Szent István királyságával a bírói hatalom a népről, a törzsek gyuláiról és harkáiról, meg a nemzetgyűlésről a királyra szállott, a ki ezt a hatalmat részint személyesen, részint a várispánságok (a későbbi vármegyék) élére helyezett ispánok útján gyakorolta. Ilyen várispánság székhelyévé lett Győr is, mely honvédelmi szempontból nyugat felé jelentős helye volt hazánknak. A várispán (comes), illetőleg udvarbírái (curiales comites), az ispánság, mint állami birtok területén lakozó, katonai szolgálatot teljesítő várjobbágyok és a szabad parasztok felett ítélkeztek; ellenben a nemzet szabad tagjai, a szabad birtokosok közvetetlenül a király bírói hatalma alá tartoztak, a ki vagy személyesen, vagy nádorispánja, illetőleg ennek helyettesei útján gyakorolta ezt s hatalmát, majd utóbb az egyházi hatóságok is részesei lesznek az igazságszolgáltatásnak. A királyi kiváltságokat nyert városokban a polgárság felett a magaválasztotta bírák ítélkeztek. Győr már korán, 1271-ben nyert ilyen kiváltságot az Árpád-házi V. István királytól.

A perbeli bizonyítás eleinte hazánkban is, mint a középkorban sokáig mindenütt, csak formai volt. Abból indult ki annak a kornak a felfogása, hogy jogsérelem csak gonoszságból keletkezhetik. Csak úgy szenvedhet sérelmet valakinek joga, ha a másik azt vétkes szándékossággal akarja sérteni és csakugyan sérti. Ebből folyólag a bizonyítás arra irányult: becsületes ember-e az, a kit a másik perelt s ezt elsősorban annak állott jogában bizonyítani, a kinek egyéni becsületessége lett kétségbevonva. Az ily irányú bizonyítás csak formai lehetett, a mint csakugyan az is volt, mert bizonyítékul vízpróba és tüzesvaspróba, meg a bajvívás szolgáltak. A váradi regestrum, a váradi káptalannak II. András korából származó jegyzőkönyve, mely 389 peres ügynek hivatalos ismertetését tartalmazza, két győrvármegyei esetet is felsorol. Az egyik eset az volt, hogy Mixa nevű, győrmegyei Néma községbeli lakos az ugyanoda való Budent lopással vádolta Miklós győri ispán előtt; Budennek tüzesvaspróbát kellett volna kiállani, azonban Buden megszökött s így a vaspróba elmaradt. A másik esetben a bíró bajvívást rendelt. Ez a dolog úgy esett meg, hogy Hédervári Hektor és Márton nevezetű főemberek között per támadt egy Győrhöz közel fekvő halászó-hely iránt. A bíró által rendelt bajvívásra mindegyik fél helyettest állított; a bajvívásban Hektor bajvívója ellenfelét legyőzte és így a halászóhely Hédervári Hektornak ítéltetett. Az Árpád-házi királyok idejéből való törvénykezési dolgokból az is megemlítendő, hogy IV. Béla király 1244-ben a győr-csanaki határban ítélőszéket tartott. A nép a határnak ezt a részét maig is királyszéknek hívja.

