Fiume városának jelenlegi lakossága néprajzi tekintetben unikum az egész országban. Mennél inkább emelkedett és fejlődött a város, annál inkább özönlött ide a nép mindenünnen, de kivált Isztriából, Dalmácziából, Olaszországból és Magyarországból, s a lakosság zöme ma már a bevándorlottak konglomerátuma. Az őslakosság, az ó-város lakói, lassacskán levetik eredeti szokásaikat, elfelejtik saját nyelvöket s helyébe az iskolák az olasz nyelv purifikált járását ültetik. A folytonos érintkezés, gyakran családi kapcsolat a bevándorlottakkal egyre fogyasztja a jellemző szokásokat; pár évtized még s a fiumei tipus teljesen kiveszett.

A törzsökös fiumei nép az ó-városban lakik; e városrészt szlávosan gomilának mondják, a mi körülbelül szennyhalmazt, szemétdombot jelent. Eredete a középkorba vihető vissza, a mikor a várost védőfalak övezték s a lakosság térben nem terjeszkedhetett, tehát a levegőbe épített. Ez közös jellemvonása minden régi olasz városnak. Az utczák szűk, alig pár lépésnyi sikátorok, apró zeg-zugok, minden talpalatnyi tér beépítve, a terek parányiak, mig az egymással pár lábnyi távolságból farkasszemet néző házak 2-3 emeletesek. A földszinten rendesen mészáros-, aranymíves-, kosaras-, zsibárus-, rőfösbolt vagy korcsma van, a többi része pedig lakásnak van berendezve; még a padláson is laknak, azért a fehérneműt is az utczán kénytelenek szárítgatni. A szegénység leleményesekké s jó barátokká teszi az embereket; az átellenes szomszédok az ablakok közé az utczán át rudat tesznek s arra aggatják a mosott ruhát; a padláslakók pedig a tetőre teregetnek.⁰

Járjunk végig egy óvárosi házon s lépjünk be mindenekelőtt a földszinten levő osteriába (korcsmába). Barátságtalan homály fogad, mert az utczáról nagyon is csekély világosság szürődik be; néha 4-5 lépcsőn kell lemennünk. A helyiség közepén csupasz hosszu asztal huzódik, mely felett gyéren világító petroleum-lámpások lógnak, itt-ott ma már gázlángok csövei is láthatók. A fal mellett hatalmas ászokfákon 4-5 hektós lepecsételt hordók sorát látjuk; egy, esetleg két hordó - egyik fehér, másik vörös borral tele - 28csapra verve s a hordó falán ökölnyire nyomtatott szám (28-32-36) jelzi a bor árát. A fogyasztó közönség saját szemeláttára kapja egyenesen a hordóból a bort s a korcsmáros kereszteléssel nem foglalkozhatik. Erre nemcsak a szokás, hanem a szükség is kényszerítette a népet, mert pinczének se hire, se hamva.

A korcsma hátulsó részében áll a terjedelmes nyitott tűzhely, a hol a gazdasszony szorgoskodik; módjában van bárkinek, hogy a fazékba, vagy a lábasba belenézhessen s meggyőződhessék, mit kap enni. Valamikor előre ki is alkudták a husdarab vagy hal árát, de ma már a porcziózás teljesen kiszorította ezt a szokást. Az osteriában maga a gazda, vagy családjának egyik tagja szolgálja ki a vendégeket, azért a borravalót hirből sem ismerik. No de mint minden rossz, úgy lassacskán ez is csak elterjed; nem a törzslakók, hanem az idegenek terjesztik.

A mint leülünk a hosszú asztal mellé, melyre a figyelmes gazda csakhamar asztalkendőt terít, s körültekintünk, az egyik sarokban kis mécsesen akad meg a tekintetünk: a boldogságos Szűzanya képe előtt ég az örök-mécs. Ez elmaradhatatlan kiegészítő része minden osteriának. Ha valahol van igazi demokratizmus, azt csakis az ilyen kurta korcsmában találjuk fel; a keze keserves munkája után élő szegény napszámos mellett nem szégyenkezik a kapatos tanult ember s igen gyakori az eset, hogy a legkedélyesebb beszélgetésbe ereszkednek; a legritkább, majdnem a lehetetlen esetek közé tartozik, hogy valakinek alkalma legyen megbotránkozni a tisztelet hiányán.

Napközben az osteria üres, mert mindenki a dolga után lát, de a nagy bóra ilyenkor is oda tereli a népet; este felé, vagy ahogy Fiuméban szokták mondani, Ave Maria után kezd népesedni s télen 10 óra körül, nyáron meg éjféltájt ürül ki.

A tulajdonosuk kifogyhatatlanok a leleményességben, hogy milyen 29czímert adjanak korcsmájuknak. Egykor igen hires volt, (még a velenczei uralom hagyománya), ma már nagyon lejárt a gondola; keresettek a két Napoleon, a zsandár, a kóta (ritornello), Pescheria, Circolo, Gallo, Pavon, Pozzo d'oro, Vaporetto, Kate, Angelo, Società, Moschenizze, Albona, Milano, Spalato, Fiume, Pirano, America, Italia s az angol matrózok fészkei: London és Cardiff House lebujok.

Rendes czímer, kivált az útféli korcsmákon a "frasca" fenyő vagy babérlombos zöldág, melyet a falra erősítenek.

A földszintről a feljárat az emeletre vagy a kapu alatt, vagy a ház oldalain van; rendesen falépcső vezet oda. A fából épült folyosóról van a bejárás az egyes lakásokba; a tipusos ó-városi ház a felhalmozott faanyag miatt valóságos fészke a tűz-veszedelemnek. A folyosóról rendesen a konyhán át jutunk a szobába. A konyha közepén a terjedelmes nyitott tüzhely áll, melynek rostélyán faszén tüze mellett főzik a család nagyon is takarékos élelmét. A szegényebb lakók beérik ketten egy tüzhelylyel, mert egy szobához rendesen csak fél konyha jár. A konyhából jobbra és balra nyilnak a lakószobák, melyeknek butorzata nagyon szegényes. A szűk szobák levegője, kivált, ha a család népesebb, nem a legegészségesebb.

Az ó-városban két emeletnél kisebb házat nem találunk, minek okát a középkorban kell keresnünk, a mikor a várost fal övezte s házakat inkább a levegőbe kellett építeni. A fiumei korzón, tehát a fő utczán is van egy három emeletes ház, mely alig három méter széles s bejáratát egy bolt, illetőleg a szomszédház bejárata képezi. A házak egymás hátán szorongnak s nagyon is gyakori a közös tűzfal nemcsak az ó-városban, de az ujabb építkezéseknél is.

A tűzfalak, az épület alapfalai valóságos várszerü építmények; vastagságuk nem ritkán meghaladja az 50-60 cmt., mig az elválasztó falazatok szerfölött vékonyak, alig egy téglányi szélességüek, sőt a téglák néhol élükre vannak állítva. A lakáshoz hiába kérünk vagy várunk padlásrészt; a fővárosok pinczelakóit Fiuméban a padláslakók helyettesítik.

