Utódok kötelessége megóvni jeles ősök emlékezetét. Hanyatló kor epigonja gyüjtse össze és őrizze meg azoknak a családoknak a történetét, melyek szinte egykorúak nemzetünk európai életével. Ősi czímerük őrzi az átöröklött dicsőség nagy emlékezetét, jeles elődök méltó utódaiban pedig a régi nagyság hív és méltó bizományosait szemléljük. Ilyen családainknak egyik legnevezetesebbje az Andrássy család.

Mint minden történeti szerepet játszott nagy családunk eredete, az Andrássyaké is a mondák homályába van burkolva. A történetírok vetekedve egymással, már az őskorban keresik és találják a család megalapítóit.

Történelmünk folyamán az európai magyarok első föllépésétől számítva, úgyszólván minden században találkozunk egy-egy Andrássyval; a csatapiaczon, a politikában, az oltár zsámolyánál és a magánéletben, mindig egész szívvel, tehetséggel, tekintélyének súlyával szolgálta uralkodóját és hazáját.

És sajátos - mintha valami titokzatos átöröklés következtében történnék - ma is benne van az a nemes láng az Andrássyak vérében, a mely bárminő viszonyok között is, mindig vezérvilágot lövel, fényt derít a magyar nemzet pályájára. Mintegy talizmánul maradt ez a vezérszerep nagy elődökről az utódokra, valamint nevezetes az is, hogy valahányszor nemzetünk valami jelentősebb átalakulás előtt álott, mindig egy-egy Andrássy tünt föl a közpályán s vezette diadalra nemzeti aspiráczióinkat.

A családnak első, nevezetesebb férfia - a kitől nevét is veszi - Katona: ,,Historia Criticá"-ja valamint Lehotzky: "Stemmatographia Regn. Hung." czímű munkája szerint András volt, sarjadéka a Scythiából Pannoniába költözött egyik vezérnek, a mint ezt ugyancsak Katonánál, valamint Gyöngyössy István Cariclia-jának ajánlásában láthatjuk.

András levente 1000-ben, István királynak székesfejérvári koronáztatása alkalmával tünt föl, a midőn a szokásos tornán egy idegen daliával szállott ki páros viaskodásra. András, ellenfelének sisakkal borított fejét és pánczélba öltözött testét fejétől derekáig ketté hasította, mely rendkívüli erőről tanúskodó tettéért, az Erős nevet, czímerül pedig egy kardos férfiut s koronát tartó kettős oroszlánt kapott. Erős András részt vett a Kupa-lázadás, valamint a pártütő Gyula, erdélyi fejedelem lefegyverzésében is s ezért István király a székelyek főbírájává nevezte ki.

Andrásnak fiai voltak: Józsa - a ki Engel "Geschichte des ungarischen Reiches" czimű munkája szerint - 1051-ben, a III. Henrik német császárral folytatott hadjárat alatt tünt ki s később Esztergom fölmentése alkalmával halt hősies halált. Vid - szintén harczokban tünve ki, I. András zászlói alatt, a Béla herczeg ellen vívott csatában - 1061-ben végzé be életét. László maradván egyedül életben, András fiai közül ő örökölte atyja 594méltóságát. Az ő maradékai oszlottak aztán két ágra, egyik ágazat Erdélyben maradva, másika pedig Magyarországon telepedve le, itt nagy tisztességekre emelkedett.

Andrási Simon - már így neveztetve - 1217-ben a székelyek hadát vezette a szent földre s II. Endre zászlói alatt küzdve, Damiet falai alatt lelte hősi halálát. Endre király rendkívül sajnálta Simon vitézt s Várady szerint, következő felírású emlékoszlopot állíttatott föl elesése helyén:

SIMONI ANDRASIO.

Magyar fordításban körülbelül így hangzik:

"Andrási Simonnak, a ki miután a szent földet meglátta volna és Damiátát harczias ostrommal megfélemlítette és a magyar zászlót legelsőnek Damiáta falaira kitűzte, nyilak zápora által széttépetett Krisztusért, vallásért és királyért, de csakhamar nevének dicsőségével, a mi gyászunkra elhunyt. András magyar király, az ő vitéz harczosának e szobrot emeltetni rendelte."

Simon elhalálozása után, több mint egy századon át, egyetlen hátramaradott írásban, sem annalesekben nem találkozunk e jeles család nevével. Már az Anjouk idejében, Nagy Lajos alatt 1323-ban említtetik egy Andrási, még pedig, mint ezt Szirmay Antal "Comitatus Zempleniensis"-ében olvassuk, ez lett volna a család zemplénmegyei birtokának első szerzője s a később oly sok jeles férfiúval tündöklő monoki vonal megteremtője.

Ugyancsak I. Lajos uralkodása alatt virágzott Andrási Zsigmond. Budai Ferencz Polgári Lexikon-ában, valamint Katona "Historia Criticá"-jában is olvashatunk róla s látjuk, hogy mint temesi bán vitt jelentős szerepet. Midőn Lajos király, öcscsének, nápolyi Endrének halálát megbosszulandó, hadat kezdett, Andrási Zsigmond is zászlói alá szegődött, s 1350-ben, Canossa ostrománál tünt ki nagy vitézségével. Kitünt a moldvai hadjáratban is s mint a betörő tatárok ellen küzdött sereg vezére, kiverte teljesen a dúló csordákat. 1396-ban, Nápolynál esett el Andrási, s emlékezetét a következő írás őrizte meg az utókornak: "Andrási Zsigmond tömösi albánságot viselt; hejh, csak viselte, mert meghalt a haza atyja és nem is jön vissza többé. Hejh, Andrási Zsigmond hivatala és életére nézve is meghalt. Gyászold Erdély, a melyet ő szerencsésebben védelmezett, mind a hét tornyait. Gyászold Moldva, a kit hogy Magyarországnak szolgáljon, hatalmas fegyverével nógatott. Örvendj Itália, melyet félelemmel töltött el. Temes, a Temes vizét sírd tele, a melyet Zsigmond ellenséges vérrel úgy megtöltött, hogy folyását meglassította. Távozz vándor és könnyeiddel áldozz, nem Zsigmondnak, hanem a szerencsétlen Temesnek, álljon emlékoszlopa örökös fájdalom jeléül, a mit az élőnek kívánt, az élők közül kiragadott atyjának állította S. H. Q. Tömösi, ezen gyászos versezettel Temesvidék az ő letünt csillagát megsíratta.

Zsigmond egyik fia Olaszországban telepedett meg s ott az Andreassi Rodi Marchio családot alapította. Mantua évkönyveiben lapozva, olvasunk magas egyházi állásokat betöltött Andreassiakról s ezeknek síremlékei ma is láthatóan vannak a mantuai székesegyház falába illesztve. Nagykövetek is kerültek ebből a családból s egyik női tagját, Beata Ossana Andreassit szentté avatták s máig mint a város védőszentjét tisztelik. Arczképe megvan Betléren, gróf Andrássy Géza kastélyában. Az olaszországi Andreassi-ak 595már a XVI. században herczegi rangra emeltettek s mint ezt a krasznahorkai levéltár hiteles okmányaiból látjuk, 1725-ben s még később is, meg akarták újítani atyafiságukat a magyar Andrássyakkal. Szándékuk csupán többszöri levélváltásnál maradt s mint több följegyzésből kitűnik, ez a szándék az itthoni Andrássyak hazafias érzületén tört meg.

Zsigmond eleste után ismét egy hosszú századig nem szerepelnek az Andrássyak. Hunyadi János idejében - hitelesen és igen szépen írja le ezt gróf Teleki József: A Hunyadiak korában - tűnik föl Andrássy Bertalan (Bartholomeus), a ki mint Szendrő kapitánya vitézkedik, de különösen hősileg harczol (1442) a szentimrei ütközetben. Schels: Geschichte von Oesterreich-jában olvassuk, hogy a török tábor minden kincse, a szultánnak szánt temérdek zsákmány, mind csak Andrássy vitézsége által jutott a magyaroknak. Ő vágta le - Teleki József munkája szerint - Mezet béget, a törökök vezérét is. Mint a nagy győzelem hírnöke, Andrássy Bertalan vonult be elsőnek Buda várába, tíz ökörtől vont patyolattal borított szekéren, mely török zászlókkal, török fejekkel ékesítve, a rabul esett török főurakat is vitte. Harczolt még a Vaskapunál is és hősi halálát, 1449 október 28-án, a szomorú emlékű rigómezei csatában lelte.

Fia: Andrási Boldizsár, méltó utóda volt a jeles apának. Résztvett Korvin Mátyás lobogói alatt a moldvai vajda ellen vívott csatában s hősi tetteiről olvashatunk részben Bonfinius Decad. Reg. Hung., valamint Pető Krónikájában is. Súlyos sebeket is kapott, de kiépülve, egymásután résztvett a törökök, csehek és velenczeiek ellen folytatott hadjáratokban. Három fiát azonban testvére, Imre jóval túlélte. Ez az Imre Szilágyi Mihály fegyvernökeként kezdte pályáját. Jelesűl harczolt s 1460-ban, a Possaninnál. A Skender és Ali bégek ellen vívott csatában mérgezett nyíllal sebesítették meg, minek következtében még abban az évben elhalt. Boldizsár fiai közül Lázár után maradtak ivadékok. 1479-ben, október 13-án, mint a székelyek hadvezére tűnt ki a kenyérmezei ütközetben s a Báthori István erdélyi vajda ellen irányuló csapásokat saját testével fogta fel. El is vérzett Andrási, utolsó szavával is a hazát éltetve s a fővezérletet Kinizsi Pálnak adva át. Bonfinius megemlékezik Andrási hősi haláláról s feljegyzi, hogy tetemét a csatatéren elvérzett bajnokokéval egy kápolna alá temették.

Lázár fiától kezdve már egészen rendszeresen vezetődnek a család évkönyvei s ezekből, valamint Istvánffy Historia Hung.-jából is látjuk, hogy Andrássy Márton Szapolyai János mellé állott s hadi pályáján leginkább a Dózsa György-féle paraszt-lázadás elnyomásában tűnt ki. Engel: Monumenta Hungarica-jában olvassuk: "Temesvár alatt - 1514-ben - halált megvető bátorsággal rohanva a felkelők soraiba, azokat teljes bomlásba hozta. Midőn Gritti Lajos, Erdély gyűlölt kormányzója Szapolyai kedves emberét, Czibak Imrét Alvinczen (egyes históriaírók szerint Felméren) 1530-ban kivégeztette, a moldvai és oláhországi vajdákhoz Andrási Mártont és Kornis Miklóst küldték követségbe. Ugyancsak Kornis Miklóssal - 1540-ben - Andrássy vezette a szászokat és székelyeket s mint ezt Istvánffynál látjuk, Szapolyai számára ő foglalta el a pártütő Balassa Imrétől Diósd és Almás várait. Andrássy Márton 1548-ban Martinuzzi, 1554-ben Petrovics kormányzósága idejében mint tanácsos működik. 1565 táján fejezi be nemes és vitéz életét. Utódai 1569-ben csik-szentkirályi jószágukra donácziót nyertek s egyik előnevét máig innen írja a család. Jószágaikat azonban, miután Békési Gáspár felkelésében résztvettek, elkobozták.

Andrási Mártonnak mindszenti Mikó Katalintól származott fia:

Andrássy Péter nemzetségének jó hírét, terjedelmes birtokaival egyetemben örökölte. Csik- és Gyergyószék bírói tisztét viselte s vele családja történetének egy új, dicsőséges epochája kezdődik. Nemzetségéből ő hagyta el először Erdélyt, új hazát keresve és találva Magyarországon. Miután Szapolyai János 1571 márczius 14-én örök álomra húnyta szemeit, trónusa miatt Békessy Gáspár és Báthory István versengtek egymással. Békessy követségben járva Prágában, hazajövet már tapasztalta, hogy az ország nagyobb része Báthory mellé állott, sőt 1571 május 25-én Erdély fejedelméül is megválasztotta. Ennek daczára Békessy tovább is pártoskodott s különösen a székelyeket bujtogatta Báthory ellen. Ezek melléje is álltak s Miksa császár 596támogatására számítva, a törökök jóakaratát nagy pénzekkel megvásárolva, hadat gyűjtött Békessy, a melylyel 1575 június havában Erdélybe ment. Báthory, miután július 9-én Szentpál mellett megverte Békessy seregét, ez eloszlott s a vezér is alig menekült meg a rabságtól. Rövidesen azután, összeülvén Kolozsvárt az országgyűlés, ez, augusztus hó 8-án, úgy Békessyt, mint szövetségeseit fejvesztésre és jószágelkobzásra ítélte.

Andrássy Pétert, ki Békessy mellett, mint Csikszék bírája, kétezer lovast vezetett, ugyancsak hasonló ítélet sújtotta. Kimenekült hát Magyarországba, a hol egy darabig Békessy birtokain bújdosott, végre pedig folyamodott a császárhoz, maga és szolgái részére ellátást (Unterhalt) kérve. A főhaditanács csak egy év mulva, 1577-ben küldte el Andrássy beadott folyamodását az udvari kamarának, a mely: "ő felségének egy hasznos és hű szolgát biztosítandó", 200, majd 300 forint ellátási költséget utalványozott ki számára.

Nemsokára családja is utána jött, még pedig temérdek akadályok és veszedelmek közt bújdosva, czigányoknak öltözve, sátoros czigányokkal faluról-falura vándorolva ért Andrássy Péter nyomába.

Miután a kamarától utalványozott költségből magát és fegyverben álló csapatát csak nagyon szűkösen tudta eltartani Andrássy Péter, 1578-ban az iránt folyamodott, hogy őt Komáromból - akkori tartózkodási helyéből - Felső-Magyarország valamelyik várába helyezzék át. Kérvényét úgy a kamara, mint a haditanács pártolták, de mégis sok halasztást szenvedett a dolog. Andrássy, sürgetve folyamodásának elintézését, a haditanács 1578 május 21-én következő átirattal fordult a kamarához: "Miután a haditanács már előbb oda vélekedett, hogy Török Andrást Krasznahorkáról Egerbe kellene áthelyezni, mikor is e helyet (Krasznahorkát) aztán minden aggály nélkül folyamodónak lehetne adományozni". Ekkor azonban Andrássy Péter Kis-Komáromot kapta, mihez folyamodó még "egy kis fölszerelést" kérelmezett. "Krasznahorka adományozásával ez is elkerülhető lenne", áll a folyamodásban, mire az óvatos udvari kamara Felső-Magyarország és Kassa város kapitányának, Rueber Jánosnak a véleményét kikérve, Krasznahorka donácziója mellett döntött. 1578 július. 21-én aztán beszüntette a kamara az addigi ellátási segélyt és kezdetét vette Andrássy Péternek krasznahorkai várkapitánysága.

Kevés öröm várt azonban az új kapitányra. Előtte gyorsan váltakoztak a kapitányok s a füleki török, valamint a szepesi kamara is sokat garázdálkodtak a vár javaiban. Egész községek pusztán állottak, a jobbágyság alig adózhatott a vár kincstárába. A bányászat jövedelmét a szepesi kamara húzta, a megye is rendszerint adós maradt a végvárak ellátására rendelt összegekkel. Andrássy Péter tehát, a ki minden díj és kárpótlás nélkül tartozott a vár gondját viselni, gyalog és lovas csapatot tartani, nem élt valami gondtalan napokat. Hízelegni sem tudott, csak magyarul beszélt s mint tetőtől-talpig katona, nyers és egyenes szókimondása miatt sokak neheztelését vonta magára. A gömöri, szepesi és tornai nemes urak különben is 597csak "jött-ment"-et láttak az idegenből került Andrássyban, s egyre torzsalkodva, folytonosan panaszok mentek a kamarához. Mitsem mondó válaszok és békességes egyezkedésre való intések érkeztek bőven, s mert akkor már megismerték odafenn Andrássy vitézségét, áldozatkészségét, 1580-ban Rudolf császár egy 150 jobbágytelket számláló uradalom adományozásának igéretével vigasztalta meg.

Azonban ez csak üres biztatás maradt. Andrássy meg is unta már Krasznahorkát s kérte a császárt, támogatná Báthori István lengyel királyhoz intézett folyamodását, melyben elkobzott erdélyi javainak kiadatását kérte. Kérelmét nem teljesítették s leginkább azért nem, mert Rueber kassai kapitány nem javallotta, hogy "kedvelt és megbízható embere" az annyira fontos várat sok, - talán örök időkre elhagyja. Andrássy Péter ezekután más befolyásos egyénekkel szorgalmazta ügyét Báthorynál, de sikertelenül. Lépései Bécsben is gyanút keltettek, mire felbosszankodva, vagy hogy a bécsi kormányt érdekében cselekedni kényszeritse, a török basához fordult, hogy konstantinápolyi pártfogás révén jusson régi, erdélyországi javaihoz.

1582 márczius 20-án Preyner Frigyes császári ágens jelentést tesz Bécsbe, hogy Krasznahorka kapitánya Markházy Pállal levelez. Ez a Markházy - egyes historikusok szerint Markasi - veszedelmes kalandora volt a XVI. századnak. Miután az ajnácskői várat török kézre játszotta, Báthory Kristóf udvarába menekült, majd Konstantinápolyban renegáttá lett s mint ilyen, más magyar urakat is átpártolásra biztatott. Ez a fenti levelezés mindinkább szemet szúrt s 1582 július 25-én már Nogarelli generális is értesítette róla Ernő főherczeget, azt is tudatva, hogy Andrássy Péter valami Husseinnak nevezett (előbb Török Ferencz) renegáttal is érintkezik s Krasznahorkát a töröknek ígéri, ha a szultán erdélyországi javait Báthorival kiadatja. A gyanakodásra mindig kész bécsi udvar hamarosan hozzálátott a kémkedéshez, a melyről azonban Andrási hírt véve, 1582 július 28-án, a bécsi udvarhoz a következő írást intézte:

"Pesten létezik bizonyos Hussein pribék - Bebek György elárulója - és bizonyos Hussein aga, a ki hallomás szerint az olajbég tisztét viseli. Ezek, mióta Ő felsége szolgálatában vagyok, levelekkel és üzenetekkel gyakran fölkerestek, a basát is rávették, úgy a vezérbasát, mint a mostani Ali basát, hogy velem Erdélyt illetőleg levelek és küldöttek útján érintkezzék; biztosítottak a vajdával szemben és most is biztosítanak még. Erről Felségednek közvetlenül és Rueber János úr ő nagysága útján jelentést tettem. Mióta Felségedtől visszatértem, már háromszor kerestek föl; mivel azonban hűtlenek, természetes ellenségeink és a legcsekélyebb dologban sem megbízhatók, ennélfogva parancsoljon Felséged, azt válaszoljam-e nekik, hogy ráállok arra, a mit nekem írnak, vagy pedig azt, hogy hagyják abban a dolgot. - Mert a két pasalikban nincs a kettőnél nagyobb árúló. Eddigelé, ha írtam, vagy üzentem nekik, azt úgy tettem, hogy észre ne vegyék: Hajtok-e intéseikre? Vagy pedig csak kikémlelem őket? Arra is gondoltam, hogy a lengyel királylyal egy követ fújnak, mert roppant ravasz emberek." (Latin eredetiből.)