A mikor a várispánságok vármegyékké alakultak át és így a katonai szervezet helyébe a politikai közület lépett, akkor a vármegyék a területükön lakó nemesek felett, bizonyos perek kivételével, a bíráskodási jogot is megnyerték. Győr vármegye ezt a jogát rendszerint a komáromvármegyei nemességgel együtt, Győrött vagy Tatán tartott bíráskodó gyűlésein, ú. n. sedrián gyakorolta; az idők folyamán ezt a sedriát állandó megyei ítélőszék váltotta fel, mely a vár hajdani őrtornyában, majd a XVIII. századtól kezdve a vármegyeházán, (a mai polgári leányiskola helyén) ítélkezett, mígnem ezt a házat a megye a mai vármegyeházzal, mely hajdan ferenczrendi zárda s templom volt, el nem cserélte. 150A városban a törvénykezés - a királyi kiváltságlevelek szerint, - a városi hatóságot illette meg, mely azt az évenként választott városbíró s a szintén évenként választott tizenkét esküdt polgár (jurati cives) útján gyakorolta. A mikor a török hódoltság idejében Győr végvárrá lesz, gyakran történik összeütközés a várparancsnok s a város, vagy a vármegye között a bíráskodás dolgában is. Ennek eleven bizonysága az 1662. évi XXX. t.-cz., mely - megemlítve azt, hogy »a győri vezér úr Győr városában s várában, mint azon megye törvényszékének rendes helyén, az emberek emlékezetétől fogva ott gyakorlatban volt pallosjog gyakorlatát azon megyének, városnak s más e végből szabadalmazottaknak megtiltotta«, - azt rendeli, hogy a várparancsnok és tisztjei a pallosjog gyakorlatát ne akadályozzák s kimondja: »a polgárok említett káptalani alattvalókra nézve a pallos joga azon győrvárosbeli bíráknál, nemesekre nézve Győrmegye fő- és alispánjánál maradjon«. A pallosjog (jus gladii) alatt értetett a súlyosabb, rendszerint halállal büntetendő, ú. n. főbenjáró bűntettekre is kiterjedő büntető hatóság. De még a XVIII. században is kénytelen a törvényhozás megvédeni Győr város törvénykezési jogát a hatalmaskodó várparancsnokokkal szemben, mert az 1741. évi XXX. t.-cz. azt rendeli: »a várak parancsnokai és azok soltészai Győrben s másutt a közigazgatási és törvénykezési ügyekbe való avatkozástól eltiltatnak«. A jobbágyok felett a bíráskodás a földesurat illette, a ki gyakran királyi kiváltságlevéllel a pallosjogot is elnyerte.

Az 1848 előtti törvénykezésben az eskü nemcsak polgári bizonyító eszköz volt, hanem egyszersmind vallási jellegű intézmény is. A ki hamis esküt tett, azt az egyházi bíróságok büntették, mint a vallás ellen vétkezőt. Természetes, hogy ennélfogva az eskü szövegében a vallási elem is érvényesült. Ép azért érdekes itt közölni azt az esküszöveget, melyet Győr város polgári törvényszéke a czigányoktól vett ki, ha ilyenek megesketésére került a sor. Ez az eskü így szól: »Én esküszöm a telyjes Szt. Háromság hatalmas egy bizony Istenre, ki Atya, Fiú és Szt. Lélek, ki teremtette mennyet, földet és minden benne levő csúszó és mászó állatokat, hogy ezen dologban, melyben engemet kérdesz, én semmit sem tudok, vagy hallottam és ha tudok, láttam vagy hallottam, a föld alá sülyedjek és megemészszen, mely föld Corét, Dotánt és Abiránt megemésztette. És ha tudok valamit, láttam, vagy hallottam, az Korság, Vérség és az hirtelen guta üssön meg és hirtelen halállal haljak meg s mind testemben s lelkemben elveszszek, marhámban kárt valljak és soha Ábrahám kebelébe ne érkezzem és ha láttam, tudok vagy hallottam valamit, a föld ne szenvedjen gyomrába, hanem kivessen, valamint Jónást a czethal kivetette volt gyomrából és ha tudok, láttam, vagy hallottam valamit azon dologban, az Mojzes törvénye, ki Sinai hegyen kiadatott, engemet eltörüljön és minden írás, mely a Mojzes törvényében beirattatott, engemet megsententiázzon és ha láttam, tudok, vagy hallottam valamit azon dologban, akkor legyen szerencsém, mikor az kő virágzik. És ha ezen esküvésem nem igaz, Isten engemet mingyárt elveszessen és se az nap, se az hold, se az csillagok nekem ne szolgáljanak. Isten engemet úgy segélyjen és a boldogságos Szt. Szűz Mária, úgy a Szt. Evangelium.«

