A Nagy-Dunából Csuny falunál kiszakadó mosoni Dunaág, a Kis-Duna, 68 kilométernyi rendkívül kanyargós folyása után, Véneknél egyesül a főággal. Ez szintén több szigetet alkot, de azért mégis egységes medrű. A vármegye határába Hédervár alatt ér, Győrnél a Rába és a Rábcza folyókat veszi fel. Vénektől Győrig gőzhajók járnak rajta. Mederviszonyai különben megegyeznek a Nagy-Dunáéval; ez is áradmányi talajba van vájva. Szabályozását a Nagy-Dunáéval kapcsolatosan teljesítették. Középszélessége 95 m. Középmélység 2.7 m. Középsebesség 0.59 m.

A Rába mossa leghosszabb vonalon Győr vármegye területét. A vármegyét Ómalomsok közelében éri el és egész Rábaszentmihályig jelöli a vármegye határát éjszaki irányú folyásával; itt folyása éjszakkeletnek fordul s a Tóköz déli határát jelöli, Győrnél pedig a Kis-Dunába ömlik. Stájerországban ered és alpesi folyónak tekintendő. Vas vármegyében, Niczk és Kecskéd között, egy ágat bocsát ki éjszakra: a Kis-Rábát, mely a Répczével egyesülve, a Rábcza folyót alkotja. Egyetlen nagyobb jobboldali mellékfolyója a Marczal, mely a szabályozás óta Győr mellett egyesül a Rábával. A Rába folyó nem fejthette ki természetes működését, mert a rajta felállított malmok ebben megakadályozták, a 125.2 méternyi esésből 40.7 métert elvonván. Az 1838. évi adatok szerint a Rába legnagyobb víztömege 492 m³. A színig telt meder csak 224.8 m³ víztömeget tudott levezetni, tehát 267.2 m³-nek, vagyis a legnagyobb víztömeg 54%-ának medrét el kellett hagynia. Ez adatokból s a Rába és a Kis-Duna között fekvő területnek fentebb ismertetett teknőszerű alakulásából könnyen megérthetők a gyakori árvizek, a melyek a vidéket a szabályozás előtt pusztították. Ugyanis a teknőalakú mélyedésnek a délkörök irányában való erős lejtője, a Rába-mederből már kisebb áradás mellett is kicsapott víztömeget kényszerítette a Hanság és a Rábcza-meder felé rohanni és így gyors áradásával pusztítani; az ott összegyűlt víztömegnek pedig a kelet-nyugati irányban való csekély lejtősödés csak lassú lefolyást engedett. E bajokat a szabályozás megszüntette. A patona-győri csatorna kiépítése a Rába útját 13.600 méterrel megrövidítette s a folyó esését megjavította. Régi esése, torkolatától számítva felfelé, 100 kilométernyi távolságra, 17.187 méter volt, tehát kilométerenként 0.17 méter, holott a Dunánál 100 kilométerre 27.750 méter esés jut, vagyis kilométerenként 27.7 cm.

Az 1875-ben, Árpásnál mért legkisebb vízállás 1.734 m., a legkisebb víztömeg 16.55 m. Középvízállás 2.68 m., középvíztömeg 91 m³. Az iszaptartalom, nagy vízállásnál, 1876 évi márczius hóban, 12.2 kilogramm volt egy köbméter vízben. Sárvártól Győrig, a szabályozás előtt, 130.868 km. távolságon, az abszolut esés 40.229 m. Középmélység 3.38 m., középsebesség 1.629 m.

A Rábcza és a Répcze tulajdonképen egy folyó. A Rábcza nevet csak a Kis-Rábával való egyesülés után kapta. A vármegyét Kapi helység fölött éri el, egy darabig határt alkot és végre Győrnél eléri a Rábának a Kis-Dunába szolgáló torkolatát. A Rábczát nem is lehet a Rába mellékfolyójának tekinteni. Ez a folyó egyszersmind a már említett teknőalakú mélyedés mocsarai fölösleges vizének levezetésére is szolgál. Víztömege, a folyó csekély esése következtében, csak lomhán mozog a folyó torkolata felé. Szabályozását a Rábáéval kapcsolatosan teljesítették.

A Marczal Ómalomsok közelében lép a vármegye területére, a Rábával párhuzamosan folyik és Győr mellett a Rábába torkollik. A Rába és Marczal közé eső terület mély fekvésű és mocsaras. A Marczal legnagyobb víztömege 54 m³. Szabályozását szintén a Rábáéval kapcsolatosan teljesítették. A Sokoróaljának és a dombvidék egy részének vizei, a Bakonyfolyás s a Sósér szintén a Marczalba folynak. A Pándzsa a Rábába, a vármegye keleti részén folyó két Bakonyér pedig a Dunába folyik.

A vármegye, a számos mocsarat nem tekintve, állóvizekben szegény, és csak néhány kisebb tava van. Így a Ladaméri tó Szigetközben, mely holt Duna-ágnak tekinthető, továbbá a Fehértó és a Kónyi tó, Tóközben.⁸

Győr vármegye ama részének, a mely a Csallóközhöz tartozik, az ú. n. Csilizköznek felső talaja tisztán alluviális; ugyanilyen az egész Szigetköz. A Kis-Duna és a Rábcza közé eső területen, csak Győr város közelében, ettől nyugatra találunk nagyobb foltot, a mely diluviális eredetű. A Rábcza és a Rába közé eső részen, valamivel odább, nyugatra van néhány nagyobb diluviális terület; a déli fél, továbbá a Rába és a Marczal köze tisztán alluviális. A Marczaltól kelet felé már kissé változatosabb alakulásokat találunk. A vármegye déli részén benyúló hármas dombláncz emelkedettebb részei és gerinczei plioczén-képződmények, és pedig a pannoniai (pontusi) emeletből, vagyis Congeriából, helyenként jellemző Congeria triangularis kagylóval; így Kajáron és a Győr vármegye határához közel eső Lázi község közelében. A hegyoldalakat, sok helyen, diluviális homok- és tekintélyes vastagságú lősz-réteg borítja, pl. Ravaszdnál (lőszcsigákkal). A pannoniai emelet rétegei kövületben általában nagyon szegények, csak néhol találunk Unio (Wetzleri) és Helix kövületeket, a már említett Congeriákon kívül. Anyaguk különféle színű agyag és homok, váltakozva. A homokrétegek itt-ott, különösen a hol a rétegek fejei kiállanak, homokkő-padokká alakulnak. A kevés kövület is rossz megtartású állapotban van. A sokoróaljai járás déli részében és az egész pusztai járásban uralkodnak a dilúvium lerakodásai: néhol kavics, de leginkább agyag, homok és lősz. Ezek azonban az egész területen meglehetősen tarkázva vannak a pontusi rétegektől alkotott foltokkal. A Marczalba és a Dunába folyó kisebb patakok árterületén alluviális képződményeket is találunk, ezek azonban meglehetős keskeny szalagok; csak a Duna mentén, a Győr és Gönyű közötti részen terülnek el helyenként jobban az alluviális lerakódások, ámbár a dilúvium ezen a részleten is néhol egész a Duna medréig kinyúlik. A győr-gönyűi országúttól éjszakra és délre eső hepe-hupás földrész geologiai szempontból is érdekes területe a vármegyének. Rajta homokbuczkák váltakoznak medenczealakú mélyedésekkel; néhol e mélyedések akkorák, hogy az ember ki sem látszik belőlük. A geologusok e nagyobbrészt futóhomok alkotta vidéket diluviális eredetűnek veszik, ámbár ez most is folytonosan alakulóban van. Futóhomokon kívül találunk néhol lőszt, agyagot, helyenként pedig a futóhomok alul a húmusz, vagy televényföld bukkan elő, annak a bizonyságául, hogy a homokbuczkák nem a diluviális korban helyezkedtek így el, hanem képződésük még most is tart. Erre feltűnő példát találunk a likócsi puszta mellett, Győrtől keletre. Itt, a Duna legmagasabb vízállása fölé több méterrel emelkedő halom átmetszeténél lehetett látni, hogy a szél a 20-25 cm. vastag húmusztalajt oly homokbuczkával fújta be, a melynek a legnagyobb vastagsága 2.27 m., a hossza, a mennyiben a feltárásból megbecsülhető volt: 28 m. A 20-25 cm. húmuszréteg alatt ismét homokréteg következik, a melyben különféle bronzkori tárgyakat (edényeket, állatcsontokat és többféle eszközt) találtak. Mindezek elrendeződése bizonyította, hogy a bronzkori ember tüzelőhelye azon a húmuszrétegen volt, a mely ma 2.27 cm. mélységben van. A közelben fekvő hecsei pusztán, több helyen eszközölt ásás alkalmával, szintén előkerült a húmusztalaj a futóhomok alól. Ezek a homokbuczkák tehát a mostani korban is alakulófélben vannak.