A haditanács erre ismételve intette Andrássyt, vigyázna magára, ha a törökökkel érintkezik és maradjon meg hűségben, másrészt a kassai főkapitánynak, hogy Andrássy Péternek a török basákkal való levelezését és minden cselekvését a legnagyobb körültekintéssel kísérje. Tudta is Andrássy, hogy kémek környezik, mert minden gyanút igyekezett magától elhárítani s már 1585 elején, minden a törököktől kapott levelet Kolonics Bertalan egri kapitánynak adva át, fölkérte, juttatná el Ernő főherczeg kezéhez, a ki meg is győződött Andrássy ártatlanságáról, de ezt folyton óvatosságra intette. Nagy szüksége is volt erre, mert míg abban fáradozott, hogy őseinek javát visszaszerezze, már-már Krasznahorkát is majdnem elvesztette.

1581-ben ugyanis híre járt, hogy a várat az uradalommal együtt eladják. Andrássy ezt megtudva, összeszámolt és benyújtotta követeléseit, megjegyezve, hogy ott tartózkodása alatt jövedelme alig volt. Az udvari kamara, véleményezés végett, a haditanácshoz tette át Andrássy kérvényét, a mely Krasznahorka néhány évre való átadását, Hidvég adományozását s Andrássy fizetésének kétszáz tallérral való emelését indítványozta. Jóllehet 598mindez még egy darabig elmaradt s a kapitánynak évdíját sem emelték fel, Andrássy az udvari tanács ígérgetése következtében, saját költségén kezdte újítani a várat, valamint őrségét is megkétszerezte s a fölvett német zsoldosok díját is megduplázta. Így, befektetett költségeire való tekintettel, mindinkább több igényt kezdett formálni az uradalomra s e miatt csakhamar viszályba keveredett Rozsnyó városával, Thurzó Elekkel és Szaniszlóval, valamint Csetneky Istvánnal és Mihálylyal, minden módon akadályozva, hogy ezek a szomszédok jogait csorbítsák. Andrássy Péter körömszakadtáig védte a maga igazát, néha erőszakoskodhatott is, mert egy 1584-ben kelt rendelettel, az udvari kanczellária eltiltotta a rozsnyóiak zaklatásától.

Andrássynak azonban még mindig nem adták át Krasznahorkát s ez leginkább Thurzó Elek és más nemes urak áskálódásai miatt késett, a kik Bécsben egyre mint gyanúst vádolták a vitéz kapitányt. Végre megúnta Andrássy ezt az "ég és föld között való lebegést" s vagy követeléseinek kielégítését vagy a vár átadását szorgalmazta. Sok hosszas húza-vona után végre, 1585-ben, noha a szepesi kamara még akkor is ellenkezett, Kraszna-Horka 80,000 forint erejéig Andrássy Péternek átadatott s annak birtokába a jászói konvent - sok ellenmondások mellett - be is iktatta.

A tíz évre szóló adomány azonban tulajdonjogot még ekkor sem biztosított. Andrássy Péter tulajdonképen csak várkapitánya maradt Kraszna-Horkának, saját zsebéből tartva fenn a várat, a katonaságot s így továbbra is hitelezője maradt a császárnak. A német udvari kamara nem szerette Andrássyt, a ki sohasem volt sima udvaroncz, csak jó katona s még e mellett törhetlen híve hazájának, nemzetének, a ki soha az udvar kegyét nem hajhászta és ezek voltak főokai, hogy a vár átadása mindig ad graecas calendas húzódott. Únta is a végvári szolgálatot, a mely abban az időben csupa őrködésből állott s nyilt harczok után áhitozott tettre vágyó lelke. Egyre jelentkezett is, mihelyest híre járt, hogy a török támadásra készül s csak a főkapitányon mult, a ki "távozási engedélyt" nem szívesen adott, hogy csupán kétszer, akkor is majdnem hasztalanul, Eger és Szendrő alatt szállt csapatával táborba.

1587. év végén, midőn nemcsak a svéd király, de Miksa főherczeg is áhítozott a lengyel koronára, végre megjött a harczra vágyó Andrássynak az alkalma kitűnni. Várát Rhédey Mátyás hadnagyra bízva, 225 emberből álló csapatával Miksa főherczeg mellé szegődött és betört Lengyelországba. A háború azonban rövid és szerencsétlen kimenetelű volt. 1588 január 22-én Bicsen mellett megverték Miksa hadait s maga a főherczeg is foglyul esett. Nagyérdekű az a hosszú, eredetileg latin szövegű levél, a melyet Kraszna-Horkára való visszatérése után, Andrássy Péter, Ernő főherczeghez intézett:

"- - Ő Felségének már írtam és azt hiszem, hogy a postamesterre bízott levelem már Ő Felsége kezei közt lesz. Vajha inkább az lett volna Isten akaratja, hogy egytől egyig a bicseni mezőn halva maradjunk, sem hogy legkegyelmesebb Urunk (Miksa főherczeget érti) az ellenség kezébe kerüljön. Fenséged emlékezni fog, hogy az ütközet előtt könyörögtem Ő Fenségéhez, venne magyarokat is maga mellé, de nem tudom, Prépostváry Bálinton, vagy a lengyel urakon mult-e, hogy Ő Fensége könyörgésemre választ nem adott és oldalához egyetlen egy magyart sem állított. Ha csak magam, egyedül lehettem volna is mellette, Isten segítségével elvihettem volna Ő Fenségét, így pedig nem is láttam és nem tudom, megértette-e vagy sem, - mert én csak magyarul tudok, - mikor háromszor is kiáltottam Ő fenségére. Miksa főherczeg Ő Fensége tudja, ki állította fel olyan rosszul a sereget és szemeivel látta, kik eredtek rögtön futásnak. Lakoljon a vétkes, ha én vagyok az, akkor én, ha más, akkor más. Egyébiránt ha Fenséged parancsolja, azonnal Fenségedhez sietek és elmondom nyíltan, a mit láttam és tapasztaltam; más hadd mondja el felőlem is, ami igaz és valóság. Jóllehet sok emberem és lovam veszett el a hadjáratban, mégis kész vagyok Fenséged parancsára, semmiféle káromat nem tekintve, ellenségeinek holttesteik felett meghalni. Meg vagyok győződve, hogy Fenségtek gyermekeimnek majd megfizetnek érte. Ámbár nagy adósságba merűltem most is, mert 225 katonát fizettem a hadjárat megnyílta óta. Ha Fenségednek kegyes és 599kegyelmes akarata úgy gondolná kegyelmesen gondolkozhatnék a következőkről:

A ki Magyarországból a svéd királyhoz, vagy kanczellárjához: Zamoysky Jánoshoz ment, megérdemli, hogy útjába keresztet állítsunk és akár nemes, akár nem nemes, ki Fenségtek ellen fegyvert fogott, megfogatván, felakasztandó, javai, ha nemes ember, Fenségtek javára elkobzandók, ha nem nemes emberről van szó, zsákmányul dobandók. Az erdélyieknek nem kellene megengedni, hogy Fenségtek tartományaiban szabadon vagáljanak, mert azon fáradoznak, hogy Fenségtek híveit eltérítsék; azoknak a javait is el kellene foglalni, a kik velök egyetértenek, mert Fenségeiteknek ezek is ellenségei. A lengyeleknek meg kellene tiltani, hogy Magyarországból bort vagy egyebet kivigyenek és hogy itt vagy Németországon szabadon járkáljanak. Ha Fenségtek kellő szigort nem alkalmaznak azok ellen, félő, hogy megmételyezik a lakosságot. Azon főurak és nemesek, a kik embereiket Lengyelországba küldték, a lengyeleket támogatták és Fenségtek ellen árulást forraltak, mint fejedelmük és honuk árulói, szigorúan megfenyítendők. Lubló váráról különösen gondolkodhatnék Fenséged; ha nem akarja Fenséged, hogy ez a vár megint a lengyelek kezébe kerüljön, más állapotba helyezendő, mert tudomásom szerint a magyar gyalogság ott viszálykodásban van a némettel, mi, ellenség jövetelének esetén, nagyon veszedelmessé válhat. Ha tehát Fenségtek a várat megtartani akarják, kegyeskedjenek ezt olyanra bízni, akár magyarra, akár németre, ki a várnak serényen gondját viselendi; mert e vár oly igen erős, hogy egész Lengyelország pünkösd napjáig be nem veszi, ha megfelelő őrsége lészen, még akkor sem, ha, semmiféle segélyt nem kap; eleséggel bőven el van látva és 200 főnyi német gyalogság, avagy 150 hadjáratos magyar, bármily nagy ellenséggel szemben megvédheti.

A jó és nagy Isten tartsa meg Fenségedet számos évig sértetlenül. Krasznahorkán, 1588 február 8-án, Fenséged hű és alázatos szolgája szentkirályi Andrássy Péter."

Mint a fenti levélből világosan kitűnik, ekkor már nagy tekintélyre jutott Andrássy. Közvetetlenül érintkezett a főherczegekkel s ezeket, kivált a magyar viszonyokat illetőleg, jó tanácscsal tartotta. Még jobban kitűnik Nogarelli tábornok leveleiből, milyen kegyben állott már akkor Bécsben a magát soha meg nem alázott, hazája érdekeit mindig szem előtt tartott jeles katona. Nogarelli 1588 augusztus 15-én hivatalosan is átírt az udvari kamarához, indítványozva Andrássy megjutalmazását, a ki az elmult hadjáratban is készséggel szolgált. Időközben újra folyamodott Andrássy kárpótlásainak kiutalványozása és némi beneficium iránt s ezt az instancziát serdülő fia, Mátyás, személyesen vitte fel Bécsbe, mire Ernő főherczeg a császárnak melegen ajánlotta, hogy Andrássynak vagy 150 jobbágy, vagy örökös joggal Krasznahorka adományoztassék. A bécsi kormány azonban még ezúttal is késedelmeskedett és óvatoskodott s daczára minden érdemeinek, nem adományozta Andrássynak a várat. Sőt, hogy valahogy a sok gonddal, költséggel fentartott fészekben magát lehető kényelmetlenül érezze, 1588-ban, egy Révay Ferencz, Herberstein báró, Melyth István, Szokoly Miklós és Rákóczy Zsigmond urakból álló kir. bizottság járta be a felsőmagyarországi várakat s így Krasznahorkát is s a vár jövedelmei iránt kezdett kutatni. Andrássy Péter e miatt jogosan felháborodott és minden felvilágosítást megtagadott. Erre a komisszió eltávozott s az uralkodóhoz intézett jelentés szerint, a további vizsgálattal a gömöri alispánt bízta meg. Ez, a már hajlott korú és érdemeire jogosan büszke Andrássyt végkép elkeseritette. Növelte még szomorúságát, hogy Krasznahorkára, Bebek jogon, Perényi György is igényt formált s noha utóbbit a szepesi kamara elutasította, mégse vigasztalódott meg Andrássy Péter, a ki nemsokára, hirtelenül be is végezte földi pályafutását.

Miután Andrássy Péter érdemei fejében sem kapta meg Krasznahorkát, férfias erélyű nejére, Betz Zsófiára, valamint fia és unokája - I. és II. Mátyásra - várt a feladat a vár megtartását illetőleg. Temérdek határvillongásokkal kellett küzdenie az érdemes özvegynek. Az 1600-ik évi határjárás 600megejtésére Mikatius váradi püspök és a szepesi kamara elnöke küldettek ki; de ellene mondtak ennek már 1601-ben özvegy Andrássy Péterné, valamint fiának, I. Mátyásnak özvegye, Pálffy Anna is; nemkülönben az előbbi - mint ezt a rozsnyóiaknak az uralkodóhoz intézett egyik folyamodásából látjuk - a városiakat folyton zaklatta, a bányaművelőket nem ritkán fogságra is vettette. Rozsnyó város kérelme következtében, a határpör lejártával, a császár is megerősítette a Mikatius-féle határjárást, meghagyva Gömör vármegyének, hogy azt rendelet szerint foganatosítsa. Ennek az volt a következménye, hogy Andrássyné fegyveres ellentállást fejtett ki és a rozsnyóikat megtámadta. Többeket megsebesítettek és fogságba hurczoltak.

Andrássyné véres ellentállása után Rozsnyó városa Thurzó palatinushoz folyamodott, a ki nem is késett az ország törvényein esett sérelmek orvoslásával, s mert Széchy Tamás, Gömör vármegye főispánja, mint a dunántúli részek kapitánya máshol volt elfoglalva, meghagyta Forgách Zsigmond nógrádi főispánnak, hogy az általa (Thurzó által) hozott s ő felsége által megerősített adjudicatának karhatalommal is érvényt szerezzen s a rozsnyóiak részére megítélt határokat visszaadassa. Ez meg is történt s 1612-ben érvénybe lépett. Még néhány évtizedig tartottak azonban az egyenetlenségek, a mikor végre is úgy az Andrássyak, mint Rozsnyó városa megelégelték a határvillongásokkal járó pöröket, 1630-ban (II.) Andrássy Mátyás, az Andrássy család nevében, az esztergomi káptalan előtt, belenyugvását jelenti ki a Mikatius-féle határjárásba. Ennek daczára még 1723-ban is torzsalkodnak Rozsnyó város és az Andrássyak s ennek az esztendőnek szeptember havában újabb határegyezséget kötnek, a melyet a család megbízásából báró Andrássy György írt alá.

Andrássy Péternek neje Becz Zsófiától két fia, Mátyás és János s két leánya, Kata (Kékedy Györgyné) és Anna (Semseyné) származnak s tőle származik le a család további ágazata.

(I.) Andrássy Mátyás már korán hadipályára lépett. Kleinmann András ezredes Sennyei Jánossal egyszerre nevezte ki 20 lovas legények parancsnokává, majd, atyja elhalálozván, ő vette át a krasznahorkai várparancsnokságot. Később a török ellen vívott harczokban Hatvannál, Füleknél és Rimaszombatnál tűnt ki. Ifjan vetett véget életének a halál s egyetlen fiúutód, II. Andrássy Mátyás maradt utána.

Meg kell emlékeznünk I. Mátyás testvéréről I. Jánosról is, a ki résztvett Egervárának hősies védelmében. Nehéz sebeket is kapott, a melyekből sohasem tudott teljesen felépülni s hazatérve Krasznahorkára, ifjan, huszonnyolcz éves korában halt meg. A rozsnyói székesegyházba temették.

Andrássy Mátyás fia, II. Mátyás, kiskorú lévén, atyja halála után Rudolf császár erősebb kezekbe óhajtotta volna tenni Krasznahorka parancsnokságát, de miután belátta, hogy a gyermek nagyanyja, özvegy Andrássy 601Péterné akármelyik férfival is fölér, megerősítette Krasznahorka birtoklásában. A hőslelkű asszony elhunytával (II.) Andrássy Mátyás lett a vár parancsnoka, majd III. Ferdinánd végérvényesen megerősítette a vár birtokában, férfiágon örökös urává tévén őt Krasznahorkának. Andrássy Mátyás nemcsak a katonai, de a politikai pályán is nevezetes szerepet játszott. A gömörmegyei jegyzőkönyvek 1631-ben mint Gömör első táblabíráját említik. Nejétől, Monoki Anná-tól - a kinek nővérét Zsuzsánnát Thököly Zsigmond bírta nőül - egyetlen leánya, Zsuzsánna és három fia maradt. A szelid, de eszes Andrássy Zsuzska Lorántffy Mihályhoz ment férjhez s így lett öreg Rákóczy György fiainak nagyanyja.

Három fia közül (I.) György és (II.) János ifjan elhalván, csak a harmadik (I.) Andrássy Miklós folytatta tovább ágazatát. Ő örökölte egyedül a nagy birtokokat és az Andrássy család fényét nagyban emelte. 1661-ben Montecuccoli alatt harczolt s több alkalommal kitűntette hősiségét. Érdemeit el is ismerték s miután előbb aranysarkantyús vitéz lett, 1676-ban, polgári érdemeinek elismeréséül I. Leopold a bárói rangra emelte, majd Gömör vármegye főispánja és consiliarius is lett. Semsey Pál iktatta be főispáni székébe, még pedig nagy díszszel és fénynyel Krasznahorka várában, a mely akkor székhelye is lett a gömöri főispánnak. Andrássy Miklós atyafiságban állván Thököly Imrével, mikor ez a felsővidéki várakat sorban elfoglalta, a bárót is fölszólította, térne át pártjára. Ám Andrássy Miklós, mint uralkodójának híve, nem hajtott rokonára s a megszállástól hat ezer darab aranynyal váltotta meg magát. Andrássy Miklós időközben felvette Luther vallását, de Lippay esztergomi érsek a rozsnyói jezsuiták segítségével újra viszszatérítette a katholikus hitre, a melyben aztán az Andrássyak máig megmaradtak. A betléri kastélyban kegyeletesen őrzik Andrássy Miklós arczképét, mely egykorú olajfestmény, igen szép, athleta termetű férfit mutat. Családi krónikák szerint oly erős volt, hogy haldokolva még egy tölgyfaasztalba kapaszkodva, annak felső lapját ketté törte. Soha betegen ágyban nem feküdt, utolsó betegségében is állva érte a halál. Két nejétől (Zichy Klára és Kerekes Zsófia) kilencz gyermeke maradt.

Az elsőtől származott (II.) Andrássy Péter, a ki már serdülő korában állott katonai szolgálatba, Lesele, majd Caprara Aeneas tábornok zászlói alatt küzdve, Göncz alatt - mint Barkóczi ezredének századosa - diadalmasan harczolt, később pedig Belgrád ostrománál nyert hadi babérokat. Mintán nőül vette karvai Orlay Borbálát, visszavonult a tábori élettől s politikai és tudományos téren szerzett hervadhatatlan érdemeket. Csakhamar Gömör vármegye főispáni székébe iktatták s a szertartást Rozsnyón, 1686-ban, nagy fénynyel, Koháry Farkas hajtotta végre. Mint Gömörmegye küldötte résztvett I. József menyegzőjén, a rendek jókivánságait ékes szónoklatban tolmácsolva az uralkodó előtt. Bécsben való időzését egyszersmind arra használta fel, hogy engedményeket eszközölt ki, az adót illetőleg, vármegyéje részére. A Rákóczy-mozgalom kitörvén, Andrássy Péter Bécsbe költözött s egész 1711-ig ott is tartózkodott. Főispáni székét kurucz öcscse, a híres Andrássy István foglalta el. Andrássy Péter 1715-ben húnyt el. Nagyon kedvelte a tudományokat s a litteraturát, Gyöngyösi István, a megyének 602akkori alispánja s a "Murányi Venus" nagyhírű szerzője, neki ajánlotta Cariclia czimű munkáját. Ezeknek az adatoknak ellentmond részben Krasznahorka várának 1685-ben történt feladása, (lásd: a "Történeti emlékek" czímű munkát) a mely jó kurucznak mondja Andrássy Péter uram eő kegyelmét, a ki, mikor a labanczok már Rozsnyóra bevonultak volna, még mindig: emberűl állott a nagyságos fejedelem melletti hűségben. De a túlnyomó erőnek engednie kelvén, végre Schultz tábornoknak, hitre, minden harcz nélkül átadta a várat. Így jutott 1685 május hónap végén Krasznahorka vára a császárnak kezére.