Azt ugyan már Kálmán király kimondta törvényben (I. k. 57. fej.), hogy »a boszorkányokról pedig, mivel hogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen, (de strigis autem, quae non sunt, nulla quaestio fiat)«, mégis a XVII. és XVIII. században nagyon elterjedtek a boszorkánypörök. Győr város és vármegye is kivette részét ezekből a pörökből. Igy Győr város törvényszéke 1687 július 3-án felvette Pozsgai Ágoston panaszára Bolla Mátyás hátrahagyott özvegye, Orsolya ellen a pert, az ördöggel való czimborálás miatt. A vád az volt, hogy sokakat megvesztett s mikor ezek megbetegedtek, meg is tudta őket gyógyítani; néhány fiúcskát, kik az ő füvét elcsenték, megfenyegetett s ezek másnap megbetegedtek s a velük való szolgáló meg is halt. Az is vádként emeltetett ellene, hogy vízbe dobták s ő nem fulladt bele. Mivel a törvényszék mindezt a vádat teljesen bebizonyítottnak nem találta, úgy ítélt, hogy Orsolya asszony 12 jámbor és tisztességes személylyel, mint eskütársakkal tegyen tisztító esküt. Ámde ilyen 12 személy nem jelentkezett és a városi törvényszék Orsolya asszonyt 1687 augusztus 11-én megcsigáztatásra és azután tűzhalálra ítélte és az ítéletet a 1688 április 7-én végre is hajtotta. Győr vármegye boszorkánypöreiből megemlítésre méltó 1710 június havában a mezőörsi özv. Tenke Péterné szül. Domján Ilona bába és ennek leánya, Tenke Éva ellen folyamatba tett per. Ellenük 151az volt a vád, - maga az alispán, Fiáth János terjesztette ezt tiszti ügyésze, Semberger Ádám útján a törvényszék elé, - hogy az özvegy az ördögnek adta magát és sokféle bűbájosságokat és boszorkányi cselekedeteket elkövetett, leányát is az ördögnek adta és boszorkányságra tanította, lóvá változtatta és rajta lovagolt a boszorkányi gyülekezésekre. Szemére veti továbbá a vádirat özv. Tenke Péternének, hogy hasonló bűbájos személyekkel társalkodott s mindazokat, a kik nem jártak kedvében, megrontotta és beteggé tette. Tenke Éváról, a kit a köznép sánta ló csúfnévvel illetett, azonfelül, hogy anyjának ló gyanánt szolgált, azt mondta a vádírat, hogy magát több ízben disznóvá változtatta át. A vádirat azzal végződött, hogy mindketten tűzhalálra ítéltessenek, de előbb »szokott torturára vonván, több boszorkány társainak és egyéb gonosz cselekedeteinek kinyilatkoztatására«. A vádlottakat erre elfogták és megindult a nyomozás. A tanuvallomások rémes tükörképei az emberi ostobaságnak és babonának. Igy a harmincz éves Mészáros Kata számtalanszor hallotta, hogy özv. Tenke Péterné leányával éjjelenként eljár a boszorkánygyűlésekre. Tudja azt is, hogy ez az asszony soknak száját és szemét a füléhez vonta, fél lábát s kezét megrontotta. Az ötven éves Diószegi Erzsébet tudja, hogy vádlottak sohasem sírtak. Lajos János községi bíró esküvel erősíti, hogy az asszony boszorkány. A leányra nézve meg azt hallotta Pap Györgytől, hogy mikor ez utóbbi egyszer éjnek idején kiment vasvillával az ökrökhez, a vályún látott egy disznót, kit másénak vélvén, igen megütött és megszúrt, mely ütés után a disznó eltünt és Tenke Éva egyszerre megszólal és ordít: miért ütöttél meg, talán nem láttál? Ezt a vallomást Pap György is megerősítette. Szalai Mihályné bába, tehát az idősebbik vádlottnak konkurrense azt vallotta, hogy mikor őt, nem a vádlottat hívták a vajúdó Halász Jánosnéhoz, vádlott az újszülött gyermeket megvesztette, hogy az még most is nyomorult. Lajos Dávidnénak éjjelenként meg szokott jelenni özv. Tenke Péterné több boszorkánytársával és meggyötri őt. Az ilyen s hasonló tanúvallomások alapján a megyei törvényszék érettnek látta az ügyet a tárgyalásra, s ki is tűzte azt 1710 július 28-ra. A vádlottak azonban makacsul tagadtak, mire a közvádló a tárgyalás elhalasztását és az összes tanuk megesketését kérte. Az új tárgyalás ugyanaz év augusztus 4-én tartatott meg. A vádlottak a tortura következtében beismerésben voltak, hogy boszorkányok és az ördöggel czimborálnak, de a terhükre rótt eseteket most is tagadták. Az ítélet özv. Tenke Péterné ellen augusztus 11-én meghozatott és így szólt:

Deliberatum est.

