A közegészségügy rendezéséről szóló 1876. évi XIV. t.-cz. megalkotásáig hazánkban és így e vármegyében is, vajmi kevés gondot fordítottak a közegészségügy megoldására, gondozására, illetőleg fejlesztésére. Csakis ettől az időponttól kezdve történtek országszerte közegészségügyi intézkedések. Azok a veszedelmes betegülések és járványok, melyek hazánkat a multban érintették, e vármegyét sem kímélték meg. Az országszerte dúló veszélyes járványok - az ázsiai kolera, pestis - e vármegyéből is számos áldozatot követeltek. II. Rákóczi Ferencz szabadságharczát is a hadseregében dúló pestis bénította meg és sokat szenvedett hazánkra végzetes lefolyásúvá tette. A fejedelem tarnaörsi nagy táborát majdnem teljesen megsemmisítette; ott veszett el generálisainak legvitézebbje: a vakmerő Vak Bottyán János is.

A százados tétlenségből az 1892-93. évi országos kolera-járvány ébresztette fel a legfelsőbb hatóság intéző köreit. Az akkori belügyminiszter vaskézzel és akarattal vette fel a harczot a hazánkat fenyegető vész ellen. Nagy kitartással és erős fegyelemmel sikerült is az országban az ázsiai rém hatását szűk mederbe terelni s pusztítását a legkisebb méretre leszállítani. E vármegyében a tiszamenti községekben 1893 augusztus hó első napjaiban észlelték az első koleraeseteket. Az éjszaki vármegyékben dúló bajt Heves vármegyébe a faúsztatással foglalkozó rusznyák lakosság hurczolta be. A rusznyákok közül sokan tutajozás közben haltak el s hulláikat a Tiszába vetették. A beteg tutajosok a vármegye tiszamenti községeiben kikötöttek s a hol tanyát ütöttek, a baj mindenütt fellépett. A tiszafüredi járásban Tiszafüred, Örvény, Nagyiván, Poroszló, Sarud, Tiszanána, Kisköre, a hevesi járásban Pély és Tarnaméra községeket fertőzték meg. S míg egyes községekben csak egy-két esetre szorítkozott a baj, addig Sarud községben - a község lakosságához képest - aránylag nagy terjedelmet öltött. Megbetegedett összesen 151 egyén, meghalt 58, gyógyult 93. Halálozási százalék 37.74%, gyógyulási 61.59%. A fertőzött községek lakosainak száma 28.083 volt. Ezer lakosra 5.37 betegülés jutott. Sarud lakossága 2804 volt; megbetegedett 81 egyén. 100 lakosra 2.9 betegülés jut. Meghalt 23. A község 340 háza közül fertőzve volt 63: azaz 18,56%.

A tudomány s a mai ismeretek keretébe teljesen beillettek az akkori óvóintézkedések. A legfertőzöttebb községet - Sarudot - zár alá vették s a baj elfojtására kiadott belügyminiszteri körrendeletet teljes egészében és minden irányban végrehajtották. Csakis e szigorú óvóintézkedéseknek tulajdonítható, hogy a baj - a mult járványokhoz képest - kis területre szorítkozott s aránylag kevés áldozatot követelt.

Heves vármegye lakossága színmagyar s aránylag jómódú. Lakóházaik, udvaraik eléggé tiszták. Élelmezési viszonyai jók. Kereset mindenütt akad, s az utóbbi évek szocziális mozgalmai megélhetését minden tekintetben biztosították. Az eléggé jó életmóddal okozati összefüggésben áll, hogy a vármegyében a születési arányszám igen magas; sok helyütt: 44-46. A halálozási arányszám azonban szintén oly magas, hogy a szaporodási arányszám átlag véve: közepes. A halálozási arányszám magas voltát az óriási gyermekhalandóság okozza. Igen sok gyermek hal el egy éven belül. S e nagy halandóság oka nem 272az időnként föllépő s gyermekpusztító járványoknak, hanem évről-évre a gyermekek között tömegesen előforduló gyomor- és bélhurutnak rovására irandó.