Családi iratokból viszont azt látjuk, hogy tényleg a császár híve maradt Andrássy Péter. Erre mutat az Orlay család zábláthi levéltárában találtatott "Andrássy testvérek rendszabása Krasznahorka várá"-ban - 1708 - feliratú okmány: "Mi alább subscribált testvératyafiak Krasznahorka várának restaurácziójára, úgy a porkolábnak conventiojára és a praesidiarius hajduknak menstrualis fizetésére és az idősbik atyánkfiától, Andrássy Péter bátyánk urunktól, - a ki ekkor mint labancz a hazából számkivetve, a császár hívségén Morvaországban a felesége jószágain bujdosott - rendeltetett legatumoknak exolutiojára, adulteriorem dispositionem pro hic et nunc tettünk az alább írt szóval szerint rendeléseket..." stb. Eredeti, egész íven írott okmány, az aláírások sajátkezűek, az illetők piros gyűrűpecsétjeivel ellátva. Az írás kelt Dernő, die 20 Mensis Maij Anni 1708. Aláírták Andrássy György, Andrássy Pál, Andrássy Mátyás és a táborban járó Méltóságos Generalis Andrássy István Uram Ő Nsga Plenipotentiariusa, Barna Miklós.

Ugyancsak arra vall Lasztóczy László udvari ágens levele is Bécsből, a melyet a "háborgások alatt", a morvaországi Hradistyánban időző Andrássy Péterhez intézett, ennek sógoráról, a kurucz Orlay Miklósról emlékezve, a ki orgyilkosságnak esvén áldozatul, benne családjának utolsó férfisarja húnyt el.

1712-ben osztoztak meg Krasznahorka várán és egyéb portiókon az Andrássy Miklós fiai. A hét fiútestvér közül csupán öt osztozott a régi családi fészken, mert az életkorára Pál után következett Miklós, mint örökös szegénységet fogadott minoritabarát, nem tarthatott igényt vagyonra, a Miklós és Mátyás közt született János pedig úgy látszik már ekkor nem élt. Az osztálylevél kelte után három hónap mulva - 1713 február hó elején - azonban már Pál is meghalt, nem hagyva maga után fiúutódot.

Andrássy Pál - kurucz generális - végrendeletében elrendeli, hogy minden pompa nélkül temettessék, javait pedig részben első nejétől, Amadé Máriától maradott leányára, Klárára és második nejére, Balassa Krisztinára hagyományozza. Javaiban még részesül két kisebb lánya Anna-Mária és Ilona. Különösen meghagyja, hogy Klára leánya "tizennyolcz éves kora előtt férjhez ne menjen, de "apáczák közé sem". A Trencsén városában 1713 január 26-án 603kelt végrendeletet Andrássy Pál íródeákjának mondta tollba, de aláírása, bár betegségtől elgyöngült kézzel, hiteles. A piros spanyolviaszba nyomott, igen finom metszetű Andrássy-czímeres és a sisakdísz mellett P. A. kezdőbetűs gyűrűpecsét teljesen ép.

A végrendelet a több izben említett zábláthi levéltárban őriztetett, a hol Andrássy Pál halálára vonatkozólag még feljegyeztettek: "A negyven éven alóli Pál úr sok követelt tartozásait tisztázandó, anyósához, Balassa Gábornéhoz utazott Zsigmondházára, de ott annyira megbetegedett, hogy doktor és patika közelléte miatt, magát a nem távolas Trencsén városába vitette, a hol is anyósának városi szállásán feküdt nagy betegen. 1713 január 8-án ugyanott obligatiót is írt alá, melyből kijelenti, hogy: "sullyos betegségemben költségemből kifogyván" hatos kamatra vett föl 100 rhénusi forintot Miszleniczky Györgytől, a mit "mentől előbb és minden pörpatvar nélkül" letenni kötelezi magát. Miután ő azonban elhunyt, ezt és sok egyéb tartozását özvegye - illetve már akkor gróf Serényi Farkas hitvese - gyarmati Balassa Krisztina urasszony fizette ki.

A családnak egyik legkimagaslóbb alakja (I.) Andrássy István, a ki fentemlített Pál testvérével együtt vett részt a dunántúli táborozásokban, s Bezerédi Imre, Balogh Ádám és Kisfaludi dandárnokaival ő vívta ki az 1706 november 6-iki fényes győrvárosi diadalt. Győzedelme jeléül több rézdobot és lobogót küldött haza Andrássy a fejedelemnek. Ha, Thaly szerint, Andrássy István ekkor nem ül le pihenni babérain Sümeg várába, biztosan előre nyomulhatott volna akár Bécsig is. Nagyon szép, nyalka ember volt Andrássy István. Szerette a mulatást s azért is hívták a kuruczok kocsmai generálisnak. Azonban minden mulatást abbanhagyott, ha megdördült az ágyú, és mindenkor diadalra vitte a Pro libertate megszentelt zászlóját.

Az ő kedvese volt a híres Korponayné-Géczy Juliánna, a ki Andrássy lőcsei várparancsnokságának idejében, egy izben tőle a várfalban lévő titkos ajtó kulcsát ellopta s ezen keresztül a labanczokat a várba bocsátotta. Aljas tettét megbosszulandó, Géczy Juliánnát a kuruczok vasketreczbe zárták, melyet máig is mutogatnak az ottani Probstner-kertben. Ugyancsak Andrássy István szerepel Jókai "A lőcsei fehér asszony" czímű regényében.

Koszorús írónk, midőn ehhez a regényéhez adatokat keresett, több ideig volt Andrássy Manó gróf vendége; Krasznahorkán pedig - úgy hazánk kulturmozgalmai, mint humanitárius intézményeinkben nevét örökre nagy betűkkel beirt Andrássy Dénes gróf ősi várában - nagy lakomát adtak Jókai tiszteletére. Örökké emlékezetes lesz a nagy író pohárköszöntője, melyben így emlékezett erről az illusztris családról: ,,- - egy regényem számára gyűjtök itt adatokat, a melyeknek főhőse Andrássy István. Élettörténete csupa fény. A mi benne árnyék - az is ragyog. Andrássy - a ki egyesíteni tudta magában az önfeláldozó honszerelmet a hódoló hűséggel. Mikor a nemzetnek volt igaza, ezt védte a trónnal szemben, mikor ellenben a trónnak volt igaza, védte a trónt." Majd áttérve az utódokra, így végezte "...és nemcsak ősi ereklyékre találtam Krasznahorkán, de ősi erényekre is. Az Andrássyak most is azok, a kik voltak hősöm idejében. Élettörténetükben még a mi árnyék is ragyog, mikor lelépnek, még akkor is magasabbá lesznek. 604Egyesítik magukban a honszerelmet a trón iránt való hűséggel s védik lefelé is, felfelé is mindig azt, a kinek igaza van...."

Fessler "Geschichte der Ungarn" IX. kötete is foglalkozik Andrássy Istvánnal; Horváth Mihály "Magyarország története" czímű munkájában pedig következőket mondja: "Midőn a császári had nagyobbrésze téli szállásokra oszlott, Löffelholz tábornok Lubomirszky berczeg csapataival is megerősödve előbb Kézsmárkot, majd Andrássy István átpártolása után Lőcsét is megvette". Fessler ellenben azt írja, a túlnyomó erő kényszerítette Andrássyt Lőcse feladására.

1711-ben véget értek Rákóczy harczai. Piros csizmák nyomát hóval fedte be a tél, bús szava a tárogatónak utoljára búgott, elmultak mindenek. Andrássy István nem követte a fejedelmet bújdosásába s mint Gömörmegye adminisztrátora, Viardi császári fővezér megegyezésével Rozsnyón megtartotta az első megyei közgyűlést. A háborús idők elmultával tudományokkal is foglalkozott s ekkor írta nyomtatásban is megjelent "Triplex Philosophia" czímű latin nyelvű munkáját. Kétszer nősült s első felesége volt Serédy Zsófia, a kinek természetes úton mumifikálódott testét üvegkoporsóban ma is őrzik a krasznahorkai várkápolnában. Elmulhatatlan szentje ma is a népnek Serédy Zsófia, a ki egyike volt a legmagasztosabb női jellemeknek. Hőn szerető jó anya, a ki fiait, Ferenczet és Józsefet nemes erényekben nevelte, a várnak békében munkás, szorgalmas nagyasszonya, háborúban bátor, elszánt védője. Rákóczy Ferencz maga is rendkívül nagyra becsülte a hőslelkű Andrássy Istvánnét s a vár ereklyéi közt máig látható az a remekművű szekrény, melyet messze földről ajándékba hozott a nagyasszonynak. Serédy Zsófia halála után újra nősült Andrássy István, de második nejétől, árvai Barcsay Erzsébettől nem maradtak utódai.

(II.) Andrássy György (Péter és István testvére) szintén egyik hőse volt a kurucz mozgalmaknak s mint a gyalogság tábornoka, több nevezetes szolgálatot 605tett a fejedelemnek. Ezért Rákóczy többizben kitüntette s 1705-ben rábízta a gömörmegyei tisztviselők kinevezését is. A kurucz mozgalmak elmultával, testvéreivel ő is amnestiát kapott s 1712-ben, úgy Károly császár és király koronázására, valamint a diétára is meghívatott. A polgári pályán mint kitűnő törvénytudó szerzett érdemeket. Mint humanistát is dícséret illeti, mert - 1719-ben - ő volt az első, a ki Rozsnyón valláskülönbség nélkül tett alapítványt oly szegényházra, a hol elaggottak és gyámoltalanok kaphattak ápolást és ellátást. A máig is álló épület homlokfalán látható márványtábla hirdeti az alapító emlékezetét: Istennek Dicsőségére felépíttette ezen rosnai Ispitalt Krasznahorkának eörökös ura Idősbik Andrássy György Lett régi hív Szolgája tiszttartója Rozmani Industriaja által. Andrássy György 1725-ben halt meg, nejétől, Szelényi Máriától két fia, György és Péter maradtak.

Fentebb emlitett Andrássy Pál kurucz generális, a Rákóczy-szabadságharcznak egyik legkiválóbb vezére volt s úgy mint testvérei, ő is nagyban bírta a fejedelem bizalmát. Hősileg kitűnt a gelencséri csatában s róla mondja naplójában Rákóczy Ferencz "Andrássy Pál generális volt az egyetlenegy, a ki a nagyszombati döntő ütközetben kötelességének teljesen megfelelt s a kinek egyáltalában semmit sem lehet szemére lobbantani". Ugyancsak így szól róla Feszler: ,,Joh. Szőts, Steph. Sennyey, Alex. Károlyi und die Andrássy's wahren die ersten seiner (Rákóczy's) Achtung würdig". Mint már említettük, a Trencsénben elhunyt Pál csakis leányivadékokat hagyott.

Talán legérdekesebb alakja az Andrássyak régebbi történetének (II.) Andrássy Miklós, a dervis generális. Mint ferenczrendű barátot érte a Rákóczy-szabadságharcz híre. Azonnal elhagyta a zárdát s egy csapat török és kozák élére állva, a fejedelem zászlaja alá állott. Barátcsuhában harczolván, azért hívták dervis-nek, a mi törökül barátot jelent. Testvéreihez hasonló hős volt s vakmerő bátorsága lett veszte is. Egyszer túlságosan messze hatolva a labanczok táborába, elfogták és visszavitték zárdájába. Mint Szirmay munkájából olvassuk, abban a zemplénmegyei kolostorban is végezte életét.

(III.) Andrássy Jánosról, a ki ifjan halt el, sem a históriában, sem a családi krónikában nem találunk említést; ugyancsak kevés a följegyzés (III.) Mátyásról, (I.) Andrássy Miklósnak második felesége, Kerekes Erzsébettől származott fiáról. Nejétől, Klobusiczky Juliannától fia (II.) István született, a ki fiatalon - 1760-ban - a schweidnitzi táborban hunyt el, mint alezredes végezve pályafutását. Két nővére, Borbála (báró Pottheimné) és Julianna (báró Kozáné) idegen nemzetségbeliek feleségei lettek.

Andrássy Miklós bárónak a fiai vitték aztán - két ágazaton - tovább a nemzetséget, a kinek két fia (I.) István és (II.) György vonalában maradt föl továbbra is az illusztris család.

Az idősebb, vagyis betléri ágnak őse: István, a monoki, illetve hosszúréti vagy krasznahorkai ágé: György. Ugyancsak Miklós fiai szerezték vissza a család régi erdélyi javait, melyben őket 1695-ben (I.) Lipót király is újra megerősítette. (I.) Istvánnak nejétől, Serédy Zsófiától két fia: Ferencz és József maradtak. Heves, tüzes vérű ember volt az ifjú Andrássy Ferencz, a 606ki nagyon szerette a dinomdánomot. Egyizben azonban, valami nagy mulatás után elaludván, sajátságos álomlátása lőn. Ez az álomlátás teljesen megváltoztatta. Kegyes és istenfélő lett s javainak nagy részével keresztény rabokat váltott ki a török fogságból s igen sokat áldozott jótékony és egyházi czélokra. Neje, gróf Keresztes Kata után nem maradt utóda. Érdekes itt megemlíteni, hogy abban a korban, midőn előkelő családjaink többnyire idegen nyelven beszéltek, írtak, az Andrássy nemzetség akkor is hű maradt a magyar szóhoz. Erre mutat Andrássy Ferencznek egy, Dobos András nevezetű dobos ügyében hozott és sajátkezűleg írt végzése: "Minthogy Dobos András már Isten jóvoltjából Ő sz. Felségének megért gabonája, annyival is inkább, hogy az igaz üdvezűlendő hitre tért, méltó hogy az Andrássy Familia eőtett böcsűletbe tartsa mind holtig; - azért a meddig neki tetszik az várban maradni és dobos hivatalbéli szolgálattyát continuálni, állyon akarattyába. Actum in arce Krasznahorka anno 1755. Andrássy Ferencz m. p."

Ferencznek öcscse, (I.) Andrássy József jelesül viselkedett a katonai pályán s a poroszok elleni háborúban mint egy magyar ezred tulajdonosa vett részt. Mint hadtudományi író is jeles műveket írt s az "Osztrák hadi articulusok"-at nyomtatásban is kiadta. Nejétől, Balassa Erzsébet grófnőtől három fiut hagyott hátra, a kik közül Ignácz, korán elhalva, (II.) József a jezsuita szerzetbe lépve, csupán (I.) Károly vitte tovább vonalát.

A betléri ágnak egyik legnevezetesebb férfia volt (I.) Károly, a ki a katonai pályára lépve, a legmagasabb rangfokozatokat érte el, úgy kiváló képzettsége, mint személyes bátorsága által. Mária Terézia korának legvitézebb hadvezérei, Nádasdy, Daun, Laudon, Hadik, Pálffy, Eszterházy és Károlyi méltatták legnagyobb dicséreteikre Andrássyt. Mint százados, 1750-ben Donstattnál, mint ezredes pedig - 1760 - Landshuttnál tüntette ki magát különösen, a hol azonnal tábornokságra emelkedett. Polgári erényei is bokrosan lévén, ezek és katonai erényei jutalmául, 1780-ban a grófi rangot nyerte. Czímerében is ekkor kapta a szép és nagy jelentőségű szavakat: Fidelitate et Fortitudine. Hatvanhét éves korában, 1795 június 7-én, betléri kastélyában érte utól a halál, nejétől, gróf Nádasdy Rebekától származó négy árvát, Károly, József, Leopold és Amáliát (később gróf (III.) Andrássy Miklós neje) hagyván hátra.

Andrássy Károly és Nádasdy Rebeka elsőszülött fia (II.) Károly, ősei hagyományaihoz híven, ugyancsak a katonai pályára lépett s az Erdődy lovasezredének volt vitéz katonája. Ő volt az Andrássyak közül az első, a ki nagy gonddal kezdte műveltetni gömörmegyei értékes bányáit s 1790-ben hosszabb memorandumot is írva az okszerű bányaművelésről, azt a pozsonyi diéta elé terjesztette. Nejétől, Batthyány Szerafintől László, Imre és Ferencz fiai, valamint három leány: Mária (Semseyné), Paulina (gróf Paarné) és Szerafin maradtak.

László az erdélyi birtokokat örökölte, de nem a legjobban gazdálkodott; elszegényedve s a közélettől visszavonultan halt meg Görcsön, Erdélyben. Hasonlóképpen rossz gazda volt Andrássy Imre is, úgy hogy ősi betléri birtokrésze is idegen kézre, gróf Nádasdy, majd báró Grovestin birtokába került. 607A kitűnő gazda és szerző, Andrássy Manó gróf ezt a részt később új tulajdonosaitól visszavásárolva, újra az ősi örökséghez csatolta. Imrének egyetlen leányát Jolánt, primóczi Szentmiklóssy nevezetű nemes úr vette nőül s miután a szintén pazarló Andrássy Ferencznek sem maradt fiú ivadéka, I. Károly másodszülött, fia (III.) Andrássy József vitte tovább vonalát.

A ritka szép ifjú 1792-ben mint a mosonmegyei nemes insurgensek vezére táborba szállt, hadakozásra azonban ezúttal sor nem kerülvén, hazatért Alsó-Sajóra, a hol birtokát gondosan kezelte. Később Leopold testvérével együtt beútazta Európát s Párisba kerülve, ott szépségével és jeles műveltségével annyira feltűnt, hogy I. Napóleon minden udvari ünnepélyre meghívta s különösen kitüntette. Rendkívül érdekes Andrássy Leopoldnak ebben az útban készített, rajzolt naplója. Minden helyet, a hol megfordultak, minden érdekes jelenetet ugyanis lerajzolt Leopold gróf s ez a napló máig megvan Betléren, a hol Andrássy Géza gróf kegyelettel őrzi. Andrássy József neje volt a csodálatos szépségű Csáky Valburga grófnő. A huszonhét éves, viruló szép asszony halála nagyon tragikus módon történt. Udvari bálra kapott ugyanis meghívást Bécsből, de az elmenetelben óriási náthája gátolta. Ekkor valaki azt tanácsolta neki, hogy olvasztasson fel spanyolviaszkot s annak a forró gőzét szívja fel. Ezt meg is tette a grófné, de a kuruzslás végzetessé vált, mert tüdőbajt kapott, a mely virágjában eloltá ifjú életét.

Andrássy József később maga is elbetegesedett s életének több mint két tizedét ágyban fekve töltötte. Azonban a gróf nagyon kedélyes, türelmes beteg volt. Minden érdekelte, a mi a külvilágban történt, olvasott, írt s hogy munka nélkül egy pillanatig se legyen, arany csipkékből, selyemszövetdarabkákból tépte ki a szálacskákat, vulgo: czupfolt. Dr. Marikovszky rozsnyói orvos gyógyította, a kit egyizben külföldi tanulmányútra is elküldött. Különösen szerette a zenét és a litteraturát. Ha a rozsnyói "Fekete-Sas" vendéglőbe magyar theátristák jöttek, azokért rögtön hintókat küldött a gróf s kihozatta őket magához, Alsó-Sajóra.

