Győr vármegye területén nem voltak ritkák a mammuthok, orrszarvúak, medvék, ős-, jávor- és rénszarvasok, stb., melyeknek megkövesedett csontjai elég gyakoriak e vármegyében, főleg a folyók medrében. Mindezeknél azonban jobban érdekel bennünket az, hogy a szomszéd osztrák tartományok diluviális embere itt is együtt élt-e a mammuth állattal, barlangi medvével, vagy utóbb a rénszarvassal? Erre a fontos kérdésre, az idevágó régibb irodalom ellenére, tüzetesebb vizsgálatok után, nemmel kell válaszolnunk; mert azok a tárgyak, melyeket valamikor a régibb (palaeolith) kőkorszakba helyeztek, a magyarországi őskori telepeknek újabb, rendszeres föltárása szerint, mind az újabb (neolith) kőkorszakba tartoznak.

A leletek eloszlásából s azok számarányából arra következtethetünk, hogy a neolith-kori ember inkább lakott a Bakonyból a vármegye szívéig nyomuló domblánczolatok lejtőin és egyéb emelkedettebb helyeken, mint a mély síkföldön, mert amott a leletek sűrűbben bukkannak fel. Igy Szent-Márton község határában 35 vésőt, egy gyalut és 5 baltát, Koronczó homokbuczkás területén 41 vésőt, sok kést, 9 gyalut, 26 baltát és 1 fúrási kísérlettel ellátott tárgyat találtak 1874-ig, a többi dombmelléki község: Ravaszd, Écs, Nyul, Nagy- és Kis-Baráth, Csanak és Fel-Pécz mindegyike 7-10, esetleg 10-15 darabbal, a síkföldi falvak ellenben ritkán vannak 1-2 darabnál többel képviselve.

A másfél száznál több darabból álló győrmegyei kőkorszaki emlékek négy csoportra oszthatók. Az egyikbe tartoznak a csiszolatlan, nagyobb kőmagvakról, tűzkövekről, jaspisquarczokról lepattogtatott tárgyak: kések, nyílcsúcsok és parittyakövek, melyeket korábban a paleolith kőkorszakba osztottak (obsidián-eszközök itt nem fordulnak elő). A másodikba a faragott szarvasagancsokból készült csonttőrök, csontkanalak és nyéllyukkal ellátott kalapácsok. A harmadikba a félig-meddig vagy teljesen kidolgozott, csiszolt kőtárgyak: vésők, símítók (csiszolók), balták, fejszék, csákányok és buzogányok, a nép elnevezése szerint lapos és lánczos mennykövek. A negyedikbe az agyagtárgyak: edények, orsók és nyakgyöngyök.

Leggyakoriabbak közöttük a téglalap- vagy négyzetidomú vésők és az egyenszárú háromszöghöz hasonló ékek; a vésők ismét vagy laposak és aránylagosan elég szélesek, vagy keskenyek és elég vastagok, az utóbbi esetben felső felük gyakran domborúan ívelt. A vésők és ékek egyik vége rendesen tompa fokban, a másik egyenes vagy gyengén. kifelé görbülő élben végződik; a fok és él azután ugyanazon síkban fekszik, igen ritkán keresztezik egymást, mint azt az egyetlen csanaki példánynál láthatni. A szerecsenyi tárgy szintén fölemlítésre méltó, mert mindkét vége egymást keresztező élben végződik. Nagyságuk 4-19.4 cm. között ingadozik.

Anyaguk többnyire kemény kovapala, ritkán szerpentin- vagy csillámpala, olyan kőzetek, melyek e vármegyében sehol sem fordulnak elő, de azért az itt lakók maguk is foglalkoztak a nyers anyag földolgozásával, a mit a félig-meddig kikészített győri és árpási vésők, csiszoló és simító eszközök s a más, vagy törött tárgyakból átalakított eszközök bizonyítanak. A nyél lyukánál 255keresztben kettétörött nagybaráti csákány fölötte érdekes azért, mert azon megkezdett fúrás látható. Az átfúrt kőemlékek néhány darabja, a békés foglalkozást mutató vésők elég ritkák, míg az átfúrt harczi szerek: fejszék, csákányok, balták és gömbölyű buzogányok már gyakoriabbak, kidolgozásuk, alakjuk is gondosabb. Különösen csinosak a balták, melyek között néha diszített példányok is vannak. Igy a győri múzeumban van két balta, a melyek keskenyebb oldallapjukon középen barázdával vannak ellátva; a barázda a nyéllyuktól az élig terjed. Még érdekesebb egy másik törött balta, mert ez nemcsak középen, hanem két szélén, az oldalél mellékén is, vele párhuzamosan futó barázdákkal van díszítve. Anyaguk többnyire szerpentin, de nem hiányzik a trachit, bazalt, homokkő, jáspisquarcz és kovakő-emlék sem.

Az újabb kőkorszak edényei közül a győri homokgödörben találtak egyszerű kicsi edényeket; az egyik kis pohárban 4 kova-parittyakövet is leltek. A mészbetét már előfordul rajtok, körös barázdákat díszítettek vele.

Az őskori emlékeknek egykori buzgó kutatója és gyűjtője, Ebenhöch Ferencz a következő négy kőkori sírt említi a vármegyéből. Az egyik a koronczói határban fekvő és őskori emlékeiről híressé vált Babotán fordúlt elő, a hol a szélhordta homokdombban a kőkorszakot jellemző ülő csontváz volt, fejjel éjszakkelet felé fordulva, bal vállán 12 cm. magas durva művű agyagcsupor feküdt. Egy másik hasonló csontváz a szemerei Kutyor nevezetű szőlőhegyből került elő, kettős bögrével együtt; a bögrének egyik fele összetörött. A halottégetésnek egyik példája a koronczói tetűdombi sírhalomból, a másik ugyancsak Koronczón, a Lippay-féle tagbirtokon került elő; az előbbi helyen két csészealakú fekete agyagmerőkét, az utóbbi helyen az égett csontokat magába foglaló edényt találtak az ezt lefödő, kerek csillámpalakővel együtt; az edény megsemmisült. A győri határban is találtak, a Rábának ujonnan ásott medrében, őskori koponyatöredéket, teljesen ép falcsontot, a mely egészen meg van kövesedve; mellette csontkalapács feküdt.

A kőkorszak vége felé a fémek közűl legelőször ismerkedett meg az ember a rézzel és az aranynyal. A réz használata nem sokáig tartott s a belőle készített emlékek épen azért ritkák. E vármegyében Mérges és Kóny határában találtak 1-1 példányt, vésőt és csákányt, vörösrézből. A Mérges község határában talált véső hosszúkás téglalapidomú, hasonmása a kőkorszaki lapos vésőknek. Az itteni kétágú és keresztélű csákányoknak ellenben nincs párjok sem a kő-, sem a bronzkorszaki emlékek között; ép ezért kételkednek az archaeologusok idetartozandóságuk fölött. Nagy Géza »Budapest és vidéke az őskorban« czímű értekezésében a vaskor elejére véli helyezni, a mikor hasonló továbbfejlett idomokat, mint a koronczói példány tanusítja, már vasból is gyártottak és - Herodotos elbeszélésére támaszkodva - a szkithák akkor használtak, a mikor, a bronzkultura végén, Magyarországot elárasztották. Nem érdektelen jelenség, hogy éppen Koronczón és a vele határos Téten találtak olyan két- és háromélű bronz nyílcsúcsokat, a milyeneket a szkithák szoktak használni.

