Csanakfalu, magyar kisközség, a győr-fehringi vasútvonal mentén, a Marczal folyótól félórányi távolságban, 69 házzal és 399 róm. kath. vallású lakossal. Plébániája 1787-ben keletkezett. Vasúti állomáshely, postája Ménfőn és távírója Kismegyeren van. A győriek kedvelt kiránduló helye; számos előkelő győri polgárnak van itt csinos nyaralója és szőlőbirtoka. Már 1216-ban, III. Incze pápa bullájában villa Chonick néven falu. A szentmártoni apátság ősi birtoka, mely a török világban behódolt, és 1617-ben majdnem egészen elpusztult. Alig kezdett ismét telepedni, 1683-ban az átvonuló török hadak ismét elpusztították. Később, 1729-ben németeket telepítettek ide. A község csak a legújabb korban magyarosodott meg teljesen. 1727-ben és 1729-ben Chonak faluban mindössze nyolcz jobbágyot írtak itt össze. A községben Hilbert Károly orsz. képviselőnek gőzmalma van. 1863-ban a falu nagyobb része leégett. Határában áll a történelmi nevezetességű Királyszéke nevű halom, a hol a győri és komárommegyei nemességgel hajdan királyi, nádori és megyei gyűléseket tartottak, mint többek között Konth Miklós nádor 1351-ben, Ilsvay nádor 1394-ben és Gara nádor 1375-ben és 1386-ban.

Csanakhegy, magyar kisközség, Csanakfalu szomszédságában, körjegyzőségi székhely, 240 házzal és 1072, nagyobb részben róm. kath. vallású lakossal. Postája Ménfő, távírója Kismegyer, legközelebbi vasúti állomása Csanakfalu és Ménfő. Kezdettől fogva Csanakfalu sorsában osztozott; itt laktak az apátság szőlőmívesei. 1635-ben a győri jezsuitáknak is volt itt nagyobb szőlőbirtokuk. A mult század elején Csanakhegy községnek 900 lakosa volt. A csanaki szőlők jóízű bort teremnek. A lakosok nagy része Győrött piaczi henteskedést űz. A község határához tartozó, ú. n. Rákóczi-dűlőn álló fát a lakosok Rákóczi-fának nevezik és mindenféle hagyományt fűznek hozzá, melyeknek azonban történelmi alapjuk nincsen.

Csécsény első írott nyomaira 1258-ban bukkanunk, a mikor poss. Kis- és Nagy-Chechum alakban két községként van említve. A XVI. század elején a Danch családbeliek birtoka, melyet Danch Pál az apátságnak zálogosít el. Az apátságtól Bornemisza János budai várnagy váltotta ki, kinek magva szakadván, Szapolyai János 1527-ben Danch Pál leányainak, férj. Horváth Györgynének és Sibrik Ozsvátnénak adományozta; de mivel Sibrik Ozsvát Szapolyaitól elpártolt, Ferdinánd királytól eszközölt ki új adománylevelet a birtokra. A szentmártoni apátság azonban régtől fogva igényt tartott Csécsényre és 1538 és 1541 között pert is indított a család ellen. Az 1544-iki összeírásban a Sibrik családon kívül még Sitkey Jánosnak is 11 portája volt itt, de az 1565-iki összeírásban már egyedül csak Sibrik László szerepel. Az 1609-iki összeírásban Chechin alakban van említve. 1624-ben és 1635-ben a törökök a falut felgyújtották és számos lakosát rabságba hurczolták. Ezután évekig pusztán állott a község, míg végre 1689-ben Sibrik Zsigmond és Radich Mihály újra telepítették. A telepítés csak lassan ment, mert 1729-ben mindössze 8 jobbágyot és 14 zsellért találtak itt az összeírók. Egész a mult század közepéig a Sibrik család volt a birtokosa, és még nehány évvel ezelőtt is volt benne része, most pedig a győri ág. ev. gyülekezetnek, a győri székeskáptalannak, Szalacsy Lajosnak és Ferencznek és Baross János dr.-nak van itt nagyobb birtokuk, és mindegyiknek kényelmes úrilaka, melyek közül a Szalacsy Lajosé a régi Sibrik-féle kúria, Ferenczé pedig, Szalacsy-pusztán, újabb épület, melyet id. Szalacsy Lajos 1891-ben építtetett. Csécsényig a Rába Sopron és Győr vármegyék között természetes határt alkot és itt lép a vármegyébe. A lakosok szövetkezeti boltot tartanak fenn. A községben fennálló róm. kath. templom a XIX. század elején épült. Ide tartoznak Kis- és Nagy-Fud, Szalacsy és Zsidi puszták és Mária-major. Fud praedium szintén ősi birtok és Csécsény sorsában osztozott. Azelőtt Öreg-Fud volta neve. Dűlői közül az egyiket Helységnek nevezik, egy dombját pedig Álmosdombnak. Mind a két névnek valami jelentősége lehet. E rábamenti magyar kisközségnek 93 háza és 743 lakosa van. Postája Rábaszentmihály, legközelebbi távíróhivatala Enese.

Csikvánd, magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, a Bakonyér mellett fekszik. 1270-ben possessio Chituan alakban Chituandi Egyed, Miklós, Tamás és Roland comesek birtokaként van említve. A XV. század elején a Csitvándi családnak fiágban magva szakadván, 1479-ben leányfiusítás útján Chitvándi Ferencz veje: Kapolcsy Benedek lett az ura, a ki a Csitvándi előnevet is felvette. Az 1565-iki összeírásban Kaposy Pál az ura. A község már az első török beütések alkalmával elpusztult, de újra települt. 1609-ben az akkori összeírásban a behódolt községek között van említve és ekkor már új birtokosaival találkozunk, névszerint: Szily Gergelylyel és Jánossal és Kisfaludy Balázszsal. Két évvel később a Szilyek és a Kisfaludyak mellett ismét új birtokosokat találunk; ezek: Cziráky Mózes, Egerszeghy István, Tulok Ferencz és Miklós, 1701-ben Kisfaludy Zsigmond, Tallján Sándor és Sándor István, míg a mult század elején a Kisfaludy családon kívül még a Horváth, a Vajda, a Boross, a gróf Somogyi és a gróf Amade családok voltak nagyobb birtokosai. Most Csikvándi Mártonnak van itt nagyobb birtoka és elég kényelmes úrilaka, melynek régebbi részét még a gróf Somogyiak építtették, de ezt a mostani tulajdonos tetemesen megnagyobbította. A község lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A körjegyzőségi épület falába, az 1848-1849-iki események 50-ik évfordulója alkalmából emléktáblát helyeztek el, »A népszabadság 1848-1898 emlékére« felirattal, melyet 1898 május 30-án nagyobb ünnepség keretében lepleztek le. A községben 155 ház és 937 lakos van, kiknek kétharmada ág. ev. 24vallású. Templomuk 1804-ben épült. A községben van posta, távíró és távbeszélő, legközelebbi vasúti állomása Gecsegyarmat. A községhez tartozik Cseri major is.

Csilizradvány 1252-ben már villa Rodovan és Rodvan alakban fordul elő az oklevelekben. Némely történetíró szerint nevét a Rád nemzetségtől nyerte, melynek tagjai és osztályos atyafiai még a XV. század elején is urai voltak. A XV. század első felében merülnek fel a Dóczyak Radványban, de az 1544-iki összeírás Kamorjay Tamást és Lipchey Gáspárt, a 11 évvel később történt újabb összeírás pedig a Lipcsey és a Dersffy családokat említi birtokosaiként. 1580 körül Istvánffy Miklós alnádor, a történetíró is részbirtokosa volt, neje, Both Eszter után. Ebben az időben számos közbirtokos lakta. Az 1609-iki összeírásban Istvánffy Miklós, Dersffy István, Lipcsey János, Czobor Imre és Perneszy János vannak birtokosaiként felsorolva. A mult század elején is számos nemes közbirtokosa volt, de a gróf Illésházyak voltak a nagyobb birtokosai. Később a gróf Batthyány családé lett s most a gróf Bethlen Aladáré. A község 1861-ben majdnem teljesen leégett és ekkor rongálódott meg a góthikus részletekben bővelkedő, érdekes régi templom is, mely most a reformátusoké. Ezt a templomot Pázmány is már a régiek között említi. A község dűlőnevei közül figyelmet érdemelnek ezek: Bácsháza, Csobánczhát, Köves-út és Asztalos. Ide tartozik Füzes puszta is, mely a gróf Bethlen Aladár birtoka. A község 161 házát 816 lélek lakja, a kik mindannyian magyarok és kétharmadrészük református, a többi pedig róm. kath. vallású. Van körjegyzőségi székhelye és postája, a távírója pedig Nagymegyer.

Czakóháza, magyar kisközség a tószigeti síkságon. 43 házában 243, nagyobbára róm. kath. vallású lakosa lakja. Postája Bödögemarkota, távírója és vasúti állomása pedig Beősárkány. Minden jel arra mutat, hogy Czakóháza a Czakó család ősi fészke volt, mert a megyei levéltár íratai szerint a XVII. században a birtok a Czakó család leányágára szállott. 1682-ben Gyapay Mihály és Gecseny Miklós vannak említve birtokosaiként, de azután a győri káptalan lett az ura, mely még a mint század elején is birtokolta. Most nagyobb birtokosa a győri káptalan. 1890-ben teljesen leégett.

Dunaszeg, magyar kisközség a Kisduna mellett, ennek egyik kanyarodásánál, vagyis szögében, melytől nevét is vette. Ősi Héderváry-birtok, melyen később a Héderváryakkal a Bakicsok is osztozkodtak. Az 1565-iki összeírásban már Amadé Lénárd és Pálffy Péter vannak említve birtokosaiként, 1609-ben pedig Révay Péter, Czobor Imre és Márton és Héderváry István a földesurai. 1658-ban mindössze 3 egész, 16 fél és 4 fertályhelyes jobbágytelket írtak össze, s ekkor a Héderváryakon kívül a Pázmány és a Tarnovszky családok is birtokosai voltak. Később a gróf Viczayak lettek az urai, most pedig gróf Khuen-Héderváry Károlynak van itt nagyobb birtoka. 1658-ban templom nélkül szükölködött, mert régi temploma elpusztult. A mostanit 1720-ban építették. 1872-ben az egész község leégett. A községnek 143 háza és 909 lakosa van, a kik mind róm. kath. vallásúak. Postája Zámoly, távírója Hédervár és legközelebbi vasúti állomása Győr. Ide tartozik Gyulamajor is, mely az 1851-iki tagosításkor keletkezett és Viczay Héder grófnak jutott. A faluban nagy kiterjedésű tó van, melyben a vad szárnyasok ezrei tanyáznak, halát pedig az uradalom halászsza.

Dunaszentpál, magyar kisközség, a Kisduna mosoni ága mellett, 77 házzal és 575 róm. kath. vallású lakossal. Postája Zámoly; távírója Hédervár és legközelebbi vasúti állomása Győr. A község Szent Pál tiszteletére szentelt hajdani templomától vette a nevét. Ősi Héderváry-birtok, mely mindvégig a hédervári uradalom sorsában osztozott, míg végre, a legújabb korban, gróf Wenckheim Frigyes tulajdonába ment át. 1594-ben teljesen elpusztult, de később újra települt. Új telepesei tótok voltak és a falu felső részét ma is tót-szernek nevezik. Betelepítése elég soká tarthatott, mert az 1658-iki összeíráskor még csak 4 egész és 12 félhelyes jobbágytelke volt. A község régi temploma a faluval együtt 1847-ben leégett. Azóta a falu is, a templom is újra épült. A községhez tartozik Wenckheim-puszta is.

Enese, magyar kisközség, az alsó tóközi síkságon fekszik. Az Enessey család ősi fészke és névadó községe. Már 1360-ban van említve egy határjáró levélben, Inse alakban. 1553-ban a törökök felégették és elpusztították és ekkor pusztult el az Enesseyek levéltára is. 1613-ban az Enessey családon 25kívül, több nemesi birtokos lakta, a kik között nagyobb birtokosok voltak Szápáry Péter, Iványos Miklós és a Bezerédj család. Ez időben Enessey Márton, János és György a Pethő családot az enesei határ használatától eltiltatják. Még a mult század elején is az Enesseyek voltak itt birtokosok, most pedig Barcza Gyulának, Tschorl Károlynak, Bogner Vilmosnak és Korn Jánosnak van itt nagyobb birtokuk. Mind Barcza Gyula, mind pedig Tschorl Károly háza azelőtt Enessey-féle házak voltak, melyek közül az előbbi anyai ágról, örökösödés útján, az utóbbi pedig vétel útján került a mostani tulajdonosok birtokába. A faluban gőzmalom van, mely a Varga László tulajdona. Az itteni római kath. kápolna 1895-ben épült. A falu 54 házát 538 lélek lakja, a kik római katholikusok és evangelikusok. Van itt postahivatal, távíró és vasúti megálló. Ide tartoznak Bognertag, Kovácstag, Vargatag tanyák és a már említett gőzmalom.

Fehértó, a tóközi síkságon, a hasonnevű tó mellett fekvő magyar kis község, 113 házzal és 773 róm. kath. vallású lakossal. A győri káptalan ősi birtoka volt, s ma is az övé. Egyebekben a környékbeli községek sorsában osztozott. Azelőtt marha- és lótenyésztéséről volt híres. Az 1729-iki összeírás 16 jobbágyot és 22 zsellért talált itt. A községben fennálló róm. kath. templom 1742-ben épült. Postája Bezi, távírója és vasúti állomása Enese.

Felpécz, a Sokoró-hegység tövében fekszik. Magyar nagyközség, 349 házzal és 1680, nagyobbára ág. h. evangelikus lakossal. Posta van a faluban, legközelebbi vasúti megállóhelye: Felpécz-Hali, távírója pedig Gyömörő. Honfoglaláskori telep, némelyek szerint a Pécz nemzetség megszálló helye, melytől nevét is vette. 1250-ben már villa Pech alakban, faluként van említve. 1274-ben IV. László a Pécz nembeli Benedeknek adományozza, kinek fiágban magva szakadván, Zsigmond király e birtokot Poky Dezsőnek adományozza. Később a Márffyakra és ezek után a Kisfaludyakra szállott. 1609-ben Felpécz a töröknek behódolt községek között van említve és ekkor Marczaltői Miklós, Saffarich Mihály, Sytkey György és Rhumby Mihály vannak említve birtokosaiként. 1420 körül a Péczyek egyik ága a Felpéczy nevet vette fel s ez időtájt a Patha családnak is volt itt birtoka. 1530 körül a Péczyek után, leányágon, több birtokost találunk itt. 1582-ben szerepel közöttük a Vincze család is, mely e községtől vette előnevét. 1721-ben a felpécziek kiváltságlevelet kaptak és ettől kezdve a falu kuriális nemes helység lett. 1784-ben, II. József császár alkotmányellenes intézkedései következtében, Felpéczen lázadás tört ki, melyet azonban fegyveres erővel elfojtottak. A mult század elején sokkal tekintélyesebb község volt, mint most, mert akkor kb. 500-al több lakosa volt. Ez időben a Tóth és a Bozzay családok voltak a nagyobb birtokosai, ma pedig Miklós István dr.-nak van nagyobb birtoka. Felpéczen kívül hajdan még három Péczet különböztettek meg, ú. m. Kispéczet, Balázspéczet és Öreg-Péczet. Balázs-Pécz a péczi határ délnyugati részén feküdt és nevét a Pécz nembeli Balázstól vette. 1619-ben már elpusztult faluként van említve. Öreg-Pécz állítólag az ú. n. Mulatói dombon állott, s onnan kapta a nevét, hogy rajta mulatóház volt. Úgy látszik, hogy Balázs-Péczczel együtt pusztult el. 1405-ben Péchy András prépost birtoka volt, melyet nővérének, unokahugának és Barócz Miklós fiainak eladott. Kispécz teljesen Felpécznek a sorsában osztozott és ugyanazok voltak a birtokosai is. Mind e községek a török világban Felpéczczel együtt pusztultak el; Felpécz azonban 1621-ben ismét megtelepült és gyarapodott. Ide tartozik Hali puszta is, melyet 1550 körül a Pécz nembeli Halyak alapítottak. Szintén falu volt és 1619-ben már elpusztult hely. Hali-puszta a felpéczi kuriális nemesség birtoka volt, kik között a legnagyobb birtokos a XVIII. században a Semberger család volt. Ezzel a családdal házasodott össze a mult század elején a Szemerei Matkovich család s neje, Matkovich Erzsébet után Hegyeshalmi Fischer Gyula dr. örökölte; de a puszta nagyobb része most is a felpéczi közbirtokosoké. 1748-ban, az egykorú feljegyzések szerint, sáskajárás pusztította el az egész határt, 1808-ban, 1812-ben és 1834-ben pedig veszedelmes tűz pusztított a faluban. A községben két templom van. Ezek közül az ág. h. ev. templom még a reformáczió korában épült, 1776-ban megnagyobbították, 1812-ben leégett, 1813-ban újra épült, de tornya csak hét évvel később készült. A róm. kath. templomot 1752-ben építették. Az evangelikusoknak 1565-ből származó, vert ezüstkancsójuk és egy 1632-ből 26való érdekes úrvacsorai kelyhük van. A község dűlőnevei közül némelyik, mint a Majkó, Panyi, Rádó, Sisek, Sajgó, Szenimóna, Tanárok, Törésvár és Pörösgyöpi figyelmet érdemel. Ez utóbbi neve onnan ered, hogy miatta Felpécz és Gyömörő között hosszú per folyt. Ide tartozik még a Szakonyi major és a szőlőhegy.

Gönyü, dunamenti magyar nagyközség, területén már a rómaiak korában fontos őrállomás és első királyaink alatt is tekintélyes vár volt. Gunu, majd Geunu falut kezdetben a nagygyőri és a szolgagyőri várak népei s a király udvarnokai lakták. 1222-ben villa Gueneu dunai halászatát II. Endre a szentmártoni apátságnak adományozza, s ezt az adományát a következő három évben még tetemesen szaporítja, 1225-ben pedig bizonyos Zochyn Jakabot erősít meg egy itteni birtokrészben. Ez időben Gunew, Gynu, Gunu, Ganyu, Ganu, Gunyu alakban írják nevét. 1244-ben IV. Béla a tatárjárás alatt érdemeket szerzett Bolonducsi Mihálynak adományoz itt részbirtokot és halászatot. Azután 1415-ben és 1419-ben Losonczi Bánfy Pálé, kinek rokonától, László fia Istvántól, Zsigmond király Hunyad váráért elcserélte és a gönyüi várral együtt 1433-ban Héderváry Lőrincznek adományozta, a mi ellen a főapátság tiltakozott, de eredmény nélkül. 1443-ban már a városok között van említve. Ez időben Héderváry Lőrincz a gönyüi várat és a várost feleségének, Blagay Margitnak és leányának, Katalinnak vallotta fel. Később a Rozgonyiak zálogbirtoka lett. Ezidőtájt Genyw, Gwnew, Genew, Gewnyew és Genyew alakban írják a nevét. 1450-ben Gara Miklós nádor a vármegye nemeseivel Gönyün nádori ítélőszéket tartott. 1535-ben a szentmártoni apátság I. Ferdinándtól új adománylevelet nyer. Győr ostroma alatt a város elpusztult és 1609-ben a behódolt és elhagyott helyek között van említve. Azután Enyingi Török Bálint foglalta el, 1623-ban Gesztes vár tartozékaként Opaka Györgyné zálogbirtoka. Az Enyingi Török család fiágban kihalván, 1618-ban Török Zsuzsánna révén, férjére, Bedeghy Nyáry Pálra szállott, ki 1662-ben Zeghy Katalinnak zálogosította el. 1621 táján Nyáry Pál egy részét gróf Esterházy nádornak adta el, a ki ismét megtelepítette, de lakossága az akkori és későbbi háborús idők következtében, nagyon gyér volt, így nevezetesen 1729-ben mindössze csak 18 jobbágyot és 15 zsellért találtak itt az összeírók. 1849-ben a Győr és Komárom közötti útvonal egyik legfontosabb állomása volt és a keresztül vonuló hadaktól sokat szenvedett. 1849 április 23-án, a császáriaknak egy 600 mázsa lőporral terhelt hajója vesztegelt itt a Dunán. A túlparton álló magyarok ezt észrevették és egy jól irányzott gránáttal levegőbe röpítették. A detonáczió és az azt követett rombolás irtózatos volt. A közelebb eső házak azonnal romhalmazokká váltak, a távolabb esők pedig erősen megrongálódtak, vagy megrepedeztek. Az egész városban egyetlen ház sem maradt teljesen ép állapotban. Gönyü földesurai az Esterházyak voltak és most is gróf Esterházy Miklós Móricznak, gróf Zichy Ernőnek és Magyary Andornak van itt nagyobb birtokuk. Gróf Zichyé a mai Majkszentjános, melyet az Esterházyaktól cserélt el a Lichtenstein család. Gönyün volt egyike a legrégibb postaállomásoknak, mely több szomszédos vármegye területére terjedt ki. A XIX. század első éveiben I. Ferencz császár az itteni nagyvendéglőben töltött egy éjtszakát és ekkor nemesítette a Rostaházy családot. A kismegyeri csata után a francziák itt táboroztak és a tisztek az Esterházy-féle kastélyban laktak. Gönyünél hagyja el a Duna Győr vármegyét. Van itt hajósegyesület és a dunagőzhajózási, továbbá a magyar folyam- és tengerhajózási társaságnak ügynöksége. Plébániája régi. Róm. kath. temploma XVIII. századbeli. 1782-től ferenczrendiek adminisztrálták. 1808-ban a plébániát újra alapították. A község határában egy római mérföldkő látható. Ide tartoznak Kisszentjános és Öregszentjános puszták s Alsótag major. Öregszentjános puszta hajdan népes helység volt és az ú. n. Krémer-dűlő helyén feküdt, a hol ősi templomának romjai az újabb korban még láthatók voltak. II. Endre alatt oppidum Atti Joannis alakban van említve. Határos volt vele Zelebeg puszta, melynek ma már nyoma sincsen. A török világban pusztult el. Ali csausz ismét benépesítette ugyan, de később a törökök másodízben is teljesen elpusztították. Most gróf Esterházy Miklós Móricz birtoka, melyet már 1870 óta Auspitz Pál bérel, kinek itt mintaszerű gazdasága és gazdasági szeszgyára van. Majkszentjános puszta, mely előbb csak Szent János volt, onnan kapta melléknevét, mert a gróf Esterházy család Majk pusztáért adta cserébe herczeg Lichtensteinnek, de a legújabb 31időben a Zichyek birtokába került. Mint várhoz, hozzátartozott a XV. században Táp, Mezőőrs és 7 más falu a szomszéd vármegyéből; közelében feküdt valahol villa Chuntei alias Gund, Gyod, Gyud, vagy Gyud-Szt.-Péter, mely a XIII. században a szentmártoni apátság birtoka volt. Gönyünek 139 háza és 1625 róm. kath. vallású lakosa van. A posta, távíró és hajóállomás helyben van, vasúti állomása pedig a közeli Szentjános.

