A jámbor hagyomány szerint, ily körútjában egy szombati napon a Rima vizehez érkezett, hol az ott fekvő Kiskút, Csurgó és Zuhatag lakói a táltosok szertartásai mellett, várták az állatok beleiből a jövendőmondást.

Szent István megjelenésével a táltosok elhallgattak, a fejedelem térítő szava oly hatással volt a kedélyekre, hogy a nép másnap vasárnapon felvette a keresztséget s oltárait Szent Háromság tiszteletére szentelte. Ugyane hagyomány szerint a rimaszombati katholikus templomban levő kőmedencze - mely kétségkívül az Árpádkorból maradt fenn - a pogány magyarok megkeresztelésére szolgált. (Findura Imre: i. m. 13 l. - A kőmedenczéről lásd: Magyarország és a nagyvilág 1870. évf.) Mennyi igaz e hagyományból, történeti adatok hiányában nem vagyunk képesek megállapítani. Tény azonban, hogy a kereszténység elterjedése ellen akadályok alig merültek fel. Úgy Gömörben, mint az egykori Kis-Hontban a térítés műve már Szent István király alatt befejezést nyert, mert az esztergomi érsekség, melyet Szent István alapított, mint püspöki megye, már alapításától kezdődőleg kiterjedt Gömör vármegye területére, s ennek legrégibb birtokai: a Sajó déli kanyarulatánál elterülő Püspöki, Velkenye és Dézmásföld, a várföldekből szakíttattak ki; az egykori Rima vármegye, vagyis Kis-Hont pedig, egész a XIV. század első feléig a kalocsai érsek birtoka volt. Jóllehet az a távolság, mely a vármegyét a két érseki központtól elválasztotta, nagy volt, mégis Magyarország két legmagasabb egyházi méltóságát uralta a vármegye egy jó része, a mi a kereszténység megszilárdítására döntő befolyással bírt. Nincs is adatunk arra, hogy a Szent Istvánt követő belzavarok közepett, az ősi hit visszaállítására irányuló mozgalmak a vármegye területére is átcsaptak volna.

Sajnos, a tatárjárást megelőző korszakból vajmi kevés adat maradt reánk, melyekből az egyházakra nézve tájékozást meríthetnénk. Csupán a hárskúti 474cziszterczita-rendű apátság fennállásáról van tudomásunk. A tatárjárás után, még inkább a XIV. századból fenmaradt adatokból azonban már teljes képet nyerünk a vármegye egyházi viszonyairól.

Az esztergomi érsekség említett ősi birtokait elcserélte a Rathold nemzetség oláhtelki, kövesdi és újlaki (Biharvm.) fekvőségeiért. Ezen utóbbi birtokokon a Rathold nb. Miklós fiai János és László, a Kazai család ősei 1336-ban megosztoztak. (Fejér: VIII. 6. 135.) Mint tudjuk, a kalocsai érsek sem maradt meg sokáig a tatárjárás után ősi birtokaiban (Rimavármegye). Az elcserélt birtokokért azonban az esztergomi érsek megelőzőleg, a XIII. század végén bő kárpótlást talált Rozsnyóbánya adományozása által. Az utolsó Árpádházi király, III. Eridre, a hozzá hű Lodomér esztergomi érseket a pártosoktól az érsekség birtokain elkövetett pusztításokért kárpótolni akarván, 1291 február 3-án Rozsnyóbányát, Csucsom és Nadabula helységekkel együtt neki adományozta, melybe az egri káptalan az érseket április 30-án beiktatta, mire azután III. Endre király Rozsnyóbányára 1291 deczember havában királyi adománylevelet állított ki. (Knauz: Mon. Strig. II. 278.) Rozsnyó adományozásával az esztergomi érsek Gömör vármegye legnagyobb birtokosainak egyike lett. A város azonban az Árpádok kihaltát követő balzavarok közepett elfoglaltatván, Károly király 1320-ban Temesvárt kelt levelével Rozsnyóbánya visszaadását rendelte el (u. ott 781., 894.), s az ettől kezdve egész a rozsnyói püspökség alapításáig az érsekség birtokában maradt.

A mint az érsekség Rozsnyóbánya birtokába jutott, jelentékeny fellendülést tapasztalunk a hitélet terén is. Az érsekség első gondja volt a rozsnyói templom építése, minek idejét pontosan nem állapíthatjuk meg; lehet, hogy még maga Lodomér érsek (1291-98) kezdte építtetni, de kétségtelen, hogy 1304-ben már fennállott, a miről a főoltár közelében, a falba vésett évszám tanúskodik. Az esztergomi érsekek sokat tettek a templom érdekében. Telegdi Csanád 1339-ben Csucsom és Nadabula helységek tizedét adta a Nagy Boldogasszony tiszteletére emelt templom fentartására. Idővel, főleg a huszita betörések alatt, a templom nagyon megrongálódott; de Bakacs Tamás érsek 1514-ben nagy költséggel helyreállíttatta, s 1516-ban a Szent Keresztről nevezett templomot hozzá csatolta, mely Bakacs-kápolnának neveztetett el. Fraknói Vilmos (Millenn. Tört. IV. k. 593 l.) a következőket írja a rozsnyói templomról: "Bakócz egyik építészeti alkotásának csekély maradványa jutott ránk az érseki kegyuraságokhoz tartozó rozsnyói templom olasz renaissance stylű díszkapújának részleteiben, melyek közt kiválóan magára vonja a figyelmet, a babérkoszorúval környezett két angyaltól tartott czímerpaizs, az építkező bibornok czímerével." Myskovszky Viktor ezt a díszajtó, Ragusai Vincze mesternek, a héthársi és a berzenczei renaissance-emlékek építőmesterének tulajdonítja.

Az esztergomi érsekség elveszett ősi birtokai még a XIV. század folyamán visszakerülték, Sajó-Püspöki már 1384-ben, Velkenye pedig 1411-ben. Az egri káptalan a XIV. század vége felé szerez birtokokat a vármegyében. Gálfölde (Gömör-Borsod határán) 1399-ben, Baracza pedig az 1494. és 1495. évi összeírás szerint a káptalan birtoka. (Csánki D., i. m. 130.) Az ez utóbbi két évben történt összeírás adatai szerint a káptalan 17-10 1/2 porta birtokosa volt a vármegye területén.

Az egyházi intézmények közül a középkorban, elsősorban a hárskúti és a jánosi apátságok emelkedtek nagyobb jelentőségre, továbbá a gombaszögi, hangonyi, jolsvai pálos-rendű monostorok virágoztak, de ezeken kívül még a hanvai monostorról, valamint a kövi és az újvásári monostorokról is maradtak fenn adatok.

A Boldogasszonyról czímzett hárskúti cziszterczita-rendű apátság egykor Torna-, jelenleg Gömör vármegyében, 1141-ben alapíttatott. Az apátság, valamint a helység, egy kút körül bőven tenyésző hársfáktól vette nevét. Alapítója ismeretlen. Valószínű azonban, hogy a Hárskúti nemzetség tagja, mely családból a tatárjárás alatt egy családtag Jászó védelmében halt el. Az apátság az egész középkoron át fennállott; zajtalan fennállásának csak a XVI. század második fele vetett véget. A mohácsi vészt követő belzavarok, valamint a hitújítás következtében, az apátság birtokait valószínűleg a Bebekek foglalták el, a helység lakosai pedig az új tanoknak hódoltak, mialatt 475az apátság templomát is elveszítette, melyet csak 1662-ben foglaltak vissza. Az apátságot többé nem állították helyre, hanem csupán puszta czímként adományozták. A Szt. Jánosról nevezett jánosi benedek-rendű apátságról már részletesebb adatokkal rendelkezünk. Pázmány Péter szerint a XIV. század folyamán keletkezett. Javadalmasa 1397-ben előfordul az esztergomi érsek joghatósága alá tartozó apátok névsorában. Az 1427. évi összeírás szerint az apátság Jánosiban 38 jobbágytelek birtokosa volt.

A jászói prépostságnak még a tatárjárást megelőző korszakban voltak Gömörben birtokai. A tatárok tudvalevőleg feldúlták Jászót; IV. Béla király a tatárpusztítás után 1255-ben a jászói prépostságot megerősítvén ősi javaiban, többek között Jeszte gömörmegyei földet is újra adományozza, melyet a prépostság még Kálmán királyi herczegtől, Halics vezérétől nyert. Ugyanekkor a király három gömörmegyei (valószinűleg Noé, Saul és Endre várföldet) adományozott a rendnek, melynek birtokában utóbb, 1494-ben II. Ulászló király megerősítette.

A pálos-rend monostorai közül kétségkívül az első hely illeti meg Gombaszögöt, mely az egész középkoron át jelentékeny helyet foglalt el a rend történetében. Gombaszög, vagy Závozallya a Sajó mellett, 1243-ban fordul elő elsőizben, midőn a Bebekek ősei nyerik IV. Béla királytól. A monostort 1371-ben Bebek László és György alapították, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére, és a templomot és monostort bőkezűen megajándékozták. A templomot tiszta gót stílben építették és pazarul feldíszítették. Egész a XVI. század közepéig fennállott, midőn az alapítók egyik utóda a rendtől elvette. Később teljesen elpusztult.

A középkorban nagy kiterjedésű birtokok tartoztak hozzá; így Gömörben: Berzéte (1470), Domaháza (1462), Kápolna, Licze (1550), Szalócz, Szalóczháza (1416 és 1470), Teresztenye (1553). 1406-ban a rendház Kemej pusztát (Borsod. várm.) nyeri a Bebek családtól, 1470- és 1497-ben a tornamegyei Borzova helységben szereztek részeket. 1500-ban Széchy Jób borzovai birtokrészét adta nekik. Még a mohácsi vész után is jól bírja magát a monostor s lakói folyton szereztek egyes birtokokat; így 1532-ben Bebek János fiai Imre székesfehérvári prépost és Ferencz, Gombaszög közelében, a Sajó folyón levő malmukat adták a monostornak. Zemplénben 1550-ben Kakkot szerzik csere útján. 1532-ben Alsó- és Felső-Kemej, továbbá Sajó-Szent-Péter helységekbe iktattatnak be. 1550-ben az abaújmegyei Ongán és a hevesmegyei Domaházán, Nógrádmegyében pedig Kurtyán helységben szereznek birtokokat. Tán épen vagyonos helyzetük keltette fel Bebek György kincsszomját, a ki 1555-ben 10,000 arany értékű kincstárukat lefoglalta, a szerzeteseket pedig a monostorból kiüldözte. A szerzetesek azután Sátoraljaújhelyen húzódtak meg. (Magyar Sion VII. k. 745. III. 599. - Csánki D., i. m. I. 148. - Rupp Jakab: Magyarorsz. Helyr. Tört. II. 115.)

A pálosok Szent Anna tiszteletére emelt hangonyi monostorát 1368-ban, Pater Péter, a rend generálisa alatt, Hangonyi Domonkos és Lázár alapították. Pázmány szerint a monostor Ládhoz tartozott. Az egész középkoron át fennállott, de a mohácsi vész után csakhamar elpusztult. 1567-ben már az elpusztult monostorok közé számították. Ebben az évben a monostor tartozékait a pálosok főnöke és Imre, a patakújhelyi perjel, csoltói Basónak és Széchy Tamásnak 200, illetőleg 65 magyar forintért eladják. (Rupp: i. h. II. 127.) A monostorhoz tartozott Balázsfalu (jelenleg puszta), melynek felét Lipóczi Miklós adta a rendnek, a másik felét pedig 1418-ban szerezték meg. Ez a birtok 1431-ben is a hangonyi monostorhoz tartozott. Az 1494-95. évi összeírás szerint a hangonyi monostor 16 jobbágytelek birtokosa volt.

A pálosok Szent-Lélekről nevezett jolsvai monostoráról közvetetlen okleveles adatok nem maradtak fenn. A monostor fekvését sem tudjuk megállapítani, azonban egy Jolsvával határos helység jelenleg is Mnisány (magyarul: Baráthely) nevet visel. Benger Miklós, a rend történetírója és Péterffy is igazolja a pálos-monostor létezését.

A hagyomány szerint Jolsván a Templomos lovagrendnek is lett volna 477háza, de ennek nincs történeti alapja. Pesty Frigyes, a Templomos rendről írt jeles dolgozatában sem emlékezik meg a jolsvai rendházról.

A nazarénusok újvásári monostoráról is fölötte kevés adat maradt reánk. Csekély rommaradványai máig is fenmaradtak a derencsi puszta erdejében. A hagyomány szerint temploma Újvásár közelében, a Ribnik-hegy alatt emelkedő parton állott, melyet később az ágostai hitvallásúak használtak.

A ferencz-rendűeknek Kövi helységben fennállott monostoráról csupán Pázmány Péter emlékezik meg. Kétségkívül, még a mohácsi vész előtt, vagy a közvetetlen utána következett években megszünt. 1533-ban már nem állott fenn, mert Fridrich Orbán, a rend akkori történetírója nem emlékezik meg róla.

Közelebbi adatok hiányában nem állapítható meg, hogy a Szent Györgyről nevezett hanvai monostort melyik rendnek a tagjai lakták. E monostor Hanván, a falu északi részén emelkedett. Kegyura, a Hanva nemzetség építtette, valószinűleg a XIV. század elején és temploma e nemzetség temetkező helyéül szolgált. Első ízben, egy 1337-ben kelt levélben említtetik, mely szerint Szkárosi Miklós és fiai, Runya nevű birtokuk felét Hanva nevű birtokuk közelében, a Szent Györgyről nevezett monostor felé eső részen, Hanvai Elek fiának, Lőrincznek átadják. (Anjouk. Okmt. V. 565.) További sorsa ismeretlen.

Egyházi beosztás szerint az egykori Gömör vármegye a gömöri főesperesség alá tartozott. A gömöri főesperesi tisztet az esztergomi főkáptalan egyik tagja viselte, a ki helyettesek által intézte az esperesség ügyeit. Ezek vagy főesperességi adminisztrátorok, mint 1318-ban Kilián mester (Knauz i. m. II. 744.), vagy az érseki vikárius helyettesei, mint 1354-ben Péter csetneki, 1356-ban György dereski plébánosok voltak. (Anjouk. Okmt. VI. 249.) Szent István rendelkezései szerint az egyházmegyék területéről szedett tized az illető egyházmegye főpásztorát illette. A tizedszedés a főpásztori hatáskörnek legbiztosabb jele. Úgy a gömöri, mint a kis-honti tized az esztergomi érsek tulajdona volt. E jövedelmek kezelését tizedszedőkre (decimatores) bízták. IV. Béla királynak 1263-ban kelt oklevele három gömöri tizedszedőnek az emlékét őrizte meg számunkra. Ezek Püspöki Mátyás mester, Biluk Péter mester és Karachinus mester. A tized eredetileg a püspököt illette, azonban vannak adataink, hogy az érsek az egyes helyeken szedetni szokott tizedet elajándékozta. Így Bonifácz pápa 1303-ban megerősíti az esztergomi érsek adományát, melylyel a csetneki dézsmát az ottani Boldságos Szűz Mária egyházának adományozta. (Krasznahorkai levélt.). 1335-ben János nevű csetneki plébános nyerte a csetneki tized 1/4-ét; utóda Detrik Domokos e miatt perbe keveredett az esztergomi káptalannal, mely ügyben az 1343-ban tartott zsinat egyezséget hozott létre.

A XV. században támadt vallási villongások, nevezetesen a huszita mozgalmak, már jelentékenyen veszélyeztették a tizedjövedelmet. Széchy Dénes, esztergomi érsek, hogy jövedelmeit biztosítsa, 1461-ben a tornai és a gömöri tizedet Zuboghi Lukács és Szuhai Venczel esztergomi kanonoknak adta bérbe 1200 forintért. (Rozsnyói egyházi töredékek: IV. k.)

A papi tizeden kívül a középkorban pápai tizedet is szedtek a plébánosoktól és a szerzetesrendű monostorok után egyházi czélokra. A pápai tizedjegyzék fölötte becses adatokat szolgáltat a vármegye középkori egyházi viszonyaira. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerint a gömöri főesperességhez a régi Gömör vármegye területén 71 plébánia, a honti főesperességhez pedig 5 plébánia tartozott a régi Kis-Hont kerületből. (Ortvay: Magyarország egyházi földleírása I. 1. 42-47.)

A pápai tizedjegyzéket az okleveles adatokkal egybevetve, a vármegye területén a következő plébániák állottak fenn:

I. A gömöri főesperességi kerületben: 1. Almágy, 2. Apáti 3. Arnuch (Radnót vagy Harmacz), 4. Egyházas-Bást, 5. Berzéte, 6. Kápolna 7. Chisnyó, 8. Csiz, 9. Csetnek, 1244-ben szabad papválasztás jogát nyeri; temploma 1272 táján épült, 1460-ban helyreállíttatott, 10: Kövi, 11. Doboka, 12. Derencsény, 13. Szkáros, 14. Fereti 15. Füge, 16. Vár-Gede, 17. Geszte, 18. Gortva, 19. Guszona, 20. Sajó-Gömör, 21. Felső-Hangony, 22. Hanva, 23. Murány-Hosszúrét, 24. Restér, 25. Jánosi, a tizedjegyzék szerint az alesperes székhelye, 47926. Kelemér, 27. Kerepecz, 28. Hrusova, 29. Licze, 30. Málé, 31. Melléte, 32. Ochtina, 33. Pápócs, 34. Pelsőcz, 35. Putnok, 1286-ban már fennállott, 36. Püspöki, 1263-ban már fennállott, 37. Kecső, 38. Keszi, 39. Sancta Capella, 40. Szent-Antal, 41. Lenke, 42. Szent-Erzsébet, 43. Szent-Demeter, 44. Lőrinczfalva 45. Süvete, 46. Mártonfalva, 47. Szent-Pakrácz, 48. Szentkirály, 49. Szent-Simon, 50. Szent-Lélek, 51. Serke, 52. Rima-Szécs, 53. Naprágy, 54. Feled, 55. Szent-György 56. Simonyi, 57. Zabar, 58. Szutor, 59. Szuhafő, 60. Söreg, 61. Krasznahorka, 62. Tornallya, 63. Rozsnyó, a XII. században már fennállott, 64. Hosszúszó, 65. Vály, 66. Baracza, 67. Nandrás, 68. Zsip, 69. Trizs, 70. Alsó-Szuha, 71. Sánkfalva 1314. (Anjouk. Okmt. I. 350.), 72. Harmacz 1347. (Kubinyi: Magy. Tört. Eml. II. 160.), 73. Barka 1428-ban már fennállott, 74. Dobsina 1326-ban már megvolt, 75. Veszverés (1397.), 76. Méhi temploma 1337-ben épült, 77. Nagy-Csoltó, 78. Jolsva, 79. Rákos, 80. Süvete, 81. Tiszolcz, mindannyi 1397-ben már fennállott.

II. A honti főesperességhez a vármegye területén a következő plébániák tartoztak: 1. Krokova, 2. Rimafő, 3. Krászkó, 4. Osgyán, 5. Szuha.

A vallásos buzgóság számos egyházi alapítványon kívül kegyes adományokban is gyakran megnyilatkozott. A Bebekek, a Hanvaiak monostorokat alapítottak, egyes főurak főleg az egyházi szent-edények és felszerelések adományozásával gyarapították a templomok kincstárát. Így Putnoki János neje, Sándor Orsolya, 1450-ben nagybecsű ékszereit a putnoki templomnak adományozta. Rozsnyón szokásban volt a fogadalmi képek felajánlása; ily fogadalmi kép a XVI. század elejéről ma is megvan a székesegyház sekrestyéjében, mely kép művelődéstörténeti fontosságú.

Albert király halála után özvegye tudvalevőleg Giskra cseh rablóvezért hívta az országba. Giskra hatalmába kerítvén a Rimavölgyet, sőt magát Rimaszombatot is, 1450-ben a rimaszombati templomot a kelyhesek részére lefoglalta s a templomhoz tornyokat építtetett. A város lakosait kiűzte vagy pedig a huszita tanok befogadására szorította. Mátyás királynak sikerült a csehektől Gömör vármegyét megtisztítani, de Osgyán, Derencsény és Rozsnyó vidékén számos cseh telep maradt meg, a mi a XVI. század vallási mozgalmaira rendkívüli befolyással volt s útját egyengette Luther, valamint Calvin tanainak.

Szent István király halála után súlyos megpróbáltatások nehezedtek a hazára és Gömör vármegyére is.

Péter királynak másodizben történt elűzetése után (1046) I. Endre király foglalta el a trónt, a ki öcscse Levente halála után, hogy Henrik német császár ellenében alkalmas hadvezérről gondoskodjék, Lengyelországból hazahívta Béla herczeget, kinek az ország 45 vármegyéjéből - a Bihartól, Szabolcson és Zemplénen át egész Nyitráig terjedő területen - 15 vármegyét adott, mely területhez Gömör is tartozott. Ugyanezt a területet bírták Béla fiai is. (Pauler: i. m. I. 97.) E területen Béla volt a király s hadvezér. De éppen ez keverte viszályba I. Endrével, a ki az időközben született Salamon fiának igyekezett a trónt biztosítani. Salamon már hat éves korában (1058) előtérbe lépvén, a lappangó elégületlenség mindkét testvér részéről, nyilt szakításra vezetett.

A híres várkonyi jelenet után (1059) Béla Lengyelországba menekült, majd onnan segédhadakkal visszatérve, a hozzája csatlakozott vármegyékkel csakhamar hatalmába kerítette a koronát, melyet 1060 decz. 6-án tettek fejére. I. Béla király uralkodása közelebbről érdekli a vármegyét. Béla király főérdeme a pénzviszonyok rendezése. Byzanczi pénzeket hozott forgalomba s ezüst dénárokat veretett. A pénzverés következtében a bányaművelés is fellendült. Béla király külföldi bányászokat telepített a vidékre. Ily telepek voltak Ilsva (Jolsva), Szent-Margit, Lazsina és Kisfalu. Dömösön történt váratlan halála (1063.) után, Salamon került a trónra, kinek uralkodása alatt 1068-ban a besenyők törtek hazánk területére.

Salamon uralkodása a belzavarok szakadatlan lánczolata volt, bukása után (1074) azonban I. Géza, majd Szent László király uralkodása alatt, hazánkban a megrendült közbiztonság és belbéke ismét helyreállott s az ország úgy gazdaságilag, mint a közművelődés tekintetében jelentékenyen fejlődött. László király halála után ismét trónküzdelmek zavarták a belnyugalmat. László királynak nem lévén figyermeke, a trónt Kálmán király örökölte. Testvére: Álmos, titokban szintén igényt tartott a koronára, de egyelőre megelégedett a régi tiszántúli herczegséggel. Midőn azonban Kálmán és Ákos között, főleg a külpolitika miatt támadt ellentét, nyilt szakításra vezetett, Álmos 1106-ban Lengyelországba menekült, honnan hívei tanácsára visszatérve, Abaújvárt kézrekerítette. Kálmán azonban valószinűleg a Sajó völgyén át, csakhamar ott termett s a várat ostrom alá készült venni; de még mielőtt az ostrom megkezdődött volna, Álmos meghódolt, mire Kálmán megbocsátott neki. Kálmán, az öcscsével folytatott küzdelem következtében, mindegyre jobban féltette a trónt Álmostól, s hogy azt az akkor még (1113) csak tizenkét éves fiának biztosítsa, Álmost, valamint ennek kis fiát: Bélát megvakíttatta.

II. István rövid ideig tartó uralkodása után a trónt mégis II. Béla foglalta el, a kinek Kálmán király elűzött feleségétől, Eufemiától Oroszországban született fiával, Boricscsal kellett megküzdenie.

Míg Borics pártfogója, III. Boleszló háborúra készült Béla ellen, addig Ungvár közelében, mások szerint Aradon, a király tanácsa mindazokat, a kiknek Álmos megvakíttatásában némi része volt, lemészároltatta. (Pauler: I. 240. Millenn. Tört. II. 286.) A királyi tanács eljárása csak siettette Borics betörését. Borics orosz és lengyel segélylyel 1132. év közepén csakhamar a Sajóig jutott; serege, az elkövetett mészárlások következtében, az elégületlen főurak s nemesek átpártolásával mindegyre növekedett.

Erre Béla is megindult Borics ellen, kivel a Sajónál, a mai Zsolcza körül találkozott. Ekkor tehát Gömör Borics hatalmában volt. A király tanácskozásra hívta össze az országnagyokat, de a helyzet oly feszült volt, hogy a Boricshoz szító urakat, így többek közt Ákos fiát Majnoldot is megölték. (Millenn. Tört. II. 269.) A megmenekült urak Borics táborába futottak.

Sámson somogyi nemes, Tamás és Torda ispánok atyja és társai arra vállalkoztak, hogy Bélát az urak előtt ócsárolják s ekként a trónról való lemondásra bírják. Sámson kísérlete ugyan nem sikerült, bár míg e vakmerőségen 481meglepett királyi tanács magához tért, Sámson lóra kapva elmenekült, de a mint a Sajón át akart úsztatni, a vízbe fult.

Béla az osztrák őrgróftól segélyt nyervén, megtámadta Boricsot, a ki 1132 júl. 22-én csatát vesztvén, futásban keresett menedéket. Ezzel Gömör vármegye ismét II. Bélát uralta.

Béla király uralkodásától kezdve, közel egy századon át, Gömör vármegye nevezetesebb események színhelye nem volt.

Már II. Béla utódát, II. Gézát, az orosz és a görög háborúk tartották lekötve és utódait hasonlókép az egész XII. század folyamán a byzanczi császárok fondorlatai nyugtalanították.

III. Béla (1173-96) Manuel császár halála után teljesen szabad kezet nyervén, Halics felé fordította figyelmét, melyet Vladimirnak, a szomszéd Ladomér fejedelemnek Román által történt elűzetése után elfoglalt. III. Béla ekkor második fia, Endre királyi herczeg részére igyekezett Halics birtokát biztosítani, de Vladimir támadása elől 1189-ben Halicsból kivonulni kényszerült. Endre herczeg azonban az elveszített halicsi fejedelemség helyett bő kárpótlást nyert, mert Imre fiának, Lászlónak korai hálálával 1205-ben, II. Endre néven magyar királylyá koronáztatott. Uralkodása közelebbről érdekli a vármegye történetét.

II. Endre uralkodásának első éveit a halicsi hadjáratok tartották lekötve, melyekben a gömöri várjobbágyokból is többen résztvettek. E czéltalan hadjárat következtében támadt elégületlenséget csak növelte II. Endre nejének, Gertrudnak feslett környezete s az idegen főurak részére pazarul osztogatott adományok s kiváltságok. Összeesküvés támadt az országban, melyben legjelentékenyebb szerep a Gömörben is birtokos Bánk bánnak jutott, a ki a krónikák szerint, a családján ejtett gyalázatot megtorlandó, 1213 őszén, a Pilis vidékén tartózkodó királynét több vendégével együtt meggyilkoltatta. II. Endre király a rémhírre hazasietett és a főbb bűnösöket megbüntette ugyan, de az összeesküvés feje, Bánk bán büntetlen maradt. Csak IV. Béla trónralépte után érte a fejedelmi bosszú. Összes méltóságait elveszítette s végleg letünt a szereplés teréről. De II. Endre sem sokáig gyászolta nejét, mert csakhamar újból megházasodott, majd a pápa sürgetésére, 1217-ben végre rászánta magát a szentföldi hadjáratra. E hadjáratban a gömöri várjobbágyok közül is többen résztvettek; közülök Tivald, a kitől a mellétei Barna család származtatja magát, a szent földről történt visszatérés után királyi elismerésben is részesült. (Wenzel: I. 217.) Résztvett - többek közt - Rugach comes is, kinek fiaitól a Fáy család származik.

Ismeretes a történetből, hogy a mily sikertelen volt II. Endre keresztes hadjárata, ép oly mértékben elharapództak a visszaélések. De II. Endre a bajokat nem tudta orvosolni, sőt hívei számát szaporítandó, a királyi várjavakat mindegyre eladományozta. A gömöri várszerkezet bomlása is ekkor vette kezdetét. Az ország zavaros helyzete, főleg a nyomasztó pénzügyi helyzet a király figyelmét a bányászat fejlesztésére fordította.

II. Endre király halála után IV. Béla király erős kezekkel ragadta kezébe a kormányt. Az okozott visszaéléseket meggátolni, az országban a rendet helyreállítani lett volna hívatva, sajnos azonban, üdvös tevékenységében csakhamar megakadályozta őt a keletről fergetegként előtörő tatár had, melynek mindent megsemmisítő pusztításában Gömör is osztozott.

Láttuk már, hogy IV. Béla király az eladományozott s elidegenített várjavakat tőle telhetőleg visszaszerezni igyekezett, ezzel azonban az urakat maga ellen haragította; még súlyosabb következményekkel járt a kunok befogadása (1238), a mi a tatárpusztítás előestéjén csak növelte a feszültséget, mely a király és a nemzet számottevő része között már megvolt. A tatárok betörésekor általános fejetlenség uralkodott az országban; csak Ugrin kalocsai érsek, Rimaszombat, illetőleg Rima vármegye ura, szállott szembe dandárával a Pest előtt portyázó tatár csapatokkal. Ő volt a szerencsétlen kimenetelű muhi csatában (1241 április 11) Kálmán herczeggel és a templomosok tartományi mesterével, a magyar had vezére, hol hősileg harczolva elesett.

A gyilkos csata után IV. Béla király a borsodi Bikk-hegységnek vette menekülő útját; kiséretében voltak többek között a Pok nb. Móricz kir. 482főpohárnokmester (Fejér: IV. 1. 401.), a Türje nb. Dénes lovászmester, Mahal fia Detre, az Ákos nb. Ernye, a Hontpázmán nb. Ivánka fia András, a Forgách család őse, Rugach fiai Don és Barnabás, a Fáy család ősei, a kik lovukat adták a menekülő királynak, kidőlt lova helyett, maguk pedig a holtak közé lapulva, várták a tatár had elvonulását.

Detre, a Bebek család őse, a ki Kálmán herczeggel küzdött, Pest felé menekült, honnan Zágrábba futott s itt találkozott a Frigyes körmei közül kiszabadult Béla királylyal, a kinek ettől kezdve leghívebb kísérője lett. (Pauler: i. m. II. 163., 73.) A hagyomány szerint a menekülő királynak első állomáshelyéül a Dernő helység fölötti somhegyi erődítés szolgált, mely Krasznahorkával szemben emelkedett és sánczokkal s kövekkel volt megerősítve, a mit az ott talált nyilak és gerelyhegyek is igazolnak. (Dr. Csucsomi: A gróf Andrássy nemzetség története 112.)

IV. Béla király innen Zólyom, Nógrád, Hont, Bars és Nyitra vármegyék erdős részein át igyekezett Nyitra várába, honnan Frigyes császárnál keresett menedéket. A tatárok pedig a menekülő király útját követve, csakhamar ellepték Gömört és a Rimavölgyét.

Sasinek szerint, a ki különösen a tatárpusztítást írja le, Rimaszombatot is földig lerombolták a tatárok. A Sajó völgye is sokat szenvedett. Lakosai részben elmenekültek, a várnépek egy része pedig Jászó védelmében vett részt, mely szintén áldozatul esett a tatárdúlásnak, s a melynek védői között a feljegyzett névsor után ítélve, számos gömörmegyei származású volt. (L. Abauj-Torna várm. monogr. 334. l.) A vármegye túlnyomó része azonban, mely erdőségekkel volt védve, megmenekült a tatárpusztítás borzalmaitól. Erre enged következtetni az, hogy 1243-ban, a tatárpusztítás után, a Bebekek ősei részére kiadott oklevélben számos helység, mint Jolsva, Csetnek, Pelsőcz, Berzéte említtetik.

A tatárhad kitakarodása után visszatérő királyra nehéz feladat várakozott; de IV. Béla ennek fényesen megfelelt. A visszatérő király először híveit jutalmazta, a kik a nehéz megpróbáltatás napjaiban híven kitartottak mellette. 1243-ban Máté fiainak Detrének és Fülöpnek, a Bebek s a Csetneki családok őseinek, a fiágon kihalt Bors nemzetség birtokait: Pelsőczöt, Csetneket, Somkútot, Mirket, Ardót, Lekenyét, Kövit, Berzétét, Liczét, Topsuchát adományozza, főleg azokért az érdemeikért, melyeket Demeter, Sopron várának ostrománál szerzett, mely alkalommal a király életét mentette meg. (Fejér: IV. 1. 289.) A Pok nb. ifj. Móricz, kir. főpohárnok, 1246-ban Füleket nyeri királyi adományul, mely azelőtt Folkus Simon fia birtoka volt, a ki azt a tatárjárás után az első berendezkedés munkálatai közepett, gyakori garázdálkodásai miatt elvesztette; mely várhoz Gömörből Harmacz, Détér, Serke és Péterfalva tartoztak. (Fejér: IV. l. 401.)

A tatárpusztítás után osztogatott királyi adományok s más úton-módon, nevezetesen foglalások és örökségi igények révén, számos új család telepedett le a vármegye területén. Rövid idő alatt ebből kifolyólag tömérdek per támadt az egyes birtokosok között.

IV. Béla király a jogbiztonság helyreállítása végett, az országtanács előterjesztésére, Gömör-, Nógrád- és Hont vármegyékkel Váczon, 1255 aug. hó közepén gyűlést tartott, melyen főleg a várföldek ügye került tárgyalásra. 483IV. Béla király ez alkalommal igyekezett a gömöri várföldek ügyét rendezni, kinek-kinek viszszaadta az őt megillető részt s az okozott sérelmekért bőkezűen kárpótolta az egyes birtokosokat.

Styria elvesztése után IV. Béla király 1262-ben fiát, Istvánt, Magyarország északkeleti vármegyéivel, számszerinti huszonkilenczczel, kárpótolta, melyhez Gömör is tartozott. Ugyanazon terület volt ez, melyet Béla I. Endrétől kapott, s melyet mint trónörökös, IV. Béla is kormányzott.

Az ifjabb királyság intézménye azonban csakhamar káros hatással volt az ország egységére nézve. István, semmibe sem véve IV. Béla király előjogait, egyre-másra osztogatta a kiváltságokat, mi miatt viszályba keveredett atyjával, s ez csakhamar fegyveres küzdelemmé fajult. 1267-ben azonban a polgárháborút béke váltotta fel.

Midőn 1270-ben V. István trónra lépett, a gömöri urak, a kik Istvánt még ifjabb királysága korában szolgálták, mindegyre jobban előtérbe lépnek az ország ügyeinek vezetésénél. Különösen a Balog nemzetség tagjai emelkednek magas hivatalokra. Tombold, a Tombold ágból, 1265-ben Gömör főispánja (Tört. Tár IX. 102.), Balog Miklós, azelőtt szerémi ispán, országbíró lett. (Pauler: i. m. II. 279.) Az Ákos nb. Ernye bán, a ki 1268-ban országbíró s Béla királynak egyik bizalmasa volt, IV. László király koronázása után (1272) tárnokmesterré lett s ebbeli állásában a Habsburgokkal való szövetség egyik előmozdítója volt. IV. László király trónraléptével a királyi udvarban Otakár cseh király pártja került felül. Ernye bánnak még 1272 nov. 18-án mennie kellett, de Otakár - eléggé elbizakodottan - ama hírre, hogy Habsburgi Rudolf szövetséget szándékozik kötni hazánkkal, betört az országba, midőn 1273 aug. 5-én Henrik bán a magyar sereggel meglepte és hadait teljesen szétszórta, mely alkalommal a gömöri várjobbágyok, többek közt: Atracsik fiai, Hutiszló, Tubul, és Görgő fiai is kitüntették magukat. (Pauler: i. m. II. 312. W. IV. 33. VII. 150. 158.) Otakár kudarcza következtében a királyi udvarban is megváltozott a helyzet. Az öreg Ernye bán 1274-ben ismét országbíró, majd tárnokmester lett, de 1275 ápril. havában letünik a közszereplés teréről. Helyette fia, István ajánlotta fel szolgálatait a királynak, kinek nagy szüksége lett volna az ily kipróbált, hű szolgákra, sajnos azonban, IV. László király inkább a kurucz főúrak tanácsát követte, kikkel együtt dőzsölt és mulatott.

Tudvalevő, hogy a pápa, értesülvén IV. László kicsapongásairól, főleg azonban az egyházat fenyegető veszélyekről, 1278 szeptember havában Fülöp fermói püspököt küldte hazánkba. Míg a pápai legatus hazánkban tartózkodott, Aba Finta nádor a pápa kívánságainak teljesítésére kötelezte urát, sőt 1280 aug. 18-án a legátust megkövettette László királylyal, a ki a kunok megfékezését is megigérte. Alig távozott azonban az országból a pápai legátus, IV. László környezete a nádor ellen fordúlt. A király elbocsájtotta Finta nádort, de ő szembeszállt urával. Az Ákos nb. Ernye fia István, a ki a királyhoz ragaszkodott, csakhamar viszályba keveredett Fintával, ki őt elfogatta és elzáratta; de az Ákos nb. István szerencsésen kiszabadúlt és a király hadaihoz csatlakozott, melyek Finta nádor ellen küldettek Gömör és Abauj vármegyékbe.

IV. László személyesen vezette hadát, főleg azon okból, hogy az elégedetlen főurakat is megnyerje. Vele volt Henrik fia Iván, az új nádor, Tétény Benedek fia, Péter, valószínűleg Putnoki Miklós is, a ki 1283-ban nyerte 484Putnokot a királytól. A királyi sereg 1281-ben ostrom alá vette Gede várát, melyet csakhamar hatalmába kerített és a hol Iván német vitézei Werhardt és Konrád tüntették ki magukat (Pauler: II. 377.), majd innen Göncz elfoglalására mentek. IV. László király bőkezűen jutalmazta híveit. István mester, Ernye bán fia, 1281-ben Gömör vármegye főispánja, ugyanezen évben Olaszegyházat nyeri királyi adományul. 1283-ban a Rathold nemzetség tagjainak osztályát erősíti meg (Wenzel: XII. 382.), egyszersmind Olivér két fiát, Radnoltot és Miklóst Putnokkal és a hozzátartozó falvakkal ajándékozza meg. Az utóbbiak főleg a kunok elleni harczokban tettek a királynak szolgálatokat.

Ernye fia István, főispán, IV. László királyt a fellázadt Henrik fiai elleni hadjáratba is elkísérte. 1283-84. év első felében is ott volt, mely idő alatt azonban Gömör vármegye hűsége erősen megingott.

1285. év nyarán IV. László király, a Hortobágyról a Szepességbe ment s útközben valószinűleg Gömör vármegye területét is érintette.

Gömörben nem kellett többé ellentállástól tartani. Ernye fia, István főispán híven kitartott királya mellett, Putnoki Miklós ellenben elkedvetlenedve visszavonúlt birtokára s többé nem vett részt a közügyekben. De IV. Lászlót csakhamar elérte végzete; kedvelt kunjai, kikre egész életét pazarolta, Körösszegen, 1294 jul. 10-én meggyilkolták. Alig két héttel halála után az ország rendei Székesfehérvárott az Árpád-ház utólsó sarját, III. Endrét ültették a trónra.

III. Endre, megkoronáztatása után, szept. havában Zólyomból, Gömörön át Abaujba, majd innen a Szepességre ment, hol mindenütt elismerték őt magyar királynak. Mindamellett nehéz helyzete volt a trónkövetelő Anjoukkal szemben, de azok a férfiak, a kik Kún László mellett híven kitartottak, neki is felajánlották szolgálataikat, míg másfelől III. Endre király bőkezű adományokkal igyekezett híveinek számát szaporítani.

Kun László hívei közül ott látjuk környezetében az Ákos nb. Ernye bán fiát Istvánt, volt gömöri főispánt, a ki csakhamar országbírói méltóságra emelkedett. (Pauler: II. 460.) A király 1298-ban kelt oklevelében fölötte dicsérőleg emlékezik meg róla. (Hazai okmt. V. 431.) Hasonlóképen III. Endre pártján volt Lodomér esztergomi érsek is, a kinek érdemei elismeréséül a király 1291-ben Rozsnyót adta. Ugyancsak az ő zászlajához sorakoztak a Máriássyak és a Gömöri család ősei is, a kik ez időtájt tünnek fel Gömörben. Márk fia Batiz, Szőlősvár ura, melyet még Kún Lászlótól nyert adományúl, 1291-ben csere útján Gömör birtokát szerzi meg, melyre királyi adományt és iktató parancsot nyert. (Wenzel: X. 1-7. l.) Gömör hűsége tehát biztosítva volt. 1298-ban azonban Lodomér, esztergomi érsek váratlanúl elhalálozván, a trónkövetelő Anjouk mindegyre jobban tért foglaltak a dalmát partokon. III. Endrét 1301 elején megtörte a sok gond. Vele sirba szállt az Árpádház. Leghívebb embere, az Ákos nb. István országbíró, később nádor, gyönyörű búcsúztató soraival emlékezik meg erről 1303 február 26-án kelt oklevelében.

A mint az Árpád-ház kihaltának híre ment, Róbert Károly csakhamar Esztergomban termett, de III. Endre hívei nem akartak tudni a trónkövetelőről, s Venczel cseh királynak ajánlották fel a koronát, a ki azt hasonnevű fia számára el is fogadta. Ezekhez tartozott az Ákos nb. Ernye bán fia István, a ki szintén részt vett a csehországi kiküldetésben s csakhamar nádorrá lett, továbbá a Rathold nemzetségből származott Kazai István fia Kakas, a kazai Kakas-család őse, a ki 1301-ben bőkezű adománylevelet nyert Venczeltől, kinek nem is volt buzgóbb híve mint ő, a kit a pártküzdelem heve annyira elragadott, hogy az ellenpárti Péter fiát, Mátyást megrohanta s birtokait elpusztitotta, őt pedig Kassa táján megölte. (Balogh: i. m. 20. l.) Hasonlóképen Venczel híve volt az ugyanezen nemzetségből származott László bán is, a ki szintén részt vett a csehországi küldöttségben, mely a koronát Venczelnek ajánlotta fel. (Anjouk. okmt. I. 51. lap.)

Venczel király különös súlyt helyezett a Rathold nemzetség hűségére, melyről több adománylevél tesz bizonyságot. E nemzetség befolyása csak növekedett, midőn a nemzetség sarja, Dezső gömöri főispán, a Jolsvai és a Lorántffi családok törzse, 1303-ban az ugyancsak Venczel-párthoz tartozó Ákos nemzetségbeli Ernye bán fia, István leányát eljegyezte.

485Ily hatalmas párthívek mellett az ellenpárt embereinek nem volt maradásuk Gömörben, a mi különben szintén a Venczel-párthoz tartozó hatalmas Csák Máté magatartása mellett könnyen érthető is. A Balog nemzetség sarjai tehát elhagyták vagyonukat és az ország déli részére vonulva, Károly királyhoz csatlakoztak. Ivánka fia Miklós, Dénesnek, a rimaszécsi Széchy család ősének atyja, 1301-ben sietve elörökitette Szécs nevű birtokát Hangonyi Péter fiainak, azután elköltözött, s csak fiai tértek ismét vissza az ősi földre. Csak az Athfi-ág maradt meg az ősi birtokokon és habár ennek tagjai Csák Máté pártjára állottak, ez mégis elfoglalta tőlük Balog várát s innen pusztította és zsarolta a vidéket. (Karácsonyi: i. m. I. 175. s köv. l.) Az Ákos-nembeli Csetnekiek azonban - úgy látszik - szintén Károly király pártjára állottak, mert Csák Máté Csetneki I. Jánost elfogatta s még 1318-ban is fogva tartotta. Hasonlókép Károly király pártján voltak a Bebekek is, kikről Károly király 1328-ban kelt oklevelében fölötte dícsérőleg emlékezik meg, mint a kik kezdettől fogva hozzája csatlakoztak. (Karácsonyi: I. 101.) Szerintünk azonban ez csak Venczel bukása után következett be.