A kőemlékeket és vörösrézből készült tárgyakat később a bronzanyag váltotta föl. A bronzkulturát jellemző emlékekben e vármegye, mint általában majdnem az egész Dunántúl, nem gazdag. A győrmegyei bronztárgyak többnyire szórványos darabok. Igy Győr város területén szórványosan találtak füles tokosvésőt, dárdát és három darab nyílcsúcsot; közülök kettő tokos, egy tüskésszárú; mind bajuszos. Az egyik őskori bronz nyílcsúcs Győrött, az avarkori sírmező egyik sírjában fordult elő. Győr közelében, Likócs pusztán, az 1-2 méter vastag futóhomokkal borított humusz alatt, a homokban két edényfészekre és bennök sok érdekes edényre bukkantak, melyeket, sajnos, nagyobbára össze is törtek. A két fészekben több, kétfülű ibrik, több csinos csészeféle, tölcséres szájú füles korsó, hasas edény, urna, bronz-tőr és törött, belül üres bronz-gyöngy volt. Innen, de más két helyről van még a benczés múzeumban egy óriási urna, oldalán több kis füllel ellátva és nagy, lepényidomú, dudoros fogantyuval ellátott és ujjak hegyének benyomataival díszített törött födő.

A Győrrel határos Csanak község területén két csontvázas sírt találtak a bronzkorszakból, melyekben két darab csinos edény (egyik törött), két drb bronz-nyakperecz, két drb tekercses bronzhuzal (fibula-féle töredék) és két drb bronz-kartekercs fordult elő; a nyakpereczek végei ívesen visszahajlanak; 256a kartekercsek egyike 9 1/2-szer, a másik 12 1/2-szer csavarodik tengelye körül és végeik, a korszak divatjától eltérőleg, nem tekercsben végződnek, hanem egészen egyenesek. Dísz nincs rajtuk. Odább, a domblánczolatoktól határolt völgyben fekvő Tényő község területéről boldogult Ebenhöch Ferencz kanonok bronz-kardtöredéket és szép szárnyas vésőt szerzett. Gyirmóton bronzkés fordult elő. Koronczó a bronzkorszaknak is legnevezetesebb lelőhelye e vármegyében. Találtak itt több típust képviselő edényeket, szárnyas és füles tokosvésőket, a földmívelés mellett tanúskodó egyenes és félkörösen hajlott pengéjű sarlókat, bronzkést és buzogányt, a melynek a középen négy nagyobb és alul-fölül 4-4 kisebb dudora van; továbbá a csanakihoz hasonló nyakpereczet, bajuszos nyílcsúcsot, dárdát, árt, tűt és halászhorgot. Koronczóról került ki végre a vármegye legszebb, teljesen ép bronzkardja, melynek markolata is bronzból van és gombos korongban végződik. A bronzkorszaki kard Dunántúl nagyon ritka. A kard kétélű, liliomlevélhez hasonló; a pengén középen végigvonuló gerincz alig emelkedik ki; díszítés nincs rajta. Legszebb része kissé lapított hengeres bronzmarkolata; mindenekelőtt föltűnik rajta a három, fölületükön sávozott gyűrűdísz, a melyek egyenlő távolságokban vannak egymástól; a bordák közei, valamint a végét bezáró gombos korongnak két oldalfelülete, azután a korszak jellemző motivumaival: egymásba átmenő barázdás tekercsdíszszel, középponti körök és félkörökkel, apró gödröcskék és rövid finom vonalkák sorozatából váltakozva álló körvonalakkal vannak díszítve. E kiváló gonddal, ponczolással kidolgozott markolat két oldalnyújtványa azután elől átöleli a penge tövét, a melyre két szeggel erősítették reá. Találták 4 méter mélységben, a Marczal folyó közelében. Hossza 59.2 cm., markolatáé 12.2 cm., a penge legnagyobb szélessége 3.7 cm.

A bronzkorszaki lakók ruhájukat gombostűkkel, később, a korszak végén, kapocscsal (fibulával) fűzték össze; a gombostűk feje majd gömb-, majd gombaidomú korong és kívül gyakran vonalbarázdákkal díszített. A gombfejűekből Koronczó nyújtott több példányt.

Az eléggé ritka kapocsra is idézhetünk egy példányt a vármegyéből, Tétről; maga az ékszer a rendes tűből áll, továbbá a négyhajlású sodronytekercsből és háti részből, a hol a tovább folytatódó bronzsodrony csupa 8-asokban hajlik és végén korongtekercsben végződik. A Nemzeti Múzeumban őrzik. 1862-ben a téti határban fekvő Szarkavárott az eke, tekercses kézvédőt szaggatott darabokra, máskor törött sarló és spirális bronzhuzalt, utóbb 1868-ban nádlevelű, a likócs-pusztaiakhoz hasonló tőrpengét találtak; díszítés, vagy a likócsi tőrökön látható 3-3 barázda, melyek a penge élével mennek párhuzamosan, nincs rajta. Más idomú, liliomlevélhez hasonló tőrpengét Bőny-Rétalapon találtak 1898-ban az ottani urnatemetőben; jelenleg Pannonhalmán látható.

Nagyon sok edény, urna és 3 drb korongtekercsben végződő bronztárgy van Csécsény-Fudról. Lakott hely volt Szemere is, a hol a Matkovics-féle birtokon 1847-ben, tűzhely körül állítólag 200 drb edénykét találtak. A behajtott pengeélű bronz dárdacsúcs Zsejke pusztáról, csontvázas sírból származik; másik két lándzsacsúcs egyenes és behajlott pengeéllel, Sövényházáról. Pannonhalmának Pázmánd felé lejtősödő keleti dombvidékén két ízben találtak bronzkorszaki emléket: óriási urnát és ép bronzsarlót; az előbbi Pannonhalmára, az utóbbi a győri gyűjteménybe került. Egyéb győrmegyei helyeken találtak Bácsán és Ravazdon buzogányt, a kapi határ Jen-dombján füles tokosvésőt, Rábaszentmiklóson, Árpáson, Abdán, a Szodfridt-féle pusztán és Ménfőn csuprokat, urnákat, Tényőn nagyon szép dárdacsúcsot és tokos vésőt, stb.

A fémtárgyaknál sokkal gyakoribbak itt az agyagedények, melyek nagyság és alak tekintetében nagyon változatosak. Vannak harangidomúak: ezek rendesen símák, ritkán bütykösek; vannak kettős csonkakúpalakúak, szintén egyszerűek, dísz nincs rajtok; a legtöbb edény azonban gömbölyded, hasas, köpüs vagy fölfelé kiszélesedő, tölcsérszerű szájjal; akad közöttük egyenes falazatú edény is; színük különféle; van szürkéssárga, sárga, barna és fekete; díszítéseik: bütykök, barázdák, melyek körösen, függélyesen vagy ferdén futnak és hálózatot is alkotnak. Gyakoriak rajtok a gödrök, gödröcskékből alkotott sorozatok, melyeket néha függélyesen menő gödrök szaggatnak meg. A csészéken nagyon gyakoriak az egyszerű vagy bordákkal határolt háromszögalakú bemélyedések, az úgynevezett farkasfogak, melyek néha egyes szélesebb barázdákon, 257azoknak egyik oldalán, egész körben futó sorozatot alkotnak, máskor meg néhány fogból álló dísz egészen elkülönűlten áll. Jelentkezik továbbá a kötéldísz és a zeg-zugosan menő szalagékítmény is. A díszítések mélyedései csonthamuból készült péppel voltak kitöltve.

A bronzkorszakot időszámításunk előtt való évezred két első százada körül (1000-800 Kr. e.) az elővaskorszak váltotta föl, a mit két művelődési alap szerint két csoportra: hallstatti és la Tène-korszakra szoktak fölosztani.