A ház teteje lapos piramis alaku s kivétel nélkül cserépzsindelylyel fedett. A fedés módja, mely kétségkivül festői hatásu, meglep minden idegent; a cserepek nem egyenesek, hanem ívszerüleg hajlottak; a tető léczezetére először lerakják a cserepeket olyformán, hogy azok konkáv oldalukkal felfelé tekintenek:

∪ ∪ ∪ ∪ ∪ ∪ ∪ ∪ ∪ ∪

30ezután az űrt kitöltve vakolattal, rárakják a konvex-cserepeket

  ∩ ∩ ∩ ∩ ∩ ∩ ∩
∪ ∪ ∪ ∪ ∪ ∪ ∪ ∪

úgy, hogy a konkáv fordított két cserép között az összekötő kapcsot egy konvex fordított cserép képezze. Legtalálóbban hullámos tetőnek mondhatnók e fedési módot, mely olyan ökonomikus munkálat, a melyre a természet, a tapasztalat és a szükség vezette a népet. Nemcsak a tenger felé irányuló erőszakos, nem ritkán robbanásszerü északkeleti helyi szél, a bora tette szükségessé a hullámos tetőfedést, de a vizgyüjtés is, mert a természet mostohán bánt el viz dolgában a Karszt-vidékkel, azért a nép az esővizet kénytelen szükségleteinek fedezésére cziszternákba gyüjteni. Fiume maga bővelkedik forrásvizekben, de már a magaslatokon cziszternákat építenek ivóviz gyüjtése végett.

Külön tanulmány tárgyát képezhetné a kémény, mely éppen az ellentétes légáramlások miatt keresztül-kasul van lékelve. A legritkábbak közé tartozik a kúpalakban észak-déli nyilással épült kémény; gyakoribb az, mely kúpalakra ugyan, de nyugat-keleti nyilással rovátkosan épült azért, hogy ha a füst a zárt kúptetőről visszaverődik, a rovátkokon menekülhessen. A nyilások iránya azért kerüli az észak-déli irányt, mert a bóra is, a sirokkó is visszanyomja a füstöt. A leggyakrabban előforduló, de a legkomplikáltabb alak, mert nemcsak a két fő légáramlással vet számot, hanem a borino, maestral, libeccio, provenzali stb. helyi szelek ellen is védekezik, az a kémény, melynek teteje lapos, csak éppen a közepén van egy kis kalapszerü dudorodás, melyet apró lyukak környeznek; a kémény négy oldalán kupakjával lefelé kacsintó pipaalaku csöveken távozik a füst. Sokszor még ez sem elég s ekkor a kémény oldalain, ha kell, mind a négyen, rendesen azonban csak kettőn, lyukat fúrnak s beléje csőszerűen két tetőépítésre használt cserépzsindelyt vakolnak. A kémény helye nincs meghatározva, jöhet az a szélekre vagy a középre tetszés szerint; az ó-városban nem ritkán 5-6 kéményt is láthatunk egy csomóban egymás mellett.

A fiumeinek hazája és nemzetisége még ma is: Fiuman de Fiume, éppen ezért hazafiságukról igen gyakran kétes nézetek kaptak lábra. Magyarország sanyaru napjaiban Fiume népe Horvátország és Ausztria között lebegett, de viselkedése igen hazafias volt, sőt még azután, az elnyomatás korszakában is a horvát főispánnak ostromzár alá kellett helyeznie a várost; számosan menekülni voltak kénytelenek, hogy életüket megmentsék. A jó nép az erőszaknak kénytelen volt engedni, de, hogy ne kelljen horvátnak lennie, egyszerűen fiumeinek vallá magát s ez annyira átment a vérébe, hogy még ma is ez a politikai hitvallása. Alig áldozott le az abszolutizmus napja, megzendült a dal a nép ajkán ¹

és megszólal a hazaszeretet hangja:

31Sőt a népdal ki is fejezi egyenesen:

Manapság a törekvés a szeparatizmusra Fiuméban csak éppen olyan értékü, mint az ország bármely szabad királyi városában; törekszik autonom jogainak fenntartására, a nélkül azonban, hogy a hovatartozandóság kérdése még csak kétség tárgyát is képezhetné tudatában.

A nép ugy gondolkozik, hogy Fiume csakis Magyarországgal nézhet jó sors elé, mert Ausztria Trieszttel szemben elnyomná; Olaszország pedig a saját kikötőit se tudja megmenteni az elposványosodástól, mire példa, az egykor hatalmas Velencze; hogy Horvátoszágtól mit remélhet, azt látta az abszolutizmus korában. Jellemének alapvonása a kedélyesség, a jó kedv; a jónak sohasem elrontója. Ha társaságban van, bármily komoly dologról legyen szó, pár mondással képes általános derültséget kelteni. A barátságot nagyon keresi és becsüli; nyilt, őszínte, beszédes és pár percz alatt bizalmas, mert mindenkiben csak becsületes embert lát. Az álnok, hamis emberről azt mondja, hogy rabló s szerinte a jó káromkodás többet ér, mint a hazug imádkozás. A munkát nem kerüli, sőt semmiféle foglalkozást sem tart lealacsonyítónak, ha abból hasznot lát; látunk férfiakat, akik kofálkodnak, hagymát, gyümölcsöt árulnak, sőt a halas és dinnyés kofák kizárólag férfiak s munkásságuk gyümölcse nem is marad el. A fiumei általában szeret jól 32élni, szivesen szürcsöli a jó bort; de vigyáz az egészségére s megbecsüli a pénzét.

A korcsmákat nagyon látogatják, bár a rossz akarat sem foghatja rájuk, hogy iszákosak volnának, de hát az ő háztartásukban már az úgy van berendezve, hogy az asszony nem igen várja vacsorára az urát. Azért a fiumei ember, ha nehéz munkáját végezte s megkondul az esti harangszó, betér a már megszokott korcsmájába, pár falatot nyel s iszik rá pár korty "domatye" (hazai, fiumei) vagy dalmát bort s aztán elbeszélget az ott minden napos ismerősökkel, sőt néha unalomüzőnek kártyával is elmulat. Ezeket a tisztára olasz vonásokat betetőzi az extremitás a lelkiekben; vallásos őszínte szívből, eljár éppen olyan szivesen a templomba, mint a korcsmába, de erősen káromkodik is akár a magyar; de ha ugyanakkor templom előtt vezet el az útja, nagyszerényen leveszi a kalapot. A mily csendes a templomban, éppen olyan lármás a korcsmában s ha öten-hatan ülnek egy asztalnál, alig lehet szót érteni, kivált, ha még kártyáznak is.

A zene s a művészet iránti vonzalmat olasz őseitől örökölte. Megtakaritott garasaiból szivesen áldoz, csakhogy zenét hallgasson és szini előadást láthasson.

A nők általában csinosak. A termet, az arcz, a hajszin, az orr, a száj, szóval a testnek egész alkata román eredetre vall, melybe azonban idővel belevegyült sok szláv vonás is. A fiumei nők jellemének rajzát összeállithatjuk a fiumei közmondásokból, mint apró mozaikból. A szerelmes fiumei szépnek a barna sokkal kedvesebb, mint a hideg szőke, mert közmondásában is azt vallja, hogy többet ér a barnának egy lába, mint a szőkének az egész teste.

