuhai Jákófiak és a Fedémesiek voltak itt birtokosok. Az 1549. évi adóösszeírásban 4 portával van felvéve. Az 1552. évben 5, 1554-ben 6, 1564-ben szintén 6 portája volt, 1635-ben 1 1/2, 1617-ben s 1675-ben 1 portával van felvéve az adóösszeírásba. 1684-ben Rákóczi Ferencz birtokában találjuk. 1693-ban 62Majthényi György birtoka, a ki egyúttal a hozzátartozó Kisréde pusztát is bírta, ezenkívül még Laczkovics István és a Darvas család voltak itt birtokosok. 1741-ben Stessel Kristóf birtoka. A XIX. század első felében báró Eötvös Anna, Stessel Kristófné, Rédey Ferencz, Prónay Károly, továbbá az Almássy, az Isaák s a Darvas családok voltak itt birtokosok. Jelenleg Földváry Vilmos (1200 hold), Graefl Jenő (600 hold), Deutsch Adolf (560 hold) és Brezovay Sándor (518 hold) a helység legnagyobb birtokosai. A községben három úrilak van. Az egyik Brezovay Sándoré, a másik Isaák Istváné s a harmadik Földváry Vilmosé. A helység templomát eredetileg a Stessel család építtette a XVIII. században, 1873-ban újjáépítették. A templom oltárképe a XVIII. századból való műremek. A község területe 5970 hold, lakóházak száma 402 és a lakosság 2104 lélek, a kik mind magyarok; vallásra nézve ref. 9, ág. ev. 6, izr. 29, a többi róm. katholikus. A helységben a közbirtokosságnak téglagyára áll fenn, melyet jelenleg Vitál Márton bír bérben. A község postája, távíró és vasúti állomása Gyöngyös. E helységhez tartoznak Kisréde puszta, továbbá a következő tanyák: Lászlótanya, Lubytanya, Malvintanya, Margitmajor, Rózatanya és Vilmostanya.

Nagytálya. Az egri járásban, az Öreghegy és Nagyaszói hegy között elterülő fennsíkon, az Eger patak jobb partján fekszik. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Talha minor és Talha major (Nagy- és Kis-Tálya) néven szerepel; mindkét helység az egri püspökség birtoka. Kistályát 1430-ban az egri püspök a szomszédos Novajjal együtt az újonnan alapított egri prépostságnak adományozta. Az 1546. évi adóösszeírásban csupán egy Tálya nevű helység fordul elő, mely az egri püspökség birtoka volt. Az 1552. évi összeírásban Nagy-Tálya helység néven szerepel, ekkor 28 portája volt. Az 1554. évi összeírás szerint Eger várának ostroma alkalmával teljesen elpusztult. Egy évtized alatt azonban benépesült. 1564-ben 53 portát írtak itt össze, ekkor egyike volt a vármegye legnagyobb községeinek, ez összeírásban csak Gyöngyös és Felnémet szerepel nagyobb portaszámmal. Az 1635. és 1686. évi összeírásokban nem fordul elő. Kis-Tályán 1612-ben a törökök gazdálkodtak. A XVII. század végével ismét visszakerült az egri püspökség birtokába s a püspökségnek, majd az érsekségnek 1848-ig volt itt földesúri joga. Jelenleg legnagyobb birtokosa az egri érsekség. A község területe 2288 k. hold, lakóházak száma 125 és a lakosság 898 lélek, a kik most már mind magyar anyanyelvűek. A helység lakosai eredetileg svábok voltak, a kiket a XVIII. században telepített ide az egri püspök, de idővel teljesen elmagyarosodtak. Vallásra nézve tisztán róm. katholikusok. A róm. kath. templom 1903-ban épült. A község postája és vasúti állomása Maklár, távíró állomása Füzesabony.

Örvény. A tiszafüredi járásban, közvetetlenül a Tisza partján fekszik. A legrégibb oklevelekben Ewren, Ewrem (Örem) alakban fordul elő. Az egri püspökség részére 1261-ben kiadott megerősítő levél szerint, a püspökség ősi birtoka. A későbbi oklevelek szerint, mint 1417-ben s 1494-ben is, az egri püspökség birtokában találjuk. Hajdan jelentékeny helység volt, vámszedési joggal és külön hajóval is bírt, mely a Tisza áradásai alkalmával a közlekedés fenntartására szolgált, erre látszik vonatkozni a Hajóútja helynév, mely a püspöki birtoknak a része volt, a mely felé az áradáskor a hajó járt, innét vette tehát e birtokrész a Hajóútja nevet, de e név emléke csupán az oklevelekben maradt fenn, s jelenleg e nevet sem birtok, sem határrész nem viseli. Az 1552. évi adóösszeírás szerint az egri püspök birtokában volt, ekkor 4 portát vettek itt fel. Kevéssel ezután elpusztult, s csak 1553-54-ben kezdett újra felépülni. Az 1564-ik évi adóösszeírásban 12 portával szerepel. 1612-ben Mező János és Török Bálint birtokában találjuk. 1693-ban Török Ferencz és Rácz Péter voltak itt birtokosok. Később visszakerült az egri püspökség birtokába. A kassai püspökség felállításával, 1804-ben a kassai káptalan birtoka lett, melynek 1848-ig volt itt is földesúri joga. Jelenleg is a kassai káptalan a helység legnagyobb birtokosa. 1849 július 27-én Korponay ezredesnek Örvény és Tiszafüred között felállított csapata s az oroszok között, véres összeütközés volt. A túlnyomó számú orosz had, elűzve a magyar csapatokat, átkelt a Tiszán és Hajdúhadház felé vette útját. A róm. kath. imaház 1848-ban épült, kegyura a kassai káptalan. A község területe 2291 k. hold, lakóházak száma 115 és a lakosság 721 lélek, a kik mind magyarok s 43 ref. és 6 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A tiszafüred-vidéki halászatnak középpontja Örvény, ahol a Lővey testvérek bérlik az egész hevesmegyei tiszai halászatot. A határban, a kassai káptalan birtokán, a régi község és a régi 63templom romjai még ma is láthatók. A község postája, távíró és vasúti állomása Tiszafüred. A helység eddigi nevét (Tisza-Örvény) az 1903. évi 23.197 számú belügyminiszteri rendelet változtatta át Örvényre.

Pálosvörösmart. A gyöngyösi járásban, a Mátra hegység Kékes nevű hegye alatt elterülő völgyben, a Gyöngyöspatak mellett fekszik. Az Aba nemzetség ősi birtoka, mely e nemzetség Csobánka ágának jutott. 1304-ben Aba nembeli Csobánka unokái: János fiai, Sámuel és Dávid, továbbá Péter fia Pál, itt pálos kolostort alapítottak. Az itteni pálosok 1356-ban Benén kaptak részeket, 1441-ben V. Lászlótól Fügedet nyerik adományul, 1461-ben pedig Debrei Imrétől Lőrinczi és Varsány fele részét. 1496-ban Kanizsai György elzálogosította nekik benei birtokát. 1501-ben II. Ulászló védlevelet adott ki számukra. Noha a helység a török világban elpusztult, a pálosok megmaradtak Vörösmarton. 1699-ben a helységet Almássy András gyöngyösi plebános akarta elfoglalni, a mi ellen Huszár István, a veresmarti pálosok perjele, tiltakozott. A pálosok rendháza a jelenlegi községháza helyén állott. Mikor II. József 1786-ban a rendet feloszlatta, a pálosok már nem laktak itten. A rend eltörlése után a helység a vallásalap birtokába került, melynek 1848-ig volt itt földesúri joga. Jelenleg Dobóczky Dezsőnek van itt nagyobb birtoka. 1893-ban épült a róm. kath. templom. A község területe 995 kat. hold, lakóházak száma 92 és a lakosság 463 lélek, a kik mind magyarok és mind róm. kath. vallásúak. A helység lakosai önkéntes tűzoltó-egyesületet tartanak fenn. A község postája Abasár, távíró és vasúti állomása Gyöngyös.

Parád. A pétervásári járásban, a Mátra hegység Kékes nevű csúcsa tövében, a község határában eredő s a Tarnába ömlő patak mindkét partján terül el. Az 1549-ik évi adóösszeírás szerint 5 adóköteles, 4 szegény és 2 elpusztult jobbágytelket írtak itt össze. A helység ekkor Perényi Gábor birtoka volt. 1552-ben szintén Perényi Gábor birtokában találjuk, ekkor 5 portája volt. 1554-ben 3, 1564-ben 4 portával szerepel az összeírásokban. 1635-ben 1 1/2, 1647-ben 1, 1675-ben fél portája volt, az utóbbi évben egy malmot is vettek fel az összeírásba. 1684-ben Rákóczy László és Erdődy György birtokában találjuk. Az 1693-ik évi összeírás szerint gróf Erdődy Györgynek 7 jobbágya volt itten. 1741-ben báró Grassalkovich Antal királyi személynöké volt. Timsóbányáit már a XVIII. században mívelték. Híres fürdőjéről más helyen van szó. Későbbi földesura Ullmann Móricz volt. 1854-ben a gróf Károlyi család birtokába került, a kik két kastélyt is építtettek a helységben. Az egyiket gróf Károlyi Györgyné 1881-ben, a másikat gróf Károlyi Gyula 1885-ben építtette. Jelenleg mindkét kastély gróf Károlyi Mihály tulajdona. A helységnek van róm. kath. temploma. A község területe 7341 kat. hold, lakóházak száma 362 és a lakosság 2227 lélek, a kik közül 6 német, 8 tót, 1 oláh, 4 egyéb, a többi magyar; vallásra nézve róm. kath. 2207, ref. 2, ág. ev. 1, izr. 17. A helységhez tartozik a parádi üveggyár, a melyet 1814-ben a báró Orczyak alapítottak. Jelenleg gróf Károlyi Mihály tulajdona. A gyár igazgatója Szlovák Béla. A község postája, távíró és vasúti állomása helyben van.

Pély. A hevesi járásban, a Nagy-Alföld sík vidékén, a vármegye tiszáninneni déli részén fekszik. Eredetileg a hevesi vár tartozéka volt. E várföldet II. Endre király 1234-ben az Aba nembeli Demeter királyi főétekfogónak és később bodrogi főispánnak adományozta. Valószínűleg bessenyők lakták, a kik a tatárjárás alatt pusztultak el. A XIV. században a Nekcseiek birtokában találjuk, de hűtlenségük miatt Zsigmond király elveszi tőlük s 1403-ban Kompolthi István mesternek adományozza, a ki 1416-ban új adománylevelet nyer Pélylyel együtt Kömlő, Folt és Makegyháza elpusztult helységekre a királytól. 1468-ban Kompolthi Miklós birtokában találjuk, de Kompolthi János leányának, Margitnak, Szén Jánostól született fiai: Szén György és Péter, anyai jogon a helység fele részét követelték maguknak, s e miatt Kompolthi Miklóst perbe idéztetik. Az 1546-ik évi adóösszeírás szerint Losonczy István birtokában találjuk. 1549-ben szintén Losonczy István birtoka, ekkor 5 adóköteles, 4 elszegényedett és 5 adómentes jobbágytelket vettek fel az adóösszeírásba. 1552-ben 8 portát írtak itt össze, de az adó nem volt behajtható. 1554-ben 7, 1564-ben 15 portája volt. 1684-ben Wesselényi Pál és Deák János birtoka. 1693-ban Glöcksberg (Glökelsberg) ezredes birtokában találjuk, kívüle még a Repeczky családnak is volt itt 3 jobbágytelke. 1741-ben a Nyáry család volt a helység legnagyobb birtokosa. A XIX. század 64első felében báró Orczy László és György, továbbá gróf Szapáry, gróf Esterházy János, Bernáth, Radics, Dobóczky, Farkas és Freizeizen családok bírtak itt földesúri joggal. Jakabné született Bischitz Máriának 1493 hold kiterjedésű birtoka van itten. 1869 szeptember 17-én óriási tűzvész pusztított a helységben, mikor a falu harmadrésze a lángok martaléka lett. 1853-ban, 1855-ben és 1888-ban a Tisza öntötte el a helység határát. A róm. kath. templom 1773-ban épült. Legutolsó kegyura 1820-ban Berényi Terézia grófnő és báró Orczy Lőrincz volt, jelenleg nincs kegyura. A helység lakosai róm. kath. olvasókört, polgári olvasókört, gazdakört és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község postája helyben van, távíró és vasúti állomása Tarnaszentmiklós. E helységhez tartozik: Pusztahatrongyos, Pusztakishatrongyos, Fehértanya, Bischitztanya, Brauntanya, Rónaytanya és Zsigmondtanya.