Tapasztalat bizonyítja, hogy a földmíves-osztály gyermekeit nem gondozza eléggé. Régi, százados, elavult szokásoknak hódol s az orvosi segélyt csakis végső esetben veszi igénybe. A nép életmódja - különösen a fiatalságé - olyan, hogy egészségére határozottan nagy mértékben káros. A szertelen szesz- és pálinka-ivás, a kocsmázás és duhajkodás már kora ifjúságában erősen megtámadja szervezetét s ellentálló erejét csökkenti. Ennek tulajdonítható, hogy a tüdővész, különösen a földmíves- és iparos-osztály körében, évről-évre nagy pusztítást visz végbe s tekintettel a jelenlegi viszonyokra, a baj napról-napra több áldozatot követel. Mindaddig, míg az államhatalom teljes erélylyel, tekintélyes áldozattal, a társadalommal karöltve, nem egyesül a baj leküzdésére, addig a tüdővész pusztításának még szórványosan sem vethető gát.

Heves vármegyében a két rendezett tanácsú városban a szeretet több maradandó becsű intézetet emelt az emberiség szenvedéseinek enyhítésére. Egerben a betegápolással foglalkozó magyarországi irgalmasrend a régi s a mai kor igényeinek egyáltalában nem megfelelő kórház helyett, egy teljesen új, modern kórházat emelt. Korridor-pavillon rendszerben épült a férfi elmebetegosztály, valamint a közönséges betegek osztálya. A néhány száz ágygyal fölszerelt két hatalmas épületet központi fűtéssel, szellőztetéssel, vízvezetékkel, fürdőkkel s a kórtermeket, folyosókat hézagmentes burkolattal látták el. Teljesen külön osztály van a fertőző, ragályos bajok részére. A kórház berendezése a legmesszebbmenő igényeknek s kívánalmaknak is megfelel. A rend ezidőszerinti magyarországi kormányzója: Thuróczy Kornél s az egri rendház ezidei perjele: Stészel Sándor nevéhez fűződik a korszakotalkotó alkotás. Fáradhatlan ügybuzgalmuk, tevékenységük s emberszeretetük tette lehetővé, hogy a vármegye székvárosában - több mint hétszázezer korona költséggel - ilyen monumentális mű épülhetett, a szenvedő emberiség kínjainak enyhítésére.

Egerben a női közönséges betegek, valamint elmebetegek fölvételére szolgál az úgynevezett Női alapítványi kórház, mely az irgalmasrend kórházához hasonlóan magánkórházjellegű. Az épületek, a berendezés stb. egyáltalában nem felelnek meg a mai modern hygiénia követelményeinek. Remélhető, hogy a mai női kórház helyett rövid idő alatt egy modern kórház fog épülni.

Gyöngyös r. t. városban 1838-ban, magánosok alapítványaiból alapított egy kisebbszerű, 6 ágygyal felszerelt kórházat a halhatatlan emlékezetű Vezekényi (Horner) István dr. városi orvos. Határtalan ügybuzgóságának, munkaképességének s önzetlen tevékenységének köszönhető, hogy kisded kórháza egyre tovább fejlődött, s a mikor a sok fárasztó munka 1887-ben a közpályáról visszavonulni készteti, már akkor hatalmas alkotást hagyott örökségül méltó utódjának, Koller János dr. jelenlegi igazgató-főorvosnak. Bámulatra méltó az a kitartás, ügyszeretet, szakértelem, melylyel Koller János dr. dicső elődjének munkáját folytatta s befejezte. A gyöngyösi alapítványi nyilvános közkórház, mely 1838-ban, vagyis 70 év előtt 6 ágygyal kezdette szerény működését, ma 600 felszerelt ágyat bocsát a szenvedő emberiség szolgálatára. A közönséges betegek fogadására szolgál 13 kórterem, 200 ágygyal; a női elmeosztályon van 10 kórterem 200 ágygyal. Fertőző betegek elkülönítésére 2 kórterem: 20 ágy. Férfi elmeosztály: 15 kórterem: 200 ágygyal. Korridor-pavillon-rendszerben épült emeletes épületek, ezenkívül a sok melléképület, a segédorvosi, ápoló- és szolgaszemélyzet lakásai, a tiszti személyzet épülete stb. fényes tanúbizonyságai annak, hogy kitartó szorgalommal még a mai anyagias korban is maradandó értékűt lehet alkotni. A közkórház alapkövét Vezekényi István dr., a nemes emberbarát tette le s erre maradandó művet emelt Koller János dr., kiknek neve kitörölhetlen betűkkel lesz bevésve a vármegye történetébe.