Tudjuk a történetből, hogy Venczel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket; pártja elhagyta, Ernye bán fia, István is azok közé tartozott, a kik valószinűleg még 1304-ben odahagyták Venczel pártját s egy időre semleges állást foglalt el. Valószinű, hogy ennek következtében lettek úgy a Bebekek, mint a Csetnekiek Károly király híveivé. De a mint Venczel Budáról eltávozott, a Rátót (Rathold) nemzetség is elhagyta. Az 1304. aug. 24-én Pozsonyban tartott gyülekezetben ott találjuk Lóránt nádort, a Feledi és Serkei családok ősét, továbbá Rátóti Kakas mestert, kinek különben elég bűne volt, hogy pártállásának változtatásával érdemeket szerezzen; csakhogy a Venczel-párt a bajor Ottót ültette a trónra. Az 1305. deczember 6-iki koronázáskor ott voltak az Ákos nemzetség sarjai és valószinűleg István nádor, továbbá Rátóti Domokos, s az ő szavuk után induló gömöri nemesség (Millen. Tört. III. 27.); de e párttól a Rathold- és az Ákos-nemzetség jó része távol tartotta magát. Ottó király azonban igen rövid ideig tarthatta magát. Az 1307. évi rákosi gyűlésen már ott találjuk a Rátót nembeli Istvánt is Károly király táborában.

A rákosi, majd az 1308. évi pesti országgyűlés, melyen a Rátót-nembeli Domokos mester, Kakas, és László bán előkelő szerepet játszottak, biztosította Károly király trónját; de hátra volt még a Csák Mátéval való leszámolás. Gömörre nézve ez annál fontosabb volt, mert Csák Máté még mindig hatalmában tartotta Balog várát.

A rozgonyi véres nap (1312. június 15.), a hol a vármegye történetében később oly kiváló szerepet játszó Szécsényi Tamás különösen kitünt rettenthetetlen bátorságával, megdöntötte Csák Máté uralmát, ki azonban Balog várát, úgy látszik, 1321-ig bekövetkezett haláláig kezében tartotta. Ekkor azután a királyhoz hű Balog nemzetség sarjai, Péter nógrádi főispán, Dénes, a Széchy család őse, Miklós hasznosi várnagy 1321-ben visszajöhettek Balog várába, sőt 1323-ban az ugyanezen nemzetségből származott hűtlen Athfi ág javait nyerik, melyeknek egy részét 1331-ben azonban a Széchyek visszaadták az Athfi ágnak. (Karácsonyi: i. m. I. 175. s köv. l.)

Károly király, Csák Máté halála után, a feledés fátyolát borította a multra. Kazai Kakas fiát Jánost, az atyjától elkövetett garázdálkodás és gyilkosság következményei alól felmentette (Balogh Béla: Putnok tört. 20. l.), sőt Csák Máté garázda hadnagyát, Zách Felicziánt is hívévé fogadta; de Feliczián nem tudott a békés viszonyokkal megbékülni és mint gömöri birtokos sok dolgot adott a vármegyének. 1327-ben az alispán, mert a bírói idézésnek meg nem felelt, megbírságolta (Anjouk Okm. II. 338.), utóbb pedig a visegrádi merénylettel hálálta meg Feliczián a király kegyét.

Róbert Károly király uralkodásának későbbi szakában a vármegye a béke áldásait élvezte, s gazdaságilag jelentékenyen fejlődött. Az Anjouk felismervén a városok jelentőségét, mindegyre gyakrabban adományoztak kiváltságokat az egyes helységeknek, melyek ezáltal az ipar és kereskedelem középpontjai lettek.

Bebek Domonkos 1328-ban Korponáéhoz hasonló kiváltságokat eszközölt 486ki Pelsőcz és Csetnek számára (gyilkosság eseteiben bíráskodási jog, pallosjog és vásártartás), ugyanezen időtájt alakúl Dobsina is, hasonlóképen a Bebek család támogatásával. Szécsényi Tamás, a ki - mint láttuk - a Csák Máté elleni harczok alatt szerzett nagy érdemeket, 1335-ben csere útján Rimaszombatot szerezte meg, melynek fejlődését hathatósan előmozdította. Rozsnyó Nagy Lajos királytól nyert városi jelleget, később 1410-ben Zsigmond király is megerősítette kiváltságaiban.

Róbert Károlyt Nagy Lajos követte a trónon, kinek uralkodása kezdetén Zára birtokáért kemény harczot kellett vívni Velencze ellen. E hadjáratban a vármegye urai közül Csetneki IV. Miklós vett részt. Alig tért vissza a király Visegrádra, midőn Endre herczeg meggyilkoltatásának híre rázta fel az ország nyugalmát. Nagy Lajos király, mielőtt a megtorló hadjáratot megkezdte volna, seregeinek szabad átvonulását biztosítandó, a Rátót nembeli Leustákot is követül küldte a felsőolaszországi fejedelmekhez.

Az első nápolyi hadjáratnak azonban a pestis-ragály csakhamar véget vetett. 1350 április 18-án a király a második nápolyi hadjáratra indúlt. Kíséretében a gömöri nemzetségek sarjai közül ott találjuk Bebek Istvánt és Györgyöt, Széchy Miklós bánt, Szécsényi Tamás fia Konya, későbbi gömöri főispánt, Rátóti Loránt fia Leustákot, a király gondos udvarmesterét. (Millenn. Tört. III. 210.)

Alig tért vissza a király a nápolyi hadjáratból, midőn 1352-ben kora tavaszszal, Kieystut lithván fejedelem esküszegését megtorlandó, hadat vezetett ellene s Belcz várát fogta ostrom alá. E vár ostrománál Széchy Miklós, Bebek Balázs és István különösen kitüntették magukat.

A Bebekeken kívül Gömör vármegye urai közül különösen Putnoki Lászlót († 1359.) kedvelte a király, kinek fényes, nagyúri háztartására mutat az a körülmény, hogy Szentkirályi László fiát Jánost, mint apródot irományainak kezelésére tartotta maga mellett. Valószinűleg ő ajánlotta be testvére János fiát is Nagy Lajos udvarába. Ezek közül László csakhamar sólyomkői várparancsnok lett, Miklós azonban állandóan a királyi udvarban maradt.

Nagy Lajos királynak 1382-ben bekövetkezett halálával, leánya Mária és Erzsébet örökölte a trónt. Nagy Lajos hívei, mint Bebek Detre, Bebek Imre bán, az elsők közé tartoztak, a kik Máriának hűséget esküdtek. Széchy Miklós országbiró, Czudar Péter vajda, a kitől Erzsébet anyakirálynő Ilsva nevű birtokát vette el (Millenn. Tört. III. 364.), az elégületlenekhez csatlakoztak.

Az elégületlenek Durazzói Károlyt hívták a trónra, mely változásba a királynők is kénytelenek voltak belenyugodni. Az új király azonban nem mellőzte Mária királynő híveit sem; így Bebek Imre országbiró lett.

Tudjuk a történetből, hogy Kis Károly rövid idő alatt áldozata lett annak az összeesküvésnek, melynek élén maga Erzsébet anyakirálynő állott. De Kis Károly halála még nagyobb zavaroknak lett kútforrásává. A délvidéki lázadás hírére Horvátországba jött királynőket a felkelők elfogták, kíséretüket felkonczolták, a fogoly Mária királynő pedig csak, miután az 1387-ben segélyére jött Zsigmondot a budai országgyűlés királylyá választotta, találkozott egykori jegyesével. Azok közé, a kik a szerencsétlen Mária királynőnek, fogsága ideje alatt némi vígaszszal szolgáltak, tartozott Bebek Ferencznek, Nagy Lajos király hű bajtársának leánya Antónia, Mária egykori játszótársa, a ki gyümölcsös 487asszonynak öltözve, a várba lopódzott, a fogoly királynőt a segély közeledéséről értesítette. (Márki Sándor: M. Tört. Életr. I. 104.) A fogságából kiszabadúlt királynő üdvözlésére sietők között ott találjuk a hívek leghívebbjét, Bebek Imre országbirót.

Mária királynő egybekelvén Zsigmonddal, egy időre Diós-Győrbe ment, honnan néha átrándúlt Gömörbe, hihetőleg a Bebekekhez. Midőn 1387-ben szétválasztották a királyi és királynői tárnokmesterséget, Bebek György a királyné tárnokmestere lett s az maradt 1390-ig.

Mária királynő halála után (1395) lényegesen megváltozott a helyzet. A szerencsétlen kimenetelű nikápolyi hadjárat, melynek folyama alatt Ilsvai (Jolsvai) Leusták nádor is fogságba esett, csak növelte az elégületlenséget.

Az elégületlenek Nápolyi Lászlót óhajtották magyar királynak, de az összeesküvés túl lőtt a czélon. Bebek Detre, az új nádor, Bebek Ferencz és Szécsényi Simon megvédték Zsigmond érdekeit, míg otthon Gömörben Putnoki Miklós vigyázott az urak hűségére, mely érdemeiért 1401-ben Szent-Lőrinczen hat kúriára nyert királyi adományt. (Balogh: i. m.)

Zsigmond azonban nem okult. Midőn a törvénysértések egész lánczolatát elkövette, éppen egykori hívei, köztük Bebek Detre, 1403. év elején Váradon egybegyűlve, Nápolyi Lászlót kiáltották ki királynak.

A mozgalom nagyobb arányokat öltött. A Bebekek példája magával ragadta egész Gömört és a Putnokiak s Széchyek csatlakoztak a felkelőkhöz. Tudjuk azonban, hogy Nápolyi László felkelése kudarczczal végződött, a felkeltek, mint Putnoki Mihály és László, javaik elkobzásával bünhödtek; a Putnokiak elkobzott javait a király Derencsényi Péternek adományozta, de 1405-ben mégis beleegyezett, hogy 425 arany forintért visszaválthassák, azonban a Putnokiak többé nem nyerték vissza Zsigmond kegyét, mert 1415-ben zsuponyói és dubicsányi birtokaikat - királyi jogaira hivatkozva - odaajándékozta kegyeltjének, Kazai Kakas Gyulának.

A belbéke helyreálltával, a vármegyei urak egymás ellen fordították fegyvereiket. Főleg a Putnokiak voltak gyakori hatalmaskodásoknak kitéve. 1410-ben Serkei Dezső és János támadtak a Putnokiak birtokaira s horváti réteiket lekaszáltatták. Ugyanez évben Hanvai Miklós, a Putnokiak máléi birtokán, a jobbágylovak közül ötöt magával visz. De a Putnokiak sem voltak teljesen ártatlanok e tekintetben. Így Benedek és László 1420-ban rátörtek az igaloni malomra s onnan minden terményt magukkal vittek. 1412-ben Perényi Imre Putnokra tört s Putnoki Rajnáld embereinek egy részét fogságba vetette. A Putnokiak, okulván a gyakori hatalmaskodáson, putnoki kastélyukat megerősítették és ezzel a putnoki vár alapját rakták le.

Sokkal veszélyesebb volt a Putnokiakra a Kazai Kakas család támadása, melynek oka főleg családi osztályból támadt egyenetlenség volt. Kazai Kakas János, királyi főlovászmester, Borbála királyné kegyencze és testvérei, számos hatalmaskodást követtek el a Putnokiak ellen, azonban Zsigmond király, valószinűleg a királyné pártfogása következtében, felmentette őket az elkövetett hatalmaskodások következményei alól. Ezen azután vérszemet kapva, újabb foglalásokat tettek a Putnokiak dubicsányi és máléi birtokain, de e mellett másokét sem kímélték. Így Szuhai Sándor fiainak birtokából, Szuhaföldből is egy darabot elfoglaltak. De Putnoki János sem maradt adósuk, mert rátört Kakas Zsigmond dövényi jobbágyaira s azokat össze-vissza verte. Kakas Zsigmond és Detre erre Dubicsányra törtek és elpusztították. (Balogh: i. m. 29.)

Pedig tán sohasem volt nagyobb szükség az egyetértésre, mint Zsigmond király uralkodásának végszakában, mert a husziták részéről fenyegető veszély, 488mindegyre jobban közelgett Gömör felé, melynek nyugalmát évtizedeken át feldúlta. Zsigmond halála után a rendek, leányának Erzsébetnek férjét Albertet ültették a trónra, kinek váratlan elhunytával (1439) a mindegyre jobban fenyegető török támadások ellenében, a rendek Ulászló lengyel király jelöltségében állapodtak meg. Ekkor a reményében csalódott Erzsébet, a husziták rettegett vezéréhez, Brandeiszi Giskra Jánoshoz fordult, kinek rablóhadát zsoldjába fogadta.

A gömöri urak pártállás tekintetében is nagyon megoszlottak. Széchy Dénes esztergomi érsek befolyása révén a Széchiek Erzsébet özvegy királyné pártjára állottak.

A mint Giskra Gömörbe tette a lábát, a Széchyek azonnal hozzácsatlakoztak, sőt Széchi László és Péter ősi várukat, Balogot is átadták a cseheknek. (Bartholomaeides: i. m. 212. l.) Csakhogy a vármegye túlnyomó része inkább az Ulászló pártján álló Hunyadi János szava után indult, a kinek alakja ekkor hazánk történetében mindinkább előtérbe lépett.

Csakhamar élet-halálharcz támadt a cseh rablóhadak s a vármegye urai között, a melynek folyama alatt a Bebekek, kiknek egyes tagjai Erzsébet fia László pártján voltak, elvesztették Krasznahorkát. Hasonlóképen a csehek kezébe került Rozsnyó is, melyet azonban később Hunyadi hadai heves harczok után visszafoglaltak, s ez alkalommal a fellegvárban talált őrséget felkonczolták. Lórántffi György gömöri főispán, a ki azelőtt karthausi szerzetes volt, 1443-ban vitézül megvédte Gede várát a csehek ellen, azonban a serkei vár elestét már nem bírta megakadályozni.

A várnai csatavesztés (1444) nemcsak királyától fosztotta meg a nemzetet, hanem martalékul dobta a pártos főuraknak is, a kik az ország jobbjainak távollétét felhasználva, nemcsak a csehekkel együtt garázdálkodtak, hanem önző czéljaik előmozdítására, az ország ellenségeivel szövetkeztek.

A Kazai Kakasok, Giskrával szövetkezve, leginkább a szintén Ulászló-párti Putnok ellen fordultak. Fékevesztett garázdálkodásaik főleg a Putnokiak elleni gyűlöletre vezethetők vissza. Időközben felépítették a csehek a szomszéd Borsod vármegyében a Sajó melletti vadnai és galgóczi várakat, melyek Komorovski és Valgata cseh vezérek pusztító hadának alkalmas hátvédül szolgáltak. A vármegye urai hasztalan küldtek sereget Komorovski ellen Széchi Tamás vezérlete alatt, mert azt e garázda rablóvezér könnyűszerrel legyőzte.

A Putnokiak panaszára a Kazai Kakasokat többször perbe fogták, de a perbe idézésnek sohasem tettek eleget, sőt Garai László 1450-ben kelt ítéletével felmentette őket a meg nem jelenés következményei alól, mert az ítélet indokolása szerint: a perbeidézés idejében Erzsébet királyné pártjához tartozván, nem voltak kötelesek megjelenni Ulászló király birái előtt.

E közben a csehek mindegyre jobban befészkelték magukat a Rimavölgyében. Többek között Szkálnok környékén, a hegyek közt rablófészket raktak, honnan csak Mátyás király hadai verték ki őket. (Bél Mátyás: Notitia Regni Hung. IV. k. 760. l.) Hasonlókép hatalmukba került Sajónémeti és Velezd vára, majd Szent-Királyon építettek egy erődöt, Kazai Kakas Gyula pedig a Zsuponyó völgyében emelt várat, honnan kedves szövetségeseivel, a csehekkel ki-kitörve, dúlta és rabolta a vidéket. Putnok vára ekként minden oldalról körülvéve, egymagában állott a magyarok részén.

A várnai csatavesztés után tudvalevőleg az 1445. évi országgyűlés az 489ország kormányát hét főkapitányra bízta, kiknek sorában ott találjuk a László-párti Bebek Imrét és Giskra Jánost is, a kik ezúttal egy testületben működtek közre a belrend és béke helyreállításában. 1446-ban azonban, a rákosi országgyűlés kezdeményezésére, Hunyadi János kormányzóvá választatván, főgondja odairányult, hogy a vármegyét a veszedelmes vendégektől megtisztítsa. E végből 1447 júl. 21-én Rimaszombatban Giskra Jánossal békét kötött, melynek értelmében Giskra 17 nap alatt Rimaszécs várát és Jánokot Pelsőczi Imre erdélyi vajdának és Mordar Pálnak tartozott volna átadni. (Gr. Zichy okmt. IX. 169. l.) Úgy látszik azonban, Giskra nemcsak, hogy nem teljesítette a kikötött feltételeket, hanem annyira befolyásolta Gömör vármegyét, hogy az 1447 szeptember havában tartott nádorválasztó országgyűlésen Gömör sem volt képviselve.

Hunyadi első sorban is a törökkel óhajtott megmérkőzni. Az 1448. évi hadjáratban már kíséretében találjuk Széchy Imrét, Lászlót és Tamást, továbbá ott voltak a vármegyei családok sarjai közül Pelsőczi Imre és László, Hunyadi régi hívei is. A hadjárat azonban balul ütött ki, maga Hunyadi is csak nehezen menekült meg a rigómezei ütközetből.

A kormányzó, még mielőtt az V. László kiadatása érdekében megindítandó tárgyalásokhoz hozzáfogott volna, Garai László nádorral szövetséget kötött, Brankovics szerb despotával kibékült s ekként szabad kezet nyerve, Giskra ellen fordult, a ki a vele kötött egyezséget megszegte volt.

Hunyadi, egyesülve a vármegyei hadakkal, 1451 szept. 7-én Giskrát Losoncznál megtámadta, azonban Pelsőczi István árulása, másfelől mert Czillei ármánykodása következtében, számosan odahagyták seregét, csakhamar Gömörbe volt kénytelen meghátrálni, mely alkalommal Bebek István is halálosan megsebesült.

De Hunyadi ezúttal sem csüggedt. Bár Gede várát hasztalan ostromolta, Balog várából kiverte a cseheket. Hasonlókép kedvező eredménynyel ostromolta a Valgata cseh vezértől a Balog-folyó völgyében épített Derencsényt, melynek ostroma alatt a várat körülvevő folyót kiszorítván a medréből, az egész völgyet elárasztotta. Hunyadi innen Putnokra ment, hol lovait visszahagyta. Ezekért csak 1452-ben jött el titkára, Csegedy János. (Millenn. Tört. IV. 105. - Balogh: i. m. - Bartholomaeides i. m.)

Mialatt Hunyadi V. László királynak kiadatásán fáradozott, 1452 tavaszán Rozgonyi Sebestyén főlovászmester Giskra cseheitől igyekezett Felsőmagyarországot megtisztítani. Putnoki Radnolthoz intézett felhívására, nagy lelkesedéssel jelentek meg a Putnoki család sarjai, ú. m. György, Miklós, Zsigmond, Bertalan a három fiával, János, Mihály s László fiai Vilmos és Péter, a kik a csehektől legtöbbet szenvedtek.

Rozgonyi vállalkozását némi siker koronázta. Rozsnyó ismét a magyarok kezébe került, sajnos azonban, nem sokáig, mert 1454-ben Komorovski Péter ismét Rozsnyó, Brézó, Murány és Ozdin várak birtokában volt, melyeket Rozgonyi Ozsvát felsőmagyarországi kapitánynak kellett volna átadna. (Orsz. lev. 490Dl. 15.307.), csakhogy ennek aligha tett eleget, mert a cseheket csak Mátyás király verte ki Gömörből.

Sajnos, V. László nemzetietlen kormánya fölötte kedvezett Giskrának, a kit a király kegyeibe fogadott. A cseh vezérek ettől vérszemet kapva, egyikük, Axamit az egész Felvidéken garázdálkodott s az országos zavarok miatt senki sem gondolhatott megfékezésére. (Mill. Tört. IV. 124.)

V. László váratlan elhunytával Hunyadi Mátyás választatott királylyá. A Csehország kormányzójával, Podjebrád Györgygyel kötött szövetség remélhetővé tette Giskra megfékezését is, a ki időközben jóformán az összes gömörmegyei várakat kézrekerítette. Midőn Mátyás király 1458-ban elfoglalta trónját, elsősorban is a pártütő főurakkal s Giskrával kellett leszámolnia. Giskra ugyan meghódolt Mátyásnak, de a lengyel királytól megnyerve, már 1458 márczius havában Mátyás ellen fordult. De Mátyás csakhamar erélyesen lépett fel Giskra ellen, a kit Rozgonyi Sebestyén Sárospatak mellett megvert, mire Giskra fegyverszünetet kért. (Millenn. Tört. IV. 187.)

Mialatt Mátyás király a pártütő főurak (Újlaki, Garai, Kanizsai László) ellen indult, azalatt a Rozgonyi Simon vezérlete alatt álló hadak egymásután verték ki a cseheket rablóváraikból. Az 1458. év második fele s 1459. első fele Gömörben a cseh várak ostromával telt el. Rozgonyi Simon és Hédervári László egri püspök 1458-ban bevevén Vadnát és Galgóczot, a Putnokiak menten felszabadultak a veszedelmes szomszédságtól, mely őket évtizedek óta veszélyeztette. Komorovski cseh vezér a vár felmentésétől elkésve, a vadnai várból csekély veszteséggel kitörő Valgatával egyesülvén, Hédervári elől Rimaszécs felé menekült de a püspök 700 lovassal nyomában van, időközben megérkezik Rozgonyi is, kinek segélye következtében a csehek ismét vereséget szenvednek. Valgatát elfogták, ellenben Komorovski megmenekült, míg az erdőbe menekült cseheket agyonverték. E kudarczra Rimaszécs is kaput nyitott, melynek várát azután később, a király rendeletéből leromboltak. A magyar hadak ekkor Serkét szállották meg, melyet Lorántffi György és Szapolyai István csak hosszas harczok után bírtak megszerezni. Időközben megérkezik Magyar Balázs is s az általános harczsiker mellett a sereg 5000 fegyveres paraszttal növekedik. Ezután egymásután estek el a csehek rablófészkei, Balogvára, Derencsény, Osgyán, Gömör, Gede vára, melyet Lórántffi György foglalt vissza, Rimaszombat, Sajónémeti, Rozsnyó, Szkálnok s a Jolsva fölötti Hradek, melyet a király parancsából szintén leromboltak. 1459 végével a csehek kiszorultak Gömörből, csak még Murány és Krasznahorka maradt birtokukban, honnan csak 1461. év után verték ki őket. 1461 október 14-én kelt levelével a király még inti a lőcseieket, hogy Szapolyai Istvánt, Murány várának elfoglalásában segítsék, mert a murányi csehek, titkos ajtón kijárva, a környéket folyton sarczolják.

A csehek elleni küzdelemben különösen kitüntették magukat a Bebekek, Putnokiak, Báthori Imre és István, kik a Tiszántúlról jöttek el harczolni. Helyreállván a rend a vármegyében, a király bőkezűen jutalmazta híveit, az eredményes hadjárat fejében. Bebek István 1461-ben visszanyerte Krasznahorkát, 491Széchy Miklós, Péter és László, a Giskrával való szövetkezés miatt elveszítették Balog várát, melyet a király 1460-ban Komjáthi Ulriknak adott, 1463 november 19-én azonban Rozgonyi Sebestyén erdélyi vajda nyerte királyi adományul. Csak 1481-ben került vissza a vár Rozgonyi László kezéről a Széchy családéba. Putnoki Radnolt 1473-ban 200 aranyat nyert jutalmul a királytól, valószinűleg szintén a csehek elleni hadjáratban szerzett érdemeiért. A csehek az utolsó hadjáratban szenvedett kudarcz fölött való bosszújokat legjobb czimborájukon, Kakas Detriken töltötték ki, kinek a szentkirályi erőd ostroma alatt mindkét kezét levágták s ekként megcsonkítva, a magyar táborba vitték. A nagy király megkönyörült a szenvedőn, 1461-ben nemcsak teljes bocsánatáról biztosította, hanem felmentette az összes hadi adók alól is. (Vasárnapi Újs. 1857. évf. 1. sz. - Bartholomaeides: i. m. 220. l. - Hunfalvy: i. m. 62. l. - Bonfinius: Rerum Hungar, Decades. - Gr. Teleki: Hunyadiak kora II. 187. III. 168.)

A Podjebrád György cseh király ellen 1468-tól kezdve folytatott hadjárat nemcsak külföldön, hanem a hazában is szaporította Mátyás király elleneseinek számát. Összeesküvés támadt, melynek élére Országh Mihály nádor, az esztergomi és a kalocsai érsekek állottak.

Az összeesküvők Kázmér lengyel király hasonnevű fiát hívták a trónra, a ki 1471. év október hó végén Sáros vára alá érkezett, hol Rozgonyi Rajnáld és a Perényiek fogadták. Az utóbbiak példája ugyan magával ragadta egész Gömört, de a cseh háborúból még idejében visszaérkező Mátyás királynak sikerült az urakat a maga részére megnyernie. Kázmér 12,000 főből álló hadával Sárosból Szikszónak, majd onnan Gömör vármegyén és Egeren át, az Ipoly völgyébe ereszkedett. Mátyás király, a ki minden támadás nélkül engedte Nyitra várába vonulni, seregének egy részét Gömörbe küldte és sikerült is neki a vármegye urait hűségébe visszatéríteni. (Millenn. Tört. IV. 248. - Bartholomaeides: i. m. 221. l.)

A béke helyreálltával Mátyás király többször felkereste Gömört, hol gyakran vadászott. Ez időből maradtak fenn a ráhói várkastélyhoz, Vereskőhöz és a Királyhegyhez kötött s a nagy királyra vonatkozó vadász- és szerelmi kalandok. Ugyancsak gömöri tartózkodása idejéből maradt fenn az a hagyomány, mely szerint a gömöri szőlőhegyeken tanította az urakat a jobbágy munkájának megbecsülésére, és a mely hagyományt Garay János "Mátyás király Gömörben" czímű költeményével megörökített. Különös gondot fordított az iparra és kereskedelemre. Dobsina várost, mely még Zsigmond királytól nyert kiváltságokat (1417), pártfogásába vette Bebek György és Hanvai Sándor ellenében.

Gömörben sok híve volt, kikkel személyesen érintkezett. Ezek közé tartoztak a Szapolyaiak, mely családot Mátyás király emelte a főrangúak közé. Szapolyai István szepesi gróf nagy birtokokat szerzett Gömörben. Így Murányt és a hozzátartozó uradalmat nyerte a királytól, a ki néha napján felkereste kedvelt hívét otthonában.

A Frigyes császár elleni háború (1477-90) folyton újabb meg újabb hadiadók kivetését tette szükségessé. Mátyás király országgyűlést nem hívott egybe, csupán a főnemességet rendelte Budára, azonban a Gömör vármegyéhez 1487 augusztus 6-án kelt levele szerint, a szomszéd vármegyék bevonásával részleges űlést tartatott, mely azután az adó kivetésébe belenyugodott. (Kovachich: Supplementa II. 267.)

Mátyás király halála után a rendek II. Ulászlót ültették a trónra, kinek koronázása alkalmával Gömör főurai közül Bebek János vett részt. (Bartholomaeides: i. m.) A vármegye urai csakhamar meghódoltak az új királynak. Szapolyai István, a ki 1491-ben az egyik trónkövetelőt, Albert lengyel herczeget űzte ki az országból, 1492-ben nádorrá lett. Az ő befolyása révén jutottak a Putnokiak is a királyi udvarba. Putnoki György, a ki évek óta Murányvár parancsnoka volt, Szapolyai különös bizalmát élvezte, mert őt bízta meg az ország szükségleteinek fedezésére felajánlott subsidiumok kezelésével. 1491-ben sürgősen meghagyta Gömör vármegyének, hogy a megajánlott pénzt Putnoki György kezeihez fizesse le. (Balogh: i. m. 30. l.) Valószinű, hogy Szapolyai tette meg Putnoki György unokatestvérét, Jánost Ulászló király udvari emberévé, a ki már 1493-ban a Kis-Hontban fekvő 492Hegymeget és Töréket nyerte királyi adományul. Putnoki György fia Pál ellenben megmaradt a Szapolyaiak szolgálatában és 1504-ben Szapolyai uradalmainak felügyelője lett.

Mátyás király természetes fiának, Korvin Jánosnak az érdekeivel senki sem törődött már; tán egyedül csak Derencsényi Imrét számíthatta hívei közé, a ki 1493-ban a törökök elleni hadjárat alatt elfogatván, mint fogoly Konstantinápolyba került.

Az 1498: X. törvényczikk az időközben elfoglalt várak visszavételét, illetőleg a koronára való visszaszállását mondotta ki. Többek között Gedevára is elvétetett a Lórántffiaktól s azt a király 1502-ben a hozzátartozó uradalommal Kubinyi Lászlónak adományozta. A Lórántffiak ugyan tiltakoztak az adományozás ellen, de egyelőre mitsem értek el s csak az lett a következménye, hogy úgy a Lórántffiak, mint a velük rokon Széchiek és Felediek is Szapolyai híveivé lettek. (Századok 1876. évf. VIII.)

II. Ulászlónak Miksa császárral kötött családi szerződése a Jagellók kihaltával a Habsburgoknak biztosította Magyarország trónját, mely szerződés miatt a köznemesség Szapolyai János köré csoportosúlt, kinek alakja főleg az 1505. évi országgyűlésen lépett mindegyre jobban előtérbe. Ezen az országgyűlésen Gömör Feledi Jánossal, Széchy Ferenczczel, Csetneki Jánossal és Serkei Lórántffi Miklóssal képviseltette magát, míg a főrendek közül Pelsőczi Bebek János, az 1495. évben volt királyi főpohárnok vett részt.

Ha a névsort látjuk, azonnal szemünkbe ötlik, hogy a vármegye követei mind a Szapolyai hívei közül kerültek ki, a mi világos bizonyítéka annak, hogy a vármegyében a nemzeti párt jutott túlsúlyra, míg az udvari párthoz legfeljebb a Kubinyiak, Derencsényiek, meg a királyi udvarban hivatalnokoskodó Putnokiak tartozhattak.

Az udvari pártnak a nemzeti párttal vívott küzdelmét egy időre félbeszakította az 1514-iki pórlázadás, mely ugyan Gömörben nagyobb hullámokat nem vert, de melynek leveretéséből a vármegye urai is kivették részüket. Midőn a Bakócz prímás felhívására a törökök ellen egybegyűlt keresztes had az Alföldön a nemesség ellen fordította fegyverét, Bebek János tekintélyes sereget gyűjtött egybe, melylyel május 27-én már Szendrőnél táborozott, honnan a pórok ellen indúlt. Nagy- és Kis-Hont rendei pedig június 15-ére a szentlőrinczi táborban gyülekeztek egybe, honnan felhívást intéztek Abaújhoz is a hadbaszállás végett. (Századok 1872. évf. 437.) A pórokat tudvalevőleg Szapolyai János verte szét és vezérüket, Dózsa Györgyöt válogatott kínzások között végezte ki.

A pórlázadás alkalmával tünt ki mint hadnagy Tomori Pál, a későbbi kalocsai érsek is, kinek élete szorosabb összefüggésben van Gömör vármegyével. Tomori Pál családja a XV. században Gömör, Borsod és Abaúj vármegyékben volt elágazva. A Tomoriak Velezdet bírták, melyet csak a Sajó választott el Putnoktól. Tomori kora ifjúságában katonai pályára lépett s csakhamar fogarasi várnagy lett. Mikor Erdélyből Budára utazott, Velezden 493pihent meg. Ily alkalommal ismerkedhetett meg egy Putnoki leánynyal, kinek szívét meg is nyerte, de a leány a házasság előtt meghalt. Tomorit ezután újból hasonló csapás érvén, elhatározta, hogy szerzetesrendbe lép. (Századok 1881. évf. 306-307.) Valószinűleg Putnoki Imre, II. Lajos király bizalmasa, később, 1525-ben pohárnoka, irányította rá urának figyelmét; így azután Tomori egri püspökké, majd kalocsai érsekké lett.

Alig csillapodott le az ország a pórháború leveretése után, újabb mozgalmak voltak észlelhetők, melyek főleg vallási téren megoszlással fenyegették a nemzetet. A nyugatról hazánkba elterjedő tanok 1522 után Lőcsén és Bártfán termékeny talajra találtak, főleg az ottani német városi polgárság között, honnan már ekkor Rozsnyóra is átszivárogtak.

A pártküzdelmekbe merült nemzet azonban nagyobb figyelemmel még nem kísérhette e mozgalmakat, mert a mindegyre jobban közelgő török támadás foglalkoztatta a kedélyeket.

Midőn a török háború veszélye már a küszöbön állott, a nemzeti párt mindegyre folytatta küzdelmét az udvari párt ellen. Az 1525. évi rákosi és hatvani országgyűléseken Szapolyai pártja került túlsúlyra, de az 1526-iki budai gyűlésen, midőn már a török elleni védelemről sürgősen kellett gondoskodni, ismét a főúri párt jutott a hatalom birtokába.

Midőn Szulejmán szultán 1526 nyarán hazánk leigázására megindult Konstantinápolyból, a budai királyi udvarból egymásután jelentek meg a futárok, hogy az ország nemességét fegyverbe szólítsák.

A vármegye nemessége, mely különben túlnyomólag Szapolyai pártján volt, a királyi hívó szózatra tömegesen fogott fegyvert a török ellen. Mielőtt II. Lajos király elindult volna a hadjáratra, hű szolgájáról, Putnoki Imre pohárnokáról akart gondoskodni akként, hogy nejét, Geszti Magdolnát némely birtokában fiúsította.

Eme szerencsétlen kimenetelű hadjáratban a magyar sereg fölötti fővezérlet a vármegye sarjára, Tomori Pál kalocsai érsekre hárúlt, a ki maga is életét vesztette 1526 aug. 29-én a mohácsi csatatéren. A vármegyei családok sarjai közül is számosan estek el. Sajnos azonban, csak néhánynak a nevét említik forrásaink. Így Széchy Tamás, Tornallyay János, Kubinyi Dániel, némely források szerint Pelsőczi Bebek János is ott vesztek a csatatéren. A Putnokiak közül is többen estek el Mohácsnál, mert többen, a kik közvetetlenül 1526 előtt mint putnoki birtokosok említtetnek, 1526 aug. 29. után az oklevelekből kimaradnak s csak özvegyeik neveivel találkozunk. (Balogh: i. m. 32. l.) Így 1526 után Putnoki Bernátné Ilona asszony és Putnoki Istvánné Afra asszony küzdenek özvegyi jogaikért.

Putnoki Imre megmenekült a mohácsi csatából. Elveszítvén urát, nem volt többé maradása Budán, hazajött ősi birtokára. Az egykori udvari ember a nemzeti párthoz csatlakozott és mint alább látni fogjuk, Szapolyai János erdélyi vajdának egyik legodaadóbb és legbefolyásosabb híve lett.

Alig hagyta el a török had hazánkat, máris felütötte fejét a pártoskodás. Midőn Szapolyai János vajda a mohácsi vészről hírt vett, seregével Tokajba vonult, hol okt. 14-ére hívei is megjelenvén, őt királylyá kiáltották ki. Szapolyai híveinek fellépte magával ragadta Gömör vármegyét is, melynek nemessége azelőtt is túlnyomólag a nemzeti párthoz tartozott. Szapolyai gömöri párthíveinek vezére Putnoki Imre, II. Lajos király pohárnoka volt, a ki küzdelemteljes pályafutása alatt mindvégig megmaradt Szapolyai hívének. Az általános fejetlenség közepett, Feledi Eusták, a ki a Lórántffi és a Széchy családokkal való rokonság révén igényt tartott Gede várára, mely, mint láttuk, II. Ulászló király adományával a Kubinyiaké lett, merész és ép oly eredeti csellel hatalmába kerítette a várat. Megjelenvén ugyanis 494Szent Mihály napja táján Kubinyi Lóránt előtt, arra kérte a vár urát, hogy miután családi kincseit otthon nem érzi biztonságban, azokat a várban óhajtaná elhelyezni. Feledi ekkor ágyúkkal és fegyveresekkel megtöltött hatalmas társzekereket szállított fel Gede várába s Kubinyi Lórántot rövid úton kitette a saját várából. A Kubinyiak részéről ugyan László özvegye, Ráhói Gyulaffi István leánya, valamint férjének testvérei: Salamon, Mátyás, Dániel és Márk, Révay Ferencz nádori helytartó előtt tiltakoztak e hatalmaskodás ellen, azonban a pártviszály ezúttal lekötve tartotta az igazságszolgáltatás sújtó kezét.

Szapolyait a rendek Székesfehérvárott 1526 nov. 11-én megkoronázták ugyan, de ő a következő évben Ferdinánd előnyomuló hadai elől - csatát vesztve - meghátrálni volt kénytelen.

Ferdinánd előnyomulása megváltoztatta a helyzetet is. Bebek Ferencz, e kiváló egyéni tulajdonokkal felruházott, de minden körülmények között a saját érdekeit szem előtt tartó, óvatos, számító férfiú, Ferdinándhoz pártolt, kinek az 1528-29-iki hadjáratok alatt fölötte becses szolgálatokat tett.

1528-ban azonban ismét Szapolyai kerekedett felül. 1529-ben a főváros János király birtokába került, miáltal hívei megint hatalomhoz jutottak. Ezek közé tartozott Putnoki Imre, a kit Szapolyai udvarmesterévé és gömöri főispánná nevezett ki, de 1530-ban, Szapolyai szerencsecsillagának hanyatlásával, Bebek Ferencz kiűzte őt a főispáni székből, a Serédi Gáspár pedig birtokait is megtámadta. Putnoki Imre 1531-ben elhalván (Balogh: i. m. 32.), Szapolyai hívei igen megfogytak Gömörben, de a Putnoki család tagjai mindvégig híven kitartottak János király, utóbb János Zsigmond fejedelem mellett. Bebek Ferencz a királytól nyert főispáni méltóságot az általa veretett hamis pénz elterjesztésére használta fel. 1530-ban kezdte a hamis pénzt veretni, Krasznahorkán, az elrabolt harangokból; eleinte Ferdinánd pénzeit hamisította, s az ő 1 ezüst márkájában 6 lat helyett csak 1 lat ezüst volt; később azonban, 1532-ben Szapolyai pártjára térvén át, János király képe került a hamis pénzre.

A krasznahorkai várúrnak a hamispénz verésben méltó társa akadt Bassó Mátyás murányi várkapitányban, a ki éveken át tartotta rettegésben a vármegye lakosait. Ez a közönséges kalandor eredetileg a Tornallyai család tisztje volt. Tornallyai Jakab, Szapolyai János király kedvelt híve, Murányvár ura, korán elhalván, Basó Mátyást az árvaságra jutott János fiának gyámjává tette meg, a ki ekkor átvevén a murányi uradalom igazgatását, az ifjú Tornallyai Jánost Lengyelországba küldte, maga pedig, - miután Tornallyai egykori hű embereit felfogadott martalóczokkal ártalmatlanokká tette, - nemcsak a szomszéd vármegyék lakosait tartotta örökös rettegésben, hanem átlátogatott Sziléziába és Lengyelországba is. 1530-ban Szepes földjén rabolt, 1535-ben Lőcse táján harácsolt. 1531-ben a Ferdinánd-párti Nyáry Ferencz honti főispán az istvánfalvai ütközetben elfogta Basót, a ki ez alkalommal karján is megsebesült, s az ajnácskői várba záratta. Szapolyai hívei, a kiknek, úgy látszik, minden garázdasága mellett is nagy szolgálatokat tett, csakhamar kicserélték őt a Laszky Jeromos, Szapolyai vezére s követe által elfogott Werner György eperjesi polgárért. A mint Basó börtönéből kiszabadult, ismét régi mesterségéhez látott; de Bebek Ferencz főispánban vetélytársára akadt a ki 1532-től szintén Szapolyai pártjához tartozott.

Bebek Ferencz ekkor Monoki Györgygyel és Perényi Péterrel, a ki 1529-től kezdve lett Szapolyai híve, egyesülve, versenyt pusztította a Ferdinánd-párti urak jószágait, miként azelőtt a Széchy, Tornallyai, Derencsényi és Lórántffi családok birtokait. Bebek azonban mindegyre féltékenyebb szemmel nézte Basó Mátyás működését, és midőn az utóbbi Jolsvát szerezte meg, Bebek 1540-ben a városra támadt s azt elpusztította. Basó azzal bosszúlta meg magát, hogy pártot gyűjtött Bebek ellen, a ki ekként lenyügözve, egyidőre nem mert ellene nyíltan fellépni. De az alkalom nem sokáig késett.

Míg ezek a vármegye északi részén történtek, az alatt a Rima völgye hasonlóképen pártküzdelmeknek volt színhelye.

Feledi Eusták nem sokáig maradhatott Gede vára birtokában, mert a nála hatalmasabb Ráskay Gáspár előbb Ajnácskőt azután Gede és Serke várakat is elfoglalta; Gede várát viszont Bebek Ferencz foglalta el sógorától, Ráskaytól, majd 1550-től másik sógorának gersei Pethő Ferencznek a fiai birták. 495A Felediek az 1543. évi beszterczebányai országgyűlés elé terjesztették sérelmeiket (Magy. Országgy. Emlékek II. 565.), de nem sokra mentek vele, mert Gede várát 1594-ben a Kubinyiak kapták meg. A vár megerősítését - nehogy török kézre kerüljön - az 1567: XVII., 1569: XIX. törvényczikkek ugyan ismételve elrendelték, de azért még 1574 előtt a törökök kezébe került, s így a Kubinyiak már csak romhalmaznak jutottak a birtokába. (1574: V. törvényczikk.)

Feledi Eusták, a kit ez a sok csapás Ferdinánd leghívebb emberévé tett, 1552-ben udvari kamarási tisztet viselt, és Feled, Baracza, Gesztete stb. birtokára királyi megerősítő levelet nyert. Ajnácskő sem maradt sokáig Ráskai kezében, mert 1540-ben Balassa Menyhért bírta, a kitől azonban 1546-ban a törökök foglalták el.

Basó Mátyás örökös garázdálkodásaival siettette a megtorlást. 1540-ben Dobsinát pusztította el. 1541-ben Grenicz mellett fosztogatott, 1543-ban a 13 szepesi városra vetett ki nagy sarczot. Legnagyobb ellensége Bebek Ferencz, 1540-ben, János király halála után, a Buda elestét követő általános rémület hatása alatt, ismét Ferdinánd pártjára állott. Új állásfoglalása mellett akként igyekezett magának érdemeket szerezni, hogy bárha rokonai: a Csetnekyek, sőt testvére Imre az új hit felé hajoltak, a protestánsok üldözéséhez fogott. Többek között Fischer Andrást, a ki Luther tanait hirdette, Rozsnyón, 1540-ben elfogatta és Krasznahorka bástyájáról a mélységbe vettette; de azért a rimaszombati nagytemplom harangját - mely helységet azalatt, míg az Losonczy István († 1552 júl. 27), a temesvári hős birtokában volt, elfoglalta - katonáival elvitette s beolvasztatta. (Findura Imre: i. m. 41.) Újabb érdemeket szerzendő, 1542-ben Joachim brandenburgi választó vezérlete alatt résztvett Buda sikertelen ostromában, de azért 1545 nyarán a tiszai vármegyék érdekében valóságos hadjárat folyt ellene. (Tört. Tár 1893. évf. 254.)

Basó Mátyás féktelen garázdálkodásai azonban feledtették Bebek Ferencz pusztításait, sőt alkalmul szolgáltak arra, hogy ismét érdemeket szerezzen magának. Az 1548. évi országgyűlésre mindegyre sűrübben érkeztek Basó Mátyás ellen a panaszok. Bebek Ferencz, a régi gyűlölettől indíttatva, de még inkább, hogy magáról a figyelmet elterelje, az országgyűlést Basó ellen hangolta, 496mely az utóbbit azután, mint országos rablót, a hon ellenségének nyilvánítván, megfékezését Salm Miklós gróf császári vezérre s pozsonyi grófra bízta.

Istvánffy szerint Salm 1549 nyarán Sáros várából magyar, német és spanyol hadakkal megindulván, miután a hozzá csatlakozó Bebek Ferenczet, a gömöri és nógrádi önkéntesekkel, alkalmas táborhely előészitésére küldötte, maga is Murány alá vonult, de mivel az ágyuk csak jul. 26-án érkeztek meg, az ostommal várni kellett. Salm az ostromot a keleti oldalon Bebek Ferenczre bízta, nyugat felől a magyar gyalogságot állította fel Majthényi Uriel parancsnoksága alatt, e mellett a német csapatok állottak Ebersdorf Ulrik vezérlete alatt; Salm az északi oldalt foglalta el spanyoljaival, Horvatinovichot pedig, a ki Csábrág ostromáról jött, az utak szemmeltartására rendelte.