Pétervására. A róla elnevezett járás székhelye; hegyektől körülvett völgyben, a Tarna patak mentén fekszik. A helység már a tatárjárást megelőző időben fennállott, erre enged következtetni a Canonica visitatio régi jegyzőkönyve, hol mondva vagyon, hogy már a tatárjárás előtt épített egy ismeretlen alapító egy malmot, oly feltétellel, hogy ennek jövedelme a plebánosé legyen s ezért minden hónapban egy misét végezzen. E malmot a tatárok kétszer égették fel, de a község mindannyiszor helyreállította. A XIII. század közepén az Ákos nembeli Endre bán (1248-1272) birtoka, a ki után fia István (1281-1314) országbíró és a későbbi nádor örökölte. Fiai azonban 1318-ban elveszítették összes javaikat, közötte Pétervásárát is. 1321-ben a király Széchenyi Tamás erdélyi vajdának adományozta. Az 1332-1337-ik évi pápai tizedjegyzék említi plebániáját, mely a patai esperesi kerülethez tartozott. 1361-től az esztergomi káptalan határjáró levele maradt fenn, Pétervására és a szomszéd helységek határait illetőleg. 1445-ben már városi jellege volt, ekkor a gömörvármegyei Ajnácskő várának tartozékai között említik, mely ekkor a Pálóczyaké volt. 1500-ban a Nagy-Váthi Mágócsi-Porkoláb család birtokában találjuk. Az 1546-ik évi összeírás szerint Perényi Péter birtoka, a ki, úgy látszik, hatalmasul elfoglalta a Mágócsiaktól. 1549-ben Perényi Gábor birtokában találjuk. Az 1552-ik évi adóösszeírás szerint csak 12 adóköteles portája volt, a másik 12 portát a törökök elpusztították. Az 1564-ik évi adóösszeírásban 15 portával szerepel. 1574-ben Dédes városához tartozott. E közben ismét visszakerült a Mágócsiak birtokába. Ekkor Mágóchy Gáspáré, a ki 1564-ben a török fogságból történt kiszabadulása után Eger kapitánya, Heves és Külső-Szolnok vármegye főispánja volt. Mágóchy 1586-ban Istvánffy Miklós nádori helytartó előtt Pétervásárt Dorottya nővére fiának: Sövényházi Móricz Balázsnak engedi át örök időre. 1592-ben Móricz Balázs zálogba adja Nagymihályi Margitnak. 1603-ban Móricz Márton egyezkedik Nagymihályi Margittal Pétervásárt illetőleg. 1620-ban már Keglevich Miklós, előbb diósgyőri, később ónodi végvárkapitány birtokában találjuk, a ki Sövényházi Móricz Márton leányát, Borbálát bírván nőül, Pétervásárt nyerte hozományul. Az 1635-ik évi adóösszeírásokban 3 1/2, 1647-ben 3, 1675-ben 3 portával van felvéve. A XVII. század közepén Báthory László, volt Heves vármegyei alispán birtokában találjuk, de báró Keglevich Miklós csakhamar visszaszerzi tőle s 1676-ban királyi adományt eszközölt ki mind Pétervásárra, mind több más Borsod vármegyében fekvő helységre. 1682-ben báró Keglevich Miklós, Torna vármegye főispánja, Pétervásárt Szilvással és Komoróczczal együtt Torna várának tartozékaiként vezettette be a kamarai összeírásokba s erre királyi jóváhagyást is nyert. 1684-ben báró Keglevich Miklóson kívül Semsey Pál és a Csanády család is birtokos volt itten. 1693-ban gróf Keglevich Ádám birtokában találjuk, kívüle még az Ivágyi család, Botka Mátyás és Say Péter voltak itt birtokosok. 1719-ben épül fel a kath. templom, de papja még nem volt, noha több község tartozott hozzá, mint Kövesd, Istenmezeje, Ivád, Szék (Bükkszék), Füzes és Váraszó. Keglevich I. Gábor építette a család régi kastélyát a XVIII. század első felében, még 1740 előtt, ő alapította az itteni plebániát is, azzal a kötelezettséggel, hogy a plebános a családi kápolnában is misézni tartozik. E családi kápolnát gróf Barkóczy Ferencz megyés püspök 1760-ban szentelte fel. Az 1741-ik évi összeírás szerint a Keglevich családon kívül még Berthóthy Istvánnak is volt itt birtoka. Az 1803-ik évi Canonica visitatio alkalmával Pétervásárott 1262, Ivádon 336, Füzesen 173, Vezekényen 23, 65a plebánia területén tehát összesen 1797 lélek volt. A ma fennálló gótstílű templomot 1812 szeptember 30-án kezdte építtetni gróf Keglevich Károly cs. kir. kamarás, Heves vármegye 1797. évi felkelő nemes hadának parancsnoka, s az építést 1817 május 7-én fejezték be. A templom kőfallal van körülvéve. Ugyanő építette 1807-ben a család kastélyát is. A templom alatt van a Keglevich család sírboltja is, a hol az alapító gróf Keglevich Károly nyugszik. A templom szent edényei között különösen becses ama szentségtartó, melyet gróf Keglevich Károly 1816-ban készíttetett, Gerick József és fia pozsonyi czéggel s kövek nélkül 6304 forintba került. A szentségtartó alján a gróf Keglevich czímer s a következő felirat látható: "A Comite Carolo Keglevich filio Gabrielis, pro parte Ecclesiae Pétervásáriensis Anno 1816." A XIX. század első felében gróf Keglevich Gábornak, Nógrád vármegye főispánjának, volt itt földesúri joga. Jelenleg gróf Keglevich Gyula cs. és kir. kamarásnak, a ki a róm. kath. templom kegyura és gróf Károlyi Viktorné örököseinek van itt nagyobb birtoka. 1849 február 24-én, alig néhány nappal a kápolnai csata előtt, itt véres összeütközés volt Máriássy János honvédezredes és a Schlick-féle hadosztályhoz tartozó Schultzig tábornok között. A túlnyomó számban lévő császáriak Máriássyt 1200 főnyi csapatával és 4 ágyújával együtt heves harcz után visszaszorították. E véres küzdelem után Schlick hadosztályának zöme szállotta meg Pétervásárt, majd innen Sirokon át Verpelétre vonult. Ugyanakkor a császári sereg a Keglevich-kastélyban a család műkincseit kocsikba rakta és elhurczolta. A helységnek érdekes épülete még a régi községháza is, a melynek reneszánsz stílű tornya hajdan városi őrtoronyul szolgált. A róm. kath. templom műemlékei közül a fent említett szentségtartón kívül kiemelendő mintegy 25 darab értékes casula és pluviale. Van a helységben izr. imaház is, mely 1878-ban épült. A község területe 6465 k. hold, lakóházak száma 333 és a lakosság 1960 lélek, a kik közül 4 német, 1 tót, 1 egyéb, a többi magyar; vallásra nézve róm. kat. 1862, gör. kath. 2, ref. 12, ág. ev. 7, izr. 77. A helység lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község postája és távírója helyben van, vasúti állomása Mátraballa. E helységhez tartozik Mátracser, Zámorszénégető és Mátravezekény.

Poroszló. A tiszafüredi járásban, sík vidéken, a Tiszától mintegy 6 kilométernyire fekszik. Közvetetlenül a község alatt folyik az Eger patak és a Cserő folyás, melyek a község közelében ömlenek a Kistiszába; az utóbbi a Kaprosfoknál. Bár ma csak egyszerű nagyközség, a múltban igen fontos szerepe volt s ezt nagyrészben fekvésének köszönhette. Már maga a természet ugyanis jelentős útvonal csomópontjának jelölte ki. A Cserhát keleti lejtőiről a Mátra és Gömör völgyeiből, a Bükkaljról és a Sajó tájairól délnyugati irányban ez a legalkalmasabb átkelő a Tiszántúlra és viszont. Ezt már a régiek is fölismerték, erről tanúskodik az egykori sóház, mely már a vezérek és Árpád-házi királyok korában is lerakóhelye lehetett a Tiszán lehordott sónak és a Tiszántúl és Erdély fejedelmi családjaiból származó vezérek és társkirályok részére fontos hivatást töltött be. A Sártiván nemzetség ősi fészke. A XIII. század elején e nemzetségből leszármazott Gyula fia, Barakony, birtokos itten, a ki 1219-ben a poroszlai benedekrendű apátot segíti a tereskei apáttól ellene indított perben. 1244-71 között Barakony fia, Gyula lakott Poroszlón, 1262 deczember havában vendégül látta az esztergomi és a kalocsai érsekeket, továbbá a váczi püspököt kíséretükkel, a kik IV. Béla és István ifjabb király országrészeinek egymáshoz való viszonyát szabályozták. Fia István 1278-ban az általa okozott károk fejében kénytelen volt Poroszló egy részét átengedni Pál bányai ispánnak és hozzátartozóinak. István az ugyane nemzetségből leszármazott Miklós fiaival, Mártonnal és Demeterrel egyetértőleg, 1299-ben Poroszlót és az ottani monostort Rátót nembeli Domonkos tárnokmesternek, a későbbi nádornak engedte át cserébe több Szabolcs vármegyében fekvő helységért. Benedekrendű monostora már 1209-ben fennállott, melynek kegyurai 1299-ig a Sártiván, azontúl a Rátót nemzetségből leszármazott Pásztohi család volt. 1347-1355-ben Miklós pécsi püspök volt a helység földesura, a kinek kérelmére Nagy Lajos király 1347-ben a Poroszló és Várkony között eső révet a poroszlai rév javára megszüntette, minek következtében Tomaj nembeli István fia Dénes 1355-ben az abádi rév fenntartásáért folytatott perét elvesztette. Az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzék említi plébániáját, mely a hevesi főesperességi kerülethez tartozott, de az itteni apátság már nem fordul elő a tizedjegyzékben. 1407 táján Zsigmond király magához váltotta 66a Poroszlai Hanczkófi családtól és felét 1407-ben a Kaki (Tétényi) családnak adta zálogba, mely a Hanczkófiakkal és a Zsadányiakkal sokáig pereskedett e város felett, részint azonban 1451-ben is bírta. 1430-ban a Rozgonyiak nyerik zálogban; időközben a Poroszlai Hanczkófi család is visszajutott Poroszló birtokába. Már 1421-ben Hanczkófi Jakab Zsadányi Tamásnak vallja be a helység felét. A Rozgonyiak 1438-ban Albert királytól adományt nyertek Poroszló részeire. 1451-ben a nagyváradi püspök is birtokos volt itten. 1470-ben az Egerszalókiak egyezkednek a Vetésiekkel itteni birtokaik ügyében. Az 1546-ik évi adóösszeírás szerint a Báthoryak birtokában találjuk. 1549-ben Báthory Andrásé, ekkor 15 adóköteles, 21 elszegényedett, 2 elpusztult és 1 újratelepült jobbágytelket írtak itt össze. A török időkben itt került tőrbe Eger két hős hadnagya: Bornemisza és Zoltay. 1554-ben 23, 1564-ben 25 portája volt. 1552-ben Báthory Endrén kívül még az egri káptalan volt a helység földesura és Károlyi Péter is birtokos volt itten, de birtokainak portamennyisége nincsen feltüntetve az összeírásban. 1635-ben 7, 1647-ben 1 1/2, s 1675-ben 1 1/2 portája volt. 1684-ben részben a Homonnay és a Rákóczy családoké, részben az egri káptalan, részben báró Orczy István, gróf Károlyi és más családok birtokában találjuk. A XIX. század első felében egyharmad része az egri káptalané, egyharmada báró Orczy Józsefnéé, egyharmada pedig a gróf Károlyiaké volt. 1849. február 26-27-én Kossuth Lajos tartózkodott a községben. 1849 július 25-én és 26-án Korponay ezredes 2500 emberrel és 8 ágyúval foglalt itt állást s két napig küzdött Gorcsakoff 12.000 emberével, de a túlerővel szemben Tiszafüredig volt kénytelen hátrálni; majd felégetvén a Józsa Gyuri-féle fahídat, innen Debreczen felé vonult, hol Nagy Sándor hadaihoz csatlakozott. Jelenleg a helység legnagyobb birtokosai Poroszlói Graefl Jenő (3950 hold), az egri főkáptalan (2384 hold), Poroszlói Graefl Andor (2196 hold) és a szatmári püspökség (1790 hold). 1862-ben és 1874-ben nagy tűzvész pusztított a helységben, mely alkalommal a községháza a benne levő iratokkal együtt a lángok martaléka lett. A helységben levő tornyos kastélyt 1872-ben Poroszlói Graefl Károly építtette, melyet a jelenlegi tulajdonos: Graefl Jenő 1897-ben megnagyobbíttatott. Nevezetes épülete az egykori Palotavendégfogadó, a debreczen-pesti út mentén, mely jelenleg Grafel Károlyné lakóhelye s Graefl Andor tulajdona. A róm. kath. templom 1797-benépült. Kegyurai Graefl Jenő, Graefl Andor és az egri főkáptalan. E templom mellett foglalt állást Kossuth Lajos a kápolnai csata napján (1849 február 26-27-én) s itt hallgatta, fülét a földre téve, a Kápolnánál dübörgő ágyúkat. A katholikusokon kívül a reformátusoknak is van templomuk, mely 1793-ban épült. Az 1849-ik év elején három sánczot hánytak itt, a Tiszavonal védelmére. E sánczokban voltak felállítva a honvédek ágyúi. A helység területe 20.466 k. hold, lakóházak száma 1082 és a lakosság 5000-nél is több, a kik közül 2 német, 3 tót, 1 egyéb, a többi mind magyar; azonban a nem magyar anyanyelvűek is beszélnek magyarul. Vallásra nézve túlnyomó a református. Egyébként a vallás szerinti megoszlás a következő: róm. kath. 1286, gör. kath. 8, ref. 3390, ág. ev. 10, gör. kel. 1, unitárius 1, izr. 156. A helyi ipartelepek közül említést érdemel Bán Sándor kődiógomb-gyára, mely első és eddig az egyedüli Magyarországon. 1906-ban alapította a jelenlegi tulajdonos. A gyár területe 4800 négyszögméter és egy nagy emeletes épületből áll. A gépházban egy Danubius-féle 30 lóerős gőzgép és két hatalmas Nicholson-féle kazán áll. A gyár a legmodernebb munkagépekkel és villamos világítással van felszerelve. Az első emeleti munkateremben 21 esztergapad és körfűrész van, hol a Délamerikából behozott kődiót (Phitelephas microcarpa) gombokká dolgozzák fel. Készítenek azonkívül fagombokat is. Különlegesség gyanánt csinos kődiógyöngyöket állítanak elő. E teremben még négy automatikus munkagép is áll, melyek a gombot kifúrják, továbbá öt sajtoló gép, melyek a gombokat mintázzák. Az alsó munkateremben csiszolókorongok és körfűrészek vannak. Egy másik helyiség a gombfestő-műhely, öt kazánnal és a harmadikban levegőnyomással festik a gombokat. A tulajdonos az alapításkor óriási nehézségekkel küzdött, mert a külföldi verseny mindent 67elkövetett, hogy tervét meghiúsítsa, de kitartásán hajótörést szenvedett minden ilynemű törekvés és a gyár ma úgy áll, hogy nem tud megfelelni a rendelések nagy tömegének. A munkások száma 50, ezek közül 30 nő. Heti termelés kb. 12.000 tuczat gomb, a mit legnagyobb részt külföldi nagykereskedők vesznek meg. Kiviteli piacza Bécs, Bródy, Krakkó, Lemberg és Strij. Sőt Krakkóban állandó bizományi raktárt tart fenn, hogy a nagy keresletnek eleget tegyen. Hazai piacza az ország minden nagyobb városa. A másik nagy ipartelep Klein Móricz gőzmalom, gőzfűrészgyár és fatelepe, továbbá kefe-, reszelő-, talicska- és téglagyára. 1877-ben alapította Klein Jakab. A gyár területe 19.200 négyszögméter és négy gyárépületből és négy lakóházból áll. A hajtóerőt egy 120 lóerős gőzgép szolgáltatja. Munkások száma 200, a kik közül 40 nő. A gőzmalom naponta másfél vaggon lisztet, a gőzfűrész évente 15.000 köbméter faanyagot és a kefegyár évente kb. 100.000 korona értékű kefét és meszelőt termel. A kefegyár kiviteli piacza Galiczia s hazai piacza az egész ország. Mindkét gyár 1909. május 1. óta "Hevesvármegyei gyáripari részvénytársaság"-gá alakult. - A helység postája, távíró, telefon és vasúti állomása helyben van. A község éjszakkeleti részén valamikor földvár volt s e helyet ma is Földvárnak hívják. E helységhez tartozik: Kétútköz és Pusztaráboly, továbbá Kistanya, Nagyállás, Czigányháti tanya, Kath. paptanya, Ref. paptanya, Szőkeszélitanya, Hajdu Imre tanya, Hajdu Gábor tanya, Magyarád, Császlód, Óhalászi révház, Hordód, Szabó Ferencz tanya, Csapópuszta, Fehérakla, Szabó János tanya, és Sayhalmi tanya.

Recsk. A pétervásári járásban, a Mátra hegység alatt elterülő völgyben a Tarna patak két partján fekszik. Az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzékben Resk néven fordul elő, plebániája a patai esperesi kerületbe tartozott. Innen vette nevét a Recski család. 1478-ban Rekch néven szerepel. Az 1546-ik évi adóösszeírás szerint több nemes család birtokában találjuk, ekkor 4 adóköteles és 3 adó alól mentes portát írtak itt össze. 1552-ben 3, 1554-ben 4, 1564-ben 6 portája volt. 1571-ben Recsky Zsigmond és György birtokában találjuk. 1635-ben 2 1/4, 1647-ben 1 1/2, 1675-ben 1 portája volt. 1684-ben Recsky György volt a helység földesura. 1693-ban Vay Ádám, Balogh Pál, Bertóthy Gábor, Borsos Mihály és Borbás János voltak itt birtokosok. 1741-ben báró Orczy István volt a helység legnagyobb birtokosa. A XIX. század első felében a Fehér, Kubinyi, Recsky, Szabó, Liptay, Boronkay, Bereczky, Ondrekovics, Borsos, Gomba, Liszkay, Sipos és Tahy családoknak volt itt földesuri joga. Jelenleg a helység legnagyobb birtokosai gróf Károlyi Mihály (2500 hold), báró Barkóczy Sándorné (900 hold), Jámbor Géza (580 hold), Weisz és társa (800 hold). A Barkóczy család azelőtt Erdőtelken volt birtokos. A recski birtok előbb Bay, majd vétel utján a Repeczky család birtokába került és most báró Barkóczyné szül. Repeczky Anna birtoka. A kastélyt báró Barkóczy építtette 1902-ben. A kápolnát 1898-ban ugyanaz. 1600 végén donáczióban kapta Recsket Usz, ki azonnal eladta Bábonyi Baloghnak és nejének szül. Pápainak. Balogh egyik leánya Meszlényihez ment nőül és így lett Meszlényi birtok. Az újabb korban Fehér István vette meg, utána Tahy. A róm. kath. templom 1892-ben épült. A helységben levő kastélyt báró Barkóczy Sándorné építtette 1905-ben. A helység határában rézbánya és savanyúvíz forrás található. A község területe 7496 k. hold, lakóházak száma 391 és a lakosság 2425 lélek, a kik közül 3 német, 3 tót, a többi magyar; vallásra nézve róm. kath. 2357, gör. kath. 4, ref. 13, ág. ev. 4, izr. 47. A helység lakosa iparos olvasókört és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község postája helyben van, távíró és vasúti állomása Parád. E helységhez tartozik: Jámborpuszta, Barkóczytanya, Lakipuszta, Vadászlak, Annamajor, Mátrabánya, Kápolna, Bánom és Istvántelek.

