Előttünk hullámzik a fiumei öböl tengere. Az első pillanatban nagy tónak hihetnők a szigetek és a partvidék hegységei által szemünk előtt bezárt medenczéjét; de ott, a hol lehajlik s mintegy elmosódni látszik a ködben a hegyélek szöge, a szárazföld partja s a szigetközök nyilása mellett világosan látjuk a hullámok sík görbülését, a hegyeken túl érő fényes, gomolygó párafelhőket, s ha nem tudnók is, sejtenünk kell, éreznünk lehet e jelenségekből a nagy tenger közellétét, melynek duzzadó árja a csak látszólag elzárt, széles csatornákon tódul az öbölbe. Nyugatra az 1396 méter magas, nagy tömegű Monte Maggiore horpadt kúpja emelkedik a szárnyait alkotó isztriai parti hegység fölé; a karsztos tető kopárságából alig mutat valamit, a sivár kőmezőket elrejti a tengerre meredő oldalak tölgy- és babérerdősége. A hosszan hanyatló hegység erdős oldalainak hamvas kéksége összeolvad a távolban az Adria csodás kék habjaival, melyek annál sötétebb eget tükröztetnek, mentől tisztábban ragyog a nap a magas égen. Szemben Cherso éles sziklagerinczei emelkednek ki a habokból, gyér növényzettel itt-ott megszaggatott kőfalaik festői változatosságban csillannak ki a rájuk vetődő sugarak alatt; dél felé Veglia szigetének sárga szirtfokai, scoglioi tünnek elő a vizpáráktól terhes, csillogó levegőfátyolon át.

Az egész medenczét körülölelő parti és szigeti hegyek már nem magyar területhez tartoznak, hanem Isztria osztrák tartomány földjei. Mindazáltal lehetetlen figyelmen kivül hagynunk, ha Fiuméról szólunk. Veglia szigete valaha a magyar koronát uralta; a magyar alkotmány helyreállításakor is lelkesen tüntetett Magyarország mellett. De mikor még Fiumét sem merték végleg és határozottan visszakebelezni: hogy gondolhattunk volna Veglia becsatolására? Az isztriai partvonal hegységei pedig régtől fogvást rendes kiránduló helyei Fiuménak; a város ünnepeinek java részét ott tölti a Fiuméba jövő magyarok, főleg Abbazia kedveért kivétel nélkül el szoktak oda látogatni, sőt Abbazia rendes üdülőhelye a magyar társaság tekintélyes részének. Noha tehát a Quarnero egész szigetcsoportja s szárazföldi partjának nyugati oldala osztrák terület, Fiume ismertetésénél lehetetlen mellőznünk.

A kirándulásokat kocsin is megtehetjük ugyan, Cantridán keresztül a jó karban tartott országúton menve Isztriába: azonban a szokásos, legkönnyebb és legkellemesebb út mégis a tengeren át vezet s a hajóutat követjük mi is, midőn Fiume kiránduló helyeit sorra látogatjuk.

464Először is Voloscát érinti hajónk. Elmarad mellettünk jobbkézt a preluccai öböl, a halászok gazdag zsákmányu tanyája, a nagy kőbánya, mely a fiumei kikötőépítés anyagát szállítja; fönn a hegy tetején látjuk Castua városkát csinos templomával és egykori várának romfalaival. Már messziről csinos képet mutat a város, kéttornyú templomával, a hegyoldalba egymás fölé épített házaival, eleven kikötőjével.

Takaros halászvároska, mely egyúttal a kerületi kapitányságnak is székhelye. Közigazgatási területéhez tartozik Abbazia fürdő is. Ránk magyarokra nézve annyiban emlékezetes, hogy itt tölté életének utólsó heteit és itt halt meg Andrássy Gyula gróf. Mint általában a tengerparti városok, Volosca is egy és két emeletes házak képezte szűk utczákból áll. Középpontja s legérdekesebb része a főutczája, melynek kétemeletes erkélyes házai, a köztük nyilvánuló eleven, zajos piaczi élet azonnal Olaszországot idézik emlékezetünkbe; koronája a szép templom, mely Fiumétól fogva kalauzunk volt. A városkának csak 2000 lakosa van. A főutczából meredek, tekervényes utczák vezetnek le a tengerpartra, a kikötőbe, hol a nyüzsgő halásznép eleven életét szemlélhetjük. Igen érdekes a város képe a moloról nézve. A fecskefészekként egymás tetejére épült keskeny, magas házak a Karszton divó, festői hatású, hullámos cseréptetőikkel, babér és olajfa diszükkel pompásan emelkednek ki a sötét halmok öléből. Voloscából a Mattuglieből vezető országúton vagy a tengerpaton épült "Fridrich Schüler" úton kocsin vagy gyalog is csakhamar Abbaziába érhetünk. A hajóról nézve, nagyszerű látványt nyújt ez a parti út, melyet Voloscától kezdve egészen a fürdőhelyig sűrű sorban a legszebb nyaralók szegélyeznek a babérerdő közepette.

Az előkelő magyar és osztrák világ népes, téli üdülőhelye és Fiume kedveért is szivesen fölkeresett tengeri fürdője, voltaképen alig egy évtized óta került a hir szárnyára, mióta a Déli vasút elsőrendű fürdőhelylyé és klimatikus gyógyhelylyé alakította át.

Fiuméból óránkint közlekednek Abbaziával a Magyar-horvát gőzhajózási társaság gőzösei, melyek jó félóra alatt teszik meg az 5 tengeri mérföldnyi (9 km.) távolságot.

Abbazia egykori régi apátságától vette nevét. A benczések, a kik a legszebb hegyvidékeken alapították monostoraikat, voltak Abbaziának is megteremtői. 465Először 1449-ben említik az okiratok, mint "San Giacomo al palo" vagy "San Giacomo della Prelucca" apátságot. A velenczések gyakori támadásai és erdőfosztogatásai miatt pusztulónak indult kolostort a XVI. században ott hagyták a benczések, mire a Fiuméban lakó augusztinusok kezébe ment át; ezen a réven tehát Fiumét történeti emlék is köti e helyhez. De ez nem az egyetlen történeti kapocs. Az apátságot 1723-ban a jezsuiták vették meg, majd magánkézre és ismét a jezsuiták birtokába került, a míg csak föl nem oszlatták a jezsuitarendet, a mikor az állam foglalta le, mely azonban csakhamar túladott rajta, ellenben az apátság czimét a mindenkori fiumei prépost kapta meg. Ekképen Fiuménak czimzetes része van Abbaziában. Csak a véletlenség gátolta meg, hogy Abbazia ma nem tartozik birtokosa által szorosabban Fiuméhoz. 1844-ben ugyanis, mint a fürdőigazgatóság évkönyvéből tudjuk, egy a közéletben és a város történetében nyomós nevet hagyott fiumei patricius, Scarpa Iginio lovag vette meg az Abbazia magvát képező telket, melyen a nejéről nevezett, ma is fennálló Angiolina-villát építette. Ez Abbaziának ma is legszebb fekvésű épülete, miért is Stefánia főherczegasszony ezt választotta lakóhelyéül; ugyancsak Scarpa telepítette a pálmaligetet, Abbaziának e kiváló ékességét. Már ekkor kezdett hirre kapni Abbazia tengeri fürdője s Mária Anna császárné 1860-ban az egész fürdőidő alatt a Villa Angiolinában lakott. 1875-ben Chorinsky Viktor gróf vette meg az Angiolina-villát, a ettől meg hét évvel később Schüler Frigyes, a déli vasúttársaság vezérigazgatója a nevezett, társaság részére. Schüler Frigyes, a ki Abbazia fontosságát felismerte, szépségét méltatni tudta, Schrötter Lipót orvos figyelmeztetésére már korábban foglalkozott azzal a gondolattal, hogy ebből a helyből klimatikus gyógyhelyet alkot. Mihelyt a vásár megtörtént, fölépíttette az Angiolina-villa kiegészítéseül a Quarnero-fogadót, ennek függelékét a "Dépendance I." szállót, elkészíttette a tengeri fürdőt s 1884. márczius 27-én már megnyilt a fürdőhely, mint gyógyhely. Éppen egy esztendőre rá Rudolf trónörökös és neje Stefánia főherczegasszony látogatta meg Abbaziát, s e látogatás emlékére az új, nagy szállóház a Stefánia nevet kapta, melyet ma is visel. Azóta Stefánia főherczegasszony rendes látogatója Abbaziának, a hol fényes társaságot gyüjt maga köré. Az épületek, köztük a magánnyaralók száma egyre emelkedett, 466de gyakran a tetemesen felszaporodott lakóházak sem elegendők az ideözönlő vendégek számára, kiknek száma, nem véve tekintetbe a folyton járó-kelő napi látogatókat, a kiket nyilván nem tarthatnak, meghaladja a 10,000-et. 1894-ben a német császárné is lakott itt egy hónapig, mely alkalommal I. Ferencz József és a nejét meglátogató II. Vilmos itt találkoztak.

Minthogy Abbazia magas hegyektől van védve, a bora dúlása nem érezhető, a mit a buján tenyésző növényzet is mutat; a hőmérsék általában enyhe, hó alig hull, s ha esik, pár óra alatt elolvad, nyáron viszont a hőség nem lesz elviselhetetlenné, mert úgy a hegyek felől, mint a tengerről fujdogáló szellő a forróságot enyhíti: téli gyógyhelynek és tengeri fürdőnek egyaránt alkalmas és kellemes hely. A levegő átlagos hőfoka deczemberben és januárban is +5.7 ill. 5.6°; az eddig észlelt legnagyobb hideg a szigoru 1892-1893-iki télen sem volt több -4 °-nál, de csak pár napig, a hőség pedig nyáron soha sem lesz tűrhetetlenné a tengeri szellők befolyása következtében. Junius kőzéphőmérséke +20.6, juliusé +23, augusztusé +22.9 A tenger vizének átlagos hőfoka májusban 19° C., juliusban 25-26 fokra is fölemelkedik, szeptemberben pedig lassan 22-20 C. fokra száll le; sőt még októberben is 15-18° közt ingadozik, tehát késő őszszel is még használható. A hideg tengeri fürdőn kivül egészen modern meleg-fürdő és vízgyógyintézet van itt berendezve, s a hasonló jellegű gyógyfürdőknek megfelelőleg tej-, kefir-, különböző ásványvíz- és szőllő-gyógymóddal élhetnek a fürdőzők, a kiknek jó nevű orvosok egész sora áll rendelkezésükre, köztük magyarok is. Dr. Glax Gyula egy. tanár igazgató-orvoson kivűl Ambrosz A., Eltz, Szemere Albert, Szigeti Márton, Tamaro János, Tripold F. doktorok.