Gyarmat, a sokorói dombok alatt elterülő síkságon fekvő magyar nagyközség, 262 házzal és 1617 róm. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója Tét, vasúti állomása Gecse-Gyarmat. A győri káptalannak egyik 1268-iki oklevele már a királyi bucháriusok (pohárnokok) lakóhelyeként említi, a kiknek itt külön comesük volt. A pannonhalmi levéltár egyik oklevelében még korábban, 1157-ben találjuk feljegyezve praedium Jormot alakban. 1267 körül Kuplin vagy Koplyon Annis, özv. Babunai Miklósné is birtokosa volt, kitől a birtokot Pok Lukács comes vette meg. 1271-ben Poki Péter eladta ezt a birtokot Poki Sándornak, a ki viszont a poki monostornak adományozta, de a poki prépost a birtokot később visszaadta a családnak. 1380 körül a Kiczen, Keczen, vagy Keczer család kezén találjuk, de Keczer Jakabnak fiágban magva szakadván, unokája, Borbála örökölte, kinek a révén férje, Monoszlói Chupor László tulajdonába került, a ki 1380-ban, Nagy Lajos királytól, a községre vásár- és pallosjogot nyert. 1399-ben már a Kanizsayak kezén van, a kik valamely más birtokért a csornai prépostságnak adják oda. A török világban sokat szenvedett. Több ízben felégették a törökök és lakosait elüldözték a faluból. Később lassanként ismét visszatelepedtek és egész a Rákóczi-féle szabadságharczig nyugalmat élveztek, de 1705 körül Heister császári vezér seregei megtámadták a községet, a lakosokat felkonczolták és a falut felgyújtották. Az e katasztrófa következtében kipusztult lakosok helyébe később németeket telepítettek ide, a kik azonban az idők folyamán megmagyarosodtak. 1782-ben, a prémontrei rend eltörlése után, a kamara vette kezelésbe, de mikor 1802-ben a rendet visszaállították, ismét visszakapta birtokait, melyeket Gyarmattal együtt a legutóbbi időkig haszonélvezett. Ezt a birtokot megvette a község és most parczellázzák. A községben katholikus templom és kápolna van. Az első 1801-ben, a másik 1787-ben épült. Az egyház 1703-ból származó vert ezüstkelyhet őriz. Ide tartoznak Csikórét puszta, Újhegy és Óhegy tanyák. Csikórét puszta a bakonybéli apátságé.

Gyirmót, magyar kisközség, a Rába és a Marczal közelében fekszik. 1267-ben találkozunk első írott nyomával és ekkor praedium Giurmoth és villa Giurmoth alakban van említve. Tekintve, hogy az egyiknek Babuna Miklós volt az ura, a másiknak meg más birtokosa volt, kétségtelen, hogy ez időben két Gyirmót állott fenn. Legrégibb birtokosai Babuna Miklóst követőleg a nagyváradi káptalan és a Gyirmóti család. 1348-ban a káptalan elcseréli ezt a birtokát Kápoli Bán Miklós özvegyével és kiskorú fiával más birtokért. 1349-ben Gymolth alakban találjuk említve. 1361-ben Fokra Miklós comes örököseit és Zsidov Mihályt, 1366-ban a Vecsey és az Akai Iváncz családokat is a birtokosai között találjuk, 1594-ben a törökök elpusztították, hat évvel később ismét megtelepült, de nem soká volt nyugtuk, mert a lakosok a törökök gyakori sanyargattatásai elől végre is elmenekülni voltak kénytelenek. A nemsokára visszatelepült lakosok csak a Rákóczi-féle szabadságharczig élvezhették nyugalmukat, mert Heister császári vezér a községet megrohanta és feldúlta. Ugyanekkor pusztult el Sebes falu is, melynek a Sebesi puszta őrzi emlékét. Ennek és Gyirmótnak határából alakulta mai község, hova a Heister-féle dúlás után németeket telepítettek, a kik azonban idővel megmagyarosodtak. Sebes falu már 1372-ben részben a Pokiak birtoka, azonban a káptalan birtoklására nézve csak 1448-tól kezdődőleg találunk adatokat, a mikor egy része a Meggyesieké volt. Most a győri káptalannak és Csukássy Károly dr.-nak van itt nagyobb birtokuk. A sebesi pusztán kívül még a Csukássy puszta és az Iván-major is ide tartozik. A mult század elején a községben serfőzőház is volt. A falu kath. temploma 1769-ben épült. Gyirmótnak 711 háza és 2515 róm. kath. vallású lakosa van. Postája és vasúti állomása Ménfő, távírója pedig Győr.

Gyömörő, magyar falu, a sokoróaljai síkságon fekszik. A község házainak száma 182, lakosaié, kiknek nagyobb része róm. kath. vallású, 1143. Van itt posta, távíró és vasúti állomás, azonkívül körjegyzőségi székhely. Ősidők óta megült hely. Első birtokosául 1377-ben Gemevrei, vagyis Gyömőrei Györgyöt 32ismerjük, de később a Marczaltőiek lettek az urai. 1536-ban I. Ferdinánd Gyömörőt is Enyingi Török Bálintnak adományozta; utóda, István, fiörökös nélkül halván el, Gyömörő leányára, Zsuzsára, férjezett Bedegi Nyáry Pálnéra szállott, a ki a birtokot később a Csáky családnak adta el, melytől azután az Esterházyak kezére került. 1594-ben a törökök az egész községet elpusztították. 1565-ben Török Ferencz, 1609-ben pedig Enyingi Török István, Darabos István, Matthisi György, Vechey Sándor, Tekeney Ambrus, Chaby Mihály, Barchó Gáspár, Sokoray János és György Vincze a földesurai. Ez időben a behódolt községek közé van felvéve. Az 1619-iki összeírásban Gyemeöreö alias Warfalva alakban a Nyáry család birtokaként van említve, azonban 1615-ben Déghy István a Hatos Bálintné, szül. Chernel Anna részét bírja zálogban. 1629-ben nagyobb része a Dobos Györgyé. 1635-ben a győri jezsuiták zálogba veszik Csáky Lászlótól a Török-féle várfalvai részt, de ezt 1702-ben az Esterházyak kiváltják. 1641-ben a Csaby és az Acsády családokat is a birtokosok között találjuk. Gróf Sigray Jakab, a Martinovich-féle összeesküvés egyik részese, szintén birtokos volt Gyömörőn és abban a házban lakott és ott is fogták el, a mely 1874-ben Lengyel Sándoré volt. A mult század elején is több birtokosa volt, de gróf Esterházy Miklósnak volt itt a legnagyobb fekvősége, most pedig az Esterházyakon kívül Szalay Gyulának és Lajosnak és Pátkay Józsefnek van nagyobb birtoka. Az Esterházy-féle birtokon gazdasági szeszgyár is van, de van itt azonkívül még magántulajdonban egy eczet- és pálinkagyár is. Az 1629-iki megyei gyűlés jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy abban az időben két Gyömörőt különböztettek meg, ú. m. Gyömörő-Várfalvát és Gyömörő-Nemesszert. Az egyik Gyömörő a Török-féle pápai várbirtok volt, a másik pedig a nemesek birtoka. Később a két község összeépült és egyesült. A falu 1839-ben teljesen leégett. Az itt fennálló mostani róm. kath. templom 1775-ben épült. Ide tartoznak Csigi, Ilonka, Rigó és Szalay puszták. Csigi puszta Chigi alakban a Chigi család régi birtoka volt.

Győrszentiván, a Duna közelében fekvő magyar nagyközség, 344 házzal és 3393, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Van postája, távírója és vasúti állomása. Hajdan Urukang, Urigan, vagy Urugang volt a neve. 1216-ban Urunkang villa és 1221-ben possessio Urugang néven említik az egykorú oklevelekben. Később már Urugang aliter Zent Iwan alakban szerepel. 1254-ben Opour Sándor fiai Urukang felét a szentmártoni apátságnak adták el. Úgy látszik, hogy e falu még a tatárjárás alatt pusztult el. 1594-ben a török tábor nagy része, Győr ostroma alatt, a szentiváni határban táborozott. A likócsoknak, vagyis lyukaknak nevezett s itt látható gödröket és halmokat is, e tábor maradványainak tartják. 1609-ben a behódolt községek közé tartozik, melyet lakosai elhagytak, mert a törökök zaklatásait tovább tűrni nem tudták. 1699-ben már egyszerűen Szentiván néven szerepel. Ekkor telepített ide a szentmártoni apátság horvátokat, a kik az idők folyamán teljesen megmagyarosodtak. Mindvégig a főapátság maradt az ura s a kismegyeri és hecsei uradalom most is ezé, míg Guoth István és neje Likócs pusztát birtokolják. A községbeli róm. kath. templom 1722-ben épült. Van itt apáczazárda is, mely Vaszary Kolos pannonhalmi főapát és Molnár V. Bertalan ny. katonai plébános áldozatkészségéből, 1889-ben épült. A lakosok katholikus olvasókört, kath. ifjúsági egyesületet és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Ide tartoznak Hecse, Kismegyer, Likócs és Sashegy puszták, Gurdonyi szőlőtelep, Haraszti, Ivánháza, Károlyháza, Kolostelek, Kölestó, Leszlényi, Medgyes, Molnárrév, Öregszőlő, Szarkavár, Szentmihályi, Újmajor és erdei tanyák. Hecse puszta, Hegce, Heche alakban, már 1127-ben szerepel, a mikor III. István király jobbágya, Konrád, ezt a praediumot a főapátságnak adományozza. Ma is apátsági birtok. Kismegyer a XIII. században Merena néven van említve, de ez ferdítésnek látszik, mert nevét a Megyer nembeliektől, legősibb birtokosaitól vette. 1220-ban egy része még Meger Györgyé. IV. Béla az itteni királyi vinczelléreket a turóczi prépostnak adományozza. Ez időtájt már faluként említik az okíratok. A pusztának déli nagy útja mellett eső része, 1037-ben és 1086-ban Felkert néven van említve. Hogy elnevezése mily gyakran változott, bizonyítja az a XVIII. század elejéről fennmaradt feljegyzés, mely szerint Hencse, Incheő, Lencse-szél, sőt Hugyóhegy néven is szerepelt. 1347-ben hosszabb ideig magát Megyert nevezik Félkertnek, míg 1404-ben egyszerűen Megye néven találjuk 33feljegyezve. A XVI. században már ismét Megyer a neve. Győr ostroma alatt pusztult el. 1536-ban I. Ferdinánd újabb adományt ad itt a szentmártoni apátságnak. A XVII. század elején, a mostani majorság melletti kis dombon erőd épült, melyet a nép, lapos alakja következtében, Tarisznyavárnak nevezett el, és 1638-ban Kismegyer maga is Tarisznyavár néven szerepel. Később a váracs helyére kápolna épült. 1809-ben János főherczeg e kápolnából vezette a győri ütközetet. Az a magtár, melyben a francziák feltartóztatásában hősi halált lelt stájer honvédek elvérzettek, még ma is fennáll. E pusztán a pannonhalmi főapátságnak mezőgazdasági szeszgyára van. Likócs puszta ma Szent Vid régi praedium helyén fekszik. 1222-ben Szent Gud néven II. Endre egyik oklevelében szerepel. Lipcsey János volt az ura, a ki Vajda Kristófnak és Torkos Jánosnak adta zálogba. Ezután sűrűn váltakoztak birtokosai, míg részei a szomszédos határokba olvadtak. 1593-ban már elpusztult, de ekkor még fennállott Szent Vid tiszteletére épült temploma. Sashegy puszta szintén régi főapátsági birtok. Hajdan Sashalom volt a neve. Az idetartozó Andrásvár nevű dűlőn, kis dombon hajdan egy váracs állott, mely Győr elővédművéül szolgált. Nyolczszegletes körsánczczal volt körülvéve és romjai a mult század közepén még láthatók voltak.

Győrszentmárton, a pannonhalmi hegy alatt fekvő, magyar nagyközség. Ősidők óta megült hely, mely némely történetíró szerint Civitas Pannonia nevű római város helyén épült. Szent László egyik oklevele praediumnak mondja. Története szorosan összefügg a pannonhalmi monostoréval, melyről más helyen bővebben van szó. XIII. századbeli neve Olsuk vagyis Alsok volt és a szentmártoni egyház népei lakták. Albeus mester, IV. Béla pristaldusa, kit a király Szentmárton monostor birtokainak összeírásával megbízott, 1240 körül készült összeírásában említi e falut a fenti néven. A következő század közepe táján Olsuk Zentmarton és Olsousukoro, vagyis Alsó-Sokoró neveken szerepel. 1241-ben a tatárok pusztították. A monostort is el akarták foglalni, de az ebben az időben annyira meg volt erősítve, hogy e tervük, hosszas ostrom után sem sikerült. A tatárjárás lezajlása után a falu ismét benépesült és különféle szabadalmakat kapott. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogban. Az apátságon kívül, első királyaink alatt más birtokosai is voltak. Igy 1403-ban az Eörsyek, kiknek birtokából Zsigmond király Héderváry Miklósnak három szőlőt adományozott. 1582-ben már a mai nevén szerepel. A XVII. század elején a törökök elpusztították, de 1689-ben Rummer Márton főapát újra telepítette. 1609-ben városi kiváltságai voltak. A község fölött emelkedik a pannonhalmi főapátság hatalmas épülettömege, melynek régi várfalait a millennium alkalmából restaurálták. Az impozáns épületnégyszög elején emelkedik a magasba a főapátsági templom hatalmas, négyszögű tornya, aranyos kupolájával. Az épületcsoport az egész vidék fölött uralkodik és tiszta időben 25-30 kilométernyi távolból is látható. Ezekről az épületekről más helyen bővebben írunk. A község szolgabírói székhely, járásbírósággal, csendőrséggel, pénzügyőri szakaszszal. A lakosok katholikus kört tartanak fenn. Van itt posta, távíró és vasúti állomás, téglaégető körkemencze és gőzmalom. Pannonhalmán áll az ezredéves ünnepélyek alkalmából emelt millennáris emlék és a főapátságtól emelt Astrik-szobor. A községben már 1338-ban volt templom. 1734-ben újra épült és 1880-ban megnagyobbították. Van még egy másik kath. templom, melyet 1704-ben emeltek. Házainak száma 581, nagyobbára róm. kath. vallású lakosaié 3073. Ide tartoznak Imre major, Jánosháza erdőőrlak, Kis-Écs és Szentlőrincz tanyák, Wágnerkert és téglagyár telepek. Kis-Écs hajdan népes hely volt, mely a XIII. században már említve van. Ez időben több birtokosa volt, közöttük a Ravazdiak is. Később apátsági birtok lett. A török világban pusztult el. Szent-Lőrincz tanya hajdan szintén népes falu volt. A tatárjárás előtt Perecse néven szerepelt, Priza, Precha, Preche és Periche alakban. A XIV. században már a mai neve van említve, Szent Lőrincznek szentelt temploma után. A XII. század közepén Adalbert, Géza király követe végrendelkezik birtoka fölött arra az esetre, ha a követségből vissza nem térne. Úgy látszik azonban, visszatért, mert az apátság csak később és adomány útján jutott birtokába. Egy 1691-iki vármegyei jegyzőkönyv ez időben már pusztaként említi. Szent-Lőrincz határába olvadt az 1250-ben említett Ságh praedium. 1518-ban Sugó-Ságh, 34alias Uj-Ságh alakban van említve. A Szentmárton határában fekvő Illok erdő tartja fenn a hajdani Vylok praedium nevét, a hol templom is állott. Huilok, vagyis Újlak alakban III. Incze pápa 1216-iki bullája is említi, a mikor az apátsági udvarnokok faluja volt. Úgy látszik, 1609-ben pusztult el teljesen, mert akkor a töröknek behódolt puszta helyek között van említve. Ugyancsak a szentmártoni határba olvadt Lelka praedium is, mely szintén az apátság ősi birtokai közé tartozott.