A leányszív arra termett, hogy szeressen, mert hát a szerelmet elrejteni nem lehet; csakhogy a fiumei szülő gondos körültekintéssel őrzi szemefénye jó hirét, hogy senki se közeledjék hozzá csupán csélcsap udvarlási szándékkal.

Az nem történhetik meg, hogy a fiatal ember a házba járjon, mert rögtön megkérdik tőle, hogy mi járatban van? Az azonban nemcsak nem ritka, sőt igen gyakori eset, hogy gyermekszivek lobbannak lángra s a szülők a várakozást az évek hosszú során át nem tartják akadálynak, hogy a fiatalok mint jegyesek szeretkezzenek s jól kiismerjék egymás jellemét, természetét mert:

A nők általában megértik legtermészetesebb hivatásukat és álszeméremmel éppen nem burkolják el, sőt nyiltan bevallják mindenkor, hogy ők a prolifikáczió kiváló tényezői. A fiumei nő éppen nem ledér. Vallásos, de nem fanatikus. Ellenben, mint az olaszok és szlávok rendesen, nagyon babonás. Általában vig kedélyü, maga is tréfál, de el is érti a tréfát, anélkül hogy könnyelmü volna; dolgozik, de nyugszik is. Az anyák nem nagyon zaklatják leányaikat a házi munkával; ugy is kijut a részük belőle, ha a maguk asszonyai lesznek.

A fiumei nők, éppen azért talán, mert csinosak, kétségkivül tetszeni vágyók s ezért a piperének és divatnak nagy kedvelői. A ruházkodásban, a haj fésülésében és kisütésében nagy művésznők, a mi első tekintetre megnyeri az idegenek tetszését.

Az anya, szigoruan vigyáz leányára, a ki, mentől nagyobb, annál 33inkább barátnőjét látja az anyjában. Az anyai tekintélyre igen sokat adnak.

A példaszó szerint a fiatal ember, elérendő szándékát, a mamának hizeleg:

Ennek a hű barátnőnek pártfogása mellett iparkodik tehát a leányka szivébe belopózni. Mikor aztán a szerető pár annak rendje s módja szerint egyesül és külön fészekre száll, a férj megbecsüli élete párját s a nő kerüli az alkalmat a féltékenységre.

A fiumei nők a szakácsművészethez keveset értenek, finom ételek készítésével egyáltatán nem is törődnek. E tekintetben tökéletesen megegyeznek az olasz háziasszonyokkal, kiknek férje minden ünnepnapon jól megrakodik a czukrásznál, mielőtt ebédre haza megy.

A nép leánygyermekei közt két kiváló foglalkozási módot találunk: legtöbb köztük a tabachina (dohánygyári munkásnő) s a sartorella (varróleány.) Az előbbi alacsonyabb foglalkozás, az utóbbi az elitet képezi. Mindkét rend megegyezik abban, hogy kalapot nem visel, de csinosan és mindig a legújabb divat szerint öltözködik.

Mihelyt azonban a tabachina vagy a sartorella konty alá jut, hacsak valamelyest is teheti, kalapot tesz föl. A ki konty nélkül hódol e szokásnak, azt erkölcsileg már elbukottnak tekintik.

A fiumei nyelvről irni sokkal bajosabb, mintsem hihetnők. A kik eddig a néprajzhoz adalékokkal járultak, egyszerűen odvetették, hogy a fiumei nyelv a velenczés lágyító nyelvjáráshoz tartozik. Ez teljesen igaz is az olaszságot illetőleg; de ezzel még nem jellemezték magát a fiumei nyelvet. Nem lehet tagadni, hogy a legújabb időben majdnem járványszerűleg lépett fel az italianizmus Fiuméban s irtó háború dúl minden ellen, a mi a szláv rokonság mellett szólna; de a tudomány világánál ezt a törekvést még politikailag sem tarthatjuk megokoltnak, habár az abszolutizmus emléke azzá is teszi. Mert még élénk emlékezetében él a fiumeieknek az a drákói szigor, melylyel iskoláiból az olasz nyelvet kitiltották, s minden tantárgyat horvátul tanítottak. A pártállás nélküli kritika azonban sehogysem szegődhetik e törekvés szolgálatába s miután a mai, alig pár évtizedes olasz Fiuménak nincs oka 34szégyenkezni a szláv rokonság miatt, kövessük az egyedüli helyes utat; az igazságot.

Történeti tény, hogy Fiume őslakossága szláv törzsből eredt, tehát eredetileg a szláv nyelvet beszélte, sőt ezt az olasz czivilizáczió még ma sem tudta kiölni. De a lakosságnak, ha a Földközi tenger medenczéjében számottevő elemmé akart lenni, feltétlenül el kellett sajátítania az olasz nyelvet. A középkor utolsó századaiban a velenczei oroszlán kerítette karmai közé Dalmácziát s a szigeteket, velük Fiumét.

A lakosság elsajátítja a hatalom nyelvét, de másrészt megtartja saját szláv nyelvét is. E körülmény bővebb megvilágítására vegyük szemügyre a magyar-horvát tengerparton jelenleg is meglevő nyelvi viszonyokat. Buccari, Portoré, Zeng s a szigeteknek és Dalmácziának tengerész lakói horvát anyanyelvükön kivül mind beszélnek olaszul. Fiumét is tehát a helyzet kényszerítette a kétnyelvűségre, a miből aztán önként származott a két nyelv irtó háborúja egymás iránt; szerencsésen ki is irtották egymást s létrehoztak egy harmadikat: a kettőnek zagyvalékát, a mi aztán sem olasz, sem horvát.

Hogy az olasz nyelvnek sikerült a horvátot legyűrnie, annak természetes magyarázata a magasabb olasz műveltség s a nyelvészeti formák nagyobb zengzetessége.

Ha az ó-város sikátorain botorkálunk, lépten-nyomon hallhatjuk, kivált a vén anyókákat, a mint horvátul javában szapulják valamelyik ismerősüket s mikor jól neki tüzesednek, egyszerre olasz - már afféle fiumei ó-városi olasz - szóra perdül a nyelvük. Ha betérünk valamelyik kurta korcsmába, a borocska mellett politizáló nép ajkáról egyaránt hangzik a horvát és olasz szó; a piaczi kofák, a halárusok, a dinnyések, szóval a nép gyermekei soha és sehol sem tagadják meg az eredetöket.

35Ha tehát a fiumei nyelvről van szó, akkor két nyelvvel kell számot vetnünk: a) az ó-város szláv nyelvével, a melyet semmiféle más szláv meg nem ért, b) a velenczés dialektussal, a melybe a szláv elem átszűrődött.