Megemlítésre méltó még a vármegye székvárosának úgynevezett kincsei, a közömbös hévvíz jellegű források. A török hódoltság idejében a források nagy részét elfoglalták és török jellegű, íves, szilárd épületet emeltek föléjük. Az egykori egymedenczés fürdőhelyiséget a török hódoltság után több részre osztották. A fürdő, valamint a hozzá tartozó szabad uszoda, ez idő szerint az egri érsekség tulajdona.

Heves vármegye északnyugati részén fekszik, 200 méter magasságban a tenger színe fölött, az éjszaki szélesség 47°53'-48°,és a keleti hosszúság 37°451'-38°12' között, a mátrai vasútvonal Parád nevű állomásától 1/4 órányira, a Mátra hegység parádi völgyének keleti bejáratánál.

A gyógyhelyet lombos tölgy- és bükkfaerdők környezik, éjszakról a Fehérkő és Jámbor hegy védi a zord éjszaki szelektől, dél felől a Mátra hegységnek félkör alakban elvonuló láncza veszi körül.

A fürdővel szemközt, a parkon átvonuló Tarna patak jobb oldalán, százados tölgyekkel borított fennsíkon áll a tulajdonos, gróf Károlyi Mihály kastélya, honnan a 6000 hold kiterjedésű egész vadaskert belátható, melynek hajlataiban, árnyas szakadékaiban és völgyeiben mérföldekre terjedő sétaútak vezetnek.

A Mátra legmagasabb pontja az 1010 méter magas Kékes, melynek fennsíkján a magyar turista-egyesület Mátra osztálya 20 méter magas messzelátótornyot emeltetett; innen és a tőle keletre fekvő Saskő szikláról gyönyörű kilátás nyílik az egész vidékre: kelet- és délfelé az Alföld végtelen rónaságára, éjszak- és nyugatfelé Gömör, Zólyom és Nógrád vármegyék hegycsoportjaira; a távolban pedig a Kárpátok bérczei alkotják a hátteret.

Parádot mindenütt a középhegység lomberdő-borította barátságos zöldje környezi. Éghajlata tehát enyhe hegyvidéki, mérsékelten meleg légkörrel, a nyári hónapokban 742.2 milliméter közép légnyomással, és májustól szeptemberig +19°C. középhőmérséklette. Légköre rohamos hőváltozásoknak nincs kitéve, teljesen pormentes és a zord éjszaki szelektől védett. A légáramlat nyugatról kelet felé halad, de ezt is a környező magaslatok erejében meggyöngítik.

A parádi gyógyfürdő alapját 1778-ban egy társaságtól alapított timsóbánya vetette meg, mely működését 1812-ben a timsó főzéséhez szükséges fa drágasága miatt kénytelen volt beszüntetni.

A bányában dolgozó munkások közül néhányan, a kik bőrkiütésekben, alszárfekélyekben szenvedtek, mintegy ösztönszerűleg kísérelték meg az aknákban meggyűlt vizet szenvedéseik enyhítésére fölhasználni, s midőn annak jó hatását tapasztalták, a víz gyógyerejének híre csakhamar elterjedt a környéken. Alig telt el néhány év, s már nemcsak a közeli falvakból, hanem a távolabb eső vidékekről is kezdtek ideseregleni a betegek, úgy hogy 1798-ban, midőn Kitaibelt, a budapesti egyetemen a vegytani tanszék mellett alkalmazott adjunktust az ország ásványvizeinek tanulmányozásával bízták meg s ő e czélból a Mátra vidékét is fölkereste, itt már néhány lakószobát és fürdőkádat talált. Ő volt az első, a ki a parádi ásványvizeket vegyelemezte, és tapasztalatait a "Literarischer Anzeiger für Ungarn" czímű folyóirat 1799. évi február és márczius havi füzeteiben közölte.