Hédervár, magyar kisközség, a Nagyduna és a Kisduna között fekszik. Házainak száma 123 és római kath. vallású lakosaié 937. Van itt posta- és távíró-állomás, a legközelebbi vasúti állomása pedig Kimle. A község alapítói a Gejza vezér alatt bejött Volfger és Hedrich lovagok, az utóbbi a Héderváryak őse, ki Gejzától az egész Szigetközt kapta adományban, és itt, a mai kastély helyén, erős várat építtetett. 1348-ban Héderváry Miklós udvari vitéz és testvére István árvái, I. Lajostól pallosjogot nyernek. Héderváry Ozsvát fia: II. Ferencz, 1521-ben nándorfehérvári kapitány, e vár hűtlen elhagyása következtében, minden jószágától megfosztatván, II. Lajos azokat Laki Bakics Pálnak adományozta. Héderváry III. Istvánt, Ferencz öcscsét, ki győrmegyei alispán és Szapolyay-párti volt, I. Ferdinánd fosztotta meg birtokaitól, melyeket Bakics Pálnak, nejének és testvéreinek adományozott. E birtokhoz tartoztak ekkor a hédervári »kőház«, Hédervár, Zelke, Ásván, Oltován, Nagy- és Kis-Medve, Uyfalu, Zap, Zámol, Ladamér, Duna-Zegh, Zigeth, Eythewen, Győr város egy része, Darnó, Zeeli, Remete, Kis-Bodak, Gyulviz stb. Mikor Héderváry István Ferdinándhoz visszapártolt, birtokait is visszakapta, sőt II. Ferencz utódai is, de Bakics Pál és később testvére, Péter ellenszegültek e jószágok birtokba vételének. Utóbb e birtok Bakics Margit, férjezett Balassa Menyhértnére és Bakics Angelika, férjezett Révaynéra, majd Czobor Imre nejére szállott. Az 1658-ból való hédervári urbarium a következőleg írja le Hédervárát, Héderváry István idejében. »Heder, Vára. Ezen Várat külső árok folyása Győrvármegyéhez hasittya Posony Vármegyétől. Ezen Vár, Tó álló árokkal, Palánk kerölettel, és azon belöl környös köröl erős vastag kő falokkal meg van erőséttetve. Ben való várban, három rendben beczületes Palotákkal, Ury házokkal, külömbfele pincszékel rendesen fel éppétetve, kedves kutt vizzel találtatik. Vagyon vár szükségére való külömbféle Eözköz is Tárházban. Ahoz egy vas, más Réz Taraczk. Kétt lüvő Réz Mozár. Tizenhat Szakállossal együtt. Mind ezekrül jövendőben Inventarium többet mondhat. Ezen Hederváry várot in Anno 1643 Héderváry István az kis kapu fölött való épületekkel meguitotta«. 1660 körül Héderváry V. János, zirczi apát és skopiai püspök kezdte visszaszerezni az ősi birtokokat, a mit testvére, VI. István, Győr vármegye alispánja befejezett. Ennek három gyermeke közül kettő kiskorúan halt el, leánya, Kata pedig Lósi Viczay János neje lett s így került az uradalom a Belud nembeli Viczayak tulajdonába. Az idők folyamán azonban több kuriális nemesnek is volt itt kisebb-nagyobb birtoka. 1609-ben a Szávay, Szabó és az Alapy családok is ezek közé tartoztak, a mikor a Héderváry-uradalom Héderváry István, Czobor Imre s Márton és Révay Péter között oszlott meg. 1658-ban városi szabadalmakkal van felruházva és az ez évben történt összeírás 2 másfél, 8 egész, 2 fél, 3 fertályhelyes jobbágytelket, 8 zsellérhelyet és 3, a várhoz való házhelyet talált itt. 1660 körül Mikos Péternek, Dely Ferencznek, Káldy Györgyné, szül. Nebojszai Szép Annának és Jakusich Imrének is volt itt birtokuk, melyeket azonban a Héderváryak és a Viczayak összevásároltak. 1697-ben Dely Judit részét vásárolta meg báró Viczay Ádám. Az 1706-iki hédervári urbariumban a következő jegyzet olvasható: »Alapi Ferencz, ennek háza hele vagyon az Régi Hederváry urak vára helén, melljet, midőn legh először az idegén Rároj urak be szármoztak, ugy mint Bakics Péter és Bakics Pál, hatalmassul tőbül el hányották, edgyütt az Szigetj Hedervárj Urak kastélliával, kövébül a Rároj Kastél Tornyát csjnaltották.« 1873 decz. 23-án halt meg gróf Héderváry-Viczay Héder, v. b. t. t., kinek örököse unokaöcscse, gróf Khuen-Héderváry Károly lett. Hédervárott régente rév és vám is volt. 1723-ban a városban alapítványi kórház állott fenn. 1794-ben négy országos vásár tartására nyert szabadalmat, a már akkor fennállott vámjogon kívül. A hédervári vár helyén áll most gróf Khuen-Héderváry Károly nagyszabású kastélya, mely sok részében még a hajdani várkastély érdekes nyomait mutatja, és az ősi vár 35alapjait rejti. Különösen földszinti helyiségei viselik magukon a régiség érdekes jellegét. A nagy épületnégyszög kétemeletes, régi tornyai közül, melyek várkastélyszerű jelleget kölcsönöznek az épületnek, ma már csak három áll fenn. Emeleti helyiségei lakályosak, tágasak és bennük a grófi család számos műkincset, érdekes régiséget, régi festményeket, stb. őriz. Különösen nagybecsű a levéltár, mely a Héderváryak levéltárán kívül még a Viczay, Grassalkovich és Draskovich családok levéltárait egyesíti magában. Könyvtára régi, érdekes művekben és ritka becsű kéziratokban gazdag. Mikor a kastély az újabb korban leégett, számos nagybecsű munka pusztult el és rongálódott meg; de azért a könyvtár még így is tekintélyes. Több mint 15.000 kötetet tartalmaz, melyek között számos incunabulum van, továbbá csillagászati munkák, naptárak, 1630-tól kezdődőleg, egy orvosi könyv kézíratban, melyet 1637-ben kezdtek meg és 1639-ben fejeztek be. Képviselve van továbbá a földrajz, útleírások, természetrajz, gazdászat, kereskedelem, geometria, theologia, építészet, bölcsészet, fizika, politika, éremtan, archaeologia, hadtörténelem, stb., stb., magyar, német, franczia, olasz, angol, latin és görög nyelven. Nagybecsű a rézmetszetgyűjtemény, a karrikatura-rajzgyűjtemény, egyéb metszetek, kőnyomat, stb. A könyvtár most van rendezés, a levéltár pedig feldolgozás alatt. A hagyomány szerint a hédervári vár három tornya hajdan három vármegye területén feküdt és ehhez mindenféle mende-mondát fűznek. A három vármegye összetalálkozását e kastély területén azonban semmiféle okírat nem igazolja; csak annyi bizonyos, hogy Győr és Pozsony vármegye határai valaha itt találkoztak, de hogy a szintén szomszédos Moson vármegye határa idáig sohasem nyúlt, azt okíratilag lehet igazolni. A kastélyhoz tartozó parkban áll a híres Kont-fa, melyhez az a hagyomány fűződik, hogy a tatárjárás idejében Moson vármegye e fa alatt tartotta meg egyik közgyűlését. Később azt tartották e fáról, hogy valahányszor egy Viczay meghalt, mindannyiszor egyik ága pusztult el. A fa ma már erős földtöltéssel van megtámasztva, hogy ki ne dőljön. Körülötte sok római régiség, ú. m. sírkövek, szobortöredékek, stb. láthatók, melyeket a környéken találtak. A községben róm. kath. templom és kápolna van. Az előbbi kb. 300 évvel ezelőtt épült, de a gyakori átalakítások elrontották, a kápolna azonban eredetileg román-góth építmény és a Héderváryak családi sírboltjául szolgál. Van benne több érdekes régi sírkő és két szív-veder, melyek két Viczaynak a szívét rejtik magukban. A községi lakosok kaszinót és polgári kört tartanak fenn. A faluhoz tartoznak Parázsszeg és Károly majorok.

Ikrény, a Rába és a Rábcza között fekszik. Az Ikrényi család ősi fészkének látszik, mely már a XIII. században szerepelt, 1324-ben I. Károly király Miklós bánt iktattatja itteni birtokába. 1373-ban már a Kanizsay család az ura. A családfőnek fiágban magva szakadván, Kanizsay Orsolyáé lett, a kit Nádasdy Tamás vett nőül. Ezen az úton jutott a Nádasdyak birtokába. Nádasdy Ferencz kivégeztetése után a királyi kamara vette kezelésbe. 1614-ben Győr városa és Vizkelethy János is birtokosaiként vannak említve. 1770-ben a Körmendy, Stverteczky, Klempa, Bolényi, Eördögh, Hajós, Brunovszky és Kaskovich családok a birtokosai, 1777-ben pedig nagyobb része Lamberg Volrádé, kinek utóda, Lamberg Fülöp, az egész birtokot magához váltotta. A mult század elején szintén a gróf Lamberg család volt az ura, most pedig gróf Meran Jánosné, szül. Lamberg Ladislája birtoka. A mostani tulajdonosnak itt nagyobb kastélya van, melyről azt állítják, hogy hajdan kolostor volt. Erről azonban írott bizonyság nincsen. Gróf Lamberg itt 1800 elején angol félvér méntelepet alapított, mely máig is fennáll. A község határában, a Rákóczi-féle felkelés alatt és 1848-ban is, kisebb csatározások voltak. A faluban urasági kápolna van. Házainak száma 54, róm. kath. vallású lakosaié pedig 582. Vasúti megállóhely a falu alatt van, postája és távírója Győr. Ide tartoznak Lesvár és Ószhely puszták.

Kajár, a sokoróaljai völgyben fekvő magyar nagyközség, 313 házzal és 1632, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Posta van a községben, vasúti és távíró-állomása pedig Gyömörő. Egyike a vármegye legrégibb községeinek, melyet már Szent István király a szentmártoni apátságot alapító levelében Quiar alakban említ és az apátság bakonybéli javadalmaihoz csatol. Később Sokoró-Kajár lett a neve. A nagyobb és fontosabb közlekedési vonalaktól távol esvén, csupán a török uralom alatt volt zaklatásoknak kitéve és a fehérvári 36szandzsákhoz tartozott. 1622-ben Halil aga után Izmail örökölte Kajárt. Míg Szent László egyik 1086-ból való oklevelében Socorou-Quaar alakban van feljegyezve és már faluként szerepel, addig 1380-ban Beel-Kayar néven is találkozunk vele. Mindvégig a bakonybéli apátság volt az ura és most is ennek van itt nagyobb birtoka. A mult század 70-es éveiben három ízben, a 90-es években pedig egy ízben nagy részét tűzvész hamvasztotta el. Az Isteni Megváltóról nevezett nővéreknek itt rendházuk van, melyben kisdedóvót és leányiskolát tartanak fenn. A rendházat és az iskolát 1896-ban Sárkány Miklós apát alapította. A faluban fennálló róm. kath. templomot 1798-ban emelték. Ide tartoznak Apát, Miklós és Sárkány majorok, Bedőtag, Kiskajár tanya és Sajnovicz-malom.

Kapi, rábczamelléki magyar kisközség, mely hajdan győri várföld volt. 1209-ben, a mikor II. Endre Tóth mosoni főispán Demeter és Tamás fiainak adományozza, terra Capi alakban van említve. 1251-ben Móricz mester nyitrai főispán a maga részét a móriczhidai prépostságnak adományozza. 1314-ben a móriczhidai prépost itt egy birtokrészt erőszakkal elfoglalt, a mi ellen a Kapyak, mint régi birtokosok, tiltakoztak. Később a móriczhidai prépostság birtoka a budai apáczáké lett, a kik az 1544-iki összeírásban már birtokosokként szerepelnek. 1554-ben a budai apáczák mellett, a móri apáczák is említve vannak, de az 1609-iki összeírás már csak a nagyszombati Klarisszákat említi. A rend megszüntetése után a vallásalap lett az ura, a mult század közepe táján pedig gróf Creneville. Most nincs nagyobb birtokosa. A községhez tartozó Jend nevű dombon rommaradványok láthatók, melyeknek eredetét kikutatnunk nem sikerült. A község lakosai tejszövetkezetet tartanak fenn. A község ág. h. ev. temploma régibb építmény, melyet 1889-ben újjáalakítottak. Ide tartozik Erdélyi major. A falu házainak száma 66, lakosaié, a kik ág. h. evangelikusok, 414. Postája Markotabödöge, távírója és vasúti állomása pedig Beősárkány.

Kisbabot, rábamenti magyar kisközség, 67 házzal és 394, nagyobbára ág. h. evangelikus lakossal. Postája Rábaszentmihály, távírója Tét, vasúti állomása Enese. Első okleveles említését már 1222-ben találjuk, a mikor Rouz fia Joachim volt az ura. 1262-ben IV. Béla Babothi Ayanduk fiát, Zonukot és ennek fiait, Andrást és Adorjánt erősíti meg itteni birtokukban, melyet villa Bobuth néven említ. 1547-ben Cseszneky György az ura, a kitől ekkor Pok Gáspár alispán veszi meg. 1619-ben pusztult helyként van említve az akkori összeírásban. A törökök pusztították el és égették fel. Csakhamar újra települt, de 1636-ban ismét német zsoldosok rabolták ki és gyújtották fel. Ismét megtelepült, de 1700-ban árvíz döntötte romba nagy részét. Alig heverte ki ezt a bajt, 1748-ban egy véletlen következtében nagy viharban támadt tűz az egész falut elhamvasztotta. Még ez a csapás sem volt elég a sokat sújtott lakosoknak, mert 1848-ban Jellasich bán hadai támadták meg és rabolták ki a községet. A mult század elején az Illyés család volt a legnagyobb birtokosa. A lakosok tejszövetkezetet tartanak fenn. Ág. h. ev. temploma 1812-ben épült.

Kisbajcs, magyar kisközség, a Duna mellett, Körjegyzőségi székhely. Van 50 háza és 347 róm. kath. vallású lakosa. Postája helyben van, távírója és vasuti állomása pedig Győr. Püspöki nemesek faluja, s mint ilyen, Nagy-Bajcs és Száva községekkel külön »sedest« alkotott. 1466-ban possessio Kysbaych alakban van említve. Ez évben Vámostól foglaltak el nagyobb területet, a melyet Mátyás király visszaítélt. Az 1544-iki összeírásban csupa egytelkes nemesek szerepelnek. A mult század elején sok dunai malom volt itt és a lakosok jól jövedelmező halászatot űztek. Ekkor a győri püspök volt a földesura, de ma itt nagyobb birtokos nincsen. Az idetartozó Szava dűlő helyén állott hajdan Zava, mely 1544-ben még fennáll és szintén több egytelkes nemesé. Úgylátszik, hogy a törökök pusztították el. A község gyakran volt színhelye az árvíz rombolásainak. Az utolsó nagyobb árvíz 1899-ben sújtotta.

Kisbarátfalu, magyar kisközség a pusztai járásban, 61 házzal és 421 róm. kath. vallású lakossal. Postája Nagybarátfalu, távírója és vasúti állomása Kismegyer. Hajdan Barati néven találjuk feljegyezve. E falu, úgylátszik, akkor keletkezett, mikor 1261-ben az apátság és a káptalan birtokait a királyi várbirtokoktól elkülönítették. Később a Nádasdyaknak is részük volt itt. 1364-ben Péchy János volt az ura, a ki Kisbarát felét Héderváry Miklós fiának zálogosította el. 1367-ben Ruffy Tamás fiai adják el Kisbarát felét Héderváry Miklósnak 37és ugyanakkor Péchy János a másik felére 100 aranyforintot vett fel. 1549-ben a törökök dúlták fel, mire Nádasdy Tamásné, szül. Kanizsay Orsolya I. Ferdinándtól szabadalomlevelet eszközölt ki, mely szerint Kisbarátfalura, hat évi adóelengedés mellett, új lakosokat telepíthessen. 1611-ben a töröknek behódolt falu, 1619-ben pedig puszta hely volt. Ez időben Czobor Márton, Dalos János és Grebechy Laky Gáspár vannak említve birtokosai között. Ezután egészen a Héderváryak lettek az urai, később a Viczayak; e családtól Léderer bankár vette meg, ettől pedig Lévay Henrik. A XVIII. század elején németeket telepítettek ide, a kik azonban teljesen megmagyarosodtak. Most özvegy báró Lévay Henriknénak van itt nagyobb birtoka. Róm. kath. temploma 1773-ban épült. Ide tartoznak Újmajor, egy szélmalom és egy csárda is. A község azelőtt a »puszta falu« néven ismert térségen feküdt és úgy látszik, hogy a török pusztítás után telepedtek a lakosok a mai faluhelyre.

Kisbaráthegy, magyar kisközség Kisbarátfalu szomszédságában, mindenben e szomszéd falu sorsában osztozott. Hajdan a királyi szőlőmívesek lakóhelye. Itt voltak Kisbarátfalu urainak szőlőbirtokai és itt laktak szőlőmíveseik. Az 1724-iki összeírásban itt mindössze 15 jobbágytelket és nyolcz zsellérhelyet írtak össze, ellenben már a mult század elején 1413 lakosa volt. Határában kolostor volt, melynek romjai fölött a mostani község temetője terül el. Most a falunak 266 háza és 1331 lakosa van. A községben templom nincsen. Postája Nagybarátfalu, távírója és vasúti állomása Kismegyer.

Kismóriczhida, marczalmenti magyar kisközség. Van 46 háza és 391, túlnyomó számban róm. kath. vallású lakosa. Postája Nagymóriczhida, távírója Tét és legközelebbi vasúti állomása Hali puszta. Már 1228-ban találjuk feljegyezve Marchytha alakban. 1251-ben Mauruczhida, terra megjelöléssel szerepel, a mikor Móricz nyitramegyei főispán itt Szent Jakab tiszteletére, Márk testvérével együtt, prémontrei prépostságot alapított. A monostornak Monasterium de Raba volt a neve. Ezzel szemközt, a szintén közelfekvő Rábán, hidat verettek, melytől Kis- és Nagymóriczhida községek nevöket vették. Czechnek ezt az adatát azonban megczáfolja Ráth Károly (Új Magyar Múzeum), mert szerinte Puki (Poki) Móricz volt a prépostság alapítója. Ez valószínűbb is, mert Czech szerint az általa említett Móricz főispán a Pécz nemzetségből származott, holott e nemzetségnek ezen a vidéken birtoka nem volt. A XV. század első felében a Baán-családnak is volt itt részbirtoka és innen vette előnevét is. 1490-ben II. Ulászló egyik oklevele már mezővárosnak mondja, s ez időben a Poki nembeli Medgyesaljai István is egyik birtokosa volt. 1543-ban a prépostság rendtagjai a törökök elől elmenekültek, üresen hagyván a monostort, melyet azután 1553-ban a szintén prémontrei rendű apáczák foglaltak el. 1536-ban a birtok egy részét I. Ferdinánd Enyingi Török Bálintnak adományozta, a ki az apáczákat, a mikor a monostor birtokait már elfoglalták, onnan kiűzte, és jószágaikat erőszakkal elfoglalta. 1573-ban az apáczák javainak visszaadása elrendeltetett ugyan, de eredménytelenül, mert a hatalmas családot a birtokban háborgatni senki sem merészelte. 1594-ben a Győrt ostromló törökök a zárdát is elpusztították, s az apáczák Nagyszombatba voltak kénytelenek menekülni. Később birtokaikat a veszprémi püspök vette zálogba. 1601-ben Rudolf király a nagyszombati apáczákat visszahelyezi birtokukba és újabb adományban részesíti. 1609-ben, a mikor a törököknek behódolt községek közé van felvéve, Török István, a szentmártoni főapátság és a nagyszombati apáczák voltak az urai. 1616-ben a község II. Mátyástól vásári szabadalmakat nyert. Az Enyingi Török család részei 1618-ban Nyáry Pálné, szül. Török Zsuzsára szállottak. 1625-ben Vegliai Horváth Ferencz nyert itt adományt II. Ferdinándtól, de birtokába - úgylátszik, - nem iktathatta magát, mert azt Nyáry Pálnétól a Telekesi Török család vette át, az apáczák birtokát pedig elfoglalta. Az apáczák csak 1633-ban kapták vissza erőszakkal elfoglalt részeiket. 1641-ben gróf Csáky László is birtokosa volt. A Rákóczi-féle felkelés alatt sokat szenvedett a keresztülvonuló hadaktól, melyek a községet több ízben felgyújtották és feldúlták. A lakosok végre is elmenekültek, néptelenül hagyva az elpusztított községet. Évekig bújdostak, homokbuczkákban és földbe ásott gödrökben húzván meg magukat. Később a falut, mely azelőtt a prépostság fénykorából megmaradt kéttornyú templom körül terült el, ismét felépíttették, de nem a régi helyén. Hogy lakosai mily lassan telepedtek ismét vissza, arról bizonyságot tesz az 1727-iki összeírás, 38mely mindössze 22 jobbágytelket és 15 zsellérhelyet talált itt. 1733-ban a kir. tábla rendezte a birtokviszonyt gróf Esterházy Ferencz és a nagyszombati apáczák között, 1782-ben pedig, az apáczák rendjének eltörlése után, birtokuk a vallásalapé lett. Ezt a részt 1803-ban I. Ferencz gróf Coloredo Ferencznének adományozta. Tőle nyerte az előbbi Kányahegy is, a Viktoria szőlőhegy nevet. Coloredoné után gróf Grüne örökölte, ki azt a hetvenes években Kőnig győri bankárnak adta el, egy része a gróf Creneville család tulajdonába került, a többi pedig az Esterházyaké maradt. Most csak Kőnig Kálmánnak van itt nagyobb birtoka, és gőzmalma is. Az idetartozó Ferenczháza pusztát a község határából szakították ki; ez birtokosától, gróf Esterházy Ferencztől kapta a nevét. A községben nincs templom. A hívek a szomszédos Nagymóriczhidára járnak, melyet mindössze egy utcza választ el Kismóriczhidától.

Kispécz, a sokorói hegyek alatt fekvő magyar kisközség. Először a XV. század első felében tűnik fel. A Péczyek ősi birtoka volt, de benne a Marczaltőieknek is volt részük. Birtokosai később e két család révén annyira elszaporodtak, hogy 1609-ben, a mikor a behódolt községek között van említve, már 10 birtokosát ismerjük, névszerint: Chaby Mihályt, Darabos Jánost, Saffarich Mihályt, Matthisy Györgyöt, Vechey Sándort, Sokoray Jánost, Barra Mihályt, Tehenei Ambrust, Silkey Györgyöt és Vincze Györgyöt. E század közepe táján birtokosai ismét változnak és ekkor a Szeczer, Megyery, Ásványi és Acsády családokat találjuk itt. 1667-ben lakosaitól elhagyott puszta faluként van említve, mely azonban csakhamar újra települt és 1729-ben már népes hely volt. A mint század közepe táján a Matkovich család volt a legnagyobb birtokosa és most is Matkovich János örököseinek és Kovács Józsefnek van itt nagyobb birtokuk. E magyar község házainak száma 150, túlnyomó számban ág. h. evangelikus, lakosaié pedig 764. Postája Kajár, távírója és vasúti állomása Gyömörő. Ide tartoznak Matkovich puszta és Kovácstag. A faluban az evangelikusoknak templomuk van, melynek építési ideje ismeretlen. Dűlőnevei közül a Sárkányhegy, Szücsörház, és Vigyori érdemelnek figyelmet.