Minthogy a Dominus M. et A.-nak a personaliter adstans I. ellene erigalt Actio-jában perpetiált ördögi bű bájossághi és gyakorlot boszorkány cselekedeti, hogy tudni illik nem csak a' melly személyeket megh fenyegetett ördöghi tudománya által megh is vesztett légyen tizen edgy bizonságok vallásábul, hanem hogy maga Ördöngös voltát nem tagadta, más két bizonságok és amidőn Ördöghi mesterséggel való mások éjjeli kinzásában gyakorolta magát, hogy megh ismertetett légyen más három bizonságok vallásukból kitetszenék 's ezen kivül más bujos bájoskodása és tilos Cselekedetei ki nyilatkoztatásábul is nyilván való boszorkánnak találtatott. Azért is fölyül irt bizonságok és ellene kinyilatkoztatott gonoszságaira nézve Országunk élő Törvénye szerint elevenen az Tüzre itéltetett, ugy mindazon által, hogy előbb több hasonló boszorkán Társainak és gyakorlott gonosz cselekedetinek kinyilatkoztatására megh csigáztassék.

Ezt az ítéletet másnap Györödy Ádám és Csapó István, hivatalosan kiküldött biztosok jelenlétében Győrött végre is hajtották. Tenke Éva perének irataiból hiányzik az ítélet és így a másik örsi boszorkánynak, a sánta lónak további sorsa ismeretlen.

A vármegyei levéltár adatai azt bizonyítják, hogy nemcsak női nemen levő boszorkányokat ismertek Győr vármegyében, hanem boszorkánymestereket is. Ennek bizonysága az a per, mely 1714-ben indult meg Faragó János taápi lakos ellen azon a czímen, hogy Toma Jánost bűbájos mesterséggel halálos beteggé tette és pedig azért, mert Toma őt meglepte, midőn éjnek idején az ördögökkel lakomázott. Az is volt a vád, hogy Faragó János el tudja venni a tehenek tejét, elveszi a mások erejét és ezzel az erővel végzi a maga dolgát. Nagy vizsgálat indult meg, a tanúk vallomásaiból azonban, a mint a védelem nagyon 152helyesen kiemelte, Toma János nem ép elmével, hanem lázas állapotában (non sana mente, sed ex deliris) mondta el súlyos vádját s hogy a tanúk csak, mikor e vádaknak híre ment, kezdtek emlékezni Faragó János bűbájos cselekedeteire. Itélet ebben a perben nincs; úgy látszik, a vádlott az ítélethozatal előtt meghalt.

A régi idők törvénykezése azonban nemcsak borzalmas, hanem humoros dolgokat is produkált. Igy Győr város jegyzőkönyvében az 1641. évi július 3. napjáról keltezve az foglaltatik, hogy a városi főbíró esküdttársaival meghallgatván Szlatnay Jakab panaszát, mely szerint Jerig polgárnak Mária nevű felesége őt szitkokkal illette, úgy határozott, hogy panaszlott tisztességesen kövesse meg panaszost a városházán s kimondta, hogy 20 forintot fizet az, a ki ezentúl ilyféle szidalommal illeti a másikat. A megkövetés és az utólagszidalomért előre megállapított pénzbüntetés a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a becsületsértés rendes büntetése volt. A pénzbüntetés néha a várost, néha az esküdtbírákat illette. Az a bírói egyezség sem érdektelen, a melylyel Szabó Gergely és Gyönge Miklós között egy ház végett folyt per befejezést nyert. A felek ebben az egyezségben arra kötelezték magukat, hogy Szabó Gergely vesz Gyönge Miklósnak új divat szerinti dolmányra való szövetet és Gyönge Miklós sógorasszonyának, Varga Istvánnénak (miért nem Miklós feleségének?) egy szoknyára való kentula posztót, szintén az új divat szerint és »így a controversia leszáll az ház végett az atyafiak közt«.