Egy alkalommal így került a híres, első magyar operaénekesnő, Déryné is, többed magával Alsó-Sajóra. A legbájosabb bohém-asszony közvetetlen kedvességgel írja le naplójában, hintókon hogy menének abba' a rossz kis faluba, a hol "nagy, puszta udvar, nagy épület, igaz, látszott, hogy sok szobával bíró, de semmi grófi nem mutatta magát". Aztán párhuzamot vont "Leopold gróf pompás betléri kastélya és kertje" s Alsó-Sajó közt. De csakhamar rendkívül megnyerte a "kedves, nyájas társalgású gróf József", a ki noha ágyban feküdt, maga így bíztatta Dérynét: "Jöjjön csak közelebb húgocskám, nem vagyok én olyan nagyon beteg, csak a lábaim rosszak, nem akarnak szót fogadni." A férfiakkal is nagyon nyájaskodott, egyre tessékelte őket, egymásután mondogatta: "Hozta Isten, hozta Isten!" Déryné leírja aztán, hogy milyen pompás ebédet adatott a gróf s hogy a fekete kávét megint csak a beteg szobájában kellett meginniok. Andrássy József sokat beszélt a külhoni, különösen olaszországi operákról, sóhajtva mondván, hogy: "de most már itt fekszem és mindeneknek vége." Dérynét kérte, hogy énekelne neki valami jó magyar nótát, mire a diva azonnal előadta az akkor oly divatos: "Mariskám, Mariskám, eszem a szentedet" és a "Cserebogar"-at. Mikor pedig elbúcsúztak, homlokon csókolta a művésznőt s egy kis rózsaszín papirt adott át neki, félig súgva: "nem magának, ez a nagy Dérynének semmi, de annak a kis Mariskának, a ki olyan jól nótázott. Naplójában naiv őszinteséggel leírja Déryné, hogy alig várta, hogy megnézhesse, mi van a rózsaszín papiroskában: "Uramfia, hát száz forint. Óriási nagy pénz volt az akkor. Hálát adtam az Istennek, a ki áldaná meg a jó grófot. Útra készültünk, el Rozsnyóról, hát épen jókor jött...." De mikor is nem jött jókor a segítség Dérynének, kora e legbájosabb bohém-asszonyának, a ki mindig pénzzavarban volt, örökké nyakig ült az adósságban s ezt naplójában is kedves közvetetlenséggel és igaz színekkel megírva, hagyta az utókorra.

Andrássy József, nagy pártfogója az akkor ébredni kezdő magyar szellemi életnek, egyetlen fiú (Károly) hátrahagyásával 1834-ben, Alsó-Sajón végezte életét s a veszverési templomban temettetett el.

A legénysorban élt és halt Andrássy Leopoldról fényes lapokat találunk a családi históriában. Mint a gömörmegyei nemes fölkelő sereg vezére, József 608fivéréhez hasonlóan, a katonaságnál kezdte pályáját. Később azonban betléri jószágára vonulva, gazdasággal, tudományokkal és szépművészetekkel foglalkozott. Könyvtára egyike volt az ország akkori leghíresebb könyvtárainak. Bárhová utazott, direktoránál, Szathmáry Antalnál hagyta ennek a könyvtárnak a kulcsát, azzal a meghagyással, hogy távollétében bárminő magyar munka jelennék is meg, azt azonnal megvegye és a polczra állítsa. A könyvtárat több ezer kötetre gyarapította s annak külön épületet is emeltetett.

Éremgyűjteménye országos hírre tett szert. A XVIII. század voltaireiánus eszméinek hatása alatt, nem járt a templomba, de azért sohasem becsmérelt egyetlen vallást sem, mindenkiét tiszteletben tartva. A rozsnyói ferenczrendi barátoknak nagy patrónusa is volt, noha sok vaskos tréfát követett el velük, azt sem bánva, ha őtet is visszatréfálták. Általában szenvedélyesen szerette a jux-okat. Szalay, rozsnyói prókátor, a gróf ügyeinek is vivője, nagyon sokat szenvedett köszvényben. Andrássy Leopold elhitette vele, hogy Világoson olyan forrás fakadt föl, a mely egyszeribe talpra állítja a betegeket. A fiskális meg is tette az akkori időben rémítő hosszú útat, ott azonban azonnal észrevette, hogy felültette a tréfás gróf. Valami félév mulva aztán, egy napon csak lélekszakadva hajtat ki Szalay Betlérbe, kiabálva, hogy egy tekintélyes bányász épen most beszélte el, minő szerencsétlenség esett Selmeczbányán, a hol a leggazdagabb bánya robbant föl. A gróf elhitte s mint a selmeczi bányahatóság tanácsosa, azonnal fogatott s indult Selmeczre. Persze, odaérve látta, hogy Szalay felültette, de eszébe jutván a világosi köszvény-fürdő, mosolyogva dugta zsebre a sikerült tromfot. Mindazonáltal Szalay jóideig nem merte magát mutatni a betléri portán. Barátságot tartott Andrássy Leopold Józsa Gyurival is és ennek a kompániája Keglevich Miklós, Csáky Theodor, a Brudern bárók és még többen, gyakorta tanyáztak nála.

Leopold grófért Rozsnyó lakossága a szó teljes értelmében rajongott. Ő maga nyájasan, szívesen érintkezett mindig a néppel s örült, ha vasárnap vagy ünnep délutánon kisétáltak betléri kertjébe. Sokszor muzsikásokat rendelt, egész népmulatságokat csapott s egy deszkaemelvényre helyeztetve öblös karszékét, pipával szájában beléült s úgy gyönyörködött a fiatalság tánczában. Volt egy különös passziója. Rendkívül szerette a nagyon alacsony, jobban mondva, törpe embereket. A hol csak hírét hallotta egynek, Betlérre hozatta, kitűnően gondoztatta őket, s számukra szép ruhákat készíttetett, sőt miniatur-házat is építtetett. Egyik kedvencz törpéjét, Demikátot, le is rajzolta Leopold gróf s maig megvan ez a rajz, többi pompás rajzaival és torzképeivel együtt Betlérben.

Andrássy Leopold korát meghaladott tudományos képzettséggel bírt, lelki műveltsége, szívnemessége is ritkította párját s egyike volt a család legnagyobb humanistáinak. Mert, noha haszontalan fényűzésre és traktákra nem költött, sohasem zárkózott el, ha igazán arra szorultakon segíteni kellett. Családjának ez a kiváló tagja 1824 október 14-én végezte be életét s végakaratához híven, isten szabad ege alatt, a betléri parknak egy általa ültetett remek fenyőligetében helyezték örök nyugalomra. Sírja fölött, márványkőkoporsót ábrázoló emlék emelkedik, rajta a család czímere és bányászjelvények vannak kivésve.

Unokaöcscsének, Józsefnek és a csodaszép Csáky Valburga grófnőnek egyetlen fia, (III.) Andrássy Károly gróf, nem csupán családjának, de korának is egyik legkiválóbb embere, díszes helyet érdemel a család történetében. Fiatal korában egyike volt az ország legszebb embereinek. Háztűznézni menvén, előbb az utolsó Koháry leány kezét kérte, de miután ezt már anyja előbb Coburg herczegnek igérte, nem kaphatta meg. Az öreg Koháryné kimondhatatlanul sajnálkozott e miatt, mert mégis csak szíve szerint valóbb lett volna, ha a dús Koháry javak magyar ember kezébe kerülnek, még pedig egy olyan testben-lélekben kitűnő magyar emberéibe, mint a minő volt Andrássy Károly gróf.

A huszas években annyira híres mádi bálok egyikén is kitűnt Andrássy daliás volta, a ki azonban a családi vagyon megoszlása következtében, nem tartozva már a pazar fényt kifejteni tudó, dúsgazdag mágnások közé, inkább csak a nemes urak leányai körül forgolódott. Így nem közeledett az ország 609egyik leggazdagabb leánya, Szapáry Etelka grófnőhöz sem, a kiről mindenki azt beszélte, hogy herczegnél alább nem is adja. De mit akart a sors véletlen szeszélye? A Szapáryékkal éppen egy házban megszállott gróf az emeletről szobájába átszolgáló úgynevezett Windofen-on keresztül egyszerre csak hallja, hogy Szapáryné kérdezi leányát, ki tetszett neki legjobban a bálban megjelent úrfiak közül:

- Andrássy Károly, - felelte Etelka grófnő - ha megkérne, ehhez rögtön hozzámennék.

Andrássy - a ki már éppen haza készült Gömörbe azonnal kifogatott, felment Szapáryékhoz, megkérte Etelka grófnő kezét s nemsokára meg is történt az egybekelés.

A milyen szép, olyan bátor ember is volt Andrássy Károly. Az 1831-iki kolera idején, a zemplénmegyei feldühödt parasztok közt mindig fegyver nélkül járt; midőn pedig - 1839-ben - Gömörmegyében követválasztást tartottak s az Abaffy-párt négyszáz embere fütykösökkel, dorongokkal támadta meg a pelsőczi megyeházán lévő győztes ellenzéki tábort, a míg mindenki futásban keresett menekülést, Andrássy a vállát a megyeház ajtajához vetve, elkiáltotta magát: Nos, ki mer hozzám nyúlni. ... Bizony minden bot leereszkedett és sértetlenül maradt az oroszláni bátorságú férfiú.

A reform-küzdelmek idejében különösen arra törekedett, hogy anyagilag erősödjék a nemzet s gazdasági téren igyekezett előnyeink kimutatásában. Azt tartotta, hogy egy gazdaságilag konszolidált nemzet, a kor minden nagyobb változásait könnyebben kibírja. Politikailag egész életén át az ellenzék zászlói alatt küzdött s különösen ötletes, elmés szónoklataival tűnt ki. Tollal is harczolt hazafias érdekeink mellett, s a Pesti Hirlap hasábjain pompás tollharczokat vívott a maradi, ócska Augsburger Allgemeine ellen. Értékes önálló munkája, a mely német nyelven "Umrisse einer möglichen Reform in Ungarn" czímmel Brüsszelben jelent meg, valamint a Magyar Vasművekről írt könyve is. Hosszabb ideig foglalatoskodott mint a Tisza-szabályozás elnöke, mely társulatnak sok anyagi áldozatot is hozott a nemes gróf. A Tisza-szabályozás gyakorlati voltát illetőleg, mint tisza-dobi földbirtokos, Dessewffy Marczel gróffal egyetemben, ő indította meg az első mozgalmakat.

A negyvenes évek elején történt, hogy Tisza-Dobon, Széchenyi István gróf elnöklete alatt a Tisza-szabályozás tárgyában gyűlést tartottak. Onnan, Debreczenbe készülve, az egész társaság hidason kelt át a Tiszán. Erőss Lajos, Szabolcsmegye akkori alispánja, ekkor Széchenyihez fordulva így szólt: "Örök dicsősége lesz a grófnak, ha hazánkat boldogitó fenséges eszméit végrehajtja". "Nem én leszek az, a ki ezeket végrehajtja" - felelé a gróf - mire Erőss kiváncsian kérdezte: "Hát ki?" A gróf látnoki mosolylyal mutatott a hidas sarkában gubbaszkodó borzas sihederre. Andrássy Gyula volt az, Károly második fia, a ki tényleg befejezte később a nagy Széchenyinek annyi megkezdett munkáját. Ezt a kis epizódot pedig a hatvanas évek végén, a már akkor világtalan öreg Erőss Lajos maga beszélte el Kerkápoly Károlynak.

610Andrássy gróf bátornak is nevelte fiait s éppen Gyulával, mint egész kis fiúval tette meg, hogy egy szép vászon-zsebkendőt adva át neki, melyet éppen egy alsó-sajói jobbágya hozott volt, tréfásan jegyzé meg: "Ajándék van benne Manónak, meg neked". A kis Gyula nekiesett a kendőnek s mert újjaival nem bírta kibogozni, fogaival látott hozzá. Végre engedett a kötés s a vászon-takaróból Dovecz Mihálynak, egy híres rablónak a feje hullott ki, a kit éppen akkoriban - 1832 deczember 28-án - akasztottak fel Henczkó és Alsó-Sajó közt s a kinek fejét magának kérte el a gróf. Ezzel a koponyával még egy bécsi híres kraneologust is felültetett a tréfát szerető gróf. Elküldte ugyanis tulajdonságainak megállapítása végett s a német tudós hosszas elaboratumok után kisütötte, hogy a koponya bizonyosan valami igen erkölcsös úré, főpapé lehetett. Andrássy, mint a német tudákosság emlékét eltette a koponyát s az máig is megvan Betléren.

A bányászat és gyáripar felemelésére is nagyon sokat tett Andrássy Károly. Az ózdi vasgyár-egyesületnek ideáját ő adta először, s mikor 1845-ben Belgiumba utazott, akkor is a nagyobb vas- és gépgyárak tanulmányozását czélozta. Ebben az útjában érte utól - június 22-én - egészen váratlanul a halál.

Az 1839-40-iki pozsonyi diétán való működése örökké emlékezetes. Kossuth ismert ügyében tartott beszéde egyike a leghazafiasabbnak. Ez az, melyben nyíltan kimondta a nemes gróf, hogy "szabad alkotmányt szabad sajtó nélkül" nem képzel. Kapott is gyakran actiót s a nádor akárhányszor rendre utasította. A ritka jeles férfiú bizonynyal intéző férfia lett volna szabadságharczunknak, ha a halál oly korán, férfikora teljében, el nem ragadja családjától, hazájától és nemzetétől.

Méltó apának méltó utódai maradtak fiaiban, a kik együtt és külön díszére váltak az Andrássyak jeles családfájának.

A legidősebb, Manó, a vasgróf néven ismert kiváló férfiú, 1821 márczius 3-án, Oláhpatakon pillantotta meg a napvilágot. Első nevelését Peregriny Elek vezette, majd Tatán, a piaristáknál hallgatta és fejezte be a gimnáziumot. Egyetemi tanulmányai után nagy külföldi útakat tett, majd 1847-ben Zemplén vármegyében kezdte meg nyilvános pályáját. Az 1847-48-iki diétára Tornamegye választotta követnek, majd ugyanebben a vármegyében lett főispán. A szabadságharcz elmultával hosszabb keleti utazásra indult s különösen Indiát tanulmányozta. Tapasztalatait nagy gonddal és szép változatos stilussal leírt munkában "Utazás Kelet-Indiákon" adta közre. A rajzokat is maga készítette a gróf s ezek Európaszerte méltó figyelmet gerjesztettek. Általában igen jó tolla volt s még mint egészen fiatal ember, 1843-ban igen változatosan és szépen írta le Petrisevich Horváth Lázár lapjában, a Honderü-ben európai utazásait. Az ötvenes esztendőkben, elvonulva a közélettől, birtokain élt s azoknak javításával, gyarapításával foglalkozott leginkább. Ugyanez idő alatt remek képtárát és ritkasággyűjteményét is szaporította. Mint a Magyar Tudományos Akadémia tagja is munkásságot fejtett ki s 1860-ban tartott székfoglalójában kiváló indítványokat tett a régiségtár regenerálása érdekében. Saját régiség- és numizmatikai gyűjteményét is szakszerűen leírta s bemutatta híres történelmi gyűrűinek a rajzait. Régiséggyűjteményében megvan Korvin Mátyás nyerge, kardok Rákóczytól és egyik Bebeknek a sisakja. Ritkítja párját Indiákról magával hozott etnografiai gyűjteménye is.

Andrássy Manó gróf élete, működése szinte összeforrt Gömör vármegyével. Közéletében mindig szeretettel vett részt s itt, Oláhpatakon, majd később az általa újra épített pompás betléri kastélyban üdült legszívesebben. Szádvári erdőségeiben rendezett vadászatai országos hírre jutottak s a ki csak közéletünkben számot tévő férfiú volt, mind megjelent azokon. Itt vadászott nála Milán király, számos külföldi notabilitás, de azért a gömörmegyeieket, nevezetesen a rozsnyóiakat sem feledte el s egyik legkedvesebb, legkitartóbb vadásztársa, háziorvosa, dr. Maurer Artúr volt, a kit különben nemcsak orvosának, de benső barátjának is tartott és nagyrabecsült a nemes gróf.

Ritka geniális, ötletes ember volt Manó gróf, olyan emlékezőtehetséggel, a mi ritkitja párját. Jegyzeteket alig csinált, de ezért évek mulva is emlékezett eseményekre, számadásokra, nevekre és arczokra. Páratlan volt 611munkabírása is. Kiterjedt és egyre gyarapodó birtokain egyedül ő maga intézkedett mindenben, így gömörmegyei vasbányáinál is, a melyeknek jövedelmét szakszerű műveltetéssel megkétszerezte. Zemplénben ő vásárolta meg a mező-laborczi uradalmat, építtette a fejedelmi szépségű parnói kastélyt. Figyelmét, érdeklődését semmi sem kerülte el, tevékeny részt vett a zempléni gazdasági egyesületben, sok ideigelnökösködött a rozsnyói lövészegyesületben s egyizben a lövészkirály czímet is elnyerte. A politikai pályán, mint Rozsnyó város képviselője, buzgalommal. és sikerrel működött. Mint szónok, kissé akadozott; de ötletes, talpraesett beszédei mindig nagy tetszést arattak.

Ő benne is, mint öcscsében, Gyulában, nagy mértékben megvolt az Andrássyak híres "schlagfertig"-sége.

Rendkívül kedélyes és noha takarékos, de nagyon jószívű ember volt. A családi annalesek számtalan jóízű adomát őriztek meg róla, a melyek mutatják, hogy erényeiben, szokásaiban, de még jelentéktelen hibáiban is, a minő a hirtelen harag és a túlságos egyenesség, ízig, vérig magyar ember volt.

Az adomák sokaságából tollhegyre veszünk egyet-kettőt, a melyek közül az első talán a legjellemzőbb. Manó gróf igazi puritán-természet volt. Sohasem kapkodott külső fény, rendjel, vagy ilyesfajta kitűntetés után. Neje - nőknél nagyon is érthető gyöngeségnél fogva - már inkább kapott a rangon s gyakran bíztatta férjét, tegyen lépéseket a v. b. t. t. rangért, a mivel a kegyelmes czím jár. Egy félszó is elég lett volna. Gyula gróf akkoriban mindenható volt az udvarnál, szinte lesték, mivel szerezzenek neki örömet. Andrássy Manó gróf azonban ezt a félszót se mondta ki, de hogy, hogy nem történt a dolog, még is csak megérkezett a kinevezés. Egyszerre rohanták meg a gratulánsok. A czeremóniákat, különösen a sok beszédet gyűlölő gróf, hogy szabaduljon a szóözöntől, hazaszökött egy kicsit Betlérre, szétnézni. Alig érkezett meg, lakosztálya előtt köhécselést hall, majd pedig szerény, tiszteletteljes kopogtatást.

- Bujj be - kiáltotta Andrássy Manó bosszankodva, hogy még itt sem hagyják békében. Nyílik az ajtó és élén a major-domussal, megjelen az egész kastélybeli cselédség. A major-domus, kezében egy irtózatos bokrétával, nagyot köszörülve torkán, imigyen kezdi:

- Nagyméltóságú gróf, Kegyelmes Urunk ...