Kóny, magyar nagyközség a Tóközben. 285 házat és 1985, nagyobbára róm. kath. vallású lakost számlál. Posta, vasúti megálló, távíró és távbeszélő helyben van. Ősi nevét Cohn alakban írják az oklevelek. Legrégibb ura Endus, de már 1228-ban a Téth nembeli Demeter kap rá adományt. II. Endrétől. Demeter halála után II. Endre ekkor már villa Coun-t, a templomosok rendjének adományozza, a mit 1491-ben II. Ulászló is megerősít. 1486-ban Coon község Mátyás királytól szabadalmakat nyer, melyeket II. Lajos 1524-ben megerősít. 1531-ben a rhodusi keresztes barátok az urai, 1544-ben a győri káptalan, 1555-ben pedig Nádasdy Kristóf. 1553-ban a törökök pusztították el. 1565-ben ismét a győri káptalan a birtokosa, de az 1609-iki összeírás szerint a királyi kamara kezén van és a győri várhoz tartozik. Az 1619-iki összeírás egyedül Altabak Jánost említi birtokosaként. Úgy látszik, hogy ez az Altabak a győri várnak valamely kiküldötte volt, a ki a kónyiak nyakán ült. Később ismét a győri káptalan az ura és az is maradt mindvégig, de időközben 1641-ben Nádasdy Ferencz katonái fosztották ki és dúlták fel a községet, 1681-ben pedig Széchenyi György püspök foglalta el a püspökség számára; később mégis visszaadta a káptalannak. A mult század elején lakosai kiterjedt ló- és marhatenyésztést űztek. Ez időben a határában fekvő tó mérges növényeiről volt ismeretes. A lakosok róm. kath. ifjusági egyesületet, tejszövetkezetet és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. 1850-ben és 1891-ben nagyobb tűzvész pusztította. A róm. kath. templom régibb építmény, melyet 1723-ban renováltak és 1905-ben bővítettek. Ide tartoznak Káptalanmajor, Dömötörtag, Kistag, Makkostag és Nemestag tanyák. A Dóri határra dűlő területének dombosabb részét várhelynek nevezik, a hol bronzkori leletek kerülnek felszínre. Ez a hely a tatár és török járások idejében a kónyiak menedékhelyéül szolgált.

Koronczó, a Rábaköz szélén, a Marczal folyó mellett fekvő magyar kisközség, 218 házzal és 1576 róm. kath. vallású lakossal. Posta és távbeszélő van a faluban, távírója Szemere, vasúti megállója pedig Ménfő, állomása meg Szemere. E község már 1206-ban III. Incze pápa bullájában szerepel possessio Curumzue néven. A Koronczói család ősi fészke és névadó birtoka. 1389-ben Korumzó néven, 1345-ben pedig faluként említik az okiratok. 1412-ben Tamásy János leánya Bezy, Koronczói Pál fia Domokos és Koronczói György osztozkodnak 41az itteni birtokokon. 1436-ban Nórápi Antal is egy rész birtokosa, a ki azt a győri káptalannak adja el. 1585-ben szerepel itt a Koronczói család utolsó tagja: Menyhért, a kit másként Noszlopynak is neveztek. 1481-ben, I. Mátyás király, Bezy Lőrincz halála után, a fiágat illető részt Poky Mihálynak és Antalnak és mostohaatyjoknak, Trinka Jánosnak adományozza. 1518-ban Bezy Demeter örökösei részüket szintén eladják a győri káptalannak. 1609-ben a törököknek behódolt és lakosaitól pusztán hagyott községek között van említve. 1610-ben Rudolf király András Mátyásnak adományoz itt részeket, a minek azonban Enessey János és Vincze György ellentmondanak. 1629-ben, midőn már a község újra települt, a győri káptalanon kívül, nagyobb birtokosai még Mesterházy Boldizsár, özv. Syey Jánosné, szül. Vragovich Katalin, Dallos János, Dobos György, Vincze Ferencz és Magassy László. 1688-ban Eölbey György is egyik birtokosa. 1704 jún. 13-án e község határában verte szét Heister császári fővezér Forgách Simon tábornok seregét, és ekkor a község is elpusztult. Egész 1718-ig néptelen puszta volt, ekkor azonban németeket telepítettek ide, a kik idővel megmagyarosodtak. Később a Szelestey, Börcsy, Rőt, Fejérpataky, Brányi, Roboz, Szabó, Fekete, Bejczy, Szentpétery, Jankó, Csapó, Ferenczy, Horváth, Lippay és a Milkovics családok voltak itt birtokosok, egész a legújabb időkig, most pedig Zombori Lippay Gézának, a győri székeskáptalannak és Halászy Jenőnek van itt nagyobb birtokuk és az előbbinek Gáspárháza pusztán nagyon szép, újabb úrilaka és mintagazdasága. A község határa gazdag lelőhelye a kelta, római és egyéb barbárkori emlékeknek, az ú. n. Angyaldombon pedig sok lebkő található. A községben van a koronczói körjegyzőség székhelye. A faluban is van egy régi nemesi kúria, mely azelőtt a Milkovich családé volt. Az itt fennálló róm. kath. templomot 1745-ben építették, de 1899-ben megnagyobbították. Ide tartoznak Gáspárháza, Gézaháza, Sándorháza, Zöldmajor és Nádaslak majorok és Paradicsom tanya; de határában volt Dusnok elpusztult helység is, mely 1519-ben még népes faluként említtetik és a török világ idejében pusztult el. Egyik-másik dűlőnevének is érdekes magyarázata van. Igy az Ágyúdomb dűlőn voltak annak idején felállítva Heister császári vezér ágyúi. Az Akasztó-dombon akasztották fel a császáriak Ferenczy kurucz kapitányt. A Füzék dűlő posványába a császáriak beleszorították a kuruczok nagy részét, a kik közül igen sokan odavesztek. A Kuruczréten táboroztak a kuruczok. Az Istendomb és a Lakórét dűlő elnevezések is bizonyára jelentőséggel bírnak.

Kulcsod, Komárom vármegye határán fekvő magyar kisközség, hajdan a királyi udvarnokok lakóhelye volt, kiket IV. Béla 1252-ben a turóczi prémontrei prépostságnak ajándékozott. 1268-ban Komárom vármegyéhez tartozó puszta volt, s Kulchud néven említik. 1405-ben egy másik Kulcsod is szerepel, mely a komáromi vár tartozéka volt; ekkor ugyanis Zsigmond király a komáromi várnagynak és főispánnak meghagyja, hogy a várhoz tartozó kulcsodi nemeseket kiváltságaikban ne háborgassák. 1535-ben I. Ferdinánd a szentmártoni apátságnak adományozza, s az apátság birtokában marad mindvégig. 1612-ben már Győr vármegyéhez tartozik. 1876-ban és 1880-ban az árvíz pusztította el határát. A Csiliz patak Kulcsodnál egyesül a Dunával. Az itteni református templom 1847-ben épült. A falu házainak száma 62, ref. vallású lakosaié pedig 409. Postája Csilizradvány, távírója és legközelebbi vasúti állomása Nagymegyer. A községhez tartozik Negyvend puszta; szintén ősrégi telep, mely 1252-ben már Nageven vagy Negeuen alakban fordul elő.

Kunsziget, a Kisduna mellett fekvő magyar kisközség, 125 házzal és 1003, róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Öttevény. A községnek hajdan Öttevénysziget volt a neve és csak az újabb korban vette fel mai nevét. Első telepesei állítólag kúnok voltak. Mindvégig a Héderváryak és osztályos társaik uradalmához tartozott és többi birtokaiknak sorsában osztozott. Ma nagyobb birtokosa nincsen. Régente a lakosok nevezetes juhtenyésztést űztek. A mult század utolsó évtizedeiben több ízben az árvíz rombolásaitól szenvedett. Róm. kath. temploma 1845-ben épült. Ide tartozik Honvéd puszta.

Ladamér, magyar kisközség a mosoni Duna közelében. Hajdan a zámolyi határ egyik részét alkotta és ladoméri kúria elnevezés alatt volt ismeretes. 1474-ben Darnay László fiát, Jakabot iktatták e kúriába és a hozzá tartozó 42birtokrészbe. Az 1544-iki összeírás szerint már a hédervári uradalomhoz tartozik és a Bakicsok az urai. 1565-ben Amade Lénárd és Pálffy Péter vannak uraiként megnevezve, 1609-ben pedig Héderváry István, Révay Péter, Czobor Márton és Imre, 1658-ban a Pázmány, Tarnovszky és a Héderváry családok. Ez időből fel van jegyezve, hogy temploma a török dúlások alatt elpusztult és fel sem épült. 1729-ben még nagyon kicsi helység volt, a hol mindössze hat jobbágytelket és négy zsellérhelyet találtak az összeírók. Mindvégig a hédervári uradalom tartozéka maradt és most gróf Khuen-Héderváry Károlynak van itt nagyobb birtoka. A község határában 36 hold kiterjedésű nádas tó van. A falu házainak száma 40, lakosaié, a kik római katholikus vallásúak, 357. Postája Zámoly, távírója és vasúti állomása pedig Győr.

Markotabödöge, egyesített magyar kisközség, a Rábcza mentén, körjegyzőségi székhely, 140 házzal és 939 róm. kath. vallású lakossal. Posta és távbeszélő van a faluban, de a távírója Enese, vagy Beősárkány, a legközelebbi vasúti állomása pedig Kóny. Bödöge ősrégi telep, mely már 1161-ben említve van, a mikor a Nyáriak kapták királyi adományban III. Istvántól. Ebben az oklevélben terra Bedegh néven szerepel. Később a győri székeskáptalané lett, a mely mindvégig ura maradt és ma is neki van itt nagyobb birtoka. 1619-ben még Nyári Pál volt az ura, a ki innen vette fel a Bedeghi előnevet is. Markota, villa Markata alakban, szintén már 1282-ben szerepel. 1544-ben már a győri káptalan birtoka és az marad mindvégig. Az 1609-iki összeírásban Markota et Bedege már együtt van említve. A faluban fennálló róm. kath. templom 1752-ben épült. Ide tartoznak Belsőmajor és Ujmajor.

Medve, dunamenti magyar kisközség. Első írott nyomára 1252-ben bukkanunk, a mikor a pozsonyi vár tartozéka volt és villa Medve néven szerepel. Utóbb a Héderváryaké lett. Ezek contractualista nemeseket telepítettek ide, a kik gróf Viczay Hédertől megváltották magukat. Hajdan két Medve nevű községet különböztettek meg és pedig Kis- és Nagy-Medve néven, de az elsőt Kenderes-Medve néven is ismerték. A török világban elpusztult és az 1609-iki összeírás csak a két Medvén található halásztanyákról tesz említést. Szintén a behódolt és pusztult helyek közé tartozott, a hova később németeket telepítettek, a kik a községet Weisskirchen-nek nevezték el. 1634-ben Komárom vármegyéhez tartozott. A török dúlások után csak lassan települt újra, mert 1658-ban mindössze 5 egész és 2 fertályhelyes telket írtak itt össze, 1727-ben pedig 12 jobbágytelket és 9 zsellérhelyet. Mindvégig a hédervári uradalomhoz tartozott, de utóbb a győri káptalan is szerzett itt részeket. Most nagyobb birtokosa nincsen. Medve ősi révhely. Itt vezetett át és vezet át a pozsonyi postaút, a Dunán átvezető nagy gőzkomppal. Ősi katholikus templomát már Pázmány is a régiek között említi. Mostani temploma újabb; 1800 körül épült, de 1855-ben, a mikor az egész falu leégett, ez is erősen megrongálódott. A falu házainak száma 120, lakosainak száma, a kik római katholikusok, 771. A posta helyben van, legközelebbi távíró- és vasútállomása Nagymegyer, vagy Győr.

Ménfő, a sokoróaljai hegyek alatt fekvő magyar kisközség, 148 házzal és 888, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, szintúgy távírója és vasúti állomása is. Egyike a legrégibb megyebeli községeknek, mely Kézai krónikája szerint 1170 körül Konrád királyi jobbágy birtoka volt, ki azt négy unokájára és Szentmárton egyházára hagyta. Ebben az időben Mefu, néhol Mensow volt a neve. Korábban népes falu, azután puszta és szőlőhegyközség, de újabban ismét község. 1044. július 5-én színhelye volt a Péter és Aba királyok alatt vívott nagy csatának. Az e csatában elesett sok német harczos után hosszú ideig »Veszett német« volt a neve. 1250-ben villa Menfu alakban találjuk említve. 1412-ben Laky György egy résznek a zálogbirtokosa, a XV. század végén pedig már a Pokyaknak is van itt némi részük. Ez időtájt a Gara család is egyik zálogbirtokosa. 1430-ban possessio Meenfw alakban találjuk feljegyezve. 1460 körül a Szentgyörgyi grófok szerezték meg Ménfőt, a Pokyaknak egyéb birtokaival együtt, de a Poky családbeliek ellentmondottak, sőt a birtokokat a Szentgyörgyiektől el is foglalták. 1517-ben Szapolyay János az ura. 1609-ben már az elpusztult helyek között van felsorolva, és alig települt meg újra, a török ismét felégette, később pedig Heister hadai égették és dúlták fel. A XVII. század első negyedében Czobor György is birtokosa volt, sőt a vármegyei levéltár adatai szerint, a győri jezsuiták is. 431615-ben a vármegye a ménfői hegy legmagasabb pontján váracsot építtetett s ennek Világosvár volt a neve, de a törökök lerombolták. Helyét, melyen most kereszt áll, maig is Világosvárnak nevezik. Az újabb korban a gróf Esterházyak lettek az urai, 1817 óta a Bezerédj család inscriptionalis birtoka és 1890 óta tulajdona. A régi nemesi kuriát 1804-ben gróf Esterházy Pál építtette. A községben csak kápolna van. Az itteni szőlőterületet lassanként rekonstruálják. A sokorói domboknak ez a lejtője különben régóta a győriek kedvelt nyaralóhelye.

Mérges, rábamenti magyar kisközség, melynek első írott nyomát 1372-ben találjuk, a mikor a Pokiaknak itt részbirtokuk van. 1410 körül Mérges Miklós az ura. 1458-ban Mérges Miklós a maga birtokát Koczor Györgynek adja el, 1463-ban pedig a Szentgyörgyi grófok veszik meg Mérges Péter birtokrészét. Ezután a Pokiak lettek az urai, de 1509-ben Nádasdy Ferencz foglalta el tőlük. Úgy látszik azonban, hogy a Pokiak ismét visszaszerezték, mert mikor 1582-ben a vármegye itt a törökök ellen váracsot építtetett, ennek kapitánya Poki Mihály lett. Ugyanekkor Poki Mihályon kívül Poki István özvegye volt az ura. A Pokiakat a birtokban a Márffyak, majd a Kisfaludyak váltották fel. Később közbirtokosok lakták, most pedig Szabó Kálmánnak van itt nagyobb birtoka. Az a hely, a hol a váracs állott, ma is Várhely nevet visel. E váracs romjai még a mult század elején láthatók voltak. Hajdan itt a Rábán erős kőhíd vezetett át, melynek alapjait azonban a gyakori árvizek alámosták és a híd összedőlt. Az utolsó nagyobb árvíz 1876-ban sújtotta a községet. Ág. hitv. evangelikus templomát 1787-ben építették. A község házainak száma 47, ág. hitv. evangelikus lakosaié 241. Postája Rábaszentmihály, távírója és vasúti állomása Enese. Ide tartoznak Csemeztag és Kálmántag majorok.

Mezőörs, magyar nagyközség a pusztai járásban, a Pannonhalma keleti részén elterülő síkságon. Némelyek honfoglaláskori telepnek tartják, mely nevét Geur szállás végőrállomásától nyerte és a többi Örstől való megkülönböztetésül vette fel a Mező jelzőt. Még a mult század közepén láthatók voltak a község keleti és nyugati oldalain húzódó, ú. n. gyűrűk sánczai, melyeket a tagosításkor betemettek. Határa már a rómaiak korában is lakott volt, a mit különösen az ú. n. Börcze dombon talált római emlékek bizonyítanak. 1252-ben villa Jrus és Vrs alakban bukkan fel. I. Endre alatt vára is említve van, melynek azonban ma már nyoma sincsen. 1257-ben Jurkó, királyi ember van említve uraként. Nagy Lajos idejében az örsi barátok és Jenslin pozsonyi bíró szerepelnek uraiként. Minden jel arra mutat, hogy a tatárok pusztították el; mert ebben az időben puszta birtokként van említve. A barátok kolostora a hagyomány szerint az ú. n. Börcze dombon állott. 1403-ban ismét megtelepült helyként jelentkezik és ekkor Zsigmond király Eörsi István birtokát és Örs némely részét Héderváry Miklósnak adományozza. 1605-ben a község, az ottani robotkönyv tanúsága szerint, már a tatai vár tartozéka volt. 1609-ben a törököktől elpusztított helyként van említve, de 1619-ben lakosai lassanként ismét visszatelepedtek. 1622-ben Beccaria Virgil olasz iparlovag zálogbirtoka volt, de ugyanakkor egy részére Iványos Miklós is adományt nyert, a ki azután felvette a Mezőörsi előnevet. Majd a Nyáry Pálé lett, a ki előbb a maga részét Horváth Péternek zálogosította el, majd eladta Esterházy nádornak, kinek családja lassanként a többi részeket is megszerezte. A Nyáry család Török Bálint révén jutott e birtokhoz, a mennyiben Török Bálint elfoglalta és a gesztesi vár birtokaihoz csatolta. Igy jutott a birtok Török Zsuzsánnára, Nyáry Pál nejére. 1700-ban gróf Lövenburg neje is egy rész birtokosa volt. 1716-ban az Esterházy család ide vámengedélyt nyert. 1719-ben már Meszlényi János is birtokosaként van említve és ez időben szűnt meg az őrsi vám is. Azután az Esterházyak maradtak az urai, most pedig gróf Esterházy Miklós Móricz, Bábai Bay Sándor, Kálóczy Zoltán és György és a szombathelyi szeminárium a birtokosai. A faluban két templom van. Ezek közül a róm. kath. 1791-ben, a református 1788-ban épült. A református templomnak több érdekes, régi, vert ezüst ötvösműve van, nevezetesen egy 1641-ből való áldozókelyhe, az ehhez tartozó kenyérosztó tányér, és egy másik kehely 1795-ből. A község lakosai ipartársulatot tartanak fenn. A házak száma 213, nagyobbára róm. kath. vallású lakosaié pedig 1618. Posta van a faluban, de távírója és legközelebbi vasúti állomása Pannonhalma. Ide tartoznak Alsó-, Mindszent, Püspökalap és Nagynéma puszták. Mindszent 44puszta a régi Mindszent falu emlékét tartja fenn; ez a mai pusztától délre, emelkedett helyen feküdt és a Bolgen nembeli Mindszenthiek fészke volt. 1235-ben és 1324-ben is mint falu fordul elő. 1394-ben Mindszenti Feyes Tamás van említve birtokosaként. A XV. és XVI. században az Ispán, Némay, Eölbey, Szapáry és Szombathelyi családok voltak az urai. A török világban, 1529 táján, elpusztult. 1609-ben még az elhagyott helyek között említik, de 1627-ben török kézen van és ismét benépesült. Azonban lakosai a törökök zaklatásai elől csakhamar ismét megszöktek. 1617-ben még ősi temploma is fennállott, de ez is a törökök rombolásainak esett áldozatul. 1649-ben kezdett újra települni, de régi nagyságát nem nyerte többé vissza és ez idő óta pusztaként szerepel. Mint ilyen, jutott a Bay család tulajdonába és ma is Bay Sándor a birtokosa, kinek itt csinos úrilaka van, melyet 1870-ben Bay Géza építtetett. 1890-ben, a szeptemberi nagy hadgyakorlatok alkalmával, ide volt szállásolva Ferencz Ferdinánd főherczeg és kísérete. Nagyobb birtoka van még itt Kálóczy György ny. árvaszéki ülnöknek, értékes régi könyvtárral. E népes pusztának még a mult század elején 300 lakosa volt. Róm. kath. temploma is 1822-ben épült. Püspökalap puszta a veszprémi püspökség régi birtoka, mely már 1252-ben szerepel, a mikor Dörög földje: terra Durug, alkotta főrészét. 1329-ben is villa. 1777-ben a szombathelyi papnevelőé lett és most is azé. Bérlője Kégl Lajos, a kinek itt csinos, kényelmes úrilaka van. Nagynéma pusztát már III. Incze pápa említi ismert jegyzékében, 1216-ban a szentmártoni apátság birtokaként, Mindenszenteknek szentelt templomával. E birtokot az apátság Antal ispán fia Jánostól cserélte el más birtokokért. Ugyancsak Mezőőrs határában állott Sike falu, melynek emlékét a sikfői dűlő tartja fenn. Hogy mikor pusztulhatott el, arra nézve hiányoznak az adatok. Figyelmet érdemel még a Pusztaszentegyházi dűlő, elnevezése is, mely bizonyára valamely elpusztult helység templomhelyéről maradt fenn.