Ez időben a fürdőnek még nem volt állandó orvosa, s a betegeket az egri és gyöngyösi orvosok látták el a szükséges tanácsokkal. Közülök különösen Doszlern Károly megyei főorvos és Keszlerffy János hevesmegyei sebész érdemelnek említést. Az első, 1813-ban, a "Literarischer Anzeiger für Ungarn" május havi füzetében tette közzé tapasztalatait, az utóbbi pedig kéziratban hagyta hátra tanulmányait a timsós-vasas vizek gyógyító hatásáról.

A fürdővendégek szaporodásával történtek ugyan némi bővítések és javítások, de korántsem olyanok, mint a milyent a fürdő kiváló gyógyhatása megkívánta volna; míg végre Ullmann Móricz és Kaan Samu, kik a herczeg Grassalkovics-féle debrői uradalommal együtt Parád fürdőnek is zálogbirtokosai 274lettek, áldozatot nem kímélve, 1827-ben az égvényes-kénes forrásnál, Cseviczénél, 1829-ben pedig a timsós-fürdőnél építettek fürdő- és lakóházakat, a fürdő vezetését egy uradalmi tisztviselőre bízták, a források fölé pavillonokat emeltek, azok környékét fasorokkal övezték és minden irányban gondoskodtak a fürdővendégek kényelméről. A gyógyvizeket újból vegyelemeztették Meiszner akkori híres bécsi vegyészszel, és rendes fürdőorvost alkalmaztak. Ily nagyméretű átalakításokkal Parádot Magyarország elsőrangú fürdői közé emelték. Ennyi áldozat meg is hozta gyümölcsét, a mennyiben a fürdő virágzásnak indult, s oly látogatottságnak örvendett, a minővel abban az időben csak kevés fürdő dicsekedhetett. A fürdőnek e fényes korszaka a negyvenes évekig tartott, a midőn ismét hanyatlani kezdett, a minek oka az akkori fürdőorvos, Erdey Pál véleménye szerint abban rejlett, hogy a betegek nem találták meg a szükséges nyugalmat, s a szórakozás végett összesereglett vendégek egy töredékének szilaj mulatozása elriasztotta onnan az üdülni, gyógyulni vágyó betegeket.

Az ötvenes évek elején a látogatottság ismét növekedett, a mi arra indította a fürdő tulajdonosát, gróf Károlyi Györgyöt, hogy 1854. évben a vendégek befogadására új vendégházat emeltetett s a fürdőt állandó gyógyszertárral látta el. 1857-ben a vastimsós ásványvizeket Kletzinszky Vincze bécsi vegyész újból elemezte, 1861-ben pedig Felletár Emil, országos vegyészt bízták meg a Csevicze égvényes-kénes forrás elemzésével; ugyancsak ez évben szaporították a fürdőszobák számát s 1865-ben a fürdővíz összegyűjtésére nagy térfogatú vízmedencze készült, a fürdő alatti völgyrészt pedig parkírozták. 1868-ban a fürdőnél postaállomást nyitottak, s a megyei hatóság mérsékelt gyógy- és zenedíj szedését engedélyezte.

1870-71-ben egy 28 lakószobás díszes vendégházat emeltek, a fürdőszobák számát ismét 14-el szaporították és társalgó-termet rendeztek be. 1881-ben a Csevicze-forrás mellett lévő fürdőházat lebontották s most helyét a gyönyörű park közepén özv. gróf Károlyi Györgyné rennaissance-stílben épült Sasvár nevű kastélya foglalja el, mely Ybl Miklós remeke.

1882-83-ban Parád akkori tulajdonosa: gróf Károlyi Gyula a fürdőtelep mögötti kopár hegyet, mely a községi lakosok tulajdona volt, kisajátította, befásította és sétaútakkal látta el. Ugyanez évben a vastimsós forrásokat és a Clarisse vasas savanyúvíz-forrást Lengyel Béla dr. budapesti egyetemi tanár vegyelemezte. 1884-ben a fürdőt meteorológiai eszközökkel látták el, s az alsó park nyugati végén tejcsarnokot nyitottak.

A gyógyfürdő fejlődésének nagy lendületet adott az 1887-ben a forgalomnak átadott mátrai vasút, melynek egyik állomása Parád lett; ezáltal nemcsak a kocsin való hosszas és fárasztó utazás szünt meg, hanem Parád minden irányból könnyen fölkereshető gyógyhelylyé is vált.