Az ostrom harmadik napján Basó, fivérét Mártont küldte békekövetül Salm táborába, de Salm visszautasítván az egyezkedést, aug. 15-én újabb rohamot rendelt, melynek folyama alatt Zapata Péter, a spanyolok hadnagya elesett és Castelluvio Gáspár spanyol tiszt a várfalról letaszíttatott. Ekkor a várbeliek közül Kovács Gergely 25 fegyveressel átpártolt az ostromlókhoz, mire ezeknek a példáját a ruthén zsoldosok is követték, s a vár kaput nyitott.

Basó az utolsó pillanatban, két hívével, rejtekajtón át kimenekült, de Telgártnál az erdőben, nem bírván magát tájékozni, egy juhászhoz fordult, a ki felismerve őt, két társát leütötte, Basót pedig összekötözve Salm táborába vitte, a ki őt a többi foglyokkal együtt (számszerint tizennégy társával, köztük Tárnok Ferencz, Basó Márton és Demeter) sátra előtt lenyakaztatta. Halála után özvegye megtarthatta birtokát, fia Farkas pedig Serédy Demeter leányát vette nőül.

Murány vára a koronára szállván, benne a császári őrség teljesített szolgálatot. A kincstár a várat 1600-ban Rákóczy Zsigmondnak kínálta 40,000 forintért, majd 1605-ben Rottal János Jakab báró vette zálogba. Ez idő alatt, 1565-85-ig, Maschkó Menyhért, 1585-94-ben br. Herberstein Gyula volt várparancsnok.

Basó halálával egy időre nyugalom állott be a vármegyében; de Martinuzzi megöletése alkalmul szolgált a töröknek arra, hogy Ferdinánd ellen újból megindítsa a háborút, mely azután mérhetetlen gyászt és szenvedést hozott a vármegyére.

Drégely elestének hírére a közeli várak őrsége szétfutott, a Teufel Rézmán vezetése alatt álló német had pedig 1552. aug. 8-án teljesen megsemmisült. E hírre a Füleknél egybegyűlt megyei hadak haza siettek, a török pedig az alkalmat fel akarta használni és Füleket elfoglalta. (Millenn. Tört. V. 324.)

Bebek Ferencz Fülek elestéről értesülvén, első pillanatra a várnak azonnal való visszavételét határozta el. E végből Kátay Ferencz parancsnoksága alatt 200 lovast, utóbb Hennyey Miklós alatt 100 vadászt küldött előre, maga pedig a vidéki nemességgel Rimaszombat alá vonult, hol a Balog várába menekült Jánosy Pál füleki kapitányt és Perényi Gábort bevárván, megkezdte a támadást Fülek vára ellen. Míg azonban hadai - kisebb csatározások után - Sid és Guszona tájékára nyomultak, ő maga pedig Osgyánba ért, addig Ajnácskő a törökök kezére került, a kik innen Putnok felé nyomultak 497előre. Mivel pedig Toigon budai pasa folyton új csapatokat küldött, Bebek kénytelen volt Fülek visszaszerzéséről lemondani. (Findura: i. m. 47. l.)

Fülek elfoglalása a török martalóczoknak nemcsak utat nyitott Gömörbe, hanem újabb zavaroknak lett kútforrásává.

Bebek, kérdőre vonván Hamza pasát a vár elfoglalásáért, tőle azt az értesítést nyerte, hogy a vár elfoglalása Ferdinánd tudtával történt. E hírre Bebek féktelen haragra lobbant. Boszúját elsősorban Ferdinánd híveinek a birtokain töltötte ki, melyeket sorra pusztított, majd 1555-ben nyíltan kitüzte János Zsigmond zászlaját.

Az elpusztított birtokok urai az országgyűlés elé idézték Bebeket és fiát Györgyöt, a kik azonban nem jelentek meg, noha az idézést a jászói konvent útján kézbesítették nekik, mire Bebek Ferenczet az 1556 jan. 1-ére összehívott országgyűlés XXIV. t.-czikke alapján számkivetésre s javainak elkobzására ítélték és az országgyűlési végzés értelmében Puchhaim Farkast és Dietrich Marczelt 4000 gyalogossal és 600 lovassal küldték ki Bebek megfenyítésére.

Nagy-Ida elfoglalása után a császári sereg Krasznahorka alá érkezett. Bebek, érezvén a fenyegető vészt s nem akarván várát ostromnak kitenni segély után látott s a török segédcsapatokkal megerősített 3000 főnyi hadával Kisasszony napján (szept. 8), más adatok szerint az ünnepet megelőző vasárnap, rátámadt a völgyben táborozó császáriakra. A heves harczban a császári nehéz lovasság vitézül védte magát, de a gyalogság, a török támadás következtében, zavarba jött s rövid küzdelem után Rozsnyóig hátrált. Bebek eleinte hadicselnek vette a dolgot s azért nem is merte követni a visszavonulókat; de a török spahik vérszemet kapva, a hátrálókra törtek, kiket egész Dobsináig űztek és mintegy 300 embert és számos bombavető mozsarat zsákmányoltak. E győzelem ellenére sem érezte magát Bebek Gömörben többé biztonságban, hanem János Zsigmond udvarába ment; de vesztére, mert a hatalomra vágyó embert, a kit Izabella királynő is gyűlölt, Balassa Menyhért 1558 aug. 31-én meggyilkoltatta. (Millenn. Tört. V. 338.)

Bebek távoztával Ferdinánd Schwendi Lázárt küldte Bebek várainak elfoglalására, a ki Gombaszögöt, Pelsőczöt és Krasznahorkát csakhamar kézrekerítette.

Bebek György nem követte atyját Erdélybe, hanem 1557 aug. 10-én már visszatért a király hűségére (Hadtört. Közl. 1896. évf. 400.), sőt Pelsőczöt is visszanyerte, mert az 1559: XIX. t.-cz. Szepes vármegyét Bebek György várának, Pelsőcznek helyreállítása czéljaira való segély adására kötelezte.

Csetneki László is Bebek Ferencz sorsában osztozott. Javai lefoglaltattak s azokat (Dobsina, Csetnek, Restér, Felső-Sajó) 1559-ben Horváth Balázs nyerte királyi adományul. (Krasznahorkai levéltár.)

Fülek elfoglalásával a török támadások mindegyre gyakoribbakká váltak. Az ifjú Rustan és Veglian bégek tekintélyes had élén Rimaszombat alá érkeztek és a város közelében, a Rima partján a Szabatka nevű váracsot építették, mely a füleki basa kincstára s a vidék legrettegettebb rablófészke lőn. (Findura: i. m. 42-48.) Innen azután a török martalóczok szabadon jártak ki a vidéket rabolni.

Még az 1556. évi, Bebek ellen vezetett hadjárat alatt a török segédcsapatok felgyújtották Jolsvát; ugyanekkor drágán fizette meg a török segítséget Rozsnyó városa is, melyet a füleki szandzsákba osztottak be, hova 1594-ig tartozott. (Mikulik: Magyar kisvárosi élet 225. l.) A törökök felégették Csetneket, majd 1556-ban Dobsinát is elfoglalták, mely ettől kezdve Fülekre küldte adóját. 1558-ban a török egész Putnokig pusztított, Bebek György azonban a Szuha földjén rájuk ütött s előbb Kazánál, majd Putnoknál megverte őket.

1559-ben Veglián füleki bég 5000 emberrel Szikszó ellen indulván, keresztülvonult a vármegyén. Telekessy ezt az alkalmat felhasználva, Kazánál megtámadta a török hátvédet s 400 törököt lakaszabolt. E kudarcz következtében a török 1561-ben Putnokot fogta ostrom alá, de Putnoky János elszánt csapatával visszaverte a támadókat; neje és leánya azonban az ostrom alatt török kézbe került és Putnoky, a kiváltásukhoz szükséges 498váltságdíj összeszerzése végett, kénytelen volt Dénesfalván s több más helyen fekvő javait elzálogosítani. (Balogh: i. m. 33. és 56. l.)

De Bebek György sem kerülhette ki sorsát, mert a törökök 1560-ban Balog váránál lesből elfogták s Konstantinápolyba vitték, honnan öt évi raboskodás után, 1565-ben szabadult ki. (Hunfalvy: i. m. 45. l.)

Schwendi Lázár kassai főkapitány a hazatérő Bebeket bizalmatlanul fogadta, mivel hire járt, hogy az erdélyiek Bebeket egy felsőmagyarországi lázadás előkészítésével bízták meg, mire Schwendi 1566-ban Forgách Zsigmondot és Balassa Menyhértet küldte Krasznahorkára, hogy a várat Bebek kezéből kiragadják. (Tört. Tár 1884., 751.) E várat ekkor véghelynek nyilvánították. Forgách Krasznahorka elfoglalása után Gombaszöget, majd Pelsőczöt kerítette kézre, Putnok pedig meghódolt a császáriaknak. (Balogh: i. m.)

Schwendi arra törekedett, hogy a császári őrséggel megszállott várakat a török támadások ellenében biztosítsa; de Rozsnyó városát elmulasztotta felszabadítani a török iga alól. (Mikulik: 227. l.)

Az 1567: XVII. törvényczikk Gömör vármegyét Balog és Gede várának megerősítésére kötelezte. Putnokot, mely eredetileg a Putnoki családé volt, 1566-tól császári őrséggel rakták meg, Tömösvári Mihály parancsnoksága alatt; de 1567-ben Haszán temesvári bég ostrom alá fogta a várat, melyet Tömösvári három napi ostrom után feladni kényszerült. A törökök ekkor Putnok várát a levegőbe röpítették és azután a vármegye alsó részének elpusztítására indultak. Putnok azonban ismét felépült, de nem sokáig maradt meg a Putnoky család birtokában, mert ifj. Putnoki Györgynek 1570-ben bekövetkezett halálával úgy a várat, mint az uradalmat a kincstár lefoglalta és Putnokot Balog várával együtt az 1578: XXVII. t.-cz. a véghelyek közé sorozta, melyeknek megerősítése a vármegye feladata lőn. Hasonlólag emlékeznek meg Putnokról az 1608., 1613. és 1618. évi törvényczikkek.

A császári őrséggel megrakott véghelyek ekként a vármegye hűségét Ferdinánd részére biztosítván, a vármegyei birtokviszonyok tekintetében is mélyreható változás állott be. Kubinyi György, a ki még 1548-ban pert kezdett Feledy Eusták ellen Gede várának elfoglalásáért, 1552-ben orgyilkosság áldozata lett. Halála után testvére folytatta a pert, bár Feledy Boldizsár, Lorántffy Kristóf és neje: Feledy Margit, Lórántffy György és László 1562-ben mindent elkövettek, hogy az ügyet húzzák-halaszszák s Nádasdy Tamás nádor marasztaló ítéletének végrehajtását késleltessék. Végre hosszú huza-vona után, 1588-ban Feledy Anna és a Lórántffyak kénytelenek voltak a Kubinyiaknak okozott 5000 frt kár fejében kerekgedei, gesztetei stbi birtokaikat lekötni, azonban 1590-ben e zálogbirtokok helyett Nyustya, Klenócz helységeket s Tiszolczon levő részeiket adták kárpótlásúl. A romban heverő Gede várába pedig 1594-ben Kubinyi Benedeket iktatták be. (Századok 1876. VIII. füzet.)

499Bebek György birtokai közül a pelsőczi uradalmat nővére, Perényi Ferenczné szerezte meg, majd később a Rákóczy-családra szállott.

Krasznahorkán 1570-ben Schwendi Kristóf volt a várnagy, 1573-ban Bornemisza Kristóf, 1577-ben Török András, 1578-ban Andrássy Péter parancsnoksága alá került. Krasznahorka ebben az időben hadászatilag egyike volt a legfontosabb véghelyeknek s mintegy előbástyája volt a Szepességbe s Kassára vezető útvonalaknak. Andrássy Péter, kinek, mint a Békes Gáspár-féle összeesküvés részesének, Erdélyből menekülnie kellett, előbb Kis-Komáromban telepedett meg, majd Rueber János kassai főkapitány közbenjárására 1578 jul. 21-ike után Krasznahorka parancsnokságával bízatott meg. (Dr. Csucsomi: A gr. Andrássy-csal. tört.) Krasznahorka ekkor nagyon el volt hanyagolva. A hozzátartozó terjedelmes uradalom jóformán elpusztúlt, a bányák jövedelme pedig a kincstárba folyt. A mint Andrássy Péter elfoglalta helyét, a vármegye régi birtokosai, mint a Csetnekyek, Mágocsyak, Thurzók, féltékeny szemmel nézték működését, mert hírneve, személyes vitézsége, kiváló egyéni tulajdonai már megelőzték jövetelét.

Pedig a vármegyének tán soha sem volt nagyobb szüksége egy erélyes kezű várparancsnokra, mint ekkor, mert a török támadás mindegyre veszedelmesebb jelleget öltött. Rozsnyót a törökök 1573. márcz. 14-én kirabolták, mert a város nem tudta a hadi sarczot megfizetni; ez alkalommal a város lelkészét is magukkal vitték kezesül, a ki csak 1574 után szabadúlt ki fogságából. 1580-ban új pasa került Fülekre, a ki a már lefizetett adót újból követelte Dobsinától, azonban a fizetést megtagadták, mire a török a várost felégetéssel fenyegette. Egyideig azonban úgy látszott, hogy fenyegetését nem fogja beváltani, de az 1584 okt. 14-ét követő éjjel váratlanúl megrohanta a várost, felgyújtotta és mintegy 350 lakost fűzött rabszíjra, a kiket Rimaszombatba hoztak s az itteni templomban elzártak. A város felprédálását körülményesen ismerjük Piltz Gáspár akkori lelkész leírásából.

A török támadások a békekötés daczára mindegyre tartottak. 1588 október elején a török az ország minden részéből állítólag 11.000 emberi gyűjtött össze Füleknél, honnan a hódolni nem akaró Szikszó feldúlására készült. Útközben Putnokot is felprédálták, mely alkolommal Putnoki János is fogságba került, a ki rövid idő alatt a rabságban halt el, bár nővérei és Zolthay János szendrei kapitány kiszabadítása érdekében mindent elkövettek. (Balogh i. m. 58-59.)

Míg a török Putnokot prédálta, addig Rákóczy Zsigmond egri kapitány egybegyűjtvén a kassai, ónódi, diósgyőri őrséget, kikhez Széchy Tamás, Homonnay István, Rissel tokaji kapitány vasasaival is csatlakozott, okt. 8-án elszántan rávetették magukat az ellenségre. Az első összecsapásnál a túlszámban levő török győzött; de Rákóczy, összeszedvén katonáit, ismételve oly erővel támadt a törökökre, hogy azok teljes vereséget szenvedtek. Némely adatok szerint 2500, mások szerint 1500 török maradt halva a csatatéren s mintegy 300-an a Sajóba fúltak. Ezenkívül az összes ágyúk és 600 szekér került a magyarok kezébe, míg a menekülő szécsényi béget a jobbágyok útközben agyonverték. (Millenn. Tört. V. K. 444.)

Némely adat szerint a törökök első sikeres támadása alatt Rákóczy trombitása a közeli szőlőhegyre sietett, s ott trombitáját a császáriak módjára megfújta. A török azt hivén, hogy egy nagyobb császári segédhad 500közeledik, zavarba jött s csatarendje megbomlott; ennek hatása alatt a magyar sereg újult erővel támadt a törökökre. (Décsy: Osmanogr. III. 487.) Gömör nehány évig megmenekült a török támadásoktól, azonban a következő évben (1589) Putnoki Zsófia férje: Zsóry Pál került török fogságba, kinek kiszabadítása érdekében hitvese kénytelen volt birtokait 1200 frtért elzálogosítani. A Putnoky család különben a gyakori támadások miatt nem érezvén magát Putnokon biztonságban, Abaúj vármegyébe költözött.

Krasznahorka vára az utóbbi évek alatt mindegyre nagyobb jelentőségre emelkedett. Andrássy Péter még 1580-ban egy 150 jobbágytelkes uradalomra nyert királyi biztosítékot, de ő inkább Erdélybe vágyott vissza. Rueber János kassai főkapitány közbenjárására a bécsi főhaditanács új építkezéseket rendelt el s az őrséget is megkétszerezte. Az uradalmat ugyan Andrássy már magáénak tekinthette, bár e miatt Thurzó Elekkel, Csetneki Mihálylyal és Istvánnal perbe keveredett, de Andrássy körömszakadtáig védte igazát. Miután kiadásai, melyeket a vár fenntartása érdekében tett, felszaporodtak, 1585-ben Rueber János közbenjárására a vár és a csetneki uradalom birtokrészei 10 évre neki adományoztattak, de a csetneki uradalom még 1590-ben is mások kezében volt.

Midőn Miksa főherczeg a lengyel korona megszerzésére törekedett, 1587 végén Andrássy is vele ment Lengyelországba, de 1588 februárjában a török támadások miatt már otthon volt Krasznahorkán, hol 1590-ben elhalt. Utolsó éveiben gyakori viszálya volt Rozsnyóbánya várossal, a határok miatt, a miben különben fiának, Mátyásnak is volt része, miért is, miként 1584-ben Ernő főherczeg, úgy 1593-ban Miksa főherczeg, majd 1600-ban az esztergomi érsek szigorú parancsot intézett az Andrássyakhoz, hogy a rozsnyói polgárokat további méltatlanságoktól kíméljék meg. A határper azonban még éveken át tartott. 1610-ben ugyan egy kiküldött bíróság megállapította a határokat, de az ítélet végrehajtása elé az Andrássyak akadályokat gördítettek s csak az 1630-ban kötött egyezség következtében fogadtattak el az 1600 június 23-án kijelölt határok (Dr. Csucsomi: i. m.), mely utóbbi év július 27-én Andrássy Péter özvegye, Becz Zsófia, Rudolf királytól a várat újabb nyolcz évi időtartamra, a férjének engedélyezett feltételek mellett, nyerte adományúl. (Krasznahorkai levélt.)

Midőn a Perzsiával kötött béke után a portánál a harczias elemek kerekedtek felül, 1593 tavaszán ismét kitört a háború. A felvidéki urak, névszerint: Báthori István, Rákóczy Zsigmond, Dobó Ferencz, Homonnay István, Forgách Simon, Bánffy János, Thököly Sebestyén, - Teuffenbach Kristóf kassai főkapitánynyal egyesülve - Fülek ellen támadtak és a vármegyék is a legnagyobb örömmel csatlakoztak hozzájuk. A vármegyei urak közül Andrássy Mátyás, Orllé Miklós akkori putnoki kapitány, Széchy Tamás (kinek fia, György még ez év (1593) elején egy kisebb csetepaté alkalmával török fogságba került s Szabatka váracsba hurczoltatott) is részt vettek a hadjáratokban, főleg az utóbbi ösztönözte legjobban a vármegye nemességét a felkelésre. (Acsády Ign. czikke Századok 1885. évf. 26. l.)

Az első támadás a Rimaszombat melletti Szabatka ellen irányúlt. Ezt november 9-én hatalmukba kerítették, Teuffenbach azután földig leromboltatta. A szabatkai bég rejtett úton menekült a hegyoldalon levő "Papharasztjába", hol hosszabb ideig csupán bogyókkal táplálkozott. Turbánjában azonban nagy kincs volt elrejtve. Az év vége felé két rimaszombati lakos a teljesen kimerült és kiéhezett aggastyánt a pokorágyi erdőben megtalálta s a városba hozta. A tanács, felismerve egykori parancsolóját, megijedt, s nehogy baj érje a lakosságot, a két polgárt arra kötelezte, hogy a béget a város szekerén Konstantinápolyba vigyék. A két polgár, Lopóczy és Zorkóczy, teljesítvén a városi tanács kívánságát, baj nélkül járt el küldetésében.

Szabatka megvételét csakhamar Fülek visszavétele követte (november 17.), minek hatása alatt Ajnácskő is a magyarok kezébe került. Ezzel hatalmas terület szabadúlt fel a török hódoltságból. (Millenn. Tört. V. 494. - Istvánffi: XXVII. k. 378 1. - Korponáy Ján.: Abaúj várm. leírása. - Piker: Topogr. Magni Regni Hung. - Bél Mátyás: Notitia Regni Hung. IV. k.)

Midőn Bocskay István a fenyegetett vallásszabadságért kardot rántott és Kassa meghódolása után, 1604 november 11-én diadalmenetben vonúlt a 501városba, egész Gömör vármegye - valláskülönbség nélkül - lelkesedéssel csatlakozott a mozgalomhoz. A prágai császári udvar, megrettenve a felkelés sikerein, Básta György alatt 9400 gyalogból és 5000 lovasból álló hadsereget küldött a fölkelés elfojtására.

Básta Zólyomból Füleken át Kassára igyekezett. Alig ért, november 16-án, Fülektől egy mérföldnyire, midőn hírül hozták neki, hogy Osgyánban a felkelők tekintélyes csapata tanyáz. A fővezér azonnal való megadásra szólította fel a felkelőket, de a hajdúk, bár számra nézve sokkal kevesebben (Istvánffi szerint 4000-en, Kovachich György Márton szerint (Solemia 1827. évf.) pedig csak 1500-an) voltak, a harczvágytól égve, tagadólag válaszoltak. Básta erre egész hadseregét Osgyán ellen vezette s míg a lovasság támadása az elsánczolt hajdúkat ágyúik hátrahagyása mellett kiűzte elsánczolt védelmi helyzetükből s egész Rimaszombatig üldözte őket, addig a gyalogság az osgyáni várat vette ostrom alá. Némethy Balázs hajdúvezér a várbeli 400 hajdúval vitézül védte magát. Mindjárt az első támadásnál Kolonics Ferdinánd császári ezredes és Von Der Burk Jakab kapitány súlyosan megsebesültek.

De Básta hadainak nagy száma, másfelől a hajdúk hiányos felszerelése eldöntötte Osgyán sorsát. Némethy előre látván az egyenlőtlen küzdelem végét, midőn november 18-án este már a lóistállók is lángba borúltak, elhatározta, hogy 400 emberével áttör a császáriakon; azonban vállalata meghiúsulván, nagy veszteséggel volt kénytelen visszavonúlni. Másnap, 18-án, reggel mintegy 50-en újból megkísérlették a kitörést, de mindnyájan elhullottak a császáriak csapásai alatt. A császáriak még aznap délelőtt könnyű szerrel Osgyán birtokába jutottak. A bevonuló császáriak Némethy Balázst, a kit súlyosan sebesülten foglyul ejtettek, Bástához vitték, a ki embertelen módon végeztette ki. (Istvánffi: XXXIII. 501. 817. - Millenn. Tört. V. 592. - Bél Mátyás: Notitia Regni Hung. IV. köt.)

Básta ekkor győzedelmes hadával, pusztítva, rabolva vonúlt keresztül a vármegyén s Kassát vette ostrom alá, de az itt szenvedett kudarcz megsemmisüléssel fenyegetvén seregét, csakhamar odébb állott s így Gömör megszabadúlt pusztító hadától. Básta pusztításai oly visszatetszést keltettek még a hű királypártiak közt is, hogy Széchy Tamás főispán fia, György szintén Bocskayhoz csatlakozott.

Az eredményes felkelő hadjárat az 1606-ban kötött bécsi és (nov. 11.) a zsitvatoroki békével ért véget. A békekötések értelmében Gömör vármegye ismét visszajutott a király birtokába, hasonlókép Fülek, Ajnácskő és ezeknek tartozékai is felszabadúltak a török hódoltság alól. Az utóbbi várat 1605-ben Lórántffy Zsigmond és Vécsey György akként osztották fel maguk közt, hogy a felső vár az alsó vár egy részével s a templom 3/4-ével Lórántffy birtokába jutott, a középső várat s az alsó vár második részét a templom 1/4-ével Vécsey nyerte osztályrészül.

502A Bocskay halála után, 1608-ban, Pozsonyban egybegyűlt rendek az alkotmányt és vallásszabadságot biztosító bécsi békét törvénybe iktatván, főleg az idegen főurak birtokában levő várak visszavételére s az idegen zsoldos hadak féktelen garázdálkodásainak megakadályozására törekedtek.

A vármegye várai közül tudvalevőleg Murányt Rottal János Jakab és ennek neje, Thurzó Mária bírták zálogban. E várat Széchy Tamás, Gömör vármegye főispánja és később főasztalnok, igyekezett megszerezni, felhasználva az országgyűlés által hozott XXXIII t.-czikk rendelkezését, mely szerint a vár a nem honosított Rottaltól elveendő; még ebben az évben alkut kötött Rottallal a vár átadására nézve, melynek birtokában 1609 deczember 20-án megerősíttetett, de a várban továbbra is német őrség maradt. (Acsády: Századok 1885.)

A vármegye többi várai a XVII. század első felében szintén mélyreható változáson mentek át. Nézzünk kissé körül, hogy kik voltak az egyes várak urai, hogy a XVII. század eseményeit megérthessük.

Széchy Tamás fia György, az erőszakos, garázda férfiú, Balog várát nyerte atyjától, a hol atyjának 1618-ban bekövetkezett haláláig tartózkodott, s a mely várat az 1608: XV. törvényczikk véghelynek nyilvánított. Putnokot császári őrség szállta meg, melynek helyettes parancsnoka 1613-tól karvai Orllé István, az Orlay-család őse volt, a ki 1617-től mint kapitány parancsnokolt, s a várnak és a hozzátartozó uradalomnak is birtokába jutott. (Thaly Kálmán: A gr. Serényi és a br. Orlay család.) Az ajnácskői vár, mely Feledy Boldizsárnak 1601-ben történt magtalan elhaltával a Lórántffyakra szállott, újabb viszályok tárgya lett. 1609-ben ugyan a Kubinyiak nyertek új adományt a várra, de nem igen szerezhették meg, mert egyfelől Vécsey György, másfelől a Morvayak, mint Lórántffy-örökösök hevesen tiltakoztak ellenük. II. Ferdinánd azonban az osztályos atyafiak s a Kubinyiak közötti versengést figyelembe sem véve, 1628-ban Ajnácskőt és tartozékait Bosnyák Tamás honti főispánnak adta s abba őt Rákóczy György és nejének: Lórántffy Zsuzsannának, valamint a Forgáchok és a Kubinyiak tiltakozása ellenére beiktatta.

Krasznahorkát, melyet Andrássy Péter özvegye, Becz Zsófia oly erélyesen megvédett mindennemű támadás ellen, az Andrássy család végleg birtokába vette. Andrássy Mátyás, a ki már ekkor a vármegye legelőkelőbb családaival jutott rokonságba, 1627-től kezdve a vár kapitánya volt. II. Ferdinánd király 1631-ben a vár birtokában megerősítette, III. Ferdinánd pedig 1642 deczember 22-én kelt adománylevelével Krasznahorka várának és a hozzátartozó uradalomnak fiágon örökös urává tette. (Csucsomi dr. i. m.)

II. Mátyás halála után a rendek az 1619-iki pozsonyi országgyűlésen, II. Ferdinándot ültették a trónra. Mivel pedig a koronázási országgyűlésen a protestáns kisebbségtől előterjesztett sérelmek nem orvosoltattak, Bethlen Gábor, a ki 1613 óta ült az erdélyi fejedelemségben, felismerve a pillanat fontosságát, a fenyegetett vallásszabadság védelmére kardot rántott.

Bethlen felkelésének hírére Széchy György, a kit csak a megelőző évben (1618) neveztek ki főispánnak, habár hol II. Ferdinánd párthíveit, hol Bethlen pártját ámította, egész lélekkel csatlakozott a felkeléshez, de a támadt zavart első sorban a saját hasznára igyekezett kiaknázni.

A mint híre jött Bethlen hadai közeledtének, Széchy György kiverte a német őrséget Murányból s egész Jolsváig űzte; innen Rozsnyóra csapott, mely várost - az esztergomi érsek birtokát - csakhamar hatalmába kerítette; majd vármegyei közgyűlést hívott egybe, hogy a nemesi felkelés elrendeltessék s a Bethlenhez való csatlakozás elhatároztassék; de e mellett gondja volt a saját várainak védelmére is. Így Balog várát a vármegye segítségével megerősítette. Ezalatt szeptember hó 1-én Fáy Péter Széchy rendeletéből Jászóra tört s az ott tartózkodó egri káptalant kirabolta. De úgy látszik, nem akart Bethlennel találkozni, mert Rhédey Ferenczczel egyesülve, mintegy nyolczezer főnyi haddal, előbb Füleket hódoltatta meg, majd innen a bányavárosok felé vette útját. Útközben, mindazokat a főurakat, a kik nem akartak hozzája csatlakozni, elfogatta. Így került kezébe Pálffy István is, a kit Andrássy Mátyás szabadított ki fogságából.

A beszterczebányai országgyűlés (1620 augusztus 25) Bethlen Gábort királylyá választotta. Ezen az országgyűlésen Széchy György is előkelő 503szerepet vitt és érdemei elismeréséül Murányt és Lipcse várát nyerte Bethlen Gábortól adományul 1620 november 8-án.

Midőn azonban a csehek a fehérhegyi csatában megverettek, Széchy György már a felkeléstől nem sok sikert várván, Bosnyák Tamás és Balassa Zsigmond példáját követte; eleinte 1621 január havában Murányvárába vonult vissza, majd innen alkudozásokba bocsátkozott Forgách nádorral, kinek közbenjárására szintén Ferdinánd híve lett. Bethlent mélyen bántotta e hálátlanság; elfogatási parancsot adott ki ellene, de Széchy ügyesen kisiklott kezei közül, sőt bízva gömöri megerősített váraiban, Füleknél Bethlen hadaira támadt, mely alkalommal vetélytársát Rhédeyt is elfogta és börtönbe hurczolta, Füleket pedig 1621 április havában árúlás útján kézrekerítette.

Ferdinánd azonban bőkezűen jutalmazta Széchy Györgyöt átpártolásáért. 1621 július 27-én új adománylevelet állított ki részére Murány és Lipcse várakra és a hozzátartozó uradalmakra. Bethlen azonban sohasem tudta feledni árulását s még az 1621 deczember 31-iki nikolsburgi békekötésnél is minden törekvése oda irányult, hogy Rozsnyó ne maradjon meg Széchy birtokában. Pázmány Péter esztergomi érseket is folyton ösztönözte, hogy Rozsnyót, mint érseki birtokot, igyekezzék visszaszerezni. Ferdinánd ugyan 1622-ben titkos tanácsosi méltósággal s az ország keleti részének főkapitányságával kárpótolta, de úgy látszik, ez nem elégítette ki Széchyt, mert 1623-ban újból közeledett Bethlenhez. (Acsády Ign. cikke: Századok 1885. évf.) Bécsben - úgy látszik - mindezekről eleve értesültek, minek következtében Bethlen Gábor 1623 évi második támadása alkalmával, Széchy Györgyre egy szál katonát sem mertek bízni. Mikor Bethlen szept. 13-án bevonult Kassára, Széchy Eperjesre ment, de az eperjesiek valószinűleg szintén tájékozva voltak megbízhatatlanságáról és nem akarták bebocsátani; hasonlókép meghiúsult az a terve, hogy a vármegyei nemességet felkelésre bírja, mire Széchy lemondott a főkapitányságról s elkedvetlenedve, Murány várába vonult vissza. (Millenn. Tört. VI. 357.)

Miután ekként a vármegyében fegyveres ellentállást nem szerveztek, Bethlen Gábor hada szeptember 21-ike után akadálytalanul kézrekerítette Putnokot, majd innen a vármegye alsó részén átvonulva, Fülek várát fogta ostrom alá, de kikerülte Ajnácskőt, mely épúgy, mint Fülek, Bosnyák Tamás hadaival volt megszállva s még 1624-ben is keményen tartotta magát. (Jászói oklevelek X. k. 133. l. - Millenn. Tört. VI. 362.)

A béketárgyalások alatt Bethlen Gömör területét - az egyes várak kivételével - hatalmában tartotta, s az 1624. évi béketárgyalások alatt is 504oda törekedett, hogy a vármegyét az erdélyi területhez csatolhassa. Ebbeli törekvéseit ugyan gróf Esterházy Miklós nádor meghiusította, de Széchy György felhasználva az alkalmat, Bethlennel ismét tárgyalásokba bocsátkozott Korniss Zsigmond útján. De a mint ez a vármegyében köztudomásra jutott, utólérte a nemezis. Midőn ugyanis az 1626. év nyarán zempléni birtokára ment, a királypárti gömöriek, abban a hiszemben hogy Bethlent keresi fel és ismét zavarokat támaszt a vármegyében, orgyilkosokat fogadtak, a kik közül a saját szolgája szeptember 1-én éjjel agyonlőtte. Özvegye Homonnai Drugeth Borbála ugyan megtarthatta a várat, de kénytelen volt császári őrséget befogadni, melyet az özvegy, ráhói Jákóffy Ferencz tiszttartójával és Péchy György porkolábjával tartatott szemmel. Midőn az 1626 április 14-én kelt királyi engedélylyel, 2200 tallér lefizetése után, az uradalom az özvegy tulajdonába bocsáttatott, külön kötelezvényt kellett kiállítani arra nézve, hogy a várat az erdélyi fejedelemnek át nem adja. (Acsády Ign.: i. czikke Századok 1885.) Ajnácskőre ugyanekkor rossz napok virradtak. Bosnyák Tamás füleki kapitány, úgy látszik, a várat Pongrácz Mátyásnak és osztályos atyafiainak (Horváth Mihály, Vécsey Sándor, Beghay Ferencz, Baranyay Miklós és Morvay Benedek) volt kénytelen átengedni; de ezek a várat annyira elhanyagolták, hogy még kisebb török csapatnak sem lett volna képes ellentállani. Bosnyák Tamás füleki kapitány megkeresésére a vármegye ugyan 1629-ben vizsgálatot rendelt el (Századok 1876.: VIII. füzet), de nem sok eredménynyel.

Krasznahorka vára, az Andrássyak kezében, biztosította a magyar király túlsúlyát azon a vidéken. Putnok ellenben már fekvésénél fogva is, örökös támadásoknak volt kitéve s majd az erdélyi fejedelmi hadak, majd a császári zsoldos had ütött benne tanyát. Bethlen harmadik támadása (1626) a vármegye területén nagyobb mozgalmakat nem idézett elő. 1626 szeptember vége felé Rimaszombatnál táborozott, honnan Drégely-Palánk felé vonult; de az ez évben kötött pozsonyi béke a további hadviselésnek véget vetett. 1629 november 15-én közbejött halálával megindult Erdélyben a küzdelem a fejedelemségért, melyet I. Rákóczy György nyert el.

Rákóczy Györgynek erdélyi fejedelemmé történt megválasztása (1630) Gömör vármegyében mélyebb benyomást keltett. Nem csoda, hisz neje, Lórántffi Zsuzsánna a vármegye híres családjának sarja, kiterjedt rokonsággal bírt. Egyelőre azonban II. Ferdinándnak nem kellett Rákóczytól tartania, mert 1633-ban Eperjesen békét kötöttek.

A zsitvatoroki békekötés után (1606) a Fülek és Ajnácskő várakhoz tartozó terület ugyan felszabadult a török hódoltság alól, de azért Egerhez számos hódolt falu tartozott, a mi elég bajt hozott a vármegyére.

505Az 1627. évi vizsgálat adatai szerint az egri törökök a hódoltsági falvak adóját évenként 2734 frt 60 denárral verték fel, a gömöri jobbágyok búzatartozását 803 kilával, a zabot 385 kilával, méz- és vaj-adójukat 452 itczével, szénájukat 230 szekérrel verték feljebb. (Millenn. Tört. VI. 466.) 1627-től 1642-ig a török folyton emelte a gabona és az élelmi adót. E mellett számos marhát hajtottak el s gyakran fogtak el asszonyokat és gyermekeket s e tekintetben csak Sidó Mehemet egri pasasága idejében javúlt némileg a helyzet.

A zsitvatoroki béke ellenére a törökök a nemesember előjogait sem vették figyelembe. Így 1627-ben az egri pasa Rimaszécsen, az úrnapi sokadalom alkalmával kihirdettette, hogy úgy a nemesek, mint a jobbágyok közmunkára menjenek. E mellett a török folyton támadta a vármegyei várakat. 1639-ben gyalogkatonaságot fogadott fel a vármegye a török támadások ellen. A következő években már észrevehető volt a fegyveres készülődés. A vármegye 1640-ben és 1641-ben több ízben küldött követeket Kassára a főkapitányokhoz, a felkelések ügyében, de e mellett 1642-ben a törökökkel is kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni, mely czélból Ragályi Menyhértet küldték a budai pasához. (Bartholomaeides: i. m. 244. l.)

III. Ferdinánd, értesülvén Rákóczy György és a svédek közt kötött szövetségről, támadástól tartva, 1643-ban Putnokot német és magyar hadakkal megerősítette. Az idegen zsoldosok azután rémítő pusztítást vittek végbe a környéken és főleg az Andrássyak birtokait háborgatták.

Ugyanezen évben halt el Széchy György özvegye, miáltal a murányi vár három leányára szállott, a kik közül Éva, Illésházy Gáborné, férjével együtt még 1643 végén Murányban berendezkedett s azt a saját, magyar és német zsoldosaival szállotta meg. (Acsády Ign.: Széchy Mária.)

Midőn 1644. év februárjában Rákóczy kitűzte a felkelés zászlaját, Illésházy, hogy birtokait szaporítsa, nyíltan a felkelőkhöz állott. Az erdélyi birtokairól hazatérő harmadik leány: Széchy Mária, már változott viszonyokat talált. Alig értesült Eszterházy nádor Illésházy Gábor elpártolásáról, megindította 506ellene a hűtlenségi pert, miáltal a testvérek ősi birtokát veszedelem fenyegette.

Rákóczy felkelése magával ragadta a vármegyét. Egyik vezére: osgyáni Bakos Gábor, 1644 február hó vége felé már Rozsnyóhoz közeledett. A megrémült polgárság Pázmány Péterhez fordúlt segélyért, de ott jó tanácsokon kívül egyebet nem nyert. Keresztes Gábor, a fejedelem hadnagya, Bakos alatt, febr. 22-én, már Csetnekről követelt szállító-szekereket Rozsnyó városától, melyeket az kénytelen volt elküldeni. Bakos a hó vége felé Rozsnyóra érkezett, lefoglalta az érsek jövedelmeit, a várost pedig az erdélyi fejedelem hűségére kötelezte. Bakos előhadát követték a többiek. Kassa elfoglalása után (márcz. 12.) Korniss Zsigmond hadai szállottak Rozsnyóra. Márcz. 25-én pedig Berzétére vonúltak. Gyöngyösi Nagy István márcz. 28-án Jolsvánál táborozott. Ugyanekkor elesett Putnok is s Bakos Gábor április elején akadálytalanúl juthatott ősi várába, Osgyánba, melylyel Fülek kapitánya, Wesselényi Ferencz nézett farkasszemet. E várat ez alkalommal Kemény János hadai nem bírták megostromolni. (Mikulik czikkei a Tört. Tár 1884. és 1885. évf.)

Ekkor azonban a koczka megfordúlt. Április vége felé Götz tábornagy egyesülvén Puchaim altábornagy seregével s Eszterházy nádor magyar csapataival, Rákóczy hadait a Garamig verte vissza. Ekkor megkezdődött a gyors visszavonúlás. Május közepén már Rimaszombaton állott meg Rákóczy, hova a nádor postakövete érkezett azzal az üzenettel, hogy ha Rákóczy oly vitéz ember, hát várja be s álljon harczot vele (Millenn. Tört. VI. 490.); de Rákóczy serege hanyatt-homlok futott a Bodrogközig. Eszterházy magyar csapatai voltak az elsők, melyek Gömörbe érkeztek. Ezek hatalmukba kerítvén Putnokot, Rákóczy hadainak üldözésére továbbvonúltak. De Eszterházy tétovázó eljárása következtében nemcsak hogy Kassát nem tudták az erdélyiektől visszafoglalni, hanem Sárosból is kiszorúltak.

Míg Homonnay János és Csáky István, Ferdinánd részére hadakat toborozandók, Lengyelországba mentek s míg ezeknek szemmeltartására Rákóczy Kemény Jánost Nyitrába küldte, azalatt Gömörben a murányi várat Széchy Mária a király hadai kezére játszotta.

Széchy Mária ép akkor érkezett a várba, midőn Illésházy Gábor, a ki őt örökségében megkárosítani igyekezett, Rákóczy pártjára állott. E szorongatott helyzetben a füleki kapitánytól uborkába rejtett levelet kapott, melyben Széchy Máriát találkozóra hívja. Ez a légyott valószínűleg júl. 23-án történt a murányalja-tiszolczi országút mentén levő erdős völgyben. Ez a találkozó döntötte el Murány sorsát.

Mialatt Illésházy Gábor, a haszonleső sógor, Kassára ment a fejedelemhez, azalatt Széchy Mária megtette az előkészületeket Wesselényi Ferencz hadainak bebocsátására. Wesselényi a füleki helyőrségből 500 vitézzel kerülő útakon indult Murány felé. Nehogy azonban tervét elárulják, csupán 80 válogatott vitézt vett maga mellé és ezekkel indult a vár alá. Vele volt 507Vadászi Pál, Fekete László, Gombkötő János füleki hadnagy, a két Farkas testvér, Solymosi "a régi vitéz", mindannyian kipróbált hűségű hadfiak, kiknek csak akkor mondta el tervét, midőn már a várhegy alatt állottak. A sötét éjszaka védelme alatt Wesselényi aug. hó 4-én, éjféltájban ért a várbástya alá, hol hajnalig kellett várakozniok. Ekkor Széchy Mária Kádas nevű szolgája lebocsátotta a kötélhágcsót, melyen Wesselényi 35 vitézével a várfalakon át a várba jutott.

Mialatt az aug. 4-5. közötti éjjelen Wesselényi e fárasztó és veszélyes útat megtette, Széchy Mária nem kevésbbé vakmerő tettre határozta el magát. Maga köré gyűjtvén leghívebb szolgáit, közte Kádast, a várfalakon őrködő katonákat jórészt lefogatta és összekötözve elzáratta. Így történt azután, hogy Wesselényi bebocsátott hada jóformán kardcsapás nélkül foglalta el a várat.

Midőn Wesselényi emberei már a várban voltak, előbb Budaházy István várkapitányt értesítették a fordulatról, a kit álmából rázatott fel Széchy Mária, majd Illésházy Gábornét keltették fel, kinél a várkapu kulcsai voltak. Időközben Wesselényi emberei a vár fontosabb pontjait megszállották, minden fegyvert lefoglaltak, majd a várkulcsok megszerzése után bebocsátották a künnmaradtakat, kiknek trombita-harsogására az álmából felriadt várbeli őrség csekély ellentállás után megadta magát. Mire a nap felkelt, Murány Wesselényié volt, a ki harmadnapra, aug. 7-én, Széchy Máriával egybe is kelt s tisztjei, valamint vitézei körében ülte meg lakodalmát.

Murányvár eleste nagy feltünést keltett az egész országban és Kassán, hova a hír 6-án érkezett, nagy aggodalommal tárgyalták az esetet. Murány elfoglalása rendkívül zavarólag hatott a hadmíveletekre is, mert elvágta Kemény János csapatai és Kassa között az összekötő útat.

De Murány elfoglalása Gömör pártállására is nagy befolyással volt. Szöndi Máté balogvári kapitány kénytelen-kelletlen meghódolt s letétette katonáival a hűségi esküt. Rozsnyó is készségesen meghódolt Wesselényinek. (Murány elfoglalásáról egész irodalmunk van. Mi azonban Acsády Ignácz művét vettük alapul, mely az összes e tárgyban megjelent dolgozatokat felöleli).

A francziákkal kötött szövetség következtében 1645. év nyarán Rákóczy újból megindította hadait Rakamazról III. Ferdinánd ellen. Miután Putnokot ismét kézrekerítette, június havában Rimaszombatban ütött tábort. Itt érte a porta rendelete, mely őt a hadjárat folytatásától eltiltotta, de Rákóczy ezért tovább vonult Morvaország felé. Előnyomulása következtében Bakos Gábor is a vármegyébe jött s főleg Rozsnyót akarta megsarczolni, de a rozsnyóiak Wesselényihez fordultak segélyért, a ki Móré Istvánt Csetnekre rendelte; ennek csapatai elől Bakos meghátrált s Rimaszombatban Rákóczy hadához csatlakozott. (Millenn. Tört. VI. 497. - Mikulik közleményei a Tört. Tár. 1884-85. évf.) De azért Móré Istvántól is sokat szenvedtek a rozsnyóiak.