Az óvárosi fiumei így köszön: Bon jorno siora gospa² (jó reggelt aszszonyom), a melyben - a mint látjuk - a köszönési forma olasz, mig a családi állapot jelzése horvát. Ha az egészségünkre kiváncsi, emigyen tudakozódik: Sior gospodin kako stoju (hogy van, uram)? Feltünő az, hogy a sior és siora soh'se maradhat el a gospodin és gospa elől. Ha hí valahová: Hodi na spiciariju, na butegu, na kafetarin pod casin, kupit salama i persuta i ringe (Gyere a patikába, a boltba, a kaszinó alatt a kávéházba, szalámit, sonkát és heringet venni.) Ha a gyerek rossz fát tett a tűzre: Vrag te zel, cos ti ga fatto (az ördög vigyen el, mit csináltál?) Mikor a régi szép időkről emlékezik, így sóhajt fel: Jedanput se bila dobra vremena, altroche sada (Valamikor járt csak jó idő, egészen más, mint mai napság!) - Fürge szeme csakhamar észreveszi az új czipőt annak a lábán, kivel beszél: Si storila novi stivaleti (vettél új czipőt? és elmondj a véleményét: Naj lepsi su stivaleti od rasa (legszebb a bársony cipő.) Felette érdekes e szólásmód: Ma si avara (de fösvény vagy); a "si" a horvát segédigének egyes szám második személye: ti si (te vagy) két olasz szó közé ékelve.

A végrehajtó ellen így panaszkodik: Esecuzion mi delaju za sedam deset fiorini i som platil pervu ratu (Megekzekváltak 70 frt erejéig és az első rátát már le is fizettem). A szemrehányásnak és szidásnak módja: Si lepi čovek, si pol sveta imbrojal (szép ember vagy, a fél világot becsaptad). Az anya parancsolja a fiának: opri ponestru (apri la finestra, nyisd ki az ablakot) majd: zapri ponestru (tedd be az ablakot), melyben a zaprit ige alak képzése meglepő; az olasz aprire horvátosított alakját elől "za" előszócska fosztó jellegű igévé alakítja át, tehát a "za" szócskának éppen ellenkező értelme van, mint a horvátban. A scudella olasz szóból sdela, sdelica lesz a fiumei szájban, lenzuolo-ból lanzun, copertura-ból kerpatur, piatto-ból piat stb. Ezrével szedhetnők össze az ilyen kifejezéseket.

Mindennapos az olasz igének horvátos ragozása pl. molajte, a molare igének parancsolója: oldja el.

Egy törvényszéki tárgyaláson a vádlott a biró ama kérdésére, hogyan akar vallani, olaszul-e vagy horvátul, a következőket mondja:

A kérdésre, tudja-e, miért áll törvényt, így felel:

A biró tiszta horvát nyelven kérdést intéz hozzá, mire a vádlott így szól:

A fiumei nyelv, épp úgy mint a velencei dialektus, hangtanilag az olasz irodalmi nyelvnél sokkal lágyabb és édesebb, a keménységet a kiejtésben mindenütt kerüli; ime pár példa rá:

a) A k és cs hang (olvasd c betű) átalakul zengő s-é; (magyar z) buco (lyuk) helyett buso, croce (kereszt) helyett crose, ucel (madár) helyett usel, baciare (csókolni) helyett basar, sorcio (egér) helyett sorso pl.

b) A cs hang (olvasd c) átalakul z-vé (magyar cz); cercare helyet zercar, dolce helyett dolze pl.

c) A k hang (olvasd c) alhangú magánhangzók előtt g-vé lágyul: rosi care helyett rosegar; amico helyett amigo; pecora helyett pegora; ubriaco helyett ubriago pl.

d) A ch az ia, io, iu, ie előtt a magyar ty hangot veszi fel: chiapar = tyapar, techiat = etya, teschio = testyo és ez a kiejtésbeli jelenség tisztára horvát befolyásra vall.

37e) A p-ből a fiumei szájban v lesz: sapon (szappan) helyett savon, scopa (seprő) scova, sapere (tudni) helyett saver, sopra (felül) helyett sovra pl.

f) Az l disszimiláczió utján r-ré lesz: coltel (kés) helyett cortel pl.

g) A keményebb t lágy d-re változik pl.

h) A gl és gi ellágyul horvát befolyás következtében j hanggá: meglio (jobb) helyett mejo, peggio (rosszabb) helyett pejo, giorno (nap) helyett jorno, ragione (ész, igazság) helyett rajon pl.

i) A t és d igen szívesen kisiklik az r előtt: pietra (kő) helyett piera, padre (atya) helyett pare, padrone (gazda) helyett paron, pl.

j) A szóból igen gyakran kimarad a gl hang és az előtte levő hangzó megnyúlik: figlia (leány) helyett fía, miglia (mérföld) helyett mía pl.

k) Az e és i átváltozik a fiumei szájban a-ra: anche (is) helyett anca, indove (hová) helyett an dove, neanche (sem) gnanca (ejtsd nyánká), pl.

l) A kettős magánhangzókat a fiumei nyelv egyáltalán nem tűri: duo (kettő) helyett do, nuovo (új) helyett novo, duole (fáj) helyett dol, può (lehet) helyett pol pl.

m) A metathesis nagyon gyakori: indietro (hátra) helyett indrio, drio; dentro (benn) helyett drento; tenga (tartson) helyett tegna, pl.

n) Fuori-ból fora lesz, quando megrövidül co-ra pl.

38A nyelvtani alakok közül érdekes közelebbről megtekinteni és összehasonlítani a személyes névmásokat kapcsolatban az essere (lenni) és avere (bírni) segítő igék ragozásával.

Az essere (lenni) ragozása:

A többi időkben nagyon csekély az eltérés. Említésre méltó nyelvtani jelenség az, hogy a mult részesülőnek az utolsó szótagja mindig elmarad, pl. i ga ligà (legato) le gambe - megkötötték a lábait; no ga magnà(to) ne dormà(to) - sem nem evett, sem nem aludt; a caval donà(to) no se varda in boca - ajándék lónak ne nézz a szájába. Egyeztetésnek híre sincs; ha az alany akármilyen is, az állítmány mindig egyes pl. I bezi va via, a pénz elmegy, nissun la vede, tutti la sente - senkisem látja, de mindenki érzi.

Kötőmódnak alkalmazásáról a fiumei olasz nyelv mit se, vagy édes keveset tud; legyen példa rá a káromlási forma: Cristo t'amaza - Krisztus öljön meg. Legfeljebb az egyes és többes szám harmadik személye mondható kötőmód alaknak: che'l diga (hogy ő mondja); (che i diga - hogy ők mondják).

A személyes névmásnak dativusa: gli, le, a fiumei nyelvben mindig ghe pl. la madre ghe dise (az anya mondja neki); s ha nőre vonatkozik, nagyobb világosság kedveért utána teszi még: la madre ghe dise a essa.

A visszaható igealakok képzésénél legszembeötlőbb a horvát befolyás pl. jogarse (játszani) ragozása teljesen horvát.

Az olasz irodalmi nyelvben például a giuocare (játszani) ige nem visszaható alakú, hanem rendes cselekvő ige, a fiumei nyelvben pedig visszaható; ezt az alakot egyenesen a horvátból vette. Éppen ilyen a dormire (aludni) igének következő fiumei alakja is: Me se dorme stb.