Kiszállva a hajóról a sűrű babérerdő és a magnolia-ültetvények illata fogad bennünket. A sűrű erdőn át először is a Villa Angiolina elé érünk, 467melyből a gyógyhely kifejlődött. Az Angiolina-villa előtt remek pálma-ültetvény és virágszőnyeg terül el; a pálmaligetet és a babérerdőt még Scarpa lovag ültette. Egymásba fonódó útak kanyarognak a sötét lombárkádok alatt, melyek a nap hevétől, a szelek mérgétől egyaránt megóvják a sétálót. A rejtelmes erdősűrűséggel ellentétben a parti út, mely cementlapokkal van kikövezve, egészen szabadon áll; ha nem tűz a nap égetőn vagy nem fuj hűs szél, akkor az útból kiöblösödő félköralakú nagy terrasszok korlátjainál állva, alig válhatunk meg a gyönyörű körképtől, mely új meg új ingerrel tartja ébren figyelmünket. Előttünk a tündéri szinváltozású tenger fel-felbukkanó gőzöseivel és folyvást czirkáló bárkáinak fehér vitorláival; balra Fiume fehér házainak tömege, kikötőjének füstföllegével fátyolozva, délre Veglia és a körülfogó két csatornának: a Canal del Maltemponak és Mezzonak a szemhatárral összeolvadó fényes csikja; jobbra Cherso szigete, melynek északi fokát a szabad tengerbe nyíló Farasina-csatorna mossa, melyen át már akadály nélkül szállhat ki pillantásunk a nagy tengerre, a végtelen víztükörre.

Lábunk alatt a kiálló szirtfogakon fehér habbá törik a hullám, a szellő arczunkba csapkodja üde sógyöngyeit.

E nagyszerű sétaútnak (Strandweg), kevés mássa van, s melyre joggal büszke az "osztrák Riviera", a hogy az isztriai partszegélyt elnevezték, végig vonul az egész fürdőhely hoszszában, úgyszólván egészen Ikáig. Az úton és a vele összefüggő terraszszokon pihenőül padok vannak felállítva. Ez út mentén fekszik a fürdőhely sajátképeni középpontja, a kúttér, mely a Dél vasút által teremtett uj telepen, a Stefánia-szálló előtt terül el. Szép virágágyai közt a Helioszt és Szelénét ábrázoló márvány kútszobor áll. A tér keleti részén áll a "Dépendance I.", mögötte, a parkot kettészelő isztriai országúton túl a "Dépendance II.". A Stefánia-szálló nagy étterme, szomszédságában pedig a mórstilű virágtermet találjuk.

Ha a kuttérről keletnek tartunk, tehát a tengernek háttal fordulva, jobb kéz felé először is a Quarnero-szállót érjük, mely a Déli vasút által ujjáteremtett Abbazia első épülete volt. Előtte áll a fürdőhely megteremtőjének, Schüler Frigyesnek szobra. A Quarnero kávéháza, melynek közelében a zenepavillon is áll, a leglátogatottabb Abbaziában. Ugyancsak a Quarnerohoz van építve a meleg fürdő. Majdnem szemben van a hidegvízgyógyintézet s az egyik szabad tengeri fürdő, melyet a nyilt víztől sodronyháló választ el, hogy a ragadozó halak be ne hatolhassanak; ennek közelében van a kis régi templom, továbbá a szép új Amália-villa, melyben 1894-ben a német császárné lakott. Odább ismét az Angiolina-villához és a régi parkhoz érünk. A park exotikus diszfái és bokrai nemcsak külső szépségükkel gyönyörködtetnek bennünket, de akképen vannak rendezve s névtáblácskákkal 468ellátva, hogy tanulságos szórakozást nyujthatnak a növényélet iránt érdeklődő nem botanikusoknak. A parkból keresztutak vezetnek le az előbb említett tengerparti sétautra és a terrasszokra. Az Angiolina-villán túl, a kikötőtől jobbra vonul egész Voloscáig a "Fridrich Schüler-Strandweg", egész hosszában szebbnél szebb nyaralókkal beszegve. Közel a kikötőhöz egy másik tengeri fürdőt találunk, mely egy magánvállalkozóé. E fürdő, melynek kellemes homoktalaja van s nemúszóknak igen alkalmas, nyári évadban rendszerint nagyon keresett. A Schüler-út körülbelül 2 km. hosszú; belőle lépcsős mellékutak vezetnek le a tengerpartra.

A park felső szélét az isztriaparti országút érinti, melynek mentén visszakerülünk megint a Quarnero-szállóhoz és a Dépendanceokhoz. A "Dépendance II." mögött találjuk a "Dépendance III." bérlakot, kávéházat s ettől jobbra az árkádos "Bazar Mandria", valamint az azonos nevű nyaraló épületeit, melyek szintén a Déli vasúttársaság tulajdonai. A Bazar Mandriában van a posta, a gyógyszertár, valamint több kereskedés.

Innen ismét visszatérünk a kút-térre és a tengerparti sétaútra, s déli irányban tovább haladva Ika felé, a Slatina-szállót és a katonatisztek házát találjuk számos nyaraló között. A "Slatina" mellett vannak a gyermekjátszóhelyek, lawn-tennis és croquetpályák. Szemben a Slatinával szintén van tengeri fürdő.

Nem messze a Slatinától kezdődik az úgy nevezett "déli parti út", mely Abbazia legérdekesebb sétaútja. A sziklatuskókkal borított part fölött vezet majdnem négy kilométer hosszuságban; balról a mindegyre növekvő tenger tükre, jobbról a sűrű lombos erdő, megszakítva itt-ott egy csinos nyaralóval, folyton váltakozó kedves képekkel lep meg bennünket. A Glax-villa mellett egy hegyi patak szakadékán át visz az út, egyre magasabban a parti sziklafal felett, míg a Déli vasút vízvezetékéhez és szivattyútelepéhez nem ér, a hol betorkollik az országútba, mely az erdőség mentén Ikába halad tovább.

Abbaziából érdekes kirándulásokat tehetünk a szárazföldön is. Mindjárt 469a Stefánia-szállón túl kezdődik a nagy babérerdő, melyen keresztül lovagló-út visz Veprinázba. A babérerdőn túl, mely mintegy 100 méternyi magasságig huzódik, a sűrű tölgyerdőtől övezett Vrudki-völgybe jutunk, a hol a Vrudki és Littroz források emelik a táj költőiségét. Veprináz az említett lovagló-úton gyalog 1 1/4 órányira van a fürdőintézettől. Kis falu, mely messze látszó templomával az 519 méter magas Veprináz-hegyen pompás kilátással kinálkozik. Kocsin Mattuglien, Abbazia állomásán át juthatunk föl, de a kocsiút jóval tovább tart. Még fényesebb látvány élvezői lehetünk Isztria legmagasabb hegyén, az 1396 méter magas Monte Maggioren. A gyalogosok az említett veprinazi hágót használják; a kocsik Voloscán és Mattuglien át mennek el Stefánia-menedékházig, mely vendéglő és szállóház körülbelül 1000 méter magasban van s kocsin 3 1/2 óra alatt érhető el. Innen 1 1/2 órai gyaloglással juthatnak föl a hegy tetejére, melynek közelében szintén van menedékház, a hová zivatar idején behuzódhatunk. Képzelhetetlen annak a képnek a nagyszerűsége, mely itt elénk tárul. A magas hegyvidék és a tengerpart minden bája és fensége egyesül lelkünk megittasítására. Mögöttünk fekszik az isztriai Karszt, sziklatengerének szürke kőhullámaival, apró falvaival, kimagasló tornyaival, csenevész cserjéseivel; mint a térképen, úgy látjuk benyúlni a tengerbe a háromszögű tartomány Promontore hegyfokát; a kőtengeren túl nyugatra a nagy Adria kék síkja ragyog felénk rengeteg messzeségbe, a ködbe olvadó velenczei lagunákig, északon a karinthiai, sőt a tiroli havasok gerinczei ötlenek szemünkbe; a hegy déli lejtőjén a Csepics-tó csillan felénk, északkeleten a krajnai Hóhegy emelkedik a hullámos hegykúpok fölött szaggatott, havas ormával; keletre a liburni Karszt, fölötte a Kapella, délkeletre a Velebit-hegység láncza kapcsolódik össze a Quarnero szigeteinek hegyeivel, az általuk közbezárt, egész nagyságában tündöklő öböl sarkában pedig, tőlünk keletre, a szép magyar kikötőváros.

Említettük, hogy a festői tájrészletekben gazdag déli tengerparti úton az országútra térve, Ikára mehetünk. Élvezetesebb Fiuméból egyenesen odahajózni a Magyar-horvát gőzhajózási társaság rendszeresen közlekedő gőzösein. A tengeri úton zavartalanul merülhetünk el a bizarr alkotású 470sziklás partrészletek szemléletében, a Monte Maggiore és a Monte Sissol hatalmas sziklatömegeinek bámulatában, melyek alatt Ika fekszik. A falu lakói vagyonos halászok és hajósok, a kik maguk készítik hajóikat. Házaik többnyire kétemeletesek, és jólétről tanuskodnak. A falu kis kikötője folyton a halásznép életének sok érdekes jelenségével ismertet meg bennünket; a festők gyakran járnak ide tanulmánytárgy végett.

Alig husz percznyire Ikától, gesztenye-pagonyba rejtőzve fekszik Lovrana városka; az isztriai part legérdekesebben épült helysége. A városka büszke római eredetére. Lauránának hívták, csak később a szláv települtek módosították nevét Lovránára. A Liburniát meghódított rómaiak fontos helynek ismerték föl, mert uralkodik a partvonal fölött, s azért itt castellumot építettek. Alapításának kedvezett az is, hogy itt édesvizű forrás fakad, a mi tudvalevőleg ritka jelenség a Karsztvidéken. A római városból nagyon kevés maradt meg; annak tulajdonítják az ódon városi őrtornyot, mely azonnal szemünkbe ötlik, a mint Lovránához közeledünk.

Később a városka a Quarnero sorsában osztozva, velenczei uralom alá jutott. A velenczei korszaknak ma is van látható jele, a régi városháza, Velenczére emlékeztető loggiájával, továbbá több házon szent Márk oroszlánja, meg a doge-sapkás fejek. A város építészeti jellege olaszosabb bármely parti városénál. A rendes szűk utczákat, egymás fölé épített magas házakat, meredek lépcsőfeljáratokat épp úgy megtaláljuk, mint mindazokban a városokban, melyek a tengerre eső meredek hegyoldalakra épültek.

Lovrána története fővonásaiban természetesen Isztria történetével függ össze. A római birodalom összeomlása és a germán törzsek letelepedése után a longobardok uralma alatt találjuk az országot; azután az avaroké alatt, akiktől Nagy Károly visszahóditotta és német őrgrófok uralma alá bocsátotta. 1209-ben az aquilejai patriárka lett az ura, de a patriárkának Velenczével folytatott harczaiban is a német őrgrófok fenhatósága alatt maradt. 1374-ben csatoltatott Ausztriához. E birtokváltozásokból keletkeztek a harczok Velenczével, melyeknek Lovrána nehányszor áldozatul esett. Valvador krónikás feljegyzései szerint a velenczeiek 1612-ben és 14-ben bevették és felégették a várost. E krónika Lovránának egy régi képét is tartalmazza, régi erőditményeivel, melyekből ma már kevés maradvány látható. A város körfala csak nehány helyen maradt meg.