Az 1848-iki nagy idők a polgároknak törvény előtti egyenlőségét megteremtvén, a földesúrnak jobbágyai felett való bíráskodása megszűnt; egyebekben azonban a kitört szabadságharcz megakadályozta a törvénykezési viszonyoknak szabályozását. A szabadságharcz leveretése után az abszolut hatalom rendezte ezeket a viszonyokat s Győrött a városra és megyére kiterjedő hatáskörrel megyei törvényszéket (társas bíróságot) s ugyanott, valamint Téten és Szentmártonban járási bíróságot (egyes bíróságot) szervezett. Másodfokú bíróság volt a soproni kerületi főtörvényszék, harmadfokban a bécsi legfőbb és semmitő törvényszék határozott. Mindazonáltal házassági perekben az előbb volt egyházi bíróságok továbbra is megmaradtak. 1861-ben helyreállíttatván az abszolut uralom által megszakított jogfolytonosság, a törvénykezés rendje is a régi viszonyok szemelőtt tartásával, de az újabb fejlődés kívánalmai szerint újra szerveztetett az ideiglenes törvénykezési szabályokban, (országbírói értekezlet szabályai). Az alkotmány helyreállításával a törvénykezés mai rendjét megelőzőleg még egyszer történt ideiglenes rendezés; végre az 1871. évi bírói szervezeti törvények megvetették az alapját a mai törvénykezési rendnek, mely Győr városát kir. ítélőtáblai és kir. törvényszéki székhelylyé tette.

Győr városa az 1890. évi XXV. t.-czikk rendelése folytán lett kir. ítélőtábla székhelyévé, a mikor a törvényhozás az eddig fennállott budapesti és marosvásárhelyi tábla területét tizenegy táblai területre osztotta. A törvényt megelőzőleg heves harcz indult meg a vidéki városok között a táblai székhelyekért. A Dunántúl felső vidékének táblájáért Sopron és Szombathely vetekedtek, de ismét bebizonyult a régi latin közmondás helyes volta: inter duos litigantes, tertius gaudet. A győri kir. ítélőtábla 1891 május 1-én kezdte meg működését. Első elnöke Erdély Sándor volt, a ki mint budapesti táblai tanácselnök neveztetett ki a győri tábla elnökévé, de már 1892-ben az igazságügyminiszterium államtitkára lett, a honnan 1895-ben az igazságügyminiszteri székbe lépett. Utóda Vörösmarty Béla curiai bíró lett, Vörösmarty Mihály koszorús költőnk fia; de ő sem volt sokáig az elnöki székben, mert 1895-ben az igazságügyminiszterium államtitkárává és 1901-ben a Curia másodelnökévé neveztetett ki, a mely állásában a kérlelhetetlen halál 1904-ben, 60 éves korában kiragadta az élők sorából. A győri tábla harmadik elnöke Vági Mór igazságügyminiszteri tanácsos lett, a kinek 1904-ben curiai tanácselnökké történt kineveztetése után Horváth Jenő budapesti kir. táblai tanácselnök, néhai Horváth Boldizsár igazságügyminiszternek fia jutott a győri tábla elnöki székébe és a ki jelenleg is a tábla elnöke. A tábla bírói létszáma az elnökön kívül két tanácselnök és 13 ítélőtáblai bíró s pedig névszerint: Hódossy Lajos dr. és Csenkey Géza dr. tanácselnökök; 153Schmid Geyza, Kiss Gábor, Jalsoviczky Lajos, Kun Sándor, Nagy Géza, Piukovich János, Kail Géza, Gerő Antal dr., Hokkes József dr., Feichtinger Ernő dr., Rácz Lajos, Hamza József és Proszt János dr. táblai bírák. A tábla segédszemélyzete áll egy elnöki titkárból és 5 tanácsjegyzőből, kik a tábla területén levő albírák s illetőleg jegyzők létszámából lesznek berendelve. Az elnöki titkár jelenleg: Hannig Alajos. A tábla 1906. évi ügyforgalmát a következő számadatok tüntetik fel: érkezett közpolgári beadvány 2876 (3081), úrbéri 7 (9), váltó, kereskedelmi és csőd 372 (297), büntető 2186 (1981), fegyelmi 48 (82). Ez az ügyforgalom 2873 (2950) ügynek felel meg.