Rózsaszentmárton. A hatvani járásban, az apczi Somlyó-hegy alatt elterülő völgyben fekszik. Eredetileg Mátra-Újvár megyéhez tartozott. Első ízben 1231-ben említik az oklevelek. A XIV. és XV. századokban Fancsal-Telki néven (1351 és 1421) szerepel az oklevelekben. Az 1549-ik évi adóösszeírásban 4, 1552-ben 2, 1554-ben 3, 1564-ben 4 portával szerepel. 1589-90-ben ama helységek között fordul elő, a melyek az egri várba szállították a püspöki tizedet. 1635-ben 2 1/4, 1647-ben 1 1/4, 1675-ben szintén 1 1/4, 1686-ban ugyanannyi portája volt. Az 1684-ik évi összeírás szerint a Fejérpataky család és Szalay György birtoka. Az 1693. évi összeírás szerint Szalay György, Szalay Albert, Szalay Imre, 68Szalay Gáspár, Fejérpataky özvegye és Gál János voltak itt birtokosok. 1741-ben gróf Starhemberg hatvani uradalmához tartozott. Az 1771-ik évi úrbéri osztályozás az első osztályú falvak közé sorozza. A XVIII. század második felében herczeg Grassalkovich Antal birtokába került, családjának 1841-ig volt a helységben földesúri joga. A Grassalkovich családtól báró Sina György vette meg. Jelenleg özvegy Spitzer Lászlónénak van a helység határában 691 hold kiterjedésű birtoka. Róm. kath. templomát 1780-ban Grassalkovich Antal herczeg építtette. A helység határában gyakran találnak kőkori régiségeket. Van a községben kezdetleges szénbánya is. Bár a szénréteg elég vastag, az még nem tökéletes szén, hanem csak megszenesült fa. A község területe 2942 k. hold, lakóházak száma 237 és a lakosság 1279 lélek, a kik mind magyarok s 2 ref. és 8 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A község postája, távíró és vasúti állomása Apcz. A helység neve eredetileg Fancsal volt, e néven találjuk az 1549-1686-ik évi összeírásokban is. Hozzátartoznak: Világostanya, és Vizváritanya telepek.

Sarud. A tiszafüredi járásban, a Nagy-Alföldön, a Nagy-Tisza jobb partján, attól mintegy négy s a Kis-Tiszától egy kilométernyire fekszik. Az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzékben Sorwld és Sorousd néven említik. Később Saruldegyháza néven fordul elő. Az egri püspökség 1494-ik évi számadáskönyveiben Sarwd néven van felvéve. Az 1549-ik évi adóösszeírásban Sarudh néven szerepel. Ekkor az egri püspök földesúri hatósága alá tartozott. 1549-ben a törökök kirabolták. 1552-ben elpusztult, az 1553-54-ik évben azonban újra felépült. Az 1564-ik évi adóösszeírásban már 11 portával szerepel. Az 1551-ik évi úrbéri összeírás szerint 8 egésztelkes jobbágya volt itt az egri püspöknek. Az 1577-ik évi úrbéri összeírás szerint 18 egész és 10 féltelkes lakosa volt. A helység az egri vár részére szolgáltatta be a tizedét, azon felül 25 boglya szénát. Ekkor már a török hódoltsághoz tartozott. A török földesúr részére 220 forintot fizetett, ezen felül a császárpénz és egyéb illetmények czímén, még 24 forintot fizetett a örököknek. 1612-ben már teljesen elpusztult. 1693-ban Batik György birtokában találjuk, kivüle még Galambos Ferenc, Péntek Benedek, István, öregebb István, András stb. voltak itt birtokosok. 1741-ben az egri püspökség földesúri hatósága alá tartozott. A szatmári püspökség felállításával (1804) a szatmári püspök birtokába került, a kinek 1848-ig volt itt földesúri joga. Jelenleg a szatmári püspökség a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templomot 1780-ban építtette gróf Esterházy egri püspök. 1888-ban a Tisza elöntötte a községet, s ez alkalommal 5 ház összedőlt, egy nőt magával ragadott az árvíz, a község közepén pedig a mostani szentháromság mellett, a víz árja egy őskori temetőt mosott ki, a sírból kisodort emberi csontokat 5-600 méter távolságban, a közlegelőn szórva szét. Ez árvíz sodra ásta ki az iskola előtt levő természetes vízgyűjtő medenczét is. A helység területe 10.365 k. hold, a lakóházak száma 466 és a lakosság 3191 lélek, a kik mind magyarok; vallásra nézve róm. kath. 3094, gör. kath. 2, ref. 84, izr. 11. A lakosság kath. olvasókört, fogyasztási szövetkezetet és önkéntes tűzoltóegyesületet tart fenn. A nők házi vászonszövéssel foglalkoznak. A község postája helyben van, távíró és vasúti állomása Poroszló. E helységhez tartozik: Pusztahídvég, Jánositanya, Csárdamajor, továbbá Feketetanya, Tölgyeshát, Pusztadaruhát, Büdöskútitanya és Rátkaytanya.

Sirok. A pétervásári járásban, a Mátra hegység alatt s a Felső- és Éjszaki Tarna patak összefolyásánál elterülő kies völgykatlanban fekszik. Eredetileg az Aba nemzetség ősi birtoka. Az osztálykor a nemzetség Borh-Bodon ága nyerte; alkalmasint ez építette a siroki várat is, melynek hatalmas romjai még jelenleg is fennállanak. 1267-ben az Aba nemzetség Csobánka ágának is volt itt részbirtoka. A XIV. század elején Borh-Bodon fia Demeter, a ki Csák Máté híveihez tartozott, volt a siroki vár ura, honnan éveken át daczolt az ekkor még gyenge királyi hatalommal. Csák Máté maga is nagy súlyt helyezett a siroki vár birtokára, ezért Demeternek harczosokat küldött a vár védelmére. A Barsa nembeli Kopasz-féle lázadás leveretése után azonban rákerült a sor Sirokra is. 1320-ban Debreczeni Dózsa erdélyi vajda és Drugeth Fülöp szepesi főispán ostrom alá fogták a várat, melyet csakhamar megvívtak. Borh-Bodon fia Demeter fiával; Miklóssal és Bodonnal együtt jószágait vesztette. Sirokon ezután 1324-ben Kompolthi Imre lett a várnagy, a ki királyi tisztviselő gyanánt parancsnokolt az ősi Aba nembeli jószágon. 1332-ben egy cseh származású Chenyk nevű tisztnek adta Károly 73király a várat, a hozzátartozó helységekkel egyetemben, a kit még ebben az évben beiktattak. Sirok várába és tartozékaiba. De a király csakhamar visszavette tőle és Sirok királyi vár lett. 1372-ben Nagy Lajos király kijavíttatta, a munkálat költségeit azonban Domoszlai Miklós, Heves vármegye alispánja és siroki várnagy viselte s 2000 forint értékben zálogul az egész vár az ő kezén maradt. 1388-ban Zsigmond király megengedte Tari Lászlónak, hogy e várat Domoszlai Miklóstól kiválthassa. 1389-ben örökre neki adományozta. Ekkor a következő helységek tartoztak a várhoz: Sirokalja, Verpelét, Nagyberek és Szajla. A vár alatt keletkezett helységeket, melyet az oklevelek Sirok vagy Sirokalja néven említenek, alkalmasint a Tari család alapította. 1426-ban már megvolt s a XV. század egy év nélküli oklevele oppidiumnak (városnak) mondja. Ekkor vámszedő hely is volt. Tari György 1464-ben Mátyás király beleegyezésével Gúthi Országh Mihálynak és a Kompolthiaknak zálogosította el, noha 1454-ben a Pásztohi családdal kölcsönös örökösödési szerződést kötött. E miatt a Pásztohiak perrel támadták meg a zálogszerződést, de 1472-ben Tari György, a ki időközben hűtlenség bűnperébe esett, magtalanul elhalván, mégis Országh Mihály és a Kompolthiak nyerték adományul. Ekkor azután 1475-ban a Pasztohi család is lemondott Sirok iránti igényeiről. Országh Mihály nádor még előzőleg, 1474-ben, Tari György özvegyét férje birtokaiból járó kilenczedre nézve kielégítette, egyúttal a siroki várban talált felszerelést és házi eszközöket neki kiadta. 1475-ben azután Mátyás király új adománylevelet állított ki Országh Mihálynak és Kompolthi Jánosnak Sirok várára. Ez az adománylevél Sirokalja várost is elősorolja a tartozékok között. 1522-ben Országh Mihály négy fia: János, a váczi püspök, Ferenc, Imre és László, kölcsönös örökösödési szerződést kötöttek a Kompolthiakkal, melynek értelmében Sirok vára a hozzátartozó birtokkal együtt a Kompolthiak kihaltával az Országh családra szállott. Míg Országh Kristóf kiskorú volt, az alatt Losonczy István vette kezelésbe a siroki uradalmat. Az ő birtokaként szerepel az 1549-ik évi összeírásban is. Az 1552-ik évi adóösszeírás szerint 4 portája volt. Az 1554. évi adóösszeírásban 3, 1564-ben pedig 9 portával szerepel. Az Országh testvérek közül csak Lászlónak volt egy fia Kristóf, a ki az uradalmat birtokába vette, ellene azonban a nőági örökösök, mint Országh Magdolna, férjezett Bánffy Istvánné, még Kristóf kiskorúsága idejében, 1548-ban pert indítottak részt követelvén az uradalomból. Országh Magdolna meg is nyerte a pert, de Országh Kristóf, a ki időközben felserdült, ellene szegült az ítélet végrehajtásának, végre is egyezségileg intézték el a dolgot. Országh Kristóf nagy gondot fordított Sirok várára s állandóan 100 lovast tartott benne. Országh Kristóf halála után (1567) Török Ferencz és neje Országh Borbála nyerték Sirokot adományul. Török Ferencznek két leánya volt, az egyik volt Zsuzsánna, a ki Nyáry Pálhoz ment nőül. Nyáry Pálnak két gyermeke volt; Miklós és Borbála, a kit Haller Sámuel tábornok vett nőül. Eger eleste után (1596) Kátay Benedek és Helmeczy János elfutottak az őrséggel, mire a várat a törökök könnyű szerrel hatalmukba kerítették. A törökök tetemes haderőt tartottak a várban, a mi maga után vonta a mohamedánok letelepülését. A vár belterületén, valamint a várfalak mentén levő házak is a törökök birtokában voltak. Maga a helység azonban a XVII. század közepén Nyáry Zsigmond birtokában volt, a kitől Vámosy István († 1661) bírta zálogban. Nyáry Borbála révén, a ki mint láttuk, Haller Sámuel tábornok neje lett, a helység egy része a Haller család birtokába jutott, míg a másik rész, Nyáry Miklós négy leánya révén, a Bossányi, Petrovay, Révay és Huszár családok birtoka lett. A siroki vár 1687 július 1-én még török kézben volt. Mielőtt Doria János Egert körülzárolta volna, Szarvaskő és Sirok örök őrsége, belátván a várnak tarthatatlanságát, július közepén minden ellentállás nélkül feladták és Egerbe vonultak vissza. Az 1693-ik évi összeírás szerint Sirok a hozzátartozó uradalommal együtt Bagni marquis birtokában volt, de a szatmári béke után ismét visszakerült a Nyáry család örököseinek birtokába. A XIX. század első felében gróf Sztáray, gróf Esterházy, Goszthony, báró Orczy, Németh, Tahy, Petrovay és a Vecsey családoknak volt itt földesuri joga. Jelenleg gróf Károlyi Mihálynak, Braun Mátyás örököseinek és Grosz Jakabnak van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1760 táján épült. A plebánia kegyura gróf Károlyi Mihály. A helységben egy régi nemesi udvarház áll fenn, százados díszkert közepén, mely legutóbb a Novotha családé volt, jelenleg Grosz Jakabé. A község területe 11.013 k. hold, lakóházak 74száma 314 és a lakosság 1900 lélek, a kik közül 7 német, 2 horvát és 7 egyéb anyanyelvű; vallásra nézve 2 protestáns és 67 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község határában kőbánya van s a lakosság kőfejtéssel és durvább kőfaragó-munkával foglalkozik. A község postája és vasúti állomása helyben van, távíró-állomása Parád. E helységhez tartozik: Pusztakőkút, Pusztadalla és Rozsnakpuszta, mely a XVI. században önálló helység volt.

Szajla. A pétervásári járásban, a Mátra hegység alatt elterülő Dolina völgyben, a Tarna patak mellett fekszik. 1389-ben találkozunk első ízben e helység nevével, akkor a siroki vár tartozéka volt. Az 1454. és az 1465. évi oklevelekben Zayna és Zayla néven fordul elő. Ekkor a Tari család birtoka volt. Később a Kompolthiaké lett. Az Országh csal. és a Kompolthiak között 1522-ben kötött örökösödési szerződés értelmében Országh Mihály fiainak birtokába került. Országh Kristóf kiskorúsága alatt Losonczy István tette rá a kezét e helységre. Az ő birtokában találjuk 1549-ben és 1552-ben is. Országh Kristóf elérvén nagykorúságát, átvette atyja után öröklött birtokait. 1554-ben még 4 portája volt, ekkor már Országh Kristófot uralta. 1564-ben már az elpusztult helységek között szerepel. 1635-ben másfél, 1647-ben szintén másfél, 1675-ben pedig egy portával szerepel az adóösszeírásokban. A XVII. század közepén Nyáry Zsigmondé volt, a ki Vámosy István Heves vármegyei alispánnak († 1661) adta zálogba. 1684-ben Szopeki Pál birtokában találjuk. Az 1686. évi adóösszeírás szerint csak fél portája volt. 1693-ban a Huszár család 2 jobbágytelek ura volt itten. A XVIII. században tótokat telepítettek a helységbe, a kik a XIX. század elején már teljesen elmagyarosodtak. Később a Vitalisz, Gáspárdy, Szerelem és Gosztony családok voltak itt birtokosok. Jelenleg gróf Károlyi Mihálynak van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1820-ban épült. 1900-ban nagy tűzvész pusztított, mely alkalommal a helység lakói legnagyobb része leégett. A község területe 1519 k. hold, lakóházak száma 140 és a lakosság 809 lélek, akik mind magyarok s 5 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakói kath. olvasókört és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község postája és távíróállomása Pétervására, vasúti állomása Parád.