Ez időre esik az uszkókok uralma is. Az uszkók czárok vára Lovrána közvetlen közelében állott, a Cesare nevü öblöcske fölött, a hasonnevü édesvizü forrásnál. A vár maradványai még most is láthatók. Közel ide van a "Knezgrad" magyarul: "Herczegvárhegy", melynek tetején azonban ma már vár nyomai nem találhatók. A Medvea-völgy déli lejtőjén is hatalmas épitkezés 471nyomai és romjai találhatók, melynek keletkezéséhez legendaszerű történetek fűződnek, melyek még a görögkorig is visszanyulnak.

A város az erősen elterjedt horvát elem daczára, maig is meg tudta őrizni olasz jellegét. Nagy kiterjedésű vászonkereskedelme által 200 évvel ezelőtt egyike volt a leggazdagabb városoknak, azóta azonban lassanként elszegényedett. A hűbéresség eltörléséig legalább a nyilvános utakat jó karban tartották, de azóta ezeket is elhanyagolták. A vitorlás hajózás tönkretétele még reménytelenebbé tette a viszonyokat, mignem a Quarnero részvénytársaság egy milliónyi tőkével telkeket összevásárolt, hogy ott egy előkelő üdülő és gyógyhelyet létesitsen, a mely célra Lovrána és környék különösen alkalmas. Habár a Quarnero arra van teremtve, hogy az emberek ott örök tavaszt élvezzenek, mégis az a körülmény, hogy a Karszt erdeit és fáit kipusztitották és evvel a hideg szeleknek, a borának stb. utat nyitottak, megváltoztatta az éghajlati viszonyokat. Nem a velenczeiek voltak azok, akik ezt cselekedték, hanem a szláv telepesek, akik minden hegyoldalt legelővé változtattak át juhaik és kecskéik számára.

Mióta ez a tény közismertté lett, azóta a lassankénti befásitás is folyamatban van. Előbb nagyobb területeket keritenek be, hogy az állatok hozzá ne férjenek, azután fenyőkkel befásitják. Ezen az uton már óriási területeket hódítottak vissza, de emberöltőkig fog tartani, míg a századok pusztitásait helyre hozzák és a tengerpartot megmentik ama klima számára, melyre földrajzi fekvése kijelölte. És addig azokat a helyeket fogják az emberek felkeresni, amelyek a legtöbb védelmet nyujtanak a bora és a hideg tramontana ellen és legalább részben azon előnyöket nyujtják, a melyek a franczia Rivierán feltalálhatók.

Eme előnyös fekvésű helyek közt Lovrána az első helyek egyikét foglalja el. A tramontana ellen teljesen védve van és nagy területeken a borának még csak a lehe sem éri. Ezért található Lovranában deczemberben a japán (Mispet) a Maréchal-Niel rózsa, a bengáli rózsák mindenféle 472faja és oly virágok a melyek Középeurópában csak mint melegházi növények tenyésznek: kaméliák, narancsok, eucalyptusok, Lovrána védett régióiban úgy tenyésznek, mint a Rivierán. A pálmák közül a Chamerops és Phönix-félék Lovrána minden helyén pompás törzsekké fejlődnek.

Ez éghajlati előnyök a várost már rég mint a legegészségesebb és legkellemesebb tartózkodási helyet tették ismertté. A fiumeieknek már régóta kedvelt nyaraló-helyük és úgy Fiume mint Volosca oda küldi télen át lábbadozó betegeit üdülésre. A Quarneró részvénytársaság különösen a legegészségesebb, védett területeket szerezte meg, hogy azokat útépítések által hozzáférhetővé téve, lehetővé tegye a területek beépítését a nyaralókkal olyanok számára, akik a szép és egészséges vidéken állandó lakhelyüket akarják felütni, vagy a teleket ott akarják tölteni.

Ugy vidék, mint klima tekintetében Lovrána területének következő helyei a legelőnyösebbek. Ikáról jövet, az út két oldalán találjuk a társulat területeit, melyek Bahován összpontosulnak. Bahovának neveznek egy völgykatlant, melyben az Ikától Medveáig terjedő parkszegély legnagyobb zúgó patakának ágya van. E völgykatlan dél- és délkelet felé nyitva és a szelektől teljesen védve van. A hegyoldalak borostyánnal vannak fedve és a jól gondozott hegyterrasszokon az erős malváziai és az édes Terrano szőllő tenyészik, melyek a legkitünőbb borokat adják.

Bahovához csatlakozik Locqua, melynek a vidéke itt a Karsztban különös figyelmet érdemel. 70 méternyi magasságban a tenger szine fölött pompás síkság terül el. Itt fakad egy sziklabarlangból a Jamnicza-forrás, mely szép, nemes gesztenyefáktól körülvéve egy vízalatti források által keletkezett tavat táplál, melytől e vidék nevét kölcsönzi. E területen soha sincs bora. Télen egyenlő meleg a légkör, nyáron pedig a százados gesztenyefák nyujtanak árnyékot. Ezek alá jönnek a játszóterek: lawn-tennis, lapda, croquet- és tekejáték számára. A kilátás innen elragadó, mert a 473Locqua délnek Zimácz, Dolac, és Bellosa felé laposodik és kilátást enged a Canal de Farasinára, a mely a Cherso-sziget mentén és az isztriai partok mellett az Adriai tengerbe vezet. A társaság ezt az egész területet kocsi- és gyalogutak építése által hozzáférhetővé teszi és parczellázással egy egész nyaraló telepet keszít elő, melyet már most Lovrána jövőjének tekintenek, mert itt minden előny összpontosul, a mivel a természet e vidéket megáldotta.

A Locquán alul és Lovrána közt, a társaság által megszerzett terület végén, gyönyörü uradalom terül el, mely még a régi időkből a "Castell Freiwald" (szláv néven "Komusciak") nevet viselte, azonban most Villa Lovrana név alatt szerepel. A kastélynak az épülethez csatlakozó terrasszos és a tengerre néző szép parkjából remek kilátás nyilik az egész Quarnerora, a mely - innen nézve - minden szépségét feltárja előttünk. Az egyik oldalon Fiume, a mely esti kivilágitásban innen páratlan látványt nyujt. Odébb a hófödte horvát és dalmát hegység; előttünk Veglia szigetének lapos alakja és balról, ha a levegő tiszta, megláthatjuk Portoré és Castelmuschio városokat. Délnek Cherso szigete látszik, melynek sziklahegye meredek falaival a Canal di Mezzo felé dől, melyen át a szabad tengerre van kilátás. A Villa Quarnero-nyaraló mintaszerüen berendezett kisebb szállóval és étkezővel bir, melynek vezetője Pernet J. éveken át a hires Sachernél és a kal bécsi Jokey-Clubnál szerezte tapasztalatait.

Maga Lovrana, mint már emlitettük, egy régi olasz város jellegét viseli magán. Szűk utczái és az azokba kiugró lépcsők, a kocsiközlekedést lehetetlenné teszik. Mióta a városra jobb idők virradtak, a lakók számos régi házat bontottak le vagy renováltattak, ennek daczára azonban még mindig elég érdekes és jellemző részlet kinálkozik a szemlélőnek és a festőművésznek. Ezek közé tartozik első sorban a lovranai kikötő, melyben számos chioggiai halászbárka tanyázik, melyeknek a sárga vagy vörös diszítésekkel és inicziálék ékesített vitorlák pittoreszk külsőt kölcsönöznek.

Az az út, a mely a várostól déli irányban a Medveáig vezet, a tengerparton átszeli Beharova és Pulissevica vidékét, szép kilátást nyujt egyrészt a Quarnerora és pedig Cherso szigetére, a Canal de Farasinára és az isztriai partokra a Monte-Maggioreval és egy magas sziklatetőn fekvő Moschenizze városkával, visszafelé pedig az egész Quarnerora, Fiuméra, Preluccára, Voloscára 474és Abbaziára. Ha a tengerpart a nemzetközi forgalomnak meg fog nyittatni, ez út szépsége versenyezni fog a legszebb vidékekkel. Nagy előnye az is, hogy a legforróbb nyárban is sétahelyül szolgálhat, mert a Monte-Maggiore már délután 6 órától kezdve veti rá kellemes árnyékát. E mellett ez út a záporpatakok pusztitásai által érdekes és festői képet nyujt, úgy hogy szinte sajnáljuk, hogy ez érdekes képződések a szabályozásnak áldozatul fognak esni, miután a társaság itt is villatelepet szándékozik létesíteni.

Ez út déli csúcsánál a Monte Maggiore oldalai nyúlnak le egész a tenger szinéig, egy meredek hegyoldalakkal körűlvett síkságra a mely a tenger felé félköralakú, több száz méter hosszú partra nyilik, mely tájszépség tekintetében a Quarneron egyedül áll és legjobban az itt szokásos elnevezéssel jellemezhető, mely e völgyet az isztriai Svájc jelzővel illeti. A Loque és a Medvea-völgy a legjellemzőbb földalakulások, a melyek e vidéken találhatók és csak a messzebb délnek fekvő Dragatta Marina hasonlítható a Medveahoz, melyből egy terjedelmes patak ömlik a tengerbe. Ezenkivül itt van a Monte Maggiore nagy zúgójának ágya is, mely tavaszkor és erős esőzések után hatalmas hullámokkal ömlik a tengerbe, magával sodorva nagy mennyiségü sziklatörmeléket. A Medvea mélyebb részeiben egy régente lakott barlang van, melyhez számos monda fűződik. A vizmosás az e barlanghoz vezető utat elpusztította ugyan, de a társaság ismét helyreállította. A parton tengerifürdőt épít és 40,000 □ öles kertjét megnyitja a sétálók számára.

Lovrána jövője a Quarnero-társaság kezeiben van, a mely már egy milliót investált Lovránába és mindazon eszközökkel rendelkezik, a melyek e telepnek üdülőhelylyé való átváltoztatásához szükségesek.

Az épitkezési kedv már ma is erősen nyilvánul Lovránában és ez fokozódni fog akkor, a mikor a társaság megkezdi és befejezi a megkezdett szabályozást és területeinek parcellázását és hozzáfog ama épületek felállításához, melyekre a gyógyhelynek szüksége van.

A mit a természet Lovránának nyujtott, azt emberi kézzel könnyen hozzáférhetővé teszik azoknak, akik üdülni akarnak, akik Közép-Európa zord telei elől menekülni óhajtanak és a Quarnero pompás tengeri fürdőit élvezni óhajtják.