Az 1645 decz. 15-én kötött linczi béke véget vetett Rákóczy hadjáratának. A békekötés értelmében Putnok ismét a magyar király kezébe kerülvén, újból császári zsoldosokkal rakatott meg. (Balogh i. m. 61.) Ajnácskőt 508iványi Fekete György füleki alkapitány erősítette meg. 1652 márcz. 20-án a vármegye bizottságot küldött ki a vár felülvizsgálására. Wesselényi csak hoszszas pereskedés után tudta megtartani Murányt, Balog várát ellenben Széchy Mária nagybátyja: Széchy Dénes gróf kerítette hatalmába és csak 1646-ban váltották vissza Wesselényiék 10,000 forintért. Később azonban 1666-ban Széchy Mária mégis visszaadta Balog várát Széchy Gáspárnak. (Acsády Ign.: Széchy Mária 154-201. l.) Osgyán vára, mely az 1647. évi törvények rendeletéből megerősíttetett, szintén a török támadások ellen volt hivatva a vidéket védelmezni. Ura, Bakos Gábor a linczi békekötés után Ferdinándnak esküdött hűséget.

A linczi békekötés után a török támadás foglalkoztatta a rendeket. 1646-ban Gömör, több más szomszédos vármegye rendeivel, gyűlést tartott Wesselényi Ferencz elnöklete alatt, melyben a török ellen állandó sereg felfogadását határozták el. Gömör vármegyére, melyet ezen értekezleten Andrássy Mátyás képviselt, 25 lovas esett, a kiket felszerelve, Szendrőbe kellett küldeni.

A várbeli őrségek ellen azonban tömérdek panasz merült fel. Így 1648-ban a putnoki német zsoldosok garázdálkodásai miatt emeltek panaszt. A vármegye évkönyvei ekként nyilatkoznak róluk: "rosszabbúl viselik magokat, mint a vármegyében gyakran harácsoló egri törökök." (Balogh: i. h., 61. l.) Wesselényi Ferencz gróf 1647 jún. 26-án kelt levelével meghagyta a vármegyének, hogy a Gömör és Torna vármegyékben garázdálkodó katonákat a vármegye fogassa el s ismételt tettenérés esetében agyonverheti őket. (Gömör várm. levélt.)

Midőn Wesselényi vette át Magyarország főkapitányságát, erélyes kezekkel fogott a törökök elleni védelemhez. 1653 jún. 10-én nemesi felkelést rendelt el a törökök ellen. Ugyanezen évben Putnokon, véletlen baleset következtében felrobbant a lőpor, mely tömérdek kárt okozott az erődítvényekben. Orllé (Orlay) András várkapitány azonban csakhamar helyreállíttatta a megrongált várfalakat.

Midőn I. Rákóczy György halála után hasonnevű fia jutott az erdélyi fejedelmi székbe (1648), első gondolata volt atyjának a lengyel korona megszerzésére fordított törekvéseit folytatni. E végből, nem hallgatva sem a bécsi udvar tanácsaira, sem a porta tiltakozására, 1649-ben szövetségre lépett a kozákok hetmanjával is. A lengyel korona elnyeréséért folytatott küzdelme azonban végveszélybe sodorta Erdélyt, de e mellett a felsőmagyarországi vármegyéknek is kijutott a küzdelemből. Wesselényi már 1655 okt. 6-án Jolsváról kelt levelével értesítette a vármegyét, hogy a lengyelek betörni szándékoznak hazánk területére, miért is felhívja, hogy határait védje meg. Ezúttal azonban a vármegye megmenekült a betöréstől. De midőn Rákóczy 1657-ben lengyelországi hadjáratával kudarczot vallott, a porta letette őt a fejedelemségről, Köprili nagyvezir pedig betört Erdélybe.

A török támadás hírére Wesselényi 1658 márcz. 31-én általános felkelést rendelt, majd a következő évben (1659) Putnokot megerősíttette. De ezekben az években a török hadak elkerülték Gömört, azonban a török martalóczok eleget garázdálkodtak a vidéken, miközben a megyei urak közül 509többen fogságba estek, így Putnoki Bálint is, a kit 1667-68-ban I. Rákóczy Ferencz váltott ki a török fogságból.

Rákóczy György halálával Lipót király az új erdélyi fejedelem, Kemény János támogatására Montecuccoli császári fővezért küldte Erdélybe, hadainak kiegészítéséül. 1661 aug. 8-án Bécsben kelt leirattal felkelés rendeltetett a vármegyében és a felkelő sereget gr. Drugeth György 1661 okt. 10-én a felső Tisza vidékére rendelte (Várm. levélt.), míg Putnokot lőszerkészlettel látták el, csakhogy azért egy esetleges török támadásnak nem tudott volna ellentállani, mert az egész várban - az 1661. évi összeírás szerint - csupán 4 régi és egy hétfontos ágyú találtatott. (Hadtört. Közl. 1895. évf.)

Tudvalevő, hogy Montecuccoli az ő óvatos, késedelmes eljárásával Erdélyben kudarczot vallott, de a bécsi udvarnak az erdélyi ügyekbe való beleavatkozása egyúttal újabb háborúknak lett okozója. Lipót király 1663-ban az Erdélybe rontott törökök ellen személyes felkelést rendelt, melyet gersei Pethő Zsigmond ugyanez év aug. 16-án a vármegyéhez intézett levelével megismételt. Időközben azonban Érsekújvár török kézre került, mire Lipót király aug. 31-én a vár elestét tudatván, a vármegyében újabb felkelést rendelt el s így a vármegye azt sem tudta, hogy hova küldje a felkelő sereget, Erdélybe-e vagy Pozsonyba?

A vármegyék azonban sehova sem küldtek felkelőket és csak küldötteik jelentek meg Wesselényi nádor előtt, tudatva, hogy a török hadak közelsége miatt nem távozhatnak hazulról. Az 1663-64 telén azután mindkét fél erősen készült a megindítandó háborúhoz.

Wesselényi a török becsapástól tartva, ugyanez év tavaszán megerősítette Balogot, Putnokra pedig br. Orlay András vigyázott. A vármegyei urak közül Andrássy Miklós, a ki 1676-ban bárói rangot nyert, Montecuccoli seregébe lépett s résztvett az 1664. évi hadjáratban.

A nemesi felkelés azonban ezúttal a nádor vezérlete alatt Szendrőnél elkésve gyűlt egybe, a mikor már a hadjáratnak vége szakadt. Az eredményes nyári hadjáratot a bécsi kormány nem bírta kihasználni. A fölötte hátrányos vasvári béke pedig (1664 aug. 14.) a további támadásoknak 20 évre véget vetett. E békekötés, melyet Lipót király csak 1666 jún. 6-án tudatott a vármegyével, általános elkedvetlenedést keltett nemcsak az alsó nemesség között, hanem a főurak soraiban is. Összeesküvés támadt, melynek szálai a murányi várban futottak össze.

A vasvári béke tűrhetetlenné tette a helyzetet Gömörben. A Rima völgyében, a Fülekhez tartozó Erdőháton folyton jártak a török martalóczok. Wesselényi nádorné, Széchy Mária például, ha Murányból valamely birtokára akart menni, kerülő utakon kellett a török martalóczok elől kitérnie. (Acsády i. m. 209.)

1666-ban lényeges változás állott be a birtokviszonyok tekintetében is. Osgyáni Bakos Gábor, ősi nemzetségének utolsó sarja okt. 17-én elhalálozván, úgy Csetnek, mint Osgyán a fiskus kezébe került; az utóbbit a Géczy család örökölte, melytől házasság révén a Korponay család birtokába került. Midőn az összeesküvők 1666. év elején Wesselényi nádort tervöknek megnyerték, 510ez nejét, Széchy Máriát is beavatta az összeesküvésbe. Ettől kezdve a murányi vár úrnője kezelte az összeesküvők levelezését is. Apaffy erdélyi fejedelem értesülvén a főurak terveiről, Teleky Mihályt és Bethlen Miklóst küldte a Felvidékre. Ezek 1666 aug. 13-án Murányba mentek a nádorhoz, a ki ez alkalommal a Felvidékről számos urat hívott meg vendégségbe. Köztük volt Csáky Ferencz főkapitány is. Míg azonban a vendégsereg a várban mulatott, azalatt Bory Mihály, az összeesküvés tulajdonképeni tervezője, és Nagy Ferencz nádori ítélőmester, a beavatottakkal (Vitnyédi István, a nagyeszű, keresett ügyvéd, nagyidai Székely András, Keczer Menyhért, Fáy László, Kende Gábor, Ispán Ferencz, fügedi Nagy András, Szuhay Mátyás, Szepessy Pál) hosszú tanácskozás után abban állapodtak meg, hogy a bécsi kormány önkénye ellen a törökhöz fordulnak segélyért.

Az összeesküvést azonban váratlan csapás érte, Wesselényi nádornak 1667 márcz. 27-én Beszterczebányán bekövetkezett halálával. A nádor temetése csak április 11-én ment végbe Murányban, a végakaratának megfelelő egyszerűséggel.

Az elhalt nádor kivánsága szerint lessenyei Nagy Ferencz nádori ítélőmester vette át az óriási vagyon kormányzását. Azonban Nagy Ferencz e bizalmat azzal hálálta meg, hogy az özvegyet az összeesküvésbe mindegyre jobban belevonta. Az özvegynek e mellett még anyagi gondjai is voltak. 1668-ban Murányt el is akarta adni Zrinyi Péternek, de ebben Nádasdy Ferencz, a nádor halála után az összeesküvés feje, gátolta meg. Ebben az évben maguk az összeesküvők árulták el tervüket a bécsi udvarnak, mely azután Széchy Máriától elkérte az összeesküvésre vonatkozó iratokat és azokat meg is kapta. Erre megkezdődtek az elfogatások, a gyanús egyének üldözése és a protestánsok vallásszabadságának elnyomása.

Lipót még 1670 tavaszán kiadta a rendeletet, hogy Murányba német helyőrséget kell vinni. E parancsa csak júl. 25-én érkezett Murányba, mely aug. 10-én kaput nyitott Lotharingeni Károly herczeg dragonyosai és G. de Counwald-Cucolski lovasai előtt, míg a vár br. Windischgrätz parancsnoksága alá került; Széchy Mária pedig Pozsonyba idéztetvén birái elé, 1671 febr. 13-án végleg elhagyta Murányt. (Acsády Ign.: Széchy Mária 254.)

1670. végén, a rozsnyói jezsuiták kérésére, Korponáról horvát katonaság jött Rozsnyóra, mely az ottani ágost. hitv. templomot visszafoglalván, a tanítót és a papot elűzte. Az utóbbi 1682-ig Sajó-Gömörben húzta meg magát. Ez azonban csak a kezdete volt a későbbi években mindegyre jobban növekvő vallásüldözésnek; később megváltozott a helyzet s a térítéseket követő általános visszatetszés hatása alatt, a császári tábornokok eddigi eljárásukat lehetőleg szépíteni igyekeztek, sőt Spankau Páris kassai tábornok 1674 május 10-én kelt levelével a vármegyét felhívja, hogy azok a kálvinista papok, a kik a népet oly hírekkel lázítják, mintha a császár őket katholikus hitre akarná téríteni, menten elfogatandók. A rozsnyóiak pedig a városukban levő jezsuitákat 1671-ben kiszolgáltatták az egri törököknek, mely ügyben Szelepcsényi György érsek 1672 jan. 3-án kemény hangú levelet intéz a városhoz. (Egyházmegyei levélt. Rozsnyón.)

A császári tábornokok az elfoglalt várakat a törökökkel szemben biztosítani igyekeztek. E végből a putnoki végházat 1672-ben 200 huszárral és 100 hajdúval rakatták meg (Hadtört. Közl. 1895.), míg Schöningk György 512Vilmos vezérőrnagy 1672 aug. 14-én magyar nyelvű levélben fordul a vármegyéhez, a Szendrő várának megerősítése czéljából kirendelendő közmunka végett. (Tört. Tár 1884. évf.)

Az Erdélybe menekült bujdosók 1672 őszén Petróczy, Szuhay, Szepesy, Kende, Zákány, Deák Ferencz és Szőcs János vezérlete alatt a Felvidékre törtek, s Enyiczkénél szept. 13-án a báró Spankau vezérlete alatt álló császári hadat visszaverték, mely alkalommal Gömörből többen csatlakoztak hozzájuk. Azok közé, a kik a felkelőket üdvözölték, tartozott Orlay Miklós báró is, a ki, noha német nevelést nyert, megnyitotta előttük Putnok kapuit s elhagyva hitét, kálvinista lett. (Thaly Kálmán: A báró Orlay és a gróf Serényi család levélt.) Látva azonban, hogy az előnyomuló császáriak ellenében helyzete tarthatatlan, a várat kiürítette s összes értékes holmiját társzekerekre rakva, nejét Fáy Istvánnéval együtt Egerbe küldte s a török pasa oltalma alá helyezte, hova házi népét maga is követte.

Atyja, Orlay András báró, fia átpártolása miatt megijedve, mindent elkövetett, hogy számára kegyelmet nyerjen s hogy a fiskustól lefoglalt jószágait visszakapja; a mit azonban az atyja nem bírt elérni, azt fia megszerezte. 1678-ban ismét megjelent Thökölyvel Gömörben, várát hatalmába kerítette és 1685-ig, Thököly bukásáig, meg is tartotta.

A bujdosók visszaverésévet egyúttal folytatták a protestánsok üldözését is. Spankau Páris kassai kapitány 1674-ben, azon ürügy alatt, hogy némely kálvinisták a királyhoz hű katholikusokat fogságra vetik, felhívja a vármegyét ennek megakadályozására, mert különben katonaságot küld s kiírtja a kálvinistákat. Noha a felkelők visszaverettek, Spankau mégis újabb támadástól tartva, még ez évben felkelést rendelt el a bujdosók ellen, a minek azonban nem lévén foganatja, 1675 jan. 18-án Spankau közbenjárására, maga Lipót király, Széchy György gróf főispánnak különbeni kegyvesztés terhe alatt meghagyja, hogy a lázadók elleni felkelést mielőbb foganatosítsa.

Ekként segédhadakról gondoskodva lévén, Spankau felhívja a vármegyét, hogy a törököktől okozott károkat és pusztításokat írassa össze, miután azt az egri pasa tudomására kívánja hozni. Ezt a jóakaratú leiratot csakhamar Ampringen János Gáspár kormányzónak jún. 15-én kelt leirata követte, melylyel a vármegyét a Lipót iránti hűségre inti.

1675. év őszén a bujdosók újabb támadásra készültek, miről nov. 25-én Strassoldó Károly gróf császári tábornok, értesítette a vármegyét, meghagyva egyúttal, hogy a Nemesbikk környékén táborozó császáriak részére elégséges élelmet szállítsanak. (Vármegyei levélt.)

A következő év (1676) ismét fegyverkezéssel telt el. Strassoldó Károly gróf Kassáról ápr. 26-án kelt rendeletével felhívta a vármegyét, hogy az 1635. és 1659. évi t.-cz. értelmében, felkelés iránt intézkedjék, a szepesi kamara pedig e rendelet végrehajtásának siettetése czéljából, a törökök újabb hadikészülődéseivel ijesztgette a rendeket; valójában azonban a bujdosók ellen volt szükség a felkelésre, a töröknek csupán annyiban lehetett köze a dologhoz, hogy az egri basa Hanváról minden szép és fiatal nőt maga elé parancsolt s csak a vármegyei közgyűlés küldöttsége bírta lebeszélni különös szándékáról.

A mint a felkelők 1678 nyarán megkezdték a támadást, a rendeletek egész özöne szakadt a vármegyére. Május 2-án kelt rendeletével Ampringen kormányzó a bujdosókkal való szövetkezés miatt egyes nemesek s nem nemesek ellen, a királynak tett hűségeskű megsértése miatt vizsgálatot rendel, Wrbna-Friedenthal István császári tábornok pedig júl. 13-án kelt rendeletével halálbüntetés terhe alatt megtiltja a bujdosókhoz való csatlakozást. Alig vette kézhez a vármegye e rendeletet, midőn a Szerencsnél táborozó Teleki Mihály ugyancsak halálbüntetés terhe alatt megparancsolja a vármegyének a felkelőkhöz való csatlakozást, ezt pedig Ampringen újabb parancsa követte, melylyel a vármegyét a Lipót iránti hűségre intette. A sok rendeletnél azonban sokkal hatásosabb volt a kuruczok föllépése, a kik még ebben az évben elfoglalták Putnokot, mely alkalommal, a császáriaktól, jelesül Cob Farkas tábornoktól 1672-ben elkövetett kegyetlenkedések viszonzásául, a labanczokat nyársra húzták.

Teleki Mihály alkalmatlannak bizonyulván, a kurucz hadak fölötti vezérletet 513Thököly Imre vette át. Thököly Imre már szept. 12-én Forgách Ádám útján felhívta a vármegyét csatlakozásra; a rendek azonban nem tudták magokat elhatározni, mert ugyanekkor Leslie gróf császári tábornok, a ki Thököly ellen küldetett a Felvidékre, a kuruczok részére kegyelmet biztosított, ha a fegyvert bizonyos határidő alatt leteszik.

Thököly 1678 őszén Krasznahorkát is feladásra szólította fel, de a vár ura, Andrássy Miklós báró, noha Thökölyvel sógorságban volt, kereken megtagadta azt. Thököly ekkor az uradalomhoz tartozó összes birtokok elpusztításával fenyegetőzött, mire Andrássy 6000 aranynyal váltotta meg magát a további zaklatásoktól. (Csucsomi dr.: i. m.) Thököly ezután néhány napig Rozsnyó mellett táborozott, a várost megsarczolta, a vármegyére pedig 1000 forintot, 100 lovat és megfelelő számú fegyvert vetett ki. Dobos Márton alispán, a ki tiltakozott Thököly eljárása ellen, fogságba került. Rozsnyó város kénytelen-kelletlen ellátta a kuruczokat, noha Szelepcsényi György érsek, a városi tanácsot a kuruczokkal való érintkezés miatt, már megelőzőleg keményen megdorgálta.

Szeptember 27-én a kuruczok másik csapata Osgyánt támadta meg, mely alkalommal Kubinyi László halálosan megsebesült. A kuruczok Putnokra szállították, hol szeptember 28-án meghalt. (Várm. levélt. Egyházmegyei levélt. Sollemnia 27. évf.) Szeptember közepén Thököly már Iglón táborozott s innen intézte rendeleteit a vármegyéhez. Az október havában kötött egyezkedés értelmében Thököly hadai kivonultak a vármegyéből, csak Putnok maradt meg a kuruczok kezében.

Midőn 1680 január 8-án a kuruczok Thököly Imrét kiáltották ki fővezérüknek, ismét kitört a harcz. Strassoldó császári fővezér ugyanezen év februárjában, JoIsván tárgyalásokba bocsátkozott Thökölyvel, de ez Erdélyben visszatetszést keltvén, Thököly újra megindítá hadait a Felvidék felé; nov. 15-én visszafoglalta Késmárk várát, s útközben Rozsnyót, hol hosszabb ideig időzött, megsarczolta.

A bécsi udvar ekkor az engedékenység terére lépett. Még ebben az évben közli a császári hadak fővezére a vármegyével, hogy katonáinak a templomok kifosztása, a papok, nemesek és tisztviselők bántalmazása, a nép zsarolása és a lopás halálbüntetés terhe alatt eltiltatott. (Várm. levélt.) A sérelmek orvoslását az 1681 április 28-ára egybehívott országgyűléstől várták a rendek, mely gyűlésen a 514vármegye főurai közül Andrássy Miklós is résztvett.

Az országgyűlés végzeményei közül közelebbről a VI. és XI. törvényczikk érdekli a vármegyét, melyek Osgyánnak és Putnoknak mint véghelyeknek a megerősítését rendelik el, csakhogy az utóbbi tényleg Thököly kezében volt. Midőn azonban a protestáns rendek elégületlenül odahagyták az országgyűlést, Thököly felhasználva az elkeseredett hangulatot, ismét felkelt, a török segédcsapatokkal szeptember hó 2-án Füleknél táborba szállott. Füleket az őrség még ugyanaznap feladta. (Millenn. Tört. VII. 363.) E hírre Gömör vármegye is Thökölyhez csatlakozott és a nemesség kövecsesi Dancs János alispán vezérlete alatt táborába vonult.

Erre a bécsi udvar november 19-én Thökölyvel fegyverszünetet kötött. A vármegye ekkor teljesen a kuruczok kezében volt, de Thököly a kötött szerződés értelmében beleegyezett, hogy azon helységek, melyek császári őrséggel voltak megszállva, mindennemű adótól és beszállásolástól felmentessenek. (Századok 1883. évf.)

Thököly a vármegye követeit 1683 január 11-ére Kassára rendelte. A Kassán egybegyűlt Thököly-párti vármegyék követei, a törökökkel való békekötés felől tanácskozván, Gömörre 50 gyalog-katonát vetettek ki.

A fegyverszünet lejártával Thököly Andrássy Miklóst ismét pártjára igyekezett téríteni, sőt e czélból táborába is rendelte, de Andrássy nem hajlott a csábító ajánlatokra; megmaradt a király iránti hűségében.

Midőn Kara Musztafa nagyvezir hatalmas hadseregével Magyarországba jött, Thököly is megindult 18,000 főnyi hadával Váradról. Július 12-én Putnokon volt, honnan a váradi és az egri basákkal együtt a bányavárosok felé vette útját. Ez alkalommal Murány is a kuruczok kezébe került.

Bécs felmentése után a helyzet azonban lényegesen megváltozott. A török nagyvezir futásban keresett menedéket, Thököly a Felvidékre vonult, János lengyel király pedig november végén Lőcséről Kassára s onnan Eperjesen át haza vezette hadát, mely alkalommal Gömört is érintette. A császári had azonban Kassát nem bírván kézrekeríteni, a város továbbra is Thököly hadműveleteinek középpontja lett. 1684 nyarán Thököly hadával ismét Rozsnyónál táborozott, honnan június 24-én seregének kiegészítését rendeli el, de innen csakhamar elvonulván, a császári had közelgett Gömör felé. Az október 2-án Rozsnyón egybegyűlt rendek fölötte nehéz helyzetben voltak, mert Thököly időközben a vármegyei felkelt csapatokat Varannóra és Terebesre rendelte. Ekkor azonban már a kuruczok közül sokan haza kívánkoztak, a szatmári táborból is sokan megszöktek, de Thököly nov. 1-én kelt rendeletével, a szökevények visszakísérését parancsolta meg. (Várm. levélt.) Rozsnyó város lakosait azonban a kurucz vezér a felkelés alól felmentette.

515A kurucz hadak pusztításai mellett a török is folyton újabb terheket rótt a vármegyére. Az egri basa még 1684. év végén hadisarczot vetett ki, mivel pedig sem ez, sem az adók nem folytak be, 1685 január 15-én elpusztítással fenyegette a vármegyét.

Az 1685. év elején Terzi Gedeon császári hadai Csetneken állomásoztak, honnan folyton zsarolták a vármegyét. (Várm. levélt.) Ebben különben méltó társa volt Dória Ker. János marchese, a ki felperzseléssel fenyegette a megyét, ha az adót május 15-ig be nem fizeti.

Az 1684/85-iki kemény tél miatt az ellenségeskedések csak késő tavaszszal kezdettek meg. Schultz császári tábornok Rozsnyó elfoglalása után 1685 május havában ostrom alá fogta az időközben Thököly kuruczaitól megszállott Krasznahorkát, melynek ura, Andrássy Péter, atyja Miklós halála után (1685) szintén a kuruczokhoz csatlakozott. A szorongatott vár ura május végén tisztességes feltételek mellett kaput nyittatott és Schultz harcz nélkül vette Lipót birtokába Krasznahorkát. (A vár feladásának körülményeit részletesen leírja Csucsomi dr i. m. 37. l.) Andrássy Péter, valószinűleg Caprara gróf, az új fővezér kiáltványa értelmében (Millenn. Tört. VII. 435.) szintén kegyelmet nyert, mert főispáni méltóságát továbbra is megtartotta. Július havában már teljesen elárasztották a császári hadak Gömört s ezért a vármegye nem volt képes Thököly július 15-én kelt rendeletére a felkelést foganatosítani. A vármegye mentegetődző levelére Thököly július hó 27-én elrendeli, hogy legalább 10-12 követtel jelenjék meg az alispán a szerdár előtt. (Várm. levélt.)

Ugyanekkor Putnok is a császáriak kezébe került, hová Thököly rendíthetetlen hívei, mint Dancs János és Uza Sándor alispánok elzárattak. E vár a későbbi években is a császáriak által elfogott vármegyei urak börtönéül szolgált. Nigrelli Oktáv tábornok itt vetette tortura alá 1699-ben Détéry Mihályt és Székely Mártont.

Eperjes eleste után Thököly szerencsecsillaga is mindegyre jobban hanyatlott. Augusztus hó 28-án még elrendeli, hogy a gömörmegyei tized Szádvárra vitessék, de e rendeletének aligha volt foganatja, mert október 15-én a váradi basa Thökölyt elfogta. A vármegye ekkor már teljesen a császári hadak birtokában volt s így tárgytalan volt Eszterházy Pál nádor szeptember 18-án kelt leirata, melyben a vármegyét Thökölyhez való csatlakozástól óvta. Schultz tábornok is szeptember havában felkelést rendelt el a vármegyében a török ellen, de a beálló tél véget vetett a hadjáratnak.

Thököly bukása után a bécsi udvar teljes erejét a török kiűzetésére fordította, miben a kuruczok vállvetve működtek közre. Buda visszafoglalása után a császári seregek téli szállásra vonultak, Dória Ker. János marchese ezrede az év végén Rimaszombatban táborozott, honnan a következő év tavaszán az Eger várát ostromló sereghez indult. Eger ostroma azonban elhúzódott az 1687. év végéig és ez idő alatt az amúgy is elszegényedett vármegyének kellett az ostromló hadat élelemmel ellátni. Mivel ez azonban lassan ment, Dória ezredes július 25-én kifosztással fenyegette meg a lakosságot, majd szeptember 17-én 100 erős férfit rendelt az egri táborba. Eger végre decz. 17-én elesett, s ezzel a vármegye megszabadult a súlyos szolgáltatások kötelezettségétől. Eger új kapitánya, gróf Buttler János főleg a kuruczok támadására volt hivatva őrködni és ez ügyben folyton érkeztek rendeletei a vármegyéhez.

Thököly 1690-ben újból kísérletet tett Erdély visszaszerzésére. Első sikerei megdöbbentették a bécsi udvart. Csakhamar megérkezett gr. Buttler levele, melyben a Thökölyvel összeköttetésben vagy levelezésben állókat fő- és jószágvesztéssel fenyegeti. A szalánkeméni ütközetben azonban a Thökölyt támogató török had 1691 augusztus 19-én teljes vereséget szenvedett.

A felső Tisza vidékén kitört lázadás leveretése czéljából, 1697 július 6-án kelt rendeletre Gömör vármegye is felkelő hadat állított ki ellenök. Miután híre járt, hogy a szultán Felső-Magyarországba fog nyomulni, Koháry István hajdui is Gömörbe rendeltettek. A hegyaljai zendülök egy része szerencsésen átvergődött Moldovába, hol báró Orlay Miklós fogadta s Thökölyhez kalauzolta őket. Orlay miután Putnokot elvesztette, mindvégig megosztotta Thökölyvel a számüzetés keserű kenyerét s csak midőn II. Rákóczy 516Ferencz tűzte ki a felkelés zászlóit, tért vissza Erdélybe, hol 1704-ben orgyilkos kezek oltották ki életét. (Thaly: A br. Orlay és a gr. Serényi család.) A karloviczi békekötés (1699.) véget vetett a török háborúnak.

1700-ban a Magyarországra kivetett 80,000 ren. forint államkölcsönből 1787 frt 47 denár esett Gömörre. Ez időben egy Pintye nevű rabló tartotta rettegésben Gömört. Fejére gróf Nigrelli Oktáv kassai főkapitány 1701 április 29-én 500 tallért tűzött ki. A spanyol örökösödési háborúban Gömör 1702 október hó 7-én 120 telek után 138 fegyveres kiállítására köteleztetett, de a vármegye, melynek lakosságát a sok járvány s pusztítás megtizedelte, a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudott kötelezettségének megfelelni. A katonai szolgálat elől a fegyverfogható jobbágyság az erdőkbe menekült.

1702-1703 telén a bujdosók száma mindegyre szaporodott; csak vezér kellett, hogy támadásra készüljenek elnyomóik és zsarnokaik ellen. Az 1703. év tavasza meghozta nekik azt is.

A mint II. Rákóczy Ferencz július 15-én a Tiszán átkelt, az egész felkelési mozgalom melyet addig Nigrelli Oktáv gróf, de a dolhai győző, Károlyi Sándor is kicsinyelt, országos jellegűvé vált. Rákóczy vezére, Ocskay László, a későbbi dandárnok, Ónody János deákkal, Szendrő bevétele után ment a Sajó völgyébe, mely szinte kardcsapás nélkül birtokába jutott. Az augusztus 22-én egybegyült rendek ugyan még tárgyalás alá vették Lipót király leiratát, melylyel a Rákóczy által hirdetett szabadságtól óva inti a vármegyét, de ekkor már ellenállhatatlanul tört magának utat a lelkesedés. Augusztus végén már Ocskay csapatai közt találjuk Szabados Tóth Mártont, a vitéz hadi tisztet, ugyancsak a felkelőkhöz csatlakoztak garamszegi Géczy Zsigmond, az osgyáni kastély ura, továbbá id. Fáy István, a ki azelőtt, mint borsodi alispán (1689), majd gömöri táblabiró, előkelő szerepet vitt a vármegyében. Ajnácskőt szeptember 1-én feladta Vay Ádám, a ki innen Gácsra vonult, de csakhamar Rákóczy híve lett. Meghódolt Krasznahorka is, melynek urai Andrássy György báró, Miklós és Mátyás testvéreivel szintén Rákóczyhoz csatlakoztak. Ocskay Gömörből Ónody János deákkal és Géczy Zsigmonddal Fülek ellen ment, majd innen folytatta előnyomulását a bányavárosok felé. (Thaly Kálmán: A Bercsényi-család III. k. 56. folyt. l. - Tört. Tár 1884., 378.) Szeptember 12-én Rákóczy már a vármegyei szabadcsapatokat a domahidai táborba rendelte.

Rákóczy felkelésétől a protestánsok rég óhajtott sérelmeik orvoslását várták. Ebben nem is csalatkoztak, mert még nov. 10-én kelt rendeletével a tőlük elvett templomok visszaadását rendelte el. Rákóczy a következő év (1704) elején egész erejével a felsőmagyarországi várak megszerzését tűzte 517ki feladatául. E végből már jan. 26-án a vármegyei katonaságot harczrakész állapotba rendelte helyeztetni, Fáy Istvánt pedig jan. 21-én Murány ostromára vezényelte. A megrongált vár, mely 1702-ben leégett, csak rövid ideig állhatott ellent az ostromnak, parancsnoka: báró Limprecht hadnagy felcsapott kurucznak s később, mint a palotás-ezred parancsnoka, egyike volt Rákóczy kedvelt tisztjeinek. (Tört. Tár 1880. évf.) Murány elfoglalása után Rákóczy febr. 3-án a vármegyei hadat Putnokra rendelte, honnan Ónody János deák vezérlete alatt Eger ellen vonult.

Az év első hónapjaiban az egri vár elleni hadi műveletek foglalkoztatták a vármegyét; márczius havában, az időközben elfoglalt munkácsi vár császári őrsége vonult itt át, Putnoktól Rimaszombatig a vármegyei felkelt hadtól kísérve.

Eszterházy Antal időközben kézrekerítette Balogot és Rimaszécset, melyek 1691-től a Koháry grófok birtokai voltak. Akkor már egyedül Putnok állott ellent, mely csak 1705-ben került kézre. Rákóczy bőkezűen jutalmazta híveit. Murányt Bercsényinek, Rimaszécset pedig Eszterházy Antalnak (Bartholomaeides szerint: Pálnak) adományozta.

Az 1703-ban kiadott rendelet alapján a reformátusok számos templomot és paplakot vettek vissza a katholikusoktól. Bercsényi, nagyobb bajoknak elejét veendő, 1704 márcz. 2-án kelt rendeletével a templomok és a paplakok visszafoglalását további intézkedésig eltiltotta. (Várm. levélt.) De Bercsényi, a ki ekkor a serkei várkastélyban tartózkodott, főleg a felkelés szervezése, valamint a vármegyére kirótt élelem kiállítása érdekében tartózkodott a vármegyében, mely május havában 250 köböl lisztet, 80 kila zabot, 120 vágómarhát és 70 szállító-kocsit állított ki, melyek az ordasi táborba küldettek. Ugyanekkor elrendelték Murányvár kijavítását is. A vármegyéből kiállított katonaság azonban nem bizonyulván elégségesnek, szept. 3-án két hét alatt leendő általános felkelés rendeltetett el, de úgy látszik, hogy ezt a rendeletet nem hajtották végre, mert a vármegye, midőn a selmeczi értekezleten a kiegyezés meghiúsult s a harcz újból kitört, decz. 13-án 200 gyalog- és 200 lovaskatona kiállítására köteleztetett. (Várm. levélt.) A következő évben (1705) a vármegye újabb zsoldos hadak kiállítására köteleztetett s ennek meg is felelt, mire Bercsényi 1705 decz. 12-én Egerből kelt levelével a rendeket megdícsérte, de egyúttal újabb felkelést rendelt el. Az öreg Fáy István, a megyei felkelt hadak alvezére pedig Putnokról szólítja fegyverbe a nemességet. (Balogh: i. m.)

Az 1705. év szeptember 12-én megnyílt szécsényi gyűlés, melyen a vármegye nemessége tömegesen jelent meg, Rákóczy Ferenczet vezérlő fejedelemmé választotta meg s udvarában minden vármegye két követtel képviseltette magát. Gömör rendei e fényes megbízást Tornallyay Mártonra és Szent-Ivány Mátyásra ruházták.

A szécsényi gyűlésnek egyik legfontosabb feladata a vallásügy rendezése volt. A gyűlés határozmányai értelmében a kiküldött biztosok (Ország Pál a róm. kath., Janka Péter az ev ref. és Szentmiklóssy György az ág. ev. részéről) okt. 28-án Rozsnyón megjelentek, a római katholikusok által elfoglalt templomok egyikét visszavették s minden felekezet részére egy-egy templomot jelöltek ki. (Mikulik: Magyar kisvárosi élet.)

Bercsényi az időközben Nagyszombatban folyó tárgyalások sikertelenségét előre látván, az alkudozások egész ideje alatt erélyesen látott a kurucz sereg felfegyverzéséhez. Nehogy a megyebeli hámorosok a császáriak számára fegyvereket szállíthassanak, a vastermékeknek a vármegyéből leendő kivitelét szigorúan eltiltotta s 1706 jún. 24-én kelt levelével több dobsinai, felsősajói és vizesréti hámoros megfigyelését rendelte el, de egyúttal meghagyta, hogy minden hámoros, iparjogának különbeni elvesztése mellett, tartozik hetenként 4 mázsa vasat Lányi Pál megbizotthoz szállítani, a ki a kuruczok kardgyárának Dobsinán és Jolsván felügyelője volt, a hol a később oly híressé vált fringiák készültek.

Mialatt Rabutin Erdélyből hadával Pestre vonult, Rákóczy, követe: Vetéssy László útján, megkezdte az alkudozásokat XIV. Lajos franczia királylyal. Rákóczy ekkor, hogy a franczia szövetség ügyében tanácskozhassék, az országtanácsot Rozsnyóra hívta, hova 1706 november végén Rimaszombaton 518át érkezett meg s útközben a nov. 25-26 közti éjjelt Csoltón, Rázsó Gábor házánál töltötte. A tanácskozások csekély megszakítással karácsonyig, majd a következő 1707. év január-februárjában tartottak Rozsnyón, a főpiaczon levő, mai Nehrer-féle házban.

Rákóczy a tanácskozások folyama alatt, decz. 2-án, XII. Károly svéd és Szaniszló lengyel királyokhoz követeket küldött, majd decz. 20-án az angol királynőhöz is innen fordult levélben közbenjárásért.

A karácsonyi ünnepek után Rákóczy újból összehívta az országtanácsot jan. 8-ikára Rozsnyóra. E második értekezlet alatt érkezett meg de Hammel-Bruynieux hollandiai követ levele, melyben értesítette, hogy a bécsi udvarral nincs remény a kibékülésre. Valószinűleg ekkor érkezett meg Vetéssy László jelentése is, a ki tudatta, hogy a franczia király a bécsi udvarral a békekötés iránt alkudozásokba bocsátkozott. Az értekezleten már felmerült a Habsburg-ház trónfosztásának eszméje is, mi a franczia szövetség megkötése érdekében szükségesnek mutatkozott. Eredetileg február 24-ére, Rozsnyóra akarták összehívni az országgyűlést, de később mégis Ónodra tűzték ki máj. 16-ára. (Millenn. Tört. VII. 632. - Thaly Kálmán: Századok 1896. évf. - Áldássy A.: Századok 1895. évf. - Tört. Eml. IV. K. 176.)

A rozsnyói értekezlet alatt Rákóczy magához rendelte gróf Forgách Simont, a kit Bercsényi Esztergom várának elveszte és egyéb engedetlenségek miatt bevádolt.

Bercsényi eredetileg haditörvényszék elé akarta állítani, de Rákóczy az előterjesztést nem fogadta el, hanem az előtte megjelent Forgáchot a karabélyosok ezredese által elfogatta és saját hintóján Krasznahorka várába vitette, honnan utóbb Munkács várába szállították. (Áldássy A.: Századok 1895.) A rozsnyói értekezlet befejezte után Rákóczy Munkácsra ment, Bercsényi pedig a Vág felé vonult.

Az elszéledt tanács már széthintette az ónodi űlésen történtek magvát, mint Károlyi Sándor találóan jegyzi meg önéletleírásában, "Rozsnyón nagy dolgoknak csendességgel folyása után". Gömör vármegye az elsők közé tartozott, melyek a január hó 21-én kelt meghívót kézhez vették. (Várm. levélt.) Az ónodi gyűlés azonban a helyett, hogy a franczia szövetséget megteremtette volna, a rohamos hanyatlás előidézője lett. Ez a gyűlés a további küzdelmek egyöntetű vezetése czéljából az országot 3 generalátusra és mindeniket két haditartományra osztotta fel és Gömör a kassai generalátus első tartományába jutott. Ez évben a vármegyei tisztikar új választás alá került. Rákóczy Ferencz 1707 szept. 17-én kelt leiratával br. Andrássy Istvánt, mint főispáni helytartót bízta meg a tisztújító széken leendő elnökléssel. (Várm. levélt.)

A trencséni vereség (1708 aug. 8) után rohamosan hanyatlott a kuruczok ügye. Rákóczy ekkor Egerbe, majd Sárospatakra vonult. A Garamig közeledő császári vezérek oly rémületet keltettek, hogy legtöbben átpártoltak s labanczokká lettek. De az Andrássyak, mint Pál és György 519bárók továbbra is híven kitartottak a nemzeti felkelés mellett; Bercsényi még 1708 szept. 28-án az ellenük folyó perekben oltalomlevelet állított ki számukra, Rákóczy pedig, Andrássy Istvánt szepesi kapitánynak nevezte ki, mire Krasznahorka Andrássy György parancsnoksága alá került. 1709 jún. 16-án Andrássy Györgyöt a krasznahorkai vár jókarban tartására buzdítja. (Krasznahorkai levélt.) Bercsényit sem fogta még el a csüggedés. Gömörben újból szervezni akarta a felkelést, s e végből Oroszlányi Istvánt gömöri kapitánynak nevezte ki, kire az új hadak szervezésének nehéz munkája hárult. Az általános csüggedés közepett a murányi őrség közt, mely túlnyomólag Radics-ezredbeli kassai hajdukból állott, 1709 január havában összeesküvés keletkezett, melyet azonban Fáy István várparancsnoknak még csirájában sikerült elfojtania. Az összeesküvők, a kik a várat a császáriak kezére akarták játszani, haditörvényszék elé kerültek, és a főbb bűnösöket részint hóhérbárddal végezték ki, részint az úgynevezett hóhérbástyáról a mélységbe lökték, a többieket pedig megvesszőzték. (Századok 1873., 517.)

Bercsényi, Heister Szigbert grófnak a császári hadak fővezérének előnyomulása következtében jún. 1-én Szerencsről kelt levelével felkelést rendelt, melynek vezérévé Andrássy István bárót nevezte ki, az általános szemle napjául pedig jún. 18-át tűzte ki. Hogy a felkelés mielőbb kiállíttassék Bercsény július havában szintén Gömörbe jött Ajnácskő várába, de Heister és Pálffy János gróf előnyomulása oly zavart idézett elő a kuruczok közt, hogy Bercsényi augusztus havában azt sem tudta, merre húzódjék az "egy tarisznya népével". (Millenn. Tört. VII. 653.)

Október havában Heister a Szepességbe tört, Viard tábornokot pedig Gömör meghódítására rendelte, a ki akadálytalanul juthatott Rozsnyóig. Itt a vármegyei levéltárt lefoglalván, a gyűléseket, a további intézkedésekig betiltotta, a vármegyei tisztikarral letétette a hűségesküt, az elveszett vármegyei pecsét helyett újat csináltatott, mire a vármegyei iratokat ismét visszaszolgáltatta. (Bartholomaeides: i. m. 258.) A megyegyűlések megtartása azonban csak 1711-ben engedélyeztetett. Az első közgyűlés közvetetlenül a szatmári békekötés után tartatott Andrássy István báró elnöklete alatt, mert Andrássy Péter főispán, a ki az egész szabadságharcz alatt Bécsben tartózkodott, még nem érkezett vissza a vármegyébe.

Az 1709. év végén már csak Ráhón volt egy kis kurucz őrség Jákóffy Ferencz parancsnoksága alatt (Bál Mátyás: Notitia Regni Hung. IV. 739.); de ez sem soká tarthatta magát. Krasznahorka ura, báró Andrássy István, látva a hasztalan ellentállást s mint a kuruczok szepesi tábornoka, 1709-1710 telén alkudozásokba bocsátkozott Löffelholtz tábornokkal, minek eredményekép Lőcse febr. 13-án a császáriak kezébe került és nemsokára Krasznahorka is követte. A kuruczok értesülvén Krasznahorka átadásáról, Bercsényi rendeletéből tömérdek kárt okoztak az Andrássyak birtokain. Andrássy István báró csakhamar visszanyervén javait, Krasznahorkára vonult, honnan április 9-én köszönő levelet intézett I. József királyhoz. Hasonlókép megérkezett a királyi kegyelem Andrássy György részére is, melyről Viard tábornok ez évi nov. 19-én értesítette a vár urát.

Ekkor már csak Murány állott ellen a császáriaknak. Az öreg Fáy István, a ki 1710 április 9-18-ika közt bekövetkezett haláláig rendületlenül védte a várat, halálát közeledni érezvén, megható módon búcsuzott el fejedelmétől, 520utódjául Tornallyay Ferenczet ajánlván. Utána Kajali Pál vette át a parancsnokságot, de ez is csakhamar elhalt és ekkor Tornallyayra hárult a nehéz feladat, a várat Rákóczy birtokában megtartani. (Tört. Tár 1884., 378., 784.)

Midőn 1710 őszén a vérengző Heister megbetegedett és gróf Pálffy János vette át a fővezérletet, a császári hadak teljesen ellepték a Felvidéket. Murány körülzárolására Böhmer alezredes a Sickingen-féle gyalogezreddel rendeltetett. Murány parancsnoka, miután már hónapokon át telesen el volt zárva a külvilágtól, 1711 január közepén a körülzároló sereg parancsnokához azzal a kéréssel járult, hogy futárokat küldhessen Rákóczyhoz és gróf Pálffy Jánoshoz, hogy a várbeliek további magatartása iránt tájékozást nyerjen; de Böhmer alezredes csak az utóbbihoz engedett futárt küldeni. Murány 1711 január második felében nyitott kaput a császáriak előtt. (Feldzüge des Prinzen Eugen v. Savoyen II. S. IV. 421.) Feladásával a vármegyében elhallgatott a tárogató. Az egykori kuruczok visszatértek házi tűzhelyeikhez.

Az 1709. év végén fellépő pestisragály a vármegye lakosságát jóformán megtizedelte. Rimaszombatban 1709 deczember 29-étől 1710 november 28-ig 1149-en haltak el pestisben, Rozsnyón 1710 május havától augusztusig 2025-en, Tiszolcz 1710-ben csaknem egészen kipusztult, úgy hogy 1711 után Liptó- és Árva vármegyékből bevándorló tótokkal újra betelepítették. (Hunfalvy: i. m.)