Hazánkban, főleg a Nagy-Alföldön, föllép a szkítha-csoport is, a mely Hampel J., Reinecke és mások kutatása szerint a hallstatti művelődési korszakkal esik össze. A vármegyében határozott, jellegzetes szkítha-tárgyakat még eddig nem találtak; s így a keresztélő kónyi réz- és a koronczói vascsákányokat, a tokos három- és kétélű bronz nyílcsúcsokat is csak némi valószínűséggel sorozzuk a szkítha emlékcsoporthoz⁰; mert mint Reinecke megjegyzi: tokos nyílcsúcsaink úgyis majdnem teljesen összevágnak a hallstatti sírmezőkből származó háromélű nyílcsúcsokkal. Az egykorú hallstatti kulturának már vannak nyomai. Tömegesebben Pannonhalma körül mutatkoznak.

A vármegyének eddig talált egyetlen bronzkincse a Pannonhalmával határos Kisravaszd nevezetű területről származik és a hallstatti kulturának legnevezetesebb leletei közé tartozik hazánkban. E becses emlékcsoportról már többször megemlékeztek; korábban a bronzkorszak emlékei közé sorozták, később 1897-ben ábrák kiséretében, Récsei Viktor¹ ismertette és kelta eredetűeknek mondotta. Volt a leletben négy nagyobb és 13 kisebb fibula, néhány átfúrt gyöngy, három tömör bronzból való karperecz, két vékony lemezből álló, belűl üres karperecz, három kisebb, belűl üres karkötő, más hasonló két darabnak öt részre törött töredéke; négy köralakú, öt kerülékidomú, hat félkörös és egy négyszögletes bronzlemez; utóbbin egy vagy két karikán csüngő lapos, négyszögű bronzcsörtetők vannak; továbbá tömör bronzból öntött, áttört füles kerek ékszer és másik háromágú tagolt bronzrudacska, melynek két ága rövid s egyenlő hosszú; mindkettőn a rajtok látható lyukakon csörgő lemezkék lógtak. A csörtetős bronzdíszek, valamint a csónakos fibulák nagyon jellemzők a hallstatti kulturára. Érdekesek és jellemzők a rajtok látható díszítések is. Vannak rajtok hosszában és keresztben menő párhuzamos vonalak, néha pontsorok, közben mezők, melyek símák vagy sorban álló középponti körökkel vagy vonalkákkal díszítettek; középponti körök láthatók a karpereczek fölületén az X formára egymást metsző vonalak szögleteiben is. Van gerezdelt fölületű nyílt karperecz és olyan karkötő, melynek végei kölcsönösen egymás szárára vannak többszörösen csavarva. A hallstatti kulturára azután nagyon jellemzők az egyik négyzetidomú lemezkének négy részre osztott mezőin látható trébelt madáralakok, a legelső állatutánzatok, melyek e területen eddig előfordultak. Mindezeket jelenleg a pannonhalmi régiségtárban őrzik. A Pannonhalmával határos Pázmánd községből ered egy sírlelet, melyben két pár bronz karperecz és jellemző bronz fibula volt.

A többi hallstatti korbeli emlékek szórványos leletek és az őskori telepeken kerültek napfényre. Igy Kisbarát területéről származik a magyar típusú tokos vasvéső, Koronczóról egy csónakos bronz- és a Glaszinacz-féle fibula, Koronczó-Babotáról korongosfejű tű bronzból, a korong alján küllős karikával, a melyről két lánczos sallang csüng alá, csörtetők voltak a fibula nyergén látható füles karikákon is; mindkettő a Nemzeti Múzeumban van.

Kr. e. az V. század körül a nyugatról jövő kelták telepednek le, a pannonok meghódítása után, e vidéken és alapját vetik a la Tène nevezetű kulturának. A kelták a vasat már nagyobb mértékben használják; arany- és ezüstpénzeket készítenek. Legelső ezüstékszereink és üvegtárgyaink is az ő idejükből erednek. A tengermelléki lakókkal is kereskednek, mint azt a római írókon kívül, egyik kelta női sírban talált és üveggyöngyökkel vegyest föllépő nemes korállnyakláncz is bizonyítja.

258A korong használata edényeik gyártásánál általános; edényeiket grafitmázzal vonják be és gyakran barázdákkal, középponti körök sorozatával és zsinórdíszszel ékítik, sőt a késő kelta időszakból olyan tál is van itt, melynek fenekén belül, ragadozó állat homorú képe látható. Az egyik kálváriai kelta sírban a csontváz lábszárain talált és óriási féltekékből álló bronz-lábpereczekhez tapadva, ruhalenyomatokat is találtak. Van rajtok finom vászonszövet és durva vastag ruhakelme.

A kelták törzsekre oszolva éltek. A vármegyében kezdetben valószínűleg az araviskok laktak, később az azalok és a Duna ágai között a kytnek léptek helyükbe. Kelták alapítják Győr város területén Arrabonát, a mi Rábaszállást jelent.

A kelták egyik közös régebbi temetője az újszállási volt. Az itt talált csontvázak délnyugat és éjszakkeleti irányban feküdtek, fejjel délnyugaton, arczczal keletfelé tekintve. A sírokba a halott mellé edényeket: csészéket, tálakat vagy fazekakat raktak, de magukkal vitték jellemző ékszereiket is. Találtak bennük agyaggyöngyöket, a gazdagabbaknál üveg- és nemes korállgyöngyöket, apró kerülékidomú bronzszemekből összetett lánczot vagy bronz nyakpereczet; vállukon a ruha összekapcsolására szolgáló la Tène-fibulákat, vasból és bronzból, de fordult elő közöttük madáridomú is; karjaikon különféle zárt és nyílt, tömör és lemezből hengerelt vagy belűl üres féltekékből összerakott karpereczeket, lignitből, vasból és bronzból, melyek tompán, kúposan vagy kígyófejben végződnek. Száruk hengeres, néha lapított, vagy egyik fele csónakszerűleg kiszélesedik; díszítésük vonalkázásból s közben középponti körökből vagy ferdén futó barázdák között előforduló pikkelyszerű benyomatokból áll. A kelták középső szakaszából csak két darab szórványosan talált bronzfibula van Győr város területéről.

A kelta uralom végső idejéből származó temető a kálvária körül terűl el. Az itt talált kelta emlékek közül kiemelhetők a csinos kelta edények, a föntebbihez hasonló bronz-nyakláncz, a változó divatot képviselő érdekes bronz karpereczek, a két egymást metsző, kígyózva futó kék szalaggal díszített színtelen üveg- és síma hengeres lignitkarperecz, a vállakon hordani szokott és a ruha összefűzésére szolgáló, pannoniának nevezett hatalmas kapcsok, melyek még a római uralom elején is divatban voltak, a hatalmas féltekékből álló bronz lábpereczek, melyekhez hasonlót Rábatamásiban leltek, la Tène-fibula, ezüstlemez, vaslánczok és egyenes, kétélű, markolatvégén gombban végződő kelta vaskardok társaságában. Nem hiányzik egyik pengéről a füles vaspánt sem, melyen át a kardkötő szíját fűzték át és rajta jellemző kelta díszítés látható. Feltűnő, hogy Győr város területén s a sírokban nem találtak eddig kelta harczi szereket: nyílcsúcsokat, dárdákat, késeket és kardokat. A vármegye keltakori lelőhelyei, Győrön kívül: Nagyécs, Tápszentmiklós, Árpás, Likócs puszta, Ráró, Koronczó, Tét és Ravaszd. A magánosan előforduló kelta ezüstpénzek lelőhelyei: Győr, Ravaszd, Tényő, Asszonyfa, Kisécs és Töltéstava.