Fiumétól délre 12 kilométernyire fekszik Veglia-sziget, melynek északi hegyfokai a városból és a kikötőből nagyon jól láthatók s a fiumei öböl tájképi érdekességének jellegzetes részletei. A szigeten főleg három helyet szoktak a kirándulók gyakrabban látogatni: Castelmuschiót, Vegliát és 475Verbenicot. Legérdekesebb azonban környékénél fogva a sziget déli pontján levő Besca Nuova városka.

Veglia a XV. század végéig a Frangepánok birtoklása révén a magyar királyság területéhez tartozott. Emlékezetes szereplése volt, hogy a tatárok elől futó IV. Béla erre a szigetre menekült, s Castelmuschioban várta meg a pusztitó ár visszavonulását. 1480-ban már Velencze tette rá kezét, és midőn az adriai gyarmatok Ausztria hatalmába kerültek. Vegliát is Isztriához csatolták, s többé szó sem esett Magyarország birtokjogáról. Egészen másképen nyilatkozott a vegliai nép óhaja 1867-ben. A kiegyezés hirére Veglia községeiben is kitűzték a magyar zászlókat; de mikor még a buccari-portorei partrész bekeblezéséről is le kellett mondanunk, hogy teljesíthette volna Magyarország a vegliaiak óhajtását? És ezzel halálos döfést kapott a Magyarországhoz való ragaszkodás érzése; a míg Dalmácziára Magyarország joga fentartatott, Veglia minden igény említése nélkül maradt Ausztriához csatolva. Pedig földrajzilag is elvitázhatatlanúl a magyar tengerparti területhez tartoznék, melylyel népe folyvást közvetlen kereskedelmi összeköttetésben áll. A vegliaiak főpiacza ugyanis Fiume; odaszállitják terményeik legnagyobb részét és ott szerzik be szükségleteiket.

Vegliát nyugatról a Canale di Mezzo, keletről a Canale della Morlacca, délre a Quarnerolo határolja. Északon majdnem összeér a szárazfölddel, s a horvát parttól elválasztó keskeny Canale Maltempot még a két földség közé ékelt San Marco scoglio (zátonysziget) által is szükíti. Geologiai alakulása, 476mely azonos az isztriai és magyar Karsztéval, még valószinübbé teszi a földrajzi fekvésből levont következtetést, hogy valaha össze kellett függenie a szárazfölddel; az elválasztó keskeny csatorna alkalmasint helyi sülyedés folytán szakadt be s a tenger árja azután mélyebbre vájta. Maga a Quarnero sem mély, 60-70 méterre sülyed feneke; a horvát part és Veglia közt levő Maltempo-csatorna azonban még akkora mélységgel sem bir; 25-30 méter. Egyes legmélyebb pontjain 42 méter.

A sziget északról számítva az É. szélesség 45° 15' és 44° 56' közt fekszik; északnyugat-délkeleti fekvéssel a keleti hosszuság 32° 6' és 32° 26' közt. Hosszusága 37 km.; legnagyobb szélessége nyugaton a Morganillo-fok és keleten a Glavina-fok közt körülbelül 24 km. Területe 427 □ km., pontosabban 74,421 katasztrális hold. Alakja szabálytalan; partvonala nagyon szaggatott.

Keleti partja egyenletesebb; csak egy nagyobb bemélyedése van: a dobrignoi öböl. Nyugati partvonalát számos kis bemélyedésen kivül a castelmuschioi, malinskai, vegliai, cassioni, besca-vecchiai, délen a besca-nuovai és valalukai öblök teszik kanyargóssá. Partja meredek, sok helytütt falszerű emelkedéssel. A sziget földsége hosszusági irányával megegyezőleg délkeletről északnyugatra hajlik. Legemelkedettebb déli csúcsán. Mindjárt a tengerpart mellett a meredek falal kimeredő Sokola 122, a Pago 185, Gabri 275, Ravno Cselo 262, Svinski plaj 247 méternyi magas hegycsúcsokra alig 4 kilométernyi távolságban a Besca-völgygyel megszakított Klam-fenföld 450-569 méter magas emelkedései következnek; nevezetesen nyugaton a Mali Klam 450, Veli klam 484, Vido Klam 460, Obzova 569, Veli Vrh 541, keleten a Diviska 472, Kozlja 464, Dritelj 395, Gajen 463, Prigrodska Glavica 458, a Klam-ikrek 428 és 499 méter magasságban. A Klam-ikrektől északnyugatnak a sziget alakjának egyidejű kiszélesedésével a földség magassága erős lejtéssel 477fogy; a castelmuschioi öblöt körülfogó fal keleti végpontja, a Pto Kijac csak 28, a Pto Sotille 33 méternyire száll le. A Klam-ikreken túl a sziget nagyobb északi része, mely körülbelül kétharmadát foglalja el az egész területnek, hullámos mész-fensík, folytatása a Karsztnak. Közép magassága 150-200 méter.

Csupán egyes csúcsok emelkednek még ki a dombhullámok közül, ritkán 240 méteren túl; mint Verbenico közelében a Kersovan (256), Dobrignonál a Krasziszcse (266) stb.

A hullámos földséget több eróziós hosszanti és harántvölgy szaggatja meg, melyeken át a néhány felfakadó forrás vize rövid folyású patakokban a tengerbe ömlik A hosszanti völgyek nem képeznek tengely- vagy párhuzamos rendszert; s kivéve a sziget déli csúcsán levő apró párhuzamos hoszszanti völgyeket, összeköttetésben sem állanak egymással. A verbenicoi szük völgynek észak-déli iránya nem messze a várostól könyökbe törik s keletre tér le; benne foly a Vratenica-patak. Meredek lejtőivel érdekesebb a Klam-hátat megszakító Fiumera völgye vagy bescai völgy, mely Bescavallen alul kiszélesedve nagyobb alluviális síkban dől a tengerre Besca-Nuova mellett. A kis Fiumera legnagyobb folyóvize a szigetnek. A haránt-völgyek közül megemlíthetjük a dobrignoit, a hasonló nevű öbölbe futó Veli patakkal, a sziget keleti részén; a nyugati részen többnyire csak rövid lejtővájatokból állanak a rendesen mély harántvölgyek.

A sziget nyugati felében két nagyobb horpadás tófenékké lett. Az egyik a sziget északi csúcsához közel, a castelmuschioi tó (Jezero), a másik az ettől egyenesen déli irányban fekvő, halban gazdag Ponivka tó. Mind a kettőt a csapadékvizeken kivül több apró forrás táplálja. A Jezero csak 5 méternyire fekszik a tenger szine fölött.

Folyó vizekben a déli partvidék elég gazdag; a nyugati parton azonban alig találunk folyót. Legnagyobb, mint említettük, a bescai völgyben lejtő Fiumera, mely azonban szintén csak kisebb patak; továbbá: délen Polazorza, Vreczenicza, Strein, Veli, Surbova vela és mala, Upucolo, Operna, Stoklin stb. Keleten a Vretenicza, a dobrignoi Veli.

Veglia szigetén hét politikai község van (melyek 68 helységet foglalnak magukban); ezek közt öt várost. A főhely Veglia, melynek azonban csak 2000 lakosa van. Legnagyobb városa Besca 3900 lakossal; Dobrigno 3500, Verbenico 2600, Castelmuschio 2200 lelket számlál az alközségekkel 478együtt. Az egész sziget lakossága az 1891-iki népszámlálás szerint 19,871 volt, tehát közel 20,000. Minthogy a lakosság száma folytonosan gyarapszik, eddig bizonyára túlhaladta a 20,000-et.

A lakosság főfoglalkozása a földmivelés, a parti lakóké a halászat és hajózás. A sziget keleti része erősen ki van téve a bora pusztításának; de nyugati részét megóvják a hegyek s itt a szőllő, füge, olajfa, mindenféle gyümölcs és a babér a legszebben díszlik. Időjárása ugyanaz, a mi a Quarneroé általában, tehát igen enyhe. A borás napokat leszámítva, a tél alig nevezhető annak; hó csak ritkán hull, akkor is elolvad pár óra alatt. A csapadékot bőven ontják a sciroccoval jövő felhők; de a nyár általában száraz, csakhogy ennek szárazságát is enyhíti a bő harmat. Ily viszonyok közt természetes a sziget nagy termékenysége. Nem ritka a kétszeri termés, a füge háromszor is érik. A lakosok gyümölcscsel, borral és tüzifával kiterjedt kereskedést folytatnak Fiuméval, sőt a fát Velenczébe is elhordják. A szláv és olasz keverékből alakult nép szokásaiban és viseletében rendkivül egyszerű, enni-inni azonban jól szeret; mint földmüves szorgalmas, termel gabonát, hüvelyeseket, burgonyát, répát, kiváló gondot fordit az állattenyésztésre; mint hajós pedig, kivált a castelmuschioi, kitartó, megbizható, merész, s ezért szivesen látják a hajókon. A férfiak öltözete rendesen barna darócznadrág és ujjas, nyáron vászonkabát, hosszú zacskóju gyapjusipka vagy széles karimáju kalap. A nők, a mi minden idegent meglephet, általában feketében járnak; csupán csak, hogy a szoknya alját szegik be vékony piros, zöld vagy kék sujtással. Azt mondják, hogy a Frangepánok, a sziget egykori urainak elpusztulása óta járnak a nők ilyen gyászos ruhában. Az ingvállra vett mellest már szalagokkal diszítik, fejüket pedig sárga kendővel kötik be, melyet csuklyaszerüen tüznek össze hosszu hajtűkkel. A ragyogványt szeretik. Nyakukban délszláv szokáshoz hasonlóan érmeket, lánczokat, fülükben nagy függőket viselnek. (A vegliaiakról részletesebben irtak: Dr. Cubich "Notizie naturalie storiche sull Isola di Veglia" művében és Czink Lajos a Földrajzi közlemények XXIII. kötetében.)

A nép katholikus. Hat plébániához tartozik, s ezek külön püspökségben egyesülnek. A vegliai püspök mellett egy hat tagból álló társas káptalan is van. Politikailag a sziget a chersoi kerületi kapitánysághoz van beosztva.

479Ha Fiuméból a szigetre megyünk, már messziről feltünik a hegy tetején Castelmuschio városa. Egyike a legfestőibb helyzetü városoknak a Quarneroban. A mélyen benyuló, keskeny öböl alacsony partjai közt behajózva, szép és jó karban tartott molonál kötünk ki, a honnan a cserjékkel benőtt hegyoldalban szerpentin-út visz a városkába. Kitünő hajósnép lakja. Castelmuschio és Dobrigno határán Rudina helység mellett érdekes cseppkőbarlang is van, de nem látogatják. Az 1834-ben fölfedezett barlang négy teremből áll, melynek elsejében igen szép oszlopképződmények vannak. Bejáratát vezető nélkül nem lehet megtalálni. Sajnos, hogy a dobrignoiak, kincsnek vélvén a cseppkőképződményeket, sok stalagtitot szétromboltak.