Tovább azonban nem folytathatta a valóságos belső titkos tanácsos úrnak szánt gratulácziót, mert a gróf hirtelen az asztalra vágva, olyat mondott, hogy a major-domus ijedtében elejtette a bokrétát, a háttérben szorongó komornák, kulcsárnők meg kézilányok irtózatos sivalkodással úgy elszaladtak, mintha csak seprüvel kergették volna őket.

Az is jó, mikor a gróf nem sürgönyözve kocsiért, egyik zempléni vasúti állomáson felült egy fakó szekérre, melynek girhes lovát egy pajeszes lengyel zsidó dirigálta. Öt forintban alkudtak meg s mert a kastély jó messze feküdt, az eső meg szakadt, a gróf nem is sokalta a díjat. Útközben aztán beszélgetni kezdett a vendég meg a kocsis s utóbbi megkérdezte utasát, vajjon üzleti ügyben megy-e a kegyelmes úrhoz.

Manó grófot nagyon mulattatta, hogy a zsidó nem ismeri s kiváncsiságot színlelve kérdezte, milyen ember is hát üzleti ügyekben az az Andrássy Manó.

612- Ó - bizonykodott a zsidó - pompásan érti az üzletet. Azt ugyan be nem csapja senki, mert száz zsidón meg örményen is túltesz.

Épen a kastély elé értek már. A szolgák nagy hajlongva szaladtak a kegyelmes úr elé, a szegény zsidó pedig majd elájult ijedtében. De a gróf csakhamar megvígasztalta és őszinte szókimondásáért dupla fuvarbérrel honorálta.

A nyolczvanas években egy geniális, de rendkívül fegyelmezetlen természetű magyar író titkároskodott Manó gróf mellett. De gyakran megtörtént, hogy épen mikor legjobban kellett volna, akkor nem volt kéznél. Akárhányszor a "Zenélő órából" vagy a "Komlóból" fiakkeren czitáltatta elő Manó gróf. Barátai meg is kérdezték, miért tartja a renyhe, rendetlen frátert, mire így felelt:

- De pompásan ír. Mellettem megél, ki tudja, ha elhagynám, anyagi gondokkal küzködve; tudna-e még ilyen jól dolgozni.

Akárhány tönkrement urat segélyezett, azt tartva, hogy ezekre fér fér rá legjobban a segély, mert dolgozni nem tanultak, koldulni pedig nem mehetnek. Neje, született Pálffy Gabriella grófnő, palotahölgy és csillagkeresztes dáma, ifjúságában egyike volt az arisztokráczia legszebb asszonyainak. Az Andrássynéknak szintén egyik kiváló mintaképe a grófnő. Nemes és gyöngéd hitves, páratlanul gondos és szerető anya; gazdag egyéb női erényekben is. Jótékonyságát a sajómenti apró községek ma is áldják, a hol mindig enyhíteni igyekezett a nép nyomorát. De különös érdeme, hogy noha vasszorgalmú férjének a vagyon szaporításában és megtartásában segített, a hol kellett, mindig kellően reprezentálta családja fényét és tekintélyét.

Manó gróf boldog házasságából öt gyermek, négy leány és egy fiú maradt életben, két fia még zsenge korában térvén meg apáihoz. Gyermekeit is magyarosan, magyar szellemben nevelte s még az sem volt egészen inyére, hogy Géza fia, noha hírneves család sarját, de osztrák főrangú hölgyet vezetett oltárhoz s csak akkor nyugodott meg, mikor látta, hogy menyéből igazi jó magyar asszony válik, méltó a régi ősanyákhoz.

Még első fiú unokájának, a szépen fejlődő, jeles tehetségű Károlynak a születését megérte, a minek az emlékezetére nagyobb alapítványt is tett. Noha hetven év terhe nyomta Manó gróf vállát, erőteljes, életvidám férfiú volt, se vadászat, se nagyobb utazások fáradalmaitól vissza nem riadva. Így, egy alkalommal örömmel indult Görzbe, hogy ott időző övéit fölkeresse. Útközben mérges pokolvar keletkezett a tarkóján. Rá se hederített s övéihez érve, sem akart orvost hívatni. Azonban akarata ellenére is orvost hívattak, de már akkor késő volt.

Hirtelen halála országszerte szomorúságot okozott. Kivált a hol ismerték az egyenes szívű, jó Manó grófot, mindenütt őszinte könyeket hullattak érte. Végrendeletében úgy intézkedett, hogy fia, Andrássy Géza gróf az általa kijelölt földbirtoktestből majorátust alkosson s ezt vonalán mindig a legidősebb fiú örökölje. Andrássy Manót koszorus írónk Jókai, következőleg jellemezte: Valódi magyar nagyúr volt, szabadelvű, eszes ember, a ki ősi vagyonát saját eszével és szorgalmával megkétszerezte.

Mint tündöklő csillagok közt fényét messze világokra lövellő meteor, úgy tűnik fel az Andrássy családban Károlynak a második fia, Andrássy Gyula, a későbbi nagy kanczellár. 1823 márczius hó 23-án látta meg a napvilágot, még pedig családi hagyomány szerint nem Kassán, - mint életrajzaiban olvassuk - hanem a gömörmegyei Oláhpatakon. Andrássy Károly a huszas években ugyanis állandóan ezen a gömörmegyei birtokán tartózkodott s ha gyermek született, azt az udvari pap nyomban megkeresztelte s aztán, ha a gróf vagy grófné Zemplénbe utazott, a született gyermeket útközben, Kassán, a hol rokonoknál szálltak meg, anyakönyveltették. Gyermek- és ifjúkorának nagy részét is Gömörmegyében, a gimnáziumi tanulmányok első osztályait pedig Sátoralja-Újhelyen, mint a piaristák konviktora töltötte. Nagyon eleven gyermek volt a kis Andrássy s pajkos csinjeiért egyszer-másszor reászolgált a fenyítésre. Egyizben épen olyan büntetést szabott rá a páter, a mi nem volt inyére. Fogta hát magát, neki indult gyalog Terebesnek. A csörgői országúton érte utól egy lihegve utána szaladó páter. Eleinte fenyegette, de mert erre fittyet hányva, még jobban szaladt a kis Andrássy, alkudozni 613kezdett vele. Miután előbb kikötötte, hogy a páter nem közelít felé, azt is megkívánta, hogy minden büntetés elengedtessék. A páter ígérte is, de a fiú komoly hangon intett felé: Esküdjék meg. A forró nyári napon, porban és hőségben mit tehetett egyebet a szegény pap, esküre emelte két ujját, fogadva, hogy semmi bántódása nem lesz a kis grófnak. Így értek vissza. S-A.-Újhelyre s ez volt Andrássy Gyulának első sikeres diplomácziai működése.

A zemplénmegyei nemes fiúkkal szívesen pajtáskodott. Bernáthéknál Kazsuban, a Kandó családnál, Kazinczyaknál Migléczen gyakran megfordult s kedvencz pajtása volt egyik Kazinczy-unoka, a vele egykorú gróf Vay László. Ezzel, Soós Bizsuval és Bernáth Berczivel egyizben Kazsuban az egész falut holtra rémítették. Holmi állati bőrökbe öltözve, arczukat kisubiczkolva, felfeküdtek a Bernáth-kúria tetejére s elhíreszteltették, hogy vadak, szerecsenek, a kik ha leszállnak, az egész falut meg fogják enni. Mindenki elfutott, végre is a szolgabíró világosította fel a lakosságot az úrfiak tréfájáról.

Széchenyi István gróf rendkívül szerette a kis Andrássyt, s mikor egyszer betegen feküdt Pesten, a kezelő orvosának, a híres homeopatha almási Balogh Pálnak így szólt: Ön ezerféle jótékony egyletnek az elnöke meg a titkára. Egyre lót-fut lelkes, hazafias ügyekben. De tudja meg, nagyobb jót nem tehet hazájával, mintha a kis Andrássyt meggyógyítja. Arra kérem, valahányszor oda megyek, Önt is ott találjam. Ugyancsak Széchenyi mondogatta mindig a gyermek Andrássynak: Belőled fiacskám minden lehet, a mi lenni csak akarsz, még Magyarország nádora is.

Rendkívül bátor gyermek is volt a kis Andrássy s emlékezetes az a tette, hogy mint siheder, látva Széchenyi Istvánt Budára átsétálni az épülő híd lánczain, ő is utána csinálta. Több pajtásai is követték, de ezek, szédülést érezve, már az első oszlopnál mind visszatértek: Már én csak átmegyek - kiáltotta vissza Andrássy - s noha annyira szédült, hogy néha le kellett ülnie, végre mégis minden baj nélkül átjutott Budára.

Sokszor kivitték Alcsutra is, a palatinushoz, a hol egyizben Ferencz József Károly főherczeggel - a mostani uralkodóval - is labdázott. A kiegyezés előtt, mikor aztán Andrássy valami gazdasági kiállításra hívta meg a császárt, ez utóbbi így szólt a grófhoz:

- Emlékezik még, mikor együtt labdáztunk Alcsuton? - Ettől a percztől kezdve fölragyogott Andrássy Gyula csillaga.

614Politikai pályáját Zemplén vármegyében kezdte s az 1847-48-iki pozsonyi diétára, S.-A.-Újhely választotta követül az alig 24 éves Andrássyt. A megalakult felelős magyar minisztérium csakhamar a megye főispánjává nevezte ki, de mikor az alvidéki lázadások hírét vette, kardot kötve, megyéje nemzetőrségének élére állott. Hazafias ténykedéseivel annyira megnyerte a magyar kormány bizalmát, hogy Debreczenből külön követül küldte Konstantinápolyba. Kossuth Lajos in partibus ezredesi ranggal is fölruházta, de mikor aranytól csillogó, pompás díszruhájában Görgeynél tisztelgett, a ruhára nem sokat adó Görgey kissé gúnyosan jegyzi meg: Tudja mit kedves barátom, legjobb lesz, ha én megverem a császáriakat, Kossuth kibékül velük, Ön meg itthon marad és leveti ezt a czifra, ruhát. Mikor a kiegyezés megtörtént s a száműzöttek hazatértek, Görgeyt Klagenfurtban felejtették. Ekkor Andrássyhoz fordult az internált tábornok, megkérdezve, szól-e rá is az amnesztia. Persze hogy szólt. A miniszterelnök rögtön intézkedett s mikor Görgey megérkezett, első dolga volt Budára menni s megköszönni Andrássynak szíves közbenjárását.

- Hagyja el, - legyintett hanyagul a kegyelmes úr - Ön nekem nem tartozik köszönettel. Én kiegyeztem az osztrákkal, panaszokkal nem segítünk a hazán. - Ön pedig vonuljon félre. Görgey pedig, mikor egy barátja kérdezte, hogy fogadta az omnipotens úr, csak ennyit felelt: Andrássy visszaadta nekem a 49-iki kölcsönt.

A szabadságharcz után külföldre menekült s eleinte - mert az édes anyja által küldött pénzt többnyire elemelték a levelekből - meglehetős rossz napokat látott. Podgyászt se vihetett s megtörtént, hogy vele együtt menekült, gyermekkori pajtásával, Vay Lászlóval, együtt mosták s térdükön vasalták, illetve húzogatták ki fehérneműjöket, minden krajczárt megosztva egymás közt. De az erős napokat sohasem felejtette el Andrássy, sem a Kazinczyné úrasszony virágos kis kertjében történt gyermekjátékokat, mert Vaynak fogytig jó barátja maradt, s mikor a honvédséget felállitották, az első törzstisztek egyikéül őt nevezte ki és József főherczeg mellé oszttatta be. Ritka ma az ilyen igaz jó barát s mint Andrássy Gyula jellemének egyik legfőbb vonását, nem hagyhattuk említés nélkül.

Külföldi bujdosásában ismerkedett meg a csodaszép Kendeffy Katinka grófnővel, a kit nemsokára nőül kért. Édes anyja, a menyasszony kálvinista lévén, eleinte nem akart beleegyezni a frigybe. Gyula gróf kapaczitálgatta is bájos menyasszonyát, IV. Henrik példájával is előhozakodva: Hát nem érek én meg magának egy misét? kérdezte, mire a szellemes Katinka grófnő tréfásan jegyezte meg: Már hogyne, de mit érne velem? A ki egyik vallást a másikkal csereberéli, egyben se lehet jó. Nálunk Erdélyben legalább ilyen verset csináltak egy konvertált Bánffyra:

Többet nem erőltette Gyula gróf menyasszonyát. Andrássy Károlyné pedig belenyugodott fia házasságába a mely egyike volt a legboldogabbaknak. Irányi Dániel, a ki látta a fiatal pár esküvőjét, ekkortájban azt írta egy hazaküldött levelében: "Életemben soha szebb pár embert nem láttam Andrássy Gyula és Kendeffy Katinkánál".

Érdekes, hogy az emigráczió egyik legtevékenyebb tagját, a jeles szabadsághőst, Andrássy Gyulát 1851-ben in effigie felakasztották. Az aktust Pesten, az Újépület mellett Both, brünni hóhér hajtotta végre. A négyszöget formált katonaság előtt állt a törzshadbíró s mint az igazi kivégzéseknél, harsány hangon kiáltotta: Die Execution beginnt. Erre a profosz egy fekete táblácskát adott át a hóhérnak, a melyen fehér krétával írva állt az elítélt neve. A tábla fölött hurok lógott s ezzel húzta fel a hóhér a bitófára, mely kivégzés díját, akárcsak a rendes akasztásoknál, 115 váltó forintokban, nyugta ellenében fizették ki a justifikált Graf Julius Andrássyért.

Az olasz háború után, 1860 felé, derengeni kezdett a magyar ég. Édesanyja közbenjárására Andrássy Gyula 1861-ben amnesztiát kapott, de a Vay Miklós kanczellártól felajánlott zempléni főispánságot nem fogadta el s nem állt be a konzervativek táborába. Deák Ferencz is a felirati párthoz 615csatlakozott s egyik 1861 május 25-én mondott nagy beszédében már körvonalozta külügyi viszonyainkat, mondván: "A történet azt mutatja, hogy sohasem volt Ausztria erősebb, mint midőn a dualizmus fennállott és sohasem volt gyengébb, mint mióta azt erőszakkal megszüntették". Később is, Deákkal vállvetve küzdve, de a nagyhatalmi állást mindig hangoztatva, egyengette a kiegyezés útját. Társadalmi úton is érvényesítette úgy ő, mint ritka kedves tarsalgású neje befolyását s ekkor csinálta Pákh Albert, a szellemes redaktor, a következő bon mot: ,,Vigyázzatok, ha a császárné Sennyeynét csókolja meg többször, akkor a konzervativek, ellenben ha Andrássynét - akkor a liberálisok fognak győzni".

Így is lett; mert 1867 február 17-én már megtörtént Andrássy Gyulának miniszterelnökké való kinevezése. Leírhatatlan örömöt és lelkesedést okozott ez a kinevezés s Deák könnyezve, "az isteni kegyelemtől Magyarországnak adott providencziális államférfiú"-nak mondotta. A providencziális férfiú elnevezés holtáig rajta is maradt a grófon.

A méltóságok, a fejedelmi kegy magaslatára talán egyetlen magyar államférfiú sem emelkedett annyira, mint Andrássy Gyula. Kinevezése után egymást követték a királyi tények, melyek mind Andrássy tanácsadására történve, egyre jobban megszilárdították a nemzet és a korona közötti benső viszonyt.

Határozottsága, ereje, szókimondása, de főként igaz hazafisága nagy népszerűséget szereztek Andrássynak. A király nagyrabecsülte, a nép imádta. Alig akadt akkor az országban parasztház, a melynek falán Andrássy huszártábornoki ruhában ábrázolt, olcsó fametszetű, vagy olajnyomású képe ne függött volna.

Az országgyűlésen továbbra is Deák kezeiben hagyta a vezetést, de ez gyakran meg is nehezítette helyzetét, mert még az öreg úrral szemben sem engedett kormányzati ügyekben. Igaz, Deák könnyen megbuktathatta volna az Andrássy-kabinetet, de ha mormogva is, mindig engedett. "Mért teszed ezt?" kérdezte tőle egyszer pártjának egy tekintélyes tagja. "Hát csak azért, mert tányér akad elég; ha eltörik, se baj. Levesestál azonban csak egy van a háznál. Ha ez eltörik, azt bajos pótolni", felelte röviden a haza bölcse.

Mikor dolgozott Andrássy, azt igazán bajos lett volna megmondani. Élete utolsó idejében azt mondta, hogy már mint külügyminiszter rendesen a vasúton gondolta ki beszédeit, ott írt fel egyes szavakból álló jegyzeteket. A pedáns rendszert soha se ismerte s néha, délután 5-6 órakor, a megyeri falkavadászatok után, szinház előtt ment be a minisztériumba s berendelt hivatalnokaival akkor dolgozott. Gondolatmenete, konczipiálása hihetetlenül gyors volt. Azt se szerette, ha más lassan, megfontolva tett valamit. Egy alkalommal, minisztertársát, a nyugodt, higgadt, nagy stiliszta Horváth Boldizsárt kérte meg, fogalmazna neki egy leíratot a horvát országgyűlés megnyitására. Horváth Boldizsár elment s másnap egy remek, gondos munkát tett Andrássy elé.

- Ez nagyon pedáns, én nem így gondoltam - mondta a premier, - írj másikat.

Horváth bosszankodott, de azért a második felíratot is elkészítette. Andrássy ezzel sem elégedett meg.

- Írj mást, ez se az, a minőt én akarok.

A kabinet legnagyobb stilisztája méregbe jött, de a gróf nem hagyott neki időt. Betuszkolta a mellékszobába, ráfordította a kulcsot s utána kiáltotta:

- Így, most írj, de hamar, mert egy óra mulva indulok Bécsbe.

Horváth miniszter tolla vágtatott a papíron. Őrületes gyorsasággal szaporodtak a sorok és minden faragás, csiszolás nélkül kerültek papírra gondolatai. Mikor készen volt, Andrássy elolvasta az írást s majdnem a nyakába borult társának:

- Így, így, minden teketória és stilusság nélkül, éppen így gondoltam én is - a hogy beszélni szokás.

Azt kívánta, hogy a magamesterségű emberek éppen annyi tehetséggel bírjanak, mint ő, olyan gyorsan gondolkozzanak s különösen megkívánta, hogy félig vagy egyáltalán ki nem mondott gondolatait kitalálják.

616Gyors észjárását, hirtelen felfogását azonban semmi sem karakterizálja jobban, mint a következő kis epizod. 1870-ben, a csalhatatlansági dogma idején, ő felsége elnöklete alatt minisztertanácsot tartottak, a melyre Andrássy mint miniszterelnök, báró Eötvös pedig mint kultuszminiszter, szinte felutaztak. A gróf az egész úton vidám meg közömbös dolgokról beszélt. Egyszerre csak Marchegg körül elkomolyodott. Aztán megkérdezte Eötvöstől, hogy tulajdonképen miről is van szó. A pápáról, a magyar püspökökről meg dogmabeli kérdésekről. Eötvös elképedt, hogy partnere még azt sem tudja, miről van szó. - Az nem baj, veté ellen Andrássy - Bécsig mindent megmagyarázhatsz.