A kelták több százados uralmának a rómaiak vetettek véget. Augustus császár kezdte a hódítást, folytatta Tiberius, a ki több, ismételve kitört lázadás elfojtása után, 9-10 körül Kr. u., befejezte Pannonia elfoglalását. Igy Arrabona is a római uralom alá került. A birodalom határszéli városaként erődítést nyer, hogy a Duna másik oldalán lakó markomannok és quadok berohanásait megakadályozza.

A legiók nevével megpecsételt győri téglák a következő legiókról emlékeznek meg: a XV. legió Apollinarisról, az I. segéd- és nagyon gyakran a X. kettős legióról. A Notitia Imperii szerint a IV. században Arrabonában székelt a X. kettős és a liburniai katonákból álló XIV. kettős legiók prefektusa.

A vidéken, Pannonhalma közelében fekvő Paczkalló-völgyben talált római téglákon az I. segédlegió, IV. és X. kettős legió nevei olvashatók, a X. kettős legió felirata előfordult Ménfőn is, az I. segédlegióé pedig Asszonyfán, a III. Cohors fölíratú téglával együtt. Az Apollinaris nevű XV. legiónak Jeruzsálem ostroma után nyugatra, Carnuntumba került egyik töredéke, úgy látszik, Arrabonába is eljutott s itt tartózkodott rövid ideig, valószínűleg akkor, mikor az erődöt építették.

Az itt szerepelt I. segédlegiót Galba császár alakította tengeri katonaságból, később Trajanus császár uralkodásának végén az Ószőny helyén feküdt Brigetióba helyezték; ugyanakkor kaphatott belőle kevés töredéket Arrabona 259is, mert róla szóló fölirataink egyszerűen említik és nem szólnak a későbbi, kegyes és hű jelzővel történt kitüntetéséről. Később Septimius Severus és Caracalla császárok idejében nagy hadi érdemeinek elismeréseül Caracalla Antoninus nevét kapja és Antoniniánának nevezték. Ebből a korból (207. jún. 8.) származik ama ritka fölíratos oltár, a melyet az Ephesusból eredt Publius Martius Sextianus az Antóniniánának nevezett, kegyes és hű jelzőkkel megtisztelt I. segédlegió győzelmei emlékére állíttatott, s a melyet Egnatius Victor helytartó és Claudius Piso főparancsnok fölszentelt Aper és Maximus consulok idejében. A két oldalán fölírattal ellátott emlékkő most a győri székesegyház Duna felé néző oldalában látható (Corpus Inscriptionum Latinarom = CIL. III. kt. 4364 száma alatt, továbbá javítva III. Fasc. 11082. sz. a.).

A X. kettős legió² 105-114-ig Aquincumban (Ó-Buda), később Vindobonában (Bécs) állomásozott, belőle egy töredék Arrabonában is. A XIV. kettős legió Domitianus alatt ad Flexum (Magyaróvár) nevű városban lakott, később Carnuntumba ment és fölváltotta a XV. legiót. Tőle itt nem találtak semmi fölíratos emléket. A téglafölíratok két gyalog-segédcsapatról tesznek említést; egyik volt az ulpiai vagy inkább alpesi 2. gyalogcsapat (C. II. V.), a másik Aelia-nevezetű I. nyilascsapat (COH. I. AEL. SAG.), melyet, mint előneve bizonyítja, Hadrianus alkotott és ez rendesen Carnuntumban állomásozott. Az előbbi gyalogcsapat, az egyik fölírat tanúsága szerint, a béke idejében téglagyártással is foglalkozott s a fölírat szerint egy nap 1126 darab téglát gyártott.

A többi segédcsapat, melyek elég sok emléket hagytak hátra, mind lovascsapat volt. Az Augusta melléknévvel megtisztelt ituraeok I. lovas segédcsapata volt közöttük a legrégibb; már az első században Kr. u. Arrabonában állomásozott és mint neve mutatja, Ituraeából, a mai Syriából származott, hozzá még, a mi nagyon érdekes világot vet a római kormányrendszerre és politikára, itt syriai legények katonáskodtak benne, hogy ezzel a távoli néppel tartsák féken a pannoniai benszülötteket. Igy mindjárt az első sírkő³ fölemlíti, Bargathest, Regebalus fiát, ki syriai származású volt, öt évig szolgált a segédcsapatban és meghalt 25 éves korában. Sírkövet örökösei: Zanis tizedes, Baramna Daliabus leánya és testvére Bricbetus állítottak számára. A kő jelenleg Becknél, Ebersdorfban látható. Az ituraeok lovascsapatában szolgált 12 évig Acrabanis, Ababunis fia és meghalt 45 éves korában, testvére és örököse Hanicus állított számára nagyon érdekes sírkövet,⁴ a melyen láthatjuk a halott mellképét durván kifaragva; a mellkép alján volt foglalkozásában, mint lovas katonát, ki vágtató ménen ülve, kifeszített íjával czélbanyilaz és előzőleg már három nyílvesszőt kiröpített a póznára fölállított kerek czéltáblába. Ebben szolgált a betaviai (és nem betaniai) származású Albanus tizedes, Balvus fia 20 évig, és meghalt 42 éves korában. Sírkövét⁵ Tiberius Julius Reitugenus (spanyol) és Lucanus tizedes (bataviai) készíttették. Egy nagyon hiányos sírkövünk⁶ Nigrinianusról, Anamus fiáról emlékezik még meg, ki 9 évig szolgált a csapatban.

A távozó ituraeok csapatát a spanyol származású I. ala Arauacorum váltotta föl, ebben szolgált a sisciai (ma Sziszek) Crispus 15 évig és meghalt 35 éves korában. Januarius tizedes állított neki síremléket,⁷ melyet Czech közölt s melynek nyoma veszett. Szintén ismeretlen helyen lappang az 1764-ben kiásott föliratos sírkő,⁸ a mely az illyriai (Breucus) származású Scilusról, Bató fiáról szól, ki a benszülött pannonokból alakított 1. ala Pannoniorum nevezetű lovascsapatban szolgált 10 évig és 30 éves korában halt meg. Örökösei: Deculus tizedes és Julius Leucaspis csináltatták síremlékét. Más két győri származású kőemlékünk Becknél található Ebersdorfban; egyik⁹ Batóról, Buli fiáról szól, ki kilencz évig, a másik¹⁰ csonka-kő ismeretlen nevűről, Cralus fiáról emlékezik 260meg, ki 16 évig szolgált a pannonok I. lovas segédcsapatában. Az eddig fölsorolt sírkőfölíratoknak sajátszerű, első századbeli szokásokhoz szorosan ragaszkodó szövegezéséből arra lehet következtetni, hogy a nevezett három segédcsapat: ala I. Augusta Ituraeorum, I. ala Arauacorum és I. ala Pannoniorum még az első században megfordult itt, egymást fölváltva és ez a gyakori változás valószínűleg összefügg a svév-szarmáta háborúval, a mikor (86. körül Kr. u.) a Duna mellékét nagyon megerősítették.

A svév-szarmáta háború befejezése után Arrabona 96-161-ig Nerva, Trajanus, Hadrianus és Antoninus Pius uralkodása alatt békés napokat élvezett; legtöbb és legszebb ipari termékeink e korból származnak. Trajanusnak dácziai hadjárata (Erdély elfoglalása) innen távol esvén, e várost nem érintette. Ebben a dák hadjárati időszakban (102-107.) történik Pannonia tartománynak kettéosztása: Alsó- és Felső-Pannoniára; utána Arrabona és részben a vármegye Felső-Pannoniához tartozott.