Nagybajcs, dunamenti magyar kisközség, 153 házzal és 915 róm. kath. vallású lakossal. Saját postája van, távírója és vasúti állomása Győr. Régibb története és birtokviszonyai Kisbajcséval majdnem egyek. Ott már említettük, hogy külön önálló közigazgatási területet alkottak. Érdekesen fejezi ki ezt régi pecsétének körírata, a melyben a község Regni nobiles de Nagybajcs néven nevezi magát. Első említését 1252-ben villa Boych név alatt találjuk. 1607-ben Zavay vagyis Szávay Tamás, 1624-ben pedig Nyáradi Bezy Gergely kis- és nagybajcsi birtokrészeiket a Féll családbelieknek adják el. 1720-ban hirdették ki a község kiváltságlevelét, mely szerint lakosai nemesi kiváltságokat élveznek. E község határában feküdt hajdan Egyházas-Medve, mely a török világban pusztult el. 1581-ben még Zavai Bán István van egyik birtokosaként említve. 1609-ben Héderváry István, Czobor Márton és Révay Péter voltak az urai, de ekkor már a behódolt helyek között szerepel. Az 1658-iki összeírás már csak nyolcz egészhelyes jobbágytelket talált itt. Később nyoma vész, és csak emlékezete maradt fenn. Nagybajcs különösen a régibb időkben sokat szenvedett az árvizektől. Az utolsó nagyobb árvíz 1899-ben sújtotta. Az itteni róm. kath. templom 1869-ben épült.

Nagybarát, Kisbarát szomszédságában fekszik és birtokviszonyai nagy részben megegyeznek ezével. Magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 129 házzal és 735, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Posta és távbeszélő van a faluban, távírója Nyulfalu, legközelebbi vasúti állomása Csanak. Már 1200-ban említve van, a királyi udvarnokok lakóhelyeként, villa Barath alakban. Néhány évvel később Barthy in Sokorow, alias Baratsukorou alakban bukkan fel, míg Uros apát 1226-iki, a szentmártoni apátság birtokait összeíró levelében egyszerüen Sochorunak nevezi. Ekkor már falu, de csak 1232-ig szerepel így. Egy része már 1200-ban a győri káptalan birtoka volt. 1261-ben különítették el a földeket és valószínű, hogy akkor keletkezett Kis- és Nagybarátfalu. 1311-ben Károly király Sándor pannonhalmi várnagynak Baráton egy majort adományoz. 1387-ben a gesztesi vár tartozéka volt és Zsigmond király Kanizsay Istvánnak adományozza. 1388-ban Mária királynő Barát egy részében a Kanizsayakat, másik részében pedig a győri káptalant erősíti meg. 1399-ben Kanizsay János esztergomi érsek és testvérei elcserélik itteni birtokaikat más birtokokért. 1423-ban e községet Zsőtörnek, vagy Sőtörnek, az akkori írásmód szerint Zeutheur-nek is nevezték. 1440-ben a község I. Ulászlótól vásártartási szabadalmakat 45nyer. 1510-ben a Chege család kapott itt királyi adományt és felvette a Nagybaráti előnevet. Az 1619-iki összeírásban a szentmártoni apátság szerepel birtokosaként. A káptalanon és az apátságon kívül még a csornai prépostság is nagyobb birtokosa volt, ma azonban csak ez utóbbi a birtokosa. A községnek XV. századbeli Zsőtör nevét ma csak a községnek egyik utczavége tartja fenn. A falu határában feküdt hajdan Csókatelke is, melynek nevét egy dűlő tartja fenn, ide tartozik a hegyentúli prépostmajor is. Nagybarát lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. 1885-ben a község nagyobb része leégett. Két temploma közül a róm. kath. 1792-ben, az evangelikus 1785-ben épült.

Nagybaráthegy, a sokorói hegyen, Nagybarátfalu közelében fekszik, s nagyjában annak sorsában osztozott. Szintén a királyi szőlőmívesek lakóhelye volt. IV. Béla 1252-ben az itteni szőlőket és szőlőmíveseket a turóczi prépostságnak ajándékozta. 1251-ben Móricz comes-nek is volt itt szőlőbirtoka, melyet a móriczhidai prémontrei prépostságnak adományozott. 1262-ben Dénes, baráti birtokos, adott itt a szentmártoni apátságnak szőlőbirtokot. 1322-ben Veneszky Sándor is részbirtokosa volt, 1331-ben pedig Baráthy János, Péter és István szerepelnek hegybirtokosokként. A főapátság és a csornai prépostság maradtak azután mindvégig urai. Templom nincs a községben. Házainak száma 222, lakosaié, a kik majdnem mindannyian róm. kath. vallásúak, 1155. Postája Nagybarátfalu, távírója és vasúti állomása pedig Nyulfalu.

Nagyécsfalu, magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 85 házzal és 469 róm. kath. vallású lakossal. Postája és vasúti állomása Nagyécs, távírója Győrszentmárton. Egy 1216-iki és egy 1221-iki oklevél Echy és Echu alakban említi. A győri várjobbágyok faluja volt, de a szentmártoni apátságnak is tekintélyes birtoka volt itt. A tatárjárás előtt az oklevelek csak egy Écs nevű községet említenek, de a tatárjárás után négy ily nevű község merül fel, melyeknek jelzői Kis-, Nagy- és Mesterfa, vagyis Écsmesterfa és Écshegy. Az Éch család ősi fészke volt. 1268-ban a pápóczi premontrei prépostságot is birtokosai között találjuk. 1363-ban már Nagy-Éch néven szerepel. 1323-ban Károly király Köcsky Sándornak adományoz itt birtokrészeket. 1325-ben Tamás comes is birtokosa volt, a ki a maga részét szintén Köcsky Sándornak adja el. 1327-ben Köcsky Sándor új adományt kapott Erzsébet királynőtől és az ő révén lett itt 1332-ben Magyar Pál neje is birtokos. 1364-ben Nagy Pál királyi kulcsármestert iktatták a birtok némely részébe. Időközben Magyar Pálné némely birtokrészeket a pápóczi prépostságnak adományozott, melyben azt 1368-ban megerősítik. 1376-ban már a győri káptalant, 1395-ben pedig Mouchkous Jakabot is birtokosai között találjuk. Később Chituandi Margit is kapott itt némely részeket, melyekben 1473-ban I. Mátyás király megerősíti őt. 1509-ben már Bedeghy János is szerepel, a ki a maga részét a győri káptalanra hagyományozza, míg 1535-ben a szentmártoni apátság I. Ferdinándtól kapott itt egy cserebirtokot. 1561-ben a Taápy családbeliek is a birtokosai között vannak. A török dúlások alatt elpusztult; de 1606-ban újra kezdett települni. Az 1609-iki összeírásban Nagy-Éch községben csak a pápóczi prépostság és a főapát vannak említve birtokosokként. Ekkor a behódolt falvak közé tartozik és Salud basa a földesura. A török világ elmultával egész maig a szentmártoni apátság, a pápóczi prépostság és a győri káptalan a birtokosai. 1869-ben a községnek nagy része leégett és ekkor temploma is a lángok martaléka lett. Az 1840-ben épült katholikus templomot újra felépítették. Az ősi Écsmesterfa falut, mely ma már hegyközségként Nagyécshez tartozik, az Éch nembeli Mesterfalvay László alapította és tőle vette a nevét is. 1442-ben Varangy Miklósé, kinek magva szakadván, Dereskey István és Bakody György lettek az urai, de ezek hűtlenségbe esvén, Erzsébet királyné Babunai Jánosnak adományozta. Ide tartozik Prépost major is.

Nagyécshegy, magyar kisközség, Nagyécsfalu szomszédságában, melynek sorsában az idők folytán nagyrészt osztozott és mindenkor az écsi urak szőlőbirtoka volt. Már 1172-ben találunk róla okleveles feljegyzést, a mikor itt Konrád királyi jobbágy három szőlőt hagyományoz az apátságnak. 1210-ben in villa Eschu Kált testvére Apus, szintén egy szőlőt hagyományoz a szentmártoni apátságnak. Előbb a királyi szőlőmívesek lakóhelye volt és az említett Konrád is közéjök tartozott. 1250-ben IV. Béla a turóczi prépostságnak adományoz itt szőlőket. 1286-ban a Hunt-Pázmán nembeli Zeghy Erzsébetnek is volt itt szőlőbirtoka. 1373-ban a Johanniták is szereznek itt szőlőbirtokot. 46Későbbi birtokviszonyai megegyeznek Nagyécsfaluéval. A község házainak száma 329, lakosaié 1578, a kik mind róm. kath. vallásúak. Postája és vasúti állomása Nagyécs, távírója Győrszentmárton.

Nagymóriczhida, magyar kisközség Kismóriczhida szomszédságában, melynek sorsában osztozott. Hajdan a nagymóriczhidai részen vára is volt, melyet 1281-ben Fejér György szerint Osl Móricz, a malommal és a földekkel együtt, a csornai Szent Mihály-monostornak adományozott. Története és birtokviszonyai ezután majdnem teljesen egyeznek Kismóriczhidáéval. Ma gróf Esterházy Pál és a bakonybéli apátság birtoka. A község hajdan, mikor még a két Móriczhida egy volt, az ősi monostor temploma körül feküdt. Az evangelikusok temploma 1789-ben épült. A község pusztulásáról már Kismóriczhidánál emlékeztünk meg. Ezt a községet 1849 június 26-án a császáriak is megtámadták, kifosztották és részben felégették. A község házainak száma 140, lakosaié 1148, a kiknek nagyobb része ág. h. evangelikus. Posta van a faluban, távírója Tét, vasúti állomása Hali puszta. Ide tartoznak Móriczhidaszentkút, Tördemécz, Kisárpás és Teke puszták. Kisárpás már Szent István 1037-iki oklevelében szerepel Dombi föld néven, a mikor azt a béli apátság kapja adományban. 1248-ban villa Arpa, 1274-ben és 1480-ban terra Arpa néven szerepel. A bessenyők földje volt, melyet 1379-ben Nagy Lajos Némai Kolos fia Jakab királyi allovászmesternek adományoz. A rómaiak idejében népes telep lehetett, mert területén nagyon sok római régiséget találnak és a rómaiaknak itt fürdőjük is volt. A régi római útnak még maig megvannak a nyomai, az ú. n. Kőhidi dűlőn. Árpa határában feküdt hajdan Hozuga falu, melynek első írott nyomát 1248-ban találjuk. 1268-ban még említve van, de azután nyoma vész. A tatárjáráskor pusztulhatott el. Teke puszta szintén ősi telep. 1254-ben találjuk róla az első írott nyomokat. Az Amade családé volt, azután az Esterházyaké lett. Nagymóriczhida határához tartozik a Faluhely nevű dűlő, a hol hajdan a község feküdt. Itt van a móriczhidai körjegyzőség székhelye is.

Nyalka, a Pannonhalma alatt elterülő síkságon fekvő magyar kisközség, 145 házzal és 837 róm. kath. vallású lakossal. Postája Győrpázmánd, távírója Győrszentmárton, vasúti állomása Pannonhalma. A vármegye legrégibb községeinek egyike. Már 1001-ben, Szent István oklevelében szerepel villa Chimudi néven. 1250-ben Szent László szabadalomlevelében Hymud alias Nelka alakban van említve. A szentmártoni apátság udvarnokainak faluja volt. III. Incze pápa 1216 június 16-iki bullájában Milaca elferdített néven van feljegyezve, de ez időtájt Nilaca és Nilca alakban is felbukkan. 1231-ben Nylka-Socru-nak van írva, Albeusnak már többször említett jegyzéke pedig Hymud, másként Nelka néven említi. A török világban a behódolt községek közé tartozott és török földesura volt. 1627-ben a lakosok a törökök zaklatásai elől szétfutottak, néptelenül hagyván falujokat, mely még 1641-ben is pusztán állott és csak ekkor kezdtek lakosai visszatelepülni. A főapátság maradt mindvégig az ura és ma is az övé. A községben róm. kath. templom van, melyet 1872-ben építettek újra. Régi plébániája már 1362-ben említve van. A lakosok keresztény fogyasztási szövetkezetet és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Ide tartoznak Hadnagytag, Ilaki tanya, Kisnyalka puszta, Tanai tanya, Gugh puszta és Csáknéma major. Cugh puszta szintén az apátság ősi birtoka, melyet 1267-ben a Gughi nembeliek közül való Konrád comes az apátságnak ajándékozott. Ebben az időben falu volt. 1510-ben II. Ulászló Gughy Kelemen birtokának felét Némay György győrmegyei alispánnak adományozza. Később az Esterházyak lettek egyik részének birtokosai. Csáknéma szintén egyike volt a vármegye legrégibb községeinek. Nixa vagy Mixa nevű lakosai már a váradi Regestrumban szerepelnek, mint a kik tüzesvas-próbára voltak ítélve. Albeus mester is említi összeírásában. III. Honorius pápa, 1225-ben átírván III. Incze 1216-iki összeírását, ezt a községet Uros pannonhalmi apát új szerzeményének mondja, melynek egyháza Mindenszentek tiszteletére épült. Némelyek azt állítják, hogy Csáknéma puszta a szomszéd Néma község határából 1460 körül szakíttatott ki és hogy akkori birtokosától, Csák Lászlótól vette volna a nevét. Ez nyilvánvaló tévedés, miután e puszta már 1250-ben villa Chak Nema alakban van említve. 1497-ben Lóránt István özvegyét és fiát iktatják birtokába, a minek azonban Ispán Gergely és leánya ellentmondanak. A XVI. században nagyobb birtokosai a Némay és a Szápáry családok. A török világban pusztult el és lakosai a törökök folytonos 47zaklatásai elől megszöktek. Ősi temploma a pusztaszentegyházi dűlőn állott. Nyalka határába olvadt részben villa Gant is, mely már 1250-ben említve van. Emlékét ma már csak a gyánti dűlő tartja fenn, a minthogy a hajdani Asscun népes helyre, ma szintén csak az ászoki dűlő emlékeztet. E két utóbbi falu már a tatárjáráskor pusztulhatott el, mert a török világban már nem találjuk nyomát.

Nyárad, dunamenti magyar kisközség, 117 házzal és 608, nagyobb részben róm. kath. vallású lakossal, a kiknek azonban itt templomuk nincsen. Postája Medve, távírója Bős, vasúti állomása Nagymegyer. Itt született és itt van eltemetve Sebő Alajos negyvennyolczas honvédezredes, a ki a tápióbicskei csatában Riedesel osztrák ezredest párbajban megölte. E községről csak a XV. század első felében találjuk az első okleveles nyomokat, a mikor a Dócziak voltak az urai. Ezután a Dócziak osztályos társaié lett és az 1544-iki összeírásban Kamarjay Tamás és Lipcsey Gáspár vannak említve birtokosaiként. Az 1609-iki összeírás ismét más birtokosokat sorol fel, nevezetesen Lipcsey Jánost, Istvánffy Miklóst, Dersffy Istvánt, Perneszy Jánost és Czobor Imrét. 1646-ból érdekes feljegyzést találunk a vármegye akkori jegyzőkönyvében, mely szerint a vármegye utasítja a községet, hogy bírót válaszszon, mert kiderült, hogy a községnek 50 évig nem volt bírája. Azután az Illésházyak lettek az urai, később női ágon a Batthyányakra szállott, 1898-ban Batthyány Vilma, férjezett gróf Bethlen Aladárné örökölte, a ki ma is birtokosa. 1850-ben a falu nagy részét az árvíz romba döntötte. Ide tartoznak Antonia- és Öreg-puszták.

Nyulfalu, a ménfői hegyláncz alatt fekvő magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 240 házzal és 1368 róm. kath. vallású lakossal. Posta és távbeszélő van a faluban, távíró és vasúti állomásának pedig Nyul a neve. Szent Istvánnak 1037-iki alapító levelében villa Nuul alakban van feljegyezve. 1086-ban Nulu alakban van említve. Győri várföld volt, melyet IV. Béla is említ. Volt itt a szentmártoni apátságnak is birtoka. Hajdan három falu: Kis-, Nagy- és Káptalan-Nyul néven, a miért Háromnyulnak is nevezték, Albaeus jegyzéke szerint harmadrésze volt az apátságé. 1378-ban Nagy Lajos a leveledi karthauziaknak is adott itt birtokot. Később az apátságon kívül a győri káptalan, majd a veszprémi püspökség is birtokosa lett, és mikor Mária Terézia a szombathelyi püspökséget alapította, ezt a részt a szombathelyi papnevelő-intézetnek adományozta. A török világban sokat szenvedett és török urai minduntalan változtak, míg végre a lakosság, megunva a sok zaklatást, megszökött, pusztán hagyva a falut. Majd a turóczi és a leveledi prépostságok eltörlése után, nemesek szerezték meg ezeket a birtokrészeket. 1704-ben a német és a rácz seregek rabolták ki a községet. Később, mint az akkori feljegyzés mondja, »Mind a 3 Nyul egy helységet tészen, de elöljárójok külön van«. Most nincs nagyobb birtokosa. A falubeli róm. kath. templom a XVIII. század vége felé épült. A község lakosai hitelszövetkezetet és katholikus kört tartanak fenn. Van itt egy műmalom is, mely a Horváth testvéreké. Ide tartoznak Káptalan major, Papnöveldemajor és Újmajor. A dűlőnevek között előforduló Faluhelyen a hagyomány szerint hajdan falu állott. Ez azonban legfeljebb római telep lehetett, mert ott épületromokat, vagy alapfalakat nem találnak, de találnak gyakran római régiségeket. A község régi Háromnyúl elnevezésével és a szomszédos Nagy- és Kisbarátfalu neveivel kapcsolatosan e vidéken azt a tréfás kérdést szokták az idegenhez intézni, hogy »Láttál-e már három nyulon és két baráton szántani?«

Nyulhegy, Nyulfaluval határos kisközség, mely teljesen Nyulfalu sorsában osztozott. Már 1252-ben szerepel, a mikor IV. Béla a turóczi prépostságnak adományoz itt szőlőmíveseket, 1378-ban pedig Nagy Lajos a leveledi karthauziaknak szőlőbirtokot. A községben róm. kath. kápolna van, mely a XVIII. század vége felé épült. Határában megtekintésre méltó, érdekes, mély hegyszakadás van, melyet a lakosok Sárkánylyuknak neveznek és keletkezéséhez mindenféle mondát fűznek, ép úgy, mint Vaskapu nevű dűlőjéhez, mely a hagyomány szerint onnan vette nevét, hogy mikor a török dúlások alatt a lakosok a törökök elől menekültek, a Vaskapu-utcza mögött feküdt szakadékos erdőbe terelték barmaikat és oda vitték minden jószágukat, ledöntött fatörzsekkel eltorlaszolták. A község házainak száma 362, róm. kath. vallású lakosaié 1875. Van postája és távbeszélője, távíró és vasúti állomásának a neve pedig egyszerűen Nyul.

Ómalomsok, magyar kisközség, a Marczal és a Rába között, 50 házzal és 244 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása Marczaltő. E községről 1325-ben találjuk az első okleveles nyomokat, a mikor possessio Mulunsuk alakban van feljegyezve. Azután 1380-ban szerepel ismét, a mikor Böősi István, Omode és Lothár testvérek, egyéb birtokaik között, Malomsokon is osztozkodnak. 1479-ben a Patha családot is birtokosaként találjuk említve, mely család innen vette Malomsoki előnevét is. 1494-ben a Csatáry család is possessora, de a XIV. és a XV. századokban a birtok nagyobb része a Marczaltőyeké. 1589-ben a Marczaltőyeken kívül még Hathalmy Mátyást, Várkony Amade Jánost és Mihályt is itt találjuk, míg az 1609-iki összeírásban, melybe a töröknek behódolt községek közé van felvéve, e birtokosok közül a Hathalmy család már hiányzik. Győr ostroma alatt a törököktől elpusztított község ebben az időben kezdett újra épülni és települni, de az 1683-ban Bécs felé vonuló törökök ismét feldúlták. E katasztrófa után a lakosok Újmalomsokra telepedtek. 1721-ben a Posner család volt az ura. 1730 körül a két Malomsok a Gindli családé, kik után ismét az Amade család kezére jutott, melytől 1875-ben báró Üchtritz Emil és Zsigmond testvérek, kiknek az anyjuk gróf Amade Dominika volt, - örökölték. Ők azonban 1882-ben eladták Ruston Józsefnek, a kitől 1902-ben gróf Esterházy Sándor vette meg és most is ő a birtokosa, bérlője pedig a közös hadügyminiszterium. Az utolsó török pusztítás után németeket telepítettek ide, kiknek az utódai azonban teljesen megmagyarosodtak. Azelőtt híres dohánytermő hely volt és a malomsoki dohánynak az országban alig volt mása. Mostani katholikus temploma azelőtt az evangélikusoké volt és 1777-ben már fennállott, 1827-ben pedig renoválták.