39A dativus ethicus csak is a horvát nyelven keresztül szűrődhetett a fiumei tájszólásba; annyi tény, hogy a tengermelléki horvát olasz beszédjét megfigyeljük, csak úgy zuhog a szájából a sok dativus ethicus, kivált ha elbeszél valamit pl. uton-útfélen halljuk bál után a dicsekvést: E te me son divertido - i ti mi se divertil a fiumei szláv nyelvben; ha valakit elnáspángoltunk: E te ghe ne go dà - san ti ih dal; - Come la me se ga fatto cattivo - Wie schlecht sind Sie mir geworden!

A horvát kölcsönszavak száma légió és teljesen olasz mintára ragozódnak pl. styikon (pinty). Co ero ragazo, go piglià tanti styikoni, - mikor gyerek voltam, annyi pintyet fogtam!

A horvátból átvett némely szavaknak csak egyes számát használja, de azt rendes olasz ragozással pl. cluca (kilincs): chiuder la porta colla cluca - az ajtót kilincscsel betenni; (ó-város): passar per la gomila - az ó-városon átmenni; scoropić (tej-bőr): deme pó de scoropić - adj egy kis tejfölét.

Az idegen (különösen német) nyelvből átvett szavakat horvát kicsinyítő képzővel látja el a fiumei nyelv s olasz mintára ragozza pl. la kaiseriza - le kaiserize (császárzsemlye); la butoriza - le butorize (aprófa); la frailiza - le frailize (kisasszony); la kelneriza - le kelnerize (csaposleány) stb.

Az iskolák, a művelődési intézmények, szóval a modern kulturális áramlat, mint mindenütt, Fiuméban is kiölik a régi szokásokat.

A régi jó szokás maradványa még az, a mi napról-napra ritkábbá válik a modern és állami élet követelményeinek terhe miatt, hogy a fiumeiek korán házasodnak. Alig nőtt ki a leány a kurta szoknyából, már énekli:

A fiú is alig rázta le az iskola porát és valahol mesterinas-éveit tölti, a mikor szive hajlama szerint menyasszonyt keres. Fiatalok, majdnem gyermekek még mind a ketten. Együtt bolyongnak naponkint esti 7 órától 9-ig a korzón; együtt rohannak a heti nagy takarodó zenéje mellett, együtt élvezik ünnepnapokon 12-1 óra között a térzenét.

Ez a hosszú ismerkedés teljesen kizárja a leánykérést, mert mind a két fél szülei már régen tudják szándékukat. A leány lassacskán elkészítette - hol szülei segitségéből, hol saját megtakaritott filléreiből - ruháit, ágyneműjét, sőt a butorra is takargatott össze valamicskét; az akadályokat a legény is elháritotta, leszolgálta katonaéveit, talált állandó munkát is; nincs más hátra, mint az esküvő.

A házasság-kötés formaságán a polgári házasságról szóló törvény alig változtatott, mert a szerető pár kivétel nélkül kikéri az egyház áldását is. A házasság-kötés rendes ideje az általában szokásos farsang, ami azonban nem zárja ki az évközi esküvőket. A jegyespár két koma kiséretében kocsin hajtat az anyakönyvvezetőhöz és innen a templomba; ha módosabb az esküvő, akkor nyoszolyó-leányok kisérik a jegyeseket, de a szülők vagy rokonok nagy ritkán. A templomi szertartás végeztével kocsira ülnek és megkezdik a kocsikázást; keresztül-kasul járják 40a várost, mintha az ifju férj be akarná mutatni feleségét az összes ismerősöknek.

Valamikor, nem is olyan régen, még szokásban volt, de ma már nagyon ritkán fordul elő a czukorka-dobálás; mikor a násznép kijön a templomból, az egybeseregletteket confettivel dobálja meg. Különösen a menyasszony szokta bőven kikapni a részét.

A kocsikázás alkalmával a külvárosokba is kiruccannak s egy-egy ital jó domátye-ra meg-megállapodnak; persze hogy ott várakoznak már az ifju férj barátai, a kik nem ritkán muzsikáról is gondoskodnak.

Otthon szintén bőséges lakoma várja a lakodalmasokat s a vendégeket gyakran csak a hajnal veti haza. A házassághoz számtalan babona füződik; miután ezek nagy része az évnek nevezetesebb ünnepeihez van kötve, azért itt csak azokat soroljuk elő, melyek tisztán a házassággal vannak kapcsolatban.

Mielőtt a jegyespár a templomba lépne, a mennyasszony pár krajczárt kér a vőlegénytől; ha ez a kérést teljesiti, nála nem lesz a pénznek maradása, mind a feleségének fogja adni; ha meg nem ad, ez rossz jel a fiatal asszonyra, mert a férje ura mind eliszsza a keresményét.

Mikor az oltár előtt letérdel a pár, a mennyasszony beteríti ruhájával az egész lépcsőt, hogy vőlegénye a ruhára térdelhessen; ez egyrészt megóvja a fiatal férjet a szemveréstől, másrészt az asszony odavarrja őt a szoknyájához.

A mennyasszony nyitott lakatot rejt a zsebébe s az esketés alatt becsappantja, hogy férjét örökre magához lánczolja.

Jaj annak a vőlegénynek, aki az oltár előtt a mennyasszonya ruhájára lép, mert a leendő felesége ugyancsak elhányja értte.

Ha a jegyesek már megindultak a templomba s utközben veszik észre, hogy valamit elfelejtettek, nem mernek visszatérni, mert házas életük örökre szerencsétlen lesz; ha meg a templomba menet ismerős akad utjokba, azt köszönteni vagy neki kezet adni nem szabad, mert biztosan boldogtalan lenne az életük.

Aki az uj házas felek közül a nászéjjelen elfujja a gyertyát, az előbb hal meg, miért is égve hagyják, mig magától elalszik; aki ez éjjel előbb alszik el, az előbb is hal meg.

41A szülők soha se kisérik el a nászmenetet a templomba, hanem a visszatérőket egy pohár borral otthon az ajtóban várják. A menyecske megizleli a bort s pénzt dob a pohárba, ami a napaasszonyáé, aki selyemkendővel vagy aranylánczczal - ki ki ahogy teheti - körülkeríti a fiatal párt s így vezeti be a lakásba. A kendőt vagy lánczot a menyecske lakodalmi ajándékul kapja.

Az új lakásba a fiatal pár minden nagyobb szertartás nélkül vonul be a lakoma után. Az új lakásba először szentelt vizet, sót, kenyeret, seprüt és egy képet kell vinni; a szentelt víz a családra áldást, a só bölcsességet, a kenyér jólétet s a seprü tisztaságot jelent; a kép a családi tisztaság jelképe.

Mikor az áldott állapotban levő asszony nehezen szül, olajos üveget nyomnak a markába, hogy abba belefujván, az erőködéssel gyorsítsa a szülés lefolyását. A fiugyermek mindenkor szivesebben látott vendég. A név választását egész családi tanács dönti el. A leánynyal hamar végeznek; legtöbbször Mária nevet kap az első leány, és tán sehol a világon nincs annyi Mária nevű leány, mint Fiuméban. Ha fiu az újszülött, akkor Checo (Feri), Beppo (Jóska), Gigi (Alajos), Giovanni (Jancsi), Piero (Peti), Tonin (Antal) mellett szavaz az ó-város tradiczióihoz ragaszkodó öregek csoportja, míg a görög-római nagyságon lelkesedő műveltebb fiatalok örömest válogatnak az Ettore, Mario, Silvio, Tullio stb. czifra nevekben. Ha a névre nézve megtörtént az egyezség és fölkérték a santolot (keresztapát), vagy ha lány, a santolát (keresztanyát), kocsiba ül a keresztszülő és egy cselédasszony, hogy a csecsemőt a templomba vigyék.