A kir. ítélőtábla mellett működik a tábla területére kiterjedő hatáskörrel a győri kir. főügyészség, melynek élén Kiss József kir. főügyész áll; helyettese Kramolin Viktor dr. kir. főügyészi helyettes. A kir. főügyészséghez 1906-ban 367 (406)* ügy érkezett.

A győri kir. törvényszék hatásköre a magyaróvári kir. törvényszéknek 1875-ben történt megszüntetése óta kiterjed Győr törvényhatósági város és Győr, valamint Moson vármegyék területére. A győri kir. törvényszék jelenlegi elnöke nárai Szabó Jenő, bírái Sipos László, Már József, Koloszár László, Fejérpataky László, Kovács Zsigmond, Brückler István, Zsitvay Géza dr. és Tariczky Jenő törvényszéki bírák, és Szilágyi Ernő dr. albíró.

A kir. törvényszék ügyforgalma volt 1906-ban: polgári beadvány 6837 (6614)*, büntető 5920 (6535) és telekkönyvi 10.808 (11.007). A győri kir. törvényszék alá tartozik Győr város és illetőleg vármegye területén három kir. járásbíróság, ú. m.: a győri, a győrszentmártoni és a téti. A győri kir. járásbíróságnak jelenlegi vezetője Horváth Ede táblabírói czímmel és jelleggel, bírái: Herschich Géza járásbíró, Kecskeméthy Gyula és Korpády Zoltán dr. albírák. E járásbíróság 1906-iki ügyforgalma volt: érkezett polgári ügy 7022 (6665)*, büntető 1669 (1592). A győrszentmártoni járásbíróság élén áll Kastner Miklós járásbíró s mellette működik Cserhalmi István albíró. 1906-ban érkezett e bírósághoz 1510 (1658)* polgári és 438 (474) büntető ügy. A téti kir. járásbíróság telekkönyvi hatósággal is fel van ruházva. E járásbíróság vezetője Keresztes Ferencz dr., járásbíró, bírája Noszlopy Ferencz albíró. Ügyforgalma volt 1906-ban 818 (945) polgári, 295 (340) büntető és 2351 (2194) telekkönyvi ügy.

A győri kir. ügyészség hatásköre kiterjed a győri törvényszék területére s így a törvényszék területén levő kir. járásbíróságokra. Azonfelül a győri kir. ügyészség felügyelete alá tartozik a győri kir. törvényszéki fogház is. A kir. ügyészség élén városunk szülötte, Hegyeshalmi Fischer Gyula dr. kir. ügyész áll, a ki mellett még Dukavits Vilmos dr. és Simon Rudolf dr. kir. alügyészek működnek. A győri kir. ügyészséghez 1906-ban érkezett 6754 beadvány, az ügyek száma a lajstromban 820 volt; nyomozást teljesített a kir. ügyészség 805 esetben, vizsgálatot 51 esetben és az ügyészség tagjai 598 ügy tárgyalásában vettek részt.

Győr városa ügyvédi kamarai székhely is. A győri ügyvédi kamara joghatósága kiterjed Győr város és vármegye területén kívül, Moson, Esztergom és Komárom vármegyékre és Komárom törvényhatósági városra is. A győri ügyvédi kamara területén 123 ügyvéd és 57 ügyvédjelölt van bejegyezve; ezek közül Győr város és vármegye területére esik 43 ügyvéd és 20 ügyvédjelölt. Az ügyvédi kamara elnöke Ziskay Antal dr., a pannonhalmi főapátság ügyvédje, volt jogakadémiai tanár és volt országgyűlési képviselő, a ki a város és vármegye társadalmi életében is jelentékeny szerepet játszik.

Győr város és vármegye területén két kir. közjegyző működik; mindkettőnek székhelye Győr, de a közjegyzői kamara, melyhez tartoznak, Szombathelyen székel.