Győr vármegye altalajáról keveset tudunk. Mély fúrásokat csak kevés helyen alkalmaztak s ezeket is csak víznyerés czéljából. Az átfúrt rétegek rendszeres összegyűjtésére és azok szakszerű megvizsgálására nem gondoltak. Győr város területén több ártézi kutat fúrtak, így legutóbb az épülő viaszos-vászongyárnál, a hol több mint 200 méter mélységig mentek le, de sem ennek, sem a többi fúrásnak az anyagát nem gyűjtötték össze. Pedig a hatóság közbelépése e tekintetben nagyon kívánatos volna. 1887-ben, a Kiskútnál létesített ártézi kút fúrása úgyszólván e sorok írójának a szeme előtt történt. A mennyire hivatalos elfoglaltsága engedte, lehető gyakran megjelent ott, gyűjtvén és vizsgálván a felhozott anyagot. Habár a kút mélysége 175 méter, a felhozott anyagból még a mikroskoppal sem volt fölfedezhető semmi kövület s így ekkor az egyes korszakok határának megállapításáról szó sem lehetett. Mindössze is kevés az, a mit az altalajról való vizsgálódásairól közölhet. Ugyancsak a Kiskútnál, már az előbb említett munkálatokat megelőző kútásás alkalmával, 17 méter mélységben, kavicsrétegben, találtak egy gránit vándorkövet, a melyen a karczolás és koptatás jól látható. Talán a fenékjéggel került ide. Az 1887-ik évben, a Győr mellett eszközölt Rábaszabályozási munkálatok alkalmával, a Rábának új medret 6ástak, a mely mindenütt e folyó árterületén halad. Az új meder körülbelül 5 méter mélységre föltárta a rétegeket. A húmuszréteg alatt sárgás agyag található, lefelé homok és homokos kavicsréteg, lejebb a kavicsszemek mind nagyobbak lesznek s mogyoró-, dió- és tojásnagyságú hömpölyökké változnak. E durva kavics között, Győr közelében, 5 méter mélységben, három vándorkő bukkant elő (20-60 cm. átmérőjű). Az egyik darab gnájsz, a másik gránit, a harmadik biotit-orthoklász-plagioklász-amphibol-quarztrachit. Már e kövek nagysága, mely a kavicsréteg szemeitől óriási arányban elüt, arra a föltevésre késztet bennünket, hogy csak a jég postáján érkezhettek ide. Nagyobb jégdarabokhoz hozzánőve és tán jégárakról leszakítva, vagy a fenékjéggel tova uszva, vándoroltak a hegyes vidékről mostani helyeikre. A vándorkövekkel együtt találtak mammut-fogat, csigolyákat, lapoczkákat, bordákat, mellső és hátsó végtagcsontokat, a Rinoceros tichorrhinus-nak két koponyáját, az Ursus priscus-nak koponyáját, az Equus caballus fossilis alsó állkapcsát, a Cervus elaphas agancsait és koponyacsontjait, a Bos urus koponyacsontját szarvakkal, két emberi koponyát, szarvasagancs-darabot, a mely a közepén keresztül van fúrva, kőből csiszolt vésőket, baltákat, edényeket. Mindezeket a tárgyakat, a kavicscsal és a fentemlített vándorkövekkel együtt, a víz hordta össze, meg nem határozható helyekről, valószínűleg a diluviális kornak, a jég korszaka után következett időszakában. Mindez adatokat tájékoztatólag kiegészíti a győri benedekrendi székház udvarán megkísérlett ártézi kútfúrás. Itt ugyanis 47.3 méter mélységben, körülbelül 5 cm. vastag turfa-réteget találtak, kis Planorbis marginatus csigákkal. Győr közelében, Csanak községnél, kútásás alkalmával, 14 méter mélységben, 10 cm. vastag szénréteget fedeztek föl, a melyben nem találtak ugyan kövületeket, de a melynek az előbbivel egy időben kellett képződnie. E turfás szénréteg kora a benne talált kövületből diluviálisnak vehető. Hogy ez alatt van-e még egyéb, más diluviális korbeli lerakódás, vagy azonnal idősebb emeletek következnek és hogy ezek, különösen a vármegyében kiképződött pontusi emelet rétegei, mily mélységre terjednek le, azt kövületek hiányában eddig nem sikerült megállapítani. Az eddigi adatokból tehát valószínűséggel csak arra következtethetünk, hogy a diluviális kor rétegei Győrött 47.3 m. mélységre hatolnak le. Hogy most már az a turfaréteg ebben a mélységben a diluviális kor mely időszakában képződött, arra a fölötte levő és előbb leírt kavicsrétegből következtethetünk, a mely vándorköveket tartalmaz. E szerint tehát a diluviális kor elején kellett annak lerakódnia, a mikor másutt a jégkorszak uralkodott.

Mint az eddigiekből látható, Győr vármegye legidősebb rétegei a pannoniai korszakba nyúlnak vissza, tehát ebben az időben e vármegye területe épp úgy, mint az egész Kis-Alföld, víz alatt állott.⁹ Az Alföldeknek geologiai története egyszersmind Győr vármegyéé is, mely a Kis-Magyar-Alföldnek része.

Győr vármegyének, mint általában a Kis-Alföldnek, az éghajlata kontinentális jellegű. A dunántúli dombos vidék éghajlatától lényegesen nem tér el és mind a kettőé közel áll a Nagy-Alföld éghajlatához. Jellemzője a hosszú, meleg nyár és a hideg tél, mind a kettő aránylag kevés csapadékkal.