Szarvaskő. Az egri járásban, a Bükk hegység alatt elterülő völgykatlanban, az Eger patak mentén fekszik. Mind a vár, mind az alatta elterülő helység, az egri püspökség ősi birtoka volt. Várát első ízben az egri káptalan 1295. évi határjáró levele említi, a helység határa ekkor a bátori határral érintkezett. Plebániáját az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék is elősorolja, de "sub castri episcopi" név alatt, 1438-ban említik várnagyát, a ki egyúttal az egri püspökség tisztje is volt. A vár alatti helység a XIV-XV. században Szarvaskőváralja néven szerepel. Az 1493-94. évi egri püspöki számadáskönyvekben a püspökség birtokai között szerepel. Vámhely is volt. Szapolyai János király 1527-ben Erdődy Simon egri püspöknek adományozta, a ki testvérét, Pétert tette meg várnagynak. Midőn 1527-ben Eger Ferdinánd birtokába került. Erdődy Péter Erchy Ferenczczel és János király többi híveivel, közel fél éven át tartotta magát Szarvaskő várában. 1528 tavaszán azonban Ferdinánd vezérei ostrom alá vevén Szarvaskőt, azt rövid idő alatt elfoglalták. 1530-ban a Ferdinándpárti Horváth Ferencz volt Szarvaskő várnagya, a ki a vár összes tartozékait elfoglalta. Időközben Szalaházy Tamás († 1536) egri püspök, a kit Ferdinánd nevezett ki e méltóságra, kénytelen kelletlen belenyugodván a foglalásba, az elfoglalt püspökségi javakat zálogba adta Horváth Ferencznek. De Horváth Ferencz ezzel nem elégedett meg, a szomszéd birtokokra is rátette kezét, e miatt sűrűen hangzottak ellene a panaszok az országgyűlésen. 1540-ben Frangepán Ferencz egri püspök is Ferdinándhoz pártolván, Szarvaskő visszaadását követelte. De Horváth Ferencz sokkal befolyásosabb ember volt, semhogy a püspök ellene valamit tehetett volna. Midőn Nógrád és Hatvan török kézre jutott, az egri vár biztosítása volt Heves vármegye rendeinek egyik főtörekvése. Az 1545. évi országgyűlésen a rendek Szarvaskő lerombolását határozták el s kimondották, hogy a vár jövedelmei az egri vár fenntartására fordíttassanak. Oláh Miklósnak egri püspökké történt kinevezése után 1549-ben Horváth Ferencz átadta a várat Dobó Isvánnak, a ki Szarvaskőre Szalkay Balázst nevezte ki várnagyul, Horváth Ferencz még 1550-ben is bírta a vár tartozékait. 1558-ban Verducz Antal, az újonnan kinevezett egri püspök vette birtokába a várat és várnagyul 75Gadóczy Gábort nevezte ki. 1596-ban Eger eleste s a szerencsétlen kimenetelű mezőkeresztesi csata után Gáll János várnagy az őrséggel megfutván, Szarvaskő a törökök kezébe került. 1596-tól kezdve Szarvaskő a hatvani szandzsákba tartozott. A mint a vár a törökök birtokába került, nemcsak a vár belterülete, de a vár falai alatt elhuzódó házak is török birtokokká váltak. Szarvaskő egész 1687-ig maradt török kézben. Dória János hadainak közeledtére a törökök 1687-ben belátták az erdő tarthatatlanságát és odahagyva a várat, Egerbe vonultak. Eger visszavétele után a vár ismét az egri püspökök birtokába került. Ide vonult vissza 1710-ben Telekessy István egri püspök, a ki II. Rákóczi Ferencz alatt oly nevezetes szerepet játszott; midőn a püspöki méltóságától megfosztották, itt készítette védőiratát, melynek eredményeképen, a pápa közbenjárására, visszakapta főpapi székét. Ettől kezdve a helység 1848-ig szakadatlanul az egri püspökség, majd érsekség földesúri hatósága alá tartozott. Jelenleg az egri érsek a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1840-ben épült. A község területe 2163 k. hold, lakóházak száma 76 és a lakosság 336 lélek, a kik mind magyarok s 5 izr. kivételével, róm. kath. vallásúak. A helység határában a sziklás hegy tetején, ma is láthatók az egykori vár romjai. A község postája, távíró és vasúti állomása helyben van az eger-putnoki h. é. vasút megnyitása (1908) óta. E helységhez tartozik a Malomhegytanya.

Szentdomonkos. A pétervásári járásban, a Bükk hegység alatt, a Tarna patak eredete közelében terül el. 1459-ben a Rédeieké volt, de birtokos volt itten még a Szentdomonkosi család is. 1459-ben szereplő Varju család is birtokos lehetett itten, mert Szentdomonkosi előnévvel élt. 1492-ben az Oláh család birtokában találjuk. Az 1546. évi összeírásban 5 portája volt, az összeírás szerint több nemes család bírta. 1554-ben 6, 1564-ben 8 portával van felvéve. 1589-90-ben az egri vár fenntartására szolgáltatta be a főpapi tizedet. 1635-ben 1 1/4, 1647-ben 1, 1675-ben 3/4 portája volt, ez évben készült összeírás szerint a Balassa és Biró armálista családok laktak a helységben, ezenkívül Agocs Gergelynek és Sebestyénnek volt egy nemesi kuriája. 1686-ban fél portát vettek fel e helységben. 1693-ban Biró és Balázs György voltak itt birtokosok. A XIX. század első felében Ullman Móriczé és Greskovics Ignáczé volt a helység. Róm. kath. templomát 1734-ben báró Hunyady János építtette. 1836-ban helyreállították. Utóbb 1874-ben és 1887-ben történtek a templomon jelentékenyebb javítások. Jelenleg gróf Károlyi Mihálynak van itt nagyobb birtoka. A község területe 3199 k. hold, lakóházak száma 120 és a lakosság 560 lélek, a kik mindannyian magyarok és 6 izr. híján róm. kath. vallásúak. A helység lakosai keresztény fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község postája Bükkszenterzsébet, távíró-állomása Pétervására és vasúti állomása Mátraballa. E helységhez tartoznak Szőke és Tipászó telepek.

Szúcs. A pétervásári járásban, a Bükk hegység egyik szűk völgyében, a Laskó patak forrásához közel fekszik. 1349-ben Bellyényi Laczk fia István birtoka, a ki azt a Bél nembeli Bökény fia Tamásnak 12 aranyforintért zálogba adta. Az 1546. évi adóösszeírásba 6 portát vettek itt fel, a helység ekkor több nemes családé volt. 1552-ben 4, 1554-ben 3, 1564-ben szintén 3 portája volt. 1589-90-ben az egri vár fenntartására szolgáltatta be a főpapi tizedet. Az 1635. évi összeírásban 1, 1647-ben szintén 1, 1686-ban fél portával van felvéve. 1693-ban Pap László birtokában találjuk, a kinek itt 3 jobbágya és serfőzdéje is volt, kívüle még Gosztony István és Gyürky István voltak ekkor itt birtokosok. 1741-ben a gróf Keglevich család és Berthóthy István birtokában találjuk. A XIX. század első felében Draskóczy Sámuelnek volt itt földesúri joga, később a Lipthay család volt birtokos. Jelenleg Beniczky Györgynek van itt 691 hold birtoka, kinek gőzmalma is van. A község területe 1475 k. hold, lakóházak száma 53 és a lakosság 307 lélek, a kik 1900-ban mind magyarok voltak, de újabban számos tót és olasz munkás dolgozik a kőszénbányában. Vallásra nézve 1 ref. és 9 izr. kivételével róm. katholikusok. A nők házi vászon szövésével foglalkoznak. A helység határában vannak az "Egercsehi Kőszénbánya" részv.-társulat bányái. A helység eredetileg a Puszta-Szúcs dűlőben állott, s a török hódoltság után épült a jelenlegi helyén. A község postája Egercsehi, távíróállomása Bélapátfalva és vasúti állomása Eger.

Szuha. A pétervásári járásban, a Mátra hegység éjszaki oldalán, a Kikirics hegy alatt, a Szuhai patak mellett terül el. 1441-ben Zoha, 1463-ban Zwha 76néven említik az oklevelek. Az 1552. évi adóösszeírás szerint nemesek lakták, ekkor 4 portája volt. Az 1589-90. évi egri számadáskönyvek szerint az egri vár fenntartására szolgáltatta be a főpapi tizedet. 1635-ben 1 1/4, 1647-ben 1 1/4, 1675-ben 3/4 portája volt. 1693-ban Dorogfy özvegye és Csima János voltak itt birtokosok. 1741-ben Vay ádám birtokában találjuk. A XIX. század első felében Gyürky Pál, Balásovics, Gyurcsányi, Sipos, Básthy, Rutkay, Bakos, Mátyusy, Pál, Marsó, Géczy, Herkály, Freizeizen, Véges, Toronyai, Demkó, Vályi, Halasy, Sütő és Horváth családok bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg báró Solymosy Jenőnek van itt 1170 hold birtoka. A róm. kath. templom 1768-ban épült. A község területe 3078 k. hold, lakóházak száma 135 és a lakosság 807 lélek; a kik közül 578 magyar, 1 német és 228 tót anyanyelvű; vallásra nézve róm. kath. 775, protestáns 11, izr. 21. A falu jelenlegi helyére a török hódoltság alatt költöztek a lakosok. A község postája, távíró és vasúti állomása Mátramindszent. Ide tartozik Szuhahuta, továbbá Szénégető, Zsiva és Hagymás telepek.

Szurdokpüspöki. A hatvani járásban, szép hegyes vidéken, a Muzsla nevű hegy alatt, a Zagyva mentén fekszik. Az egri püspökség legrégibb, 1261-ben kelt megerősítő levele a püspökség ősi birtokai között sorolja fel, de később idegen kézre jutott, mert többé nem szerepel a püspökség birtokai között. Aba nembeli Demeter, a Rédei ágból, 1290-ben nyerte egyik rokonától, Kátai Mihedeus özvegyétől, de kevés idő múlva elvesztette, úgy hogy fiai, Demeter, Olivér és Kemény, 1338-ban csak hosszas utánjárással és nagy költséggel tudták visszaszerezni. 1469-ben Báthory Albert elfoglalta Rédei Jánosnak itteni birtokát, mely foglalás miatt Rédei János Heves vármegye közgyűlésén panaszt emelvén, Országh Mihály nádor ez ügyben vizsgálatot rendelt el s annak megtartásával az egri káptalant bízta meg. A per, úgy látszik, a Rédeiek javára dőlt el, mert 1472-ben ismét a Rédeyek birtokában találjuk; ekkor részint Nógrád, részint Heves vármegyéhez tartozott. A Rédeieken kívül az ugyane nemzetségből származó Tariaknak is voltak itt birtokai. Tari György 1465-ben, Budán, Pálóczi László országbíró előtt tett végrendeletével Sirok várát a hozzátartozó birtokokkal, közötte Szurdokpüspökivel együtt, Országh Mihály nádornak, valamint Kompolthy János fiainak: Miklósnak és Venczelnek hagyományozta. Az 1549-ik évi összeírás szerint több nemes család birtoka, ekkor 10 portája volt. 1554-ben 10, 1564-ben 8 portát írtak itt össze. 1635-ben 3, 1647-ben 2, 1675-ben 1 portája volt. 1693-ban az esztergomi káptalan birtokában találjuk. 1741-ben az esztergomi káptalan földesúri hatósága alá tartozott, melynek 1848-ig volt itt földesúri joga. Jelenleg az említett ősi birtok Györgyey Antal tulajdona, kinek a falun kívül, a hegyek alján, modern stílusban épített kastélya emelkedik. A helység róm. kath. temploma 1769-ben épült, a plebánia kegyura Györgyey Antal. Az egyház tulajdonában van egy 1720-ból való aranyozott ezüst kehely. A helység keleti határán van egy kősziklába vágott remeteház s hajdan templom is volt a közelében. 1848 október havában Rózsa Sándor szabad csapata és öt császári katona között összeütközés volt a helység határában. 1903-ban nagy tűzvész pusztított a helységben. A község területe 2615 k. hold, lakóházak száma 180 és a lakosság 909 lélek, akik mind magyarok s 2 ref. és 10 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai 48-as függetlenségi kört tartanak fenn. Van kőbányája és kovaföld-telepe. A község postája és vasúti állomása helyben van, távíró-állomása Apcz és Pásztó. E helységhez tartozik Szurdokmajor, Lapostanya és Cserepes.

Szücsi. A gyöngyösi járásban, az ú. n. szűcsi völgyben fekszik, melyet három oldalról kisebb-nagyobb hegyek és partok vesznek körül, ellenben délről egészen nyílt. A községen egy kis patak folyik keresztül. Plebániája az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő, mely ekkor a patai esperességi kerülethez tartozott. 1412-ben Zeuch, 1413-ban Zewchy, 1416-ban Zwch és Zwchy alakban szerepel az oklevelekben. Zsigmond király 1412-ben a magbanszakadt Szücsi család itteni birtokait Pálóczy Mátyusnak adományozta. Pálóczy Antal zempléni főispánnak 1526-ban Mohácsnál történt elestével, 1527-ben Ráskay Zsigmond foglalta el. 1552-ben több nemes család tulajdona, ekkor 8 portája volt. Az 1554. évi adóösszeírásba 3 portával van felvéve. 1564-ben 8 portája volt. 1589-90-ben az egri vár fenntartására szolgáltatta be a főpapi tizedet. 1635-ben 1 1/2, 1647-ben 1, 1675-ben fél portája volt. 1684-ben Mocsáry Balázs birtokában találjuk. Az 1693. évi összeírás szerint a patai (Gyöngyöspata) lelkésznek 3 1/2 jobbágytelke volt itten, birtokos volt kívüle itt még a Földváry család is. 1741-ben a Földváryak 77voltak a helység legnagyobb birtokosai. A XIX. század első felében a Földváryak, továbbá a Wagner, Balázsovics, Bajza, Orosz, Sipos, Rutkay és Tóth családok bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg Schlichter Izidor a helység legnagyobb birtokosa, kinek 1400 hold kiterjedésű birtoka van itten. A helységben négy úrilak van, ezeket mind a Bernátfalvi Földváryak építtették. Az egyik Kóti József földbirtokosé. A másik úrilak, mely azelőtt a Dadányiaké és a Jankovichoké volt, jelenleg Schlichter Izidor birtoka. A harmadik úrilak, mely a Földváryak legkedvesebb lakóhelye volt, jelenleg a községé és a jegyzőnek szolgál lakóhelyül. A negyedik úrilak, mely azelőtt a Bajza családé volt, jelenleg Reich Ödön tulajdona. Ez Bajza József (szül. 1804, † 1858) jeles író és bíráló szülőháza, mely emléktáblával van megjelölve. Még egy szerzetesrend kolostorának maradványai is vannak a helységben, mely állítólag a pálosoké volt, jelenleg Schlichter Izidor magtárul használja. A róm. kath. templomnak kegyura nincs, hanem a templomföld jövedelméből és a hívek adakozásából tartják fönn. A helység határában barnaszén van. A község postája Gyöngyöspata, távíró-állomása Apcz, vasúti állomása Apcz-Szántó. E helységhez tartozik Csonkástanya és Kistanya.

Tar. A hatvani járásban, a Mátra hegység nyugati lejtőjén, a Zagyva folyó balpartja közelében fekszik. Első ízben 1265-ben említik az oklevelek. Ebben az évben István ifjabb király e helységet, mint Ágasvár tartozékát, a Rátót nemzetségbeli Domonkos fia Istvánnak, a királyné lovászmesterének adományozta. Ő utána fia László (1283-1325) örökölte, kinek fia István (1347) felveszi a Tari nevet s megalapítója lesz a hasonnevű családnak. Tari György, mivel nem voltak fiörökösei, 1465-ben Pálóczi László országbíró előtt tett végrendeletével Sirok várát, valamint a hozzátartozó Tart Országh Mihály nádornak, valamint Kompolthi János fiainak hagyta. 1469-ben Nógrád vármegyéhez számították. Az 1506. évi adóösszeírás szerint Losonczy István birtoka. 1552-ben 12 portája, 1554-ben szintén 12 portája és 1564-ben 15 portája volt. Kompolthi János, valamint fiai, Zsigmond és Ferencz, másfelől Országh Mihály négy fia között 1522-ben kötött kölcsönös örökösödési szerződés értelmében, a Kompolthiak kihaltával, az Országh családra szállott. Az Országh testvérek közül azonban csak Lászlónak volt egy fia: Kristóf, a kire az összes Kompolthi-féle jószágok szállottak, de Országh Imrének leánya, Magdolna, férjezett Bánffy Istvánné is részt követelt Tar helységből. A per 1560-ban dőlt el, még pedig Bánffy Istvánné javára. Országh Kristóf azonban megakadályozta az ítélet végrehajtását és végre is egyezség jött létre a peres felek között. Országh Kristófnak 1567-ben bekövetkezett halála után Miksa király 1569-ben Török Ferenczné, született Országh Borbálának adományozta. Ekként a helység Török Ferencz három gyermekének birtokába került. Az 1635. évi összeírás szerint 4, 1647-ben 3 1/2, 1675-ben 3 portája volt. A XVII. század közepén Hamvay Ferencz alispán birtoka volt († 1669), kinek halálával Forgách Ádám kapta királyi adományul. 1684-ben Bossányi László birtokában találjuk. Az 1693. évi összeírás szerint a Bossányi családnak 47 jobbágytelke volt Tar helységben, azonfelül a Huszár családnak is volt 7 telke. 1741-ben a Nyáry család birtokában találjuk. A XIX. század első felében gróf Esterházy, gróf Draskovics, Schneé, Reviczky, Almássy, Zábráczky, Beniczky, Virágh, Etthre, Taródy, Földy és Blauer családoknak volt itt földesúri jog. Jelenleg báró Podmaniczky Gyulánénak van itt nagyobb birtoka. A kastélyt Schneé László 1800 táján építette, tőle örökölte a Reviczky család, ettől Jezerniczky Károly, a kitől gróf Forgách János vásárolta meg s jelenleg is az ő tulajdonában van. A róm. kath. templom a XVII. század végén épült és régi kőfallal van körülvéve. 1880 július 2-án nagy tűzvész pusztított a helységben, ez alkalommal 76 ház égett le. A község területe 4745 k. hold, lakóházak száma 273 és a lakosság 1389 lélek, a kik mind magyarok; vallásra nézve ref. 1, ág. ev. 26. izr. 13, a többi róm. katholikus. A község lakói függetlenségi kört tartanak fenn. Az Oldal-hegy lejtőjén valamely rom látható. A nép régitemplomnak nevezi. A község postája helyben van, távíró- és vasúti állomása Pásztó. E helységhez tartozik: Ilonamajor, Koplaló, Szurdokalja, Lakom és Zsófiamajor.