Öttevény, a mosonmegyei határ közelében fekszik. Magyar kisközség, körjegyzőségi székhely. Van 190 háza és 1417, nagyobbára róm. kath. vallású lakosa. Van itt posta, távíró és vasúti állomás is. Nevét minden valószínűség szerint a Kisduna és a Rábcza kiöntéseiből keletkezett öntevénytől vette. Legrégibb okleveles említése 1321-ben villa Wetewyn alakban történik, a mikor már népes helyként jelentkezik, 1321-ben pedig Vutheuin alakban említik. 1379-ben már a Héderváryak birtoka. Zsigmond király egyik oklevele 1421-ben Eyteven néven említi. 1619-ben az egész falu leégett. 1623-ban egy birtokfoglalás kapcsán, a bakonybéli apátság is birtokosaként tűnik fel. Ebben az időben sokat szenvedett a német katonaságtól. 1658-ban a Héderváryaknak itt vámjuk is volt. Később a Bécs ostromára indult török hadak ismét feldúlták és lakosait felkonczolták. A törökök kiűzetése után újra megtelepült és ekkor Széchenyi György érsek szerezte meg. Néhány évvel később megint a német zsoldos katonaság zaklatta és pusztította, úgy hogy a lakosság végre is kénytelen volt megszökni és a feldúlt falu üresen maradt. 1699-ben vámos helyként újból előtűnik, mert ekkor szabályozták vámdíjait, de csak 1704-ben kezdett ismét települni, a mikor németek kerültek ide. A mult század elején még vegyes német és magyar lakosai vannak említve, ma azonban már mind megmagyarosodtak. 1704-ben is zaklatták a császári hadak és az utolsó szabadságharcz alatt is sokat szenvedett. A mult század elején a gróf Viczay és a gróf Sándor családok voltak az urai. Az utóbbi család helyébe jött 1852-ben báró Sina, 1886-ban gróf Wenckheim Frigyes, míg a Héderváry-Viczay grófok megmaradt birtokrésze 1862 óta özv. Földváry Miklósné tulajdona, az 1870-ben épült szép, emeletes úrilakkal együtt. E községben már a mult század elején fontos postaállomás volt, vízen és szárazon vámmal. Az árvíz is több ízben pusztította, legutóbb 1899-ben is. Kath. temploma 1786-ban épült. Ide tartoznak Miklós és Sándorháza majorok. Ez utóbbit 1772-ben, a Viczay örökösök osztálya alkalmával hasították ki a határból.

Patas, csilizmenti magyar kisközségről, 1270-ben találjuk az első feljegyzést, a mikor a nyúlszigeti apáczákat erősítették meg birtokában. Még az 1544-iki összeírásban is az apáczák szerepelnek birtokosaiként, ekkor azonban Zalay János is említve van, mint részbirtokos. 1620 előtt Bethlen Gábor az apáczák birtokait elfoglalta és Karner Dánielnek zálogosította el. 1721-ben hirdették ki a patasiak kiváltságlevelét és a községet a szabadalmas, taksás helyek közé sorolták. Később a gróf Zichyek és a Baltazzyak voltak birtokosai, most pedig idegen kézen van. Határában 1809-ben és 1848-49-ben kisebb csatározások folytak. Az 1809-ben elesett francziák tetemeit az ú. n. tormáshátuljai dűlőbe 51temették, a szabadságharczban itt elesett osztrákokét pedig a faiskolai dűlőbe. A községbeli református templom már a harmadik és 1794-ben épült. A község ősi temploma 1621-ben pusztult el. Ide tartozik Millennium puszta és Pásztó major. Patas határa valóságos temetője az elpusztult községeknek. Itt feküdt valahol Zelebeg elpusztult falu, melyről már 1260-ban vannak írott emlékek. 1273-ban és 1283-ban zelebegi királyi szekereseket említenek az oklevelek. 1449-ben a Héderváryakat helyezik vissza ebbe a birtokukba, mely később a török dúlás következtében pusztult el. Patas határában volt Für falu is, mely 1270-ben Fyur alakban van említve. A szolgagyőri és a komáromi várszolgák lakóhelye volt. Volt itt valahol még egy másik Für is, mely még a XVI. század közepe táján említve van, de azután nyoma vész. Birtokviszonyai nem egyeznek meg a mai Für községével. Úgy látszik, hogy mind a három község a török dúlásoknak esett áldozatul. Patas házainak száma 129, lakosaié, a kik mindannyian református vallásúak, 681. Postája Csilizradvány, távírója és vasúti állomása Nagymegyer.

Pátka, magyar kisközség, a sokoróaljai hegy alatt. A faluban 211 ház van, 1087 lakossal. Postája Tényő, távírója és vasúti állomása Szemere. Határában hajdan halastavak, vagyis potykások voltak. Hajdani neve is Potyka volt és csak később lett belőle Pátka. Azelőtt a község a Faluhely nevű dűlőn feküdt és a hagyomány szerint a fölötte emelkedő Harangozóhegyen állott volna a pálosok kolostora, melynek azonban ma már nyoma sincsen. 1258-ban Potka alias Patka praediumot Egyed comes a zsámbéki premontreieknek adományozta, kikről 1482-ben a pálosokra szállott, de kívülök még a szentmártoni apátságnak is volt benne része. 1621-ben a leveldi perjelséghez tartozott. Ekkor puszta volt, melyet Bethlen Gábor Kántor Bálintra íratott át. 1782-ben, a rend eltörlése után, a vallásalapra szállott és most kir. közalapítványi uradalmi birtok. A község a török beütések alatt pusztult el, de 1765-ben újra települt. Ide tartozik Pátka puszta is, a melyet Pátkay József bír. A községben nincs templom.

Pázmándfalu, magyar kisközség, körjegyzőségi székhely. Házainak száma 194, lakosaié, a kik nagyobb számban róm. kath. vallásúak, 917. Postája helyben van, távírója Győrszentmárton, vasúti állomása Pannonhalma. Nevét a Hunt-Pázmán nembeli Zegi vagy Szeghy családtól nyerte. Első birtokosai a szentmártoni apátság, a győri várjobbágyok és udvarnokok. Hajdan is két Pázmánd volt, mert már IV. Béla egyik oklevele Poznan helység mellett Poznan majort is említi. III. Incze pápa 1216-iki bullájában Semyansukával együtt van említve, de szerepel Selyemcsuk-Pázmánd néven is. 1323-ban Robert Károly, 1327-ben Erzsébet özv. királynő Köcsky Sándornak adományoz itt birtokot. 1332-ben Köcsky Sándor elörökíti birtokát Magyar Pálnénak. 1368-ban Magyar Pálné a maga birtokrészét a pápóczi prépostságnak adományozza. 1437-ben királyi vámszedőhelyként van említve. A török uralom alatt elpusztult, mert a lakosok, a törökök zaklatásai elől megszökdösve, gazdátlanul hagyták házaikat. 1619-ben a behódolt községek között van említve. Később újra települt és 1729-ben már ismét népes helyként jelentkezik. A községben két templom van. Az egyik a katholikusoké, ez 1753-ban, a másik a reformátusoké, ez pedig 1775 körül épült. Ide tartoznak Dörög és Selyemcsuk puszták, Gede, Ghyczy, Szabó és Takács tanyák. Selyemcsuk puszta, mint már említettük, III. Incze pápa oklevelében szerepel. Semyen, majd Semian-Suka praedium az apátság ősi birtoka volt. 1641-ben Apátur-akla néven is felbukkan, azután Selyemtyuknak is hangzik, míg végre Selyemcsukában állapodik meg. Határában volt praedium Nulos is, mely 1262-ben csere útján jutott az apátság birtokába. 1137-ben, a mikor III. Béla megerősíti Hoda ajándékát, terra Nulos alakban van említve. II. Andrástól is kapott itt az apátság némely földeket. Ugyancsak e község határában feküdt hajdan villa Mycud, a szentmártoni apátság birtoka, mely a tatárjárás alatt pusztult el. A község Szent Imre nevű dűlője tartja fenn a hajdani hasonló nevű község helyét, hol a szentmártoni apátságnak monostora és temploma állott. E falu a török világban pusztult el.

Pázmándhegy, magyar kisközség, Pázmándfalu szomszédságában. A kir. szőlőmívesek lakóhelye volt. Később teljesen Pázmándfalu sorsában osztozott és ugyanazok a birtokosai voltak. A királyi birtoklás után, első uraként az Aba nembeli Hab comes jelentkezik, a ki 1252-ben négy szőlőt adományoz itt az apátságnak. Innen kezdve azután sorsa egy Pázmándfaluéval, melylyel hegyközség 52gyanánt egy községet alkotott, egész 1876-ig, a mikor már külön szerepel. Templom nincs a faluban. Házainak száma 147, lakosaié, a kik nagyobbára róm. kath. vallásúak, 576. Postája Győr-Pázmánd, távírója Győrszentmárton és vasúti állomása Pannonhalma.

Pér, magyar nagyközség, a győr-fehérvári országút mellett. Van 315 háza és 2317, nagyobbára róm. kath. vallású lakosa. Postája helyben van, távírója Győrszentmárton, vasúti állomása Nagyécs. 1250-ben villa Per alakban van említve. Később, a veszprémi káptalan egyik oklevelében, már két Pér nevű hely szerepel, Nagy- és Kis- jelzőkkel. A győri püspökség régi birtoka, mely a török dúlások alatt, mikor Győrt ostromolták, teljesen elpusztult. 1609-ben pusztaként, a behódolt helyek között van említve. Az 1619-iki összeírás már nem is említi. 1642-ben még mindig csak a péri pusztáról találunk feljegyzést. 1687-ben népesült újra és 1729-ben már 47 jobbágyot és 43 zsellért találtak itt az összeírók. Földesura ezután is a győri püspök volt és ma is a győri püspökségnek, Csizmadia Jánosnak, Mihálynak és Rácz Antalnak van itt nagyobb birtoka. A lakosok azelőtt kiterjedt és híres marha- és juhtenyésztést űztek. A községben hitel és fogyasztási szövetkezet is van. Péren a katholikusoknak és a reformátusoknak van templomuk. Az előbbi 1734-ben épült és 1875-ben megújíttatott. Ide tartozik Kispér községrész, Söptér, Táplány és Töltéstava puszták. Töltéstava puszta már 1200-ban a Töltési család fészke volt. 1220-ban possessio Teuteusy alakban van említve. Még 1619-ben is Theöthössy András az egyik ura, a másik pedig Kutassy Mihályné. Ez a rész ma Skargay Károly és Bay Ödön birtoka. Söptér, a szent-adalberti prépostság javadalmaihoz csatolt puszta volt. 1593-ban már említve találjuk, ellenben 1641-ben már puszta hely. Táplány puszta 1220-ban Feyreghaz, vagyis Fejéregyház néven van említve, melyet ekkor Catlu nevű birtokosa a szentmártoni apátságnak adományoz. 1630-ban Fell-Egyház néven is emlegetik az akkori feljegyzések. 1670-ben már Fejéregyház alias Táplan alakban szerepel. A Kanizsayaké, majd a Héderváryaké és a Viczayaké lett. E birtok felett hosszas per folyt az apátság és Hédervár urai között, mely 1720-ban az utóbbiak javára dőlt el. Most e puszta özv. báró Lévay Henriknéé, kinek itt szép, kényelmes, nagyarányú kastélya van, melyet mai tulajdonosa 1880-82 között építtetett. Nagyobb birtoka van még Kintly Pálnak. A söptéri dűlőn állott hajdan Preke puszta is, mely szintén a török dúlások alatt pusztult el és határa Söptér pusztáéba olvadt. A község Dörög nevű dűlője szintén az ősi Durug, pozsonyi és mosoni várföld emlékét tartja fenn. 1252-ben IV. Béla Durug földjét Marczel comesnek adományozza. 1258-ban a szentmártoni apátság vásárolta meg. 1273-ban valami Láncz nevű birtokosa szerepel, a ki a maga részét Battyáni Jánosnak és fiának, Péternek adományozza. Későbbi birtokviszonyai ismeretlenek. Ugyancsak Pér közelében feküdt valahol a tatárjárás előtt possessio Yren, vagy Jyren, mely 1257-ben még említve van ugyan, de minden jel arra mutat, hogy ekkor már puszta hely volt és hogy a tatárjárás alatt pusztult el.

Pinnyéd, rábczamenti magyar kisközség, mely újabbkori német telepeseitől a Fischerdorf nevet kapta. A győri püspökség régi birtoka és a püspökség halászai lakták. 1590-ben már falu, és lakosai szabadalmas molnárok voltak. Ez időtájt Miksa herczeg német hadai pusztították el. Alig kezdett újra épülni, négy évvel később ismét elpusztult. 1537-ben Gregoriáncz Pál győri püspök a lakosoknak királyi megerősítéssel ellátott kiváltságlevelet adott. A német telepeseket a XVII. század elején hozta ide a püspökség, de ezeknek az utódai azóta teljesen megmagyarosodtak. A község Győr közelében fekszik. Határának talaja olyannyira vizenyős, hogy a lakosok temetőnek alkalmas helyet itt nem találván, halottaikat már a győri határban, távol a községtől, a Rábcza nyugati részén temetik el. Az árvizektől is sokat szenvedtek és 1899-ben volt az utolsó nagyobb kárt okozó árvizük. Templom a községben nincsen. Házainak száma 47, róm. kath. vallású lakosaié 359. Postája, távírója és vasúti állomása a közeli Győr. Ide tartozik Somos puszta és Püspökerdő vadászlak. Táborhely nevű dűlője bizonyára a Győr ostroma alatt ott táborozott seregek emlékét örökíti meg.

Rábapatona, rábamenti magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 214 házzal és 1068 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távírója és vasúti állomása 53Enese. Ősrégi besenyő telep, melynek később Káptalan-Patona neve is volt. Első említését 1253-ban találjuk. 1368-ban a győri káptalan birtoka. 1623-ban magyar ruhába öltözött török lovascsapat lepte meg a községet, a gyermekeket összeszedte és Fehérvárra hurczolta, a honnan csak akkor kerültek vissza szüleikhez, a mikor a község 70 forint évi adó fizetésére kötelezte magát és a gyermekekért külön váltságdíjat fizetett. 1626-ban Mehemet aga rabolta ki a lakosokat. 1633-ban a zaklatások ismét megújultak, úgy hogy a lakosok kénytelenek voltak a községet árkokkal és palánkkal megerősíteni. Földesurok, a győri káptalan pedig, a mostani urasági major dombján váracsot építtetett és ebbe a győri várból rendeltek ki német őrséget, mely azonban még rosszabb volt a töröknél. A lakosok nemcsak hogy hiába mentek panaszra, de gróf Mansfeld győri várparancsnok 1645-ben egészen elfoglalta a községet. 1647-ben a váracs őrsége és a patonaiak szerteszét kalandoztak, védtelenül hagyva a falut. A törökök ezt megtudták, egy nagyobb portyázó csapat meglepte a községet, feldúlta, földig rombolta és a kit elfoghatott, fogolyként magával hurczolta. Két évvel később a győri káptalan ismét visszakapta birtokát, mire a falut felépíttette és megerősíttette. A község III. Ferdinándtól két országos vásár tartására nyert szabadalmat. 1683-ban a török had, Bécs sikertelen ostroma után, ismét feldúlta és váracsát lerombolta. 1809-ben, 400 lovasból álló franczia csapat, a felkelt magyar nemesség 50 emberét itt üldözőbe vette; a magyarok azonban nemcsak vitézül keresztül vágták magukat a franczia túlerőn, hanem sokakat közülök el is fogtak. Most a győri székeskáptalannak és özv. Gyapay Dénesné örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A lakosok fogyasztási s hitelszövetkezetet és tejszövetkezetet tartanak fenn. Katholikus templomát 1650 körül emelték, de tornyát csak a XVIII. század közepén építették hozzá. Ide tartoznak Czirjáktag, Dénesháza, Szent István majorok és Kovácstag és Plébániatag tanyák. Határába olvadt a hajdani Koos falu is, mely a Pokyak birtoka volt. Helyét, a hol feküdt, ma is Kós dombnak nevezik. Rábapatona község sokat szenvedett az árvizektől, különösen az 1876- és 1883-ikitől, a mikor számos épület dőlt romba és sok kisgazda teljesen tönkrement, de a Rábaszabályozás befejezése óta árvízveszély nem fenyeget és a lakosok jóléte emelkedik.

Rábaszentmihály, hajdan Rábaföld a régi oklevelekben. Már 1204-ben bukkan fel, a mikor II. Endre Puk Farkas comesnek adományozza. 1234-ben terra Raba alias Zent Mihal alakban szerepel. 1323-ban Köszemi Mikó fia Orbán átengedi Semmihal nevű birtokának harmadát Miklós mesternek. Később a Nádasdyak lettek az urai. 1609-ben a törököknek behódolt helyek között van említve, s ekkor Nádasdy Pál a birtokosa. 1627-ben a község lakosai a törökök zaklatásai elől elmenekülve, a falut pusztán hagyták. Nádasdy Ferenc kivégeztetése után, a kir. kamara kezelte, utóbb az Esterházyaké lett, de az utolsó tagosítás alkalmával a lakosok megváltották. A mult század elején az Esterházyakon kívül a Bezerédy családnak is volt itt birtoka, ma pedig id. Miklós Gábornak és Raffel Pálnak van. 1859-ben a község nagy részét tűz pusztította el. Az itteni katholikus templom a XVIII. század második felében épült. Házainak száma 93, lakosaié, a kik nagyobbára róm. kath. vallásúak, 625. Van itt körjegyzőség és postahivatal. Távírója és vasúti állomása Enese. Ide tartoznak Anghely és Homoród puszták, Beyczytag és Szunyogvár majorok. Anghely pusztáról 1617-ben találunk először említést, a mikor Enyingi Török István és Farkas János az urai. 1653-ban az anghelyi birtok egy része Jagosich Péteré. Később ez is az Esterházyaké lett. Homoród puszta hajdan falu volt. 1372-ben találjuk róla az első írott nyomot és ekkor a Pokiaknak van itt birtokrészük. 1582-ben Poki Gergely és Mihály az urai. Az 1609-ik összeírásban a Pokiakon kívül Ostffy Jánosnak is volt itt birtoka. Szintén behódolt a töröknek és a török világban annyira kipusztult és elszegényedett, hogy csak egy porta után adózott. Ekkor szűnt meg falu lenni. 1639-ben Miskey István, 1653-ban Jagosich Péter, 1670-ben Iványos Miklós az itteni közbirtokosok. Később a Márffy, majd a Kisfaludy családoké lett. Az ú. n. Dőry-rét is régi praedium, mely a XVII. században akkori birtokosától, Dőry Jánostól vette nevét. Később az Eőry családé és osztályos társaié lett.

Rábaszentmiklós, magyar kisközség a Marczal mellett, a Rába közelében. Mindössze 35 háza van, 205 róm. kath. vallású lakossal. Postája Móriczhida, 54távírója Tét és vasúti állomása Hali puszta. Másként Kis-, hajdan pedig Kerekszentmiklósnak is nevezték. A győri püspökség régi birtoka, mely nevét a Szent Miklós tiszteletére épült, kerek alakú templomától vette. Ez némelyek szerint török mecset lett volna, a mire azonban okiratos adatok nincsenek. Ráth, templomának építését, a XIII. századba teszi, de az, az idők folyamán, sok átalakítást szenvedett. A község határában római épületmaradványokat találnak, a mi azt bizonyítja, hogy itt már a rómaiak korában is lakott hely volt. A török világban elpusztult és 1626-ban már csak pusztaként van említve. 1701-ben települt újra. A községházán őrzik Ágoston szász herczeg és győri püspök telepítő levelét, mely szerint a kerekszentmiklósi pusztát Szabó, Fekete, Gárdani, Csapó, Buza, Lampér, Varga és Sipos nevű megszállóknak adták ki. Most nincs nagyobb birtokosa.