Ez időszakban kerül Arrabonába az első dárdás lovas segédcsapat (ala I. Contariorum), mely legtovább volt Arrabona helyőrsége. Itt volt az egész a II. században és még a III. században is jó ideig. Kezdetben csak egyszerű czíme volt: Ala I. Contariorum. Ebben szolgált 15 évig a thrák-nemzetségű (Bessusi) Ulpius Mucatralis és meghalt 40 éves korában, sírkövét¹¹ örököse Ulpius Avivicantus állíttatta föl.

Ennél a csapatnál szolgált a veterán Aurelius Doriso, meghalt 48 éves korában, továbbá 15 évig a sisciai származású szabad polgár (liber), Aurelius Saturnio is, meghalt 35 éves korában. Fehér márványból faragott és fölül domborművekkel ékesített sírkövét¹² Lucius Vindex, szintén szabad polgár, készíttette. Találták Bácsán, a Duna partján, nem messze Győrtől.

Később a lovas segédcsapat, a háborúban szerzett érdemei elismeréseül, Ulpius Trajanus császártól megkapja az Ulpia melléknevet, ekkor czíme: Ala I. Ulpia Contariorum; utóbb ezreddé lett. A győri katonai okmány szerint 133-ban már ezred volt és később római polgárok szolgáltak benne, mint azt fölíratai (Ala I. Ulpia Contariorum 8 C. R.) bizonyítják. Az Ulpiai dárdás csapatban szolgáltak: Ulpius Varius¹³ (vagy Varivore) és Aurelius Marcus veteránok,¹⁴ azután a svájczi Novanóból származó Claudius, Mottus fia, a ki, miután 25 évig katonáskodott a csapatnál, becsülettel elbocsátva, többrendbeli jogot biztosító katonai elbocsátó-okmányt kapott, a mely töredezett állapotában is elég érdekes, méltó arra, hogy a két bronztáblán előforduló közös szöveget egész terjedelmében közöljük. Latin fölírata így hangzik:¹⁵

1-3. Imp(erator) Caesar divi Trajani Parthici f(ilius) divi Nervae nepos Trajanus Hadrianus Aug(ustus) pont(ifex) max(imus) trib(unicia) potest(ate) XVII (decimum septimum co(n)s(ul) (I)II p(ater) p(atriae).

4-16. Equitib(us) et peditib(us) qui militaver(unt) in alis V et coh(ortibus) V quae apell(antur) I. Ulpia co(nt)a(riorum) et I. Thrac(um) vitr(ix) et I. Cann(inefatium) et I. Hisp(anorum) Arva(corum) et [III. Augusta Thracum sagittariorum?] et I. Ael(ia) Caes(area) (miliaria) sag(ittariorum) et I Ulp(ia). Pann(oniorum) et (I) Thrac(um) c(ivium) R(omanorum) et II Alp(inorum) et V Call(aecorum) Lucensium et sunt in Pannon(ia) (superiore sub) P(ublio) Cornelio Proculo quinis et vicen(is) (stipendis emeritis) (d)imissis hones(ta) missio(ne).

Quorum nomina sub scripta sunt ipsis libertos [így: liberis posterisque helyett] eorum civitatem dedit et connubium cum uxoribus quas tunc habuissent cum est civitas iis data aut: si qui caelibes essem cum iis quas postea duxissent dumtaxat singuli singulas.

16-18. Ante diem Q? VI nonas julias Quinto Flavio Tertullo Quinto Junio Rustico co(n)s(ulibus).

19-23. Alae I Ulpiae contariorum ... (miliariae) cui praest Lucius Aufidius Panthera Sassinatis exgregale Claudio Motti f(ilio) novano helveto et Secundo filio eius.

26124-25. descriptum et recognitum ex tabula aenea quae fixa est Romae n muro post templum divi Augusti ad Minervam.

A tanúk nevei: Tiberii Claudi Menandri, Severi, Lucii Pulli Daphni, Festi, Lauri, Quinti Lolli Festi, Cai Vettieni Hermetis.

A diploma két darab hosszúkás négyszögletű ércztáblából áll és ezekbe van a szöveg vésve, még pedig a fönnebb közölt sorok, a tanúk neveinek kivételével, az első táblán kívűl olvashatók; a diploma szövegének első tizenöt sora rövidítve, ismétlődik belső oldalán is, az előbbivel keresztben menő sorokban. A második táblán belül találjuk a hónap és nap keltét, az az évben választott konzulok neveit, a sereg főparancsnokát, az okmány tulajdonosának nevét és származását; külső oldalán a hét tanúnak nevét. Magyarul így szól:

A megdicsőült Parthusi Trajanusnak fia, a megdicsőült Nervának unokája, Trajanus Hadrianus Imperator Caesar (császár), Augustus, főpap, 17-szer néptribun, 3-szor konzul, a haza atyja.

Ama lovas- és gyalogcsapatoknak, a melyek 5 lovas és 5 gyalogcsapatban katonáskodtak, névszerint kik az ulpiai I-ső dárdás lovascsapatban, a thrákok győzőnek nevezett 1-ső, - canninefatesek I-ső, - spanyol aruacok I-ső, - a nyilas thrákok Augustának nevezett III-ik, Aelia Caesarea nevezetű nyilas gyalogezredben, - a pannonoknak Ulpia nevezetű I-ső, - a thrák római polgárok I-ső, - alpesi lakók II-ik, - lucensi collaecok V-ik gyalogcsapatában szolgáltak, s a melyek Publius Cornelius Proculus főparancsnoksága alatt Felső-Pannoniában állomásoznak, belőlök egyesek, kik 25 évig szolgáltak, becsülettel elbocsáttatván, kiknek nevei alább meg vannak írva - nekik, gyermekeiknek és utódaiknak a (római) polgárjogot adományozta és a házassági jogot azokkal a nejeikkel, kiket már akkor birtak, midőn a polgárjog nekik adatott vagy ha nőtlenek volnának, azokkal, kiket ezután vesznek feleségül, de azzal a kikötéssel, hogy mindegyik csak egyet vehet el. Július 2-án, Quintus Flavius Tertullus és Qnintus Junius Rusticus consulok idejében.

Az Ulpiai I-ső dárdás lovasezrednek, melynek parancsnoka Sassinából származó Lucius Aufidius Panthera, közlegénységéből: a svájczi Novanóból származó Claudiusnak, Mottus fiának és Secundus nevezetű fiának.

Szószerint leíratott amaz ércztábláról, melyet Rómában a megdicsőült Augustus temploma mögött álló falon, Minerva mellett, kifüggesztettek.

Következik utána a hét tanúnak neve, kik az okmányt hitelesítették és a két ércztáblát összefoglaló bronzzsineget saját nevüket tartalmazó pecséttel lezárták.

E kiváló jelentőségű és régi, a 133-ik év (Kr. u.) júl. 2-án kelt okmányt Győrött a bővített Lloyd-épület alapásása alkalmával öt méter mélységben, 1885-ben találták, ott feküdt az omladozó római fal mellett, valószínűleg azon a helyen, a hol Claudiusnak, a diploma tulajdonosának háza állott.