Tarnabod. A hevesi járásban, a Nagy-Alföld síkságán, a Tarna folyó mellett terül el. Már a XIV. században fennállott. Az 1333. évi pápai tizedjegyzék lajstromában is szerepel, a mikor Borhy Lőrincz 8 garast fizetett. A tatárjáráskor a község elpusztult a templommal, a melyet azonban ugyanott ismét felépítettek és körülötte alakult az új helység. A XV. században már plebániája is volt, melyhez a mai Kál helység, mint fiókegyház tartozott. 1446-ban mint Kál határosa fordul elő. Az 1546. évi adóösszeírásban 3 portával szerepel. 1549-ben 3 adóköteles, 7 elszegényedett és 3 adómentes jobbágytelket vettek itt fel az összeírásba, 2 telken nemesek laktak. Az 1552. évi összeírás alkalmával 5 portát vettek itt fel, megjegyzi azonban az összeírás, hogy az ez évi adó második részlete nem volt behajtható. 1552-ben elpusztult, 1553-54-ben újra kezdték felépíteni, az 1554. évi adóösszeírásban is az újonnan épült helységek között szerepel, mind a mellett az 1564. évi adóösszeírás az elhagyott (t. i. melyeknek lakói elfutottak) helységek között sorolja fel. 1635-ben egy nemesi kúriát és 1 1/4 portát vettek itt fel az összeírásba. Az 1647-ben és 1675-ben eszközölt összeírás szerint csupán nemesek és egy kovácsmester lakták, 1684-ben Huszár Imre birtokában találjuk. Az 1693. évi összeírásban Tarnócza-Bod néven szerepel, ekkor Császár Péter birtoka. 1741-ben a Nyáry család birtokában találjuk. A XIX. század első felében Almásy István, báró Orczy, gróf Szapáry, Saághy, Csoma, Goszthony és a Subich családok, továbbá gróf Almássy György bírtak itt földesúri joggal. Később a gróf Zichy család szerzett itt birtokot. A kath. templom 1780-90 között épült Szentmihályi Mihály és a hívek adományából, a régi templom köveinek felhasználásával. A község területe 1803 k. hold, lakóházak száma 167 és a lakosság 1026 lélek, a kik 2 német kivételével magyarok s 5 izr. híján róm. kath. vallásúak. A község postája Kál, távíróállomása Kál és Erdőtelek, vasúti állomása Kál-Kápolna. E helységhez tartozik Pusztabáb.

Tarnalelesz. A pétervásári járásban, a Mátra hegységtől éjszakra elterülő homokos völgyben, a Tarna patak mellett fekszik. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Lelez néven fordul elő, plebániája a hevesi főesperesi kerületbe tartozott. Plebániája a török hódoltság alatt megszünt s a helység 1712-ben már Szent-Erzsébet fiókja volt. Az 1546. évi összeírás szerint a törökök elpusztították. 1549-ben 6 adóköteles, 3 elszegényedett és 4 elpusztult jobbágy és 1 nemes telket irtak itt össze. 1552-ben 6, 1554-ben 3, 1564-ben 8 portája volt. 1635-ben 1 3/4, 1647-ben 1 1/2, 1675-ben 3/4 portát vettek itt fel az adóösszeírásba. Utóbbi évben a Vincze, Marton, Kovács és Turcsányi armálista nemes családok laktak a helységben. Az 1684. évi birtokösszeírás szerint több nemes családé volt. 1693-ban Fáy György özvegye, továbbá Kovács András, Turcsányi János, Vincze János, Kovács Ádám, Kovács István, Gyenes Márton, Kovács Márton és Póta Mátyás voltak itt birtokosok. A XIX. század első felében gróf Almássy Ignácz, továbbá az Almássy, Jekelfalussy, Kovács, Marton, Balázs, Tahy, Ivády, Hellebronth, Bozó és az Albert családok bírtak itt földesúri joggal. Temploma 1873-ban épült a réginek a helyén, melyről az 1814. évi egyházlátogatás, mint igen régi, rongált állapotban levőről emlékezik meg. Iskoláját 1866-ban építtette a közbirtokosság. Jelenleg Grósz Jónásnak és Gráf Sándornak van itt nagyobb birtoka. A község területe 6445 k. hold, lakóházak száma 328 és a lakosság 1524 lélek, a kik mind magyarok; vallásra nézve gör. kath. 1, ref. 2, ág. ev. 1, izr. 30, egyéb 2, a többi róm. katholikus. A helység lakosai keresztény fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A község postája és táviró-állomása Pétervására, vasúti állomása Mátraballa. A helység határához tartozó erdőben két domb van. Az egyik Vajdavára, a másik Köbölvára név alatt ismeretes. E helységhez tartozik Bolya puszta.

Tarnaméra. A hevesi járásban, a Nagy-Alföld éjszaki szélén, a Tarna vize mellett terül el. Első ízben 1365-ben találkozunk e helységgel. A középkorban több Méra nevű helységről emlékeznek meg az oklevelek. 1472-ben Mérán kívül Vakméra, Egyázasméra, 1479-ben Felsőméra, Mezőméra nevű helységről vannak adataink. Ugyanez évben Vakméra már csak mint puszta (praedium) szerepel. 1487-ben kelt oklevél szerint egy Szentmártonmérája nevű helység is volt. 1472-ig e helységek a Mérai Sánta család birtokai, mely család magvaszakadtával Mátyás király ebben az évben a Méra, Egyházas-Méra és Vak-Méra helységekben lévő birtokokat a Besenyei családnak adományozta. E birtokokat Besenyei János 1487-ben az egri egyháznak hagyta. Az 1549. évi adóösszeírás szerint több nemes 79családé. Ekkor 9 adóköteles, 5 elszegényedett, 3 újonnan települt és 5 adó alól mentes portája volt. Az 1552. évi adóösszeírásban 8, 1554-ben 9, 1564-ben 7 portát írtak itt össze. 1647-ben 1 1/2, 1675-ben 1 1/2, 1686-ban 3/4 portája volt. 1741-ben Almássy János birtoka. A XIX. század első felében gróf Almássy Ignácz, Almássy Károly és István, Rakovszky, Hellebronth, Országh örökösök, Halasy, Sütő, Majzik és a Huszthy családok bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg Schossberger Henriknek (715 hold), Paizs Gyula dr.-nak (756 hold) és Ledniczky Istvánnak (674 hold) van itt nagyobb birtoka. A helységben és Fogacs pusztán levő kastélyok közül az egyiket Almássy István építtette a XIX. század elején, tőle Almássy Vincze örökölte, a ki az 1870-es években Kégl Györgynek adta el, a kitől 1883-ban Schossberger Henrik vette meg. A másikat báró Beust Ödön építtette a XIX. század közepén, tőle 1882-ben Bischitz Artúr vette meg, a kitől viszont Paizs Gyula dr. vette meg 1906-ban. A harmadik kastélyt a jelenlegi tulajdonos, Ledniczky István 1870-ben építtette. A róm. kath. templom 1766-ban épült. A község területe 4913 k. hold, lakóházak száma 239 és a lakosság 1896 lélek, a kik mind magyarok s 2 ref., 1 ág. ev. és 34 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A község határában több nagy halom van, a hol régiségeket találnak. A község postája helyben van, távíró és vasúti állomása Ludas. E helységhez tartozik Pusztafogacs, továbbá Vinczetanya, Puhltanya és Majziktanya.

Tarnaörs. A hevesi járásban, a Nagy-Alföld éjszaki síkságán, a Tarna mellett fekszik. 1264-ben Aba nembeli II. Kompolt nyeri adományul, kinek fiait Pétert és Pált 1291-ben III. Endre király megerősítette Tarnaörs, Vámosgyörk, Detk és Domoszló birtokában. Midőn 1325-ben Péter fiai megosztoztak az apai örökségen, a tarnaörsi részbirtokok I. Istvánnak, a Nánai Kompolthi család ősének birtokába kerültek. A helység fele része Kompolt fia Pál utódaié lett, Imre fiától Imrétől származó unokái: János, Miklós, István és Imre, 1348-ban megosztozván az örökségen, Tarnaörs felét János, a Visontay család őse nyerte. 1466-ban Jászapáti szomszédjaként említik. 1468-ban Kompolthi Miklós birtokában találjuk. Kompolthi János és fiai: Zsigmond és Ferencz, valamint Országh Mihály négy fia között 1522-ben kötött örökösödési szerződés alapján, a Kompolthiak kihaltával, az Országh családra szállott. 1549-1552-ben 5 portája volt, ekkor Országh Kristóf birtokában találjuk. 1554-ben 7, 1564-ben 9 portája volt. 1635-ben 1 1/4, 1675-ben fél portát vettek itt fel az összeírásba. Az utóbbi évben nemesek is lakták. 1684-ben gróf Koháry István birtokában találjuk. 1693-ban mint puszta, báró Haller Samu birtoka. 1741-ben a Nyáry család birtokában találjuk. Később a báró Orczy család birtokába került. Orczy Lőrincz, a magyar irodalom egyik úttörője és az írói tehetségeknek lelkes pártfogója, 1784-ben ide költözött, hol haláláig lakott. Tarnaörsi magányában kereste fel Kazinczy Ferencz is, a ki két évig tartózkodott nála. 1848 előtt báró Orczy Lőrincz birtoka volt. Jelenleg báró Orczy Cherubin örököseinek és özvegy báró Orczy Szeráfnénak, született báró Piret Eugeniának van itt nagyobb birtoka. Az előbbit jelenleg egy parczellázó társaság vette át. A helységben levő kastélyt báró Orczy István építtette a XVIII. század közepén, jelenleg a báró Orczy család birtokában találjuk. A tarnaörsi táborban halt meg Vak Bottyán, Rákóczi híres generálisa. A róm. kath. templom 1754-ben épült. A község 5267 k. hold, lakóházak száma 334 és a lakosság 1959 lélek, a kik mind magyarok s 11 protestáns és 23 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai polgári olvasókört tartanak fenn. A helységben egy gőzmalom van üzemben. A község postája helyben van, távíró-állomása Jászárokszállás és vasúti állomása Vámosgyörk. E helységhez tartozik Miskepuszta, továbbá Csárdamajor, Homoktanya, Weiszmantanya, Antaltanya, Gyurkótanya, Bendótanya, Szőketanya, Gunicstanya és Hevértanya.

Tarnaszentmária. Az egri járásban, a Mátra hegység tövében elterülő völgyben, a Tarna jobb partján fekszik. Egyike Heves vármegye legrégibb községeinek. Kétségkívül már az első Árpádházi királyok uralkodása alatt megvolt. Róm. kath. temploma a XI-XII. századbeli román ízlésben épült, altemplommal. Okleveles adataink azonban csak 1417-től kezdve vannak e helységről. A XVIII. században részben tótokkal telepítették be, a kik azonban a XIX. század elejéig teljesen megmagyarosodtak. Az 1771. évi úrbéri összeírásban Szent-Mari néven fordul elő. Az úrbéri rendezés alkalmával a IV. osztályba sorozták. A XIX. század első felében SzentMari néven volt ismeretes. Ekkor Szemere Pál, Fáy Sámuelné, Csoma Zsigmondné, Pappszász György, Kazinczy András, továbbá a 80Gyulay, Liptay, Kürthy, Végh, Okolicsányi és Bárczy családok voltak itt birtokosok. Később a Soldos család birtokában találjuk. Az ősi róm. kath. templomnak kegyura nincs, hanem saját alapjövedelméből és a hivek adományaiból tartja fönn magát. A község területe 1915 k. hold, lakóházak száma 98 és a lakosság 492 lélek, a kik közül 2 német, 1 tót, a többi magyar; vallásra nézve 2 ref. és 5 izr. kivételével róm. katholikusok. A helység lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A határban több trachit-bánya van. A község posta-, távíró-, telefon- és vasúti állomása Verpelét. E helységhez tartozik Dobi puszta, az egri érsekség birtoka.

Tarnaszentmiklós. A hevesi járásban, a Tiszától hét kilométerre elterülő síkságon, a Hanyiér mellett és a Ludas tó közelében fekszik. Eredetileg a Pálócziak birtoka. Legrégibb adatunk 1421-ből való e községről. 1424-ben Csonkaszentmiklós néven fordul elő. 1526-ban Pálóczi Antal birtoka, a ki végrendeletileg az egri káptalannak hagyományozta. Az 1549. évi adóösszeírás szerint ekkor már el volt hagyatva. Az 1552. évi összeírás alkalmával az elpusztult helységek között szerepel. Szentmiklóst az 1554-ben eszközölt összeírás alkalmával már nem vették fel. Az 1635. évi adóösszeírásban Heves-Szent-Miklós néven fordul elő, ekkor 1 1/4 portája volt. 1647-ben 1 1/2, 1675-ben 1 1/2, 1686-ban 1 portát vettek itt fel az összeírásba. Az 1693. évi összeírás szerint részben a királyi kincstár, részben az egri káptalan birtoka. Később, egészen 1848-ig, az egész helység az egri káptalan földesúri hatósága alá tartozott. A helységet 1750-ben telepítette az egri káptalan. Az 1766-ban tartott egyházlátogatás alkalmával már egyháza is volt, ekkor még a pélyi plebániához tartozott. 1780-ban önálló plebánia lett. A helység ősi temploma 1567-ben a török támadásnak esett áldozatul. A második templomot, a gróf Barkóczy Ferencz egri püspöktől adományozott oltár fölé, 1756-ban építtették. A harmadik templom 1818-ban épült, Komáromy János egri kanonok áldozatkészségéből. A róm. kath. templom kegyura az egri főkáptalan. Történelmi emlékei közül említhető a plebánia alapító-levele, a mely 1780-ban kelt s gróf Esterházy Károly egri püspök írta alá. Jelenleg az egri főkáptalannak van itt 3000 hold kiterjedésű birtoka. A község területe 6082 k. hold, lakóházak száma 260 és a lakosság 1818 lélek, a kik mind magyarok s 33 ref. és 12 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakosai róm. kath. olvasókört, polgári olvasókört s fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A község postája, távíró és vasúti állomása helyben van. E helységhez tartozik: az Egri káptalantanya és a Mihálytanya.