Ráró, dunamenti magyar kisközség, 118 házzal és 918 róm. kath. vallású lakossal. Posta van a faluban, távírója Hédervár, vasúti állomása Lébényszentmiklós. Körjegyzőségi székhely. Hajdan erős vára volt, mely már 1293-ban szerepel, a mikor Frigyes római császár elfoglalta. Ottokár cseh király is két ízben feldúlta. A Héderváryak ősi birtoka, és a nagykiterjedésű rárói uradalom középpontja. A XVI. században Ráró is a Bakics család kezére került és 1550-ben Bakics Péter a várat Pálffy Péternek adta zálogba, de 1559-ben Bakics Péter örökösei: Czobor Imre és Révay Mihály visszaváltották. 1600-ban Révay Ferencz és Péter, Héderváry István, Czobor Márton és István a birtok és a vár urai. Győr ostroma alatt a község, a várral együtt, elpusztult. 1658-ban a Pázmány, Tarnovszky és a Héderváry családok az urai és az van róla feljegyezve, hogy temploma elpusztult. 1658-ban a Révayak részüket Széchenyi György győri püspöknek adják el, a többi birtok pedig részben örökösödés, részben pedig adás-vétel útján többfelé oszlott meg, de Széchenyi püspök lassanként ezeket is megvásárolta; így 1659-ben megvette gróf Nádasdy Ferencz és Pázmány Miklós birtokát, 1660-ban Tarnovszky Szaniszlóét, 1661-ben Jakusich Imréét, 1665-ben gróf Kéry Ferenczét, 1686-ban Maholányi Jánosét. Ugyanez évben gróf Kaunitz Domokos megvette Erdődy Borbála örökségét, melyet halála után, a Kaunitzokon kívül, gróf Apponyi Lázár örökölt. Utóbb e birtokrészeket gróf Viczay Jób szerezte meg, a ki a Széchenyi örökösök jószágait is megvásárolta. 1773-ban, Viczay Jób gyermekeinek osztályakor, az uradalom Viczay Eszternek, férjezett gróf Sándor Móricznénak jutott, ki azt báró Sina Jánosnak adta el. Ezen az úton jutott a birtok a gróf Wenckheim család kezébe és most is gróf Wenckheim Frigyesnek van itt nagyobb birtoka. A rárói urak, a hajdani vár helyén, részben a vár romjainak felhasználásával, nagyszabású kastélyt építtettek, mely a mult század második felében, 40 holdas parkban, roskadozó állapotban bár, még fennállott. Később azután a nagyszabású épületet teljesen lebontották. Az uradalomnak itt híres gyümölcsöse volt. Nevezetes volt még vizahalászata és káposztatermelése, mely nagyon sokat jövedelmezett a lakosoknak. Ide tartozik Zsejke puszta és János major; János majort báró Sina János alapította és tőle vette a nevét is. Zsejke puszta neve alatt valamely régibb helység neve lappanghat, de erre nézve biztos adatokat nem találtunk. A mult század elején vendégfogadója volt és a Viczayak voltak az urai. A mostani rárói katholikus templomot 1902-ben gróf Wenckheim Frigyes építtette.

Ravaszd, magyar nagyközség, a Pánzsa-ér mellett. A szentmártoni apátság ősi birtoka, mely 1137-ben Ruozti és Roz alakban alakban van említve. Névadó ősi fészke egyúttal a Ravazdy családnak, mely ez időtájt Ruozdi, Kis-Ruozdi és Cheb vagy Cheb-Ruozdi néven szerepel az egykorú oklevelekben. Cebh vagy Cheb comes is első birtokosai közé tartozott, az apátság pedig Szent Lászlótól kapott itt adományt. III. Incze pápa bullájában Ruozt a neve. Azután még három Ravaszd merül fel: ú. m. Cseb ispán falva Csebravazd (Chebroazd) néven, a XIV. században pedig Kysrouazd és Nograuazd alakban Kis- és Nagyravazd is felbukkan. Cséb ispán falva a XIII. század elején a mai ravaszdi templom tájékán keletkezett, később azután a két község egyesült és Nagyravazd néven szerepelt tovább. 1222-ben Gunczel spalatói érseknek is volt itt birtoka és ő maga is itt született. 1363-ban Cheb-Ruozd a Nemes családbelieké volt, mely család a Csebravazdi előnevet is használta. Utóbb mind a három Ravazd az apátságé lett és mai nevén egyesült. 1487-ben már említve van a falu keleti részén emelkedő dombon álló, Szent Villibaldnak szentelt temploma is, de ez nem a mai róm. 55kath. templom, mert a régi a török dúlások alatt pusztult el. Mai temploma 1804-ben épült. A török uralom alatt sokat szenvedett ez a község is és lakosai 1595-ben, a törökök folytonos zaklatásai elől, kénytelenek voltak menekülni. Az 1609-iki összeírásban a behódolt helyek között találjuk említve. A község határában az ú. n. Serfőző-dűlő tartja fenn hajdani serfőző házának az emlékét. E serfőző még a mult század első felében fennállott. A község lakosai takarékmagtárt tartanak fenn. Ide tartoznak Hármastarján és Tarján puszták és a vadalmási erdőőrlak. Hajdan a két Tarján Kis- és Nagy-Toryan alakban szerepel. Az egyik győri várföld volt, a másik pedig a bakonybéli apátság birtoka. II. Béla 1137-ben a Tarján és Roz (Ravaszd) között fekvő földet az apátságnak adományozza. III. Incze 1216-iki birtokösszeíró bullájában Torian néven fordul elő. A tatárjárás előtti korból három birtokosát ismerjük; az egyik a király volt, a második a bakonybéli, a harmadik pedig a szentmártoni apátság. A király és a bakonybéli apátság népei a mai Pityor nevű részen laktak, a Hármastarjánba vivő horogút és az ettől éjszakra eső kisér között, a hol egy 1797-ből való térképen még a templomrom is meg van jelölve. E falu és Ravaszd között kapta az apátság 1137-ben a maga birtokát, melyet Kistarjánnak vagy Pityordnak neveztek. A Kistarján elnevezés legelőször 1352-ben tünik fel, viszont egy 1492. évi pannonhalmi oklevél már Pichord, alio nomine Kistharian körülírással emlékezik meg róla. Pichurd alakban azonban már sokkal előbb: 1409-ben is említve van. 1351-ben Nagy Pál királyi kulcsármesternek is volt itt némi birtoka. IV. Béla 1252-ben a turóczi prépostságnak itt szőlőt adományozott. 1516-ban Csajthay Bálint deáknak is volt benne részbirtoka. A mohácsi vész után elpusztult, de 1617-ben már ismét Hathalmy Sándor veszprémi lovaskapitány birtokaként jelentkezik. Később azután egészen a főapátságé lett. Tarján puszta szomszédságában fakad a Pánzsa ere, melynek vizét a Ravaszd alatt fekvő ú. n. Bélakút vize is szaporítja. A hagyomány azt tartja, hogy ebből a kútból ivott Árpád vezér és tábora és később a tatárok elől menekülő IV. Béla. A kutat felírat díszíti, mely ezt az eseményt megörökíti, megmagyarázván egyszersmind a kút nevét is. Ravaszd házainak száma 276, róm. kath. vallású lakosaié 1533. Postája Győrszentmárton, távírója Tarján puszta és vasúti állomása Tarján.

Réti, magyar kisközség a Rábcza mentén, 81 házzal és 500 ág. hitvallású evangelikus lakossal. Postája Markotabödöge, távírója és vasúti állomása Enese és Beősárkány. Hajdan győri, mások szerint mosoni várföld volt. 1210-ben már népes hely, a mikor itt Póth nádor két ekényi földre kap királyi adományt. 1251-ben már Móricz comes tűnik elő birtokosaként, a ki itteni majorságát a móriczhidai prémontrei prépostságnak ajándékozza. 1372-ben a Pokyaknak is volt itt némely részük. 1472-ben possessio Rethy alakban találjuk említve. 1544-ben Ostffy László és a Pokyak vannak említve uraiként. Az 1609-iki összeírásban még mindig ez a két család szerepel, de 1610-ben már Gyapay György is említve van birtokosaként, 1613-ban pedig Zánthó István. 1677-ben már több birtokosát ismerjük, névszerint Gyapay Miklóst, Csáfordi Nagy Györgyöt és Izdenczy Jánost. 1790 körül Eöry István és Kelemen István öröklik, közben azonban a Syey családnak is volt benne része. Ma nagyobb birtokosa nincsen. Pörösföld nevű dűlője egy régi pernek az emlékét tartja fenn, mely Réti és Sövényháza községek között e dűlőrész hovátartozandósága fölött támadt. 1819-ben az egész község leégett. Ág. hitv. temploma 1785-ben épült.

Ság, a győr-dombovári vasútvonal mentén fekvő magyar kisközség. Van 216 háza és 1117, túlnyomó számban róm. kath. vallású lakosa. Postája Pázmándfalu, távírója Győrszentmárton és vasúti állomása Nagyécs. A régi oklevelek öt Ság nevű községet különböztetnek meg. Az egyik egyszerűen Ság: a másik, mely Kisfalu néven is említve van, Kisság, a harmadik Sag Hag, vagyis a mai Sághegy, a negyedik Uj- és az ötödik Öreg Ság, mely két utóbbi azonban csak a XVI. század elején van említve. Az egyik villa Sagh győri várföld volt, a másik kettő pedig az apátság ősi birtoka, melyre már 1225-ben királyi megerősítést nyert. 1530 körül Enyingi Török Bálint foglalta el és gesztesi birtokaihoz csatolta. 1535 táján bukkan fel az Uj- és Öreg-Ság elnevezés. A török dúlások alatt elpusztult és lakosai is elmenekültek. 1609-ben a behódolt és kipusztult helységek között szerepel. 1618-ban Török István 56leányai Nyáry Pálné és Haller Györgyné voltak a birtokosai, a kik azonban Beccaria Virgilnek és Pázmán Ferencznek adták zálogba. Ez időtájt telepedett újra, de 1627-ben török urai annyira zaklatták, hogy másodszor is majdnem elpusztult. 1641-ben Orosztonyi Zsuzsa van megnevezve birtokosaként. 1664-ben ismét új telepesek jöttek, a kik a félig elpusztult falut ismét felépítették. 1690-ben Iványos Miklós szerepel zálogbirtokosaként. A Rákóczi-féle szabadságharczot is megsínylette a község, mely akkor újra elpusztult. Később az Esterházyak lettek az urai és most is gróf Esterházy Miklós Móricznak van itt nagyobb birtoka. A község lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. Van itt egy szeszgyár is, mely Kuffer Benőé. A faluban van egy régi kápolna, melyet 1732-ben megújítottak. Ide tartoznak Ság puszta és Sághalomalja. Ez utóbbinak a mult század elején 173 lakosa volt. Ság közelében feküdt hajdan Mycud villa, mely 1250-ben még említve van, de azután nyoma vész.

Sövényháza, rábczamenti kisközség, 170 házzal és 1273 németajkú, róm. kath. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója Lébény és vasúti állomása pedig Enese. Némely források azt állítják, hogy hajdan Rába volt a neve. Ez nyilván tévedés, mert e község a Rábcza mellett fekszik és túlságosan távol van a Rábától, semhogy nevét attól vehette volna. Meglehet, hogy valamely hasonló hangzású, de elpusztult rábamenti községgel tévesztik össze. Legősibb birtokosa a Sövényházi nemzetség volt, mely már a XIII. század elején is ura. 1489 előtt a Bán családé volt, de ebben az évben az Enyingi Török család kapta. 1585-ben még Enyingi Török Jánost uralta, de az 1609-iki összeírásban Hatos Bálint, 1619-ben pedig Pázmán Ferencz szerepel birtokosaként. 1673-ban Jagosich Mihály és a győri jezsuiták a birtokosai, 1704-ben a jezsuiták már egyedül birtokolják. Ebben az évben, a Rákóczi-féle szabadságharcz alatt, a császáriakhoz tartozó rácz és német hadak felgyújtották és kifosztották. 1715-ig néptelen puszta volt, ekkor azonban a jezsuiták németeket telepítettek ide. A rend eltörlése után a Neuhold családé lett, most pedig Fricke Emilnek és Purgly Mihálynak és Györgynek van itt nagyobb birtokuk és kényelmes úrilakok. A Fricke-féle ház azelőtt a jezsuitáké volt. Később Neuhold ezredesé lett, kitől 1845-ben a jelenlegi tulajdonos dédatyja vette meg. A Purgly-féle ház és birtok szintén a Neuhold családé volt és ugyancsak vétel útján került a Purglyak kezére. A község lakosai fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A községet az árvíz is gyakran sújtotta, legutóbb 1900-ban is. Az itteni róm. kath. templom a XVI. század vége felé épült. Ide tartoznak Alsó- és Felsőszapud puszták, Aranka és Ilona majorok és Nagyág tanya. Szapud pusztának hajdan Szent-Szapud volt a neve. 1484-ben szintén az Enyingi Törököké volt, 1580-ban pedig Hathalmy Miklósé. Sövényháza határában feküdt hajdan Újfalu is. 1727-ben ez már csak pusztaként van említve. Valószínű, hogy a Rákóczi-féle szabadságharcz alatt pusztult el.

Szabadi, szigetközi magyar kisközség, a győri káptalan régi birtoka, mely később a Héderváryak kezére került. 1544-ben Zabodi alakban van említve. Győr ostroma alkalmával, 1594-ben elpusztult és csak lassan települt újra, mert az 1658-ban eszközölt összeírás még mindig csak egy lakott telket talált itt, és azon kívül még négy egész és két félhelyes puszta telket. Még 1727-ben is csak hat jobbágyot és hat zsellért találtak itt az összeírók. Mindvégig a hédervári uradalomhoz tartozott és most is gróf Khuen-Héderváry Károlynak van itt nagyobb birtoka. Ez a község is sokat szenvedett az árvizektől és különösen az 1899. évi okozott benne nagy kárt. Templom nincs a községben. Házainak száma 63, lakosaié, a kik róm. katholikusok, 427. Postája Bácsa, távírója és vasúti állomása Győr. Ide tartozik Szunyog puszta is, mely Szunyog és Lencseház név alatt is ismeretes volt és mindvégig a község sorsában osztozott. A falu határába olvadt részben Kenderes-Medve is, mely 1594-ben, a török dúlások alatt pusztult el és melyről már más helyen megemlékeztünk.

Szap, dunamenti magyar kisközség. Van 131 háza, és 614, róm. kath. és ref. vallású lakosa. Postája Medve, távírója Bős és vasúti állomása Nagymegyer. A XIII. század elején Zap a pozsonyi vár földje, melyből 1255 előtt Zapi Pousa fia Botó két részt elfoglalt. 1300-ban két Zap szerepel, Alsó- és Felső- jelzőkkel és mind a kettőnek Zaapi János az ura. 1479-ben Dyenesszapia alakban említi egy oklevél, mely egy erőszakos foglalás következtében támadt perben szerepelt. Ebben az időben a Dóczyak az urai. Az 1544-iki összeírás 57csupa egytelkes nemeseket említ birtokosaiként. 1800-ban a Héderváryaknak is volt benne részük. A mult század elején a lakosok jövedelmes vizahalászatot űztek. 1850-ben árvíz, 1863-ban tűzvész pusztította el a község nagy részét. A faluban a reformátusoknak van templomuk, mely 1885-ben épült.

Szemere, magyar nagyközség, a győr-pápai vasútvonal mentén, a Bakonyér mellett. Házainak száma 250, róm. kath., ág. ev. és ref. vallású lakosaié pedig 1699. Van postája, távírója és vasúti állomása. E község 1250-ben villa Zemere alakban a Szemere családbeliek fészkeként jelentkezik. »Kis és Naghzemere birtok« néven is emlegetik. 1300-ban Zemere Tivadar jegybér fejében leköti jegyesének possessio Geur-Zemere felét. 1430-ban már Garay Lászlót uralja. 1457-ben pusztult helyként van említve és ekkor ismét Szemere János szerepel birtokosaként. A XV. század végén az Ujszászy család, 1525-ben pedig Héderváry István is a birtokosai között van. Az 1609-iki összeírás már hat birtokosát említi, ú. m. Tulok Ferenczet, Gondár Gergelyt, Somogyi Gáspárt, Jármán Miklóst, Rhumy Mihályt és Vyszaszy Ferenczet. Ekkor a törököknek behódolt községek közé sorolják. 1624-ben a Rumy, Balásffy, Angrano, Eölbey és a Kutassy családoké. A Bécs ostromára vonuló törököknek útjokba esvén, megrohanták és elpusztították. Csak lassan népesült újra, noha a tulajdonosok nagy szabadalmakat ígértek, és alig kezdtek lakosai visszaszállingózni, a koronczói csata alkalmával ismét elpusztult. E katasztrófa után első megszállója Monoszlói Csupor György atyja volt. Később a Goda, Matkovich, Török, Argay és Roboz családok voltak a nagyobb közbirtokosai. 1849-ben a község alatt, a magyar és az osztrák csapatok között, ütközet volt, jún. 29-én pedig a császáriak kirabolták. Mostani nagyobb birtokosai a győri székeskáptalan, Pogány Lajos, Rudics János, Tót Gábor és Miklós és Jankovich Lajos. A községben mind a három felekezetnek van temploma. A róm. kath. templom 1749-ben, a református 1786-ban és az evangelikus 1807-ben épült. Ide tartoznak Fekete, Józsefháza, Kis- és Nagyszentpál, Margit, Matkovichtag, Rudicstag, Sándorháza és Szedres puszták és a szemerei szőlőtelep. Ezek közül Szent-Pál puszta hajdan falu volt; 1457-ben már a győri káptalan pusztája, a mi azt bizonyítja, hogy korábban pusztult el és szünt meg falu lenni. A község Isten dombja nevű dűlője is valami jelentőséggel bírhat. A református egyház egy 1646-ból való értékes kelyhet őriz, mely a régi magyaróvári református egyházból került ide.

Szerecseny, magyar kisközség a veszprémmegyei határ közelében. Házainak száma 136, róm. kath. és ref. vallású lakosaié 1040. Postája, távírója és vasúti állomása Gyömörő. E községről 1206-ban találjuk az első írott nyomokat. 1256-ig Scis, Sycs, Scecs és Sid alakban van említve. 1256-ban már villa Sid, alias Zerechyn neve van. A XV. század első felében a Marczaltői család az egyik birtokosa. 1565-ben Zerecsen Enyingi Török Ferenczet uralja, a mikor egyszersmind a pápai vár tartozéka. 1609-ben a behódolt községek közé tartozik s Szily György és János vannak birtokosaiként említve. 1619-ben Nyáry Pál faluja. 1626-ban, török urán kívül, Hatos Bálintot is uralja. 1627-ben Szerecheni Zeghy György és Katalin, 1642-ben gróf Csáky László, 1663-ban pedig gróf Esterházy Ferencz a birtokosai. Most gróf Esterházy Pálnak van itt nagyobb birtoka. 1798-ban nagy tűzvész pusztított itt, melynek a falu nagyobb része áldozatul esett. A községben két templom van. A róm. kath. 1736-ban, a református pedig 1773-ban épült. A község mellett gróf Esterházy Pálnak téglagyára van. Ide tartozik még Juliánna puszta és Szőlőhegy.

Szőgye, dunamenti magyar kisközség, ősi halászó telep, mely nevét is a czegétől veszi. 1252-ben IV. Béla terra Ziguethaga alakban említi, abban az oklevélben, melylyel ezt a földet a turóczi prépostnak adományozza. 1465-ben már Zege néven, 1505-ben pedig possessio Zeghye alakban szerepel. 1519-ben a csornai prépostság birtoka. 1594-ben a Véneknél átúsztatott törökök és tatárok legelőbb ezt a községet pusztították el. A XVIII. században Komárom vármegyéhez tartozott. A török dúlás után csak lassan népesült, mert még 1727-ben is csak 10 jobbágyot és két zsellért találtak itt az összeírók. A csornai prépostság maradt továbbra is az ura, ma azonban nagyobb birtokosa nincsen. Az árvíz majdnem minden évben sújtotta a községet; az újabb korban a legnagyobb árvízveszedelem 1897-ben és 1899-ben érte. Templom nincs a községben. Ide tartozik Vinczesziget major. A falu házainak száma mindössze 29, róm. kath. 58vallású lakosaié pedig 174. Postája Kisbajcs, távírója és legközelebbi vasúti állomása Győr.