Habár a Kis-Alföldnek és így Győr vármegyének az éghajlata általában a Nagy-Alföldéhez hasonlítható, azért az előbbi mégis kedvezőbbnek mondható, a mennyiben az esőzések kedvezőbb eloszlásánál fogva, az ellentétek annyira nem élesednek ki. Mégis e vármegyére is alkalmazható, a mit Sáringer K. a dunántúli dombos vidék több helyéről mond: »mindegyik hely ki van téve annak az eshetőségnek, hogy bármely hónapja nagyon száraz, vagy nagyon csapadékos lehet.« Nagy havazás itt is ritka. Vannak évek, mikor a Duna felszínét oly hatalmas jégpánczél borítja, hogy heteken át a teherhordó kocsik biztos közlekedő útjaként szolgál. Ellenben találkoznak esztendők, a melyekre 7ráillik az, a mit Hanusz I. a Nagy-Alföldről mond: »Januárban nem egyszer búvik elő a gyöpnek zöld bársonya az enyhébb talajból, midőn a hó elolvad, vagy néha karácsonyunk is akad, midőn az ibolya nyílik a szabadban.« (Hanusz I., A Nagy magy. Alföld földr. jellemképekben 109. l.) - E vármegyéről 1853. január 20-áról fel van jegyezve, hogy a vadrepcze virágzott és gyümölcsöt érlelt. Az itteni éghajlatnak egyik jellemző vonása az is, hogy a hosszantartó szép tavasz ritka, ellenben a késő tavaszi fagyos napokat egyszerre forró nyári napok váltják fel, mint Hanusz (i. m.) a Nagy-Magyar-Alföldről mondja: »a tavasz gyakorta alig egyéb, mint a télnek és nyárnak elkeseredett küzdése egymással.« Forró és száraz nyárban nem egyszer van része a vármegyének. Még a legkellemesebb és legállandóbb időszak az ősz, hacsak ezt is a néha korán bekövetkező esőzés, sőt havazás, meg nem rontja.

A vármegye éghajlatára vonatkozó feljegyzések legelőször Pannonhalmán történtek. E feljegyzések adatait dolgozta fel Sáringer J. K. az 1874-1890. terjedő időszakról, »Pannonhalma éghajlata« czímű munkájában. Ez adatokból közlünk itt néhányat Győr vármegye éghajlatának jellemzésére. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Pannonhalma, magas fekvésével, (282 m. a tenger színe felett), inkább a vármegye dombosabb vidékének éghajlatát tűnteti fel, a melytől a lapályosabb vidék, ha lényegében nem is, de azért mégis elüt.

Uralkodó két fő szélirány első sorban a nyugati, másodsorban a délnyugati. Az uralkodó nyugati és délnyugati szélirány magyarázatára szolgál, hogy a Nagy-Magyar-Alföldön, a nyár kivételével, minden évszakban alacsony légnyomású terület van, a mely felé a levegő áramlik. A szélirányok eloszlása az egész évben, százalékokban kifejezve, a következő: É. 11, Ék. 2, K. 6, Dk. 7, D. 11, Dny. 17, Ny. 23, Ény. 22. Vagyis Pannonhalmán a Ny. és Dny. szél küzdenek hónapról hónapra az elsőségért és csak egyszer - novemberben - lesz a Dny. főiránynyá. A Ny. és Ény. mellett még a Dny., D. és É. fordulnak elő gyakrabban, a többi ritkán; tehát a nyugati irányokkal, mint főirányokkal szemben legritkábbak a velük ellentétes Ék., É. Dk. szelek. Feltűnő Pannonhalmán a szélcsend hiánya. A tengerszínére átszámított légnyomás közepe 762.4. A légnyomás közepe egész évben 736.9; a legnagyobb légnyomás 759.6; a legkisebb 713.4.

Bizonyára valamennyi éghajlati tényező között a hőmérséklet az, a mely a vármegye területén leginkább elüt. A lapályosabb helyek hőmérséklete kell hogy különbözzék a Pannonhalmán jelzett hőmérséklettől, de ez a különbség leginkább a napi ingadozásokban nyilvánul. Megfigyelésekből tapasztalták, hogy magánosan álló hegyek, a melyekhez Pannonhalma is számítható, hőmérsékleti viszonyokra nézve megegyeznek a párisi Eiffel-tornyon és másutt is végzett észlelések eredményeivel. A nappali erős sugárzás felmelegíti a talajt, ez pedig a vele érintkező levegőréteget, a mely erre felemelkedik, de a helyébe tóduló levegő csakhamar újra felmelegszik, így tehát nappal a legmelegebb réteg állandóan a föld felszínén van. Éjjel pedig a föld felszíne a gyors kisugárzás következtében hamar lehűl és lehűti a fölötte levő levegőréteget is, a mely most nem száll fel, hanem a föld színén marad. Ilyenkor a legmelegebb levegőréteg nem a talajon, hanem mindig nagyobb-nagyobb magasságban található, a szerint, a mint a kihűlés fokozatosan előrehaladt. Innen van, hogy Pannonhalmán, szélcsendes időben, éjjel, a domb tetején a levegőt melegebbnek találjuk, mint a domb aljában. A hőmérsékleti viszonyok helyesebb megítélése szempontjából egy-két távolabb, habár Győr vármegye határán kívül eső, de azért a Kis-Alföld lapályosabb részén fekvő hely hőmérsékleti viszonyait is közöljük. A hőmérséklet átlagos évi közepe Pannonhalmán 9.5 C°; Magyaróvárott 9.5°; Ógyallán 8.1°; Pozsonyban 9.9°. A hőmérséklet átlagos közepe évszakonként: Tél Pannonhalmán -0.7; Magyaróvárott -1.2; tavasz Pannonhalmán 9.2; Magyaróvárott 9.6; nyár Pannonhalmán 19.5; Magyaróvárott 19.7; ősz Pannonhalmán 9.9; Magyaróvárott 9.8. Különbség tél és nyár között Pannonhalmán 20.2. Magyaróvárott 20.9. Az év leghidegebb hónapjában, januárban, az átlagos hőmérséklet Pannonhalmán -1.7; Magyaróvárott -2.0, Pozsonyban -1.4; Ógyallán -2.2. A legmelegebb hónapban, júliusban, Pannonhalmán 20.6; Magyaróvárott 20.8; Pozsonyban 21.2°. A legmagasabb hőmérséklet volt Pannonhalmán +34.4; a legalacsonyabb -20.8.

8Pannonhalma csapadékviszonyait Sáringer J. K. (Pannonhalma éghajlata 118 l.) a következőleg jellemzi: »Leggyakoribb a csapadék tavaszszal s csak ezután következik a nyár. Legritkább a csapadékos napok száma télen. A csapadékos napok maximuma májusra és júniusra esik, míg a legtöbb csapadékmennyiséget feltűntető augusztus, a csapadékos napok számát illetőleg a legkevesebbek közé tartozik. A nyári hónapokban ritkábban, de nagyobb mennyiségben esik, mint tavaszszal. Az ősz e tekintetben közel áll a nyárhoz«. Az egész évi csapadék közepes mennyisége Pannonhalmán 599 mm., a mely évszakonként következőleg oszlik meg: télen 113, tavaszszal 150, nyáron 170, őszszel 166. A csapadékos napok közepes száma egész évben 110. A legnagyobb csapadékmennyiség volt egész évben 894, legkisebb 470. A csapadékos felhő nyáron leggyakrabban nyugat felől, más évszakban leggyakrabban éjszak felől jön, keletről pedig legritkábban. Egy évre átlag 17 zivatar, 1 jégesés, 21 hóesés jut. E vármegyéről is elmondhatjuk azt, a mit általában az alföldekről, hogy esőzési viszonyai nagyon szélsőségesek. Van olyan nyár, a melyben az átlagos esőmennyiség megkétszereződik, csakhogy ez ritka. Habár a legtöbb esőmennyiség nyárra esik, azért a nyár mégis rendesen meleg és száraz.¹⁰

Ifj. Schilberszky Károly (Földr. Közlemények, XIX. 211. l.) a Nagy-Magyar-Alföld éghajlatát, az esőzések kedvezőtlen megoszlása, a nagy nyári meleg és a levegő szárazsága miatt, a délorosz és ázsiai puszták, steppevidékek éghajlatához hasonlítja, a Kis-Alföldről pedig a következőket mondja: »A Kis-Magyar-Alföldnek, a bécsi medenczének, a morva és cseh síkságnak a nagy Alföldéhez hasonló éghajlata van, csakhogy itt az éghajlati ellentétek kevésbbé szembeszökők; a levegő már itt nyáron nem oly száraz, a nyárközépi esőtlen aszályok is ritkábbak és rövidebb ideig tartanak«.