A szatmári békekötés után (1711 május 1), noha ellentállásra többé senki sem gondolt, tekintélyes számú haderőt vezényeltek Gömörbe. Így 1711-12. év telén Murányba a Pálffy Miklós-féle gyalogságot, míg Gömör és Kis-Hont egyes helységeibe az Uhlfeld-féle lovasezredet, Sickingen altábornagy parancsnoksága alatt. (Feldzüge stb. II. IV. 444.) Ezek ellen azonban sok panasz merült fel és főleg a putnoki őrség zsarolásai ellen szólaltak fel a rendek a vármegyei közgyűléseken.

A szatmári békekötéssel új korszak veszi kezdetét a vármegye történetében. A közel két századig tartó küzdelemben elpusztult és elerőtlenedett vármegye csak vállvetett munkával emelkedhetett ismét az anyagi és szellemi fejlődés ama fokára, a melylyel a XIX. század elején bírt s a melytől a mohácsi vész után bekövetkezett küzdelmek hosszú ideig megfosztották.

Az uralkodó és a nemzet közötti teljes kibékülés csak az 1712. évi országgyűlésen történt meg. Ezen az országgyűlésen Andrássy Péter báró jelent meg, mint főispán, de meghívót kapott Andrássy György is, azelőtt Thököly-párti, majd II. Rákóczy Ferencz gyalogsági tábornoka, a ki csak 1710-ben hódolt meg.

De az engesztelés szelleme nyilatkozott meg másfelől is. Korponay János a szatmári békekötés után visszanyerte a tőle 1710-ben elvett osgyáni birtokokat, Lányi Pál, az öreg kurucz pedig megtartotta birtokait, pedig rokonát Lányi Mártont Heister 1710-ben Késmárkon kivégeztette.

Az országgyűlés által megszavazott állandó katonaság, állandó adó behozatalát tette szükségessé. Az adónak igazságos kivetése érdekében az 1715. évi országgyűlés az országos összeírást rendelte el. Azonban mivel az első összeírás nem vezetett czélhoz, 1720-ban újból megismételték s habár ez az összeírás is hiányos, mégis felette becses adatokat nyújt a vármegye akkori viszonyairól. Összegezve az összeírás adatait, a következő képet nyerünk az akkori Gömör vármegye népességéről: Összeíratott 1715-ben 10 mezőváros és 176 jobbágyközség. 1720-ban 10 mezőváros, 43 kúriális és 174 jobbágyközség. Vagyis összesen a régi Gömör vármegye területén 186, illetőleg 1720-ban 227 helység. Csetneken nagyobbrészt nemesek, Mártonfalán, Détéren kúriális nemesek laktak, Putnok lakosai végbeli vitézek voltak. Rozsnyón a városi polgárokon kívül nemesek is laktak. Az utolsó pestis-ragály következtében számos falu teljesen kipusztult, köztük Rozslozsnya és Újfalu is, mely csak 1718 óta kezdett újra települni. Összeíratott 1715-ben 569 mezővárosi polgári, 1756 jobbágy-, 391 zsellér- és 14 taksás háztartás, míg 5211720-ban 64 nemesi, 404 polgári, 1935 jobbágy-, 96 zsellér- és 23 más háztartás. Az összes háztartások száma 1715-ben 2726, 1720-ban 2523 volt. De ezen összeírás adatai nem megbízhatók, mert csakis adózási szempontok voltak irányadók. Így Dobsina lakosai közül is sokat azért nem írtak össze, mert házukon kívül egyéb vagyonnal nem rendelkeztek. Ha az 1720. évi összeírást vesszük alapul, melyet az elszegényedett s más okból nem adóköteles háztartásokkal kiegészítünk, 4460-ra tehetjük az akkori háztartások számát, a mi 26760 léleknek felel meg. (Magyarország népessége a Pragmatika Sanctio korában.)

A kincstár az általa lefoglalt Bercsényi- és Rákóczy-féle javakat csak lassan bocsátotta ki kezei közül és ezek adomány vagy vétel útján szállottak az új birtokosokra, mi által a vármegyében új családok lesznek a legnagyobb birtokosok. Csáky Zsigmond 1725-ben Csetneket szerzi meg, mely Rákóczy-birtok volt, 16200 frt gratialéja fejében. - 1720-ban Koháry István gróf országbiró vette meg a murányi és rimaszécsi uradalmakat, továbbá Balogot, hol új kastélyt építtetett. A vármegyei Rákóczy-javak elidegenítése még 1730-ban is folyt és ez ügyben ápr. 17-én tett a szepesi kamara a vármegyéhez előterjesztést. (Várm. levélt.) A lefoglalt birtokok elidegenítésén kívül számos birtok cserélt gazdát. Ajnácskő vára, mely még 1744-ben is fennállott, csegei Vass Dániel özvegyének, Vay Juditnak volt birtokában, a ki a vár 1/4 részét Teleki Ádámnak adta el. Lányi Zsigmond magvaszakadtával csetnekvárosi javait 1763-ban Grünblath Márton és társa nyerik nádori adományul. (Krasznahorkai levélt.) Putnok, melyre Orlay Borbála, a ki elébb gr. Serényi Andrásnak, utóbb báró Andrássy Péter főispánnak volt neje, még 1697-ben nyert iktatási parancsot I. Lipót királytól, a gróf Serényi család birtokába ment át, a mi ellen Putnoky Bálint, mint ősi birtokos, a maga és rokonai nevében 1711 után tiltakozott, de eredmény nélkül, mert gróf Serényi András utódai Putnok városának és a hozzátartozó uradalom nagyobb részének birtokosaivá lettek. (Balogh: i. m. 118.)

Alig rendezkedett kissé be a vármegye, nyomban felmerült a székhely kérdése. Pelsőcz lett a vármegye székhelye, hol a székház alapkövét 1716-ban tették le, de az első közgyűlést csak 1719 július 3-án tartották meg benne. Ezzel a vármegye közel egy évtizeddel megelőzte az 1723: 28. törvényczikk 522ama rendelkezését, mely szerint a vármegye középpontján, alkalmas székházról tartozik gondoskodni. Az új székházban helyezték el a vármegyei levéltárat is, mely azelőtt Rozsnyón a nagytemplom sekrestyéjében volt.

III. Károly király főtörekvése oda irányult, hogy országát, leányának Mária Teréziának biztosítsa. E végből már az 1722. évi országgyűlés egybehívása előtt megkezdődtek a puhatolódzások és úgy Gömör, mint a kishonti kerület rendei, a kiket gróf Koháry honti főispán befolyásolt, a leányági örökösödés mellett nyilatkoztak.

Midőn Mária Terézia 1736 február 12-én Lotharingiai Ferenczczel egybekelt, Gömör vármegye 360 darab aranyat küldött nászajándékul. A vármegye áldozatkészségét Károly király 1736 június 21-én kelt levelével köszönte meg. (Várm. levélt.)

Noha a pragmatica sanctiót a szomszéd fejedelmek is elfogadták, III. Károly király halála után úgy II. Frigyes porosz király, mint Károly bajor választófejedelem siettek a fiatal fejedelemasszony örökségét megcsorbítani. De a pozsonyi országgyűlésen (1741 szeptember 11) elhangzott szavak hatása alatt, a rendek készséggel ajánlották fel életüket és vérüket a szorongatott királynő trónjának megmentésére.

A mint a rendek az országgyűlésről hazatértek, megkezdődött a készülődés. Br. Splényi Gábor tábornok még 1741 deczember 27-én kelt levelével megsürgette a vármegyét a gyalogkatonaság kiállítása iránt, de a vármegye már deczember 13-án tartott közgyűlésében megválasztotta a portális gyalogság tisztikarát, mely a következőleg alakíttatott meg. Kapitányok: Abaffy Sándor, Ragályi István, Fáy Sámuel. Hadnagyok: Pletrich Sámuel, Szathmári Király Imre. Zászlótartók: Tornallyay Mihály, Bornemisza József. Az 1742 január 15-én, Serényi Farkas főispán elnöklete alatt megtartott közgyűlésen állapították meg a hadiköltséget s ekkor mutatták be az egyes birtokosoktól a saját költségükön felfogadott, valamint a személyes felkelés alól mentesekről kiállított felkelők jegyzékét.

Különösen érdekes a hadiköltségekről szóló jegyzék, mely megvilágítja azt az áldozatot, melyet a vármegyei urak a trón megvédése érdekében hoztak. A vármegye legnagyobb birtokosára Koháry András grófra három uradalma után, 4829 frt 18 kr esett, utána méltókép sorakoznak a többi birtokosok is. Így Berzeviczy János özvegye 206 frt, a herczegprímás 1276 frt, az Andrássyak (Ferencz, Péter, György, Józsefné és Mátyásné) összesen 2004 frt 60 kr-t, Perényi László 178 frt 55 1/2 kr-t, Lányi János 319 frt 22 1/2 kr-t, Draskóczy Sámuel 727 frt 45 1/2 kr-t, Szeremley György 216 frt 42 kr-t, Szentmiklóssy Istvánné 278 frt 42 1/2 kr-t, Csáky Antal gróf 701 frt-ot, Sturmann György, 205 frt-ot, Serényi Farkas gróf 174 frt 28 kr-t, 523Ragályi Zsigmond 111 frt 23 1/2 kr-t, Szirmay Tamás 127 frt 45 kr-t, Máriássy Márk 81 frt 34 kr-t, Tarródy István 274 frt 13 kr-t fizettek. (Várm. levélt. Közgy. jegyzőkv.) A nagybirtokosok saját költségükön 77 katonát állítottak ki, míg a személyes felkelés alól mentesek, többnyire özvegy birtokosok és egyháziak, maguk helyett 96 katonát fogadtak fel. Ez utóbbiak külön századot alakítottak, melynek tisztikara az 1742 márczius 5-én tartott közgyűlésen következőleg alakult meg. Kapitány: báró Vécsey József, helyettese Viza Sándor, másik helyettese: Tornallyay János. Zászlós: Szabó József. Kvártélymester: Bodó János. Resignator: Bahay Károly.

A portális katonaság már január közepén útra kelt; ezt követte márcziusban a megalakított század. Becsülettel megállták helyüket s az egész évi táborozás után, deczember havában tértek vissza. Deczember 29-én tartatott meg felettük a szemle Csetneken és Serkén. (Várm. levélt. Közgy. jegyzőkv.) Sajnos, az 1741/42-iki nemesi felkelésre vonatkozólag nem akadtunk közelebbi adatokra, csak egykori zászlójuk felirata: "Dulce et decorum pro patria mori", hirdeti ama szellemet, mely a vármegyei felkelt nemességet áthatotta.

Az 1741/2. évi hadjáratokban maradandó érdemeket szerzett Andrássy Péter József is, a kit még III. Károly 1738-ban emelt ezredessé s a ki 1741 szeptember 24-én tábornokká lépett elő. (Krasznahorkai levélt.)

A boroszlói békekötés után (1742) Poroszország egy időre félrevonúlt a harcztérről, azonban a francziák leveretése után II. Frigyes újból támadt. Mária Terézia 1744-ben tehát másodízben szólította hadba a nemességet. Az e nemesi felkelés ügyében kelt királyi leiratok végrehajtása már az új főispán: gróf Balassa Pál feladata lett, a kit 1744 jún. 9-én iktatott be Rozsnyón a főispáni méltóságba gróf Erdődy Antal Gábor egri püspök. A felkelés ügyében kelt királyi és nádori leiratokat a szeptember 9-én Rozsnyón tartott közgyűlésben tárgyalta a vármegye közönsége és a szept. 22-én Pelsőczön tartott közgyűlésben már a tisztikart is megválasztották. Ez a felkelés jóval nagyobb arányokat öltött. Parancsnokává maga a főispán, Balassa Pál gróf kiáltatott ki és mellette a következők választattak meg a tisztikarba: A lovasságnál, kapitányok: báró Vécsey József, Máriássy Márk és Szentmiklossy Antal. Helyettes kapitányok: Szabó József, Tornallyay János és Darvas György. Zászlótartók: Sturmann András, Szakmáry Imre, Kubinyi István, Czékus Imre, Fáy Zsigmond. Táborhely-kijelölő (Castrorum metator): Antoni Péter, Bodó Sámuel és Kubinyi Mihály. - A gyalogságnál, kapitány: Uza Sándor. Helyettes kapitány: Trencsényi Mihály. Zászlós: Dancs László. Őrmester; Balajti Mihály. Szállásmester: Bögözy István. Táborhely-kijelölő: Bezey István.

A pelsőczi közgyűlésen már a felkelő nemesség is egybeiratván, a felkészült gyalogság és lovasság lustruma 1744 okt. 19-én tartatott meg Balogon, Balassa Pál gróf főispán jelenlétében. A felkelt nemesség csakhamar útra kelt s egész a drezdai békekötésig (1745 decz. 25.) harczolt a poroszok ellen.

1756-ban újból hadba szólította a királynő a vármegyét; ez alkalommal azonban a felkelt nemesség vitézségét siker nem koronázta.

524A felkelt nemességen kívül a vármegye főurai közül az Andrássy-család több tagja a rendes hadsereggel vett részt a hétéves háborúban. Andrássy József gróf, a ki az 1742-iki hadjárat alatt is kitüntette magát, ezredtulajdonos lett. Testvérét, Károlyt 1760-ban tábornokká léptették elő s később grófi rangot nyert. István báró mint alezredes halt el 1760 aug. 14-én, a swaidnitzi táborban. (Krasznahorkai levéltár.)

A II. Frigyes elleni háborúk befejeztével Mária Terézia az ország belállapotára és a beligazgatásra fordította a figyelmét. A nemes testőrség felállításával a köznemességének alkalma nyílt a királyi udvarba jutni, Gömör vármegye 1760-ban 2000 forintot ajánlott fel a testőrség felállítására, melynek első hadnagya: gróf Rhédey János még ebben az évben eljött Gömörbe, hogy a vármegyére eső két testőrt kiválaszsza. (Hadi tört. Közl. 1895. évf.)

Midőn Mária Terézia halála után (1780) fia, II. József lépett a trónra, azonnal hozzálátott merész terve: az egységes Ausztria megteremtéséhez. Első reformjai főleg a vármegye protestáns rendei között osztatlan örömet okoztak. Az új rendnek azonban első sorban kipróbált emberekre volt szüksége. Ezért II. József már uralkodásának kezdetén kiszemelte a neki alkalmasakat s azokat 1781-ben császári királyi tanácsosokká nevezte ki, gróf Andrássy Istvánt pedig mint cs. kir. biztost megbízta, hogy tőlük az esküt vegye át. (Krasznahorkai lt.) A reformok első sorban az ország területi viszonyainak ismeretét tették szükségessé. Az igazságos alapokra fektetett adókivetés az adóképesség s a nép vagyoni viszonyainak teljes ismeretét kivánta. Gömörben az adókivetés még a régi alapokon nyugodott, de a hátralék 1782-ben 51,000 frt volt, mely körülmény azt igazolja, hogy az adókivetés nem állott arányban az adófizetési képességgel. (Marczali Henrik: II. József I. 78.)

A kishonti kerületben is hasonló kedvezőtlen viszonyok voltak. A lakosság jórésze kénytelen volt az Alföldre vándorolni nyári munkáért. Orczy Lőrincz báró is azt írta Barcsay Ákosnak, hogy "Itt vagyok táborban nagy, izmos tótokkal, Kis-hont-vármegyei kétszáz aratókkal".

Az új rendtől főleg a városi lakosság várta régi bajainak orvoslását. Csetnek 1781-ben visszanyerte régi kiváltságait, melyektől Mária Terézia királynő fosztotta meg, de már Rozsnyó, mely szabad királyi várossá óhajtott alakulni, nem ért czélt. Az elutasított kérvény 1782-ben érkezett vissza a városhoz.

Az 1784-iki rendelet, mely az ország felmérésére és a nép összeírására vonatkozott, Gömörben nem talált kedvező fogadtatásra. A vármegye fel is 525emelte a szavát rendeletek ellen és nem is hajtotta azokat végre; de II. József előbb ráparancsolt a vármegyére, majd 1785-ben katonaságot küldött az összeíró bizottság támogatására. (Marczali: i. h. II. 381.)

Az összeírás, mely 1786-87-ben készült el, s a mely a kis-honti kerületre is kiterjedt, három kerület (rozsnyói, csetneki és murányi), továbbá négy járás (ratkói, serkei, putnoki és kishonti) szerint csoportosította az adatokat. Összeíratott: 13 város, 283 falu, 20 puszta, összesen 316 helység, 18,624 ház, 24,668 család (háztartás). A lakosság összes száma 132,152 volt, melyből 174 lelkész, 4962 nemes. Az 1803. évi összeírás az utolsó évtizedek alatt elért fejlődésről tesz tanúságot. E szerint a helységek száma 332-re emelkedik, a lakosság pedig 137,295 lélek. (Bartholomaeides: i. m. 116-117 1.) Nemzetiségi szempontból különösen azért érdekes az összeírás, mert az adatok szerint a legtöbb czigány Gömörben találtatott. (Marczali: i. m. III. 221.)

II. József 1785-ben eltiltotta a közgyűléseket, 1785-ben kinevezte Szathmáry Király Miklóst alispánná és csakhamar cs. királyi tanácsossá. Pletrich László alispán és Madarassy József helyettes alispán azonban még 1786-ig viselték tisztöket. II. József 1785 márcziusban az egész országot tíz kerületre osztotta fel. Gömör a beszterczebányai kerülethez csatoltatott s megvált az eddigi főispánjától: gróf Csáky Györgytől, a ki ugyan az udvar kegyeltje volt, de ily fontos állásra még sem tartották alkalmasnak. Kerületi biztossá báró Prónay László neveztetett ki, vallására nézve protestáns, a mi akkoriban nagy újítás volt.

A közigazgatási reform más tekintetben is lényeges változást okozott a vármegyében. II. József még 1784-ben egyesítette Gömört Kishonttal. Az egyesített vármegye székhelye Rimaszombat lett, hová a tisztikar, valamint a vármegyei levéltár is átköltözködött. Ekként Rimaszombat lett úgy a közigazgatás, mint az újonnan alkotott törvényszék székhelye, a pelsőczi vármegyeház pedig eladó lett.

A vallásfelekezetek közötti egyenjoguságot főleg a házassági jog szabályozásával igyekezett biztosítani. Mivel azonban a császári pátens ellentmondott az egyház törvényeinek, a kath. papság megtagadta az áldását a vegyes pároktól. Andrássy Antal báró rozsnyói püspököt, a ki egy rokonságban álló mátkapártól megtagadta az áldást, a császár elbocsátással fenyegette meg s 500 arany bírság lefizetésére kötelezte, mely összeget a jegyespár kapta állhatatosságáért. (Millenn. Tört. VIII. 432.) Midőn pedig egy házassági ügyben kiadott körlevelét visszavonni nem akarta, megfosztották javadalmaitól. Andrássy ekkor a rozsnyói ferenczrendi zárdába vonult s onnan kormányozta egyházmegyéjét.

A német nyelv behozatala azonban felkeltette a nemzet ellentállását, a mit még inkább növelt II. József elhamarkodott külpolitikája. Az 1788/89. török háború, mely óriási anyagi áldozattal járt, teljesen meddő maradt, midőn pedig II. József a háború befejezésére újabb segélyt kért a vármegyéktől, azok megtagadták és az országgyűlés egybehívását sürgették. II. József ugyanekkor, 1789 végén, megengedte a vármegyei gyűlések tartását, de ezzel épen azt érte el, hogy az elkeseredett rendek eltiltották a tisztviselőket az adó s a termények behajtásától. Prónay báró kerületi biztos ugyan 1789. év végén katonai segítséget kér Gömör ellen a császár akaratának végrehajtására (Marczali: i. m. III. 553.), de erre nem volt szükség, mert a vármegye nem fejtett ki nagyobb ellentállást, azonban felirattal válaszol II. József rendeletére, melyben - a mi az akkori viszonyok között szinte páratlanul áll - az elnyomott jobbágyság érdekében emeli fel a szavát a császár előtt ekképen: "Midőn a Nemzetek a természeti állapotbul a Polgári Társaságban általköltöznek, a közboldogságot tették volt Tárgyul. Noha ezen adózó szegény nép Felségednek s nekünk is vérünk, mégis az emberiség méltóságából annyira leszállíttatott, hogy sokan közülök a vadaknak konyhájára szoríttatva lévén, holmi makk-, fű- és polyva-eledelekkel puffasztják hasukat." (Orsz. lev. Canc. 2905/790.) A kitörni készülő forradalomnak azonban csakhamar véget vetett II. József azon intézkedése, melylyel halálos ágyán, az úrbéri és a türelmi rendeleteit kivéve, összes reformjait visszavonta.

Alig érkezett le József császár leirata, a rendek lázas sietséggel fogták az 1781 óta történt intézkedések megsemmisítéséhez. Prónay kerületi biztos 526fölötte kényes helyzetbe jutott; a megyei gyűléseken már részt sem mert venni, mert folytonos sértegetéseknek volt kitéve. (Millenn. Tört. VIII. 462.) A II. József-féle intézkedések megsemmisítésének első következménye volt, hogy Gömör ismét elszakadt Kis-Honttól. A vármegye is átköltözködött Pelsőczre, hova márcz. 2-ára hívták össze a megyegyűlést. Az egybegyűlt rendek ekkor még nem értesültek II. József haláláról, ezért egy felette éles hangú felíratot fogadtak el, mely ekként kezdődik: "Felséges Császár! Bámult egész Európa a Magyar nemzet kilencz évi béketűrésén." De az izgatott hangulat csakhamar megváltozott. II. Lipót király báró Prónay Gábort nevezte ki főispánná; a kit 1790 ápril 26-án iktattak be Rozsnyón nagy ünnepélyességgel. A főispáni beiktatást a székesegyházban ünnepi mise előzte meg, mely után Szathmáry Király Miklós megnyitván a közgyűlést, előterjesztette a királyi leiratokat. Az új főispánt: Karaba György nagyprépost, br. Vécsey Ignácz, gróf De La Motte, Pletrich László, Radvánszky Ferencz, Ragályi Gedeon, Máriássy István helyettes alispán és Sturmann György szolgabíróból álló küldöttség hívta meg a közgyűlésre és beléptekor br. Orczy László v. b. t. tanácsos fogadta. Miután a főispán megtartotta székfoglalóját, a vármegye részéről Isaák Sámuel főjegyző köszöntötte fel.

A főispáni beiktatást két nap mulva a vármegyei tisztújítás követte. (April 28.) Alispán egyhangulag Szathmáry Király Miklós, helyettes alispán ismét Máriássy István lett, míg főjegyzővé legtöbb szavazattal boldogházi Kiss Károlyt választották meg. A közgyűlés, melynek jegyzőkönyvei latinul vannak felvéve, még április 29-én is folyt, majd május 5-én Pelsőczre tétetett át. Sok dolog volt elintézendő. A károk összeírása, az újonczozás, valamint a német nyelv tanítása, mely ellen a rendek erélyesen tiltakoztak. A közgyűléseken ekkor Karaba György nagyprépost, Róth Ferencz, Draskóczy János, Korponai Gábor, Tornallyay Pál, Losonczy Károly, Szentmiklóssy László, stb. vitték a főszerepet. Az egybehívott országgyűlésre Pletrich Lászlót és Máriássy Istvánt küldték követekül. (Várm. levélt. közjegyzők.) A Budára szállított korona őrzésére a vármegye Szathmáry-Király Miklós vezetése alatt küldött fel bandériumot, mely Budán aug. 21-től 30-ig teljesített szolgálatot. (Századok 1881. évf. 342 l.)

II. Lipót 1792-ben történt elhalálozásával a trón fiára: I. Ferenczre szállott. A forradalmi eszmék terjedése felkeltette hazánkban is a reakcziót. Az elnyomott Martinovics-féle összeesküvés után valóságos rendőri felügyelet alá került mindenki, a kiről feltehető volt, hogy a külfölddel érintkezik. Még Andrássy István gróf sem kerülhette el a gyanút; Krasznahorkán feljelentés következtében megjelent a katonaság, hogy ott eldugott fegyverek után kutasson. (Gr. Andrássy levele 1797-ben József nádorhoz. Krasznahorkai levélt.)

A franczia hadak fenyegető közeledtére az 1796. évi országgyűlés tetemes hadisegélyt szavazott meg, majd 1797-ben a nemesi felkelés is szerveztetett; Gömör vármegye 400 lovast és 200 gyalogost állított ki. A felkelt nemesi had parancsnokává gróf Andrássy Lipótot választották meg. A felkelt nemesség el is indult a szombathelyi táborba, azonban a campoformioi béke következtében csakhamar visszatért. Vitézségét csak az 1809-iki hadjárat alatt tüntethette ki.

A francziák elleni háború a béke lejártával csakhamar újból kitört. A hadsereg kiegészítéséhez szükséges ujonczok és az adó megszavazása czéljából 1802 május 2-ára országgyűlés hirdettetett, melyre Szathmáry-Király Miklós első alispán, Máriássy István és utóbb br. Vay Miklós cs. kir. kamarás küldettek ki követekül. Az országgyűlésen elsősorban az adókivetés igazságosabb elosztása érdekében a vármegyék portáit ujból megállapították. Gömör portáinak számát 113-ról 87-re, a kishonti kerületeit pedig az eddigi 26 1/6-ról 20 4/8-ra szállították le.

Ezen az országgyűlésen került szóba a kishonti kerületnek önálló vármegyévé leendő alakulása. Az alsóház ez iránt Szentmihály hava 27-én tartott űléséből előterjesztést intézett ő felségéhez, azonban az erre október hó 25-én kelt királyi válasz a kishonti kerületnek önálló törvényhatósággá leendő alakulását, tekintettel csekély kiterjedésére és népességére, indokoltnak nem találta s ezért a rendek november 25-én tartott űlésükben 527Kis-Hontnak Gömör vármegyével leendő egyesítését határozták el, mi azután az 1802: IX. törvényczikkel nyert szentesítést. (Országgyűlési irományok.) Az egyesítéssel a kishontiak régi óhaja nyert teljesülést, míg Gömör területileg jelentékenyen megnövekedett s a kishontiak közül számos kiváló férfiút nyert meg a köziügynek. Ekként megerősödve, a nemzeti törekvések korszakában mindegyre nagyobb szerepet kezd játszani hazánk történetében. Innentől kezdve új korszak veszi kezdetét a vármegye történetében, melyet külön fejezetben ismertetünk.

A mohácsi csatavesztés után az ország központja a török kezébe kerülvén, s a korona elnyeréséért versenyző ellenkirályok közül majd az egyik, majd a másik jutván túlsulyra, az államegység rombadőlt s e helyett a vármegyei önkormányzat volt hivatva hazánk alkotmányát megvédeni. A főispáni méltóság, mely a Hunyadiak korában hovatovább a királyi hatalom kifejezője lett, a mohácsi vész utáni időben egyfelől a korona és a kormányzat, másfelől a vármegyei önkormányzat közt van hivatva az összhangot létrehozni.

Az alispáni tisztség jelentékenyen átalakul, hatásköre kiterjesztetik; az 1545, 1547, 1548, 1555, 1556, 1557, 1595 stb. évi országgyűlési törvényczikkek értelmében a nemesi felkelés szervezése, mindennemű katona és önkéntes előállítása, a katonaságtól okozott károk megbecslése s megtérítése, ingyen munkák (közmunka) ügye az alispán hatáskörébe utaltatik. Hasonlókép ő intézkedik a jobbágyok szabad költözködése ügyében, bírói hatalommal felügyel a földesurakra, a jobbágyokat oltalmazza (1547: 32, 1548: 43, 1550: 27.) s ő intézkedik a királyi adó beszedése és beszolgáltatása körül is (1550: 22-27 t.-cz.). Ő képviseli a vármegyét úgy kifelé a szomszéd törvényhatóságokkal, mint a királyi hatalom képviselőjével, a főispánnal szemben, kinek intézkedési köre mindegyre szűkebbre szorul.

Közvetetlenül a mohácsi vész után a két Bebek testvér, Bebek János főispán fiai, Imre és Ferencz viselték a főispáni méltóságot. Ferenct a főispáni méltóság mellett a felsőmagyarországi főkapitányi tisztet is betöltötte. Testvére Imre, II. Lajos király titkára és gyulafehérvári prépost később azonban Dévai Biró Mátyás befolyása révén elhagyván hitét, protestánssá lett s Arbanas Ilonát vette nőül. 1549-ig viselte a főispáni méltóságot, ettől kezdve Ferencz egyedül ült a főispáni székben, mely méltóságából, féktelen garázdálkodás következtében, 1556-ban, midőn az országgyűlés a "haza ellenségének" nyilvánította, kiesvén, néhány évig a vármegye főispán nélkül volt. A vármegyei levéltár adatai szerint 1558-62 közt Rozgonyi Ferencz viselte a főispáni méltóságot; ámbár Bebek Ferencz fia György, már 1557-ben főispánnak iratik. Főleg a törökök elleni hadakozásokban szerzett érdemeket. 1562-ben Balog váránál török fogságba került, de Szapolyai János Zsigmond közbenjárására onnan kiszabadulván, 1565-ben Gömör főispánjává neveztetett ki, sőt Ferdinánd az atyjától elkobzott birtokok egy részét is visszaadta neki. 1569-ben bekövetkezett haláláig, melylyel ősi családját sírba vitte, viselte a főispánságot.

Mivel pedig ezután több éven át a főispáni méltóság betöltetlen maradt, 1575-ben a rendek külön statutumban intézkedtek a főispáni teendők ellátásáról s azokat az ez évi 33. stat. értelmében az alispánra bízták. Később Pathóczi Szolchy Péter, a szendrei végvár kapitánya lett a főispán, a ki e tisztét 1590-ig töltötte be.

Szolchy Péter után ismét a szendrei Végvár kapitányai közül nyert a vármegye főispánt. Széchy Tamás, a ki főleg a törökök elleni hadviselésben szerzett érdemeket, a fennmaradt adatok szerint 1604-től viselte a főispáni méltóságot. Bocskay felkelése alkalmával ő is a nemzeti ügyhöz csatlakozott, de csak rövid időre, mert a bécsi békét már mint Rudolf király biztosa írta alá. Ezután gyorsan emelkedett: aranysarkantyús vitéz, 1610-ben főasztalnok, majd Felső-Magyarország főkapitánya. Gazdag házassága révén nagy vagyon ura lett. 1608-ban megszerezvén Murányt, egyike lett a vármegye legbefolyásosabb 528és leghatalmasabb urainak. 1617-ben kelt végrendeletében Pázmány Pétert kérte fel végakaratának végrehajtójául. (Századok 1885. évf. 22. stb. lapok.) 1618 febr. 7-én bekövetkezett halálával fia: György örökölte a főispánságot, a ki már 1608-ban élt e czímmel, noha nem volt arra joga. Midőn atyja, Tamás, átadta neki Balogot, zsarolásaival és garázdálkodásaival az egész vidék réme lett. 1611-ben Rimaszécsnél két tokaji marhakereskedőtől 80 darab marhát vett el. Ebben az ügyben a vármegye alispánja 1612-ben vizsgálatot tartott. 1618-ban, II. Ferdinánd koronázása alkalmával a főispánok közt foglalt helyet, noha főispáni kinevezése csak júl. 2-án kelt. Midőn Bethlen a harminczéves háború kitörésével Ferdinánd ellen támadt, Széchy György eleinte határozottan az erdélyi fejedelem mellett foglalt állást, később azonban, első sorban saját érdekeit tartván szem előtt, majd ide, majd oda húzódott, miáltal úgy a királyi udvarban, mint az erdélyi fejedelemnél elveszítette a bizalmat, minek következtében, mint láttuk, 1625-ben dicstelen halállal mult ki.

Hetesi Pete György főispánnak 1631-ben bekövetkezett halálával karvai Orllé István lett Gömör vármegye főispánja, a ki ebbeli méltóságába a putnoki kapitányságból emelkedett. Családja csak a XVI. század végén szerzett birtokokat a vármegye területén (Osgyán, Szabatka, Csehbrézó, Karva, Lehota). Pályáját 1613-ban mint putnoki alkapitány kezdte, 1617-ben főkapitány lett, majd 1622. jún. 3-án bárói rangra emelkedett. Ő szerezte meg a putnoki uradalmat. Testvére, János, a vármegye táblabírája, főleg Bethlen Gábor felkelése idejében tömérdek zaklatásnak volt kitéve, de mindketten megmaradtak a király iránti hűségben. István 1641-ben bekövetkezett haláláig megmaradt a főispáni méltóságban. (Thaly Kálm.: i. m.) Utána budetini és jeszenoviczei Szunyogh Gáspár viselte a főispáni méltóságot 1642-1659-ig, mely idő alatt azonban alig volt ideje a vármegye ügyeivel törődni. Előbb Bethlen Gábor főudvarmestere, később kővári, majd 1640-től szendrei kapitány volt. 1642. máj. 10-én iktatták be Rozsnyón a főispáni méltóságba. (Bartholomaeides: i. m. 748.) Utána az 1659-ben Jolsván tartott közgyűlésen Wesselényi Ferencz gróf foglalta el a főispáni, széket. Wesselényi pályája sokkal ismeretesebb, semhogy azt a vármegye történetének keretében kellene méltatni. Mint füleki kapitány, 1644-ben Murányt kerítette kézre. Széchy Máriával kötött házassága révén egyike lett az ország leghatalmasabb főurainak.

1647-ben felsőmagyarországi főkapitány volt és 1655-ben már a nádori méltóságra emeltetett, 1659-ben pedig az aranygyapjas rend vitéze lett. Midőn 1659-ben főispáni székét elfoglalta, a protestánsok közt vallási ügyeikben egyezséget alkotott, melylyel a felekezeti békét egy időre helyreállította. Mint felsőmagyarországi főkapitány, a közös védelem ügyében gyakran egybehívta Szepes, Sáros, Heves, Torna és Gömör rendeit. Jolsván, 1647 jún. 19-én, elnöklete alatt, a felsőmagyarországi rendek részvételével, részleges diaeta tartatott, melyben 529főleg a lengyel támadás ügyét beszélték meg. Fényes pályája, hosszas betegeskedés után, 1667 márcz. 28-án bekövetkezett halálával zárul.

Wesselényi után, még az 1667-ben Jolsván tartott közgyűlésen, Széchy Dénes fia: II. György foglalta el a főispáni széket. Reá hárult volna a feladat, hogy a bécsi kormány nemzetellenes törekvései és a protestánsok üldözése következtében támadt ellenhatással megmérkőzzön. Ebben az ügyben még 1675-ben utasításokat is adott a vármegyének, de a küzdelemben már nem sok része volt, mert 1676-ban elhalálozott.

Halála után a kormány bizalma Andrássy Miklós felé hajlott, a ki még ebben az évben (1676) bárói rangra emeltetett. Andrássy fényes hadi pályáját 1664-ben kezdte Montecuccoli gróf főparancsnok hadseregében, majd a saját költségén alakított sereggel Érsekújvár ostrománál vett részt. Wesselényi halála után ő lett a jász-kunok főkapitánya, majd aranysarkantyús vitéz, végül gömöri főispán, mely tisztébe Semsey Pál iktatta be Krasznahorkán. 1685-ben bekövetkezett halálával, fia Péter ült a főispáni székbe. Andrássy Péter, atyjához hasonlóan, pályáját a harcztéren kezdette. Előbb Barkóczy Ferencz ezredében harczolt mint kapitány, majd Nándorfehérvár ostrománál is kitüntette magát. A főispáni méltóságba 1686. nov. 12-én iktatta be a Rozsnyón tartott közgyűlésen gróf Koháry Farkas. Mint az udvarnál különösen kedvelt egyéniség, József koronázása alkalmával aranysarkantyús vitéz lett. József trónörökös házassága alkalmával, 1699-ben, a vármegyei küldöttség élén, ékes szónoklattal üdvözölte a trónörökös-párt. Midőn Rákóczy Ferencz kitűzte a szabadságharcz lobogóit, Andrássy Péter báró Bécsbe vonult s a szabadságharcz alatt öcscse István, mint II. Rákóczy Ferencztől kinevezett helytartó kormányozta a vármegyét. Andrássy Péter báró a szatmári békekötés után visszatérvén Krasznahorkára, ettől kezdve, egészen 1715-ben bekövetkezett haláláig állott a vármegye élén. (Csucsomi dr. i. m.)

Andrássy Péter halála után kisserjéni Serényi Farkas Andrást iktatta be Kis János egri nagyprépost a főispáni méltóságba. Főispánságának végszakában a nemesi felkelés szervezése és kiállítása volt a feladata, de ennek már alig felelhetett meg, mert Mária Terézia 1744 ápr. 1-én gyarmathi Balassa Pál grófot nevezte ki főispánná, kinek székfoglalója alkalmával, jún. 9-én, úgy az őt beiktató gr. Erdődy Gábor Antal egri püspök, mint a főispán is az eddigi latin orácziók helyett magyar beszéddel üdvözölte a rendeket. Főispánsága alatt a közgyűlési jegyzőkönyveket is magyarul vezették.

Mária Terézia különösen kedvelte nemcsak a nemesi felkelés szervezése körül kifejtett eredményes működéseért, hanem egyúttal vallásos buzgalmáért is. Kir. főpohárnokká lett, majd XIV. Benedek pápa római grófi rangra emelte. 1770-ben bekövetkezett halálával János fia ült a főispáni székbe, de csak 1772-ig állott a vármegye élén, mert ez évben, utódok hátrahagyása nélkül, elhalálozott.

5301772-ben Csáky György gróf került a vármegye élére, a kinek főispánsága, bár az uralkodóház kegyeltje volt s magas méltóságokat töltött be, nyom nélkül tünt el a vármegye történetében.

Midőn II. József 1785-ben a főispáni állásokat megszüntette, Gömört a beszterczebányai kerülethez csatolta. Báró Prónay Lászlót, volt nógrádi alispant nevezte ki kerületi biztossá, a ki ebbeli tisztét Gömörben 1785 január 30-án foglalta el. II. József halála után az alkotmányos élet visszaállításával Csanád vármegye főispánjává neveztetett ki. Gömör vármegye főispáni tisztét testvére Gábor foglalta el, a kit 1790 ápril 26-án iktattak be. (Bartholomaeides: 754.) Prónay Gábor külföldi útjáról visszatérve, rövid katonáskodás után pályáját az ág. ev. egyház szolgálatában kezdette meg, hol esperességi felügyelő lett. II. József a pozsonyi iskolai kerület főigazgatójává, majd 1787 nov. 12-én Bars vármegye főispánjává nevezte ki. 1789 január 12-én Gömörbe helyeztetett át biztosi minőségben, mely fölötte kényes megbízatásában tanúsított tapintatos magatartásával annyira megnyerte a rendek tetszését, hogy bár eleinte csakis katonai segélyre támaszkodva tudott a törvénytelen rendeleteknek érvényt szerezni, de II. József halála után örömmel üdvözölték mint alkotmányos főispánt is, mely méltóságában 1810-ig maradt meg.

Midőn a napoleoni háborúk befejeztével az országgyűlés által meg nem szavazott adó behajtása és az újonczok kiállítása vált szükségessé, a kormány nem bízván a főispánokban, helyettük helytartók hajtották végre a gyakran törvénytelen rendeleteket. A főispáni helytartók sorát Eötvös Ignácz nyitja meg, a ki már II. József alatt a tiszáninneni kerületi tábla előadó titkára, majd 1797-ben a m. kir. udvari kamara tanácsosa, 1802-ben v. b. t. tanácsos, 1806-ban pedig az udvari kamara elnöke lett, mely állásában 1812-ig működött. 1810-ben Gömör, majd Hont s később Abaúj vármegye helytartójává neveztetett ki. A helytartóságban, 1822-ben, Zichy Ferencz gróf követte őt, majd 1825-ben Almássy József hétszemélynök lett a főispán. 1838 márczius 3-án Andrássy György gróf volt a főispáni helytartó, de még ez évben főispánná nevezték ki és szeptember 1-én iktatták be. (Krasznahorkai lt.) Életrajzi adatait "Az Andrássyak" czímű fejezetben közöljük.

1844-ben Jankovich Antal neveztetett ki főispáni helytartóvá, a ki tisztét a tavaszutó hava 20-án tartott közgyűlésen foglalta el. Vele bezárul a főispáni helytartók sorozata. Az 1848-iki első magyar felelős miniszterium Szentivány Károlyt (szül. 1802. † 1877. Budapesten) nevezte ki Gömör vármegye főispánjává.

A vármegyei közigazgatásról a mohácsi vész utáni korszakból már részletesebb adataink vannak, mint a középkorból.

A vármegye törvénykezési iratai s jegyzőkönyvei 1571-től kezdve maradtak ránk. A közgyűlési jegyzőkönyvekből azonban az 1592. és 1594. évi jegyzőkönyvek hiányoznak. 1571-től bírjuk az alispanok teljes névsorát is. Az első alispán, kinek neve a jegyzőkönyvben előfordul, alsókálosai Korláth Lázár volt, a kit az 1573-ban tartott tisztújításon újból megválasztottak. Ugyanekkor Pédery Péter lett a vármegyei jegyző, kinek fizetését 30 forintban állapították meg. A vármegye közigazgatásilag 4 járásra oszlott. Az 1573. évi tisztújításkor a felső járási szolgabíró, alsó- és felsőberethkei Berethkey Gáspár lett, a ki 1571-ben is viselte tisztét s Csoltón lakott; a második, vagy serkei járás szolgabírája kisfaludi Thar Tamás lett. A harmadik, vagy ratkói járás szolgabírája zádorfalvi Deme Mátyás és a negyedik, vagy putnoki járás szolgabírájává Bodon Benedek választatott meg. A táblabírák közűl melléthei és horkai Barna Ferencz játszott előkelő szerepet, a kit 1573-ban újból megválasztottak; később alispán lett. A másik táblabíró Darvay Pál, a ki szintén már 1571-ben viselte e tisztét, s Ebeczky Péterrel Szádvár védelmezésében tünt ki. Ebeczky Péter 1576-78-ban szintén táblabíró volt. A táblabírák közt előfordulnak: mihályfalvai Forghon Antal, kinek családja a XVII. században szintén alispánt adott a vármegyének. A fényes nevű Lórántffy családból többen szolgálták e korban a vármegyét. György 1571-ben táblabíró, Péter 1595-ben putnoki kapitány, János 1580-ban alispán, Mihály 1612-ben csetneki kapitány volt. 1576-ban Putnoky Mihályt választották meg egyhangúlag alispánná. Jegyző ismét Pédery Péter lett 32 531forint fizetéssel, kinek azonban a vármegye az előző évekből még 17 frt 81 dénárral tartozott.

A török támadások következtében a rendek nem érezvén magukat biztonságban, 1578-ban Szendrő várában tartottak közgyűlést, mely alkalommal Barna Ferenczet választották meg alispánnak. Ugyanezen a közgyűlésen az esküdt táblabírói tisztség elvállalására a megválasztott, különbeni 100 frt bírság terhe alatt köteleztetett. Ebben az évben Derencsényi Miklóst és Csathó Farkast választották meg táblabírákká. 1580-ban az öreg Barna Ferencz újból alispán lett, vele együtt a tisztikar, Lattránd Benedek kivételével, megmaradt állásában. Úgy Barna Ferencz, mint Horváth István alispánok a szendrei véghely alkapitányai voltak, mely ettől kezdve a vármegye székhelye lett. A jegyzőkönyvek pl. 1616-ban is úgy emlékeznek meg Szendrőről, mint a mely terület Gömörhöz tartoznék, a mit azonban Wesselényi Ferencz már 1647-ben kétségbe vont.

Sok baj volt a közgyűléseken a jegyzőkönyv-vezetéssel. A jegyző, ki távol lakott, a török martalóczok miatt nem mert útra kelni. A rendek tehát 1580-ban elhatározták, hogy a Szendrőn lakó nemes urak mindannyiszor tartoznak egy-egy lovast a jegyző elébe elküldeni, valahányszor az a közgyűléseken megjelenik, mely kísérő csapat külön hadnagy parancsnoksága alatt állott. A jegyző fizetése 2 köböl tiszta buzával egészíttetett ki s az alispán tartozott egy kulacs jó bort adni az őt kísérő katonáknak.