Tarnazsadány. A hevesi járásban, a Nagy-Alföld kezdetén, sík vidéken, a Tarna patak és Majzikér mellett fekszik. Az Aba nemzetség ősi birtoka, hol a nemzetség többi ágának voltak részjószágai. A Csobánka ág itteni részbirtokát Csobánka fia János fiai között 1302-ben létrejött osztály alkalmával Sámuel nyerte. Ezenkívül birtokos volt itt János testvérének Péternek fia Pál is, a kiről 1304-1339 között emlékeznek meg az oklevelek. János fia Sámuel, úgyszintén Péter fia Pál azonban, a kik Csák Máté pártján voltak, a rozgonyi csata után elvesztették ősi birtokaikat. Sámuel birtokait Széchenyi Tamás erdélyi vajda, Pál jószágait pedig Kompolthi Imre siroki várnagy nyerte. De Kompolthi Imre 1339-ben zsadányi birtokrészeit odaadta Széchenyi Tamásnak, a ki viszont a sármonostori kegyuraságot, melyet Csobánka Sámuel jószágaival nyert, engedte át Kompolthi Imrének. Később a Salgai család birtokába került, de ezek hűtlenségbe esvén, Zsigmond király elvette tőlük és a Berzeviczieknek zálogosította el. 1435-ben azonban engedélyt adott a Rozgonyiaknak, hogy e helységet a többi Salgai birtokokkal együtt kiválthassák és 4100 frt-ban zálogul tarthassák. 1438-ban Albert királytól adománylevelet nyernek Zsadányra. Az 1549. évi összeírás szerint több nemes családé volt, ekkor 5 adóköteles, 6 elszegényedett és 11 elhagyott (elpusztult) jobbágytelket írtak itt össze. 1552-ben 6 portát írtak itt össze, ekkor már a hódoltsághoz tartozott. 1554-ben 6, 1564-ben 8 portát vettek itt fel. 1635-ben 1 1/4, 1657-ben 1 3/4, 1675-ben 1 3/4 portája volt. Ez utóbbi évben egy Simon nevű armálista nemes család is lakott itten. 1693-ban, mint puszta, Deák Pál ezredes birtoka, ezenkívül még Majzik Simon is birtokos volt itten. Az 1741. évi összeírás szerint Almássy János és Stessel Kristóf birtokában találjuk. A XIX. század első felében gróf Almássy Kristóf, továbbá a Hellebronth, Rakovszky, Bíró, Bornemisza, Halasy, Sütő, Majzik, Thassy, Goszthony és Freizeizen családok bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg gróf Almássy Dénesnek, gróf 83Almássy Kálmánnak és Schossberger Henriknének van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1784-ben épült. A helységben levő kastélyt a gróf Almássy család építtette, jelenleg gróf Almássy Dénes tulajdona. A község területe 4387 k. hold, lakóházak száma 236 és a lakosság 1573 lélek, a kik közül 4 német, 1 horvát, a többi magyar; vallásra nézve 1 ref. és 22 izr. kivételével róm. katholikusok. A helység lakosai önkéntes tűzoltó-egyesületet tartanak fenn. A község postája helyben van, távíró és vasúti állomása Ludas. E helységhez tartozik: Cselőháza puszta, továbbá a következő telepek: Huta, Serház, Kisház, Zoltántanya, Végessytanya, Majziktanya, Almássytanya és Benczetanya.

Terpes. A pétervásári járásban, a Mátra hegység alatt elterülő völgyben, a Tarna patak mellett fekszik. 1409-ben és 1410-ben Trebes, 1466-ban Therpes néven említik az oklevelek, ekkor a Besenyei család birtokában találjuk. 1465-ben Tari György birtoka, a ki - nem lévén fiörököse - végrendeletileg Országh Mihály nádornak és Kompolthi János fiainak: Miklósnak és Venczelnek hagyományozza. 1475 május 24-én Mátyás király e birtokra Országh Mihály nádornak és Kompolthi Jánosnak adománylevelet állított ki. Országh Mihály négy fia és Kompolthi János fiai: Kompolthi Zsigmond és Ferencz között 1522-ben kötött örökösödési szerződés értelmében, a Kompolthi család kihaltával, az Országh családra szállott. Az 1546. évi adóösszeírásban már nem fordul elő. Az 1693. évi összeírásban Terebes néven említik, ekkor Szalay Pál birtoka. 1741-ben báró Orczy István birtokában találjuk. A XIX. század első felében báró Orczyné, született gróf Pejachevich Francziska birtoka volt. Jelenleg nagyobb birtokosa nincsen. A róm. kath. templom 1780-ban épült. A község területe 379 k. hold, lakóházak száma 71 és a lakosság 420 lélek, a kik mind magyarok s 3 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A helység lakói hitelszövetkezetet tartanak fenn. A község postája és távíró-állomása Pétervására, vasúti állomása Parád.

Tiszaigar. A tiszafüredi járásban, a Tisza balpartján elterülő síkságon fekszik. A Tisza valamikor idáig kanyargott, de a holt meder 1863-ig csak árvíz idején telt meg vízzel. Azóta a meder, az ú. n. Tó ármentesített terület. A síkság átlagos tengerszín fölötti magassága 93 m, legmagasabb a Kettőshalom 104 m. és a legmélyebb fenék 83 m. A Tomaj nemzetség Abádi ágának ősi birtoka. Ez ágból származó Abádi Sebestyén fia Lóránt 1325-ben atyja testvérétől Úztól származott Péter özvegyét és leányát 50 márkával kielégítvén, Csanád egri püspök bizonyságlevelet állított ki részére, hogy e női családtagok és örököseik Abád, Szentimre, Tinódtő és Igar nevű birtokokra semmiféle jogot nem igényelnek. Hajdan Szabolcs vármegyéhez tartozott, de a XV. században, úgy látszik, Heveshez csatolták. 1455-ben Szabolcsba helyezi vissza Mátyás király. Ekkor a Bajoni család bírtoka. 1472-ben Szőlősi György és László birtokában találjuk, a kiknek kérelmére Báthory István országbíró Tiszaigar és az egri püspökség tulajdonában levő Tiszaörs között határjárást rendel el. A XVI. század elején már a Széky család a helység háromnegyed részének birtokosa. Dobó István 1548. évi, valamint az 1552. évi adóösszeírás szerint már Heves vármegye községei között szerepel, azok közé a helységek közé tartozott, melyeket a török hódoltság következtében csatoltak Heves vármegyéhez. Az 1552. évi adóösszeírás szerint 16, 1554-ben 11 és 1564-ben 8 portája volt. Az itt birtokos Széky Pál 1589-ben részt vett Eger várának védelmében, 1591-ben Külsőszolnok vármegye alispánja volt. Végrendeletében a következő birtokokról intézkedett: Bátor, Keresztúr, Tiszaszőlős, Igar, Ders, Ludas, Tarnaméra, Nyék, Szilestye, Lökősháza. Fia Széky Ferencz 1616-ban zálogba adta Igart, Tiszaszőlőst és Derzset Kállay Vinczének. 1640-ben újból zálogba adta e birtokokat Balku Pálnak. Széky Ferencz fia Péter, szendrői várkapitány, Igart a többi elzálogosított javakkal együtt visszaváltotta. Az 1635. évi adóösszeírás szerint 1 1/2, 1647-ben és 1675-ben 1 1/4, 1686-ban ugyanennyi portája volt. 1693-ban a Darvas család volt itt birtokos. 1734-ben III. Károly király visszaítélte a Széky családnak és a Széky család jogán a Pappszász családnak és a Széky család jogán a Pappszász családnak Igart, melyet a család fegyverjog cízmén veszített el. Széky György és Pappszász György tényleg birtokukba vették ipari birtokukat is és felépítették a nádfedelű, 8 szobás Széky kúriát, mely jelenleg is fennáll. 1743-ban a helységet újból telepítették. Széky György után (1734) gyermekei: Zsigmond, Ferencz, Pál, Zsuzsanna és Borbála örökölték igari birtokait. Zsigmond utódai közül 1848 előtt szintén Széky Zsigmond volt birtokos és utána fia Széky Péter, rajta kívül a Széky család jogán Dapsy Dánielné. szül. Retssky 84Judith, Szemere Istvánné szül. Törös Mária, Bilkei Lipcsey Károly (Lipcseyné Széky Klára után), Szathmári Király Pálné, Lévai Koós Anna (Széky Borbála leánya) után fia Szatmári Király György, Széky Zsuzsanna jogán Okolicsányi Péterné, szül. Józsa Erzsébet, valamint fiai Gusztáv és György. A Pappszász család leszármazói közül Pappszász Ignácz, kinek neje Bernátfalvi Bernát Amália volt. Barkassy Benedek és György, Veresmarthy László, első neje Kandó Julianna, második neje Szontagh Luiza. Veresmarty István (neje Nánásy Teréz), Veresmarty András és Terézia (Kovássy Sándorné). Ezenkívül birtokosok voltak még Mészáros Gábor, Sárközy Mihály, Bagossy József, Deme Sámuel, Kovács István, Kovács Pál, Gálospetri Nagy Pál, Besenyei Szabó József, Szana Zsigmond, Szücs Sámuel és Vargha József. Jelenleg a helység legnagyob birtokosai Széky Péter dr, kinek itt szintén régi kuriája van, melyet még Okolicsányi Gusztáv építtetett 1833-ban. Van itt gazdag könyvtár is. A tulajdonos itt, messze földön híres csemetekertet, faiskolát és gyümölcsöst tart fenn. Továbbá Széky István (1076 hold), Györgyei Antal (572 hold) és Hering János (565 hold). A helységben három templom áll fenn. A reformátusoké 1784-ben, a katholikusoké 1854-ben épült. A falu közepén egy őshalom áll, honnan őskori leletek kerülnek felszínre. A Széky család gyűjteményében őrzik azt a nevezetes oklevelet, mely az 1472. évben tartott határjárásról szól. A község területe 5921 k. hold, lakóházak száma 276 és a lakosság 1726 lélek, a kik mind magyarok. Vallásra nézve túlnyomó a református, még pedig 1132 lélek; róm. kath. 485, gör. kath. 2, ág. ev. 8, izr. 99. Van a helységben Olvasókör, Gazdakör, Általános Népkör és Önkéntes Tűzoltó-egyesület. A község postája helyben van, távíró-állomása Tiszaszőlős, vasúti állomása Tiszafüred és Tiszaszőlős. E helységhez tartozik: Csige, Ürmöshát, Kettős, Kúthát, Körtélyes, Száraztag, Fehércserepes, Székymajor, Erdőmajor, Kiscsókás, Nagycsókás, Rétitanya, Határtanya, Csikósház, Csárdahalom, Kispaphalma, Dobogóhát, Paptanya és Bódihát.

Tiszanána. A tiszafüredi járásban, a Nagy-Alföld tiszáninneni mocsaras vidékén, a Tisza közelében fekszik. Az egri püspökség legrégibb birtokainak egyike, melyet a hagyomány szerint még Szent László király adományozott az egri egyháznak. IV: Béla király 1261-ben kelt oklevele említi első ízben, ekkor az Apocz (Apcz) nemzetség volt szomszéd birtokosa. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Nana név alatt fordul elő, plebániája a hevesi főesperesi kerületbe tartozott. Az egri püspökség 1493-94. évi számadáskönyveiben Tyzanana néven fordul elő. Az 1546. évi adóösszeírás szerint az egri püspökség birtoka, ekkor 10 jobbágytelket írtak itt egybe. 1549-ben 8 adóköteles, 7 elszegényedett 2 elhagyott és 2 újonnan települt jobbágytelket vettek itt fel az összeírásba. 1552-ben 10 portája volt. Az 1554. évi adóösszeírás szerint Eger ostroma alkalmával elpusztult. 1564-ben ismét 17 portája volt. 1612-ben Török János és Kürthy György birtokában találjuk, a kik a királytól nyerték adományul, miután 1609-ben az egri püspöki javakat Ónod és Szendrő végvárak szükségleteire fordították. 1635-ben 2, 1686-ban 1 1/2 portája volt. A helység hajdan a Tisza partján feküdt, honnét gróf Esterházy Károly egri püspök (1761-1799) a mostani helyére telepítette, hihetőleg azért, mert ott ki volt téve a Tisza áradásainak s azt a helyet, a hol egykor a helység állott, ma is Ó-Nánának nevezik. 1804-ben az újonnan felállított szatmári püspökség birtokába került, melynek 1848-ig volt itt földesúri joga. Jelenleg a szatmári püspök a helység legnagyobb birtokosa. A helységet több ízben, így 1830-ban, 1855-ben, 1876-ban, 1879-ben és 1888-ban árvíz öntötte el. A református templom, mely czínteremmel van körülvéve, 1752-ben épült. A kath. templomot gróf Esterházy Károly egri püspök építtette 1788-ban. Kegyura a szatmári püspök. A község területe 15.118 k. hold, lakóházak száma 969 és a lakosság 4755 lélek, a kik közül 1 német, 5 tót és 1 horvát, a többi magyar. Vallásra nézve róm. kath. 2822, gör. kath. 2, ref. 1840, ág. ev. 2, izr. 89. A helység lakói alsó- és felsővárosi olvasókört, fogyasztási szövetkezetet és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Az egyik Vavrek Károlyé, a másik a tiszanánai gazdák szövetkezetéé. A község postája helyben van, távíró- és vasúti állomása Kisköre. E helységhez tartoznak a Dinnyésháti, Bodzásháti, Vajda Bálint, Galambos Dániel, Meleg Béni, Gulyás Ferencz, Meleg Sándor, Domján János, Domján Lajos, Vajda István, Prókai András, Tóth Lajos, Fabó Mihály, Gonda Pál és Gulyás András tanyák.

Tiszaörs. A tiszafüredi járásban, a Nagy-Alföld tiszántúli részén fekszik. Régebben a Tiszának egy holt ága, a Tó húzódott a község mellett, de a szabályozás következtében ez ma már termőtalaj és a Tisza jó távol esik. 1292-ben szerepel első ízben, ekkor Örsi Imre birtoka, melyet az egri püspökségnek hagyományozott. Eredetileg, mint Nagy-Iván, Tisza-Füred és Tiszaigar, szintén Szabolcs vármegyéhez tartozott. 1472-ben Tisza-Igarral és Nagy-Ivánnal együtt említik az oklevelek. 1482-ben az egri püspökség birtokaként szerepel. Az egri püspökség 1494-ik évi számadáskönyveiben is előfordul. Az 1552-ik évi adóösszeírásban is az egri püspökség földesúri helységeként szerepel. Ekkor 18 portája volt. 1554-ben 19, 1564-ben 14 portával van felvéve az összeírásba. Az 1635-1686-ik évi összeírásokban nem találjuk feljegyezve. Az 1741-ik évi összeírásban az egri püspökség jobbágyközségei között szerepel. 1804-ben az újonnan felállított kassai káptalan birtokába került, melynek 1848-ig volt itt földesúri joga. A XIX. század első felében, az egykori sánczok maradványai mellett, szántás közben régi pénzeket is találtak, melyek az Anjou-korból (1335) származtak. Jelenleg a kassai káptalan a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1775-ben épült. Kegyura régebben az egri püspökség volt, most a kassai káptalan. A község területe 6435 k. hold, lakóházak száma 359 és a lakosság 2137 lélek, a kik mind magyarok. A vallási megoszlás a következő: róm. kath. 2208, gör. kath. 1, ref. 78, izr. 40. A helység lakosai polgári olvasókört, népkört és önkéntes tűzoltó-egyesületet tartanak fenn. A község határában levő őshalmoknál gyakran találnak különféle leleteket. A község postája helyben van, távíró-állomása Kúnmadars és vasúti állomása Tiszafüred. E helységhez tartozik: Plebánia tanya, Kistag, Fagyal és Örsipuszta.