Győr vármegye kryptogam-növényzete tanulmányozásra vár. A vármegye területén előforduló egy-két edényes kryptogam kivételével, a növényvilág ez óriási csoportjáról az irodalomban nem találunk adatokat. E sorok írója a vizsgálatai közben észlelt idetartozó nemeket és fajokat itt felemlíti.

A telepes kryptogamok e csoportja, habár az alaki változatosság tekintetében nem is olyan gazdag, mint a kétszikű növények, de azért e vármegye növényvilágában nagy szerephez jut. Nedves földön, falakon, régi fatörzseken, stb. zöld színű bevonatot alkot a társaságban élő, egysejtű moszatok serege, a melyek nem annyira a fajoknak, mint az egyedeknek a számával tünnek fel. Ilyenek a Gleocapsa polydermatica, Protococcus viridis, Pleurococcus vulgaris, a Diatomaceák közül több apró Navicula és különösen a Hantzschia amphiosis; ez egysejtűekhez csatlakoznak a fonálalakú, kékeszöld Oscillaria-fajok, az olvasószerű Nostoe commune, továbbá a Siphoneae-rendből a Botrydium granulatum s a Vaucheria sessilis. A moszatok a vizekben már sokkal gazdagabbak a fajokban, mint a nedves helyeken. E vármegyében, a hol különösen a nagyobb folyók mentén sok a mocsár, a fajokat tekintve, nagy számban és helyenként oly nagy tömegben fordulnak elő, hogy még a mélyebb mocsarak vize is tömve van a nép nyelvén békanyálnak ismert fonálmoszatokkal. - A Spirogyra quinina Kütz., Spyrogyra elongata és több más Spirogyra-faj, Zygnema cruciatum, Ulothrix zonata, Cladophora glomerata, egyéb más Cladophora, Conferva, Ulothrix, Oedogonium-fajok között találni a Hydrodiction utriculatum tömlőforma telepeit; az Oscillaria viridis és O. princeps kékeszöld fonalai, a Spirulina major Kütz., a Pandorina Morum sajátságos mozgásai teszik élénkké az egyhangú, mozdulatlan zöld fonalakat. A Pediastrum granulatum, Closterium moniliferum és a Desmidium-félék családjából több más Closterium és Cosmarium-faj az ide-oda úszkáló sok egysejtű és csinos rajzolatú Diatomacea egészítik ki a képet. A mélyebb mocsarak és állóvizek fenekeit a Chara különféle fajai lepik el, különösen a Chara foetida. Mint általában mindenütt, e vármegye mocsaraiban is ily társaságban találjuk az Algákat. A fonálmoszatokkal megtelt mocsarak, ha hirtelen kiszáradnak, fehér papírnemű réteg vonja be a talajt, ez az ú. n. meteorpapír; nem egyéb ez, mint a színüket elvesztett és összeszáradt fonálmoszatok halmaza.

9A Schizomyceták közül a mocsaras vizekben több Cladothrix-faj él, különösen a Cl. dichotoma. A Bacteriumok közül a Vibrio-, Bacillus-, Micrococcus- és Spirillum-fajok. A vízben, a moszatokon élősködnek a Chytridium-család fajai. Legnagyobb részt vízben, rothadó állati vagy növényi anyagon élnek a Saprolegnia-család tagjai. A nyálkás gombák rendjéből ismeretes a káposztatorzsán élősködő Plasmodiophora brassicae. A növényeken élősködő és ezáltal gyakrabban kárt okozó gombák közül megemlíthetők: a Phytopthora (Peronospora) infestans, mely a burgonya leveleinek megbetegedését és gumójának rothadását okozza. Érzékeny csapást mért e vármegyében is a szőlőtermő vidékekre a Peronosporaceae családjának egy másik faja, a Plasmopara viticola; a Phylloxerával együtt ez okozza, hogy a mai szőlőmívelés olyannyira költségessé vált. Magyarul szőlőragyának nevezik. A vele rokon Cystopus-nem fajai leginkább a keresztes virágú növényeken idéznek elő betegségeket, különösen a Cystopus candidus a Capsella bursa pastoris fehér rozsdáját okozza. Az Exoascus pruni a szilvagyümölcs elfajulását, az Exoascus deformans az őszibaraczk és a cseresznyefák leveleinek elváltozását okozzák. A Peziza-nem számos faja a fák törzsein és ágain élősködik. A Peziza Fuckeliana-fajnak egy fejlődési alakja, a Botrytis cinerea sok növényt megtámad, különösen a lóherét és a hagymás növényeket, sőt még a fűnemű növények leveleit is. A velük rokon Rhytisma acerinum az Acer-fajok, a Rh. salicinum a kecskefűz levelein idéznek elő fekete, kéregszerű foltokat. Az Erysiphe-nem számos fajai a lisztharmat nevű betegséget idézik elő sok növénynek a levelein. Igy pl. a füveken és gabonaneműeken az E. graminis, más növényeken pedig egyéb Erysiphe-fajok okoznak hasonló betegséget. Legnevezetesebb e csoportból az Oidium Tuckeri, a mely a szőlő lisztharmat nevű betegségét idézi elő. - A Fumago salicina a fűz- és egyéb fákon koromharmat nevű betegséget okoz; az Claviceps purpurea az anyarozs betegséget okozza; a Fusicladium dendriticum az almafa levelein és az érőfélben levő almagyümölcsön idéz elő fekete rozsdafoltokat; a F. pirinum a körtén támaszt hasonló megbetegedést. Az üszöggombák közül az Ustilago Carbo a búza, árpa, zab üszögbetegségét idézi elő, az U. Maydis a kukoriczáét, az Urocystis occulta a rozs üszkösödését, a Tilletia Caries a búzaszem üszkösödését okozza. A rozsdagombák közül a Puccinia graminis a rozs, búza, árpa, zab és sok más fűnemű növény rozsdabetegségét idézi elő. Egyik fejlődési alakja, az Aecidium Berberidis, a sóskafa levelein okoz sárgás-piros foltokat, más Puccinia-fajok pedig más növényeket támadnak meg. Az Aecidium Euphorbiae az Euphorbia Ciparissias rozsdáját alkotja. Az Uromyces-nem fajai szintén sok növénynek okoznak betegséget. A Roestelia cancellata a körtének, a R. penicillata az almának a rozsdabetegségét okozza.

Nevezetesek a gombák közül az ú. n. rovarölő gombák. Az Empusa muscae őszszel a legyeket seregesen pusztítja el. A czukorrépa nagy ellenségének, a Cleonus punctiventris ormányos bogárnak az Isaria destructor nevű gomba, a cserebogár pajorjainak a Botrytis tenella nagy pusztítója. Az ehető gombák közül Pannonhalmán a következők találhatók: Boletus edulis, B. variegatus, B. scaber, Lepiota procera, Psalliota (Agaricus) campestris, Ps. arvensis, Ps. silvatica Schaeff., Marasmius oreades, M. scorodonius, Cantharellus cibarius, Russula vesca, R. virescens, Collybia esculenta, Tricholoma Pomonae, Tr. terreum, Pholiota mutabilis, Pleurotus ostreatus, Morchella esculenta, a mérgesek közül pedig: Boletus Satanas, Anamita muscaria, A. phalloides, Russula emetica.