Az egykori szokásokból csak a keresztelőhöz, illetőleg a gyermekhez kötött babonák maradtak meg.

A gyermeket, kivált a fiut, tán sehol sem dédelgetik és kényeztetik el jobban, mint Fiuméban; meg is gyűl aztán vele a járó-kelő közönségnek s a tanítónak a baja. A szófogadás, a tisztelet megadása nem igen erénye neki, de igen is a szertelen lárma, hajigálás, állatkínzás, mely rossz szokását főleg a macskák megvakításában gyakorolja; azért is látunk Fiuméban annyi vak macskát. Tiszteletlen viselkedésük miatt általánosan elfogadott csúf nevük lett a "mulo", melynek szószerinti jelentése öszvér volna, de Fiuméban utczai suhanczot, kölyket, iskolás fiut jelent. Eme kiváló rakonczátlankodás okát talán a családi életben kereshetjük; a családapa kora reggeltől késő estig dolga után lát és a gyermekek kizárólag az anya gondjaira bizvák, a ki alig győzi a házi munkát s örül, ha a gyerekeket lerázhatja a nyakáról; így aztán a jó csemeték egész nap az utczán loholnak, magukba szedik a felnőttek káromkodását, trágár szavait stb.

A játékot a fiumei általában szereti; nemcsak a gyermek, de a felnőtt is. A fiuk játékai közt említésre méltó a bakugrás, mely annyiban érdekes, 42hogy minden ugrásnál az első egy verssort mond s azt a következők ismétlik. A rendes mondóka ez:

A 10., 11. és 12. sorugrásnál a bakot álló fiu felel s a szerint módosul a mondóka további menete. Aki akár az ugrást, akár ugrás közben a sapka otthagyását vagy visszatérőben elkapását elhibázza, az áll baknak.

A golyózásnak (spigle) menete ugyanolyan, mint bárhol másutt, de szabályai s műszavai érdekesek. Pl. az egyik fiu biztatja a másikat: ciapa de styeta, azaz peczkelje a golyót teljes erővel a levegőbe; ciapa de tacale, a golyót könnyedén a földön gurítani, hogy a központi golyó mellett megálljon; ciapa de risbaraz u. a. mint a karambolban a disznó stb.

A boiazi-t baraczkmagvakkal játszák; e magvakat a faltól függélyes irányban sorba állítják s aztán egy másik maggal egymásután rádobálnak; a ki p. o. a 10-15 mag közül egyet eltalál, megnyerte a talált magon innen levőket.

A bruža krajczár-dobálás a fal vagy valamely hasadék felé.

A leánykák meséi a hamupipőke különféle alaku és tartalma változatai: Pepin és a boszorkány; az ostoba fiu, a ki a kolomppal ellátott lovat templomnak nézi; a három leánytestvérnek anyja halottaiból visszatér stb.

A leánygyermekek játékai a fogóska s a körjáték, melyet rendesen kiolvasó előz meg; e kiolvasók hol nagyon rövidek:

hol meg hosszabbak:

A kiolvasó nem ritkán olasz, horvát, német és magyar értelmetlen zagyvalék, olyan szóhalmaz, melyből az idegen behatást hamar kiérezzük, de értelmét nem adhatjuk.

A fogóska legtalálékonyabb példája a Sorso sorsetto; a gyermekek körbe fogóznak s egy a körben, egy meg azon kivül; a külső kezdi a párbeszédet:

Ezután kezdik egymást kergetni.

43A gyermekjátékok között igazán poétikus az Ogíogíogellila. A leánykák kézen fogva egymást, sorba helyezkednek; velük szemben 3-4 lépésre két leányka s a sor felé lépkedve énekelni kezdenek:

A fősor felel rá s köztük a következő éneklő modorban előadott párbeszéd fejlik ki:

A megnevezett a sorból kiválik, mire a kar felel:

De a czigánynők csakhamar visszaadják:

A leánykák párosával tánczra perdülnek s aztán ismét sorba állva éneklik:

Társasjátékok aprók és nagyok között egyaránt szokásosak; ilyenek tombola, mit olaszmódra nemcsak ünnepnapokon játszanak minden háznál, hanem jótékony czélra engedélyezett nyilvános tombolajátékot is szokás évenkint rendezni.

A Cucù hasonlít a malmos játékhoz, de nem babszemmel vagy fakarikákkal, hanem kártyával szokás játszani.

A kártyák közül a svájczi vagy magyar kártya ismeretlen, e helyett az olasz kártya járja, melynek figurái: a kard, pénz, bot és a serleg. Leglármásabb kártyajátékok a tre-sette s a briscola, de a lármát nem annyira a játékosok csapják, mint a köréjük telepedett gibiczek, a kiket ilyen viseletért mindenütt elpáholnának, mig itt a dobhártyát repesztő ordítással osztogatott tanácsokat ugyanolyan tónusban megköszönik.

A Cucuce olyanforma társasjáték, mint nálunk a postás; mindenki kap egy számot: 1, 2, 3,.... 20 s azután az egyik kezdi:

A kinek a száma híva van, az felel; ha elvéti, zálogot ad.

44A trentanno kártyajáték megfelel teljesen a mi 21-esünknek azzal a különbséggel, hogy mindenki egyszerre 3 kártyát kap. A társaságban szokásos kártyajáték még a Calabraghe s a Mercante in fiera; ez utóbbihoz 2 csomó kártya kell.

A morra tisztára olasz játék s az osteriákban inkább az idegen hajósok gyakorolják. A czél mindig az, hogy ki fizessen egy liter bort. A két játékos egymással szembeül s az ökölbe szorított 5 ujból mindegyik tetszése szerint vet ki s mond egy számot; persze arra törekszik, hogy a kivetett ujjak összegét eltalálja; pl. az egyik kiált ötöt s kivet csak egy ujjat azon reményben, hogy társa 4 ujját löki ki. Minthogy mind a két játékos egyszerre kiabál s gyors egymásutánban, a játék nagyon lármás és, ha szenvedélylyel űzik: vérkavaró is.

A boccia olasz kuglizás bábuk nélkül; a játszók két pártra szakadnak. Egy golyót kidobnak s ez a központ; a czél pedig az, hogy az egy párton játszók golyói e központ köré gyűljenek. A golyókat nem gurítják, hanem a levegőben dobják, tehát tekepályára nincs szükség, eljátszák akárhol az utczán. A valódi czél pedig az, hogy valamelyik megfizesse a bort, mert a literes üveg folyton ott van a játékosok mellett. Teljesen olasz játék ugyan, de Fiume környékén mindenütt dívik.