- De az istenért - kiáltott fel Eötvös - már csak negyven perczünk van. Andrássy biztosította, hogy az éppen elegendő. Eötvös nagyot fohászkodott, aztán szörnyen dióhéjba szorítva elmondta a mondandókat.

- Köszönöm kedves Pepi, mindent megértettem. De azért Eötvös báró szíve ugyancsak dobogott, mit fog összebeszélni Andrássy, a kinek első kellett szólni a minisztertanácsban. A gróf, mint rendesen, feladatát fényesen oldotta meg. Értelmesen, szabatos kifejezésekkel, a tárgy fölött teljesen uralkodva, mondta el a mondandókat; kijelölve az útat, melyen egy államnak haladnia kell. Andrássy meggyőző beszéde után javaslatát azonnal határozattá emelték. Eötvös, a kissé pedáns tudós, alig tudott szóhoz jutni örömében és csodálkozásában teljesen átérezvén a königsbergi bölcs mondását: "A zseninek a tudományhoz nincs köze, mert az ő működése a művészet körébe tartozik".

Az irodalmat, művészetet nagyrabecsülte. Azért protezsálta annyira Dóczy Lajos írót is. Mikor aztán Dóczy udvari tanácsos lett, tréfásan jegyezte meg a gróf: Vigyázzon magára, mert én ugyan sokszor hallottam, hogy a suszterinasok elmések, de azt soha, hogy a suszterlegények is. Mikor mint külügyminiszter, oldalán Dóczyval, először hajtatott a vasúti állomásról terebesi kastélyába, nagyon sok lengyel zsidót látott az út szélén ácsorogni. Kérdőleg nézett Dóczyra, a ki nyugodt flegmával felelte. ,,Ezek nem azon csodálkoznak, hogy exczellencziád vitte olyan sokra és külügyminiszter lett, de azon, hogy én, a zsidó fiú jutottam odáig, hogy egy gróffal és külügyminiszterrel kocsikázok". Gömörben, Betléren, Manó gróf szuhovai vadászkastélyában is nagyon szeretett üdülni a gróf. Még külügyminiszter korában is ez volt a legkedvesebb pihenése. Vadászni is szeretett és kitartó vadász volt. De a sétát is kedvelte s akárhányszor fegyver nélkül, csak bottal kezében indult neki és egész kedvteléssel járta be a gyönyörű vidéket. Egy ilyen alkalommal csak későn vette észre, hogy nem hozott botot. Kivett hát lóden-zekéje zsebéből egy görbenyelű kertészkést és egy jókora görcsös ágat levágva, pompás botot faragott magának. Maurer Arthur dr. kísérte éppen, Andrássy Manónak a bizalmas embere. Mikor visszatértek a betléri kastélyba, odaadta Gyula gróf a botot Maurernak:

- Ki tudja lát-e többet, vagy soha, tegye el emlékül doktorkám!

Akkor történt ez, mikor már nagyon kezdett betegeskedni Andrássy Gyula és csakugyan nem is látta többé a doktor, a ki ezt a botot ereklyeként őrzi.

Hohenwart bukása után Beust kanczellárnak az állása is megingott. Ekkor bízta a király a külügyek vezetését Andrássy Gyulára. Kormányra jutásakor meglehetősen siralmas helyzete volt Ausztriának, mint nagyhatalomnak. Andrássy előbb a német császárhoz közeledett, majd az olasz és orosz udvarokkal szilárdította meg a barátságot. 1875-ben kelt az Andrássy-féle jegyzék, a mely Bosznia megszállásához vezetett. A magyar közvélemény az orosz elleni háborút sürgette meg előbb, a monarchia azonban az orosz-török háborúban semleges maradt. Ekkor már itthon nem volt annyira népszerű Andrássy, de Európaszerte a legzseniálisabb diplomatának tartották. A san-stefanoi béke után, a híres berlini kongresszuson ő volt az osztrák monarchia első megbizottja. Bosznia megszállásakor itthon nagyon népszerűtlenné lett s felzúdult ellene a magyar közvélemény. Ekkor mondta, Tivadar fiát a hadba küldvén: "Tegye a fiú jóvá azt karddal, a mit az apa tollal elrontott. Pedig a következések fényesen igazolták Andrássy politikájának helyességét. Ennek daczára azonban a sok támadás már akkor elkeserítette 617s azzal az indokolással, hogy pihenésre van szüksége, elbocsáttatását kérte, a melyet 1879 október 8-án meg is kapott. Mikor először ment Bécsbe, mint nem külügyminiszter, a nép akkor is megéljenezte. Egy osztrák kollegája hallva ezt így szól: Lám, ha mi vonulunk el a nép előtt, annyit se mond nekünk: szervus, pedig mi itt vagyunk. Exczellencziádnak meg mekkora éljenzést csapnak, pedig elment.

"Nem pedig, hanem mert," jegyzé meg erre egy kissé keserű mosolylyal Andrássy Gyula.

Visszavonulva sem szűnt meg azonban közügyekkel foglalkozni, kiváltképen társadalmi téren. Szava mindenütt nagy súlylyal bírt, különösen 1885-ben a főrendiház reformjának megállapitásakor. Életének ez utolsó szakában itthon teljesen visszanyerte közmondásos népszerűségét. Művészeti kérdésekben is súlylyal bírt szava s igen szerette Munkácsy Mihályt, a zseniális magyar piktort. Intimitásukat látva, egyszer valaki meg is jegyezte, hogy talán sok is ez a barátság egy volt külügyminisztertől egy volt asztaloslegénynyel szemben. Erre Andrássy hirtelen megkérdi az illetőt: "Ugyan kedvesem, meg tudnád-e mondani, ki volt a külügyminiszter Rafael idejében?"

- Nem biz én. Felelte az interpellált egy kissé elcsodálkozva a furcsa kérdésen.

- De azt ugyebár tudod, ki volt Rafael?

- Már hogyne! Erősítette a kérdett.

Nos tehát ... Ennyit mondott csak Andrássy, de ez elég volt, mert a gáncsoskodó megszégyenülten vonult félre.

A nyolczvanas évek vége felé mindinkább elbetegesedett Andrássy Gyula és az ország nagy figyelemmel, részvéttel kisérte állapotát; halála alkalmával pedig mély és őszinte gyászba borult a haza, de sőt egész Európa, a Magyarországot és az uralkodót ért súlyos csapás miatt. És méltán is. Évszázadok óta az első magyar ember volt Andrássy Gyula, a ki igazán európai tekintély volt. De bár nagy volt mint diplomata, elsősorban mindig megőrizte hazafiságát. Eminens tulajdonságait méltán csodáltuk, de gyöngéit is szerettük, mert ezekben is teljesen magyar volt. Megjelenése, mozdulata, minden magyar volt gróf Andrássy Gyulánál s a hol csak megjelent, eszével, szellemével, elragadó kedvességével, elegáncziájával és szép külsejével mindenütt imponált. Az akkori legnagyobb politikusok, Gorcsakov, Bismarck barátságukra méltatták.

Bismarck kedvencz terve volt, hogy egyik fia vegye nőül Andrássy Ilona grófnőt, Gyula grófnak testileg-lelkileg hozzá hasonlító bajos leányát, de ez, noha a fiatal herczeg többször tett látogatást Terebesen, nem sikerült, mert Ilona grófnő kijelentette, hogy csak magyar embernek nyujtja kezét. A mi úgy is történt, mert az első vértanú miniszterelnöknek: gróf Batthyány Lajosnak hasonnevű unokáját választotta.

Temérdek élet- és jellemrajz jelent meg a nagy kanczellár-ról, úgy életében, mint halála után is. Ilyen szűk keretben azt mind összefoglalni lehetetlen; elég, ha ezekből a következő, igen jellemző részletet adjuk: "Andrássy Gyula kezdeményező szellem. Szeme a mozgató erőkre, a tényezőkre irányul. Nem várja meg míg mások alkotják meg a helyzetet, megalkotja ő maga. Maga lép föl, befoly az alakulásra, megragadja a vezérszálakat. Tud mindent viszonyítva méltatni. Modora, taktikája sima, hajlékony, kímélő. Egyéniségében sok a férfias kellem."

Mint szónoknak formái szabatosak, mondatai rövidek voltak. Egész előadásán az arisztokrata választékos ízlése és urbanitása ömlött el. Jellemtisztasága valódi kristályhoz hasonlatos. Fényes pályáján egyik legdicsőbb jellemvonása, hogy míg Rákóczy idejétől kezdve, a trón közelébe jutott főuraink a kegyek sugarát csak nemzetiségük megtagadásával élvezve, névleg maradtak csupán magyarok, addig Andrássy Gyula, a milyen igaz hazafi volt 1848/49-ben, a milyen odaadással szolgálta a magyar ügyet az emigráczióban, éppen olyan igaz magyar maradt a hatalom tetőfokán is és olyan szívének utolsó dobbanásáig.

A történetírás más méretekkel fogja megbírálni Andrássy Gyulát még a kortársaknál is és be fogja bizonyítani, hogy nagyobb volt még Bismarcknál is mert ez csak egy szerencsés hadseregnek tudott diplomácziai nimbuszt 618és sikert teremteni, de maradandó nagyot csak Andrássy Gyula gróf művelt, pusztán államférfiui bölcsességével. Ezer éves politikáját döntötte meg a Habsburgoknak, hogy ezer évre szóló új irányt szabjon annak. Örökre és megmásíthatatlanul ő szakított Ausztria németországi hegemoniájával, hogy a Keletre való súlypontozás hegemoniáját inaugurálja. Andrássy Gyula grófot az alkotmányos aera óta nagyságban, lángészben és szerencsében nem érte utól senki. Az egykori zemplénmegyei főjegyzőből így lett kora legkimagaslóbb férfia. És az, a ki ezért a főjegyzőségéért egykor Sennyey Pállal - későbbi politikai riválisával is - viaskodott, meg tudta tenni egymaga, hogy ad acta tették Ausztriában azt a nagy horderejű kérdést, a melynek neve németül: Der Kampf um die Vorherrschaft in Deutschland, - és Aachen és Frankfurt helyett Bizancz lett a külügyi törekvések végpontja.

Így azután természetes, hogy majd ama korban, midőn a történelem már csak az eszmék és a statisztika tudománya lesz, a XIX. századbeli politikusok és államférfiak közt Andrássy Gyula gróf csillaga fog ragyogni csupán, kiinduló pontjaként az egyedüli helyes és czélravezető politikának.

A legnagyobb, legnemesebb szivek egyike az Adria melletti Voloscában 1890 február 18-án szűnt meg dobogni. Ott halt meg leggeniálisabb magyar államférfiaink egyike, de hűlt tetemeit hazahozták s itt pihennek azok ennek a hazának a földében, a melyet annyira szeretett, a melyé volt életének minden pillanata. A király külön udvari futárral küldte részvétét a bánatos özvegynek, Kendeffy Katinka grófnőnek, egy év mulva pedig, Andrássy Gyula halála fordulóján, meglátogatta budai palotájában, így szólva:

- Szívem kívánsága volt, hogy önt e mai napon meglátogassam. I. Ferencz József érezte, hogy legigazabb tanácsadóját vesztette Andrássyban, a ki mindig csak az igazat mondta, a ki mindig, minden körülmények közt szem előtt tartva a nemzeti érdekeket, tiszta bort töltött a pohárba. Igazi providenczionális férfiú volt. Jókedvében adta nekünk az Isten és évszázadokig várhatunk, míg hozzá hasonlót teremt a magyar föld. Neje, később özvegye, malomvizi Kendeffy Katalin grófnő, a híres szép Katinka is egyike volt az ország legnépszerűbb asszonyainak. Erdélyből jött közénk és magával hozta azt az igazi fajszeretetet, magyar szellemet, a melyekkel a jó sors a Királyhágón túli asszonyokat megáldotta. Mint fiatal asszony évekig élt a száműzetésben, mint emigráns vezette oltárhoz Andrássy Gyula. Báró Hübner, akkor Párisban Ausztria nagykövete, esküvője előtt meglátogatta a grófnőt, a ki anyjával, másodizben gróf Traun neje, lakott Párisban, s megjegyezte, hogy ez egyszersmind búcsúlátogatás, mert ő mint nagykövet, nem járhat egy emigráns nejéhez. Azt is mondta még a báró, hatna oda majd Katinka grófnő férjére, hogy ez kérelmezze amnesztiáját. Ő, - Hübner - majd megteszi azután a kellő lépéseket.

- Oh' világért sem - felelte a grófnő. - Sohasem fogom a férjemnek mondani, hogy olyant tegyen, a mi nem a meggyőződése. És valóban, noha a szép magyar hölgy nagyon szeretett volna hazájába visszatérni, még Hübnerrel való beszélgetését sem mondta el a grófnak.

Később aztán, mikor már Andrássy a hatalom polczára került, Katinka grófné akkor is csak annyi részt vett férje politikai szereplésében, a mennyit egy lelkes, eszes magyar asszony vehet. De társadalmi téren szalonja középpontja volt férje politikai körének. Bája lekötelezte a legkisebbet is, szelleme elvarázsolta a legmagasabb polczon lévőket is. Erzsébet királynénak haláláig kedvencze maradt Katinka grófnő, s mikor haláláról értesült, azonnal magyar nyelven írt részvétsürgönyt küldött leányának, Batthyány Lajos grófnénak, úgyszintén ravatalára egy remek virágokból font koszorút.

Andrássy Manó és Gyula grófok legifjabb öcscse, Andrássy Aladár gróf született 1827 február 26-án, meghalt 1903 április 2-án. Mint minden Andrássy, ő is tipusa volt a törhetetlen hazafiságú magyar főnemesnek, a ki nagy rangjával és vagyonával járó kötelességeit mindenkor lelkesen és buzgón teljesítette. Mint bátyjai, Manó és Gyula grófok, ő is teljesen magyar nevelésben részesült. Középiskolai és egyetemi tanulmányait is magánúton végezte, a szabadságharcz idején pedig, alig 21 éves korában beállt az erdélyi hadseregbe s mint ama dicső aera egyik legvitézebb tábornokának, 619Bem apó-nak hadsegéde, küzdötte végig a szabadságharczot, kitartva híven egészen a világosi fegyverletételig. Világos után külföldre menekült s hazájába csak az általános amnesztia után tért vissza.

A békés munka ideje elkövetkezvén, a széles látókörű, nagy tudású, tetterős főúr ebből is kivette részét. Egyike volt az elsőknek, a kik az ország ipari és kereskedelmi felvirágoztatása körül buzgólkodtak. Számos ilyen vállalat egyenesen Andrássy Aladárnak köszönheti alkotását és felvirágozását. A művészetet is mindig pártolta, támogatta s már nőtlen korában egyike volt azoknak a fiatal főuraknak, a kik társaikat a nemzeti szinház látogatására buzdították. Ismeretesek azok az estélyek, a melyeket Csekonics Jánosné pesti palotájában, a főrangú világnak az irók és művészek társaságával való egybeolvadására adott. Ilyeneket adott Nádasdy Leopoldné is s a főrendezők többnyire Pálffy János és Andrássy Aladár grófok voltak. A grófné több izben meghivta Munkácsy Flórát is, a kit akkor méltán a nemzeti szinház legszebb művésznőjének tartottak. Pálffy és Andrássy is - a két gazdag házasulandó főúr - nagyon kitüntették a bájos leányt, úgy hogy Nádasdyné egy izben tréfálkozva mondta Andrássynak:

- Tudja, ha maga még egyszer több tourt tánczol Munkácsy Flórával, mint a comtesse-okkal, többet meg nem hívom.

A fiatal Andrássy nevetett s aztán beosztotta a tourokat.

A festészetet is kedvelte Andrássy Aladár, valamint a műkincseket is, úgy hogy budapesti palotája valóságos kis múzeum. Nagy erényeit méltóan koronázza meg ritka emberbaráti szeretete. Nem egy nyomorgót és szenvedőt istápolt. Az ő nemes áldozatkészségének köszönheti fennállását Budapest egyik legáldásosabb intézménye, az önkéntes mentő egyesület, melynek kezdettől fogva egészen haláláig védnöke volt. A lónemesítés terén is sokat fáradozott. Híres volt szigetvári uradalmában a Czindery-féle ménes. Erről egy jó adoma is maradt fenn Dunántúl.

Egy izben fogadott a pesti kaszinóban, hogy azoknak a híres Czindery lovaknak a farka a földet söpri. Meg is írta Szigetvárra, hozzanak fel vagy kettőt. Mikor a lovak érkezését aztán jelezték, azzal a barátjával, a kivel fogadott, kimentek a budai pályaudvarra. Beszuszog a vonat s kezdik a két remek állatot kivagonirozni. Andrássy Aladár csak néz, egyre néz, de nem tud hová lenni a bosszúságtól. A telivér állatok remek, hosszú lompos farkát ugyanis - hogy elegánsabbul fessenek - tőből levágatta a gróf direktora. Andrássy, a kiben sok volt a család ismeretes humorából, kibosszankodva magát, bement a távíróhivatalba s igazgatójának csak két szót sürgönyözött, de azokat nem tette ablakába a direktor úr.

Az alkotmány helyreállításával Andrássy Aladár főispánságot vállalt s Zemplén vármegyében a közjóért is buzogva, ő alapította a homonnai közkórházat. Mint legifjabb gyermek, mindig kedvencze maradt édes anyjának, gróf Andrássy Károlynénak. Még az osztálynál is mindig az ő javára döntött az anya. Így történt, hogy a fiuk nyílazva, Aladárnak jutott Betlér, de Andrássy Károlyné addig kérte legidősebb fiát, Manót, míg az engedelmes, 620ritka gyöngéd fiú a neki jutott Homonnát adta át öcscsének. Míg az öreg grófné élt, itt is lakott legifjabb fiával ebben a kastélyban.

Később, 1862-ben, önálló tűzhelyet alapítva, Wenckheim Leontine grófnőt vezette oltárhoz, a kivel a Czindery-javakat kapta hozományul. A grófné is élénk részt vett úgy a budapesti főrangú világ, mint Zemplén vármegye társas-életében s mikor 1863-ban inség dúlt országszerte, a homonnai kastélyban több jótékonyczélú előadást is rendezett a szűkölködők javára. A grófi pár boldog házasságából két gyermek, Andrássy Sándor gróf és Andrássy Mária grófnő származtak. Andrássy Aladár gróf vitéze volt az aranygyapjas rendnek, a Lipót-rendnek, valóságos belső titkos tanácsos, kamarás és főudvarmester. Magas életkora daczára a legutóbbi időkig teljesen egészséges volt s csak mintegy tíz nappal halála előtt feküdt ágyba, egy régebbi vesebaj miatt, a mely azonban egészen váratlanul, hirtelen véget vetett munkás életének. Az Andrássy testvérek közül Aladár gróf időzött legkevesebbet Gömörben, de valahányszor odalátogatott, mindig örömmel szórakozott kies vidékein.