Midőn 1891. évben a fürdő gróf Károlyi Tibor kezeibe került, mint a fürdő rendelkező gondnoka, átlátta azt, hogy Parád csak úgy foglalhatja el azt a helyet a hazai fürdők sorában, mely forrásainak kiváló gyógyhatásánál fogva méltán megilleti, ha azt az európai igényeknek minden tekintetben kielégítő berendezéssel látják el: ezért elhatározta a fürdő teljes átalakítását.

Legelső sorban kisajátította a fürdőtelepen szétszórva fekvő s a gyógyfürdő fejlődését gátló rozzant magánépületeket, ezeket lerontatta s helyökre nagyszerű szállodákat építtetett. 1892-ben épült egy díszes vendéglő, melyet födött sétány köt össze az Ybl-szállóval és a fürdőépülettel és ezenkívül új olvasó-termet rendeztek be. 1893-ban készült el a nagyszabású Erzsébet-szálló, a Juliette-lak, Turista-ház, a hidegvíz-gyógyintézet; az egész fürdőtelepet vízvezetékkel és csatornákkal látták el és postát és távírót is nyitottak.

Ilyen változásokon ment át rövid néhány év alatt a gyógyhely. A régi fürdő nincs többé; helyét új, a modern igényeket mindenben kielégítő gyógytelep foglalja el, méltó helyet követelve magának Magyarország elsőrendű fürdői között.

Ebben az alig 9 kilométer hosszú völgyben, három, vegyi összetételre egymástól teljesen elütő gyógyforrás fakad. A völgy keleti nyílásánál találjuk a timsós-vasas vizeket. Parád falutól délre ered a vasas savanyúvíz: a Clarisse. A völgy nyugati végénél, az úgynevezett Csevicze-völgyben, az égvényes-kénes savanyúvíz, a Csevicze fakad. Mindezekhez járul még a teljesen berendezett hidegvíz-gyógyintézet.

A parádi timsós-vasas vizek a fürdőtelep éjszaki oldalán fekvő úgynevezett "Fehérkő" hegyből erednek, mely mállott zöldkő-trachitból áll, s benne ezüst 275tartalmú tetraédrit, sphalerit, pyrit és chalcopyrit fordulnak elő. Hauer bécsi geológus elemzése szerint a kőzet a következő alkotórészeket tartalmazza:

A kőzetnek levegővel érintkező felülete mállásnak indul, élenyülésnek van alávetve, s midőn a légköri csapadék erre hull, kilúgozza az alkotórészeket. Az ily módon telített víz összegyűjtetvén, adja az úgynevezett fürdővizet.

A légköri csapadék egy része behatol a kőzetnek mélyebben fekvő rétegeibe, itt oldja fel az ásványi részeket, hogy azután vagy a tárnák és aknák falairól lecsöpögve szolgáltassa az ú. n. aknalúgot; vagy pedig forrás alakjában törve elő, mint Ilonavölgyi vastimsós lúg jőjjön napfényre.

Eredésük különfélesége szerint tehát eme gyógyvizek, habár vegytartalmuk ugyanaz is, de az alkatrészek mennyisége, a szerint, a mint a kőzet felületéről, vagy annak mélyéből erednek, különböző lesz, s ezért az osztályozásnál megkülönböztetjük az úgynevezett: fürdővizet, az Ilona-forrást, a természetes vastimsós lúgot és a vastimsós aknalúgot.

A fürdővíz a Fehérkő-hegy kopár felületén szétmállott kőzetnek az esővíz által eszközölt kilúgozásából ered, s az ily módon keletkezett ásványvizet két, a hegy déli lejtőjébe vájt medenczében fogják föl. A medenczék közül a felső magába a zöldkő-trachit-kőzetbe van vájva s ürtartalma 3000 köbméter; ebből az ásványvizet facsatornákban, a fürdőház mögött levő, betonnal és czementtel kifalazott alsó medenczébe vezetik, melynek ürtartalma 2000.

Az Ilona-forrás, vagy természetes vastimsós lúg az Ilona-völgynek egyik keleti zúgában, az ú. n. Hagymás-telepen fakad, a felületen szétmállott, kopár zöldkő-trachit sziklatömbök aljában. A forrás mélysége 4 m., átmérője 6 m., vízmennyisége a legnagyobb szárazságban sem mutat jelentékeny csökkenést.