A gombák és az algák együttéléséből származó zuzmók leginkább a vármegye erdős területein vannak képviselve. Közülök a következőket említhetjük meg: Usnea barbata, Ramalina fraxinea, Cladonia rangiferina, Cl. macilenta coccifera, Peltidea tanina, Cenomice pixidata, Botrera ciliaris, Parmelia gracilis.

Mocsaras vizekben a májmohák osztályába tartozó Riccia natans L. található nedves partokon és mély utakban, továbbá a kutak kövein ott látjuk a Riccia glauca-t és a Marchantia polymorpha-t, dombos erdőkben a fák tövein a Jungermannia complanata és a Frullania Tamarisci élnek. A lombos mohák közül Pannonhalmán és a közeli Illok erdőben a következőket gyűjtötte e sorok írója: Bryum argentatum L., Bryum cuspidatum Schimp., Br. coespiticum L., Dicranum purpureum, Didimodon purpureus, Encalypta vulgaris Hedw., Fissidens taxifolius Hedw., Fumaria hygrometrica Hedw., Gymnostomum 10ovatum, G. fasciculare Hedw., G. pyriforme, Hypnum abietinum, H. cupressiforme L., H. delicatulum L., H. luteo-viride, H. nitens, H. nutabulum, H. Schreberi Willd., H. splendens, H. squarrosum Schimp., H. triquetrum, H. velutinum, Laersia pulvinata Hedw., Leskea polycarpa Hedw., Leucodon sciuroides Schwägr., Mnium undulatum Hedw., Ortotrichum pumilum Sw., O. speciosum Nees., Phascum brioides, Ph. cuspidatum Schreb., subulatum, Polytrichum undulatum Hedw., Syntrichia ruralis Brid., Weissia viridula Hedw.

A vármegye területén előforduló edényes növények legnagyobb része az ú. n. phanerogamok csoportjába tartozik. Az edényes kryptogamoknak csak alig van egy-két képviselőjük, legtöbb még a zsurlók, Equisetaceák rendjéből. Négy fajt említ Ebenhöch F. alább idézett munkájában; ezeken kívül gyűjteményében még a következőket találtuk feljegyezve: E. elongatum, arvense var. β. serotinum campestre, pratense; mind a négy Koronczóról, E. arvense a győri Városrétről. A vízi harasztok közül csak a Salvinia natans, a szárazföldi harasztok közül az Aspidium aculeatum-ot említi Ebenhöch Koronczóról. E sorok írója pedig az Asplenium ruta muraria-t találta a pannonhalmi várfalon.

A Győr vármegye phanerogam növényzetével megismerkedni óhajtók már nincsenek kényszerítve oly járatlan ösvényeken haladni, mint azok, a kik a kryptogam növényzetét kutatják. Az irodalom efajta termékei közül első sorban meg kell említenünk Ebenhöch Ferencz »A megye viránya« czímű művét (lásd Fehér I. Győr megye és város egyetemes leírása, 1874.), mely, habár szerzője szerénységből azt mondja, hogy »távol áll a teljesség igényétől«, mégis a vármegye növényzetének elég hű képét adja. Kitűnik ez már a felsorolt növények nemeinek és fajainak számából is (439 nem, több mint ezer faj), ezenkívül abból, hogy a vármegye egész területét felöleli. Ebenhöchnek e szisztematikai munkáját kiegészíti még a legújabb időben megjelent két növényföldrajzi munka. Az egyik Polgár Sándor »Győr vidékének vízi és vízparti edényes növényzete« stb., a győri m. k. áll. főreáliskola értesítője 1902/3. évről; a másik Zoltán Vilmos: »Győr viránya« stb. Győr 1904. czímű munkája.

Győr vármegye mikroskopos állatvilága szintén vizsgálódásra vár. A véglények (Protozoa) törzséből változatos alakok népesítik be vizeinket. A Rhizopodákhoz tartozó Amoebidák családjából megtaláljuk az egysejtű, falnélküli protoplazma-tömegecskékből álló Amoeba difluens, A. verrucosa és A. proteus alakjait, a melyek lomhán csúszkálnak és körülfolyják állábaikkal a náluk is kisebb élő lényekből álló táplálékukat. Óraüveghez hasonló héjban él az Arcella vulgaris, a vele rokon Arcella aculeata pedig különféle idegen tárgyakból, pl. homokszemekből, stb. készít magának tokot. A gömbölyded alakú Gromia chitinhéjas. A napállatkák (Heliozoa) rendjéből szintén találunk képviselőket vizeinkben. A Flagellaták rendjéből sokszor találkozunk állóvizeinkben az Euglena-nem képviselőivel, különösen az orsóalakú, zöld színű, piros szemfoltos Euglena viridis-szel, a serlegszerű hüvelyben élő Dinobryon nem fajaival s a táblácskákból összetett pánczélú Peridinium-nem alakjaival. Az ázalagok (Infusoria) közül gyakran lehet látni a Vorticella-nem képviselőit, különösen a V. nebulifera-t, vízi növényekhez tapadva; gyakoriak még a Stylonchia mytilus, Euplotes Charon, Chilodon cucullus, Stentor polymorphus, Paramecium aurelia és bursaria., stb.; a békák végbelében él az Opalina ranarum. A Spongiák köréből a Spongilla fluviatilis gyakran található a víz alá merült növényrészeken, a mint azokat zöldes vagy sárgás kéreggel bevonja.

Az édesvízi polypok közül a Hydra viridis közönséges állóvizeinkben a békalencse és a zöld vízi moszatok között. A galandférgek (Cestoda) közül a Tenia solium, a mételyek közül a Distomum hepaticum ismeretes e vármegye területéről, a Turbellariák közül a Dendrocoelum és a Planaria nemek fajai a gyakrabban előfordulók. A kerekes férgek (Rotatoria) közül gyakran találjuk a Branchionus-nem fajait vizeinkben, úgyszintén közönséges alak a Rotifer vulgaris, valamint a Hidatina senta is. Ezeken kívül egyéb fajokkal is elég gyakran találkozunk. A fonálférgek (Nematelmia) közül az iszapban rendesen ott él a Rhabditis nigrovenosa és a Dorylaimus stagnalis, a Diplogaster rivalis pedig a vízben és a nedves földön is tartózkodik, a Tilenchus tritici a búzában, az Anguillula aceti az eczetben él, az Ascaris lumbricoides az emberben, egyéb Ascaris fajok különféle állatokban. A gyűrüsférgek (Annulata) csoportjából 11közönségesek a pióczák, a Hirudo medicinalis, officinalis, Haemopis vorax, Aulastomum gulo, Nephelis vulgaris; ezeken kívül egyéb más fajok halakban és csigákban élősködnek, a sertelábú férgek (Chaetopoda) közül gyakori a Naias proboscidea, a Chaetogaster vermicularis, a földi giliszták (Lumbricidae) közönségesek, mint a Lumbricus terrestris, communis és variegatus.