A másik érdekes katonai okmány-töredék még idősebb és Trajanus császár uralkodásának korából, 116-ból származik. Találták 1882-ben a nagyécsi határban, fönt, a dombtetőt borító erdőben, erdőirtás alkalmával, fa tövénél a földben. A gyűjteménybe 1894-ben került. A nagyon is csonka töredéken a következő szöveg olvasható, belűl:

1. (Imp Ca)esar Divi Nervae F(ilius Trajanus)

2. (A)ug(ustus) Germ(anicus) Dacic(us) Pa(rthicus) (Pontifex Maximus)

3. (Tribunicia P)ot(estate) XX Imp(erator) XIII (cos)

4. (Equiti)bus et peditibus qui militant in alis

5. Quinque et cohortib(us)

A diploma külső lapján, a hol a sorok az előbbivel keresztben futnak s annak folytatása, a következők olvashatók:

6. Et I Cannene(fatium) et I. Hispa (vagy Lusita)

7. Norum et I. Bos(poranorum et)

8. milliariae c

9. quae sunt in P(annonia)

10. Natale, quini(s et vicenis stipendiis)

11. Emeritis dimi(ssis honesta missione quorum no)

12. mina subscri(pta sunt ipsis liberis posteris)

13. que eorum civ(itatem dedit et connubium cum u)

14. xoribus, quas t(unc habuissent cum est civitas)

26215. iis data aut si q(ui caelibes essent cum iis, quas)

16. postea duxiss (ent dumtaxat singuli singulas.)

E diplomából megtudhatjuk az uralkodó Trajanus császár czímét, néptribuni tisztségének éveiből kiszámíthatjuk a katonai okmány kibocsátásának évét (116 Kr. u.); megismerjük a cannenefates és bosporanus-féle lovascsapatokat, Felső-Pannonia helytartóját, Minitius Natalist; továbbá a 25 évi katonai szolgálati idő után a polgári jogot és törvényes házasságot biztosító törvényt és ennek kiható erejét az utódokra is.

Visszatérve a sírkőfölíratokra, az egyik, II. századbeli sírkő megemlékezik övéivel együtt, Aurelius Dorisoról, ki az ulpiai dárdás lovascsapat praefectusának statora (küldöncz) volt; más négy oltárkő a csapat praefectusairól szól: T(itus) Fl(avius) Flaccusról, C(aius) Aelius Brocciusról, T(itus) Fl(avius) Italicusról és Q(uintus) Ter(entius) Ingenusról.

Később Caracalla császár (211-217.) a csapatot nevével, Antoniniana jelzővel tiszteli meg, mint azt egy III. századbeli sírkő fölírata tanúsítja s egyúttal megnevezi övéivel együtt, Marcus Aurelius Valerianust, a ki zászlótartó (vexillarius) volt e csapatban (CIL. III. Fasc. III. 11081). Más emlékkő a lovascsapattal egyesített alpesi gyalogságról (4374.), a pannonhalmi kő pedig az ala III. Augusta Thracum (4380. sz.) nevezetűről emlékezik meg; a Notitia Dignitatum még két lovascsapatról tesz említést, melyek a IV. században itt állomásoztak; egyik az equites promoti, a másik cuneus equitum Stablesianorum volt.

Számos oltárkő is maradt fenn a rómaiak korából. Igy Arrabonában a katonaság, vagy annak praefectusai (T. Fl. Flaccus, C. Aelius Broccius, T. Fl. Italicus és Q. Ter. Ingenus) emelnek oltárt a legjobb és legnagyobb Juppiter-nek (I. O. M.), isteneknek és istennőknek (Dis Deabus),¹⁶ három oltárt Dianának,¹⁷ továbbá egyesek Silvanusnak,¹⁸ Baltis istennőnek, mezei isteneknek. A bőnyi oltárkő felíratának tanúsága szerint Lucius Antonius Sabinianus, a kegyes és hű jelzőkkel megtisztelt és Severiánának nevezett I. segédlegió legátusának kürtöse, Aurelia Aeliana nevezetű feleségével együtt, helyreállíttatja a régi rozzant templomot és Juppiternek, Juno királynénak, Minervának, Neptunusnak, Bacchusnak, Dianának és a többi isteneknek állít közös oltárt.¹⁹ A ulpiai I-ső dárdás lovascsapat praefectusa: Ci. ... lius (= Ci. ... Aelius vagy Aurelius) Caianus és a X. légió centuriója (századosa) Aurelius Gracilis az uralkodó császárok: L. Septimius Severus és Caracalla, Septimius Geta caesar és Julia Domna (matri castrorum = a tábor anyjának) tiszteletére, azok jóléteért, oltárt szentelnek Kr. u. 198--211. között. Előfordult még Győrött Minervának, Ámornak, Herculesnek bronzszobra, Bacchusnak párduczon ülő és azt etető Silenusszal csoportosított fehér márványszobra; Geának mészkőből faragott alakja a szárnyas Geniusszal. A vidéken Pusztaszentpálról Juppiternek szimbóluma, Apis-fej került ide bronzból, Ravaszdon meg Aeskulapiusnak szentelt fogadalmi kéz-fej (votiv-kéz) látott napvilágot, melyen ott láthatjuk a kígyót, Aeskulapiusnak jelvényét. A híres árpási kétkarú bronzlámpát kívűl mithologiai domború művek ékesítik.

Arrabonából és vidékéről e korból eddig mindössze két keresztény emlék van. Az egyik fejes bronzgyűrű, rajta egyenkarú kereszt látható, a másik mécses, a mely felső, bemélyedt lapján Krisztus monogrammját tünteti föl; mindkettő, a velök talált pénzek szerint, a IV. század első feléből származik. Egyéb emlékek: pávával, a lélek halhatatlanságának jelképével díszített csonka sírkő és az ezzel és halakkal ékesített mécsesek szintén a keresztény emlékek közé sorozhatók; ezek már korábbi időszakból származnak. Az egyik mécses hallal díszítve, az I. századbeli hullaégetés korából, urna mellől került napfényre. A vallási színezetű emlékek mellett nem hiányoztak Arrabonában a világi jellegű szobrok sem, mint azt a különféle anyagból, provincziális ízlésben gyártott emlékek bizonyítják. Igy az egyik bronzszobor férfiút ábrázol, arcza csupasz, kezében jogart tart s a lepedőalakú ruha fejét is betakarja. A másik, alabástromból készült férfimellkép-szobornak már van bajusza és rövid, göndör 265szakálla, testén vértet, fején Medusa-fővel díszített sisakot visel. Egy agyagból mintázott női mellkép magasra fésűlt hajzattal, valamelyik II. századbeli császárnét mintázhatja, mint Hampel J. véli. Nagyon kezdetleges s a rozsdától is igen megtámadott egy gladiátor bronzszobra. Más bronztárgyak tengeri lovat (hippocampus) és nőstény oroszlánt ábrázolnak.

A római erőd (praesidium) a mai püspökvár helyén és közvetetten környékén állott, ez volt a terület legmagasabb és folyóvizektől legjobban védett helye; itt állomásozott a katonaság. A városnak többi lakosai, még pedig a vagyonosabbak a vár közelében, a mai belváros területén laktak, a szegényebbek ellenben tőle távolabb, a mai Kálvária-utcza felén, azon a tájon, a hol a főlíratos kőtábla is jelzi: Itt állott hajdan Arrabona. A föntebbiek után említenünk sem kell; hogy ez a fölírás nem egészen, csak részben felel meg a valóságnak. Külső, felszíni római romok nincsenek; a régi szilárd, többnyire homokkőből emelt épületeknek némi maradványai, alapfalai, a folytonos töltés következtében mind 2-6 m. mélységben feküsznek a földben. Legutóbb, az új csatornázás alkalmával, a következő helyeken akadtak a munkások római alapfalakra a mai belvárosban: a Káptalan-dombon, a székesegyház déli oldalán, a Széchenyi-tér minden oldalán, a Lloyd-épületnél, a főgimn. épület előtt, a megyeház bejárata előtt, az állami polgári leányiskola előtt és a Baross-út belső felén.