Vasárnaponkint a fiumei csoportosan szokott kirándulni a közeli vidékre. Négyen-öten összeszedelőzködve, kocsin kihajtatnak Podvesiczebe, Dragára, St. Annára, Orehoviczára; egyesek elballagnak Grohovora egy ital jó borra. Mások az ünnepeken kiránduló hajókon Abbáziába, Ikába, Voloscára, Lovranába, s néha Chersoba mennek. Csak a gyermekek s az öregek maradnak otthon s azért estig majdnem kihalt a város.

A hajókon rendesen zene is van; vagy a városi, vagy a katonai zenekar néhány tagja. Ha nincs zene, nincs kiránduló, azért a falragaszok s a helyi ujságok mindig erősen hirdetik, hogy zene is lészen.

Este a kirándulókat nagy közönség várja a partokon; ezek a hazatértekkel együtt ellepik a közeli kávéházakat és korcsmákat, folytatják a mulatságot néha reggelig.

Az alközségekben a fiatalság valahonnan egy harmonikást kerit s aztán az osteriában járják a tánczot késő éjjelig. A zenét a fiatalemberek tartoznak fizetni. Díja nem sok a muzsikusnak: bor, a mennyit megiszik s pár "flica" (hatos), a mit minden táncz után "pataoun"-onkint (régente 4 krajczáros), most 3-4 krajczáronkint szednek össze.

Az igazi mulatság ideje a farsang. Minden vasárnap délután 3-tól estig tele van a város főutczája álarczosokkal, akik lármás kedvvel rohannak meg minden ismerőst. Nyüzsög a sokaságtól az utcza s kivált a sartorellák s 45tabacchinák körül rajong az álarczos sereg. A jómódu szülők is felöltöztetik kivált apró gyermekeiket jelmez-ruhába, de álarcz nélkül s belevegyülnek a zajgó áradatba.

Mikor elkövetkezik a farsang utolsó vasárnapja, már kora reggel felállítják az asztalokat az utcza különböző pontjain; sürög-forog az alsó rendű nép, ki álarczban, ki a nélkül, ki pityókosan, ki józanon. Mindenütt hangos nóta járja. Az ebédet kiki futtában kapja be s rohan a korzóra.

De a farsangi mulatság régi zajossága is kezd mindinkább alábbhagyni. A sok idegen eleinte kaczagva vett részt a szokatlan mulatságban, de nem felelvén meg véralkatának, lassacskán elhagyja s idővel hideg szemlélője lesz az egész játszadozásnak. A közeli Abbazia exotikus vendégei konvenczionális szokásból eljönnek ugyan egyszer-egyszer, de másodszor már ritkán.

A mulatság tulajdonképeni napja hushagyó kedd délutánja; a képzelemszülte legválogatottabb alakok járják be a város főbb utczáit: szerb nő katrinczával, feje aranykarikákkal övezve, fejkötője aranypénzekkel futtatva; dominó ökörfejjel; kis leány alakok bébé-kalappal; dajka kis gyermekkel; czigány lány kártyával; kinai mandarin óriási legyezővel; rőtszakálu ókulás angol Baedekerrel s messzelátóval; asszony puskával à la svájczi fináncz; jezsuita páter könyvvel a hóna alatt; tengerésznek öltözött nő; demagóg, a ki lázító beszédet tart; bohóczok a legtarkább ruhában; menet, mely 5-6 méter hosszu czipón 5-6 pár kolbászt czipel; karaván nemzeti szinű - piros-fehér-zöld - zászlóval, elől a vezér karddal handabandázva, dobosokkal, harmonikásokkal; majd egy csomó albánnak öltözött fegyveres fog közre egy óriást; kutya-, majom-, macska-, egér- s kecskefejjel a legválogatottabb alakok... Ehhez képzeljünk 50-60 felvirágozott 2-4 lóvonta kocsit a melyekről és a melyekre özönével hull a confetti és virág, s akkor fogalmunk lehet a fiumei farsangi korzóról.

Hushagyó kedden a mezopusnak (horvátul, hushagyó) nevezett szalmabábot hordozzák meg a külvárosokban s napnyugta után kiviszik a városból. Két lábánál fogva viszik négyen, a kik keservesen siratják, a míg ki nem érnek az utolsó utczán. Künn azután elégetik.

Hamvazó szerdán ugyanez a játék járja, csakhogy a szalmabáb helyett egy társukat viszik nagy jajveszékelés közt. De őt már nem viszik ki a városból, hanem betérnek egy városvégi korcsmába s ott mindnyájan leiszszák magukat. Hamvazó szerda délutánján nagy tömegben szoktak fölmenni Tersattora, a hol, a templom előtti téren katonazene játszik. Ilyenkor a tersattoi házak mind csapszékekké változnak át, a hol a fölrándult fiumeiek baccalát (szárított tőkehalat) esznek és boroznak. Csakhamar már a korcsma is kevés, a nép a téren tolong, ember ember hátán, ott eszik-iszik, sőt helyet nem találva a nagy sokadalomban, lehuzódik a szomszéd helységek osteriáiba s ott folytatja a borozást késő estig.

Virágvasárnap olajfaágat visznek szentelni; ez jelképezi a pálmagalyat, mint nálunk a barkásfüz. Az olajágat keresztben az ajtó fölé erősítik, mert ez bőséget hoz a házra.

Nagyszombaton délelőtt, mikor ismét megszólalnak a harangok, ki-ki a hol van, még a közkutak mellett is vagy a tengerparton, megmosakodik, mert így lemoshatja a bünt magáról.

Husvétkor sajátságos, igen sok tojással készült, izletes kalácsot sütnek, melyet pinze-nek hivnak. Ezenkivül sisseri nevű kerek fonott kalácskát is készítenek, melynek közepébe piros tojást tesznek s úgy sütik meg. A husvéti szentelés itt is általános; a szentelt ételekből egy részt, pinzét és 2-3 46tojást a papnak adnak. Ellenben egészen ismeretlen köztük a husvéti öntözködés.

A város védőszentjeinek Sz.-Vid és Modeszt napján, vagy is búcsukor az óvárost fellobogózzák magyar nemzeti és fiumei zászlókkal, úgy hogy a szük utczák egészen be vannak borítva velük. A búcsun szokásos eszem-iszom természetesen itt is divatos.

Karácsony. A karácsonyfát nem ismerik, csak a beköltözött idegenek kezdik meghonosítani; de a szent estét szintén zajosan ülik meg. - Az este háromféle halnak kell az asztalon lenni a borsólevesen kivül: angolnának, abált kelkáposztával, barboninak és végül bármely más fajta halnak vagy teknősbékának. Vacsora alatt egy szentelt gyertya ég. Vacsora után megkezdődik a tombolajáték, miközben vodiczát (pezsgő buccarii bor) vagy más fajta édes bort isznak s hozzá mandorlatot vagy papergnac (olaszul: panpetato) nevű pereczforma borsos süteményt esznek. Éjfélkor a jobb móduak puncsot isznak, a szegényebbek törkölypálinkát (drappa) s hozzá aszalt fügét esznek. Éjféli mise nincs, mert a sok kihágás miatt a város eltiltotta megtartását. Karácsony napján ebédre pulykapecsenyének kell lenni, úgynevezett papfojtogató (strangolapetri) gombóczczal, mely burgonyás tésztából készül és voltaképen gnocchi-nak hívják. A tombolát ezen a napon is szenvedélyesen játszák.