A rákfélék (Crustacea) közül a sertelábúak (Copepoda) családjából állóvizeinkben gyakoriak a Cyclops fajok, a kagylós rákok (Ostracoda) közül pedig a Cypris fajok; a levéllábú rákok (Phyllopoda) közül a vízi bolhák (Cladocera) számos nemmel fordulnak elő, közöttük a Daphnia legismeretesebb; a kopoltyús lábúak közül pedig az Estheria, Apus és Branchipus fajok vannak elterjedve. A gyűrüs rákok (Arthrostraca) rendjéből a Gammarus pulex és G. fluviatilis közönségesek. Az egyenlő lábú rákok (Isopoda) fő vízi képviselője, a mindenütt előforduló Asellus aquaticus, a szárazföldön élő Oniscus nemből pinczékben, nedves folyosókon gyakran találjuk a pinczebogarat (Porcellio scaber), falakon közönséges az Oniscus murarius, nedves helyeken a kövek alatt gyakori az Armadillo vulgaris. A tízlábúak (Decapoda) közül ismeretes alak a folyami rák (Astacus fluviatilis).

A százlábúak (Myriapoda) közül a Lithobius forficatus és a Julus terrestris fordulnak elő gyakrabban a nedves helyeken.

A pókfélék (Arachnoidea) osztályából, az atkák (Acarina) rendjéből a Macrobiotus Hufelandii a mohok között, a háztetőkön s több más helyen él, a vízben pedig a M. macronyx, a Macrogaster folliculorum az ember hajtüszőiben, a Sarcoptes scabiei az ember rühbetegségének előidézője, a Tyroglyphus siro a sajtban. A különféle állatok élősködő atkái közül a legismeretesebb a kullancs, Ixodes ricinus, leginkább kutyákon, de egyéb állatokon és alkalomadtán még az emberen is élősködik. A vízi atkák közül élénk vörös színükkel feltűnők a Hydrachna cruenta és a Lymnocharis holosericeus. A szárazföldön növényeken él a skárlátpiros Trombidium holosericeum.

Az ugrópókok közül mindenütt található, de különösen a verőfényes kerítéseken és háztetőkön az Epiblemum scenicum; egyéb fajok és nemek e csoportból szintén találhatók, a melyek épp úgy, mint az e vármegyében előforduló pókok egész osztálya és általában az eddig felsorolt állatok osztályai, tanulmányozásra várnak. A fürgepókok (Citigrada) közül a Dolomedes, Trochosa és Licosa nemek fajaival találkozunk. Az oldaltjáró pókok közül a Xysticus cristatus és viaticus fordulnak elő gyakrabban. A tölcséralakú hálót szövők közül ismeretesek a házi pók (Tegenaria domestica) és az érdekes vízipók (Argyrometa aquatica), egyéb nemek (Segestria, Drassus, Clubiona, stb.) és fajok szintén gyakran előfordulnak. A kerek hálót szövők közül a keresztes póknak (Epeira) itt is sok faja él. A földben csőszerű lyukat ás magának és azt hálóval kibéleli az Atypus piceus (Illok erdőben). A kaszás pókok (Phalangium) több fajával szintén gyakran találkozunk, valamint az álskorpiók közé tartozó Chelifer cancroides is előfordul.

A Hemipterák közül a Pediculina család tagjai az emberen és az állatokon élősködnek. A pajzstetvek (Coccidae) családjából a Lecanium vini a szőlőn, L. piri a körtén, a L. robiniarum az ákáczfán élősködnek, a Mitilaspis pomonorum az almafa-galyakon, más növényeken egyéb nemek és fajok találhatók. A sokféle növényen élő, különféle fajú levéltetvek (Aphis) közül különösen megemlítést érdemelnek a rózsa, a szilfa, az akáczfa levéltetve, de különösen a szőlők pusztítása által oly érzékeny károkat okozó Phylloxera. A kabóczák (Homoptera) közül a Cicada orni és haematodes, a Centrotus cornutus, Aphrophora spumaria, a Deltocephalus striatus s több más faj fordulnak elő. A vízi poloskák közül a Notonecta, Nepa és Hydrometra családok képviselői ismeretesek. A félszárnyúak egyéb családjait, mint a Reduviidae, Membranacei, Capsidae, Ligaeidae, Corcidae, Pentatomidae szintén elég bőven találjuk képviselve.¹¹

A kétszárnyúakból a szárnyatlanok, bábszülők, szúnyogok, Tipulidae, Tabanidae, Asilina, Muscida, Oestrida több-kevesebb nemmel és fajjal fordulnak elő (Méry E. i. m.). E rend képviselői mind nemeikre, mind fajaikra nézve 12természetesen sokkal nagyobb számban vannak elterjedve, mint a mennyit Méry E. idézett munkája elősorol. Részletesebb tanulmányozásuk a jövő feladata. Az emberre nézve elég fontosak, részint mint hasznot hajtók, részint mint kárt okozók. Főhasznuk, hogy a virágtermékenyítésen kívül, a rothadó szerves anyagokat eltakarítják; de ebben leginkább álczáik szerepelnek. Egyesek közülök az emberre valósággal veszélyesek, a ragályos betegségek és hullamérgek terjesztése és az emberre való áthurczolása által. E tekintetben elég nagy szerep jut a házi légynek is. Némely szúnyogfajokról (Anopheles) újabb időben derült ki, hogy azok a váltóláz plasmodiumának (Plasmodium malariae) terjesztői. Az említett módokon a házi állatokban is sok kárt okoznak egyes Diptera-fajok. Különben is sok fajnak az ember és az állatok vére lévén a tápláléka, e miatt kiszámíthatatlan kellemetlenséget okoznak nekik, mások pedig petéiket és álczáikat rakják az állatok testébe. A növények, különösen a gabonaneműek pusztításával a Cecidomyák és rokonaik szintén károkat okoznak. Ezeken kívül a viráglegyek (Anthomidae) számos faja pusztítja a gazdasági növényeket, a Chlorops tenuiopus pedig a gabonát.

A lepkék (Lepidoptera) rendjéből az aprólepkék (Microptera) mind a négy családjának (Pterophorida tollas lepkék, Tineida molypillék, Tortricida levélsodró pillék, Piralida tűzpillék) tagjai több nemmel és fajjal gazdagon vannak képviselve, de a vármegye területén előfordulókról idáig csak igen hézagos adataink vannak (v. ö. Méry E. i. m.). Az araszolólepkék (Geometrida), a bagolylepkék (Noctuida), a szövőlepkék (Bombycida), az Arctidae, a Zygaenidae, a farontók (Xylotropha), a szenderek (Sphyngidae), a nappali lepkék (Papilionidae) családjai nemekben és fajokban sokkal gazdagabbak, mint a mennyit Méry E. idézett munkájában elősorol. Az ízeltlábúak e rendjének tagjai, álcza-állapotukban az ú. n. hernyók, az embereknek érzékeny károkat okoznak. Ezek közül itt csak néhányat említünk meg: Tinea pellionella a ruhamoly, T. granella a gabonamoly, Cochylis ambiguella a szőlőmoly, Carpocapsa pomonella az almamoly; Tortrix viridiana a tölgyön, piceana a fenyőn, rosea a mogyorón, ribeana az almán, körtén, stb., Pilleriana a szőlőn; a Zeuzera pyrina alma, körte, hárs és egyéb fákat furkál össze, a Heliothis dipsaceus a kukoriczát, babot, lent, stb. károsítja; az Agrotis segetum a gabonát, a Plusia gamma a kukoriczát, a Mamestra oleracea, pisi, persicaria különösen a hüvelyes növényeket, a búcsus lepke (Oeenocampa processionea) és a gyapjas lepke (Oeneria dispar) különösen a tölgyerdőket pusztítják, de más lombos fákban, sőt a gyümölcsfákban is kárt okoznak, a Gastropacha neustria és quercifolia, a Cossus ligniperda a lombos fákat általában és a gyümölcsfákat pusztítják, a Smerinthus populi a nyárfát, a Sphinx pinastri a fenyőfát, a különböző Pieris-fajok a fákat, konyha- és gazdasági növényeket károsítják.