Római épületromok nem hiányoznak a vidéken sem, így Asszonyfán, Gyánti-dűlőn, Csák-Némán, Mindszenten; pompeji színre festett falak Szentmártonban és Árpáson, a hol az 1880. évi ásatások vezetői nagyobbszerű római házra, fürdőre és egymástól távol fekvő terjedelmes alapfalakra bukkantak, a melyek ma egészen szabadon láthatók. Hogy Arrabonában is volt fürdőház valahol a belvárosban; azt a talált fürdőeszközök (strigilisek) kétségen kívül helyezik. Sokkal érdekesebb és ritkább az üvegtükör használata mellett tanúskodó győri lelet, a mely római kősírból került elő.

A rómaiak iparát is számos lelet ismerteti. Ilyenek főleg az aranyból készült ékszerek: gyűrűk, fülönfüggők és filigránmívű lánczok, zománczozott vagy ezüstberakásokkal díszített fibulák és hasonló tárgyak, melyek néha állatokat, petytyes párduczot, nyúlászó kutyát, pávát és galambot ábrázolnak; ilyenek a fémtükrök, bronzból készült vagy elefántcsontból faragott és csinos gyermekfejekkel vagy delfinekkel díszített hajtűk, delfinekben végződő fogantyúk, viráglevelekkel díszített bronzedények, csontfésűk, kulcsok és csinos borostyánkő-ékszerek.

Arrabonában nagyon gyakoriak voltak az üvegtárgyak: korsók, poharak, csészék, szoptatós-üvegek (7 drb), illatszer-tartók, arczfestéktartó-tokok, hamvvedrek, üvegkarpereczek, játéktárgyak és gyöngyök.

Érdekesek az agyagneműek is a római korból. Az itteni 408 darabból álló agyagedény-gyűjtemény három csoportba foglalható; az elsőbe sorolhatjuk az egyszerű, mázatlan edényeket; a másodikba a festetteket és mázosakat; a harmadikba a domborművekkel díszített vörös anyagú és kívűl-belűl vörös színű arezzói vagy terra sigillata edényeket. Leggyakoriabbak és legváltozatosabbak az első csoport edényei: ezek voltak olcsóságuknál fogva legjobban elterjedve. Ezek már eléggé jól iszapolt agyagból készültek, jól ki vannak égetve és elég formásak. A második csoport edényei még finomabb anyagúak, akad közöttük olyan is, melyeknek falazata nem vastagabb a rajzpapírosnál. Külső fölületük be van vonva grafit vagy zöld, barna, többnyire azonban sárga ólommázzal, még gyakrabban a terra sigillatákat jellemző vörös festékkel és vörös mázzal. Fordul elő márványosan színesített edény is. Díszítményeik rendkívül változatosak, és ízlésesek és közülök különösen kitűnik két női fejet ábrázoló korsó.

A harmadik csoportba tartozó terra sigillata edények a római keramikai iparnak legszebb termékei; anyaguk olyan színű, mint a vörös pecsétviaszé, néha ez aranyos sávokkal van tarkázva. Díszítésük még változatosabb és művésziesebb. Külsejük ritkán síma, hanem többnyire domborművekkel van díszítve, leginkább mithologiai, harczi és vadászati jelenetekkel. Nagyon gyakoriak rajtok az állat- és növényvilágból vett alakok is. Mindezek Győrből, még pedig a legszebbek a mai belváros területéről valók.

A vidéken Pannonhalmán és közelében: Kisravaszd és Paczkalló-völgy területén: a római Pannonia és Sabaria helyén találtak római fölíratos köveket, 266pecsétlő gyűrűket, halászat mellett tanúskodó háromágú szigonyokat, dárdát, sarlót, egyszerű és dombormíves edényeket, kígyófejben végződő ezüstkarpereczet és aranyozott csatnyelvet. Az egyik követ²⁰ Julis Fuscinilla nevezetű asszony, a háborúban elesett két kedves fiának, Julius Paternus és Julius Fuscus emlékének szentelte; a másikat Lucius Attius veterán katona emeltette feleségének. A talált téglákon olvasható a IV. legiónak, az I. segédlegiónak és X. legiónak neve; a két utóbbinak kegyes és hű a mellékneve. A pecsétlő gyűrűkön találjuk P. E. D. L. A. F. és C. E. P. kezdőbetüket, egy másikon az utóbbinak jobban kiírt nevét, C(aius) EGNATius (a NAT betük monogramm alakban) PRIMIG (enius) nevet.

Kiváló hely volt Kisárpás is, a hol egyebek között amorettekkel díszített tálat, növénydísz között álló madárral ékített kancsót, mázas korsót és bábsütő tányért találtak. Fudon festett tányér fordult elő. A többi edények, melyeket itt, Koronczón, Pusztaszentpálon, Rábapatonán, Mérgesen, Ponyvádon, stb. találtak, mind egyszerűek.

Római fegyverfélékből nagyon kevés emlék van itt. Győrött találtak két darab egyélű tőrt, két darab bronzlándzsát és a lovaskatonai fölszereléshez tartozó bronzsarkantyút. Nem hiányzik a koczka sem, a római katonák játékszere. Vannak továbbá házi eszközök, kés, birkanyíróhoz hasonló olló, kanál, fűző és hajtű, függélymérő (piom), őrlőkő, stílus, csiptető, sarló, mérleg, kulcs és orsó; ékszerek, mint gyűrűk, karpereczek, különféle típusú fibulák, fülönfüggők, láncz, nyakdísz (phalera) és gyöngyök üvegből, borostyánból és agyagból. Mindezek Arrabona területéről, többnyire sírokból származnak. Sírmező négy van a római időből; ezek a belvárosi és homokgödöri temető a brigetiói út mellett, a másik kettő: az államvasúti és kálváriai, a Sabariába vezető út mellett terült el. Egyes sírok fordulnak elő szórványosan más helyeken is.

A római utak közül az egyik Öttevény, Magyaróvár és (Carnuntum) Németóvár felé vezetett, a másik az Ószőny helyén állott Brigetióba, a harmadik Csanak, Kisárpás, Szombathely (Sabaria) és Italia felé, a negyedik a tényői dombokon alá Varsány és Veszprém felé, az ötödik a régebbi fehérvári országút irányában haladhatott. Az itteni római mérföldmutató²¹ 212-ből származik és az uralkodó császár, Caracalla czímeinek fölsorolása után, fölemlíti a megrongált utaknak és hidaknak jókarba való helyezését és egyúttal jelzi Brigetiónak (Ószőnynek) a várostól való 30 római mérföldnyi távolságát; a kő jelenleg Hédervárott látható.

Arrabonától nem messze feküdt Mursella²² nevezetű római város, mely mint egy carnuntumi fölíratos kő jelzi, municipium volt s így magasabb rangú volt Arrabonánál. E Mursellának a fekvése még nincs eldöntve; vannak, a kik Lovászpatona helyére, és mások, a kik Kisárpásra helyezik.

A Duna mentén húzódó római út mellett fekvő Quadrata és Ad Statuas nevezetű mansiókról is találunk említést. Az előbbi Öttevény táján feküdt, emez pedig Gönyü helyén. A többi helyek: Mérges, Fud, Ponyvád, Pusztaszentpál, Koronczó, Felpécz, Nagyécs, Pannonia, Sabaria, Tápszentmiklós, Asszonyfa, Bácsa és Bőny, a hol római régiségek kerültek napfényre, úgy látszik veterán-telepek²³ voltak és közülök csak kettőnek: Pannoniának²⁴ és Sabariának a neve maradt fönn.