Az aknalúg a Fehérkő-hegynek két, a múlt század végén timsó-gyártás czéljából vájt, de most már elhagyott aknájából ered, a melynek falairól az ásványvíz állandóan csepeg.

Lengyel Béla dr., a budapesti királyi magyar tudományos egyetemen a vegytan nyilvános rendes tanára, az 1883. évben eszközölt analízis alapján a következő alkotórészeket találta a timsós-vasas ásványvizekben:

a) Egyes alkotórészek.

276b) Az alkotórészek szokott módon sókká kombinálva.

A parádi vas-timsós ásványvizek tehát vegyialkatuk szerencsés összetételénél fogva nemcsak az étvágyat fokozzák és az erőt gyarapítják, hanem azonkívül dezinficziáló hatást is fejtenek ki oly módon, hogy a gyomorban és a belekben az erjedéseket megszüntetik és az erjesztő gombákat tönkre teszik; timsó-tartalmuknál fogva pedig mind a bőrre, mind a nyálkahártyára összehúzólag hatnak, s ezáltal a szervezetet gyöngítő kóros nedvkiválasztásokat csökkentik.

A vas-timsós ásványvizeket részint fürdők alakjában alkalmazzák, részint belsőleg használják, vagy pedig borogatások, irrigácziók és öblítések alakjában. Belső adagolásukat sikerrel alkalmazzák a gyomorhurut mindazon eseteiben, melyek rendellenes beidegzésen alapulnak, vagy hiányos anyagcseréből származnak; a bélrendszer azon betegségeiben, melyek idült hasmenéssel vannak összekötve, mint azt a gyermekek idült gyomor- és bélhurutjánál találjuk; vagy oly hasmenéseknél, melyek kizárólag tejtáplálkozás mellett fordulnak elő, vagy a hol a hasmenés oka a bél nyálkahártyájának érzékenységében van. Ez esetekben e vizek belső adagolása mellett a hasmenés eláll és a táplálkozás javul.

Jótékony hatásúnak bizonyul felnőttek idült gyomor- és bélhurutjánál is, ha hasmenéssel jár; gyomorfekélynél a víz összehúzó és dezinficziáló hatása lényegesen előmozdítja a gyógyulást, megfelelő életrenddel összekötve. Elgyengülés esetén, kimerítő betegségek után, továbbá váltóláz okozta senyves állapotoknál. A vér rendellenes összetételén alapuló betegségeknél (sápkór, vérszegénység.) Fürdők alakjában alkalmazva kitünő sikerrel használják a női bajoknál. Az öblítések igen jó hatással vannak a gyermekek aphthosus szájbántalmainál, a garat és a mandulák lobos megbetegedéseinél. Káros hatású azonban a fürdés és az ásványvíz belső használata gutaütésre való hajlamnál, lázzal járó megbetegedéseknél, szívbajnál, májbajnál és tüdővésznél.

A parádi völgy nyugati végén, az úgynevezett Csevicze-völgyben, a Széchenyi-hegy tövében s az üveggyár felől jövő pataknak bal partjától mintegy 16 méternyire, quarcz-conglomerát alól bugyog az egész világon egyedül álló égvényes-kénes savanyúvíz, a Csevicze. A forrás medre egy 70 czentiméter átmérőjű, ferde tölcséralakú quarcz-coglomerátba vált nyílás.

A Széchényi-hegy kőzete Rhyolit, melyet egy meglehetősen vízhatlan agyagpala vesz körül, e fölött homok- és kavicsképlet van, s a legfelsőbb rétege nyirok. Az erősen mállásnak indult Rhyolit szolgáltathatja a rajta áthaladó víznek a kilúgozható részeket; itt találkozik a víz a kitóduló szénsavval, a kén- és chlorhegyekkel, itt veszi föl a földpátok bomlási terményeit s ezekkel társulva bugygyan fel. A forrást oszlopokon nyugvó tetőzet borította, melynek helyébe 1892-ben díszes pavillon épült; a forrás déli oldalához van építve a töltögető helyiség. A forrás naponta 1300-2000 liter vizet szolgáltat.