Castelmuschiot jó kocsi-út köti össze Vegliával, a sziget fővárosával. A kocsi-út mellett láthatjuk az említett Jezerot és a Ponikva tavat.

Veglia Castelmuschio ellenében, ettől egyenes vonalban 20 kilométernyire, a sziget déli részén, egy nyilt öbölnek sarkában fekszik. Itt összeszorul a sziget földsége s a tőle egyenes keleti vonalban fekvő Verbenicoig csak 11 kilométer a szélessége.

Vegliát alacsony, 40-70 méter magas dombok veszik körül; a part is sekély, úgy hogy alig köthetnek ki a kisebb hajók is. Ódon színét megtartotta a város, a mi vonzóvá és érdekessé teszi a különben jelentéktelen városkát. Megvan még három kapuja, melyek közt a kikötőre nyiló kapunak (Porta Marina) tornya őrtorony volt, megvan a velenczeiek uralmára emlékeztető loggiája; érdemes a megtekintésre székesegyháza, mely gazdagon van diszítve. Helyén állott egykor Szent-Margit temploma, melynek földalatti helyiségeit Frangepáni János börtönül használta az elitéltek számára, mielőtt a vesztőhelyre vitték őket. A zsarnok Frangepáni János ellen népe fellázadván, a velenczeiek kaptak az alkalmon s minthogy már előbb titkos 480szerződéssel átengedte a szigetet Velenczének, 1480-ban elfoglalták. Mátyás magyar király vezérének: Magyar Balázsnak 6000 emberrel sikerült Castelmuschiot bevenni; de Veglia alól visszaverték, mire Frangepán lemondott s a köztársaság évdijával visszavonult, Magyarország pedig elvesztette a derék szigetet.

Van még több temploma és kápolnája is Vegliának, melyek közt említésre érdemes a Benedek-apáczák csinos temploma.

Vegliától 4 kilométernyire a déli partvonal északnak irányuló, tömlőalakú bemélyedéssel sekély öblöt képez. A tószerű öböl a Cassione-öböl; hasonló a buccariihoz; szintén keskeny csatorna köti össze a tengerrel. Keleti partján áll Ponte falu ezzel szemben egy kis bájos sziget, rajta a Cassione-kolostor gyönyörű babérerdő és gyümölcsöskert közepében. Jelenleg a Szt.-Ferencz-rend birja. Hogy mikor keletkezett, nem tudni bizonyosan; alkalmasint bencéseké volt. Bazilika-temploma 1523-ban épült. A főoltár madonnája Fra Girolamo della Croce műve 1535-ből. Hogy már rómaiak is laktak a szigeten, az itt talált feliratos sirkövek mutatják, melyek egyike a kolostor templomában, másika a kertben látható.

A sziget déli csúcsán érjük Bescát; előbb Besca-Vecchiát, mely egy politikai községet képez Besca-Nuovával. Besca-Vecchia a sziget csúcsát alkotó Klam-hát nyugati szárnyának oldalán van, Besca-Nuova a Besca-völgy szájában, a hasonnevü öböl sarkában, a Klam-hát két szárnya közt. Ez, legjelentékenyebb helye a szigetnek, mert igen szép fekvése, vize és kikötésre alkalmas öble van. Hajóraja, kereskedelme egyre növekszik; kikötőjét folyton építik. A bescai völgy, melyben kitünő bor terem, Veglia szigetének leggazdagabb földje.

Bescától a Canale della Morlaccába hajózva és a sziget keleti partja mellett Fiuménak visszatérve, Verbenico városkát találjuk, mely éppen szemközt 481fekszik a magyar-horvát tengerparton levő Novival. Kikötője, mint Veglia egész keleti partja, ki van téve a borának, azért nincs jelentősége. A város festői fekvésü. A Frangepánok egykori kastélya ma városháza. Érdemes megnézni templomát, melynek sekrestyéjében régi pergameneket glagol-betüs misekönyvet, értékes kelyheket őriznek.

Innen 10 kilométernyire a szárazföldön van Dobrigno. A róla elnevezett öböl, mely alakra nézve a cassioneihoz hasonló, még sziget is van rajta, de nem oly szép a környéke, még öt kilométerre van tőle. Romban levő várából szép kilátást élvezhetünk a tájékra és a Morlaccára, mely innentől fogva egyre keskenyebb lesz, hegyes szöget alkotva Veglia keleti partjával. Ennek a partvonalnak semmi különös látnivalója nincs, ha csak a sűrűn elénk bukkanó tonnárákat nem említjük, melyek a Quarnero jellemző érdekességével bontják meg a kopár sziklavonal egyhanguságát.

De az egyhanguság nem tart sokáig. A keskeny Maltempo-csatorna bejáratánál a San-Marco scoglio mered elénk, két ágra osztva a csatornát. Kopár sziklaorom, melynek egyes helyei gyér fűvel, de annál több mohával vannak belepve. Délre néző ormán a velenczei köztársaság váracsot épített a kalóz uszkokok figyelemmel tartása végett. Ugyanakkor kapta mai nevét is, mert azelőtt Almonak nevezték. Mint fölöslegest, a velenczei uralom megszüntével, lerombolták. A sziklás hegyoldalon egy-egy kivert tehén legelészik a sovány-pázsiton. A ki először megy el hajójával a szirt alatt, annak elmondják, hogy a tehenek, nem kapván vizet a scoglion, ha megszomjaznak, a tengercsatornán keresztül vissza-vissza úsznak a szigetre.

A San-Marcot elhagyva, kitárul előttünk a tenger; elmaradnak Vegliának póklábszerűen a tengerbe nyúló sárga szirtfokai, feltünik megint Castelmuschio házkoronája; visszaértünk a fiumei öbölbe.

Cherso sziget Vegliától nyugatra fekszik. Keskeny csatorna választja el, a Canale Mezzo, mely egyuttal a Quarneroloba vezető utat képezi.

Cherso szigetet a régi irások más-más néven ismerték; Melas Absorosnak, Plinius Crexanak, majd Crepsanak, Ptolomeus Absorusnak, biboros 482Konstantin Apsoranak, Apollonius a Brigeida-szigetek egyikének, Scilax Istrisnek, a szlávok pedig Cresnek mondták; a régi földrajzírók gyüjtőnévvel az Absirtok közé sorolták.

A sziget már a kőkorszakban lakott lehetett, mert a Ghermose-barlangban s Scriutin-scoglon paleolith tárgyakat találtak. A IV. századtól a IX. századig Kr. e. görögök gyarmatosították, még pedig a krétaiak, jónok, miletoszbeliek, fókisziak és korinthiak egymásután.

Körülbelül Róma alapítása idejében, az etruszkok vetették meg a lábukat s ezeknek majdnem négy százados uralmát a szicziliai görögök zsarnoksága váltja fel. A keleti illyr invázió Kr. e. idejében a benszülöttek szivósan ragaszkodtak függetlenségükhöz, de a hódítók tulságos erőszakoskodása a hatalmas Róma karjaiba kergette őket. (Kr. e.)

59. márczius 1-én Caesar lőn az ura, a ki 49. augusztusban vívta a Quarnero vizében Smergo mellett rettenetes csatáit Pompejus ellen. Caesar halála után 42-ben a második triumvirátus tagjai közűl Antonius kapta Illyriát, de már 40-ben át kellett adnia Octaviusnak. A harcz a dalmaták és Róma között hosszadalmas volt s Krisztus után 9-ben a dalmaták leveretésével ért véget. Nagy Teodoziusz halálakor 359-ben a római birodalom két részre oszolván, az Absirtek Dalmácziával együtt a nyugotihoz kerültek 437-ig, a mikor III. Valentinián a keleti birodalom urának, Teodoziusznak adta át.

A népvándorlás hullámai nem igen jutottak el a a szigetekre s csak a vandalokról hiszik, hogy Genzerik vezérlete alatt talán ellátogattak 456-ban az akkor még virágzó Osseroba.

A VII. század végétől fogva byzanczi birtok volt; de a horvátok később kiterjesztették rá hatalmukat. Zvonimir halála után (1087.) Horvátország magyar birtokká lőn s a szigetek Velenczéhez kerültek. A XIV. században Nagy Lajos változó szerencsével harczolt Dalmáczia birtokáért a velenczei szignoriával, de a szigetek Velencze birtokában maradtak.

A velenczei uralom a szigeteken 1797-ben magának a büszke köztársaságnak 483a bukásával ér véget. Cherso franczia kézre került; de 1809-ben május 6-án Peharnik osztrák ezredes elfoglalta I. Ferencz császár nevében, Vegliával együtt.

Klobusiczky József fiumei kormányzó értesítést küld május 18-iki leirattal, hogy a szigetek a magyar tengerparttal egyesittettek s a kerület fejévé a dalmát származásu de Suppé Frencz neveztett ki.

A schönbrunni békekötés szerint a szigetek ismét franczia kézre kerültek és a hét provincziából álló Illyriába osztattak be. A kormányzó Marmont tábornok Ragusában székelt. Suppé 1809. november közepe táján adta át a szigeteket Guillemet franczia generalisnak s Bachelau fiumei kormányzó inditványára, Veglia és Cherso Fiuméhoz kapcsoltattak. A franczia uralom nagyon rövid volt s Napoleonnak oroszországi hadjárata után megdőlt. Suppé 1813. október hó 22-én visszatért, de törekvése ellenére a szigetek 1815. január 30-án Trieszthez kapcsoltattak s igy mai nap is Isztriához tartoznak.

Cherso fekszik az északi szélesség 44° 36' 8" és 45° 10' 38" s a keleti hosszuság 31° 56' 15" és 32° 12' 40" között. Hoszúsága észak-déli irányban 66 km., legnagyobb szélessége 13 km. s a legkisebb 1.9 km. Kiterjedése 417.19 □ km., a part hossza pedig 208 km.

Vizszintes tagozódása általában gyér, nagyobb fajta mélyedést a partban csak egyet lelünk; a nyugoti part sokkal gazdagabb öblösödésben, mint a keleti.

Az egyetlen számbavehető öböl a Val Coromazna, melynek medrét homok és iszap fedi, mélysége 5-7 m.

Cherso domborzati tagozódása észak-déli irányú; két mészláncz vágja, melynek egyike északról egyenesen délre halad a sziget keleti oldalán; másik pedig a chersoi vízmedenczétől indul ki s az előbbivel egyenközűen 484a sziget nyugoti oldalát határolja. A hegyeket könnyebb áttekintés végett három rendszerbe csoportosíthatjuk.