Hogy a római uralom e vidéken meddig tartott, arra a római ipartermékek és pénzek adnak kellő fölvilágosítást. Ezek egészen Gratianusig - meghalt 383-ban Kr. u. - elég gyakoriak, utána eltűnnek, vagy igen ritkák. Igy a 395-ben meghalt Nagy Theodosiustól e területen eddig egyetlen egy rézpénzt találtak és ezt is a népvándorláskori sírmező egyik sírjában.

A római fegyverekre szerencsétlenül végződött 378-iki drinápolyi csata után, a védtelenül maradt Felső-Pannoniát a góthok és alánok árasztották el 267és 401-ben vonultak tovább; helyükbe a markomannok és quadok nyomulnak; majd a hunnok lépnek föl támadólag, kiknek a birodalma azonban csak Attila haláláig (453.) tartott és romjain volt germán szövetségesei: a keleti góthok és gepidák osztozkodtak. Ez a terület is a keleti góthoké lett, de néhány évtized után ők is elvonultak Itáliába. A helyükbe nyomuló longobárdok uralma szintén rövid életű és majdnem folytonos harcz volt a mindinkább terjeszkedő gepidákkal, kiket végre az Alduna mentén föltűnő avarokkal szövetkezve, teljesen megsemmisítettek. 568-ban a longobárdok is követték a góthok példáját és Pannoniát átengedték szövetségeseiknek, az avaroknak; a hunn néppel rokon avarokkal újra a hunn-szkitha népség jut uralomra, mely közel harmadfélszáz évig, Nagy Károlynak 791-ben ellenök indított és az avarok megsemmisülésével végződött hadjáratáig tartott. A most uralomra vergődő szláv törzsek az avarokkal és a már korábban bejövő népekkel költöztek be.

A népvándorlásnak utolsó, ránk nézve legnevezetesebb hulláma volt a honfoglaló magyarok megjelenése, kiknek egy raja, mint a leletek tanúsítják, 862-ben fordul meg először Pannoniában. Őket követik más nagyobb csoportok és végül 896-ban, az ország elfoglalásával, befejezik azt a mozgalmas korszakot, a mit régibb középkornak szoktak nevezni.

E kornak, főleg a hosszabb ideig tartó avar uralomnak az emlékei, melyeket az utolsó években e sorok írója Győr város külső határában fölfedezett hatalmas sírmezőn, eddig fölásott 888 sírban talált, a legérdekesebbek közé tartoznak az országban; belőlük világosan kitűnik, hogy itt, Győr területén, tekintélyes avar telep volt. A sírok bizonyos sorrendben és többnyire 3-4 m. távolságban vannak egymástól; a tetemeket teljesen felöltöztetve, fegyvereikkel ellátva és ékszerekkel feldíszítve, mindíg úgy helyezték a változó, 80-225 cm. mélységű sírokba, hanyattfekve, hogy arczok a nap járásával szemben álljon. Koporsónak ritkán találtuk nyomát, tehát többnyire a puszta földbe helyezték el a tetemet, melléje téve egy vagy két edényt: poharat, fazekat vagy korsót, egy esetben kulacsot is, a nőknél orsót; továbbá különféle kisebb állatokat vagy legalább egyes állatcsontokat. A sírokban talált mellékleteket, harczi szerek, ékszerek, eszközök és edények csoportjába foglalhatjuk össze. A harczi szerek közé tartoznak a rövidebb-hosszabb kardok, balták, fejszék, nyílcsúcsok, dárdák és nagyobb fajtabeli kések. A kardok egyenesek és egyélűek; keresztvasuk hiányzik. A balták és fejszék nyéllyukának két külső oldala rendesen karimás. A nyílcsúcsok többnyire háromélűek. Legritkább a kard, melyből mindössze három darab került elő. Az ékszerek nagyon gyakoriak; gyöngyökkel díszített fülönfüggők, különféle alakú üveg-nyakgyöngyök, rozetták, kettős, korongidomú vagy téglalapalakú kapcsok, karpereczek, gyűrűk, boglárok pitykékkel, csatok, küllős karikák, gombok ezüstből, bronzból, aranyozott vagy ezüstözött bronzból, ólomból és vasból, nagyon változatos díszszel, az állat- és növényvilágból.

A népvándorlás korából kevés eszköz maradt fenn. Találtak a különféle sírokban kengyelt, zablát, tűt, kapcsot, kést, aczélt és kovát; állítólagos takácsszerszámot, kulcsot, minden női sírban orsót és néhány vetélőt. A síroknak rendes mellékletei az edények voltak, melyek vagy nagyon durvák, puszta kézzel idomítvák, vagy korongon készültek; díszítésük csak néha van s ez egyszerű körös és hullámos barázdákból és csipkés pereméből szokott állani.

A vármegyében a következő helyeken találtak régibb középkori emlékeket. Az Enese határában fekvő Faluhely pusztán durva, egyszerű poharakat, Ménfőn avar kengyeleket, Kajáron szarmata jellegű bronz szíjvéget és Tápszentmiklóson csinos fülönfüggőket aranyból.

Szőgyéről 3 drb avarkori bronz szíjvég származik. Pannonhalma környékéről Nagy Károly korabeli lándzsa és Kisárpásról ugyanolyan korú sarkantyú a Rába medréből.

Az avarkori sírmező egyúttal a honfoglaló magyaroknak is temetkezőhelyük volt. A temető éjszaknyugati részén csoportosan, éjszaki táján avarkoriakkal szórványosan, 61 magyar sírt tártunk föl, a melyekben a tetemek kelet-nyugati irányban feküdtek, fejjel nyugatra s így fekvésükre nézve eltértek az avarkoriaktól. A sírok azonban igen szegények voltak, alig egynéhányban találtak mellékleteket: nyakpereczet, mely egymásköré csavart bronzhuzalokból készült; levélformájú és tüskésszárú nyílcsúcsot; orsót és aranyozott 268bronzboglárt, pitykét és törött fülönfüggőt (?) bronzból, kopott, olvashatatlan olaszországi ezüstpénzt. Az egyik női sír gazdagabb volt; találtak benne több üvegnyakgyöngyöt, nagyobb szép fonású ezüstlánczot, rajta hólyagos fémgömböket és közöttük harántul font sodronytekercseket. Ugyancsak a nyak körül 4 drb ezüstpénzt. A tetem mellén 3 drb bronzpityke feküdt és jobbkeze újján, kissé aranyozott, nagy ezüstgyűrű volt, melynek fejét üvegpaszta díszítette.

Más ősmagyar sírok a víztartó torony mellől kerültek elő; ezekben találtak gyűrűket, karpereczeket, halántékgyűrűket, ezüstkorongot, melyet a mellen hordtak, csüngőkkel díszített pitykéket és késeket. A város területéről való ama szép füles csüngő-dísz is, rossz ezüstből, a melyen a középen látható madárfej körül szívidomok, heraldikus líliomok, indák és geometriai idomok fordulnak elő. A szeszgyár területéről, a hol az ősmagyarok sátrak alatt éltek, nagyon sok egyszerű edény: pohár, fazék, korsó és kulacs; azután nyílcsúcs, kúpos végű sarkantyú és kés került a gyűjteménybe.

E tárgyaknak a készítői és használói, a honfoglaló hősök, vetették meg alapját e városnak, melyet az általános vélekedés szerint az itt talált és romokban hevert avar gyűrű-sánczok után neveztek el Gyűrűnek, a melyből a mai Győr elnevezés származott.