1580-tól 1583-ig minden évben volt tisztújítás; Pédery Péter jegyző fizetését pedig időközben 100 frtra emelték fel. 1583-ban Soóry Pál lett az alispán, a kinek 3 éves működése emlékezetes nyomot hagyott a vármegyei közigazgatás történetében. Ugyanezen a tisztújitáson választották meg a szolgabírák közül Bodon Pétert harmadszor és Lattránd Boldizsárt negyedszer; az újra megválasztott tisztviselők közül Thar Tamás és Berethkey Gáspár pedig már 1571-től szolgálták a vármegyét. A tisztikarba beválasztott új emberek közt volt Nagy András, a felsővályi Nagy családból és Szilassy György, a ki Nógrádból szakadt Gömörbe. 1588-ban osgyáni Bakos János volt az alispán, a ki szintén Szendrőn lakott. 1600-ban Giczey Farkas foglalta el az alispáni széket. Fizetését 100 frtban állapították meg. E közgyűlés az alispán előterjesztésére kimondotta, hogy minden nemes és szabad ember a vármegyei közgyűléseken 12 frt bírság terhe alatt megjelenni tartozik. (Századok 1876. évf. VIII. füz.) A XVII. században Gömör, Nógrád és Heves vármegyék közösen tartottak jegyzőt. 1614-ben Gallyas Tamás, 1662-ben csoltói Basó Máté, 1639-52 közt Szirmay Péter, 1647-49-ben Jeney János, 1651-1661-ben jobaházi Dőry Ferencz volt a vármegye jegyzője.

A XVII. század első felében a vármegyei közgyűléseket Gömör mezővárosban (1608, 1613, 1620), Pelsőczön (1614-ben,) és a század közepén (1643, 1647, 1648, 1650, 1655, 1658-59.), Gömörben (1649, 1653), Rozsnyóbányán (1649, 1653), majd Jolsván (1655-1659), Pelsőczön (1660-62, 1670-71) és Sajó-Gömörben (1682) tartották. A XVII. században Dósa Tamás 1601-től 1610-ig viselte az alispáni tisztet, mellette azonban másod-, illetőleg helyettes alispánok szolgáltak. 1610-ben kisfaludi Thar Gáspár lett alispán, a ki Tornallyay György másodalispánt Giczey Farkassal és Basó Péterrel a vármegyei levéltár rendezésére küldte ki. A vármegyei levéltárat rendezték is, de mivel a török támadásoktól féltek, Jászóra vitték. Jászót azonban 1619-ben feldúltak és akkor veszett el a jegyzőkönyvek jó része is. 1617-ben szkárosi Farkas János lesz az alispán, a ki az 1617-19-iki országgyűléseken Szatmáry Király Miklóssal, majd Gallyas Tamás vármegyei jegyzővel s osgyáni Bakos Jánossal vett részt a vármegye képviseletében.

1539-ben Uza Imre első alispánnak választatván, az alispán és a szolgabirák esküszövege a következőleg állapíttatott meg: "Én N. N. esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szent Háromság, egy bizony örök Isten, hogy én ezen nemes Gömör vármegyének alispáni tisztében, minden előttem perlekedőkkel személyválogatás nélkül kéreményt, adományt, kedvezést, félelmet, szeretetet, gyülölséget, irigységet és mindeneket hátra vetvén, valamint Isten, annak igazsága, és országunk törvényei szerint tudhatom, teljes tehetségemmel szegénynek, boldognak igaz törvényt és executiót szolgáltatok. Isten engem úgy segéljen."

5321669-ben Jelenik András volt az alispán, a ki a protestáns írók pártfogója volt. A Thököly-mozgalmak idejében a vármegye tisztikara is súlyos megpróbáltatásoknak volt kitéve. Szathmáry Miklós alispánt 1678-ban Leslie császári tábornok elfogatta. 1680-ban Giczey Gábor viseli az alispáni tisztet, de a putnoki császári őrség parancsnoka által elkövetett erőszakoskodások miatt, 1683-ban nem volt hajlandó többé e kényes állást elfogadni. 1684-ben Uza Sándor az alispán, a ki midőn Szatmáry Jánossal a császáriakhoz követségbe ment, elfogták. 1686-ban hasonló sors éri kövecsesi Dancs Jánost, a ki már megelőzőleg, 1678-ban Putnokon volt fogva. 1686-ban Krasznahorkára szállították. Ekkor Gyöngyösi István, a XVII. század kiváló költője, egykor Wesselényi nádor titkára, majd 1668-ban a balogi vár kapitánya, később 1674-től az Andrássyak jószágigazgatója, választatott alispánná. Gyöngyösi már az 1681-iki soproni országgyűlésen képviselte Gömört; Gyöngyössy István előbb Wesselényi majd Széchy Mária mellett titkároskodott, aki szolgálatait Babaluska falu adományozásával jutalmazta. Mint Széchy Mária bizalmasa, ő is be volt avatva a Wesselényi-féle összeesküvésbe, majd annak felfedezése után 1671-ben Széchy Máriát Bécsbe is elkisérte, de ott nem sokat tehetett urnője érdekében. (Acsády Ignácz, Széchy Mária.) 1683-ban Andrássy Péter főispán jelölte az alispáni tisztségre, de a rendek nem választották meg. 1685-ben a vármegye Caraffához küldte, 1686-ban alispánná kiáltották ki. 1687-ben Gömört képviselte a pozsonyi országgyűlésen. Alispánsága idejébe esik a Thököly-felkelés. 1689-ben le akart mondani, de Andrássy főispán kérelmére 1693-ig megmaradt tisztében. 1700-ban másodízben megválasztották s 1704 szept. havában bekövetkezett haláláig vezette a vármegyét. Istvánfi Mátyás főjegyzőt, a ki 1672-től viselte tisztét, 1685-ben elfogták s Kassára hurczolták. Ekkor, 1685. máj. 22-én, Muraközy Márton lett a jegyző, a ki 1686-ban Budavárának visszavételénél is jelen volt. 1695-ben Lányi Pál lett főjegyző 200 frt fizetéssel, majd 1699-ben Gyöngyösi Gábor, a ki a II. Rákóczy-féle felkelés idejében a porták kiigazítása ügyében Bécsbe küldetvén, onnan a szabadságharcz lezajlásáig nem tért vissza. A szatmári békekötés után pedig a szepesi kamara tanácsosa lett. (Bartholomaeides 764.)

Midőn az ország Rákóczy Ferencz hadainak birtokába került, a vármegyei tisztikart is újonnan alakították. Az 1704 szept. 30-án Rozsnyóbányán tartott közgyűlésen Máriássy Pál első, és Bárczay György másodalispánnak választatott meg. Szolgabirák lettek: Czékus Miklós, Szabó Zsigmond, Ivocs István és Szentmiklóssy István, míg a jegyzői tisztet a távollevő Gyöngyösi helyett Szentimrey Sámuel töltötte be 100 forint tiszteletdíj mellett. Szentimreynek kiváló szerepe volt a szabadságharcz alatt. A vármegye több ízben küldte Rákóczyhoz követül, mint tudományos férfiút pedig 1708-ban a sárospataki kollégium hívta meg tanárnak, de a felajánlott állást nem fogadta el. A szatmári béke után is megmaradt állásában, sőt az 1712. évi országgyűlésen elébb Lányi Pállal, majd Szentmiklóssy Istvánnal Gömör vármegyét képviselte. Máriássy Pál másodalispán azonban a katonaságot a táborba kísérvén, onnan nagy betegen tért vissza. Ekkor Modory Dávid lett helyettes alispán, a ki a szécsényi gyűlésen is részt vett a vármegye képviseletében. Máriássy 1708-ban lemondván az alispánságról, Bárczay Györgyöt választották meg első alispánnak, de Bárczay 1710-ben, a császári had közeledtekor a vármegye pecsétjével elmenekült. A császári had parancsnoka Galli Andrást ültette az alispáni székbe, a ki azonban a szatmári békekötés után, 1711 nov. 26-án lemondván, helyébe Lányi Pál került.

A szatmári békekötés után a közigazgatást újból szervezték. A járási beosztás megmaradt, de a járási székhelyet állandósították. Járási székhelyek voltak: Putnok, Ratkó, Rimaszécs és Rozsnyó. A másodalispáni tisztet ekkor nem töltötték be, de hogy a közigazgatás menete fenn ne akadjon, Nebesz György helyére, a ki 1719 szept. 19-én Lányi Pállal követül küldetett az országgyűlésre, visszatértéig Dancs Istvánt választották meg helyettes alispánnak. Ettől kezdve azonban a helyettes alispán választása állandó lett s 1745-től kezdve együtt választották őket az alispánokkal. A jegyzői tisztséget 1722-től kezdve Kubinyi Zsigmond Imre töltötte be, a ki mellett már többen aljegyzősködtek is. 1730-ban a protestáns Kiszely Péter lett első jegyző. A jegyzők közül Madarassy József (1770-80) a levéltárt rendezte és 533a jegyzőkönyvekhez névmutatót készített. Midőn II. József Kis-Hontot Gömörrel egyesítette, az első jegyző mellé másodjegyzői állást rendszeresítettek, mely azután továbbra is megmaradt (Bartholomaeides.) 1716-ban a vármegyének rendes orvosa lett. Ekkor hívták meg vármegyei orvosul Bátsmegyei Istvánt Trencsén vármegyéből, fizetését 100 rénes forintban, 12 szapu búzában, 12 veder sörben és két sertésben állapítván meg. (Hunfalvy: i. m. 73 l.) A XVIII. század végén már minden járásban volt egy orvos-sebészi állás rendszeresítve. 1828-ban elrendelték a halottvizsgálatot s a halottas házak építését, majd a gyermekeknek a himlő ellen való beoltását.

A vármegye közönsége a XVIII. században mindegyre nagyobb figyelmet fordított a községi életre is, és annak belügyeit terjedelmes szabályrendelettel állapította meg. Az 1724-ben Rozsnyón tartott közgyűlésen elrendelték, hogy minden községben birákat válaszszanak, a kik tisztöket egy évig viselni kötelesek. Ők tartoztak az adót is beszolgáltatni. Az e szabály ellen vétőket első ízben 20, másod ízben 40 pálczára itélték. A biró kijelölésére nézve a vármegye közönsége az eddigi szokást kívánta fenntartani, vagyis ott, a hol a birói tisztség választás útján töltetett be, továbbra is a választás volt érvényes, míg ott, hol házszám szerinti sorrendben viselték a birói tisztet, a szokás meghagyatott. A község pecsétje a biró őrizete alá került. A szolgabiráknak meghagyatott, hogy a mértékeket és súlyokat vizsgálják meg s a mennyiben azok a bécsi fontokkal, vagy pozsonyi mérővel nem egyeznek, újak szerzendők be helyettök. A mértékek és a súlyok is a községi biró kezelése alá kerültek. A biró esküjének szövegét a vármegye állapította meg. Az adókirovás tekintetében is pontos utasítást adott e szabályrendelet. Hasonlóképen szabályozta a katonaság számára a széna és abrakmennyiség kiszolgáltatásának módját, valamint az előfogatok kiállítását, végül a katonai beszállásolást; a községbíró háza elé pedig kalodát rendelt állíttatni. A községbiró fizetését illetőleg a szabályrendelet az eddigi szokást tartotta fenn. A hol a községbiró nem kapott fizetést, ott két jobbágytelek után adómentes maradt. A községi birák a becslési, nyomozási és rendőri ügyekben némi hatáskört is nyertek.

A cselédek és szegődményesek ügyeit az 1724 decz. 7-én hozott vármegyei statutum szabályozta. Az elszegődés napját e szabályrendelet, a juhászok és kondások kivételével, jan. 1-re állapította meg. A makacskodó vagy szófogadatlan cselédeket kalodával büntette. A cselédek bére a következőleg állapíttatott meg: Kocsis fizetése 8 frt készp.; remek dolmány, remek nadrág, szűr, két pár új saru, harmadik fejelés, két pár öltöző, egy fekete süveg. Fullajtárnak: 4 frt készpénz, két kila vetés és ruházat. Gazdaszolgának 6 frt készpénz, két kila vetés és ruházat. Béresnek: 4 frt készpénz, két kila vetés és ruházat. Kondásnak: 4 frt készpénz, ruházat, vetés nélkül 8 frt. Juhásznak: 6 frt készpénz. Szolgálóknak: 7 frt készpénz, vastag fehérruha, 2 pár csizma. A mezei munkások napszámbérét ugyanez a szabályrendelet a következőleg állapította, meg: Egy napi kapálásért étkezéssel 12 pénz, étkezés nélkül 24 pénz. Árkolónak, ültetőnek ugyanezen díjszabás szerint. Aratónak ételadással 12 pénz, étkezés nélkül 18 pénz. Kévekötőnek élelmezéssel 15 pénz, élelmezés nélkül 24 pénz. Szántóvetőnek élelmezéssel 90 pénz, élelem nélkül 1 rénes frt. [100 pénz = 1 rénes frt = 84 fillér.] (Balogh: Putnok 83-84.)

II. József számos új tisztviselői állást alkotott s a tisztviselők illetményeit jelentékenyen felemelte. 1803-ban, midőn már Kis-Hont Gömörrel egyesíttetett, a tisztikar állapota a következő volt: az alispán 800, a helyettes alispán 400, a főjegyző 500, az első aljegyző 200, a másodaljegyző 150, a harmadaljegyző 100, az adópénztárnok 500, a házi pénztárnok 300, az adórovók egyenként 150 frt, a szolgabirák egyenként 300, az alszolgabirák egyenként 150, a vármegyei ügyész 300, az alügyész 150, az esküdtek 100, a főlevéltárnok 200 rénes frtot kaptak. A vármegyei főorvos illetményei, beleszámítva a tüzifa értékét és a lótartási átalányt, összesen 602 frtra rúgott. A felső és a ratkói járási seborvosok egyenként 152 frt illetményben részesültek. A vármegyei mérnök 300 frtot, az irnokok egyenként 60 frt fizetést kaptak. A hajduk hadnagyának a fizetése 150 frt volt, míg a hajduk havonként egy aranyat kaptak és ruhailletményben részesültek.

Az országgyűléstől megszavazott adók az egyes vármegyék közt a jobbágytelkek, vagyis a porták arányában vettettek ki. Az adó beszedése és az erre való intézkedések az 1550. évi 22-27. és 37. t.-cz. értelmében az alispán hatáskörébe tartoztak. A kivetés czéljából a vármegyei jobbágytelkeket időközönként összeirták. Ezek az összeírások fölötte becsesek, mert ezekből a vármegye akkori birtokviszonyaira, valamint közállapotaira nézve nyerünk tájékozást. Közvetetlen a mohácsi vész után a vármegye portáinak számát nem ismerjük; azokat csak attól az időtől kezdve írták össze, midőn Ferdinánd uralma a vármegye területén biztosítva volt. 1542-ben összesen 1091 porta iratott össze. Ebből 505 Bebek Ferencz, 310 Basó Mátyás 73 Ráskay István, 34 Thurzó Elek birtokában volt. Teljesebb az 1553. évi összeírás, melyben 1882 jobbágytelket írtak össze. Ebből 131 mint községi biró tulajdona élvezett adómentességet. Adómentes volt még 207 újonnan épült ház is. 15 1/2 telek a szabadosok birtokában volt, kik szintén adómentességet élveztek. A zsellérek 1553-ban házaikkal vagy családaikkal irattak egybe, számszerint 1166-an; szolgarenden 79 család volt. Az összeírás adatai szerint 250-nél több falu volt a vármegye területén.

Midőn a szepesi kamara megkezdte működését, az összeírásokat is rendszeresebben vezették.

1576-ban összeiratott 1025 hódolt jobbágytelek; erre kivettetett 1025 frt. 1578/79-ben összeiratott 1011 3/4 hódolt telek; kivettetett 1011 frt 75 denár, mely hiány nélkül befolyt. 1582-ben összeiratott 882 hódolt porta, kivettetett 874 1/2 frt. 1588-ban 730 szabad porta iratott össze. 1593/94-ben 699 volt a szabad s a hódolt porták összes száma. 1596-ban összeiratott 531 szabad és 52 1/2 hódolt porta. Kivettetett első ízben 4459 frt; másod ízben 557 frt 37 denár, összesen: 5016 frt 37 denár. Az adórovó fizetése 1588-ban 60 frt, 1596-ban 70 frt volt. (Acsády Ignácz: A jobbágyadózás. Akad. ért. XVI. k.) 1598-ban és 1604-ben csupán a házak irattak össze, de Gömörben e tekintetben is óriási pusztulást tapasztalhatunk. 1598-ban 4518 ház iratott össze, mely szám 1604-ben 1849-re szállt alá. (Millenn. Tört. V. 536.)

A magyar királyi kincstár részére kivetett adón kívül a vármegye lakosai a XVI-XVII. században tetemes összeget fizettek a töröknek. Így például Rozsnyó 1566-ban 460 frtot fizetett a füleki basának. A XVI. században 1554-től 1593-ig, vagyis Fülek visszafoglalásáig, csak 1588-ban iratott össze 730 szabad jobbágytelek, midőn Tieffenbach hadai Gömörben megjelentek. Addig a vármegye adója Fülekre vándorolt, míg a behódolt jobbágytelkek után csak fél adó vettetett ki. Eger eleste után (1596) azonban Gömör ismét behódolván, adóját Egerbe fizette. 1612-ben 195 összeírt portából csupán 8 nem adózott a töröknek.

Az 1593-tól 1604-ig folyó török háború alatt számos helység pusztult el. A XVII. században a pusztítás még nagyobb volt. Az 1625-27. évi török pusztítások alatt 45 falu hódolt be és 102 falut felégettek. Még szomorúbb képet nyújtanak az 1642. évi békealkudozások adatai, melyek szerint Gömörből 48 falu hódolt be, a törökök 349 rabot vittek el, 291 embert megöltek s 359 marhát elhajtottak. Mind e mellett a vármegye lakosainak adó czímén 6866 frtot, rabváltság czímén 9389 frtot kellett fizetniök. Kis-Hontban sem folytak jobban a dolgok. Az egri basa zsarolásai elől számos község lakosai elmenekültek. A rimaszombatiak azonban a budai basához fordultak közbenjárásért, mire a város adóját 300 aranyban állapították meg s mindennemű más tehertől felmentették őket.

A XVII. század adózási viszonyairól az 1636. évi összeírásból meríthetünk adatokat. Ebben az évben két adórovó (dicator) működött, ú. m. szkárosi Farkas Lázár és Basó Mátyás. A vármegyében összeírt porták között 141 1/4 szabad s 94 3/8 hódolt porta találtatott, melyekre 1224 frt 85 den. vetettek ki. (dr. Sarlay Soma adatai az orsz. lev.-ból). 1648-ban az összes porták száma 133 1/2, 1/8, 1/16 volt. 1657-ben a háborúk s a pestis következtében a porták száma 133 1/8-ra, 1661-1663-ban 101 7/8-ra, 1671-ben 82 1/4-re szállott alá. 1711-ben 140 3/4 volt a porták száma.

A XVIII. században már a porta csak eszmei fogalommá vált, mely az országos adókivetés alapjául vétetett. 1720-ban Gömör portáinak számát 535113-ban állapították meg, később, a XIX. század elején, e szám 93-ra apadt, a Kis-Honttal való egyesüléssel azonban a porták száma 108-ra emelkedett.

A XVII. században az államkölcsönök fedezéséhez a nemesség is hozzájárult. 1699-ben a 4 millió államkölcsönből Gömörre 77.589 r. frt esett, melyből a nemesség 10.345 frtot fedezett, a többit a jobbágyság fizette. Ugyanezen évben egy másik 4 milliós államkölcsönből a papság és a nemesség 6312 frt 42 krt vállalt el, a többi ismét a népre hárult.

A XIX. század elején a franczia háborúk következtében a vármegye adója mindegyre jobban emelkedett és 1800-ban 106.684, 1803-ban pedig 102.653 rénes frtra rúgott.

A XVI-XVII. században gyakori török dúlásokon kívül a közbiztonsági állapotok máskülönben is fölötte aggasztók voltak. Midőn 1552-ben Kubinyi Györgyöt orvul meggyilkolták, Újlaki Ferencz győri püspök, mint királyi helytartó, a gyilkosok kézrekerítését elrendelvén, azoknak körözése iránt a hatóságok utasíttattak. A vármegye már ekkor is a végrehajtói és a birói hatalom keretén belül bizonyos közrendészeti és közbiztonsági intézkedéseket léptetett életbe, miből a XVII. század első felében a "paraszt-vármegye" alakult. A paraszt-vármegye oly intézmény volt, melynek czélja a személy- és vagyonbiztonság fentartása, megvédése és a kisebb rendőrségi ügyekben való biráskodás. E végből minden járás több kisebb kerületre oszlott, melyeknek élén a paraszt-kapitányok s a hadnagyok állottak. Gömörben a paraszt-vármegye már a XVII. század első felében teljesen kifejlett szervezettel bírt. Erre mutat egy levél, melyet a gömöri, tornai, borsodi és abauj-vármegyei paraszt-kapitányok 1631-ben Kátay János ónodi kapitányhoz intéztek s a mely egyszersmind ennek az intézménynek eddig feltalálható legrégibb emléke. (Gyárfás Istv.: Akad. ért. 1882.). De a vármegyei urak kezében is hatalmas fegyver volt a pallosjog. Bakos János Osgyán birtokára 1590-ben nyert pallosjogot. Az egyes városok - mint alább látni fogjuk - szintén nyertek pallosjogot.

A XVII. század második felében a gonosztevők s rablók üldözése még gyakoribbá vált. 1671-ben Gömör vármegye felhatalmazta Soldos Pétert, hogy a vármegyében elhatalmasodott rablókat és gonosztevőket üldözze. Ebben az évtizedben valami Baranyai János nevű rabló tartotta rettegésben a vármegyét, de elfogták. Cobb császári tábornok 1677 nov. 8-án felhívást intézett a vármegyéhez a rabló kiadatása iránt. (A runyai Soldos-féle levéltár.) 1681-ben Szalánczy nevű rablóról tétetik említés, 1703-ban Ormos nevűről, 1718-ban pedig Csősz Zsigmondról. A XVIII. század közepén az előbbiek czinkosának, a Jánossik nevű rablónak az emléke még sokáig fenmaradt a nép között. (Bartholomaeides: i. m. 268.) II. József császár alatt számos intézkedés történt, hogy a vármegye a rablóktól megszabaduljon. Élve elfogott rablóért 50, agyonlőttért 25 darab arany jutalmat tűztek ki.

Az 1814-25 közötti években a vármegye három ízben nyert rögtönítélő biróságot. 1814-ben a vármegye a hóhérságra hirdetett pályázatot. A hóhér fizetése naponként 30 garas volt s minden egyes akasztásért 12 rénes forintot kapott és ezenfelül előfogat is állott rendelkezésére. Az uriszékek, ott, a hol a pallosjog volt érvényben, számos halálos ítéletet hoztak. I. Lipót király 1699 nov. 2-án kelt leiratával értesíti a vármegyét, hogy az uriszékektől halálraítélt bűnösöknek a pallosjog birtokosa nem kegyelmezhet meg, miután a kegyelmezés a felségjogok közé tartozik. (Várm. levélt. pol. iratok.) A XVIII. század elején még a máglyán való elégetés is dívott. Így 1713-ban Putnokon több ördöngőst és boszorkányt ítéltek el, kiket máglyán megégettek. Az istenkáromlás ellen már a XVII. században is szigorúan intézkedtek. Rákóczy Ferencz 1704. június 5-én a legszigorúbb testi büntetés mellett eltiltotta a káromkodást. (Várm. levélt.) 1814-ben szerveztetett a vármegyei rendőrség s ekkor lépett életbe a pandúr-intézmény.

A városi önkormányzat a mohácsi vész után mindegyre jobban kifejlődött. A török támadások ellen a vagyonosabb néposztály, valamint a kisebb nemesség a városokban keresett menedéket, miáltal ezeknek lakosai jelentékenyen megnövekedtek s mindegyre nagyobb szerepet játszanak a vármegyei életben.

Csetnek városa a Csetneky család kihalta után (1594) erős támadásoknak volt kitéve, de városi szabadalmait a XVIII. század közepéig háborítatlanul gyakorolta. Ezek közül a pallosjog az, melyet a város túlságosan igénybe vett. A városi számadási könyvek szerint 1583-1631 között tömérdek gonosztevőt égettek el máglyán. Mária Terézia azonban 1759-ben a várost, mert Vozár Máriát, Szeverini Illés nejét 300 korbácsütésre ítélte, megfosztotta szabadalmaitól, melyeket csak 1781-ben nyert vissza II. József császártól, s ezeket 1791-ben II. Lipót is megerősítette.

Dobsina hasonlókép sokat szenvedett Csetneky Isvánnak 1594-ben bekövetkezett halálával. (Wenzel: i. m. 105-106.) Bocskay, felismerve a város fontosságát, 1605 jan. 11-én oltalomlevelet állított ki a város részére, melyet Szuhay Pál, Kende Gábor és Szepesy Pál, az erdélyi hadak parancsnokai, 1612-ben megismételtek s a mely oltalomlevelek szerint a város mindennemű beszállásolástól ment volt.

A XVIII. században azonban súlyos megpróbáltatás nehezedett a városra. Földesura, Lányi Pál, a város tisztikarát úriszéke elé állította. Dobsina ekkor a királyhoz fordult panaszával. 1733 aug. 18-án a város Lányi Pál fiával, Jánossal egyezséget kötött, melynek alapján 1742-ben a város, mint bányaváros, bányászatának törvényes szabadságába és régi kiváltságaiba visszahelyeztetett. A város törvénykezése 1744-ben alakíttatott újjá. Megerősített szabadalmai alapján a város 1780-ig bányabiróság czímén bányahatóság volt, a városi tanács pedig ezen kívül a polgári ügyekben való biráskodást és a bányaadományozás jogát is gyakorolta.

Jolsva 1539-ben nyert tanácsi szabadalmat Szapolyai János királytól. 1549-ben, midőn Bebek Ferencz és Salm gróf Murányt elfoglalták, Jolsva a koronára szállott. 1552-ben pallosjogot nyert. A város még ebben az évben élt új kiváltságával, a mennyiben egy Mali János nevű embert akasztófára ítélt. A város latin és német jegyzőkönyvei 1566-tól kezdve maradtak ránk.

Pelsőcz, mely a középkoron át is városi szabadalmakat élvezett, azokat mindvégig megtartotta. Jegyzőkönyvei 1581-től kezdve maradtak ránk. 1695-ig magyarul vezették azokat.

Putnok a török világban, miután 1596-tól kezdve véghely volt, kiváló nevezetességre emelkedik. A török világ végével Putnokon kifejlett községi igazgatást találunk, melyet a lakosság szervezett és tartott fenn. Karvai Orlay Borbálának, mint Putnok örökös urának 1691-ben és 1713-ban kiadott levelei szerint, a községtanács a helység igazgatását teljesen önállóan intézte; Orlay Borbála csak földesúri jogait tartotta fenn. A város igazgatása inkább katonai jellegű volt. Élén a várostól választott főhadnagy (biró) állott, a ki a közgyűléstől nyert megbízatás alapján magánügyekben személyesen, közügyekben pedig választott tanácsosaival intézkedett. Eljárásáért a közgyűlésnek tartozott felelősséggel. Alatta al- vagy városbirák állottak. A városi tanács önálló hatásköréből csupán a pallosjog hiányzott. (Balogh: i. m.) A XIX. század elején Putnokon már a községi rendőrségnek is nyomaira akadunk. 1813-ban rendszeresíttetett a közbiztonsági felügyelői állás, melyet a város fizetett. Putnok legrégibb pecsétje 1631-ből maradt fenn. Körirata: Sigillum Confinii Putnok. Czímere: jobbra és balra hajló két pálmaág közé fogott keresztmarkolatú pallost tartó pánczélos kar, a palloson átütött török fővel.

Rimaszombat a XVI. században sokat szenvedett a törököktől. A város örökség révén Losonczy István nógrádi főispán (1537) és temesvári kapitány kezébe került († 1552 júl. 27.). Nem maradván fiutóda, Rimaszombat leányáé, Annáé lett, kinek három férje volt: 1. Báthori Miklós, 2. Ungnád Kristóf (1562-78) és Forgách Zsigmond (1565 † 1611). Losonczy Anna után Rimaszombat birtokában a Balassa-, Forgách- és a Török-családok osztoztak. A város felét azonban a király 1560-ban guthi Országh Kristófnak adományozta, a ki szintén fimaradékok nélkül halt el. (Findura Imre: i. h. 41. l.) Fülek elfoglalása után (1554) Rimaszombat török uralom alá került, mely alatt 1593-ig sínylett. Ez időből a városi levéltárban 200-nál több török oklevél őriztetik.

A város kiváltságait I. Ferdinánd 1549-ben, Rudolf 1578-ban megerősítette, 1601-ben pallosjogot nyert, melyet 1734-ig akadálytalanul gyakorolt. Ebben az évben a kanczellária megfosztotta a várost régi jogától, azonban 537III. Károly király 1735 okt. 8-án kelt kiváltságlevelével visszaadta s megerősítette százados kiváltságában. A XVII. század folyamán is számos kiváltságot nyertek a város lakosai. II. Mátyás király 1612-ben a város polgárainak vámmentességet engedélyezett, II. Ferdinánd király 1622-ben, III. Ferdinánd király 1637-ben, I. Lipót 1662-ben, 1667-ben és 1693-ban, III. Károly 1714-ben és 1725-ben újból megerősítették a város kiváltságait, melyeknek erejénél fogva a város polgárai, az említett kiváltságokon kívül, a magvaszakadtak vagyonában örököltek, pereikben pedig első fokúlag a városi tanács ítélkezett.

A város jegyzőkönyvei 1666-tól veszik kezdetüket. A városi tanács eddig ismeretes legrégibb kiadványa, mely a városi levéltárban őriztetik, 1601-ben kelt; ez időben Sun István és Pálfalusi András viselték a városbírói tisztet. A város pecsétnyomója 1595-ben készült és a város levéltárában őriztetik. Czímere egyfejű sas; körirata: Sigillum Oppidi Rimaszombat 1595. A város 1682-től Hont vármegye egyik járásának székhelye volt. Midőn Kis-Hont Gömörrel egyesíttetett, megmaradt továbbra is a kerület székhelyének, majd 1882-től kezdve a vármegye székhelye lett.

Rozsnyó a mohácsi vész utáni években nemcsak a török uralmat sínylette meg, hanem Krasznahorka urai ellen is kénytelen volt magát megvédelmezni. A rossz közbiztonsági viszonyok miatt az idegenek már nem mertek többé a bányákra költekezni, a mi a város elszegényedését vonta maga után. Az 1526-46 közötti időben számos polgár ment tönkre. A város földesura, az esztergomi érsek, mindenkor melegen védte a város érdekeit. Várdai Pál érsek (1526-1549) a bányavámot 32 márka ezüstértékre szállította le, a papi tizedet pedig 134 frt 20 denárral állandósította. A bányavámot azonban a kincstári igazgatóság előterjesztésére a király 1581-ben egészen elengedte. Rozsnyó 1555-ben, kénytelen-kelletlen, a Bebekek szövetségese lett, 1556-ban pedig a füleki töröknek behódolván, egész 1594-ig török iga alatt nyögött. Az 1593-94. évi felszabadító hadjáratból Rozsnyó is kivette részét. Önkénytesei Osgyánnál véreztek el. Ez idő alatt két ízben, 1559-ben és 1573-ban, márcz. 14-ike táján, kiraboltatott. (Mikulik: Magyar kisvárosi élet.) Sokkal nagyobb csapás volt a városra kivetett adó, mely folyton növekedett. 1558-ban 200, 1566-ban 355, 1569-ben 973 frtot fizetett a töröknek adó czímén, de ehhez még különféle mellékszolgálmányok is tartoztak. 1569-ben a város Miksa királyhoz fordult közbenjárásért, eredmény nélkül. (Tört. Tár 1883. 768.) A város számadáskönyvei a XVI. századból 1558, 1566, 1569, 1596-97 évekből maradtak fenn. A tanácsjegyzőkönyvek 1612-ben veszik kezdetöket. 1631-ig németül, attól kezdve 1666-ig magyarul és németül, innen kezdve magyarul vezettettek. A bányászati jegyzőkönyvek, melyek a bányaművelésre vonatkozó adás-vevési szerződéseket s a bányatulajdonosok közötti szolgalmi és egyéb megegyezéseket tartalmaznak, 1698-ban veszik kezdetöket s 1737-ig németül vezettettek. Az első magyar bejegyzés 1737 jan. 14-én kelt, innen kezdve egész 1758 decz. 29-ig bezárólag magyarul és németül vegyesen vezették. A XVIII. század első éveiből való jegyzőkönyvek a kuruczvilágra számos becses adatot tartalmaznak; az 1849. évi jegyzőkönyvekből azonban egyes lapok ki vannak vágva.

A török támadásoktól félve, a város a XVIII. század első felében a hárskúti magaslatokat állandóan önkénytesekkel őriztette. 1647-ben a város újból a török iga alá került s e mellett a pestis is számos áldozatot követelt, melyben 1644-ben 464-en, 1645-ben 1273-an haltak el. A város behódolása ezúttal főleg a vásárok miatt történt, melyekre az egri basa oltalmát kérte ki. De az egri basa a pártfogás fejében óriási adót vetett ki a városra, a mi az 1678-1683 közötti években érte el tetőpontját.

A törökökön kívül a szomszéd főurakkal is sok baja volt a városnak. 1578-1630-ig az Andrássyakkal elkeseredett határpereket folytatott, 1636-ban homonnai Drugeth Mária grófné, Széchy György özvegye, tiltakozott az ellen, hogy a város lakói az ő vámházainál a vámfizetést megtagadják. Az e miatt támadt per folyamán I. Lipót király 1666-ban, majd 1681-ben a város polgárait podgyászaik után mindennemű vám és harminczad fizetése alól felmentette.

Bár a város a protestantizmust már a XVI. század közepén befogadta, az esztergomi érsekek, mint Pázmány Péter, Lósy Imre mindenkor pártfogásukba 538vették Rozsnyót, de Lippay György, a ki lakosait a kath. hitre akarta téríteni, a sikertelen küzdelem miatt megneheztelvén a városra, egymásután fosztotta meg kiváltságaitól. Az 1656-1715 közötti időben a város majdnem minden szabadalmát elveszítette, sőt adóját is elébb 600, majd 780, végre 906 frtra emelték fel.

A város ügyeit a XVII. század elejéig 24 képviselő intézte. 1613 decz. 28-ától 1635-ig 48 képviselőt választottak. 1666-ig a magyaroknak és a németeknek külön szószólójuk volt. A városi képviselők a város vagyonát és háztartását ellenőrizték, az igazgatás pedig a városi főbiró s a melléje választott 12 esküdttárs feladata volt. A törvénykezést elsőfokulag a városi tanács gyakorolta; felebbezési fórum mindenkor az esztergomi érsek volt. (Mikulik: i. m.) Az 1848-iki törvények életbeléptetése előtt a város tisztikara egy főbiró, két főjegyző, hat fizetéses és hat fizetéstelen táblabiróból állott. Az 1848-iki törvények életbeléptetésével, máj. 30-ától, 54 városi képviselőt választottak, a tisztikart pedig a máj. 25-én tartott közgyűlésen alakították meg. (Városi levélt.)

Tiszolcz a XVII. században szintén városi jelleggel bírt. Egy 1596-ban kelt oklevél városnak mondja. Jogait azonban a XVII. század folyamán elveszítette és csak vásárjogát nyerte vissza 1780-ban.

A mohácsi vészt követő belzavarok közepett Hont vármegye élén egyszerre két főispán (Nyáry Ferencz és Balassa Menyhért) állott. Balassa Menyhért ugyanis, hogy rablókalandjait sikerrel folytathassa, Nyáry Ferenczczel 1535-ben felosztották egymás között Hont vármegyét, melyet a főispáni eskü letétele nélkül önkényesen kormányoztak. Az 1542. évi pozsonyi országgyűlésen fel is szólaltak a vármegyének e kettéosztása ellen, minek következtében Nyáry Lőrincz neveztetett ki főispánná, míg az ez évi 37. t.-czikk a vármegye egyesítését rendelte el. De e rendelkezésnek aligha volt foganatja, mert 1552-ben a vármegye egyesítését újból el kellett rendelni. A vármegyének ez a kettéválasztása adta meg tulajdonképen a kishontiaknak az első lökést a Nagy-Honttól leendő elszakadásra. 1543-tól tényleg folyton találkozunk ily törekvésekkel, a mi különben természetes következménye volt az akkori viszonyoknak. A török világban sok veszélylyel járt Kis-Hontból Nógrádon át a vármegyei megyegyűlésekre járni, mert a közbeeső vármegye kb. 10 mértföldnyi szélességben választotta el a két vármegyét egymástól. A XVII. században sem javultak a viszonyok. 1647-ben a kishontiak ugyancsak a törökök miatt nem mehettek el a Selmeczbányára hirdetett megyegyűlésre, a miért is azután 1649-ben Hont vármegye Zólyomba hívta össze a rendeket. A különválásra irányuló törekvést csak növelte Hont vármegyének az az eljárása, melylyel a Rabutin császári tábornoktól a vármegyére 1683-ban kivetett 830.000 frt hadi sarcz túlnyomó részét a kishonti kerületre hárította. A Rabutin által ugyanakkor követelt négyes fogat kiállítását is Rimaszombatra vetették ki.

E mellett a kishontiak inkább Thököly kuruczaihoz hajoltak s protestánsok voltak, ellentétben a hontmegyeiekkel, a hol császári őrség tanyázott. Az 1684-86. évek amúgy is kedvezőtlenek voltak. A császáriak ugyan még nem jutottak el Kishontig, de a kivetett hadi sarcz elkeserité a 539kedélyeket. Rimaszombat például oda nyilatkozott, hogy az 1683. évi hadi sarczot 10 évig sem fogja kiheverni.

A különválási mozgalom az 1687. évi országgyűlésen némi eredményeket ért el. Kubinyi Ádám és Sipos János a kishonti nemesség nevében az országgyűlés elé terjesztették sérelmeiket s legalább külön alispán- és jegyző választásra kértek jogot. Ismerve azonban a hontiak magatartását, cselhez folyamodtak. Megvárták azt a napot, a mikor Madách Pál honti alispán nem volt jelen, míg Dúló György, a másik követ, az ő kérelmöket támogatta. Kvassay István előterjesztése alapján az 1687. XXV. t.-czikk akként rendelkezik, hogy Kis-Hont ezentúl önálló kerület (districtus), mely a főispántól a kishontiak közül kijelölt önválasztotta alispán, szolgabirák és esküdtek igazgatása alatt áll. A törvény szentesítése után csakhamar megválasztották Jánoky Farkast alispánnak, a ki azelőtt Thököly tanácsosa volt. A kerület székhelye Rimaszombat lett. A nádori iroda az új állapotokon egyhamar nem tudván eligazodni, néha Kis-Hontot comitatusnak czímezte. Erre Hont vármegye, a teljes elszakadástól félve, felírt a királyhoz és a prímáshoz a "comitatus" szó használata ellen. A kishontiak azonban már felülkerekedtek, mert midőn Madách Pál alispán valamit elrendelt, Jánoky, a kerület alispánja, utalva a nádori leiratokra, megtagadta a rendeletek végrehajtását. Hosszas huza-vona után, 1688 okt. 15-én, Nagy- és Kis-Hont küldöttei, az utóbbiak Kubinyi Ádám képviselőjük által, hg. Eszterházy Pál előtt egyezségre léptek. A kishontiak azonban ezt nem fogadták el és inkább Nógrádhoz akartak csatlakozni. Jánoky Farkas kishonti alispán, a ki 1698-ig tartó hivataloskodása alatt folyton ujjat húzott a hontiakkal, mindenképen a teljes elszakadás, majd a Nógrádhoz való csatlakozás mellett volt, de Nógrád vármegye 1693-ban ily irányú ajánlatát nem fogadta el. 1703-ban a kishontiak ismét panaszszal fordulnak Lipót királyhoz, az adóknak önkényes kivetése miatt. A honti tisztviselők igazolván eljárásukat, a panaszkérvény szerkesztőjét: Krumholcz János cserencsényi tanítót elcsapták állásából.

A Rákóczy-féle szabadságharcz kitörésekor Kis-Hont a felkeléshez csatlakozott. Jánoky Zsigmond, a fejedelem kanczellárja kétizben is tartott Kis-Hontban tisztújítást. 1709-ben Kis-Hont külön ír fel Rákóczihoz, a hadiköltségek ügyében. Ebben az évben Hont vármegyét már teljesen megszállták a császári hadak s így a vármegye nem küldhetett Eperjesre követeket, a konfederáltak törvényes táblájára. Rákóczy ekkor meghagyta Kis-Hontnak, hogy kebeléből küldjön követeket Eperjesre. 1710-ben, mikor már a császári hadak Kis-Hontot is ellepték, a két megye e név alatt - Comitatus utriusque Hont - egyesíttetett.

A szatmári béke után ismét napirendre került a különválás ügye. A kis-hontiak 1722-ben gr. Koháry István örökös főispánnak emlékiratot nyújtottak át, melyben kívánságaikat 12 pontba foglalták. A kis-hontiak panaszainak orvoslása, valamint a joghatóság és az igazságszolgáltatás kérdésében felmerült egyenetlenségek és zavarok kikerülése czéljából az 1729: XXIX. t.-cz. 12. §-a elrendeli, hogy Kis-Hont mint önálló kerület Hont vármegyéhez csatoltassék, de a kerületet, Nagy-Hont ellenében, némi önkormányzati és helyhatósági joggal ruházta fel. Ezenkívül az egyik alispánt, a jegyzőt s a szolgabirót a kis-hontiak kebeléből választották, továbbá minden negyedik megyegyűlést Kis-Hontban tartottak meg.

II. József a vármegyék rendezésekor Kis-Hontot Gömörhöz csatolta; de rendszerének megdőltével Kis-Hont ismét visszakerült Nagy-Honthoz. Ekkor azonban a kis-hontiak többé már nem akartak Hontba járni közgyűlésre, hanem önállóan gyűléseztek, mint például 1793-ban Osgyánban, pongyeloki Róth Ferencz h. alispán elnöklete alatt. Az ez időből való s magyarul vezetett közgyűlési jegyzőkönyvek Gömör vármegye levéltárában őriztetnek. Végre az 1802. évi országgyűlés ismét tárgyalás alá vette a kis-hontiak kérvényét, s bár az a kívánságuk, hogy önálló törvényhatósággá alakíttassanak, nem teljesült, mindazáltal az 1802: IX. törvényczikk, mely a kerületet Gömörrel egyesítette, érdekeiket hathatósan előmozdította, s egyúttal Rimaszombat virágzásának is megvetette az alapját. (Zollner Béla czikke: Századok 1895. évf. 866-67. l. - Balássy Ferencz: Századok 1873. 83. l. - Pesty Frigyes: Eltünt régi vármegyék I. 44-46.)

A mohácsi vészt követő korszak nemcsak politikailag, hanem a vallási téren is megosztotta a nemzetet. A nyugatról beszivárgó tanok, még közvetetlenül a mohácsi vész előtti időben, a bányavárosokban lakó németek között termékeny talajra találván, csakhamar elterjedtek a vármegyében, főleg a kis-honti kerületben, melynek lakosai közül, a XV. században bevándorolt huszita érzelmű csehek utódai, örömmel csatlakoztak az új hit hirdetőihez, mely azután útját egyengette a protestantizmusnak. De az új hit elterjedését mégis legjobban a pártharczok következtében megürült egyházi javak mozdították elő, melyeket a hatalmasok maguknak zsákmányul lefoglaltak, a mit azután az ellenkirályok kénytelenségből tűrtek, utóbb hallgatag beleegyezéssel vagy új adományozással szentesítettek.

A XVI. század vallási és pártküzdelmei közepett folyton tért vesztett a kath. hit. Csak Pázmány Péterrel tudott némileg erőre kelni, de az elveszített egyházak visszaszerzésére a vármegyében csak a XVII. század második felében nyílt alkalom.

Az új hit hirdetőjeként, 1529 június hó végén Szászországból Fischer András jelent meg a vármegyében, a hol 1540-ig, Bebek Ferencz által történt elfogatásáig működött. Fischer fellépte számos hívet szerzett az új tanoknak. Bebek Imre volt fehérvári prépost és Ferencz testvére is, a ki csak 1532 után lett az új tanok híve, egész hévvel csatlakozott hozzájuk. Titkára, Simontornyai Gergely szintén megkezdte a térítés munkáját, de ellene Bánffy György, a gombaszögi pálosok perjele vette fel a harczot s 1534-ben hitvitába bocsátkozott vele.

Bebek Ferencz főispán, ki zsarnoksága miatt rettegett ember volt, egyszerre csak a katholikus hit védőjeként lépett fel. Fischer Andrást elfogatta és Krasznahorka tornyáról a mélységbe lökette.