A) A Syss-rendszer. A sziget északi részének nyugoti partján a Rusulja-, a keletin pedig a Konecz-erdőség terül el s a kopár kiemelkedések dél felé következőleg sorakoznak:

a) A nyugoti parton:

b) A keleti parton:

s e két láncz az Orlineban (601 m.) egyesül. Amint látható, a nyugoti part sokkal emelkedettebb, tehát a sziget e részben keletre lejt. A hegycsapások majd ismét szétválnak s nyugot felé Golman (420 m.), Verli Crni (529 m.), kelet felé pedig a Gorice (650 m.) magaslatot képezve összpontosulnak a Syss (638 m.) csúcsban. Itt a sziget földsége összeszorul, alig 1.9 km. s a Syss-rendszer folytatólagos kopár kiemelkedései:

B) Vrana környéke vagy a Chelm-rendszer csúcsai:

a) a Vrana-tó északi oldalán:

b) nyugoti oldalán:

c) déli oldalán:

d) keleti oldalán:

C) Déli felföld. Az előbbi két rendszernek folytonos lejtősödése és pedig ugyanazon csapásban, mint a Syss-rendszer. A kiemelkedések a sziget nyugoti részén sorakoznak, tehát a szigetnek e részén szinte keletre lejt.

A szigetnek északi részében a magaslatokat itt-ott tölgy-, kőris- és szilfaerdőség fedi. A hegyek között tölcséralaku völgymedenczék húzódnak, melyekben kalászost termel a szigetlakó. A sziget középső részében ritka az erdei növényzet, mert kevés az agyagos föld, sőt ellenkezőleg több óra járásnyira kopár, kiaszott kőmező húzódik, melyen a Fiuméból alázúduló bora oly rettenetes erővel száguld végig, hogy az a kevés fa is, mely tengődik, koronájával a földre hajolva nő.

A partok a tenger felől általában meredeken és szaggatottan emelkednek s nehezen hozzáférhetők; a Quarnerot és Quarnerolot északról a bora, délről a scirocco ostorozzák. Az északi és keleti partok, nemkülönben a szélkorbácsolta csúcsok, ha nem teljesen kopárak, a vegetáczió nagyon gyér rajtuk; a nyugoti és a déli oldalnak egy része erdősebb, kultiváltabb, a szőllőn és olajon kivül a myrtus és a babér is díszlik.

485Cherso-szigetnek hidrografiája nagyon egyszerű; folyó víze nincs, a hegyekről pedig csurgókban szivárog le az esővíz a völgyekbe. Álló víze a Vrana-tó, mely hasonló nevű közeli helységtől nyerte a nevét. Tengerfeletti magassága 14 méter. Hosszúsága 5.4 km., legnagyobb szélessége pedig 1.7 km., mélysége 56 m. Valószinű, hogy földalatti érből táplálkozik, sőt nem lehetetlen, hogy az istriai Karszt valamelyik vizmedenczéjéből nyeri vízét, mert a közbeeső Quarnero mélysége az 50 m.-t nem haladja meg, másrészt olyan felszínváltozást észleltek rajta, a mely a szárazsággal és az esővel semmi összeköttetésben sincs.

A közlekedést a szigeten az országútak tartják fenn; még a rómaiak korában épült a cherso-osseroi út, mely katona- és postaszolgálatot teljesített, a szigetnek majdnem kellő közepén halad át s belőle ágaznak szét a viczinális útak. A másik Chersoból kiindulva északra haladtában a Syss-rendszert vágja át s ott, a hol a sziget legkeskenyebb, ketté ágazódik: a keleti ága Caisoleba, a nyugoti pedig Dragosichin át Faresinába vezet. A harmadik ugyancsak Chersoból indul ki s keletre a Quarneroloban fekvő Smergoba megy. Ez útak egyike sem járható egész hosszában kocsival, azért az áruczikkek tovaszállítására barmokat kell használni.

A hajóközlekedés központja Cherso város, melynek kikötőjében naponta találunk összeköttetést Isztriával s magyar-horvát tengerparttal. A Magyar-horvát gőzhajózási társaság gőzösei sűrűn érintik Chersot.

A sziget földsége használati ágak szerint következőleg oszlik meg:

Kiváló foglalkozása a szigetlakóknak a szőlőművelés, mely az egész szigeten el van terjedve; az átlagos évi termés 18000 hektoliter.

Mint Dalmáciában és a szigeteken mindenütt, kivált könnyű asztali bort szűrik; a fehér ritkább s nem annyira keresett. Palaczkbort csak saját használatra termelnek az urak.

Olajfatenyésztéssel különösen Cherso és S.-Martino környékén foglalkoznak kiváló gonddal; körülbelűl 2000 hektoliterre tehető az átlagos évi 486termés. A babnak jókora szerepe van a nép táplálékai között, míg a kerti növények alig fedezik a szükségletet; a füge kiviteli czikk. Az erdők nagymennyiségű tüzelőfát és gubacsot szolgáltatnak, a fanemek közűl a quercus pedunculata és robur, fraxinus ornus, carpinus albus és niger. A sziget déli részén Ossero vidékén gyakori a gyalogfenyő, melynek gyantás fáját az éjjeli halászatnál tüzelő anyagul használják. A legelőt a zsálya s más egyéb ajakosok ellepik; a haszon belőlük az, hogy a chersoi méz zamatos illatú. A babérfa a multban nagyobb mennyiségben volt található.

Az állattenyésztés, különösen a juhtartás, amint egyrészt fentartója a szigetlakóknak, úgy másrészt oka a sziget kopárságának. A juhtejből sajtot készítenek, mely a szigetlakók egyik fő élelmi czikke. A ló kistermetű, szikár, szívós állat, bátran jár a sziklás, göröngyös utakon.

A halászat itt is a chioggiaiak kezében van, mint általában az isztriai szigeteken; de mikor megérkeznek a sardella- és scombro-rajok, akkor a benszülöttek is félreteszik a kapát s beállnak alkalmi halászoknak.

Az ipart a sziget főhelyén minden rendű iparosok űzik, de csak kicsinyben. Különösen a házi ipar érdemes említésre; a nők a gyapjut megfonják s a fonálból harisnyát, mellest, nadrágot kötnek s a fölösleget ősszel Fiuméban értékesítik.

A kereskedelem központja Cherso város, melynek kikötőjében horgonyzó 23 trabaccolo hordja szanaszét Velenczébe, Triesztbe és Fiuméba a sziget fáját; itt találkoznak Trieszt és Fiume, Ausztria és Magyarország kereskedői, hogy megvegyék a sziget borát, olaját, gyapját. A kivitel tárgya a bor; néhány év óta különösen a fehéret jól megfizetik s majdnem mind hazánk piaczaira kerűl; a veres bort Triesztbe, Fiuméba és Horvátországba viszik ki. Az olajat Pólába, Triesztbe és Fiuméba adják el. Tüzelőfából évenkint 87,000 mázsát visznek ki, még pedig körülbelül 60,000 mázsát Velenczébe, a többit Fiuméba és Triesztbe.

A behozatali czikkek legfőbbje a gabona, a liszt, mert a beltermék a szükségletnek alig tizenketted részét fedezi; legnagyobb mértékben magyar kenyeret esznek, mert Fiumén át magyar liszt kerűl a piaczukra. A lakosság a legutolsó népszámlálás adatai szerint 8830 főre ment a legutóbbi népszámláláskor és községek szerint következőleg oszlott meg:

a) Cherso községhez tartoznak:

b) Ossero községhez tartoznak:

487Egyházi tekintetben Cherso a vegliai püspökségnek van alávetve; esperesi szék van kettő u. m. Cherso és Ossero; az előbbihez tartozik 3 plébánia t. i. Cherso, Caisole és Lubenizze; a többi helységek 5 curatust képeznek.

Mekkora lehetett a hitélet a középkorban a szigeteken mindenütt, azt a lépten-nyomon található templom- vagy klastromnyomok mutatják: a francziák húsz templomot zárattak be. Ferenczrendi kolostor van Chersoban és San-Martinoban; a chersoi kolostorban szeminariumuk is van több mint 20 növendékkel. Apácza-kolostor Chersoban van kettő; az egyik a benedekrendieké, a másik a paulai Sz. Vinczéről nevezett apáczáké, kik betegek és roskadtak ápolásával foglalkoznak. Iskola összesen csak négy helyen van.

Cherso a sziget fővárosa, esperesi és járásbírósági székhely, adó-, vám-, és révhivatallal; lakosai felerészben földmívelők (zappatori) felerészben tengerészek, iparosok és birtokosok. Az amfiteatrális fekvésű városka igazán csinos képet mutat. A kikötőből az Arsan-térre érünk, ahol Antoni Marcello de Petrisnek 1505-ben épült palotája vonja magára figyelmünket. Pár lépéssel odább van a nagy Piazza; itt a Loggia és a Torre érdemel említést; a Loggia nyilvános tér tető alatt, ahol a középkorban, de még ma is a nép vénei összeülnek s meghányják-vetik a világ sorát. A Loggia maga nagyon kezdetleges építmény, két oldalt 3-3 oszlop tartja. A Loggia falába beépítve lelünk egy ékalakú oszlopot, melynek egyik oldalába kecskefej, a jobb felébe pedig bikafej van vésve. Az alakok teljesen elkoptak. Petris tanár találta 1884-ben Chersotól ÉK-re körülbelül egy óra járásnyira; azt hiszi róla, hogy határkő volt Vespasian korában. A Loggia előtt van a halpiacz s a gyümölcsárúsok tere.

A Torre alatt vezet a sikátor a duomohoz; a templom előtt nagyon is szűk téren emelkedik a campanile. A dóm csinos, tágas épület, de stílszerűség hiányzik belőle; a főhajó mellett két mellékhajó húzódik; az oltárokon bőven van a márványdísz. A szentélyben a karszékek állítólag velenczei mesterek munkái a renaissance kezdetén, a faszobrászat kezdetleges de tartós emlékei.

A Torre sikátorán át visszatérve a nagy piaczra, jobbra megy a Boulevard, ahol a Municipiót találjuk, melynek erkélye igen érdekes, de nagyon szűk; e mellett balra egy mellékutczában a kaszino, Franciscus Patricius chersoi tudós férfiú nejéről van elnevezve, igen csinos a. berendezése s megérdemli a megtekintést. - A Boulevard kivezet a várost övező falon át a Pratora; a középkorban a várost ötszög alakban fal vette körül s öt kapúja volt; a háttérben három fal még most is megvan, míg a tornyok romokban hevernek.

488A Prato csinos fasor, a várost keletről övező fal mentén; sétáló és üdülőhelye a lakosságnak, kivált ünnepnapokon s napszállta után. A sétány közepe táján van a Buttafogo-család kápolnája, a végében pedig a Petris-család sírboltjául szolgáló kápolna.

A Prato keleti végében van az osteria al giardinetto. Innen pár percznyi pihenő után folytatva utunkat a Via Nuován térünk vissza s jobbkézt betérünk a Calle dei Vittorini közbe, hogy megtekintsük a Vittorini Petris család szépen restaurált palotáját: különösen az ablakok s az ajtó hirdetik a középkori építőmester izlését.