Ujév napján a gyermekek krajczárt kapnak ismerőseiktől s az összegyűlt pénzeket egy almába dugdossák, úgy hogy az elsőt a közepébe illesztik, a többit pedig körben körül, mig az alma sün módjára ki van tüskézve rézpénzzel. Fiuméban is járja az a babona, hogy szárnyast nem szabad enni ebédre, mert akkor elröpül a szerencse, azért malacz hijában disznóhust esznek.

Vízkeresztkor megszentelik a családtagok a házat, minden helyiséget meghintenek szentelt vízzel, hogy a rossz szellemet távoltartsák.

A rossz lelkekben és a boszorkányokban való babonás hit máig fentartotta magát. A Mora nevű lidércz és a Malizaz (horvátul: gonosz lélek) vagyis az ördög, szüntelen az embernek megrontásán iparkodik. A Mora a mellére ül az embernek s kiszívja a vérét. Ha valaki lidércznyomástól megbetegedett, akkor a rákövetkező reggel nagy felfordulás van a házban.

Szentelt vízzel locsolják a képeket s a padlózatot; az ajtót s az ablakokat kitárják, felfordított söprüt támasztanak az ajtó sarkába; a konyhaajtóba kést döfnek; a ház falára kivül-belül, valamint az ajtóra is krétával egyhuzamban a "Salamon bogja" (Groppo del Salamon) néven ismert büvös jeleket irják, egész sort sürün egymás mellé.

Ily jelek az óvárosban egyik-másik ház falán minduntalan láthatók.

A Malizaz-nak hosszú ősz szakálla, nagy köpönyege, vörös csuklyája és sárga csizmája van. Mellén a "Salamon bogja" villog. Többnyire két fehér bárány kiséretében jár. A ki a mondókát tudja, az Szilveszter éjszakáján, 47éjfélkor, a Stajo Vecchion (a József főherczeg villája előtti téren) felidézheti. A Malizaz gazdaggá teszi azt, ki hozzá folyamodik; ellátja pénzzel, kincscsel, de cserébe az illető lelkét követeli és halála után a pokolba viszi. Az ó-városban többekről beszélik, hogy így tettek vagyonra szert. A Malizaz azonban igen gyakran meg is tréfálja az embert. Igy megtörténik, hogy tűvé teszi az ember a házat s még sem találja meg, a mit keres. Pedig ott van a szeme előtt. Ilyenkor az ördög tette rá a farkát, azért nem láthatjuk. Ez ellen csak a káromkodás használ.

Olyan házban, hová a rossz szellemek bejáratosak, a söprüt minden este az ajtó mögé kell állítani s a "Salamon bogját" a ház falára kell irni.

A vén asszonyok közt sok a boszorkány, kik az embert, ha csak lehet, megrontják, szemmel verik; ezért a kis gyermekeknek az igézés ellen szentképet, vagy ezüstből, csontból készült szarvat (corno) kell hordaniok; ha nagyobbacskák, akkor kezükkel csinálják meg titokban a szarv jelét, valahányszor vénasszonyt látnak; a felnőttek pedig az óraláncon hordják jou-jou-képen a bőség szaruját ábrázolt, egyágú korallszarvat.

Legádázabb ellenségei a boszorkányoknak a burokban születő kresnikek. Ha ugyanis valamely gyermek burokban születik, ezt a burkot (camisetta) összevarrják s az illető azután egész életén át a hóna alatt viseli. Ez a burok csodás szerencsét és hatalmat kölcsönöz a kresniknek, azért nagyon vigyáz is rá, hogy valahogy el ne veszítse. Éjjelente gyakran kutyává, lóvá vagy óriássá változik és így küzd a boszorkányokkal, kik rendkivül rettegnek tőle, elannyira, hogy fehér lepedővé változva, felemelkednek s így menekülnek előle; sőt ha a kresnik-kutya szőréből bárki is egy-két szálat kaphat s ezt kezében tartja, a boszorkányok nem mernek hozzá nyulni. A kresnik természetesen jól tudja, ki a boszorkány a köztünk járó-kelő vén asszonyok közt is, de jaj neki, ha akár jellel, akár szóval elárulná valamelyiküket.

Azonban némely vénasszony is megszüntetheti a boszorkányok rontását. Sok betegséget, pl. a "Szt. Antal tüzét" csak igéző hatalom hirében álló vénasszony gyógyíthatja, a ki is tintába mártott újjal kisebb-nagyobb kereszteket és szeszélyes vonalakat húzgál a betegnek arczán keresztül-kasul, miközben halkan mormogja a ráolvasás mondókáját.

A zivatart is a boszorkányok hozzák. Ilyenkor szentelt olajágat kell elégetni s azután a baltát a szél ellen dobni; ezzel megölik a boszorkányt s a vihar nemsokára megszünik.

A bóra azonban csak másodsorban tulajdonítható a boszorkányoknak; valaki felakasztotta magát, azért fuj a csipős szél. (Magyarországon is általános babona.)

48A boszorkányok ellen nagyon üdvös dolog még egyes határozott szentekhez is fordulni; így például mennydörgés esetén keresztet kell vetni s a következő igézetet mondani:

A kóbor lelkekben való hit nyilvánul a temetésnél is. Ha halott van a háznál, a családtagok elmennek valamelyik rokonukhoz vagy ismerősükhöz s a temetés után is ott maradnak 3-4 napig, mert egypár éjszaka visszatér a halott a lakásba s minden ágynál megáll. Míg a halott kiterítve fekszik, egy ismerős legény virraszt mellette, a ki jutalmat kap, a mikor a család visszatér a lakásba.

A szük, udvar nélküli házak már régen arra kényszerítették a fiumeieket, hogy a nagytemplomba vigyék a halottat s ott szenteljék be. A pap azonban elmegy a halottas házhoz s onnan az egész részvevő közönséggel kiséri a koporsót a templomba. A szük utczák miatt lett az is általános szokássá, hogy a temetésen jelen levők, még a nők is, mindig párosával mennek. Úri nők soha sem mennek el a temetésre, még apjuk vagy férjük temetésére sem; csak a másnap mondott gyászmisén jelennek meg. Úri temetések alkalmával szintén párosan mennek; a közönség után gyertyavivő nők haladnak, többnyire az ugyanazon bérházban lakó cselédek, de vannak olyan asszonyok is, a kik keresetből mennek el ezekre a temetésekre, mert övék a viaszgyertya, melyet a temetés után azonnal visszavisznek a kereskedőhöz, a ki kétharmadárban visszaveszi. Fiatal leányok temetésén fiatal emberek mennek a koporsó mellett, vállukon átvetett széles fehér tüllszalaggal, a mint az más népnél is szokásos.

Természetes, hogy az ujabb időben nagy számban megforduló és megtelepedő idegenek megismertetik a népet a nemzetközi műveltség nivellált szokásaival, a minek következtében - a népviselet már teljesen megszűnvén - apránkint a fiumeiek eredeti szokásai is elporladnak.