Fischert a vármegyében Leudischer György előbb szepesi kanonok követte, a ki 1542-ben fordult meg Rozsnyón, melynek lakossága 1550-ben már határozottan az új tanok felé hajlott. (Mikulik: i. m. 170. l.) Az új tanok hatása alatt a városi hatóság előbb a Stöckl Lénárdtól, majd 1560 táján, a Fried Cipriántól szerkesztett hitágazatokat foglalta el.

Midőn a XVI. század közepén a murányi esperesség (fraternitás) megalakult, ennek elnökei voltak irányadók a hitélet terén. 1594-ben Rimanovi János állított egybe hitczikkelyeket, melyeket a rozsnyói tanács a lakosokra nézve kötelezővé tett. Csakhogy a murányi fraternitás még 1594-ben is a kath. egyházban képzelte magát, mert ebben az évben az esztergomi érseki helynökhöz fordult. Ez az állapot 1604-ig tartott.

Egész 1555-ig a vallási mozgalmak inkább a térítés és a hitviták terére szorultak. A papi tized is rendesen befolyt; igaz ugyan, hogy Szapolyai halála után a tized bérbe adatott, de az akkori közbiztonsági viszonyok között csak így volt hasznosítható. A vármegye 1551. évi tizedlajstroma szerint 51 községben összesen 995 család (468 porta) fizetett tizedet, ugyanekkor 397 elpusztult telek vétetett az összeírásba. Az 1549-1553. évi adóösszeírások szerint az esztergomi érsek még 112 1/2, az egri káptalan 8, a gombaszögi pálosok 7, a pelsőczi plébános 7, a szentannai barátok pedig 2 porta birtokosai voltak, illetőleg annyi porta után fizettett adót. (Acsády: i. m. Ért. a tört. tud. köréből XIV. kötet.)

Bebek Györgynek, Ferencz fiának áttérésével azonban megváltozott a helyzet. Bebek György, a ki nejével Patóchy Zsófiával együtt Luther tanainak híve lőn, áttérésével a kath. egyházi javak megszerzését tűzte ki czélul. 1555-ben Gombaszögre tört, s miután a pálosok megerősített monostorát kézre kerítette, Lukácsot, a rend gombaszögi házfőnökét, szerzetes társaival együtt elfogta, majd török ruhába öltöztetve, kiűzte őket a vármegyéből. (Rupp Jakab: i. m. II. 115. stb. l.) Schwendi Lázár gróf császári vezér azonban 1566-ban a várszerűleg megerősített monostort visszafoglalta Bebektől, s azt földig lerombolta. A rend tagjai, bár 1569-ben biztosítékot nyertek elpusztított birtokaikra, azokat többé vissza nem szerezhették, mert idővel 541úgy a borzovai birtok, mint a gombaszögi elpusztult monostor a hg. Eszterházy család kezébe került. Eszterházy Antal herczeg a XVIII. század közepén 1100 frttal kárpótolta a pálosokat. (Magyar Sion VII. k.)

Bebek fellépte csakhamar követőkre talált. A katholikus egyházi javak egymásután foglaltattak el s jutottak világi kezekbe. Még növelte a bajt, hogy a vármegye 1556-ban egész Rozsnyóig meghódolt a törököknek, minek következtében a hódoltsághoz tartozó területen a monostorok lakói egymásután biztosabb helyekre menekültek. Így veszett el Pelsőcz, Hangony, a jánosi apátság, melynek apátját - Péterffy szerint - (Sacra Conc.) saját molnárja gyilkolta meg. Az 1562. évi nagyszombati zsinat már számos elveszett plébániát sorol fel a vármegye területben. Így Rozsnyo, melynek nagy templomát 1550-től kezdve használták az új hit hívei, Csetnek, melyet a Bebekek foglaltak el, Pelsőcz, Deresk, mely 1560 táján veszett el, Putnok, melynek plébánosa még 1552-ben a kath. hit követője volt, Rimaszombat, mely 1550-ben még a katholikusok kezében volt.

A XVII. század első felében a protestáns hit hatalmas pártfogót nyert Széchy Györgyben, a ki homonnai Drugeth Máriával kötött házassága után (1608) a lutheránus egyházban vezérszerepet játszott és a protestáns hitet nemcsak szóval, hanem fegyverrel is terjesztette. Számos kath. papot űztek el az ellenreformáczió idejében, de a másik protestáns felekezettel szemben sem voltak türelmesebbek. Midőn Otrokocs és Beje lakosai református hitre akartak térni, Széchyné katonákat küldött a nyakukra. (Acsády czikke, Századok 1885.)

A vármegye urai a XVII. század elején csaknem kivétel nélkül a protestans felekezethez hajoltak; egyedül Krasznahorka új ura, Andrássy Péter volt katholikus. Özvegye, Beck Zsófia közbenjárására, Betlér lakosai 1607-ben elszakadtak a rozsnyói ágost. evangelikusoktól, majd utóbb a katholikus hitre tértek. Midőn Pázmány Péter 1616. szept. 28-án esztergomi érsek lett, a Bethlen Gábor közbejött felkelése következtében, még az érsekség rozsnyói birtokait sem foglalhatta el, melyeket a felkelés folyama alatt, 1619-ben Széchy György kerített kézre, bár Bethlen Gábor az 1621-iki békekötés alkalmával Széchy elleni gyűlöletből, mindenképen az érseki javak visszaszerzése mellett volt. Pázmány Péternek tehát első gondja a rozsnyói érseki javak rendbehozatala volt. A gömöri protestánsok visszatérítésére még ekkor nem gondolhatott.

Az 1629-ben tartott nagyszombati zsinat behatóan foglalkozott az egykor virágzó gömöri főesperesség ügyeivel. E végből összeírták a protestantizmus elterjedése előtt fennállott plébániákat, mely szerint Gömör vármegye 542területén 102 plébánia volt. Midőn Pálfalvy János főesperes 1636-ban egyházlátogatást tartott, csak három kath. plébániát talált Gömörben, u. m. Krasznahorka-Váralját, Harkácsot és Szent-Simont. A kis-honti kerületben még rosszabbul állott a katholikusok ügye. Ott csupán egy plébánia: Nagy-Szuha maradt a kezükben.

A megyebeli apátságok közül egyedül a jánosi apátról emlékeznek meg a zsinati iratok. Ez az állás csak névleges volt, miután az apátság romokban hevert, birtokain pedig mások osztoztak. (Rupp Jakab: i. m. - Hollók Imre: Solemnia S. Neiti.) Még furcsább viszonyok voltak a gömöri tizedszedés tekintetében. (Egyházmegyei lt. Rozsnyón). A gömöri tizedet az egri püspök vette bére, 1626-ban azonban a kamara azt javasolta, hogy a tized vétessék el hetesi Pethe György, akkori egri püspöktől s a szendrei vár fenntartására fordíttassék. Miután azonban az 1647: XCV. t.-czikk szerint a tized többé nem volt kiadható, az esztergomi érsek a fiscusnak adta ki bérbe, mely, úgy látszik, a törvény megtartására nem volt kötelezve. A fiscus azután Gömör tizedét Murány fentartására fordította, s így történt, hogy az érsek tizedét egy ideig a protestáns Széchyek szedték, Rozsnyóét azonban még 1636-ban is az ottani protestáns lelkész. Zombori Lippay György érsek azonban erélyes kezekkel fogott ez ügynek rendezéséhez. Pelsőcz, Csetnek, Berzéte, Sajó, Góts, Oláhpatak, Ochtina, Restér, Geczelócz tizedét - melyeket az érsekek mindig maguknak tartottak fenn s a bérletből kihagytak, fegyveres erővel szedette be. Ez ellen a gömöri protestánsok a király előtt tiltakoztak ugyan, de azért az érsek továbbra is igénybe vette a murányi vár urának, Wesselényinek a segítségét.

Már Pázmány Péter foglalkozott a rozsnyói püspökség felállításának eszméjével; az új püspökség a rozsnyói uradalmat nyerte volna a hozzátartozó 4 faluval, ezenkívül Gömör és Torna vármegyék tizedét. Pázmány terve azonban csak közel másfél század után valósulhatott meg. (Péterffy: Sac. Conc.) Bármennyire kedvezett is Pázmány a rozsnyóiaknak, a visszatérítés művét meg sem kisérelhette. Zombori Lippay György, miután Hanula György jezsuitának Rozsnyón való letelepedése a város ellentállásán meghiúsult, maga vette kezébe a térítés művét. Még 1656 előtt megfordult Jolsván, s 1656 márcz. 13-án Martonfalvy Ignácz jezsuitát küldte Rozsnyóra az érseki vagyon kezelése czímén, voltaképen pedig a viszonyok tanulmányozása czéljából; de Martonfalvyt a lakosok kiűzték Rozsnyóról. Az érsek e miatt 300 frt évi büntetés fizetésére kötelezte a várost. A birságot a hagyomány szerint az érsek azért vetette volna ki a lakosságra, mert midőn náluk megjelent, üres koporsókkal rakott szekeret vittek végig az utczákon, mire az érsek, abban a hiszemben, hogy a városban dögvész pusztít, eltávozott. Később a csel kiderült s az érsek így éreztette haragját a várossal. Ezt a hagyományt azonban Mikulik (i. m. 187) megczáfolja. Zombori Lippay György 1656 okt. 6-án Hölgy Gáspár útján a rozsnyóiakat 2000 frt fizetésére szólította fel, mely összegből a város piaczán levő toronyhoz templomot akart építtetni. A jezsuiták még 1656-ban alapítottak missziót Rozsnyón, melynek lakosai eleinte ellenszenvvel fogadták őket, sőt az ez évi szeptember 25-én Jolsván tartott ág. esperességi űlésen fel is szólaltak ellenük. Lippay György érsek azonban nem törődve a város hangulatával, 1659 júl. 31-én a pozsonyi káptalan előtt kelt levelével, a jezsuiták részére Rozsnyón rendházat alapított, mely czélra 5000 forintot és 1200 csász. tallért biztosított, s a várost a templom és a rendház felépítési költségeinek fedezésére kötelezte. (Egyházm. levélt. Rozsnyón, 1659 május 25.) A jezsuiták törekvése elsősorban az ősi egyház visszaszerzésére irányult s ez 1670-ben csakugyan a katholikusoké lett; a Thököly-féle mozgalmak idejében azonban, 1682 jún. 11-étől kezdve, ismét a protestánsok kezébe kerülvén, csak 1687 febr. 27-én foglaltatott vissza. (Magyar Sion 1865., 306.) A jezsuiták rendháza a Csucsomi-utcza szegletén épült, földszintjén a tantermek voltak, míg az emelet eleinte két, utóbb több jezsuita befogadására szolgált. A rozsnyói rendházhoz tartozott Gömörben Henczkó, Szepesben Lengvárd, ezenkívül a Sajón egy kétkerekű malom is. (Rupp Jakab: i. m. II. 115.)

Wesselényi nádor házassága után Széchy Máriát a kath. hitre térítvén (1645) át, hatalmasan felkarolta a katholikusok ügyét. Jezsuitákat hívott 543Murányba, a kik innen intézték a térítés munkáját és Széchy Mária 1665-ben Pázmány Péter imakönyvét is kiadta, sőt a piaristákat is le akarta telepíteni, s e végből Jolsván házat is építtetett számukra, de a közbejött országos zavarok megakadályozták tervének kivitelében. (Simonchich Imre: A rend évkönyve 1805. évf.)

Bármennyire buzgólkodtak is a jezsuiták, a térítés lassan haladt előre. Deresk lakosai még 1645-ben Széchy Mária példájára katholikus hitre tértek; a hárskuti plébániát 1662-ben állította vissza Telekessy István püspök, Murány-Hosszúrét, Jolsva, melynek régi gót-stílű templomát Breiner Zsigmond Kristóf és Mednyánszky Pál 1689-ben foglalták vissza a protestánsoktól, csak részben tért vissza. A templom 1706-ban prot. kézre került, csak 1713-ban jutott vissza a katholikusok kezébe és az 1721-ben kiküldött vegyes bizottság végleg a katholikusokénak nyilvánította. (Rozsnyói egyházi töredékek. IV. k. 1834. évf.) Polonka, melynek templomát Wesselényi nádor kezdte építtetni 1666-ban, s Széchy Mária egyházi edényekkel gazdagon megajándékozta, szintén áttért a kath. hitre, 1671-től kezdve önálló plébániája volt. 1684-ben, a városokat kivéve, még igen kevés kath. papot találunk a vármegyében (Acsády Ign. czikke: Századok 1885. évf. 637.); pedig ekkor már a vármegyei családok közül is sokan tértek át, mert 1671-ben a füleki katholikusok a Gömör vármegyétől megszavazott templomépítési segély kiutalását kérték. (Tört. Tár 1884. 720.)

Thököly kuruczainak előnyomulásával Madách Péter 1682 jún. 25-én Rozsnyót szállotta meg; a kuruczok közeledtének hírére a jezsuiták a templomi drágaságokkal Lengyelországba menekültek s így a katholikus hívők pásztor nélkül maradtak. Letenyey Márton ekkor, Thököly parancsából, a kath. hitre már visszatért lakosokat hitük elhagyására kényszerítette. A térítés erőszakos munkáját a Sajó völgyében is folytatták.

Thököly szerencsecsillagának hanyatlásával a jezsuiták ismét visszatértek Rozsnyóra, a bécsi kormány pedig, mely a felkelésekért elsősorban az evangelikus lelkészeket okolta, 1687-ben Rozsnyón eltiltotta a protestáns istentiszteletet, s Regius Jakab lelkész Sajó-Gömörre távozott. 1687-től kezdve Rozsnyón csak katholikus biró volt választható. (Egyházm. levélt.). Széchényi György érsek 1688-ban Miller János gömöri főesperest küldte a kath. plébániák meglátogatására. Kolonits bibornok főleg az ifjúság iskoláztatását akarta a katholikusok részére biztosítani; miután a rozsnyói protestáns iskolák már 1688 táján megszüntek, 1696-ban a rozsnyói szülőknek megtiltotta, hogy gyermekeiket a prédikátorokhoz küldjék. Bartholomaeides János ugyan ezen intézkedés ellen 1703-ban felszólalt, de mire kérvénye az érsekhez jutott volna, már a kuruczok voltak Gömör urai. A jezsuiták 1706-ban elhagyták Rozsnyót, hová csak 1708-ban tértek ismét vissza.

A török uralom megdőltével s Thököly bukásával ismét előtérbe lépett a tized ügye. 1695-ben Széchényi György érseket megkereste a kamara, hogy a gömöri és tornai tizedet szállítsa be. Egyes helyeken azonban még mindig a protestáns lelkipásztoroknak fizették a tizedet, minek következtében 1701-ben Lipót király meghagyta, a vármegyének, hogy a tized kizárólag a katholikus papságnak fizetendő (1701 ápr. 9-én. Várm. levélt.); de midőn Murány 1701-ben a gróf Koháry család birtokába került, a tizedet továbbra is az uradalom szedte be. A közbejött szabadságharcz alatt e kérdést az esztergomi érsek nem bolygathatta, azonban a szatmári békekötés után ismét napirendre került a tized ügye. A dobsinai tizedet a protestáns Lányi Pál bérelte, de a kamara felkérésére Eszterházy Imre érsek a város közönségének engedte át albérletbe.

Csáky Miklós gróf esztergomi érsek, Lipót király leiratára hivatkozva, 1754-ben pert indított gróf Koháry András ellen. Koháry azonban időközben elhalt, a rozsnyói püspökség alapításával pedig a per örökségképpen az utóbbira szállott, mely azután 1781-ben kénytelen volt azt előbb herczeg Koháry Ferencz, majd ennek magvaszakadtával Ferdinánd Coburg Gothai herczeg ellen folytatni. E per még 1837-ben is foglalkoztatta a biróságokat. (Hollók Imre: Egy pillanat a Désmákra.)

A szatmári békekötés után újból megindult a térítés munkája. A jezsuiták már megelőzőleg 1711 febr. 13-án Rozsnyón az összes templomokat 544visszafoglalták s a protestáns lelkészeket elűzték, s ezt nemsokára több templom visszavétele követte. A protestáns rendek felszólalására, az 1721 ápr. 28-án Rozsnyón megtartott közgyűlésen az elfoglalt templomok ügyében 169 tanút hallgattak ki 20 kérdőpontra, melyeknek czélja volt megállapítani, hogy mely templomokat építtettek a protestánsok, s melyek állottak fenn a reformáczió előtt, és hogy mely felekezet volt a Thököly-féle felkelésig azok birtokában s végre, hogy vannak-e a templomokban oly képek, szobrok s felszerelések, melyek a katholikusok birtokjogát megállapíthatnák. (Egyházm. levélt.)

A még ebben az évben megtartott egyházlátogatás is nagyon kevés plébánia fennállásáról ad számot; ettől kezdve azonban a gömöri főesperességi kerületben mindegyre sűrűbben alakulnak új plébániák, vagy a régiek felújíttatnak. Mikor 1733-ban Illyés János főesperes egyházlátogatást tartott, a gömöri esperességben 18 plébános volt. A püspökség alapításáig a következő plébániák alakultak: Csetnek 1734, Dobsina 1746, Harkács-Sánkfalva, mely időközben megszünt, 1733, Nagy-Csoltó, Putnok 1733, alapította gróf Serényi Farkas főispán. Dobócza 1745, Feled 1745, Guszona 1774, Osgyán 1744, Nagy-Rőcze, Süvete 1743, Pohorella 1742, Nyustya 1769, Ráhó 1769, Tiszolcz 1736.

A kis-honti kerületben állott legrosszabbul a katholikusok ügye. Az 1731-ben Újvendégi János főesperestől tartott egyházlátogatáskor csupán egy plébánia volt (Nagy-Szuha). Az osgyáni és a szuhai plébánosok támogatására a helytartótanács 1768 jun. 16-án kelt rendeletével két hittérítőt küldött Kis-Hontba. Ezek közűl Karaba György Ráhóra jött, honnan körmenetekkel s szónoklatokkal igyekezett a népre hatni. Midőn 1769 jun. 25-én egy nógrádi, kishonti, gömöri, sőt hevesvármegyei hivekből álló körmenettel átvonult Rimaszombaton, a körmenet a város piaczán találkozott az épen a templomból kijövő protestánsokkal. Ezek azt hivén, hogy a katholikusok a protestánsok templomát akarják elfoglalni, a körmenetet megrohanták s a városból kiűzték. Hosszas vizsgálat után, 1771 ápr. 9-én hirdettetett ki az itélet, mely a főbűnösök közül hatot 3-5 évig terjedő börtönnel, a nők közül kilenczet 1 évi fogsággal büntetett, a nem nemesek közül pedig 14-et megseprűztek. Ez esemény következtében a protestánsok elvesztették templomukat, papjaikat pedig elűzték. (A periratokat l. Solemnia XIV. köt. 1822. évf.) Rimaszombatban ekkor alakult a kath. plébánia, melynek templomára Mária Terézia 8000 frtot ajándékozott és később ezt az összeget 6938, majd 4000 frttal toldotta meg. A főoltárkép Fischer ecsetje alól került ki. Mária Terézia még 1771-ben alapította a rimaszombati altariát, melyet a plébániával egyesítettek.

A szerzetesrendek közül a jezsuiták rozsnyói rendháza a XVIII. században a virágzás tetőpontjára jutott. A rendház élén túlnyomólag magyarok állottak, mint 1714-ben Szilágyi István, 1717-ben Zorkóczy Ádám, 1732-ben Bakay Gábor, 1732-ben Szabó Ferencz, 1735-ben Berzeviczy Ödön.

Tanintézetük is fejlődött, melyet a rend eltörlése után (1773) a ferenczrendiek vettek át, kiket III. Károly király 1733-ban telepített Rozsnyóra. A rendtagok lakásául Pecz János városi tanácsos adta oda házát. (Rupp Jakab i. m. II. 115.) 1748-ban azonban a rendház leégett és felépítése csak lassan haladt előre. A templomot 1761-ben felszentelték, de végleg csak 1826-ban fejezték be.

A pálosoknak többé nem sikerült visszatérni ősi monostoraikba; a hangonyi monostor köveiből 1776-ban a szentsimoni plébánia-lak épült.

A mit még Pázmány Péter tervezett, azt Mária Terézia királynő valósította meg. 1775 tavaszán sikerült a szentszékkel megegyezésre jutni a rozsnyói püspökség alapítására nézve. Mária Terézia királynő 1776 jun. 16-án kelt alapító-levelével Gömör és Torna vármegyéket s a kishonti kerületet, valamint Nógrádból a losonczi, Szepesből a hegymegi esperességet és Abaujból 5 plébániát kiszakított az esztergomi püspöki megyéből s ezt VI. Pius pápa 1776 márcz. 15-én kelt bullájával megerősítette. Az újonnan alapított rozsnyói püspökség birtokául Rozsnyó város, a hozzátartozó Csucsom és Nadabula helységekkel, továbbá Sajó-Püspöki és Velkenye jelöltettet ki, melyhez 1777-ben az abaujvármegyei Somodi is járult.

Az új püspökség mellé Mária Terézia 1776 jan. 15-én a rozsnyói káptalant alapította, mely az ipolysági prépostság javadalmait nyerte, s ebbe 1776 aug. 1-én iktatták be. A káptalan, mint hiteles hely, 1777-ben kezdte meg működését, pecsétjét ugyanezen év aug. 9-én nyerte. Mária Terézia a káptalannak templomi edények és felszerelések beszerzésére 16,000, a hat kanonoki ház építésére 12,000 forintot adott. A székeskáptalan könyvtárat Katona István nagynevű történetíró alapította azáltal, hogy 1795-ben nagybecsű magánkönyvtárát a káptalannak adta. 1779-ben a káptalan kapta a főesperesi jövedelmeket is, a melyeket azelőtt az esztergomi főkáptalan tagjai közül kinevezett főesperesek élveztek. (Rupp Jakab II. 111. stb.) A püspökség megalapításával az ősi rozsnyói góthikus templom székesegyházzá lett, mely alkalommal, 1777-ben, helyreállították. 1835-ben a székesegyház mellett épült Szent Anna-kápolnát ujjáalakították s az 1513-ból való fogadalmi képet, restaurálása után, 1835-ben újra leleplezték.

Galgóczy János, az első rozsnyói püspök, még mielőtt püspöki székét elfoglalhatta volna, 1776 ápr. 5-én elhalálozván, helyébe Révay Antal gróf került, a ki székét 1776 nov. 21-én foglalta el. Ő költözött be a jezsuiták rendházába, mely azóta püspöki székházul szolgál. 1778-ban a gimnnázium részére új épületet kezdett építtetni, de ennek befejezése már utódára, báró Andrássy Antalra maradt, a ki 1780-ban foglalta el főpásztori székét. Andrássy Antal a jezsuita-rendbe lépett és annak eltörlése után, 1776-ban, rozsnyói kanonok, majd nagyprépost, végül püspök lett. Működését az Andrássyakról szóló külön fejezetben méltatjuk. Utóda 1801-ben dr. Szányi Ferencz lett, a ki 1808-ban tette le a papnevelő-intézet alapkövét. Alatta hat plébánia alakult. Mint lelkes hazafi, 7000 forintot adott a Ludoviceumra. Meghalt 1810 márcz. 29-én. Eszterházy László gróf 1810 decz. 19-én lett a püspökség kormányzója. 1814-ben felavatta az újonnan épült papnevelő-intézetet. 1815 jul. 23-án püspökké szentelték és 1821 nov. 4-én egyházmegyei zsinatot tartott. Meghalt 1824 szept. 11-én, Szomolnokon. Utóda Lajcsák Ferencz lett, 1824 szept. 4-én, a ki azonban 1827-ben váradi püspökké neveztetett ki; emlékét főleg a rimaszombati és a rozsnyói iskolákra tett adományai őrzik meg az utókornak.

1828 márcz. 28-án Scitovszky János neveztetett ki püspökké. Tíz évi püspöksége alatt Szent Neit vértanú ereklyéit szerezte meg, melyet az ő előterjesztésére XVI. Gergely pápa 1835-ben kelt bullájával a székesegyháznak adományozott. A vértanú ereklyéi 1836 márcz. 10-én érkeztek Rozsnyóra. (Hollók Imre: Solemnia S. Neit. 1841.) Scitovszky János 1838-ban a pécsi püspökségre helyeztetvén át, őt gróf Zichy Domonkos követte, a kit 1840 máj. 30-án iktattak be Rozsnyón. Rövid ideig tartó főpásztorkodása után kisapponyi Bartakovich Béla következett, a kit 1844-ben neveztek ki püspökké, de főpásztori székét csak 1845 jun. 24-én foglalta el. 1850-ben egri érsekké lett. Kollarcsik István 1850-ben neveztetett ki, 1851-ben felszenteltetvén, főpásztori székét május hó 2-án foglalta el. Meghalt 1869. julius 18-án Somodiban. Schopper György 1872 jan. 17-én lett rozsnyói püspök, meghalt 1895 ápr. 10-én. Ivánkovich János 1896 decz. 3-án neveztetett ki és főpásztori székét 1897 jun. 20-án foglalta el.

A püspökség alapításával a plébániák száma is jelentékenyen növekedett. 1776-ban 29 plébánia volt s e szám 1864-ig 99-re emelkedett, a mi csak hárommal kevesebb, mint a mennyi még a reformáczió előtt a gömöri főesperességhez tartozott.

A Németországból jövő tanok már a mohácsi vész előtti években átszivárogtak Gömör vármegyének, a németektől lakott városaiba, melyek a külkereskedelem révén Sziléziával és Szászországgal állandó összeköttetésben állottak. Az új tanok terjedésére kétségkívül befolyással voltak a husziták, kik - mint láttuk - közel félszázadon át tartották rettegésben a vármegyét. A husziták egyrésze leveretésök után főleg a Rima völgyében telepedett 546le, a néppel összeházasodott és ekként a talajt a reformáczió befogadására előkészítette.

A legrégibb adatok, melyek az új tanok elterjedéséről szólnak, Rozsnyó város jegyzőkönyvei. Rozsnyó plébánosa bizonyos Péter, a kinek saját bányái voltak, 1523 táján már az új tanok hatása alatt, az egyházi szertartásokból sokat elhagyott s önkéntelenül az új hithez közeledett, a nélkül, hogy a kath. hittől elszakadt volna.

A mohácsi vész után az új hit szinte észrevétlenül vert gyökeret a lakosság között. Így, mikor Fischer András 1529-ben a Szepességből az új tanok hirdetőjeként megjelent Rozsnyón, már elvtársak körébe jött. Fischer erőszakos halála után az általa hirdetett tanok átszivárogtak Csetnekre is, a hol annál könnyebben terjedhettek, mert a helység ura, Bebek Imre, azelőtt fejérvári prépost, a ki még 1532-ben gazdag adományt tett a pálosok javára, 1532-34 közt szintén az új tanok híve lett, sőt meg is házasodott, nőül vevén egy dobsinai polgárleányt. Bebek Ferencz azonban 1532-ben fivére ellen támadt, a kit a Szepességbe űzött, majd 1540 táján Ratkót, Jolsvát s Kövit támadta meg, a templomok harangjait magával vitte s azokból pénzt veretett. Fischer utóda, Leudischer György Bebek Ferencz elől szintén menekülni volt kénytelen. Később, 1556-ban, Gilch Mátyás, 1573-ban Medvicher János hirdették az új tanokat. (Rupp Jakab: i. m. II. 108-110.) Az új hit követői meleg fogadtatásra találtak a murányi várkapitányokban. E várban Basó Mátyás kivégeztetése (1548) után, császári őrség tartózkodott. Ennek kapitányai, gróf Salm Miklós és később niederlaysi Maschkó Menyhért nemcsak vallották, hanem terjesztették is Luther tanait, sőt követői fegyveres oltalomban is részesültek. Bebek Ferencz bukása, még inkább Fülek elfoglalása után, miután a vármegye Rozsnyóig meghódolt a töröknek, a Luther tanai elterjedésének mi sem állott útjában. Bebek fia Ferencz, kinek neje Pathóchy Zsófia volt, az új hitet követte, sőt Melius Juhász Péter Bebek Ferencz nejét egyik művében az evangelikusok patronájának nevezi.

A XVI. században már számos helység volt, melynek lelkésze Luther tanait követte. Dobsina, hol 1557 táján Gneiszer Bálint lelkészkedett, teljesen protestánssá lett. Csetneken 1545-68 közt alakult a protestáns egyház. Osgyánban, melynek ura, a Bakos család már 1550 táján Luther tanainak hódolt, szintén teljesen protestáns lett. (Solemnia XIX. évf.)

Rozsnyó város már 1549 táján elfogadta a Stöckl Lénárdtól összeállított hitczikkelyeket, melyeket azonban a későbbi lelkipásztorok, minthogy a kath. hitágazatokhoz hasonlítottak, nem ismertek el, hanem 1560 táján Fried Cyprián murányvári lelkész később meg 1594-ben, a Rimanóczi hitágazatait emelték érvényre, melyek az úrvacsorát kiküszöbölték az istenitiszteletből s az esperesség joghatóságát szabályozták.

A XVI. század második felében már egyre több felszentelt hitszónok került ki a németországi egyetemekről, a kik a volt katholikus plébánosok helyét lassan-lassan elfoglalták. Mindazáltal a rossz közbiztonsági viszonyok következtében nem mindenütt kaptak hitszónokot. A jolsvai tanács például, miután hasztalan kért hitszónokot, 1579-ben Fabricius Györgyöt küldte a wittembergai egyetemre. (Hunfalvy: i. m. 17. l.)

A Fried Cyprián-féle hitczikkelyek elfogadásával 1578-ban a lutheránus egyházak Gömörben és Kis-Hontban egymásközt szövetséget kötöttek, az n. n. murányi fraternitást, vagyis esperességet, miáltal a fraternitáshoz tartozó összes egyházak a murányi őrség fegyveres oltalma alatt állottak. Miután 1590-ben e czikkelyeket Csetneky István is aláírta, a hitczikkelyek murányi-csetneki kisebb artikulusoknak neveztettek.

Rimanovi szabályzata szorosan megállapította a viszonyt, az esperes és a lelkészek, valamint a lelkészek és a hívek között. Az esperes évről-évre választatott, ő elnökölt a közgyűléseken, a lelkészek az esperestől függtek, ő biráskodott felettük, sőt egyes esetekben a lelkészeknek új állomásokat adományozott. Az esperes 1594-ben és 1610-ben megtartott egyházlátogatása alkalmával kihányatta a templomokból mindazon felszereléseket, melyeket a katholikus szertartásoknál használtak. De mindezeknek daczára az esztergomi érsekség és a murányi fraternitás között még a XVII. század elején is állandó összeköttetés állott fenn a tized ügyéből kifolyólag.

547A lutheránus lelkész még most is szedte a tizedet. 1594-ben a murányi fraternitás panaszára, Szuhay István esztergomi érseki helytartó a kis-honti evangelikus papoknak nemcsak megigérte a tizedeknek végrehajtás útján leendő biztosítását, hanem fel is kérte a fraternitást az egyházi és papi jövedelmek összeírására, mert a mennyiben a hívek azt nem fizetik pontosan, kétszeresen megveszi rajtuk.

Bocskay felkelése idejében az esperesség azon munkálkodott, hogy a régi hitczikkelyeket határozottabb formába öntse. E végből 1604-ben kidolgoztak egy szervezetet, melyet a nádor 1610-ben a zsolnai zsinaton határozat erejére emelt. Thurzó György nádor 1610 július 10-én kelt levelével megengedte, hogy a gömöri ágost. hitv. evangelikus egyház külön szuperintendenst válaszszon, a vármegyének pedig meghagyta, ha a szuperintendens egyházi látogatásokat teljesít, őt mindenben támogassa és segítségére legyen, továbbá utiköltségeinek fedezéséről is gondoskodjék. (Századok 1876. évf. VIII. füzet.)

A XVI. század végén már féltékenyen őrizték a lelkészek híveiket, kik a török hódoltság megszüntével már gyakori kísértésnek voltak kitéve. Az esperes 1596-ban meghagyta, hogy az úrvacsorában részt nem vett szülők gyermekeit nem szabad megkeresztelni. A közerkölcsiség ellen vétőket is szigorúan büntették. Az alsó-sajói tanítót, mert kártyázott és a fonóba járt, 1595-ben az esperességi határozat alapján megvesszőzték, egy másik tanító pedig, ki nejét leánykorában teherbe ejtette, 2000 darab zsindelyt volt kénytelen beszolgáltatni. A házasságkötés, és különösen a válások tekintetében is szigorú volt az egyház. Mutatja Grünblath Erzsébet esete, a kit az 1631-ben, Fabricius György jolsvai lelkész elnöklete alatt tartott gyűlésen, mert vőlegénye jegygyürűjét visszaküldte, 7 évig minden mulatságtól, sőt a férjhezmenéstől is eltiltották, 1632-ben azonban némileg enyhítették az ítéletet. Egy rozsnyói mesterembert, mert anyósát megverte, 1636-ben, mint visszatérő bűnöst, 3 vasárnapon át a templomban szégyenszemre kiállítani rendelték, de büntetését utóbb, nagy rimánkodására, elengedték. (Mikulik i. m. 131. 1.)

Midőn Murány 1608-ban Széchy Tamás birtokába került, a gömöri és kishonti evangelikusok Széchyben hatalmas pártfogót nyertek. Fia György 1617-ben vette át atyjának gömöri birtokait. Alatta Murány a protestantizmus középpontja lett. Az ő erélyes fellépésének köszönhetik az evangelikusok, hogy Gömör egészen a század közepéig ment maradt az ellenreformácziótól. Széchy György halála után (1625) neje, Homonnai Drugeth Mária, folytatta férje művét; de ekkor az ellenreformáczió már Gömör határaihoz közeledett. Mivel pedig az esperesség belátta, hogy hatalma a Rimanovi czikkelyek szigorú megtartásában rejlik, 1638 április 20-án elrendelte azoknak a lelkészkedő papság részére leendő lemásolását és fontosabb esetekben a népnek leendő kihirdetését. Midőn Csetneken az ellenreformáczió megkezdte munkáját, 1653-ban a czikkelyeket magyar, német és tót nyelvre lefordítva, a papoknak és tanítóknak megküldötték. Ugyanezen időtájt a rozsnyói evangelikus egyházban a nemzetiségi viszálykodás ütötte fel a fejét. 1630-ig még megfért a rozsnyói magyar és német egyház egymással, 1631-től azonban kitört a viszálykodás, melyet Pázmány Péter érsek, mint a város földesura betiltott, mi által a magyar egyház Rozsnyón túlsúlyra jutott és 1669-ben már a magyar prédikátort választották meg esperesnek. Midőn hosszabb elnyomatás után, 1682-ben Rozsnyón az evangelikus egyház visszaállíttatott, a német egyház megszünt, s lelkésze Dobsinára költözött.

A kis-honti kerület a XVII. század közepén a Túrócz, Zólyom, Nógrád és Hont vármegyék területére kiterjedő szuperintendencziához tartozott. Spettkius Márton bajmóczi lelkész és szuperintendens 1652-ben tartott egyházlátogatást a kishonti kerületben, mely alkalommal november 25-én Osgyánt kereste fel, hol az esperesség részéről Chamarides Mihály kishonti senior, Bakos Gábor és Kubinyi Mátyás táblabíró fogadták. 1658 július 28-án Lányi Dávid újonnan megválasztott szuperintendens Osgyánban szintén egyházlátogatást tartott.

A jezsuitáknak Rozsnyón történt letelepedésével a visszatérítés is kezdetét vette, habár már előbb is találkozunk hasonló jelenségekkel. Így Betlér 5481608-ban elszakadt a rozsnyói anyaegyháztól s önálló egyházzá lett, majd lakosainak egy része katholizált. 1611-ben Forgon Péter, a későbbi alispán tért át a katholikus hitre, de új hitét ismét elhagyva, kálvinistává lett. Wesselényinek Széchy Máriával kötött házassága következtében az utóbbi elhagyván hitét, katholikussá lett, benne azután hathatós támaszt nyertek a jezsuiták, a kiket az általa elűzött Kőszeghy István murányi várbeli lelkész helyett befogadott. A jezsuiták felléptével az 1657-ben Jolsván tartott esperességi gyűlés már a védekezés módjairól tanácskozott, mert a vármegye úri családai közül már sokan hagyták el hitöket, de mivel hathatós ellenszert nem voltak lépesek alkalmazni, az egri basához fordultak segítségért, mire Kara Ibrahim aga, Ali egri basa főkajmakámja, 1663 ápr. 27-én a rozsnyói katholikus papokat a térítéstől eltiltotta.

A Wesselényi-féle összeesküvés felfedezésével a bécsi kormány elsősorban a protestánsok ellen fordult. 1670. év végén a protestáns papok és tanítók Rozsnyóról elűzetvén, az iskola Sajó-Gömörbe költözött, hol egész 1682-ig virágzott. Regius Jakab rozsnyói magyar ev. lelkész 1674-ben Pozsonyba idéztetett, honnan visszatérve, Sajó-Gömörben húzta meg magát.

Thököly, hadainak előnyomulásával, Lessenyey Mártont küldte Gömörbe az evangelikus egyházak visszaállítására. Lessenyey a sumjácziakat arra kényszerítette, hogy kedvelt görög papjukat elűzzék. Ez meg is történt, de Thököly szerencsecsillagának letüntével ismét visszatértek ősi hitükhöz.

Rozsnyón 1682-ben szintén visszaállíttatott az evang. egyház és Regius Jakab is visszatért, de nem sokáig maradhatott, mert 1687-ben ismét a város elhagyására kényszerítették, a város lakosait pedig a kath. istentiszteleteken való részvételre kényszerítették.

Ezalatt a térítés br. Barkóczy László, gr. Koháry István és Gyöngyösi István alispán támogatása mellett szakadatlanul folyt 1703-ig. Főleg a murányi őrség ellen merült fel sok panasz, mely az evangelikusokat szabad vallásgyakorlatukban folyton háborgatta.

Rákóczy Ferencz felkelésének híre a gömöri protestánsokban is a jobb jövő reményét keltette. Rákóczy már 1704-ben az egész gömöri esperességnek visszaadta a szabad vallásgyakorlatot. A teljes vallásszabadság gyakorlata Rozsnyón csak az 1705. évi szécsényi gyűlés határozmányai alapján adatott meg, a mi azonban a templomok miatt a magyar és az ismét újra alakult német egyház közötti viszály magvát hintette szét, a mi csak az 1709-iki esperességi gyűlésen megerősített egyezséggel ért véget.

Regius Jakab halála után 1691-ben bodófalvi Bodó András lett az utóda, a kit 1704-ben Gömör-, Kishont-, Torna-, Borsod- és Szolnok vármegyék szuperintendensévé választottak meg. Ekként a gömöri főesperességből önálló szuperintendenczia fejlődött, mely a rózsahegyi zsinat óta a mai tiszai kerületnek alapját alkotta.

Bodó Rozsnyóról igazgatta a gömöri szuperintendencziát. Halála után, 1708-ban Sárossy János lett szuperintendens.

Rákóczy szabadságharczának lezajlásával súlyos megpróbáltatás napjai nehezedtek a gömöri szuperintendencziára. Rozsnyón az evangelikusokat 1711-ben minden egyházi és iskolai épülettől megfosztották. A protestánsok ekkor Berzétére jártak istentiszteletre Máriássy Gábor és Szirmay Tamás úriházaiba, de az érsek 1716 ápr. 24-én kelt rendeletével ettől is eltiltotta őket. (Egyházm. levélt. Rozsnyón.)

Sárossy halála után Antoni Sámuel lett gömöri szuperintendens, kinek halálával (1738) bezárul a gömöri szuperintendensek sora, miután a gömöri esperesség már előzőleg, 1731-től kezdve a tiszakerületi esperesség tagja lett. Az 1739-iki pestis alkalmával önfeláldozó működést fejtett ki Ambrózy, úgy Rozsnyón, mint Csetneken, majd a pestis megszünte után, 1741-ben, sorra járta a gömöri evang. egyházakat és összeíratta az egyházkerületéhez tartozó lelkészeket és tanítókat. A lelkészek száma 75 volt.

Balassa Pál gróf főispánsága idejében, 1741-1770, a kit a katholikusok méltán neveztek apostoli főispánnak, az evangelikusok gyakori zaklatásnak voltak kitéve. A lelkészeknek eltiltották a leányegyházakba való menetelt; így többek között 1759-ben a felsősajóinak, 1762-ben a csetnekinek és a berzéteinek, 1778-ban pedig az oláhpatakinak. Balassa főispán főleg a kath. 549hitet elhagyók ellen támadt és az 1747 jún. 12-én tartott közgyűlésén erősen kikelt az aposztaták ellen.

A tisztikarba sem igen jutott protestáns. Az 1730-iki tisztújítás alkalmával Kiszely Péter csak heves küzdelmek után juthatott a főjegyzői tisztségre, protestáns volta miatt.

1779-ben a protestánsok Mária Teréziához küldöttséget menesztettek sérelmeik orvoslása ügyében, mely alkalommal a gömöri ágostaiakat Kerepei Dániel képviselte. Bár a követséget a királynő kedvezően fogadta, mégis egy nemsokára kibocsátott leirat, a protestáns papoknak - útlevél nélkül - a szomszéd vármegyékbe való utazást eltiltotta. Csak a II. Józseftől 1781 október 25-én kibocsátott türelmi rendelettel, melyet Gömörben az 1782 márcz. 9-én tartott közgyűlésen hirdettek ki, nyerték vissza a protestánsok a szabad vallásgyakorlatot. E közgyűlésen Szontagh Gáspár több község részéről kérvényt adott be az iránt, hogy vegyes bizottság vizsgálja meg, vajjon a községek bírnak-e a magán istenitisztelet tartására, jogosító kellékekkel?

A türelmi parancs kihirdetésével mindenütt megindult a templomépítés. 1784-ben tették le a rozsnyói ev. egyház alapkövét, mely 1786-ra készült el. 1810-ben a rozsnyói magyar és német egyház közös kormányzatban egyesült, melylyel a magyar istenitisztelet elsőbbsége is biztosíttatott.

Az esperesség ügyeit az esperességi közgyűlés intézte, melyet azonban az 1783. évi pátens betiltott. Ez a körülmény megnehezítette a főesperes helyzetét. A bajon segítendő, az 1785. és 1786-ban, Csetnekre összehívott esperességi gyűlés az alesperesek és az esperességi felügyelő részére írott utasítást dolgozott ki, melylyel az ügymenet zavartalan folyása biztosíttatott.

Az egyház külső és belső szervezetét az 1791. évi zsinat szabályozta, melyen úgy a főesperes, mint Gömöry Pál esperességi felügyelő vett részt. Ezeket a zsinati határozatokat ugyan nem erősítették meg, de az egyház mindenütt elfogadta azokat.

Az 1848. évi törvények szentesítését, mintegy új korszak hajnalát üdvözölte az esperesség. A szabadságharcz alatt az esperesség inkább szenvedőleges magatartást tanúsított. A szabadságharcz lezajlásával az evangelikus egyházak is megérezték az önkény vaskezét, a protestáns hívek egyetértő és kitartó küzdelmét azonban siker koronázta ezúttal is. (E szakasz adatainak nagyrészét dr. Hazslinszky Rezső szolgáltatta.)

A XVI. század közepéig nehéz megvonni a határt, hogy a gömöri protestáns egyházak Luther vagy Kálvin tanaihoz hajoltak-e? A XVI. század második felében is, a protestáns egyházak alatt általában Luther követőit érthetjük, csak a XVI. század végén alakulnak a reformált egyházak, melyeknek hívei nagyobbrészt már a Kálvin követőinek sorából szervezkedtek. Dévai Biró Mátyás eleinte szintén a Luther követőihez tartozott s valószinűleg mint a lutheránusok kassai lelkésze térítette Bebek Imrét az új hitre. Svájczból történt visszatérése után azonban, 1543-ban, Debreczenben a lelkészi állást elfoglalván, ettől kezdve Kálvin és Zwingli tanainak követője lett. 1550 táján a helvét hit mindegyre terjedt Gömörben is. Követői - a szakramentáriusok - az evangeliumi egyszerűséget hirdetve, a lutheránusokat a katholikus hithez hasonló szertartásaikért csakhamar gáncsolni kezdték s a murányi fraternitás részéről már a XVI. század második felében sűrűbben hangzanak fel a panaszok, hogy a kálvinizmus az evang. hit rovására terjed.