Tiszaszőlős. A tiszafüredi járásban, a Nagy-Alföld sík vidékén, a Tisza folyó közelében terül el. Az 1333-37-ik évi pápai tizedjegyzékben a kemeji főesperesi kerület plebániái között szerepel. 1359-ben Zeuleus, 1480-ban Zewlews és Kyszewles néven említik az oklevelek. Dobó István 1348-ik évi számadásaiban és az 1552-ik évi adóösszeírásokban Heves vármegye községei között szerepel. Az 1552-ik évi adóösszeírás szerint több nemes család birtokában volt, ekkor 9 portát vettek itt fel az összeírásba. Az 1564-ik évi összeírásban 12, 1564-ben 11 portával van felvéve. 1589-90-ben az egri vár fenntartására szolgáltatta be a főpapi tizedet. 1635-ben másfél, 1647-ben szintén másfél, 1675-ben egynegyed portája volt. Az utóbbi összeírás adatai szerint egy Fekete István nevű nemes ember is lakott itten. 1693-ban Glöcksberg ezredes birtokában találjuk, a kinek itt 17 jobbágytelke volt. Kívüle még Komjáthi Ábrahám volt birtokos. A XIX. század első felében az Elek családnak volt itt földesúri joga. Jelenleg Györgyei Kálmán (1877 hold), Elek István (971 hold), özvegy Bobory Györgyné (599 hold) és a Klein örökösök a helység legnagyobb birtokosai. A helységben levő szép és kényelmes úrilakot Elek István 1907-ben építtette. A református templom 1867-ben épült. 1903-ban itt nagy tűzvész puszított, mikor a helység legnagyobb része leégett. A község területe 8720 k. hold, lakóházak száma 480 és a lakosság 2455 lélek, a kik mind magyarok. Vallásra nézve túlnyomó a református és pedig 2049 lélek, a többi közül róm. kath. 310, gör. kath. 2, ág. ev. 1, izr. 93. A helység lakosai polgári olvasókört, szocziálista olvasókört, önkéntes tűzoltó egyesületet s fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A helységben egy gőzmalom van üzemben. A helység határában talált leletek között volt egy arany-vért, mely a Magyar Nemzeti Múzeumba került. A község postája, távíró és vasúti állomása helyben van. E helység határához tartozik Pusztadomaháza, melyet a XV. században Damaháza, Dománháza néven önálló helységként említenek. 1427-ben a Figei Csathó családé, mely ebben az évben elzálogosítja a Recskieknek. 1482-ben Tiszaszőlős, Derzs és más helységekkel együtt fordul elő. 1552-ben még 2 portája volt. Az 1554-ik évi adóösszeírásban már az elpusztult helységek között szerepel. Az 1564-ik évi összeírásba már nem vették fel. 1693-ban mint puszta, Nyáry Mihály birtoka. Továbbá ide tartoznak még: Oszkármajor, Nagypánczélos, Kispánczélos, Gellérháti tanya, Aszói tanya, Aranyos, Czigánytanya, Sziget és Szőlőskert.

Tófalu. Az egri járásban, a hegyvidéki és a Nagy-Alföld érintkezésénél elterülő völgyben, a Tarna folyó mellett fekszik. E helység a debrői völgyben, azon a tájon épült, hol az egykori Tótfalu állott, mely 1352-ben az Aba nemzetségből leszármazott Debreiek birtoka volt. 1417-ben, 1438-ban és 1446-ban 86Tothfalu néven fordul elő az oklevelekben. Debrei Miklós magtalan halála után 1417-ben, Zsigmond király megengedte Kompolthi mesternek, hogy a helységet elfoglalja. 1438-ban azonban a hűtlen Debreiek itteni birtokába a Rozgonyiakat iktatták be. Az 1552-ik évi adóösszeírás szerint az elpusztult helységek között szerepel. Ugyanígy emlékezik meg róla az 1554-ik évi összeírás is. 1564-ben 4 portája volt. Ez összeírásokban a helység neve Tottfalu, Totfalu és Thotfalw alakban fordul elő. Az 1635-ik évi összeírásban fél, 1647-ben szintén fél, 1675-ben fél és 1686-ban ismét fél portával van felvéve. Ez összeírásokban Tótfalu és Tóth-Falu alakban szerepel. Az 1693-ik évi összeírás szerint II. Rákóczi Ferencznek, 12, gróf Erdődy Györgynek 8 jobbágytelke volt itten. Az 1741-ik évi összeírás szerint báró Grassalkovich Antal személynök és a Radvánszky család birtoka. 1848-ig a debrői uradalomhoz tartozott. 1876-ban gróf Károlyi György elsőszülöttségi hitbizományt alakított a debrői uradalomból, mely utána gróf Károlyi Györgyre, majd gróf Károlyi Mihályra szállott, a kinek ma 580 hold kiterjedésű birtoka van itten. A róm. kath. templom a XVIII. század első felében épült. Kegyura gróf Károlyi Mihály. 1886-ban a templom villámcsapás következtében leégett, ekkor újra felépítették. Az 1849-ik év február 26-án és 27-én vívott kápolnai csata ide is kiterjedt. A község területe 2520 k. hold, lakóházak száma 231 és a lakosság 948 lélek, a kik mind magyarok s 2 protestáns és 28 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A lakosság fogyasztási szövetkezetet tart fenn. A község postája Aldebrő, távíró állomása Kápolna és vasúti állomása Kál-Kápolna.

Újlőrinczfalva. A tiszafüredi járásban, a Nagy-Alföld tiszáninneni részén, a Laskó-patak mellett fekszik. E helység eredetileg a Cserőközben, vagy a Tisza szigetében feküdt. Az egri püspökség ősi birtoka, mely a püspökség 1261-ik évi megerősítő-levelében az egri egyház legrégibb birtokai között szerepel. Ez oklevélben Halaz in Chereukuz néven szerepel. Később Tisza-Halász néven említik az oklevelek. Az 1546-ik évi összeírás szerint az egri püspökség földesúri hatósága alá tartozott, ekkor 11 portája volt, ebből 7 adóköteles és 4 adómentes. 1549-ben 6, 1552-ben 5 portát írtak itt össze. Az 1554-ik évi adóösszeírásban az elpusztult helységek között szerepel. Később ismét helyreállították. 1564-ben 6 portával van felvéve az összeírásba. 1612-ben Mező János és Török Bálint birtokában találjuk, a kik a nádortól nyerték adományba, midőn az 1609-ik évi 10. törvényczikk értelmében a püspöki birtokokat a kincstár kezelésébe vették és Ónod és Szendrő szükségleteire rendelték fordítani. 1635-ben 1 1/2, 1647-ben 1, 1675-ben szintén 1 portája volt. Az utóbbi évben a rablóktól való félelem következtében lakosai elhagyták. 1693-ban az egri püspök pusztájaként szerepel az összeírásban. Az 1879-ik évi nagy árvíz után a helység akkori birtokosa: Schlauch Lőrincz szatmári püspök, a községet a hidvégi pusztára telepítette s a kitelepítő püspök nevéről Ujlőrinczfalvának nevezték el. 1804-ben a szatmári püspökség birtokába került. Jelenlegi nevét az 1903-ik évi 23.197 számú belügyminiszteri rendelet állapította meg. Jelenleg a szatmári püspökség (4000 hold), gróf Nemes Vinczéné (600 hold), a tiszanánai gazdák (500 hold), Losonczy Mihály (400 hold) és Borbély Géza (300 hold) a helység legnagyobb birtokosai. A református templom 1903-ban épült a hívek könyöradományaiból. A község területe 7384 k. hold, lakóházak száma 87 és a lakosság 386 lélek, a kik mind magyarok; vallásra nézve róm. kath. 252, ref. 130 és izr. 4. A helység lakosai önkéntes tűzoltó-egyesületet tartanak fenn. A község postája, távíró és vasúti állomása Poroszló. E helységhez tartozik: Óhalász és Cserőköz.

Vámosgyörk. A gyöngyösi járásban, a Nagy-Alföld kezdetén, teljesen sík vidéken, a Gyöngyös patak mellett terül el. Eredetileg az újvári vár tartozéka, tehát királyi várbirtok volt, a melyet IV. László király oldott fel a várbeli kötelék alól. 1273-ban Aba nembeli Kompolt fia Péter nyeri adományul, melynek birtokában őt és Pál testvérét III. Endre király 1291-ben megerősítette. Mikor Péter három fia között 1325-ben osztályra került a sor, Vámosgyörköt Kompolt, a Nánai Kompolthi család őse nyerte. 1394-ben és 1396-ban Gurk, Geurk néven szerepel azon levelekben. Vámját 1446-ban említik. 1468-ban Kompolthi Miklós birtokában találjuk, de Kompolthi János leányának fiai: Szén György és Péter is részt követeltek belőle. 1489-ben Kompolthi István leányának, Erzsébetnek fiai: Lendvai Bánffy Miklós és Jakab fiai és Országh Mihály négy fia között kötött kölcsönös 87örökösödési szerződés értelmében a Kompolthi család kihaltával Országh Mihály fiaira szállott. 1549-ben 2, 1564-ben 11 portája volt. Országh Kristófnak 1567-ben fiörökösök nélkül történt elhunyta után Miksa király 1569-ben Török Ferenczné, született Országh Borbálának adományozta. 1635-ben 3, 1647-ben 1 1/2 portája volt. Az 1675-86. évi adóösszeírásokban Vámos-Györk néven van felvéve, ekkor 1 1/4 portája volt. 1693-ban báró Haller Samu birtokában találjuk. A XIX. század első felében a gróf Draskovics, gróf Esterházy, báró Orczy, Nagy, Goszthony, Rakovszky, Dobóczky, Malatinszky és Okolicsányi családoknak volt itt földesúri joga. 1848 előtt V. Kovách János birtokába került. Jelenleg Visontai Kovách Lászlónak van itt 1472 hold kiterjedésű birtoka. A helységben lévő két úrilak közül az egyiket Visontai Kovách János építtette a XIX. század derekán, a másikat Széchy János, ez utóbbi jelenleg örököseinek birtokában van. A róm. kath. templom 1897-ben épült. A község határában őshalmok láthatók. Az egykor fönnállott vámosgyörki apátság (Abbatia de Beata Virgine non procul a Vámosgyörk) czímét még mindig adományozzák. A község területe 3790 k. hold, a lakóházak száma 296 és a lakosság 2016 lélek, a kik 2 német kivételével magyarok s 33 ref. és 64 izr. híján róm. kath. vallásúak. A helységben egy gőzmalom van üzemben. A község postája, távíró- és vasúti állomása helyben van. E helységhez tartozik Berekalja puszta, továbbá Alsómajor, Borhytanya, Felsőmajor és Kisgyörk.

Váraszó. A pétervásári járásban, a Bükk hegység lábánál, a Tarna patak egyik mellékága mellett fekszik. 1451-ben Warasow, 1459-ben Varazo, 1466-ban pedig Warazlo néven fordul elő az oklevelekben, ekkor a Rédei Dósa család volt itt birtokos. 1467-ben a Rédeiek, a Nádasdyak és a Váraszói család bírtak itt földesúri joggal, a kik ebben az évben Heves vármegye közgyűlése előtt osztoztak meg itteni birtokaikon. Az 1546. évi adóösszeírás szerint több nemes család birtokában találjuk; ekkor 5 adóköteles és ugyanannyi adó alól mentes portát írtak itt össze. 1549-ben 8 adóköteles, 3 elszegényedett és 3 adó alól mentes jobbágytelket találtak itt, 2 jobbágytelken nemesek laktak. 1552-ben 8, 1554-ben 5, 1564-ben 16 portája volt. 1635-ben 1 1/2, 1647-ben 1 1/2, 1675-ben fél portát vettek itt fel az összeírásba. 1684-ben Szilassy István birtokában találjuk. 1693-ban Battik János özvegye volt itt birtokos. 1741-ben báró Orczy István, gróf Keglevich és Berthóthy István birtoka. A XIX. század első felében báró Orczy, Goszthony, Kovács, Utasy, Kodmon és Pálffy családoknak és a Trajtler örökösöknek volt itt földesúri joga. Jelenleg gróf Károlyi Viktornénak van itt nagyobb birtoka. A helységnek van róm. kath. temploma. A közönség területe 4705 k. hold, lakóházak száma 110 és a lakosság 649 lélek, a kik mind magyarok s 5 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A nők házivászon szövésével foglalkoznak. A község postája és távíró-állomása Pétervására, vasúti állomása Mátraballa. E helységhez tartozik Herczeges puszta.

Vécs. Az egri járásban, a Mátra hegység nyúlványaitól körülvett völgykatlanban, a csekélyvízű Dolina és Tarnócza nevű patakok összefolyása között fekszik. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Weck, később 1428-ban Weche, Wech néven fordul elő. Innen vette nevét a Vécsi család, melynek tagjai közül László 1438-ban a vármegye alispánja volt. Gáspár hűtlenségbe esvén, 1480-ban birtokait Vécsen Nagylucsei Orbán győri püspök és kincstartó testvérei nyerik adományul Mátyás királytól. Az 1549. évi adóösszeírás szerint ekkor teljesen el volt pusztítva. 1635-ben 2 portája volt. Az 1675. évi összeírás szerint, mint nemesektől lakott helység, 4 frt. taksát fizetett. 1693-ban a nánai (Kisnána) uradalomhoz tartozott. 1741-ben Almássy János birtokában találjuk. A XIX. század első felében gróf Almásy György, Almásy Emanuel, István és Károly bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg gróf Károlyi Mihály a helység legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom 1901-ben épült. A község területe 4459 k. hold, lakóházak száma 257 és a lakosság 1230 lélek, a kik magyarok s 8 izr. híján róm. kath. vallásúak. A helység lakói fogyasztási és értékesítő szövetkezetet tartanak fenn. A férfiak fűzfavesszőből kosarat kötnek, a nők pedig kenderfonással és vászonszövéssel foglalkoznak. A község postája Domoszló, távíró-állomása Verpelét és vasúti állomása Ludas és Feldebrő. E helységhez tartozik Haraszti és Majka puszta.