Áttérve az Andrássy család ifjabb, a hosszúréti vagyis inkább monoki ágára, megjegyezzük, hogy ez II. György két fia, III. György és III. Péter-től származik le. II. György neje Szelényi Mária, III. Györgyé 1. gróf Berényi Anna-Mária, 2. Mednyánszky Anna voltak.

III. Andrássy György-nek első nejétől születtek János (VI.), Antal és István (II.) fiai. Második házassága gyermektelen maradt. (III.) György a polgári pályán jeleskedett, míg fentemlített (III.) Péter-ről, mint vitéz katonától tétetik említés.

Mint igen fiatal siheder lépett be Pálffy Miklós lovasezredébe s mint közlegény kezdte meg pályafutását. Huszonnégy évig szolgálta hűséggel zászlaját s ez alatt az idő alatt a legmagasabb katonai rangra emelkedett. Résztvett a porosz, bajor és olaszok elleni hadakozásokban s annyira vitézül harczolt, hogy III. Károly király tábornokká, Mária Terézia királynő pedig tábornagygyá nevezte ki. Halála előtt, a mely 1745-ben következett be, jutalmul még a nagy aranyérmet is elnyerte.

IV. János Andrássy Györgynek fia, ifjan, utód nélkül halt el. Neje gróf Zichy Jozefa, másodszor Baranyai Jánosnak a híres generálisnak, harmadszor Révay Xav. Ferencz grófnak lett a felesége.

A monoki ágnak egyik kimagasló alakja Andrássy Antal, (IV. Andrássy Jánosnak testvére), született 1742-ben, a nyitravármegyei Románfalván s Nyitrán, Eszterházy püspök gondjai alatt nevelkedett is. Már gyermekkorában a papi pályára érzett hajlandóságot s 1750-ben a jezsuita-rendbe lépve, Bécsben töltötte ki a próbaéveket. Ezek alatt a próbaévek alatt mind tudománybeli jártasságának, mind pedig erkölcsi viselkedésének jeles próbáit adta. Miután a rendet eltörölték, Andrássy Antal visszavonult birtokaira ott csöndes kontempláczíókkal, tudományos búvárkodással töltötte idejét. Fölállíttatván a rozsnyói püspökség, 1776-ban a káptalan tagja lett, majd nagyprépost, végül pedig, 1780-ban a rozsnyói püspöki székkel jutalmazták érdemeit.

Kinevezését országszerte örömmel fogadták s Egerben Applausus czímmel számos latin ódát nyomattak Andrássy Antal üdvözlésére. Ugyancsak ebből az időből egy érdekes magyar versezet is maradt fenn:

Andrássy Antal mint püspök nagy hírre tett szert, szilárd, hajthatatlan jellemével s valóságos aszkétai szigorúságú életével. Annyira szilárd jellemű ember volt a jeles egyházi férfiú, hogy egy izben, midőn egyik körlevele legmagasabb helyen visszatetszést szült, püspöki állásának veszélyeztetése daczára sem vonta azt vissza, de két évre inkább a rozsnyói ferenczrendiek zárdájába vonult, papi meggyőződését semmiért sem adva fel. Püspöki megyéjét is a zárdából kormányozta tovább. Később javadalmait is visszakapta, de ő többé nem fogadta el azokat s életét is - 1799 november hó 12-én - a fentemlített zárdában végezte be.

Andrássy Antal jótékony szívű, de erélyes főpásztor volt. Ő emelte a rozsnyói székesegyház tornyát és mint rendkívül tudományos ember, remek könyvtárt gyűjtött. Húsz új plébániát alapított egyházmegyéjében s nagy barátja lévén a művelődésnek, számos ösztöndíjat osztott szét, kivált az akkor Rozsnyón nagy számban tanuló lengyel ifjak közt, hogy mentől jobban magyarosodjanak.

A magyar nyelv és nemzetiség lángoló szeretete jellemezte gróf Andrássy Antalt is, mint e nagynevű család minden tagját. Jótékonyságáról számos megható epizódot regélnek régi krónikák. Annyira adakozott, hogy házát néha valóságos ostromállapotba helyezték a szegények, de a püspök még ebédjét is otthagyta, hogy a segítségre várakozókat kielégítse s nem ritkán saját kezeivel szolgálta fel nekik az ételt.

Kazinczy Ferencz, nyelvünk apostola, a ki mint a nemzeti iskolák egyik akkori felügyelője gyakran érintkezett az alacsony termetű, de szellemre óriás, ritka jellemű főpappal, így emlékezik róla egyik naplójegyzetében "...Andrássy nem vala gazdag püspök és mégis sok jót teve a szegénysorsú tanulókkal. Gondolkozása a mai, lelke a régi rómaiaké. Hívebb tisztelője mint én, senki sem lehet..."

Andrássy Antal litteraturával is foglalkozott s mint korának számottevő egyházi írója két jeles, latin nyelven írt munkát hagyott hátra, valamint egy töredéket, melyet a tridenti zsinat kánonainak megvédésére írt. Tetemeit a rozsnyói kath. székesegyház sírboltjában helyezték örök nyugalomra.

Báró Andrássy Antal püspöknek testvére István (III.) 1731-ben született, s nagy érdemeket szerzett férfiú volt. Leginkább polgári pályán működött jelesül s 1776-ban, mint Biharmegye főispáni helytartója vezette nagy bölcsességgel és tapintattal a vármegye ügyeit. Már - sok érdemei jutalmául - 1766-ban a grófi rangot, majd 1780-ban a belső titkos tanácsosi rangot nyerte. Kassa társas életében is nagy szerepet játszott a nemes gróf s ottani házánál megfordult nemcsak a város és megye, de úgyszólván az egész ország. Az irodalmat, művészetet szerette, pártolta. A grófi család ifjabb tagjai több izben maguk is játszottak szinházat. Így egy alkalommal, mikor Ferdinánd főherczeg volt a kassai Andrássy ház vendége; "Die Komödie im Stegreif" czímű darabot adták elő, melyben még a sósvári Soós család néhány sarja is játszott. A selyemre nyomatott szinlapokból később apró párnácskákat varrtak a grófi familia hölgyei s azok - levendula levelekkel megtöltve - ma is ott vannak még a krasznahorkai várban, valamint üvegbura alatt egy kis szobor, melynek talapzatán következő sorok olvashatók: "Ferdinand Principi Juventutis (Dono dedi Comiti Georgio Andrássy die 12 april 1806. Cassoviae, Ferdinand m. pr.)". Magyarul: Ferdinand főherczeg sajátkezű írásával ajándékozta ifjúsági emlékül Andrássy Györgynek. Az írás gyermekes kézre vall s a fiatal Andrássy György, a házi úr egyetlen fia is, csak kilenczedik évét töltötte be még akkor.

István gróf lakott a várban utoljára, a mely egészen a mult századig kitartóan küzdött a romboló enyészet hatalma ellen. 1817-ben azonban 622villám gyújtotta fel középső részét. Gróf Andrássy Istvánné - Festetich Mária még kijavíttatta, de felső részét már csak fedéllel látták el.

Andrássy István gróf, a vár utolsó lakója Kassán, 1812 február 22-én halt meg s özvegyét, Festetich Mária grófnőt, hagyta hátra. A grófnőt férje mint tizennyolcz éves leányt már aggkorában vette nőül s tőle született 68 éves korában fia (IV.) Andrássy György. Első nejétől, gróf Dőry Teréziától - meghalt 1788-ban; 47 éves korában - egy fia maradt, Miklós, a ki (I.) Andrássy Károly tábornok leányát, Amáliát vette nőül. Gyermekei nem maradtak s még atyja életében, 1788 április 30-án, férfikora delén végezte életét.

Andrássy István grófnak fia (IV.) György, egyik legkiválóbb harczosa volt Magyarország úgynevezett reform-küzdelmeinek. Pályáján karöltve járt mindenütt a nagy Széchenyi Istvánnal, a kivel benső barátság kötötte össze és élete végéig csak a haza javán és ujjászületésén munkált Andrássy György is. Már az 1830-32-iki aera alatt csalhatatlan jeleit adta törhetetlen hazafiságának s példájával odahatott, hogy környezetét is felmelegítette tetterejével, buzgólkodásával és nemes hazafiságával. Mindig első zászlóvivője volt a nemzeti- és kulturális eszméknek s mikor Széchenyi 1825-ben a Magyar Tudományos Akadémia megalkotására egy évi jövedelmét ajánlotta fel, ő is 10,000 forinttal járult a nemes czélhoz. Az Akadémiának mindvégig egyik igazgatója is maradt s alkotásához, éppen úgy mint a lánczhídéhoz, neve egyként fűződik gróf Széchenyi István nevével.

Az 1825-26-iki nevezetes országgyűlésen különben mint diétai ablegátus is nagy szerepet játszott Pozsonyban, egyszersmind társadalmi téren is igyekezvén propagandát csinálni az ország reformtörekvéseinek. 1833-ban, lelkes röpiratban, nyilvánosan is lándzsát törve a reform-eszmék mellett, ékesen adta elő politikai hitvallását. Ügyesen forgatta a tollat s mikor a lánczhíd építését megelőzőleg tapasztalatokat gyűjteni Széchenyivel Angliában járt, utazásának eredményét, Széchenyivel közösen, szépen és alaposan megirt, magyar és német nyelven megjelent brosürában bocsátották közre.

Sárosmegyei főispánságának idejére esik a nagy kolera és a felső vármegyék parasztlázadása. Igyekezett ennek gátat vetni s érdekes, hogy Kossuth mint szónok ez időtájban tűnt fel először, a kinek lángszavával sikerült is a zempléni lázadó parasztokat lefegyverezni. Andrássy György mint politikus a mérsékelt konzervativ párthoz tartozott, de mindig hazafias irányban, melyet semmi előnyökért sem adott fel soha.

Mint Tornamegye követe, saját költségén tizenkét ifjút vitt fel Pozsonyba, s mint Kölcsey Ferencz "Országgyűlési Napló"-jában írja, Andrássy György mindazoknak az átalakító reformkérdéseknek, a melyeket az 1830-32-iki országgyűlés törvényekké emelt, nemcsak egyik legbuzgóbb támogatója, de a felső táblán egyik első zászlóvivője is volt. Házánál, vendégszerető asztalánál gyakran gyűltek össze a híres reform-országgyűlés leglelkesebb férfiai s minden társaséleti és politikai mozgalmakban Széchenyi István, Andrássy György és Wesselényi Miklós adták akkor a hangot. Az országgyűlésen, igaz, csak ritkán szólalt fel, de beszédének ekkor különös súlya is volt mindig. 623Beszédén, külsején, egész magatartásán mindig a rendkívül nemes egyszerűség, de a valódi nagy úri fölény honolt. Ifjúkorában az ország egyik legszebb emberének tartották Andrássy Györgyöt. Egy 1834-ből maradt napló, a mely annak az évnek pesti farsangjáról, nevezetesen "az ifjú főrendek által adott bálról" emlékezik, így ír róla: "- ifjaink körében mint Adonis-kép láttatott gróf Andrássy György, a ki épen vőlegénye a bájdús Königsegg Francziska grófhölgynek s a ki a legeslegújabb párisi divatot láttatta és pedig: zöld bársonyfrakk, fekete cazimir pantalló és claque-kalap helyett fekete bársony-kalapot viselt".

Midőn - 1838-ban - a Duna bőszült hullámai elöntötték a testvérvárost, Andrássy György nemcsak tevékeny részt vett a mentési munkálatokban, nemcsak temérdek segélyt nyujtott a szerencsétlen károsultaknak, de pályadíjat is tűzött ki annak a megvitatására, miként lehetne egy esetleges újabb veszedelmet elhárítani?

Mint lojális érzületű, tevékeny honpolgárt, a fejedelmi kegy is több izben kitűntette. Így megkapta a kamarási rangon kivül a Szent István-rend kis keresztjét. A szabadságharcz lezajlása után különösen az ország gazdasági fejlesztésén munkálkodott. Egyik elnöke volt a gazdasági egyesületnek a felsőmagyarországi bányász-társulatnak, valamint a tiszavidéki vasut-társulatnak is. Ebből az időből egy jóizű adoma is maradt fenn róla és gróf Barkóczy Jánosról, a kit daczára konzervativ pártállásnak, az ötvenes években egyik legszókimondóbb mágnásunknak tartottak. Ő és Andrássy György, a ki régi tradiczióknál fogva nagy kegyelettel viseltetett az uralkodóház tagjai iránt, valami audiencziára mentek Bécsbe, éppen a tiszai vasút ügyében:

- De aztán te is egyenesen beszélj ám - nógatta Barkóczy.

Aztán beléptek az uralkodó elé és Andrássy György elkezdett beszélni. Csakhogy nagyon szeliden, koncziliánsan, a mi éppen nem tetszett Barkóczynak s hirtelen közbe vágva, gyorsan elkezdett pörögni, így ejtvén a szót végül:

- Biztosíthatom különben felségedet, hogy jobb volt a közigazgatás Kossuth alatt, mint most.

A felség erre természetesen rögtön hátat fordított a magyar uraknak s Andrássy György elképedve vetette szemére Barkóczynak tapintatlanságát. A hirtelen haragú gróf azonban még a folyóson is védte álláspontját s olyan lármát csapott, a minőt alig hallottak még a Burg öreg falai.

Andrássy György dernői híres vasgyára is egyik érdeme a grófnak, a ki az alkotmányos aera beálltával, 1861-ben, újra főispánságot vállalt, e közben is bőkezűen istápolva minden nemes czélú vállalatot. Nagy munkássága majdnem félszázadon át azonos Gömör vármegye haladásával, mert mint páratlan gazda a többi birtokosoknak is mindig mintául szolgált. Erdészete, juhászata szinte versenyen kívül állanak s mint vasgyáros kohóiban a meleglégfuvást 624ő kezdette meg legelőször. A tollat is jelesül forgatta s számos czikke jelent meg a borászatról, a londoni gyapjúvásárról. 1833-ban írt munkája különösen érdekes, valamint azok a czikkei, a melyeket a bányászat tökéletesítése tárgyában írt.

Gömörmegyében a hosszúréti kastélyban lakott, a mely valamikor Andrássy Antal püspöknek is kedvencz tartózkodási helye volt, s a mely a szabadságharcz óta, tehát ötvenegy esztendőnél régebben, lakatlanul áll. Az U alakban épült, két oldalt a főépületnél kissé alacsonyabb, tömör, földszintes kastély, prototipusa a régi magyar udvarházaknak. Részben bolthajtásos, részben stukaturos szobákkal, alacsony, zsalugáteres ablakokkal.

Minden szoba be van bútorozva és minden úgy áll, mint mikor azt Andrássy György és családja elhagyták.

A nagy szalonban vékony lábú empire bútorok. A console márványán újnyi vastagságú por, a mely a napsugár évek és évek óta lerakódott parányaiból támadt. Rajta egy góth stilű óra: Joseph Bauer in Debrecin órás czégtől. Mutató lapján negyed hét mult nyolcz perczczel. Talán már régen porlad az a kéz, a mely utoljára felhúzta és némává lettek a szivek, a melyek egykor ketyegésére figyelve, kedves rokon, jó barát jöttére vártak.

A zongorán partitura hever. Talán maga gróf Andrássy Györgyné játszotta utoljára. Divertissement über Motive aus der Oper: Die Piraten von Bellini.

A hálószobában vetve áll az iker-ágy. Nagy, virágos katun-függönyei diszkréten borulnak össze. Az éjjeli szekrényen gyertyatartó, mellette ezüstből való koppantó. Merőben ismeretlen eszköz már a mai generáczió előtt. A grófné éjjeli szekrényén egy könyv: Education des Mères de Famille. Par L. Aime Martin. Vékony, kék selyemszalagocska jelzi, hol olvasott benne utoljára a meleg lelkületű, nemes szívű grófné, a kinek elalvása előtt is utolsó gondolata mindig családját illette.

A hátsó szobában egyik szekrény nyitva állt. Futólagosan odapillantva, egy játék régi franczia kártya, egy másik, apró formájú magyar kártyajáték, borotvafenő-szíj, egy oldalt is hajlítható, a negyvenes évek divatját mutató, megfakult selymű napernyő, kirakó épületfák valami gyermekjátékhoz s egy nagy, kerti szalma-kalap tűnik szemünkbe.

Andrássy György kanczelláriájában az íróasztalon írások, nyomtatványok hevernek: Anticipations-Schein von Fünf Gulden, majd egy másik Einlösungs-Schein von Einem Gulden, oldalt a gazdaság állásával foglalkozó levél, aláírva: Johann Kovács, Hofrichter. Monok den 25-ten May. 1825. Mellette egy ajánlás-féle: Attestat Sign. Sinna 29. 8 bris 1817. Benne Sauermann Erneszt építőmestert ajánlja jó lélekkel Josephus Rholl de Udvarnok, a régi dúsgazdag felsővidéki dinaszta.

Rendkívül érdekesek a gyermekek játszó- és tanuló szobái. A tanuló szobában nagy tábla áll, rajta krétával, kezdetleges vonásokkal lerajzolva a krasznahorkai vár, a mint egy mentés, csótáros lovag vágtat a meredek úton. Egyik asztalon felnyitva a földrajz: Lehrbuch der Geographie von Theodor Schacht. Mellette egy nagy földgömb. Odább egy írási gyakorlat. Ráírva a név: Mary Andrássy: Én vagyok álmos. (Fölötte vörös tintával az illető tanító kijavított magyaros szórakása.) Essik a hó. (A második s vörös tintával kihúzva.)

A falon, már a krasznahorkai vár képénél sokkal sikerültebb rajz. Mind a kettőn ajánlás: Pour la fête de ma chère Maman de sa fille - Mary. Le 3 dec. 1846. A másikon: Pour la fête de sa très chère maman, souvenir: oldalt Denis fecit.

A játszó szobában ló, kocsi, dob, zászló, skatulyában svájczi házak, kirakható majorság, és egy nagy, pappendekli-szinház, melyet a kis Dénes gróf sajátkezűleg csinált. A falon egy gömbölyű óra: Jacob Gulden, Pressburg czéggel, félhatot jelez.

Az ebédlőben Szentiványi Ferencz országbíró és több, régi diéták jeleseinek aczélmetszetű arczképei, bársonytokba téve és egy karikás fiókú trümóra helyezve. A könyves szobában szárnyas ajtajú szekrények, telve becses foliánsokkal, ritka gazdag éremgyűjtemény s a falon V. Ferdinánd ifjúkori arczképe. Érdekes a tömérdek porczellánkészlet, az óriási leveses és 625pecsenyés tálak, melyek két-háromszáz vendégnek vannak szánva. Az épület egyik szárnyában van a billiárdszoba, a vendégszobák, a gazdasági iroda, a felsővidék hideg teleire számított óriási kályhákkal ellátva. Árnyas fák borulnak az épületre, régi fényről, mozgalmas életről suttogva, a melyet György gróf idejében láttak Hosszúrét falai.