A Via-Nuován át kiérve a Piazza-Arsanra s délre folytatva útunkat a ferencesek templomát érjük; terjedelmes, de formátlan épűlet. A konvent a barátok szokásos négyszögű klastroma; közepén hatalmas cziszterna, melyen egy felírás mutatja, hogy 1614-ben restaurálták s a város 1839-ben újra építette. Tovább sétálva a tengerparton, terjedelmes kert ölében látjuk a kórházat, majd az apáczák templomát. Egyetlen síremléket az ajtótól jobbra 1643-ban Sforza János emelte az apjának s anyjának

Innen pár percz alatt elérhetünk a pischioi osztriga-padokhoz s arra az útra, mely a Vrana-tóhoz vezet. A piazza grandetól nyugot felé előttünk a Rialto-lépcsőzet, majd egy kis szűk síkátoron át a Contrada-Sant'Antonioban Sz.-Antal kápolna. A Riva-Palada mögött van a Contrada-Varosina; majd odább a zsandár-kaszárnya, s innen pár lépésnyire a San-Nicolo kápolna felett a terjedelmes olajerdő, - a part egészen a világító toronyig Rada-Chimen nevet visel s vihar idején a hajók menedékhelye.

Ossero város legnagyobb virágzása idején 20,000, ma meg 291 lakossal; 1285. évig volt püspökség, mert az episcopatum auxerense eredete felszáll 530-ig s 1815-ben szűnt meg. A város a római korban municipium volt, maga választá hatóságát (honores et munera). Albonával együtt a Claudia tribusba tartozott. 998-ban fogadta el a velenczei uralmat. A várost még ma is kőfal övezi s valóságos múzeum; lépten-nyomon találunk etruszk uralomra valló ambrat oly mennyiségben, hogy sehol másutt; alabastromot, amulettet, brachykefal koponyákat, siracuzai pénzdarabokat, öröklámpákat, gyűrűket, lándzsákat, mozaikokat, szobortöredékeket és bálványokat. Régi főtemplomának három atriuma van; a főoltárkép igen becses festmény: Máriát a kisdeddel két angyal tartja, felette szinte két angyal; alul két mitrás ősz alak között egy angyal hárfáz. Egy ideig azt hitték, hogy az egyik mitrás 489alak maga Tizian a festő, de később kisűlt, hogy ifjabb Palma festménye. A főoltáron van Szt.-Gaudentius püspök ereklyéje, kiről legenda is él a nép ajkán.

A jámbor püspök az osseroi hegyre vonult, hogy penitencziát tartson; meg akarván a sziget lakóit valami különös kiváltsággal ajándékozni, megátkozta a viperát, amely ez időtől fogva meg nem él a szigeten. Mondják, hogy egy dalmata hozott egy hajóval viperát, mert abban az időben mint orvosszert használták; figyelmeztették, hogy ne kössön ki, de nem hajlott a jó szóra s állatjai egytől-egyig eldöglöttek. Sz. Gaudentius köve (quarc) ha zsebünkben hordjuk, megóv a mérges állatok marásától.

A főoltáron kívül van 8 mellékoltár, mind becses képpel.

A városkának egyetlen keskeny utczáján végig menve a keleti kapuhoz érünk, hol a kapúfélbe falazott szárnyas oroszlán Velencze uralmának romja; nyitott könyvön a szokott: Pax tibi Marce evangelista meus.

A község házában egy kis muzeumot állítottak össze a cserép-, üveg-, ambra-, rézeszközökből, ámforákból, kézi lámpákból, koponyákból és más csontokból s ezt Stefánia főherczegaszony is meglátogatta 1888-ban, Rudolf főherczeg már előbb 1887. márczius 28-án. Ennek emlékét egy szép fotografia tartja fenn a kis muzeumban: Rudolf az Ossero hegyén fogadja a lakosok hódolatát. - Ugyancsak itt találjuk a község jegyzőkönyveit 1459-től s az 1410-beli statutumok másolatát 1740-ből; a betűk gót alakúak, tarka arabeszkek ékesítik az iniczialékat.

Caisole (Caput insulae, Capisulum, Cà-Fisole); már 14-ben Kr. u. Tiberius császár idejében van emlékezés róla; állitólag colonia agraria volt.

Smergo középkori irásokban Smargo is; görög származású név. Ma nyomoruságos halásztelep.

Lubenizze a római korban Hibenicia. Régi várának fala kerül csoportosulnak a házai.

A szigethez tartozó scogliok közül említendők:

Plauno, szlávosan Plaunik, Cherso keleti oldalán; már a XI. század óta a Petris-család birtoka, melynek nemesi előneve is e szigetről van véve. A scoglio kerülete 18 km., hossza 7 km., szélessége 3-4 km., kiterjedése 8 □ km., pontosabban 1558 hold. A juhok vadon élnek rajta. A sziget bőven termi a füvet, hogy távolról mégis oly kopárnak tünik fel, annak a juhok az okai; erdős része is van elég, erdeiben gyalogfenyő, tölgy és olaj van túlsúlyban. - Érdekes a remek szilfák árnyékában egy kis tó, melyben arany- és ezüsthalacskák raja tanyázik; nem kevésbbé emeli a sziget értékét egy élő forrás, mely állitólag 150 hektoliter vizet képes adni naponkint.

A szőllőültetéssel tett kisérletek fényes sikerre vezettek; eddig csak 4 hold van beültetve, de a föld igazán hálásan téríti meg a fáradság bérét.

Plaunohoz tartozik Carnaziol scoglio, melynek területe 10 hold; a tengerparton falromok húzódnak, valószinüleg középkori barátklastrom maradványai. A néphit azt tartja, hogy az uszkók rablók e kis szigetecskén sütötték meg a rablott juhot. A keleti parton van még Scriutim, a, hol nagy fogakat, bordákat s más egyéb emberi csontokat találtak, melyekből a paleolith-korbeli életre következtetnek.

Cherso sziget neve szláv és román keverék. Termetük általában közepes, 160-170 cm., a szálas emberek nagyobb számban vannak, mint a 160 cmen aluliak.

Szivósságuk és erejük közmondásos. Emlegetnek a többi közt egy közönséges testalkatú paraszt suhanczot, aki egy napon háromszor tett meg musttal tele iszákkal 2-2 órai utat; a 12 órai úton 6 órán át hordott körülbelül 60-70 kiló terhet. Este halászni ment s evezett éjfélig; másnap hajnali 5 órától dolgozott d. u. 3 óráig, amikor is a szeretőjéhez ment s annál maradt késő éjszakáig. És ez nem egyedül álló eset.

490Koponyaalkatra nézve 66.5% brachikefal, ebből is 22% hyperbrachikefal, 23% mezokefal és csak 10.5% dolychokefal. A nők arcza tojásdad, szemük többnyire sötét, szemöldökük hosszu, az orruk keskeny, egyenes.

A népviseletet három nagy csoportba oszthatjuk be, u. m. az északi, a chersoi és a délvidéki viseletre. Az északi parasztság hétköznap kurta, szűk nadrágot visel, mely alig ér a a térden alul; derékben gyapot- vagy kenderöv tartja össze, melynek a színe a fiataloknál vörös, az öregeknél viola; felső testüket télen-nyáron gyapotból készült alsóing (maglia) fedi s erre öltik a széles nyakú inget, melynek gallérja mindig nyitva van. Az inggallér alatt élénk színű kendőt hordanak gyapjúból s ezt csomóra kötik, mint valami nyakkendőt. Az ingre érczgombokkal bőven pitykézett kurta mellest öltenek, mely nem ér le a nadrágig, azért az ing mindig előkandikál. Fejüket apró sipka födi, sőt kezdik már a kalapot is használni. Nyáron a nadrág is, a melles is pamutból, míg télen durva házi-szövetből készül.

Az ünnepi viselet nem sokban különbözik a hétköznapitól.

Ugyanezen a tájon a nők viselete térden alúl érő pamutból szőtt viganó; a széles ing ujjai alól előkandikál a maglia; nyakukat színes kendővel körítik, melynek lelógó csücskeit az övbe szorítják: fejükre szabadon lógó kendőt terítenek. Kötőjük élénk színű, többnyire piros és keskeny; harisnyájuk szinte piros s lábukat félczipőbe bujtatják. Ünnepen felrakják ékszereiket is; fülükbe arany karika, nyakukon több sor korál s nem ritkán zöld szalag, melynek a végén aranykereszt van; hordanak még a keblükön szívalakú ezüst vagy aranyozott ereklyetartót is. - Télen a viganó fekete színű házi-szövetből készül és egész hosszában ezer ránczu; az ingre nagyon kurta, széles nyaku kabátot húznak, mely fekete gyapjúból készül. Az asszonyok télen-nyáron piros szinű kurta mellest öltenek, melynek a széle zöld vagy más élénk színű szalaggal van beszegve.

A Cherso városi parasztság öltözete nyári hétköznapokon az elmaradhatatlan gyapju alsóing; szines ing, fehér vászonnadrág, mely alig ér a térden alul; fekete színű gyapjúharisnya és sapka. Télen a gyapjúnadrág hosszú s az ingre házi szövésü mellest és kabátot öltenek. Ünnepnapon a nadrág hosszú s kékes színű; a föveg harisnyaalakú, kék vagy fekete, hosszú fekete selyem bojttal, mely a jobb vállat verdesi. Sátoros ünnepeken az egész ruházat házilag készült fekete posztóból van; az ing széles nyaka kifordítva; a nyakravalót fekete selyem kendő pótolja.

A Cherso városi hölgyek viseletéből a folytonos érintkezés a közeli szárazföldi városokkal, teljesen kiölte a sajátságos jelleget.

A sziget dél-vidéki parasztsága magliat, inget és mellest éppen olyat visel, mint az északi; de már a bugyogóján meglátszik az érintkezés Dalmácziával; felül t. i. nagyon bő és ránczos s lefelé folyton keskenyül, a térd alatt teljesen összeszorul. Bocskort csakis akkor vesznek, ha mezei munkát végeznek. A melles és a kabát téli és nyári öltöny egyaránt. A korosabbak télen csuklyás bő bundát öltenek, melynek ujjait, a zseb széleit, sőt a csuklyát is czifra kivarrás disziti.

A délvidéki asszonyok jobban czifrálkodnak, mint az északiak; a sötétkék vászon-viganó alsó részén három sor zöld színű szalag fut körül, melyen ugyanolyan színű selyem-bojtok fityegnek. Derekukat piros színű virágos, szőtt gyapjúöv szorítja; felső testükön széles nyaku s oly kurta melles, hogy a virágos öv mindig kikandikál. A melles fölül nyitott s csak alul van begombolva, tehát a csipkés ing kilátszik; az ingen selyem keszkenő, több sor korál s az ereklyetartó lógnak alá. Fejükre a fiatalabbak piros, a tisztesebb 491koruak sötétkék kendőt vesznek, melyet hátrafelé a nyakszirten, míg az északiak az áll alatt kötnek meg. A kötő keskeny s csupa ráncz; piros a színe is fekete virágokkal vagy megfordítva, fekete az alapszín, piros virágokkal. A harisnya szintén fekete; a félczipőre zöld vagy sárga szalagból csokrot tűznek.