Verpelét. Az egri járásban, a Mátra hegység lábánál elterülő völgyben, a Tarna patak balpartján fekszik. A XIII. század második felében az Aba nembeli 88Nagy Leusták (1271 † 1328 előtt) birtoka. Magtalan halála után Verpelét nem szállott az Aba nembeliekre. 1347-ben Welpreth néven említik az oklevelek. 1372-ben és 1381-ben a vármegye itt közgyűlést tartott. 1389-ben a Tari család birtokába került s a siroki vár tartozéka lett. 1399-ben Bebek Detre tartott itt nádori gyűlést. A XV. században a vármegye közgyűléseit leginkább itt tartotta, ekkor a Tari család bírta s Sirok várához tartozott. Tari György 1465-ben összes birtokait Gúti Országh Mihálynak elzálogosítván, Verpelét és birtokába került. 1475-ben Tari György hűtlensége és magtalan halálakor Országh Mihály és a Nánai Kompolthiak nyerték adományul, előzőleg azonban 1474-ben Tari György özvegyét, Katalin asszonyt, Ország Mihály és Kompolthi Miklós néhai férje itteni birtokaiból járó kilenczedből kielégítették. Országh Mihály négy fia és Kompolthi János fiai között 1522-ben kötött örökösödési szerződés alapján a Kompolthi család kihaltával az Országh család örökölte. Az 1549-1552. évi összeírás szerint Országh Kristóf birtoka, ekkor 6 portája volt. 1554-ben szintén 6, 1564-ben 13 portát írtak itt össze. Országh Kristófnak 1567-ben bekövetkezett magtalan halála után Miksa király 1569-ben Török Ferenczné, született Országh Borbálának adományozta. 1635-ben 4, 1647-ben 3 1/2, 1675-ben 2 1/2 portája volt, az utóbbi összeírás alkalmával egy malmot is vettek fel. 1686-ban 1 1/2 portával szerepel az adóösszeírásban. 1693-ban báró Haller Samu birtokában találjuk. Kívüle még a Sőtér, a Repeczky, a Bossányi és a Huszár családok is birtokosok voltak Verpeléten. 1741-ben a Nyáry család volt a helység legnagyobb birtokosa. A XIX. század első felében gróf Sztáray János, gróf Károlyi, Goszthony, Németh, Orosz, Szepesy örökösök, Bernáth és Bárczy családok bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg gróf Károlyi Mihálynak, gróf Sztáray Taszilónak Baranyay Miklósnak és Grosz Jakabnak van itt nagyobb birtoka. Az 1859 február 26-27-én vívott kápolnai csata ide is kiterjedt. A helység előtt Klapka és Dessewffy dandára helyezkedett el 3800 gyalogossal, 600 lovassal és 16 ágyúval. Február 27-én reggelre a Verpeléttől nem messze eső kis hegyen, melyet szentmáriai várhegynek neveznek, Schlick császári tábornok helyezkedett el, harmincz ágyújával és röppentyűütegével s onnan kezdett tüzelni a honvédek közé; a honvédtüzérség sem maradt adós, mindamellett kétórai tüzelés után kénytelen volt visszavonulni. Erre Schlick rohamot intézett Verpelét ellen, melyet azonban a 43. honvédzászlóalj és a Don-Miguel gyalogság visszavert. Schlick azonban újabb csapatokat vonván magához, heves utczai harcz után a község birtokába jutott. Dessewffy hadosztálya ekkor Kerecsend felé kezdett hátrálni, csak ez várta Schlick, a ki Deym gróf vezérlete alatt egy egész vasasezredet küldött a honvédség üldözésére, a kiknek előnyomulását a huszárság akadályozta meg. Szörnyű lovas viadal keletkezett, végre is a Koburg-huszárok, a Pöltenbergtől segítségül küldött Sándor-huszárok és a 14. honvédzászlóalj támogatásával egészen a helységig űzték vissza a vasasokat. Az elesett 57 honvéd emlékére a község lakosai emlékoszlopot emeltek. 1869-ben és 1880-ban tűzvész sujtotta a helységet, ekkor a község felerésze leégett. A róm. kath. templom 1771-ben épült, a plebánia kegyura gróf Sztáray Tasziló. A helységben levő földszintes úrilakok egyikét a XIX. század elején Goszthony Pál építtette, tőle örökölte a Baranyay család, jelenleg is e család birtokában van. A másikat báró Brudern József építtette a XIX. század elején, ez az úrilak jelenleg gróf Sztáray Tasziló tulajdona, a kinek nagybátyja, gróf Sztáray N. János itt 1899-ben új félemeletes úrilakot épített. A negyedik úrilakot Németh Bertalan építtette a XIX. század elején, tőle örökölte a Szentkirályi család. E család azután eladta Mlinkó Zsigmondnak, a kitől viszont Kanzsó György, a jelenlegi tulajdonos vette meg. A község területe 9238 k. hold, lakóházak száma 512 és a lakosság 2860 lélek, a kik közül 2 német, 3 tót, 2 egyéb anya nyelvű, a többi magyar. A vallási megoszlás a következő: róm. kath. 2668, gör. kath. 2, ref. 12, ág. ev. 7, izr. 171. A helység lakosai fogyaszási szövetkezetet, hitelszövetkezetet, önkéntes tűzoltó-egyesületet és magtár és pincze-szövetkezetet tartanak fenn. Említést érdemel Popper Dávid gőzmalma is. A község postája, távíró-, telefon- és vasúti állomása helyben van. E helységhez tartozik: Túrómező puszta, továbbá Mátrai-tanya, Jakobdombi-tanya, Felső és Alsó-Magyalos, Alberki-tanya, Malom-tanya és Rozsnaki-tanya.

Visonta. A gyöngyösi járásban, a Mátra hegység alatt, a Bene patak mellett fekszik. Az Aba nemzetség Csobánka ágának ősi birtoka. Mikor Csobánka comes 89két fia: János és Péter a XIII. század vége felé megosztozott az atyai örökségen, Péter (1302) Visontát nyerte, a melyet jószágai középpontjává tett. Fia Pál (1304-1339) szintén Visontát bírta, vásárjával együtt. Ekkor Karácsond, Adács, Zsadány (részben), Kürt (ma puszta Jászladány mellett), Csobánka, Hajontha és Lak tartoztak hozzá. E jószágokat I. Károly király az ugyane nemzetség Kompolthi ágából származó Imrének (1324-1339) adományozta. Midőn Imre fiai: János, a Visontay család őse, István, Miklós és Imre, a Detky család őse, 1348-ban megosztoztak, Visontán kívül még Karácsond, Heves, Markaz, Tarnaörs, Adács stb. helységek voltak birtokukban. Az osztály alkalmával Visontát három részre osztották és az osztozkodók közül János, István és Imre egy-egy részt kapott belőle. 1421-ben Zsigmond király a magbanszakadt Visontay István birtokát Visontán Kompolthi Istvánnak adta. Igy az egész helység a Kompolthiaké lett. 1445-ben városi jellege volt. 1489-ben Kompolthi István leányának Erzsébetnek fiai: Lendvai Bánffy Miklós és Jakab is részt követeltek maguknak az itteni Kompolthi-féle birtokokból. Kompolthi János fiai: Zsigmond és Ferencz, valamint Országh Mihály négy fia között 1522-ben kötött kölcsönös örökbefogadási szerződés alapján, a Kompolthi család kihaltával, az Országh családé lett. Az 1549-1552. évi adólajstromok szerint Országh Kristóf birtoka, kinek 1567-ben bekövetkezett magtalan halála után Miksa király 1569-ben Török Ferenczné, született Országh Borbálának adományozta. Az 1635. évi összeírásban 3, 1675-ben 1 3/4 portája volt. 1684-ben az Esterházy, báró Haller, Bossányi családok és Batta Pál birtokában találjuk. Az 1693. évi összeírás szerint gróf Esterházy István, báró Haller Samu, a Bossányi és a Huszár családok voltak itt birtokosok. 1741-ben a Nyáry család birtoka. A XIX. század első felében a gróf Draskovich, gróf Esterházy, báró Orczy, báró Podmaniczky, továbbá a Saághy örökösök, Goszthony, Taródy, Dévay, Perlaky, Kovács, Póka, Veréb, Pethő, Farkas, Balla, Tamaskovics és Zbiskó családok birtak itt földesúri joggal. Jelenleg herczeg Auersperg Annának, Borhy Györgynek és Mattyasovszky Miklósnak van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom 1756-ban épült. A község területe 4218 k. hold, lakóházak száma 221 és a lakosság 1238 lélek, a kik 4 kivétellel magyarok s 2 protestáns és 16 izr. híján róm. kath. vallásúak. A helység lakosai gazdakört, fogyasztási szövetkezetet és hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községben van posta, távíró-állomása Gyöngyös és vasúti állomása Ludas. E helységhez tartozik Csókáspuszta, továbbá Alsójeges, Borhy László tanya, Csárdatelep, Felsőjeges és a Visontai szőlőtelep.

Visznek. A gyöngyösi járásban, a Mátra hegységtől délre, a Nagy-Alföld szélén, a Gyanda, Gyöngyös, Szárvágy és Tarna patakok összefolyásánál fekszik. Eredetileg a patai vagy mátraújvári várszerkezethez tartozott. Első ismert birtokosai Urkum fiai Hunt és Miklós, a kik 1262-ben az egri káptalan előtt 15 ezüst márkáért eladják Aba nembeli Kompolt comesnek. Kompolt fia Péter három fia 1325-ben megosztozván az atyai örökségen, Viszneket Gergely, a Domoszlay család őse nyerte. Az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzékben Wysnuk néven fordul elő, a patai kerület plebániái között 1415-ben Wyznek néven szerepel. Kompolthi János fiai: Zsigmond és Ferencz, valamint Országh Mihály négy fia között 1522-ben létrejött kölcsönös örökösödési szerződés értelmében, a Kompolthiak kihaltával az Országh családé lett. Az 1552-ik évi adóösszeírásban a törököktől elpusztított helységek között szerepel. 1564-ben 9 portát írtak itt össze. Országh Kristófnak 1567-ben bekövetkezett halála után Miksa király Országh Borbálának, férjezett Török Ferencznének adományozta. Az 1635-ik évi összeírásban 1, 1647-ben 1 1/2, 1675-ben 1 1/4, 1686-ban 1 portával szerepel. 1693-ban mint puszta, gróf Koháry István birtoka volt. 1741-ben gróf Koháry András tábornok birtoka. A XIX. század első felében gróf Batthyány József, Vinczéné és Miklós, továbbá gróf Festetich Ignáczné, valamint Kendelényi Ferencz bírtak itt földesúri joggal. Jelenleg gróf Batthyány Tivadarnak és Haraszty Oszkárnak van itt nagyobb birtoka. A róm. kath. templom a XV. század elejéről való, de a későbbi építkezések eredeti jellegéből teljesen kiforgatták. Kegyurai gróf Batthyány Tivadarné és özv. Sváb Sándorné. A helységben levő úrilakot Beér Henrik építette, azután a Batthyanyaké lett és jelenleg Haraszty Oszkáré. A község területe 3796 k. hold, lakóházak száma 334 és a lakosság 1782 lélek, a kik mind magyarok s 13 ref., 32 izr. és 3 egyéb vallású kivételével róm. katholikusok. A helység lakosai önkéntes tűzoltó-egyesületet tartanak fenn. A község 90postája helyben van, távíró-állomása Jászárokszállás és vasúti állomása Vámosgyörk. E helységhez tartoznak: Pusztavisznek, Domokostanya és Homoktanya.

Zagyvaszentjakab. A hatvani járásban, a Muzsla alatt elterülő völgyben, a Zagyva mellett fekszik. 1296-ban az Aba nembeli Kompolti ágból leszármazott Péter, a királyi étekfogók kanczellárjának birtokába kerül, a ki e helységet nejével kapja. Hajdan Nógrádba tartozott. 1423-ban azonban a király ismét Hevesbe helyezi át. Ekkor a Nánai Kompolthiak birtoka. Plebániája előfordul már az 1332-37-ik évi pápai tizedjegyzékben is, a patai főesperességi kerülethez tartozott. Kompolthi János fiai, Zsigmond és Ferencz valamint Országh Mihály négy fia között 1522-ben létrejött örökösödési szerződés alapján a Kompolthiak kihaltával Országh Mihály fiai: János, Ferencz, Imre és László örökölték. 1549-ben Losonczy István, Országh Kristóf gyámjának birtokában találjuk. 1552-ben még 8 adóköteles jobbágytelket írtak itt össze. 1564-ben 11 portája volt. Országh László fiának Kristófnak, 1567-ben bekövetkezett magtalan halála után Miksa király 1569-ben Országh Borbálának férjezett Török Ferencznének adományozta. A XVII. század közepén Hamvay Ferencz alispán birtoka, kinek halála (1669) után Forgách Ádám nyerte adományúl. 1635-ben 1 3/4 portája volt, 1647-ben 1, 1675-ben és 1686-ban szintén 1-1 porta után fizetett adót. 1741-ben a Nyáry család, a XIX. század első felében pedig a gróf Draskovich, gróf Esterházy, báró Révay, gróf Cebrián, Horváth és Csányi családoknak volt itt földesúri joga. Jelenleg Kohn Józsefnek van itt nagyobb birtoka. A régi róm. kath. templom 1852-ben s az új ennek helyén, egy dombon, 1905-ben épült. A templom kincsei közül említést érdemel a régi bronztányér, az ú. n. ampolna, a mely már 102 éves. A helység határában két úrilak áll fenn. Az egyiket Posztóczky János 1883-ban építtette, a ki után Saidly Ágostoné lett. Jelenleg báró Radvánszky tulajdona, a ki Nagy Károlynak adta bérbe. A másikat Horváth István építtette, tőle Boroviczényi Kálmán vette meg, jelenleg Laczkó Antal dr. tulajdona. 1852-ben a tűzvész a helységet csaknem egészen elpusztította. A község területe 2700 k. hold, lakóházak száma 128 és a lakosság 693 lélek, a kik mind magyarok s 13 protestáns és 19 izr. kivételével róm. kath. vallásúak. A község postája és vasúti állomása Szurdokpüspöki, távíró-állomása Apcz-Szántó. E helység határában feküdt Födémes falu, alkalmasint a mai Filimes puszta helyén, melyet Rátót nembeli László bán fia, Dorogi Olivér 1331-ben a Baranya vármegyei Balázs fia Miklóstól és ennek nejétől, Klárától megvásárolt. Olivérnek egy fia volt, István, a ki azonban korán elhalálozott, mert 1373-ban Olivér özvegye és leánya tiltakoztak Nagy Domonkos fia Pásztohi János, továbbá Kakas János fiai és Pasztohi István fia László ellen, mivel ezek Födémest elfoglalták. Az 1549-ik évi adóösszeírás szerint Horváth Ferencz birtoka, ekkor 3 adóköteles jobbágytelket írtak itt össze. 1552-ben az egri püspökség földesúri hatósága alá tartozott. 1564-ben 3 jobbágytelek után fizetett adót. E helységhez tartozik még Haraszti puszta.

Zaránk. A hevesi járásban, a Mátra hegységtől délre, a Nagy-Alföld kezdetén, sík és halmos vidéken, a Tarna patak két ága között fekszik. Eredetileg az újvári várszerkezet tartozéka, tehát királyi várbirtok volt, melyet IV. László király 1274-ben feloldván a várkötelék alól, eladományozott. 1307-ben már az Aba nembeli Kompolt fia Péter birtoka, midőn ugyanis nevezett Péter, ebben az évben Varasfogasi Füle fiai Mihálytól és Miklóstól a Tarna jobb partján Visznek és Zsadány között eső Vécsföldét 40 ezüst márkáért megveszi, a határleírás szerint a földterület Péternek Zaránk (Szurduk) nevű birtoka mellett feküdt. Az 1325-ik évi osztály alkalmával Zaránkot István, a későbbi hevesi főispán, a Nánai Kompolthi család őse nyerte. 1468-ban Zarang néven szerepel az oklevelekben, ekkor Kompolthi Miklós birtokában találjuk, de Kompolthi János leányának, Margit asszonynak Szén Jánostól született fiai: Szén György és Péter, szintén részt követelvén maguknak Zaránkból, Kompolthi Miklóst perbe idéztették. Kompolthi János fiai: Zsigmond és Ferencz, valamint Országh Mihály fiai között 1522-ben kötött örökösödési szerződés értelmében a Kompolthiak kihaltával az Országh családé lett. Az 1552-ik évi adóösszeírás szerint Bornemisza Imrének itt három portája volt. 1554-ben 6, 1564-ben 8 portát írtak itt össze. Országh Kristófnak 1567-ben bekövetkezett magtalan halála után Miksa király Országh Borbálának, férjezett Török Ferencznének adományozta. Az 1635-ik évi összeírásban 2 3/4, 1647-ben fél, 1675-ben fél, 1686-ban szintén fél portával van felvéve. 1693-ban, mint puszta, Deák Pál ezredes birtoka. 1741-ben Almássy János, Stessel 93Kristóf és a gróf Károlyiak voltak itt birtokosok. A XIX. század első felében Almássy Józsefné, Almássy Emanuel és Károly, továbbá a Czobel, Abaffy, Szeleczky családok és Goszthony Imre bírtak itt földesúri joggal. Később Czobel Albert és Imre, Szeleczky Antal, Almássy Manó, Nemes János és báró Prónay voltak itt birtokosok. E birtokok közül Almássy Manóét 1860-ban, a Czobel családét 1871-ben vette meg a helybeli közbirtokosság. Jelenleg nagyobb birtokos nincsen a községben. A helységben levő Czobel-féle kastélyt, mely a XVIII. század végén épült, szintén a helybeli közbirtokosság vette meg. A róm. kath. templom 1780-ban épült. A község területe 2526 k. hold, lakóházak száma 184 és a lakosság 1172 lélek, a kik mind magyarok s 2 ref. és 15 irz. kivételével róm. kath. vallásúak. A község lakossága katholikus kört tart fenn. A község határában két húnhalom van, hol régiségeket találtak. A község postája Tarnaméra, távíró és vasúti állomása Ludas. E helységhez tartozik: Újmajor.