Táp, magyar nagyközség a pusztai járásban, 195 házzal és 1296, nagyobb részben ref. vallású lakossal. A reformátusokon kívül még a római katholikusok is nagyobb számban vannak, de vannak itt ág. h. evangelikusok is; azonban csak a két első hitfelekezetnek van itt temploma, melyek közül a róm. kath. templom alapja ősrégi, mert már a XIV. században fennállott, de az idők folyamán, az átalakítások következtében, sokat veszített eredetiségéből. Balogh, tatai jószágkormányzó és birtokos, a régi góthikus torony és sekrestye felhasználásával, a XVIII. század második felében fel akarta építtetni és sírboltról is gondoskodott a maga számára, de az építés, halála következtében, abban maradt, csak kitatarozták és valószínűleg az 1783. évi földrengés alkalmával megrongálódott tornyának egy részét szedték le. A reformátusok temploma nem régen, 1882-ben épült. A községben van posta, távírója és vasúti állomása Győrasszonyfa. Táp már a XIII. században Tapan néven királyi lovászok faluja. Másik része azonban ekkor már a szentmártoni főapátságé. A Taápy családbeliek ősi fészke és névadó községe is, a kik itt még a XVI. században is birtokosok voltak. Azután az Enyingi Török család kezére került, az 1609-iki összeírásban, a mikor a behódolt községek közé van felvéve, Török István van említve birtokosaként; de 1618-ban a Török család után, leányágon, Nyáry Pálé lett. 1628-ban Esterházy nádor vásárolta még, de 1701-ben a győri jezsuiták és Beccaria Virgil zálogbirtoka lett. Ez e rész azután a győri székeskáptalan tulajdonába ment át és most is ezé. 1764-ben Balogh, a tatai uradalom jószágkormányzója volt az egyik rész ura, kinek magva szakadván, minden birtokát az Esterházyakra hagyta. A község lakosai fogyasztási és hitelszövetkezetet tartanak fenn. Táp 1881-ben majdnem teljesen leégett. Ide tartoznak Borba és Tápi puszták, Lapostag, Prágai tag és Újmajor tanyák. Borba puszta már 1250-ben Elchen praedium, quod alio nomine vocatur Barba néven van említve IV. Béla egyik oklevelében. Lakosai később civiles castri Barba alakban szerepelnek, 1360-ban pedig Borbateluke a neve.

Tápszentmiklós, a Bakony hegység éjszaki lejtőjén fekvő magyar kisközség, 182 házzal és 1081, ref. és róm. kath. vallású lakossal, a kik közül az előbbiek többségben vannak. Körjegyzőségi székhely. Postája Győrasszonyfa, távírója és vasúti állomása pedig helyben van. Szokoly Endre, a község érdemes körjegyzője, 1905-ben megírta részletesen a község történetét, melyből, saját adatainkkal kiegészítve, a következő részleteket veszszük. A község ősidők óta megült helyen fekszik, mert határában kő-, bronz,- La Téne- és népvándorláskori leletekre bukkannak. A tatárjárás előtt e község helyén állott Ylmár falu, melyet a tatárok elpusztítottak. Zent Miklus néven legelőször 1370-ben tűnik fel, a szentmártoni apátság birtokaként, s azé még 1503 táján is, a mikor már plébániája is említve van. 1527-ben Enyingi Török Bálint foglalja el erőszakkal és a gesztesi vár uradalmához csatolja. 1618-ban, a Török családnak fiágban magva szakadván, Török Zsuzsánna, férjezett Nyáry Pálnéra szállott, a ki e birtokot 1626-ban Esterházy Miklós nádornak adta el. Ez időtájt a faluban mindössze négy porta volt. Később ez is a behódolt községek közé tartozott és török urának adózott, a ki sokat zaklatta a lakosokat. Ebben az időben, Horváth Péter volt a zálogbirtokosa, de a törökök kiűzetése után ismét visszaváltották az Esterházyak. 1764-ben, rövid ideig, más volt a gazdája. Balogh, a tatai uradalom jószágkormányzója ugyanis, elcseréli Billege nevű pusztájáért az Esterházyakkal; de utódok hátrahagyása nélkül halván el, minden birtokát az Esterházyakra hagyta. A reformátusok temploma 1835-ben épült. Most gróf Esterházy Miklós Móricznak van itt nagyobb birtoka. Van itt egy gazdasági szeszgyár is. 1904 július 29-én nagy tűz dúlt a községben, mely 20 udvart és 22 lakóházat, összes melléképületeivel együtt elpusztított. A szeszgyáron kívül még ide tartozik Tuskós puszta és Belsőmajor. Figyelmet érdemel a bársonyosi határra dűlő, melynek egyik részén régebben út vezetett, melyet a nép tatárok útjának nevezett. Ez az elnevezés vagy a tatárjárás, vagy a törökvilág emlékét tartja fenn, mivel ismeretes, hogy a nép a törököt is tatárnak nevezte. A mogyorókúti dűlő déli végét a nép sárkánybereknek, az éjszakit pedig sánczoknak nevezi. Az előbbihez érdekes népregét fűz, az utóbbi pedig, 63ismeretlen rendeltetésű, de a tagosztály után eltűnt sánczok emlékét örökíti meg.

Tényőfalu, magyar kisközség a sokorói hegy alatt, körjegyzőségi székhely, a szentmártoni apátság ősi birtokai közé tartozik. IV. Béla oklevelében praedium Thuno alakban van említve, a mikor Kendy major is határos volt vele. III. Incze, már többször említett összeírásában, 1216-ban Teeneu néven írja, de ugyanakkor, egy másik oklevél, terra Teneu, egy 1233-beli, birtokperben szerepelt okirat pedig possessio Theneu és Theney, Albeus jegyzéke viszont Thuno alakban említi. 1258-ban a zselizi apát és Csécsényi Konrád és György tartanak igényt némely részeire. A XVI. században Thyneu néven, pusztaként szerepel és Berzenczei Bornemisza János az ura. 1528-ban Szapolyai János Sibrik Ozsvátnak adományozza, ennek családja azonban 1588-ban Grebethy Gergely győri vajdának és Dallos Jánosnak adja zálogba, de a felét a család 1630-ban visszaváltja. 1635-ben elpusztult hely, s birtokosa a szentmártoni apátság. 1715-ben kezdett ismét települni és az 1729-iki összeírás 16 jobbágyot és 18 zsellért talált itt. Most a pannonhalmi főapátságnak van itt nagyobb birtoka. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A községben két templom van, melyek közül a róm. katholikus 1753-ban, az evangelikus pedig a mult század hetvenes éveiben épült. A község házainak száma 169, lakosaié, a kik róm. kath. és evangelikus vallásúak, 1045. Postája Tényő, távírója és vasúti állomása Győrszemere. Ide tartozik Holló major is. Tényő határában feküdt hajdan Répás elpusztult falu, mely 1244-ben már említve van. 1258-ban egy másik Répás is felbukkan, mely puszta később a vallásalapé lett. Itt van említve 1258-ban praedium Zerdahel is, mely a zsámbéki prépostságé volt. Táborhely nevű dűlőjéről az a szájhagyomány, hogy ott táboroztak a honfoglaló magyarok; Várhely nevű dűlőjén pedig állítólag valami erősség állott volna fenn, melynek azonban nyoma sincsen. Ezt a két hagyományt semmiféle történeti adat nem támogatja.

Tényőhegy, magyar kisközség, Tényőfalu szomszédságában. Házainak száma 222, lakosaié, a kik mindannyian róm. kath. vallásúak, 1079. Postája Tényő, távírója és vasúti állomása pedig Győrszemere. Minden tekintetben és mindvégig a szomszédos Tényőfalu sorsában osztozott és itt voltak Tényőfalu urainak a szőlőbirtokai. A községben nincs templom. Ide tartoznak Parrag és Várhegy puszták. Ez utóbbiról már Tényőfalunál szóltunk. Táborvölgy nevű dűlője onnan vette a nevét, mert a török világban itt táborozott hosszabb ideig egy nagyobb számú török csapat.

Tétszentkút, marczalmenti magyar nagyközség, Tét község és Szentkút telep egyesüléséből keletkezett. Van 464 háza és 3688 róm. katholikus és ág. evangelikus vallású lakosa, de ez utóbbiak nagyobb számban vannak, noha két katholikus és csak egy evangélikus templomuk van, melyek közül az egyik katholikus templom 1818-ban, a másik: a szentkúti pedig, 1726-ban épült. Az evangelikusok temploma 1778-ban épült. Van itt a községi hivatalokon kívül, járásbíróság, szolgabíróság, egy társaskör, két nőegyesület és egy gőzmalom. Nevét némelyek a Téth nemzetségtől eredőnek mondják. Ez volna az a rész, mely Öreg-Tét néven volt ismeretes és hajdan villa veteris Thet alakban szerepelt az oklevelekben. Mellette feküdt Chepánfölde, melybe 1209-ben Téthi Bálint királyi kiküldött vezette be Chepánt. Öregtéten kívül itt volt még Besenyő-Tét is, ősi besenyő telep, a hol IV. Béla 1269-ben a besenyők földjét Puki Ferencz királyi ajtónállómesternek adományozta. A Pukiak vagy Pokiak a téti határ nagy részének voltak az urai és ezt a részt Poknak is nevezték. Ez a mai Pokvár puszta, hol a család Szent István vértanú tiszteletére monostort alapított, melynek későbbi romjai után, melyeket várromoknak tartottak, nevezték el tévesen Pokvárnak. 1565-ben Téten Ostffy Jakab volt a birtokos, az 1609-iki összeírásban pedig, a mikor a behódolt községek között van említve, s Pokiakon és az Ostffyakon kívül, több kuriálista nemes is. A XVI. században a lakosok, Győrtől Olaszország felé, nagyon kiterjedt marhakereskedést űzték, és ekkor itt nagy örmény telep is volt. A török világban nagyon sokat szenvedett és 1619-ben nagy részben elpusztult hely volt, mert mindössze három porta után adózott. A török üldözések később sem szüneteltek, mert a lakosok, mint azt a megyei jegyzőkönyvek tanúsítják, még 1627-ben is szökdöstek a zaklatások elől. 1641-ben török urán kívül, Jagasich Péter, Syey János és özv. 64Marczaltőy Miklósné voltak a birtokosai. Ettől kezdve, öt éven át, teljesen pusztán állott; ekkor újra települt, de az 1688-iki összeírásban már ismét nem fordul elő. 1690-ben találunk róla újabb feljegyzést, mely szerint a Leslie-féle ezred pusztította el. 1704 június havában, Heister tábornok a koronczói csata előtt, itt töltötte az éjtszakát, 15-én pedig a községet felgyújttatta. 1710-ben németeket telepítettek a nagyrészt elpusztult községbe, de e telepesek utódai teljesen megmagyarosodtak. 1729-ben már 40 jobbágyot és 36 zsellért találtak itt az összeírók. 1770-ben ide tették át Gyarmatról a postahivatalt; 1777-ben a község nagy része, az evangélikusok templomával együtt, leégett. Mikor 1809-ben Győrt a francziák szállották meg, Téten tartották a megyegyűléseket. Később a Bézsán, Takács, Noszlopy, Rogoz, Gyapay és Kisfaludy családok voltak a község nagyobb közbirtokosai. Itt született 1788-ban Kisfaludy Károly is. Azt a házat, melynek helyén a költő szülőháza állott, a következő feliratú tábla jelöli meg: »Kisfaludy család egykori lakóháza. Ennek telkén állott azon épület, melyben Kisfaludy Károly 1788. évi február hó 6-án született.« A község mostani nagyobb birtokosai Bábai-Bay Ödön, Barcza Géza, Csemez István, Milkovich Zsigmondné, Jaross Sándor, Steindl Irén és Fischer Frigyes. Szentkút puszta a téti határ déli sarkán keletkezett 1715-ben, midőn III. Károly hadi tisztje, Aillert Keresztély, itt egészségét visszanyervén, a gyógyerejűnek vallott kút mellé, hálából kis kápolnát építtetett. Később búcsujáróhely lett és a kápolna helyén templom épült, mely 1860-ban leégett ugyan, de ismét felépítették. A mult század elején Szentkút pusztának már 204 lakosa volt. Ide tartoznak Betlehem, Csangota, Fenyves, Jánosháza, Lesvár, Pokvár, Szarkavár, Szegény, Szent-Incze, Szentkút puszták, Ackermantag, Baditztag, Banjaluka, Barczatag majorok, Farkashegy szőlőhegy, Józsefháztag major, Szilbersdorftag csőszház, Ujbaytag és Vécsey alsótag major. Pokvár pusztáról már fentebb megemlékeztünk. Itt csak azt említjük meg, hogy a hagyomány érdekes regével köti össze azt az útat, melyet Mátyás király útjának is szoktak nevezni. E szerint Mátyás király szerelmes volt az egyik tündérszép Poky leányba és gyakran megfordult Pokon. Azt a mellékútat, melyet ez alkalommal használni szokott, nevezték el Mátyás király útjának. 1459 és 1468 körül a Laki Koczorok is részbirtokosai voltak e pusztának. Később a birtok a Bay család tulajdonába került és most Bábay-Bay Ödön a birtokosa, a kinek itt nagyobb szabású, kényelmes kastélya van. A kastélyt Bay Antalné, szül. Gaál Mari építtette 1869-ben, nagyobbrészt a poki monostor rommaradványaiból vett kövekből. Mostani tulajdonosa 1904-ben a kastélyt átalakítva, megnagyobbíttatta. A kastélyban olasz mesterektől való számos érdekes festmény van és sok nagybecsű, régi, családi kép. Lesvár pusztáról nem találunk régibb feljegyzést. Úgy látszik újabb telepítés. Hogy miért nevezik Lesvárnak, azt nem sikerült kikutatnunk. Már a mult század elején népesebb puszta lehetett a győr-soproni országútban, mert akkor igen látogatott vendégfogadója is volt. Most Jaross Sándor birtoka, kinek itt nevezetes lótenyésztése van. Azelőtt Zámory Adolfé volt, ő építtette az itteni úrilakot is, melyet 1876-ban Mocsáry Jenő vásárolt meg, kinek leánya a jelenlegi tulajdonos neje. Jánosháza és Fenyves puszták Csemez István birtokos tulajdonai. Szentkút puszta birtoka id. gróf Esterházy Pálé. Tét közelében feküdt még hajdan Haraszti helység, mely úgy látszik már a tatárjáráskor pusztulhatott el, mert utolsó említése 1251-ben történik, possessio Horozthy alakban. A mult század elején még Bagóvár pusztája is említve van és fel van róla jegyezve, hogy itt váromladékok láthatók. Ez valószínűleg Pokvár elferdített neve lesz. Csangota puszta Lippay Zoltán birtoka, kinek itt kényelmes, csinos úrilaka is van.

Újfalu, magyar kisközség a mosoni Dunaág mellett, 65 házzal és 543, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája Zámoly, távírója és vasúti állomása Győr. A hédervári uradalomhoz tartozott. A török dúlások idején elpusztult. 1609-ben, a mikor Révay Péter, Czobor Imre és Héderváry István voltak az urai, újra telepítették és az új jövevényeket 10 évre minden teher alól felmentették. 1658-ban az akkori összeírásban Vy Falo alakban van fel jegyezve és ekkor a Héderváryakon kívül, a Pázmán és a Tarnovszky családokat találjuk még itt. Később a Viczayaké lett, de most itt nagyobb birtokos nincsen. 1663-ban Miskey Józsa, 1770 körül a Jékey család is egyes részeinek tulajdonosa, de a Viczayak ezeket a birtokrészeket is magukhoz váltották. 65Több ízben az árvíz pusztításainak volt színhelye. Az utolsó katasztrófa 1899-ben érte. Ide tartozik Martonháza major.

Ujmalomsok, Veszprém vármegye határán, Ómalomsok szomszédságában fekszik, a honnan lakosai a XVIII. század elején ide költöztek, mert a Marczalon túl fekvő földjeiket a gyakori áradások következtében nehezen mívelhették, sőt a Rába folyó a templomukat is elmosta. A mult század elején az Amade család volt az ura, azután báró Üchtritz Emil és most Szevera Károly örököseinek és gróf Esterházy Sándornak van itt nagyobb birtokuk. A lakosok fogyasztási és értékesítő és gazdasági tejszövetkezetet tartanak fenn. A községben csak evangelikus templom van, mely 1760 körül épült. A falu házainak száma 171, ág. h. ev. lakosaié pedig 1354. Postája, távírója és vasúti állomása Marczaltő. Újmalomsokhoz tartoznak Alsó- és Felső-Ponyvád, Emilháza és Előhegy puszták, a melyek a hadügyminiszterium által bérelt cs. és kir. csikótelepek, hol a hadsereg részére kiváló lóanyagot nevelnek. Ide tartoznak még Szente és Tördemécz majorok. Ponyvád puszta első királyaink alatt község volt. Már 1037-ben Szent István oklevelében villa Pannavad alakban volt említve. Úgy látszik, hogy a tatárjárás után szűnt meg falu lenni. Most Szevera-féle birtok, melyet Deutsch Mór lónagykereskedő bérel, kinek itt jeles lótenyésztése és szeszgyára van. Szente puszta már 1325-ben, Zenthe alakban, faluként jelentkezik az akkori oklevelekben, a mikor Miklós bán bizonyos Istvánnak adományozza. 1359-ben Nagy Lajos király Omode Lothárt és Miklóst iktattatja birtokába. Tördemécz puszta hajdan a királyi harczosok földje volt. 1280-ban terra Turdemech alakban van említve és ekkor már a Tördemészi családé, mely egy részét a Chituandi családnak adja el. 1297-ben, a mikor a Pethő család is egyik birtokosa volt, már említve van Szent János tiszteletére épült temploma. 1391-ben Erdőkarcsai Ákos és Várkonyi Omode Jakab fiai osztozkodnak rajta.

Vámos, szigetközi magyar kisközség, 80 házzal és 596 róm. kath. vallású lakossal. Postája Bácsa, távírója és vasúti állomása Győr. A győri káptalan régi birtoka, melynek első okleveles nyomát 1268-ban találjuk, a mikor villa Vamus alakban van említve. Régi vámos hely, a mit különben neve is bizonyít, 1466-ban egy birtokperben találjuk említve. A török dúlások alatt elpusztult és 1609-ben a behódolt helyek közé van felvéve. Mindenszentek tiszteletére épült temploma a török világban erősen megromolván, 1658 előtt megújították, és fatoronynyal látták el. A győri káptalan volt mindvégig az ura, habár egy ideig a hédervári uradalomnak is volt benne része. 1809-ben a francziák sarczolták meg a községet. Az árvíz is gyakran sújtotta és különösen az 1899-iki árvíz volt vészes. Ide tartozik Sárás puszta, a győri székeskáptalan birtoka, mely hajdan Sárán-Sér és Sáros-ér néven volt ismeretes.

Vének, a Kis- és Nagyduna szögében fekvő magyar kisközség, mely ősi Veinick elnevezését Weinic nevű első telepesétől vette. IV. Béla a szentmártoni főapátságot megerősíti Vének, vagyis az oklevél szerint Weynuch birtokában, melyet az apátság még Szent Istvántól kapott. Ebben az időben az apátsági halászok lakóhelye volt. 1216-ban III. Incze pápa oklevelében Weinuc, 1233-ban pedig Weynic-falua alakban szerepel. 1544-ben már Wének néven írják. Mindvégig apátsági birtok volt és most is az. 1594-ben a törökök itt keltek át a Dunán. Győr ostroma alatt elpusztult és csak 1713-ban telepedett újra. E telepesei németek voltak, a kik a községet az ott talált sok almafa után németűl Apfeldorfnak nevezték el. Lakosai ma már egészen megmagyarosodtak. Az árvíz is gyakran okozott kárt a községben. Az utolsó nagyobb árvíz 1899-ben volt. A községben mindössze 38 ház és 460 lakos van, a kik róm. kath. vallásúak. Van itt templomuk is, melynek építési ideje azonban ismeretlen. Postája Kisbajcs, távírója és vasúti állomása pedig Győr. A község közelében feküdt hajdan Zoa praedium, mely III. Incze pápa jegyzékében Zaua, vagyis Száva néven van említve. E birtokot a szentmártoni apátság 1150-ben II. Géza királytól kapta adományban. Itt feküdt még valahol Budrug tanya, szintén a főapátság ősi birtoka, mely 1240-ben még említve van, de azután nyoma vész. Mind a kettő a tatárjárás alkalmával pusztulhatott el.

Zámoly, a mosoni Dunaág mellett fekvő magyar kisközség, 195 házzal és 1380 róm. kath. vallású lakossal. Postája és távírója helyben van, vasúti állomása pedig Győr. E községről V. István király 1271-iki oklevelében találjuk az első írott nyomokat. Ősi Héderváry-birtok, mely a hédervári uradalom 66többi birtokainak sorsában osztozott. Győr ostromai alatt több ízben elpusztult. 1561-ben és 1562-ben Komárom vármegyéhez tartozónak mondják. 1658-ban Szent Erzsébet tiszteletére épült temploma is említve van, mely azonban rombadőlt. Mai katholikus temploma 1779-ben épült. 1809-ben a francia hadjárat alatt ellenséges csapatok vonultak át a községen. Az átvonuló katonaság közül sokan el-elmaradoztak csapataiktól. Ezeket a zámolyiak megrohanták és sokakat közülök felkonczoltak. Az átvonult csapatok vezérei erről tudomást nyervén, visszafordultak, a falut felgyújtották, a lakosok közül sokakat elfogtak és halálra ítéltek, de a győri püspök közbenjárására megkegyelmeztek nekik. Az 1848/49-iki szabadságharcz alatt is, a község közelében, kisebb összeütközés volt a magyar és az osztrák csapatok között. 1869-ben a falu egyik része, a templommal, a paróchiával és az iskolával együtt leégett. Itt van a körjegyzőség; a lakosok hitel- és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. Ide tartoznak Gyürüs, Patkányos és Tőrös puszták.