A szokásos ékszer, az aranykarika a fülben elmaradhatatlan. Gyászban a világos kendők helyett sötétet vesznek: korál helyett, fekete üveggyöngy vagy gránát az ékszer. Télen át a viganó s a melles házi szövésü fekete posztóból készül; a mellesre elől nyitott, kurta kabátot húznak.

A szigetlakó jellemének fejlődésére befolyással volt foglalkozása és multja; mint kiválóan földmivelő nép békés munkában töltötte s tölti el most is idejét. Jellemének alapvonásaihoz tartozik a vallásosság s az erkölcsösség. A babona azonban rendkívül uralkodik.

A különböző szellemekben való hit kiirthatatlan. A Mac-Maljic teljesen ártatlan s csak bolonddá teszi a népet; megjelenése emlékeztet a római Pánra, fűtyülve, ugrálva és nevetve jelenik meg piros sipkával a fején. Ha rossz kedve van, meghajigálja kővel az embereket, vagy aranypénzzel csalogatja őket; ha meg túlságos a jó kedve, egy tál makarónit tálal annak, aki eléje téved; jaj annak, aki a pénz vagy étel után kap, mert a tündér, ahogy oda varázsolta azt, úgy el is tünteti s a telhetetlen ott marad üres kézzel s üres gyomorral. Ennél veszedelmesebb a Mora (fekete asszony); tán hasonlítható a magyar boszorkány-nyomáshoz. Szabadulni tőle különböző módon lehet; az ajtó mögé kell akasztani a seprőt s ha ez nem használ, akkor a szitát meg a konyhakést, sőt legvégső esetben egy kis fakeresztet kell az ajtó fölé akasztani. Különben az biztosan megszabadul a fekete asszonytól, aki tőrös botot rejt az ágyába.

Valamikor hittek a Placevice-ben s a Prefike-ben is; ezek csak mulattatták a népet.

A kodlah szintén kiváló tiszteletes alak.

A gonosz szellemeken, valamint az apró babonákon könnyű szerrel gőzedelmeskedik a javas (carovnic). A javasnak születnie kell, mert nem mindenki lehet azzá; csak az lehet javas, aki négy kántorbőjt egyikén, vagy a 492nagyhét egyik napján születik, s ez annyira elengedhetetlen feltétel, hogy még az a pap is különb mint a többi, aki a mondott időben születik, mert az áldása is foganatosabb, mint más közönséges papé. A javas összes kiváltságainak ellenére megmarad embernek, mert például ha Sz. János, Sz. Péter napján, vagy a négy kántorbőjt egyikén az esteli harangszó után kimegy, biztos lehet róla, hogy boszorkányok jól elnadrágolják. A javasnak hivatalával jár az időjóslás is, t. i. karácsony előtt kilencz nappal szemmel kell kisérnie az időt, hogy megjövendölhesse a jövő esztendőt.

A boszorkányokat Sz. János és Sz. Péter előestéjén gyújtott tűzön égetik el.

A lakodalmi szokások általában szláv jelleget viselnek. Mikor elkövetkezik az esküvő napja s a vőlegény kiséretével a menyasszonyi háznál megjelenik, a leendő após vagy valamelyik háznépe elzárja az ajtót. Erre a vőlegény bátyja vagy násznagya dörömbölni kezdenek; ha szép az idő, odabenn siket a háznép; végre is következő párbeszéd fejlődik ki:

Lussin Chersotól délre fekszik; csak egy keskeny csatorna (cavanella) választja el, úgy hogy Cherso déli nyulványának tekinthetjük. Az idegenek csak néhány év óta látogatják. 1885-ben dr. Clar Konrád gleichenbergi orvos veszedelmes torokbajban szenvedő fia számára a Quarneron keresvén alkalmas helyet, Lussint tapasztalta a legjobb hatásunak s erről értesítette dr. Schrötter Lipót bécsi egyetemi tanárt. De még egy más szerencsés körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy a sziget kiemelkedjék az ismeretlenség homályából. 1886-ban Károly István főherczeg Lussingrandeban töltötte mézes heteit s annyira megkedvelte, hogy ott birtokot is vásárolt. E tapasztalatok következtében Schrötter 1886-ban és 1887-ben orvosi szempontból tanulmányozta a szigetet, azután megteremtette az erdővédő egyesületet, mely nagymennyiségű 494fát ültetett, az osztrák turista-egyesület pedig utakat csináltatott s azokat jó karban tartja. De Lussingrande és Lussinpiccolo városok is a maguk erejével, felfogva jövő érdeküket, serényen támogatták e munkálatokat s ma a Quarnero szigetein sehol sem akadunk oly kényelmes és kellemes üdülőhelyekre, mint e két városban.

A lussini őslakókról nagyon kevés nyom maradt fenn a szigeten. Bonicelli szerint a középkorban a tatárjárásig lakatlan volt, csak régebben lehettek rajta görög telepek, mert görög templommaradványokra bukkantak Lussingrandeban és Oruda scoglion. Valószinü, hogy a tatárok elől menekülő horvát, sőt magyar családok népesítették meg a szigetet, mely 1358-ban Nagy Lajos magyar király uralma alá jutott a zárai békekötés értelmében. Ámde a magyar uralom nagyon rövid ideig tartott; Zsigmond 1409-ben már elvesztette, mert a pártütők által behivott Nápolyi László eladta Velenczének. 1442-től 1620-ig török, berber és uszkók kalózok rabolták és pusztították a szigetet. Midőn Napoleon az illir királyságot teremté, Lussin Velencze birtokából a francziák kezébe került, a kik emlékül hagyták a Lussingrandeból Lussinpiccoloba vezető szép utat. Napoleon bukása után Ausztriához került a sziget Chersoval együtt.

A sziget hegysége sajátságosan alakult; északon és délen kiemelkedik, ellenben a középen behorpad. Legmagasabb északi része, mely túlemelkedik az 500 méteren, holott délen csak 243 méternyi a legmagasabb csúcs; a sziget közepe ellenben nem éri el a 150 métert sem. Hegységét az orografiai alakulás szerint három csoportba oszthatjuk: a Monte-Ossero tömegére északon, a középső halmos vidékre és a San-Giovanni hegy tömegére délen.

A Monte-Ossero hegy tömege Neresineig terjed; csúcsokat és oldalakat erdőség fedi; a sziget összes erdőségének fele erre a részre esik. Legmagasabb csúcsai: a Televrina 588 m., San-Nicolo 557 m., Mali-Kalek 457 m., Latja 402 m. A hegység keleti lejtője kopár, a vegetáczió a bora miatt igen silány, mint a Quarnero szigeteinek keleti oldala általában. Rendkivül érdekesek azonban a Mali-Kalek déli falán 45-50 méteres óriási függő mészcsapok. A Marova gora (162) és Redi fontana (274) magaslatok lejtőin őserdőszerű tölgycserjésben a hangafélék és kúszó élősdiek miatt alig vághatunk ösvényt, a Mali-Kalek lejtőjén kőris- és gyertyánfaerdőcske díszlik, a Televrina és San-Nicolo közti teknőszerű horpadásban kőris- és juharerdő; a Malfred déli oldalán pisztáczia virul. A Camplin és Lajta közt a 247 m. Pocivalice hágón Trsic felé haladva, körülbelül 3-4 kilometer hosszuságban igen érdekes alakulatra bukkanunk. A sziklák össze-vissza szaggatva, terraszosan rakodnak egymásra. Ilyen lépcsőzetes sziklacsoportok: Duple Stiene (kettős sor), Barsjane (borostyán), Vela jama (nagy barlang), Slanac (egy közeli tó neve), Na Žuline (tengeröböl neve).

Az Ossero hegytömege nagyon gazdag barlangokban; a Televrina és San-Nicolo közt van St.-Gaudencius osseroi püspök barlangja.

A középső halmos vidék gyöngén hullámos; legmagasabb emelkedései: Monte-Vlake 146 m., Monte-Asino 125 m.

A San-Giovanni hegytömegének legmagasabb csúcsai; Gergoscak 243 m., Gogled 242 m., San-Giovanni 234 m., Tomoscak 203 m. Alakulata különben olyan, mint az északi tömegé.

A szigetnek két városa az, melyeket a gyógyulást és üdülést kereső idegenek egyre sürübben látogatnak; Lussinpiccolo és Lussingrande (Kis- és Nagy-Lussin).

Lussinpiccolo 2000 lakossal biró kis város a sziget nyugati részén, 495gyönyörü kertek közt, melyekben Dél-Olaszország növényzete, a czitrom és narancs is díszlik már, a Quarnero földségén honos babér és füge mellett; sőt felnő a datolyapálma is. A város dombon épült; festői hatását az újabban épült nyaralók nem kevéssé emelik. Mint klimatikus gyógyhely már is keresett, miért is folyton épül és fejlődik. A magyar-horvát gőzhajózási társaság hajói fiumei utjokban hetenkint kétszer érintik.

Lussingrande a San-Giovanni hegy lábánál fekszik. Lakosainak száma 2338, a kik földmívelők és állattenyésztők; e mellett nagyobbrészt tengerészek. A város utczái keskeny sikátorok, házai, mint a partvidéken általánosan, emeletesek, de bár sűrűn állanak egymás mellett, kertet mindegyiknél találunk. Flórája még gazdagabb, mint Lussinpiccoloé; a narancs és czitrom gazdag termést hoz, a dom mellett cziprusfákat, eucalyptust és indiai fügét, a várrom mögött datolyapálmát találunk. A város nevezetessége a XVI. század végén épült toronyomladék s a templom, mely azonban alkalmasint nem a régi egyház, hanem 1766-ban épült. Az épület kevésbbé érdemli meg a megtekintést, de képei inkább: Tizian Mater dolorosája, Ajez oltárképe, a főoltárkép "Az emmausi vacsora", továbbá Szűz Mária márványszobra és Szt.-György ereklyéi. A templom fölött a tengerparton terül el a kis temető, melyben a helyszüke miatt úgy temetik el a halottakat, hogy a családtagok tetemeit egymásra rakják a sírgödörben.

Érdemes a Madonna-templom, melynek egy Palma-féle képe Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal karján; Tiepolótól is két festmény van a templomban. Érdekes régiség a sekrestyében egy fára festett görögstílü kép roncsa. A templom ülőhelyei el vannak rekesztve, egy-egy rekesz végrendeletileg száll apáról fiura s megtörténik, hogy a tulajdonos el is adja, de ez már csak a végső szükség esetében történik.