A hártyás szárnyúak (Hymenoptera) családjai: a fadarazsak (Uroceridae), levéldarazsak (Tendredinidae), gubódarazsak (Cynipidae), fémfürkészek (Chalcididae), Proctotrupidae, Braconidae, Evaniidae, a fürkészek (Ichneumonidae), hangyafélék (Formicidae), fémdarazsak (Chrysidae), a különnejű darazsak (Heterogyna), díszdarazsak (Pompilidae), kaparódarazsak (Crabronidae), a darazsak (Vespidae), a méhfélék (Apidae) mindnyájan több vagy kevesebb fajjal képviselve vannak e vármegye területén. Méry E. idézett munkájában e rendből úgyszólván csak néhányat említ meg, tehát ezek is tanulmányozásra várnak. A bogarak ez érdekes rendje régóta magára vonta már az emberek figyelmét. Közülök mindenesetre legismeretesebb s az embert a legjobban érdekli a szelíd méhe (Apin mellifica). A társaságban élő hangyák nemcsak hogy érdekesek, de a sok rothadó anyag eltakarítása által hasznosak is, másrészt azonban, különösen a fanemű anyagok megrongálása miatt károsak. A hártyás szárnyúak közül sok faj azáltal hasznos, hogy petéit ártalmas rovarok álczáiba rakja, a melyeket a kikelő Himenoptera álczák elpusztítanak. De akad közöttük sok kártékony is, különösen sok gubó és levéldarázs; így a Neuroterus lenticularum és fumipennis a tölgyfa levelein lencseszerű képződményeket okoznak, a Cynips quercus folii gömbalakú gubókat, a C. calycis a tölgymakk csészéjén idéz elő gubósodást, a Tendredo spinarum, a Hylotoma rosarum, a Rhodites rosae a rózsán élősködnek, a Lophyrus rufus az erdei fenyőben, a Xyleborus dispar a gyümölcsfákban okoz nagy károkat, a Nematus-fajok a fűzfélékben, a Sirex gigas a fenyőfában, stb.

13A fedeles szárnyúak (Coleoptera) rendjéből, a levéltetveket pusztító hasznos katóka-bogarak (Coccinellidae) több fajjal vannak képviselve. Ezekre, valamint egyéb más Coleopterákra részletesebb adatokat találunk Méry E. idézett munkájában. A levélbogarak (Chrysomelidae) nemekben és fajokban nálunk is gazdagok. Ismeretes növénypusztítók. Különösen a földi bolha-nem (Haltica) fajai fordulnak elő nagy számban, és tömeges fellépésükkel nagy pusztítást okoznak. A czinczérek (Cerambycidae) családja szintén gazdagon van képviselve. Az illatos pézsmaczinczér (Aromia moschata) elég gyakori az itteni fűzfaligetekben, továbbá a szép és érdekes Purpuricenus Budensis és Koeleri fajok is többször találhatók. A szúfélék (Bostrycidae) családjából Méry E. csak a betűző szút (Bostrychus typographus) említi, de tudomásunk szerint több faj is él itt. Az ormányos bogarak (Curculionidae) családjának sok kártékony neme és faja él a vármegyében, pl. a Calandra granaria a magtárakban, az Anthonomus fajok a gyümölcsfákban, a Rhinchites-fajok a különféle növényekben, a Rh. Bachus és auritus az alma- és körtefákban, a Cleonus punctiventris a czukorrépában, az Apion-fajok a gabonában és lóherében pusztítanak. A zsizsikfélék (Brucidae) családjából való fajok, különösen a hüvelyes növények magvait pusztítják. A hólyaghúzók (Vesicantia) családjából ismeretesek itt a kőrisbogár (Litta vesicatoria) és a nünüke (Meloë); mind a két nemet több faj képviseli. A pattanóbogarak (Elateridae) családjából nagy gabonapusztító az Agriotes lineatus, melynek álczája »drótféreg« néven ismeretes. A lemezcsápúak (Lamellicornia) családjából, kártételeinél fogva ismeretes a közönséges cserebogár (Melolontha vulgaris), a homokos területeken pedig a csapó cserebogár (M. fullo) szaporodik el és okoz különösen a szőlőkben nagy károkat. Egyéb idetartozó nemek és fajok nagy számmal vannak itt is, közöttük nem egy kártékony. A futóbogarak (Carabidae) családjából itt is károkat okoz a gabonafutrinka (Zabrus gibbus). Maga a család különben a vármegye területén is nemekben és fajokban elég gazdag. A Coleopterák rendjének egyéb, e vármegye területéről is ismert családjai még: Mordellidae, Pyrochroidae, Melanosomata, Xilophaga, Cleridae, Malacodermata, Eucnemidae, Buprestidae, Byrrhydae, Dermestidae, Silphidae, Histeridae, Staphilinidae, Hydrophilinidae, Gyrinidae, Ditiscidae, (v. ö. Méry E. i. m.). Ezeken kívül egyéb családok is előfordulnak nemeikkel és fajaikkal. E rend részletesebb tanulmányozása szintén kívánatos.

A reczés szárnyúak (Neuroptera) rendje mind a négy családjának (Phryganeidae, Panorpidae, Sialeidae, Megaloptera) vannak itt képviselői, ámbár Méry E. igen hiányosan sorolja fel őket, mert közülök csak néhányat említ meg.

Az Orthopterák rendjéből, a Pseudoneuroptera alrend családjai közül, a Psocidae családnak ismeretes képviselői, a Troctes divinatorius, a portetű és Tr. pulsatorius, a könyvtetű, a Perlidae családból a Perla viridis fátyolka, a kérészek (Ephemeridae) családjából az Ephemera vulgaris és a Palingenia longicauda, a szitakötők (Libellulidae) családjából több nem és faj, az Orthoptera genuina alrendből a tücsökfélék közül a házi és mezei tücsök s az őszi estéken mélabúsan pirregő őszike (Oecanthus pellucens), a lótetű (Grillotalpa vulgaris), a sáskák (Aeridae) családjának több neme és faja, a Mantidae család ismeretes képviselője a Mantis religiosa, a csótánok (Blattidae) családjából a Blatta germanica és a Periplaneta orientalis, a fülbemászók (Forficulidae) családjából a Forficula auricularis. Az egyenes szárnyúakhoz sorolható még a Tripsidae család, a melyből a Trips cerealium ismeretes gabonapusztító.

Végül megemlítendő még a sertefarkúak (Thysanura) rendje, a melyből a Podura aquatica néhol a vizeken töméntelen mennyiségben található; a Lepisma sacharina, a lakásokban közönséges.

A puhatestűek (Mollusca) állattörzséből a fejetlenek, a kagylók közül itt eddig ismeretesek az Anodonta cygnea és anatina s az Unio több faja. Ezek különben, valamint általában a Molluskák, e vármegyében idáig még csak kevéssé voltak tanulmányozva. A fésüskopoltyúsak (Ctenobranchiata) közül Méry E. i. m. egyet említ meg csak, s ez a Paludina vivipara. A tüdősek (Pulmonata) rendjéből a szárazföldiek közül 3 Limax fajt, 8 Helix, 1 Bulinus, 2 Clausilia s 1 Pupa fajt; a víziek közül 2 Planorbis és 5 Limneus fajt.