Ebben a csöndes, gömörmegyei kastélyban született Andrássy Dénes gróf, György gróf elsőszülött fia, minden idők egyik legnagyobb, legnemesebb szívű humanistája, 1835 november 18-án. Gyermek- és ifjúkorát is nagyrészt Gömörmegyében töltötte s rendkívül kedves, nyájas gyermek volt, a kiért rajongott nemcsak az uradalmi tisztikar és a cselédség, de az egész környék értelmisége. Jeles atyja méltó utódát látták benne, noha egészen más hajlamokkal. A mennyire merev arisztokrata volt az atya, annyira népszerű volt a kedves kis Dénes, a ki mindig örömmel vett részt az uradalmi tisztek gyermekeinek játékaiban, később ifjonti szórakozásaiban. Andrássy Dénest nagyon elszomorította, hogy édes atyja diplomácziai pályára szánta. Az egyenes lelkű, nyílt szívű, szépművészetek, irodalom iránt lelkesedő ifjúnak sehogy sem tetszett a rideg, örökké más és más alakoskodást igénylő pálya, de meg semmi kedve sem volt idegen országokban tölteni el életét. Vágya, czélja az lett volna, hogy itthon, a hazában érvényesítse tehetségeit s különösen a gazdasági pályára érzett nagy hajlamot. Atyja azonban Bécsbe, a magyar udvari kanczelláriába küldötte, de Andrássy Dénesből nem lett diplomata.

Ez időtájt ismerkedett meg Bécsben egy szép, szelid, kedves leánykával, a ki teljesen felfogta, megértette az elkeseredett lelkű ifjút. Ez a fiatal leány hazát, szülőföldet, mindent pótolt Andrássy Dénesnek, a ki, miután nőül vette, ezzel a lépésével a legboldogabb, legideálisabb tűzhelynek vetette meg alapját. Dénes gróf és Francziska grófné. Mint Philemont és Baucist fogja emlegetni az utókor ezt a két nevet, melynek személyesítőit az isteni gondviselés adta egymásnak. Igazi benső, ideális frigy volt, a mely ezt a két magasztos lényt összekötötte. A gyöngéd, finom lelkületű, melegszívű Dénes gróf, a kit az apai ridegség annyira elkeserített, természetszerűleg, lelke teljes erejéből ragaszkodott ahhoz az asszonyhoz, a ki nemcsak szerette, de ennek a túlfinom, érzékeny léleknek minden rostját megértette, a ki csak neki, érette élt, a ki maga volt a megtestesült jóság, szelidség. Nem igen ismerték itthon Andrássy Dénesnét, de ismerték lelke nagyságát, szíve nemességét Kárpátoktól Adriáig, és még messze-messze, a haza határain túl is. Soha el nem muló jótéteményeiben él örökké s szívbeli tulajdonságait tükrözik levelei, melyekből azok, a kik vele összeköttetésben voltak, keresztényi 626alázatosságát, páratlan jóságát tanulták ismerni. Leveleiből is látszik, milyen boldog egyetértés jellemezte házassági frigyüket, mert minden jó cselekedet elrendelésénél ott áll: férjem beleegyezésével, míg Dénes gróf sohasem írta másként, mint: feleségem meghagyásából, vagy most, mióta elvesztette: áldott jó feleségem emléke iránt való szeretetből. A két ideális, nemes lélek frigyét csak az tudja kellőleg felfogni, a ki tudja, mi egy igazi asszony az olyan férfiúnak, a ki az élet sok keserűsége, igazságtalansága után magába zárkózik, kerüli az embert és elfelejt hinni minden szépben, nemesben.

Igazi vezércsillaga volt Francziska grófné fenkölt lelkű férjének, a ki, mikor ez a női ideál, ez a hitvesi eszmény, örök álomra húnyta szemét, így jellemezte feledhetetlen jó angyalát: Igazuk van azoknak, a kik ő benne vezércsillagomat látták, jó géniuszomat, a ki előttem világított, mikor bennem a jónak még szikrája is alig csillámlott. Mily igazuk van, a kik azt mondják, hogy az én életem annak az igazán nemes nőnek volt szentelve, a kinek emlékét híven fogom őrizni utolsó lehelletemig.

S mint ő maga mondja, ez a talpig ember, Andrássy Dénes gróf, a fenkölt lelkű főúr, meseszerűen jótékony hitvese által vált a magyarnak örökké feledhetetlen nagy fiává.

De mióta, mint fényes csillag az égről, lehullt, elmult a nemes nagy asszony, Andrássy Dénes azóta, mintha kétszeresen is akarná enyhíteni özvegyek, árvák bánatát, gyógyítani az ezer sebből vérző, nagy emberi nyomorúságokat. Andrássy Dénesnél az emberszeretet, a jótevés igazi lelki szükséglet s egyedüli gyönyörűsége a legszebb, a legnemesebb passzió: az adás.

Az ő jótékonysága már fejedelmi pazarlás. Egy nagy, nemes lélek megnyilatkozása, a minőt regékben olvashatunk. Temérdek alapítványát még statisztikai rendben felsorolni is bajos. Évek hosszú sora óta dús jövedelmeit többnyire iskolai és kulturális intézményekre fordítja. Csupán művészeti czélokra 240,000 koronás alapítványt bocsátott a vallás- és közoktatásügyi miniszterium rendelkezésére. Közjóra áldozott adományai milliókra rúgnak. Az 1898-ik év karácsonyán 64,000 forintos adományt tett az uradalmi tisztikar nyugdíjalapja javára, melyhez neje, a saját megtakarított pénzéből ugyanannyit adott s így a nyugdijalap egyszerre 128,000 frtra rúgott, melyhez később még tekintélyes összeget csatolt. Az árvízveszedelemtől sujtott Szelepka zemplénmegyei községet teljesen áttelepíttette a gróf, a falu közintézeteire 20,000 koronát és 160,000 korona értékű építési anyagot ajándékozott. Ezért a falu nevét - hálából - Dénesfalvára változtatta. Rozsnyó városa is több kegyes adományában részesült a grófnak, s még a boldog emlékezetű grófné különös pártfogásában részesítette az ottani óvodát. Ennek érdekében sajátkezűleg írt több izben leveleket özvegy Fábry Károlynénak, egy nagyműveltségű úrasszonynak s nagyobb összegeket mellékelve, nyájas otthoniassággal jegyezte meg: Für unsere lieben Kleinen. Ugyancsak jelentékeny adományban részesült a nőegylet, a mely jelenleg Ónody Károlyné buzgó vezetésével működik sikeresen. 60,000 koronát hagyott Andrássy Dénesné a rozsnyói szegények házára, melyet a nagy lelkű adományozó iránti hálából "Francziska menedékház"-nak nevezett el a város. Temérdek nagyobb összegű alapítványt kapott még Budapest, a hirlapírok nyugdíjintézete és az ujságírók egyesülete.

De ki győzné mind elősorolni a temérdek adományt, legátumot, a mely mind Andrássy Dénes gróf és Francziska grófné nevével függ össze. A nagylelkű asszony, élete utolsó éveit súlyos betegen töltve, már kizárólagosan a jótékonyságnak élt s férjét is mindinkább erre buzdította.

A számos alapítványtól eltekintve azonban, még mennyi temérdeket osztott szét Andrássy Dénes gróf arra érdemes, sorscsapás által sujtott vagy törekvő egyének közt. Egyedüli nemes hiúsága: könnyek felszárítása, a bánat és gond redőinek elsimítása. Rendkívül kezére jár ebben a hazai viszonyokkal apróra ismerős kormányzója, Sulyovszky István, maga is egyike a legnemesebb emberbarátoknak, a kit gyásza nagy napjaiban gondviselésszerűleg rendelt Andrássy Dénes mellé az isteni végezés, s a ki szerencsés kézzel és ritka finom tapintattal választja ki a gróf nagylelkű támogatására érdemes egyéneket.

Ezer és ezer nyomorulton segített már Andrássy Dénes és eddig vele, hű társa Francziska grófné, a ki úgyszólván felébresztette férje lelkében a 627minden szép és nagy iránt való lelkesedést, ő ébresztette fel a szenvedők, minden emberi nyomorúságok iránt való mély részvétét. Ő tanította meg úgy adni, hogy kérés nélkül adjon és alamizsnája sohase alázza meg a legszegényebbet sem.

Mint páros csillag az ég ívén, úgy haladt egymás mellett az élet útján Dénes gróf és Francziska grófné, a világ zajától elvonultan, mint a hajdankor regebeli boldog emberpárja. A kérlelhetetlen végzet azonban másként határozott. A szerető férj elvesztette legdrágább kincsét, mindenét. Meghalt a hű nő, tündöklő képe az aszszonyi nemnek. Gyászba borult Andrássy Dénes gróf szíve, de gyászában százan és százan osztoztak, könnyei közé százak és százak könnye vegyült, zokogván: Leesett a mi fejünk koronája. Meghalt a nagyasszonyok legnagyobbika, Francziska grófné. De nem, hiszen vigasztal a hit. Nem mulhat el, a ki soha el nem mulót alkotott. Nem mulhat el, a ki csak a szeretetnek élt, annak szentelte minden érzeményét. Él, él örökké Francziska grófné, emlékezetét megőrzik késő századok és példányképül állitják az utánunk jövő nemzedékeknek.

Harminczhat évig élt nejével boldog házasságban Dénes gróf, s ez alatt egyszer elhozta Gömörmegyébe is, megmutatva neki krasznahorkai ősi várát, a dernői vasgyárat és a hosszúréti kastélyt, a melyben született, hoszszan elmerengve gyermek- és ifjúkora emlékein s kegyelettel szemlélve elhúnyt szülőinek arczképét. Ez a 70-es évek vége felé történt. Azóta csupán neje halála után - 1903 márczius havában - tért ismét vissza szülőföldére, a hová kegyeletes czél hozta. Az első kapavágást ugyanis személyesen akarta megtenni ama mauzoleum építésének a megkezdésénél, a melyet elhúnyt nejének emeltet. A bálványozott asszony emlékének szentelt síremlék valóban impozáns lesz s a Krasznahorkaváraljáról Hárskútra vezető állami út és a fenyves közt lévő kies fekvésű, szántóföldből kihasított tíz holdnyi területen fog állani. A mauzoleum tisztán faragott kőből készül, huszonnégy méter magas kupolája lesz, tetején kereszttel. Igazi műremekbe készül belül a szarkofag, halványsárga és halványrózsaszínű márványból, a kupola belsejébe pedig tizenkét mozaik-angyalt helyeznek el. Megragadó szép lesz a Mater Dolorosa is, lent a boltban. Az előre elkészített költségvetés szerint, az egész emlékmű 400,000 koronába fog kerülni.

Andrássy Dénes gróf rendkívül jól érezte magát a honi földön, a melyet lelkes kormányzója, Sulyovszky István még mindinkább igyekszik vele megkedveltetni. A gróf itthon tartózkodásának ideje alatt a krasznahorkaváraljai kormányzói lakban lakott, s naponta kisétált a mauzoleum építéshez. Nyájasan beszédbe is eredt egyik-másik munkással s a serényen dolgozónak többet 628ígért. Általában, sokan magába zárkózott, rideg természetnek képzelték az elvonultan élő Andrássy Dénest. Pedig ennek éppen az ellenkezője. Csupa szívnemesség, szívjóság, gyöngédség, a ki - ha fejedelmi adományait említik - szerényen hárít el magától minden dicséretet. Könnyü adni, ha van. - Vagy: Azért van nekem, hogy másnak is legyen - szokta ilyenkor mondogatni. A magyar szót helyesen ejti, csak némi gyakorlatlanság látszik ma még beszédjén; a külföldön töltött évek hosszú sorának nyoma ez. Bámulatos tájékozottsággal bír azonban mindarról, a mi idehaza történik, rendesen olvas magyar lapokat, könyveket s a hazai gazdasági és politikai viszonyok is nagyon érdeklik. Bár rendkívül visszavonultan élt, Gömörmegyében mégis tett egy látogatást, még pedig a megye közszeretetben és tiszteletben álló főispánját, pelsőczi Hámos Lászlót keresve fel berzétei kúriájában, a hol úgy a gazda, mint szeretetreméltó neje, az ősrégi Badányi család utolsó sarja, igazi magyaros vendégszeretettel látták a házukat megtisztelő, kiváló főurat.

Gömörmegyében, de országszerte is erős az óhajtás, vajha e ritka lelki tulajdonokkal bíró nemes főúr végképen visszaköltözködnék hazájába, szülőföldére, a hol bölcsője ringott, és a melynek ölében a legjobb, legnemesebb asszonyi szív fog porladni.

A jelenleg élő Andrássyak ifjabb nemzedéke: Andrássy Géza gróf - Manó gróf és Pálffy Gabriella grófné fia, született 1857 július 28-án - v. b. t. t., jelenleg Rozsnyó város országos képviselője. Jeles apának jeles fia, a ki nagy szerepet játszik úgy köz- mint társaséletünkben. Az 1902-ben oly remekül sikerült főúri lovas-játéknak ő volt egyik legfőbb és legagilisabb rendezője.

Tanulmányait végezve - 1881-ben - Széchenyi Géza és Imre grófok, valamint ifj. Hoyos Ernő gróf és Gudenus Gábor báró kiséretében Amerikába indult, hogy ott nemzetgazdasági tanulmányokat téve, egyszersmind a vadászat kedvtelésének is hódoljon. Alligátorokra, grizli-medvére, wapity-szarvasra, bölényre s vadlovakra vadászott társaival és útjában még egy könyv írására is ráért. Ez a nagybecsű munka a homestead-ről (otthonmentesítésről) tárgyal s oly nagy szakavatottsággal készült, hogy több jogi könyvben mint forrásmunkát idézik.

Húsz év mulva - 1901-ben - meg is ülte a társaság ennek az amerikai útnak az emlékezetét. Andrássy gróf elhatározta ugyanis, hogy visszavarázsolja az amerikai vadászéletet s életben lévő négy társával, a szulovai erdő mélyében, szabad ég alatt üt tanyát. Felállitották az amerikai sátrakat, cserkésztek őzbakokra, kint főztek, ettek, aludtak, vidám tréfákat űzve, teljesen felelevenítették ifjúkoruk gondtalan napjait. Az urak többnyire mind abban a ruhában tanyáztak itt, a melyet Amerikában viseltek. Andrássy Géza teljesen korrekt mexikói jelmezét öltötte fel, melynek szürke nemez-kalapja egy helyen ki is van csorbítva. Nagyon emlékezetes kalap ez! Egyszer valami szűk ösvényen mászott keresztül a gróf s mászás közben elsült a puskája. Saját fegyverének két golyója átszakította a kalap peremét, az Isten csodálatos kedvezéséből megkímélve a nemes gróf életét. Andrássy grófné és gyermekei is kijöttek egy napon a sátortáborba, mert a gróf óhajtotta, hadd lássa családja is, hogy élt ő húsz esztendőnek előtte az amerikai ősrengetegben. A lobogó tűz mellett sült vadászszeletek pompásan ízlettek s lakoma alatt a gróf fiacskái, Károly és Manó, talpraesett pohárköszöntőkkel ünnepelték vendégeiket. Ebéd után főúri műkedvelők állottak bandába. Gudenus báró cziterázott, Andrássy Maricza grófnő, a háziúr leánya hegedűjét vette elő s szebbnél-szebb dalokkal szórakoztatta a társaságot. Kint volt Rozsnyóról Berki Berti zenekara is s a czigányok lelkesedését emelte, midőn a remekül hegedülő Maricza grófnő beállott közéjük prímásnak, Széchenyi Imre gróf pedig gordonkásnak. A fiatal grófnő valóban művészileg hegedül s még a czigányok is rendesen megbámulják, hogy húzza a magyar nótát.

Érdekes ennél a momentumnál megemlíteni, mennyire magyaros nevelésben részesülnek Andrássy Géza gróf gyermekei, a ki osztrák főrangú hölgyet, Kaunitz Eleonorát vett nőül. Géza gróf atyja, a törzsgyökeres Manó gróf ezért egy kissé nehéz szívvel is volt, de mikor látta, mennyire gyorsan megmagyarosodott menye, annál nagyobb öröme telt benne.

629Valóban szorgalmas is volt a fiatal grófné s mikor egy izben magyar tanárnője vasárnap azt kérdezte, vegyenek-e ma leczkét, így szólt:

- Tudja, hogy nekem mindig ünnep, ha magyarul tanulhatunk, de soha sincs ünnep arra, hogy elhanyagoljuk.

Rövidesen annyira megtanult magyarul Andrássy Gézáné, hogy ma már olvas, levelez magyarul s beszédén alig érzik meg az idegen kiejtés. Gyermekeit magyaros szellemben és mindenképen kiváló irányban neveli. Andrássy Géza fiai tehetséges, kedves, szerény fiúk, a kikben semmi főúri gőg, sem fenhéjázás nincs. Ezt írtják is a szülők s most még czímezni sem engedik őket. Így egy alkalommal, mikor egy vidéki földbirtokos az idősebbet Károly gróf-nak mondta, a gyermek édesanyja helyreigazította a szólót:

- Ő még nem gróf - csak Károlyka.

Megható az a testvéri szeretet, a mi a két fiút összefűzi s ha valamelyik beteg, az egészséges nem távozik ágya mellől s mindenképen igyekezik szórakoztatni. Olvasni nagyon szeret mind a kettő, kivált a magyar, hazafias könyveket kedvelik. Károly jó lovas is már s kitűnően lő czélba.

A sport minden ágát kultiválják Betléren s különösen híresek az őszi nagy vadászatok. A társaság szine-java ád itt akkor egymásnak találkozót s kitünően érzi magát mindenki, a mi nem is lehet másként oly szíves házigazda, mint Andrássy Géza s olyan úrasszony mellett, mint Kaunitz Eleonora grófnő.

A Betléren tanyázó vadásztársaság többnyire a Szádvár és környékén fekvő erdőségekben vadászik, de kedvelt kirándulóhely Szulova is, a mely vadásztanya a Rozsnyóról Iglóra vezető állami útnak a baloldalán, a Pozsálló hegyláncz folytatását alkotó hegyen van.

Valóságos kis tündérlak ez a vadászkastély, a mely a magányos vadonban meglep japáni házakra emlékeztető tetőzetével, folyosóival, faragványaival. A déli oldalnak üvegfala van, a melyen át szabadon látható a szálas fenyőkkel ellepett hegyoldal. A szobák oly kényelemmel vannak berendezve, hogy még Ottó főherczeget is meglepték, a ki már több izben volt Andrássy Géza vadászvendége s a kiváló főúri család körében a lehető legjobban érezte magát.

Andrássy Géza politikai működését nem tekintve, irodalom- és műbarát is, a ki különben maga is pompásan rajzol; különösen mestere a torzképeknek. Az Andrássyaknál különben valósággal öröklött hajlam a torzkép-rajzolás. Már Manó gróf atyja, Andrássy Károly is ismeretes volt arról a tulajdonságáról s Betléren a többek közt látható a híres liberális főúr egyik torzképe, a mely a hajdani gömörmegyei pecsovics-okat ábrázolja megkapó közvetetlenséggel. Manó gróf karikaturái igazi remekművek voltak, de nagyon ügyesek Géza gróf rajzai is.

Andrássy Gyula és Aladár grófok fiai: Tivadar és Gyula, valamint Sándor is, inkább Zemplénmegyében töltötték el gyermek- és ifjúkorukat, ott is élnek most is birtokaikon.