A helvét hitvallás czikkelyei azonban ekkoráig még megállapítva nem voltak. Melius Juhász Péter, a ki 1588-ban Debreczenbe jött predikátornak, Szegedi Gergely és Czeglédi György közreműködésével két év alatt keresztülvitte a Kálvin-féle reformácziót, melynek tételeit 1561-ben adták ki Confessio Debrecinensis név alatt. A kész debreczeni hitvallást csakhamar magáévá tette Heves és Borsod vármegye népe s onnan átcsapott a Sajó és a Rima alsó vidékére. Az 1567 február havában a Melius elnöklete alatt tartott debreczeni zsinaton a Tisza mindkét partján elterülő országrészből már 17 esperesség 550csatlakozott a Kálvin-féle reformáczióhoz, melynek püspökévé az alig 28 éves Meliust választották meg. Ekkor fogadták el az első Református Egyházi Törvénytárt s ekkor írták alá a második református hitvallást.

Az első lelkész, a ki Kálvin tanait követte, 1580-tól Weindling Dániel csetneki predikátor volt; mivel azonban 1590-ben ő is aláírta a murányi czikkelyeket, visszatért az evang. egyházba, hanem midőn 1595-ben Berzétére távozott, ismét a református hitet hirdette és a község lakosait a kálvinista hitre térítette.

Az első egyházak közé, melyek a Kálvin-féle reformáczióhoz csatlakoztak, tartozott Putnok. Földesura: Putnoki György valószinűleg szintén az új tanokhoz csatlakozott, mert Nádasdy Tamást és Balassa Zsigmondot, a hitújítás országos híveit, tette kiskorú fiának gondnokává (Balogh: Putnok 135. l.), habár a gondnokságot 1552-ben a még fennálló putnoki kath. egyház plébánosa hatalmába igyekezett keríteni. A putnoki reform. egyház 1598-ban már fennállott; papja ekkor Turi György volt. Az 1619. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvből azonban már bővebb adatokat nyerünk a putnoki egyházról, melyhez Málé, Pogony, Dienesfalva, Dubicsány, Héth, Pokaj és Pusztafalu helységek tartoztak. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv a lelkész és rektor illetményéről is részletesen megemlékezik s arra enged következtetni, hogy a vidék általánosan a Kálvin-féle reformáczióhoz csatlakozott s csak a várbeli templom nem került a protestánsok kezébe. Putnok után a vármegye déli részében majd mindenütt szervezkedtek a reformátusok. Így Felső-Vályon 1550 után, Serkén 1590 előtt, Rimaszécsen, Jánosiban 1596 táján, Tornallyán, Szuhafőn, Giczén 1595-ben, Alsó-Szuhán, Zádorfalván, Runyán, Hanván, Pelsőczön 1620 után, Bején 1614-ben, Páskaházán 1633-ban. A vármegye családai közül a serkei Lorántffiak, a Hanvayak, Soldosok, Zsóryak, Ragályiak, Beke Károly, a Forgonok, Bodonok stb. a reformált egyház tagjaivá lettek. Főleg a Lórántffiak lettek a református egyház legbuzgóbb támaszai. E család sarja, Zsuzsánna, I. Rákóczy György neje, mint a református lelkészek és tanítók legnagyobb pártfogója tette nevét halhatatlanná.

Kis-Hontban a XVI. század végén hasonló mozgalmakat tapasztalunk. Osgyáni Bakos János, a ki előbb az evangelikus hitet vallotta, áttért a reformált vallásra. Példáját 1590-96 táján Osgyán is követte, majd Rimaszombat városa, mely azelőtt szintén Luther követője volt. Rimaszombat, melynek fiatalsága már 1517-től kezdve a krakkói és az utrechti egyetemeken megfordult (Findura Imre: i. m. 54.), lelkesedéssel karolta fel az új hitet. A tanulni vágyó ifjúság ekkor Debreczenbe és Sárospatakra ment a főiskolákra. Midőn azonban Bakos János 1617 április 19-én a murányi hitczikkelyeket aláírva, ismét evangelikussá lett, az osgyániakat is áttérésre kényszerítette; de Rimaszombatban Bakos minden ebbeli törékvése meddő maradt, sőt a rimaszombati egyház a XVII. században oly fejlődésnek indult, hogy már két lelkészről kellett gondoskodnia.

Az áttérések a XVII. században is folytatódtak. 1641-ben a otrokocsiak tértek át és habár az evangelikus egyház a vármegye segélyét is igénybe vette, a hívek állhatatosan megmaradtak új hitükben. (Mikulik: i. m. 184 l.)

Zeherje lakosai 1647-ben, az uzapanyitiak 1658-ban tértek át, ezekhez csatlakoztak a tamásiak is, ellenben Pádár lakosainak az áttérését 1669-ben az evangeliusoknak sikerült megakadályozni. Alsó- és Felső-Balog, mely a Széchyek birtoka volt s Széchy Máriának a katholikus hitre történt áttérése következtében támasz nélkül maradt, 1650 után szintén a kálvinista hitre tért át. (Fényes Elek: Magyarország állapota. III. k. 156.)

A XVI. század második felében súlyos megpróbáltatások nehezedtek a reformált egyházakra is. A Wesselényi-féle összeesküvés felfedezése után, a pozsonyi vértörvényszék egymásután idézte maga elé a református lelkészeket. Otrokocsi Fóris Ferencz, a ki 1671 után Rimaszécsen lelkészkedett, Harsányi István rimaszombati lelkészszel együtt, szintén a vértörvényszék elé került. Miután az 1675 ápr. 4-én eléje tett térítvényt vonakodott aláírni, fő- és jószágvesztésre ítéltetett, majd a nápolyi gályákra hurczoltatott, honnan 1676-ban szabadult ki; mikor lelkészi állását ismét elfoglalta, de fia János később Nagy-Szombatban áttért a kath. hitre s szerzetes lett. Kálnay Péter putnoki református lelkészt 1674-ben szintén Pozsonyba idézték, május 29-én 551elfogták és Lipótvárba zárták. A pásztor nélkül maradt putnoki egyház azonban a Mladosevics Horváth család tagjaiban hathatós pártfogót nyert. E család 1692-ben a református templom czéljaira telket adományozott, hová a hitközség faszerkezetű templomot építtetett, melyet 1698-ban fejeztek be.

Az 1681: XXVI. törvényczikk értelmében Putnokon a szabad vallásgyakorlat biztosíttatván, a reformátusok megmenekültek a szatmári béke utáni években a többi egyházakra nehezedő zaklatásoktól. De azért a putnoki egyházat is sok baj érte. Málé fiókegyház a XVIII. század első felében a gróf Serényi család befolyása révén katholikussá lett. Serényi Farkas gróf a putnoki hívek között is térített és 1732-ben elvette tőlük az iskolát. (Balogh: i. m. 142-44.) A csoltói templom pedig 1756-ban vétetett el a reformátusoktól. (Bartholomaeides: i. m. 305. l.)

Kis-Hontban a XVIII. század közepéig még alig voltak katholikusok. Rozgonyi osgyáni és Uhlarik szuhai katholikus papok még 1767-ben is panaszkodnak, hogy a katholikus hívek száma a kis-honti kerületben szemlátomást csökken. Karaba György rákói misszionárius fellépte azonban, mint láttuk, a templomuk elvételét féltő rimaszombatiakat sajnálatos eljárásra ragadta. Csak II. József 1781-ben kibocsátott türelmi rendelete, melyet Kis-Hontban 1782 márcz. 9-én hirdettek ki, engedte meg a reform. egyház ujjászervezését. Noha Hont vármegye a rimaszombatiaknak templomépítési engedély iránti folyamodványát nem támogatta, a császár mégis megadta az engedélyt. A templom alapkövét 1784 ápr. 17-én tették le szentkirályszabadjai Szőke Ferencz gombai (Pest-várm.) református lelkész jelenlétében. (Findura Imre: i. m. 72.) Néhány évvel később fogtak hozzá a putnokiak is a templom építéséhez, melynek alapkövét, a régi fatemplom mellett, 1791 okt. 17-én tette le Dapsy Antal főgondnok. A türelmi rendelet kiadása után a rimaszombatiak visszakapták iskolájukat, melyet a processió pör következtében 1771-ben veszítettek el. II. József császár a reformátusok többrendbeli kérelmére 1785 ápr. 11-én feloldotta az 1771-iki itéletet, sőt Rimaszombatban jártában csodálkozását fejezte ki, hogy az "Edictum Tolerantiae" oly kevéssé vétetett figyelembe. Hazatérte után azonnal intézkedett, hogy a rimaszombati kálvinisták többé egyházi és iskolai ügyeikben ne háborgattassanak. (Veress Sándor dr.)

A türelmi rendelet biztosítván a reformátusok szabad vallásgyakorlatát, a régi egyházakat ismét felújították. A felújított anyaegyházak a hozzájuk csatlakozó leányegyházakkal egyesülve, a következőleg csoportosultak: Berzéte Körössel és Rudnával, Szalócz Vígtelkével, Pelsőcz Páskaházával és Lekenyével, Beretke Csoltóval és Mellétével, Gicze Nasztrajjal és Mikolcsánynyal, Szkáros Felfaluval, Alsófaluval, Visnyóval és Rással. Felső-Vályhoz csatlakozott: Bikszög, Gergelyfalu, Alsó-Vály, Mihályfalva. Alsó-Kálosához Felső-Kálosa. Zsip Rakotyással, Alsó- és Felső-Bátka Dulházával, Barcziházával és Újfaluval egyesült. Uzapanyithoz Tamási csatlakozott. Radnót önálló egyházzá alakult. Rimaszécs Czakóval, Iványival, Zádorházával és Jénével. Kisfalud, Feled, Serke, Runya, Mártonfalva, Otrokocs, Királyi-Recske, Felső-Szuha, Hubó, Naprágy, Aggtelek, Balog, Szutor és Hanva önálló egyházakká szervezkedtek. Jánosi Pálfalvával és Belénynyel, Simonyi Darnyával, Beje Zsórral, Tornallya Sztárnyával egyesült. Keszihez Kövecses, Alsó- és Felső-Lenke, Putnokhoz Hét, Alsó-Szuhához Zádorfalva, Kelemérhez Poszoba, Nagy-Ragályhoz Kis-Ragály és Trizs, 552Zubogyhoz Imola és Kánó csatlakozott. Önálló egyházakká lettek a kishonti kerületben Rimaszombat és Zeherje.

A XIX. század első felében a reformált egyházak száma 52-re emelkedett, melyek a tiszamenti szuperintendencziához tartoztak.

A mohácsi vész után a vármegye déli része, mely azelőtt a földmívelésre s az állattenyésztésre legalkalmasabb volt, a gyakori török támadások következtében mindegyre jobban elnéptelenedett. A vármegyei közigazgatást tárgyaló fejezetben a jobbágy-telkek összeírásánál láttuk már, miként pusztult a lakosság földmívelő része.

Egész a szatmári béke utáni évekig a földmívelést és az állattenyésztést illetőleg csak nagyon hiányos adatokkal rendelkezünk. Az 1715. és 1720. évi összeírásokból meríthetünk csak közelebbi, de nem egészen megbízható adatokat, miután az összeírásnál csak az adózási szempontokat vették figyelembe. Összeíratott: 1715-ben 14,861 köbölös szántó, 2657 köbölös irtvány, 4387 kaszás rét, 436 1/2 kapás szőlő. 1720-ban: 25,880 köbölös szántó, 4521 köbölös irtvány, 6428 kaszás rét, 469 1/2 kapás szőlő. E kimutatásból láthatjuk, hogy a békés korszak beálltával a földmívelés jelentékenyen emelkedett.

A szőlőmívelés Gömörben gyengébb volt. Baraczán 1715-ben kezdték a mívelést, Kesziben 1720-ban új szőlőültetvények voltak, Putnokon azonban csak 1822-ben kezdtek szőlőmíveléssel foglalkozni.

A XIX. század első felében 598,781 hold mívelt föld volt az egyesült Gömör-Kis-Hontban. Ebből 286,800 hold szántóföld, 20,189 hold rét és 830 hold szőlő volt.

A gabonatermelés leginkább a putnoki, kövecsesi, rimaszombati, rimaszécsi és jánosi síkon virágzott, míg a felsőbb, hegyes vidékék lakosai rozsot, a Királyhegy körül zabot termesztettek. Hajdinát a Rozsnyó-Dobsina közötti vidéken termesztettek, lencsét, borsót Csetneken, Balogon, Jolsván, káposztát a Sajó völgyében. Spárga az osgyáni mezőkön vadon nőtt. Len és kender leginkább Murány, Dobsina és Rozsnyó környékén termett. Dohányt leginkább Csetneken, Ratkón s Dulházán ültettek.

A gyümölcsfa-tenyésztés a vármegye egyes részein már régi időktől fogva főfoglalkozása volt a lakosságnak. A jolsvai völgyben 1796-ban alakult társulat a gyümölcsfa-tenyésztést mindegyre nagyobb fokra emelte s tökéletesítette. A jolsvai s a sajó-gömöri cseresznye már a XVIII. században keresett volt. Felső-Kálosánál a XIX. század elején diófa-erdőt ültettek és Sajó-Gömörön híres sárgadinnyét termesztettek.

Az évi bortermelés a XIX. század harminczas éveiben mintegy 25,000 akó volt. Jó asztali borokat Putnokon, Ajnácskőn, Ragályon, Zeherjén és Balogon termeltek. (Fényes Elek: i. m. III. 230. l.)

Az állattenyésztés terén leginkább a juhtenyésztés érdemel említést, különösen a Garam mellékén s a kis-honti kerületben, melyről már az 1720. évi összeírásban is vannak adataink. A XIX. század első felében csupán a gróf Andrássy-féle és a Coburg herczegi uradalmakban voltak nemesített juhok. A sertéstenyésztés leginkább a Cselény erdeje körüli falvakban virágzott. Ludakat a magyar vidékeken tenyésztettek és a rimaszécsi ágytoll keresett czikk volt.

A vadállomány is gazdag volt a vármegye felső vidékén elterülő rengetegekben. Puchhaim tábornoknak 1612-ben Rozsnyó város egy medvebocscsal kedveskedett. A XVII. században azonban, a bányászat pangása következtében, a bányászok vadászatra adták magukat s így a vad nem szaporodhatott. A XIX. század első felében a medve a murányi rengetegekben is már ritkaság volt, de a szarvasok és az őzek is fogytak és csak Coburg herczeg balogi vadaskertjében volt bő vadállomány. (Mikulik: i. m. 53.)

Az ipar egyes ágai közül elsősorban azok érdemelnek említést, melyek az őstermeléssel állanak kapcsolatban. Restér lakosainak Andrássy Miklós még 1688-ban megengedte a serfőzést. (Gr. Andrássy család krasznahorkai levélt.) Az 1720. évi összeírás szerint Miglész, Süvete, Mikolcsány, Nasztraj, Gicze, Licze, Perlasz, Deresk, Lévárt helységek lakosai túlnyomólag fazekasok 553voltak. (Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában 329. l.) A vármegye egyes községeiben fennállott fűrészmalmokról és méhtenyésztésről is az 1720. évi összeírásból nyerhetünk adatokat. A XIX. század első felében Rozsnyón, Dobsinán, Csetneken, Tiszolczon és Kokován voltak fürészmalmok. A rozsnyóiak viaszkereskedése messze földön híres volt. A XIX. század első felében Lévárton, valamint a jolsvai völgyben elterülő csaknem minden községben fazekasok laktak. Kitünő fazekakat készítettek még Ráhón, Zsaluzsányban, Pongyelokon, Szuhán, Cserencsényben, Törjéken és Szkároson.

Az iparos czéhek már a középkorban szervezve voltak a vármegye területén. A XVII. században a kézműipar oly virágzásra jutott a vármegyében, hogy az itteni iparosok Felsőmagyarországban az első helyet vívták ki maguknak. E munkának az iparról szóló fejezetében bővebben írunk úgy a vármegye hajdani iparáról, mint a czéhekről. Az 1715-1720 évi összeírások szerint a következő helységek lakosai foglalkoztak kézműiparral: Deresken fazekasok; Ispánmezőn zsindely-szöget készítő kovácsok; Köviben pálinkafőzők; Lukovistyén timárok; Liczén, Mikolcsányban, Nasztrajban fazekasok; Polonkán pálinkafőzők. Csetneken 13 iparos közül: 3 gombkötő, 2 kalapos, 8 kardcsíszoló. Rozsnyón akkor 30 iparos volt. Ebből 13 kalapos, gombkötő, 3 rézműves, 1 ötvös, 8 késes, 1 fésűs, 1 könyvkötő, 1 serfőző, 1 pálinkafőző. Dobsinán vaskohó, Nagy-Rőczén vashámor működött. Vizesréten serfőző volt. Az 1720. évi összeírás szerint Rozsnyón már 42 iparos működött. A vármegye területén 109 malom volt, de e szám hiányos, mert csak azokat írták össze, melyeket a községek a földesuraktól bérbevettek.

A kis-honti kerületben egyedül Rimaszombat és Tiszolcz városok iparviszonyaira nézve találunk adatokat. Rimaszombatban 1715-ben 45, 1720-ban 55 iparos volt. Ebből 1715-ben 31 szűrszabó, 2 ötvös, 12 gombkötő és 7 mészáros. 1720-ban 35 szűrszabó 3 ötvös, 6 gombkötő, 2 kalapos, 1 késes, 8 csutorás és 29 mészáros. Tiszolczon 1715-ben csupán 2 kalaposról van említés. A vármegye felső vidékein a gyolcsból 300,000 frtot vettek be átlag évenként. Rozsnyón 27 gyolcsfehérítő működött.

Papirmalom volt Rozsnyón, Ochtinán, Dobsinán, Fekete-Lehotán, Murányban, Tiszolczon, Nadabulán és Kokován. Fürészmalom Rozsnyón, Dobsinán, Csetneken, Tiszolczon, Kokován. Közönséges posztót gyártottak: Jolsván, Nagy-Rőczén, Tiszolczon, Ratkón, Rimaszombatban, s e két utóbbi helyen különösen sok lótakarót a katonaság számára. A rozsnyóiak főleg mint viaszöntők voltak országos hírűek. Rimaszombatban ökörszarvból csutorákat, fülbevalókat és egyébb dísztárgyakat készítettek. A bőrgyártás Jolsván, Ratkón, Rozsnyón, Nagy-Szlaboson, Lukovistyén, Babaluskán virágzott. Betlér lakosai igen jó kocsikat készítettek. A cserépipar leginkább a kis-honti kerületben virágzott, de a jolsvai völgyben is. A fazekas ipar legnagyobb virágzásra Rimaszombatban, Pongyelokon és Tamásfalván jutott, a hol kitünő kályhák készültek. A rozsnyói majolika-edénygyár is keresett czikkeket készített. Üveghuta a XIX. század első felében csak Forgáchfalván volt. Vashámor 47 volt, s ezekben az évi vastermelés 74-80,000 métermázsára emelkedett. Legkiválóbbak voltak a murányi, betléri, dobsinai és a rimabrezói hámorok. Alsó-Sajón rézhámor működött és itt rézedényeket készítettek. Tiszolczon 1765-ben papirmalom alakult.

A bányászat a mohácsi vész után mindegyre hanyatlott. 1558-ban Rozsnyón már az évi bányavámot sem tudta a tanács a bányászoktól behajtani. (Tört. Tár 1884. 190. l.) A XVI. század második felében Rozsnyón a régi gorczok átkutatásához fogtak, a mi a gyengülni kezdő vállalkozási kedvet bizonyítja. Lippay György esztergomi érsek a rozsnyóiakat a bányaművelésre buzdította és 1650-51-ben kölcsönöket is adott e czélra. A városi tanács 1653-ban a körmöczi alkamaragrófhoz fordult a végből, hogy Rozsnyóra szakértőket küldjön a bányamívelés fellendítése czéljából (Tört. Tár 1882. 399. l.); de az idegen katonaság garázdálkodásai, a folytonos háborúskodás, elvették a bányászok kedvét a munkától. 1698 után már hasztalan próbálkoztak a rozsnyói bányászat fellendítésén (Mikulik: i. m.). A XVII. században más tekintetben is igyekeztek a bányamívelést fellendíteni. 1669-ben Lipót király Andrássy Miklósnak minden javadalmaiban, jelesül a krasznahorkai várhoz tartozó uradalomban, szabad bányamívelést engedélyezett. 554(Krasznahorkai levéltár.) Dobsinán főleg a vasbányászat virágzott, majd a Thököly-féle felkelés (1678) óta kardgyár állott fenn, mely egész a szatmári békéig működött.

Csak a XVIII. század vége felé találkozunk ismét a bányászat fellendülésével. 1780-ban Schön János Gotlieb, szászországi bányász, felismervén Czemberg bányájában az addig értéktelennek tekintett kobalt és nikkel-érczet, a város bányaipara ismét fellendült. 1830-tól angol iparosok lettek a bányatermékek állandó vevői. Azonban később ez a bányászati ág is megszünt és csak újabban ad ismét reményt e bányatermék ismételt felvirágoztatására.

A mily fejlett volt a vármegye ipara, ép oly virágzó volt kereskedelme is. Rozsnyónak már a középkorban is tekintélyes kereskedelme volt. 1558 után virágzó borkereskedést folytatott a budai török zsidókkal és a sziléziai s lengyelországi kereskedőkkel. (Tört. Tár 1884. 190. l.) A XVII. században a rozsnyói kereskedők Lőcsére, Miskolczra, Beszterczebányára, Pestre és Szegedre látogattak el. 1689-ben alakult a rozsnyói kalmár czéh. A XVII. században Lőcse volt Rozsnyó postaállomása. (Mikulik: i. m. 66. l.) Rimaszombat 1549 júl. 1-én nyert országos vásártartásra engedélyt I. Ferdinánd királytól, Losonczy István nógrádi főispán közbenjárására. A XVI. században idegeneknek nem volt szabad rimaszombati vásárokon árulni. A rimaszombati kereskedő czéh 1631-ben nyert kiváltságlevelet. A XVII. században az országos sokadalmakon már idegen kalmárok is megjelenhettek, míg a helybeli kalmárok kizárólagos árulási joga csak a hétköznapi, szombati és a hetivásárokra szorítkozott. A kereskedő czéhnek saját törvényszéke volt, mely egyszersmind kivételes biróságot alkotott. A biróság egy vármegyei esküdtből és ülnökből s a czéhek 1-2 tagjából állíttatott össze, azonban 1658-ban és 1694-ben már 11 tagból állott.

Kis-Hontban híresek voltak az osgyáni vásárok, melyekre Bakos Gábor 1651 január 4-én eszközölt ki engedélyt. Putnokon a hetivásárok 1822-ben léptek életbe, a Serényi grófok közbenjárására. Az említetteken kívül még a következő helységek bírtak vásárszabadalommal: Csetnek (1785 és 1791). Dobsina (1756). Jolsva (1809). Murányalja (1847). Nagy-Rőcze (1794.) Pelsőcz (1788). Putnok (1693, 1702, 1822, 1834.) Ratkó (1786). Rima-Szécs (1796). Sajó-Gömör (1822). Tiszolcz (1678, 1780). (Illéssy János dr.: Vásárszabadalmak jegyzéke.) A XIX. század első felében főleg Rozsnyón, Rimaszombatban és Jolsván voltak híres gabonavásárok és Putnokon marhavásárok. A gömöri iparosok és kereskedők leginkább a debreczeni és a pesti vásárokat keresték fel. A debreczeni vásárokra főleg faeszközöket és vasneműeket vittek, míg a viasz, méz, gyapjú és papir leginkább a pesti vásárokon kelt el. A postavonalak ez időben kétfelől szelik át a vármegyét. Postaállomások voltak Rozsnyóról Gács felé Tornallya 2 1/2, Rimaszombat 2, Zelene 1 1/4, Kassa felé Szomolnok 1 3/4 mérföld.

A külföldi kereskedőkkel való gyakori érintkezés az ipar rendkívüli fejlettsége, és az idegen-forgalom révén, a városokban s nagyobb helységekben számos oly intézmény keletkezett, melyekkel századokkal megelőzte hazánk többi városait. Rozsnyó már 1555-ben vízvezetékkel volt ellátva. A vizet a közeli Rákos-patakból facsöveken vezették a városba. Csetneken és Rozsnyón a XVI. században árúcsarnokok, fürdőház és pásztorház (a szegényebb néposztály számára szolgáló korcsma) keletkezett. (Mikulik: Kisvárosi élet 19. lap.) Rozsnyón még 1603-ban nem volt vendégfogadó. Ha idegen jött a városba, a városházánál jelentkezett, a hol valamely polgárnál jelöltek ki számára lakást. A városi fürdőház a városi borbély felügyelete alatt állott. Mikor Széchy György 1612-ben Balog várában megbetegedett, a rozsnyói városi borbélyt hívták hozzá érvágás és köpölyözés végett. (Századok 1885. évf. Acsády Ignácz czikke: Széchyek Murányban.) A rozsnyói kórház még a középkorból maradt fenn. Gazdag alapítványnyal bírt, de a XVII. század folyamán fekvőségei elvesztek. Andrássy György 1719-ben tett adománya azonban bőkezűen kárpótolta a kórházat és ezzel további fennállását is biztosította. (Krasznahorkai lt. 1719. év.) A helytartó tanács már 1819-ben eltiltotta a lakóházaknak fából való építését, míg a vármegye már jóval e rendelet kibocsátása előtt is, pénzjutalmak osztogatásával igyekezett a lakosokat házaiknak szilárd anyagból való építésére rábírni.

A XVII-XVIII. században gyakran ismétlődő pestisnek számos emberélet esett áldozatul. Így Csetneken 1555-ben 526-an haltak el pestisben; Jolsván 1575-ben pusztított a ragály. Az 1644/45. évi döghalál Rozsnyó lakosságát erősen megapasztotta. Tiszolczon 1623-ban pusztított a pestis. Legjobban pusztított azonban 1710-ben Rozsnyón, hol májustól augusztusig 2025-en haltak el. Osgyánban még 1742/43-ban is pestis pusztított (Solemnia). Az 1831. évi epemirigy-járvány már Rozsnyón aránylag kevesebb áldozatot szedett; de Rimaszombatban 1831 jún. 13-ától okt. 21-ig 175-en haltak el benne, míg az 1849. évi járvány alatt 49-en. A pestisveszedelem behurczolásának megakadályozására már a XVII. században tettek óvó intézkedéseket. Ampringen János Gáspár 1680-ban rendeletet bocsátott ki Gömör vármegyéhez, az óvó rendszabályok s a kényszerútlevél-rendszer foganatosítása végett.

A közerkölcsiség a XVI-XVII. században nagyon sivár képet mutat. A folytonos háborúskodás, a vallási egyenetlenségek, az áttérések, de főleg a török hódoltság következtében az erkölcsök erősen hanyatlottak. Az evangelikus egyház már a murányi fraternitás alapszabályaiban szigorú rendszabályokat léptetett életbe. Így eltiltotta a török ruhába öltözködést, az "Allah"-kiáltást, stb. Még a nőkereskedés is dívott. Veszverésen (1607-ben), Pétermányban (1617-ben) voltak emberek, a kik nejeiket árúba bocsátották.

A szellemi műveltség fejlesztése érdekében úgy a főurak, mint a városok sokat áldoztak. A még jelenleg is virágzó tanintézetek részben a XVI-XVII. században alakultak. Ezekről más helyen bővebben írunk.

A vármegyében virágzott középiskolákon kívül a vármegyei családok sarjai más gimnáziumokat is fölkerestek. Az Orlayak ősei, Orllé Miklós fiai (András, István és János) 1598-1600-ban a bártfai evang. gimnáziumban tanultak és innen később Bécsbe mentek. Basó Mátyás murányi várkapitány Tornallyay Jánost Krakkóba küldte a főiskolába. Midőn pedig Murány ostrom alá került s ő 1548-ban elfogatván, kivégeztetett, kiskorú fiait Salm gróf császári tábornok vette magához apródoknak s ezzel a vitézi életbe vezette be őket, a mi akkoriban a tanulmányok záróköve volt. Midőn Orlay Miklós tanulmányait befejezte (1664), atyja szintén bevitte Putnokra, hogy a vitézi életet megismerje. (Thaly Kálm.: Az Orlay és a Serényi-család.)

A házasságkötési és a temetési szertartásokat nagy ünnepélylyel tartották meg. A XVII. század első felében a Széchy leányok lakodalmát mindig fényes ünnepséggel ülték meg, így Jolsván, 1627 május 30-án Széchy Máriáét is Bethlen Istvánnal. Nagynevű családok sarjainak lakodalmain a vármegye is képviseltette magát. Midőn I. Rákóczy György, fiának Rákóczy Györgynek Báthori Zsófiával 1643 február 3-án tartandó egybekelésére Gömör vármegyét meghívta, a vármegye Ragályi Menyhértet és Szatmári Király Jánost küldte ki követekül. De nemcsak az örömben, hanem a gyászban is nagy fényt fejtettek ki a XVII. században. Széchy György özvegyének 1648 szeptember 3-án tartott temetésén a gömöri rendek Uzapanyiti Imrével és Szirmay Péterrel képviseltették magukat. A temetési pompára is sokat adtak. Mikor br. Andrássy Pál Trencsénben elhalálozott (1713), holttetemét hazaszállították és Krasznahorkán temették el. Igazi főuri temetéssel tették örök nyugalomra gróf Andrássy Istvánt († 1812), kinek végtisztessége 6257 frt 59 krba került. (Krasznahorkai lt.)

A XVII-XVIII. századbeli háztartásokra, lakberendezésekre és ruhazati felszerelésekre nézve felette becses adatokat szolgáltatnak a hagyatéki leltárak. Karvai Orllé I. Miklós ezüstneműi az 1603-1606. évi leltárak szerint 380 tallér értéket képviseltek. Sok pénz volt ez akkoriban, ha meggondoljuk, hogy egy zsoltáros könyv ára 1604-ben 75 dénár volt. Orllé Miklós ezüstneműi közt különösen lekötik figyelmünket Bocskay István ajándéka, egy arany kupa és Forgách Zsigmondé, egy aranyos fedeles pohár. (Thaly Kálmán: i. m.) Orllé Judith férj. Kállay Miklósné, 1605-ben tömérdek arany- és ezüstneműt, továbbá becses selyemruhákat kapott hozományul. A krasznahorkai várban elhelyezett drágaságokról és felszerelésekről is több leltár maradt az utókorra. Így 1692 május 15-én a várban őrzött értékesebb ruhaneműek, 1707-ben pedig a fegyverek írattak össze. Midőn 1713-ban báró Balassa Klára, néhai Andrássy Pál báró, Andrássy Klára és néhai 556Kölcsey Mária ingóságainak leltárát Udvardon felvették, fölötte becses arany- és ezüstneműeket találtak. A XVII. század elején különösen Széchy György vitt nagy háztartást, de halálával (1625) özvegye valóságos zárdai életet élt Murányban. E mellett az irodalmat támogatta és a szegény tanulókat is pártfogolta. Széchyné halála után (1643) azonban vigasság váltotta fel a csendet Murányban, midőn leánya, Mária, a várat Wesselényi Ferencz kezére játszva, vele egybekelt.

A mikor Wesselényiék Murányban tartózkodtak, nemcsak a vármegyéből, hanem messze távolról is felkeresték őket az ország kiváló férfiai. Ilyenkor zajos élet honolt Murányban, melynek csak Wesselényi halála vetett véget (1666). 1806-ban József nádor látogatta meg Murányt és e látogatás emlékét a vár alatt felállított oszlop örökíti meg. Coburg herczeg 1840 táján turista-házat építtetett a vár alá, hol Petőfi Sándor is megfordult és nevét 1846 június 14-én a ház kapujába faragta. Alatta később Tompa Mihály jegyezte fel a maga nevét.

A XIX. század első éveiben József nádor körútja keltett a vármegyében lelkesedést. A nádor 1806 augusztus 12-én érkezett Rimaszombatra, honnan 13-án a Garam-folyó felső vidékét s a Királyhegyet látogatta meg; 14-én a murányi várat s Rőczét kereste fel, 15-én Beje felé Aggtelekre ment, az éjet Pelsőczön töltötte, 16-án pedig Rozsnyó és Krasznahorka felé, a Szepességnek vette útját.

Élénkebb társadalmi mozgalmakkal csak a XIX. század első felében találkozunk a vármegyében. Kis-Hontban már a XIX. század első éveiben a "Kishonti Tudományos Egyesület" alakult, melynek lelkes kezdeményezője Holkó Mátyás evang. lelkész volt. A tagok közül különösen Valentinyi János sziráki ág. ev. lelkész fejtett ki nagy tevékenységet. Évenként ünnepélyes közgyűlést tartottak, az ott felolvasott irodalmi műveket kiadták "Solemnia" néven, melynek 1827-ben már XIX. kötete jelent meg. A társulat tagjai közt ott találjuk a protestáns világ színe-javát, Sturmann Márton cs. kir. tanácsost, Szontagh Istvánt, Kubinyi Pétert, Andrást, Ferenczet és Ágostont, Draskóczy gömöri táblabirót, Nyáry hontvármegyei birtokost stb.

Rimaszombatban 1824-ben vetették meg a Széchenyi-kert alapját, mely kertről Édes János magasztalólag emlékezik meg az 1839. évi Társalkodóban. 1834. évben már fennállott a városi kaszinó is. Közvetetlenül 1848 előtt pedig már az állandó színház kérdésével is foglalkoztak.

A vármegye lelkes társadalma készítette elő az útat az új nemzeti átalakulásra, melyen a vármegye mai jólléte és haladása nyugszik s a mely útat követve, biztosíthatja magának azt a helyet a jövőben is, melyet hazánk történetében mindenkor elfoglalt.

Végezetül közöljük a vármegyei fő- és alispánok névsorát, az eddig felszínre került legrégibb adatoktól a mai napig bezárólag.

Főispánok: Miklós 1209. Miklós, Gurk fia 1240. Fülöp comes 1244 táján. Hanva nb. Miklós 1250. Garammikolai Baas mester 1263-65. Balog nb. Tombold 1265. Péter 1268-76. Ákos nb. Ernye fia István 1281-1290. Balog Domokos 1293. Rathold nb. Szár Dezső 1299-1304. Sándor 1311. Druget Fülöp nádor 1325-26. Druget Vilmos nádor 1333-1339. Aba nb. Aszalai Idai Pál fia János 1344. Ákos nb. Cselenfi Sándor fia János 1345-58, a Sághi és a Méhi család őse, 1348-52 egyúttal csongrádi főispán. Széchényi Tamás fia Kónya 1355-1257. Csetneki György 1358-1400. Dobi Péter 1401. Csetneki György 1402. Hanvai Ferencz 1425. Leusták fia György 1426-1443. Serkei Lórántffi György 1443-1445. Rozgonyi Simon, erdélyi püspök főkanczellár 1445. Bebek István 1447. Pelsőczi Bebek László 1448. Bebek István 1449-1451. Czoborszentmihályi Czobor Mihály 1451-54. Szondai Thárnok Demeter 1454-95. Bebek János 1495-98. Kanizsay István 1498-1527 (?) Bebek Ferencz és Imre együttesen 1527-34. Bebek Ferencz 1527-1556. Rozgonyi Ferencz 1558-62. Bebek György 1557 és 1565-69, 1569-75 interregnum. Pathóczi Szolcsi Péter 1575-90. Losonczy Antal 1590-1604. Széchy Tamás 1604-1618. Széchy György 1618-1625. Hetesi Pethe György 1625-1631. Karvai Orllé István 1631-1641. Szunyogh Gáspár 1642-59. Hadadi gróf Wesselényi Ferencz nádor 1659-1667. Széchy György 1667-1676. Csíkszentkirályi Andrássy Miklós báró 1676-85. Andrássy Péter báró 1686-1715. 557Alatta Andrássy István báró helytartó 1703-1711. Kisserjényi Serényi Farkas András gróf 1716-43. Balassagyarmati Balassa Pál gróf 1744-70. Balassa János gróf 1771-72. Körösszegi gróf Csáky György 1772-1785. Tótprónai báró Prónay László 1785-90 kerületi biztos. Tótprónai báró Prónay Gábor 1790-1810. Vásárosnaményi Eötvös Ignácz 1810-1822 helytartó. Zichi és vásonkeöi gróf Zichy Ferencz helytartó 1822-25. Zsadányi és törökszentmiklósi id. Almássy József 1825-38. Csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy György 1838-1844 (eleinte mint helytartó, 1838 szept. 1-től kezdve mint főispán). Jankovich Antal 1844-48. Szent-Ivány Károly 1848. Szilárdy János megyefőnök 1852. Gömöry Pál 1852-54 megyefőnök. Koreska József 1854-60 megyefőnök. Csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Aladár gróf 1861-65. Kubinyi és deménfalvi Kubinyi Rudolf 1865-1867. Csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Manó gróf 1867-1872. Fái Fáy Gusztáv 1872-1891. Pelsőczi Hámos László 1891 május.

Alispánok: Pózsa fia István 1268. János 1289. Gönczöl fia György 1290-1300. Karácson fia Aba 1293. Sándor 1305. Sándor 1311. Jakab 1322. Putnoki Miklós 1323-25. Jakab 1326. Domokos mester 1327. Dénes mester 1330. Mese mester 1332-1333. Perényi Miklós 1332-34. Jakab 1335-37. Batiz fia Miklós, fiai Jakab és János 1338-41. János Miklós fia 1342. Pál fia János 1344. András mester 1347. Bachka Péter fia János 1353. Derencsényi Miklós mester, Balogi Péter fia 1354-55. Tornallyai János mester 1355. Kemény fia János 1356. Balogi Pethő fia Miklós 1357. Malachi Isaák fia György mester 1358-59. Egyed mester de Kechev 1361. Hanvai István 1361. Toldi Miklós mester 1368. Szkárosi Sándor fia János 1376-78. Hanvai János 1378. Bebek György 1379. Szkárosi Miklós fia István mester 1381. Derencsényi János fia Imre 1393. Derencsényi László fia Péter. Balogi Mihály fia Dancs Miklós 1402. Kövecsesi Czinege János fia Miklós 1413-1414, 1418-19. Mihályfalvi Bodor Jakab fia Miklós 1421. Szenterzsébeti Gáspár fia Imre 1423-26. Szentpéteri Tamás deák 1427-28. Koruthi Sebestyén 1432. Lénártfalvi Leonárd fia János 1440. Bekölczei Simon és Bánrévi Miklós 1462. Perbesházi György és melléthei Barucz György 1468. Derencsényi Imre és Perbesházi György 1469. Derencsényi Imre 1470. Derencsényi Imre és Runyai Soldos Vincze 1475. Szkárosi Tamás 1477. Szentkirályi Perbes Albert 1483. Jenei György 1485. Putnoki György és Nagy András 1491. Jánosi Miklós 1491. Belléni László és Felfalvi László 1492-93. Belléni László, és Kálnai Pál 1493. Tornallyay János 1498. Felfalvi László. Tornallyai János, Zemercsényi Kristóf 1499-1501. Tornallyai János és Runyai Soldos Lázár 1505-1512. Tornallyai János és Derencsényi Péter 1516. Forgon Péter 1511-26. Czomporházi Czompor Gergely 1526 szeptember. Tornallyay Jakab 1528. Lórántffi János 1530. Csetneki András és Zabari Benedek 1531-1533. Csetneki András és Sánkfalvai László 1532. Sánkfalvai Hős László és Figei Csathó Damián 1536. Czomporházi Czompor Gergely és Alacskay Pál 1540. Sankfalvai Hős László és Abafalvi Zorath Ferencz 1547. Czomporházi Czompor Gergely és Alacskay Pál. Tornallyay Ferencz, Széchy Dömötör 1550. Sankfalvai Hős László 1553. Czomporházi Czompor Gergely és Figei Csathó János 1554. Tornallyay Ferencz 1560. Putnoky Mihály 1564. Derencsényi Ambrus 1567-69. Alsókálosai Korláth Lázár 1571-72. Barna Ferencz 1573. Korláth Lázár 1575. Putnoky Mihály 1576. Lórántffy György 1577. Barna Ferencz 1578-83. Lórántffy János 1580. Soóry Pál 1583-1586. Osgyáni Bakos János 1587-1591. Tornallyay Zsigmond 1595. Korláth István 1598. Gyczey Farkas 1600. Dósa Tamás 1601-1610. Tornallyay György helyettes 1603-1610. Kisfaludi Thar Gáspár 1610-1616. Tornallyai György 1610-15 és Szkárosi Farkas János 1616 helyettesek. Szkárosi Farkas János 1616-20. Beretky Mihály 1620-24 helyettes. Mihályfalvi Forghon Péter 1621-28. Hanvay János 1629-31. Hanvay György 1632-38. Szalay György 1635 helyettes. Uza Imre 1739-46. Hanvay János 1639. Farkas Lázár 1640. Tornallyay Márton 1643 helyettesek. Tornallyay Márton 1646-52. Hanvay György 1653-63. Tornallyay Zsigmond 1663-77. Jelenik András 1669. Szathmáry Miklós 1678-80. Dobos Márton 1678 helyettes. Gyczey Gábor 1680-84. Kisragályi Iwocs István 1680 helyettes. Dobos Márton 1682 újból helyettes. Kövecsesi Dancs János 1683 helyettes. 558Gyöngyösi István helyettes 1683-86. Uza Sándor 1684-85. Kövecsesi Dancs János 1686. Gyöngyösi István 1686-1693. Hanvai Sándor György 1691. Tornallyay Ferencz 1691. Modory Dávid 1693, helyettesek. Szathmáry János 1693-97. Madarassy István 1693-94. Jelenik András 1694-97. helyettesek. Hanvai Sándor György 1698-1700. Tornallyay Zsigmond 1699-1700 helyettes. Gyöngyössy István másodizben 1700-1704. Tornallyay Ferencz 1701-1703 helyettes. Máriássy Pál. 1704-1708. Bárczay György 1704 helyettes. Modory Dávid 1705. Madarassy István 1706, helyettesek. Bárczay György 1709-1710. Nebesz György 1709 helyettes. Lányi Pál 1711-13. Galli András 1711 helyettes. Szentmiklóssy István 1714-18. Pletrich János helyettes 1714-18. Nebesz György 1718-22. Kövecsesi Dancs István 1718-22 helyettes. Nebesz György 1722-31. Szkárosi Farkas György 1723-31. Kubinyi Imre Zsigmond 1731-41. Szendrői Török András 1741-45. Pletrich László helyettes 1741-45. Pletrich László 1745-57. Galánthai Balogh János 1757-1764. Szabó László 1746-65 helyettes. Máriássy Ferencz Xavér 1764-70. Bolyky Pál 1768-70 helyettes. Bolyky Pál 1770-76. Pletrich László 1770-76 helyettes. Pletrich László 1776-85. Madarassy József 1776-85 helyettes. Szathmáry-Király Miklós 1785-90. Máriássy István 1785-90, kinevezett alispánok. Szathmáry-Király Miklós 1790-1810. Máriássy István 1790-93 és Kiscsoltói Ragályi Gedeon 1793-1810, helyettesek. Id. Máriássy István I. 1810-1827. Mumhárt József 1810-15. Tornallyay Márton 1815-18. Abaffy Károly 1818-27, II. alispánok. Abaffy Károly I., Szilassy Ferencz II. 1827-36. Ifj. Draskóczy Sámuel I. 1836-43. Máriássy Zsigmond 1836-39. Csernyus Emánuel 1837-39. Szentmiklóssy Antal 1839-45. (1843, decz. 11-től helyettes I. alispán). Szentmiklóssy Antal I. 1845-49. Fáy Gusztáv II. 1845-49. Abaffy János, Kubinyi Gedeon és Szontagh Imre 1849. márczius 28-tól. Bodon Antal kormánybiztos 1849. Primóczi Szentmiklóssy Antal és Fáy Gusztáv 1860-1861. Török Sándor I., Daxner István II. 1861. Bodon Ábrahám 1867-1871. Fáy Gusztáv 1867-72. Iglói Szontagh Bertalan 1872-1886-ig. Minaji Bornemisza László 1886-tól, negyedizben megválasztatott 1901. évi decz.

Források: Bartholomaeides i. m. - Századok 1874. évf. 217. és 1875. évf. 345. - Dr. Wertner Mór, Tört. Tár. 1897. 439. - Anjouk. okmt. I-VI. - Wenzel: Árpádk. új okmt. I-XII. - Hazai okmt. I-VIII. - Balogh: Putnok tört. - Vármegyei levéltár: Jegyzőkönyvek. - Komáromy István és Hámos Zoltán adatai.