A halak közül a körszájúakból (Cyclostomi) a Petromyzon fluviatilis, a zománczos halakból (Ganoidei) a kecsege (Acipenser ruthensis), a viza (Acipenser huso) fordulnak itt elő, ez utóbbi nagyon ritkán. Méry E. i. m. a közönséges 14tokot (Acipenser sturio) is felemlíti; de itt valószínűleg az Acipenser Güldenstädtii-t kell értenünk, mert erről tudjuk, hogy a Dunában és mellékfolyóiban azelőtt gyakran előfordult, míg a közönséges tok a Fekete-tenger folyamvidékében nem található. A potykafélék (Cyprinidae) családjának képviselői a közönséges ponty (Cyprinus carpio), a közönséges kárász (Carassius vulgaris), a kövi kárász (C. gibelio), a közönséges czompó, vagy czigányhal (Tinca vulgaris), a márna (Barbus fluviatilis), a Gobio fluviatilis, az ökle (Rhodeus amarus), a pirosszárnyú keszeg (Leuciscus rutilus), a jászkeszeg (Leuciscus virgo), a dévérkeszeg (Squalius leuciscus), az őn (Idus melanotus), a szélhajtó kűsz (Alburnus lucidus), stb. A harcsafélék családjából a közönséges harcsa (Silurus glanis) itt egyike a leggyakoribb halfajoknak. A tőkehalfélék (Gadidae) családjából a közönséges menyhal (Lota vulgaris) fordul elő. A sügérfélék (Percidae) családjából a folyami sügér (Perca fluviatilis), az Aspro zingel és A. streber, a fogassüllő és kősüllő, a durbancsok (Gasterostei) családjából a tüskés durbancs (Gasterosteus aculeatus) találhatók.

A kétéltűek (Amphibia) osztályából, a farkasok (Caudata) rendjéből, a vizekben bőségesen él a tarajos gőte (Triton cristatus) és a pettyes gőte (Triton teniatus). A farkatlanok (Anura) rendjéből, a közönséges leveli béka (Hyla arborea), a közönséges varangyos béka (Bufo cinereus), a tüzeshasú béka (Bombinator igneus), a vízi varangyos béka (Pelobates fuscus), a kecskebéka (Rana esculenta), a gyepi béka (Rana temporaria).

A hüllőket (Reptilia) itt két rend képviseli, a gyíkok (Sauria) és a kígyók (Ophidia); ezek is nagyon hiányosan ismeretesek. A lábatlan gyík (Anguis fragilis), a fürge gyík (Lacerta agilis) és a zöld gyík (L. viridis). E két utóbbi közönséges, az első ritkább. A kígyók közül a vízi sikló (Tropidonotus natrix) közönséges; egyéb siklófajok nincsenek még tanulmányozva. Méry E. i. m. a viperát (Vipera berus) is megemlíti, habár ennek előfordulásáról e vármegye területén nincs tudomásunk.

A madarak (Aves) osztálya már sokkal jobban tanulmányozott osztálya e vármegye állatvilágának, mint az eddig felsoroltak. Méry E. idézett munkája elég hű képét adja e vármegye madárvilágának. E szerint az úszók (Natatores) rendjét négy család képviseli: a Colymbidae családból három Colymbus-faj ismeretes: a C. glacialis, arcticus és septentrionalis, továbbá öt Podiceps-faj. A sirályok (Laridae) családjából 4 Larus és 3 Sterna-faj. A Pelecanidae közül a Pelecanus onocrotalus és 2 Carbo-faj. A lúdfélék családját, beleszámítva a házi ludat és kacsát, 22 faj képviseli. Ezek között a néma hattyú (Cygnus olor), az Anas clangula, A. acuta, A. glacialis és 3 Mergus-faj. A gázlók (Grallae) rendjéből, a vízityúkok (Rallidae) családjában a Fulica, Gallinula, Crex és Rallus nemeket összesen 6 faj képviseli. A szalonkafélék (Scolopacidae) családjának itt 11 képviselője ismeretes, közöttük a Recurvirostra avocetta, Limosa melanura, Tringa pugnax, Numenius arquatus és Hymatopus rufipes. A lilefélék (Charadriidae) családját 6 faj képviseli. A gémek (Ardeidae) 14 faja fordul elő, közöttük a daru, a kócsag, a fekete gólya, a kanalas gém és az Ibis falcinellus. A túzokfélékből az Otis tarda és tetrax. A tyúkfélék (Gallinae) rendjéből a vadon élők közül a fogoly, fürj, és a fáczán találhatók; a nevezetes pusztai talpas tyúkot (Syrraptes paradoxus) e vármegyében is észlelték. A galambok (Columbae) rendjéből 6 faj részben vadon, részben szelid állapotban él. A kúszók (Scansores) rendjét 6 harkály (Picus), 2 kakuk és a Yunx torquilla képviselik. A rikácsolók (Clamatores) 6 faja közül kiemelendők a Merops apiaster, Alcedo ispida, Cypselus apus. Az éneklők (Oscines) rendjéből a fecskeféléket 3 fecskefaj, a légykapókat 2 Muscicapa faj képviseli, a gébicsféléket (Lamiidae) 4 faj; a hollóféléket (Corvidae) 8 faj, közöttük a Corvus corax és a Nucifraga caryocatactes, az Oryolidae-ket 1 faj, a seregélyeket a Sturnus vulgaris és a Pastor roseus, a rigóféléket (Turdidae) 3 faj. Az Ampelidae képviselője az Ampelis garrula, a Troglodytidae képviselője az ökörszem (Troglodytes parvulus). A Certhiidae-ké a Certhia familiaris és a Sitta europaea; a barázdabillegetőké (Motacillidae) 3 faj, a pacsirtáké (Alaudae) 3 faj. A pintyféléknek (Fringillidae) itt ismeretes 16 faja közül különösen megemlítendő a havasi sármány (Plectrophanes nivalis) s a Loxia curvirostra. A czinkék (Paridae) 8 faja közül ritka a függő czinke (Aegithalus pendulinus). A fülemilefélék (Silviidae) családja 22 fajjal. A ragadozók 15rendjéből a baglyokat 8 faj, a sólyomféléket (Falconidae) 18 faj, a keselyűféléket 1 faj, a Vultur fulvus képviselik.

Az emlősök közül a páratlan újjúak rendjét itt a ló és a szamár képviselik; a kérődzőket a szarvas, őz, juh, kecske, szarvasmarha és bivaly, a sertésféléket a szelíd és vaddisznó. Az őrlők (Rosores) rendjét a mókus, a pele, az ürge, a házi és mezei egér, a házi és vándorpatkány, a mezei poczok (Arvicola arvalis), a hörcsög, a földi kutya (Spalax typhlus), a mezei nyúl és tengeri disznócska, ez utóbbi kettő háziállatként. Az egykor e vármegye területén is élt hódnak ma semmi nyoma. A ragadozók (Carnivora) közül a kutya és macska háziállatként, a nyest (Mustela foina), a görény, a Mustela erminea és vulgaris, a vidra és borz fordulnak elő. A farkas újabb időben nem mutatkozott, a vadmacska Pátkán fordult elő és a győri főgimnázium múzeumában van egy példány Bőnyről. A rovarevők (Insectivora) rendjéből a sün (Erinaceus europaeus), a cziczkány (Sorex araneus és fodiens) s a vakondok találhatók. A denevéreknek (Chiroptera) két faja (Vespertilio murinus és auritus) ismeretes.